Székelyföldi elöljárók: jövőre részt veszünk a román nemzeti ünnepen, ha felszólalhatunk
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is kijelentette: jövőre részt vennének a román nemzeti ünnep megyeszékhelyen szervezett rendezvényein, ha fel is szólalhatnak. Arról beszélnének, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől, és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből.
„Érik az a pillanat, amikor a háromszéki magyar elöljárók részt vesznek Románia nemzeti ünnepén, december 1-én, és ott elmondják véleményüket” – jelentette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: gondolkodtak azon, hogy már idén részt kellene venniük a december 1-i rendezvényen, de figyelembe véve, hogy jelenleg választási kampány van, úgy döntöttek, idén nem lesznek jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen.
Antal Árpád emlékeztetett, hogy még három alkalom van addig, míg Románia megünnepli az 1918. december elsejei egyesülés száz éves centenáriumát, így minden valószínűség szerint a jövő évi ünnepségen már részt vesznek a magyar elöljárók is, de kizárólag abban az esetben, ha lehetőséget kapnak a felszólalásra.
„El szeretnénk mondani, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből, amit a magyar közösségnek, a nemzeti kisebbségeknek tettek” – mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester.
A Maszol érdeklődésére Antal Árpád kifejtette: az egyesülés száz éves centenáriuma egy olyan pillanat a román állam és politikai osztály számára, amikor szembe kell néznie a valósággal. Szerinte jelenleg két irányzat létezik: egyik úgy gondolja, hogy a száz éves évfordulóra a magyar közösségnek gesztusokat kell tenni, másik szerint száz év után a magyar községnek ideje lenne beállnia sorba, azaz asszimilálódnia kellene vagy elmennie, ahogyan azt a szászok és zsidók tették.
„A magyarok számára nem ünnep”
A december 1-i ünnepségről hasonlóan vélekedik Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök is, aki a szerdai megyeinfón a Maszol kérdésére kifejtette: évek óta a háromszéki és sepsiszentgyörgyi önkormányzatok finanszírozzák a prefektúra által szervezett rendezvényt.
„Románia nemzeti ünnepének finanszírozása nem vita tárgya. Vagyunk annyira toleránsak, hogy tiszteljük az ország nemzeti ünnepét, nemzettársaink nemzeti érzéseit, de meg kell érteniük, hogy december 1-e a magyarok számára nem ünnep”, nyilatkozta az RMDSZ-es tanácselnök, aki hangsúlyozta, csak akkor vesz részt az ünnepségen, ha fel is szólalhat. Hozzátette: felszólalása esetén az 1918-ban a kisebbségeknek tett ígéretekre emlékeztetne és a jelenlegi követeléseket fogalmazná meg.
Antal Árpád polgármester érdeklődésünkre kifejtette: bízik benne, hogy az idei sepsiszentgyörgyi ünnepségen csend lesz és békesség, a helyi román közösség méltóságteljesen fog ünnepelni, és rendezvényt nem fogják megzavarni más megyéből érkezők. „Az itt élő románoknak és magyaroknak is jobb, ha nem jönnek „idegen elemek”, mivel azok felszítják a kedélyeket, majd elmennek, de mi továbbra is együtt kell éljünk” – fogalmazott az elöljáró.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Budapest és Székelyudvarhely – testvérvárosok
Rendkívüli önkormányzati ülésen döntötték el csütörtökön a székelyudvarhelyi képviselők, hogy testvérvárosi kapcsolatra lépnek Budapesttel. Az erről szóló szerződést is aláírta a két polgármester. A városvezetők szerint a partnerség elsősorban érzelmi szempontból fontos, kulturális célokat szolgál.
A csütörtöki ülésen részt vett tizenhat önkormányzati képviselő egyöntetűen megszavazta, hogy Székelyudvarhely Budapest testvérvárosa szeretne lenni. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese úgy értékelte, a magyar főváros által kezdeményezett lépés egész Székelyföldnek szól, ezért Udvarhely a kapcsolatból származó minden előnyt ki fogja terjeszteni a régióra is. Ezek után a két polgármester aláírta a testvérvárosi szerződést, amit hosszan tartó tapsviharral fogadtak a jelenlévők.
”Ma rendkívül fontos érzelmi hiányt is pótolunk. Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolata még inkább feledteti azt a gyászos emlékezetű december 5-ét, amikor több évtizedes történelemhamisítás és megalkuvás következményeként majdnem sikerült elfeledtetni bennünket testvéreinkkel” – fogalmazott ünnepi beszédében Gálfi Árpád polgármester, a kettős állampolgárságról szóló 2005-ös népszavazásra utalva. Hozzátette, mára a magyar kormány nemzetépítő munkájának köszönhetően már nem magyarnyelv-tudásunkon meglepődve látogatnak ide az anyaországiak, hanem tudják, hazajöttek. A polgármester szerint kegyelmi állapotként éljük meg, hogy több nagyváros mellett Székelyudvarhely is Budapest testvérvárosa lehet.
A magyar Országgyűlés és a budapesti főpolgármesteri hivatal homlokzatán is ott leng a székely zászló, amit sem ember, sem gép nem fog onnan levenni – jelentette ki Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Mint mondta, a Székelyudvarhely és Budapest közötti testvérvárosi megállapodást ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntötte el a fővárosi közgyűlés.
„Mi a székely fővárossal kötöttünk most megállapodást, de szeretném, ha mindannyian úgy vennék, hogy nyugodtan kiterjeszthetjük ezt Székelyföld egészére” – hangsúlyozta. Tarlós szerint a most megkötött partneri kapcsolat elsősorban kulturális célokat szolgál, ezért fontos, hogy ne csak a városvezetők, hanem a lakosok is találkozzanak időről időre. Ugyanakkor gazdasági együttműködésről is lehet beszélni, a két város segítheti a vállalkozók kapcsolatteremtését. A testvérvárosi kapcsolatot Budapest kezdeményezte.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

A tanácsosok elé álltak a szülők a katolikus iskola ügye miatt
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsának rendezését kérték a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen megjelenő szülők Peti András volt alpolgármestertől és Horatiu Lobonțtól, a városháza iskolákért felelős igazgatójától. A soros tanácsülésen nemcsak ez a kérdés szült sok hozzászólást, hanem a költségvetés-kiegészítés megszavazása is, amelyet másfél órás, személyeskedésbe torkolló veszekedés előzött meg.
A katolikus gimnázium diákjainak szüleit többek között György Anna képviselte, aki arról beszélt, őket sokként érte a hír, hogy az iskola vezetőjét hatósági felügyelet alá helyezték, és hogy a gyermekek két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai. „Számunkra az intézmény által képviselt szellemiség és értékrend fontos, s az az egyedüli elfogadható alternatíva, hogy a gyermekeink továbbra is itt folytassák tanulmányaikat. Kérjük a városi tanácsot, hogy az iskola sorsát sürgősen rendezzék” – mondta az édesanya.
Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a város fele jogászként viselkedik és véleményt mond a katolikus iskolában kialakult helyzetről, és amiatt is aggódik, hogy a szülők egy nem létező iskoláról beszélnek. „Nem a megfelelő megközelítés a felelősöket keresni egy folyamatban lévő ügyben. Jelenleg az ügy megoldása nem a mi kezünkben van, szerintünk a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létezik, mi ebben a hitben és reményben dolgozunk továbbra is” – hangoztatta Peti András.
A város polgármestere, Dorin Florea arról beszélt, hogy szerinte a szülők nyugodtak lehetnek, nem kell aggódniuk az iskola jövője, gyermekeik tanulmányai miatt. „Nincs semmi gond az iskola létrehozásával, ha mégis tévedés történt, akkor azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – mondta Florea, kiemelve, hogy őt is vizsgálja a DNA a helyi tanácsosok döntése miatt, de ő ettől nyugodtan alszik.
Ha pénz, akkor vita
A költségvetés kiegészítése kapcsán több mint egy órát vitáztak a tanácsosok, vagyis pontosabban mondva a Szabad Emberek Pártja (POL) egyik oldalon, illetve az RMDSZ, PSD és PNL a másikon. A POL tanácsosai azt szerették volna, hogy a kiegészítést tételenként szavazzák meg, mert fontosnak tartották, hogy például az iskoláknak, szociális szakosztálynak adjanak plusz pénzt, de nemmel akartak szavazni a hivatásos sportcsapatoknak és a középiskolák sportvetélkedőjére szánt összegek esetében. Csakhogy Sergiu Papuc ülésvezető, arra hivatkozva, hogy a szakbizottságokon már mindenki elmondta a véleményét, javaslatát, a határozat egészét akarta megszavaztatni. Személyeskedésig fajult a veszekedés, Cristian Bratanovici PSD-s tanácsosos el is hagyta a termet. Végül a többség egészében szavazta meg a költségvetés-kiegészítést, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a sportklubok megkapják a korábban, a 2016–2017-es idényre megszavazott összegeket (a kosárlabdaklubnak idén újabb 800 ezer lejt utalnak ki, az ASA fociklubnak 1,28 milliót, a röplabdacsapatnak 205 ezer lejt, a teremlabdarúgó csapatnak 300 ezer lejt).
Az ülésen nem került napirendre a Bakos Levente által benyújtott, a belső szabályzat módosítására vonatkozó tervezet, amelyet kezdeményezője vont vissza, hogy minden tanácsosnak legyen ideje átrágni magát rajta.
A helyi adók és illetékek 2017-ben is az ideihez hasonlóak maradnak, erről is a csütörtöki ülésen döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Kulcsár Terza József feljelentette a prefektúrát
A magyar közösség szimbólumainak, zászlajának és himnuszának folyamatos támadása miatt a legfőbb ügyészségen tett feljelentést a Kovászna megyei prefektúra ellen Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, aki szerint a tettek kimerítik az emberiség elleni bűncselekmény fogalmát.
A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a bíróság alapfokon a prefektúrának adott igazat, és visszavonatta az önkormányzatnak adományként adott székely zászlót elfogadó tanácsi határozatot. Az indoklás szerint a székely nép alkotmányosan nem létezik, a székely zászló kitűzése pedig etnikai konfliktust gerjeszt.
Kulcsár Terza a feljelentést a büntetőtörvénykönyv 439-es számú cikkelyére hivatkozva fogalmazta meg: eszerint az emberiség elleni bűncselekménynek számít, ha valaki egy közösséget megfoszt jogaitól. Mint kifejtette: a kereset nyomán az ügyészségnek ki kell őt hallgatnia, így a kormányhivatal minden túlkapásáról be fog számolni, és tanúkat is keres, ha szükséges. „Nem valaki ellen tettem feljelentést, hanem valamiért: hogy Romániában működjék a demokrácia, ne alkalmazzanak kettős mércét, tartsák be a törvényeket” – hangsúlyozta Kulcsár Terza. Hozzátette: ha Romániában nem szolgáltatnak igazságot, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Párbeszéd a csendes többségért
Sok ember számára fából vaskarika lett a román–magyar párbeszéd. A próbálkozásnak mindkét oldalon megvannak a buktatói: az előítéletek, a bizalmatlanság, a történelem hátrahagyott relikviái. Kevés ember gondolja komolyan, hogy napjainkra magyar és román közéleti ember úgy tudna leülni egy asztal mellé, hogy annak bármiféle konkrét foganatja volna. Benne van ebben a többségi román és a kisebbségi magyar politizálás elmúlt huszonhat esztendejének a csődje: az őszinte párbeszéd igényét felváltotta a politikusi zsákmányszerzés. Nem a közösségi szükségleteken volt a hangsúly, nem azért születtek politikusi együttműködések, hogy a két nép közötti valós közeledés kerüljön terítékre, inkább az volt a kérdés, hogy melyik politikus mit tud szakítani a közös zsákmányból. A román és az erdélyi magyar politikai elit között így alig van különbség, legfeljebb annyi, hogy a magyar soha nem tudott annyit lenyúlni a közösből, mint a román, mert erre egyszerűen nem volt lehetősége. Ennek a fajta mentalitásnak az a legnagyobb hátránya, hogy még azok a román közéleti személyiségek is elzárkóznak az erdélyi magyar közéletet megjelenítő politikusi gárdától, akikkel érdemi párbeszédet lehetne folytatni. A többségi románság szemében a romániai magyarságról az a kép alakult ki, hogy képviselői minden áron és mindenkivel kormányozni akarnak, a közös konc reményében összeállnak bárkivel. Egy ilyen névjegykártya nem ígér sok jót, nem előlegez meg bizalmat. Akik politikusainkat beveszik a kormányzásba, kizárólag rövidtávú pártérdekeik miatt teszi. Aki hosszabb távú országstratégiában gondolkodik, az „könnyűvérűségünk” miatt ejt minket. A közösséget annak politikai elitjével azonosítják, kevés kivételtől eltekintve pedig ez az elitünk nem áll a helyzet magaslatán.
Román–magyar párbeszédre mégis szükség van, hiszen közösségek, népek életét nem határozhatják meg tartósan a zsákmányszerzésben érdekelt percemberkék. Jó irányba mutat, ha a feladat nem csúcspolitikusokat, hanem felkészült szakembereket, civileket ültet közös asztalhoz, hogy kibeszéljék közös dolgainkat. Első látszatra ez ugyan áttörést nem hoz, de a lassú víz partot mos elve alapján a kezdeményezéseknek előbb-utóbb gyakorlati haszna is lesz.
Nehéz behozni mindazt, amit politikusaink negyedszázad alatt elrontottak. Nehéz, de nem lehetetlen. Mind a román, mind a magyar közösségekben él az egymásrautaltság igénye függetlenül attól, hogy a hangadók ezt folyamatosan tagadják. E párbeszédnek éppen az a motivációja, hogy üzenetei eljussanak a csendes többséghez.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Feladatainkat nem mi választjuk
Tanárként kezdte, majd az erdélyi magyar falvak szokásértékei után kutatott. Körbejárta a fél világot, írt művészetről, hagyományokról, hányatott sorsú regényhősről. Gazda József kovásznai író az erdélyi magyar kultúra napszámosa, aki a fiatalságnak a nemzeti ügyek iránti érdektelenségét is rosszallja.
– Mi vesz rá egy tanárembert arra, hogy kezében egy magnóval elinduljon erdélyi falvakba szociográfiai helyzetképeket vizsgálni?
– Engem eleinte a művészet érdekelt. Művészettörténeti és kortárs művészettel kapcsolatos írásaim közül már egyetemista koromban publikáltam Kolozsvárott az Utunk folyóiratban és az Igazság című napilapban, de rádiózással is próbálkoztam. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel kisvárosi élethez szokva. Első munkahelyem, Székelykocsárd, majd később Kovászna akkoriban még vidéki tempóban mozgott: a népi múlt és a hagyományos értékek ott keltették fel az érdeklődésemet. 1970-ben végre sikerült magnóhoz jutnom, és akkor elindultam Erdélybe megkeresni az öregeket, hogy felkutassam a magyar múlt kincseit. Aztán kitágítottam a határt: elindultam a Kárpát-medencébe, majd a nagyvilág magyarsága után kezdtem kutatni. A 2000-es években sikerült bejárnom Európa mellett a fél világot, Kanadától Dél-Amerikán át Ausztráliáig és Új-Zélandig. Mintegy ötven országban kerestem meg a szétszéledt magyarságot, vizsgálva hogyan élnek, miként őrzik a szokásokat. Ezekből később számos kötet született.
– Miért éppen a népi kultúra rögzítése lett a kezdeti cél?
– Egyszer rádöbbentem arra, hogy a kommunista berendezkedés minden erejével a hagyományos életmód teljes szétzúzásán fáradozott. Kollektivizáltak, üldözték az ősi szokásként kialakult rendet, majd Ceauşescu falurombolása következett. A régi értékekből valamennyit menteni kellett. A hetvenes években olyan öregeket kerestem meg, akik a századfordulót már felnőttként, esetleg fiatalként élték meg. Olyanokhoz indultam el, akik egykor még gyertyaláng mellett fontak, akik emlékeztek, milyen volt a világ autó, mozi, elektromos áram nélkül. Az „állóvíz-világ” embereit kerestem, akiknek a hétköznapjai és a történelem lassabban változott, nem a huszadik század végi, illetve a mai őrült rohamban.
– 1975-től Tamási-darabokat vitt színre diákszínjátszóival. Az írás, a tanítás és a falujárás mellett hogyan jutott idő színművek betanítására is?
– Amikor Székelykocsárdon tanítottam, azt láttam, hogy a fiatalok miként ápolják a karácsonyi és a húsvéti színdarabok hagyományát. A régi falu megélte a maga drámáját a kollektivizálás miatt, így felüdülés volt a régi szokásokhoz nyúlni. Nagyenyeden ünnepi alkalmakkor inkább irodalmi műsorokat rendeztem, mert a régóta ott élő és munkálkodó tanárok színdarabokat vittek diákszínpadra, én pedig nem akartam tolakodni. A diákszínjátszással igazából Kovásznán kezdtem foglalkozni. Hogy hat-nyolchónapnyi próba után – hiszen minőségi előadásra törekedtünk – elhatároztuk, hogy nem csupán a helyi közönségnek mutatjuk be munkánkat. Ezért turnézni kezdtünk, s így váltunk Erdély falujáró színházává. A szórványokban megtartó igékként hatottak kétévenként ismétlődő előadásaink olyannyira, hogy még a hatalom figyelmét is felkeltette, s az ő megbízottjaik is nyomunkba szegültek. Így vált hatalmassá az országjárás öröme és sikerélménye. Tamási Áron Énekes madara például száznégy előadást ért meg.
– Gazdáné Olosz Ella textilművész nevét Erdély-szerte ismerik. Hogyan hatott a művésztárs az ön munkásságára?
– Már főiskolás lányként igazi tehetség volt. Művészeti írói pályámat Gyárfás Jenő író, festő és grafikus életének, munkásságának körbejárásával kezdtem az 1957-es Korunkban A Gyárfás-tragédia címmel megjelent tanulmányommal. Tragédia, hiszen a szupertehetség kimegy vidékre és Ady szavaival élve a dudva, a muhar, a gaz lehúzza, elsekélyesedik, elveszti a tehetségét. Ettől féltettem Ellát, s talán egy picit magamra is gondoltam. Innen született a világ művészete megismerésének, az azzal való lépéstartásnak a gondolata. Aztán a hetvenes években volt egy időszak, amikor a vasfüggönyön egy parányi rés keletkezett, s többszöri visszautasítás utáni tiltakozó folyamodványomra végül mégis kiengedtek az országból. Mi pedig elindultunk, és kétévenként bejártuk Nyugatot. Párizs és London után Róma, aztán Spanyolország, majd Kelet-Ázsia, Törökország, Szíria, Irán, Irak, Pakisztán, Afganisztán, Egyiptom következtek. Velencét – ha tehettük az ottani Biennálékért – beépítettük útjainkba, hogy a modern művészet alakulását is követni tudjuk. Így együtt ismertük meg az egyetemes művészet régi és új vonatkozásait.
– Miként sikerült a tanítás során a nemzeti értékeket és a fennmaradás fontosságát átadni diákjainak?
– Csodálatos irodalmunk kincsesbánya. Életem legcsodálatosabb értelme az volt, hogy azt taníthattam, arra nyitogathattam a lelkeket. Diákjaim nemcsak átvették ezeket, de a színjátszás művelése által hozzá is járultak a vidéki hagyomány kincseinek ápolásához, fennmaradásához. Az is előfordult, hogy egy beszédes, idős embert ajánlottak, akihez elmehettem, és gazdag anyagot gyűjthettem. Az akkori diákok még megértették ennek a fontosságát.
– A Ceauşescu-rendszerben hogyan lehetett a magyar irodalmi és kulturális értékeket fenntartani, és közíróként továbbadni a Szekuritáté megfigyelései közepette?
– Két művészeti monográfiám is az íróasztal fiókjába maradt, miután kényszerűen le kellett állítani közlésüket. A Mindennek mestere – a falusi tudás könyve című írásom 1982-ben készült el, de csak 1994-ben jelenhetett meg. Az Egyiptomi tűnődéseket sem adathattam ki a rendszerváltás előtt. Amikor Csángóföldön jártam anyagot gyűjteni, a Szekuritáté becipelt a bákói központjába. Kísérteties emlék, amikor egy frissen érkezett tagbaszakadt ember már tűrte volna az ingujját. „Tudjuk, hogy ki vagy, te gazember” – mondta, s elindult felém. Észrevettem, hogy az őrnagyként bemutatkozott társa – aki addig „velem foglalkozott” – oldalról intett a kezével, hogy engem nem kell ütni. Mai napig nem tudom, miért állította le a társát.
– 1956-ban egyetemista volt. November elsején elvezette az egyetemi hallgatók egy csoportját a Házsongárdi temetőbe, és ott beszédet is mondott. Mi történt akkor?
– Pesten forradalom volt, sokan meghaltak, s benne volt a levegőben, hogy emlékezni kell rájuk. Fekete szalagot tettünk ki az egyetemen, s arra hivatkoztunk, hogy halottak napja van. Sokan az írók sírjait tették rendbe, s az én évfolyamom virágokkal indult el régi nagyjainkhoz emlékezni. Én – mint aki legjobban ismertem az évfolyamomon a temetőt, s végiggondoltam, hová kell eljutnunk – elöl mentem. Ha jól emlékszem, a Dsida-sírnál kezdtük, én vezettem oda a mintegy 15-18 évfolyamtársamat. Egyszer csak azt vettük észre, mind többen-többen csatlakoznak hozzánk, s több százas tömeggé duzzadtunk. Legalább két-háromszázan – de az is lehet, még többen, mert valósággal hömpölygött utánunk a tömeg. A magyar ’56 csodája ott – a házsongárdi csendben – ebben nyilvánult meg. Látni lehetett a figyelő szemeket is, s kezdtük érezni, hogy egyre veszélyesebbé válik a helyzet. Főleg, hogy miután a hozzánk csatlakozottak közül egy-egy sírnál előállt valaki – talán a helyzet hozta ezt is – elszavalni egy verset, a másik sírnál pedig mindez megismétlődött. Minden spontán módon történt. Elöl mentem, mert tudtam, hogy a közelben kiknek a sírjai vannak, s közben éreztem, ebből baj lehet. Ezért kezdtem a kapu felé vinni a tömeget. Amikor már túl voltunk a legnagyobbakon, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós s még Józsa Béla sírján is – akit kommunista költőként villámhárítónak szántunk –, Szentgyörgyi István színművész sírjához értünk, már elég közel a kijárathoz. Ott éreztem, hogy „oszlatni” kell. Rövid beszédet mondtam a halottak napjáról, s arról, hogy most új halottaink ezreit is gyászoljuk, és kértem, egyperces néma tisztelgéssel emlékezzünk rájuk. Még némán álltunk, amikor a tömegben valaki elkezdte, aztán már mind együtt énekeltük nemzeti imánkat. Még tartott a döbbenet, bennem is, amikor meg tudtam szólalni, mindenkit felkértem, menjen csendesen haza. Ott álltam a sír peremén, jó félméternyivel a megilletődötten emlékező tömeg fölött, amikor valakik behúztak egy bokorba, a fejemre tettek egy bundasapkát s egy kabátot, s a fülembe súgták: „tűnj el, mert tele vagyunk szekusokkal, s letartóztatnak”, s hogy majd a kabátot tegyem a Józsában – a bentlakásunkat nevezték akkor így – a folyosón levő fogasra. Innen tudtam, hogy diáktársak lehettek. Az a nap életem egyik legszebb emlékévé vált, annak ellenére, hogy ’89-ig kísértett az árnyéka, végig számon tartottak, követték lépteimet.
– Mikor érezhette magát újra biztonságban?
– Az egyetem akkori KISZ-titkára jó tíz évre rá üzent nekem, hogy sikerült elégetnie a dossziémat. Addig csak csodálkoztam, hogy nem tartóztattak le. Talán egy éppen a közelben lévő kályhának és egy ember jóakaratának köszönhetem, hogy akkor megúsztam. Amikor később, a 2000-es években kikértem a dossziéimat, a Szekuritáté velem kapcsolatos feljegyzései valóban csak 1957-től kezdődtek, azelőttről semmi sincs...
– Eltelt hatvan év. Meddig látja átmenthetőnek és bővíthetőnek az erdélyi magyar köz- és kulturális életet?
– Ha a jelenkori fiatalságra gondolok, elégedetlenség tölt el, hiszen sokan nem tudják, hova tartoznak. Kevesen gondolják úgy, hogy a közösségépítés számukra is feladatot jelent. A hovatartozás nem választható meg, így nem is cserélhető le. Ha Isten ennek a népnek a tagjává teremtett, annak felelős tagja vagy, azért tenned is kell valamit. Hiszen a nemzet általad is él.
– Huszonnyolc kötete jelent meg eddig, idén ősszel egy újabb látott napvilágot, rendhagyó módon regény műfajban, A hajótörött címmel. Nincs megállás?
– Ezt nem én döntöm el. A feladatok kívülről vagy belülről, de jönnek, nekem pedig meg kell azokat oldanom. Most az elmúlt hatvan év alatt megírt művészeti tanulmányaimból szeretnék egy válogatást megjelentetni Erdély művészetéért címmel.
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Igazság több van, valóság csak egy
A rendszerváltás után Szőke László az Udvarhelyi Híradó, az ATI BETA Televízió és a Príma Rádió születésénél bábáskodott, majd Budapesten próbált szerencsét. Hazatelepedve ismét annak a lapnak lett a főszerkesztője, amelyet valamikor elindított. A sajtó közösségi erejéről, az önvédelemről és az ideológiamentes újságírásról beszélgettünk.
– Az erdélyi magyar médiában elsősorban az udvarhelyi alvilággal folytatott hadakozásaid kapcsán ismernek. Hogyan kezdődött ez a nem éppen szokványos tényfeltáró munka?
– Elég nagy baj az, hogy csak ezzel lettem ismert. A székelyföldi „médiacsinálásban” rendkívüli érdemeim vannak (kacagni kéretik!): én alapoztam meg az első magántőkéből létrehozott székelyföldi helyi lap jövőjét, az Udvarhelyi Híradót 1990 és 1993 között. Utána az ATI-BETA Televízió létrehozásában vettem részt, amelyben több pénz volt, mint az akkori egész erdélyi magyar nyelvű médiában összesen. Szakmailag főszerkesztőként én irányítottam az első magyar nyelvű kereskedelmi rádió születését, a Príma Rádiót. Ez akkor is így van, ha az emlékek és érdemek az idő múlásával megszépülnek. Csak nyomokban jegyzi az erdélyi magyar sajtótörténet azt is, hogy az első és a második vidéki magyar újságíróképzést is én szerveztem. Igaz, Székelyudvarhelyen, ami, ugye, csak egyesek álmában volt/lehetett a székely főváros.
– Sok újságolvasó ember számára Szőke László mégis az az újságíró, aki szeretne kitakarítani egy székely várost a közveszélyt jelentő alvilági figuráktól.
– Olyan egyszerű vagyok, mint egy faék, ezért a 2010-es színrelépésemre, ismertségemre úgy tekinteni, mint valami „tényfeltáró újságíró” születésére – aki veszett harcot folytatna bármiféle alvilággal – lehet ugyan, de balgaság. Úgy lettem székely Zorró, hogy utaztam a HÉV-en Magyarországon, és egyszer csak fölhívott telefonon egy udvarhelyi kopasz (aztán több is) valami ártatlan blogbejegyzés kapcsán, és közölte velem, kiirtja a családom. Kíváncsi lettem, mi történhetett 2002 és 2010 között Székelyudvarhelyen, hogy valaki ilyen bátorságra vetemedett. 2002-ben költöztem ugyanis Magyarországra: akkor fogalmazódott meg bennem a felismerés, hogy számomra nem kihívás újabb médiavállalkozás részese lenni Udvarhelyen. Szintet akartam ugrani.
– Alig ismerek olyan erdélyi újságírót, akinek fegyverviselési engedélye van. Újságírónak valóban fontos ez a fajta önvédelem?
– Öreg hiba. Minden újságírónak, akit fizikai bántalmazással fenyegetnek, kellene legyen minimum önvédelmi fegyvere. Tekintettel arra, hogy fizikumomat tekintve gyenge átmenet vagyok Speedy Gonzales és Arnold Schwarzenegger között – előbbi javára –, nekem a fegyver biztonságérzetet ad, hogy meg tudom védeni magam. Nyilván nem így van, mint ahogy erről most már videofelvétel is tanúskodik egy tavalyi „próbálkozásnak” köszönhetően. De nem én kerültem kórházba, és ez már hozzájárulhat a világbékéhez…
– Hogyan látod az igazságszolgáltatás működését? Amikor újságíróként befejezel egy tényfeltáró cikket, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság mennyire veszi komolyan feladatát?
– A román igazságszolgáltatás egy vicc. A bíróságon minden ügy saját életet él, ahol a valóságot és a tényeket leszámítva minden számít. Ennek ellenére ezt elfogadom, pontosabban tudomásul veszem ugyanúgy, mint azt, hogy tőlem függetlenül minden reggel felkel és lenyugszik a nap. Azzal együtt, hogy például sajtópereket veszíthetek. Ez a szakmai kockázat, a „riscul meseriei”, ahogy a román mondja. Tetszettem volna virágárus fiúnak menni, de nem mentem.
– Motoros balesetedből szinte a csodával határos módon épültél fel. A történet mennyire volt fordulópont az életedben?
– Mint utólag kiderült, az orvosi konzílium öt tagjából négy levágta volna a lábam. Egyikük nem, és ezért van lábam. Olyan amilyen, de van. Az biztos, hogy a baleset óta minden nap öröm. Túléltem, s örülök neki. És kitágult a világ, most már azt is tudom, milyen mozgássérültnek lenni. Tulajdonképpen több lettem…
– Újságíróként Székelyudvarhelyről indultál, és a budapesti évek után szülővárosodba tértél haza. A mai erdélyi újságírásban ritka jelenség az, hogy valaki a sokkal több lehetőséggel kecsegtető Budapestről visszatér Erdélybe...
– Megrögzött lokálpatrióta vagyok. Ma még úgy érzem, hozzá tudok tenni ehhez a közösséghez, hozzá tudok járulni ahhoz, hogy visszatérjen a félelem és a közömbösség miatt elveszített vitakultúra a helyi nyilvánosságba. Tabumentes közbeszédet és közösséget szeretnék, amelyet az egymásnak feszülő érdekellentétek és azok meg- vagy feloldása visz előre. Igazság ugyanis több van, a valóságból csak egy. Igaz, attól tartok kicsit, hogy felismerem-e időben, ha inkább rombolok már, mint építek. Mindenkinek lehetnek fóbiái. Szakmai értelemben nekem kihívás, hogy egy helyi lappal, például az Udvarhelyi Híradóval, vissza tudjuk-e lopni magunkat az olvasók szívébe, azaz a postaládákba. Persze, sokan nem a szívükkel olvasnak, de nekem elégtétel lenne, ha sikerülne visszacsempészni magunkat oda, ahol egykor a 90-es évek végén volt a lap – előfizetők, beágyazottság, elfogadottság szempontjából. Az enyém–érzetet nem lehet überelni semmivel. Többismeretlenes egyenlet ugyan, de ez nem a Facebooktól vagy a Google-től függ. A ház előtt, a kispadon ülő szomszédot – aki mindent lát-hall – nem lehet lecserélni, legfeljebb a hozzá vezető és a tőle terjedő helyi hír, pletyka útját. De utóbbi csak technikai, technológiai kérdés, nem tartalmi. Ezért vagyok viszonylag nyugodt…
– Hogyan látod az erdélyi magyar média helyzetét? Nehezebb helyzetben van, mint a rendszerváltás utáni útkeresés időszakában?
– Nem nehezebb. Más. És ez nem regionális-kulturális, netán nemzetiségi, hanem szakmai szemlélet szerint jelent mást. Tekintettel arra, hogy én az aktív újságírásban hiszek, egyúttal abban is, hogy a meg nem írt cikk is a nyilvánosság „hatalmának” része. Az alvilággal kapcsolatos munkám során többször történt meg, hogy egy probléma mindenki számára kedvezően oldódott meg attól, hogy bizonyos dolgokat nem írtam meg. Szarházinak tartom azt a firkászt, aki holmi Pulitzer-díj reményében nincs tekintettel arra, hogy a nagy alkotása után mi történik a cikkében szereplő emberekkel. Problémát, jelenséget nem lehet úgy kezelni, hogy nem vagy tekintettel azokra, akik hozzásegítettek annak feltárásához, azaz személy szerint érintettek. Számomra ez etikai kérdés, ezért vagyok kritikus például azzal az egyoldalúsággal, ahogyan a magyarországi és az erdélyi Átlátszó portál dolgoz fel témákat. Ideológiai és világnézeti szűrön keresztül vizsgálni olyan kérdéseket vagy jelenségeket, amelyeknek nem igazán van köze ideológiához, szerintem kontraproduktív – legalábbis a közösség, a társadalom szempontjából. Ha a pusztán szemlélő(dő) újságírói üzemmód paradigmaváltása megtörténik, akkor értékes lehet a sok haszontalan információ szűrésének képessége, feladata is: értékké válhat a hasznos és a haszontalan információk közti szelekció, azaz maga a szubjektív szűrő és súlyozás. Értékesítésre alkalmas „termék” születhet azzal is, hogy kiszűrjük a megismerésre méltánytalan tartalmakat. Nyilván, ez bizalom és hitelesség kérdése is, de ezért már jobb helyeken fizetnek, miként engem is Magyarországon.
– Sokat beszélünk a sajtó függetlenségéről. Vajon létezhet-e egyáltalán független magyar sajtó?
– Vajon mi a függetlenség? Attól a felismeréstől kezdve, hogy az újságírói szemlélet csak szubjektív lehet, már maga a kérdésfelvetés is komolytalan. Kitől, mitől független újságírásról vagy újságíróról beszélünk? Na, ezt tekintem én politikailag korrekt semmitmondásnak.
– A nyomtatott lapok napjai meg vannak számlálva, legalábbis ez a közvélekedés. Nem félsz a teljes átmenettől, amikor csak interneten lehet majd lapjainkat böngészni?
– Dehogy vannak megszámlálva, csak másként kell működni. Egy lapkiadó eddigi szolgáltatása véget ért azzal, hogy betette a postaládába a kinyomtatott újságot. Ma már ez nem elég, bővíteni kell a szolgáltatások tárházát. Nem elég csak a kinyomtatott szó. És személyre szabott tartalomszolgáltatásra van szükség. Eljön az idő, hogy minden olvasó eltérő terméket fog kapni ugyanattól a (tartalom)szolgáltatótól. És persze kevesebb ego, több szakma és fogyasztó iránti alázat kell.
– Hogyan éled hétköznapjaid, amikor éppen nem újságírással, lapszerkesztéssel foglalkozol?
– Nem szívesen beszélek erről, amúgy is jobban tudják mindazok, akik ismernek. Összefoglalva, lélekben (is!) motoros vagyok, figyelek az útra és arra, hogy a velem utazók lehetőleg ne sérüljenek, s örülök annak, ha a közelemben lévőknek is szerezhet némi örömöt ez a közös utazás. És kocapecás lettem. Találtam erre alkalmas horgásztavat és olyan csalikat, amelyektől a halak egyszerűen felkúsznak a horogra – a fiam nagy örömére is.
– Ha újrakezdhetnéd, mennyire döntenél ismét a sajtó mellett? Jó szívvel ajánlanád ezt a szakmát ma induló erdélyi magyar fiataloknak?
– Engem a szakma választott. Újságíró is úgy lettem, hogy 1990-ben az autóbuszállomáson megszólított egy akkori lap- és nyomdatulajdonos, hogy nem írnék-e újságot. Belementem, egymásra találtunk, szeretem, minden hülyeségével együtt. Újságírónak lenni jó, de csak akkor, ha nem munkaként, hanem életformaként tudjuk elfogadni. Különben favágás, rutin és szócséplés lesz belőle.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szilágyi Zsolt: eljön még a mi időnk
Hosszas viták után az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége néhány hete úgy döntött, nem indul, de nem is támogat független jelölteket az idei parlamenti választásokon. Az EMNP elnökét, Szilágyi Zsoltot többek között arról kérdeztük, pártja mit javasol választóinak.
– A néppárt független jelöltek támogatásával készült a decemberi parlamenti választásokra. E mögött volt konkrét terv, voltak jelöltek?
– Természetesen minden lehetőséget számba vettünk és a jelöltek már melegítettek is. Több helyen beindult az aláírásgyűjtés, sőt, volt, ahol már össze is jöttek a szükséges számú aláírások.
– Becsléseik szerint hány megyében lett volna esélye az EMNP-nek arra, hogy függetlenként induló jelölteket juttasson be a bukaresti törvényhozásba?
– Megfelelő jelöltekkel és egy húzós kampánnyal több megyében is jó eséllyel szálltunk volna harcba. A legesélyesebb nyilván Hargita és Kovászna megye volt, egy független jelölt esetében ugyanis bármely megyében az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot kell elérni. Ez Hargita megyében a képviselőjelöltek esetében az érvényes szavazatok 20 százaléka, Háromszéken pedig 25%. A korábbi választási eredményeink alapján tehát elsősorban ebben a két székely megyében szállhattunk volna jó eséllyel versenybe. Simán megtörténhetett volna az is, hogy mi visszük el a székelyföldi „román” mandátumokat...
– Hogyan született meg a döntés arról, hogy mégse induljanak a decemberi választásokon?
– Az indulást illetően több héten át folyt az elemzés a párton belül. Minden elméleti lehetőséget komolyan megvizsgáltunk, koalíciót, listás indulást, függetlenek támogatását. Az aktív erdélyi magyar választók 15–20 százaléka támogat bennünket, ez egyeseknek sok, másoknak kevés. Egy tudatos, jól informált, szilárd értékvilággal és kialakult világképpel rendelkező szavazóbázisról van szó. Nyilván megkérdeztük azokat, akiknek véleménye számunkra fontos. Amikor világossá vált, hogy anyaországi partnereink nyíltan segíteni fogják az RMDSZ kampányát, el kellett döntenünk, hogy mit tegyünk. A nagy többség amellett volt, hogy ne menjünk szembe szövetségeseinkkel még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy most, ebben az esetben valószínűleg tévednek. A politika fonák és visszás helyzeteket tud produkálni, az ember viszont igyekszik elkerülni a barátjával való hadakozást. Én magam az elnökség döntését bölcs és alaposan átgondolt döntésnek tartom.
– Vajon mennyire csalódottak a néppárt szavazói?
– A néppárt értékrendje nem változott, továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaprogramját tekintjük irányadónak. A választás szabadsága sem szűnt meg, még akkor sem, ha most nehéz helyzetben van egy nemzeti érzelmű autonomista szavazó... Az erdélyi magyar politika továbbra is kétpólusú. Az MPP az RMDSZ tenyeréből eszik, és tőle függ mind az önkormányzatokban, mind máshol. Fontos tehát, hogy a több mint 230 önkormányzati képviselőnkkel és a megyei és helyi szervezeteinkkel közösen adjuk vissza a reményt azoknak, akik ´89-ben velünk harcoltak és örültek annak, hogy az egypártrendszernek vége. Nekik azt üzenem, ne csüggedjenek, eljön még a mi időnk!
– Az RMDSZ egyes tisztségviselői szerint a néppárt visszalépése az ő érdemük, mert figyelmeztették a magyarországi kormánypártokat az erdélyi magyarság megosztásának veszélyeire. Mekkora szerepe volt a néppárt döntésében annak, hogy ezt Budapestről is kérték?
– Ha az ember mindent elhinne, amit mondanak, előbb-utóbb azt gondolná, hogy a nap nem kel fel, ha ők nem intézik el ezt Bukarestben. Kampányban vannak, ilyenkor nyilván mindenfélét mondanak. Sokkal jobb lett volna, ha abban segítenek, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola papírjai rendben legyenek. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét már nem is mondják, a csángókat sem, az autonómia pedig egyenesen „nem időszerű” nekik. Ez a szomorú valóság. Egyébként döntésünk erdélyi bejelentése után két héttel Toró T. Tibor és Zakariás Zoltán alelnökökkel együtt tájékoztattuk Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárt álláspontunkról. Ez nem volt egy elhallgatott esemény, sajtótájékoztatót is tartottunk.
– Verestóy Attila az RMDSZ-lista esetében az összefogás listájáról beszél. Ez mennyire elfogadható, mennyire támogatható a néppárt számára?
– Verestóy Attila szenátor neve és tevékenysége nem a közösségünk, hanem más érdekét szolgálja. Ezért olyan fontos Bukarestnek, hogy ő és a hasonló érdeket szolgáló magyar politikusok mindenképpen ott legyenek. Ezért módosították oly módon a választási törvényt, hogy vagy az öt százalékkal vagy pedig surranópályán (négy megyében húsz százalékkal), de mindenképpen bekerüljenek. Ha ezt nézzük, akkor a választás tulajdonképpen tét nélküli, hiszen az RMDSZ mindenképpen bekerül a román törvényhozásba. Éppen ezért hiteltelen az a riogatás, amit folytatnak. Két-három évet leszámítva majd húsz éve vannak kormányon, most pedig meg akarnak bennünket védeni Bukaresttől. Hiteles ez? Ők a bukaresti hatalom részei, itthon pedig erdélyinek akarnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy az említett szenátor már a kampányban elkezd tárgyalni a kormányba lépésről. De az MPP-nek is tisztáznia kéne: tényleg azért kell a bukaresti képviselet, hogy ott kiismerjék, kinek kell „spágát adni”, ahogy Biró Zsolt fogalmaz?!
– Önök jelezték, hogy csak azokat az RMDSZ-jelölteket tudnák támogatni, akik nem csak a kampányban autonómiapártiak. Nyilvánosságra hozzák ezeket a neveket?
– A választók nyilván tudják, hogy választókerületükben kik azok az RMDSZ-jelöltek, akik következetesen kiálltak az autonómia mellett, és ha kellett, több ízben is beadták az autonómiatervezeteket. Vagy hogy kik azok, akik a MOGYE ügyét vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét kormánykoalíciós feltételként szabták. És biztosan azt is tudják, hogy kik azok a mostani jelöltek, akik a kormányzatban való részvétel feltételeként például a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását kérik. Ön ismeri őket?
– Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter egyik sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a néppárt visszalépése alapot adhat egy későbbi RMDSZ–EMNP tárgyalásra a jövőbeni közös indulásokhoz, akárcsak a Magyar Polgári Párt esetében. Hogyan tekint egy ilyen együttműködés elé?
– Mikor úgy éreztük, hogy a közösség sorsa a tét, eddig is mindig kezdeményeztük a párbeszédet. A közösség érdeke és nem valakinek a visszalépése képezheti a párbeszéd alapját. Egy méltányos tárgyalásra ezután is nyitottak vagyunk.
– Milyen esélyt lát arra, hogy létrejöjjön az önök által régóta szorgalmazott erdélyi magyar–magyar kerekasztal?
– Ez már 2009 óta létezik: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum a mi javaslatunkra indult 2009-ben, az RMDSZ-nek viszont nem érdeke, hogy működjön. Mi többször kértük az összehívását. Bármikor készen állunk a folytatásra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a néppárt akár román pártok jelöltjeit is támogassa a mostani választásokon?
– Mi nem támogatjuk az átszavazást. A helyzet most az, hogy funkciójában, politikájában az RMDSZ nálunk ugyanazt a vonalat viszi, mint felvidéken a Híd-Most. Ott vegyes pártnak hívják, itt nem. Ezért van értelme a létezésünknek. Ha nehéz is felvenni a versenyt román állam által nekik biztosított és a közösségi nyilvánosság előtt el nem számolt eurómilliókkal, és még akkor is, ha két-három év alatt nem sikerült áttörést és a romániai magyar egypártrendszer gyökeres megváltozását elérnünk, nem szabad feladni. Dolgozni kell. A választás személyes kérdés. A részvétel és a szavazási opció is lelkiismereti kérdés.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Átadták a szatmárnémeti Hám János óvoda felújított épületét
Gyerekek, szülők, pedagógusok és elöljárók jelenlétében adták át csütörtökön a felújított Hám János Óvodát, amit Schönberger Jenő püspök az ünnepség keretében megáldott. A három órától kezdődött rendezvény a hála, a felszabaduló öröm és az izgatottság által áthatott volt. A nyüzsgő tömeg a díszteremben gyűlt össze, jelen voltak az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei is: Magyar Lóránd, Erdei D. István és Turos Lóránd is. A nagy számú résztvevő előtt tartott beszédében tekintett reménnyel a jövőbe a püspök atya: „Száz évvel ezelőtt majdnem ilyen volt ez az épület, amikor megépült. Most teljes egészében megújult, kérhetjük a jó Isten áldását minden jótevőnkre, minden itt lakó és nevelődő kisgyerekre, a munkaközösségre és a jövőre. Első sorban ti vagytok, kedves gyerekek a jövő, és ez a jövő mindig növekszik. Reméljük, hogy jönnek utánatok is ilyen reményteli gyerekek, mint ti vagytok."
Ádámkó István igazgató a fejlődésre tekintett: „A Hám János Óvoda 2007 óta tartozik iskolánkhoz. Fontosságát, hiánypótló voltát és eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint az örvendetes tény, hogy megalakulása óta a gyermeklétszám csaknem megháromszorozódott. Két legfőbb pedagógiai törekvésünk a keresztény értékrenden alapuló nevelés és a személyes odafigyelés. Nem tévesztjük szem elől nemzeti küldetésünket, hogy értelmileg-érzelmileg gazdag, kiegyensúlyozott, a közössége szolgálatát szülőföldjén bátran és szívesen felvállaló magyar embereket indítsunk az életbe."
A rendezvényen a támogató, a Magyar Kormány képviseletében részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is. Beszédében a közös Jézus-követés fontosságát hangoztatta: „Én azt szeretném megköszönni mindenkinek, hogy a kincsüket, akik itt vannak közöttünk, keresztény módon nevelik. Azért örülök, hogy itt lehetek ismét, a Magyar Kormány nevében támogathatunk egy ilyen intézményt, mert ez a jövő. A legfőbb célja a nevelői munkánknak, hogy Jézus-követők legyenek ezek a gyerekek. Másodlagos az, hogy román vagy magyar, protestáns, katolikus vagy ortodox gyermekekről van szó. Mindannyian Jézus irányába megyünk, és ez a legfontosabb. Ha ezt a küldetését ez az óvoda is meg tudja tenni, akkor az a hatalmas nagy gond, ami a világban, Európában, sokszor a mi közösségeinkben is megvan, fel fog oldódni. A feladatunk az összefogás, ami a szülők, politikusok, az egyházak között meg kell, hogy történjen, gyermekeink érdekében."
Kereskényi Gábor polgármester reményét fejezte ki, hogy az épületet mindig élet tölti majd be: „Egy nagyszerű dolog történt meg, a Magyar Kormány egy olyan intézményt támogatott, ahol nagyon sok aranyos gyerkőc tanul. A város vezetésének fontos programpontja volt, hogy az épített örökséget megóvja, de többet ér az épületeknél és a falaknál az az élet, ami benne, illetve közöttük van. Ezt az intézmény működése tudja szavatolni nekünk, és teszi is, hiszen nem is akármilyen minőségű oktatás történik itt, a Hám János Óvodában. Mint az óvodát fenntartó önkormányzat vezetője, a továbbiakban is partnerségről szeretném biztosítani önöket. Azon dolgozunk, hogy megteremtsük városunkban a feltételeket ahhoz, hogy nemzetiségtől függetlenül minden gyermek megfelelő körülmények között tudjon az oktatási folyamatban részesülni."
Călin Durla főtanfelügyelő felszólalásában elmondta, erőforrást lát a sokszínűségben: „Ha a tanügyi rendszerben az iskola, a család és a hatóságok összhangban dolgoznak, megjelennek az eredmények. Ha pedig ezek mellé a társadalom egy másik pillére is csatlakozik, vagyis az egyház, az eredmények felerősödnek. Több nemzet tagjai élünk együtt, tanulunk egymástól, és jó, hogy ezt toleranciával és tisztelettel áthatott légkörben tehetjük." Ugyanakkor a főtanfelügyelő megköszönte a püspök atya minőségi oktatásért hozott áldozatait és a támogató hozzáállását.
Az ünnepség fontos része volt a gyerekek műsora, és nem csak az óvoda gyermekei léptek színpadra, hiszen csatlakoztak hozzájuk az óvodából kinőtt, már a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló fiatalok is. A püspök csak a fellépésüket követően áldotta meg az épületet, majd a jelenlevők szabadon körbesétálhattak, megcsodálhatták a termeket, az udvart.
A Hám János Óvoda egy év alatt újult meg Magyarország Kormánya 105 millió forintos támogatásának köszönhetően. Az udvar játszóterét ugyanakkor a Magyar Villamos Művek Zrt. 6,5 millió, valamint a magyarországi Szerencsejáték Service Nonprofit KFT szintén 6,5 millió forintos felajánlásából építhették meg.
szatmar.ro
Erdély.ma

A politika színpadán
A politikus is ember, A politika színpadán című beszélgetőkönyv (társszerző: Ágoston Hugó) pedig arra vállalkozik, hogy bemutassa azt Borbély Lászlót, aki huszonhat éven át a politika fősodrában volt, alakítva azt, több kormányban dolgozott államtitkárként, miniszterként.
A kötetet szerda este mutatták be a Tein Teaházban. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök felvezetőjében azt hangsúlyozta: bár sokat vitatkozott Borbély Lászlóval, hasznos, hatékony, eredményes politikusnak tartja. Ambrus Attila újságíró kérdéseire válaszolva Borbély László mesélt gyermek- és fiatalkoráról, temesvári egyetemistaéveiről, diákszínjátszói pályájáról, a tenisz iránti vonzalmáról. De felelevenített néhány történetet a zűrzavaros kilencvenes évekből is, amikor bányászok özönlöttek be a parlamentbe, s amikor mégiscsak elhangzott a bukaresti Nép Házában, hogy éljen vitéz Horthy Miklós. (farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új módszerek a kisebbségi jogok megsértésére (Az RMDSZ árnyékjelentései Strasbourgban)
Az RMDSZ két árnyékjelentését ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának tegnapi soros ülésén: egyik az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének romániai gyakorlatba ültetésére vonatkozik, a másik pedig a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására.
Kelemen Hunor kifejtette, az RMDSZ által készített árnyékjelentések célja bemutatni, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet nemcsak megígért, hanem amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. A szövetség elnöke szerint, ha Románia az előírás szerint, 2013-ban benyújtotta volna jelentését, lett volna lehetőség időben korrigálni mindazt, ami most mulasztásként jelenik meg. „Az, hogy Románia kétéves késéssel nyújtotta be a jelentését, azt mutatja, hogy nem veszi komolyan a saját vállalásait, nem veszi komolyan a nemzetközi szerződésekben elfogadottakat, és mivel nem létezik szankció, ezt nyugodtan meg is teheti. Megteheti azt is, hogy két éven keresztül ne nyújtson be jelentést” – mutatott rá.
A szövetség elnöke példákkal támasztotta alá az árnyékjelentések létjogosultságát. Elmondta, Románia ma olyan új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, illetve a törvények be nem tartására, amelyek nem a mindennapi politika területéről érkeznek, és amelyekhez nem férnek hozzá a politikusok: bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát, miközben Moldvában és Dobrudzsában például szintén használnak regionális szimbólumokat, „és ez senkit nem sért”– szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy a bíróságok csak a székely zászló, a székely szimbólumok esetében hoznak tiltó intézkedéseket. „És mit tehet egy politikus? Nem tehet egyebet, mint a bírósági ítélet végrehajtása előtt fejet hajt, hisz demokráciában is, diktatúrában is, minden politikai rendszerben a bírósági ítéletet végrehajtják” – mondta.
Emlékeztetett, hogy bírósági ítéleteken keresztül tagadják meg azt is, hogy székelyföldi civil szervezeteket vagy gazdasági társaságokat bejegyezzenek, amelyeknek a nevükben szerepel a Székelyföld megnevezés.
Az oktatás területéről a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzetét emelte ki, ahol mai napig nem indították el a magyar oktatási vonalat, annak ellenére, hogy 2012. január elsejétől erre törvény kötelezi az intézményt. „Ezt a törvényt négy esztendeje nem alkalmazza az egyetem, nem alkalmazza senki, és senkinek semmilyen bántódása sem esik” – rótta fel. A szövetség elnöke a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetét is ismertette, kiemelve, hogy az egyház olyan épületben indította újra az iskolát, amelyet 1948-ban államosítottak, tőlük vettek el a kommunisták. „A 2015-ben elindított iskola működését most ügyészi eljárással próbálják felfüggeszteni. Tehát nem politikai eszközöket használnak arra, hogy politikai döntéseket zárójelbe tegyenek és érvénytelenné nyilvánítsanak. Mert annak idején politikai döntés született arra vonatkozóan, hogy lehet magyarul, anyanyelven tanulni óvodától egyetemig, és ezt törvénybe foglaltuk” – magyarázta. „Ami a legfelháborítóbb, hogy korrupcióellenes ügyet indítanak a Rákóczi-gimnázium kapcsán, mintha valaki a közpénzből vett volna el. Ez csak egyetlen példa arra, hogy hogyan lehet nem politikai eszközökkel ellehetetleníteni egy kisebbségi iskolának és mellette egy egyházi, felekezeti iskolának a működését, bizonytalanságérzetet, félelemérzetet kelteni” – mutatott rá. A szövetségi elnök az igazságszolgáltatás és az egészségügy területéről is hozott példákat, amelyek alátámasztják az árnyékjelentéseket, sőt, a közigazgatásban is sérülnek a kisebbségi jogok. „A közigazgatásban azt látjuk, hogy a pozitív jogértelmezést bírósági határozatokkal felfüggesztik, és azt mondják, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. A húszszázalékos nyelvhasználati küszöb esetében például azt mondják, hogy ha a törvény húsz százalék fölött teszi kötelezővé a közigazgatásban a kétnyelvűséget, a kétnyelvű feliratokat, akkor ezt húsz százalék alatt tilos alkalmazni. Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le. Az RMDSZ éppen ezért javasolta ugyanazt, amit az Európa Tanács szakértői is, hogy a nyelvhasználati küszöböt csökkentse Románia tíz százalékra – vagy kösse például ötezer lakoshoz egy településen, közösségen belül –, mert csak így érvényesül az anyanyelv használata méltányos módon. A kultúra és a tömegtájékoztatás terén is akadnak beszédes példák, mint az, hogy bírósági ítéletek tiltják, hogy az önkormányzatok Székelyföldön magyar nyelvű írott sajtót támogassanak. Ezek kiadását, megjelenését csak akkor teszik lehetővé, ha teljes egészében megjelenik mellette a román nyelvű fordítás is. „Ez gyakorlatilag azt mutatja, hogy Románia nem bízik a saját polgáraiban és nem akarja elfogadni egyenjogú polgárként a magyar embereket.”
Kelemen Hunor zárógondolatként azt a kérdést tette fel, hogy 27 év után mi történik ebben a kelet-közép-európai államban, amely vállalta, hogy a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése révén biztosítja az egyenlő feltételeket, az esélyegyenlőséget? Miért fordul meg, miért tér le Románia arról az útról, amelyen az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően elindult? A szövetségi elnök leszögezte: december 11-én ezek a kérdések is eldőlnek, akárcsak az, hogy vissza lehet-e adni a parlament hitelét, fogja-e tudni újra teljesíteni három legfőbb funkcióját, illetve vissza lehet-e állítani Romániában a jogállamiság alapját.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
Politikai jellegű megtorló intézkedések – nagygyűlések, hálanyilatkozatok
(Folytatás november 18-i lapszámunkból)
A román párt és a karhatalmi szervek, a diktatúra legexponáltabb haszonélvezői olyan veszélyforrásnak tekintették a magyarországi eseményeket, amely a „népi demokratikus” rendszer bukását eredményezheti. Ezért gyors ellenintézkedéseket hoztak országszerte. A forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej Jugoszláviában tartózkodott. Így 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedéseket a Politikai Bizottság foganatosította. Október 24-én, a Politikai Bizottság rendkívüli ülésén – amint már említettük – eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően, lezárják a határt és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, Miron Constantinescut 1 Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság újabb operatív ülésén kidolgoztak egy 22 pontos akciótervet. Az akciótervben többek között előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszer-ellátása érdekében, valamint a katonai védelem megerősítését a nyugati határon. A Gheorghiu-Dej hazatérése után végzett elemzésen a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte, és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án este egy vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnăraş2 vezetésével (kisegítői Alexandru Drăghici 3 , Nicolae Ceauşescu és Leontin Sălăjan4 ), azzal a feladattal: „tegyenek meg minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A parancsnokság számos intézkedést hozott, pl. a felsőoktatási intézmények működésének felfüggesztése, a hadsereg készültségbe helyezése, fegyveres munkásalakulatok felállítása, az Előre és az Utunk magyar nyelvű újságok szerkesztőségének „megfelelő” aktivistákkal való feltöltése. A székelyföldi helyi pártszervek és a központ között a kapcsolatot az október 25-én Marosvásárhelyre érkezett fiatal, ambiciózus és ügyesen taktikázó Fazekas János tartotta, aki 1956-ban nemcsak a Központi Bizottság egyik titkára, hanem a Magyar Autonóm Tartomány informális „patrónusa” és a magyar „ügyek” intézője volt Bukarestben. Megérkezése pillanatától az érintettek tudomására hozta, hogy a magyar autonóm tartományi párt- és állami szervek állásfoglalása a magyar forradalommal kapcsolatosan csak egy lehet, az, amelyet Bukarest magáévá tesz. Fazekas meggyőző munkája során azt hangoztatta, hogy ha az itteni magyarok nem helyezkednek szembe a magyarországi eseményekkel, és nem ítélik el azokat, a bukaresti hatalom a fennálló kulturális és nyelvhasználati jogok csorbításával büntetheti meg őket. Fazekas, a kapott utasításoknak megfelelően, november első napjaiban számos nagygyűlést tartatott, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának felvállalása és a magyarországi események elítélése volt. E célból a párt káderei sorra látogatták a tartomány gyárait, üzemeit, azzal a feladattal, hogy meggyőzzék az embereket a Magyarországon zajló ellenforradalomról és annak rémtetteiről. És szinte futószalagon születtek a különböző nyilatkozatok, a magyar „ellenforradalmat” elítélő nyílt levelek. Az első rendkívül nagyméretű akciót Marosvásárhely legrangosabb vállalatában, a szinte kizárólag magyar munkaerőt foglalkoztató Simó Géza Bútorgyárban november 2-án, pénteken délután tartották. A gyűlés forgatókönyvét a helyi alapszervezet párttitkára már napokkal azelőtt kidolgozta. Az ülésen többnyire kényszerűségből huszonhét munkás és mester „jelentkezett” felszólalásra, akik közül, az idő szűke miatt, a forradalmat elítélően felszólalt 17, akiket előzetesen felkészítettek és megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. A gyűlés végén felolvasták a „Magyarország munkásosztálya és egész magyar dolgozó népe! Harcos együttérzéssel állunk mellétek a népi hatalom megvédéséért vívott harcotokban” című kiáltványt, amelyben elítélték az „ellenforradalmat” és biztosították a címzetteket a romániai munkások támogatásáról a „népi hatalom védelmében folytatott harcban”, amelyet másnap a tartományi lapban is leközöltek5 . A rendkívül durva hangnemű nyílt levél Papp Ferenc és Hajdu Zoltán fogalmazványa, és az alábbi mondatokkal kezdődik: „Mi, a marosvásárhelyi Simó Géza bútorgyár magyar és román kommunistái és párton kívüli dolgozói napok óta mélységes megrendüléssel és felháborodással hallgatjuk a rádióban azokat a közleményeket, amelyek gyászhírként közlik a világgal a Magyar Népköztársaság dolgozó népére sújtó keserves csapásokat, az ellenforradalmi bandák gyilkos terrorcselekményeit. Abban az országban, amelyben a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a néphez hű értelmiség 12 esztendő óta hősi munkával fáradozik új világának, új életének felépítésén, feltámadtak az ellenforradalom nyugatról pénzelt sötét erői, és most Budapest utcáin a magyar dolgozók vére piroslik, azoknak a vére is, akik már az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságért is hősiesen vállalták a harcot”. Befejezése pedig így hangzik: „Mély meggyőződésünk, hogy a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép, amely nemegyszer legyőzte a reakció sötét bandáit, most is elég erős lesz ahhoz, hogy harcokban edzett pártja vezetésével szétzúzza és megsemmisítse a hazai és külföldi reakció egyesült erőit”6 . A nyilatkozat szövege után az újság közölt hat hozzászólást is, valamint egy összegzést, amely kinyilvánította, hogy „a gyár munkássága félreérthetetlenül leszögezte: tiszta szívéből gyűlöli azokat, akik Magyarországot ismét horthysta fehérterror, földesúri és egyházi nagybirtok megtiprott, koldus országává akarják változtatni stb”. A kiáltvány rövidített szövegét „határozat” címen elküldték Gheorghe Gheorghiu Dejnek, a párt főtitkárának és az Előrének. 1956. november 3-án, szombat délután a bőr- és kesztyűgyár udvarán tartottak nagygyűlést, majd az Orvostudományi és Gyógyszerészti Intézetben, a Ciocanul – Kalapács Kisipari Termelőszövetkezetnél, a vasutasoknál és más egységeknél. A nagyobb egységek felhívásait, állásfoglalását, a bőr és kesztyűgyárét, az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetét (42 tanár nevével), a kisipari tsz és a vasutasok nyilatkozatait is leközölték a helyi sajtóban. Ezekben durva, elítélő hangnemben elítélték a magyar „ellenforradalmat”, és kifejezték „hűségüket” a párt és a rendszer iránt, és szolidaritásukat Magyarország dolgozó népével. 7 A Magyar Autonóm Tartományban nem maradt ki a „népgyűlési akcióból” egyetlen jelentősebb vállalat, intézmény sem. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol is. A nagygyűlések után pártvonalon kezdetét vette egy széles körű, kisebb egységek szintjére is kiterjedő propagandatevékenység, amelyet a pártapparátus sorainak a rendezésével kezdtek. Hiszen, amint már említettük, a pártaktivisták közül is sokan „nem helyes” magatartást tanúsítottak az MNK-beli eseményekkel kapcsolatosan. A tartományi pártbizottság bürójának 1956. november 16-i ülésén pl. azt is elhatározták, hogy bekapcsolják a tanügyi kádereket a párt és az IMSZ-körök és kurzusok tevékenységébe, és hogy felvilágosító gyűléseket tartanak a Maros-völgyi faipari munkások körében is, feldolgozva egy magyarországi eseményekkel kapcsolatos tézist. De még a sportolókra is gondjuk volt, hogy a Magyarországról hazatért sportolókkal tartsanak egy külön gyűlést, segítsék őket az ottani események „helyes” megítélésében, és nyilatkozattételre késztessék őket, amelyekből a sajtóban is közöljenek. 8
1 Constantinescu, Miron (1917-1974) értelmiségi kommunista politikus. 1944-től a Scânteia (Scînteia) főszerkesztője, 1946–1961 között a Román Munkáspárt Központi Bizottságának, 1948–1957 között a párt Politikai Bizottságának tagja. 1949–1955 között az Állami Tervbizottság elnöke, 1956–1957-ben oktatási és művelődési miniszter, majd egyetemi tanár.
2 Bodnăraş, Emil (1904–1976) kommunista politikus. 1948–1976 között az RMP Politikai Bizottságának tagja, 1950–1955 között honvédelmi miniszter, 1954-1965 között miniszterelnök-helyettes.
3 Drăghici, Alexandru (1913–1993) kommunista politikus. 1945-től az RKP KB póttagja, 1948-tól rendes tagja, 1954-től a Politikai Bizottság tagja, 1950 decemberétől belügyminiszter-helyettes, 1953–1957 között a Belügyminisztériumhoz tartozó Állambiztonsági Hatóság vezetője, 1957– 1965 között belügyminiszter. 1965-1989 között visszavonultan élt. 1992-ben Magyarországra menekült, ott is hunyt el.
4 Sălăjan, Leontin (Szilágyi Levente, 1913–1966) román kommunista politikus. 1945-1948 között az RKP Szatmár tartományi első titkára, 1948-1949-ben egészségügyiminiszter-helyettes, 1949-1950-ben építésügyi miniszter, 1950-1955 között honvédelmi miniszter-helyettes, 1955-1966 között honvédelmi miniszter.
5 Közölve a Vörös Zászló 1956. november 3-i számában. A nyilatkozat címe alatt pedig a következő szöveg: „A Simó Géza bútorgyár munkássága megbélyegzi a magyarországi ellenforradalomi akciót”. Az újságcikk szerint „tizenhét egyszerű ember – mert hát mind a huszonhétnek idő nem jutott – öntötte szavakba mindazt, ami a magyarországi események hallatára szívében, agyában megfogalmazódott”.
6 Uo.
7 Lásd a Vörös Zászló 1956. november 4-5-i számait. (Közölve a bútorgyári nyilatkozattal együtt: PÁL-ANTAL 2006, 217-258.) A Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár dolgozóinak felhívása „Bízunk abban, hogy a magyar munkásosztály lesújt ellenségeire és győzelemre viszi a szocializmus felépítésének nagy ügyét” címmel jelent meg az újságban az írók és irodalmi intézményekben dolgozók nyilatkozatával együtt. November 5-én megjelent az újságban „A marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet bővített tudományos tanácsának nyilatkozata” külön cím nélkül. Következett november 6-án a Ciocanul–Kalapács Kisipari Tsz nyilatkozata „Dolgozóink harcos szolidaritásukat fejezik ki Magyarország népének a munkás-paraszt hatalom megvalósításáért vívott küzdelmével” címmel.
8 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság levéltára, 145/1956. sz. ügyiratcsomó, 306.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Trócsányi László kriminalisztikai laboratóriumot avatott Kolozsváron
A magyar Igazságügyi minisztérium európai uniós feladatairól tartott előadást és kriminalisztikai laboratóriumot avatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán csütörtökön Trócsányi László igazságügy-miniszter.
Trócsányi László a magyar közmédiának elmondta: a minisztérium feladatának érzi a magyarországi és a határon kívüli magyar nyelvű jogászképzés támogatását. Emlékeztetett arra, hogy a második bécsi döntés után szegedi jogászprofesszorok mentek tanítani Kolozsvárra. „Ha azt akarjuk, hogy Kolozsváron európai színvonalú jogászképzés legyen, ahhoz nekünk hozzá kell járulnunk” – fogalmazott a miniszter.
Tonk Márton, a Sapientia egyetem kolozsvári karának dékánja elmondta, hogy a magyar igazságügy-minisztérium húszmillió forinttal támogatta az egyetem programjait és felszerelését, és folyamatban van egy hasonló összegű támogatási program előkészítése. Veress Emőd, a kolozsvári jogtudományi szak docense elmondta: a minisztériummal kötött együttműködési program keretében végeztek kutatást a kolozsvári magyar jogászképzés múltjáról, fordították le magyarra a román polgári törvénykönyvet, mely hamarosan interneten és nyomtatásban is elérhető lesz, és ennek keretében szerelték fel az egyetem kriminalisztika laborját. Amint Tonk Márton dékán hozzátette, az egyetem jogászképzése akkreditációra vár, és a jól felszerelt laboratórium akkreditációs feltétel. A labort egyébként Mócsy Lászlóról, a kolozsvári regionális kriminalisztikai laboratórium létrehozójáról és egykori vezetőjéről nevezték el.
A rendezvény után Trócsányi László az MTI kérdésére válaszolva aggodalmának adott hangot a romániai korrupcióellenes harc egyes megnyilvánulásai miatt. Nyomatékosította: nemzeti szinten és európai szinten is küzdeni kell a korrupció visszaszorításáért, de hozzátette, ő maga a jogállamiság híve, és úgy vélte, hogy ennek a küzdelemnek a jogállamiság keretei között kell folynia. Trócsányi László pénteken a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karán a nemzeti alkotmányok legújabb kori fejlődéséről tart francia nyelvű előadást.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

„Nem az a fontos, ki volt informátor” – Konferencia Kolozsváron
Az emberek azt hiszik, hogy az ügynök olyan, mint James Bond, akinek kalandos, izgalmas az élete, a való élet azonban teljesen más – idézte fel az egykori román titkosrendőrség, a Szekuritáté egyik informátorával folytatott beszélgetését Könczei Csilla etnográfus, egyetemi tanár a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) által Kolozsváron megszervezett konferencián.
A Szekuritátéval együttműködők belső késztetései című csütörtöki rendezvényen a témában blogot működtető Könzei Csilla előadásában hangsúlyozta: noha a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatója, a titkosrendőrség aktáival civil kezdeményezésre, magánemberként kezdett foglalkozni.
Mint részletezte, egyrészt csatlakozni kívánt a 2006-ban elindított civil kezdeményezéshez, amelynek az volt a célja, hogy magánemberek hozzák nyilvánosságra saját szekusdossziéjukat, másrészt azt várta a kutatásaitól, hogy választ kap édesapja halálának körülményeire. „Most, 2016-ban az a helyzet, hogy egyik célt sem sikerült igazán elérni” – jelentette ki. Elmondta, mindössze négy egykori informátorral tudott személyesen beszélni, és közülük is csupán egy járult hozzá ahhoz, hogy rögzítse a beszélgetést. Hozzáfűzte, az édesapja dossziéjából sok ember identitására rájött, akiket megpróbált rávenni, hogy az egykori informátor pozíciójából lépjenek át a kor tanúja szerepkörbe.
Lőrincz József, a NKI kutatója, a konferencia főszervezője a rendezvény céljáról a Krónikának elmondta: eddig a kutatók a rendszer működésével foglalkoztak, hogy ki volt a besúgó és ki volt beszervezve, kik voltak a tartótisztek, hogyan működött a rendszer. Eközben felvetődött, érdemes lenne megvizsgálni, hogy azok, akik együttműködtek a Szekuritátéval, hogyan dolgozták fel ezt a tényt, milyen belső motivációk vezették őket. Mennyire voltak lelkes vagy kevésbé lelkes együttműködők.
„Meglátjuk, hogy sikerül-e a második nap végére valamilyen tipológiát összeállítani. Ez nem biztos, de látni fogjuk, hogy a kollaborációnak hány típusa volt. Bonyolult, nehéz eseteket igyekszünk megvizsgálni. Nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem, hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk. Többek között azt, hogy az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba” – magyarázta a főszervező.
Elmondta: a konferenciát azért szervezte a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, mert ők is szembesültek a problémával, az intézetben többen is foglalkoznak a témakörrel, illetve olyan intézeten kívüli kutatók is vannak, akiknek a projektje kapcsolódik az intézet kutatásaihoz. Kifejtette: ezeket a kutatási eredményeket feltétlenül össze kell hasonlítani azokkal, amelyekre a román kutatók jutnak, hogy kiderüljön: van-e bármi, ami sajátosan az erdélyi magyar társadalmat jellemezte. „Ha pedig mindezt össze tudjuk hasonlítani azzal, amit a magyarországi kollégák tapasztaltak, van egy hármas összehasonlításunk, és megnézhetjük, hogy vannak-e sajátosságok, milyen irányt vesznek a kutatások Bukarestben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, Pécsett” – magyarázta Lőrincz József. A kétnapos előadássorozat péntek délután ér véget.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor Strasbourgban beszélt a jogsértésekről
Románia nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, nem akarja elfogadni egyenjogú polgárokként a magyar embereket – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának ülésén csütörtökön.
A szövetség hírlevele szerint az RMDSZ elnöke azokat az árnyékjelentéseket ismertette, amelyeket az RMDSZ a kisebbségvédelmi keretegyezmény, illetve a nyelvi charta romániai alkalmazásáról készült bukaresti hivatalos kormányjelentés kiegészítéseképpen terjesztett be az Európa Tanácshoz (ET).
Románia kétéves késéssel, 2016 februárjában nyújtotta be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról szóló jelentését az ET-hez. Az RMDSZ úgy találta, hogy a jelentés alapvetően hamis képet sugall a kisebbségi jogok, illetve az anyanyelvhasználat romániai helyzetéről, ezért árnyékjelentést készített a hivatalos dokumentumhoz, illetve a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására vonatkozó jelentéshez is.
Kelemen Hunor kifejtette, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet megígért, és amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. Elmondta: Románia ma a politikusok hatáskörén kívül eső új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát.
A szövetségi elnök szerint a romániai bírósági határozatok kisebbségi ügyekben felfüggesztik a pozitív jogértelmezést, és abból indulnak ki, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. „Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le Kelemen Hunor. Az RMDSZ éppen ezért azt javasolta, hogy a nyelvhasználati küszöböt Románia is csökkentse tíz százalékra, vagy kösse például ötezer lakoshoz egy településen belül – idézte az RMDSZ elnökét a szövetség hírlevele.
Krónika (Kolozsvár)

Megkérdőjelezett közbiztonság Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi közbiztonság megerősítésére szólította fel Gálfi Árpád polgármestert a csütörtöki tanácsülésen Benedek Árpád Csaba, az RMDSZ-frakció vezetője. Benedek azt mondta, elfogadhatatlannak tartja a hétfőn történteket, amikor ifjabb és idősebb Pui Béla a városközpontban fényes nappal késsel fenyegetett meg egy helyi vállalkozót.
Éppen ezért olyan intézkedéseket vár a polgármestertől, amelyekkel javítja a közbiztonságot, hangsúlyozta a tanácsos. Gálfi Árpád a felvetésre reagálva elmondta: szerdán az állami és a helyi rendőrség vezetőivel, valamint a fenyegetéssel gyanúsított személyeket szabadlábra helyező bírónővel is tárgyalt az ügyben. Fontosnak tartja, hogy tájékozódjék erről, ugyanis csak így tud hiteles információkat adni a városlakóknak.
„Ezután is ki fogok állni Székelyudvarhely lakosságáért, ahogyan korábban is tettem, a törvények betartása mellett” – fogalmazott az elöljáró. Ugyanakkor felkérte a lakosokat, tanúskodjanak a hasonló esetekben, hiszen csak így lehet megszüntetni az ilyen jellegű problémákat. Eközben a Székely Zsolda álnéven tevékenykedő Facebook-felhasználó újabb erőszakellenes felvonulást hirdetett a városban. A menetelés december 3-án 16 órakor kezdődik, a résztvevők a Bethlen negyedi parktól indulnak. Udvarhelyen tavaly több felvonulást is szerveztek a közbiztonság javítása érdekében.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

Az EMNP az RMDSZ-esek visszalépését kéri
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke azért tartotta fontosnak tegnapi, a parlamenti választásokról szóló sajtótájékoztatóját, mert úgy véli, dacára annak, hogy a néppárt Bihar megyei szervezete – szabad pályát engedve az RMDSZ-nek – nem állított jelölteket, azt tapasztalják, hogy ennek ellenére az elmúlt 26 év „leghazugabb” választási kampánya zajlik. Emiatt kötelességének érzi szót emelni a kampányban elhangzó hazugságokra.
„Azt mondják, hogy az a szegény ember, aki már ígérni sem tud. Jelen esetben nem beszélhetünk szegénységről, mert ígéretek minden mennyiségben zúdulnak a választó polgárokra” – fogalmazott Csomortányi, hozzátéve, hogy amikor bejelentette, hogy független jelöltként sem indul a parlamenti választásokon, akkor azzal a feltétellel lépett vissza, hogy a számos korrupciós ügybe keveredett, lejáratott és jól ismert RMDSZ-es jelöltek – itt Biró Rozália, Szabó Ödön és Cseke Attila került szóba – lépjenek vissza jelöltségüktől, mert akkor a néppárt is támogatja majd az RMDSZ jelöltlistáján az utánuk következőket. Ha nem lépnek vissza, akkor fennáll a lehetősége, hogy ne vállalják majd mandátumuk átvételét, és akkor valójában az utánuk következők szerezhetnek mandátumot. Éppen ezért Csomortányi szeretné, hogy Biró Rozália, Szabó Ödön és Cseke Attila nyilatkozzanak arról, hogy nem vállalnak mandátumot, és akkor az utánuk következők jelöltségét támogatni fogja a Néppárt.
Az RMDSZ kampányígéretei közül néhány „ordas hazugságot” emelt ki Csomortányi. „Ugyanazt a lejárt lemezt próbálják velünk meghallgattatni, mint például az észak-erdélyi autópálya befejezését, a rezsicsökkentés kérdését és a magyar oktatást érintő problémák megoldását” – sorolta. A rezsicsökkentést illetően elmondta, hogy sikerült 19 százalékról 9-re csökkenteni az ivóvíz áfáját, ám ez tipikus példája a „nesze semmi, fogd meg jól” politikai kampányblöfföknek, ugyanis ez a valóságban havonta egy személyre számítva 1 lej csökkentést jelent. Az oktatást érintő problémát illetően kifejtette, hogy Romániában mai napig nincs az állam által fenntartott magyar egyetem.
Csomortányi ugyanakkor arra szólítja fel azokat az RMDSZ-es politikusokat, akik a parlamenti választásokon befutó helyen szerepelnek – Biró Rozáliát, Szabó Ödönt és Cseke Attilát –, hogy fejezzék be a templomokban és az iskolákban való kampányolást. Az RMDSZ színeiben induló politikusok „korrupciós ügyeit” is megemlítette, mint például a nagyváradi szeméttelep megépítésének ügyét, az Ady-központ ügyét. Csomortányi számításai szerint utóbbival egyenként mintegy egymillió euróval károsították meg a Bihar megyei magyarságot.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tisztelgés Jakó Zsigmond előtt a váradi PKE-n
A jeles történész, levéltáros születésének 100. évfordulóján emlékkonferenciát szerveztek a tegnapi nap folyamán Jakó Zsigmond tiszteletére Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A rendezvény kora délutáni megnyitásakor a PKE székhelyén felavatták a Jakó Zsigmond termet. A terem ajtajára kifüggesztett névtábla leleplezése és az avatószalag átvágása előtt dr. Pálfi József, a PKE rektora az egybegyűlteknek többek között elmondta: „fontosnak tartottuk, hogy úgy kezdődjön ez a konferencia, hogy egyik termünket is elnevezzük Jakó Zsigmondról. Számunkra igen megtisztelő, hogy ezáltal is beépül egy kicsit a Partiumi Keresztény Egyetembe Jakó Zsigmond”. A továbbiakban kifejtette, hogy az egyetem a Partium egyik legfontosabb oktatási, kulturális, tudományos és művelődési központja, és ez valamiképpen kötelezi is a PKE-t arra, hogy a jeles tudósról, Partium szülöttéről megemlékezzen. „Fontosnak tartottuk, hogy egy olyan termet elnevezzünk róla, ahol naponta több száz hallgató megfordul. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mindegyik hallgató felteszi magának a kérdést, hogy ki az a Jakó Zsigmond? Mert lássuk be, az újabb és újabb generációk nem mind találkoznak a jeles emberekkel, viszont amikor felmerül a kérdés, ki az a Jakó Zsigmond, talán egyik-másik hallgató utána fog nézni, és megtalálja kérdésére a választ” – fogalmazott a rektor, aki beszédének végén felkérte Szilágyi Ferencet, az egyetem Alapítók Tanácsának a tagját, hogy leplezze le a névtáblát, majd átvágták a terem bejáratánál kifeszített avatószalagot. Ezt követően Hermán M. János virágcsokrot nyújtott át Jakó Zsigmond lányának, dr. Jakó Klárának, majd következett maga a konferencia.
Pap István
Bihari Napló (Nagyvárad)

Kié lesz a szülőföld?
Akkor számoljuk meg, hogy hányan vannak a magyarok és a románok, amikor mindenki a nagyapja sírja mellett áll – szokta mondani a bősz székely. Ezzel most már vigyázni kell, mert lassan felnő a betelepítés utáni harmadik nemzedék, s azoknak a nagyapját nem kizárt, hogy már székely földbe temették.
Mindeközben nem értettünk boldog emlékű Márton Áron püspök szavaiból: „Erdély azé lesz, aki teleszüli.” A fiatal generáció körében még rosszabb az arány a magyarok és románok között, mint az időseknél.
Harmadik körben ott vannak a földet és lakást vásárlók. Mert a szülőföldjéért „ha kell, halni képes” atyafi, miközben pálinkagőzös fejjel minduntalan a székely himnuszt énekeli, románnak adja el nagyapja földjét, erdejét, házát, ha az ezer lejjel többet ad érte, mint a szomszédban lakó komája.
És most jönnek, negyedik hullámban az új munkavállalók. Ha nekünk derogál minimálbérért dolgozni, nekik nem. Történelmi léptékkel nem olyan régen így szivárogtak be, olcsó munkaerőként, az erdélyi nemesek földjeire. Most, véletlenül vagy sem, a kormány is támogatja ezt. Az a munkanélküli ugyanis, aki a lakhelyétől számítva 50 kilométernél távolabb vállal munkát, 12.500 lej letelepedési illetéket kap. És jönnek. Ha ketten jönnek, kapnak 250 millió régi lejt. Azzal már meg lehet kapaszkodni.
Mi meg panaszkodunk Facebookon, internetes fórumokon, hogy nincs munkahely. Pedig most van bőven. Lehet szidni a vállalkozókat, de napfényes országunkban az, hogy mondjuk a minimálbér dupláját, azaz 2500 lejt haza lehessen vinni, az a munkáltatónak 4400 lejébe kerül. Tehát ha van tíz alkalmazottja, s ő maga is keresne legalább annyit, akkor havonta több mint félmilliárd régi lejt kellene kitermelni. Bérekre. Akkor még nem fizetett adót, villanyt, telefont, és nem ruházott be semmibe, nem vett nyersanyagot, gépet, benzint, semmit, amitől jövő hónapban több pénz jönne a cégbe – hogy valamennyi észszerű profitról most ne is beszéljünk.
Szóval panaszkodni lehet, de így nem elveszik, hanem mi magunk adjuk el a szülőföldet.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ma is érvényes a hadüzenet?
Románia hátba támadta Magyarországot
Romániának az első világháború alatt tanúsított, a szövetségesei többszörös elárulásában megnyilvánuló viselkedéséről és annak következményeiről tartott nagy érdeklődésnek örvendő előadást Baróton Raffay Ernő magyarországi történész, politikus, volt honvédelmi államtitkár.
Ennek során megtudhattuk, hogy 1916. augusztus 17-én Ion I. C. Brătianu román miniszterelnök Bukarestben titkos szerződést kötött a központi hatalmakkal háborúban álló antanttal – annak ellenére, hogy országa már 1883 óta az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt. A paktum 4. pontja pedig arról rendelkezik, hogy amennyiben Románia 10 napon belül az antant oldalán belép a háborúba, és a központi hatalmakkal nem köt különbékét, akkor győzelem esetén megkapja Erdélyt, az egykori Partiummal, a Bánsággal és Bukovinával együtt.
Ennek következtében augusztus 27-én este fél kilenckor, tehát még a hadüzenet átadása előtt a Kárpátok hágóin át a román csapatok beözönlenek a védtelen Erdélybe. Így tanulta meg a székely falvak lakossága saját bőrén a huszonöt román megfelelőjének jelentését, ugyanis sokan közülük ennyi botütést kaptak, csupán azért, mert magyar anya szülte őket. A román támadás elindításának pillanatában ugyanis Erdélyben nem állomásozott katonaság, ami megvédhette volna őket.
Az előadó szerint a félórás késéssel átadott román hadüzenettel ugyanakkor veszélyes precedenst teremtettek, hiszen az tételesen kimondja: ha egy államalkotó nép úgy látja, hogy egy idegen ország fennhatósága alatt lévő nemzettársai elnyomásban élnek, akkor azt megtámadhatja. Az utolsó bekezdést fel is olvasta: „Románia azon óhajtól vezéreltetve, hogy az összecsapásnak végét siettesse, és annak szükségétől áthatva, hogy meg kell óvnia faji érdekeit, kényszerítve látja magát, hogy azoknak oldalára lépjen, akik inkább biztosíthatják nemzeti egységének megvalósulását.”
Románia amúgy megalakulásának pillanatától ellenségesen viselkedett nyugati szomszédjával, és csak a megfelelő történelmi pillanatra várt, hogy megtámadhassa. A mindenkori román állás- és nézőpontot például Ştefan Pascu kolozsvári román történész, akadémikus Mit jelent Erdély? cím alatt 1984-ben megjelent könyve is jól tükrözi. A szerző ebben ugyanis többek között kijelenti, hogy az Oszmán Birodalomnak a magyar királyság fölött Mohácsnál 1526-ban aratott győzelme nyomán Erdély tulajdonképpen „felszabadult”.
A nyugati és keleti frontról visszavont magyar és német csapatoknak még 1916. október elején sikerült Erdélyből kiverni a román hadsereget, és december 6-án Bukarestbe is bevonultak, így a vereséget szenvedett Románia végül kénytelen volt különbékét kötni. Ezt is megszegte azonban 1918. november 10-én, amikor ismét megtámadta Magyarországot – ezúttal már hadüzenet nélkül.
(Az 1916-os erdélyi eseményekről bővebben a legújabb Székely Kalendáriumban olvashatnak – szerk.)
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A tranzit.ro-s szellemi csatározásokról kérdeztük Tordai S. Attilát
Különleges szigete nemcsak a kolozsvári, de az erdélyi kulturális életnek a tranzit.ro. Az Erste Alapítvány támogatásával működő nonprofit szervezet kortárs művészeti projektek mellett felvállalja olyan baloldali gondolkodók meghívását, akik egy krízisben levő Európa számára releváns alternatívákat képesek felmutatni. Tordai. S. Attila kurátort, a kolozsvári tranzit.ro egyesület vezetőjét kérdeztük.
Hogyan jött létre a tranzit.ro, milyen támogatási logikában, milyen célkitűzésekkel, iránnyal?
A tranzit.ro egyesületet 2012-ben jegyeztük be, az alapítók, művészek és kurátorok, név szerint Matei Bejenaru, Livia Pancu, Lia Perjovschi, Raluca Voinea meg jómagam. A létrejöttében az játszott szerepet, hogy 2010-ben az Erste Alapítvány levélben megszólított tíz romániai kurátort, tegyen javaslatot egy új kulturális intézmény létrehozására, mert hajlandóak lesznek a tevékenységét egy bizonyos összeggel támogatni. Az Erste Alapítvány ekkor már egy elég nagy befolyással bíró intézményként volt jelen az európai művészeti szcénában. Nemcsak a mind jobban kibontakozó támogatói politikája miatt, vagy az időközben egyre jelentősebbé váló kelet és közép-európai művészek alkotásait tömörítő gyűjteménye révén, hanem a Prágában, Pozsonyban, Budapesten és Bécsben működő tranzit.org hálózata révén is. Ezt a képzőművészeti intézményi hálózatot kívánták bővíteni Románia felé. Fontos ugyanakkor megjegyeznem, a tranzitok nem az alapítvány projektjei. A tranzit.ro Romániában bejegyzett egyesület, amely azután is kifejtheti tevékenységét, hogy az Erste megvonja támogatását.
Két évvel ezelőtti beszélgetésünkkor a fikció, retorika és tény hármasa adta a tematikát, milyen koncepció mentén zajlott az idei év?
A kolozsvári tranzit.ro esetében ez a koncepció érvényesült a továbbiakban is. Larisa David Erdélyből származó, de Bukarestben élő művésznő a román történelemírást, azon belül a történelemkönyvek által megalkotott és fenntartott kollektív identitás-konstrukciókat dolgozta fel. Egyszerűen és meggyőzően mutatott rá, hogy a történelmet a győztesek írják. Nem mintha ezt nem tudnánk, de a művészet eszközei más érzékenységet tudnak aktiválni az emberekben, másként szembesítenek a valósággal, mint például egy leírás.
Ugyancsak 2015-ben két budapesti művésznő, Bogyó Virág és Hódi Csilla a kiválasztottságról készítettek projektet. Létrehozták a Kiválasztottak Könyvtárát, amelybe kizárólag olyan könyvek kerültek, melyek a kiválasztottság valamilyen formáját jelenítették meg. A könyveket egy mozgó „tüzes szekérre” tették és Kolozsvár utcáin és terein állomásoztatták. Tanulságos volt kihámozni, milyen valós vagy képzelt entitások, struktúrák, hatalmi pozíciók felelősek az egyesek kiválasztásáért. A projekthez kapcsolódott két előadás is, Patakfalvi-Czirják Ágnes például a kiválasztott testről és a hozzá kapcsolódó képzetekről beszélt.
Az idei évet is a fikció, retorika, tények problémakörével zárjuk. Decemberben Kiss Pál Szabolcs kiállítása lesz látható A műhegyektől a hitig (From the Fake Mountain to the Faith) munkacímmel. Ez két nagylélegzetű videóból áll és egy kvázi-múzeumi tárlatból. A művész a budapesti állatkertben felállított, valamikor reprezentatívnak megálmodott, majd Trianon után az elszakított területeket jelképező műhegy történetéből indul ki, majd bejárja a magyar nemzet szakrálissá váló történelmi stációit, megérkezve a mai Magyarország politikai realitásába. A poggyásza tele tárgyakkal, irredenta relikviákkal – érdemes lesz megnézni.
Hogyan alakult az elmúlt években a tranzit.ro viszonya a külföldi és hazai kortárs művészekkel és a közönséggel? Gondolok itt arra, hogy sikerült-e szélesebb körből érkező közönséget megszólítani?
Úgy tűnhet, eléggé elfordulunk a művészektől, holott ahogyan az a fentiekből is kiderül, a képzőművészeti alkotások továbbra is nagyon fontosak számomra. Olyan nyelven szólnak, olyan eszközeik vannak, amelyek tartósan és mélyrehatóan tudnak társadalmi kérdésekkel foglalkozni. Ennek ellenére évente csupán 2-3 kiállítást szervezek. A ritkább jelenléttől azt remélem, hogy a munkák jobban felértékelődnek, több idő marad a tartalmak elmélyítésére, az átadott tudás beépülésére.
Ahogy te is említed, az elmúlt két évben különös hangsúlyt kapott a szélesebb közönség bevonása. Ezt olyan projektek által értük el, amelyek ugyancsak társadalmi problémákkal foglalkoznak, de nem képzőművészeti jellegűek. Ez azért is fontos, mert mindig is szerettem kivinni a képzőművészeti alkotásokat a művészeti közegből. Nem fizikális értelemben, azaz köztéri művészetként, hanem szellemi értelemben.
Rendszeresen szerveztünk elméleti szemináriumokat, a tavaly A modernitás hagyománya címmel, amelyeknek Tamás Gáspár Miklós állandó vendége volt, idén Soirée Critique név alatt kezdtük el a CriticAtac szerkesztőivel közösen. Ezek a beszélgetések különböző aktuális témákat érintenek, a kapitalista tőkefelhalmozástól a szabad kereskedelmen át a brexitig. Idén elindult egy új szemináriumi sorozat, amely a nem-marxista gazdasági elmélettel foglalkozik, Dana Domsodi vezetésével. Ezek mind olyan programok, amelyek nemcsak segítenek jobban megérteni, mi zajlik Európában, a térségünkben, de kohéziós erővel is bírnak. Emellett természetesen elméleti alapul szolgálnak az elkövetkező projektek számára.
A Culture and Politics of Crisis az elmúlt években négy fejezetet ért meg, marxista előadókat hívtatok meg, akik perifériára szorult világszemléletet képviselnek. Mi a beszélgetések célja?
Ezek elméleti konferenciák, melyekre külföldi egyetemeken tanító előadókat hívunk meg. A projekt felelőse Alex Cistelecan. Bár az ortodox baloldali eszmék eléggé kiszorultak a reálpolitikából, nagyon komoly bibliográfia áll mögöttük, ami, mondanom sem kell, folyton gyarapszik. Ráadásul a kapitalizmus kritikája újra nagyon aktuális. Nehezen találni olyan embert, aki azt mondaná, a világ, úgy ahogy van, jól van, nincs és nem is kellene rajta változtatni. A társadalmi egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek, a gazdasági válságokat a hegemón pozícióba került kapitalista és neoliberális politikai és gazdasági berendezkedések szülték, ezen változtatni kell. A rendezvényeink szellemi csatározások, általában két meghívott a vendég, ők ütköztetik gondolataikat. Kivételt képezett a Chicagói Egyetemről meghívott Moishe Postone előadása, neki nem volt vitapartnere, de két előre felkért felszólaló saját kritikai meglátásával gazdagította a professzor előadását. Majd zúdultak a kérdések.
Örök kérés, hogy ezeket a beszélgetéseket, az elhangzottakat hogyan lehet tálalni a nagyközönség felé, pedig égető szükség volna rá. Látsz-e esélyt arra, hogy olyan tabutémák akár, mint legutóbb Lenin és Polányi aktualitása, egy együttműködésnek köszönhetően a szélesebb közönséghez is elérnek?
Ez egy komoly kérdés. Annak ellenére, hogy elméleti fejtegetésekről van szó, a cél mégiscsak az lenne, hogy az elhangzottak nemcsak minél több emberhez eljussanak, de minél több emberben indítsanak el gondolatokat. Közvetítőkre, közvetítő platformokra lenne szükség. Szerintem komoly változások elé néz Európa. Erősen polarizálódik. Nem kellene megvárni, hogy olyan kilátástalan helyzet alakuljon ki, amely már nem teszi lehetővé a mérlegelést, racionális gondolkodást, a békés társadalomszervezést.
Az általad is említett beszélgetésen Krausz Tamás és Gareth Dale új formátumban vitázott, az egyikük Lenin, a másikuk Polányi Károly szerepébe helyezkedve – mindkettő szakértőjeként az általa alakított szerzőnek. Tulajdonképpen dekódolták és alkalmazni próbálták a mai társadalmi problémákra az említett szerzők gondolatait. Ezt akár a jobb érthetőség irányába tett lépésnek is értelmezhetjük, de messze nem elégséges. Nem tudom mi a teendő.
Két évvel ezelőtt úgy fogalmaztál, „nem kizárt, hogy jelenlegi vagy jövendő politikusok olvassák a baloldali CriticAtac honlapját, eljárnak kortárs művészeti kiállításokra vagy elméleti előadásokra, és érzékenyebbek lesznek bizonyos dolgok iránt.” Látsz ilyen jellegű előrelépést?
Persze. Két olyan személyről is tudok, akik kezdetektől fogva eljártak az eseményeinkre, egyikükkel többször is együtt dolgoztunk, most pedig képviselő- illetve szenátorjelöltek, tehát már nyakig vannak a reálpolitikában.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Rendelet szabályozza hétfőtől az iskolai házi feladatok mennyiségét
Az elemi iskolások legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosok legtöbb két órát tölthetnek ezentúl otthon a házi feladataik elvégzésével. Ezt hétfőtől miniszteri rendelettel szabályozná az oktatási tárca.
Mircea Dumitru oktatási miniszter csütörtökön elmondta, az előkészítő osztályokban egyenesen megszünteti a házi feladatok intézményét. Szavai szerint azért kénytelen ezt a kérdést rendeletben szabályozni, mert a hazai pedagógusok még mindig nem értik, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben a gyerekek túlterheltek.
„Mi felnőttek azért várjuk a nyarat, hogy pihenjünk. A gyerekeinknek azonban folyamatosan dolgozniuk kell azért, hogy amikor szeptemberben megkezdődik a tanév, ne haragítsák magukra a tanító nénit vagy az osztályfőnököt, legyen elkészítve a házi feladat” – idézte a minisztert az Agerpres.
Mircea Dumitru szerint az általános iskolásoknak legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosoknak legtöbb két órát, a középiskolai diákoknak pedig valamennyivel többet kellene házi feladatokkal foglalkozniuk. Ehhez kell tartaniuk majd magukat a pedagógusoknak, amikor a házi feladat mennyiségét megszabják.
A tárcavezető hozzátette, nyilván azt nem tilthatják meg a diákoknak, hogy a minisztérium által rögzített időtartamnál többet tanuljanak otthon, az órák után. A készülő rendelet azonban kötelezővé teszi a pedagógusok számára a kiszabott házi feladatok mennyiségének korlátozását.
Pszichológus: a gyermek napi 8 óránál többet ne töltsön tanulással
Megkeresésünkre korábban Román Mónika pszichológus elmondta, a szakemberek abban egyetértenek, hogy tíz éves korig a gyereknek napi öt óra szabad levegős tevékenységre lenne szüksége a fejlődéséhez. Ez azonban ne valamilyen sport-, hanem a szabad levegőn eltöltött, kötetlen tevékenység legyen.
A piszchológus úgy látja: a tanár adhat házi feladatot, de a gyermek napi nyolc óránál többet semmiképp ne töltsön tanulással. „Én ugyanakkor ezt öt órára korlátoznám, habár a jelenlegi oktatási rendszerben az ilyesmi már szóba sem kerülhet. Ha ezen felül még van házi feladta, akkor a szülő nyugodtan mondhatja azt, hogy menj fiam nyugodtan házi nélkül, vagy pedig gond nélkül megoldhatja helyette” – tette hozzá.
Mint ismert, a tananyag és házi feladatok mennyiségének csökkentését az RMDSZ is szorgalmazza. Szabó Ödön képviselő, az oktatási szakbizottság tagja úgy látja: a tananyag mennyiségének csökkentése és egy minőségcentrikus kerettanterv elfogadtatása az eredményezné, hogyaz iskolában egy-egy feladattal mélyebben és többet lehetne foglalkozni, ugyanakkor a szükséges tudást már az iskolában el lehetne sajátítani. „Ezt az északi országok oktatási rendszere is bizonyítja, ahol az oktatási rendszer átalakítása után a tananyagot már máskép adják le és más mennyiségben” – részletezte korábban lapunkak a politikus.
A szakember szerint a romániai tananyagot nem az átlagos képességű, hanem a legjobb diákokhoz igazították. Úgy látja: ezt a tananyagmennyiséget nehezen ugyan, de egy átlagos képességű gyerekbe is „bele lehet tömni”, vannak szülők, akik el is várják, hogy gyerekük minden tekintetben megfeleljen az iskolai követelményeknek, önállóan dolgozzon és minden feladatot megoldjon. „Ezek a gyerekek azonban többnyire pszichológusi kabinetbe kerülnek kényszeres betegséggel, öngyilkossági kísérlettel, depresszióval” – magyarázta.
A jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat
A házi feladatok eltörlését illető döntést üdvözölte az RMDSZ, Kovács Péter ügyvezető elnök szerint bár a szövetség parlamenti programjában a tananyag csökkentésével együtt a házi feladat teljes eltörlését szorgalmazza, jó kezdőlépésnek tartják a miniszter javaslatát.
A szövetség javaslatát arra alapozza, hogy a jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat. A tananyag nagyon összetett, de a legnagyobb baj vele mégis csak az, hogy nem a gyermekek igényeit helyezi középpontba – véli a politikus. „Le kell vennünk gyermekeink válláról a terhet, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, és úgy kell alakítanunk a tananyagot, hogy az élményt, ne pedig szorongást szüljön. Ezért is tartjuk jó kiindulópontnak azt, amit a tanügyminiszter is megfogalmazott, aki – úgy néz ki – felébredt, és valószínűleg belátta azt, amit mi mondunk: a tanulás alapját sosem képezheti a magolás ” – nyomatékosított.
Kovács rámutatott: az RMDSZ-nek az oktatás terén további megoldási javaslatai is vannak, amelyek szintén azt a célt szolgálják, hogy tanulók és pedagógusok jó szívvel, lelkesen, és a megbecsülés érzésével járjanak iskolába. „Kezdeményezzük a pedagógusok 25 százalékos béremelését, mert tudjuk, nekik szükségük van erre, illetve azokat, akik gyermekeinket az életre nevelik, az államnak kellően is kell értékelnie. Azt mondjuk, hogy alkalmazzák a törvényt, amit mi alkottunk, és ami arra vonatkozik, hogy a magyar gyermekek külön tanterv szerint, külön tankönyvből tanulják a román nyelvet” – sorolta. A szervezet az erdélyi magyar szakoktatást is fellendítené, folytatná a magyar iskolák felújítását is.
maszol.ro

Trócsányi László kriminalisztikai laboratóriumot avatott Kolozsváron
MTI - A magyar Igazságügyi Minisztérium európai uniós feladatairól tartott előadást és kriminalisztikai laboratóriumot avatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán csütörtökön Trócsányi László igazságügy-miniszter.
Trócsányi László a magyar közmédiának elmondta: a minisztérium feladatának érzi a magyarországi és a határon kívüli magyar nyelvű jogászképzés támogatását. Emlékeztetett arra, hogy a második bécsi döntés után szegedi jogászprofesszorok mentek tanítani Kolozsvárra. „Ha azt akarjuk, hogy Kolozsváron európai színvonalú jogászképzés legyen, ahhoz nekünk hozzá kell járulnunk” – fogalmazott a miniszter.
Tonk Márton, a Sapientia egyetem kolozsvári karának dékánja elmondta, hogy a magyar igazságügy-minisztérium húszmillió forinttal támogatta az egyetem programjait és felszerelését, és folyamatban van egy hasonló összegű támogatási program előkészítése. Veress Emőd, a kolozsvári jogtudományi szak docense elmondta: a minisztériummal kötött együttműködési program keretében végeztek kutatást a kolozsvári magyar jogászképzés múltjáról, fordították le magyarra a román polgári törvénykönyvet, mely hamarosan interneten és nyomtatásban is elérhető lesz, és ennek keretében szerelték fel az egyetem kriminalisztika laborját. Amint Tonk Márton dékán hozzátette, az egyetem jogászképzése akkreditációra vár, és a jól felszerelt laboratórium akkreditációs feltétel. A labort egyébként Mócsy Lászlóról, a kolozsvári regionális kriminalisztikai laboratórium létrehozójáról és egykori vezetőjéről nevezték el.
A rendezvény után Trócsányi László az MTI kérdésére válaszolva aggodalmának adott hangot a romániai korrupcióellenes harc egyes megnyilvánulásai miatt. Nyomatékosította: nemzeti szinten és európai szinten is küzdeni kell a korrupció visszaszorításáért, de hozzátette, ő maga a jogállamiság híve, és úgy vélte, hogy ennek a küzdelemnek a jogállamiság keretei között kell folynia. Trócsányi László pénteken a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karán a nemzeti alkotmányok legújabb kori fejlődéséről tart francia nyelvű előadást.
kronika.ro

Nimród-szobor áll Kolozsváron
Nemcsak az erdélyi, de az egész Kárpát-medencei sajtó figyelmét elkerülte az alábbi esemény, amelyről a Magyarok Világszövetsége adott ma hírt.
Az V. Árpád-házi Szent Erzsébet Napok nyitányaként 2016. november 18-án, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társaságának telkén kialakított szoborparkban felavatták Nimród szobrát, a marosvásárhelyi szobrászművész, Miholcsa József alkotását. A megnyitón Kovács Nóri részleteket énekelt készülő Nimród-operájából, Benkő Emő pedig avatóbeszédében számos eddig ismeretlen elemet tartalmazó Nimród-képet vázolt fel, abból kiindulva, hogy Szántai Lajos szerint Nimróddal indul a magyarság történelme. „Nimród a világ első királya, minden magyarnak szent őse, Hunor és Magor apja.”
Az írott források: a Biblia, a magyar keresztény krónikás irodalom, a sumér és káld ékiratok, a magyar ősemlékezet, valamint az íratlan szájhagyomány szerint is Nimród élő történelmi személy volt, hatalmas király, az első városépítő és birodalomteremtő – mondta Benkő Emő a péntek déli szoboravatón. Nimród – krónikás magyar névváltozata Nemrót – nemzetségéből származik Hunor és Magor, a hunok, vagyis a magyarok népe.
„Ez a nemes vérvonal teljességében jelenik meg, Nimróddal az élen, a kolozsvári szoborparkban a Nimród –Atilla–Csaba–Árpád–Szent István vonulatban, mint élő történelem. Magyar krónikásaink (Anonymus, Kézai, Kálti Márk, Bonfini) Árpád fejedelem családfáját a vízözön utáni Nimródra vezetik vissza. Mitikus alakja időben és térben, ahogyan Szántai Lajos fogalmazta meg, nem az emberlakta világ mértékéhez igazított, vagyis nem emberi nagyságrendben jelenik meg” – hangzott el az avatóbeszédben.
itthon.ma

Nem sérülhetnek a kisebbségek nyelvhasználati jogai!
Tegnap a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kártájához benyújtott ukrajnai és romániai országjelentések árnyékjelentését ismertették az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának (intergroup) ülésén.
Az ülésre Bocskor Andreának, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjének és Sógor Csabának, az RMDSZ EP-képviselőjének meghívására ellátogatott Kelemen Hunor, a romániai RMDSZ elnöke, Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézetének igazgatója és Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kommunikációs és politikai titkára.
Románia kétéves késéssel, 2016 februárjában nyújtotta be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról szóló jelentését az ET-hez. Az RMDSZ úgy találta, hogy a jelentés alapvetően hamis képet sugall a kisebbségi jogok, illetve az anyanyelvhasználat romániai helyzetéről, ezért árnyékjelentést készített a hivatalos dokumentumhoz, illetve a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására vonatkozó jelentéshez is.
Kelemen Hunor kifejtette, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet megígért, és amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. Elmondta: Románia ma a politikusok hatáskörén kívül eső új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát.
Az RMDSZ-elnök szerint – aki maga is hosszú évek óta tagja a bukaresti törvényhozásnak, illetve kormánytisztségeket is többször betöltött – a romániai bírósági határozatok kisebbségi ügyekben felfüggesztik a pozitív jogértelmezést, és abból indulnak ki, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. „Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le Kelemen Hunor. Az RMDSZ éppen ezért azt javasolta, hogy a nyelvhasználati küszöböt Románia is csökkentse tíz százalékra, vagy kösse például ötezer lakoshoz egy településen belül.
Hozzászólásában azt feszegette: mi történik 27 év után egy olyan kelet-közép-európai államban, amely elindult azon az úton, hogy biztosítsa a kisebbségi jogokat, ám az Európai Unióhoz való csatlakozást követően letért erről az útról. Hangsúlyozta a kisebbségi jogok bevezetésének fontosságát, a nyelvi kettős mércét az oktatáson belül, elutasítva a különböző oktatási és kulturális intézmények működésének koholt korrupciós vádak által történő ellehetetlenítését. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az igazságügy, egészségügy és egyéb közszolgáltatások terén történő nyelvi diszkriminációra is.
Csernicskó István beszédében ismertette a kárpátaljai magyar civil szervezetek és tudományos élet szereplői által készített árnyékjelentés tartalmát. Kiemelte az ukrán nyelvpolitikai hiányosságait, s a kárpátaljai magyarok részére ebből fakadó hátrányokat. Kitért a nemrég nyilvánosságra került ukrán oktatási reformra, mely súlyosan sértené a kisebbségi nyelvhasználati jogot. “A nemzeti kisebbségek és a regionális vagy kisebbségi nyelvek beszélőinek jogait tiszteletben kell tartani. A kisebbségi jogoknak a biztosítása, a meglévő jogok fenntartása és alkalmazása hozzájárul Ukrajna demokratizálódásához és a jogállamiság megerősödéséhez. A kisebbségi jogok betartása és következetes alkalmazása Ukrajna minden polgárának érdeke, függetlenül attól, hogy a kisebbséghez vagy a többséghez tartozik. Az ukrán nyelv támogatása és fejlesztése nem járhat együtt a kisebbségi jogok szűkítésével, a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának korlátozásával, az ezeken a nyelveken folyó oktatás visszaszorításával” – hangsúlyozta beszédében Csernicskó István.
Darcsi Karolina, kiemelte, hogy veszélyben van az egész magyar nyelvű és más kisebbségi nyelven történő oktatás. „Hiába hivatkozik arra az ukrán állam, hogy a kisebbségi nyelvoktatás rossz hatással lenne az államnyelvre. Ez nem elfogadható érv, ha egy ország közeledni próbál az Európai Unió felé. Amikor az ukrán állam, vagy a politikusok a kisebbségek ellen akarnak fellépni, az nem a magyar, hanem az orosz kisebbség ellen irányul, ám ennek elszenvedője a kárpátaljai magyarság. Ez a törvény jelentős visszalépés lenne, hiszen még a Szovjetunióban is biztosítva voltak ezen jogok a kisebbségek számára”- hívta fel a figyelmet a KMKSZ politikai titkára.
itthon.ma//karpatmedence

Tőke Ervin megmutatta, milyen lenne a zászlókkal az autonómiában
Tőke Ervin csíkszeredai EMNP-s önkormányzati képviselő asztalra állítható kis székely zászlókat adományozott a városnak és az RMDSZ-frakciónak, továbbá román nemzeti színű zászlócskákat a román önkormányzati képviselőknek a pénteki tanácsülés napirendjeinek megtárgyalása előtt.
A zászlóadomány egyfajta válasz arra, hogy a városháza levenni kényszerült a gyűlésteremben található székely és a magyar lobogókat, valamint a város zászlóját a Dan Tanasă féle per következményeként. Helyettük novemberben fekete zászlót helyezett Ráduly Róbert Kálmán polgármester.
Tőke Ervin tiltakozásul állította a székely és román zászlókat az ülésterem asztalára, az ellen, „ahogyan a román állam a székelyek békés és demokratikus küzdelmét kezeli, amely nem méltó egy európai államhoz”.
A román kollégáknak szánt trikolórokat azért ajándékozta, mert ahogyan románul fogalmazott, tisztelni kell azoknak a közösségeknek a zászlóit és szimbólumait, amelyekkel együtt élünk, és ez ugyanígy történne az autonómiában is.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Emléktábla-leleplezés Ditróban
Egyházi és világi elöljárók mellett nyugdíjas pedagógusok és rengeteg diák vett részt azon az ünnepségen, melynek kezdetén emléktáblát lepleztek le, Siklódy Lőrinc szobrászművész emléke előtt tisztelegve. Az iskola falára került a névadó márványtáblája, az intézményvezető, Puskás Anna iskolaigazgató ötlete megvalósulásaként.
Ditró sok mindenben volt első a térségben, mint ahogy számos személyiség szülőhelyéül is szolgált. A hajdaniak életútja szolgálhat példaként a maiak számára is, ezt a köteléket erősíti az emlékállítás is. Ugyan időközben a szobrászművészről elnevezett iskola neve egy betűnyit változott, Siklódi lett, mégis őrzi az örökséget. De nem csak márvány mutat vissza a múltban, az emléktábla-leleplezést két előadás követte a művelődési házban, melyek szintén a múltat és jelent állították szembe egymással.
Ilyés Attila tanító és Petres Lajos kutatómunkájának köszönhető, hogy ma már tudni lehet, mikortól, milyen körülmények között van intézményes oktatás a nagyközségben. De ennél sokkal több információt is gyűjtöttek az évek során, így tiszta kép tárul elénk a pedagógusok nevét, tevékenységét illetően, a javadalmazásukat, sőt még az iskola hajdani felszereltségét illetően is. Az előadásban a kezdetektől az első világháborúig tartó időszakot vázolta fel Ilyés Attila, majd egészítette ki Petres Lajos.
A versekkel és népdalokkal fűszerezett eseményen az egykori deákok és tanítók életével állította szembe a mai pedagógusok világát Puskás Anna iskolaigazgató, szólva a lehetőségekről és elvárásokról egyaránt. Nem hallgatta el azt sem, milyen kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akiket egykoron a nemzet lámpásainak neveztek.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Alkotmánymódosítást konszenzussal
Az alkotmány még finomhangolásra szorul, de az erről szóló társadalmi vita módszerén is változtatni kell: konszenzusra kell törekedni a többségi akarat erőltetése helyett – hangoztatta Dacian Cioloş miniszterelnök az alkotmánybíróság tegnapi ünnepi ülésén, amelyre az 1866-os alaptörvény 150. és az 1991-es alkotmány elfogadásának 25. évfordulója alkalmából került sor.
„A véleménykülönbség a pluralizmus természetes velejárója, de egy demokratikus vita nem jelentheti azt, hogy a többség ráerőlteti álláspontját a kisebbségre anélkül, hogy kíváncsi lenne érveire” – mutatott rá a kormányfő, aki szerint a küszöbön álló alkotmánymódosítást megelőző társadalmi vitában a feleknek meg kell hallgatniuk egymást, és közösen elfogadható álláspont kialakítására kell törekedniük. Az 1918-as nagy egyesülés centenáriumára készülve Romániának az állam átfogó reformjára, a politikustársadalom megújulására van szüksége ahhoz, hogy hosszú távú fejlődését megalapozza – vélte a miniszterelnök.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horațiu Pepine: A korrupcióellenes ügyészség esete a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziummal
A rettegett korrupcióellenes igazgatóság egy kimondatlan politikai döntés végrehajtója.
Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy „az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia, ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat.” (Agerpres) A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége, és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul. Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak, és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium. A meglepetés az Országos Korrupcióellenes Ügyészség részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti oktatási minisztérium engedélyének hiányát. (Király András államtitkár egy tévéinterjúban kifejtette, a minisztérium nem bocsát ki ilyen engedélyeket, ez az önkormányzatok hatáskörébe tartozik – a Háromszék megj.) Ez villámcsapásként hatott. A magyarok Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.
Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: az NLP (Nemzeti Liberális Párt) a korrupcióellenes ügyészség pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; az SZDP (Szociáldemokrata Párt) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta a (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel szemben. Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak.” (www.zi-de-zi.ro)
Valójában ez az igazi kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozni egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?
A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az oktatási minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé, és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.
Ilyen esetben viszont a kormány és az elnöki hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.
(Forrás: dw.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 37. (részletek)
Cenzor minden kiadványnál és kiadónál volt, nem csak a magyaroknál, és a Securitaténak is megvoltak mindenütt a besúgói, még a tömbházak adminisztrátorai között is, ám a magyaroknak ráadásul tűrniük kellett a velük szemben egyre intoleránsabb Ceaușescu mind jobban elszabaduló nacionalizmusát is. Ceaușescu tulajdonképpen a XIX. században elkezdett politikát folytatta: a magyarok asszimilációját célzó stratégiája kidolgozását és életbe ültetését sorozatos támadásokkal hangolta össze. E politika hivatalos kezdőjelét az 1972-es pártdirektívák adták meg, amelyek célként tűzték ki a román állampolgárok „társadalmi és nemzeti homogenizálását”. Erősödött a terror, fokozódtak a magyarok elleni megszorító intézkedések, melyeket nem ritkán egy-egy magyarországi vagy más külföldi megnyilvánulás is kiválthatott.
Amíg a „testvéri” kommunista pártok a hallgatást választották, a magyar emigráció mozgolódni kezdett. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára visszautasította, hogy beavatkozzon a romániai magyarok ügyébe, de mások nem haboztak ezt megtenni. 1977 tavaszán megjelent Párizsban egy (névtelen) tanulmány az erőltetett asszimilációnak kitett erdélyi magyarok helyzetéről. Még ugyanebben az évben néhány jeles romániai magyar párttag, köztük Király Károly, több beadványt is intézett a felső pártvezetőséghez, amelyben új kisebbségi statútumot, magyar nyelvű felsőoktatást kértek, az anyanyelv használatát a közigazgatásban, kétnyelvű feliratokat, és hogy a tankönyvek tükrözzék minden nemzet hozzájárulását Románia történelméhez. A petíciók benyújtói természetellenesnek találták, hogy a román nyelv már az óvodákban is kötelezővé vált, és hogy egyre több magyart állítanak félre a vezető beosztásokból, még a régi erdélyi magyar középiskolák élére is román igazgató kerülhet. A beadványokra a hatalom nem válaszolt, de mivel külföldön is kiadták, hatalmas port kavartak. Az irodalmi Herder-díjas Illyés Gyula közreadta válaszát Ceaușescu egyik, 1977 decemberében megtartott nacionalista beszédére. Ez a román–magyar viszony újabb, rendkívül feszült szakaszához vezetett. Ceaușescu kijelentette, hogy senkinek sincs joga beavatkozni Románia belügyeibe, a nemzetiségi kérdést pedig az országon belül kell megoldani.
A hatalom összetett mechanizmussal igyekezett kivédeni a román politikát érő bírálatokat: egyfelől támadták a magyar történészeket, másfelől dicshimnuszokat zengtek Ceușescuról, és ehhez a kórushoz a magyar aktivisták is csatlakoztak. A disputába a neves román értelmiségit, Mihnea Gheorghiut, a Ştefan Gheorghiu Társadalomtudományi Akadémia elnökét, egyetemi tanárt is bevonták, aki horthyzmussal, fasizmussal és az Osztrák–Magyar Monarchia utáni nosztalgiával vádolta meg Illyés Gyulát. Újságcikkek, rádió- és tévéműsorok egész sorozata ismételte meg ezeket a vádakat. Egy ilyen, 1978 májusában közvetített műsorban részt vett Gáll Ernő és Demény Lajos is, ám nem szólaltak meg a vita során. Illyés Gyula műveit betiltották Romániában. A magyar nemzetiségű dolgozók tanácsának 1978-as ülésén Bodor Pál és Domokos Géza mégis bírálni merészelték Románia kisebbségpolitikáját. Ekkor már nagy ütemben folyt a németek kivándorlása (valutáért való kiárusítása – szerk. megj.), bár ők sohasem jelentettek komoly veszélyt a bukaresti hatalom számára.
Az 1978-as év nem kedvezett Ceaușescunak: egyesült államokbeli látogatásakor tüntetők fogadták a román követség épületénél. Ugyanebben az évben I. M. Pacepa tábornok, a román kémszolgálat főnöke disszidált, és a Szabad Európa Rádióban hamarosan részletek hangzottak el Vörös horizontok című, a diktatúra visszaéléseiről szóló könyvéből.
A hatalom által irányított magyarellenes fellépések tovább erősödtek. Támadások érték A Hetet és a Kriterion Kiadót, legtöbbjük mögött Eugen Barbu és Corneliu Vadim Tudor állt. Több magyar értelmiségi is megállapította, nem néhány személy, hanem a magyar kultúra egésze ellen irányult kampányuk. 1982-ben megjelent Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Erdélyről szólva) című könyve, egy vad magyarellenes támadás, amely természetesen nem láthatott volna nyomdafestéket a párt engedélye nélkül. Romániában a légkör már elviselhetetlen volt, de Lăncrănjan szerint a „sovén lenézés” és „a rasszista, hamis és romboló hatású felsőbbrendűségi érzés” feketíti be az országot, megfogalmazta azt is, hogy a fő elvárás minden román polgárral szemben a lojalitás. A Lăncrănjan által név szerint említett író, Méliusz József több panaszt is benyújtott az illetékes helyeken, és mivel látta, hogy ezeknek nincs eredménye, kilépett az Írószövetségből.
Méliusz (1909–1995) pedig nagyra tartott író volt, még a tankönyvekben is szerepelt. Temesváron született, előbb a budapesti műegyetem építészeti karára iratkozott be, később teológiát tanult Zürichben, Kolozsváron és Berlinben. Balos beállítottsága miatt már az illegalitásban tagja lett a Román Kommunista Pártnak, antifasiszta tevékenységéért börtönben is ült. A háború után a Romániai Magyar Írók Szövetségének volt egyik alapító tagja, 1945–1948 között titkára is. A Magyar Népi Szövetség vezetőinek üldözésekor ismét börtönbe került; 1955-ben rehabilitálták és kinevezték aligazgatónak az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadóhoz, majd 1968-ban a Román Írószövetség tiszteletbeli alelnöke, 1974-ben a Román Akadémia levelező tagja lett. Sírja a bukaresti Bellu katolikus temetőben van.
Az lett volna Lăncrănjan szerepe, hogy üzenetet közvetítsen a „hűtlen” magyarok felé? A könyvet 1995-ben egy újabb magyarellenes kampány tetőpontján újra kiadták.
1982-ben jelent meg két történész, Gheorghe Bodea és Vasile Suciu könyve, Arhanghelii Crucii (A kereszt arkangyalai), a Horthy-hatalom majszini atrocitásairól. A Securitate rögzítette Domokos Géza véleményét: az ilyen kiadványokkal csak azt erősítik, ami szétválasztja, nem pedig ami összeköti a román és a magyar népet, és „csak az egyik oldal alávalóságainak bemutatása a Román Kommunista Párt nemzetpolitikájától való elszakadáshoz vezethet”.
Ugyancsak 1982-ben Fazekas Jánost is leváltották minden tisztségéből, kényszernyugdíjba küldték. Az ürügyet maga Fazekas János fedte fel Domokos Gézának: Márton Áron püspök halálakor koszorút és részvétnyilvánítást küldött. Azonban a püspök már 1980-ban elhunyt, úgyhogy másnak kellett a bukása okának lennie. Sokkal valószínűbbnek hangzik Robotos Imre állítása, aki szerint Fazekas kegyvesztett lett Elena Ceaușescunál. Szokása volt ellentmondani neki, és egy esetben megkérdőjelezte Mihai Viteazul szerepét a fejedelemségek egyesítésében, azt mondta ugyanis, hogy a vajda nem a népfelkelés élén vonult be Gyulafehérvárra, hanem egy húszezres, székelyekből és magyar zsoldosokból álló sereggel.
A következő évben eltávolították A Hét vezetőségét.
1984-ben neves magyar személyiségeket zártak ki a Nemzetiségi Tanácsból: Domokos Gézát, Sütő Andrást, Király Károlyt, Gálfalvi Zsoltot, és ez akár jónak is tekinthető, hisz ott már semmi hasznosat nem lehetett tenni, Ceauşescut kellett dicsérni és elítélni Magyarország beavatkozását Románia belügyeibe – mondta Gálfalvi, eltávolítása kapcsán. Ebben az évben találták ki a „magyar nemzetiségű román” kifejezést is.
1985-ben felfüggesztették a tévé magyar adásának sugárzását; megszüntették a vidéki rádióadókat és az összes magnószalagot kidobták a jilavai börtön mellé.
Lassanként a magyarokat teljesen kiszorították a politikai, gazdasági és kulturális életből, és több, túlnyomórészt magyarlakta helységbe tömegesen telepítettek románokat. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a falvak szisztematizálása, ami egyet jelentett a hagyományok és a nemzeti jelleg megsemmisítésével. A kegyelemdöfés azonban a tanügyet célozta meg. Ceauşescu a frissen végzett egyetemisták kihelyezésénél is sikeresen alkalmazta a népesség homogenizálását és a magyarok asszimilálását célzó törekvéseit, előszeretettel küldték őket Dobrudzsába, Moldvába vagy Olténiába; ott a magyarok sokszor kötöttek vegyes házasságot, gyermekeik pedig már román iskolába jártak. 1985-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem mind a 22 magyar végzősét ilyen helyekre irányították; csak négyük jelentkezett az állást betölteni. A többiek visszautasították a kihelyezést, és az akkor érvényes szabályok szerint visszafizették az államnak a 8000 lejes tanítási költséget. Szakember hiányában a magyar iskolákban egyre több tantárgyat tanítottak románul, román igazgatókat neveztek ki, úgyhogy a magyarok végül megtűrtekké váltak saját iskoláikban.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)