Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. március 15.
Székely, szabadság
Ebben a csodálatos, hegyes-völgyes, tengeri kijárattal is rendelkező, drága – és állítólag szabad – országban, amelyben élünk, valahogy ismét elkezdett a történelem kereke visszafelé pörögni. Hisz akkora a szabadság ebben az országban, hogy lám, mindenki meg szeretné szabni a székelyeknek, hogy mit csináljanak, s legfőképpen: mit ne. Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem akart „székely Majdant”, ezért minden eszközzel azon is volt, hogy akadályokat gördítsen a március 10-ei megemlékező ünnepséget követő felvonulás útjába, majd miután ezt mégsem tudta teljesen megakadályozni, sommásan kijelentette: a székelyek szerinte üljenek otthon. A város helyi rendőrségének parancsnoka, Valentin Bretfelean szakmai helyett politikai nyilatkozatokkal hergeli a kedélyeket, például szerinte a székelyeknek nincs is mi ellen tiltakozniuk, hisz a régiósítás tervét elvetették, ezért nem indokolt a felvonulás. Mert egy rendőrtiszt (vagy polgármester) dolga eldönteni, hogy országának polgárai, legyenek azok székelyek vagy sem, mi iránt érezhetnek elégedetlenséget, mi ellen emelhetik fel hangjukat és mi ellen nem – mintha újra 1989-et írnánk.
Ez lehetett a benyomása Tánczos Barna RMDSZ-szenátornak is a Digi 24 élő adásában, amikor a volt elnöki tanácsossal, Adriana Săftoiuval volt kénytelen parttalan vitába bonyolódni a marosvásárhelyi orvosi egyetemen elképzelt magyar főtanszék, s általában Székelyföld önrendelkezése ügyében. A drága (ex)tanácsos asszony szerint sokkal jobb volt akkor, az ő idejében, amikor Marosvásárhelyen középiskolába járt, s nem voltak olyan szeparációs törekvések, mint most: ez persze az az időszak volt, amikor a csíkszeredai gimnáziumban is mindössze egyetlen szakon, a biológia-kémián zajlott csak már magyarul az oktatás, s az is valószínűleg csak azért, hogy az akkor még magyarul is zajló marosvásárhelyi orvosképzéshez biztosítsa a diákutánpótlást. Săftoiu eszmefuttatása olyannyira jellemző volt a Ceaușescu-érára, hogy Tánczos Barna is élő adásban meg kellett ezt jegyezze. Valójában egyes jelenkori diskurzusok elmaradottabb gondolkodásmódot tükröznek, mint a kommunizmusban kialakult status quo: miközben még Ceaușescu is belátta a magyar nyelvű orvosképzés szükségességét, épp a MOGYE mostani rektora, Leonard Azamfirei dörgölte az orrunk alá nemrég, hogy szerinte a szakmában nincsen helye a magyar nyelvnek, elég, ha azt otthon és a könyvtárban használjuk.
Csoda-e, ha újabban a saját létét veszélyben érző székelység „radikalizálódásáról” lehet beszélni? El lehet-e ítélni mindezek tükrében azt a polgárt, aki úgy érzi, kulturális-nemzeti értelemben (is) egyre nyomasztóbb a helyzete, s még azt sem engedik meg neki, hogy búját-baját egy rendes tüntetésen, tiltakozó megmozduláson az utcán világgá kiáltsa? Ha a járdára szorítják vissza az utcai megmozdulást is? El lehet ítélni, meg lehet-e szólni az akasztott embert azért, mert kapálózik?
A székely azért szerencsére akaratos, makacs nép: ha nem engedték meg neki az utcai felvonulást, a járdán vonult, de vonult. A március 10-ei marosvásárhelyi események számomra erről szóltak: nem a vármegyés balhézásról, a jobbikos kampányolásról, a szervezők pánikhangulatáról, hanem arról a több ezer egyszerű székely polgárról, köztük – s ez nagyon fontos – sok marosvásárhelyi székely-magyar emberről, akik büszkén, mosollyal az arcukon, boldogan hurcolták keresztül a városon a kétszázötven méteres székely lobogót. Nem a balhézásért, nem kisebb adókért, több szociális juttatásért, nem a megélhetésért: egyszerűen az életért, azért, hogy a székely-magyar ember Székelyföldön, benne Marosvásárhelyen továbbra is otthon érezze magát. Hogy gyerekeink, unokáink is elmondhassák majd a Színház téren vagy Bernády Kultúrpalotája előtt: itthon vagyunk, s itthon is maradunk.
Rédai Attila |
Székelyhon.ro,

Nagy volt a jövés-menés Victor Ponta kormányaiban
Az öt Boc-kormány után, íme, elérkeztünk a harmadik Ponta-kormányhoz is. Az első két Ponta-kormány története meglehetősen viharos volt, egymást érték a minisztercserék.
Az egészségügyi tárcát és a belügyminisztériumot öt-öt tárcavezető irányította, az oktatási, művelődési, gazdasági és igazságügyi tárcánál négy-négy miniszter váltotta egymást, a pénzügyi és közlekedési minisztérium élén pedig három-három tárcavezető állt az első két Ponta-kormányban. A minisztercserék jó néhány tárca esetében nem kevés botránnyal jártak – érdemes néhány skandalumot ismét végigkövetni.
Öt egészségügyi miniszter
Victor Ponta kormányában az első egészségügyi miniszter Vasile Cepoi volt, ő viszont csak igen rövid ideig állt a tárca élén: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség pénzalapok eltérítésével és érdekellentéttel vádolta, a dossziét pedig átküldte az Országos Korrupcióelleni Igazgatósághoz. A botrány akkor robbant ki, amikor a brüsszeli hatóságok befagyasztották a POSDRU-projektek finanszírozását.
Cepoi távozását követően a tárca élére Raed Arafat került ideiglenes megbízatással, előtte rövid ideig Victor Ponta kormányfő töltötte be a miniszter szerepét is. A 2012 decemberében beiktatott második Ponta-kormányban az egészségügyi miniszter Eugen Nicolaescu lett, akit később a pénzügyi tárca élére neveztek ki Daniel Chiţoiu helyébe. A tárca élén most Nicolae Bănicioiu áll.
Helycserék a belügyi tárca élén
A belügyi tárca esetében a román korányoknál általában sűrű a minisztercsere. Az első Ponta-kormányban a tárca élére Ioan Rust nevezték ki, aki már Adrian Năstase kormányában is betöltötte ezt a tisztséget. Ioan Rusnak a tárca éléről a Traian Băsescu államfői tisztségből történő felfüggesztése kapcsán a szavazólisták körül kirobbant botrány miatt kellett távoznia, Victor Paul Dobre államtitkárral együtt. Távozásakor Ioan Rus a következő, azóta híressé vált mondattal vált meg tisztségétől: „Nem akarom öregkoromat a börtönben tölteni”.
Ioan Rust Mircea Dușa, Victor Paul Dobrét pedig Radu Stroe váltotta fel a tisztségben.
A választásokat követően Radu Stroe lett a belügyminiszter, aki néhány furcsasággal hívta fel magára a figyelmet: összeveszett Németországgal, rendeletet adott ki, amelynek értelmében bűnvádi eljárás alatt álló személyek is vezető tisztségeket tölthettek be a belügyminisztériumban, az útügyi törvénykönyv kapcsán összeveszett kormányzási partnereivel.
Radu Stroe a Nyugati Kárpátokban történt repülőgép-balesetig maradt tisztségében, jóllehet igyekezett elhárítani magáról minden felelősséget amiatt, hogy az illetékesek csak órák múlva találtak a roncsra, tehetetlenségük pedig két ember halálát okozta. Mi több, Radu Stroe csak azt sajnálta, hogy a baleset éppen az ő belügyminisztersége alatt történt meg. Végül Crin Antonescu nyomása alatt adta be lemondását.
A Szociál-Liberális Szövetség éppen a belügyi tárca élére történő következő nevesítés ürügyén szakadt ketté: Crin Antonescu azt szerette volna, ha a belügyminiszteri tisztséget Klaus Iohannisra bízzák, aki egyben miniszterelnök is lett volna. Nagyszeben polgármestere tehát ismét hoppon maradt, a tárcát pedig Gabriel Oprea vezeti.
Plagizáló miniszterek
Az oktatási tárca élén is gyakori volt a helycsere. Az első Ponta-kormány esetében Victor Ponta legelőször Corina Dumitrescut nevezte ki, őt azonban még a kormány beiktatása előtt visszavonták tisztségéből, helyébe Yoan Mang került. Corina Dumitrescu ugyanis önéletrajzában azt állította, hogy a Stanford egyetemen végzett – de az egyetem nevét sem tudta helyesen leírni –, emellett pedig plágiumbotrányba keveredett.
Ám Victor Pontának az új miniszterrel sem volt szerencséje, Ioan Mang ugyanis több alkalommal is plagizált. A frissen kinevezett miniszter váltig tagadott, Victor Ponta pedig a Román Akadémiát kérte fel véleménynyilvánításra. Végül a botrány akkora lett, hogy a miniszterelnök döntött a tárcavezető leváltásáról, a miniszter pedig, ideiglenes kinevezéssel egy volt szakszervezetis, a társadalmi párbeszéddel megbízott miniszter, Liviu Pop lett.
Mang lemondását követően a Román Akadémia leállította a vizsgálódást a plágium-ügyben, az Országos Etikai Tanács döntése azonban egyértelműen megállapította: Mang plagizált.
Liviu Pop tevékenysége sem volt áldásos a tárca élén, a tárcavezető súlyos nyelvi hibákat vétett, és jóllehet korábban matematikát tanított, kiderült, hogy ezzel a tantárggyal is hadilábon áll, amikor kijelentette: az érettségizők száma „mintegy 334 836 tanuló” lehet. Emellett bevezette a tanárok szakszervezeti alapba történő kötelező befizetését, amit korábban Daniel Funeriu érvénytelenített. Liviu Pop végül felszámolta a Victor Ponta plágiumát is elemző Diplomaigazoló Országos Tanácsot. Továbbá 11 új tagot nevezett ki az Etikai Bizottságba, és 20 tagja mellett további 25 tagot nevezett ki az Egyetemi Címeket, Diplomákat és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanácsba, amelynek 13 tagja plágiummal vádolta Pontát. A testület döntését azonban a miniszter érvénytelenítette 14 tag hiánya miatt.
Miután Liviu Pop ideiglenes megbízatása lejárt, Victor Ponta Ecaterina Andronescut javasolta a tárca élére, akit azonban a Nature című tekintélyes lap többszörös plágiummal vádolt. A miniszterasszony politikai hadjáratról beszélt, az ügy pedig következmények nélkül maradt.
A választások utáni új kabinetben Andronescu helyét volt tanácsosa, Remus Pricopie vette át, aki erősen „kozmetikázott” önéletrajzzal lett miniszter. Abban csupán elődei hagyományát folytatta, hogy helytelenül beszélt románul.
Năstase autója és más ügyek
Az igazságügy élére Victor Ponta először Titus Corlăţeant nevezte ki, akit már az első napokban az a vád ért, hogy segédkezet nyújtott Adrian Balaban-Grăjdannak, az Állami Építkezési Felügyelőség főnökének, aki az intézetet ki akarta vonni az Adrian Nastase ellen indított, a minőség trófeája néven elhíresült bűnvádi eljárás alól. Corlăţean minisztersége sem volt mentes a botrányoktól.
A tárcavezető például összeférhetetlenséggel vádolta meg az alkotmánybíróság két bíróját, Augustin Zegreant és Iulia Motocot, ám az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség mindezt cáfolta, az alkotmánybíróság pedig válaszában arra figyelmeztette Corlăţeant, hogy a kormány és más hatóságok általi támadások ellenkeznek a demokrácia gyakorlatával. A tárcavezető végül visszavonta a vádat. Corlăţeant végül az ügyészségi vezetők kapcsán kirobbant botrány nyomán átkerült a külügyi tárca élére.
Helyét Mona Pivniceru, a Legfelsőbb Bírói Tanács volt elnöke vette át, aki – saját szavai szerint – nehéz szívvel vette át a tisztséget.
Röviddel később kitört az „Andrei Năstase kocsija” néven ismert botrány: Pivniceruról fotó készült, amint Adrian Năstase fiának kocsijában ült, miközben a volt miniszterelnök börtönbüntetését töltötte. Később az ügyészek hangfelvételekkel bizonyították azt, hogy a tárcavezető a minisztériumot a hatalom szolgálatába kívánta állítani. Pivniceru végül lemondott – mandátumát Traian Băsescu államfő „katasztrofálisnak” minősítette. A tárcavezető helyét ideiglenes megbízatással Victor Ponta vette át, majd volt egyetemi társát és a Ponta-család rokonát, Robert Cazanciucot nevezte ki a tisztségbe.
Bogdán Tibor
maszol.ro,

2014. március 16.
„A szabadság elkötelezett hívei vagyunk!”
A magyar és székely kokárdák, zászlók sűrűjében ünnepeltek a csíkszeredaiak március 15-én a Vár téren. Az 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékeztek, a magyar nemzet napját ünnepelték.
Betöltötték a Vár teret és a csíkszeredai városháza előtti útszakaszt a Gál Sándor térről felvonuló ünneplők. Útjukat a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar kísérte. A szél piros fehér zöld és kék-arany lobogókat lengetett, az ünneplők szívük fölé székely és magyar kokárdákat tűztek egymás mellé: nemzeti ünnepet tartottak Csíkszeredában is. Az egybegyűlteket Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte.
„Megkérjük a szakszerveket, hiszen ők is rögzítették a felvonulást, hogy küldjék el a román miniszterelnöknek és a román államelnöknek, lássak ők is, hogy kell csinálni, tanuljanak belőle, ne bennünk a szabadságszerető magyarokban, székelyekben keressék a bűnbakot, hanem előbb nyugodtan nézzenek szembe saját magukkal” – fogalmazott Ráduly.
„Tisztára mossuk a hazát megint”
A polgármester szónoklatát Zsögön Zoltán erdélyi költő Hősök porát babérok illetik című ódájának felolvasásával kezdte. „A vers úgy fogalmaz: Tisztára mossuk a hazát megint! – igen, ezt tesszük, mert mi székelyek, magyar ajkúak a világon mindenütt a szabadság elkötelezett hívei voltunk és maradunk” – jelentette ki Ráduly. Mint beszédében fogalmazott: „Nem mindegy milyen utat járunk. Vagy a szabadság ösvényén – ha szúr is körülötte a bozót – haladunk, vagy pedig az árulás széles útján ahonnan nincs visszatérés”. Hozzátette: „vannak olyanok, akik nem ódát írnak, hanem csak odaírnak és futnak a püspökhöz, és nem a nagyméltóságú Tamás József püspök atyához. Nekik is tanulniuk kell, mert az ártatlanság vélelme együtt jár a zsarolhatóság védelmével, és a mi, szabadság felé vezető kis ösvényünkről hamar letéríthetnek bennünket, ha takargatnivalónk van”.
1989 előtt 250 szekus volt Csíkban
Ráduly ünnepi beszédében kitért egy volt 1994-95-ben rögzített volt szekus visszaemlékezéseire is, amelyben az állt, hogy 1989 előtt több ezer besúgó és 250 szekus volt Csíkszeredában. „Felélesztették a Securitate helyében ugyanazzal a stílussal, ugyanazokkal az emberekkel a SRI-t, amely mindmáig itt van, itt vannak közöttünk emberei” – mondta az elöljáró. Szónoklatában továbbá elhangzott, hogy 1920 óta folyamatosan azon vannak, hogy a nagy Romániából homogén állam váljon.
Ráduly: Fogadjanak el bennünket partnernek!
Végül a megyeszékhely polgármestere ünnepi beszédében arra kéri a román kormányt, hogy fogadjanak el bennünket partnernek. „Vegyék be az alkotmányba, hogy a gyulafehérvári 1918. december elseji ígéretek, azok alkotmányos tételek. Épüljön újra a románok és székelyek, a románok és magyarok viszonya” – hangsúlyozta Ráduly. Szerinte azért a legfontosabb kormányzati szerepet vállalni, hogy partneri viszonyt tudjanak kialakítani. „Kik félnek a területi autonómiától? Azok félnek, akik abból élnek, hogy riogatják a román testvérinket ezzel a kérdéssel. Akik abból élnek, hogy hamis jelentéseket írnak rólunk, követnek nap mint bennünket, mintha mi valami titkosat akarnánk. Nekünk nem volt és nem lesz titkolnivalónk” – zárta szónoklatát Ráduly Róbert.
A szabadság jog
Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is felszólalt az ünnepségen. Mint mondta, 2014. március 15-éje mindenekelőtt a kárpátaljai magyarsággal való szolidaritás március 15-éje. „Ahol szabadság van ott jog is van, ahol jog van, ott szabadság is van” – fogalmazott Németh. Az általános választójog megadásával pedig egyenlővé vált minden magyar. „Április 6-án, 104 év után először lesz alkalma a világ magyarságának, hogy képviselőt válasszon a budapesti parlamentben, éljenek ezzel a lehetőséggel” – hangsúlyozta az ünneplőkhöz intézett beszédében az államtitkár.
A Role zenélt
Az ünnepségen beszédet mondott még Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is. A rendezvényen a Nagy István Művészeti Szakközépiskola kórusa, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara énekelt, majd a csíkszeredai Role zenekar forradalmi hangulatot idéző koncertet tartott. Végül megkoszorúzták Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát, az ünnepség pedig a városi művelődési házban tartott gálaműsorral zárult.
Barabás Hajnal

2014. március 17.
Ráduly a rendőrparancsnok lemondását követeli
Tisztségéből való távozásra szólította fel Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere hétfő reggel Radu Sandu Moldovant, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnokát a szombati tragédia miatt.
A csíkszeredai városházán tartott rendkívüli sajtótájékoztató keretében a városvezető elmondta, 48 órát adott a rendőrparancsnoknak arra, hogy „önként, becsületből” beadja lemondását – mivel ez nem történt meg, a sajtón keresztül felszólítja, hogy azonnal távozzon.
Ráduly Róbert Kálmán négy pontba szedett tájékoztatójában hangsúlyozta, „mindenek előtt a legfontosabb, hogy osztozunk a gyászoló családok fájdalmában, és arra kérjük Istent, hogy adjon erőt nekik feldolgozni a történteket”. Hozzátette, „a balesetetet követően 48 órát vártunk, hogy becsületből lemondjon az, akinek ilyenkor le kell mondania. Ez nem történt meg, így felszólítom Radu Sandu Moldovan megyei parancsnokot, hogy azonnal adja be lemondását”.
A polgármester beszámolója szerint közvetlenül a baleset után kijárt a helyszínre, végighallgatva az ott lévőket. „Akikkel szóba álltam, megfogalmazták azon félelmüket, hogy megpróbálják majd eltussolni a baleset okozó valós tényeket és az azt megelőző felelőtlen cselekedeteket” – közölte.
„Azt kérem, hogy a kivizsgálás minden fázisában legyen jelen a Hargita Megye Tanácsa mellett működő Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság (ATOP) egy tagja – gondolok annak elnökére például –, hogy kizárva legyen minden eltussolási lehetőség” – tette hozzá Ráduly.
Végül a városvezető azt üzente, „keresztényileg kötelez bennünket és a rendőrállományt, hogy az idei Román Rendőrség Napjának megünneplése helyett a csíkszeredai rendőrség tartson önvizsgálatot, hiszen nagy szükség lenne erre. A szokásos italozással egybekötött díszebéd és a városban való parádézás költségeit fordítsák a bajba került, gyászoló családok megsegítésére”.
A román nyelvű sajtó egyik újságírójának azon kérdésére, hogy miért kellene a parancsnoknak lemondania, Ráduly úgy válaszolt, hogy „aki ilyet kérdez, az maga sem tudja, mi az a becsület”.
A további részletekkel hamarosan jelentkezünk.
Pinti Attila
Előzmény: Székelyhon.ro, 2014.március 16.
Halálos autóbaleset Csíkszeredában
Hárman meghaltak, egy személy pedig megsérült a csíkszeredai Brassói út és a Jégpálya utcák kereszteződésében szombaton a reggeli órákban bekövetkezett közúti balesetben. A szerencsétlenségben két rendőr és egy vétlen gyalogos vesztette életét. A történtek után napvilágot látott feltételezéseket a törvényszéki orvostani intézet laborvizsgálatainak eredményei igazolhatják vagy cáfolhatják.
Egy BMW típusú gépjármű a csíkszeredai Brassói úton, a vasútállomás irányából – a szemtanúk beszámolója szerint egy kikerülő manővert követően – a túlzott sebesség miatt megcsúszott, áttért a szembejövő sávra, felhajtott a járdára, átgázolt egy zöldövezeti részen, majd elütött egy nőt, végül nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A balesetről 8 óra 22 perckor értesítették a készenléti felügyelőséget a 112-es egységes sürgősségi hívószámon, a helyszínre kiérkező mentőegységek pedig rögtön elkezdték a mentést.
Túlélte a hátsó ülésen tartózkodó
A szerencsétlenség során elhunyt az autó 35 éves vezetője és a mellette ülő 38 éves személy, valamint az elgázolt gyalogos, Sz.K., 53 éves szentegyházi asszony. A BMW hátsó ülésén lévő 24 éves utast a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. Állapota stabil, nem szenvedett súlyosabb sérüléseket, de megfigyelés alatt tartják – nyilatkozta vasárnap délután Demeter Ferenc, a kórház menedzsere annak kapcsán, hogy elterjedt, belső sérülései miatt a fiatal férfi is elhunyt. Utóbbit a helyszínre érkezést követően a műszaki mentők azonnal kiszabadították az autóroncsból, amelynek szétvágását és a holttestek kiemelését 9 óra 35 perckor kezdték el.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip a helyszínen elmondta, az autóban ülők mindhárman rendőrök voltak. A járművet vezető férfi a közlekedésrendészeti, a másik a közbiztonsági egységnél szolgált, a sérüléseket szenvedett társával együtt. A szóvivő tájékoztatása szerint a hajnali órákig szolgálatban voltak, a baleset az éjszakai műszak lejárta után mintegy két órával következett be. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott civil járműben valamennyien egyenruhát viseltek.
A szentegyházi nő a villanyoszlop mellett, a gyalogátkelő előtt, a járdán állt, amikor nekicsapódott az autó. A vétlen gyalogost a hatalmas erejű ütközés a szemközti, mintegy húsz méterre lévő autókereskedés udvarára repítette, azonnal szörnyethalt. „Az ügy pontos körülményeinek az ügyész közvetlen irányításával zajló kivizsgálása folyamatban van” – nyilatkozta Gheorghe Filip.
A helyszínelést végző hatóságok és a közlekedésrendészek szerint a BMW vélhetően a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladt, ezért történhetett a baleset. A tragédia közelében mindössze kicsúszásra utaló nyomokat találtak, féknyomot azonban nem.
„Legalább százharminccal száguldott a BMW”
A hatóságokat riasztó, közelben lakó tanú érdeklődésünkre elmondta, negyed kilenckor hallotta a hatalmas robajt, és azonnal az autóhoz rohant, megpróbálva segíteni a hátsó ülésen beszorult rendőrtisztnek, azonban a deformálódott karosszéria miatt nem tudta az ajtót kinyitni. Tájékoztatása szerint a sofőr közvetlenül a baleset után még életben volt. Hozzátette, a mentési kísérlet során alkoholszag terjengett az utastérből. Ugyanakkor a felröppent hírt, miszerint százhatvannál akadt ki a sebességet jelző műszer, cáfolta, hangsúlyozva, hogy a mutató alaphelyzetben állt.
Egy másik, a Mol benzinkút irányából érkező szemtanú arról számolt be, hogy a BMW a Brassói úton a belső sávon, „legalább százharminccal” közlekedett, amikor jobbról kikerült egy előtte haladó gépkocsit, majd a vezető a külső sávról történt újabb irányváltás közben veszítette el uralmát a jármű felett.
A törvényszéki orvostani jelentésre várnak
Az üggyel kapcsolatos spekulációkat a törvényszéki orvostan által elvégzendő laborvizsgálat igazolhatja, illetve cáfolhatja, ennek eredményére vár az ügyész. Rögtön a tragédia bekövetkezte után ugyanis a nézelődők tudni vélték, hogy a három rendőr a szolgálatot követően egy kocsmában alkoholt fogyasztott. A feltételezésnek megpróbáltunk utána járni, a szóban forgó italozó kiszolgálója viszont idegesen elutasított, a kocsmatulajdonost pedig nem tudtuk elérni telefonon. Amikor a törvényszéki orvostani vizsgálatok eredményét kértük, az illetékes hatóságok azt közölték, azokat csak az ügyészség jóváhagyásával kaphatjuk kézhez, miután elkészült a jelentés.

Könyv és gyertya – ünnepi gála
Könyv és gyertya címmel ünnepi gálával folytatódott a Kultúrpalota nagytermében az RMDSZ március 15-i rendezvénysorozata, amelyen olyan Maros megyei személyeket tüntettek ki, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A kitüntetést az 1990. február 10-i, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emléke előtti tisztelgésnek szánták.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke üdvözlő szavaiban kijelentette: – Meggyőződéssel hiszem, hogy az erdélyi magyarság erejét a kitartás acélozza. Kitartó ragaszkodásunk nemzeti jogainkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, népi hagyományainkhoz és szülőföldünkhöz.
A jogainkért folytatott küzdelem egyik legfontosabb mozzanatának az 1990. február 10-i könyves-gyertyás néma tüntetést tartja, "amelyen több mint százezren vettünk részt, méltóságteljesen kinyilvánítva, hogy szülőföldünkön, itthon akarunk élni, és nem tűrjük, hogy másodrendű polgárokként kezeljen minket a politikai hatalom". Állította, hogy ez a nagyszabású kulturált megnyilvánulás mérföldkőnek számít az erdélyi magyarság modern kori történelmében.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a könyves-gyertyás menetelés egyik szervezője felidézte az akkori, az azt megelőző, illetve az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi eseményeket, figyelmeztetve, hogy emlékezni kell, beszélni kell róluk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg.
A díjátadást követően a magyar szabadságharc ihlette költemények hangzottak el Györffy András, Kilyén Ilka, Sebestyén Aba marosvásárhelyi színművészek előadásában. Fellépett Buta Árpád Attila énekes. A gálát a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárta, amely a Duna televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorában bejutott az elődöntőbe.
Könyv és gyertya díjban részesültek
Antal András nyugalmazott tanár, az Ákosfalva 500 éve falumonográfia szerzője, a Pro Ákosfalva Egyesület alapító tagja, a Pro Honoris Causa Egyesület alapító tagja.
Böjte Lídia magyartanár, a szászrégeni Kemény János Irodalmi Kör vezetője.
Domokos Anikó Erzsébet nyugalmazott magyar–román szakos tanár, aki nagy szerepet vállalt és vállal jelenleg is a segesvári közművelődés terén.
Farkas Ernő magyartanár, aki a kortárs civilizáció jó ismerőjeként hívja fel figyelmünket a nemzeti közösség, a szellemi örökség, a hagyomány és a nemzedékek folytonosságának megtartó erejére.
Fülöp Lajos, a maroskeresztúri RMDSZ oszlopos tagja, aki mindig lelkiismeretesen, kitartással végezte az elvállalt munkát. Mindenkinek példát mutatott megfontoltságával és jó meglátásaival. Tanácsosként is mindig kiállt és helytállt a magyarság ügyéért.
Gálfalvy László nyugdíjas pedagógus, aki meghatározó szerepet vállalt a gyulakuti RMDSZ alapításában és további tevékenységében.
Gálfi Tibor nyugalmazott tanító, 2011-ben többéves kutatómunka eredményeként Berekméri Edmond helyi pedagógussal megjelentették Marossárpatak első falumonográfiáját Marossárpatak – Egy hagyományőrző település múltja és jelene címmel. Munkásságát, életét áthatja a közösségért vállalt felelősség és a magyarság összefogása.
Gönczi Béla, a marosvásárhelyi RMDSZ alapító tagja, a 2000-es évek közepétől a koronkai helyi RMDSZ-szervezet elnöke, majd kerületi elnöke volt. Közösségépítő tevékenysége során kiemelt figyelmet szentelt a magyar kultúrának, a közösségi jogok tiszteletben tartásának.
Hajdó Károly nyugalmazott zenetanár, karnagy. 50 éve a marosszentgyörgyi közösség meghatározó egyénisége. Az ő nevéhez fűződik a Tavaszi kórusfesztivál, a karácsonyi dalok koncertje.
Jakab István nyugdíjas tanító, alapító tagja volt a búzásbesenyői RMDSZ-nek, személyét megbecsülés, tisztelet és szeretet övezi.
Kerezsi János nyugalmazott református lelkész, alapító tagja a mezőbándi és megyei RMDSZ-nek, 1990 januárjában a megyei elnökség tagjai közé választották. Több éven át az ügyvezető elnökségben a kultúráért és egyházakért felelős alelnökként tevékenykedett.
Kilyén Domokos 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárnál dolgozott mint technikus, és 1972- től váltotta fel édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét. 2000-ig – kisebb megszakítással – a község polgármestere, nyugdíjba vonulásáig. Minden kulturális és minden olyan tevékenységben részt vesz, ami a község javát szolgálja. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székely kapukat farag, citerákat készít, amelyeket kiállításokon is bemutatnak.
Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács volt elnöke, illetve alelnöke mindvégig példásan végezte feladatát, legyen szó kultúráról – Maros Megyei Könyvtár, Maros Megyei Múzeum, Kultúrpalota, Maros Művészegyüttes, Bábszínház, Állami Filharmónia, Látó és Vatra folyóiratok –, a gazdaságról (repülőtér, ipari park), infrastrukturális beruházásokról, turizmusról, szociális ellátásról. Lokodi Edit Emőke 25 éven keresztül szolgálta a Maros megyei közösséget, példát mutatva mindannyiunknak.
Major István 1992 és 2004 között marosludasi városi tanácsos. Három közbirtokosságot alapított, amelyek ügyintézését bejegyzésükig vállalta, és őt dicséri az 1995–1996-ban létrehozott, a marosludasi RMDSZ- székházban lévő könyvtár is.
Nagy Margit történelem-magyar szakos tanárként tevékenykedett 1964 és 1995 között a marosszentkirályi általános iskolában. 15 évig volt a helyi RMDSZ elnöke. Önzetlen odaadással dolgozott a hagyományok ápolásáért. Tudását igyekezett a fiatal generációknak átadni és hagyományőrző hozáállásra nevelni őket. Horváth Jánossal közösen megalapította a Vadrózsa néptánccsoportot.
Ráduly János nyugalmazott tanár. Első kötete 1975-ben jelent meg. 37 éves írói munkássága eredménye: 81 kiadott kötet. 48 néprajzi és népköltészeti kiadványt jelentetett meg. Zömében népmese, mondakötetek és népi tréfák gyűjteménye. Tizenegy művet közölt a székely rovásírásról, amelyekben többek közt a közelmúltban felfedezett rovásemlékeket mutatja be. Huszonkét szépirodalmi kötete van, ezekből tizenhárom verseskönyv és fordításkötet.
Szabó József esztergályos és minőségi ellenőr. Tizenhét évig volt a református egyház gondnoka Mezőcsáváson. 1990- ben helyi szinten aktívan részt vett az RMDSZ megalakításában. 1990–1994 között Mezőcsávás alpolgármestere. Ma is aktívan részt vesz a helyi közösségi életben.
Szász Erzsébet nyugdíjas tanítónő, a marosszentannai RMDSZ-szervezet egyik alapító tagja. Udvarfalván a szervezet tevékenységének a szervezője, irányítója, nyilvántartója. A falu és a község kulturális életének meghatározó személyisége. Éveken keresztül szervezője a március 15-i helyi ünnepségnek. Az ifjúság oktatása- nevelése mellett a felnőttek szakmai-mezőgazdasági képzésében is aktívan részt vállalt.
Szász Lajos az RMDSZ megalakulásakor az elsők között lépett be a szervezetbe. Számos kampány és más rendezvény szervezője és társszervezője. A megyei RMDSZ státusirodájának alkalmazottja 2002–2011 között.
Szepessy László egyik főszervezője volt az 1990. februári gyertyás tüntetésnek. Az első szabad március 15-ét 1990-ben ő szervezte. Marosvásárhely magyarsága hosszú idő után először ünnepelt a Székely Vértanúk emlékművénél, ezzel hagyományt teremtve. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogrom idején Sütő Andrással együtt az RMDSZ-székház padlásán volt, és 20-án is részt vett az eseményekben. Politikai fórumokat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a Bernády György Alapítványnak.
Szlovácsek Ida, magyar szakos nyugdíjas tanárnő több mint 25 éve vesz részt a Dicsőszentmárton városi, illetve kerületi magyar szórványközösség művelődési életének szervezésében. Prioritásként a magyar identitástudat megőrzését tűzte ki céljául: az anyanyelv, illetve a néptánc és népdaléneklés, a magyar népi szokások megőrzését, ápolását. Szavalóversenyeket és népdaléneklő versenyeket szervezett a magyar diákoknak. A Kis-Küküllő Alapítvány keretében Sárga Rózsa néven a város és a vidék idősebb nőtársadalmának szervezett és szervez heti rendszerességgel programot.
Tófalvi Zoltán újságíró, riporter. A kilencvenes évek elejétől megszállottan kutatja az 1956-os forradalom utáni időszak romániai eseményeinek, erdélyi elítéltjeinek történetét. Több tanulmányt közölt a magyar forradalom 50. évfordulójára megjelent konferenciakötetekben, folyóiratok emlékszámaiban. Forrásfeltáró munkájának kiemelkedő teljesítménye az a sorozat, amelyben közzétette az 1956 utáni legnagyobb erdélyi politikai koncepciós perek iratait.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Március 15-i ünnepség Aradon
Magyarnak lenni egyet jelent a bátorsággal
Az RMDSZ Arad megyei szervezete idén első alkalommal majdnem egész napos programsorozattal készült az ünnepelni akaró magyar közösség számára.
A március 15-i rendezvények már 13 órakor elkezdődtek a Megbékélés Parkjában felállított sátrakban: a kézműves sátorban gyerekfoglalkozások zajlottak, a Máltai Szeretetszolgálat palacsintát kínált, volt mézeskalács kiállítás és könyvvásár is. A jó idő ellenére kevés érdeklődőt vonzottak a programok, a jelenlévők között kérdezősködve megtudtuk, az emberek értékelik ezt a fajta megmozdulást, és jó kezdeményezésnek tartják, hogy e jeles napon nem csupán a hivatalos, megszokott koszorúzás van programon, hanem újdonsággal is előrukkoltak a szervezők.
Fél háromtól Arad megyei magyar néptánc és népzene találkozó címszó alatt a téren felállított színpadon egymást váltották a környékbeli gyermek néptánc együttesek, a színpad előtt pedig látványosan gyűlt a tömeg.
A 4 éve alakult zimándújfalui Kankalin néptánc együttes tagjai somogyi táncokat adtak elő, a 15. születésnapját idén ünneplő simonyifalvi Leveles 11 pár táncosa kalotaszegi és magyarlapádi táncokkal készült. Fellépett még a kisiratosi Rónasági citerazenekar Csongrád megyei népdalokkal, katonadalokkal, őket a 7 éve alakult nagyiratosi Rozmaring néptánc együttes követte, majd az ünnepi folklórműsort a pécskai Búzavirág Néptánccsoport összeállítása zárta.
Időközben a tömeg is nagyobb lett, a felhők is gyülekeztek, a szél is felerősödött, és megérkeztek a hagyományos koszorúzási ünnepségre a meghívottak is: Takács Péter kolozsvári magyar konzul, Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Ilyés Gyula RMDSZ főtitkár-helyettes, Gheorghe Falcă polgármester, Radu Stoian alprefektus és Adrian Ţolea megyei tanácsi alelnök.
Az aradi magyar ünneplő közönségen és meghívottakon kívül jelen voltak az egyházak, valamint az aradi magyar intézmények és civilszervezetek képviselői.
„Március 15. a magyar nép, az egymást követő nemzedékek szimbólumává vált, a szabadságért és függetlenségért vívott küzdelem jelképe. Hatásköre óriási. Körülöleli földgolyónkat és elér minden magyarhoz. Több mint 160 éves kisugárzása máig sem veszített erejéből, eszméi és céljai ma is korszerűek, követelik, hogy együtt kiálljunk értük, önmagunkért. Azért vagyunk itt ma, hogy megfeleljünk ennek a követelésnek” – hangzott el Szabó Mihály szervező felvezető beszédben.
Gheorghe Falcă felszólalását ezúttal is – mint minden évben – nagy siker övezte, mondanivalóját folyamatos tapssal szakították meg.
„Arad ma ismét ünneplőbe öltözött. A mi szokásaink, barátságunk követendő példa lehetne bárhol a világban. Nemzetiségtől függetlenül, amikor valamelyik szomszédunk ünnepel, az a mi számunkra is ünnep kell legyen. (…) Mi hozzátehetjük közös istenhitünkhöz azt, hogy hiszünk a demokratikus lehetőségekben, az igazi együttélés szabályaiban” – hangsúlyozta Arad polgármestere.
Takács Péter köszöntő beszédében a 166 évvel ezelőtti március 15-re emlékezett, majd kihangsúlyozta, hogy „él a magyarok istene, a mi feladatunk pedig az, hogy ne szűnjünk meg bízni benne soha, egy pillanatra sem”. Ezek után felolvasta Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének üzenetét.
„Ez a nap a magyarok napja. A magyar nemzet 1848. március 15-én kinyilvánította összetartozását, kinyilvánította, hogy a saját útját akarja járni, irányítani akarja saját életét, szabadságot akar, hogy maga dönthessen saját ügyeiben. Ma már van saját nemzeti alaptörvényünk, gazdaságpolitikánk, amely révén a magunk lábán állunk, egyesítjük a világban szétszórt nemzetünket, és vannak saját erőből megvalósított eredményeink, amelyeket senki sem kérdőjelez meg” – üzente Orbán Viktor, majd beszédének további részében az áprilisi anyaországi választásokon való részvételre buzdította azokat, akiknek ezt jogukban áll megtenni.
„Bárhova is helyezte a történelem az idők folyamán a román és magyar közösséget, a történelemnek köszönhetjük, hogy a jelenben a racionálisan gondolkodó ember számára nincs a békénél, a toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb. Románia olyan ország, ahol békében és harmóniában él nagyon sok magyar, ez leginkább abbéli törekvéseinknek tulajdonítható, hogy a nemzeti kisebbségek hagyományai, kultúrája, nyelve megőrzésének kereteit biztosítsuk. (…) Végezetül biztosítom Önöket afelől, hogy a román állami intézmények etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkoron támogatják a román állam polgárait” – ezek voltak Victor Ponta miniszterelnök szavait, melyeket Radu Stoian alprefektus tolmácsolt.
Az ünnepi beszédek sorát Bognár Levente alpolgármester, Arad megyei RMDSZ-elnök zárta az egyre erősödő szélben.
„Számunkra a márciusi ifjak példája örök példa és nemes hagyaték. Az, ami győzelemre segítette őket az összefogás és egységes fellépés a közösség érdekében, a szabadságszeretet és a szabadságért való bátor kiállás. Ez a szeretet él bennünk ma is, amikor 25. alkalommal ünnepeljük szabadon városunkban együtt ezt a napot. Több emberöltőn keresztül próbálták, de nem tudták elfojtani bennünk a szabadság eszméjét. Sajnos, ma is vannak olyanok, akik rendre megkísérlik megzavarni ünnepünk méltóságát. Ezt sérelmezzük, mert a szélsőséges hozzáállás sosem szolgálta a nemzetek közötti egyetértést. Az Arad megyei RMDSZ közösségünk jogának tekinti, hogy Aradon a magyarság szabadon megtarthassa nemzeti ünnepeit. (…) Nekünk jogunk van közösségi értékeinkhez, és ez a jogunk nem csorbítja a másokét. Akik ezt nem akarják elfogadni, azok nem értik a népek tavaszának üzenetét. 2014-ben Európában nem létezhet kétféle szabadság, ez nem lehet korlátozott és nem irányulhat más szabadsága ellen. Hogy mi most itt vagyunk, megmaradtunk, ez azt jelenti, hogy bátrak vagyunk és bátrak maradunk, mert merünk hinni egy olyan városban, országban, egy olyan Európában, ahol a kölcsönös tisztelet jegyében a szabadság az egyéni és közösségi jogok egyformán járnak mindenkinek” – hangzott el Bognár Levente beszédében.
Az alpolgármester a szélsőséges hozzáállást említve az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román szervezet folyamatos támadásaira, magyarellenes megmozdulásaira, megnyilvánulásaira utalt. Az Új jobboldal egyébként március 15-én délelőtt újból magyarellenes tüntetést szervezett, melyet az Avram Iancu téren kezdtek, majd felvonultak a központon a Hegyalja térig, miközben az alig húszfős társaság a régi, elkopott bekiabálásokat szajkózta (Börtönbe Tőkéssel!, Székelyföld nem létezik, Hargita és Kovászna is román föld stb.)
Az Arad megyei RMDSZ által szervezett március 15-i ünnepségen is megjelentek, ezúttal már csupán ötre csökkent számuk, de ott voltak, hogy a román zászlót lobogtatva felhívják magukra a figyelmet, ami nem okozott fennakadást a magyarság békés megemlékezésében.
A Szabadság-szobor talapzatán a meghívottak, valamint civil szervezetek, pártok, egyházak és intézmények képviselői, megyei községek és települések képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit.
Az aradi magyarság számára ezzel nem ért véget a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, ugyanis az idén 20. születésnapját ünneplő békéscsabai Tabán Néptáncegyüttes nagyszerű, igen nagy közönségsikert aratott ünnepi műsorát tekinthették meg 18 órától a nagyszínházban, majd este táncházban rophatták a népzenekedvelők a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

2014. március 25.
A szenátus is odaadta az ortodoxoknak a kovásznai szállodát
Másodszori nekifutásra, kedden hallgatólagosan elfogadta a szenátus azt a rendeletet, mely révén a kovásznai Fenyő Szálloda és az egykori Ceaușescu-villa az állami protokollalapból az ortodox egyház, illetve a védelmi minisztérium tulajdonába kerül.
Amikor Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök bejelentette a hallgatólagos elfogadást, Puiu Hașotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője felszólalásában élésen bírálta a felsőházat, amiért nem volt vita és szavazás a tervezetről. „Vállalom a felelősséget a sajnálatos tévedésért. A házelnök, az állandó bizottság és a frakcióvezetők is vétkesek a mulasztásért” – mutatott rá Puiu Hașotti.
A szenátus kedden másodszorra futott neki a tervezetnek, de mivel sem elfogadni, sem visszautasítani nem sikerült azt, hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánították – magyarázta lapunknak Klárik László. Az RMDSZ Kovászna megyei szenátora leszögezte, mivel a képviselőház a döntő fórum, még van esély, hogy megbukik a tervezet.
„Az RMDSZ álláspontja egyértelmű: amikor tavaly decemberben kiadták a rendeletet, a szövetség nem volt kormányon, nem egyeztettek vele a kérdésben, így a szenátusban is ellene szavaztunk, és a képviselőházban is így teszünk” – hangsúlyozta Klárik. Hozzátette, az RMDSZ szerint méltánytalan, hogy az ortodox egyház szállodákat kapjon, míg a magyar történelmi egyházak államosított ingatlanjaikat sem kapják vissza.
Amint arról beszámoltunk, a kormány tavaly decemberben rendelettel a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségnek ajándékozta a Kovászna városában lévő hatemeletes, több mint 9 millió lejes leltári értékű Fenyő (Bradul) szállodát. A Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szálló korábban az állami protokollalap tulajdonát képezte.
Ugyanebben a kormányrendeletben a védelmi minisztériumnak adták azt több mint 5 millió lej leltári értékű Kovászna protokollvillát, melyben az elmúlt években Traian Băsescu államfő is többször megszállt. A kormányrendelet indoklásában a Ponta-kabinet arra hivatkozik, hogy támogatni kell a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényeges szerepet játszó ortodox egyházat.
Bíró Blanka

2014. március 26.
Műemlékvédelem Erdélyben (VI.)
A marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány március 28–30. között Műemlékvédelem Erdélyben (VI.) címmel konferenciát szervez a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétévente megszervezett konferencia célja lehetőséget biztosítani az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására. A rendezvényen a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adnak elő, az erdélyi műemlékvédelem aktuális problémáiról tartanak kerekasztal-beszélgetést. A konferencia első, pénteki napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti és régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be, szombaton az elmúlt időszakban végzett műemlék- helyreállítások bemutatása kerül előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a tárgyi örökség feltárására, restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálására fókuszálnak. A konferencia 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekszik átfogó képet nyújtani. A fontosabb eredmények sorából jelentőségüknél fogva kiemelhetőek a változatos témájú művészettörténeti kutatások, a középkori falképek feltárása, kutatása és restaurálása, a további pusztulást megakadályozó műemléki gyors beavatkozások vagy a különböző európai uniós támogatásokból végzett műemlék- helyreállítások kérdésköre, amelyekről több előadás is beszámol. A rendezvény programja a www.monumenta.ro honlapon érhető el.
Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia programja
Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 28, péntek 9:00 Megnyitó 9:20 Sarkadi Márton: Megjegyzések az alvinci református templom építéstörténetéhez 9:40 Kovács Zsolt, Lupescu Radu: Egy későközépkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki lak műemléki kutatása 10:00 Mihály Melinda: Észrevételek a kolozsvári kőfaragó műhely két XVII. századi faragványtípusa kapcsán 10:20 Letiţia Cosnean: Arhitectul Bethlen Miklós și reședința din Ţopa în secolul al XVII-lea 10:40 Terdik Szilveszter: Adatok a nagyváradi görögkatolikus székesegyház építéséhez 11:40 Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke): Műemlékvédelmi programok Hargita megyében 12:20 Furu Árpád: Az erdélyi unitárius egyházi örökség védelme. Szándékok, lehetőségek, kihívások 12:40 Sarkadi Márton: Megjegyzések a gyulafehérvári székesegyház hosszházának építéstörténetéhez 13:00 Halmos Balázs, Marótzy Kata: Mozaikok a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetéhez 13:20 Pál Emese: Armenizmus falképeken – két szamosújvári példa 14:00–15:30 Ebédszünet
15:30 Bordás Bea: A historizáló kastélyépítészet kevésbé ismert emlékei az egykori Kolozs vármegyében 15:50 Szabó Tekla: A maroshévízi Urmánczy-kastély 16:10 Imecs–Magdó Eszter: Borszékfürdő dualizmus kori villái 16:30 Ladó Ágota: Adatok a csíkszeredai egykori Katolikus Főgimnázium tervezéséről 16:50 Orbán János: Műemléki topográfia Marosvásárhelyen 18:00 Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: Az erdélyi dendrokronológiai vizsgálatok eredményei az utóbbi két évben 18:20 Darvas Lóránt: A csíkszentkirályi Bors és Nagy családok udvarházainak kutatása 18:40 Györfi Zalán, Soós Zoltán: Ipari és katonai műemlékek feltárása, konzerválása és bemutatása a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán 19:00 Nagy Veronika: Almakerék és (a) Forster 19:20 Gaylhoffer-Kovács Gábor: Erdélyi falképek dokumentálása a Forster Központban 20:20 Könyvbemutatók A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. Közös tér – Közös örökség. Common Space – Common Heritage.Szerk. S. Sebestyén József. Budapest, Crew Print, 2013. Bemutatja: S. Sebestyén József. Március 29, szombat 9:00 Makay Dorottya: A széki református templom: Egy kutatás-tervezés és a régen várt helyreállítás-támogatás története 9:10 Weisz Attila: A széki református templom kutatásának újabb építéstörténeti eredményei 9:30 Diana Imecs: Prezentarea conceptului arhitectural de restaurare în faza de proiectare și în urma informațiilor identificate pe parcursul execuției 9:50 Sándor Boróka: Egy a lábán alig álló templom tartószerkezeti meglepetései: kutatás, tervezés, kivitelezés 10:10 Csók Zsolt: A régészeti előkutatás jelentősége, a hatékony régészeti kiviteli felügyelet és tudományos eredményei 10:30 Mednyánszky Zsolt, Nagy Benjámin, Mihály Ferenc: Szakrestaurátori szempontok: kutatás, tervezés, kivitelezés 11:30 Horváth Ákos, Sarkadi Márton: Az égei református templom felújítása 11:50 Gergely Erzsébet: Restaurálások a Házsongárdi temetőben 12:10 Márton Judit: Sürgősségi beavatkozások a radnóti kastély bástyáinál 12:30 Kiss Lóránd, Mihály Ferenc: A fületelki evangélikus templom állagmegóvása 12:50 Szilágyi-Bartha Zsuzsanna: A besztercei evangélikus templom helyreállított reneszánsz tetőboltozata 13:30–15:30 Ebédszünet 15:30 Emődi Tamás: A „Középkori szatmári templomok útja” HURO projekt romániai objektumainak helyreállítása 15:50 Makay Dorottya: Épített örökségvédelem 10 év távlatából – nagy tervek és kivitelezésük tanulságai 16:10 Lángi József: Még egyszer a siteri református templom falképeiről 16:30 Kiss Lóránd: A besztercei evangélikus templom falképei 16:50 Pál Péter: A székelydályai református templom boltozati falképeinek restaurálása 18:00–20:00 Kerekasztal-beszélgetés a műemlékvédelem helyi és országos problémáiról, lehetőségeiről. A beszélgetésen résztvesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Atilla-Márton, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese Március 30, vasárnap 9:00 Kovács Mária-Márta: Történeti értékű klenódiumok a Dési Református Egyházmegyében 9:20 Bara Júlia: A nagykárolyi Károlyi-kastély egykori portrégyűjteménye 9:40 Hegedűs Enikő: A Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól 10:00 Pap Zoltán: Az erdélyi orgonaépítés korszakai - II. rész 10:20 Tóth Zsuzsa: Kő vagy papír? –A Zárkő restaurálása 11:20 Czimbalmos Attila: A csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi falkép illetve XVIII. századi külső díszítőfestés restaurálása 11:40 Borsos Ágnes: Az olaszteleki Daniel-kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálása 12:00 Simó Anna-Mária: Kiegészítések a falképek esetében 12:20 Kis Zoltán, Gere István, László Attila: A szászsebesi ferences templom gótikus ablakainak restaurálásáról 12:40 Daczó Csaba: A szabadpiaci felkérések kényszerítő tényezői szemben a restaurálás elveivel 13:00 Mihály Ferenc: A kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéséről, oltárairól 13:40 A konferencia zárása

2014. március 28.
Ráduly: „a rendőrség semmibe veszi a csíkszeredai önkormányzatot”
Több napirendi pontban döntött Csíkszereda önkormányzati képviselő testülete pénteken. Csíkszereda polgármestere többek között a rendőrség munkájának áttekinthetőségét kéri, mivel eddig passzívan viszonyultak a számonkérésre. Továbbá elemző bizottságot hozott létre a csíkszeredai önkormányzat, amelynek feladata lesz megvizsgálni azokat az eseteket, ahol a fűtés és melegvíz-költségek lakrészenként nagy eltérést mutatnak. A képviselő-testület márciusi soros ülésén továbbá döntött még a Székely Hoki Társaság megalapításáról is.
Kérdések és interpellációk napirendi ponttal kezdődött a márciusi ülés is a csíkszeredai városházán. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kifejezte elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség nem tett eleget a jogi bizottság összehívásának, hogy összegezzék a rendőrség múlt évi tevékenységét.
Ráduly: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot”
„A rendőrség az önkormányzat meghívását megtagadta. Javaslom a testület mind a tizenkilenc tagjának, hogy ezt a típusú, semmibe vevő magatartást ne engedje el csak úgy a füle mellett” – hangsúlyozta Ráduly. Hozzátette: „a rendőrség ma Csíkszeredában semmibe veszi a városi önkormányzatot.” Mint kiderült a rendőrség levélben válaszolt a jogi bizottság meghívására, amelyben azt írták, a kérdéseiket írásban rögzítsék és juttassák el hozzájuk. Ráduly kijelentette az ilyenfajta intézményi magatartás elfogadhatatlan, „mindnyájan tudjuk, hogy a fejétől büdösödik a hal.
„Örömmel olvastam az újságban, hogy Dumitru Marinescut, Kovászna megye prefektusát leváltották, annak is nagyon örvendtem volna, ha azt olvasom, hogy a Hargita megyei rendőrparancsnok mondott le” – fogalmazott az elöljáró. Ráduly elmondta, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel is beszélni fog, hogy lépjenek ez ügyben. Szabó Soós Klára a jogi bizottság tagjaként hozzáfűzte: „számon kérjük a rendőrségtől ezt a magatartást, hiszen a törvény előírja, hogy be kell számoljanak a tevékenységükről, kötelezettségük, hogy a feltett kérdéseinkre érdemben válaszoljanak. A törvény betartása rájuk is vonatkozik.” Az önkormányzati képviselőtől megtudtuk erről átiratot küldenek a rendőrségnek.
Vigadó a Norvég Alapból
Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk lehetőség nyílt arra, hogy a Norvég Alaphoz pályázzanak a Vigadó épületének felújítására. A kiírás feltételei miatt viszont a korábban 24 hónapban meghatározott kivitelezési időtartamot lecsökkentették 14 hónapra, azaz ekképpen módosították az ingatlan felújításának megvalósíthatósági tanulmányát.
Elemző bizottság alakult
Megszavazta a képviselő testület egy olyan elemző csoport létrehozását, akiknek feladata lesz megvizsgálni a fűtés- és melegvíz-költségek, lakrészenkénti eltéréseinek okát, ugyanazon lépcsőházon belül, azonos típusú lakrészek esetében. A bizottság három tagból áll: egy-egy szakemberből a városházától és a Közüzemektől, illetve harmadikként az érintett lakószövetségi elnökből tevődik össze. A polgármesteri hivataltól Tamás Imre, a Lakástulajdonosi társulásokkal kapcsolattartó iroda munkatársa, végzi el ezt a feladatot. A lakosság, ennél az irodánál jelezheti, ha kiemelkedően nagy költségbeli különbségeket tapasztal.
Megalapították a Székely Hoki Társaságot
A csíkszeredai önkormányzat mellett három alapítótagja van a Székely Hoki Társaságnak: Becze Tibor, Demeter Attila, valamint Portik Ferenc személyében. A hokiakadémia a fociakadémia mintájára alakult, a tervek szerint már ősztől elindítják a korosztályos jégkorongozók képzését intézményesített formában. Csíkszeredán kívül érintettek Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva valamint Kézdivásárhely csapatai is.
További határozatok
Tárgyalóbizottságot neveztek ki a képviselő-testületi döntésre, amely révén a Gál Sándor utcai parkolót megvásárolnák tulajdonosától. „Jó néhány éve alakítottunk ki ott parkolót, de kiderült, hogy arra az ingatlanra kiadtak egy birtoklevelet, és tekintettel arra, hogy nem volt betelekkönyvezve, ezért nem tudtuk, hogy magántulajdon” – mondta a polgármester. A tulajdonossal végül egyeztetnek, aki hajlandóságot mutatott arra, hogy eladja a városnak a 86 négyzetméteres területet. A márciusi ülésen továbbá elfogadták az Octavian Goga Nemzeti Kollégium hőszigeteléséről szóló pályázatot is.

2014. március 29.
Humorral fűszerezett könyvbemutató
A Bernády Házban szerdán este ismertették Székely Ferenc erdőszentgyörgyi szerző A szülőföld ölében című beszélgetőkötetét. Az est házigazdájaként Nagy Miklós Kund művészeti író, a Népújság volt főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket és a szerző jelen lévő interjúalanyait. A sepsiszentgyörgyi Czegő Zoltán prózaíró, költő és a kibédi Ráduly János néprajzkutató, író, költő legfrissebb szellemi termékét is elhozta a marosvásárhelyi könyvbemutatóra.
A magyarországi Üveghegy Kiadó gondozásában megjelent kötet ismertetőjében elhangzott, hogy a szerző tíz magyar írót szólaltatott meg kerek évfordulók, születésnapok alkalmából. A bemutatott vallomáskötetben életútjáról, pályájáról kendőzetlen őszinteséggel vall Czegő Zoltán, Csávossy György, Jókai Anna, Király László, Lőrincz György, Nagy Miklós Kund, Ráduly János, Szász István Tas, Szávai Géza és az élők sorából távozott Fodor Sándor.
Nagy Miklós Kund, az est házigazdája röviden ismertette a kezdetben néprajzzal és helytörténettel foglalkozó Székely Ferenc munkásságát, aki az utóbbi időben "rákapott" az interjúra. Mint mondta, megérti a szerzőt, mivel számára is ez a legkedvesebb műfaj, amit ha megkedvel valaki, nehéz abbahagyni, főként ha olyan információk birtokába jut, amiket érdemes közzétenni. A kötet interjúinak egy része a Népújságban rövidített változatban megjelent. Szerinte az e-mail és Skype révén csökkennek a távolságok, adott a lehetőség, hogy bárkivel interjút lehessen készíteni, de a szemtől szemben való beszélgetést a világháló sem helyettesítheti.
Székely Ferenc, az erdőszentgyörgyi középiskola könyvtárosa, az interjúkötet szerzője a beszélgetéseket megelőző kemény tájékozódó munkáról is említést tett. Vallomása szerint a bemutatott kötet tíz beszélgetése közül hét az internet útján készült, míg Fodor Sándorral, Jókai Annával és Csávossy Györggyel klasszikus levelezést folytatott, ezek felbecsülhetetlen szellemi értékére Bölöni Domokos író külön felhívta a figyelmét. A visszajelzések szerint a szerzőknek jólesik, ha születésnapjuk alkalmából megemlékeznek róluk és érdeklődnek munkásságukról, életükről, ezért megnyílnak, és részletekbe menően, készségesen mesélnek. A bemutatott kötetben a legidősebb beszélgetőpartner az Enyeden élő Csávossy György. Az élet prózai részét e kötetében is humorral fűszerező szerző ez idáig ötven interjút készített.
A Sepsiszentgyörgyről érkezett egyik interjúalany, Czegő Zoltán két regényét és egy verseskötetét hozta el. Négy éve telepedett vissza Magyarországról, azóta öt könyvet írt. Első verse Marosvásárhelyen jelent meg. Mint mondta, ő az egyetlen olyan mai magyar író, akit a honvágy végleg visszahozott. Szerinte "a legnehezebb magyar költőnek lenni Magyarországon".
A humorra kihegyezett könyvbemutatón Ráduly Jánost halk szavú emberként mutatta be a műsorvezető. A Korondon született, de ötvenkét éve Kibéden élő, ezért magát kibédinek valló nyolcvannyolc kötetes szerző munkái közül ötvenöt néprajzi, népköltészeti, tizenegy rovásíráskötet, huszonkettő szépirodalmi jellegű alkotás. Bemutatkozását félperces rövidprózák felolvasásával tette hangulatossá.
A könyvbemutató házigazdája, Nagy Miklós Kund három derűs önarckép-limerick felolvasásával zárta az estet.
Szer Pálosy Piroska

2014. március 31.
Nagyszentmiklósi zeneünnep Bartók Béla születésnapján
A világhírű zeneszerző, Bartók Béla születésének 133. évfordulója tiszteletére március 30-án, vasárnap tizennegyedik alkalommal szervezett koszorúzással és hangversennyel egybekötött megemlékezést Nagyszentmiklóson a Pro Bartók Társaság.
A Nákó-kastély dísztermében a VI. Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálahangversenyét hallgathatták meg a megemlékezés résztvevői, az előadók között volt ifjú Kocsis Krisztián, Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester fia.
A nagyszentmiklósi Bartók Nap a város legnagyobb szülöttje szobránál megtartott koszorúzási ünnepséggel indult. A megemlékezés több mint száz részvevőjét Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke köszöntötte. „2001 óta évről évre megemlékezünk Bartók Béla születésnapjáról – mondta Tamás Sándor –, fő célunk Bartók Béla műveinek a bemutatása. Ebben nagy segítségünkre van a szegedi és a temesvári Egyetem Zeneművészeti Kara, a két konzervatórium tanárai és diákjai, akiknek köszönhetően sikerült Bartók Béla szinte valamennyi jelentős művét megszólaltatni Nagyszentmiklóson.”
Bartók szobránál – Jecza Péter szobrászművész alkotása – a kegyelet koszorúit helyezték el a Pro Bartók Társaság, Nagyszentmiklós Polgármesteri Hivatala és önkormányzata képviselői, Zsombó település (Magyarország) polgármestere és alpolgármestere, a Temes megyei, a nagyszentmiklósi és a zsombolyai RMDSZ elnökei, a SZTE Zeneművészeti Kara és a nagyszentmiklósi Révai Miklós Társaság képviselői, szegedi vendégek.
A Nákó-kastély dísztermében került sor a VI. Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálahangversenyére. A nagyszentmiklósi polgármesteri hivatal nevében Asaftei Radu, Nagyszentmiklós alpolgármestere elmondta: a bánsági kisváros Bartók Bélának köszönheti, hogy rákerült a világ kulturális térképére. Erre építve turisztikai célponttá kívánják fejleszteni a Nákó kastélyt és egy Bartók Béla emlékházat is létre szeretnének hozni, a zeneszerző ma már nem létező szülőháza közelében. Dr. Kerek Ferenc, a SZTE Zeneművészeti Kar dékánja, a Szegedi Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny alapítója immár hatodik alkalommal hozta el Nagyszentmiklósra a verseny gálaműsorát, amelynek keretében ezúttal négy fiatal művész: Szabó Marcell (1. díj), Vida Mónika Ruth (2. díj), Kocsis Krisztián (3. díj) és Szombati Julianna (a legjobb szegedi versenyző) színvonalas zongorajátékát tapsolhatta meg a közönség. Az ifjú művészek Debussy-, Liszt-, Rahmanyinov-, Scarlatti- és természetesen Bartók-műveket játszottak, virtuóz teljesítményükkel lenyűgözve a hallgatóságot. Dr. Kerek Ferenc műsorvezető külön kiemelte a 16 éves Kocsis Krisztián teljesítményét, aki a Szegedi Zongoraverseny legfiatalabb versenyzőjeként harmadik díjat nyert. „Az álmunk az, hogy Kocsis Zoltánt, a Bartók életmű nemzetközi szinten elismert, egyik legjobb tolmácsolóját elhozzuk Nagyszentmiklósra” – mondta dr. Kerek Ferenc –, egyelőre eljött a fia, Kocsis Krisztián, aki ma az egyik legnehezebb Bartók művet, a Zongoraszonátát szólaltatta meg.” A nagyszentmiklósi közönség vastapssal jutalmazta a négy fiatal művész teljesítményét.
Pataki Zoltán

2014. április 1.
Határon átnyúló hídfőerősítés
Szorosabbá fűzik a mezőgazdasági kapcsolatokat
– Arra törekszik a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete, hogy tevékenységével megerősítse a romániai magyar gazdatársadalmat, s ezáltal az itthon maradásra ösztönözze – mondta többek között Csomoss Attila mérnök, az RMGE Maros elnöke azon a tanácskozáson, amelynek vendégei voltak a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Agrárkamara képviselői.
Az RMGE Maros megbízható partner lehet
Az RMGE Maros és a magyar agrárium – múlt, jelen, jövő címmel március 25-én megtartott tanácskozás tulajdonképpen egyik mozzanata volt annak a hosszú évek óta tartó kapcsolatépítésnek, amelynek célja, hogy szorosabbá fűzze a mezőgazdasági kapcsolatokat az anyaország és az erdélyi gazdák között. Ez az együttműködés tapasztalatszerző látogatásokban, üzleti kapcsolatokban konkretizálódott. Ez igazolódott be a tanácskozáson is, ahol Csomoss Attila beszámolt az RMGE Maros 2013. évi tevékenységéről. A legfontosabbként talán azt az eredményt emelte ki az elnök, hogy az egyesület tagja a LAPAR-nak (Liga Asociatiilor Producatorilor Agricoli din România), a Mezőgazdasági Termelők Országos Ligájának, ami lehetővé tette, hogy több alkalommal találkozzanak a mezőgazdasági miniszterrel, az APIA és az APDRP országos vezetőivel, és ezáltal kifejthették a véleményüket a földtörvényre és az agrárkamarákra vonatkozó jogszabállyal kapcsolatosan. Ugyanakkor az RMGE részt vett a Kárpát- medencei Magyar Gazdaegyesületek Fórumán több más olyan szervezettel, amellyekkel tulajdonképpen kiépítették azokat a pilléreket, amelyre támaszkodva elmélyíthetik nemcsak az anyaország és Erdély, hanem a Kárpát-medencei agrárkapcsolatokat is, hiszen van mit tanulni egymástól.
Sikerrel működtetik marosvásárhelyi oktatási és információs központjukat, amelynek keretében szaktanfolyamokat, tanácsadást tartanak. Eddig több mint 800 mezőgazdász szerzett itt képesítést valamilyen szakterületen. Ezenkívül több tapasztalatcserén vettek részt Magyarországon, ahol a résztvevők betekinthettek az ottani gazdálkodók tevékenységébe. A tervek közül Csomoss Attila megemlítette, hogy Méhész leszek Erdélyben címmel tananyagot állítanak össze, akkreditálni szeretnék a farm-vezetőképzést, gazdanap szervezését tervezik Mikházán a Csűrszínházban, ahol bemutatják majd azokat az eredményeket, amelyeket mostanig sikerült elérnie az egyesületnek és tagjaiknak.
– Van tehát múlt és jelen is, hiszen az országos gazdasági körülményekhez, az unió adta lehetőségekhez viszonyítva az erdélyi magyar gazdák igyekeznek megélni munkájuk után. Még nem beszélhetünk a nyugati piacgazdálkodás modellje szerint megerősödött gazdatársadalomról, de a 2014–2020-as uniós pénzügyi támogatási időszak újabb lehetőségeket kínál a fejlődésre, ezeket kell kihasználni, tanulva azoktól, akik előttünk járnak, s ebben jó kapaszkodó, útmutató lehet az anyaország is, ezért tartjuk fontosnak megerősíteni ezeket a kapcsolatokat – mondta többek között Csomoss Attila, amikor bemutatta a rendezvény vendégeit.
Mielőtt azonban szót kaptak volna az említett magyarországi intézményvezetők, Bordi Kacsó Zsolt, az APIA Maros megyei kirendeltségének szaktanácsadója beszámolt a támogatási lehetőségekről (sz.m.: ezekről egy korábbi interjúban részletesen tájékoztattuk olvasóinkat).
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2014–2020-as időszakra szóló elképzelései
Elsőként a meghívottak közül dr. Torda Mária, a Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezető-helyettese szólalt fel, aki beszámolt a 2014–2020-as időszakra szóló vidékfejlesztési együttműködési lehetőségekről a Kárpát-medencei, határon túli magyarsággal. Elmondta, a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 márciusában dolgozta ki a vidékfejlesztési stratégiát, amelyben helyet kaptak a határon átnyúló vidékfejlesztési támogatások is. 2013-ra 65,7 millió forintot irányoztak elő, de sajnos, az állami deficit miatt csak 45,7 milliót különíthettek el erre a célra. Kiemelten támogatták a gyulafehérvári Caritas által a Székelyföldön megvalósított Átalvető programot, amely udvarhelyi, csíki, gyergyói régiókban biztosított szakképzést, valamint egy tejfeldolgozó felszerelését, csomagolósorral együtt. Támogatták a vajdasági falugazda- hálózat kiépítését is, illetve több szakmai tanulmányút és találkozó megszervezését. A támogatások között szerepelt még a gyakornokprogram is, ennek köszönhetően szeptember 1–8. között 20 erdélyi, a következő tíz napon öt kárpátaljai egyetemi hallgató tekinthetett be a szaktárca működésébe, ezenkívül szaklapok megjelenését, kiállításokon, vásárokon való részvételt is felkarolt a minisztérium. Fontosnak tartják, hogy a Kárpát-medencében – s így Erdélyben is – kiterjesszék a falugazda- hálózatot, amiben partner lehet az RMGE Maros. Elkészült a Kárpát-medencei agrárinnovációs stratégia, amely alkalmat adott arra, hogy 2013. december 5-én megrendezzék az összefogás fórumát, amelyen részt vettek az összes határon túli magyar mezőgazdasági civil szervezetek képviselői is. Tavaly számos konkrét rendezvény szervezésével és finanszírozásával is erősítették a kapcsolatokat. A tervek közül a főosztályvezető megemlítette a határon túli együttműködések kiterjesztését környezetügy és vízgazdálkodás terére is, termelői iskolák létesítését, egy ösztöndíjprogram beindítását, a szakképzés támogatását, közös Kárpát-medencei agrár érdekképviselet felvállalását, a földvásárlás támogathatóságát. A 2014–2020-as vidékfejlesztési stratégia kivitelezésével a Széchenyi Programiroda (http://www.szpi.hu) foglalkozik, több prioritási vonal mentén készítik elő azokat a konkrét lépéseket, amelyekkel többek között a kétoldalú, határon átnyúló együttműködési programokat kivitelezik majd az érdekelt felek. Fontos szerepük lesz ebben többek között a LEADER csoportoknak és azoknak a szakmai szervezeteknek, amelyek bekapcsolódhatnak a konkrét feladatkörök megvalósításába.
Fontos gazdasági szerveződés az agrárkamara
– Tekintettel arra, hogy nálunk a harmadik nekifutás után sem alakult meg az agrárkamara, szeretnénk a magyarországi kamarától segítséget, tapasztalatokat kérni, hogy miként lépjünk és milyen szerepet vállaljon fel ezen a téren az RMGE, annak érdekében, hogy a magyar ajkú gazdák fejlődjenek, megmaradjanak a szülőföldön – ezzel a gondolattal vezette be a következő vendéget Csomoss Attila elnök.
Dr. Péter Mihály, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara budapesti és Pest megyei fiókjának vezetője e felkérésre válaszolva osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal.
Az agrár-élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamaráról szóló törvény alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (http://www.nak.hu) 2012. augusztus 1-jén alakult meg, jelenleg 380.000 tagja van. Ma már 12 szervezet közös, országos szervezetet alkot (a MAGOSZ-t). Fontos tevékenységei között megemlítették a falugazda-hálózat kialakítását, a szakmai érdekképviseletet, szaktanácsadást, az agrárpiacon a tisztességtelen tevékenységet folytató piaci szereplők felderítését, amelynek érdekében közös ellenőrző tevékenységet végeznek az állami szervekkel együttműködve. A kamara jogsegélyszolgálatot nyújt bírósági ügyek, vitás helyzetek kezelésében. Ugyanakkor külképviseletet vállal az európai farmerek szövetségében, tervük, hogy állandó képviseletük legyen Brüsszelben is, ahol közvetlenül véleményt mondhatnak majd az uniós agrárpolitikával kapcsolatosan. Természetesen a Kárpát-medencei gazdák egyeztető fórumával együttműködve, nemcsak a magyarországi, hanem a határon túli érdekeket is felvállalhatják. A tagoknak nyújtott szolgáltatások közül dr. Péter Mihály megemlítette a kamarai kártyát, amelyet nemcsak a tagdíjbefizetésre használhatnak, hanem különböző kedvezmények megszerzésére is szolgál. Tárgyalásokat folytatnak üzemanyag- szolgáltatókkal és az OTP Bankkal is, hogy a tag- kártyatulajdonosok bizonyos előnyöket élvezhessenek tankolásnál, vagy akár bankkölcsönfelvételnél. Működik a kamarai jogsegélyszolgálat, ami többek között azt jelenti, hogy léteznek már szerződésminták, amivel megkönnyítik a gazdák ügyintézését, ugyanakkor közérthető tájékoztatást nyújtanak a hazai és külföldi jogszabályokról. Ezenkívül van piacfigyelés, agrármeteorológiai és növényvédelmi előrejelzés, laboratóriumi és terményvizsgálat, biztosításközvetítés, üzleti partnerkeresés, hálózatszervezés.
Dr. Péter Mihály megígérte, nemcsak a tapasztalat átadásában, hanem a konkrét építkezésben is segítenek az erdélyi gazdáknak, sőt – Csomoss Attila felkérésére – megkeresik annak a lehetőségét, hogy miként részesülhetnek az erdélyi magyar gazdák is a kamarai szolgáltatásokban.
A magyar állam "töltse meg tartalommal" a határon túliak állampolgárságát
Az előadásokat követően a tanácskozáson részt vevők közül többen is felszólaltak. Többek között kifejtették, hogy a magyar államnak gondoskodnia kellene arról, hogy a határon túliaknak megadott állampolgárságot töltsék meg tartalommal (Ráduly György). Ezért elsősorban a testvértelepülések közötti közös pályázati lehetőségeket karolják fel. Nagy piaci lehetőséget kínál Kína, de ez ne vonja el a "figyelmet" a magyarországi és a határon túli gazdasági együttműködésekről. Lépéseket kellene tenni annak érdekében is, hogy a földek "ne kerüljenek idegen kézbe". Ismételten kérték a Vidékfejlesztési Minisztérium és az agrárkamara képviselőit, illetve az RMGE Maros vezetőit, hogy a magyar kamara működési folyamatát fordítsák le, és példaként terjesszék be a romániai minisztériumhoz. Hangsúlyozottan kérték a vendégeket, hogy figyeljenek oda és támogassák a magyar anyanyelvű középiskolai szakoktatást, mert ezt elsorvasztották az utóbbi időben.
Válaszként mindkét intézmény képviselője kifejtette, hogy Magyarországon létrehozták a nemzeti földalapot, amelyből kisajátítással visszavásárolják azokat a területeket, amelyek zsebszerződésekkel külföldiekhez kerültek és lejárt a haszonélvezeti joguk. A továbbiakban a kamara a dán típusú szövetkezés mintájára szeretne építkezni, ezt ajánlották a romániaiaknak is. Szorgalmazzák a települési agrárgazdasági bizottságok megalakulását, amelyeknek akár vétójogot is adnának helyi földtulajdon- váltási ügyekben a készülő földforgalmi törvény alapján.
A határon túli együttműködést az unió keretei között a legjobban a LEADER csoportokon keresztül lehet erősíteni. Az oktatás terén pedig egyelőre azokkal az egyetemekkel épít ki kapcsolatokat a szaktárca, ahol mezőgazdasági oktatás van (Sapientia, Partiumi Egyetem), és arra kérték a gazdaegyesületet, hogy mérje fel a középiskolai szükségleteket is, mert lehetőség van tananyagokat eljuttatni a diákoknak. Ebben pedig a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának az együttműködésére is számítanak – hallhattuk többek között.
A tanácskozást követően több konkrét együttműködési területben egyeztek meg a szaktárca és az agrárkamara képviselőivel, s ezáltal jelentős lépést tettek a határon átnyúló szakmai kapcsolatok erősítésében – összegezte röviden a találkozó fontosságát Csomoss Attila, az RMGE Maros elnöke.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

A postán küldött voksokért aggódnak Háromszéken
A Román Postára panaszkodnak a háromszéki magyar állampolgárok, akik attól tartanak, hogy a kézbesítő késlekedése miatt nem tudják határidőre Budapestre visszajuttatni a választási levélcsomagokat. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) ugyanakkor arról számolt be, hogy a kedden feldolgozott több mint 11 ezer vokshoz mellékelt azonosító nyilatkozat negyede érvénytelen volt.
A Kovászna megyében élő kettős állampolgárok egy része még mindig nem kapta meg a postán igényelt levélcsomagot, sőt a térségben olyan híresztelések is felröppentek, hogy a postán zsákokban állnak a borítékok, ugyanis nincs kapacitás ezek kihordására.
A sepsiszentgyörgyi postafiók illetékesei cáfolták a pletykákat, Cornel Radu szakszervezeti vezető pedig arra is hajlandó volt, hogy munkatársunkat végigvezesse a szolgáltató székhelyén, és megmutassa, nincsenek elfekvő levelek.
Az osztályvezető beszámolója szerint múlt héten zsákszámra érkeztek a választási levélcsomagok, de felkészültek a rohamra, így két nap alatt kiszállították a borítékokat, azóta pedig csak elvétve érkezik néhány küldemény.
Radu hozzátette: inkább azzal akadtak gondok, hogy az A4-es méretű borítékok nem fértek be a postaládákba, ezért sokan panaszkodtak, hogy a postás összegyűrte a leveleket, emellett naponta mintegy 15-20 csomagot vissza kellett küldeniük, a borítékokon ugyanis nem szerepelt a pontos cím.
A Budapestre postán, valamint a külképviseleteken keresztül beérkezett levélcsomagok feldolgozását már hétfőn elkezdte a Nemzeti Választási Iroda, amely eddig 11 202 azonosító nyilatkozatot ellenőrzött, ezek közül 8462 volt érvényes, így az eddigi adatok alapján minden negyedik visszaérkezett szavazási irat volt hibás.
Az erdélyi szavazatokat szintén összegyűjtő, illetve az azonosító nyilatkozatok kitöltésében is segítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) egyébként azt javasolja a magyar állampolgároknak, hogy mostantól már ne postán küldjék Budapestre a levélcsomagokat, ugyanis minden bizonnyal ezek már nem fognak határidőre – április 5-én éjfélig – megérkezni a magyar fővárosba.
Sánta Imre, az EMNT sepsiszéki szervezetének elnöke arról is beszámolt, hogy Háromszéken óriási a szavazókedv, és sokan történelmi pillanatként élik meg, hogy száz év után ismét szavazhatnak a külhoni magyarok.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro

2014. április 2.
Műemlékvédelem Erdélyben
VI. konferencia a szovátai Teleki Oktatási Központban
Műemlékvédelem Erdélyben címmel rangos konferenciát szervezett a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány. Az immár hatodik alkalommal megrendezett eseménynek a szovátai Teleki Oktatási Központ Bíró István-terme adott otthont.
A kétévente megszervezésre kerülő Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia az elmúlt időszak erdélyi műemlék- helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására biztosított alkalmat. A háromnapos ülésszak március 28-án, pénteken vette kezdetét. Az ülésszakon a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adtak elő. A konferencia első napján a résztvevők többnyire művészettörténeti előadásokat hallhattak, a második nap helyreállításokkal, régészeti kutatásokkal kapcsolatos bemutatókat hallgathattak meg, a rendezvény záró napján pedig a restaurátori munkák kerültek terítékre. Az ülésszak 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekezett átfogó képet adni.
A háromnapos rendezvényt Mihály Ferenc restaurátor nyitotta meg, akit a műemlékvédelem jelenéről kérdeztünk.
"Az elmúlt huszonvalahány évben a változások után a műemlékvédelemnek különböző hullámai voltak, jók, közepesek, gyengébbek. Az állapot, sajnos az nagyon rossz, tehát nagy műemlékállomány van nagyon elhanyagolt állapotban, természetesen kevés szakember, kevés forrással. Vannak biztató jelek is, igyekeztünk ezen a konferencián néhány ilyen példát bemutatni, mint például a gyulafehérvári székesegyház, az alvinci református templom, az égei református templom, a fületelki református templom, ahol aránylag kevés ráfordításból elég jó eredményeket lehetett elérni. De vannak nagyon szomorú példák is, mint a kisbúni kastély, vagy olyanok, amelyek az út mellett – bőven elég, ha innen utazunk Nagyvárad fele és Kerelőszentpálra, Radnótra, Aranyosgerendre vagy ezekre gondolunk – omlófélben levő épületekkel rendelkeznek. Tehát nagyon széles a paletta a műemlékek állapotát tekintve." A restaurátor a kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéseiről, oltárairól tartott egyéni előadást, továbbá közös bemutatót tartott Kiss Loránddal a fületelki evangélikus templom állagmegóvásáról, illetve Mednyánszky Zsolttal és Nagy Benjáminnal bemutatták a szakrestaurátori szempontokat. A pénteki ülésszakot két könyvbemutatóval zárták a szervezők, elsőként A szórvány emlékei című kötet került bemutatásra Kollár Tibor által, ezt követően a Közös tér – Közös örökség című előadást Sebestyén József előadásában hallhatták az egybegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Műemlékvédelmi programok Hargita megyében címmel tartott előadást. "Hargita megyében hála istennek nagyon sok program fut párhuzamosan, hisz egyre inkább és egyre többen felismerik a lehetőséget, hogy a műemlékek nem csak problémát jelentenek és restrikciókat, különleges szabályozást, nehézséget, hanem lehetőséget. Itt elsősorban két dologra gondolunk, egyrészt az identitásunk megtartása tekintetében, az oda gyökerezésben, a helyi büszkeség kialakításában lehet megerősítő hatása. Azonkívül most már egyre inkább a vendéglátásban is az egyik célpont lehet egy-egy műemlék, lehet az akármilyen kicsi kapu, kopjafa, sírkő vagy akár egy Árpád-kori templom, és hát ilyen tekintetben nagyon sok programunk van. Tehát van külön műemlék-feljavítási programunk, van külön tanácsadási programunk, van a modern székház programunk, támogatjuk a faluképeknek a kialakítását. Van programunk az ásatásokra, a régészeti kutatásokra, hisz ez is hozzátartozik a múltunk feltárásához. Mindenre van nyertes pályázatunk, hogy bemutassuk interaktív, háromszázhatvan fokos honlap-rendszerekben. Ezenkívül foglalkozunk a fiatalokkal is, sőt mi több, most tankönyvet is készítünk számukra, hisz azt gondolom, hogy a fiataloknak, amikor eldöntik, hogy esetleg elhagyják ezt a térséget és elmennek külföldre, akkor azt is latba vetik, hogy mennyire kötődnek ehhez a térséghez, és hogy tudják a műemlékeinknek is a múltját, tudják a székely történelmet, akkor lehet, hogy nehezebb az elszakadás, az elmenés. Amellett persze rendhagyó történelemórákat szervezünk, sok pályázati kiírás, fotópályázat van. Próbáljuk felhívni a figyelmet a műemlékekre, speciális engedélyezési eljárásokban veszünk részt, és arra is odafigyeltünk, figyelünk, hogy azokhoz az eseményekhez, konferenciákhoz, programokhoz, amelyek a műemlékvédők tevékenységét segíthetik, járuljunk hozzá" – mondta Borboly Csaba.
Kovács Zsoltot, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész adjunktusát a művészettörténet székelyföldi oktatásáról kérdeztük. "Nagyon sokat változott és fejlődött ez az oktatás a ’89 előtti állapotokhoz képest számos területen, jóval változatosabbá vált az a kínálat, amely Erdély épített örökségéhez, Erdély művészeti örökségéhez kötődik. Lehetőség nyílt magyarországi helyszíneken elsajátítani egyes ehhez kötődő szakmáknak az alapjait. Természetesen főként a ’90-es évek végétől Kolozsváron is, vagy Erdély más helyszínein is beindultak ehhez kapcsolódó képzések. Azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy olyan fiatal generáció került ki az egyetem padjaiból, amely teljes mértékben felkészülve vághat neki ilyen feladatoknak." Kovács Zsolt művészettörténész Lupescu Raduval tartott közös előadást Egy késő középkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki ház műemléki kutatása címmel. Az ülésszak utolsó napján is érdekes előadásokon vehettek részt az érdeklődök, többek közt hallhattak a Dési Református Egyházmegyéről, a nagykárolyi Károlyi- kastély egykori portrégyűjteményéről, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól, az erdélyi orgonaépítésről, a Zárkő restaurálásáról, a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi faliképekről és az olaszteleki Dániel- kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálásáról. Legközelebb két év múlva kerül megrendezésre a Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia, amikor sor kerül az elkövetkező két év művészettörténeti, építészettörténeti és restaurátori munkáinak bemutatására.
Urbán Izabella. Népújság (Marosvásárhely)

2014. április 4.
Az ősi rend két szemszögből
Jövő héten két vendégelőadásra is várja közönségét a nagyváradi Szigligeti Színház: a budapesti Nemzeti Színház április 10-én mutatja be a Vitéz lélek című előadását, míg 11-12-én az Antigonét játssza a debreceni Csokonai Színház bérletes előadásként.
Tamási Áron darabját Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezte, a budapesti társulatából többek között Trill Zsolt, Martinovics Dorina, Reviczky Gábor és Tenki Réka látható a Vitéz lélekben, amelyre csütörtökön 19 órától kerül sor a nagyváradi teátrum nagyszínpadán.
Az előadásra az erkélyre 10, a zsöllyébe 20, az oldalpáholyokba 25, a központi páholyokba pedig 30 lejért lehet jegyet váltani. A bérletesek kedvezményesen válthatnak jegyet (bérletük felmutatásával) a zsöllyébe 10, a páholyokba 20 lejért.
A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarabnak az üzenete és egyben kérdése, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. „Tamásinak tehát, nyilván nem egy édes-bús népszínmű megírása volt a célja, hanem a magyar néplélek igazi drámáját próbálta megfogalmazni, színpadon láttatni.
A darabban ugyanis, azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust hozta játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket, végső soron összetartja – ahogyan a múltban, úgy reményeink szerint a jövőben is” – olvasható a produkció ismertetőjében. A Tamási mű volt egyébként Vidnyánszky Attila első, bemutatkozó, programadónak is nevezett rendezése a Nemzeti élén.
A debreceni Csokonai Színház előadását az évad elején beharangozott Gyöngéd barbárok című előadás helyett, a nagyváradi és a debreceni színház közötti bérletes előadáscsere keretében láthatja a közönség. A bemutatóra jövő pénteken 19 órától kerül sor, erre az előadásra a Szigligeti-bérletek érvényesek, míg másnap 17 órától a Papp Magda-bérlet használható fel.
Az előadást Anca Bradu rendezte, aki Nagyváradon néhány évaddal ezelőtt a Kasimir és Karoline, illetve a Kávéház című darabokat vitte színre. A debreceni színház produkciójában a Szigligeti Társulat két tagja is szerepet kapott: Kardos M. Róbert a Karvezető, Pál Hunor az egyik Őr szerepét alakítja.
Szophoklész művét alapvetően az erkölcs és a hatalom összecsapásaként a természet törvényeinek és az ember által önkényesen alkotott törvények szembenállásaként lehet tekinteni. Antigoné eltemeti testvérét, hogy annak lelke a másvilágra juthasson, holott ezt a király, Kreón – aki hazaárulónak tekinti a halott Polüneikészt – megtiltotta.
Az uralkodó elvakult ragaszkodása saját törvényéhez azonban tragédiához vezet. „Bukása elkerülhetetlen. Sőt szükségszerű, hiszen csak így állhat vissza az általa felbolygatott világrend” – fogalmaznak a darab ismertetőjében. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 7.
„A sajátos érdek képviselhető”
Az RMDSZ EP-listájának harmadik helyén szerepel VINCZE LÓRÁNT, aki a tavaly a Minority SafePack néven ismert kisebbségvédelmi tervezeten dolgozott. A politika felé kacsingató médiaszakemberrel nagyváradi kampányútja idején Szűcs László beszélgetett.
Csapatjáték vagy egyéni sportág az EP-képviselői kampány? Elsőbbséget élvez a közös üzenet megfogalmazása, avagy a cél a saját témák célba juttatása. Kell-e alkalmazkodni közös stratégiához?
Igazából egymás mellett működnek ezek a dolgok, mert az európai parlamenti választás egy országos kampány, a választókerület nem egy szűken vett régió, hanem egész Románia. Az RMDSZ egy központi kampányt dolgozott ki, amelynek megvannak a közös üzenetei. Ezt aztán minden jelölt finomítja az általa választott területek mentén, a személyiségéhez jobban illő elemeket hangsúlyozva. Én a magam részéről a kisebbségvédelemmel foglalkozom. Az RMDSZ-nek azt a célját jelenítem meg, hogy legyen egy európai kisebbségi keretszabályozás, számos jel utal arra, hogy egy következő európai parlamenti Európai Bizottság idején közelebb kerülhet az elfogadáshoz. Emellett magam is választottam olyan területet az európai szakpolitikákból, amit érdemes volna hasznosítani Romániában. Ilyen a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés, illetve a turizmus. Az agrárium a romániai magyar közösség jó részének a megélhetését jelenti, tehát van értelme ezzel behatóbban foglalkozni Brüsszelben. Persze az elsőrendű a közösségi érdekképviselet, hisz amikor az embereket megkérdezzük, hogy az RMDSZ mivel foglalkozzon, elsősorban azt várják el, hogy a közösség érdekeit képviselje, a kisebbségi léthelyzetet javítsa.
Te rádiós voltál, az írott sajtóban is dolgoztál, ez nyilván segíti a médiához való affinitásodat, ami az RMDSZ esetében nem kis szó, lévén a Szövetség kommunikációja legendásan egyenetlen.
Én ezt a helyzetemet egyszerre látom előnyként és hátrányként. Előny, hogy az üzeneteket meg tudom úgy fogalmazni, hogy elképzelem, mi jelenik meg ebből a sajtóban. Mi az, amit az újságíró ki fog emelni. Azt is tudom többé-kevésbé, hogy hol kell megállni. Hogyan nem szabad túl hosszan beszélni érdektelen dolgokról. Hátrány, hogy bármennyire is törekszik az ember, nem tudja kívülről figyelni magát. Még a volt újságíró sem tud mindig úgy megszólalni, hogy teljesen ellenőrzi magát. Ezért jó, ha vannak melletted olyan emberek, akik az ilyenkor fontos kontrollt biztosítják.
Érdekes ez a választás atekintetben is, hogy a lista harmadik helyezettjeként talán te vagy a leginkább érdekelt abban, hogy erős kampánymunkát fejtsetek ki. Aki a lista élén áll, arra mondhatjuk, a helyzete könnyebb. Ilyen értelemben kell külön pályát futnod ahhoz, hogy eredményes legyen a választás? Vagy érvényesül egyféle szolidaritás a jelöltek között?
Ez egy csapatmunka, erős csapat van ebben az ötös mezőnyben, ezen belül nem volt olyan feladatleosztás, hogy aki elől van, az nyugodtan üldögéljen, aki meg hátrébb, az igyekezzen. A cél, hogy megőrizzük az érdekképviseletet, ehhez az öt százalék a minimum. De mi abban bízunk, hogy három EP-képviselőnk lesz. Az én szempontomból az a kihívás, hogy megismertessem magam. Dolgoztam ugyan külpolitikában, kisebbségvédelemben, de ez nem az a terület, ami látványos, ami által tömegek ismernének. A kihívás az, hogy ismertté tegyem magam például az önkormányzatok körében, míg a jelenlegi képviselők ismertebbek.
Fontos lesz május 25-én, hogy milyen arányban mennek el szavazni a romániai magyarok. Hogyan lehet megbirkózni azzal, hogy sokakban okkal, ok nélkül komoly szkepszis van Brüsszellel, az európai intézményekkel szemben?
Van egy hárompillérű érdekképviselete az RMDSZ-nek, az önkormányzatok, a bukaresti törvényhozás és az Európai Parlament. Ha ezt háromlábú székként képzeljük el, amennyiben ennek bármelyik eleme kiesik, a konstrukció összedől. Ha az EP-ben nem vagyunk ott, az egyik pillérről lemondunk, valamennyire beszorulunk a hátországba. Közben otthon is gyengülünk, ha azt a képet mutatjuk akár a román politikum felé, akár Európa irányába, hogy elveszítettük azt a biztonságos bázist, a lakosság 6,5 százalékát. Európa szempontjából is rossz üzenet lenne, mert azt jelentené, az Unió egy országon belüli legnagyobb lélekszámú kisebbsége nem küld senkit Brüsszelbe. A kisebbségvédelem az egyik legerősebb szereplő nélkül marad.
Ugyan nem lehet kampányt építeni rá, de tény, az euroszkeptikus pártok, a szélsőjobb tömörülések is igyekeznek jelen lenni Brüsszelben. Tehát lehet érv, hogy akkor is ott kell lenni, ha nem feltétlenül értünk mindennel egyet?
A paradoxona ennek a választásnak, hogy miközben pozitív üzenetekkel igyekszünk mozgósítani az embereket, mások azzal mobilizálják: menjetek el szavazni, hogy minél több embert küldhessünk Brüsszelbe, s ott vidáman bomlaszthassuk az egész rendszert. Várhatóan a korábbiaknál több szélsőséges politikus kerül be az EP-be, de ezek többnyire más célokat fogalmaznak meg. Vagy az Unió intézményeit szeretnék lebontani, vagy az euró, mint pénznem ellen harcolnak. Vannak alakulatok, amelyek a bevándorlókat szeretnék az Unión kívül látni, mások függetleníteni a tagállamukat az Uniótól. Ezek nem tudnak közös platformban megállapodni, s egy nagy képviselőcsoportot alkotni, amely szembeszállhatna a jobboldallal, illetve a baloldali frakcióval. Tény, hogy többen kerülnek be, s gyengülni fognak a szocialisták és a néppártiak. Utóbbi kettő közötti vetélkedés akár néhány mandátumon is múlhat, esetleg azon a két-három emberen, akiket a romániai magyarság küld Brüsszelbe.
Az RMDSZ eredményét mennyiben veszélyezteti, hogy elutasították a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést, a Minority SafePack-et?
Az európai kisebbségek nem adták fel, az a szolidaritás, ami az RMDSZ javaslatára a FUEN védőernyője alatt létrejött, nem mondott le a céljáról az Európai Bizottság elutasítása nyomán. Sőt, mivel az EB azzal utasított el bennünket, hogy a kisebbségvédelem nem uniós kompetencia, most nyíltan lehet vállalni, célul tűzni ki, hogy igenis legyen uniós kompetencia, épüljön be az európai szerződésekbe a kisebbségvédelem. Alkossanak erre keretszabályozást. Ez egy jó motiváló tényező.
Tehát az elutasítás egy fontosabb változás közvetett előidézője lehet?
Ez is benne van. A kezdeményező bizottság tagjai megállapodtak, hogy a FUEN májusi kongresszusán kiáltványt fogadnak el, ez tartalmazni fogja a következő mandátumra szóló célkitűzéseket, amelyeket elvárunk, hogy a többséghez tartozó képviselők is támogassanak. Ehhez fontos minél több, valamely kisebbséghez tartozó képviselőt küldeni a parlamentbe, akik olyan lobbihangulatot tudnak teremteni, ami ezt a kérdést közelebb viszi az elfogadtatáshoz.
Az utóbbi években volt alkalmad közelről is megismerni a brüsszeli politikai viszonyokat. Mi az, ami a kritikákból igaz, mi az, amiken változtatni kellene?
Vannak dolgok, amiken gyorsan változtatni kellene. Ez egy túlbürokratizált rendszer, ami leginkább abból a kényszerűségből fakad, hogy nem egy klasszikus értelemben vett kormány, s nem kormányintézmények ezek, amelyeknek elsőrendű érdekük az lenne, hogy minél hatékonyabban működjenek. S ne a bürokrácia útvesztőjében tévedjenek el a különböző jó ötletek és programok. Egy másik dolog, hogy esztelen költekezés folyik azáltal, hogy az Európai Parlament székhelye Strasbourgban van, a plenáris üléseket kötelező módon ott kell tartani tizenkettőt évente. Több száz millió euróba kerül az adófizetőknek a folyamatos hurcolkodás Brüsszel és Strasbourg között, illetve a párhuzamos intézményrendszer. Ezt a képviselők többsége is fölösleges luxusnak tartja, csakhogy az európai szerződések ilyen területen is olyan megkötéseket tartalmaznak, amikhez tartaniuk kell magukat. Annak idején államközi megállapodás volt, s Franciaország ragaszkodott ehhez a kettősséghez. Tehát jócskán van, min változtatni, de alapjában ez egy olyan rendszer, ami működik, s a tapasztalatom az: nem mondhatjuk, hogy bármilyen kérdésről ne akarna beszélni az Unió, ne lehetne eredményeket elérni. Amíg nem mentünk el minden ülésre, nem próbáltunk mindenkit meggyőzni arról, hogy amiről beszélünk, az fontos, akkor még nem tettünk eleget. Az Európai Néppártról is sokáig azt tartottuk, a kisebbségi kérdésekkel nem akar foglalkozni, de a legutóbbi három kongresszusán, nemrég Dublinban is nyíltan vállalta választási programjában is, hogy akar foglalkozni a kisebbségvédelemmel, számára is cél a keretszabályozás megteremtése. Ehhez is az kellett, hogy ott voltunk, jelen voltunk, s végül meggyőztük a kritikus többséget.
Szó volt intézményekről, testületekről, pártokról. Milyen politikai mozgástere van egy EP-képviselőnek a sok száz mellett?
Ketten-hárman a sok száz között nem tudhatunk látványos eredményt elérni. De sok bizottsági ülés van, a jelentések vitájában részt vehetnek a képviselők, módosításokat fogalmazhatnak meg. A sajátos érdek képviselhető, emellett én az informális térnek látom óriási jelentőségét. Egymással beszélgetve sokat lehet elérni, egyáltalán tudatosítani, hogy van itt egy erdélyi magyarság a maga sajátos problémáival. Továbbá egy EP-képviselő kapcsolatokat alakíthat ki az európai biztosokkal, vezető tisztségviselőkkel, ami szintén közelebb hozza a problémáink megismertetését és céljaink megvalósítását. Az európai politika Brüsszelben alakul, ott kell lenni, ahol ezek a dolgok történnek, különben mindenből kimaradunk.
Névjegy
Vincze Loránt (Marosvásárhely, 1977) rádiós szerkesztő, menedzser, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke. Szülővárosában érettségizett, a Bukaresti Egyetemen diplomázott közigazgatás és elektronikus kormányzás szakon (2006). 2000-től a Román Rádió magyar adásának főmunkatársa, 2005-től a Scripta Kiadó munkatársa, 2007-09 között vezérigazgatója. Magyar Bukarest címmel az idén jelent meg válogatás rádiós interjúiból. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2014. április 8.
Kelemen: a Magyar kormány partnerei maradunk
Az RMDSZ gratulál a FIDESZ-KDNP szövetség választási győzelméhez, és bízik abban, hogy a régi-új magyar kormánnyal továbbra is kiegyensúlyozott partneri kapcsolatot tud fenntartani, ugyanakkor fontosnak tartja a párbeszédet az összes magyarországi, demokratikus parlamenti párttal, mert úgy véli, a határon túli magyarság sorsa nem lehet pártpolitikai csörték témája – áll az RMDSZ közleményében.
„A Kárpát-medencei magyarságnak egy erős Magyarországra van szüksége, amely segíteni és támogatni tudja a határon túli közösségeket. Egyformán érdekünk az, hogy a közös célokban, a nemzeti ügyekben egymást segítsük” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy az erdélyi magyarságnak legyen erős és legitim képviselete a romániai törvényhozásban, és megerősítse európai parlamenti képviseletét május 25-én.
„A kormányon lévő RMDSZ segítségével a magyar–román államközi kapcsolatok javítására is sor kerülhet a közeljövőben" – állapította meg hétfőn Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, aki vasárnap este az RMDSZ több képviselőjével közösen Budapesten, a FIDESZ-KDNP központjában várta az országgyűlési választások eredményeit. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 9.
Újkori vándorfotósok Háromszéken (Szacsva napjai képeken)
Békebeli időket idéz a mai digitális képkészítés forgatagában Henning János sepsiszentgyörgyi fotográfus, akinek rendhagyó kezdeményezése a legeldugottabb, legkisebb háromszéki falvak lakóit ajándékozza meg a műtermi fotózás élményével. Így történt, hogy egy nemzetközi mozgalom irányvonalához csatlakozhatott Szacsva is, a településről tucatnyi fotós készített kordokumentumnak is beillő fényképsorozatot a napokban.
Szürke, esős délelőttön térünk le a Rétyi-tó mellett haladó főútról, néhány kilométernyi kavicsos szakaszon, időnként lépésben haladva érjük el a dombok közt megbúvó kis települést. A szacsvai óvodának is otthont adó művelődési ház kerítésén plakát hirdeti az ingyenes fotózkodási lehetőséget, s mire felállítják a rögtönzött műtermet, feszül a háttérként szolgáló ponyva, készenlétben a megvilágítást szolgáló állványok, fényforrások, bemelegszik a méretes csempekályha is. Piros kis ruha, fehér harisnya, alkalmi cipő – a hatéves Szilvási Kamilla Kriszta az elsők közt ünneplőben, nagymamájával áll a fényképezőgépek elé, s néhány perc múlva már kézbe is vehetik a műtermi felvételt. Mosolyogva nézik, láthatóan örülnek az ajándéknak – hasonló nem készült még róluk, de a felmenőkről sincs régi fotográfiájuk – mondják.
Lenyomat a mindennapokról
Henning János elképzelése mögé közel húsz amatőr és profi fotós, önkéntes sorakozott fel – Ábrahám Piroska, Kiss Bence, Sánta István, Antal Levente, Antal Attila, Sebestyén Béla, Kovács László Attila, Fogarasi Hannika, Kocsis B. János, Sándor Laura, Dénes Kinga, Nagy D. István, Henning Emese, Madarasi Csilla, Tóth Szabolcs, Kónya Albert Attila, Baricz Szidónia –, az alapötletet pedig a Help Portrait nemzetközi mozgalom szolgáltatta.
– Az év bizonyos napján egy fotós stáb felállít egy műtermet, s bárki, aki arra jár, készíttethet magáról egy fényképet, amit helyben, díjmentesen kézhez kap. Ezt dolgoztam át egy kicsit a saját formánkra – magyarázza Henning János. – Vándorfotósok járták a múlt század elején a falvakat, és csűrkapura szegezett, csiricsáré faliszőnyeg előtt fényképezték az arra járókat. Mi a lassan elnéptelenedő falvakba megyünk ki, dokumentum jellegű fényképeket készítünk, felállítunk egy műtermet, s akit ott lefényképezünk, ahhoz egyik fotósunk hazamegy, otthonában is felvételeket készít róla. Tulajdonképpen dokumentáljuk, hol, hányan és miként élnek, próbálunk adatokat is gyűjteni – hol születtek, fotózták-e őket műteremben, vannak-e régi felvételeik, a család szokásait próbáljuk feltárni, megtudni, hogy járnak-e fényképészhez. Akik eddig betértek hozzánk, azoknak nagyon tetszett a kezdeményezés, színes fényképeket kaptak, s ha már be mertek ide jönni, azt jelenti, nyitottak – vélekedett a kezdeményező.
Kincsek, sorsok, jövőkép
Sajátos módon jutalmazták az otthoni környezetüket is lencsevégre kapó csapatot a szacsvaiak, pár óra alatt több száz fotó készült a faluban. Néhány pillanatra megállt az élet, az emberek hagyták a munkát. Így nyílt meg a település 1300-as években épült, kicsiny templomának ajtaja, a mennyezet hatvan festett kazettáját, az 1795-beli Úr asztalát, a feltárt és látható falfreskókat, harangokat, a toronyból nyíló látványt, a szomszédos temetőt egyaránt megörökíthették a fiatalok. Tavaly nyáron kicsit felújítottuk a templom külsőjét, vakoltunk, meszeltünk, elvezettük a vizet, hogy ne ázzon, gombásodjon a fal – meséli Gál Zsigmond. Miközben felszabaduló fényképészre várunk a meleg csempe előtt, a gondnoki teendőket közel egy éve ellátó férfi bizalmasan ecseteli: nagy gond, hogy öregszik a jelenleg 126 fős közösség, kevés gyermek születik. A legidősebb lakos Tímár Anna néni, 94 éves.
Úgy nézek ki, mint egy öreg ember, de né’, itt van a ló és a csikó is – sorolja mosolyogva Fodor Antal, a lencsék előtt történteket a művelődési ház türelmesen várakozó, Bóklász névre hallgató kutyájával osztja meg. Úgy dereng, egyszer már készült róla kép műteremben, de azt már nem tudja felidézni, mikor is. Holnap hazajön édesanyám is, most a lányoknál van a városban, bemutatom nekik a képeket – szól vissza, aztán elbúcsúzunk, traktor érkezik, nyitni kell gyorsan a kaput. A 62 éves férfi a családi portán gazdálkodik, korábban közel negyven évig járt be a megyeszékhelyre dolgozni. Nyugdíjazásról is faggatom, bizonytalan választ kapok. Közben újabb csoport érkezik a szitáló esőben, a tízéves Ráduly Kingát édesapja kíséri, együtt lépünk be a rögtönzött műterembe. Egyszer jött egy bácsi, ő is fényképezett, voltak fények, esernyő is, de az a fotó nem tetszett – mondja kacagva. Ezúttal több felvétel is készül a kislányról, akit közben a bámészkodó falubeliek bátorítanak: „mosolyogj szépen”. Fotósok noszogatására végül többgenerációs felvétel is készül, édesapja és nagyapja is a lányka mögé áll egy pillanatra. Ebédidő előtt aztán mintha egymásnak adnák a kilincset a fényképezkedni vágyó szacsvaiak – néhány óra alatt közel ötvenen fordulnak meg a kamerák előtt –, a nyomtatókkal, fényképezőgépekkel, számítógépekkel megrakott asztalnál önkéntesek rögzítik az érkezők adatait. Fotózkodás után Berde Ferenc kedélyesen hívja a csapatot, nézzenek be hozzá, a nagyszülei házán dolgozik már egy ideje.
Nyugdíjasok vagyunk, nyáron inkább itt tartózkodunk, a feleségem közben az unokákra is vigyáz Sepsiszentgyörgyön – meséli. Takaros portán tornácos, tapasztott faház áll, vele szemben felújításra váró gazdasági épület, mely egykor gabonásként szolgált, s ugyanott kapott helyet a nyári konyha is. A szülői ház hátrább, de ezen még az eredeti, százéves ablakok vannak, s meg lehet nézni, a gerendák is szépek és épek – mutatja büszkén. A tágas ház tiszta szobáját egy régi bútordarab uralja, a szemközti sarokban pedig nagy gonddal őrzött, régi lámpát akasztottak szegre. Nagyméretű keretbe foglalva az első szoba falát is fényképek sokasága díszíti, az egyiken ünneplőbe öltözött nagynénit fényképeztek évtizedekkel korábban a tornác előtt. A legújabb felvétel immár a ház uráról készül – kezében régi fotókkal, a gabonás előtt, vasvillát tartva örökítik meg az utókornak.
Értéket rejtő falvak
A szacsvai megmozduláshoz amatőr fotósként csatlakozó Antal Attila első alkalommal dolgozott csapatban. – Nagyon közel áll hozzám minden, ami régi, házak, emberek, és itt bőven adódott ilyen lehetőség, így egyfajta lazításként éltem meg a mai napot – mondta el az ebéd utáni pihenő alatt. Úgy érezte, a helybeliek jobbára nyitottak voltak, és szakmai vonatkozásokban is jól sikerült a csapattagokkal egyeztetni.
– Ezt az egyszerűséget, őszinteséget, amit ezekben a falvakban találni, valósággal vadásszák a fotósok – állítja Kovács László Attila, a kezdeményezéshez társuló Camera Club Siculorum elnöke. – Nagyon sok magyarországi szakmabeli barátom van, akik éppen ezért, az itt még fellelhető nyitottságért jönnének hozzánk fényképezni. Itt bemehetsz az udvarra, behívnak a házba, a padlásra, a kamrába, pincébe, enned is adnak, ha kell. Székelyföldön még nagyon vendégszeretők az emberek, s azt tapasztaltam, hogy ez az emberszeretet, az idegenekkel szemben tanúsított öröm még inkább felszínre tör az eldugott falvakban. A templom gondnokát fotóztam, aki azt mondta, azzal, hogy ma ide jöttünk, felpezsdült az élet a faluban. Ilyen helyen, ahol szinte nem történik semmi, ilyenkor beszédbe elegyednek az emberek a fotóssal, értékelve érzik magukat. S igazából az a szép, amikor meg is kapják a fényképeket, ahogyan ma is történt.
– Volt olyan hely, pillanat, ember, ami/aki a mai akció alatt megfogott? – faggatom.
– Érdekes közeg ez a falu, bár jobbára idősek lakják, a fiatalok elmentek, viszont rengeteg a nyaraló – azt mondják a helybeliek, hogy számuk meghaladja a lakott házakét. Láttam ugyanakkor, hogy az emberek elszomorodottak, nehezen tudnak megélni a mezőgazdaságból, hiszen közel az erdő, a vadak tönkreteszik a termést. Mindez hozzánk tartozik, Háromszék egy szelete, ez, sajnos, az eldugott falvak sorsa.
A rögtönzött műtermi akciósorozatot idén további három-négy háromszéki kis településre terjesztené ki a kezdeményező Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület a megyei önkormányzat mellett működő Europe Direct Iroda, illetve a megyei turisztikai egyesület támogatásával, a stáb pedig díjmentesen, önkéntesként dolgozik. Az elkészült anyagot archiválják, Európa napjára pedig nagyméretű összeállítást terveznek a szacsvai fotókból. A kiválasztott településeket megörökítő fényképekből a tervek szerint album és kiállítás egyaránt készül majd.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 10.
Központ (Maros megyei hetilap)
A Fidesz és mi
A 2010-es földcsuszamlásszerű Fidesz-KDNP-győzelem után sokan felkapták a fejüket, ilyen arányú győzelmet még egyetlen erő sem aratott a második világháború utáni Európában. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a kiütéses győzelemhez kellett az ellenfél katasztrofális nyolcéves kormányzása is, de az elemzők abban is megegyeztek, hogy az újrázásra, a hasonló arányú újabb győzelemre nem sok az esély. Aztán láss csodát, vasárnap megtörtént, amire kevesen számítottak: újra kétharmados (vagy ahhoz közeli) győzelmet aratott a polgári oldal!
A választások óta született kommentárok, elemzések szerzői szerint az újabb kategorikus jobboldali győzelemhez, a négyéves kormányzás sikeres teljesítménye mellett, a szétesett, s csak a kényszer által alkalmilag egybeterelt, de minduntalan egymásra acsarkodó balliberális oldal szánalmasan gyatra szereplése is jócskán hozzájárult. Úgy tűnik, hosszú időre állandósult a politikai mező, és az erőviszonyok is: a kétharmados többséggel bíró centrális erő, a Fidesz-KDNP két oldalán a magát összeszedni, újjászervezni nem tudó balliberális oldallal, illetve a folyamatosan erősödő nemzeti radikális jobboldallal.
A napokban leggyakrabban elhangzó kérdésre – mi várható a következő négy évben a kormánytól? – viszonylag egyszerű a válasz: a folytatás. Ilyen erős legitimitással, támogatással rendelkező kormánynak, mint amilyen hamarosan feláll nem lesz nehéz folytatnia, kiteljesítenie azt, amit elődje elkezdett: a globális hatalmi elvárásokkal szembemenő, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező gazdaságpolitika folytatását. Ebből a szemszögből tekintve nő meg a kétharmados – vagy ahhoz közeli – támogatottság jelentősége.
És hogyan alakulhat majd Magyarország és a határon kívüli nemzetrészek, az új kormány és határon túli magyar pártok kapcsolata? Hát a Fidesz és az RMDSZ viszonya? Az állampolgárság könnyített felvétele lehetőségének megteremtése, s a választójog kiterjesztése által a magyar nemzet közjogi értelemben vett egyesítése jelzi a csapást, amerre a polgári, nemzeti, keresztény kormány haladni kíván. A cél továbbra is egy lehet: a Nemzeti Együttműködés Rendszerében foglaltak szellemében cselekedve erősíteni a nemzeti összetartozást a Kárpát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarságban.
Ami pedig a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatát illeti, azon bizony van mit javítani. Azt talán a „szövetség” legfelsőbb vezető köreiben is tudják, érzik, hogy a balliberális oldal iránti nyílt vonzalom, a Kádár-rendszer kulturális életében meghatározó szerepet játszó figurákkal ápolt barátság, a vadprivatizálás nyomán született posztkommunista kötődésű üzleti körökkel kialakított kapcsolatok nem a legjobb ajánlólevelek a Fidesz kulcsfontosságú vezetőihez.
Evidenciának számít, hogy az RMDSZ vezető köreire ráférne a generációváltás. És nem kizárólag azért, mert a Markó-Borbély-Frunda-Verestóy négyes fogat nem számít szalonképesnek a Fidesznél. Talán ezért tolják előtérbe a székelyföldieket – Tamást, Antalt, Borbolyt, Rádulyt –, a Fidesz-vezetőkkel való kapcsolattartáskor. Mindez nem több amolyan kényszer szülte reálpolitikai fogásnál. Az igazi az RMDSZ-en belüli teljes generációváltás lenne. Hogy a mentalitásváltás szükségességéről most szót se ejtsek.
Szentgyörgyi László. kozpont.ro

2014. április 12.
Szolgálnak és védnek, de nem minket
Sok víz le fog még folyni az Olton, amíg én képes leszek megérteni, hogy egyesekben miért nem képes a becsület egyetlen szikrája sem megvillanni.
Azok közé tartozom, aki vallják: Hargita megye rendőrparancsnokának a március 15-ei rettenetes tragédiát követően, ami két beosztottjának és egy ártatlan járókelőnek oltotta ki az életét, le kellett volna mondania. De továbbmennék. Radu Sandu Moldovannak nem feltétlenül emiatt a baleset miatt kellett volna lemondania. Radu Sandu Moldovannak azért kellett volna már rég távoznia, mert egyszerűen alkalmatlan a feladatára, s ez már több alkalommal is bebizonyosodott.
Hargita megyében siralmas a közbiztonság és a közlekedésbiztonság. A vezetési morál az egyik legagresszívebb az országban, talán csak a szomszédos Kovászna megyében rosszabb a helyzet. Ezt a kijelentésemet nem statisztikára, hanem személyes benyomásaimra alapozom: hányszor akarnak leszorítani az útról az agresszív előzésekbe bonyolódott székely atyafiak, hány alkalommal kerülök halálközeli helyzetbe mondjuk egy Csíkszereda és Marosvásárhely közötti utamon. Egy alkalommal megkíséreltem megszámolni: a Tudor lakótelepi szerkesztőségi székhely és a Kőrösi Csoma Sándor utcában található néhányszáz méteres útszakaszon közlekedve hány szabálysértéssel találkozok. Tíz után abbahagytam: elsőbbséget nem adó autós a körforgalomban, jelzés elmulasztása a körforgalomból való kihajtásnál, a körforgalomban való megállás, a buszmegállóban való parkolás, a gyalogátjárónál a gyalogosoknak járó elsőbbség megadásának elmulasztása... Ez mind röpke két-három perc alatt történik Csíkszereda közútjain, minden nap, minden órában, s ezért leginkább a rend őrei, azaz a rendőrök a felelősek, akik az évek folyamán mulasztásaik sorozatával „elérték” a jelenlegi állapotokat, ahol már gyakorlatilag a szabálytalanság a norma, a szabályok betartása kirívó. De ugyanez a helyzet a közbiztonsággal, s erre a kérdésre most azért nem térek ki részletesen, mert ezt egy előző írásomban, ugyanebben a rovatban már megtettem, felsorolva néhány nagy port felkavart, azóta is megoldatlan ügyet: a Madezit-rablás, a Merkúrban történt fegyveres rablás, az eltűnt Andreea esete, egy udvarhelyi borzalmas nemi erőszak, az agyagfalvi Sala-gyilkosság, egy évtizede felderítetlen, sokkoló tinédzsergyilkosság Gyergyóban. De hogy ne csak ezekkel példálózzak: a lakóhelyemmel majdnem szomszédos vegyesüzletet az elmúlt két évben kétszer rabolták ki, a tettes mindkét esetben ismeretlen.
A közlekedésbiztonság, illetve a közbiztonság betartására és betartatására teljesen alkalmatlan rendőrség vezetője a helyi közösség legitim képviselőjének távozásra felszólító üzenetére arrogánsan reagált: néhány nap elteltével egy névtelen közleményben, gyakorlatilag ismeretlen testületek köpenye mögé bújva tulajdonképpen politikai cselszövéssel vádolta Csíkszereda polgármesterét. Ez számomra két dolgot tett világossá: a rendőrkapitány magából indult ki, amikor a polgármester akcióját politikai tulajdonságokkal akarta felruházni, mert feltehetően saját pozícióját politikainak tekinti. S ez itt a második probléma, ami a rendőrkapitány távozását, mint lehetőséget sem engedi felmerülni. Hisz ha Hargita megye rendőrkapitányának lenni politikai pozíció, akkor már érthető, hogy a rendőrség miért nem a közbiztonság és a közlekedésbiztonság javításával van ezen a vidéken elfoglalva. Minden jel arra mutat, hogy a Hargita megyei rendőrség ma is ugyanúgy Bukarest kinyújtott, fegyveres keze Székelyföldön, mint a megyei milícia volt 1989 előtt. Nem hiába tekintenek áldozatként ma is az egyenruhások azon volt milicistákra, akiket a népharag pusztított el 1989 decemberében. Jól véssük hát észbe, ha rendőrt látunk 2014-ben ma Székelyföldön, kiket szolgál és véd. Mert úgy érzem, hogy székelyföldi, magyar nemzetiségű, átlagos állampolgárként én nem tartozom közéjük.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

2014. április 14.
Nem tolerálják a magyar Marosvásárhelyt
Marosvásárhely Mezőszabad felőli bejáratánál ismeretlen tettesek minduntalan lefestik vagy – amint az legutóbb történt – leszakítják a helységnévtábláról a város magyar feliratát. Ráduly György, Marosszentanna polgármestere szerint a helységnévtábla őrzése nem az ő feladatuk, Peti András marosvásárhelyi alpolgármester pedig úgy vélekedik, nem állíthat mindenik tábla mellé rendőrt.
A helységnévtáblát messziről figyelve az embernek akár az az érzése is támadhat, hogy csak lekopott a felirat, de közelről megvizsgálva jól látható, hogy a táblára ragasztott műanyag fóliának a magyar városnevet viselő részét valaki letépte. Éppen közelebbről szemléltük a táblát, amikor észrevettük, hogy a Bárdos felé vezető mellékutca első házának kapujában egy férfi áll, és minket figyel. Szinte mentegetőzve magyaráztuk, csak arról akartunk megbizonyosodni, hogy hiányoznak a magyar felirat második részének betűi. „Nem ebben a házban lakunk, és csak annyit tudok mondani, hogy ember és ember között különbség van. Ez egy butaság, amit itt művelnek” – summázza a számára immár megszokott helyzetet, majd hátat fordít, jelezvén, nem szeretné folytatni a beszélgetést.
Ráduly György: az a helységnévtábla szinte mindig le van festve
Megkerestük Mezőcsávás polgármesterét (tudniillik Mezőszabad közigazgatásilag az előbb említett községközponthoz tartozik), de Szabó József Levente Marosszentanna polgármesteréhez, Ráduly Györgyhöz irányított, aki a következő meglepő tényt közölte: szinte nem is emlékszik olyan időszakra, amikor a táblán a magyar felirat teljes egészében látszott volna. „Ha egyik nap letisztították, és újrafestették a Marosvásárhely nevet, másnap biztos, hogy újból lekenték. Valaki sportszerűen űzi a magyar nyelvű felirat eltüntetését” – számolt be Ráduly György. A polgármester arra is kitért, hogy a helységnévtábla hovatartozás szempontjából igencsak bizonytalan területen áll. „A tábla a Bárdosi toroknál (a Bárdos felé vezető letérőnél – szerk. megj.) található. Ez az útszakasz már csak azért is érdekes, mert egyes részei Marosszentannához, míg mások Marosvásárhelyhez tartoznak. Úgy képzeljék el, hogy a közigazgatási hovatartozás viszonyai úgy össze vannak kuszálva, hogy egy ház Szentannához, tíz pedig a városhoz tartozik” – magyarázza az elöljáró.
Érdekes módon a községvezető úgy tudta, kék festékkel van lefestve a magyar felirat, ő legutoljára ugyanis így látta, ám a hétfő délelőtti látvány teljesen új állapotokat tárt elénk: nem lefestették, hanem leszakították a táblára ragasztott fólia egy részét, amelyen a magyar felirat állt. Kérdésünkre, hogy van-e fogalmuk arról, hogy ki vagy kik követhették el a rongálást, Ráduly György nem szeretett volna feltételezésekbe bocsátkozni, azt mondta, csak akkor mondhat nevet, ha ezt bizonyítékokkal is alá tudja támasztani. „Őrizni pedig nem tudjuk, az az útszakasz Marosvásárhelyhez tartozik”.
A polgármester szerint a tábla gyakoribb tisztítása a mázolókedv csökkentését jelentené, majd hozzátette: „Úgy gondolom, hogy az az útügyi egység, amely ezt az útszakaszt karbantartja, jobban oda kellene figyeljen ezekre a dolgokra”.
A polgármester illetékesei intézkedni fognak
A kérdéssel, hogy tud-e a város Mezőszabad felőli bejáratánál lévő megrongált helységnévtábláról, megkerestük Peti András alpolgármestert is, aki elmondta, kollégái nem tudnak az esetről. „Nem egy rendkívüli dologról van szó, hiszen a városnak több száz kilométernyi utcája van, lehetetlenség mindent szemmel tartani. Tudom, hogy ez a város gondja, de egyszerűen nem állíthatunk rendőrt minden szemeteskuka, minden garázs és kétnyelvű felirat mellé” – fogalmazott Peti, aki hozzátette, sajnálja, hogy ezeket a garázdálkodásokat nem lehet megállítani. Azt is elmondta, a polgármesteri hivatal illetékesei kedden kiszállnak a helyszínre, és ha valóban megrongálták a táblát, leszerelik azt, és kijavítják rajta a feliratot.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

2014. április 18.
Jelentés „távoli kisebbségekről”
Kósa András László szociológus, a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója, szerkesztő mutatta be a Pro Minoritate folyóirat 2014-es tavaszi számát, illetve a marosvásárhelyi Alter-Native Filmfesztivált szerdán este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
A társadalomtudományi folyóiratban ezúttal „a távoli kisebbségek” témáját kutatták: az izraeli arabokról, beduinokról, cserkeszekről, de az oroszországi komi közösségről is megtudhatnak részleteket az olvasók, valamint a ciprusi latinokkal, törökökkel és örményekkel foglalkoztak. Az utóbbiak – ahogy részletezte – nem is annyira nemzeti kisebbségek, inkább vallási közösségek.
E számban van egy elméletibb rész is, amelyben néhány fogalmat járnak körül, mint például a macedóniai decentralizáció helyzetét. Ahogy Kósa megjegyezte, Macedónia egy mesterséges állam, ahol három etnikai közösség él – szerbek, horvátok és albánok – együtt. Emiatt egy érdekes modellje jött létre a „nemzetközileg kikényszerített decentralizációnak”, amely – bár Macedónia helyzete nem összehasonlítható a Székelyföldével – Kósa szerint tanulságos lehet számunkra is.
A lapszámismertető után levetítették az Alter-Native Filmfesztivál tavalyi díjnyertes alkotásait. A marosvásárhelyi rövidfilmes szemle Romániában a legrégebben folyamatosan működő rendezvény a maga nemében, novemberben lesz a 22. kiadása. Tavaly egy román film nyert, Radu Jude Egy felhő árnyéka (O umbră de nor) című alkotása. Mint kiderült, a rendező eredetileg egy szokványos terjedelmű játékfilmet akart forgatni, aztán úgy érezte, hogy jobb lesz sűríteni, tömöríteni, és végül egy 29 perces történet kerekedett ki belőle.
Szőcs Lóránt. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 24.
Perbe szállnak Székelyföldért
Perbe szállnak az olyan különleges társadalmi háttérrel rendelkező régiók jogainak érdekében, mint amilyen Székelyföld is – döntötte el Kovászna Megye Tanácsa csütörtökön. A pert Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indította az Európai Bizottság ellen az Európai Unió luxemburgi bíróságán, mert a bizottság a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését elutasította.
A megyei önkormányzat döntése értelmében Tamás Sándor képviseli majd ebben a perben Kovászna megye álláspontját, támogatva a felpereseket.
Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott, hogy a környező gazdagabb megyék visszafogják Székelyföld fejlődési potenciálját. „Nyilvánvaló, hogy Kovászna megyébe kevesebb fejlesztésre szánt támogatás érkezik, azért mert Brassó, Fehér és Szeben megyék, amelyeknek eleve nagyobb az összterméke, elszívják előlünk a lehetőségeket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a parlamenthez iktatott be törvénytervezetet az ország regionális átszervezéséről. Tavaly három megyei tanács is kezdeményezett referendumot ez ügyben, azonban a prefektusok ezt megtámadták, az igazságszolgáltatás pedig elkaszálta a tervezeteket” – mondta.
A megyei tanács elnöke hangsúlyozta: „Újabb lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy hallassuk a hangunkat. Nekünk a székelység, Székelyföld magyar és román lakóinak érdekét kell szem előtt tartanunk, hiszen elfogadhatatlan, hogy amíg más, gazdasági értelemben fejlettebb megyék fejlődnek, mi lemaradunk. ”
A Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című kezdeményezést 2013-ban nyújtotta be az Európai Bizottsághoz 12 magánszemély. A kezdeményezés célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. A bizottság azonban hatásköri akadályokra hivatkozva elutasította a kezdeményezést és a döntés ellen fellebbezett a Székely Nemzeti Tanács.
Az ügyben már perbe szállt Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország a kezdeményezők mellett kérte beavatkozását.
Szabó Enikő. Székelyhon.ro

2014. április 25.
Véget ért a zászlócirkusz? – Nem kell fizetnie az uzoni polgármesternek
A Kovászna Megyei Törvényszék elutasította a prefektúra azon keresetét, amelyben több tízezer lejes bírság kiszabását kérte Ráduly Istvánra, mert az uzoni polgármester úgymond „késedelemmel hajtott végre” egy jogerős ítéletet.
A több mint egy éve húzódó zászlócirkuszban a törvényszék eredetileg helyt adott a prefektúra keresetének, és úgy döntött, az uzoni községházáról le kell venni a székely lobogót. Ráduly István polgármester megfellebbezte a határozatot a Brassói Ítélőtáblán, amely azonban helybenhagyta a törvényszék döntését. A polgármester alávette magát a verdiktnek, levette a zászlót, ám csak azt követően, hogy kézhez kapta ez utóbbi határozat indoklását.
Dumitru Marinescu akkori prefektus ennek ellenére újabb pert indított Ráduly István ellen, amelyben kérte, bírságolják meg minden nap a késésért, a minimálbér húsz százalékának megfelelő összeggel. Ez, ha a késést a törvényszék döntésétől számítják, 76 ezer, ha az ítélőtábla határozatától, akkor „csak” 18 ezer lej lett volna.
A törvényszék honlapja szerint a bíróság végül elutasította a keresetet. Információink szerint az ügy ilyetén kimenetelét az is segítette, hogy a prefektúra hivatalos átiratban jelezte a törvényszéknek: megoldottnak tekinti az esetet.
Erdély András
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Rákóczi Szövetség: a magyarságtudat erősítése
A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében élő külhoni magyarságot támogassa megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint azért, hogy II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségét ápolja és népszerűsítse.
A szövetség célkitűzései közt szerepel az elszakított területeken élő magyarság oktatásügyének és kultúrájának támogatása mellett, az összetartozás-tudat erősítése.
A jelenben közel 350 helyi szervezete működik a Kárpát-medencében, taglétszáma 19 ezer körül van. Erdélyben is működnek, sőt szűkebb térségünkben: Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön és Szászrégenben is szervezetei. 2013-ban alakult meg az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesülete. Az szervezet elnökét, Csorba István Árpádot és ügyvezető elnökét, Benedek Zsolt történelemtanárokat a marosvásárhelyi, illetve a marosszentgyörgyi szervezetek megalakulásáról, tevékenységéről, jövőbeni terveiről kérdeztük.
Ha megnyitjuk a Rákóczi Szövetség honlapját, igen gazdag tevékenységgel rendelkező szervezet munkássága tárul elénk. Megtudjuk például, hogy a szövetség minden nyáron három anyanyelvi tábort szervez a Kárpát-medencei szórványhelyzetben élő gyermekek számára; a diákutaztatási programjai keretén belül évente több száz középiskola több ezer diákja utazhat egy másik elszakított országrészbe;
2001 óta hirdeti meg a Cultura Nostra történelmi versenyt a Kárpát-medencében élő magyar középiskolások számára; 14 éve minden júliusban sor kerül Sátoraljaújhelyen a Magyar Diákok és Tanárok Találkozójára; a Gloria Victis a szövetség legnagyobb rendezvénye, amely az 1956-os forradalmat elindító ifjúságnak állít emléket; a történelemtanár táborban 1998 óta gyűlnek össze a Kárpát-medence magyar oktatói, és a felsorolást folytathatnánk.
Heti néptáncoktatás és rendhagyó történelemóra
Benedek Zsolt, a Marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója, és a helyi Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy városunkban a szövetség 1994-ben alakult meg. Alapítói az akkori MMDSZ (Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség) vezetői voltak: Ráduly Levente és Vass Levente, de az alapító tagok közt kell megemlítenünk Józsa István, Csegzi Sándor és Kirsch Attila nevét is.
„A marosvásárhelyi szervezet legfontosabb rendezvényei a heti néptáncoktatás és a havi Rendhagyó Történelemóra, amelyet együtt szervezünk a Regenerációval és a Kerecsensólyom Hagyományőrzőkkel. De minden nagy rendezvényén a szövetségnek részt vesz a marosvásárhelyi szövetség is.
Ilyenek például a Gloria Victis rendezvénysorozat, a szentendrei főiskolás diáktábor, a sátoraljaújhelyi középiskolás diáktábor, a gyöngyösi történelemtanár-képző, a diákutaztatási programok. Az erdélyi szervezetek között szoros együttműködés van, nagyon jók a kapcsolataink a csíkszeredaiakkal, kolozsváriakkal, nagyváradiakkal, marosszentgyörgyiekkel.
Van egy újdonság is, amiről szeretnék beszámolni: nemrég sikerült bejegyeztetni hivatalosan az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületét, melynek célja az, hogy még jobban összefogja az erdélyi szervezeteket, hogy több közös programban lehessen részük.
Nem utolsó sorban pedig pénzszerzési lehetőség is a pályázatokon keresztül, ha hivatalosan is be van jegyezve egy szervezet” – tájékoztatta lapunkat Benedek Zsolt. Egységes nemzeti öntudat kialakítása
Arra a kérdésünkre pedig, hogy szerinte a szövetség tevékenysége közelebb viszi-e az igaz magyar történelmet a fiatalokhoz, a marosvásárhelyi kollégium történelemtanár-igazgatója a következőket nyilatkozta: „A programokban résztvevők természetesen közelebb kerülnek a nemzeti történelem megismeréséhez.Nagyon sok személy, aki mielőtt kapcsolatba került volna a szövetséggel, nem tudott a nemzeti ünnepek jelentőségéről, sőt olyan is volt, aki nem tudta mi az, hogy Felvidék, Délvidék vagy Kárpátalja. A Rákóczi Szövetség ilyen téren nagymértékben befolyásolta őket, és segített kialakítani bennük egy egészséges nemzeti öntudatot.”
A szövetség népszerűsége egyre nagyobb
Az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke Csorba István Árpád, aki a marosszentgyörgyi szervezet elnöke is, ügyvezető elnöke Benedek Zsolt, a tanácsadó testület tagjai pedig Kolozsvári Szilárd és Nagy F. Atilla. Az egyesület elnöke a szövetség népszerűségéről és a jövőbeni tervekről beszélt lapunknak.
„A magyarországi Rákóczi Szövetség kezdeményezésére alakult meg tavaly az Erdélyi Egyesület, azért, hogy a helyi szervezetek könnyebben be tudjanak kapcsolódni a tevékenységekbe. A szövetség népszerűsége egyre nagyobb, ezt bizonyítja az is például, hogy az utóbbi időben a táborokban túljelentkezés van. A Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor résztvevőinek egyharmad részét az erdélyiek tették ki. Véleményem szerint Erdély szinten a legaktívabb tevékenységet a marosvásárhelyiek, a szászrégeniek és a marosszentgyörgyiek fejtik ki. A szentgyörgyi szövetség csak két éve alakult meg, de tagjai már a tavaly második díjat nyertek a Cultura Nostra történelmi versenyen.
Ami pedig a jövőbeni terveinket illeti, elmondhatom, hogy szeretnénk megvalósítani, hogy Erdély minden magyar középiskolájában jöjjön létre Rákóczi Szövetség. Tervünk olyan táborokat kiépíteni, mint a sátoraljaújhelyi, szeretnénk egy irodát nyitni, és segíteni a szórványban élőket, de tovább sorolhatnám céljainkat. Ugyanakkor pályázni fogunk, igyekszünk támogatásokat szerezni. A tavaly például a marosszentgyörgyi Rákóczi Szövetség egymillió forint értékben kapott magyar nyelvű könyveket, ezt a támogatást idén a szászrégeniek számára szeretnénk megszerezni" – mondta el lapunknak Csorba István Árpád.
Nemes Gyula
Központ. Erdély.ma

2014. április 26.
Zala György Szabadságszobra 10 éve áll a Tűzoltó téren, Aradon
Április 25-én volt tíz éve, hogy az aradi Tűzoltó téren 1890 után másodszorra is leleplezhették Zala György monumentális alkotását, a Szabadság-szobrot, amely a 13 aradi vértanúnak állít emléket. Az évfordulót az Aradi Szabadság-szobor Egyesület és az RMDSZ szabású rendezvénnyel emlékezett. Az emlékezés része az a kisfilm is, amelyen Bognár Levente, Arad alpolgármestere, és Király András, az Egyesület elnöke, oktatási államtitkár eleveníti föl a szobor újraállításának történetét Varjasi Krisztián mikrofonja és kamerája előtt.
A rendezvénysorozat a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kezdődött, ahol telt ház előtt mutatták be a „Gondozzák, őrizzék” című albumot, amelyet a Szabadság-szobor Egyesület készített a szobor újraállításának 10. évfordulójára.
Az eseményen jelen volt, és beszélt a szobor újraállításáról, ennek fontosságáról, és emlékcserepeket idézett fel többek között Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, Király András, Bognár Levente, Cziszter Kálmán városi képviselő, Horváth Levente, az album szerkesztője, Kocsis Rudolf képzőművész, az újraállított szobor restaurátora, és a szobor újraállításának kivitelezését végző cég nyugalmazott műszaki igazgatója, Bálint György.
A Szabadság-szobor Egyesület hetvennél több díszokleveleket adott át azoknak, akik hozzájárultak a szobor újraállításához, és ápolják ennek hagyományait. Közöttük volt az Aradi Nap, az Aradi Hírek, a Nyugati Jelen, és több Arad megyei magyar civilszervezet is.
Az album bemutatását követően a Szabadság-szobornál beszédek hangzottak el, majd koszorúztak. Habár az idő kedvező volt, nem esett az eső, mégis csak mintegy 300 aradi jött ki a térre. A szónokok – Bognár Levente, Gheorghe Falcă, Kelemen Hunor, Király András – elsősorban a szabadság eszméjének fontosságát emelték ki, de felelevenítették a szobor kiszabadításának néhány mozzanatát is, és a mondatok között kivehető volt a közelgő EP-választáson való részvételre buzdítás is.
Zárásként, este az aradi színházban fergeteges sikerű, ingyenes operettesten vehettek részt az emlékezők, ahol a budapesti Tihanyi Színpad vendégszerepelt.
A műsor előtt tartott rövid, EP-választási kampányindító keretében mutatták be a Szabadság-szobor kiszabadításáról, újraállításáról készült alábbi filmetűdöt, amelyet – archív felvételekből – Varjasi Krisztián és Tapasztó Ernő készített „Miénk itt a tér” címmel.
Az első világháború után, Arad Romániához csatolásakor szinte azonnal felmerült a szobor lebontásának gondolata. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták az emlékművet. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították, utána különböző helyeken tárolták, legutoljára az aradi vár árkában őrizték.
Orbán Viktor magyar és Radu Vasile román miniszterelnök 1999. augusztusi, marosvásárhelyi megállapodása után 1999. október 6-án a Szabadság-szobrot a minorita rendház udvarára szállították. Itt kezdődött meg a restaurálás.
2004-ben Adrian Năstase kormánya, több országgyűlési képviselő tiltakozása ellenére, jóváhagyta, hogy a szobrot ismét felállítsák a román-magyar megbékélésnek szentelendő emlékparkban. Az volt a feltétel, hogy a téren legyen egy 1848-at jelképező román köztéri emlékmű is. A téren egy 9 m magas győzelmi kaput állítottak föl, és a Szabadság-szobor már épülő talapzatát vele szembe kellett fordítani. A fordítás – nem minden szándék nélkül – végül kevesebb, mint 45 fokos lett, így Hunnia alakja nem néz pontosan szembe a diadalívvel. A Tűzoltó tér a Megbékélés Parkja nevet kapta és a szobor leleplezése 2004. április 25-én történt. Ioan Bolborea bukaresti szobrász alkotása, a diadalív alatt román felkelők állnak. A téren egy szökőkút található, mellette három zászlórúddal, amelyeken a magyar, a román és az európai unió zászlaja leng folyamatosan. 2011. április 13-án felfedezték, hogy lelopták a szoborról a diadémot, a tőrt és egy kardot. A szobor helyreállítása megtörtént. Irházi János, Nagy István
http://www.aradinap.ro. Erdély.ma

Emlékalbum-bemutató és koszorúzás a Szabadság-szobor újraállításának a 10. évfordulója alkalmából
Gondozzák, őrizzék!
A címnek választott szavakkal kezdődött az aradi Szabadság-szobor története, melyek Salacz Gyula egykori polgármester szájából hangozottak el 1890-ben, amikor átadta a szobrot az aradiaknak.
Több mint 70 évnyi száműzetés után 15 éve szabadították ki az aradi várbörtönből Zala György szoborcsoportját, majd restaurálás után sikerült ismét felállítani: tíz éve immár, hogy újból köztérre került a 13 aradi vértanú emlékműve.
A mai napot eme jeles és emlékezetes évfordulónak szentelték, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Szabadság-szobor Egyesület egész napos rendezvénysorozattal emlékezett a 2004. áprilisi eseményre.
A Csiky Gergely Főgimnázium zsúfolásig telt dísztermében 16 órakor mutatták be az alkalomra készült jubileumi emlékalbumot Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök jelenlétében. Az országos szervezet elnökén kívül jelen voltak még: Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Cziszter Kálmán városi tanácsos és még sokan mások, akik a tíz évvel ezelőtti esemény részesei voltak.
„Az aradiak, Arad megtette magáét, gondozták, őrizték a szobrot mindig úgy, ahogy lehetett, és úgy érezzük, hogy ezt az üzenetet kell továbbadnunk, a szobrot továbbra is gondozni, őrizni kell. Ez a sikertörténet nem egy emberé, ez a közösségünk sikertörténete” – hangzott el Király András beszédében, akinek felkérésére egyfajta spontán emlékalbum bemutatóra került sor. Felszólaltak és emlékeket elevenítettek fel Cziszter Kálmán, Bálint György, valamint Kocsis Rudolf is megosztotta gondolatait a teremben lévőkkel. Horváth Levente, a kiadvány egyik szerkesztője az album megalkotásához vezető vezérelvekről beszélt. Nagyon sokan vannak még, akik valamilyen formában hozzájárultak a szobor létrejöttéhez, ám időhiány miatt nem volt lehetőség mindenkinek felszólalni.
A jelenlegi emlékalbum a harmadik kiadvány, mely a Szabadság-szoborról szól, ezt megelőzték a Kiszabadítottuk! majd Az aradi Szabadság-szobor címet viselő kiadványok.
A Szabadság-szobor Egyesület kiadásában napvilágot látott album egy képes krónika, amely bemutatja, hogyan is valósult meg a magyarság számára oly fontos ereklye, a Szabadság-szobor.
Sokan állnak mögötte, ez valójában egy sikertörténet, ami csak közös erővel jöhetett létre, amint azt Bognár Levente kihangsúlyozta: „ezt csak összefogva, együtt tudtuk megvalósítani”.
Az emlékalbum bemutatóján jelen volt még Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, valamint Erdei Dolóczki István az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, valamint egyházi méltóságaink.
A Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András elnök több mint 70 emléklapot osztott ki olyan magánszemélyeknek, intézményeknek, akiknek szerepük volt, hogy a Szabadság-szobor létrejöjjön, végleges helyére kerüljön.
17 órakor a főgimnázium díszterméből testületileg kivonult a tömeg a már benépesült Megbékélés Parkjába, ahol köszöntő beszédek sorai után elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Az eseményen Gheorghe Falcă aradi polgármester is tiszteletét tette, aki a szabadság fontosságáról beszélt az egybegyűlteknek.
„Ha a szabadság szimbólumai el vannak rejtve, a szabadság nem létezik, vagy korlátozva van. Városunknak volt egy szimbóluma, mely sokáig rejtve volt, éppen azért becsülnünk kell azokat, akik közreműködésének, munkájuknak köszönhetően ez a szimbólum most itt áll, és méltó jelképe városunknak” – zárta beszédét a polgármester.
„Ma ismét összehozott bennünket a Szabadság-szobor. Nyolc évtized álma valósult meg, amikor 10 évvel ezelőtt a 13 aradi vértanú oltárát sikerült újra köztérre állítani. Sikerült, mert hittünk benne, és hittek benne azok is, akikkel együtt dolgoztunk. (…) Mindvégig hittünk, még akkor is, amikor 2003 szeptemberében leállították a visszaállítás folyamatát. Azok az emberek most nincsenek szabadon, a szobor azonban itt áll szabadon velünk együtt, mert 2004-ben városunk bebizonyította, hogy európai szellemben gondolkodik. (…) Számunkra a szobor nem csak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – hangzott el Bognár Leventétől a Megbékélés Parkjában.
Kelemen Hunor néhány szóban visszaemlékezett a 10 évvel ezelőtt történtekre, az akkori aradi eseményekre, majd – akárcsak az előtte szólók – a szabadság fontosságáról beszélt.
„Ez a szobor 124 éves, ebből először 35 évet volt köztéren, 74 évet volt rabságban, míg kemény erőfeszítéssel sikerült kiszabadítani és öt évet a minoriták gondozásában volt, majd 10 éve ismét köztéren van. Ez a szobor a 124 évéből mindössze 45 évet töltött köztéren, szabadságban, és 74 évet rabságban. Ez is azt mutatja, hogy a rabság lehet hosszabb, mint a szabadság esztendői, el lehet zárni a szabadságot, meg lehet próbálni rabságban tartani, de amikor olyan eszméről van szó, amely összeköti az embereket, sorsközösséggé formálja, akkor előbb-utóbb győzedelmeskedni fog a szabadság eszméje. (…)
Azok a kezdeményezések, melyek a szabadság eszméjének a jelképét, ezt a szobrot támadják, nem győzedelmeskedhetnek még egyszer. Nem jöhet el az a pillanat, amikor ez a szoborcsoport ismét fogságba kerül, amikor a gyűlölet kerekedik fölül, és valakik megpróbálják eltüntetni, bezárni. Nem jöhet el az az idő, amikor bennünket megfosztanak a szabadságtól. (…) Hiszünk abban, hogy ez a szoborcsoport, és minden, ami a szabadságot jelképezi, nem kerül többé fogságba, nem engedhetjük” – zárta szavait Kelemen Hunor, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hittek abban, hogy a szobor egyszer ismét a köztéren lesz.
„Tíz év elteltével Zala György remekműve mindennapjaink része lett, bizonyítékként, hogy a jól előkészített, bölcs döntések megteremtik annak a lehetőségét, hogy a többség és a kisebbség elfogadja és tisztelje egymás múltját, hagyományait. (…) A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András beszéde zárta az ünnepi felszólalások sorát, melyet a koszorúzás követett.
A Megbékélés Parkjából az ünneplő tömeg a színházba vonult, ahol az ünnepi műsor előtt sor került az RMDSZ EP-kampányindítójára is.
Takáts D. Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 28.
Kelemen Hunor nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek
Eredményeink megvédéséért naponta meg kell harcolnunk
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel, miniszterelnök-helyettessel, kulturális miniszterrel az érdekvédelmi szövetség Arad megyei székházában megtartott sajtóértekezlet után sikerült a magyar sajtó képviselőinek úgymond, magunk között elbeszélgetni.
A szabadságot, a Szabadság-szobrot is meg kell védeni
Újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ országos szervezetének mit jelentett a 10 évvel ezelőtti esemény, vagyis a Szabadság-szobrot újra köztéren felállítani, Kelemen Hunor elmondta:
„1990 után azonnal felmerült a Szabadság-szobor várfogságból történő kiszabadításának a kérdése. Hihetetlenül nagy erőfeszítésekbe került eljutni az 1999-ben bekövetkezett fejleményig, vagyis a várból kihozni, ami után további 5 évnek kellett eltelnie, amíg sikerült az emlékművet restaurálni, illetve köztéren újraállítani. Mindez azt bizonyítja, hogy az aradi, az erdélyi embereknek a türelme, a kitartása mennyire erős volt a szabadság eszméjének a győzedelmeskedéséig. Ugyanakkor dicséretes a közéleti embereknek, a politikusoknak a kitartása is, akik a kiszabadítás, illetve az újra felállítás harcát felvállalták. Ebben igen fontos volt a kitartó partnerkeresés, mert megfelelő partnerek nélkül nem lehetett volna e régi álmot megvalósítani. Mert köztudott, hogy az 1925-ben történt leszerelés előtt a szobrot már bedeszkázták, eltakarták, eldugták a világ elől. 79 évvel a leszerelés után azonban mégis sikerült köztéren felállítani, ami azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet eltitkolni. Köztük a szabadság eszméjét nem lehet eldugni, eltiporni. Azt is hozzá kell tenni: azáltal, hogy az RMDSZ 1997-ben szerepet vállalt a kormányban, a Radu Vasile által vezetett kormányt sikerült meggyőzni, az emlékműnek a várból történő kihozatalát jóváhagyatni. Ugyanakkor sikerült a magyar kormányt is meggyőzni, utóbbi egyébként nem volt nehéz, mert minden magyar kormány támogatta az elképzelést. Az akkori Orbán-kormány, benne Dávid Ibolyával, a másik oldalon a Radu Vasile-kormányban Valeriu Stoica kulturális miniszterrel, akivel megegyeztünk a kihozatalról. Később a Megyesy Péter és Adrian Năstase kormányfők, a mi határozott közbenjárásunkra, kemény és hosszadalmas viták eredményeként megegyeztek. Meg tudtunk állapodni a szobor kihozatalának a részleteiben. Elmondhatjuk, hogy a 21. században az észérvek győzedelmeskedtek. Győzedelmeskedett ugyanakkor az álláspont is: bár a múlt a két népet gyakran szembeállította, de a jelen és a jövő közös céljai megkívánják, hogy a múltat tisztelve, annak az értékeit szem előtt tartva, együtt tervezzük a jövőt. Az elmúlt évtized bennünket arról győzött meg, azt bizonyította: igenis, lehet építeni, de makacsul kitartónak kell lenni, partnereket kell keresni. Arra a kérdésre viszont, hogy biztonságban van-e ma a Szabadság-szobor, elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy immár nem történhet baj, azt mondhatom: ezt nem tudjuk kijelenteni, ezért nekünk minden nap meg kell harcolnunk, mert jelképtelennek tűnő csoport jelenleg az egyik szélső-jobboldali román szervezet, amelyik népszavazást akar szervezni, folyamatosan kéri a szobornak a köztérről való eltüntetését. Tehát ilyen kezdeményezések vannak, amelyekkel állandóan meg kell küzdenünk, akárcsak minden egyes elért eredménynek a megtartásáért és újabb eredményekért. Mert a szabadságot, de a Szabadság-szobrot is meg kell védeni, amit meg tudnunk és meg fogunk védeni. Tíz évvel a Szabadság-szobor, e lenyűgözően szép emlékmű visszaállítása után is ez a nap, az alkalom üzenete.”
Az EP-választások az erdélyi magyarság jövőjéről szólnak
Újabb, az EP-választásokon való RMDSZ szereplésre vonatkozó kérdésre a szövetségi elnök kifejtette: „1989 után az erdélyi magyarság olyan utat választott, amely egyértelműen arról szól, hogy az európai közösségben, az Észak-atlanti Szövetségen belül, a nyugati, demokratikus, civilizáció intézményes keretei között képzeljük el a jövőnket. E döntést a magyar történelemben először Szent István király hozta meg, de utána számos esetben hasonló döntés született, mert ez volt, és most is ez a helyes út. Az Európai Unió nem csodafegyver, nem olyan gyógyszer, ami minden betegségre jó, de még mindig a legjobb gyógyszer arra a betegségre vagy lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy közösséget, fenyegethetik az erdélyi magyarságot. Meg vagyok győződve, hogy az Európai Unió a következő időszakban át fog alakulni, akárcsak az 1950-es végétől az Európai Unió kialakulásáig hihetetlenül nagy változások ment át e politikai, gazdasági konstrukció. A jelenlegi politikai, társadalmi viszonyokat tekintve, biztos, hogy 2014 után néhány éven belül újra jelentős átalakulásokon megy végben az Európai Unió. Nekünk viszont ott kell lennünk, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és minden egyéb ügyek mellett, az őshonos nemzeti közösségek kérdését is napirendre lehessen tűzni, ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy országnak a kizárólagos hatásköre. Ezt a kérdést viszont, rajtunk kívül más nem képviseli, másoknak más dolguk van. Nem azért, mert esetleg az ellenségeink, mert azok is vannak bőven, hanem azért, mert mások más-más mandátummal, más prioritásokkal jutnak be az Európai Parlamentbe. Nekünk ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, hogy a változások megtörténtével hallathassuk a szavunkat. Ez a választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. A választás az erdélyi magyaroknak a jelenéről és a jövőjéről szól, ezért fontos, hogy ott legyünk. Ha az EP-ben szorosabb lesz az integráció, a mi életünket még inkább befolyásolják, ezért ott kell lennünk, ahol e döntések születnek. Ezért fontos, hogy május 25-én minél nagyobb számban menjük el, hiszen ez tulajdonképpen népszámlálás is. Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, azoknak a véleménye számít, akik elmennek szavazni.”
Félúton nem szoktuk feladni a harcot
A MOGYE-ügyre, vagyis az Egyetem magyar vezetőinek a testületileg történő lemondásával kapcsolatos kérdésre Kelemen Hunor leszögezte: „Félúton nem szoktuk feladni a harcot, de lehet, még félúton sem vagyunk. Mert történtek ugyan lépések 2012 végétől mostanáig, de még rengeteg olyan lépést kell megtennünk, amelyek az akkreditálásig elvezetnek. Az Európai Unióban ugyanis az akkreditáláshoz a kritériumokat teljesíteni kell. A Minisztérium államtitkárával a kérdésről az utóbbi időszakban számtalanszor beszéltünk. Ők az egyezség szerint, jóindulatúan álltak a kérdéshez, és újra fogjuk beszélni a legújabb események után. Akik viszont egyszerűen nem akarnak kitörni e nacionalista körből, azok az Egyetem román vezetői, akiket meg kell győznünk, de a minisztériumnak és a kormánynak is újabb eszközöket kell találniuk a meggyőzésükre. Mert a törvény alkalmazásáról beszélünk, miközben a következő dolog történik: meghirdették az állásokat, amelyekre kevés ember jelentkezett. Ismét meg fogják hirdetni az állásokat, de ahhoz, hogy akkreditálni lehessen egy egyetemet, oktatókra is szükség van. Az oktatókat meg kell keresni, fel kell venni. Tehát az őszi akkreditálásig vagy az akkreditálási felmérésig még néhány lépést meg kell tenni. A magyar oktatók által választott út nem tudom, mennyire átgondolt, engem erről nem tájékoztattak, nem tudom, ez-e a jó taktika. Az elmúlt 25 évben is azt kellett megtapasztalnunk, hogy csodák nincsenek, minden eredményért meg kell küzdenünk, félúton a harcot nem szoktuk feladni. Ha a testületileg történő lemondás nyomásgyakorlásként hat, akkor szerintem rendben van, mivel azonban nem beszéltünk róla az érintett személyekkel, azt hiszem, hogy mindenkinek tudatában kell lennie: ha elindultunk ezen az úton, akkor végig kell mennünk, és végig is fogunk menni rajta. Mert van, amikor elbotlunk vagy elgáncsolnak, orra esünk, de minket arról ismernek, hogy minden pozícióból felállunk, és tovább megyünk. Itt is tovább fogunk menni, egy percig sem merülhet fel a kérdés, hogy a törvény alkalmazása elakadhat vagy az holtvágányra terelhető.”
Céljainkból semmit nem adtunk fel
Újabb újságírói kérdésre, ami az Erdélyi Magyar Néppárt azon vádjára vonatkozott, miszerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt háttérbe szorul az autonómia kérdése, a szövetségi elnök pontosított: „Mint mindarról, amit az EMNP mond, erről is más a véleményem, mert ők nagyjából úgy vannak, mint Móricka az üstben. Nekik mindenről ugyanaz jut eszükbe: mivel eredményeket nem tudtak felmutatni, az erdélyi magyar közösség részéről nem kaptak támogatást, nyilatkozatokban élik ki magukat. Nyugdíjas korhoz néhányan úgy közelednek, hogy az elmúlt 25 esztendőben még semmit nem tudtak felmutatni, csak nyilatkozni tudtak. Ehhez nekik további jó munkát, jó egészséget kívánok. Ami az RMDSZ-t illeti, céljainkból semmit nem adtunk fel, az autonómia ügyét sem”.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

2014. április 29.
Nem loboghat a székely zászló Sepsiszentgyörgyön
Közterületen sem loboghat a székely zászló: jogerős bírósági döntés értelmében a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban le kell venni az óriás székely zászlót.
A brassói táblabíróság ugyanis visszautasította Antal Árpád polgármester fellebbezését, és megerősítette a Kovászna megyei bíróság döntését, hogy a zászlót el kell távolítani. Az óriás kék-arany lobogót a régi országzászló helyére tavaly június 4-én, a trianoni megemlékezésre vonta fel a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete – kiváltották az építkezési engedélyt és kifizették a területfoglalási illetéket.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azonban azonnal követelte a lobogó eltávolítását: a prefektúrához címzett levelükben úgy fogalmaztak, hogy „mivel a székely zászló a területi autonómiáért folytatott harc szimbóluma, állandó közszemlére tétele megfélemlíti a románokat”.
Dumitru Marinescu azóta leváltott prefektus akkor azt mondta, a román civilek kérése jogos, mert a törvény engedi ugyan a kisebbségeknek a szimbólumaik használatát, de csak az ünnepeiken, és nem állandóan. A Kovászna megyei bíróság tavaly decemberben alapfokon a prefektúrának adott igazat.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke hétfőn portálunk megkeresésére elmondta, a bírósági döntést úgy értékeli, hogy Romániában sem a kisebbségek jogait, de az alapvető emberi jogokat sem tartják tiszteletben, hiszen egy uniós országban a kisebbségeknek szabadon kellene használniuk közterületen a szimbólumaikat. Leszögezte, tiltakozni fognak, ellenlépést is terveznek, de azt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
Mint ismeretes, Dumitru Marinescu korábbi prefektus közölte, azonnal hajtsák végre a bírósági ítéleteket, különben minden napi késlekedésért pénzbírságot szabtak volna ki. Amint arról beszámoltunk, Ráduly István uzoni polgármester ügyében kedvező ítélet született: mégsem bírságolták meg, amiért késve távolította el a székely zászlót a községháza homlokzatáról.

2014. április 30.
Összeáll-e Székelyföld? – Három helység már szavazott, a többi nem
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai parlamenti választásokon az erősen vékonyka részvételi hajlandóságot talán felerősítené, ha az RMDSZ azzal mozgósítaná a választókat, hogy autonómiapárti önkormányzati határozatokat fogadtat el Székelyföldön.
Mint ismeretes, az SZNT február 12-én nyílt levéllel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve őket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el.
Gyergyóban és környékén már léptek
Izsák az MTI-nek elmondta, eddig Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata készítette el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Amint az várható volt, Hargita megye prefektusa mindhárom határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, noha úgy vélte, a pernek sok értelme nincsen, hiszen a határozatokhoz nem tartozik végrehajtandó feladat.
„Ezek a határozatok a közhatalommal felruházott székely közületek dokumentálható akaratnyilvánításainak tekinthetők. Ha megszületik a 153 önkormányzati határozat, közösségi akarat rajzolja ki Székelyföld térképét” – hangsúlyozta Izsák Balázs.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kezdeményezés másnapján úgy nyilatkozott, hogy a szövetség később alakítja ki álláspontját a kezdeményezésről, ám azóta sem nyilvánított véleményt.
Halasztották a pert
Ugyanazon hétfői, marosvásárhelyi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy június 5-ére halasztották az SZNT elnökének az államfő, a szenátus volt elnöke, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes ellen indított diszkriminációs perét (azok ugyanis kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában). Az SZNT azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az ügyben kérje ki a Európai Bíróság véleményét.
„Kértük a bukaresti fellebbviteli bíróságot, hogy kérjen előzetes döntést az Európai Bíróságtól, mivel erre joga és lehetősége van, ugyanis mi a 2000. évi 137-es kormányrendeletre hivatkoztunk, amely a 2000. évi 43-as uniós direktívát ültette át a román törvénykezésbe. Reméljük, továbbítják a kérdéseinket Luxemburgba, hiszen nincs mitől tartaniuk” – fogalmazott Izsák.
Magyar feliratok Négyfaluban
Feltehetően az Izsák által javasolt aktívabb kampánynak a része az a négyfalusi (szecselevárosi) beadvány is, melyben Géczi Gellért, Brassó város alpolgármestere és három önkormányzati képviselő arra szólítja fel Nistor Radu Florea négyfalusi polgármestert, hogy érvényesítse a törvényt, és helyezzen ki kétnyelvű feliratokat a közintézményekre, mivel a településen a magyar lakosság számaránya meghaladja a törvény által a feliratok kihelyezéséhez előírt 20%-ot. Kampány vagy nem, mindenképp ideje volt lépni ebben az ügyben.