Jogfosztottságban – meddig? Erdély ma, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzésének tükrében
Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás és Almási Lajos dokumentumfilmje az igazságtalanul bebörtönzött székely hazafiakról teljes terjedelmében megtekinthető.
Egy európai uniós tagállamban, a XXI. században... Morvai Krisztina (www.morvaikrisztina.hu), Gaudi-Nagy Tamás (www.gaudinagytamas.hu) és Almási Lajos dokumentumfilmje 2016 tavaszán készült, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) székelyföldi jogvédő monitorozó körútján.
„A "terrorizmus gyanúja miatt" bebörtönzött kézdivásárhelyi székely hazafiak, Beke István és Szőcs Zoltán történetének tükrében képet kaphatunk az erdélyi magyar nép, s a székelység mindennapjairól – megalázottságukról, jogfosztottságukról, ellenállásukról és harcaikról” – írják az alkotók a tejes terjedelmében megtekinthető dokumentumfilmről.
itthon.ma

Alaptalannak találták a csíkszeredai elöljárók elleni feljelentések egy részét
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) is megalapozatlannak találta azoknak a feljelentéseknek egy részét, amelyek alapján eljárást indított Ráduly Róbert és Szőke Domokos, Csíkszereda polgármestere és alpolgármestere ellen – írta csütörtökön a Székelyhon portál, miután áttanulmányozhatta az elöljárók elleni vádirat kivonatát.
A Maros megyei törvényszék által a portál rendelkezésére bocsátott harminc oldalas dokumentum olyan gyanúsításokat is tartalmaz, amelyeket a két elöljáró őrizetbe vétele napján még kiszivárogtatott, majd hivatalosan is közölt az ügyészség, amelyek ügyében azonban nem történt vádemelés. A dokumentum eredetileg a feljelentők neveit is tartalmazta, ezeket azonban a bíróság kitakarta. A vádirat kivonata arra ad magyarázatot, hogy miért fogytak folyamatosan a vádak a csíkszeredai elöljárók ellen.
A csíkszeredai városházán és az elöljárók lakásán egy évvel ezelőtt, április 29-én tartott házkutatást a DNA. A vádhatóság akkor őrizetbe is vette Ráduly Róbertet és Szőke Domokost, később pedig a bíróság az elöljárók házi őrizetét rendelte el.
Az ügyészségi akció napján mind az Agerpres, mind a Mediafax hírügynökség a nyomozáshoz közel álló ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte a gyanúsítások hosszú listáját.
A kiszivárogtatott pontok közül a legsúlyosabb az volt, hogy Ráduly Róbert havi tízezer eurónak megfelelő csúszópénzt fogadott el a városi parkolórendszert működtető cégtől. A gyanúsításnak ez a pontja már az egy nappal később kibocsátott hivatalos DNA-közleményben sem szerepelt. Tovább apadt a felróható ügyek száma a tavaly júniusi vádemelésig. Kiesett például az a vádpont, hogy a polgármester túlságosan olcsón vásárolta meg a város számára a szakszervezetek művelődési házát.
A Székelyhon portálnak kiadott vádiratkivonat három olyan ügyet tartalmaz, amelyikben az ügyész megállapította, hogy a feljelentők állításai megalapozatlanoknak bizonyultak.
Ráduly Róbertet tavaly júniusban a DNA háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A vádemelés után Ráduly lemondott tisztségéről.
MTI
Erdély.ma

Nekünk jár, nekik jut
Jókora követ dobott az erdélyi állóvízbe az Átlátszó Erdély nevű blog: tegnap elkezdte közzétenni, hogy 2009 óta mire és miként költi az RMDSZ a román kormánytól kapott költségvetési támogatást. Alapos tényfeltárás után Sipos Zoltán újságíró sorozatot indít erről a vitatott kérdésről, olyan adatok közzétételét ígéri, amelyről eddig az átlagos erdélyi magyar ember jóformán semmit nem tudott.
Nem is tudhatott, hiszen a jogszabályi és az elszámoltatási előírásoknak mindvégig figyelmesen megfelelő érdekvédelmi szövetségnek – a közpénzből juttatott támogatás nem pártnak, hanem parlamenti képviselettel rendelkező romániai nemzeti közösségeknek folyósítható – a törvényben rögzített állami intézményeknek kellett elszámolnia, s ezt mindenkor be is tartották. Az érdeklődőket pedig a hivatalosan ugyan közzétett, ám valójában csak igen körülményesen elérhető dokumentumok tanulmányozására bátorították, honlapjukon, más nyilvános fórumokon pénzügyeiről, támogatási rendszeréről nem lehetett információt szerezni. Pedig a román jogalkotó megfogalmazása szerint az RMDSZ kezelője – és nem címzettje – a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásnak, a közzétett információk szerint ugyanakkor 2009–2015 között mintegy 28 millió eurónak megfelelő juttatásról van szó. Nyilvánvalóan a pénzt nem lehet repülőből szétszórni Erdély magyar lakta térségei fölött, de hogy mi a méltányos megoldás, arról már lehet vitatkozni. A támogatás összértékének 20–25 százaléka megpályázható ugyan a Communitas Alapítványnál, viszont a többi saját belátás szerint költhető el, célirányosan ugyan – székházak működtetésére, ingatlanok vásárlására, alkalmazotti fizetésekre, szolgálati autókra stb. –, de meglehetősen nagyvonalú elszámoltatás mellett. Mindez, persze, mind jogszerű. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is ezt emelte ki gyors reagálásában, olvasásra is ajánlva az Átlátszó Erdély sorozatát: „hiszen két dolog derül ki, a szövetség pénzügyeire vonatkozó minden adat hozzáférhető, és az utolsó bani is törvényesen van elköltve”. Amit a törvény nem tilt, az megtehető. Ám az erdélyi – költségvetésileg is támogatott – magyar ember joggal várhatná el, hogy legalább tudjon arról, ami járna neki, de nem jut. A nyilvánossággal az RMDSZ bármiféle gyanakvást elkerülhetett volna, lefegyverezhette volna az örök bizalmatlanokat, akik szerint saját malmukra csorgatják a költségvetési forrásokat. De nem ez történt, noha tehették volna, nem érezték szükségesnek, hogy a szavazótábor is tudja, mire használták a romániai adófizetők pénzét. Ezért borítékolhatóan jókora hullámzást eredményez majd az erdélyi állóvízbe dobott kő. Hiszen az átlagos erdélyi magyar ember közelébe sem kerül a támogatására szánt közpénznek, s bizony, évekig tartó titkolózás után elég nehéz megmagyarázni, hogy a szűk körben hozott, pénzelosztással kapcsolatos döntések nem saját érdekek, hanem kizárólagosan közösségi szempontok szerint történtek.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mire költi az RMDSZ az erdélyi magyarság pénzét?
2009 óta az RMDSZ a magyar közösségnek járó támogatás kezelőjeként összesen több mint 28 millió eurónyi költségvetési támogatást kapott a román kormánytól. Ennek az összegnek egy kisebb részét (20–25 százalékát) nyilvános pályázatokon osztják szét különféle közösségi programokra, könyvkiadásra és médiaorgánumok támogatására. A többi pénz sorsa nem volt ismert eddig – mindez az Átlátszó Erdély oknyomozó portálon jelent meg tegnap, a Sipos Zoltán által jegyzett tényfeltáró riport első részében elsősorban az adatokhoz való hozzáférés nehézségeit, a finanszírozás jogi hátterét és az elszámoltatás körülményeit ismerhetjük meg. Az alábbiakban az első rész néhány fontosnak ítélt passzusát idézzük.
A kormány 1994 óta éves támogatásban részesíti a Románia területén élő, hivatalosan elismert 19 kisebbséget, így segítve őket, hogy hagyományaikat, kultúrájukat ápolják. A pénzt a kormányfőtitkárság költségvetéséből folyósítják az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán keresztül. A támogatást egy, a kisebbséget képviselő szervezet kapja – az erdélyi magyarság esetében 2009 óta ez a szervezet az RMDSZ.
Az idők során a támogatás, illetve annak kezelése számos vitát okozott az erdélyi magyar közösségben. Az 1996/27-es párttörvény megjelenése előtt ezt az összeget az RMDSZ kezelte, mely az elosztásba bevonta a civil szféra képviselőit is. A párttörvény megjelenése után azonban az RMDSZ-nek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) kellett megjelölnie a pénz kezelőjeként, különben nem kaphatott volna politikai alakulatként támogatást. Idővel azonban az EMKE lemondott a pénzosztás feladatáról, és 2003-tól az RMDSZ a Communitas Alapítványt nevezte meg a költségvetési támogatások elosztójaként.
A pénzosztás már a kétezres évek elején is meglehetősen homályos kritériumok szerint történt. Erről először a Transindex Disputa fórumában kezdtek el beszélni, azután a Krónika írt több tényfeltáró anyagot a Communitas-pénzekről. Kiderült például, hogy a Communitas kuratóriuma és az RMDSZ akkori csúcsvezetése között számos átfedés volt, illetve a Communitas fizetési listáin szerepelt egy sor RMDSZ-politikus és alkalmazott (ez elvben tiltott pártfinanszírozásnak számított). A kétezres években, míg az erdélyi magyarságnak járó támogatást a Communitasnak folyósították, az RMDSZ pártként vett fel költségvetési támogatást. 2009-től azonban az RMDSZ lemondott a pártoknak járó támogatásról, és átvette a kisebbségnek járó támogatás kezelését. A Communitas Alapítvány funkciója ezentúl az, hogy nyílt pályázaton kiossza az RMDSZ által rendelkezésére bocsátott keretet, jobban mondva annak egy részét.
Az RMDSZ vagy az erdélyi magyarság pénze?
Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt? A 396/2009-es kormányhatározat mellékletében feltűnő magyarázatból egyértelműen kiderül, hogy a pénzt a magyar kisebbségnek szánják, az RMDSZ pedig csak kezelője az összegnek. („Uniunea Democrată Maghiară din România este beneficiara şi va gestiona sumele alocate de la bugetul de stat minorităţii maghiare din România, începând cu cele aferente lunii martie 2009”). Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint azonban „a pénz az RMDSZ-é mint a magyarságot a parlamentben képviselő szervezeté, és az RMDSZ egyedüliként a kisebbségi szervezetek körében úgy döntött, hogy ebből nemcsak saját programjait és működését, hanem évente ezres nagyságrendben közösségi programokat is finanszíroz”.
Nem költhetnek bármire
A kormányfőtitkárság által nyújtott támogatást azonban a kedvezményezettek nem költhetik bármire, csak a székházak működtetésére és javítására, bérekre, sajtó- és könyvkiadásra, kulturális rendezvények szervezésére, ingó és ingatlan javak megvásárlására, valamint uniós pályázatokhoz szükséges önrész finanszírozására lehet fordítani. Az Átlátszó Erdély azt is kiderítette, hogy az RMDSZ-nek igen nagyvonalúan kell elszámolnia az évi 4–4,5 millió euróról, összesítésük mellékletekkel együtt sem több egy vékonyka, körülbelül száz oldalas mappánál, ennek nagy részét az RMDSZ által támogatott rendezvények, civil szervezetek és kiadványok több tucat oldalon történő felsorolása teszi ki, és akár több százezer eurós nagyságrendű összeg kifizetését is indokolhatja úgy, hogy annak célját egészen vázlatosan, egy-két szóban jelöli meg.
Az Átlátszó Erdély első következtetései:
* a nyílt pályázatok mellett a Communitas Alapítványnak van egy nem nyilvános pályázati kerete, ahova meghívásos alapon nyújthatnak be pályázatot RMDSZ-hez közel álló civil szervezetek
* a költségvetési támogatás tekintélyes része székházak fenntartására – rezsiköltségekre, karbantartásra és javításra – megy
* szintén nagy tételnek számítanak a személyi kiadások: az RMDSZ alkalmazásában levő személyek száma 2009 óta több mint duplájára nőtt, fizetésük sokszor messze fölötte van az átlagfizetésnek
* az utóbbi években az RMDSZ egy sor felső-középkategóriás autót, valamint néhány nagy értékű ingatlant vásárolt – ezek egy része szolgálati lakás.
(Forrás: Erdely.atlatszo.hu)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arad is csatlakozik a pécsi ’56-os emlékévhez
Körülbelül két héttel ezelőtt tartották meg Pécsett Arad és Pécs kulturális bizottságainak együttes ülését. A két város testvérvárosi szövetsége több éves múltra tekint vissza, számos közös rendezvénnyel, kulturális programmal igyekeztek szorosabbá fűzni a szomszédos közösségek közötti köteléket. Idén Pécsen ’56-es emlékévet ünnepelnek, ehhez Arad is csatlakozik hagyományőrző, kulturális, továbbá történelmi programokkal. A pécsi ülésen ennek alkalmából Őri László pécsi alpolgármester egy szimbolikus, lyukas magyar lobogót nyújtott át egy hozzá tartozó díszoklevéllel Bognár Levente aradi alpolgármesternek. Az összetartozást és a közös ’56-os hősök és sorsok előtti tisztelgést jelképező ajándékot a szerdai aradi városi tanácsülésen továbbította Bognár Gheorghe Falcă aradi polgármesternek.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Márpedig a kiáltványok ideje lejárt
Kezdetét vette, nemsokára immár hivatalosan is megkezdődik, a választási kampány. Szinte minden fegyver bevetésre készen áll és bevetésre is kerül a politikai porondon. Célok, prioritások fogalmazódnak meg, ígéretek hangzanak el, kezdődik a küzdelem.
Számunkra, szövetségünk számára, létfontossággal bír egy megkerülhetetlen magyar érdekképviselet biztosítása a helyi önkormányzatokban, majd pedig az őszi fordulón, a parlamentben. Ehhez azonban szavazótáborunk és támogatottságunk növelése, erősítése elengedhetetlen. Mindez annyira nyilvánvaló, hogy nem képezheti vita tárgyát.
A helyzet valós felméréséhez, realista elemzések és statisztikák eredményeit figyelembe véve kiderül, hogy az ország lakosságának csupán 13 százaléka él a középosztály színvonalán, míg több mint 80 százaléka az országos minimálbér, illetve ennél csak alig magasabb bérszínvonalon. Tetézi mindezt a valós és a rejtett munkanélküliség problematikája, ahol a számadatok hiányosak, a munkavállaló-barátnak távolról sem mondható munkakódex, amelynek visszásságairól már több szó esett, a méltánytalan adó és közteherviselési rendszer… Ráadásul minderre még rájátszik a közegészségügyben uralkodó problémák sora. És ezeket tovább fokozza a közösségünket sújtó diszkriminatív intézkedések, fellépések sokasága.
KIRA MIKLÓS, az Erdélyi Magyar Baloldal ügyvezető elnöke
Szabadság (Kolozsvár)

Nem számol el tételesen az RMDSZ az állami pénzekkel
A magyar közösségnek járó támogatás kizárólagos kezelőjeként az RMDSZ több mint 28 millió euró költségvetési támogatást kapott a román kormánytól 2009 óta, s míg ennek az összegnek egy kisebb részét nyilvános pályázatokon osztják szét közösségi programokra, a többi pénz sorsáról keveset lehet megtudni – mutat rá legfrissebb cikkében az Átlátszó Erdély.
Az oknyomozó blog egy cikksorozatban kívánja feltárni, hogy a szövetség mire költi az erdélyi magyarságnak járó kormánytámogatást.
A sorozat első, csütörtökön közzétett részéből kiderül, az RMDSZ által az elmúlt hét évben a költségvetési támogatást folyósító hivatalhoz – a kormányfőtitkársághoz – benyújtott beszámolók nem nyújtanak teljes képet arról, hogy az alakulat hogyan gazdálkodik az évente kézhez kapott 18–20 millió lejjel. A támogatás kezeléséről nem lehet anyagot találni az RMDSZ honlapján sem.
A kormány egyébként 1994 óta éves támogatásban részesíti a Románia területén élő, hivatalosan elismert 19 kisebbséget, így segítve őket abban, hogy hagyományaikat, kultúrájukat ápolják. A pénzt a kormányfőtitkárság költségvetéséből folyósítják az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán keresztül. A támogatást egy, a kisebbséget képviselő szervezet kapja, az erdélyi magyarság esetében ezzel 2009 óta kizárólag az RMDSZ foglalkozik.
Az indoklások egy részének az áttanulmányozása alapján az Átlátszó Erdély szerint kiderül például, hogy a nyílt pályázatok mellett a szövetség által létrehozott Communitas Alapítványnak van egy nem nyilvános pályázati kerete, ahova meghívásos alapon nyújthatnak be pályázatot RMDSZ-hez közel álló civil szervezetek.
Az oknyomozó blog írása rámutat arra is, hogy az RMDSZ az utóbbi években több felső-középkategóriás személygépkocsit, valamint néhány nagy értékű ingatlant vásárolt, ezek egy része szolgálati lakás. A cikk szerint a beszámolók egészen vázlatosak: egy bukaresti ingatlanvásárlás esetében például csupán két szó, „Imobil Bucureşti" jelenik meg, valamint a 904 ezer lejes vételár.
Az oknyomozó blog írása pontatlanságokra is rámutat, egy 2009-ben Kolozsváron megvásárolt ingatlan címét például rosszul adták meg a beszámolóban. A megadott címen, mint kiderült, egy veteményeskert és egy kis fabódé áll, a szövetség ingatlanja egy másik házszám alatt található. Az indoklások alapján nagy tételnek számítanak a székházak fenntartására szánt költségek mellett a személyi kiadások is: az RMDSZ alkalmazásában levő személyek száma 2009 óta több mint duplájára nőtt, fizetésük sokszor átlagon felüli, derül ki továbbá az írásból.
Az RMDSZ egyébként az 1996-os párttörvény megjelenése után az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) jelölte meg a pénz kezelőjeként, hogy kaphasson támogatást politikai alakulatként, 2003 és 2009 között pedig a Communitas Alapítványt bízta meg ezzel a feladattal. A Krónika abban az időszakban több tényfeltáró anyagban is rámutatott, már abban az időszakban sem volt egyértelmű, hogy a közösségnek járó támogatást milyen kritériumok alapján osztják. 2009-től az RMDSZ lemondott a pártoknak járó támogatásról, és visszavette a pénzkezelés jogát.
Kovács Péter: mindenki olvassa el
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke csütörtökön Facebook-oldalán mindenkinek azt ajánlotta, hogy olvassák el az Átlátszó Erdély által indított sorozatot, ugyanis szerinte két dolog derül ki ebből: „a szövetség pénzügyeire vonatkozó minden adat hozzáférhető, és az utolsó bani is törvényesen van elköltve.”
Később „néhány ténnyel” egészítette ki az oknyomozó blog által közölteket. Arra az állításra, miszerint „az RMDSZ alkalmazásában lévő személyek fizetése sokszor messze fölötte van az átlagfizetésnek”, azt válaszolta, hogy „az RMDSZ alkalmazásában, a központi szervezetnél és 18 megyében összesen 116 személy dolgozik, átlag fizetésük nettó 1115 lej. Romániában az átlagbér nettó 1950 lej, Kolozs megyében 2166 lej.”
Kovács Péter arra a részre is reagált, miszerint „az RMDSZ egy sor felső-középkategóriás autót vásárolt”. Az ügyvezető elnök közölte, „az RMDSZ tulajdonában, a központi szervezet és 18 megyei szervezet használatában 15 Logan, 9 Skoda, 3 Volkswagen és 1 Honda gépkocsi van, átlagéletkoruk 5 év, átlagban 110 000 kilométert futottak.”
Amint arról beszámoltunk, idén 15,3 százalékkal nőtt a nemzeti kisebbségek szervezeteinek nyújtott román állami támogatás az előző évhez képest, ebből az RMDSZ 22,87 millió lejt kapott. Kovács Péter korábban úgy nyilatkozott, a szövetség az eddigi évekhez hasonlóan idén is kulturális, oktatási és ifjúsági programokra, és a magyar média támogatásra költi az összeg legnagyobb részét, de ebből a pénzből fedezik az RMDSZ működési költségeit is. Hozzátette, idén is a támogatás húsz százalékát osztják ki pályázati úton.
Korábban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sérelmezte, hogy a román költségvetési támogatás fölött az RMDSZ egyedül rendelkezik, és a közösség számára átláthatatlanul kezeli ezeket a forrásokat.
Krónika (Kolozsvár)

Mire költik az erdélyi magyarság pénzét? Publikáljuk az RMDSZ beszámolóit
2009 óta az RMDSZ a magyar közösségnek járó támogatás kezelőjeként összesen több, mint 28 millió eurónyi költségvetési támogatást kapott a román kormánytól. Ennek az összegnek egy kisebb részét nyilvános pályázatokon osztják szét különféle közösségi programokra, könyvkiadásra és médiaorgánumok támogatására. A többi pénz sorsa nem volt ismert eddig.
Két nagy kartondobozban legalább fél köbméternyi papírt hoznak ki március 14-én a Victoria palota egyik hátsó bejáratánál levő olvasóterembe az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (Departamentul Relaţii Interetnice, DRI) munkatársai: ezek azok az indoklások, melyeket az RMDSZ 2009 óta elküldött a költségvetési támogatást folyósító hivatalnak.
Fényképezőgépet, telefont leadjuk, leülünk egy mágneses kapu mellett levő asztalhoz, és munkához látunk: a DRI-vel való megegyezés értelmében egy munkanapunk van arra, hogy a dokumentumokat átnézzük, kijegyzeteljük, és esetleg egy kis részükről másolatot kérjünk.
A kezdeti lelkesedésünk azonban csakhamar alábbhagy: a mappákat lapozgatva kiderül, hogy ezek a beszámolók sem nyújtanak részletes és teljes képet arról, hogy mire költi az RMDSZ azt az évi 18-20 millió lej (napi árfolyamon 4-4,5 millió euró) közpénzt, amit az erdélyi magyarság támogatására folyósít Bukarest, és melynek elköltéséről az RMDSZ honlapján egy szót sem lehet találni.
Beszkennelni túl nagy munka
Az első, RMDSZ beszámolóinak a kiadását kérő adatigénylést 2016 januárjában küldtük el – ekkor még úgy tűnt, a DRI fénymásolva elküldi az összes dokumentumot, ahogy kértük. Később aztán értesítettek, lehetetlent kérünk: a hivatalnak nincsen erőforrása arra, hogy ekkora volumenű munkát elvégezzen.
Némi huzavona után sikerült megegyezni abban, hogy a dokumentumokhozhozzáférést biztosítanak a kormány székhelyén – így egy napunk volt arra, hogy a DRI hivatalnokainak a segítségével a két kartondoboznyi anyagból kikeressük a minket érdeklő információkat.
És bár a teljes dokumentumcsomó feldolgozása nem sikerült, az mégis kiderült, hogy:
– a nyílt pályázatok mellett a Communitas Alapítványnak van egy nem nyilvános pályázati kerete, ahova meghívásos alapon nyújthatnak be pályázatot RMDSZ-hez közel álló civil szervezetek;
– a költségvetési támogatás tekintélyes része székházak fenntartására – rezsiköltségekre, karbantartásra és javításra – megy;
– szintén nagy tételnek számítanak a személyi kiadások: az RMDSZ alkalmazásában levő személyek száma 2009 óta több mint duplájára nőtt, fizetésük sokszor messze fölötte van az átlagfizetésnek;
– az utóbbi években az RMDSZ egy sor felső-középkategóriás autót, valamint néhány nagy értékű ingatlant vásárolt – ezek egy része szolgálati lakás.
De miről is van szó?
A kormány 1994 óta éves támogatásban részesíti a Románia területén élő, hivatalosan elismert 19 kisebbséget, így segítve őket abban, hogy hagyományaikat, kultúrájukat ápolják.
A pénzt a Kormányfőtitkárság költségvetéséből folyósítják a Kormányfőtitkárság keretein belül működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán keresztül. A támogatást egy, a kisebbséget képviselő szervezet kapja – az erdélyi magyarság esetében 2009 óta ez a szervezet az RMDSZ.
Az idők során a támogatás, illetve annak kezelése számos vitát okozott az erdélyi magyar közösségben.
Kezdetben, az 1996/27-es párttörvény megjelenése előtt ezt az összeget az RMDSZ kezelte, mely az elosztásba bevonta a civil szféra képviselőit is. A párttörvény megjelenése után azonban az RMDSZ-nek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) kellett megjelölnie a pénz kezelőjeként, különben nem kaphatott volna politikai alakulatként támogatást.
Miután az EMKE maga kérte a pénzosztás feladatának átadását tekintettel az egyre gyarapodó tevékenységre és a más területeken is meglevő adminisztrációs kötelezettségekre, 2003-tól az RMDSZ a Communitas Alapítványt nevezte meg a költségvetési támogatások elosztójaként.
Már a Communitas-időkben is titkolózás folyt
A pénzosztás már a kétezres évek elején is meglehetősen homályos kritériumok szerint történt. Erről először a Transindex Disputa fórumábankezdtek el beszélni, azután a Krónika írt több tényfeltáró anyagot a Communitas-pénzekről.
Kiderült például, hogy a Communitas kuratóriuma és az RMDSZ akkori csúcsvezetése között számos átfedés volt, illetve a Communitas fizetési listáin szerepelt egy sor RMDSZ-politikus és alkalmazott (ez elvben tiltott pártfinanszírozásnak számított).
Szintén a Krónika érdeme az, hogy Takács Csaba, az RMDSZ akkori ügyvezető elnöke nyilvános beszámolót kellett tartson a Communitas pénzügyeiről (a fontosabb krónikás anyagok itt letölthetők).
A kétezres években, míg az erdélyi magyarságnak járó támogatást a Communitas-nak folyósították, az RMDSZ pártként vett fel költségvetési támogatást (a Kormányfőtitkárság kimutatása itt).
2009-től az RMDSZ lemondott a pártoknak járó támogatásról, és átvette a kisebbségnek járó támogatás kezelését. A Communitas Alapítvány funkciója ezentúl az, hogy az RMDSZ által rendelkezésére bocsátott keretet – jobban mondva annak egy részét – nyílt pályázaton kiosztja.
Anyagunk erre a 2009-2015-ös időszakra fókuszál, azért, mert erről a periódusról gyakorlatilag semmilyen lényegi információval nem rendelkezünk – sem az RMDSZ, sem pedig az erdélyi magyar sajtó nem közölt erről részleteket.
2000-2007 között az RMDSZ-nek politikai pártként folyósítanak támogatást;
2008-ban az RMDSZ nem kap támogatást;
2009-től az RMDSZ lemond a politikai pártoknak járó támogatásról, és megkapja azt a kisebbségi szervezeteknek járó összeget, melyet addig a Communitas Alapítványnak folyósítottak;
20-25%-át osztják ki jelenleg nyilvános pályázaton ennek a pénznek.
Az RMDSZ vagy az erdélyi magyarság pénze ez?
Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt? Az elsőre szőrszálhasogatásnak tűnő vitának nagy tétje van: amennyiben ez a pénz az RMDSZ-nek alanyi jogon jár – ahogy azt az RMDSZ vezetése állítja –, abban az esetben lehet érvelni amellett, hogy az RMDSZ saját belátása szerint dönthet a pénz felhasználásáról, és kizárólag a DRI, a Kormányfőtitkárság, valamint a közpénzek elköltését ellenőrző állami szerveknek tartozik elszámolással.
Amennyiben azonban a pénzt a kormány a magyar közösségnek szánta, az RMDSZ pedig csak egy jogi személyiség, mely ezt a pénzt kezeli, akkor az RMDSZ-nek minimum morális, ha nem törvényes kötelessége az erdélyi magyarság fele is részletesen beszámolni arról, hogy mire költi ezt a költségvetési támogatást.
Az RMDSZ csak kezeli ezeket a pénzeket
Egy kormányhatározat mellékletében feltűnő magyarázatból egyértelműen kiderül, hogy a második értelmezés a helyes. A 396/2009-es kormányhatározat függelékében először nevesítik az RMDSZ-t, mint annak a pénzösszegnek a kedvezményezettjét (beneficiar) és kezelőjét (gestionar), melyet az állami költségvetésből irányoztak elő a magyar kisebbségnek. A passzus:
Uniunea Democrată Maghiară din România este beneficiara şi va gestiona sumele alocate de la bugetul de stat minorităţii maghiare din România, începând cu cele aferente lunii martie 2009.
Ebből világos, hogy a pénzt a magyar kisebbségnek szánják, az RMDSZ pedig csak kezelője az összegnek.
„Ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a Parlamentben. A kisebbségi pénz célja az identitást megőrző – a parlamenti kisebbségi szervezetek által lebonyolított – programok támogatása, valamint az adott szervezetek működésének biztosítása. A kisebbségi támogatás «haszonélvezője» az RMDSZ, hiszen mint közösség nem lehet támogatásban részesülni (ki kapja, ki költhet, hogyan, mikor, kié a felelősség, stb.) a jogrend alapvető szabályai szerint. Tehát a pénz az RMDSZ-é mint a magyarságot a Parlamentben képviselő szervezeté, és az RMDSZ egyedüliként a kisebbségi szervezetek körében úgy döntött, hogy ebből nemcsak saját programjait és működését, hanem évente ezres nagyságrendben közösségi programokat is finanszíroz” – nyilatkozta az Átlátszó Erdélynek ezzel kapcsolatban Kovács Péter. Az RMDSZ ügyvezető elnökével készült interjút külön fogjuk megjelentetni.
Nem költhetnek bármire
De vissza a Kormányfőtitkárság által nyújtott támogatásra: ezt a pénzt a kedvezményezettek nem költhetik bármire. A kormányhatározatok, illetve a DRI és a kedvezményezettek közötti protokollumok megszabják, hogy a támogatást a székházak működtetésére és javítására, bérekre, sajtó- és könyvkiadásra, kulturális rendezvények szervezésére, ingó és ingatlan javak megvásárlására, valamint uniós pályázatokhoz szükséges önrész finanszírozására lehet fordítani.
A kedvezményezett szervezetek szükségleteik függvényében havonta hívhatnak le egy-egy pénzösszeget a számukra megítélt keretből – ezt az úgynevezett A1-es formanyomtatvánnyal tehetik meg. A lehívott pénz elköltéséről egy másik, A2-es formanyomtatványon számolnak be, szintén havonta.
Az év végén megmaradt összeg nem vész el, hanem hozzáadódik a következő évi kerethez. Évente egy további dokumentumot – az A3-as formanyomtatványt és a mellékleteit – is le kell adni. Ez tartalmazza a szervezet által elköltött, a költségvetésből származó pénz végső, éves szintű összesítését.
Mi elsősorban az A3-as nyomtatványokat és azok mellékleteit használtuk fel a munkánk során, egyrészt azért, mert ezek a kimutatások tartalmazzák a tényleges kifizetéseket, másrészt pedig terjedelmük miatt viszonylag könnyen feldolgozhatóak.
Az elszámolás? Egy A4-es oldal
EU-s vagy norvég alapos pályázatok elszámolásain edzett civilek meglepődnek majd, de ez az A3-as nyomtatvány – mely évi 4-4,5 millió euró elköltésének az összesítése illetve indoklása – valójában egy A4-es méretű oldal.
Az összesítés mellékletekkel együtt sem több egy vékonyka, körülbelül száz oldalas mappánál, ennek nagy részét is az RMDSZ által támogatott rendezvények, civil szervezetek és kiadványok több tucat oldalon történő felsorolása teszi ki.
Első pillantásra is feltűnik az A3-as mappák mellékleteit lapozgatva, hogy az RMDSZ egész nagy – akár több százezer eurós nagyságrendű – összeg kifizetését úgy indokolhatja, hogy annak célját egészen vázlatosan, egy-két szóban jelöli meg.
200 ezer euró két szóban elintézve
Ingatlanvásárlásoknál nem csatolják az A3-as nyomtatványhoz sem az adásvételi szerződés másolatát, sem pedig a telekkönyvi kivonatot. Egy bukaresti ingatlanvásárlásról például csak ennyi szerepel egy táblázatban: „Imobil Bucureşti”, valamint a vételár: 904 ezer lej (kb. 200 ezer euró).
Ingatlanok tatarozása során még utalás sincsen arra, hogy pontosan milyen munkálatokat végeztek, és hogy milyen cégekkel dolgoztattak.
Ugyanilyen vázlatos a beszámoló az autók esetében: például kiderül, hogy 2013-ban egy Škoda gépkocsira kifizettek 38 ezer lej (8500 euró) előleget, az azonban nem világos, hogy az autót később megvették-e vagy sem.
A beszámolóban pontatlanságok is vannak: az RMDSZ legalább egy, 2009-ben megvásárolt ingatlan címét rosszul adta meg, a megadott kolozsvári címen egy veteményeskert és kis fabódé áll. A kérdéses ingatlan egy másik házszám alatt található.
A Communitas bezzeg elszámoltat
Ez a lazaság azért is szembeszökő, mert például a Communitas Alapítvány nyílt pályázatain a sokszor alig pár száz, vagy pár ezer lejes nagyságrendű támogatást elnyerő civil szervezeteknek ehhez képest látványosan szigorú elszámolást kell benyújtaniuk ahhoz, hogy a megnyert összeget utólagosan megtérítsék nekik.
Sorozatunk következő, hétfőn megjelenő részében publikálunk egy, azóta feledésbe merült számvevőszéki jelentést, amely már 2009-ben utasította a Kormányfőtitkárságot, hogy tegye rendbe a kisebbségeknek járó támogatások rendszerét. Fény derül arra is, hogy miért kellett 2011-ben a Communitas Alapítvány 670 ezer eurót büntetőkamatokkal együtt visszafizessen? Sipos Zoltán
erdely.atlatszo.hu

Vásárhely fontos irata
Marosvásárhely városi rangra emelésének 400. évfordulója alkalmából a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében tekinthető meg a Bethlen Gábor 1616. április 29-én kelt kiváltságleveléről, a város címeréről és pecsétjéről készített fotó.
A csütörtöki tárlatnyitón Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, abban a korban nem a törökök és tatárok jelentettek fenyegetést a marosvásárhelyiek számára, hanem az osztrák birodalom, Basta tábornok hadserege, amely kíméletlenül mészárolta a lakosságot.
A várépítés igénye is ezért fogalmazódott meg, és kezdődött el 1602-ben, Borsos Tamás és Nagy Szabó Ferenc városvezetők idején, majd 1658-ban fejeződött be. Sárándi Tamás, a múzeum munkatársa a kiváltságlevelet alapdokumentumnak nevezte, amely révén Marosvásárhely is bekerült az erdélyi „elit városok” sorába, mint Szeben, Brassó vagy Kolozsvár, még ha nem is sikerült fejlődésben soha utolérnie azokat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Fő cél: a magyarok elvándorlásának megállítása
Az egyetlen olyan nem parlamenti erő az Erdélyi Magyar Néppárt, amely polgármesterjelöltet is indít a megyeszékhelyen is, és teljes listát is tudott állítani települési és megyei szinten is – tudatták tegnap. A jelöltjeikkel kapcsolatos fő részleteket ismertette két vezető jelöltjük.
Adatokkal és nevekkel állt a nyilvánosság elé tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), arról, kiket és hol indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyében.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István a párt Bihar megyei szervezetének elnöke ismertette a részleteket. Az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyula, aki elmondta: fő célja a magyarok elvándorlásának megállítása, oly módon, hogy megérje itt maradni, és erre megoldásaik is vannak. „Ha sikerül a tisztségekbe kerülnünk, elkezdjük a változtatást” – mondta. A váradi városi tanácsosi jelöltlistájuk első 10 helyére különféle témakörök szakértőit tették, akik tapasztaltak, de még nem idősek. A jelölteket jövő héten kezdik el külön tájékoztatókon bemutatni.
A megyében
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke egyben a megyei tanácsosi jelöltlistájuk vezetője is. Ő elmondta: a megyében 26 településen indít saját jelölteket az EMNP. Polgármesterjelöltjük és helyi tanácsosi listájuk is lesz Várad mellett Érmihályfalván, Székelyhídon, Nagyszalontán. Margittán csak helyi tanácsosi listát állítottak, ugyanis az ottani független magyar jelöltet támogatják a polgármesterségért folyó versenyben. További 15 polgármesterjelöltjük és összesen 330 helyi tanácsosi jelöltjük lesz a megye településein.
Megegyezés – másképp
„Négy helyen az RMDSZ annyira megfélemlítette a jelöltjeinket, hogy bár készen álltak a megmérettetésre, végül nem mernek indulni – itt Alsólugasról, Vedresábrányról, Telegdről és Keményfokról van szó” – fogalmazott Csomortányi István, hozzátéve: „De ott is támogatnak minket, csak a konfrontációt nem merték vállalni. Összességében pedig a támogató aláírások nagyon könnyen összegyűltek mindenütt, mert a lakosságnak elege van a korrupcióból, és végre valós érdekvédelmet szeretne”.
Mint ismeretes, az RMDSZ a saját megyei listáján felajánlotta a nem biztosan bejutó 8. helyet „egy másik magyar szervezetnek”, és ezt végül az MPP jelöltjével töltötte be. Az EMNP-s Csomortányi erről azt mondta, őket meg sem keresték. Hozzátette: „Ez is mutatja, hogy csak sima kampánymanőver volt a felajánlás, és csak a sajtóban tették meg, valójában nem. Aztán előszedték a naftalinból a hozzájuk közel álló MPP-t, és látszatból az ő egyik emberét is betették a listájukra. Komolytalan volt ez az egész, és csak látszat az összefogás”.
Ezzel szemben olyan példákat mondott, ahol helyi szinten az EMNP és az RMDSZ együtt fog működni. „Párbeszédet kezdtünk viszont mi mindenkivel, akivel lehetett. Az RMDSZ megyei vezetőivel lehetetlen. És például Váradon is kétszer is megkerestük írásban Huszár Istvánt, de nem is reagált. Viszont vannak helyi, települési vezetők, akikkel lehet tárgyalni. Így az ő polgármesterjelöltjüket támogatjuk majd Diószegen, Szentjobbon, Tamásiban és Várasfenesen. Saját helyi tanácsosi jelöltlistát viszont Diószeg kivételével e helyeken is állítunk. Íme tehát, ez a valódi összefogás útja, mi azon vagyunk” – mondta.
A megyei tanácsosi jelöltlistájukról elmondta: az első helyekre ott is szakembereket tett az EMNP, mérnök, építész, informatikus, egyetemi tanár is van ott, az átlagéletkor pedig 35 év.
A választóknak mindenütt azt üzenik: sokkal jobb eredményre számítanak, mint az előző választásokon, mert az elmúlt négy évben megismerhették az EMNP-t a polgárok. Négy céljuk van e voksoláson: minél több polgármestert tisztségbe juttatni, legalább 2-3 képviselőt a Megyei Tanácsba juttatni, Váradon legalább 2 helyi tanácsosi tisztséget elnyerni, és tovább növelni a többi településen a helyi tanácsosaik számát.
Jelöltek
Az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első tíz helye, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente, Zatykó Gyula, Baricz-Nánási Ferenc, Balogh János, Rhédey Emília.
A nagyváradi lista: Zatykó Gyula, Moldován Lajos Gellért, Nagy Zoltán, Török Sándor, Balogh Árpád György, Holló-Csejtei László Barna, Varga Csaba, Tőtős Ilona, Bősze László Antal, Szabó Judit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Balkáni cirkusz lett az áprilisi rendes havi tanácsülésből
Az utóbbi évek talán legbotrányosabb tanácsülését tartották csütörtökön a Szatmárnémeti helyi tanács gyűléstermében. A heves, sok esetben a témától eltérő viták, gúnyolódás, sorozatos közbeszólások miatt végül az RMDSZ-frakció egyszerűen elhagyta az üléstermet, a többi tanácsos pedig a még megvitatásra váró néhány határozati pontot elnapolta.
A Szatmárnémeti helyi tanács ülései a hamarosan befejeződő mandátumban szinte egyetlen esetben sem voltak vitáktól mentesek, ám annyira feszült, helyenként botrányos gyűlést még egyetlen alkalommal sem tartottak ebben a felállásban, mint az csütörtökön történt. A határozati pontok megvitatását folytonos közbeszólások, vagy éppen hosszas hallgatások tették érdekessé. Először a hatodik pont környékén lett annyira feszült a helyzet, hogy az RMDSZ javaslatára 5 perc szünetet tartottak.
A feszültség megalapozója a 2015-ös évi költségvetéssel kapcsolatos procedurális szavazás kapcsán kialakult helyzet volt: Nits János felhívta a tanácsosok figyelmét, hogy a polgármesteri hivatal csupán a bevállalt beruházások 12 százalékát valósította meg. Bancea Valeriu PNL-s tanácsos pedig azt kérte, hogy a polgármester adjon magyarázatot a sikertelenségre. A kérdezett ez alkalommal hallgatott, ám később több esetben is heves szóváltásba került az ülésvezetővel.
Kicsit úgy tűnt, hogy a hangulat enyhül, néhány egyszerűbb határozat könyedén átment, ám a fontosabb pontoknál - iskolák új épületbe költöztetése - kapcsán olyan vita alakult ki, hogy az RMDSZ frakció Magyar Lóránd frakcióelnök vezetésével egyszerűen kivonult a gyűlésteremből.
"Ma teljesen átvette a balkáni cirkusz az ésszerű vita helyét a városi tanácsülésen. Dorel Coica PSD-s polgármester minősíthetetlen stílusban, az RMDSZ és a PNL tanácsosait többször is támadta és fenyegette. A tanács működési szabályzatát megszegve többször is nyíltan, bekiabálásokkal és szidalmakkal illette a tanács tagjait. A PSD-s polgármester képtelen volt választ adni, így személyes támadásokkal, bekiabálásokkal, cinikus hangvételű megjegyzésekkel akadályozta a tanács munkáját" - írja a Szatmárnémeti RMDSZ városi tanácsosi frakciója által kiadott közlemény.
Az RMDSZ kivonulását követően Ardelean Radu Ovidiu ALDE-párti tanácsos az ülésvezetőt hibáztatta, hogy a helyzet elfajult, ugyanis szerinte az nem megfelelő szigorral vezette a tanácsülést.
Adrian Albu PNL-s tanácsos javaslatára a fennmaradó határozattervezetek megvitatását a testület a következő városi tanácsülésre halasztotta, ugyanis azok egy részének elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség.
szatmar.ro

Beszámoló az elmúlt négy évről
Lázár-Kiss Barna polgármester értékelője
Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere beszámolót tartott mandátuma négy évének megvalósításairól. Kitért részletesen arra, melyek voltak a prioritások 2012-ben, mit tartott szem előtt polgármestersége éveiben, mire törekedett.
– Azon dolgoztam az elmúlt négy évben, hogy a 2012-ben, polgármesterré választásomkor tett ígéreteimet betartsam – kezdte értékelőjét.
Mint mondta, megválasztásakor a három legfontosabb dolog, amit Barót polgárai kértek tőle, a következők voltak: teremtsen munkahelyeket, tegye rendbe a város szennyvízhálózatát, járuljon hozzá, hogy bevásárlóközpont épülhessen a városban.
„A munkahelyteremtés a cégek feladata, az önkormányzat csupán segítséget nyújthat számukra ebbéli törekvésükben. Mi ezt megtettük az elmúlt négy évben. Építkezési engedélyeket bocsátottunk ki azon cégeknek, amelyek állásokat létesítettek, fogadtuk azokat a vállalkozókat, akik eljöttek Barótra a beruházás szándékával. Közösen néztük meg, lenne-e számukra alkalmas telephely. A Platanus cég száz új munkást alkalmazott, a Valkes cég egy baróti csarnok építésén gondolkodik, ahol 250 személynek lenne állása. Még nem döntöttek véglegesen, de mi nekik is, más vállalkozásoknak is megadjuk a lehetőséget.
Korszerű szennyvízhálózat, jobb utak
Mandátumomban a legtöbb energiát, munkát a város víz- és szennyvízhálózatának korszerűsítésébe fektettünk. Összesen 3,6 kilométeren cseréltük ki a vezetékeket, folyik a város derítőállomásának felújítása is, amelyet 2018-ig át kell adni. A munkálatok során okoztunk kellemetlenségeket is a lakóknak, de ezek elkerülhetetlenek voltak, mivel dolgoztunk. Kérjük továbbra is megértésüket, hiszen a munkálatok folytatódni fognak. Néha hallottuk azt is, hogy lassan megy, ennek oka a pénzhiány volt, hiszen ezt a beruházást az állam fizeti, a megbízott cég pedig csupán annyit dolgozik, amennyi pénzt kap a kormánytól. Jelenleg a városközpontban dolgoznak a Termoconfort cég emberei, a munkálat az elkövetkezőkben a Víz utcában (itt a vízcsövek kicserélése a prioritás), valamint a Kossuth utca alsó szakaszán folytatódna.
Utak és járdák újultak meg az elmúlt négy évben. Több mint 1 kilométer hosszúságú útszakaszt újítottunk fel teljesen a városban, beleértve az azt szegélyező járdákat is, továbbá parkolóhelyeket alakítottunk ki. Jelenleg az Új soron zajlik ez a beruházás, az elkövetkező hónapban itt is új burkolatot kap az út, ahogyan a Szabadság tér egy 110 méteres szakasza is. Megtörtént a közbeszerzés a Béke utca, az 1918. december 1. utca elmaradt szakaszának felújítási munkálatára is, a Rózsa utcai tömbháznegyed (Kifli negyed) utcájára folyamatban van. Ezeket az utcákat idén felújítjuk. Következik aztán a Bányász utca, a Rózsa utcai negyed autóbuszállomás melletti szakaszának, a Petőfi utcának a felújítása, és így tovább.
Szisztematikusan végezzük a felújítást, annak függvényében, hogyan haladunk a csatornázási munkálattal. Az aszfaltozásra 700 ezer lejt költöttünk saját költségvetésünkből, egymillió lejt a város által felvett kölcsönből. További 1,8 millió lej áll rendelkezésünkre erre a célra. Terv szerint dolgozunk, fontosnak tartjuk, hogy egységes városképet alakítsunk ki, ezért néhol még használható járdafelületet is meg kell bontsunk. Szakemberek javaslatait figyelembe véve, a csatornázás során felásott földet hagyjuk tömörödni, csak utána aszfaltozunk. A falvakon is javítottunk utakat. Felsőrákoson 1,6 kilométer utat aszfaltoztunk, így már nincs por a faluban, dolgozunk azon, hogy a faluba vezető bekötőutak valamelyikét is modernizáljuk. Leaszfaltoztuk a Technika telep fele vezető utat is, tudva, hogy olyan cégek használják azt, amelyek adóikkal jelentősen kiegészítik Barót város jövedelmét. Nemrég egy új, mezőgazdasági munkálatokkal foglalkozó cég is telephelyet nyitott itt, bizonyítva, hogy városunkban a mezőgazdasági ágazat is fejlődőben van. Bibarcfalva között is megújult az út, javítását a megyei tanácsnál sikerült kilobbiznunk. Összegezve: közel 6 kilométer út lett leaszfaltozva az önkormányzat területén az elmúlt négy évben, ilyenre az azelőtti több mint két évtizedben nem volt példa.
Elhagyott területeket rendeztek, javult az oktatás
A sporttelepen egy korábban piaci árusok által használt romos területen salakos teniszpályát építettünk, de működött a strand is az elmúlt három évben, amelynek vize tavaly minden szempontból megfelelő volt. Erősíteni akarjuk a sportbázist: idén azt műfüves pályával bővítenénk. Felsőrákoson is lebontottunk két romos épületet, a telek más hasznos rendeltetést kapott.
A város parkjaira is figyelmet fordítottunk. A temető melletti park egyik fele rendben van, a másik felét is megvásároltuk, lesz ott egy félhektáros park, amely, úgy látjuk, forgalmas, használják az emberek.
Javítottunk az oktatás minőségén városunkban és falvainkban. Az oktatási intézmények alárendeltek ugyan az önkormányzatnak, de mindegyiknek igazgatója van, az oktatás minőségéért ők felelnek. Az önkormányzat az épületeket igyekszik karbantartani. Köpecen új kerítést kapott az iskolaépület, ezzel a faluképet is javítottuk, Bibarcfalván tetőt cseréltünk az iskolánál, rendbe tettük az épület emeletét, úgyhogy ide költözhetett az óvoda, ahogy Köpecen is az iskola épületébe költözhettek az óvodások. Bodosban is új tetőzet került az iskola épületére, kívül lemeszeltük azt.
A baróti Cimbora óvodához új kerítést építettünk (a prefektus felszólítására, az igazgató kérésére), azt szándékunkban áll meghosszabbítani, hogy a mellette levő játszótér is legyen bekerítve. A baróti fő iskolaépületen 93 nyílászárót cseréltünk ki, sok panasz volt a huzatos épület miatt, de most már komfortosabb, melegebb, a fűtésszámlák is csökkentek. Szándékunkban áll pályázati pénzből belül is felújítani, ám, ha nem nyernénk, a megyei tanács segítségével legalább külső szigetelést végeznénk rajta. Felsőrákoson és Bibarcfalván is újravakolnánk az iskolákat. Az óvodáknak az iskolaépületekbe való költöztetésénél pedagógiai vonatkozásokat is figyelembe vettünk: az óvodások ismerkednek az iskolával, jobban beilleszkednek, ha elérik az iskoláskort. Másrészt az oktatási intézmények fejkvóta szerint kapják a pénzt: egy épület fűtése kevesebbe kerül, mint kettőé, pénzt lehet spórolni ezáltal más célokra. Járdákat, iskolaudvarokat is javítottunk, a baróti Petőfi utcai iskolában készülünk az udvar leaszfaltozására.
Kihasznált lehetőségek
A baróti kórházat évi 120 ezer lejjel támogattuk, a megyei tanács pályázatai révén további 40 ezer lejt költünk rendbetételére. A gyermekosztálynál tetőt cserélünk, kórtermeket korszerűsítünk. Köszönet a hollandoknak is az intézmény támogatásáért, amely, bízunk benne, megmarad IV. kategóriájú kórháznak. A menedzseri állás is betöltődött az intézménynél, olyan személy által, aki annak sorsát szívügyének tekinti. Jelenleg várjuk a kórház akkreditálási folyamatának eredményét.
Baróton bevásárlóközpont épült, a lakosság 80%-ának kívánsága volt ez. Eleget tettünk az emberek kérésének, és miatta egyetlenegy kisbolt sem szűnt meg tudtommal.
Ravatalozóházakat építettünk Bodosban, Köpecen, Felsőrákoson és Bibarcfalván, azok berendezését a helyi közösségekre bíztuk, hiszen tudjuk, a közös dolgok a legtartósabbak. Köszönjük a közbirtokosságok támogatását ebben a tekintetben. A különböző felekezetekkel jó viszony ápolására törekedtünk, ez sikerült is, bizonyítja ezt a közös adventi ünneplés, amelybe a falvakat is bevontuk. Az elkövetkezőkben Miklósváron is nekifogunk a ravatalozó építésének.
Kihasználtuk a megyei tanács nyújtotta pályázati lehetőségeket az elmúlt években, falvainkon kultúrotthonokat, iskolákat javítottunk a pénzből. Odafigyeltünk a szociális problémákra, támogattuk a Diakónia Egyesületet, a Laura Házat, sport- és kulturális tevékenységeket, pályázatokat hirdettünk egyesületek támogatására, hozzájárulunk a megyei tanács által Baróton fenntartott gyermekotthon költségeihez.
Kutyamenhelyet építettünk a városban, nyolcról tizenhat férőhelyesre bővítettük legutóbb, de a kóbor kutyák problémájának megoldása nehéz, hiszen újabb ebek érkeznek állandóan. Figyelmet fordítottunk a helyi szállítási vállalatra, az egyetlen önkormányzati cég működésére. Telephelyének udvarát rendeztük, a város bejáratát is szépítve ezzel, buszpályaudvart alakítottunk ki a városban, a nyugdíjasok jegyét egészében, a diákokét 50%-ban térítjük meg az általa üzemeltetett járatokon.
A város közintézményeit sem hagytuk sorsukra. A pénzügy helyi kirendeltségét többször be akarták zárni, mindent megtettünk azért, hogy ez ne történjen meg. A mentőszolgálat jó működésére is törekedtünk. Hamarosan modern tűzoltóegységgel is gazdagodhat a város, amelyet a megyével és az erdővidéki községekkel közösen építünk meg.
Végül Lázár-Kiss Barna így összegzett: „A munkában kihívást láttam, a nehézségekben pedig a szolgálat lehetőségét. A négy év megvalósításai azt bizonyítják, hogy ha odafigyelünk az emberekre, ha meghallgatjuk őket, és egyenesen beszélünk, építeni tudunk: várost és közösséget egyaránt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Panaszkodott Borboly Csaba a Székelyföldre látogató brit nagykövetnek
A területi autonómia kérdése, a Sapientia Tudományegyetem hiányzó állami finanszírozása valamint Böjte Csaba gyermekmentő munkája kapcsán tájékoztatta a H. E. Paul Brummell brit nagykövetet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke csütörtökön.
Borboly kifejtette: bár a helyi autonómia nemzetközi és hazai törvények által szavatolt, Hargita és Kovászna megyében akadályokba ütközik az alkalmazása. Felhívta a diplomata figyelmét arra, hogy más megyéknek is van zászlójuk, a hatóságok azonban mindössze a székely zászló használata ellen indított pereket.
„A területi autonómia, amit a magyar közösség kér, kilencven százalékban a törvények által szavatolt helyi autonómia elemeit tartalmazná. A helyi autonómiára ugyanúgy szükség van az ország más részeiben is, a sajátos, eltérő kultúrájú térségekben azonban, mint amilyen a Székelyföld, tovább kell gondolni azt, és a helyi adottságokhoz kell igazítani. A bukaresti nacionalista retorika nem engedi, hogy normális párbeszédet folytassunk erről a kérdésről. A bukaresti nagykövetségeknek szerepük lehet e téma normális mederbe terelésében” – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.
A brit nagykövetnek a megyeelnök bemutatta A székelység története kötetet, valamint a Gyöngyössy János ehhez készült illusztrációiból nyílt kiállítást a Megyeháza Galériában. Ismertette a megyei turisztikai fejlesztési célokat, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állam általi támogatásának igényét, a román nyelv oktatásának ügyét nem román ajkú diákok számára, a készülő román–magyar jó együttélési kódexet, az autonómiatörekvéseket, a megyezászló kérdését, továbbá a helyi vállalkozók segítésére és a szakképzés fellendítését célzó tevékenységet.
Mindezekről írott anyagot is átadott elmondva, hogy a nagykövetségek figyelmét kéri ezekre a problémákra, és segítségüket kéri a bukaresti média és politika által gerjesztett etnikai feszültségkeltés csökkentése érdekében, akárcsak a valós problémák megoldásában – utóbbiak közül a fiatalság elvándorlását nevezve a legfontosabbnak. Borboly hangsúlyozta: a Sapientia egyetemet is megilletné román állami finanszírozás, ugyanis az itt élő magyarok is adófizetői a román államnak.
A megyeházán tartott találkozó végén Borboly Csaba átadta a megyezászlót H. E. Paul Brummellnek, valamint a Károly walesi hercegnek Hargita megyébe szóló meghívót, amelyben Böjte Csaba tevékenységére hívja fel a figyelmet. A dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói székhelyén működő Kájoni Herbáriumban a megyei elöljáró elmondta, hogy a szigorú törvényekkel akadályozzák Böjte Csaba tevékenységét, holott az hiánypótló, és bátorítani kellene, hiszen több ezer gyermeket, fiatalt nevel.
maszol.ro

Harminc éve nem történt ilyen Nagykolcson – és a reklám is elmaradt
Szinte példátlan módon gyerekek - kicsik és nagyobbak - vették át az uralmat csütörtök délután Nagykolcs nemrégiben felújított kultúrotthonában: maréknyi helyi iskolás adta elő Rudyard Kipling örökzöld remekéből, A dzsungel könyvéből készült musicalt!
A helyiek elmondása szerint pedig hasonlóra, - arra, hogy a helyi gyerekek mutassák be, mit is tanultak a színjátszó körön - harminc éve nem volt példa! Egy ideje azonban megmozdult valami Kolcs községben is. A nem túl hosszú múltra visszatekintő Fűzfa Egyesület rövid fennállása alatt gyermekvárost, farsangi bált szervezett a gyerekeknek, fiataloknak, beindította a színjátszókört.
Az egyesület elnöke, egyben a szamoskrassói Bem József Általános Iskola igazgatója, Kallós Zoltán az előadás előtt rövid beszédében köszöntötte a tényleg szép számú nézősereget, gratulált a gyerekeknek a közös munkáért és megköszönte a szülők támogatását. Mert enélkül nem állhatott volna például a pompás díszlet kellős közepén egy pompás nyírfa, teljes díszében.
Aztán megelevenedett a színpad, felcsendültek Dés László első akkordjai. Stúdióelőadás-szerűen a gyerek-színészek nem csak a színpadot, de a kultúrház teljes termét felhasználva adták elő azt, amire hónapok óta készülnek.
Kallós Franciska, a színjátszókör vezetője bizony magasra rakta a lécet, hisz a musical nem tartozik a legkönnyebb színházi műfajok közé. Ráadásul Békés Pál szövegei és Geszti Péter dalszövegei szintén nem könnyítették meg a gyerekek dolgát. A „társulat" - amelybe Kallós Zsolt felkészítő, technikus, díszletépítő, súgó és mindenes is beletartozik - viszont könnyedén vette az akadályt. Még csak meg sem rezzent a léc. Ha néha hiányzott is a dráma, mindent pótolt a lelkesedés, a gyermeki báj, az odaadás és a szorgalom.
A Bem József Általános Iskola diákjai és a Fűzfa Egyesület ismét bizonyította: a közösség építéséhez nem csoda kell. Kell viszont munka, odaadás, nem ritkán önfeláldozás! A csoda aztán ott van a szülők, nagyszülők szemében, amikor meglátják lányaikat, fiaikat a színpadon.
Zúgott a vastaps Nagykolcson is csütörtök este, a közönség egy része állva köszönte meg a remek délutánt és bizony sokak szemében meg-megcsillant egy-egy könnycsepp.
„Most jön a reklám?", kérdezte egy csöppség a közönség soraiból, amikor az első felvonás végén összeértek a függönyök. Nos, 30 év után fordult elő ismét Nagykolcson, hogy saját gyerekeiknek tapsolhattak a meghatódott szülők. A kicsik pedig megtudhatták, hogy nem mindig jön a reklám. Mert a reklámon túl is van élet. A közösségi élet, megmaradásunk biztosítéka.
szatmar.ro

„Behavazott” kisebbségi ügyek (Tőkés Lászlóval a védhatalmi státus elő- és utóéletéről)
A magyar kisebbségi ügyek európai képviseletéhez akár a migránshullám farvizét is igénybe kell venni, tartja Tőkés László EP-képviselő, akivel kitüntetése visszavonásáról is beszélgettünk.
– Hogy érzi magát mostanában Brüsszelben?
– Mi tagadás, van bennem némi félsz, de inkább amolyan tudatalatti. Amikor legutóbb végigjártam az újra kinyitott brüsszeli Zaventem reptér mintegy másfél órás biztonsági akadályversenyét az autós sorompótól a beszállókapuig, megborzongtam: uramisten, ezután ebben lesz részünk? Körülöttem az emberek ugyanúgy itták a kólájukat, cipelték a csomagjaikat, előzékenyek voltak egymással, mosolyogtak, mint néhány héttel korábban. Mégis azt éreztem, hogy mindenre rányomja bélyegét a legutóbbi események nyomán kialakult félelem.
– És amúgy hogy érzi magát az unió fővárosában?
– Felemásan. Amikor az Európai Parlamentbe kerültem, azt hittem, saját gondjainkat vihetjük a világ elé, fórumra találnak saját erdélyi kisebbségi problémáink. Ezzel szemben bizonyos értelemben nekem is a nyakamba kellett vennem Európa, a világ problémáit, ilyen értelemben átrendeződtek a fejemben a nemzetközi gondok. Egyfajta globalizáció ment végbe bennem, más hierarchiába és összefüggésrendszerbe kerültek az aktuális problémák. Itt van például a migráció kérdése. Előtte Erdély Kárpátokon túlról érkező bevándorlóinak problémája kötötte le a figyelmünket, akik milliós nagyságrendben érkeztek térségünkbe új hazát keresni. Ezzel párhuzamosan viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a világ különböző részeiről érkező migránsok hullámverésében a hagyományos, a nemzetek közösségére épülő Európa hasonló problémákkal küszködik, mint a mi nemzeti közösségünk otthon, Romániában. Egész életem hitünk őrzésében, egyházaink szabadságának és kisebbségi egyházaink védelmének jegyében telt. Most azt kell tapasztalnunk, hogy az egész európai kereszténység visszaszorulóban van, és nemcsak az államideológiai alapú ateista diktatúra, hanem a szekuláris, elvallástalanodott, álliberális, intoleráns Európa is hátrányos megkülönböztetéssel sújtja. – Mindez saját prioritáslistájának átrendeződését is magával hozta?
– Átalakulásról nincs szó, némi „nemzetköziesedésről” viszont igen. Hasonló problémákkal találkozom nemzetközi szinten, mint idehaza – másmilyen módon. Mert könnyű belátni, hogy míg hitünket, hagyományainkat, anyanyelvünket védjük, a kisebb-nagyobb európai nemzetek, közösségek érdekeivel találkozunk. Nekem hasonlóképpen fáj a német nemzeti öntudat háttérbe szorulása, mint a magyar nemzettudat sorvadása. Mert ma elképzelni sem lehet, hogy egy német kijelentse, amit itthon azért már egyre kevésbé szégyellünk: magyarnak lenni jó. De fájdalmas a találkozás a nivelláló típusú, az emberi jogok ügyét polgárjogi kérdésre szűkítő nézetekkel is, amikor a francia állampolgárság révén egyenlőségjelet tesznek a muszlim arab és a született francia közé. Mert miközben szeretettel nyújtok kezet a bevándorló muzulmánnak, Franciaországot a franciák és a francia kultúra hazájának tekintem. – A kettős mércét azonban igen mély beágyazottságból kell előrángatni... – Jómagam is a kettős mérce alkalmazását tartom Európa egyik legsúlyosabb problémájának. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma legutóbbi ülésén Szili Katalin tudatosította, hogy kétszer akkora az Európai Unió területén élő hagyományos kisebbségek létszáma, mint a migránsoké. Ennek ellenére az előbbiek ügye iránti figyelem eltörpül a bevándorlók egyéni jogai iránti aggódás mellett. Némi túlzással ma világbotrány lesz abból, ha a szerb–horvát határon rálépnek egy migráns lábára, tévéállomások tucatjai riogatják a világot, hogy nem tartják tiszteletben a hívatlanul ideérkező, netán gazdasági menekültnek számító migránsok emberi jogait.
– Nem lehet ebből tőkét kovácsolni? Elképzelhető, hogy a romániai magyarok tyúkszeme megtaposásának fájdalma is könnyebben elgyűrűzik Brüsszelig? – Akár így is kezelhetjük a kérdést, de érzéseim ebben a tekintetben is felemásak. Az unióban ugyanis még odáig sem jutottak el, hogy tudomásul vegyék a külhoni magyar kisebbség létét, kollektív jogait. Ezért aztán annak az alapvetően fonák helyzetnek is örülnünk kell, hogy Lomnici Zoltán azzal kampányolt a minap a brüsszeli restitúciós konferencián, hogy mivel nemcsak a kisebbségi keresztényeket sérti az ingatlan-visszaszolgáltatás kelet-európai akadályozása, hanem a cigányokat is, a rájuk való tekintettel is fel kell gyorsítani a restitúciót. Lomnici logikája szerint, mivel létezik egy erős hátszéllel rendelkező európai cigány stratégia, a magyar ügyet az vinné előbbre, ha a cigány érdekeket is csatlakoztatnánk. Nosza, hivatkozzunk a cigányokra, akkor több esélyünk van saját jogaink érvényesítésére. Ezzel párhuzamosan oda jutottunk, hogy a migránsügy farvizén próbáljuk bevinni Európába a hagyományos kisebbségek kérdését. Örüljünk neki? – Három évvel ezelőtt Tusnádfürdőn szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi szerepet az erdélyi magyar kisebbség érdekében. Felvetése a Románia Csillaga érdemrend visszavonását hozta maga után. Megbánta netán? – Szó sincs róla. A becsületbíróság közel húszoldalas indoklást állított össze az érdemrend visszavonásának alátámasztására, amely tömörnek szánt foglalata a ceauşista-szekurista idők magyarellenességének. Mintha az iratot a volt Securitate Magyar irredenták ügyosztályának – volt ilyen! – szakértői állították volna össze. Ha valaki viszont akarja látni a hajdani horthysta-fasiszta ellenes frazeológiát, diskurzust, ez az indoklás ajánlott olvasmány. Elítélésemben a hajdani intézményes magyarellenesség nyer megfogalmazást, amely nem csak ellenem jelent fenyegetést. Ahol ilyesmi megtörténhet, ahol a bíróság igazat ad két volt titkosszolgálati vezető vádaskodásának, abban az országban senki sem érezheti biztonságban magát.
– A tusványosi segélykiáltás hirtelen felindulásból hangzott el, vagy előzetesen egyeztetett témafelvetés volt?
– Részemről teljesen tudatos volt, napokon át készültem rá, hiszen a védőhatalmi státust a dél-tiroli minta alapján nagyon hasznos politikai eszközként kezelem. Ugyanakkor semmiféle egyeztetés nem volt, attól tartottam ugyanis, ha kikérem a miniszterelnök úr környezetének véleményét, azt a bölcs tanácsot kapom, hogy ne vessem fel a kérdést. Hasonló okokból a román–magyar alapszerződés felülvizsgálata ötletének felvetését sem beszéltük meg előzetesen. Holott mindkettőt időszerűnek tartottuk. A védhatalmi státus felvetését megfogalmazásában sem Orbán Viktor, sem a Nemzetpolitikai Államtitkárság nem támogatta azóta sem, következményeitől azonban mindig megvédtek. Ebben az összefüggésben rendkívül nagyra értékelem a Magyar Becsületrend ideítélését, ez a kitüntetés gyakorlatilag teljesíti a védhatalmi státus kívánalmait személyem vonatkozásában. Nekem azonban az az elsődleges fontosságú, hogy az elszakított területek magyarjai szabadon élhessék meg magyarságukat a szülőföldjükön, és teljes értékű életet élhessenek.
– Úgy tűnik azonban, hogy mindig van lejjebb. A kisebbségi kérdésekben Romániában tapasztalható visszarendeződés körülményei között milyen stratégiai-taktikai átalakulásokat, módszereket, témafelvetéseket tart szükségesnek?
– Egyértelműen rendszerváltozásra van szükség a kisebbségpolitikában, az általános romániai rendszerváltozás ugyanis alig közelített ezen a téren a demokratikus követelményekhez. Románia a kommunista időkhöz hasonló kirakatpolitikát folytat a kisebbségpolitika tekintetében, legfeljebb némi demokratikus álcát öltve magára. Önálló magyar politizálás kell, ennek az igénynek azonban az RMDSZ messze nem akar vagy nem képes eleget tenni. De európai viszonylatban is áttörésre van szükség, az egyéni jogokon alapuló, a diszkrimináció tilalmának általános alapelvein nyugvó, szűkkeblű kisebbségpolitika tanúi vagyunk. Az unió „ostromát” egy pillanatig sem szabad abbahagyni, de kétségtelenül egyre szűkebb a tér: a migránsok kérdése egyértelműen „behavazott” minden kisebbségi kérdést. Fájdalmas a beismerés, de szükséges: ha elméleti szinten folyamatos is e problémák újrafogalmazása, gyakorlatilag helyben topogunk.
– Sokan azt tartják, a kelet-európai országok egyik tragédiája, hogy demokratikus átmenetük hőseit képtelenek voltak megvédeni – esetenként saját maguktól is. Önre is vonatkozhat ez a megállapítás?
– Neumann Ottó nagyváradi származású újságírót idézem a kilencvenes évek elejéről: maradtál volna szimbólum… Ha maradtam volna a még Ion Iliescu által is forradalmi hősnek nevezett státusban, biztosan semmi baj nem lenne most velem. Engem változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben. Hol politikai, hol egyházi, egyetemi alapítói-irányítói, de magánemberi minőségemben is karaktergyilkossági kísérletek célkeresztjében állok. A legnagyobb eddigi teljesítményemnek azt tartom, hogy képes voltam a felszínen maradni, mert amúgy nem terem fű a magamfajta politikai és nemzeti közszereplőnek. A hibáim felsorolására pedig nem lenne elegendő ez az újságfelület.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nő a minimálbér
Vasárnaptól csaknem 20 százalékkal nő a minimálbér a szakszervezetek és a kormány egyik korábbi megállapodása értelmében. Romániában jelenleg 1050 lej a bruttó minimálbér, május 1-jétől ennek értéke 200 lejjel, 1250 lejre emelkedik.
A kormány tavaly decemberben döntött erről, akkor a minimálbér emelését májusra halasztották, miután a tavaly ősszel leköszönt Ponta-kormány már januártól 1200 lejes minimálbért tervezett. A Ponta helyébe lépett, Dacian Cioloş miniszterelnök vezette szakértői kormány azért tolta ki májusra az intézkedést, mert attól tartott, hogy az államháztartási hiány túllépi a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. A kormány és a szakszervezetek megállapodtak, hogy a halasztás következtében ne 1200, hanem 1250 lejre emelkedjen májustól a minimálbér.
A növekedés 1,131 millió személyt érint, akiknek zöme a versenyszférában dolgozik. Elemzők szerint főleg azok a vállalatok kényszerülnek béremelésre, amelyek szakképzetlen munkaerőt foglalkoztatnak, így az építőiparban, a mezőgazdaságban és a konfekcióiparban tevékenykedők. Emellett azoknak az alkalmazottaknak a száma is nő majd, akik minimálbérért dolgoznak, ugyanis az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a vállalatok nem fogják emelni automatikusan azoknak a bérét, akiket eddig is bruttó 1250 lejért alkalmaztak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest, 7. (Zavaros évek)
A sebek, melyeket az 1848-as forradalom okozott a két nemzet közötti viszonyban, amikor a barikádok más-más oldalán álltak, nem gyógyultak még be. A frusztráció kölcsönös vádaskodásban és támadásokban nyilvánult meg. Habár több mint tíz év telt el a forradalom óta, az Itáliában élő Kossuth nem mondott le még arról, hogy zászlóaljakat szervezzen a román területeken munkát kereső, vagy az éppen ilyen szándékkal a határon átszökő magyarok között.
Az írásos adatok alapján 1860-ban Moldvában mintegy 4000 magyar tartózkodott, nagy részük Bákóban, Románvásáron és Galacon, az olasz fegyverszállítmányokra várva. A fegyverek egy része meg is érkezett Galacra, de az osztrák konzulátus nyomására a szállítmányt megállították és elkobozták. Maga Klapka tábornok, Kossuth bizalmi embere is Galacon tartózkodott 1860 decemberében. A fejedelemségek egyesülése után történtek puhatolózások Magyarország és a román fejedelemségek között egy osztrákellenes dunai konföderáció létrehozására. Mihail Kogălniceanu, akit 1860 májusában Moldva miniszterelnökének neveztek ki, támogatta is a konföderáció ötletét, de nagyon óvatos maradt a magyar forradalmárokkal szemben; befolyására az uralkodó, Al. I. Cuza 1861. január 8-án aláírt egy egyezményt Klapka Györggyel, amelyben feltételként kötötték ki, hogy a magyarok biztosítsanak egyenlő jogokat az erdélyi románoknak is. Rövidesen Kogălniceanut lemondatták, így a magyarok román támogató nélkül maradtak.
A román fejedelemségekbe menekült magyarok közül sok átlagembernek Cuzában volt minden reménysége. A Cuza iránti vonzalom Ács Károlynak, a román népköltészet első magyar fordítójának gesztusában is megmutatkozott, aki az uralkodónak ajándékozta 1858-ban kiadott könyvének egy dedikált példányát. A könyvet maga Koós vitte el az uralkodói palotába 1865-ben, és Dimitrie Bolintineanunak adta át; a kötet sajnos, elkallódott.
A magyarországi történész, Borsi-Kálmán Béla hozott nyilvánosságra olyan dokumentumokat, amelyek fölfedik, miért is vonta meg Cuza támogatását a magyar forradalmároktól: a fejedelem Ausztria jóindulatát kereste a magyar és olasz összeesküvők 1864-es letartóztatásával és kiutasításával, s ezzel egyúttal az oroszok kegyét is szerette volna elnyerni. Ugyanakkor Cuza kijelentette, hogy Erdély kérdésében Románia sohasem a magyarok, hanem csakis Ausztria oldalán állhat. Koós tovább munkálkodott hívei és a bukaresti magyarok érdekében. Igaz, hálájukra nem számíthatott, ellenkezőleg. Az első nézeteltérések amiatt robbantak ki, mert Koós ellenezte az emberkereskedést. Honfitársai 12–15 éves székely kamaszokat csempésztek az országba, 10–15 gyermeket szekerenként egy fuvarral. A lányokat cselédként alkalmazták (a közvetítők visszatartották az első fizetésüket), a fiúkat inasként; a mesterek csak az embercsempésznek fizettek, úgyhogy majdnem ingyen jutottak inashoz. Egy közvetítőt az osztrák hatóságok elítéltek és be is zártak, megtiltva az ilyen jellegű tevékenységet. A pap azonban magára vonta a mesterek haragját, akiknek elrontotta az üzletét. A kivándorlás kérdése egész életében foglalkoztatta, valóságos sorscsapásnak, a magyarság pusztulása fő okának tartotta.
Másféle gondok merültek fel, amikor a hívők elégedetlenekké váltak amiatt, hogy a buzgó Czelder Márton lelkipásztor tevékenysége révén, akit 1861-ben küldött a református magyar misszió a román fejedelemségekbe, a vidéki református közösségek gyorsabban és látványosabban fejlődnek, mint a bukarestiek (…), s habár kezdetben szívélyes volt köztük a viszony, Czelder egy idő után kezdte aláásni Koós tekintélyét.
A bukaresti magyarok szerettek volna már egy nagyobb templomot, a régi szűknek bizonyult, és évente szorult nem is olcsó javításokra. Koós inkább egy lányiskolát és tanítói lakásokat épített volna, de hogy elejét vegye a pletykának, egy téglatemplom építésére határozta el magát; a terveket ingyen bocsátotta rendelkezésére Enderle Károly műépítész.
1863. március 25-én Elena Cuza fejedelemasszony letette az új templom alapkövét. Ez alkalommal így nyilatkozott: „Boldognak érzem magamat, hogy a református egyház által Isten dicsőségére építendő templom alapjába én tehetem le az első követ.” (...)
Végre elkészült a szép, neogótikus új templom.
Koós azonban most sem szabadult meg Czelder Márton mesterkedéseitől, aki püspök szeretett volna lenni, és el akart szakadni az erdélyi püspökségtől. Célja eléréséért semmitől sem rettent vissza: feljelentette Koóst, mint összeesküvőt a konzulátuson, de a református főkonzisztóriumnál is, mint osztrák kémet. Annak ellenére, hogy nem volt joga a bukaresti eklézsia belügyeibe beleavatkozni, a maga pártjára állította a presbiterek egy részét, és elérte, hogy Koóst 1868. november 3-ai hatállyal felfüggesszék, aki így már a templomba sem léphetett be, és a papi lakot is el kellett hagynia. Koós sem viszonyult keresztényi módon az árulókhoz; a felek súlyos szavakat vágtak egymás fejéhez, össze is verekedtek.
Czelder intrikái majdnem sikerrel jártak, rávett két mestert, a templom főkurátorát és annak helyettesét, hogy vádolják meg Koóst azzal, hogy sikkasztott az egyház pénztárából. Az erdélyi református püspökség ellenőrző bizottsága késlekedett a kivizsgálással és a konfliktus kezelésével, 1869. január 25-én csak egy körlevelet küldött a híveknek, amelyben megfontolásra és türelemre intette őket. Így hát Koós arra kényszerült, hogy március végén megjelenjen a román bíróság előtt. A román bíró neki adott igazat, és elkergette a két felperest, mondván: „Hát ti emberek vagytok? Hát kutyák vagytok, takarodjatok ki!” (...) 1869. július 28-án emlékirataiban keserűen jegyezte föl, hogy mindazért, amit véghezvitt, fizetsége csak „töviskoszorú és koldusbot” volt.
Ugyancsak emlékirataiban Koós azt állította, hogy C. A. Rosetti enyhe cinizmussal azt mondta neki: „Uraságod, nem tagadom, jó magyar hazafi; de tudnia kellene, hogy nekünk ez nem áll érdekünkben”, és felajánlotta, hogy szakadjanak le az erdélyi egyháztól; fizetségképpen püspöki rangot kínált fel neki, ezt a rangot Czelder elfogadta volna, de Koós megtagadta.
A sors iróniája, hogy majdnem tíz év múlva Koós még egy pofont kap, ezúttal Mihai Eminescutól egy, a Timpulban megjelent cikkben (1878, 93. szám). A cikk Vasile Petri új ábécéskönyvéről szólt. Abban az időben Koós tanfelügyelő volt Beszterce vármegyében, és rendkívül kedvezően véleményezte az ábécéskönyvet. Eminescu rosszindulatúan azzal vádolta, hogy a közte és bukaresti honfitársai közt kirobbant konfliktus oka: „túlfütött nacionalizmusa, amely felkavarta a kis magyar kolónia békés életét”.
Koós Ferenc élettörténete példaértékű. 1828-ban született Szászrégenben, szegény jobbágycsaládban, már kisgyermek korában elveszítette édesanyját, kollégista korában édesapját is. Tanulmányait csak egy tiszt fiainak szolgadiákjaként tudta befejezni. Részt vett az 1848-as forradalomban, később a sors Bukarestbe vetette. Az emberi szolidaritás, a hazaszeretet és a nemzeti büszkeség érzései vezérelték, és mindezt honfitársainak is át akarta adni. Kellőképpen tisztánlátó volt, hogy kiválassza a gyakran széthúzó és közömbös honfitársai ötletei közül a jókat, ugyanakkor volt benne hozzáértés és kitartás ezek kivitelezéséhez. Tehetséges újságíró volt, több száz cikket közölt erdélyi, bécsi és pesti lapokban; ezekből 1870-ben sikerült kiadnia egy kötetnyit, később emlékiratai is megjelentek. Írt továbbá egy földrajz tankönyvet, ez volt a második, Bukarestben írt magyar nyelvű tankönyv, melyet azonban Pesten nyomtattak ki 1869-ben.
Nem keresett egy vasat sem a cikkeivel és emlékirataival, sőt! Amikor Bethlen András grófnak küldött egy dedikált példányt, még csak válaszra sem méltatták. Brassóban halt meg 1905-ben.
Elsőként Nagy Sándor lelkipásztor ismerte fel Koós bukaresti magyarság életére gyakorolt rendkívüli hatását, úgy vélte, hogy elődje ,,az itteni magyar társadalom arculatát gyökeresen megváltoztatta, életének egész nívóját emelte s nemzeti öntudattal töltötte be”, és a Kárpátokon kívüli magyarság valóságos szimbólumává vált.
Abban reménykedett, hogy az iskola és a templom segítségével honfitársait megmentheti az asszimilációtól. Neveket is felsorolva, nemegyszer kitért rá, hogy a bukaresti magyarok második nemzedéke már nem beszéli anyanyelvét, egyetlen színmagyar család sem tudta megőrizni identitását.
Kántor Lajos lelkipásztorsága alatt (1869–1873) történt egy fontos esemény a magyar közösség életében: megvásárolták a művelődési egyesület székhelyét; ez volt az első világi épület a magyar közösség tulajdonában, és a mai napig áll a Zalomit utca 6. szám alatt, a Cişmigiu kert szomszédságában. A Magyar Társulat bélyegzőjén a magyar címer és a magyar korona állt, és a felirat is magyar volt, de kétnyelvű volt a névtábla a társulat székházán is, annak dacára, hogy az idegennyelvű utcai feliratokért Bukarestben évi adót kellett fizetni, rendezvényeit és ünnepségeit rendőrségi engedéllyel tarthatták meg. (...)
1881-ben koronázták királlyá Károly fejedelmet és kiáltották ki a Román Királyságot, az ünnepi pillanatról Veress Sándor számolt be a Bukaresti Híradóban (1882, 12. szám). A magyar küldöttséget fogadták a királyi palotánál, és a király németül köszöntötte őket: ,,Kívánom, hogy a magyarok mindig békében éljenek közöttünk, és élvezzék azon szabadságokat, amelyek a román nép erejét képezik.” A magyarok fáklyásmenettel vonultak végig a Győzelem úton, a Rákóczi indulót énekelve, katonazenekar kíséretében.
Hosszú szünet után, 1876–1885 között ismét megjelent egy magyar lap, a Bukaresti Híradó; szerkesztője a magyarországi újságíró, Vándory Lajos (Beer Lajos) volt. A lap hivatkozik a C. A. Rosetti tulajdonában lévő és általa szerkesztett Românul lapban megjelent cikkekre, amelyek egyre nyilvánvalóbban tükrözik a román sajtó azon szándékát, hogy szörnyképet fessen Magyarországról és általában a magyarokról. Nyelvezete a Gazeta de Transilvaniáéra hasonlított, amely évtizedeken keresztül ellenséges volt a magyarokkal szemben, nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem a megbélyegzésre. A diplomáciai látszatot mégis megőrizték, így volt lehetséges, hogy Vándory Lajos is egyike lehetett az I. Károly király koronázásakor kitüntetett magyaroknak.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megtartotta küldöttgyűlését az RMPSZ
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége országos küldötteinek jelenlétében, április 23-án a Teleki Oktatási és Módszertani Központban Szovátán tartotta meg küldöttgyűlését.
Az ülés résztvevőit köszöntötte dr. Nagy Éva, a Nemzeti Nevelési és Tudományos Kutatási Minisztérium, Kisebbségi Oktatásért Felelős Államtitkárság kabinetigazgatója, aki beszédében a pedagógusok munkáját, a gyermekek szakmai fejlődésének érdekében kifejtett elkötelezett tevékenységüket méltatta. Kitért az anyanyelvi oktatás fontosságára, felhívta a figyelmet a román oktatási minisztérium rendeletére is, amely jóváhagyta a magyar nyelven tanuló negyedik osztályosok specifikus román nyelv és kommunikáció tankönyvét. Idén ősztől életbe lép a 4. elemiseket érintő új tanterv is, melynek alapján a kisebbségi osztályokban már nem úgy fogják tanítani az ország nyelvét, mint román anyanyelvű társaiknak. Jó hírrel szolgált azoknak az érettségiző diákoknak is, akik felsőfokú tanulmányaikat külföldön szeretnék folytatni, hiszen idén lehetőségük lesz előrehozott érettségin való részvételre.
A határon túli magyar oktatás sorsát Magyarország kormánya továbbra is kiemelt fontosságúnak tartja, továbbra is számítanak az együttműködésre. Megköszönve a szövetség sokoldalú munkáját, a magyar kormány stratégiai szövetségesének nevezte az RMPSZ-t dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. A pedagógusok munkáját globális kihívások nehezítik, hiszen válságba kerültek a közösségi és nemzeti értékek, előtérbe került az anyagi, egyéni érvényesülés. "Kívánom, hogy minél több lakója legyen ennek a hazának" – az itthon maradásra, a közösségi értékek és a nemzettudat megőrzésére bátorította beszédében a jelenlevőket a főkonzul.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, dr. Kaposi József levélben üdvözölte a küldöttgyűlést, méltatva a két szervezet közötti kiváló szakmai partnerséget.
A küldöttgyűlés rendkívüli napirendi pontjaként az RMPSZ Országos Elnöksége az Ezüstgyopár díj aranyfokozatával jutalmazta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzult, a nemzeti közösségünkért végzett áldozatos tevékenységének és felelősségteljes szolgálatának elismeréseként.
A díjat Burus- Siklódi Botond elnök, Halász Ferenc és Virág Erzsébet alelnökök adták át. Dr. Zsigmond Barna Pál tevékenységét Lászlófy Pál István tiszteletbeli elnök méltatta.
A küldöttgyűlést és az Ezüstgyopár díjjal kitüntetett főkonzult a sóváradi Szószékdöngető gyermek-néptánccsoport rövid előadással köszöntötte.
A küldöttgyűlés a 2015. évi szövetségi tevékenységet összefoglaló elnöki beszámolóval folytatódott. Burus-Siklódi Botond beszámolójában kitért a Gál Kelemen, Teleki, partiumi és székelyföldi oktatási és módszertani központok, a Bolyai Nyári Akadémia, az RMPSZ-könyvtárak, a moldvai csángómagyar oktatási, a Szülőföldön magyarul és a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programok, valamint az Erzsébet-tábor, az Ábel Kiadó és a Tokimpex Kft. tevékenységére.
Az elnöki beszámolót követően a cenzorbizottság jelentése hangzott el, majd a vita és hozzászólások keretében a központvezetők, programfelelősök, valamint a gazdasági vállalkozások vezetői vázolták 2015-ös tevékenységeiket és 2016-os programjaikat. A küldöttgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a bemutatott tevékenységi beszámolókat.
Népújság (Marosvásárhely)

Vándortárlat nyílt a Kultúrpalotában
A restaurálás művészete
Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota előcsarnokában A restaurálás művészete címmel a Magyar Restaurátorok Egyesületének munkáiból nyílt vándortárlat, mely Kárpát-medencei műtárgyak restaurálásának történetét mutatja be.
A Magyar Restaurátorok Egyesülete és a Pro Arte et Natura Alapítvány által létrehozott vándortárlat, mely erdélyi munkákat is tartalmaz, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Olasztelek után Marosvásárhelyen két hétig, május 10- éig tekinthető meg. A kiállított posztereken az eredeti állapot leírásától a restaurálás végeredményéig vezető utat ismerhetik meg a látogatók a 28 darab kimagasló jelentőségű restaurátori munka folyamatának bemutatásával. Így Tiziano festményének vizsgálatától a Munkácsy-trilógia embert próbáló restaurálási feladatáig, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, illetve a gyulafehérvári Lázói-kápolna reneszánsz kőfaragványainak felújításáig nyomon követhető a szakmai hozzáértés.
A kiállítást a házigazda, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója nyitotta meg, majd Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ elnöke, illetve Szentkirályi Miklós, a Magyar Restaurátorok Egyesületének elnöke beszélt a vándorkiállítás céljairól.
Amint a budapesti székhelyű szakmai tömörülés elnöke, Szentkirályi Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia tagja elmondta, a kiállítás célja ismeretterjesztés, a megoldási lehetőségek közvetítése szakemberek és laikusok számára egyaránt. "A restaurálás nem mesterség, hanem magatartásforma, mellyel értékeinket őrizzük meg, és adjuk át a következő nemzedékeknek. A restaurálás etikája megismertetni a műtárgyat, felhívni a figyelmet állapotára, a veszélyforrásokra. A műtárgyat eredeti formájába kell visszaállítani, amennyiben ez nem lehetséges, a konzerválás útját kell választani, lehetőleg minél kevesebb kiegészítéssel. A restaurátor nem alakíthatja át, nem fejezheti be a művet" – hangsúlyozta a szakember.
A Pro Arte et Natura Alapítvány a nemzeti összetartozás jegyében az erdélyi történeti és kulturális örökség elkötelezett támogatója. A jelenlegi kiállítással a felelősségteljes restaurátorművészetet szeretnék megosztani a közönséggel, a műtárgyvédelmi szakemberekkel, de azokkal a döntéshozókkal is, akik felelősek a kulturális örökség fennmaradásáért. Mint elhangzott, a restaurátorok egyesületének speciális egyetemi oktatásban részesült művészeket tömörítő szakembercsoportja a teljesség igénye nélkül próbálja közvetíteni a restaurátorok tevékenységének időutazással felérő munkáját, a legváltozatosabb témákat megjelenítve.
A pannókon festmények, szárnyas oltárok, táblaképek, kőfaragványok, a magyar koronázási palást, a gyulafehérvári Lázói-kápolna, a kolozsvári Mátyás- szoborcsoport, a kisszebeni evangélikus templom három oltára, valamint restaurálási folyamatuk néhány pillanatképe jelenik meg, de leírták Munkácsy trilógiájának, Than Mór Attila lakomája című olajfestményének helyreállítási folyamata nagyobb lépéseit is.
Czimbalmos Attila, a vándortárlat erdélyi körútját szervező Gyergyó-szárhegyi Kulturális Központ igazgatója, restaurátor elmondta, a kiállítás Budapestről indult, majd Felvidék, Vajdaság után hozták el Erdélybe. A folyamatosan gazdagodó vándortárlat a csíkkarcfalvi és csíkmenasági római katolikus, a székelydályai református és a székelyderzsi unitárius templom restaurálását bemutató pannókkal bővül majd.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Borcsa János Marosvásárhelyen
"A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet"
Nehéz hűség – ez a címe a Kézdivásárhelyen élő Borcsa János irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudományok doktora legutóbbi kötetének. A Kriterion könyvkiadó által megjelentetett kötet mélyenszántó gondolatokat tartalmazó írásokkal ajándékozza meg az olvasót, ezen írásokat nemrég a marosvásárhelyi közönség is megismerhette. A Nagy Attila által a Bernády Házban, múlt héten szervezett könyvbemutatón a vendéglátó beszélgetett Borcsa Jánossal, beszélgetésük közepette pedig a legújabb kötetről is szó esett – és kiderült, szerzője egy ma már szinte elfeledett nyelven és nyelvet ír, olyan értékek mentén, amelyek (sajnálatos módon, de) ugyancsak kiveszőben vannak.
– Tagja vagy az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, az írószövetségnek, rendszeresen közölsz irodalmi lapokban és portálokon, jó pár könyved jelent meg, közöttük díjazottak is. A Nehéz hűséget 2014-ben adták ki. Ez a könyvecske, amely formátumában szinte zsebkönyv, három ciklusban tagolja a benne szereplő írásokat. Jegyzeteknek mondod őket, szerintem jó pár kisesszé van közöttük. Az első írás címe a kötet címe is, a Háromszék napilapban jelent meg 2012-ben. De nem csak írsz, könyvkiadód is van, az Ambrózia. Nagyon sokoldalú emberként ismertelek meg, te a nyugdíjat választottad. Annak idején felajánlották, hogy az egyetemen maradj, miért tértél mégis haza, a Székelyföldre?
– Nem tudnék egzakt választ adni a kérdésre, úgy éreztem, az akkori körülmények miatt jobb, ha Háromszéken, Kézdivásárhelyen maradok. Mind a munka, mind a vállalt dolgaim hazahúztak Kolozsvárról. Otthonosabban éreztem magam és tudtam, hogy otthon is van tennivaló bőven.
– Egy tradicionális közösség hangján szólalsz meg, és ha egy mai fiatalnak elmondod az elvárásaidat, lehet, hogy nevetni fog rajtuk. Bátorság kellett ahhoz, hogy megírd a gondolataidat…
– Irodalommal, szövegértéssel foglalkozom. Harminc évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nem szépíróként elindulva mi mással foglalkozhatnék, mint szövegekkel, azok értésével. De a nyolcvanas években a szövegek értelmezése közvetett úton egyébre is, a társadalomra, közösségre, a rendszerre is kihatott. Mi egyébbel foglalkozhattak a kortárs szövegek, mint az akkori körülményekkel? Én nem a közélet dolgairól meditáltam, hanem tényleg az irodalomról beszéltem, azzal folytattam párbeszédet. De ez az új kötet tényleg az értelmezés tárgyát próbálja explicit módon is kiterjeszteni. A körülményeket is próbálom értelmezni. Persze ez nem egy direkt beleszólás az életünkbe – inkább az erkölcs, az emberi természet oldaláról igyekszem a körülményekre reflektálni. Ez az első személyesebb jellegű könyvem, kiléptem az értelmező pozíciójából, és az emberi természetre irányítom a figyelmet. Maga a műfaj is megköveteli a szerző személyesebb jelenlétét. A kritikusnak az alkalom ad tollat. Ezek a kis jegyzetek ilyen alkalmat nem ismertek, ihletből, belső indíttatásból születtek, és ettől kezdve mintha megnyílt volna valami új lehetőség: rendszeresen jöttek azok a különleges alkalmak, amikor személyes jellegű írásokba fogtam. De azt nem állítanám, hogy az erkölcsi kérdések idejétmúltak lennének. Az emberi lét kérdéseiről mindig hasznos elmélkedni, és ezek az elmélkedések örökké aktuálisak. Egyrészt az emberi viselkedésnormákat, az emberi természet megjelenési formáit értelmeztem, másrészt az új körülményeinkre voltam tekintettel: az erdélyi változásokról írtam. Arról, hogy a mindennapjainkban ez a változás hogyan jelenik meg. Van amit értelmezni, és ezekre az értelmezésekre szükség is van.
– Ez a kötet sok tekintetben hiánypótló is. Olyan alapigazodási, erkölcsi normákról beszélsz, amelyekhez nagyon sokunknak vissza kellene térnünk. Ugyanakkor helytörténészként is kiváló vagy, a Kishazám című esszéd például nagyszerű, vallomásos, lírai írás. Jelzi azt is, hogy mértéktartó tudsz maradni, tudsz kívülről szemlélni, az objektivitás fontos része az írásaidnak.
– Földi István 1967-ben írt egy olyan könyvet Kézdiről, amely felidézi a huszadik század elejét. A város központját például gyöngyszemnek lehetett és lehet tekinteni – azért, mert olyanok voltak – és ma is olyanok kellene legyenek – a lakói. A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet. Nem szabad annyira lokálpatriótának lennünk, hogy a jelenleginél több embernek és magyarnak kell lennünk. Ezek a szálak kötnek oda, és ezért nem maradtam Kolozsváron. De az elmúlt évtizedek alatt a közösség sajnos nagyon kiöregedett, lepusztult: a szelleme egyre gyengébb.
– Ez a könyv a tartásnak egy kis enciklopédiája, amely a tiéd és amely – reméljük – mindannyiunké is lesz. Nehéz-e a hűség?
– Úgy érzem, hogy lehet egy újabb kötetnyi írás is ezekből a jegyzetekből. Kísérletezem félpercesekkel is, nem szeretem a kimondottan szakszerű, nyelvművelő írásokat, de sokszor sérti a fülemet egy-egy nyelvi jelenség, ezekre szoktam félpercesekben, fiktív párbeszédekben reagálni.
A hűség pedig nehéz, de megéri vállalni. Egyre mélyebben és őszintébben kellene elemeznünk magunkat és a körülményeinket, még akkor is, ha a tendenciák és divatok ellenében kell ezt tennünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Moldva és Székelyföld az emlékekben
Egy Moldvában felnövő székely kisfiú története elevenedik meg Murvai Béla marosvásárhelyi magyartanár Szövevény című kisregényében, amelyet az őszi könyvvásáron mutatott be a szerző. Már az első fejezet megragadta az érdeklődésemet, ami az édesapa kalandjáról szól, aki 15-16 éves kamasz fiúként egy derűs nyári reggelen átgázolt a folyón, hogy megkapálja a túlsó parton levő törökbúzát. Közben kiderült, hogy határt sértett, Romániából útlevél nélkül ment át Magyarországra, a folyó ugyanis a negyvenes években országhatárrá vált, ami nem tudatosult a falusi emberekben, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a földjüket megdolgozzák. A mezőn levőket elfogták, bezárták, de a székely lélekjelenlét nem hagyta cserben őket, és sikerült megszökniük. A kezdő történet és a későbbi emlékezés színhelyét jelentő két székely falu, az édesapa és édesanya szülőfaluja mellett a szerző bemutatja a Moldvában munkát vállaló székely család mindennapjait az onesti barakknegyedben, ahol az iparvárost építő munkások kaptak lakást.
A szerző ámulatra méltó alapossággal idézi fel a gyermekkor rengeteg apró eseményét, a gyermeki lélek eszmélését, és a kisfiú személyiségét alakító tanításokat két nagyon különböző világban, székely és román emberek között. Bár az olvasó azt hinné, hogy önéletrajzi regény, a szinte csipkeszerűen aprólékos visszajátszás részben fikció, a felnőtt író fantáziájának a szüleménye, ami a megőrzött és felidézett történéseket színesíti, egészíti ki. A könyvnek nincs lineáris cselekménye, emlékek szövevényéből bomlanak ki a történetek gyermekkori élményekről, kalandokról, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a felnőtt férfi emlékezetében. Mintha egy kaleidoszkópban nézné ezt a három világot, a szocializmus vívmányaként épülő és iparosodó moldvai város, Onest, az út menti székely falu, Víztelek és a félreeső, hagyományőrző kicsi település, Almaszeg képe kavarog színesen, érzékletesen, folyton váltva egymást fejezetről fejezetre.
Az édesapának, a fuvarosként dolgozó hetedik gyermeknek azért kell távoznia szülőfalujából, mert összekülönbözött a néptanács elnökével. Meg sem áll Moldváig, ahol családjával együtt két évtizedet tölt el a fából és stukatúranádból készült szoba-konyhás barakkban, ami a központi fűtésen és hideg vízen kívül egyéb kényelmet nem nyújtott lakóinak. A gyermek, aki egyéves korától ott élt, mégis szépnek látta ezt a világot, ahol egyszerre tanult meg két nyelvet: gyermekpajtásaitól, majd az óvodában és az iskolában a románt, szüleitől, különösen édesanyjától az anyanyel-vét. Példaértékűnek érzem, ahogy az anya fiával foglalkozik. Mesékkel, alkalmi játékokkal és a magyar irodalom kívülről ismert remekműveivel (a János vitézzel, a Toldival, a Nemzeti dallal, A megfagyott gyermekkel stb.), a történelmünk nagy személyiségeiről szóló történetekkel oltja be az anyanyelv szépségét, alakítja ki a nemzeti öntudat csíráját a kisfiúban, akit még az iskolába menetel előtt megtanít anyanyelvén olvasni és számolni. Édesapja pedig a tájékozódás igényével megáldott munkásemberként rendszeresen járatja az akkori országos napilapot, az Előrét, amelynek kalendáriuma a kisfiú első magyar olvasmányát jelenti, az anya gondosan megőrzött ábécéskönyve mellett. Igen, így is lehet, mondanám a külföldre kitelepedett édesanyáknak, akik közül sokan azért nem tanítják meg a saját nyelvükre is gyermeküket, nehogy zavaró tényező legyen az óvodában, iskolában.
Az út menti székely faluból az apai nagyapa emléke rajzolódik ki a legélesebben. Almaszegről a betegséget ráolvasással gyógyító, "istenfélő, jóságos természetű" nagyanya és a sokszor vicces nagybácsi alakja emelkedik ki a hagyományőrző falu sokféle, becsületes, néha furfangos, nagyravágyó vagy segítőkész lakóinak köréből. Almaszeg a titokzatos történések, a gyermekfejjel felfedezett titkok helyszíne, a "csodaszerű dolgok világa" – ahogy a szerző fogalmaz. Megismerjük a falu életét ünnepeken és hétköznapokon, a mindennapi teendőket, régebbi és újabb eseményeket, a gyermekkori nagy kalandokat. Olvashatunk a kollektivizálásról, a kenyérsütésről, a gyermeket elbűvölő kovácsműhelyről.
Vízteleken, ahol a későbbiekben házrészt vásárol a család, a kisfiú a postás nagynénivel járja a falut, s így válik szenvedélyévé a régi pénzek és egyéb régiségek gyűjtése.
Onestről Kosztika bá, a szabad parasztok lakta Szloboziáról tejet hordó segítőkész, értelmes, tisztességes jó gazdaember alakját mutatja be nagy szeretettel. Az édesanya korholó szavai pedig megtanítják, hogy az árnyékszéket takarító egykori elítéltet, Dedu bácsit sem szabad kicsúfolni. Ahogy a vizes istránggal kapott verés is jó lecke arra, hogy gyermekként sem szabad a máséhoz nyúlni. Érdekes élettapasztalatot gyűjt a székely városban élő örmény származású öregúrtól, aki már székelynek vallja magát, és arról is, hogy az állatokat, még a verebeket sem szabad bántani. A gyermek számára valódi traumát jelent a mandulaműtét, de a kórházban egy tudós geológus látja el értékes ismeretekkel a geológiáról és a világmindenségről.
A kisregényben a finom ecsetvonásokkal megrajzolt almaszegi falukép bemutatása mellett érdekes a fejlődő Onest képének a rögzítése a Sztálin-barokk típusú házaktól az egyszerűsödő kocka alakú, majd a tízemeletes tömbházakig, amelyek a ledózerolt falusi házak helyén épültek, az ipari tájé az ezüstszínű gömbtartályokkal, hűtőtornyokkal és a völgyben megmaradt csángó falu kéttornyú katolikus templomával. A moldvai település a könyv végére nemcsak régi házait veszíti el, hanem a nevét is, amikor a megyésítés idején Gheorghe Gheorghiu-Dej városra keresztelik.
Nemcsak tartalmában és stílusában, dokumentum jellegét tekintve is érdekes olvasmány a gyermek látószögéből megírt emlékezés. Ami egymástól távol eső, idegen világokat köt össze a kisfiú tudatában, aki fokozatosan, de biztosan ébred rá nemzeti hovatartozására, s közben az élmények, kalandok, félrelépések, a felnőttektől kapott útmutatások erősítik meg jellemét, személyiségét. Amikor becsukja a könyvet, az olvasónak olyan érzése támad, hogy a történet nem fejeződött be, így hát várjuk a folytatást. A kötet a Mentor Kiadónál jelent meg, reméljük, hogy a könyvesboltokban is kapható lesz.
*
Ízelítőül néhány sor A város neve című fejezetből: a kisfiúnak és a nagymama testvérének a találkozása.
"Befordultam jobbra a házba. Egy barna behemót szerkezettől alig lehetett belépni az ajtón. Hátulról fehér szálak százai, ezrei futottak felém, mint fénykévék a fényforrásból, ahol Zsuzsika néném ült ebben a megvénhedt faalkotmányban. A szálak fehéren villogtak, mintha nem is tőle, hanem belőle sugároztak volna szét az ajtó felé feszes, egyenes vonalakban. Az osztovátánál ült, bele volt merülve a szövésbe. Nyomkodta a lábítót, a nyüstök fel-le ugráltak, keze alatt jobbra-balra szállt a vetélő a szádnyílásban, ahogy a láncfonalak helyet cserélve fel- és alászálltak a vetülékfonalat tömörítő borda koppanásától kísérve. Valami nagy dolog készülhetett, kétsingnyi széles szőttest láttam előtte, a borda és a melldorong között, és elég sok fel volt már tekeredve a szövethengerre is. A hosszanti szálak fehérek voltak, len vagy pamut, már nem tudom, a vetélő pedigvilágos- és sötétkék gyapjúszálakat vitt be közéjük a minta szerint. Szögletes hullámvonalak futottak végig a szőttesen világoskék színben a sötétkék háttéren, a hullámvonalak felett pedig négyzetek és téglalapok váltakoztak egymással, világos és sötét, álló és fekvő téglalapok ügyesen egymásba illesztve, aztán megint hullámtaraj minták fáradhatatlan váltakozásban.Szinte hallottam a tenger morajlását az ultramarinkék ég alatt, amint himbálja a kockákat és a dereglyéket valami kezdet és vég nélküli vízi úton, ahol minden csak hullámzás és morajlás, de amelyen mégis áthatol, előbb halkan, alig érthetően, majd egyre kivehetőbben és hangosabban az emberi beszéd. S a szövőszék csak szőtte a hullámokat, a szavak is egyre hullámzottak felém, és egyre jobban lenyűgöztek a bordák kapogása közti rövid pihenőkben. – Hát itt vagy, aranyom? Rég nem láttunk!Hogy van nagymama? Vegyél onnan a konyhaasztalfiókból csörögét, még meleg. Most nem tudok innen fölállni, de papó mindjárt jő bé a pajtából, s tölt neked bodzalevet is. … Nekifogtam szőni az unokámnak terítőket, mert ősszel megy férjhez, s valamit én is akarok adni neki…"
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély TV-ajánló
Kastélysorsok Erdélyben: Kemény Jánosra emlékezve
Magyargyerőmonostori báró Kemény János az amerikai Pittsburghben született. Felmenői között számon tartjuk Kemény János erdélyi fejedelmet, Kemény Zsigmond írót és Káli Nagy Lázárt, az első kolozsvári magyar színház igazgatóját.
Középiskoláit Kolozsváron végezte, majd Bécsbe ment, ahol erdőmérnöknek tanult. 1923-ban megörökölte a marosvécsi várkastélyt. Egyetemi tanulmányait megszakította, és visszatért Erdélybe.
1926 nyarán hívta össze először otthonába azokat a magyar írókat, akikből megalakult a Helikon írói közösség.
Nemcsak irodalmárként tevékenykedett, hanem az erdélyi magyar színjátszásban is aktív szerepet vállalt, először Kolozsváron, majd Marosvásárhelyen.
A dokumentumfilmet a III. Médiatábor résztvevői készítették Simonffy Katalin vezetésével, Marosvécs lakóinak emlékei alapján.
Népújság (Marosvásárhely)

Erős csapat létrehozására kéri a választók támogatását az RMDSZ
„Az RMDSZ önkormányzati képviselőinek sikerült az elmúlt négy évben bebizonyítaniuk, hogy hitelesen tudják képviselni a közösséget. Erről kell meggyőzni azokat a választókat is, akik az évek során elfordultak a politikától”, hangzott el Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök beszédében a szövetség csütörtök esti kampánymegnyitóján.
Csoma elmondta: a jelöltek között nagyon sok az új arc, köztük egyre több a fiatal és a hölgy. Ez is azt bizonyítja, hogy az ifjakra nemcsak „munkaerőként”, hanem partnerként tekintenek a szervezetben. Jóllehet a Kolozs megyei listán hölgyek nincsenek jelen, a kolozsvári befutó helyeken két nő-jelölt is van Horváth Anna és Oláh Emese személyében. A Kolozs megyei helyi listákat figyelembe véve a több mint 650 jelöltből 169 nő, ezek közül 15 befutó helyen – sorolta a megyei elnök. Csoma elmondta azt is: bár a román igazságszolgáltatásban nem egyszer volt már alkalmunk csalódni, a megyei RMDSZ etikátlannak tartja, hogy olyan jelöltet indítson, aki ellen jogerős ítélet van érvényben.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott, kolozsváriként három dolgot vár el a közösség képviselőitől: álljanak ki, képviseljék és harcolják ki jogainkat. Mind Horváth Anna alpolgármester, mind Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke ilyennek bizonyult az elmúlt négy évben, alaposan rászolgálva a választók bizalmára.
Horváth Anna alpolgármester, a szövetség kolozsvári polgármesterjelöltje személyes hangvételű beszédben fejtette ki, mit is jelent számára az a munka, amit az elmúlt négy évben végzett. „Az volt a célunk, hogy visszaadjuk a kolozsvári magyarok hitét abban, hogy ez az önkormányzat őket is szolgálja”, mondta. Az idei önkormányzati választásoknak nagy a tétje: a kolozsvári magyaroknak arról kell dönteniük, lesz-e az elkövetkező négy évben olyan erős, megkerülhetetlen csapat, amely érdekeit felvállalja – tette hozzá.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy Buta százat csinál
Bunta Levente jelenlegi székelyudvarhelyi polgármester kampánystábja elkérte a választási bizottságtól a Buta Levente független és Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelölt által leadott iratcsomókat. A két jelölt önkéntesei között átfedést találtak.
A sajtónak is bemutatott dokumentáció szerint három olyan önkéntes is gyűjtött támogatói aláírásokat Buta Leventének, akik Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelöltnek segítettek. Bálint Attila, a polgármester kampányának sajtófelelőse pénteken azt is furcsának találta, hogy Butának a leadási határidő előtti órákban sikerült hatszáz aláírást gyűjtenie, így jelöltethette magát. „Információink szerint ez az RMDSZ-től származik” – jelentette ki a sajtófelelős.
Bálint Attila hangsúlyozta, nem fogják megtámadni Buta jelölését, az információk nyilvánosságra hozatalát csak figyelemfelkeltésre használják. „Az udvarhelyieket senki ne nézze hülyének!” – hangoztatta. A rövid sajtóbeszélgetés után Bálint átadta az észrevételeiket igazoló dokumentumokat Arros Orsolyának, aki láthatóan meglepődött a nem várt látogatáskor.
„Mi soha nem kértük számon önkénteseinket. Most sem tesszük ezt. Amennyiben vannak olyanok, akik nekem, de más jelölteknek is segítettek az aláírásgyűjtésben, azt nem tartjuk elítélendőnek” – fogalmazott az esettel kapcsolatos sajtóközleményében Arros. Az RMDSZ-es polgármesterjelölt kijelentette, ők nem nyomoznak mások önkéntesei után, nem ellenőrzik a támogató udvarhelyiek jegyzékét, és nem készítenek feketelistákat. „Határozottan visszautasítom ezeket a praktikákat. Meggyőződésem, hogy az udvarhelyi embereknek is elegük van ezekből a szekus módszerekből” – olvashatók Arros szavai a közleményben.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Elektrotechnika magyarságépítéssel
Idén a marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum látta vendégül a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a révkomáromi Ipari Középiskola és az adai Műszaki Iskola diákjait a nemzetközi komplex elektrotechnikai versenyen.
A megmérettetés célja a szaktudás fel- és összemérésén túl egymás megismerése, kis betekintés a szlovákiai, szerbiai, romániai és magyarországi magyarság életébe, történelmébe. Idén április 28. és május 1. között a marosvásárhelyiek voltak a házigazdák.
A rendezvényen minden iskolát négy tizenegyedikes diák és két kísérő tanár képvisel. „2001-ben a budapesti Bolyai János-iskolában fogalmazódott meg az ötlet, ott szerveztük az első három kiadást, azóta évente változik a helyszín, Marosvásárhely legutóbb 2013-ban volt házigazda. Az elektrotechnikai és elektronikai tudásfelmérés elméleti részét a mi iskolánkban szervezzük, a gyakorlatit pedig a Sapientián. Utóbbi esetében a helyszínen tudják meg, hogy három óra alatt milyen működő mütyürt kell összeszerelniük, ehhez kapnak részelemeket és útmutatást. Az itt készülő kütyüket hazavihetik a diákok. A vándorserleget mindig a csapatverseny győztese viszi haza, legutóbb a pestiek nyertek” – ismertette Pethő László, a rendezvény egyik ötletgazdája és éltetője, az Elektromaros líceum tanára.
Mint mondta, elektrotechnikai szakemberekből óriási hiány van szerte a világon, a tanulók megélhetése tehát biztosított, az oktatási körülmények azonban mostohák. „A gyerekek lelkesek, készülnek, dolgoznak, de nem kapunk állami támogatást, felszerelés- és műhelyhiánnyal küzdünk, máshol olyan infrastruktúra van, hogy leesik az állunk. Nálunk csoportbontás nélkül oktatunk, vagyis 30 diákkal dolgozunk egyszerre, míg például Szlovákiában tízen tanulják a szakmát egy csoportban. Szerbiában a háború után volt egy kis megtorpanás, de mára már Ada is megelőzött bennünket. Mi évről évre lemaradunk, hátrányba kerülünk, mások pedig fejlődnek, elrobognak mellettünk” – fogalmazott Pethő László.
Idén a csapatversenyt a budapestiek nyerték a marosvásárhelyiek, a révkomáromiak és az adaiak előtt, míg egyéniben két budapesti diák mögött harmadik helyen az Elektromaros tanulója, Nagy Vilmos végzett.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Rákóczi erőt kell adjon, ma is meg kell védeni a közösséget
1711. április 30-án kötötte meg a szatmári békét Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében III. Károly király megbízottjával, Pálffy János császári főparancsnokkal, véget vetve ezzel a sok éves szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nem vett részt a békekötésben, ugyanis éppen az orosz I. Péter cárral tárgyalt. A békeszerződést Szatmárnémetiben, a Vécsey-palotában írták alá a nemesség képviselői.
Erre a magyarság történelme számára kiemelten fontos eseményre emlékeztek meg - idén is - pénteken és szombaton Szatmárnémetiben, illetve a majtényi fegyverletétel helyszínén.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett két napos ünnepségsorozat nyitányaként a megyei múzeumban történelmi tanácskozást szerveztek, melyen Mészáros Kálmán tudományos kutató, hadtörténész ( Budapest), Bene János főmuzeológus (Nyíregyháza), Zubácsi László egyetemi oktató és kutató ( Beregszász - Ukrajna), Kónya Péter egyetemi tanár (Eperjes - Szlovákia), Czigán István tudományos kutató (Budapest), Tamás Edit főmuzeológus, múzeumigazgató ( Sárospatak), Egyed Ákos akadémikus ( Kolozsvár), Lukács Olga tudományos kutató ( Kolozsvár), Kónya Annamária tudományos kutató (Eperjes - Szlovákia), Mandula Tibor helytörténész, tanár (Szatmárnémeti) és Csatáry György tudományos kutató, tanszékvezető (Beregszász - Ukrajna) értekezett a szabadságharcról, a szatmári békéről, annak jelentőségéről, Rákóczi fejedelemről, a kurucairól. Őket Kereskényi Gábor parlamenti képviselő köszöntötte a tanácskozás nyitányán.
A tanácskozást megelőzően közös főhajtásra és koszorúzásra került sor a főtéri Vécsey-ház falán elhelyezett kuruc-emléktáblánál, a tanácskozást követően pedig II. Rákóczi Ferencnek a református Láncos-templom szomszédságában található szobra előtt.
Szombaton aztán a majtényi síkon felállított emlékműnél Muzsnay Árpád főszervező mellett Gheorghe David, Majtény község polgármestere, Pataki Csaba szenátor és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket.
„Ma arra emlékeztünk, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem és kurucai megvívták a maguk csatáját. Ez nekünk is erőt kell adjon a mindennapi harcainkhoz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek ma ismét legfőbb teendője az, hogy megvédje a közösséget, megteremtse a biztonságot az erdélyi magyarok számára. Kiállni. Képviselni. Kiharcolni - ez a hármas parancs vezérli az RMDSZ munkáját a következő időszakban", foglalta össze a szabadságharc üzenetét Pataki Csaba.
A kegyelet koszorúinak elhelyezése mellett a néptánccsoportok előadásai és a fiatalok szavalatai tették teljessé a megemlékezést.
szatmar.ro

Istenem, mit éltünk meg! - Felavatták a szigetlankai egyházközség gyülekezeti termét
Nem véletlenül beszélt feltámadásról és új életről Nagy Róbert tiszteletes, a szigetlankai református egyházközség bizony igen komoly mélységeket élt meg az elmúlt években. Nem adták fel, segítségre találtak, vasárnap pedig felavatták a gyülekezeti termüket.
Egy héttel azután, hogy felavatták a Szamos-negyedi Református Egyházközség Diakóniai Központját, ismét ünnepelhetett Szatmárnémeti református közössége: átadták a gyülekezeti házat a szigetlankai egyházközségben. Mindezt ráadásul alig néhány évvel azt követően, hogy jelentős összegek tűntek el a közösség kasszájából.
„Sikerült támogatást szereznünk a román egyházügyi államtitkárságtól, valamint a magyarországi emberi erőforrások minisztériumától", árulta el a felavatást követően Kereskényi Gábor, aki teljes családjával részt vett az eseményen. A parlamenti képviselő kiemelte azonban, mindez csak egy részét képezi a teljes költségnek, amelyet adományokból , különféle támogatásokból sikerült kikerekíteni. Kereskényi elmondta, hamarosan személyesen tekinti meg a beruházást Soltész Miklós, a magyarországi emberi erőforrások minisztériumának vallásügyi államtitkára is.
„Istenem, mit éltünk meg", tört fel egy idősebb néniből, miután a felavatás után lefelé tartott a lépcsőkön. És bizony megélhették a meglopottság megaláztatása után a közösségi ház átadásának felemelő érzését. Mert ugyan a munka még nem véget, az épületet kívül még be kell pucolni, olyan ez, mint az ember: ha belül a lelke tiszta és használható, akkor vajmi keveset számít a külső.
A 10.00 órakor kezdődő istentiszteleten természetesen nem feledkeztek meg az anyákról sem, a gyerekek verssel köszöntötték őket anyák napja alkalmából. Ezt követően vonult át a közösség a gyülekezeti házba, amelyet Nagy Róbert lelkipásztor „az imádság házának nevezett, amelyet Isten azért adott nekünk, hogy megmentsen minket". A tiszteletes szerint mindenkinek meg kell találnia a választ a kérdésre: „Mit tett értünk Isten? Mit tett a Szigetlankáért?".
A kellemes zöld környezetben, a fák árnyékában megbújva az új épület szerves részévé vált a templomnak. A földszinten takaros konyha, mellékhelyiség - külön a fogyatékkal élőknek -, az emeleten pedig a gyülekezeti terem. „Igazi hiánypótló beruházás ez", véli Kereskényi. „Most már meg kell tölteni élettel a falakat", tette hozzá.
Az RMDSZ szatmárnémeti polgármester-jelöltje párhuzamot vont az egyházközség közelmúltja és saját vállalása között. „Nyugodtan mondhatom, a szigetlankai egyházközség újjászületett, feltámadt. Sikerült helyreállítani a bizalmat és valami hasonlóra készülök és is: helyreállítani Szatmárnémeti becsületét!", fogalmazott azt követően, hogy ő maga is köszöntötte az édesanyákat.
szatmar.ro

Válaszra sem méltatta a magyar civilek kérvényét Emil Boc
Nem tartotta be a kolozsvári magyar közösségnek tett ígéretét Emil Boc kolozsvári polgármester: az elöljáró a törvény által előírt harmincnapos határidő lejárta után sem válaszolt a magyar civilek tárgyalást kezdeményező kérvényére – számol be a kronika.ro a Muszáj–Musai civil aktivista csoport közleményére hivatkozva.
Emil Boc a március 15-i ünnepségen jelentette ki, hogy kész tárgyalni, miután ünnepi beszédét bekiabálás zavarta meg: egy kolozsvári polgár a többnyelvű helységnévtáblákat kérte számon a polgármestertől. Az újabb mandátumra pályázó elöljáró a protestáló személynek a Biasini szálló előtt összegyűlt tömeg füle hallatára azt mondta, hogy bárhol és bármikor hajlandó az egyeztetésre, soha nem fogja visszautasítani azt.
Az ígéret hallatán a Muszáj–Musai Mozgalom aktivistái találkozót kértek a városvezetőtől, amelyen a többnyelvű helységnévtáblákról, a multi- és interkulturalizmusról és a többnyelvűség jelenlegi helyzetéről tárgyaltak volna az elöljáróval. Az erre vonatkozó kérvényt március 23-án iktatták a kolozsvári városházán, azonban a közigazgatási törvény által előírt harmincnapos határidő lejárta után sem kaptak rá választ.
„Emil Boc nem tartotta be az ünneplő tömeg és a sajtó előtt tett ígéretét, hogy mindig nyitott lesz a párbeszédre a többnyelvűségről” – jelentette ki közleményében a Muszáj–Musai, arra is felhívva a figyelmet, hogy a polgármester a hatályos törvényeknek sem tett eleget, hiszen nem válaszolt beadványukra. „Nem először szembesülünk a polgármester szalonmultikulti hozzáállásával: félrevezető volt az is, amikor azt nyilatkozta, hogy nincs törvényes lehetőség a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, miközben erről máig kormányhatározat van érvényben. Emil Bocnak hála Kolozsvár lett a képmutatás fővárosa!” – áll a civil aktivista csoport közleményében.
Mint ismeretes, a civilek több alkalommal is kérték a polgármestert, hogy egyeztessen velük a többnyelvű helységnévtáblákról, miután a bíróság alapfokon kimondta, hogy a város bejáratainál el lehet helyezni a többek között magyar feliratot is tartalmazó táblákat. Bár az elöljáró különböző rendezvényeken rendszeresen hangsúlyozni szokta Kolozsvár multikulturális jellegét, sikeresen megfellebbezte a magyar közösségnek kedvező bírósági ítéletet. Az ügyben azóta egy harmadik döntés is született, amely szintén nem kedvezett a többnyelvűségért küzdőknek – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Saját működésére költi a költségvetési támogatások nagy részét az RMDSZ
Az erdélyi magyarság számára évente folyósított, 4–4,5 millió eurós éves költségvetési támogatás túlnyomó részét az RMDSZ saját működésére költi, az összeg negyedét–ötödét pedig nyílt pályázatokon osztja szét civil szervezetek és magánszemélyek számára – számol be az Átlátszó Erdély cikkére hivatkozva a kronika.ro.
Az oknyomozó blog cikksorozatban foglalkozik a kormányhivatal által az erdélyi magyarságnak szánt támogatás sorsával, mely fölött 2009 óta kizárólag az RMDSZ rendelkezik. Az Átlátszó Erdély megszerezte azokat a költségvetésre vonatkozó beszámolókat, melyeket az RMDSZ évente elküld az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI), s a sorozat második, hétfőn megjelent részében ezekből a dokumentumokból szemléznek.
Kiderül például, hogy az RMDSZ és a DRI közötti megállapodás alapján a szövetség nem költhet a kormánytól érkező pénzből választási kampányra, az ilyen költségeit más forrásból kell fedeznie. A szövetség bevételeiről szóló kimutatást böngészve kiderül, hogy a tagdíjak, illetve adományok rendszerint választási években (2012, 2014) ugranak meg.
A legutóbbi helyhatósági választások alkalmával, 2012-ben például az RMDSZ kasszájába 17 178 000 lej folyt be állami támogatásból, a tagdíjakból és adományokból begyűjtött összeg pedig 3,5 millió lejre rúg. Egy évvel később, „kampánycsendes” évben már csak 751 ezer lej gyűlt be adományokból, a 2014-es európai parlamenti, illetve államelnök-választás ideje alatt azonban már ismét 4,5 millióra „hízott” ez a fajta támogatás.
Ami a kiadási oldalt illeti, az Átlátszó Erdély kiszámolta: a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával, 2012-ben 650 ezer lejt költött az RMDSZ üzemanyagra, ami 1,4 millió kilométer megtételére elegendő. Ezzel az üzemanyag-mennyiséggel körülbelül 36-szor lehet megkerülni a Földet a leghosszabb útvonalon, az Egyenlítő körül.
A kulturális rendezvények számára előirányozott keret is növekedik a 2010–2012-es időszakban: míg 2010-ben még csak 3,5 millió lejt fordítottak ilyen célra, addig a 2012-es választási évben ez már szinte duplájára, 6,16 millió lejre nőtt. Az egyébként nem világos, hogy ezek közül a rendezvények közül melyik volt kampányrendezvény. A kiszállási költség címen kifizethető összegekről egyébként törvény rendelkezik – belföldi kiszállások esetén 32,5 napi lejt, külföldi út esetén 35 eurót lehet elkölteni naponta –, így kiszámítható, hogy az RMDSZ alkalmazottai 2012-ben 2566 napot tölthettek külföldön. Az elmúlt évben 24 szervezet részesült normatív támogatásban – 529 542 lejen osztoztak –, míg az RMDSZ tavalyi költségvetés-tervezetében ingó és ingatlan kiadásokra 714 ezer lej szerepel.
Az oknyomozó portál korábbi, csütörtöki cikke arra mutatott rá, hogy az RMDSZ 2009 óta több mint 28 millió euró költségvetési támogatást kapott a magyar közösségnek járó támogatás kizárólagos kezelőjeként, az összeg nagy részének sorsáról azonban keveset lehet megtudni, mivel a beszámolók meglehetősen vázlatosak – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)