Őrizetbe vették Adrian Sarbut, Románia első sajtómágnását
Sarbut kedden rendőrök vitték kihallgatásra a legfőbb ügyészségre, amely várhatóan előzetes letartóztatását is kezdeményezni fogja.
Sarbut adócsalásra, sikkasztásra és pénzmosásra való felbujtással gyanúsítják.
Állítólag fantomcégek tucatjait hozta létre olyan „vállalkozók" nevében, akiknek semmi közük a médiához, hogy az általa vezetett sajtótrösztnél dolgozó újságírókat a fantomcégeken keresztül szerzői jogi szerződésekkel fizesse, ahelyett, hogy alkalmazná őket.
Sarbu politikai leszámolásnak minősítette őrizetbe vételét, amely mögött szerinte Victor Ponta kormányfő áll.
MTI
Erdély.ma

Megtanultam leszámolni az illúzióimmal
Életműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.
Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás?
Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza.
Hogyan készült a kiáltvány?
December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem.
Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában?
A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják.
Mikor szállt ki a politikából és miért?
Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is.
2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget?
Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene.
Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre.
Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt.
Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével?
Az az érzésem, erre nincs recept.
Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét?
Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől.
Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét?
Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni.
Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban?
Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet.
Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást?
A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot.
Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől.
A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes elnevezésének jogi alapjára kíváncsi Dan Tănasă
Dan Tănasă ezúttal a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnökeként küldte a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek címzett levelét, amelyben arra kér magyarázatot, hogy mi a törvényes alapja annak, hogy az együttes ezen a néven működik.
A feljelentéseiről jól ismert Dan Tănasă a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes elnevezéséről kért magyarázatot a hivatásos néptáncegyütteshez elküldött levelében. Már a válasz is elkészült, amelyből kiderül, hogy a törvény szerint az intézmény létrehozásának és névadásának jogát is a fenntartó helyi önkormányzat gyakorolja.
A levélíró a 2013. évi 192-es csíkszeredai helyi önkormányzati határozatra hivatkozik, amelyben megnevezésként az együttes neve románul és magyarul is megjelenik.
A válasz már elkészült, és a törvényes határidőn belül továbbítják is – közölte érdeklődésünkre Füleki Zoltán, az intézmény igazgatóhelyettese. „A törvény kötelez a válaszadásra, mi betartjuk a törvényt, megválaszoljuk Dan Tănasă kérdését. Az intézmény-létrehozási jogkört a fenntartó gyakorolja, és a névadás is hozzá tartozik. Amikor a csíkszeredai helyi önkormányzat 1999-ben átvette a megyétől az együttest, akkor az Hargita Állami Székely Népi Együttes nevet viselte (románul Ansamblul Secuiesc de Stat Harghita). A fenntartó önkormányzat jogosan kifogásolta, hogy ha már állami pénzt nem kap az együttes, akkor ne legyen ez a neve” – elevenítette fel Füleki.
Hozzátette, valamilyen formában meg kellett különböztetni azt, hogy egy hivatásos vagy amatőr együttesről van szó, ezt a névnek is kellett sugallnia. A 2000. évi 39-es önkormányzati határozattal módosult a név, így lett a mostani elnevezés, románul Ansamblul Secuiesc Național Harghita Miercurea Ciuc. „Természetesen ha Dan Tănasă úr kérne ebből a határozatból másolatot is, akkor ugyancsak a 2001. évi 444-es törvény értelmében – amely előírja, hogy a fénymásolási költséget az igénylőnek kell állnia – ezeket akkor küldjük el neki, ha kifizette azt a díjat, mert betartjuk a törvényt” – magyarázta az igazgatóhelyettes.
Füleki Zoltán személyes véleménye szerint Dan Tănasă továbbra is végzi a megbízott feladatát Kovászna, Hargita, Maros megyében: zászlókat fotóz, önkormányzati intézmények elnevezésével, épületek, hivatalok feliratozásával foglalkozik. „Ez is bizonyítja azt, hogy bizonyos köröknek nem szent semmi, sem kultúra, sem egyház Keresik a kákán a csomót” – vélekedett. Az igazgatóhelyettes megjegyezte, amikor az együttes 2000-től kezdődően több világkiállításon, Hannoverben, Zaragozában, Sanghajban, majd Koreában képviselte Romániát, senkinek, még a szerződést aláíró külügyminisztériumnak sem volt kifogása a névvel kapcsolatosan. „Örvendünk, hogy Dan Tănasă felfigyelt a megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünneplő együttesre, de jobban szeretnénk, ha a tevékenységünkkel, és nem a nevünkkel foglalkozna” – mondta Füleki.
A prefektust is támadta
Dan Tanasă korábban Hargita megye prefektusát, Jean Adrian Andrei-t sorozatos törvényszegésekben való közreműködéssel vádolta meg, és a magyar revizionizmus támogatójának nevezte, a Köztisztviselők Országos Ügynökségéhez eljuttatott panaszában pedig leváltását kérte. A magas rangú köztisztviselők országos ügynökségének fegyelmi bizottsága meghallgatta a prefektust, de nem talált törvénysértést. A feljelentőnek tavaly tavasszal küldtük el az üggyel kapcsolatos kérdéseinket, de ezekre nem válaszolt.
Székelyhon.ro

Apróka eszponka
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket. Jómagam magyartanár lévén, a helyi iskolában kaptam heti 18 magyarórát, akkor 62 gyereket taníthattam. A párom, Neagu Adrián, a magyar házban foglalkozott a gyerekekkel. Írásaim az elmúlt kilenc esztendőnkről szólnak, a magyar nyelvű oktatáson innen és túl tények és hangulatfoszlányok. Mindennek van valami utánozhatatlan ölelése: a nyers és természetes őszinteség. Hiszen ez a frumószai csángó emberek, asszonyok és gyerekek megváltoztathatatlan erőssége.
Ma egy lóra gondolok…
Iskolából jövet ma délben két csoport gyermekkel útban hazafele megláttunk egy szekeret félig a sáncba csúszva, melyet a ló tartott.
Egyszerre hangos, éles ostorcsattogást hallottam. Jött a gazda. Dühösen. Közeledett a lóhoz.
Megfordultam, a mögöttem levő gyerekeket magam elé engedtem. Összekeveredtek. Nem volt már csoport, nyelv, különbség, párba rendeződtek semmi perc alatt.
A gazda elérte a lovát, ütötte, csapta, verte, mi meg mentünk előre. Fülemre tettem a kezem, s közben reménykedtem, hogy egy gyerek sem fordul meg, nem ad hangot, nem áll szembe a gazdával.
Vagy tíz lépés után elviharzott a szekér. Porzott az út, a ló háta és a mi lelkünk. A gyerekek előttem valamikor megfogták egymás kezét… Én is leengedtem a fülemről az enyémet valamikor.
Nem szóltunk semmit, nem fordultak meg. Hallottam a beszédjüket. Hangjuk erősödésével engedték el egymás kezét.
Hirtelen eszembe jutott János. Van annak hét éve, hogy az akkori ötödikeseknek feltettem a kérdést magyarórán: mi a kedvenc állatuk?
János válaszolt:
– Egy lú volt.
– Hogy érted, hogy volt? – kérdeztem értetlenül.
– A tegnap apám megütte a fejszivel – mondta.
(Értsd: megölte.)
S én akkor is azt hittem, hogy szétnyílik a föld alattam. Akár csak ma…
(2014. március 24.)
Kecskésék
Alig fél éves volt a lányunk, amikor májusi délelőttökön szerettem babakocsiban altatni, kint a kertben. Olyankor énekeltem neki, lelkem teljes nyugalmával ringatva őt a tiszta levegőn.
Tartott is ez az idill vagy egy hetet, mikor a szomszédba beköltözött egy család sok kecskével, lóval, tehénnel, mindezek gidáival, csitkójával, bornyával és vagy három fiúgyermekkel. Így amikor kislányom szempillái épp leereszkedtek volna az álom súlya alatt, akkor ott a szomszédban mindig bődületes zajongásba kezdtek. Hol a kecskéket hajtották, hol veszekedtek, de legtöbbször csak úgy, egyszerűen összeverekedtek. Ilyenkor aztán bőgött a kecske, visított a gyermek, ordított az anya, s oda lett a mi összes álommanónk.
A gyerekek mindig mocskosak voltak, hangosak és fegyelmezetlenek. Én meg ideges, zavart és mérges.
Egy hétig ment ez így, mikor kitaláltam, hogy játékokat gyűjtök össze a fiúknak, hátha csendesebbek lesznek, ha nem csak a kecskékkel játszhatnak. Nagy bőszen és lendülettel kiáltottam az egyik fiúnak, hogy jöjjön a kerítéshez, mert adnék valamit. Haragudtam a zaj miatt, így összehúzott szemöldökkel néztem rá. S találkozott a tekintetem egy gyönyörű kék gyerekszempárral. Kíváncsiság és gyengédség bársonya záródott benne, s egyből legyőzte az én hideg szikráimat. Abban a percben megszégyelltem magam, hiszen tulajdonképpen három fiúcskára haragudtam, akik épp játszottak.
Közben eltelt az az egy hónap, jött a nyári vakáció, s mire mi ősszel visszatértünk Moldvába, már az úton túl, velünk szemben laktak. Akkor kezdett a lányunk tejet inni, s tudtam, hogy az anyatej után a kecsketej a legajánlatosabb. Nem volt közelben más kecske, hát átmentem hozzuk, s kértem kecsketejet, próbából, hogy lám, megissza-e életünk értelme? S itta, pont úgy, mint az anyatejet, így hát tőlük vásároltuk ezentúl, ami rendszeres kommunikációt igényelt.
Időközben a fiúkat is beíratták az iskolába, s egyszer csak jöttek, hogy ők járnának magyar órára.
Mondom én, hogy de ők ortodoxok, mire jó az nekik, mire mondják ők, mert szeretnék. Hiperaktív, olvasási nehézségekkel küzdő ortodox gyerekek, akik mindig jelen vannak az óráinkon.
A tegnap nagy lapra rajzoltak. A nagyobbik kecskés fiú nagy, színes virágokat rajzolt. Ott kuporogtam mellette a földön, néztem, ahogy születnek a virágai. Tekintetünk hirtelen összeér, ugyanaz a nyitott, tiszta és mosolygós pillantás, amivel akkor, ott, a két évvel ezelőtti májusi délelőttön megszelídített.
– Nem van baj! – mondja, s rajzol tovább…
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
Köszönöm.
(2014. május 28.)
A sósvízbe merített sajt meséje
Frumószán a mezőn átal, a kanyargós utakon túl, egy ösvényen felfele az erdő szélétől egy kicsit bennebb, van egy sósvizű kút. Egy óriási gyöngyszemre hasonlító kerekség a földben, ami tömény sósvizet tart öblében.
Annyira sós az a víz, hogy a falusiak körében szokás a disznó húsát elmeríteni az onnan hozott vízbe, hogy jó sokáig eltartson.
Nekem is van ebből a kútból mindig vizem. Vasárnaponként használom.
A piacról veszek házi kecske-, juh- vagy tehéntejből készült sajtot. Itthon kockákra vágom, egy tálkányi sósvízbe teszem 8-10 percre. Lecsepegtetem és készen is van telemea.
Aki nem hiszi, járjon utána, asztalunkon megtalálja.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Elsüllyesztett világ a csíkszeredai színpadon
Megfeneklett sorsú, a társadalom peremére szorult emberekről szól a Csíki Játékszín soron következő bemutatója, amelyet február 27-én 19 órától tekinthet meg a közönség.
„Gorkij Éjjeli menedékhely című műve egy létfilozófiai szimfónia, amely az emberi természetről sokrétegűen és nagyon mélyen beszél” – fogalmazott Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója a bemutató apropóján tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az előadásban majdnem az egész társulat játszik. A produkció rendezője Victor Ioan Frunză, aki ötödik alkalommal dolgozik a csíki társulattal.
„Ez az előadás vizsga a társulat tagjai számára is és számomra is különösen nehéz próbálkozás. A szerző szociális témát dolgoz fel, amely az aktualitásán keresztül megmutatja, hogy az emberek nem tanulnak a múltbéli tapasztalatokból, és bár nem könnyen emészthető a szöveg, remélem, vad szépsége megérinti a nézőket” – mondta el Frunză.
Gorkij 1902-ben írt művének eredeti címe A mélyben, így Adriana Grand, az előadás díszlet- és jelmeztervezője egyfajta elsüllyesztett világot próbált megjeleníteni. „Mivel a színpadon felemelt tér van, valamilyen formában megpróbáltuk megjeleníteni ezt a süllyedést, ezt a bezártságot” – hangzott el.
Az előadásban Szatyin szerepében Kozma Attila látható, aki a munkafolyamatról beszélt. „Nagyon fontos – és kicsit furcsa is volt, hogy betartsuk azokat az instrukciókat is, amelyeket a szerző odaírt. A szöveghűség is lényeges, még a pontozásokat is be kell tartanunk, mert mindegyik egyfajta logikai egységet jelent. Bizonyos szempontból újra kellett tanulni ezt a fajta játékmódot” – mondta a színész.
Szabó Enikő szerint – aki Vaszilisza Karpovnát alakítja – az előadásban látható (menedék)hely szimbolikus. „Mindig foglalkoztatott, hogy hol is van ez a hely. De bárhol lehetne, ahol együtt vannak egyívású emberek” – fogalmazott a színésznő.
Gorkij szereplői Kosztiljov menhelyében kilátástalan társbérletben tengődnek, összezárva. Egy furcsa vándor érkezik közéjük, Luka. Az élet értelmét elveszettnek látó lakókkal ellentétben ő az emberi értékek tagadhatatlanságát vallja és sorstársai számára képes megcsillantani a reményt, mely mégis pusztító illúziónak bizonyul.
Victor Ioan Frunză magyarországi és erdélyi magyar színházaknál is számos alkalommal rendezett előadásokat. A magyar nyelvű alkotásaiért járó harminckét szakmai díj közül legfontosabbnak a magyar nyelvterület legjobb előadásáért járó, a gödöllői Stúdió- és Alternatív Színházak Fesztiválján odaítélt elismerést tartja. Több mint kétszáz előadást vitt színre, francia, német, jiddis és román nyelven is rendez, alkotásait ötvenegy hazai és külföldi szakmai díjjal jutalmazták.
A majdnem teljes társulatot felvonultató produkció díszlet-jelmeztervezője, Adriana Grand látványterveit többek között Prágában, Pozsonyban, Budapesten, Kolozsváron, Bukarestben, Temesvárott született színházi produkciókban láthatta a közönség. Grand 23 hazai és nemzetközi díj tulajdonosa, Andrei Șerban, Cătălina Buzoianu, Victor Ioan Frunză, Sanda Manu, Parászka Miklós, Tompa Gábor előadásaihoz is tervezett díszletet és jelmezeket.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Huszonhét autonómiapárti határozatot érvénytelenítettek
Hargita megyében huszonnégy önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék – közölte csütörtökön Jean-Adrian Andrei prefektus.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a megyében huszonhét önkormányzati képviselő-testület fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, valamennyi döntést a prefektus megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, és a törvényszék huszonnégy esetben fogadta el a prefektus óvását. Három per még folyamatban van.
A prefektus megemlítette, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Ezeket az ügyeket most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja. Az Agerpres hírügynökség idézte a prefektus érveit, amelyeket a Hargita Megyei Törvényszék is elfogadott. Ezek szerint azért nem hozható létre a Székelyföld közigazgatási régió, mert a román alkotmány csak a község, város és megye közigazgatási egységeket sorolja fel. Az a kérés, hogy a Székelyföldön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státust, abba az alkotmányos előírásba ütközik, amely szerint „Romániában a hivatalos nyelv a román”.
A prefektus megelégedéssel állapította meg, hogy az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzatok már nem fogadtak el újabb autonómiapárti határozatokat. Kijelentette ugyanakkor, hogy valamennyi ezután megszületendő határozatot is meg fog támadni a törvényszék közigazgatási részlegén.
Az SZNT kezdeményezésére eddig 45 Kovászna, Hargita és Maros megyei település önkormányzata fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.
A határozatokat több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták. Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága többször is napirendre tűzte a határozatok megvitatását. A vitát legutóbb a bizottság márciusi strasbourgi ülésére halasztották.
Székelyhon.ro

Hargita megyében 24 önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék
Hargita megyében 24 önkormányzat autonómiapárti határozatát érvénytelenítette a törvényszék – közölte csütörtökön a Jean-Adrian Andrei, a megye prefektusa.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a megyében 27 önkormányzati testület fogadta el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, valamennyi döntést a prefektus megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, és a törvényszék 24 esetben fogadta el a prefektus óvását. Három per még folyamatban van. A prefektus azt is megemlítette, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Ezeket az ügyeket most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja. Az Agerpres hírügynökség idézte a prefektus érveit, amelyeket a Hargita Megyei Törvényszék is elfogadott. Ezek szerint azért nem hozható létre a Székelyföld közigazgatási régió, mert a román alkotmány csak a község, város és megye közigazgatási egységeket sorolja fel. Az a kérés, hogy a Székelyföldön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státust abba az alkotmányos előírásba ütközik, amely szerint „Romániában a hivatalos nyelv a román”.
A prefektus megelégedéssel állapította meg, hogy az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzatok már nem fogadtak el újabb autonómiapárti határozatokat. Kijelentette ugyanakkor, hogy valamennyi ezután megszületendő határozatot is meg fog támadni a törvényszék közigazgatási részlegén. Az SZNT kezdeményezésére eddig 45 Kovászna, Hargita és Maros megyei település önkormányzata fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.
A határozatokat több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták. Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága, többször is napirendre tűzte a határozatok megvitatását. A vitát legutóbb a bizottság márciusi strasbourgi ülésére halasztották.
erdon.ro

Sike Lajos: A mi bukaresti emberünk
Tegnap, február 20-án 88 esztendős korában elhunyt dr. Czédly József közgazdász, a bukaresti magyarság egyik huszadik századi kiemelkedő személyisége. Életútjáról, cselekedeteiről beszéljen az az 1999-es riport, amit Sike Lajos írt róla a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni sorozata 3000. – ünnepi – lapszámába. Az írás szövegén nem változtattunk, csupán az ünnepi számra vonatkozó befejező mondatot hagytuk el.
Jó két éve a szenzáció erejével hatott, hogy Bukarestbe magyar alprefektust nevezett ki a kormány. Akkor minden valamirevaló lap írt róla, azóta csönd. Czédly József végzi a dolgát. Hogy miként, ez az alábbiakban kiderülhet. Előbb lássuk a pályát, mely őt ide röpítette. Röpítette? Ez is mindjárt tisztázódik. Bevezetésként még annyit: Czédly József, a Duna-csatornát kétszer megjárt magyar jogász és közgazdász nem is olyan rég inkább hitte volna – ha mondják –, hogy a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban lesz polgármester, mint Bukarestben alprefektus, vagyis a kormány második képviselője!
Először 48-ért, utána 56-ért vitték… vízre!
A hazai “fényes szellők” nemzedékéhez tartozik. 1948-ban végezte a kolozsvári Bolyai Egyetem jog- és jogtudományi karát. Nem csak ő, sokan hitték akkor, hogy lesz ebben az országban valamilyen demokrácia. Bár már akkor… De ne vágjunk a dolgok elébe. Több kínálat közül Bukarestet választotta, többnyire azzal az indokkal, hogy két- három év alatt itt tökéletesen megtanul románul. Aztán egy életre itt ragadt, leszámítva a kényszerű kitérőket. A Magyar Népi Szövetség dokumentációs osztályát vezette. (Nem akárki, Kacsó Sándor volt akkor a szövetség elnöke). Két év múlva, 1950 nyarán, mint sok magyar értelmiségit, őt is a Duna–Fekete-tenger csatorna építőtelepére hurcolták. Mi volt a bűne? Még egyetemistaként ellenezte, hogy a Bolyait és a Babest egyesítsék. Többen már akkor sejtették: nem lesz az ilyen egyesítéseknek jó vége! És igazuk volt. De meg azt is felrótták neki, hogy a Magyar Népi Szövetségnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján belejavított az ünnepi irányelvekbe, melynek “fent” megszerkesztett változatában több szó esett a “felszabadító szovjet hadsereg” dicsőítéséről, mint az egész 48- ról, benne Petőfiről, Kossuthról és a többiekről.
– A sors kiszámíthatatlansága, de számomra mégis kedvező alakulása okán három év múlva innen rövidebb időre a szászmedgyesi edénygyárhoz, majd a Földművelésügyi Minisztériumba kerültem!
– Jól értettem: a Duna-csatornától mindjárt fel a minisztériumba? A mélyből a csúcsra? Mit “követett” el?
– Volt a csatornánál egy nagyszerű román- zsidó ember. Haimer Samuila, az építkezések helyettes-főmérnöke, aki felfedezte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, hanem a munkaszervezéshez is. Megszerveztem és rendszerbe foglaltam a föld elszállítását. Ez annyira tetszett neki, hogy 1953- ban Medgyesről mindjárt felhozott Bukarestbe. Először a Földművelésügyi Minisztérium beruházási, majd a talajjavítási főigazgatóságán dolgoztam. Aztán 56-ban megint zuhantam, ha csak pár hónapra is, ismét vízre kerültem. A minisztériumban is külön gyűlésen kellett elítélni a pesti “ellenforradalmat”. Engem is megkértek, mondjam el véleményemet, hisz magyar vagyok, jobban ismerhetem a dolgokat! El is mondtam, hogy nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy a romániai lapok írják, s nem is volt olyan nagyon ellenforradalom! A következmény nem maradt el. Örülhettem, hogy végül csak néhány hónapig kellett dolgoznom a borceai rizstelep építésénél. Az ottani igazgató szintén felismerte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, és visszahozott Bukarestbe a Földművelésügyi Minisztérium egyik vállalatához, ahonnan 67-ben megint bekerültem a minisztériumhoz. Ott dolgoztam a talajjavítási osztályon egészen 1991-ig, nyugdíjazásomig. Már nyugdíjasként hívtak az RMDSZ gazdasági igazgatóságára. Sokkal többen mondják: “derék magyar”, mint “nyavalyás bozgor”
1992-ben három RMDSZ-képviselő jutott be a 72 tagú bukaresti tanácsba, köztük Czédly József. Valljuk be, ez messze jobb eredmény, mint amennyi a fővárosban élő magyarok számából következne. Mint ahogy az sem csekélység, hogy a “legpénzesebb” posztra, vagyis az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki székébe Czédly Józsefet emelték. Ez aztán megpecsételte hősünk további sorsát, mert négy év alatt a helyi közigazgatás pénzügyi-gazdasági ügyeinek intézésében olyan tapasztalatra tett szert, hogy 1996 őszén, amikor az RMDSZ a választási eredmények jóvoltából kormányzati tényező lett, és a helyek elosztásánál az is felmerült, hogy legyen Bukarestben is egy magyar alprefektus, egyből rámutattak!
– Hány alprefektusa van a fővárosnak?
– Csak kettő! Én, mondanom sem kell, pénzügyi-gazdasági problémákkal foglalkozom és a földtörvény alkalmazásával.
– Tehát a magyar alprefektus “földet osztogat” Bukarestben! Hogy nyeli ezt le a főváros abszolút többségi lakossága?
– Elég jól elviseli. Mondhatom, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Ma már jóval többen mondják nekem, hogy “derék magyar”, mint azt, hogy “nyavalyás bozgor”. Ez utóbbit is mindössze háromszor- négyszer vágták a fejemhez, olyanok, akiknek kérését nem tudtam teljesíteni, mert nem volt törvényes. De többen visszajöttek gratulálni, akiknek már rég elfelejtett ügyét, még 1991-ben vagy 92-ben letett kérvényét kedvezően válaszoltam meg, köztük több korábban elfektetett kérést. Volt, aki nem győzött hálálkodni: tudtam, hogy a magyarok rendes emberek és megoldják az ügyemet… Az igazsághoz tartozik, hogy én bevezettem a számítógépes nyilvántartást, minden adatot, kérvényt, ügyet számítógépre tettem (korábban nem volt ilyen), s ezzel hihetetlenül felgyorsult az ügyvitel és ügyintézés, szerintem mintegy tízszeresére, amit érzékelnek az emberek is. Ez nagyon jó, mert híre ment, hogy előnyösen változtak a dolgok.
– Milyen földek visszaadásáról van szó a fővárosban?
– Azokról a bizonyos beltelkekről, amelyeket önkényesen elvettek tulajdonosaiktól. Ahová blokkot építettek, azt nem adják vissza, hisz az átment azok nevére, akik az állami tömbházat megvásárolták, az egykori telektulajdonos kárpótlásáról egy új törvénynek kell gondoskodnia. Ám a beépítetlen telkek vagy az egykori kertes házak szabad területe visszajár. És vissza is igénylik sokan, köztük azok is, akik évtizedek óta külföldön élnek, de nem mondtak le román állampolgárságukról, hisz Bukarestben egy jobb telek komoly vagyont jelent. Eddig közel 40 ezer telekvisszajuttatási kérvényt írtam alá, bíráltam el kedvezően.
“Én, Kovács Sorin bukaresti születésű lakos…”
– Furdal a kíváncsiság: hány lehet ebből a negyvenezerből a szerencsés magyar? Hisz ismeretes, hogy Bukarestnek jelentős magyar iparos- és kereskedőrétege volt már a századfordulón. A későbbi építők, de még a székely cselédlányok közül is többen letelepedtek, ide nősültek, mentek férjhez és jelentős vagyont hagytak utódaikra!
– Csak következtetni tudok, mert ilyenféle statisztikát már hivatalom miatt sem vezethetek. Többnyire a nevekből következtetek, meg abból is, ahogyan megszólítanak, mert sok bukaresti magyar tudja, ki vagyok, kinek a jóvoltából lettem alprefektus. A Kovács Sorin név – elég sok van ilyen – már csak a származásra utalk, pláne, ha születési helyként a fővárost nevezi meg. De a csíki, háromszéki, brassói, vásárhelyi, szatmári születésű Kovács, Szabó, Szilágyi, Varga már mást is kifejez, kifejezhet. A kérdésre válaszolva, becslésem szerint, a negyvenezer közül 200-250 a szerencsés magyar, aki visszakapta egykor elvett bukaresti telkét.
Ez nem lebecsülendő szám, még akkor sem, ha ezek a visszajuttatott telkek nem a Diadalív környékén, és nem is a történelmi városmagban, hanem inkább a kertes külvárosokban találhatók. Mint minden metropolisban, az ilyen csöndesebb helyek akkor értékelődnek fel igazán, amikor a módosabb polgárok kihúzódnak az egyre zsúfoltabb és lármásabb belvárosból. Kérdésemre az alprefektus úr (domnu subprefect) csökkenő bukaresti magyarságról beszél, jó, ha tízezren vallják még magukat magyarnak. Többen megkeresik ügyes- bajos problémáikkal. Csaknem rendszeresen találkozik velük fogadónapjai alkalmával is. Ha tud, ha erre törvényes lehetőség van, segít rajtuk, úgyis, hogy tanácsot ad, mit ne csináljanak!
– Csakugyan, mit ne csináljanak?
– Az ügyvédek beleviszik őket olyan ügyekbe is, amelyeket még nem lehet a törvény által orvosolni. Például, amint említettem, a blokkal beépített telek nem jár vissza, még kárpótlást sem adnak érte. Mégis egyes ügyvédek jó pénzért vállalják, hogy “visszaszerzik”. Beindítják a pert, aztán nem lesz semmi. Persze, az ilyesmitől mindenkit óvok.
– A magyar vállalkozók, akik Bukarestben szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni, meg- megkeresik?
– Nem sokan, de jönnek páran. A vállalkozással kapcsolatos dolgok inkább a polgármesteri hivatalra tartoznak. Akik benyitnak hozzám, főleg olyanok, akik már Erdélyben ott vannak, de szeretnének Bukarestbe is betörni, azok inkább azzal a szándékkal, hogy “mutassam már” nekik: melyik a polgármester ajtaja!… Szóval, vezessem be őket, mert ugye mifelénk egy kis ismeretség sosem árt!
Még a Ceausescu család is beadvánnyal kereste meg!
Czédly József azt a nagyobb, jelképes ajtót, a román–magyar kapcsolatok ajtaját is igyekszik a maga posztján mind tágasabbra nyitni. Nem kis része van abban, hogy magyar–román–olasz együttműködésben létrejött egy üzlet 100 trolibusz közös (Ikarusz–Ansaldo–Astra) gyártására, Bukarest számára (az összeszerelés Aradon történt). Az elegáns zöld színű trolibuszok már futnak a főváros utcáin. Az első trolit Göncz Árpád indította be a múlt nyáron, bukaresti útja alkalmával, ott volt mellette Czédly József is. További száz darabot az idén és jövőre várnak.
Végül arra kérem az alprefektust (aki az RMSZ- kiadó Transil Részvénytársaság megválasztott főkönyvvizsgálója, de másért is beugrik a szerkesztőségbe), mondjon egy- két történetet, hisz hivatali szobájába sokféle ember bekopog, sokféle kérvényt tesznek asztalára. Nem kell sokat gondolkoznia, hisz több ismert művész, közéleti személyiség, politikus vagy azok hozzátartozói eljutnak hozzá valamilyen módon, pláne, ha telket igényelnek vissza! Több nevet említett, köztük az Adrian Nastaséét, akinek apósa az ő aláírásával kapta meg egykor elvett telkének új birtoklevelét.
Akár a történelem fintorának is vehetjük, hogy a bennünket különösen gyűlölő diktátor-család két tagjának, Ioan Ceausescunk és nővérének Czédly József írta alá a birtokba való helyezéssel kapcsolatos még régebbi beadványát. Törvényesen visszajáró, öröklésből származó telekről volt szó. N.C. megfordulna a sírjában, ha megtudná: minden ellenünk elkövetett tette ellenére maradtunk annyian, hogy még Bukarest egyik fontos posztjára is jusson egy emberünk. (…)
kafe.hhrf.otg

Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Magyartanár Frumószán – Máthé Kriszta varázsráncos szeretetszoknyája
Ha Máthé Krisztát olvasod, amint a csángó hétköznapokról ír, azonnal autóba vetnéd magad, hogy meglásd, megtapasztald, megéld azt a csodát. Pedig moldvai éveik alatt sokszor a folyóból merték a vizet, gyertyával világítottak, és félméteres hóban kifogyott a tüzelőjük. Apróka leányecskájukkal sokszor hazafutottak volna abból az életből. Aztán mégis visszatértek, és otthonukká varázsolták. Máthé Kriszta titka alighanem éppen abban rejlik, amit ő maga írt le egyszer: van neki egy varázsráncos szeretetszoknyája...
Írásait – melyekből péntekenként lapunk Apróka eszponka című rovatában olvashatnak – százak megosztják, kedvelik, és a hozzászólásokban elismerés, már-már áradozás, sok szeretet és biztatás áramlik felé, meg valamiféle sóvárgás is, ami talán a leginkább annak szól, hogy minden küzdelem ellenére úgy tűnik, Kriszta a helyén van Frumószán – amire mindannyian vágyunk a saját életünkben. De idáig hosszú és göröngyös út vezetett 2006-tól. A mélységekről és magasságokról Krisztával e-mailben „beszélgettünk”.
Tíz nap alatt változott az életünk
– Magyartanár voltam Egerpatakon, Sepsiszentgyörgy mellett egy pici faluban, kemény munka volt, kezdő tanárként megfeszített tempóban okosítottunk maréknyi gyereket, hogy bejussanak a városi iskolába továbbtanulni. Két év után váratlanul behívtak Sepsiszentgyörgyre egy líceumba, nem volt kihívás. Tanév végére kezdtem azon gondolkodni, hogy az újságírói diplomámmal is kezdenem kellene valamit, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, bántott, hogy júniusban sem tudtam még az összes tanítványom nevét. Szeretetre és megbecsülésre vágytam, szabad munkára, messze a papíron előre gyártott válaszoktól. 2006. augusztus végén egy kedves kis sepsiszentgyörgyi iskolai munkaszerződéssel a zsebemben találkoztam egy régen nem látott lánnyal, aki a kosteleki életükről mesélt, a varázslatról, a munka értékéről, a szabadságról. Bőszen emlegette Hegyeli Attilát, aki összetartja a csapatot.
Aznap délután kihívtam a páromat, Neagu Adriánt, egy pizzára a városba, elmeséltem a vágyamat, hogy menjünk Csángóföldre. Ő erről úgy mesél, olyan komolysággal kezdtem a mondandómba, hogy azt hitte, el akarom hagyni. Másnap Hegyeli Attila hívott, majd találkoztunk. Hamarosan ellátogattunk Frumószára, majd felmondtam a szentgyörgyi munkaszerződésemet, és 2006. szeptember elsején szó szerint kutyástól-macskástól Frumószára költöztünk. Tíz nap alatt változott az életünk.
Teljes gyerekkoromat átölelte egy gyimesi csángó származású fiú barátsága, ismertem hát ezt a temperamentumot, ami rám várt itt Moldvában. Ismertem, szerettem, értékeltem és tudtam kezelni.
Presztízskérdést a magyarórákból!
– Nem vártam semmire, én csak azt éreztem, hogy jó lesz. Otthon tömbházban laktunk, itt egy apróka szolgálati lakást kaptunk, fával fűtött világ ez, jó erős is a melege. Egy csapathoz tartoztunk, amit Hegyeli Attila vezetett a maga utánozhatatlan módján. Én védve éreztem magam, aminek a mozgatórugója nem volt más, mintsem annak a felismerése, hogy mindenkinek nehéz, külön kihívás a moldvai magyar oktatás. Akkoriban tanártalálkozók voltak havonta, összeültünk, jókat panaszkodtunk, sírtunk, nevettünk, barátok lettünk, elosztottuk a javainkat, segítettünk egymáson. Jó volt.
A frumószai román iskolában nem örvendtek nekem. Most már pontosan értem is az okát. Én magától értetődőnek kezeltem, hogy ha jövök, akkor végzem a dolgomat, de nem kaptam bizalmat, teret ahhoz, hogy dolgozhassak. Én lassan mérgelődök, sokáig bírtam a mellékszerepet a saját életemben, aztán egyszer kiborultam, hazamentem, majd azzal a világos tervvel tértem vissza harmadnap, hogy presztízskérdést varázsolok a magyarórákból. Vagyis hogy kiemelő, felemelő legyen magyarórára járniuk a gyerekeknek. Sikerült! Így aztán lassan termem is lett, elismerést is hozott iskolán belül a kitartó és érthető mód, ahogy én tanítok.
Út a feketelistára
– 2012 tavaszán váratlanul kipenderítették Hegyeli Attilát a csángó oktatási programból. Én még gyermeknevelésin voltam, akkor másfél éves volt a leányecskánk. El sem tudtam képzelni, mit csinálhatott, azt sem értettem, miért nem áll ki a maga igaza mellett.
Gyorsan lépett színre a RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Csíkszeredából, jó szándékkal jöttek, kineveztek egy koordinátort, az egyetlent, aki vállalta, hogy Hegyeli nyomába lép(ne). Kemény munka a miénk, amit a fűtött irodákból nem lehet látni, főleg a Kárpátok másik feléről. Az új vezetőség soha nem jött ki a helyszínekre, a kommunikáció gyakorlatilag megszűnt, nem figyeltek oda ránk, úgy éreztük, értéktelennek tekintik a munkánkat. Voltunk páran, akiknek ez nem tetszett, s ennek hangot is adtunk, ez meg nekik nem tetszett.
Gyorsan kerültünk fel a feketelistára, nem csak mi ketten Adriánnal. A régi csapat két részre szakadt, egyesek alkalmazkodtak az új rendszerhez, a másik része pedig vagy harcolt, vagy szép csendben befejezte a tanévet és hazament, csömörrel, fájdalommal a szívében. Fájdalmat okoznánk a részletekkel, hogy mi lett a falujukból, hogy egyre kevesebb a gyerek, nincsenek új helyszínek, kevesebb az iskolai óraszám. Minek bántani a lelküket, minek? Persze papíron minden rendben van…
Nincs tűzifa
– Megszorítások következtek. Nem érkezett ki a frumószai tanároknak a házfenntartási támogatás, nem rendezték a ház adóját. Én nem szóltam bele sokáig, hiszen gyereknevelésin voltam, míg az első télen meg nem éreztem a csontig hatoló fagyot és annak a riasztó érzését, hogy nem lesz tűzifánk. Akkor hívtam fel az RMPSZ titkárnőjét és kiáltottam ki a lelkemet, rúgva egy jó nagyot önbecsülésemen azzal, hogy követeltem a jussunkat, a száraz tűzifát.
„Nem volt fánk, amivel tüzeljünk. Hetekig nem ’utalódott’ át a pénz, amivel venni kellett volna.
Hétköznap volt, Adrián Bákó városába ment intézkedni, Attila az iskolában volt.
Megállt egy szekér a kapunk előtt. Hosszú, havas fával volt megrakva. Kabátot, sapkát, sálat adtam a lányomra, majd az ölembe vettem és kimentünk az udvaron toporgó két ember (értsd: férfi) elé.
Mondom, hogy nincs pénzünk, nem tudunk fizetni és ígérni sem tudok semmit, így megértem, ha máshova viszik a fát. Egy szuszra mondom, valahogy túl kell esni a dolgon. Mindkettőjük gyerekei járnak magyarórára. Közben süllyednék el szégyenemben, de elvonja figyelmemet a kicsi ház tornácán árválkodó csutak. Az egyetlen fadarab, amivel rendelkezünk… Átszalad az agyamon, hogy nem voltam-e túl bátor az előbbi kijelentéssel, mi lesz, ha tényleg továbbállnak a fával?
– Majd fizetnek, mikor tudnak! – mondja foga közt az egyik ember, a másik nyitja a kaput.
– Isten fizejse! – mondom s indulok be a házba, mert nagyon hideg szél fúj, kicsi lányom orra meg nagyon piros.
Beérve a házba arra gondolok, hogy haza kéne menni. Elmenni innen, de azonnal, nem szégyenkezni. S cseng a telefon, s most is, mint annyiszor, egy épp jókor hívó keresztszülő hallgatja végig, hogy bizony olykor nem könnyű az életünk Moldvában. A beszélgetés végére megnyugszom, csendben nézem az ablakból a lerakott fákat, pár centi hó hullt már rájuk.
Megint csepegni fog a tűzben a fa, s lassan sötétedik, fel kéne vágni még…
2012 decembere
Frumósza”
Magyartanárok bolti hitellel
– A házfenntartási pénz gyakori elmaradozása miatt mindkét magyartanár bácsi hitelre vásárolt a helyi boltban. Megesett, hogy a teljes fizetést elvitte a bolt, másnap ismét hitelre vásároltunk. Akkor gondolkodtam azon, hogy haza kéne menni. Lejárt a gyereknevelési itthon töltendő időm, nem tudtam, hogy akarok-e vagy fogok-e tudni ilyen körülmények között dolgozni. Aztán betértek a csillogó szemű gyerekek a magyar házba, s nem volt szívem azt mondani nekik, hogy mennék, messze mennék innen.
Lányunk kétéves születésnapján 13 órát utaztam a kollégámmal, O. Attilával, hogy munkaszerződéssel térjünk vissza mindketten a nagy Csíkszeredából. December 7-én. Kisbusszal, vonattal, stoppal, gyalog, barátot megkérve, hogy Csicsóból hozzon be, mindennel mentünk, hogy mindkettőnknek munkája legyen legalább júniusig. Fájdalmasan megalázó volt. Mi úgy indultunk neki az útnak, hogy ha nem kapunk mindketten munkaszerződést, akkor együtt mondunk fel. Megtettük volna. Nagy összetartó erő a közös nyomor.
2012. december 8-tól mindhárman dolgoztunk, így: jómagam a támogatási háttérrel és az újonnan érkező gyereket tanítottam a magyar házban, Adrián a gyakorlati órákat végezte: bútorfestés, filmklub, internet óra, O. Attila az iskolában tanította szakképzetlen tanárként a magyart heti 18 órában, és szakképzett kémia szakosként a kémiát 6 órában. A faluban szerettek, mint mindig.
2013 nyarán O. Attila elment Frumószáról, ismét én lettem a szakképzett magyartanár a frumószai iskolában, továbbra is heti 18 órával, a magyar terem visszajárt, ismételten, kérés nélkül kaptam meg, szeretettel fogadtak.
Se villany, se víz – meséssé változtattuk az életünk
– 2013. augusztus utolsó napjaiban érkeztünk vissza Frumószára a nyári vakáció vége felé, kíváncsian vártuk az új életünket, kisleánykánk óvodába készült, én iskolába, nagy változás ez egy életben. Festeni akartunk, rendbe rakni a házat, ahogy ilyenkor szokás. Megérkeztünk, s nem volt villany, de villanyóra sem. Jeleztük az RMPSZ könyvelőjének, hogy oldják meg a dolgot, hiszen nekünk nem jár a házfenntartási pénz, így ők kellett volna a számlákat intézzék. Hazamentünk.
Szeptember 1-jén visszatértünk, de nem volt villanyóra, sem másnap, sem harmadnap, 22 napig… Se villany, se víz. De volt egy óvodába készülő lányecskánk. Az első nap rendkívüli feszültségben telt, akkor éjjel nem aludtam. Másnaptól pedig meséssé változtattuk az életünket. Nagyokat nevettünk a nagy mosdótálban fürdetett lánykánkkal a nagyszoba közepén, nevettünk az autónk akkumulátorára csatlakoztatott két pici égő mellett a vacsora alatt, megtanultunk hamar feküdni, zseblámpával a kézben olvasni az esti mesét, a Tázló patakára járni vízért. Nem tehettük rá ezt a súlyt egy pici gyerekre, ezt nem érdemli egy sem a világon. Képzeld, mosolygok, amikor ezt írom, életem egyik legnagyobb feladata volt ép ésszel kimászni ebből.
Amikor már két hete nem volt villany és víz a magyar házban, s már óvodába-iskolába jártunk, körlevelet írtam magyarországi támogatóinknak, hogy azonnal állítsák le a támogatásukat irányunkba, hiszen nem ér át a Kárpátok ezen felére a frumószai gyerekek magyar oktatására szánt támogatásuk. Hirtelen és azonnal megapadt a támogatás.
2013 őszén Adriánnak postai úton felmondtak, akkor már megkezdte a nyolcadik tanévét itt a frumószai magyar házban. Így maradtunk egy állami fizetéssel és egy RMPSZ-essel, amit én kaptam, házfenntartási pénz nem járt, de volt 100 gyerekünk, akik szerettek hozzánk járni, és volt tiszta lelkiismeretünk, nem csak papíron.
2014 júniusában közölte az RMPSZ vezetősége, hogy nem kíván velem együtt dolgozni. Máig nem tudom, miért. Így kerültünk Budapestre, született meg a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft., saját könyvelővel, könyvvizsgálóval, kell ez egy Moldvában magyarul tanító párnak, ha csak így lehet dolgozni, hát így lehet.
2014 szeptemberében egyikünknek sem volt munkaszerződése, kilencedik évünket kezdtük, folytattuk Moldvában. Életemben először a helyi román tannyelvű iskola igazgatónőjétől kértem segítséget, hogy vizsgázhassak a magyartanári helyre. Sikerült.
Sokáig Luca négyéves koráig terveztem az ittlétet. Azóta látom, hogy simán maradhatunk, ami kimarad a román tannyelvű iskolából, azt pótoljuk itthon. A mi leányecskánk kétesztendős korától átjár magyarórára, ami nem nehéz, hiszen egy küszöb választja el a gyerek- és hálószobánkat az osztályként szolgáló szobától. Ha valaki tudja, az én vagyok, hogy milyen könnyen okosítható.
– Pillanatok, amikor úgy érezted, ezt nem szabad tovább csinálni...
– Pillanataink, amikor menni akartam… 2012 telén szülői felelőtlenségnek tartottam, hogy tűzifa nélkül ért a reggel, ölemben egy kisgyerekkel, míg otthonomban minden adva lett volna, ami kell. Az Adrián felmondásának érkezésekor, mikor kezembe nyomta a postás a felmondólevelet október 15-én. 2014 szeptemberében a villany-víz nélküli 22 napos időszak első napján, akkor… Utoljára akkor. Érkezett egy hét akkor az életemben, amit nem ismétlek meg soha. Meg akartam mozgatni a világot, hogy a ránk mért igazságtalanságokat számon kérjem. Szinte hároméves volt akkor a lányunk, egy hét alatt tanult meg számítógépen játszani, egyedül aludni el, míg az anyja épp fájdalmát kiabálta szanaszét az éterben telefonját szorongatva. Épp egy hét volt… Látod, most nem mosolygok…
Egyszer csak kinyomtam a telefonomat s többet nem kértem segítséget. Ölembe vettem a lánykánkat, egy mozdulattal kikapcsoltam a számítógépet, ágyba vittem, mesét olvastam, aludva hagytam az ágyunkban, útban az iskola felé pedig megfogadtam, hogy soha többet nem engedem, hogy más vezethesse a mi életünket.
Szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon
– Én érzésből tanítok, nagyon szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon, én is gyakran mosolygok. Szeretem a magyar nyelvet tanítani a gyerekeknek, ezt mind érezzük. Itt Frumószán más világ van, az esetek nagy részében a gyerek kéri szüleit, hogy írassák be magyarórára, mert szeret járni, nem a szülő óhaja ez. Épp ezért tartós is ez a kötődés. Érzik, tudják az anyanyelvük értékét.
A moldvai magyar nyelvű oktatás két formában történik. Az egyik a falvakban házakban, magyar házakban történő magyarórák. A nagyobb falvakban pedig, illetve ahol lelkesebbek, kitartóak a gyerekek és a tanárok, van a hivatalos román tannyelvű iskolában is magyaróra, amit pontosan magyar anyanyelvi órának nevezünk.
Fontos, rendkívül fontos a magyarországi civil szféra támogatása, ami a keresztszülős program keretén belül bonyolódik. Önállósodásunk óta rengeteget írok az itteni életünkről, egyre többen tudnak rólunk, sok új támogatónk lett, megtiszteltetés ez számunkra.
– Mi lenne most a néhány legsürgősebben szükséges segítség?
– Az RMPSZ érkezése után Adrián kitalálta, hogy meg kéne építeni a kinti osztálytermet abból a faanyagból, amit az előző években érkezett támogatásokból vásároltunk. Fel is húzta az épületet, ami jelenleg egy fedett színpadnak néz ki, tavasztól késő őszig ott tanulunk a gyerekekkel. Kicsit szellős ugyan, de nem volt más megoldás. Ezt a termet szeretnénk ezen a nyáron befejezni, hogy fűthető legyen, és rendes osztálykinézete legyen. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy végre többen beférhessenek az iskolán kívüli órákra, hogy táncolhassunk a teremben, hogy ne tapossunk folyton egymás lábára.
– Meddig lehet folytatni ezt a munkát?
– Ameddig hisz még az ember lánya, fia a valódi értékekben, s azoknak befogadásában, átadásában, addig.
Luca lányunkat figyeltem a hétvégén, bárhol megélünk vele, olyan lett, pont amilyenre számítottam a frumószai élet összes hozadékával. Ez neki alap, nekem, nekünk szülőknek pedig végtelen öröm.
A velünk megesett történetek, tapasztalatok követni fognak minket bárhova, ahova eljutunk. Képzeld el, amikor Lucának arról mesélünk majd nagykorában, hogy milyen volt az első napja az óvodában. Egy életre erőt adunk neki, erőt és hitet önmagában. Szülőkként ennél nagyobb feladatunk nincs is.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Közvitát tartottak Kolozsváron a multikulturalizmusról
Multikulturalizmus témában szervezett közvitát a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport csütörtökön a kolozsvári Ecsetgyárban.
A polgármesteri hivatalt Emil Boc városvezető helyett két beosztottja, Adrian Chircă és Dana Apan képviselte a beszélgetésen a szervezők által szerkesztőségünknek küldött közlemény szerint.
Rajtuk kívül részt vettek a magyar és román közélet neves képviselői is, mint például Sabin Gherman, Eckstein-Kovács Péter, Szőcs Sándor, Csoma Botond vagy Mihai Goțiu.
A beszélgetés két nyelven folyt szinkrontolmáccsal és moderálással, így a felszólalók között többen is éltek azzal lehetőséggel, hogy magyarul szóljanak hozzá a beszélgetéshez.
„A vita céljai megvalósultak, az erdélyi román és magyar sajtó foglalkozott az üggyel, egy hangulatos és tartalmas beszélgetés alakult ki, amelyben úgy szakemberek, mint egyszerű résztvevők is elmondták a véleményüket. A városháza is képviseltette magát – ez jelzi, hogy a Musai-Muszáj kezdeményezés a nyilvánosság erejével képes volt a polgármesteri hivatal ingerküszöbét megütni, a képviselők pedig nem tudták megvédeni a Boc-féle tábla-politikát: mind a jogi, mind a társadalomtudományi, mind a morális érvek szintjén megsemmisültek a polgármesteri hivatal képviselete által prezentált érvek” – áll a közleményben.
A közvita teljes mértékben újszerű a kolozsvári román és magyar társadalomnak egyaránt, mert hasonló többnyelvű konzultációt sem az RMDSZ, sem más politikai pártok, sem mások nem tartottak korábban – közölte a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport, amelynek tagjai csütörtökön folytatják a figyelemfelkeltő flashmobokat, amelyre mindenkit várnak. Ez a mozgalom Facebook-oldalán lesz meghirdetve. Egy hónap múlva, március utolsó csütörtökjén ismét közvitára hívják a kolozsváriakat.
Krónika (Kolozsvár)

Csak kijelentések szintjén létezik Kolozsváron a multikulturalitás?
A kolozsvári deklaratív multikulturalitással foglalkozó közvitán a városvezetés képviselői is megjelentek.
Halvány érveket hozott fel a kolozsvári városvezetés képviseletében megjelent Adrian Chircă polgármesteri tanácsos és Diana Apan, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa szóvivője azon a közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében csütörtökön az Ecsetgyárban.
A Musai-Muszáj.ro oldalon jelenleg közönségszavazás zajlik arról, hogy melyik volt a hónap legintoleránsabb intézménye és személye. A CKK Intolerancia díjra itt lehet szavazni.A vitát Szakáts István, az Ecsetgyár elnöke moderálta, aki elmesélte, hogy amióta Kolozsváron él – 1987 óta – folyamatosan azt hallotta, hogy a kolozsvári magyarok és románok között nincs igazából feszültség, azt csak a politikai osztály gerjeszti. Szakáts elmondta, megpróbálta kihámozni, hogy ez tényleg így van-e, és arra jutott, hogy ez annyiban nem igaz, hogy generációkként vannak traumák, felgyűlt negatív tapasztalatok, amelyek meghatározzák az esetleges negatív viszonyulást a másik közösség fele.
Azonban azt is elmondta, hogy szerinte a kolozsvári „nép” mindig is előrébb járt a multikulturalitás kérdésében, mint a lakosság nagy része. Szerinte a politikum reprodukál egy olyan diskurzust, ami már nem aktuális.
Ezután Szőcs Sándor Attila beszélt, a kétnyelvű táblák perét kezdeményező, hollandiai alapítású kisebbségjogi civil szervezet, a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány elnöke. Szerinte az együttélést a múlt traumái teszik nehézzé, a történelmi események és azoknak a negatív tapasztalatai. Szőcs hangsúlyozta, hogy az egykor Kolozsvárra nagyobb mértékben jellemző sovinizmus kevésbé meghatározó ma. Szerinte az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség, és inkább a hatóságok viszonyulása jelenti a problémát.
Szőcs azt mondta, hogy igazából nem csak a magyar kisebbséget diszkriminálják a hatóságok, hanem minden egyes kisebbséget. Szerinte nehezebb lehet egy román nemzetiségűnek feldolgozni azt, hogy a hatóságok még az olyan esetekben is, mint egy személyazonossági igazolvány kicseréltetése, úgy kezelik az adófizető polgárt, mintha ő lenne a hibás azért, hogy lejárt az okmánya érvényessége.
Szőcs szerint az egésznek a lényege annyi, hogy ez azért történhet meg, mert hagyjuk, hogy megtörténjen. „Ha nem állunk ellent, akkor elveszik a levegőnket” – mondta.
Szőcs elmondta, hogy a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos per résztvevőjeként olyan érvelésekkel szembesült, mint például az, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál fog többet kérni”, valamint azzal a feltételezéssel is találkozott, hogy a több joggal rendelkező kisebbség a hatóságok ellen fog fordulni. Szerinte az ilyen gondolkodás politikailag nem korrekt.
„A per alatt olyan érveket hallottam, hogy abban az esetben, ha Kolozsvárt is kiírnák a táblákon, akkor a kolozsvári románokat ez zavarná. Ez azonban nem egy ilyen kérdés, ugyanis ennek a jognak az alkalmazását nemzetközi szerződések szögezik le.
Nem lehet referendummal rendezni egy ilyen kérdést, ugyanis nem az számít, hogy egyik vagy másik fél mit gondol a kérdésről, szerződésbe foglalt vállalásokról lévén szó” – magyarázta Szőcs.
Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári RMDSZ-es polgármester-jelölt folytatta a beszélgetést, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétnyelvű táblácskák szóhasználat zavaró, hisz városjelző táblákról van szó, nem valami táblácskákról.
„Arról van szó, hogy tiszteljük meg magunkat és a városban élő embereket. Városvezetésként is fontos lenne, hogy kíváncsi legyél a másik közösségre, valamint hogy pozitívan viszonyulj hozzá” – mondta. Szerinte a magyar-román együttélés lerágott csont, ugyanis égetőbb kérdés a romák integrációja, valamint az a multikulturalitás, amit az egész világból ideérkező egyetemisták jelentenek.
A következőkben Csoma Botond, RMDSZ-es kolozsvári tanácsos beszélt, aki elmondta, hogy 2006-tól tagja a városvezetésnek, amióta számtalanszor kérték a városjelző táblákat a városvezetéstől. Elmondta, hogy létezik egy 2002-es tanácshatározat, amelyik kimondja a kétnyelvű táblák kitételének a kötelezettségét. Az ennek a betartására vonatkozó kérések kapcsán megemlítette a Sorin Apostu volt polgármesternek átnyújtott 13 pontot, valamint az aláírásgyűjtéseket, amiket eszközöltek ezért.
Elmondta, hogy 2004 óta, mióta eltűnt Gheorghe Funar volt polgármester a színről, jelentősen javultak az interetnikus viszonyok a városban.
„Úgy látom, hogy a román politikusok úgy érzik, hogy ha engedményeket tesznek a magyaroknak, akkor szavazatokat fognak veszíteni, én azonban nem hiszem, hogy egy román politikai vezető belebukna abba, ha megpróbálná a többnyelvűséget alkalmazni.
Én remélem, hogy az elkövetkezőben sikerül egy modus vivendit kialakítani. És azt is remélem, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel eredményt is tudunk elérni” – mondta. Bakk Miklós politológus visszautalt Szakáts vitaindítójára, egyetértve azzal, hogy a nép előrébb jár a multikulturalitásban, mint a politikusai.
Azonban szerinte azt is kell hangsúlyozni, hogy a politikusok felelősek azért, hogy a nép milyen traumákat éltet, és nem akarják ezt a felelősséget tudomásul venni.
Visszautalva a Csoma Botond által említett interetnikus viszonyokra, arra hívta fel a figyelmet, hogy bővíteni kellene a használt fogalmak skáláját. „A nyelvek egymás mellett élése és egyenjogúsága kellene legyen az alap. Ilyen példa Brüsszel városa, amely teljes mértékben kétnyelvű. Még akkor is, ha a flamandok csak 10% körül vannak. Ott az integráció nem a flamand-vallon együttélés kérdése, hanem a más kultúrájú bevándorolóké” – mondta.
A nyelvek egyenlőségének a kérdése kapcsán visszautalt Szilágyi N. Sándor nyelvtörvényjavaslatára, amelynek értelmében mindenkinek joga van anyanyelvét használni. „A románoknak is joga van, de mindenki másnak is. Tehát mindenki az anyanyelvét használhatja, és nem az állam hivatalos nyelvét” – magyarázta.
Geréd Imre RMDSZ-es kolozsvári tanácsos azzal folytatta a beszélgetést, hogy arra hívta fel a figyelmet, hogy Kolozsváron egy kiélezett helyzet alakult ki, mert az RMDSZ-nek nem volt partnere ezeknek az ügyeknek az átvitelében.
„Amikor egy városi tanácsban indulatokat tud kelteni az, hogy Petőfi Sándorról nevezünk el egy utcát, ami Avram Iancu volt, azt látjuk, hogy a többségi kollégák és a mi értelmezésünkben távol áll az, hogy mi elfogadott, és mi nem” – mondta Geréd.
Ezután Horia Nasra, a kolozsvári PSD szóvivője kért szót. Elmondta, hogy a PSD-n belül sem mindenki ért egyet minden határozattal, így például ő sem a verespataki aranybánya beindításával kapcsolatos PSD-állásponttal, se a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester leváltására vonatkozó PSD-s kezdeményezéssel nem értett egyet.
Szerinte a PSD az európai baloldal fele próbál irányulni, miközben a nacionalizmus megtestesítőjének látják. Elmondta, azt szeretnék, hogy látható legyen az, hogy a PSD-ben is vannak, akik nem értenek egyet mindennel, amit a PSD képvisel.
Szőcs Sándor folytatta a beszélgetést. Szerinte a nyelvi jogok intézménye azért fontos, mert csak ezek segítségével képes egy kisebbség megtartani az identitását. „Ha nem gyakorolhatják az anyanyelvüket, akkor a kisebbség kevésbé kulturált tagjai asszimilálódnak.
A PSD-s hozzászólónak válaszolva elmondta, hogy ő is ismer olyan PSD-seket, akik nyitottak a kisebbségekkel szemben.
„A probléma az egésszel az, hogy Funar legalább őszinte volt. Lehetett tudni az, hogy mire lehet számítani tőle. A polgármesteri hivatalon azonban nem nagyon ismeri ki magát az ember.
Sokan okolják az emberek az RMDSZ-t, hogy miért nem tett többet. Azonban szerintem ők örvendtek, hogy még megvan az a 2002-es tanácshatározat, nem érvénytelenítették, ugyanis így legalább volt, amire hivatkozniuk” – mondta.
Csoma Botond az aranyosgyéresi példával illusztrálta azt, hogy Romániában mennyire ellentmondóak tudnak lenni a bírósági ítéletek.
„Aranyosgyéresen három éve megszavazták a többnyelvű várostáblákat. Azt az akkori prefektus megtámadta, és első fokon nyert. A fellebbezés után másodfokon veszített. Ezután egy magánszemély támadta meg, és akkor ugyanaz a bíróság másodfokon a magánszemélynek adott igazat. Tudjuk ugyanis, hogy Romániában a joggyakorlat nem jogforrás” – magyarázta Csoma.
Tunyogi Béla azt a kérdést tette fel, hogy miért kellett egy holland szervezet jöjjön, és pert kezdeményezzen, valamint hogy miért kellett ezáltal lehetőséget adni arra, hogy emiatt utasíthassák el a kérést. Feltette azt a kérdést is, hogy miért nem fog össze a kolozsvári magyarság, valamint, hogy a politikusok miért sorolják ilyenkor, hogy mennyi mindent tettek, ha abból nem látszik semmi.
„Miért van az, hogy ahol többség van, ott a vezetők nem értesítik az embereket, hogy például joguk van beadni magyarul egy kérést?” – tette fel a kérdést.
Borzási Sarolta, a SHARE Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke folytatta a beszélgetést, arra hívva fel a figyelmet, hogy a román és a magyar közösség között nyelvi korlátok vannak, és legtöbbször a románok egyszerűen nem értik a magyar közösségen belüli közhangulatot.
„A román kollégám nem érti a magyar sajtót. Az a tapasztalatom, hogy a román közösség egyáltalán nem beszéli a magyar nyelvet. Van olyan eset, hogy érti ugyan valamennyire, de nem olvas, tájékozódik ezen a nyelven.
Én úgy látom, hogy emiatt egymás mentalitását se értjük meg. Én valamennyire talán megértem a román mentalitást, de vice-versa nem hiszem, hogy ez így lenne” – mondta. Hozzátette, nem érti, hogy miért lehet az, hogy ennyi akadálya van annak, hogy a magyart idegen nyelvként tanulhassák a románok egy egyetemi központban.
Ezután Elek Ronáld kolozsvári lakos kért szót. Először Csoma Botondnak tette fel azt a kérdést, hogy milyen stádiumban vannak a helyi szervezetben a tárgyalások az elvesztett per kapcsán, valamint azt, hogy mit fog tenni az RMDSZ-frakció, ha elveszítik a pert.
Szőcs Attila válaszolt Tunyogi kérdésére, kifejtve véleményét, miszerint mindig nyugatról jönnek az olyan elvekkel, mint kisebbségi vagy emberi jogok, hogy civilizáljanak.
Szőcs elmondta, hogy mikor a fellebbezést tárgyalták, akkor a polgármesteri hivatal képviselője felállt, és elmondta a holland alapítványra, mint felperesre vonatkozó kifogását.
Szőcs elmesélte, hogy a bírónak kérnie kellett, hogy a többi indokot is sorolja fel, ugyanis ezt először a polgármesteri hivatal képviselője nem tette meg. Szőcs ebből azt a következtetést vonta le, hogy „a leckét megtanulva jött” a tárgyalásra az illető.
Ezután Bethlendi András, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport egyik tagja kért szót, aki kifejtette, hogy nem igaz az az állítás, miszerint a kevésbé kulturáltak inkább asszimilálódnak.
„A középosztály inkább asszimilálódik, mint a munkásosztály. Ez a folyamat egy felzárkózási folyamathoz hasonlít, amely abból fakad, hogy mekkora a magyar kultúra és nyelv presztízse Kolozsváron. A hivatalos kétnyelvű táblák léte, vagy hiánya a magyar nyelv presztízsét növelik, vagy csökkentik, emiatt nem lehet ezt a hiányt kiváltani a tervezett 5 nyelvű üdvölő táblákkal.” –magyarázta.
A nyelvi jogoknak az identitás megőrzésében játszott szerepén túl Bethlendi szerint egyszerűbb okai is vannak a kétnyelvűség biztosítása szükségességének.
A magyarok is pont úgy adóznak, mint a románok, így ugyanazok a jogok illetik meg őket. A többnyelvűség többe kerül, viszont ha ez nem tetszik valakinek, akkor az mondjon le a saját nyelvi jogairól” – mondta.
Bethlendi szerint attól érdekes ez a találkozó, mert nem kettős beszéd folyik. „Magyarokként egymás között eddig elmondtuk, hogy mivel van bajunk, de a románoknak már sokkal visszafogottabb üzeneteket adtunk át. A Musai-Muszáj ezzel szemben egyenesen felvállalja azt, amit a magyar közösség a saját nyelvén elmond, és ami mellett érvel.
Szerintem fontos volt az, hogy a szervezet elment arra a városi tanácsülésre, és elmondta, amit gondol. Szerintem ezt nem rossz néven kellene venni, ugyanis a multikulturalizmus mindannyiunk érdeke” – mondta Bethlendi.
Ezután Csoma válaszolt az eddig az RMDSZ felé megfogalmazott kérdésekre. A tanácsülésen a polgármester elmondta, hogy azért fellebbezett, mert nem értette, hogy miért kellett a per, ugyanis ő ki szeretné tenni az ötnyelvű üdvözlőtáblát. Csoma elmondta, hogy már akkor felhívták a polgármester figyelmét arra, hogy az üdvözlőtáblák és városnévtáblák között van különbség.
„Érdekképviseleti szervként, politikai szervként azonban csakis politikai eszközökkel tudunk tenni a 2002-es tervezet életbeléptetéséért. Az, hogy ez azóta nem sikerült, egyszerűen annak köszönhető, hogy a tanácsi RMDSZ-nek eddig nem sikerült megtalálni az ehhez szükséges politikai többséget.
Ebben a kérdésben – úgy érzem – a PSD és a PNL ugyanúgy vélekedik. Továbbra is megpróbáljuk erről meggyőzni őket. Ha tényleg kulturális fővárosa szeretnénk lenni Európának, akkor nem kellene ilyen ügyeken vitáznunk” – mondta.
Geréd Imre ezután a 8% a sokszínűségért című kezdeményezésről beszélt, amely a finnországi nyelvtörvényt venné alapul, amely a svéd kisebbségnek biztosít széles nyelvi jogokat.
„Az unióban létező jogszabályt néztük tükörként, ugyanis ezáltal sokkal több helyen érvényesíthetnénk a nyelvi jogokat” – mondta, hozzátéve, hogy a kezdeményezést az RMDSZ az államelnök-választáskor felvállalta, és célja a nyelvhasználatot kötelezővé tevő 20%-os küszöb csökkentése. Ezután Bogdan Vătavu, a Bonchidai Kultúremberek Ligája tagjaként (Liga Oamenilor de Cultura Bontideni) arról beszélt, Kolozsvárról látható, hogy egy élő magyar város, ahol a magyar közösség meghatározó. Éppen ezért szerinte románként meg kellene ismerni ezt az oldalát.
„Ami engem érdekel, az az, hogy miért hívják Cluj-Napocának románul? A város rómaisága nem látszik, csak pár rom maradt az időszak után.
Szerintem az autonómia az, ami össze tudná fogni ezeket az identitásokat, ami együttműködésre késztethetné a két közösséget azért, mert ez mindkét identitást – románt és magyart is – le tudja fedni” – mondta Vătavu.
Bakk Miklós a 20%-os küszöb kapcsán fűzte hozzá a beszélgetéshez, hogy szerinte a törvény megengedő, nem restriktív ebben az esetben.
Ezután a polgármesteri hivatalt képviselő Adrian Chircă beszélt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy túl sokat beszélnek a táblákról, és szerinte nem kellene erről ilyen sokat beszélni.
„Az alapprobléma a táblácskák esetében az, hogy meg kellene változtatni a törvényt. A 20% csökkentésének a fontosságát az RMDSZ-esek is meglátták. Az igaz, hogy vannak ellentmondó bírói végzések, de a törvény úgy szól, hogy 20% alatt nem kötelező a kétnyelvű tábla kihelyezése. Fölötte azonban kötelező. Ezt meg lehet változtatni, országos szinten, törvénnyel. Ez azonban az országos szinten törvénykező politikusok dolga.
Ha tényleg mindenki ezt akarja, akkor változtassák meg a törvényt.
Azonban fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a táblácskákon túl már írja, hogy Cluj-Napoca, Klausenburg és Kolozsvár. Azt a bannert meg a polgármesteri hivatal tette ki. Az ötnyelvű totem is a polgármesteri hivatalhoz kötődik.
Nincs akkora különbség a kimondott és a valós multikulturalitás között, mint tűnhetne abból, ami eddig ezen a beszélgetésen elhangzott” – mondta Chircă.
Sabin Gherman tévés műsorvezető beszélt ezután, aki szerint nincsen rendben az, hogy úgy beszélnek a magyar kisebbségről, mint egy rezervátumban lévő indián törzsről.
Szerinte nincs olyan, hogy kisebbség, együttlakó népek vannak, és egymás mellett létező közösségek. „Miért fontos a táblácska? Most jövök a műsoromból, ahol Doru Pop volt a vendégem. Vele beszélgetve fogalmaztuk azt meg, hogy románokként kellene szégyelljük magunkat azért, hogy a 19. században érezzük magunkat.
Nem lehet azt, hogy két nemzet harcol, s ha az egyik egyszer veszít, akkor annak többet nincsenek jogai. Ez a történet olyan, mint Mátyás király: egy kicsit van belőle innen is, meg onnan is” – mondta. Szerinte a megoldás az lenne, hogy a 2002-es határozatot, ami nem ütközik semmilyen törvénybe, tartassák be úgy, mint ahogy mindenkit megbüntetnek, aki átmegy a piroson. „Azt kell mondani, hogy a törvényt tartsátok be, hisz ti írtátok és ti szavaztátok meg” – mondta.
Bethlendi azzal reagált, hogy Chircă úgy beszélt, mintha valami törvényeken túli dolgot kérnének a városvezetéstől. „Hogy miért fontos kérdés ez a táblaügy? Hát, ha ennyire jelentéktelen a kérdés, akkor a polgármesteri hivatal miért nem teszi ki a kétnyelvű táblákat?” - tette fel a kérdést Bethlendi. Borzási beszélt ezután, aki azt fejtette ki, hogy kolozsváriként igenis sértőnek érzi azt, hogy egy román ember nem akarja kirakni a kétnyelvű várostáblát. „Az országos törvénykezésre hárítani a kérdést a felelősség terelésével egyenlő. Miden lehetőség megvan a táblák kihelyezésére, csak az látszik, hogy valaki úgy döntött, hogy nem akarja kirakni.
Ezek a szimbolikus háborúk, ez a térharc, a táblák kérdése... Én azt látom, hogy két őshonos közösség egymásra mutogat, és nem hiszem el, hogy még mindig tényleg arról beszélünk, hogy ki kit nyomott el – mondta.
Ezután Mihai Goțiu egyetemi tanár beszélt, aki szerint rá kellene venni a polgármestert arra, hogy tartsa be a törvényt. Erre petíciókat, tüntetéseket javasolt. Szerinte akár fel is lehetne jelenteni a polgármestert, mint aki visszaélt a hatalmával, hisz egy érvényes határozatot nem hajtott végre, ami a kötelessége lenne.
„Boc ellenállása nem jogi kérdés, és nem is arról van szó, hogy nem értené, hogy mi történik. Egyszerűen csak arra számít, hogy ebből többet veszítene, mint nyerne.
Szerintem be kellene bizonyítani, hogy legtöbbünket jobban zavar ez, mint a tábla. Ha Kolozsváron valaki végezne egy felmérést, szerintem nem lennének többségben azok, aki nem értenek egyet kétnyelvű táblák kihelyezésével” – mondta, hozzátéve, hogy a mentalitásváltásra jó példa az Avram Iancu szobrának a megváltoztatására tett kísérlet, amit sokan támogattak.
„Bocnak azt kell bebizonyítani, hogy többet veszíthet a románok szavazataiból, mint nyerhet az ellenkezésével” – mondta.
Ezután Eckstein beszélt, aki elmondta, hogy a törvény nem mond semmi többet, mint azt, hogy 20% felett kötelező a kétnyelvű tábla. Szerinte meg kellene állapítani a finn modell szerint egy lakosságszámot is, ami nem csak százalékos határt állapít meg a kényelvűség kötelezésére.
Eckstein szerint a Kulturális Főváros cím elnyerésére egy komoly érv a sokszínűség.
Ezután Diana Apan beszélt, aki a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosát lebonyolító SHARE Föderáció szóvivője. Elmondta, hogy a SHARE Föderáció nagy energiát fordít arra, hogy a többnyelvűség megvalósulhasson, és magyarul is kommunikálnak.
Szerinte igaza van Borzási Saroltának abban, hogy a román fiatalok nem interiorizálják a magyar közösség problémáit, de ez szerinte azért van, mert nem is értik, hogy melyek azok a problémák.
„Hiába várja el bárki, hogy ezzel a rendezvénysorozattal meg fogjuk változtatni a világot, de úgy hiszem, hogy fontos előrelépés lesz. De megkérek mindenkit, hogy ne legyenek irreális elvárásaik velünk szemben” – mondta Apan.
Ezután újra Sabin Gherman beszélt, aki azt hangsúlyozta, hogy egy másik kultúra elismerése nem konjunktúra kérdése. Szerinte nem Emil Boc személyére kellene koncentrálni a kérdésben, mert a helyi tanács a fő felelőse a táblaügynek.
Végül Szakáts István elmondta, ezután is fognak a témakörben találkozókat tartani, amelyek a terveik szerint sokkal fókuszáltabbak lesznek a csütörtök estihez viszonyítva, amit csak a beszélgetések megnyitójának szántak.
F. J. Transindex.ro

Vélt és valós multikulturalizmus Kolozsváron
Bár az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség az elmúlt időszakban, a hatóságok viszonyulása azonban további problémákat szül – hangzott el többek között azon a csütörtök esti kolozsvári közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében az Ecsetgyárban.
Noha Emil Boc polgármester nem tett eleget a szervezők meghívásának, a városházát Adrian Chircă, az elöljáró tanácsadója és Diana Apan, az ifjúsági fővárosprogram szóvivője képviselte.
A deklarált és a megélt multikulturalizmus témakörében megszervezett rendezvény moderátora, Szakáts István civil aktivista elmondta, 1987-ben költözött a kincses városba, és azt tapasztalta, nem feltétlenül igaz, hogy etnikai konfliktusok csak a politikusok fejében léteznek, inkább az igazság az, hogy többgenerációs trauma áll nézeteltérések mögött.
Szőcs Sándor, a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights jogvédő egyesület elnöke – aki az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány ügyvédi feladatait is ellátta a többnyelvű helységnévtáblák perében – ehhez kapcsolódva elmondta: valóban a múlt traumái határozzák meg a jelen a problémáit. Kifejtette: ma már nem beszélhetünk nyílt etnikai diszkriminációról Romániában, inkább néhány egyéni és közösségi jog megtagadásáról van szó.
„Az etnikumközi kapcsolatok javultak, a nagy gond igazából a hatóságok és a polgárok közötti kapcsolattal van. A hatóságok néha úgy viselkednek, mintha az lenne a feladatuk, hogy megnehezítsék az ember életét, és ez nemcsak a magyarokat, a románokat is érinti” – jegyezte meg.
Az ügyvéd emlékeztetett: a kétnyelvű helységnévtáblák perében az önkormányzat az „aranykorszakra” jellemző érvrendszerrel jelent meg a bíróságon. Például az hangzott el érvként, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál több jogot fognak kérni”. „A nyelvi jogoknak azért kell érvényt szerezni, mert ennek segítségével tudjuk megőrizni nyelvi identitásunkat” – szögezte le Szőcs Sándor.
Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus ugyanakkor arra figyelmeztette a felszólalókat, románul ne a „kétnyelvű táblácskák”, hanem a helységnévtábla szót használják, hiszen nem valami bagatell ügyről van szó. Eckstein ugyanakkor finoman beszólt Emil Bocnak is: megköszönte a polgármesternek, hogy „jelenlétével” megtisztelte az eseményt.
A politikus fia, Eckstein-Kovács Balázs egyébként az eseményt megelőző napon a Facebook-on azt írta, a Muszáj-Musai közvitáját azért nem lehet az esemény eredeti helyszínének kinézett Tranzit Házban megtartani, mert a civil mozgalomban szerepet vállaló Fancsali Ernő, az Autonomy for Transylvania csoport vezetője szerinte Jobbik-propagandista.
Csoma Botond RMDSZ-es önkormányzati képviselő felszólalásában úgy értékelte, ma is hatályban van a városi közgyűlés 2002-es határozata, amely elrendeli a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, csak a városvezetés eddig „nem merte” gyakorlatba ültetni.
Horia Nasra, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szóvivője leszögezte, nem ért egyet pártja a napokban kiadott közleményével, amelyben Horváth Anna alpolgármestert lemondásra szólítják fel, mert kiállt a tanácsülésen a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport mellett. „Sem a magyar, sem a roma közösség esetében nem integrációs kérdésről van szó, hiszen önök a közösség részei, nincs hová integrálódjanak” – mondta.
Adrian Chircă, Boc tanácsadója ugyanakkor úgy vélte, túlzás ennyit vitázni a táblaügyről, Kolozsvár nagyváradi kijáratánál ugyanis a városháza elhelyeztetett egy háromnyelvű molinót, azon szerepel magyarul és németül is a város elnevezése.
Sabin Gherman újságíró ugyanakkor úgy fogalmazott: „románokként kellene szégyelljünk magunkat azért, hogy több szempontból is még mindig 19. századi állapotok uralkodnak”. Szerinte elég lenne rávenni a városvezetést, hogy alkalmazza a 2002-ben a többnyelvű helységnévtáblákról elfogadott határozatot.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Közelkép – A szekufertőzött román maffiaállam fantomképe
Az életnél döbbenetesebb ihletforrásra nincs szükség. Így gondolta ezt Tudor Giurgiu rendező, a kolozsvári TIFF filmfesztivál „atyja” is, amikor úgy döntött: új filmjében megtörtént eseményeket dolgoz fel a viszonylag közeli múltból. Olyan eseményeket, amelyek azt bizonyítják, milyen mértékben összefonódott Romániában a bűn a politikummal és a titkosszolgálatokkal.
A Miért én? című, műfajában politikai thrillerként meghatározható mozi a 2002-es Panait-ügyet dolgozza fel: egy nagyváradi ügyész, Alexandru Lele őrizetbe vétette Bihar megye szociáldemokrata prefektusának fiát, aki nyakig benne volt az olajszőkítő maffiában. Mit ad Isten, ezért nem szakmai dicséretet kapott, hanem ráküldtek egy fiatal bukaresti ügyészt – ő volna Cristian Panait, a főszereplő –, hogy a jó előre előkészített koholt bizonyítékok és hamis tanúk vallomása nyomán eljárást indítson ellene hivatali visszaélés miatt, és félreállítsa az útból.
Csakhogy Panait még fiatal és idealista volt, ezért aztán a kelleténél mélyebben beleásta magát az ügybe, és rájött, hogy a politikum a legfőbb ügyészséggel és a hírszerzéssel karöltve megpróbálja elkenni az ügyet. Amikor ennek nyomán bűncselekmény hiányában nem volt hajlandó eljárást kezdeni a váradi ügyész ellen, őt „vették elő”: hivatali visszaéléssel és vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg.
Ezt már nem bírta, és – a hivatalos verzió szerint – kivetette magát emeleti lakása erkélyéről. Halála azonban nem volt hiábavaló: azt követően indult be az a gépezet, amelynek nyomán számos vezető politikus mellett már az akkori szociáldemokrata miniszterelnököt, Adrian Năstasét is kétszer elítélték korrupció miatt – igaz, elég hamar ki is engedték.
A részben Nagyváradon forgatott – ezért a bukaresti, zártkörű premier után először kedden a partiumi városban bemutatott – Miért én? döbbenetes erővel jeleníti meg, milyen rendszer épül ki akkor, ha létrejön a politikusok, a hírszerzők és a bűnözők kartellje, amely a legalacsonyabb szinttől a bukaresti kormánypalotáig ér. A maffiát a politikum fedezi, a hírszerzéssel karöltve, hiszen a törvénytelenül értékesített üzemanyagból mindkettő jelentős sápot kap. Ezért aztán nem riadnak vissza semmitől sem, hogy jól menő pozíciójukat és üzletüket megvédjék. A történetvezetés meglehetősen feszes, a főszereplőt már az első percekben belevetik a mély vízbe – hogy aztán mélyreható környezet- és jellemtanulmányt kapjunk róla. Ahogy azonban a történet halad előre, és egyre bonyolódik, paradox módon mintha lelassulna, és becsúszna egy-két üresjárat is, és néha a párbeszédek is csikorognak kicsit.
Giurgiu szuggesztív képekkel, sok közelivel, premier és szuperplánokkal, sötét tónusú képekkel fokozza a feszültséget, ugyanakkor néhány, jelképértékűnek, hatásosnak szánt kép inkább hatásvadászra sikeredett – mint például a főszereplő árnyékát szinte ketrecbe zárva ábrázoló snitt. Mindemellett a film a legjobb detektívfilmek hagyományait felidézve szinte telivér hard boiled krimiként is nézhető – azzal a szomorú különbséggel, hogy tudjuk: a nyomozást végző főhős a végén nem fogja elnyerni méltó jutalmát.
Giurgiu a fikció segítségével próbálja felderíteni Panait utolsó napjait, és hátborzongatóan képes érzékeltetni, hogyan kezdi a bűnös rendszer fokozatosan kivetni magából a renitens ügyészt. A csúcsjelenet, amelyben főnöke meghívja magához, csak azért, hogy jegyzőkönyvekkel, fénykép- és videofelvételekkel bizonyítsa: már diákkora óta minden lépését megfigyelték, döbbenetes – hiszen aki a romániai mindennapokat ismeri, nagyon jól tudja, hogy akár így is lehetett volna. Sőt akár ma is lehetne így.
Szintén az elöljáró szavai adják meg a kulcsot a rendszer működéséhez. A főszereplő kérdésére, hogy miért őt választotta ki a váradi ügyész bemószerolására, egyszerű a válasz: mert vidéki fiúnak tűnt, aki kiéhezett a sikerre, és úgy tűnt, ezért bármire képes – pont, mint a maffiafilmekben.
A film számos szimbólummal operál. Az egyik tulajdonképpen jópofa geg: a főszereplő ütött-kopott 1300-as Daciájának rendszáma NUP – vagyis a „bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntetem” formula román rövidítése. Emellett Giurgiu beszélő nevekkel operál – az ügyész neve Panait helyett Panduru, a bekasztlizott váradi prefektusfié pedig Tărău helyett Haidău.
Előbbi egyértelműen a bűnüldöző pandúrt idézi, utóbbiban pedig nem nehéz a betyárt jelentő román haiduc szót felfedezni. Egyébként kimondottan jó választás volt a főszerepre Emilian Opreát jelölni – a fiatal színész szuggesztíven jeleníti meg az előbb a magánéletét, majd konkrétan az életét is feláldozó, a maffiaállam fogaskerekei között őrlődő karaktert.
Összességében a Miért én? erős film, amely arra vállalkozott, hogy megpróbáljon a mélyére tekinteni annak, hogyan működött – és talán még működik ma is – a román politikum. Az elénk táruló végeredmény egyáltalán nem szép látvány. De ez a legkevésbé sem a film hibája.
Miért én? (De ce eu? – román politikai thriller, 2015, 129 perc). Rendezte: Tudor Giurgiu.Szereplők: Emilian Oprea, Mihai Constantin, Andreea Vasile, Dan Condurache, Liviu Pintileasa.Írta: Tudor Giurgiu, Loredana Novak. Kép: Marius Panduru. Zene: Viktor Chouchkov.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Fapados társadalom
Közvetlenül az 1989-es decemberi fordulat után egy tanácskozáson többen felvetették (köztük az irodalomkritikus Adrian Marino), hogy egy működőképes demokratikus társadalom létrehozásához pénz kell és türelem. Főleg egy olyan országban, ahol ennek hagyománya – amiként Lucian Boia történész is állítja – nem volt, és most sincs. Mert hiába szajkózzák a többségi értelmiségiek közül sokan, hogy a két világháború közötti állapotokat kellene visszaállítani, hiszen akkor volt Romániában a demokrácia csúcsa, ez nem igaz. Nem volt akkor sem népuralom, sem jogegyenlőség.
A királyi diktatúra és utána a Vasgárda hatalma még az enyhe kezdeményezéseket is semmivé tiporta. Az építő gondolatot és a saját véleményt befagyasztó kommunista diktatúráról pedig ne is beszéljünk, hiszen a jogállamiságtól távol állt. Erre fel Eduard Hellvig, az államelnök közeli munkatársa, de nyomában több politikus meg újságíró is kijelentette, hogy e kerek ország az övezetben a demokrácia őrzője. Hát ők ne tudnák, hogy az elmúlt negyedszázadban sem pénz, sem türelem, s hozzátehetjük, sem akarat nem volt a román társadalom demokratizálódásához?!
Az iskolázatlan tömegek azóta tovább butultak, hiszen ma már több mint félmillió az írástudatlanok száma. Ennél több pedig azoké, akik alig írnak, olvasnak. Ezektől magas politikai hozzáállást nemigen lehet elvárni. A mindenkori hatalom óhaja volt ez, mert így könnyebben irányíthatta, voksoltathatta őket. S tekintve, hogy manapság is több ortodox templomot adnak át, mint iskolát, ez a helyzet az elkövetkezendőkben csak tovább romlik.
De a külföldi nyomásra létrehozott úgymond demokratikus intézmények sem működnek – ha egyáltalán működnek – megfelelően. A példák közül említsük csak meg, hogy a népképviseletet ellátó parlament többször is elbukott a közember szemében, hiszen jelenleg alig akad honatya, akinek ne reszketne az ina valamilyen korrupt ügyletben való részvétele miatt.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a hírszerzők uralkodnak az őket jog szerint ellenőrizni hivatott parlamenti bizottság fölött. Ráadásul olyan fapados társadalom a romániai, ahonnan az olcsón megfizetett polgárok tömör sorokban igyekeznek az élhetőbb élet reménységével kecsegtető Nyugat felé.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kormány alakulhatna a bebörtönzött volt miniszterekből
Akár két kormányt is össze lehetne állítani azokból a volt miniszterekből, akik jelenleg börtönbüntetésüket töltik vagy bűnvádi eljárás zajlik ellenük korrupció miatt. Az ügyészek által „javasolt” és a bírák által „jóváhagyott” kormánynak lenne miniszterelnöke, miniszterelnök-helyettese, néhány tárca esetében pedig akár több miniszterjelöltje is.
Tizenhárman rács mögött
Az utóbbi években az igazságszolgáltatás 13 volt minisztert küldött börtönbe korrupció vádjával. „Árnyékkormányuk” nemzeti egységkormány lenne, hiszen különböző pártok színeiben, különféle kormányok tagjai voltak.
E kormány miniszterelnöke természetesen Adrian Năstase lenne, aki ezt a tisztséget 2000 és 2004 között amúgy is betöltötte. A politikust feltételesen szabadlábra helyezték, a „Minőség Trófeája” és a „Zambaccian-dossszié” miatt két alkalommal is börtönben ült. Adrian Năstase egyébként korábban külügyminiszter is volt, így akár ezt a tárcát is betölthetné, ha mondjuk újabb rács mögé kerülő kormányfő áhítozna a miniszterelnöki székre.
Miniszterelnök-helyettes George Copos lenne, aki rövid ideig, 2004 és 2006 között ellátta már ezt a tisztséget. A politikus-üzletemberre két büntetést is kiszabtak: a labdarúgók átigazolásának ügyében 4 évet és nyolc hónapot, a „lottó 1” dossziéban pedig 4 évet kapott.
„Megduplázott tárcavezetők”
Mezőgazdasági tárcavezető nyilván a korábbi mezőgazdasági miniszter, Ioan Avram Mureşan lenne, aki a volt miniszterek közül a legnagyobb büntetést kapta: hét évet pénzalapok eltérítéséért, de további három évre ítélték a „kenőmájas” dosszié kapcsán is. Igaz, a kétes rekordon Sorin Pantiş egykori távközlési miniszterrel osztozik, akit szintén hét évre ítéltek az Élelmiszeripari Kutatóintézet privatizálásáért. Decebal Traian Remeş volt pénzügyminisztert a „kenőmájas” dossziéban ítélték három évre – ő már letöltötte büntetését.
A bebörtönzött miniszterek „árnyékkormányában” a közlekedési tárca esetében nagy a tolongás. A tisztséget elfoglalhatná ugyanis a szociáldemokrata Miron Mitrea, akit anyja lakásának csúszópénzzel történő felújítása miatt ítéltek a napokban öt év szabadságvesztésre. De a tárcára pályázhat a liberáis Relu Fenechiu is, aki a „transzformátorok” ügyében kapott öt évet.
A védelmi tárca élén két miniszter is állhatna. Az egyik Victor Babiuc, akit két év börtönre ítéltek a korábban általa vezetett védelmi minisztérium és Gigi Becali üzletember telekcseréje miatt. Victor-Atanasie Stănculescu lenne a másik miniszterjelölt. A tábornok már 6 évet letöltött az 1989. decemberi eseményekben bejátszott szerepe miatt kiszabott 15 évből.
Az ifjúsági és sportminiszter tisztségét elfoglaló Monica Iacob Ridzi börtönéveit tekintve is igen „fiatal”, hiszen csak néhány napja kezdte el letölteni öt éves büntetését, amelyet a május 2-i ifjúsági nap megszerzése során elkövetett pénzügyi manővereként róttak ki rá.
Házi őrizet, bírósági felügyelet
Az „árnyékkormánynak” tagja lehet majd a pillanatnyilag házi őrizetben lévő Elena Udrea, korábbi idegenforgalmi miniszter, akit a neves román ökölvívó, Lucian Bute bukaresti gálája és az úgynevezett Microsoft-dossziéban vádolnak több bűncselekménnyel is. A Bute-ügyben folyik eljárás a II. Boc-kormány gazdasági minisztere, Ion Ariton ellen is.
A négy Ponta-kormány közül háromban miniszterelnök-helyettesi és regionális fejlesztési miniszteri tisztséget betöltő Liviu Dragneát a Traian Băsescu volt államfő felfüggesztése kapcsán megszervezett, 2012. évi népszavazás során elkövetetett törvényszegésekkel gyanúsítják.
A volt gazdasági minisztert, Adriean Videanut szervezett bűnözőcsoport megszervezésével, hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolják a Romgaz-Interagro dossziéban, az „Alina Bica dossziéban” pedig ugyancsak hűtlen kezelés vádjával bírósági felügyelet alatt áll.
Dan Șova ellen bűnvádi eljárás folyik saját ügyvédi irodája és a turceni-i és rovinari-i energetikai komplexumokkal megkötött szerződések miatt. A volt fejlesztési programokkal foglalkozó megbízott minisztert, illetve közlekedési minisztert többrendbeli hűtlen kezeléssel vádolják.
„Végzetes” tárcák
Cristian David, a Tăriceanu-kormány belügyminisztere megvesztegetés miatt előzetes letartóztatásban van, Ecaterina Andronescut, korábbi oktatási minisztert hűtlen kezeléssel, megvesztegetéssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják a Microsoft-dodossziéban.
Valeriu Vreme volt távközlési tárcavezetőt, ugyancsak a Microsoft-dossziéban hűtlen kezeléssel, egykori minisztertársát, a szintén a távközléssel foglalkozó Adriana Ţicăut hűtlen kezeléssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják, ugyanebben a dossziében. Az egykor ugyancsak a távközlési tárca élén álló Gabriel Sandut megvesztegetéssel és pénzmosással vádolják, pillanatnyilag házi őrizetben van. Ő ugyancsak a Microsoft-dosszié „áldozata”, akárcsak a szintén volt távközlési tárcavezető, Dan Nica, Daniel Funeriu volt oktatási tárcavezető illetve a szintén az oktatást vezető Alexandru, Athanasiu valamint Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Gondolkodást provokáló előadás
Bartis Attila Marosvásárhelyen született szerző A nyugalom című drámáját mutatja be március 7-én, szombaton este fél nyolckor a kisteremben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
A bemutatót megelőző keddi sajtótájékoztatón Gáspárik Attila színházigazgató beszélt a produkcióról, mérföldkőnek nevezte a színház életében, amely olyan témákat feszeget, amelyekre eddig nem volt példa. Arra a kérdésre, hogy miért esett erre a darabra a választás, Keresztes Attila művészeti igazgató elmondta, a tavaly már dolgoztak Radu Afrimmal, az Ördög próbája című előadáson, ami után megkérdezte a rendezőtől, folytatják-e a közös munkát, Afrim pedig azonnal rábólintott. Bartis Attila A nyugalom című regényével öt-hat éve találkozott Radu Afrim, a könyv bukaresti bemutatóján. Azonnal megszerette, és tervezni kezdte színpadra vitelét.
A szombaton bemutatásra kerülő produkció dramatizált változat, amely A nyugalom című regény és a szintén Bartis Attila által jegyzett Anyám, Kleopátra című színdarab ötvözéséből született a próbafolyamat során.
Az előadásnak nem célja a tabudöntögetés, érzelmileg kívánja megérinteni a nézőt: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában.
A sajtótájékoztatón elhangzott, nem a széles tömegeknek szánják a darabot, sokkal inkább egy szűkebb rétegnek, a rendező szavaival azoknak: „akik a jó irodalmat szeretik és nem a könnyű olvasmányokat”. Az előadás igényli a nézői értelmezést, provokálja a gondolkodást – hangsúlyozta Radu Afrim.
Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon megérett-e a vásárhelyi közönség egy ilyen produkcióra, elmondták, a színház két lépéssel a közízlés előtt jár, ez egy kísérleti előadás, amely 18 éven felülieknek szól.
A darab főszereplői: Bányai Kelemen Barna és B. Fülöp Erzsébet. Rendező: Radu Afrim, díszlettervező: Adrian Damian, jelmeztervező: Márton Erika, rendezőasszisztens: Berekméri Katalin.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Tényleg ügyészállammá vált Románia?
Már Amerikában is van, aki így látja. Sőt, Románia is megkapja az illiberális jelzőt a korrupció-ellenes harca miatt.
Nagy port kavart a román médiában egy amerikai kutatóintézet, a Democracy Institute vezetője, Patrick Basham által írt véleményanyag, amely egy ügyészállam kiépülését vizionálja Romániában.
A Basham szerint túlkapásokkal jellemezhető román korrupciós harc furcsa praktikákkal – családtagok letartóztatása, előzetes letartóztatás, nevek megadására kimenő vallatás – működik, miközben veszélyt jelent Románia demokratikus jövőjére.
A szerző véleményanyaga megoldást is kínál: egyfajta beismerésre alapuló megtisztulási folyamatot javasol.
Francia forradalmi terror uralja az egykori Kis Párizst?
Bukarest rövid leírásával indítja véleményanyagát Patrick Basham aNew York Timesban. A gondolatsor azonban nem a régebben Kis Párizsnak becézett város szépségeivel végződik, hanem azzal a megállapításával, hogy manapság az országban olyan hangulat van, ami Párizs egy másik arcát, az egykori francia forradalom idején tapasztalt terrort idézi.
Basham kiemeli, hogy Klaus Johannis államfővé választása egy új löketet adott a korrupció-ellenes harcnak, ami szerinte azonban túlzásokkal jár. A Traian Băsescu volt államelnök idején lejátszódott korrupció-ellenes harc szerinte erőtlen volt, leginkább Băsescu politikai támadásainak volt az eszköze. A Băsescu államelnökségének utolsó éveiben felgyorsult letartóztatási hullám tavaly mintegy ezer – politikust és üzletembert érintő - ítéletet vont maga után. Ez a látványos leszámolás, és ennek a széleskörű támogatottsága vezetett oda, hogy az államfő-választási kampány egyik központi témájává a korrupcióellenes harc vált.
Manapság a nyers populizmus a meghatározó. A tévécsatornák fáradhatatlanul fednek le minden ügyet, miközben a bíróságok elmarasztaló ítéleteket hoznak a - párttól függetlenül - politikusokhoz kapcsolódó ügyek több mint 90%-ában. Patrick Basham
Basham arra hívja fel a figyelmet, hogy Románia lassan kifut a börtönhelyekből. „Eközben meg úgy tűnik, hogy manapság alig építenek valamit. A vállalkozók, akikkel beszéltem, azt mondják, hogy tartózkodnak a köz-magán partnerségben elképzelt projektektől, mert azok túl könnyűnek számítanak egy esetleges korrupciós vád megkonstruálásához” – írja.
Basham meglátásában a politikusok csak tükrözik a romániai politikai normákat: a kenőpénz a mindennapi romániai életben népbetegségnek számít. „Mindenkit úgy kezelnek, legyen az illető akár politikus vagy üzletember, mint valaki, aki biztosan hibás valamiért” – írja.
Basham szerint a romániaiak azért támogatták az államfőválasztáson nagy számokban a korrupció-ellenes ügyet felvállaló jelöltet, mert évtizedekig el voltak zárva az igazságosságtól – kezdetben diktátorok, majd eredmények nélküli demokraták miatt.
Egy ügyészi állam van kiépülőben Basham szerint
Az ügyészi állam felemelkedése veszélyeztet – figyelmeztet Basham.
Ennek alátámasztására egy sor érvet hoz fel: a kihallgatáson a kihallgatottat nyomás alá helyezik, hogy neveket mondjon az enyhébb büntetés reményében, rutinná vált a családtagok letartóztatása, az előzetes letartóztatások „orwelli” gyakorlata azért, hogy a fehérgalléros feltételezett bűnözőket megállítsák a hasonló tettek elkövetésétől.
Basham szerint a hivatalos cáfolatok ellenére mindenki tudja, hogy a bíróságok nem annyira függetlenek, mint kellene. Ezenkívül sokakat azzal hiteltelenítenek el, hogy orosz pénzügyi érdekeltségeiket emelik ki, rájátszva arra, hogy a romániaiak gyakorta veszélyesnek érzékelik az ilyen jellegű összefonódásokat.
Basham emlékeztet, hogy Victor Ponta miniszterelnök 2012 előtt úgy írta le a DNA-t, mint egy kommunista titkosszolgálatot, azonban ahogy a közvélemény a DNA fele kezdett elmozdulni, visszavett a DNA-val kapcsolatos érvei éléből.
Basham szerint időközben a DNA Pontának is remek eszközzé vált arra, hogy a vele szemben kritikus hangot megütő újságok tulajdonosaival leszámolhasson. Erre példaként Adrian Sârbut, a Mediafax Grouptulajdonosát és Dan Adamescut, a România Liberă tulajdonosát hozza fel.
Csak tetszelegni akarnánk Amerikának?
Basham úgy látja, hogy az abbéli igyekezet, hogy a politika és a pénzügyi körök közötti kapcsolatokat csökkentsék, számlaegyenlítésekre és igazságszolgáltatási túlkapásokhoz vezettek.
Szerinte a korrupcióellenes kampány Romániában Amerika-ellenes hangulatot is kelt, hisz sokan úgy értékelik, hogy Románia egyszerűen igyekszik lenyűgözni Amerikát, aki meg azért aggódik, hogy nehogy káoszba süllyedjen a korrupciónak és orosz érdekeknek kitett ország.
Az Európai Unió sem fenyegette meg Romániát eddig azzal, hogy forrásokat vagy esetleg az ország szavazati jogát megvonja, miközben folyamatosan monitorizálta az országban tapasztalható korrupció szintjeit, mégis Bukarestben általános volt az aggodalom amiatt, hogy Románia szavazati jogát felfüggesztik.
Mint olyanok, akik eldöntik, hogy mi a jó kormányzat, és mi nem, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió is fel kellene emelje a hangját az ügyészi állam kialakulása miatt. „Egy kevésbé korrupt Románia jobb EU-tag lehetne és egy megbízhatóbb NATO-szövetséges, de tévedés lenne elfogadni azt, hogy ebben a kérdéskörben csak az igazságszolgáltatás mennyiségét nézzük, és ne annak a minőségét, mintha egy számmal mérhető siker mutatójáról lenne szó” – írja.
Illiberális lenne Románia?
Basham értékelése szerint Románia korrupcióellenes hadjárata gyorsan „illiberális keresztesháborúvá” vált.
„A közvélemény kielégíthetetlen igazságvágya csak erősíti az ország demokratikus jövőjét veszélyeztető tényezőket.
Az amerikai és az európai kormányzatoknak gratulálni kellene a romániaiaknak a hirtelen megtalált elhatározásuk miatt, hogy eltüntetik a korrupciót, de egyben bátorítaniuk is kellene egy másfajta hozzáállást.Románia demokratikus fejlődésének jobbat tenne, ha egy nyilvános eljárásban ismernék el a korruptak a bűnösségüket, ezt dokumentálnák, és aztán megbocsátanának nekik” – írja Basham. "Csak egy átfogó eljárás – amely amnesztiával díjazza az önleleplezést – fog oda vezetni, hogy véget érjen az, hogy a romániaiak rettegve néznek hátra a válluk felett, hogy nem-e üldözi őket valaki. [...] A demokratikus Románia meg ezután határozott ígéretet tenne arra, hogy a következő kihágásokat határozottan megbüntetik – de egy transzparens, pártok fölötti, értelmes módon"- javasolja Basham.
Román média: Pontával kapcsolatot ápoló és a verespataki bánya beindítását szorgalmazó elemzőről van szó
A Hotnews és az Adevărul is arról számoltak be, hogy információik szerint Basham közeli kapcsolatban van Pontával, valamint „pro-business” álláspontot képvisel, így például a verespataki bányanyitást is támogatta.
Ezeket az álláspontokat Basham egy elemzésében, valamint egy Huffington Poston megjelent véleményanyagában fejtette ki. A Romániával foglalkozó elemzést a román sajtó egy Pontához címzett „dicshimnusznak” értékelte, a verespataki bányanyitással kapcsolatos véleménye meg a környezetvédők és az aktivisták ellenszenvét váltotta ki.
Forrás: New York Times, Adevarul, Hotnews, Democracy Institute, Huffington Post
Transindex.ro

Marosludas. Harc a magyar iskoláért, megmaradásért a szórványban
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)

Visszakérik az igazgatóhelyetteseket Hargita megyében
A tizenhárom Hargita megyei tanintézetben megszüntetett igazgatóhelyettesi tisztség visszaállítását kérte egy beadványban az oktatási tárca vezetőjétől nemrég a megye prefektusa és a megyei önkormányzat elnöke.
Mint ismeretes, a Hargita megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa az óvodák, iskolák szervezésére és működésére vonatkozó szabályzat januári életbelépése nyomán állapította meg, hogy az igazgatóhelyettesi tisztségek fenntartására a jogszabályban megfogalmazott feltételeknek több megyebeli iskola nem felel meg, így február 9-étől megszüntették 13 tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket.
Az érintett tanintézetek – köztük a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária Gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola és a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola – igazgatói tiltakozásukat fejezték ki a döntés ellen, amely – mint akkor nyilatkozták – ellehetetleníti az iskolák működését. Tiltakozásukat később a több intézményhez eljuttatott beadványukban is megfogalmazták.
A döntés visszavonását kérték
Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, beadványuk után Jean Adrian Andrei prefektus magához hívatta az érintett csíkszeredai iskolák vezetőit, és arra kérte őket, fogalmazzanak meg egy tájékoztatást a helyzetről.
Ezt követően Borboly Csabával, a megyei önkormányzat elnökével közösen aláírt beadványban kérte a prefektus Sorin Cîmpeanu oktatási minisztertől, hogy térjenek vissza az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetésére vonatkozó döntésre, és állítsák vissza az állásokat. Rámutattak, a döntés elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok, szülők, polgármesterek, vallási közösségek és szakszervezetek körében is.
A prefektus úgy gondolja, az oktatási törvény bármilyen módosítása csak egy következő tanévtől léphet életbe, ezért a tanfelügyelőség vezetőtanácsának a szabályzat alapján meghozott döntése a 13 aligazgatói tisztség megszüntetéséről „korai volt és vissza kellene térni rá” – idézte az Agerpres a prefektust.
Javaslatokat is megfogalmaztak
A hírügynökség beszámolója szerint a prefektus azt is kérte az oktatási minisztertől, hogy az iskolák működésére vonatkozó szabályzatba vezessenek be kiegészítő kritériumokat, így az igazgatóhelyettesi állás fenntartására való jogosultság megállapításánál vegyék figyelembe, hogy az osztályokban hány diák van, mennyire összetett az egyes iskolák tevékenysége, milyen eredményekkel működnek, és azt is, hogyha műhelyeket is kell működtetniük. Ugyanakkor kérték, hogy a megyebeli speciális helyzetekről a tanfelügyelőség vezetőtanácsa dönthessen.
A prefektus beadványában rámutatott, a szabályzat előírása nyomán igazgatóhelyettes nélkül maradt Hargita megyei iskolák között vannak „nagy hagyományokkal és országos, illetve nemzetközi kiemelkedő eredményekkel rendelkező középiskolák, amelyeket az oktatási tárca kiválósági oklevéllel tüntetett ki, összetett tevékenységű szakközépiskolák, úgy városon, mint vidéken, továbbá kisebbségi oktatási formát működtető és a megyei átlagot meghaladó osztálylétszámmal működő iskolák is”.
Jean Adrian Andrei prefektus kedden lapunknak azt nyilatkozta, várják az oktatási tárca válaszát. Beszélt a miniszterrel, aki azt kérte, tegyenek le egy beadványt a panaszaikkal. Ezt benyújtották, és remélhetőleg minél hamarabb megérkezik a válasz rá – mondta a prefektus.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld autonómiája: rendészeti kérdés?
A román hatóságok rendészeti kérdéssé akarják lealacsonyítani Székelyföld autonómiájának ügyét, jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Székely Szabadság Napján a romániai demokrácia állapotáról tartott marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. A rendezvényen, amelyre valamennyi romániai politikai szervezet elnökét várták, csak az SZNT elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke vett részt. Izsák szerint a hatóságok azt próbálják elérni, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések kérdése az esetleges rendbontások miatt rendészeti ügyként jelenjen meg március 24-e előtt, amikor az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága tárgyalja a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait. Az SZNT elnöke megfélemlítési kísérletnek nevezte Lucian Goga Maros megyei prefektus állítását, amely szerint rá hárul minden felelősség, ha Marosvásárhelyen rendbontás történik a Székely Szabadság Napja alkalmából. Az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt úgy vélekedett: ma ugyanúgy a hatalom tudatos provokációjától kell tartani Marosvásárhelyen, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a fekete márciusként emlegetett események során véres román–magyar összetűzések törtek ki a városban. „Azt kívánom román polgártársainktól, ne féljenek a magyar szabadságtól. A mi szabadságainkból állhat össze a közös országunk szabadsága” – jelentette ki Szilágyi.
Számos erdélyi településen tartottak megemlékezést az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóján. Marosvásárhelyen körülbelül ezren vettek részt a Székely vértanúk emlékművénél tartott rövid megemlékezésen Kincses Előd ügyvéd felhívására. A rendezvény résztvevői zászlókkal, virággal érkeztek a helyszínre, ahol Kecskés Csaba unitárius lelkész mondott imádságot, ezt követően pedig a tömeg elénekelte a székely és a magyar himnuszt. A rendezvény helyszínén, a Postaréten és a környékbeli utcákban több száz csendőr és helyi rendőr követte figyelemmel az eseményeket, rendbontás azonban nem történt. A megemlékezést megelőző órákban a rendőrök több személyt is igazoltattak a környéken, megkérdezték tőlük, részt vesznek-e az eseményen. Szemtanúk szerint az emlékmű környékén parkoló autóból már a kora délutáni órákban filmezték a gyülekező tömeget.
Sepsiszentgyörgyön több százan gyűltek össze a turulmadaras obeliszk körül, a rendezvényt követően pedig Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke pedig felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, egy a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstráció megszervezésére. „Szeretném hívni mindazokat a magyar szervezeteket, amelyekkel összefogásban a Székelyföld autonómiájának ügyét előbbre tudjuk vinni: tegyék félre a sértődéseket, szervezzünk közösen 2015-ben egy hasonló nagy rendezvényt” – mondta Tamás Sándor.
Csíkszeredában mintegy ezren vettek részt a Szabadság térre meghirdetett tiltakozáson. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!” skandáló tömeget Veres Dávid, az SZNT csíkszéki képviselője köszöntötte, majd Darvas-Kozma József római katolikus esperes mondott imát. A szervezők felolvasták a petíciót, amelyet Jean-Adrian Andrei prefektusnak adtak volna át, a hivatalt azonban zárva találták. Hasonlóan jártak a sepsiszentgyörgyi tüntetők is a Kovászna megyei prefektussal. Gyergyószentmiklóson legalább háromszázan vettek részt a húszperces főtéri megemlékezésen, ahol Árus Zsolt a Székely Nemzeti Tanács képviselőjeként tartott rövid beszédet.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Március 15. Aradon – „A magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki”
Az elmúlt évek hagyományait tiszteletben tartva, a román és a magyar himnusszal, valamint az EU hivatalos himnuszának tartott Örömódával (Beethoven) kezdődött vasárnap délután fél ötkor az aradi Megbékélési parkban, a román és a magyar emlékmű közötti téren a március 15-i megemlékezés. A kellemes, kora tavaszi időben összegyűlt maroknyi magyarság a tőle megszokott civilizált formában tett eleget nemzeti kötelezettségeinek, a Szabadság-szobor mellett román és magyar hivatalosságok mondtak viszonylag rövid és visszafogott beszédeket.
Felszólalt Cosmin Pribac Arad megyei prefektus, dr. Donkó Szilvia konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács alelnöke és Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus Victor Ponta román kormányfő üzenetét tolmácsolta, melyben a dialógus, az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös megbecsülés jelentőségére hívják fel a „magyar szomszédok” figyelmét. Dr. Donkó Szilvia konzul Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a köszöntését olvasta fel, mondván: a szabadság őrtüzét csak egy egész nemzet összefogásával sikerült évtizedeken át táplálni, a 167 évvel ezelőtti igazságok máig örök érvényűek. „Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki. Összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés.” Adrian Ţolea, a megyei önkormányzat alelnöke egyben a várost is képviselte, mivel Gheorghe Falcă aradi polgármester nem tartózkodott az országban. Mint megjegyezte, a két nemzet közös célja a nyugati értékek előtérbe helyezése, ilyen szempontból a jelentős történelmi múlttal rendelkező Arad város és megye a tolerancia, az egymás közötti tisztelet és békés együttélés legjobb példája. Az alelnök fontosnak tartotta megemlíteni az első aradi konzervatóriumot, illetve hogy Aradon épült az első magyar autógyár, vagy, hogy itt rendezték meg az első hivatalos focimérkőzést. Nem hagyta ki az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó küzdelmet sem, melyben szerinte a románok és magyarok együtt kell hogy dolgozzanak a siker érdekében.
Bognár Levente alpolgármester beszédében hangsúlyozta: a szabadságvágy, mely örök és elpusztíthatatlan, mindig erőt adott és Aradot is egyesítette 1848 márciusában, majd 141 év után, 1989 decemberében is. „Az egyetemes szabadság eszméje egyformán illet meg mindenkit, nemzeti hovatartozásától függetlenül. Ezért tartjuk 89-ben kivívott jogunknak, hogy március 15-én Aradon is, mint mindenütt, ahol magyarok élnek, megünnepeljük 1848 bátor fiait és hőseinket. Magyar közösségünk szabadságvágyának egyik megvalósulása, hogy itt ünnepelhetünk a szabadság szimbólumánál, mely a 13 vértanú tiszteletére 2004 óta ismét köztéren áll. Bár az 1989-es december végi reményteli napok minden elvárása még nem valósult meg számunkra, de az ünnepeinkhez és kulturális örökségeinkhez való jogunkat nem engedjünk megkérdőjelezni, soha senkinek. Szimbólumaink meghatározzák identitásunkat, melyhez egy haladó gondolkozású Európában minden nemzeti közösségnek joga van, és ez bennünket is megillet itt, a 21. században, ahol magyarként élünk több generáció óta. A Szabadság-szobor közösségünk kulturális öröksége, de Arad meghatározó emlékműve is, mint ahogy New Yorknak is szimbóluma az a szabadságszobor, melyet Párizs, a szabadság városa ajándékozott az újvilágnak 1885-ben. (…) Az örök törvényű szabadságot hirdeti mindkét világhírű műalkotás, és mindkettőt a szabadság iránti tisztelet hozta létre. Erre gondoljanak azok, akik kezet mertek emelni Zala György remekművére, itt, az aradi Megbékélési parkban” – mondta Bognár, aki szerint továbbra is várják a felelős hatóságoktól a szélsőséges elmék által vezérelt szoborgyalázók felelősségre vonását.
A beszédek után az Arad megyei magyarlakta települések önkormányzati képviselői, a magyar civilszervezetek, érdekképviseleti tömörületek, pártok, egyházi képviselők, iskolák és magyar intézmények vezetői koszorúk elhelyezése mellett hajtottak fejet a Szabadság-szobor előtt.
A rendezvényt szerencsére komolyabb magyarellenes incidensek nem zavarták meg, a csendőrök azonban kitiltották az egyik aradi székely zászlaját. D. Nagy Károly (a Jelen Ház munkatársa) ugyanis idén már negyedik alkalommal vonult volna ki a térre a magyar és a székely zászlóval, a hatóságok azonban az utóbbit nem engedték meglobogtatni.
Az ünnepi rendezvény előtt a téren a civilszervezetek találkozójával párhuzamosan az RMDSZ játékos foglalkozást szervezett, melynek keretében a legnagyobb népszerűségnek a kokárdakészítés örvendett. A koszorúzás végeztével az ünneplők átvonultak a nagyszínházba, ahol a Tihanyi Várszínpad előadásában az Éljen a magyar című előadást nézhették meg.
Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Sütő fél szeme
Romániát igazságtalanság lenne azzal vádolni, hogy következmények nélküli ország. Számos magas rangú politikus élt abban a hitben, hogy sohasem vonják felelősségre az elkövetett törvénytelenségekért, aztán ha megkésve is, de lesújtott rájuk az igazságszolgáltatás haragja.
Adrian Năstase volt kormányfő, Dan Voiculescu és Gigi Becali üzletember-politikus hosszasan tudna mesélni, milyen érzés, amikor évekkel, évtizedekkel a bűncselekményük elkövetése után kopogtat a rendőrség, hogy előállítsa őket börtönbüntetésük végrehajtása érdekében.
A hideg futkos annak a több tucat honatyának, állami, kormányzati tisztségviselőnek a hátán is, akit ebben az időszakban olyan stiklikért állítanak elő a korrupcióellenes ügyészek, amelyeket jóval korábban követtek el.
De említhetnénk a kommunista börtönök, munkatáborok politikai elítéltjeinek százait halálba küldő egykori parancsnokok ellen ötven–hatvan évvel később foganatosított vádemelést, vagy az 1990-es bányászjárás ügyében újraindított bűnvádi eljárást. Tehát ahol akár fél évszázadra is visszanyúlhat Justitia keze, ott látszólag nincs gond az elszámoltatással.
Persze tudjuk, ez közel sincs így. Többek között Marosvásárhely fekete márciusának 25. évfordulója is azt üzeni, hogy a romániai igazságszolgáltatási szervek a mai napig adósak az igazság felderítésével, a vétkesek felelősségre vonásával. Bár a Tudor lakónegyed 28-as számú gyógyszertárának magyar felirata okán éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1990. március 16-án kirobbantott pogrom szakirodalma könyvtárnyira rúg, kizárólag magyar és cigány nemzetiségű résztvevőket büntettek meg a történtekért.
Holott jól tudjuk, milyen szerepet játszottak a véres események kiprovokálásában, levezénylésében a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté ügynökei, a hadsereg, a rendőrség tisztjei, a Vatra Românească uszítói, és végül, de nem utolsósorban – ha már a bányászjárás is szóba került – mi szárad a Ion Iliescu akkori államfő lelkén.
Majd amikor őket is bíróság elé állítják a súlyos atrocitásokért, románok és magyarok összeugrasztásáért, Sütő András fél szeméért, valóban elmondhatjuk, hogy nem szelektíven működik a romániai igazságszolgáltatás.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Veszélyben az egyetlen magyar óvoda Galócáson
A magyar elemi iskola létét is megkérdőjelezné a galócási óvoda megszűnte. Kevés a gyermek, a fejkvóta szerinti pénzelosztás miatt a béralap nem lesz elegendő. Egy pedagógusnak távoznia kell. A legkisebb közösség megszüntetése lenne indokolt, amely éppen a négy óvodással működő magyar csoport.
A bezárás veszélye áll fenn a galócási magyar óvoda esetén – terjedt el a hír egyszerre két forrásból is. Az egyik vészharangot a helyiek kongatták, felhívva a figyelmet a visszafordíthatatlanra, segítséget kérve, a másikat pedig az Iskolák veszélyben program életre hívói, összegző képet nyújtva a magyar oktatás helyzetéről, bemutatva azokat a tanintézeteket, amelyek léte veszélybe került.
A Közpolitikai Elemző Központ kezdeményezésére indított programból kiderül, 2006 óta folyamatosan csökken az erdélyi magyar gyermekek száma, 2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma tízezer fő alá esett, az elmúlt években pedig további 15 százalékos csökkenést mértek.
Az iskolakveszelyben.ro honlapon közzétett információkat, mint olvasható, azért osztották meg, hogy a kritikus pontok ismeretében a tennivalókat közös gondolkodás eredményeként meghatározhassák a döntéshozók. A portálon „veszélyeztetett” címkével szerepel Galócás is. „Nagyobb veszély a magyar óvodai csoportot fenyegeti, amely már pár éve kritikus létszámmal és csak speciális engedéllyel működik, jelentős pozitív változásra pedig az elkövetkező években sem lehet számítani” – olvasható az óvodai, iskolai létszám változásairól közölt tanulmányban.
Galócáson a magyar elemisták oktatása összevont osztályban történik. Utánpótlásukat az egyetlen magyar óvodába járó gyerekek kellene biztosítsák. Az ő számuk összesen négy, de esély van arra, hogy eggyel növekedjen. Ez a legkisebb létszámú csoport a település tanügyi rendszerében, így amikor felvetődött, hogy a fejkvóta szerinti bérezés miatt egy pedagógusi állást meg kell szüntetni, erre mutatkozott a legnagyobb esély.
„Amennyiben a magyar óvodai csoport megszűnik, a kicsiket román csoportba kell írassák a szülők. Az alternatívát, hogy a hat kilométerre fekvő maroshévízi óvodába ingáztatják a gyerekeiket, a szülők aligha engedhetik meg maguknak. Még az ötödik osztályosoknak is hátrányos, hogy Maroshévízre járnak iskolába” – közölte a Székelyhonnal Isán Sándor, Galócás volt alpolgármestere, a helyi RMDSZ elnöke. A veszélyt ő is közelről látja, felesége, Isán Margit az összevont magyar egy-négyesek egyetlen tanítónője. A pedagógus belátja, hogy kevés a diák, kicsi a pénzalap, tudja, hogy a magyar óvodai csoport a legkisebb, így azt is elhiszi, hogy ez indokolná a döntést és nincs mögötte magyarellenesség. Szerinte mégis lehetne mód arra, hogy a magyar oktatás végveszélybe ne kerüljön: „egy napközi és két román nyelvű óvoda van Galócás községben. Ha ezek közül szűnne meg egy, mind a magyar, mind a román oktatás fennmaradhatna”.
A tanítónő ez ügyben már levelet írt Magyari Tivadarnak, az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének, segítséget kérve az óvoda megmentéséhez. Levele eljutott többek között Barti Tihamérhoz, aki galócási születésű és Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A levél tartalmát ismerte, Isán Sándor már tájékoztatta a helyzetről. „Ha az óvodai magyar oktatás megszűnne, az maga után vonná az iskola megszűnését is” – nyilatkozta az alelnök. Meglátása szerint a szegény szülőknek egy lehetőségük maradna: román osztályba íratni gyereküket. Szerinte igaz ugyan, hogy így megtanulnának románul, ez nyereség lenne, de eltörpülne az óriási veszteség, az anyanyelvi oktatás hiánya mellett.
Tudni kell azt, hogy a négytagú óvodai csoport működése mostanig is speciális engedéllyel volt lehetséges. Ezt az iskola vezetősége kérheti, de csak a tanfelügyelőség és minisztérium adhatja meg. Mindezek mellett mindenkinek jól jöhet a segítsége, így Barti Tihamért is arról kérdeztük, mit tud ő tenni. „Az ügyben tárgyaltam a prefektussal is, feltártam a helyzetet, elmondtam, szerintem nem azt kell nézni, hogy szüntethető meg, hanem hogy miként menthető meg a magyar óvodai csoport. Jean Adrian Andrei prefektus egyetértett velem, ígérte, lehetőségek szerint a megmentés segítségére lesz. Bízom ebben, hiszen ő is galócási születésű” – nyilatkozta a megyei tanács alelnöke.
A galócási magyar óvodai csoportot rövid távon a következő tanévre kiadott speciális engedély tarthatja meg, amit a beiratkozások lejárta után kell igényelni. A magyar oktatást hosszú távon viszont csak a gyereklétszám növekedése mentheti meg. Jelenleg Galócás lakosságának 20,67 százalékát teszi ki az 514 magyar. Karácson Tibor, a galócási római katolikusok lelkipásztora is úgy vélekedik, ha az édesanyák nem fogadják el a gyermekáldást, akkor nincs kiút, megsemmisül a vallás, az iskola, a falu. Az iskola, az oktatás, a vallás nem azé, aki meghal érte, hanem azoké, akik élnek érte, és vállalják a nehézségek ellenére is a gyermeket, azaz a jövőt.
A jelen viszont arról szól, hogy van négy gyerek a magyar csoportban. Ősztől lehet, hogy öt lesz. Ez azon múlik, hogy a cigány édesanya kitart-e ígérete mellett, és magyar osztályba íratja-e jelenleg hároméves csemetéjét. A magyar pedagógusok reménykednek. Elvégre a gyermek csak magyarul tud, más nyelven nem.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Lesznek még meglepetések
A kormányfő nem hátrál. Már tizenhárom volt minisztere keveredett korrupciós gyanúba, pártjának oszlopos tagjai sorra dőlnek ki mellőle – a nagy előd, Adrian Năstase már eltűnt, de gyülekeznek a felhők az alapító Ion Iliescu volt államfő fölött is, a szintén kezdetektől irányító Viorel Hrebenciuc már ázik, az após, Ilie Sârbu lapul, a sógor, Iulian Herţanu fogdában, a jó barát, Sebastian Ghiţă bírósági felügyelet alatt, Liviu Dragnea – Ponta helyettese a pártban és a kormányban – szintén vizsgálat alanya, az üzlettárs, Dan Şova letartóztatás előtt áll, és várható még néhány szennyes ruha kiteregetése a pár napja fogdában levő, a szociáldemokratákból már korábban kirúgott, de igen sok lében kanál Marian Vanghelie részéről.
Alsóbb szinteken is hullnak a fejek, de az egyszerű képviselőkre vagy részlegvezetőkre már alig jut a közvélemény figyelméből, mert a nagyágyúk kihallgatásai után egyre újabb letartóztatások következnek, és most már az a fő kérdés, hogy a dominószerűen összeomló hatalom maga alá temeti-e a miniszterelnököt, és mikor.
Victor Ponta az utóbbi időben igen sokat veszített arroganciájából (is) – a nyilvánosság előtt sokkal visszafogottabb –, de aligha mély gyökerű átalakulás ez. Hiszen jó néhány politikai és erkölcsi válságot átvészelt már a kormányfői székben, és valószínűleg esze ágában sincs feladni ezt a pozíciót, ahol még mindig igen sok szálat mozgathat. A nem tudok semmit, nem szólok bele kijelentések mögött ugyanis aktív védekezésbe kezdett: érezhetően erősödik egyfajta háttérzaj, valakik már hangosan szörnyülködnek a bilincses letartóztatásokon, fogdai körülményeken, sőt, azért kezdtek aggódni, hogy nem lesz, aki dolgozzon, a sűrűsödő ügyészi eljárások miatt leblokkol az államgépezet. Vállalkozók panaszkodnak, hogy már egy hivatalnok sem mer aláírni semmit, mert nem vállalja a kusza törvények értelmezésével járó kockázatot, a kisemberek azért aggódnak, mert nem tudják a rendőrök megkenésével olcsóbban megúszni a közlekedési bírságot...
A diverzió nyilvánvaló, hiszen épp azért jutott ide az ország, mert az állandó kenegetés dacára is nehezen, csikorogva működtek az állam intézményei. A suttogó propaganda azért érdemel figyelmet, mert olyan kormánytól ered, amely szorongatottságában is képes pofon csapni a demokráciát és a választókat azzal, hogy 26 jogszabályt módosít egyetlen rendeletben, suba alatt. Ez pedig nem jó jel. Arra utal, hogy vannak még rejtett erőtartalékai, és afelől semmi kétség, hogy ezeket kinek a javára fogják felhasználni.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meggátolnák az anyanyelvi oktatást garantáló óvoda bezárását
A bezárás veszélye fenyegeti a gyergyószéki Galócás magyar óvodáját – hívták fel a figyelmet a helyiek, akárcsak az Iskolák veszélyben program életre hívói.
A Közpolitikai Elemzőközpont kezdeményezésére indított programban az anyanyelvi oktatás szempontjából veszélyeztetett helyszínként szerepel a gyergyószéki település is.
„Nagyobb veszély a magyar óvodai csoportot fenyegeti, amely már pár éve kritikus létszámmal és csak speciális engedéllyel működik, jelentős pozitív változásra pedig az elkövetkező években sem lehet számítani" – olvasható az óvodai, iskolai gyereklétszám csökkenésére figyelmeztető tanulmányban.
Galócáson a magyar elemisták oktatása összevont osztályban történik. Az utánpótlást az egyetlen magyar óvodába járó gyerekek biztosítják. Az ő számuk jelenleg négy, de esély van arra, hogy eggyel növekedjék. Ez a legkisebb létszámú csoport a település tanügyi rendszerében, így amikor felvetődött, hogy a fejkvóta szerinti bérezés miatt egy pedagógusi állást meg kell szüntetni, az óvónő állása került szóba.
„Amennyiben a magyar óvodai csoport megszűnik, a kicsiket román csoportba kell hogy írassák a szülők. Az alternatívát, hogy a hat kilométerre fekvő maroshévízi óvodába ingáztatják a gyerekeiket, aligha engedhetik meg maguknak. Még az ötödik osztályosoknak is hátrányos, hogy Maroshévízre járnak iskolába" – közölte Isán Sándor volt alpolgármester, az RMDSZ helyi elnöke.
A veszélyt közelről látja, hiszen felesége, Isán Margit az öszszevont elemi osztályok egyetlen tanítónője. A pedagógus belátja, hogy kevés a diák, kicsi a pénzalap, tudja, hogy a magyar óvodai csoport a legkisebb, így elhiszi, hogy ez indokolná a döntést, és nincs mögötte magyarellenesség. Szerinte mégis lehetne módot találni arra, hogy a magyar oktatás ne kerüljön végveszélybe. „Egy napközi és két román nyelvű óvoda van Galócás községben. Ha ezek közül szűnne meg egy, mind a magyar, mind a román oktatás fennmaradhatna" – mutatott rá.
A tanítónő az ügyben már levelet írt Magyari Tivadarnak, az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének, segítségét kérve az óvoda megmentéséhez. Levele többek között eljutott Barti Tihamérhoz, a Hargita megye önkormányzat galócási születésű alelnökéhez is. „Sajnos, ha az óvodai magyar oktatás megszűnne, az maga után vonná az iskola megszűnését is" – nyilatkozta az alelnök.
Meglátása szerint a szegény szülőknek egy lehetőségük maradna: román osztályba íratni gyereküket. A négytagú óvodai csoport működése eddig is speciális engedéllyel volt lehetséges. Ezt az iskola vezetősége kérheti, és a tanfelügyelőség, illetve minisztérium hagyhatja jóvá. „Az ügyben tárgyaltam a prefektussal is, feltártam a helyzetet, elmondtam, szerintem nem azt kell nézni, hogyan szüntethető meg, hanem, hogy miként menthető meg a magyar csoport. Andrei Jean-Adrian egyetértett velem, megígérte, hogy lehetősége szerint a megmentést támogatja. Bízom ebben, hisz ő is galócási születésű" – tette hozzá Barti Tihamér.
A galócási magyar óvodai csoportot rövid távon a következő tanévre kiadott speciális engedély tarthatja meg. A magyar oktatást azonban hosszú távon csak a gyereklétszám növekedése mentheti meg. Karácson Tibor plébános úgy véli, ha az édesanyák nem fogadják el a gyermekáldást, megsemmisül a vallás, az iskola, a falu. A településnek jelenleg 514 magyar nemzetiségű lakosa van, ez az összlakosság 20,67 százalékát teszi ki.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
Aranypapucsok
– Jó regvelt!
– Adjon a Máriecska!
– Jól van-e? Egészsége megvan-e?
– Nem mondanám...
– Immán telnek az esztendők, fogy az egészség es...
– Mondani fogtad az esztendőt? De másképp hallik a szádból…
– Tizedik esztendeje ülünk Frumószába, immán az eszem es kezd így csángósan járni – nevetek.
Ő is nevet.
– Hogy hallik másképp?
– Hogy es mondjam, lelkem, olyan mintha díszes ruhában öltöződöttél vona s méges mezítlábast járnál.
– Aranyból, aurból levő papucsok ezek, akkor es, ha szemvel nem látható.
Keze szorítását érzem. Indulunk is utunkra.
– Isten fizejse a szíp beszédjét! – köszönöm meg.
– Ilyen a te beszéded es immán! – jön a válasz.
(2015. március 3.)
Fotókör Frumószán
2007 őszén kezdték. Sokan jelentkeztek, négyen maradtak. Négy leányka. Négy teljesen eltérő egyéniség.
Kitartottak, hetente jártak Adriánhoz fotókörre a magyar házba. Kezdetben még filmre fotóztak. Sok türelem kellett kivárni, míg papírra kerültek azok a képek. Majd órákon át elemezgették munkáikat.
Egyszer betévedtem egy ilyen órára. Fel is mérgelődtem becsületesen. Vászonra volt kivetítve a kép, együtt beszéltek róla. Nekem inkább szekálásnak, piszkálódásnak tűnt…
– Itt homályos, amott meg nincs semmi téma, az ott pluszba, emez meg mínuszban van…
Ki is jöttem a teremből…
Másnap kérdem a lányokat, hogy mindig ennyit veszekedtek fotóórán? Nagy, ártatlan szemekkel véleményezték a történteket:
– Nem veszekedtünk, csak beszélgettünk!
Innen tovább kívülről figyeltem őket.
Hegedűs Dóra egyszer kiállított Frumószára egy teljes fotólaborral. Bekuckózták a kicsi ház pici szobájába, abban a hónapban az előhívást tanulták. Papírra, úgy, a koromsötétben. Micsoda élmény volt.
Egy nyáron Adrián elvitte őket Székelyföldre fotós táborba. Nem voltak ők amolyan művészlelkek, csak egyszerűen érdeklődtek. Pontosan emlékszem egy jelenetre… Úgy 20 gyerek fotógéppel a nyakában sétál a faluban. Megjelenik egy cigánygyerek, épp egy lószaros talicskát tolva. Mindenki körülállja, kattannak a gépek, a mi négy lányunk meg csak figyeli a helyzetet, tekintetükből ezt olvasom:
– Mitől olyan nagy dolog ez?
Séta folytatódik, elérünk négy játszó gyerekhez. Átmennek az úton, leguggolnak hozzuk, összeérnek a kezecskék, s születik egy pár kép. Távolról figyelem őket. Vajon mi van a lelkükben? Vajon kik lesznek, ha nagyok lesznek?
Bikfalvára kiállítást szervezett nekik Kerezsi János és Marika, tanárok ők, kik akkoriban jobban látták az értékét, mint én. Köszönet érte így utólag is.
Álltak ott ők négyen, képeik a falon, s én bizony már akkor tudtam, hogy különleges egy csapat e maréknyi leányzó. Csodás nap volt az…
Aztán annak rendje s módja szerint kirepültek. Egyikük nagyon gyorsan ment férjhez, a másik később, a harmadik egyetemre jár, a negyedik megjárta a világot. A sorrend felcserélhető…
Az idén ismételten követelik a gyerekek a fotókört. Ilyen ez a mi munkánk, körforgásszerű, ismétlődő, amelynek mozgatóereje a kíváncsiság és a kitartás. Vajon kik lesznek az új fotós csapatban? Napok óta ez jár a fejemben… Köszönöm a tanár bácsinak, Neagu Adriánnak, hogy tudását adja ehhez...
(2014. november 9.)
Moldvai anyák
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
A hetedik kedves felajánlásnál megszólalok én is:
– Hogy ilyen jó a szívük?
– Hát, tonár néni, hány gyermekünk tanult kendnél ennyi esztendőn által? Ennyivel megsegélhetjük münk es kendeket – szorítja meg a kezemet.
Útban hazafele pedig megszámolom a gyerekeit a hetedik anyának, valóban, haton voltak…
(2010 februárja)
Találkozások
Lánykánk első román versmondása. Lejárt, ügyes volt.
Az aggódó anyák között, közvetlen mellettem egy régi tanítványom áll, akit vagy öt esztendeje nem láttam.
– Jaj be szíp, jaj de szípecske, személ kendvel – mondja, oly boldogan, ahogy csak szeretetből lelkesedhet.
– Milyen anyának lenni? – kérdi váratlanul.
Jut eszembe, most lát először lánykám mellett.
Így telnek az esztendők...
(2015. március 6.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Széltoló Mitika
Az már köztudott, hogy a román parlament tagjainak jelentős hányada – fogalmazzunk így – nem nagy tudású, szakmájukban szinte nullák, és az erkölccsel is hadilábon állnak. A százat is meghaladó azok száma, akiknek tanulmányai, enyhén szólva, hiányosak, s még többen vannak olyanok, akik, bár végeztek főiskolát, soha nem gyakorolták a mesterségüket, vagy egy lyukas garast nem adnának a tudásukért. Ők azok, akik mind gyakrabban írják szakmájuknak, hogy politikusok. Tehát olyan semmittevő, széltoló Mitikák.
A napokban látom, hogy a jelenleg televíziós észosztó, bizonyos Cozmin Gușă is a politikusi szakmát űzi. Igaz, valaha fizikusnak készült, de ahogy kézhez kapta az egyetemi oklevelét, félrerakott vonalzót, lézert, és eleinte újságírónak, majd politikusnak ment. Elsőnek nagyreményű szociáldemokrata lett, fel is vitte az Isten a dolgát egészen a főtitkári rangig. De amikor látta, hogy ott az elnöki tisztség Adrian Năstase által foglalt, átnyergelt a Petre Romant éppen megbuktatott Traian Băsescu mellé demokratának, azzal a gondolattal, hogy ez úgysem fogja sokáig kibírni a főhelyen. Sőt, amikor Băsescu indult az elnöki címért, remélte, hogy a helyébe léphet, mindjárt jelentkezett kampányfőnökének...
De megint nem ő lett a bálanya, hát voksszámlálás után alig kukorékolt hármat a kakas, a Cozmin gyerek megint továbblépett, külön pártot alakított Nemzeti Kezdeményezés Párt (PIN) névvel. S mivel a tagság elfért egy Daciában, ő lett az elnök. Egyedül szaladt, de második helyen futott be. Megbukott, annak ellenére, hogy képviselőként nevet szerezhetett. Kibukva a törvényhozásból csapódott ide, csapódott oda, még a liberálisokkal is kacérkodott, amíg a korrupcióért nemzetközileg körözött Elan Schwarzenberg nagykereskedővel és törvényszegésért négy évre a rács mögé zárt Maricel Păcuraruval, a román posta valahai vezérigazgatójával, nem fogódzkodott. De olyannyira, hogy ma már a Korrupcióellenes ügyészség mind gyakrabban kéri tőle is az alulírottat. Pedig pillanatnyilag Klaus Johannishoz dörgölődzik, mégpedig nagy lendülettel…
Hát nagyjából ilyen egy széltoló Mitika életútja. Sajnos, a Kárpátok–Duna–Fekete-tenger térségben rengetegen vannak ilyenek. Az általuk terjesztett dilettantizmust körbelengi a nacionalizmus, átitatja a korrupció, átszövi a hazug halandzsa. Ezért kérdőjeles minden, néha a társadalomban megjelenő, jobbító szándék. A közelmúlt negyedszázadban a demokratikus jogállamot akarókat ugyanis mindig félrelökte a széltolók hada.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Van mit, van hol, de ki?
Hozzájuthatnak-e a legújabb magyar könyvekhez azok, akik nem tudják megengedni maguknak a kiadványok megvásárlását? Milyen ma az olvasási kedv Erdélyben? Az Erdélyi Napló könyvtártúrán járt.
Az elektronikus könyvek terjedésével leáldozóban lévőnek tűnik a nyomtatott kiadványok népszerűsége. Egyre kevesebb családban gyűjtik a könyveket, egyrészt, mert a fiatalabb generációk nem tartanak rá igényt, másrészt mivel egyre drágábbak – legalábbis a bérekhez mérten. Aki mégiscsak szeretne kézbe venni hagyományos kiadványokat, annak marad a könyvtár.
Kicsi, majd nagy olvasók
Diákok számára – főleg a házi olvasmányok tekintetében – az iskolai könyvtár a könyvekhez való legkézenfekvőbb hozzáférési mód. „Nálunk a kötelező házi olvasmányok mind megtalálhatók” – jelenti ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, Solymosi Zsolt. A több mint 10 ezer kiadványt számláló, nemrég felújított könyvtárban Feischmidt Ildikó könyvtáros kalauzol végig. Az állomány kissé megcsappant, mióta szétköltözött a korábban egyazon épületben működő unitárius gimnázium és a Brassai Sámuel Líceum. Még mindig sok a régi rendszerben vásárolt kötet, amelyeket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kölcsönöznek ki a diákok. Az állomány mintegy 70 százaléka olyan kiadvány, amelynek tartalma mára elavult. A frissítést magánadományokból, hagyatékokból, csekély állami pénzből, valamint az iskolát támogató Pro János Zsigmond Szövetség révén végzik. És nem is akárhogyan: a látogató meglepődik, hogy a polcon ott találja például Dragomán György nemrégiben megjelent, nagy sikerű Máglya című regényét is, amely egyes könyvesboltokban már elfogyott.
Az 1–4. osztályosok a könyvtár leglelkesebb látogatói, tudjuk meg Feischmidt Ildikótól, 5–8. osztályban lanyhul az érdeklődés, de kilencediktől ismét gyakran megfordulnak a diákok a könyvek birodalmában. Érdekességként: az unitárius kollégium minden évben könyvkavalkádot szervez, amikor ingyen el lehet vinni a könyvtár és a diákok által felajánlott plusz példányokat.
Nem sokban különbözik a helyzet a Brassai Sámuel Líceumban sem. Könyvtáruk valamivel több mint 30 ezer kiadványt tartalmaz, a gond itt is az, hogy nagy részük még az elmúlt rendszerben került leltárba. Az iskola könyvtárosa, Pop Adrián sem panaszkodik a diákokra, nagyon sok fiatal keresi fel, és nem csak a házi olvasmányok érdeklik őket.
A kiadók sem adják ingyen
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a könyvtár, a hozzá kapcsolódó nyelviskola és nyelvvizsgaközpont 1992-ben kezdte meg tevékenységét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Könyvtári Szakosztályának intézményeként. Az alapítvány saját tulajdonú kolozsvári székházában mintegy 60 ezer kötetes, egyetemi oktatást is kiszolgáló könyvtár működik, olvasóinak zöme Kolozsvárott tanuló magyar egyetemi hallgató és középiskolás diák. Egyik beszerzési forrásuk a Márai-program, amelynek keretében különböző kiadók köteteiből rendelhetnek ingyenes példányokat egy-két alkalommal egy évben. A gond az, hogy csak bizonyos, a kiadók listáján szereplő kiadványokat rendelhetnek meg, amelyek nem mindig találkoznak a diákok, illetve a többi olvasó igényével. „Évekkel ezelőtt a kiadók még megengedhették maguknak, hogy új kiadványaikat elküldjék a könyváraknak is, de ez ma már nem működik” – mondja Miklós Erika könyvtáros. Az olvasók száma így évről évre apad – noha ennek elsősorban nem a könyvtári állomány az oka.
A közkönyvtár nem csak könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék közkönyvtárának története a reformkorig nyúlik vissza. A főszékhelyen található három olvasószolgálati részleg és a városban működő fiókkönyvtár több mint 220 ezres összállománnyal áll az olvasók rendelkezésére. A megyei könyvtár jelenlegi szervezeti formájában 1974 óta működik, és a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. „A közkönyvtárak egy ideje nemcsak könyves intézményekként működnek, hanem egyéb szerteágazó feladatokat is végeznek az olvasásra nevelés és a kulturális rendezvények során. A könyvtárba beiratkozottak száma jelenleg mintegy nyolcezer főre tehető, azaz Sepsiszentgyörgy lakosságának közel 16 százaléka aktív könyvtárlátogató” – tájékoztat Szonda Szabolcs igazgató.
A könyvtár állományának több mint fele magyar nyelvű, a szakkönyvek némileg túlsúlyban vannak, de a szépirodalom is több mint 100 ezer kötetet tesz ki. Az állománybővítés érdekében a pénzalapot negyedévekre osztják be, és bizonyos rendszerességgel vásárolnak. Közben folyamatosan zajlik a felmérés arról, mire van szüksége a könyvtárnak, ebből a célból úgynevezett hiánylisták készülnek, amelyeket a különböző részlegeken megbízott kollégák frissítenek. „Évente mintegy nyolc-tíz alkalommal vásárolunk, van, amikor a kiadótól, máskor a könyváruházaktól vagy akár az internetről” – mondja az igazgató. A magyar, román és más nyelvű könyvek, periodikák, dokumentumok mellett 2669 elektronikus dokumentum is az olvasók rendelkezésére áll.
A statisztikák szerint az egyéni igénylések száma évente mintegy 75 ezerre tehető. A könyvtár rendszeres látogatói főként az 5–8. osztályos diákok, illetve az idősebb korosztály, a középkorúak kisebb száma vélhetően a munkával és egyéb elfoglaltságokkal is magyarázható.
Magyar kiadványok a rengetegben
Többemeletes épületben található Kolozsváron a megyei könyvtár. Néhány éve költözött ki a városközpontból a külvárosba, azóta megcsappant a látogatók száma – mondják a könyvtár illetékesei. Kolozs megye megközelítőleg 700 ezer lakosának 15 százaléka magyar, ennek ellenére a magyar könyvek a világirodalom címszó alá vannak besorolva. Nem csoda, hogy elvesznek az egyéb nyelvű publikációk rengetegében: mindössze négy-öt könyves szekrény áll a magyar részleg rendelkezésre. Floarea Elena Mosoiu, a könyvtár aligazgatója pontos számmal is szolgál: 16 487 magyar könyvcím áll az olvasók rendelkezésére, az összállomány 8 százaléka. Ugyanakkor a 30 ezer rendszeres könyvtárlátogató 6,5 százaléka magyar anyanyelvű, ami nagyon kevés a megye magyar lakosságához képest. 2014-ben 318 új magyar nyelvű kötetet vásárolt a könyvtár, ez csupán 3 százaléka az újonnan beszerzett könyveknek. A megyei könyvtár egyik beszerzője szerint igyekeznek a lakosság nemzetiségi összetételével arányosan beszerezni a könyveket – csakhogy ez, ahogyan az adatokból is kitűnik, nem mindig sikerül, és nem is igen látszik.
Olvasói apokalipszis
Elkeserítő helyzetképet mutatnak a romániai olvasási szokásokról készült statisztikák. Egy nemrég készült kimutatás szerint az összlakosság fele egyáltalán nem olvas könyveket. Egy évtized alatt 30 százalékkal csökkent a könyvtárak száma, hasonló mértékben azoké, akik köteteket kölcsönöznek. Ezzel szemben a franciák 90 százaléka havonta elolvas egy könyvet, egy bestseller 1,5-2 millió példányban fogy el. A finnek 77 százaléka évente legalább egy könyvet megvásárol, Romániában az arány 24 százalék. A romániai megkérdezettek egynegyede soha életében nem vásárolt könyvet.
Milliós állomány, újságolvasó nyugdíjasok
Kolozsvár legjelentősebb könyvtára – amely könyvállományában messze felülmúlja a 700 ezer kötetes megyei könyvtárat – a közismert nevén egyetemi könyvtár. Megalakulása pillanatában, 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem könyvtára több mint 11 ezer kötetet számlált, amely felölelte Joseph Benigni főhadvezérségi titkár hagyatékát, a régi királyi jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet könyvtárát, illetve a főkormányszék levéltárát. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 ezer kötetből álló könyvtára, amelyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott. Jelenleg a négymillió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli, a gyűjtemény tematikájában és információhordozók tekintetében enciklopédikusnak tekinthető: könyvek és régi könyvek, kéziratok, időszaki kiadványok, térképek, metszetek, fényképek, képeslapok, apró nyomtatványok, kották, különböző audiovizuális és elektronikus dokumentumok, valamint adatbázisok alkotják.
„Mintegy 50 ezer beiratkozott olvasónk van” – ismerteti a helyzetet ifj. Györfy Dénes könyvtáros. Hogy a könyvtári állományban hány magyar nyelvű kiadvány található, arról nincs külön adat, 1918-ig gyakorlatilag csak magyar nyelvű kiadványok voltak az egyetemi könyvtárban, közöttük ma is találhatók 16–17. századi dokumentumok, kéziratok. A ritkaságokat természetesen nem lehet hazavinni, de valamennyi kiadvány a kutatók rendelkezésre áll. Van a könyvtárnak kölcsönző részlege is, sok diák és nyugdíjas pedig az egyetemi könyvtárba jár napi- vagy hetilapokat olvasni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Ösztöndíj továbbtanuló csángómagyar fiataloknak
Hét csángómagyar fiatalnak adták át csütörtökön Csíkszeredában, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségénél a P. Jáki Sándor Teodóz-ösztöndíjat. A tanulmányi eredményeket elismerő ösztöndíjjal a középiskola után továbbtanuló fiatalokat segítik.
2013-ban alapította a P. Jáki Sándor Teodóz atyáról elnevezett ösztöndíjat a Pillangó Alapítvány támogatásával a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Az egyetemi félévre elnyerhető támogatást a tanulmányaikat romániai felsőoktatási intézményben magyar nyelven folytató csángómagyar fiatalok pályázhatják meg, értéke pedig függ az elért tanulmányi eredményektől. Idén heten nyújtottak be pályázatot, és mind a hét fiatalt támogatják – közölte csütörtökön Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, miután átadták a fiataloknak az ösztöndíjakat. Három egyetemi hallgató – Tímár Karina Andrea (BBTE, I. évfolyam, 450 lej), Györgyice Adriana Lívia (Sapientia EMTE, II. évfolyam, 450 lej) és Ignác Cselina Angella (Sapientia EMTE, II. évfolyam, 400 lej) – öt hónapig, havi rendszerességgel részesül a támogatásban. A posztliceális képzésben részesülők két alkalommal folyósított tanulmányi ösztöndíjat kapnak a két félév végén. Az első félévi eredményei alapján Kiss Anna Mária (II. évfolyam, 400 lej), Balázs Mária Nikoletta (II. évfolyam, 350 lej), Taláz Gabriella (III. évfolyam, 350 lej) és Györgyice Mária Piroska (II. évfolyam, 300 lej) veheti át a támogatást.
Lászlófy Pál azt kívánta a fiataloknak, hogy legyenek büszkék magyarságukra, nyelvükre, és bizakodását fejezte ki, hogy a csángómagyar gyermekek tanulását segítő rendszerben nevelkedett fiatalok felnőttek arra is, hogy nemzeti öntudatukat bizonyítsák. Taláz Gabriella a támogatás átvétele után elmondta, idén végzi el az egészségügyi asszisztensi posztliceális képzést, harmadszorra kapja meg az ösztöndíjat, és szeretné megköszönni, hogy segítettek neki, és hogy itt lehet.
Az RMPSZ tiszteletbeli elnöke közölte, szervezetük a tanév végén középiskolások számára is meghirdeti az ösztöndíjat.
R. Kiss Edit 
Székelyhon.ro