60. évfordulót ünnepel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum
Iskolánk névadásának 60. évfordulóján, 2016. november 17-én 13 órakor a Bolyai Farkas Líceum dísztermében ünnepi megemlékezést tartunk.
Dr. Bálint István, az iskola igazgatójának megnyitó beszéde után Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke méltatja a történelmi jelentőségű eseményt. Ezt követően dr. Gyéresi Árpád nyugalmazott egyetemi tanár, az iskola volt diákja emlékezik az 1956. novemberi eseményekre, és feleleveníti személyes élményeit az azt követő felújítási, átépítési és bővítési munkálatokkal kapcsolatosan. A megemlékezés iskolánk tanulóinak ünnepi műsorával zárul.
1956. november 17-én, városunk magyar nyelvű lakosságának nagy megelégedésére hosszú várakozás után végre engedélyezték a 399 éves magyar iskolának a Ranghet Iosif elnevezés helyett BOLYAI FARKAS nevének felvételét. Annak a tudós professzornak a nevét, aki 47 éven át tanított ebben a kollégiumban, és több tudományos matematikai könyvet illetve tankönyvet írt. Igazi polihisztorként számos művészeti, technikai és tudományos téren jeleskedett. Fia, a zseniális Bolyai János, bővíteni óhajtván apjától megtanult ismereteit, ide iratkozott be, majd eminens diákként itt tette le a maturandusi szigorlatokat 15 évesen. Földi léte zenit és nadír közt telt el…
Az 1956. november 17-i időzítés a legmegfelelőbb volt, hiszen három nap múlva, halálának 100. évfordulóján a nagy Bolyai Farkasra emlékezett a tudományos világ. A kegyelet és hála jele volt ez! Hasonló érzésekkel emlékezünk most, halálának 160. évfordulóján.
Egy év múlva az iskola előtti téren leleplezték Csorvássy István és Izsák Márton közös alkotását: a két Bolyait ábrázoló köztéri szoborkompozíciót. A magyar tudománytörténet eme két tündöklő csillagának emelt emlékmű örök mementó: hirdeti a két kőbe vésett lángelme életművének halhatatlanságát, dacolva az idővel, és a hiperbolikus tér végtelenjében a minket fenyegető pusztító, gyilkos szelekkel.
1956. november 17-ét követően – a párt- és államhatósági szervek rendelkezése nyomán – az iskola homlokzatáról eltávolították a Ranghet Iosif nevet, és helyébe a "Bolyai Farkas Középiskola" névtábla került.
A névváltoztatást az iskola akkori tanári kara és a szülői bizottság kezdeményezte. Ebben kiemelkedő szerepe volt dr. Kozma Béla igazgatónak és Pálffy Antal matematikatanárnak. E két tanár határozott, következetes kiállásának, bölcs érvelésének köszönhetően valósulhatott meg a nemes cél. Kitartó munkájukat nemzeti kultúránk iránti aggódás és felelősség, ugyanakkor józan előrelátás jellemezte. Kiemelkedő szerepük a mindenkori utókort hálára és tiszteletteljes főhajtásra kötelezi.
Ma a Bolyai Farkas Líceum a bölcsesség fellegvára, a humánum szentélye, Erdély és az ország egyik legjelesebb szellemi műhelye, ahol az elmúlt évtizedek alatt – a Bolyai-szellem jegyében – számtalan kitűnő személyiség sajátította el az egyetemes tudás legújabb vívmányait, hogy a későbbiekben erre a szilárd alapra tovább építkezve az egyetemes tudomány és kultúra magasabb csúcsaira szárnyaljon, mindenhol és minden korban hirdetve a Bolyai-eszmeiség diadalát és fényesítvén szeretett iskolánk hírnevét szerte a nagyvilágban.
A megemlékezésre – melyre a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre rendezésében kerül sor – minden érdeklődőt várunk.
Buksa Éva-Mária ny. tanár
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató Szászrégenben
November 18-án, pénteken 18.30-tól a Sokarcú irgalmasság – vallomások, interjúk, tanulmányok című könyvet mutatják be a szászrégeni városi könyvtárban. Meghívottak Bereczki Szilvia, a könyv szerkesztője, Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója, Bara László plébános, Csog Ildikó pszichológus, Csog Árpád kémikus és Ludescher László, a Caritas ágazati igazgatója. Házigazda Kiss-Miki Melinda.
Népújság (Marosvásárhely)

"Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!"
Mi, a marosvásárhelyi volt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öregdiákjai 2002-ben megemlékeztünk volt iskolánk alapításának 300. évfordulójáról egy szerény ünnepség keretében, amelyet a világ különböző országaiból érkezett mintegy 15 öregdiák társunk tisztelt meg.
Tettük ezt nemcsak azért, hogy 1948-ban megszüntetett iskolánk múltját felidézzük, hanem azért is, hogy lerójuk hálánkat volt alma materünknek azokért az értékekért, amelyeket útravalóul adott: megfelelő tudásszint, munka- és rendszeretet, felelősségtudat, erkölcsi tartás, a másság iránti tolerancia csíráinak bennünk való elültetése. Mindezek lehetővé tették, hogy az elkövetkező évtizedekben bárhol és bármilyen körülmények között becsülettel helytálljunk.
Ugyanakkor meg voltunk győződve, hogy ezeknek az értékeknek a továbbvitele hasznos magyar közösségünknek és az egész romániai társadalomnak is. Ebből kiindulva előrehaladott korunk (70-80 év) és romló egészségi állapotunk figyelmen kívül hagyásával fogtunk neki ennek az oktatási formának az újjászervezéséhez. Kétévi kemény csalódásokkal teli munka után sikerült az egyházi szervek (gyulafehérvári érsekség, marosvásárhelyi főesperesi hivatal, valamint politikusaink) Fodor Imre volt polgármester, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Murvai László tanügyminisztériumi főigazgató) jóváhagyását megszerezni egy katolikus profilú osztály beindítására.
Az osztály működési helyét illetően természetesnek vettük, hogy egykori iskolánk épületében lesz a helye. Hideg zuhanyként ért, hogy mind az épületben működő Unirea Főgimnázium, mind pedig a megyei tanfelügyelőség visszautasította ez irányú kérésünket. Hasonlóan negatív választ kaptunk a volt katolikus leányiskola (a zárda) épületében levő Művészeti Líceum tanári karától. A hontalanságtól a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégium vezetősége mentett meg, befogadván a leendő katolikus osztályt, mely 2004 szeptemberétől ott működött 12 éven keresztül eredményesen, jó körülmények között.
Volt iskolánk épületének visszaszolgáltatásával a Római Katolikus Státus számára új helyzet állt elő, megteremtődött végre a lehetőség az önálló katolikus profilú iskola újraindítására, ami a polgármesteri hivatal és a Római Katolikus Státus Alapítvány (az épület tulajdonosa) között megkötött bérleti szerződés értelmében egyelőre a kisebbik épületben (volt Fiúnevelő) működhet. Így végre a városi tanács határozata alapján megalakult a régi-új iskola dr. Tamási Zsolt-József, a tanfelügyelőség által kinevezett igazgatóval az élen.
Bár soraink megfogyatkozása, egészségi állapotunk meggyengülése miatt az eltelt évek alatt nem tudtunk részt venni az iskola szervezésében, az iskolától érkező meghívások alapján örömmel vettünk részt a tanévnyitó és az évzáró ünnepségeken is. Ezeken megnyugodva tapasztaltuk, hogy már a kezdetektől az iskola vezetése egy jól működő, összetartó, egészséges szellemű, versenyképes közösséget hozott létre.
Úgy látszik, ez is zavart egyeseket, olyan messziről érkezetteket, akik a Ceausescu-féle homogenizálási politika következtében jöttek városunkba, és feljelentést tettek a korrupcióellenes ügyészségen, ahol a XXI. század Európájában szégyenteljes határozatot hoztak. Mielőtt az említett szerv érdemben és objektív módon kivizsgálta volna az ügyet, elrendelte a megyei főtanfelügyelő őrizetbe vételét és az iskola igazgatójának hatvannapi hatósági felügyelet alá vonását, úgy tekintve őket, mint valami bűnözőket.
Ezek a tanév idején hozott intézkedések akadályozzák az iskola rendes működését, ugyanakkor megkérdőjelezik a szülőknek és a tanulóknak az iskolába vetett bizalmát, ami végső soron az iskola megszüntetéséhez vezethet. Úgy látszik, ezek az egyének nem tudják, hogy egy jól működő iskola a társadalom számára felbecsülhetetlen értéket jelent, és ennek megszüntetése társadalomellenes cselekedet, amiért egy demokratikus jogállamban megfelelő büntetés járna.
Egyáltalán nem értjük, mi köze van egy 300 éves gyökerekkel rendelkező, jól működő iskola újjászervezésének a korrupcióhoz, mivel károsítja meg az államot? Szilárd meggyőződésünk szerint ellenkezőleg: az állam érdekeit is szolgálja. Tehát az egész iskola ellen folytatott eljárást államellenes cselekedetnek is tekintjük.
Ami az eljárás emberi vonatkozását illeti: a fiatal diákok (gyermekek) lelkében negatív benyomást kelt az a tény, hogy az iskolájuk nemcsak nem felel meg a követelményeknek, de eddigi eredményeik a nullával egyenlőek.
Tamási Zsolt igazgató nagyfokú hozzáértéssel, lelkes munkával, erejét nem kímélve tett eleget feladatának. Sajnos, ma az ilyen emberek egyre ritkábbak, ezért értéket jelentenek társadalmunk számára, és feltétlen megbecsülést érdemelnek, nem pedig meghurcoltatást. Mi, öregdiákok pedig veszélyben látjuk az iskola újrateremtéséért végzett munkánkat.
És miért ez az egész a demokratikus jogállamnak ellentmondó eljárás? Mert az általunk létrehozott katolikus oktatás önállósításában gond van egy irattal? Ha nem lenne az egészre a rosszindulat jellemző, akkor az ellenőrző szervek szabhattak volna egy határidőt ennek kijavításra vagy pótlására, ha egyáltalán erre szükség van.
Az iskola öregdiákjaiként és az ország magyar lakóiként nem tudjuk szótlanul hagyni az egész nemzetiségünket ért igazságtalan eljárást, ami káros az egész társadalomra is. Ez pedig, ismerve a többségi média "objektív" tájékoztatási módszerét, feszültséget fog szülni városunkban. A feszültségkeltés magában hordozza az 1990 márciusában történt események lehetőségét. Ez lenne a cél 27 évvel a diktátor eltávolítása és Romániának az Európai Unióba való befogadását követően?
Ahhoz, hogy ne jussunk el idáig, a DNA-nak azonnal meg kellene szüntetni az egész eljárást és rehabilitálni a sértett személyeket, valamint kártérítést biztosítani az elszenvedett sérelmekért.
*
Utóirat
Ami az Unirea Főgimnáziumot illeti, amelynek az érdekében folyik állítólag a katolikus iskola megszüntetésére irányuló eljárás, a következőket szeretnénk pontosítani.
Az 1948-as tanügyi reform, amely megszüntette a felekezeti oktatást Romániában, összevonta a Református Kollégiumot és a Római Katolikus Gimnáziumot 2-es Számú (magyar tannyelvű) Fiúlíceum néven a volt Református Kollégium épületében. Az üresen maradt épületünket elfoglalta a 2-es Számú (magyar tannyelvű) Leánylíceum, amely 1945-48 között hajléktalan volt, illetve kegyelemből a Katolikus Gimnáziumban működhetett felváltva délelőtt és délután velünk, a fiúgimnazistákkal.
1956-ban a lányiskola átalakult koedukációs (vegyes, fiú- és lány-) iskolává a 4-es Számú (magyar tannyelvű) Középiskola néven.
1959-ben ez az iskola befogadta a lényegesen kisebb Unirea, volt román tannyelvű líceumot, amellyel egyesítették Unirea–Egyesülés néven, Gáspár János volt katolikus öregdiákkal az élen. Az első közös tanévben (1959-60) négy osztály, három magyar és egy román tannyelvű diákja érettségizett. A következő évben hasonló volt az arány.
Emlékezetesek maradnak számunkra Gámpé József volt igazgatónk szavai: fiúk, jegyezzétek meg, ha Romániában a hatalom meg akar szüntetni egy magyar iskolát vagy egyéb kulturális tevékenységet, azt egyesíteni fogja a testvériség nevében egy románnal. Teljesen igaza volt, az Unirea-Egyesülés Líeceumban, amelyben az 1959-es tanévben egy román osztály volt, a 2003-04-es tanávre megfordult az arány, és a hat kilencedik osztályból mindössze egy volt magyar tannyelvű. Ami azt jelenti, hogy román iskolává alakult egy megtűrt magyar osztállyal.
Feltevődik a kérdés: ha az első világháború előtti másfél évtizedben egy sor reprezentatív iskola épült városunkban, a szocializmus éveiben is több iskola és iskolakomplexum, akkor a demokrácia 27 évében nem lehetett volna egy új, megfelelő iskolát építeni az Unirea líceumnak?
A Római Katolikus Gimnázium Öregdiákjainak Sanctus Emericus Baráti Köre
Népújság (Marosvásárhely)

Szórvány, média, nyelv
MÚRE-tanácskozás Nagyenyeden
Nyelvében él a nemzet, tartja a közmondás. A legveszélyeztetettebb erdélyi magyar közösségek, a szórványban élők számára ez fokozottan érvényes. A templom és iskola klasszikus párosa mellett az anyanyelvű média – illetve a politikai képviselet és a civil szféra – a nemzeti megmaradás egyik kiemelkedően fontos tartópillére.
Mégis mi a helyzet a szórványban? A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MURE) második alkalommal szervezte meg a hétvégén Nagyenyeden, a Magyar Szórvány Napja alkalmából tanácskozását a szórvány sajtó helyzetéről.
Szórvány belső és külső szemmel
Kijön-e a hír a szórványból? Rácz Éva MURE-elnök kérdésfelvetése nem alaptalan, a tömbvidéki magyar sajtó számára a szórvány nem kimondottan prioritás. Alkalmanként készülnek ugyan riportok, tudósítások a szórványról, mégis kevés a legmostohább közösségekről szóló téma a meghatározó erdélyi magyar médiában.
A szórványban a sajtó nem karrier, főleg a szakmai és anyagi téren is ambiciózus fiatalok számára, inkább hivatástudaton alapuló szolgálat, jegyezték meg többen a szórványban tevékenykedő újságírók közül. Egyre inkább a jelentős magyar lakosságú nagyvárosokban, vagy tömbvidéken sem, jegyezték meg a közszolgálati rádió és televízió kolozsvári, marosvásárhelyi vagy bukaresti magyar szerkesztőségeinek újságírói, a gazdasági helyzet és a piaci verseny ott is kiéleződött, sokan közülük munkahelyüket féltik, fejlesztésekről álmodni sem mernek. A kiszállásokat már most is gyakran saját zsebből fizetik, s ez még a jobbik eset, a TV- és rádióilleték parlament általi eltörlése akár a közszolgálati (magyar és román) média végét jelenthetné.
A MURE azonban felfigyel a szórványra, a nyáron például Temesváron szervezte meg riporttáborát, melynek anyagait „Hol vagytok, temesvári magyarok” címen kötetben adta ki és mutatta be a hétvégi nagyenyedi konferencián.
Magyarországról nézve az erdélyi szórványról amolyan sablonkép alakult ki, jegyezte meg Winkler Gyula EP-képviselő. Ritkán, amikor a témával foglalkoznak, akkor a riport arról szól, hogy öreg néni vagy bácsi mesél az omladozó templom előtt, hogy fogy a magyarság. Jobb esetben népviseletbe öltözött helyiek ropják a néptáncot. A szórvány azonban sokkal többről szó, közösségi élete sokkal gazdagabb és tartalmasabb, mint ahogy a magyarországi sajtó sztereotípiái bemutatják. Intézményei, rendezvényei, kulturális és közösségi élete jelentősen bővült az utóbbi években, erre a legjobb példa a Hunyad megyei szórvány, ahová érdemes lenne riporttábort szervezni, javasolta az EP-képviselő. Hegedüs Csilla volt kulturális miniszter a szórványban néhány éve elindított, Örökségünk őrei elnevezésű program átütő sikerét és az elvárásokat jelentősen felülmúló mozgósítását mutatta be.
Maga Nagyenyed az utóbbi években történt fejlődése nagyszerű példája, különösképpen a gyönyörűen felújított híres Bethlen Kollégium esete. Szőcs Ildikó igazgató asszony bemutatta a 4 év alatt EU-s pénzekből történt teljes mértékű felújítást a MURE újságíróinak, illetve végigvezette a patinás épületben, hogy saját szemükkel láthassák, mekkora előrelépés történt.
Minden anyagi nehézség és demográfiai veszteség ellenére, az élettel teli szórvány előrehalad, sőt, további jelentős előrelépésekre képes.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Czernák Ferenc szavalata Temesváron
Összevont olvasóköri ülés Lippán
Tegnap, vasárnap a temesvár-gyárvárosi katolikus templomban megtartott szentmisén a Magyar Nyelv Napja alkalmából, a maga születésnapján előadást tartott anyanyelvünkről, majd elszavalta Reményik Sándor Az ige című költeményét Czernák Ferenc, a Lippai Degré Alajos Olvasókör vezetője.
A jelzett Olvasókör szerdán 17 órától a lippai Hildegardis Ház nagytermében tartja összevont ülését a gyoroki József Attila Olvasókörrel. Az irodalmi összejövetel témája a Magyar Nyelv Napja. A rendkívüli esemény szervezői szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványmédia-találkozó Nagyenyeden
Szórvány – média – nyelv témakörben szervezett tanácskozást a Magyar ÚjságírókRomániai Egyesülete (MÚRE) november 11-13 között Nagyenyeden, amelyen az országos és regionális média több képviselője is jelen volt. A Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett rendezvényre második alkalommal került sor, tavaly Vajdahunyad és Déva volt a konferencia helyszíne.
A Magyar Szórvány Napja kapcsán létrejött találkozó érdekes tematikát kínált a résztvevőknek. Pénteken a Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet bemutatójával indult a konferencia, a kötet a MÚRE temesvári riporttáborában készült riportokat tartalmazza. Ezt követően az egyesület által szervezett riporteriskola keretében szerzett tapasztalatok, vélemények, benyomások számbavétele következett. A Családi média elnevezésű előadáson a média lehetséges szerepét körvonalazták a szórványban élő családokban.
Szombat délelőtt három közéleti szereplő előadását övezte érdeklődés. Elsőnek Hegedüs Csilla ismertette az immár mozgalommá alakult Örökségünk őrei kezdeményezést, amely a 2011-ben kidolgozott, tavaly novemberben új irányelvekkel kiegészített szórvány cselekvési terv egyik sikere. A széleskörű konzultációval kidolgozott, a 2011. november 12-i, dévai Magyar Szórvány Napján elfogadott Zárónyilatkozat kimondja: „a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, ezért helyzetüknek javítása, nemzeti identitásuk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvést igényel”, és négy nagy területre összpontosítva fogalmaz meg konkrét feladatokat: kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság valamint sajtó. Bemutatójában Hegedüs Csilla a szórvány három legfontosabb kulcsaként az oktatást, a magyar napokat és az Örökségünk őrei programot nevezte meg. Az oktatás terén a dévai Téglás Gábor, a nagyenyedi Bethlen-kollégium és a magyarlapádi szórványközpont számítanak sikertörténetnek, a temesvári, hunyadi és dévai magyar napok pedig valósággal magyarrá változtatták a rendezvények ideje alatt az illető városokat. Az Örökségünk őreire a számadatok tükrében is reflektált Hegedüs Csilla: Erdély 8 megyéjében működik a program (kiemelkedően Fehér, Kolozs és Hunyad megyében), 20 iskola és diákszervezet kapcsolódott be ezidáig, mintegy 1000 diákkal, akik 80 műemléket fogadtak örökbe. Számtalan pozitív eredmény is kapcsolódik a tanulók kezdeményezéséhez, elég csak a kolozsvári New York szálló felújításának elkezdésére, vagy a dévaiak azon háromnyelvű szórólapjára gondolni, amilyent a megyei kulturális igazgatóságnak addig nem jutott eszébe megjelentetni. A következő években kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra is, hiszen ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás.
A szórványban megvalósítható sikeres programokról és lehetőségekről értekezett Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is, aki szerint a szórvány minden kétséget kizárólag megérdemli a média figyelmét, hiszen itt is rengeteg izgalmas téma akad. A szórványt nem szabad kikerülni, hiszen ha nem beszél róla a média, akkor gyakorlatilag mintha nem is létezne, azonban amikor alannyá válik, leggyakrabban lehangoló hiposztázisban jelenik meg. A népesség fogyatkozást nem szabad elkendőzni, azonban a borúlátó, vészjósló hangnem csak további elszigetelődést, lemondást sugall, holott számtalan pozitív példa is létezik az élniakarásra - és példaként a Hunyad megyei Lozsád 2020 tervet hozta fel az előadó. Lozsád ugyanis 2020-ban ünnepli a 700. évét annak, hogy okiratokban megemlítik a település létezését. Erre az alkalomra szeretnének a helybéliek és környékbeliek nagyszabású rendezvényeket szervezni, többek között felmerült bibliográfia, mongráfia elkészítése, vagy akár a MÚRE újabb riportkötete is szólhatna Lozsádról és lakóiról – vetette fel a témát az ötletgazda Winkler Gyula EP-képviselő.
Ezt követően sor került a Magyarul szórvány. És románul? című, Winkler Gyula képviselő által tavaly meghirdetett pályázat kiértékelésére, amelyet Szilágyi Aladárnak ítéltek oda az „etnosporă” szó javaslatáért. A képviselő hozzátette, hogy a pályázat során (a szórvány kifejezésre kellett román megfelelőt találni) Szilágyi N. Sándor nyelvész felhívta a figyelmét a comunităţi dispersate/compactemár létező kifejezésekre, amelyeket szintén lehet használni. A képviselő nem utolsó sorban támogatásáról biztosította a szórványmédiát, munkacsoportjával a kiadványok megtartására és fenntartására anyagi alapokat igyekeznek elkülöníteni, és felkarolnák azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szórványközösségek sajtótermékekkel való ellátását biztosíthatják.
Rácz Éva, a MÚRE elnöke, aki egyben az esemény moderátora is volt, felajánlotta a szervezet segítségét abban, hogy a szociográfiai felmérésekkel párhuzamosan a média hasznos partner tud lenni, hiszen a szociológusok által végzett kutatásokat követően olyan riportokat, dokumentumfilmeket lehet készíteni, amelyek átadhatók a közmédiának. Továbbá azt is lényegesnek tartotta, hogy a kutatásba bekapcsolják az újságíró- és média szakos egyetemi hallgatókat is, akik tanáraik szakmai irányításával megismerhetik és bemutathatják a szórványt.
A média képviselői fokozott figyelemmel követték Borsos Orsolya Évának, az Országos Audióvizuális Tanács (CNA) tagjának A család és a média. Lehetséges módosítások az Audiovizuális kódexben című előadását. Kiderült, hogy új meghatározásokra lehet számítani a gyűlöletbeszéd, a fiatalok által elkövetett bűncselekmények rekonstrukciója, a diszkriminatív jellegű nemi sztereotípiák használata terén, és betiltanák a gyerekek szereplését az élelmiszer reklámokban. A sok új kitétel előreláthatóan parttalan értelmezéseknek ad majd lehetőséget.
Szombaton délután a résztvevők meglátogatták a Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol Szőcs Ildikó igazgatónő beszélt arról a projektről, amelynek eredményeként felújították a közel négyszáz éves iskolát, Dél-Erdély magyarságának mindenkori bástyáját. A szombat esti és vasárnap délelőtti kerekasztal-beszélgetések témaköre a szórvány sajtó helyzete köré épültek.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Nézmesterek
Gyermekkorom egyik megrázó élménye volt, amikor porig égett második szomszédunk hatalmas gazdasági épülete és részben a lakóházuk teteje is. Történt mindez télvíz idején, a rendszerváltás előtt nem sokkal, amikor kétszer akkora eseménynek számított egy falusi disznóvágás, mint manapság. Ez főként a rokonság proteinháztartása miatt volt így.
Klasszikusan mindig ott voltak "a közelebbiek", a mindig szolgálatos nagymamák, menyecsketársak, sógor bácsik véres tálat fogni, hurkát vakarni, májast, kolbászt tölteni, csipkehájba göngyölni a tűrthúst. A disznótoros hangulatnak persze kötelező eleme volt a köményes pálinka. Még az is megtörtént, hogy a kora hajnali pálinkázás miatt félreszúrt a böllér, a disznó pedig azon véresen elszabadult a gyermekek nagyobb örömére, hogy vörösre permetezze a szűziesre behavazott udvart. Ahol viszont hajnalban kezdődik a pálinkázás, ott előbb-utóbb megbosszulja magát a disznó. Émika néniék disznaja csúfosan röfögött vissza a másvilágról. A csűr és a lakóház között sorakozó fészer, fáskamra, nyárikonyha környékén zajló disznótoros pálinkázások elaltatták a paraszti éberséget, a mosztos kályha pedig, amely nem égett volt ki teljesen, valahogy lángra lobbantotta a nyárikonyhát.
Az emereket hajnali négy órakor riasztotta édesapám, aki buszsofőr lévén kora hajnalban vitte volna környékbeli gyárakba a váltást. A nyomorúságos jármű, amely a ház előtt parkolt éjszakánként, még csak nem is köhögött a mínusz fokokban. Kanócolni kellett. Kemény fagyok idején bizony az egész család kivette a részét a kanócolásból. Benne volt a pakliban, hogy aznap hajnalban is korán költenek emiatt, előbb azonban édesapámnak kellett fölmérnie a terepet, így ő vette észre, hogy a szomszédban szikrázik a padlás. Tíz perc alatt legalább harminc ember volt kint lapáttal, csákánnyal, vödrökkel, az asszonyok menekítették az értékeket a házból, hordták a vizet, locsoltak, ki-ki a maga helyén. Ám akkor is voltak úgynevezett "nézmesterek", bizonyos Pali bácsi például, aki nagyszerű sopánkodással tudta dirigálni a felfordulást, a vödör fülét vagy a lapát nyelét azonban meg nem fogta volna. Minket persze bezártak a házba, de a nagyablakból alaposan megfigyeltünk mindent. Mire nagysokára megérkezett a tűzoltóság - az 1980-as évek derekán alig volt még vezetékes telefon az Új utcában! -, akkorra porig égett a hatalmas, zsúfolásig tömött gazdasági épület. Széna, szalma, deszka, borona, szerszámok, szekér és lábasjószág: mind odaveszett. Megsemmisült a nyárikonyha, meg fészer és a fáskamra, minden - a házon kívül. Már a szomszédos épületeket locsolták a népek, le ne égjen a fél utca, mert közel építkeztek egymáshoz az emberek. A kétkezi erőfeszítés látszólag kevésnek bizonyult a hatalmas tűz megfékezéséhez, mégis minden fontos érték megmenekült, ami az élet újrakezdéséhez kell. Ha tétlenül a tűzoltókra vártak volna, szomszédaink földönfutóvá lesznek. Apám napokig rákvörös volt a dühtől, amikor otthon szóba jött a csudát látó Pali bácsi, attól féltünk, ha legközelebb találkoznak, fényes nappal megveri az utcán a magatartása miatt.
Szombaton a főtéri tüntetésen úgy éreztem magam, mint aki 30-40 ezer Pali bácsi Kolozsvárjának üres piacterén ácsorog, miközben odaát, a "frontvárosnak" számító Marosvásárhelyen - a magam részéről oda is jóval több embert vártam a megmozdulásra! - éppen beletörlik valakik a lábukat a kínkeservesen elért eredményeinkbe. Mindkét unokahúgom a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kisdiákja. Szeretnek ebbe az iskolába járni, Dodó tantárgyversenyeket nyer a maga korosztályában, Deli pedig, mint előkészítős csemete, már német nyelvű dalokat is énekel, kifogástalan muzikalitással. Nekem ezért is fontos, hogy ezt az iskolát ne illesse ártó szándékkal senki emberfia! De nem maradhat senki közömbös csak azért, mert történetesen egy másik városban, másik iskolában tanul a gyermeke, netán már lediplomázott. És végképp nem maradhathatna közömbös az a korosztály, amelynek ínségesebb időkben forradalmat is tudni kellene csinálni... Maroknyi magyarsággal viszont nyomást gyakorolni sem lehet egy olyan ügyben, ahol a legtöbbet éppen a következő nemzedék veszítheti. Az eseményt biztosító rendőrség diszkrét elszivárgása sajnos rólunk állít ki rossz bizonyítványt. Minek ennyi emberhez felügyelet?
Jódolgunkban sikerült kikapcsolni magunkban egy egész közösség immunrendszerét. Mennyire tudok e pillanatban örülni annak az ötven csíkszeredai diáknak, akik épp aznap jöttek ide tanulmányi kirándulásra, és valamennyien ott voltak a téren! Tudnánk mi, kolozsváriak tízezren is lenni, ha Mátyás tövében felütnék a lacikonyhát és ingyen csápolhatnánk egy nosztalgiazenekarra! De most csak Pali bácsik voltunk, pedig amikor a szomszéd háza ég, vödröt kell ám ragadni, nehogy holnap a saját házunk tetején táncoljanak a lángok! Lesz akkor majd sírás és fogcsikorgatás!
Laczkó-Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár)

Kalucsni – bevezetés a nyolcvanas évekbe
Az előadás bevezetés a nyolcvanas évekbe egy értelmiségi család életén keresztül, úgyszólván ennek az időszaknak a valóságshow-ját látjuk a színpadon – derült ki a rendező, Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője által elmondottakból tegnap délben, a Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón. A Carmencita Brojboiu által tervezett jelmezek pontosan „hozzák” a nyolcvanas évek világát, a Miklósi Dénes elképzelése nyomán készült díszlet pedig élő színház és múzeum, közelség és eltávolítottság érzését erősíti fel a nézőben, a múzeum pedagógiai természetét is magában hordozva. A bemutatót november 16-án, szerdán este 8 órától tartják a stúdióteremben, következő előadás: másnap, csütörtökön este 8-tól. (A borítókép Biró István felvétele, balról jobbra: Dimény Áron, Visky András és Miklósi Dénes a sajtótájékoztatón, a színpadtér előtt)
– Megkérdezhetnék tőlem, hogy miért szükséges megtartani ezt a bevezetést, hiszen túl vagyunk már a nyolcvanas éveken. Én azonban nem így érzem. Minden olyan történelmi múlt, ami nem vált a közbeszéd tárgyává és nem épült be a gyermekeink ismeretébe, az feldolgozatlan múlt marad – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Visky András. Véleménye szerint mostanában „újfajta diktatúra-nosztalgiák szele fújdogál közöttünk és bennünk”, ennek felismerése sarkallta arra, hogy a nyolcvanas évekre irányítsa a figyelmét. Számos kérdés merült fel benne: mi történt akkor; hogyan élnek bennünk ezek a szerkezetek azóta is; milyen mintákat adtunk át az utánunk jövő nemzedéknek anélkül, hogy ezt akartuk volna, ennek nyomán pedig a szolgaságnak, a megalázkodásnak milyen formái élnek tovább?
Dragomán György regénytrilógiájának első két darabja, A fehér király és a Máglya erőteljes bátorítást adott számára ahhoz, hogy a nyolcvanas évek felé forduljon, amelyeket korábban épp hogy csak „megérintett”– ennek nyomán tárta nemrég a nagyközönség elé azt az 1985 oldalt, „amit a Szekuritáté fikciógyára” alkotott róla. A marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő író első novelláskötete, az időközben megjelent Oroszlánkórus pedig sokat segített abban, hogy a mostani előadást megfelelő alapokra helyezze, jegyezte meg Visky András. Mint mondta, a szerző második drámája, a Kalucsni egy endogám és promiszkuus erdélyi kisvárosi világot mutat be, amelyben az üldöző és az üldözött, a szekus, az értelmiségiek és a minden hájjal megkent munkások élete nem választható el egymástól. A műsorfüzetben is utal arra az előadás rendezője, hogy „Dragomán egy Iphigénia-mítoszba csomagolja a darabot: egy 16 éves lányt lök oda a család a főszekusnak a kivándorló útlevél reményében”.
Az előadás múzeumi tere eltávolítja a nézőt a látottaktól, amint arról a sajtó képviselői is meggyőződhettek, a történet egy plexi dobozban játszódik. – Ezt annak jeleként használom, hogy mindannyiunknak elmondatlan történetekkel van dolgunk. Mindaz, ami látható ebben a negyedik emeleti tömbházlakásban, autentikus tárgy, amelyeket kerestünk, és amelyeknek ismét beletanultuk a használatukba – hangsúlyozta Visky András. A Miklósi Dénes által tervezett díszletben a ’80-as évekbeli tárgyak mellett a bútorok és a képek is korhűek: utóbbiak a Minerva Művelődési Egyesület sajtófotó-gyűjteményéből származnak, és Deák Ferenc, az Igazság egykori fitóriportere készítette őket a hatvanas években olyan jeles személyiségekről, mint Széles Anna, Kovács György, Kányádi Sándor és Bisztrai Mária.
A cinema verité eszközei révén válik minden életszagúvá: a téma, a tárgyak és a színészi játék egyaránt, így aztán az előadás azok számára is érdekes lehet, akik nem élték meg a nyolcvanas éveket – felismerhetik például, hogy sok tekintetben most is ezt az időt élik. A produkció létrehozása közben a színészek személyes tapasztalataira is kíváncsi volt a rendező, mint mondta, a munka egyik legizgalmasabb része az volt, amikor a családjukban történtekről beszéltek.
A „búra” alá helyezett világ és a nézőtér közötti rész berendezéséről is szó esett: a fal két oldalán erdélyi magyar értelmiségiek – Gáll Ernő, Kántor Lajos, Cs. Gyimesi Éva, Könczei Ádám, Markó Béla – titkosszolgálati dokumentumait állítják ki faximilében.
Dimény Áron színművész, aki a családapát, Gyurit alakítja az előadásban, kifejtette: szülőként is lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy a 21. században is azon normák szerint építi fel az életét – és hozzá hasonlóan többen is –, amelyekben a 80-as években szocializálódott. – Ha ez a kollektív öntudatunkban elsikkad, fennáll annak az esélye, hogy elkezdjük ismételni a múltat. Nem szeretném, hogy a gyermekeim szabadságélmények helyett diktatúraélményeket éljenek meg – magyarázta.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Doktori iskola beindítását tervezi a Sapientia EMTE
Az elkövetkező néhány évben minden karon doktori iskola beindítását tervezi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, így a kolozsvári karon állam- és jogtudományi, továbbá művészeti doktori iskola működne, de már 2017 tavaszától be lehet iratkozni arra a magyar nyelvű közigazgatási doktori iskolába is, amelyet a Sapientia EMTE a Budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együtt valósít meg egy nemrég megkötött partnerségi szerződés alapján. Dávid László rektor és Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ismertette a helyi sajtóval a tegnap kezdődött és két héten át tartó felvételi tájékoztató körutat is, amelynek keretében hat csapat (összesen 18 fő) ellátogat több mint száz erdélyi középiskolába, és a tizenkettedikeseknek mutatják be a Sapientiát, amely a kampány üzenete szerint a használható és minőségi tudás nyújtása mellett bensőséges légkört is biztosít egyetemistáinak.
– Az elkövetkező években a doktori iskola beindítását tervezzük. Csíkszeredában a közgazdaság, élelmiszertudományok és biotechnológia terén, Marosvásárhelyen informatikán és a villamosmérnökin, míg Kolozsváron az állam- és jogtudomány, továbbá a művészeti DLA terén működtetnénk doktori iskolát. A Budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel a közelmúltban megkötött partnerségi egyezmény keretében addig is – 2017. április 1-jéig – várjuk a jelentkezőket magyar nyelvű közigazgatási doktori iskolába – nyilatkozta Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, aki reméli, hogy 2020-ig sikerül megvalósítani a doktori iskolák beindítását.
A tegnapi sajtóeseményen azt is megtudtuk: a #sapiverzum mottó jegyében kezdődött el a Sapientia EMTE 2017-es egyetemi felvételi tájékoztató körútja. A november 25-ig tartó felvételi kampány részeként már hagyománnyá vált Az egyetem házhoz jön elnevezésű tájékoztató körút arra a koncepcióra épül, hogy a sapientiás hallgatók magyar nyelvű, minőségi és alkalmazható tudás birtokába jutnak, továbbá barátságos és összetartó diákközösség tagjai lehetnek.
– Az egyetem tegnap kezdte el két hétig tartó népszerűsítő körútját Erdély több mint száz középiskolájában. Kampányunk hallgatócentrikus, azaz tizennyolc hallgató látogat el ezekbe a tanintézetekbe, hogy népszerűsítse az egyetem 1170 alapképzéses helyét. Az 1170 helyből 547 tandíjmentes, 623 pedig tandíjas. A tandíjak összege idén is 250–450 euró közötti. A hallgatóink száma nőtt az elmúlt két évben, és ez számunkra azt bizonyítja, hogy a Sapientia EMTE-n szerzett tudás bármikor megállja a helyét a munkapiacon. Az őszi tájékoztató azért is időszerű, mivel a végzősök általában ebben az időszakban szokták eldönteni, hogy milyen egyetemre fognak felvételizni – magyarázta Dávid László rektor és Tonk Márton dékán.
Az egyetem vezetőitől megtudtuk: mesteri képzésen 318 helyet hirdetnek meg – ebből 161 tandíjmentes –, továbbá szándékukban áll Sepsiszentgyörgyön erdészmérnöki, míg Marosvásárhelyen építésmérnöki szakot indítani, amihez az akkreditációs folyamatot már el is kezdték. Az egyetemen egyfajta generációváltás is zajlik, hiszen a tizenöt évvel ezelőtti létesítéskor tevékenykedő tanárok egy része már elérte a nyugdíjkorhatárt, és ez az oktatói gárda közel 10 százalékának kicserélését jelenti. Az egyetemen most zajlanak a választások is, a rektori tisztségre a pályázatleadási határidő éppen tegnap járt le. Dávid László rektor kijelentette: már benyújtotta pályázati dossziéját, de azt nem tudja, hogy van-e kihívója.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

A Nagy Egyesülés pszichológiája: ünnepeljen-e Erdélyben a magyar?
Beszélgetés Romsics Ignác akadémikussal
A romániai közvéleményt felkorbácsolta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének november 6-i kampánynyitóján elhangzott nyilatkozata, amelyben Erdély 1918-as egyesülését a Román Királysággal „veszteségként” értelmezte, amelyet száz év alatt sem lehet teljesen feldolgozni, ellenben hangsúlyozta a Kós Károly féle belenyugvás és cselekvés, tenni akarás politikáját. Liviu Dragnea, a PSD elnöke azonnal reagált az erdélyi magyar politikus nyilatkozatára, amelyben szerencsétlennek nevezte a kijelentést és kifejtette, hogy bízik abban, hogy román állampolgárként Kelemen Hunor és az erdélyi magyarok is büszkén tudnak majd lenni az 1918-as eseményekre és a Nagy Egyesülést örömünnepként tudják majd értelmezni.
A szópárbaj ugyan most egy rövid ideig tartó politikai kampány része, ám a két év múlva esedékes centenáriumi ünnep előzményeként is értelmezhető. A történészi szakmában ugyan nyomokban már megjelentek az 1918-as Nagy Egyesülés és 1920-as trianoni békeszerződés traumájának, mondhatni szindrómájának dekonstrukciója és historiográfiai szemszögből történő elemzése, a hétköznapi valóságban – különösen a külhoni magyarok körében – ez a két esemény továbbra is traumaként él tovább. Mindezt erősíti az előbb idézett politikusok nyilatkozatai és az egyre népszerűsödő szélsőjobboldali pszeudo-történelmi irodalom is. A jelenségről és a lehetséges megoldásokról beszélgettünk dr. Romsics Ignác történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával, aki a korszak egyik szakavatott szakértőjeként immár évek óta intenzíven részt vesz a BBTE Magyar Történeti Intézetében folyó történész-oktatásban is.
- Az 1920-as trianoni békeszerződéshez külön csatlakozó kisebbségi szerződésben külön kiemelték, hogy „Románia hozzájárul az erdélyi szász és székely közösségek helyi autonómiájához iskolai és vallási ügyekben a román állam ellenőrzése alatt”. Ezt a sort úgy az erdélyi magyar politikai elit, mint a szélsőjobboldali pszeudo-történelmi irodalom előszeretettel idézi, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a trianoni békeszerződést és annak kisebbségvédelmi szerződéseit felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés. Milyen módon változott a trianoni szerződés 1947-ben és van-e még bármiféle létjogosultsága az 1918-as vagy 1920-as jogi döntésekre történő szüntelen hivatkozásnak?
- Az I. és a II. világháború utáni rendezés kisebbségvédelmi szempontjai alapvetően különböztek. 1919-20-ban a győztesek az egy államon belüli többség és kisebbség tartós együttélésének a kívánalmából indultak ki, s megpróbálták a gyengébb felet nemzetközileg garantált védelemben részesíteni. Ezzel magyarázható, hogy nemcsak az általános szabadságjogokat kívánták biztosítani számukra, hanem egyes esetekben a kisebbségeknek mint kollektívumoknak a csoportjogait is kodifikálták. Ilyennek tekinthető a Csehszlovákiával kötött szerződés, amely a kárpátaljai ruszin kisebbségnek saját törvényhozó testülettel is rendelkező széles körű területi, politikai és kulturális autonómiát ígért, továbbá a Romániával kötött és 1919. december 9-én aláírt szerződés, amelyben az Ön által idézett passzus is olvasható. A kárpátaljai autonómia felemás módon ugyan, de megvalósult. Az erdélyi magyaroknak azonban önkormányzati jogok helyett különféle diszkriminációkban lett részük, s ezért nem alaptalanul érezték magukat „másodosztályú” állampolgároknak a centralizációra törekvő román nemzetállamon belül. Így nem meglepő, hogy az 1918. december 1-i gyulafehérvári gyűlés egyesülési határozatára sem tudnak vágyaik beteljesüléseként gondolni.
A II. világháború előtti és alatti tapasztalatok alapján az 1945-1947-es „békecsinálók” ezzel szemben azt feltételezték, hogy a nemzeti államok és nemzeti kisebbségek érdekei kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással, s ez az antagonizmus a kisebbségek anyanemzeteikkel való politikai egyesítésével vagy asszimilációjukkal szüntethető meg. E feltevés alapján támogatták a lakosságcseréket, sőt az egyoldalú kitelepítéseket is, és kollektív kisebbségi jogokról sokáig hallani sem akartak. Ebből következett, hogy az akkori békeszerződések csupán az általános emberi jogok fontosságát hangsúlyozták, az önigazgatás és az önkormányzatiság lehetőségét nem. A különböző nemzetközi szervezetek, például az ENSZ megközelítését ugyanez az attitűd jellemezte. Ennek látszólag ellentmond az 1952 és 1960 közötti romániai Magyar Autonóm Tartomány léte, amely azonban kifejezetten szovjet nyomásra jött létre.
"Ha azok a nemzetállami törekvések erősödnek fel, amelyeket a jelenlegi magyar kormány is képvisel, akkor a regionális megoldásokra az eddigieknél is kevesebb tér fog nyílni. Magyarország számára ez különösebb problémát nem fog okozni, a magyar kisebbségek számára viszont kiszámíthatóan igen."
A kisebbségi kérdés nemzetközi kezelésében az 1975-ös Helsinki Egyezmény hozott változást. Ennek záróokmánya kimondta, hogy minden aláíró állam tiszteletben tartja a területén élő „nemzeti kisebbségek” jogait „a törvény előtti egyenlőségre”, és „maradéktalanul biztosítják számukra azt a lehetőséget, hogy ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvető szabadságjogokkal, és ily módon védelmezik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit”. A rendszerváltás időszakában és azóta ezt a formulát több alkalommal pontosították, illetve bővítették. Az 1990 és 1992 közötti ún. helsinki utókonferenciákon elfogadott elvek tartalmazzák, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos ügyek nem tekinthetők kizárólagosan az adott állam belügyének, s hogy olyan decentralizált kormányzati formákat – beleértve a területi alapon szerveződő autonómiákat is, s ahol ez nem lehetséges, ott kulturális jellegű autonómiákat – kívánatos bevezetni, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnak a kisebbségek önazonosságának megőrzéséhez és részvételükhöz az állami döntéshozatal folyamatában. Ezek az elvek, s ezt fontos tudni, azonban nem jogilag kötelező normák, hanem ajánlások. Ugyanez a helyzet más nemzetközi szervezetek, például az ENSZ vagy az Európa Tanács azóta elfogadott határozataival is. Így összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a nemzetközi szervezetek jelenleg érvényes kisebbségvédelmi normája bünteti a népirtást; tiltja (de nem bünteti) az erőszakos asszimilációt és a kisebbségellenes diszkriminációk minden más brutális formáját; nem bátorítja, sőt kivételes esetektől eltekintve ellenzi a lakosság ki- vagy áttelepítését és a politikai határok megváltoztatását; elvárja a kisebbségekhez tartozó személyek nyelvi-kulturális jogainak tiszteletben tartását; s végül ajánlja, vagy legalábbis lehetségesnek tartja a kisebbségek különböző szintű és formájú önigazgatását. Ezek azok a nemzetközileg elfogadott elvek, s nem az 1919-es szerződések, amelyekből kiindulva az egyes nemzeti kisebbségek jogaikért ma kiállhatnak, azokért küzdhetnek, s azok elérése érdekében segítséget kérhetnek.
- A trianoni szindrómához és traumához hasonló megosztó történelmi eseményekben bővelkedett Európa számos más országa is. Ezek ellenére, a legtöbb nyugati országban sikerült a régmúlt sebeit gyógyítani tudatos együttműködés, közös történelmi bizottságok, tankönyvek és szervezett programok révén. Bár a témát számos magyar és román történész, így Lucian Boia is igyekszik dekonstruálni, munkájuk nem talál hívekre sem a magyar, sem a román lakosság többségénél. Miért nem sikerült ez Románia és Magyarország esetén és lát –e megoldást vagy járható utat a jövőben ezeknek a mitizált nemzeti traumáknak a feloldására?
- Az 1920-as magyar terület- és lakosságvesztés jóval nagyobb méretű volt, mint Németországé akár az I., akár a II. világháború után. Ezért feldolgozása is nehezebb. Mindazonáltal törekedni kell rá, s én látok is erre utaló jeleket. Az RMDSZ például kifejezetten a román államon belül, a transzilvanizmus legjobb hagyományaira építve törekszik együttélésre, s a magyar államtól is távol áll mindenféle irredentizmus. Ez óriási változás a két világháború közötti időszakhoz képest. Ha Románia több megértést mutatna, valószínűleg előbbre lehetnénk. Bizonyosan közelebb vinne bennünket a megbékéléshez az Európai Unió föderalizmus irányába történő fejlődése is, amiben nagyon bízom. Ha mégsem ez történik, hanem azok a nemzetállami törekvések erősödnek fel, amelyeket a jelenlegi magyar kormány is képvisel, nos, akkor a regionális megoldásokra az eddigieknél is kevesebb tér fog nyílni. Magyarország számára ez különösebb problémát nem fog okozni, a magyar kisebbségek számára viszont kiszámíthatóan igen.
T. Szabó Csaba

Szabadság (Kolozsvár)

Ars Hungarica Borsos Miklósra hangolva
A 110 éve született Borsos Miklós szobrászművész életére és munkásságára összpontosított a nagyszebeni Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál első három napja. Nagyszeben híres szülöttének emléke előtt tisztelegtek mindazok, akik részt vettek az életművének egy kis szeletét bemutató kiállításon, a gyergyószárhegyi Borsos Miklós Alkotótábor munkáiból nyílt tárlaton, a Nagyszebenhez kötődő önéletrajzi írása román és angol nyelvű fordításának bemutatóján, valamint a budapesti és gyergyócsomafalvi Borsos Miklós partnerszervezetek részvételével szervezett konferencián.
Csütörtök délután Borsos Miklós 110 év című tárlattal kezdődött a hatnapos rendezvénysorozat. A Tanácstorony első szintjének kiállítóterének falára felkerült néhány Borsos Miklós illusztrációiból, és a szobrait megörökítő fényképekből. „Nagy öröm számunkra, hogy a fesztivált ismét Borsos-tárlattal nyithatjuk akárcsak tizenegy éve az első Ars Hungarica alkalmából. Mindannyian tudjuk, hogy értéket teremteni hatalmas feladat, és a partnerszervezetekkel közösen azon dolgozunk, hogy az értékteremtő művész munkásságát minél szélesebb körben megismertessük” – mondta a tárlatmegnyitón Serfőző Levente a HÍD Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke. Bartunek Katalin a budapesti alapítvány művészeti vezetője, a kiállítás kurátora elmondta: Borsos Miklós művészete olyan kultúrából nőtt ki, amely Szebenre jellemző. Hozzátette: nem volt könnyű kiválogatni a hatalmas életműből a kiállítás anyagát, de mivel Borsos Miklós szobrászművészete meghatározó, ugyanakkor grafikusként is kiteljesedett, munkásságának ezt a két szeletét villantja fel a tárlat. Szávosz Katalin képzőmű- vész szintén Borsos Miklós munkásságának műfaji sokszínűségére mutatott rá. „Minden műfajban kiválót alkotott: festészetben, szobrászatban, éremművészetben, grafikában. Emellett kiváló előadó, író ember volt, és zenével is foglalkozott. A hatalmas tárgyi életmű hihetetlen életszeretettel és temperamentummal társult” – beszélt a mű- vész sokrétűségéről és jellemvonásairól a képzőművész.
A temesvári Csiky Gergely Színház művésze, Molnár Bence a képzőművészet világából a színházművészetébe kalauzolta nézőit.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Nyelvhasználati gondok a hétköznapokban
Nyelvhasználat időben és térben címmel tartottak előadás-sorozatot hétfőn Csíkszeredában a magyar nyelv napja alkalmából a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Tanács, a Sapientia EMTE humántudományok tanszéke és a Spektrum Oktatási Központ szervezésében.
A rendezvényen egyetemi tanárok, szakemberek értekeztek a magyar nyelv használatának történelmi aspektusairól, az aktuális gyakorlatokról és veszélyekről. Péntek János akadémikus, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke A magyar nyelv kiteljesedése és felemelkedése. Az 1844. évi II. törvénycikk címmel tartott előadást. A napot 2011 óta november 13-án ünneplik Kárpát-medence-szerte, ugyanis 1844-ben ezen a napon lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és a közoktatásban.
Péntek János előadásában az 1844-es törvény előzményeire világított rá, az 1825. november 3-án megalakult Magyar Tudományos Akadémia jelentőségére is kitért. A Romániában is hivatalosan megünnepelhető magyar nyelv napjáról elmondta, a mindennapokban folyamatosan gondok adódnak a magyar nyelv használatával.
Mint kifejtette, ha a hétköznapokban nem lesznek problémák a nyelvhasználatot illetően, akkor jöhetnek az ünnepnapok. Péntek János kiemelte, a magyar nyelvnek hivatalosnak kellene lennie, ugyanakkor el kellene tűnnie minden szintről a magyar nyelvvel kapcsolatos korlátozásnak és hátrányos megkülönböztetésnek.
„A hazai oktatás viszonylatában is észlelhető magyarellenesség és magyarnyelv-ellenesség – ezt meg kellett volna már szüntetni. Azt szeretném, hogy e tekintetben legyenek nyugodt hétköznapjaink. Mindenki kellő bátorsággal, méltósággal beszélhessen úgy, ahogyan akar – ez lenne a normális. Tessék a magyar nyelvre olyan nyitott lélekkel és tisztelettel gondolni, ahogy az magyarul beszélő emberhez illik” – mondta az akadémikus.
A rendezvényen Magyari Sára a Partiumi Keresztény Egyetem nyelv- és irodalomtudományi tanszékének részéről Szóhasználat időben és térben – a fegyelem iskolai képének változásáról beszélt. Ezt követően Lajos Katalin, a Sapientia EMTE csíkszeredai humántudományok tanszékének tanára Ünnepnapok és hétköznapok a magyar helyesírásban tematikában értekezett, majd Iskolák veszélyben címmel beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót tartottak. Kiss Tamás társszerzővel, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársával Tódor Erika Mária, a Sapientia EMTE csíkszeredai oktatója beszélgetett.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

A partiumi magyarság problémáit boncolgatták
Tanácskozni hívta tegnapra a Partium régió magyar polgármestereit, megyei tanácsi elnökeit, parlamenti képviselőit és lelkészeit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). Az új nagyváradi, Sulyok István utcai püspökség konferenciatermében az egybegyűlteket Csűry István püspök köszöntötte, aki helyzetértékelést is tartott a hallgatóságnak. Mint mondta, „néhányan görbe szemmel néznek” a találkozó újbóli megszervezése miatt, utalt a püspök elődje, Tőkés László nyilatkozataira, amelyekben azzal vádolta meg őt, hogy részrehajló és az egyházat politikai szolgálatba állítja. Csűry azonban kijelentette: felelős embereket, döntéshozókat és lelkipásztorokat hívtak meg, akik szembesülnek az emberek nehézségeivel és képesek is tenni azért, hogy segítsenek a bajban. A tanácskozás révén a partiumi magyarság problémái kerülnek előtérbe, az összefogás és az együtt gondolkodás pedig ezt a közösséget teszi erősebbé. Amint a püspök elmondta, az egyház és a felelős közéleti személyiségek összefogása megmutatkozott a nyári helyhatósági választásokon is, amelyen ugyan nem éppen a legfényesebb választási eredmény született, de sok helyütt sikerült megerősíteni a magyar képviseletet. Csűry István elmondta, ezért az egyházpolitikáért sokat támadják. „Céltábla lettem”, „szitává lőtték az életemet” – mondta a püspök arra reagálva, hogy mennyi alaptalan vádat és erkölcsi alapot nélkülöző rágalmat kellett elviselnie. De mindaz, amit igaztalanul reá mondtak, törvénytelenül és erkölcstelenül elkövettek ellene, azt a Jóisten az ő javára fordította, mondta a püspök, akit nemrég közel nyolcvan százalékos támogatottsággal választotta meg újra tisztségébe a KREK közgyűlése, sőt, a korábban megtartott presbiteri és esperesi választások eredményei is azt jelzik, hogy az emberek előre mutató és békességre törekvő hozzáállásra várnak.
A parlamenti választások közeledtével Csűry nem kerülte meg a kérdéskört: elmondta, hogy a magyarság nagyon nagy kihívás előtt áll, és bár néhányan „hajótörést” okoznának, az együtt munkálkodás gyümölcseit meg kell őrizni. A választás is szolgálat, hangsúlyozta a püspök, aki kiemelte: ők arra biztatják a polgárokat, hogy vegyenek részt a választáson és döntsenek jövőjükről.
A találkozón jelen lévő Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szintén helyzetértékelővel folytatta a tanácskozást. Mint mondta, olyan időket élünk, amikor a düh és a csalódottság befolyásolja az embereket és távol tartja őket a közélettől, illetve a szavazóurnáktól. Hangsúlyozta, meglátásában a magyarságnak csak politikai eszközei vannak arra, hogy akaratát és jogait érvényesítse. Egyik ilyen eszköz maga az RMDSZ, mondta az elnök, aki hangsúlyozta, a júniusi helyhatósági választásokon az emberek megértették a helyzet komolyságát, aminek eredményeképpen újra magyar elnöke lehet a Bihar és a Szatmár megyei önkormányzatnak, de sok településen sikerült hosszú idő után újra bekerülni a helyi tanácsba vagy éppen a polgármesteri hivatalba. Kelemen Hunor szerint most a legnagyobb kihívás, hogy le tudják küzdeni a csalódottságot és a kishitűséget, valamint hogy a politikai döntéseket visszavigyék a parlamentbe. Manapság ugyanis a politikai döntések „nem is tudni, hol” születnek meg, mondta a szövetségi elnök, aki felhívta a figyelmet a magyarságot ért támadásokra is, megemlítve az egyházi intézmények elleni állami támadásokat, például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását vagy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellehetetlenítését.
A következő időszakban komoly nehézségek elé kell néznie a magyarságnak, mondta Kelemen Hunor. 2018-ban Románia ünnepli létrejöttének centenáriumát, ami egyfajta nacionalizmussal is párosul majd, és biztosan születnek majd politikai döntések is, akár a közigazgatási átszervezést, az alkotmánymódosítást vagy akár a tanügyi reformot illetően. Az RMDSZ elnöke szerint nem mindegy, hogy a szövetség milyen súllyal tud ott lenni ezeknél a döntéseknél, hogy mit tud megakadályozni.
A találkozón a Románia–Magyarország Határ Menti Együttműködési Program (RO–HU) 2014–2020-as periódusában benyújtandó pályázatokról Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási osztályának képviselője tartott ismertetőt. Mint elhangzott, a jelenlegi információk szerint az egyházak számára csak 2017 júniusában nyílnak meg a pályázati források, és egyebek között három műemlék templom, a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református hajlék teljes felújítására készítik elő a dokumentációt.
Az egybegyűltekhez szólt Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke, Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, továbbá Szabó Ödön parlamenti képviselő. A tanácskozáson megannyi kérdés és válasz megfogalmazódott, nemkülönben a konferenciát követően kialakult beszélgetésekkor.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A hősökre emlékeztek
Egy piciny falu nagy ünnepe
Vasárnap szűknek bizonyult Zalánpatak római katolikus temploma, a környéken dühöngő hóvihar ellenére sokan gyűltek oltalmazó fedele alá, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, valamint a két világégés áldozataira emlékezzenek, illetve leleplezzék a neveiket őrző emléktáblákat. A főhajtást megtisztelték jelenlétükkel a megye és Málnás község vezetői, valamint a Háromszéki Vitézi Rend és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai is.
Az egybegyűlteket a szentmisét celebráló Simó Gábor mikóújfalusi plébános köszöntötte, aki sokunk nevében fogalmazva kimondta, hogy nem vagyunk a vándortarisznya hívei, és nem választjuk az egyéni érvényesülés útját sem. Éppen ezért mi, akik idehaza maradtunk Erdély szent földjén, szeretetben, egyetértésben, békességben, összefogásban akarunk élni, és közösen harcolni azon sötét erők ellen, akik népeink, tájaink civilizációs újraébredését mindenáron meg akarják akadályozni.
Az egyházi szertartás végeztével Préda Barna, az emlékünnepséget megálmodó és megszervező zalánpataki fiatalember üdvözölte a megjelent egyházi és világi méltóságokat és a messzi tájakról hazazarándokolt falusfeleit.
Megtudhattuk tőle, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a faluban 279-en laktak, akik közül tízen életüket adták a hazáért és a nemzetért. Az I. világháború kezdetekor a település lélekszáma 344 volt, közülük tizenegyen vesztették életüket, a II. világháború kirobbanásának pillanatában itt élő 382 személyből pedig tizenketten.
Végezetül megköszönte Kovászna Megye Tanácsának, Málnás Község Polgármesteri Hivatalának, a Communitas Alapítványnak, a római katolikus egyháznak, valamint Simó Gábor plébánosnak, továbbá Ráduly Irénke és József, nyugalmazott pedagógusoknak, a csíkszeredai Dóczi András kőfaragó mesternek, illetve Zalánpatak lakóinak az anyagi és szellemi támogatást. Külön kiemelte v. Nagy Zoltánnak az emléktáblák állításában és az ünnepség megszervezésében játszott szerepét és anyagi hozzájárulását.
Az elkövetkezőkben Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere, Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője és az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltje, valamint Tamás Sándor megyetanácselnök szólt az egybegyűltekhez. Háromszék első számú tisztségviselője ez alkalomból egy megyezászlót adományozott a jelenleg 110 lelket számláló közösségnek. Az ünnepi beszédek elhangzása után a zalánpataki dalárda világháborús katonanótákat énekelt, Farkas Anita diáklány pedig elszavalta Wass Albert Gyertyaláng című versét.
Himnuszaink eléneklése után – a zord időjárás ellenére – az egybegyűltek kivonultak a templom külső falára rögzített emléktáblákhoz, melyeket a polgármesterasszony és a tanácselnök leplezett le, és Simó Gábor plébános szentelt meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

RMDSZ: 21. századi infrastruktúrát kell teremteni Erdélyben
„Ma Romániában az, aki vonatra száll, nem tudja, mikor fog megérkezni, aki pedig kocsival közlekedik, az autópályák hiánya miatt nem halad, leginkább egy helyben áll a dugók, útlezárások okán” – jelentette ki kedden Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szenátorjelöltje.
A politikus a Kelemen Hunor hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján bemutatott tervekre reagált. „Az erdélyi autópálya-építéseket lassan húsz éve tervezik, majd újratervezik. Egyre inkább úgy tűnik, ez csak nekünk, magyaroknak, szövetségünknek fontos. Ezért az RMDSZ úgy döntött és választási ajánlatunkban ezt meg is fogalmaztuk, hogy bármilyen pártszínű leendő kormány támogatásának egyik sarok-feltétele, hogy befejezi az észak-erdélyi és dél-erdélyi autópályákat” – jelentette ki a szenátorjelölt.
Cseke Attila az erdélyi autópályák befejezése mellett az RMDSZ kiemelt céljai közé sorolta a vidéki utak leaszfaltozását és a gyorsforgalmi utak építését is. „Olyan Erdélyt akarunk építeni, ahol normálisan lehet közlekedni. Ha autóba ülünk, időnk nagy részét azzal töltjük, hogy közlekedési dugóban vagy útlezárás miatt helyben állunk. Bulgáriának 800 kilométer autópályája van, a harmadekkora Szerbiának ugyanennyi, mint Romániának, Magyarország autópálya-hálózata pedig kétszer nagyobb a hazainál” – hangsúlyozta a politikus.
A szenátorjelölt szerint nincs rendjén az, hogy Marosvásárhelyről Székelyudvarhelyre a 90 kilométeres távot két óra alatt teszik meg az utasok, vagy Margittáról Zilahra, a 74 kilométeres utazás több mint másfél órát tart.
Cseke Attila rámutatott: egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást, jobb életkörülményeket biztosít. „Amíg nem lehet rendesen közlekedni Erdélyben, addig ezekből mind hiányt szenvedünk. Ezért határozott úgy a Szövetség, hogy nem tűri tovább a jelenlegi állapotot, és ezért mondjuk, hogy ne papírból, hanem aszfaltból készüljön az autópálya. Ez a dolga mindnyájunknak: el kell érnünk, hogy az Erdélyben élő magyar emberek jól érezzék magukat szülőföldjükön” – jelentette ki.
maszol.ro

Etnikai versenyhelyzetben a határon túli magyarok
MTI - Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint etnikai versenyhelyzet van a szomszédos országokban, amit a magyarok úgy nyerhetnek meg, ha magyar intézményeket választanak a többségi helyett.
Kántor Zoltán a magyar szórvány napja alkalmából az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, láthatóan csökken a magyarság száma a szórványban, jelenleg a külhoni magyarság 40 százaléka olyan településen él, ahol nincsenek többségben a magyarok.
A szakértő fontosnak nevezte, hogy az utóbbi években több határon túli városban – például Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Temesváron – is elkezdtek magyar napokat szervezni. Ezeken bemutatják a magyar kultúrát a többségnek és egyúttal erősítik a helyi közösséget is.
Az Országgyűlés tavaly nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává.
magyaridok.hu

Bizonytalan remények és tétova kételyek
2016-ban, Poszler György Az erdélyi magyarság száz évéről-című könyve a Korunk Komp-Press kiadó gondozásában jelent meg. „Ami 1956 előtt és után Erdélyben, Kolozsvárt következett” című beszélgetés során Kántor Lajos bemutatta Poszler György esszéjét. A könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés „A magyar szabadság éve Kolozsváron” elnevezésű rendezvénysorozat része.
Poszler György 1931-ben született, Kolozsváron. Az iskolai tanulmányait a piarista kollégiumban kezdte. 1945-ben családjával Budapestre költözött. Iskolai és egyetemi tanulmányait Magyarországon fejezte be. Széchenyi -díjas irodalomtörténész, esztéta. Erdélytől nem szakadt el. Az utóbbi 20-25 évben gyakran járt Kolozsvárra.
2015 júliusában küldte „Bizonytalan remények és tétova kételyek” című tanulmányát a Korunk folyóirat számára, alcíme „Az erdélyi magyarság száz évéről”. Életműve lezárásának tekintette. 2015. augusztus 13.-án meghalt. Amikor a könyvet szerkesztették, a címet megfordították. Az erdélyi magyarság száz évének történetét foglalja össze, írása illúziómentes, valóságos. A könyv első oldalán a kezdő mondat részlet a román nemzetgyűlés 1918. december 1.-i határozatából: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára.” „A Bizonytalan remények és tétova kételyek Trianontól, illetve a Kiáltó Szótól az 1989. decemberi Hívó Szóig, sőt a 2010-es évekig követi az eseményeket, a közösség, az intézmények és egyes erdélyi személyiségek sorsát” írja Kántor Lajos „A búcsúzó Poszler György” című fejezetben.
Az „Exkurzus Márton Áronról” című fejezetben tisztelettel ír a nagy püspökről. „ Ő áll a választóvonalon. Lezárva egy szakaszt, ami ’44-ig tart. Megnyitva a szakaszt, ami ’45-ben kezdődik. A lezáró aktus a szentbeszéd, amit a kolozsvári Szent Mihály templomban tart ’44 május 18.-án. Megnyitó aktus a levél, amit Groza Péter miniszterelnöknek ír, ’46 január 28.-án.”
Ekszkurzus Petru Grozáról - című fejezetben szerző kiemeli: „De irgalmatlanul nehéz a feladata. Sikerei is vannak, de kudarcai is… Groza terve félig sikerül. A terv, hogy megadja a magyarságnak a teljes egyenjogúsítást. És megkapja magyarságtól a trianoni határok igenlését. Félig. Mert az egyenjogúsítást csak szavakban adja-adhatja-, az igenlés helyett csak az elfogadást kapja-kaphatja.” Sajátos politikai helyzet alakult ki, a negyvenes évek második felében elkezdődött a politikusok megfélemlítése. Jónéhányukat letartóztattak, bebörtönözték.
Politikai szervezetek, intézmények sorsa
A politikai kártya (?) vára című fejezetben a szerző átfogó képet nyújt a Magyar Népi Szövetség történetéről, a különböző korszakairól. 1944-1953 között tevékenykedett. „ A Szövetségben, a negyvenes évek második felében – mint mindenütt Kelet- és Közép- Európában – elkezdődött a régi gazdasági, politikai és kulturális értékteremtő keretek szétverése, ezek vezetőinek és alkotónak kiszorítása vagy megfélemlítése….’49 őszén lesújt a külső hatalom. Letartóztatják a magyarság, ezen belül a Szövetség jó néhány vezetőjét. Balogh Edgár, Csőgör Lajos, Kurkó Gyárfás kerül börtönbe”. Könyvében az illúziókról és kételyekről szóló eszmecsere egyik nagyon érdekes fejezete „Az autonómia illúziója.” A Magyar Autonóm Tartománnyal (1952-1960) kapcsolatos történésekre, felszámolásának folyamatára összpontosít. Történetét illúziók veszik körül. „Fegyvertelen, sérülékeny illúziók egyfelől. Öntudatos, gőgös illúziók másfelől… Valami olyasmik, hogy Románia közepén egy sajátos Kis-Magyarország építtetett.” Bizonyos momentumokra reflektál. Poszler visszaemlékszik arra, amikor 11 év után megérkezik szülővárosába. Érzékeli a változásokat, például a város nevének módosítását. A mozikban az idegennyelvű filmek két felirata eltűnt. 1958 februárjában Kádár János vezette magyar kormányküldöttség érkezik Romániába. „A román diplomácia remekelt. Nyolc napig utaztatták a különvonatot az országban. Úgy, hogy utasai öt éjszakát a vonaton töltöttek. Ennek értelmezése nem tartozik ide. De az igen, hogy az autonóm tartományban a delegációt felfokozott illúziók fogadták. Marosvásárhely főterén a küldötteket óriási tömeg várta. Kállai Gyula államminiszter mondott beszédet: Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területi igényünk nincs.” A kolozsvári Bolyai Egyetemről (1945-1959) szóló fejezetben átfogó képet nyújt az intézmény történetéről, amelyet Sziszüphosz egyetemének nevez. 14 évet élt. „Ahogy felépítik és lerombolják… Rövid történetében a felgörgetés-legördülés ritmusa pontosan követhető.” Reálisan mutatja be az egyetemi életet. A Bolyai Egyetem felszámolása a vendégtanárok eltávolításával kezdődött. A Végjáték című fejezetben az 1956 utáni évek feszült hangulatát érzékelteti. „És a magyar Bolyai Egyetem a felszámolt politikai intézmények (Magyar Népi Szövetség) és tudományos szervezetek (Erdélyi Múzeum- Egyesület, Erdélyi Tudományos Intézet) után az utolsó megmaradt, reprezentatív, kisebbségi szellemi központ”. Az egyetem felszámolási folyamatát lepésről-lépésre tárgyilagosan követi. Az intézményekkel párhuzamosan felrajzol portrékat, akik a kisebbségi autonómiát építhetik és áldozatokról ír, akiket e harc felőrölt. A könyv zárósorai: „Keresem a méltó, talán valamennyire találó befejezést e kétségekkel és reményekkel, hitekkel és csalódásokkal teli történethez… Talán nem kellett volna elhinni mindent.”
Poszler György az irodalmár szemével elemezi az erdélyi magyarság száz évének történetét. Rendkívül érdekes, olvasmányos könyvet tart az olvasó a kezében. Érdemes elolvasni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Amikor fontosabb volt iskola és randevú helyett kimenni az utcára
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei hatvanadik évfordulója alkalmából összeállított előadáson vehettek részt kedden a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, valamint az Eötvös József Szakközépiskola diákjai.
Tóth Péter magyarországi versmondó korabeli jegyzőkönyvek, visszaemlékezések, illetve filmfelvételek mellett Márai Sándor, Illyés Gyula, Buda Ferenc, Csics Károly írásaival idézte fel az 1956-os eseményeket. Úgy gondolja, versekkel az ember sokkal könnyebben kifejezheti magát, így a forradalmat kirobbantó fiatalok lelkületét is könnyebb ilyen formában bemutatni. Az előadással azt próbálta megértetni, miért volt fontosabb iskola és randevú helyett kimenni az utcára 1956 októberében, mi áradt meg akkor Budapesten úgy, mint a tenger. „A magyar szabadságharc csak úgy nyer értelmet, ha őrizzük a pesti srácok emlékét és kezdünk valamit azzal a szabadsággal, amit tőlük kaptunk örökségbe” – tette hozzá.
Tóth Péter testnevelő tanár volt, majd történelmet tanított Kunszentmiklóson, mielőtt versmondással kezdte járni a Kárpát-medencét. Tavaly József Attila költeményeit népszerűsítette a diákoknak, idén hatvanöt Kárpát-medencei és öt kanadai településen idézi fel az 1956-os eseményeket. Pedagógusként azt tapasztalta, hogy ezeket az eseményeket nemcsak a diákok, hanem a felnőttek sem ismerik igazán. Szerinte ennek az az oka, hogy történelmünknek ez a dicsőséges két hete nagyon sűrű volt, ezért nehéz egyben látni, ugyanakkor az alig több mint fél évszázada történteket a mindenkori hatalom saját szájíze szerint magyarázta.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Arisztokraták honfoglalása – dokumentumregényben az erdélyi nemesi családok
Megjelent Csinta Samu újságíró Arisztokraták honfoglalása című dokumentumregénye, az Erdélyi újranemesítői kötet folytatása.
A szerző portálunk megkeresésére elmondta: az olvasói érdeklődés is motiválta a folytatás megírására, hiszen az első kiadás néhány hónap alatt elfogyott, ugyanakkor az is szempont volt, hogy még sok olyan erdélyi nemesi család van, amelynek aktív leszármazottja visszaigényelte, részben vagy teljesen vissza is kapta a hajdani családi vagyont, és ezzel életvitelszerűen kezdett gazdálkodni, „nem adták el lábon, és nem nyaralták el Balin”.
Már az első könyv megírásakor összeállt egy 10- 12 családos lista, a hatalmas mezőny, és a kiadói szempontok is azt sugallták, hogy ezt nem kell belezsúfolni egy kötetbe, idézte fel az író az Arisztokraták honfoglalása előéletét, melynek az alcíme Erdély újranemesítői II. is jelzi a folytonosságot.
Míg az első kötetben hat család története elevenedik meg a kitelepítés, a visszaszolgáltatás, az utána következő évek küzdelme, az új könyvben négy arisztokrata család vonul fel, és ebből kettő Csinta szerint, „igazi nagyágyú”, a sztárcsaládok a Bánffyk és a Kemények. Mellettük a Barcsay és a Csávossy családok történetével, múltjával, jelenével, létező vagy nem létező perspektíváival is megismerkedhet az olvasó. Az író elmondása szerint, sok órányi beszélgetést dolgozott fel, igyekezett olvasmányosan elővezetni, úgy regényesíteni az oral history kategóriába tartozó történeteket, hogy gondosan ragaszkodott a tényszerűséghez. „A beszélgetések során az első számú segítőm az első kötet volt, mert azok a szempontok, és megjelenítések, melyek abban megmutatkoztak, elhitették az arisztokrácia tagjaival, hogy az én érdeklődésem hiteles, alapos, nemcsak a pocsolya tetejét akarom csapdosni. Ezért nem volt semmi ellenkezés, mindenki a maga habitusának megfelelően szélesebbre tárt karral, vagy kissé gyanakodva fogadott, de mindenkinél eljutottunk az értelmes, alapos, kibeszélős beszélgetésekig” – fogalmazta meg Csinta Samu.
Rámutatott, a két kötet megjelenése közötti időszakban jelentősen megváltozott az aktuálpolitikai környezet, a második kötetben szereplő báró Bánffy Farkas mondta el, hogy a visszatérő arisztokratákat a román hatalom nem vette komolyan, így nem is gördített különösebb akadályokat a visszaszolgáltatás útjába, ez azonban megváltozott, most már a legegyszerűbb dokumentumokat is gyakran bíróságon kell kikényszeríteniük. „A román hatalom tudatosította, hogy az arisztokrácia potenciális veszélyt jelenthet a közösségi vezető képzésben. Ám ezek a családok nem tágítanak, és minden eszközzel azon vannak, hogy érvényesítsék a jogaikat. ez nem csak az érdekük, hanem az erdélyi magyar közösség érdeke is” – mondta el a szerző.
A könyvet november 16-án, szerdán 18 órakor Kolozsváron a Magyar Opera aulájában mutatják be, majd november 17-én csütörtökön 18 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter könyvtár Gábor Áron termében.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Egy román lap szerint az RMDSZ etnikai mentelmi jogot követel
Etnikai mentelmi jogot követel magának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), és ennek érdekben felelőtlen módon radikalizálja az erdélyi magyarságot – írta kedden a Hotnews.ro román hírportál a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium védelmében rendezett szombati tüntetéseket és a meghurcolt székelyföldi önkormányzati vezetők melletti közösségi szolidaritást kommentálva.
A korrupcióellenes hadjárat mellett következetesen kiálló jobboldali portál publicistája, Dan Tapalaga úgy véli, az RMDSZ „túljátszotta a román elnyomókról és etnikai áldozatokról szóló jelenetét", amelyet szerinte mindig eljátszik, amikor "az övéi" ellen kezd vizsgálódni a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Állítása alátámasztásául arra hivatkozik, hogy Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke – akivel a portál szintén kedden közölt interjút – nem tudott vagy nem akart megnevezni egyetlen olyan eset sem, amikor a DNA jogosan indított eljárást az RMDSZ valamely politikusa ellen.
Tapalaga szerint ebből a szempontból az erdélyi magyar politikusok tökéletesen „romanizálódtak", vagyis semmiben sem különböznek román társaiktól, amikor az igazságügyi szervek lejáratásáról van szó. Az RMDSZ vezetői azonban ezzel a hozzáállással nemcsak az igazságszolgáltatás hitelét ássák alá, hanem etnikai feszültséget is szítanak – véli a cikkíró, aki szerint ez felelőtlen és túl kockázatos módja a választók mozgósításának. A szerző belátja: a „magyar paranoia" nem jöhetett volna létre a „román paranoia" nélkül.
„Nem tartottuk be az ígéreteinket, bíróságokon hurcoltuk meg őket a zászlóikért, amelyek így még erősebb jelképekké váltak, a román prefektusok önkénesen büntették a polgármestereiket, vagyis röviden, valóban diszkrimináltuk őket csak azért, mert magyarok, akiket eleve azzal gyanúsítunk, hogy el akarják lopni Erdély egy részét" - fogalmaz Tapalaga. Azt viszont már provokációként, polgári engedetlenségre való felszólításként értékeli, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a DNA által vizsgált székelyföldi elöljárókat tüntetett ki, és azt állította, hogy "a korrupcióellenes harc ürügyén a magyarság megfélemlítése zajlik".
A magyar politikusoknak igazuk lehet abban, hogy az - Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó - 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat vállalásai nem teljesültek, abban viszont nem, hogy román állampolgárokként etnikai alapon akarják kivonni magukat az igazságszolgáltatás alól - vonja le a következtetést a Hotnews publicistája.
[Forrás: MTI]
itthon.ma//erdelyorszag

Budapest: elfogadhatatlan az erdélyi magyar döntéshozók „zaklatása”
Szijjártó Péter külügyminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) „zaklatja” az erdélyi magyar közösség vezetőit.
Szijjártó Péter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott éves meghallgatásán, kedden kijelentette: jó együttműködésre törekednek Romániával. „Az ország a második legnagyobb exportpiacunk, sok uniós kérdésben azonos állásponton vagyunk, de a magyar kormánynak, Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy korrupcióellenes fellépésre hivatkozva a román hatóságok szisztematikusan zaklatják a magyar nemzetiségű tisztségviselőket, embereket” – jelentette ki.
A külügyminiszter szerint a nyelvtörvény, a zászló- és szimbólumhasználat, és a restitúció olyan ügyek, amelyeket folyamatosan napirenden kell tartani, de várhatóan nem lesz előrelépés, mert a közeljövőben választás lesz az országban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a politikai lépések célja a jó kapcsolatok kialakítása a szomszédos országokkal, és a magyar közösségek szempontjából is "jobb, ha jóban van két ország, mintha nem", így ezt tartják szem előtt a külpolitika alakításakor.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért is felelős miniszterelnök-helyettes egy interpellációra adott válaszában hétfőn úgy fogalmazott: ami ma Romániában van, az a jakobinus rémuralomra emlékezteti, ahol a közvádló vádja önmagában bizonyítás, és bárki valamely csoporthoz tartozása, politikai nézete miatt támadható.
Hozzátette, hogy kifejezetten azokat a magyar vezetőket támadják a hatóságok, akikre a helyi közösség hallgat, s akik kiállnak a magyar értékek és érdekek, az autonómia mellett. Ebbe a körbe sorolta a marosvásárhelyi katolikus iskola elleni támadást is, felidézve: korábban egy miniszteri vizsgálat mindent rendben talált. Felvetette, egy adminisztrációs hibához mi köze van a korrupcióellenes ügyészségnek. "Az iskoláink ellen indult támadás, és ezeket az iskolákat és azoknak a vezetőit meg fogjuk védeni hazai, nemzetközi fórumokon" - jelentette ki.
„A korrupcióellenes harc ürügyén a magyarság megfélemlítése zajlik” - jelentette ki a múlt héten Csíkszeredában Semjén Zsolt, amikor Külhoni Magyarságért Díjakat adott át Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének, Mezei Jánosnak, Gyergyószentmiklós volt polgármesterének, Ráduly Róbertnek, Csíkszereda polgármesterének és Szőke Domokos. Hozzátette: természetesen helyesnek tartja a korrupció elleni harcot, és az sem mondható el, hogy arányaiban több magyart vádoltak volna meg, mint románt, a Romániában uralkodó állapotok mégis a jakobinus rémuralomra emlékeztetik. Csak akkor volt olyan, hogy bárkit meg lehetett vádolni pusztán azért, mert valamely közösséghez tartozott, vagy politikailag nem tetszett az aktuális irányzatnak, és a közvádló vádja önmagában bizonyításnak minősült - magyarázta.
MTI
maszol.ro

Biofaluvá válhat Esztelnek és Gelence
Egy sikeres, Biovill nevű nemzetközi pályázatnak köszönhetően a közeljövőben két háromszéki település, Esztelnek és Gelence energiafüggetlen mintafaluvá válhat – mondta Vajda Lajos, a sepsiszentgyörgyi Green Energy Egyesület és a Biomassza Innovációs Klaszter elnöke pénteken Esztelneken a művelődési házban megtartott konferencián. A projekt révén zöldenergiával járulnának hozzá Esztelnek és Gelence energiaszükségletének biztosításához, egyelőre a középületek fűtését oldanák meg biomasszával. Esztelneken már egy éve biomasszával fűtik a községházát, a művelődési otthont, az ifjúsági klubot és az Angustia Egyesület székhelyét. Erre a jól működő rendszerre kapcsolnák rá a közeljövőben a Nagy Mózes-iskola épületét, valamint a ferences kolostort, Gelencén pedig az összes középület fűtését biomasszával oldanák meg.
Az eseményen a projekt résztvevői mellett Ion Vişa egyetemi tanár, a brassói Transilvania Egyetem volt rektora, Daniel Coşniţă, a romániai klaszterszövetség elnöke és Bartha Sándor sepsiszentgyörgyi vállalkozó is jelen volt.
A Biovill program részeként Romániából, Macedóniából, Szlovákiából, Szlovéniából és Horvátországból választottak ki egy-két települést, amelyek energetikailag független mintafaluvá válhatnak. A legnagyobb érdeklődés Romániából volt, hiszen Kovászna, Hargita, Brassó, Kolozs és Ialomița megyéből összesen tizennyolc falu adta le pályázatát. Háromszékről Sepsibodok, Sepsikőröspatak, Gidófalva, Gelence, Bereck, Lemhény, Bölön és Esztelnek. Közülük választották ki szigorú pontozási rendszer alapján Esztelneket és Gelencét, mert itt adott a lehetőség a biomassza előállítására. A program költségvetése 1,99 millió euró.
Vajda Lajos elmondása szerint a Green Energy Klaszter a német partnerekkel közösen pályázott, a projekt lényege, hogy német és osztrák modelleket alkalmazzanak Kelet-Európában is. „Mindenképpen népszerűsítenünk kell, hogy ez a rendszer hatékony és megszervezhető. Nemcsak energetikailag fontos, hanem szociális szempontból is: például ha a fahulladékot gyűjtjük, vágjuk, patakmedret, zöldövezetet tisztítunk, vagy a legelőtakarításból származó hulladékot gyűjtjük, azt kézi erővel kell megoldani. Tehát egy társadalmi problémát is tud kezelni. A lényeg az, hogy az energiát ne csak megvegyük, így elköltve a pénzt: körkörös gazdaságról beszélünk, és nemcsak a gazdasági hatásokat elemezzük, hanem a környezeti, szociális szempontokat is. Mert például a fahulladék felhasználása a környezet védelme szempontjából is fontos” – mondotta a klaszter elnöke. A Biovill programot Vajda Boglárka, a klaszter munkatársa mutatta be. A tanácskozáson jelen levő Fejér László Ödön parlamenti képviselő örömét fejezte ki, hogy Esztelnek és Gelence képviseli Romániát egy európai uniós finanszírozású bioenergia programban. A képviselő úgy értékelte, hogy ez követendő példaként szolgálhat más önkormányzat számára is, hiszen az energetikai önállóságot biztosíthatja, amely eredményeképp a pénzük helyben maradhat. Varga Attila községmenedzser vetített képes előadáson számolt be Németországban szerzett tapasztalatairól.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Általában jók a kapcsolatok, Romániával kevésbé (Szomszédságpolitika)
Bár van olyan ország, amellyel rosszabbak a kapcsolatok, mint korábban, másokkal viszont jobbak, így összességében még sosem volt olyan kiegyensúlyozott és jó a kapcsolatrendszer a szomszédos országokkal, mint most – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott éves meghallgatásán tegnap.
A tárcavezető kiemelte: a nemzetpolitika céljaként azt kell kitűzni, hogy helyben erősítsék meg a magyar nemzeti közösségeket a Kárpát-medencében, abban segítsék őket, hogy a lakóhelyükön legyenek sikeresek, erősödjenek folyamatosan. Ehhez gazdasági, politikai intézkedésekre van szükség, valamint olyan lépésekre, amelyek az összeköttetést segítik a magyar közösségek és az anyaország között – magyarázta. Szijjártó Péter felidézte: a tavalyi beszámolója alkalmával vita alakult ki, hogy a szomszédos országokkal kapcsolatban megfogalmazott politika mennyiben legyen pragmatikus, racionális, és mennyiben helyezze előtérbe a konfliktusos ügyeket. Ezeket a vitás kérdéseket nem tehetik az előfeltételévé a kapcsolatok fejlesztésének, de a magyar külpolitika nem feledkezhet el róluk – jelentette ki. Hozzátette: az egyensúlyt kell megtalálni a két megközelítés között. Úgy vélte, a politikai lépések célja a jó kapcsolatok kialakítása a szomszédos országokkal, és a magyar közösségek szempontjából is jobb, ha jóban van két ország, mintha nem, így ezt tartják szem előtt a külpolitika alakításakor. A külügyminiszter szerint a gazdasági lépések célja a határon túli magyar vállalkozók és cégek támogatása, de az ezt szolgáló programokat is csak úgy lehet végrehajtani, ha jó a kormányközi kapcsolat. Az összeköttetéseket illetően a tárcavezető közölte: új határátkelőhelyeket kell létesíteni, és ehhez is jó kétoldalú kapcsolatok kellenek. Jelenleg 103 határátkelő van a magyar határon, és 2010 óta 20 új átkelőt nyitottak – mondta. Kitért arra, hogy a román határon tíz újabb átkelőt lehetne használni, de Románia ezt a schengeni tagságához köti, és nem sikerül előrelépést elérni az ügyben. 2020-ig összesen 27 átkelőt szeretnének még létesíteni – tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: pragmatikus politikára van szükség a szomszédos országokkal kapcsolatban. A jó kapcsolat egy országgal nem jelenti azt, hogy minden rendben van, de törekedni kell arra, hogy minél több nyitott kérdést lezárjanak – vélekedett. A külügyminiszter az erdélyi magyarsággal kapcsolatban elmondta: jó együttműködésre törekednek Romániával, az ország a második legnagyobb exportpiacunk, sok uniós kérdésben azonos állásponton vagyunk, de a magyar kormánynak, Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy korrupcióellenes fellépésre hivatkozva a román hatóságok szisztematikusan zaklatják a magyar nemzetiségű tisztségviselőket, embereket. A nyelvtörvény, a zászló- és szimbólumhasználat és a restitúció olyan ügyek, amelyeket folyamatosan napirenden kell tartani, de várhatóan nem lesz előrelépés, mert a közeljövőben választás lesz az országban – mondta.
Szlovákiáról szólva kifejtette: minden idők legjobb politikai együttműködése alakult ki a két ország között, ami jó alap az előrelépésre a nyitott ügyekben. Kedvező fejlemény, hogy a szlovák oktatási törvény módosításaival elhárult a közvetlen veszély, hogy magyar kis iskolákat kelljen bezárni, de még előrelépésre van szükség – vélte.
Szerbiával kapcsolatban kijelentette: ebben a viszonylatban a legkevesebb a probléma, minden idők legjobb kapcsolatai fűződnek jelenleg Szerbiához, és fontos az ország európai integrációjának támogatása. Kárpátaljáról elmondta: folyamatosan szorgalmazzák a magyar többségű választókerület, járás és tankerület kialakítását, és az ukrán államfő november végi látogatása alkalmával szó lesz ezekről a kérdésekről is. Horvátországot illetően emlékeztetett: nemrégiben új kormány alakult az országban, és az új külügyminiszter első hivatalos külföldi útja Budapestre vezet a napokban, ami jó jele annak, hogy újra normális együttműködés alakulhat ki a két ország között.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tizenhárom leggazdagabb magyar
A Capital gazdasági szaklap idén is összeállította a leggazdagabb romániai vállalkozók 300-as névsorát. A leggazdagabbak között tizenhárom magyar üzletember neve szerepel.
Akárcsak 2015-ben, idén is a Capital 300-as listájának a negyedik helyére volt elég a leggazdagabb romániai magyar vagyona. Teszári Zoltán körülbelül 20–40 millióval gazdagodott 2016-ban, vagyona eléri a félmilliárd eurót. Mindezt az üzletember a dinamikusan fejlődő telekommunikációs vállalat, az RCS&RDS megközelítően 63 százalékos többségi tulajdonosaként valósította meg. Teszári 2002 óta nem vett részt semmilyen nyilvános rendezvényen, a hazai sajtóban „arc nélküli milliomosnak” becézett üzletemberről azóta csupán egy bulvárlap tudott képeket közölni. A nagyváradi Mudura család (58.) vagyona 83–85 millió euróra tehető, ők az ingatlanszektorban és kereskedelemben érdekeltek, vagyonuk körülbelül 15 millió euróval növekedett egyetlen év alatt. Verestóy Attila 48–50 millió euróra tehető vagyona a lista 109. helyére elég, de a szenátor továbbra is Románia második leggazdagabb politikusa Sebastian Ghiță után. Vagyonának jelentős része vállalatok részvényeiben (például a Matrica Rt.-ben), illetve bankszámlákon található. A gazdasági lap szerint Verestóy a Bukaresti Értéktőzsde (BVB) egyik legnagyobb játékosa is, a tulajdonában levő részvények értéke eléri a 30 millió lejt.
Pálfi Miklós (123.) vagyona 44–46 millió euró, a fővárosban élő üzletember egyetlen év alatt körülbelül 12 millió euróval gyarapodott, a Romaqua csoport kisebbségi tulajdonlása mellett olyan ismerős márkákban érdekelt, mint a Borszéki ásványvíz, a Giusto üdítő, Quick Cola, a Stânceni ásványvíz vagy az Albacher sör. Gadola István 34–36 millió eurós vagyonával a 158. helyen áll, a kolozsvári üzletember már négy éve eladta EnergoBit nevű energetikai vállalatának többségi részvénycsomagját, körülbelül 10 millió eurót a tőkepiacon fektetett be 2013-ban. Pászkány Árpád (186.) vagyona is csökkent, a Capital 29–31 millió euróra becsüli jelenleg. A Sepsiszentgyörgyön született üzletember több ingatlanfejlesztő, média-, tanácsadó cég és IT vállalat tulajdonosa, és állítólag visszatérne az egykor a legjövedelmezőbb romániai fociklubnak számító kolozsvári CFR-hez. A Szász testvérek 25–27 millió euróval a lista 212. helyén állnak, az elmúlt évben 11 százalékkal növekedett a Szász Orlando és Roland tulajdonában levő, Marosvásárhelyen működő, munkavédelmi eszközök értékesítésével foglalkozó Renania vállalat árbevétele. Péter Pál (228.) vagyona 24–25 millió euróra tehető, az EnergoBit néhány éve történő eladásából ő is körülbelül 20 millió eurót kapott. A kolozsvári üzletember az áramkereskedelemmel foglalkozó Enex résztulajdonosa, ingatlanbefektetései is vannak, a kolozsvári Paprika Rádió részvényeinek 10,18 százalékát birtokolja. Prosszer Zoltán (236.) 23–25 millió eurós vagyona a Capital becslései szerint csökkent az idén. A marosvásárhelyi üzletember tulajdonában gyakorlatilag az Electromureș privatizálása után létrejött marosvásárhelyi Romcab kábelgyár található. Fodor Zsolt és Szilvia vagyona 22–24 millió euróra tehető, a házaspár a telekommunikációban és kereskedelemben is jelen van, tulajdonuk az EuroGSM üzletlánc, amely 81 városban 113 értékesítési ponttal rendelkezik. Korponay Ferenc (249.) vagyonát 22–24 millió euróra becsülik, az állatgyógyászati termékeket árusító Maravet alapítója az elmúlt évben túladott a cég részvényeinek 50 százalékán. Hagen Edith Mária szatmári üzletasszony először kerül fel a 300-as listára, vagyona 22–24 millió euróra tehető. A tulajdonában levő Fluid Group Hagen mérőberendezéseket gyártó vállalat 2015-ben közel megduplázta üzleti forgalmát, amely elérte a 115 millió lejt. Bara Levente 20–22 millió euróra becsült vagyona a 290. helyre elegendő. A Capital listájára tavaly felkerülő üzletember a Fehér megyei Supremia Grup élelmiszeripari vállalat tulajdonosa. A Bara tulajdonában levő vállalatok tavaly összesen 45 millió eurós üzleti forgalmat jelentettek, amelyből a Supremia 38 millió eurós forgalommal vette ki a részét.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vendégünk volt a veszprémi szerzőpáros
Vasárnap a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom gyülekezeti termében mutatta be két új irodalmi fotóalbumát a háromszékiek számára rég ismert szerzőpáros: Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla.
Pontosabban szerzőhármasról is beszélhetünk, mert az albumokban írásaival is szerepel lányuk, Soós Andrea, aki novemberi könyvbemutató útjukon válogatott verscsokorral szórakoztatta a közönséget Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Szovátán, Csíkszeredában, Csíkszentdomokoson, Kászonaltízben, városunkban, Brassóban és Négyfaluban. A könyvszeretők és a földrajzosok számára is öröm volt, hogy láthatták az Erdély – Kárpátok koronája sorozat utolsó és harmadik albumát, a Keleti-Kárpátokat, képzeletben bejárták a hegyvonulat szórványvidékét. Bemutatták a természeti szépségeket, várakat-várromokat, gyönyörű hegytömböket, szorosokat. Zágon, Ojtoz, a Sósmező, Úz-völgye és a Csíki-havasok, a Gyimesek, a Békás-Nagyhagymás Nemzeti Park csodái, a Kelemen- és a Radnai-havasok elevenedtek meg Váradi Péter Pál fotóművész vetítővásznán, a felesége veretes szövegeinek kíséretében. Bepillantottak a pusztán maradt, szomorú sorsú bukovinai székelyek hajdani hazájába is, falvaik mai életébe. A friss album előszavát a gyimesbükki Deáky András tanár, a Gyimesi-szoros „határőre”, az ajánlást a gyimesfelsőloki Berszán Lajos atya írta. Munka közben határozták el, hogy külön színes albumban mutatják be sok évre menő kutatómunkájukat, az eddig megjelent mintegy 42 honismereti fotóalbumot, mindazt, amit Erdélyben gyűjtöttek és veszprémi otthonukban kiadványokban rögzítettek. Erdély – Hattyúdalocska – Életünk – útjaink ennek az albumnak a címe, amelyből senki nem maradt ki azok közül, akik szívükből-lelkükből segítségükre voltak gyűjtőmunkájukban, s akik közül már sokan a túlsó parton vannak. A szövegeken és a képeken túl helyet kaptak ezekben a kortárs történelem epizódjai, 1956, 2005. december 4-e. Az album lemezmellékletet tartalmaz: a szerzőpáros legkedveltebb erdélyi költőktől származó verseit Soós Andrea tolmácsolásában hallhatjuk, ráadásként a Prima Primissima díjas Perjés Klára Erdélyben készített, Arcvonások című interjúját a szerzőkkel. Péter Pálék meglepetést is szereztek barátaiknak, hallgatóságuknak: 2017-es falinaptáruk címe Tamási Áron emléklapok – ezzel tisztelegnek Tamási Áron születésének 120. évfordulóján. Kérdésünkre elmondták, nem értek munkájuk végére, vannak még elképzeléseik. Folytatni szándékoznak az erdélyi Mezőség bemutatását Wass Albert, Makkai Sándor és Sütő András nyomába szegődve. Dédelgetett tervük, hogy Anna-báloktól a Szent Anna tóig címmel az Erdélyt szerető-járó Jókai Mórról is albumot szerkesszenek. Akik a havas-zimankós idő miatt nem juthattak el a vasárnapi bemutatóra, az albumokat az evangélikus lelkészi hivatalban és az illyefalvi Kida-központban vagy az erdélyi városok református lelkészi hivatalainál beszerezhetik.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar szórvány napja
A magyar Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. A magyar parlament felhívta az intézményeket, szervezeteket, és egyúttal felkérte a polgárokat, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg.
Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27- én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben 2011 óta ünnepelnek meg. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és a szórványban élők a leginkább veszélyeztetettek közülük.
A magyar szórvány napján a főszereplők a szórványban élők, kultúrájuk, mindennapjaik bemutatása. Szórványon az összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, akik idegen nyelvi környezetben élnek a Kárpát-medencében és Moldvában. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is. Létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, és a határon túli magyarságon belül egyre többen élnek így.
Az anyaország részéről világos szórványstratégiára van szükség, mert a szórványban élőknek az elsődleges problémát a nyelv, a kultúra megtartásának eszközei, a közintézményekben az anyanyelv használata jelenti. A magyarság megmaradásának biztosítása ott a legnehezebb, ezért akár területenként külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlant. Ennek érdekében már 2011- ben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Az anyaország jelentős összegekkel támogatja a szórványban élő magyarság védőbástyáinak számító magyar szervezeteket és intézményeket.
Folyamatos a konzultáció a szórványban élőkkel, a Bethlen Gábor Alapból számos intézményt és programot támogattak és támogatnak, amelyek e közösségek megerősítését célozzák. A Petőfi Sándor-program keretében immáron második éve küldenek ki 50 ösztöndíjast a külhoni magyarság szórványközösségeihez, segítségükkel több helyszínen indult be vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása.
A Romániában első alkalommal 2011. november 12-13- án megtartott központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciáján megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük jelentős mértékben hozzájárul az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szórványtanácsa.
A 2012. évi rendezvények során Kelemen Hunor RMDSZ- elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek részvételével tartott konferencián bejelentette, hogy a szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, melynek keretében 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok asszimilációját. Az RMDSZ műemlék- örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek.
A magyar szórvány ünnepe 2013-ban már az egész Kárpát-medencére kiterjedt. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották, ahol szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT több mint ötven helyszínen ültetett fát a nemzethatáron, hogy aztán évről évre megszemléljék és számba vegyék ezeket a "határőröket". Kelemen Hunor RMDSZ- elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között, a kettő kiegészíti egymást".
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából – a magyar nyelv napjával összevontan – konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Erdélyben Szeben megye volt a házi-gazda, Medgyes és Nagyszeben adott otthont az ottani központi rendezvényeknek.
Az RMDSZ 2015-ben a magyar szórvány napja központi rendezvényét Temesvárott rendezte meg. Itt fogadták el az új szórvány cselekvési tervet, ez azokat a konkrét eszközöket veszi számba, amelyekkel az RMDSZ támogatni szeretné a romániai magyar szórványt azonossága megőrzésében.
A magyar szórvány napja alkalmából idén is számos rendezvényre, konferenciára, kulturális eseményre és programra került sor szerte a Kárpát-medencében. Besztercén jelentette be az RMDSZ, hogy a székelyföldi megyék és a szórványmegyék között kezdeményezett partnerség jegyében Hargita megye parlamenti képviselői jelöltlistáján befutónak számító helyet biztosít egy olyan szórványból érkező jelölt számára, akinek a saját megyéjéből nem volna esélye bejutni a parlamentbe. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

500 éves a reformáció
Az Erdélyi Református Egyházkerület
Az oldalt szerkesztette: Ötvös József lelkipásztor
Az Erdélyi Református Egyházkerület földrajzi határai kezdettől fogva egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával: északon a Lápos- hegység, keleten és délen a Kárpátok hegyvonulata, nyugaton az Erdélyi-szigethegység, a Királyhágó és a Meszes. Ezen a területen a reformáció idején a középkori erdélyi püspökség jogutódjaként két, ágostai hitvallású superintendentia alakult ki az 1550-es években: a magyar és a szász. A magyar superintendentia keretében azonban már az 1550-es évek végén megjelennek a helvét irányú reformáció elveit elfogadó lelkészek és hívek, 1564-re pedig az egész superintendentia református hitvallásúvá vált. Az 1560-as évek végére, Dávid Ferenc, Blandrata György és Heltai Gáspár igehirdetése nyomán a magyar superintendentia lelkészeinek és híveinek többsége a szentháromság-tagadó hit- elveket fogadta el. 1568-ban Tordán az erdélyi országgyűlés kimondta az addig kialakult felekezetek (római katolikus, ágostai evangélikus, református, unitárius) vallásszabadságát.
1574-ben az unitáriusok, a korábbi szervezetből kiválva, külön egyházkerületet alkottak, élén Dávid Ferenc püspökkel. A magyar super-intendentia református lelkészei 1576-ban szintén külön szervezkedtek, püspökké választva Tordai Sándor Andrást. Így Erdély területén két önálló magyar protestáns egyház jött létre, a református és az unitárius.
A 16. század utolsó évtizedeiben a református egyház híveinek száma szerint többségivé vált, és nyolc egyházmegyére tagolódott. Az Erdélyi Református Egyház ebben az időszakban Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Déván, Kézdivásárhelyen és Fogarason tartott fenn jeles iskolákat.
A 17. században, a református fejedelmek uralkodása idején, a református egyház az uralkodó támogatását is élvezve fejlődött. Új gyülekezet alakult például az unitárius többségű Kolozsváron, amely a hívek számának növekedésével a század végére Erdély egyik legnagyobb eklézsiájává vált. Bethlen Gábor a kolozsvári reformátusoknak adta a Farkas utcai (korábban ferences) templomot, I. Rákóczi György pedig helyreállíttatta azt. Különféle szervezeti változások nyomán az egyházmegyék száma tizennégyre emelkedett.
1622-ben Bethlen Gábor fejedelem Academicum Collegium rangra emelte a gyulafehérvári iskolát. 1662-ben, a tatár pusztítás után Nagyenyeden talált új otthonra a Bethlen Kollégium. Kolozsváron a református egyházközség iskolája Apáczai Csere János professzori tevékenysége (1656-1659) nyomán emelkedett főiskolai rangra. Székelyudvarhelyen Bethlen János kancellár alapított kollégiumot 1670-ben. 1672-ben a jezsuita üldözés elől menekülő sárospataki kollégiumot Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérvárra telepítette. Ezek a főiskolák magasabb szintre emelték a hazai lelkészképzést és hozzájárultak az erdélyi értelmiségi réteg számbeli növekedéséhez.
A 18. században a Habsburg-uralom alá került Erdélyben a református egyház védekezésbe szorult az uralkodói támogatást élvező katolicizmussal szemben, az önvédelem és egyházigazgatás legfőbb szerveként alakult ki a Református Főkonzisztórium, a mai Igazgatótanács jogelődje. Bár több templom erőszakos úton katolikus kézre került, és sok egyházközség jövedelmét megnyirbálták, ez az önvédelem eléggé hathatósnak bizonyult az erdélyi hagyományos vallásszabadság fenntartása tekintetében. 1720 körül alakult ki a püspöki igazgatás fontosságát biztosító successio rendszere, amely szerint az elhunyt püspököt azonnal követte hivatalában a helyettese, a főjegyző, a következő zsinat pedig új főjegyzőt választott.
A református kollégiumok száma emelkedett, 1716-ban Marosvásárhelyre költözött a gyulafehérvári kollégium, a szászvárosi pedig a század végén a Főkonzisztórium irányítása alá került. E főiskolák és néhány parókia kiváló tudományos műhelyként szolgáltak az alkotó értelmiségiek számára. E században mindegyik anyaegyházközségben és jó néhány fíliában működött iskola, ahol legalább az olvasást és a református hit alapelemeit a gyermekek elsajátíthatták.
Az erdélyi református egyháznak folyamatosan működő nyomdája volt Kolozsváron, némely évtizedekben kettő is, így állandóan biztosíthatta az énekeskönyvek, prédikációs kötetek, imakönyvek, tankönyvek kiadását.
1848 után a nemesi patrónusoknak az egyházközségek fenntartásában játszott szerepe csökkent, nőtt viszont a hívek – akiknek zöme a jobbágyfelszabadulás után kisbirtokossá vált – egyházfenntartó hozzájárulása.
A kiegyezés (1867) után megindult az egyház szervezetének korszerűsítése, 1872-ben a lelkészi zsinat és a Főkonzisztórium világi tagságának egyesülésével jött létre a legfőbb törvényhozó testület, az Egyházkerületi Közgyűlés, és végrehajtó szerve, az Állandó Igazgatótanács. Az 1884. évi debreceni református zsinat alkalmával ötödik egyházkerületként Erdély is betagolódott a magyarországi református egyházba, sajátos törvényeit továbbra is fenntartva.
Ebben az időszakban egyre több egyházközség és felekezeti iskola részesült állami támogatásban. Szász Domokos püspöksége idején (1885-1899) sok új templom, lelkészi lakás és iskola épült. Ugyancsak az ő kitartó erőfeszítéseinek köszönhető a kolozsvári Református Teológiai Fakultás létrejötte (1895).
1919 tavaszától az Erdélyi Református Egyházkerület Románia fennhatósága alá került, majd a trianoni békediktátum aláírása után (1920) Nagy Károly püspök letette az esküt a király előtt. A kétszeresen (vallási és nemzetiségi szempontból) kisebbségbe került egyház csakhamar megérezte az impériumváltozás nyomasztó súlyát.
A két világháború közötti időszakban lelki újjászületés tapasztalható az erdélyi reformátusságban. Egyházunk karitatív tevékenységét a Makkai Sándor püspök által alapított Református Diakonissza Intézet (1927) fogta rendszerbe. A kolozsvári Református Teológiai Fakultás nagy formátumú tudósokból és kiváló nevelőkből álló tanári kara magas tudományos szintű és a gyakorlati gyülekezeti munkára felkészítő lelkészképzést biztosított.
A bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után egyházkerületünk észak-erdélyi része visszatagolódott a Magyarországi Református Egyházba Vásárhelyi János püspök kormányzása alatt. A kisebbségi elnyomásból fölszabadult egy- házi élet föllendült, a konferenciák és gyűlé- sek tartása akadálytalanná vált. Ekkoriban teljesedett ki a teológushallgatók és a főgimnáziumi tanulók szórványmunkája. A Romániában rekedt dél-erdélyi rész, Nagyenyed központtal, Nagy Ferenc püspökhelyettes irányítása alatt élt.
1945-ben a két egyházkerületi rész újból egyesült, és az erdélyi református egyház egyre erősebben érezte a feltörekvő kommunista diktatúra nyomását. Az 1945-ös földreform az egyházközségi és kollégiumi földbirtokok újabb részét vette el, a maradékot a következő évtizedben a kialakuló termelőszövetkezeteknek kellett átadni. 1948-ban az összes felekezeti iskolát államosították teljes felszerelésükkel és ingatlanvagyonukkal együtt. 1951-ben az egyházközségek régi (1985 előtti) anyakönyveit a helyi néptanácsoknak kellett beszolgáltatni, később ezek az Állami Levéltár megyei fiókjaiba kerültek.
A kommunista hatalomátvétellel a modern történelem egyik legsúlyosabb egyházüldözése vette kezdetét Erdélyben. A politikai titkosrendőrség (Securitate) folyamatosan figyelte a lelkészi kart. 1952-ben és még inkább 1956-ban számos református és más kisebbségi egyházhoz tartozó lelkészt letartóztattak. Különféle, többnyire koncepciós perekben kirótt büntetések következtében sokan megjárták a Duna-csatornát vagy szenvedtek politikai börtönökben. Nagy részük az 1964. évi általános amnesztiával szabadult, amikor Románia először kapott kölcsönt az USA-tól, s a szerződés feltételei között volt a politikai foglyok szabadon bocsátása. A történelem aztán megismétlődött: a megelőző gyászévtized után jött a csendes, majd az egyre erősödő elnyomás ideje, s a Ceausescu-féle diktatúra falurombolási tervei mértek nagy csapást egyházunk életére. Az 1989-es fordulat után újra elkezdődhetett az egyházépítő munka. A jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok visszaadása alapvető és a mai napig megoldatlan időszerű kérdés. Minthogy református egyházunk szinte valamennyi tagja a magyar etnikai kisebbséghez tartozik, az etnikai kisebbségek jogainak teljesítése közvetlenül érinti. A magyarellenes megnyilvánulások gyakran kényszerítik egyházunkat arra, hogy felemelje szavát az emberi méltóság és a szabad vallásgyakorlás mindennemű megsértése ellen.
A nehézségek mellett természetesen folyamatos a csendes egyházépítés is. A gyülekezeti munka ma már nincs a templom falai közé szorítva. A helybeli hívek, az anyaországi, a nyugati és a tengerentúli testvéregyházak szolidaritásának és támogatásának köszönhetően fokozatosan élednek újjá azon intézményeink, amelyekben egyházunk nevelő, diakóniai és missziói munkáját végezheti.
A trianoni békediktátum következtében felszabdalt magyar református egyháztestünknek a 21. század elején immár tíz református egyházkerülete 2004 nyarától új együttműködési keretek között végzi Isten országa földi építésének munkáját Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent – röviden: Generális Konvent – néven.
Napjainkban az Erdélyi Református Egyházkerületben 15 egyházmegye működik 505 anyaegy- házközséggel, amelyből 84 városi és 421 falusi gyülekezet, 85 leányegyházzal, továbbá 553 szórvánnyal. Összesen 521 önálló egység 1143 településen. Ezekben az egységekben, valamint kórházakban és tanintézetekben összesen 532 lelkész jellegű és 814 nem lelkész jellegű alkalmazott tevékenykedik.
Egyházkerületünk lélekszáma folyó év elején 291.939 volt, 4002 lélekkel kevesebb, mint tavaly. Ez a méretű évenkénti apadás az utóbbi három évben stagnál. A legnagyobb lélekszámú egyházközség Sepsiszentgyörgy I. Vártemplom, 4420 lélekkel, a legkisebb, melyben önálló lelkipásztor szolgál, Székelyföldvár 37, illetve Farnas 33 lélekkel. A legnagyobb református város Marosvásárhely 24.070 lélekkel, következik Kolozsvár 20.963 lélekkel, Sepsiszentgyörgy 13.877 lélekkel, Székelyudvarhely 7.508 lélekkel, Kézdivásárhely 3.595 lélekkel. (Az egyház által nyilvántartottak lélekszáma – szerk. megjegyzése.)
A fentiek alapján Urunk iránti hálával telítődött szívvel állapíthatjuk meg, hogy egyházunk minden erőtlensége, szervezeti meggyengülése, csalódásai és félelmei ellenére, Isten kegyelmének kiáradása következtében mindig akadtak olyanok, akik a hitet képviselték, folytatták a reformátorok hagyományát, hirdették Isten igéjét alkalmas és alkalmatlan időkben. Az Egyház Ura továbbra sem vonta meg kegyelmét és Lelkének áradását az őt tisztelőktől, így az Erdélyi Református Egyházkerület hívő népétől sem. Sőt inkább csodálatos módon táplálta a korlátok közé szorított egyházi életet. Hűséges egyháztagok, presbiterek és lelkészek ezrei őrizték meg a hitet, és amennyire tehették, tovább is adták azt a felnövekvő nemzedékeknek.
"Mindeddig megsegített minket az Úr!" – mondhatjuk együtt Sámuellel (1Sám 7,12), és a jövőre nézve is ez a tántoríthatatlan reménységünk.
Egyedül Istené a dicsőség!
Népújság (Marosvásárhely)

Verskedvelők találkozója Pécskán
Tartalmas együttlét a líra szárnyain
Aki a verset szereti, rossz ember nem lehet, mondhatnánk kicsit ferdítve, hiszen 36 különböző korosztályú verskedvelő gyűlt össze a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola étkezdéjében a helybeli MDSZ Nőszervezetének 4. alkalommal megszervezett Kedves verseink című találkozója alkalmából az elmúlt pénteken. A vers gondolatvilágán túl, elsősorban a verszene lüktetése, a jó hangzása az, ami megfogja az olvasó, hallgató lelkét, fülét, behatol a tudatunkba, s magával ragad. Így volt ez péntek délután is, amikor több esemény kapcsán ünnepeltünk a versek szárnyán.
Tóth Brigitta elnök-asszonyunk vezényletével, megemlékeztünk a nőszervezet megalakulásának 3. évfordulójáról, majd beszámolót hallhattunk a pécskai nőszervezet elmúlt évi tevékenységéről. Örömünkre szolgált, hogy körünkben köszönthettük Bölöni György pécskai RMDSZ-elnök mellett, Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnököt, és verssel érkezett Lészay Ildikó, az Arad megyei RMDSZ Nőszervezet elnöke is.
Tea, kalács és szőlő mellett a gyerekek szavaltak, a felnőttek felolvastak, míg voltak, akik hallgatóként élvezték a magyar irodalom gyöngyszemeit. A mintegy 25 meghallgatott versből kiemelném a gyerekek, Márton-napi ludas verseit, és a november 13-i Magyar Nyelv Napjának okán elhangzott költeményeket anyanyelvünkről, magyarságunkról és hazaszeretetünkről. A verssorozatot a magyar nyelv eredetiségének és egyediségének bizonylataként, Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk című verse zárta (Sinkovits Imre előadásában felvételről), amely derűt csalt az arcokra.
A versek mellé a jelenlévők által hozott régi könyvkiadásokból kiállítást rendeztünk, melynek darabjait két beszélgetés közt kíváncsian forgatta, aki csak akarta.
Tartalmas két órát tudhatunk magunkénak, reméljük, még lesz benne részünk. Köszönjük a magyar iskola, a helyi RMDSZ és a magánszemélyek támogatását. Szeretettel várunk további rendezvényeinkre minden kedves érdeklődőt!
Köles Katalin
Nyugati Jelen (Arad)

Körösfő, a legalább 740 éves falu
Körösfő első írásos említése 1276. november 25-éhez kötődik, az erdélyi káptalan dokumentumaiban így tűnik fel: „terram nostram Crysfew vocatam, in comitatu Byhorensi existentem” (a latin oklevél teljes szövegét Györffy György közli Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzában).
A falu története egybefonódik temploma történetével, amely az évszázadok során sok nehéz időszakon ment át. A tatárjárások idején többször lángba borult Körösfő, 1661 júniusában pedig Ali pasa török csapatai tették szinte egyenlővé a földdel, meggyilkolva a templomba menekülő helybélieket – holttesteik a templomdomb tömegsírjában pihennek. 1674-ben Apafi Mihály fejedelem segítségével az elpusztított 11 kalotaszegi falut (Körösfő, Almás, Középlak, Darolc, Nagykapus, Gyalu, Türe, Mákó, Vista, Lóna, Fejérd) újjáépítették. A törökkel folytatott utóvédharc során azonban 1690. december 21-én Lajos badeni őrgróf csapatai Gyalu mellett szétvertek egy tatár hordát, amely Várad felé menekülve Körösfőt újra elpusztította, házait, templomát, a parókiát felégette. 1692-ben a körösfőiek a Bánffyaktól kaptak telket és segítséget a parókia és a templom újjáépítésére. Sebestyén Kálmán a Körösfői Riszeg alatt 2007 című könyvében azt is leírja, hogy 1763. június 23-án Kalotaszeget és környékét nagy földrengés rázta meg, az ezt követő szélviharban pedig a meggyengült templom összeomlott. 1764-ben a régi templom alapjaira építettek új templomot, amely ma is áll, sőt Erdély legszebb református templomai közé tartozik, miután az utóbbi fél évszázadban minden lelkipásztor szívügyének tekintette a templom karbantartását, féltve őrizte, tatarozta, ha kellett felújította. Általános tatarozást az elmúlt négy évben végeztek Sebestyén Ákos lelkipásztor – aki ez év nyarától Kolozsváron végzi szolgálatát – vezetésével: a tetőtől a beltérig mindent restauráltak az épületen.
Az istenháza ismét ünneplőbe „öltözik” november 19-én, a település első írásos említésének 740. évfordulójára. A 11 órakor kezdődő ünnepi istentiszteletet 12 órától könyvbemutató (Alsójárától Zsobokig – kalotaszegi krónikácskák) követi a Bartók Béla Művelődési Házban, majd a rendezvénysorozat a helyi iskolások ünnepi műsorával folytatódik. Délután 2 órakor a Kalotaszeg Néptáncegyüttes lép fel, este pedig élőzenével, tánccal, jókedvvel, közös vacsorával ünneplik meg az évfordulót (önrész 20 lej/fő, bejelentkezés szükséges).
Az évfordulóra új lelkipásztora is lett Körösfőnek: Károly Károly tiszteletes november 1-jén kezdte meg szolgálatát a faluban. A Parajd melletti Alsósófalván született, 2003-ban végezte el a teológiát Kolozsváron, majd Csíkszeredán és Marosvásárhelyen szolgált segédlelkészként. 2007–2016 között Marosfekete lelkipásztora volt, onnan érkezett Körösfőre, ahol eredményes szolgálatot, jó egészséget kívánunk neki és családjának.
PÉNTEK LÁSZLÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékműavatás Kolozsváron az 1944 őszén elhurcoltaknak
A Kolozsvárról 1944 októberében a Szovjetunióba hurcolt 5000 magyar civil férfi tiszteletére avatnak emlékművet november 19-én, szombaton a Házsongárdi temetőben.
A Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház emlékműállítással, valamint konferenciával hajt fejet az 1944 őszén szovjet lágerekbe ártatlanul elhurcolt kolozsvári magyar polgárok előtt.
A Gulág-Gupvi Emlékév keretében megszervezett esemény megnyitójára november 18-án, pénteken 18 órakor kerül sor a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos utca/B-dul 21. Decembrie 1989. 1. sz.), amelyen igei felvezetőt mond Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök, majd Benkő Levente történész az emlékműállítás folyamatát ismerteti, továbbá zenei műsort hallgathatnak meg.
A Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített emlékmű leleplezését és felszentelését november 19-én, szombaton 11 órakor a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében (Avram Iancu utca 26. sz.) tartják. Az ünnepség alkalmával áldást mondanak a magyar történelmi egyházak vezetői, közéleti személyiségek köszöntői hangzanak el, a Kolozsvári Református Kollégium énekkara pedig kórusműveket ad elő.
Ezt követően 13 órától Emlékülésre várják az érdeklődőket az Agapé étterem és szálloda Márton Áron termében (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4.), ahol az adott témakörben Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja tart plenáris előadást. A konferencia keretében többek között Benkő Levente, Murádin János Kristóf, Nagy Alpár Csaba, Papp Annamária és Józsa István Lajos előadását hallgathatja meg a közönség.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)