Pál János
ŐSI ROMÁN FÖLD
Román nemzetépítési kísérletek a székelyföldi unitárius közösségekben (1920-1940)
Rábeszéléssel, fenyegetéssel és veréssel próbálták görög-katolikus hitre téríteni az erdővidékieket és nyárád-mentieket.
A trianoni békeszerződés után a székely kérdés kiemelt jelentőséget kapott a bukaresti kormányzatok nemzetpolitikájában, erős aktuálpolitikai vonatkozásai miatt – a székely kérdés ugyanis elválaszthatatlanul kapcsolódott Erdély birtoklásának a kérdéséhez. Mivel a Székelyföldön élő kompakt székely-magyar lakosság a magyarországi revíziós törekvéseket legitimálta, a román állam számára ez a térség népességével egyetemben
nemzetbiztonságot kockáztató tényezőt jelentett:
„Nemzetvédelmi szempontból a Székelyföld a románság várfalai közé bevezetett trójai falóhoz hasonlítható, amely gyújtó veszélyt jelent, főleg a bizonytalan időkben vagy társadalmi megrázkódtatásokkor.” – nyilatkozta Ștefan Peneș.
A Székelyföldre építő magyar revíziós törekvések semlegesítését román oldalról csakis az asszimiláció módszerével lehetett megvalósítani. A korabeli román politikai és szellemi elit számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy sikeres székelyföldi asszimilációs politika/a térség elrománosítása, a magyar revíziós álmok végleges szertefoszlatását és az 1923. évi alkotmányban deklarált egységes nemzetállam megvalósítást fogja eredményezni.
Tervüket egy valóságalapot nélkülöző történelmi konstrukcióval ideologizálták meg, amelynek kiindulópontját a románság székelyföldi őshonosságának a koncepciója képezte. Ennek a történelmi elbeszélésnek/mítosznak a szülőatyja Nicolae Iorga történész volt. Elmélete szerint a székelyeket mai lakóhelyükre a magyar királyok telepítették be az őshonos románság közé.
A nagyarányú és zárt tömbben betelepedő székelységbe az őshonos románság hamar beolvadt, de kultúrája (paradox módon) döntően befolyásolta a székely társadalmat, népszokásokat, hagyományokat, műveltséget. A két etnikum közti kölcsönhatás egyirányú volt és a románság érintetlenül megőrizte kultúráját a székely tömbben. A keveredés vérségi kapcsolatot is eredményezett, aminek egyik bizonytéka, hogy a székelyek a moldvai vajdákkal szívesen fosztogattak magyar nemesi birtokokat.
A vérségi keveredést faji és biológiai ismérvek is igazolják, ugyanis a román eredetű székely fizikai felsőbbrendűsége által is megkülönböztethető a „fajszékely” társától. A kulturális és vérségi keveredés vérközösséget eredményezett, így a székely és román lényegében rokon népek.
Iorga elmélete a trianoni békeszerződést követően óriási népszerűségre tett szert és a nemzetállam alapelvét követő román szellemi- és politikai elit számára kapóra jött, hogy az őshonosság jogán visszakövetelje magának az „erőszakkal elnemzetietlenített” székelyföldi románokat és megindítsa az itt élő magyarság asszimilációját.
A politikailag motivált kérdés – a Iorga által felvázolt koncepció szerint – elsősorban a publicisztikai jellegű írásokban volt jelen, de többen is akadtak, akik tudományos eszközökkel és érvekkel próbálták igazolni a román etnikum székelyföldi jelenlétének őshonosságát.
Ezeknek a törekvéseknek az őshonosság bizonyítása mellett volt egy másik vetületük, célkitűzésük is: leválasztani a székelységet a magyar etnikumról. Ezzel a szándékkal magyarázható, hogy a kérdéssel foglalkozó román kutatók többsége tagadta a székelyeknek a magyarsághoz politikai, társadalmi, kulturális, etnikai értelemben való tartozását.
Akadt szerző (Sabin Opreanu), aki nemcsak néprajzi, hanem földrajzi és közigazgatási szempontból is tagadta Székelyföld egységét, létét. A Székelyföld népi, területi egysége mellett tagadták annak a Magyarországoz való gazdasági, politikai kötődésit is.
Theodor Chindea szerint például a székelyek sohasem tartották magukat magyaroknak, és Magyarországot hazájuknak. A kérdést boncolgató román szerző mindegyike egyetértett azzal, hogy a székelyföldi őshonos románság majdhogynem teljes körű eltűnését a mindenkori magyar hatalom által kezdeményezett szervezett és erőszakos asszimiláció eredményezte.
Ennek tudatában jogosnak érezték azt, hogy az évszázadok folyamán elveszített nemzettestvéreiket visszaszerezzék az anyanemzet számára, az elszenvedett történelmi igazságtalanságot pedig a visszarománosítás által jóvátegyék.
Ebben a konstrukcióban a székelyföldi kérdés a biztonságpolitikai szempont mellett, már erkölcsi, érzelmi töltetet is kapott és mintegy igazolta akciójuk létjogosultságát.
Octavian M. Dobrotă a székely kérdés megoldásának fontosságát a következőkkel magyarázta: az „eredeti”, valódi etnikai állapotok helyreállítása után Budapest már nem fog Székelyfölddel összekötő folyosót kérni Nagyváradon és Kolozsváron keresztül „[…] mivel az itteni «kisebbségi tömb» többségi román tömbnek bizonyult, büszke múlttal és román élettel […]. A magyar revizionizmus bölcsője román bölcsőnek bizonyul, amelynél anyák nemzeti viseletben dojnákat énekeltek, hogy elringassák gyermekeiket, akiket ideiglenesen elraboltak.”
Az elrománosítási stratégiák, javaslatok közös vonása volt, hogy mindegyikük kiemelt szerepet szánt az iskolának, egyháznak, tanítóknak és papoknak. Az előbbieket a románosítás előretolt bástyáinak, „nemzeti erődöknek”, utóbbiakat a románosítás apostolainak tartották.
Úgyszintén fontos szerepet szántak a közigazgatásnak, melynek gyors elrománosítását sürgették, az iskolahálózathoz hasonlóan. Gyakran hangoztatott eleme volt még e stratégiáknak Székelyföld gazdasági forrásainak és termelésének román kézbe juttatása, a román elem anyagi, gazdasági és erkölcsi támogatása az állami hatóságok részéről, egyházak újjászervezése, templomok építése, nem utolsó sorban pedig erőteljes és szervetett román kulturális propaganda.
Voltak olyan elképzelések is, amelyek a székelyföldi románság számára kiváltságos státust, védelmet szavatoló, biztosító törvényeket követeltek. Ioan Popa vargyasi görög keleti pap lényegében összegezte ezeket a stratégiákat akkor, amikor kijelentette, hogy akciójuk sikerének biztosítékai az államilag jól fizetett tanítók, papok, kántorok és a tiszta román (sânge curat românească) közigazgatás.
A románosítás által érintett területek, rövid eseménytörténet
A románosító politika nyomai ugyan fellelhetőek az egész egyház szintjén, az ilyen jellegű koncentrált és szervezett támadást azonban a román származású hívekkel rendelkező székelyföldi egyházkzöségek szenvedték el, a már említett román nemzetpolitikai, „erkölcsi” szempontokból fakadóan. Különösen erős támadásnak voltak kitéve ilyen szempontból a Homoród- és Nyárád-menti egyházközségek.
Az első térítési kísérletekről szóló tudósítások 1921-ből valóak. Az Egyházi Képviselő Tanács (EKT) jelentése szerint 1921. július 23-án két görög katolikus személyt Gheorghe Todoran homoródalmási görög katolikus lelkész arra utasított, hogy jelentkezzenek a csendőrségen.
Itt a csendőrparancsnok kijelentette, hogy a görög katolikus lelkész megbízásából cselekszik és visszatérésre szólította fel a jelenlevőket. Augusztus 26-án az oklándi egyházközség több tagját az oklándi szolgabírói hivatalba rendelték, ahol a homoródalmási görög katolikus lelkész is jelen volt.
Itt felrótták, hogy az unitárius vallásra tértek és „Hallottak haragos, dorgáló, sőt fenyegető szót is kitelepítésről stb.” 1923-ban újabb erőszakos térítési kísérletről számolt be az EKT. A helyszín újból Homoródalmás, ahol az Udvarhely megyei tanfelügyelő és főszolgabíró azokat az unitárius gyermekeket, akiknek szülei görög katolikusok voltak, a magyar tannyelvű állami iskolából a román tannyelvűbe kényszerítette.
Ugyanakkor a szülőket a főszolgabíró maga elé idézte és megrótta, hogy unitárius vallásra tértek. Vargyason az egyházi iskolából a görög katolikus gyermekeket csendőri segédlettel vitték át az állami iskolába. A térítési kísérletek Homoródalmáson öltöttek először konkrét formát, ahol Todoran hat, az unitárius hitre áttért személyt egyházi adó fizetésére és egyházi terhek viselésére szólított fel, annak ellenére, hogy Simén Domokos helybeli unitárius lelkész iratokkal igazolta azoknak áttérését.
Todoran követeléseit azzal indokolta, hogy az áttéréseknél nem tartatták be a törvényes formaságokat és így az áttértek továbbra is görög katolikusoknak tekintendők. Ennek megfelelően, az igazoló iratok megvizsgálása nélkül szóban forgó személyek neveit anyakönyvezte és görög katolikusoknak tekintette, az ellenszegülőktől pedig bírósági úton próbálta behajtani követeléseit (Ezeknek lovait, szekereit lefoglaltatta.). Az ügyben az unitárius egyház a vallásügyi minisztériumtól kért kivizsgálást, ez azonban jóváhagyta Todoran intézkedését, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó személyek az unitárius lelkésznek és a helybeli hatóságoknak a nyomására tértek át az unitárius vallásra.
Todoran számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy lépéseinek semmiféle büntetőjogi következménye nem lesz, ezért erőteljes térítési politikába kezdett a helyi, járási és megyei hatóságok segítségével, és mivel az áttérések törvénytelenségének eszköztárát már kimerítette, más módszerek alkalmazásához folyamodott. Homoródalmás után a harmincas évek első felétől kezdődően erőteljesebb és agresszívebb formában
jelentkezett a térítési akció, kiterjedt Abásfalvára, Gyepesre, Homoródkeményfalvára, Homoródszentmártonra, Oklándra (Homoród-mente, Hargita megye) és Vargyasra (Erdővidék, Kovászna megye), majd az évtized második felében a marosszéki Nyárádgálfalvára, Nyomára és Szentháromságra (Nyárád-mente, Maros megye).
Az esetek, mindenekelőtt ezekben az egyházközségekben, már nem voltak szórványosak, nem csak néhány személyt érintettek, hanem általánosakká és tömeges méretűekké váltak. 1934-ben például már egyre több olyan jelentés érkezett be az egyházi vezetőséghez, amelyekben az önkéntes névelemzések, fenyítések, verések, gyermekekkel szemben elkövetett „vallási agresszió” (Az iskolák román tanítói ünnepek alkalmával a magyar anyanyelvű gyermekeket görög keleti vagy katolikus templomba vitték istentiszteletre.) ellen emeltek panaszt.
A térítések menetrendjében két szakasz különíthető el. Az első lépcsőben először a román származású személyeket célozták meg, amit aztán a magyar származásúak áttérítése követett. A térítést mindenhol a helyi szintű állami és egyházi hatóságok, tisztviselők hajtották végre erős állami és egyházi támogatással. A balázsfalvi görög katolikus érsek a következőket írta a marosvásárhelyi espereséhez: „A székelyföldi akcióval kapcsolatosan tudomásodra hozzuk, hogy a tisztelt Tanügyminisztérium Silviu Ţeposu, szebeni főtanfelügyelő urat bízta meg ennek az akciónak a megszervezésével és összehangolásával a különböző hatóságok között. Ebben a minőségben foglalkozni fog az összes egyházi és nemzeti kérdéssel az elszékelyesített vidéken. Következésképpen utasítunk, hogy ezeknek a kérdéseknek minél sikeresebb megoldása végett minden támogatást megadj. Utasítunk továbbá, hogy rendeletünket ismertesd a kerületedben levő mindazon lelkészekkel, akik az elszékelyesített vidéken tevékenykednek.”
1935. április 19-én Udvarhely megyében látogatásukkor Alexandru Lepădatu vallás- és Mircea Concicov pénzügyminiszter biztosították a jelenlevőket, hogy támogatni fogják a templomépítéseket és egyházközségek alapítását, valamint, hogy a kérdés a megvalósítás szakaszába lépett és egy öt miniszterből álló bizottság fog panaszaikkal foglalkozni.
A diszkriminatív intézkedések megszüntetése ellen a kolozsvári unitárius egyházvezetés számtalanszor tiltakozott Bukarestben és többször személyesen is eljártak a központi hatóságoknál.
Kísérleteik azonban mindvégig sikertelenek maradtak,
annak ellenére, hogy külföldi kapcsolataikat is igénybe vették az eredményesség érdekében.
A központi törekvésekkel párhuzamosan helyi szinten is történtek próbálkozások jogorvoslatra, Balázs András unitárius esperes szerint azonban a hatóságok, ha szóban tiltakoztak, írásban kérték a panaszok megtételét, ha pedig ez megtörtént, nem kaptak választ beadványaikra.
Boros György – azt követően, hogy Alexandru Lăpedatu vallásügyi miniszter elutasította a vele való személyes találkozást Bukarestben – a következőképpen sommázta ennek a kérdésnek a tanulságait: „Az utazás megesett, s a reménység elesett. Ezzel a kormánnyal, ezzel a nemzettel a magyarnak reménységgel harcolni nem lehet. A román-oláhok csak azt a célt ismerik, hogy az utolsó magyart is ki kell irtani. Lăpedatu miniszter belekapaszkodott abba a hamis állításba, hogy az almási pap 1919-1920-ban elhódított tőle almási románt. Hódítani akkor, amikor a fegyver az ő kezükben van: nevetséges. Hogy néhány almási ember, akik csak magyarul tudtak a mi templomunkba jártak –, átállott, a törvényadta jogukat gyakorolták, s talán ki akarták kerülni, hogy a román hadseregbe sorozzák, az már az ő magán ügye.”
A harmincas évek vége felé a térítések erőssége csökkent, aminek hátterében az állt, hogy a megcélzott csoportok ekkorra már a harmadik évtized éveiben újjélesztett vagy újonnan létrehozott székelyföldi görög keleti vagy katolikus egyházzöségek tagjaivá váltak.
A térítési politika által érintett személyek számáról nem készült egy végleges, részadatokat összesítő kimutatás. A beérkező jelentések adatai szerint 1920-1941 között 867 unitáriust térítettek át különböző módszerekkel a görög keleti és katolikus egyházba.
Transindex.ro

Felelősségre vont kommunisták
Óriási jelentőségű kezdeményezésre szánta el magát a Komminizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER): az intézmény rendeltetésének megfelelően nyomozást indított 35 olyan, egykor az Országos Börtönparancsnokság kötelékében tevékenykedő személy felderítésére, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején politikai bűncselekményeket követett el a rendszer ellenségeként számon tartott rabok ellen. Első lépésként különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt feljelentést tettek a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, Alexandru Vişinescu ellen.
A Mensura Transylvanica politikaelemző csoport által közzétett kommentárban leírják: az akció horderejében felülmúlja az 1989-es forradalom idején a forradalmárok elleni katonai fellépést irányító tábornokok jogerős börtönbüntetésre ítélését, hiszen megteremti a lehetőségét annak, hogy olyan emberek kerüljenek felelősségre vonásra, akik közvetlen részesei voltak a kommunizmusnak nevezett terrorrendszert működtető körnek.
Hiszen ahogy a második világháború idején a nácik és a nácik szimpatizánsai által elkövetett gyilkosságok sem évülnek el, ugyanúgy nem évülhetnek el azon gaztettek sem, amelyeket a nácizmussal édes testvérnek tekinthető utópisztikus ideológia, a kommunizmus nevében követtek el. Persze ellenérvként felhozható, hogy Vişinescu ma már 88 éves öregember, aki magányosan tengődik bukaresti otthonában, de bizonyosak lehetünk benne, hogy annak idején, a kommunisták egyenruhás pribékjeként az ilyesmi az ő szemében nem jelentett volna enyhítő körülményt.
Az IICCMER kezdeményezése tehát mindenképpen pozitívnak tekinthető, ugyanakkor furcsa lenne, ha ennyivel elintézettnek tekintenék a kommunista érában elkövetett bűncselekmények miatti felelősségre vonást. Hiszen Vişinescu és a többi börtönparancsnok – még ha magas beosztásban is – de csak középszinten állt a rendszer működtetőinek sorában. Ugyanezen az alapon tehát érdemes lenne belefogni még élő egykori feletteseinek, a rendszer politikai irányítóinak a felkutatásába, mint ahogy arról sem szabadna letenni, hogy a kommunista rendszer titkosrendőrségének, a Securitaténak a még ma is szabadon – akár befolyásos üzletemberként, akár politikusként – tevékenykedő tagjait felelősségre vonják. Hiszen a besúgók csupán a legalsó, gyakran megzsarolt, megfélemlített emberekből álló szintet képviselték – nem igazságos, a kommunista múlt feltárása, az azzal való szembenézés szempontjából pedig szintén nem üdvös, hogy csak őket hurcolják meg, miközben a zsarolók és megfélemlítők megússzák.
reggeliujsag.ro
Erdély.ma

„Civil” téma a pribékügy
Nem a katonai ügyészség feladata, hogy a kommunista rendszer kiszolgálói által elkövetett bűncselekményeket kivizsgálja, ezért az ezzel kapcsolatos feljelentést a legfelsőbb ügyészséghez továbbították – közölte Ion Vasilache legfőbb katonai ügyész.
A főügyész a Gândul hírportálnak nyilatkozva kifejtette: az ilyen ügyekben történő nyomozati hatásköröket még 2007-ben adták át a legfőbb ügyészségnek.
A téma apropója, hogy – mint arról beszámoltunk – a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) múlt héten bejelentette: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, tömeggyilkossággal gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka (képünkön), aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt hat politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.
Ion Vasilache katonai főügyész ugyanakkor amellett, hogy az általa irányított ügyészség illetéktelenségét hangsúlyozta, azon véleményének is hangot adott, miszerint a kommunista pribékek által elkövetett bűncselekmények már elévültek. „Meg kell vizsgálni, hogy letelt-e az elévülési időszak. Ha a bűncselekményeket 1956-ban követték el, akkor vélhetően eltelt a 15 éves elévülési időszak\" – mondta a főügyész. Az IICCMER feljelentésében ugyanakkor arra hivatkozik, hogy a bűncselekmények már csak azért sem évülhettek el, mert 1989-ig a kommunista rendszer nem tette lehetővé az emberiesség ellenes bűncselekményeket elkövető egykori pribékek jogi úton történő felelősségre vonását.
A Vişinescu-ügy kapcsán egyébként fölmerült annak a lehetősége, hogy a parlament nyilvánítsa elévülhetetlenné a kommunizmus idején a rendszer kiszolgálói által elkövetett politikai bűncselekményeket. Mint arról beszámoltunk, Crin Antonescu, a kormánykoalíciós tag Nemzeti Liberális Párt és a szenátus elnöke közölte: támogatna egy ilyen kezdeményezést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A román kormányfő megvonná a “kommunista pribékek” nyugdíját
Megvonná a romániai kommunista hatalom elnyomó gépezetéhez tartozó személyek nyugdíját Victor Ponta román miniszterelnök, aki jogi megoldást kért az igazságügyi minisztertől a kérdés rendezésére.
A szociáldemokrata miniszterelnök a bukaresti kormány szerdai ülésén jelentette ki, hogy egyetért a “”kommunista pribékek”” öregségi járandóságának a megvonásával, de ezt csak törvényes keretek között tehetik meg.
Ponta arra kérte az igazságügyi minisztert, hogy az alkotmánybírósággal és a legfelső bírósággal is konzultáljon az ügyben. Mint mondta, “jogi segítséget” jelentene a kormánynak, ha az ügyészség eljárást indítana a szóban forgó személyek ellen.
“Felelősséget vállalok a kormány nevében, hogy felfüggesztjük a kommunista pribékek nyugdíjának folyósítását, ha az ügyészség büntetőjogi vizsgálatot indít ellenük, egészen addig, amíg a per lezárul” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, hogy az érintettek vélhetően beperelik a kormányt, ezért van szükség a megfelelő jogi eszköz megtalálására.
Ponta utalt politikai ellenfelére, Traian Basescu államfőre is, aki 2006-ban elítélte a kommunizmust. A miniszterelnök szerint azok, akik elítélték a kommunizmust, az akkori hatalom pribékjeit békén hagyták, és ez utóbbiak most nagyon jól élnek.
“Mi, akik fiatalok voltunk 1989-ben, nem voltunk tagjai az akkori rendszernek, ezért meghozhatjuk ezt az intézkedést” – érvelt Victor Ponta.
A miniszterelnök már egy keddi televíziós műsorban is állást foglalt a kérdésben, és kijelentette, a kormány vállalja annak kockázatát, hogy csökkentse a kommunista pribékek nyugdíját.
Július végén a katonai ügyészségen tett feljelentést a kommunista múlt tanulmányozásával foglalkozó román kormányzati intézmény egy volt börtönparancsnok ellen, akinek parancsára kutatók szerint 1956 és 1963 között számos politikai foglyot kegyetlenül megkínoztak.
Alexandru Visinescu a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtönt irányította, ahol gyakorlatilag minden politikai foglyot testi és lelki kínzásnak vetettek alá utasításai alapján – állítják kutatók. A román média szerint Visinescu öregségi járandósága csaknem a hatszorosa a romániai átlagnyugdíjnak.
erdon.ro

Én a magyarokat pártolom! Ti? Pontát?
A Bukaresti Egyetem történelem szakos tanárának írása a www.valentinstan.com honlap Analytical menüpontjánál olvasható. A televíziós politikai vitaműsorokból ismert „laptopos professzor” pártatlanul kritikus szemléletű, a kisebbségek jogainak szakavatott ismerője és védelmezője, olyasmire vállalkozott, amire eddig egyetlen román értelmiségi sem. Valentin Stan szembefordult az erősödő és a médiában teret nyerő szélsőséges nacionalizmussal, sovinizmussal. Honlapján vitába száll elvakult nemzettársaival és hazai, valamint nemzetközi dokumentumokra hivatkozva olyan alaposan, egyúttal szellemesen védi a romániai magyarok jogait, hogy erről példát vehetnek az anyaországbeli, valamint a romániai magyar politikusok. Engedélyével, szerkesztett, rövidített formában – Lakatos Péter fordításában – közöljük a tusványosi előadását követő össztűzre, blogja kommentjeire írt válaszát.
Ami „a magyarokat pártolja” kifejezést illeti, Ön azt a hibát követi el, amely felelős a történelem legsúlyosabb kegyetlenségeiért. Azt akarja sugallni, hogy nekem a románokat kellene pártolnom az evidencia ellenében? Az igazság ellenében? Az odesszai mészárlás esetében a románokat kellene pártolnom? És ami a transznisztriai lágereket illet? Ugyancsak a románokat, nemde? Ha Ön számára román az, aki a primitív nacionalizmust, az agresszív tudatlanságot, az intelligenciahiányos sokaságot megszemélyesíti, akkor sajnálom Önt.
Én más románokat pártolok! Egyeseket, akik megvalósították Romániát! Egyeseket, akikről semmit nem tanítanak az iskolákban, mert gondolataik megsemmisítően hatnának a jelenkori román politikai elitre.
Kit „pártolok én” és miért? Azok a románok, akiket én pártolok, Iuliu Maniu és Alexandru Vaida-Voevod. A „rossz nyelvek” azt mondják, Iuliu Maniu foglalta be a Nagy Nemzetgyűlés 1918. december 1.-jei gyulafehérvári nyilatkozatába az alábbiakat: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzá tartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.”
Tudja, mit jelentenek ezek a szavak az erdélyi magyarok számára? Nem a magyarok, hanem a románok által a történelembe foglalva? Példának okáért, ha ezt alkalmaznák, a romániai magyaroknak nem lenne szükségük az RMDSZ-re, nem kellene részt venniük a választásokon, mert a román lakossághoz viszonyított számarányuknak megfelelően képviseltethetnék magukat mind a Parlamentben, mind – figyelem – a kormányban.
Ami a régiókat illeti, egy új közigazgatási területi felosztás előfeltétele a lakossággal való konzultáció, jelen esetben azon a Székelyföldön lakók megkérdezése, amelyet a bukarestiek semmi módon nem akarnak elismerni. Tételezzük fel, hogy Székelyföld nem létezik, illetve nincsenek is székelyek, mert a népszámláláson keveset regisztráltak (nem voltak hülyék, hogy székelynek vallva magukat a bukaresti vezetők pont annyival csökkenthessék a romániai magyarság létszámát). Mert a székely a kulturális magyar nemzet része, nyelvi és értékközösségi értelemben. Csak egyesek, nagyon kevesen, amúgy tiszteletre méltó emberek, a jellegzetes székely identitástudat iránti elkötelezettségükben vallották magukat székelynek, anélkül, hogy ez befolyásolná az országban lakó magyarok számát.
De ha nincsenek székelyek, és Székelyföld nem létezik, mivel magyarázható, hogy egy román miniszterelnök, Alexandru Vaida-Voevod aláírt egy egyezményt az első világháborút lezáró párizsi Békekonferencián, amely nélkül Erdély soha nem lehetett volna a mienk.
Ez az 1919. december 9.-i Kisebbségi Egyezmény. A 11. cikkelyben a szász és székely közösségek helyi autonómiájáról van szó az egyezményben megjelölt kérdésekben: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.”
Hogyan képzelhető el a székelyek helyi autonómiája, ha Székelyföld nem létezik? Vagy létezett 1918-ban, és mi románok semmisítettük meg, miután Erdélyt elvettük? Egyúttal kiirtottuk a székelyeket is? Ez a változat jobban tetszik? Ez drámai. Mert Székelyföld ezt jelenti: történelmi hely, ahol székelyek élnek!
Tudják ki is Vaida-Voevod? Hát egy nagy „áruló”, akárcsak Maniu, feltételezem. Én csak egy kisebb áruló vagyok, mert nem írtam alá semmit, amivel autonómia adható a székelyeknek. Vaida-Voevod olyan ember, akinek volt bátorsága elmenni a budapesti Parlamentbe és megmondani a magyaroknak, hogy Erdély elszakad Magyarországtól. Nehéz helyzetben volt Vaida-Voevod. Brătianu visszautasította a Kisebbségi Egyezményt, így Románia hátrányba került Párizsban. A harctéren elesett százezrek dacára elveszthettük volna Erdélyt. A Brătianu kormánynak mennie kellett. Romániát a nehéz helyzetből Vaida-Voevod mentette ki. Őt és Iuliu Maniut nem a magyarok, hanem a mi románjaink ölték meg a kommunista börtönökben. Maniu és Vaida-Voevod románok voltak a Birodalomban. Tudták, milyen jogokat tagadtak meg tőlük és harcoltak a kétfejű Birodalom széthullásáig. Erős és egész Romániát akartak, amelyben minden polgár biztos lehet, hogy a román állam őt is képviseli. Ezért foglalták dokumentumokba a kisebbségeket megillető jogokat.
Románia összes hülye nacionalistája üvölt, hogy be kell tartani a trianoni szerződést, amely az I. világháború után, 1920 júniusában nekünk adta Erdélyt. Különben a trianoni szerződés nincs is már érvényben, a határokra vonatkozó előírásait átvette az 1947-es párizsi Békeszerződés, amely lezárta a második világháborút. Ezek 1996-ban bekerültek a kétoldalú román-magyar egyezménybe is. Hányan tudják, hogy a trianoni szerződésben, amely nekünk adta Erdélyt, vannak más előírások is, mint a határokra vonatkozóak? Például a 47. cikkely: „Románia Magyarországgal szemben elismeri és megerősíti azt a kötelezettségét, hogy hozzájárult a Szövetséges és Társult Főhatalmakkal kötött szerződésbe oly rendelkezéseknek felvételéhez, amelyeket ezek a Hatalmak szükségeseknek ítéltek abból a célból, hogy Romániában a népesség többségétől eltérő fajú, nyelvű és vallású lakók érdekei, valamint a forgalom szabadsága és más Nemzetek kereskedelmének méltányos szabályozása védelemben részesüljenek. (…)”
Tehát Trianon pont a Kisebbségi Egyezményre utal, amelyből imént a 11. cikkelyt idéztem. Ugyanitt szerepel, hogy a Szövetséges hatalmak bármikor megkérdezhetik, miként kezeli Románia a kisebbségi kérdést. A nemzet „nagy hazafiai” és egyéb szekusok, unokák, rokonok a külügyminisztériumból, akik mindenféle hülye nyilatkozatokban állítják, hogy Magyarországnak, illetve Románia más szövetségesének nincs joga támogatni a romániai kisebbségek igényeit, mert ez a belügyekbe való beavatkozást jelent. Vegyék tudomásul, hogy az EBESZ, ET, NATO, EU és ENSZ okiratainak megfelelően, a kisebbségi kérdés nem kizárólagosan nemzeti jogkör, hanem nemzetközi megítélés alá esik.
Apropó, hogy van ez? Kéred, hogy a magyarok tartsák tiszteletben Trianont, de csak azokat a cikkelyeket, amelyek számodra kedvezőek, a többit már nem kell betartani?
Térjünk vissza az új közigazgatási-területi felosztás tervére, amelyet meg kéne előznie egy székelyföldi referendumnak, amiről a bukarestiek hallani sem akarnak. Ezt nem én mondom, hanem a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának 5. cikkelye a helyi önkormányzatok határának védelmére vonatkozóan: „A helyi önkormányzat határainak védelme. Nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül.”
Tehát, ha retusálni akarod a közigazgatási határokat, meg kell kérdezned a lakosságot, az állampolgárokat. Ez annál inkább szükséges, mert olyan közigazgatási egységekről van szó, ahol számottevő kisebbség él. Ezt nem én állítom, hanem a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről 16. cikkelye: „A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak.”
Tehát mi románok nem tehetünk úgy, mint Ceauşescu idején! Nem „gyarmatosíthatjuk” az Erdélyben többségében magyarok által lakott helységeket a mi románjainkkal, azért, hogy csökkentsük az ott lakó kisebbség számarányát. Nem módosíthatjuk a közigazgatási határokat, egyesítve egyes megyéket, ahol számottevő magyar kisebbség él, olyan megyékkel, ahol megsemmisítő a román többség, azért, hogy az újonnan létrejövő közigazgatási egységben felhíguljon a kisebbség számaránya. Ezt az az Európai Egyezmény tiltja, amelyet mi is elfogadtunk. Amennyiben ez nem tetszik, kérjék a román kormánytól, vonuljon ki az Európa Tanácsból. Ne engem vádoljanak, hogy „pártolom a magyarokat”, amikor azokból a nemzetközi jogi dokumentumokból idézek, amelyeket Románia elfogadott.
Ha már székelyekről, autonómiáról, régióátszervezésről beszélünk és én „pártolom a magyarokat”, el kell mondani, hogy a románok nem hibásak a magyarellenes fóbiájukért, mert ezt kapják anyatej helyett életük első pillanatától. Mert sokkal egyszerűbb a gátlástalan, műveletlen, tisztességtelen román politikusoknak, hogy a választásokon kijátszhassák az örök ostoba nacionalista kártyát. A magyarok iránti bizalmatlanság még mindig szavazatokat hoz a nacionalistáknak Romániában. Egyszerűbb, s politikai elégtételt generál a szavazatokat hozó fóbiák gerjesztése, mint tenni valamit azért, hogy a románok megszabaduljanak e fóbiatehertől. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol az ostoba nacionalizmus jelentős választási kártya.
Ponta kit pártol, miközben én a „magyarokat pártolom”? A románokat? Jobban mondva azokat a hülye románokat, akiket az ujjai köré csavar? Úgy, ahogy Băsescu tette. És mennyire hülyék azok a románok, akiket egy Ponta értelmi szintű ember az ujjai köré csavarhat? Hogy Băsescu úr értelmi szintjéről ne is beszéljek, megtettem ezt éveken keresztül. Esetleg e hülyék között vannak emberek, akiknek úgy tűnik, hogy „pártolom a magyarokat”? Amikor választ tudnak adni ezekre a kérdésekre, várom Önöket újból a blogomon.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Méltatlanok a méltatásra
Sajátos koreográfiája volt az idei tusnádfürdői tábort követő magyarellenes román politikai operettnek, amit az ország vezetői előadtak – elsősorban saját választótáboruknak. Traian Băsescu államelnök a nemzetközi jogba ütköző otrombaságokkal hökkentette meg a polgárokat s magyarországi politikai szövetségeseit, miközben a sovinizmusáról elhíresült Antonescu-Ponta páros sietett a magyarellenes elnöki hisztériakeltéstől elhatárolódni. A közös platform e három vezérpolitikus között viszont a hiteles magyar érdekképviselet, Tőkés László és az általa fémjelzett két magyar érdekvédelmi szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt elítélése és szélsőséges jelzővel való illetése volt.
A román kommunista utódpárt képviselői nem kevesebbet követeltek, mint azt, hogy Tőkés Lászlótól vonják meg a román állampolgárságot, melyre úgymond „nem méltó”. Vonják vissza tőle a „Románia csillaga” érdemrendet, Vona Gábort pedig – aki szintén kiállt a Tőkés László által felvetett, s a román fél által botránykeltőnek ítélt gondolat, Magyarország védőhatalmi státusza mellett – tiltsák ki Romániából. (Nem lenne rossz társaságban, eddig Eva Maria Barki nemzetközi jogászt és emberjogi aktivistát tiltották ki az erdélyi magyarság ügyében tett nyilatkozatai miatt az országból, valamint Bayer Zsoltot, aki legutóbb otrombaságokat írt egy mondanivalójában egyébként kifogásolhatatlan eszmefuttatásban, de az erdélyi magyarsággal kapcsolatos eddigi munkássága magyar szempontból akkor is méltánylandó.)
Ami a magas rangú kitüntetés visszavonását illeti, ez nemcsak egy hirtelen ötlettől vezérelt retorikai fordulat volt Victor Ponta miniszterelnök részéről, a PSD hivatalosan is kérte ezt az elnöki hivataltól. A válasz az volt, hogy csak az kérheti a kitüntetés visszavonását, aki maga is megkapta azt. Nos, nem meglepő módon a kitüntetést eddig elnyert 1311 személy között akadtak olyanok (név szerint Ilie Sârbu, Dan Nica, Ioan Rus, Ecaterina Andronescu, Alexandru Athanasiu, Ioan Mircea Paşcu, Gabriela Firea, Miron Mitrea, Şerban Valeca, Eugen Bejinariu), akik a múlt hét végén csatlakoztak Corina Creţu Európai Parlamenti képviselő vonatkozó felhívásához. A labda most az elnöki hivatal térfelén pattog.
Tőkés László a Népszabadságnak adott interjújában („Csak a nyers politikai erő számít”, 2013. augusztus 30.) kifejtette, hogy nem különösebben foglalkoztatja a kitüntetés ügye. „Lehet, hogy a kitüntetést visszavonják, – mondta – ám ez az ő dolguk, őket minősíti. Mi a nyolcvanas években nem a majdani kitüntetések reményében szálltunk szembe a diktatúrával.” Abban is teljes mértékben igaza van a megkérdezettnek, hogy nem félti az állampolgárságát, hiszen annak megvonásával a román hatalom többet vesztene a külföldi presztízs terén, mint amennyit nyerne, ha nyerne egyáltalán valamit. Márpedig a román hatalmi elitnek kiváló taktikai érzéke volt mindig is, nem hagy ekkora támadási felületet.
Megítélésem szerint gesztus volt Tőkés László részéről, hogy e kitüntetést egyáltalán elfogadta, hiszen a Trianont követő, magyarellenességében politikai berendezkedéstől függetlenül kőkeményen következetes román politika fényében azt el is utasíthatta volna. Minden bizonnyal annak reményében fogadta el, hogy előbb-utóbb normalizálódik a magyar–román viszony, helyükre kerülnek az alapvető értékek. S talán azért is, mert az 1989-es kiállása ugyan a magyarság érdekében történt, de az abból kiinduló népi ellenállásnak, majd rendszerváltásnak „haszonélvezője” végső soron egész Románia.
Szaniszló Ferenc úgy fogalmazott a Táncsics-díj visszaadását indokló eszmefuttatásában, hogy visszaadja azt azoknak, akik méltatlannak találtattak arra, hogy őt méltónak találják. A megfogalmazás tökéletesen illik azokra is, akik most egy posztkommunista párt képviselőiként ágálnak az 1989-es temesvári népfelkelés központi figurája ellen. Ők biztosan méltatlanok arra, hogy Tőkés Lászlót elismerjék, hiszen amit képviselnek – a gátlástalan, önérdekű politikai nyomulás, az elvtelen hatalom-technokrácia, a globalista erőknek való teljes behódolás – éles ellentétben áll az EMNT elnökének eszmevilágával, a méltányosság, igazságosság, keresztényi szeretet értékrendszerével.
Tőkés László esetében is felmerülhet, hogy visszaadja a kitüntetést, ez viszont rossz üzenet lenne azon román polgártársak felé, akik – ha kevesen vannak is, de – ma is úgy tekintenek Temesvár hősére, mint a román rendszerváltás egyik meghatározó szabadságharcosára, aki az életét tette kockára, mikor szembefordult a diktatúrával egy demokratikusabb politikai berendezkedés elérésének érdekében. Rossz üzenet lenne a csekély erőt képviselő, de párbeszédképes, demokratikus gondolkodású román elit felé, melynek végső soron a megnyerése és nem elvadítása a cél.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Összművészet a köztereken
Az emberi test és története a világhírű Frenák Pál és társulata produkciójában, Szálinger Balázs-kötetekkel kitámasztott billegő asztal, a tereken váratlanul felbukkanó zenészek koncertvillanása, gyerekek által színesre mázolt Végtelen oszlop, rockzenész és író együtt a színpadon – a vasárnap zárult, négynapos pulzArt kortárs összművészeti fesztivál nemcsak a művelődési tereket, hanem a köztereket is belakta Sepsiszentgyörgyön.
A gazdag programkínálatot felvonultató rendezvénysorozat tárlatokkal, író- olvasó találkozókkal is várta a közönséget. A szervezők célja megvalósult, hiszen a nyakkendős és a teniszcipős közönséget is sikerült megszólítani. Az első alkalommal szervezett pulzArton, amely a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat központi eseménye volt, csütörtöktől vasárnapig olyan művészeti produkciók, helyi és meghívott alkotók vettek részt, akik szabadon ötvözik a műfajokat, és inspirálóan hatnak a kultúra iránt érdeklődőkre.
„Azt szeretnénk, ha a fiatalok szívesen jönnének haza Sepsiszentgyörgyre, mert itt jó élni, mert itt sok minden történik" – fogalmazott Sztakics Éva alpolgármester a fesztivál hivatalos megnyitóján. Az indítórendezvényen, a Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitóján 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel. A kiállításnak nemcsak az az erőssége, hogy kihozta a művészetet és az irodalmat az utcára, hanem az is, hogy csapatban játszottak az alkotók, hívta fel a figyelmet Damokos Csaba képzőművész, a tárlat egyik ötletgazdája.
A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Világkép– Memória – Rekonstrukció címmel nyílt kiállítás Antik Sándor vizuális művész munkáiból – a cím arra utal, hogy a tárlat három szempontot követ: bemutatja az alkotó világképének változásait, olyan műveket sorakoztat fel, melyek ismeretlenek maradtak a közönség számára, majd fényképek, dokumentumok alapján rekonstruálja a performanszokat, installációkat.
Frenák Pál rendező- koreográfus társulatának inTimE című kontaktánc előadásában a test a legfontosabb közvetítő eszközzé vált: a test és a története bontakozott ki a kifinomult technikában, az előadást az embert helyezte középpontba viszonyai hálójában és az egyedüllétben. A Háy come Beck Háy János és Beck Zoltán, a magyarországi író és rockzenész találkozásának ősbemutatója volt, határbontás a szépirodalom és a popkultúra között: az előadásba a közönség is bekapcsolódott, interaktív produkciót hozva létre.
Karafiáth Orsolya magyarországi író, költő és László Noémi költő beszélgetésére Karafiáth legutolsó regénye, a Kicsi Lili főhősének öltözött be. Barabás Zsuzsa sepsiszentgyörgyi születésű fotóművész a nagyenyedi börtönben készült fotóit mutatta be a Lábasházban. Szálinger Balázs költővel, drámaíróval Muszka Sándor beszélgetett – a beszélgetésből az is kiderült, miként lett Szálinger budapesti joghallgatóból erdélyi költő, és hogy a nagy kedvence Petőfi. A rendezvényen koncertezett többek közt Lajkó Félix és zenekara, Alexandru Tomescu hegedűművész, a Magyar Dal Napja tiszteletére István Ildikó és barátai, Tasi Nóra és Gáspár Álmos, Péntek és nemcsak, és az Irie Maffia.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Felsőoktatási világrangsor: négy román egyetem a legjobbak között
Négy romániai egyetem is felkerült a Quacquarelli Symonds (QS) 2013/2014-es felsőoktatási világrangsorára. A kedden közzétett lista élén ismét a Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll.
A négy romániai egyetem a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, a iasi-i Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem, a Bukaresti Tudományegyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem. A tavalyi eredményekhez képest a nyolcszáz intézménynevet tartalmazó ranglistán a romániai helyezettek összesen száz helyet estek. Míg tavaly a négy intézmény a 600 és 700 közötti helyeken volt, a friss listán a 700 és 800 közötti helyekre csúszott. A csökkenés oka: az érintett felsőoktatási intézményekben született tudományos munkák idézésének ritkulása, az oktatók és a külföldi diákok számának csökkenése.
A QS Quacquarelli Symonds cég 2004 óta minden évben elkészíti a felsőoktatási intézmények világrangsorát, amelyet hat szempont – többek között az oktatók és a hallgatók aránya, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága, a munkaadók véleménye, a nemzetközi kapcsolatok, a külföldi hallgatók és oktatók száma – alapján állítanak össze.
A top 10-es lista alig-alig változott a 2012-eshez képest: az élen ismét a Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll, a 2004 és 2011 között a Harvarddal felváltva az első helyen végző Cambridge azonban a harmadik helyre csúszott vissza az amerikai magánegyetem miatt. A tíz legjobb közé került a University College London, az Imperial College London, az Oxford, a Stanford, a Yale, a Chicagói Egyetem, valamint a Princeton és a CalTech – utóbbi kettő holtversenyben a tizedik.
A magyarországi felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt: az 501-550. helyre sorolták. Az ELTE megőrizte tavalyi 551-600. helyezését, a Debreceni Egyetem – amely először tavaly került fel a 800-as listára – a 601-650., míg a Corvinus a 651-700. helyet szerezte meg.

Fesztiválszereplések és öt új bemutató a magyar színház repertoárján
Mozgalmasan indult a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház évada. Az öt új bemutató mellett, műsoron tartanak számos, az előző években nagy népszerűségnek örvendő előadást, melyekkel a közeljövőben több neves, országos fesztiválon is képviselteti magát a társulat.
A 2013/2014-es évad idén is az immár hagyományossá vált mozgásművészeti workshoppal vette kezdetét, melynek meghívott vezetői ezúttal Döbrei Dénes és Varga Heni koreográfus, táncosok voltak. A több napos műhelymunka lezárásaként a résztvevők nyilvános bemutatót tartottak, ezzel mintegy hivatalosan is megnyitva az új évadot.
A mozgalmas indítás után az első bemutatót Leenane szépe címmel szeptember 28-ra tervezik, Upor László rendezésében, Martin McDonagh szövege alapján. Az új bemutató mellett szeptember folyamán a színház két nagyváradi fesztiválmeghívásnak is eleget tesz majd, az előző évadból ismert Karel Èapek műve nyomán készült Vagabondó bábelőadás (r.: Peter Pashov, Zheni Pashova), a Fux Feszten a Gardénia ( Elzbieta Chowaniec, r.: Koltai M. Gábor) pedig a Rövid Dráma Fesztiválon lesz újra megtekinthető.
Az első premier után alig egy héttel, október 4-én kerül bemutatásra a Piszkos meló, Gyulay Eszter rendezésében, Harold Pinter Étellift darabja alapján, majd folytatva az őszi fesztiválszereplést, Hajdu Szabolcs Békeidő című előadása a gyergyószentmiklósi Kollokvium, a Parasztopera (Pintér Béla–Darvas Benedek, r.: Szikszai Rémusz) az udvarhelyi DráMA, a Gardénia pedig a bukaresti Országos Színházi Fesztivál programjában szerepel.
Az évad során a társulat több külföldi és hazai színházban is vendégszerepel, de temesvári fesztivál-előadásokból sem lesz hiány, hiszen szeptemberben a színház részt vesz a Plai fesztiválon (maszkfestéssel és a Színfalak mögött programsorozat folytatásával várja az érdeklődőket), novemberben pedig a Gardénia lesz újra megtekinthető az Euro-Thalia színházi fesztivál keretén belül. Természetesen idén májusban is lesz majd TESZT, ahol a hagyományokhoz híven jelentős hazai, illetve külföldi előadásokat láthatnak majd a színház látogatói.
A már említett két őszi bemutató mellett a színház még három másik premierrel készül az idei évadra. A Hold bugyra (John Milton Elveszett paradicsom című műve nyomán) Döbrei Dénes rendezésében, illetve Wajdi Mouawad: Futótűzcímű darabja Radu-Alexandru Nica rendezésében. Az új évadban látható majd Cári-Baczó Tünde rendező-koreográfus 30 című előadása is a színház stúdiótermében.
Az új bemutatók mellett a színház továbbra is műsoron tartja majd a következő előadásokat: Ó, azok a szép napok, Békeidő, Parasztopera, Peer Gynt, Vagabondó, Gardénia, Prah, Mady-Baby, Deviancia, Mellékhatások, Özönvíz előtt, Rendőrség, Furnitur, Ájlávjú.
A színház jegyárai nem változtak: 16 lej, illetve kedvezményesen 8 lej a nagytermi előadások, 10 lej, illetve 5 lej a stúdió előadások esetében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro

Népirtók „leltára”
Összesen 69 személy ellen emeltek vádat népirtás vagy népirtásban való bűnrészesség miatt 1989 óta – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
A vádlottak mindegyikét az 1989-es forradalom során elkövetett tettek miatt állították bíróság elé, összesen nyolc ügyben.
A legismertebb eset a Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátoré és a feleségéé, akit még 1989 december 25-én ítéltek golyó általi halálra a hivatalos vádak szerint népirtás, az államhatalom aláaknázása, diverzió és a nemzetgazdaság aláásása miatt.
Még 1990 januárjában bíróság elé állt Tudor Postelnicu volt belügyminiszter is, akit három társával együtt népirtásban való bűnrészességgel vádoltak meg. Andruţă Nicolae Ceauşescut, a szekuriitáté tábornokát, a kivégzett diktátor fivérét, aki a belügyminisztérium tiszti akadémiájának a parancsnoka volt, egy hónappal később állították bíróság elé népirtásra való felbujtás miatt.
Iulian Vlad volt állambiztonsági szolgálati parancsnok ellen ugyanazon év júliusában emeltek vádat népirtásban való bűnrészesség miatt. Ugyanabban a hónapban népirtás vádjával bíróság elé állították Constantin Dăscălescu volt miniszterelnököt és három társát. Emil Macri vezérőrnagynak, a szekuritáté gazdasági elhárítási osztálya egyik vezetőjének a temesvári katonai ügyészség által kivizsgált ügyben 1990 augusztusában népirtásban való bűnrészesség miatt kellett bírák elé állnia, Gheorghe Roseti századosnak, a karánsebesi milícia egykori parancsnokának pedig tíz társával együtt népirtás kísérlete miatt.
Ioan Coman vezérezredes ellen, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára volt, három társával együtt szintén a temesvári katonai ügyészség vizsgálata nyomán 1990 februárjában emeltek vádat népirtás miatt.
Az téma aktualitását az adja, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) augusztus elején bejelentette: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Újabb leleplezett pribék
Újabb, a kommunizmus idején politikai foglyok halálát okozó, a rabokat embertelen körülmények között tartó és rendszeresen kínzó egykori börtönparancsnok nevét hozta nyilvánosságra szerdán a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).
Ezúttal Ioan Ficior nyugalmazott ezredest leplezték le, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt. Az IICCMER egyúttal feljelentést is tett ellene a legfőbb ügyészségen népirtás miatt – jelentette be Andrei Muraru, az intézet ügyvezető elnöke. Mint elmondta, az intézet munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják, hogy a most 85 éves Ficior parancsnoksága idején, 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat, akiket folyamatosan éheztettek és bántalmaztak. „Ioan Ficior elnyomó rendszert vezetett be a politikai foglyok ellen, akikre fenyegetésként tekintettek az új rendszerrel szemben” – mutatott rá Muraru. Mint elmondta, az intézet munkatársai által megszerzett dokumentumok szerint Ficior parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen. Az IICMER a büntetőtelep összesen ötven túlélőjét azonosította, közülük 21-en nyilatkoztak is az ott átélt borzalmakról. Muraru leszögezte: a Ficior által Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható, hogy annak célja a politikai foglyok kiirtása volt.
Az IICCMEr kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. Folyamatosan bántalmazták és éheztették őket, a barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminc kilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint- tömegsírokba temették.
A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket.
Ficior azonban – aki ma Bukaresti nyugdíjasként él – tagadja a vádakat, szerinte a róla szóló „hazugságokat” volt légionáriusok terjesztik. „Ha minden munkatábornak olyan parancsnoka lett volna, mint én, semmi sem történt volna” – állította a sajtó őt felkereső munkatársainak. Magát vallásos emberként jellemezte, „aki képes volt rendet teremteni és fenntartani a fegyelmet.” Kijelentette: a láger parancsnokaként közvetlenül az akkori belügyminisztertől, Alexandru Drăghici-től kapott parancsok alapján cselekedett.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER még augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Egy élet lágerparancsnokként
Ioan Ficior a Maros megyei Oláhkocsárdon született 1928-ban. A villanyszerelői képzettséggel rendelkező Ficior már 1946-ban belépett a kommunista pártba, 1947 és 1948 között a dicsőszentmártoni elektronikai üzem párttitkára volt. Ezt követően egy évig pártaktivistaként tevékenykedett. 1950-ben vettet rá szemet a belügyminisztérium, három hónappal azt követően, hogy bevonult katonai szolgálatra a craiovai repülős ezredhez. Mivel kitűnő politikai jellemzést kapott korábbi feletteseitől, felvételt nyert az Arad megyei Borosjenőn található tiszti iskolába. Kiváló eredményei miatt hat hónappal később átkerült a Szekuritáté tisztképzőjébe, ahol 1950-ben hadnagyi rangot kapott, majd a katonai elhárításnál kapott beosztást. Itt azonban csak egy évet tölthetett el, mivel családi háttere nem volt megfelelő – szülei és felesége is baptisták voltak – , így áthelyezték a büntetés-végrehajtáshoz, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1982-ig tevékenykedett. 1951-ben a Văcăreşti-i börtön altisztképzőjének parancsnoka volt, 1953 és 1955 között a Poarta Albă-i kényszermunka-tábort irányította, 1955 és 1956 között a suceavai börtön parancsnoka volt, majd 156 és 1958 között a Borzeşti-i munkatábort irányította. 1958-ban előbb parancsnokhelyettesként került a peripravai kényszermunkatáborba, amelynek hamarosan a parancsnokságát is átvette. Itt 1963-ig tevékenykedett, amikor áthelyezték az ostrovi munkatáborba. Ezt követően számos munkatáborban és börtönben fordult meg parancsnok-helyettesként vagy parancsnokként, egészen 1982-es nyugdíjazásáig. Jelenleg Bukarestben él, és 5100 lejes állami nyugdíjat kap.
Kényszermunkatábor a Duna-deltában
Periprava kis, lipován falu a Duna-deltában, Tulcea megyében. Összesen 141 lakossal rendelkezik. Az elszigetelt település alkalmas volt arra, hogy a kommunista hatóságok kényszermunka-telepet hozzanak ott létre a rendszer ellenségének tekintett elemek összegyűjtésére. A rabok között légionáriusoktól ellenzéki politikusokig és a rendszert bíráló diákokig számos elem megtalálható volt. Az egykori rabok visszaemlékezései szerint nyaranta nehéz gátépítési és tereprendezési munkálatokkal, állattenyésztéssel és mezőgazdasággal, télen pedig nádgyűjtéssel foglalkoztak. Az élelmezés és a bánásmód mindvégig a lehető legrosszabb volt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Becsületbíróság elé idézték Tőkés Lászlót
Kincses Előd képviseli az európai parlamenti képviselőt
Nemcsak a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának létrehozása történt szabálytalanul, hanem annak összetétele is sérti a bírói függetlenség elvét – jelentette ki tegnap dr. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki Tőkés László képviseletét látja el a becsületbíróság előtt.
A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága dönti el, visszavonják-e az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepéért kapott kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőtől vagy sem. A kitüntetés visszavonását elsőként Victor Ponta kormányfő kérte Traian Basescu államfőtől, majd Corina Cretu (szintén európai parlamenti képviselő) tett javaslatot, az előterjesztésében foglaltakat azonban nem ismeri Kincses Előd, mint ahogyan az érdemrend becsületbíróságának szabályzatát sem, ugyanis nem szerepel az államelnöki hivatal honlapján.
"Felkértem a becsületbírságot, hogy vegyen tudomást megbízatásomról ebben az ügyben, ugyanakkor kérni fogom Corina Cretunak a kitüntetés visszavonására tett javaslata tartalmának közlését, az érdemrend szabályzatát, de a kitüntetettek közgyűlésének jelenléti naplóját is" – jelentette ki Kincses Előd. Az ügyvéd elmondta, már a becsületbíróság létrehozása is jogilag semmis, hiszen a szeptember 9-i megalakuló közgyűlésen első összehívásra a 630 kitüntetettből csupán 112-en voltak jelen, ami csupán 17,7 %-os jelenlét a szükséges fele plusz egy helyett. Ugyanakkor összeférhetetlennek nevezte azt, hogy a kitüntetés visszavonására javaslatot tett Corina Cretu tagja volt a szavazatszámláló bizottságnak, és nem utolsósorban hangsúlyozta, a becsületbíróság összetétele igencsak kifogásolható, hiszen tagjai mind pészédés politikusok, akik pártelnökük véleményét képviselik, sértve ezzel a bírói függetlenség elvét.
Kincses szerint az is érthetetlen, hogy miért Gheorghe Anghelescu államelnöki tanácsos vezette le a közgyűlést, hiszen ő nem birtokolja a Románia Csillaga érdemrendet. Kincses a kitüntetésügy érdemi részét illetően közölte, válasziratában hivatkozni fog Victor Ponta alperes által a bukaresti 1. kerület bírósága előtt folyamatban levő személyiségjogi perben benyújtott válasziratra. Az ügyvéd szerint furcsa, hogy Tőkés Lászlótól megvonnák a kitüntetést, hiszen ezt a lépést akkor tehetik meg, ha a kitüntetés birtokosát elítélik végleges és visszavonhatatlan bírói ítélettel. Mindazonáltal jelenleg 11 kitüntetettet ítéltek el, akiktől nem vonták vissza a Románia Csillaga érdemrendet: Adrian Nastasét, Irina Jianut, Ion Dumitrut, Eugen Badalant, Ionel Mantogot, Emilian Curteant, Dumitru Cioflinat, Mihail Popescut, Otelean Neculaét, Cristian Anghelt és Vasile Eugen Calcant. Visszavonták az érdemrendet Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás képviselőtől – tette hozzá Kincses.
Tőkés László az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepének elismeréséért, a kommunista rendszer elleni forradalom kirobbantásában tanúsított bátorságáért és méltó helytállásáért kapta meg a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát. A kitüntetést Tőkés Lászlónak az idei bálványosi szabadegyetemen tett kijelentései miatt vonnák vissza, azt állítva, hogy az európarlamenti képviselő megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét akkor, amikor javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély fölött, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Kincses szerint a védhatalmi kifejezést félreértő fordítás okozta a cirkuszt, amit a média összekevert a protektorátus kifejezéssel, azt feltételezve, hogy Tőkés Erdélyt Magyarország gyarmatává tenné.
Tegnap lapzártakor értesültünk, hogy az államelnöki hivatal csütörtökön 16 órára idézte be Tőkés Lászlót a becsületbíróság elé meghallgatásra, ugyanakkor Kincses Előd, Tőkés ügyvédje megkapta a kitüntetés visszavonására tett javaslatok szövegét is. Az érdemrend becsületbíróságának két tagja is a javaslattevők közt van, mint ahogy Alexandru Petru Fratean Maros megyei szenátor is.
Időhúzásra játszanak?
Dr. Kincses Előd a MOGYE-ügyre is röviden kitért, azzal vádolva a marosvásárhelyi orvosi egyetem vezetőségét, hogy tudatosan húzza az időt azzal a céllal, hogy az új egyetemi tanévet változások nélkül, a tavalyi feltételekkel kezdhessék meg a MOGYE-n. Az ügyvéd a Diszkriminációelleni Tanácshoz fordult az egyetemi akkreditációért felelő ARACIS szabályzata miatt, amelyet diszkriminatívnak tart, mivel az ARACIS csupán egyetlen szakbizottságának – az orvostudományi bizottságnak, amelynek tagja dr. Brânzaniuc Klara, a MOGYE oktatója is – szabályzata írja elő, hogy az orvosi oktatásban a gyakorlati képzés csak román nyelven folyhat. "Ezt mintha csak a MOGYE vezetőségének érdekében fogadták volna el, és ellentmond az új tanügyi törvénynek, illetve korlátozza az anyanyelvhasználati jogot az oktatásban" – jelentette ki Kincses.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi Anonymus
A 90 esztendeje született Dani János levéltáros emlékezete
A kerek százas évfordulók bűvöletében szokatlan lehet az ettől eltérő időpontban való megemlékezés. Dani Jánossal kivételt kell tennünk, életében olyan kevés figyelem övezte, hogy kárpótlásul évtizedenként megemlékezhetnénk születési és halálozási évfordulóiról.
1923. szeptember 18-án született a Szászrégentől 10 kilométerre fekvő Maros megyei faluban, ma a közigazgatásilag Bátos községhez tartozó Dedrádszéplakon. A református vallás helybeli százados térnyerései ellenére, szülei ősi vallásukat megtartva római katolikusnak keresztelték, mely egész életében meghatározó jelentőségűnek bizonyult. Középiskolai tanulmányait az erdélyi egyházmegye székhelyén, Gyulafehérvárt végezte, a születése előtt egy évvel Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök nevét felvett római katolikus főgimnáziumban. Családi indíttatásból, vallásos neveltetése okán, a hely szellemisége miatt, vagy összességében mindhárom tényező hatására a papi pálya iránt érzett elhivatottságot. Édesapja a püspöki szőlőgazdaság vincellére volt, erősen ragaszkodott az egyházi székhelyhez. A várat építtető III. Károly után elnevezett egykori Károlyfehérvár sajátságos módon János fia Pál utcájának bizonyult. A családi asztalnál hallottak és a mindennapokban látottak alakították, formálták jövendő életképét, az őt körülvevő mindenkori hierarchiába való természetes, magától értetődő betagozódását. Ministránsként élhette át a Márton Áron celebrálta misék élményeit, s már az érettségi vizsga előtt felöltötte a teológiai hallgatók kék színű reverendáját. A második bécsi döntés után a gyulafehérvári székhelyű szeminárium és teológia megszűnt, helyét és szerepét Észak-Erdélyben az ottrekedt hallgatók miatt Kolozsvár, Dél-Erdélyben a bánsági többnyelvű Temesvár vette át.
Pályatársai által sem tisztázott, ezért egyelőre ismeretlen, személyes jellegű okok miatt 1945-ben pályamódosító lendülettel a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának hallgatója lett. 1949-ben, az államvizsgák letétele után történelem–földrajz szakos tanárként fejezte be egyetemi tanulmányait.
Az egykori Ferenc József Tudományegyetem sokat megélt, a „boldog békeidők” polgári társadalmára emlékeztető termeinek hangulatából, a piarista Biró Vencel professzor lenyűgöző történeti előadásaiból a városi közmunkákban való kötelező részvétel ébresztette a micisapkás valóságra. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárának költöztetési munkálataiban való részvétel a legjobb pályaválasztási tanácsadásnak bizonyult. Az Egyetemi Könyvtártól a Farkas utcai Nemes–Huszár-ház udvari traktusáig vezető – képletesen is értelmezhető – útszakasz életre szóló hozadéka Kelemen Lajos nyugalmazott könyv- és levéltári főigazgatóval való megismerkedése volt. Levéltári munkálkodása kiindulópontjaiként olvasási szeretete, a régi írások varázslatosnak tűnő világa megismerése utáni vágya, kutatói kíváncsisága és a szeminaristaként elsajátított magas szintű latin nyelvtudása megfelelő alapvetéseknek bizonyultak.
Az EME levéltárának alapembereként, egyszemélyes kezelőjeként – Jakó Zsigmond igazgató keze alatt – naponta találkozhatott az országos jelentőségű archívum egykori kiteljesítőjével, az oda mindennap bejáró Kelemen Lajossal és a magukat tanítványaiként megvallóknak az idő múlásával egyre bővülő körével. Az akkori időszakot átéltek visszaemlékezései alapján nagy hihetőséggel kijelenthető, hogy a második világégés után Dani János egyedüli tanítványának és egyben utódának vallhatta magát, s ritka kivételként Szabó T. Attilán és Jakó Zsigmondon kívül az Istennel is perlekedő nyugalmazott főigazgató urat Lajos bácsinak szólíthatta.
Személyesen nagy hálával tartozom neki, 1998-ban, a Kelemen Lajos, Erdély levéltárosa című dokumentumfilm szerkesztőjeként, beszélgetőtársként a már azóta elhunyt Ferenczy Júlia festőművésznő, Jakó Zsigmond történettudós és Kónya Ádám művelődéstörténész mellett – Kiss András főlevéltáros közbenjárására – Dani Jánost is vallomásra késztethettem. Ahogyan korábban, még egykori Mestere életében tehette, halála után is szeretettel és nem kis megilletődéssel emlékezett reá, amint felidézte alakját, kivételes személyiségét. ’47-ben ismerkedtem meg vele. Rendkívül barátságosan fogadott, s beszélt a levéltári kutatásnak a szépségéről. […] A levéltárat ’49 nyarán hivatalosan – az újságok is közölték – nyitották meg. Kezdődtek a hétköznapok. Lajos bácsi minden nap bejött. Akkor döbbentem rá, hogy mi mindent tud.” Egyik kérdésemre – Mi volt a titka Kelemen Lajos félelmetes tudásának? – így válaszolt: „Isteni adomány. Erős kritikai érzék, erős logika, judícium, párosulva félelmetes memóriával, ez a titka.”
Egykori Mesterére utaló egybevetésül, a közöttük lévő szakmai jellegű hasonlatosságok hangsúlyozásául kiemelendő, hogy Dani János is ugyanazt a levéltárosi szemléletet képviselte, mint ő. Nem készített segédletet, emlékezőtehetségére hagyatkozva kereste ki a mások számára rendezetlennek tűnő anyaghalmazból a szükséges okmányokat, okleveleket, a szükséges iratokat. Köztudomású volt, hogy a legmesszebbmenően kiszolgálta a hozzá forduló kutatókat. Éjszakákat virrasztott át, azért körmölve, hogy a latin és magyar nyelvű kéziratokból mások számára másoljon. A számtalan hálás kutató között Jakó Zsigmond is megköszönte az erdélyi papírmalmok feldolgozásában nyújtott segítségét.
A 17–19. századi erdélyi művelődéstörténet tárgykörében saját részre is folytatott kutatásokat. Szathmáry Pap Károly ifjúkoráról a Kelemen Lajos 80. évfordulójára megjelent emlékkönyvben értekezett. Forrásfeltáró munkája eredményeiként adta közre Mihai Halici hagyatéki leltárát, Gyarmathi Sámuel, valamint Tolnai Lajos és Koncz József levelezését. Nevéhez fűződik Kemény János fejedelem magamentsége, Barcsay Ádám, Benkő József ismeretlen levelei, Ioan Piuariu-Molnar és Kalmár György életrajza megjelentetése. A Documente privind istoria României forráskiadvány erdélyi sorozatának, a Documenta Romaniae Historica és a Documente privind revoluţia de la 1848 în Ţările Române erdélyi vonatkozású köteteinek munkatársai között dolgozott.
Az 1948-ban államosított EME levéltárának élére Imreh Istvánt nevezte ki Veress Pál, az egykori illegális kommunista, 1944 őszétől az észak-erdélyi szakszervezeti mozgalom vezetője, 1952-ig Kolozsvár Néptanácsának elnöke, aki „Szakítunk a múlttal” – jelszóval a pincébe dobatta Kolozs megye levéltárát. Balogh Edgár menteni próbálva az EME levéltárát, felajánlotta a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Könyvtárának. Az általuk kiküldött háromtagú bizottság – David Prodan, Emil Isac és Gaál Gábor – javaslatára az átvétel mellett döntöttek. Ennek köszönhetően lehetett a Nemes–Huszár-házban működő levéltár raktárából kialakított szoba tudományos kutatója, majd a RTA Kolozsvári Könyvtára Történeti Levéltára új igazgatója David Prodan, a későbbi akadémikus.
Az „osztályharc éleződésével” folyamatosan borotvaélességűvé vált belpolitikai viszonyok között a levéltárban uralkodó, idillinek nevezhető helyzet hamarosan véget ért. Az 1950-es évek második felében mikrofilm-kölcsönzési megállapodás született Magyarország és Románia között. Egy magántermészetű vita elfajulásaként a másolásra előkészített anyagokat kezelő Dani Jánost bűnbakként felhasználva, kémkedéssel és csempészéssel gyanúsították. A Szekuritate egyik főtisztje, a hírhedt Dumitraşcu ezredes bevonásával lezajlott, mentálisan nagyon megterhelő és lelkileg soha ki nem hevert vizsgálat végén megszületett döntés alapján, Dani Jánosnak 1961-ben meg kellett válnia levéltárosi állásától. Constantin Daicoviciu, a kolozsvári Történeti Intézet igazgatója jóvoltából – egy alapos leteremtés közepette – sikerült újra álláshoz jutnia, az ottani középkori munkaközösség tagjaként a szakmában maradnia és egyúttal kenyérhez jutnia. Hívő lelke ujjonghatott az isteni kegyelem megnyilvánulásán, melynek felélesztésében nagy szerepe lehetett kitűnő latin nyelvtudásának. 1975 nyarán egy új, szigorító utasítás miatt ismét állást kellett változtatnia, a Történeti Intézetből az Akadémiai Könyvtárba helyezték. A hatályos intézkedés megtiltotta nem párttagok alkalmazását, mely egyformán vonatkozott Dani Jánoson kívül Benkő Samura és Alexandru Neamţura.
Az 1989-ben bekövetkezett romániai történelmi és politikai változások után egykori kollégáival együtt örvendett az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésének, az ígéretesen beindult magyar tudományos életnek. Nem előadóként, lelkes hallgatóként vett részt a tudományos egyesület szervezte rendezvényeken, előadásokon, konferenciákon.
Nyugdíjasként a Mamaia kávéház törzsvendége volt. Az illatos „fekete levest” szürcsölve eszébe juthatott, hányatott életében hányszor kellett kiinnia nemcsak képletes módon a baljóslatú színű folyadékot. Megpróbáltatásait nem heverte ki soha, lelki görcsei nem tudtak feloldódni idősebb korában sem. Talán nem bocsátotta meg önmagának, hogy Isten helyett csupán teremtményeit, a legtöbbször hálátlannak bizonyult embereket próbálta közvetlenül szolgálni. Méltatlanul elszenvedett csalódásai emberkerülővé tették, még haláláról és temetéséről sem kívánta a közvéleményt értesíttetni. Jól indult tudományos munkássága sem lett számottevő. Nem szeretett írni, nyomasztotta a penna, a nevéhez kötődő publikáció felelőssége, egy-egy téma adatgyűjtése számára befejezhetetlennek tűnő folyamatnak bizonyult, holott „négerként” sok-sokívnyi szöveget megfogalmazott és lefordított. Sírfájára rá lehetett volna írni: Itt nyugszik az erdélyi Anonymus.
Kolozsvárt, 2005. augusztus 4-én hunyt el, s két nap múlva helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Talán néhai Mestere, Kelemen Lajos és egykori kedves kollégái társaságában megleli nyugalmát, s egykori önmagát.
Szabadság (Kolozsvár)

Székely Ervin: Hullócsillag
A legrégibb román állami kitüntetés (alapította Alexandru Ioan Cuza 1864-ben) Románia Csillaga, jelenlegi formájában hat rangfokozatban kerül kiosztásra: lovag, tiszt, parancsnok, törzstiszt, nagykereszt, szalag (ez utóbbi, amelyet csak Románia mindenkori elnöke kap meg – a szótár szerint – egészen pontosan fejkötőszalagot jelent, de attól tartottam, hogy olvasóink közül valaki összetéveszti a hajpánttal, amelyiknek újabban ugyancsak erős politikai rezonanciája van, bár nem kitüntetés). Ezek közül Tőkés László 2009-ben a legalacsonyabbat, a lovag rangfokozatot kapta. Ismerve az EP képviselő becsvágyát, már az is különös, hogy egyáltalán elfogadta.
Mint ismeretes, most Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő javaslatára a Románia Csillaga Érdemrend Becsületbírósága – ilyen is van hát – összeült, hogy döntést hozzon arról, hogy visszavonják-e Tőkéstől a plecsnit, merthogy olyat mondott, ami méltatlanná tette annak viselésére. A szóban forgó nyilatkozatát a védhatalmi státusról, annak elhibázott, pontosabban nem is létező fordításáról már tárgyaltuk (lásd az erről szóló korábbi írást). Nyilvánvalónak tetszik, hogy a kijelentés súlya nem indokolja egy kitüntetés visszavonását, de még ha valami cifrábbat alkotott volna a politikus, annak akkor sincs köze egy korábban – más érdemekért – kiosztott állami elismeréshez.
Ám a lényeg nem is ez. A kitüntetések érdemrendek osztogatása valamikor az uralkodói kegy megnyilvánulása volt. Annak adta, akinek akarta, és nem kellett megindokolnia, hogy miért éppen az kapta, aki, s nem más. Egyébként Románia Csillagát annak idején Cuza a barátainak osztogatta, mindenféle érdem nélkül, s mivel kevés barátja volt, a csillagok nagy része ott porosodott a pincében.
Az állam mindenkori képviselői gyakorlatilag ugyancsak szubjektív elbírálásra kaptak jogot, hiszen nem rendezik meg évente a Románia Csillaga országos bajnokságát, ahol egy szakmai zsűri mérné a jelöltek teljesítményét és az állam kötelezően azoknak adná, akik jobban teljesítettek másoknál. Erre mondják, hogy „az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”.
Itt jegyzem meg, hogy egy igazán felvilágosult és liberális szellemiségű országban az államnak egyáltalán nem kellene kitüntetéseket osztogatnia, hiszen a közigazgatásban semmiféle szubjektivizmusnak nincs helye. Következésképp éppúgy, ahogyan a kitüntetésben nem részesülők nem élhetnek semmilyen jogorvoslattal, amiért nem kaptak bizonyos teljesítményeikért valamilyen állami elismerést, úgy az érdemrend visszavonása sem tartozik semmilyen bíróság hatáskörébe.
A kérdés politikai természetű, és az érintettek inkább annak kellene örüljenek, hogy kommunikációs lehetőséget kaptak. Elmondhatják egyfelől, hogy a kitüntetett miért vált érdemtelenné, másfelől, az utóbbi pedig azt, hogy milyen újabb mocskos konspiráció áldozata. Tőkés sosem volt rossz kommunikátor, egyszerűen nem is értem, hogy miért nem ragadta meg a lehetőséget, s már a felvetés elhangzásakor miért nem adta vissza sértetten a kitüntetést (ami úgyis csak „fogja a port” a vitrinben, nincs vele mit csinálni). Az a tény, hogy az érdemrend becsületbírósága személyesen beidézte, kiváló lehetőséget biztosított volna az ex-püspök számára, hogy a csillagosok, katonák előtt (akikből a testület áll) nagyívű beszédben adja elő a csillagösvényen érkezők védhatalom iránti igényének megalapozottságát.
Tőkés csillaga azonban leáldozóban van, s ennek csak egyik jele az, hogy elszalasztotta egy komolytalan ügy kínálta parádés szereplés lehetőségét. Mi több, azzal, hogy távol maradt a meghallgatástól, viszont ügyvédet fogadott, aki megpróbálta megakadályozni a kitüntetés visszavonását, kicsinyességét és a földi megbecsülés iránti ragaszkodását bizonyította.
Az EP-képviselő életét azonban ennél nagyobb veszélyek is keserítik. Nem csak a román, de a magyar állam képviselői is megvonni készülnek mulandó kegyük, uralkodói szeszélyeik bizonyságait Tőkés Lászlótól. Bayer Zsolt révén a Fidesz épp azt közölte minap Tőkéssel, hogy ugyanazon meggondolatlan kijelentése miatt ne is számítson arra, hogy a magyar kormánypárt listáján indulhat a jövő évi EP választásokon. Ez tiszta beszéd. Így Tőkésnek már csak egy lehetősége maradt: kiegyezni az RMDSZ-el. Vajon az EP képviselő ismét tulipánra cseréli az EMNP csillagát?
Megjegyzés: Székely Ervin már sok éve írja Tőkés László-ellenes cikkeit.
Maszol.ro

Magyar név az alternatív pribéklistán
Saját, harmincöt nevet tartalmazó „pribéklistát” tett közzé a Lelki milícia (Miliţia Spirituală) nevű civil szervezet, amely elégedetlen amiatt, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) a saját, ugyancsak harmincötös listájáról eddig csupán két nevet tett közzé.
A lista szerzője az intézet egy korábbi munkatársa, Mihai Burcea, aki egy, az IICCMER vezetése és közötte kirobbant konfliktus miatt távozott. A lista bevezetőjében bírálják is az IICCMER-t, amiért az „elképesztő kijelentéseket tett a kommunista elnyomás történetéről”, valamint azért is, mert – a szerző szerint – az intézet fegyverként használja a közzé tett neveket és a volt politikai foglyok traumáit a Traian Băsescu államfővel, és az intézetet korábban vezeti Vladimir Tismăneanuval vívott harcban.
Megjegyzik azt is, hogy beadvánnyal fordultak az intézethez, hogy az kiadja a további 33 érintett nevét, azonban az megtagadta ezt. A lista – amelyen az eddig az IICCMER által nyilvánosságra hozott két név, az Alexandru Vişinescué és a Ion Ficiorué nem is szerepel – a bukaresti Országos Központi Történeti Archívum, a Büntetés-végrehajtás Országos Igazgatóságának Archívuma, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács archívuma, szakdolgozatok és a túlélők visszaemlékezései alapján készült. A dokumentum a szekuritáté, a milícia és a büntetés-végrehajtás egykori, ma is élő magas rangú alkalmazottjai mellett katonai ügyészek és bírák nevét is tartalmazza. Olyan személyekről van szó, akik közreműködtek politikai foglyok elítélésében, vagy a munkatáborok, politikai börtönök parancsnokaiként a megkínzásukban.
A listán számos hírhedt romániai büntetés-végrehajtási intézmény és kényszermunkatábor működtetői szerepelnek. Megtalálható rajta egy magyar hangzású név is: a Szatmár megyei Mikolán 1926-ban született Babicsák Antoné (valószínűleg Antal), aki alezredesi rangban vonult nyugállományba, és miután 1951-ben egy ideig a szatmárnémeti börtönben volt börtönőr, a jilavai büntetés-végrehajtási tisztképzőbe küldték. A Duna-Deltában működő kényszermunkatáborok irányításában játszott jelentős szerepet, ő volt a peripravai láger parancsnoka. 1977-ben vonult nyugállományba.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be, hogy harmincöt fős listát állított össze aolyan egykori személyekről, akik a kommunista rendszer börtöneiben politikai foglyokat kínoztak vagy öltek meg. Eddig azonban csak két nevet hoztak nyilvánosságra, ellenük népirtás miatt tettek feljelentést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Vádat emeltek a volt kommunista munkatábor parancsnoka ellen
Az egykoron a Duna-deltában működtetett, hírhedt peripravai kommunista munkatábor volt vezetőjét népirtás miatt állítják bíróság elé. A most 85 éves Ion Ficiorral - aki 1958 és 1963 között vezette a munkatábort – csütörtökön ismertette a vádakat a főügyészség.
A táborban a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), amely szerint a táborban mintegy száz politikai fogoly halt meg.
Az IICCMER szeptemberben tett feljelentést Ion Ficior ellen. Az intézet 50 egykori, még életben lévő politikai foglyot azonosított, és 21-től vallomást gyűjtött. Állítása szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy „megsemmisítsék” a fogva tartott személyeket, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek.
Az intézet összesen 35 olyan személyt azonosított, akik még életben vannak és a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartoztak. Az intézet azt tervezi, hogy valamennyiüket feljelenti az ügyészségen. Ficior a második feljelentett személy, augusztusban Alexandru Vișinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka ellen kértek nyomozást. A legfőbb ügyészség szeptember elején jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indít Vișinescu ellen népirtás gyanújával.
Maszol.ro

Újabb exbörtönparancsnok ellen nyomoznak
Bűnvádi eljárás indult egy volt kommunista börtönparancsnok-helyettes ellen, akit népirtással gyanúsít a legfőbb ügyészség – derült ki csütörtökön a vádhatóság közleményéből.
Ion Ficiort szeptemberben jelentették fel amiatt, hogy 1958 és 1963 között mintegy száz politikai fogoly halt meg a hírhedt peripravai munkatáborban, amelynek az említett időszakban a parancsnokhelyettese volt.
Ficior a második olyan volt kommunista börtönparancsnok, aki ellen népirtás gyanújával bűnvádi eljárás indult. Korábban Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön vezetője ellen indult nyomozás szintén népirtás gyanúja miatt.
Az ügyészség közleménye szerint mintegy 103 politikai fogoly halt meg a peripravai munkatáborban az embertelen bánásmód, valamint az ott uralkodó kegyetlen körülmények következtében. A vádhatóság szerint az eddigi bizonyítékok alátámasztják, hogy a munkatábor működtetése lényegében politikai foglyok „megsemmisítésére” irányult, hiszen éheztették, hidegben tartották, szomjaztatták őket, és egészségi állapotukra való tekintet nélkül valamennyiüket különösen nehéz fizikai munka elvégzésére kényszerítették. A foglyoktól az orvosi ellátást is megtagadták.
Az ügyészség által megvizsgált elhalálozási bizonyítványok szerint a legtöbb fogoly (53) 1960-ban halt meg, és az elhunytak többsége (szintén több mint félszáz személy) 50 és 59 év közötti volt. Az ügyészek csütörtökön a volt börtönparancsnok tudomására hozták az ellene megfogalmazott vádat. Ficior ügyvédje elmondta, hogy védence kész tisztázni magát az igazságszolgáltatás előtt, és időt kért, hogy felkészüljön a védekezésre.
Szabadság (Kolozsvár)

Hóhérok szabadlábon
A kommunista rezsim börtönei és haláltáborai parancsnokainak a leleplezését és felelősségre vonását már közvetlenül a rendszerváltás után el kellett volna kezdeni, és bár most, huszonhárom évvel a kommunizmus bukása után elkezdődött a népirtók elleni vádemelés, túl lassan halad – vallják a Krónika által megkeresett egykori politikai foglyok. Van, aki azt sem tartja kizártnak, hogy még most is a hatalom védi azokat, akiknek kezéhez igen sok ártatlan ember vére tapad.
Kevés történt
„A hóhérok felfedését nem most, hanem rögtön 1990 után kellett volna elkezdeni – szögezte le a Krónika megkeresésére Gráma János, az egykori politikai foglyokat tömörítő szövetség Maros megyei titkára. – Már csak azért is, mert a városunkban, Marosvásárhelyen akkoriban még életben volt az összes verőlegény. Mára csak egy maradt belőlük, az is betegeskedik.” Gráma szerint szinte nevetséges mindössze két, rendkívül idős embert előállítani, akiket koruk és egészségi állapotuk miatt talán börtönbe se lehet vetni. Mint mondta, Ion Iliescu egykori államfőt kellene vád alá helyezni, hisz ő volt az, aki ’90 elején a szárnyai alá vette az összes munka nélkül maradt volt szekust, és számukra megalakította a Román Hírszerző Szolgálatot. Gráma János úgy tudja, ezeknek az embereknek most azért oly nagy a nyugdíjuk, mert 1990 után nagyot nőtt az amúgy is eléggé kerek fizetésük. „Az sem megoldás, hogy a két, pellengérre állított börtönparancsnoknak elveszik a nyugdíjuk 70 százalékát és azt kiosztják a még életben lévő háromezer volt politikai fogolynak, hisz ezzel még nem megyünk semmire” – tette hozzá az összesen 1401 napot raboskodó Gráma. Véleménye szerint nem csak a börtönök és haláltáborok vezetőit, hanem a még életben lévő, a politikai foglyokkal szemben rendkívül kegyetlenséget tanúsító őröket is elő kellene állítani.
Zavaró a lassúság
„Zavaróan lassan haladnak a volt kommunista lágerparancsnokok ellen népirtás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárások” – vallja a nagyváradi Oláh János is, aki 1956-os ellenállása miatt jómaga is szembe került a diktatúrával, és államellenesség vádjával Jilavára küldték. „Az már több mint ötven éve volt, de amióta volt kommunista diktatúra, azóta volt ellenállás is” – emlékezett most vissza a volt magyartanár. Az egykori politikai fogoly arra már nem is keres válaszokat, hogy miért ilyen későn és miért ilyen vontatott menetben zajlik a rabok kínzóinak számonkérése, csak annyit mondott, hogy ebben nem illetékes, így a háttérérdekeket sem ismeri.
„Törvény védi az elkövetőket”
Értetlenül áll Dávid Gyula irodalomtörténész, a kommunista rezsim meghurcoltja is az előtt, hogy a Kommunizmus Bűneit és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet az általa eddig azonosított harmincöt pribék közül három hónap alatt mindössze kettőnek a nevét hozta nyilvánosságra, ráadásul, „ki tudja hányszor harmincöt pribék azonosítására csak ezután kerül sor”. „Hát van precedens a polgári bűnügyek esetén az efféle „adagolásra”? Ép ésszel és érzékkel elképzelhető az, hogy a bűnüldöző szervek felderítettek 35 gyilkosságot, és akkor valaki megszabja nekik, hogy ezek elkövetőit csak havi adagolásban adhatják át az igazságszolgáltatásnak?” – fogalmazta meg kérdéseit Dávid Gyula. Hozzáfűzte: biztos abban, hogy Románia „kiemelkedő idézettségi indexet fog elérni” az igazságszolgáltatás világtörténetében. „Ne próbálja senki ezzel azt a látszatot kelteni, mintha jóvátenné a „kommunizmus bűneit”. Az efféle ötletelés csak arra alkalmas, hogy ismét nyilvánvalóvá tegye: huszonnégy évvel a romániai kommunista rendszer „bukása” után, a törvényhozás még ma is a bűnök egykori elkövetőit védi” – summázta véleményét Dávid Gyula.
Sok a kérdőjel
„Megbocsáthatunk a pribékeknek, de tőlünk sem kért senki bocsánatot az elmúlt évtizedekben az elszenvedett igazságtalanságokért, a börtönévekért” – mutatott rá hasonlóképpen kérdésünkre Török József, a volt politikai foglyok Kovászna megyei szervezetének elnöke. „Kínozták, agyonverték a foglyokat, a börtönparancsnok tudta nélkül nem történt semmi, az egyszerű smasszerek mindent parancsra tettek” – mutatott rá Török József. Az egykori politikai fogoly ugyanakkor felidézte, hogy 1967-ben Nagyenyeden a szigorítóban a raboknak hátrakötötték a kezét, karóval verték a foglyokat. „Ez csak a kezdet, most vizsgálatot indítanak a börtönparancsnokok, pribékek leleplezésére, de hol vannak azok a szekusok, akik minket börtönbe jutattak, akik 1989 előtt folyamatosan zaklattak?” – tette fel a kérdést Török József. A volt politikai foglyok Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint számukra kevés vigasz, ami történik, hiszen egykori kínzóik többsége még mindig be van épülve az államapparátusba, és vannak, akik tesznek arról, hogy ezeket az ügyeket eltusolják.
Döcögős folyamat
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER még augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség. Augusztus közepén Ioan Ficior nyugalmazott ezredest leplezték le, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt. Az IICMER a büntetőtelep összesen ötven túlélőjét azonosította, közülük 21-en nyilatkoztak is az ott átélt borzalmakról. A hatóság szerint a Ficior által Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható, hogy annak célja a politikai foglyok kiirtása volt. Ficior ellen októberben emeltek vádat, szintén genocídium vádjával.
Menet közben ugyanakkor a kormány olyan határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi a kommunista börtönökben politikai foglyokat meggyilkoló vagy megkínzó egykori börtönparancsnokok és börtönőrök nyugdíjának csökkentését. Az igazságügyi tárca által kidolgozott tervezet értelmében megvonhatják az illetmény egy részét mindazoktól, akikről jogerős bírósági ítélet állapítja meg, hogy 1945. március 6. és 1989. december 22. között olyan cselekményeket hajtottak végre, amelyek politikai alapon meghurcolt személyek halálához, testi sérüléséhez vezettek, vagy súlyos, fizikai vagy pszichikai szenvedést okoztak nekik. A tervezet értelmében a munkaügyi minisztérium kezelésében olyan alapot hoznának létre, amelybe az elítéltek nyugdíjának egy részét – súlyos esetében akár 50, de legalább 25 százalékát – átirányítják. Az alapból az egykori áldozatokat, illetve hozzátartozóikat kárpótolnák. A kárpótlás összegéről és időtartamáról szintén a bíróságnak kellene döntenie.
Lassan haladnak
Azt azonban, hogy a többi potenciális pribék kilétére mikor derült fény, egyelőre senki sem tudja megjósolni, s úgy tűnik, hogy a leleplezési folyamat felgyorsulására sem számíthatunk. Hiszen amíg Vişinescu és Ficior leleplezése között mintegy egy hónap telt el, s ez arra engedett következtetni, hogy bár havonta megismerünk egy nevet, októberben már nem volt pellengérre állítás. „Elviekben valóban úgy terveztük, hogy havonta leleplezünk és feljelentünk egy-egy politikai foglyokat kínzó börtönparancsnokot, de nem lehet összehasonlítani az esetek súlyosságát” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Adriana Niculescu, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet illetékese. Tájékoztatása szerint a vizsgálatok folyamatban vannak, ám még azt sem lehet tudni, hogy Vişinescu és Ficior után ki lesz a harmadik emberkínzó, akinek népirtás miatt kell felelnie a bíróságon. Ami a jelenleg zajló ügyeket illeti, Adriana Niculescu jelezte: ők mindenben támogatják az ügyészség munkáját, az eljárást viszont nem tudják megsürgetni. Az illetékes pedig közben abban bízik, hogy a vádhatóság érti a dolgát, és egyetlen esetben sem marad el a számonkérés.
Összeállításunk szerzői:
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kiss Előd Gergely, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Felelevenített múlt
Cellát, szigorított és vallatószobát rendeztek be a kommunista diktatúra áldozatainak Sepsiszentgyörgyön készülő emlékházába. A tervek szerint még idén megnyitják a létesítményt – mondta el a Krónika érdeklődésre Török József, a volt politikai foglyok Kovászna megyei szervezetének elnöke. Az egyesületnek is otthont adó Beőr-palota alagsorában igyekeztek mindent korhűen kialakítani, vaságyat, matracot állítottak be, a máramarosszigeti börtönmúzeumból kaptak rabruhát. Török József immár két éve dolgozik, hogy az emlékház elkészüljön – amit nem tudott beszerezni, elkészítette, például az ő keze munkáját őrzik az ajtózárak, a bilincsek, valamint az ételbeadó kisablak. A Szekuritáte Irattárát Átvilágító Országos Bizottságtól (CNSAS) kikért iratokat rendszerezték, ezeket kiállítófelületeken mutatják be. A dokumentumok között látható lesz a besúgók jelentése, a periratok, valamint fényképek is. Mint Török József hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi emlékház kiegészítője lesz a máramarosszigeti börtönmúzeumnak, ahol a kommunizmus erdélyi magyar áldozatainak nem szenteltek külön teret. Például az ’56-os elítéltek rabruhájára felfestették a „contrarevoluționar”-t (ellenforradalmárt) jelentő CR betűket, az „ellenforradalmárokkal” még kegyetlenebbül bántak. Az egykori elítélt azonban arról is kénytelen volt beszámolni, hogy a városban zajló csatornázási munkálatok miatt beázott az alagsor, ám ígéretet kaptak az önkormányzattól, hogy ha a probléma nem oldódik meg, szivattyúkkal orvosolják a gondot. „A cellákat kialakítottuk, amint a kiállítófelületek is elkészülnek, reméljük, még idén megnyitjuk az emlékházat” – fejtette ki Török József.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Így szüntették meg a Magyar Autonóm Tartományt
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra. „Befejeződött a román parlament ülése" – ez a semmitmondó cím jelent meg 1968. február 17-én a Népszabadságban. A rövid cikkből nem derül ki, mi történt: „A román nagy nemzetgyűlés (...) megvitatta, és törvényerőre emelte a közigazgatási-területi átszervezést." A hír szerint megyerendszert hoztak létre 1968. február 16-ai hatállyal. A magyar pártlapból tehát nem lehetett megtudni, hogy a nagy nemzetgyűlés valójában véget vetett az „autonóm" magyar közigazgatási területek 16 éves hagyományának Romániában. Megszüntették ugyanis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Ennek felbomlasztásából jött létre a mai Maros és Hargita megye, illetve ekkor, 1968-ban választották le Brassó tartományból Kovászna megyét Székelyföld déli harmadán.
Észak-Erdély többször is gazdát cserélt
A részben vagy többségében magyarlakta észak-erdélyi területek – és a Székelyföld is – a második világháború vége óta gondot okoztak a Szovjetuniónak. Miután 1944-ben a Vörös Hadsereg – szövetségben az épphogy átállt királyi Romániával – elfoglalta az 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyt, rövid ideig román közigazgatás alatt állt a terület. Ám itt olyan vérengzéseket hajtott végre az önkéntes román rohamcsapatokból álló Maniu-gárda, hogy Vinogradov orosz vezérezredes szovjet katonai közigazgatást vezetett be 1944. november 14-én – írja R. Süle Andrea történész a Románia 1944-1990 című kötet társszerzőjeként.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945-ben megfenyegette a román királyt: az ország függetlenségét veszélyezteti, ha nem nevezi ki Petru Grozát kormányfőnek. Cserében Moszkva Észak-Erdély román közigazgatás alá helyezését is megpendítette. Ez meg is történt Groza kinevezése után, de Sztálin a nemzetiségi jogok biztosítását előírta.
Sztálin hozatta létre az autonóm területet
Groza valóban enyhébb politikát folytatott, ám a földosztásoknál a magyarokat súlyos sérelmek érték. A nemzetiségi érdekképviseletre elvben hivatott Magyar Népi Szövetség (MNSZ) működése a kommunista diktatúra erősödésével, 1947-től formálissá vált Romániában, írja R. Süle. Az 1948-as román alkotmány a kisebbségi kollektív jogokat tovább korlátozta. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, mert az egyházi iskolák anyanyelvi oktatását védte, majd az MNSZ több vezetője és más prominens magyarok kerültek börtönbe. Sokan a Duna-delta haláltáboraiba jutottak, az MNSZ 1953-ban megszűnt.
Így a hagyományos értelemben vett magyar érdekképviselet lehetetlenné vált, de Sztálin 1952-ben Romániában is bevezette a szovjet nemzetiségi modellt, és autonóm tartományt kreált. Stefano Bottoni történész néhány éve könyvet írt Sztálin a székelyeknél címmel. Szerinte 1952-ben mind a magyar, mind a román kommunistákat meglepte a szovjet ötlet a székelyföldi magyar autonómiáról. A magyarok körében azért nem volt népszerű ez, mert politikájukat összerdélyi szinten akarták képviselni, a románok pedig Románia egységét féltették.
Nem igazi autonómia, inkább üvegház
Természetesen 1952-ben egyik fél sem mert ellenkezni Sztálinnal. Így Bottoni szerint ha nem is jött létre klasszikus értelemben vett autonómia a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) székelyföldi területein, nagyjából a mai Maros megye magyarlakta területeit, továbbá a mai Kovászna és Hargita megyéket egyesítették ebben az „autonóm" közigazgatási egységben.
Az „autonóm" szó nem igazi önrendelkezést jelentett, hanem a kommunizmus „közelebb hozását" az adott nemzetiséghez. Így a beszolgáltatások, a represszió a sztálinista MAT-ban is megvalósult, de az „elnyomottak nyelvén", magyar kommunisták vezényletével. Bárdi Nándor kisebbségkutató szerint itt magyar nyelvi keretek között folyt a társadalom átalakítása, de a MAT-on kívüli Erdélyben a magyar nyelvhasználat leszűkült, elkezdődött a kulturális intézményrendszer leépülése, elrománosítása. Bottoni „üvegháznak" minősíti a Magyar Autonóm Tartományt: az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak ugyanis az archaizált vagy folklorizált székely identitástudat megőrzésében. A MAT-ban nem a kommunista párt hivatalos ideológiája játszotta a legfontosabb szerepet, hanem az egalitárius, egyenlőségelvű társadalomkép és a magyar népi kultúra.
Fordulópont: 1956
Ebben a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő folyamatban hozott döntő fordulatot az 1956-os magyar forradalom, amely az erdélyi fiatalokat is mozgósította. 1957. március 15. előestéjén magyar diákcsoportok rendszerellenes demonstrációkat szerveztek. Sepsiszentgyörgyön tíz diák gyászszalagos koszorút rakott a '48-as emlékműre. Szintén 1957. március 15-én a Petőfi-emlékműnél az EMISZ – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét 1956-ban Brassóban alapította néhány magyar középiskolás és munkás – demonstrált, a szervezet tevékenysége a Székelyföldre is kiterjedt. Mindez kapóra jött a román hatóságoknak arra, hogy fellépjenek a magyar autonómia ellen. Bottoni rámutat arra, hogy e folyamatok összekapcsolódtak a csehszlovákiai hasonló intézkedésekkel és más kelet-európai homogenizáló törekvésekkel. Az események gyökere azonban keletebbre keresendő: Hruscsov ekkor látott neki újra a Szovjetunió oroszosításának.
Így aztán 1956 után kezdődik meg a MAT felszámolása (formailag előbb csak 1960-as átalakítása), illetve a MAT-on kívüli, kolozsvári magyar Bolyai Egyetem egy román intézménnyel való 1959-es egyesítése, a nemzetiségi nyelven való oktatás további visszaszorítása. Bottoni szerint 56 után a romániai magyar nemzetiségű kommunisták felügyelete alatt indult meg Székelyföld társadalmi betagolódása az egységes román kommunista államba. A román hatóságok ekkor átértelmezték a magyar kérdést: Erdély ismét politikai, sőt állambiztonsági üggyé vált (bár nemcsak magyarok ellen léptek fel ekkoriban).
Román kézben a MAT kulcspozíciói
A MAT kulcspozíciói fokozatosan románok kezébe kerültek 1956 után. A háttérben a „nemzeti homogenizációs program" állt. Bárdi Nándor szerint ekkor a szeparatizmus elleni küzdelem jegyében sor került a román és a magyar intézmények összevonására.
1957 januárjában Budapesten Varsói Szerződés-csúcstalálkozót rendeztek, amely fordulatot hozott: Magyarországon a Kádár-kormány elhatározta a megtorlást, Romániában pedig Alexandru Draghici állambiztonsági miniszter parancsot adott hírszerző akciókra. Az 1957. februári romániai parlamenti választásokat számos incidens kísérte Székelyföldön.
Ezután az 1957. február 23-ai zárt ülésen a román belügyminisztérium képviselői (az ekkor már a pártban második emberek számító Nicolae Ceausescu emberei) és a tartományi párttitkárok csaptak össze. Draghici 1957 decemberében nevezte először veszélyforrásnak a kisebbségeket. Szerinte 240 nyomozás folyt csak a MAT területén. (Draghici 1993-ban Magyarországon hunyt el, hiába kérte Románia éveken át az Antall-kormánytól az exminiszter kiadatását.)
Romániában az 1956-os magyar forradalom után legalább 45 román és magyar nemzetiségű embert végeztek ki, az elítéltek száma pedig 1957-59 között tízezerre tehető (többségében románokról van szó), de a börtönbe kerültek összlétszáma akár majdnem 18 ezer lehetett. A legtöbb letartóztatás nem Erdélyben történt, hanem Galati és Craiova megyékben. Bár a teljes népességhez viszonyítva a magyarokat sűrűbben sújtották a letartóztatások, igazán kirívó a halálos ítéletek kiszabása volt. Bottoni szerint 1958-ban 34 romániai halálraítélt közül tizenhárman (38 százalék) voltak magyarok.
A MAT megtörése
A MAT végleges meggyengítése, feldarabolása és román lakossággal való felduzzasztása 1960 végén történt. Ekkor került Kézdi és Sepsi járás Brassó tartományhoz. A MAT helyett létrehozták az MMAT-ot, vagyis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, amelyhez viszont román lakta Kolozs megyei területeket csaptak, módosítva az etnikai arányokat.
Végül a folyamatot a már említett 1968-as átszervezés tetőzte be. Ekkor a korábbi 17 tartomány helyett 40 megye jött létre – ezt már az említett Románia 1944-1990 című kötetben írja Hunya Gábor. A megyerendszer megszüntetésével feldarabolták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is, amelyet Maros és Hargita megyékre bontottak szét.
Valójában ez már csak formai változás volt, és az ekkor létrehozott Kovásznának – Sepsi és Kézdi járásoknak – a román többségű Brassóból történő 1968-as kiválása pozitívnak is lehetne tekinthető. Ez a térség ugyanis a MAT részét képezte 1952 és 1960 között. Így az átszervezést a magyar tartományi vezetők a hatvanas évek végének viszonylag liberális belpolitikai helyzetében nem tekintették a nemzetiségi jogok csökkentésének – írta Hunya Gábor.
Nem váltak be a magyar remények
Az 1965-től, Gheorghe Gheorghiu-Dej pártvezér halálától a hatalmát fokozatosan kiépítő új pártfőtitkár, a később a nacionalizmusra építő Nicolae Ceausescu kezdeti éveiben valóban eltért a korábbi kommunista vezetőktől. 1968-ban Románia például nem vett részt a Prágai Tavasz katonai eltiprásában, Csehszlovákia katonai megszállásában, és Románián belül is némileg teret engedett a kisebbségi törekvéseknek ebben a periódusban.
Hunya az 1968-as közigazgatási reform kapcsán hangsúlyozza: „...a hatalom ugyanis ekkor még nem használta ki a megosztás és a különstátusz felszámolásából adódó lehetőségeket, a maradék kollektív nemzetiségi jogok elvesztése sokak számára nem látszott nagy áldozatnak, amikor az általános oktatási, publikálási, művelődési lehetőségek rövid időre javultak" Romániában.
Ám utólag nem váltak be a magyar remények. Marosvásárhely elrománosításához például nagyban hozzájárult az 1964-re elkészült Azomures vegyi művek, amelynek építését és ellátását román munkaerővel még a MAT elleni kampány idején határozta el Bukarest. A magyar autonómia megszűntével a város etnikai arányai lassan eltolódtak. 1966-ban még 60-61 ezer magyar jutott 24-25 ezer románra a népszámlálások tanúsága szerint, 2002-ben viszont már a románok kerültek többségbe. A 2011-es népszavazás azt mutatja – bár ezeket az adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni a kisebbségkutatók szerint -, hogy 66 ezer románra már csak 57 ezer magyar jut Marosvásárhelyen. Szegő Iván Miklós
origo.hu
Székelyhon.ro

Vişinescu magyar áldozata
Magyar áldozatát is sikerült azonosítani Alexandru Vişinescunak, a politikai foglyok fogva tartási helyéül szolgáló Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának: Sándor Imre római katolikus papról van szó, aki Márton Áron erdélyi püspök püspöki helynökeként is szolgált.
Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy az eddigi öt mellett újabb hét olyan egykori politikai fogoly nevét derítették ki, akik abban az időszakban lelték halálukat a Râmnicu Sărat-i börtönben, amikor annak élén Vişinescu állt. Az IICCMER szerdai közlése szerint az újabb áldozatok kilétére a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által átadott dokumentumok alapján derítettek fényt.
Sándor mellett hat olyan személyiség nevét tették szerdán közzé, akik vezető politikusok és értelmiségiek voltak a két világháború közötti Romániában, és a kommunisták hatalomra jutását követően mindannyiukat politikai okokból börtönözték be, mivel a rendszer ellenségeinek bélyegezték őket.
AZ IICCMER listáján Sándor mellett Ion Lugoșianu egykori ipari és kereskedelmi miniszter, (1957-ben halt meg), Theodor Roxin volt parasztpárti politikus (1960), Ion Gigurtu egykori miniszterelnök (1959), Constantin Hagea volt újságíró és parasztpárti politikus (1960), Gheorghe Leon jogász, közgazdász, egykori liberális párti gazdasági miniszter (1959) és Mircea Cancicov korábbi liberális politikus, ugyancsak volt gazdasági miniszter (1959) szerepel.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene.
Egy erdélyi vértanú
Sándor Imre Csíkverebesen született 1893-ban. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte el, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulaférváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés, vagyis Észak-Erdély felszabadulása után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. Később, 1951. március 10-én letartóztatták, majd 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 29-én a Râmnicu Sărat-i börtönben megfagyott. Holttestét - a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan - jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Valentin Stan: jogos a székelyek autonómiaigénye
– vélekedett Valentin Stan történész, politikai elemző, a Bukaresti Tudományegyetem professzora abban a televíziós interjúban, amelyet a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán adott pénteken az MTVA bukaresti stábjának. A történész emlékeztetett arra, hogy a székelységnek a románok ígértek autonómiát. Utalt arra, hogy Románia 1919-ben Alexandru Vaida-Voevod miniszterelnök révén szerződést írt alá az antanttal a kisebbségek védelméről, és ebben vállalta, hogy etnikai autonómiát biztosít a szászoknak és a székelyeknek oktatási és vallási kérdésekben.
„Abban a pillanatban ez az egyezmény előfeltétele volt annak, hogy nemzetközi szinten elismerjék Románia kiegészülését, az egységes román nemzetállam létrejöttét” – mutatott rá a történész. Hozzátette: az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918. december 1-jei román nemzetgyűlés kiáltványa is teljes nemzeti szabadságot ígért Erdély népeinek. Mint kifejtette, ekkor többek közt Iuliu Maniu – az egyesülés atyjának tekintett román politikus – is aláírta, hogy az erdélyi népeknek joguk lesz az anyanyelvű közigazgatáshoz és igazságszolgáltatáshoz, valamint számarányos képviseletet kapnak nemcsak a törvényhozásban, hanem Románia kormányában is.
Indokolatlan félni az autonómiától
„Ezek az emberek, akik létrehozták Nagy-Romániát, úgy értékelték, hogy az autonómia megerősíti az államot, mert ők a Monarchiában éltek, és ők sem kapták meg azt, amit a magyaroknak meg kellett volna kapniuk ezeknek a dokumentumoknak az alapján. Tudták, hogy egy állam csak akkor lehet erős, ha minden polgárát képviseli, és ehhez figyelembe kell vennie minden polgára követelését”– magyarázta a bukaresti professzor.
Szerinte indokolatlan dolog 2013-ben félni az autonómiától, ha azok az elődök, akik az egyesülést megvalósították, ebben a román állam megerősítését látták. Arra a kérdésre, hogy vajon megértette-e a románság a Székelyek Nagy Menetelésének üzenetét, a székelyek autonómiakövetelését, Valentin Stan nemmel válaszolt.
„Nem tudják ezt megérteni. Az átlagromán gondolkodásmódja egy olyan közegben alakul ki, amelyben ez a kérdés nem szerepel napirenden, vagy eltorzítva jelenik meg” – magyarázta. Úgy vélekedett, a román politikustársadalom és az elit nagy része az autonómiát az elszakadás fogalmával azonosítja, és minden olyan lépést, amely a székelység etnikai, területi autonómiája felé vezet, úgy értelmezi, hogy azzal a székelyek ki akarják vonni magukat az állam ellenőrzése alól.
„Így nevelik a románokat”
„Amíg az autonómia a román állam tagadását jelképezi számukra, amíg az autonómia egy másik államberendezkedésbe való szökési kísérletet jelent, addig a románok félelemmel tekintenek rá, és a román állammal szembeni hűtlenség bizonyítékaként értékelik” – mutatott rá. Arra a kérdésre, hogy honnan ered ez a félelem, Stan azt mondta: a románokat így nevelik az osztálytermekben, a sajtóban és a politikai diskurzusok szintjén. Mint mondta, ennek kell megváltoznia ahhoz, hogy kialakulhasson egy etnikai párbeszédre nyitott társadalmi réteg, és az emberek megértsék a székelység autonómiaigényét. Szerinte annak is kulcsszerepe van, hogyan jelenítik meg a székelyek a céljaikat.
Mintha egymást kellene meggyőzniük
„Nekem az a benyomásom, hogy a székelyek és általában a romániai magyarok vezetői hajlamosak arra, hogy az egymás közti viszonyukkal foglalkozzanak, mintha egymást kellene meggyőzniük” – jegyezte meg. A román történész szerint a magyar vezetőknek ehelyett többet kellene kommunikálniuk a román értelmiséggel, és ha nem is találnának támogatásra, meg kell alapozniuk az érveken alapuló párbeszédet, hidat kell építeniük a románság felé, ha el akarják érni az autonómiát.
Október 27-én a szervezők becslése szerint 120 ezren – a hatóságok állítása szerint 15 ezren – vettek részt a Székelyek Nagy Menetelése elnevezésű demonstráción, több mint 50 kilométeres összefüggő menetoszlopot alkotva egy székelyföldi országúton. A tüntetés résztvevői önrendelkezési jogukra hivatkozva Székelyföld államon belüli önkormányzását követelték. Stan nemzetközi kapcsolatokról és az európai szövetségi rendszerekről tart előadást a Bukaresti Tudományegyetemen, doktori dolgozatát pedig a szubszidiaritásnak a kisebbségvédelemben és az európai biztonságban játszott szerepéről írta.
MTI
Erdély.ma

Nincs valós kétnyelvűség
Marosvásárhelyen harmincegy elemi és középiskolai oktatási intézményt jelentett fel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a kétnyelvű, homlokzati, tájékoztató táblák, értesítők hiánya miatt. A feljelentés nyomán néhány iskolában történtek előrelépések, de a legtöbb iskolaigazgató elhárította a számonkérést.
A legtöbb marosvásárhelyi tanintézetbe belépőket kizárólag román nyelvű értesítő táblák fogadják, annak ellenére, hogy az épületben magyar gyerekek is tanulnak, magyar tanárok, tanítók is oktatnak, és számos magyar szülő is bejár oda. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az oktatási intézményekben minden feliratot, a faliújságot, a hirdetőtáblán megjelenő értesítéseket románul és magyarul is feltüntessék. Ennek ellenére a legtöbb iskolaigazgató teljesen elzárkózik a kétnyelvűség megvalósításától.
Feljelentések sorozata
A CEMO felmérte a marosvásárhelyi iskolákban a kétnyelvűséget, és megállapította: nemcsak az oktatási intézményekben, de a tanfelügyelőségen is jelentős hiányosságok vannak. Idén májusban az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentette a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mert nem tartja be a kétnyelvűségre vonatkozó törvényt: mind a hirdetőtáblákon, mind a honlapon csak román nyelven közli a tudnivalókat. A feljelentésre a tanfelügyelőség jogásza azt válaszolta, hogy az általa képviselt intézmény nem közintézmény, így nem köteles mindent a kisebbség nyelvén is közölni.
Idén nyáron a Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolai hálózatot, jelezve, hogy a legtöbb kétnyelvű oktatási intézményben hátrányos megkülönböztetésben részesítik a magyar diákokat, tanárokat, szülőket. A feljelentés nyomán a tanfelügyelőség összehívta az iskolaigazgatókat és aligazgatókat, hogy elfogadjanak egy közös álláspontot.
Az igazgatók elzárkóznak
A találkozón voltak olyan igazgatók, akik teljesen elzárkóztak a kétnyelvűségtől, voltak olyanok is, akik arra hivatkoztak, hogy a polgármesteri hivatal kell biztosítsa a kétnyelvű homlokzati táblákat, és nincs pénz arra, hogy a benti feliratokat elkészíttessék. Az iskolák külön-külön kell a tanácsnak választ küldjenek az általunk megfogalmazott panaszra. Tudomásunk szerint sokan követték a tanfelügyelőség példáját, és azt írták, hogy rájuk nem vonatkozik a kétnyelvűségi követelmény, mert a tanintézetek nem közintézmények. A valódi harc csak ezután kezdődik, hiszen egyenként kell meggyőzni az iskolaigazgatókat, aligazgatókat, szülőket, a vezetőségi tanácsban levő önkormányzati képviselőket, hogy a magyar közösség számára fontos, a román közösséget pedig nem sérti, ha a feliratok kétnyelvűek – mondta Szigeti Enikő, a CEMO vezetője.
A prefektúrát sem tisztelik
A jogvédő azt is elmondta: többször kérték a prefektúrától, hogy kérje számon a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivataltól a kétnyelvű iskolai homlokzati táblák kihelyezésére vonatkozó helyi tanácsi határozat életbe ültetését. A prefektúra átiratban kérte is, de eredménytelenül, mert a városháza ezt a határozatot nem alkalmazta. A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Peti András alpolgármester elmondta, kizárólag a polgármester tudja elrendelni a táblák elkészíttetését, amelyekre a költségvetésben pénz van előirányozva. „Nem értem, hogy a polgármester miért nem akarja sem a kétnyelvű iskolatáblákat, sem a valódi kétnyelvű utcanévtáblákat megrendelni, kihelyeztetni” – fogalmazott Peti András.
Vannak pozitív példák is
A CEMO több éves lobbizás, egyeztető tárgyalás és villámcsődület megszervezése után elérte, hogy idén szeptemberben megvalósult a valós kétnyelvűség a Liviu Rebreanu Iskolában. Mint Horváth Kovács Ádámtól megtudtuk, ezt a tanintézetet már korábban feljelentették a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amely úgy határozott, hogy 3 ezer lejes pénzbírságot is fizessenek a törvény be nem tartása miatt. Végül az iskolában száznál több kétnyelvű táblát helyeztek el, ezeket a szülők költségén készítették el.
„Jelenleg valós kétnyelvűség van a Liviu Rebreanu iskolában, az összevont 6-os és 7-es Általános Iskolában, a Dr. Bernády György Általános Iskolában. A szülők kérésének eleget téve megjelent néhány magyar felirat az Európa Gimnáziumban és az Egyesülés lakótelepen működő Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolában. A tömeges feljelentések nyomán néhány iskolában, például az Unirea Főgimnáziumban és a Művészeti Líceumban kitettek néhány magyar nyelvű táblát” – számolt be Horváth Kovács Ádám, aki személyesen tartja a kapcsolatot a magyar aligazgatókkal, szülőkkel, tanárokkal, és közösen beszélik meg, találják ki, hogy melyek legyenek a következő lépések a hatékony nyelvi jogérvényesítés érdekében.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Lekerült a magyar felirat a nagyváradi rendőrkocsikról
Lekerültek a Nagyváradi Helyi Rendőrség járműveiről a magyar nyelvű feliratok - tette szóvá Szabó József RMDSZ-es városi tanácstag a tanács keddi, novemberi rendes ülésén.
Az önkormányzati képviselőnek a helyi rendőrség vezetője, Alexandru Laza röviden válaszolt: szerinte a városi rendőrség még tavasszal arra szólította fel őket, arra, hogy a „törvényeknek megfelelően” feliratozzák a járműveket, azaz csak románul.
A helyi rendőrség járművein egyébként az intézmény megalapítása óta volt magyar felirat is.
Fried Noémi Lujza
Maszol.ro

Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
A múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott autonómiakonferencián politológusok, történészek, többnyire egyetemi tanárok járták körül az autonómia és regionalizmus témakörét, fogalmakat igyekeztek tisztázni, támpontokat nyújtani az erdélyi magyarság autonómiaküzdelméhez, lehetőségekre és veszélyekre hívták fel a figyelmet. Összeállításunkban az elhangzottakat ismertetjük részletesen, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Mindenkinek mást jelent?
Fontos az autonómiafogalom tartalmával kapcsolatos zavar tisztázása, annak végiggondolása, milyen érveket lehet felhozni az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek indoklása mellett – vezette fel előadását Salat Levente kolozsvári egyetemi tanár. Az elmúlt években megtapasztalhattuk, amikor politikusok beszélnek az autonómiáról, nagyon nehéz eldönteni, hogy mire gondolnak: használják ezt a kifejezést az önrendelkezésre, önkormányzatiságra, hatalommegosztásra, politikai autonómiára és megosztott szuverenitásra egyaránt, s tulajdonképpen mindenki azt ért alatta, amit akar. Ez azonban nem erdélyi sajátosság, Matti Wiberg már 1998-ban úgy fogalmazott, hogy az autonómiafogalom népszerűsége éppen annak sokarcúságára vezethető vissza, és az erdélyi magyar autonómiamozgalom szereplőinek is érdeke volt ezt a sokarcúságot fenntartani. Salat szerint, ha ma valaki felmérést készítene arról, mit jelent az erdélyi magyar embereknek az autonómia, lesújtó képpel szembesülne. Ez a sokféle értelmezés rávetült a román partnerekkel való kommunikációra is, ők a lehető leghátrányosabb, legelégtelenebb jelentést csatolták a fogalomhoz.
Salat előadása következő részében példákkal igazolta, hogy az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Az erdélyi magyarság azonban nagyon sok, a szakirodalomban is használt fogalmi elemmel rendelkezik, de egyértelműen levonta a következtetést, hogy konszenzus nélkül elképzelhetetlen az autonómia elérése.
Salat Levente szerint az igazi nagy gond, hogy autonómia kérdésében az erdélyi magyarság sokkal kevésbé rendelkezik befolyással, mint gondolja magáról. Az előrelépés érdekében négy irányba kellene megszervezni a kommunikációt: szükség lenne egy, a román közvéleményt megcélzó stratégiára, eddiginél sokkal célratörőbb mozgósításra, ki kellene alakítani az autonómia működtetéséhez, fenntartásához szükséges kompetenciákat, és szükség volna a nemzetközi közvéleményt megszólító stratégiára is. Elérni: ha már nem támogatnak, legalább ne akadályozzanak.
Jó tanácsok, példák
Nincs az autonómiának egyértelmű meghatározása, senki nem tudja pontosan, mit jelent, még egyetemi körökben sem – erősítette meg a Salat Levente által elmondottakat Sergiu Constantin, aki tíz éve dolgozik tudományos kutatóként Dél-Tirolban. Az autonómia összetett, rugalmas és alkalmazható fogalom, értelmezése szerint létezik területi és nem területi. A XX. században két paradigmaváltás is történt az autonómiákkal kapcsolatosan. Ma több mint 60 működik világszerte, és ázsiójuk ismét emelkedőben. A legrégebbi autonómiát 1921-ben hozták létre az Aland-szigeteken, a II. világháború után azonban az egyéni jogok kerültek előtérbe, nem a kisebbségi jogok, de még ilyen körülmények között is sikerült létrehozni 1946-ban a Dél-Tirol autonóm tartományt – igaz, nagy segítségükre volt, hogy az erről szóló, Ausztria és Olaszország közötti megállapodást csatolták a párizsi békeszerződéshez. A hidegháború után ismét előtérbe került a kisebbségi jogok kérdése, ám többnyire személyi jogokként, autonómiáról nincs szó, és nem születtek erre vonatkozó, kötelező jogi normák, létrejött azonban néhány ajánlás, dokumentum, amelyek felhasználhatóak – magyarázta.
Sergiu Constantin kitért arra is, milyen tényezők befolyásolhatják pozitívan, illetve negatívan az autonómiák kialakítását. Kedvező időszak a rendszerváltások, a különböző átmenetek kora, az alkotmány reformjának ideje, az, ha a nemzetközi közvélemény aktívan támogatja, de előny, ha kis területen, kevésbé népes kisebbségi csoportot érint, és nagyobb eséllyel létrehozható demokratikus hagyományú jogállamban. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad kizárólag etnikai autonómiát kezdeményezni, szerencsésebb egy régió önrendelkezését kérni, amely minden ott élő népcsoportra vonatkozik, és nem jó az sem, ha az adott területen két nagyjából azonos arányú különböző nemzetiség él, illetve ha elkezdődik a vita a szuverenitásról. Az autonómia kialakításának folyamatába minél több szereplőt be kell vonni, így jöhet létre egy sokak által elfogadott, szolid alap. Nagyon fontos az is, hogy alkotmányos jogi háttere legyen, amelyet nem változtathatnak kényükre-kedvükre a különböző ideológiájú parlamentek. Az utólagos vitákat, konfliktusokat elkerülendő jó pontosan meghatározni a hatásköröket. Leszögezte: az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem segít a hozzá fűződő viszony ésszerű kezelésében.
Eötvös József és a nemzetiségi kérdés
Tematikájában kicsit kakukktojásnak számított az előadásfolyamban Demeter Attila kolozsvári történész, egyetemi előadótanár értekezése Eötvös József nemzetiségi nézeteiről. Európa keleti felében a nemzetiségi kérdés nem Trianonnal keletkezett, Magyarországon valamiféle megoldást nyújtott rá az 1868-as nemzetiségi törvény, melynek létrehozatalában nagy szerepe volt Eötvös Józsefnek, ő számított az 1848–1868-as időszakban a kérdés legfontosabb szakértőjének, szaktekintélyét a szerbek, szászok és szlovákok is elfogadták. Eötvös nézeteinek idők során történő változásait, politikai fő művében, az Uralkodó eszmékben kifejtett meglátásait ismertette Demeter Attila. Ebben a munkájában, de később is Eötvös elutasítja a „kikerekítés”, azaz a területi autonómia gondolatát, de végül mégis hajlik arra, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeknek felajánlja az önkormányzatiság valamilyen formáját.
Minden régiónak sajátos autonómiát
Vasile Docea temesvári történész, egyetemi tanár Bánság esetében mutatta be a történeti diskurzus és a helyi identitástudat alakulását. Kiemelte: minden térségben más és más, különböző regionalizációs megoldásokat kell alkalmazni, nem lehet ugyanolyan kritériumok szerint megszervezni az összest. Bánsági vonatkozásban példákkal is igazolta, hogy a területen élő szászok, magyarok és románok történészei más-más diskurzust folytattak, ugyanazokat az eseményeket mindenikük sajátos szempontjai szerint tálalta. A szászok civilizáló hatásukra fektették a hangsúlyt, a magyarok a liberalizmus mítoszára, a románok pedig arra, hogy történelmi joguk a térség elrománosítása. Mindezek dacára sikerült közös elemeket is azonosítania: kiderül, a regionális azonosság felülírja az etnikai hovatartozást. Éppen ezért meglátása szerint Bánságban könnyebben kialakítható lenne a területi autonómia, mint Székelyföldön, ugyanis egy ilyen régió akkor tud jól működni, ha egyik népcsoport sem érzi kisebbségben magát, és ez ott az erős regionális identitás miatt adott. Úgy vélekedett, számos régió létezik Romániában, amely más-más szempontok alapján kaphatna autonómiát, Bánság és Székelyföld mellett elnyerhetné ezt a státust Galac és Brăila térsége vagy akár Dobrudzsa is.
Történelmi hagyományok és a regionalizáció
Bakk Miklós kolozsvári egyetemi tanár gesztusként románul tartott előadásában a Román Ókirályság és Erdély gyökeresen eltérő államépítési tradícióiból vezette le a mai nagyon különböző viszonyulást a regionalizációhoz. Két szerző, Miroslaw Hroch és Michael Hachter elméleteit segítségül hívva mutatta be, hogy a két térségben miként alakult ki az államiság szerkezete. A Román Ókirályságban előbb alakult ki az állam, csak azt követte a nemzetépítés, míg Erdélyben – hasonlóan a Közép-Kelet Európai államok többségéhez – a már kialakult nemzetek alakítottak önmaguk számára államot. Ezzel magyarázható, hogy Románia Erdélyen kívüli részein úgy vélték, az állam tudja kiteljesíteni a nemzetépítést, a regionalizációt pedig ennek egyik eszközeként értelmezik. Erdélyben azonban az állammal szembeni politikai közösség újraértelmezéseként tekintenek a régiókra.
Történelmi visszatekintéssel igazolta: nagyon különböztek Erdély és az Ókirályság kormányzási formái. (Erdélyben, íratlan alkotmánya szerint nagyon fejlett, jól intézményesített közvetett kormányzás működött, az Ókirályságot elsősorban uralkodói rendeletekkel irányították, sokkal szegényesebb volt politikai felépítése.) A Román Ókirályságban a közvetett kormányzás gyengébben intézményesített változata működött, melyet Alexandru Ioan Cuza reformjai alakítottak át közvetlen kormányzássá, és ez vált nemzetépítővé. Ez volt annak a központosított államnak az elődje, amely ha regionalizál is, azt a nemzetépítésért teszi. Erdélyben a közvetett kormányzásnak volt hagyománya, arra volt igény, hogy a regionalizálás a közösségi elemet hozza előtérbe. Ma sokan mondják, hogy a regionalizáció nem egyéb, mint a „helyi báróságok” visszaállítása, ezek pedig nem egyebek, mint az Ókirályság államfelépítéséből örökölt hűbérbirtokok. Erdélyben ezzel szemben elkezdtek megszületni azok a politikai mozgalmak, amelyek közösségi alapú regionalizációt szeretnének. Persze, ez nem jelenti a teljes különbözőséget, hisz helyi bárók Erdélyben is vannak – fogalmazott Bakk Miklós.
Tanulságos példák
Szász Alpár Zoltán politológus, a Kolozsvári Politeia Társaság elnöke a különböző európai autonómiaformákat vizsgálta azoknak a demokráciamodelleknek a szemszögéből, melyekben létrejöttek. Reprezentatív példákat nem lehet bemutatni az autonómiák világából, annyira sokfélék, hogy nincsenek olyan esetek, amelyek mások számára reprezentatívak, de vannak olyanok, amelyek tanulságosak lehetnek.
Feltérképezte az autonómiák létrehozatalának lehetőségeit is. Székelyföld estében kiemelten kell figyelni a magyar többség és itt élő román kisebbség viszonyára, ez mértékadó lehet a román többség és magyar kisebbség együttélésére nézve, erről megfeledkezni hiba – mondotta. Kitért arra is, hogy Székelyföldön minden tényező adott egy autonómia kialakítására.
Azonos szlovák és román reflexek
A Felvidékről érkezett Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke a szlovákiai magyarok helyzetét mutatta be. A történelmi visszatekintés után a közelmúlt eseményeit vázolta, előadásából kitetszett: a szlovák és a román nemzetállami reflexek nagyon hasonlóan működnek. A szlovák alkotmány kirekesztő, megfogalmazói másodrendűnek tekintették a más etnikumú állampolgárokat, tételesen is megjelenik benne: az ország területén élő különböző nemzetiségek érezzék együvé tartozásukat. „Nem együvé tartozunk, csak legyen meg az az érzésünk, hogy olyan, mintha” – hangsúlyozta az előadó. 1998 és 2000 között olyan módon alakították át nyolc megyésre az ország közigazgatását, hogy egyetlen tartományban se legyen 25 százalék fölött a magyarok aránya. A 2001-es választásokon a magyarok összefogtak, és az öt megyében, ahol élnek, jó eredményt értek el, Nyitra megyében sikerült többséget megszereznie a Magyar Közösség Pártjának (MKP), négy évvel később azonban a szlovák pártok egyesítették erőiket, a magyarok nem tudták megismételni korábbi sikerüket, majd a szlovák kormány is gondoskodott erről, úgy módosította a választási körzeteket, hogy ez többé ne is legyen lehetséges.
Szlovákia jó példa arra, mennyi hátránnyal jár, ha a megyéket mesterségesen, nem a történelmi határok mentén hozzák létre, ma már szlovák szakértők és politológusok is nyíltan elismerik ezt – egyikük egy tévévitában mondta el: a megyésítés politikai döntés volt, és a magyarok ellen irányult. „Vívják ki Székelyföld autonómiáját, és lehet, ezzel nekünk is segítenek” – zárta előadását Őry Péter
Partiumi próbálkozások
APartiumi autonómiatörekvésekről Szilágyi Ferenc egyetemi adjunktus beszélt; próbálják bevinni a közbeszédbe az autonómia, a regionalizmus fogalmát, de az út elején járnak, inkább kérdésfelvetések vannak, válaszok még nincsenek. Egy jól működő régió akkor jöhet létre, ha kifelé az elválasztás, belül pedig az együttműködés jelenik meg hangsúlyosan, Partium esetében számos olyan tényező létezik, melyek szinte törvényszerűen adnák önálló régiós státuszát: Bukaresttől távol, az ország szélén helyezkedik el, természetes választóvonalak (a Kárpátok) határolják, nyugati irányban nyitott földrajzi szempontból mesterségesen létrehozott, de egyre légiesebbé váló államhatár a választóvonal, de a határon átívelő vonzáskör szintén előnyös, segítheti a térség nyugati irányú gazdasági integrációját. Vannak fékek is, melyek az önálló, autonóm régió létrejöttét akadályozzák: ilyen a több nemzetiségű lakosság, ami nagyon megnehezíti az egységes regionális öntudat kialakulását, de nincsenek történelmi előzmények sem, csak rövid ideig volt önálló tartomány, és nehézség az is, hogy két párhuzamos társadalom létezik, a magyar Partium és a román Crişana, a kettő között semmiféle kapcsolat nincs, a két közösség egymással szemben határozza meg magát. Éppen ezért nagy dilemma számukra, hogyan képzeljék el a partiumi autonómiát. Mindenképpen területi és nem etnikai alapon határoznák meg, és kétnyelvű lenne. Szerkezetileg Székelyföld sokkal kevésbé koherens, mint Partium, de a nagyon erős helyi identitástudat teszi sokkal előrehaladottabbá az itteni folyamatot – fejtette ki Szilágyi Ferenc. „Hatalmas kihívás áll előttünk az elkövetkezőkben, az identitáserősítés. Úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, felépült erőművet, amely teljesen működőképes, csak nincs meg a kritikus tömeg, hogy beinduljon a reakció. Ha ezt el lehetne érni, úgy gondolom, már magától működne a többi” – fogalmazott a váradi előadó.
Szótár kultúránk megismeréséhez
Az autonómiakonferencia központi témájához, a román–magyar párbeszédhez közvetlenül kapcsolódó kiadványt mutatott be Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, nyelvész, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke. A Magyar–román kulturális szótár rólunk szól, román nyelven román partnereinknek – mondotta, hiánypótló kiadványról van szó, ilyen jellegű könyv még nem jelent meg, pedig tulajdonképpen rég esedékes és szükséges lett volna – fogalmazott. Hasznos és fontos információkat közvetít a magyar kultúráról azoknak, akik nem ismerik a magyar nyelvet, több mint háromszáz szócikkben, írásban közlik a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat. A szótár alapfogalmakat ismertet, a Bibliától a hungarikumokig (Béres-csepp, Rubik-kocka), és műfajához illő módon indulat- és érzelemmentes, nem offenzív és nem defenzív – hangsúlyozta Péntek János, aki azt is elmondta, négy évvel ezelőtt kiadták a mostani könyv párját, a Román–magyar kulturális szótárat, amely a román kultúrát mutatta be a nyelvet nem ismerő magyar olvasóknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdővidéki polgármesterek a községvezető mellett
Kiállnak az erdővidéki polgármesterek a huszonkilenc napos előzetes letartóztatásba helyeztett Sikó Imre mellett. Az elöljárók azt kérik, hogy Sikó szabadlábon védekezhessen, ennek érdekében már félezer aláírást gyűjtöttek össze. Mint mondták, hisznek a bölöni polgármester ártatlanságában és a román igazságszolgáltatásban.
Bölön község polgármestere, valamint a közbirtokosság vezetője és annak fia – szerda este – egy tettlegességig fajuló nézeteltérésbe keveredett a bölöni rendőrőrs vezetőjével és annak helyettesével.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és az RMDSZ megyei vezetője, Klárik László, Sepsiszék-Erdővidék szenátora, Márton Árpád, parlamenti képviselő, Váncza Tibor, az RMDSZ erdővidéki ügyvezető elnöke, az erdővidéki polgármesterek és egy bölöni tanácstag is részt vett azon a hétfői sajtótájékoztatón, melyet a Sikó- ügy kapcsán tartottak.
„A rendőrség hitele válságban van. Sok esetben a rend őrei azt a látszatot keltik, hogy nem a közösség érdekeit védik. Előbb-utóbb megtörtént volna ez az eset, ha nem itt, máshol. A rendőrséggel szemben a helyi közösségek többször megfogalmazták már panaszaikat” – mondta Klárik László, Sepsiszék-Erdővidék szenátora. Leszögezte, elvárják, hogy tegyenek rendet, mert visszás a helyzet „ha egy jogállamban, a közösség által megválasztott elöljárónál nagyobb becsülete van egy kihelyezett rendőrnek”.
Tamás Sándor hangsúlyozta, a történelem nem szerdán kezdődött és ennek tudatában fontos kivizsgálni az előzményeket. Ebben az esetben az ügy nyilvánossá tétele segíthet a legtöbbet. Az elöljáró rámutatott, hogy ha a lakosság félelem nélkül együttműködik és vállalja tanúvallomását, az ügyben nagy előrelépés történik. Bölön községnek a rendkívül bonyolult etnikai összetétele ellenére (45,68% roma, 35,82% magyar és 13,68% román) Sikó Imre polgármester tíz éves községvezetői munkája során közösség bizalmát és támogatását élvezte. Hodor Béla, Bölön alpolgármestere elmondta, hogy eddig mintegy 550 aláírás gyűlt össze azért, hogy Sikó szabadlábon védekezhessen.
Ugyanakkor Márton Árpád arról tájékoztatott, „ahhoz, hogy valaki előzetes letartozásba kerüljön, három tényező – illetve ezek egyike kell fennálljon: az illető újabb bűncselekményt fog elkövetni, mint egy bűnszövetség tagja megszökhet az országból, illetve fennáll a veszélye, hogy eltünteti a terhelő bizonyítékokat”. Ebben az esetben itt egyik tényező sem áll fenn – nyomatékosította Márton. Viszont azt, hogy a rendőrök nincsenek felfüggesztve és nyomást gyakorolnak a lakosságra, az egyik tanácsos és az alpolgármester is megerősítette. „Miért nem foganatosítják ugyanazokat az intézkedéseket a rendőrök ellen is, mint a polgármester ellen?” – tették fel a kérdést. Az erdővidéki polgármesterek is úgy vélekedtek, hogy nincs megfelelő kommunikáció az önkormányzatok és a rendőrség, illetve a re rendfenntartók és a lakosság között. Kérik, hogy az incidensben szereplő rendőröket helyezzék el Kovászna megyéből.
Váncza Tibor hangsúlyozta, hogy Sikó Imre nem egy köztörvényes bűnöző, hanem egy harmadik mandátumánál lévő, nyugodt, kiegyensúlyozott ember, aki „nem érdemli meg ezt a procedúrát, amin átesik”. Az erdővidéki polgármesterek, helyi önkormányzati képviselők és Orbán Bara Gábor, a Területi Közrendészeti Hatóság titkára számolt be az eset előzményeiről.
Az elöljáró és a rendőrőrs vezetője közötti viszony régóta feszült, mert az őrsvezető szigorúan kezeli a kihágásokat, azonban sok esetben nem tett eleget hivatali kötelességeinek és tizenkét évig használta jogtalanul, ingyen az orvosi szolgálati lakást. Ez utóbbi esetben törvényszéki felszólítást kapott a kiköltözésre. A kifogások orvoslásáért november 20-án megszervezték a rendőrséget felügyelő Területi Közrendészeti Hatóság ülését, ahol Sikó Imre, a közbirtokosság elnöke és a roma közösség képviselői is felrótták a sérelmeiket a rendőröknek. A tettlegesség azután következett be.
Orbán Bara Gábor, a rendőrséget felügyelő hatóság titkára bemutatta azt a 32 tanúvallomást tartalmazó iratcsomót is, melyben szemtanúk számolnak be a tettlegesség előzményeiről. Eredetileg mintegy hatvan vallomástevő jelentkezett, de egy részüket feltételezhetően megfélemlítették. Olyan panaszokról is tudomást szerezhettünk melyekben a rendőr elkobozta egy illető favágógépét és csak 700 lej ellenében válthatta ki, egy másik személy a személyazonosságiját válthatta meg 200 lejért. „Tény, hogy a törvény előírja, hogy a személyazonossági igazolványt mindig magunknál kell tartanunk, de egy, a kaszájával a mezőre induló embert biztos nem lehet leigazoltatni. Megbüntetni lehet” – magyarázta Bara.
Racolta Alexandru bölöni önkormányzati képviselő szerint ötven éve nem volt konfliktus a nagyon színes etnikumú községben, így a közösség felháborodott a történések kapcsán. Az atrocitásnak vannak szemtanúi, de megfélemlíthetők, mert a rend őrei nincsenek felfüggesztve. Ott járőröznek Bölön utcáin – hangzott el.
Sikó megfellebbezte a 29 napos előzetes letartóztatásról szóló ítéletet, az ügyben november 26-án délelőtt születik döntés – tudtuk meg a törvényszék munkatársától. Tóth Zsigmond rendőrségi szóvivő közölte, hogy a bölöni rendőrök ellen nem érkezett feljelentés. A rendőrségen belső kivizsgálás folyik az ügy kapcsán.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Hírsaláta
GYENGE AZ OKTATÁS. Az iskolások olvasási, matematikai és természettudományos képességeit összegző, nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (Programme for International Student Assessment, PISA) szerint Romániában 3–6 százalékpontos a javulás 2009 óta, de a megméretéseken a diákok 37–40 százaléka még így is leszerepel. A felmérésben szereplő romániai gyermekek 3,2 százaléka mutatott kiemelkedő teljesítményt, míg közel 41 százalékuk matematikából nagyon gyengének bizonyult.
ROMLIK AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS. Harmincharmadik helyen áll Románia az európai országok között az egészségügyi ellátás tekintetében, 478 pontot ért el a maximális 1000-ből. Tavalyhoz képest egy hellyel lejjebb került az ország, a sort Szerbia zárja a 34. helyen. A Hotnews által idézett felmérés szerint az egészségügyi szolgáltatások minőségében Hollandia áll az első helyen, ezerből 870 pontot gyűjtve össze, majd Svájc, Izland, Dánia és Norvégia következik. FELTŰNÉSI VISZKETEGSÉG. Nemzetiszínű csokornyakkendőre váltotta trikolór hajpántját a kovásznai diáklány december elseje tiszteletére. Sabina népviseletben ment iskolába a nemzeti ünnepet megelőző pénteken, és fényképeket osztott meg erről a Facebook-oldalán. (Wowbiz.ro) VONATBALESET PARAJDON. Vasúti baleset történt szerda reggel Hargita megyében: vonat rohant bele egy haszongépjárműbe. Az autó vezetője megsérült. Hírügynökségi jelentések szerint a nyolc órakor történt baleset miatt leállt a forgalom a 13A számú országúton Parajd kijáratánál. A megyei rendőrség szóvivője szerint a sofőr vélhetően látta az érkező személyvonatot, ennek ellenére akart áthajtani a vasúti síneken. HATVANKILENCEDIK. Nőtt a korrupció mértéke Romániában idén az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki a Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott adataiból. Románia 43 ponttal a 69. helyen áll a 177 országot tartalmazó listán, míg egy évvel korábban a 66. volt. (Krónika) LEGYEN NEMZETI ÜNNEP A KISEGYESÜLÉS IS. Nemzeti ünneppé nyilvánítaná január 24-ét a Iaşi megyei SZLSZ – jelentette be Jászvásár polgármestere, Gheorghe Nichita, aki szerint Victor Ponta miniszterelnök is támogatja az ötletet. Hasonló kezdeményezése a SZDSZ-nek 2010-ben is volt, amelyet a szenátus elfogadott, de 2011-ben, amikor a képviselőház is szavazott róla, elutasították. 1859. január 24-én egyesült Moldva és Havasalföld, ekkor választotta meg mindkét tartomány Alexandru Ioan Cuzát fejedelemmé. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tüntetés az egyházak állami támogatása ellen
Országszerte tüntetéseket terveznek év végére az ellen, hogy az egyházak állami finanszírozást kapjanak.
A Romániai Szekuláris Humanista Egyesület által szervezett, „Kórházakat akarunk, nem templomokat” elnevezésű tüntetés Facebook-oldalán Alexandru Ioan Cuzára is hivatkoznak, aki egy pontosan 150 évvel ezelőtti törvényben „a kolostorok pénzét iskolák és kórházak fenntartására fordította”.
A vasárnapra hirdetett esemény leírása szerint a tüntetésben résztvevők hivatalos intézmények előtt fotózzák majd le magukat az állam laicizálódását támogató üzeneteket tartva.
A kormány idei utolsó ülésén, többek között, a kovásznai Fenyő Szállót „adta ajándékba” az ortodox egyháznak.
(Transindex/yahoo news)
Nyugati Jelen (Arad)

Bekebelező ortodoxia
Sokszor kiderült, hogy a mindenkori román kormányok inkább akadályozzák, mint segítik a székelyföldi megyék fejlődését. A szocializmus éveiben betelepítésekkel, ezzel párhuzamosan erőszakolt iparosítással próbálták az ország közepén fekvő, „idegenek” lakta terület magyar lakosságát felhígítani, katonai, rendőri, csendőrségi, titkosszolgálati létesítményekkel teleszórni, s mert tervük nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az új demokráciában a „hagymakupolás honfoglalásnak” nevezett jelenség vette kezdetét: templomokat, kolostorokat építettek a Székelyföldre, tájidegen épületeket húztak föl, most meg az ortodox egyház kistafírozásával igyekeznek teret nyitni az elrománosításnak az ortodox egyház gazdasági erejének erősítése révén.
Ilyen összefüggésben az égadta világon semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány karácsonyi ajándékként a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségnek ajándékozta a Tündérvölgyben épült Fenyő szállodakomplexumot, a honvédelmi minisztériumnak meg azt a vadászvillát, melyet Ceauşescunak épített annak idején a megye, de melyben végül egyetlenegyszer sem szállt meg a diktátor. Később Traian Băsescu használta időnként, főként, míg meg akarta nyerni magának a székelységet. A román állam ilyen természetű nagylelkűsége nem új keletű, annak idején, 2004 környékén a nemzeti bank sepsiszentgyörgyi épületét is a két székely megye ortodox püspökségének ajándékozta. A képviselőház nem túl éles elméjű vezetője, Valeriu Zgonea el is nyilatkozta magát az említett ügy kapcsán, mondván: „Azt gondolom, hogy a püspökségek és az egyház sok jó dolgot tehet ott, ahol az állam tehetetlennek bizonyult. Végül is a románoké, Romániában vannak, s a románok kell hogy hasznát élvezzék.” Maga a kormányrendelet sem vall élesebb észjárásra eme gesztus indoklásában, amikor „a román állam alapvető intézménye, a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának imperatívuszára” hivatkozik. Pontáék kicsit eltévedtek a huszonegyedik században, feledik, hogy a nagykönyv szerint az államnak és az egyháznak egymástól függetlennek kell lennie, s azt is, hogy egyik elődjük, Alexandru Ioan Cuza már 150 évvel ezelőtt törvényben rendelte el, hogy a kolostorok pénzét iskolák és kórházak fenntartására kell fordítani.
A 25–30 éve épült egykori bankház, a Fenyő Szálló, de még a vadászlak is – stílusa révén – pontosan jelzi az ortodoxia újabb térhódításának korát tájainkon.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt az egyik kommunista pribék
Elhunyt egyike annak a 35 egykori, politikai foglyok halálát okozó vagy őket kínzó büntetés-végrehajtási alkalmazottnak, akik ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) indított vizsgálatot – jelentette be Andrei Muraru, az IICCMER elnöke.
Muraru vasárnap este a Digi 24 televíziós csatornának nyilatkozva elmondta: Iuliu Sebeștinről, a szamosújvári börtön egykori alkalmazottjáról van szó, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt.
Sebeștin fizikai és pszichikai kínzásnak is alávetette a rabokat, és az intézet által összegyűjtött adatok szerint számos egykori elítélt haláláért felelős. Miután azonban tavaly októberben elhunyt, a továbbiakban már nem vizsgálódnak ellene.
Muraru megjegyezte: fennáll a veszélye, hogy az általuk összeállított lista egyre rövidüljön, ha nem jutnak elegendő forráshoz annak érdekében, hogy sikerüljön elegendő terhelő bizonyítékot gyűjteni az egykori pribékek ellen. Megjegyezte: jelenleg 4-5 egykori, általuk megtalált, ma is élő pribék ügye van olyan stádiumban, hogy megtehető ellenük az ügyészségi feljelentés, de reményét fejezte ki, hogy az év közepéig a 35 érintett zömének személyazonossága nyilvánosságra hozható lesz.
Azt is elmondta, hogy idén júliustól az egykori határőrök ellen is vizsgálatot indítanak. Azokról a tisztekről van szó, akik a 70-es 80-as években parancsot adtak a határokon illegálisan átkelő személyek lelövésére, illetve megölték őket. Muraru szerint ez jóval hosszabb lista lehet, mint a pribékeké, mivel az érintettek a bűncselekmények elkövetése idején 30-40 évesek voltak.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vișinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vișinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt.
A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene. A másik, immár ismert egykori lágerparancsnok Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt.
Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),