Évtizedek viharaiban (A sepsiszentgyörgyi Hősök temetője)
Sokféle jelzővel illették a sepsiszentgyörgyi köztemetőben kialakított Hősök temetője központi emlékoszlopának felújítását, az elmúlt napokban lapunk hasábjain, de internetes fórumokon is folyt a vita, mely során sokan megkérdőjelezték a munkálat szakszerűségét és a történelmi igazsághoz való közét. Utánajártunk a történteknek.
A sepsiszentgyörgyi köztemetőben levő Hősök temetőjének állapota egyre romlott, főként a világháborús emlékműként emlegetett központi obeliszk festett rosszul. Sarkai letöredezve, két oldalán a bevésett nevek kopottak. Szemből nézve legfelül még éppen ki lehetett silabizálni a feliratot: VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓHELYETTESE. Alatta kidudorodás. Magyarország összetört címerét takarták el a II. világégés után – tudja a közvélemény, s megtoldja: világháborús magyar emlékmű. Még lennebb újabb felirat: A HAZÁÉRT. Ez már jól olvasható. A legalsó, szélesebb tömbön hegyével lefelé mutató, álló kard az 1914-es és 1918-as szám között. Az első világháború kezdetének és végének évei. Az obeliszk két oldalára neveket és rendfokozatokat véstek. A betűk kopottak, de nagy részük még olvasható. A ravatalozó felőli oldalon idegen csengésű, a Csíki negyed felől magyar nevek. Az emlékoszlop s az egész Hősök temetője megérett a rendezésre. A levegőben volt a restaurálás szükségessége, itt-ott el is hangzott, hogy meg kellene oldani.
Felújítani az emlékoszlopot
2008. október végén Háromszéken járt az illetékes központi közigazgatási hivatal: a védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal – röviden a kegyeleti hivatal – küldöttsége. Tagjai jártak Bereckben, Gelencén, megtekintették Grigore Bălan tábornok, Păiuș David hadnagy sírját, az aldobolyi hősi temetőt, melynek felújítási munkálatait támogatta a hivatal, továbbá Sepsiszentgyörgyön a Bronz Bélaként ismert Román katona emlékművét és a Hősök temetőjét. Találkoztak Antal Árpád András polgármesterrel is. Szóba került többek között a hősi temető kérdése. Ennek rendbetételét sürgette a küldöttség, sőt, esetleges támogatást is meglebegtettek. (Szekeres Attila: Fel kell újítani a hősök emlékművét – Háromszék, 2008. okt. 31.)
2010 elején már komolyan szóba került az emlékmű – melyről tudni vélték, hogy Kós Károly tervezte – restaurálása. Volt egy polgári kezdeményezés, melynek során Bereczki Kinga, a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke – akkor a Magyar Polgári Párt színeiben – a városi tanács tagja megszerezte a magyarországi Vay Ádám Logisztikai Ezred és a Társadalom Baráti Kör támogatását. A városháza is lépett, s felmérette a temető és emlékmű állapotát a restaurálási tervekhez. Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser a Háromszéknek akkor úgy nyilatkozott, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő terv elkészülte után, remélhetőleg még abban az évben megújul az emlékmű.
Két nappal március idusa után az országos levéltár megyei fiókja székhelyén sajtótájékoztatót tartott Ioan Lăcătușu, több Kovászna megyei román civil szervezet vezetője, akkoriban a levéltár főtanácsosa. A levéltárban a városházi iratok között egy névsorra bukkant: megtalálta annak a 147 katonának a névjegyzékét, aki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban berendezett tábori kórházban hunyt el 1917–1918 között. Az osztrák–magyar, német, olasz, román hadseregek katonái voltak, tíz jelenlegi ország területéről származtak. Lăcătușu kérte, hogy az emlékművet állítsák vissza eredeti alakjában. Szerinte a két világháború között állított obeliszkről ,,1940 után eltávolították a román feliratot és szimbólumot, oda írtak valamit Horthyról, amit majd a kommunizmus idején vakartak olvashatatlanná”. Cristian Liviu és Ioachim Grigorescu tartalékos ezredessel közösen kezdeményezték, hogy minden évben a román hősök napján, a mennybemenetel ünnepén méltóképpen emlékezzenek meg a háborúban elesettekről nemzetiségre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. (Szekeres Attila: Milyen jelkép kerüljön a honvédemlékműre? – Háromszék, 2010. márc. 18.) Ioan Lăcătușu később tanulmányt közölt kutatási eredményeiről: Az igazság a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjéről levéltári források tükrében. (Megjelent az Angustia 15. számában 2011-ben, olvasható a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Polgári Fórumának honlapján – Forumharghitacovasna.ro)
Háborgás Tavaly október utolsó napjaiban felújították az obeliszket. November 1-jén a köztemetőben világítók meglepődve tapasztalták: szokatlan, vadonatúj, fényesre csiszolt, szürkés kőbevonatúvá vált az oszlop. Az idén január 12-én a Hősök temetőjében a II. Magyar Királyi Hadsereg 1943-as tragikus kimenetelű doni vereségére emlékezők latolgatták, vajon miért nem került vissza az obeliszkre A HAZÁÉRT felirat, Magyarország címere és a fölötte álló, VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓHELYETTESE emlékfelirat. Silabizálták, hogy „a magyar katonák nevét magyartalanították”, s csodálkoztak a város hősi halottait felsoroló táblák előtt, mennyi az idegen név. Történelemhamisításról beszéltek. Az észrevételeknek a lapban való jelzését követően a felháborodás az internetes hozzászólók körében gyűrűzött. Ezek után – szintén a lap hasábjain – Bereczki Kinga feltette a kérdést: ki a felelős? Meg is válaszolta: Elsősorban az ún. szakértők, akik megfelelési kényszerből mellőzik a valós tényeket, és nem állnak ki a történelmi igazságért. (Bereczki Kinga: Ki a felelős a történelemhamisításért? – Háromszék, 2014. január 15.) Ezek után folytatódott a háborgás az internetes hozzászólók körében. Az önkormányzat nevében Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser visszajelzést közölt: Az emlékművek helyreállítási alapelve értelmében az ismert legrégebbi állapotot kell visszaállítani. A várostörténeti kutatások azt bizonyították, hogy az eredeti műemléken semmilyen címer vagy a hősök nevének felsorolása nem szerepelt. A felújított emlékművön annak legrégebbi ismert állapotától eltérő új szimbólum vagy szöveg megjelenítését a bukaresti kegyeleti hivatal nem engedélyezi, a nemzetközi szabályok és gyakorlat nem teszik lehetővé. A bukaresti hivatal a magyar címert és a Horthy Istvánnak emléket állító feliratot is tartalmazó kérést az említett okokból visszautasította. A felújítás során a megbízott cég tévedésből felcserélte a keleti és nyugati oldal legfelső kőlapjait. Ennek a tévedésnek tudható be, hogy A város hősi halottai felirat alatt számos különböző nemzetiségű személy neve szerepel, az Itt nyugszanak felirat alatt pedig a magyar katonák neve. Amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik, a cég a hibát kiküszöböli. Az önkormányzat a felújított emlékmű hivatalos, ünnepélyes átadását ez év második felére tervezte, amikorra a körülötte lévő sírkert rendezése is elkészül. (Czimbalmos Kozma Csaba: Az emlékmű eredeti állapotát kellett helyreállítani – Háromszék, 2014. január 17.)
Helytörténeti kutatás
2010-ben a Hősök temetőjéről még keveset tudtak. Úgy hírlett, a temetkezés ott már 1916-ban, a román betöréskor megkezdődött, s a mindenféle nemzetiségű elesetteket oda temették. A temető tervét a város Kós Károllyal készíttette. Hogy a sírkereszteket ki faragta, nem lehetett tudni, de úgy vélték, a Magyarország területén is fellelhető keresztekre hasonlítanak leginkább. Egy 1942-es irat szerint Puskás István uzoni mesterember vállalta az emlékmű restaurálását s arra Magyarország címerének kifaragását – mondotta akkor Demeter Lajos helytörténész. Az önkormányzat helytörténeti kutatást rendelt a történelmi igazság feltárására. A munkával Demeter Lajost bízta meg. A kutatást összegző tanulmány megjelent a magyarországi Hadtörténeti Múzeum Értesítőjének 13. számában 2012-ben (Demeter Lajos: A sepsiszentgyörgyi Hősök temetője). A Hősök temetőjének teljes rendezését követő őszi avatóra a városháza kiadja a tanulmányt magyar és román nyelvű füzetekben.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában
Az első világháború kitörése után Sepsiszentgyörgyön mintegy hatvan-hetven orosz hadifoglyot útépítésre irányítottak. Közülük egy 1915-ben meghalt, a baromhegyi román ortodox temetőben temették el – meséli lapunknak Demeter Lajos. 1916-ban Erdélybe betört a román hadsereg, s itt jóformán katonaság nem lévén, elfoglalta a várost. Rövid ideig a Ferencz József Közkórházban hadikórházat működtettek. Itt két román katona halt meg – betegségben –, őket is a román temetőbe temették. A német hadsereg egy nagyobb egysége és magyar huszárok visszafoglalták a várost. Egyetlenegy hősi halottja volt az összecsapásnak, Lakatos Mihály huszár, akit lelőttek a román katonák. Őt a vártemplomi református temetőben, Pap Lehel helyi cementgyáros kriptájában helyezték el időlegesen. Oda még elhelyeztek néhány, az ojtozi szoros–Sósmező vonalán zajló harcokban megsebesült, a sepsiszentgyörgyi katonai kórházban elhunyt honvédet. A Monarchia császári és királyi hadtápállomás-parancsnoksága 1916 karácsony szombatján lefoglalta a Székely Nemzeti Múzeumot, ahol katonai járványkórházat rendezett be. Az itt elhunytakat 1917-től a köztemetőben kijelölt parcellán temették el. Ez a német emlékműként ismert obeliszk környéke, ahol hősi temetőt alakítottak ki. A kórházban betegségben elhunyt német, szerb, horvát, bosnyák, olasz, orosz, ukrán, rutén, ruszin, a honvédségnél szolgáló román katonákat és hadifoglyokat temettek. A háború végéig 297-re nőtt az elhantoltak száma, s négyen a Pap Lehel kriptájában voltak időlegesen. Lőtt seb következtében egy orosz katona és a már említett Lakatos Mihály hunyt el. A holtak nyilvántartását a katonakórház vezette. A jegyzéknek csupán egy része került elő a levéltárban: 147 katona nevét, rendfokozatát és hovatartozását jegyezték fel a német és az osztrák–magyar hadsereg hivatalos nyelvén, németül. A sírokra fakereszteket állítottak, s a német katonák a személyi igazolójegy, az ún. dögcédula alapján azokra felírták az adatokat. Demeter Lajos szerint már ekkor történhettek torzulások, bizonyos nevek németesítve kerülhettek fel a dögcéduláról a kimutatásba, onnan meg némely tévesen kerülhetett át a keresztre. 1917-ben állította az első hősi emlékoszlopot a német hadtápállomás-parancsnokság, innen a német emlékmű elnevezés. Két szomszédos oldalára a német vaskeresztet és Magyarország kiscímerét (így néz ki Magyarország mai címere – Sz. A.) helyezték. Föléjük két oldalon átfolyó német feliratot véstek: Den tapferen Helden (A vitéz hősöknek), alájuk két évszámot: 1914–1917.
Nagy-Romániában Az impériumváltást követően a hősi temető hanyatlásnak indult. 1921-ben csupán 34 kereszt felirata volt teljesen vagy részben olvasható. A nemzetközi békeszerződések értelmében a román hadügyminisztérium utasította a helyi közigazgatást a hősi temetők rendbetételére, ápolására és a hősökről való megemlékezésre. A hiányzó vagy megrongálódott kereszteket nyírfából készített újakkal pótolták, illetve cserélték ki. Zátyi József városgazda 1921. decemberi felmérésében 295, nagyrészt névtelen rendezett sír és az emlékmű előtt Carl Gersinich alezredes sírja szerepel. A hősi temető rendezésére Kós Károly előtervet készített, azt a városi tanács ülésén bemutatta, s el is fogadták. Ám máig ismeretlen okból nem valósult meg, s később Szász István városi mérnökkel készíttettek új tervet. De ez sem valósult meg.
1927-ben országos rendelet született a hősi halottak egy helyre gyűjtéséről és hősi temető kiképzéséről. Sepsiszentgyörgynek már volt rendezett hősi temetője, ahol minden évben mennybemenetel ünnepén, a román hősök napján megemlékezést tartottak. Akkor miért kellett új hősi temetőt létesíteni a meglévőtől félszáz méterre? – merül fel a kérdés. Demeter Lajos abban látja ennek magyarázatát, hogy kellett egy olyan kegyeleti hely, ahol a románság – abban az időben ez leginkább a megye és a város vezetőségéből, az állami iskolák tantestületének egy részéből, az itt állomásozó katonaságból, a rendőrségből stb. állt – lelki nyugodalmára ünnepelhette a „nagy háborúban” elesett hőseit, és azt, hogy Erdélyt Romániához csatolták. Igaz, hogy a régi hősi temető a román hősök napján megemlékezések színtere lett, de zavaró volt a románság részére az az emlékoszlop, amelyet éppen az ellenséges országok jelképei díszítettek. A sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjének tervrajzát a Hősök Kultusza Egyesület központi vezetősége Bukarestben rendelte meg, s az a helyőrségen keresztül jutott el a városházára. A terv, melynek kivitelezését 100 000 lejre becsülték, a központi obeliszk két oldalára 42–42 kereszttel megjelölendő katonasírt, az oszlop alá tömegsírt írt elő. A kivitelezés során a régi temetőből kiásták a halottakat, az újban végül 86 sírt alakítottak ki. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy az az áttemetéskor az új sírokba hantolt csontok fölé a megfelelő név került. A megmaradt csontokat a központi tömegsírba helyezték. Oda költöztették a Pap Lehel kriptájában időlegesen elhelyezett négy honvéd holttestét is. Demeter Lajos az egész műveletet sírgyalázásnak minősíti. Tíz katonáért elköltöztették közel háromszáz földi maradványait. Ez olyan, mint amikor a gombhoz igazítják a kabátot – véli.
A bukaresti egyesülettől rendelt keresztekre a neveket itt vésték fel. Egyes neveket románosítottak. Az egyesület négy bronzplakettet is felajánlott. Az átirat szerint a Román Királyság középcímere (a Keöpeczi Sebestyén József által megalkotott nagy-, közép- és kiscímer közül az, amelyen a királyi koronával fedett pajzsot két oroszlán tartja – Sz. A.) vagy az emlékezés jelképe, a babérág és katonasisak kerüljön az obeliszkre. Valószínűleg pénzhiány miatt a plaketteket nem rendelték meg. Az emlékoszlop, melyet Pap Lehel épített, teljesen csupasz maradt. A temető kialakításához Magyarország és Sepsiszentgyörgy városa is hozzájárult 5000–5000 lejjel. A költségek zömét a Hősök Kultusza Egyesület és az ortodox egyház tette ki. A hősi temetőt 1931. október 25-én avatták fel. Következő évben a hősök napján, mely június 9-re esett, újból megemlékezés helyszíne volt. Erről beszámolót közöl a Székely Nép június 12-i számában: „A roppant tömeg, mely a főtéren tartott Istentiszteleten áhítatoskodott, a lehető legkedvezőbb légkörben vonulhatott a Debren-tetői Köztemetőben újonnan berendezett, magasan ég felé nyúló emlékműhöz.”
A kicsi magyar világban
A második bécsi döntést követően Sepsiszentgyörgy Észak-Erdély részeként ismét Magyarországhoz került. Ekkor módosítottak a hősi emlékműveken. 1941-ben a német emlékműre, az évszám alá magyar feliratot véstek – helytelenül: A VITÉZ HŐSIHALOTTAKNAK. Szotyori Nagy Áron, a Magyar Királyi Hadimúzeum igazgatója az észak-erdélyi hősi emlékművek felmérése során 1941. november 5-én kelt jelentésében írja, hogy Sepsiszentgyörgyön „a városi köztemetőben áll egy felírás nélküli, románok által emelt világháborús emlékmű”. Koncz Árpád polgármester 1942. március 21-én kelt átirata is igazolja, hogy a Hősök temetőjében levő obeliszk „semmi feliratot vagy ábrázatot nem tartalmaz”. Az oszlopra még ebben az évben felszerelték Magyarország 90 cm magas kiscímerét, melyet Puskás István uzoni mesterember faragott gödemesterházi kőből. Az előlapra ugyanakkor bevésték A HAZÁÉRT feliratot, alája az 1914-es és 1918-as évszámot, közéjük a vesztes háborút idéző, lefelé fordított kardot. Az obeliszk ravatalozóház felőli oldalára bevésték az ide átköltöztetett holtak nevét és rendfokozatát. Igen ám, de azok nevét, akik nem az Osztrák–Magyar Monarchia területén születtek, és nem tudták helyességüket anyakönyvben ellenőrizni, a polgármester magyarította: a román, olasz és orosz hadifoglyok, a cseh, bosnyák, galíciai és német katonák esetében a névjavításokat a polgármester végezte el. Például Kohler Ernest helyett Kohler Ernő, Constantin Ioan helyett Konstantin János, Gheorghe Alexandru helyett György Sándor került az obeliszkre. Koncz Árpád egy levélben magyarázza: mivel a románok románosították a neveket, ő visszamagyarosította azokat. 1942. augusztus 20-án repülőszerencsétlenségben elhunyt Horthy Miklós kormányzó fia, helyettese. Magyarország területén elrendelték, hogy emléket kell állítani a hősi halottnak. Háromszéken több településen megtették, Gidófalván ma is látható. Sepsiszentgyörgyön a hősi temető obeliszkjére, a címer fölé vésték be az emlékfeliratot. 1943-ban újabb módosítás történt. Összegyűjtötték Sepsiszentgyörgy hősi halottainak nevét, azokét, akik távol, harctéren estek el vagy fogolytáborban hunytak el, és bevésték az oszlop Csíki negyed felőli oldalába.
A második világháború után
Az ismét Romániához került Sepsiszentgyörgyön a német emlékműről leverték a német vaskeresztet és Magyarország címerét. A jelképek helye megmaradt, közelről most is jól kivehető, mit is ábrázoltak ott egykor. A hősi obeliszkről szintén leverték Magyarország címerét, maradványait, valamint a Horthy István emlékét őrző feliratot cementes habarccsal eltakarták. Az 1989-es fordulatot követően a feliratról levakarták a maltert, a német emlékmű csúcsára fekete vaskeresztet szereltek.
A temető felújítása
Demeter Lajos javaslatára a városháza felterjesztette a kegyeleti hivatalhoz a felújítási tervet. Az 1943-as állapot visszaállítását kérte, azaz, Magyarország címerével, A HAZÁÉRT és Horthy-emlékfelirattal. A hivatal – melyet Ioan Lăcătușu jó idejében tájékoztatott saját kutatási eredményeiről – visszautasította a felterjesztett változatot. Másodszor elhagyták a Horthy-feliratot, és két címert javasoltak. Mivel a temetőnek két bejárata van, egyfelől álljon Magyarország kiscímere, az ellentétes oldalon a Román Királyság középcímere. Ezt is elutasították, ám a kard az évszámokkal maradhatott. A hősök neveinek bevésését elfogadták, a kereszteken való újjáírását viszont románul várták el. Azt ki tudták eszközölni, hogy a románoké románul, a magyaroké magyarul, a többieknek az akkor használt hivatalos nyelven, németül kerüljön fel a rendfokozata, a hovatartozás megjelölésével – magyarázta Czimbalmos Kozma Csaba. A munkálatot nem lehet restaurálásnak nevezni, mert a betonoszlopon azt a mozaikot nem lehetett visszaállítani, főleg a betűket újraírni, magyarázza a városgondnok. Ha már felújításról van szó, akkor szakemberek véleményének kikérésével amellett döntöttek, hogy kőlapokkal borítsák az oszlopot, s azokba véssék a neveket. A sepsiszentgyörgyi hősök névsorát a kutatás során bővítették s kiegészítették. Így annyira megduzzadt a lajstrom, el kellett hagyniuk a rendfokozatokat, hogy a keleti oldalra kiférjenek. A nyugati oldalon is – ahova 1942-ben nem véstek fel rendfokozatot – kiegészítették a névsort. A restaurálás során a kőkereszteken majd feltüntetik a megfelelő rangot. Egy emlékművel nem lehet bármit tenni, hanem csak azt, amit az írott és íratlan szabályok megkövetelnek, illetve megengednek – mondja a városgondnok, hangsúlyozva, ez nemcsak a város magyar hőseinek emlékműve, hanem az elhunyt sok más nemzetiségű hősök sírhelye is. Nem kell sem magyarkodni, sem románkodni: amikor elvárjuk, hogy a mi hozzátartozóink távoli sírját ápolják, gondozzák, mi is megteszünk mindent, hogy rendben tartsuk az idegenek nyughelyét. Sajnos, későn vették észre, hogy a mester összecserélte a felső lapokat, s már nem lehetett kijavítani, de tavasszal megteszik ezt. Ott hibáztak, hogy nem takarták le a rosszul felszerelt feliratot, tette hozzá. Az összecserélt kőlapokon ez áll: A VÁROS HŐSI HALOTTAI – EROII ORAȘULUI – 1914–1918, illetve: ITT NYUGSZANAK – AICI SE ODIHNESC – 1914–1918. Antal Árpád András polgármester is úgy érzi, ha eltakarták volna a hibásan felszerelt kőlapokat, sok vitát megelőzhettek volna. De a munkálatot még nem vették át – hangsúlyozza. Az emlékművet abban a lerobbant állapotában nem hagyhatták, az már szégyen volt a város részére. Engedély nélkül sem újíthatták fel. Mivel nem az a típusú ember, aki mindenhez ért, nem ő döntött, szakemberekkel tárgyalt, s megbízták Demeter Lajost, végezze el a kutatást. Számítottak a bukaresti visszautasításokra, mondja, hiszen a hivatal ismerte az emlékmű eredeti állapotát. Az adott körülmények között a lehető legjobban taktikáztak, vélekedik.
Tervek Őszre befejezik a Hősök temetőjének rendezését. Ezek után elsőbbséget élvez az Erzsébet parkban levő szovjet emlékmű kérdése – vázolta a polgármester. Azt el szeretnék költöztetni onnan a Köztemetőbe. A városban járt az orosz nagykövetség képviselője, akivel tárgyaltak az ügyről. Demeter Lajost már megbízták az újabb kutatással, hisz be kell bizonyítani, hogy ott nem nyugszanak orosz katonák, nincs temető, csupán emlékoszlop. Remélhetőleg májusban megszületik az összegzés. Utána jöhet a német emlékmű történetének kutatása, majd a rendezése. Kíváncsian várjuk, a bukaresti hivatal ezúttal is ragaszkodik-e az eredeti állapot visszaállításának elvéhez, hiszen az obeliszken a német vaskereszt és Magyarország címere állt.
Sírjaik hol domborulnak…
Összegzésként elmondhatjuk, az emlékművet nem Kós Károly tervezte, hanem bukaresti szakember, nem „a magyarok” állították, sem a város, hanem az impériumváltást követően a román közigazgatás alatt emelték, eredetileg jeltelen, felirat nélküli oszlop volt. Magyarország címere, A HAZÉRT felirat, a Horthy István emlékére bevésett felirat, a kard, az első világháborút jelölő évszámok, a hősök – sok esetben durván magyarosított – neve és rendfokozata 1942–1943-ban került az oszlopra. Alatta és a Hősök temetőjének keresztjei alatt legalább tíz nemzet fiai nyugodnának. Az emlékműre felkerült a sepsiszentgyörgyi, de másutt elesett első világháborús hősök neve is. Azok, akiknek nevét itt kőbe vésték, s mások, akiket ismeretlenül itt hantoltak el, vagy sepsiszentgyörgyiek, és ki tudja, hol nyugszanak – akaratukon kívül, felsőbb hatalmak parancsára és érdekeiért hagyták el családjukat és mentek küzdeni, azt állítva, hogy a hazáért, pedig attól nagyon távol.
Két, egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazott gondolatot elevenítünk fel. A Székely Nép 1915. november 27-i számából Ádám Annát idézzük: „Ezt is, azt is felsőbb parancsra kergetik halálba, s egyiknek úgy, mint a másiknak az a kötelessége, hogy pusztítsák az előtte állót. Nem a katona a bűnös, hanem a kor, a rendszer. A katonára emberséggel nézzen mindenki, akármelyik nemzetből szakadt idegenbe.” Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében 1917. július 30-i keltezéssel kiadott körrendelet hangsúlyozta: a legszentebb hazafiúi kötelességük teljesítése közben áldozatul esett hősök, legyenek azok saját fiaink, szövetségeseink, avagy ellenségeink, a hozzájuk méltó eltemetésre, sírjaik megjelölésére és állandó gondozásra érdemesek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Senki nem cáfolt, de senki nem folytatta
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa, Dr. Stefano Bottoni, jelenkorkutató Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság kérdéskörben tartott előadást Nagyváradon. Szilágyi Aladár beszélgetések alkalmával tudományos pályájának fordulatairól, kutatói tapasztalatairól is faggatta a román levéltárak búvárlóját.
- Azt tudom, hogy vannak magyar kötődései – nem is akármilyenek – az édesanyja révén. De Stefano Bottoni bolognai történészhallgatónak hogyan került az érdeklődési körébe Közép-Kelet-Európa, azon belül Magyarország és Románia, illetve Erdély? - 1977 nyarán születtem Bolognában, vegyes házasságból. Édesanyám magyarországi magyar, ami a történet szempontjából talán nem érdektelen, édesapám pedig olasz volt. Ez egy klasszikus vegyes házasság, a 70-es évek elején gyakran fordultak elő, így lehetett legálisan emigrálni Magyarországról, több ezren használták ki ezt a lehetőséget. Én úgy ismerkedtem meg Magyarországgal, hogy már kicsi gyerekkorom óta minden nyaramat ott töltöttem. Tehát megtanultam a magyar nyelvet édesanyámtól, és volt egy rokoni, baráti köröm. Számomra a magyarországi kapcsolat teljesen élő volt a nyolcvanas évektől kezdve. A szakmai oldala, az egy többlépcsős folyamat. Mindig érdekelt a politika, a közélet, a történelem. Az iskolában kizárólag a humán és társadalomtudományos tárgyak érdekeltek, tizenévesen már elhatároztam: vagy újságíró, vagy történész leszek. Amikor a bolognai egyetemre kerültem, 1996-ban, akkor felerősödött ez az érdeklődés. Jelenkoros voltam, Európa történetével és kicsit közelebbről Kelet-Európa múltjával is kezdtem foglalkozni. A tanáraim is arra terelték a figyelmemet, többen is többször mondták: te jól tudsz egy olyan nyelvet, amelyik nálunk teljesen ismeretlen, jól ismered a térséget, használd ki ezt az előnyödet. A szakdolgozatom 2001-ben végül egy négyszáz oldalas könyv lett, akkor még komolyan vették ezt a feladatot. Majdnem két évet dolgoztam rajta. Összehasonlító kisebbségtörténetet írtam volt a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek 1944 és 1950 közötti fejlődéséről, összevetettem a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai meg a szovjet kisebbségpolitikát.
- Javaslom, térjünk át váradi előadásának a tematikájára. Valóban ön volt az első és talán az egyetlen külföldi állampolgár, aki a CNSAS irattárába bejutott?
- Talán az elsők között, de nem az egyetlen, ez egy városi legenda. 2002 őszén pályáztam először a CNSAS-ba való bejutásra, akkor tettem le a doktori vizsgát. Elhatároztam, hogy nagy erővel nekimegyek a Magyar Autonóm Tartománynak és az erdélyi nemzetiségi politikának. Közlik velem, hogy rendben van a téma, lehet kutatni a magyar kisebbségi kérdést, de külföldi állampolgárok számára egy nagyon magas kutatási díjat állapítottak meg. 2002-ben egy román állampolgárnak egy millió régi lejt kellett fizetnie, külföldi állampolgárnak meg tizenhatot. Nem akarták elhinni, hogy akad egy olyan őrült, aki tizenhatmilliót akar befizetni azért, hogy bekerülhessen egy levéltárba. Nagy nehezen elintéztem, kaptam „chitanţát” és mentem vissza a levéltárba.
- Mennyire céltudatosan ment oda, avagy arra gondolt, először körülnéz, aztán kiválaszt valamilyen pászmát, amelyik érdekli?
- Igen, ez egy jó kérdés: Nekem volt egy eredeti kutatási témám, a Magyar Autonóm Tartomány. Viszont hamar kiderült számomra, hogy nem ilyen anyagokat adnak, mert az 1950-es években a Magyar Autonóm Tartomány mint olyan nem jelentett állambiztonsági kérdést, csak később lett az. Ami megváltoztatta a kutatásaim keretét, az az, hogy sokszor elsőként megkaptam sok 56-os periratot. S akkor kezdtem rájönni, hogy 1956 után egy olyan kisebbségpolitikai váltás következett be Romániában, ami nélkül nem értjük meg például a Bolyai Egyetemnek a felszámolását 1959-ben, vagy pedig a Magyar Autonóm Tartomány átszervezését 1960-61-ben. Amivel én ott szembesültem, az ledöbbentett. Én addig életemben nem találkoztam állambiztonsági iratokkal, illetve olvastam szaktanulmányokat, tudtam, hogy nagyjából hogyan kell kinéznie, de az iratok mögött emberek százainak a tragikus sorsára bukkantam.
- Javasolom, beszélgetésünk további fordulatainak adjuk a „román 56” munkacímet. Miért tartotta ezt – mint fogalmat – kiemelendőnek, hogy a magyar 56 mellett román 56-ról írjon?
- „Romániai 56” – talán ez pontosabb lenne, mert ebben benne van minden. Általában erdélyi 56-ról szoktak beszélni, de én ilyenkor mindig megállok, hiszen van egy olyan filológiai kérdés, hogy Temesvár nem Erdély, Várad se, Szatmár se. A másik az, hogy van egy romániai 56, ami nagyrészt független az itteni magyar fiatalság egy részének a megmozdulásaitól. Magyarázom: azt tudjuk, hogy például Bukarestben egészen komoly diákmozgalom kezdett volna kibontakozni november elején, tüntetést is szerveztek, ami azért nem lehetett sikeres, mert a Securitate már október végén lefüleli az egészet. November első napjaiban, amikor több százan találkoznának az egyetem előtt, a népi milícia, az UTM-nek a rohamosztagai, a munkásőrség mindenkit letartóztat, sok diákot brutálisan bántalmaz, és ellehetetleníti a tervezett szolidaritási tüntetést. Ebből születik egy nagyobb politikai per, néhány hallgatót, köztük Paul Gomát is akkor ítélik el. Iași-ban is volt egy kisebb megmozdulás. Azért fontos a romániai 56, mert olyan megtorlásrendszer alakul ki miatta, ami egészen 1964-ig kísérti az országot, és ami csak részben kötődik a magyarországi folyamatokhoz. Hogy egyebet ne említsek, Biszku Bélát és Alexandru Drăghici-et szinte ugyanazon a napon nevezik ki belügyminiszternek 1957. február végén. Akkor, amikor beindul a nagy henger. - Gondolom, minden szempontból nehéz feladat volt a költő Szilágyi Domokos ügyével foglalkoznia. Habozott-e, konzultált-e valakivel, mielőtt a nyilvánosságra hozta a dokumentumokat? Utólag tapasztalhatta, hogy mekkora kavart okozott, és milyen sokféleképpen reagált a közvélemény a publikálás tényére.
- Évekig haboztam, és a fél világgal konzultáltam emiatt. Persze, volt egy előző esetem, Sütő András ügye, amiben csak az iratokra hagyatkoztam. Bizonyos értelemben jól tettem, mert – ne értsenek félre – a transzilván legendák világa eléggé félrevitte volna a dolgokat. Én akkor kizárólag a közgyűjteményekben fellelhető, mindenki számára hozzáférhető okmányokat használtam fel, és megírtam azt a tanulmányt, ami elég nagy port kavart 2005-ben. Paradox jelenség a következő: akkor teljesen polarizálódott a közvélemény. Volt, aki elfogadta, igen, mi tudtuk Sütő Andrásról, hogy volt neki egy ilyen „előélete”, és volt egy hangos és befolyásos kisebbség, amelyik nemcsak hogy nem fogadta el, hanem a legnagyobb elutasításban részesített, pont emiatt. Én előtte úgy gondoltam, ez egy szakmai munka, nem közéleti elszámolás, nekem semmi közöm hozzá. Egyszerűen ez az eset rávilágított bizonyos mechanizmusokra. Körülbelül hetven írás született a Sütő-cikk után, hónapokig jelentek meg a különböző sajtóorgánumokban Magyarországon és Erdélyben. Amikor egy évvel később előkerült a Szilágyi Domokos ügye, én már tudtam, többen is azonosították, egymástól függetlenül. Tehát egyértelmű volt ez az összefüggés. Én közzétettem ezt az anyagot – ez nem is volt tanulmány, mert nem volt annyi anyag, összesen 13 jelentésről van szó különböző korszakokból. Ez az volt, amit én három egymástól független megfigyelési dossziékból láttam. Merem állítani: a legnagyobb körültekintéssel jártam el, a szöveget is nem tudom, hányszor ellenőriztük. 2006 szeptemberében jelent meg az a pár oldalas szöveg, amit a költő utolsó élettársa, Nagy Mária, valamint Szilágyi Domokos öccse, Kálmán is jóváhagyott, hosszas konzultációk után.
- Én csak azt akartam elérni, hogy foglalkozzanak ezzel, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni a kollaboráció tematikáját, másrészt egy nagy embernek, legyen költő, legyen író, legyen szobrász, bárki, az életrajzkutatásában ezeket a mozzanatokat bele kell építeni, mert nem függetlenek az egyébként nagyszerű életműtől.
- Meg kell mondanom, ezután néhány évig azért nem foglalkoztam ilyen ügyekkel, mert az elutasítás, sőt ami még rosszabb: a közöny mutatkozott igen erősnek. Valahogy úgy gondoltam, ha ti erdélyiek nem akartok a közelmúlt kellemetlen oldalával semmit se kezdeni, nem az én dolgom, én elvagyok, kutatnivalóm van bőven. Akkor kezdtem bele a két ország belügyi együttműködésének kutatásába, amiből két hosszabb tanulmány is született. Befejeztem a székely autonómiáról írt könyvemet, ami 2008-ban jelent meg Sztálin a székelyeknél címmel. Azóta is hiába várom hogy irodalomtörténészek és esztéták Sütő vagy Szilágyi Domokos egyes emblematikus szövegeit akár egy hermeneutikai vizsgálat tárgyává tegyék. Nem tette senki. Vagy nem merte, vagy nem akarta. Rendkívül erős az öncezúra, és ezzel sem tudok mit kezdeni, mint empatikus kívülálló. Nyilván, ahogy Sütő András fogalmazta a tanulmányomra reagálva, én csupán „marslakó” vagyok, bár talán kevésbé vagyok az ma, mint tíz, tizenegy évvel ezelőtt. Amikor még tényleg nem ismert senki, és én csak úgy belecsöppentem. Mostanára úgy vélem, valamit letettem az asztalra, bárhogy vélekednek a kutatásaimról, de én nem akarok egy botrányhős lenni ebben a dologban. Én akkor próbáltam rávilágítani valamire, s kimondottan azzal a szándékkal tettem, hogy… folytassátok, értelmezzétek ti is a jelenséget, vagy cáfoljatok meg. Senki nem cáfolt, de senki nem folytatta.
- Hadd térjünk vissza néhány kérdés erejéig az 56 utáni történésekre. Vannak-e már viszonylag pontos adatok a kivégzettek, az elítéltek, vagy „csak” bírói ítélet nélkül fogva tartottak számát illetően? Hiszen eltérő információk olvashatóak erről.
- Vannak adatok, de meg kell határozni, mit értünk „56” alatt. Ha 56 alatt azt értjük, hogy megvizsgáljuk, egy adott évben hány embert ítéltek el a hadbíróságok politikai ügyekben, akkor pontos, számszerű adatokat mondhatunk. Tudjuk, hogy 1958-ban van a rekord, azt hiszem, 4200, 1959-ben júliusig további háromezer, vannak ilyen statisztikák. Tudjuk, hogy három év alatt több mint tízezer ítélet született országszerte. Azt is tudjuk, hány embert tartóztattak le. Majdnem 30 ezret, 1956 novembere és 1962 között, utána már jóval kevesebbet. Mindig vitatkoznék azokkal, akik „magyar 56”-ot emlegetnek Romániában. Egyrészt voltak perek, amelyeknek egyaránt voltak román és magyar elítéltjei, de voltak olyanok is, mint Marosvásárhelyen az a bizonyos Faliboga-ügy, az tiszta 1956-os per, románokat ítéltek el, a több mint 60 tagú csoportnak csupán két magyar tagja volt, az egyik Frunda Károly, Frunda György édesapja. Erről nem tudunk semmit, még a román közvélemény sem. Az egész romániai, erdélyi 56 még mindig nincs kellően feldogozva, elégedetlen vagyok a saját és az erdélyi, vagy román kollégáim teljesítményével. Itt van a legnagyobb, célzott politikai megtorlás, s még egyszer hangsúlyozom: nem csak magyar vonatkozásban. És vannak fontosabb perek, ügyek, amiket ma már nyugodtan lehet kutatni. Bukarestben, a CNSAS-nál nagyon jól lehet kutatni, még a Pitești-en található katonai levéltárban is. Mit jelent 56? Tudjuk, hogy mi történt, de nagyon sok mozzanat nincs még kiderítve. Az a kérdés is felvetődik, van-e értelme politikai ügyeket szétválasztani nem politikai ügyektől? Rengeteg embert ítélnek el például gazdasági bűncselekményekért. Ez azért van, mert sokszor nem akarnak politikai ügyeket kreálni. 1956 után kezdődik az a folyamat, amit Ceaușescu majdnem tökéletesre fejleszt: nincsenek politikai ügyek, hanem XY-t elkapják, mint pedofilt, homoszexuálist, üzérkedőt, valutát, aranyat adott el illegálisan stb., és így osztogatják a két, három, négy, öt év börtönbüntetéseket. Vagy könnyű volt korrupció miatt valakit elítélni, hiszen Románia akkor is korrupt ország volt. Egy-egy korrupcióval vádolt állami hivatalnok tíz, tizenöt, húsz évet is kapott az 1950-es évek végén. Drákói módon szigorították a gazdasági bűncselekményekért járó büntetési tételeket, több embert ítélnek halálra, többnyire ki is végzik őket. Nagyon sokan kapnak 20-25 évet, és gyakran nem szabadulnak 1964-ben, az amnesztia kihirdetésekor, mert az nem a köztörvényesekre, csak a politikai foglyokra vonatkozik.
- A börtön- és a lágeréletről már sok memoár, interjú jelent meg, de még rengeteg feltáratlan dolog van. Az 58 nyarán kitört szamosújvári börtönlázadást feldolgozta-e valaki? - Komolyan nem. Megjelent előbb románul, majd magyarul is Alexandru Maier könyve, Orvos voltam Szamosújváron címmel. Sokan emlékeznek erre, van egy nagy memoárirodalma, de azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor történt. Egyesek szerint június 14-én, mások szerint július 14-én. Meg kellene nézni az iratokat. Ezzel egy gond van, a börtönparancsnokságok iratai nagyon korlátozottan kutathatóak. A börtön- és lágerparancsnokok valóságos hóhérok voltak, hozzájuk képest a tartományi igazgatóságokon, vagy kulturális téren dolgozó szekusok úriemberek. Ők már ritkán vernek az 1950-es évek végén, inkább csak kihallgatnak, vagy irányítják a hálózatot. Ami a román börtönvilágban ment az 1960-as évek közepéig, az rendkívül brutális volt. Azt szoktam mondani a magyarországi hallgatóságnak, hogy ami itt volt, az Recsk szorozva tízzel vagy hússzal. Ezzel nem akarom relativizálni Recsket, de a magyar börtönvilág nem ismer olyan fogalmakat, mint a folyamatos botozás. A legkegyetlenebbek a pitești-i börtönőrök voltak (Szerk. megj.: kínzással, megalázással próbálták „átnevelni” áldozataikat, fogolytársaikat is arra kényszerítették, hogy részt vegyenek benne). Nem is tudom, hogyan lehetett túlélni, nagyjából épen kijönni onnan. És gondoljunk a máramarosszigeti börtönre, ahol az éheztetés, az éhhalál egyfajta programmá avanzsált. Oda gyűjtötték a múlt rendszer fontos embereit, akiket ki kellett végezni, nem szó szerint, hanem éhenhalatás útján. A román gulág az valóban helytálló kifejezés, mert Európában –Albánia kivételével – azt a brutális terrort, mint amilyet a román kommunisták bevezettek, csak a Szovjetunióban múlták felül.
Szilágyi Aladár
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

L. Balogh Béni
„ERDÉLY KELL NEKÜNK!”
A hazai és az anyaországi románok 1913-ban
Tisza István első kormányzása idején merült föl először a román vezetőkkel való tárgyalások gondolata, de azok nem vezettek sikerre.
1913. június végén Bulgária – balkáni hegemóniája biztosítása érdekében – hadüzenet nélkül megtámadta korábbi szövetségeseit: Szerbiát és Görögországot. Ezzel kezdetét vette a második Balkán-háború. Néhány nap múlva, július 3-án I. Károly király elrendelte a román hadsereg mozgósítását. Egy héttel később Románia, amely az első Balkán-háborúban semleges maradt, hadat üzent az akkor már ténylegesen legyőzött Bulgáriának. A hivatalos indoklás szerint a román hadba lépés célját a balkáni béke megvédése képezte, a valódi ok azonban
Dél-Dobrudzsa Bulgáriától való elcsatolása
és az ország balkáni pozícióinak megerősítése volt. Mivel a bolgár hadsereg nagy részét a szerb, a görög és a török erők kötötték le, a román csapatok emberveszteség és tényleges ellenállás nélkül vonultak Szófia felé.
A sokszoros túlerő előtt Bulgária hamarosan kapitulált, majd a balkáni országok részvételével megtartott béketárgyalások nyomán 1913. augusztus 10-én aláírták a bukaresti békét.
Ennek értelmében Bulgária elveszítette az első Balkán-háborúban megszerzett területek java részét, Románia pedig bekebelezhette – majd ezt követően 1940 szeptemberéig birtokolhatta – Dél-Dobrudzsát, az ún. Cadrilatert. amelynek azonban közel 300 ezer lakosa túlnyomórészt bolgár volt, románnak pedig csak egy elenyésző kisebbség vallotta magát.
Románia háborús részvételének és a bukaresti békekötésnek a nem túl jelentős, nem egészen 7000 km2-nyi területi nyereségen jóval túlmutató, igen fontos következményei lettek. Az ország délkelet-európai fióknagyhatalommá emelkedett, nemzetközi presztízse megnőtt, és egyre inkább elvárta, hogy önálló nemzetközi tényezőként számoljanak vele. Meglazította a Monarchiához 1883 óta fűződő – de mindvégig a legnagyobb titokban tartott – szövetségesi szálait, ugyanakkor egyre inkább a Kárpátok két oldalán élő román etnikum egyesítésére törekedett.
Rendkívüli módon megerősödött a már korábban is nagyfokú román nemzeti öntudat. Jellemző, hogy a július 3-án elrendelt mozgósítást Románia-szerte őszinte hazafias lelkesedés övezte, számos Monarchia-ellenes megmozdulásra került sor, amelyeken üdvözölték, hogy Bukarest végre Bécstől független lépést tett.
A napnál is világosabban látszott azokban a hetekben, hogy a román közvélemény szemében – főleg az erdélyi románok elnyomásáról folyamatosan érkező, gyakran felnagyított hírek hatására – mennyire népszerűtlen az Osztrák-Magyar Monarchia.
Camille Blondel, Franciaország bukaresti képviselője szerint olyan volt az általános hangulat, hogy az a külső szemlélő, aki esetleg nem ismerte a román mozgósítás fő célját, azt gondolhatta, Románia a Monarchia ellen kíván háborúzni. A Dunán átkelve, a román katonák azt skandálták: „Erdélybe!”. (Mintha a történelem bizonyos mértékig megismétlődött volna: 28 évvel később, 1941 őszén a németek oldalán a keleti fronton, a Szovjetunióban harcoló román katonák Észak-Erdély visszafoglalását tekintették fő „úti céljuknak”:
„Odesszán keresztül Budapestre” – hangzott akkor a jelszó.) 1913 hatása – ha időben visszatekintünk – talán leginkább 1877-hez hasonlítható. A törökök ellen az orosz csapatokkal együtt vívott sikeres harcok nyomán abban az évben Románia kivívta állami függetlenségét, amelynek eredményeként magasra csaptak a romantikus nacionalizmus hullámai mind az erdélyi, mind a „regáti” románok között.
Romániában elszaporodtak az ún. dákoromán naptárak, térképek, melyek egyetlen egységnek mutatták a románságot a Fekete-tengertől a Tiszáig, a közbeszédben egyre több szó esett Erdélyről.
Megsokasodtak a határon túli románok ügyét felkaroló szervezetek, mint például az 1882-ben létrejött Carpaţi egyesület, vagy az 1891-es alapítású, a románok kulturális egységét szolgáló Liga Culturalǎ szövetség. Bukarest az erdélyi román iskolák, egyházak számára pénzsegélyt nyújtott, amelyet néhány évig a magyar kormány közvetített a címzetteknek, majd miután betiltotta a segélyezést, bár tudott róla, szemet hunyt felette.
Az erdélyi románok pedig már régóta vágyakozva tekintettek át a Kárpátok déli oldalára. Csak egy példa a sok közül. 1867-ben, az akkor még Pesten megjelenő, Iosif Vulcan által szerkesztett Familia című színvonalas hetilapban a következőket írta egy román publicista: „Bukarestbe! Bukarestbe! Ez volt a legfőbb vágyam, mely nem hagyott nyugodni, amint megtudtam, hogy van egy másik román haza, ahol nemzetem fiai tisztelik az ősi román szokásokat és erkölcsöket, s azok nem az idegenek gúnyolódásának tárgyai.”
A lapszerkesztő Vulcan szívét is elöntötte a nemzeti büszkeség, amikor Bukarestre gondolt: „Nem vagy olyan pompás, mint a nyugati városok, de az én szememben mégis csodálatosabbnak tűnsz; nem csillogsz úgy, mint azok, számomra mégis fényesebben ragyogsz; nem dicsekedhetsz azok szépségével, nekem mégis elbűvölőbb vagy. Miért? […] Mert a románok fővárosa vagy!”
Nemhiába szerepelt a Ioan Slavici által szerkesztett népszerű Tribuna c. lap fejlécén az a jelmondat, hogy minden román számára Bukarestben kel fel a nap. Az első világháború kitörése előtt a román anyanyelvűek az Osztrák-Magyar Monarchia 51 milliós lakosságának 6,5%-át képezték.
A több mint 3 200 000 román lakosból 270 ezren az Osztrák Császársághoz tartozó Bukovina tartományban, 2 930 000-en pedig a Magyar Királyság területén éltek: a történeti Erdély, valamint a Bánság, a Partium és Máramaros területén.
Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Magyarország 18 millió főt meghaladó össznépességének 16,1%-át alkották a román anyanyelvűek. Ha viszont a történeti Erdély területét nézzük, az ott élő közel másfél millió román a lakosság 55%-át, azaz abszolút többségét tette ki.
Túlnyomó részük falun élt, a városlakók aránya még az 5%-ot sem érte el. Ezzel magyarázható, hogy a nagyobb erdélyi városok lakosságának csekély hányadát alkották a románok: 1910-ben Brassóban ez 29, Szebenben 26, Kolozsváron 12%-ot jelentett. Erdély számos helyén viszont nagy zárt tömbökben éltek, és az ott lakok túlnyomó többségét képezték.
Fogaras vármegye lakossága például 90%-ban, Hunyad vármegyéé pedig több mint 80%-ban román volt. A magyarországi románok legtöbbje – elsősorban Dél-Erdélyben – a görögkeleti, tehát az ortodox vallást követte, de jelentős volt a görög katolikus egyház híveinek száma is, ők elsősorban Észak-Erdélyben laktak.
Az erdélyi román társadalom szerkezete az első világháború küszöbén még mindig hagyományos agrárjellegű jellegű volt: a népesség több mint 85%-a mezőgazdaságból élt.
Jellegzetes kelet- és délkelet-európai típusú, kisbirtokos paraszttársadalom ez: a lakosság 60-70%-a birtokos paraszt, de közülük csak kevesen emelkedtek ki az önellátó gazdálkodás köréből – elsősorban az Alföld délkeleti részének és a Bánságnak a közép- és gazdagparasztjai.
A nagybirtokosság és a nagypolgárság a kiegyezés után csekély erőt képviselt, a 19. század utolsó harmadában elszaporodott erdélyi román bankoknak köszönhetően viszont hamarosan kialakult az ún. banktőkés csoport, amely céltudatosan és bőkezűen támogatta a románság kulturális intézményeit. Ez a támogatás, valamint a széleskörű román egyházi és iskolai önkormányzat „védőernyője” is elősegítette a számottevő erdélyi román középosztály kifejlődését. Több mint hétezer pap és pedagógus, ezer köztisztviselő és pár száz ügyvéd, orvos, újságíró alkotta a román értelmiséget a századfordulón. Ha ehhez hozzáadjuk a mintegy 1200, száz kat. holdon felüli birtokost, az ezer főnyi tehetősebb iparost és kereskedőt, megkapjuk a mintegy 12-13 ezer (más számítások szerint közel húszezer) családot kitevő román középosztályt. Tagjainak többsége paraszti származású volt, ezért sem maradt teljesen érzéketlen a szociális problémák iránt.
Ha a kiegyezés után létrejött dualista rendszer korlátokat állított is az öntudatos románság politikai érvényesülésének útjába, gazdasági érvényesülését nem akadályozta. A korszak kimagasló gazdasági fellendüléséből a románság is részesedett, és anyagi-kulturális gyarapodása számottevőnek bizonyult ezekben az évtizedekben.
Középosztályának mintegy háromnegyed részét az értelmiségiek alkották. Egykorú román adatok szerint 1914-ben – bár számuk csökkent – még mindig 2800–2900 népiskolában folyt román nyelven az oktatás. Volt öt gimnáziumuk, hat tanítóképzőjük, egy-egy reál- és felsőkereskedelmi iskolájuk és négy polgári leányiskolájuk. Paradox módon jobban el voltak látva anyanyelvű iskolákkal, mint Románia lakossága, s az írástudatlanság is kisebb volt, mint a Kárpátokon túl. 1910-ben 7500 érettségizett férfi vallotta magát román anyanyelvűnek, és több mint 5000 román férfi végezte el legalább a középiskola 4 osztályát.
A széleskörű iskolahálózatnak is köszönhető – amellett persze, hogy kompakt etnikai tömbökben éltek, és vallásilag is elkülönültek az uralkodó nemzettől: a magyartól –, hogy a román középosztály sokkal kevésbé magyarosodott el, mint a szlovák vagy a ruszin.
Igaz, a magyar állam az 1880-as évektől igyekezett minél nagyobb ellenőrzést gyakorolni a román iskolák felett is, mert a korabeli nacionalista közgondolkodás (jócskán túlbecsülve a magyar állam erejét és befolyását), hitt az iskolai magyarosítás lehetőségében.
Minden ilyen irányú központi intézkedés azonban sikertelen maradt, amit az is bizonyít, hogy az 1910. évi népszámlálás adatai szerint a magyarországi románoknak csak mintegy 12%-a beszélte a magyar nyelvet.
Igaz, önmagában már a magyarosítás puszta szándéka is mélyen sértette a románság nemzeti öntudatát. Egy egész nemzedék számára jelentettek biztatást a föderalizált, etnikai régiókra osztott Nagy-Ausztria tervéről elhíresült Aurel C. Popovici tüzes szavai, amelyeket az erdélyi román fiatalokhoz intézett: „Tanuljatok, [mert] különbnek kell lennetek a magyaroknál, külön-külön felkészültebbnek, ügyesebbnek, mint száz egyén közülük. Más arisztokráciája nincs a népünknek, csak ti. Ti kell vigyázzatok rá, állampolgári öntudatra kell ébresszétek, meg kell szervezzétek, a beletörődött tömeget harcos nemzetté kell változtassátok.”
Az erdélyi románság, mint láttuk, egy aránylag, az ottani magyarnál mindenképpen egységesebbnek mondható társadalmi szerkezetbe tagolódott, nem szabdalták szét jelentősebb osztályellentétek.
Így politikai téren is valamivel egységesebben tudott fellépni érdekei érvényesítése mellett. A már említett két egyházuk, különösen a széleskörű autonómiával rendelkező és jelentős vagyonnal felruházott görögkeleti egyház mellett ott volt az országos hálózatot kiépítő nagyszebeni kultúregylet, az ASTRA is, amely valóságos művelődésügyi minisztériumként funkcionált. Ne feledkezzünk meg az 1881-ben létrehozott, a magyarországi román lakosság jelentős tömegeinek körében – mai szóhasználattal élve – ideológiai hegemóniát élvező Román Nemzeti Pártról sem.
Az erdélyi román politikusok (kivéve a bánságiakat, a máramarosiakat és a partiumiakat) 1869-ben a passzív ellenállás mellett foglaltak állást, azaz megfogadták, hogy távol tartják magukat a magyar politikai élettől, és elutasítják a dualista rendszert, illetve Erdély egyesítését Magyarországgal.
Legfőbb követelésük Erdély autonómiája, különállása volt. Ezt a passzivista politikát követte a Román Nemzeti Párt egészen 1905-ig, amikor is a nagyszebeni konferencián formálisan elfogadták az egyesítés tényét és az aktivizmus útjára léptek, azaz részt vettek a választásokon, valamint a parlamenti munkában. Ettől kezdve elsősorban a magyarokkal egyenrangú státus megadását követelték, tehát azt, hogy ismerjék el a románokat is államalkotó nemzetnek.
A 20. század első évtizedében a románokkal szemben követett budapesti politikában is új irány tűnt fel: a román nemzeti mozgalom megerősödése, a Monarchia belső feszültségei és külföldi presztízsének hanyatlása arra ösztönözte a kormányzó köröket, hogy nyissanak a románok felé, próbálják meg őket politikailag is integrálni a dualista rendszerbe.
Tisza István első kormányzása idején merült föl először a román vezetőkkel való tárgyalások gondolata, de azokat csak 1910-ben kezdték el, hogy aztán meg-megszakítva, 1914-ben záruljanak le sikertelenül.
A tárgyalások 1910 őszén lezajlott első szakaszában Ioan Mihu nagybirtokos bankigazgató közvetített Tisza, a Nemzeti Munkapárt nagyhatalmú vezére és a románok között. Iuliu Maniu, Vasile Goldiș és Valeriu Braniște emlékiratba foglalták a román követeléseket. A 23 pont közül a legfontosabbak a választójog bővítésére, 50 román választókerület biztosítására, a román nyelv rendszeres hatósági használatára, román hivatalnokok kötelező minimumának meghatározására, három új román püspökség felállítására vonatkoztak. Cserében a dualizmus alapjainak az elfogadását ígérték.
Ezt Tisza és Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök elfogadhatatlannak tartotta, de tárgyalási alapnak tekintette. A második szakaszra 1913 elején került sor Lukács László miniszterelnöksége alatt. Iuliu Maniu, Valeriu Braniște és Theodor Mihali ezúttal 11 pontba foglalták a korábbiaknál még keményebb román követeléseket: az iskolákban minden fokon oktassák a román nyelvet, teremtsenek több autonómiát a görög katolikus egyháznak, vezessék be a román közigazgatási és bírósági nyelvet, a korlátlan gyülekezési és sajtószabadságot, és kapják meg a képviselői mandátumok arányos részét. Tisza válasza tartózkodó volt, a román küldöttség pedig megszakította a tárgyalást.
Az utolsó fordulóra 1913 őszén – 1914 elején került sor, immár Tisza második miniszterelnöksége idején, a bukaresti béke megkötése után, feszült nemzetközi helyzetben. A román fél a legutóbbi követelései mellett most már román főispánokat és román kormánytagokat is kívánt.
Növekvő önbizalmának hátterében a második Balkán-háborúból megerősödve kikerült Románia, illetve Ferenc Ferdinánd trónörökös támogatása állt.
A dualizmust elvető és a magyar társadalom egésze iránt ellenszenvet tápláló Ferenc Ferdinánd ugyanis szoros összeköttetésben állt az erdélyi románság egyes képviselőivel, így a már említett Aurel C. Popovici-csal és Alexandru Vaida-Voevoddal, felhasználva őket a magyar politikai elit hatalmának megtörését célzó terveiben.
A trónörökös külpolitikai megfontolások, elsősorban Romániának a Hármas Szövetségben való megtartása végett kezdetben sürgette a magyar-román kiegyezést, az erdélyi románság helyzetének rendezését. A tárgyalások utolsó szakaszában ez azonban már nem állt érdekében, mivel attól félt, hogy ezáltal elveszíti román támogatóit, akik a magyarok táborába fognak sodródni.
Éppen ezért 1914 elején azt tanácsolta a román vezetőknek, hogy nem kell feltétlenül megegyezniük Tiszával. Ez kapóra jött a román félnek, és 1914 februárjában végleg megszakították a tárgyalásokat.
Ezzel megbukott az utolsó olyan kísérlet, amely 1867-es alapon a szászokhoz hasonlóan a románokat is megpróbálta integrálni a magyar politikai életbe.
Az események „utóéletéhez” tartozik, hogy a magyar képviselőházban 1914 első negyedévében rendkívül kulturált, színvonalas politikai vita zajlott az ún. paktum-tárgyalásokról.
Február 20-i felszólalásában Tisza, miután részletesen beszámolt a történtekről és megindokolta saját álláspontját, reményét fejezte ki, miszerint a tárgyalás, bár sikertelenül végződött, „talán közelebb hozott bennünket ahhoz a kölcsönös megértéshez, amely szükséges lesz arra, hogy a jövőben se hagyjuk a magyarországi románság viszonyait oly irányba fejlődni, amely kiélesítené, talán végzetes túlzásokba sodorná az ellentéteket.”
Tisza a román fél közleményének mérsékeltebb hangja alapján komoly törekvést vélt felfedezni a megértésre és békére, bár tudta, hogy megegyezni csak akkor lehet, „ha teljesen elimináljuk az ellentétnek, a bizalmatlanságnak, az ellenszenvnek összes vonatkozásait”. „Fájdalom, ez nem következett be. Hogy mit rejt a jövő, azt senki sem tudhatja” – vonta le a következtetést.
A jövő – Tisza nem láthatta előre – háborút hozott, Bukarestben pedig a rendkívül népszerű katonai induló sorai fejezték ki leginkább a közhangulatot: „Erdély, Erdély kell nekünk, Erdély!”
Felhasznált irodalom
Florin Constantiniu: O istorie sinceră a poporului român. Ediţia a II-a, București, 1999, Univers Enciclopedic. Hanák Péter: Magyarország társadalma a századforduló idején. In uő (főszerk.): Magyarország története (1890–1918). 1. kötet. Budapest, 1978, Akadémiai Kiadó, 403–515. o. Katus László: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története a 20. század elején. In Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története (1890–1918). 2. kötet. Budapest, 1978, Akadémiai Kiadó, 1003–1063. o. Liviu Maior: Transilvania. In Gheorghe Platon (coord.): Istoria Românilor. Vol. VII, tom II. De la independenţǎ la Marea Unire (1878–1918). București, 2003, Editura Enciclopedicǎ, 293–355. o. Miskolczy Ambrus: A modern román nemzet a „régi” Magyarországon. In Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok 1867–1940. Csíkszereda, 2002, Pro-Print Könyvkiadó. Függelék, 512–522. o. Szász Zoltán: A román kérdés Tisza István első kormányának politikájában (1904). Történelmi Szemle, 1968. 3. sz. 254–293. o. Szász Zoltán (szerk.): Erdély története. Harmadik kötet. 1830-tól napjainkig. Budapest, 1986, Akadémiai Kiadó.
Transindex.ro,

Avram Iancu és az erdélyi román (ellen)forradalom 1848–49-ben (Mindennapi történelemhamisítások - 2.)
Avram Iancu a románok első, 1848. április 30-án Balázsfalván tartott gyűlésének megszervezésekor tűnt ki. Beszéde mérsékelt volt, arra biztatta a románokat, hogy pontosan teljesítsék jobbágyi kötelezettségeiket, amíg az erdélyi diéta (a modern parlamentnek megfelelő törvényhozó fórum) döntést nem hoz a parasztok helyzetének javításáról. Míg a forradalom által szorgalmazott társadalmi változások esetében visszafogottabb volt, Iancu határozottan lépett fel a románok politikai jogainak ügyében.
Egy kis történelemhamisítás
Az erdélyi románok „forradalma” egyáltalán nem úszta meg, hogy ne hamisítsák meg a Román Akadémia égisze alatt kiadott Románok Történelmében. A módszer már klasszikus: egy dokumentumrészlet kiemelése a kontextusból. A Román Akadémia hivatalos történésze, Liviu Maior volt oktatási miniszter azt állítja, hogy Avram Iancu a következő szavakkal „fordult a – felsővidrai – parasztokhoz”: „A román nem koldulja a szabadságot a magyaroktól; a román nemzet elég erős, hogy harcban vívja ki a szabadságát.” (Academia Română, Istoria Românilor, VII/1., Bukarest, 2003, 270. o.) Valójában a történész által idézett dokumentum, a kamarai biztos (az eredetiben „comite cameral”) egyik 1848. május 9-i jelentése felettesének a május 5-i felsővidrai gyűlésről, ahol a vásár miatt sokan voltak, és világosan kimondja, hogy Avram Iancu ennek a tisztviselőnek az apja, Alexandru Iancu uradalmi bíró (vagyis közvetlenül az illető biztosnak alárendelt tisztviselő) házában felolvasott egy román nyelven írt, a pap által terjesztett kiáltványt, mely a románokat harcra buzdítja a szabadságért. Miután felolvasta a kiáltvány szövegét, vagyis a biztosnak lefordította magyarra, Iancu állítólag maga tette hozzá a Román Akadémia történésze által fentebb idézett mondatot. A biztos világosan mondja: „Ezen kívül az uradalmi bíró fia, Avram Iancu hozzátette: »a román nem koldulja…«”. Szó sincs arról, hogy Avram Iancu azt a mondatot a falujabeli parasztok előtt mondta volna! A kérdéses levelet egy topánfalvi jobbágy hozta, és a pap olvasta fel hívei előtt. Sőt, Iancu apjának kísérlete, hogy elkobozza a levelet, veszélybe sodorta a családját, a parasztok ugyanis megfenyegették. Vajon Iancu apja azt tervezte volna, hogy egész vagyonával együtt elmenekül a faluból, ha fia már akkor a parasztok élén állt volna? De ezek olyan részletkérdések, melyek nem számítanak, amikor a Román Akadémia egy hivatalos történelmet akar kikényszeríteni. A hazugság történelemmé válik. Ha pedig a Román Akadémia írja, akkor igazságnak kell lennie!?
Iancu fegyvere a puska, nem a diplomácia
1848 nyarán, tekintettel arra, hogy a románok által a május 15–17-i balázsfalvi nemzetgyűlés alkalmával megfogalmazott kéréseket nem fogadta el sem az erdélyi diéta, sem a császár, a románok álláspontja radikalizálódott. Az orláti és naszódi két román katonai központban a csapatok, a Bécsből érkezett parancsok ellenére, megtagadták az engedelmességet a magyar közigazgatásnak. A katonai helyzet nyomására a császár elfogadta Erdély egyesülését Magyarországgal, és az egész erdélyi hadsereget, a román regimenteket beleértve, az új hatóságok alá rendelte. Az Erdélyi-Szigethegységben a mócok katonailag megszervezték magukat Avram Iancu vezetésével, ezzel a harmadik román hatalmi központtá válva Erdélyben (...) 1848. szeptember 15–28-án zajlott Balázsfalán az erdélyi románok harmadik nemzetgyűlése. Addig a román politikai vezetők politikai nyilatkozatokkal és a magyarokkal, illetve az osztrákokkal folytatott tárgyalásokkal tűntek ki. Balázsfalván szeptemberben a hangulat túl forró volt, hogy a diplomácia és a tárgyalások szellemében tartott biztatásokat és beszédeket hallgassanak. Ahogy azt Simion Bărnuţiu, az erdélyi románok egyik nagyon aktív radikális vezetője megjegyezte, nehezen élte volna túl bármelyik román szónok, ha pacifista beszédet mond. Ilyen körülmények között a fegyveres harcot támogatók kerültek előtérbe. Avram Iancu mintegy hatezer felfegyverzett móccal érkezett Balázsfalvára. Ez Iancu dicsőségének kezdete.
Ausztriával a forradalmár magyarok ellen
A románok 1848 szeptemberében Balázsfalván úgy döntöttek, Ausztriával szövetkeznek, és a magyarok ellen harcolnak a Habsburg fennhatóság visszaállításáért. (...) A magyarok ellen Ausztriával való szövetkezés okát világosan megmagyarázzák a román vezetők, éppen maga Avram Iancu: a magyarok megtagadták a románoktól a politikai jogokat, míg az osztrák császári udvar a románokat politikai nemzetként ismerte el.
A románok elítélték Erdély egyesülését Magyarországgal, és az osztrák hatóságok visszaállítása mellett szálltak síkra. A császáriak arra használták fel a románokat, hogy félreállítsák a forradalmi magyar hatóságokat. A románok által Balázsfalván megválasztott Nemzeti Komité koordinálta a románok prefektúrákba és légiókba történő politikai és katonai megszervezését, az ókori rómaiak mintájára, szimbolikusan utalva a román nép római eredetére. (folytatjuk) Marius Diaconescu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,

Román kormányalakítás – Bemutatta új kormányát Victor Ponta miniszterelnök
Bemutatta új kormányát Victor Ponta miniszterelnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusainak részvételével megalakuló, huszonhat tagú kabinet hivatalba lépéséhez fogja kérni kedden a parlament támogatását.
Ponta március 3-án, hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben 4 miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak.
Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két kisebb koalíciós partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) egy-egy miniszterelnök-helyettesi és két-két miniszteri posztot kapott. Daniel Constantin, a PC elnöke a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a mezőgazdasági szaktárcát, Gabriel Oprea, az UNPR elnöke miniszterelnök-helyettesként a belügyi tárcát is vezeti.
A kormány gerincét azok a szociáldemokrata miniszterek alkotják, akik eddig is tagjai voltak a bukaresti kormánynak. Így Titus Corlatean külügyminiszter, Mircea Dusa védelmi, Remus Pricopie oktatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Eugen Teodorovici az európai pénzek minisztere és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter marad. Ez utóbbi a PSD részéről a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti. Szintén az előző kormányból hivatalában marad Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter.
A liberálisok ellenzékbe vonulásával megüresedett tárcák többségét szintén a szociáldemokraták veszik át, így Ponta miniszterelnök Dan Sovát a közlekedési, Nicolae Banicoiut pedig az egészségügyi tárca, Ioana Petrescut a pénzügyminisztérium, Rovana Plumbot a munkaügyi minisztérium, Constantin Nitát pedig a gazdasági minisztérium élére javasolta.
Az új kabinettagok között szerepel többek között Gabriela Szabo volt román sportcsillag. A híres atléta az ifjúsági és sportminisztérium élére kerülhet.
Íme, tehát a harmadik Ponta-kormány névsora:
Liviu Dragnea, fejlesztési miniszter és miniszterelnök-helyettes Gabriel Oprea, belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes Kelemen Hunor, kulturális miniszter és miniszterelnök-helyettes Daniel Constantin, mezőgazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes Titus Corlăţean, külügyminiszter Mircea Dușa, védelmi miniszter Robert Cazanciuc, igazságügyi miniszter Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter Nicolae Bănicioiu, egészségügyi miniszter Remus Pricopie, tanügyminiszter Constantin Nita, gazdasági miniszter Ioana Petrescu, pénzügyminiszter Eugen Teodorovici, uniós alapokért felelős miniszter Dan Șova, szállítási miniszter Liviu Voinea, költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter Gabriela Szabo, ifjúsági és sportminiszter Rovana Plumb, munkaügyi miniszter Aurelia Cristea, társadalmi párbeszédért és civil társadalomért felelős miniszter Eugen Nicolicea, parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter Florin Jianu, kis- és középvállalkozásokért, valamint turizmusért felelős tárca nélküli miniszter Mihnea Costoiu, felsőoktatási és kutatási tárca nélküli miniszter Doina Pană, víz- és erdőgazdálkodási miniszter Răzvan Nicolescu, energiaügyi miniszter Alexandru Răzvan Cotovelea, távközlési miniszter Bogdan Stanoevici, határon túli románokért felelős miniszter.
Erdély.ma,

Megszabadulnának Avram Iancuéktól
Európa leggiccsesebb szobrának tartja a kolozsvári Avram Iancu-szobrot, ezért eltávolítását kérte az önkormányzattól Alexandru Păsat szobrászművész, a Művészeti és Formatervezési Egyetem (UAD) szobrászat tanszékének tanára.
A Ziardecluj.ro portálnak nyilatkozó szobrász ugyanakkor a Fellegvár tetején található óriáskeresztet, valamint a főtéri forradalmárok emlékművét is eltávolítaná, ugyanis úgy véli, hogy az 1989 decemberében elhunyt hősök emlékére állított kőtömbök a kommunista stílust tükrözik.
Alexandru Păsat egyébként nincs egyedül véleményével: Ioan Sbârciu festőművész, szintén az UAD tanára, valamint Radu Moraru, a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese is bírálta a Kolozsvár közterein található szobrok, emlékművek esztétikai minőségét.
„Valamennyi alkotás rendkívül gyenge munka, amelyeknek semmihez semmi közük, a román katona szobra vagy a Hófehérke és a hét törpe is borzalmasak. Valamennyit le kellene cserélni” – jelentette ki Alexandru Păsat. A szobrászművész szerint Avram Iancu szobra csúfot űz a történelmi személyből, ezért egy jól elkészített alkotásra kellene cserélni.
Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész, a Mátyás-szoborcsoport restaurátora a Krónikának elmondta: nem új keletű a képzőművészek kezdeményezése, az Avram Iancu-szobrot Gheorghe Funar egykori polgármester ugyanis önkényesen, a szakma megkérdezése nélkül készíttette el.
„Egyelőre semmilyen előrelépés nem látható, nem hiszem, hogy komolyan veszik majd a képzőművészek kezdeményezését. A szakértők szemét már régóta szúrja a szobor, azonban politikai súlya is van a dolognak, ezért nem hiszem, hogy érdemben bármi is történne ez ügyben” – értékelt lapunknak Kolozsi Tibor.
A szobrászművész által mondottakat támasztja alá Emil Boc kolozsvári polgármester nyilatkozata is, az elöljáró ugyanis újságírói kérdésre kijelentette: amíg ő a kincses város polgármestere, addig senki sem nyúlhat az Avram Iancu-szoborhoz.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Új RMDSZ-es kormány, régi magyar gondok
Két miniszteri tárcával és tizennégy államtitkári tisztséggel lett tagja az RMDSZ az új román kormánynak. A csúcsvezetőség elégedett a kialkudott protokollummal, amelynek vezető tétele az a kisebbségi törvénytervezet, amely végigkísérte az RMDSZ-t az utóbbi évtized kormányaiban. A szövetség főtitkára, Kovács Péter szerint ma ismét a magyarságnak áll a zászló Bukarestben.
Hét elején dőlt el az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának kérdése a Victor Ponta vezette szociáldemokrata többségű kormányban. Az egy héttel korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta Szociálliberális Unióból (USL) távozó liberálisok helyére a kormányfő az RMDSZ-t hívta meg, a felkérésre Kelemen Hunor igent mondott. A Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt hétvégi, marosvásárhelyi ülésén a többség felhatalmazta az RMDSZ csúcsvezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat a román kormánypártokkal. Sajtóhírek szerint a feszült hangulatban induló megbeszélések hétfő délutánra jutottak révbe: az RMDSZ olyan protokollumban egyezett ki, amely tartalmazza főbb követeléseit.
A kormányban az RMDSZ mellett a három román párt alkotta Szociáldemokrata Unió (USD) osztozik a miniszteri tárcákon és az államtitkári tisztségeken: a kormánykoalíció vezető pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 2002-ben aláírt egyezség szerint továbbra is együtt kormányoz az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű politikai formációval és a Konzervatív Párttal (PC). A Szociálliberális Unió (USL) helyett sebtében megalakított Szociáldemokrata Unió (USD) megnevezést a Központi Választási Iroda azonban nem hagyta jóvá, mivel a két név túlságosan hasonlít egymásra.
Az új kormányban az RMDSZ egy miniszterelnök-helyettesi és két miniszteri tárcát, valamint 14 államtitkári tisztséget kapott. Utóbbiak nevesítéséről lapzártánkig még nem döntött a kormánykoalíció.
Nézeteltérések nélkül
„Az RMDSZ és a nagyobbik román kormánypárt közötti megbeszélésekről napvilágot látott sajtóértesülések 90 százalékának semmi köze nincs a valósághoz” – szögezte le az Erdélyi Naplónak Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Tekintettel arra, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke a kormánykoalícióban részt vevő két román „törpepárttal” együtt aláírta az RMDSZ-szel kötött politikai megállapodást, elfogadták a protokollumban tételesen felsorolt magyar elvárásokat, innentől fogva ez a kormányprogram szerves részét képezi. Kovács Péter szerint semmi okunk nincs ma azt feltételezni, hogy az RMDSZ elvárásai nem valósulhatnának meg.
Az eddig született kormányzati egyezségek meg nem valósult részleteiről Kovács azt mondta: az RMDSZ számára egyértelmű, hogy Romániában nem létezik úgynevezett magyarbarát párt, csak olyan román pártok vannak, amelyek időnként rászorulnak az RMDSZ szavazataira. A sokat halogatott kisebbségi törvény elfogadásához ezúttal is a választási aritmetika, az RMDSZ által alkotott parlamenti többség lehet az egyetlen garancia. „Jelenleg az RMDSZ a mérleg nyelve: ő biztosítja a többséget a román parlamentben. Ameddig a román pártok mai felállása nem borul, ezzel a lehetőséggel tudunk élni. Számunkra teljesen egyértelmű, hogy a protokollum annyit ér, amennyit sikerül belőle megvalósítani” – fogalmazott lapunknak az RMDSZ főtitkára. Kovács szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a 2016-os parlamenti választásokig megtartsa kormányzati szerepét, és követelései közül minél többet megvalósítson.
Kisebbségi jogokat szavatoló új törvények
Az RMDSZ részvételével megkötött eddigi kormányzati protokollumokhoz hasonlóan a szövetség prioritáslistáján a jó tíz éve húzódó kisebbségi törvény elfogadása szerepel. Az RMDSZ honlapján olvasható új protokollum újdonsága mégis az, hogy az Európai Kisebbségek és Regionális Nyelvek Chartája által előírt kisebbségi jogok alkalmazása és életbeültetése tekintetében a kormány új törvények elfogadását tervezi. Erről több részletet egyelőre nem tudni, a tétel bekerülése mégis azt sejteti, hogy a kisebbségi törvénytervezet újbóli elodázása esetén az RMDSZ más törvényekkel szeretné szélesíteni az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogát.
A harmadik Ponta-kormány
Miniszterelnök: Victor Ponta Miniszterelnök-helyettesek: Liviu Dragnea (egyben közigazgatási miniszter), Gabriel Oprea (egyben belügyminiszter), Kelemen Hunor (egyben művelődési miniszter), Daniel Constantin (egyben mezőgazdasági miniszter) Külügy: Titus Corlăţean Honvédelem: Mircea Dușa Igazságügy: Robert Cazanciuc Környezetvédelem: Korodi Attila Gazdaság: Constantin Niţă Egészségügy: Nicolae Bănicioiu Oktatás: Remus Pricopie Munkaügy: Rovana Plumb Európai források: Eugen Teodorovici Pénzügy: Ioana Petrescu Ifjúság és sport: Gabriela Szabo Közlekedés: Dan Șova Költségvetés: Liviu Voinea (tárca nélkül) Kutatás: Mihnea Costoiu (tárca nélkül) Víz- és erdőgazdálkodás: Doina Pană Parlamenti kapcsolatok: Eugen Nicolicea (tárca nélkül) Energiaügy: Răzvan Nicolescu (tárca nélkül) Kis- és középvállalkozások–idegenforgalom: Florin Jianu (tárca nélkül) Távközlés: Alexandru Răzvan Cotovelea Társadalmi párbeszéd: Aurelia Cristea Határon túli románok: Bogdan Stanoevici
„A protokollum kimondja: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének az egyetem magyar és román oktatóinak 2012-ben aláírt megállapodása szerint kell megoldódnia.” Kovács elmondta, hogy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát is felgyorsítanák az új kormányban. RMDSZ-prioritásnak számít az alkotmánybíróság által megtámadott decentralizációs folyamat újraindítása is: a szövetség elképzelései szerint minisztériumokra, szakterületekre lebontva kezdenék újra a folyamatot, az eddiginél hatékonyabb jogszabályt terjesztenének a törvényhozás elé. Az észak-erdélyi autópálya ügye a megállapodás infrastrukturális fejlesztések fejezetének vezető tétele: Kovács szerint hamarosan folytatódik az Aranyosgyérestől Marosvásárhely irányába, Gyalutól pedig Nagyvárad felé tartó erdélyi autópálya építése.
A kolozsvári politikus igyekezett megnyugtatni: a Székelyföld területi autonómiáját szabályozó törvénytervezetről sem feledkeztek meg, „belátható időn belül” elkészül, véglegesítését az RMDSZ kormányzati szerepvállalása semmiben sem befolyásolja.
Államfői nem, demokrata-liberális támadás
Az aláírás és Victor Ponta, illetve a Szociáldemokrata Párt magabiztossága ellenére sem automatizmus az új román kormány beiktatása. Traian Băsescu államfő szerint ugyanis Ponta nem állhat a parlament elé egyszerű bizalmi szavazást kérve, mivel két külön kormánytöbbségről, és külön kormányprogramról van szó. Az államelnök azt szeretné, hogy Victor Ponta kérjen ismét kormányalakítási megbízást, miközben maga is kijelentette, hogy a PSD vezérének soha többé nem adna miniszterelnöki mandátumot. Băsescu kijelentette: Alkotmánybíróságon támadja meg az új Ponta-kabinet beiktatását, ha a parlament megszavazza. Politológusok szerint Traian Băsescu fenyegetőzése azért blöff, mert az államelnök nem fordulhat közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, ebben az esetben ezt csak egy parlamenti párt teheti meg. A két ellenzéki párt közül a demokrata-liberálisok máris jelezték, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

K Ö Z L E M É N Y
A történet közismert, a tények pedig vitathatatlanok.
2002-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által, a Széchenyi Terv keretében, az érmindszenti Ady-központ céljaira elnyert 320 millió forint összegű pályázati pénzt a Mudura Alexandru, Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália, Földes Béla és Szabó Ödön által létrehozott Mecénás Alapítvány, a posztkommunista Medgyessy Péter-kormánnyal összejátszva, eltulajdonította jog szerinti gazdájától. Ezt a pénzt felhasználva, Ady Endre nevét bitorolva, egy konferenciatermet és egy félbe maradt termálszállót épített Nagyváradon.
Az ismert részletektől ezennel eltekintve, 2012 júniusába érkezünk, amikor is a nagyváradi önkormányzat, a Mecénás Alapítvány tetemes összegű adóhátralékai miatt, a 310 ezer euróra becsült Körös-parti ingatlant egyik napról a másikra árverésre bocsátotta. Már ekkor szembeötlött az a lényeges árkülönbség, mely a 320 millió forintos, azaz mintegy 1,1 millió eurónyi pályázati összeg és a 310 ezer eurós kikiáltási ár között tátongott.
A botrányos esetet a „Mecénás” pózában tetszelgő RMDSZ-klikknek akkor még sikerült eltussolnia. De nem sokáig. Múlt héten, az Ady nevén futtatott váradi RMDSZ-központot egy pénzmosás alapos gyanújára okot adó ingatlancsere keretében a Mecénás Alapítvány a Léda Ház fejében az önkormányzat kezére játszotta át – vagyis 1,1 millió euróból „felépült” tulajdonát a 283.000 euróra értékelt neves, de leromlott állapotban található épületért dobta oda cserében.
Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: hová tűnt a két ingatlan értékének különbözetét kitevő, mintegy 800 ezernyi euró – a magyarországi adófizetők pénzéből származó pályázati támogatási összeg?!
Gátlástalan cinizmusra vall Szabó Ödön parlamenti képviselő, Mecénás-igazgató azon nyilatkozata, mely szerint: „a Léda Háznak óriási szellemi értéke van, több, mint amit szögben, téglában, gerendákban mérni lehet. Mi az alapítói és a támogatói szándék szerint, Ady Endre kulturális örökségének az ápolásáért hoztuk meg a döntést, hogy elcseréljük a két ingatlant” (sic!). Magyarán szólva: a pályázati pénz több mint 2/3-ad részét nem másért, mint nagy költőnk szellemi örökségének az ápolása végett sikkasztották el.
A politikai erkölcseiben is elbukarestiesedett RMDSZ-vezér hazug állításainak cáfolataképpen hadd idézzük azokat az „Éles megállapításokat”, melyeket Gáll András Levente volt államtitkár megbízásából, 2011 januárjában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakemberei fogalmaztak meg. A 16 oldalas vizsgálati anyag 57. megállapításában ez áll: „Nem állapítható meg, hogy történt-e elszámolás. A fellelhető dokumentumok nem utalnak arra, hogy megtörtént volna az elszámolás, és készült volna beszámoló a beruházás megvalósulásáról – olyan, ami pénzügyi és jogi szempontból értékelhető volna” (kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A 42. megállapításból viszont az is kiderül, hogy:
„3. A beruházás során elkészült eredmény csak 49 évig illeti meg használati jog alapján a kedvezményezett Mecénás Alapítványt.
4. Tulajdonjoga nem keletkezik az Alapítványnak.
5. 49 év múlva a Nagyváradi önkormányzat tulajdona lesz a beruházás tárgya.
6. Kizárólag üzleti alapú befektetés valósul meg.
7. Beruházás végeredményeként a Román Nagyváradi Önkormányzat gazdagodik.
8. A Magyar Költségvetés pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja.
9. A Magyar Kormány nem a határon túli magyarságot szolgálja.”
(Kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől.)
A megállapítások végtére nem is igényelnek kommentárt. Egészen egyértelmű, hogy az etnobiznisz Mecénás Alapítványba tömörült RMDSZ-es bihari képviselői „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással működtek közre abban, hogy a Széchenyi Terv keretében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete ne tudja végrehajtani az érmindszenti beruházást” – olvasható a 65. éles megállapításban (kiemelés az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A mostani, újabb botrányt kavaró váradi ingatlancsere legfeljebb annyiban jelent újat a közpénzek hűtlen elherdálásában, hogy nem 49 év után, hanem máris a nagyváradi önkormányzat kezére játssza át a magyar köztulajdont.
Az évtizedes botránysorozatnak különleges időszerűséget kölcsönöz az éppen most zajló Simon Gábor-affér. Az MSZP volt alelnökével egy gyékényen áruló Szabó Vilmos volt vallásügyi államtitkár, valamint Kiss Elemér volt kancellária-miniszter „határon átnyúló nemzetpolitikája” már annak idején megtalálta opportunista partnereit Zuschlag János határon inneni elvtársaiban, nevezett Szabó Ödön és Tsai személyében, akik Ady Endre öröksége ürügyén a nemzeti közszolgálatot is jól jövedelmező vállalkozásként „privatizálták”. Ők azok, akik elárvult külhoni magyarságunk újrahonosítása mellett a korrupció meghonosításában is élen járnak…
Nagyvárad, 2014. március 10.
Tőkés László
előző királyhágómelléki püspök
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Tüntetés az életért
„Az első perctől ember”
Szombaton, március 22-én Románia 39 helységében tartottak felvonulásokat a magzati élet és a hagyományos család védelmében, annak tudatosítására, hogy az ember élete a fogantatástól kezdődik.
Temesváron 600-an tüntettek a Darul Vieţii társulat és Ioan Chișărău görög katolikus pap kezdeményezésére, mindegyik hagyományos és neoprotestáns egyház képviseltette magát.
Alexandru Messian görög katolikus püspök elmondta, azért gyűltünk össze, mert a templom falain kívül is szólnunk kell azok helyett, akik még nem tudnak beszélni. Dirschl Johann vikárius Roos Márton római katolikus püspök üdvözletét tolmácsolta, majd feltette a kérdést, hogy nézne ki egy erdő, ha minden fán csak egy levelet hagynánk? Biztosan elpusztulna, mint ahogy a nemzet se maradhat fenn gyermekek nélkül. Rolf Schönberg testvér, aki Svájcból jött arról beszélt, hogy a társadalomnak és az egyháznak el kellene ismerni, hogy vétkezik a jövendő nemzedékkel szemben, mikor nem védi meg a születendő gyermekeket. Nt. Fazakas Csaba református esperes szerint életszemléletünket a fogyasztói viselkedés eltorzította, pedig az emberi életet védelem illetné meg a fogantatástól a természetes halálig, a „Ne ölj!” parancsolat a magzatelhajtásra és az eutanáziára is vonatkozik. A gyermek és az élet Isten ajándéka, elutasítása azt jelenti, hogy lemondunk Isten segítségéről és a jövőnkről is.
Egy házaspár egy nőből és egy férfiúból áll, nem egyes és kettes szülőből, ahogy egyesek a politikai korrektség kedvéért nevezik Amerikában vagy bárhol a világon. Gyermekeinket lánynak és fiúnak kell nevelnünk, és nem úgy, hogy mikor felnőnek, eldöntik, mik akarnak lenni. A beszédek után a menet az ortodox katedrálishoz, majd a prefektúrához vonult. Itt a szervezők intézkedéseket kértek a kormánytól a születendő gyermekek védelmében, a családok és az örökbefogadás támogatására. Két kórus az alkalomhoz illő dalokat adott elő.
A résztvevők többsége görög katolikus és neoprotestáns fiatal volt, de eljött a józsefvárosi és belvárosi hívek egy kicsiny csoportja is. A szervezők magyar nyelvű szórólapokat is osztogattak, melyek a magzat fejlődését mutatták be.
Ördög Imre
Nyugati Jelen (Arad),

Megtartó hűség
Kérdések a 70 éves Tófalvi Zoltánhoz
– Erdély egyik legszebb és leghíresebb fazekasközpontjában született, Korondon. Meséljen gyermek- és ifjúsági éveiről, a szülőföld megtartó erejéről.
– Korondra születni – vallom immár hetven esztendő tapasztalatával a hátam mögött – csodálatos dolog, ugyanakkor feladatok sokasága is! Tamási Áron intelme semmit nem veszített időszerűségéből: "Az embernek egyetlen szülőföldje van, és sok-sok kötelessége." Ma már tudom: az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy valamennyit lerójunk a szülőfalunk iránti tartozásból! Dédelgetem magamban az álmot: még lesz erőm megírni szülőfalum, Korond regényét.
1944. március 24-én láttam meg a napvilágot, amikor – újra Tamási Áronnal szólva – "Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés." Áldott emlékű Édesapámat – aki a földművelés utolsó polihisztorainak egyike volt – az "Árpád-vonal" védelmére behívták katonának. Azelőtt is annyi átképzésen vett részt, hogy ma sem tudom: édesanyám, a Sóvidék szövőnője, hogyan tudta megművelni a tűrésnyi földet? Gyermekkoromban még teljes pompájában tündökölt az esti fonó. Másodikos koromtól oda állítottak, hogy egy-egy irodalmi alkotást felolvassak. Arany János Nagyidai cigányok című költeménye, Toldi mindhárom éneke, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Madách Imre Az ember tragédiája akkor vésődött kitörülhetetlenül az emlékezetembe.
– 1965-ben történelemtanárként tért vissza szülőfalujába. Hogyan emlékszik ezekre az évekre?
– Be kellett bizonyítanom: nem igaz a mondás, miszerint "senki nem lehet próféta a saját falujában!" Kiváló tanárok tanítottak Korondon. Beder Tibor, Hargita megye 1990 utáni főtanfelügyelője, aki a törökországi Magyarfalut, Rodostót gyalog kereste fel. Az erdélyi magyar gimnáziumok, líceumok egyik legkiválóbb matematikatanára, a fájdalmasan korán elhunyt Szilágyi Ferenc először Korondon, majd Gyergyószentmiklóson teremtett matematikai iskolát! Czegő Zoltán költői, írói pályáján a korondi tanárkodás meghatározó jelentőségű. Korond szerelmesei között a korábbi tanítók, tanárok közül hadd említsem Benczédi Sándort, Haáz Sándort, Kedei Zoltánt, Ambrus Lajost, a Hazanéző folyóirat főszerkesztőjét. Korondnak köszönhetem a helytörténeti kutatások elindítását, itt fogalmazódott meg bennem: az etnikailag, néprajzilag is egységes Sóvidéknek meg kell írni a történeti, etnográfiai monográfiáját. Ezt akadályozta meg a Szekuritáté.
Kiváló tanítványok sorával büszkélkedhetem: Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport, a KAM megteremtője, a prózaíró Korondi Kovács András, a költő Majla Sándor, az UNESCO-díjas Páll Ágoston kiváló népi fazekas. 2003-ban, 2004-ben a katedra még egyszer a bűvkörébe vont: óraadóként a Sapientia marosvásárhelyi karán magyarságtörténetet és művelődéstörténetet taníthattam.
– Alig nyolc évet tanított. 1972-ben a marosvásárhelyi rádió munkatársa lett. Milyen volt ez a tizenhárom év, a Ceausescu-korszak leghírhedtebb korszaka?
– Szerettem a rádiót mint megszólalási lehetőséget. A rádió sokkal meghittebb, személyesebb, mint a televízió. A marosvásárhelyi rádiónál láttam először, hogyan működik a sajtóigazság fedőnéven futó cenzúra. Két nagyon fontos műsoromat tiltották le: az egyik a jobbágyfalvi, több hónapig tartó néprajzi kutatással összeállított Tavaszi határkerülés, a másik a Bolyai Tudományegyetem első csoportjának perében hét év börtönbüntetésre ítélt Várhegyi Istvánnal készített nagyinterjú. A marosvásárhelyi rádiónak köszönhetően végezhettem el azt a szociológiai kutatást, amelynek során a Temesváron élő atyhaiak 490 főt számláló közösségének minden tagjával elbeszélgettem. Az atyhaiak a bánsági nagyvárosba mentették át a kalákaszellemet, a közösségi életet. Névsoruk volt arról: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Amerikai Egyesült Államokban hol laknak az egykori falusfeleik, ott szállást, élelmet kapnak, emberi szóval fogadják őket. A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányom a Korunk 1982. évi pályázatán első díjat nyert, önálló kötetben is megjelent. A Forrás-sorozatban 1979-ben rádiósként jelent meg az első önálló kötetem, Pogány fohászok faluja címmel.
– Ezután volt kultúrigazgató, lapszerkesztő, helytörténeti kutató, tévészerkesztő.
– Akkor már túl voltam az első házkutatáson – a jegyzeteim, kézirataim egy részét elvitték –, az állambiztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk a Sóvidék történeti, néprajzi monográfiájának megírását, megjelentetését. Amikor kineveztek a nyárádtői művelődési otthon igazgatójának, Angela Isaroiu propagandatitkár kijelentette: "Azért tesszük oda, hogy elvérezzen! Ne mind irkáljon olyasmiket, amelyeket a Szabad Európa Rádió sorozatban közöl!" A SZER ugyanis folytatásokban sugározta A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányomat, a nagyernyei Péterffy Júlia magyartanárnő és Kim Imola zenetanárnő által szervezett iskolai vetélkedőről szóló publicisztikámat: "A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/Vigyázzatok jól, mikor beszéltek." (Reményik Sándor: Az Ige). Óriási botrány lett belőle! Koppándi Sándor fő pártcenzor "kedvenc üldözöttjévé" váltam. Leutazott Bukarestből, hogy "megrúgódjon", "móresre tanítson".
Nem szerettem a kultúrigazgatást, de annyit elértem: a Marosvásárhelyi Állami Színház, a Maros Művészegyüttes havonta tartott előadást, képzőművészeti kiállításokat szerveztem, és hadakoztam a magyar nyelvű oktatás megmentéséért. 1987. január 1-jétől A Hét, 1991 nyarától az Erdélyi Napló, 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa lettem.
– 1979-ben jelent meg első riportkötete, a Pogány fohászok faluja, amely a Sóvidékről szól, a kötet címét Alsósófalva "adta". Miről szól a könyv?
– A kötet tulajdonképpen a Sóvidéket alkotó tizennégy településről szóló tényfeltáró riportok füzére. A sófalvi sót az 1562. évi felkelésig a székelyek szabadon használhatták. A székely só "fakó kerekű", azaz: ráf nélküli szekereken Fogarasföldre, Kőhalom környékére is eljutott. Ez is a megírásra váró feladataim egyike. A kötetben részleteket közöltem a világot bejáró egyetlen sóvidéki tengerész, idős Cseresznyés Gyula hajónaplójából. Megtaláltam Siklód legnagyobb szerelmese, Visky Károly néprajztudós egyetlen példányban fennmaradt, soha nem publikált rajzait. Röviden arra is utaltam: minden idők egyik legnagyobb magyar művészettörténésze, Fülep Lajos, 1919-ben három hónapig Szováta református lelkésze volt, a helyi tanító akadékoskodása miatt kellett elhagynia a települést. Nemrég megkaptam a teljes szovátai levelezését, amely Szováta történetének eddig ismeretlen fejezete. A kötetben utaltam Ady Endre és Boncza Berta 1915. augusztusi szovátai útjára, és arra, hogy a Medve-tóban való fürdés után kijelentette: ide tér vissza "megegészségesedni"… A pogány fohászok faluja cím valóban Alsósófalvát idézi: az elzártság miatt a település lakói mindenkinél jobban megküzdöttek az önmaguk elfogadtatásáért. Elegendő hivatkoznom a festő Sükösd Ferencre, Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészére, a rendező Cseresznyés Gyulára, a táncmester Kacsó Andrásra. A sziknyos, követ és bábakalácsot termő vidéken a pogánykor emlékei a kereszténységre való áttérés után is tovább éltek.
– Fő kutatási területe az erdélyi, romániai '56-os történések, szervezkedések, elhurcolások és bebörtönzések kutatása.
– 1956-ban hatodik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában. A forradalom óriási hatással volt rám. A későbbi kutatások során azonosítottam: 1956. november 11-én Moyses Márton (1970. május 13-án tűzhalált halt) vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista megpróbált átszökni a román–magyar határon. Ketten átjutottak! A kádári hatóságok 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az olvasó és a történészszakma elé. Megjelent öt kötet.
– Két évvel korábban, amikor A megmentett hűség – 2012 című kötet számára készítettem interjút, Ön azt mondta: egy 1000 oldalas könyvön dolgozik. Miről szól?
– Az említett 1000 oldalas kötet az "erdélyi kérdés" kialakulásáról, akuttá válásáról, és a megoldást sürgető tervezetekről szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változott meg a korábban magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761-1762 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe került. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az "erdélyi kérdés" megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az "erdélyi kérdés" súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, a lakosságcserére vonatkozó tervezetével, Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a "Székely Köztársaság" tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az "erdélyi kérdést". A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek a lakosságcserék révén próbálták az "erdélyi kérdést" orvosolni. Sabin Manuila – Budapesten szerzett orvosi oklevelet –, a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak adta át azt a tervezetet, amely szerint a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit telepítenek ki Nagy-Romániából! A több nyelven beszélő Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes – Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, a híres Eötvös Kollégium tagja volt – 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi áttelepítésével számolt. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervet.
1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magába foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román Parlamentnek benyújtott autonómiatervezetben!
– Pár éve nyugdíjas, nem kell már bejárnia a tévéhez. Mivel tölti a szabadidejét, és miért jön oly ritkán haza Erdélybe, bár ma is marosvásárhelyi lakos, itt van lakása a Gecse utcában?
– Levéltári kutatással, különböző könyvtárakban való búvárkodással, írással töltöm a mindennapjaimat. Marosvásárhelyen, a Gecse utcában van a lakásom, de alig tartózkodom ott. A marosvásárhelyi életemet teljesen ellehetetlenítették! A feleségem családja főbérlőként 1938-tól lakott a Gecse utca 19. szám alatti lakásban. 1977-ben ezt a lakást megvásároltuk Dósa György Alberttől, akiről a szekusdossziém 2011. januári átvételekor kiderült: "Demeter" fedőnéven csak rólam 62 jelentést készített. Volt olyan nap, amikor három jelentést is átadott a tartótisztjének! Nemcsak rólam, mindenkiről jelentett, aki élt és mozgott Marosvásárhelyen! A marosvásárhelyi Vízüzemnél – ahol ideig-óráig dolgozott – munkatársai életét tette tönkre. Olyan, saját kézzel és magyar nyelven írt jelentéseket készített, amelyek alapján kiváló szakembereket, mérnököket hurcoltak meg, rúgtak ki a Vízüzemtől! Szabotázsakciókat, tudatos ivóvíz- szennyezést, sőt mérgezést fogott rájuk, a kapusról pedig azt állította: ráfogta a fegyverét! Saját kezével kétszer írt beszervezési kötelezvényt, hogy a jelentéseiről senkinek, még a családtagoknak sem beszél. Másodszor már teljesen rám állították! A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, a CNSAS, 2012. április 25-i hivatalos átiratban dekonspirálta a Demeter fedőnéven jelentő, 1945. szeptember 28-án született Dósa György Albertet, Albert és Erzsébet fiát.
Dósa György Albert – aki a szüleitől adományként kapta azt a lakást, amelyben mi lakunk, és amelyet 1977-ben megvásároltunk –, 2001-ben eladta a Gecse utca (Stefan cel Mare) 19. szám alatti ingatlan első részét és a hozzá tartozó kertet. Ezzel párhuzamosan a mi lakásunkhoz tartozó, általunk 1977-ben megvásárolt, 1991-ben a feleségem és az én nevemre betelekelt kertért, udvarért beperelt a marosvásárhelyi törvényszéken. Dr. Kincses Előd volt az ügyvédünk. Marosvásárhelyen és Maros megyében 1974 és 1989 között 5.000 család, személy vásárolt hasonló körülmények között lakást. Az 1989. decemberi rendszerváltás után mind az 5000 család, személy nevére betelekelték a cseausiszta diktatúra idején törvénytelenül az állam tulajdonába utalt beltelkeket. Az 5000 család, személy közül csak ellenünk indítottak pert, és a Táblabíróság csak Dósa György Albertnek adott igazat!
Elvették a kertünket, az udvarunkat, most a lakáshoz tartozóan egyetlen négyzetcentiméternyi terület sincs! Ezt az iszonyatos drámát a feleségem, Tófalvi Mária magyartanárnő nem tudta feldolgozni, és 2009. október 2-án a budapesti Péterffy Kórházban visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Az volt az utolsó kérése: szeretett városa, Marosvásárhely református temetőjében helyezzük örök nyugalomra. Ezt megelőzően két betörés volt a lakásunkban: először a központi fűtés hőkazánját lopták el, másodszor az ’56-os kutatásaim levéltári anyagának egy részét. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el! Ma semmit nem tartok a lakásban! Mindez olyan mély nyomot hagyott, hagy az életemben, hogy ritkán tartózkodom Marosvásárhelyen. A várost viszont ma is nagyon szeretem…
– Mi van a fiókban, min dolgozik jelenleg?
– Folytatom az 1956 erdélyi mártírjai sorozatot, a hatodik, majd a hetedik kötetet készítem elő kiadásra. Az elmúlt év végén jelent meg a sóvidéki prózaantológia, benne a Véres szárnyverések című novellám. Egy meghívás révén az elmúlt esztendő végén, 2014 januárjában Adelaide-ben – kérésre – felolvastam az említett novellát. Óriási sikere volt, hiszen a magukra maradt öregek drámája ott is hasonló!
– Több díjban részesült, soroljon fel néhányat.
– 1982-ben megkaptam a Korunk pályázatának első díját, a rendszerváltást követően az Ifi Fórum első díját. 1994-ben elnyertem a budapesti Hitel folyóirat szociográfiai pályázatának első díját, a Pro Civitas Alapítvány első díját a bözödújfalusi székely szombatosokról írt tanulmányommal. 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tévés nívódíjjal jutalmazott. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld 2002-ben ugyancsak nívódíjjal tüntetett ki. A Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Szabad Sajtó Díja szintén fontos kitüntetés. Az Erdős Irma-díjat azért kaptam, mert én készítettem az önálló kötetben is megjelent nagyinterjút az Állami Székely Színház egykori művésznőjével. A legfrissebb díjat most, 2014. március 15-én kaptam Könyv és gyertya címmel. A végére hagytam a Hazanéző szerkesztőségétől kapott elismeréseket. Ezek arra figyelmeztetnek: sokszor kell még hazanéznem!
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Román katonák gyilkolták le a zsidókat a popricani erdőben
A katonai ügyészség egy közlemúltban lezárt vizsgálata hetven év óta első ízben igazolta a román hadsereg egyes alakulatainak felelősségét a romániai holokausztban - jelentette be szerdán Alexandru Florian, a bukaresti székhelyű Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet igazgatója.
A Iași megyei Popricani területén az intézet 2010-ben kezdte meg egy erdőben felfedezett közös sír feltárását, amely 1941-ben kivégzett zsidók holttesteit tartalmazza. A közös sírban, a 36 csontváz mellett a román hadsereg által használt, Medgyesen és Kudzsiron gyártott lövedékeket és töltényhüvelyeket is találtak. Az esetet a román katonai ügyészség is kivizsgálta.
Az ügyet vádemelési javaslat nélkül zárták le, arra hivatkozva, hogy a felelősöket már korábban elítélték, de a vádhatóság által kiállított dokumentum első ízben ismeri el, hogy román katonák nemzetiségük miatt öltek meg civil zsidókat Romániában - mutatott rá az intézményvezető. maszol/MTI

Ötezer lejes büntetés a kétnyelvű feliratokért
Dicsőszentmártonban tegnap tovább folytatódott a helyi kórházra és járóbeteg-rendelőre kifüggesztett kétnyelvű feliratok körüli konfliktus. A másfél hónapja kitett táblák, amelyek a prefektus utasítása és a megyei tanács átirata nyomán kerültek fel a kórház kapusszobájának falára és a rendelőintézet bejárata fölé, a helyi tanács egyes tagjait és a város kormánypárti polgármesterét a napokban kezdték el zavarni. A legutóbbi tanácsülés nyomán a polgármester, Matei Alexandru büntetéssel fenyegető átiratot küldött a kórházigazgatónak. Tegnap három rendőr jelent meg a helyszínen, akiket azért küldtek ki, hogy eltávolítsák a feliratokat, de mégsem tették, bár időközben a polgármester is a helyszínre érkezett. Délután 2 óra körül a városrendezési bizottság elnöke átadta a kórházvezetőségnek az 5000-30.000 lejes büntetésről szóló határozatot. A kórházigazgató a megyei önkormányzathoz fordult tanácsért, ahonnan azt a választ kapta, hogy a büntetés magas besorolása nem felel meg az előírásoknak, ezért a megyei tanács jogászai megtámadják azt. A kórházigazgatónak pedig azt tanácsolták, hogy vetesse le a feliratokat és kérjen engedélyt a helyi önkormányzattól a táblák újbóli kifüggesztésére. A történtek után nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a válasz.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Önrendelkező Székelyföldet, hivatalos magyar nyelvet kérnek
Románia kormánya és parlamentje tartsa tiszteletben a nemzeti kisebbségek védelmére vállalt minden kötelezettségét, az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartájának előírásait; Románia területén Székelyföld néven hozzanak létre közigazgatási régiót, amely foglalja magában a memorandum mellékletében szereplő településeket (153 Hargita, Maros és Kovászna megyei község és város – szerk. megj.), és csak ezeket.
Autonóm státust kérünk ennek a régiónak. Kérjük, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság részaránya meghaladja a tíz százalékot, az állam nyelve mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv – ezek az alapvető követelései annak a petíciónak, amit Uzon község helyi tanácsa tegnap fogadott el. A határozat ugyanakkor felhatalmazza a község polgármesterét, hogy a petíciót eljuttassa a megye kormánymegbízottjához, az EU szerveihez, valamint az ENSZ Emberjogi Tanácsához.
A vonatkozó határozattervezetet és indoklását a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fogalmazta meg. Magyar emberként úgy gondolta, érdemes tárgyalni, megvitatni az SZNT kezdeményezését, erre jó alkalmat adott a tanácsülés – mondta el érdeklődésünkre Ráduly István polgármester.
Az ülésen részt vett Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, aki elmondta, Hargita megyében három, Maros megyében egy önkormányzat már elfogadta a petíciót. Előbbiben a prefektus máris megtámadta a határozatokat. Az SZNT számított erre a lépésre, előkészített egy iratot, melyet EU-s fórumokhoz fognak eljuttatni. A határozat megtámadásával alapvető állampolgári jogot, a kérvényezési jogot sértik – fogalmazott Gazda.
A tegnapi tanácsülésen többen szólni kívántak a határozattervezet kapcsán. Vrânceanu Alexandru tanácstag arra volt kíváncsi, mivel segít az autonómia a napi problémákban. Az RMDSZ sokszor volt kormányon, de ennek jó hatását sem a románok, sem a magyarok nem érezték. A polgármester konkrét példákkal próbálta magyarázni az autonómia lényegét. Helyben hozhatók a közösséget érintő döntések, például nem országos szinten szabják meg a fűtéspótlék értékét, nem Bukarestben meghirdetett pályázatokkal választják ki a helyi befektetések kivitelezőit. Mindenkin segítene az is, ha helyben maradnának a pénzek – vázolta a községvezető. Gazda Zoltán azt is hangsúlyozta: az autonómia nem a magyaroknak szól, hanem a régió minden lakosának. Vrânceanu később kijelentette: ők is jónak látnák az ilyen autonómiát, gazdasági szempontból legyen jó magyarnak és románnak is.
A nyugdíjak kérdése is felvetődött. Mi lesz azokkal, akik eddig a román államnak fizették be nyugdíj-hozzájárulásukat? Gazda Zoltán megnyugtatóan válaszolt. Két lehetőség is van: vagy az állam fizeti tovább a nyugdíjakat, vagy a vonatkozó nyugdíjalapot átutalja az autonóm közigazgatásnak. Kovács Zsombor sepsimagyarósi falumegbízott felvetette: az emberek nem tájékozottak a tekintetben, hogy milyen előnyökkel jár az autonómia. Válaszában Gazda elmondta, tizenkét pontban összegezték az autonómia előnyeit, és ezt valóban tudatosítani kell a polgárokban. Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés és hálaadás
A kommunizmusnak világszerte mintegy harmincmillióval több áldozata volt, mint az első és második világháborúnak együttvéve.
Az emberiesség elleni tettek, rendszerek eleve bukásra vannak ítélve, sosem nyerhetnek végső diadalt. A gonosz, az aljas, a kegyetlen szenvedést, fájdalmat okoz az áldozatainak, akiket elpusztíthat ugyan, de meg nem tud törni, magához hasonlatossá soha nem teheti, mert a jóság hittel párosul, a hit pedig ébren tartja a reményt, módot a túlélésre. Amikor a kommunista rendszer mindent elvett az osztályellenségeitől, és bezárta őket az enyedi, a máramaros-szigeti, a szamosújvári, a zsilavai stb. börtönökbe, kínozta és éheztette őket, megmaradt számukra az imádság. A börtönök, a munkatáborok mindenik barakkja templommá szentelődött. A még életben lévő egykori politikai foglyok s a már elhunytak hozzátartozói hálaadással gondolnak az egykori fájdalmakra, szenvedésekre, mert, akár Krisztust a kereszten elszenvedett kín, őket is magasztosabbá, nemesebbé tették.
Emlékeznünk kell hát mindazokra, akik nem tértek vissza, s azokra is, akik végül megszabadultak az embertelenség poklából. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bár a rendszer összeomlott, kiszolgálói és haszonélvezői tobábbra is itt vannak közöttünk – hangzott el szombat délelőtt Marosvásárhelyen, a kommunizmus áldozatainak emlékművénél, a Volt Politikai Foglyok Maros Megyei Szövetsége által szervezett megemlékezésen, amelyen egy-egy rövid prédikációt tartott Flavius Mihet ortodox pap, Lobontiu Alexandru radnóti görög katolikus esperes, dr. Bustya Dezső ny. református lelkész és Kecskés Lajos ny. unitárius lelkész.
A szervezők részéről Man Nistor elnök szólt az egybegyűltekhez, majd Gráma János titkár és Horváth Matild egykori elítélt koszorút helyezett el az emlékmű talapzatánál.
(ferenczi) Népújság (Marosvásárhely)

Megfigyelés alatt (Nyomtatott nagybetű – a nagydíjas előadás)
„A 20. század mind messzebbre kerül tőlünk az időben, társadalmi traumáival, egyéni tragédiáival, le nem zárt ügyeivel együtt. Egyre kevesebben vannak az események résztvevői vagy tanúi. Ideje ilyen módon, a színjátszás eszközeivel is megörökíteni a még elérhető tanúságtételeket.”
A felvidéki Nyitrán tavaly a nemzetközi színházi fesztiválon indult a Párhuzamos életek – a 20. század a titkosrendőrség szemével című egyedülálló nemzetközi projekt, melyhez szlovákiai, magyar, cseh, német, lengyel és román művészek csatlakoztak. Hónapokon át kutattak saját hazájuk titkosrendőrségi aktáiban, és azok alapján alkottak előadásokat. A nyitrai nemzetközi bemutatót követően a darabokat a társulatok hazai színházaikban is repertoáron tartják, idén pedig vándorfesztiválokon mutatják be a projektben részt vevő országokban. Ezek az előadások olyan személyekről mondanak el hiteles történeteket, akik a kommunista rendszerben ki voltak téve a titkosrendőrség üldözésének, vagy esetenként éppen a másik oldal képviselői, vagyis az ügynökök állnak a drámai játék középpontjában.
Sepsiszentgyörgyön az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál műsorára tűzte a bukaresti Odeon színház erre az alkalomra készült előadását. A Nyomtatott nagybetű (Tipografic majuscul) című darabot Gianina Cărbunariu rendezte, és egy 17 éves botoşani-i diák esetét dolgozza fel. 1981 szeptemberében a kamasz fiúra azért figyel fel a Securitate, mert az emberi jogok és szabadságjogok megsértése, az elviselhetetlen gazdasági állapotok ellen tiltakozó szövegeket ír a város falaira, pannókra. A fiút elkapják, majd rendszeresen berendelik kihallgatásra a Securitatéra, mígnem a meghurcoltatások miatt megbetegszik, és 1985-ben leukémiában meghal. A bikfanyelven megfogalmazott szekusjelentések mellett a „Tanuló”-iratcsomó 200 oldalán fennmaradtak a fiatalember vallomásai is – írja az Odeon színház bemutatójának honlapján a rendező. – Olyan ifjút ismerünk meg ezekből, aki a titkosrendőrség nyomása ellenére sem adja fel elveit, még akkor sem, ha társai mind magára hagyják. „Úgy gondolom, a fiataloknak olyan példaképeket kell felmutatni, akiket megértenek, Mugur Călinescu pedig ilyen értelemben éppen azt a magatartásmodellt képviseli, akire szükség van.” Az előadás ún. „hozott” anyagból (dokumentumok és interjúk) állt össze – folytatja vallomását Gianina Cărbunariu –, de a színpadon fikciót látunk, mely a közelmúlt valóságának nyomait faggatja, segítséget nyújtva a nézőnek a mai társadalom megértéséhez. Kedd este sok fiatal ült a nézőtéren.
Öt bukaresti színész – Cătălina Mustaţă, Alexandru Potocean, Gabriel Răuţă, Mihai Smarandache, Silvian Vâlcu – Andrei Dinu egyszerű, de leleményes és célszerű díszletében hátborzongatóan hiteles hangulatot teremtett, melybe szervesen illeszkedett Florin Fieroiu mondanivalót erősítő koreográfiája, Bobo Burlăcianu korhűséget hangsúlyozó zenéje, Andu Dumitrescu fényjátéka.
Forró Eszter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy előd, több utód
Úgy két évtizede a román szenátus akkori elnöke, bizonyos Alexandru Bârlădeanu, aki orosz tankokkal jött vissza Romániába, egyik interjúja után kikapcsoltatta a riportofont, és elmagyarázta, miként lesz a Megmentési Frontból két párt – az egyik jobb-, a másik meg baloldali –, amely egymást fogja váltani a hatalmon. Persze, ehhez el kell tüntetni a történelmi pártokat, főleg a keresztény-demokratákat és a liberálisokat. És éveken keresztül ezen munkálkodott a hatalom, de főleg a szekuból kinőtt hírszerzők hada. Szépen el is tüntették előbb a parasztpártot, majd lassan felmorzsolták a liberálisokat, megszüntetésének utolsó lépéseire éppen a napjainkban kerül sor.
Mindig enyhe mosollyal kísérem, ha valaki úgy ír egy pártról, hogy az utódkommunista. Hát ebben az országban melyik nem az? A Ion Iliescu létrehozta közös Frontból létrejött demokrata pártbeliek s annak utódai, a demokrata-liberálisok, akik a régi kommunista Traian Băsescu vezetésével egyetlen nap alatt lettek szocialistákból néppártiak? Vagy az ebből leszakadt, és az államelnöki védnökség alatt megalakuló Népi-Mozgalom Párt, amelyben csak úgy nyüzsögnek a valahai kiszesek? Netán a szabadelvűek, ahol mind kisebb számban vannak jelen a jó öreg liberálisok, s teletűzdelték nem csak valahai ifjúkommunista aktivistákkal, hanem már a szocialista vezérként induló Petre Roman is a tagja? Esetleg a diákként is a kommunista párt Központi Bizottságában ténykedő Mihai Răzvan Ungureanu zsebpártja, a Polgári Erő? A szocdemesekről nem is beszélek. Legyünk komolyak, mindegyik utódkommunista csoportosulás, amelyek lassanként beteljesítik Bârlădeanu jóslatát.
Emlékeztetnék arra, hogy a keresztény-demokrata parasztpárt szétverésében a jelenlegi államelnök fontos szerepet játszott. Most – nem egy hívét ide irányítva – belülről veri szét a szabadelvűeket. A román politikai viszonyokat ismerve annyit bátran állíthatunk: sem az úgymond bal-, sem a jobboldali csoportosulásoknak Romániában semmiféle közük nincs semmilyen ideológiához. Egyszerűen érdekcsoportok – majdnem azt írtam, maffiacsaládok.
Román Győző. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vádat emeltek Visinescu volt kommunista börtönparancsnok ellen
Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt vádat emelt a román legfőbb ügyészség egy volt kommunista börtönparancsnok ellen – közölte szerdán a vádhatóság.
Alexandru Visinescut tavaly júliusban jelentette fel a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER). Visinescu 1956 és 1963 között a hírhedt Ramnicu Sarati börtönt irányította, ahol a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. Visinescu az első volt kommunista börtönparancsnok, akit bíróság elé állítanak Romániában.
A hatóság közleménye által idézett vádirati részletek szerint a volt börtönparancsnok rendszeresen megsértette a politikai foglyok alapvető emberi jogait. Olyan feltételeknek és bánásmódnak voltak alávetve, ami a fizikai megsemmisülésükre irányult. Így például nem biztosították számukra a legszükségesebb gyógyszereket, orvosi kezelést, megtagadták a betegek börtönkórházba szállítását, éheztették a foglyokat és emberetlen körülmények között tartották őket.
A vádirat megállapítja, hogy a történelmi dokumentumok és az áldozatok vallomása szerint a Visinescu által vezetett börtönben a minimális túlélési feltételek hosszú távon nem voltak biztosítva, miközben a legtöbb ítélet több mint tíz évi szabadságvesztést rótt ki a politikai foglyokra. „A politikai foglyok halála lassú folyamat nyomán állt be fizikai és pszichikai kínzásuk miatt" – olvasható a dokumentumban.
Az eddig tanulmányozott dokumentumok szerint 138 személyt azonosítottak, akik 1956 és 1963 között a Ramnicu Sarati börtönben raboskodtak.
A vádirat megállapítja, hogy a börtönparancsnoknak személyes felelőssége van, hiszen az akkori börtönviszonyokat szabályozó hivatalos rendelkezések csak az előfeltételeit teremtették meg a kiirtást célzó börtönök és munkatáborok felállításának. A politikai foglyok megsemmisítésére irányuló konkrét intézkedéseket a börtönparancsnokokra bízták – olvasható a dokumentumban.
A pert a bukaresti táblabíróság fogja tárgyalni.
MTI. Erdély.ma

Ötezer lejes büntetés a kétnyelvű feliratokért
Dicsőszentmártonban tegnap tovább folytatódott a helyi kórházra és járóbeteg-rendelőre kifüggesztett kétnyelvű feliratok körüli konfliktus. A másfél hónapja kitett táblák, amelyek a prefektus utasítása és a megyei tanács átirata nyomán kerültek fel a kórház kapusszobájának falára és a rendelőintézet bejárata fölé, a helyi tanács egyes tagjait és a város kormánypárti polgármesterét a napokban kezdték el zavarni. A legutóbbi tanácsülés nyomán a polgármester, Matei Alexandru büntetéssel fenyegető átiratot küldött a kórházigazgatónak. Tegnap három rendőr jelent meg a helyszínen, akiket azért küldtek ki, hogy eltávolítsák a feliratokat, de mégsem tették, bár időközben a polgármester is a helyszínre érkezett. Délután 2 óra körül a városrendezési bizottság elnöke átadta a kórházvezetőségnek az 5000-30.000 lejes büntetésről szóló határozatot. A kórházigazgató a megyei önkormányzathoz fordult tanácsért, ahonnan azt a választ kapta, hogy a büntetés magas besorolása nem felel meg az előírásoknak, ezért a megyei tanács jogászai megtámadják azt. A kórházigazgatónak pedig azt tanácsolták, hogy vetesse le a feliratokat és kérjen engedélyt a helyi önkormányzattól a táblák újbóli kifüggesztésére. A történtek után nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a válasz.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)

Folytatódik a kommunista éra börtönparancsnokainak felelősségre vonása
A 88 éves Constatin Istrate ellen tettek feljelentést emberiesség elleni bűntettek gyanújával a legfőbb ügyészségen.
A Kolozs megyei szamosújvári (Gherla) börtön egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istrate ellen tett feljelentést emberiesség elleni bűntettek gyanújával a legfőbb ügyészségen kedden a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).
Istratét azzal gyanúsítják, hogy rendszeresen verte és kínozta a felügyeletére bízott politikai foglyokat, gyakran megtagadta tőlük az élelmet, az orvosi ellátást, visszaélései pedig számos esetben a fogvatartottak halálához vezettek.
Levéltári adatok szerint 1957 augusztusa és 1962 októbere között – amikor Istrate volt a börtön helyettes parancsnoka, illetve három hónapig parancsnoka – 216 fogoly halt meg a szamosújvári börtönben. Az IICCMER szóvivője keddi sajtóértekezletén rámutatott: a halálesetek jelentős része olyan, normális körülmények között kezelhető légúti betegségekkel áll összefüggésben, amelyek csak az orvosi ellátás megtagadása miatt váltak végzetessé. „Neki köszönhető a fogva-tartási rendszer eldurvulása, a rabok kiéheztetése, ami ahhoz vezetett, hogy 1958. június 13-án börtönlázadás tört ki, amikor a fellázadt emberekbe belelőttek.
Istrate kedvenc kínzásai közé tartozott, hogy pucérra vetkőztetve fektetett bennünket a betonon néhány napig, utána belénk rugdostak. Ő rendelte el, hogy gépfegyverrel lőjenek be a cellákba, napokon keresztül úgy veretett, hogy szakadt le a hús rólunk" – mondta az MTI-nek Kelemen Kálmán, a szamosújvári volt politikai foglyok egyike, aki azért került börtönbe, mert 1956-ban, a magyar forradalom idején, kolozsvári egyetemistaként az első nem kommunista diákszervezetben vállalt szerepet.
A román kormányzati intézmény tavaly kezdte el a sajtó által „kommunista pribékeknek" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását, akik a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartoztak: Istrate az ötödik, akit feljelentettek.
Az elsőként leleplezett, kegyetlenségéről elhíresült volt börtönparancsnok, Alexandru Visinescu ellen júniusban emelt vádat a legfőbb ügyészség.
Az IICCMER nyilvánosság elé tárt részletes feljelentései nyomán a román média tág teret szentelt az utóbbi hónapokban a kommunizmus idején elkövetett, politikai hátterű bűnöknek, amelyek a konkrét történetek és a szereplők ismeretében sokkal nagyobb visszhangot keltettek a közvéleményben, mint a korábban közölt statisztikai adatok. „Itt az ideje, hogy a kínzóinkat törvény elé állítsák: még mindig nem késő" – kommentálta az MTI-nek Kelemen Kálmán a szamosújvári volt börtön volt parancsnoka elleni feljelentést.
MTI, Erdely.ma

Egyetlen háromszéki magyar a rendőrtiszti képzésben
Négy év után először jutott be Kovászna megyéből négy román és egy magyar nemzetiségű fiatal valamely rendőrtisztképzőbe – számolt be Ion Popa. A megyei rendőrfőkapitány elmondta: az összesen 21 jelentkezőből öten vették sikeresen a vizsgákat.
Négy sikeresen felvételiző, köztük a magyar, az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára jutott be közrendészeti és közbiztonsági szakra, az ötödik pedig a Nicolae Bălcescu Katonai Akadémián fog tanulni kommunikáció és informatika szakon.
Idén öt magyar nemzetiségű jelentkező volt Kovászna megyéből a rendőrtiszti képzésre és a tapasztalat azt mutatja: a kiesettek többsége a pszichológiai felmérésen bukik ki, de ennek okát elsősorban a román nyelv ismeretének hiányosságaiban látja Popa. A felvételi másik buktatója a tényleges felvételi vizsgán van, ahol általában román nyelvtanból vagy a románok történelméből nem sikerül a vizsgájuk.
Az altiszti képzőkben még folyik az iratkozás augusztus 14-ig, oda 27 év alatti, 170 cm fölötti fiúk, illetve 165 cm fölötti lányok jelentkezését várják.
Kovászna megye rendőrségének nagy szüksége van rendőrtisztekre és altisztekre –szögezte le Ion Popa. Elmondta, hogy jelenleg félszáz rendőrbiztos és 18 tiszt helye betöltetlen a megyében.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro

Hóhérlista a bíróságon
Emberiség elleni bűncselekmények vádjával vádat emelt a Legfőbb Ügyészség Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, a peripravai büntetőtelep egykori parancsnoka ellen. Az elmúlt év során a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében indítottak vizsgálatot.
Ioan Ficiort a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) jelentette fel 2013 októberében. Az intézet munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják: a 86 éves Ficior parancsnoksága idején 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat, akiket folyamatosan éheztettek és bántalmaztak. A Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható: azok célja a politikai foglyok kiirtása volt. Az IICCMER kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. A barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminckilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint – tömegsírokba temették. A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket. Parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen.
„Módszerteremtők”
Az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. Azóta öt nevet hoztak nyilvánosságra.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, aki 1956 és 1964 között állt a Râmnicu Sărat-i fegyintézet élén, ez idő alatt pedig terrorlégkört honosított meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt 12 politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. Köztük volt Sándor Imre római katolikus pap is, aki Márton Áron erdélyi püspök helynökeként is szolgált. A 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanújával indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Egy másik gyanúsított Florian Cormoş, a cernavodai munkatábor egykori parancsnoka, egykori, politikai foglyok halálát okozó kommunista büntetés-végrehajtási tiszt, aki ellen ugyancsak népirtás gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tett az IICCMER.
Egy negyedik nevet is nyilvánosságra hoztak, de nem azért, mert feljelentést tettek ellene, hanem azért, mert időközben meghalt. Őt először Iuliu Sebeştinként emlegették, de azóta Sebestyénként hivatkoznak rá. A szamosújvári börtön egykori alkalmazottja volt, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt, és tevékenysége nyomán mintegy 15 politikai fogoly vesztette életét. Az ötödik leleplezett pribék Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka.
Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.
A szamosújvári Napóleon
Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka az egyik leghírhedtebb egykori pribék, aki ellen vizsgálat indult. Istrate – akit a Napóleon gúnynévvel illettek az őrizetesek – 1954 és 1959 között töltött be különböző vezetői tisztségeket a börtönben, amelyet 1958 februárja és 1959 márciusa között a legmagasabb pozícióból, parancsnokként irányított. Egy ideig ő volt a parancsnoka a börtön kivégzőosztagának. 1958 és 1960 között összesen 28 halálra ítéltet végeztek ki a börtönben, ugyanakkor az ott különböző okokból elhunyt személyek száma csupán ezen két év alatt elérte a 200 főt. Istratét az egykori kommunista rendszer által ellenségnek tekintett politikai foglyok az egyik legkegyetlenebb börtönőrként tartották számon. Radu Preda, az IICCMER ügyvezető elnöke szerint Istrate olyan embertelen fogvatartási körülményeket honosított meg, amelyek jócskán felülmúlták a hivatalos működési szabályzatban rögzített elvárásokat. Az általa kiépített rendszer az intézet szerint a foglyok fizikai megsemmisítésére irányult, nem biztosítottak számukra megfelelő élelmet és orvosi ellátást, illetve folyamatosan bántalmazták őket.
Istrate 1929-ben született a Suceava megyei Mălini faluban, szegényparaszti családban. A hét osztály elvégzése után iskolaszolgaként, majd mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1947-től a falusi ifjakat összefogó kommunista szervezet tagja, majd 1948-as bevonulását követően a belügyi erőkhöz került, ahol leszerelése után felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy marasztalták, 1950-ben pedig a szatmárnémeti belügyi altisztképzőbe küldték. 1953-ban tiszti iskolába járt, ahonnan – egész évfolyamával együtt – alhadnagyi rangban a büntetés-végrehajtáshoz került. Őrként az oneşti-i munkatáborba, majd a cernavodai lágerbe vezényelték, innen került 1954-ben a szamosújvári börtönbe, ahol egyre feljebb haladt a ranglétrán, és négy év múlva már a rettegett fegyintézet parancsnoka volt. A szamosújvári börtönben őrizték a rendszer első számú politikai ellenfeleit.
Istratét 1962-ben szerelték le főhadnagyi rangban, meg nem nevezett okok miatt. Ugyanebben az évben a szamosújvári tanács végrehajtó bizottságának elnökévé nevezték ki. 1967-ben azonban sikkasztás miatt 10 év szabadságvesztésre ítélték, miután a rajoni híd- és útépítő cég építőanyagainak eladásából szerzett pénzből vendégelte meg magas rangú párt- és politikai tisztségeket betöltő ismerőseit. 1967-ben a dési börtönben „reaktiválták”, és a Szekuritate besúgójaként alkalmazták. 1972-ben szabadult, 1974-ig építőmunkásként dolgozott Szatmár megyében, ezt követően Zilahon egy betonkeverő telepet vezetett. 1982-ig dolgozott itt, miközben több száz jelentést írt a Szekuritáténak. Ezt követően a Temes megyei Újpécsre költözött, ahol a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A 88 éves egykori börtönparancsnok a mai napig is itt él.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A sikeres kiugrás
Romániában nem nagyon ünnepli senki augusztus 23-át, pedig a hetven éve e napon történtek megérnének egy misét. 1944-ben ezen a napon Mihály király elrendelte Antonescu marsall letartóztatását, és nemes egyszerűséggel átállíttatta a román hadsereget az oroszok oldalára.
Később – bizonyosan hálából – a királyt elűzték az országból. Kezdetben azt tanították, hogy e napon a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. Később azt mondták, hogy fegyveres felkelés volt, majd az antikapitalista, antiimperialista, nemzeti felszabadító forradalom kitörésének napjává változott.
Tény, hogy ügyesen tették. Nem úgy, mint Horthy Miklós, aki később, október 15-én megkísérelte a kiugrást, amiből semmi nem lett. Horthy hadiparancsát az átállásról a vezérkar ki sem küldte a csapatokhoz. Ráadásul a nyilasok jutottak hatalomra Szálasi Ferenc vezetésével. És aztán ők Kitartás! jelszóval a végsőkig ki is tartottak a németek mellett a vesztes háborúban. Rájuk is ragasztották az „utolsó csatlós” címkét. Igazából a magyarok az angolokat és az amerikaiakat várták, de helyettük is az oroszok jöttek. A román átállást nevezték árulásnak is, de milyen jó lett volna, ha a magyarok is egy ilyen árulást el tudnak követni! Ennek a fordulatnak köszönheti Románia Észak-Erdély idecsatolását.
A kommunizmus így is, úgy is bekövetkezett volna, mert az Egyesült Államok elnöke, Roosevelt, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Churchill és a szovjet vezér, Sztálin Jaltán (1945. február 4–11.) már megegyezett a kelet-európai országok sorsáról, amikor állítólag egy szalvétára írták fel, hogy ezeket nagylelkűen a Szovjetunió kezére adják. A papírszalvétát nem fűzték le a történelmi dokumentumok közé, de mégis az történt, amit az oroszok akartak. Aztán a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot is, és ott is maradt egészen a rendszerváltásig. Közben sikeresen leverték a forradalmat 1956-ban.
Romániában kezdetben sokkal jobban ment a kommunizmusra való átállás, mint Magyarországon. Ennek az is lehet oka, hogy itt igen sok magyar kommunista volt, aki vállvetve a román, zsidó és orosz kommunistákkal szorgalmasan küzdött ezért. Csak néhányat említsünk meg azok közül, akik a mostani szemlélet szerint is a legnagyobb szerepet játszották ebben: Fóris István (Ştefan Foriş), akit a Komintern a Romániai Kommunista Párt élére nevezett ki 1940 és 1944 között. Aztán kinyírták. Vagy ott volt Rángetz József (Iosif Rangheţ), Mogyorósi Sándor (Alexandru Moghioroş), Luka László (Vasile Luca) is. Nevüket helyes magyarsággal sorolja a jelenkori román sajtó, míg például Tőkés László vagy Markó Béla és más romániai magyar politikusokét még véletlenül sem. De ne feledjük Ana Paukert (Hanna Rabinsohn) vagy Valter Romant (Ernest Neulander, Petre Roman apja). És említsünk meg bár egy orosz nevűt is: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko). A sort különben lehetne folytatni.
A végén történészek még kiderítik, hogy Romániában a proletárdiktatúráért nem is a románok a felelősek. Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hazát jelentő édes anyanyelv
Egy nemzet megmaradásának legerősebb eszköze az anyanyelv – olvasható a megye szociáldemokrata szenátorának politikai állásfoglalásában, amelyet a román nyelv napja alkalmából tett közzé. Frătean Alexandru a nyelv megőrzése, ápolása mellett a hagyományőrzést tekinti nemzetfenntartónak – és mindebben igaza is van.
Akár el is tekinthetünk itt és most attól, hogy a szenátor az elmúlt évek során hogyan nyilatkozott a romániai magyarságot érintő fontos, identitásmegőrző, magyar nyelvű oktatással kapcsolatos kérdésekben, mindez megtalálható a nyilatkozataiban vagy a blogján. Ami fontos, hogy tudatosult benne, mit jelent a nyelv egy nemzet – például a román – megmaradási esélyei, gyarapodása szempontjából. Mert ha ezt érti, akkor azt is tudnia kell, hogy ugyanezt jelenti nekünk, magyaroknak is, különösképpen az anyaország határain kívül. Megértené, hogy ezért annyira erősek az anyanyelv megőrzésére, a nemzeti önazonosság erősítésére irányuló törekvéseink, legyen szó magyar nyelven történő orvosképzésről, állami magyar egyetem létesítéséről, magyar vonatkozású ünnepeink megtartásáról, az anyanyelvhasználatról a helyi közigazgatásban, az igazságügyben, a mindennapi ügyintézésben, vagy – kisebb léptékben – a kétnyelvű utca- és helységnévtáblákról, kétnyelvű feliratokról a tanintézetekben, egészségügyi intézményekben. Úgy összességében: közintézményekben, avagy éppenséggel „csak” a kétnyelvű árucímkézésről a piacokon. Ehelyett mit tapasztalunk? Ellenkezést, ha az orvos-beteg kommunikációban elsődlegesen a beteg anyanyelvhasználati jogának érvényesítését kérjük, tiltakozást a magyar nyelvű tanyanyag elsajátítása ellen, vagy azt, hogy a konyhába és családon belülre száműznék a magyar nyelvet, miközben elismerik, hogy anyanyelven lehet a legkönnyebben tudást szerezni, kommunikálni. Hogy miért? Szerintem pontosan azért, mert tudják, hogy a nemzet nemcsak anyanyelvünk egyik szava, hanem anyanyelvében él.
A fentieken túl az is lényeges kérdés, hogy nekünk, romániai, erdélyi magyaroknak egyénenként mennyire fontos az anyanyelvhasználat: milyen mértékben élünk a mindennapi élethelyzetekben vagy hivatalos ügyintézéskor az anyanyelvhasználatot biztosító jogainkkal? Milyen mértékben teszik ezt a politikai érdekképviseletünket ellátók: polgármestereink, helyi közgyűlési képviselőink? Közömbösségből, kényelmi okokból gyakran lemondunk arról, hogy érvényesítsük azt a keveset is, amire ma lehetőséget nyújtanak az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogszabályok, mentegetőzésképpen pedig gyakran hallani: az a fontos, hogy meglegyen a jogainkat garantáló törvényes keret. Csakhogy, amint mondani szokás, minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle…
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Eseményekben gazdag évad a KÁMSZ-ban
Bemutatókban, vendégszereplésekben és kiegészítő programokban gazdag évad elé néz a Kolozsvári Állami Magyar Színház: október 4-én mutatják be Georges Feydeau Vidéki jegyesek című bohózatát a nagyszínpadon (rendező: Alexandru Dabija), majd másnap a Szlovéniában élő Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című, kétszereplős darabját láthatja a közönség a stúdióteremben, Györgyjakab Enikővel és Viola Gáborral (r.: Nona Ciobanu). Tompa Gábor igazgató tegnap délelőtt, az intézmény emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: kiemelkedő eseménynek ígérkezik a november 26-a és december 7-e között zajló Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál – amelynek témája: „a test történetei” –, az évad második felére pedig további nyolc nagyszínpadi és stúdiótermi produkció bemutatóját tervezik.
Köztük van A dzsungel könyve című musical is, amelyet az újvidéki Puskás Zoltán, a nagysikerű Óz, a nagy varázsló rendezője visz színre.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Össztűz az RMDSZ autonómiatervezetére
Román politikusok és elemzők szinte kivétel nélkül bírálták és elutasították az RMDSZ által csütörtökön közvitára bocsátott, a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezetet. Beigazolódott tehát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jóslata, miszerint heves, olykor hisztérikus viták fogják övezni a statútumot.
Victor Ponta kormányfő, az RMDSZ-szel koalícióban lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken leszögezte, nem támogatja a Hargita, Kovászna és Maros megyei településeket magába foglaló, többségében magyarok lakta autonóm régió kialakítását, a kezdeményezést pedig a novemberi államfőválasztáson induló Kelemen kampányfogásának nevezte.
A miniszterelnök az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban elmondta: a kezdeményezők is tudják, hogy sem a PSD, sem a többi román párt nem támogatja a statútumot. „Nem szabad elindulni olyan lejtőn, amely viszályt, széthúzást eredményez. Támogatom a decentralizációt, azt, hogy a helyi választottak több hatáskört kapjanak, de van egy határ, amit egyetlen román párt sem lép túl" – jelentette ki Ponta, aki a székely autonómiával szembeni érvként sorakoztatta fel Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének hasonlóképpen elutasító álláspontját is.
Klaus Johannis, az ellenzéki román jobboldal államfőjelöltje még a törvénytervezet közzététele előtt egyértelművé tette, nem ért egyet azzal, hogy etnikai alapon húzzák meg valamely régió határait. Johannis hozzátette, az országnak szüksége van a régiók kialakítására, ám ezt szerinte közigazgatási, az érintett entitások gazdasági fejlődését szolgáló szempontok alapján kell végrehajtani.
Mircea Geoană PSD-s szenátor, volt külügyminiszter úgy nyilatkozott, „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan" az RMDSZ célja, az autonómia hangoztatásával pedig elszigetelődését kockáztatja az alakulat a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt.
Ciprian Dobre Maros megyei tanácselnök primitívnek, kabaréba illőnek, Horia Grama, a román kormánypárt Kovászna megyei elnöke pedig alkotmányellenesnek nevezte a dokumentumot, amelyet meggyőződésük szerint nem fog elfogadni a bukaresti parlament.
Dorin Florea, a statútumban a székely autonóm régió központjának javasolt Marosvásárhely demokrata polgármestere azzal vádolta az RMDSZ vezetőit, hogy az elmúlt húsz évben csak gyűlöletet szítottak románok és magyarok között, és a szerinte alkotmány- és Európa-ellenes tervezettel is ezt folytatják.
Párttársa, Vasile Blaga, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke kijelentette: a kezdeményezés szélsőséges nézőpontot tükröz, és ugyanannyi önrendelkezés jár a székelyföldi megyéknek, mint a Kárpátokon túli régióknak. Monica Macovei volt igazságügy-miniszter – aki korábban úgy vélekedett: az RMDSZ Oroszország érdekeit szolgálja a magyar önrendelkezés erőltetésével – ugyancsak az államfőválasztási kampánynak tudta be a törvénytervezet közzétételét, amely szerinte politikai válságot gerjeszthet Romániában.
Az ország szétszabdalásával kísérletező, szeparatista akciónak nevezte a tervezetet a nemrég a PSD-ből éppen az RMDSZ-szel való közös kormányzás miatti tiltakozásként kilépett Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Az Egyesült Románia néven pártot alapított, szélsőségesen magyarellenes politikus az európai szeparatista mozgalmakat, Orbán Viktor magyar kormányfőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt láttatta a kezdeményezés mögött, amely miatt szerinte be kellene tiltani az RMDSZ-t.
Még a mértéktartó, higgadt elemzők is kitámadták az RMDSZ-t a statútum miatt, amelynek közzétételét a bukaresti média a skóciai elszakadási törekvésekkel, a függetlenségről rendezett népszavazással hozta összefüggésbe.
Ion Cristoiu, az Evenimentul Zilei napilap publicistája szerint az autonómia tematizálásával a magyar alakulat szavazatokra vadászik, és egyetlen célja a hatalmon maradás. Alexandru Cumpănaşu politikai elemző provokációnak nevezte a törvénytervezetet, amelynek kidolgozásával az RMDSZ szerinte bevonult a szélsőséges pártok sorába.
Nem aratott osztatlan sikert a dokumentum az erdélyi magyar politikusok körében sem. Tőkés László európai parlamenti képviselő és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken közös nyilatkozatában azzal vádolta az RMDSZ-t és elnökét, hogy a háromszintű autonómiaprogram világos megjelenítése helyett annak törvényi kerete megteremtését egy távoli és kétséges új alkotmány elfogadásához köti. Ezáltal szerintük az alakulat veszélybe sodorja az autonómia körüli közösségi konszenzust és az autonómiamozgalomban való cselekvő részvétel szándékát.
Kiss Előd-Gergely, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Feleannyi egyetemista van, mint 2008-ban
61 ezer egyetemista tanult 48 állami egyetemen a 2013/2014-es tanévben Romániában – derül ki a felsőoktatás finanszírozását vizsgáló országos tanács (CNFIS) jelentéséből. Egyetemenkénti bontásban csak 2012/2013-as adatokkal rendelkezik az intézmény, eszerint a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek van a legtöbb, 36 ezer diákja az országban, ebbe az alapképzésen, mesterképzésen tanuló és doktori tanulmányokat folytatók is beleszámítanak. A 36 ezer diákból közel 14 ezer tandíjas képzésen tanul.
Az Universitatea din București a második legnépesebb romániai egyetem 30 ezer diákkal (ebből 9 ezren tanulnak fizetős képzésen), a harmadik a iași Alexandru Ioan Cuza Egyetem 26 ezer hallgatóval. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek egyébként 5 ezer diákja van, 2700-an állami támogatással, 2400-an tandíjas helyen tanulnak itt.
Ami a városi összesítést illeti, állami egyetemen 124 ezren tanulnak Bukarestben, Kolozsváron 71 ezren. Valósággal zuhan a magánegyetemen tanulók száma. A 2013/2014-es tanévben csak 79 ezren tanultak magánegyetemen, ami hatalmas esés a 2008/2009-es tanévben tapasztalt 410 ezres számhoz képest. Igaz, akkor az összes egyetemista száma is a mostani duplája, 1 millió 36 ezer fő volt. A visszaesést erősen megérezheti az egyetemek költségvetése: míg az állami helyeken tanulók száma gyakorlatilag nem változott 2007 óta, 282-289 ezer között mozgott minden tanévben, addig a fizetés képzésen tanulók száma a 2007/2008-as 361 ezerről 174 ezerre esett vissza.
Drasztikus a csökkenés az új elsőévesek számát vizsgálva is. 2007/2008-ban még 285 ezer diák iratkozott be valamilyen felsőoktatási képzésre, 2013/2014-ben már csak 129 ezer. Szakemberek szerint ennek három oka van, az egyik, hogy a rendszerváltás után egyre kevesebb gyerek született, ők most kerülnek be a felsőoktatása. A másik ok, hogy négy évről három évre csökkent az alapképzés időtartama a 2005-ben elindított bolognai folyamat miatt, melynek hatásai 2008-2009 után kezdtek el érződni. A harmadik tényező, hogy az elmúlt három évben a – főleg a vizsga alatti felügyeletre vonatkozó - szigorítások miatt jelentősen csökkent a középiskolát sikeres érettségi vizsgával elhagyók aránya, ami előfeltétele az egyetemre iratkozásnak. (hírszerk.)
Transindex.ro

Korrupucióval gyanúsítanak kilenc román exminisztert
Románia kilenc egykori oktatási és távközlési minisztere ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
A volt tárcavezetők közül jelenleg hárman a román, Dan Nica pedig az Európai Parlament (EP) tagja, ezért a nyomozó hatóság a jogszabályoknak megfelelően a brüsszeli törvényhozástól, Traian Băsescu államfőtől, valamint a bukaresti törvényhozástól kért engedélyt az eljárás beindításához.
A DNA Ecaterina Andronescu, Valerian Vreme, Şerban Mihăilescu, Dan Nica, Adriana Ţicău, Gabriel Sandu, Daniel Funeriu, Alexandru Athanasiu és Mihai Tănăsescu ellen kezdeményezte a bűnvádi eljárást.
Az ügyészség azzal gyanúsítja a zömében szociáldemokrata politikusokat, hogy mandátumuk idején hivatali visszaélést és korrupciós bűncselekményeket követtek el egy több száz millió euró értékű közbeszerzés megkötésével, majd meghosszabbításával kapcsolatban.
A bukaresti oktatási, illetve távközlési tárca által 2004-ben kötött szerződésről van szó, amelynek értelmében a Microsoft társaságtól származó szoftverekkel és segédanyagokkal látták el a romániai iskolákat. Az ügyészség szerint a csúszópénz elfogadásával, sikkasztással és pénzmosással gyanúsított volt minisztereket fejenként több százezer euróval megvesztegették annak érdekében, hogy az osztrák Fujitsu Siemens Computers cég bonyolíthassa le a szoftverbeszerzést.
Székelyhon.ro

Oktatás – nem középiskolás fokon
Marosvásárhelyen külön nyitja a tanévet a MOGYE magyar tagozata pénteken, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata szeptember 29-én tartotta tanévnyitóját, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemen pedig már szeptember 16-án hivatalosan útjára indították a 2014–2015-ös tanévet. A tanévnyitók kapcsán a magyar oktatási intézmények vezetőit kérdeztük felvételikről, újdonságokról, trendekről.
Harmadik éve tart külön a tanévnyitót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata. A szeptember 29-i hivatalos megnyitót követően a tagozat ünnepélyes tanévnyitóját október 3-án este külön tartják a marosvásárhelyi Vártemplomban. A vezetőtanács azzal indokolja a távolmaradását, hogy az egyetem vezetése három év után is figyelmen kívül hagyja a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit: még mindig nem léptették maradéktalanul életbe a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény anyanyelvi felsőoktatásra vonatkozó előírásait. „Jelenlétünk a rendezvényen csak legitimálná az egyetem vezetőségének a kirakatpolitikáját, miszerint a MOGYE-n minden a legnagyobb rendben van” – áll a közleményben. A magyar tagozat vezetőtanácsa azt is közölte, a külön tartandó tanévnyitóról egyhangú döntést hozott a tagozat közgyűlése.
Nagyjából 1050 elsőéves kezdi tanulmányait a MOGYE-n, közülük 308-an magyar tagozaton. Az általános orvosi karon 164-en, nővérképzőn 45-en, fogorvosin 34-en és a gyógyszerészeti karon 65-en tanulnak majd magyarul. A jelentkezéseken és felvételin két jellemző volt megfigyelhető a MOGYE-n. Egyrészt azokon a szakokon, ahol van magyar képzés, lényegében mindegyik esetében 35 százalék vagy azt meghaladó a magyar elsőévesek aránya. Az általános orvosin ez az arány 35 százalék, míg a gyógyszerészeti karon 47, csakhogy a más, kisebb karokon csak román, illetve angol nyelvű képzés létezik, így összességében teljes egyetemi szinten az elsőéveseknek 29 százaléka tanul a magyar tagozaton.
Egy másik jellemző főleg az általános orvosi karon volt tapasztalható: a felvételire jelentkezőknek nagyjából 70 százaléka volt román és 30 magyar. Ebből adódóan a fizetős helyekre lényegében románok jutottak be, mert a jelentkezők teljesítménye statisztikailag egyforma volt nemzetiségtől függetlenül, de a jelentkezési arányokból következik az eredmény. „Szintén fontos, hogy az RMDSZ közbenjárására a minisztérium jóváhagyott még tíz román és tíz magyar, államilag támogatott helyet az általános orvosi karon. Ezt a szenátus is engedélyezte, tehát ennyivel nőtt az állami helyek száma. Vannak tehát kis engedmények, de nagy általánosságban nincs előrelépés, az alapprobléma továbbra is megoldásra vár. A külön tanévnyitó is ezt üzeni” – összegzett a MOGYE rektorhelyettese, Szilágyi Tibor.
Hagyományok útján
Románia legnagyobb egyetemén, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az új tanévben több mint kétezer magyar diák kezdi tanulmányai első évét alapképzésen, mesterin vagy a doktori iskolában – tudtuk meg Soós Annától, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettesétől. „Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a BBTE a hagyományok útján halad. Ez a minőség és diáklétszám tekintetében az idei évre is érvényes. Ehhez jó kiindulópont a diákok bizalma: bár idén kevesebben érettségiztek Romániában, mi kissé még növeltük is a hozzánk jelentkezők számát. Programjaink minden szinten akkreditáltak és minőségiek, valószínűleg ez az, ami továbbra is vonzza a diákokat” – állapította meg a rektorhelyettes. Alapképzésen és mesterin is indítottak sikeresen új szakokat. Környezettudomány szak indult Sepsiszentgyörgyön alapszinten és gazdasági informatika mesteri Kolozsváron. Ez utóbbira egy helyre négyen jelentkeztek, úgyhogy sok bejáratott szakirányt is lekörözött.
A nyáron arról olvashattunk, hogy a BBTE több szaka – köztük magyar nyelvű is – megszűnik. „Az elhíresült megszüntetési hullám voltaképp egy természetes folyamat eredménye. Azon szakok megszüntetését javasolja az egyetem, amely iránt több éve nincs érdeklődés. Ötévente ugyanis minden programot felülvizsgál a minőségbiztosítási társaság, és vagy ad rá működési engedélyt, vagy nem. Amikor egy program iránt éveken át nincs érdeklődés, nem javasoljuk a minőségi megmérettetésre, és kérjük a minisztériumtól a szaknévsorból való kivételét. A megszüntetés erről szólt, és magyar tagozaton általában távoktatási formára vonatkozott. Úgy látjuk ugyanis, hogy csökken a távoktatás iránti érdeklődés, hisz a köztudatban ma az él, hogy középiskola után kell egyetemre felvételizni és kevesebben választják a távoktatási formát. Ezért kértük a megszüntetést, tehát senki nem szüntette meg a fejünk fölött. A természetes folyamat következő lépése, hogy párhuzamosan új szakokat indítunk, olyanokat, amelyek iránt érdeklődés mutatkozik, illetve olyan szakokat, amelyek a magyar tagozat számára fontosak. Ilyen volt a gazdasági informatika, ilyenek a mesterin megjelenő új programok, hiszen a mesteri könnyebben alkalmazkodik a piac kérelmeihez. Alapképzésen minden területen meg kell tanulni a tárgyak alapjait, de mesterin például már bevonhatjuk a munkaadókat is a tervezésbe, és annak függvényében alakítunk ki új szakokat. A BBTE-n alap- és mesterképzésben több mint ötszáz szak működik, és nem minden évben indul képzés minden szakon. Vannak olyanok, ahol csak kétévente. Magyar tagozaton például a kolozsvári környezettudomány szak idén nem indult” – tájékoztatott Soós Anna rektorhelyettes.
Időről időre kialakulnak népszerűbb szakok, és vannak olyanok, amelyek iránt visszafogottabb az érdeklődés. „Kevésbé népszerű szakokon is elindultak az évfolyamok, az érdeklődés alacsonyabb volt például a szociológián, de antropológiára Magyarországról érkezett népes csapat, akik úgy gondolták, hogy az itteni képzés megfelel az igényeiknek. Egyébként sokan érdeklődnek külföldről, több mint száz magyarországi diákunk van az induló első éven magyar tagozaton. Elsősorban pszichológiát tanulnak, de vannak antropológián, közgazdasági karon, teológiai karokon, és ez érvényes a mesterire is” – emelte ki Soós Anna. Szerinte egy magára adó egyetemnek fenn kell tartani az olyan szakokat, mint például a fizika és filozófia, még akkor is, ha gazdaságilag nem kifizetődő, az egyetem ugyanis nemcsak gazdasági szempontokról, hanem a tudományról szól.
Idén viszonylag nagy volt az érdeklődés a BBTE-s reál szakok iránt, így például a fizikán valamennyi magyar helyet elfoglaltak, a kémián pedig akkora volt az érdeklődés, hogy más karok fennmaradt helyeit is odacsoportosították. Voltak szakok, ahol a tandíjmentes helyek sem teltek be, a fennmaradt helyeket pedig az olyan keresett szakok kapták meg, mint a pszichológia, tanítóképző, sport, informatika, kémia.
Ranglisták vonzásában
Az új tanévben több mint 12 ezren kezdik első évüket a BBTE-n, közülük nagyjából kétezren magyar tagozaton. A külföldi diákok tekintetében még nincsenek végleges számok, mert a nem uniós országokból érkezőknek a minisztériumi szűrőn is át kell jutniuk. Százötven unión kívüli kérés van a minisztériumnál, az érdeklődés egyértelműen növekszik. Egyrészt mivel az egyetem is sokat tett annak érdekében, hogy népszerűsítse magát, másrészt azzal, hogy nemzetközi rangsorokban figyelemfelkeltő helyet foglal el. „Nyilván a cél az, hogy minél előbb kerüljünk, de örülünk annak is, hogy megtartottuk a korábbi helyünket, és annak is, hogy szakterületi rangsorban a matematika a világ első kétszáz helyezettje közt van. A rangsorokon való szereplésnek belföldi és külföldi gravitációs ereje egyaránt van. Egy uniós állampolgár vagy azon kívül élő, egyetemet választó ezért is dönthet a BBTE mellett, nem csak az esetleg alacsonyabb tandíjak miatt” – vázolta a rektorhelyettes.
Magyar nyelven csak a BBTE kínál doktori képzést Romániában, ez Soós Anna szerint Erdély értelmiségének utánpótlása szempontjából is fontos, hisz a külföldön doktorálók nehezen térnek haza.
Nagy vihart váltott ki a szeptember elején érvénybe lépett sürgősségi kormányrendelet, amelynek értelmében a hazai egyetemekre akkor is be lehet iratkozni, ha a diák megbukott az érettségin. Az Oktatási Minisztérium a Hivatalos Közlönyben meg is jelentette az egyetemeken belüli speciális struktúrák, úgynevezett kollégiumok szervezési módszertanát. Ezzel kapcsolatban egyes egyetemeken felháborodásuknak adtak hangot, mások bejelentették: ha az első évet elvégzi a diák, és közben leérettségizik, másodévtől egyetemistaként folytathatja tanulmányait. „A BBTE a minőséget tartja elsődlegesnek. Így akik az egyetem diákjai szeretnének lenni, legalább egy alapmegmérettetésen, az érettségin át kell menniük, különben az egyetemi követelmények teljesítése gyakorlatilag reménytelen. A posztliceális képzés a középiskolákhoz tartozik. Fontos, hogy legyenek ilyenek, csak ne egyetemen. Másrészt az egyetemistákra nézve is sértő, ha ugyanazt a teret osztják meg azokkal, akiknek nincs érettségije” – fejtette ki a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
A BBTE legtöbb szakára egyébként nem elég az érettségi eredmény, külön felvételi rendszer is működik. A jogi karon intelligenciateszt volt, tehetségfelmérés a színházi és a sportkaron, de legalább egy esszét mindenkinek el kellett készítenie, és ennek nyomán is utasítottak el jelentkezőket. „Voltak félelmek, de a felvételiztető karokon a bejutott diák megbecsüli a helyét, másrészt az érdeklődés meghaladta az előző években tapasztaltat. Persze úgy is segítettünk, hogy tavasszal versenyeket szerveztünk, és az eredményt elismertethették a felvételi írásbeli helyett” – tudtuk meg Soós Annától.
Bentlakás: ennyi jut
Az elmúlt esztendők során felújították, korszerűsítették a BBTE bentlakásait, tavaly tavasszal adták át az úgynevezett sportbentlakást, így a férőhelyek száma összesen 5200. Ez a szám az igények mintegy 30 százalékát elégíti ki, mert nem minden egyetemista tanul Kolozsváron, és sokan nem igényelnek bentlakáshelyet. A közeljövőben nem várható a helyek számának bővülése. Az ösztöndíjrendszerből a minisztériumi szabályozásnak megfelelően minden szak azonos arányban részesül, ilyen jellegű juttatást a hallgatóknak nagyjából egyharmada kap érdem-, tanulmányi- vagy szociális ösztöndíj formájában. Vannak magánösztöndíjak is, amelyekkel a kiváló hallgatókat vagy bizonyos hallgatókat támogatnak, létezik kutatói ösztöndíj is, amely az előző ösztöndíjakkal összevonható és egész tanévre érvényes.
Szakkollégiumi bentlakáshelyeket is igényelhettek idén a magyar tagozaton tanuló diákok: hét hallgatót vettek fel, négyet elutasítottak. „Tudományos diákköri munka régóta működik az egyetemen, 2004 óta a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet ernyője alatt. Különböző karokon, szakonként vagy azon belül is több olyan csoport alakult, amelyek a tudományos kutatás irányába indították el a diákokat. A tavalyi év során sikerült beindítani a szakkollégiumot úgy, hogy a hagyományosan szakkollégiumnak nevezett komponensek mindegyike meglegyen, vagyis bentlakást is tudtunk rendelni hozzá, mert az együttélés szintén fontos feltétele annak, hogy a szakkollégiumok elérjék a céljukat. Egy induló rendszerben akadnak nehézségek, az egyik az, hogy a diákok körében még mindig nem terjedt el eléggé a híre, hogy ezt érdemes felvállalni, és idén sem lett emelkedett a jelentkezők száma. De ennek még fejlődni kell, és majd ha mi is a száz feletti évszámot írhatjuk, mint például az Eötvös József Collegium Budapesten, reméljük, hogy létszámban is növekedni tudunk” – vázolta a helyzetet Soós Anna.
A magyar tagozat életét tekintve az olyan, hagyományosnak számító programok megvalósítása is fontos cél, mint a Tudományos Diákköri Konferencia, olyan meghívottak előadására várják a hallgatóságot, amelyek tudományterületektől függetlenül mindenki számára érdekesek lehetnek. Remélhetőleg ilyen lesz Frei Zsolt fizikus vagy Monok István irodalom- és művelődéstörténész előadása.
A tagozat általános hangulatáról is kérdeztük a rektorhelyettest. „Harmadik éve kezd normalizálódni a helyzet: lehetővé vált a ranglétrán való előrelépés, a magyar tagozatra is sikerült behozni új embereket. Most már nem küszködünk a néhány évvel ezelőtti tanárhiánnyal. Ez nyilván a közhangulatot is meghatározza. A magyar tagozaton is kialakultak kutatócsoportok, de az egész romániai oktatást sújtó alulfinanszírozás a magyar tagozatnak is nagy gondot okoz.”
Új campus, új szakok
Szeptembertől modern bentlakás várja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi diákjait. Az építkezési munkálatokat az egyetem 2013 októberében kezdte el, és egy év alatt sikerült felépíteni a háromemeletes, 240 férőhelyes diákotthont. Hasonló beruházások zajlanak a csíkszeredai campuson is, ahol októbertől több mint száz hallgató veheti birtokába a bentlakás felújított szobáit. A januárig tartó teljes felújításon kívül új labor- és tantermeket alakítanak ki, emellett pedig az épület Temesvári sugárútra nyíló szárnyát is bővítik. A kolozsvári karon újdonság a diplomácia és interkulturális tanulmányok című magiszteri képzés akkreditációja. A képzés a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak keretében indult.
A Sapientia évek óta Románia legjobb magánegyetemének számít. Az Ad-Astra Társaság kimutatásai szerint a 2002–2011 közötti időszakban kutatás terén a Sapientia EMTE az akkori 28 romániai magánegyetem között az első, a 75 (állami és magán-) egyetem között a huszadik. Ezt a helyet mai napig megtartotta a magánegyetemek között. „Mind a felvételi eredmények, mind pedig a diáklétszám a tavalyi tanévhez hasonlóan alakult, így megközelítőleg 2200 hallgató kezdte meg idén is tanulmányait nálunk. Pontos adatokkal azonban a tanév eleji hallgatói mozgások miatt még nem rendelkezünk. A már említett új kolozsvári magiszteri képzés mellett Csíkszeredában két új alapképzést hirdettünk meg, a humánerőforrások és génsebészet szakokat” – vázolta Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
Partiumi helyzetkép
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) 19 szakon hirdettek felvételit alapképzés és 8 mesteris programon. A szakok egy része esetében érettségi jegyek alapján felvételiztettek, de képességfelmérő interjúk és felvételi beszélgetések is zajlottak, a legkomplexebb felvételi a képzőművészet szakon volt. Románia első akkreditált magyar nyelvű egyetemén nagyjából 950 hallgató tanul, 150 főállású oktató dolgozik és három karon (bölcsészettudomány, közgazdaságtudomány, művészet) folyik az oktatás. Az Arany János Kollégiumban összesen 192 hely van 2-4 ágyas szobákban. A tanévnyitót október 2-án a Szigligeti Színházban tartják. Az információk az egyetem honlapjáról származnak, a PKE-n ma, október 2-án tartják a megnyitót.
A szociális-, érdem- és tanulmányi ösztöndíjak mellett a diákok a Sapientia karain különböző alkalmi ösztöndíjakra pályázhatnak, amelyek összege jóval meghaladja a romániai átlagbért. „Ezek között megemlíteném a Ferber, dr. Lupán Ernő, Domokos Pál Péter vagy Komyathy-ösztöndíjakat, illetve a Velux-, és OTP által biztosított ösztöndíjprogramokat. A számos külföldi mecénás számára a hatékonyabb eljárás érdekében a csíkszeredai karokon külön PayPal fiókot hoztunk létre, ahová a támogatók eljuttathatják adományaikat, amelyekkel hozzájárulnak az egyetem kimagasló nemzetközi eredményeihez.” A teljesség igénye nélkül: a Morgan Stanley által szervezett programozói világverseny budapesti fordulóján második és harmadik helyezést értek el a sapientiás diákok. Második helyezést ért el egyik hallgató a Digilent Design Contest verseny európai szakaszán, továbbjutva a verseny sanghaji döntőjébe. Az oktatási módszerek is számos nemzetközi elismerésben részesültek, az informatikai oktatási módszert például a Best Practices in Education díjjal tüntették ki.
Csíkszeredában nagyjából valamennyi bentlakást igénylő hallgatót el tudnak szállásolni az egyetem campusán, hasonlóan Marosvásárhelyhez. Kolozsváron sajátosabb a helyzet, az egyetem különböző, „külsős” intézményekkel kötött szerződést a hallgatók kollégiumi helyeinek biztosítása érdekében.
Az egyetem elhalasztotta néhány kihelyezett szak indítását, viszont szerződést kötött a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatallal, és vállalta, hogy jövőre elindítja az agrár szakot. A helyszínként szolgáló mezőgazdasági líceum épületének felújítási munkálatai és a laborok felszerelése már elkezdődött.
A legnagyobbak
A legnagyobb egyetemek diáklétszám szerint (2013):
1. Babes–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár: összesen 36391 hallgató, közülük 13 628-an fizetéses helyeken; 2. Bukaresti Egyetem: 30 487 hallgató, közülük 9241 fizetéses helyeken; 3.Iasi-i Alexandru Ioan Cuza Egyetem: 26 200 egyetemista, közülük 9188 fizetéses helyeken; 4. Bukaresti Műszaki Egyetem: 25 382 hallgatóból 2699-en tanulnak tandíjért; 5. Bukaresti Közgazdaság-tudományi Egyetem: 23 678 hallgató, 11 464-en fizetéses helyen; 6. Craiovai Egyetem: 20 088 egyetemista, 7104-en tandíjat fizettek. Városi összesítésben Bukarestben él a legtöbb egyetemista, a második hely Kolozsváré. A 2012/2013-as tanévben 48 állami és 56 magánegyetem működött.
Bár az érdeklődés egyre nagyobb az összlétszámhoz képest, a külföldi hallgatók száma a Sapientián egyelőre elenyésző, nagyjából egy százaléknyi. Az egyetemet választó külföldi diákok – egy kivétellel – Magyarországról érkeztek, körükben a kolozsvári filmművészet, fotóművészet, média, valamint a marosvásárhelyi gépészmérnöki szak a legnépszerűbb. A Sapientia is egyértelműen elutasítja, hogy érettségi nélküli hallgatókat vegyen fel. „Ezt a próbatételt nem kikerülni kell, hanem egyszerűen segíteni a diákokat abban, hogy sikeresen levizsgázzanak. A Sapientia évek óta érettségi felkészítőket tart Csíkszeredában és Marosvásárhelyen román nyelv és irodalomból, illetve matematikából. Nemcsak az érettségi előtt, hanem a nyár folyamán is, az őszi pótérettségit megelőzően” – fogalmazott Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.
Merre legyen az előre?
A felsőoktatás finanszírozását vizsgáló országos tanács a közelmúltban közzétett jelentése az elmúlt évek felsőoktatási tendenciáit vizsgálja, és javaslatokat fogalmaz meg a további költségvetési eljárásokra.
A jelentésből kiderül például, hogy az elmúlt hét-nyolc év folyamán közel felére csökkent az egyetemisták száma. Míg 2007–2008-ban még összesen (a magán- és állami egyetemeken) több mint egymillió egyetemistát tartottak nyilván, addig a 2013–2014-es tanévben már csak 540 560-at, vagyis nem egészen a felét. Leginkább a magánegyetemek hallgatósága, illetve a fizetéses helyeken tanuló diákok száma csappant meg: 2013–2014-es tanévben csak 79 ezren tanultak magánegyetemen, szemben a 2008–2009-es tanév 410 ezres számával.
A diáklétszám csökkenése azelső évre beiratkozók számát tekintve is jól érzékelhető. A 2007–2008-as tanévben 285 ezren kezdték első évüket alapképzésen, a 2013–2014-es tanévben – állandó csökkenő tendencia mellett – már csak 128966-an. Míg hét évvel ezelőtt még 141 ezren állami, 144 ezren pedig magánegyetemen kezdték az alapképzés első évét, addig tavaly 106 ezren döntöttek az államiképzés mellett, és csupán 22 251-en kezdtek magánegyetemeken. Vagyis összesen 122 018-cal kevesebb gólya volt tavaly a magánegyetemeken, mint hét évvel korábban.
Az egyetemisták létszámának csökkenése főként három tényezőnek tudható be: egyrészt a rendszerváltás óta kevesebb gyerek születik, ugyanakkor a 2005-ben elindított bolognai folyamat hatásai is érződnek néhány éve. Az is biztosan az okok között van, hogy az utóbbi években – a szigorúbb körülményeknek köszönhetően – jelentősen csökkent a sikeresen érettségizők száma. Az egyre csökkenő hallgatólétszám és a mind kevesebb fizetéses helyen tanuló diák a CNFIS szerint az állami támogatásoktól való hangsúlyosabb függőséghez vezet majd, több magánegyetem a csőd szélére juthat.
A jelentésből kiderül: 2013-ban a felsőoktatás költségvetési támogatás összesen 1,7 milliárd lej volt, a hazai össztermék (GDP) 0,29 százaléka. Ha figyelembe vesszük a 2012-es 4,95 százalékos inflációt, az előző évesnél is kisebb az összeg. Egyébként 2009 óta folyamatosan csökken az állami egyetemeknek szánt költségvetési támogatás. Tavaly az állam hallgatónként 1222 eurót fizetett, míg az OECD-államokban (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, amelynek Románia nem tagja) 2010 óta az átlagos érték 10600 euró. Az Eurostat adatai szerint az unióban Romániában a legalacsonyabb az oktatás költségvetési támogatása (2011-ben mindössze 3,07 százalék) és az egyetlen olyan ország, amelyben 2009 és 2011 között csökkent a hazai össztermékhez viszonyított támogatási arány.
Egymillió Erasmus-gyermek született
Szeptember 22-én tett közzé az Európai Bizottság egy, az Erasmus-program hatásairól készített tanulmányt. A kutatás 80 ezer hallgató és vállalkozás válaszait dolgozta fel, ezzel a legszélesebb körű ilyen jellegű vizsgálatnak számít. A tanulmány szerint az egykori Erasmus-ösztöndíjasok nagyobb valószínűséggel választanak külföldi párt maguknak: a volt Erasmus-diákok 33 százalékának van külföldi társa, míg a tanulmányaikat otthon végzők 13 százalékának a párja külföldi származású. Az Erasmus-diákok 27 százaléka köt hosszú távú párkapcsolatot a csereprogram alatt. Ezért az Európai Bizottság becslései szerint 1987 óta mintegy egymillió gyermek születhetett Erasmus-ösztöndíjasok kapcsolatából. A külföldi tapasztalatokkal rendelkező hallgatók tanulmányaik befejezése után jóval előnyösebb helyzetből indulnak a munkaerőpiacon. A kizárólag hazai képzésben részt vevő társaikkal összehasonlítva a külföldi tanulmányi vagy képzési tapasztalatokkal rendelkezők körében 50 százalékkal alacsonyabb a tartósan munkanélküliek száma, és a tanulmányok elvégzésétől számított öt év múlva 23 százalékkal kevesebb köztük a munkanélküli. Az Erasmus-hallgatók 40 százaléka tanulmányai elvégzése után legalább egyszer tartózkodási országot váltott, vagy munkát vállalt külföldön, mintegy kétszer annyian próbáltak közülük szerencsét külföldön, mint a csak hazai képzésben résztvevők. A nemzetközi tapasztalattal rendelkező diákok 93 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy külföldön éljen, ezzel szemben otthon maradt diáktársaik csupán 73 százaléka nem zárja ki ezt a lehetőséget. A 2014 januárjában indult Erasmus+ program révén 4 millióan mehetnek külföldre a következő hét évben (2014-2020), köztük 2 millió felsőoktatási hallgató és 300 ezer oktató. Az új program ezenkívül 135 ezer, nem európai partnerországból érkező hallgatónak és dolgozónak biztosít ösztöndíjat. Az új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram, az Erasmus+ a következő hét évben a korábbiakhoz képest 40 százalékkal több, mintegy 50 milliárd eurós forrásból gazdálkodhat.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hivatalnoki amnéziát okozó kétnyelvűsítés
Egyáltalán nem tartják be, vagy csak részlegesen teljesítik a kétnyelvű táblák kihelyezésével kapcsolatos ígéreteiket a marosvásárhelyi önkormányzat illetékesei. Amikor hónapokkal ezelőtti vagy akár másfél éve tett nyilatkozataikkal szembesítettük őket, kiderült, hogy nem is emlékeznek arra, amit – valószínűleg a sajtó és a közvélemény megnyugtatására – hirtelenjében válaszoltak. 
Gabriela Oşant, a városháza iskolákért felelős igazgatóját év elején arról kérdeztük, mikorra kétnyelvűsítik az összes marosvásárhelyi tanintézet homlokzati feliratait? Oşan akkor – mint 2014. január 29-ei lapszámunkban beszámoltunk róla – azt mondta, hogy legtöbb tíz napon vagy két héten belül be szeretnék fejezni a tavaly késő ősszel elkezdett akciót.
Hozzátette: kis fennakadást okoz annak a négy, műemlék épületben működő gimnáziumnak az esete, melyek homlokzatára nem két egyszerű, de kirívónak számító kék színű táblát, hanem odaillő pannót szeretnének kihelyezni. Ennek mérete és alakja mind a négy iskolaépület esetében különbözik. Oşan a Bolyai Farkas Gimnáziumra, az Alexandru Papiu Ilarian, az Unirea és a művészeti iskolára célzott.
Kilenc hónapja az igazgató azzal nyugtatgatta az olvasókat, hogy a szakemberekkel és a tanintézetek vezetőivel közösen keresik a megoldást az ügyben. Azt is megígérte, hogy a közeljövőben a sportcsarnokokra is új, kétnyelvű feliratokat helyeznek ki.
Mindebből a mai napig semmit nem láttunk, holott kilenc hónap alatt ennél nagyobb dolgokat is meg lehet valósítani. Erre maga Oşan a példa, aki a közelmúltban édesanya lett. Helyettese, Horaţiu Lobonţ megvallotta, nincs tisztában a táblacserék ügyével, de hamarosan utánanéz.
Még várni kell a magyar tájékoztatóra 
Az iskolanévtáblákhoz hasonlóan a gyalogosoknak szánt, érintőgombbal ellátott jelzőlámpák ügye is feledésbe merült. A Dózsa György út Béga utca és a kémiai gimnázium közötti szakaszán másfél évvel ezelőtt, 2013. március végén helyezték üzembe a villanyrendőröket. Azóta a gyalogosok számára biztonságosabb az átkelés, hiszen a lámpák tartóoszlopain elhelyezett készülék gombját megnyomva kell megvárniuk a zöld jelzést.
Egy héttel a rendszer működésbe helyezése után tettük szóvá a városházán, hogy a járókelők ugyan elégedettek, ám kifogásolják, hogy az érintőgombok melletti információs tábla kizárólag román nyelvű, míg a szerkezet románul és angolul figyelmezteti a járókelőket arra, hogy még várniuk kell.
Amint arról 2013. április 4-ei lapszámunkban beszámoltunk, Aurel Trif, a polgármesteri hivatal szóvivője azzal próbált ránk cáfolni, hogy „mindenki elégedett”. A városházi illetékes ugyanakkor megígérte, hogy hamarosan kétnyelvűre cserélik az összes figyelmeztető táblát. „Az információs táblákat ideiglenes jelleggel helyeztük ki, a közeljövőben lecseréljük kétnyelvűekre” – mondta többek között.
Aurel Trif újabb megkeresésünkre, amikor szembesítettünk a másfél évvel ezelőtti nyilatkozatával, meglepettnek mutatkozott. „Mondtam én ilyesmit? Nem emlékszem” – volt az első reakciója, majd telefonon tudakozott az ügyről Florian Moldovan igazgatónál. Kollégája elmondta, valóban tervben van a táblák cseréje, de csak 2015-ben.
Leállt az utcanévtáblák cseréje
Ha beigazolódott volna Peti András alpolgármester lapunknak tett, augusztus 5-ei lapszámunkban leközölt állítása, miszerint az önkormányzat naponta két-három utcában cseréli le a névtáblát, a folyamat már befejeződött volna.
Ehhez képest, Peti nyilatkozatával ellentétben, azóta egyetlen új, kétnyelvű utcanévtáblát sem helyeztek ki. Sőt időközben eltüntették a Kós Károly utca egyik feliratát. Ilyen körülmények között a városban még mindig csak a Dózsa György utat, a Kinizsi Pál utcát és a Mátyás király teret hirdeti új, kétnyelvű tábla.
Még a Liszt Ferenc utcát sem sikerült újratáblázni, amelyről augusztus elején az RMDSZ vezetői azt állították, hogy a Franz Liszt elnevezés alá felkerült a zeneszerző és zongoraművész magyar neve. Lapunk megkeresésére Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos vállalta, hogy még a napokban – saját költségén – kitéteti az új táblát.
Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője már augusztusban félőnek tartotta, hogy a néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügyében –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki Szigeti. A CEMO-aktivista augusztus elején is cáfolta az RMDSZ-es alpolgármester állítását, miszerint naponta több feliratot is kicserélnek, mondván, hogy a táblákat készítő cégtől megtudta, nem kaptak rendelést újabb kétnyelvű feliratokra.
Lapunk hétfőn újból megkereste Peti András alpolgármestert, aki egyrészt a közbeszerzési eljárás bürokratikus bonyodalmaival magyarázta a munkálatok megtorpanását, másrészt úgy vélte, kár lenne elsietni, hisz a 2007-ben készült utcanévlistán több fordítási hiba is van.
„Egyfelől meg kell hirdetnünk a táblakészítésre a közbeszerzési eljárást, másfelől ki kell javítanunk a fordításba becsúszott hibákat” – mondta az elöljáró. Igaz, az új lista akkor is elkészülhetett volna, ha az önkormányzat már 2007-ben nekilát a fordítások ellenőrzésének, és minden héten csupán egyetlen utcanevet korrigál.
Felvetésünkre, hogy a javított lajstrom elkészültéig miért nem lehetne a Secuilor Martiri alá kiírni a Székely Vértanúkat vagy a Sfîntul Ioan alá a Szent János nevet olyan körülmények között, hogy az efféle elnevezések fordítása nem képezheti vita tárgyát, az alpolgármester úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb csak elkezdődik a táblacsere. Eközben a város utcáiban a lakók kezdeményezésére kezdenek megjelenni a kétnyelvű utcanévtáblák.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)