Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ciucur Losonczi Antonius
426 tétel
2015. augusztus 22.
Lemondott két iskolaigazgató
Két nagyváradi magyar középiskola élén is személyi változásra lehet számítani amiatt, hogy az Ady Endre Líceum és a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium igazgatónője is lemondott tisztségéről.
Szeptember 1-jétől új igazgatója lesz az Ady Endre Középiskolának és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumnak is, Tóth Márta, illetve Szabó Zsuzsanna helyett. Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes ezzel kapcsolatban tegnap azt nyilatkozta a Bihari Naplónak: a megyei tanfelügyelőség magyar tagozaton egyetlen iskolaigazgató esetében sem döntött úgy, hogy nem hosszabbíthatja meg az augusztus 31-én lejáró mandátumát, azok tehát, akik nem maradnak eddigi vezető tisztségeikben, személyes, családi vagy egyéb okokra hivatkozva saját maguk döntöttek úgy, hogy nem szeretnék folytatni tevékenységüket, és ezért benyújtották lemondásukat. A továbbiakban a tanfelügyelőségre hárul az a feladat, hogy kinevezzen valakit az érintett tanintézmények elére, akik lehetnek ott dolgozó, vagy akár az adott iskolán kívüli személyek is, ha vállalják. A kritériumok közt szerepel, hogy rendelkezzenek 2-es fokozattal és címzetes tanügyi állással, valamint menedzseri képesítéssel. A megbízatásuk maximum egy évre szól majd, illetve addig, míg a minisztérium nem dönt úgy, hogy versenyvizsgát hirdet a poszt betöltésére, mely esetben négy évig lehetnek funkcióban. Információnk szerint az Ady Endre Líceum igazgatói tisztsége betöltésének egyik fő esélyese Vad Márta, aki eddig a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatónője volt, de korábban a bihari Gáspár András Általános Iskolát is irányította.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. augusztus 28.
Változások magyar iskoláknál
Bihar megye- Csütörtök délután a tanfelügyelőség vezetőtanácsa véglegesítette a Bihar megyei iskolák vezető funkcióiba való kinevezéseket. Magyar tannyelvű tanintézmények élén is történtek változások.
Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes arról tájékoztatta az Erdély Online-t: a tanügyi törvény 45. cikkelye vonatkozó cikkelyei alapján azon tanintézményekben, ahol kisebbségi osztályok is működnek, kötelező módon az illető nyelvet beszélő igazgató vagy aligazgató kell legyen, akik ajánlással is kell rendelkezzenek az illető etnikum, jelen esetben a magyar közösség parlamenti képviseletétől.
Az új nevek
Bihar megyében az érintett vezetők esetében csak akkor történtek változások, ha az érintettek írásban jelezték abbeli kérésüket, hogy ne hosszabbítsák meg augusztus 31-én lejáró kinevezésüket, mivel szeretnének visszamenni tanítani a katedrára. Ennek megfelelően Nagyváradon az Ady Endre Középiskolában Vad Márta váltja Tóth Mártát az igazgatói tisztségben, aligazgató marad Ciubotariu Éva. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Szabó Zsuzsanna utódja az eddigi aligazgató, Zsíros Anikó lett, akinek a helyébe lépett Fazekas Tibor. A Nicolae Bălcescu Általános Iskolában az aligazgatói tisztségét nem kívánta megőrizni Cseke Sándor, míg a Művészeti Líceumban Rácz Eliza lesz az aligazgatónő Tiponuţ Mónika helyett, akit a biharfélegyházi általános iskolát irányítja majd szeptember 1-től Petruş Cristian helyett, aki visszatért Váradra.
Vidéken megvált tisztségétől a belényesi általános iskola aligazgatója. Mivel Vad Márta távozásával megüresedett a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatói pozíciója, oda Szabó Csillát nevezték ki, aki eddig a tanügyminisztériumban dolgozott a kisebbségi osztályon, és most tulajdonképpen úgymond hazajött.
A Pedagógusok Házában és a tanfelügyelőségen magyar szempontból nem történt változás.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. augusztus 31.
Szobra lesz IV. Béla királynak
A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson.
Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája.
A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van.
A főbb programok
Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok
Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 3.
Igazgatónőként tért vissza iskolájába
Nagyvárad- Szeptember 1-től Vad Márta személyében új igazgatónője van az Ady Endre Középiskolának. A pedagógus tegnap a Bihari Naplónak beszélt arról: miért döntött úgy, hogy elvállalja a tisztséget, milyen tervei vannak, miért gondolja azt, hogy az Ady „Az Iskola”.
Vad Márta elmondása szerint kisgyermekkora óta pedagógus szeretett volna lenni. Ezzel a tanárai és osztálytársai is egyetértettek, így természetes volt számára, hogy ezt a hívatást választotta. Amúgy négy éven keresztül az Ady Endre Elméleti Líceum jogelődjében, vagyis az 5. számú Ipari Líceumban „koptatta az iskola padot és a lépcsőt”, és pontosan ez volt az egyik indoka annak, hogy elfogadta az igazgatói tisztség betöltésére vonatkozó kinevezést. Úgy érezte: hazatért, hiszen visszavárta őt az az iskola, ahonnan elindult.
De ne rohanjunk ennyire előre az időben. Az érettségi után Temesvárra került, ahol matematikai tanulmányokat folytatott, majd Váradon bővítette matematikai és informatikai ismereteit. Szintén a partiumi megyeszékhelyen járt mesterképzésre, melynek keretében az iskolavezetés fortélyait sajátította el. „Ez egy belső indíttatás volt valahol, már akkor éreztem: ez az, ami engem érdekel”- magyarázta. Az egyetemi évek után a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium címzetes tanára lett, 14 év elteltével azonban úgy döntött, váltani szeretne, vagyis egy új irányba mozdulna el. Ez volt az iskolavezetés, melynek gondolata tehát egy tudatos elhatározás eredményeként született meg. Versenyvizsgázott, és Bihar községbe került, ahol a helyi Gáspár András Általános Iskola igazgatói tisztségét töltötte be. Utólag visszatekintve, meggyőződése: ez volt az a hely, ahol gyakorlatilag megtanulta a szakma csínját-bínját. „Egészen más, mint tanítani. Nagyon jó, ha átlátod az oktatási rendszert, mert részese kell legyél, meg kell tapasztald ahhoz, hogy érezd: lehet másképp, lehet változtatni, kevés befektetéssel is hatékonyabbá, élvezetesebbé tudod tenni. Bár a sok papírmunka nem hat ösztönzőleg, azért megpróbálhatunk tenni annak érdekében, hogy a rendszer ne legyen annyi bonyolult és túlterhelt”- vélekedik.
Az Iskola
Bihar után egy évet a Pedagógusok Házában dolgozott, majd a tanfelügyelőségen, illetve a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum következett. Az elmúlt napokban mondott igent egy újabb felkérésre, vagyis hogy immár a váradi Ady Endre középiskolát irányítsa, no meg azért is, mert meglátásában ez „Az Iskola”, a nagyváradi és bihari magyarság iskolája, az Alma Mater, csupa nagybetűvel. Egy olyan oktatási intézmény, aminek hosszú évtizedek alatt kialakult hagyományai vannak, amelyek természetesen az idő múlásával tovább bővülnek. Megítélésében viszont fontos, hogy ezeket ne csak őrizzék, hanem tovább is vigyék, például úgy, hogy a diákok ezentúl is szép eredményeket érjenek el, hiszen az adys mivolt, státus, öregdiákság kötelez. Akik ebbe az iskolába jártak, tudják, hogy műveltségüket nagyrészt ennek a tanintézménynek is köszönhetik… Emellett nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a gyermekek lelki nevelésére, illetve arra, ami mindig is jellemezte az Adyt, vagyis hogy egészséges önbecsülést és tartást adott a diákjainak. Megtanulták tisztelni egymást, és erősödött az identitásuk, a magyarságtudatuk, olyan örök érvényű értékekkel gazdagodtak, mint például a hazaszeretet érzése.
Vad Márta arról is beszélt lapunknak: sokat segített neki a tanfelügyelőségen eltöltött idő, ahol megtanulta: nem csak az iskolát kell nézni, hanem a közösséget, s az egészet együtt, egységesen szemlélni, különösen amiatt, mert egyre kevesebben vagyunk, fogyunk. Ugyanakkor meg kellene tenni mindent annak érdekében, hogy a gyermekeink a szülőföldjükön maradjanak, vagy ha el is mennek külföldre tanulni, térjenek haza.
Infrastrukturális újdonságok
Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy önerőből, illetve a szülőbizottság segítségével rendbe lett téve az iskola három osztályterme, és az önkormányzat támogatásával nyolc további tanterem vár felújításra, illetve jelen pillanatba is dolgoznak ezekben a helyiségekben. Remélhetőleg a munkálatok a szeptember 14-i tanévnyitó ünnepségig befejeződnek.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 3.
Több diákja lett a Szent László Líceumnak
Nagyvárad- Hatszázról nyolcszáz főre nő a most kezdődő tanévben a Szent László Líceum diákjainak létszáma. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, a tanintézményen belül újabb termeket fognak majd élettel megtölteni. A felújítások a püspökség támogatásával zajlanak.
Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatónője z Erdély Online-nak arról számolt be: radikális változásokat kellett eszközölni abból a szempontból, hogy a most következő tanévtől kezdve négy kilencedik osztály indul, ugyanis átvették a Mihai Viteazul Műszaki Kollégiumtól a turizmus és közélelmezés líceumi osztályokat (IX., XI. és XII. osztály), illetve a szakács szakiskolai részleget (IX. és X. osztály). Ez tehát azt jelenti, hogy a kilencedik évfolyamon a könyvelés és humán teológiai osztály mellett indul egy négyéves képzést biztosító líceumi és egy hároméves szakiskolai szakács képzést adó osztály is, utóbbi kettő a turizmus és közélelmezés szak részeként. A szakoktatás nem biztosít érettségit a diákok számára, azonban a közélelmezési szak líceumi osztályaiba járók érettségizhetnek.
A felsoroltak miatt az iskola földszinti részét teljesen át kellett alakítani, a javításokat, illetve a felújítások teljes egészében a római katolikus püspökség finanszírozta. Egy ideje már zajlik a munka: a belső tereket átalakították, és végre a hátsó lépcsőfordulónál lekerült az a vasszerkezet, melyet még a szocializmus idején szereltek fel, és idegen testként csúfította a teret. Most azonban rálátás nyílt arra, hogy milyen szép díszítések vannak a falon, egészen másként néz ki a vaskorlát, illetve átjárhatóvá lett a folyosó.
Szép új konyha
Amellett, hogy az alsó részt szinte teljesen restaurálták, a konyhát is zéróra lecsupaszították, új járólapok és fali csempék kerültek a régiek helyére, így tökéletesen megfelel majd úgy a szakiskolások, mint a líceumba járók igényeinek, akik elméleti és gyakorlati tudásra egyaránt szert kell tegyenek, s ahogy az évek telnek, utóbbi óráik száma egyre növekszik. Sok időt fognak tehát eltölteni a konyhában, ahol megtanulnak főzni, különleges és egészen szokványos ételeket készíteni, illetve párhuzamosan mindezzel „praktizálni” is fognak vendéglátóipari egységekben. „Ez számunkra nagy kihívás, hiszen egy egészen új oktatási forma, ezért gondoltuk úgy, hogy korszerűsítünk két osztálytermet is, ahová ezek nagy létszámú szakosztályok költöznek be”- magyarázta az igazgatónő. Hozzátette ugyanakkor: ha folytatódik ez a növekedési tendencia, akkor jövőre már szükségük lehet arra az épülettömbre is, melyet jelenleg nem használnak, nincs igazuk tehát azoknak, akik azzal vádolják őket, hogy nem tudják megtölteni élettel az iskola folyosóit, termeit.
Természetesen a szaktantárgyakat tanító oktatókat is alkalmazniuk kellett, két teljesen új katedra jött tehát létre. „A hozzánk átkerült diákok nagyon szép környezetben tanulhatnak tovább. Böcskei László megyés püspök a lehető legkomolyabban viszonyult ehhez, abból kiindulva, hogy a tanulók komfortérzésén túl az is fontos, hogy pozitívak legyenek a visszajelzések az itt zajló oktatásról”- hangsúlyozta Zalder Éva.
Konyhai felszerelések
A konyhai felszerelések beszerzését (ami elég sokba kerül, hiszen nem csupán edényekről, hanem kályhákról, fridzsiderekről, fritőzökről, fagylaltgépekről, tésztakeverőről van szó) a mallersdorfi ferences nővérek biztosították, akik Németországból hozatták ezeket a vadonatúj felszereléseket, berendezéseket. Erre szükség is volt, mert amelyek itt maradtak még a gazdasági líceumtól, azok használhatatlanok voltak, roncstelepre valóak. Most viszont egyforma porcelán étkészletet, nagyon szép poharakat és csészéket használhatnak a szentlászlósok, és a 21. századhoz méltó környezetben tanulhatnak majd ezen tanintézetbe átkerült diákok a felújítás után anélkül, hogy szegregálnák őket, sőt, még arra is lehetőségük nyílik, hogy átvegyenek valamit az iskola szellemiségéből.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 6.
Nyolcszáz éves írásos említés
Szeptember 4-6. között tartotta XXI. Partiumi Honismereti Konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az ünnepélyes megnyitót a borsi kultúrházban tartották.
Bors nyolcszáz éves első okleveles említése- kiemelve egyúttal azt is, hogy a település ennél jóval régebbi múltra tekint vissza-, valamint a helyi értékfeltárás és -megőrzés volt a fő témája a PBMET elmúlt hétvégén zajlott XXI. Partiumi Honismereti Konferenciájának, melyre több mint 120 vendég érkezett itthonról, illetve Magyarországról is. Az ünnepélyes megnyitót a borsi művelődési házban tartották, és áhítattal kezdődött. Pálos István római katolikus apátkanonok arra hívta fel a figyelmet: napjainkban, amikor sajnos egyre nagyobb teret hódít az azonosságtudati zavar, különösen szükség van olyanokra, mint a PBMET tagjai, akik emberpróbáló erőfeszítéseket tesznek közös múltunk, történelmünk, és épített örökségünk megismerése, Istenbe és önmagunkba vetett hitünk megtartása érdekében. Forró László református püspökhelyettes Máté evangéliuma 6. részének 33. versét idézve („Keressétek először Istennek országát”) arról beszélt: az ige szempontjából Isten országa határozza meg a jelen minőségét, a tanácskozás résztvevőiről pedig elmondható, hogy a múltat átértékelve egy kegyelmi időbe helyezik át. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke arra kérte a jelenlevőket: egyperces néma felállással emlékezzenek az idén elhunyt Kordics Imrére- aki csendessége és zárkózottsága dacára sokoldalú, fantasztikus kutató volt-, valamint Mihálka Zoltánra, a mindent tudó, „kétlábon járó enciklopédiára”.
Értékközösség
Bátori Géza borsi polgármester azt emelte ki: idén van 800 esztendeje annak, hogy a Varadi Regestrum említi Bors települést, melynek jelenlegi vezetői Várad elöljárójával ellentétben fontosnak tartják, hogy megismerjük gyökereinket, hogy legyen mihez ragaszkodnunk. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azon meggyőződésének adott hangot: a műemlékvédők egy értékközösséget alkotnak, és olyan szakemberek, akik összegyűjtve sokféle dokumentumokat, múltunk töredékeit, a morzsákat összerakva megteremtik ezek írott formában való tanulmányozásának lehetőségét. A megjelenteket ezután üdvözölték még: Széman Péter, az EMKE elnöke, Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság vezetője, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökhelyettese, Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, valamint Révász Gizella, az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Fényes Elek-díjak
Fényes Elek-díjat kapott Deák József Sándorborossebesi tanár, helytörténész és Bátori Géza borsi polgármester, valamint Szent István emlékplakettet vehetett át Lőrincz Lajos alpolgármester. A szünet után plenáris üléssel folytatódott a konferencia. Lőrincz Lajos Bors természet-földrajzi viszonyait ismertette, Kupán Árpád helytörténész pedig Bors történetét foglalta össze röviden, majd Dukrét Géza mutatta be Kupán Árpád: Új borsi krónika- Állandóság és változás a városiasodó község életében című monográfiáját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 9.
Magyarul a művészetek is jobban érthetőek
Nagyvárad- Rácz Eliza rajz, festészet és művészettörténet tanárnő nyilatkozott honlapunknak annak kapcsán, hogy a tanfelügyelőség őt nevezte ki a Művészeti Líceum új aligazgatónőjének. Többek közt arról beszélt: miért tartja fontosnak a magyarul zajló művészeti oktatást.
„Nagyon régóta tagja vagyok az iskola közösségének, hiszen 1995-ben még kilencedikes diákként kerültem a Művészeti Líceumba”- nyilatkozta az Erdély Online-nak Rácz Eliza aligazgatónő. A középiskolai tanulmányai után a Nagyváradi Egyetem Vizuális Művészetek Karára felvételizett, majd 2005-ben tanárként tért vissza szeretett alma materébe, ahol rajzot, festészetet és művészettörténetet tanít azóta is. „Úgy érzem ezért valahányszor belépek az iskola kapuján, mintha hazatérnék”- magyarázta. Ennek köszönhetően jól ismeri a belső rendszert és a kollégáit, kiváló a kapcsolata volt tanáraival is, számos rendezvényt szerveztek már közösen. Úgy fogalmazott: többek közt emiatt is fogadta nagy örömmel és tekintette megtiszteltetésnek azt, hogy a tanfelügyelőség őt nevezte ki aligazgatónőnek, egyelőre egy évre. Hozzátette: ugyanakkor kihívásnak is tartja, de reméli, hogy ezután is megmarad a tanártásaival, a diákokkal és a szülőkkel ápolt jó viszonya. Amúgy véleménye szerint a kollégai pozitívan álltak hozzá a kinevezéséhez, hiszen már régóta ismerik az iskolában kifejtett tevékenységét. Rácz Eliza hangsúlyozta: mindig fontosnak tartotta a művészeti oktatást, s ezen belül a magyar nyelvűt, akkor is, amikor párhuzamosan hat éven keresztül a Mihai Eminescu Főgimnáziumban is tanított. Igyekezett megszerettetni a tanítványaival a művészetek világát, meglátásában a fiatalok érdeklődést tanúsítanak, sőt az utóbbi időben sokkal nyitottabbak. Sokat számít az otthoni háttér, hogy milyen környezetből jönnek, ezért a szüleik, hozzátartozóik figyelmét is megpróbálják felhívni arra, hogy mennyire lényeges a művészeti oktatás. A diákokat kisebb korban a realizmus, illetve az akadémista festészet vonzza a leginkább, nyilván amiatt, mert nehezebben tudják megérteni a kortárs művészet filozófiai hátterét. Úgymond fel kell nőniük ehhez, de a tanárok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a különféle órákon a gyermekek minél nagyobb hajlandóságot mutassanak az új művészeti irányzatok befogadására. Tehetségekből nincs hiány, általában már kicsi, 5-6 éves kortól kezdve rá lehet jönni arra, hogy egy-egy gyermek milyen adottságokkal rendelkezik. Olyanok is vannak, akik egyaránt jól rajzolnak és zenélnek, ezért minden V. és IX. osztályban van egy képességfelmérő vizsga, melynek az eredménye alapján úgy próbálják irányítani a diákokat, hogy ez a képességeiknek a legjobban megfeleljen.
Anyanyelvükön
Sajnos belsős magyar ötödik osztályt a most kezdődő tanévben nem tudnak indítani, pedig az iskola mindent megtett ennek érdekében, azonban nem volt elég jelentkező, de jövőre újra próbálkoznak majd ezzel. Viszont indítanak külsős magyar ötödik osztályt zene szakon, ezen a héten még be lehet iratkozni. A szaktanárok egy képességvizsgán felmérik, hogy milyen vokális és auditív képességekkel rendelkeznek a jelentkezők, az órákat pedig kétszer egy héten tartják majd, délután. „A lehetőségekhez mérten próbálunk hagyományt teremteni abból, hogy legyenek magyar tagozatos osztályok. Ez egy plusz az iskolának is, a gyerekek pedig előnyt élveznek abból a szempontból, hogy anyanyelvükön ismerkedhetnek a művészeti világával”- nyomatékosította az aligazgatónő. Megtudtuk azt is, hogy a nyári vakációban az iskola önerőből tantermeket festett ki, kicserélte a megrongálódott padokat, székeket. Nagyobb renoválásokat azonban nem kellett eszközölni, mivel néhány évvel ezelőtt fel lett újítva az iskola. Úgyhogy szeretettel várják a diákokat, a tanévnyitót szeptember 14-én, hétfőn 10 órától tartják a Petőfi-park melletti főépületben.
Tehetségek
A Művészeti Líceum diákjainak tehetségét bizonyítja, hogy számos kulturális eseményen lépnek fel, különféle kiállításokon, versenyeken szerepelnek szép sikerrel nem csupán Nagyváradon, hanem országos szinten is. Ezeknek az eredményeknek, illetve a tantárgyversenyeken való kiváló helyezéseiknek köszönhetően felvételt nyernek neves hazai és külföldi egyetemekre. Hírnévre tesznek szert, miközben fejlesztik az esztétikai készségeiket, s másképp, valahogy sokkal érzékenyebben néznek a világra, olyan dolgokat észrevesznek, melyeket más diákok az adott korban nem.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 17.
Magyar segítséggel rendeződött át Európa
Nagyvárad- Izgalmas kérdéseket feszegetett szerda este Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Nagyváradon, a Szacsvay Akadémia keretében tartott előadásában. Az érdeklődőket Borsi Imre Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke köszöntötte.
Nagyhatalmi politika és Közép-Kelet-Európa újjászervezésének alternatívái, 1848–1867 címmel tartott előadást szerda este az Ady Endre Líceum dísztermében Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Arra hívta fel a figyelmet: a jelzett időszak fontos szakasza Európa, illetve Magyarország történelmének, mert lényeges problémák oldódtak meg bizonyos irányba, és olyan mozgalmak indultak el, melyek hatásait a mai napig érzékeljük. Jellemző, hogy a világ vezető nagyhatalma Anglia volt, mely a „fényes elszigeteltség” (splendid isolation) elvét alkalmazva arra törekedett, hogy a kontinens szárazföldi részének négy nagyhatalma, vagyis Franciaország, Poroszország, Ausztria és Oroszország egyensúlyban legyen egymással. A törökök ekkor már nem számítottak, Itália megosztott volt, és a gyenge Spanyolország sem rúgott labdába. Viktória királynő egy egész korszak, illetve világbirodalom névadója lett, Lord Palmerston brit államférfi pedig kiállt a szabadság és emberi jogok tisztelete mellett, és büszke volt arra, hogy hazája alkotmányos monarchia működő parlamenttel. Ezzel párhuzamosan Franciaországba ismét visszatért a prosperitás, lendületes fejlődésnek indult, III. Napóleon gyarapítani kívánta a gyarmatokat. Felemelkedőben volt a Bismarck vezette Poroszország is, különböző befolyásolási övezetekkel. A Habsburg Birodalom élén álló Ferenc József 1848-ban megtanulta, hogy Magyarország nélkül nincs császárság, és rettegett különös államalakulatának felbomlásától. Miklós cár Oroszországa elképesztő potenciállal rendelkezett, de nem ért el megfelelő fejlettségi szintet. Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy a kelet-európai népek helyzete a világpolitikai fordulatok függvénye, vagyis sorsukat nem ők döntik el. Aki akkoriban nem volt tisztában ezzel, az „ostoba volt”.
A Koszta-affér
A magyar szabadságharcot és forradalmat a kor két legerősebb hadserege leverte, világpolitikai nagyságú gondolkodóként azonban Kossuth úgy vélte, ha a feltörekvő fiatal óriás, vagyis az Egyesült Államok aktívabb szerepet vállalna Európában úgy, hogy anélkül segítene, hogy csapatokat küldene ide, az kedvező fejlemény lenne a magyar függetlenség kivívása szempontjából. Amerikai propagandakörútja ugyan még Lincolnra is nagy hatással volt, aki idézte őt 1863-ban gettysburgi csúcsbeszédében, sőt egy évszázaddal később még Kennedy is hivatkozott rá, azonban mint ismert, csupán szellemi muníciónak bizonyult mindez, mert az USA nem tett semmit, és egészen 1916-ig, az első világháborúba való belépéséig nem vállalt fontos világpolitikai szerepet- magyarázta a történész. Eközben persze más jelentősebb események is zajlottak magyar szempontból Magyarországon kívül, olyanok is, melyek már egy modernebb kor eljövetelét vetítették előre, amikor a diplomáciában jó esetben odafigyelnek arra, hogy hol kezdődik az egyéni emberi jog közösségi akceptálása, illetve miként kell rendezni az állampolgárságok egymáshoz való viszonyát. Ilyen volt a nemzetközi jog egyik állatorvosi lovának számító Koszta-affér, melynek névadója, Koszta Márton egy olyan egykori magyar honvédszázados volt, aki emigrált, és állampolgárságot kért az Egyesült Államoktól. Kapott is erről egy papírt, azonban mikor a törökországi Izmir kikötőjében kávézott a barátaival, befutott egy osztrák hajó, melynek egyik utasa felismerte őt, és az anekdota szerint az osztrákok ezért elfogták, hogy hadbíróság elé állítsák. Szerencséjére azonban egy amerikai hadihajó is kikötött éppen, és kétségbeesésükben Koszta ismerősei ennek kapitányához fordultak segítségért. A történet végül happy enddel zárult, ugyanis a kapitány közbeavatkozásának és Koszta amerikai állampolgárságának köszönhetően a volt honvédszázados megmenekült, az ügyét pedig napjainkig a nemzetközi jogtörténet egyik alapeseteként tanítják.
Magyarok Itáliában
Eközben Európa keleti részén 1853-ban kitört a krimi háború, melynek eredményeképpen Oroszország látványosan meggyengült- és ez egy átrendeződési folyamat kezdetét jelentette-, Franciaország pedig megerősödött, és igyekezett ezért háláját kifejezni a Sartre-Piemonte királyság iránt. Közben ugyanis érdekes folyamatok kezdtek el zajlani az itáliai félszigeten, melyek aztán az egységes olasz állam kialakulásához vezettek. Kossuth és más jelentős korabeli magyar személyiségek jó lehetőséget láttak ebben, úgy gondolva, hogy ennek megfelelő árának megkövetelésével segítik az olaszoknak az osztrákok szembeni függetlenedési törekvését azzal a céllal, hogy ezáltal talán a magyar szabadságot is sikerül kiharcolni. Garibaldi, Giuseppe Mazzini és Cavour gróf, piemontei miniszterelnök mellett így olyan jelentős magyar politikusok álltak ki, mint Kossuth Lajos, Klapka György, Teleki László, Türr István, Tüköry Lajos, Dunyov István vagy Frigyesy Gusztáv, az olasz egyesítési küzdelmeknek tehát számos magyar szálai vannak- nyomatékosította Csorba László.
Közben 1859-ben francia segítséggel egyesült Moldova és Havasalföld, 1863-ban Lengyelországnak volt önállósodási próbálkozása, de a cár nem hagyta, és a német egység is megvalósult. Magyarországon Kossuth és Deák Ferenc álláspontjai ütköztek az ország jövőjét illetően, mígnem elérkezett 1867, vagyis a kiegyezés éve, és néhány évtizeden belül a klasszikus egyensúlypolitikának búcsút inthetett Európa.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 20.
Emlékeztetni, de nem ítélkezni
A Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére lepleztek le tegnap délben emlékkövet a nagyvárad-réti református templom udvarán, melyet Török László és felesége adományozott.
A zuhogó eső sem szegte kedvét mindazoknak, akik tegnap délelőtt hálaadás, illetve a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete előtti tisztelgés és főhajtás végett gyűltek össze emlékezni – de ahogy az egyik felszólaló fogalmazott, nem ítélkezni – a nagyvárad-réti református templomban. Az ünnepi alkalmon dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hirdette az igét, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt II. levele 4. részének első két verse alapján szólt Isten bátorító és reménykeltő üzenete.
Van honnan erőt merítsünk
Szószéki beszédében a tiszteletes azt emelte ki: Isten minden cselekedetével, azáltal, ami történünk velünk és rajtunk keresztül, jót akar, ezért Pál apostolhoz hasonlóan sohasem szabad elcsüggednünk, még akkor sem, ha a siralom völgyében járva rossz dolgok történnek velünk, egyéni, közösség vagy globális összefüggésben el akarnak bennünket hitelteleníteni, ármánykodnak ellenünk, vagy ahogy annak idején a Szabadságra Vágyó Ifjakkal is tették, „megkaraktergyilkolnak” minket. Ha szorongatnak is gonosz erők, nem fognak tudni sarokba szorítani, mert mindig talpra állunk, köszönhetően annak, hogy van honnan erőt merítsünk, Krisztus tulajdonaiként ugyanis létezik számunkra követendő út – nyomatékosította prédikációjában. Az igehirdetést követően a lelkipásztor felidézte, hogy idén tavasszal kereste meg őt az érmihályfalvi Török László azzal a kéréssel, hogy az egyházközség elöljáróságának és presbitériumának beleegyezésével, amennyiben sikerrel pályáznak, egy szép és nemes rendezvény keretében emlékkövet szeretne állítani a templom udvarán található ’56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére, mely tartalmazná a tagok névsorát, valamint azt is, hogy egyenként hány évre ítélték őket. Az események kedvezően alakultak, így felkerült az 58 személy neve, akiket egyébként összesen 550 esztendőre ítélt a hadbíróság.
Gyermekek voltak
Ezután Török László arról beszélt: végül úgy jött ki a lépés, hogy ő és felesége, Emma asszony adományozta az emlékkövet, az ünnepséget a Bethlen Gábor Alap támogatta, valamint segített még a mihályfalvi Érintő Egyesület is. Egykori tagként felelevenítette, hogy az 1956 őszén, a magyarországi forradalmi események hatására a volt Premontrei Főgimnázium, akkoriban 4-es számú középiskola bentlakásában lakó 12–15 éves gyermekek úgy gondolták, nekik is tenniük kell valamit. Domokos Miklós vezetésével október 25-én történt meg az alakuló ülés. Rendszerellenes röplapokat írtak és terjesztettek, illetve egy éjszaka egy falra felfestették, hogy Le a párttal! A letartóztatások 1960. október elején kezdődtek, és még 1961 tavaszán is folytatódtak. Több százra tehető a meghurcoltak száma, de végül a szervezetben kifejtett tevékenységért 58 személyt, főleg diákokat ítéltek 3 és 25 év közötti, börtönben letöltendő kényszermunkára. Két tanárt, Kun Józsefet 25 évre, dr. András Ágostont pedig 20 évre ítéltek. Egy másik egykori tag, Újlaki Csaba cserkészparancsnok azon meggyőződésének adott hangot: talán nem véletlen, hogy egy nappal korábban, vagyis múlt szombaton Sátoraljaújhelyen járt a Magyar Kálvárián megrendezett ünnepségen, ahol szintén meg tudott emlékezni a váradi ötvenhatosokról. Tófalvi Zoltán ’56-os kutató arra hívta fel a figyelmet: a maiakkal ellentétben milyen szellemi potenciállal rendelkeztek, illetve milyen felnőttesen gondolkodtak azok a 12–15 éves gyermekek, akik a legtalálóbb elnevezést választva létrehozták a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. Nemzeti imánk eléneklése után az egybegyűltek az udvarra vonultak, ahol Török László leleplezte az emlékövet, dr. Pálfi József pedig megáldotta Deák Árpád képzőművész alkotását.
Példaképek számunkra
Tőkés László európai parlamenti képviselő azon meggyőződésének adott hangot: az, hogy a váradi, illetve a partiumi és erdélyi magyarság olyan állapotba jutott, amiben most van, nagy mértékben az ’56-ot követő romániai megtorlásoknak és azok következményeinek tudható be. Nehezen tudjuk összeszedni magunkat, mert nagy túlerővel kell szembenéznünk, de talán van remény, ha olyan példaképeket állítunk magunk elé, mint az 1848-as márciusi ifjak, az 1956-os pesti srácok vagy a Szabadságra Vágyó Ifjak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 30.
Szobrot avatnak Heyman Évának
Október 15-én délután a nagyváradi Tikvah Egyesület szervezésében Heyman Éva-szobrot avatnak a Rhédey-kertben, vagyis azon a helyen, ahol annak idején elindultak a vonatok Auschwitzba.
A naplóírása és tragikus sorsa miatt a váradi Anna Frankként is ismert Heyman Évát 1944. június 3-án deportálták Auschwitzba. A váradi Tikvah Egyesület önkéntes alapon körülbelül három évvel ezelőtt indította útjára azt a projektjét, melynek célja az volt, hogy képzőművészeti alkotás emlékeztessen rá, illetve a hozzá hasonlóan a holokauszt áldozatává lett többi gyermekre azon a helyen, ahol több mint 71 évvel ezelőtt a zsidókat szállító halálvonatok elindultak a megsemmisítő lágerbe. Teszler Emília egyesületi elnök szerdán azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: terveik szerint október 15-én, csütörtökön 14 órától a Bihar Megyei Könyvtárban kezdődik az emlékünnepség, melyen jelen lesz az Angliában élő Flor Kent képzőművész is, a szobor alkotója. Ki lesznek téve a korabeli eseményekről tájékoztató pannók, s néhány rövid beszéd fog elhangzani. Ezután a jelenlevők átvonulnak a Rhédey-kertbe, ahol Levi Nicolae hegedűművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia tagja mindenfajta hangosítás nélkül előad egy alkalomhoz illő szerzeményt, majd leleplezik az alkotást. A szobor ugyan Heyman Évát ábrázolja, de az inspiráció forrását jelentő képpel ellentétben, nem mosolyog. Teszler Emília ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nagy segítségükre volt az önkormányzat és a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság, melyek készségesen álltak a rendelkezésükre az engedélyek kibocsátásakor, illetve jól együtt tudtak működni Emődi Tamás építésszel, ami a dokumentáció összeállítását illeti.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 11.
Premontrei öregdiákoknak a műemlékvédelemről
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete a szokásos havi találkozóját tartotta az elmúlt csütörtökön a Szent László Teológiai Líceumban. Dukrét Gézát, a PBMET elnökét hívták meg.
Az egybegyűlteket Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke köszöntötte. Nikolits Anna felolvasott egy-egy Mécs László- és Gorun Sándor-költeményt, majd Tóth L. Ágnes ismertette a 18. században élt Bod Péter református lelkész, polihisztor életútját (1712, Felsőcsernát- 1769, Magyarigen) az Erdélyi Magyar Breviáriumból. Többek közt elhangzott vele kapcsolatban, hogy ő volt a századának utolsó harmada és a 19. század eleje nagy magányosainak előképe, ott állt a Habsburg-lojalitással párosult református ortodoxia és a felvilágosodás mezsgyéjén. Azzal, amiben szelleme a legmerészebben szárnyalt, már a felvilágosodás kezdődik. Az ország minden számottevő könyvtárának szenvedélyes olvasója volt, a levéltárak szorgalmas tanulmányozója, mindenféle írásnak, még a sírfeliratoknak is állhatatos búvárkodója. Ugyanakkor viszont kifejezetten befelé forduló embernek bizonyult. Nem érzett különösebb kísértést sem a grófi udvar fényűzése, sem pedig a főiskolai katedra iránt: egy háromszéki kis faluban kezdte és a székesfőváros árnyékában lévő sáros faluban végezte életét.
Gazdag tevékenység
A találkozó második felében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke beszélt a PBMET több mint húsz éves múlttal rendelkező, kitűnő és végtelenül eredményes tevékenységéről. Felidézte, hogy 1993-ban alapították az egyesületüket 12 alapító taggal. Jelenleg 120 munkatársuk van: tanárok, orvosok, mérnökök, műemlékes szakemberek, néprajzosok, honismereti nevelők Arad, Bihar, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Temes és Kolozs megyékből, valamint Magyarországról. Elsődleges feladatuknak tekintik a műemlékvédelmet, vagyis (épített) történelmi örökségünk megismerését, megismertetését és védelmét, másik jelentős tevékenységük pedig a helytörténeti kutatómunka. Ennek, illetve a felmérő programok eredményeinek összefoglalója márciusban partiumi honismereti találkozón, szeptemberben háromnapos konferencián történik. Az évek folyamán honismereti táborokat rendeztek fiataloknak, és számos pusztulásra ítélt, omladozó romos épületet azonosítottak be, hívták fel az állapotukra a figyelmet, s így a PBMET-nek köszönhetően ezek szépen fel lettek újítva, és/vagy ismét tevékenység folyik bennük.
Ugyanakkor 1994. április 14-én honismereti lapot indítottak, Partium néven. Könyvkiadásuk 1997-ben kristályosodott ki, azóta 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban (18 falumonográfia, 21 műemlékkel foglalkozó kötet, 22 történelmi és néprajzi jellegű, 13 kötet nagy személyiségeinkről, 5 temetőinkről, és 5 iskolatörténet), s ezen kívül még 19 kötet látott napvilágot, melyből négy hasonmás kiadás, vagyis összesen 102 kiadvány. Emellett 24 emléktábla elkészítéséhez járult hozzá a PBMET és avatott fel. Emellett minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveznek, még felsorolni is nehéz. Együttműködnek számos egyesülettel és intézménnyel, honlapot működtetnek, sokrétű tevékenységeik elismeréseként pedig az egyesület és tagjai számos kitüntetésben, díjban részesültek, díszokleveleket vehettek át.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 13.
Emlékezés a tizenkét mártírra
Nagyvárad- Hétfő délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az emléktábla annak a tizenkét mártírnak az emlékét örökíti meg, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte.
Rövid beszédében Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: a 12 polgár azért áldozta életét, hogy megvédjék azt a hidat, amelyet ma újból lerombolnak, de ezúttal jó cél érdekében. Reményét fejezte ki, hogy az újjáépítés során nemcsak ezt az átkelőt sikerül újjáépíteni, hanem átvitt értelemben sikerül új hidakat is építeni az anyaország és Várad között, melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kulturális és nemzeti autonómiánkat tudjuk itt helyben megvalósítani, illetve megtartani.
Temetetlenül
Pásztai Ottó egyesületi elnök Katona Béla egykori újságíró Várad a viharban című könyvéből idézte fel a történteket. Mint elhangzott, 1944. október 12-én hajnalban robogtak keresztül Várad főútvonalán a magyar és azok a német gépesített egységek, amelyek a város külső peremén addig harcban állottak. Már csak utóvédjeik maradtak a városban, és néhány magyar népfelkelő szakasz, 45-60 évesek. Az egyik német utóvéd egység a Bémer téren és a Szent László teret összekötő Körös-hídnál helyezkedett el. Az volt a feladatuk, hogy ezt a hidat utasításuk értelmében reggel 7 órakor levegőbe röpítsék. A pár lépésre levő Szent János utcai sarki épületnél 15-20 idős magyar honvédet hagytak hátra utóvéd poszton. Ezek, amikor észrevették, hogy a németek fel akarják robbantani a hidat, aminek stratégiailag semmi értelme nem volt, hiszen a Körösnek mindkét partján özönlöttek már a város felé a szovjet csapatok, Boér Péter tartalékos hadnagy vezetésével igyekeztek megakadályozni a fölösleges rombolást. Ám kísérletükre gyászosan ráfizettek. 12 idős honvédet percek alatt ott helyben agyonlőttek. Majd reggel 7 órakor óriási detonációval felrobbant a híd. A mártír honvédek temetetlen holtteste két napig feküdt a Körös-parton, majd jóérzésű, bátor váradi polgárok földet hantoltak reájuk, s csak december hónapban exhumálták őket s helyezték el a temetőben. A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. „Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”-fogalmazott az öregdiákok vezetője.
A rendezvényen közreműködött Meleg Vilmos színművész, végül pedig Pék Sándor esperes-plébános mondott áldást. Megjegyzendő, hogy annak idején, a híd megsemmisülését követően, még a kommunista városvezetés is pontonhidat biztosított az átkelésre, a mostani polgármester viszont nem képes arra, hogy valamilyen módon ideiglenesen megoldja az átkelést.
A névsor
A tizenkét hősi halott névsora a következő: Bereczki Sándor 47 éves kőműves mester, Béres Sándor 52 éves nyomdász mester, Boér Péter 51 éves gimnáziumi tanár, kántor, tartalékos hadnagy, Gurzó Imre 52 éves szakmunkás, Hant Elek 51 éves asztalos mester, Huszár István 48 éves szakaszvezető, Katona József 50 éves ácsmester, Krammer Ferenc 51 éves asztalos, Nagy Gyula 51 éves telekkönyvvezető, Seres János 49 éves révi földműves, őrvezető, Simonovits János 50 éves üzemlakatos, id. Sziki Gyula 43 éves jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 16.
Váradi diákok az országgyűlés felsőházában
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat öt éve indult kezdeményezésének köszönhetően szerdán 11 váradi gyermek is részt vehetett a budapesti Országház felső termében zajlott V. Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlés munkálatain. Hasznos tapasztalatokkal tértek haza.
Szerda hajnal, negyed 6 óra körüli az időpont. Korainak és szokatlannak tűnhet egy átlagos gyermek számára ilyenkor a gyülekezés, de a csoportnak, mellyel Budapestre tartunk, nem átlagos II–V. osztályos gyermekek a tagjai (szinte valamennyien a 11-es suliba járnak, illetve szacsvays is van köztük), hanem olyanok, akik arra készülnek, hogy néhány óra múlva kérdéseket tegyenek fel a magyar országgyűlés felső házi termében magas rangú állami vezetőknek, közéleti személyiségeknek. És ezen a ponton ugorjunk vissza néhány hónapot a múltba. Még májusban hirdetett pályázatot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Ha miniszter lennék címmel, melynek az volt a lényege, hogy a gyermekek feltehettek különféle kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy milyen válaszokat várnak a tárcavezetőktől, államtitkároktól, valamint magától Orbán Viktor kormányfőtől a magyar országgyűlésben bizonyos témákban. Meg kellett tehát írják a kérdéseiket legkésőbb május 31-ig, ezeket pedig az illetékesek továbbították a Gyermekmentők budapesti irodájához. Körülbelül 110 kérdés érkezett be, a legtöbb a 11. számú Általános Iskolából, ahol Perecz-Simó Annamária tanító néni foglalkozott a Facebookon, illetve a Gyermekmentők oldalán meghirdetett pályázattal. A központi vezetőség végül kiválasztott mindegyik csoportból egy-két kérdést, Váradról pedig Szabó Patrik és Pál Antónia várhatta izgalommal azt, hogy miként fogja majd tudni interpellálni a miniszterelnököt, illetve a helyettesítésére kijelölt államtitkárt.
Komoly kérdések
Lassan megvagyunk mindannyian, így Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat országos ügyvezető elnökének, Perecz-Simó Annamária tanító néninek és Lucaciu Ramóna aligazgató társaságában indulhat a kis társaság. A pihenővel tarkított út természetesen jó hangulatban telik, s szinte perce pontosan érkezünk az Alkotmány utcához, ahol az Országgyűlési Őrség egyik munkatársa fogad kedvesen bennünket, s kísér az Országház XII. számú kapujához. Ahogy arra számítani lehetett, nem vagyunk egyedül, hiszen közel 300 gyermek vesz még részt ezen az eseményen, nem csupán Magyarországról, hanem külhoni területekről is. Mindenki kedves és előzékeny velünk, tényleg zökkenőmentesen zajlik minden. Jól esik a kakaó, a túros táska és a gyümölcslé, amivel várnak bennünket. Minden rendben van tehát, itt az ideje, hogy a gyermekek elfoglalják helyeiket az amúgy egykamarás országgyűlés felsőházi üléstermében Hegedűs Viktória, a Gyermekmentő Szolgálat rendezvényszervezőjének segítségével, majd dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke tart eligazítást a szavazógombok használatáról. Elsőre nem minden világos – legalábbis erre enged következtetni, hogy a jelenlevők 33 százaléka örülne az ülés utáni verésnek –, de a második próbálkozás már sikerrel jár. Mint mondja, a cél, hogy a fiatalok is tudják: mindenki részt vehet az ország életében, lehet véleménye, és ez eljuthat a legmagasabb szintig.
Interpellációk
És eljön a pillanata annak is, hogy bevonuljanak az illusztris személyiségek, a megjelent 11 kormánytag csapatát (mások mellett Simicskó István, Pótápi Árpád, Kovács Zoltán, Fónagy János, Novák Katalin, Czunyiné Bertalan Judit, Rétvári Bence, Kontrát Károly ül az első sorban) főbíró, ombudsman és médiatanácsi tag egészíti ki. Kövér László házelnök (aki egyébként a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője is, tehát úgymond családi körbe jött) megjelenését felállással tisztelik meg az egybegyűltek, majd következhet két órán keresztül a kérdések özöne. Mivel különleges alkalomról van szó, megengedett néhány esetben a házszabálytól való eltérés is, hiszen normál körülmények közt például a házelnököt nem lehet interpellálni, illetve ha a kérdező elfogadja a választ, akkor a testület nem kell szavazzon. Bár lazább a hangulat, azért fontos, akár a felnőttek becsületére is váló kérdések hangzanak el, a megkérdezettek pedig szintén komolyan veszik a dolgukat, ami abból is kitűnik, hogy számon tartják, sőt, szinte versenyeznek, hogy ki büszkélkedhet azzal, hogy a legtöbb feleletét elfogadták. Olyan vitára alkalmas interpellációk hangzanak el, az Európai Uniótól kezdve, a magyar határokon átlépő menekülteken keresztül a magyar oktatási rendszer problémájáig, mint például: miért kell a képviselőknek szapulniuk egymást, vagy a sajtó kedvéért teszik ezt, és valójában haverok? Miért szabad hazudni és káromkodni a médiában? A rendőrök miért nem tudják regisztrálni a migránsokat? Miért sok a visszaélés az uniós pályázati pénzekkel? Milyen érvek szólnak a paksi atomerőmű továbbfejlesztése mellett? Mekkora Magyarország államadóssága? stb. De ugyanígy a génmanipulált élelmiszerek, a szelektív hulladékgazdálkodás, a kettős állampolgárság és a fogyatékkal élők helyzete is szerepelnek a palettán. A nap első humoros beszólása talán akkor csendül fel, amikor Kövér László az egészségtelen táplálkozással kapcsolatban megjegyzi: azért az nem törvénybe ütköző, ha valaki kövér… Orbán Viktor sajnos nem lehet jelen, viszont válaszait írásban megkapják a kérdezők, Pál Antónia és Szabó Patrik is kap egy kék bársonyba kötött hivatalos válaszlevelet a miniszterelnöktől.
Optimista tekintettel
Az ebéd ízletes, a váradi gyerekek arra lehetnek büszkék, hogy Novák Katalin családért és ifjúságért felelős államtitkár társaságában, a felnőttek meg arra, hogy dr. Simicskó István honvédelmi miniszter társaságát élvezhették. „Még a felnőtt képviselők közt is megállnák a helyüket a diákok, sőt, talán sok esetben még sokkal fegyelmezettebben, tisztelettudóbban is viselkedtek, mint a honatyák. Nagyon ügyesek voltak, komoly kérdéseket tettek fel, megdolgoztatták a kormány tagjait, tehát én mindenképpen hasznosnak ítélem ezt a napot. A gyermekek bejöttek a világ egyik legszebb épületébe, és látták, hogy a magyar politikusok hogyan dolgoznak, milyen kérdésekre kell válaszolniuk, milyen célkitűzéseik vannak, milyen programokat akarnak végrehajtani” – értékelt a Bihari Naplónak a tárcavezető. Még valami hátravan: a Szent Korona megtekintése, illetve a díszőrség magyarázatokkal fűszerezett bemutatója. Vonzó a látvány, viszont bizonyára sokakat elrettent ezen pálya választásától az a mondat, hogy „optimista tekintettel négy órán keresztül mozdulatlanul vigyázva kell állni”. Sajnos az idő csúnyára fordult, ezért a budai várat csak futtában lehet megcsodálni, de így is marandó örök élményt nyújt, akárcsak az ezt megelőző néhány óra. Azért arra még jut idő, hogy a kisbusszal tegyünk egy kört Budapesten, amihez sofőrünk, Fenesi Ferenc nyújt szakszerű idegenvezetői tájékoztatást. Kellemes, hasznos információkkal, élménnyel, és a Gyermekmentőktől kapott batyuval távozunk a magyarok fővárosából.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 22.
Vers- és balladamondó verseny
Szerda délután Szatmári Ildikó és Tamás-Péter Réka magyartanárnők szervezésében a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium biztosított helyszínt a Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny számára.
Előbbit első, utóbbi kettőt pedig második alkalommal rendezték meg V-XII. gyermekek számára. Váradról a házigazda tanintézményen kívül az Ady Endre Középiskolából, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, a Iosif Vulcan Főgimnáziumból és a Szacsvay Imre Általános Iskolából, míg vidékről például Érmihályfalváról és Székelyhídról érkeztek diákok. Ez jelentette a megmérettetés megyei szakaszát, ahonnan évfolyamokra lebontva összesen tizenkét tanuló jutott tovább az országos döntőbe, melyet Sepsiszentgyörgyön bonyolítanak majd le november 13-15. között. A szakemberek alkotta zsűribe meghívták Brugós Anikót (Partiumi Keresztény egyetem), Kocsis Gyulát és Ozsváth Zsuzsát (Szigligeti Színház), Szakács Zoltán iskolalelkészt és Holczman Ilona magyartanárnőt. Az éneklésnél jó pontnak számított az tiszta intonáció, a szövegértés és -mondás, valamint az egy-egy tájegységre jellemző dialektus használata, míg a szavalás esetében a szövegérthetőség, a megfelelő előadásmód és a tiszta beszéd bizonyult nyerőnek. Azok, akik dobogós helyeken végeztek, könyvjutalmakkal és édességekkel térhettek haza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 26.
Ismét néptánctalálkozó volt
A hétvégén Váradon ismét nagy szerepet kapott a néptánc, népdal és a néphagyományok, ugyanis immár 13. alkalommal rendezték meg a Csillagocska Gyermek és Ifjúsági Néptánc találkozót.
Csillogó szemű gyermekekkel lehetett találkozni péntek délután a Partium Keresztény Egyetem dísztermében, ahol kézműves-foglalkozásokkal lehetett melegíteni az esti fellépésekre, miközben folyamatosan érkeztek a résztvevők, akik aztán egy-egy próba erejéig a színpadot is birtokukba vették. Az elmúlt években tartott összejövetel sikerét, népszerűségét és fontosságát az is jelezte, hogy az egész Kárpát-medencéből jöttek vendégek: Erdély számos településéről, Partiumból, az anyaországból, valamint Kárpátaljáról, összesen 13 csoport, ami kiegészült a házigazda Csillagocska néptáncegyüttessel, így közel félezer gyermek és fiatal ünnepelt együtt a néptánc, népdal és a népi hagyományaink tiszteletére szervezett fesztiválon.
Nemezelés, gyöngyfűzés, bőrdíszművesség, mézeskalácssütés, bútorfestés, fonás és számos más a népi kultúrából vett kisipari mesterséget lehetett elsajátítani az első két napon, a foglalkozásokat Halmágyi Csaba, Kohán Zsombor, egy hobby bolt és Manus Pulchrae egyesület önkéntesei Tóth Beáta népművész vezetésével bonyolították le. A megjelentek ezenkívül összemérhették tudásukat népdal ismereteikben és hajfonási technikáikban, amelyet szakemberek zsűriztek és értékeltek. Minden este fergeteges táncházzal zárult, amelyet Deák Hortenzia, Tálas Ágnes és Kiss Zsolt budapesti vendégeink vezettek.
Gálaműsor
A Csillagocska Alapítvány által szervezett három napos rendezvény programjában gálaműsorok, valamint egy szakmai kollégium is szerepelt a csoportvezetők számára, ahol a már említett budapesti szakemberek kiértékelték a gálaműsoron bemutatott produkciókat, valamint megoszthatták egymással élményeiket, sikereiket, problémáikat. A találkozó részét képezte emellett a várad-réti református templom vasárnap délelőtt zajlott istentisztelet is. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 26.
Tokaji Ágnesre emlékeztek
Nagyvárad- Halálának harmadik évfordulója alkalmából Tokaji Ágnes hegedűművészre, zenetanárnőre, a Varadinum vonósnégyes tagjára emlékeztek egy megható koncert keretében vasárnap este a Barátok templomában.
Felléptek: Costin Albert és Costin Éva (az unokája és a lánya), Lukács Róbert, Ioana Dascălu, Oláh Gabriella, Giordano Filomena- hegedű, Thurzó Sándor József és Vasile Vulturar- brácsa, dr. Marcu Ágnes és Ichim Beáta- cselló, valamint Lukács Annamária szoprán. Felcsendült: Balassa S.- Karácsonyi párbeszéd, op. 124, Ch. Dancla- Recuillement- Áhítat, négy hegedűre, J. S. Bach- E-Dúr hegedűverseny, I. tétel és más művek.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 26.
Magyarok zenéje szólt Váradon
A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző zenei rendezvénysorozat idén is ellátogatott Nagyváradra, a helyszín a Szigligeti Színház volt.
Szombat este biztosított helyszínt a Magyarok zenéjének a váradi Szigligeti Színház, immár második alkalommal. Az egybegyűlteket Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte.
Böszörményi Gergely főszervező úgy fogalmazott: azért fontos ehhez hasonló eseményeket szervezni, mert új barátságokra lehet szert tenni, új szeretetközösségek alakulhatnak. Arra hívta fel a figyelmet: a sorozatot Balog Zoltán miniszter (EMMI) is támogatja, Várad pedig a határon túli városok közt az ötödik a sorban, Lendva, Dunaszerdahely, Magyarkanizsa és Visk után, az eseményfüzér pedig két hét múlva Budapesten ér véget a Vigadóban.
Közös éneklés csodája
Csűry István királyhágómelléki református püspök fővédnöki üzenetét Farkas Zsolt közigazgatásügyi előadótanácsos olvasta fel. Az egyházi vezető többek közt azon meggyőződésének adott hangot: Böszörményi Gergely a magyar nemzet egymástól távolabb eső részeit a muzsika segítségével észrevétlen, és különösebb erőlködés nélkül hozza egymás közelségébe. Az együttlét pedig lélekben, a határokon át kiásott árkok fölött, gyógyító hatású. A zeneterápia csodákat művel: a táncolok ölelkezése túlmutat két ember meghitt kapcsolatán, lehet, hogy egyenesen arra utal, amit mi az Urunktól kérünk, vagyis hogy öleljen át bennünket bánatban és örömben mindenkor. „Egyházkerületünk Istentől valónak tartja az együttlétünk közösségé formálódásának ápolását. Egyedüliként a Kárpát-medencében kántorokat szentelünk fel, hogy az éneklő gyülekezetek minél magasabban képzettek mellett érezzék a közös éneklés csodáját, a közösségben való egymásra figyelés egyik páratlan eszköze ugyanis a zsoltármondás. Keresnünk kell tehát a közös dallamokat, tartalmakat és üzeneteket.”- hangzott el egyebek mellett. Az est folyamán a Kárpát-medence három, magyarok által is lakott területe lett megjelenítve, vagyis felléptek Felvidékről Agócs Gergő, Kárpátaljáról Pál István „Szalonna” és bandája, illetve elsőként a partiumi Soroglya zenekar által kísért Nagyvárad Táncegyüttes, mely boncidai magyar és román táncokkal örvendeztette meg közönségét. A rendezvényen ugyanakkor adományokat is gyűjtöttek a kárpátaljai magyarok megsegítése céljából.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. november 4.
Bihar megyei ifjúsági szervezetek levéltára
Tőtős Áron történésznek köszönhetően, tehát egyéni és úttörő kezdeményezésre elkészült a Bihar megyei magyar ifjúsági civil szervezetek levéltára, aminek a Sas-palotában utolsó emeletén biztosítottak helyet, az RMDSZ-iroda felett. Jöhet a digitalizálás.
A szilágysomlyói származású Tőtős Áron 2009-ben került Nagyváradra, a középiskola elvégzése után. Már akkor érdeklődött a történelem iránt, ezért az alap- és mesterképzést az állami egyetem ezen szakán végezte, majd tavaly a doktori iskolát is elkezdte ugyanitt, illetve az idei tanévtől kezdve az ELTE hallgatója is. Már gólyaként fontosnak tartotta azt, hogy a civil életbe is bekapcsolódjon, például a diákoknak szervezett rendezvények által. Így került kapcsolatba a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel (NMD), ahol alapvetően a tanügyi szakosztályban fejtett ki tevékenységet, közösen kitalálták például a Nagyváradi Tudományos Diákköri Konferenciát, illetve számos más nagyobb eseményt is lebonyolítottak. Mivel 25 éves az NMD, felmerült annak az ötlete, hogy jó lenne a negyedszázad folyamán felgyűlt adatokat rendbe rakni, rendszerezni az átláthatóságuk érdekében. „Ugyanis amelyik irat nincs rendbe téve, az előbb-utóbb eltűnik, vagy a szemétbe kerül”- magyarázta lapunknak. Hozzátette: a levéltári dokumentumok rendbe rakásának pedig az az egyik fő előnye, hogy így biztos fennmaradnak. Ugyanakkor az is figyelemre méltó tény, hogy a legrégebbi dokumentumok, vagyis melyek rögtön 1990 után keletkeztek, öt éven belül már 30 évesek lesznek, és a vonatkozó törvény alapján ezáltal védett státuszt kapnak, tehát akár az állami levéltárba is bekerülhetnek, hogy mint történelmi kategóriájú iratok, elméletileg az örökkévalóságnak megőrizve, a jövő generáció számára is kutathatóvá váljanak.
Amúgy a törvényből kiindulva a dokumentumoknak alapvetően két fő kategóriáját különböztethetjük meg. Az egyik a történeti dokumentumok, melyek bármik lehetnek, de általában a közigazgatási intézmények, politikai jellegű vagy kulturális intézetek irattárai sorolandóak ide. De akár az újságok is történeti dokumentumok lehetnek egy bizonyos idő elteltével. Azok a dokumentumok pedig, melyek nem kerülnek be a levéltárba, hétköznapi papíroknak tekintendők. Egyébiránt a törvény értelmében az irattermelő intézményeknek lenne a feladatuk, hogy az irattáraikba a dokumentumaikat megőrizzék, illetve rendbe rakják, és számos kritérium rendelkezik arról, hogy hogyan kell kinézzen egy irattár.
Három lépcsőfok
Tőtős Áron ezen elvek mentén próbálta az elmúlt öt hónapban kialakítani a Bihar megyei magyar ifjúsági civil szervezetek (10 nagyobb, például NMD, MAKOSZ, NAMISZ, MIDESZ stb., és 70 kisebb) levéltárát. Összesen körülbelül 45-50 iratfolyóméternyi, vagyis több ezer anyagot gondozott- mely az ezután termelődő iratokkal természetesen folyamatosan bővülhet-, az eredmény pedig 2284 dosszié lett, melyből 1065 az NMD-é. Egyáltalán nem volt kis munka, hiszen minden egyes darab papír legalább háromszor átment a kezén. Először aszerint kellett csoportosítania az iratokat, hogy milyen szervezethez tartóznak, második körben pedig főbb kategóriákat alakított ki, melyeket római számokkal jelölt. Például egyik ilyen kategória a jogi dokumentumok, egy másik az adminisztratív dokumentumok, vagy a harmadik a rendezvények. De olyan is van, hogy sajtó, mely az újságcikkeket, beszámolókat, tudósításokat tartalmazza, illetve az adott szervezet által kiadott orgánumokat is. A harmadik szint pedig a darab szerinti rendezés volt, vagyis a sorrendbe rakásuk. Így például világosan látszik, hogy 1993-2014 között az NMD 223 rendezvényről maradt fenn írásos emlék. Volt olyan rendezvény, mely több iratot termelt, illetve szakszerűben volt kezelve iratügyileg, de sajnos olyanok is voltak, melyekről szóló dokumentumok az idők folyamán eltűntek. Lényeges adalék, hogy az iratok alapján az is nyomon követhető, hogyan alakul az NMD története.
Számítógépes adatbázis
Egy számítógépes adatbázis is készült emellett, excel-táblázat formájában, ahol az adott szervezet kulcsszó alapján rákereshet bármelyik említett kategóriára. A rendszerező folyamat egy szakasza tehát most lezárult (az irattár polcainak kialakításánál az NMD-sek, illetve Debreczeni Sándor volt elnök és csapata nyújtottak segítséget), azonban a munka még nem ért véget, hiszen a következő lépcsőfok az iratok digitalizálása kell legyen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. november 11.
Ünnepel a Caritas Catolica
Nagyvárad- Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Szent Márton Idősek Otthonában abból az alkalomból, hogy az intézmény 20 éve működik, a Caritas Catolica pedig 25 éves múltra tekint vissza.
Exc. Böcskei László váradi római katolikus megyés püspök felidézte, hogy az 1989-es decemberi fordulat arra is lehetőséget teremtett, hogy az egyház is küldetésének megfelelően jelen tudjon lenni a társadalom életében, mely nem csupán a templomokban zajló megszentelő feladat, hanem a diakónia is annak érdekében, hogy minden időben segítséget, vigaszt és támaszt kínáljanak a rászorulóknak. 1990-ben a váradi egyházmegye is gyorsan lépett: előbb a segélycsomagok osztásánál, illetve a közvetítésben vállalt szerepet, majd a szeretetszolgálat különböző struktúrák létrehozásában konkretizálódott, az évek folyamán pedig tovább bővült, gazdagodott a Caritas tevékenysége. Így jutunk el a jelenbe, amikor evangéliumi küldetésének megfelelően az egyház igyekszik érzékenyen reagálni a szociális környezetben bekövetkező változásokra, a lehetőségeihez mérten, ugyanis arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Caritas mögött is sokan állnak- gondolunk itt főleg külföldi támogatókra és mindazokra az önkéntesekre is, akik szívügyüknek tekintik, hogy segítsenek a bajban levőkön. Ők így, együttesen azt közvetítik a külvilág számára: mindannyian felelősséggel tartozunk egymást iránt, hiszen ez keresztény hitünk egyik lényege- nyomatékosította a főpásztor. Haier Emma, a várad-szőllősi Szent Márton Idősek otthona vezetője arra emlékezett vissza, hogy a rendszerváltozást követően raktár működött az ingatlanban, 1995-ben avattak fel öregotthont és óvodát az épületben. 1999-2000-ben bővítették, és a törvények miatt, illetve azért, mert közben kiépült az egyházmegye iskolahálózata, az óvoda kiköltözött onnan. 2004-ben akkreditálták a szolgáltatásaikat, tavaly pedig egy újabb nagyobb szabású átalakításon ment keresztül az intézmény: például megfigyelőkamerákat szereltek fel, korszerűsítettek a mosdókat, és egy klubtermet is kialakítottak. Most már csak olyan lakóik vannak, akik külső segítség nélkül nem tudják ellátni magukat: Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedők, lebénult személyek. A helyek száma 39, és ugyanennyi kedvezményezettel foglalkoznak, vagyis telt ház van.
Számokban
Rajna József Caritas-igazgató elmondta: az egyesületük tagja a bukaresti székhelyű Caritas Konföderációnak, melynek 11 tagszervezete van (római és görög katolikus Caritasok egyaránt). 125 alkalmazottal és 30 önkéntessel dolgoznak, az egyházmegye több mint 10 településén: Nagyváradon kívül munkapontjaik vannak például Margittán, Tasnádon, Érmihályfalván, Nagyszalontán, Székelyhídon és Fugyivásárhelyen is. 106 idős személlyel foglalkoznak négy öregotthonban, 42 diáknak biztosítanak internátusi szállást. Emellett 60 személynek adnak naponta meleg ebédet a szociális kantinjukban Váradon, és 30-nak Margittán, és 7 házi gondozó központ könnyíti meg 250 páciens életét. A Kanonok sori rendelőintézetükben havonta közel 100 beteget látnak el, illetve ugyanakkor egy uniós projekt keretében 120 nőnek nyújtottak képzést a szociális szolgáltatások területén. Feladatuk van tehát bőven, ezért jó lenne, ha az állami költségvetésből nagyobb mértékben támogatnák a tevékenységeiket, s a helyi önkormányzat is értékelné őket.
Új ügyvezető igazgató
A sajtótájékoztatón röviden bemutatkozott Derzsi Ákos, aki október 1-től a Caritas új ügyvezető igazgatója. Korábban RMDSZ-es parlamenti képviselő és munkaügyi államtitkár volt, majd a könyvkiadás és nyomdászat területére nyergelt át. Ugyanakkor jelen volt két támogató is, Jaap Stellingwerf és Peter Beukenkamp, a hollandiai Kelet-Európáért Alapítvány részéről.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. november 13.
Visszatérnek a lazarista szerzetesek Váradra
Szerda este Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállításmegnyitót tartottak a Püspöki Palotában, mely tavaszig tekinthető meg.
Az egybegyűlteket Böcskei László megyés püspök köszöntötte. Felidézte, hogy a 2014. november 30. és 2016. február 2. között zajlott Megszentelt Élet Évében az elmúlt hónapokban számos olyan rendezvényt szerveztek, melyek a kolostorokban és rendházakban élőkre hívta fel a figyelmet, a mostani azonban több ennél, hiszen arról szól, mit tettek az elmúlt évszázadokban, illetve tesznek még napjainkban is a váradi egyházmegye területén élő szerzetesek és nővérek, hozzájárulva ezáltal a társadalmi, kulturális, szociális és intézményi fejlődéshez. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója úgy vélte, talán a „rendben vagyok, földön járok, égre nézek” mondat lehetne a legtalálóbb mottója a szimpóziumnak.
A konferencia első előadója dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános volt, aki a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységéről beszélt. Többek közt megtudtuk tőle, hogy a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Szerzetesközössége 151 éve tevékenykedik Erdélyben. A rendet Paul Jozef Nardini atya alapította- akit sanyarú gyermekkora szociálisan érzékennyé tett- Pirmasensben, a székhelyet 1869-ben tették át Mallersdorfba. A kolostori élet alapja Szent Ferenc Harmadik Rendjének szabályzata, a nővérközösség pedig a Szent Család oltalma alatt áll. Erdélybe 1864. november 19-én érkezett az első hat nővér Nagyszebenbe, az intézmény fejlődése, koedukációs oktatási rendszer kialakítása céljából. Nagyváradon az egészségügy és az oktatás területén tevékenykedtek, 1895-ben Schlauch Lőrincz püspök kérvényezte, hogy a megyei kórházban vegyék át a betegek ellátását. 1897. január 1-től 15 nővér 250 beteget gondozott naponta, és a kórház kapacitása és a betegek száma évről évre nőtt. 1903. október 1-jétől a helyi gyermekkórházban is átvették a betegápolást, kezdetben 20 beteg mellett 5 nővér dolgozott, de számukra egyre gyarapodott. 25 év eredményes munka után az anyaház vissza akarta vonni a nővéreket, de néhányan még itt maradtak. Ezzel párhuzamosan közben Bognár István apátkanonok 3 nővért kért a szeminárium konyhájába, akik 1898. november 1-jétől elkezdték a munkát. Az I. világháború után Széchenyi Miklós püspök feloszlatta a papi szemináriumot, de utódja, Bjelik Imre újraindította, és szintén nővéreket kért a háztartás vezetésére. A II. világháború utáni 1948-as államosításkor a kongregáció intézményes befagyasztása is megtörtént, zaklatásokra került sor az iskoláikban, és kilakoltatták a nővéreket, akik annak ellenére, hogy le kellett tegyék a szerzetesi habitusukat, a külső formák hiányában is igyekeztek eleget tenni hivatásuknak. 1989 után az itt élő nővérek házukat a kongregációnak ajándékozták, melyet renováltak, és 1999 augusztusában felszenteltek. Jelenleg a Dózsa György utcai Kis Szent Teréz Házban 4 nővér gondoz 12 gyermeket, illetve 2012. október 11-én Böcskei László megáldotta a Brassói utcai Szent Ferenc Napközi Otthont.
Vincés nővérek
Barta Szabolcs lazarista szerzetes rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatja be. Felvezetőjében arról beszélt, hogy lett az alapító, 19 évesen pappá szentelt Páli Szent Vince törtető, pénzéhes és karrierista fiatalemberből olyan személyiség, akit Franciaországban a szegények atyjaként, és a szeretet apostolaként tiszteltek. 1617-ben alapította a Szeretetegyesületet (mely a Caritas elődjének is nevezhető), 1625-ben a Missziós Társaságot (lazaristák), 1633-ban pedig a Szeretet Leányai Társulatot (vincés vagy irgalmas nővérek). Előbbiek működési területe a missziók, a papság képzése, valamint a szegényekkel, rászorulókkal való foglalkozás, utóbbiaké a betegápolás, az oktatás-nevelés és a karitatív szolgálat volt. 1878-ban Grazból indult egy nővércsoport Nagyváradra Nogáll János kanonok, későbbi püspök meghívására. Szolgálati helyük lett a Szent Vince Intézet, az Inmaculata Intézet, a velencei iskola, a Szent László Intézet, a Szent József kórház, a Katalin-telep, valamint Szentjobbon és Bélfenyéren is tevékenykedtek. A kommunizmus évtizedei után 1990-ben újrakezdték, 1996-ban költöztek be új tartományi házukba a Mioriţei utcában, ahol jelenleg 12-en élnek. A lazaristák 1940-ben érkeztek Váradra, a Katalin -telepre, ahol korábban a vincés nővérek végeztek lelkipásztori munkát. Népmisszióval, hittanoktatással foglalkoztak, pártfogolták a szegényeket és a munkásembereket. 1997-ben az utolsó lazarista atya is elhagyta Váradot, idén nyáron azonban a tartományi gyűlésen úgy döntöttek, jövőre visszatérnek a Katalin-telepre. Az amúgy váradi születésű Barta Szabolcs atya néhány napja már meg is érkezett, jelenleg a Szent László plébánián akkomodálódik.
Oklevelek
Az előadások végén Exc. Böcskei László megyés püspök oklevelekkel és az egyházmegye érdemérmének bronz kiadásával ismerte el a szerzetes és nővérközösségek tevékenységét. Ezt követően pedig megnyitották a Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című kiállítást, melyhez Lakatos Attila kulturális referens fűzött néhány gondolatot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. november 23.
Élő hagyományai vannak az újságírásnak Nagyváradon
Irodalmi beszélgetéssel egybekötött, retrospektív Ady-kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután. Ezt megelőzően átadták a Bihar megyei Sajtódíjakat: a Bokor András Szakmai Díjat lapunk munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius kapta.
A 2012-ben alapított Bihar megyei sajtódíjak 2015. évi átadására került sor vasárnap délután a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. Házigazdai minőségében Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át a szót Rácz Évának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökének, aki köszöntőjében azt emelte ki: Nagyváradon – Ady-kötődése révén – valóban élő hagyományai vannak az újságírásnak. Méltatta az idei díjazottakat, majd megfogalmazta: a MÚRE-nek ünnep minden olyan pillanat, amikor az újságírók kerülnek a középpontba, és reményét fejezte ki, hogy a díjazottak arra fogják buzdítani a jövendő újságírókat, hogy érdemes dolgozni, ezt a munkát végezni.
A köszöntők után következett az ünnepi díjátadás. Az Iványi Ödön Pályakezdő Díjban idén egy fiatal, és fiatalokból álló csapat, az Ér hangja részesült. Munkájukat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke méltatta, kiemelve annak újszerűséget: az Ér TV révén a digitális médiában is helyt állnak, ugyanakkor havilapot is megjelentetnek, így több formában is értesülhetnek a közelben és távolban élők arról, hogy mi történik az Érmelléken. Ez pedig fontos azért, hogy az elszármazottak se szakadjanak el teljesen a szülőhelyüktől, fogalmazott az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Szakmai alázat
A Bokor András Szakmai Díjban idén a Bihari Napló munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius részesült. Laudációt Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője mondott, kiemelve: olyan munkatársunk kapta idén az elismerést, „aki az elmúlt évek alatt számtalanszor bizonyította megbízhatóságát, munkabírását, rátermettségét. Legyen szó híranyagokról, tudósításokról vagy interjúkról, közös ismérvük mindenkor a precizitás, a tájékozottság. Lelkiismeretességét talán csak egy dolog múlja fölül: szakmája iránti szeretete és alázata. Igen, alázata, mert manapság is nagy szükség van a szakmai alázatra, ezt azonban sajnos egyre kevesebben gyakorolják. Egyre több a felkészületlen, olvasatlan, önimádó «sztárújságíró, sztárriporter», akik nem öregbítik e sokat megélt szakma presztízsét… Ezért is emelem ki Tóni mindenkori hozzáállását, lelkiismeretességét, aki sztárallűröktől mentesen végzi a munkáját nap mint nap. Olyan zsurnaliszta ő, aki az adatújságírást veszi alapul, a tényekre, adatokra fókuszál. A magam részéről nagyon lényegesnek tartom ezt a törekvést, egy olyan környezetben, amikor sok sajtóterméknél a vélemények fontosabbak a tényeknél” – hangzott el a méltatásban.
Életműdíj
A harmadik elismerést, a Fehér Dezső Életműdíjat Simon Judit vehette át. Laudációt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője mondott, melyből kiderült: egy igen tevékeny életpályát méltathatunk. Simon Judit alapítója és munkatársa volt a Bihari Naplónak, a Krónikának, az Erdélyi Riportnak, a Brassói Lapoknak, bizonyított politikai újságíróként, és „akit nem interjúvolt meg, az nem is számít”. Emlékezetesek ugyanakkor portréanyagai, színházi kritikái is, és bár nem kötődik szorosan az újságíráshoz, de mindenképp említésre méltó, hogy társfőszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, illetve alapítója A Holnap Kulturális Egyesületnek.
A díjazottak az oklevelek mellett egy Deák Árpád munkáját dicsérő szobrocskát vehettek át, illetve a MÚRE által kiadott Nem magyarul magyarok című riportkötetet kapták ajándékba
Ady-kiállítás
Az est második felében Ady Endre alakját idézte meg – természetesen Nagyvárad vonatkozásában – kötetlen beszélgetés formájában Péter I. Zoltán helytörténész és Imre Zoltán múzeumigazgató. Egyben ez volt a nyitó alkalma a retrospektív Ady-kiállításnak is, amely, mint megtudtuk, sok olyan kincset tartalmaz, amelyek eddig úgymond „a padláson porosodtak”, és amelyeket a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével sikerült „feltérképezni”. Ilyen például Tabéry Géza egyik rajza, amelyet Emőd Tamásnak ajánlott, és amely azt az utcafrontot örökíti meg, ahol az Európa szálló is volt (amelyben Ady Endre köztudottan rendszeresen megszállt), illetve Léda egyik gyermekkori fényképe. Péter I. Zoltán kiemelte: a kiállítás anyagát újabban havonta cserélik, így érdemes rendszeresen eljönni, és megnézni az újdonságokat.
„Héjanász-viszony”
A kötetlen beszélgetés során főleg Adynak a nőkhöz, illetve Lédához fűződő kapcsolatáról esett szó, arról a „héjanász-viszonyról”, amelyet így jellemezhetnénk: amikor együtt voltak, nem bírták egymást, amikor pedig külön, nem bírták egymás nélkül. Mint megtudtuk, megismerkedésükben nemcsak a sors, hanem egy asszony, Fehér Dezsőné is szerepet játszott, Léda pedig nem csupán a szerelme és a múzsája volt Adynak, hanem a jobbkeze is a mindennapokban. A fiatal újságíró, aki kezdetben igen komplexusos volt az úrinőkkel szemben, és többnyire „nőcskéi” voltak, általa ismerte meg a „nőt”, hangzott el a beszélgetés során. Szó esett a párizsi évekről is, amikor Adyt főleg „az élet, az emberek, a pezsgés érdekelte”, illetve arról: a nagy költő tulajdonképpen szállodákban, szanatóriumokban élte le az életét, szülőházán kívül nem volt otthona addig, míg Boncza Bertával össze nem házasodtak. Egy, a költőnek a szabadkőművesekhez kapcsolódó viszonyát firtató kérdésre válaszolva Péter I. Zoltán megfogalmazta: Ady Endrét nem lehet „bekategorizálni”, kisajátítani. Egy zseni volt, tulajdonképpen maga a mindenség.
A beszélgetést követően koszorúzással zárult az est a Széchenyi téri (Traian park) Ady-szobor előtt.
Tököli Magdolna
erdon.ro
2015. december 4.
Fontos a magyar szakképzés
Hétfőn Huszár István, Várad RMDSZ-es alpolgármestere is részt vett Budapesten a külhoni magyar szakképzés évének zárókonferenciáján, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság rendezett.
Ezzel kapcsolatban Huszár István alpolgármester a Bihari Naplót arról tájékoztatta: a Magyarság Házában zajlott tanácskozáson Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára ismertette a Külhoni magyar szakképzés éve elnevezésű program eredményeit. Ennek lényege, hogy az államtitkárság partnerségben a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Földművelésügyi Minisztériummal a külhoni magyar diákok szakképzésének fejlesztését támogatta, mely célra 500 millió forintot különítettek el (tangazdaságok létrehozása, tanműhelyek felszerelése). A program elemeit úgy dolgozták ki, hogy segítség a határon túl élő magyar fiatalokat abban, hogy felnőttként a szülőföldjükön sikeresen boldoguljanak. A most véget ért tematikus év keretében felhívták a figyelmet a a szakképzés fontosságára, szándékaik szerint megalapozták a külhoni magyar szakképzés fejlesztését, összehangolták az ez irányba tett lépéseket. Reményeik szerint ugyanakkor hozzájárultak ahhoz is, hogy a Kárpát-medence vonzó és lehetőségeket nyújtó tér legyen a diákok, a pedagógusok, valamint a jövendő munkavállalók és munkaadók számára.
Fiatal vállalkozók
A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy Erdélyben- mely 120 millió forintot kapott- Kolozsváron és Temesváron történt a legnagyobb előrelépés az utóbbi időben a szakképzés területén, a leginkább visszamaradott térség pedig Sepsiszentgyörgy és környéke. Az elöljáró megjegyezte: végighallgatva az előadásokat, azt a következtetést vonta le, hogy az 1989-es változások után a „vírus mindenütt egyformán csapott le”, vagyis keletkezett légüres tér a szakoktatásban, mert minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke felsőfokú végzettséggel rendelkezzen. Sajnos azonban a megszerzett diplomával sokszor lehetetlen boldogulni. Ugyanakkor míg azelőtt minden nagyobb városban létezett ipar, illetve egy-egy gyárhoz hozzá volt rendelve valamilyen szakképző iskola, a rendszerváltás után ez megszűnt, és csak az utóbbi időben kezdtek rádöbbenni az illetékesek arra, hogy szakmunkásokra, szakképzett munkaerőre igenis szükség van. A tanácskozáson különben Potápi Árpád János bejelentette: azt szeretnék, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve legyen, vagyis támogatnák mindazokat, akik szakoktatásban részesültek, tehát van valamilyen szakmájuk, hogy elindítsanak egy saját vállalkozást. A pályázati kritériumok kidolgozása folyamatban van.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 6.
Tiszta lappal a politikában
December 4-6. között Püspökfürdőn zajlott a XIV. MIÉRT Akadémia Mi legyek? Egyetem utáni munkavállalás címmel. A péntek esti nyitóünnepség után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tartott előadást.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Tiszta lappal a politikában- Népszerűség és közösségépítés a magyar fiatalok közéleti munkájában címmel tartott előadást. Azon meggyőződésének adott hangot: a közvélekedéssel ellentétben a romániai politikusok nem szakadtak el a társadalomtól, látják a problémákat, és érzik az irántuk megnyilvánuló ellenszenvet. A bukaresti Colectiv klubban történt tragédia kapcsán felszabadult érzelmek is kiábrándultság és csalódottságról árulkodnak, s „hogy ez miből adódik, arról sokat lehetne beszélni”. Olvasatában ennek egyik oka, hogy a politikusok a kereskedelmi televíziók állandó szereplőihez, meghívottjaihoz hasonlóan belekeveredtek egyfajta mókuskerébe, vagyis az elmúlt években túllicitálták egymást a megvalósíthatalan ígérgetésekben. Szerinte ezek nem feltétlenül hazudozások, mert „az igazmondás a politikában nem ugyanaz, mint a szószékról vagy a párkapcsolatban”. A másik indok, hogy elburjánzott a korrupció és emiatt most már minden politikusról azt hiszik az emberek, hogy korrupt, és ezért, aki esetleg tisztességes, és jól végzi a munkáját, sem mer újabb mandátumra vállalkozni attól tartva, hogy őt is bűnözőnek nézik majd, s hajnalban „betörnek hozzá a nindzsák, pénz után kutatva”. Az RMDSZ vezetője arra is kitért: a dühős „utca” leváltana mindenkit, és ezért félő, hogy a vízzel együtt a gyermeket is kiönti, hiszen olyan nincs, hogy egyszer a semmiből előbukkanak patyolattiszta ruhában ártatlan lények, akik ráadásul még a kormányzáshoz is értenek. Hozzátette: parlamentre meg pártokra azért van szükség, mert ezek nélkül nincs demokrácia, s csak a diktatúra marad hátra, lényeges tehát ezekben a kérdésekben árnyaltan, megfontoltan gondolkodni.
Európai Unió
Az Európai Unióban zajló jelenlegi folyamatokkal kapcsolatban Kelemen Hunor kijelentette: való igaz, hogy az EU már nem olyan, mint amilyennek valakik, valamikor megálmodták, de ha lemondunk róla, akkor azok győznek, akik megkérdőjelezik az európai identitást. Szerinte nemzeti hatáskör kellene legyen, hogy melyik állam hány menekültet fogad be, és nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a külső határok megvédésére. Hozzátette: elsőrendű priorításnak a biztonságot kell tekinteni, de a szabadság különböző formáiról sem szabad lemondani. Azt tanácsolta a fiataloknak: noha a közösségépítés szempontjából talán a legnehezebb pillanatban vagyunk, bátran vállaljanak közéleti szerepet, legyen jól megalapozott véleményük, ne gondolják azt, hogy az örökséget csak lakkozni kell, s a maguk részéről nem kell hozzátegyenek semmit, és ugyanakkor arról se feledkezzenek meg, hogy hitelesség és bizalom nélkül nics erős közösség, és azok a nemzetik igazán sikeresek, melyeknek szilárd értékrendjük van.
Nyitóünnepség
A péntek este, az egyik püspökfürdői szálloda konferenciatermében zajlott nyitóünnepségen Debreczeni Sándor főszervező köszöntötte az egybegyűlteket. Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke arról beszélt: miért kell fokozatosan általakítani, jobbá tenni a romániai társadalmat. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt tanácsolta a fiataloknak: legyenek céltudatosak, tudják mire képesek, fejlesszék magukat, s ha kell, hozzanak áldozatokat a versenyben. Ugyanakkor pedig szolid meggyőződéseik mögött értékrendre épülő tartalom álljon.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 10.
Átadták a Beöthy Ödön-díjakat
Nagyvárad- Csütörtök délben az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott ünnepség keretében átadták a Beöthy Ödön-díjakat. Az érmihályfalvi és a borsi önkormányzatok, illetve polgármesterek kapták.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Borsi Lóránt ügyvezető alelnök arra hívták fel a figyelmet: előterjesztések, illetve jelölések alapján az ügyvezető elnökség a tavalyi évtől kezdve két szempont alapján díjazza az önkormányzatokat és ezek vezetőit: az elmúlt tizenkét hónapban végzett tevékenységükért, valamint a kezdeményező készségükért. Teszi ezt azzal a céllal, hogy egyrészt emléket állítson a névadó Bihar megyei főispán emlékének, másfelől pedig amiatt, hogy sikeres, követendő példát mutasson a több helyhatóságnak, polgármesteri hivatalnak is. Az idén ötletgazdag tevékenységéért, illetve a Részek viadala kezdeményezésért Érmihályfalva önkormányzatát, illetve Nyakó József polgármestert illette az egyik elismerés, a másik díjban pedig Bors község önkormányzata, illetve Bátori Géza polgármester részesült, tulajdonképpen nem csupán az elmúlt egy esztendőben, hanem közel 26 éve kifejtett munkásságáért. Mindkét elöljáróról elmondható ugyanakkor, hogy azok az eseményekkel, melyeket munkatársaikkal, csapatmunkában megvalósítottak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a helyi közösségek jobban összekovácsolódjanak, otthonosan érezzék magukat a településeiken. Elhangzott az is, hogy ötleteik még vannak, s ezek gyakorlatba ültetésében a helyiek támogatását is élvezik.
Részek viadala
Nyakó József érmihályfalvai polgármester elmondta: 2013-ban szervezték meg először a Részek viadala vetélkedőt, melyen a közel 10 ezer lélekszámú érmelléki városnak a szavazókörzetek alapján kijelölt hét „negyede” vesz részt. A megmérettetésen szerinte politikai és társadalmi hovatartozástól függetlenül mindenki örömmel vesz részt, a mihályfalvaiak engedik szabadon szárnyalni a fantáziájukat, ezért a kétnapos rendezvénynek az önkéntes vállalásokon túl közösségépítő, együtt gondolkodásra serkentő szerepe is van. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy tulajdonképpen ezzel egy magyar ügyet támogatnak állami pénzből. A magyar emberek jól érzik magukat egymás társaságában, úgymond elmosódnak köztük a határok, és ha győznek, az összetartozásuk fokozódik, hiszen együtt kirándulhatnak, vagy arra számíthatnak, hogy újabb pozitív változások történnek a környékükön.
Emlékezés
Bátori Géza borsi polgármester felidézte, hogy a rendszerváltozáshoz a most 4 ezer lakosú községben nem voltak leaszfaltozott utcák, hiányzott a korszerű vízellátás, szennyezett volt az ivóvíz. Ezzel szemben napjainkban önkormányzati tulajdonban van a vízmű és a szemétbegyűjtő cég, napelem park csatornázza be a zöld energiát, 25 hektáros ipari park működik. Kiépült a vízhálózat, az utolsó utcában is teljes a gázellátás. Bővítették az iskolákat, rendbe tették a történelmi épületeket és közösségi házakat, sportcsarnok épült. Az elöljáró ugyanakkor a közelmúltban elhunyt Lőrincz Lajos alpolgármesterről is megemlékezett, aki tizenöt éven keresztül volt a közeli munkatársa, s akire mindenben számíthatott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 17.
Ajándékcsomagok roma gyerekeknek
Nagyvárad- Szerda délután a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében a Diakónia Alapítvány cigánymissziós programjában részt vevő nyolcvanhárom gyereket ajándékozták meg.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület évtizedeken keresztül komolyan vette a diakóniai munkát, mindig keresték azt a legoptimálisabb módot, illetve struktúrát, melynek keretében meg tudják valósítani ezen szolgálatukat. Ennek a gondolatnak a mentén néhány évvel ezelőtt létrehozták a Lámpás Alapítványt, mely a KREK-ben gyülekezetekként működő diakóniai csoportokat, közösségeket próbálja egymás mellé helyezni. A kezdetek után alkalom adódott arra, hogy melléjük álljon a német Diakónia, mely már régóta üdvös munkát végez Kolozsváron, illetve az Erdélyi Református Egyházkerületben. Így végzik napjainkban azt a munkát, mely három pillérre- Németország, EREK és KREK- támaszkodik. A nagyváradi cigány missziós központnak a KREK a védnöke, illetve ugyanakkor a Lámpás Alapítvány ennek a nagyobb csapatnak a munkáját igyekszik valamilyen formában koordinálni.
Fejlődés
Csűry István királyhágómelléki református püspök azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az utóbbi három esztendőben rengeteget fejlődtek, a kezdeti 20-25 gyermeklétszámot 83-ra sikerült bővíteniük, és stabil alapokkal rendelkeznek, ami az étkeztetésüket, valamint a délutáni tanításukat, a velük való foglalkozást illeti. „Azért nagyon fontos érzékelni ennek a munkának a lényegét, mert a KREK nemzetstratégiában gondolkodik, ami egyúttal azt is jelenti: meg kell látnunk, tapasztalnunk azt, hogy nem lehet úgy továbbmenni, hogy azokat a roma testvéreket ne próbáljuk meg magunkhoz állítani, akik itt élnek körülöttünk, és többnyire magyarul beszélnek. Ezeknek az embereknek a sorsa, életminősége a mi sorsunkat, és a mi életminőségét is befolyásolja, hiszen nem mindegy, hogy a szomszédban ki lakik. Látva Európa siralmas helyzetét, éppen az idegenek áramlása, letelepedése ás befogadása terén, megmutathatjuk azt, hogy ami tőlünk telik, azt a feladatot elvégezzük, mert a vendégszeretet nálunk nyilvánvaló- hangsúlyozta az egyházi vezető.
Ünnepség
A szerda délutáni ünnepségen Szoboszlai Erzsébet, a Diakónia Keresztény Alapítvány kolozsvári fiókja váradi munkapontjának Bihar megyei koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, majd rövid áhítatot tartott Csűry István püspök. Levetítették Ady Endre Karácsonyi regéje alapján készült rövidfilmet, és felléptek a központ munkatársai, valamint a roma gyermekek.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 17.
Adventi hangulat a nemeseknél
Nagyvárad- Kedd délután Kanonok sori székhelyükön idei utolsó összejövetelüket tartották a partiumi és erdélyi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai. Az egybegyűlteknek az idén is az Oláh Gabriella kántor által felkészített gyermekek kedveskedtek egy pásztorjátékkal, aranyosak és ügyesek voltak.
Ezután Mons. Fodor József általános helynök, egyesületi elnök osztotta meg karácsonnyal kapcsolatos gondolatait az ünneplőkkel. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a szent evangéliumok pontosan meghatározzák Jézus születésének helyét, idejét és körülményeit, történelmi légkörbe helyezik a szereplőket. Ez olyan isteni dolog, mely keresztény hitünk lényegét adja, olyan hittitok, melyet emberi ésszel képtelenek vagyunk felfogni vagy megmagyarázni. A megtestesüléssel ugyanakkor megnyilvánult az irgalom, Isten irántunk tanúsított szeretete, ahogy a próféták több évszázaddal ezt megelőzően már megjövendölték. Úgy fogalmazott a vikárius: karácsonykor tehát tulajdonképpen arra fókuszálunk, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy emberi testet öltött magára, közénk jött szeretettel, és nekünk ajándékozta önmagát. Köztünk akar maradni állandóan, nem csak ünnepi alkalmakkor, hanem mindig, csak észre kell vegyük őt, figyelnünk kell rá, mert irgalmas jóságával és szeretetével magához akarja ölelni az egész emberiséget, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Széll Katalin képzőművész, egyesületi titkár is szép karácsonyi gondolatokkal kedveskedett, majd agapéval folytatódott az összejövetel.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 18.
Új hírportál a katolikusoknak
Nagyvárad- Péntek délelőtt Exc. Böcskei László megyés püspök hivatalosan is elindította a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye új hírportálját. Az Egyházamban Egyházamért c. kiadványt is bemutatták.
A Kanonok sori Laikusképző Központban tartott péntek délelőtti sajtótájékoztatón Micaci Cristian pasztorálasszisztens arra hívta fel a figyelmet: Vakon Zsolt püspöki titkárnak köszönhetően a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye már több éve sikeresen működtet egy hivatalos hírportált (varad.org), de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem igazán alkalmas hírek közlésére, illetve nem fedi le az egész egyházmegyét, ugyanis többnyire csak a központi rendezvényekről jelennek meg rajta beszámolók, sajtóanyagok. Az új hírportált (hirek.varad.org) tehát egyfelől azzal a szándékkal indították el, hogy a váradi jelentősebb események mellett helyet kapjanak a vidéki plébániákon, a szerzetesközösség által működtetett intézményekben, a gyermekotthonokban, tanintézetekben vagy a Caritas keretében zajló vallásos események is. Ezeknek az információknak a forrásai többnyire azok a médiaapostolok, akik számára az év folyamán képzéseket tartottak, így képesek arra, hogy szöveges és képes anyagokat küldjenek a helyi rendezvényekről. Az új honlap másik célja pedig a sajtóval való kapcsolattartás hatékonyabbá tétele, mindkét irányba. A beindítás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával sikerült, a 750 ezer forintból 600 ezer forintot eszközbeszerzésre költöttek (szerver felállítása) 150 ezer forintot pedig a szerkesztésre.
Számvetés
Exc. Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: Krisztus azt kérte tanítványaitól, hogy „Menjetek el szerte az egész világba, és hirdessétek az evangéliumot”, és ebből kiindulva az egyház jelen kell legyen az emberek életében. Az evangelizáció azonban napjainkban nem csak a klasszikus módon, vagyis a templomokban, szentmiséken történik, hanem a különböző médiafelületek által nyújtott lehetőségeket is kell használni, ily módon is kaput kell nyitni a világra, bemutatni azt a szerteágazó- lelki, szociális, karitatív, oktatási- tevékenységet, melyet a katolikus egyház kifejt.
Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója az évente megjelenő, idén ötödik kiadásához érkezett Egyházamban Egyházamért című kiadványról beszélt. Úgy fogalmazott: a többi intézményhez hasonlóan, év végén a váradi egyházmegye is számvetést készít, s ezt ebben a nyilvános formában teszi, hogy a hívek is értesüljenek a történtekről. Megjegyezte: az ingyenes, 15 ezer példányszámban megjelentetett lapnak egyébként érzelmi töltete is van, hiszen az olvasók esetleg felismerhetik benne magukat, s akkor nem csak olvassák és emlékeznek, hanem örömmel nézegetik, és mutogatják másoknak is. Az élménybeszámolók személyesebb jellegűek, igyekeztek főleg önkénteseket, minél több személyt felkérni ezek megírására. Három fő témát dolgoztak fel: ifjúság, felnőtt- és papképzés, és házszenteléskor a tisztelendők visznek az „évkönyvből” a családoknak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 22.
Átadták az idei Rimanóczy-díjat
Vasárnap délután a Szigligeti Színház átadták a megyei RMDSZ által alapított Rimanóczy-díjat. Idén a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tevékenységét ismerték el.
Minden évben a Rimanóczy-családhoz köthető egy-egy helyszínen adják a 2013-ban alapított díjat, idén ez a Szigligeti Színház volt. A vasárnap délután zajlott rövid ünnepségen jelen volt id. Rimanóczy Kálmán ükunokája, Péter a feleségével, Edittel, illetve a lányával, Dórával együtt, valamint a sógornője, Szomor Márta. A bátyja, aki szintén a Kálmán nevet kapta a keresztségben, sajnos halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, akárcsak Rimanóczy Jenő Ybl-díjas építészmérnök, a család utolsó egyenes ági férfi leszármazottja, aki továbbvitte a nagy előd, ifj. Rimanóczy Kálmán hivatását, és aki idős kora miatt nem vállalta az utazást. Az egybegyűlteket Meleg Vilmos színművész köszöntötte, majd Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság laudációját, mely a közösségünkért tett maradandó értékmentő munkássága elismeréseként részesült az elismerésben. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: immár 22 éve annak, hogy Dukrét Géza tanár kezdeményezésére létrejött egy olyan civil szervezet, melynek fő célja a helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezése, műemlékeink felmérése és gondozása, emlékhelyek létesítése és ápolása, honismereti tevékenység, az ifjúság honismereti nevelése, dokumentációs alap létrehozása, kiadói tevékenység. Több mint két évtized elteltével bebizonyosodott, hogy e társasággá alakult bizottság megvalósításai maradéktalanul megfelelnek az eredeti szándéknak, és jogos elismerést vívtak ki maguknak úgy a hazai, mint a magyarországi szakmai körökben.
Főbb tevékenységek
A PBMET eredményes munkásságát kiterjesztette az egész Partium területére, a megyék élén egy-egy szakirányítóval. Jelentősebb megvalósításai: emléktáblák avatása; a Bihar megyei emlékművek, emléktáblák összeírása, felmérése, majd könyvben való megjelentetése Dukrét Géza munkája nyomán; minden tavasszal Nagyváradon partiumi honismereti találkozók megszervezése, ősszel pedig más-más helységben szakmai kirándulásokkal fűszerezett honismereti konferenciák lebonyolítása. Emellett az ifjúság nevelését szolgálták a hosszú éveken keresztül megrendezett honismereti táborok, melyek keretében a fiatalok a műemlékek állagának megőrzésével foglalatoskodtak, és szakemberek előadásait hallgatták meg. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak a hasonló célkitűzésű hazai és Kárpát-medencei szervezetekkel való jó kapcsolatok ápolásának, illetve ugyanakkor a társaság talán legmaradandóbb két megvalósítása egy honismereti lap és a könyvkiadás. A PBMET megálmodója, megvalósítója és a kezdetektől fogva igen aktív, sokoldalú elnöke Dukrét Géza, aki a hatékony szervezés mellett jelentősen kivette a részét a tudományos munkából is. Maradandót alkotott a műemlékvédelem és a néprajz terén is, az ő személye és irányító tehetsége volt a garanciája annak, hogy e sokoldalú érdeklődésű tagság az egyéni eredményeken kívül csapatként is fontosat alkotott, kiváltva ezzel a Rimanóczy-díj kuratóriumának is őszinte elismerését.
Köszönet
A díjért meghatódva mondott köszöntet Dukrét Géza, külön kiemelve Péter I. Zoltán helytörténész munkásságát, aki Várad főműemlékvédőjének nevezett. Rimanóczy Péter azt mondta: büszke arra, hogy egy olyan városban lehet, melynek utcáin az ősei is letették a névjegyüket.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 27.
„Jézustalanítási akció folyik”
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben immár sokéves hagyomány, hogy december 24-én, karácsony szentestéjén 23 órai kezdettel, sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletet tartanak.
Sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletre hívta az atyafiakat Várad-Rét református templomának harangja karácsony szentestéjén, mely alkalomnak az a különlegessége, hogy a 17. századi liturgiát követve, sok énekkel és zenével, az ige feletti csendes elmélkedéssel ünneplik a jelenlevők Krisztus Urunk születését immár sokéves hagyomány szerint. Lukács evangéliuma 2. részéből szólt Isten megtartó üzenete. Elmélkedésében dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hangsúlyozta: a „kisdedség ünneplésének körébe” beletartozik az egész világ, tér és időtől függetlenül, a régi, a mai és a holnapi. Isten számára ugyanis nem létezik előbb és utóbb, akkor és majd, ezeknek az időmeghatározóknak a használata csupán számunkra elkerülhetetlen, így tulajdonképpen nem tudjuk, hogy mikor és hol, valamikor tehát az idők teljességében kiválasztotta Máriát és elküldte hozzá az angyalt, közölje vele az örömhírt. Karácsony éjjelének lényeget talán leginkább a tiszta szívű, jó szándékú, egyenes és becsületes pásztorok, illetve bölcsek fogták meg, akik úgy döntöttek, hogy Betlehembe mennek, vállalva azt is, hogy ennek érdekében minden akadályt legyőznek. Velük szemben a hatalomhoz való ragaszkodása miatt elvakult Heródest a téboly kerülgette annak a hírnek a hallatán, hogy megszületett a zsidók királya. Nyugtalan volt az akkor ismert egész világ is, nem volt öröm, csak flusztráció, görcs, félelem, probléma, még a választott nép írástudói is zavarban voltak.
Csendes imával
De vajon hogy viselkedünk mi, kétezer évvel később, amikor napjainkban is „jézustalanítási akció” zajlik, ármány kezek azon munkálkodnak, hogy végérvényesen eltüntessék a jelek Urát, apró csúsztatások mögé rejtik a lényeget, az igazságot?- tette fel a kérdést a tiszteletes. Hangsúlyozta: csendes imával fel kell emeljük szavunkat a sötétség erői ellen, a józanság és egyértelműség melletti elköteleződésünkkel. Úgy fogalmazott: a pásztorok és bölcsek példáját követve menjünk el egészen Betlehemig, a békesség szolgálata, az igaz hirdetése és a jó cselekvése legyen a célunk, mert ez az egyetlen életképes életrend.
Az istentiszteleti alkalmon énekszámokkal közreműködött: Nagy Judit Noémi, Brugós Anikó, Orosz Otília, Pálfi Noémi, Márkus Zoltán és Kiss Géza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. december 31.
Sikeres évet zárt a váradi Szigligeti Színház
Eredményes évet tudhat maga mögött a Szigligeti Színház, hiszen számos fejlesztést sikerült eszközölnie, szakmai sikereket könyvelhetett el, lehetőségeket tudott biztosítani pályakezdő fiatalok számára, és új együttműködési megállapodásokat is kötött.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója arról számolt be az Erdély Online-nak, hogy a nézőszám valamivel emelkedett a tavalyi évhez képest. Nőtt a szabad jegyértékesítés, és közel 55 ezren látták az előadásaikat ebben az évben. Jelentősen bővült az eladott bérletek száma, vagyis átlépték a 4100-as határt, és ez nem áll meg, hiszen az új művészeti vezető, Novák Eszter érkezése után új ötletek is születtek, így például három új típusú, úgynevezett szabad bérletet vezettek be- a Szabadidő, a Trió és a Szigligeti Stúdió-, melyek egyik pozitív „tulajdonsága”, hogy az évad végéig árusíthatóak, tehát bármikor megvásárolhatóak, és nincsenek időhöz kötve. Számokban kifejezve, mindez azt jelenti, hogy 630 bérlettel adtak el többet, mint 2014-ben. Ezek egyharmada felnőtt, egyéni bérletházakban jött létre, és a jövőre nézve örömre ad okot, hogy meghaladta a 400-at a diákoknak eladott bérletek száma. Megítélésében az emelkedés egyrészt a szabadidő bérletek bevezetésével magyarázható- úgy látszik, hogy volt igény olyan bérletekre, melyek nincsenek előadásokhoz és bizonyos napokhoz kötve-, másfelől pedig azzal, hogy egyre népszerűbb a színházba járás azon fiatalok körében, akik egyéni és nem csoportos bérleteket vásárolnak, vagyis nem valamelyik tanáruk viszi őket „kézen fogva” egy-egy előadásra. Ebben nagy szerepet játszott a számukra megfelelő repertoár kialakítása, valamint az a tény, hogy minden évad elején sikeres megbeszéléseket folytatnak a tanintézmények vezetőivel, és közösen sikerül olyan ajánlatokat tenni a diákoknak, melyeknek köszönhetően vonzóbb lett nekik a színházlátogatás.
Fejlesztések
A főigazgató szerint ugyanakkor a fejlesztések szempontjából is egy eredményes évet tudhatnak maguk mögött. Köztudott, hogy létrehoztak egy újabb játszóhelyet, vagyis két stúdióteret alakítottak ki a Sonnenfeld-palotában, ahol 2020-ig érvényes bérleti szerződésük van. Az első másfél évben a saját bevételeikből fizették a bérleti díjat, egy féléve pedig engedélyt kaptak rá, hogy önkormányzati támogatásból tegyék ezt. Amúgy az ebből származó összegeket a tulajdonosok az ingatlan további felújításába fektetnek be, ami a szerződés egyik tárgyát is képezi. Most télen az udvar térkövezése következik, illetve még egy öltözőt csinálnak a művészek részére. A fűtést már meg sikerült oldaniuk, egyrészt légkondicionáló berendezésekkel, másfelől pedig hősugárzó panelekkel. A másik nagyon fontos fejlesztés, amire szintén nagyon büszke, az egy gépsornak a beszerzése, amivel elősegítik azt, hogy helyileg is minél több díszletelemet tudjanak gyártani. Ezzel kapcsolatban elmondható még, hogy az előadásaik, illetve az új bemutatóik száma a következő gazdasági évben el fogja érni a tizenhatot az eddigi tizenhárom helyett, hiszen az alternatív stúdiótér létrejötte maga után von olyan fejlődési szakaszokat is, melyekre eddig nem volt lehetőség. Egyazon időben próbálni tudnak a nagyszínpadon és a stúdióterekben is, így természetes módon a bemutatók száma is nő. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy ugyanazon időben több előadást is tudnak játszani, illetve önmagában egy társulat arra is képes, hogy egy része itthon szerepeljen, s közben a másik fele vendégelőadással lépjen fel máshol.
Pályakezdőknek
Czvikker Katalin arról is beszélt: párhuzamos szereposztással próbálnak előadásokat, és mindenki nagyon sokat dolgozik. Azon lehetőség, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítanak pályakezdő fiataloknak, ugyan nem újdonság, de számára és Novák Eszternek is kiemelten fontos, hogy a Szigligeti Társulat újra és újra meg tudjon újulni, friss energiák szabaduljanak fel. Ez ugyanakkor egy nagyon lényeges stratégiai lépés is a részükről, hiszen így kipróbálhatnak több fiatal, és a legtehetségesebbek számára ajánlani tudnak majd egy hosszabb távú együttműködést. Új arcokat fedezhettek fel a nézők a Nagyvárad Táncegyüttesnél is, hiszen a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfiai szakának végzős diákjai közül néhányat beemeltek egy nemrég bemutatott produkcióba. Emellett lehetőséget biztosítottak fiatal pályakezdő rendezőknek, illetve diákokat is kipróbálnak, nem csak végzősöket vagy pályakezdőket, hanem olyanokat is, akik még egyetemi hallgatók, és színészmesterséget tanulnak Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron. A 2011-ben elindított iskolaprogramjuk töretlenül fejlődik, sőt, a jövő évben bemutatásra kerül majd egy olyan előadás, amelyet már Novák Eszter koordinál, és a címe Ki leszek, ha nagy leszek? A Liliput Társulat keretében folytatódik a gyermekek beemelésével létrehozott zenés előadások sora, jövő nyáron ismét megszervezik a havasrekettyei színházi tábort, és részt vesznek majd újból Esztergomban a bábtábor megszervezésében. A Szigligeti Tanoda (SziTa) keretében egy újabb kétéves képzést indítottak, három osztálynyi fiatallal, illetve egy drámapedagógiai képzést is indítottak pedagógusoknak, bábok segítségével és neves magyarországi szakemberek bevonásával, Oláh Anikó Katalin irányításával, illetve ötlete alapján, Bábóda címmel. A kisvárdai fesztivál fődíjának elhozatala egy fontos szakmai visszajelzése volt annak, hogy elismerik a Szigligeti Színház tevékenységét. Az elmúlt évben ugyanakkor újabb partnerkapcsolatok köttettek, a gyulai Várszínházzal és a gyergyói Figurával. A sikeres együttműködésre való tekintettel a szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét meghívta a Nagyvárad Táncegyüttest a legújabb tánckoncertjére, melyet januárban rendeznek meg az ottani sportcsarnokban. A Tűzmadár című produkcióban olyan jelentős együttesek mellett léphet színpadra a Nagyvárad Táncegyüttes, mint a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Pécsi Balett, valamint a szolnoki Nemzeti Énekkar, illetve a Bartók Béla Kamarakórus. Körvonalazódik egy újabb meghívás is, a Szolnoki Nyári Fesztiválra, melyet már most elő kell készíteni.
Független társulatokkal
Czvikker Katalintől az is megtudtuk, hogy jövő februárban vendégül látnak három független színházi társulatot: a marosvásárhelyi András Lóránt Társulatot, a marosvásárhelyi Spektrum Színházat és a sepsiszentgyörgyi M Stúdiót. „Örömmel fogadtuk a független színházi struktúrák közeledését olyan szempontból, hogy mindannyian rendelkeznek saját térrel is. Az András Lóránt Társulattal és a Spektrum Színházzal is sikerült már egy olyan együttműködési megállapodást kötnünk, melyben az egymás kölcsönös segítése és az egymás tereinek használata szerepel turnék esetében. Kőszínházként pedig azért örülünk ezeknek az előadásoknak, mert színesítik a programjainkat, és úgy gondolom, támogatnunk kell ezeket a kisebbségi, nehéz körülmények közt működő társulatokat a lehetőségeink szerint”-hangsúlyozta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro