Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cigărean, Adrian
2665 tétel
2002. július 25.
"Adrian Nastase miniszterelnök júl. 23-án kijelentette, hogy Tőkés László püspök "rendkívül kemény" nyilatkozatai megkérdőjelezik a tiszteletbeli elnök RMDSZ-tagságát. A miniszterelnök szerint nyilatkozatai alapján a püspök helye indokoltabb lenne a Nagy-Románia Pártban, mint az RMDSZ-ben. - Ha Vadim Tudor magyarnak született volna, Tőkés Lászlónak hívnák, és ha Tőkés László románnak született volna, akkor Vadim Tudornak neveznék - mondotta Nastase. Adrian Nastase nyilatkozatában Tőkés Lászlónak Tusnádfürdőn, a Nyári Szabadegyetemen elhangzott előadására reagált. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke előadásában az autonómia és az önmeghatározás értékeinek fel nem adására biztatta a jelenlevőket. /Nastase Tőkés RMDSZ-tagsága ellen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ Nastase kijelentéseire reagálva Tőkés László kijelentette: semmiképpen sem fontolgatja lemondását a tiszteletbeli elnöki tisztségről. Szerinte ugyanis éppen ő hűséges az RMDSZ programjához, és ragaszkodik a leginkább ahhoz a mandátumhoz, amelyet az RMDSZ szavazói adtak az általuk megválasztott szenátoroknak és képviselőknek, miközben a hivatalos RMDSZ-vonal széles ívben elhajolt a választók akaratától és saját programjától. "Másrészt bízza Nastase miniszterelnök az RMDSZ-re, hogy kinek van és kinek nincs helye a szövetségben. De mindenekelőtt azt kell megnézni, ki mondta mindezeket rólam. Nem lehet elvonatkoztatni attól, hol volt Adrian Nastase 1990 előtt, melyik oldalon állt; és itt egy lopakodó típusú kommunista visszarendeződésre utalok. Nyilvánvaló, hogy maholnap már csak jelképes értelemben létezik a román ellenzék, és ezt a helyzetet, sajnos, az RMDSZ is megkönnyíti, hiszen közelebb áll az uralkodó párthoz, mint egykori koalíciós partnereihez. Egypártrendszer irányába halad tehát az ország, és ugyanezek az egypártrendszeri indulatok törnek ki Nastase úrból, akit Constantinescu volt államfő találóan Ceausescuhoz hasonlított, az allűrjeit, a kozmetikázott személyi kultuszát" - nyilatkozta Tőkés László. Köszönő viszonyban sincs a magyar kisebbségi jogküzdelem a Vadim Tudor képviselte extrémizmussal - fogalmazott Tőkés püspök. A tiszteletbeli elnök ugyanakkor elmondta, hogy mértékadó RMDSZ-politikusok felszólították: mondjon le, "ha nem tetszik a szövetségben". "Nem hivatalos, de biztos értesüléseim voltak már évekkel ezelőtt arról, hogy 1996-ban, az RMDSZ kormányra lépésekor egyik nem nyilvános feltétel volt, hogy engem szorítsanak ki a szövetség vezetéséből. Kormányközeliségben most ez még nyilvánvalóbbá vált, az RMDSZ egyre-másra elhatárolódik tőlem, másfelől pedig szakbizottsága révén meg is fegyelmezett. Így elképzelhetőnek tartom, hogy a PSD megint az RMDSZ-szel végezteti el a mocskos munkát. De állok elébe" - szögezte le a k a tiszteletbeli elnök. Adrian Nastase nyilatkozata teljes mértékben beleillik az RMDSZ és a kormánypárt közötti együttműködésbe - nyilatkozta a Krónikának Gabriel Andreescu politikai elemző, a romániai Helsinki Bizottság elnöke, aki szerint a miniszterelnök kijelentése tulajdonképpen az RMDSZ jelenlegi vezetésének nyújtott támogatás. A Reform Tömörülés RMDSZ-platform közleménye szerint egy parancsuralmi rendszer eszméit és gyakorlatát részben tovább éltető Adrian Nastase, a kormánypárt elnöke nem is értheti, mit jelent a belső önrevízió, amelyet az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szorgalmaz. Az RT leszögezi: a tiszteletbeli elnök valóban beszélt a szabadegyetemen autonómiáról, a belső önrendelkezés szükségességéről, önálló érdekvédelemről, de egyetlen szót sem ejtett elszakadásról, elszigetelődésről, semmiről, ami szegregációként lenne értelmezhető. "A miniszterelnök azonban elfelejtette megemlíteni, hogy Tőkés László együttgondolkodásra, közös cselekvésre buzdított, arra, hogy mindenkit bevonva keressük együtt a kiutat, a megoldást" - tartalmazza az RT elnökségének közleménye. /Rostás Szabolcs: Nastase eltávolítaná Tőkést az RMDSZ-ből. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2002. július 25.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke júl. 24-i sajtótájékoztatóján Adrian Nastase kormányfő nyilatkozatára utalva kijelentette: gyakran nem ért egyet Tőkés László tiszteletbeli elnökkel, de ugyanakkor nem fogadja el a kormányfő javaslatát. "Azt hiszem, komoly véleménykülönbségek léteznek a mi megközelítésünk, és Tőkés László szemlélete között, de mi határozzuk el, hogy kinek van és kinek nincs helye az RMDSZ-ben" - mondotta az elnök. Tőkés László a Szabadság kérdésére kifejtette: okosabban tette volna Nastase, ha nem alkalmaz hasonlatokat. A püspök érdekesnek tartja, hogy a miniszterelnököt az önkormányzatiság, az autonómia ügye dühítette fel. A tiszteletbeli elnök szerint Nastaseból az egypártrendszeri reflex szólalt meg, hiszen látni való: a román politikai ellenzék szinte teljesen elenyészett már. A püspök kijelentette, az RMDSZ akkor segítene leginkább Románia demokratikus átalakulásában, ha az utódkommunista párttal szemben ellenzékben állna. Tőkés Lászlót kellemesen meglepte Markó Béla nyilatkozata, mivel nemrég fegyelmi megrovásban részesítette az SZKT. - Nastase úgy nyilatkozott, mintha az SZDP magyar tagozatának lennék a tiszteletbeli elnöke - fogalmazott Tőkés. /Markó Béla védelmébe veszi Tőkés Lászlót. Nastasénak semmi beleszólása nincs az RMDSZ belügyeibe. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 25.
"Adrian Nastase miniszterelnök kijelentette: az államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatását szorgalmazza. Emlékeztetett arra, hogy minél több ilyen lakást sikerül visszaadni tulajdonosaiknak, annál kisebb mértékű lesz a pénzbeli kártalanítás, amelyet csak indokolt kényszerhelyzetben fognak megítélni. /Vissza az elkobzott lakásokat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ 1,8 milliárd dollárnyi befektetésre számít a kormányfő. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 26.
"A Reform Tömörülés megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a román kormánypárt és az RMDSZ közötti protokollum olyan szoros kapcsolatot alakított ki a két alakulat vezetősége között, amelynek alapján Adrian Nastase úgy érzi, jogában áll eldönteni, hogy kit milyen nyilatkozatért kell megbüntetni, eltávolítani a Szövetségből - olvasható a Reform Tömörülés Elnöksége közleményében. A nyilatkozat szerint Tőkés László tiszteletbeli elnök valóban beszélt az autonómiáról, a belső önrendelkezés szükségességéről, önálló érdekvédelemről, de egyetlen szót sem ejtett elszakadásról, elszigetelődésről. A tömörülés felhívta a kormányfő figyelmét: az erdélyi magyar közösség értékrendje nem azonos a kormánypártéval. /A Reform Tömörülés tiltakozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./"
2002. július 27.
"A júl. 25-i kormányülésen született döntés értelmében a 2002-2003-as tanévtől román nyelvű egyetem létesül Maroshévizen - jelentette be Adrian Nastase kormányfő a prefektusokkal tartott távértekezleten. A brassói Transilvania Egyetem kirendeltségeként működő felsőoktatási intézményt azért hozzák létre a kormányfő szerint, mivel az egyetem előtti oktatásban lezajlott versenyvizsgák nyomán kiderült: Hargita és Kovászna megyében nincs elegendő román nyelv- és irodalomtanár. /Román egyetem Maroshévizen. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 27./"
2002. július 27.
"Az 1945 után elkobzott ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatását szorgalmazza Adrian Nastase. A miniszterelnök szerint ezáltal az állam csökkenthetné a kifizetendő kártalanítás összegét. Azonban a benyújtott visszaigénylési kérelmekre a volt tulajdonosok zöme mindmáig nem kapott választ. A volt tulajdonosok egy része a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordult, s ott eddig több volt tulajdonosnak számottevő összegű kártérítést ítéltek meg. Jelentős azon államosított ingatlanoknak a száma, amelyeket az állam 1990 után jelképes összegért eladott az azokban lakó bérlőknek. Valójában időhúzás folyik. Konkrét intézkedések nélkül ugyanis az efféle miniszterelnöki beszédeknek kampányértékükön kívül semmilyen más hasznuk nincsen. Esetleg a látszatrestitúciót szolgálják. /Tibori Szabó Zoltán: Látszatrestitúció. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "
2002. július 27.
"Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "
2002. július 29.
"Júl. 27-én volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárórendezvénye. Több mint háromezren várták Orbán Viktor érkezését. Toró T. Tibor, az RMDSZ Reform Tömörülés platformjának elnöke a szabad eszmék terének nevezte Tusványost. Adrian Severin leszögezte: szükség van valamennyi magyar egységére, mint ahogy szükség van az összes román egységére, s továbbmenve a magyarok és románok egységére az egységes Európában. Orbán Viktor - akit Toró T. Tibor a magyar nemzet miniszterelnökeként szólított meg - előadásában azt fejtegette, hogy Magyarországnak nemzeti érdeke Románia NATO-tagsága. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az általa vezetett polgári kormány működésének négy éve alatt határozott nemzeti integrációs politikát valósított meg, melynek egyik fontos eleme a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése. Az új kormány nem kedveli ezt a szóhasználatot, de számolniuk kell azzal, hogy a határon túli magyarság kérdése a magyarországi belpolitikai élet megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Orbán Viktor indokoltnak tartotta az erdélyi polgári körök megalakulását. A státustörvényről szólva kijelentette, hogy csak a törvény lényegét nem érintő technikai változtatásokat tart indokoltnak. Adrian Severin elutasította az etnikai alapú regionalizmus elvét, ugyanakkor elképzelhetőnek tartotta a tusnádfürdői és marosfői szabadegyetem hallgatóinak jövő évi találkozóját. Hazafelé utaztában Orbán Viktor júl. 28-án Csíkszeredában meglátogatta a Sapientia Egyetemet, Székelyudvarhelyen pedig sajtótájékoztatót tartott. /Borbély László: Orbán Viktor volt a zárónap vendége. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 29./ Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint a jövő egyik legfontosabb kérdése, hogy a magyarországi választások győzteseiben kialakul-e a helyes nemzeti önismeret és az ezen nyugvó önértékelés. Ezek nélkül nehezen képviselhetők a nemzeti érdekek. "Ma Magyarországot nem lehet az emberek támogatásának reményében úgy kormányozni, hogy közben nem adjuk meg a kellő súlyt a történelmi egyházaknak és a határon túli magyarság politikai tényezőjének" - jelentette ki. A státustörvényről kifejtette: Magyarország speciális helyzetét a törvényekben is meg kell jeleníteni. E speciális helyzetet a politikai folklórból idézett példával írta le ekképpen: Magyarország önmagával határos. Nemzeti érdeknek tartotta azt, hogy az új kormány ne kezdje újra az 1998-ban már lezárt privatizációt, ne fullassza be a Széchenyi tervet, és ne tegye lehetővé a külföldiek termőföldvásárlását. Orbán Viktor felidézte, mit tanácsolt korábban erdélyi partnereinek: "Arra kell törekedni, hogy megalakuljon egy olyan magyar világ, mely függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányon van-e vagy nem, keményen áll a lábán. Eljött az idő, hogy a jó tanácsot hazavigyük - fogalmazott a volt miniszterelnök. - Fontos a kormányzat, ha eljön az idő, nem fogunk róla elfelejtkezni, de most az a feladat, hogy építsük fel a saját polgári világunkat, amelyik megáll a lábán függetlenül attól, hogy ki kormányoz. Építsük fel intézményeinket, hozzuk létre szervezeteinket, erősítsük meg az újságjainkat, és akkor ez a kultúra, ez a program is elnyeri polgárjogát." Kérdésre válaszolva elmondta, a Hajrá magyarok mozgalom Erdélyben is terjedhet. Úgyszintén hallgatói kérdésre mondta el, fontos, hogy a mesterembereknek számító politikusok mellett a közösségnek legyenek lelki vezetői is. Ilyen lelki vezetőnek tartotta Tőkés László püspököt. A volt miniszterelnök elmagyarázta, nem csupán azért látja fontosnak Románia NATO-tagságát, hogy az erdélyi magyarok is ugyanahhoz a katonai tömbhöz tartozzanak, mint Magyarország. Románia az elmúlt évtizedben költségvetése lényegesen jelentősebb hányadát fordította katonai kiadásokra, mint Magyarország. "Nekünk érdekünk, hogy a szomszédaink között ne legyen olyan, amelyiknek jelentősen nagyobb a katonai potenciálja és nincs velünk azonos katonai szövetségben. Ez számunkra lehetővé teszi, hogy továbbra is az erőforrásaink nagy részét sokkal inkább kereskedelemre és gazdaságfejlesztésre fordítsuk" - magyarázta Orbán Viktor. Németh Zsolt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem egykori kezdeményezője elmondta, meglátása szerint a magyar kormány bojkottot hirdetett a "tusványosi" rendezvénnyel szemben. Örvendetesnek tartotta viszont, hogy a román előadók nagy arányban jöttek el a rendezvényre, és eljött Adrian Severin, az EBESZ-parlament érdemes elnöke. "Sajnálatosnak tartom az RMDSZ csúcsvezetésének távolmaradását, de ne feledjük el, az RMDSZ parlamenti frakciójának a fele és a tiszteletbeli elnök jelen volt és tevékenyen részt vett a párbeszédben" - tette hozzá Németh Zsolt. Orbán Viktor kérésére júl. 28-án megbeszélést tartott Szász Jenővel, Székelyudvarhely polgármesterével. Orbán Viktor beszélt Cserehát-ügyről, a csereháti iskoláról, valamint a Szász Jenőnek megígért, az ingatlan megvásárlását célzó segítségről. Elmondta, nem tett le róla, minden erejével azon lesz, hogy a kormányzása idején az ügynek megnyert üzleti köröket rábírja, tegyék lehetővé a fogyatékos gyermekek iskolájaként megépített, majd az építtető által elidegenített ingatlan megvásárlását. /Zilahi Imre: Nemzeti építkezés a kormányon kívül. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./"
2002. július 31.
"A román-magyar kisebbségi vegyes bizottság júl. 30-i bukaresti ülésén megegyezés született arról, hogy augusztus végén szakértői tanácskozás lesz, majd az ősz folyamán tartják meg a kisebbségi vegyes bizottság teljes ülését. Szabó Vilmos államtitkár megerősítette román kollégájának: a magyar félnek szándékában áll a törvény megváltoztatása. Ebben a magyar kormányt támogatja a Magyar Állandó Értekezlet, illetve a kérdésről konzultációkat folytat minden érintett ország kormányával. A találkozón részt vett Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Mind a két fél egyetértett abban, hogy amíg nem találják a közös megoldást, addig az egyetértési nyilatkozat érvényben van. Szabó Vilmos átadta Cristian Diaconescu külügyi államtitkárnak azt a levelet, amelyet Medgyessy Péter küldött Adrian Nastasénak. A magyar kormányfő ebben a levélben választ adott a kolozsvári találkozón felvetett román javaslatokra, és arról tájékoztatta a román miniszterelnököt, hogy készülnek a magyar javaslatok a román-magyar partneri együttműködés kialakításáról Kolozsváron átadott román emlékeztetőre. A magyar fél átadott az együttműködés egyéb kérdéseire vonatkozó válaszjegyzékeket is. Ezek egyebek között a Gozsdu-alapítvány kérdéséről, illetve a munkavállalással kapcsolatos dolgok kezeléséről szólnak. A román külügyminisztérium nyilatkozatot tett közzé arról, hogy a találkozón a román fél "a Velencei Bizottság és a Jürgens-jelentés értékelése alapján megfogalmazott európai normáknak megfelelően, a román-magyar kétoldalú párbeszéd keretébe ágyazottan" közelítette meg a kedvezménytörvény módosításának kérdéseit. /Magyarország módosítaná a státustörvényt. Érvényben van a Nastase-Orbán egyetértési nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./ Konkrét eredmények nélkül zárult a román-magyar vegyes bizottság kisebbségi szakbizottságának elnökei közötti találkozó. A román fél képviselője, Cristian Diaconescu külügyi államtitkár nem nyilatkozott a sajtónak. A találkozó után Szabó Vilmos magyar társelnök, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, hogy a megbeszélés kötetlen napirenddel zajlott. "Egészen pontosan abban állapodtunk meg, hogy augusztus végén a kisebbségi vegyes bizottság ülését előkészítő szakértői találkozóra kerül sor" - fogalmazott az államtitkár. Szabó Vilmos nagyon jó hangulatú, őszinte és eredményes megbeszélésnek nevezte a találkozót. "Nem volt szándékunkban, hogy konkrét kérdésekben most dűlőre jussunk" - mondta Szabó Vilmos. /Szőcs Levente: Tartalmatlan román-magyar találkozó. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./"
2002. augusztus 2.
"Adrian Nastase kormányfő elmondta, az Elie Wiesellel folytatott megbeszélésen nem esett szó Antonescuról. A távértekezleten szó esett az Antonescu-szobrok levételéről, illetve a marsallról elnevezett utcák nevének megváltoztatásáról is. A Bukarestben található öt mellszobor egyikét letakarták, a másik négyet pedig levették talapzatáról. Tizennégy megye 25 Antonescu-utcájából tíznek önkormányzati határozat alapján megváltoztatták a nevét, a hét folyamán pedig további hat névváltoztatásra kerül sor. Nastase elmondta, augusztus folyamán újabb öt utca kap másik nevet, a Pitesti-i, kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári Antonescu utca nevét pedig ezt követően módosítják a helyi önkormányzatok. /Átnevezik a marsallról elkeresztelt utcákat, Nastase a szobrok eltávolítását sürgette. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./"
2002. augusztus 5.
"Egyre több híresztelés lát napvilágot arról, hogy Románia ismét a vízumköteles országok feketelistájára kerülhet. Aug. 3-i számában a Le Monde arról írt, hogy meg nem nevezett források szerint Párizs "diszkrét lépéseket tesz" az Európai Bizottságnál ennek érdekében. A francia napilap szerint a francia polgárokat irritáló koldusok zöme a Törökországban és Romániában "székelő" bandák segítségével jut el az Európai Unió országaiba. Az utóbbi időben francia lapok címoldalán és a képernyőkön, az illegális bevándorlásról szóló beszámolókban a román romák jelennek meg a leggyakrabban. Ennek tudatában tárgyalt a múlt héten Párizsban Ioan Rus belügyminiszter, illetve utazott a "cigány-sújtott" francia városokba a román rendőrség küldöttsége. Várhatóan aláírják azt a megállapodást is, amelynek értelmében a francia hatóságok válogatás nélkül hazatoloncolják a francia területen illegálisan tartózkodó románokat. A Le Monde ebben a számában interjút közölt Adrian Nastase miniszterelnökkel, aki hangsúlyozta: Románia komolyan veszi az Unió majdani keleti határőrének szerepét. A Le Monde szerint a párizsi kormány titkos tárgyalásokat folytat Brüsszellel a Romániával szembeni vízumkényszer bevezetéséről. /Szőcs Levente: Francia ellenlobbi bevándorlóügyben. Vízumkényszer a román koldusok miatt? = Krónika (Kolozsvár), aug. 5./ Az Európai Bizottság aug. 5-én cáfolta a Le Monde híreszteléseit, miszerint Franciaország lépéseket tesz a román állampolgárok vízumkényszerének visszaállítása érdekében. - Mindez merő kitaláció. Nem kaptunk ilyen jelzéseket Franciaországtól - nyilatkozta a Mediafaxnak Jean-Cristophe Filori, az Európai Bizottság bővítésért felelős szóvivője. /Cáfol az Európai Bizottság szóvivője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./"
2002. augusztus 23.
"A kormánypárttal megkötött egyezmény értelmében az RMDSZ támogatásával Adrian Nastase miniszterelnök a tegnapi kormányülésen Asztalos Csaba Ferencet, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának emberjogi és kisebbségjogi tanácsosát nevezte ki a 7 tagú Országos Diszkriminációellenes Tanácsba. /Kisebbségi képviselet az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./"
2002. augusztus 26.
"Az utóbbi időben javult a viszony Románia és Magyarország között - hangoztatta Adrian Nastase kormányfő pénteken a Romania Libera című lapnak adott interjújában. Bukarestnek még nincs ugyan aláírt alapszerződése sem Oroszországgal, sem Moldovával, Ukrajnával való viszonyában pedig még függőben van a megállapodás a fekete-tengeri kontinentális plató ügyében, de ezek a kérdések "természetes módon" megoldódnak. /Adrian Nastase: Javult a viszony Magyarországgal. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./"
2002. augusztus 28.
"Kovács László külügyminiszter szept. 4-5-én Romániába, szept. 6-án Moszkvába látogat. A külügyi szóvivő elmondta: Kovács László a kétoldalú kapcsolatokról tárgyal vendéglátójával, Mircea Geoanaval, és fogadja őt Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase kormányfő is. Kovács előadást tart a román külképviseletek vezetői előtt az új magyar kormány külpolitikai törekvéseiről, ismerteti a magyar külpolitika célkitűzéseit. /Kovács László Romániába látogat. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./"
2002. augusztus 29.
"Aug. 29-én összeül a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és az RMDSZ között aláírt együttműködési megállapodás végrehajtását felügyelő közös bizottság, amelynek napirendjén többek között az alkotmánymódosítás kapcsán kirobbant vita is szerepel. Adrian Nastase kormányfő előrehozott választásokat helyezett kilátásba, ha a tervezett alkotmánymódosítás miatt kenyértörésre kerülne sor a kormánypárt és az RMDSZ között. Ezzel kapcsolatban Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette: Nastase az ilyen kijelentésekkel saját pártjának nacionalistáit akarja megnyugtatni, "másrészt pedig minket akar zsarolni". Borbély László ügyvezető alelnök hozzátette: a protokollumnak nem része az alkotmánymódosítás. Ion Iliescu államfő úgy vélekedett: nincs szükség előrehozott választásokra. /Kenyértörés az RMDSZ és az SZDP között? Markó: Zsarolni akar a kormánypárt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./"
2002. augusztus 29.
"Egy időre befejeződtek az ásatások a szépfalui archeológiai tábor területén. A munkálatokat tavaly azzal hagyta abba az aradi és kolozsvári régészekből álló kutatócsoport, hogy bebizonyosodott: nem Glogovácon volt a bizerei apátság, mint ahogy jó száz évvel ezelőtt Márki Sándor állította, hanem itt, Szépfalu határában, a helybeliek által török kút néven ismert területen. A török kút szinte teljes épségében a felszínre került. Aug. 26-án dr. Adrian Rusu (Kolozsvári Történelmi és Régészeti Intézet) és más régészekből, valamint történelem szakos egyetemi hallgatókból álló munkacsoport ismertette a befejeződött feltárási munka eredményeit. A bizerei apátságról - mint királyi kolostorról - a dokumentumok először 1183-ban tesznek említést. A település a 16. században a török invázió és a vallási reformok miatt elnéptelenedett. Az apátsági templom falai is a felszínre kerültek. Két templom romjaira bukkantak. Az első feltehetően a 11. század végén, a 12. elején épülhetett, és a felszínre hozott épületelemek alapján mozaik padozattal, fehér márványoszlopokkal, sárga és vörös csempedíszítéssel rendelkezett. Az 1150 után helyreállított második templom dekorációja már szerényebb volt. Az oltárhoz tartozó egyetlen tárgyi emlék se került felszínre. Az idei feltárás eredménye az apátság melletti, világi rendeltetésű épület. Az idei ásatások során azonosították az apátsági temetőt is, melynek minden csontváza felnőtt férfiről vall. Teljes feltárásról a hiányos anyagi források miatt jelenleg aligha lehet szó. A templomnak mindössze 15 százalékát, a temetőnek egy nyolcadát ásták ki. A szakemberek bemutatták a nagyon gazdag leleteket: oszlopfejek, portáltöredékek, kerámia és vörös márvány padozatdarabkák. /Puskel Péter: A bizerei apátság és a török kút. Szenzációs régészeti leletek a szépfalui ásatáson. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 29./"
2002. szeptember 1.
"Bukarestben aug. 31-én gyermekjogvédelmi tanácskozást tartottak, melyen Adrian Nastase miniszterelnök bejelentette: a létező 400 gyermekvédelmi intézményből 2002 végére legalább 40-et átszerveznek. A cél az, hogy a következő években jelentősen csökkenjen az intézetekben lakó gyerekek száma. A kormányfő szerint a jelenlegi mintegy 56 000 helyett ez év végéig 10 000-rel, 2004 végéig pedig 25 000-rel kevesebb lesz az állami gondozott. A kormány tervei szerint 2005-ig az intézetben nevelt gyermekek száma felére csökken majd, és 30%-kal kevesebb intézmény lesz. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy teljes erővel azon lesznek, hogy az állami gondozottak számára megfelelő életkörülményeket biztosítsanak a civil társadalom és az egyházak segítségével, és nem tűrik tovább a nemzetközi örökbefogadások körüli korrupciót. - Bár az utóbbi harminc évben állandóan csökkent, Európai viszonylatban még mindig Romániában a legmagasabb a gyermekhalandóság - derült ki egy gyermekvédelmi intézet jelentéséből. Az 1970-ben jegyzett 49,4 ezrelékről 1999-ben a 18,6 ezrelékre csökkent, de ezzel még mindig magasabb, mint Moldovában, Oroszországban és Albániában. A jelentés szerint nem a társadalmi és egészségügyi körülmények javulásáról van szó, hanem egyszerűen kevesebb gyermek születik. Az utóbbi tíz évben 700 000 fővel csökkent Románia népessége, ami a korcsoportok közötti arányokat is megváltoztatta. Az átlagéletkor továbbra is 70 év, de a 14 év alattiak részaránya az 1980-beli 26,7%-ról 18,8%-ra csökkent (1999-ben). A jelentés szerint ugyanakkor jelentősen megnőtt a gyerekek sorában észlelt szifiliszes, tébécés, hepatitisz B és HIV-vírusos fertőzések száma, és ijesztő a gyermekek megfelelő élelmezésének hiánya is. /Gyermekjogvédelmi konferencia Bukarestben. Átszervezik a gyermekotthonokat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./"
2002. szeptember 2.
"A francia hatóságok minden segítséget megadnak majd a Franciaországból hazatoloncolt gyermekeknek, hogy azok ne kerüljenek ismét az utcára, ahol újból kiszolgáltatottá válhatnak a különböző bűnöző szervezeteknek, jelentette ki Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter romániai látogatása végén. Sarkozy aug. 30-án érkezett Bukarestbe, hogy tárgyalásokat folytasson a román hatóságok képviselőivel a Franciaországban virágzó emberkereskedelem felszámolásáról. Nicolas Sarkozy elégedettségét fejezte ki az Adrian Nastase kormányfővel és Ioan Rus belügyminiszterrel folytatott megbeszélés eredményével kapcsolatban. /Francia segítség hazatoloncolt kiskorúaknak. Elégedetten távozott Nicolas Sarkozy. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./"
2002. szeptember 4.
"Kovács László külügyminiszter szept. 4-én kezdődő kétnapos romániai látogatásának nem célja, hogy a kedvezménytörvénnyel összefüggő kérdésekben konkrét megállapodások szülessenek. A várható tárgyalási témák között van a stratégiai partnerség kialakítására vonatkozó, Medgyessy Péter miniszterelnök kolozsvári látogatása során tett kezdeményezés, amely Adrian Nastase kormányfő nevéhez fűződik. - Az új magyar kormány külügyminiszterének bukaresti látogatása a két ország közötti kapcsolatokban egy minőségileg új, a jövőre irányuló és a stratégiai partnerségen alapuló folyamat első szakaszát jelöli ki - hangsúlyozta Mircea Geoana külügyminiszter. - A meghívással is jelezni kívántuk azt, hogy figyelemre méltó haladást értünk el a román-magyar kapcsolatokban az új magyar kormány beiktatása óta - jelentette ki. Geoana szerint a meghívás elfogadása annál is megtisztelőbb Románia számára, mivel a bukaresti látogatás lesz Kovács László első hivatalos külföldi útja beiktatása óta. /Kétnapos romániai látogatáson Kovács László. Nem várhatók konkrét megállapodások a státustörvényről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./"
2002. szeptember 5.
"Szept. 4-én Bukarestbe érkezett Kovács László külügyminiszter, aki román kollégáján kívül Nastase kormányfővel és Ion Iliescu államfővel tárgyalt a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről, majd szept. 5-én Moszkvába repül. A mostani tárgyalásokon a felek várhatóan érintik a státustörvény módosításának kérdését, illetve olyan fontos témákat, mint például a román fél által javasolt stratégiai partnerség, a még mindig nem véglegesített munka- vállalási megállapodás, a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, illetve a vitatott Gozsdu-vagyon ügye. /Bukarestbe érkezett Kovács László. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./ Mádl Ferenc köztársasági elnök októberi látogatását is előkészíti Kovács László külügyminiszter. Kovács László a Krónikának nyilatkozva rámutatott, Magyarország számára mind az integrációt, mind a határon túli magyarság érdekeit tekintve fontos a szomszédokhoz fűződő jó viszony. Mind Nastase kormányfővel, mind Geoana külügyminiszterrel egyetértettek abban, jó irányban haladnak a román-magyar kapcsolatok. A magyar diplomácia vezetője átadta Adrian Nastasenak Medgyessy Péter kormányfő levelét, melyben meghívja a román kabinet vezetőjét Budapestre. Nastase elfogadta a meghívást, és látogatása alkalmával a két miniszterelnök aláírja a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodást. A külügyminiszter beszámolója szerint a megbeszélésein szó volt a gazdasági együttműködésről és az emberek közötti kapcsolattartás megkönnyítéséről. Kovács László felvetette a csíkszeredai konzulátus kérdését, valamint két határátkelőhely bővítését. A felek megegyeztek abban, hogy a gazdasági vegyes bizottság októberben, Bukarestben folytat megbeszéléseket. A gazdasági kérdések kapcsán hangsúlyt kapott a környezet- és árvízvédelmi együttműködés. A megbeszéléseken felmerült, hogy a két ország "esetleg közösen lépjen fel az orosz és a balkáni piacon". A kisebbségi kérdéskör keretében a román fél kifogásolta, hogy a magyarországi önkormányzati választások előtt különböző csoportosulások románoknak tüntetik fel magukat, hogy kormánytámogatáshoz jussanak. Kovács László megígérte partnereinek, a magyar kormány elejét veszi ezeknek az ügyeskedéseknek. A Bukarestben vendégeskedő külügyminiszter elismeréssel szólt a román kormánynak az egyházi vagyon visszaszolgáltatására tett lépéseiről, de elmondta azt is, ennek megvalósulása a végrehajtáson múlik. - Szept. 9-én Gyulán ül össze ismét az illetékes román-magyar vegyes bizottság. /Simon Judit: Kétoldalú stratégiai partnerség ősztől. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./"
2002. szeptember 6.
"Kovács László külügyminiszter szept. 5-én megbeszélést tartott az RMDSZ vezetőivel. Kovács a megbeszélés után kijelentette: mind a kormánypárt, mind az RMDSZ részéről a kölcsönös bizalom növekedését tapasztalta. Kovács László hangsúlyozta, hogy a magyar támogatásnak a jövőben "átláthatóbbnak" kell lennie. A találkozón felmerült továbbá a magyar konzulátusok megnyitásának szükségessége is. Markó Béla a találkozó után elmondta, Kovács Lászlóval a két ország kapcsolatairól is beszéltek. - Stratégiai partnerségi megállapodást írnak alá Adrian Nastase kormányfő budapesti látogatása alkalmával, jelentette be Kovács László. Tanultunk az előző kormány hibáiból, és most tudjuk, hogy a státustörvénynek mely részei keltettek elégedetlenséget a szomszédos országokban - jelentette ki a külügyminiszter. Adrian Nastase kormányfő és Kovács László eszmecserét folytattak a státustörvény alkalmazásáról, új határátkelők létrehozásáról, környezetvédelmi kérdésekről, Románia euro-atlanti integrációjáról, valamint az egyházi javak visszaszolgáltatásáról. A magyar államfő októberben látogatást tesz Romániában, a román miniszterelnök pedig részt vesz a gazdasági együttműködéssel foglalkozó vegyes bizottság ősszel, Budapesten sorra kerülő ülésén. /Átláthatóbb támogatási rendszer kell. Befejezte kétnapos romániai látogatását Kovács László. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./ Kovács László magyar külügyminiszter díszvendégként részt vett Románia nagyköveteinek és főkonzuljainak gyűlésén. /Kovács László mint díszvendég. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 6./"
2002. szeptember 7.
"Adrian Nastase kormányfő úgy értékelte: Kovács László magyar külügyminiszter romániai látogatása "nagyon sikeres volt", szerinte "pozitív hangulat" uralta a megbeszéléseket, amelyek során kiderült, hogy a felek "tágabb kérdésekre" kívánnak összpontosítani, nem csupán a napirenden régóta szereplő kényes problémákra, vagy a státustörvénnyel kapcsolatos kérdésekre. A találkozón Nastase és Kovács arról is tárgyalt, hogy a román kormánynak szándékában áll nagyobb mértékben támogatni a magyarországi románokat, és bátorítani kívánja a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is. A kormányfő reméli, hogy az ősz folyamán sorra kerülő magyarországi látogatása alkalmával újabb együttműködési lehetőségeket is találnak. A miniszterelnök reményét fejezte ki az iránt, hogy látogatásáig Budapest módosítja a státustörvényt. /Nastase elégedett Kovács látogatásával. A kormányfő bízik a státustörvény módosításában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./"
2002. szeptember 7.
"Románia reméli, hogy az Európai Unióval folytatott állandó párbeszéd révén olyan megoldás születik, amely enyhíti a Nemzetközi Büntetőtörvényszék kapcsán az Egyesült Államokkal aláírt megállapodás nyomán kialakult problémákat, jelentette ki Adrian Nastase kormányfő szept. 6-án, a román nagykövetek és főkonzulok éves értekezletén. /Bíznak az EU megenyhülésében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./"
2002. szeptember 10.
"Rudolf Schuster szlovák államelnök szept. 9-én kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Bukarestbe. Ion Iliescu államfő fogadta szlovák kollégáját. A két államelnök találkozója után a hivatalos delegációk is eszmecserét folytattak. Ion Iliescu és Rudolf Schuster jelenlétében a két ország művelődésügyi minisztériumának képviselői együttműködési megállapodást írtak alá. A szlovák államfő találkozott Adrian Nastase miniszterelnökkel, valamint Nicolae Vacaroiu szenátusi, illetve Valer Dorneanu képviselőházi elnökkel. Szlovákia támogatja Románia csatlakozását az Európai Unióhoz, jelentette ki Rudolf Schuster azt követően, hogy találkozott Adrian Nastase miniszterelnökkel. A szept. 10-én Bukarestben megrendezésre kerülő gazdasági fórum lehetővé teszi a szlovák és a román üzletemberek számára, hogy olyan projektekről tárgyaljanak, amelyek kiegyenlítik a behozatal és kivitel mérlegét. Adrian Nastase közölte, hogy a hét végén részt vesz a CEFTA-tagországok Pozsonyban megrendezésre kerülő kormányfői értekezletén. Rudolf Schuster szept. 10-én Temesvárra utazik, ahol üzletemberekkel és a romániai szlovák közösség képviselőivel találkozik. /Rudolf Schuster Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./"
2002. szeptember 12.
"Adrian Nastase kormányfő kijelentette: úgy döntött, hogy minden politikai kapcsolatot megszakít Corneliu Vadim Tudorral, a Nagy-Románia Párt (NRP) elnökével. A miniszterelnök szerint a Tudorhoz hasonlóknak nincs mit keresniük a politikai életben. /Nastase szakított Tudorral. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./"
2002. szeptember 13.
"Románia csatlakozni fog a NATO-hoz, beleértve egy esetleges Irak elleni támadást is, jelentette ki Adrian Nastase kormányfő. Nastase elmondta: fennáll a lehetősége annak, hogy 2002-ben előrehozott választásokat írjanak ki, ez esetben ő maga is indul az elnökválasztásokon. /Románia kiáll a NATO mellett. Egy újabb, Irak elleni támadás esetén is. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./"
2002. szeptember 16.
"Szept. 14-én véget ért a magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottságának ülése Gyulán. Mindkét fél eredményesnek értékelte a kedvezménytörvény módosításáról szóló szakértői tanácskozást. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára jelezte, a konkrét részletekről nem kívánnak tájékoztatást adni, miután más szomszédos országokkal is tárgyalások folynak. Szabó Vilmos elmondta, hogy a Cristian Diaconescu külügyminisztériumi államtitkár által vezetett román küldöttség minden olyan konkrét kérdést felvetett, amelyet a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban kritikai jellegűnek tartottak, és a törvény megváltoztatása során figyelembe venni kérnek. A tárgyalások folytatása októberben várható. A megbeszélések lezártáig a felek érvényben lévőnek tekintik a korábban Orbán Viktor kormányfő és Adrian Nastase miniszterelnök által aláírt memorandumot. A tárgyalások során áttekintették a bizottság előző ülésén elfogadott ajánlások teljesülését is. Szabó Vilmos kiemelte, hogy jelentős előrelépések történtek például a magyarországi román tannyelvű oktatás támogatását és a román ortodox templomok felújítását illetően, de nem került közelebb a megoldáshoz a kisebbségek parlamenti képviselete. Az ülésen felvetették a csíkszeredai magyar konzulátus létesítésének kérdését is. Cristian Diaconescu megelégedéssel szólt a tárgyalások légköréről. Véleménye szerint mindkét ország adós saját nemzeti kisebbségei vonatkozásában a megfelelően felkészített tanerőkkel, a nagyobb figyelemmel a vallási identitás megőrzését illetően, valamint a kisközösségek érdekvédelmi részvételét támogató szándékkal. - Mi nem szeretnénk a kedvezménytörvényt lesöpörni - szögezte le. /Gyulán ülésezett a magyar-román kisebbségi szakbizottság. Diaconescu: nem szeretnénk lesöpörni a kedvezménytörvényt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./"
2002. szeptember 16.
"Szept. 14-én Medgyessy Péter a CEFTA-tagországok miniszterelnökeinek pozsonyi találkozóján több kétoldalú megbeszélést is folytatott, így találkozott román kollégájával is. Mint elmondta, Adrian Nastase kormányfő december első napjaiban Budapestre látogat, amikor "várhatóan a stratégiai partnerségről szóló megállapodást is aláírjuk és a kedvezménytörvényről is szót tudunk ejteni." Kettejük pozsonyi megbeszélésén a kedvezménytörvényről érintőlegesen, "annyiban esett csupán szó, hogy megegyeztünk a szakértők további tárgyalásaiban, s hogy négy alaptézist akarunk érvényesíteni." A négy alapelv: "a kedvezménytörvény módosítása a határon túli magyarság számára kedvező és jó kell legyen, továbbá a kedvezménytörvényt fenn akarjuk tartani, és azt akarjuk, hogy az európai uniós normáknak megfeleljen. Ezzel együtt azt szeretnénk, hogy módosítása a szomszédos országok kormányai számára is elfogadható legyen." A román kormányszóvivő ugyanerről a megbeszélésről azt közölte, hogy a két miniszterelnök megállapodott egy olyan szakértői bizottság létrehozásáról, amely a Gozsdu-örökség ügyével kapcsolatos jogi kérdéseket próbálja majd tisztázni. Szóba került a magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi albizottságának előző napi, gyulai tanácskozása, s Medgyessy bizakodóan szólt arról, hogy hamarosan megoldható lesz a két ország között felmerült problémák többsége. /Magyar-román kormányfői megbeszélés Pozsonyban. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./ Minden vitás ügyben közvetlen egyeztetések alapján hoznak döntést a CEFTA-tagországok, határozták el szept. 14-én Pozsonyban Románia, Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Csehország miniszterelnökei. A tagok által aláírt közös nyilatkozat segít abban, hogy elkerülhetővé váljanak a kereskedelmi kapcsolatok kapcsán kialakuló feszültségek. A miniszterelnökök megegyeztek, hogy megvizsgálják a létező kereskedelmi akadályok felszámolásához, valamint az ipari termékek teszteredményeinek és igazolványainak kölcsönös elismeréséhez szükséges intézkedéseket, az EU és a CEFTA-tagországok között aláírt megállapodás alapján. /Egyezményt írtak alá a CEFTA-tagországok kormányfői. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./"
2002. szeptember 18.
"Adrian Nastase miniszterelnök és Günter Verheugen, az EU bővítésügyi főbiztosa a Salzburgban zajló Európai Gazdasági Fórum keretében szept. 16-án találkoztak, hogy megbeszélést folytassanak a román integrációs folyamat helyzetéről. Az Európai Bizottság éves országjelentése tükrözni fogja Románia politikai és gazdasági eredményeit - szögezte le Günter Verheugen, azt követően, hogy megbeszélést folytatott Adrian Nastase kormányfővel. Adrian Nastase hangsúlyozta: fontos, hogy a koppenhágai tanácskozáson megállapítsák Románia uniós csatlakozásának végső határidejét. A kormányfő szerint erre a 2007-es év lenne a legalkalmasabb. /Hatékonyabb konzultációt Brüsszel és Bukarest között! Günter Verheugennel tárgyalt a román kormányfő. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. szeptember 21.
"Adrian Nastase miniszterelnök kirohant Tőkés László ellen, mondván: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke vajon mit keres az RMDSZ-ben, miért tölti be annak tiszteletbeli elnöki tisztségét? Miért, ha semmivel sincs megelégedve? Az ilyen embereknek - véli a román miniszterelnök - a Nagy-Románia Pártban lenne a helyük. Nastase suceavai beszédében leszögezte a püspökről: "Nyugtalansággal tölt el, hogy az RMDSZ politikusa önrendelkezésre, szegregációra biztatja a magyar közösséget. Ezt valahogy mégsem hagyhatjuk büntetlenül. Valahányszor a nyilvánosság előtt beszél, Tőkésben azoknak a szélsőségeseknek az arcát látjuk, akiket nekünk szerencsére sikerült elkerülnünk." Markó Béla, az RMDSZ elnöke visszautasította Nastasét, kifejtve, hogy bár Tőkés Lászlóval vannak vitáik, "Kritizáljuk mi is a püspök urat és kritizál őurasága is minket", mégsem rá tartozik annak az eldöntése. Miért háborodott fel Nastase? Gazda József idézett Tőkés László felháborodást kiváltó tusványosi beszédéből: A "torz liberalizmus nyomasztó hatásával" szemben "vissza kell térni a keresztény értékrendhez, és ennek alapján kell fellépni az értékek és érdekek védelmében." És hogy a magyarság fogyásának, elvándorlásának a megállítására, a magyarság talpra állítására "azonnali gazdasági programok szükségesek", mert a "közösség leépülése a 24. órához jutott." "Az értékeknek kellene medret szabniuk a romániai magyar politika számára, gyökeres megújulásra van szükség, mert a jóhiszeműek is eltévelyedtek. Önvizsgálatra van szükség, és erre az 1992-es kolozsvári autonómia nyilatkozat tizedik évfordulója kiváló alkalmat teremt. Én még hiszek abban, hogy az RMDSZ-en belül van lehetőség. Ha nem lesz, rákényszerülünk arra, hogy külön utat keressünk." Ennek alapján mondta ki Nastase, hogy Tőkés László "önrendelkezésre, szegregációra biztat", és hogy ez: "szélsőséges". Miért szélsőséges hát Nastase szerint Tőkés László? Azért, mert önrendelkezésre biztatja a magyar közösséget. Tőkés épp a program be nem tartását, küldetése nem teljesítését rója fel az RMDSZ vezetésnek. És a vezetés: háborog, jegyezte meg Gazda József. /Gazda József: Ki lehet RMDSZ-tag? avagy Nastase, Tőkés és Markó. = Új Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./"