Két tárca jutna az RMDSZ-nek az átalakított kormányban
Szinte biztos, hogy a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ tagjaiból álló kabinetet karcsúsítani akarja a miniszterelnök. Az MTI értesülései szerint várhatóan először a nyáron, majd pedig ősszel lesz minisztercsere néhány tárca élén. Emil Boc állítólag nem csupán személycseréket kíván végrehajtani, hanem tárcákat is össze akar vonni, csökkentve a miniszterek, államtitkárok és más hivatali vezetők létszámát.
A román sajtó szerint a lakosság most „vért kíván”. A pártjának belső „árulói” miatt amúgy is felbőszült miniszterelnök állítólag eleget is akar tenni ennek az össznépi óhajnak, ha nem is menteni, de legalább „szépíteni” próbálva saját arcát. A hírek szerint Băsescu államfő áldására van szükség, ami várhatóan meg is születik a hétvégéig, addigra össze is áll a feláldozandó miniszterek listája.
Az eddigi pletykák szerint máris csomagolhatnak a politikailag nem túl fajsúlyos személyek, így Sebastian Vlădescu pénzügy-, Mihai Seitan munkaügyi, Daniel Funeriu oktatási, Gabriel Sandu távközlési, valamint Mihail Dumitru földművelésügyi miniszter. Valószínűnek tartják azonban, hogy a PD-L kemény magjának számító „hármasfogat” tagjai – Radu Berceanu közlekedési, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi, valamint Vasile Blaga belügyminiszter – közül is csak az utóbbi marad a posztján.
Az Evenimentul Zilei csütörtöki számában a „kormánykoalíció köreiből” származó információkra hivatkozva tudni véli, hogy alaposan megcsappanna a minisztériumok száma. Ez a feltételezés „rímelni” látszik Liviu Negoiţă demokrata-liberális pártalelnök korábbi jelzésére, amely szerint Emil Boc a magyar kormány szerkezetét tekintené mintának, vagyis az új kormányban mindössze nyolc miniszter kapna helyet, s abban a PD-L-nek öt, az RMDSZ-nek kettő, a függetleneknek pedig egy tárca jutna.
A lap úgy értesült ugyanakkor, hogy a jelenlegi tizenöt tárcából ötöt szüntetnének meg. Ennek értelmében összevonnák a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot, és Borbély László jelenlegi RMDSZ-es miniszter irányítaná az új intézményt. A lap szerint az RMDSZ-nek, illetve Kelemen Hunornak le kellene mondania a kulturális tárcáról, amelyet beolvasztanának az oktatásügyi minisztériumba. Állítólag egybegyúrnák a közlekedési, a régiófejlesztési és a távközlési minisztériumot, ezenkívül egy hivatallá válna az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium.
Szabadság (Kolozsvár)

Színlelt integráció
Európai szinten sajátos nevelésben, foglalkozásban a teljes diákság hét százaléka részesül, azaz minden száz gyerekből heten. Ez a szám romániai viszonylatban 0,65 százalék, a magyar gyerekeknek pedig csupán a 0,39 százaléka kap gyógypedagógiai ellátást – hangzott el az erdélyi magyar gyógypedagógusok szerdán és csütörtökön tartott tanácskozásán, amelynek helyszíne a gernyeszegi Grand Lion szálloda volt.
Pollacsek Tamás, a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Szövetségének elnöke, a kolozsvári Hallássérültek Intézetének tanára kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt évben szervezték az első tanácskozást, azzal a szándékkal, hogy feltérképezzék az erdélyi magyar gyógypedagógiai ellátás helyzetét, amiről korábban nem volt átfogó kép. Az állami rendszerben folyó kezdeményezések mellett senki sem látta át, hogy mi történik a magánszférában, ezért a tanácskozásra minden ismert intézmény, alapítvány képviselőit meghívták. Az egyesület a Babes-Bolyai Tudományegyetem Alkalmazott Pszichológia Tanszékének Gyógypedagógiai Szakcsoportjával valamint a Szülőföld Alap támogatásával az idén másodszor tartott tanácskozást, amelyen romániai és magyarországi szakemberek adtak elő a gyógypedagógiában alkalmazott újszerű megközelítésekről, kreatív módszerekről. A főelőadók (Ráduly Zörgő Éva, Síkné dr. Lányi Cecília) és Bartók Éva negyven percet kaptak, a többi előadó húsz perc alatt mutatta be mondanivalóját a kollégáknak. A dolgozatok a nyelvi készségek fejlesztésétől a pszichodrámán át a hátrányos helyzetű gyermekek szociális kompetenciájának a fejlesztéséig változatos tematikát fogtak át, s főhelyen a diszlexiás gyermekek nevelése, tanítása szerepelt. Megható, szép, a gyerekek őszinteségét feltáró előadások hangzottak el, a zárónapon pedig az erdélyi magyar gyógypedagógiai ellátás jelenét vitatták meg, s hogy mit lehet tenni a bevezetőben felvázolt helyzet változtatása érdekében.
Pollacsek Tamás szerint vannak vidékek, mint például Marosvásárhely vagy Kolozsvár, ahol jobb a speciális ellátás, a szórványban viszont nagyon hiányzik. Kérdésünkre az egyesület vezetője kifejtette, hogy az inkluzív oktatás – amelynek során a korábban kisegítő iskolába járó hátrányos helyzetű gyerekeket többi társaik közé sorolták be, s a gyógypedagógusoknak heti egy-két óra jut egy gyerekre – valójában csak színlelt integrációt jelent.
– Bár ahhoz kicsik vagyunk, hogy az országos helyzetbe beleszóljunk, legalább az átlaghoz kellene felzárkózni a romániai magyar oktatásban is – nyilatkozta az egyesület elnöke.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Hongyagyák
Csak úgy hüledeztem.
Nem vagyok tv-rajongó. Igaz, a focié sem… Pedig 15-én kíváncsiskodva ültem a képernyőnk előtt. Déltájban meg akartam nézni a szlovák meccset, lássam a Fico-féle vb-csapatot. Kapcsolgattam jobbra-balra, meg előre és hátra, de mindenütt a bukaresti szócséplés eldorádójába ütköztem. Ugyanis számos csatornán ez volt beüzemelve. Végül úgy döntöttem, mégis maradok hazai pályán, a nálunk folyó bizalmatlansági indítvány megtekintését követem, ott, a hírhedt parlamentünkben, hongyagyáink becses társaságában. (Tisztelet a kevés kivételnek!)
Sosem képzeltem, hogy ilyet is lehet onnan hallani... – de látni!?
Hogy mégis miért maradtam erre hangolódva a tót focicsapat helyett? Mert parlamentünkben már javában, patakban folyt a kloakás guanó, egyik honfi szájából a másikba. Aztán a replika jogán vice versa. Hallhattuk, ki mit tett egyik kormányban zsebre, kiknek mit játszott át, milyen volt a közbeszerzés, milyen csalafinta, de mégis átlátszó összeköttetéseken keresztül...
Szóval, amikor egyik mai miniszterünk – Radu Berceanu – pátoszbeszédét a hallgatóság felé teátrálisan tartotta éppen, a pulpitusra valaki egy rózsaszínű toalettpapír-tekercset felcsempészett. De olyan szemfüles sebességgel, a szállításügyi minisztérium monologizáló alfahímje észre sem vette, sem a vécépapírt, sem ennek tudatos, igen „tetszetős” célzatát… Szemrebbenés nélkül folytatta tovább.
S ennek láttán döntöttem. Mégis maradok hazai pályán. Dél-afrikai világbajnokság helyett, mert e hangnemben ha folytatják, meglehet, nemsokára előkerülhet a kübli is…
Az éjjeliedény mégsem került a pulpitusra, pedig nagyon vártam. Kiérdemelték volna egyes „kiválóságok” a szónoki emelvényen. Úgy rájuk borítva!
Mert kiábrándító, igen elkeserítő vádaskodásokat hallhattunk. S ez egyáltalán nívó lenne? Hisz elképesztő, kiút nélküli világról tanúskodott az élő közvetítés… Még azt várják, hogy higgyünk nekik?
Mégis, a lehangoló közvetítés után valami csak megmelengette lelkemet. A világnak bár egy parányi, de nekünk magyaroknak óriási értékű hírt közöltek a médiák. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése alelnökévé választotta Tőkés László erdélyi magyar képviselőt. Személyében a második magyar származású és az első román állampolgárságú alelnöke lett az Európai Parlamentnek. És erre mi büszkék lehetünk! Nem úgy a vonagló, jövőnket alakító bukaresti katyvaszra…
Márton István
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hatalmas gondok a közigazgatás terén
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, miniszterelnök-helyettes szombati kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: a kormányzati struktúra újragondolását bizonyos ügynökségek és hatóságok felszámolása révén képzeli el, nem a csak „kis kiigazítást” jelentő kormányátalakítás révén.
Markó szerint a kormányátalakítás csak „kis kiigazítást” jelentene, sokkal keményebb és határozottabb intézkedésekre lenne szükség a közigazgatás reformja tekintetében, hiszen hatalmas gondok vannak a kormányzati struktúrák és a közigazgatás terén.
„Mélyreható reformra van szükség: sok kormányzati ügynökséget, hatóságot fel kell számolni, össze kell vonni, át kell adni a helyi és megyei hatóságoknak. Az elmúlt húsz évben az állami bürokrácia dzsungelét hoztuk létre, a kormányzati hatáskörök jelentős részét külső intézményekre ruháztuk át. Valahányszor nem találtuk egy-egy tevékenység vagy hatáskör helyét, azonnal létrejött egy ügynökség, hatóság, hivatal, és eldöntötték, kinek az alárendeltségébe tartozik. Jelenleg vannak olyan minisztériumok, amelyek alárendeltségébe 15-20 ilyen ügynökség van, szerintem azok felét felszámolhatnánk. Én így képzelem a kormányzati struktúra újragondolását, nem pedig vagy két minisztérium összevonása, felszámolása révén. Azt is lehet, de nem oldunk meg semmit azzal” – fejtette ki Markó Béla.
Mint mondta, Romániában periodikusan jelentkezik a kormányátalakítási láz, függetlenül attól, hogy válság van-e vagy sem, ugyanakkor egyetértett azzal, hogy hat hónap után minden miniszter tevékenységét mérlegeljék.
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint a miniszterek cseréjéről a koalícióban nem esett szó, de ha valaki felveti ezt a problémát, megbeszélik a kormányátalakítást.
Emil Boc miniszterelnök ma este hét órakor Snagovban találkozik a Demokrata Liberális Párt (PD-L) honatyáival, a megyei szervezetek vezetőivel, az európai parlamenti képviselőkkel, hogy a következő időszak kormányzati intézkedéseiről tárgyaljanak, az eseményre Traian Băsescu államfőt is várják.
Hasonló találkozóra két héttel korábban is sor került. Névtelenséget kérő források szerint a találkozón Traian Băsescu azt mondta a PD-L honatyáinak, hogy Emil Boc kormányfőt „saját kormánya szabotálta”, és a „PD-L-t a pészédésítés (a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) való hasonlóság – szerk. megj.) fenyegeti”.
Az elmúlt időszakban több miniszter neve felmerült, akiket a kormányátalakítás érintene, köztük Sebastian Vlădescu, Daniel Funeriu, Mihai Şeitan és Mihail Dumitru, de Radu Berceanu vagy Vasile Blaga neve is.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Értékünk az ember
Ez a felirat fogadta a Gyulafehérvári Caritas 20. születésnapját ünnepelni jövő vendégeket mind pénteken, a Segítő Mária Gimnázium díszlépcsőjén, mind másnap, a sportcsarnok előtt Csíkszeredában.
Június 25-én délután 5 órától a gimnázium dísztermébe hívta meg a szervezet mindazokat, akik mellette álltak az évek során, partnerek voltak a szeretetközvetítésben. A munkatársak mellett jelen voltak mind világi, mint egyházi személyek, erdélyi megyék és helyi önkormányzatok képviselői, külföldi partnerek, támogatók és a sajtó képviselői.
Az est moderátora, dr. Szakács Sándor köszöntötte a jelenlévőket, és elsőnek Tamás József segédpüspököt kérte a mikrofonhoz, aki úgy, mint a vidék legfőbb egyházi elöljárója, de úgy is, mint aki szolgálata kezdete óta szellemi és lelki támogatója a szervezetnek, méltatta az ünneplő munkatársak tevékenységét. Levetítésre került a múlt tevékenységét felidéző, 1992-ben készült rövidfilm, amelyben a szervezet elindításában és felépítésében közreműködő Linzi Caritas egykori igazgatója, Friedrich Mayrhofer beszélt arról a segítségről, amit vállaltak és az évek során következetesen teljesítettek is. Kerekasztal-beszélgetés következett a szervezet volt és jelenlegi igazgatóival, a kezdetekről dr. Vencser László, a hosszú évek kitartó erőfeszítéseiről Szász János, a jelenlegi helyzetről pedig dr. Márton András számolt be.
Majd következtek a méltatások és a születésnapi jókívánságok: Lukács Vilmos tanácsos a Hargita Megyei Tanács képviseletében, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, dr. Schmidt Lóránd mint a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője és a Maros Megyei Tanács képviseletében, Josef Mayr vikárius, a Linzi Caritas egykori rektora, Brigitte Merzhäuser, a Trieri Caritas igazgatóhelyettese és a Máltai Szeretetszolgálat egyházmegyei vezetője köszöntötte a születésnapját ünneplő Caritast.
Mivel születésnapkor ajándékot is szokás kapni-adni, ezúttal rendhagyó módon a szervezet ajándékozott. Istennek hála, hosszú azoknak a belföldi és külföldi személyeknek, intézményeknek, sajtóorgánumoknak és újságíróknak a névsora – helyszűke miatt itt most nem tudjuk felsorolni –, akik/amelyek az évek során kitartottak a szervezet mellett és lelkes partnerei voltak az intézményes Caritasnak. Mégis megjegyeznénk azokat a Maros megyei intézményeket és személyeket, akik díjakat vehettek át: Maros Megyei Tanács, Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, erdőszentgyörgyi, marosszentgyörgyi, szászkézdi és szászrégeni önkormányzatok, a magánszemélyek közül Lorenzovici László, a sajtó kategóriában pedig az Erdélyi Magyar Televízió, Rádió GaGa, Marosvásárhelyi Rádió, Marosvásárhelyi Televízió, Népújság és a Zi de zi. Ezúttal ők vehették át a munkájukat elismerő díszoklevelet és emlékérmet.
Az esemény előtt és az állófogadás alatt a Csíki Kamarazenekar alkalomhoz illő muzsikával tette szebbé és emelte az est hangulatát.
Másnap, június 26-án, a kedvezőtlen időjárás miatt a csíksomlyói hármashalom-oltár elé tervezett rendezvény áttevődött a csíkszeredai sportcsarnokba. Színes programokkal és ajándékcsomaggal a szervezők ide várták már a reggeli órákban a Gyulafehérvári Caritas nagy családját. A zord időjárás ellenére több mint ötszázan jöttek el és vettek részt az egész napos rendezvényen, jelen voltak a jelenlegi és volt munkatársak családjukkal, az önkéntesek, belföldi és külföldi partnerek egyaránt.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet dr. Jakubinyi György érsek celebrált a jelen lévő papsággal együtt. Ezt követte a hivatalos felszólalók sora: volt és jelenlegi Caritas-igazgatók, a kezdetektől dolgozó munkatársak emlékeztek vissza az eseményekre, majd a partnerek és más Caritas-szervezetek képviselői méltatták a szervezetet. Közben a csarnokba behallatszott a gyermeksereg zsivaja, akik a családsegítő szolgálat és az önkéntesek által szervezet játszóházban töltötték kellemesen idejüket. Ebédidőben a Csángó panzió jóvoltából finom gulyással vendégelték meg az ünneplőket. A délután mozgalmasabban telt, miután megnézték az elmúlt 20 évről készült filmet, a munkatársakat meglepetés várta. Különböző fokozatú díjakban részesültek azok a kollégák, akik kerek évfordulójukat töltik a szervezetnél, így aranyfokozatban részesültek a Caritasnál a 16 és 20 év közötti munkaidejű kollégák, ezüst- fokozatban a 15, bronzfokozatban pedig a 10 és dicséretben azok, akik 5 éve dolgoznak a szervezet kötelékében. A díjazásokat játékos csoportfoglalkozások követték az önkéntesek moderálásával.
Az ünnepség a magyarországi Kaláka együttes jótékonysági koncertjével zárult. Az igazán jó hangulat mellett nem mellékes, hogy a jelenlévők 3.260 lejt adományoztak a szervezet ellátottai számára.
Molnár József
Népújság (Marosvásárhely)

Hazanéző
A korondi Firtos művelődési egylet folyóirata ezúttal is gazdag olvasnivalót kínál. Az idei első szám tartalma: Tófalvi Zoltán: Vallomás a húsz éve megjelenő Hazanézőhöz; Szekeres Lukács Sándor: Báthory István erdélyi fejedelemről és lengyel királyról; Józsa András: Hol épültek Szováta legelső házai?; Csutak Attila: A Nucu-i "Feliratos barlang"; Varga Géza: A magyarság antropológiai kevertségéről; Ráduly János: Az erdőszentgyörgyi rovásemlék betűrendszere; Márton Béla: Sturza professzor emberi példája; István Lajos: A korondvidéki solymárok; Deák-Sárosi László: Magyar ritmus, magyar vers; Balázsi Dénes: Találkozásaim az élettel (részletek az önéletírásból). E szám költői: Király László, Király Farkas, Király Zoltán, Földes Zoltán, Deák- Sárosi László. A Kicsinézőben Páll Lajos gyermekversei. A lap közli Józsa Judit Szűcs című kisszobrának repróját, a magyarság őstörténetéről szóló idézetekkel és a Nimrud című írással. A címlapon Páll Lajos Erdőszentgyörgyi utca című festménye látható.
b.d. Népújság (Marosvásárhely)

Ádáz harc a tanári állásokért – A bércsökkentés ellenére hatalmas a túljelentkezés a pedagógusi posztokra
Nem szegi kedvét a pedagógusoknak sem a létszámcsökkentés, sem a 25 százalékos bércsökkentés, rekordot dönt az idén a tanári állásokért meghirdetett pályázatokon a túljelentkezés. Nem minden szakterület van azonban lefedve: tornatanárból túl sok, matematikatanárból túl kevés jelentkezik.
„Megalázó, ami a tanügyben van. Évről évre vizsgázom helyettes tanári állásért csak azért, mert nincs meghirdetve címzetes katedra. Hiába képzem magam, hiába halmozom a szakmai eredményeket, kiszolgáltatottan pályázok, immár harmadik éve” – panaszkodik Pálffy Gizella, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceumban szolgálatot teljesítő magyarszakos pedagógus.
A napokban zajlanak a pedagógusvizsgák: országszerte nagy a túljelentkezés, a pályakezdő vagy a címzetes állás nélkül maradt gyakorló pedagógusok feszült tempóban készülnek a megmérettetésre.
Sok az eszkimó, kevés a fóka
Kolozsváron az országos átlagnál is kiélezettebb a helyzet: a megszorító intézkedések miatt felére csökkent a betölthető tanári állások száma. Tavaly 2000, idén csak 1056 helyettesítő pedagógusi állás van szabadon. Ennél is elkeserítőbb a helyzet a címzetes posztokat illetően: 400 helyett ebben az évben csupán 142 pedagógus kap biztonságot és kiszámítható pályaképet ígérő állást.
Anca Radu, a megyei tanfelügyelőség szóvivője az ÚMSZ-nek elmondta, valóságos ostrom alatt áll az intézmény: a címzetes állásokra tízszeres a túljelentkezés, több mint ezer, képzett, kifogástalan szakmai önéletrajzzal rendelkező pedagógus reménykedik abban, hogy szeptembertől „kenyérbe kerül”.
A szóvivő úgy véli, a gondot az okozza, hogy túltermelés folyik a hazai egyetemeken. „Évről évre ömlenek ki az egyetemi padokból a diplomás tanárok, függetlenül attól, hogy a csökkenő gyereklétszám miatt a tanügyi rendszer zsugorodik” – figyelmeztetett a szóvivő.
Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes az ÚMSZ-nek elmondta: lényeges hátránnyal indulnak a pályakezdő pedagógusok, mert a jelenlegi pályázati rendszerben a meghirdetett katedrák megszerzéséhez tapasztalat kell, a tanári versenyvizsgáknak megvan a maguk sajátos rutinja.
Matek- kontra sporttanárok
Maros megyében szintén a címzetes állásokért folyik nagyon kiélezett helyzet, itt 241 állásra 1628-an pályáznak – mondta el lapunknak Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A szakértő figyelmeztetett, viszonylagos a túljelentkezés, vannak állások, amelyet csupán egy-két jelentkező szeretne a magáénak tudni, és vannak posztok, ahova száznál is többen jelentkeznek.
Hargita megye az országos átlag alatt marad, itt 521 helyre csupán 774 pedagógus pályázik; igaz, a címzetes posztok száma itt is aránytalanul alacsony: 91 tanár juthat a sokak által csupán vágyott biztos álláshoz. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő szerint szaktól függ, hogy milyen a túljelentkezés. Matematikatanárt például lámpással keresnek több iskolába is, a meghirdetett 22 helyre csupán 18 érdeklődő jelentkezett. A tornatanárok viszont egymásnak adják a kilincset az iskoláknál: egyetlen helyre hatvan tettrekész pedagógus is jelentkezett.
„Túltermelés” van óvónőkből is: 11 címzetes és 94 helyettesítő állásra 215 pályázó versenyzik. A román oktatással hadilábon álló, sok tanügyi kudarcot elszenvedett megyében biztató jel, hogy a román tanárok is „elszaporodtak”: 44 posztra 52-en pályáznak. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő úgy véli, a megszorítások, a 25 százalékos fizetéscsökkentés nem szegte kedvét a pedagógustársadalomnak, a fogyatkozó állások ellenére is sok a jelentkező.
Becsületbeli ügyek
Borúlátóbb hargitai kollégájánál a pedagógustársadalom helyzetét illetően Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő, aki arra figyelmeztetett: a pedagógusok egzisztenciálisan kiszolgáltatottak. Ez a kiszolgáltatottság vezetett többek között az idei, sokkoló érettségi eredményekhez is – véli a szakértő, aki szerint konfliktusokkal teli tanév áll a pedagógustársadalom mögött.
„Egy tanárnak becsületbeli ügye, hogy végigvigyen egy osztályt. Ehhez képest a címzetes tanárok, akiknek tíz év alatt három év fizetés nélküli szabadság jár, időnként elmennek idénymunkára epret szedni Spanyolországba. Távollétükben helyettesítők tanítanak, majd amikor a címzetes tanár visszatér, úgy zárja le a diákjait, hogy fogalma sincs, hol áll a tudásszintjük – szolgált az ÚMSZ-nek szociológiai gyorsfényképpel az intézményvezető.
Keresztély Irma figyelmeztetett, hogy a lehetőségekhez képest mindent megtesznek a pedagógustársadalom helyzetének stabilizálásáért, címzetes tanárt például egyáltalán nem bocsátanak el az idén. A közelgő versenyvizsgán itt is nagy a túljelentkezés: 103 címzetes állásra 591 pedagógus pályázik. A legnagyobb a túljelentkezés az óvónői, tanítói, angol nyelvtanári, a földrajz és a pszichopedagógia szakra.
Minden nagyon szép
A tanügyi rendszer jövő évi működését, a tanári állások elosztását érintő országos pánik nem rendíti meg az oktatásügyi minisztériumot. Tegnap Daniel Funeriu tartott sajtótájékoztatót, hogy reagáljon a sokak által tragikusnak nevezett érettségi eredményekre. A tárcavezető úgy vélte, az idei kudarc kiküszöbölésére tökéletesen alkalmas az új tanügyi törvény, mert kötelezővé tesz minden olyan változást, amely biztosítja a minőségi közoktatást.
S bár a lapunknak a pedagógusok „megalázónak” érezték kiszolgáltatott helyzetüket, a hiábavaló folyamatos szakmai felkészülést, a miniszter tegnapi nyilatkozatában úgy reagált: még több továbbképzés, jobb értékelési rendszer, biztosabban működő nemzeti alaptanterv szükséges az oktatásügy stabilizálásához, a reformot pedig – szögezte le Funeriu – folytatni kell.
A lapunknak nyilatkozó Kovászna megyei főtanfelügyelő az érettségivel kapcsolatban különvéleményt fogalmazott meg. Keresztély Irma úgy véli, itthon is a Magyarországon bevezetett kétszintű érettségi lenne célravezetőbb. A szakértő által elfogadhatónak ítélt rendszer esélyt nyújtana arra, hogy az elméleti líceumok és a szakiskolák diákjai olyan megmérettetésen vegyenek részt, amely a felkészültségüknek megfelelő szempontok szerint vizsgálná a tudásukat.
Antal Erika, Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt, Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Strasbourg: az igazság fellegvára
A román állampolgárok által elindított tulajdonperek nagy száma idén júniusban arra késztette az Európai Emberjogi Bíróságot, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse az ilyenfajta eseteket előidéző strukturális problémák megoldásához.
Azt követően, hogy Románia 1994-ben aláírta az emberi jogok védelmében megfogalmazott európai konvenciót, több ezer román állampolgár fordult panaszával a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz (ECHR). Olyan személyekről van szó, akik Romániában hiába járták végig az igazságszolgáltatás kálváriáját, igazuknak nem tudtak érvényt szerezni.
Statisztikák
De a bíróságot más országból is tömegesen keresték meg a panaszosok, tavaly a megoldásra váró ügycsomók száma megközelítette a 118 ezret. Az ügyfelek számát tekintve Románia 9750 dossziéval a negyedik helyen áll Oroszország, Törökország és Ukrajna után, a panaszosok lakossági részaránya tekintetében azonban listavezető.
Ma már több tucatra rúg azoknak az ítéleteknek a száma, amelyekben az emberjogi bíróság elmarasztalta és kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot. Az ECHR azonban nagyon szigorúan megszűri a panaszokat, azok 97 százalékát vagy megalapozatlannak, vagy nem a testület hatáskörébe tartozónak ítélte meg. Tavaly például a román állampolgárok által benyújtott 4247 panasz közül mindössze 153 esetben állapított meg jogsértést.
A román államot elmarasztaló ítéletek negyven százaléka – 91 határozat – a tulajdonjog megsértése, 36 százaléka – 72 döntés – pedig a méltányos romániai perlefolytatás hiánya miatt született meg. Jelenleg több mint ezer, Romániából érkezett tulajdonjogi dosszié vár megoldásra az emberjogi bíróságnál.
Az ECHR a román államot egyébként 1994 és 2009 között összesen 36 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezte. A Bukarest által elveszített perek száma 2007 után rohamosan megnőtt, 2007-ig az államot ugyanis csupán 4,5 millió eurónyi kártalanításra ítélték Strasbourgban.
A bíróság döntései nem egy esetben gyökeresen megváltoztatták a romániai jogszabályok egy-egy kitételét, így például az előzetes letartóztatással, a telefonlehallgatással, a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseket.
„Történelmi perek”
Az egyik ilyen – a román igazságszolgáltatás által egyenesen történelminek tartott – pert Alexandru Pantea indította a román állam ellen. A volt kommunista ügyészt a letartóztatási mandátum lejárta után sem engedték szabadon, őrizetbe vétele után csak négy hónappal állhatott bíróság elé, fogvatartása idején a börtönőrök szeme láttára bántalmazták cellatársai – ráadásul köztörvényes elítéltek.
A strasbourgi fórum a felperesnek adott igazat és 46 ezer eurós kártérítésre ítélte a román államot, miután jogtalannak mondta ki az előzetes letartóztatást, tekintve, hogy azt az ügyész és nem a bíró rendelte el. Két héttel a per után a román hatóságok ilyen értelemben voltak kénytelenek módosítani a büntetőeljárási törvénykönyv idevágó rendelkezéseit.
Ugyancsak történelmi jelentőségűnek mondható a Dumitru Popescu-ügycsomóban hozott ítélet is: a Cigaretta II. dosszié egyik vádlottjaként Popescunak sikerült bebizonyítania, hogy a titkosszolgálatok illegálisan hallgatták le telefonját.
Az ECHR kimutatta, hogy a romániai nemzetbiztonsági törvény lehallgatást szabályozó cikkelyei nem felelnek meg az európai emberjogi konvenció normáinak, mivel lehetővé teszik, hogy az ügyész, bírói ellenőrzés nélkül rendelje el a lehallgatást, ráadásul az ügycsomóban nem tüntették fel azokat a bizonyítékokat sem, amelyek megindokolták volna az intézkedést. Ezt követően a bukaresti illetékesek változtattak a vonatkozó román törvényen, és jelenleg Romániában is csak bírói meghatalmazással lehet lehallgatást elrendelni.
Amint a román kormány ECHR mellé kirendelt ügynöke, Răzvan Horaţiu Radu fogalmazott: a strasbourgi testület kiváló partnere volt Romániának az igazságszolgáltatási reformok tekintetében.
Tulajdonjogi panaszáradat
Bukarest és az ECHR viszonya azonban korántsem volt teljesen felhőtlen. Románia és az emberjogi bíróság kapcsolatait nagymértékben beárnyékolta a legfelsőbb bíróság 1995 februárjában hozott ítélete, amellyel törvénytelennek mondta ki az alsóbb szintű igazságszolgáltatási szervek mindazon döntéseit, amelyekkel visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak az elkobzott ingatlanokat.
Az igazságszolgáltatásra gyakorolt politikai nyomás egyértelmű volt, hiszen Ion Iliescu államfő röviddel azelőtt kifogásolta elhíresült szatmárnémeti beszédében az államosított házak visszaadását. Nem sokkal a legfelsőbb bíróság határozata után Iliescu aláírta a bérlőket védő 112-es számú törvényt. Mindennek nyomán az érintett tulajdonosok valóságos panaszáradattal lepték el a strasbourgi testületet, a román állam pedig az évek során több millió eurót volt kénytelen fizetni a pert megnyerő károsultaknak.
A tulajdonperek hatalmas száma idén júniusban arra késztette az ECHR-t, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse a hasonló ügyeket előidéző strukturális problémák megoldásához. A bíróság több mint ötven éves történetében ez a második eset, amikor a testület irányadó eljárásra kényszerül, a módszert első ízben 2004-ben, egy lengyel állam elleni tulajdonjogi per esetében alkalmazta.
B. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az erdélyi magyar irodalom hűséges krónikása
Nagy Pál (Mezőkölpény, 1924. január 24.) nyolcvanhat évesen is egyike legmozgékonyabb irodalmárainknak, a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Konferenciákon vesz részt és szólal fel Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és másutt, irodalmi zarándokhelyeken jelenik meg és koszorúz, publicisztikája pedig jelentősen gazdagodott az 1989-es fordulat, a diktatúra bukása utáni esztendőkben. Önálló köteteinek száma elérte a tízet, ezek mind 1990 után jelentek meg, a tizedik éppen most kerülhet az olvasó asztalára (Betűvetés mezején. Írókról, írásokról. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010). Jelentős a szerző szerkesztői, válogatói, elő- és utószóírói munkássága is, hiszen 1984- től kezdődően tizenegy antológiát állított össze, az utóbbi három kategóriában pedig hetvenhat kiadványon szerepel a neve. Ha csak a Wass Albert-sorozatot tekintjük, akkor is kalapot kell emelnünk Nagy Pál előtt: huszonhét Wass Albert-alkotást sorolhatunk fel, ami a kétkötetes művek okán harminchat könyvet jelent, amelyeket sajtó alá rendezett, és látott el szükség szerint elő- vagy utószóval.
Új könyvében napi- és hetilapokban megjelent rövid recenzióit olvashatjuk, az alcím pontos, valóban írókról, könyveikről, olykor folyóiratokról, szerkesztőségi emlékekről van szó. A kötetbe fölvett szövegek szerzőit számba véve nagyjából kirajzolódik az irányulás is, amelynek mentén a szerző irodalmi ízlésének, az évek hosszú során át egyre gazdagodó, pallérozott műveltségének köszönhetően kritikusi hozzáállása és krédója fölfénylik, jelesen a népnemzeti irodalom nyomon követése és értékeinek fölmutatása. Ezt a hitvallását Nagy Pál sohasem adta fel, hanem dicséretes következetességgel emelte szemléletmódjának fókuszába, valahányszor pennához nyúlt.
A Betűvetés mezején harmincnégy írást tartalmaz mintegy százhetven oldalon, abból hatvan 1989 előttről származik, százöt pedig immár a közlésszabadság józan kötelékében fogant. Tizenhat könyvről szólnak az 1989 előtt megjelent recenziók, szerzőik (a közlés rendjében): Molter Károly, Szenczei László, Horváth István, Szépréti Lilla, Fábián Ernő, Veress Dániel, Szemlér Ferenc, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Mikó Imre-Kicsi Antal- Horváth Sz. István (a Balázs Ferenc-antológia szerzőhármasa, Mikó halála után Kicsi Antal írta tovább, az ő elhunyta után a fiatalabb szerző fejezte be a monográfiát), Szabó T. Attila, Tamási Áron, Sütő András, Kemény János, Gellért Sándor, Sipos Domokos, Bözödi György. Nem érzünk semmiféle törést a korábbi és későbbi szövegek között, sem szemléletben, sem stílusban. Kik az 1989 után keletkezett írások szereplői? Kacsó Sándor, Tamási Áron, (az akkor hatvanéves) Ráduly János, Bözödi György, Sütő András, Sipos Lajos (Tamási-monográfia szerzője), Nyirő József, Szász István Tas, (a nyolcvanéves) Fodor Sándor, Wass Albert, Beke György, (a hetvenéves) Páll Lajos, újfent Bözödi (a Termés kapcsán), és az utolsó két méltatás főszereplője ismét Sütő András. Néhány szöveg antológiákról, folyóiratokról, a hajdani Művészetről, illetve a kolozsvári Hitelről szól, egy pedig vitairat: Stefano Bottoni történész tévedéseit igazítja ki, és a marosvásárhelyi írók ötvenhatos szerepével kapcsolatosan tárja fel a tényeket, dokumentummal alátámasztva: Hajdu Győző 25 oldalas feljelentésének közlésével, melynek következtében eltávolították az Utunk hetilap éléről Földes Lászlót. Ezt az írást, benne a rágalmazó "csúcsmunkával" jó volna, ha a tisztességes irodalmi és közéleti portálok fölvennék és fölmutatnák, valahányszor Sütő Andrást és három (az aláírásukat visszavonó) társát mocskolnák azok, akik az Ő "létvégi hajrájában" s halálában sem röstelltek gyűlölettől csepegő szennyhadjáratot indítani ellene egy (azóta "elvérzett") bukaresti magyar hetilapban...
Nagy Pál egész élete során hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Könyvismertetőiben mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe, és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, a személyesség sosem ütközik ki ezekből a párperces olvasásra, olvasói párbeszédre serkentő "monológokból" – inkább a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Tamási a kedvence, Wass Albert a kedvence, Sütő András a kedvence. De hát kinek nem "jön be" az erdélyi magyar irodalomnak ez a pompás triója?! Róluk gyakrabban s bővebben ír – de hát ki tenne másként?! A könyv első írása – Molter Buborékharc című kötetéről – 1981-ből való, az utolsó 2009-ből: a szerkesztő, az ember Sütő Andrásról szól, ez idáig kevéssé ismert életrajzi elemekkel gazdagítva a róla kialakult képet. A két írás némileg marosvásárhelyi "keretet" is nyújt a köztük szövegtelérként meghúzódó gazdag tartalomnak. A könyv utolsó mondatát idézem: "Visszavonulása után nem sokkal – 1989 decemberében – megszűnt az Új Élet. (Rövid ideig Erdélyi Figyelő volt a folytatása.) Az író-főszerkesztő Sütő András öröksége, emléke azonban tovább él olvasóinak, tisztelőinek tudatában. Mert ő egész pályája során tisztességes magyar szavak, tisztességes magyar mondatok teremtését, terjesztését, megőrzését tekintette hivatásának. Így ismerik őt szerte a nagyvilágban mindenütt – mindenfajta határokon innen és túl."
Kissé szomorkás hangulata támad az embernek, ha elgondolja, hogy a kötet csaknem valamennyi szerzője kortársa (volt) Nagy Pálnak, közülük azonban már csak néhányan élnek, írnak. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az erdélyi irodalom tiszta vizű forrásai, bármennyire "bolygatták" is letűnt korok szájzáras politikai kurzusai, nem száradtak ki, apadtak el; olyan természetűek, hogy minél inkább bántják, annál erőteljesebben buzognak – mint azt az elmúlt két évtized fiatal írónemzedékeinek látványos előretörése is mutatja. És voltak, vannak, lesznek Nagy Pálok is, akik segítenek (a világhálós szemrontást előbb-utóbb elunó) olvasóknak a tájékozódásban, a jó művek keresésében, befogadásában és értékelésében.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

"… tenéked is úgy használjon"
Ráolvasások, népi imák Kibédről
Ráduly János: Hozzád fohászkodom imában. Kibédi ráolvasások, népi imák, legendaballadák, kántálóénekek
Székelyudvarhely, 2009
Hozzád fohászkodom imában a címe annak a terjedelmére nézve nem túl vastag, a hazai szakirodalom szempontjából azonban mégis fontos kötetnek, amely múlt esztendő végén a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelent meg. Az archaikus szövegek Kibédi ráolvasások, népi imák, legendaballadák, kántálóénekek alcíme jelzi, hogy a kiadvány egyetlen Kis-Küküllő menti település lejegyzett anyagát tartalmazza. Nem mellékes az sem, hogy negyvenhez közeli azoknak a köteteknek a száma, melyekben a Kibéden gyűjtött népköltészeti alkotásokat, a település folklórját népszerűsítette Ráduly János.
Amint Ráduly előszavából kiderül, 46 adatközlőtől jegyezte le a 80 számozott szöveget, melyből a kötet anyaga összeállt, ám hozzájuk számítva a szövegváltozatokat és a jegyzetanyagban közölt töredékeket, összesen 126 kibédi szöveget közöl a könyvben. Ez ismét – úgymond műfajmonográfiaként – a kibédi "tarisznya" szinte kifogyhatatlan voltának újabb bizonyítéka.
Maga a gyűjtő az előszóban ekként emlékezik a kezdetekre, egészen pontosan az első közlésre meg az azt megelőző lejegyzésekre: 1992- ben a kolozsvári Helikon folyóiratban 17 szövegváltozatot mutatott be, és már akkor felvetült az ötlet, hogy gyűjtse össze a község ráolvasásait, népi imáit, ugyanis "Munkánk eredménye több mint meglepetés: olyan szövegeket rögzíthettünk, amelyek bizonyíthatóan a reformáció kora előtti vallásos népi költészetben formálódtak" – fogalmazta meg már akkor, a Menj el, gonosz Sátán című közlés bevezetőjében. Már a hetvenes években, miközben Majlát Józsefné Ötvös Sárától balladákat gyűjtött (ebből állt össze a műfaji szempontjából személyi balladamonográfiaként meghatározható, Elindultam hosszú útra című, 1979-ben kiadott kötet anyaga), megkezdte "gyógyító tudásának rögzítését is". Ekkor, "az 1970-es évek elején leírtuk néhány gyógyító «praktikáját» (eljárását), s négy-öt töredékes imaszövegét is, ezeket azonban akkor közölni nem lehetett" – idézi az említett kötet magyarázó jegyzetében megfogalmazottakat Ráduly.
Hogy ennek ellenére mégsem adta fel a gyűjtő, azt a jegyzetekbe beépített, a nyolcvanas évek végéről származó változatok bizonyítják. A kilencvenes évek első felében – a közölt adatok tanúsíthatják – újabb lendület jellemezte Ráduly munkáját, az ezredforduló után pedig újabb eredményes időszakot jegyezhet ismét, legalábbis a népi imák és rontáselhárítások lejegyzését illetően. Akkoriban már többször is közölt, 1992-ben, a korábban említett Helikon-beli első alkalmat követően a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében még négy, 1994-ben, 2002-ben és 2004-ben egy-egy közlés jelzi az eredményes gyűjtőmunkát.
Ha a kötet szerkezetét nézzük, a gyűjtéssel, közléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat magába sűrítő előszót a sorszámozott gyűjtött anyag követi, végül szómagyarázat és hivatkozott szakirodalom.
A gyógyító funkciójú imádságok (ráolvasások) a legrégiesebb szövegek. Szabadversszerűek, rövidebb és hosszabb sorokkal, és a betűrím, a költői eszközök közül a felsorolás, fokozás talán gyakoribb a végrímeknél. Mellettük találjuk a valódi (epikus) ráolvasásokat, meg a kötet végén pár nem epikusat, pl. árpa, hideglelés, fejfájás, vaknap stb. ellenieket.
A kötet anyagának leggazdagabb rétegét a népi imák képezik. Legtöbbje esti ima.
Néhány, eredetileg legendaballada kántálóének funkcióban használatos Kibéden.
Az egyes szövegek közül sorszámozta Ráduly a típusokat, a fontosnak tartott szövegváltozatokat. A címet ő emelte ki a szövegből; ritkábban, ráolvasásoknál a funkciót találjuk címként (pl. A tehéntej megóvása, A vetés megóvása, Fogfájás gyógyítása, A vaknap gyógyítása stb.). A zárójelben látható alcím minden esetben a közölt szöveg funkciójára utal (pl. Pokolvar és köldökcsemer ellen, Esti ima, Betegség ellen, Igézés ellen, Nagyidő, erős idő ellen, Reggeli mosakodás közben, Bányászimádság, Gyümölcsfák ültetésekor, Kereszteléskor, Halott mellett, Árpa ellen, Kántálóének stb.). A szöveget az adatközlő teljes neve, életkora, illetve az adatközlés idejének megjelölése követi, több esetben pedig az adatközlőnek a szöveggel kapcsolatos vallomása, magyarázata is. A gyűjtő által összeállított jegyzetanyag zárja az egyes szövegközléseket, ebben szövegváltozatokat is olvasunk több helyen, összehasonlításképpen, vagy a típus töredékes előfordulását, az adatközlőtől származó más szövegváltozatokat.
Mi adja egy ilyen kiadvány értékét? Szakmai szempontból fontos, hogy egy néprajzilag (Rádulynak köszönhetően) egyre inkább ismert településről származó gyűjtés feldolgozva (jegyzetekkel ellátva) megjelenhet, mégpedig úgy, hogy nem kellett évekig pályázgatni és sorozatos visszautasításoktól elkedvetlenítve, elbátortalanítva lemondani a közzétételről. Tehát már a közlés ténye is üdvözölhető, értékelhető.
Másrészt pedig az egy településről származó anyaggal a műfajmonográfiák sora is elkezdődött. Mert hát, mint tudjuk, e műfajban kevés közléssel dicsekedhetünk erdélyi szinten. Sőt, azonnal hozzá kell tennünk: az utóbbi két évtized gyors változásai miatt alig van remény arra, hogy jelentősebb mennyiséget gyűjthessünk már.
A nyelvi zamat, íz egészen más élményt jelent. Mintha balladákat olvasnánk, mintha rég porladó emberek szólalnának meg. A közölt szövegek – bár néha jelentős romlás érte őket, mielőtt Ráduly lejegyezte volna – többsége talán több százada már, hogy e formában használatos. Tegyük hozzá mindjárt, ha továbbra is használatban maradna, nem kellene arra gondolnunk, hogy a korábbi életformát élő emberekkel együtt örökre eltűnnek környezetünkből. Mint ahogy maga a gyűjtő említi: utánajárva egyik szöveg történetének, már a XVI. század elején szerepelt egy része protestáns énekeskönyvben. Azonban éppen a rontások elhárítására szolgáló, nem közismert, és szűk körben áthagyományozott szövegek egykori alakjáról, nyelvi állapotáról éppenséggel semmit vagy vajmi keveset tudhatunk.
Ezért is kell értékelnünk, becsülnünk Ráduly munkáját, hogy felgyűjtötte, elénk teszi ezt a csodálatos nyelvi anyagot, korábbi századok nyelvi ízét. És nem csupán így olvashatjuk ezeket a szövegeket – rontást elhárító szerepben már talán nem is fogjuk sosem –, hanem arra is gondolhatunk, ahogyan eddig ezer meg ezer kisgyerek anyjától, nagyanyjától, általában idősebb nőrokonától megtanulta ezeket az imádságokat, miért ne használnók fel ma is ilyen célra? Miért ne hangozhatnának el reggel és este, szokásos esti meg reggeli imaként? Egyszerűségük, nyelvi megformálásuk alkalmassá tették már régóta, hogy kisebb gyerekek megjegyezzék és mondják. És miért nem hangozhatnának el Kibédtől távolabb is a mezőn vagy reggeli mosakodás közben mondható imádságok?
Hasonló joggal ajánlható a Mátyus Mihályné Orbán Erzsébettől lejegyzett szöveg is: Én istenem,/ legyen áldott szent neved,/ hogy megsült a kenyér,/ megóvtál tűztől,/ s adj áldást,/ adj egészséget/ az elhasználásához, vagy az Aratáskor való ima. Szülők, pedagógusok, lelkészek és vallástanárok könyvespol-cára is jól illik ez a kötet.
Végezetül pedig a 2004-ben Seprődi Józseftől lejegyzett népi imát ajánljuk az olvasó figyelmébe:
Támaszd fel ezeket a fákot is
(Gyümölcsfák ültetésekor)
Drága jó Atyám, / Nálad nincs lehetetlen, / Ahogy az a drága Krisztus, / Akit megfeszítettek, / Eltemettek, / S aki feltámadott, / Úgy támaszd fel ezeket a fákot is, / Hogy éljenek, / S legyen(ek) az emberiség javára. / Drága Jézusom, / Segílj meg, / Hogy ezt a fát elültethessük, / S ha elültettük, / Segítsd meg, / S őrizd meg, / Most és mindörökkén kérlek, ámmen.
Mert lehet-e szebben és eredményesebben imát mondani, mint amikor az egész emberiség javára kívánjuk azt, mi a mi kis munkánk által megvalósulhat?
P. Buzogány Árpád. Népújság (Marosvásárhely)

Megszűnő közintézmények!?!
Országszerte bajban vannak a közintézmények, a közszférában tervezett elbocsátások számos intézmény puszta létét veszélyeztetik. Nincs más helyzetben Maros megye sem: a megyei tanács a megyében található kulturális intézmények egy részét átvette a Művelődési Minisztériumtól, a tervezett elbocsátáshullám ezek működését közvetlenül veszélyezteti.
Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács elnöke szerdán nyilatkozta ezt a sajtónak – közli a Mediafax. A kormánytól kiküldött átirat szerint a megyei tanácsnak 189 állást kell felszámolnia alárendelt intézményeinél, a rendelkezés alól csak a gyermekjogvédelem, a repülőtér, a személyi nyilvántartó, a mezőgazdasági kamara kivétel. Lokodi Edit elmondta, 62 betöltetlen állásuk van, de 127 személyt így is el kell bocsátaniuk. – Nem vették figyelembe, hogy mi az évek során átvettünk művelődési intézményeket a Művelődési Minisztériumtól, a személyzetcsökkentés ezek tönkretételét jelenti – fejtette ki. – Arányosan osztottuk el a leépítendő állásokat, a Vatra folyóiratnál két állást, a filharmóniánál 38-at kell felszámolnunk. Egyértelmű, hogy ebben a helyzetben ezek az intézmények nem tudnak megfelelően működni majd. Kifejtette, átszervezik a Kultúrpalota vezetését is, a kulturális rész irányítása a múzeumhoz kerül, így csökkenthető lesz az adminisztratív személyzet, akárcsak a művészeti iskolánál. Innen a táncoktatást átvenné a Maros Művészegyüttes, a zenét pedig a filharmónia. A tanácselnök elmondta, megpróbált közbejárni a kormánynál is, hogy vonják ki a leépítési kötelezettség alól a kulturális intézményeket, most várakoznak: "talán történik valami csoda augusztus 16-ig". A kormány rendelkezése szerint a Látó irodalmi folyóiratnak a jelenlegi tíz alkalmazottjából két és felet kell elbocsátania, a Vatra irodalmi lapnak három és felet, az Alkotások Háza nyolc-tíz munkatárssal maradhat. A múzeumnak jelenlegi 92 alkalmazottjából 24-et kellene elküldenie, a könyvtárnak 67 munkatársából 17-et, a Maros Művészegyüttesnek a 90-ből 23-at.
A legnagyobb gond a filharmóniával van, itt a 144 alkalmazottból 38-at kel elbocsátani, ha mindenki helyén maradna, egy kórustag nem keresne többet havi 30 lejnél. A megyei tanács személyzetét 30 százalékkal csökkentenék, a mezőgazdasági kamarának 30 állást hagytak jóvá, de valószínű 22-vel maradnak.
Barabási Csaba Attilát, a Maros Művészegyüttes magyar tagozatának művészeti igazgatóját kérdeztük a kialakult helyzetről.
– Úgy tudom, huszonkét embert kell elbocsátanunk a kilencvenből. A román tagozatról 12, a magyarról 10 alkalmazottunktól kell megválnunk. Hétfőn volt egy gyűlésünk, amelyen számos alkalmazottunk részt vett, ott arra kértem őket, hogy ha valakinek a 25 százalékos fizetéscsökkentés miatt nem éri meg maradni, máshol tervez elhelyezkedni, akkor szóljon. Ketten már a gyűlés végén jelezték ebbéli szándékukat. Megválunk a nyugdíjas, de még dolgozó kollégáinktól is, ez azonban nem elég. Tízzel kevesebben maradunk, de ugyanazt a munkát el kell végeznünk, ráadásul kevesebb pénzért. Ez nagyon nagy erőfeszítés, nekem is lesznek olyan feladataim, amiket eddig más végzett. Ahhoz, hogy a létszámcsökkentés után is jól tudjunk működni, egyaránt el kell bocsátanunk személyzetet az adminisztratív, a munkási és a művészi részlegekről, posztokról egyelőre nincsen szó. Nagyon, nagyon nehéz lesz, de a bukást, az intézmény munkaképtelenségét, ezáltal megszüntetését mindenáron el kell kerülnünk. Próbáltam legalább egypár posztot megmenteni, de nem sikerült. Lokodi Edit elnök asszony világosan a tudtomra adta, hogy egyelőre ők is tehetetetlenek, a döntést a minisztérium hozta. És nekünk lesz nagyon nehéz elmagyarázni a következményeket, majd meghozni a döntéseket. Mindenki nagy bajban van, mégis reménykedünk... hogy hátha mégsem.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Árvíz pusztított Csíkszereda déli részén
Körülbelül 30 liter eső esett négyzetméterenként hétfőről keddre virradó éjjel Csíkszeredában, illetve a város környékén. A kiadós esőzés következtében ismét kiléptek medrükből a patakok, lakásokat, gazdasági épületeket, termőföldeket árasztottak el.
A jelentős mennyiségű csapadék miatt az Olt vízszintje is megemelkedett, de komoly gondot ezúttal is a kisebb patakok okoztak. A lehullott nagy mennyiségű csapadék rengeteg hordalékkal töltötte fel a patakok medreit, ezeket kézi erővel nem lehet kitakarítani, a vízügyi hatóság gépeit pedig lassan meghaladja a munka mennyisége. A hétfőről keddre virradó éjjeli esőzés főként Csíkszereda környékét érintette, itt körülbelül 30 liter csapadék hullott négyzetméterenként. A sürgősségi esetek felügyelőségét tegnap reggel értesítették, hogy Csobotfalván mintegy 60 portát öntött el a víz, Zsögödben, pedig húszat. Utóbbi helyszínen az árhullám még a délutáni órákban is gondot okozott a patak mellett lakóknak. Egyes házakat teljesen elszigetelt a víz a külvilágtól, több a lakást elöntött. Dézsi Zoltán, egyik károsult szerint ez az elmúlt évek sokadik áradása, idén például már ötödik alkalom, hogy körülvette házát a víz. Ez alkalommal azonban befolyt a lakásba is, éppen a frissen felújított konyharészt tette tönkre. Az udvaron a gazda nem tudott közlekedni még magasított szárú combközépig érő horgászgumicsizmában sem.
„A gát építése után vált rendszeressé a jelenség 96 óta keményebb, de a problémák már 86-ban megkezdődtek, most az egész lakás elázott, gazdasági épületek kevésbé károsultak” - állította Dézsi, hozzátéve, hogy több beadványt fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak
fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak.
Néhány számmal odébb, egy idős házaspárnak szintén tíz centis víz öntötte el szobáit, a holmikat éppen, hogy sikerült a magasabb bútorok tetejére menekíteni. Asztalok, szekrények, ágyak álltak a vízben, a háziak az elárasztott tornácról figyelték szomorúan az elárasztott veteményest, amelyből csupán a fuszulyka-karók hegyei látszottak.
„Kell legkevesebb egy hónap, amíg minden valamennyire kiszellőzik, kiszárad. Tönkre ment az egész padló, újra kell padolni az egész lakást” – panaszkodott az idős házigazda, Páll Domokos.
A tűzoltóság szivattyúi dolgoztak, Ráduly Róbert Kálmán a megyeszékhely polgármestere a helyszínre sietett, a sürgősségi esetek felügyelőségének akciócsoportját vezető tiszttel megejtett gyors tanácskozást követően megindult a telefonálás. Hamarosan homokzsákos pótkocsi érkezett, gyorsan gát épült az áradat útjába, a jelenlevők igyekeztek menteni a még menthetőt. Az árvizekkel kapcsolatosan még egy hír: dr. Braic Emilia, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektusi kollégium ülésén kijelentette, hogy elegendő klórmész áll rendelkezésre a fertőtlenítéshez, ám az igazgatóságnak kimerült az üzemanyagkerete, így nem tudja a fertőtlenítőszert kiszállítani az árvíz sújtotta településekre. Ezért a polgármestereket várják az igazgatóság székhelyére, ahol átvehetik a szükséges klórmeszet, és útbaigazítást is kapnak arra vonatkozóan, hogy miként kell elvégezni a fertőtlenítést.
Hompoth Lóránd. Erdély.ma

Előrehozott választásokat akar a „magyar támadásról” beszélő KDNPP-elnök
Előrehozott választásokat követel a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt.
„A jelenlegi, Traian Băsescu államfő által manipulált kormánynak át kellene adnia a helyét egy új, hozzáértő kabinetnek, amelyik az adófizetőket, nem pedig a saját klientúráját szolgálja” – fogalmazott Radu Sârbu országos pártelnök tegnapi aradi sajtótájékoztatóján.
A parlamenti választásokat néhány ciklus óta rendre elbukó politikai alakulatnak bizonyára a malmára hajtaná a vizet a mostani gazdasági krízis, ezért sürgeti az idő előtti választásokat. A pártelnök szerint, ha ezt mind az ellenzéki, mind a hatalmon lévő pártok elutasítják, azt jelenti, hogy „a saját érdekeiket előbbre valónak tartják az ország ügyeinél”.
Sârbu kijelentette: a morális válság vezetett a gazdasági és politikai krízishez Romániában. Adócsökkentés helyett -emeléssel súlyosbítják a lakosság nehéz anyagi helyzetét, veszteséges állami vállalatokat tartanak fenn közpénzből, vezetőiknek és alkalmazottaiknak nagyobb béreket biztosítanak, mint amit a versenyszférában adnak, kritikán aluli a közszolgáltatások minősége, velejéig korrupt a közbeszerzési rendszer, indokolatlanul nagy a közalkalmazottak létszáma (1990-ben 800 ezer volt, most meg 1,37 millió). „A 15 miniszterből, 65 államtitkárból és 203 államtitkári rangú hivatalvezetőből álló kormányapparátus nem tesz mást, minthogy befolyásos pozíciókkal és zsíros állásokkal jutalmazza azokat, akik őket hatalomhoz juttatták. Ezekből a fizetésekből kellene lefaragni, nem a nyugdíjakból és az átlagos tisztviselők béréből” – mondta Sârbu.
A KDNPP egyébként beállt a hisztérikusan nemzet- és államféltő nacionalisták sorába azzal a közleménnyel, amelyben elítéli, meggondolatlannak és alkotmányellenesnek minősíti Tőkés László Európa-parlamenti alelnök kijelentését, miszerint „ha Koszovónak sikerült kivívnia függetlenségét, miért ne sikerülne Székelyföldnek kivívnia az autonómiát”. Sârbu – félreértelmezve Tőkés nyilatkozatát – közölte: elfogadhatatlan, hogy utcai megmozdulásra hívja a volt püspök a magyarokat, hogy erővel érvényesítsék autonómia-törekvéseiket (ilyesmit nem is mondott az EP-alelnök – a szerző), és hogy a román hatalom nem lépett fel erélyesen a „magyar támadás” ellen. Közbevetésünkre, hogy nem az 1990-es évek eleji nacionalista-kommunista hangvételét idézi-e a „magyar támadás” kifejezés, Sârbu elismerte, hogy „talán túlzott”.
A parasztpárt vezetősége azért érkezett Aradra, mert szombaton Somoskeszin részt vesznek az 1949-es kommunistaellenes lázongás áldozatainak tiszteletére tartott emlékünnepségen.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezete
Antal Árpád egyetemi professzor, szerkesztő 2010. július 6-án hunyt el Kolozsváron. Koporsóját a család apraja-nagyja és egykori diákjai vették körül, maguk is többnyire már idős emberek. Túlnyomórészt a magyar irodalom erdélyi tanárai.
A professzor hosszas, de türelemmel viselt betegség után hunyt el. A rá emlékezők arcán a tőle tanulható békesség és remény látszott, az elválás szomorúsága mellett a megtanulható jövőépítés bizonyossága. Innen a teljesség érzete, ha Antal Árpád emlékét idézzük.
Ő maga azt mondotta néhány éve, pályafutására visszapillantva: „megkíséreltük kompromisszumot vállalva is becsületesnek maradni”.
A tanár mint ember. A tanári szerep mint etikai kérdés… Ennek mibenlétéről gondolkozom a következőkben. Antal Árpád a székelyföldi Nyujtódon született Antal Árpád földműves és Török Mária varrónő fiaként. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tudni kell, hogy magyar-francia-néprajz szakra iratkozott a kolozsvári egyetemre 1945-ben. Kedvenc tanárai (Gunda Béla, Zolnai Béla) távozásával aztán maradt a magyar szak egyedül, de az irodalmat mindvégig társadalmi összefüggéseiben kívánta szemlélni. Rövid középiskolai tanári munka után (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium) 1950-től 1987-ig, betegség miatti nyugdíjazásáig tanította a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom történetét (főleg a XIX. század első felének irodalmát), a bevezetést a filológiába, rövid ideig a magyar művelődéstörténetet is.
Egy olyan korszakban, amelyben a hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű ember nem utazhatott külföldre (Magyarországra sem…), magyar irodalmat tanított Romániában, s ennek az egyetemi katedra mellett olyan lehetőségeivel is élt, mint a kommentált szövegkiadás (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), ami iskolai segédkönyvként is felhasználható volt, de ami főleg a Tanulók könyvtára sorozatnak köszönhetően a klasszikus magyar műveltség jelentős forrása volt a magyarországi könyvkiadástól és könyvforgalomtól elzárt Románia magyar olvasói számára.. Tankönyvírásban meg kellett tapasztalnia a totalitárius rendszer alapvető kultúraellenességét: már kinyomtatott tankönyvét bezúzták, nem követhette használatát a középiskolai gyakorlatban. Egyetemi jegyzetét elkészíthette, 1979-ben jelent meg A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején című, 1959-es egyetemi jegyzetének átdolgozott kiadása (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben címmel).
A nagy hagyományú középiskolai irodalomoktatást a tanárképzés iránti figyelmével szolgálta, az egyre romló iskolaviszonyok idején az olvasáshoz való rendíthetetlen jóviszonyban látta a közművelődés sarkalatos kérdését. Nem rajta múlt, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás az 1980-as évek végére minimálisra csökkent. Nem annyira falusi származása, mint inkább a népi írók iránti fiatalkori lelkesedése, a falukutató mozgalmak iránti érdeklődése, néprajzkutató hajlama magyarázza a falusi olvasókörök múltjára vonatkozó kutatásait. Néprajzi jellegű kutatásaiban a történeti esemény folklorizálódásával és az egyetemes mondakincs erdélyi magyar jelenlétével foglalkozott. Éppen abban az évben tanította nekünk a reformkori magyar irodalmat, és arra emlékszem, megállt az előadásban és verset kezdett mondani. A kurzusillusztráció, A magyar költő című Vörösmarty-vers („Jár számkiűzötten az árva fiú…”) annyira váratlanul hatott ránk, akik a versmondásban kortársi szövegekhez vagy iskolai egyvelegekhez szoktunk, hogy nem túlzás talán, ha a szépség pillanatára ébredésnek nevezem azt a szerepből kiesést vagy éppen a személyesített tanítás lehetőségének megvillantását. Vörösmarty nyelvi varázslatához (annak közvetítéséhez, életre keltéséhez) az ő félig mosolygós lénye, tudós humora, halksága, áhítatos hangja kellett. A magyar nyelv és irodalomtudományi szakot ellátó tanszéket felelősségtudattal vezette, a munkahelyi feszültségeket mint örökös békítő enyhíteni próbálta. Nem volt rebellis alkat, igényességét a meghittség köreiben személyes lelkesedéssel, azon túl is felelősségtudattal és következetesen képviselte. És hogyan viselkedjék a tanár a nagy katasztrófák idején? Sirasson? Lázadjon? Meneküljön? Helyén maradt, belső tusakodással bizonyára, de a jövő nemzedékének fenntartva és éltetve az oktatásnak a politkumtól ritkán függetleníthető intézményét. Nem volt könnyű dolga, a diáklétszám alacsony volta mellett a középiskolai személyzetpolitika a beolvasztás (ellehetetlenítés) jeleit mutatta. (A reformkor irodalmi életének lelkesedése a mindennapi oktatási tárgya volt évtizedekig: a személyi kultusz Romániájában élve hogyis ne vezetett volna ez meghasonláshoz? Nála szívbetegséghez vezetett.) Határozott történelem-érzékelését tapasztalhatjuk abban a döntésében, hogy idős korban, gyönge egészségi állapotban is vállalta egy időre a tilalom évtizedei után 1990 újjáalakult Erdélyi Múzeum Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya irányítását, azok közé tartozott, akik tudták, hogy több intézmény együttes, összehangolt működése nélkül a magyarságnak nincs jövője Erdélyben sem. Érdemes megvizsgálnunk, milyen személyiségeknek szentelt különös figyelmet. Élete nagy példaképét – immár a XXI. századba érve – Márton Áron püspökben jelölte meg. Monográfiát készült írni a szent életű, szabadságától, hatásköre gyakorlásától a zsarnoki hatalom által megfosztott püspökről, de néhány közlemény után kedvét szegték az ellentmondásos visszajelzések, a téma divatba jövetele. Egykori tanárai közül a már említett Gunda Béla, a nyelvész Gombocz Zoltán, Harkai Schiller Pál, György Lajos volt rá különös hatással (György Lajos irodalomtörténész, könyvtáros, tanár munkásságával külön is foglalkozott: György Lajos 1992). Szentiváni Mihálynak, az unitárius kollégium egykori nagy reménységének, népdalgyűjtőnek monográfiát szentelt, amelyet elismerően fogadott a kritika (Szentiváni Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958). Szentiváni eszmetársáról, kortársáról, a püspökké lett Kriza Jánosról Faragó Józseffel együtt írtak könyvet (Bukarest, 1965). Saját kortársai közül Márton Áron püspök mellett Szabó T. Attiláról írt méltatást, írt a fiatal Gyulai Pálról, pedagógus pályákat vizsgálva Nagy Gézáról. A művelődési és tudományos intézményeket mint különböző nemzedékek együttműködésének ideális terepét tekintette. Fiatal korában a Móricz Kollégium révén ismerte meg a társadalmi dialógus lehetőségeit (1945–48), ennek továbbvitelében reménykedve lett szervezője és vezetője a kolozsvári Szabó Dezső kollégiumnak is (1946–47). A gyülekezési szabadságot korlátozó időben az irodalom szeretete révén kísérelte meg közvetlen környezetének, tanároknak, diákoknak, olvasóknak átadni tudását, egyszersmind az érzelmi intelligencia ajándékait. Szerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű lapját, a kolozsvári székhelyű NyIrK-et szerkesztette, rövid ideig az Erdélyi Múzeum megbízott főszerkesztője is volt. Többszáz, általa irányított szakdolgozat jelzi lelkiismeretes egyetemi tanári munkáját és 1990-2008 között több sikeresen megvédett doktori disszertáció is (Benedek Elek levelezése; Széchenyi István naplói; Barcsay Ábrahám költészete; Jósika Miklós műveinek fogadtatása; a felvilágosodás erdélyi írónői; az érzékenység színháza; a katolikus népénekek forrásai; Shakespeare műveinek korai magyar recepciója; és a sort hosszan folytathatnók). Biztos értékrend, önképzés, a hétköznapok lelkiismeretes munkája: ez jellemezte témavezetői munkáját, s aki ismeri a tudományos kutatás természetét, tudja, hány elbizonytalanodás, visszatérés, tévedés árán lehet eljutni a legkisebb eredményig is. Ebben az egyénre szabott és láthatatlan munkában volt páratlan tehetségű tanárunk, Mesterünk. Ebben a versenyre épülő és magát sokféle technikával kényeztető, gúzsba kötő világban a beszélgetések híve maradt. Valami régesrégi intézmény ez, semmivel nem pótolható. Nemcsak az információk cseréje: a sejtések megfogalmazása, a bizalom révén a vélemények békés ütköztetése, szellemi útkeresés, társkeresés. Élete utolsó évtizedében a verskedvelő professzor Tóth Árpád és Novalis költészetében jelölte meg a szépség otthonos teljesítményeit. Naponta sétált – korábban ilyen sétákon ő próbálta feleségét, Jancsó Lya tanítónőt depressziójából visszabűvölni; immár őt, a fizikailag egyre erőtlenedőt kísérte valamelyik családtagja, ismerőse. Nem érhette meg 85. születésnapját (1925. július 24-én született, jaj, a sírkő 1924-et jelző felirata korrigálandó!...)
Immár más útra hívtak, drága Tanárunk. Hitedet, mint energiáidat is, szétosztottad, hogy biztos értéket örököljünk Tőled. Ennek a gazdagságnak a tudatában maradunk áldott ösvényeden.
Antal Árpád /Nyujtód, 1925. július24. – Kolozsvár, 2010. július6./
Egyed Emese, Helikon (Kolozsvár)

Kibédi Napok – 2010
"Mellére tűz – virágcsokornak"
A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / "analizált" borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / "a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát." // Örökségül / anyatejes, "megigazított" életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó. (Ráduly János: Égtartó ember. Kibédi Mátyus István emlékének, 2002)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Pénteken emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. "Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog" – mondta Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az idei díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos. Szombaton délelőtt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudornak, Marosszék orvosenciklopédikusának, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzőjének szellemiségét idézték azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke. A konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az EME orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport a Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli. Az elhangzott előadások: Dr. Mátyus István, a hit megtestesítője (Falka Zoltán helybeli református lelkész), Az égtartó ember (Ráduly János verse), Mátyus István első gyógyvízbontó útján (vetített képes előadás, Mátyus András dr.), Mátyus István disszertációi és orvossá avatása (Mátyus András dr.), Mátyus István nemessége (Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus), Mátyus István, a nyelvművelő (Komoróczy György nyelvész), Mátyus István Diaeteticái az interneten (Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója), Knöpfler Vilmos, a tudós marosvásárhelyi orvos (Zepeczáner Jenő nyug. múzeumigazgató, Székelyudvarhely), Az Ó és az Új Diaetetica a magyar gombászirodalomban (Málnási András, a Gombászegyesület elnöke), Anya-, csecsemő-, gyermekvédelem a II. Diaeteticában (Mátyus Gyula dr. sen.), Leánykérés az öreg Mátyus István doktortól (egy anekdota Fogarasi Sámuel nyomán, Mátyus András dr.). Záróbeszédében dr. Halmy László elmondta: amennyiben sikerül az anyagi alapokat előteremtenie, meghívja az elhangzott dolgozatok szerzőit a jövő nyáron Budapesten szervezendő Mátyus István- emlékkonferenciára.
Délután a vidékfejlesztésről és a turizmusról értekeztek meghívott szakemberek a polgármesteri hivatal nagytermében. Emlékműsort tartott a Madaras Gábor Egyesület, a máig népszerű népdal- és nótaénekes halálának 30. évfordulója tiszteletére, a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyar nótatársulat énekesei voltak – Szekeres Vigh Ágnes, Zsombori Róbert, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton, Miklós Szilvia, Szilágyi Sándor, Ábrám Tibor –, illetve a társulat meghívottja, az erdélyi magyar nóta nagyasszonya, Cseh Judit. Kísért Jakab Attila és zenekara.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművésznő. Az emlékidézés zárómozzanataként megkoszorúzták Madaras Gábor szobrát.
Az időjárás függvényében szabadtéri rendezvényekre – bográcsgulyásfőzésre, szabadtéri játékokra – is gondoltak, és a könnyűzene is helyet kapott a programban. Fellépett a Wested, a Defender és az Edda művek legnagyobb slágereinek szerzője, Slamovics és zenekara.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Paradoxonok színházi évadja
A válság ellenére minden idők legjobb évadjára készül a kolozsvári magyar társulat
Annak ellenére, hogy a hazai színházakat drasztikusan érintő gazdasági válság idén sem enyhül, a Kolozsvári Állami Magyar Színház minden eddiginél változatosabb évadot ígér a kincses város színházkedvelő közönségének.
„Mindennek ellenére”
„A 2010–2011-es színházi évad a szabadságban eltöltött huszadik évad lesz. Ugyanakkor sajnos ebben az évadban csúcsosodik ki Romániában a már sokat emlegetett gazdasági – és morális – válság. Ennek ellenére, paradox módon, társulatunk reményeink szerint minden eddiginél gazdagabb, változatosabb és színvonalasabb színházi évadját fogja ebben az évben megvalósítani” – fogalmazott Tompa Gábor rendező a Kolozsvári Állami Magyar Színház tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatóján.
Idén is több bemutatót, klasszikus és kortárs darabok felolvasói estjeit, komolyzenei és dzsessz-esteket, valamint színvonalas formabontó színházi kísérleteket követhet figyelemmel a kolozsvári nagyérdemű közönség, amint azt a színházigazgató bejelentette
Teljes gőzzel folynak a próbák
A nyári fesztiválok idejének lejártával a kolozsvári társulat gőzerővel készül a következő évadra. Mint megtudtuk, három előadás próbái már javában folynak. Az előttünk álló évad első bemutatójára szeptember 22-én kerül sor, amikor a társulat William Shakespeare Szeget szeggel című drámáját fogja bemutatni Mértéket mértékkel címen, Matthias Langhoff rendezésében.
Ezután, október 5-én kerül sor Visky András Alkoholisták című darabjának stúdióelőadására, Tompa Gábor rendezésében. Az évad minden bizonnyal legérdekesebb színházi kísérletének a három fiatal színirendező, Gianina Cărbunariu, Andrea Vălean és Radu Apostol közös rendezésében létrejövő, a Verespatak címet viselő színházi projekt bizonyul.
„Ez a projekt azért is roppant érdekes számunkra, színházi emberek számára is, mivel alkotói, társulatunk színészeivel közösen, a nyáron kimentek Verespatakra, és tanulmányokat végeztek, interjúkat készítettek az ott élő emberekkel. Ezekből az anyagokból áll össze a színházi projekt anyaga, amelyet stúdióelőadás formájában, várhatóan idén novemberben tekinthet meg a nagyérdemű” – tájékoztatott tegnap Tompa Gábor színházigazgató.
Formabontó előadások
Mint kiderült, az idei évad több, a megszokottól eltérő produkciót is tartogat. Az idei évadban markánsan jelen lesz majd a színházi élet „off” kategóriája is: több olyan előadás, színházi est is bemutatásra kerül majd, amelyek szövegeit elsősorban a társulat színművészei javasolták, és ők is viszik majd színre.
„Úgy gondolom, ezek az előadások roppant fontosak – innovatív szerepüknél fogva – a társulat életében. Ilyen előadás lesz a Tiramisu – Megöltem az anyámat, amelyet Dimény Áron és Albert Csilla hozott létre és ők is játsszák majd 2011 januárjában” – részletezte a sajtótájékoztatón Visky András művészeti aligazgató.
Újra jelentkezik az Interferenciák
Az idei évad egyik legfontosabb színházi eseménye a 2010. december 1-je és 13-a közt második alkalommal megrendezendő Interferenciák színházi fesztivál lesz. Mint azt a szervezők elmondták, idén ez a név nem csupán kultúrák vagy korosztályok, hanem terek interferenciáját is jelenti, ugyanis a fesztivál teljes időtartama alatt Kolozsvár több helyszínén is zajlanak az előadások, így a Tranzit Házban, az Ecsetgyárban, a Nemzeti Színházban és a tervek szerint a Bánffy-palota udvarán felállított sátorban is. Ezzel a szervezők a színház népszerűsítését is szeretnék előmozdítani.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Végrehajtották a kormányátalakítást
A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) vezető testületének tegnapi ülésén a kormányátalakítás volt a fő napirendi pont. Az már a délutáni órákban kiderült, hogy Sebastian Vlădescu pénzügyi, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Mihai Şeitan munkaügyi és Gabriel Sandu távközlési miniszternek távozniuk kell tisztségükből. Később Adriean Videanu gazdasági miniszter maga kérte hogy távozhasson a kormányból. Videanu azzal indokolta kérését, hogy több ideje legyen a PD-L-vel foglalkozni. Végül Radu Berceanu szállításügyi miniszter is a távozó tárcavezetők közé került. A Boc által megnevezett miniszter-jelöltek a következők: Ion Ariton (gazdaság), Anca Boagiu (szállításügy), Valeriu Tabără (mezőgazdaság), Valerian Vreme (távközlés), Gheorghe Ialomiţean (pénzügy), Ioan Botiş (munkaügy).
Emil Boc a reggeli órákban Traian Băsescu államfővel találkozott, majd a párt székhelyén a demokrata-liberális párti vezetőkkel folytatott újabb megbeszéléseket. Ezt követően a Victoria-palotában külön tárgyalt Radu Berceanu közlekedési, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Sebastain Vlădescu pénzügyi és Mihai Şeitan munkaügyi miniszterekkel. Ezek után ült össze délután 4 órakor a parlament épületében a PD-L vezető testülete, ahol az előzetes bejelentések szerint véglegesen döntenek a kormányátalakításról.
A demokrata-liberális párti politikusok szerdán este határoztak arról, hogy lemondjon-e az egész kabinet, vagy inkább a jelenlegi kormány átalakítását választják. A Gândul című országos napilap szerint csak haton – Elena Udrea, Sever Voinescu, Raluca Turcan, Sulfina Barbu, Zamfir Iorgus és Vasile Gherasim – szavaztak a Boc-kabinet teljes menesztése mellett.
Kiszivárgott hírek szerint a miniszterelnök és az államfő között nem volt teljes egyetértés a végrehajtó testület átszervezését illetően. Emil Boc a Primăverii negyedi rezidenciáján kereste fel csütörtökön reggel az államfőt, hogy tudomására hozza a feketelistán lévő miniszterek – Sebastian Vlădescu, Mihai Şeitan, Mihail Dumitru és Gabriel Sandu – nevét tartalmazó jegyzéket, amelyen állítólag egyetlen „nagyágyú” – mint például Vasile Blaga, Adriean Videanu és Radu Berceanu – sem szerepelt.
A Hotnews úgy tudja: az államfő a teljes kormányátalakítást tartotta volna a legjobb megoldásnak, egyedül Vasile Blagát és Elena Udreát nem menesztette volna tisztségéből. Hírforrások szerint a miniszterelnök bízik abban, hogy a posztjukon maradó tárcavezetők képesek lesznek lehívni az uniós pénzeket. Traian Băsescu a beszélgetés során állítólag kijelentette: ezek után „leveszi kezét a pártról”, és kollégái azt tehetnek, amit akarnak.
Ami az RMDSZ-es miniszterek lecserélését illeti, Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerdán közölte: a kormányfő nem kérte az RMDSZ-es miniszterek leváltását, akik egy belső elemzés szerint jól teljesítettek.
„Mi is kielemeztük az RMDSZ-es miniszterek tevékenységét. Az a véleményünk, hogy minisztereink hathatós tevékenységet fejtettek ki, és jól teljesítettek” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve: a koalíciós pártoknak saját minisztereik tevékenységét kell kiértékelniük. Szabadság (Kolozsvár)

Sándor János művészi világa
Birtokunkban van a 2007-ben megjelent Fába faragva a történelmi Magyarország címerei a Magyar Nemzeti Könyvtárban című monumentális kiadvány, amely magyar, német, angol nyelven taglalja – részleteiben is – Sándor János címerfaragó művészetét. A legfontosabb tétel így szól: Sándor János „...tölgyfából kifaragta az egykori 63 vármegye címerét. Ehhez társult nagylelkű ajándéka, Magyarország ún. »középcímere«, szintén tölgyfából.” Eme sorok Fülep Katalintól valók.
Sándor János életének, munkásságának szakszerű értékelése Székely András Bertalantól származik. Íme: a művész „... 1941. augusztus 9- én született a Hargita alatti Homoródvárosfalván. A székelyudvarhelyi tanítóképző elvégzése után évtizedekig tanított, kultúrházat igazgatott, az egykori székely-magyar autonóm tartomány legjobb asztalitenisz gyermekcsapatát nevelte föl (...) Természet iránti érdeklődése korábban állatpreparálásban is megnyilvánult (...) Művészetének nagy elismeréseként meghívást kapott – alkotásaival együtt – a hannoveri világkiállítás pavilonjába is.”
A fa megmunkálása iránti erős vonzalma már gyermekkorában jelentkezett. Édesapjától látta, miként készülnek fából a használati eszközök, az állatfigurák. Képzeletét azonban leginkább a díszítőmotívumok fába álmodásának lehetőségei mozgatták meg. Mára könnyen kihámozhatóvá vált, milyen kútforrásokból merített nagy előszeretettel.
A legközvetlenebb hatást az élő természettől kapta. A növény- és állatvilág alapos ismeretéről tanúskodnak virág- és állatábrázolásai. A faragásokon sajátos mozgalmasság figyelhető meg, a megálmodott rajzok nem statikusak, nem merevek. Dús fantáziára vallanak az égbe nyúló mozdulatok, ezek a látomásban való gondolkodás erősségét bizonyítják.
Második forrásvidéke az erdélyi, Erdélyen belül a székelyföldi népköltészet és
népművészet. Művészettörténészek már eddig is hangsúlyozták Sándor János világának balladás jellegét. A Fehér Anna, Kádár Kata népballada-jelenetek mellett kibédi népballadát is megjelenített, a Lizsa, Lizsa, mit gondoltál kezdetűt. A népművészeti motívumkincset úgy építette be alkotásaiba, hogy azok teljes mértékben odaszervesültek művészi elképzeléseihez.
A művész harmadik forrása a történelmi múltban, a mondákká nemesült szövegekben gyökerezik. A szkíta meg avar kori régészeti leletek motívumkincse mellett a magyarság kora történetének epizódjai is megjelennek munkáin. Néhányat említünk: magyar turulmadár, Emese álma, a csodaszarvas több változatban, a vérszerződés, Szent László-jelképek stb.
A negyedik forrásvidék a későbben megjelent történelmi dokumentumok, a címertan létrejötte. A lényegre tapintott Bertényi Iván, amikor így fogalmazott: „Sándor János címersorozata úttörő vállalkozása a magyar címerművészetnek (...), címerpajzsait következetesen rámával veszi körül.” Magunk megjegyezzük: a rámának hangulatteremtő ereje is van.
Egyetlen dologra még ki kell térnünk. A Sándor János faragta kompozíciókról a szeretet ereje sugárzik felénk. Ezt a szeretetet szimbólumokká növesztette a művész. Játsszunk csak el a szavakkal: szívből kinövő szeretet, szeretetből kinövő életfa, életfából kinövő szeretet stb. Mert – Sándor János megfogalmazásában – „szeretet nélkül nincsen élet.”
Részlet egy tárlatnyitó beszédből.
Elhangzott 2010. augusztus 27-én a kibédi művelődési otthonban nyílt kiállításon.
Ráduly János. Népújság (Marosvásárhely)

Nekünk főképp a nyelvi türelmetlenséggel van gondunk!
Egy Énlakához, akár Lövétéhez hasonló településen, ahol csak székelyek élnek (több száz ilyen települése van a Székelyföldnek), olyan szabadon szárnyal a magyar nyelv, mint Magyarország bármelyik településén. A rendőrség, csendőrség, törvényszék, prefektúra és egy-két hivatal kivételével így van ez a Székelyföld többségében székelyek lakta városaiban is. Így van, de csak addig, míg többségbe nem kerül a románság. 1992-ig így volt ez Marosvásárhelyen is, és még így van Sepsiszentgyörgyön. De már nem sokáig.
Nekünk nem a román emberek, hanem a tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött amorf tömeg, amelytöbbségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömbbe szerveződött székelység képes felvenni olyanformán, ha megtartja lakhe- lyének többségi arányát, sőt növeli is azt és ragaszkodik a nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja de nem állítja meg ezt a folyamatot.
Megvalósítható igaz történet
A történet színhelye a Székelyföld hajdani szép fővárosa, Marosvásárhely. Ezt a várost Bethlen Gábor, Erdély magyar fejedelme emelte városi rangra 1616-ban. Legimpozánsabb történelmi épületei a trianoni döntés előtt épültek, Bernády György magyar polgármester építtette ezeket. Az sem mellékes, hogy egészen a 2002-es népszámlálás időpontjáig a Székelyföld hajdani szép fővárosában az itt élő székely magyarok száma minden időkben meghaladta a betelepedő románok lélekszámát.
Ma az utcán elvétve hallani magyar beszédet, és a román feliratok mellett elenyésző számban van magyar. A kereskedelmi egységekben és az intézményekben szinte egyedülállóvá vált a román nyelv használata. Már-már úgy tűnik, mintha egy számunkra teljesen idegen városban tartózkodnánk. Pedig a város lakosságának fele még mindig magyar.
De meddig? – fogalmazódott meg a magyarok pártjának egyik vezetője fejében a kérdés. Aztán a közeledő március 15-ére gondolva merész tervet eszelt ki. Mi lenne ha ezen a napon…, és sürgősen munkához látott.
Először a szervezet vezetőivel beszélte meg, aztán sorra kapcsolódtak be a cselekvő magyarok, és egy hónap alatt a hírvivők eljutottak minden magyarhoz a városban. Már csak pár nap volt hátra az ünnepi napig, melyet izgatottan várt a város magyar része. Sokan, bár az elején nagyon nehezen ment, ki is próbálták. Volt, aki a munkahelyén, mások egy-két hivatalban vagy a bevásárlóhelyeken próbálkoztak. Többségük megrettent, amikor meghallotta saját hangját és meglátta a rámeredő szemeket. Aztán, amikor a közelükben mások is próbálkoztak, bátrabbakká váltak. Pedig az elején úgy tűnt, hogy az ég is leszakad. De nem szakadt rájuk.
Aztán elérkezett az ünnep napja, március 15. Reggeliben egymást érték a kérdések és a biztatások a családi közösségekben. Egyfolytában működtek a telefonok. Akkor abban maradunk, ahogy megbeszéltük?! És ehhez tartsuk magunkat egész nap?! – kérdezték egymástól és biztatták egymást. De voltak olyanok is, akiknek inukba szállt a bátorságuk és otthon maradtak. Nem akartak kockáztatni, na meg úgy érezték, hogy ehhez ők nem elég bátrak.
Óriási, eddig még nem látott számban gyűltek egybe a város főterén, ahol az ünnepséget tartották. Az ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott le, felvonulás, beszédek, műsor, majd a két himnusz, a magyar és a székely eléneklésével zárult. Eddig még simán ment minden, most kezdődött az, amire már egy hónapja készültek. Aztán elindultak a családok, barátok, ismerősök, az összeverődött csoportok a vendéglők, a piac, a bevásárlóközpontok irányába. Sokuknak a homloka izzadt, másoknak a szíve vert jobban, és voltak olyanok is, akiknek a lába botladozott. De úgy mentek, mint Hunyadi János magyarjai a nándorfehérvári csatába. Itt csak előre lehetett menni, akárcsak a csata idején.
Ugyanis az egész város magyarsága felfogadta, hogy a mai nap csak magyarul szólal meg, bárkivel is találkozik, lett légyen az akár maga a prefektus is.
A vendéglőkben és más szolgáltató egységekben az elején arra gondoltak, hogy magyarországi turisták lepték el a várost, akik nem értik a román nyelvet, aztán gyorsan magyarul tudókat kerítettek, akik a tolmács szerepét töltötték be. Aztán az egyik román ajkú kiszolgáló felismerte panellakásbeli magyar szomszédját, és örömmel üdvözölte, majd megkérdezte, honnan jött ez a vendégsereg. Nagy meglepetésére szomszédja magyarul válaszolt kérdésére, mire ő megkérdezte, persze ismét románul, hogy nem ismer rá? Dehogynem, volt a válasz, de ma mi, marosvásárhelyi székelyek csak magyarul vagyunk hajlandók beszélni. Még sok ehhez hasonló eset után a románság is tudomást szerzett erről a furcsa elhatározásról. Az elején csak vonogatták a vállukat. Megjön majd az eszük, mondogatták és egy legyintéssel elintézték.
Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek! Egyenes tartással kiálltak a nyelvhasználati jog és a valódi kétnyelvűség mellett. Nem kellett ehhez konferencia, kongresszus meg parlamenti szereplés, az egyénekre lebontott közös cselekvés hozta meg a sikert.
Aztán nemsokára az egyházi ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor is tartottak "Csak magyarul" napokat a "Csak románul" napok ellensúlyozására. Aztán a rákövetkező év minden hónapjának első napja, majd első hete, első két hete, végül minden napja magyar nappá vált. Aztán a város román lakossága is lassan elfogadta, hogy a város magyarságának is joga van saját nyelvét használnia, saját városában. Egyre többen tanultak meg magyarul, megszokottá és gyakorlattá vált, hogy a román románul, a magyar magyarul beszélt egymással, de olyan is előfordult, hogy a román magyarul, a magyar románul társalgott egymással. Marosvásárhely példája követőkre talált Tordán, Kolozsváron és Erdély minden olyan városában, ahol magyarok éltek.
Ennek következménye, hogy napjainkra a Kárpát- medence területén a magyarság legközelebbi barátja a román nép és tűzbe mennének egymásért.
A történet álomszép. Csak azért nem tudott még valósággá válni mert…
Csíkszerda, 2010. július 29.
Beder Tibor

Leváltások pártalapon?
Politikai okokat sejtenek Szatmáron az iskolaigazgatók menesztése mögött
Rendkívüli megyeitanács-ülést hívott össze tegnap Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, mert az utóbbi napokban több iskolaigazgatót is leváltottak a térségben, köztük több magyar pedagógust is.
Megkongatták a vészharangokat Szatmár megyében: pár nap leforgása alatt tizennyolc iskolaigazgatót és aligazgatót váltottak le a térségben. Az érintettek egy része és több helyi önkormányzati politikus úgy véli, a leváltások mögött politikai okok húzódnak, és az elbocsátott intézményvezetőket a nagyobbik kormánypárt, a PD-L „pártkatonáival” helyettesítik.
Ezt a vélekedést erősíti a Halmiban szolgálatot teljesítő Sárosi Tibor aligazgató esete, aki állítja: közölték vele, hogy ha a továbbiakban a demokrata-liberálisok zászlaja alá áll, akkor a szomszédos Kökényesden igazgató lehet. Incze Lajos, Halmi polgármestere tegnap a Szatmár megyei önkormányzathoz fordult és jelezte: a helyi testület nem járul hozzá Sárosi leváltásához.
Az önkormányzat döntését a helyi lakosok aláírásgyűjtéssel igazolják: háromszáz csatlakozó vélte úgy, ragaszkodik az eddigi aligazgatóhoz. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén részt vett Radu Giurca prefektus is: neki azt üzenték Halmiból a tiltakozók, ha a követelésüknek nem lesz foganatja, a prefektúra épülete előtt demonstrálnak a továbbiakban.
Hasonló helyzet alakult ki Nagykárolyban, a helyi elméleti líceumban: az igazgatócserét itt is a tantestület és a szülők tiltakozása követte, a frissen kinevezett Radu Ciocotisan egy nap után kénytelen volt lemondani.
Vámfaluban a liberális polgármester, Vasile Corodan emelt szót az intézményvezetők cseréje ellen, Gheorghe Jurchiş, Csehál önkormányzati vezetője szintén csatlakozott a tiltakozók sorához. Az elmúlt napokban olyannyira elmérgesedett a pártpolitikai konfliktus a megyében, hogy híre terjedt, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc gimnázium vezetője is politikai játszmák áldozata lesz.
Érdekek és rémhírek
Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke a sokasodó panaszok miatt tegnap azonnali hatállyal összehívta a polgármestereket és más, iskolaügyben illetékes tisztségviselőket. A megyei tanács elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette mindazt, ami igazgatócsere címén az elmúlt napokban történt. Csehi úgy vélte, ez az eljárás ellentétes a kormány által szorgalmazott decentralizációval: így nem nő, hanem csökken a helyi önkormányzatok hatásköre.
Csehi álláspontját kiegészítette Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, aki felháborítónak tartotta, hogy a fenntartókat kizárták a döntéshozásból. Radu Giurcă prefektus tegnapi tárgyaláson úgy nyilatkozott, nincs tudomása a sérelmezett ügyek hátteréről, mert szabadságon volt, és csak a tegnap tért haza. Dacára annak, hogy a vitatott intézkedések mögött a megyei tanfelügyelőség áll, Mariana Popa főtanfelügyelő más irányú elfoglaltságaira hivatkozva nem vett részt az megyei önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen.
Új törvényre várnak
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a szatmári konfliktussorozat több csatornán is begyűrűzött már a szaktárcához, és Daniel Funeriu tárcavezető álláspontja világos: nincs helye politikai döntéseknek ilyen horderejű ügyekben. Az államtitkár szerint felesleges és káros pánikot kelteni, mert Szatmár megyében sem etnikai, sem politikai indok nem állt az igazgatócserék mögött.
„Az érvényes jogszabályok szerint azok az intézményvezetők, akik nem versenyvizsga révén töltik be a tisztségüket, évente köthetnek menedzseri szerződést, amelynek érvényessége szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart” – ismertette a jogszabályt Király András, aki szerint az lenne a kívánatos, hogy az ilyen jellegű szerződéseket ne hosszabbítsák meg több alkalommal, mert ez a versenyvizsgarendszer kijátszására alkalmas kiskapu.
Arra a kérdésre, ki felelős az elmaradt versenyvizsgákért, az érintett iskolaigazgatók, vagy a vizsgáztató hatóság, az államtitkár egyértelmű választ adott. „Három éve nincs megfelelő versenyvizsgáztatás, és azért nincs, mert az oktatási tárca az új tanügyi törvényre vár. Amíg nincs új törvény, nincs vizsga, és elismerem, ez az állapot lehetőséget teremt a visszaélésekre” – fogalmazott Király. Hozzátette, Daniel Funeriu tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségtől a szatmári ügyekben, és figyelmeztette a főtanfelügyelőt jogszabályi kötelezettségeire.
Szezonviták országszerte
A Szatmár megyeihez hasonló konfliktusok bontakoztak ki az utóbbi napokban országszerte. A Gorj megyei tanfelügyelőség közleményben jelezte, hogy hiába neveztek ki három igazgatót gyors egymásutánban Leleşti község iskolájába, mindhárom jelölt gyorsan visszalépett.
A tanfelügyelőség szerint a helyi PSD gyakorol nyomást az érintettekre. Vâlcea megyében ezzel szemben a PSD-s jelölteket szorították háttérbe – a hírek szerint – a PD-L-s ellenjelöltek. A konfliktusok „szezonális” jellegét – amelyre Király András nyilatkozatában utalt – erősíti, hogy tavaly szeptemberben Arad és Kolozs megyében vált politikai kérdéssé a kinevezések ügye.
Ellenségesen fogadták tegnap a szatmárnémeti Aurel Pop Művészeti Líceum új igazgatóját azon a találkozón, amelyen az új intézményvezető mutatkozott be a szülőknek és a tanároknak. Utóbbiak nehezményezték azt, hogy szerintük Szabo Marcel politikai alapon került az iskola élére, a döntésből a tanfelügyelőség kihagyta a szülői bizottságot.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székely, vagy magyar? – népszámlálás Székelyföldön
Székely, vagy magyar? Ez lesz a kérdés Székelyföldön a 2011-es népszámláláskor. Vezető politikusok szerint itt az ideje, hogy a székely nép meghatározza önmagát és vállalja önazonosságát. Azaz, hogy Székelyföldön magyarul beszélő székelyek élnek.
Nemzetiség szerint, állampolgárság szerint, vallás szerint – így csoportosították Gyergyóremete lakosait is a 2002-es népszámlálás után – magyarázza a nagyközség polgármestere.
Legutóbb 2002-ben, előtte 1992-ben szerveztek népszámlálást Romániában. A statisztikák szerint 1992-ben 1.624.959-en, 2002-ben pedig csaknem 200.000-rel kevesebben, 1.434.377-en vallották magukat magyarnak Romániában. Érdekesség, hogy egyik népszámlálási összesítésben sem szerepel, hogy valaki székely nemzetiségűnek vallotta volna magát. Holott vannak ukránok, szerbek, tatárok, lipovánok, bolgárok, horvátok, csehek, vagyis 17 nemzetiség fel van tüntetve a kérdőíven. Valószínű, hogy a „más nemzetiségűek" kategóriába kerültek azok, akik székelyként határozták meg önmagukat.
Másik érdekessége ezeknek a felméréseknek, hogy míg 1992-ben még nem volt lehetőség arra, hogy valaki csángónak vallja magát, 2002-ben már 1370 csángó nemzetiségű román állampolgár jelenik meg az adatbázisokban. De térjünk vissza a 2011-ben sorra kerülő számbavételre. A tervek szerint jövő év októberében kezdődő felmérésen a személyes adatokon túl a munkahelyre, valamint az életkörülményekre vonatkozó adatokat „veszik leltárba" a kérdezőbiztosok.
Gyergyócsomafalvának, a Gyergyói-medence nagyközségének önkormányzati képviselője azt mondja, hogy az öt éve kitett székely zászló bizony sokaknak szúrta a szemét. Ennek ellenére, nem vették le. Sőt, a Gyergyószéki Székely Tanács azt tanácsolja a székelyföldieknek, hogy vallják magukat székelynek a 2011-es népszámláláson.
Hargita megye egyik legnagyobb nyári ünnepsége az Ezer Székely Leány Napja rendezvény. A szervezők – Csíkszereda Önkormányzata és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – nem titkolt célja erősíteni a székely öntudatot, lehetőséget teremteni arra, hogy az emberek büszkén viselhessék ősi viseletüket, a székely ruhát.
Székelyföldön mindig székelyek éltek. Ezt az öntudatot kommunizmus éveiben igyekeztek mindenki fejéből törölni – magyarázza Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, az Ezer Székely Leány Napja rendezvény egyik szervezője.
Közel egy év áll a székelyföldiek rendelkezésére, hogy eldöntsék: székelynek, vagy magyarnak vallják magukat a 2011-es népszámláláson. Nem árt jól meggondolni ezt, hiszen könnyen elvághatják maguk alatt a fát: ha mondjuk ismét a „más nemzetiségűek" közé kerülnek a székelyek. És a román politikum ismét kap egy magas labdát azzal, hogy lám-lám, milyen kevés magyar él Romániában.
Csata Orsolya
Duna Tv, TÉRkép. Erdély.ma

A második bécsi döntés évfordulója Csíkszeredában
(MTI) – Csíkszeredában lovas felvonulással emlékeztek meg arról, hogy a hetven évvel ezelőtt létrejött második bécsi döntés értelmében Észak- Erdély visszatért Magyarországhoz – olvasható a székelyhon.ro hírportálon.
A beszámoló szerint szombat délelőtt megkoszorúzták a kivonuló román katonák által agyonlőtt Kopacz Béla sírját a csíktaplocai temetőben. A megemlékezés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) csíkszeredai szervezetének rendezésében válhatott valóra.
A Mátyás Huszáregyesület jóvoltából lovas felvonulással emlékeztek jelképesen a magyar honvédség bevonulásának napjára. A menet élén egy délceg fehér paripa jelképezte a magyarság mitológiai fehér lovát.
Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Székelyföld volt, Székelyföld van és Székelyföld lesz, viszont ez mindazokon múlik, akik itt képzelik el életüket, gyermeket nevelnek, és magyarul beszélnek hozzá. Mi a magyar újjászületés 70. évfordulóján követelhetjük azt, amit nekünk 1918-ban Gyulafehérváron ígértek, követelhetjük azt, hogy a magyar emberek fölött magyar ajkúak döntsenek” – fejtette ki többek között a város első embere. Az ünnepségen beszédet mondott Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Vitéz Benkő Emőke és András Endre csíkszéki huszárőrmester.
A történelmi egyházak képviseletében jelen volt és szólt a hívekhez Darvas Kozma József római katolikus plébános, Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely)

Vitatott megemlékezés: elítélik a HVIM csíkszeredai rendezvényét
A szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, a gyakorlatban is léteznie kell – mutatott rá Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere annak kapcsán, hogy számos román politikus támadta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombati rendezvényének engedélyezése miatt. A szélsőséges szervezet a II. bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget a hargitai megyeszékhelyen, román és magyar politikusok azonban elítélték és úgy vélték, a polgármesternek nem kellett volna jóváhagynia.
„Polgármesterként egyetlen rendezvény engedélyezését sem utasítottam vissza, mert véleményem szerint a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell” – reagált a bírálatokra a Mediafax hírügynökségnek az elöljáró, hangsúlyozva, hogy a törvény sem tiltja az ilyen típusú rendezvényeket.
A szeptember 11-i megemlékezésen mintegy harminc huszár vonult be a városháza előtti térre, élükön egy székely népviseletbe öltözött férfivel fehér lovon, Horthy Miklós 1940. szeptember 11-i csíkszeredai bevonulását szimbolizálva. Mintegy tíz feketébe öltözött fiatal Nagy-Magyarország zászlaját, tíz idős férfi, a magyarországi vitézi rend képviselői Nagy-Magyarország címerét vitték.
A rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester is jelen volt, aki rövid beszédben idézte fel a 70 évvel ezelőtti esemény jelentőségét. Ezt követően a polgármesteri hivatal előtt szavalatok és magyar hazafias énekek hangoztak el, a résztvevők a magyar és a székely himnuszt is elénekelték. Az eseményen mintegy 200-an voltak jelen.
A rendezvénnyel a szervezők a II. bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából megemlékeztek arról, hogy 11 nappal a döntés aláírása után a Horthy Miklós vezetette csapatok bevonultak Csíkszeredába. Az emlékünnepséget a polgármesteri hivatalon kívül a rendőrség és a csendőrség is engedélyezte. Este a művelődési házban Tompa László magyarországi történész tartott előadást Horthy életéről.
Duşa állami fellépést vár
A rendezvény több román és magyar politikus ellenérzését is kiváltotta. Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti csoportjának alelnöke felkérte a kormányt, hogy lépjen fel az ilyen és hasonló rendezvények ellen. „Szörnyű. Érthetetlen számomra, hogy a polgármesteri hivatal, a rendőrség és csendőrség engedélyezett egy ilyen rendezvényt. Hogy jóváhagyták Erdély megszállásának megünneplését, egy olyan eseményét, amely a II. világháború befejezéséig több ezer kegyetlenkedéshez, a horthysta fasizmus okozta drámákhoz vezetett. Elfogadhatatlan, hogy Horthyt, akit az egész világ háborús bűnösnek tart a művelődési házban méltassák” – jelentette ki Duşa.
A szocialista politikus által mondottakra reagálva Ladányi László Zsolt, Hargita megye prefektusa kifejtette, az ilyen rendezvényeknek nincs miért ellenérzést kiváltaniuk, azonban „fontos, hogy ne ütközzenek törvénybe”. „Nem értek egyet a szélsőséges rendezvényekkel, bármilyen oldal is szervezze ezeket. Úgy értékelem, azonosak a gondjaink, ezért szerintem a békés egymás mellett élés a legfontosabb” – fogalmazott Ladányi.
„Pontra tennék” a szélsőséges szervezeteket
Ezzel szemben Korodi Attila RMDSZ-es képviselő arra mutatott rá, hogy Horthy Miklós nem annyira negatív szereplő, amennyire a történészek beállítják, inkább vitatottnak nevezhető. Úgy vélte, a szombati rendezvény nem is annyira történelmi háttere, mint inkább a szervezők miatt váltott ki ellenérzéseket.
„Akárcsak Antonescuról, Horthyról is elmondható, hogy vitatott figura. A rendezvénnyel az a gond, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, amely csak feszültségeket gerjeszt” – hangsúlyozta Korodi. Kifejtette, a románoknak nincs mitől tartaniuk, hiszen csak időszakos megnyilvánulásokról van szó, és „ha a magyar vezetőknek sikerül pontra tenniük a szélsőséges szervezeteket, akkor ezek is ritkává válnak”.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a rendezvény kapcsán elmondta: meg kell ismerni a múltat, de ez objektívan kell hogy történjék. „Mindez nem jelenti azt, hogy 2010-ben az ilyen megmozdulásoknak revizionista jellegük van, azonban nem szabad úgy fellapoznunk a történelmet, hogy ezzel másokat sértsünk. Akik ezt teszik, valószínűleg hibáznak” – vélte a polgári párti politikus. Hozzátette, „egy egyesült Európában együttműködésre ítéltek bennünket, a közös jövőnkről kellene beszélnünk, és megértést, támogatást kellene találnunk a többségi nemzet részéről a magyar közösség kollektív jogainak megszerzéséhez.
Mint ismeretes, 1940. augusztus 30-án Bécsben Németország és Olaszország külügyminiszterei döntöttek Erdély sorsáról. A bécsi döntés értelmében Erdély északi részét Magyarországhoz csatolták, a déli rész Romániánál maradt. Egy hónappal később a magyar csapatok bevonultak Észak-Erdélybe. Krónika (Kolozsvár)

Horthy kísértett Csíkban
Észak-Erdély visszacsatolására emlékeztek a városvezetés részvételével
A Horthy- és a Szálasi-korszak jelképeivel emlékeztek a hétvégén a második bécsi döntésre Csíkszeredában. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett ünnepségsorozatot engedélyezte a helyi önkormányzat és a csendőrség is, az ünnepi szónokok között felszólalt Ráduly Róbert polgármester, RMDSZ-es politikus is.
Árpád-sávos lobogó árnyékában, a Horthy korszak relikviáinak bemutatásával a II. Bécsi döntésre és Észak-Erdély Magyarországhoz való „visszatérésére” emlékeztek a hétvégén Csíkszeredában. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által kezdeményezett ünnepségsorozatot a Csíkszéki Nemzeti Tanács, valamint a Mátyás Huszáregyesület támogatta, ünnepi beszédet Ráduly Róbert Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere mondott.
Szellemlovak és szellemlovasok
A helyi lakosok mérsékelt figyelemmel követték a lovas felvonulást, amely a vasútállomástól indult, végighaladt a Kossuth Lajos utcán és a Mikó-vár előtti térre vezetett. Horthy Miklós „szellemét” a menet élén vezetett, felnyergelt, de senki által nem lovagolt fehér ló idézte meg. Az ünneplők előtt felolvasták a kormányzó kolozsvári beszédét.
Az eseményen képviseltették magukat a történelminek nevezett egyházak: beszédet mondott Darvas Kozma József római katolikus esperes, Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor. A felszólalók „reményt adónak” nevezték a szeptembert és a felszabadulás emlékét.
A helyhatóságokat Ráduly Róbert RMDSZ-es polgármester képviselte, aki az évfordulót a „magyar újjászületés” évfordulójának nevezte: „Mi a magyar újjászületés 70. évfordulóján követelhetjük azt, amit nekünk 1918-ban Gyulafehérváron ígértek, követelhetjük azt, hogy a magyar emberek fölött magyar ajkúak döntsenek” – figyelmeztetett az elöljáró.
Ráduly mellett beszédet mondott Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője is. A megemlékezés részeként a résztvevők megkoszorúzták Kopacz Béla polgárőr sírját, akit a városból kivonuló román katonák lőttek le a korabeli szemtanúk szerint. Az ünnepségsorozaton részt vettek a magyarországi „Horthy Miklós vitézi rend” tagjai, a Szakszervezetek Művelődési Házában pedig Horthy életéről tartott előadást Tompó László irodalomtörténész.
A válasz: nincs válasz
A csíkszeredai évfordulón nemcsak a Horthy-korszak több jelképével, de a Szálasi korszakra emlékeztető Árpád-sávos zászlóval is szembesülhettek a résztvevők és szemlélődők: lapunk szerette volna megkérdezni Ráduly Róbert polgármestert, tájékozódott-e a rendezvény előtt, milyen önkényuralmi jelképek kapnak szerepet a megemlékezésen, és ennek tudatában engedélyezte-e a helyi testület az ünnepségsorozatot?
Ugyancsak szerettünk volna tájékoztatást kérni az elöljárótól arra vonatkozóan, hogy tekinthető-e politikai állásfoglalásnak együttműködése a szélsőséges szervezetként számon tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal. Ráduly Róbert azonban többszöri megkeresésünkre sem reagált.
Az eseményt engedélyezte a helyi csendőrség is. A testület képviselője Adrian Cigărean a jóváhagyással kapcsolatban elmondta, fenntartásaik voltak a kezdeményezéssel kapcsolatban, de az önkormányzati engedély mellett értelmét vesztette a tiltás. „A vonatkozó jogszabályok értelmében az önkormányzat akkor is hozzájárulhat egy nyilvános akcióhoz, ha a csendőrség és a rendőrség ellenzi azt” – figyelmeztetett Adrian Cigărean.
A megemlékezés jellegével és üzenetével kapcsolatban óvatosan fogalmazott Ladányi László, Hargita megye prefektusa is. „Az önkormányzatiság azt jelenti, hogy a döntéseket helyi szinten hozzák. Ha polgármester úgy döntött, hogy engedélyezi a megemlékezést, a prefektúrának nincs joga ezt felülbírálni” – ismételte meg a helyi csendőrség érveit a kormányzati elöljáró.
Ladányi László hangsúlyozta: az általa vezetett hivatalnak feladata azon őrködni, hogy a rendezvény törvényes keretek közt zajlódjon le. Kérdésünkre, miszerint a megemlékezés, abban a formában, ahogy az a hétvégén, Csíkszeredában zajlott, a fasiszta jelképeket tiltó törvény hatálya alá esik-e, a prefektus azt válaszolta: „Én nem voltam ott a rendezvényen, nem tudom, milyen jelképeket használtak. Ha azonban valaki kifogásolható szimbólumokat látott, bepanaszolhatja a rendezvény szervezőit és a polgármesteri hivatalt”.
Egry: ez a korszak nem az a korszak
Egry Gábor történész-politológus, a budapesti Politikatörténeti Intézet munkatársa szerint elnagyolt kép áll az erdélyi közvélemény rendelkezésére a Horthy-rendszerről.
„A probléma az, hogy sokan szemmel láthatóan a történelmet akarják felszabadítani és a történelemben szeretnék elérni azt, amire egyébként ma lenne szükségük. Akármit is gondoljunk Észak-Erdélyről, ennek nem sok köze van mai kisebbségpolitikákhoz, kisebbségi jogokhoz. Legalábbis olyan közvetlen formában, ahogy azt sokan hiszik” – fogalmazott Egry. Új Magyar Szó (Bukarest)

Levél Szüleimnek, Erdélynek – 1940. szeptember
Az alábbi levél 1940. szeptemberében íródott, a bécsi döntést, majd a bevonulást követő napokban. Írója Paál Árpád István, aki kolozsvári iskolái után Budapesten végezhetett egyetemet, és ekkor Diósgyőrön gyakornokoskodott. Szüleihez, és rajtuk keresztül az erdélyiekhez írt levelében az évtizedeken át várt esemény bekövetkeztének öröme olyan hangulatokat kelt, melyből a mai ember számára is kiérezhetővé válik a tiszta, nem más nemzetek kárára megnyilvánuló öröm, az erdélyi lélek ragaszkodása, a szülőföld tisztelete.
Drága jó Szüleim!
Nektek írom ezt a levelet, de rajtatok keresztül írom mindazoknak, akiket elválasztott idáig valakitől a „határ”, akik vártatok bennünket haza a bevonulókkal. Mentünk volna, szerettünk volna ott lenni, nem a főhelyeken, nem ünneplésre számítva, csak valahonnan, egy eldugott kis erkélyről, egy utcaszegletről megpillantani a régen várt álombeteljesülést. Leírom ezeket a hazavágyódással teli napjainkat, leírom az érzéseinket, hogy megmaradjon emlékként, bizonyítékaként annak a szeretetnek, amivel a magunkénak hisszük a mi újra magyarrá lett kis hazánkat, Erdélyt.
Azon a péntek délutánon, csendes, napsugaras időben mondta be a rádió a bécsi döntést. A 22 éve várt öröm hihetetlen elkövetkezése, a sok-sok színes álom beteljesülése szinte belénk fojtotta az örömöt. Nem tudott kitörni belőlünk, nem tudtuk elhinni a hírt, nem tudtunk gondolkozni akkor, csak ültünk egymással szemben a feleségem meg én, két Erdélyből kiszakadt lélek, s a bennünk született ezernyi kérdés közül nem tudtuk melyik legyen az első. Aztán újra szólt a rádió. Valaki, a tények száraz bejelentése után, az első érző szavakkal köszöntötte Erdélyt, valaki ezrek és ezrek szeméből elindította a megkönnyebbítő könnyeket. Mert megkönnyebbültünk akkor, végre hinni tudtunk, végre végigcsordulhatott az arcunkon az öröm és sírtunk, sírtunk úgy, ahogy csak az örömtől lehet, sírtunk úgy, ahogy sohasem tudott megsiratni a két évtizedes szenvedés. A felszabadult érzés egyszerre tevékennyé tett. Ismerősök, levelek, táviratok útján igyekeztünk biztosítani a hazamenetelünket. Tudom akkor minden odavaló így tett, s senki sem álmodta, hogy lemaradunk.
Vasárnap jött, Várad felejthetetlen ünnepe! Milyen érzés lehetett annyi idő után újra elimádkozni a himnuszt. Nem bírt bennetek maradni, kitört belőletek, s Várad ezzel a vasárnappal mutatta meg igazi magyar arcát, amikor mert lelkesedni, szuronyerdő közt, sortűz, s a vesztes uralom kicsinyes bosszúvágya közepette mert tüntetni, himnuszt imádkozni, szívében a 22 éve várt örömmel. Oh milyen büszkék voltunk akkor mi, odavalók!
Másnap jött a lehangoló hír. 30 napig polgári személyek nem mehetnek a visszacsatolt területre. Istenem csak mi, mi hazavágyók tudnánk megmondani mennyi nekünk ez a 30 nap. Nem tudtunk ebbe belenyugodni, autós kirándulást terveztünk. A többség azonban kimondta, hogy a hosszú út miatt „nők kizárva” jeligével történjék a hazamenetel. Végre megértettem velük, hogy az én kis feleségem nem a látványosságért menne oda, az álmai, a vágyai, a kisebbségi élet alatt beleidegződött érzései viszik most őt haza. Megértették, belegyeztek. Akkorra megjött a végső határozat, a kirándulást sem engedélyezik. Milyen délelőtt volt! De az idő rohant tovább, már nem lehetett semmit sem csinálni.
Csütörtök reggel 7 óra. Megszólalnak az ország összes harangjai, búgva, zokogva, imádkozva kísérik a honvédeinket arra, az ősi Kárpátok felé. Délelőtt Szatmárra vonulnak be. Akkor tudtuk meg, hogy a Kormányzó Úr is velük van, Ő csatolja újra ide az ősi városokat. Még egy utolsó erőlködéssel, telefont, levelet, táviratot igénybevéve megpróbálunk engedélyt szerezni az utazásra, de hiába, nem mehetünk. Így virrad ránk, messze Tőletek, a legszebb váradi nap, 1940. szeptember 6-ika. A rádió mellett kuporgunk, könnyes szemeinken át mennyivel többet látunk mi, odavalók, mint a többiek, mint amit elhozhat ide az a kis mikrofon. Látjuk az állomástól a Bémer térig hullámzó tömeget, látjuk a virágzuhatagot, látjuk a sok-sok ismerős, örömtől síró-nevető arcot, látunk Benneteket, a szeretteinket, a sok-sok zászlót, az ismert szónokokat, s látjuk, sírva látjuk a honvédek élén köztetek lovagló beteljesült álmot.
A könnyeink festenek felétek ezerszínű szivárványt, felétek – örömben úszó otthoniak, feléd magyar lelkű Várad.
Aztán elcsendesedett a rádió, csak a lelkünkben élt tovább az otthoni ünnep. Jöttek rendre a közvetítések. Nagybánya, Beszterce, Dés, jött a kolozsvári örömmámor, a székely falvak, a gyönyörű völgyekben nem hiába álmodó kis székely városok ünnepe. Eljött mind ide hozzánk. Azóta minden visszaadott helységbe elérkeztek az álomhonvédek, mindenütt szabadon szólhat a magyar imádság.
Mi is megnyugodtunk. Az utazási tilalom miatt érzett zúgolódás megértéssé szépült, s vigaszra talált. Mert vigasz az nekünk, hogy ennyire fájt nem otthon lenni, hogy ennyire szeretjük a mi kis hazánkat, s ha Bennetek örökké élő emlékek lesznek az elmúlt napok, bennünk örökké örömöt, önbizalmat, otthonszeretetet szülő érzés lesz a most érzett fájdalom.
Csak októberben mehetünk haza. Csak akkor, amikor elhervadt már minden elhintett virág, amikor eltűnik az utcák zászlódísze, eltűnnek a honvédeket fogadó diadalkapuk, s az örömmámort a megszokottság szürkesége váltja fel. Mi csak akkor mehetünk, de a lelkünkben ünnep lesz, virágzuhatagos, zászlódíszes ünnep lesz az a nap.
Várjatok bennünket is örömmel, várjatok a lelketek színes virágaival. Ne éreztessétek, hogy nekünk, akik nem voltunk ott végig, nekünk nem is volt jogunk részt kérni az örömötökből. Ne éreztessétek ezt, mert mi nem a munka elől menekülni, nem a szenvedések elől szabadságban élni jöttünk ide. Bennünk örök fájó emlék lesz az eddigi elválásokat megszomorító határ, bennünk fel fog sírni mindig az elszakítottság miatt idáig érzett árvaság. Mi itt is az otthonért, a kicsi hazánkért dolgoztunk, a munkánk nevet, megbecsülést szerzett Erdélynek, s ha néha hazamehettünk, mi vittünk nektek buzdítást, reményeket, ha sokszor fájó színészkedéssel is, mégis mi adtunk nektek színes álmokat, amiket nem láthattunk beteljesülni!
Várjatok minket is örömmel, színes virággal, ünneplő köntössel, várjatok minket is, mert nekünk is jogunk van az örömünket sírva ünnepelni.
Árpád Közreadja: Paál Gábor. Erdély.ma

Test, lélek, irat összefonódása - interjú Bernád Rita főlevéltárossal
Szorgalom, kíváncsiság, kitartás és pontosság – ezek a legfőbb jellemzői egy levéltárosnak, aki ideje nagy részét régi, poros, penészes iratok társaságában tölti. Az eredmény: több „kilométernyi” rendszerezett irat, nyolc gyűjtőlevéltár. Minderről Bernád Ritát, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főlevéltárosát faggattuk.
Hogyan lesz valakiből levéltáros?
Ha röviden akarok válaszolni, azt mondom, hogy rengeteg tanulással és egy kis szerencsével, amit esetemben inkább isteni gondviselésnek neveznék. Amikor szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson érettségiztem a Salamon Ernő Gimnáziumban, álmokat szőttem, mint minden frissen végzett diák. Az isteni gondviselés Gyulafehérvárra „terelt”, ahol muzeológiát tanultam. Már az egyetemi évek alatt inkább a könyvek, a papírok világa vonzott, mert meggyőződésem, hogy az ember testből, lélekből és iratból áll. Mindenkiről van valami feljegyzés, ami a legrégebbi időkben barlangrajz formájában jelent meg, aztán papiruszon, majd pergamentekercseken, később papíron és ma már elektronikus formában marad meg. Már az első szakdolgozataim régi könyvekről szóltak, így jutottam el a Batthyány-könyvtárba, és román nyelven írtam dolgozatot magyar könyvekről, történelmi emlékekről. Ekkoriban még a levéltár fogalma eléggé távoli volt számomra, de szerettem a régi könyveket, és izgatott a kutatás. Aztán 2000 júliusában az érsekség munkatársa lettem, akkoriban még román–magyar fordítóként, illetve dokumentációs titkárnőként dolgoztam.
De fél év múltával a kezébe adták a levéltár kulcsát...
Igen ám, de amikor bementem a hét raktárból álló helyiségbe, ahol több mint ezer folyóméter – vagyis egy méter magasságban egy kilométer hosszúságban kirakott – irathalmaz állt, elveszettnek éreztem magam. Idő kellett ahhoz is, hogy a dobozokba rendszerezett iratokhoz merjek nyúlni. Következő nyáron jött Szögi László magyarországi professzor egy egyetemista-csoporttal, akik már elkezdték a meglévő anyagok feldolgozását, nekik segédkeztem. Aztán Szögi professzor ösztönzésére beiratkoztam az ELTE posztgraduális levéltárosi képzésére, közben mindvégig dolgoztam a levéltárban, és amit elméletben megtanultam, azt gyakorlatban alkalmazhattam.
Miből áll a munkája?
Az ezeréves történelmi múlttal rendelkező erdélyi egyházmegye iratait kell rendszerezni, megőrizni és hozzáférhetővé tenni, illetve a kutatószolgálatból. Előbbi közel sem egyszerű feladat, mert ugyan az elején évente két alkalommal egy-egy hétre jött Szögi professzor a diákjaival rendszerezni az anyagot, de az év többi részében magamra maradtam. Ez nem olyan munka, hogy jön a főnök és megmondja, mit kell tenni, nekem kell eldöntenem mindennap, mi a legfontosabb, amivel foglalkoznom kell. Ezenkívül jönnek az egyetemisták, a kutatók, akik mondanak egy címszót, s nekem kell előkeresnem az ezer folyóméternyi anyagból pontosan azt a dobozt, amiben az illető adatokat talál a dolgozatához. Emellett pályázatokat is írok, hiszen ezeket az értékeket európai normáknak megfelelő tárolóeszközökben kell tartani, ami rengeteg pénzbe kerül, de pénz kell a kötetek, okmányok restaurálására is. Ezért már több pályázatot is benyújtottam a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és eddig mindenik nyertes volt.
A munkájához tartozik az is, hogy eljár elhagyatott plébániákra, és olykor poros padlásokról, pincékből gyűjtögeti össze „kincseit”.
Kezdetben a Gyulafehérvárhoz közeli településekről az érsekségre bejáró papok ösztönzésére indultam el felfedezőútjaimra. Jöttek a papok, látták, mivel dolgozom, és mondták, hogy tíz, húsz, negyven, hetven kilométerre tőlem lévő elhagyatott plébánián is vannak régi iratok, és jó lenne, ha azokat is megőriznénk. Felajánlották, hogy amikor hetente-kéthetente mennek misézni egy-egy filiába, elvisznek kocsival, és mise után megnézhetjük az iratokat. Előbb a közelebbi településekre mentem, aztán egyre távolabbra.
Milyen állapotok fogadták egy-egy elhagyatott plébánián?
Úgy képzeltem el, mint a Csipkerózsika mesében: minden ott volt, csak éppen az idő állt meg. Ott voltak a régi iratok, de esetenként ötvenéves por, pókháló fedte, innen kellett összegyűjteni, és biztonságos helyre szállítani. És volt példa olyanra is, hogy a Mária Terézia-oklevélen a pecsétet elvágták, és az iratot átlyukasztották, hogy a sínes dossziéban elférjen. Mindez természetesen nem a papok hibája, hisz ők nem szakemberek, és csak jót akartak azzal, hogy a maguk módján megpróbálták megőrizni az anyagokat.
Melyik volt a legrégebbi irat, amit ilyen körülmények közepette találtak meg? – Atyhában, Székelyudvarhely mellett talált rá Pénzes Lóránd kollégám egy Bethlen Gábor korából származó, 1625. március 15-én keltezett okmányra, melyben a fejedelem felszólítja az unitárius superintendenst, hogy ne háborgassák hitük gyakorlásában a római katolikusokat, és adják vissza a templomukat.
Mára már sikerült valamennyire rendszerezni az egyházi iratok hagyatékát, és ezek zömét biztonságos helyen tárolják. Volt-e valamilyen modell, mely alapján elindulhattak? – Nem volt ilyen, mondhatni ebben is az isteni gondviselés vezérelt, mert ennyire rendszerezett hagyaték nincs Magyarországon, de még Németországban sem. Magyarországon még mindig plébániák padlásain porosodnak a régi egyházi iratok, nálunk viszont már sikerült nyolc gyűjtőlevéltárban rendszerezni 630 működő, illetve elhagyatott plébánia és szerzetesrend anyagait. Gyulafehérváron vannak a hunyadi és a fehérvári főesperesi kerületek iratanyagai, Gyergyószentmiklóson a Gyergyói-medence plébániáinak okmányai, de Sepsiszentgyörgyön, Szamosújváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is működnek gyűjtőlevéltárak.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Horthy-fasizmus? Horthy, a háborús bűnös?
A hetven évvel ezelőtti második bécsi döntésről való csíkszeredai megemlékezés – akárcsak az 1989. évi fordulat utáni első március 15-i ünnepségek – sokak, elsősorban román politikusok felháborodását, nemtetszését váltotta ki.
Különösen az borzolta fel az idegeket, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt a szervező, továbbá hogy Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, nemkülönben a helyi rendőrség és csendőrség miért járult hozzá a rendezvény megtartásához. Olyan kijelentések, vélemények hangzottak el, amelyek a korabeli helyzet részleges vagy teljes nem ismeretéből származnak, a legelemibb tárgyilagosság hiányát tükröző, évtizedek óta hangoztatott címkézésekből fakadnak, és sokan ezeket visszhangozzák.
A megszállás mítosza
Megemlítették például, hogy a „II. bécsi döntés aláírása után tizenegy nappal a Horthy Miklós vezette csapatok bevonultak Csíkszeredába”. Tudjuk, hogy a döntést augusztus 30-án írták alá, a magyar csapatok viszont szeptember 11-én vonultak be Csíkszeredába. Tehát nem 11, hanem 12 nappal később. És ami még fontosabb, nem Horthy Miklós vezetésével. A kormányzó aznap nem ott, hanem Marosvásárhelyen vett részt a tiszteletére rendezett ünnepélyes fogadtatáson. Mircea Duşă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának elnöke „Erdély megszállásának” megünneplését emlegette. Véleménye a folytonosság dák–római mítoszán alapszik, mely szerint Erdélyben a románság az őslakó, a magyarság pedig leigázta és ezer évig elnyomta őket. 1918-ban végül felszabadultak, így a II. bécsi döntés nyomán bevonuló magyar csapatok csakis megszállók voltak. Ezen az alapon 1918. december 1-je jogosan a felszabadulás napja, míg 1940. augusztus 30-a a megszállásé. Ez azonban nem maradhat így, előbb-utóbb csak ki kell derülnie, hogy ez a mítosz egyszerűen bizonyíthatatlan.
Amit a bevonulásról, a megszállást követő több ezer kegyetlenségről mond, ismét egyoldalú vélekedés. Mert arról nem tud, arról nem hallott, nem olvasott, mi történt 1918 decemberétől, Erdély román csapatok általi megszállásától, az állami iskoláitól, egyetemétől, színházaitól való megfosztásával, sok tízezer személy állásától, megélhetésétől történt megfosztásával, szülőföldjéről való elűzésével – hogy a kegyetlenkedéseket éppen csak megemlítsük –, az erdélyi magyarsággal.
Mircea Duşă a továbbiakban horthysta fasizmusról, Horthy háborús bűnösségéről beszél. Ez a román illetékesek kedvenc szóhasználata. A valóságban azonban más volt a helyzet. Horthy ugyanis soha nem volt fasiszta, vagyis szélsőjobboldali. Jobboldali, konzervatív politikus volt. Ebből következik, hogy horthysta fasizmus sem létezett. Magyarországon, Horthy idején, a Kommunista Párt kivételével, végig működött a Kisgazda Párt, nemkülönben a Szociáldemokrata Párt, megválasztott képviselőik az Országgyűlésben tevékenykedtek. Szálasi és Imrédy szélsőjobboldali pártját betiltották, Szálasit elítélték, börtönbe vetették.
Horthy és Antonescu egy lapon?
Ugyanakkor Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője összehasonlítja Horthyt Ion Antonescu marsallal, szerinte ugyanis mindkettő vitatott figura. Nos, Antonescu idején Romániában minden párt be volt tiltva, parlament nem létezett. A szégyenteljes zsidótörvények ellenére Magyarországon 1944. március 19-éig, a német megszállásig, a zsidókat nem üldözték, nem gyilkolták halomra. Miközben Antonescu kezén mintegy 350–380 ezer zsidó lelke szárad, akiket saját kezdeményezésére, német segítség nélkül gyilkoltak meg.
A „horthysta fasizmus” velejárója volt, hogy Észak-Erdélyben voltak román iskolák, Kolozsvárt például gimnázium is. A magyar gimnáziumokban kötelező tantárgyként oktatták a román nyelvet – nálunk manapság is nagy felháborodást kelt, ha valaki arról beszél, hogy ott, ahol a nemzetiségek élnek, az ő nyelvüket is tanítani kellene a román iskolákban. A „horthysta fasizmus” idején a bankjegyeken minden nemzetiség nyelvén feltüntették azok értékét, így a német, szlovák, horvát, továbbá a cirill betűs szerb és ruszin tízpengősön a román zece penghei is olvasható volt. Mircea Duşă azt is kijelentette, hogy Horthyt az egész világ háborús bűnösnek tartja. Ez persze durva túlzás, mert csak az ő és a hozzá hasonló román politikusok minősítik Horthyt háborús bűnösnek. A háborús bűnösök nürnbergi perében ugyanis csupán tanúként volt jelen, majd szabadon távozott.
A csíkszeredai megemlékezéssel kapcsolatban még egy pontatlanságra kell kitérnünk. Arra, hogy a magyar csapatok nem egy hónappal, hanem hat nappal a bécsi döntés aláírása után, szeptember 5-én kezdték meg a bevonulást és ugyanazon hónap 13-án fejezték be. A magyar hadsereg szeptember 5-e és 13-a között vette birtokba a visszakapott területeket. Elsőként Bihardiószegre, ugyancsak szeptember 5-én Szatmárnémetibe, 6-án Nagyváradra, 7-én Nagybányára, 10-én Gyergyószentmiklósra, 11-én Kolozsvárra és Csíkszeredába, utoljára, 13-án Gyimesre, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre és más háromszéki településre vonultak be a honvédek. A kormányzó ünnepélyes fogadtatására Marosvásárhelyt 11-én, Kolozsvárt 15-én került sor.
A tárgyilagosság reménye
Mindenképpen rendkívülinek mondhatjuk azt, hogy a csíkszeredai polgármester, a helyi rendőrség és csendőrség hozzájárult a megemlékező rendezvény megtartásához, hogy Ráduly Róbert Kálmán kijelentette, „a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell”. Ez újabb lépés ahhoz, hogy ne másodrendű polgárai legyünk ennek az országnak, hogy belátható időn belül a román illetékesek tárgyilagosan kezeljék a történelmet.
Asztalos Lajos, kolozsvári helytörténész. Krónika (Kolozsvár)

Tájak, korok, (mű)emlékek
Csortán Ferenc építészettörténész szerint a jó kommunikáció kíváncsi és tiszteletteljes közeledést feltételez
Kolozsvári származású, hosszabb bukaresti tartózkodás után Marosvásárhelyen letelepedett beszélgetőtársunk úgy fogalmaz: otthon van a világban mindenütt, a természetben, az emberek között, falun és városon egyaránt, mert azt tartja, ha a környezet nem változtatható meg, az embernek kell megváltoznia ahhoz, hogy jól érezze magát. Mikes Kelemennel is rokon léleknek érzi magát, hiszen olténiai és dobrudzsai „száműzetésében” nem a saját nehéz helyzetén szomorkodott, hanem inkább felfedezte magának azt a világot, amelybe akaratán kívül került.
Hogyan lesz valakiből műemlékvédelmi szakember, mit kell ehhez tudnia?
Európának ezen a részén műemlékvédő szakemberré válik elsősorban az, aki nagyon szeretne ezzel foglalkozni. Az én korosztályomban még nem képeztek ilyen szakembereket,igaz, most sem egyből lesz valakiből ez. Most is más oklevéllel rendelkezők úgynevezett posztgraduális tanulmányok során válhatnak kompetens műemlékvédő szakemberré.
Tehát sokan vagyunk mérnökök, sokan még azok sem, és van, aki a műemlékek ügye iránti szeretetből lép erre a pályára, vagy olyan is, akit a véletlen sodor ide.
Az ideális műemlékvédő szakember ért az épület anyagához, szerkezetéhez, funkcionális lehetőségeihez, de történelmet is tud, azét a közösségét, amely annak idején az épületet igényelte és létrehozta, használta, netán mindmáig használja, de kell tudjon általános építészettörténetet, művészettörténetet, hogy megállapíthassa, egy épület barokk, gótikus vagy klasszicista, ismerje azt, hogy melyik korokban a társadalom milyen szinten állt, a tudása, anyaghasználata szempontjából és így tovább. Mindezt nekem nem oktatták, dilettánsok útján, amatőrként tanultam meg, szedtem össze életem során.
Miközben tudatosság is volt a dolgok alakulásában...
Kamaszkorban dőlnek el az ilyen választások, és már végzős gimnazista koromban sejtettem, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Persze, már akkor volt Romániában mind művészettörténész-, mind építészképzés, de mindkettő egyetlen egyetemen, Bukarestben, és annyira exkluzívak voltak emiatt, hogy ilyen vidéki plebejus igen kis eséllyel juthatott be oda. Felismerve, hogy az életem kényszerpálya lesz, fegyelmezetten és eléggé kínlódva elvégeztem a kolozsvári műszaki egyetemen az építőmérnöki szakot, és éveken át ipari építőtelepeken dolgoztam.
Az én sorsom más kollegákétól annyiban különbözött, hogy nem Erdélyben, hanem a Regátban kellett a mérnöki pályára lépnem, aminek megvoltak a maga nehézségei és persze a hasznai. Rossz évjáratba estem, amikor végeztem, a ’70-es évek elején, viszonylag nagyszámú regáti, főleg olténiai munkahely került a kolozsvári műegyetemhez, és Târgu Jiu-ba kerültem, ott három évet lehúztam. Ez a három év persze, hogy felejthetetlen, mert fiatal voltam, sikerült helytállnom és súlyos negatív következmények nélkül megéltem ezt.
Az ottaniak milyenek voltak? A barátok, a kollégák?
Kétfélék voltak: a barátok és kollégák, akik nagyrészt hozzám hasonló módon máshonnan kerültek oda, illetve további csoportosítási szempont szerint: erdélyiek és regátiak. A helyiekkel nem volt semmi baj, kézenfekvő összehasonlítani, hogy az erdélyiek ilyenek, az oltyánok olyanok. Ezek sztereotípiák, nagyjából érvényesek is, a lényeg az, hogy nagyon melegszívű, jó emberek voltak.
A kollégák, máshonnan odahelyezettek, hozzám hasonlóan fiatalok voltak, és osztoztunk mindannyian az élet felfedezésének kalandjaiban, tehát hozzájuk is baráti érzelmek kötnek, nagyritkán találkozunk, telefonon beszélünk, természetesen hazamentek a legtöbben a szülőhelyükre.
További nagyon érdekes szempont az, hogy az erdélyi civilizáció más múltra tekint vissza, mint a moldvai-havasalföldi, és ennek részesei, örökösei vagyunk, az erdélyiek mindannyian, magyarok, románok, szászok, és ha Erdélyben élve mi érzékeljük a feszültségeket, ott nagy élmény volt felismerni, hogy amazokkal szemben egy anyagból vagyunk gyúrva, és ott nagyon erős szolidaritások, testvéri kapcsolatok kötődtek, szintén erdélyi, de román fiúkkal, lányokkal, akikkel oda lekerültünk.
Tehát otthonosan érezte magát. Ennek mi a magyarázata, a titka?
Egyfelől bizonyára a családban kapott neveltetés, ahol persze, hogy minket az örökölt identitásunkban megerősítettek, de mégis nem kimondottan, mert erre nem volt alkalom, hogy a szánkba rágják a szüleink, mégis valószínűleg olyan légkörben nevelődtünk, hogy a Kárpátokon túlra kerülve, az idegen kulturális környezetben nem a különbségekre figyeltem, hanem arra, ami emberileg mindenkiben közös. Ugyanazon erkölcsi értékek érvényesek mindenütt, és hát mindenütt van kultúra, számomra nagyon izgalmas volt a Regátnak és azon belül Olténiának a hagyományos kultúrája, a népi kultúra, a népzene.
Ez egy archaikus, kevésbé urbanizálódott világ volt, éppen ezért sokkal tisztábban maradt meg ott sok kulturális jelenség. Úgyhogy eleve nyitottan kommunikáltam azokkal az emberekkel, akiknek pedig nem volt külön viselkedési kódja a máshonnan jöttek számára. Ha kívülről jön valaki, és a kód szerint helytáll, tisztességes, jó cimbora, satöbbi, akkor ugyanúgy befogadják, mint saját osztálytársukat vagy unokatestvérüket. És ez az erdélyi magyarnak meglepő, olyannyira, hogy volt, aki ettől annyira elvesztette a fejét, hogy hagyta magát beszippantani, beolvadni, ami emberileg végülis érthető.
Mert nagy az esélye annak, hogy bekövetkezik?
Ez technika kérdése is. Saját beilleszkedési technikám alakult ki, nem tudatosan, de egy-két év után felismertem, hiszen néhány év során egész más országrészekre is eljutottam. A gyakornoki éveimet Gorj megyében töltöttem, utána fél év katonaság következett, majd Dobrudzsába kerültem, ahol szinte két évet töltöttem. Aztán ismét Olténia, de már a műemlékvédelem keretében, egy másik régiójában. Utána elkerültem egy vízierőmű építőtelepére, tehát volt egy kis intermezzo a Bihari havasokban, de azután jött a rendszerváltás, és ismét Bukarestbe kerültem, a kulturális minisztériumba.
Tehát kiderült: ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a fejét és az identitását, jó úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogyan végül is nálam ez kialakult, fontos, hogy legyen egy lakás, ahová bezárkózhatok, ott meglegyenek a könyveim és a zenéim. Ez a kettő nagyon fontos. Az első években megadatott az, ami később már nem, mert most már elönt az olvasnivaló, de akkoriban program szerint olvastam, például minden elérhető Illyés Gyulát, minden elérhető Vörösmartyt, néhány éven át futotta az időmből.
Ahogy megérkeztem valahová, nem tétováztam, hamar végigjártam a múzeumokat, a műemlékeiket, és pár hónap után jobban ismertem a régiót, mint ők maguk. Sohasem voltak identitászavaraim, és mindig magától értetődő volt, hogy én itt tulajdonképpen száműzetésben vagyok, mint Mikes. Ő akár lehetett volna minta is, de annyira nem ismertem akkor, utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen ugyanazon gondolkodásmód működött bennem is, mert ő, ha már Rodostóban kellett élnie, nem sopánkodott, hanem körülnézett, hogy hogyan is élnek azok az örmények, törökök, görögök. Minden jó kommunikációnak az a titka, hogy kíváncsian és tisztelettel közeledjünk egymáshoz.
Ön kolozsvári, mégis Vásárhelyen beszélgetünk.
A magyarázat az, hogy általában nem az történik, amit az ember tervez. Persze, fontos, hogy mit akarsz és mit szeretnél, végül is a végső cél, hogy jól érezd magad és ne szenvedéssel teljen az életed. Ha rosszul érzed magad, akkor vagy a körülményeken változtass vagy magadon.
Csortán Ferenc (1947, Kolozsvár)
Építészettörténész, műemlékvédelmi szakember. 1971-ben diplomázik a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, ezt követően mérnökgyakornok Tg. Jiuban (1971–74), a Műemlékvédelmi Hivatal (1975–78), majd a krajovai Electroputere gyár beruházási osztályának munkatársa (1978–87), műszaki ellenőr a Dregan-völgyi vízierőmű építőtelepén (1987–90).
A rendszerváltás után 1990–95 között a Művelődésügyi Minisztérium Kisebbségi Igazgatóságának tanácsosa, majd igazgatója. Jelenleg a Maros megyei Művelődés-, Vallásügyi és Nemzeti Örökségvédelmi Igazgatóság műemlékvédelmi tanácsosa. Kutatási területe a közép-európai nemzeti kisebbségek művelődéstörténete, szociológiája, amelyhez kapcsolódóan számos írása jelent és jelenik meg hazai és külföldi lapokban, szakfolyóiratokban.
Kézenfekvő volt, hogy Kolozsvárról elindulva valaha Kolozsvárra érkezzem vissza, de akkor amikor családi okokból hirtelen sürgőssé vált eljönni Bukarestből, Maros megyébe jöttünk, a feleségemnek Szovátán ajánlottak fel állást, elfogadtuk, ott lakást vásároltunk, én Vásárhelyen találtam állást, ingáztam naponta, majd egy év után a feleségemnek új állást találtunk Marosvásárhelyen.
Nem nehezebb Vásárhelyre sem begyökerezni és beilleszkedni, mint máshová, nagyon érdekes kihívás, nem volt ismeretlen a számomra, de azért kiderült, hogy igen kevésbé ismertem és értettem, tehát ötödik-hatodik éve tanulom a várost, egyes dolgok vonzanak, mások taszítanak, a mérleg pozitív. Jól érzem magam a bőrömben és ebben a világban, amely, hála Istennek, kinyílt, és a kerítésen túl Bécs van és Strasbourg van.
Otthon vagyok a világban mindenütt, a természetben, mert szeretem a fákat, a virágokat, a bogarakat, a csillagokat a fejünk felett, és ugyanennyire otthon érzem magam az emberek között is, a falvak, városok, utak és épületek világában, amelyek mind emberek épületei, emberek igényelték és építették, laktak benne, és persze, hogy megállapítom, hogy ezt az épületet nem szeretik a mostani birtokosai, vagy a másiknak szerencséje volt, mert jó helyre született, figyel a tulajdonára.
Szinkrontolmácsként is ismert, sok helyre hívják.
A rendszerváltás után kiderült, hogy kellőképpen fel vagyok készülve a szinkrontolmácsolásra. Botcsinálta szinkrontolmácsként kezdtem, olyan helyzetbe jutottam, hogy magyarországi kortárs művészek kiállításának szervezésekor engem bíztak meg, hogy segítsek, legyek tolmácsuk, idegenvezetőjük, a kiállításmegnyitón is fordítottam, és nagyon jól végeztem ezt, azután egyre több ilyen alkalom volt.
Mind többször derült ki, hogy képes vagyok erre; az elején lámpalázzal, most már nagy rutinnal csinálom, angolból is, és néha, témától függően, még franciából is. Bátran kell csinálni, gyakorlat kell hozzá, a felismeréshez is, hogy mire kell a hangsúlyt fektetni, mert csak akkor lehet fordítani valamit, ha értem, amiről szó van. Nem elég egy általános szókincs, ha annak a szakmának nem ismerem a fogalmait.
Szerencsénkre a rendezvények zöménél elegendő egy olyan szókincs, mint egy jó napilapban megjelenő cikkben arról a témáról. Például amilyenek a Színképben vannak a mai csillagászat vívmányairól, klónozásról, erről-arról, világos, hogy a műveltebb olvasó számára. Tehát ezen a szinten, mondhatni, bármilyen témáról tudunk fordítani, ritka az, amikor a monetáris politika vagy az AIDS-kezelés a téma, ehhez valóban már olyan ember kellene, akinek ez a szakmája.
A szinkrontolmácskodást szeretem, mert tudom, hogy hasznos, mert sikerélményt nyújt és egy kicsi pénzt is hoz a házhoz. Ezen kívül információt kapok, nagyon gyakran olyanok a témák, amelyek aktuálisak, és nem árt, ha egy kicsit megfürdetem magam azokban az ismeretekben. Pláne most, hogy korosodom, kell használnom az agyamat, és ez agytorna is.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bírság kétnyelvű táblák miatt
Újabb, ezúttal 6 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a közlekedésrendészet Csíkszereda polgármesterére olyan kétnyelvű forgalmi táblák kihelyezése miatt, amelyeken a magyar felirat a román előtt szerepel. A városháza fellebbezett, és a bírósági végzésig nem távolítja el a táblákat.
Zsögöd – Jigodin, Központ – Centru, Csíksomlyó – Șumuleu, Minden irányba – Toate direcțiile. Ezek a feliratok szerepelnek azokon az irányjelző forgalmi táblákon, amelyek zavarták a Csíkszeredán nemrég átutazó Victor Socaciu Maros megyei szociáldemokrata párti képviselőt, és amelyek interpellációra késztették őt a parlamentben. A PSD-s honatya arra szólította fel a Közigazgatási és Belügyminisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a törvényesség visszaállítása érdekében.
A minisztérium másfél hónappal később, augusztusban 1260 lejre bírságolta meg Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, és felszólította, harminc napon belül távolítsa el a csíkszeredai törvényszék, valamint a Márton Áron Gimnázium épülete előtt álló táblákat – magyarázza a Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip. Erre azonban nem került sor, így a rendőrség újból megbírságolta az elöljárót – ezúttal 6000 lejre.
A csíkszeredai városháza viszont már az augusztusban kirótt büntetés ellen fellebbezett a bíróságon. Antal Attila alpolgármester a Hargita Népének azt mondta, bírósági döntés még nem született, így az ügy függőben van. Így amíg a taláros testület nem hoz ítéletet, az egyébként már három évvel ezelőtt kihelyezett táblák a helyükön maradnak.
Mihály László. Hargita Népe (Csíkszereda)

Megbírságolták Csíkszereda polgármesterét
A közlekedésrendészet másodízben bírságolta meg Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert, mivel megtagadta olyan irányjelző táblák lecserélését, amelyeken előbb magyarul, majd románul szerepelt a felirat.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, hogy a táblák a Hargita Megyei Törvényszék előtt és a Márton Áron Gimnázium közelében állnak. Az első, augusztusban kiszabott bírság 1260 lejes volt, ugyanakkor figyelmeztették a polgármestert, hogy 30 napon belül távolítsa el a táblákat. A polgármester nem tartotta be a határidőt, ezért a rendőrség kedden ismét megbüntette, ezúttal 6000 lejre.
Antal Attila alpolgármester, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta: a bírságok ellen óvást nyújtottak be a bíróságon, a táblákat pedig addig nem szerelik le, amíg a bíróság nem dönt az ügyben. A táblákat három éve helyezték el, és „meglepő, hogy csak most lett belőle probléma”.
Az irányjelző táblák szabályellenességét Victor Socaciu Maros megyei szocdem képviselő jelezte, aki két és fél hónappal ezelőtt átutazott a városon, majd június végén interpellált a parlamentben. Socaciu kérte, hogy a Közigazgatási és Belügyminisztérium intézkedjen a törvényesség helyreállítása érdekében. A Belügyminisztérium azonnal válaszolt a parlamenti képviselő interpellációjára, és megbírságolta a csíkszeredai polgármestert, egyben kérte a kifogásolt útjelző táblák azonnali lecserélését.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)