Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. november 28.
Bocsánatkérésre szólította fel Németh Zsoltot a román külügyi államtitkár
Álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre szólította fel Radu Podgoreanu román külügyi államtitkár Németh Zsolt külügyi államtitkárt azért az országgyűlési felszólalásáért, amelyben Tőkés László román állami kitüntetésének lehetséges visszavonásáról beszélt.
Radu Podgoreanu „a román állam egyik szimbólumának minden alapot nélkülöző meggyalázásaként" értelmezte, és „teljességgel elfogadhatatlannak" minősítette Németh Zsolt parlamenti felszólalását. Németh Zsolt kedden az Országgyűlésben egy napirend előtti kérdésre válaszolva egyebek mellett azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Basescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni".
„Súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták" – idézte az Agerpres hírügynökség az államtitkárt.
Radu Podgoreanu kijelentette: Románia szuverén joga a kitüntetések adása és visszavonása. Az érdemrend pedig egyebek mellett a kitüntetett személyiség lojalitásának az elismerése Románia értékei, szimbólumai, és nemzeti érdeke iránt. „Románia tiszteli a hőseit, de a hősöknek is tisztelniük kell Romániát" – jelentette ki az államtitkár. Megemlítette, Tőkés László érdeme, hogy bátran szembefordult a kommunista diktatúrával.
„Megérdemelte a tiszteletünket ugyanúgy, ahogy azok a román állampolgárok is megérdemlik, akik 1989 decemberében élő láncot vontak köréje, hogy megvédjék a kommunista rezsim megtorló erőitől. Nem lehet feladatunk azonban tisztelni azt, aki ma azt kéri, hogy Románia kerüljön protektorátus alá" – jelentette ki az államtitkár. Megjegyezte, a Románia Csillaga érdemrendet éppen azért hozták létre annak idején, hogy Románia függetlenségét jelképezze.
Radu Podgoreanu szerint Németh Zsoltnak a diplomáciai elfogadhatóság határán mozgó gyakori kijelentései jól ismertek Romániában. „Esedékes lenne, hogy Németh Zsolt vizsgálja felül álláspontját, és kérjen bocsánatot a gyalázkodó kijelentéseiért, amelyek ellenétesek országaink barátsági és együttműködési szerződése szellemével" – jelentette ki.
A román külügyi államtitkár a magyar Külügyminisztérium honlapján csütörtökön megjelent angol nyelvű híradásra hivatkozott, amely Németh Zsolt válaszát foglalja össze Hidvéghi Balázs képviselő napirend előtti felszólalására.
Hidvéghi Balázs (Fidesz) az Országgyűlésben kedden, napirend előtt úgy értékelte, hogy a Románia Csillaga becsületbíróságának döntése Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetésének visszavonásáról azért történt, mert a politikus nyáron Tusnádfürdőn az mondta, Magyarország vállaljon védhatalmat az erdélyi magyarság felett.
A képviselő szégyenletesnek nevezte a döntést, amely, ha megvalósul, Románia 1989-es forradalom szellemét tagadja meg. A kormánypárti politikus méltatta Tőkés László romániai forradalomban betöltött szerepét. Németh Zsolt államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Basescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni". Hozzátette: a magyar politikának az egységet meg kell őrizni az ügyben, és „élőláncot" kell alkotnia, mint ahogy az annak idején a temesvári parókia körül történt.
Véleménye szerint az elmúlt pár hónapban hisztériakeltés volt Romániában az üggyel kapcsolatban, amelynek okát három román újságíró fogalmazta a legjobban, miszerint a Securitate soha nem tudta Tőkés Lászlónak megbocsátani Temesvárt, a romániai forradalmat, ezért a becsületbíróság döntése nem más, mint a Securitate bosszúja 25 év után. Közölte, a magyar-román jövőt meghatározó módon érinti, milyen alapokra építjük a jövőt: Magyarország 1989-es alapokra szeretné építeni a két ország kapcsolatát.
hvg.hu / MTI
Erdély.ma

2013. november 29.
Bukarest bocsánatkérésre szólítja fel Budapestet Tőkés-ügyben
Bukarest nem sokáig tűrte szó nélkül, hogy Tőkés László mögött teljes mellszélességgel kiállt a magyar kormány román állami kitüntetésének tervezett visszavonása ügyében.
Radu Podgorean, a román külügyminisztérium államtitkára álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre szólította fel magyar kollégáját, Németh Zsoltot napokban elhangzott országgyűlési felszólalásáért, amelyben az erdélyi európai parlamenti képviselő érdemrendjének lehetséges visszavonásáról beszélt.
Csütörtökön este közzétett nyilatkozatában Radu Podgorean „a román állam egyik szimbólumának minden alapot nélkülöző meggyalázásaként" értelmezte, és „teljességgel elfogadhatatlannak" minősítette a magyar külügyminisztérium államtitkárának parlamenti felszólalását. Németh Zsolt kedden az Országgyűlésben egy napirend előtti kérdésre válaszolva egyebek mellett azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni".
„Súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták?" – szerepel Podgoreannak az Agerpres hírügynökség által idézett állásfoglalásában.
Az államtitkár kijelentette: Románia szuverén joga a kitüntetések adása és visszavonása, az érdemrend pedig egyebek mellett a kitüntetett személyiség lojalitásának az elismerése Románia értékei, szimbólumai, és nemzeti érdeke iránt.
„Románia tiszteli a hőseit, de a hősöknek is tisztelniük kell Romániát" – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, Tőkés László érdeme, hogy bátran szembefordult a kommunista diktatúrával. „Megérdemelte a tiszteletünket ugyanúgy, ahogy azok a román állampolgárok is megérdemlik, akik 1989 decemberében élő láncot vontak köréje, hogy megvédjék a kommunista rezsim megtorló erőitől. Nem lehet feladatunk azonban tisztelni azt, aki ma azt kéri, hogy Románia kerüljön protektorátus alá" – jelentette ki az államtitkár.
Megjegyezte, a Románia Csillaga érdemrendet éppen azért hozták létre annak idején, hogy Románia függetlenségét jelképezze. Podgorean szerint Németh Zsoltnak a diplomáciai elfogadhatóság határán mozgó gyakori kijelentései jól ismertek Romániában. „Esedékes lenne, hogy Németh Zsolt vizsgálja felül álláspontját, és kérjen bocsánatot a gyalázkodó kijelentéseiért, amelyek ellentétesek országaink barátsági és együttműködési szerződése szellemével"– idézte az államtitkárt az MTI.
Különben Podgorean a magyar Külügyminisztérium honlapján csütörtökön megjelent angol nyelvű híradásra hivatkozott, amely Németh Zsolt válaszát foglalja össze Hidvéghi Balázs képviselő napirend előtti felszólalására.
Hidvéghi Balázs (Fidesz) az Országgyűlésben kedden, napirend előtt úgy értékelte, hogy a Románia Csillaga becsületbíróságának döntése Tőkés László kitüntetésének visszavonásáról azért történt, mert a politikus nyáron Tusnádfürdőn az mondta, Magyarország vállaljon védhatalmat az erdélyi magyarság felett. A képviselő szégyenletesnek nevezte a döntést, amely, ha megvalósul, Románia 1989-es forradalmának szellemét tagadja meg.
A kormánypárti politikus méltatta Tőkésnek a romániai forradalomban betöltött szerepét. Németh válaszában azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni". Hozzátette: a magyar politikának az egységet kell megőriznie az ügyben, és „élőláncot" kell alkotnia, mint ahogy az annak idején a temesvári parókia körül történt.
Az államtitkár szerint az elmúlt pár hónapban hisztériakeltés volt Romániában az üggyel kapcsolatban, amelynek okát három román újságíró fogalmazta meg a legjobban, miszerint a Szekuritáté soha nem tudta Tőkés Lászlónak megbocsátani Temesvárt, a romániai forradalmat, ezért a becsületbíróság döntése nem más, mint a kommunista titkosszolgálat bosszúja 25 év után.
Egyébként Németh Zsolt minden bizonnyal Tőkéstől „merített", amikor elvörösödő csillagról beszélt. November 22-ei, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatója alkalmából kiadott, a bukaresti becsületbíróság döntését kommentáló nyilatkozatát az EP-képviselő azzal a megjegyzéssel zárta: „Románia csillaga elvörösödőben..."
Krónika (Kolozsvár)

2013. december 1.
A hit fénye ragyogta be az ünneplőket
Kicsik és nagyok egyaránt tanúi kívántak lenni vasárnap annak a pillanatnak, amikor Csíkszereda karácsonyfáján kigyúltak a fények és az adventi koszorún meggyújtották az első szimbolikus gyertyát.
Évről-évre egyre többen látogatnak ki az adventi szent időben a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly térre, hogy részesei legyenek annak a közösségi élménynek, ami az adventi koszorú újabb gyertyáinak meggyújtásával jár együtt.
Advent első vasárnapján, december elsején 17 órától a csíksomlyói kegytemplom kórusa alkalomhoz illő dalokat énekelt, majd Tamás József római katolikus püspök és Szatmári Ingrid református lelkipásztor elmélkedett az ünnepi várakozás fontosságáról.
„Mi ma nem azt ünnepeljük, amit ez az ország, hisz az a mi számunkra gyászt jelent. Mi ma adventet kezdtünk el, és szeretnénk méltóképpen előkészülni karácsonyra. Ebben a gyertyagyújtásban is lelkünket felemeljük a jó Istenhez” – hangsúlyozta Tamás József püspök, aki röviden ismertette az adventi koszorú történetét. Több mint százötven évvel ezelőtt lett jelképe az adventi koszorú az adventi szent időnek. Ezen a koszorún négy gyertyát gyújtunk meg sorban, ami nemcsak a négy adventi vasárnapot idézi, hanem mindazt, amit a keresztény ember az adventi készületben meg kell, hogy tegyen. Ez a négy fény jelzi számunkra a hitet, a reményt, az örömet és a szeretetet.
„Az első fény a hitet jelképezi, azt a hitet, amelyet megkaptunk mindannyian a keresztség szentségében és amelyet féltve kell őriznünk. A hit nagyon fontos a mi emberi életünkben. Mint ahogy a fény megvilágosítja a sötétséget, úgy a hit megvilágítja a mi életutunkat. A hit erősít meg bennünket, hogy bírjuk a küzdelmet és a harcot, hogy a nehézségeket le tudjuk győzni” – bíztatta a jelenlévőket a püspök.
Szatmári Ingrid református lelkipásztor a hit győzelméről beszélt. „Jelen adventben elindulunk egy úton közösen, de egyenként is be kell járnunk a lelki utunkat, hogy úgy érkezzünk meg karácsonyhoz, mint akik megtisztultak, és gyakorolták a szeretetet. Bár adventben növekszik kívül a sötétség, napról-napra sötétebbek az éjszakák és rövidebbek a nappalok, de minden adventi vasárnap egy újabb gyertyát gyújtunk meg a koszorún. Ez is azt jelzi, hogy a hitet, a belső világosságot nem tudja legyőzni a külső sötétség” – nyomatékosította Szatmári Ingrid.
Az ünnepélyes gyertyagyújtást követően Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólt a jelenlévőkhöz. „Kilencvenöt éve várjuk, hogy a fogadalmat, az ígéretet, az őseinknek tett vállalást teljesítsék felénk. E helyett még mindig a várakozással maradtunk. A várakozás idejét éljük” – fogalmazott az elöljáró. Arra biztatta a hallgatóságot, hogy tegyenek maguknak fogadalmat: „fogadjuk meg, hogy amikor úgy látjuk már, hogy nincs kiút, akkor is megyünk tovább. Fogadjuk meg, hogy amikor már semmink sincsen, akkor is találunk magunkban olyat, amit másoknak adhatunk” – zárta szavait a polgármester.
Az elkövetkező három vasárnapon a város karácsonyfája körül kialakított óriási adventi koszorún sorra kigyúlnak a remény, az öröm és a szeretet lángjai. Az ünnepi közös gyertyagyújtásokra minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

2013. december 2.
EXKLUZÍV – Németh: a visszavonás jelentené a Románia csillaga meggyalázását
Az jelentené a Románia csillaga érdemrend meggyalázását, ha Tőkés Lászlót megfosztanák a kitüntetéstől – nyilatkozta vasárnap Németh Zsolt államtitkár a Krónikának a román külügyminisztérium felszólítása kapcsán, miszerint vizsgálja felül a kitüntetés lehetséges visszavonásáról kifejtett álláspontját.
Németh Zsolt semmi okát nem látja annak, hogy felülvizsgálja a Tőkés László román állami kitüntetésének tervezett visszavonásával kapcsolatosan a hét elején kifejtett álláspontját. A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára mindezt azután jelentette ki a Krónikának, hogy a bukaresti szaktárca nevében Radu Podgorean államtitkár álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre szólította fel a budapesti politikust.
Csütörtök este kibocsátott közleményében Podgorean „a román állam egyik szimbólumának minden alapot nélkülöző meggyalázásaként" értelmezte, és „teljességgel elfogadhatatlannak” minősítette Németh Zsolt napokban elhangzott parlamenti felszólalását. A külügy államtitkár november 26-án, kedden az Országgyűlésben egy napirend előtti kérdésre válaszolva egyebek mellett azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni”.
Németh Zsolt vasárnap úgy vélekedett: éppen az jelentené a román állami kitüntetés meggyalázását, ha Tőkés Lászlót megfosztanák az érdemrendtől. A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára lapunknak elmondta, a román politika már eléggé messzire ment ezen az úton, hiszen a román miniszterelnök, a bukaresti képviselőház elnöke és mindazok a személyek, akik exponálták magukat a becsületbíróság keretei között, már elkötelezték magukat a kitüntetés visszavonása mellett.
Németh Zsolt szerint e téren a Románia csillaga érdemrend becsületbíróságának tagjai közül a testület – egyben a Román Akadémia – elnökét mindenféleképpen kivételként kell említeni. „A bizottság határozata mindezidáig nem minősül a román állam döntésének. A román állam döntése akkor fog bekövetkezni, amint a köztársasági elnök állást foglalt ebben a kérdésben. Ezért úgy gondolom, immár Traian Băsescu államfő kezében van, hogy megmenti-e ezt a román nemzeti szimbólumot attól, hogy meggyalázzák” – jelentette ki a Krónikának a külügyi államtitkár.
A fideszes politikus úgy vélekedett: ha Tőkés Lászlót valóban megfosztják a magas rangú kitüntetéstől, akkor az mindenféleképpen a posztkommunista erők győzelme lesz. „Márpedig mi az 1989-es demokratikus forradalmat nagyon komoly tényezőnek tekintjük a román demokrácia és a magyar–román kapcsolatok alakulása szempontjából. Úgy gondoljuk, hogy Temesvár útmutató, iránytű a román–magyar kapcsolatok számára. Továbbá a jogállam, az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, a népek közötti kölcsönös tisztelet és barátság lehet a jövő útja, ezért is bízunk abban, hogy a román köztársasági elnök végül nem fogja jóváhagyni, hogy Tőkés Lászlót megfosszák ettől a kitüntetéstől” – nyilatkozta Németh Zsolt, hozzátéve: éppen ezért semmi okát nem látja annak, hogy a román külügyminisztérium felszólítására felülvizsgálja a kitüntetést tervezett visszavonásával kapcsolatos álláspontját.
Az államtitkár közölte, abban bízik: éppen a román kormányzat fogja megérteni azt, hogy helyes lesz az a döntés, ha Traian Băsescu államfő végül megvétózza a becsületbíróság határozatának a végrehajtását. „Ezt sajnálatos módon már nagyon komoly politikai tényezők kezdeményezték Romániában, elkötelezve magukat mellette. De van remény, és én éppen egy jövőbeni döntés meghozatala reményében kértem a román államfőt, ne hagyja, hogy visszavörösödjön Románia csillaga” – jelentette ki Németh Zsolt.
Kérdésünkre, miszerint ronthatja-e a kétoldalú magyar–román kapcsolatokat, ha Băsescu elnök mégis úgy dönt, hogy visszavonja Tőkés érdemrendjét, a külügyi államtitkár közölte: a kérdés megválaszolásához meg kell várni a román államfő döntését.
Rostás Szabolcs

A harmadik ág – magyarnak lenni…
Csak akkor tudunk megmaradni, ha akarunk, és ha teszünk is érte – mondta Ady Endrével A harmadik ág című kötet szerzője, Gazda József Tamás Áron-díjas székely író, szociográfus, a Marosszéki Székely Tanács december 2-i ülésének díszvendége.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében mutatta be A harmadik ág című kiadványát Gazda József író. „Gazda József olyan művelődéstörténész, aki Székelyföld történelmét a legeredetibb módon dokumentálta, rengeteg hangfelvételt készített történelmi vonatkozású dolgokról. Ez a munka szinte egyedülálló dokumentum, rendkívül fontos a székelység számára. Az oral history műfajt gyakorolta, ezzel pedig hiteles történelmi képet festett Székelyföldről” – méltatta a szerzőt a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs.
Gazda József saját munkáit szociográfiáknak nevezte, azaz olyan dokumentumértékű irodalomnak, amely szépirodalmi igényeknek is meg akar felelni, vagyis hogy érzelmeket váltson ki az olvasóból, „az élet benne sűrűsödjék”, s maga az élet – még ha fájdalmas is – szép legyen.
Megtudtuk, a nemzet fájának harmadik ágáról szóló kötet tíz hónap alatt készült el, tizenöt éves anyaggyűjtő munka előzte meg, amit két évig tartó rendszerezés követett. Az idős szerző Argentínában, Venezuelában, Új-Zélandon, Németországban, Kanadában, Törökországban és még sokfelé keresett fel magyarokat. „Három millióra teszik a világban szétszórtan élő magyarok számát. Az 54 országból származó ezer emberrel folytatott beszélgetés során felelősen kijelenthetem: nem igaz, hogy bennünket a világ nem szeret” – fogalmazott, majd konkrét példákkal támasztotta alá, hogy milyen becsülete van a magyar nemzetnek a nagyvilágban (arról is beszélt, hogy svájci újságban Románia fizetett hirdetésben dicsőítette az országot és a népet). Gazda József szerint a magyarok tehetséges, szorgos nép, amelyet munkájáért és eszéért megbecsülnek a nagyvilágban, de nem vagyunk összetartóak, és nem szeretjük eléggé a nyelvünket.
Izsák Balázs SZNT-elnök a jövő évi tervekről elmondta, január 7-én lesz a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója, amely alkalomból a marosvásárhelyi Kultúrpalotában is nagyméretű rendezvénnyel készülnek. Továbbá elmondta, a Székelyek Nagy Menetelésének alátámasztásaként aláírásokat gyűjtenek a kiáltvány támogatására. „Legalább annyi aláírásnak kell összegyűlnie, ahányan ott voltunk, azaz több mint 150 ezernek, mert így tudjuk megüzenni Bukarestnek, hogy ha nem válaszolnak a beadványunkra, akkor nem elfáradunk, hanem megerősödünk. A székely vértanúk kivégzésének szomorú pillanata jövőre 160 éves, ezért 2014. március 10-én a Postaréten is legalább 150 ezren kell összegyűlnünk” – mondta a nemrég Bethlen Gábor-díjjal kitüntetett Izsák Balázs.
Gáspár Botond

2013. december 4.
Hét év
Nagy Zsolt
Hét éve, 2006. november 21-én, berobbantották a közvéleménybe az ún. „Hazaárulás – kémkedés” ügyet. Hét éve élek ebben az abszurd drámában, amit egyesek igazságszolgáltatásnak neveznek.
Hét éve annak, hogy szélmalomként harcolok a képtelenségekkel.
Hét éve annak, hogy addigi ismerősök elkezdtek kerülni, hirtelen maroknyira zsugorodott a most már valódi barátok száma.
Hét éve válaszolok mosolyogva az ügyed hogy áll, de te jól vagy? jellegű, „aggódó” kérdésekre.
Hét éve kell családomnak magyaráznom ezt a helyzetet, nyugtatnom őket, erőt és bizakodást adva egymásnak a következő naphoz.
Hét év után, november 19-ére várjuk az alapfokú ítéletet.
„Nagy Zsolt, miniszterként intellektuálisan, morális támogatás és bátorítás által járult hozzá a Radu Mihai Donciu, Michal Susak és Stamen Stantchev törvénysértő tevékenységéhez, amelyről tudomása volt, támogatása más személyek által folytatott telefonbeszélgetésekből következtethető.” Idézet a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) 147/D/P/2007 számú vádiratából.
2013. november 18
Szabadság (Kolozsvár)

2013. december 5.
Megbüntették a magyarság védelmére kelő kutatót kirúgó román vezetőt
Megbírságolta a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központjának (CESPE) igazgatóját, amiért elbocsátotta állásából az őt idegengyűlöletért feljelentő tudományos kutatót – közölte szer- dán a román Hotnews hírportál.
Cristian Gojinescu kutatót tavaly azért menesztették a Román Tudományos Akadémia égisze alatt működő kutatóintézettől, mert a magyarságot sértő tanulmányok miatt bepanaszolta főnökét a diszkriminációellenes hatóságnál.
A magyarellenes tanulmányok miatt a CNCD tavaly csak figyelmeztetésben részesítette Radu Baltasiut, a tanulmányi központ igazgatóját, a feljelentő elbocsátása miatt azonban most már 8000 lejes – több mint félmillió forintos – bírságot szabott ki rá.
A CNCD tavaly megállapította, hogy a CESPE a magyarságot sértő tanulmányokat publikált Radu Baltasiunak, az intézmény igazgatójának szakmai vezetésével. A hatóság egyebek között azokat a megállapításokat kifogásolta, amelyek szerint „a romániai magyar elit legfőbb gondja a magyar etnikum demográfiai reprodukciója", illetve „(az elit) azokat a vegyes házasságokban élő magyar nőket részesíti kiemelt figyelemben, akik román gyerekeket szülnek".
A CNCD figyelmeztette az intézetet, hogy tanulmányaiban ne használjon olyan megállapításokat, amelyek sértik a magyarok méltóságát. Az intézet vezetője azonban elbocsátotta az őt bepanaszoló Gojinescut: ezt meghurcolásnak minősítette a diszkriminációellenes hatóság és bírságot szabott ki az igazgatóra. Gojinescu – elmondása szerint – már korábban is figyelmeztette az akadémia vezetőségét főnöke gyűlölködésére, aki más írásaiban állítólag „megalapozatlanul követelőző, nagyon agresszív" betolakodóknak minősítette a magyarokat, akik „azzal vesztegetik idejüket, hogy identitásukat kiterjesszék egy olyan térségre, amely nem az övék".
A diszkriminációellenes hatóság tavalyi elmarasztaló döntése után Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke vizsgálatot ígért az ügyben. Haiduc ugyanakkor leszögezte, a tanulmányi központok írásai nem tartoznak az akadémia hivatalos dokumentumai közé, az akadémiához tartozó valamennyi intézet maga felel azért, amit közöl.
MTI
R. Kiss Edit

Nagy Zsolt nyílt levele*
Hét éve, 2006. november 21-én berobbantották a közvéleménybe az ún. Hazaárulás – kémkedés ügyet.
Hét éve élek ebben az abszurd drámában, amit egyesek igazságszolgáltatásnak neveznek.
Hét éve annak, hogy szélmalomként harcolok a képtelenségekkel.
Hét éve annak, hogy addigi ismerősök elkezdtek kerülni, hirtelen maroknyira zsugorodott a most már valódi barátok száma.
Hét éve válaszolok mosolyogva az ügyed hogy áll, de te jól vagy? jellegű, "aggódó" kérdésekre.
Hét éve kell családomnak magyaráznom ezt a helyzetet, nyugtatnom őket, erőt és bizakodást adva egymásnak a következő naphoz.
Hét év után, november 19-ére várjuk az alapfokú ítéletet.
Nagy Zsolt miniszterként intellektuálisan, morális támogatás és bátorítás által járult hozzá Radu Mihai Donciu, Michal Susak és Stamen Stanchev törvénysértő tevékenységéhez, amelyről tudomása volt, támogatása más személyek által folytatott telefonbeszélgetésekből következtethető. (Idézet a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) 147/D/P/2007 számú vádiratából.)
Az ügy
2006 novemberében hazaárulással vádoltak, azt állítva, hogy a nemzetközi tanácsadókkal és befektetési bankárokkal, azaz a "kémekkel" együttműködve államtitkokat szivárogtattam volna ki. Ezt követően a "szabad" médiában naponta közölték a különböző részleteket a telefonlehallgatásokból, pontosabban azoknak az ügyészek által adott értelmezését. Egy tanácsadót, egy magas rangú befektetési bankárt, az egyik tanácsosomat és a gazdasági minisztérium egyik igazgatóját vizsgálati fogságba helyezték.
Miniszterként elkezdtem járni a cotroceni-i palota útját: többször is az államelnöki bizottság elé járultam, bizonyítva ártatlanságom. Őket meggyőztem, jelentésük számomra kedvező volt, de ez mit sem számított az államelnöknek, aki márciusban zöldutat adott az eljárásnak. 2007. június 10-én felfüggesztettek tisztségemből.
2009 márciusában vádat emeltek ellenem. De már nem hazaárulásért. "Csupán" egy nemzetközi szervezett bűnözési csoport morális támogatásáért.
Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez vicc, el kell mondanom, hogy a Btk. szerint a kiszabható büntetés 5 és 20 év közötti letöltendő börtönbüntetés!
A bírósági tárgyalás
Az ügy tárgyalása látszólag hosszúra nyúlt, de érdemi védelemre nem adtak lehetőséget. Mások telefonbeszélgetései alapján vádolnak (erről a későbbiekben részletesen írok). Csak egynegyedét hallgathattuk meg ügyvédeimmel azon lehallgatott telefonbeszélgetéseknek, amelyek az ügy alapját képezik. A meghallgatott 254 beszélgetés több mint felében hibás vagy hiányos fordítást tapasztaltunk. Ezeket az észrevételeket a bíróság nem akarta meghallgatni. A védelmemben kért és először engedélyezett három tanú meghallgatásától végül októberi döntése alapján elállt a bíróság. Az általam megjelölt, ártatlanságomat bizonyítandó iratok bekérését (a SRI-től, az ügyészségtől, a minisztériumból) szintén elutasította a bíróság.
A koholt vádak és a puszta tények
Vád: Részt vettem a Távközlési és Informatikai Minisztérium alárendeltségében működő vállalatok (Romtelecom, a Rádiókommunikációs Vállalat – SNR, és a Román Posta) privatizációjában.
Tény: A miniszteri mandátumom idején egyetlen privatizáció sem zajlott. Tanácsadókat választottunk ki a Romtelecom állami részvényeinek tőzsdei jegyzése, illetve a SNR privatizálása érdekében. A postánál két folyamat zajlott: átszervezési tanácsadó kiválasztása (ez megtörtént), és a privatizációs tanácsadó kiválasztása (ezt leállítottuk). Fontos elmondanom, hogy egyik nemzetközi versenytárgyalás kapcsán sem kaptunk egyetlen óvást sem.
Vád: A Romtelecom esetében a tanácsadói megbízatást a Credit Suisse nyerte el. Tudtam volna miniszteri tanácsosom és a tanácsadók cselszövéséről, a Credit Suisse érdekében.
Tény: Ezt semmivel nem támasztják alá! Még csak tagja sem voltam a versenytárgyalást bonyolító bizottságnak. A személyes tanácsosomon kívül a bizottság többi öt tagjára semmilyen hatással nem lehettem volna. Ráadásul az én javaslatomra létrejött bizottságnak a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, a Pénzügyminisztérium képviselője és egy ügyvédi iroda képviselője is tagjai voltak. Ha akartam sem tudtam volna őket befolyásolni. A bizottság munkamódszere a következő volt: az előre ismert pontozási rendszer alapján minden bizottsági tag egyénileg értékelte az ajánlatokat, a végeredmény az egyéni pontozások középarányosa volt. Ez volt a munkamódszere mindenik bizottságnak. Semmi bizonyíték a teljesen alaptalan vádra!
Vád: A SNR privatizációs tanácsadói eljárása során morálisan támogattam, biztattam a CAIB (Credit-Anstalt Investment Banking) tanácsadói megbizatás elnyerése érdekében.
Tény: Továbbra sem támasztják elő egyetlen bizonyítékkal sem ezt a vádat. Amire hivatkoznak, az két személy telefonbeszélgetése, amelyben egyikük azt mondja: Zsolt is úgy gondolja, hogy ők a legjobbak. Még csak azt sem, hogy kiről lenne szó. Továbbá az ügyészek felsorolnak egy csomó találkozót, mintegy alátámasztva ezt a vádat. Azon személyek, akiket felsorolnak mint ezen találkozók résztvevői, egyikük sem a CAIB képviselője, hanem olyan bankoké, akik nem is indultak ezen a versenytárgyaláson!
Vád: A Román Postánál bonyolított eljárás során, az átszervezési tanácsadó kiválasztása kapcsán morálisan támogattam bizonyos tanácsadók ténykedéseit.
Tény: Értelemszerűen itt sem mutatnak fel egyetlen más bizonyítékot sem, csupán ezen személyek találkozóira és beszélgetéseire utalnak. De figyelem! Ezen személyek a Credit Suisse bank képviselői, amely részt sem vett ezen a versenytárgyaláson! A nyertes cég (Roland Berger) képviselőit soha senki sem vádolta.
A postával kapcsolatos slusszpoén: a privatizációs tanácsadó kiválasztása. Ezt a folyamatot leállíttattam, amikor kiderült, hogy csak egyetlen ajánlat érkezett be. Mindezt annak ellenére, hogy törvényesen lehetőségem lett volna nyertesnek nyilvánítani az egyetlen ajánlat letevőjét, a CAIB-ot.
Az ügyészek "bizonyítékai"
1. Azt állítják, hogy egy nemzetközi bűnszövetkezetet támogattam. Ezt szerintük az támasztja alá, hogy egyesek beszéltek rólam telefonon, másokkal meg találkoztam. Kettőjüket a bíróságon ismertem meg. Másik hármat (a Credit Suisse vezető beosztású befektetési bankárai) kizárólag hivatalos találkozókon volt alkalmam megismerni. A vádlottak egyike kollegám volt a kormányban, a köszönő viszonyt a bíróságon léptük túl. A tanácsosommal, gondolom, bocsánatos bűn találkoznom. Ugyanakkor a SRI nemcsak lehallgatta, hanem meg is figyelte az ügy vádlottjait 2005 áprilisától kezdődően. A vádiratban idézett, de számunkra nem hozzáférhető (ez törvénytelen eljárás!) megfigyelési jelentés (raport de filaj) szerint összesen hét találkozóm volt a kémként elhíresült Stamen Stanchev nevű tanácsadóval. Az ügyészek pedig, a saját vádiratuk mellékletének ellentmondva, több mint tíz találkozóról beszélnek, itt is más személyek telefonbeszélgetéseire hivatkozva!
2. Az ügyészek nyolc alkalommal írják le a vádiratban, hogy az én feltételezett bűntetteim más személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából következtethetők ki. Ebből is egyértelműen kiderül, hogy semmilyen tettem, még csak telefonon vagy személyesen elmondott szavam sem tartja fenn a vádat!
3. Amint az eddigiekből is kiderül, ez az ügy kizárólag telefonlehallgatásokra épül. A vádirathoz mintegy 1000 telefonbeszélgetés lehallgatását mellékelték. Ebből összesen húsz (5 százalék csupán) olyan beszélgetés van, amelyben én is beszélek, és ebből tizenkét hívás a saját tanácsosommal! A vád fenntartásához egyik beszélgetésem tartalmát sem használják. Jogos kérdés, hogy vajon miért nem?!
Sem a vádirat ismertetésekor, sem a bírósági tárgyalás folyamán nem volt lehetőségünk a lehallgatások összességét megismerni! Hogy érthető legyek: a beszélgetések túlnyomó többsége nem román nyelven zajlott. Az ügyészek kizárólag a román fordításból dolgoztak. Bár kértük, hogy bocsássák rendelkezésünkre a lehallgatásokat tartalmazó CD-k másolatát, ezt megtagadta a bíróság. Lehetőséget teremtettek arra, hogy a bíróság épületében az általuk kijelölt napokon, hivatalos fordító jelenlétében meghallgathassuk a beszélgetések egy részét. Azért egy részét, mert ezt a folyamatot a bíróság indoklás nélkül leállította 254 beszélgetés meghallgatása után. Ezek közül 123 (azaz több mint fele) esetében találtunk súlyos fordítási hibákat vagy le nem fordított részleteket! A bíróság meg sem akarta hallgatni ezeket az észrevételeket!
4. Az ügyészek különböző, mások beszélgetéseiből levont következtetésekkel támasztják alá a bűnszövetkezet iránti támogatásom. Íme, miről is van szó:
a. Az ügyész szerint a bűnszövetkezet támogatását bizonyítja, hogy Stanchev szervezett volna nekem találkozót egy Zund nevű személlyel Bécsben, 2005. december 14-én.
Az ügyészek Stanchev egy hölggyel folytatott beszélgetésére utalnak és arra, hogy én valóban Bécsben voltam azon a napon. Stanchev elmondja feltételezhetően Zund titkárnőjének, hogy én majd Bécsbe fogok utazni és tudna-e Zund úr velem találkozni. Ennyi. Visszaigazolás sincs. Zund úr kilétét meg sem próbálják megtudni. A valóság: soha nem találkoztam ilyen nevű személlyel. Tanú kihallgatását kértem, bizonyítandó, hogy nem találkoztam ezzel az úrral, elfogadják idén év elején a kérésem, majd október 31-én kijelentik, hogy már nem érdekes és nem fogják beidézni!!! Tehát egy légből kapott, mások beszélgetéséből származó, hiányosan fordított átirat alapján meg nem történt találkozó a "bizonyíték"!
b. Azt mondják, hogy a tanácsosomat csak azért alkalmaztam volna, mert Stanchev ajánlotta nekem. Erre a bizonyíték: a tanácsosom önéletrajza és Stanchevnek egy beszélgetése egy hölggyel.
A valóság: már februárban interjún volt nálam a jövendő tanácsosom, 2005. március 31- én már a hivatalos kinevezése is megvolt (pedig ez több hetet tart a bürokrácia útvesztőiben), Stanchevet áprilisban ismertem meg. A beszélgetés: 2006. október 31-én éjfélkor Stanchev a lakásán beszélget egy hölggyel és azzal dicsekszik, hogy ő ajánlotta volna nekem a tanácsos alkalmazását! Ez a lakásbeli lehallgatás, bár utalnak rá és használják, NINCS a dossziéban! Vajon miért?
c. Azzal vádolnak, hogy tájékoztattam volna Stanchevet egy titkosszolgálati jelentésről, amelyet én kértem volna egy D. I. S. nevű személyről. Erre a bizonyíték: Stanchev beszélgetése egy bankárral, ahol egy olyan jelentésről beszél, amelyet én kértem volna a SRI-től erről a személyről, aki nagyon gyakran jár be a minisztériumba, és akitől "nekik tartaniuk kell".
Ez már gáz, ugye? A valóság: NEM kértem és NEM kaptam egyetlen jelentést sem ilyen nevű személyről. Nem is találkoztam vele soha. A vád tanújaként D. I. S. is elmondja, hogy nem járt a minisztériumom épületében sem, nem ismer engem.
d. Az ügyészek szerint együttműködésemet velük az bizonyítja, hogy Stanchev ismerte a programom. Erre bizonyítékként azon beszélgetéseket sorolják, amelyekben Stanchev másokkal beszélve mondja, hogy nem tudott velem találkozni, mert éppen elutaztam valahova.
A valóság: miniszterként a programom nyilvános volt, sajtóközleményben, honlapon közölték azt. Egy internet-hozzáférés bőven elégséges volt arra, hogy valaki tudja, éppen hova készülök utazni.
A büntető törvénykönyv szerint az engem ért vádnak, a bűnszövetkezet támogatásának több kötelező eleme van. Ezek közé tartoznak azok is, amelyeket felsoroltam, és amelyek a "tagok" együttműködésére, a csoport céljainak ismerésére, közös cselekedetekre kellene utaljanak. DE van egy másik szükséges elem: a HASZON. Haszna kell származnia vagy haszonszerzés érdekében követhet el valaki ilyesmit. A DIICOT, amely ezt az ügyet gyártotta, még csak említést sem tesz ilyesmiről! Az ügyben megkeresték a DNA-t (a Korrupcióellenes Ügyészség), amely hosszas vizsgálódás után 2012-ben véglegesen lezárta az ügyet: SEMMILYEN korrupciógyanús tettre utaló bizonyíték sincs!
Hét év. És még nem ért véget. A keddi döntés alapfokú lesz. Hét év után sem értem, hogy MIÉRT.
Miért indult el ez az ügy? Ütni kellett az RMDSZ-en? Esetleg rajtam?
Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?
Miért nem jelentettek semmit a logikus, napnál világosabb érvek az ügyészség vagy az államelnök számára?
Miért nem akarta a bíróság a védelem érveit is megismerni?
Miért ül fel a közvélemény ezeknek az igazságszolgáltatásnak álcázott kacsáknak?!
Miért maradtam célpont az után is, hogy félreálltam? Kilenc hónappal az ügy kirobbanása után, két héttel a felfüggesztésem után, úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Ezért önként álltam félre a politikából. Ma is azt gondolom, ez egy helyes döntés volt.
Miért…
A kérdések maradnak. A keddi válasz – éppen a vád képtelensége miatt – remélem, ésszerű lesz. Még mindig hiszek a racionalitásban.
Sokszor halljuk, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Élek. De talán már elég erős is vagyok...
És köszönöm. Mindenkinek, aki mellettem maradt, aki hitt és hisz bennem.
Nagy Zsolt
*Ezt a levelet november 18-án írtam és szándékoztam nyílt levél formájában közzétenni. Eredeti szándékomtól elálltam, az ügyvédeim szerint a bíróság nyomásgyakorlásként érzékelhetné. Most, hogy megszületett az alapfokú döntés, immár nem kell ettől tartanom.
Népújság (Marosvásárhely)

„Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból…”
Hároméves a Játék-Koktél, újszülött a MATRISZ
Októberben alakult meg a MATRISZ (Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége), hároméves a Játék-Koktél – másfél hete a zsúrra is sor került. Az est meghívottja Ráduly Botond, ismertebb nevén Manó volt, Erdély Hangja győztese. A játék után Szász-Köpeczy Istvánnal, az egyesület egyik alapító tagjával beszélgettünk.
– Kitől származik az egyesület megalapításának ötlete?
– Az első gondolat a vásárhelyi tagok fejében született meg. Hallottak a kolozsvári játékestekről, így tavasszal, két alapító társsal együtt felkerestek engem. Már az első találkozáson felvetődött egy egyesület létrehozásának az ötlete. Hivatalosan októberben jegyezték be a szervezetet Marosvásárhelyen.
– Mikor rendezted az első Játék-Koktél estet?
– Az esemény decemberben lesz hároméves. A kolozsvári Katolikus Egyetemista Lelkészség (KEL) 2010-ben megszervezte az OKET-tet (Országos Katolikus Egyetemista Találkozót). A szervezők tudták, hogy van pár társasjátékom otthon, így felkértek, hogy szervezzem meg a programot. Az eseményen Csog Ildikó és Árpád is segített, akik gondoskodtak a koktélokról. A résztvevőknek tetszett az est, ezért a KEL-lel úgy döntöttünk, hogy a Játékesttel hagyományt teremtünk. Az első alkalomra körülbelül harmincan jöttek el, az utolsón pedig már több mint kétszázhúszan voltunk.
– Kezdeményezted a Játék-Koktél estek megszervezését Kolozsváron, majd a társaiddal együtt megalapítottátok a szövetséget. Gyermekkorod hogyan kapcsolódik a társasjátékokhoz?
– A családomban nagy hagyománya volt a römizésnek. Hatéves korom óta rendszeresen játszunk a szüleimmel. Ez a hagyomány mai napig fennmaradt, amikor hazamegyek Udvarhelyre, társasjáték-maratont szervezünk. Legutóbb nyáron három hét alatt százötven-kétszáz partit játszottunk le. Szerintem az a család, amelyik együtt játszik, az együtt is marad.
– Mit gondolsz a játékról?
– Freud szerint az ember nem szűnik meg játszani, ez az érzés csak átalakul. Felnőttekkel ellentétben a gyermekek nyíltan szórakoznak. Én álarcok nélkül akarok játszani az emberekkel, mint a kicsik. A játékestek célja visszaadni az idősebb korosztálynak gyermeki énjüket, hogy merjenek nyíltan játszani. Az emberek a játék hevében elfeledkeznek a felvett viselkedési formákról, és meg tudják mutatni önmagukat.
– Melyik a kedvenc játékod?
– Mindig is filológiai beállítottságú voltam, ezért örök kedvencem az Activity. Tíz éve kezdtük el játszani a baráti körrel, ezekből az összejövetelekből alakult ki később a játékest. Az Activityben azt szeretem, hogy rajzolva, verbális és nonverbális jelek által kell elmagyarázni a megoldást. Már egész Activity-gyűjteményem van.
– Melyik a legemlékezetesebb játékested?
– Bár három év alatt voltak nagyobb játékestek – például fellépett az udvarhelyi Orient Express, és két gitárestet is egybekötöttünk az eseménnyel –, mégis kiemelném a múlt szombatit. Az emberek visszajelzései alapján úgy vélem, hogy a MATRISZ nyitóestje ideálisan alakult.
– Melyek a legfontosabb célkitűzéseitek?
–Szeretnénk ösztönözni a baráti társaságokat, hogy csatlakozzanak hozzánk. A társasjátékok népszerűsítése, valamint kultúrájuk kialakítása is célkitűzéseink között szerepel. Továbbá, ösztönözni a romániai, társasjátékok iránt érdeklődő személyek közötti kapcsolattartást, egy olyan közös platformot kínálva nekik, mely egy másfajta, életszerűbb kommunikációnak, személyes tapasztalatcseréknek és hazai vagy akár nemzetközi társasjátékos projektek (versenyek, játékpedagógiai/ csapatépítő jellegű táborok, partnerszervezetekkel történő cserekapcsolatok stb.) megvalósításának ad teret. Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból, szemtől szembe játsszanak, ne facebookon keresztül.
– Hogyan tovább?
– Támogatni szeretnénk az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Tervezünk országos turnét, bemutatkozunk szélesebb közönségnek is. Különféle városi, megyei és országos szintű megmérettetéseken akarunk majd részt venni, illetve társasjáték-világbajnokságon is, amelyet Németországban szerveznek meg minden évben. Az anyagi hátteret pályázatok révén biztosítanánk.

Kiemelkedő személyiségnek tartja Ponta Horthyt
Miközben Radu Pogdoreanu, a román külügy államtitkára lesújtó módon vélekedik a vitatott múltú Horthy Miklósról és politikai irányvonaláról, Victor Ponta miniszterelnök a magyar történelem kiemelkedő személyiségének tartja a az egykori kormányzót.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerdán egy olyan dokumentumot mutatott be, melyet a román kormányfő nevében a bukaresti Bădiţă és Pop Ügyvédi Iroda munkatársai állítottak össze és tettek le a bíróságra. Ebben Ponta, aki korábban többek között azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy horthysta nyelvezetet használ, azzal védekezik az őt rágalmazásért beperelő ET-képviselővel szemben, hogy kijelentésében nem volt semmi pejoratív, annál is inkább, mivel „Horthy a magyar történelem kiemelkedő személyisége”. A kormányfő ugyanakkor a románellenes érdekek képviselőjének nevezte a volt püspököt, akit szerinte „azok pénzelnek, akik azt akarják, hogy Románia egy instabil ország legyen, és hogy minden oldalról megtámadják”. Mint ismeretes az őt ért vádakért a jelenlegi európai képviselő százezer lejes fájdalomdíjat követel a Szociáldemokrata Párt elnökétől.
Néhány nappal korábban a Ponta-kormány külügyi államtitkára viszont azzal replikázott magyarországi kollégájának, a Tőkés állami érdemrendje ügyében felszólaló Németh Zsoltnak, hogy „súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták?”. A diplomáciai csörte abból fakadt, hogy kormánya nevében Németh azt kérte Traian Băsescu román államfőtől, hogy ne vonja vissza Tőkés László 2009-ben kapott érdemrendjét és ezáltal „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni”.
A Tőkés és Ponta közötti rágalmi per következő tárgyalását hétfőn, december 9-én, 12 órakor tartják a bukaresti I. kerületi bíróságon. Ekkor hallgatják meg a felperes tanúját, Csomortányi Istvánt és valószínűleg ezek után születik meg az ítélet is.
Szucher Ervin

2013. december 10.
Itthon maradásra ösztönző könyv
Erdélyi kötéltánc címmel jelent meg nemrégiben Nagy Benedek tanár, volt politikai fogoly kötete a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál, melyet kedden este mutattak be a csíkszeredai városháza dísztermében.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester megjegyezte, hogy még nem olvasott ennyire megfontolt gondolatokat az 1956-os eseményekről és a második világháborúról.
Nagy Benedek gyakorlatilag egy családi hagyományt követ – fejtette ki a könyv szerkesztője, Sarány István –, mivel a dédapja, Tivai Nagy Imre, de édesapja, Nagy András közírók is voltak. „Pályájának, érdeklődésének és társadalmi elkötelezettségének köszönhetően az elmúlt hatvan esztendő krónikása lett, nemcsak szemtanúként, hanem az események aktív részeseként is” – hangsúlyozta kötet szerkesztője.
A szerző elmondta, hogy ezzel a könyvvel itthon maradásra szeretné ösztönözni a fiatalokat, ezért hányattatott sorsának főként a sikereit és nem a kudarcait rögzítette. A könyvből kihagyta például a szekusok által folytatott zaklatásokat, de leírta azokat a sztorikat, történeteket, amelyek miatt még a börtönben sem vesztette el sohasem hitét, reményét.
Szőcs Lóránt

2013. december 12.
Össztűz a szupermentességre
A korrupcióellenes küzdelemben érintett intézmények, az igazságügyi szakmai szervezetek és a külföld egyaránt keményen bírálták a képviselőház azon kedd délutáni határozatát, amellyel soron kívül, előzetes vita nélkül módosította a büntető törvénykönyvet, kiiktatva a parlamenti képviselőket, szenátorokat, a szabad foglalkozásúakat és az államfőt a közhivatalnokok sorából, egyes vélemények szerint lehetetlenné téve ezzel, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) bűnügyi vizsgálatot indítson ellenük tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség címén.
A DNA szerint azon honatyákat, akik ellen korrupció vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekmények miatt emeltek vádat, felmenthetik a döntés nyomán, azokat pedig, akiket jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, szabadlábra helyezhetik. A korrupcióellenes ügyészség rámutat: a módosítás nyomán sem a honatyák, sem az ügyvédek, sem a közjegyzők, sem a bírósági végrehajtók ellen nem indulhat eljárás korrupció vagy hivatali visszaélés miatt. A DNA emlékeztetett: jelenleg 28 honatya érintett valamilyen formában – vagy azért, mert eljárás zajlik ellene, vagy azért, mert a DNA által emelt vádak alapján elítélték.
A DNA emellett úgy véli, a továbbiakban a helyi választott tisztségviselők is kieshetnek az összeférhetetlenség hatálya alól, ami azt eredményezheti, hogy a polgármesterek nyugodtan a rokonaiknak ítélhetik a közpénzből vagy európai uniós alapokból finanszírozott szerződéseket. Az ügyészség rámutat: a döntés nyomán Románia ellentétbe került az ország által 2002-ben és 2004-ben ratifikált korrupcióellenes egyezményekkel.
Több mint 60 összeférhetetlen helyi elöljáró
Hatvankét helyi elöljáró – 50 polgármester és 11 alpolgármester és egy helyi közgyűlési tag – esetében állapított meg szerdán hivatali összeférhetetlenséget az ANI. Az érintettek Szatmár, Gorj, Teleorman és Galac megyei önkormányzatokat irányítanak. Két polgármester és egy alpolgármester esetében hamis nyilatkozattétel miatt is feljelentést tettek. Az ANI eddig már számos megyei és önkormányzati elöljáró esetében állapított meg összeférhetetlenséget, rendszerint arra hivatkozva, hogy tisztségükkel párhuzamosan tagként képviselték az önkormányzatot az annak alárendelt közhasznú társaságok igazgatótanácsában. Az összeférhetetlenség miatt jogerősen elítélt közhivatalnokok három évig nem tölthetnek be választási tisztséget, súlyos esetben pedig hároméves szabadságvesztéssel sújthatók – miután a képviselőház kedden az ezért kiróható büntetés mértékét két évvel csökkentette.
Horia Georgescu, a közhivatalnokok összeférhetetlenségét vizsgáló ANI vezetője is úgy vélekedett, hogy a Btk. módosítása nyomán a honatyák „szuper mentelmi jogot” kaptak, és a hatóság által 25 honatya ellen folytatott eljárás lehetetlenül el. Georgescu rámutatott: az ország hitelessége jelentős csorbát szenved a döntés nyomán, amely hatályba lépése esetén megingatja a jogállamot.
A bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerint a képviselőház döntése gyakorlatilag felmenti a kedvezményezetteket a bűnügyi felelősség alól. A testület azt is felrója, hogy bár a hatályos törvények értelműben az igazságszolgáltatást érintő törvénytervezeteket előzetesen véleményeznie kellene, ezt a módosítást nem juttatták el hozzá.
A Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) is kemény hangon elítélte, hogy a Btk. módosítását előzetes egyeztetés, valamint a CSM véleményének kikérése nélkül fogadták el. Rámutatnak: a döntés sérti az állampolgárok törvény előtti egyenlőségének alkotmányos elvét.
Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfő is bírálta a döntést, újabb államcsínynek nevezve a lépést, amely tíz évvel veti vissza az országot. Jelezte: a módosítást megfontolásra visszaküldi a parlamentnek, ha pedig ugyanebben a formában fogadják el, akkor alkotmánybíróságon támadja meg. A módosítást egyébként 266 képviselő szavazta meg (123 PSD-s, 73 PNL-s, 2 PDL-s, 21 PPDD-s, 16 RMDSZ-es, 16 kisebbségi, 11 PC-s és 4 független). Ellene 32-en voksoltak (29 PDL-s, 1 PPDD-s, 1 PC-s és 1független).
Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata-liberális párt (PDL) elnöke tegnap közölte: pártja alkotmánybíróságon támadja meg a Btk.-módosítást.
Kemény külföldi feddések
A Btk.-módosítás kemény reakciót váltott ki az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége részéről, amely leszögezte: a törvény előtti egyenlőség a demokrácia egyik alapelve. A külképviselet szerdai közleményében úgy vélekedett, a lépés eltávolodást jelent az átláthatóság és a jogállamiság elvétől, és elriaszthatja a beruházókat, ami negatív kihatással lesz az ország gazdaságára. Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője szerint minden hivatalos személynek alá kell vetnie magát a korrupcióra és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozásnak, az EU ugyanakkor majd a januári igazságügyi jelentésben nyilvánít konkrét véleményt.
A német nagykövetség fontosnak nevezte, hogy a korrupcióellenes hatóságok és az igazságszolgáltatás politikai befolyástól mentesen működhessen. Martin Harris, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete aggodalmának adott hangot a döntés miatt, mondván: az ANI és a DNA a romániai közélet reformjának motorja. A holland nagykövetség is reagált: szerdai közleményében jelezte, aggodalommal értesült a Btk. módosításáról, és várja a fejleményeket. Mint ismeretes, Hollandia többek között arra hivatkozva utasítja el Románia schengeni csatlakozását, hogy nem történt elegendő, kellőképpen alapos és visszafordíthatatlan intézkedés a korrupció visszaszorítására.
RMDSZ: továbbra is vizsgálódhat a DNA és az ANI
Nem ért ugyanakkor egyet az aggodalmakkal Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. A honatya szerdán a Krónikának úgy nyilatkozott: a képviselőház tulajdonképpen csak helyreállította a korábbi állapotokat, amelyeket Monica Macovei volt demokrata-liberális párti (PDL) igazságügy-miniszter – jelenlegi EP-képviselő – miniszteri mandátuma idején „felbolygatott”, egy kalap alá véve a közalkalmazottakat, a bírákat és a képviselőket. Rámutatott: a Macovei-féle módosítás előtt külön cikkelyek határozták meg a Btk.-ban, hogy melyek a közhivatalok, és ki minősül közalkalmazottnak. „Utóbbi alatt az értendő, aki valamely közhivatal fizetett alkalmazottjaként közhivatalnoki karriert fut be” – mutatott rá a képviselő.
Márton szerint a keddi döntés csupán annyit jelent, hogy a képviselők és szenátorok összeférhetetlenségi eseteit a továbbiakban nem a közalkalmazottakra érvényes jogszabály alapján vizsgálják majd, hanem a honatyák jogállását rögzítő, sajátos törvény alapján, amely rögzíti, milyen esetek számítanak összeférhetetlenségnek, milyen esetek esnek az ANI működéséről szóló törvény hatálya alá. „Már eleve ez a jogszabály is rögzíti, hogy a képviselői és szenátori jogállás összeegyeztethetetlen a közhivatalnoki tisztséggel, kivéve, ha kormánytagságról van szó” – mutatott rá Márton, hozzátéve: hasonlóan rendelkezik az alkotmány is.
Szerinte egy honatyát már csak azért sem lehet egy kalap alá venni egy helyi választott képviselővel, mivel előbbiek nem döntenek arról, hogy konkrétan kivel kell bizonyos esetekben szerződést kötni, csupán törvényeket hoznak. Ezen tevékenység során pedig gyakran kell lobbizni azért, hogy valamilyen jogszabályt elfogadjon a ház. „Amíg azonban mindenkit egy kalap alá vettek, egyes bírák úgy is értelmezhették, hogy amikor egy háromszéki képviselő a Kovászna megyei hátrányos helyzetűek megsegítését elősegítő törvény mellett érvel, akkor a saját érdekében jár el” – hangoztatta Márton.
Elítéltek egy PSD-s képviselőt
Jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte szerdán a legfelsőbb bíróság Nicolae Vasilescu PSD-s parlamenti képviselőt. A honatya ellen befolyással üzérkedés miatt emelt vádat a DNA. A vádak szerint Vasilescu tettestársaival együtt kétmillió lejt követelt egy építkezési cégtől annak fejében, hogy közbenjárjon a Konstanca megyei önkormányzatnál annak érdekében, hogy a megye öt önkormányzata kifizesse az általuk elvégzett munkálatok nyomán felhalmozott adósságait. A DNA egyébként szerdán kikérte az Európai Parlamenttől a PNL-s Ovidiu Silaghit, aki idén szeptemberben került az európai törvényhozásba. Silaghi ellen még közlekedési miniszter korában merültek fel korrupciós vádak.
Máté András, az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője is hasonlóan vélekedik. Lapunknak szerdán elmondta: a keddi döntést szerinte az is indokolja, hogy az alkotmánybíróság 2013-ban elfogadott 81-es számú határozatában is emlékeztet arra, hogy egy képviselő vagy egy szenátor nem láthat el közfeladatot. „A parlament tagjainak a státusa nem egyenlő a közalkalmazottakéval, hiszen utóbbiak szerződéses viszonyban állnak, fizetésért dolgoznak, és különféle pótlékokat kapnak, például a ledolgozott szolgálati időért. A képviselők viszont meghatározott ideg, négyéves mandátumuk időtartama alatt látják el feladatukat, és nem fizetést, hanem illetményt kapnak” – mutatott rá Máté. Hozzátette: egy közalkalmazottat elbocsátani is nehezebb, mivel új állást kell felajánlani neki, míg egy honatya mandátumának megszűntével nem kap automatikusan új mandátumot.
Máté azt is cáfolta, hogy a honatyák ezáltal kikerülnének a DNA és az ANI joghatósága alól. „Ahogy eddig sem voltunk közalkalmazottak, mégis vizsgálódhatott a képviselők és szenátorok ügyében a DNA és az ANI is, úgy ez most sem változik. „Aki bűnös, az ezután is kerüljön börtönbe. A képviselők jogállását szabályozó törvényben is szerepel az összeférhetetlenség és az érdek-összeférhetetlenség, aminek a kivizsgálása az ANI hatásköre” – mutatott rá Máté. „Traian Băsescu, Angela Merkel vagy Orbán Viktor sem köztisztviselő, hanem állami vezető. Két különböző dologról van szó” – hangoztatta Máté.
Mint arról beszámoltunk, Máté Andrást korábban összeférhetetlenség miatt feljelentette az ANI, arra hivatkozva, hogy kilenc és fél hónapig feleségét alkalmazta képviselői irodájában. A legfőbb ügyészség szeptemberben emelt vádat ellene. Máté ugyanakkor alaptalannak nevezte a vádakat, akkor is arra hivatkozva, hogy a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába.
Egyébként eddig sem minden esetben végezhette zavartalanul a dolgát az igazságszolgáltatás, még akkor sem, ha a DNA vizsgálódott az ügyükben: a Borbély László volt környezetvédelmi miniszter elleni korrupciógyanú és a Victor Paul Dobre egykori közigazgatási miniszter elleni, az államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán elkövetett törvénytelenségekről szóló vádak ügyében nem indulhatott eljárás, mivel a képviselőház ehhez nem járult hozzá.
Balogh Levente

2013. december 13.
Nagy Zsolt esete a korpával
Ötéves letöltendő börtönbüntetésre ítélte Nagy Zsolt volt RMDSZ-politikust, a Tãriceanu-kormány volt távközlési miniszterét (képünkön) a legfelsőbb bíróság a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében. A nem jogerős ítélet ellen a védőügyvédek fellebbeztek, a legfelsőbb bíróság öt tagú testülete jövőre dönt a több volt politikust is felvonultató, bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmények ügyében. A múlt heti bírósági ítélet nyomán Codruț ªereș volt gazdasági miniszter bizalmas információk kiszivárogtatásáért hat év letöltendő börtönbüntetést, Kerekes Gábor, az RMDSZ egykori ügyvezető alelnöke pedig 5 év szabadságvesztést kapott. A bíróság szerint bizonyítást nyert bűnszövetkezetnek a két magyar politikuson kívül több tagja is volt, közöttük minisztériumi alkalmazottak és külső, szerződéses tanácsadók. A bíróság Nagy Zsolt és Kerekes Gábor ügyét összekapcsolta a 2006-ban kirobbant kémbotrány ügyében indított eljárással, amelynek során az egykori távközlési minisztériummal tanácsadóként szerződésben levő bolgár Sztamen Sztancsevet kémhálózat vezetőjeként tartoztatták le. A mostani bírósági döntés szerint a bolgár tanácsadó kapta a legsúlyosabb ítéletet, 11 év letöltendő szabadságvesztést. A több éves nyomozás után mára összeállt bűnvádi dosszié szerint az ügyészek azzal vádolták meg a bíróság elé állított mintegy tíz személyt, hogy bűnszövetkezetet alkotva a román állam számára hátrányos privatizációs ügyleteket akartak lebonyolítani. A két miniszter elleni vád szerint a politikusok bizalmas információkkal segítették a bűnszövetkezetet. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a háromtagú bírói tanács által hozott ítéletet igazságtalannak és felháborítónak tartja, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a fellebbezést elbíráló új bírói testület érdemben mérlegeli a történteket. Kelemen meggyőződését fejezte ki, hogy Nagy Zsolt ártatlan, és szolidaritásáról biztosította a volt minisztert.
Hét év kivizsgálás
A 2006. november 21-én több privatizációs ügyben kirobbantott „hazaárulásos-kémkedéses” ügy egyik főszereplőjeNagy Zsolt lett, aki a Szervezettbűnözés-és Terrorizmuselleni Ügyészség (DIICOT) kezdeti vádja szerint tanácsadókkal, befektetési bankárokkal együttműködve államtitkokat szivárogtatott ki a Romtelecom, a Rádiókommunikációs Vállalat (SNR) és a Román Posta privatizációjához. Az ügy kirobbantása utáni napokban, hetekben bukaresti román lapok a bűnvádi dossziéból illegális módon nyilvánosságra hozott részleteket közöltek a román titkosszolgálat (SRI) által lehallgatott, mintegy 250 telefonbeszélgetésből, illetve ezeknek a beszélgetéseknek az ügyészi értelmezését. A kezdetben hazaárulás vádjával folyó bűnvádi eljárást az ügyészség időközben megváltoztatta bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményre: a DIICOT-nak 2007-ben a bíróság elé terjesztett dossziéja szerint Nagy Zsolt miniszterként, morális támogatással és bátorítással járult hozzá Radu Mihai Donciu, Michal Susak és Sztamen Sztancsev törvénysértő tevékenységéhez.
Az ellene felhozott vádakat Nagy Zsolt az erdélyi magyar sajtó rendelkezésére bocsátott nyílt levelében lépésről lépésre vádolja. Mint fogalmaz „miniszteri mandátumom idején egyetlen privatizáció sem zajlott. Tanácsadókat választottunk ki a Romtelecom állami részvényeinek tőzsdei jegyzése, illetve a SNR privatizálása érdekében. A Postánál két folyamat zajlott: átszervezési tanácsadó kiválasztása, és a privatizációs tanácsadó kiválasztása (ezt a folyamatot leállítottuk). Fontos elmondanom, hogy egyik nemzetközi versenytárgyalás kapcsán nem kaptunk egyetlen óvást sem”. Nagy Zsolt kívülálló számára is logikus érvrendszerben bontja le az ellene felhozott vádakat. A privatizációs folyamatban személyesen nem vett részt: a bizottságban több más minisztérium képviselője dolgozott, akiket nem tudott, de nem is akart befolyásolni. „A bizottság munkamódszere szerint az előre ismert pontozási rendszer alapján minden bizottsági tag egyénileg értékelte az ajánlatokat, a végeredmény az egyéni pontozások középarányosa volt. Semmi bizonyíték a teljesen alaptalan vádra!” A posta esetében az RMDSZ-es politikus abszurdnak nevezi a vádakat, hiszen a privatizációs tanácsadó kiválasztásának folyamatát éppen ő állította le, amikor kiderült, hogy csak egy ajánlat érkezett be. „Azt állítják, hogy egy nemzetközi bűnszövetkezetet támogattam. Ezt szerintük az támasztja alá, hogy egyesek beszéltek rólam telefonon, másokkal meg találkoztam. Kettőjüket a bíróságon ismertem meg. Másokat kizárólag hivatalos találkozókon volt alkalmam megismerni” – fogalmaz Nagy, aki szerint a tárgyaláson mintegy 1000 telefonbeszélgetés lehallgatását mellékelték. Ebből összesen 5 százaléknyi, azaz 20 olyan beszélgetés van, amelyen ő beszél személyesen. A vádlott azt is kifogásolja, hogy sem a vádirat ismertetésekor, sem a bírósági tárgyalás során nem volt lehetőségük a lehallgatások összességét megismerni. A többnyire idegen nyelven folyó beszélgetések román fordításai gyatrák, hibásak, sok esetben félreértelmezhetőek. A bíróság csak abba ment bele, hogy a bíróság épületében – hivatalos fordító jelenlétében – az ezerből mintegy 250 beszélgetést meghallgathassanak. Ekkor derült ki, hogy helytelen vagy éppen tendenciózusan rossz a fordítás, a védelem ilyen irányú felvetéseit azonban leseperték az asztalról, és a dossziéban terhelő bizonyítékként a SRI helytelen, rossz fordításai maradtak. A büntető törvénykönyv szerint a bűnszövetkezet támogatásának van egy kötelező eleme is: a haszon. A volt RMDSZ-es miniszter szerint az, aki ezt az ügyet gyártotta, még csak említést sem tesz ilyesmiről. Az ügyben megkeresték a DNA-t (a korrupcióellenes ügyészséget), amely hosszas vizsgálódás után 2012-ben véglegesen lezárta az ügyet: semmilyen korrupciógyanús tettre utaló bizonyíték nincs.
Politikai szálak?
Az elmúlt évek során a romániai magyar sajtóban több utalás történt arra, hogy Nagy Zsolt bűnvádi dossziéja akár egy RMDSZ-en belüli leszámolással is összefüggésbe hozható. RMDSZ-források szerint Markó Béla RMDSZ-elnök utódlási listáján előkelő helyen szerepelt Nagy Zsolt is, akit a jól ismert keményvonalas politizálásban érdekelt körök nem szívesen láttak volna a pulpituson. A feltételezésekre bizonyíték nincs, a Nagy Zsolt-per elemei azonban egy elfogulatlan jogász számára egyértelművé teszik, hogy a bűnvádi dosszié darabjai jobban hasonlítanak egy kirakatper elemeire, mint egy valós bűnügyi történetre.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. december 15.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
A Ceausescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés 24. évfordulóján Tőkés László volt temesvári lelkipásztor egy sajtótájékoztató keretében bejelentette az 1989-es Temesvári Emlékbizottság megalakulását. Ezen alkalomból Temesváron, a forradalom kitörésének első és szimbolikus helyszínén ma, 2013. december 15-én a tőle jogtalanul elvitatott Románia Csillaga érdemrendet az Emlékbizottságnak adományozta.
Tőkés László N Y I L A T K O Z A T A
„Meddig sántikáltok kétfelé?” – szegezi nekünk a helyzet- és lelkiismeret-vizsgálatra késztető kérdést Illés próféta, majd pedig ugyanő rögtön el is igazít bizonytalankodásunkban ekképpen: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt” (1.Kir 18,21).
A próféta szavával hangzik egybe Krisztus tanítása: „Senki sem szolgálhat két Úrnak… Nem szolgálhatok Istennek és a Mammonnak” (Mt. 6,24).
Mammon a Pénz, Baál a Hatalom bálványa, illetve jelképe a Szentírásban. Az Isten- és emberellenes diktatúrák pénzzel és hatalommal tartották uralmuk alatt a lelkeket. Ceausescu idejében inkább a zsarnoki megfélemlítés tartották fogságban őket, utóbb, a posztkommunizmus időszakában pedig az anyagiak, az érdekek, a korrupció vették át a hatalom szerepét.
Mindkettőtől meg kell szabadulnunk – immár végérvényesen. A kommunista önkényuralom bukásához vezető temesvári felkelés 24. évfordulóján azáltal emlékezünk hitelesen, és akkor maradunk hűek temesvári református gyülekezetünkhöz – egykori önmagunkhoz –, valamint a szabadságért életüket feláldozó vagy kockáztató Temesvár népéhez, hogyha az emberi uralommal szemben Isten előtt hajlunk meg, és az ő igazságához ragaszkodunk – azonképpen, amiként Péter és apostoltársai tesznek bizonyságot erről: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel. 5,29). 1898 szent várakozásokkal teli adventjében nekünk is ez volt az igei jelmondatunk és meggyőződésünk, amikor a kollaboráns püspöki önkénnyel, valamint az ateista Ceausescu-rezsimmel bátran szembeszállunk református közösségünkben.
Egy egészen friss közvéleménykutatás felmérése szerint országunk polgárainak közel a fele úgy ítéli, hogy a kommunizmus jobb volt Románia számára, mint ami utána következett. A felmérés sokkoló adatai arra vallanak, hogy – bibliai szóhasználattal élve – Románia népe „kétfelé sántikál” a kommunista múlt és a demokratikusnak nevezett jelen között. Ez ügyben még az sem igazán jelenthet vigaszt, hogy a kommunizmus iránt nosztalgiát és illúziókat táplálók aránya Erdélyben az országos átlagnál alacsonyabb (44,4–43,1), míg Partiumban és Bánságban „csupán” 36,2%.
Viszonylagosan jobb temesközi–partiumi regionális eredményeink az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás folytatására és beteljesítésére indítanak bennünket. Más szóval: jövőnket az 1989-es alapokra kell helyeznünk, hogy a keservesen megszenvedett múltat, a Kondukátor sötét korát senkinek ne legyen oka visszasírnia.
Vaclav Havel véleménye szerint egy második rendszerváltozásra van szükség: a kommunizmus után a posztkommunizmust is meg kell buktatni a volt szovjet tábor országaiban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tegnap tartott 10. évfordulóján mi is egy új rendszerváltozás mellett foglaltunk állást. A romániai kommunista visszarendeződés körülményei között ennek szükségessége: nyilvánvaló.
Az EMNT tegnapi ünnepi ülésén 1989 jövő évi 25. évfordulójára jubileumi emlékévet hirdetett. Ezzel együtt a temesvári felkelés egykori kiváltói – résztvevői és részesei – megalakították az 1989-es Temesvári Emlékbizottságot (lásd tagjainak névsorát mellékelve). Közös célunk az – melyben minden bizonnyal valamennyi romániai rendszerváltoztató erő és szervezet osztozik –, hogy ne hagyjuk ellopni a forradalmat, és a múlttal való szembenézés, valamint az igazság kimondása és az igazságtétel előmozdítása révén is továbblendítsük a 24 évvel ezelőtt elkezdődött demokratikus rendszerváltozás folytatását.
Európai szinten ugyanezeket a célokat és feladatokat vallja a magáénak az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja. A szomszédos Magyarországon viszont mostanság van megalakulóban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.
A rendszerváltozásnak kisebbségpolitikai, nemzetiségi téren is végbe kell mennie. A temesvári románok, magyarok, németek, szerbek, a különböző etnikai és vallási közösségek 1989 Szabadító Karácsonyán való összefogása arra figyelmeztet, hogy a romániai demokrácia próbaköve és – egyik –fokmérője a kisebbségi közösségek jogainak és egyenrangúságának biztosítása.
A „Steaua României” / Románia Csillaga érdemrend visszavonásának szándéka körül kialakult botrányos helyzettel kapcsolatban, találóan állapítja meg Borbély Zsolt politológus, hogy ez ügyben „az egész erdélyi magyarság áll a román hatalom célkeresztjében”. Az érdemrend becsületbíróságának múlt havi döntése vonatkozásában egyik román forradalmi harcos pedig ezt írta telefonüzenetében: „Minthogyha 1989 decemberében volnánk” („Parcă suntem în decembrie 1989”). Nem kétséges, hogy a Victor Ponta-féle neokommunista, álliberális kormány – miként az elmúlt negyed században mások is: nemcsak a magyaroktól, hanem Temesvár népétől akarja „ellopni” az 1989-es forradalmat, vagy legalábbis elvitatni és lekicsinyíteni az abban játszott, meghatározó szerepüket.
Válaszképpen ezekre a törekvésekre, ezennel Temesvár forradalmi felkelőinek és hőseinek ajánlom fel jelképes formában a Románia Csillaga lovagi érdemrendemet, mellyel a Tismăneanu-jelentést kezdeményező, a kommunista diktatúrát elítélő Traian Băsescu államelnök tüntetett volt ki, 2009 decemberében. A magas kitüntetéssel együtt méltán megilleti őket egész Románia elismerése.
Küszöbön álló Emlékévünk központi gondolata: az Igazság és békesség. Ésaiás próféta hirdeti, hogy: „Lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké” (És. 32,17). – Igazság- és szabadságharcunkat azért kell folytatnunk, hogy a kommunizmus visszahúzó örökségétől megszabadulva, végre igazi békességben és biztonságban élhessen országunk népe, és mi, magyarok is itthon érezhessük magunkat Erdélyben.
Temesvár, 2013. december 15.
Tőkés László
1989-es Temesvári Emlékbizottság
Tőkés László
Balaton Zoltán
Borbély Imre
Borbély Zsolt Attila
Gazda Árpád
Kabai József
Kincses Előd
Mátyus Ernő
Molnár János
Sepsy Béla
Sükösd Antal
Teleki László
Tolnay István

2013. december 20.
Mégsem építenek új Sapientiát
Mégsem épít új campust a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredában. A felsőoktatási intézménynek 2,5 millió eurója van beruházásra, ez az összeg viszont korántsem elegendő a tervek kivitelezésére, ezért visszatérnek a régi elképzeléshez.
Vissza a babaruhát: többszöri számolgatás után a felsőoktatási intézmény vezetői elálltak azon tervüktől, hogy a mostani campus felújítása helyett inkább új létesítményt építsenek. „Sajnos marad a régi elképzelés, arra viszont megvan a pénzünk” – tájékoztatta lapunkat Dávid László, a Sapientia egyetem rektora.
Kevés a pénz egy új campusra
A felsőoktatási intézmény vezetője részletekbe nem igazán akart belemenni, annyit azért még elmondott, hogy az új létesítmény helyszínéül kiszemelt terület (a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szembeni, beépítetlen városrész) talaja nem bizonyult építkezésre megfelelőnek, ezért jelentős összeget emésztett volna fel a talajcsere.
Tudomásunk szerint a rendelkezésre álló összeg legalább kétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy új campus és bentlakás épülhessen, ezért kellett elállniuk az ötlet megvalósításától. Ugyanakkor a mostanihoz képest kevesebb bentlakási szobát tudtak volna építeni, holott a Sapientia csíkszeredai campusának épp az az egyik előnye a többi romániai magyar felsőoktatás intézménnyel szemben, hogy olcsó és nagyszámú bentlakási szobával tudja kiszolgálni az ide felvételizőket. Télen nem látnak hozzá semmilyen felújítási munkálatnak, tavaszig a terveket, illetve a szükséges engedélyezéseket fogják beszerezni. Az építkezésre felhasználható 2,5 millió eurót – több mint 11 millió lejt – a magyar kormány biztosítja.
Új helyett inkább felújítás
Tavasszal írtunk először arról az elképzelésről, hogy jövőben új épületszárnyat akarnak építeni a Sapientia egyetem csíkszeredai karainak udvarára, azelőtt viszont leszigetelnék a felsőoktatási intézmény épületét, továbbá kicserélnék a külső ablakokat, illetve ajtókat. Tervezték a bentlakási szobák felújítását is. A nyáron elkészült egy látványterv is, amelyet a csíkszeredai építészek jelentős része nem tartott elfogadhatónak – többek között az egyetem görög-katolikus templomra gyakorolt hatását kifogásolták –, ezért azt javasolták a tervező cégnek, hogy az ő elképzeléseiket figyelembe véve rajzolja újra a megvalósíthatósági tervet. Közben felmérték, hogy a jelenleg használt épület felújítása óriási összeget emésztene fel, és még úgy sem tudná ugyanolyan jól kiszolgálni az oktatási igényeket, mint egy új építmény. Ekkor döntöttek úgy, hogy inkább újat építenének. Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán nem zárkózott el az új egyetem ötletétől, azt viszont jelezte az egyetem vezetőségének, elvárja, hogy a tervezett új campus felépítéséig ne hagyják leromlani a jelenlegi helyszínt.
Kozán István

Sikeres évet zárt a marosvásárhelyi színház
A teátrum közleménye szerint a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat is kilenc bemutatóval jelentkezett az év során, a magyar társulat premierjei között három ősbemutató szerepel. A magyar színészek 151, román kollégáik pedig 134 előadásban léptek színpadra.
A legtöbb előadásban és a legtöbb próbán résztvevő színésznek és színésznőnek járó Vastaps-díjat Gecse Ramóna és Tollas Gábor, illetve Anca Loghin és Luchian Pantea vehette át. Az új produkciókra és az előző évadok sikeres, továbbra is műsoron tartott előadásaira közel 60 ezer néző volt kíváncsi Marosvásárhelyen, illetve más hazai és határon túli helyszíneken – ezzel a teátrum tovább növelte nézőinek számát.
Több tekintetben is premiernek számít a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2013-as évi fesztivállajstroma: az intézmény történetében először vett részt egyszerre a magyar és román társulat a Bukarestben megszervezett Országos Színházi Fesztiválon (FNT). A Tompa Miklós Társulat a Yorick Stúdióval közösen létrehozott előadásával, Székely Csaba Bányavakság című drámájának színrevitelével, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Moliere Nők iskolája című nagytermi produkciójával volt jelen az október 25. és november 3. között lezajlott rangos eseményen.
Ugyanakkor a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztivál közönsége is láthatta a magyar, illetve román társulat egy-egy előadását: a Bányavakság, valamint a Genovese-hatás című produkciókat. 2013-ban első ízben volt jelen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a gyulai Shakespeare-fesztiválon. Az esemény kilencedik kiadásán a Gyulai Várszínház színpadán a Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-előadását mutatta be.
A színház előadásait számos más fesztiválra is meghívták, többek között a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) és a Kisvárdai Fesztivál programjában is szerepeltek. Az év legtöbb szakmai díját a Tompa Miklós Társualt színésze, Bányai Kelemen Barna kapta: a Bányavakság című produkció Florinjának megformálásáért megkapta a Színikritikusok Díját, de díjazták a POSZT-on és a Kisvárdai Fesztiválon is.
Még idén hozzálátott a Nemzeti Színház két társulata a jövő évi produkciói előszítésének: Mihai Măniuţiu rendező a Don Quijote című zenés előadásához megtartotta már a szereplőválogatást a Liviu Rebreanu Társulat színészei számára, Harsányi Zsolt rendező pedig – a sikeres My Fair Lady című zenés nagyszínpadi előadása után –, Osztrovszkij Erdő című drámáján alapuló kistermi produkció olvasópróbájára hívta össze a Tompa Miklós Társulat színészeit.
E két előadás mellett másik kettőn is dolgozik a Nemzeti magyar és román társulata: előbbi a Radu Afrim által rendezett Meglepetés-előadás című produkciót mutatja be, utóbbi Marius von Mayenburg német drámaíró legfrissebb A mártír című drámáját viszi színre Theodor Cristian Popescu rendező vezényletével.

2013. december 23.
Negyven év kolozsvári festészete a Művészeti Múzeumban
A kolozsvári festészeti iskola második, 1950 és 1989 közötti időszakába pillanthatnak be az érdeklődők a Művészeti Múzeum emeleti termeiben szervezett kiállításon, amely pénteken délután nyílt meg.
Az 1950 novemberében létrejött kéttannyelvű (román és magyar) Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festő-tanárai közül Catul Bogdan, Aurel Ciupe, Vasile Crişan, Mohi Sándor, Petre Abrudan, Miklóssy Gábor, Kovács Zoltán, Teodor Harşia, Abodi Nagy Béla, Radu Fulger, Petru Feier, Veress Pál, Mircea Vremir, Paul Sima, Leonid Elaş, Tóth László, Teodor Botiş, Florin Maxa és Ghiorghi Apostu munkái szerepelnek a tárlaton.

2013. december 24.
Lucian Boia: Egy nemzeti mítosz: Vitéz Mihály vajda
Lucian Boia professzor egyike azoknak, akik határozottan leszámolnak a román köztudatban uralkodó történeti mítoszokkal. Boia foglalkozik a románok és a Habsburg-birodalom népei – köztük a magyarok – kapcsolataival. A román történelmi tudatba bevitt mítoszok, így például a dák–római származás, az úgynevezett 1600-as államegyesítés hat a mi sorsunkra is, ezért nekünk, magyaroknak és székelyeknek ismernünk kell ezeket. Ez alkalommal Mihály vajda mítoszáról rántja le a leplet. A vajda nem tudott arról, hogy három román államot egyesített, ennek ellenére Erdély egykori magyar városaiban – köztük Kolozsváron, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön – nagyszámú lovasszobor, szoborcsoport hirdeti ezt. Boia professzor könyvéből* megtudjuk, miként vált a becsvágyó, a sok vérontásról ismert munténiai vajdából nemzeti mítosz, nemzetegyesítő uralkodó.
Kádár Gyula
Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda mítoszának körvonalazódása bármely más történeti mintánál jobban szemlélteti a román köztudatban végbement változásokat. Azt az uralkodót, akinek rövid időre, 1599–1600-ban, sikerült uralma alá hajtania a három országot, csak három évszázaddal később, a modern Romániában, a XIX. század közepe táján kezdik egyesítőnek is tekinteni. A dolog ilyen értelmezése teljesen hiányzik a XVII. századi krónikás történetírásból, sőt, később, még 1800 táján az erdélyi iskola képviselői sem említik. Eladdig Mihály vajda különleges személyiségén kívül a keresztény eszmeiséget és Rudolf császárral fenntartott szoros kapcsolatait domborították ki. Ugyancsak gyakran megjelent tetteinek mozgatórugójaként a hódítói becsvágy, ennek helyébe viszont az értelmezési sémában később a „román eszme” kerül.
Miron Costin krónikájában Vitéz Mihály vajda Erdély és Moldva meghódítójának képében jelenik meg, aki „sok vérontást okozott a keresztények közt”; különben nem sokra tartották maguk a munténiaiak sem: „A munténiaiak beleuntak Mihály vajda uralmába, mind csak hadak járásával és háborúkkal telvén.” Másik szögből, munténiai megítélésben nézve a dolgokat, Radu Popescu krónikája, vagy a neki tulajdonított krónika – Havaselve uralkodóinak története (Istoria domnilor Ţării Romăneşti) – egy kalap alatt intézte el Mihály vajda minden ellenfelét: „az uralkodó hatalma alá hajtotta a törököket, moldvaiakat, magyarokat, mintha mindannyian amolyan szamarai lettek volna”. Az ízes kifejezés csak megerősíti, hogy ekkor még nem született meg a román nemzeti eszmeiség. Avagy talán Vitéz Mihály vajda 1600-ban „patriótább” lett volna, mint a XVII. század végi tudós krónikások?
Maga az erdélyi iskola – amelynek a XIX. századi román nemzettudat oly sokat köszönhet – sem teszi meg a döntő lépést, habár az volt a célja, hogy kifejezésre juttassa a románok azonosságtudatát, és hogy románnak lenni büszkeség. A minden románt egyesítő egyetlen állam eszméje még nem talált kifejezésre, Vitéz Mihály vajda tetteit nem aknázták ki ilyen értelemben. Samuil Micu például a következőképpen summázza a vajda uralmát a XVIII. század utolsó évtizedében írott, A románok történetének rövid ismertetése (Scurtă cunoştinţă a istoriei românilor) című munkájában: „Az 1593. Esztendőben Havaselve uralmára Mihály vajda következett, akit Vitéznek neveznek. Ez nagy katona volt, s megverte a törököket és legyőzte az erdélyieket, s Erdélyt elfoglalta és Rudolf császárnak adta…” Manapság az ilyen értelmezés felháborodást keltene sokakban; pedig hát szerzője a román nacionalizmus nagy kezdeményezőinek egyike! Gheorghe Şincai A románok és több nemzet krónikája (Hronica românilor şi a multor neamuri) című munkájában tág teret szentel Mihály vajdának és különösen erdélyi dolgainak. Engel történész nézeteivel vitázva helyesbíti állandóan a dolgokat a románok javára. Elszántan védelmezi a vajda személyiségét, és ellenfeleinek hibáival szembeállított kedvező erkölcsi portrét fest róla. A mítosz elemei már itt megjelennek, de a mítosz maga még nem áll össze. Şincai hangsúlyozza a nemzeti büszkeséget, de a gondolatot nem aknázza ki politikailag olyan értelemben, hogy eljusson a nemzeti egységig. Néhány évtizeddel később, 1830-ban, a bánsági Damaschin Bojincă, az erdélyi iskola tanítványa a Bibiloteca Româneascăban életrajzot közöl az uralkodóról Vitéz Mihály havaselvi uralkodó híres tettei és veszte (Vestitele fapte şi perirea lui Mihai Viteazul, prinţipul Ţării Romăneşti) címmel. A nemzeti eszme ez alkalommal sem körvonalazódik határozottan, és a hangsúlyok itt is a törökellenes harcokra esnek.
A döntő fordulatot az erdélyi Aaron Florian jelzi, aki áttelepedett Havaselvére, és Bukarestben a Sfântu Sava Kollégium tanára lett. Rövid áttekintés Havaselve történetéről (Idee repede de istoria prinţipatului Ţării Romăneşti) című összefoglalásában Vitéz Mihály vajda tetemes helyet foglal el. Aaron Florian eljárásmódjára jellemző a történelmi személyiség és kor terjengős felnagyítása, a munka belső arányigényeit messze túlhaladva: kétszáz lapnyi terjedelmével az 1837-ben megjelent második kötet nagyobbik felét foglalja el, s benne végleg beilleszti Mihály vajda tetteit a román nemzeti egység létrehozásának vonalába. Egyetlen hibájául azt rója fel a vajdának, hogy képtelen volt megfelelő alkotmánnyal felruházni az egyesített román területeket. Mert csak ilyenformán nyithatott volna új korszakot, amelyben a románok egyesülten fejlődhettek volna Európa más nemzetei között.
Így látta a dolgokat Bukarestben az erdélyi Aaron Florian. Ámde nem a moldovai Kogălniceanu, aki majd a fejedelemségek egyesülésének nagy kimunkálója lesz: fiatalkori művében egyáltalán nem mutat fogékonyságot a Vitéz Mihály-epizód nemzeti súlya iránt. Havaselve története (Historie de la Valachie…) című munkájában – 1837-ben, egyazon évben jelent meg Aaron Florian említett kötetével – Vitéz Mihály vajda úgy lép elénk, ahogyan őt Miron Costin felidézte, s aki még nem mutat fel semmiféle nemzeti egységtervezetet. Alapvető jellemvonása – úgy tűnik – a „mértéktelen becsvágy” volt, amely nem csak Erdély meghódítására hajtotta, hanem arra is, hogy Magyarország és Lengyelország koronájáról álmodozzék. „Uralma ragyogó volt hódításokban, de végzetes Havaselvére nézve” – ez Kogălniceanu végkövetkeztetése, amiből bizonyos történeti tanulságot is levon: „a nagy hódítók neve sohasem vész ki a nép emlékezetéből, miközben a nép elfelejti az erényes, de békés uralkodókat”. Mihály vajda tehát mint nagy hadvezér, mint hős jelenik meg itt, de semmiképpen sem egyesítőként.
Maga Nicolae Bălcescu, habár munténiai, első munkáiban – Haderő és hadművészet Havaselve alapításától mostanig (Puterea armată şi arta militară de la întemeierea principatului Valahiei pînă acum, 1844), A szántóvető munkások társadalmi helyzete… (Despre starea soţială a muncitorilor plugari… 1846) – nem mutat valami különös vonzalmat a vajda személyisége iránt, csakis a tárgya szerint megkövetelt helyet és jelentőséget tulajdonítja neki, semmivel sem többet. 1840 után azonban mind láthatóbbá válik Mihály vajda feltartóztathatatlan emelkedése, mégpedig mindkét szerepben: Havaselve dicsőséges uralkodója és a románok egyesítője. Az elsőt maga Havaselve uralkodója, Gheorghe Bibescu (1842–1848) igyekezett elfogadtatni, aki szerette volna a nagy vajda utódjaként feltüntetni magát, s kitartó propagandát vezényelt ilyen értelemben. Mivelhogy 1848-ban elűzték trónjáról, nem tudta elérni célját, hogy második Vitéz Mihálynak tekintsék, ám az örökség hivalkodó fejedelmi vállalása nem maradt visszhangtalan. A korabeli légkör emlékezete bizonyára hatott Bălcescura is, habár a Bibescu-rendszer ellenzékéhez tartozott. Sőt, már Moldvában is kezd feltünedezni Mihály vajda mint szimbolikus alak. 1843-ban Kogălniceanu Jászvásárt, a Mihăilană Akadémián tartott megnyitóbeszédében – Bevezetés a nemzeti történelemről szóló előadásokhoz (Cuvânt introductiv la cursul de istorie naţională) – már sokkal rokonszenvesebben közeledik a havaselvi vajdához, mint hat esztendővel korábban. Mihály vajdát, mint a hajdani Dacia széttagolódott részeinek egyesítőjét mutatja be. A szimbólum a maga teljes fényét és funkcionalitását Nicolae Bălcescu utolsó és legigényesebb művében – A románok története Vitéz Mihály vajda idejében (Istoria românilor sub Mihai Vodă Viteazul) – nyeri el, amelyet 1847-ben kezdett írni, és 1852-ben bekövetkezett haláláig nem fejezett be. A történész első esszéihez képest itt jól érzékelhető változás mutatkozik a nemzeti eszme vonatkozásában. Mihály vajda célkitűzését nyíltan kimondja: nemzeti egység. A vajda „oly nagy hazát akart létrehozni, ameddig a román föld terjed”, s ezáltal „valóra váltotta a románok nagy vajdáinak dédelgetett álmát”. „Öreg Mircea vajda volt az első román uralkodó, aki harcolt a nemzeti egységért.” Az uralkodók mást sem tettek, mint hogy politikai akciókkal kifejezésre juttatták az általánosan osztott érzelmet, mivelhogy már eredetük óta „minden román szívében kitörülhetetlenül élt a közös élet hagyománya és újbóli léthozásának vágya”. Ebben leli magyarázatát annak, hogy miért élt „nemzeti gyűlölet a románokban a tirannus magyarok ellen”. És így esett, hogy „valahányszor román zászló tűnt fel a Kárpátok fölött lobogva, egész Erdélyt borzongás járta át: a románokat reményükben, a tirannusokat rémületükben”.
Bălcescu könyve újdonságot jelentett a román történetírásban. A románok középkori története, a három ország története első alkalommal került tárgyalásra kifejezetten nemzeti történelemként, mint a századok folyamán szüntelenül megnyilatkozó nemzeti óhaj története, mint az eszményi, teljes és egységes román állam története. A munka jelentősen befolyásolta a román nemzeti köztudatot, noha viszonylag késve nyomtatták ki (részleges kiadása 1861–1863-ból, teljes kiadása 1878-ból való, később számos kiadásban megjelent). Bălcescu révén Vitéz Mihály vajda határozottan és véglegesen mint a modern Románia első alapítója fogadtatja el magát.
A fejedelemségek 1859-beli egyesülését közvetlenül megelőző évek jelzik a vajda alakja iránti érdeklődés fokozódását Moldvában is, persze, azzal párhuzamosan, hogy némely moldvai uralkodókat mint egyesítőket kezdenek emlegetni, elsősorban Nagy István (Ştefan cel Mare) vajdát. Ők ketten, Mihály és István együtt kezdik jelképezni mind a sajátos, mind a közös történelmet, mint akik mindenképpen arra törekedtek, hogy egyesítsék a két román testvérországot. Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik tehát, hogy 1830 és 1860 között, az 1848-as forradalmat, majd az egyesülést megelőző időszakban szembetűnő Vitéz Mihály vajda alakjának átváltozása, aki keresztény hősből és hadvezérből a román egység jelképévé válik. Ezek voltak azok az esztendők, amikor az egyetlen román államban való egyesülés eszményét, a tudati szinten jelentkező eszményi Románia előképét visszavetítik a történeti múltba. Ez a nemzeti politikai és történeti irányulás lényegében egyetlen nemzedék sajátja, azé, amely kivívta az 1848-as forradalmat, a fejedelemségek egyesítését, és létrehozta a modern Romániát. Amint láttuk, ugyanezen időszakban gyakran hivatkoznak Daciára, mint a román föld elsődleges egységének kifejezőjére. Mindkét jelkép nagy törekvések sugalmazójává válik: az antik Dacia, amelyet Vitéz Mihály vajda ideig-óráig feltámasztott, arra hivatott, hogy a holnapi Romániában öltsön újra testet.
* Lucian Boia: Történelem és mítosz a Román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest–Kolozsvár, 1999.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi történt a romániai forradalom főszereplőivel?
Az 1989. évi, élőben közvetített decemberi „forradalom” képei bejárták az egész világot. Főszereplői többnyire a semmiből érkező, ismeretlen vagy a párthierarchia második, harmadik vonalához tartozó „forradalmárok”, költők, színészek voltak. Közülük többen immár ismét eltűntek a semmiben, néhányan azonban ma is meghatározó politikusokká váltak. Mi lett a sorsuk ezeknek a „forradalmároknak”?
A jelmondat: „tégy úgy, mintha dolgoznál”
1989. december 22-én, röviddel azt követően, hogy Nicolae és Elena Ceauşescu a helikopter fedélzetén elhagyta a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét, a „szabaddá lett” román televízióban a „forradalmárok” között ott volt a Ceauşescu-rendszert bíráló és ezért házi őrizet alá helyezett Mircea Dinescu. Az akkor 39 éves költő nyomban azt követően érkezett e televízió székházához, hogy a házát őrző securitatások kereket oldottak.
1989 decemberét követően Mircea Dinescu az Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be 1990 és 1993 között, 2006-tól pedig a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként működött, e tisztségéből azonban 2012-ben távoznia kellett, mivel két kereskedelmi társaság igazgatótanácsi tagjaként összeférhetetlennek nyilvánították. Jelenleg 80 hektáros szőlővel rendelkezik a Dolj megyei Cetate községben – ez a második legnagyobb területű szőlészet Olténiában a segarceai után, Bukarestben pedig övé a Lacrimi si Sfinţi nevű étterem.
A tévé képernyőin, a maratonira nyúlt „élő forradalmi közvetítés” elején, szintén rögtön a diktátor távozása után, Dinescu mellett megjelent az ismert színész, Ion Caramitru, aki híressé vált az idő előtt bekapcsolt mikrofonban elhangzott mondatáért, amelyben azt tanácsolta Dinescunak, tegyen úgy, mintha dolgozna. (A mondat akár jelképe is lehetne az eseményeknek, amelynek szereplői szintén „forradalmasdit” játszottak).
Ion Caramitru amolyan hadvezére lett a „forradalomnak”, 22-én este egy páncélos csapatszállító tetejéről irányította a tüzet a királyi palotában rejtőzködő „szekusokra”. „terroristákra”. Tagja volt a Nemzeti Megmentési Frontnak. Viszonylag hamar azonban lelkiismeret-furdalása támadt, és már 1990 november 15-én, egy tüntetésre összegyűlt mintegy 100 ezer ember előtt bocsánatot kért mindezért, szakítva Ion Iliescuékkal.
Az eseményeket követően Caramitru az UNITER elnöke lett. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt tagjaként 1996 és 2000 között művelődési miniszter volt a Ciorbea-, Radu Vasile- és Isărescu-kormányban, 2005 óta pedig a bukaresti Nemzeti Színházat vezeti. Jelenleg hét földterülettel, házzal rendelkezik Moeciu de Sus faluban és Predeálon. A „forradalomban” betöltött szerepére visszaemlékezve, nem titkolja, ma már mindez szégyennel tölti el.
A puccsisták vezére
1989. december 22-e délutánján megjelent a televízióban maga a „főszereplő”, Ion Iliescu is. Az ekkor 59 éves politikus a Műszaki Könyvkiadót vezette, mivel Ceauşescu a KGB-vel való összeesküvés gyanúja miatt elszigetelte a politikától. Korábban a kommunista diákszervezet elnöke, a kommunista párt Központi Bizottságának osztályvezetője, a KISZ KB első titkára, a Központi Bizottság propaganda osztályának főnöke, ifjúságügyi miniszter, a Temes majd a Iasi megyei pártbizottság titkára volt.
Ion Iliescu a Victor Atanasie Stănculescu által vezetett hadsereg segítségével vette át a hatalmat 1989 után. 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között Románia elnöke, 2004 és 2008 között a Szociáldemokrata Párt szenátora volt. Jóllehet hivatalosan visszavonult a politikai élettől, politikai megfigyelők jelenleg is a szociáldemokraták szürkeeminenciásának tartják a 83 éves politikust.
A Bukarestet feldúló bányászokat behívó Ion Iliescu mindvégig úgy tartja, hogy 1989-ben „spontán forradalom” tört ki, nem pedig államcsínyt követtek el. A 24 évvel ezelőtt eseményekre emlékező idei ünnepségek alkalmával is többen követelték felelősségre vonását a halottak miatt, ami – az alkotmánybíróság döntése értelmében – immár lehetséges lenne.
A „katonai vonulat”
Victor Atanasie Stănculescu tábornok részt vett a temesvári forradalom elfojtására tett kísérletben. A menekülő Ceauşescuék annyira bíztak benne, hogy gondjaiba ajánlották gyermekeit. Stănculescu azonban Ceauşescuék menekülését követően átállt Iliescuék oldalára, ott volt a diktátort házaspárt halálra ítélő bíróság tagjai között is. A kivégzést követően gazdasági, majd később honvédelmi miniszter lett.
Az 1989. decemberi események miatt bíróság elé állították, 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A döntést azonban a főügyész, Tănase Joiţa által benyújtott fellebbezés következtében 2004-ben semmisnek nyilvánították. A pert később újra felvették, a 2007-ben hozott, ugyancsak 15 évi börtönre szóló ítéletet 2008-ban vált véglegessé A Legfelsőbb Bíróság ez alkalommal elrendelte katonai rangfokozatától való megfosztását is.
A forradalom legelső napján a tévében megjelent a Hemingway-kinézetű Gelu Voican Voiculescu is, aki az első időszakban meghatározó szerepet játszott az eseményekben. Voiculescut 1970-ben és 1985-ben két alkalommal is elítélték, egyszer szolgálati titkok kifecsegéséért, gazdasági kémkedésért, egyszer pedig a társadalmi rend elleni izgatás miatt.
Ő maga is részt vett Ceausescuék „perén”, majd Ion Iliescu miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki, illetve a titkosszolgálatok felügyeletével bízta meg. Utóbbi tisztségét 1990 márciusáig, a Román Hírszerző Szolgálat megalakulásáig látta el. 1990 és 1922 között a Nemzeti Megmentési Front parlamenti képviselője volt, majd Románia Románia tunéziai és marokkói nagykövetévé nevezték ki. 2010-ben 9400 négyzetméternyi telket örökölt Târgu Ocna városában, miután sikerült meggyőznie a bírókat arról, hogy ő Mihail Sturdza herceg és Costahe Negri leszármazottja.
A kerítésmászó kormányfő
Románia 1989 utáni első miniszterelnöke, az akkor 43 éves Petre Roman szintén már december 22-én megjelent a televízióban. A politikus a Politikai Könyvkiadót vezető Walter Roman fia, apja jelentősen hozzájárult a romániai kommunista rendszer megszilárdításához. Walter Roman egyébként részt vett a spanyolországi szabadságharcban. A nacionalista beállítottságú Petre Roman már 1989 decemberének végén ellenezte a Bolyai Egyetem visszaállítását, kormányfőként több magyarellenes intézkedést fogadott el, pénzelte Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapját.
Az 1991. szeptemberi bányászjárás alkalmával a kormányszékházra támadó feldühödött bányászok elől az épületet övező kerítésen átmászva menekült el. Ez jelentette miniszterelnöki pályafutása végét is, mivel korábban már rossz viszonyba került Ion Iliescuval. 1999 és 2000 között külügyminiszter volt az Isărescu- kormányban, jelenleg a Szociál-Liberális Szövetség szenátora.
A „forradalom” rendezője
A „forradalom” megrendezését szakemberre, Ceauşescu kegyeltjére, Sergiu Nicolaescu filmrendezőre bízták. Hírek szerint már hat hónappal korábban tudott a romániai eseményekről. Ő volt az, aki a diktátor menekülését követően milliós tömegeket akart az utcán látni, és aki a Prahova megyei harckocsizó egységet Bukarestbe rendelte, a „terroristák” elleni harcra. Elmondása szerint Ceauşescu utolsó beszéde alkalmával maga robbantott fel a Palota-téren néhány gránátot, kiváltva ezzel az általános riadalmat.
1989 után a szociáldemokraták részéről több alkalommal is szenátor lett, ő vezette az 1989. decemberi események kivizsgálására felállított, utólag az igazság meghamisításával vádolt bizottságot. 1989 után is rendezett filmeket, ilyen vonatkozásban többször megvádolták azzal is, hogy ismeretségét kihasználva törvényellenes úton jutott pénzekhez filmjeihez. Sergiu Nicolaescu idén januárban halt meg.
Az ideológus és a vasököl
A „vátesz” Silvu Brucan. Tévedett: 20 évnél több kell az európaiasodáshoz
A Nemzeti Megmentési Front ideológusa Silviu Brucan volt. Nagy szerepe volt Ceauşescuék halára ítélésében, Petre Roman kormányfővé való kinevezésében, ugyanakkor viszont megakadályozta azt, hogy a Securitatét – némi „átcsoportosítás” után – ismét életre keltsék. A kilencvenes évek közepétől Próféciák a múltról című műsorával rendszeresen szerepelt a televízióban. Nagy felzúdulást keltett kijelentésével, miszerint „az ostoba népnek legalább 20 évre lenne szüksége” az európai felzárkózáshoz. Tévedett – ennél jóval nagyobb időre lesz szükség. 2006-ban halt meg.
A Nemzeti Megmentési Front „vasökle” viszont Dan Iosif volt. 1989 előtt az országba becsempészet farmernadrágok, kávé, cigaretta eladásával foglalkozott. A Központi Bizottság épületébe behatoló első „forradalmárok” között volt. Alapos a gyanúja annak, hogy ez alkalommal jelentős dollármennyiségre tett szert. Hírek szerint mindenkit lelőtt, akit az épület alagsorában talált.
1989 után 19 éven át ő volt a „forradalmár-szervezetek” tulajdonképpeni vezére. Szenátorként, Ion Iliescu államfő elnöki tanácsadójaként, államtanácsosként tevékenykedett, 2004-ben a Szociáldemokrata Párt képviselője volt. Benne volt a dák aranykarperecek csempészésében is. 2007-ben halt meg – így már nem várhatta meg, ameddig elkészült fekete-tengeri szállodája.
A rémhírterjesztő és a „forradalmár-gyártó”
Cazimir Ionescu volt 1989 decemberében a rémhírek egyik fő terjesztője. December 22-én a televízióban elhangzott bejelentése szerint például harckocsibrigád közeledik Piteşti-hez, azzal a szándékkal, hogy elfoglalja az ottani atomkutató létesítményt, a kőolaj-finomítókat, a ciánnal telt tartályokat és a Curtea de Argeş-i gátat. „Ha ez megtörténik, estére Piteşti eltűnik a térképről! Kérjük a hadsereg segítségét!” – hangzott vészjóslata.
1992-ben nem sikerült elnyernie Bukarest főpolgármesteri címét. Több mandátumot is letöltött a parlamentben, majd a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként ellenezte a papok átvilágítását az új pátriárka megválasztása alkalmával.
Bebe Ivanovici 1989 előtt az Electroaparataj vállalat alkalmazottja volt. „Forradalmárrá” úgy lett, hogy orvosi igazolványt szerzett arról, hogy állon vágták és eltört az egyik ujja. Ion Iliescuval nyomban jó viszonyba került, így ő lett a Forradalmárok Államtitkárságának vezetője. Ebben a minőségében jó pénzért bárki kaphatott, jelentős anyagi előnyökkel járó forradalmár-igazolványt. Hírek szerint 40 ezer igazolványt nyomattatott. 2003-ban szolgálati visszaélés vádjával 1 év börtönre ítélték, de egyetlen napot sem ült le, kegyelemben részesült. Jelenleg több gépkocsival, telekkel és bukaresti luxuslakással rendelkezik.
B.T./ evz.ro
maszol. ro

Pálos karácsony Székelyföldön
Hiába várjuk a szeretet ünnepét, ha legbelül képtelenek vagyunk igazán megélni azt – fogalmazott Balla Barnabás pálos atya a karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatban. Rendhagyó és különleges ünnep ez a „fehér barátok” számára is, hiszen több száz év után első alkalom, hogy Székelyföldön, pontosabban Hargitafürdőn hirdethetik az Úr feltámadásának örömét.
„Kissé egyedi ez az időszak számunkra, mert Urunk születésének a megünneplése mellé még társul az is, hogy valamilyen szinten a rendünknek egy új fejezete kezdődik el” – említette a hargitafürdői, hivatalosan január végén felszentelendő pálos kolostorban szolgáló szerzetes. Bevallása szerint a kolostoralapítás öröme mellett talán egy kis félelem és izgatottság is lakozik bennük. „Arra törekszünk, hogy tökéletesen tudjuk végrehajtani mindazt, amit a Jóisten kér tőlünk. Másrészt hatalmas öröm van a szívünkben, mert jó látni, hogy van igény arra, hogy az emberek meghallgassák az Úr üzenetét” – magyarázta.
Az atya elmondta, tudomása szerint a hargitafürdői lakosok több évtizede imádkoznak azért, hogy legyen saját papjuk. „Néhány éven keresztül helyi plébánosként tevékenykedett László Rezső atya, az ő munkásságának a gyümölcse ami itt van. A csíkszeredai esperes plébános, Darvas Kozma József atya által felújíttatott templom és felépíttetett új plébánia megtelt élettel, ugyan nem mindig látható, de azért gyakran megtapasztalható, életre való közösséggel” – nyomatékosított Barnabás testvér, hozzátéve, természetesen az azelőtti szolgálatot ellátók is hozzájárultak mindennek a kialakulásához. Bevallása szerint néhány héttel ezelőtt megtörtént letelepedésük óta nagyon kedveseknek, segítőkészeknek bizonyultak a helybéliek. „És ami nagyon fontos, hiányzik belőlük a közöny. Képesek arra, hogy önszántukból részt vegyenek a közösségi életben. Nagy várakozás van bennünk az itteni létünkkel kapcsolatban” – hangzott el a barát részéről.
Jézus a gyógyír sebeinkre
„Advent a várakozás időszaka, ami arról szól, hogy tudjuk szívünkbe fogadni a Jóistent” – jelentette ki az atya. Kiemelte, ha ennek során a családok is befogadják Jézus megtestesülését, teret engednek Neki saját életükben, akkor a múltnak az összes sebét az idők Ura képes gyógyítani. Mert ha sebekkel élünk, akkor az a jelenünkre és a jövőnkre is kihat. Ha például egy családban egy alkoholista apa vagy anya mellett nőnek fel a gyerekek, akkor azok konkrét sebeket kapnak. Vagy a válások, az erkölcstelenség, ami benne van a családokban, a házasságtörés, ezek mind létező, valós lelki sebek. „Ha ezeket nem tudják kezelni, ha nem kérik az idők Urát, hogy ezeket meggyógyítsa, akkor nagyon nehéz normálisan megélni egy családi életet. Ha az adventi várakozása egy családnak nem arra megy ki, hogy hagyja Jézust, hogy megjelenjen az életében, akkor nagyon nehéz lesz igazán megélni ezt az ünnepet” – említette a pálos szerzetes.
Tennünk is kell a lélekfelemelő ünnepért
„A roráték, a Szent Család-járás, a gyerekekkel a betlehemes betanítása és készítése, a különböző adventi ájtatosságok arra próbálják az embert ösztönözni, hozzon valami áldozatot azért, hogy a saját környezetében, a családjában jelen legyen az Üdvözítő, hogy meg tudjon születni a világ Ura” – hangsúlyozta Barnabás atya. Elmondása szerint például a betlehemes játékok éppen annak a megtestesülései, hogy mennyire várakozott kétezer évvel ezelőtt a nép az Üdvözítő megszületésére. „És valahol tükröt tartanak az ember elé, hogy ő maga várja-e Jézus megszületését. Mert ha így tesz, és Ő beköltözik a lelkébe, akkor biztos, hogy az említett sebeket felszaggatja és kitakarítja. Ha ezt megengedjük Neki, akkor utána biztos, hogy a karácsonynak a megünneplése békét és boldogságot fog tudni számunkra adni” – nyomatékosított a pálos testvér.
Barnabás atya szerint azonban ha ez csak egy akármilyen ünnep számunkra, ami rengeteg felkészüléssel, kiadással, rohanással jár, és ezáltal karácsony napjára elfáradunk, akkor hiába vár ránk a legtöbb, leggazdagabb ajándék. „Ha legbelül nincsen béke, nem érzem a nyugalmat, akkor hiába van minden tökéletesen meg, nem fogom megtalálni azt, amire vágyok, egyfajta űr marad az emberben. Hiába várjuk a szeretet ünnepét, nem fogjuk azt megtapasztalni. Ezt az űrt igazából csak a Jóisten tudja kitölteni számunkra” – zárta beszélgetésünket a pálos szerzetes.
Rédai Botond

2013. december 27.
„Nem lehet térdre kényszeríteni”
Az úgynevezett szekus-ügy következtében Ráduly Róbert Kálmánnak, Csíkszereda polgármesterének életében sok minden gyökeresen megváltozott. Mint mondja, azóta sokan úgy kerülik őt, mint ördög a tömjént. Mégsem ez jelentett az ő életében fordulópontot, hanem egy másik idei „ügy”, a megyei tanácselnök, illetve több társának esete, akiknek a „vádemelésük pillanatában azonnal le kellett volna mondaniuk” megbízatásukról. Évértékelő interjúnk Csíkszereda polgármesterével.
– Nagyon sok infrastrukturális fejlesztés történt idén a városban.
– A valóság az, hogy ezeket nem vettem számba, de három olyan, többnyire uniós forrásokból elkészített beruházást is befejeztünk, amely azt mutatja, hogy az Európai Unióba való belépés által megnyílt lehetőségekkel Csíkszereda tudott élni. Ha megnézzük Székelyföld városait, egyedüliek vagyunk, akik a sikeres pályázatokat befejeztük, és így kellő gyorsasággal használtuk fel az uniós alapokat. Sőt mindegyik beruházás a felújítás határidejében írt dátumig el is készült. A hargitafürdői infrastruktúra felújításáról szóló pályázatunk most zajlik. Ugyanakkor saját alapokból elkészítettük a Penge tömbház mögötti udvart, de el ne felejtsük az uszoda befejezését se. A városvezetés korábbi munkáját dicséri az a tény is, hogy a Székelyföldi Fociakadémia a gimnázium mögött egy nagyméretű műgyepes focipályát létesített.
– A látványos megvalósításokért a lakók részéről jár köszönet?
– Bár ünnepi időszakban vagyunk, amikor a mérlegkészítés és az önvizsgálat mellett életünkben fokozottan jelen kell lennie a hálának, nem annyira jellemző a mi városi társadalmunkra a közberuházásokért hálálkodni. A városközpont felújítása e tekintetben kissé mégis rendhagyó volt, mert nagyon sokan fogalmaztak meg pozitív véleményt.
– Ha rangsorolná a székelyföldi városokat, Csíkszeredát hová tenné?
– Rossz kérdés, mert olyan, mintha megkérnénk a szülőt, hogy rangsorolja annak az osztálynak a gyerekeit, ahová az ő gyereke jár.
– Jó, akkor másképp teszem fel a kérdést.
– Ne! A városok mások és mások, mert kétségen kívül mindegyiknek van térségközponti szerepe, de ebből kettő megyeszékhely, az egyik ráadásul egy nagyváros vonzáskörzetében van, így szinte egyfajta holdként működik a nagyváros erőteljes vonzása következtében. A székely városok közül az uniós csatlakozási helyzetet egyértelműen mi használtuk ki a legjobban. Vagy mondjam másképp: a kedvező szeleket a mi legénységünk tudta leginkább befogni a vitorlájába. De azt is látni kell, hogy mind a mai napig Udvarhelyen a legkisebb az etnikai harc. Aki ragaszkodik városához, ezeket az előnyöket veszi számba és domborítja ki.
– A kedvező szelek befogásához szükség van a jó önkormányzati munkára is.
– Igazából az önkormányzati testület a vitorlaforgató. Azt végképp ki merem jelenteni, hogy az elmúlt kilenc és fél esztendőben a legjobb legénysége Csíkszeredának volt. Bár ennek a csapatnak a magját végig az RMDSZ képezte, mindenki, amikor kellett, ott volt a magaslatokon, és végezte a dolgát.
– A decentralizáció milyen terheket róhat a városra?
– Szinte semmilyent. A decentralizációval csak formálisan lesz egy váltás: mint amikor az élettársi kapcsolatot a házassággal tesszük még erősebbé. Kapunk egy papírt, ami megerősíti a hivatalos viszonyt a megkapott két klub, a Sportklub és a sportiskola irányításában. Nyilván, ahogy mondani szokták, Romániában élünk, és ez lefoglalja a teljes időnket, ezért sosem lehet tudni, hogy mit hozhat a decentralizáció tekintetében a jövő. Mindig mindenre fel kell legyen készülve az ember, ha alszik is, az egyik szeme nyitva kell legyen, hogy figyeljen a változásokra.
– Mindenre fel kell legyünk készülve, mondja ön. Hol tart az úgynevezett szekus-ügy?
– Ezt én is szeretném tudni. Tény, hogy a szekus-ügy következtében sok minden gyökeresen megváltozott: azóta sokan úgy kerülnek engem, beleértve a rendőröket is, mint ördög a tömjént. Engem ilyen típusú dolgokkal nem lehet térdre kényszeríteni, ne adj’ isten kicsinálni, pedig ezek az emberek szép csendben tovább próbálkoznak. 2013-nak csak egy része ez a szekus-ügy. Ezzel párhuzamosan jó néhány elöljárót adott pillanatban már fogva is tartottak, ezt követően pedig vádat emeltek ellenük. Ezt az állapotot a politikai elitünk nem menedzseli jól. Az ártatlanság vélelmét senki nem kérdőjelezheti meg, amíg ennek ellenkezője nem bizonyítódik be, de egy közszereplő, amikor ellene vádat emelnek, azonnal le kell mondjon. Tehát aznap, amikor vádat emeltek a megyei elnök úr, a megyei önkormányzati képviselőtársa, illetve az egyik polgármestertársunk ellen, ezeknek az embereknek, legalább hármuknak azonnal le kellett volna mondaniuk. Nem futni kellett volna jobbra-balra mindenkihez könnyes szemekkel, és úgymond a szabadságunkért elvszerű vagy elvtelen kompromisszumokat kötni a közösség bőrére.
– Fél mondatban említette a politikai elit rossz „menedzsmentjét”. Emellett ne menjünk el!
– Az RMDSZ-nek van egy nagy problémája: a kialakult helyzet messze van a szokásos, mondjuk Nyugat-Európában szokásos politikai erkölcstől. Ezt a helyzetet nekünk nagyon gyorsan vissza kell vezetnünk oda, ahol a helye van. Itt már nem az ártatlanság vélelméről kell beszélnünk, hanem a zsarolhatóság vélelme áll fenn néhány köztisztviselővel szemben. Ha megnézzük az utólagos jogcselekményeiket, látszik, hogy milyen pálfordulás ment végbe a ténykedésükben az ügy előtt és után. Ezzel szemben én magamban úgy érzem, hogy a szekus-ügyem óta nem volt nálam semmilyen pálfordulás. De ha úgy alakul, én is veszem a kalapom és botom, és egyszerű mezei emberként fogok küzdeni, mert úgy sokkal jobban lehet. Egy polgármester ki van szolgáltatva: például jön a számvevőszék, és meghúzza a fülét. Még egyszer jelzem, számomra egy erős belső dilemma, hogy amennyiben az RMDSZ nem tudja nagyon gyorsan a normális erkölcsi mederbe visszaterelni a folyamatokat, akkor ez azt jelenti, hogy ez az RMDSZ az elmúlt hat esztendőben valóban dezintegrálódott, messze letért arról az útról, ahol volt jó néhány évvel ezelőtt, ami a politikai erkölcsösség elvárásait illeti, és nagyon gyorsan szembesítenem kell magam azzal a ténnyel, hogy van-e helyem egy ilyen típusú szervezetben. De ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy van-e helyem egy ilyen típusú közéletben, ahol gyakorlatilag mindenkivel mindenféle kompromisszumot köthetünk a saját személyes szabadságunk szavatolása érdekében. Az már csak egy igen súlyos mellékzöngéje a kialakult helyzetnek, hogy a megyei önkormányzat gyakorlatilag ízeire van szakadva, onnan mindenki menekül. Ez Székelyföldre nézve akkora csapás, mint a kilencvenes márciusi események.
– Mit értsünk azon, hogy menekülnek az alkalmazottak a megyei önkormányzattól?
– A komoly, tapasztalt húzóemberek menekülnek, mert erkölcsi válság van, és ezt a helyzetet nem tudják vállalni. Ennél súlyosabb dolgot nem tudok elképzelni. Maradva a hajós példánál, most a megye hajója mindenféle kormányzás nélkül hánykolódik, sodródik.
– Hogy lehetett volna megakadályozni ezt a helyzetet?
– Úgy lehetett volna helyes irányba fordítani a hajót, ha a vádemelés alá került személyek lemondtak volna, és hagyták volna azokat dolgozni, akik nem voltak ebben érintettek. Így tudtak volna szépen, lassan begyógyulni a sebek, különben egy életen át gennyezni fognak és elfekélyesednek.
– Meg kell kérdeznem: milyen az ön viszonya Hargita Megye Tanácsának elnökével?
– Sajnos, felületessé csökevényesedett. Az a valóság, hogy ebben a megyében egyedül Csíkszereda az a település, amely a megyei állapotoktól függetlenül jól megvan. Megvan az ereje, forrásai, tudása, és olyan legénysége, amely tud haladni az útján. Nyilván egy jól megszervezett megyei önkormányzat Csíkszereda haladását is segíteni tudná. De attól, hogy a megyei hajó sodródik, a csíkszeredai még jó irányba és jól halad előre. A többi település ladikja viszont hozzá van kötve a megyei hajóhoz, így az maga után ránthatja az összes többit. A hasonlatnál maradva, ha a mi legénységünk látja, hogy a másik hajó legénysége szökik bele a háborgó tengerbe, a hajó pedig a sziklaszirtek felé sodródik, akkor lehet, hogy a mi legénységünk is elveszíti az önbizalmát, megzavarodik. Ezért nem lehet számunkra közömbös, hogy a megye hajóján mi történik.
– Hm. Polgármester úr, mit kíván magának az új esztendőben?
– Azt, hogy bírjam ezt a pörgést és a kihívást, legyen elég eszem és bölcsességem elkerülni a csapdákat, mert egyre többet állítanak utunkba. Legyen erőm ahhoz, hogy jövőben is meg tudjam fogni a szekusokat, és át tudjam adni a hatóságnak. Legyen békesség a hivatalban és a családomban, mert enélkül nincs se bölcsesség, se erő.
– Hát a városlakóknak?
– Legyen egészség mindnyájunk számára, mert ha egészség van, a többit megoldjuk.

2013. december 28.
Ráduly: Borbolyéknak le kellett volna mondaniuk
Ráduly Róbert szerint Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének és két vádlottársának le kellett volna mondania tisztségéről, miután az ügyészség vádat emelt ellenük. Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere úgy véli, a szövetség „a politikai erkölcsösség" szempontjából rosszul menedzseli a Borboly-ügyet.
„Egy közszereplő, amikor ellene vádat emelnek, azonnal le kell mondjon. Tehát aznap, amikor vádat emeltek a megyei elnök úr, a megyei önkormányzati képviselőtársa, illetve az egyik polgármestertársunk ellen, ezeknek az embereknek, legalább hármuknak azonnal le kellett volna mondaniuk. Nem futni kellett volna jobbra-balra mindenkihez könnyes szemekkel, és úgymond a szabadságunkért elvszerű vagy elvtelen kompromisszumokat kötni a közösség bőrére" – jelentette ki Ráduly Róbert a Csíki Hírlap pénteki számában megjelent interjúban.
Csíkszereda polgármestere arra a bűnvádi eljárásra utalt, amelynek keretében a korrupcióellenes ügyészség (DNA) idén szeptemberben vádat emelt a Hargita megyei önkormányzat elnöke, Borboly Csaba, volt alelnöke, Sófalvi László, Pálffy Domokos önkormányzati képviselő és tíz társuk, közöttük Kósa Péter, Csíkszentmihály RMDSZ-es polgármestere ellen.
Ráduly úgy véli, a történtek miatt a Hargita megyei önkormányzat „ízeire van szakadva", a komoly, tapasztalt húzóemberek menekülnek az erkölcsi válság sújtotta intézményből, mert nem tudják vállalni a helyzetet. „Ez Székelyföldre nézve akkora csapás, mint a kilencvenes márciusi események" – fogalmazott a Csíki Hírlapnak az RMDSZ-es elöljáró.
Szerinte ugyanakkor a történtek miatt az RMDSZ-nek van egy nagy problémája, mivel a kialakult helyzet messze van a szokásos, Nyugat-Európában szokásos politikai erkölcstől. „Ezt a helyzetet nekünk nagyon gyorsan vissza kell vezetnünk oda, ahol a helye van. Itt már nem az ártatlanság vélelméről kell beszélnünk, hanem a zsarolhatóság vélelme áll fenn néhány köztisztviselővel szemben. Ha megnézzük az utólagos jogcselekményeiket, látszik, hogy milyen pálfordulás ment végbe a ténykedésükben az ügy előtt és után" – állapította meg Ráduly.
A polgármester hozzátette, számára erős belső dilemmát jelent, hogy amennyiben az RMDSZ nem tudja nagyon gyorsan normális erkölcsi mederbe visszaterelni a folyamatokat, akkor ez azt jelenti, hogy a szövetség az elmúlt hat esztendőben dezintegrálódott, messze letért arról az útról, ahol volt jó néhány évvel ezelőtt, ami a politikai erkölcsösség elvárásait illeti. „És nagyon gyorsan szembesítenem kell magam azzal a ténnyel, hogy van-e helyem egy ilyen típusú szervezetben. De ami még ennél is sokkal fontosabb, hogy van-e helyem egy ilyen típusú közéletben, ahol gyakorlatilag mindenkivel mindenféle kompromisszumot köthetünk a saját személyes szabadságunk szavatolása érdekében" – jelentette ki a csíkszeredai napilapnak Ráduly Róbert.
Különben a DNA-nak a Borboly-ügyben összeállított vádirata szerint az RMDSZ színeiben megválasztott önkormányzati vezetők 2010 és 2011 között sorozatosan követtek elközérdeket sértő hivatali visszaéléseket Hargita megyei útépítési ügyekben, és a visszaélésekkel 4,88 millió lej (több mint egymillió euró) kárt okoztak a megye költségvetésének. Borboly Csabát – aki három vádlottársával májusban 24 órát töltött vizsgálati fogságban – folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, hivatali visszaélésre való felbujtással, hamisítással és hamis feljelentéssel vádolják.

2013. december 30.
Erkölcs, politika
Csíkszereda polgármesterének a Hargita megyei önkormányzat elnöke korrupciógyanús ügyével kapcsolatos markáns nyilatkozatát még betudhatnánk az RMDSZ-en belül dúló politikai harcoknak, a szövetség „politikai erkölcsösségéről” alkotott véleménye azonban már nyilvánvalóan súlyos diagnózisnak számít.
Ráduly Róbert ugyan elsősorban Borboly Csabának és másik két, választott önkormányzati tisztséget betöltő vádlottársának rója fel, hogy a vádemelés után nem mondott le önként posztjáról, kritikája azonban főleg az RMDSZ felső vezetőségét illeti amiatt, hogy nem kényszerítette ki helyi politikusai távozását. A megyeszékhely elöljárója szerint az alakulat elitje nem jól menedzseli a Borbolyéhoz hasonló bűnvádi eseteket, az ebből fakadó erkölcsi válság miatt pedig egyre inkább felmerül benne a kérdés: van-e még keresnivalója ebben a szervezetben.
Kötve hinnénk, hogy Ráduly egyedül lenne véleményével az RMDSZ-ben. Csak vele ellentétben az alakulat hozzá hasonlóan gondolkodó politikusai valószínűleg nem szívesen vállalkoznak a nyílt bírálatokra. Viszont ők is látják azoknak a mértékadó, sem RMDSZ-szel szembeni elfogultsággal, sem magyarellenességgel nem vádolható bukaresti publicistáknak a megállapításait, miszerint a szövetség jó ideje belesimult az erkölcsöt és tisztességet semmibe vevő Dâmboviţa-parti politikai tájba.
Ennek legutóbbi bizonyítéka volt a büntető törvénykönyv módosításának megszavazása, amit ellenzéki alakulatként semmi sem indokolt az RMDSZ honatyái részéről. A szövetség önként, dalolva hozzájárult a balliberális koalíció hatalomra kerülése óta dédelgetett terve végrehajtásához, amely a korrupcióellenes ügyészség és a közméltóságok gyarapodását vizsgáló feddhetetlenségi ügynökség tevékenységének ellehetetlenítését, de legalábbis hatásköre gyengítését célozza. Ami a nyomozó hatóságok, a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács, jogászok és külföldi diplomaták egybehangzó véleménye szerint egyértelműen a jogállamiság elleni súlyos támadásnak minősül.
Ebben a megközelítésben Ráduly Róbert kritikája csupán egy az RMDSZ politikájával kapcsolatban megfogalmazott figyelmeztetések közül. Jó lenne azelőtt megszívlelni ezeket, hogy a szövetséget végképp úgy könyvelik el, mint egyet a politikai elit érinthetetlenségén fáradozó romániai pártok közül.

2014. január 4.
Böszörményi Zoltán: hazudnak és megaláznak
„Szemrebbenés nélkül hazudnak és megaláznak” – állítja Böszörményi Zoltán a Litera irodalmi portál szerkesztőiről abban az interjúban, amelyben a Papp Sándor Zsigmond maszol.ro-n megjelent cikkére is reagál.
A konfliktus előzménye, hogy a Litera szerkesztősége az elmúlt év végén szavazást hirdetett az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztására. „Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre” – foglalta össze Papp Sándor Zsigmond a szavazás végkifejletét cikkében.
A maszol.ro szerzője azt is megemlítette: maga a Litera szerkesztősége magyarázkodásra szorult és részben elhatárolódott a voksolás eredményétől, miután rájött, hogy sikerült egy irodalmi kérdést „X-faktorrá süllyeszteni”.
Böszörményi Zoltán a saját birtokában lévő folyóirat, az Irodalmi Jelen honlapján reagált a cikkre egy interjúban, amelyet Boldog Zoltán jegyez.
„Amikor felhívtál és figyelmeztettél, hogy könyvem fenn van a Litera listáján, majd december 7-én elindítottam a saját kampányomat, dőre álomnak tartottam, hogy megnyerem” – állítja Böszörményi az interjúban, amely egészében itt olvasható.
„December 7-én Borbély Szilárd könyve messze mindenkit megelőzve, 4,7 százalékkal vezette a listát. Ez elgondolkoztatott. Felvetődött bennem, hogy néhány napja indult a szavazás, miként tehetett szert a Nincstelenek ilyen előnyre. Bizonyára a szerzőnek sok barátja van, sok diákja, tanít az egyetemen, gondoltam. De hiszen nekem is sok ismerősöm van, fordult meg a fejemben. Felmentem a Facebookra, és megkértem 1985, a világ minden táján lakó barátomat, hogy szavazzanak a Katedrálisra. Megírtam nekik a linket is. És a saját levelezőlistámról is 650 ismerősömnek, akiknek verseimet, s más irodalmi jellegű dolgaimat szoktam elküldeni. Hát így nyertem. Tudom, hogy azok közül, akik rám, illetve a Katedrális az örök télnek című könyvemre szavaztak, kevesen olvasták az egész kötetet, de a fenti versgyűjtemény anyagának kilencven százaléka megjelent az Irodalmi Jelen hasábjain, nagyon sok vers fenn van a Facebookon is. Tehát a Katedrális versei nem ismeretlenek az 1985 barátom és 650 levelezőpartnerem előtt. Felhívásaim s barátaim voksolásának az lett az eredménye, hogy december 14-én átvettem a vezetést abban a versenyben, amely december 27-én éjszaka zárult. A Litera szerkesztősége nem korrekt, amikor azt írja, hogy az utolsó pillanatban egyszercsak feltűntem, és az utolsó napon megelőztem mindenkit. Ezek ellenőrizhető adatok, és felhívom a Literásokat, hogy kérjenek elnézést tőlem és az olvasóiktól, mert félretájékoztatták őket. Készakarva valótlant állítottak” – jelenti ki az Irodalmi Jelen főszerkesztője és mecénása.
Böszörményi ugyanakkor azt is állítja, hogy értelmetlennek tartja az ilyen jellegű szavazást, és ígéretet tesz az interjúban, hogy bárkinek kérésre elküldi a vitát kiváltó, Katedrális az örök télnek című kötetét. A rá szavazóknak pedig DVD-t küld ajándékba, amely a kötet összes versét tartalmazza, a szerző előadásában. Sérelmezi továbbá, hogy egy korábbi kötetét a kiadó a következő szöveggel népszerűsítette: „Az erdélyi milliárdos új bestsellere”.
Papp Sándor Zsigmond cikke „csöpög a rosszindulattól, és valótlanságokat állít”, véli a nyertes kötet szerzője, aki szerint a Litera irodalmi portál szerkesztői is szemrebbenés nélkül hazudnak, sőt, meg is alázzák őt. Böszörményi végül azt is elárulta: most olvassa a Litera listáján sokáig esélyesnek mutatkozó könyvet, Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét, amelyet a 2013-as év emlékezetes kötetének tart.
Előzmény: maszol.ro, 2013. dec. 39.
Vékonyka öröm
Csak abban a statisztikában/felmérésben hiszek, amit magam hamisítottam, mondta állítólag Churchill, és nehéz vitázni vele. Hozzávenném mindehhez a közönségszavazást is, amely csak a legritkább esetben szól az értékekről, minőségről, sokkal inkább a mozgósítható klikkelőktől, akik alig különböznek a hasonló célra írt programoktól.
Történt, hogy a népszerű irodalmi portál, a Litera gondolt egy nagyot, és a közönségre (nem véletlen, hogy nem írok olvasókat) bízta az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztását. Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre. Olyan műveket, amelyek semmilyen szakmai listán fel sem tűntek, és amelyek másként, mint így, esztelen mozgósítással, nem is nagyon tudtak érvényesülni. Persze Böszörményi Zoltán más tészta, neki azért mégis köszönhet egyet mást a magyar irodalom (a régi, fénykorát élő Jelenkort vagy az Irodalmi Jelent), ám aki szerzőként csak úgy kaphatott József Attila-díjat, hogy ismerőse/barátja, bizonyos Szőcs Géza, aki jó időben és jó helyen volt kulturális államtitkár, önkényesen feltette arra a listára, amelyet egyébként az írószervezetek állítottak össze cseppet sem önkényesen. Őt felvette, mást kihúzott. Így is lehet állami középdíjat kapni.
A végeredmény aztán kínos magyarázkodásra késztette a literásokat is. „Annyira persze mi sem vagyunk idealisták, hogy azt gondolnánk, egy ilyen körkérdés reprezentatív, mi több: reális végeredményhez vezet.” Akkor vajon mi értelme volt a „játéknak”, kérdezhetnénk rögtön. De van tovább is: „Sokakat meglephet – minket is meglepett –, hogy végül mégis Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című kötete nyerte meg a versenyt. Mint ahogy az is, hogy a legjobb tízben ezen kívül található olyan könyv, amelyről korábban soha nem hallottunk.”
Vagyis a szerkesztőség finoman elhatárolódik az általa kiírt szavazás végeredményétől, hiszen számára is világossá vált az, amit egy kommentelő egyértelműbben is megfogalmazott. Ez az egész nem szólt másról, csak az ész nélküli kattintgatásról. Vagyis sikerült egy irodalmi kérdést X-faktorrá süllyeszteni, teszi hozzá. Holott egy kis korlátozással (egy olvasó, egy szavazat, plusz regisztráció) valós viszonyokat tükröző eredmény születhetett volna, igaz, a tízezer szavazat töredékéből. Hiszen egészen más a minőség, a népszerűség, és az, hogy valaki kiterjedt netes kapcsolatait felhasználva miként tudja a maga javára fordítani a szavazást.
Persze, mondom még egyszer, ez általában azok vékonyka öröme, akik máshonnan nem nagyon számíthatnak sikerre, elismerésre, rangra. (Érdemes e tekintetben megnézni más portálok, blogok, újságok listáit.) Miközben tudom én, hogyne tudnám, hogy nem csak a hozzáértő kritikusok, szerkesztők, irodalmárok véleménye számít, hanem az olvasóé is, de akkor ne süllyesszük őket egy szintre az elvakult rajongókkal, az unalmukban vagy baráti alapon klikkelőkkel. Veszélyes játékszer a net, derült ki újfent, kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vásári forgatagban választanak pünkösdi királyt, közfelkiáltással. Mert hát addig is tart. Csakhogy az irodalomban mégsem az számít, akinek a hívei a leghangosabbak, pardon: leginkább fürgeujjúak.
A Litera a szavazást lezáró utóhangban már jelzi, kissé sajnálja, hogy ehhez a ricsajhoz a nevét kellett adnia, de sajnos tudják: a net ma még a számokról, a felmutatható mennyiségről szól. Más kérdés, hogy az irodalmi portált sosem emiatt látogattuk, szerettük. Hanem az érzékeny és ízléses tartalomért, ami épp az ellentéte annak, amiről a szavazás szólt végül. Vagyis senki sem kényszerítette őket, hogy önként sétáljanak bele ebbe a csapdába.
Egy szó mint száz, a szavazás erkölcsi győztese mégiscsak a harmadik helyen zárt Borbély Szilárd lett, akiről (aki ismeri, tudja) a legnehezebb elképzelni, hogy virtuális szavazatokért kuncsorgott volna. Akit tényleg az olvasók szavaztak oda, ahol a helye van.
Mi pedig maradunk a falfirka örök igazságánál: egyél szart, tízmilliárd légy nem tévedhet.
Papp Sándor Zsigmond
maszol.ro,

2014. január 5.
Doktori munka Csíkszereda plébániájáról
December 17-én védte meg doktori dolgozatát Darvas Kozma József csíkszeredai plébános. A csíkszeredai római katolikus plébánia történetét dolgozta fel levéltári forrásokra alapozva, az első dokumentumok keresésében budapesti és bécsi könyvtári és levéltári forrásokig is eljutott. Témavezetője, Marton József egyetemi tanár, valamint az opponensek egybehangzó értékelése szerint alapos kutatást végzett, és az összegyűlt anyagot szakszerűen, ugyanakkor olvasmányosan dolgozta fel. A doktori munka bemutatását nyilvános vita követte, amelynek során a felmerült kérdésekre a jelölt kielégítő, helyenként székely humorral fűszerezett feleletet adott. A védésre az egyházi és tudományos élet személyiségei mellett Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert is eljött, ezzel fejezve ki a világi hatóságok elismerését a katolikus egyház kulturális teljesítménye és jelentősége iránt.
Bodó Márta
Vasárnap (Kolozsvár),

2014. január 6.
„Ne féljünk, mert a félelem tönkretesz”
Írásban kívánt reagálni Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán őt érintő kijelentéseire. Az önkormányzati elnök kérésének helyt adtunk, válaszát alább olvashatják.
Gyerekkorom kedvenc regénye volt „A Pál utcai fiúk”. Most, 39 éves fejjel is elérzékenyülök, amikor újraolvasom a könyvet, vagy újranézem a filmet. Én sohasem akartam erős, durva, másokat ledorongoló vörös inges lenni, aki az erő és a többség elve mentén mindenkire mindent ráerőszakol, és akinek ha valaki nem rokonszenves, felnyomja a falra, és erre még büszke is! Én mindig is Nemecsek akartam lenni, Nemecsekként akarok közéleti tevékenységet végezni, aki hisz a jóban, társaiért amit tud megtesz, a dolgokat a maga rendjén és rendszerében kívánja megváltoztatni, és ha ezért közlegény marad, vagy kisbetűvel írják be a nevét, akkor sem ijed meg. Persze lehet, hogy bánkódik, emészti magát, de nem ijed meg.
A politikában, ahogy az élet minden egyes területén van aki hangos, erőszakos és ezzel akar magának „tiszteletet” kivívni. Ez nem az én világom. A megbecsülést, elismerést nem fenyegetéssel kívánom elérni, hanem úgy, hogy tartom a szavam. Pár hét alatt nem fordítok hátat a szövetségesemnek csak azért, mert pillanatnyi érdekem úgy kívánja.
Ráduly Róbert Kálmán a december 27-i interjúban alpári hangnemben és stílusban beszélt Hargita Megye Tanácsáról. Hazudott, csúsztatott, nem tudok mást mondani, mint azt, szégyellje magát.
Hargita Megye Tanácsának intézményrendszerében jó csapat dolgozik, amely rengeteg dologgal foglalkozik, ahogy szoktam mondani, a vízben szüléstől a vadkárokig mindennel. Például a napokban forgathattam a kezemben a „Mezőgazdasági kisokost”, amely három és fél ezer ötödik osztályossal szeretteti meg a földet, az erdőt, az állatokat. Ez is egy a sok száz, akár több ezer tevékenységből, amivel foglalkozunk, sokszor vért izzadva, nap mint nap. Tudom, ez nem olyan látványos, mint egy nagyot merevíteni a román televíziók kamerái előtt, mint ahogy szokta sajátos stílusában Ráduly Róbert Kálmán, de szerintem az is fontos, hogy sikerüljön mosolyt csalni egy ötödikes gyerek arcára azért, mert bújik az első ágyás hónapos retek a Kiskertész programunknak köszönhetően. Szerintem ilyen dolgokra van szükség, nem pedig szaftos, szinte vért követelő nyilatkozatokra. Én azt mondom, azokat is kell képviselni, akiket nem érdekelnek a politikusi szájtépések és nem tudják elfogadni, hogy egyes politikusok a románozással akarnak magyarázatot adni sikertelenségeikre, például arra, hogy miért mennek el városunkból a fiatalok, miért fogy a lakosság, miért zárnak be vagy költöznek el a cégek, miért nem sikerült az elmúlt évtizedben munkahelyteremtő beruházásokat hozni Csíkszeredába és miért viszi el a tömbházban lakó családok bevételének jelentős részét az átgondolatlanul fejlesztett távfűtési rendszer.
Nem félek
Jelen írásom alapgondolatát néhány napja fogalmaztam meg, amikor családommal itthon, Csíkszeredában egy nyilvános helyen jártam, és onnan kifele menet láttam a Csíki Hírlap december 27-i számát, benne két évértékelő interjúval: az egyik velem készült, a másik rólam szólt. Érdekes volt látni az eladó arcát, ahogyan a lapot szépen, mikor nem néztem oda, elrakta szemem elől. Azután elpirult, éreztem, együtt érez velem. Erőt adott nekem. Akkor fogalmaztam meg magamban azt, amit most leírok, és amit december 27-én, azon a pénteki napon, az interjú megjelenésének napján Ráduly Róbert Kálmán jelenlétében tartott gyűlésen nem mondtam el: nem félek.
Hogy is mondta Nemecsek?
„Ti most sokan vagytok, és ki tudjátok a kezemből csavarni a zászlót”. Így éreztem magam azon a napon, de tudtam és tudom, nincs mitől félni, ha következetesen dolgozom. Sokszor elhangzanak életünk során olyan nagy igazságok és igaz mondatok, melyek értelmét csak később tudjuk értelmezni. Az egyházi vezetőkkel való december 16-i találkozásomon az egyik esperes szájából elhangzott a következő Bibó István-idézet: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”
Erről van szó, ez a lényeg! Nem szabad félni, mert ha félünk, akkor az lebilincseli gondolatunkat, cselekedetünket, és ezáltal elveszítjük gondolat- és cselekvési szabadságunkat.
Hiszek Istenben! Hiszem, hogy felebarátunkat szeretnünk kell, még akkor is, ha az téved, hibázik, netalán rosszat tesz. Hiszek a megbocsátásban és a felebaráti szeretetben. Azokban is hiszek, akik nem magyarul imádkoznak. Mi jogon ne hinnék? Természetesen sajátos kisebbségi jogainkért harcolni kell, és harcolok értük teljes erőmből, ezt mindenki jól tudja. Szimbólumainkért, történelmünk oktatásáért, közösségi javainkért, sajátos szokásainkért, földjeinkért, termékeinkért, épített örökségünkért, önszerveződéseinkért, a kettős állampolgárságért, vendéglátóiparunkért. Szégyenkeznivalóm nincs, és azoknak sem, akik bíznak munkámban!
Soha senkinek „megvásárolt embere” nem voltam! Ezért már egyszer megpróbáltak eltávolítani a közéletből mert elutasítottam a szekértáborosdit. Az egésznek az lett az eredménye, hogy a két „oldal” összefogott, és közös erővel mindentől megfosztott, ami a munkámban eredménynek számított. A sors iróniája, hogy jelenleg ellenem folyó lejáratási akció néhány szervezője oszlopos tagja volt a másfél évtizeddel korábbi manővernek is.
Egyébként nem értem a nagy erőlködést. Az emberek múlt évben azzal a feladattal bíztak meg minden magyar választott politikust, így engem is, hogy ott ahol van, teljes erőbedobással dolgozzon nemzeti közösségünkért négy éves ciklusban, amelyből még hátra van két és fél év. A magyar embereket nem érdekli a politikai harc, az, hogy ki kit ver meg, ki kit győz le. Folyamatosan csökken a magyar választók részvételi hajlandósága. Nem értem, mire jó bármely közéleti szereplőnek is, ha mesterséges és nyilvános „kivégzési procedúrával” ezt a folyamatot erősíti? Négy éve mondom, hogy békességre van szükség megyénkben, mert „cirkuszos” megyébe nem jönnek a turisták, nem valósul meg munkahelyteremtő beruházás, sőt még azt is elveszik, amit sikerült kiharcolni.
Nem Ráduly Róbert Kálmán az első politikus, akit nekem ugrasztanak és nem az első akciója. Megtette ezt velem korábban is, később megbánta, bocsánatot kért és én megbocsátottam.
Életem talán legnehezebb periódusát élem, próbálok feltápászkodni, és ekkor megtámad olyan alantas módon, ahogy tette, ez egy olyan dolog, amit nagyon nehéz megemészteni. Ments meg, Uram, barátaimtól, ellenségeimmel magam is elbánok – ezen állítás igazságtartalma ismételten bebizonyosodott. Ami pedig a december 27-i interjúban részletezett hazugság- és rágalomáradatot illeti, annak minden egyes elemére nem térnék ki, mert egyfelől azt elemezni gyomor kell, és nekem ehhez nincs. A tisztelt olvasókat arról akarom tájékoztatni, hogy öt éve, minden esztendőben szóba állok az összes Hargita megyei egyház vezetőjével. Egyeztetek egyház-támogatási rendszerünkről, függetlenül felekezettől, etnikumtól, így az ortodox egyházat képviselő püspökkel is. Olyanról sohasem egyeztettem, amiről minimum a harminc megyei tanácsos kollégám ne tudott volna, sőt igyekeztem mindent előzetesen megbeszélni. Ez egy mindenkori megyeitanács-elnök kötelessége.
A lényeg
Egy közszereplő, amikor ellene vádat emelnek, azonnal le kell mondjon – nyilatkozza Ráduly. Polgármesteri mandátuma alatt volt már olyan karácsonya, talán nem is egy, amelyet úgy töltött el, hogy büntetőper vádlottja volt. Tudja milyen érzés ez. Ilyenkor az ember fejében ezer gondolat cikázik. Találkozik szeretteivel, akik aggódó tekintettel figyelik, próbál laza és felszabadult lenni, de az erőlködés teljesen felesleges, mert egy anyát, egy apát, egy testvért nem lehet megtéveszteni. Nem könnyű ez az időszak. Az ember megpróbál egy kissé lenyugodni, fejében rendet rakni, a rendelkezésre álló szabadidőt kihasználni arra, hogy felkészüljön a soron következő bírósági tárgyalásra, ami nekem január 6-án lesz. És akkor, durr bele, ahogy a csövön kifér, Ráduly Róbert Kálmán a legaljasabb módon, hangvételben és időzítéssel megtette azt amit megtett.
Az ellenem folyó büntetőper központi eleme, a csúszópénzes vád elbukott. Kérdem én, kellett valami új, ami talán még a csúszópénzes vádnál is mocskosabb, hogy lakossági támogatottságomat csökkentse, megtörje? Vagy talán arra megy ki az egész, hogy engemet törjön meg a támadás?
De, amint fentiekben leírtam, nem félek! Ezen nyílt válaszomon keresztül is megüzenem mindazon háttérben lapulóknak, akik Ráduly Róbert Kálmán közreműködésével akarják becsületemet besározni, hogy munkámat folytatni fogom, nem állok félre, nem mondok le.
Az idei költségvetés előkészítése van most napirenden. Nagyon komoly előkészítést igényel, mert a megyei költségvetés függvénye is, hogy megyénk 190 lakott településében ne lehetetlenüljön el az élet, ne szűnjenek meg az iskolák, legyen vezetékes ivóvíz, ne szűnjön meg a tejbegyűjtés, bővüljön a leaszfaltozott úthálózat. Ezért teljesen felesleges időpocsékolás a nyuszikás viccekből ismert dolgokkal előállni, hogy ha van sapka a fejemen, akkor engem azért kell ütni, ha pedig nincs akkor azért, mert 92 500 szavazattal a háta mögött az ember nem lehet nyuszika.
És ha az embert eltiltják hivatala gyakorlásától egy lejárató sajtópropaganda közepette és ennek ellenére a megye negyvenezer polgára aláírásával kéri, hogy helyezzék vissza, akkor az ember megint nem lehet nyuszika.
Nekem tiszta a lelkiismeretem. A vagyonom zárolva, várom az ügyészség által kezdeményezett bírósági per végét. És várom azon polgárjogi per végét is, amelyben nem engedtem, hogy olyanért fizessünk, ami nincs rendesen dokumentálva/elvégezve, ezért az érintett cég negyedmillió eurós pert akasztott a nyakamba, mint magánszemélynek. Kérdem én, mivel lehet még engem fenyegetni, zsarolni? Nem félek!
Az RMDSZ jelöltjeként lettem a megyei tanács elnöke. Tudom, hogy ez milyen felelősséget jelent, tudom, mi a dolgom és feladatom. Egy politikai szervezetben vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket ha nem tartunk be, a szervezet szétesik. Engem még soha senki nem vádolt meg azzal, hogy az RMDSZ szabályait megszegtem. Ezért nyugodtan végzem a munkámat továbbra is.
Nem fogok megváltozni. Nem fogok a bőrömből kibújni, nem fogom mostantól arra, amit eddig helyesnek és jónak tartottam, azt mondani, hogy rossz és butaság, mert ezt kérik, ezt várják el tőlem valakik, bárkik. Elmondtam már többször is, nem fogok senkit parancsra utálni, főleg letámadni, főleg karácsonyi ünnep alatt, mert józan vagyok. Nem fogok pártkatonaként viselkedni, nem fogok politikustársaim kigittelésében tettestárs lenni, még akkor sem, ha Ráduly Róbert Kálmán lesz a célpont. Volt része ilyen támadásban és védelmére keltem, és ha megint célpont lesz akkor is védelmére fogok kelni, neki is, másnak is, mert nem tudom elfogadni azt a dolgot, hogy a hátba döfött tőr is politikai fegyver lehet. A politikai, felekezeti, etnikai és mindenféle gyűlölködésekben rám nem lehet számítani, mert a politikus feladata nem a gyűlölködés szítása, hanem a közösség összekovácsolása a közjó érdekében, az építés és az autonómia megvalósítása. Boldok új évet kívánva, a megyei tanáccsal megyünk előre!
Borboly Csaba,
Hargita Megye Tanácsának elnöke
Előzmény: Székelyhon.ro, 2013. dec. 27.
„Nem lehet térdre kényszeríteni”
Kozán István
Székelyhon.ro,

2014. január 7.
A madéfalvi veszedelem és utórezgései
Balló István A madéfalvi veszedelem című kötetét mutatták be hétfőn este Csíkszeredában a városházán, amely a vérengzés 250. évfordulója tiszteletére jelent meg. A kötetet melynek nyomdaköltségeit a megyei tanács biztosította a kiadó Turul Egyesület elnöke Salamon János, illetve Dobos László újságíró, munkatársunk ismertették, Ráduly Róbert Kálmán polgármester, házigazda jelenlétében.
Amint az est folyamán elhangzott, Balló István kötetét 1906-ban adták ki, ez volt az első olyan könyv, amely részletesen tárgyalta a madéfalvi vérengzés történetét. A történész érdeme, hogy nemcsak magát a székelyek egyik legnagyobb tragédiáját taglalja, részletezve az előzményeket, hanem kitér a vérengzés helyén állított műemlék létesítésének történetére is.
Tanulságos, hogy a székelyek 18. század végén indult emlékmű-építési szándékait miképpen próbálja meggátolni az osztrák hatóság. Végül – ahogy Salamon János beszámolójából is – megtudtuk, a példás székely összefogás eredményekén jöhetett létre a mártírok emlékének tiszteletére emelt obeliszk. Az emlékmű tervezője, Tamás József ingyenesen készítette el a terveket, a kivitelező, Szász István építész fél áron végezte a munkálatokat, Köllő Miklós szobrász is kedvezményes áron készítette el az emlékoszlop tetejére a turulmadarat.
Nemcsak a vérengzésben elhunytakat, illetve az erőszakos sorozások elől menekülő székelyeket illeti meg a tisztelet, hanem ez az emlékmű létesítőinek is kijár. Oda kell figyelnünk rájuk, hiszen a könyv újra megjelentetésének szorgalmazója elmesélte, hogy meg kellett mentenie a műemlék tervezőjének Esztergomban található, elárverezésre szánt sírját. Ráduly Róbert Kálmán polgármester Salamon Jánosnak az értékmentő tevékenységéért (amelyben Dobos László kollégánk is sokat segítette) díszoklevelet adott át.

2014. január 12.
Mítoszokat romboló polgármester
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere cáfolja a csíki jégkorongsport első mérkőzésének eddig ismert időpontját, a polgármester szerint Csíkszereda hokicsapata nem 1929-ben, hanem 1931-ben játszotta első mérkőzését.
Veres Dávid, A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat szervezője Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt kérte fel az első idei, összességében 117., pénteken, január 10-én este lezajlott előadás megtartására.
Csíkszereda 1969-ben, 1979-ben és 2009-ben is hokiünnepséget szervezett, a város megemlékezett a harmincadik, a negyvenedik és a 80. évfordulóról. Bár eddig minden forrás arra utalt, hogy 1929 januárjában játszotta első mérkőzését a csíkszeredai hokicsapat, Ráduly szerint erre csak 1931. január 4-én került sor. Ráduly Róbert Kálmán elsősorban egy 1931-ben megjelent újságcikkre alapozza állítását, 83 évvel ezelőtt a Dimineaţa (Reggel) című lap ugyanis arról számolt be, hogy az 1931. január 4-én lejátszott Bukaresti Tenis Club – Csíkszereda találkozó a bukarestiek 6:0-s sikerével zárult. A szinajai teniszpályákon kialakított természetes jégen a csíki csapat színeiben azon a mérkőzésen Dóczy János kapus, illetve Löffler Aurél, Schmidt Béla, Vákár Lajos, Czáka István és György Antal, valamint tartalékként Sprencz György és Császár Jenő lépett jégre. Három héttel később, 1931. január 24-én és 25-én Csíkszeredában újra megmérkőzött a két csapat, erről annak idején a Csíki Lapok is beszámolt. Pár nappal később, 1931 februárjában Románia jégkorong-válogatottja részt vett a lengyelországi Krynicában megrendezett világbajnokságon, és ebbe a válogatottba a csíkiak közül egyedül a kapus Dóczy kapott behívót, így ő volt az első csíki válogatott jégkorongozó.
Az előadáson többször elhangzott, hogy az úttörők, az első csíki csapat játékosai közül már senki sem él, de többször és több helyen is Vákár Lajos és Löffler Aurél is azt nyilatkozta, hogy 1929-ben volt az első mérkőzés. Ráduly szerint többek között azért is mondhatták az 1929-et, hogy az 1969-es évforduló után jogosultsága legyen az ország pártvezetősége elé terjesztett műjégpálya-építési kérelemnek. Természetesen lehetnek más érdekek is, de a polgármester szerint rengeteg legenda terjeng a csíki hoki körül, az elmúlt évtizedekben és most is hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetek szállnak szájról szájra. Elhangzott, hogy fontos szerepe volt az első csíki hokicsapat megalakulásában a kézdivásárhelyi származású, az 1920-as években Csíkszeredában élt Balogh János ügyvédnek, aki román, majd magyar színekben sakkozóként vált világhírűvé. Balogh volt az, aki – többek között – lefordította magyarra a jégkorong szabályait. (Balogh János életútjáról a Csíki Hírlap 2008 májusában egy teljes oldalnyi terjedelemben számolt be.) Az előadás végén Ráduly Róbert Kálmán jelezte, hogy szívesen vesz bárminemű észrevételt a csíki hokisport megalakulásával kapcsolatban.

2014. január 13.
Amerika aggódik a román jogállamiságért
Aggasztónak nevezte a román igazságszolgáltatás függetlensége ellen irányuló politikusi támadásokat Bukarestben Victoria Nuland.
Az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese szombaton a civil társadalom képviselőivel folytatott megbeszélésen leszögezte: Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és az ország demokratikus fejlődésében.
Bár konkrét bírósági ítéleteket nem kívánt kommentálni, Nuland egyértelműen Victor Ponta kormányfő múlt heti kijelentésére utalt. A szociáldemokrata miniszterelnök ugyanis politikai elítéltnek nevezte a korrupció miatt másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt. Titus Corlăţean külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén az amerikai illetékes ugyancsak fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washington mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében.
A romániai jogállamiság helyzetét feltérképezni hivatott látogatása befejeztével Victoria Nuland úgy nyilatkozott: bukaresti tárgyalópartnerei arról biztosították, hogy megértették a román kormány és parlament intézkedéseire érkezett nemzetközi reakciókat. A legtöbb kritikát a büntető törvénykönyvnek a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő módosítása kapta, akárcsak a balliberális koalíció amnesztiatervezete. Ennek kapcsán Nuland megjegyezte: nem világos számára, mi Bukarest célja az indítvánnyal.
„Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" – szögezte le Nuland, miután találkozott Titus Corlăţean külügyminiszterrel. Rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok.
Corlăţean azt hangsúlyozta: örül a helyettes államtitkár látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Victoria Nuland péntek este Traian Băsescu államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült „apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait.
Elemzők egyébként a balliberális kormány elmúlt időszakban hozott ellentmondásos intézkedéseinek számonkéréseként értelmezik az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára kétnapos bukaresti vizitjét. Nuland látogatását tulajdonképpen már decemberben „előkészítette" az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége, amely élesen bírálta, hogy a kétharmados többséggel bíró szociálliberális koalíció (USL) kiiktatta a honatyákat a közhivatalnokok köréből a büntető törvénykönyv módosítása során.
Erre tett rá egy lapáttal Victor Ponta, amikor Năstase-ügyében megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás függetlenségét. Sokatmondó, hogy Nuland Băsescun és civil szervezetek képviselőin kívül csak a külügyminiszterrel találkozott, Ponta ugyanis elutazott az országból, ám arra még helyettese, Liviu Dragnea sem tudott válaszolni a hétvégén, hogy főnöke hivatalos vagy magánlátogatáson tartózkodik.
A szociáldemokrata miniszterelnök gesztusa azzal is összefüggésbe hozható, hogy kormánya alapos fejmosást kapott Washingtontól, amikor 2012 nyarán másodszor is megpróbálta felfüggeszteni tisztségéből az államelnököt.
Ilyen kontextusban jelentős feltűnést keltett Ponta tanácsadójának, Frunda Györgynek a kijelentése, miszerint az amerikai külügyi illetékes látogatása a „legjobb és leghatalmasabb Sam bácsi felsőbbrendűségi érzéséről" árulkodik. Az RMDSZ volt szenátora a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva fontosnak nevezte a Washingtonnal folytatott párbeszédet, aminek azonban szerinte majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania. Hozzátette: Románia nem gyarmat, „ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására".
„Globalizált világban élünk, ugyanazon stratégiai védelmi rendszert erősítjük, de mi lenne, ha mi is tájékozódnánk az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?" – tette fel a kérdést a politikus.
Miközben a jobboldali ellenzék szerint az amerikai vizsgálódás újabb „blamázst" jelent a balliberális kormány számára, Ponta másik tanácsadója, Radu Popa úgy vélekedett: szó sincs arról, hogy Washington a bukaresti hatalom „körmére nézne". „Egyetértek Frunda Györggyel: Románia nem gyarmat" – szögezte le a szociáldemokrata képviselő.
Krónika (Kolozsvár),

2014. január 15.
Zavartalan megemlékezés Tompa Lászlóra és Nyírő Józsefre
„Tisztelt ügynök úr, arra kérem, rögzítsen mindent, ami ezen a megemlékezésen elhangzik, hogy mindenki tudhassa, nem valaki ellen, hanem magunkért szerveztük ezt a megemlékezést” – e románul elhangzó gondolattal nyitotta a Tompa-Nyírő megemlékezést Kisné Portik Irén.
Az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség által szervezett rendezvényen, mely a város kulturális programjának részét képezi, az est házigazdája hozzávetőleg negyven fős hallgatóság előtt szólt a két személyiségről. A videobejátszásokkal színesített ünnepség zavartalanul zajlott, mindössze a sajtó képviselői rögzítették az eseményt.
Selyem Antónia magyar szakos tanárként a két ünnepelt írói pályájáról szólt. Tompa Lászlóról mint a sorskérdéseket felvető csendes költőről, a jelentős műfordítóról beszélt, aki önként vállalt száműzetést, majd öreg korában kitört az általa vállalt magányból. Arról, aki a székelyek nagyjainak is emléket állított alkotásaiban. A Bicsak Péter által mondott Lófürösztés című vers után szintén a pedagógus méltatta Nyírő Józsefet, aki sosem szűnt meg a népének szószólója lenni, aki Kide plébánosa, később molnára volt, az Erdélyi Szépmíves Céh, majd a Helikon egyik alapítója. A mélyen katolikus és igaz székely halála utáni hányattatott sorsa egy képes összeállítás során került megelevenítésre, mely által a hallgatóság felidézhette a madridi exhumálást, a koporsó Budapestre szállítását, majd a székelyudvarhelyi, meg sem ásott sír előtt elhangzott beszédeket.
Szőcs Géza és Kövér László szavaikkal a rendezvényszervezők gondolatait is tolmácsolták – hangzott el a Karancsi teremben, ahonnan az egybegyűltek a város központjában, a Megmaradunk kopjafánál helyeztek el koszorúkat. A két koszorú felirata: „Emlékezünk – megmaradunk”, illetve „Kegyelettel adózunk – Nem felejtünk”.
A rendezvény során senki sem ejtett szót arról, hogy az eseményt megelőző napokban a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok” megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére, felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát, hogy foganatosítsanak határozott és sürgős intézkedéseket az akció megakadályozása érdekében.
Balázs Katalin