Félezer kilométeren a lovagkirály emlékének nyomában
Elkísérjük az marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület tagjait és szimpatizánsait erdélyi körútjukra, akik Szent Lászlót ábrázoló freskók nyomába eredtek. De mi készteti az örménymagyarokat arra, hogy a magyar király után kutassanak?
Elsősorban az, hogy az Erdélyben I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével, mi több, az ő ösztönzésére megtelepedett örmények a történelem folyamán honfiúsítást nyertek, a „magyar nemzetbe bekebeleztettek”, s az amolyan két felmenővel rendelkező hálás örmény, illetve immár magyarörmény nép ugyanolyan tisztelettel emlékezik a magyar nemzet nagy elődeire, mint a magát tősgyökeresnek tartó magyarság. És mert az idei évet Szent László évnek nyilvánították, természetes, hogy leróják kegyeletüket a történelemalakító nagy király emléke előtt.
Ám van a történetnek egy másik vonzata is. Manapság egyre több magyar és örmény történész, kutató, vallás- és etnikumtörténeti szakember vél felfedezni rokonságot a két nép, a magyar és örmény között. A Kézai és a Thuróczi krónikák szerint honfoglaló eleinkkel is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. Aztán II. Endre magyar király keresztes hadjárata során Örményországban járt, s András fiát majdnem meg is házasította II. Levon örmény király Zabel nevű lányával. Elképzelhető, hogy amikor II. Endre hazatért, vele tartott egy kisebb örmény kolónia, akik aztán csatlakozhattak a már itt élő örményekhez. Az ő jelenlétüket helynevek is bizonyítják (pl. a Maros megyei Szászörményes).
Sok egyéb mellett azonban az ugyanazon vagy egymáshoz közeli történelmi szálláshellyel rendelkező két nép harcmodora mutat nagy hasonlóságot. Elég a korabeli krónikák rajzain látható hátrafelé nyilazó harcosok látványának hasonlóságát említeni.
Ennek a keleti eredetű, a kalandozó magyarok harcmodorának a megjelenítése a Szent László-freskókon is fellehető. A mintegy félszáz fős csoportot elkísérte Kálmán Attila arisztokráciakutató marosvásárhelyi történész, aki amolyan idegenvezetői minőségben igen nagy szolgálatot tett az ötszáz kilométeres úton, amikor az útvonal mentén felbukkanó települések történetéről, érdekességeiről, történelmi vonatkozásairól, jelentős szülötteiről tájékoztatta a csoportot.
Világörökségi helyszínen
Az első állomás Gelence. Szaporán szitáló esőben érkezik a busz Székelyföld egyik leghíresebb műemlékéhez, a kis utcában levő, az UNESCO Világörökség részét képező, Szent Imrének szentelt katolikus templomhoz. Némi várakozás után előkerül a harangozó néni, aki látogatók érkezésekor idegenvezetővé avanzsál.
A templom építése a tatárjárás utánra, 1245 körülire tehető. A templomhajó és a diadalív félköríves formája teljes egészében megmaradt ebből az időből. Szentélyét a 15. században elbontották, majd a kövekből újabb, gótikus stílusút építettek. Az egyik szentségfülke őrzi az újjáépítés dátumát: 1503. Javítására – az 1802-es földrengés okozta károsodás után – 1932-ben került sor, ekkor feltárták a gótikus szentély alatt a románkori szentély maradványait. Ekkor találtak meg egy rovásírásos emléket is. A freskók ott rejtőztek a falfestés alatt, az 1966-os felújítás során megtisztították őket, s felújították a kazettás mennyezetet. Tizennyolc évvel ezelőtt a templom külső falán falfestmény-részleteket is feltártak. A 14. századi festményen egy keresztény lovag, Szent Imre, Szent László és Szent István alakjának részletei töredékesen láthatók.
Ami a lovagkirály ábrázolását illeti: a nyugati hosszfalon az 1330-as években keletkezett képsorozat elején Szent László látható, amint elindul Váradról. Ezután mindjárt a kerlési, pontosabban a cserhalmi legenda következik. A király üldözőbe vesz egy kun katonát, aki egy elrabolt magyar lánnyal menekül, majd Szent László és a kun harcos küzdelmét láthatjuk, az előbbi fehér lovon, a kun pedig fekete lovon harcol. A dráma következő pontja, mikor a magyar lány előbb a lábát, majd a fejét vágja le a kun vitéznek a király kardjával.
A Jézus életéből vett jelenetek egy évszázaddal később keletkeztek, a 15. század elején.
Oklándon is kibontják a freskókat
Egy kis miklósvári kitérő és az ottani Kálnoky-kastély meglátogatása után továbbra is kitartó, mokány esőben ér el a csoport Oklándra.
A 13. századi építésű – jelenleg unitárius – oklándi templom a kazettás mennyezetéről híres. Ezek nagy része az 1700-as évek harmadik harmadából valók, ám van néhány 16. századi, amelyeket a papi székbe építettek be. A hajó falképei igen sérültek, ugyanis vakolatot húztak rájuk, emiatt a kibontásuk, restaurálásuk is igen nehezen kivitelezhető. A déli falon Szent Péter és Pál alakját bontották ki, a szalagra írt név könnyen azonosíthatóvá teszi a két alakot. Itt látható, hogy a templom korszerűsítése idején semmi gondot nem fordítottak arra, hogy a vakolat alatt rejtőző képeket megmentsék, vagy legalább ne károsítsák. A villamos vezetéket egyszerűen belevésték a képekbe. Az északi falon Szent László legendájának ábrázolása áll, azonban nagyon sérült állapotban. A sérüléseket itt is a késői vakolás okozta. Jelenleg dolgoznak a freskók megmentésén, ám jól látható a korábbi korok vandál beavatkozása. A Szent László-képek alatt a Feltámadás és az Üdvözültek serege jelenet vehető ki.
A két és fél méter magas kőfallal körülvett építészeti emlékhez késő gótikus torony is tartozik, melyet 1937–38-ban a középkori templom kibővítésével építették a mai formájára. A régi templom faragványai eredeti vagy másodlagos elhelyezésben megtalálhatók a mai építményben. A bővítéses újjáépítésnél a helyi közösség nem akarta megtartani a régi faragványokat, építészeti elemeket, mert elavultnak, fölöslegesnek tartotta azokat. Az akkori lelkész cselhez folyamodott: árveréses eladásra hirdette meg a kidobásra ítélt elemeket, s az árakat igen magasra srófolta. Az első ajánlattevő ő maga volt. Amikor a hívek látták, hogy ilyen árat ajánlott értük, meggondolták magukat. Ha a pap ennyit adnak érték, ha már ilyen értéket képviselnek, akkor nem eladók! Így épültek be ezek a templom új részébe.
A Szent Lászlót ábrázoló freskókon kívül van a templomnak, illetve az egyházközségnek egy másik büszkesége is. A papi lakás bejáratánál található faragott székely kapu 1809-ből való, ez Hargita megye, de talán az egész Székelyföld legrégebbi álló és ma is használt székely kapuja. Mi több, egy harmadik büszkeségük is van az oklándiaknak. Ez a templomban elhelyezett 1848-as eredeti toborzózászló, melyet 1990-ben találtak meg a templom orgonájába rejtve, majd 1997-ben restauráltak a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Unokák, dédunokák adománya
Ablakkal vágták ketté a Szent László-legendát megjelenítő falikép-filmet a homoródkarácsonyfalvi templomban. A jelenleg unitárius templom az 1200-as évek végén épült egy domb tetején. A kőfallal kerített templomnak megmaradt félköríves záródású, negyedgömb kupolával fedett szentélye és nyugati kapuja az első építési periódusból származik. Déli kapujának kialakítására és ablakainak bővítésére a 14. században kerülhetett sor. Robusztus tornyának építése idején készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu a rajta olvasható évszám alapján 1496-ban.
Tizenegy évvel ezelőtt sikerült feltárni a templom freskóit, elsőnek a szószék fölöttit, amely Jézus születésének jeleneteit ábrázolja. Szintén a keleti falon ábrázolták a Szent László-legendát, a kerlési csatát (1068). Az első jelenete a ritkán ábrázolt kihallgatás. A trónon ülő szent király előtt egy féltérdre ereszkedő bajuszos alak látható. Közvetlenül mellette egy Váradot szimbolizáló stilizált épület kapujában áll az áldásra emelt kezű püspök. Maga a csatajelenet két részre oszlik: Szent László a forgatag közepén, amint bárdjával lesújt az egyik lova nyakát átölelő kunra.
És itt szakad meg a legenda filmje. Az 1853-ban készített új ablak kivágásával megsemmisítették az üldözési jelenet egy részét. Az üldözési jelenetről hiányzik maga a király. Az „ablakba került”. Csak a fehér lova látszik, mögötte meg a lovagi sereg lándzsát szegezve. Az ablakon túli jelenetsorban az első kép egy hátrafelé nyilazó harcost ábrázol. A következő képkockán László birkózik a kun vitézzel egy szikla mellett. A birkózási jelenetben Szent László viselete megváltozik. Vértje helyett vörös színű, bő ujjú, hermelin szegélyű vörös ruhát visel, fejéről is hiányzik a sisak, csak korona látható rajta. És ugyanitt van a lefejezés jelenete. Az újabb függőleges osztás után található a pihenési jelenet. Ebből már jelentős rész hiányzik. A freskó színeinek intenzitása alig változott az évszázadok során, ma is eredeti pompájában tárul elénk. Sokkal élénkebbek a színárnyalatok, mint a gelencei freskónál.
A hajóban lévő képek sokat ígérnek.
A szentély falképeinek feltárására még nem került sor, egyelőre csak a falfelület szondázásánál tartanak, a hajóbeli faliképek alapján bízhatunk abban, hogy számos meglepetést tartogat még ez az épületrész. A templom mellett áll egy emlékmű. Erzsébet királynőnek (Sziszinek) állították 1904-ben, születési évének (1837) megjelölésével. Néhai Nagy Sándor (1821–1897) itteni lelkész dédunokái 108 évvel az emlékmű állítása után saját költségükön felújították. Egyébként az első emlékművet is a lelkész és felesége, Gálfy Borbála fiai, Gyula és Lajos állították. És még egy érdekesség – amikor a négyoszlopos, lánccal körülvett emlékmű már majdnem készen állott, az egyik dédunoka elnézést és türelmet kért a karácsonyfalviaktól: még egy kicsit várni kell a Vietnamból megrendelt zöldes árnyalatú hatszögletű márvány sarokoszlopok megérkezésére. És a derék karácsonyfalviak kivártak, így aztán 2012-től a zöld márványtömbök ott állnak az emlékmű négy sarkánál a láncokat tartva.
Biztos, hogy Váradról indult...
Az utolsó állomás Bögöz. Az itteni unitárius templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke. A 13. századi eredetű templomban a Szent László legenda faliképei részletesebben szólnak a legendáról, mint bárhol máshol. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel.
A falképek ikonográfiai elrendezése, a szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a hétszáz évvel ezelőtti festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall. Különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség. A szakirodalom a bögözi és gelencei László-legendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a 13. század legvégétől a 14. század közepéig terjedő időszakra teszi.
A jelenetsor a nagyváradi vár hiteles ábrázolásával, az innen fehér lovon induló László király képével kezdődik, a váradi püspök adja áldását a távozó királyra. Ez egyik hiteles ábrázolása a váradi várnak a 13. századból. Biztos tehát, hogy László király onnan indult el. Ezek a képek jelenleg a karzat fölött vannak. Antiochiai Szent Margit legendája az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki. Ez tizenegy jelenetből álló ciklus. Az Utolsó ítélet képsora az alsó harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában.
A falképeket egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben festették meg, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást.
A templom udvarán mutatnak egy érdekes történetű sírkövet. Felirata: „Anno 1862 fog huzo Barabas Mozes ...”. Nos, a történet szerint Barabás foghúzó mester ugyancsak adhatott magára. Akkoriban ugyanis csak az előkelőségek temetkezhettek a templom udvarára, s a foghúzónak pontosan erre fájt a foga. Megígérte az egyházi elöljáróknak, hogy busás stallumot fog fizetni, ha engedik, hogy a templomkertben várja a feltámadást. A tisztes elöljárók bele is egyeztek, Barabás uram annak rendje és módja szerint el is halálozott, el is parentálták a templomkertben, de utóbb kiderült, hogy a stallumról ugyancsak megfeledkezett a derék fogász. Jog szerint a feleségnek is ugyanott kellett volna nyugodnia, igen ám, de hibádzott a sírmegváltás. Aztán amikor Barabásné is jobblétre szenderült, az egyháztanács nem engedte a templomkertbe való temetését. Így esett meg, hogy a két Barabás, a fog húzó meg a felesége külön-külön várakozik a trombitaszóra.
Szent László-emlék Beszterce-Naszód megyében
Feltevődhet a kérdés: miért mentek ennyire messze a marosvásárhelyi magyarörmények Szent László-legendát látni? Nos, a város környékén vannak középkori templomok, amelyekben vannak régi falfestmények, de furcsa módon egyikben sincs – vagy legalábbis eddig nem találtak – Szent László király életére vonatkozó ikon. A Szászrégentől alig 5 kilométerre levő Marosfelfaluban, a református templom udvarán áll egy Árpád-kori romtemplom. Régi, egyhajós, a 13. század második felében, a Maros árterületén, valószínűleg IV. Béla (1235–1270) betelepített szászai építették. Terméskőből és téglából készült félköríves szentélyét gömbboltozat fedte. Valószínűnek tartható, hogy a 20. század hajnalán még látható falfestményeket a 13. század utolsó negyedében alkották. A napjainkban kivehető kevés foltot ezért a homoródi evangélikus templom régi szentélyében találhatókkal együtt erdélyi freskófestészetünk legkorábbi emlékei között tartják számon. A boltozaton, a keleti szentélyablaktól balra a Keresztről való levétel képe sejthető. Mellette, jobbkézre a Feltámadott Krisztust festették meg dicsfényben. A keleti és déli ablak között az utolsó ítéletet ábrázolták. Van Szent Katalin-ábrázolás is.
Szent László – nincs.
A marosszentannai református templom a 13. század második felében épült. Ebből a korból való félköríves szentélye, diadalíve, a szentély boltozata és a szentségtartó fülke is. A szentélyben és a diadalíven látható falfestmények a 14. századból származnak, feltehetően észak-olasz mesterektől tanult festőmester művei. A szentélyzáródásban Szent Anna jelenete és Szent Péter apostol alakja áll, a szentély déli oldalán Szent Pál apostol és egy beazonosítatlan apostol alakja, a diadalív bélletén ószövetségi próféták medalionjai (Dávid, Illés, stb.), a diadalív déli, szentély felőli oldalán Anjou Szent Lajos alakja, feljebb az okos és balga szüzek lámpást tartó mellképei, a hajó nyugati falán, a felső regiszterben három apostol ülő alakja az utolsó ítéletből, az alsó regiszterben a Leviatán és az elkárhozottak seregének töredékes jelenete látható. A déli hajófal külső oldalán három koronás szent álló alakja látható töredékes állapotban.
Szent László – itt sincs.
Mi több, a nyárádszentlászlói unitárius templomban sincs.
Ám van egy viszonylag közel levő, Szent Lászlót idéző hely. Kerlés település Beszterce megyében, Marosvásárhelytől mindössze 87 kilométerre. Ide érdemes ellátogatni. A határában fekvő Cserhalom-hegyen vívták 1068-ban a cserhalmi csatát, amelyben Salamon magyar király Géza és László (a későbbi Szent László király) hercegekkel legyőzte az Erdélybe betörő Ozul kun seregét. Ehhez a csatához fűződik Szent László gyakran ábrázolt lánymentésének legendája. Cserhalmon 1992-ben, László király szentté avatásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából a csíksomlyói ferencesek állítottak emlékkeresztet, majd 1998-ban ugyanott közel tíz méter magas emlékművet avattak. Bakó Zoltán / liget.ro

Premier: „ez nagyon fontos pillanat”
Nagy dobásnak szánja legújabb bemutatóját a nagyváradi Szigligeti Társulat. Olyannyira, hogy a tegnapi, premier előtti sajtótájékoztatón Anca Bradu rendező azt mondta, „a város egésze számára is az”, ugyanakkor jelezte, hogy a magyar törzsközönség mellett hívja és várja nemzettársait, azaz a román érdeklődőket is.
Ragaszkodott a rendező ahhoz, hogy a bemutató előtti sajtótájékoztatót egy csoportképpel nyissák – ezért a színház páholyfolyosóján tartott tájékoztató előttre behívta oda az előadásban szereplő összes színészt, közös fotózkodásra. November 5-én 19 órától mutatja be ugyanis a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát, A kaukázusi krétakört, a színház nagytermében. Anca Bradu rendező elmondta: „Ez egy különleges produkció, csapatmunka kellett hozzá. Bercht-művet csakis erős csapatmunkával lehet színpadra állítani, és fontosnak tartottam, hogy a tájékoztató előtt ez a teljes csapat itt legyen, ha csak pár percre is”.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója jelezte: „Kiemelten fontos számunkra, hogy a társulatok magas szakmai színvonalon dolgozhassanak, ezért nagy öröm számunkra, hogy Anca Bradut ismét köreinkben köszönthetjük. A nagyváradi származású rendezővel immár csaknem tíz éve dolgozunk együtt, és mindig kitűnő alkotói csapattal érkezik hozzánk dolgozni”. Braduval ez lesz a negyedik közös produkció.
Együtt állították színpadra A mi osztályunk című fesztiváldíjas előadást is, sőt, további kapcsolódási pont is van, ugyanis a mostani előadásukkal pedig folytatni kívánják A mi osztályunk által indított, kortárs lelkiismereti kérdésekről szóló közösségi párbeszédet. És hogy a Krétakör után is lesz-e folytatása ennek a kvázi párbeszédnek? Erre a kérdésre Bradu azt mondta: „Ha ezt a mostanit sikeresen túléljük, akkor még lehet. Bár a jelenre szeretnék összpontosítani most, nem a jövőre. Nagyon szeretnénk, ha a publikum megértené, hogy gondolkodásra, egyfajta párbeszédre is hívjuk ezzel az előadással, és minél többen jönnének el, legalább annyian, mint a mi osztályunkra. Még a saját nemzettársaimat is ezúton hívom erre, annál is inkább, hogy – mint a legtöbb produkció – feliratozva is lesz, meg a színház nyelve amúgy is univerzális”.
Erős és aktuális
A rendezős szerint egyébként a Szigligeti Társulat mostanra kinőtte magát, „jelenleg az egyik legjobb erdélyi társulat, összeforrott, ugyanakkor vannak kiemelkedő egyéniségei is”. „Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy a produkcióban résztvevő színészek emberfeletti munkát végeznek. Színházi munkáim során ritkán tapasztalok olyat, hogy egy társulat művészei ilyen egyenletes teljesítményt nyújtsanak, egy olyan feszített munkatempójú próbafolyamatban, amelyet Brecht szövegének komplexitása megkíván” – nyilatkozta . Augusztus óta dolgoznak ezen az előadáson, hosszabb próbafolyamat zajlott, mint általában, a darabot ő maga javasolta. Mint mondta, nagyon erős szövegű az alapmű, és sok ma is aktuális kérdést vet fel. Az ebből készült előadást pedig vélhetően újabb referenciamunkának is szánják, mivel hozzátette: „Ez a premier, ez az előadás nagyon fontos pillanat. Még magának a városnak is az lehet.”
A témaválasztásról a rendező kifejtette, „A kaukázusi krétakör Brecht munkásságának egyik legerőteljesebb alkotása, ennek ellenére nagyon keveset játsszák a színházak, azért, mert első pillantásra nagyon bonyolult darabnak tűnik, és nagy szereposztást igényel. Ennek ellenére a dráma alapvető konfliktusa és tanulsága egyaránt hozzáférhető a nagyközönség számára is. Amint azt egyébként Brecht is elmondja, ez a történet két régi kínai legendából ered, amelyek két, ma is rendkívül aktuális és örökké emberi témát dolgoznak fel: jó fogalmát a gonosz világában, az igazságosság tematikáját, illetve az ember saját identitásának kérdését. A krétakör példázata a régi salamoni bölcsességből ered, amelynek az alapkérdése az, hogy kié a gyerek, amikor két anya vitázik róla: azé az anyáé, aki megszülte, vagy azé az anyáé, aki felnevelte és aki az életét áldozta érte? Ennek az ősi történetnek rendkívül sok aktuális rétege van, hiszen kultúráink közötti sokféleségről, valamint a kegyetlenség és igazságosság örök harcáról beszél”.
Andra Bădulescu Vișniec díszlet- és jelmeztervező jelezte: „moduláris, absztrakt, expresszionista miliő lesz a színpadon”, ez jól megy persze Brechthez. A látvány megalkotásában részben a német expresszionizmust, részben pedig a közel-kelet folklórhagyományát használta inspirációs forrásként. „A darabbeli helyszín, az elképzelt Grúzia akár a mi környezetünk is lehetne, ezt a képzetet erősíti az előadás szimbolikus térhasználata, amelyet a részletgazdag, „színház a színházban”-jellegű jelmezek egészítenek ki”.
Akárcsak Bradu, Mălina Andrei koreográfus negyedik alkalommal dolgozik együtt a társulattal. Ő elmondta: „Kevés olyan társulat van, amellyel ennyire könnyen lehet koreográfián dolgozni. Felkészültek, tudnak. Az összetett mozgásformák kivitelezésében a színészek olyan koncentrációról és összhangról tettek tanúbizonyságot, amely prózai társulat esetében nem szokványos teljesítmény”.
A produkció
Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenöt színművésze, valamint meghívott művészek is közreműködnek: Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Csepei Márk m.v., Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert Jászai-díjas, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Sebestyén Hunor, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi színművészek, valamint Dombi Dávid, Kurucz Tibor és Marcu Ágnes zenészek. A bemutató után A kaukázusi krétakört november folyamán még három alkalommal tekintheti meg a közönség: november 18-án, szombaton, 17 órától (Papp Magda-bérlet), november 19-én, vasárnap, 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve november 25-én, szombaton, 17 órától (Tanay Emil-bérlet). Jegyek és szabadbérletek még kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), helyfoglalásra ugyanakkor online, a www.biletmaster.ro oldalon is van lehetőség. Szeghalmi Örs / erdon.ro

Rendhagyó kiállítás nyílik a Partiumi Keresztény Egyetemen
Benda Iván magyarországi fotóművész munkáiból nyílik könyvbemutatóval egybekötött kiállítás, november 11-én, délután 5 órától a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti kiállítóterében.
A zenés tárlatvezetés keretében bemutatásra kerül a művész Kimegyek a doberdói harctérre. Nagyapáink ifjúsága, „versesképek” a Nagy Háborúról című könyve is.
„Az első világháború tragikus hangulatát híven tükröző, sematizmustól mentes képek festményszerű elevenséggel állítanak emléket a katona- áldozatoknak – igazodva a választott versekhez. Igényes válogatás, csendes, fájdalmas filozófia a háború, az értelmetlen pusztulás pusztító természetéről. Egyaránt hat érzelemre és értelemre, mementóként befészkeli magát a szívbe és gondolkodásra késztet. Eredeti munka, a magyar könyvkiadás ékessége lehet: a fiatalokhoz is utat talál” – írta Jókai Anna Benda Iván alkotásáról.
Mindenkit szeretettel várnak a kiállítás szervezői: a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a Tanoda Egyesület, a Segítő Jobb Alapítvány és a Magyar Emlékezet Kulturális Egyesület. PMMC; itthon.ro

M1: több határon túli magyar szervezet tiltakozott Gyurcsány Ferenc kezdeményezése ellen
Több határon túli magyar szervezet tiltakozott, mert Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke bejelentette, aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában szerda este.
A DK elnökének keddi bejelentése után az M1 megszólaltatta mások mellett Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, aki Gyurcsány Ferencre utalva azt mondta: valószínűleg „a lemeztűje akadhatott be”, hiszen 2004. december 5-én is hasonló témákkal próbálták a hangulatot kelteni a határon túli magyarok ellen. (Akkor tartották a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazást.)
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy fogalmazott: ez a javaslat „összeugrasztja a magyart a magyarral” ezért szerinte ettől a magyarországi ellenzék többi pártjának is vagy el kell határolódnia vagy el kell majd mondania, hogy egyetért vagy nem ért egyet a kezdeményezéssel, mert 2017-ben ez „elképesztően rossz üzenet”.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint Gyurcsány Ferenc „szerbekről, románokról, ukránokról és szlovákokról beszél külhoni magyarok helyett”, amit kikérnek maguknak. Ezt sértőnek nevezte és hozzátette: ilyen minősítéseket a „többségi politikától” nem szoktak kapni.
Biró Zsolt, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta: az utóbbi 8-10 évben egy „egészséges folyamat zajlik az anyaországban”, és „ma már evidencia” a nemzet egysége a Kárpát-medencében. Hozzátette, azt ajánlja Gyurcsány Ferencnek, hogy „Szatmárnémetitől Kovásznáig járja végig átlósan Erdélyországot, álljon meg minden településen, nézze meg az első és második világháborús emlékműveket, olvassa végig a neveket”.
A Fidesz is reagált Gyurcsány Ferenc felvetésére, Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója azt hangsúlyozta: a baloldal illegális bevándorlók „tömegeit” telepítené be Magyarországra, de közben kész bármikor „magyarok ellen fordulni és gyűlöletkampányt kezdeni”.
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet: az alaptörvény nagyon világosan fogalmaz, aki magyar állampolgár, az választójoggal rendelkezik. A „legaljasabb” politikai kategóriának nevezte a magyarországi és határon túli magyarok egymás ellen „uszítását”. MTI; Erdély.ma

Válasz Gyurcsány Ferencnek – sorsok, határok, érdekek
Figyelemmel követve az aktuális politikai eseményeket Magyarországon, végtelenül sajnáljuk, hogy Gyurcsány Ferenc, mielőtt nyilatkozott volna, újra nem kérdezte meg, sem az orvosát, sem a gyógyszerészét.
Tegnapi kijelentése, miszerint megvonná a határon túliak szavazati jogát, nem méltó egy magyar politikushoz, hiszen újra össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral és testvérháborút kezdeményez. Éppen ezért, a Magyar Polgári Párt határozottan elítéli és károsnak tartja a tegnap elhangzottakat, és a következőkre hívja fel Gyurcsány Ferenc figyelmét: a Kárpát-medencei magyarság a kulturálisan egységes magyar nemzet elválaszthatatlan része.
Magyarország kormányának a nemzetben való gondolkodás és a határokon átívelő nemzeti újjáegyesítésre irányuló erőfeszítései közös érdekünk. A nemzetpolitikának a magyar állam, a magyarországi társadalom és a kárpát-medencei magyar közösségek egyidejűleg részesei. Elszakított területeken élőkként nem lehetünk közömbösek az aktuálpolitikai történésekkel szemben sem, hiszen ezek határozzák meg a nemzetpolitika irányát is.
Rendkívül lesújtó az a viselkedés, amit a baloldal művel ma Magyarországon. Egyetlen politikai programja van, mindent fordítva csinálni, mint amit a kormány tesz. Az a baloldal, akiknek nem kellettünk magyar állampolgárként, most kitárná az ország határait mindenki előtt, csupán a határon túlra kényszerített magyarok jogait csorbítaná.
Szánalmas, hogy mindezt akkor és annak ellenére teszi, amikor Napnál világosabb, hogy a keresztény Európa veszélyben van, illetve Magyarország politikai és gazdasági szerepe ma ismét meghatározó Közép-Kelet Európa jövője szempontjából, így a Kárpát-medencében élő minden magyar szempontjából is. Az érintettség jogán mélyen elítéljük és sajnálatosnak tartjuk, hogy vannak olyan magyarnak tartott állampolgárok, akik pusztán pillanatnyi érdekből Magyarország és a magyar nemzet ellen cselekszenek.
Soha nem feledjük 2004. december 5-ét azoknak, akik nemhogy lemondtak rólunk, hanem ellenünk fordultak!
Üzenjük nekik, hogy élni fogunk a szavazati jogunkkal! Magyar Polgári Párt; Erdély.ma

Gyurcsány, takarodj
Gyurcsány Ferenc megfosztaná a külhoni magyarokat szavazati joguktól – a Demokratikus Koalíció elnökének ez a legújabb kampánytémája.
Már az aláírásgyűjtést is elkezdték, s bár az nem teljesen világos, mit is akarnak ezzel, azt már most tudjuk, mi lesz belőle: bűnbakkeresés, az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági vagy éppen a nyugati diaszpórában élő magyarok hibáztatása, egy demokratikus alapjog megkérdőjelezése, a magyar társadalom megosztása, újabb gyűlöletkampány, magyar–magyar testvérháború. Gyurcsány Ferenc teszi mindezt önös politikai érdekből, illetve azzal a céllal, hogy előre megmagyarázza újabb, sokadik bukását: a jövő évi választásokon ugyanis a jelenlegi felmérések szerint borítékolhatóan nem terem majd sok babér a Demokratikus Koalíciónak. Ha csak önző lenne Gyurcsány Ferenc húzása, ha csupáncsak politikai számítás miatt tenné, amit tesz, akkor is elítélendő lenne. Még a magát demokratikusnak nevező baloldalon, a most diktatúrát kiáltók, a szocialisták, a liberálisok körében is bizonyára sokan feltennék a kérdést: miféle demokrácia az, amelyben vannak első- és másodrangú állampolgárok, vannak magyarok és magyarabbak, állampolgárok és „állampolgárabbak”, vannak, akik beleszólhatnak közös ügyeinkbe, másoknak meg kuss legyen. Gyurcsány Ferenc legújabb kezdeményezésével azonban nem csak az a baj, hogy mélységesen antidemokratikus, és kizárólag a rövid távú politikai haszonszerzést célozza. Húzása azért oly aljas, mert ismét kampánytémává zülleszti a nemzeti összetartozás ügyét, amelyben pedig hosszú idő után konszenzus, nemzeti egység látszott kialakulni. Ezt a végre-valahára kibontakozni látszó egységet bomlasztja most ismét Gyurcsány Ferenc. Persze, legyinthetnénk is, elvégre másra nem is számíthattunk Balatonőszöd hősétől, a bukott baloldal bukott miniszterelnökétől, aki hazudott éjjel, hazudott reggel, hazudott este, uszított már magyart a magyar ellen, és riogatta az anyaországi társadalmat a 23 millió román munkavállalóval. Mégis fájó, hogy éppen akkor teszi ezt, amikor minálunk a közelgő centenáriumi eufóriában éppen csúcsosodni készül a magyarellenesség: Romániában már régóta másodrangú állampolgároknak tekintenek, jogainkat csorbítják, sőt, nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek számítunk a román államhatalom szemében. Hogy is ne fájna, amikor az anyaországból érkezik hasonló jelzés? Bizakodásra ad okot és reményteli azonban, hogy eme aljas kezdeményezés egy többszörösen bukott politikus, marginális erőt képviselő párt részéről érkezik, a magyar társadalom túlnyomó többsége tehát elutasítja ezt az álláspontot. Ráadásul immár nem csak tehetetlen szemlélői és elszenvedői vagyunk Gyurcsány Ferenc legújabb gyűlöletkampányának, de a 2018-as országgyűlési választásokon tehetünk is azért, hogy a külhoni magyarságért felelősséget vállaló, nemzetben gondolkodó politikai erők győzedelmeskedjenek, e lejárt szavatosságú politikus és a magát demokratikusnak hazudó pártocskája pedig oda kerüljön, ahová való: a süllyesztőbe. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

460 éves a Református Kollégium
„Él az ősi iskola”
Az 500 éves reformáció és a 460 éves Marosvásárhelyi Református Kollégium múltját, jelenét és jövőjét ünnepelték szerda délelőtt a tanintézmény zsúfolásig telt dísztermében.
Benedek Zsolt igazgató a reformáció hajnalán születő iskola életének legfontosabb történéseit elevenítette fel a diákoknak a Schola Particula kollégiumi rangra emelésétől a szabadságharcok és világháborúk pusztításain és a jeles eseményeken – 1802-ben a kollégium birtokába kerül Marosvásárhely első nyomdája, 1804-ben Bolyai Farkas megtartja székfoglaló beszédét –, majd az 1948-as államosítást követő változásokon át az intézmény önállóságának 2000-es visszanyeréséig. Az iskolaigazgató arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy a tanintézet homlokzatára 2007-ben a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének köszönhetően került vissza a kék alapon fehér angyalt ábrázoló címer.
– Tíz év után elmondhatjuk, hogy az ősi iskola él, és élnie is kell, hiszen sokat adott Marosvásárhelynek, és még többet kell adjon a jövőben városunknak, magyarságunknak – zárta beszédét Benedek Zsolt.
Barátság díj diákoknak
Mátéfi István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója a két tanintézmény közötti kapcsolat fontosságára hívta fel a figyelmet. Az intézményvezető a reformáció által megvalósuló hitbéli újjászületés és a tudomány világának megújulása között vont párhuzamot, arra emlékeztetve a jelenlévőket, hogy 194 éve, november 3-án jelent meg Bolyai János híres levele, amelyben arról értesíti apját, hogy a „semmiből új világot” teremtett.
Mátéfi István a Barátság díj létrehozásának gondolatát is megosztotta hallgatóságával. A javaslat szerint a kitüntetést minden tanév végén a Bolyai líceum igazgatója egy „refis” diáknak, a Református Kollégium vezetője pedig egy bolyais diáknak adná át, a díjban a másik iskolából legtöbb barátot gyűjtő fiatal részesülne.
A címer üzenete
Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke a baráti kör több mint két évtizedes cselekvésprogramjának lényegéről, a múltban gyökerező hagyomány megőrzéséről, továbbadásáról szólt, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt években, évtizedekben fontosnak tartották azt, hogy a tanintézetnek újra legyen jelene és jövője. Kirsh Attila az ötévente, idén éppen ötödszörre megrendezésre került bolyais világtalálkozó sikerét is felidézte, amelyhez a diákok is nagyban hozzájárultak. A tíz éve visszahelyezett címer kapcsán a baráti kör elnöke így fogalmazott:
– Bárkinek, aki felnéz rá, éreznie kell a biztató, hitvalló ének üzenetét: „Erős várunk nékünk az Isten, és fegyverünk ellenség ellen”.
Beszéde végén Kirsch Attila kiemelte, hogy az 500 éves reformációnak benne kell lennie az oktatásban, ez pedig nagy kihívás és felemelő érzés a tanintézet számára, amelynek a viharos időkben kősziklaként kell állnia.
Fiatalok reformációja
A továbbiakban a Református Kollégium diákjai vették át a szót. A XII. beta osztály Az erdélyi reformáció című összeállításában a németországi Worms központját díszítő szoborcsoport alakjait, a négy előreformátort és magát Luther Mártont jelenítette meg.
Különleges hangulatú, kivetítéssel kísért előadásukban az erdélyi reformáció terjesztőiről, Honterus Jánosról, a szászvidék – többek között Brassó – reformátoráról és Heltai Gáspárról is szó esett, akinek a kolozsvári reformáció köszönhető, de a protestantizmus terjesztésében fontos szerepet vállalt nők, az áldozatos életű főúri és polgárasszonyok alakja is feltűnt. A múltbéli visszatekintés végén elismerték a diákok, hogy 500 év történéseit lehetetlen minden részletében összefoglalni, majd így zárták a színvonalas műsort:
– Nem az a legfontosabb, hogyan terjedt el a magyar reformáció, hanem az, hogyan éljük meg mi, diákok.
A tizedikesek egy hasonló műsor első próbáját tartották meg az iskola dísztermében, a genfi Reformátorok Falát jelenítve meg. Ehhez a produkcióhoz kapcsolódott Lőrincz István lelkipásztor szavalata, Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verse. Az ünnepi délelőtt hangulatát az iskola Sola Gratia kórusa és a IX. beta református teológia osztály zenei szolgálata emelte.
A rendezvény a diákok Az én gyülekezetem címmel írt könyvének bemutatásával zárult.
A kiadvány ötletgazdája Benedek Zsolt igazgató volt, aki az erdélyi református egyházkerület pályázatának meghirdetése után kérte fel a tanulókat saját gyülekezetük bemutatására. A munkában 50–55 fiatal vett részt, akik gyülekezetük lelkipásztorától, illetve vallástanároktól is kértek adatokat templomuk, egyházi közösségük múltjának, jelenének megismertetéséhez. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Hármasfalusi kincsőrzők
Fényt és boldogságot adtak
Szép pillanatokkal állítottak emléket az 500 éves reformációnak a hármasfalusi reformátusok kedden délután.
Az atosfalvi reformációi emlékünnepélyen Koncz László Ferencz, a Küküllői Református Egyházmegye főjegyzője a Pál apostoli igére hívta fel a figyelmet: „A rád bízott drága kincset őrizd meg!”. A hívő református embernek ezek a kincsek a reformátori örökség, a bennünk lakozó isteni ajándék, a valós hit és az evangélium. De a hármasfalusi reformátusok mától nemcsak ezeket a kincseket őrzik, hanem mindazt a földi kincset is, amelyet közkinccsé tett és rájuk bízott egy marosvásárhelyi házaspár. A mai fiatal nemzedék nagy dilemmája a „menni vagy maradni, őrizni vagy feladni” – véli a lelkész, aki feltette a (nemcsak költői) kérdést is, hogy van-e a református egyháznak ma hivatástudata, őrzi-e az értékeket és át tudja-e adni nemzedékről nemzedékre.
Az ünnepi istentisztelet rendjén a helyi gyerekek Albert Csilla tanárnő vezetésével hangulatos műsort mutattak be a reformációról és lényegéről, Kiss Dénes lelkész jubileumi okleveleket osztott ki, majd a hármasfalusi dalárda énekelt.
Gyűjteményes kiállítást nyitottak meg
Bár eredetileg nem erre az időpontra időzítették, a reformáció ünnepe alkalmával átadták kedden este az Atosfalván létrehozott kiállítást, amely az innen elszármazott Veress házaspár négy évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét adományozta át a hármasfalusiaknak. A 87 éves Veress Kálmán marosvásárhelyi nyugalmazott jogász és felesége, Péter Ilona ny. tanárnő felbecsülhetetlen anyagi és eszmei értékű gyűjteménnyel gazdagította a református egyházat. A házaspár hatalmas anyagi áldozat, hangyaszorgalom és gyűjtőmunka révén nem akármilyen gyűjtemény tulajdonában volt, és most mindezt a szülőfalunak adományozta: 177 fából faragott munka (amelyet Veress Kálmán saját kezűleg készített egyetlen kínai bicsokkal), 265 kerámiatárgy, 100 hollóházi tányér, neves iparművészek népművészeti motívumokkal díszített 113 porcelánytárgya, a Péter Ilona által varrt 168 írásos kézimunka, szőttes, 495 darab zenei anyag (CD, DVD, hanglemez és -kazetta), négy naiv művész által készített munka, 34 nád-, szalmatárgy és egyebek, összesen 1462 darab műtárgy, a családi fényképalbum és a Péter Ilona által írt hét könyv mind a hármasfalusiakat gazdagítja ezután.
Az idős házaspár nem volt jelen a keddi avatón, de levelében Veress Kálmán kifejezte: ha nem is fizikai értelemben, de e tárgyak révén „hazajöttem, itthon vagyok, és most már végképp maradok”. Az adományozók célja, hogy a gyűjtemény révén a fiatalok kapjanak kedvet a fafaragásra, varrásra, korongozásra, népzenére, és „hallják meg üzenetünket a megmaradásról”.
Emléket állítottak
Az adományozó levelében köszönetet mondott Kiss Dénes lelkésznek a gyűjteményes kiállítás ötletéért, befogadásáért, a tárgyak elszállításáért és berendezéséért. A maga során a lelkész köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal vagy fizikai munkával segítettek abban, hogy a gyűjtemény méltó helyre kerüljön: a makfalvi önkormányzatnak, Bartha Árpád gondnoknak, Nemes Istvánnak és csapatának és nagyon sok lelkes embernek. A gyűjteményt az egyház által visszaigényelt és visszakapott tanítói lakásban helyezték közszemlére.
Megnyitóbeszédében Fülöp Irén nyugalmazott makfalvi tanárnő egy „szorgalmas, egész életet kitöltő, fényt és boldogságot hozó gyűjteménynek” nevezte azt a kincset, amely révén az 500 éves reformációnak nem is állíthattak volna szebb emléket az adományozók és a befogadók, és kifejezte reményét, hogy ez egy majdani hármasfalusi néprajzi gyűjtemény csírája is lesz. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Nemet mondott a szenátus az RMDSZ által szorgalmazott helyben maradó pénzekre
A helyi és megyei önkormányzatok számára magasabb fokú pénzügyi autonómia biztosítását szorgalmazza az RMDSZ, amely továbbra is kiáll amellett, hogy a helyben megtermelt összegek minél nagyobb hányadáról kell helyben rendelkezni.
Ezt annak kapcsán hangsúlyozta a szövetség, hogy a szenátus elutasította az RMDSZ erre vonatkozó törvénytervezetét. Cseke Attila szenátusi frakcióvezető rámutatott: a személyi jövedelemadó az egyik legnagyobb önkormányzati bevételi forrás, de a központosított rendszerben a megtermelt összeg csak egy része kerül vissza a helyi önkormányzatok költségvetésébe a bukaresti visszaosztás nyomán. Tervezetükben azt javasolták, hogy a jelenlegi 71,5 százalékról 80 százalékra növekedjen a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegek aránya.
A 71,5 százalékból egyébként 41,75 százalékot kap a helyi, 11,25 százalékot a megyei önkormányzat, 18,5 százalékot pedig a megyei pénzügyi igazgatóságok osztanak el a megyei és helyi költségvetés számára a törvény által megszabott kritériumok alapján.
Cseke Attila emlékeztetett: tekintettel a kormány azon tervezett intézkedésére, miszerint 2018. január elsejétől 16 százalékról 10 százalékra csökken a személyi jövedelemadó értéke, az eddiginél is kevesebb pénzforráshoz jutnak majd a helyi önkormányzatok.
„Az RMDSZ törvénytervezete erre a helyzetre is megoldást kínált volna” – fogalmazott. Az RMDSZ tervezetének ügyében a képviselőház a döntéshozó kamara.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta, amennyiben a kormány 10 százalékra csökkenti január elsejétől a személyi jövedelemadót, akkor a szövetség kötelessége, hogy további lépéseket tegyen azért, hogy a befizetett adók minél nagyobb mértékben a helyi közösségeket illessék meg. Krónika (Kolozsvár)

Kulturális értékbemutatóval ünnepelték a reformációt Kolozsváron
Tárlatmegnyitókkal, színes programokkal emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról kedd este a Kolozsvári Magyar Operában.
Könyvbemutatóval, kiállításmegnyitókkal és gálaműsorral ünnepelték a reformáció 500. évfordulóját a kolozsvári és környékbeli protestáns egyházmegyék, illetve egyházközségek kedd este a Kolozsvári Magyar Operában. Az emeleti előcsarnok zsúfoltságig megtelt, amikor a 500 – 50 – 5 Református templomok Erdélyben című kötet bemutatója elkezdődött. Maksay Ádám építőmérnök elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület régi álma vált valóra az erdélyi református templomok reprezentatív albumának megjelentetésével.
Mint kifejtette, a kötet háromnyelvű és ötven templomot mutat be. A könyv címe pedig a reformáció 500 évére, a bemutatott templomok számára, illetve az idén felszentelt öt új templomra utal.
Weisz Attila, a kötet egyik szerzője elmondta, a templomok leírásakor a legfrissebb művészettörténeti kutatások eredményeit is igyekeztek közérthetően bemutatni. A rendezvény következő programpontjában Keszeg Vilmos néprajzkutató megnyitotta a Protestáns egyházmegyék Kolozs megyében című kiállítást. Mint kifejtette, hat egyházmegye mutatkozik be ezzel a kiállítással, valamennyien igyekeztek összegyűjteni azt, amit maradandónak és értékesnek tartottak. Floriska István, a kolozsvári református egyházmegye presbiteri szövetségének elnöke rámutatott a múlt és jelen összefonódására: a bemutatott templomok között szerepel 800 éves és a nemrég felszentelt szászfenesi templom is. Szerinte az 500 éves jubileum megfelelő alkalom arra, hogy visszatérjünk a reformáció eredeti értékeihez. Mile Lajos kolozsvári főkonzul szerint a reformáció gyökeresen alakította át az európai társadalmat. Az anyanyelvi kultúra és a nyomtatás tette lehetővé a polgárosodást Nyugat-Európában. A kolozsvári magyar főkonzulátus elhozta a kincses városba a Soli Deo gloria – A magyar reformáció öt évszázada című vándorkiállítást. Szurovszky Katalin konzul elmondta, a tárlat bemutatja a protestantizmus szerepét a társadalom megújulásában. A reformációnak köszönhető többek között a magyar nyelvű igehirdetés elterjedése. A kiállítás továbbá szemlélteti a reformációnak a tudományosságra gyakorolt hatását is.
A kiállításmegnyitókat követően kezdetét vette az ünnepi gála, ahol Bibza Gábor református esperes, az esemény ötletgazdája köszöntötte a jelelevőket. Mint kifejtette, ma is az egyház megújulására van szükség, és ezt a célt szolgálta a gálaest is. Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök számára a reformáció nem a múltba fordulást, hanem a bölcsőhöz való visszatérést jelenti. Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila, főtanácsos elmondta, ha ma élne Luther Márton, valószínűleg felszólítaná az ünneplőket, hogy ne feledkezzenek meg a Biblia tanításáról. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az erdélyi protestáns felekezetek egymásra találásáról beszélt, megemlítve, hogy az évszázadok során nem volt mindig harmonikus a felekezetek együttélése. Egyháza nevében bocsánatot kért az unitáriusoktól a hajdani erőszakos hittérítésekért. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Emléktábla a belényesi református templomfalán
Amikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben.
1760. február 22.
A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve.
Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro

Szobor Károli Gáspár emlékére
Az október 26-án, csütörtökön megtartott rendkívüli tanácsülés keretén belül került napirendre egy szobortervezet, mely a nagykárolyi születésű Károli Gáspárnak, a Biblia magyar nyelvre fordítójának állítana emléket.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából tervezett szobor terve hosszas szóváltást eredményezett a helyi tanácsban. Egyes tanácstagoknak a szobor tervezett helye – a Kaffka Margit és a Petőfi Sándor közelében lévő zöldövezet – ellen volt kifogásuk, másoknak maga a szobor ellen. Ilie Ciuta felvetette, hogy szerinte a nyitott bibliát formázó, Sola Scriptura feliratú szobor sértő lehet a többi felekezet számára. Ugyanakkor hasonló megfontolásból a többi felekezet is javaslatokkal állhat majd elő, például olyan személyeknek való szobor állításával, akik románra fordították a bibliát.
Kovács Jenő polgármester válaszában kifejtette, hogy véleménye szerint Károli Gáspár a legfontosabb személy, akit a város adhatott, hiszen ő volt az, aki magyar nyelvre fordította a Bibliát, mely a mai magyar irodalmi nyelv alapja. Így ha valakinek szobrot kell emelni a városban, az ő lenne. Ugyanezen okokból fontos, a hogy a szobor a város központjában legyen, ahol mindenki láthatja.
A tervezetet végül egy tartózkodás mellett elfogadta a döntéshozó testület. Bagosi Andrea / szatmar.ro

Elrománosodott Turul-nemzetség
A Turul-nemzetség által alapított hat partiumi (ma határ menti) faluban eddig két településen avattak turulmadárszobrot, pár napja Érmihályfalván. Riportunkban azt vesszük számba, hogy a többi faluba miért nem fog többé leszállni a magyarság eredetmadara.
Ady, Kazinczy, Kölcsey, Irinyi szülőföldjén már régóta tudják az emberek, hogy a falvak megmaradásának esélye a nagypolitika szeszélyétől függ. A Turul-nemzetség alapította hat település – Pusztaapáti, Györgyegyháza, Tótfalu, Érmihályfalva, Érkenéz, Értarcsa – közül az első kettő kipusztult, Tótfalu pedig beépült Mihályfalvába. Érkenézben a demográfia mai állása szerint már sosem fog leszállni a magyarok eredetmadara, amelyet Értarcsán 2010-ben, Érmihályfalván pedig idén októberben avattak fel.
Kenézben a szlovák eredetű Szlávy családból kikerült egykori koronaőr birtokán zömében román telepesek leszármazottjai eresztettek gyökeret, de a cigány lakosság is szaporán népesíti a falut, lakja be a magyarok által elhagyott portákat. A legtöbb érmelléki kisfalu a megmaradással való küzdelemből mindig győztesen került ki átvészelve a történelem viharait, az ínséges időket, a homok kegyetlen szárazságát. Olykor a szükség és az egymásrautaltság törvényt bontott és összehozta a másajkúakat is. Az összefogás többfelé osztotta a terhet. A közigazgatásilag Kazinczy szülőfalujához, Érsemjénhez tartozó Érkenézt (ma Voivozi), valamint Érvasadot (utóbbi Érkörtvélyessel alkot községet) telepes falvaknak tartják, amelyek státusza igencsak ritka e vidéken. Azonban mindkét település román ajkú lakosai zömében magyarul is beszélnek. Magyar nemeseink a múlt század elején a Mócvidékről telepítettek ide román jobbágyokat, akiket olcsó munkaerőpótlásnak szántak. Ezek a későbbiekben gyökeret vertek az érmelléki homokon. Így lett Érkenéz – a Szlávy nemesi család egykori kedvelt birtoka – zömében ortodox felekezetű település. Érkenéz A korabeli feljegyzések alapján a honfoglaló magyarok Ménmarót kazár fejedelem székhelyét találták e vidéken. Árpád fia nőül vette Ménmarót leányát és vele kapta Biharországot is. Amikor a magyar törzsek és nemzetségek felosztották egymás között a hont, az Érmelléket és annak vidékét a Turul-nemzetség kapta. Érkenézt egy 1279-es oklevél úgy említi, mint Serefil comes (jelentése: nádor, várnagy) birtokát. A falu gyakran cserélt gazdát: 1338-ban a Csanád nemzetségé, 1409-ben a Csákyaké. 1420 körül pedig már három birtokost is említenek az okiratok: a Domahidy, Fugyi és a Nyüvedi családokat. Az 1800-as évek elején került a Szlávyak birtokába. A 20. század első felében mintegy 850 ide telepített román lakossal bírt és 134 portával rendelkezett. Trianon előtt Bihar vármegye érmihályfalvi járásához tartozott.
Turulfészkek
A hat érmelléki Turul-falu első megülői tehát a királyi uradalom népei közül kerültek ki. A telepesek nemzetiségét kutatva azt találjuk, hogy két falunév mutat szláv lakosságra: Kenéz és Tótfalu. Kenéz szláv nyelvű alak, de a szó a magyarok között sem volt ismeretlen, hisz Bihar megye egy másik Kenéz nevű faluja is színmagyar vidéken állt. Itt azonban, mivel Kenéz mellett egy Császló nevű falut is találunk, valószínűleg szlávokra kell gondolnunk. Tótfalu neve ugyan magyar, de éppen a névben rejlő ellentét teszi bizonyossá, hogy szláv lakossággal kell számolni. Beolvadásuk a színmagyar környezetbe gyorsan végbement. A második szláv telepítés feltehetőleg az 1800-as évek elején éppen a Szlávyak révén történt. Az ő nevükhöz fűződik az érmihályfalvi kiskápolna építése is, amelyet 1818-ban emeltek a mintegy negyventagú római katolikus közösségnek. A katolikus hit új gyökerei e történelmi momentumhoz kapcsolódnak, de az osztrák származású Stubenberg grófok idetelepülése is nagyban befolyásolta a katolicizmus újbóli elterjedését. Élet a végeken A temetőkert Kenézben is, mint általában az érmelléki településeken, homokdombon van. Az alatta futó utcákat és az erdőalját cigányok lakják, hatalmas a nyomor. A temetődombon túl, annak mintegy meghosszabbításaként, az egykori Szlávy-romok mutatják a mai demográfiai helyzetet. Minden valószerűtlenül kihalt. Csak a kóbor kutyák csaholása hasít olykor a lepusztult falu csendjébe. Távolabb, a temető alatt szekér baktat, rajta fürtökben lógnak a rajkók. A szekérderékban pár kosár apró krumpli. – Tallózni voltunk – mondják. Arcukon a fajtájukkal járó korai öregedésbe barázdálódik a nyomor.
A zömében román ajkú telepesek kiszorították a falu bejáratának helységtáblájáról az Érkenéz feliratot. Már húszszázaléknyi magyar sincs az egykori Turul-jusson. Újabb cigányokkal rakott szekér közelít. Ők gallyat „tallóztak” az erdőről… Az utcavégi kőkereszten műanyagkoszorúk sürgetik az eljövendő idők istenígéretét. Az ezeréves fű nyomában Az érkenézi aranyhomokon, amely fittyet hányva az országhatárra a Nyírség alá fut, az ezüstperje (Corynephorus Canescens) nyomában járunk. Az alig pár esztendeje elhunyt neves nagyváradi biológus, Marossy Anna évtizedekkel ezelőtt bukkant rá e növényritkaságra. A sovány legelő eddig tulajdonképpen önmagát védte, mert senkinek sem jutott eszébe ott legeltetni. Az érmelléki lápvilág, az Ecsedi-láp, a krasznai és nagykárolyi hátság, illetve a Nyírség egyszerre alakult ki, de az Érmelléken majdnem olyan gazdag élővilágot hozott létre a mocsár, mint amilyen a védett Duna-deltában van. Az apró fűféle egy szubmediterrán faj, amelynek mintegy ezer évvel ezelőtti melegebb korból sikerült fennmaradnia e vidéken. 2000 júniusában öt hektár érkenézi legelőt nyilvánítottak védetté Érkenéz határában (Natura 2000). A pázsitfüvek családjába tartozó ezeréves fű az egyetlen, amely még tanúskodhatna az egykori madaras ősökről, lovaik patanyomairól, Serefil jussáról. Mindenszentek a faluban A homokdombon található sírkertben már gereblyézik a hantokat a hozzátartozók. A zömében ortodox lakosság mintegy száz görög-katolikussal elegyítve átvette a kivilágítás hagyományát a magyaroktól. Meleg októberi nap van, az idős emberek úgy tartják, hosszú őszt jelent. Sokan élvezik a vénasszonyok nyarát a kerítés melletti kispadokon. Két nyelven is köszöntik az idegent. Románul indul a beszélgetés, de csakhamar rátérnek a magyar szóra, úgy folytatják a beszéd fonalát. Idős házaspár dióval, szőlővel kínál, és csakhamar elmondja: pár éve tért vissza a faluba, ahol nyugdíjas éveiket szeretné leélni. Itt születtek. Nem akartak más temetőben nyugodni, csak a kenézi homokban. Felnőtt gyermekeik városon maradtak, messze vannak, nehezen elérhetők. De a kényszer nagyúr. Mert hol is lehetne itt dolgozni, kenyeret keresni? Még mindig jobb, mintha külhonba szakadnának. Onnan már kevés az esély hazatérni, akáclombos temetőben nyugodni – mondja Jani bácsi a kapuban. Kint állunk a portája előtt és panaszkodik a nagypolitikára. – Ki látott már ilyet – kérdezi félig magától, félig tőlem –, hogy a családokat ennyire szétszaggassa a kényszer? A gyerekeket csak néhanap látjuk, az unokák szinte úgy nőnek fel, hogy nem is ismerik a nagyszülőket. Vannak Kenézben olyan családok, ahonnan a fiatalok külhonba mentek szerencsét próbálni és öt év is eltelik olykor, mire hazajönnek vendégségbe. – Az érettségi után máris kint vállalnak munkát. Ezeknek a tíz százaléka sem tér haza. Bele is rokkannak az itthon maradtak. A világot látott generáció már nem elégszik meg a szőlővel és a lágykenyérrel – babrálja Jani bácsi a kenyér belét kérges ujjaival. Jani bácsi betessékel az udvarra is, vessek egy pillantást szerény portájára. – Minden nap eszembe volt a falu, míg a nagyvárosban éltem – meséli tovább élete történetét. – Nem tudtam volna meghalni más helyen. Bármilyen is legyen e falu, nekünk itt van az otthonunk. Mert vannak ugyan házak, amelyek védelmet nyújtanak a világ bármelyik táján, de az otthon Érkenézben van – mondja az egykori vajdahunyadi vasmunkás. Régi idők szellemei Egyetlen kiemelkedő épülete van a falunak, a 18. században épült görögkatolikus templom, amely a főutcán magasodik. Ma még az ortodoxok tartják benne a liturgiát. Vele szemben a görög katolikus imaház ablakai néznek rá szerényen, türelmesen. A feljegyzések szerint mintegy kétszáz évvel ezelőtt több volt a görög katolikus ezen a tájon, sok magyarral is közöttük. A templomot is ez a felekezet építette, jog szerint őket illetné. A falu végén hatalmas romos épület régi patinás idők dicsőségét hirdeti. A falusiak közül kevesen tudják, mi célt szolgált, kié volt. Ez a Szlávy-kastély romjai. Most nevezhetnénk akár a falu szimbólumának is. Csak a szelek és talán a régi idők szellemei lengik be. Olyan, mint Érkenéz. Puszta, kihalt a maga elhagyatott házaival. Az ezeréves fű az egyetlen, amely nem hagyja a maga jussát. Sütő Éva / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A patás ördöggé előléptetett autonómia
A katalán függetlenségi törekvések és a spanyol államhatalom között feszülő ellentétek romániai hullámaira a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke, Salamon Zoltán érzett rá leginkább, amikor egy sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Bukarest elítéli a katalán függetlenségi nyilatkozatot, miközben a románok 1918-ban Gyulafehérváron hasonló egyoldalú nyilatkozat révén szakították el Erdélyt Magyarországtól és csatolták Romániához”. Azon túl, hogy e párhuzam sántít – a románok 1918-ban nem tartottak referendumot, a Gyulafehérváron közfelkiáltással elfogadott nyilatkozat pedig semmit nem ért volna, ha Budapesten nem alakul ki a proletárdiktatúra káosza, és a magyar hadsereg megvédi az ország határait –, alapjában mégis rávilágít arra a torz román közfelfogásra, miszerint a kisebbségeket kollektív jogok nem illetik meg. A katalán példából kiindulva a román politikai elit közveszélyesnek tart mindenféle autonómiaformát, amely az ő felfogásuk szerint előbb-utóbb szeparatizmushoz vezet. Nincs ebben semmi újdonság: a maholnap százéves romániai gyakorlat bizonyítja, hogy a kisebbségek számára az állam által támogatott beolvadás az egyetlen kívánatos, járható út, és minden egyéb önrendelkezési törekvés az egységes és oszthatatlan román nemzetállam ellen elkövetett merényletnek számít. Igazolják ezt az újabb kori román titkosszolgálati jelentések nyilvános passzusai is, amelyek nemzetbiztonsági kockázatnak minősítik az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. Innentől fogva pedig sejthetjük, hogy a román államkassza milyen tetemes összegeket fordít az önrendelkezést valló erdélyi magyarok megfigyelésére. A katalán példa mégis elindított valamit Európa kisebbségben élő nemzeti közösségeiben. Ott, ahol a többségi nemzet hallani sem akar közösségi jogokról, előbb-utóbb a többségi társadalom is ráébredhet arra, hogy puskaporos hordón ül, ha nem partner e közösségek autonómiatörekvéseiben. Ennek kapcsán mondta Tőkés László az SZNT marosvásárhelyi fáklyás demonstrációján: „nem azért válnának ki a katalánok, mert autonómiájuk van, hanem azért, mert autonómiájukat lépten-nyomon megcsorbítják”. Az erdélyi és a székelyföldi magyarság még a megcsorbított katalán autonómiától is nagyon távol áll, és a helyzet mai állása szerint e téren ma sem tapasztalunk biztató elmozdulást a jövőre nézve. A román államhatalom akarata ellenére mégis tematizálja az autonómia ügyét, napirenden tartja, folyamatosan beszél róla, és ezzel erősíti az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek szükségességét. Mert igaz az a mondás, hogy amitől valaki fél, az előbb utóbb bekövetkezik. Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fontos a forrásokig lemenni
Történelem-filozófiai szakot végzett, művészettörténettel egyik tanárának hatására kezdett foglalkozni. Könyvei, cikkei, tanulmányai hiánypótlók, sokszor rejtett dolgokról rántják le a leplet. Murádin Jenő az erdélyi művészettörténet egyik legbeavatottabb ismerője.
– Tordától néhány kilométerre található községben született értelmiségi szülők legkisebb gyermekeként. Milyenek voltak ezek az évek? – Bátyám hét, nővérem tizenegy évvel nagyobb. Nyolcvan évet töltök, ami nagy időtávlat, és ilyenkor mindig arra koncentrálok, mi az, amire a legrégebbről emlékszem. Talán hihetetlenül hangzik, de a bécsi döntés jut eszembe, pedig az 1940-ben volt, amikor hároméves voltam. Apámék a telepes rádión hallgatták óriási izgalommal a híreket, ugyanis nem tudtuk, mi lesz Aranyosszékkel, ahol szülőfalum is van, amíg ki nem derült, hogy átesik Dél-Erdélybe. Harasztos egyébként zsákfalu, ide csak utak vezettek, innen tovább már nem lehetett menni. Sáros falu, agyagos, nehéz földje van, az eke beletörik. Amire viszont igazán jól emlékszem, az a ’44-es frontátvonulás. Harasztos a bal szárnya volt a Torda ellen irányuló orosz támadásnak, tehát erőteljesen megszállta a katonaság.
– Ennek a megszállásnak milyen következményei voltak?
– Apám elmenekült, mert szeptemberben, amikor a magyar hadsereg Dél-Erdély ellen támadott, kántortanító lévén elénekelte a templomban a Himnuszt. Emiatt neki menekülnie kellett, én ottmaradtam anyámmal. Az asszonyok felmenekültek a padlásokra, mert az oroszoknak kedvenc szórakozásuk volt, hogy a fiatalasszonyokat, lányokat kergették. Láttam, amikor az első hadosztály bevonult, nem is oroszok voltak, hanem hegyes sapkájú, tatár, kirgiz kinézésű közép-ázsiai népség. Aztán jöttek a tankok, a lőszeres kocsik, de a gyerekeket „Ivánék” nem bántották. Az egyik orosz feldobott a levegőbe, cukorkát, csokoládét adott, felültetett egy tankra is, anyámék a padlás ablakából kétségbeesve nézték, mi lesz. De az egyszerű orosz ember nyilván az otthonhagyott családjára gondolt, így hát nem bántottak engem sem.
– Az iskolát is szülőfalujában kezdte?
– Igen, és akkor még palatáblára írtunk, ma már ezt felváltotta a táblagép…Táblakeretben volt, egy gumival rá volt kötve a palavessző. Apám, Murádin Lukács volt a tanító, ő ott volt szolgálatban 30 évig. Az a vidéki tanító volt, aki együtt élt a faluval, kérvényeket fogalmazott, viszonylag jól beszélt románul, bár Harasztoson a románok kiválóan tudtak magyarul. Akkoriban nem volt villany, nem volt aszfalt, a követ, amit ráhordtak a sáros utakra, egy év alatt elnyelte a föld, és kezdhették elölről. Megvolt a falunak a maga varázsa, de semmiféle kényelem nem volt, talán három-négy telepes rádió működött, köztük az apámé. Amíg ott voltam iskolás, feladatom volt többek között a lámpacső törlése, hiszen az mindig kormos lett a petróleumfüsttől. Később bevezették a villanyt, és elsőként Aranyosszéken a gázt. Ma már nem szívesen megyek ki Harasztosra, megváltozott a vidék, megváltoztak az emberek is, más lett az a világ.
– Később hol folytatta tanulmányait?
– A bécsi döntés után László bátyám, aki nyelvész lett, Gyulafehérvárra ment katolikus iskolába, a nővérem pedig Nagyszebenbe, szintén egyházi iskolába. Én Kolozsvárra jöttem a tanítóképzőbe. Azért nem gimnáziumba, mert számtanból katasztrofális voltam, apám, aki számtant is tanított, mindig mondta: te, fiam, csak az egyszeregyig jutsz el. Történész szerettem volna lenni, azt nagyon kedveltem, már gyerekkoromban is rengeteget olvastam, nem volt apámnak olyan könyve, amit végig ne olvastam volna, ha értettem, ha nem. Vagy az iskola nyitott ablaka alatt hallgattam, mit tanít apám, mit kérdez, így aztán, amikor felsőbb osztályokba kerültem, sok mindent tudtam már, vagy legalábbis volt fogalmam róla.
– Bár az volt az álma, mégsem lett a klasszikus értelemben vett történész. Hogyan történt, hogy másfele ment a pályán?
– Ha nem úgy alakulnak a dolgok, biztos történész leszek. A művészettörténet akkoriban még távoli dolog volt. Történelem-filozófia szakra felvételiztem az egyetemen 1958-ban, jól is ment. Azok között a kiválasztottak között voltam, akik Kolozsváron kaphattak állást. Csakhogy az egyetem után három hónapra elvittek katonának, és egy kolléga addig mesterkedett, amíg elfoglalta az állásomat. Constantin Daicoviciu volt az egyetem rektora, tudta, mi történt velem, és megvolt benne az a becsület, hogy hozott Bukarestből egy felmentést, így végül nem kellett elfoglalnom azt szilágysági falut, ahova kihelyeztek. Egy darabig munkanélküli voltam, majd az Igazság című kolozsvári napilaphoz kerültem. Ez az erdélyi sors, hiszen egy magyarországi ember azzal a képességgel nem egy napilapnál köt ki. De itt olyan kevés hely volt a magyarság számára, hogy az ember örvendett, ha álláshoz jutott.
– Milyen volt napilapnál dolgozni azokban az években?
– Szerencsém volt, hiszen művészeti kérdésekkel foglalkoztam. Mindig sajnáltam a mezőgazdasági rovatnál dolgozó kollégákat, hogy semmi nem maradt meg utánuk. Mezőgazdasági kampánycikkeket írtak. Kit érdekel az ilyesmi? A kultúrából mégiscsak marad valami. Az a művészeti élet, ami azokban az években volt, lecsapódik kiállítások, művészpályák bemutatatásának képében. Ugyanakkor jó társaság volt a lapnál. Sokszor az íróasztal alatt hagytam a táskámat, és átmentem a könyvtárba kutatni. Keszthelyi Gyula, a főnököm tudta ezt, de soha egy szót nem szólt. Egyébként Móra Ferencnek igaza volt: mindenkinek használ, aki napilapnál dolgozik, mert megtanulja a fegyelmet. Csak éppen időben abba kell hagyni…
– Mikor kezdett érdeklődni a művészettörténet iránt?
– Az egyetemen Virgil Vătăşianu volt a művészettörténet tanárom, aki olyan izgalmasan és érdekesen adott elő, hogy muszáj volt odafigyelni. Ide tartozik, hogy amikor felkerültem az egyetemre, akkor egyesítették a Bolyai és a Babeş egyetemeket, ami azt jelentette, hogy a tantárgyak egy részét románul, másik részét magyarul tanultuk. Voltak persze soviniszta tanárok, és olyan is, akiről tudtuk, kiválóan beszél magyarul, de az egyetemen nem szólalt meg. Ugyanakkor például David Prodan, aki a román középkori történészeknek igen jelentős alakja volt, azt mondta: beszéljen csak magyarul, úgyis megértem. Ugyanígy Vătăşianu is, akinek otthon magyar szolgálója volt, azzal magyarul beszélt. Daicoviciu annyira jól beszélt magyarul, hogy árnyalt kifejezéseket használt. Volt bennük nacionalizmus, de tudták, mennyit ér és mit jelent a magyar kultúra. Visszatérve, Vătăşianunál nagyon jól vizsgáztam, felmerült az is, hogy maga mellett tart az egyetemen. Ez nem történt meg, munkanélküli lettem, de valamit kellett tennem. Imreh István professzor, aki kedvenc tanárunk volt, ajánlotta, hogy olyasmivel foglakozzam, amivel közlési lehetőséghez is jutok. Így fogtam neki a művészettörténetnek nagy elkötelezettséggel, hiszen e nélkül nem lehet semmit sem művelni. Azt hiszem, nem volt olyan műterem, ahol ne jártam volna. Meg kellett ismerkedni az alkotókkal. És a könyvtározás sem elhanyagolható: soha nem hittem annak a művészettörténésznek vagy műkritikusnak, akit könyvtárban nem láttam soha.
– Könyvei nem csak műelemzésről szólnak...
– Életem fele levéltárban és könyvtárban telt el. Így jött az a felismerés, hogy van az erdélyi művészetnek olyan – viszonylag szűk – pászmája, ami nincs feltárva. Ebből születtek a könyvek – 55 kötetnél tartok –, és azok egy része az én történészi képzettségemet is tükrözi. Nemcsak műelemzésről szólnak a könyveim, hanem környezetrajzról is, hiszen fel kell tárni a körülményeket. Nyilván a műből kell kiindulni, de az, hogy a művek hogyan keletkeztek, különösképpen kisebbségi helyzetben, ahol a sorok között kellett kimondani valamit, ahhoz szükség volt ehhez a környezetrajzra: hogy éltek, miként élték meg azt a korszakot, milyen művek rejtetten, szimbolikusan mit jelentenek, mire kell figyelni. Annak a munkának, amit sok év alatt elvégeztem, az volt a végkövetkeztetése, hogy a magyar kultúra oszthatatlan. Hiába szabdalták szét a Kárpát-medencei térséget, ami itt megmaradt, és a magyarság által itt létrehozott értékek az egyetemes magyarság értékei. Ezt kell feltárni, megmutatni, hogy ez megmaradjon. A kolozsvári botanikus kert egykori aligazgatója, Gergely János egyszer elhívott, nézzük meg, hogy egy bizonyos növénynek milyen színű virágja van sík területen, illetve sziklafalban vagy szakadékban. Kicsit mások voltak, nem egyformák. Ilyen a magyar kultúra is: ugyanaz, de ha egy zordabb, szakadékosabb területen nyílik, akkor annak a virága kicsit más lesz.
– Össze lehet hasonlítani a magyarországi és az erdélyi magyar kultúrát?
– Sosem mondtam vagy írtam le, hogy az erdélyi kultúra vetekszik a magyarországival. Utóbbi sok szempontból magasabb rendű, mert megvoltak az iskolái, akadémiái, könyvtárai, lehetőségei, és a fejlődésben nem gátolták a kisebbségi helyzetből születő gondok. Ugyanakkor nem írható meg a mai magyarországi művészettörténet az esetek jelentős többségében anélkül, hogy ne vegyük figyelembe azt, ami a határon túl történt. Fadrusz János munkássága – aki a Felvidékről jött, és fontos munkái jelentős része Erdélyben vagy Pozsonyban van – nem írható meg csupán abból kiindulva, amit Magyarországon alkotott. Mednyánszky László úgyszintén felvidéki volt, oda kötötték a gyökerei. A kortárs művészetekre ez ma már kevésbé érvényes, bár ha belegondolunk, a marosvásárhelyi avantgárd MAMŰ-csoport tagjai 1989 előtt majdnem mind elmentek Magyarországra. De az ő művészetük sem választható el a szülőföldtől. Munkásságomat azért tartom hozzájárulásnak az egyetemes magyar művészettörténethez, mert ezeket a kapcsolatokat tárja fel.
– Intenzíven foglakozott a nagybányai művésztelep történetével is. Miért érdekelte az erdélyi művészetnek ez a fejezete?
– A nagybányai művésztelep története 1896-tos alakulásától 1918-ig ismert, de hogy utána 1944-ig mi történt, arról Magyarországon szinte senki sem tudott. Ez arra vezethető vissza, hogy Trianon után a telep átesett a határon. 1990 után fedezték fel újra a műkereskedők, és nekünk hatalmas, a kereskedőnek viszonylag kevés pénzért keltek el a nagybányai művek. Sok műtárgy áramlott ki az országból. Ennek az volt az oka, hogy a 90-es marosvásárhelyi pogrom után a fiatalok jelentős része igyekezett minél messzebb kerülni innen, és nyilván nekik pénz kellett a megélhetéshez. A szülők leakasztották a képeket a falról, és eladták műkereskedőknek. Így fosztódott ki ez a terület.
– Manapság is sok szó esik a nagybányai művésztelepről. Milyen körülmények vezettek a megszűnéséhez? Nem lehetne valamilyen formában újraindítani?
– Abban a formájában nem lehet. Thorma Jánosnak, a művésztelep alapítójának nagyszerű diplomáciai érzéke volt. Neki a román városvezetéssel nagyon jó volt a viszonya. II. Károly román király eljött hozzá Pál görög herceggel, és a fél műtermét felvásárolták. Ez hatott a városvezetésre. 1924-ben a szatmári törvényszéken önálló jogi személyiségként védték le a kolóniát, tehát nemigen lehetett hozzányúlni. A 30-as évek második felében a levegőben volt a revízió. Ekkor jött a pusztítás második hulláma, és államosították a festőiskolát. Ziffer Sándort és néhány román embert neveztek ki tanárnak, de nem működött az iskola, gyakorlatilag csődbe került. A bécsi döntés után Mikola András és Krizsán János újraalakította, ez működött 1944-ig. Az 50-es években új műtermek épültek, fiatalok kerültek oda, Tőrös Gábort és Véső Gusztávot kivéve mindannyian románok voltak. Az akkori iskola már nem a késő naturalista, avantgárdba hajló művészetet kedvelte, ugyanis felfedezték a máramarosi és avasi román népművészetet, ez pedig nem volt összetársítható a múlttal. A korszak lezárult, és nem hiszem, hogy valami történik, miután a jelenlegi városvezetés két évvel ezelőtt leromboltatta azt a házat, ahol Ferenczy Károly, Ferenczy Noémi és Mikola András élt, dolgozott. Nagybánya nagyon fontos volt a magyar művészet történetében, mert tulajdonképpen akkor léptek ki a szabadba a művészek. Ha pedig kilépsz a szabadba, megváltozik a festészet jellege.
– Említette, hogy a művészeket gyakran meglátogatta. Hogyan fogadták otthonukban, műhelyükben?
– Majdnem mindenki jól fogadott. Egy műteremlátogatást mindenki szívesen vett, mert a művész szereti megmutatni a munkáit. Sőt, egy-két kivételtől eltekintve a művészek műtermében idegen képet nem láttam. Ugyanis a művész nem akarja látni, csak önmagát. És mindenki szereti, ha írnak róla. Tele vagyok anekdotákkal, de hosszas lenne elmondani. Aurel Ciupe festőművésznél például többször is jártam, mindig magyarul beszélgettünk. Ő mondta még pályám kezdetén: ide figyeljen, fiam, ha nem jár Avram Iancuval és Mihai Viteazuval karonfogva, semmi esélye sincs. Olyan dolgokat mondott el nekem, amit román újságíróknak soha. Rengeteg dolgot tudtam meg tőle, főleg a két háború közötti „finomságokról”.
– A megsebzett szobor című kötetében az 1918 után elpusztított magyar emlékművekről ír. Hogyan történhetett meg ilyen barbárság?
– Nemcsak Erdélyben pusztultak magyar emlékművek, hanem az utódállamokban – Szerbiában, Szlovákiában – is ugyanez történt. A kötet egy repertóriuma azoknak az emlékeknek, amelyek 1918 után eltűntek vagy megsérültek. Marosvásárhely összes szobra – így a Bem- és a Kossuth-szobor – megsemmisült. Olyan ez, mint az ősembernél: ha felrajzol vagy elpusztít valamit, akkor az a korszak is eltűnik, kiiktatódik az emlékezetből. Ha nincs Mátyás-szobor Kolozsvár főterén, akkor Mátyás sem létezett – ez a felfogás vezetett a pusztításhoz. Egyébként Mátyás esetében bizonyos szkizofrénia nyilvánult meg, mert például a feleki románság 1919-ben bivalyszekerekkel akarta elhúzni a szobrot. Maga a románság akadályozta meg mondván, hogy Mátyás román származású. Mitikus eredetű gondolat: ha elpusztítom a szobrot vagy a képet, akkor elpusztul a hozzá fűződő emlék is. A régi tanárok, Ciupe és társai, sosem vettek részt ilyesmiben. A fiatalabbakban már más indulatok folytak, de engem soha nem ért inzultus a részükről.
– Mennyire volt ismert az ön munkássága az anyaországban?
– Német származású feleségem, Murádin-Beyer Katalin miatt sokáig nem kaptunk útlevelet, pedig alig beszél németül, és eszünk ágában sem volt kint maradni. Mikor végre kijutottam Magyarországra volt, aki megkérdezte: maga élő személy? Hiszen olvasták munkáimat, de látni nem láttak soha. A kapcsolat, ami a magyarországi művészettörténészekkel kialakult, 1990 utánra vezethető vissza. Ma már hetente felhívnak, ha valami határon túli dolog érdekli őket. A Magyar Művészeti Akadémia nyolc éve tagjává választott, ott még jobban összejöttem azokkal, akiket kevésbé ismertem.
– Több mint félszáz kötet szerzője, szinte megszámlálhatatlan cikket, tanulmányt írt. Sosem fáradt bele a munkába?
– Nagyon szeretem azt, amivel foglalkozom, nem éreztem tehernek azt a gyűjtő munkát, ami ezzel járt. Rengeteget jegyzeteltem, ezek ma is megvannak. Képkatalógusomból meg tudom mondani, melyik művésznek hol jelentek meg képei. Nem felesleges munka, mert a képek beazonosítását igenis segíti. A számítógép fontos segédeszköz, de nem mondja el az összefüggéseket. Távol áll tőlem, hogy elutasítsak bármilyen technikai újítást, azt viszont látom, hogy hiába kapja meg a fiatal készen, amit keres, az összefüggés nem jön ki a gépből. Aki nem olvas, ahhoz a dolgok rendszerezése nem jut el. Márpedig a fiatalok nagy része sajnos nem olvas. Tanárismerőseim panaszolják, hogy a gyerekek nem tudnak elolvasni egy klasszikust, mert nem értik a szöveget. Úgy vélem, fontos az embernek a forrásokig lemennie, anélkül nehezen tud boldogulni, ha igazán értékeset akar alkotni.
– Mi a titka e termékeny írói tevékenységnek?
– Bátyám azt szokta mondani, „könnyű neked egyik könyvet a másik után írni, amikor feleséged az íróasztalnál a széket a feneked alá tolja, hogy nyugodtan tudjál dolgozni”. Hálás vagyok neki, hogy majdnem minden könyvemben a legnagyobb segítségemre volt.
Murádin Jenő
A művészettörténész, szerkesztő, egyetemi docens 1937. november 23-án született a Kolozs megyei Harasztoson. Felsőfokú tanulmányokat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen folytatott, 1963-ban szerzett történelem-filozófia szakos diplomát. A kolozsvári Igazság napilap munkatársa, majd a Napsugár főszerkesztője volt, 1991-től a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán oktatott és kutatott docensi beosztásban. Több száz művészeti és kritikai írásában behatóan foglalkozik a kortárs művészettel. Elsősorban az erdélyi, 1990 után a magyarországi képzőművészeti közéletnek is jeles közreműködője szervezéseivel, kiállítási megnyitó beszédeivel, műkritikáival. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai Szeminárium a „magyarság szigetén”
A Csallóköz: ez a hosszúkás alakú természeti táj, Európa legnagyobb szárazföldi szigete és azon belül Dunaszerdahely a Csallóköz központja lett október végén számunkra a magyarság szigete.
Harmadik alkalommal került megrendezésre a kárpát-medencei magyar ifjúságot tömöríteni kívánó értekezlet, melynek célja az anyaországi és határon túli magyar fiatalokat érintő kérdések megvitatása, közös álláspontok kialakítása. A KMKSZ Ifjúsági Szervezet is részt vett az eseményen. A szeminárium fő célja, hogy az anyaországi és külhoni magyar ifjúsági szervezetek – a Magyar Állandó Értekezlet mintájára – megvitassák a jelen kihívásait, problémáit, sikereit és az elérendő célokat. A Fidelitas elnöke, Böröcz László, beszédében hangsúlyozta: a Fidelitas kiemelt figyelmet fordít a nemzetpolitikára, a külhoni szervezetekkel való együttműködésre. Ezt követően a Magyar Közösség Pártja elnöke, Menyhárt József számolt be a novemberi választásokra való felkészülésről és az esélyekről.
Mi a különbség köztünk és a többi nemzetrész között? Tette fel a kérdést Berényi József Nagyszombat megye alelnöke, az MKP egyik alapítója. Nálunk nem alakult ki kárpát-medencei régiókra jellemző egységtudat. Miért? Mert a régi időkben mi maga voltunk a magyar királyság szíve. Ennek a szétdarabolt és sokszínű magyarságnak napjainkban egységes egészé formálása a legnagyobb feladatunk.
Formálni és alapozni a magyar ember pedig borral szokott. Szlovák zárjegy, helyi borász, magyar ízek. Ezzel zárult az első nap.
„A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlen a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.” Ezzel a Wass Albert idézettel vette kezdetett a kárpát-medencei ifjúsági szervezetek konferenciája. Az értekezlet során a részt vevő felek 5 alapvető pontot határoztak meg, melyben együttes kiállást sürgettek.
1.Az első a magyar közösségek jövőjének megőrzése nem lehetséges erős helyi érdekképviselet nélkül, így ezt támogatnunk kell.
2.Nem lehet napjaink demokráciájában erős érdekképviselet megfelelő választói támogatottság nélkül. Ezért minden magyar fiatalt arra buzdítunk, hogy szavazzon
3.A nemzeti kisebbségek védelme nem csak magyar, hanem összeurópai ügy. Támogatnunk kell az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója által szorgalmazott kisebbségvédelmi javaslatcsomagot (Minority SafePack). Kiemelt célként pedig az 1 millió aláírás összegyűjtése szerepel.
4.Jogunk van az anyanyelvi oktatáshoz. Minden azt érő támadás ellen egységesen fogunk fellépni. Követeljük a törvénytelen és diszkriminatív ukrán oktatási törvény visszavonását. A marosvásárhelyi líceum és az erdélyi magyar oktatási intézmények ügyeinek a fentiekben említett alapján való rendezését.
5.Támogatjuk a Magyarországot abban, hogy a családok megerősítésében tett intézkedéseit kiterjessze a kárpát-medence többi magyar közössége számára, ezzel segítve a szülőföldön való megmaradást és gyarapodást. KMKSZ ISZ; karpatinfo.net

Édes Munkács, itt vagyunk!
Három év múlva lesz Trianon 100. évfordulója. Nem lesz kellemes. Szomszédaink önfeledten ünnepelnek majd, és ahol lehetőségük adódik rá, bizonyára nem mulasztják el, hogy a velük élő – no meg az anyaországi – magyarok orra alá dörgöljék a tényt: egy évszázada ők győztek, és voltaképpen azóta is azt csinálnak a fennhatóságuk alá került kisebbségekkel, amit csak jólesik nekik. Bemelegítésképpen alkalmunk lesz végignézni jövőre a románok emlékévét: Gyulafehérváron 1918. december 1-jén tartották azt a nagygyűlést, amely deklarálta Erdély elszakadását Magyarországtól, és amelytől a mai Románia létét számítjuk. És amire – emlékezzünk – Medgyessy Péter akkori miniszterelnök 2002-ben Budapesten koccintott Adrian Nastaséval.
Medgyessy tizenöt évvel ezelőtti suta gesztusában mint pezsgőspohárban szálló buborékban sűrűsödik az az önfeladó és tragikus hozzáállás, amely oly sokáig jellemezte viszonyunkat az ország megcsonkításához. Az valahol természetes, hogy a Magyarország hajdani területéből részesülő államok nem igyekeznek megkönnyíteni magyar kisebbségük életét, és változó intenzitással ugyan, de alapvetően az asszimilálásukra törekszenek. Az azonban, ahogy a magyar politika és az anyaországi társadalom nagyon sokáig ehhez a törekvéshez és a határon túli magyarsághoz hozzáállt, korántsem ilyen magától értetődő. Trianonhoz fűződő viszonyunkat még a rendszerváltás után is a közöny határozta meg egyfelől, másfelől pedig az a belénk rögzült félelem, hogy ha csupán felvetjük a kérdést, az egyenlő a sovinizmussal.
Ebben a hozzáállásban a Fidesz 2010-es győzelme hozott alapvető változást. A kormánypárt tagadhatatlan erénye, hogy van politikai bátorsága. Ha valahol, ez a nemzetpolitikában kiválóan megmutatkozott. Első intézkedései egyikeként bevezette a kettős állampolgárságot, jelezve, hogy ezen a területen változások várhatók. Ne feledjük, mindez egy olyan időszak után történt, amelybe belefért a 2004-es kettős állampolgárság elleni kampánytól Sólyom László 2009-es szlovákiai kitiltásáig nagyon sok minden. Ahogy az is – sosem feledem –, hogy amikor Robert Fico átrándult a magyar oldalra Bajnai Gordonnal találkozni, gépfegyveres testőrei mikrobusza nyitott ajtajából fürkészték a tájat, demonstrálva az aktuális erőviszonyokat.
„Magyarország megvétózta a NATO–Ukrajna Bizottság ülését” – adta hírül néhány napja az InfoRádió. Az Origóra hivatkozó tudósítás szerint december 6-ra hívták volna össze a NATO–Ukrajna Bizottságot a NATO külügyminiszteri szintű találkozója alkalmából. A bizottság, szólt a hír, Ukrajnának nagyon fontos, hiszen ez mutatja, hogy a nyugati országok Ukrajnát támogatják az Oroszországgal szembeni konfliktusban, ráadásul Ukrajna a NATO tagja akar lenni, így a testület kétségkívül létfontosságú számára. Később valamelyest árnyalódott a kép: mint a Válasz.hu a külügyminisztériumtól megtudta, a NATO nagyköveteinek értekezletén szó volt arról, hogy magas szintű találkozóra kerüljön sor Ukrajnával, ám Magyarország ezen az ülésen egyértelművé tette, hogy mivel az ukrán oktatási törvény szerzett kisebbségi jogokat vesz el, jelenleg nem tud támogatni miniszteri szintű találkozót Ukrajnával. A szövetség a külügyminiszteri találkozó napirendjének egyeztetése során úgy döntött, hogy a partnerek közül Grúziával tart konzultációt a decemberi külügyminiszteri értekezleten. Nem vétóról van tehát szó – de a magyar érdek melletti határozott kiállásról igen.
A magyar külügy az ukrán oktatási törvény elfogadásakor meghirdette, hogy minden fórumon akadályozni fogja az Ukrajna számára fontos ügyeket. És most ezt teszi. Észre kell vennünk: a nemzetpolitika területén paradigmaváltás történt. Ebbe beleférnek olyan komikus és nyilvánvaló belpolitikai szándékot sejtető esetek is, mint az, amikor a magyar kormány beszállt a Csíki sör Heinekennel vívott háborújába – de közös érdekeink markáns, határozott és bátor képviselete is.
Ha egyszer véget ér a Fidesz kormányzása – mert egyszer véget fog érni, hiszen a kormány számos más területen negyedannyira sem teljesít fényesen, és egyébként is, egyszer minden véget ér –, jó lenne, ha ez a nemzetpolitikai minimum érintetlen maradna. Ha természetes lenne, hogy a magyarságot, éljen bárhol, egységként kezeljük. Ha továbbra is nyilvánvaló volna, hogy a határon túli közösségeket, óvodáikat, iskoláikat, intézményeiket anyagilag is támogatjuk. Ne tévedjünk: ez még nagyon messze van az irredentizmustól. A Fidesz az ukrán és határon túli ügyekben folytatott politikájával csupán azt teszi, amit bármelyik más ország magától értetődőn tenne a helyünkben. Ezt is megértük. Közeledve Trianon kerek évfordulójához, épp ideje volt. Wekerle Szabolcs / Magyar Nemzet

Évszázadokra építkezik a nemzetpolitika
„Van remény megerősödnünk a Kárpát-medencében”
Be kell lakni kulturális és gazdasági értelemben térségünket, bevonni a diaszpórát, s rá kell döbbentenünk szomszédainkat, hogy jobb, ha békén hagyják a magyarságot – erről szólt a Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, helyettese, Szilágyi Péter és Grezsa István kormánybiztos részvételével megrendezett kerekasztal-beszélgetés a budapesti Magyarság Házában.
Az élénk sajtóérdeklődés mellett megtartott keddi rendezvényen Grezsa szólalt fel elsőként: a kárpátaljai helyzetet ismertetve közölte, hogy az ukrán fél most mindenáron megegyezést akar láttatni a kirekesztő oktatási törvény kapcsán. Mint fogalmazott: egy ukrán-magyar találkozón „ha ezt a szalvétát aláírnánk, azt is megegyezésként hozná le a kijevi sajtó”. Az ukrán politika kettős: Kijev a magyarok, s Magyarország ellenében próbálja építeni az ukrán nemzettudatot, de Kárpátalja ruszin és ukrán lakossága továbbra is szimpatizál velünk, érzelmi alapon – erős az egykori Monarchia iránti nosztalgia – s racionális, gazdasági alapon is. Jelenleg 13 ezer ukrán tanul magyarul, s csak azért nem többen, mert nincs elég magyar tanár – tette hozzá a kormánybiztos. Potápival együtt felidézték Kárpátalja kormányzójának, Hennagyij Moszkalnak baráti látogatását – aki félig románként különösen átérzi a kisebbségi lét nehézségeit – s azt is, hogy a megyei tanács is kiállt a magyarok és románok jogai mellett.
Kérdésre szóba került Erdély Romániához csatolásának közelgő centenáriuma, s az erre tervezett romániai ünnepségek. Potápi bevallotta, még nem találtak igazi megoldást erre a kérdésre; a világháborút száz évvel később nem nyerhetjük meg, mondta. Ugyanakkor – mint Grezsa hozzátette – a 97 éve zajló információs háborúban jobbak az esélyeink, hogy bebizonyítsuk Trianon igazságtalanságát a világ számára; s a határon túliak mellett is keményen ki kell állnunk, úgy, hogy az egykori kisantant államai is rájöjjenek, jobb a magyarokat békén hagyni. A kisebbségi jogok kapcsán indult Minority SafePack kapcsán – amely igen csehül áll az összegyűlt aláírások tekintetében – Potápi némi önkritikával megjegyezte, most már ideje lennenekiállni a munkának.
Szilágyi Péter röviden ismertette a magyar diaszpóra érdekében indított programokat, a stratégiai fejlesztési irányokat, például az oktatás, hétvégi iskolák, gazdasági kapcsolatok terén, illetve megemlítette a 2011 óta létező, évről évre bővülő Magyar Diaszpóra Tanács jövő heti éves ülését.
Szó esett a Magyar Állandó Értekezlet szintén közelgő üléséről, amely dönt a jövő év tematikájáról – 2018 várhatóan a külhoni magyar családok éve lesz, az államtitkárság emlékéve pedig Hunyadi Mátyás 560 éve történt koronázása köré szerveződik majd Potápi szerint.
Az államtitkár felvázolta a magyar nemzetépítés komplex vízióját: ennek alapja a pozitívabb magyar közgondolkodás, illetve az, hogy végre megindult a magyar expanzió életterünkben, a Kárpát-medencében. Hozzátette: az erre elköltött néhány százmilliárd a jövőnkbe való befektetés, ebből erősítjük meg a magyar intézményeket egészen az óvodáktól kezdve, s erősítjük a magyar tulajdonszerzést, hogy szellemiekben és anyagiakban is megerősödjön a külhoni magyarság – sorolta. Rámutatott: e térségben, bárhogy is darabolták szét, még mindig mi vagyunk a legtöbben, s ha meg akarjuk őrizni pozíciónkat, évtizedekben, évszázadokban kell gondolkodnunk. Veczán Zoltán / Magyar Hírlap

A hatalom szolgálatában – a megvezetett erdélyi magyar elit is elítélte az 56-osokat
Az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom eddig ismeretlen erdélyi vonatkozásairól hangzottak el figyelemre méltó előadások a romániai Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete által, a történések 60. évfordulójára szervezett sepsiszentgyörgyi konferencián.
Ezek egyikét Benkő Levente történész, újságíró tartotta Az erdélyi értelmiségi elit és 1956 címmel. Az alábbiakban ebből szemelgetünk.
Amint azt már a bevezetőjéből megtudhattuk, Hruscsov hatalomra kerülése után a Szovjetunióban, valamint annak csatlós államaiban, így Romániában is enyhülés állt be az addig keményvonalas politikában. Ez viszont – addig példátlan módon – lehetőséget teremtett a proletárdiktatúra visszaéléseinek enyhe bírálatára. Ilyen előzmények után került sor 1956. szeptember 29-én a magyar írók, költők, irodalmi szerkesztők kétnapos értekezletére Kolozsváron, melyen a jelenlévők túlnyomó része felvetette a múltban is felmerült, de eddig asztal alá söpört gondokat. Az itt elhangzott hozzászólások zöme természetes módon a nemzetiségi kérdéskört érintette. Így Szilágyi András egyebek mellett kitért arra, hogy a magyar gyermekeknek kevesebb a továbbtanulási esélye, mint a románoknak, miután a felvételi vizsgákon kötelező a – magyarok számára hátrányos – románnyelv-vizsga. Sérelmezte azt is, hogy az inaslegényeket nem kézügyességük és hozzáértésük, hanem nemzetiségi hovatartozásuk szerint válogatták ki, és helyezték el egyes kolozsvári vállalatoknál. Ugyanakkor szóvá tette, hogy a kolozsvári Orvostudományi, illetve a Mezőgazdasági Intézetben magyar professzorok sokaságát állították félre az utóbbi években, sőt a magyar tagozatot egyszerűen megszüntették. Ebből is látszik tehát, hogy – néhány kivételt leszámítva – megfogalmazták a rendszerrel szembeni elvárásaikat, illetve jobbító szándékukat, azonban mindezt egyénileg tették. A kollektív fellépés és az általuk is gyakorlatilag kiszolgált pártvezetést komoly tárgyalásra kényszerítő, átfogó kezdeményezés azonban ezúttal sem történt.
Éppen ezért az elhangzottak ismeretében szomorúan kell megállapítanunk, hogy ezzel szemben az október 23-án kitört magyarországi forradalom és szabadságharc kényszerére, a Fazakas János által november 2-án összehívott gyűlésen már a romániai sajtó hazug és gyűlölködő hangnemében ítélték el az anyaországukban történteket.
Balázs Lajos például többek között a következőket mondja: „Nehéz megfelelő szavakat találni az aljasságok méltó elítéléséhez, amelyet a fasiszta keretlegények Budapest utcáin véghezvisznek.” És sajnos, ettől nem különbözik Sütő András felszólalása sem, aki azt is kijelenti, hogy a leghatározottabban, élesebben, a proletárdiktatúra eszközeivel kell lesújtani azokra, akik a polgári demokrácia igényeivel jelentkeznek. Ráadásul mindezt össze is foglalták egy hasonlóan durva hangvételű zárónyilatkozatban, ami a szovjet csapatok Magyarország ellen intézett támadásának hajnalán jelent meg, amikor a Szabad Kossuth Rádió révén Nagy Imre segélykiáltásától visszhangzott a világ.
Bármilyen fájdalmas is tehát, kénytelenek vagyunk rádöbbenni, hogy a magyar forradalom és szabadságharc idején és azt követően az erdélyi magyar elit összezárt, és testületileg felsorakozott az eseményeket elítélő és pocskondiázó román kommunista párt mellé – vonta le végezetül következtetését az előadó. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

A küzdelem folytatódik
A nyugati világ kormányai, beleértve a szabadság és demokrácia védelmezőjének magát világszerte kikiáltó Amerikai Egyesült Államokét is, 1956 őszén már kibontakozásának pillanatában elárulták a magyar forradalmat.
A kommunizmussal szembeni ellenállás szükségességének hirdetése, a Szovjetunió elleni nyílt uszítás és a segítségnyújtás nyilvános ígérete után ugyanis magatartásukat jogosan lehet árulásnak nevezni.
Hiszen amint utólag kiderült, nem csak közömbösen szemlélték a piciny ország elkeseredett harcát az őt letiporni szándékozó óriás ellenében, hanem titokban szabad kezet adtak a támadónak.
Tették ezt annak ellenére, hogy a nemzetközi jog idevágó passzusain kívül a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását a Párizsban 1947. február 10-én megkötött békeszerződés is szavatolta. Ennek 22. cikkelye ugyanis kimondja, hogy a Szovjetunió csak addig állomásoztathat haderőt Magyarországon, amíg a szomszédos Ausztria területéről ki nem vonulnak a megszálló angol, amerikai, francia és szovjet csapatok. Ez pedig 1955 őszén bekövetkezett.
Ugyanakkor a Szovjetunió és Magyarország között 1948. II. 18-án aláírt Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés, valamint az 1955-ben megkötött varsói szerződés is leszögezte, hogy „egymás függetlenségét, állami szuverenitását tiszteletben tartják, a másik fél belső ügyeibe nem avatkoznak be.” Lett volna tehát amire hivatkozzanak, de nem tették ezt meg. Így kerülhetett sor Európa szívében egy újabb háborúra, alig egy évtizeddel a II. világégés után. A Szovjetunió fegyveres erői ugyanis 1956. november 4. hajnalán lerohanták Magyarországot. A Forgószél fedőnevű hadműveletben 17 hadosztály 60 ezer katonája vett részt. A Magyarország ellen folytatott háború november 11-én, Csepel elestével ért véget.
A szabadságharcba torkollott magyar forradalmat vérbe fojtották tehát, azonban az mégis győzedelmeskedett, mert olyan sebet ütött a kommunista szörny testén, amit az többé nem tudott kiheverni, és 1989-ben bele is pusztult. Ordas eszméi azonban újabb gazdatestekre leltek, és általuk tovább mérgezik az emberiség tudatát és lelkét. Éppen ezért az ellenük 1956 őszén elkezdett küzdelmet, ha más eszközökkel is, de folytatni kell. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Törvényfoltozgatás és csapdái
Tartózkodtak az egészségügyi törvénymódosítás megszavazásától
Az új egészségügyi törvénytervezet pozitív és negatív vetületeiről, az RMDSZ új körzeti elnökségéről és az átszervezés folyamatáról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön dr. Vass Levente parlamenti képviselő.
Amint felvezetőjében hangsúlyozta, a parlament egészségügyi bizottságának titkári és a marosvásárhelyi RMDSZ elnöki minőségében hívta össze a sajtó képviselőit. Az RMDSZ-frakció tartózkodott a 2006. évi 95-ös törvényt módosító 46-os számú törvénytervezet javaslatainak elfogadásától, mint kifejtette, a javaslatcsomag bizonyos cikkelyei visszaélésekre adhatnak lehetőséget.
Dr. Vass Levente urológus szakorvosként is elemezte a jelenleg érvényben lévő törvényt, amely helyett egy új törvényre lenne szükség, mivel a több mint ezer módosítást „szenvedett” törvénnyel az egészségügyi ellátást csak foltozgatják, ahelyett, hogy érdemlegesen megoldanák az ország egészségügyi ellátását. A parlament egészségügyi bizottságának titkáraként minden egyes pont tárgyalásánál aktívan részt vett és kifejtette véleményét azokkal a javaslatokkal kapcsolatosan, amelyek tovább bonyolítanák az egészségügyi ellátást. A szakember a módosító javaslatok között pozitívumként említette a sürgősségi osztályok egészségügyi minisztériumi finanszírozásának kiterjesztését, melynek nyomán 15–20 %-kal emelkedne az elszámolható költségek mértéke. A módosító javaslat szerint pozitívum, hogy az RMDSZ javaslatára kivették a sürgősségi kórház megnevezést, ezáltal olyan egészségügyi intézmények is részesülhetnek a sürgősségi ellátás költségeinek állami finanszírozásából, amelyek működtetnek ilyen szolgáltatást (a megyei klinika, a dicsőszentmártoni, szászrégeni, udvarhelyi stb. kórházak), megnevezésükben azonban nincs feltüntetve a sürgősségi ellátás. A képviselő elmondása szerint eddig is létezett állami finanszírozás, de bonyolult adminisztratív utat járt be, mire az egészségügyi intézmények részesülhettek belőle.
A nyugdíjkorhatárt is kitolnák
Beláthatatlan következményeket vonhat maga után az említett 46-os törvényjavaslat, amely révén egészségügyi intézmények összeolvadhatnak megtartva eredeti akkreditációjukat. Mint jelezte, az adminisztratív eljárás csökkentése mellett bizonyos osztályok áthelyezése, azok működtetése átláthatatlanná válhat. A magánkórházak létesítéséhez szükséges engedélyeknek a módosító javaslat szerint hat hónapon belüli kiadása ugyancsak kiszámíthatatlan lehet, ugyanakkor nem oldja meg a magán- és közszférában működő egészségügyi intézmények közötti „betegsétáltatást” sem.
Az orvosok nyugdíjazása is változna a tervezet szerint, a 65 éves életkort kitolnák 67 évre. A javaslat olyan településeken életképes, ahol orvoshiány van, az egyetemi központokban azonban, ahol túlkínálat mutatkozik, a fiatalabb generáció háttérbe szorítását eredményezné az a javaslat, amely évente leadott kérésre az egyetemi tanárok nyugdíjazását 70 évről 75 évre módosítaná. A képviselő szerint a törvénymódosításnak ez a cikkelye megkérdőjelezi, hogy vajon „nem-e a hatalom konzerválását célozzák vele.” Az orvoskollégium működésének tervezetét támogatta, mint jelezte, az országban aktív orvosok nyilvántartása is a kollégium feladatkörébe tartozna. A megyei egészségügyi biztosító pénztárak vezetőségének javadalmazására tett javaslatot azonban irreálisnak véli. Mint kifejtette, az egészségügy jelenlegi helyzetében az országos egészségbiztosító főigazgatójának a fizetésemelésén kívül indokolatlan a negyvenkét biztosítóház négyszázhatvan alkalmazottjának tíz százalék fölötti béremelést eszközölni.
Folyik az átszervezés
A marosvásárhelyi RMDSZ elnökeként dr. Vass Levente az átszervezéssel kapcsolatos információkat is nyilvánosságra hozta a sajtó képviselői révén. Mint hangsúlyozta, folytatják a megkezdett átszervezést és reményeik szerint decemberig sikerül befejezni. Amint elmondta, a marosvásárhelyi körzetek elnökeinek megválasztására tett javaslatokat, így kilenc lehetséges körzeti elnök nevét is említette. SZER PÁLOSY PIROSKA / Népújság (Marosvásárhely)

Magyar szórványnapi rendezvények Arad megyében
Az Arad megyei magyar szórványnapi rendezvények sorozata A mi forradalmunk, amely megrengette a világotcímű tárlat megnyitásával indít, november 11-én, szombaton 16 órától az RMDSZ-székházban. Ez Székely Kornél grafikusművész ünnepi munkáiból tevődik össze, 16 roll-up pannó, összesen 14 méteres felületen, nagyon látványos és igényes kidolgozással eleveníti fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit több mint 60 év távlatából. A kiállítás meghívottja Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó, aki 56-os versekkel színesíti a megnyitót. Az eseményt támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi irodája.
Szintén november 11-én, szombaton Borossebesen, az Onix panzióban szórvány bál lesz, a hangulatot a Meteor zenekar biztosítja, a bált megelőzően 19 órától Tóth Péter Lóránt Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott címmel Arany János- és Szent László-versekkel szórakoztatja a borossebesi közönséget.
A szentleányfalviak november 12-én, vasárnap 16 órától élvezhetik Arany János balladáit a református imaházban, Tóth Péter Lóránt előadásában.
Nem mondhatom el... címmel november 13-án, hétfőn 11 órától a Csiki Gergely Főgimnáziumban a csikys diákoknak és tanáraiknak Hajvert Ákos Radnóti-díjas délvidéki versmondó és Tóth Péter Lóránt közös produkciójára kerül sor.
Délután 18 órától az Aradi Bábszínházban az aradi közönség ingyenesen tekintheti meg a két neves versmondó előadását.
Az előadás témája Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes, Arany János, Petőfi Sándor, Utassy József, Faludy György, Kányádi Sándor és Domokos István versei, hiszen úgy érzik az előadók, hogy a nyolcvan-száz éve megélt és megírt szövegek a XXI. század embere számára is időszerűek. A verseket flashmob vetítések színesítik. A közel félszáz bemutatónál tartó versszínházi estet láthatták már Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Szegeden, Gyöngyösön, Budapesten és a Szarvasi Vízi Színházban is.
Szapáryligeten november 18-án, szombaton 20 órától a helyi kultúrotthonban bál lesz, ahol a talpalávalót a Royal Team zenekar húzza.
Végül november 26-án, vasárnap 17 órától Református Szórványnap Lippán.
A reformáció 500. évfordulója alkalmával az Aradi Református Egyházmegye emléktáblát avat a lippai református templomban, a vidék reformátorának, Szegedi Kis Istvánnak. Szegedi Lippán tanult, később a lippai református iskolának tanára is volt. Az egyházmegyei Reformáció 500-as rendezvénysorozat méltó záróakkordja kíván lenni e rendezvény, amelynek a mindössze 20 lelket számláló lippai református gyülekezet ad otthont.
A rendezvény programja:
17 órakor istentisztelet – igét hirdet nt. Módi József az aradi református egyházmegye esperese. Az istentiszteleten ünnepi énekszolgálatok hangzanak el, valamint köszöntések.
18 órakor előadás: Ősz Előd (az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa): Szegedi Kis István és a magyar reformációcímmel.
19 órától a Szegedi Kis István-emléktábla leleplezése, a gyülekezet megáldása.
19.30 órától szeretetvendégség. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)

Marosvásárhelyi képzősök Fehér és Hunyad megyében
Jövöt nevelni, embert és magyart!
A Marosvásárhelyi Református Kántor- Tanítóképző Főiskola 21 diákja kereste fel a napokban Hunyad és Fehér megye magyarságát, iskoláit, történelmi emlékeit. – Régi hagyomány intézményünkben, hogy tanulmányutakat szervezünk diákjaink számára, hogy megismerjék a vidéket, az itt élő magyarságot, a hagyományokat, történelmi emlékeket, felmérjük anyanyelvünknek az állapotát, és nem utolsósorban ez utak alkalmával fel szoktuk keresni hajdani diákjainkat is – számolt be dr. Barabás László, főiskolai tanár, néprajzkutató.
Idén októberben a dél-erdélyi szórványba látogattak el a képzősök, előbb Nagyenyedet és környékét ismerték meg, majd Dévára érkeztek, ahol a Téglás Gábor Elméleti Líceum fiatal tanítóival találkoztak, órát hallgattak. Ezt követően került sor egy közvetlen hangú szakmai tanácsadásra, melyen Lengyel Izabella dévai tanítónő, zenetanár, a marosvásárhelyi képző hajdani diákja szeretettel osztotta meg szórványbeli pedagógusi tapasztalatait a leendő tanítókkal, kántorokkal. – Itt, szórványvidéken nincs olyan, hogy lejárt a munkaidőm, becsukom magam után az ajtót. Ha lejártak a tanórák jön a délutáni foglalkozás, kóruspróba, dalárda, iskolai ünnepségek szervezése. Református létemre minden kedd délután én viszem az összes kis katolikus tanítványomat hittanórára, mert különben nem érnének el. A pap bácsi kiprédikálta, hogy az én autómnak a kipufogó-csövéből is gyerekek szoktak kiszállni. Aki nem érez erre erőt, elhivatottságot, annak nincs mit keresnie a szórványban. Ezért fontos, hogy tudatosan építsétek magatokban a hivatástudatot, ismerjétek, szeressétek meg ezt a vidéket, tanuljatok szorgalmasan, szívjatok magatokba minél több tudást, értéket, hogy legyen majd mit kamatoztatni – fogalmazott Lengyel Izabella tanítónő. A képzősök ragyogó szemmel, hálásan fogadták a tanácsokat, a személyes élmények megosztását.
Jó érzés volt számunkra megtapasztalni, hogy itt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban milyen komoly hivatástudattal dolgoznak a tanítók. Nagyszerű órákon vehettünk részt és érezni lehet, hogy mindent megtesznek anyanyelvi kultúránk ápolásáért. És ezt nem felsőbb parancsra, hanem belső indíttatásból – fogalmazott a diákokat kísérő főiskolai tanár, dr. Barabás László. Elmondta továbbá, jóleső érzés volt találkozni e vidéken a hajdani diákokkal, akik pompásan végzik feladatukat a dél-erdélyi szórványban. – Nagyenyeden Mester Mária Ágnes és Tövissi Antal tanítókkal találkoztunk a kollégiumban, mindketten hajdani diákjaink, illetve Szabó Zsombor zenetanár és Basa Anna református kántor is nálunk végzett. Hunyad megyében a Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi központját vezető és egyben magyar tanítóként dolgozó Menyhárt Ernő szintén nálunk végzett. Déván pedig Lengyel Izabellával találkoztunk, aki csodálatos munkát végez tanítóként, zenetanárként. Fontosnak tartjuk, hogy mindenkori diákjaink találkozzanak a hajdani végzősökkel, hogy pedagógusélményben, hitélményben, magyarságélményben legyen részük, hiszen ilyenkor kezd kicsirázni lelkükben a vágy, hogy egy-egy közösséghez tartozzanak, hogy az illető kis település tanítói, kántorai legyenek – fogalmazott dr. Barabás László. Elmondta továbbá: tanárként és néprajzkutatóként egyaránt fontosnak tartja, hogy a diákok egyes vidékek hagyományaival és történelmi hagyatékával is megismerkedjenek. Ezért tavasszal székelyföldi, ősszel szórványbeli tanulmányutakat szoktak szervezni. Ezúttal Fehér és Hunyad megye történelmi nevezetességeit keresték fel, többek közt Déva, Vajdahunyad és Illye várát. Megláthatták, megérezhették hát, hogy Fehér és Hunyad megye ugyan szórvány, de nem halott vidék, van magyarság, van élet, aminek továbbvivéséhez a fiatal tanítók, kántorok munkájára is szükség van! A dévai találkozás zárszavaként hangzott el a marosvásárhelyi képző és a tanulmányutak mottója: Áprily Lajosnak, Opitz Márton hajdani nagyenyedi tanárhoz írt versének sorai: ...Mi itt keresztre rendeltetve állunk./ Minket a hüség Krisztus-szege tart./ Égő reménység: árva „húnjaid”-ból / jövöt nevelni, embert és magyart. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

II. Szórvány Gyülekezetközi Találkozó Szentleányfalván
Közös emlékünnep
Október utolsó vasárnapján a legtöbb református gyülekezetben kiszolgáltatják az úri szent vacsorát a reformáció emlékünnepe alkalmával. 2017 kivételes év, hiszen minden gyülekezet, kisebb vagy nagyobb egyházi szervezet igyekszik méltó módon megünnepelni a reformáció 500. évfordulóját.
Ennek kapcsán került sor október 29-én, vasárnap 11 órai kezdettel a szentleányfalvi református templomban a II. Gyülekezetközi Találkozóra, amelyen négy szórványgyülekezet, Szentleányfalva, Zimándköz, Lippa és Gyorok közösen ünnepelte a jubileumi évfordulót. A júliusban Gyorokon megtartott első találkozó bebizonyította, hogy e négy gyülekezetben nagy igény van a közös együttlétre, ünneplésre. E mostani alkalommal is közel százan gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek.
Az istentisztelet keresztelővel kezdődött, amely a jövő iránti reménységgel töltötte be a jelenlévők szívét. Ezt követően az igehirdetés szolgálata következett, amelyet a négy gyülekezetben szolgáló Vékony Zsolt József lelkipásztor végzett. Az alapige, a nagyon jól ismert tékozló fiú történetének legfontosabb mozzanatáról, a hazatérésről szólt (Lk. 15, 20.). Ennek kapcsán az igehirdető két fontos gondolatot emelt ki: az egyik szorosan kapcsolódik az otthonkeresés és otthonra találás gondolatához. Az ember igazi otthonra az Atyánál találhat. Ezért az Úrhoz való visszatérés, avagy megtérés folyamata fontos része a református ember életének. A második gondolat az istenképről szólt. Nem mindegy, milyen kép él bennünk az Istenről. A bűntető, számon kérő, ítélő istenképeinktől fontos lenne eljutnunk a szerető, minket tárt karokkal hazaváró Istenhez. A szerető Atyával ma is elsősorban a Szentírásban találkozhatunk, hiszen a golgotai kereszthalál is erről a végtelen szeretetről szól. Luther Márton is arra a kérdésére, hogy hol találhatok egy kegyelmes Istent, a Szentírást olvasva találta meg a választ.
Az igehirdetést követően Simó Klára, gyoroki gondnok asszony szavalata következett, majd a szentleányfalvi énekkar szolgált két énekkel, Seres Margit szavalattal. Az ünnepi szolgálatok sorát a szentleányfalvi és zimándközi konfirmandusok és vallásórás gyermekek gitárénekei zárták. Ők is bizonyságot tettek az Úrról az egyik közkedvelt keresztyén ének által: „Nincs más Isten, nincsen más…”
Az istentisztelet után a templomkertben sor került a reformáció fájának az elültetésére, amelyet egy kis emléktáblával is elláttak. A fa elültetése kapcsán a lelkipásztor elmondta a Lutherről szóló klasszikus anekdotát, miszerint a nagy reformátortól egy alkalommal megkérdezték: mit tenne, ha tudná, hogy holnap eljön a világ vége? Luther nagyon egyszerűen ennyit felelt: „Elültetnék egy almafát”. Ennek apropóján a négy gyülekezet is almafát ültetett, ezáltal is kifejezve, hogy közös munkálkodás és a Lélek gyümölcseinek a termése ma is fontos része református keresztyén öntudatunknak.
Az ünnepség közös szeretetvendégséggel zárult a helybéli iskolában, ahol a résztvevők elfogyaszthatták a szentleányfalvi és zimándközi asszonyok finomabbnál finomabb házi süteményeit, beszélgethettek és megoszthatták egymással közös élményeiket. A szeretetvendégség alatt a Brittich Erzsébet által a négy gyülekezet templomairól elkészített linómetszeteket is meg lehetett vásárolni.
Az ünnepség után hálás szívvel állapítottuk meg: Szentleányfalva, Zimándköz, Lippa és Gyorok gyülekezetei minden elvárást fölülmúlva, méltóan ünnepelték meg a reformáció 500. évfordulóját.
Az említett református gyülekezetek nevében:
Vékony Zsolt József lelkipásztor Nyugati Jelen (Arad)

Gyurcsány ámokfutása
Gyurcsány Ferencet az erdélyi magyar sajtóban szidni olcsó hatásvadászat, tudom. Az egykori magyar miniszterelnök őrzi hirhedtségét és népszerűtlenségét a határon túliak körében, róla írni kimeríti a bulvár fogalmát. Most azonban Gyurcsány maga kiált pofonokért legújabb kezdeményezésével, aminek célja: ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és akik ilyenformán nem viselik szavazatuk következményeit. Elsősorban tanácstalanságomban foglalkozom a dologgal: vajon lehet, hogy Gyurcsány tulajdonképpen szívességet tesz? Mostanig Erdélyben akadozott a magyarországi szavazáshoz szükséges regisztráció, nézzék csak meg, hogy felpörög majd a Gyurcsány-kampány hírének hallatára! Csakazértis!
A könnyített honosítással szerzett állampolgársággal járó szavazati jog körüli hangulatkeltésnek kicsit déjà vu jellege van. A 2005-ös decemberi népszavazás előtt sok a pro és kontra érvek közül már elhangzott, Gyurcsány Ferenc, Magyarország akkori kormányfője, az MSZP–SZDSZ koalíció politikusaival összhangban keményen kampányolt a Magyarok Világszövetségének kezdeményezése ellen 800 000 határon túli magyar áttelepülésének veszélyével riogatva. Ugyanez a vita megismétlődött 2010-ben, amikor a második Orbán-kormány előterjesztésére az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta, hogy a határon túli magyarok könnyített úton szerezzék meg (vissza) magyar állampolgárságukat. Akkor kimondatott: nem létezik kétféle állampolgárság, egy, amelyik szavazati joggal jár, és másik, amelyik nem. Hogy akar-e élni a határon túli magyar szavazati jogával, vagy úgy érzi, nincs erkölcsi alapja befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, nos az mindenkinek saját belátására volt és van bízva. Mint tudjuk, a könnyített eljárással szerzett állampolgárság 2014-ben hozta meg először „gyümölcsét”: a határon túli magyar voksok legfennebb 1 százalékot nyomtak a latba. Négy év persze sok idő, a helyzet valamelyest változott, a határon túli magyarok körében a magyar állampolgárok száma tavaszig elérheti az egymilliót, ennek 65 százaléka szavazókorú.
Mint tudjuk, a 800 ezer magyar áttelepülőből nem lett semmi, mint ahogy 2001-ben, a státustörvény elfogadásakor a 25 millió román munkavállaló magyarországi inváziójából sem – ezzel még a Medgyessy-kormány riogatott annó. A szocialisták később beismerték, „túlbecsülték a veszélyt”, legalábbis ami a státustörvény hatásait illeti, 2013-ban pedig Kolozsváron Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök ünnepélyesen bocsánatot kért pártja nevében, amiért elvitatták a határon túliaktól a könnyített honosításhoz való jogot. Úgy tűnt tehát, hogy a közvélemény, de még a berzenkedő magyarországi pártok is napirendre tértek a dolog fölött, beletörődve abba: határon túl – per pillanat – nem nekik áll a zászló.
De nem áll Magyarországon sem – a legújabb felmérések szerint legalábbis, amelyek masszív Fidesz-előnyt jeleznek. Hogy az 5 százalékra taksált Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció mire alapozva, mekkora rokonszenvre számítva indította ezt a kezdeményezést? Elképzelni nem tudom. Már csak azért sem, mert arról a Gyurcsány Ferencről van szó, aki a harmadik világbeli menekültekkel sorsközösséget vállalva oly hevesen támadja a magyar kormányt, bezárkózással, idegengyűlölettel vádolva migrációs politikája miatt. Most meg mitől olyan ideges, ha a (számára legalább annyira idegen) határon túli magyarokról van szó? Túl Gyurcsány Ferenc ámokfutásán: tényleg lehet ma erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarokkal riogatva szavazatokat szerezni odaát? Vagy a Magyarországon felpörgött fenyegetettség-érzetet próbálja kijátszani-kihasználni az MSZP egykori frontembere? Merthogy a félelem, ha szárba szökken, nem ismer határokat…? Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Tudományos napok Kolozsváron
Rangos esemény helyszíne lesz Kolozsvár az elkövetkező napokban: november 2-4 között konferenciát szervez a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, az emberközpontú tudomány idén a központi téma.
A nagyon gazdag és változatos tematikájú, a nem szakember érdeklődését is felkeltő című előadások kimondottan tudománynépszerűsítők, és az előadók között Erdélyből elszármazott neves kutatók is vannak: olyan szakemberek, akik a világ nagy egyetemein és kutatóközpontjaiban végzik munkájukat. Az előadók hat országból érkeznek – olvashatjuk a bizottság weboldalán: Magyarország, Svájc, Ausztria, Svédország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok. Előadásaik a matematika, fizika, biológia, földrajztudomány és történelemtudomány területeit érintik. A rendezvény célja az, hogy a tudomány élvonalának számító tudományos eredményeket népszerűsítse, hogy az erdélyi szakmai közösségek és a világ különböző pontjain élő kutatók szakmai kapcsolataikat erősítse, illetve, hogy rámutasson a tudománynak a mindennapi életében betöltött szerepére és fontosságára. Társszervező a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A Magyar Tudomán Ünnepe Kolozsváron konferenciasorozata már ma elkezdődik, 18,30 órakor, a Reformáció Erdélyben című egyháztörténeti előadással a Farkas utcai templomban. Pénteken az előadások helyszíne a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Aulája, szombaton pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dísztermében hallgathatók az előadások. A részletes program, időpontok a www.kab.ro weboldalon megtalálhatók. Néhány címet említünk az előadásokból: Fizika lepkeszárnyakon. Repülő ékszerek; A genetika menti meg a rákosokat?; Optimális anyagszállítás és az új világok geometriája; Űrtechnologiák alkalmazása katasztrófavédelemben; Történelem a lábunk alatt – új környezettörténeti kutatások Erdélyben; Ősrobbanás, itt és most; Gyorsabb, mint a villám: elektronsugarak fúziós reaktorokban és lézerplazma gyorsítókban.
Előadást tart Biró László Péter fizikus, az MTA levelező tagja, professzor (MTA EK MFA, Nanoszerkezetek Osztály, Magyarország), Imreh István biológus (Associate professor, Karolinska Institutet, Associate editor, BMC Cancer, Stockholm, Svédország), Vernes András fizikus professzor, főkutató (Austrian Center of Competence for Tribology, Wiener Neustadt, Instititute of Applied Physics, Vienna University of Technology), Balogh Zoltán matematikus professzor (Universität Bern, Mathematisches Institut, Svájc), Némethi András matematikus professzor (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, ELTE, Matematikai Intézet, Geometriai Tanszék, Magyarország), Tóth Bálint az Academia Europea tagja, kutató (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, Magyarország, professzor, University of Bristol, Egyesült Királyság), Czárán Lóránt földrajzkutató, Programme Officer, ENSZ, United Nations Office for Outer Space Affairs, UN-SPIDER Programme, Bécs, Ausztria), Benkő Elek történész, igazgató, az MTA levelező tagja (MTA Régészeti Intézet, Budapest, Magyarország), Mócsy Ágnes fizikus professzor (Fellow of the American Physical Society, dokumentumfilm-rendező, Pratt Institute, Brooklyn, Amerikai Egyesült Államok), Tapasztó Levente osztályvezető (MTA EK MFA, Nanoszerkezetek Osztály, Budapest, Magyarország), Vitos Levente fizikus professzor, laboratóriumi igazgató (KTH, Royal Institute of Technology, Stockholm, Svédország), Fülöp Tünde fizikus professzor (Chalmers University of Technology, Göteborg, Svédország), Gergely Árpád László fizikus professzor (Szegedi Tudományegyetem, Szeged, Magyarország), Nemes-Incze Péter tudományos főkutató (MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet, Nanoszerkezetek Osztály, Budapest,Magyarország).
A konferencia keretében sor kerül a meghívott előadók és az erdélyi szakemberek közötti szakmai tanácskozásokra. Szabadság (Kolozsvár)

Kárpát-medencei civil szervezetek képviselői találkoztak Szamosújváron
Romhányi András, a Civil Akadémia megalapítója, a Magyar Kollégium elnöke a Kárpát medencei civil szervezetek vezetőit hívta össze egy-egy találkozóra az akadémia címén a találkozó-sorozat elindításakor. A tagok magyarok, s bár hét ország állampolgárai, közös céljuk a magyar kultúra továbbadása. Ezért is nagyon könnyen megtalálták a közös hangot, és évek óta találkoznak, mindig más helyszinen. A XVI. Civil Akadémia házigazdája idén Szamosújvár volt, szervezője pedig a szamosújvári Téka Alapítvány és a kolozsvári EMKE.
Szamosújvárra csütörtök este érkeztek a résztvevők, majd pénteken mezőségi kiránduláson vettek részt. Velük tartott Paróczi Ákos, a Téka idei Petőfi ösztöndíjasa is, így ő is megismerhette a tájegységet. Előtte a tavaly átadott Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumba néztek be, ahol a szamosújvári gyerekek mellett a Mezőség öregedő, szórványosodó falvainak gyerekei is tanulnak
Első megállójuk Feketelak volt, ahol megtekintették a templomot Hideg István refomátus lelkész bemutatásában, a tájházat illetve a Téka Alapítvány táborközpontját. Ezután Pusztakamarás felé vették az irányt. Ott Széman Péter mutatta be Sütő András szülőházát, illetve ennek jövőjéről is elbeszélgettek. A buszos utazás közben a Kard és kasza földjén a Tóvidék szépségeit, letűnt korok emlékeit is megtekintették. A széki Sóvirág panzióban elfogyasztott ebéd után meglátogatták a széki templomot, ahol Sallai Márton lelkipásztor mesélt a falu és a templom múltjáról, de a templom felújításának történetét is ismertette. Ugyancsak Széken, a Holland Misi néven ismert holland származású, néptáncot kedvelő úriember tulajdonában álló tájházban Korniss Péter kiállítását is megnézték. Szamosújvárra visszatérve az örmény székesegyházat tekintették meg. A tartamas napot vacsora és Vincze László borkóstolója zárta.
Széman Péter, EMKE-elnök számolt be a szombati nap programjairól. – A finom reggeli után – sajnos két busszal, mert nem találtunk egy olyan nagyobb buszt, amivel együtt mehettünk volna, átkocsikáztunk Válaszútra. Itt az idén felavatott kávézóban Balázs-Bécsi Gyöngyi adott szakszerű eligazítást a Kallós Alapítvány létrejöttéről, tevékenységéről, és arról a rengeteg eredményről, amit elértek a mezőségi szórványoktatás, illetve szakoktatás terén. Megtekintettük a Kallós Zoltán által gyűjtött rendkívül gazdag néprajzi múzeumot, majd sietve indultunk tovább, mert Kolozsváron a Házsongárdi temető nyugati bejáratánál várt ránk idegenvezetőnk, Gergelyné Tőkés Erzsébet. Kezében tartva a főúri kripták kulcsait, sorra látogattuk végig a Házsongárd Alapítvány által felújított kriptákat, a nagy tudósok, 1848-as honvédek, egyházi méltóságok, írók, költők, színészek síremlékeinek egy részét, miközben megismerkedhettük Erdély, Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia történelmével – vázolta a programokat az EMKE-elnök.
Ezt követően a temetőből átsétáltak a Heltai Alapítványba, ahol ízletes ebéd elfogyasztása közben felhívták telefonon Pillich Lászlót, az első nem budapesti szervezésű Civil Akadémia szervezőjét és vendéglátóját. Délután rövid sétát tettek a főtéren, Mátyás király szülőházánál és a Farkas utcában, ismerkedve a történelemmel, Deák Árpád történelemtanár, szakavatott idegenvezető segítségével. – A sok ismeretanyag és érdekesség közül, csak párat emelnék ki, például azt, hogy Kacsóh Pongrác a kolozsvári, (a kezdetekkor Apáczai Csere János által vezetett) református kollégiumban tanult, majd ebben az utcában járt a Ferencz József Tudományegyetemre és itt végzett először zenei tanulmányokat. De itt tudhattuk meg azt is, az ékes latin nyelvű feliratnak köszönhetően – hogy itt volt Erdély első egyeteme (főiskolája), amelyet 1582-ben Báthory István fejedelem, lengyel király alapított, vagy, hogy ebben az utcában nyílt meg Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza, illetve, hogy a kolozsvári magyar színház öt évvel idősebb a budapesti Nemzeti Színháznál – elevenítette fel a Farkas utcai séta során elhangzottakat Széman.
A városnézést civil találkozó követte az EMKE Györkös Mányi Albert emlékházában, amely a közművelődési egyesület kulturális tevékenységeket lebonyolító helyszíne, ahol a csapatot az EMKE kulturális referense, Széman Emese Rózsa fogadta. Beszámolt tevékenységéről az Életfa Családsegítő Egyesület (Adorjáni Katalin), valamint az Áldás Népesség Egyesület (Varga Mihály Márton). – A Házsongárd Alapítvány tevékenységéről, magáról a temetőről szóló albummal idegenvezetőnk még a délelőtt folyamán mindenkit megajándékozott, amit ezúton is köszönünk. Az idő rövidsége miatt az EMKE bemutatása igencsak rövidre sikeredett, de remélem, hogy a tartalmasan eltöltött nap után sok élménnyel gazdagodva érkezhettünk vissza Szamosújvárra, ahol csodálatos néptánc bemutató, valamint fenséges vacsora várt – zárta beszámolóját Széman.
Este a Téka Alapítvány munkatársainak illetve önkéntescsapatának egy részével találkoztak. Vacsora előtt fellépett az Ördöngös zenekar és a Kaláka néptáncegyüttes táncosainak egy része, és az est részeként a részvevők összefoglalták tapasztalataikat. Vasárnap Rózsa Sándor sírjának megtekintése után búcsút vettek egymástól.
Sok pozitív üzenetet fogalmaztak meg, jó érzés volt hasonló érdeklődésű és hasonló munkát végző civilektől elismeréseket kapni. Egymás munkájának elismerése, pozitív megerősítése valószínűleg a titka annak, hogy a Civil Akadémia tagjai családias hangulatban találkoznak évente, hogy lélekben megerősöve, szellemileg feltöltődve tovább tudjanak haladni a vállalt feladatok nem mindig egyszerű mindennapjaiban. Romhányi András / Szabadság (Kolozsvár)

Kereskényi nem kér a kioktatásból: pert vesztett a szatmárnémeti utcanévtáblák ügyében a Cemo
Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.
A nagyváradi táblabíróságon szerdán kimondott ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte. Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető elnöke a Krónika érdeklődésére úgy fogalmazott: annyira visszatetszőnek tartja az ügyet az RMDSZ-re és a szatmári polgármesterre nézve, hogy ő szégyelli magát az illetékes személy helyett.
Mint mondta, még csak a Szatmár megyei törvényszéken kimondott elsőfokú ítélet indoklását ismerik, de ez alapján megállapítható, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre való hivatkozást. E hivatkozást az teszi szükségessé, hogy a 2001-ben elfogadott önkormányzati törvény csak a településnevek és az intézménynevek kétnyelvű feliratozását írja elő azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot.
Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy az utcák nevét is ki kell írni a kisebbségek nyelvén. „A periratot aláíró Kereskényi Gábor polgármester a prefektus korábbi tiltását emlegette, ami egyáltalán nem helytálló, de többek közt azzal is érvelt, hogy egy civil szervezetnek nincs is perbeli minősége” – mutatott rá Szigeti Enikő, aki szerint Kereskényi a per során többek között azzal védekezett, hogy az összes utcanév kétnyelvűsítése jelentősen megterhelné a város költségvetését. Kérésünkről azt állítja, hogy sérti az önkormányzat pénzügyi autonómiáját. Ez utóbbi két érv egyben a lehető legnevetségesebb és legszomorúbb egy magyar politikusra nézve” – fejtette ki a Krónikának Szigeti.
Nem adja fel a Cemo
A Cemo vezetője továbbá megjegyezte: a bíróságnak címezett válaszában a polgármester egy soha fel nem merült problémáról is beszél. Kereskényi azt fejtegeti, hogy a közigazgatási törvény értelmében nem a városháza, hanem a képviselői testület feladata az utcák elnevezése. Szigeti Enikő szerint a Cemo nem követelte egyetlen utca átkeresztelését sem, csupán a román elnevezések lefordítását szorgalmazta. Az RMDSZ politikusa által aláírt két és féloldalas dokumentumban a polgármester azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Románia által aláírt Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartája mindössze tájékoztató, semmiképp nem kötelező jellegű. Ezzel szemben a kisebbségvédelmi aktivista nyomatékosítani kívánta: a charta nemcsak orientatív elveket tartalmaz, hanem konkrét kötelezettségeket is. Többek között azt, hogy a nyelvi jogok alkalmazása többletforrásokat igényel – mutatott rá Szigeti Enikő. Ennek dacára a 2016. december 21-én megfogalmazott levelében Kereskényi Gábor arra kérte a bíróságot, utasítsa el a Cemo kérését. Szigeti Enikő elmondta továbbá, a vesztett per ellenére a Cemo nem hajlandó lemondani a kétnyelvű utcanévtáblák kiköveteléséről. Leszögezte: a közeljövőben egy szatmárnémeti lakhellyel rendelkező magánszemély fog újabb pert indítani, és szükség esetén akár Strasbourgig is elmennek. Kereskényi nem fogadja el a „külső kényszert" Kereskényi Gábor polgármester az MTI-nek elmondta, a kétnyelvű feliratozás élharcosának tekinti magát, de nem fogadhatja el, hogy kívülről kényszerítsék erre. Megemlítette, hogy 2010-ben egy önkormányzati képviselőtársával maga nyújtott be határozati javaslatot arról, hogy a város valamennyi utcájára írják ki magyarul is az utcanevet, ezt azonban akkor a testület elvetette. Úgy vélte azonban, jó lenne, ha legalább nem ártanának azok, akik nem tudnak segíteni a szatmárnémeti problémák megoldásában. „Ha nagyban elvárjuk, hogy az erdélyi vagy romániai magyar közösségnek ne mondja meg se Bukarestből, se Budapestről senki, hogy mi a jó nekünk, ezt jogosan várjuk el kicsiben Szatmárnémetiben is” – jelentette ki az elöljáró arra utalván, hogy a marosvásárhelyi Cemo kezdett a szatmári utcanevekért pereskedni. Abbéli nézetét is elmondta, hogy semmilyen törvény nem kötelezi a polgármesteri hivatalt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, és a bíróság sem kényszerítheti erre, mert az a hatalmi ágak szétválasztásának az elvét sértené. Hozzátette: a partiumi városban 2004 óta az a gyakorlat alakult ki, hogy fele-fele arányban neveznek el román és magyar személyiségekről utcákat, és a város terjeszkedése miatt létrejövő új utcáknak a nevét románul és magyarul is kiírják. Megjegyezte: az önkormányzati testület októberi ülésén 13 utcát neveztek el, és az egyhangúlag megszavazott határozat szövegében az is szerepel, hogy utcákra kétnyelvű utcanévtáblák kerülnek. Azt is megemlítette: jelenleg nagyszabású utcafelújítási munkálatok zajlanak Szatmárnémetiben, és e folyamat során is „nyitottak a kétnyelvű feliratozásra”.
Mint ismeretes, a helyi közigazgatás törvénye azokon a településeken nyújt anyanyelvhasználati jogokat valamely kisebbség számára, ahol e kisebbség helyi aránya meghaladja a húsz százalékot. A Cemo 2016 januárjában jelentette be, hogy stratégiai pereket indít a 43 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhely, a 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti és a 24 százalékban magyarok által lakott Nagyvárad kétnyelvű utcanévtábláinak az ügyében. Az RMDSZ – belátván, hogy gyakran a magyar választottak sem érvényesítik a nyelvhasználatra vonatkozó jogokat – a 2016-os önkormányzati választások előtt valamennyi jelöltjével nyilatkozatot íratott alá annak a vállalásáról, hogy hatáskörüknek megfelelően érvényesítik a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatukban. A szövetség éppen a regionális és kisebbségi nyelvek chartájára hivatkozva próbálta módosítani a helyi közigazgatási törvény nyelvhasználati fejezetét úgy, hogy az az utcanevekre is vonatkozzék. A parlament alsóháza által elvetett törvénymódosítási kezdeményezést jelenleg a felsőház vitatja. Szucher Ervin, Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Kereskényi a törvényszéknek panaszkodott a kétnyelvűsítés magas költségeire
Védelmébe vette az RMDSZ Kereskényi Gábort, Szatmárnémeti polgármesterét az utcanévtábla-ügyben. Csakhogy az elöljáró olyan érveket sorakoztatott fel a táblabíróságon a Cemo által indított perben, amelyek szembemennek a szövetség által hangoztatott elvekkel.
Lejárató kampány folyik Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere ellen az RMDSZ szerint, amely szükségét érezte annak, hogy külön állásfoglalásban vegye védelmébe az elöljárót. Mint ismert, Kereskényi a napokban jogerősen pert nyert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, amely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a szatmári megyeszékhely önkormányzatát. Pénteken közzétett állásfoglalásában az RMDSZ Szatmár megyei szervezete pontosításokkal kívánt élni az ügyben, szerintük ugyanis félretájékoztatás történt az erdélyi magyar médiában és lejárató kampány indult Kereskényi ellen. A szövetség is megemlíti, hogy a Cemo nem Kereskényi Gábor tevékenysége miatt indított pert 2016-ban, hanem Dorel Coica volt szatmárnémeti polgármester válaszát követően, amelyben az egykori elöljáró arra hivatkozva utasította el a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését a partiumi megyeszékhelyen, hogy Romániában nincs hatályban olyan törvény, amely erre kötelezné a polgármestert és az önkormányzatot.
„Érthetetlen számunkra, hogy a júniusi önkormányzati választást követően miért próbált a CEMO ugyanazon év novemberében törvényszéki úton igazságot keresni ügyének. (…) Kereskényi tehát egy olyan perrel találta szemben magát, amelyet elődjének tevékenységére, a Coica által kiadott válaszra alapoztak, ám amelyet megszüntetni nem tudott, hiszen a per megszüntetését csakis a felperes tehette volna meg. Ugyanez a helyzet a fellebbezés esetében is, hiszen ezt sem a polgármesteri hivatal kezdeményezte, hanem maga a CEMO” – áll az RMDSZ állásfoglalásában.
Az alakulat emlékeztet, hogy a Coica polgármesteri mandátuma alatt kihelyezett 4 kétnyelvű utcanévtábla az RMDSZ nyomására történt, míg Kereskényi Gábor vezetése alatt 18 tábla kihelyezésére van tanácsi határozat, illetve az általa vezetett hivatal tervei között szerepel a történelmi város utcáinak 19-20. században használatos régi magyar neveinek a kihelyezése, valamint a további utcák kétnyelvű feliratozása. „Örvendünk annak, hogy a civil szférát is foglalkoztatja a kétnyelvű utcanévtáblák helyzete, és szívesen fogadunk bármilyen építő jellegű megnyilvánulást e téren. Közös célokat akarunk érvényesíteni, ám ezek eléréséhez olyan eszközökhöz kell folyamodnunk, amelyek nem hozzák szkizofrén helyzetbe a magyar polgármestereket, akiknek egyrészt harcolniuk kell a román törvények hiányosságaival, valamint sok esetben az állami intézmények, kormányhivatalok ellenállásával, másrészt pedig saját közösségükön belülről érkező bizalmatlan megnyilvánulásokkal kell, sajnos egyre többször, peres úton megbirkózniuk” – szögezi le az RMDSZ.
A Kereskényit „kiváló városvezetőnek” nevező RMDSZ-es kiállás szépséghibája azonban, hogy a polgármester erősen megkérdőjelezhető érveléssel kérte a Cemo keresetének elutasítására a Szatmár Megyei Törvényszéket. 2016. december 12-ei keltezésű átiratában az elöljáró először is azzal hárítja el a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének felelősségét, hogy Szatmárnémeti megyei jogú városnak nincs illetékessége az ügyben, ez a városi képviselőtestület hatásköre.
Mindazonáltal Kereskényi Gábor felhívta a törvényszék figyelmét Szatmárnémeti valamennyi utcája kétnyelvűsítésének magas költségeire, beleértve azt, hogy fel kell tüntetni a „stradă/utca”, „piață/tér” megnevezéseket is. „A kétnyelvű névtáblák beszerzése és kifüggesztése jelentős erőfeszítést igényelne a helyi költségvetésből, márpedig a büdzsé jóváhagyása a helyi tanács kompetenciája” – szerepel a Kereskényi Gábor által aláírt átiratban.
A dokumentumban ugyanakkor a polgármester azt állítja, hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája mindössze „eligazodási elveket” (principii orientative) tartalmaz arra vonatkozóan, hogy miként kell védeni a regionális vagy kisebbségi nyelveket a mindennapokban.
Ez az érvelés már csak azért is furcsa, mivel többnyire román politikusok szokták felhasználni a magyar jogkövetelések elutasítása érdekében. Mindazonáltal a Románia által is ratifikált karta második részében kötelező módon teljesítendő kötelezettségek is szerepelnek az ezeket felvállaló államok számára. Arról nem beszélve, hogy az Európa Tanács kartája az egyetlen olyan nemzetközi jogilag kötelező egyezmény, melynek központi célja a kisebbségi nyelvek védelme. Trendfüggő anyanyelvhasználat – pénzügyi és jogértelmezési gondok nehezítik a törvény alkalmazását Számos kérdést vet fel az RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok esetében is a helyi közigazgatási törvény kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak gyakorlatba ültetése, ezen az eltérő jogértelmezés sem segít.
Ezt támasztja alá egyébként Horváth Annának, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökének a Maszol.ro portálnak adott pénteki nyilatkozata is, miszerint „a romániai törvényszékeknek ki kellene mondaniuk: a nyelvi chartát ratifikáló törvény ugyanolyan értékű jogszabály, mint a közigazgatási törvény”. kronika.ro

A magyar tudomány napja
Csütörtök délelőtt nyílt vándorkiállítás a nagyváradi Ady Endre Líceumban a magyar tudomány napja alkalmából. A Magyarok Világszövetség jóvoltából egy magyar Nobel-díjasokat, feltalálókat és találmányaikat ismertető tárlatot láthatnak az iskolában.
A magyar tudomány napját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1997 óta tartja, 2003 óta pedig Kárpát-medence-szerte megünneplik azt november 3-án, ugyanis 1825-ben Széchenyi István ezen a napon birtokainak egy évi jövedelmét felajánlva járult hozzá a Magyar Tudós Társaság megalapításához.
Az Ady Endre Líceum dísztermének szomszédságában helyet kapó, 120 darab, magyar tudományos eredményeket bemutató képből álló kiállítás a gyógyászat, a légi közlekedés, a gépgyártás, a növénytermesztés, az állatorvoslás, atomenergia, világűrkutatás és egyéb területek jeles képviselőivel ismerteti meg az érdeklődőket.
A dr. Pálfi György által összeállított anyag kiállításának megnyitóján a tanintézmény igazgatónője, Vad Márta köszöntötte a jelenlévőket Ciubotariu Éva Ilona aligazgató kíséretében. Az Iskola Másként hetében tartott kiállításmegnyitón Czirják Enikő rajztanár örömmel közölte, hogy a tavaly megkezdett átalakításnak köszönhetően sikerült kialakítani diákjaival egy minigalériának megfelelő termet az iskolában, amelyben már számos vendégkiállításnak, de a növendékek munkáinak is teret adtak.
A megnyitón Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkipásztor a Magyarok Világszövetsége elnökének, Patrubány Miklósnak az üzenetét adta át a diákoknak. Az üzenet a történelmi Magyarország területén született magyar és nem magyar feltalálók és tudósok rendkívüliségét, illetve Teller Ede atomfizikus és Baráth Tibor történész a magyarságra és a magyar nyelv birtoklására vonatkozó véleményét fogalmazta meg, amely lehetővé tette, hogy „Ady Endre teremtő nyelvén ismerjék meg a világot, és tárják fel legnagyobb titkait.” Mátyás Attila az üzenet kapcsán arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy a Kárpát-medencei magyarság hozzájárult a világ fejlődéséhez, és arra ösztönözte őket, hogy munkájukat ne külföldön próbálják majd kamatoztatni, hanem itthon tegyenek meg mindent azért, hogy megvalósítsák önmagukat – Einstein sikerének titkával a birtokukban: szorgalommal és kitartással, egy-egy terület vagy egy szakma kimerítő ismeretével. A megnyitó végén elhangzott Ady Endre Fölszállott a páva és Szilágyi Domokos A próféta című verse.
A kiállítás egy hónapi megtekinthető, és nyitva áll más iskolák diákjai és tanárai, illetve minden érdeklődő számára. Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)