„A gyáva ember ezer halált hal, a férfi csak egyet" – Szőcs Zoltán üzenete a börtönből
Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi vezetője hónapok óta egy bukaresti börtönben várja, hogy véget érjen a közvetlenül őt és Beke Istvánt, de közvetve a teljes székelységet és az autonómiatörekvéseket érintő koncepciós eljárás, amelyről mi magunk is többször hírt adtunk. Most nem is ezt idéznénk fel, hiszen azt pár kattintással bárki megteheti, és nem is szaporítjuk a bevezetőt. Egy olyan levelet adunk közzé, amelyet egyenesen a román előzetesből kaptunk. Ehhez most nem is nagyon lehet mást hozzáfűzni... Bajtársak! Nehéz napokon, hónapokon megyünk keresztül mindnyájan, de egy percig sem szabad elveszíteni a reményt és a hitünket.
Amiről önként lemondunk, az örökre elveszett. Csak az vész el, aki gyenge, akinek gyökere nincsen, aki nem méltó arra, hogy éljen.
Büszke vagyok a menyasszonyomra és a családomra, hogy nem törtek meg, hogy bírni tudjuk a szenvedést, és általa megerősödtünk hitben, szeretetben, összetartásban! Ez hatalmas erőt adott nekem és megerősítette a hitemet, hogy igenis jó úton járunk, melyet Isten kijelölt számunkra. Az Úr azokkal van, akik bíznak Őbenne, akik a jót és igazat cselekszik, akik nemzetünk jövőjét Istenhez kötözve a homlokukon hordják.
110 napja vagyok román fogságban, nem olyan könnyű itt az élet, de miden nap eltelik egy nap itt is. Egy 15 m2-es szobában vagyok jelenleg két bolgárral és egy cigánnyal, de voltunk már 6-7-en is hetekig. A WC egyben tusoló is, az is benne van a 15 m2-ben. Idáig megfordult a szobában 60-65 személy, akik 90%-a már volt minimum egyszer börtönben, nagy részük lopás, pénzmosás, drogozás miatt, de már volt kettő gyilkosságért is. Mint minden esetben, a székely, ha kell megmutatja erejét és kivívja a tiszteletet. El kellett fogadjam, hogy minden jogomat elvették, a szabadságomat is. Itt mindenre várni kell, éjjel-nappal a szobában vagyunk, csupán egy héten háromszor nem, mikor telefonálhatunk a családunknak, és közben kimegyünk egy 4x3-as lyukba, 4 méter magas betonfal vesz körül, azt nevezik levegőnek. Én elneveztem „Cutie cu şobolani”-nak, már a rendőrök is kacagják. Napomnak 90%-át olvasással töltöm, napi egyszer eszek, közben nyomom a fekvőtámaszokat. Minden este Márton Áron Püspökünkkel imádkozom a jó Istenhez, hogy segítse meg családunkat, segítse meg széjjelszakadt nemzetünket, és hogy szenvedéseink nagypéntekére jöjjön el a Húsvétvasárnap! Isti bajtársunk is itt van tőlem 10 méterre, de nem láthatom, meg van tiltva, rendesen meg is vagyunk különböztetve, folyamatosan átvizsgálnak minket, csomagjainkat, ágyunkat, telefont és bombát keresnek, de még nem találtak semmit sem, valamelyik éjjel egyet gyártok unalmamban. Hála Istennek, jól van Isti és bírja, erős a hite és nem adja fel soha, mint ahogy én sem! Mert az Úr védelmezi azokat, akik az igazságért szállnak harcba.
Hiszek abban, hogy az igazságnak győznie kell az igazságtalanság fölött, mert Isten és az igazság a mi oldalunkon áll. Hiszek Istenben, hiszek az igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában!
Van egy régi mondás, „Az ember bajban ismeri meg igazi barátját.” Az igazi barátok kevesen vannak, akik a bajban melléd és családod mellé állnak. De a bajtársak, akik mi vagyunk, azok pont a legnagyobb bajban mutatják meg erejüket, ekkor van a legnagyobb összefogás, ebben a helyzetben van az, amikor nincsenek kifogások, hanem egy mindenkiért, mindenki egyért, egyszerre dobbannak a szívek.
Az igazi bajtárs, nem egy, és nem is tíz évre szól, hanem mindörökre!
Ne féljetek az igazságtól és Istentől, ne engedjétek, hogy megtörjenek, adjon erőt az, hogy jelenleg is fogdában vagyok, 15-25 év, vagy életfogytiglan börtönnel fenyegetnek, de nem törtek meg, nem veszítettem el a hitemet, és nem adom fel soha, mert minden szenvedésnek van értelme és van vége!
Nekünk, magyaroknak, az Úristen különös gazdag és színes nemzeti örökséget adott, ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda sodor a szél, majd végül elmenekültök a nagyvilágba.
Akiket mégis sikerült megfélemlíteni, nem nekem tartoznak magyarázattal, egyedül Istennek, mert én is Isten szolgája vagyok. 10 éve töretlen hittel szolgálom népemet és hazámat, amit számunkra kijelölt az Úr, amiért ezer esztendőn át, vérüket áldozták és hűséggel őriztek elődjeink. Viszont azzal mindenkinek számolni kell, majd sok-sok év múlva halálos ágyadon eszedbe jut gyávaságod, és nem hagy nyugodni, amikor hátat fordítottál bajtársaidnak, és megtagadtad Istent és hazát, és most könyörögsz a jó halál kegyelméért. A gyáva ember ezer halált hal, a férfi csak egyet. Aki nem mer kiállni családjáért, embertársáért, bajtársáért, hazájáért, igazáért, az nem való arra, hogy éljen. Ki fegyvert nem ragad, fegyver által vész el.
Drága bajtársaim! Köszönöm a sok segítséget, a sok áldozatos munkát, támogatást, a sok imát, amit értem és Isti bajtársamért tettetek, a jó Isten fizessen meg érte.
Testvéreim! Tartsatok ki, ne veszítsétek el a hiteteket, járjatok az igazság útján, szolgáljátok az Istent és Hazát. Járjatok emelt fejjel az ősi földön, mert csak emelt fővel láthatjátok meg Istent. Sorsunkat, a magyar sorsot vállalni kell, és mindig büszkék legyetek magyarságotokra. Zászlónkat emeljétek jó magasra, és hírdessétek népünk előszülöttségi jogát a Kárpátok medencéjéhez.
Népünk nemzeti öntudatát kell visszaszereznünk, mert ezen a földön, csak nemzetnek lehet hazája. A népnek mindössze otthona van. Az otthon födelet nyújt, de védelmet nem.
Bajtársaim! Fogjatok össze, úgy, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal tegyétek a dolgotokat mivel Isten megbízott, szolgáljátok népünket és hazánkat!
Szeressétek egymást, vigyázzatok egymásra, mert a szeretet Istentől való, ami védelmet nyújt és erőt ad a jóra. A szeretet erősebb a fegyvernél!
Tartsatok ki testvéreim! Minden erőnkkel dolgoznunk kell azon, hogy újra hazánk legyen a fold, mely most csak az otthonunk. Isten minket úgy segéljen!
Várom leveliteket, hamarosan találkozunk, fel a győzelemre!
Győzzön az igazság!
Kitartás! Bukarest, 2016. április 15.
Magvasi Adrián
alfahir.hu

Erdély.ma

Orbán Viktor: Kallós Zoltán mindig a népéért dolgozott
Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte a kilencvenéves Kallós Zoltánt a néprajzkutató tiszteletére szervezett szombat esti ünnepi gálán a Kolozsvári Állami Magyar Operában.
„A mi munkánk, küldetésünk, célunk ugyanaz. Életünkkel valami nálunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát, szolgálni a magyar hazát” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutató tiszteletére szervezett kolozsvári ünnepi gálán.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott szombat esti ünnepségen a miniszterelnök hangsúlyozta: Kallós Zoltánban „még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosakban”, és a néprajzkutató „naponta állít elénk mércét és példát”. Megjegyezte, „a kilencven év, a tudós professzori érdemek, a szellemi frissesség, az élet-, akarat-, és tetterő elegendő a tiszteletre, főhajtásra és köszönetre”, de nem magyarázza azt a meghatódottságot, amely átjárja a gála közönségét. A miniszterelnök felidézte, régen nagy elismerés övezte az öreg honvédeket, akik Bem seregében, a magyar szabadság zászlaja alatt küzdöttek az igaz ügyért. „Ez alatt a zászló alatt szolgálnánk mi magunk is” – mutatott rá. Hangsúlyozta: Kallós Zoltán sohasem mások ellen, mindig csak a népéért, a megmaradásért dolgozott. Hatalmas tartományokat hódított meg, és tartott meg közös emlékezetünkben. Olyan tartományokat, amelyeket „mindörökre elmosott volna a feledés özönvize” – fogalmazott a kormányfő. „Minden perc, amit veled töltünk, fontos a számunkra. Bizonyíték arra, hogy nagyszerű dolog egy hazát szolgálni, és szolgálni azt életre, halálra. (…) Drága Zoltán bátyám, isten éltessen, maradj közöttünk, maradj meg nekünk sokáig egészségben és boldogságban” – zárta beszédét Orbán Viktor.
Biztonságba helyezett erdélyi értékek
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Szabadság-szobor emlékéremmel tüntette ki a néprajztudóst. Köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán olyan korban helyezte biztonságba az erdélyi magyarság népi értékeit, amikor a diktatúra a megsemmisítésükre tört. Megjegyezte, más lehetne az életmű, ha energiáit nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világban fordíthatta volna alkotásra. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szintén azt idézte fel, hogy a diktatúra idején Kallós Zoltán kolozsvári lakása „a népi mindentudás egyetemének” a helye volt, ahol a néprajzkutató „két házkutatás között” gyűjtötte és átadta az értékeket. A gálaműsorban azoknak a néprajzi tájegységeknek a népdalait, néptáncait mutatták be erdélyi hagyományőrzők, amelyeken az ünnepelt gyűjtött. A gála végén valamennyi előadó Kallós Zoltánnal és a közönséggel együtt énekelte a néprajzkutató kedvenc dalait.
Könyv „az első 90 évről”
A 90 éves Kallós Zoltán köszöntése könyvbemutatóval kezdődött, Csinta Samu újságíró, író élete nagy élményének tartotta, hogy megírhatta A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvet. Elmondta, az ismert néprajzkutatóról már több életrajzi könyv és szaktanulmány készült, a mostani újdonsága abban rejlik, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak benne kortársai, munkatársai visszaemlékezései. Optimizmus árad a könyvből, szó nincs múltba révedésről, műfaját tekintve pedig nem szokványos interjúkötet, inkább dokumentumregénynek nevezhető, mondta a szerző, aki Kallós Zoltán néhány adatközlőjét is meglátogatta. „Róluk sem mondható el, hogy a poros múltról beszéltek, hanem azzal az optimizmussal és jövőbe tekintéssel, ami Zoli bácsit is átsegítette a legnehezebb pillanatokon” – magyarázta Csinta Samu, aki szerint könyvében annyiban sikerült újat mondania, hogy rávilágít a mezőségi magyarság és a Kallós Zoltán által összegyűjtött néprajzi örökség továbbéltetésének fontosságára. A könyvet a Hagyományok Háza archívumából származó fényképek és Bíró Istvánnak, lapunk munkatársának felvételei illusztrálják.
Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, volt kulturális miniszter Kallós Zoltánnak azon mondását idézte, hogy addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk, és magyarul énekelünk. Hozzátette, az tud szépen táncolni, énekelni, aki ezzel a szeretetét mutatja ki. „Ha az édesanya csak szereti a gyermekét, de nem öleli, akkor a gyermek elárvul. Mindannyian elárvulunk, ha nem táncolunk, nem énekelünk, nem szeretünk” – jelentette ki. Andrásfalvy Bertalan úgy vélte, Kallós Zoltán azért gyűjtötte a magyar népdalkincset, hogy ki lehessen mutatni általa a szeretetet.
Rövid megszólalásában Kallós Zoltán is a mezőségi szórványban élő gyermekekkel való foglalkozás fontosságáról beszélt. Megemlítette, hogy a magyar identitás felélesztésén, ápolásán túl a válaszúti szórványkollégium minőséget nyújt, ezért sokszor magyar felmenőkkel nem rendelkező szülők is oda szeretnék beíratni a gyermekeiket. Ezt a lehetőséget azonban csak a magyaroknak és a magyar származásúaknak adják meg. A könyvbemutató végén a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját adták át Kallós Zoltánnak.A 90. életévét március végén betöltő Kallós Zoltán a magyar a román és a cigány népzene és népi hagyományok egyik legjelentősebb gyűjtője. Nagy szakmai alázattal és kíváncsisággal végzett munkájáért a rendszerváltozás utáni időszakban több rangos elismerést is kapott. A szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, ennek ajánlotta teljes vagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak zömét. Itt évente rendeznek tábort a magyar tánc és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. Kallós Zoltán birtokán szórványkollégiumot is létesített, ahol több mint száz mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást – írja a kronika.ro.

Erdély.ma

Tarisznyás Márton egyetemessé vált, mindannyiunké lett
A tekerőpataki iskola vezetősége 25 évvel ezelőtt döntött úgy a település lakóinak beleegyezésével, hogy Tarisznyás Márton néprajzkutató nevét vegye fel az iskola. A pénteki ünnepségen elhangzott: Tarisznyás Márton nevét méltón viseli a tanintézmény.
Tekerőpatak Gyergyóújfalu községhez tartozik, a Tarisznyás Márton-iskola pedig az Elekes Vencel-iskola alintézménye, a két meghatározó személyiség annak idején, egymást segítve szolgálta a gyergyói közösséget. A tekerőpataki iskola furulyásai, népdalosai fellépése után Kolumbán Csaba, az intézmény vezetője köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket. „Tarisznyás Mártonra emlékezünk, aki a gondviselés embere volt Gyergyó számára, egyike volt vidékünk azon kevés tudósainak, akit egyaránt jellemez a bensőséges mély lelkület, a hatalmas cselekvő erő, és a szenvedések hősies vállalása a megmaradásért, az igazságért” – mondta Kolumbán Csaba kiemelve feladataikat, melyek közül talán a legfontosabb Tarisznyás Márton szellemiségének továbbadása.
Horváth Sándor igazgatása alatt vette fel az iskola a néprajzkutató-múzeumalapító nevét, az akkori igazgató emlékezett a 25 évvel ezelőtti, az 1991. április 6-ai névadásra. Arra is kitért, hogy a tekerőpataki iskola névadójának miért éppen az egykori, rövid ideig Tekerőpatakon tanárkodó Tarisznyás Mártont (1927–1980) választották.
„Tanára volt iskolánknak 1955–56-os tanévben, engem is tanított. Az ő tevékeny, törékeny fizikumával, de hatalmas lelkierejével és tenni akarásával kiemelkedett kortársai közül, Gyergyó Orbán Balázsa volt. Egyetemessé vált, és mindannyiunké lett. Neve összefonódott a székely magyar kultúra megvédéséért vívott harccal, azzal a harccal melynek kommunista bebörtönzés lett a vége, mert gyűjtőmunkáját közösségi izgatásnak vélték” – mondta Horváth Sándor.
Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója ünnepi beszédében a múzeumlapító, a néprajzkutató értékeiről szólt. „Egyszerűségében, kisszerűségében tudott naggyá lenni Tarisznyás Márton” – nyilatkozta. Majd a tekerőpataki befogadó közösségről is szólt, a fiatal, egyetemet frissen végzett, börtönből szabadult értelmiségit, Tarisznyás Mártont befogadták a gyergyótekerőpatakiak. „Lehetőséget kapott új életet kezdeni, kutatónak lenni, és mindez itt, Tekerőpatakon kezdődött. Itt kapott egy újabb reményt arra, melyet később beteljesít életében, szakmai pályáján is” – mondta Csergő Tibor és öt, Tarisznyás Márton életét, szakmai pályafutását ismertető pannót adományozott az iskolának.
A budapesti testvériskola vezetője ajándékkal érkezett az ünnepségre, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola igazgatója az elismerő szavak mellett könyvadományt is hozott a tekerőieknek.
Egyed József, Újfalu polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, úgy gondolja, az iskola felnőtt névadójának nagyságához, és a továbbiakban is megtartani kívánja ezt.
Elekes Köllő Tibor az újfalvi „anyaiskola”, az Elekes Vencel-iskola igazgatója is szólt az egybegyűltekhez, kívánva a tekerőpataki alegységnek, hogy az elkövetkező 25 esztendőben is ilyen sok gyerekkel maradjanak meg, és ilyen felemelő módon tudják megünnepelni a névadás 50. évfordulóját.
A Tarisznyás Márton-emléktábla felszentelésére is sor került, Antal József helyi plébános mondott áldást. Az évfordulóra egy kiadványt is megjelentettek az iskola rövid történetével, Tarisznyás Márton életének és munkásságának leírásával.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro

Média és alapítvány a családért
Mintegy tíz éve jutalmazza a magyarországi Képmás magazin a családbarát cikkeket. Idéntől a Családbarát Médiáért-díjat kiterjesztették az egész Kárpát-medence magyar sajtójára. A háromszéki Dálnokon magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki újságírók tanácskoztak a család szerepéről a magyar médiában.
A magyarországi Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány a háromszéki Dálnokon nemrég rendhagyó találkozót szervezett újságíróknak. Az eseményen nemcsak a színes magazint mutatták be, hanem a Családbarát Médiáért-díjat is, amelyet ezúttal kiterjesztettek az egész Kárpát-medencére. Az egykori Gál-kúriában a szervezőkön kívül erdélyi, kárpátaljai és délvidéki újságírók vettek részt.
A magyarországi magazin, a Képmás mintegy tíz éve jutalmazza a családbarát cikkeket, amelyek különböző sajtótermékekben jelennek meg. Megadott kritériumok alapján egy szakmai zsűri havonta választja ki a pályamunkákat, amelyek nemcsak az írott, hanem az elektronikus médiában jelennek meg. Az év tizenkét hónapjának jelöltjei közül év végén a zsűri és a Facebookon történt közönségszavazás után nevezik meg a nyertest, akinek következő év januárjában ünnepi keretek között nyújtják át az oklevelet és az 500 ezer forintos pénzjutalmat – ismertette Fodor Krisztina, a Média a Családért Alapítvány munkatársa.
A lányok már nem babáznak
Az alapítványt tíz éve hozták létre. „Sokat sírunk, hogy fogyunk, ugyanakkor látjuk, milyen szélsőséges az a médiaközeg, amelyben felnövünk. A sajtóban ugyanis csak a negatív példákat olvashatjuk, látjuk. Azokat a történeteket, amikor egy családon belül bántalmazzák a gyerekeket, nőket stb…” – emlékezett vissza a kezdetekre Szám Kati, a Képmás főszerkesztője. „Tartottunk egy konferenciát a népességfogyásról, ekkor született meg az alapítvány ötlete, majd később a díjé is. Szem előtt tartottuk Bernard Cohen véleményét, aki szerint a sajtó nem tudja megmondani, mit gondoljunk, de azt elképesztő sikerrel jelöli ki, hogy miről gondolkozzunk”. Példa erre az is, hogy manapság a lányok már nem babáznak, hanem a tévé hatására felugranak az ágyba, maguk elé tartanak valamit mikrofon gyanánt, és énekelni kezdenek, majd ezt követően elvárják a tapsot – mindezt természetesen a különböző tehetségkutató műsorok hatására. Elhangzott az is, hogy Brazíliában például a robbanásszerű népességnövekedés meggátolására olyan szappanoperát készítettek, amelyben a fogamzásgátlásra helyezték a hangsúlyt – így a dél-amerikai országban a szaporulat néhány éven belül hat százalékról kettőre esett vissza.
Családban egészséges élni
Szám Kati, a Képmás főszerkesztője elmondta, a magazinoknak is nagy hatása lehet: nemcsak a minőségi papír tapintása, a visszalapozás lehetősége és a színes ábrák, hanem a tartalom révén is. A kimutatások szerint ugyanis a mai digitális világban, a látszólag papírellenes közegben egyre nagyobb kereslet van a minőségi magazinok iránt. A Képmás pedig ezt szeretné kihasználni: nem a válásról, a szingli életmódról ír, hanem a család pozitív szerepére helyezi a hangsúlyt. A családban élők ugyanis egészségesebbek, a családban felnövő gyermekek érzelemgazdagabbak, megtanulják a normális viselkedési formákat, amelyeket később felhasználnak munkahelyükön, a mindennapi életben, így egészséges társadalmi életet élnek. „Nem az a cél, hogy a problémákat elkendőzzük, hanem az, hogy segítsük azokat megoldani – újságírók, szakemberek bevonásával” – hangsúlyozta Szám Kati. A Családbarát Médiáért-díj célja tehát annak elősegítése, hogy a médiaolvasó, -néző, illetve -hallgató értéknek lássa a családot. A díj bátorítani hivatott az újságírókat, hogy hivatásuk útján erősítsék a hagyományos családképet. A dálnoki konferencián pedig a magazin vezetői és az alapítvány munkatársai bejelentették: idéntől a díjat kiterjesztik a határon túli területekre is. Előzőleg úgy gondolták, hogy az összes Kárpát-medencei sajtótermék együtt versenyezzen, ám ezt a felvetést később elvetették. A szervezők szerint ugyanis minden régió más és más problémákkal küzd (elvándorlás, szórványosodás, vegyesházasság stb.), így más jellegű írások is születnek. Idéntől ezért a Családbarát Médiáért-díjra a határon túli újságírók külön kategóriában pályázhatnak, minden határon túli régiónak külön díjasa lesz. A díj alapítói ugyanakkor leszögezik: a médiában megjelenő családdal kapcsolatos minőségi és valósághű tartalmak inspirálása, figyelemmel követése és népszerűsítése a cél – a határokon túl is.
Az idősekről se feledkezzünk meg
„Amikor a családi élet szépségéről beszélünk, nemcsak a házasságot értjük ezalatt, a gyerekek születését vagy éppen a nagycsaládot, hanem az időseket is” – hangzott el a találkozón. Az alapítvány munkatársai ezért a dálnoki konferencián bejelentették, Média a nemzedékekért nevű díjat hoznak létre, amely az idősekre összpontosít majd. „Ez az a korosztály, amelyet elfelejtünk a sportban, a művészetben, nagyjából az egész társadalomban, és sokszor csak szavazógépezetként tekintünk rá” – osztotta meg a gondolatait Szám Kati.
Az együttlét alkalmával Kölnei Lívia, a Képmás szerkesztője a családot érő kihívásokról beszélt. Elmondta: a gender-elmélet szélsőséges képviselői elvetik a nemek kettősségét, megkérdőjelezik a férfiak és nők önazonosságát, így jelennek meg a melegek jogait védő szervezetek, az LMBT-mozgalmak, amelyek szétforgácsolják a társadalmat, hogy könnyebben érvényesítsék jogaikat.
Az eseményen Molnár-Bánffy Kata, az idén 15 éves Képmás lapigazgatója örömmel nyugtázta, hogy az elmúlt években a magazin által alapított díj és az ehhez szorosan fűződő díjkiosztó-rendezvény kinőtte magát. Számos szervezet és cég támogatja a kezdeményezést, többek között Lévai Anikó is segíti munkájukat, a miniszterelnök felesége szokta átadni a fődíjat. „Két évvel ezelőtt például a sízésből való hazatérés alkalmával Lévai Anikó és gyerekei a forgalom miatt a januárban megtartott díjkiosztó ünnepségről lemaradtak. SMS-ben jelezte viszont, hogy küld maga helyett valakit. Néhány perc múlva meg is jelent két kormányőr, és kisvártatva kíséretükben Orbán Viktor miniszterelnök, aki viccesen jegyezte meg, hogy ezúttal ő helyettesíti feleségét, férjként van jelen” – zárta hozzászólását Molnár-Bánffy Kata.
A kétnapos együttlét alkalmával a jelenlévők a határon túli magyar sajtóról szóló előadásokat hallgattak meg, majd szakmai kerekasztalt tartottak arról, hogyan lehet szélesebb körben megismertetni a díjat és a Média a Családért Alapítvány munkáját.
Somogyi Botond |
Székelyhon.ro

Akit nem győzött le a történelem
Kelemen Hunor szövetségi elnök laudációja Kallós Zoltán néprajzgyűjtő 90. születésnapján.
Többszörösen jelentőségteljes ünnepet ülünk ma, hiszen Kallós Zoltán, akinek neve egyet jelent a romániai magyar népművészettel és néprajzgyűjtéssel, betöltötte a kilencvenedik évét. Egy emberélet kilenc sűrű évtizede – az életrajzból ismert valamennyi állomással – szinte leválaszthatatlan a romániai magyar közösség utolsó, közel száz esztendejének történelméről, hiszen annak sötétebb időszakaival és reményteljesebb pillanataival cseng egybe. Azonban ebből az egybefonódásból kimagaslik az a páratlan fontosságú életmű, amelyről játszi könnyedséggel lehet a legnagyobb elismerés hangján beszélni.
Ha a kommunista rezsim kiszolgálóinak sejtésük lett volna arról, hogy az igazán nagy szellemiséget nem akadályozhatja a tiltás, a megszorítás, mert a szénből a tilalom ellenére is gyémánt lesz, akkor a mai ünnepeltünk élete bizonyára másként alakult volna. Bár történelmietlen a kérdés, de azért játszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal is, hogy milyen lenne az életmű, milyen lenne Kallós Zoltán életműve, ha a kilencven esztendő nagy részét nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világ körülményei között fordíthatta volna alkotásra.
Ma tehát annak a diadalát is üljük, hogy közösségünk értékei olyan korban kerületek biztonságba, a maradandóság oltalmába, amikor a több évtizedes diktatúra azok megsemmisítésére törekedett. Azt is ünnepeljük ma, hogy áldatlan léthelyzetét előnyére fordította egy kiváló ember, így az elnyomás fölé emelkedett, nem tudta legyőzni őt a történelem.
Kallós Zoltán Válaszút szülöttje, ma is ott él egy olyan környezetben, amelynek minden szöglete arról a jelentős gyűjtőmunkáról mesél, amely egyben életformává is vált számára. És azt hiszem, nem volna kis munka összeszámolni azokat a nemzedékeket, amelyeknek világlátását és az értékekhez való viszonyulását meghatározta ez a hatalmas munka – nemcsak a néprajzosok nemzedékeinek hosszú sorát, hanem a népművészet iránt lelkesedőkét, illetve a Kallós Zoltán által elindított mozgalom külső szemlélőinek világlátását is.
Aki Válaszúton születik, annak nem kell nyakába vennie a nagyvilágot, hiszen szülőföldjén az univerzum valamennyi alternatívája rendelkezésére áll – adott valamennyi út, amelyet választhat. Népmesébe illő hely, már csak nevéből kiindulva is. És Kallós Zoltán nem is szakadt el túl hosszú időre ettől a mesés közegtől, szeretett szülőhelyétől, Válaszúttól, az elszakadás pedig kényszer hatására történt, hiszen családját „kulákként” bélyegezte meg az elnyomó hatalom, őt magát pedig eltanácsolták a kolozsvári Zeneművészeti Főiskoláról. Korábban Kolozsváron megszerzett tanítói diplomája jelentette számára a kiutat ebből az áldatlan helyzetből. Ez a fájdalmas mozzanat pedig olyan csodálatosan hangzó világokat nyitott meg előtte, amelyeknek dallamkincse és több más sajátossága éppen Kallós Zoltán értő és érzékeny szakmai közvetítésével vált ismertté, megközelíthetővé és szeretetté a teljes magyar kultúrkörben. A történelem fura fintorának vagy a világ óhatatlan egyensúlykeresésének tulajdonítható az, hogy az egyéni szabadság korlátozása magában hordozta a közösségi alkotóerő korlátokat nem tűrő megismerését.
Magyarvista után a lészpedi, majd Gyímes-völgyi tanítóskodás tehát azt a többletet hozta számára, amit a kényszerű távollétben, száműzetésben is megtalált szabadság jelenthet. A moldvai csángó kultúrához kapcsolódó megszállott gyűjtőmunkájának a magyar nyelvű oktatás 1957-es betiltása vetett volna véget. De csak akkor történhetett volna ez így, ha el tudott volna szakadni attól a gyönyörű vidéktől, ha közel 8 éven keresztül nem a Gyímesek egyik fakitermelésnél vállalt volna munkát éppen azért, hogy folytatni tudja a gyűjtőmunkát. Ezt az időszakot követi a mezőségi és kalotaszegi falvak táncainak, dallamvilágának kutatása, gyűjtőmunkájának egy része pedig a 70-es években kerül napvilágra egyedi balladagyűjtemény formájában.
1989 nemcsak az egyéni szabadságot hozta el számára, hanem több évtizedes munkájának kiszabadulását is a béklyóból, ami egyben azt is jelentette, hogy immár a határokon túlra is eljuthatott ennek a munkának a gyümölcse, jelentőségének megfelelően ünnepelhettük a teljes Kárpát-medencében.
És ennek a szabadságnak az említése most furcsamód éppen a tiltások időszakát idézi meg bennem, a nyolcvanas éveket, amikor egyetemistaként megismertem Kallós Zoltánt. Én Székelyföldről érkeztem és abban az ajándékban volt részem, hogy Kalotaszeget előszörKallós Zoltánnal járhattam be és ismerhettem meg. Túl Kalotaszeg megismerésén, a másik nagy élményem az volt, hogy egy csomagtartónyi Erdély történelmét szórtunk szét, helyeztünk letétbe a magyar családoknál, a szellemi szabadság értékes tápanyagát Magyarországról csempésztek át, ki tudja, micsoda viszontagságos körülmények között. Ez a kaland számomra a mai napig tömör kifejeződése annak az értékrendnek, amelynek megtestesítője Kallós Zoltán, és amely a közösség felemelkedéséért való tenni akarás legszebb mintapéldája. Hiszen egy ilyen akcióban az ember önnön fizikai épségét kockáztatva hirdette, cselekedte azt, amiben lelke legtitkosabb rejtekeiben hitt, és amiben talán a legszebb az volt, hogy legalább annyira szólt egy értékrend melletti szilárd elköteleződésről, felelős kiállásról, mint az önvédelmi ösztön teljes mértékű hiányáról, a vakmerőségről.
Bő harminc esztendő távlatából Zoli bácsi Kolozsvár központjában lévő kis lakása a sötét nyolcvanas években a „szabadság szigetét” jelentette: sokunk számára egyszerre volt iskola, főiskola és egyetem, egyszemélyes intézmény, ahol szinte észrevétlenül tanult az ember mindarról, ami nemcsak egy szellemi alapot jelentett, hanem a lassan házzá izmosodó építmény pilléreit és falait is adta.
„Minél messzebbre kalandozik valaki, annál kevesebbet ismer meg” – tartja a keleti bölcselet az egy emberöltő alatt megszerezhető tudásról. Ebből az idevágó kijelentésből a szentenciát is kiolvashatjuk: az, aki saját közegétől távol keresi a megismerhetőt, annak nem biztos, hogy megadatik a valódi megismerés és önmegismerés lehetősége. Úgy gondolom, Kallós Zoltánnak busásan megadatott a szülőföld elmélyült megismerése. Ezt kapta tőle felbecsülhetetlen ajándékként a romániai magyar közösség, és amelyet igyekezett honorálni az a tucatnál több díj, érdemrend és más elismerés, amelyet határon innen és túl átnyújtottak neki.
Kallós Zoltán végezte a magyar nyelvterület legnagyobb népzenei gyűjtését, ő az erdélyi és magyarországi táncház-mozgalom egyik életre hívója, számos népzenei és néptánc tábor szervezője. Kiváló nevelői készségeinek köszönhetően több nemzedéket indított el és mentorált a zenész, táncos és néprajzos pályán.
Hálánk és köszönetünk jár neki emberfölötti munkájáért. És mivel mi, mindannyian közösségi javaink, értékeink megismerését kaptuk tőle felbecsülhetetlen útravalóként, viszonzásképpen egy olyan szimbolikus ajándékot szeretnék átnyújtani, amelynek eszmeisége legdrágább kincsünkhöz, a szabadsághoz kapcsolódik: a kollekciós Szabadságszobor-emlékérem bizonyult a legtalálóbb ajándéknak egy olyan személyiség ünneplésén, aki mélységeiben ismeri ennek az értéknek a felbecsülhetetlenségét az emberi életben. Másfelől azért is mutatkozott alkalmasnak ez az ajándék a mai eseményre, mert kiválóan összefoglalja annak a közösségnek az értékvilágát, amely Kallós Zoltán életművének középpontja. Illusztrálja a viszontagságok, a zordon történelem fölé emelkedő életerőt, az áttörést, amely csakis a hitből fakadhat, és szép bizonyítéka annak az összetartozásnak is, amely a küzdelemben való bajtársi részvételben fogan meg.
Zoli bácsi, kérem, fogadja el ezt a többszörösen szimbolikus ajándékot tőlem és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől a szavakban ki nem fejezhető elismerésünk jeléül. Köszönjük azt, amit közösségünkért és páratlan kultúránkért tett gazdag életpályáján! Kívánunk Önnek erőt, egészséget és további szakmai élményeket! Isten éltesse!
Elhangzott a Kolozsvári Magyar Operában megszervezett ünnepi rendezvényen, 2016. április 23-án
maszol.ro

Szent László király, az egység építője
Húsvét V. vasárnapján a Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívta az egyházmegye híveit és papjait, ugyanis a helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent Lászlót ünnepeljük, és e köré szerveződött a Festum Varadinum programsorozat is.
Az egyházmegyének, illetve a városnak nagy szüksége van az ilyen alkalmakra, amikor a zarándok közösségek, papok és hívek közösen újra elkötelezik magukat Szent László királypéldájának követésére, a keresztény értékek megvallása, az Istenbe vetett hit megőrzése mellett. Ezen jeles ünnep programja vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött a szép számban megjelent zarándokok fogadásával és a ráhangolódással, a főpapi szentmisét pedig egy órával később mutatta be Exc. Böcskei László megyés püspök, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeztek vendégek.
Bevezetőjében a főpásztor hangsúlyozta: örül annak, hogy a szép hagyomány követőiként ismét együtt ünnepelnek, hogy a Szent László iránti tiszteletből erőt merítsenek a mindennapi küzdelmekhez, és az ő közbenjárását kérik ahhoz, hogy Isten áldását adja az egyházra, az egyházmegyére, népünkre és minden nemzetre. Arra is felhívta a figyelmet: egy rendkívüli időben járnak a katolikusok, az Isteni Irgalmasság Szent Évében, amikor a Székesegyházban is megnyitott szent kapun átlépve megerősödhetnek a hitükben. Felidézte, hogy annak idején 1914-ben Széchenyi Miklós püspök rendelte el szentszéki beleegyezéssel azt, hogy húsvét V. vasárnapján az egyházmegye alapítóját ünnepeljük, a ’90-es évek elején pedig tulajdonképpen e köré szerveződött az első Festum Varadinum. Az idők folyamán sokszor és sokféleképpen dicsőítették Szent Lászlót, az idei zarándoklat középpontjában pedig az egység áll. Fontos, hogy ne csak csodáljuk vagy szemléljük ezt, hanem mi is az építői legyünk. Tegyünk hát azért, hogy a szóban kifejezett ragaszkodásunk az összefogással, a keresztény értékek megvédésével és a hitünk felvállalásával, illetve minden jónak a képviseletével eredményhez vezessen, és érvényesüljön a hétköznapokban is – tanácsolta.
Három t betű
Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Homíliájában Vakon Zsolt ifjúsági lelkész három t betűvel kezdődő szóval jellemezte Szent Lászlót. Azt emelte ki róla: bár nagy király volt, mégis mindvégig megmaradt Isten tanítványának, mert belátta azt, hogy nélküle kicsik és kevesek vagyunk, s mindig van mit tanuljunk tőle. Emellett templomépítő volt, kövekből épített templomot, melynek alapjai ma is láthatóak, s azt akarta, hogy mi is megépítsük a lelkek kis kápolnáit, Isten törvényeit követve. Ugyanakkor tanúságtevő is maradt élete alkonyáig. Az elmondottakat a tisztelendő az ambó elé helyezett letakart építménynek a leleplezésével szemléltette, mely az egymás felé vezető hídra is emlékeztetett, illetve egy kemencéhez is hasonlította, azt sugallva: milyen jó egymásra találni, és a szerető családi fészek meleget sugárzó kemencéje mellett olyan otthonra találni, ahol odafigyelnek ránk.
A szentmise után Szent László ereklyéjével végzett hagyományos körmeneten az ünneplők nyilvánosan is megvallották hitüket, előtte azonban még Böcskei László bejelentette, hogy szombaton meglátogatta, illetve beszélt Exc. Tempfli József ny. püspökkel, aki örült annak, hogy az egyházmegye ismét ünnepre készül. Idén különben újdonságnak számított, hogy a hermát népviseletbe öltözött kárásztelki fiatalok vitték. A zarándoklat alkalmával szervezett pénzbeli gyűjtést pedig Ferenc pápa kérésére a kárpátaljai híveknek fogják eljuttatni.
Ciucur Losonczi Antonius
maszol.ro

Élővé tenni a várban az egyházi jelenlétet
Szombat délután a XXV. Festum Varadinum keretében a vár Fejedelmi Palotájának második emeletén a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében három értékes könyvet mutattak be.
Megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a pódiumbeszélgetéssel egybekötött könyvbemutatóra és -vásárra, hiszen amellett, hogy az egyik ismertetett kiadvány főszereplője – Janus Pannonius – valószínűleg járt az erődítményben, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tudatosan törekszik arra, hogy a vár, vagyis az a hely, ahol Szent László az első székesegyházat építette, ne csak kulturális vagy turisztikai eseményeknek biztosítson otthon, hanem élő legyen ott az egyházi jelenlét.
Hiánypótló kiadvány
A meghívott díszvendégekkel Boka László irodalomtörténész, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója beszélgetett, elsőként Jankovits László docenssel, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetőjével, aki Nobilis Ingenio címmel írt könyvet Janus Pannonius életéről, pályájáról munkásságáról. Elmagyarázta: azért adta a Tehetsége révén nemes címet, hiszen noha származása okán Csezmiczei János nemesnek számított, azzal, ahogy a hazáját szolgálta, és ahogyan írt, ezek is nemesítették őt. Egyébiránt egy hiánypótló kiadványról van szó, hiszen Huszti József 1931-es tanulmánya óta nem született összefoglaló munka. Janus Pannoniusról tudni illik, hogy a váradi székeskáptalan iskolájába járt, később pedig őrkanonok volt, és valószínű, hogy amikor ezt a stallumot át kellett vegye, akkor írta a Búcsú Váradtól című elégiát, melyet Jankovits László részletesen kielemzett. Úgy fogalmazott: modern szóval élve ez akár Várad marketingjének is tekinthető, olyan finoman volt kitalálva. Beszélt emellett Mátyás király és Vitéz János, illetve Janus Pannonius kapcsolatáról is, az Egy dunántúli mandulafáról című epigrammáról, valamint arról is, hogy a költő Pécset kevésbé tekintette barátságos környezetnek, mint Váradot.
Kincsek
A továbbiakban Angi János és Lakner Lajos, a debreceni Déri Múzeum vezetői avattak be a tavalyi nagy sikerű, több mint 50 ezer látogatót vonzó, Nagyvárad kincsei Debrecenben elnevezésű egyházművészeti kiállítás részleteibe, és ismertették az ennek apropóján megjelentetett, egyszerű képes tárgykatalógusnál többnek tekinthető kiadványt, melynek várhatóan folytatása is lesz. 2015-ben azért szervezték meg ezt a tárlatot, mert a 300 éves évfordulója volt annak, hogy 1715-ben a cívis település szabad királyi város rangot kapott, és a római katolikusok visszatelepedhettek, gróf Csáky Imre váradi püspök pedig megalapította a Szent Anna-plébániát. Mint elhangzott, a gyönyörű kiadvány tulajdonképpen teljes keresztmetszetét adja valamennyi olyan művészeti ágnak, melyeknek köszönhetőek azok a fókuszba került kegytárgyak, egyházi vonatkozású alkotások, amik nem csak minőségi vagy esztétikai szempontból képviselnek értéket, hanem az általuk sugallt lelkiség folytán is.
Értéknek tartják
A váradi egyházmegye legfrissebb, a Voiticsek-család nyomdájában készült kiadványáról, a Szent Orsolya-rend nagyváradi zárdájának és iskolájának gazdagon illusztrált történet tartalmazó kötetről ennek szerkesztői, Balla Tünde és Lakatos Attila beszéltek. Arra hívták fel a figyelmet: Szent Angéla végrendeletével megteremtette a szerzetesnővérek munkájának alapját, a pedagógusi módszere pedig napjainkban is korszerű. Exc. Böcskei László hangsúlyozta: az orsolyita-rend utánpótlás hiányában két éve visszavonult Váradról, és a kiadvánnyal épp azt akarták bizonyítani, hogy ezzel a munkájukat nem seprik az archívumba, hanem ellenkezőleg, értéknek tartják most is.
Ciucur Losonczi Antonius
maszol.ro

Miénk itt a tér
Miénk itt a tér – csendült fel tegnap este Sepsiszentgyörgy főterén a Szent György Napok záróakkordjaként tartott Zenevonat című produkció ráadásában. Erre mintha visszaköszönt volna az egy estével korábbi Karthago-koncert egyik dalának refrénje: ezer éven át. Hiszen, a Karthagóval énekelve: Apáink útján járunk még, őseink táncát járjuk még (…) ezer éven át megtanultuk már, mire jó a szív és a száj.
A szombati rock-estet a Pokolgép fellépése tette teljesebbé. A jubileumi, 25. városünnep alkalmával a korábban megszokott tűzijátékot lampioneregetés váltotta fel. Bonnie Tyler fergeteges koncertje után a legendás LGT slágereit játszó Zenevonat produkció alatt (miközben Presser nélkül kicsit másként „szólt a rádió”) a színpad mögül színes lampionok szálltak a magasba Szent György napjának estéjén Sepsiszentgyörgyön.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Példát mutat, mércét állít (A 90 éves Kallós Zoltán köszöntése)
A 90 éves Kallós Zoltán néprajzkutatót köszöntötték szombat este Kolozsváron a Magyar Operában szervezett ünnepi gálán, melyen részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is.
Az est könyvbemutatóval kezdődött: Csinta Samu közíró, lapunk külső munkatársa élete nagy élményének tartotta, hogy megírhatta A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvet. Elmondta, maga is a könyv írása során csodálkozott rá Kallós Zoltán életművére és arra a megbecsülésre, amely a néprajzkutatót övezi. Hozzátette, Kallós életútját sokan feldolgozták már, ő arra törekedett, hogy érdekes történetekkel tarkított olvasmányt adjon az olvasó kezébe. Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató, volt kulturális miniszter Kallós Zoltánnak azt a mondását idézte, hogy addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk és magyarul énekelünk. Hozzátette, az tud szépen táncolni, énekelni, aki a szeretetét mutatja ezzel ki. Szerinte Kallós Zoltán azért gyűjtötte a magyar népdalkincset, hogy ki lehessen mutatni általa a szeretetet. Rövid megszólalásában Kallós Zoltán is a mezőségi szórványban élő gyermekekkel való foglalkozás fontosságáról beszélt. Megemlítette, a magyar identitás felélesztésén, ápolásán túl a válaszúti szórványkollégium minőséget nyújt, ezért sokszor magyar felmenőkkel nem rendelkező szülők is oda szeretnék beíratni a gyermekeiket. Ezt a lehetőséget azonban csak a magyaroknak és a magyar származásúaknak adják meg.
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját adták át Kallós Zoltánnak, aki a magyar, a román és a cigány népzene és népi hagyományok egyik legjelentősebb gyűjtője. Nagy szakmai alázattal és kíváncsisággal végzett munkájáért a rendszerváltozás utáni időszakban több rangos elismerést kapott.
A szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, ennek ajánlotta teljes vagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak zömét. Válaszúton évente rendeznek tábort a magyar tánc- és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról, Japántól Brazíliáig érkeznek résztvevők. Kallós Zoltán válaszúti birtokán szórványkollégiumot is létesített. A kollégiumban több mint száz olyan mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást, akiknek a településén már nem működik magyar iskola, ezért Válaszúton tanulnak.
Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte a néprajzkutatót. Kallós Zoltánban még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosokban, és a néprajzkutató naponta állít elénk mércét és példát. Megjegyezte, a kilencven év, a tudós professzori érdemek, a szellemi frissesség, az élet-, akarat- és tetterő elegendő a tiszteletre, főhajtásra és köszönetre, de nem magyarázza azt a meghatódottságot, amely átjárja a gála közönségét. A miniszterelnök felidézte, régen nagy elismerés övezte az öreg honvédeket, akik Bem seregében a magyar szabadság zászlaja alatt küzdöttek az igaz ügyért. „Ez alatt a zászló alatt szolgálnánk mi magunk is. A mi munkánk, küldetésünk, célunk ugyanaz. Életünkkel valami nálunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát, szolgálni a magyar hazát” – jelentette ki a miniszterelnök. Megemlítette: Kallós Zoltán sohasem mások ellen, mindig csak a népéért, a megmaradásért dolgozott. Hatalmas tartományokat hódított meg és tartott meg közös emlékezetünkben. Olyan tartományokat, amelyeket mindörökre elmosott volna a feledés özönvize – fogalmazott a kormányfő. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szabadság-szobor Emlékéremmel tüntette ki a néprajztudóst. Köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán olyan korban helyezte biztonságba az erdélyi magyarság népi értékeit, amikor a diktatúra a megsemmisítésükre tört. Megjegyezte, más lehetne az életmű, ha energiáit nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világban fordíthatta volna alkotásra. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke is azt idézte fel, hogy a diktatúra idején Kallós Zoltán kolozsvári lakása a népi mindentudás egyetemének a helye volt, ahol a néprajzkutató két házkutatás között gyűjtötte és átadta az értékeket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás a szolgálattevők előtt (Pro Urbe díj)
Egykori Pro Urbe díjasok, testvértelepülések képviselői, meghívottak, a város elöljárói és érdeklődők jelenlétében adták át tegnap, Szent György napján a Pro Urbe díjakat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szilágyi Zsolt magánénekes, karnagy, pedagógus és post mortem néhai Albert Álmos egykori polgármester munkásságát, szolgálatát ismerték el a kitüntetéssel, amelyet huszadik alkalommal ítélt oda Sepsiszentgyörgy megyei jogú város önkormányzata.
Az ünnepséget a Szilágyi Zsolt Herbert vezényelte Vox Humana kamarakórus nyitotta meg a Szózattal. Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte Veszprém, Kiskunhalas, Cegléd, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Királyhelmec, Ferencváros, Balatonszentgyörgy, Sárpilis és Alsónána testvérváros küldöttségeit, nekik és értük is szólt Huzella Elek Szomszédaink dalai című műve a kórus előadásában, majd Orbán György Ave Mariája csendült fel a mindenkori díjazottak elismerésére. Csak együtt tudjuk teljesíteni küldetésünket, a haza szolgálatát mi, erdélyiek, partiumiak, szórványbeliek, csak közösen az anyaországgal, Felvidékkel, Délvidékkel, Kárpátaljával – foglalható össze Antal Árpád polgármesternek a díj átadását felvezető gondolatsora, aki szerint a Pro Urbe díjasok közösségünk lelkei.
Szilágyi Zsolt laudációját Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, a Vox Humana kamarakórus vezetőségi tagja fogalmazta meg és olvasta fel, néhai Albert Álmos városépítő tevékenységét Czimbalmos Csaba városgazda méltatta, aki tizenhat évig dolgozott együtt a tavaly elhunyt Albert Álmossal mint alpolgármester. A díszoklevelek szövegét Antal Árpád olvasta fel, eszerint: Szilágyi Zsolt „nemzetközi hírnévre szert tevő előadói, karnagyi, művészi, pedagógusi és fáradságot nem ismerő szervezői múltjáért, Sepsiszentgyörgy sajátos zeneművészeti értékeinek folyamatos újrateremtése és átörökítése terén hivatástudattal végzett tevékenységéért, valamint a jövő nemzedék zenei mentorálásáért” kapott Pro Urbe díjat, Albert Álmos pedig „sokrétű városfejlesztői munkájáért, az általa vezetett település történelmi arcélének megóvása mellett egy korszerű, polgári élettér megteremtése érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, identitásunk és nemzeti öntudatunk erősítéséért, kizárólag a köz szolgálatába állított, két évtizeden is túlmutató fáradhatatlan hitéért” részesült posztumusz elismerésben, a neki adományozott oklevelet és plakettet özvegye vette át. Szilágyi Zsolt személyesen köszönte meg a díjat az önkormányzatnak, az együtt elért eredményekért pedig a korábban általa vezetett Vox Humana kamarakórusnak és fiának, a jelenlegi karnagynak mondott köszönetet. Meglepetésként egy régi videofelvételről elhangzott a megzenésített Miatyánk Szilágyi Zsolt előadásában.
Az ünnepség végén a kórus előadta Kodály Zoltán–Sík Sándor Te Deumját, az önkormányzat képviselői kezdeményezésére délután koszorút helyeztek el Albert Álmos sírjánál a közös temetőben. (Mindkét laudációt lapunk holnapi számában közöljük.)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A városnapok negyedszázados történeteire emlékező délutánon merült fel, hogy az ünnepnek a kezdetekkor nem csupán vizuális, hanem zenei arculata is volt. Néhai Kónya Ádám javaslatára a Sepsiszentgyörgyi kézirat egyik magyar táncát emelték be hangjelnek, s az akkor minden műsorszám előtt felcsendült, mintegy hívogatva a közönséget. Fel kellene újítani – hangzott el a javaslat.
Nos, a jó gondolatok hamar követőkre találnak, a szignót a rétyi fúvósok kvartettje fel is játszotta, s nemcsak a közösségi oldalon, hanem a színpadokon is felcsendült az ismét ismertté váló melódia. Mi több, új életre is kelt, mint ahogy az igazán értékes dolgok mindig újrafogalmazhatóak, hiszen például a völgyszínpadon a fúvóshangzást „meghackelték”, és ötletes, fiatalos ritmussal egészítették ki. S ez így is van rendjén.
(ferencz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szatmárnémetiben ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
A választás a magyarság biztonságérzetéről is szól
Szombaton Szatmárnémetiben, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tartotta az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényét. Kelemen Hunor szerint ma a teljes szövetségnek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet, és nem gyarapodhat, nem fejlődhet megfelelőképpen. Az elnök megemlítette: az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez.
Nyomatékosította: nem az RMDSZ tért vissza a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. "Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, nem lehet biztonsági tényező a térségben" – jelentette ki Kelemen Hunor. Azt a tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának 2015-ös jelentésébe az erdélyi magyarság számtalan sérelme bekerült, úgy értékelte: "a rakétavédelmi pajzs alatt mégsem kerülnek árnyékba a kisebbségi jogok".
Az RMDSZ elnöke szerint – még ha utópiának is tűnik – a magyarság nem mondhat le arról a törekvéséről, hogy Romániában köttessék egy etnikumközi megállapodás a kisebbségi jogokról. Ehhez kell kitaposni az utat. Szerinte a júniusi önkormányzati választásokon és az őszi parlamenti választásokon olyan helyzetet kell teremteni, amelyben számolni kell az RMDSZ erejével.
"Ma az is kérdés, a legfontosabb kérdés, hogy vissza tudjuk-e állítani Erdélyben, Romániában a magyarok biztonságérzetét. Ezt folytatni fogjuk, de az elkövetkező időszakra új feladatokat is kitűzünk magunk elé" – mondta továbbá Kelemen Hunor, és felsorolta azokat a közösségi prioritásokat – az ifjúság- és családpolitika, oktatás- és vidékfejlesztés, műemlékvédelem és önkormányzatiság, illetve a romák felzárkóztatása terén –, amelyeket az RMDSZ 2016-os önkormányzati választási keretprogramja foglal össze. Hozzátette: az RMDSZ azon lesz, hogy a magyarok politikai képviselete erősödjön, polgármesterek százai és tanácsosok ezrei gondoskodjanak arról, hogy a település fejlődjön, a közösség pedig biztonságban érezhesse magát. "Huszonhat év alatt bebizonyosodott, bebizonyította a közösség és a szövetség is, hogy a képviselet egyik biztos alapját az önkormányzatiság jelenti, hiszen helyben könnyen át lehet látni azt is, hogy melyik megoldás milyen hatékonyan működik a közösség érdekében" – tette hozzá a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor felsorolta az RMDSZ választási programjának a főbb elemeit, amelyeket az SZKT ülésein a szövetség vezető politikusai bontottak ki részletesen. A program kiemelt célja, hogy a szövetség majdani önkormányzati képviselői esélyt, munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak, rezsicsökkentést a családoknak, gyermekközpontú, minőségi oktatást a gyermekeknek, az épített örökség védelmét, valamint a mélyszegénység felszámolását, a roma közösség munkaerőpiaci esélyének a megteremtését – hangsúlyozta az elnök. A programot elfogadta az RMDSZ vezető testülete.
Az SZKT ülésén az RMDSZ fontos önkormányzati tisztségekre pályázó politikusai is felszólaltak. A szatmárnémeti polgármesteri tisztségre pályázó Kereskényi Gábor parlamenti képviselő kijelentette, hogy a városnak több kárt okozott a Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott jelenlegi polgármester, mint száz év árvizei. Ezért van szükség arra, hogy négy év kimaradás után ismét RMDSZ-es polgármester vezesse a várost.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kapta a legnagyobb tapsot, aki arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, Belső-Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati vezetőkre van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, akik nemcsak a lelkiismeretesen, hanem a lelkesedéssel végzett munkával tudják visszanyerni a közösség bizalmát, meg tudják erősíteni a közösség saját erejébe vetett hitét.
A székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségre pályázó Arros Orsolya arról beszélt, hogy olyan körülmények között próbál tenni a városáért, amikor a jelenlegi, szintén RMDSZ színekben megválasztott polgármester iránti bizalom fogyott el Székelyudvarhelyen.
Zárszavában Kelemen Hunor arra figyelmeztetett, hogy még mindig nem tisztázott, hogy egyfordulós vagy kétfordulós polgármester-választást tartanak júniusban, erről május 4-én dönt majd az alkotmánybíróság. Úgy vélte, ha az alkotmánybíróság úgy döntene, hogy kétfordulós választást kell tartani, az első fordulót nem lehetne megtartani június ötödikén.
Népújság (Marosvásárhely)

Lovagkereszttel kitüntetettek
Példaértékű életművek
A március 15-i magyar állami ünnep alkalmából kilenc székelyföldi személy, köztük négy marosvásárhelyi vette át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán az Áder János köztársasági elnök adományozta kitüntetéseket. Példamutató tevékenységük méltatására március végén került sor a csíkszeredai Lázár-ház eskütermében tartott ünnepségen. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Dienes Sándor Lajos nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár (MOGYE) laudációját közöltük az április 21-i, csütörtöki lapszámunkban. Ma a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést átvevő Biró Domokos egyetemi docens ( Sapientia EMTE), Hunyadi László szobrász- és ötvösművész, valamint Kincses Elemér író, rendező, drámaíró laudációjának közlésével tisztelgünk a példaértékű életművek előtt.
Dr. Biró Domokos
Dr. Biró Domokos 1948-ban született Felsőboldogfalván. 1971–75 között a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola tanára, 1981-ig kutató, majd a Műszaki Főiskola munkatársa. Jelenleg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának docense. Elsőként teremtette meg az anyagtudományban a nanotechnológiák közé sorolt nanoszerkezetű vékonyréteg kutatási infrastruktúrát.
Dr. Biró Domokos bekapcsolódott a hazai és nemzetközi szakmai közösségek keretében végzett kutatásokba, és ezekbe fiatal munkatársait is sikeresen bevezeti. Munkái szervesen kapcsolódnak a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet Vékonyréteg Fizikai Osztálya tevékenységéhez, ahol több alkalommal is dolgozott. Kutatási együttműködési munkájának eredményeit számos szakdolgozatban és közleményben jelentette meg.
Eredményei elismeréseként a Tokyo Institute of Technology 1 millió USD összeget meghaladó beruházással kutatólaboratóriumot szerelt fel a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán. Ugyancsak itt hozta létre az általa készített anyagszerkezeteket vizsgáló elektronmikroszkópos laboratóriumot is.
Dr. Biró Domokos egyik jellemző példája a tudományban mélyen hívő, önzetlen tudósnemzedéknek, amely azt bizonyítja, hogy a szűkös finanszírozás ellenére még mindig lehet sokkal jobban is teljesíteni. Hiszi és vallja, hogy az értékteremtő tudományos tevékenység alapfeltétele a tehetség és a szakmai felkészültség mellett a becsülettel végzett tudományos munka. 2011-ben átvehette a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-díját.
Munkatársai értékelése szerint dr. Biró Domokos emberi kvalitásai is kiválóak. A nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel dolgozik a Sapientia EMTE népszerűsítéséért, az erdélyi magyar tudomány felvirágoztatásáért.
Dr. Bíró Domokos, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi docense részére, az erdélyi magyar tudomány és oktatás terén nagyra értékelt oktatói munkája elismeréseképpen, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza.
Hunyadi László
Hunyadi László 1933-ban született Küküllődombón. Marosvásárhelyen végezte el a Művészeti Középiskolát. Szobrászati tanulmányait 1959-ben a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán fejezte be. A marosvásárhelyi Állami Bábszínház tervezője volt, majd 1961-től a Művészeti Középiskola tanára lett. 1978 óta szabadfoglalkozású művész.
Hunyadi László a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az erdélyi képzőművészet egyik legelismertebb, legrangosabb alkotója. Munkásságát nemcsak városában, Marosvásárhelyen tartják jelentősnek, az egész Kárpát-medencében is nagyra becsülik. Nyolcvan éven túl is példás odaadással, fiatalos energiával dolgozik. Közel hat évtizedes következetes és színvonalas alkotótevékenységgel és eredményes művészpedagógusi, nevelő munkával érdemelte ki ezt a nagyrabecsülést. Művészeti szervező munkájával is érdemeket szerzett, 1990–1994 között sikeresen irányította a Maros megyei képzőművészek közösségét.
Rendszeres kiállító-tevékenységet tudhat maga mögött – első egyéni tárlatát 1964-ben rendezte –, alkotásai múzeumokat, képtárakat, magángyűjteményeket gazdagítanak, ötvösmunkái ma is keresettek, és köztéri szobrainak, emlékműveinek a száma meghaladja az ötvenet.
Nemzetünk legfontosabb történelmi személyiségeit mind megmintázta, továbbadva a mai és az utánunk jövő nemzedékeknek az általuk képviselt eszmeiséget, tudatformáló örökséget. Valóságos nemzeti panteont tudhat a magáénak, királyok, fejedelmek, egyházi főméltóságok, írók, művészek, zeneszerzők, tudósok sokaságának plakettjeit valósította meg, a Helikoni arcképcsarnok című album két kötetében a két világháború közötti erdélyi irodalmi élet legjelesebb képviselőit ábrázoló domborműveit adta közre.
A művelődési rendezvények, alkotótáborok állandó résztvevője, előrehaladott életkorát meghazudtolva tesz eleget a meghívásoknak, alkotói felkéréseknek. Aktív, közösségformáló tevékenységére nem csupán a művészeti testületek számíthatnak, hanem a legeldugottabb településeken is tudják, Hunyadi László mindig kész a segítségre. 2009-ben Marosvásárhely díszpolgára lett és a Magyar Örökség díjban részesült.
Hunyadi László szobrász és ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére, a magyar kultúrát gazdagító sokoldalú alkotóművészete, valamint jelentős pedagógusi és művészeti szervező tevékenysége elismeréseként, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza.
Kincses Elemér
Kincses Elemér 1946-ban született Marosvásárhelyen, mindössze egy nappal a Székely Színház létrehozása előtt. Tősgyökeres marosvásárhelyi, hiszen itt járt középiskolába, a Bolyaiba, majd 1968-ban a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett színészi képesítést. Ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze volt, közben elvégezte a rendezői szakot. 1975-től 2011-es nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház rendezője. Két ízben a színház aligazgatója, vagyis a magyar részleg vezetője volt.
Már színi pályájának kezdetén egyre inkább magához vonzta a színház és a drámaírás. Első írását az Utunk közölte 1967-ben, Mondjátok, nem félünk c. darabjával pedig kiforrott drámaíróként jelentkezett. Katonák c. egyfelvonásosa az abszurd drámaírás eszközeivel fejezi ki az ember önpusztító ösztöneinek értelmetlenségét. Ugyanebben az évben jelent meg novelláinak, karcolatainak gyűjteménye: Bekötött szemmel c. forráskötetében nyomon követhetők íróvá formálódásának állomásai. A Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozata mutatta be Ég a nap Seneca felett c. drámáját, egy történelmi parabolát arról, hogy mit jelent a becsület a zsarnokság fojtogató légkörében. Az ugyancsak Szatmáron bemutatott Trójában hull a hó c. drámája a hatalom csábításáról, az árulás lélektanáról próbál látleletet felvenni. Az irodalmi közvélemény főleg a Marosvásárhelyen bemutatott Porond c. drámájára figyelt fel, egy jelképes cirkuszi tragikomédiára, amely már a korabeli időben játszódik le.
Többfelé is hívták rendezni, mintegy 180 darabot rendezett négy országban, és több rendezői díjat is nyert. A színházi rendezések mellett filmeket és operát is rendezett. 2006-ban Kolozsváron megrendezte első opera-előadását is, Giuseppe Verdi Falstaff című operáját. Az opera Budapesten is bemutatásra került a kolozsvári operaház vendégszereplése útján. Csatorna című drámája 2001-ben a legjobb romániai dráma díját nyerte el.
Kincses Elemér író, drámaíró, rendező részére a Kárpát-medence-szerte nagyra értékelt rendezői, valamint kivételesen gazdag és érdemdús drámaírói életútja elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozza.
Népújság (Marosvásárhely)

A nyelvi jogok a szórványban élőknek is kijárnak
A kisebbségi jogok azoknak a szórványközösségeknek is kijárnak, ahol a magyarság arányaiban ugyan nem éri el a 20 százalékot, de lélekszáma meghatározó” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök annak kapcsán, hogy az RMDSZ egy április 21-én beterjesztett törvénytervezetben kéri, hogy Románia ültesse gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, vagyis alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben anyanyelven beszélő személyzetet is, amennyiben egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, vagy meghaladja az 5000 főt.
Az ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ törekvése, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvénykezésben a százalék mellé ezt a számot is beemeljék, hiszen ez Erdély-szerte mintegy 70 000 magyar emberrel jelent többet a 20 százalékos szabályozásnál. Ebből a szempontból a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Kolozsváron él, de a törvénykezdeményezésben foglaltak Arad, Brassó, Nagybánya, Zilah és Temesvár magyarságát is kedvezően érintenék.
„Ki kell harcolnunk igazunkat és azt, ami nekünk kijár. Nem adhatjuk fel a küzdelmet azért, hogy megszerezzük azt, amit már rég meg kellett volna kapnunk. Nem tudjuk most azt megítélni, hogy ennek a törvénynek az elfogadására milyen esélyek vannak, de nekünk, a romániai magyarság képviseleteként minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy jogainkat bővítsük, és ne hagyjuk elveszni azt, amit már megszereztünk, különösen most, amikor oly sokan próbálnak azokból visszavágni” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen: visszaállítani a magyarok biztonságérzetét
Az idei önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén Szatmárnémetiben. Elmondta: az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet.
Az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez, de ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ visszatért a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. „Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, nem lehet biztonsági tényező a térségben” – fogalmazott.
„Minden nap erősnek kell lennünk, olyan helyzetet kell teremtenünk, amelyben nem csak lehet, de célszerű is az RMDSZ erejével számolni. Ennek első lépése idén a nemsokára esedékes önkormányzati, második lépése pedig az őszi parlamenti választás” – hangsúlyozta Kelemen Hunor Szatmárnémetiben, az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényén.
Nem életbiztosítás ma politikai szerepet vállalni
Kifejtette: ma a teljes szövetségnek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. „De őket nem olyan fából faragták. Köszönet jár nekik mindazért, amit eddig a közösség érdekében tettek. Az ő erejük adjon erőt nekünk, az ő példájuk legyen példa mindenki számára” – nyomatékosított a szövetségi elnök. „Ma politikai szerepet vállalni helyi vagy országos szinten – hogy finoman fogalmazzak – nem egy »életbiztosítás«. A közösség képviseletét megpályázni a mai Romániában magas rizikójú vállalkozás. És igen, barátaim, ebben a helyzetben kell erősnek lennünk. Mi nem hajolhatunk meg a megfélemlítések előtt, hiszen más a küldetésünk. Nekünk mindenekelőtt a közösséget kell megvédenünk. Nagy mérkőzés előtt állunk, nem engedhetjük, hogy erőnket a félelem csökkentse” – biztatta az RMDSZ jelöltjeit Kelemen Hunor.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély sokat mellőzött első városi régésze ismét a köztudatban
Cserni Béla életéről, munkásságáról kötet készült, konferencia zajlott
özép-Kelet Európa első olyan nemzetközi régészettudományi konferenciája zajlott április 15. és 18. között Gyulafehérváron, amely ennek a régiónak a régészettörténeti kérdéseivel foglalkozott.
A konferencia ötletgazdája Szabó Csaba régész, a Pécsi Tudományegyetem és az erfurti egyetem Max Weber központjának doktorandusza volt, aki a rendezvényt Cserni Bélának (1842–1916), Erdély első városi régészének emlékére szervezte. Idén egy évszázada hunyt el ez a lelkes tudós, aki 1886-ban egyik alapítója volt a Fehér Vármegyei Történelmi, Régészeti és Társadalomtudományi Társulatnak, és a Gyulafehérvári Múzeumnak, és életének nagy részét annak szentelte, hogy megmentse, összegyűjtse és szakszerűen bemutassa a város római kori emlékeit. A román szakirodalom által több mint fél évszázadon át mellőzött Cserni munkásságának is adózó konferenciát a gyulafehérvári egyetem és múzeum partnerségében sikerült megszervezni. Múlt és jelen összefonódott: Szabó Csaba maga is Gyulafehérvár római kori leletanyagának tanulmányozása közben ismerkedett meg elődje ásatási jelentéseivel, eredményeivel, kutatni kezdett, majd az elmúlt hetekben kiadta a Béla Cserni and the beginnings of urban archaeology in Alba Iulia című kötetet, amely az első monográfia a nagy régész életéről.
– Hogyan került Cserni és munkássága a látóteredbe?
– A doktori disszertációm egy része Gyulafehérvár római anyagával foglalkozik, s Cserni megkerülhetetlen volt; a leletek kapcsán folyton felbukkant neve, miszerint azokat „felfedezte”, „közzétette”… Az Apulumi maradványok című, 15 részes régészeti jelentései ismertek voltak ugyan, csak persze románra soha sem fordították le őket. Amikor elkezdtem kutatni, rájöttem, hogy családjáról semmi információval nem rendelkezünk, és hogy az életében hatalmas fehér foltok vannak.
– Mikor merült fel benned a gondolat, hogy konferenciát szervezz Cserni emlékére?
– A konferencia ötlete már a tavaly megfogalmazódott bennem, amikor elkezdtem kutatni Cserni hagyatékát, amely főleg a gyulafehérvári múzeum levéltárában van, de jelentős anyag található még az Érseki Levéltárban és a Batthyáneumban is. Vannak források a Magyar Országos Levéltárban, Budapesten, illetve külföldön is – megtaláltam például Cserni és a belga ókortörténész, Franz Cumont egymással váltott leveleit Rómában, a Belga Akadémián. Mivel 35 nagynevű tudóssal tartott fenn állandó levelezést, feltételezem, hogy kell lenniük még hozzá kötődő iratanyagoknak más külföldi országokban is. Én közel félezer dokumentumot gyűjtöttem össze, főleg levelezéseket, ásatási jelentéseket, az utazásaival kapcsolatos iratokat, rajzokat, útinaplóit és térképeit.
Tavaly elkezdtem írni Cserni biográfiáját, és arra gondoltam, hogy idén, halálának századik évfordulóján jó lenne egy nemzetközi konferenciát is szervezni az első gyulafehérvári régésznek az emlékére, hiszen munkássága annyira európai, akadémiai kapcsolatrendszere olyannyira kiterjedt volt, hogy munkássága mindenképpen lehetőséget ad az átfogó megközelítésre.
– Hogyan kötődik Cserni Béla munkássága a szimpóziumnak a témájához?
– Cserni Erdély első városi régésze volt, és a konferencia témáját is a városi régészet közép-európai kezdetei képezték; ilyen jellegű régészettörténeti konferenciákat eddig többnyire Nyugat-Európában szerveztek, Közép-Kelet Európában valahogy elmaradt a régészet 19. századi aranykorának, tudományággá válása időszakának kutatása.
ZAY ÉVA
Cserni Béla (1842 – 1916)
Szabadság (Kolozsvár)

Városnapi világrekord és világzene a Szent György Napokon
Rengeteg színes rendezvénnyel, koncertekkel, szórakoztató programokkal várta a közönséget a több mint egy hétig tartó, tegnap este zárult 25. Szent György Napok.
Világrekorddal is büszkélkedhet a háromszéki városnapok, ugyanis Orbán-Barra Gábor megdöntötte az egy keréken való helyben ugrálás csúcsteljesítményét. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros a tervezett 555 helyett 561-et ugrott, ezzel a teljesítménnyel 66-tal szárnyalta túl az érvényben lévő világrekordot, a 495-öt.
Újabb kerékpáros világcsúcs
„Nagyon fáj a kezem, alig tudok fogni, de ez most nem számít, nagyon elégedett vagyok. Volt egy pont, úgy 430-450 körül, amikor éreztem, hogy nem bírom tovább, de aztán a közönség biztatására sikerült túljutnom a mélyponton, és így terv felett teljesítettem” – mondta Orbán-Barra Gábor. A színpadon Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Alin Savu közjegyző és Traian Goga, a Román Kerékpáros Szövetség főtitkára követte figyelemmel és számolta az ugrásokat.
A jegyzőkönyvet és a videofelvételt a napokban továbbítják a Guinness-bizottsághoz. Orbán-Barra Gábornak nem ez az első világrekordja. Két évvel ezelőtt, a 23. Szent György Napok keretében a megyeszékhelyi sportoló két Guinness-rekordot állított fel. Közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátramenet világrekordját, az addigi 18,18 méter helyett ugyanis 27,58 métert sikerült megtennie. Az egy keréken való ugrálás rekordkísérlete is sikeres volt. Az addigi 240 helyett 309-et sikerült ugrania. Ezt időközben felülmúlták (495), de a sepsiszentgyörgyi sportoló most újabb világrekordot állított fel.
„Soha nem leszünk amerikaiak”
Megannyi koncerten bulizhatott a városnapok közönsége, így többek közt a magyarországi The Balkan Fanatik fellépésén. Hét éve koncertezett a zenekar utoljára Sepsiszentgyörgyön, ahol pénteken ismét színpadra léptek. A fellépést megelőzően közönségtalálkozót tartott Lepés Gábor és Yorkosz Tzortzoglou, a zenekar két tagja az Ifjúsági Udvarban. A The Balkan Fanatik 2009 óta nagy utat járt be, egy sokkal progresszívebb lemezanyagot jelentetett meg akkoriban, így a Los Angeles-i rapsztár Prophet közreműködésével megszületett az American Perestroika című albumuk, amelynek beharangozó slágere a Ha te tudnád című anyag. „A dal megjelenése indított el bennünket egy másik, populárisabb irányba, nagyjából 2010 óta készülnek a közönség számára közérthetőbb anyagok” – mondta el Lepés Gábor, a magukat hip-hop-electronica-worldmusic duóként emlegető The Balkan Fanatik egyik tagja.
Az együttes 2009 óta egyébként a Balkan Fanatik nevét a The Balkan Fanatikra változtatta, mint poénosan megjegyezték: a The Beatles zenekar tiszteletére, ám hozzáteszik magyarázatképpen a fiatal nézőközönségnek, hogy az említett brit zenekarnak köszönhető a populáris ifjúsági kultúra, amelyben ma is élnek. Yorgosz Tzortzoglou kifejtette, igyekeznek a Kárpát-medence s egyben a kelet-európai népdaloknak a mai hangzásával megismertetni a közönséget. „A magyar népdalok és ezeknek a különböző mai formában való feldolgozása, bemutatása határoz meg minket: többféle műfajt használunk hangszerelési elemként, így brit-pop, indie rock, reggae, ska és technófeldolgozások is születnek” – mondta el Lepés Gábor. „Igazából nem a zenei stílusokhoz ragaszkodunk, hanem inkább játszunk velük, hogy passzoljon a kiválasztott népdalokhoz” – tette hozzá. A népszerű Tavaszi szél vizet áraszt dal történetével kapcsolatban elmondták, tavaly Pekingbe kaptak meghívást, a Magyar Intézetbe, és barátságok alakultak ki helyi alkotókkal. Lepés hozzátette, szerették volna, ha elkészíthetnek egy közös, Kelet-Európa–Ázsia elemeit felsorakoztató dalt. Az együttes feladata a zenei alap létrehozása volt, majd sajátos módon rögzítették az anyagot.
„Örülök, hogy ennyi a fiatal itt, szeretnénk, ha úgy amerikanizálódnánk, hogy a mi sajátos kultúránk a szívünk csücskében maradna” – mondta Yorgosz. A közönségtalálkozón a két meghívott néhány fiatalt arról kérdezett, hogyan élik meg az erdélyiséget, illetve milyen a népdalokhoz való viszonyuk. Mint a duó tagjai elmondták, az a baj a mostani fiatalokkal, hogy klikkekben járnak, ugyanakkor a mainstreamre figyelnek, pedig sok mindenki másra is kellene. Utánozhatatlan zenével és eszméletlen bulival koronázta meg a szombat estét a Pokolgép a Szent György Napok Főszínpadán. A jócskán veterán együttes több mint kétórás, intenzív Pokolgép-élménnyel köszönte meg a közönségnek azt, hogy a kései időpont és a nem éppen kedves időjárás ellenére is teljesen megtöltötték a rendelkezésre álló teret.
„Ilyen élményben, mint amit most a Szent György Napokon tapasztaltunk, rég volt részem. Ezt halál komolyan mondom. Fantasztikus közönség volt. Eddig ez volt az év koncertje” – mondta a Szentgyorgynapok.ro-nak Tóth Attila. A Szent György-napi koncertek sorozatát tegnap este a tervek szerint a jellegzetes hangú brit énekesnő, Bonnie Tyler fellépése, majd a legendás LGT tagjainak, Somló Tamásnak, Karácsony Jánosnak és Solti Jánosnak a koncertje zárta. A városnapi programsorozat megannyi pontja vonzotta a gyerekeket is, akik birtokba vették a Bodok Szálló előtti teret. A Csíkos, pöttyös, kockás gyermekbirodalomban a tipegőktől a kamaszokig mindenki találhatott életkorának és érdeklődési körének megfelelő foglalkozást. A jókedv kötelező volt, egy szabály volt csak: játszani és játszani.
Kapcsolódási pontok a kultúrában
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi polgármester-helyettes a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián a hétvégén.
A Szent György-napi rendezvényen hét ország tizenegy városának küldöttei vettek részt. Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet. „Nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol az emberek egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak” – mondta a polgármester-helyettes. Sztakics Éva hozzátette, a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel. Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda munkatársa, a projekt koordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél alig kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), szerbiai ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt. Ugyanezen testvér- és partnertelepülések részvételével jött létre a Lábas Ház előtt vasárnap estig megtekinthető Autentikus és stilizált népviselet című kiállítás. A testvérvárosok jellemző népviseletei mellett a Simó Julia által készített, a térségre és Erdélyre jellemző autentikus népviseleteket és a Hampel Katalin által készített stilizált viseleteket is megtekinthették az érdeklődők. „Az interaktív tapasztalatcserének, a kultúrák közötti párbeszédnek fontos szerepe van a határokon átnyúló kapcsolatok dinamikájában, ugyanakkor helyi szinten közösségünk értékteremtő működésére is kedvező hatással lehet, ezáltal hozzájárulva az Európai Unió transznacionális célkitűzéseinek megvalósításához” – hangsúlyozta Sztakics Éva.
Elhallgatott sorsok
A Szent György Napok gazdag kulturális programsorozatot kínált az érdeklődőknek. Telt házas, az emlékektől elérzékenyülő közönség előtt mutatták be Csinta Samu Plakátballada – Mikós diákok 1975-ös „forradalma” című tényregényét a Szent György Napok keretében a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Fekete Réka újságíró, a kötet szerkesztője elmondta, a Székely Mikó Kollégiumban mindig nagy volt a fegyelem, s ezért is különös, hogy 1975-ben megtörtént az eset: 1956 után Háromszéken, de talán egész Erdélyben nem történt hasonló rendszerellenes szervezkedés, majd annak kivitelezése, mint 1975-ben. „Harcoljunk Erdélyért, amíg nem késő – ez volt annak a plakátnak a szövege, amelyet mikós diákok egy csoportja 1975. november 23-án kiragasztott a város több pontján. Ha nagyon nevén akarnánk nevezni a dolgokat, akkor gyermekcsínynél vagy inkább gyermeki őrültségnél alig volt több” – állapította meg több hónapos kutatás után a szerző.
Az események Jakab Lehel vezérlésével zajlottak, aki szívesen idézte fel az eseményeket, ám súlyos betegséggel küszködik csakúgy, mint az akcióban szintén részt vevő felesége, Serestély Éva. A szerző szerint a két személy betegsége nem függetleníthető a történésektől, amelyek a plakátok kiragasztása után megtorlás címén következtek. A tényregény megírásához Bong Csaba, Hervai Katalin, Bernád István, Kolumbán Emese, azaz az akcióban részt vevő generáció tagjainak családi hátterét is vizsgálta a szerző. Nagyon különböző utat jártak be ezek az emberek, amíg Jakab Lehel szigorú, a szocialista rezsimnek tűzön-vízen megfelelni igyekvő családban nőtt fel, addig Hervai Katalin például liberális, nyitott, érdeklődő, ám nagyon konzekvens, mindenféle politikai szélsőséget elutasító családból származott – ecsetelte Csinta Samu. „Végeredményben megúszták ezt a csínyt, mert nem került Bukarestbe, nem használták fel példastatuálás céljából, viszont a megtorlások következtében többek is pluszkanyarok megtételére kényszerültek, illetve végzetesen kisiklott mások élete” – mondta a szerző, utalva Márton László esetére is, aki önkezével vetett véget életének. Csinta Samu Plakátballada című tényregénye ennek a sorstragédiákba torkolló eseménysornak állít emléket.
„A mikós szellemiséget az egyre durvuló ceaușescui időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból” – mondta a szerző, aki arra törekedett, hogy a történeten keresztül kirajzolódjon a hetvenes évek Sepsiszentgyörgye. Az a tabló, amely még emlékeztetett ugyan a békeidőkben lévő megyeszékhelyre, de már kiüresített, helyenként lebontott házak és gombamód felépülő tömbházak vetítették elő a szocializmus minden egyéniséget kizáró jövőképét. Az eseményen a diákcsíny után leváltott, a Székely Mikó Kollégium korábbi igazgatója, Albert Ernő is jelen volt. Mint fogalmazott: sosem rótta meg ezeket a fiatalokat, elmondása szerint hogyan is tehette volna, hiszen értékes gondolkodás volt az övék.
Bencze Melinda, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Tanultunk eleget a fekete márciusból?
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tisztelettel emlékezik mindazokra, akik a marosvásárhelyi fekete március eseményei során jogos követeléseiknek hangot adva, határozottan kiálltak a romániai magyar közösség szabadságának és biztonságának megteremtéséért” – kezdődik a tulipános meghívó szövege.
Amely az RMDSZ jelenlegi és volt elnöke nevében és aláírásával arról szól, hogy a szövetség Ezüsttulipán díjat nyújt át azoknak, akik 26 évvel ezelőtt, 1990 márciusában az RMDSZ székházának padlására szorultak.
Bár az előre megtervezett forgatókönyv szerint zajló rendezvény főszervezője szerette volna elkerülni a hozzászólásokat, a korábbi években tanúsított gyakorlathoz hűen a szólásszabadság igénye mégiscsak győzedelmeskedett. Így hát a Bernády-házban április 15-én megrendezett fogadásra javasolt „kibeszélés” helyett végül sikerült a nyilvánosság előtt felolvasnom gondolataimat. Megtisztelő, hogy én is díjat vehetek át. Viszonylag az elsők között, hiszen az RMDSZ tavalyi kongresszusán alapította ezt az elismerést.
Valóban, ezerkilencszázkilencven fekete márciusa nagyon mélyen az emlékezetembe vésődött. Az RMDSZ-székház ostromáról eszembe jut a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a padlásra menekülő 79 személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában. Nem voltam hős, még csak bátor sem, padlásra felszorult társaimmal együtt féltem és szorongtam. Szerencsére áldozat sem lettem. Később családapa, egyetemi oktató, közösségszervező, gondolatait és vívódásait másokkal megosztó értelmiségi vált belőlem. Köszönöm a Jóistennek, a sorsnak, hogy most itt lehetek. Hogy nem vagyok máshol, mégcsak Magyarországon sem.
És köszönöm a díjat, amit nekem is szántak. Neveltetésem szerint minden köszönnivaló, amit adnak, amit adni szándékoznak. De meg kell jegyeznem: még sokan kiérdemelnék, kiérdemelték volna a figyelmet határozott kiállásuk miatt. No meg azt sem hallgathatom el, hogy sokkal lényegesebb dolgokat is alkottam, cselekedtem az elmúlt negyedszázadban, ami miatt esetleg elismerő oklevelet kaphatnék. Mert azt természetesnek tartom, hogy huszonhat éve és huszonhét napja belekeveredtem az események sodrába. Ugyanúgy természetesnek tartom, hogy harminchat napja jelen voltam a Székelyföld megmaradását biztosító autonómia melletti tüntetésen. Igaz, utóbbi tettemért kétszáz lejre büntettek, a régiért viszont díjat vehetek át. Ennyit változott volna a világ?
Az én világom legalábbis sokat változott. Huszonhat esztendeje a Maros megyei RMDSZ alapítója, egyúttal ifjúsági vezető voltam. Főszervezője, házigazdája a marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt és marad. Sütő András március 17-én reggel írt és a megnyitón felolvasott köszöntőlevele talán az utolsó írás volt – vagy legalábbis az utolsók közé tartozott –, amelyet a Herder-díjas író két szemmel alkotott. Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja eseményeit, az RMDSZ-székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait. És fülembe cseng az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása.
A továbbiakban Marosvásárhely fekete márciusára az események sodrában íródott naplójegyzeteimből idézve, teljes őszinteséggel emlékezek: „Március 19., tíz óra: kétezer diák a Vártemplomban. Mennyire összefognak mindannyiunkat a gondolatok: magyarnak maradni, magyarul tanulni. Istentisztelet után felolvasom a MISZSZ nyilatkozatát. Annál nagyobb a rémületem, amikor alig két órával a templomozás után szinte az elvert fotósok feketelistájára kerülök.
Rémálom az egész: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Hihetetlen. Nem vagyok bátor, de a »forradalom« alatt nyugodtan elvegyültem az emberek közé, csak utólag vert ki a veríték, hogy lelőhettek volna. Most, az RMDSZ székházának középkori ostromát átélve viszont kísérget a félelem és iszonyat, hiszen minduntalan a történelmi véres példák jutnak eszembe. Szerencsére a több mint hetven bennrekedő között akadnak ügyes emberek, szerencsére a Fennvaló éppen a padlásfeljáró mellé rendelte azt a kazánt, amely megmenekülésünket szolgálta. Azaz... Sütő Andrást, a toll megszelidítőjét barbár eszközökkel megcsúfították, életére törtek. Remélem, mások is észreveszik a megaláztatásunkat: megveretve, az oldalsó kapun eliszkolva, tolvajok módjára hagyhattuk el saját házunkat.”
Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. Élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Még több mint huszonhat év távlatában is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlíthet az államhatalom. Amely a visszarendeződés szolgálatába szegődött. Utólag ráébredve: sok esetben a világnézetet és a hovatartozást mellőzve.
Emberöltőnyi távolságban nemcsak másokban kell keresni a hibát, hanem egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusaknak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak még akkor is, ha megválaszolásukra már nem vállalkozunk. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely legyőzhetné a balkanizmust? Miért vagyunk oly széthúzóak, és amikor hatalmi helyzetbe kerülünk, miért nem értjük meg saját kisebbségeinket? Miért nem tudunk eléggé örülni a mának, miért kívánkozunk máshová, más jövőbe? Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Magamat idézem újból, ezúttal a tények vizsgálatából következtetéseket megfogalmazó kutatóorvost: „Sajnos Székelyföldön a legmagasabb az öngyilkosság előfordulása, az előidéző depresszió fontos előrejelzője az alacsony iskolázottság, a munkanélküliség, a rendezetlen családi állapot. A magyar lelkiállapotra napjainkban is jellemző, sokasodó kudarcélmények, a katartikus állapotok hiánya, a fokozódó frusztráció, romló közérzet, növekvő stressz egészségkárosító hatása egyértelmű. A demokrácia védi ugyan az egészséget, de képtelen igazságot teremteni, márpedig az igazság felvállalása nem könnyű, és egyáltalán nem egészségmegőrző tényező. A lelkiismeretes közszolgálat együtt járhat a korai megbetegedés/elhalálozás kockázatának a felvállalásával. Áldozat vagy hős az, aki túllépi testi-lelki megpróbáltatásai határait? Vajon összefüggésbe hozható-e az egészséggel vagy a betegséggel a székelység identitásmegőrző nemzeti jelképe, a székely zászló?”
Valóban, napjainkban is égetően szükségünk van határozottan kiállókra, netán bátrakra. Akik kitűzik és lobogni hagyják a székely zászlókat, akik a gyávák és haszonélvezők között is vállalják a lélekből – és nem az agytekervényekből – jövő áldozatot, akik a közösséget önmaguknál, akár életüknél is fontosabbnak tartják. A hősöket megilleti az elismerés, csak nehéz meghatározni, hogy mi és ki dönti el hősiességüket. Óvjuk őket, hogy ne váljanak áldozatokká! És ne mossuk össze a bátrat és a gyávát, a hőst és az áldozatot, az egyéni és a közösségi szolgálatot! Miközben egyre nehezebb megválaszolni a kérdést: a mai viszonyok között bátorság vagy áldozatkészség kell a választásokon a jelöltség elvállalásakor? Vagy valami más? Sajnos értékeink alaposan összemosódtak, amiért mi is felelősök vagyunk. Az új világ „vívmánya” a mi számunkra is az értékek és az értéknélküliség bonyolult összekeveredése, azok képviseletének dilemmája. Vagy kellene egy újabb padlástörténet, hogy jogaink és szabadságunk mellett határozottabban kiálljunk?
Végülis számunkra miről szól 1990 márciusa? Bizonyára többedmagammal együtt, a RMDSZ székházának padlásán eltöltött emberöltőnyinek tűnő órák hitelességéből táplálkozva, hiszem és vallom, hogy magyar részről a fekete márciusi események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak. Őket illeti elismerés a mai napon. Ők köszönik meg az erre irányuló odafigyelést. Hiszen régóta nem tabutéma, hogy az események megítélése túlpolitizált, ezért sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. De miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából? Miért? És hogyan tovább, erdélyi magyarság?
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Négy kapuról, együtt
1958 decemberétől mostanáig, amikor megpróbálom újragondolni a kilenc évtizeddel ezelőtt útjára indított Korunk utóbbi fél évszázadát (folytatásaként az 1965 márciusával zárult és 2011-ben megjelent összefoglalásnak, A Korunk kapuinak) – abban a közel hatvan évben a négy kapun olyan gyakran léptem be, hogy lehetetlen emlékeznem valamennyi, a Korunk szerkesztőségében eltöltött napra.
A változásokra már inkább, de magam és társaim hangulati változásaira, örömökre és bosszúságokra, a fel-feltámadó reményre, hogy a külső (néha a belső) viszonyok ellenére lehetséges jó folyóiratot szerkeszteni, hogy érdemes vállalni a munkánkat kísérő (hivatali, párt- és szekus) gyanakvást, megpróbálni újra és újra legyőzni a közönyt vagy éppen a be-, azaz beleszólók rosszindulatát, eltérítő szándékát.
Persze hosszú évtizedek alatt mi, belső emberek és a laphoz közel álló külső munkatársak nem egyformán gondoltuk, hogy miképpen kell és lehet Erdélyben értelmiségi folyóiratot működtetni, minőségi szinten. Hol húzható meg a határ, hogy a társadalomtudományok szakemberei, a természettudományokban járatosak, az írók, a művészek, a publicisták magukénak érezzék a Korunkat, de az olvasni vágyó, legalábbis meggyőzhető átlagértelmiségi is megtalálja a kulcsot a folyóiratban közölt szövegek többségéhez. (Mert ilyen széles skálán természetesen nem lehet mindig mindenkit kielégíteni.)
A Dienes László szerkesztői koncepcióját képviselő, 1926 februárjától megjelenő, majd 1928–29-től lényegében Gaál Gábor nevével fémjelzett Korunk, különösen pedig az 1957-ben feltámasztott utódlap, Gáll Ernő és Balogh Edgár irányítása alatt, folyamatosan küszködött ezekkel a kérdésekkel – de súlyosabb problémákkal is. Ha 1957 nyarán, az Utunkban megjelent cikkek szerint, valóban a „feltámasztás", főként a Gaál Gábor-i örökség folytathatósága kerül napirendre – bár a fiatal Sütő András már igényli, hogy az új Korunk „legyen bátor a dogmatizmus agyelmeszesítő következményeinek felszámolásában" –, hovatovább nyilvánvalóvá válik egyfajta (többfajta) váltás szükségessége.
Már az első, a Főtér 4-5-re nyíló szerkesztőségi kapu mögött erről is kellett vitáznunk. Ma úgy mondanám: elsősorban erről. Ám épp az újraindulás heteiben-hónapjaiban, sőt éveiben – az októberi magyar forradalom ellenforradalommá átminősítése idején a politikai változásoktól különösen félő Romániában – erre nyílt a legkevesebb lehetőség. Lényegében egy évtizednek kellett eltelnie, hogy az önálló gondolkodásnak némi tere nyíljon a Kolozsvárt megjelenő, magyar nyelvű folyóiratban.
A második Korunk-kapu, a hajdani Vármegyeháza nagy fakapuja különös gondolatokat, ellentmondásosabb emlékeket idéz fel. Gondoljuk el: 1974-ben kényszerítik a szerkesztőséget a főtéri megszokott helyiségek elhagyására, most már az ablakaink nem a Mátyás-szoborra néznek; noha szép, tágas szobákhoz, sőt egy 41 m2-es teremhez is jutunk (itt bontakozik ki igazán a Korunk Galéria), de a néptanács épületébe kerültünk – vagyis már nem vagyunk teljesen önállóak. (Ti. közvetlen adminisztratív értelemben, mert a politikai-ideológiai függés változatlan.) Itt éljük át a Ceauşescu-rendszer kemény, nacionálkommunista diktatúraként működő éveit – és nagy reményeket ébresztő bukását. Az 1989. decemberi, úgymond, forradalmat.
A Ion Iliescu-féle „demokráciát". És máris érkeznek az 1990. márciusi marosvásárhelyi hírek, a többszöri bukaresti bányászjárásokról szóló tudósítások. Ebbe az épületbe, a hajdani Vármegyeházba költözik be a város, mindenesetre a kolozsvári magyarok nyílt ellenségének számító polgármester, Gheorghe Funar. Vele pedig a Vatra Românescă elnevezésű nacionalista párt. Egy ideig ellenállunk az újabb költöztetési szándéknak, ülősztrájkot szervezünk a folyosó ajtaja előtt, kihívjuk a tévéstábot, a vátrásokkal, a korabeli városi vezetőkkel vérre menő vitát folytatunk, amikor azonban az ablakunk alatt megjelenik a teherautó, hogy kidobálják bútorainkat, kéziratainkat – tudomásul vesszük a vereséget.
Következik hát a harmadik kapu, a Nagy-Szamos ( Iaşilor) utca 14. udvarának végében nyíló emeleti feljáróé. A tyúkudvar mellett elhaladó munkatársak a meglehetősen sötét szobákban egy fiatalodó szerkesztőséggel s az újraindított Korunk Galéria képeivel, kiállítóival találkozhatnak; klubot is próbálunk működtetni – utóvégre a magunk gazdái vagyunk, távol a funari szellemtől. A kétezres évekig valóban úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk, olcsó állami (városi) bérleményben, nem a hivatalosság szeme előtt, a látszólagos elzártság akár javunkra szolgálhat; a Soros Alapítvány nem csupán a bútorzat megújításában segít, egyéb érdemi támogatást is nyújt, egyebek közt elegáns formai kivitelben szerkeszthetünk a magyar politikai és kulturális hírekből Magropres címmel román intézményeket tájékoztató havi sajtószemlét. A Sajtófókusz („Mi történik Romániában?") már korábban elindul, hetente jelenik meg, és 2008 decemberéig kitart – a 790–791. számmal zárul.
A reprivatizáció, egész pontosan a román ortodox egyház tulajdonába visszakerülő épület, a régi-új tulajdonos visszavonhatatlan akarata teszi szükségessé a negyedik kapu megtalálását. A görögkeletieknek fizetendő, 52-szeresre emelt lakbér (!) kifizetése helyett lehetőség mutatkozik a Rákóczi út 52-be (ismét 52) átköltözni, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a MÚRE számára 1990 után megszerzett villaszerű, ám rozogának bizonyuló, tehát felújítást igénylő (és már majdnem üres) házba. 2005-öt írunk, itt tiszta, sőt kitűnő a levegő; a Kolozsvárról Münchenbe került gróf Degenfeld Sándor nagyvonalú támogatása, a költséges felújítás teszi lehetővé, hogy a Fellegvár oldaláról befolyó víz ne omlassza ránk a falakat, sőt az alagsori helyiségből stúdiógalériát alakíthassunk ki.
A pénzügyi gondok nem szűnnek meg, adminisztrációs hibák folytán már-már elárverezik fejünk fölül a MÚRE tulajdonát (49 éves koncesszióban nekünk kell működtetnünk) – most a közösségi segítség, a Communitas Alapítvány szól közbe, oldja meg az égető gondot. Vagyis lehet tovább szerkeszteni, szervezni Korunk Akadémiát (szerkesztőjelöltek, jövendő műfordítók számára – később belvárosi helyszíneken elindul a történészek nagy sorozata); és fiatalokat vendégül látni a Korunk Stúdiógalériában, könyveket kiadni, évről évre jutalmazni leghűségesebb munkatársainkat a Korunk Kulcsával. Időközben elválunk a bukaresti művelődési minisztériumtól, a Korunk Baráti Társaság a gazda („magad uram, ha szolgád nincs"), pályázni tudunk Kolozsvárt, Budapesten és Bukarestben. A folyóirat pedig minden hónap elején megjelenik, időnként tiszteletdíjat is tudunk fizetni a külső munkatársaknak. És persze fiatalodunk – a 90 közelében...
Kántor Lajos
A szerző kolozsvári irodalomtörténész, a Korunk volt főszerkesztője
Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás Szent László előtt: állandó kiállítás a váradi vártemplomban
Állandó kiállítás nyílt Szent László királyról a nagyváradi vártemplomban, a Várad várának regéje Szent László királyról című tárlatot vasárnap délután nyitották meg a 25. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
A nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett kiállítás a püspökség közleménye szerint szintézist kíván nyújtani Szent László király Nagyváraddal kapcsolatba hozható emlékeiről, a középkori székesegyházról, a szent sírjáról, illetve máig fennmaradt ereklyéiről. A tárlatot színes, többnyelvű információs panelek és a várban végzett ásatások alkalmával feltárt tárgyak együttese alkotja, ezek segítségével hozza karnyújtásnyi távolságba az egyházmegye és a város alapítójának alakját.
A megnyitón mondott köszöntőbeszédében Böcskei László püspök arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy katolikus vonatkozásban a város és az egyházmegye fő temploma mindig a székesegyház, amely a hitben való meggyökereződésre, az ebből fakadó kibontakozásra és életre emlékeztet. Rámutatott, hogy a nagyváradi római katolikus püspökség bölcsője a várban található, azon a helyen, ahol Szent László király monostort és székeskáptalant alapított, székesegyházat építtetett.
Ezentúl a zarándokok és látogatók, akik a vártemplom küszöbét átlépik, nemcsak egy márványtáblán lévő feliratot találnak, amely Szent László nagyváradi örökségére emlékeztet, hanem többnyelvű, színes pannókról szerezhetnek bővebb ismereteket a szent életéről, hagyatékáról, hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró. Arra is emlékeztetett, hogy néhány éve a székeskáptalan minden hónap harmadik vasárnapján esti dicsérettel egybekötött szentmisét mutat be a vártemplomban, illetve a nagyváradi esperesség évente megszervezi a város népének zarándoklatát Szent László sírjának helyéhez.
Böcskei László arra is felhívta a figyelmet, hogy a vár felújítása során a vártemplom külseje és belseje is megújult, új arculatot kapott. Azonban, mint hangsúlyozta, liturgikus térről lévén szó, a középpontban mindig Krisztus, Isten szeretetének és irgalmának arca marad. A vele való kapcsolatnak köszönhetjük, hogy nem szakadunk el a gyökereinktől, hitünktől, mondta az egyházi elöljáró.
A tárlat anyagát Csorba Sándor, az egyházmegye irattárosa, a kiállítás létrehozója ismertette, rámutatva, hogy a kiállítás anyaga, amely ezentúl a vártemplomban fogadja a híveket, turistákat, több egyházmegyének a nemzetközi összefogásából születhetett. Huszár István nagyváradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy végre sikerült a nagyváradi magyarság számára oly fontos személyiséget bemutató tárlatot létrehozni a vártemplomban, és támogatásáról biztosította az egyházat.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Etnikai falbontás
Kulturális célok a városfejlesztésben
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva. A sepsiszentgyörgyi alpolgármester a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián beszélt, amelyen nyolc ország tizenegy városának küldöttei vettek részt.
Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet.
– Azt tapasztaljuk nap mint nap, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak – fogalmazott.
Az alpolgármester szerint a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel.
Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda projektkoordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél pontosan kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), délvidéki ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pénz és taps nélkül
Pro Urbe díj Szilágyi Zsoltnak
A Szent György Napok keretében adták át tegnap az idei Pro Urbe díjakat, amit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 1997 óta évente olyan személyiségeknek ítél oda, akik munkásságukkal „pénz és taps nélkül” öregbítették a megyeszékhely hírnevét.
A helyi tanács határozata értelmében a Pro Urbe díj kitüntetettje 2016-ban Szilágyi Zsolt előadóművész, karmester, és posztumusz Pro Urbe díjjal ismerik el Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy volt polgármesterének munkásságát. „A mi küldetésünk ugyanaz: életünkkel valami magunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát”, idézte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt ünnepi beszédében Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint a kulcsszó a „közös küldetés”.
Szilágyi Zsolt személyében olyan művészt és fáradhatatlan szervezőt köszönthetünk, ismerhetjük el érdemeit, aki országos, sőt európai karrierépítés helyett a kulturális értelemben is perifériának tartott kisvárosban alkotva lett a színvonalas, világraszóló művészi megvalósítások kovácsa. Az azóta térségi vagy éppen európai kulturális fővárosi ambíciókkal is kacérkodó város most a legmagasabb elismeréssel köszöni meg ezt a bátorságot, mondta laudációjában Ferencz Csaba újságíró. Hozzátette, Szilágyi Zsolt, világracsodálkozó ifjúként, a huszadik század talán legnagyobb erdélyi személyisége, Márton Áron püspök mellett „eszmélődhetett”. „Génjeiben hordozott adottsága, tehetsége így olyan szellemi és erkölcsi batyut kapott ajándékul, amiből soha nem fogy ki az „elemózsia”. Így válhatott az előadóművészet valóságos intézményévé a vidék mindmáig leghíresebb kamarakórusa, a Vox Humana lelkévé, a felnövekvő generációk zenei mentorává”, fogalmazott a méltató.
Az erdélyi és székelyföldi közélet kiemelkedő személyisége, Albert Álmos 1992-ben lett Sepsiszentgyörgynek a forradalom után első szabadon választott polgármestere. Tizenhat éven keresztül szolgálta a közösséget, a várost, mondta Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser. Hangsúlyozta: Albert Álmos városvezetése alatt Sepsiszentgyörgy új utakat keresett és talált, elindult a fejlődés útján. Legkiemelkedőbb eredményeihez hozzátartozik a Lábas Ház visszaszerzése és restaurálása, a tömbházak hőszigetelési programjának, valamint a lakásépítési programoknak a beindítása, a Vadász utcai sportcsarnok megépítése, valamint a szabadtéri futópálya korszerűsítése.
Szintén polgármestersége alatt került sor a központi park rendezésére, a szolgáltató cégek új rendszerben történő beindítására, a szépmezői lakópark és farm megvásárlására. 2008-tól 2012-ig folytatta a közösség szolgálatát azáltal, hogy parlamenti munkát vállalt, és szenátorként tevékenykedett. 2007-ben politika-közélet kategóriában Albert Álmos kapta az Erdélyi Riport Aranyalma-díját. Székedi Ferenc közíró laudációjában akkor azt emelte ki, hogy „a közösségi összefogáshoz nélkülözhetetlen az a pontosan tervező, konok mérnökember, aki nem a délibábok, hanem a mindennapi gyakorlat útját járja”.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Cimboránk, a hírszerző?
Mese, mese, meskete... A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) már egy éve igazgató Eduard Hellwig immár sokadjára kezd mesébe, amelynek lényege, hogy a hírszerzők szeretik a népet, sőt, a „popor” cimborái. Legutóbb azonban olyan szöveget pufogtatott el, amely a múlt század ’50-es éveiben dívott szekus berkekben. Éppen akkor, amikor tömör sorokban vitték a hatalom által nem szeretett embereket a börtönök és kényszerlakhelyek felé.
Úgy tűnik, „Bástya elvtárs” visszatért. Ugyanis kiderült, hogy a főhírszerző szerint „Románia a biztonság erődje”. Sőt, a „sasszem brigád” mindannyiunk havere, a fülesek által összegyűjtött információknak pedig a polgárok a haszonélvezői. Egyébként a munkájukra a nyitottság jellemző, olyannyira, hogy partnerség áll fent közöttük és a társadalom között!
Nofene! És hogy ezt sem Ráduly Róbert, sem Antal Árpád, sem Markó Attila, sem Mezei János, de még egy sor, fölöslegesen meghurcolt polgármester sem tudta?! Mert ugyebár egy sör mellett nyíltan megtárgyalhatták volna a cimborával, mi az ábra. Annál is inkább, mert – ahogy Hellwig állítja – ilyen nagy biztonságban sosem érezte még magát román állampolgár. Akkora nagy a biztonság, hogy már nem is mer telefonjához nyúlni, mert fél, hogy lehallgatják, s húsvéti piros tojás helyett netán tojásgránátot értenek a... haverek.
Minden állítás dacára a társadalom (fogalmazzunk, amiként ő) nem érzi biztonságban magát, sőt nyugtalan, mindinkább fél, szinte úgy, amiként a diktatúra alatt. Mert persze egy országnak szüksége van hírszerzőkre, de – idézem újból – „a hosszú ideig birtokolt túl nagy hatalom árt a demokráciának”. És ez az intézmények hatalmára is értendő, főleg, ha annak tevékenységét senki és semmi nem ellenőrzi.
Hallom, a „szélsőséges tendenciákon” is rajta a szemük. De akkor jó barátja, a tévéműsor-vezető, nacionalista Rareș Bogdan körül hemzsegő, legionárius eszméket hangoztatók miért járnak-kelnek, hangoskodnak zavartalanul? Csak nem egyedül az erdélyi magyarokra gondolt, amikor erről beszélt? Azzal pedig, hogy árulkodásra biztatja a jóembereket („a polgárnak meghatározó módon kell hozzájárulnia a nemzetbiztonsághoz”), a máskülönben is „egymás kecskéjének megdöglésére váró” besúgók seregét növeli. Cimbora, haver... Volt már ilyen.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az együtt gondolkodás közösségi feladat
Vasárnap este a színházban tartották a Festum Varadinum díjkiosztó ünnepségét. Négyen vehettek át emlékplaketteket rendezvényeikért. Rövid beszédet Huszár István alpolgármester és Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának vezetője mondtak.
Koncsek-Vadnai Zita, a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezve ki, hogy az elmúlt hét eseményei olyan sok, az összefogást erősítő érdeklődőt vonzottak.
Huszár István alpolgármester, az RMDSZ váradi polgármesterjelöltje arra hívta fel a figyelmet: a Festum Varadinum az évek során nemcsak a nagyváradi magyarok, hanem a Kárpát-medence legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, ékes bizonyítékául annak, hogy a történelmi egyházak, a tan- és más magyar vonatkozású intézmények, a civil szervezetek összefogása mekkora építő erővel bír egy közösség számára. Megjegyezte: alpolgármesterként első ízben nyílt alkalma részese lenni a váradi magyarság létjogosultságát, múltját, jelenét és jövőjét igazoló rendezvénysorozat szervezőbizottságának, de reméli, hogy még lesz rá lehetősége. Hozzátette: az idei Festum Varadinum közel hetven programját úgy állították össze, hogy a szülővárosa magyar közösségének minden tagja megtalálhassa köztük a korosztályának, érdeklődési körének megfelelőt. Azt mondta: úgy érzi, hogy a várbeli kiállításokkal is- hiszen a felújított termeket avatták- őseinkhez méltó módon sikerült, érdekeiket képviselő és értük kiálló utódokként élettel megtölteni a látszólag néma, számunkra viszont annál beszédesebb falakat. Szerinte ugyanakkor az is önmagáért beszél, hogy az isteni gondviselésnek köszönhetően, keresztelővel kezdődött az idei Festum Varadinumot megnyitó istentisztelet a várad-újvárosi református templomban, mert a nagyváradi magyarokért, gyermekeink szép jövőjéjért küzdünk mindannyian. Végül a teljesség igénye nélkül kiragadott néhány rendezvényt, ezúttal nem a több évtizedes hagyománnyal rendelkezők, hanem a debütáló programok közül.
Összefogás
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának a vezetője közös, és lelkes együttgondolkodásra hívta hallgatóságát, arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, s e kérdésekre együtt, összefogásban keressék a választ, a válaszokat. Úgy fogalmazott: azt gondolja, hogy a mai rohanó világban az eredmények megőrzése, a gyorsan, és részben kényszerűen változó feltételek között nemcsak közös érdekünk, hanem olyan közös kötelességünk is, amelyet éppen ez a gazdag örökségünk ró ki ránk.Megítélésében az RMDSZ kulturális politikája olyan korszerű, hagyományőrző alapraépítkezik, amely a kultúrát nemzedékről nemzedékre szálló örökségként kezeli, és mindazért, amit az elmúlt korok a jelenre örökül hagytak, felelősséggel tartozunk. Az összefogás, az együtt gondolkodás jelentőségét pedig azért is hangsúlyozni kell, mert ez nem egy ágazat, hanem közösségi feladat.
Azon meggyőződésének is hangot adott: kultúránk magyarságunk megélését jelenti, faggat nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról és annak titkairól. A jelenben olyan fundamentális kérdésekkel kerülünk szembe, melyek közösségünk sorskérdéseit érintik, és amelyekre nekünk – az itthon maradásban elkötelezetteknek – feladatunk választ találni. „Nem lehet és nem szabad kibúvókat keresni: hogy megosztottak vagyunk, hogy kevés az eszközünk, és hogy az érdektelenség lefegyverzi minden erőnket, szellemi, lelki és anyagi potenciálunkat”-nyomatékosította.
Az elmúlt tizenkét évben, a Megyei Tanácsban is csak az RMDSZ képviselte a magyarok érdekeit. Voltak ugyan más irányú próbálkozások, de ezeknek csak egy “eredménye” volt, éspedig az, hogy kevesebb magyar került a megyei önkormányzatba. „Az érdekképviseletben nem versenyre van szükség, hanem közös erőre, közös fellépésre annak érdekében, hogy erősek maradjunk, hogy ne kelljen fejet hajtsunk annak a külső erőnek, amely minket széttépni és megosztani akar”- közölte.
A díjazottak
A beszédek után szokás szerint díjazták azokat, akik kimagaslóan sikeres rendezvényeket (társ)szerveztek. Színpadra hívták, hogy a Jankó-Szép Noémi iparművész által készített emlékplakettet vegyenek át: Jakabffy Emmát, a Pro Familiae Alapítvány vezetőjét (Apáról fiúra- hagyományőrző mesterek találkozója), a fotóművészként is bemutatkozó dr. Morvay-Szabó Edina onkológust, a Tanoda Egyesületet alapító Kecse Gabriellát (Az én váram az én hazám: kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat bemutató és díjkiosztás), valamint Szilágyi Ibolyát, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének irányítóját (Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit- helytörténeti vetélkedő).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Régiósítás: „A magyarságnak az optimális változat sem lenne jó”
Ha Hargita, Kovászna és Maros megye egyetlen közigazgatási régiót alkotna, a magyarság számára ez a verzió is hátrányt jelentene - hangzott el a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) legutóbbi Nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén Kolozsváron. A lehetséges alkotmánymódosítás kiemelt témáival foglalkozó esemény az egységes nemzetállam és a hivatalos nyelv kérdését is érintette, ugyanakkor az is terítékre került: módosításkor nagy valószínűséggel kizárnák a melegházasság jogi lehetőségét.
A Nemzetpolitikai kerekasztal negyedik kiadását múlt héten ezúttal is Papp Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa moderálta. A beszélgetés résztvevői Varga Attila alkotmányjogász, oktató, Székely István Gergő politológus (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet), Illyés Gergely politológus ( Nemzetpolitikai Kutatóintézet) és Magyari Tivadar szociológus (Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója) voltak
A bevezetőben Székely István, a KAT elnöke megindokolta, miért az alkotmánymódosítás lett a negyedik kerekasztal témája. Elmondta, nemrégiben az ügyvezető kormány bejelentette, a választásokig három kérdést kíván közvitára bocsátani: a tanügyi törvény módosítását, a közigazgatási reformot és az új alkotmány kérdését. Parlamenti háttere egyik módosításához sincs, azonban úgy gondolja, az adott kérdésekben megszervezi a társadalmi vitát, és ennek eredményét átadja az év végén alakuló új kormánynak – mondta Székely. Az kerekasztal az alkotmánymódosítás nagy témái mellett a közigazgatási reform azon intézkedéseit is érintette, amelyhez alkotmánymódosítás szükséges.
Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz
Varga Attila a beszélgetés elején leszögezte, hogy Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz: nemcsak kétharmados parlamenti többség, azaz politikai konszenzus kell hozzá, hanem a tervezetet népszavazással is meg kell erősíteni. Ha tehát alaptörvényt módosítanak, ezt nem fogják mindössze néhány cikkely kedvéért megtenni - ahogy például Magyarországon történt, történik -, hanem az több területet fog érinteni.
Hogy Romániában a politikai konszenzus mennyire ingoványos talajon áll, jól példázza: 2013-ban a parlament által kezdeményezett és elkészített alkotmánymódosító tervezet azért maradt függőben, mert az USL egészen abszurd módon, egyik pillanatról a másikra felélte többségét.
Székely Gergő politológus szerint a nagy politikai szövetségekkel Romániában az a gond, hogy nem egy ügy mentén jönnek létre, hanem inkább ad hoc, egy éppen aktuális ellenfél ellenében. Mindez annak ellenére van így, hogy a romániai pártrendszer nem éppen polarizált, a pártok ideológiailag eléggé hasonlítanak egymásra. A romániai pártrendszer klienteláris, ahol csoportérdekek ütköznek, ezért nem sikerül kialakítani egy tágabb társadalmi konszenzust - magyarázta Székely Gergő.
A Cioloș-kormány pótcselekvésekkel leplezi tehetetlenségét
Abban a résztvevők mindannyian egyetértettek, hogy a kormány bejelentett alkotmánymódosítási közvitája pótcselekvés. "A kormány szándéka, hogy 2016-ban érdemben társadalmi közvitát szervez az említett három kérdésben, illúzió. Választási évben vagyunk, a politikai klíma egyáltalán nem alkalmas erre. Láttuk, hogy a Crin Antonescu féle alkotmánymódosítási kezdeményezést a kétharmados többséggel rendelkező USL-nek sem sikerült átvinni. Hogy a következő parlamenti ciklusban mi lesz, a választási eredményektől függ: ha kialakul egy olyan parlamenti többség, amely érdemben felvállal egy ilyen nagyon fontos feladatot, akkor lehet esély a módosításra. A román politikában viszont jelenleg nem látom azt a konszenzusorientált törekvést" - magyarázta Illyés Gergely.
Székely Gergő az esetleges többséggel kapcsolatban megjegyezte, nem látja, hogy a parlamenti választások után Romániában nagy pártszövetség alakulna. Mindezt azzal indokolta, hogy a két nagy párt (PSD, PNL) közül bármelyik elviheti a voksok többségét, mellettük pedig több kispártnak is esélye van a parlamentbe való bejutásra. Nagy valószínűséggel a kormányzáshoz elegendő lesz, ha az egyik nagy párt mellé betársul 1-2 kicsi - jósolta.
Magyari Tivadar szerint a kabinet részéről egy jó szándékú pótcselekvésnek vagyunk tanúi, a kormány érzi a tehetetlenségét. "A szándék kiválóan találkozik az amúgy is pótcselekvésekkel működő Klaus Johannis habitusával" - jegyezte meg a BBTE oktatója.
Varga Attila alkotmányjogász még ennél is tovább fokozta: egyenesen fából vaskarikának nevezte a kormány törekvését. "A szakértői kormány, amely nem rendelkezik valósi politikai legitimitással, nem tud hitelesen kezdeményezni egy alkotmánymódosításról szóló társadalmi vitát. Társadalmi vitára nagy szükség lenne, hiszen az alaptörvény megérett a módosításra, de ezt ne egy olyan kormány kezdeményezze, amely néhány hónap múlva veszi a kalapját, és megy" - mondta.
Hol lóg ki a lóláb az alkotmányban?
Papp Zakor András azon kérdésére, hogy melyek azok a megmutatkozott diszfunkcionalitások az alkotmányban, amelyek megérettek a változtatásra, Varga Attila a beszélgetés során többre is rámutatott. Szerinte érdemes vitát kezdeményezni például a kétkamarás parlamentről,
- a parlamenti versus félelnöki rendszerről,
- a sürgősségi kormányrendeletek tarthatatlanságáról, amelyek mérgezik a jogrendet: megnehezítik a jogalkalmazó dolgát, hiszen utólag a parlamentnek még mondania kell valamit a rendeletről, amely adott esetben már egy éve működik,
- a felelősségvállalással elfogadott törvények kérdéséről, amelyet az alkotmányjogász szerint minden további nélkül törölni kellene. "Kormányok egész törvénycsomagokra vállaltak felelősséget, amely minden, csak nem az alkotmány betűjének és szellemiségének megfelelő alkalmazás. Az alaptörvény szerint egy törvényre vállalhat felelősléget a kabinet" - magyarázta Varga,
- az ügyészség meghatározhatatlan helyzetéről, hiszen nem világos, hogy az igazságszolgáltatói vagy végrehajtó hatalomhoz tartozik-e,
- a Legfelsőbb Bírói Tanács jogi helyzetéről.
- a helyi önkormányzatok jogalapjáról,
- az alapjogok alaptörvénybe foglalt garantálásáról.
Az alkotmányjogász megjegyezte, bár úgy tűnhet, a fentiek nem tartoznak a társadalmat foglalkoztató égető kérdésekhez, valójában meghatározzák mindennapjainkat. Ezt konkrét példával is alátámasztotta: a kormányoknak például lehetőségük van arra, hogy a választások felfokozott hangulatában sürgősségi rendelettel fizetéseket emeljenek, később viszont ezt kénytelenek "valahogy visszacsinálni". A politikum felelőssége, hogy ezekkel a funkcionális zavarokkal foglalkozzon - mutatott rá.
Székely Gergő politológus szerint ha valódi alkotmányreformról akarunk beszélni, akkor a fent felsorolt kérdések kikerülhetetlenek. "Az a népi kezdeményezés, amely a házasságot kizárólag a férfi és a nő között köttetett intézményre korlátozná - és amely nagy eséllyel be is fog kerülni az alaptörvénybe - kimeríti a pótcselekvés és a gumicsont fogalmát. Közben azt látjuk, hogy van egyfajta konzervatív fordulat a környező országokban is, mindez megspékelve az autoriterebb gondolkodás elemeivel. Látjuk, hogy Magyarországon a vasárnapi boltzárat hogyan lehet úgy eladni, hogy ebből egyfajta lelkiismereti kérdést próbálnak csinálni, Lengyelországban az abortusz van éppen terítéken, és mindezt a migránsválsággal járó vélt vagy valós terrorfenyegetettség közepette" - mutatott rá a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Csak külső kényszerre tudunk alkotmány módosítani?
Illyés Gergely politológus szerint fontos feltenni a kérdést, hogy miért van szükség alkotmánymódosításra. A 2003-as legutolsó módosítás üzenete világos volt: Románia egy NATO- és egy Európai Uniós csatlakozás előtt áll, nem volt kérdés az alaptörvény megváltoztatása. Varga Attila a gondolatot azzal fűzte tovább, hogy valamennyi román alkotmány megszületése, vagy módosítása külső hatásra történt. Az alkotmány nem a szerves társadalmi fejlődés, a leszűrt politikai tapasztalatok eredménye, ahogy ez például több európai államban történt - mutatott rá. Hozzátette, ezen nem ártana változtatni.
Régiósítás: decentralizáció vagy recentralizáció?
Ami a közigazgatási reform kérdését illeti, Varga Attila elmondta: mivel a régió mint közigazgatási egység nem szerepel az alkotmányban, a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül elképzelhetetlen. "A kérdés viszont megkerülhetetlen: mi a célja a regionalizációnak? Egy-két éve indult el erről a vita, tervek és főleg térképek születtek, még mielőtt hatáskörökről beszéltek volna. Előbb a leosztott hatáskörökről kellene szót ejteni, ugyanis van egy csapdahelyzet, amelybe nagyon könnyen bele tud sétálni a romániai politikum. A regionalizációról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez egy decentralizáció. Lehet decentralizációs folyamat, de csak akkor, ha a központtól vesz el hatásköröket és telepít regionális szintre. De ahogy most látom, a regionalizációval éppen a megyéktől vonnának el hatásköröket, és telepítenék régiós szintre - ez már központosítás, centralizáció. És ekkor már nagyon is az a kérdés, hogy szükség van-e egy ilyen típusú közigazgatási reformra. Nagyon komolyan társadalmi és szakmai vitát kellene erről folytatni, mielőtt az alkotmányba bármi bekerül ezzel kapcsolatban" - fejtegette a jogász.
Jó nekünk, magyaroknak a regionalizáció?
Székely István Gergő vetette fel a kérdést, hogy mit jelent az erdélyi magyarok számára a regionalizáció. "Ha valamiben konszenzus van román oldalon, abban igen, hogy senki nem fog sírni, ha a reform végén a magyarok kicsit gyengébben jönnek ki buliból, mint ahogy belementek. A reformot eddig a helyi bárók - és itt magyar megyei tanácselnökökre, polgármesterekre is gondolok - miatt nem lehetett megcsinálni, mert ellenkezett a törekvés az érdekeikkel. Csakhogy ez a réteg már nem nagyon létezik, vagy legalábbis nem olyan formában, ahogy eddig, mert elvitte őket a DNA. Emiatt úgy látom, most már könnyebb egy ilyen projektet keresztülverni" – magyarázta a politológus.
"Ha elfogadjuk az axiómát, a magyar érdek azt jelenti, minél több közigazgatási egységben legyen jelen a magyar többség, bármilyen átszervezés csak rosszabb lehet, mint ami most van. Ha megnézzük például azt az optimális verziót, hogy Hargita, Kovászna, Maros megye egy régiót alkot, és rápillantunk a 2011-es népszámlálási eredményekre, akkor láthatjuk: a magyarság aránya mindössze 58 százalék, ráadásul a demográfiai trend lefele mutat" – mutatott rá a fájó pontokra Illyés Gergely. Hozzátette, nem látja megalapozottnak, mitől csökkenne a bürokrácia, a korrupció, ha a statisztikai régiókat közigazgatási hatáskörrel ruházzuk fel.
Varga Attila szintén nem látja, miért lenne hatékonyabb az uniós források lehívása a regionalizációval, szerinte a közigazgatási reform inkább a helyi önkormányzatok valódi önkormányzatokká alakításával következne be. Magyari Tivadar megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az EU-ban bármelyik országot arra kényszerítették volna, hogy vizsgálja felül saját szerkezetét közigazgatási szempontból, így eléggé döcög az érv, hogy az unió követeli a régiók kialakítását. Illyés kellő iróniával vetette közbe, hogy csalódna, ha Romániában a régiókat gazdasági alapon alakítanák ki, ahhoz a politikum számára túl fontosak a határok.
A nemzetállam soha nem fog kikerülni az alkotmányból?
Arra a kérdésre, hogy valójában mennyire gátló tényezők például az autonómia, a regionális hivatalos nyelv bevezetése szempontjából az egységes nemzetállamra és az ország hivatalos nyelvére vonatkozó alkotmányos előírások, Varga Attila szerint számolnunk kell azzal: ezek zsigeri szinten vannak jelen a román politikában és közvéleményben. "Ugyanakkor adott esetben nem volt ez akadálya annak, hogy olyan jogszabályok, rendelkezések szülessenek, amelyek például anyanyelvhasználatot biztosítottak a nemzeti kisebbségek számára. Ha nagyon komolyan, szó szerint vennénk a nemzetállam fogalmát, azt mondhatnánk: nincsenek nemzeti kisebbségek Romániában, holott a kérdés nem ilyen irányba fejlődött. De ha például az autonómia kerül szóba, a rendszer szinte automatikusan zár, és rögtön előjön: Románia egységes nemzetállam" - magyarázta az alkotmányjogász. Megjegyezte, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkely nem zárja ki például a regionális nyelv elfogadását, hiába állítják az ellenkezőjét.
Az oktató szerint az egységes nemzetállam, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkelyek nem fognak kikerülni az alaptörvényből, erre esetleg csak akkor kerülne sor, ha teljesen új alkotmányt írnának Romániában. Illyés Gergely szintén osztotta az alkotmányjogász véleményét, azzal a gondolattal kiegészítve: mindezek mellett az alkotmány elismeri a nemzeti kisebbségeket, tehát inkább arra kellene koncentrálni, hogy a kisebbségekre vonatkozó előírások a gyakorlatban is érvényesüljenek. Ezt pedig az alapjogok betartásának alkotmányba foglalt garanciájával lehetne elérni - értettek egyet a kerekasztal résztvevői.
O. M.
maszol.ro

Snagovi iratok, évfordulós emlékezet
Noha jól látható, kiszámítható, hogy az1956-os történések 60. jubileumának közeledtével kézenfekvően meg fognak szaporodni a visszaemlékező, elemző vagy értelmező kiadások, ám talán még ezeknél s a visszaemlékezések vagy retro-értékelések kínálkozó sokaságánál is beszédesebbek lehetnek maguk a nyersen, de alapos lábjegyzetekkel közreadott eredeti dokumentumok!
Egy román miniszterelnöki ajándék, Iliescu és Nastase személyes gesztusa a Román Információs Hivatal és a volt Securitate anyagaiból válogatott (47 kötetnyi) irategyüttes jelent meg az 50. évfordulóra, mely a Nagy Imre és fogolytársainak leveleit, jegyzeteit, tárgyalásait, kommunikációs kísérleteit, s egyáltalán: a snagovi kényszerelhelyezés időszakában keletkezett írásos forrásokat közli.[1] E kötet (a maga koránt sem épp kicsiny terjedelmével) a szerkesztők negyven oldalas ismertetőjével kezdődik, melyben okadatolt tényeket közölnek, majd Lukács Györgyről készült 1956. novemberi iratot tárnak elénk, s ezt követően már rögtön rabjai is lettünk a jelentések jelentéseinek – erre ébredünk rá egyhamar. A Feljegyzések a beszélgetésekről fejezet az alaphangot, a Politikai levelek blokk a korjelenségeket, a Politikai jegyzetek pedig a szereplők „kitörési kísérleteit”, elrablásuknak Lukács Györgyéhez hasonló státuszdiskurzus-jellegét, és a Függelék a korabeli szovjet-román-magyar intézkedések kísérleteit pontosítja. Zárul a kötet a „snagovi csoport” tagjainak (mintegy húsz oldalon át sorjázó) rövid életrajzával ér véget, majd a Névmutató zárja a kötetet, melyet ekképp letenni nemigen lehet, csakis úgy, ha rögvest a többit, életrajzokat, esszéköteteket, életmű-részleteket, a többoldalú megközelítéshez szükséges újabb dokumentumokat, életút-narratívákat, további bibliográfiákat vesszük elő…
Bizonnyal azt hihetnénk:végtelen mennyiségű sztori, elbeszélhetetlen zártság és morálfilozofikus rétegzettség, politikai és mentális csalatkozás, meghasonlások és fölfejlések hekatombányi tömege van jelen egy ilyen kötetben, melyekre elég pusztán utalni, s máris mindenki sejti, mit várjon tőle. Ámde ami épp a legizgalmasabb, az nem ebben lakozik. Hanem magában a kommunikációban… – a közlés (levelek, „feliratok”, petíciók, tudósítások, vallomások, segélykérő próbálkozások) lehetőségének és értelmének hitében, a naplóírás vagy levelezés vágyálmában, az elkobzott üzenetek rejtett jelképiségeiben, a monologizáló személyiség reményteljes kapcsolatkereséseiben, a magát föladni nem akaró Én túlélési vízióiban. Az elmúlt tíz-húsz esztendőben roppant újszerű, s ezért korszakos divatot teremtő hatású lett a vallomásos mutatkozás, az életút-képekben rejlő át- és kibeszélési „gyógyítás” eszköze, sőt a minderre rátelepülő társadalomtudományi kutatások módszertani érzékenység-változása is.
E kötet, bár leginkább (s a látszat szerint) „csak” dokumentumkönyv (a „csak” itt jelentéses kicsinyítésként van jelen, természetesen…, hisz indításként épp ennek végtelen nagyszerűségéről szóltam…), épp ezt a leküzdhetetlen sokféleséget, az ideák és ideológiák, rejtések és közlések, sugárzások és rejtekezések dinamikáját jeleníti meg – idejemúlhatatlan hitelességgel. Ennél többet könyvtől nehezen, inkább csak értelmezői önmagunktól várhatunk.
Avagy a megértő Időtől, mely értelmet ad a titoknak, a rejtélynek és a belátásra épülő fohászoknak, a vallomásos szereplőknek, a kiutat kereső foglyoknak, a „cseléd”- és besúgó-környezetnek, s mindannak, ami politikai foglyokat, /menekülteket!/ napi létmód és reménykeresés szintjén tesz kiszolgáltatottá, bizakodóvá, vagy reménytelenné.
Sokra értékelendő ma már e forrásközlés, s nem egyszerűen vagy nem pusztán azért, mert rendszerváltó ürügy lett ’56-ból Magyarországon, hanem mert a „szürke” dokumentumok szereplői emberi emberek, reménykedő-jobbító, meghurcolt vagy csalatkozott politikusok, családok együttese, kapcsolatok és belső szeretetviszonyok egész arzenálja valóban, s ezt magában is rejti a könyv.
Rejteni is persze csak addig tudja, míg „ki nem olvassuk” belőle…
[1]A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeállította, szerkesztette és bevezette Baráth Magdolna – Sipos Levente. Napvilág Kiadó – Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2006., 464 oldal.
A.Gergely András
maszol.ro

Kelemen Hunor: nem térünk vissza a sérelmi politizáláshoz
A politika belülről új kiadásában a 9000 RMDSZ-es jelöltről és a román pártok felelősségéről is beszélgettünk.
Az RMDSZ jelöltállítási folyamatáról, az MPP-vel való együttműködésről, a női jelöltekről és a marosvásárhelyi helyzetről, a román pártok jelöltállítási nehézségeiről és felelősségéről, árnyékjelentésről és emberi jogi jelentésről, illetve az 5000-es alternatív nyelvhasználati küszöbről kérdezte Balázsi-Pál Előd az RMDSZ elnökét,Kelemen Hunort A politika belülről friss kiadásában. A műsor április 25-én 21.35-kor látható az Erdély TV-n, április 26-án meghallgatható az Erdély FM-en, kivonata pedig az alábbiakban olvasható.
A 9000 RMDSZ-es jelöltről
„Általában ennyi jelöltet szokott indítani az RMDSZ. Nyilván ehhez az kell, hogy a helyi és a területi szervezeteink működjenek. Természetesen egyfajta összehangolásra is szükség van, hisz itt háromszáz település kampányáról van szó; egy keretet lehet adni ennek az egésznek, de a prioritási listát minden település minden tanácsosi csapatának együtt kell elkészítenie.”
Az előválasztásokról
„A jó az, hogy nagyon sok helyen előválasztást szerveztünk, sok ezer embert vontunk be a jelöltállítási folyamatba országszerte. Ahol hosszú ideje nem lehetett váltani, azért, mert egy szűk kör szervezte a listákat, ott teljes váltásra került sor, mert ebben az esztendőben előválasztást szerveztek, ilyen Nagybánya, és nem a régi, ismert nevek futottak be, hanem az új emberek, a fiatal emberek, és ez így van rendjén.
De nincsen csodamódszer a jelöltállításra. Sepsiszentgyörgyön soha nem tartottunk előválasztást, ott a tanácsosi listát mindig a polgármester és a helyi választmány állította össze, és mindig kiválóan működött. Csíkszeredában mindig előválasztás volt, és mindig rendben volt, mindig olyan lista volt, amelyet később senki nem kommentált.
Lehet így is, lehet úgy is, a lényeg, hogy hiteles emberek kerüljenek oda, és csapatként tudjanak dolgozni, mert ott, ahol polgármesterként megnyered a választást, nem mindegy, hogy milyen tanácsosi csapattal fogsz együtt dolgozni.”
Az MPP-vel való együttműködésről
„A mi együttműködésünknek keretei eléggé tágak ahhoz, hogy helyenként, ha ők nem tudtak más megoldást találni, akkor akár az EMNP-vel is együtt menjenek, mert Székelyföldön a legtöbb településen verseny van. Hogy ez a verseny hogy néz ki, ez változó. Székelyudvarhelyen ebben az esztendőben egy érdekesebb helyzet alakult ki, a településen élők azt fogják megválasztani, akiről leginkább úgy gondolják, hogy el tudja vezetni a települést. Mi azt szeretnénk, hogy Arros Orsolyát, az RMDSZ jelöltjét válasszák.”
Arros Orsolyáról
„Fiatal, dinamikus udvarhelyi hölgy, aki különböző helyzetekben már bizonyította vezetői képességét, egy jól képzett ember, és a helyi szervezet – elsősorban a fiatalok –, úgy döntöttek, hogy vele szeretnének az idei választáson menni. Ezért a jelenlegi polgármesterrel a helyi szervezeten belül nézeteltérés alakult ki. Ez így van rendjén, az RMDSZ gyakran váltott az elmúlt 25 évben polgármestert, parlamenti képviselőt, szenátort, és ez ezután is így lesz, senkinek nincs ez kiadva örökre, mint valami hűbéri rendszerben, hogy az az ő pozíciója, és nem lehet megkérdőjelezni.
Az, hogy nő vagy nem nő, nem szabadna kérdés legyen. A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Gyimesfelsőlokon volt olyan polgármesterasszonyunk, aki két-három mandátumon keresztül azt a települést nagyon összeszedetten, nagyon pontosan és fegyelmezetten vezette, és nem volt semmi baj. Azt szeretném, ha minél több női jelölt lenne, és ez alakulni fog, alakul az erdélyi társadalom mentalitása is. Én, ha udvarhelyi polgár lennék, nagyon szívesen rábíznám a közösség sorsát Arros Orsolyára.”
Miért állt össze ilyen nehezen a jelöltlista Marosvásárhelyen?
„Marosvásárhelyen bonyolultabb helyzet van, én nem nagyon kommentálom, mert távol tartottam magam a jelöltállítástól. Azt üzenték nekem, hogy Marosvásárhely a marosvásárhelyieké, és ne szóljunk bele Kolozsvárról vagy Csíkkarcfalváról; nem szóltunk bele, ez az ő felelősségük, mindenek előtt a megyei elnöknek a felelőssége, és ők ennyire voltak képesek, ennyit tudtak kihozni magukból. Én abban bízom, hogy Soós Zoltán, aki függetlenként indul, de az RMDSZ jelöltje és az RMDSZ jelöltjeként kell viselkednie, ezzel a listával együtt jó eredményt tud elérni.”
Arról, hogy 2016-ban milyen az ideális RMDSZ-jelölt, miben kell másnak lennie, mint 1992-ben
„Sokat professzionalizálódott a politika, 1992-ben teljesen más típusú problémákkal szembesült egy település, más típusú finanszírozási gondokkal, döntési mechanizmusokkal. Akkor nem volt egy ilyen típusú önkormányzati rendszer, amely még mindig sok hibával bír, de a 92-es helyzethez képest, amikor sokkal centralizáltabb volt az egész közigazgatás, változtak a források, kibővültek. Ezt a 25 esztendőt nem lehet meg nem történté tenni.
Hitelesnek kell lenni, dinamikusnak, kell implikálódni a közösség életébe. Egy polgármester nem ülhet az elefántcsonttoronyban, nem elég, hogy időnként bemegy a tanácsülésekre, és az ott meghozott döntéseket megpróbálja végrehajtani. Gyors ügyintézésre és nyitottságra hajlamosnak kell lennie, és az ügyintézést úgy kell tekintenie, hogy arra teljes rálátása legyen a településen élő választópolgárnak. Hozzáértőnek kell lennie, és a magyar ügynek elkötelezettje kell legyen.”
A kampánybüdzséről
„Megváltozott a választási kampányok finanszírozását szabályozó törvény, sokkal szigorúbb lett, mint eddig valaha. Mi mindig egy kis költségvetésű kampányt folytattunk, az előző években és most is. Egy kis településen 6500 lejből lehet kampányolni, ezt, ha a törvény szerint költik, visszaadja az állam a választásokat követően.”
A nagy román pártok jelöltválságáról
„2016-ban az ismert okok miatt nem könnyű embereket meggyőzni, hogy politikai szerepet vállaljanak. Egyrészt a politikusok megítélése nagyon sokat romlott, másrészt (...) sokan felteszik a kérdést, hogy miért kockáztassanak, hogyha kisebb közigazgatási vétségért is, aminek semmi köze a korrupcióhoz, esetleg bajba keveredhetnek, illetve miért tegyék ki magukat a tanácsosok és a helyi politikusok is akár annak, hogy a közösség olyan típusú megítélése alá kerüljenek, amelyről ők úgy gondolják, hogy nem érdemelték meg.”
„2016-ban, úgy láttam, nagyon sokat dolgoztak a pártok azon, hogy új embereket keressenek, hogy újítsanak, hogy váltsanak, de nem mindig sikerült, nem mindig találták meg a megfelelő embereket.”
„Ez bizonyos értelemben ránk is igaz, csak talán az arányok teljesen mások. Nekünk is nagyon sok helyen azzal kellett szembesülnünk, hogy a közösségben nagy tiszteletnek örvendő emberek nehezen vagy egyáltalán nem vállalnak szerepet, még úgy sem, hogy ne befutó helyen legyenek, csak segítsék a nevükkel a listát. Arról nem is beszélve, hogy az egyik kis párt apróhirdetésben kereste a jelölteket. Vicces helyzetek álltak elő az erdélyi magyar közéletben is. 2016 a politika válságos esztendeje, ha szabad így fogalmazni."
A MOGYE magyar oktatását érintő bírósági döntésről
„A MOGYÉ-vel kapcsolatban és más hasonló esetekben a bíróság hozott már számunkra nem kedvező ítéletet, úgy, hogy a törvény egyébként egyértelmű. Erősen el kell gondolkodni, hogy taktikailag jó-e ugyanahhoz a bírósághoz fordulni másképpen föltéve a kérdést, mert a vereség szinte kódolva van egy ilyen ügyben.”
A felerősödött kisebbségellenes retorikáról és intézkedésekről
„Az európai uniós csatlakozást követően még úgy tűnt, hogy folytatható a kilencvenes évek végétől elindult trend, hogy a kisebbségi jogokat, a nyelvi jogokat, a kollektív jogokat, akár a kulturális autonómiát is lépésről-lépésre be lehet iktatni.
Ez elakadt egy adott pillanatban, sőt, Románia megerősödött a térségben és úgy gondolta, hogy megengedheti magának azt, hogy megpróbálja a megszerzett kisebbségi jogokat megcsorbítani, visszavonni, megpróbálja például az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását nemcsak megállítani, hanem visszafordítani. Magyarellenesnek, kisebbségellenesnek és jogfosztónak nevezhető intézkedések egész sora jelent meg az elmúlt esztendőkben, fokozódott egyfajta magyarellenes attitűd.
Ezek megsokszorozódtak, és ezért fordultunk mi ismét erőteljesebben a nemzetközi partnerekhez, ezért fordultunk ahhoz a típusú politikai eszközhöz, ami az árnyékjelentést és a különböző memorandumokat illeti, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal és más partnerekkel a folyamatos párbeszédet választottuk, mert úgy gondoltuk, ami történik Romániában, az egyértelműen egy irányváltást mutat. Nem azt mondom, hogy irányvesztést, mert nem magától, véletlenül történnek a dolgok, hanem egy szándékos irányváltásról van szó. Ha először a kisebbségi jogokat nyirbálják meg, utána más emberi jogok következnek. Arra hívtuk fel a partnerek figyelmét, hogy Románián számon kell kérni az alapértékeket, az alapvető emberi jogokat.”
A román pártok felelősségéről
„Kampányban még inkább felerősödnek ezek a jelenségek. Olyan körülmények között végképp aggódni kellene, ha az egyik nagy román párt nem váltott volna főpolgármester-jelöltet Bukarestben, és továbbment volna egy olyan emberrel, aki a holokausztot tagadta, szélsőségesen nacionalista, vallási fundamentalista és a legionárius eszméket támogató, terjesztő ember. Mert ha ezzel képes egy nagy párt menni, akkor a másik nagy pártot is arra ösztönzi, hogy hasonló retorikához nyúljon, és ez azt jelenti, hogy a román társadalom legalább hetven százaléka ezt a retorikát, ezt az értékrendet hallja, ezzel találkozik. És akkor ne csodálkozzunk, hogy előbb-utóbb kisebbségellenes, magyarellenes hangulat alakul ki.
2016-ban a nagy politikai pártoknak a felelőssége óriási, hogy ne adjanak teret a szélsőségességnek, mert abból előbb-utóbb feszültség lesz, ezért van szükség arra, hogy az RMDSZ megpróbáljon egy olyan viszonyt kialakítani a nagy politikai pártokkal, amely a megszerzett politikai jogokat garantálná, a szélsőséges retorikát és nacionalizmust nem engedné a társadalomban elterjedni, illetve a továbblépéshez a párbeszédet keresni.”
„Látni kell: az, hogy egy etnikai kisebbség hogyan érzi magát a szülőhazájában, veszélyeztetve érzi-e magát és etnikai identitását az országban, az alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy milyen a társadalmi béke. Biztonságpolitikai kérdésként kell kezelni, mert ma mindenkit a biztonság érdekel, de nem szabad a biztonság oltárán egyéb ügyeket feláldozni. Nem szabad engedni, hogy Romániában hatalmas lendületet kapjanak a szélsőségesek.”
Az amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentéséről
„2012-től az amerikai külképviselettel gyakoribbá váltak a találkozásaink, illetve a tavalyi washingtoni látogatásunkat, amelyet a New York-i magyar emberjogi alapítvánnyal (HHRF) közösen szerveztünk meg, pontosan ezért terveztük meg, hogy a külügyminisztérium képviselőivel, illetve a kongresszusban a törvényhozókkal és a különböző think-tankek képviselővel találkozzunk. Sok időd ott nincsen, el kell tudd mondani, hogy mi a problémád és mit javasolsz megoldásként, érdekeltté kell tudd tenni a partnert, hogy ez számára miért fontos.”
„Románia Amerikával egy olyan stratégiai partnerséget kötött, amelyet mi magunk is támogattunk, amely biztonságpolitikai szempontból nemcsak Romániának, hanem az egész térségnek fontos. Mi úgy mutattuk be a mi problémáinkat, mint amelyek ebben a biztonságpolitikai kontextusban fontosak tudnak lenni. Ezenkívül emberi jogokként, alapértékekként kell bemutatni a kisebbségi jogokat, mert tulajdonképpen erről is van szó, egy specifikus emberi jogi kategóriáról beszélünk, és ha ezt sikerül megtenni, akkor azt tapasztaltam, hogy az amerikaiaknál van erre nyitottság és odafigyelnek, és ez meglátszik a jelentéseken is, amelyek alapvetően tartalmazzák azt a problémalistát, a Mikó-ügytől a csángók oktatásáig, amelyet mi ott megjelenítettünk.
Ezt fontosnak tartom, mert látni kell, hogy Románia még valamilyen mértékben odafigyel arra, hogy Amerika mit gondol róla, annak ellenére, hogy a román média agyonhallgatta a jelentésnek a kisebbségi jogokkal kapcsolatos részét. Ez is azt mutatja, hogy zavarja őket, és bosszankodnak, hogy Románia ilyen vonatkozásban is megjelenik az amerikai jelentésben. Az amerikai emberi jogi jelentés tulajdonképpen alapjaiban kérdőjelezi meg azt a hamis képet, amelyet főleg Aurescu külügyminisztersége alatt sugallt a kormány, hogy Románia egy mintaország, és minden jól működik. Akkor lehet azt mondani, hogy a dolgok rendben vannak, ha ezt mi mondjuk, és ezt mi nem mondjuk, mert nem érezzük azt, hogy a dolgok rendben mennének. Nekünk ebben viszont proaktívnak kell lenni, megoldásokat kell javasolni, amit mi meg is tettünk például az ET kisebbségvédelmi keretegyezményének betartásáról írt árnyékjelentésben is. Ez nem a sérelmi politizáláshoz való visszatérést jelenti: a problémákat is megemlítjük, de megoldásokat is adunk."
Az egészségügyben nyelvhasználatot szabályozó RMDSZ-es törvénytervezetről
"A tervezetben a 20 százalékos, törvényben előírt anyanyelv-használati küszöbhöz képest mi bevittünk egy alternatívát, az 5000-es számot. Azt mondjuk, ahol nem éri el a 20 százalékot egy etnikai kisebbség számaránya a településen belül, de jelentős számú kisebbség él, ott is lehet és kell alkalmazni ezt a törvényt. Pl. Kolozsváron 20 százalék alá esett a magyarok aránya, de messze 5000 fölött van a számuk. Nem lehet azt mondani, hogy 30-40 ezer ember nem egy jelentős szám, még akkor sem, ha csökken arányaiban a súlya egy településen belül.
Ezzel az alternatívával kell tudjunk továbbmenni a továbbiakban. Az esélyekről túl korai és kockázatos lenne találgatni. Mi azt akarjuk, hogy legyenek olyan kezdeményezéseink, amelyek alapot jelentenek a párbeszédhez, és ha nem tudunk törvényt alkotni ebből most júniusban vagy ősszel – választási esztendőben nem könnyű ezt megtenni –, akkor ezt lehessen majd továbbvinni a következő parlamentbe. Az a fontos, hogy a különböző területekre legyenek előterjesztett megoldási javaslataink."
Transindex.ro

Hősök arcképcsarnoka a várban
Hősök arcképcsarnoka címmel nyílt kiállítás a nagyváradi várban április 21-én, csütörtökön délután. Az I. világháború hőseit és helyszíneit bemutató tárlat két hétig tart nyitva.
A XXV. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében Hősök arcképcsarnoka címmel nyílt tárlat a nagyváradi vár B épületében április 21-én a székesfehérvári Krajczáros Alapítvány és a váradi Tanoda Egyesület közös szervezésében. A megjelenteket Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke köszöntötte, majd a tárlatról Németh István, a Krajczáros Alapítvány elnöke beszélt. Mint elmondta, a tárlat anyagát 2014-ben mutatták be először, azóta a vándorkiállítás már több helyre eljutott, és az alkotások száma is bővült. A szervezők célja, hogy 2019-ig a most mintegy 100 alkotást számláló kollekciót kibővítsék 200–250-re. A tárlat portrékat, fantázia szülte festményeket és tájképeket tartalmaz, az I. világháború közkatona hőseit, parancsnokait, korabeli helyszíneit, eseményeit ábrázolja és mutatja be a ma élő nemzedéknek.
Két hétig látogatható
Huszár István váradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a felújított várban egy magyarországi alapítvány közreműködésével, 32 magyarországi, szlovák és lengyel művész állíthatta ki munkáját. Reményét fejezte ki, hogy a vár a jövőben is számos anyaországi tárlatnak adhat majd otthont. Az eseményen közreműködött Meleg Vilmos színművész. Az I. világháború hőseit és helyszíneit bemutató tárlat két hétig látogatható a várban.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Kétnapos történelmi verseny
Tizennyolcadik alkalommal szervezett történelmi vetélkedőt a középiskolások számára az Ady Endre Líceum, a Varadinum keretében. Az idén az 56-os forradalom volt a verseny témája.
A versenynek főleg az a célja, hogy a magyar tagozatos középiskolások találkozzanak a magyarság történelmével, az iskolában ugyanis ezt legfeljebb opcionális tantárgyként tanítják, tudtuk meg Fleisz Judit történelemtanártól. A Varadinum rendezvénysorozaton belül zajló vetélkedőnek minden évben más témája van, az idén, a hatvan éves évforduló kapcsán az 56-os forradalomról tanultak a diákok, a vetélkedő pedig a Hősiesség – Tisztesség – Méltóság címet kapta. Kilenc, kilencedikesekből, tizedikesekből és tizenegyedikesekből álló csapat érkezett, többek között Zentáról, Derecskéről, Temesvárról, Margittáról, s persze több nagyváradi iskolából is. Ahhoz, hogy ezen a szakaszon részt vehessenek, a diákoknak interjút kellett készíteniük egy olyan személlyel, aki megélte az 56-os eseményeket, vagy helytörténeti jellegű dolgozatot kellett írniuk a témáról, például a korabeli sajtóvisszhang alapján.
Pénteken a diákok és a résztvevő tanárok a Nagyváradi Várban találkoztak, ahol Jakabffy László építészmérnök vezetésével megtekintették a Szenvedés emlékezete kiállítást, mely a volt politikai foglyoknak állít emléket.
Ezt követően Fleisz Judit köszöntötte őket – mint mondta, nagy öröm számára, hogy kilenc csapat jött el a versenyre. Vad Márta, az Ady Endre líceum igazgatója elmonda: már tizennyolcadik éve az Ady ad otthont ennek a rendezvénynek, öröm, hogy ezúttal a vár ilyen szép állapotban van. „Maradjatok élményekkel teliek, meséljétek el diáktársaitoknak, hogy olyan emberekkel találkoztatok, akik ezt átélték” – szólt a versenyzőkhöz.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a zsűri elnöke 56 hazai vonatkozásairól is szóló előadást tartott. Az 1956-os események békés megmozdulásokkal indultak, az események megelőzhetőek lettek volna, ha javul a demokrácia helyzete – azonban nem így történt és forradalommá, szabadságharccá változott. A kommunista rendszer nagyon erős volt, nagy helytállásra volt szükség, sok áldozattal járt, s egy hétig rendkívül sikeres volt, de a magyarság egyedül maradt, a nyugat buzdított ugyan, segélyekkel, nyitott határokkal, de sem diplomáciai, sem katonai segítséget nem nyújtott. A Szovjetunió százezer katonát küldött Magyarországra, egy reménytelen, rövid harc következett, melyet lehetetlen volt megnyerni, de melynek során mégis erőssé tette a magyarságot a nemzeti érzés, a szabadság szeretete. Amint az előadás során elhangzott, Nagyváradon a román állam bezárta a főiskolát 1934-ben, emiatt itt a mozgalmat középiskolás diákok képviselték és néhány értelmiségi. Itt a Premontrei Főgimnázium utódiskolájában tört ki a forradalom, nyílt fellépésre nem volt lehetőség, titkos szervezkedés zajlott – így alakult meg a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. A diákszervezet két egykori tagja, Török László és Petri József, akik börtönbüntetést töltöttek le emiatt, a rendezvény során visszaemlékeztek az akkori történésekre. Amint az előadás során elhangzott, Romániában a megtorlás iszonyú volt, itt 27 ezer személyt tartóztattak el, 430 titkos szervezetet fedtek fel és tízezer ítélet született, melyek közül száz halálos volt.
A későbbiek során Török László és Petri József a 13-15 éves fiatalok nagyváradi szervezkedéséről, a börtönben eltöltött időről – kényszermunkáról, betegségekről, éhezésről – számoltak be. A kiskorú elítélteket a politikai elítéltek – színészek, operaénekesek, tanárok, papok vették pártfogásuk alá, titokban vallásoktatás is volt, énekeket tanultak, istentiszteletek is voltak. Fleisz Judit beszélgetett a két volt politikai fogollyal, majd Vad Márta díszoklevelet adott át nekik. A program a diákok előadásával folytatódott a várban.
A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott, az Ady Endre Líceum dísztermében. A diákoknak különféle feladatsorokat kellett megoldaniuk – volt többek között keresztrejtvény, képfelismerési feladat, villámkérdéseket is kaptak az elhangzott előadás és az előző napi élmények alapján, kiállítást szerveztek a kor szocialista- realista kultúrtermékeiből.
Eredmények
Az első helyet a margittai Horváth János Elméleti Líceum csapata – Bordás Máté, Szűcs Sándor – érte el, a második helyezést a Zentai Gimnázium csapata – Katona Sára,Pósa Viktória, Lauty Alexandra – , a harmadikat pedig a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata – Hotya- Szegi Enikő, Jancsó Katalin és Kabai Renáta. A verseny kiértékelőjében Dr. Fleisz János történész kiemelte, hogy a vetélkedőből mindenki győztesen került ki, hiszen megismerkedtek a magyarság szabadságért folytatott küzdelmével és elődeik példamutatásával. A kétnapos rendezvény fő támogatója a budapesti Rákóczi Szövetség volt.
Neumann Andrea
erdon.ro

Közlemény: új fejezet kezdődik a Partiumi Keresztény Egyetem életében
A Partiumi Keresztény Egyetem alapítói és új vezetősége az elmúlt időszakban komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy a korábbi vezetőségelhibázott gazdálkodási döntései által előidézett válsághelyzetből kivezessék az intézményt. Ennek eredményeképpen elkészült az egyetem szerkezeti-szervezeti megújítására és költséghatékony működésének biztosítására irányuló átfogó cselekvési terv és költségvetési tervezet. Erőfeszítéseink elismeréseként értékeljük, hogy az intézményfenntartó magyar állam támogatását kezelő Sapientia Alapítvány kuratóriuma 2016. április 21-i ülésén egyhangúlag elfogadta a dr. Pálfi József rektor által előterjesztett javaslatcsomagunkat. A tervezett intézkedések egy átláthatóbb, egyszerűbb és hatékonyabb egyetemi struktúrát irányoznak elő a következő tanévtől. Az előirányzott mintegy 116 millió forintnyi éves megtakarítás lehetővé teszi a költségvetési egyensúly megteremtését és az intézmény mielőbbi konszolidációját. E lépésekre nem megszorításként, hanem a „termőre metszés” gondolatával tekintünk, amely remélhetőleg mielőbb meghozza kívánt gyümölcseit. A PKE elkötelezett szándéka, hogy a következő időszakban további hathatós és az Intézményfenntartó szempontjából is megnyugtató előrelépéseket tegyen tanintézetünk működésének stabilitása és fenntarthatósága, ezáltal pedig önállóságának hosszú távú biztosítása érdekében. A kialakult válság leküzdése, valamint a kiút megtalálása céljából Tőkés László elnök kezdeményezésére az előző hetekben mélyenszántó tárgyalásokra került sor az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A Fenntartó képviselői megerősítették, hogy változatlanul kiemelt fontosságú nemzetstratégiai intézményként tekintenek a PKE-re, s elkötelezettek abban, hogy továbbra is biztosítsák az anyanyelvű felsőoktatás lehetőségét és intézményi keretét Nagyváradon, a Partiumban. A tárgyalások során megállapodás született arról is, hogy a hatékony pénzgazdálkodás és intézményi működés garanciáinak erősítése érdekében megvizsgálják a magyarországi gyakorlatban használatos kancellári rendszer romániai jogrendhez alkalmazkodó bevezetésének a lehetőségét egyetemünkön. A megvalósítás módjáról az Oktatásért felelős Államtitkárság terjeszt majd elő javaslatot egyetemünk és a Sapientia Alapítvány észrevételeinek figyelembevételével.
Bár az utóbbi időszak eseményei elsődlegesen a pénzügyi-gazdálkodási kérdéseket helyezték előtérbe, hangsúlyoznunk kell, hogy mindeközben az egyetem oktatási és tudományos élete viszonylag zavartalanul működött. A PKE vezetősége az átalakítások közepette is kiemelten kezelte a hallgatók szempontjait és érdekeit, a minőségi oktatás és kutatás feltételeinek biztosítását, amelyhez a következő tanévtől új, korszerű helyszínt biztosít a magyar állami támogatásból felépülő, hamarosan felavatandó új egyetemi épület.
Meggyőződésünk, hogy egy igazi megújulás, a működési hatékonyság és a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett, csakis hathatós fejlesztések révén valósítható meg. Ennek érdekében kiemelkedő fontosságúaknak tartjuk a jól működő szakok megerősítését, új, piacképes képzések beindítását, az oktatási és tudományos színvonal javítását, az intézményi kapcsolatrendszer bővítését, valamint egyetemünk közösségének – az Universitasnak – az építését. Az Alapítók által megálmodott jövő reménységével, bízva-bízunk abban, hogy a keresztény szellemiségben gyökerező, erős, önálló és sikeres egyetem fog továbbépülni Nagyváradon, az erdélyi-partiumi magyarság, egész nemzeti közösségünk, tanuló ifjúságunk javára és szolgálatára.
Nagyvárad, 2016. április 25.
A PKE Alapítók Tanácsának és Rektori Hivatalának sajtóközleménye
kms.mtva.hu/hir