Önállósulhat a bábszínház
Bajban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák bábtagozata: az egy éve nagykorúvá vált, rangos díjakat elnyert társulat szinte egyszerre veszítette el vezetőjét és székhelyét is.
Az eleve szűkös, átmeneti megoldásként berendezett emeleti stúdiótermet tavaly novemberben a bukaresti Colectiv-tragédia után megszigorított tűzvédelmi szabályok miatt kellett bezárni, és néhány nappal ezután, váratlanul távozott az élők sorából az egyre nevesebb bábszínházat felépítő Nagy Kopeczky Kálmán is. Egyik nagy terve a tagozat önállósítása volt, ezt idén Antal Árpád polgármester végre is akarja hajtani, az üresen maradt igazgatói helyre pedig versenyvizsgát hirdet az intézményt fenntartó önkormányzat. A megfelelő székház biztosítása nehezebb lesz, de tárgyalnak a bábszínház tagjaival, és közösen próbálnak megoldást találni: vagy a jelenlegi termet alakítják át az előírásoknak megfelelően, vagy új helyet keresnek a Cimboráknak. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A legszegényebb székelyföldi falvak
A tavaly májusban elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének munkatársai.
Az egyéves projekt a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezésére, a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságainak bevonásával rajtolt – teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej önrész. Kovászna megyében Előpatak, Kommandó, Nagybacon, Bölön, Hidvég, Bardoc és Nagyborosnyó szerepel a legszegényebb települések listáján a jövedelmi és a munkanélküliségi mutatók alapján kialakult sorrendben. (Transindex)
35 EZER GYERMEK OLTATLAN. 36 megyében hiányzik az a kombinált oltás, amelyet hat súlyos betegség – a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a tüdő- és agyhártyagyulladás, illetve a B típusú sárgaság – kivédésére adnak be az egy év alatti csecsemőknek, és mivel már tavaly szeptember óta ez a helyzet, jelenleg már 35 ezerre rúg azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem kapták meg idejében a védettséget adó szert. Sok szülő akár pénzért is megvenné az oltást, de nem kapható – az egészségügyi minisztérium szerint azért, mert nemzetközi szinten nagyobb az igény, mint a gyártók kapacitása. Románia havonta vásárol külföldi oltóanyagokat, és a hatóságok azt ígérik, hogy a következő hónapokban pótolják a kimaradásokat. (Evenimentul zilei)
A ROMSILVA VEZETŐJE IS MEGY. Benyújtotta felmondását a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója. Adam Crăciunescu távozását a kormány azonnal jóváhagyta. Ő maga nem indokolta döntését, a sajtó szerint azzal függ össze, hogy nőtt az elégedetlenség a társaság magas árai miatt. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter szerint a kettő nem függ össze, Crăciunescu visszahívásának oka, hogy egy gyanús személy nem maradhat vezető tisztségben, mert a gyanú a hivatalára is kihat, bár az igazgatót megilleti az ártatlanság vélelme. A Romsilva jelenleg 3,2 millió hektár köztulajdonban levő állami erdőt (az összes erdő 49 százalékát) és 1,1 millió hektár önkormányzati vagy magántulajdonban levő erdőt gondoz. (Agerpres)
EBBŐL NEM LESZ AUTÓPÁLYA. Érvénytelenítették a Brassó–Comarnic autópálya 48 kilométeres szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára tavaly júliusban kiírt versenytárgyalást, mert a beérkezett hét ajánlat egyikét sem tartja megfelelőnek a román autópálya-társaság. A bejelentés két nappal azután jött, hogy a Comarnic melletti négy kilométeres szakasz kivitelezésére meghirdetett licitet is lefújták, mert egyetlen cég jelentkezett rá, és az sem tartotta be a feltételeket. A Kárpátokat átszelő sztráda másik, tíz kilométeres barcarozsnyói végének megépítésére eddig tíz cég pályázik, ez a verseny még nincs lezárva. A legnehezebb, középső 48 kilométernek még a tervezése sem kezdődött el, noha a hegyek között vezet Románia legforgalmasabb országútja, amelyen már mindennaposak a forgalmi dugók. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 1. (Nem volt forradalom, de leverték)
A résztvevők számát tekintve ez volt a legjelentősebb, 1956-hoz kapcsolódó erdélyi szervezkedés! A koncepciós perek forgatókönyvének megfelelően: mondvacsinált, hajánál fogva előrángatott, „az ország biztonságát veszélyeztető, a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítéltek el hetvenhét, zömmel szakközépiskolás magyar fiatalt, esti tagozatos diákot, néhány lelkészt, teológust!
Az EMISZ kizárólag Székelyföldet „célozta meg”. Tagjai elsősorban szakközépiskolások, a ma Áprily Lajos nevét viselő egykori római katolikus főgimnázium esti tagozatára járó diákok voltak, csatlakoztak hozzájuk unitárius és római katolikus lelkészek, teológusok, tanárok, szakmunkások, gazdálkodó emberek. Az EMISZ berkeiből mintegy ezer embert hurcoltak meg, közülük hetvenhét személyt állítottak bíróság elé, ítéltek el nehéz börtönévekre. Központja Brassó volt, amely egészen 1959-ig nagyon erős magyar szakmai iskolaközpont, ide jöttek mesterséget tanulni a székelyföldi fiatalok. Az EMISZ ürügyén 1959-től még az írmagját is kiirtották a brassói magyar nyelvű szakoktatásnak. A szervezkedést megkönnyítette, hogy 1956 nyarán a brassói szakmunkástanulók közül többen is megfordultak Magyarországon , „első kézből”  értesültek az erjedési folyamatokról. Azt remélték, hogy a magyar forradalom hatására Romániában is megmozdulásokra kerül sor. Hogy mindez ne érje őket felkészületlenül, szervezkedni kezdtek. Tanácsot kérni elmentek magyar szakos tanárukhoz, Opra Benedekhez, aki figyelmeztette őket a szervezkedésből származó veszélyekre, majd azt ajánlotta: ha mindezt a magyar kultúra érdekében teszik, akkor vonják be a szakmunkás fiatalokat. Az EMISZ-per levéltári dokumentuma százegy vaskos kötet, mintegy százezer oldal! A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában az iszonyatos iratmennyiség áttanulmányozása közel egy évig tartó megfeszített munka! A levéltári dokumentumok alapján a magyarországi Tolnamőzsön elhunyt Orbán László, a Domoszlón jegyzőként dolgozó dr. Kóta Péter feljegyzéseiből, a Romániában élő egykori tagok visszaemlékezéseiből összeáll az EMISZ hiteles története. Az 1956-os magyar forradalom leverése után a brassói fiatalok elhatározták, létrehozzák a szervezetet:  „... Brassó, 1957. Néhány forró- homlokú ifjú dugja össze a fejét ebben a három nemzetiség lakta városban... Tudták, határozottan vallották: 1956. október 23-án szabadságharc volt. Az erdélyi magyarságot is rombolni kezdte a szocialista nemzetköziség román ízű politikája. Valamit tenni kell, legalább fékezni ezt a... nemzeti szétmállasztást... A szövetség behálózta a Barcaságot, Háromszéket, Csíkot, Udvarhelyszéket, Medgyest, Segesvárt, Kolozsvárt. Programot fogadott el és megválasztotta képviseletét. Elnök: Orbán László, társelnökök: Vinczi János és Sándor Balázs, titkár Lay Imre, jegyző Mátyás Ernő, pénztáros Lay György... Munkájuk nyomán a konfirmándusok újra népviseletben állottak az Úr asztalához, Székelyföldön ismét faragták a székely kapukat..., fékezték a vegyes házasságokat, írásban és szóban serkentették a nemzeti öntudatot, amely elsőrendű üggyé vált, számos ifjú és szépkorú immár büszkén vallotta magát magyarnak. Színjátszó csoportok, kórusok alakultak ebben a szellemben... Fehéregyházán 1957. március 15-én fényes nappal, a Securitate ügynökeinek vizslató tekintetétől kísérve, Petőfi Sándor emlékére és tiszteletére másfél órás műsort tartottak a Turulmadaras emlékműnél.” (Orbán László alapító elnök). Hasonló bátor tettre a legvadabb megtorlás, retorzió körülményei között sehol nem került sor! A túlélők sok mindent állítanak – jogosan vagy jogtalanul – Orbán Lászlóról. E sorok írója az egyetlen, aki a százezer oldal mellett áttanulmányozta, kijegyzetelte, fénymásoltatta Orbán László hatkötetes, több ezer oldalas szekusdossziéját! Hiányzik az ügynök dossziékban fellelhető kötelező, saját kézzel írt beszervezési kötelezvény! Ellenben van  dokumentum arról, hogy Márton Áron, Erdély legendás püspöke, a huszadik század legnagyobb magyarja, Lőrinczi Mihály unitárius teológus professzor feleségével együtt fogadta Orbán Lászlót, két napon át tárgyalt velük, elfogadta az EMISZ Székelyföld felrázására irányuló művelődési programját, a pillanatnyi helyzetet rögzítő szociológiai felmérés tervezetét! Orbán László meg tudta szólítani a tanyabokrokról, apró falvakból induló, helyesírási gondokkal küzdő szakmunkástanoncokat, és mindenki megírta szülőfaluja vázlatos történetét! Az egyik EMISZ-tag arra kérte a vezetőséget: akadályozzák meg a Techirghiolon élő testvérbátyja vegyes házasságát. Történészi felelősséggel – sine ira et studio – tárom fel a legnagyobb létszámú politikai per hiteles történetét…
Az alapító tagok 1957 februárjának végén letették az esküt. Minderre Orbán László szüleinek kertjében került sor. Az asztalra rátettek egy kisebb piros-fehér-zöld zászlót, majd Orbán László halkan mondta az eskü szövegét, a tagok rátették kezüket a zászlóra és rendre megismételték: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!” Orbán László egy zöld fedelű füzetbe íratta be a tagok névsorát. Céljuk: olyan erdélyi ifjúsági szervezet létrehozása, amely összegyűjti az erőszakos kollektivizálás során tapasztalt túlkapások teljes lajstromát, a kötelező beszolgáltatással járó visszaélések, a falvakat rettegésben tartó „fekete autók” okozta lelki traumák minden fontosabb panaszát. A belső ellenzékhez tartozó értelmiség, a módosabb gazdák igen jelentős része a Duna-csatornánál, a bărăgani kényszerlakhelyen szenvedett hosszú éveken át. A „szocialista humanizmus” nevében olyan égbekiáltó törvénytelenségeket, atrocitásokat követtek el (gondoljunk a falvak szélén agyonlőtt gazdaemberekre, köztük Sánta Lajos vadasdi tanítóra, a kiváló labdarúgó, edző, Bölöni László nagyapjára!), amelyekre – az EMISZ tagjai szerint – ideje volt felhívni a világ közvéleményének figyelmét. 
Az EMISZ-nek alapszabályzata volt, amelyet az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) szervezeti szabályzata alapján dolgoztak ki. A himnuszukat ma is minden találkozón dúdolják a túlélők. Külön fejezetben tárgyalták az EMISZ szervezeti felépítését, a tagság összetételét, valamint a jogokat és kötelezettségeket. A megalakulást követően elhatározták: az állam által tiltott minden magyar ünnepet köszöntenek, kezdve a vallási ünnepekkel, folytatva március 15-e, augusztus 20-a, október 6-a megünneplésével. 1956. november 4-e után az orosz nyelvtanár tudomására hozták: az orosz nyelvet többé nem tanulják! Szorgalmasan gyűjtötték az erdélyi magyar falvak panaszait, megkezdték az Orbán László feljegyzéseiben emlegetett közművelődési tevékenységet.
Brassó hatalmas olvasztótégely! Az ott tanuló fiatalok szeme láttára sorvadt, asszimilálódott az ottani magyarság. Éppen ezért az EMISZ tagjai próbálták meggyőzni a fiatalokat a vegyes házasságok hátrányairól, megkísérelték legalább lelassítani az asszimiláció folyamatát. Ehhez kapcsolódott az abortusztörvény elleni küzdelmük. Szerették volna megakadályozni a magyarság számbeli apadását. A vegyes házasságok és az abortusz elleni küzdelmet Nyitrai Mózesné Deák Berta homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkésznő javaslatára iktatták programjukba. Terveik között szerepelt: minden magyar településen az EMISZ-szervezet fiókjának létrehozása.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Csárdáskirálynő radikalizmusa (Nánay Istvánnal a színházi bemerevedés veszélyéről)
Örök szerelemmel viszonyul az erdélyi színjátszáshoz, amelyet 1973 óta figyel közelről. Nánay István budapesti színikritikussal színházi váltásokról, a színészképzés nehézségeiről és felvillanó erdélyi reménysugarakról beszélgettünk.
– Egyre nagyobb előzetes tudásanyagot, empátiát, érzékenységet vár el nézőitől a kortárs színház. Érdemesülhet egyáltalán ilyen körülmények között jeles minősítésre egy-egy előadás? – A műalkotás többek között attól az, hogy elképesztően sokrétegű. Bár rengeteg emberhez eljuthat, de meggyőződésem, hogy a maga teljességében szinte senkihez sem. Természetesen van, aki több rétegét képes felfogni, mint mások, ugyanakkor a befogadásban sokat nyom a latban a pillanatnyi érzékenység, a rendelkezőkészség is. Ezért nem hiszem, hogy egy műalkotás élvezetéhez feltétlenül hatalmas előzetes tudásanyaggal kell rendelkeznie a nézőnek. Elég hozzá a kellő nyitottság és érzékenység. Probléma akkor adódhat, ha egy színházi előadás nem teljesíti mindazon kritériumokat, amelyektől a produkció kiérdemli a műalkotás minősítést. És ez sűrűn előfordul, hiszen egy előadás annyi befolyásoló körülménynek kiszolgáltatott, hogy sokszor a legjobb, legátgondoltabb szándék is csak bizonyos, esetenként elenyésző százalékban képes megvalósulni. Csak olyan előadás születik, amely nem minden pillanatában és nem mindenki számára egyformán jó.
– A közönség ugyanakkor roppant megosztott módon viszonyul a mai színjátszáshoz. Feloldható a hagyományos, illetve kortárs színjátszás megítélésének kettőssége?
– Koronként változik a színház feladata, a kifejezési eszközök sokasága, ugyanakkor maga a műfaj a többi művészeti ághoz képest jóval lassabban követi a változásokat. A színháznál pedig csak a közönség változik nehezebben. Változást elsősorban az arra való igény felbukkanása idézhet elő – jelentkezzen az egy alkotóműhelyben vagy akár a közönségben. Utóbbira példa egy város elöregedő közönségrétege mellett felnövő fiatalok igényének felismerése és kielégítése. Ilyenkor az egyik legfontosabb kérdés: radikálisan vagy folyamatosan menjen-e végbe a változás? Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László-féle váltás – részben a Tompa Gáboré is Kolozsváron – nagyon radikális volt. Ilyenkor óhatatlanul lemorzsolódik a közönségnek az a része, amely nincs felkészülve a hirtelen és gyökeres váltásra. Ne feledjük, a közönség elsősorban a színészekért megy színházba, s ha más arcokat lát, a nézők egy része máris elveszett az új törekvések számára.
– A lassú, folyamatos váltás közben viszont elveszhet a lényeg...
– Igen, a folyamatos váltás legnagyobb veszélye, hogy nem következik be. Valós változást ugyanis csak radikális módon lehet végrehajtani, ám ha egy színház ügyesen végzi a dolgát, a régiből bizonyos dolgokat megtart vagy visszahoz. Ennek jó példája a kaposvári színház, ott például megtartották az operett műfaját, de úgy, hogy ha az előadások stílusában voltak is változások, az ellenük való berzenkedést legyőzte például az, hogy a Csárdáskirálynő valamennyi slágere felcsendült. Az ilyen előadások bárhol a műsorpolitika fontos elemeivé válhatnak. A zenés műfaj ugyanis kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen, miután olyan rétegeket képes megszólítani, amelyek a bonyolultabb gondolatok befogadására nem, vagy csak korlátozottan hajlandók. Szakmailag jól megrendezett zenés darabokba azonban sok mindent be lehet csempészni. Ezt a műfajt sehol nem szabadna kihagyni – Kolozsváron sem, ahol arra szoktak hivatkozni, hogy a zenés műfaj ápolása az operatársulat dolga. Pedig a két műfaj, a zenei és színházi között alig van átjárás. – A színházban fokozottan érzékelhető a produkciók hatás-kölcsönhatás viszonya. Ön hogyan kezeli a színházi produkciók egymásra hatása, az „utánérzések” kérdéskörét?
– Sok évvel korábban Tompa Gáborral beszélgettem arról, hogy a rendezéseiben egyre inkább ugyanazokat a játékelemeket, gesztus- és kellékhasználatot látom, hogy előadásról előadásra ugyanabból a „szótárból” dolgozik. Azt válaszolta, Tiziano-képein is ugyanazokat a stílusjegyeket láthatjuk, azok alapján ismerünk fel egy Tiziano-alkotást. Egy rendező stílusjegyei is hasonlóképpen érzékelhetők, akarva-akaratlan visszaköszönnek. Akkor bizonyos fokig elfogadtam ezt az álláspontot. Azért csak bizonyos fokig, mert míg Tiziano témaválasztásai viszonylag koherensek, addig a színházi témaválasztások szerteágazóak. Ami az egyik Godot-előadásban jó, nem biztos, hogy egy másikban is ugyanúgy működik. Részben tehát elfogadható, ha egy rendező kialakítja a maga eszköztárát. Furcsább és nehezebb kérdés viszont az, ha más rendezők stílusjegyeit ismerjük fel egy-egy előadásban. Mint tudjuk, létezik az adatátvételben bizonyos százalékos határ, amelyen túl már plagizálásról beszélünk. Ha ez konkrét dolgokban érhető tetten, akkor az mindenekelőtt etikai szempontból problematikus. Van, amikor egy előadás közege látvány szempontjából hasonló, de az előadás akkor is más, mivel a színészek mindig mások. Az meg kizárt, hogy két rendező teljesen egyformán gondolkodjon.
– Egyre csökken a színikritika szerepe. A szakma egyik legelismertebb képviselőjeként miben látja e folyamat okát?
– Egyik tanulmányában Szabó István színházszociológus úgy fogalmazott, hogy a magyar színházkritikusok hobbikritikusok, mivel a színikritikából nem lehet megélni. Nincs hozzá fórum, az internetes oldalak inkább az azonnali, erőteljes figyelemfelkeltő reflexiókra, a blog műfajára koncentrálnak. Az elemző jellegű színházkritika kiveszőben, mint ahogy a magyar színházkritika történetében meghatározó impresszionista színházkritika is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a színház és a színházkritika hagyományosan rossz viszonyban van egymással. Még éles helyzetben is, amikor a színház léte kérdőjeleződik meg, a kritika ellenségnek minősül. Az erdélyi színházkritika pedig alig létezik. Mivel az előadásokról rendszeresen csak a helyi sajtó tud írni, a belterjesség veszélye fenyeget, mert ez az optika mindent csak a helyi társulathoz tud mérni. Korlátozott a lehetősége annak, hogy ugyanaz az ember párhuzamosan naprakész legyen a kolozsvári, a szentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a temesvári színházi történésekkel is. Nem beszélve a román színházakról, amelyek pedig erőteljes referenciapontokat jelenthetnének. Ma nincs, aki megfizesse ezt a különleges tudást, energia- és időbefektetést. És nem úgy tűnik, hogy a színházak a közeljövőben felismernék, mekkora szükségük lenne a visszajelző partnerre.
– A színészképzés milyen mértékben segíti, illetve befolyásolja a mai színházi folyamatokat?
– A színészmesterség különleges dolog, s ennek megfelelően a képzés is eltér minden más szakmai oktatástól. Akit felvesznek valamelyik színészképző fakultásra, abban bizonyos készségeket vélnek felfedezni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy azok a készségek kibonthatók, illetve az alapképzés ideje alatt bonthatók ki. Akad, akinek újabb öt évre lenne szüksége ahhoz, hogy emberileg, fizikailag és lelkileg is megérjen bizonyos feladatok megoldására. A színészet ugyanakkor azért is nehéz és kegyetlen pálya, mert ha valakinek a képességei és a szerep kínálta lehetőségek nem a megfelelő időben találkoznak, akkor azok elmennek egymás mellett, s lehet, hogy soha többé nem találkoznak. Másfelől bizonyos dolgok taníthatók, mások meg nem. Néha megfogalmazódik például, hogy nem képezik a színészeket a különleges térben alkalmazandó beszédtechnikára. Ezt azonban sehol a világon nem tanítják. Azt igen, hogy a színész miként bánjon a testével, s azon belül a hangjával. Azt is, hogy milyen technikával lehet a legjobb helyzetbe hozni a hangképző apparátust – akár fejen állva is. Extrémebb helyzetekben azonban a színésznek segítségre van szüksége, s kézenfekvő lenne, hogy ilyenkor elsősorban a rendezőre számítson. Ám a rendezők többsége viszonylag kevés gondot fordít azokra a gyakorlati dolgokra, amelyekkel hasonló helyzetekben a színészek segítségére siethetnének. Azt is mondhatnám, hogy a rendezők kevés figyelmet fordítanak a színészvezetésre. – Sok éve szoros és sokrétű viszonyt ápol az erdélyi színjátszással. Most éppen milyen állapotban van ez a „szerelem”?
– Inkább személyes szerelmeket tápláltam-táplálok az erdélyi színházzal. Volt Harag-szerelem, Tompa-szerelem, Bocsárdit, Kövesdi Istvánt, Barabás Olgát tanítottam, őket is szerettem, munkáikat fontosnak tartom. És voltak színházszerelmek is, például a kilencvenes évekbeli Parászka-színház Szatmárnémetiben. Alapvetően azonban mindig kritikusan viszonyultam a „szerelmekhez”. 1973 óta járok folyamatosan Erdélybe – ma már nagyon ritkán –, ahol egy sehol máshol nem tapasztalt világgal találkoztam. Annak idején egyszerre várták, hogy jöjjön valaki, aki érdek- és elfogultságmentes kritikát fogalmaz meg, ugyanakkor rettegték is. Az ön- és nyelvvédelemre berendezkedett színháznak is kellett a keményebb szó, amely ugyanakkor rémisztő volt. Lohinszky Loránd például egyenesen sátánnak nevezett engem. A kritikus szemléletet változatlanul igyekszem érvényesíteni, ugyanakkor azt is látom, hogy néhány erdélyi társulat roppant nehéz helyzetben van. Fennáll a bemerevedés veszélye, alig van átjárás az intézmények között, szűk a rendezői kar, és ettől a teljesítmények belterjessé, egysíkúvá válnak. A két erős művészszínház, a kolozsvári és a szentgyörgyi mellett időnként fel-feljön egyik-másik színház – hol a temesvári, hol a vásárhelyi, legutóbb a nagyváradi –, ígéretes műhelymunka nyomai látszanak. Bízzunk benne, hogy ezek a reménysugarak nem hunynak ki.
Nánay István
Színikritikus, egyetemi tanár, újságíró, Budapesten született 1938. február 23-án. 1956 és 1961 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök Karán tanult, majd mérnök-technológusként dolgozott. 1966–1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakos hallgatója volt, 1973-tól a Magyar Színházművészeti Szövetség tagja. 1976–2003-ig a Színház című folyóirat munkatársa, 1990–2003 között főszerkesztő-helyettese volt. 1986–1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, 1987–1989 között a Világszínház felelős szerkesztője. 1991–1993-ig a Miskolci Egyetem tanára, 1992 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. 1993–2000 között a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1995 óta az ELTE-n tanít, 1991-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színiakadémia oktatója. Díjak, kitüntetések: Jászai Mari-díj (2004), Aranytoll (2011). A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fő válogatója és tanácsadója volt.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Septimiu Borbil: Negyedműveltek tragédiája
Az információk szédítő sebességgel terjednek. Nem csoda, hogy néha kábán pislogunk  lavinájuk alatt, és aki igaznak vél mindent, amit olvas vagy hall, arra ébred, hogy észrevétlenül víziókkal (értsd delíriummal) terhelt negyedműveltté lett.
Helvétius a tudatlanságot „a közösségi sorscsapásokban legtermékenyebb elvnek” tekintette, majd valamivel később Paul Valéry olyan egyszerű szavakkal beszélt az ostobaságról, hogy azt gondolnád, azokat bárki képes megérteni – „nem látni azt, amit más igen”. Ideális helyzetben, ahol mindenki meg lenne győződve, hogy számtalan személy létezik, aki drágaköveket lát ott, ahol ő csak mocsarat, a világ minden bizonnyal másképp nézne ki. Mindenesetre nem olyan lenne, mint a román társadalom, ahol minden második ember illusztris doktora valamilyen területnek, mindenről véleménye van, és ha elég hangos és elég erősen könyököl, híres döntéshozóvá vagy üres vélemények formálójává válhat. Ebben sikerült kitűnnünk, bár mások sincsenek nagyon lemaradva: „Az etruszk nyelv a magyar nyelv egyik archaikus formája” (Mario Alinei – Etrusco: una forma arcaica di ungherese). Milyenek vagyunk?, milyennek hisszük magunkat?, milyennek látnak mások bennünket?, mitől lettünk ilyenek? vagy honnan származunk? és miért választjuk inkább a kézzelfogható dolgok meghamisítását? – csak néhány kérdés azok közül, melyekre az utóbbi időben egy-egy pszichológus vagy történész próbált válaszolni. De vajon hányan hallják meg ténylegesen? Érdekes, bár az igazság felszabadít, sokan inkább a rabságot választják…
Ami a románokat illeti, ez a fajta rabság kényelmes választási lehetőség a komplexusosoknak – ahogy arra Lucian Boia rámutatott –: „Akár bevallják, akár nem, a románokban az okoz komplexust, hogy 1000 éven keresztül nem létezett román állam, nem létezett a szomszédos népekével összevethető, a régmúlt időkben mélyen gyökerező politikai hagyomány.”*
De nincs mit tennünk, hiszen Ungro-Vlachia (Zemli Ungrovlahiskoi/Havasalföld és Moldva) részei „az Európában utoljára létrejött államok. Térségünkben abban a korban és már sok száz éve Magyarország és Lengyelország nagy regionális hatalmak voltak, s még a valamivel kisebb szomszédnak, Bulgáriának is voltak dicsőséges terjeszkedési évszázadai, mindez fél évezreddel a román államok létrehozása előtt. Szerbiának szintén”.
Mit is mondjak a többi területről, ahol románok élnek – Erdély, Máramaros, Partium, Bánság… Minden alkalommal, amikor a Három Román Ország kifejezéssel találkozunk, eszünkbe juthatna, hogy öreg nép vagyunk, mely nemrég hozott létre magának államot, mely most nagyjából fele olyan korú, mint amilyen a magyar királyság volt a muhi csata idején. De elképzelhető, hogy nagyjából négyszáz év múlva mi is elszenvedjük a magunk Mohácsát, vagy az alapítástól számított ezer év múlva hibáink miatt megbűnhődhetünk a magunk Trianonjával. A történelemben bármi lehetséges, főleg, ha szelet vetsz. 
Mindent egybevetve, ha megtanulnánk hosszas folyamatnak tekinteni a román nemzet kialakulását, melynek során a mások által valachnak/vlachnak, saját maga által pedig rumâni-nak nevezett nép – melynek első írásos emléke Neacşu levele (1521) – eljutott odáig, hogy ugyanazt a nemzeti tudatot,
identitást, illetve politikai-társadalmi akaratot vallja és hangoztatja, akkor elfogadnánk, hogy Ioan Inocenţiu Micu-Klein püspök fellépéséig, illetve a Supplex Libellus Valachorum Transsilvaniae-ig ez a nép nem nyilvánult meg nemzetként, annak ellenére, hogy a magyar királyság kezdeti időszakában létezett az Universitas Valachorum.
Ezenkívül, bár a hitelvekkel foglalkozó első diploma leopoldinumban I. Lipót császár az unitus klérusnak ugyanolyan kiváltságokat ismert el, amilyenekkel a latin rendelkezett, a másodikban pedig ezt minden hívőre (a parasztokra is) kiterjesztette, aki elismerte az egyesülést Rómával (a görög katolikus hit felvételéről van szó – szerk. megj.), a nemesek, a szászok és a székelyek kiváltságainak aláásására irányuló császári kísérlet végrehajthatatlan volt, mert abban az időszakban a vlachok/románok nem voltak abban a helyzetben, hogy jelentős társadalmi elitet állíthassanak ki.
Csak nyerhetnénk azon, ha így tekintenénk a román nemzet kezdeteire. Ha a kézzelfogható dolgok kedvéért lemondanánk a hamisításokról, tudnánk, hogy Alain Du Nay kijelentése – „A román történetírás felfogása, mely szerint az Unio Trium Nationum (Fraterna Unio) a három erdélyi nemzet románok elleni szövetsége volt, nem más, mint egy modern, nacionalista (a nemzeti ébredés korszakában gyökerező) elképzelés megfogalmazása és visszavetítése egy olyan időszakba, amikor még nem létezett román nemzet, pusztán egy akkoriban még kisebbségben lévő etnikum csoporttudata. A kápolnai felkelés utáni megállapodás minden jobbágy ellen irányult” – nagyrészt elavulttá fog válni!
„A román történelemkönyvekben általában a román és magyar parasztság lázadásáról írnak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az akkor még kisebbségben levő románok nagy része kenézeik és vajdáik főnöksége alatt élt, katolikusok nem lévén, tizedet egyáltalán nem fizettek. A lázadásban csak az a kevés román vett részt, akik a püspöki és káptalani birtokokon voltak letelepítve. Második Ulászló magyar király 1495-ben alkotott dekrétumában pontosan meghatározza, hogy kik (milyen csoportok) nem kötelesek dézsmát fizetni. Például: A szerbek, rutének és vlahok (románok) ne fizessenek dézsmát. – Az ország határain van több terület, ahol a keresztények földjén szerbek, rutének, vlahok és más ortodoxok laknak, akik ezért a földért, saját hitük szerint élve, eddig egyáltalán nem fizettek dézsmát, és akiket a prelátus urak ennek ellenére dézsma fizetésére akarnak kötelezni.
És mivel ezeket a Krisztus országának ajánlott dézsmákat Krisztus követőitől vesszük fel, nem azoktól, akik elszakadtak tőle (és azoktól sem, akik ezeken a területeken a király őfelsége, a vajdák, bánok és tisztviselők meghívása és szavatolása alapján tartózkodnak, akik őrzik a földet az ország szélén), elrendeljük:
Hogy ezután a szerbektől, a ruténektől, a vlahoktól és más skizmatikusoktól, akik a keresztények földjein élnek, semmiféle dézsmát nem szabad felvenni (Corpus Juris Hungarici I, 1000−1526, 588. oldal (fordítás az eredeti latin szövegből).
Az az állítás, hogy »a kápolnai unió a románság ellen irányult«, egy modern ideológia visszavetítése a 15. századba, amikor még nem létezett román nemzet, csak a népi összetartozás homályos tudata. A kápolnai unió minden jobbágy ellen irányult.” (Jancsó Benedek: Erdély története) A protokronizmus (görög: πρώτος prőtosz „első” + χρονος kronosz „idő”, vagyis „időben első”) modern tendencia az egyetemes kulturális nacionalizmusban, mely egyaránt kísérti a románokat és a magyarokat, igaz, eltérő módon, komplexusaiktól függően, a negyedműveltek pedig a leghevesebb hirdetői ezeknek az (eufemisztikusan) spekulatív-vizionáriusnak nevezhető megközelítéseknek. Mi szükségük van az erdélyieknek az ilyenfajta „opiátumra”? Fogalmam sincs! Egy hete, miután rövid látogatást tettem a tordai római katolikus templomban, elkezdtem komolyabban gondolkodni a múlt ilyenfajta felfogásán és azon a rendkívül magabiztos módon, ahogy azt a negyedműveltek tömegei hirdetik. Akárhogy is közelítettem meg a kérdést, egyetlen következtetésre jutottam: nagy az Isten állatkertje!
Miután beléptem oda, ahol 1568-ban, vagyis négy évvel a Szent Bertalan-éji mészárlás előtt, egy katolikusok és protestánsok közötti véres összecsapások által uralt európai légkörben az erdélyi országgyűlés kihirdette a lelkiismereti szabadságot és a fejedelemségen belül létező alkotmányos rendek (nemesek, szászok és székelyek) vallási meggyőződései iránti türelmet, még románként sem tudtam nem csodálni az erdélyiek – a korhoz képest teljes mértékben rendkívüli – látásmódját. A tordai ediktumnak megvoltak a maga korlátai, ugyanis nem tért ki a lakosságon belül jelentős arányban jelen levő görög-ortodoxokra és a mózeshitűekre, de a dekrétum helyes megértéséhez úgy hiszem, hogy a Nyugat-Európát felőrlő vallásháborúval szemben állított akadálynak kell tekinteni. A többi felekezet – tehát a szakadár vlachok sem – nem jelenthetett okot a vallásháborúra, következésképpen az ediktum nem tért ki rájuk, ugyanis e felekezetek gyakorlása megtűrt státusú volt. Ezenkívül 1517 óta érvényben volt Werbőczy István Hármaskönyve, az a törvénykönyv, mely rögzítette a nép (nemesség) és a mindenki mást (nem nemeseket) magába foglaló plebsz fogalmakat. Mindenesetre a tordai ediktum után kétszáz évvel (1761-től) az erdélyi románok tökéletesen megértették a bibliai „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek”  jelentését, így aztán a Habsburgok az unitus mellett az ortodox egyház működését is engedélyezték. Számomra bizarr, hogy bárki – etnikumtól függetlenül –, aki ilyen s olyan történelemmel teli helyen él, melyet nem teljesen értett meg, áldozatul eshet a képzelgésnek. Legalábbis a románok esetében a „megértést” könnyű mondani, de nehéz anélkül felállítani, hogy ne veszélyeztesd az egész építményt, melyet a történelem során következetes hamisításokkal hoztak létre, néha még olyan rendeletekkel is, mint amilyen az 1974. október 16-i 194. számú államtanácsi határozat (Kolozsvár napocásítása). Tudjuk, hogy van ez – elmozdítasz egy követ, és arra ébredsz, hogy az pont a zárókő volt…, így hát felmerül bennem, minek kellene valakinek a múlt árnyalatain törnie a fejét, amikor itt van nekünk a mindent megmagyarázó protokronizmus? Ennek segítségével egyszerűen minden világossá válik, mint a nap, a Würm-glaciálistól mostanáig. Az etruszko-pelaszgok és a földönkívüliekkel korcsosodó dákok csináltak belőlünk Umbilicus Mundi-t.
Így aztán sokak számára, akik a két szélsőséges elmélet (a kizárólag dák-római származás és a teljes mértékben Balkánról történt kései bevándorlás) közötti polémia szellemében nőttek fel, és akik közül egyesek még csak nem is hallottak közbülső tézisekről, megdöbbentő lehet felismerni, hogy a román etnogenézis jelenleg sem lépte túl az elméletek szintjét…
Ugyanilyen megdöbbenést okozna az is, ha megmondanák nekik, hogy Vitéz Mihályt (Mihai Viteazul), aki Rudolf császár nevében meghódította Erdélyt… magának, és aki kielégítette „minden óhaját”, nagyjából azt adva a székelyeknek, amit a románoktól elvett, csak olyan mértékben lehetne a Nagy Egyesülés előfutárának tekinteni, hogy az általa kezdeményezett, majd Basta és rablóbandája által folytatott évtizednyi megszakítás nélküli harc főleg a magyar lakosság számát csökkentette Erdély egyes részein.
Sajnos mindaddig, amíg hajthatatlanul az Ilie Ceauşescu, a hétosztályos „tudós” által meghatározott irányvonalat követjük, nehezen várható el, hogy egyesek ne mosolyogva döfjék oldalba egymást a könyökükkel, vagy ne mondják az arcunkba: „szegény fejetek, ti vagytok az egyedüli nép, mely nem ismeri a történelmét…”
Azt hiszem, ez nagy baj, mert szerintem népem többet érdemel, még akkor is, ha csak annyit veszünk figyelembe, hogy a történelemmel szembesülve elég erősnek, vagy ha úgy jobban tetszik, elég ügyesnek bizonyult.
* Boia L. (2002) Történelem és mítosz a román tudatban (Istorie şi mit în conştiinţa românească), Ed. Humanitas ** Ghitta O. – (2001) Egy egyház születése (Naşterea unei Biserici), Presa Universitară Clujeană, pag. 102.
Forrás: Corbiialbi.ro/ EuroCom.wordpress.com. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fényt kapott, fényt adott…
Kiállítás és művészalbum Márton Áron emlékére
Telt házas, pótszékeket is igénylő közönséget vonzott a marosvásárhelyi Bernády Házba a Márton Áron-emlékévhez kapcsolódó kettős rendezvény, a bucsini Vadárvácska alkotótábor kiállítása és az erdélyi püspök szellemiségében született alkotásokat felvonultató album bemutatója.
Kedd délután, a Ház idei első találkozóján Nagy Miklós Kund kívánt boldog új évet az egybegyűlteknek, majd az újdonságokra, a terem felújított padlójára és a korszerűbb hangosításra hívta fel a figyelmet. Ezt követően került sor a 11. Vadárvácska alkotótábor munkáiból létrehozott hagyományos év eleji kiállítás és az alkotások reprodukcióit tartalmazó album ismertetésére.
Püspöki áldás, Lelki forrás, Dicsőség Neked, Uram, Madártávlatból, Gyimesi táj, Márton Áron fénye – néhány a Bucsinon világra jött mintegy 50 alkotásból, amelyeket rendhagyó módon egyetlen személyiség, a 120 éve született püspök lelkülete, személyisége ihletett meg. A rendezvény házigazdája az azonos ihletforrás mellett a sajátos alkotói világok adta többletről szólt, majd így fogalmazott:
– Az egyediségen túl egy közös vonást is felfedezhetünk ezeken a munkákon, a lélekből áradó belső fényt.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund azt is elmondta, hogy a tavaly nyári Vadárvácska 25 alkotója közül legtöbben ismert képzőművészek, de a fiatalabb művésznemzedék is képviseltetett a táborban. A marosvásárhelyiek voltak többségben, közülük sokan el is jöttek a megnyitóra. A kiállított alkotások közül a méltató elsőként Bálint Károly Márton Áron-szobrát emelte ki, majd a Hunyadi László készítette portréról, Miholcsa József fából készült alkotásairól, illetve több festőművész munkájáról tett említést. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Gyergyói-medencében is nagyon sok pártfogója van a művészeteknek, a szellem napszámosai közül sokan – 34 lelkész, mintegy 30 író, képzőművész – származnak erről a vidékről.
A művészalbum kapcsán a találkozó házigazdája hangsúlyozta, egyedülálló, hogy egy művésztelep munkáiból egy évtized leforgása alatt négy kötet szülessen. Az Illyés Gyula metaforával Márton Áron, az emberkatedrális címet viselő albumban az alkotások reprodukciói mellett a püspök emlékéhez kapcsolódó versek, gondolatok, vallomások is olvashatók. Nagy Miklós Kund saját, a művészalbumban olvasható írásának címével – Fényt kapott, fényt adott – zárta mondandóját, azt kívánva a nagyérdeműnek, hogy tudják ezt a püspöki fényt magukba zárni.
Márton Áron a miénk, székelyeké
Az elmúlt évek terméseként több mint 300 műalkotás gazdagítja a gyergyóalfalui Sövér Elek Alapítványt és ezzel együtt az erdélyi magyarságot – mondta Gál Mihály. Az alkotótábor szervezője a Gyergyói-medence alkotóit a Jóisten ajándékának nevezte, aki kárpótlásként a hosszú telekért, a sovány termőföldekért így, művészemberek szavaival és a szivárvány színeivel melegíti a gyergyóalfalui népet.
– A Vadárvácskát a művészek értékteremtő, értékmegőrző hellyé, az erdélyi képzőművészet egyik fellegvárává tették – mondta Gál Mihály, majd az ismert Tamási-gondolatot idézve – "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" – hangsúlyozta: még jobban kell hinni abban, hogy az otthont nekünk, magunknak kell megteremteni.
A csíkszentdomokosi születésű püspökről szólva kiemelte:
– Márton Áronra büszkék vagyunk, mert közülünk való, a miénk, székelyeké, de ugyanakkor az erdélyi magyarságé is.
Végül a püspök 1938-ban, a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség képviselőtestületi közgyűlésén elhangzott szavaival zárta beszédét: "Bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik, s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat. Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el és örökítették át a századok során."
Az albumban verssel szereplő alkotók közül Baricz Lajos marosszent-györgyi pap költő szavalta el a püspök emléke előtt tisztelgő egyik versét, Ferenczes István alkotását pedig Gál Mihály adta elő. A délután hangulatát a marosszentgyörgyi Szent Cecília énekkar alkalomhoz illő dalokkal emelte. Az együttlét a hagyományos forgatókönyv szerint az idei alkotótáborba szóló meghívók átadásával zárult. Gál Mihály a vásárhelyi művészeknek nyújtotta át a meghívókat, majd azt is nyilvánosságra hozta, hogy – mivel Gyergyóalfalu a jövő évben ünnepli a csíksomlyói búcsú elindításának 450. évfordulóját – a 2016-os Vadárvácska is tematikus lesz, a zarándoklat témaköréhez kapcsolódik.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Európai pénzen megújulhat a temesvári Máltai Központ
Fekete Nagy László mérnököt dr. Bárányi Ferenc, a Máltai Segélyszolgálat országos alelnöke ajánlotta a figyelmünkbe, mint olyan személyt, aki eddig is sokat tett, és a jövőben még többet tehet a temesvári fiókszervezet felvirágoztatásáért. Fekete Nagy László tősgyökeres bánsági magyar katolikus családból származik, iskoláit is magyar nyelven végezte Temesváron, az 1-es számú Általános Iskolában és a Loga Líceum magyar tagozatán. 1981-ben szerzett építészmérnöki diplomát, a rendszerváltás után tovább képezte magát ezen a területen. 1971 óta dolgozik az építőipari szakmában, ma már saját építőipari vállalkozása van. Több mint negyvenéves szakmai tapasztalatát elsősorban ipari létesítmények megtervezése és műemlék épületek rehabilitálása területén kamatoztatta. Felesége az építészeti egyetemen tanít, fia a Gerhardinum Líceum XI-dik osztályos diákja, máltai önkéntes.
Fekete Nagy lapunknak elmondta, hogy 1997-ben került kapcsolatba a Máltai Segélyszolgálattal, amikor dr. Bárányi Ildikó lehetővé tette kisfia szegedi kezelését. Amikor a kisfiú egészségügyi problémái megoldódtak, dr. Bárány Ildikó, a Segélyszolgálat akkori vezetője megkérdezte, hogy akar-e a szervezet önkéntese lenni? Természetesen élt ezzel a lehetőséggel, és így kezdődött gyümölcsöző együttműködése a Máltai Segélyszolgálattal, ami azóta egyre szorosabbá vált. Szakmai tudását kamatoztatva, elkészítette a Gh. Barițiu utcai Máltai Szociális Központ terveit, a szűkös anyagi lehetőségekhez igazítva azokat, majd az építkezés irányításából is kivette a részét. Fekete Nagy László tervei szerint épült fel az öregek napközi otthonának, a máltai patikának, az orvosi rendelőnek otthont adó új épület és a szociális kantin új épülete, de kivette a részét a régi épületek tűzfalainak megerősítéséből, az udvar kikövezéséből stb. Az elmúlt közel 20 évben Fekete mérnök úr, aki jelenleg a Máltai Segélyszolgálat vezetőségi tagja, mindenben benne volt, ami építkezésről, engedélyeztetésről, telekkönyveztetésről szólt a Máltai Segélyszolgálatnál.
„Most azt tervezzük, hogy európai uniós támogatást szerzünk a Máltai Központ teljes felújítására – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Fekete Nagy. – Erre azért van szükség, mert már azok az épületek is felújításra szorulnak, amelyeket mi építettünk 15-20 esztendővel ezelőtt, nem is beszélve a központ kiinduló pontjául szolgáló régi épületekről. Az európai pályázatnak az egyik feltétele az, hogy az ingatlan a temesvári Máltai Segélyszolgálat nevére legyen telekkönyvezve. A tulajdonviszonyok rendezése nehézkes és költséges folyamat, de reméljük, hogy ezt sikerül hamarosan megvalósítani és akkor hozzáláthatunk a pályázat megírásához. Ciolac Márta ügyvezető igazgatónk rendelkezik kellő pályázatíró tapasztalattal ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk európai forrásokra”
Fekete Nagy László úgy véli, hogy két dolog szükséges ahhoz, hogy továbbra is jól működjön a temesvári Máltai Segélyszolgálat. Az egyik és talán a legfontosabb dr. Bárányi Ildikó öröksége, az emberszeretetből és keresztény szellemiségből fakadó állandó helytállás. „A Máltai Segélyszolgálat nem üzlet. Amíg dr. Bárányi Ildikó vezette a szervezetet, ő a keresztény eszme szellemében cselekedett, és erre buzdította a segélyszolgálat mintegy 30 alkalmazottját és 120 önkéntesét is. Most úgy érzem, mintha a keresztény eszme, az önzetlen segíteni akarás egy kicsit háttérbe szorult volna” – nyilatkozta Fekete Nagy László, aki szerint a másik fontos dolog a katolikus egyházzal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fűzése lenne. „A Városháza is támogat bennünket, de szükség van egy erős háttérre, amit csak a katolikus egyház biztosíthat. Emellett előrelépési lehetőséget látok abban is, hogy a nyereséges cégek a profitjuk 20%-át adományozhatják jótékonysági és civilszervezeteknek. Felvesszük a kapcsolatot a nagyobb cégekkel, és próbálunk adományokat gyűjteni a Máltai Segélyszolgálat működtetésének javítására. Egyetlen elégtételünk az általunk gondozott idős személyek öröme, a naponta meleg ebédhez juttatott nehéz helyzetben levő embertársaink köszönete, ez minden erőfeszítést megér!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Félév hosszabbítás a Bethlen kollégium felújítására
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történetében a legnagyobb méretű épület rehabilitáció kezdődött el 2012-ben, a munkálatokat azonban többszöri halasztás után sem sikerült befejezni.
A legutóbbi – és az európai uniós projekt szerint az utolsó – határidő az elmúlt év végén lejárt, de a felújítással nem végeztek. Országosan is a legnagyobb műemlék rehabilitációról van szó, amely az unió 2007–2013-as időszakra vonatkozó, részfinanszírozású projektjébe illeszkedett: a több mint 29 millió lejből az uniós finanszírozás meghaladja a 20 milliót, 3 millió lejt a román kormány biztosított, közel félmillió lej pedig a kedvezményezett hozzájárulása. Mivel lejárt a kivitelezés végső határideje, már nem lehet felhasználni több uniós pénzt. A városi tanács decemberi ülésén a helyi költségvetésből különített el több mint 3 millió lejt a munkálatok befejezéséhez. A késedelemnek megvannak a felelősei, de bűnbak keresés helyett inkább a felújítás folytatására kell koncentrálni.
Szakértők és külső megfigyelők egyaránt előre látták, hogy a múlt év végéig meghosszabbított határidő ellenére sem fejeződik be a kollégium felújítása. A tervezők a kivitelező munkálatokra eredetileg négy évet kértek, de az uniós finanszírozó csak két évet ítélt meg, majd az országos hosszabbítás után nyertek még egy évet (2012–2014–2015): így lett a végső határidő 2015. december 31. Ezután az uniós pénzt már nem lehet többé felhasználni, de a projekt szakmai része továbbra is érvényben marad.
Már induláskor sem bízott mindenki abban, hogy bonyodalommentes lesz a felújítási folyamat. Talán csak a kezdeményező csoportnak, a kollégium igazgatójának valamint partnereinek az elszántsága és kitartása tudott egyensúlyt teremteni a különböző érdekcsoportok között, ami elvezetett a mai, körülbelül 90%-os „sikerig”.  A rehabilitáció befejezésének újabb határideje 2016. június 30.: ehhez a szerződést valószínűleg az eddigi kivitelezővel, a SC. Newamport Compani céggel kötik meg.
Ami kész, és ami még hátravan
A hosszadalmas felújításról, eddigi eredményekről és a továbblépésről Kerekes György projekt menedzser valamint Szőcs Ildikó igazgató tájékoztatott. A tervezést követően 2012-ben kezdték el a munkálatokat, a „kiskórház” bontásával. Jókora késéssel és helyenkénti „bonyodalmakkal”, a kollégiumi rehabilitáció végre a fináléba jutott: elkészült a teljes külső vakolás, a fedélzet, a csatornázás, működnek az új modern fűtőközpontok. Elsőnek elkészült a tanítóképzős épület (1863-ban épült), amelyben az elemi iskola működik, és már rég benépesült a kisdiákokkal és tanítóikkal. A déli szárny (építés éve – 1826) teljes egészében, a keleti főépület (1885–86 között épült) baloldali része használatban van. Az új tanárit már kezdik megszokni és megszeretni a tanárok, előnyére változott az igazgatói szoba, a titkárság és a könyvelőség. A bejárattal szembeni tölgyfalépcsőket – amihez a véndiákok is nagyon ragaszkodtak –, eredeti formájában felújították. Szabadság (Kolozsvár)

Veszélytelenítés Horváth Annával – mit javasol az alpolgármester?
Műemlékvédelmi szakemberek: nem történt helyrehozhatatlan kár
Állványokkal lássák el, hálókkal vonják be a magántulajdonban levő omlásveszélyes ingatlanokat – javasolta volna Horváth Anna alpolgármester Emil Bocnak.
Csakhogy a polgármester tegnaptól pihenőszabadságra ment, így azt sem tudni, aláírt-e előtte a beavatkozások jövő heti folytatására vonatkozó dokumentumokat. Pénteken a Deák Ferenc utcában Horváth Anna gondoskodott arról, hogy a veszélytelenítést végző tűzoltók betartsák a műszaki és szakmai ajánlásokat, így azt is meg kellett várniuk, hogy a megyei műemlékvédő igazgatóság egyetlen illetékese, Virgil Pop a helyszínen papírra vesse a beavatkozás mikéntjét. A városháza gyorsított közbeszerzési eljárással alkalmaz egy szakembert, aki felügyeli majd a beavatkozásokat. A magyar szakemberek csütörtöki egyeztetése során felmerült egy törvénymódosítási javaslat, amely mentesítené a műemléképületben lakókat a homlokzatok javításának tetemes költségeitől. Szabadság (Kolozsvár)

Életcél, öröm és kihívás: így keltik életre az erdélyi kastélyokat
Ütődött csapat kellett legyen, aki húsz éve úgy döntött, hogy örökbe fogad egy kastélyt. Nem véletlen, hogy akik akkor részt vettek ebben, neves műemékes szakemberek is lettek – összegezte a bonchidai kastély felújítása alatt szerzett tapasztalatait Hegedüs Csilla. Az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke mellett a Sapientia EMTE kolozsvári székhelyén pénteken zajló Kastély Erdélyben konferencián több szakember, tulajdonos elmesélte, milyen állapotban vannak hasonló értékes ingatlanok.
Hegedüs Csilla kiemelte: már csak a tulajdonos miatt is érdemes volt belevágni a felújításba, de a rom állapota, és végül az élmény miatt is, amit a filmfesztivál, a Kastély Napok nyújtanak, vagy éppen az Electric Castle.
„Számunkra Bonchida egy életcél, de ugyanakkor egy hihetetlen öröm és kihívás is”, fogalmazott Hegedüs kiemelve, a kastélyt fenntartható módon akarják felújítani, hogy ne pénzt vigyen, hanem pénzt hozzon. Ez komoly kihívás, Erdély legnagyobb kastélyából beszélnek, ugyanakkor ötvöződnie kell a kereskedelmi és kulturális funkciónak.
elenleg a volt konyhaépületben vannak az oktatási program szálláshelyei, hosszú távon vendéglőt szeretnének működtetni, ahol esküvőket is lehet szervezni. A volt Miklós kasélyban konferenciaterem áll, a szálláshelyek ide kerülnének. A patkóudvar felújításán dolgoznak jelenleg, egy kortárs művészeti központ kialakítására készülnek.
A főépület nehéz kérdés, itt egy civil szervezet mellett partnerekre van szükség, hangzott el. A Bánffy-családtól ötven évre koncesszionálták a kastélyt, de az öt évtized leteltével is folytathatják itt a munkát.
Hegedüs elmondta, a projekt különböző támogatói különböző okokból segítenek a munkában: mindenkinek mást jelent Bonchida. Az Európai Uniótól egymillió eurót kaptak a különböző programok szervezésére, a Norvég Alap felújítást támogatott, a magyar állam külön beszállt a programszervezésbe és felújításba, de amerikai pénzeket is kaptak, egyebek mellett.
„A kastélyt megmentettük, az épületek le vannak fedve” – szögezte le Hegedüs hozzátéve, ők már eleve a rom kellős közepén szerveztek rendezvényeket, mert ez elhozta a társadalmi támogatottságot, amire szükségük volt. Elmondta, még sok pénzre van szükség, pályáznak a strukturális alapokhoz, Brüsszelnél, és mindenhol, ahol ez lehetséges.
Élmények, történetek
2007 karácsonyán találkozott az olaszteleki Daniel-kastéllyal, amelynek leírásában az állt, az épület „várja méltó rendeltetését”, mondta el Rácz Lilla. A kastély jelenlegi gazdája arról beszélt, 2009-ben jutottak hozzá az ingatlanhoz, 2011-ben EU-s vidékfejlesztési alapokból újították fel, 2014 óta szállóként működtetik. Előadásában Rácz különböző, a szállóról leírt véleményekből csemegézett, amelyek élményekről, történetekről, régi korok ízének átéréséről szólnak.
Közép-Európában egyedi úri lakhely
2014-ben került a Kovászna megyei önkormányzat tulajdonába az oltszemi Mikó-kastély a hozzá tartozó tízhektáros területtel együtt, számolt be Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa. A kastély az 1910-es évekig a Mikó család tulajdonában állt az 1300-as évektől, hatszáz évre visszatekintő levéltári anyag áll a rendelkezésünkre erről. Az épületet angol park övezte, ennek nagyrésze már nem áll, a melléképületek 18. századiak, mondta el a szakember. A leltárok alapján rekonstruálható a kastély berendezése, arról azonban nincs dokumentáció, hogy ki építette az épületet, hangzott el.
A legutolsó kutatások szerint Közép-Európában egyedivé teszik az épületet az olajtechnikával készült falképeknek köszönhetően. Ezeknek az előképeit beazonosították, francia, bécsi, lipcsei és más európai gyűjteményekben találhatók. Azt még nem tudni, hogy az épület milyen rendeltetést kap, de minden bizonnyal a lovas kultúrával lesz kapcsolatban - mondta el Szőts Papp Zsuzsa.
Sikertörténet Nagykárolyban
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Károlyi-kastély helyzetét mutatta be. Több mint ötmillió európai uniós pályázatot hívtak le, amelynek nagyrészét a kastély felújítására használták fel. Utolsó bővítése és felújítása az 1800-as évek végén történt, az első világháború után nem laktak ott a Károlyiak. Miután Romániában csak román állampolgár igényelhet vissza, a család pedig nem volt az, nem kaphatta vissza tulajdonát. Az önkormányzat felújíttatta és a megyei múzeummal működteti együtt, kiállítások, koncertek, színházi előadások zajlanak.
Kiemelte, a moratórium lejár hamarosan, és minden költség az önkormányzatot terhel, mert öt évig nem szabad bevételt szedniük a szolgáltatások után. „Körülbelül százezer euróba kerül ez nekünk évente az előadásokkal együtt, amik ott működnek” – fogalmazott a polgármester.
Egy ember, több kastély
Az épület valószínűleg az 1760-as években már állhatott, mesélte el a nyolc éve Magyarországról visszaköltöző leszármazott, Bánffy Farkas a fugadi Bánffy-kastélyról. Az ingatlan a 18. században került a család tulajdonába, amelyet később elvettek, és csak 2004-ben került vissza a tulajdonukba. Az épületet konzerválták azóta.
Számos épület felújításában segít, így beszélt a vajdaszentiványi Zichy-kastélyról is, amely egy marosvásárhelyi vállalkozó család kezében van, és ahol valószínűleg „panziós-múzeumos-kávézós” szolgáltatást építenek ki. A vargyasi Daniel-kastély Esztergom városának tulajdonában áll, a felújításában Bánffy Farkas is részt vesz, itt szállások, közösségi terek kialakítása a cél, hangzott el.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro

Bátor erdélyi magyarok, igazi hősök
Hallottak már Haynal Imréről, Bányai Júliáról, Pásint Ödönről vagy Papp Simonról? Valószínűleg nem, pedig erdélyiek voltak, s emberként-szakemberként nem hétköznapiak.
Értelmiségi- és pedagógus körökben szokás fanyalogni Nyáry Krisztián kapcsán. Ez nem is csoda, hiszen a magyar irodalom nagyjainak magánéletét bemutató, Így szerettek ők kötetek szerzője hozzá mert nyúlni egy félig-meddig tabunak számító témához, tehát volt egy eredeti ötlete, amit alapos tárgyismeret birtokában, élvezetesen és humorosan, egyszóval jól írt meg, s a mű közönségkedvenc lett. Az eredetiség, szakmai hozzáértés és siker - ráadásul nem csak erkölcsi, hanem anyagi is - pedig egy olyan egyveleg, amit mifelénk nem könnyen bocsátanak meg. Azonban nem Nyáry két sikerkönyvét akarom most megvédeni, arra sem a kötetek, sem pedig szerzőjük nem szorul rá.
Az ok, amiért másfél-két órára a számítógép elé cövekeltem magam, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának 2015-ben megjelent kötetei, az Igazi hősök és a Merész magyarok. Ezekben a szerző összesen 63 embernek állít emléket, olyanoknak, akikben volt bátorság álmodni, és valóra váltani az álmukat, akkor is ha ehhez puszta ököllel kellett rést ütni az értetlenség, ostobaság és rosszindulat öles falán, vagy embernek maradni, tudatosan felvállalva annak minden következményét, az embertelenségnek különböző gyalázatos ideológiákkal fémjelzett időszakaiban.
Zseniális olajkutató, meg nem alkuvó szívsebész
Olvasván a két válogatást, növekvő büszkeséggel töltött el, hogy a Nyáry Krisztián hősei között szép számmal akadnak erdélyi férfiak, asszonyok. A kötetekben szereplő tucatnyi földink közül jószerivel csak Márton Áron számít közismertnek, aki, mint “Erdély rendíthetetlen püspöke” került be az összeállításba. A szerző ezekkel a szavakkal zárja Márton Áron bemutatását: Az emberség és a kérlelhetetlen becsület nem számít csodának, sokkal több annál.
Az erdélyi közvélemény számára ugyanakkor szinte teljesen ismeretlen a Torockószentgyörgyön született Pásint Ödön, Bethlen István közeli munkatársa, aki évtizedeken át töltött be magas hivatalnoki funkciókat a magyar államapparátusban, a nyilasokat és a kommunistákat azonban nem volt hajlandó szolgálni. Úgyszintén kevesen hallottak a Kapnikbányán született, Nagybányán érettségizett Papp Simonról, aki a 20-as évektől kezdve a világ egyik legjobb kőolajkutatója volt, ami nem mentette meg attól, hogy 1949-ben koncepciós peren ítéljék el.
A besztercei Haynal Imre neve is kevesek számára cseng ismerősen, pedig nem csak szívspecialistaként számított világszínvonalú szakembernek, hanem számos alkalommal emberségből is jelesre vizsgázott: a kolozsvári belgyógyászati klinikán, melynek a bécsi döntést követően a vezetője volt, zsidókat bujtatott, 56-ban pedig, mint a budapesti II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója, megvédte az intézmény kommunista funkcionáriusait. A Kádár-rendszerrel nem alkudott meg, ezért kényszernyugdíjazták.
Bár Gyulafehérváron született, s ott töltötte gyermekéveit, kvázi névtelennek számít Erdélyben Bay Zoltán. A kiváló fizikus, aki többek között az amerikai szabványügyi hivatal vezetője volt, több nemzetközi jelentőségű találmány megalkotója, 2003 óta egy kisbolygó viseli a nevét. Annak a Bányai Júliának a neve sem cseng ismerősen, aki Vízaknán látta meg a napvilágot, a szabadságharcban századosi rangig vitte, majd Világost követően az emigrációt választotta, s Kairóban, étterem- és panziótulajdonosként hunyt el. Varga Katalinnak volt némi kultusza a kommunista időkben, s jelenleg is viselik a nevét utcák erdélyi településeken, ám a magyar köztudatból kikopott, valószínűleg mivel nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarként a társadalmilag elnyomott mócok szószólója volt. Lehet, ő úgy gondolta, az igazságnak nincs nemzetisége.
Román név, magyar szív
Mindkét kötetbe bekerült egy-egy román származású hős: az albisi Irinyi János és a nagyváradi Gozsdu Manó. Előbbit, kinek eredeti családneve Irimie, öntudata azonban száz százalékig magyar volt, a gyufa feltalálójaként tartjuk számon, ami nem felel meg a valóságnak. Nem kisebb jelentőségű azonban a biztonságos dörzsgyufa megalkotása sem, ami valóban Irinyi érdeme. Utóbbinak a neve a budapesti Gozsdu-udvar miatt csenghet ismerősen, Nagyváradon pedig iskola, emléktábla, szobor és utca őrzi az emlékét, azt azonban, hogy éppannyira volt magyar, mint román hazafi, nagyon kevesen tudják, vagy ha tudják is, nem beszélnek róla. Ő volt az első ügyvéd, aki magyar nyelvű keresetet nyújtott be a pesti és a budai tanácsokhoz, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, volt főispán, a főrendiház főjegyzője és a legfőbb ítélőszék tagja.
Richter is nálunk tanult
Bár Budapesten születtek, Madzsar József és Bédy-Schwimmer Rózsa is a tágabb értelemben vett Erdélyben nőttek fel, előbbi Nagykárolyban, utóbbi pedig Temesváron. Madzsar tragikus sorsú orvos-polihisztor volt: Magyarországon elsőként alkalmazta a fogászatban a röntgent és a műtéti altatást, létrehozta a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtári hálózatát és az első gyermekkönyvtárat, valamint a védőnő-hálózatot. Utóbbi nemzetközileg elismert nőjogi aktivista és pacifista volt, az I. világháború befejezését célzó legnagyobb hatású békekezdeményezés elindítója, melyben aktív részt vállalt az amerikai gépkocsigyáros, Henry Ford is. IV. Károlytól eltérően boldoggá nem avatták, ellenben 1937-ben megkapta a Világbéke-díjat, 1948-ban pedig Nobel-békedíjra jelölték.
Volt kapcsolata Erdéllyel Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar megteremtőjének is, aki a kolozsvári egyetemen szerzett gyógyszerészgyakornoki diplomat. 
Lélekemelő, s egyúttal megrázó olvasmány Nyáry Krisztián két legutóbbi kötete. Kevéssé ismert életutak bemutatása révén szólnak az emberi nagyságról, bátorságról, kreativitásról, önfeláldozásról, kitartásról, szorgalomról, szolidaritásról, de megmutatnak temérdek szennyet is, a korlátoltságot, az érdemekre magasról fittyet hányó arroganciát, az agyalágyult nemzeti- és faji gőgöt, a hangzatos szólamok mögé bújtatott gonosz ideológiákból fakadó pusztítást. Tanulságos könyvek, melyekből a magyarság elmúlt két évszázadának szubjektív, rendhagyó, nagyon emberközeli története sejlik fel.
Pengő Zoltán. maszol.ro

Erdélyi iskolák is bezárnak hétfőn a havazások miatt
Bukarestben és nyolc déli, dél-keleti megyében teljes egészében, további nyolc megyében pedig részben szünetel az oktatás hétfőn a kiadós havazások és a hófúvások miatt – közölte hétfő este az oktatási minisztérium.  Erdélyben Fehér megye néhány iskolájában lesz tanítási szünet.
A minisztérium tájékoztatatása szerint a tanítási szünet az érintett megyék felsőoktatási intézményeire nem vonatkozik. A tárca szóvivője, Mirabela Amarandei elmondta, az elmaradt órákat a későbbiekben be kell majd pótolni a közoktatásban.
Vasárnap 18 órakor visszavonták a narancssárga jelzésű hóriadót az eddig érintett megyékben, Románia nagy részében azonban hétfő estig sárga jelzésű riadó marad érvényben. Mint korábban beszámoltunk róla, vasárnap a havazás az ország felébenjelentősen megnehezítette a közlekedést.
Az esti híradások szerint az A2-es autópálya egy része és további 18 országút egyes szakaszai voltak lezárva a forgalom elől. A vasúttársaság 39 járatot törölt, a vonatok hatalmas késésekkel közlekednek. A bukaresti Otopeni repülőtéren négy járat nem szállt fel a hó miatt, a gépek nagy késésekkel indulnak.
A viharos erejű szél miatt összesen öt megyében akadozik az áramszolgáltatás, több tucat település maradt elektromos energia nélkül. A konstancai kikötő egész vasárnap zárva volt, délutánig a vonatok sem indultak el a vasútállomásról. maszol.ro

Szakoktatás magyar hátszéllel Marosvásárhelyen is 
Anyaországi segítséggel indítana magyar tannyelvű szakiskolai képzést a Marosvásárhelyi Református Kollégium a kolozsvári példát követve – jelentette be Benedek Zsolt igazgató, a Maros megyei tanfelügyelőség támogatásában azonban egyelőre nem lehetnek biztosak – adja hírül Simon Virág a kronika.ro-n.
Engedélyre várva
A tanintézet vezetője érdeklődésünkre elmondta, a 2016/2017-es tanévtől kezdődően indulnának a szakiskolai osztályok, az elképzelést egyébként a református egyházkerület és az RMDSZ Maros megyei szervezete is támogatja. Első lépésként az ipari parkban működő cégek képviselőivel találkoztak, tárgyaltak. 
„A helyszínen pozitívan válaszolt felkérésünkre a Hirschmann cég, amely gépkocsialkatrészeket, huzalokat gyárt. Szintén felkarolta a szakoktatás elindításának tervét a Lion Victoria autóforgalmazó és -szervizelő cég. Azt szeretnénk, ha az egyik osztály mechanika és autóbádogos profilú lenne. A másik szakosztályban pékeket és henteseket képeznének, a gyakorlati tudnivalók elsajátítása érdekében együttműködési szerződést kötöttünk a Timkó pékséggel, valamint a Petry és Tordai húsfeldolgozókkal” – tájékoztatott Benedek Zsolt.
A piac feltérképezése és az együttműködési szerződések megkötése után a kollégium vezetősége összeállította a szükséges iratokat, a beiskolázási tervbe beiktatta a két magyar nyelvű szakosztályt is. Benedek Zsolt igazgató elmondta, Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnökkel, majd a református püspökség tanügyi előadójával, Gál Sándorral is felkereste Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest, segítségét kérve az osztályok beindításához.
„Január végéig kell szavaznia a megyei tanfelügyelőségnek erről. Ha beleegyeznek, akkor felterjesztik a beiskolázási tervet a minisztériumba, ott is jóvá kell hagyják, de ez általában gond nélkül szokott lezajlani. Kolozsváron semmilyen akadályt nem gördítettek a kollégiumi szakoktatás beindításakor, reméljük, itt sem fognak” – mondta Benedek Zsolt.
Új épület magyar állami támogatással
Amennyiben a tanfelügyelőség jóváhagyja a Marosvásárhelyi Református Kollégium beiskolázási tervét, megkezdődik a szakiskolai oktatásnak megfelelő központ kialakítása. A marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma erre a célra a volt November 7. negyedbeli, évtizedekig árvaházként működő, a vásárhelyiek által most „kék pléhfedelű épületként” ismert ingatlant ajánlotta fel.
„Kató Béla püspök biztosított minket, hogy amennyiben megvan az engedély, akkor magyar állami támogatással korszerű iskolaépületet hoznak létre, ahol a magyar gyermekek megfelelő szakoktatásban részesülhetnek” – mondta Benedek Zsolt, aki elismerte, hogy a gyerekeket oktató szakemberek biztosítása sem lesz egyszerű, de már e célból is elkezdték a tárgyalásokat. „Hiszünk abban, hogy az osztályokat sikerül beindítanunk, és a vidéki és városi magyar gyermekek anyanyelvükön, keresett szakmát tanulhatnak, amely megélhetésüket biztosítja majd” – tette hozzá.
Illés Ildikó: van elég szakiskolai osztály
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint jelenleg Maros megyében elegendő magyar szakiskolai osztály van, elsősorban ezeket kellene fenntartani. Megtudtuk, létezik egy bizottság, amely rendszeresen összeül és javaslatokat fogalmaz meg arról, hogy milyen típusú szakképzést indítsanak a megyében. Ennek tagja többek között a munkaügyi igazgatóság képviselője is.
„Marosvásárhelyen megőriztük a szakiskolai képzést. A szakoktatásban régiséggel rendelkező iskolákban vannak magyar nyelvű szakosztályok is. Egyre kevesebb a gyermek, így elsősorban a már meglevő szakiskolai osztályokat kell megtölteni, nem újabbakat létrehozni” – mondta Illés Ildikó. Rámutatott: nem lehet a vásárhelyi helyzetet összehasonlítani a kolozsvárival, hiszen Kolozs megyében „évekkel ezelőtt megölték a szakiskolai oktatást, azért engedték meg az osztályok beindítását, de Maros megyében a szakiskolai oktatás folyamatos volt”.
Megkérdeztük, lát-e esélyt arra, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadja a református kollégium szakosztályokat is tartalmazó beiskolázási tervét. Illés Ildikó azt mondta, hogy az említett bizottság javaslatai alapján hamarosan dönt a szakosztályokról a tanfelügyelőség.
A vállalkozók támogatják a tervet
Nagy István, a marosvásárhelyi ipari park igazgatója már visszafogottabban nyilatkozik a Maros megyei szakiskolai oktatás állapotáról, s arra hívja fel a figyelmet, hogy akut szakemberhiány van a térségben. „A református kollégium kezdeményezését nagyon jónak tartom, s a már említett találkozón a cégek is jelezték, hogy hajlandóak áldozni a diákok képzésére. Romániában már van példa a duális oktatásra, arra, hogy cégekkel együttműködve oktatják a diákokat Brassóban, Nagyváradon, Kolozsváron, s nagy szükség lenne erre Marosvásárhelyen is” – összegzett Nagy István. Zilinszki Zoltán, a koronkai Lion Victoria vállalat képviselője elmondta, a cégnek már több szakiskolával van hasonló szerződése, de kevés eredménnyel.
„Jönnek a fiatalok hozzánk, de sajnos kevés olyan diákkal találkozunk, aki tanulni, dolgozni szeretne. Legtöbben ügynökök szeretnének lenni, nem akarnak kétkezi munkából megélni. Pedig szükség lenne jó szakemberekre, s nálunk sok mindent tanulhatnának, dolgozni is tudnának. Reméljük, hogy az egyház szárnya alatt működő szakiskolában komolyabban veszik a képzést, a diákok is jobban odaállnak a tanuláshoz, a gyakorlathoz” – mondta a szakember.
Amint arról beszámoltunk, 2014 őszén túljelentkezés miatt az eredetileg tervezett kettő helyett három osztállyal indult a kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola a református kollégium keretében. A szakácsokat, villanyszerelőket, szépségipari szakembereket, vízgázszerelőket egy korszerűen felszerelt épületben oktatják, amelynek létrehozásához a magyar kormány mintegy 650 ezer euróval járult hozzá – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Felmérés a Fidesz és az RMDSZ nevében 
A kronika.ro értesülései szerint a Fidesz és az RMDSZ nevében, valamint megbízásából készül felmérés az erdélyi magyarok körében, amelynek során egyebek mellett az alanyok választási opcióira is rákérdeznek – adja hírül Rostás Szabolcs.
A januárban kezdődött, telefonon keresztül és utcai lekérdezéssel zajló közvélemény-kutatás alkalmával a kérdezőbiztosok elsősorban afelől érdeklődnek, hogy a megkeresettek igényelték-e már a magyar állampolgárságot maguk és családtagjaik számára. (Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központokhoz hasonlóan egy tavaly kötött megállapodás nyomán a magyar kormány immár az RMDSZ Eurotrans Alapítványát is támogatja a honosítási ügyintézés terén).
Ennek keretében azt firtatják, hogy milyen mértékben játszott közre az állampolgárság-igénylés során a magyarsághoz való kötődés, a Magyarországra való esetleges kitelepedési, munkavállalási szándék, ottani egészségügyi szolgáltatás igénybe vétele, esetleg külföldi utazás megkönnyítése érdekében honosultak-e. Rákérdeznek, részt venne-e az alany a romániai önkormányzati és parlamenti, illetve a majdani anyaországi országgyűlési választáson.
Azt is firtatják, mennyire elégedettek a magyarok az RMDSZ országos és helyi vezetőségével, településük RMDSZ-es tanácsosaival, polgármesterével, továbbá az MPP-s és EMNP-s önkormányzati képviselők tevékenységével. Mintegy tíz témakört felsorolva érdeklődnek arról, milyen téren – például autonómia, munkanélküliség, erdélyi infrastruktúra, nyugdíjemelés – kellene többet tennie az RMDSZ-nek. Ugyanakkor arról is kikérdezik a válaszadókat, hogy szerintük az RMDSZ-nek egyedül vagy az MPP-vel, illetve az EMNP-vel szövetkezve kellene indulnia az idei romániai helyhatósági és parlamenti megmérettetésen – írja a kronika.ro. Erdély.ma

A névadóra emlékeztek – Iskolanapok Vargyason
Borbáth Károlyra, a tudósra és tanárra emlékeztek Vargyason pénteken, a nevét viselő általános iskola ünnepén. Szülőföldjéhez való ragaszkodását és történelmünk iránti elkötelezettségét kiemelve méltatták tudományos kutatómunkájának ismerői. Ugyanakkor alakját és életútját ismertető füzetet mutattak be, sírjánál pedig több száz fiatal és idősebb rótta le kegyeletét.
Az ünnepre készülődők az iskola udvarán gyülekeztek, majd az átellenben levő unitárius templomban folytatódott a rendezvény. Az aktív lelkészként utolsó közéleti szerepvállalását teljesítő Andorkó Ferenc imájában hálát adott Istennek, amiért közösségünket olyan emberrel gazdagította, mint Borbáth Károly, majd arra intett: emlékét ápolják, s állítsák példaképpen az elkövetkezendő nemzedékek elé. Az általános iskola igazgatója, Fazakas Tünde a 85. esztendeje született emberséges, becsületes, kiváló tudósról szólva úgy fogalmazott: munkásságával nemcsak a nemzettel, de a tudását továbbadni kívánó tanárként a vargyasiakkal szembeni kötelezettségét is teljesítette.
Ilkei Ferenc polgármester arról a mindenkori községvezetésre háruló feladatról beszélt, hogy a település hírnevét öregbítő lakóinak nem elég díszpolgári címet adományozni, de vigyázni kell arra is, hogy emlékük évtizedek múltán is éljen. Borbáth Károly érdemei elévülhetetlenek, ezért 1990-ben róla nevezték el azt az iskolát, ahol valamikor tanult, majd tanított, 2006-ban emléktáblát helyeztek el szülőházára, 2012-ben pedig a temető legnagyobb, Máthé Ferenc Ilonka által faragott kopjafáját újították fel. 
Az elöljáró köszönetet mondott Fazakas Tündének és Szécsi Antalnak mindazért, amit Borbáth Károly szellemi hagyatékának megőrzése és népszerűsítése érdekében tettek. Vass Csilla a tanfelügyelőség nevében mondott beszédében az elveit a hatalom elnyomása ellenére fel nem adó kutatóról beszélt: bár megpróbálták ellehetetleníteni, és ígéretes tudományos karrierjét is derékba törték, mégsem adta fel, s azért küzdött, hogy történelmünk fehér foltjai eltűnjenek. Vass Csilla a vargyasi iskoláról is elismerően szólt: diákközpontú munkájuknak köszönhetően a gyermekek piacképes tudást kapnak, sokoldalú ismereteiknek köszönhetően pedig komoly sikereket érnek el.
A művelődési házban néptánccal gazdagított jelenetben a legkisebbek idézték iskolájuk névadójának alakját (fotó). Kiderült ugyanis: annak ellenére, hogy kortársaival egyetemben arra volt kényszerítve, ne magyarul, hanem románul tanuljon – az anyanyelven való írást és olvasást mindössze heti két órában oktatták! –, Borbáth Károly kiváló diák volt. Csakhogy az „úrfi” a házi munkát nem nagyon szerette – a nem éppen hízelgő megszólítást éppen emiatt érdemelte ki családjától –, helyette inkább olvasással múlatta idejét. 
A színpadra vitt jelenetbe beleszövődtek a szájhagyomány és emlékezet által megőrzött anekdoták és történetek a székelykeresztúri középiskolai, majd kolozsvári egyetemista évekről és a leningrádi ösztöndíjas időszakról. A csengő hangú diáklányok és fiúk még kedvenc nótáját is elénekelték, végezetül úgy nyilatkoztak, büszkék arra, hogy abba az iskolába járhatnak, amely Borbáth Károly nevét viseli. Az iskola legnagyobbjai, a VI–VIII. osztályosok számára szervezett versenyen hatfős csapatok mutatták be a vakáció ideje alatt készített iskolaújságot, s felolvasták legsikeresebbnek vélt cikkeiket – nem meglepő módon, a legtöbben a Borbáth Károlyt ismerők visszaemlékezésein alapuló írásukat ismertették.
Délután az iskolában bemutatták a Tortoma Könyvkiadó Híres Emberek sorozatában megjelent, Szécsi Antal által jegyzett, Borbáth Károly történész, a „lábon járó lexikon” című ismeretterjesztő füzetet. A néhai iskolaigazgató, Szécsi Antal nem először tiszteleg egykori tanárkollégája előtt: 2008-ban életéről és munkásságáról Maga-felejtő sorsunk halk tudója, három esztendővel később Meglesett élet – besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről címmel jelentetett meg könyvet, s a 2007-ben napvilágot látott Falu a Látóhegy alatt című Vargyas-monográfiát is emlékének ajánlotta. A zsúfolásig megtelt iskolateremben Demeter László múzeumigazgató a könyvkiadó Híres Emberek sorozatának első hét kötetéről beszélt, Szécsi Antal történeteket osztott meg a közösen töltött időszakról, a fiatalokat pedig arra kérte, dolgozzanak Borbáth Károly szellemiségét szem előtt tartva.
A bemutatóhoz Szász Ilonka szólt hozzá: úgy vélte, helyesebb lett volna, ha a nyolcvankilences fordulatot követően, amikor cenzúra nélkül lehetett publikálni, Szécsi az írásait nem securitatés iratokra alapozza, hanem a borbáthi életutat kiválóan ismerő és őrző vargyasiak emlékein keresztül rajzolja meg. Az MPP-s tanácstag szerint Szécsinek – ha már ilyen feladatot vállalt – legalább kísérletet kellett volna tennie arra is, hogy kiderítse, mi történt a Borbáth Károly fő művének tartott, hol elveszettnek, hol meg nem írtnak, csak tervezettnek mondott falumonográfiával. Ugyanúgy foglalkozni kellett volna Borbáth halálának tisztázatlan körülményeivel. Szécsi Antal válaszában kifejtette: a securitatés anyagban is említik, hogy Borbáth falumonográfián dolgozik, de annak sorsáról vagy az elvégzett munka stádiumáról nem lehet tudni semmit. 
Nem kizárt azonban, hogy bár egy része Demény Lajos történésznél volt – egy Korunkban megjelent cikkben írta, több Borbáth-kézirat található nála –, ám sem azokat, sem a Borbáth fiának tulajdonában levő anyagokat nem sikerült megszereznie. Kuriózumként említette, hogy egy, a vargyasi iskoláról szóló Tulipán-füzetben a jegyzékekben azt lehet olvasni: annak megírásához felhasználták Borbáth kéziratban levő monográfiáját. Mint mondotta, munkája során őt a Tóth házaspár segítette nagymértékben. A Borbáth halálával kapcsolatos hivatalos álláspontot – mely szerint sikertelen tűzgyújtás miatt szén-monoxid-mérgezésben hunyt el – ő is vitatja, de mivel alapos hivatalos kivizsgálás nem történt, nem tudja azt kétségbe vonni.
Az iskolanap utolsó stációja a temetőben zajlott: a Borbáth Károly sírjához vezető utat a diákok fáklyával világították ki, majd a sírt körbeállták és virágot helyeztek rá. Andorkó Ferenc tiszteletes arra kérte az egybegyűlteket, emlékezzenek meg azokról, akik előttük jártak és példaképet jelentenek az új nemzedékek számára, s ne feledjék azokat se, akik a vallásszabadságot kimondták, s azokat se, akik tudományos munkájuk révén építették közösségüket.
Hecser László, Háromszék. Erdély.ma

Építészként áll helyt New Yorkban a vásárhelyi lány
Csegzi Kamilla marosvásárhelyi származású, jelenleg New Yorkban élő és dolgozó építész, a Columbia Egyetem tanára. Vallja, hogy az utóbbi tíz év alatt a határok átértelmeződtek és a lehetőségek megsokszorozódtak. Ebben az ötletkavalkádban a legnagyobb kihívás talán egy sajátos érdeklődési kör és irányvonal megválasztása.
iskorában építész nagybátyjai albumai, folyóiratai keltették fel az érdeklődését a japán és az amerikai kortárs térszemlélet, a különböző kultúrák építészeti megnyilvánulásai iránt. Ez inspirálta a pályaválasztásban, ugyanakkor mindig is szeretett rajzolgatni, foglalkoztatta az ábrázoló geometria, és a kreatív feladatok jelentették a legizgalmasabb kihívást számára, úgyhogy a döntés viszonylag egyértelmű volt – vallott a Székelyhonnak a fiatal építész.
Nyitottságot, sokszínűséget vitt munkájába
A Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett 2004-ben. Szülővárosának, bevallása szerint elsősorban a művészi és tudományos szellemet köszönheti, a kifogyhatatlan kíváncsiságot, a zene és természet iránti szeretetet, a csütörtök esti koncerteket, a stabilitást, a gyerekkori kalandokat, a még mindig virágzó barátságokat, de mindenek felett szülei odaadását és humorát. Érettségi után építészetet tanult a Bukaresti Ion Mincu Egyetemen, majd egy évet ösztöndíjjal Párizsban az Ecole Nationale Superieure d’Architecture Paris Val de Seine egyetemen töltött. Pár éves nemzetközi szakmai tapasztalat után tavaly mesterizett a New York-i Columbia Egyetemen, ahol azóta tanít is. A ballagáskor úgy jelentették be Csegzi Kamillát, mint a világ legjobbjai közt a legjobbat. Kiválóságát a William Were és Saul Kaplan által alapított díjjal ismerték el. Időnként különböző nemzetközi workshopokon is részt vesz, általában a londoni Architectural Association szervezésében.
Eredményt hoz a pozitív hozzáállás
Arra a kérdésünkre, hogy a hivatás kiteljesítésében, illetve a karrier-építésben van-e szerepe a szerencsének, Kamilla úgy fogalmazott: a legnagyobb szerencse az, ha valakinek ösztönösen pozitív a hozzáállása, mert az mindig segít a kitartásban. Ugyanakkor fontos az is, hogy milyen kapcsolatot alakít ki a szakmájával. „Az építészet számomra nem karrier, hanem inkább életforma, hivatás és gondolkodásmód, ami magába foglalja nemcsak a konkrét terveket, ötleteket, de a barátokat, kapcsolatokat, beszélgetéseket, helyeket és eseményeket is egyaránt. Ez egyfajta viszonyulási mód a körülöttem lévő világgal szemben, és amíg ez a viszony önzetlen, odaadó és célszerű, addig a környezetem is szerencsével viszonoz” – vallotta.
Megvalósult tervekről
Számos pályázat csak ötletterv szintjén létezik, viszont pár közülük az utóbbi években megvalósult – számolt be Csegzi Kamilla eddigi szakmai sikereiről. Elmondta, hogy Párizsban (Ateliers Jean Nouvel) a brüsszeli vasútállomás tervén dolgozott, ami jelenleg építkezés alatt áll. A pekingi munkássága során (Spark Architects) felépült egy multifunkcionális komplexum két toronyépülettel és egy bevásárlóközponttal. Szingapúrban (Brewin Design Office) részt vett egy Hong Kong-i galéria megtervezésében és kivitelezésében. Az utóbbi évben kisebb léptékű interaktív installációkon dolgozott New Yorkban. A megvalósult tervei közé sorolja a különböző nyomtatványokat is, amelyek valamilyen építészeti jelenséget mérlegelnek, vizualizálnak, megkérdőjelezik jelenlegi életterünket, és valamilyen formában megválaszolni próbálják azokat. „Például Pekingben érdekelt a bevásárlóközpontok szerepe és sorsa a kínai kultúra és városok fejlődésének kontextusában” – tette hozzá. Az érdekelte, hogy a „mall”, ami eredetileg egy amerikai épülettípus, milyen funkciót kell betöltsön, és milyen formát kell felvegyen ahhoz, hogy beilleszkedjen az organikusan terjeszkedő kínai városszövetbe? Ezen kérdéskör kapcsán különböző stratégiákat és épülettípusokat találtak ki, amiket egy kiadványban összesítettek a munkatársaival.  
A tervezés szépségei
„Minden mozzanatnak megvan a maga varázsa, érdekessége, és szép addig, amíg egy színes és kreatív társasággal dolgozhatom együtt” – fogalmazott Kamilla. Szerinte egy építészeti megoldás akkor igazán koherens, ha az alapötlet végigvezethető a tervnek minden fokozatán: kezdve, hogy az épület hogyan viszonyul a fizikai, gazdasági és kulturális kontextushoz, a kivitelezés legalaposabb részletéig és a későbbiekben megnyilvánuló eseményekig. Ezen felül az építészet nemcsak épülettervezés, hanem egy tér, egy város, egy közösség vagy intézmény arculatának a megfogalmazása és kialakítása is. „A legérdekesebb számomra az interdiszciplináris együttműködés, amely a tervezés egész folyamata során alakul ki” – tette hozzá.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Egyenruhások árnyékában
Bő huszonöt évvel a rendszerváltás után nap mint nap azzal szembesülünk, hogy jóformán semmi nem működik rendesen Romániában. A tudás, az elképzelés hiánya miatt, vagy a személyes érdekeket kiszolgálandó negyedszázada késnek a valós reformok, csak toldozzák-foldozzák a torz, alig működő ágazati rendszereket.
Hosszan sorolható, hogy mi minden nincs rendben, vegyük talán a legfontosabbakat. Az oktatás színvonala mind mélyebbre és mélyebbre süllyed, de egyetlen kormány, miniszter sem meri alapjaiban megreformálni a rendszert. Korszerű, mai igényeknek megfelelő, a mai gyermekeknek szóló tantervek összeállítása évről évre késik. A legfrissebben közvitára került javaslatok a már említett tákolás jegyében születtek, kivesznek egy-két órát, átkeresztelnek másokat, a lényeg azonban változatlan: túlterhelt gyermekek, fölöslegesen bebiflázott könyvek sora. Több tárcavezető megfogalmazta már, hogy az iskola szerepe a képességek, készségek felébresztése, fejlesztése lenne, ám gyakorlatban semmi nem történt ez irányban, és a jelek szerint továbbra is ugyanabban a posványban topogunk.
Nem jobb a helyzet az egészségügyben sem. A sorozatos reformkísérletek csak a gondot, bajt tetőzik. Lásd legutóbb a gyógyszerellátásban bevezetett változásokat, melyek felborították a krónikus betegek életét, sokan csak drágán vagy egyáltalán nem jutnak hozzá jól bevált tablettáikhoz, hiányoznak az oltások – van, amely létfontosságú lenne, mint a tetanusz, de országosan nem fellelhető, mert a gyártóval alkudoznak az áráról –, akadozik, sokszor órákra lebénul a kártyarendszer és sorolhatnánk hosszasan.  Az elmúlt huszonöt évben sikerült tönkreverni a nagyipart, ellehetetleníteni a mezőgazdaságot, állattenyésztést, az Európa éléskamrájának nevezett Románia külföldről hozza az élelmiszerek jelentős hányadát. Majdani szavazatok reményében szétaprózták a költségvetési pénzeket, így autópályákra nem futotta, a jelenlegi kormány már nem is ígér, legfennebb terveket. Egyetlen területen tapasztalható tudatos, folyamatos építkezés, fejlődés: az erőszakszervezeteknél és titkosszolgálatoknál. Ott nem hiányzott a pénz soha – Sepsiszentgyörgyön egész negyednyivé nőtte ki magát a csendőrlaktanya, a rendőrség, éjjel-nappal őrzik a Mihai Viteazul-szobrot és egy-egy kisebb megmozduláson annyi a feketeruhás, hogy alig látni az egybegyűlteket tőlük. Ott vannak mindenütt, figyelnek, fülelnek, őket nem érintik a megvonások, egyre korszerűbb a felszerelésük, és sokasodnak évről évre. Itt, Székelyföldön mindenképpen. E téren mindig volt tudatosság és jól kidolgozott stratégia. Egyenruhások árnyékában élünk, akik nem minket óvnak, tőlünk akarják megvédeni az országot, az államot. Nem létező veszéllyel riogatnak, és míg mi
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Igazságos tárgyalást követelnek Kézdivásárhelyen
Az új esztendő harmadik kézdivásárhelyi szimpátiatüntetésén mintegy nyolcvanan vettek részt és fejezték ki szolidaritásukat a vizsgálati fogságban lévő Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal szombat délután. A felvonulás előtt Beke Ernő, István Attila édesapja elmondta: több mint negyvenöt nap telt el 2015. november 30. óta, amikor fiát elvitték Bukarestbe kihallgatásra, majd őrizetbe vették és letartóztatták. Akkor beszéltek vele utoljára, azóta a hatóságok nem engedték meg, hogy felesége találkozhasson vele. Beke Csilla január 11-én több mint öt órát várt látogatási jogának érvényesítésére, de mindhiába, ez idő alatt az ügyész nem volt elérhető.
- Miért nem akar találkozni Csillával szemtől szemben, és miért kerüli a védelem ügyvédjét is? Annyi hét után még nincs meg a bomba, nincs meg a sajtó által sokat emlegetett húsz bomba? Miért hallgatnak a tűzszerészeti szakvizsgálat eredményével? Az elektronikus sziréna, a pukkanós petárdák, tortacsillagszórók, a feltételezett nappali robbantáshoz használható éjjeli távollátó, a vármegyés jelképek, a különböző szövegekből összemosott lehallgatások egyenletéből miként következik az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet? – sorolta a kérdéseket Beke Ernő. 
– Az ügyész, akinek támogatnia kellene az emberi méltóságot, az emberi jogokat, sorozatosan elutasítja a törvény által szavatolt látogatási kérelmünket. Egy mesterségesen gyártott vád előkészítése zajlik – vélekedett. Kivonulunk, és kiállunk az igazság mellett békésen tiltakozva, követeljük az igazságos tárgyalást a kettős mérce alkalmazása nélkül és a nevetséges bizonyítékok ellenében a két székely fiatalember azonnali szabadlábra helyezését.”
Ezt követően a felvonulók a szokásos útvonalon – rendőrség, bíróság, ügyészség – meneteltek, és a két fogva tartott vármegyés szabadon bocsátását követelő, hatalomellenes jelszavakat skandáltak. A sorban 25. tüntetés himnuszaink eléneklésével, rendbontás nélkül ért véget.
A következő megmozdulásra január 23-án 16 órakor kerül sor.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gólya Pista bácsi világháborús emlékei
A 94 esztendős marossárpataki Gólya István már néhány éve egyedül él. Feleségét, lányait eltemette, jelenleg a Csengeri család jelent számára segítséget, támogatást. Értelmes, jókedvű öregemberként ismertem meg, aki csillogó szemmel mesélt a honvédség kötelékében eltöltött évekről, kihangsúlyozva azt, hogy a magyar katona fő erénye a fegyelmezettség volt. Ez derül ki, többek között, az alábbi visszaemlékezésből is, amelyben Pista bácsi elmesélte élete egyik legfontosabb szakaszát.
– Önkéntesen vonultam be katonának 1941 októberében. Ezt megelőzően elmondtam a sorozó- bizottságnak, hogy csak úgy vállalom a katonai szolgálatot, ha a légvédelmi tüzérekhez küldenek. Szegény családból származtam, már gyerekként szolgáltam a mindennapi betevőért. Úgy terveztem, hogy katonának jelentkezem, aztán a szolgálati idő letöltése után kakastollas csendőr leszek. Tetszett a kakastollas csendőrök öltözete, tekintélyt követelő viselkedése. Nagyon szigorú, de talpig becsületes, igazságos emberek voltak az itt szolgáló csendőrök. Fegyelem is volt a faluban...
Kiképzés izgalmakkal
Szóval, a sorozóközpontot megjárva, Kolozsvárra szólított a parancs, ahol komoly kiképzést kaptunk. A IX/1-es ágyúüteghez kerültem, az első rajhoz, magasságomnak köszönhetően. Az osztálytörzsparancsnokom Radványi Béla alezredes volt, a századparancsnokom Karácsonyi István százados. A marossárpatakiak közül Ercsei János volt velem. Kemény volt a gyakorlatozás, az újoncélet mindig nehéz. Sokat gondoltunk haza, ezért nem mindig tudtunk figyelni a legjobban az őrvezetőre. Egy alkalommal Varga őrvezető úgy állon vágott, hogy ellepett a vér. Galléron ragadtam, amit a szakaszvezető is észrevett. Kihallgatásra rendelt be a századoshoz. Arra gondoltam, hogy na, ennek már fele sem tréfa, szigorú büntetés vár reám. A soromra várva eszembe jutott egy nóta:
" ...Másnap reggel nyolc órára,/ állok a kihallgatásra,/ százados úr egyre diktál,/ laktanya fogsággal kínál./ Százados úr, arra kérem,/ engedje el büntetésem,/ messze lakik a kedvesem, nyolc órára ott kell lennem."
A százados alaposan lehordott, amiért szembeszálltam a felettesemmel. Megfenyegetett, aztán kioktatott, elsorolva, hogy milyen kötelességei vannak egy magyar katonának. Megszabadultam a büntetéstől, de attól a pillanattól kezdve nem volt nyugtom Varga őrvezetőtől. Később jöttem rá, hogy azzal volt szerencsém, hogy alig háromhetes újonc voltam, különben szigorú büntetést kaptam volna, akárcsak egy sáromberki bajtársam, akit két órára gúzsba kötöttek a laktanya udvarán. A honvédségnél nagy szigorúság volt, s ennek eredményeképpen nagy fegyelem. Aki hibázott, százszor bánta meg cselekedetét. Az említett sáromberki cimborát azért kötötték ki, mert "kurvázott" a szolgálati idő alatt. Hétvégén különben kiengedtek a laktanyából, hogy nőügyeinket rendezzük, s egy- két pohár itókát felhajtsunk.
A kiképzés után az üteg minden tagjának megtanultam a feladatait. Az ágyúütegnél hét személy dolgozott együtt, ezenkívül a lőszeradogatók. Nagy ágyúkat használtunk, amelyeknek 8 cm-es átmérőjük volt. Egyenként kellett behelyezni a lövedéket, amit aztán be kellett mérni, időzíteni. Gépvontatású, légvédelmi ágyúk voltak, sem lóval, sem autóval nem lehetett vontatni őket, csak Hoffer traktorokkal. A kiképzést követően kiválasztották a "fasza gyerekeket", s tiszti iskolába küldtek. A kolozsvári Farkas utcában elméleti és gyakorlati oktatásban részesültünk. Őrvezetőként végeztem a tanfolyamot, s nem sokkal később lehetőségem volt, hogy megtáncoltassam azt a Varga őrvezetőt, aki oly sok kínos percet, órát szerzett nekem. Őrvezetőként lövegvezető lettem. Azt a feladatot kaptuk, hogy a Fellegvárnál négy löveggel, tüzelőállásban légvédelmet biztosítsunk a vonatállomásnak. Állandó készenlétben álltunk, de nem volt szükség beavatkozásra. Oláhláposon lőttünk először éles golyóval, egy hadgyakorlat során. Repülő húzta 50 méter távolságra maga után a célzsákot, ami célpontul szolgált. Ütegeink nagyon jól szerepeltek, s századosunkat előléptették őrnaggyá. Együtt ünnepeltük előléptetését: a legénység, a tisztesek és az őrnagy úr szeretője. Nekünk egy-egy pohárnyi sört osztottak ki, az újdonsült őrnagy vedelte az ízletes nedűt, a szeretője pedig nagyokat kacagott. Az őrmester magához intett, és utasított, hogy menjek oda századparancsnokunk asztalához, s a legénység nevében gratuláljak az őrnagynak. Oda is mentem, elő is adtam a mondandómat, de befejezésül a gúnynevét említve kívántam neki erőt, egészséget. Ma sem tudom, hogy mertem ilyent tenni. Társaim hangosan nevettek, én pedig kissé berezeltem. Szerencsémre az őrnagy értette a viccet, s mivel jókedvében találtam, büntetés helyett még egy kört rendelt nekünk.
Désről Ukrajnába
A frontra készülve, a dési Rózsadombra vittek, ahol két hétig voltunk tüzelőállásban. Aztán közölték, hogy kivisznek a frontra. Bevagoníroztak, s Ukrajnáig meg sem álltunk. Zabinál tettek ki a vagonból, s azt a feladatot kaptuk, hogy nehézágyúinkkal légvédelmet nyújtsunk bajtársainknak. Hoffer traktorral vontattuk az ágyúkat, amely úgy pufogott, hogy az oroszok rendszerint felfedezték állásainkat. Egyszer voltunk bevetve, de ütegünk kudarcot vallott. Be kellett ásni a löveget a földbe, s tűzkésszé tenni, de nem volt ahová elhúzódjunk. 1944-ben pünkösd első napján légi bombatámadást kaptunk a sebes vizű Cseromosz folyónál. A Stuka felderítőgép háromszor dobott le aknákat ránk, s közben sortüzet nyitott. Az első támadásra nem tudtunk reagálni, mert nem volt idő. Második alkalommal már lőttünk, de célt tévesztettünk. A harmadik próbálkozás viszont sikerrel járt. Lelőttük az orosz gépet, s büszkén helyeztük fel az ágyú csövére a jelképes fehér karikát. Ezek az ágyú csövén az üteg által eltalált repülők számát jelezték.
Ukrajnában kezdtem megtanulni a nyelvet, s megszokni a környéket, no meg megismerni az ukrán lányokat. Ezek nagyon jól tudtak csókolózni, de többet nem engedtek meg nekünk. Mi pedig nem mertünk erőszakoskodni, mert feletteseink szigorúan megtiltották. A civil lakosságot segíteni kellett élelemmel, jó viszonyt kellett fenntartani velük, hogy ne álljanak be a partizánok soraiba. Sosem voltak élelmezési problémáink, mindennap megkaptuk az adagunkat. Persze, az előttünk harcolóknak már nem ment olyan jól soruk. Nálunk problémát csak a tisztálkodás jelentett. Nem tudtunk rendszeresen tisztálkodni, sok eső volt, jó páran megrühösödtünk. Hátravittek egy rögtönzött kórházba, ahol a betegek és a sebesültek elsősegélyt kaptak, orvosi ellátásban részesültek. Több mint egy hónapot töltöttünk a kórháznak berendezett kastélyban, ahol nem igazán szerettük, mert éjszakánként mi, a járó betegek kellett a halottakat eltemessük.
Aztán visszatértünk az üteghez, és Galíciáig mentünk előre. De itt nem sokáig tudtuk tartani állásainkat, mert gyakran ért légitámadás. Aknákat dobtak le, sortüzet nyitottak ránk, s az se volt nagyon, ahová elhúzódjunk. Az idő múlásával egyre nagyobb veszélybe kerültünk. A gyalogosok megkezdték a visszavonulást, minden irányból menekültek, de mi hiába vártuk a parancsot, hogy visszaindulhassunk. Ekkor ismét a Cseromosz folyónál voltunk tüzelőállásban. A főhadnagyunk egyszer megsokallta a dolgot, és utasított, hogy keljünk át mi is a folyón, követve a többieket. Az átkelés nagyon lassú és nehéz volt. A derékig érő vízben beadták a kulcsot a Hofferek. Ott akartuk hagyni az ágyúkat a folyóban, de a főhadnagy nem engedte. Nagy volt az ijedtség, mert a közelben voltak már az oroszok, hallottuk a puskaropogást. Be kellett mennünk derékig a vízbe, hogy az ágyúkat kihúzzuk, kitoljuk. Szerencsénk volt. Néhány nappal később láthattuk, hogy azokat a légvédelmi tüzéreket, akik elhagyták ágyúikat, az első vonalba küldték, a gyalogosok közé.
Máramarosszigeten jöttünk át az ukrán határon, ahol Tordára irányítottak. Az oroszok azonban elvágták utunkat. Ditrónál feltartóztatott a muszka, innen Nagyváradra szólított a parancs. Dombóváron ismét tüzelőállásba parancsoltak, de csak rövid ideig tudtuk biztosítani a légvédelmet. Folytattuk a visszavonulást, Somogy megyéhez érve bekerített az orosz, s a tisztek közölték velünk, hogy rövid pihenő után meg kell próbálnunk kiutat keresni, ellenkező esetben végünk. Azt tervezték feletteseink, hogy egy 3 km hosszú mellékúton át egy hidat fogunk elérni, amelyet még nem birtokol az orosz, s onnan már szabad az út. Ágyúinkat ökrök vonszolták az októberi sárban. Az oroszok közben megállás nélkül lőttek ránk, és szétverték az ütegeinket. Az ágyúk egy részét elhagytuk, bajtársaim közül többen fogságba estek. Nekem szerencsém volt...
Somogyszil községben néhány nappal korábban megismertem egy nőt. Akkor már éreztük, tudtuk, hogy a háborút elvesztettük, közel az orosz, végünk van. Ezért néhány értékesebb tárgyat odaajándékoztam a nőnek, aki szállást és kosztot adott nekem. Amikor veszélybe kerültem, ez a nő jutott eszembe. Visszalopóztam a faluba, és ismét megkerestem. Civil ruhát kértem tőle, meg is kaptam, és átöltöztem. A katonaruhát elástuk a kertbe, egy szalmaszakasz tövébe, a fegyverekkel együtt. Három hétig maradtam a nőnél, aki szívesen lett volna a feleségem. De én mindenáron haza akartam jönni, csak kerestem az alkalmas pillanatot. Közben hallottam, hogy a faluban más házaknál is bujkáltak honvédok. Lovas kozákok járták a falut, keresve a katonákat. Az udvaron sántikálva, meggörnyedve, bottal jártam, hogy öregebbnek mutassak, nehogy gyanút fogjanak.
Egy alkalommal hírét vettem, hogy a szerbek a szomszéd faluba gyűjtik össze a románokat, és hazaküldik őket. Elszöktem a menyecskétől, s én is jelentkeztem. Bevagoníroztak és Székelykocsárdra hoztak, ahol a szerb katonák átadtak a románoknak. Közölték velünk, hogy először hídépíteni visznek, s csak azután engednek haza. De én nem vártam ezt meg, meglógtam a sorból, s Istennek hála, szerencsésen hazaértem. Itthon megtudtam, hogy azelőtt két nappal Földvárra kísérték azokat, akik előttem tértek haza. Nekem sikerült ezt is elkerülni...
Be kellett vonuljak román katonának
A háború utáni hónapokban a bíró román csendőrökkel járva a falut, fegyverek után kutatott. Korábban az Enyed alatt két halottat találtam, annak ellenére, hogy azelőtt összeszedtük a halottakat. Egyik elhunyt katona mellett ott volt a fegyvere, amit hazavittem, s elrejtettem. Később egy őzet akartam elejteni vele, de nem sikerült. Valószínűleg akkor lesett meg valaki, s elárulta, hogy fegyvert tartok. Egyszer a bíró meglátogatott, s figyelmeztetett, hogy elárultak, ezért adjam át jószántamból a hatóságoknak a fegyvert. Először tagadtam, hogy van puskám, de végül átadtam a román csendőröknek. Buksa Sándor bácsi megígérte, hogy semmi bántódásom nem lesz. A puskáért nem is volt, betartotta a szavát.
1946 tavaszán a bíró utasítást kapott, hogy kísérjen be a sorozóközponthoz. Próbáltam tiltakozni, mert három hónapos kisgyerekünk volt, de mennem kellett. Útközben megtanított, hogy mit tegyünk, amíg ő jelenti a parancsnokságon, hogy megjelentünk. "Tűnjetek el az udvarról, találkozunk a Maros-híd melletti kocsmában" – mondta. Úgy is tettünk. A második behívást viszont már nem úsztuk meg. A korábban megalakult román csendőrség helyi képviselői összeszedtek, sorba állítottak, s Várhegy felé vezetve minket, bekísértek a sorozóközpontba. Útközben minden kocsmánál megálltunk, énekelve vonultunk, a kísérő csendőr többször is elismételte, hogy ne aggódjunk, mert estére otthon leszünk. Persze, nem így történt...
Még aznap éjjel Gyulafehérvárra vittek, Sárpatakról öten voltunk a csoportban. Kolozsvárra helyeztek ki munkaszolgálatra, ahol elég jól ment sorunk. Tisztiszolga lettem egy ezredesnél, aki szász nemzetiségű volt, s szerette a magyarokat. A raktárba küldött, ahol új ruhát kaptam. Egyszer megkérdezte, hogy nem értek-e a melegágykészítéshez. Gondoltam, én legénykoromban dolgoztam eleget, nem fogok itt ásni, gereblyézni, kapálni, ezért nemet mondtam. Az ezredes ekkor arra kért, hogy keressek egy kertészt a katonák között. A sárpataki Szántó Mihályt javasoltam. Ő lett a kertész, munkások dolgoztak a keze alatt, Mihály csak irányított.
Nyolcadik hónapja szolgáltunk, amikor hírét vettük, hogy elkezdődtek a leszerelések. Megkérdeztem az ezredest, aki közölte, hogy három "szériában" fognak hazaengedni bennünket. Kértem, hogy benne legyünk az első csoportban. Visszarendeltek Gyulafehérvárra, ahol egy román cigány altiszt keményen megdolgoztatott, megkínzott, majd útnak engedtek, s hazajöhettünk.
Ui. A visszaemlékezés rövidebb változata korábban már megjelent egy erdélyi sajtókiadványban. A közelmúltban azonban újra felkerestem Pista bácsit, s újabb érdekességekkel egészítettük ki az előző beszélgetést.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)

Lakótelepről a csoda, a mese birodalmába
Óperenciás tengerre és Üveghegyre sincs föltétlenül szükség ahhoz, hogy az ember mesés kalandok részesévé váljon, elég csak annyi, hogy a világ zsibongásának, a folyamatos rohanásnak hátat fordítva rácsodálkozzon a körülötte lévő dolgokra, és őszintén, tisztán közelítsen hozzájuk.
Ha ugyanis valaki elég erősen és kitartóan hisz a csodákban, akkor azok valóra válhatnak. Akkor lesz mese is, amelybe a szürke hétköznapokból átléphet. Erre hívja fel a figyelmet a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadása, A kétbalkezes varázsló című mesejáték, amelyet pénteken este mutattak be nagyteremben. Békés Pál darabját Béres László vitte színre, a lakótelepi tömbházban élő kisfiút, Éliás Tóbiást a 13 éves Ábrahám Gellért, barátját, Fitzhuber Dongót, a kétbalkezes varázslót pedig Laczkó Vass Róbert alakítja.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Identitás és integráció
Az identitás fogalma ismét divatba jött. A menekültválság, a terrorizmus fenyegetése elsőrendű témává léptette elő az önazonosság fogalomkörét, amihez óhatatlanul az integráció társult kulcsfogalomként. A romániai magyarság identitásdiskurzusa jó ideje változatlan. Időnként észlelhetőek némi hangsúlyeltolódások, de a lényeg nem változott. Tudjuk, hogy magyarként akarunk megmaradni Romániában. Ezzel a céllal a közösségünk nagy többsége minden bizonnyal egyetért. A megvalósítási módozatok tekintetében viszont már nincs akkora összhang a különböző politikai, civil és egyházi közszereplők között.
A nemzeti önazonosságot elsősorban a nyelv és a kultúra ismerete biztosítja. Helyes felismerés volt a rendszerváltás után, hogy a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése elengedhetetlen a romániai magyarság identitásának megerősítéséhez. A forradalom után lerombolhatatlan piedesztálra került az anyanyelven való tanulás. Idővel azt is felismerték az oktatáspolitikai szakértők, hogy már nem elég pusztán magyarul tanítani a gyermeket, ugyanis ha nem biztosítjuk az anyanyelvi oktatás mellett a minőségi képzést, akkor a magyar szülők már nem fogják a magyar iskolát választani, ami az iskolai hálózat zsugorodását eredményezi. Ez főleg szórványban gond, de tömbmagyar vidékek is veszélyeztetve vannak, ahol az iskolahálózat a magyar közösség igényeit és sajátságos helyzetét figyelmen kívül hagyva, rossz szerkezeti felépítéssel rendelkezik.
A romániai magyar politikai-közéleti diskurzusban az önazonosság témaköre szinte teljes mértékben lekötötte az energiákat. Sokkal kevesebb szó esett az integrációról, arról, hogy a romániai magyar társadalom tud-e, és ha igen, milyen módon integrálódhat a román társadalomba, megőrizve sajátos magyar identitását. Ebben a tekintetben a vélemények már megoszlottak, a téma olyan, potenciális konfrontációhoz vezető érzékeny kérdéssé vált, amit sokan jobbnak láttak nem feszegetni. Az elmúlt több mint két és fél évtizedben nagyon kevés érdemi vita zajlott erről.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

Elvándorlást hozhat a magyar otthonteremtési támogatás?
Erősítheti a határon túli magyar fiatalok elvándorlási kedvét a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye – vélik erdélyi szociológusok. Szerintük az anyaország a szülőföldön maradást elősegítő programokkal csökkenthetné a migrációs hatást.
Már most viszonylag magas az elvándorlási kedv az erdélyi magyarság körében, és a magyar kormány által bevezetendő családi otthonteremtési kedvezmény (csok) további szívóhatást gyakorolhat – fogalmazta meg aggályait lapunknak Horváth István szociológus.
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője rámutatott, hogy a szociális jogok kiterjesztése premiernek számít Magyarországon, és vannak rétegek, melyek erre rákapcsolódhatnak, a támogatás miatt áttelepedhetnek az anyaországba.
Emlékeztetett, hogy a különböző jogok kiterjesztése a külhoni magyarokra fokozatosan történt, a magyar állampolgárság megszerzésével első lépésben nem járt együtt minden állampolgársági jog, de a választási törvény módosításával szavazati jogot, tehát politikai jogot kaptak, a szociális jogokat azonban akkor is a különböző hozzájárulások befizetéséhez kötötték, vagyis csak azok részesülhettek szociális támogatásban, akik Magyarországon hozzájárultak a társadalombiztosítási alaphoz.
„A csok ilyen értelemben számít úttörőnek, hiszen bárki megpályázhatja, aki korábban az Európai Unió valamelyik államában, például Romániában hozzájárult a társadalombiztosítási alaphoz" – hívta fel a figyelmet a szakember. Rámutatott, hogy Romániában a gyerekvállalást ösztönző, a családtámogató programok nem is léteznek, ezért a magyarországi otthonteremtési kedvezmény a pályakezdők, de a stabil anyagi helyzettel rendelkezők számára is kecsegtető lehet. Horváth István szerint ez egyelőre elméleti modell, sokan kivárják majd, milyen lesz a konkrét megvalósítása, ám akkor szívó hatást gyakorolhat a külhoni magyarokra.
„Ha a gyerekvállalási kedv amúgy is megjelenik mint élet- vagy családprojekt, akkor a fiatalok mindenképpen megfontolás tárgyává teszik majd, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol lehívhatják a 20 millió forintos támogatást. A fiatal családok felvállalják majd a három gyereket, de ezek a gyerekek már nem Erdélyben vagy a Székelyföldön fognak megszületni" – vázolta a lehetséges forgatókönyvet a szociológus.
Magas az elvándorlási kedv
Horváth István rámutatott, az erdélyi magyarság körében már így is viszonylag magas az elvándorlási kedv, az elmúlt években pedig új célpontok jelentek meg. 2008-ban az erdélyi magyarság körében még alacsonyabb volt a kivándorlási kedv, mint a román etnikumúak között, ám ez ma már nem mondható el, Anglia és Németország irányába jelentősen megnőtt nemcsak az elvándorlás szándéka, hanem ténye is, mondta Horváth.
Ugyanakkor a nyugati országokban most körvonalazódó migránsellenes intézkedések valamennyire elkedvetleníthetik a kitelepedni vágyókat. Például Nagy-Britannia csökkenteni akarja a bevándorlást, a megszorítás pedig a kelet-európaiakra is vonatkozna, Németország pedig megnehezíti a letelepedést – ezek az intézkedések még nem vezetnek a migráció csökkenéséhez, csak a stagnálásához, magyarázta a szociológus.
Szerinte Erdélyben még mindig létezik egy jelentős migrációs potenciál, és sokan megfontolás tárgyává tehetik, hogy igénybe veszik a csokot, és kitelepednek Magyarországra. Ez a lehetőség az eddigi elméleti migrációs szándékot elmozdítja a konkrét döntés irányába, vélte.
Székelyföldi veszteség
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere szerint a magyar kormány kedvezménye a már meglévő kivándorlási kedvet mozdíthatja el az anyaország irányába. Elmondta, korábban az önkormányzat korlátozott eszközeit is megpróbálta bevetni a migráció fékezésére, a fiatalok hazacsábítására: a Gyere haza program keretében ingyentelket ajánlanak a házépítésre vállalkozó fiataloknak. De a program nem hozta meg a remélt eredményeket, mert a fiatalok nem jutottak hitelhez. Kifejtette, a jelenlegi államhatárokon belüli Magyarország érdekeit szem előtt tartva az Orbán-kormány kezdeményezése mindenképp pozitív, hisz az anyaország is komoly népességfogyással küzd. Ilyen esetben az a felelős közpolitika, ha kedvezményekkel ösztönzik a gyerekvállalást, vélte.
A migráció folyamatos Kelet–Nyugat-tengelyen, elsősorban a képzett fiatalok keresik a boldogulást Nyugat-Európában, és ezt nehéz megállítani, szögezte le Antal. „Az a székelyföldi fiatal, aki azt tervezte, hogy Angliába megy dolgozni, lehet, hogy a csok hatására inkább Magyarországon telepedik le, ott vállal gyereket. Ez nemzetpolitikai szempontból kisebb veszteség, ám a Székelyföldnek mégiscsak az" – példálózott.
„Az elmúlt években a magyar kormány kevesebb szülőföldön maradást elősegítő programot kezdeményezett, mint amennyit reméltünk, elvártunk" – fogalmazta meg hiányérzetét Antal Árpád, hangsúlyozva, hogy mindenki a szülőföldjén tud a legjobban kibontakozni, így a székely ember is itthon kellene családot alapítson, gyereket vállaljon.
Azt kellene megoldani magyar kormányzati segítséggel, hogy a gyerekvállalás ösztönzése az itthon maradás támogatásával társuljon, összegezte a háromszéki RMDSZ-es politikus. Kifejtette, azok, akik felróják, hogy Magyarország pénzt költ a határon túli magyarokra, meg kellene hogy vizsgálják, hogy a külhoni magyarok milyen mértékben járulnak hozzá a magyar GDP-hez, azzal hogy ott termelnek, oda látogatnak és költenek.
„Erről nem akarok vitát nyitni, egyetértek azzal, hogy a magyar adófizetők pénzét Magyarországon kell elkölteni, de a magyar államnak felelőssége is van a határon túli magyarokkal szemben. A jól működő, bevált oktatási-nevelési támogatás mintájára a szülőföldön való boldogulást elősegítő programokat is életbe kellene léptetni" – szögezte le a sepsiszentgyörgyi elöljáró. Rámutatott ugyanakkor, hogy a magyar kormány Kárpátalján, Délvidéken komoly programokat finanszíroz. A határon túliak között is működnie kell a szolidaritás elvének, és érthető, hogy ott nagyobb szükség van a segítségre, tette hozzá, de szerinte meg kell találni a módját annak is, hogy az erdélyiek, székelyföldiek is szülőföldjükön tudjanak boldogulni.
Mint arról beszámoltunk, a külhoni magyar állampolgárok nem igényelhetik a magyar állam által beharangozott vissza nem térítendő támogatást. A magyar kormány azoknak a pároknak ad tízmillió forintos (150 ezer lej) vissza nem térítendő támogatást a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztéseként további 10 millió forintot is kaphatnak az anyaországi családok huszonöt éves futamidőre, ennek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál. A tíz plusz tízmillió forintos támogatást azok a családok is igénybe vehetik, amelyekben a már meglévő két gyermek mellé vállalnák a harmadikat.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Feldühítette a magyar pártokat Dorin Florea
Nem hagyták szó nélkül a magyar pártok Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester állásfoglalását a számára kedvezőtlen törvényszéki döntés miatt, mely a március 10-i felvonulás engedélyeztetésére kötelezi az elöljárót.
Mint arról beszámoltunk, Dorin Florea etnikai konfliktusgerjesztéstől tart, amennyiben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megszervezheti a Marosvásárhelyre tervezett székely szabadság napját és vele együtt az utcai felvonulást. Az elöljáró az SZNT-nek kedvező törvényszéki ítélet megfellebbezését is fontolóra vette. „Azt szeretném, ha Marosvásárhely az etnikumok közötti példás együttlét városa lenne, nem pedig egy esetleges harctér vagy politikai leszámolások helyszíne” – jelentette ki az elöljáró, akinek állásfoglalása elégedetlenséget szült a magyarság körében.
Az RMDSZ helyi szervezete elfogadhatatlannak tartja a városháza és a polgármester hozzáállását a március 10-ei székely szabadság napján tartandó felvonuláshoz. A szövetség közleményben reagált az elöljáró legutóbbi nyilatkozatára, melyben Florea helytelenítette a törvényszéki ítéletet, miszerint a bírói testület a márciusi felvonulás engedélyeztetésére kötelezi. Az RMDSZ kötelességének tartja a jogállamiság betartását követelni, és emlékeztetni kíván arra, hogy a szabad gyülekezési jog egyike azon értékeknek, amelyek kivívásáért 1989 decemberében emberek adták életüket.
„Annak ellenére, hogy ezt a jogot a forradalom után érvényes jogszabályok szentesítik, a civileknek, jelen esetben a Székely Nemzeti Tanácsnak bíróságon kellett elérnie azt, hogy élhessen ezzel az alkotmányos joggal, minekután tavaly a polgármesteri hivatal döntése miatt nem volt lehetséges a felvonulás” – olvasható a marosvásárhelyi RMDSZ tiltakozásában. Az érdekvédelmi szervezet furcsállja, hogy a törvényszéki döntés megszületése után az érintett reakciója nem a jogállamiság és az ítélet betartásának a biztosítása, hanem olyan eszköz keresése, mellyel mégis sikerülhet ellehetetleníteni a székely szabadság napján szervezendő ünnepséget.
„Ezt a magatartást elfogadhatatlannak tarjuk és követeljük az alkotmányban szavatolt állampolgári jogok biztosítását, a civilek és társadalmi szervezetek gyülekezési jogának tiszteletben tartását, és Románia nemzeti törvényeibe és az aláírt nemzetközi egyezményekbe foglalt vállalások azonnali gyakorlatba ültetését” – szögezi le a Florea egyik alpolgármestere, Peti András által irányított városi RMDSZ-szervezet.
A Magyar Polgári Párt szerint Florea reakciója arra vall, hogy a vásárhelyi elöljáró tizenhat év polgármesterség után sem nőtt fel Marosvásárhely szellemiségéhez és kultúrájához. Biró Zsolt pártelnök úgy véli, újabb magyarellenes megnyilvánulásával az elöljáró önmagának állít ki bizonyítványt.
„Nem csak, hogy korlátozza az alapvető közösségi jogokat, de ismételten kettős mércét alkalmaz. Azt állítja, hogy egy ilyen felvonulás megzavarja a város hétköznapjait, de megfeledkezik arról, hogy a vásárhelyi magyarságnak a Székely Szabadság Napja nem egyszerű hétköznap, hanem ünnepnap. Valahányszor, ahányszor a románság ünnepel, lezárják a főteret, egy évben egyszer a magyarság kérésére is le lehetne zárni” – vélekedett lapunknak Biró Zsolt, az MPP országos vezetője, aki – utalva az RMDSZ közleményére – örül, hogy a szövetség kezdi szívén viselni a március tizedikei eseményt.
Mint ismeretes, 2013-ban, amikor az SZNT először szervezett utcai felvonulást a Székely Szabadság Napjának kikiáltott március 10-én, az RMDSZ nem vállalt közösséget a civilekkel. A több tízezer személyt megmozgató rendezvényre csak pár székelyföldi RMDSZ-vezető érkezett. 
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Gabriel Andreescu vezércikke a Beke-ügyről
A román állam számára nagy téttel bíró politikai témának, a demokrácia minőségi tesztjének számítottak – és úgy tűnik, annak számítanak ma is – a magyar–román viszonyok.
Bizonyítják ezt újabban a „leleplezett terrorista merényletnek" nevezett kézdivásárhelyi események is. Beke István Attilát, a magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) romániai szervezetének tagját 2015. december elsején az alkotmányos rend elleni cselekedet elkövetésének kísérletével és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésével gyanúsították meg és vették őrizetbe. Beke állítólag azt tervezte, hogy házi készítésű robbanószerkezetet robbant fel a Románia nemzeti ünnepe alkalmából felvonuló tömegben.
Idézünk a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztályának (DIICOT) közleményéből: „Az ügyben fennáll a megalapozott gyanú, miszerint revizionista-szeparatista céljai megvalósítása érdekében a szélsőséges-nacionalista magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erdélyben olyan tevékenységet folytat, amely kiterjedhet a román állampolgárok és javaik elleni erőszakos cselekedetekre is. Szándékuk, hogy megnehezítsék vagy megakadályozzák a román hatóságokat abban, hogy az államhatalmat gyakorolják az úgynevezett »Székelyföldön«, mindez pedig annak a folyamatnak a része, amely Nagy-Magyarország visszaállítását célozza. B. I. A. gyanúsított, a magyarországi HVIM romániai kirendeltségének markáns tagja felvállalta, ezt követően pedig beszerezte a házi készítésű robbanószerkezet összeállításához szükséges eszközöket azzal a szándékkal, hogy nyilvános helyen, Kézdivásárhely település területén felrobbantsa a december 1-jei ünnepség alkalmából tartott rendezvény idején."
Az ügy számtalan aspektusa a nyomozati anyagban szereplő részletektől függ, a dossziéhoz azonban a nyilvánosságnak nincs hozzáférése. De hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak revizionista-szeparatista céljai vannak, az megállapítható a szervezet nyilvános tevékenységének kutatása alapján. Az alapszabályában szereplő előírásoknak – mint például: „a kisebbségi létformában élő magyar közösségek jogainak védelme", az Erdélyben élő magyarság önrendelkezési jogainak érvényesítése", „az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében előállt igazságtalanságok bemutatása" – nincs szélsőséges jellegük.
Feltételezzük, hogy az „erdélyi magyarok önrendelkezése" „a magyarok belső önrendelkezését" célozza, ellenkező esetben valami értelmetlent eredményez. Viszont a mozgalom megnyilvánulásainak összessége alátámasztja a tagok törekvéseinek revizionista-szeparatista jellegét.
„A román hatóságoknak a többségében magyarok lakta vidékeken az államhatalom gyakorlásában való megakadályozása/hátráltatása" megfogalmazás a nacionalista jellegű posztkommunista manipuláció eszköze volt. Amikor 1991 őszén a román parlament napirendjén szerepelt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megszervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezet, a 4. Erdélyi Hadtestet riadókészültségbe helyezték, miközben a sajtó, valamint a képviselők és szenátorok hosszasan tárgyalták a Hargita és Kovászna megyék helyzetét taglaló jelentést, amely felrótta a románoknak a két megyéből való – egyáltalán nem bizonyított – „elűzését". 2001 novemberében a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottsága előterjesztette „az államhatalom Hargita és Kovászna megyei elvesztéséről" szóló jelentését. A helyszíni vizsgálatok során ennek a dokumentumnak az állításai is merő spekulációnak bizonyultak.
A DIICOT állításainak „politikai" elterelését támasztja alá az úgynevezett „Székelyföldre" történő utalás is. A Székelyföld egy földrajzi, történelmi és kulturális tájegység, amely ugyanolyan mértékben „létezik", mint Olténia, Moldova vagy Munténia. Való igaz, hogy a Székelyföld nem képez területi-közigazgatási egységet, azonban a többi sem. Vajon miként minősítenének egy „úgynevezett Olténiát", „úgynevezett Moldvát" emlegető szerzőt? Az „úgynevezett Székelyföldet" emlegető szintagma ellenséges viszonyulást fejez ki a különleges státusú autonómiát igénylő magyar közösség törekvéseivel szemben, amelynek kapcsán a DIICOT-nak nem áll jogában állást foglalni.
A DIICOT magyarellenes, a SRI és a belügyminisztérium hírszerző szolgálatának állásfoglalásaiban is támogatott megnyilvánulása összhangban áll a Csibi Barna, a Magyar Gárda egyik vezetője, és Petrás János László, a Kárpátia zenekar énekese elleni vádemeléssel. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) két, folyóiratunk legfrissebb számában közzétett álláspontja a nyomozó hatóságok ama törekvése nyomán született, amelynek során érveket keresnek a militás magyarok megnyilvánulásainak törvényen kívül helyezésére. Az üzenetek revizionista jellegéhez ebben a két esetben sem fér kétség. Miközben természetesen fennáll a kérdés, hogy vajon Csibi Barna és Petrás János László tevékenységének betiltása szükségesnek bizonyul-e egy demokratikus társadalomban.
A Csibi Barna ügyére most nem térnénk ki, mivel az ügyészek által összeállított nyomozati anyag számos tisztázatlan elemet tartalmaz (mint például az a vitathatatlanul törvénytelen és uszító plakát, melyet egy csíkszeredai hipermarket mellé függesztettek ki „Szégyelld magad! Már megint zsidónál vásároltál!" felirattal – erről egyébként azt beszélik, hogy letakarták). Petrás János László esetében az eljárást azzal „indokolták", hogy a 2015. június 6-ai koncerten úgy szólította meg a közönséget: „Szép estét Csíkszereda, szép estét Székelyföld, szép estét Erdély, szép estét Nagy-Magyarország!", majd hasonló hangvételű és témájú dalokat adott elő.
A vádirat szerint „a kezdeményezést úgy szervezték meg, hogy az egyértelműen Nagy-Magyarország létezését közvetítse, a felszólaló pedig mindegyik »elszakított országrészről« említést tett [...] (hangsúlyozva, hogy a tényeket »a régi térképek figyelembe vételével« közli, illetve »reményeik szerint« ezek hamarosan ismét aktuálisak lesznek), a rendezvényen pedig a résztvevők többször is a »Vesszen Trianon!« és a »Székelyföld nem Románia!« jelmondatokat skandálták".
Ám a 2000/137-es kormányhatározat értelmében diszkriminációnak számít a Nagy-Magyarországra, illetve egyéb olyan formákra való felhívás, amely egyértelműen Erdély visszatérését támogatja 1918 Magyarországához? Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) joggyakorlata elég világos: efféle óhajok kifejezését a szólásszabadság szavatolja – lásd egyebek mellett az Egyesült Kommunista Párt és mások kontra Törökország ügyet (1998). Nem is lehet másképp, hiszen több tízmillió európai polgár – katalánok, skótok, írek, olaszok stb. – nemhogy hasonló szeparatista elveket vall, de még cselekszik is ezek érdekében.
Az az egyedi romániai eset, miszerint az alkotmány 30. cikkelye – amely garantálja a szólásszabadságot – jogkorlátozásként fogadja el „a felbujtást... a területi különválásra", nem változtat a helyzeten: az említett cikkelyt az emberi jogok európai egyezményének (lásd a 20 (1)-es cikkelyt) fényében kell értelmezni. És ha a nemzeti gyűlölet megnyilvánulásaként kezeljük a felhívást az etnikai egységért vívott harcra, akkor mindenkit a rács mögé kellene juttatni, aki elénekeli Románia hivatalos himnuszát.
Túl ezeken a „technikai" részleteken megjelenik egy második kérdés: hogyan boldogulnak az ügyészségek a román irredenta és sovén mozgalmak a szóban forgóval össze nem mérhető tömegével? Elegendő lenne számba venni a kézdivásárhelyi eseményekhez és a magyar szélsőséges aktivistákhoz kapcsolódó cikkeket és kommentárokat ahhoz, hogy „Ki a magyarokkal az országból!" és más hasonló felhívásokat találjunk; és a közterületeknek a „Besszarábia Románia!" revizionista kijelentéssel való szisztematikus lefedését.
A román magyarellenesség és irredentizmus széles körben elterjedt. Márpedig két különböző mércének a bevezetése – egynek a románok, egy másodiknak pedig a magyarok számára – azoknak az értékeknek az áthágását jelenti, amelyekre az érintett ügyészségek hivatkoznak annak érdekében, hogy cselekedhessenek. Az itt elemzett esetekben megfigyelhető, szembeötlő megkülönböztetéssel és az emberi jogok elleni provokációval a román ügyészségek valójában megnyitották Pandora – törvényes és politikai – szelencéjét.
Gabriel Andreescu
A szerző bukaresti emberjogi aktivista, az Emberi Jogok Új Folyóirata (NRDO) című kiadvány igazgatója. Az írás megjelent a folyóirat legfrissebb számában. Fordítás: Krónika. Krónika (Kolozsvár)

Hárompártos egypártrendszer
A Magyar Polgári Párt (MPP) úgy viselkedik, mintha valami cselekvési programja lenne, amelyet még valamikor Szász Jenő állított össze. Az MPP exelnökétől, még polgári szövetséges „idejében” bármit kérdezhettél, ő, mielőtt válaszolt volna, egyszer elsorolta az RMDSZ „bűnlajstromát”. Volt egy „fekete listája”, amire – nem alaptalanul – összeírta akkori ellenfelének vétkeit, ami valahogy úgy kezdődött, hogy „az RMDSZ már rég nem szövetség, nem magyar, s legfőképpen nem demokratikus”. Ezt követte a bizonyítás, hogy mindent központilag szabnak meg, elfojtják a különvéleményt, egy-két zsíros tisztségért mindent feladnak, stb. A párt mostani vezetői, úgy tűnik, valahonnan megszerezték ezt a listát, s most pontról pontra az összes hibát elkövetik, amit anno felróttak az RMDSZ-nek. Belső ügy – mondhatnánk erre.
A másik oldalon, az Erdélyi Magyar Néppártnál (EMNP) már korábban sikerült – néhány személyi ellentét miatt – alapjaiban szétverni az úgy ahogy működő háromszéki szervezetet. Lehet szépeket mondani a fiatalításról, de attól tartok, ha most, néhány hónappal a választások előtt kiállnék az utca sarkára, s az első 25 embert megkérném, hogy soroljon fel tíz EMNP-s politikust, siralmas eredmény jönne ki. Belső ügy – mondhatnánk erre is.
Az viszont nem belső ügy, ami mindennek a következménye: az RMDSZ úgy fog ismét gyakorlatilag ellenfél nélkül maradni a választásokon, hogy jószerével a kisujját sem kellett ezért mozdítania, noha valószínűleg a háttérből „besegített”, hogy ezek az ellentétek fellángoljanak, de komoly erőfeszítésre nem kényszerült. Ilyenformán aligha mentesíthetők a felelősség alól azok, akik a választás szabadsága, az autonómia-küzdelem kibontakozása, a kuruc–labanc harcok és egyéb hangzatos jelszavak kinyilvánítása mellett kardélre hányják egymást, és otthagyják számottevő ellenzék, fékek és ellensúlyok nélkül az RMDSZ-t, gyakorlatilag saját kezükkel teremtve meg az eredeti rommagyar „hárompártos egypártrendszert”.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lejártak Neptun napjai!
Új román–magyar paktumot sürget egy kisebbségi politikus, képviseleti elitünk bukásáról értekezik egy elemző. Alighanem korszakhatárhoz érkeztünk, mert az érdekvédelem mindenütt falakba ütközik, közösségünk közhangulata sem volt még ennyire rossz a kilencvenes évek eleje óta. A demokratikus visszacsatolás rendszere nem működik, a központi hatalom helyi kiskirályai egyik visszaélést a másik után követik el, a sérelmek egyre halmozódnak.
A gazdasági válságból kivezető ösvény hiába látszik megnyílni, ha nem társul hozzá megfelelő politikai kibontakozás. A magyar népközösség esélyegyenlőségének biztosítása – mely kérdés különben állandó odafigyelést igényel, ebben szünetet tartani nem lehet még válságmentes időkben sem – teljességgel elakadt, s az ország és jogrendje kimondottan rükvercbe váltott az utóbbi fél évtizedben.
A bajok gyökere úgy fogalmazható meg – s ez ’90 februárja óta egyvégtében érvényes kórisme –, hogy az erdélyi magyar társadalom-építés tilalom alá esik. Ezt teljesen elgáncsolni ugyan nem mindig sikerült a visszahúzó erőknek, de mára úgyszólván lehetetlenné vált. Nem csoda, hogy anyaországi támogatást kérnek, akik a holtpontról a kérdést ki szeretnék mozdítani, miként az új paktum igénylése sem véletlenül most vetődött fel. A hol neptuninak, hol másnak nevezett régi ugyanis már elviselhetetlen.
Valljuk be, a magyarság parlamenti képviselete is elsúlytalanodott, mégpedig pontosan ama ellentmondás miatt, amit az akkori alku tető alá hozói agyaltak ki. Egy nemzeti népközösség képviselete nem működhet kizárólag politikai pártként, mert akkor csak töredékesen és csak hébe-hóba tudja ellátni feladatát. Elfogadhatatlan, hogy csak akkor képes érdekérvényesítésre, amikor kormányon van. (Különben láthattuk, ennek is komoly hátulütői vannak, amikor kormányszolidaritásból kénytelen önmegtagadó módon viselkedni.) Egy kisebbségnek külön kisparlamentre és saját ügyeiben vétójogra, azaz autonómiára van szüksége, különben minden egyéb csak porhintés és látszatdemokrácia.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szász kiállás a székelyek mellett
A SRI provokálja a székelyföldi cirkuszokat 
Hans Hedrich politológus, civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke volt az, aki egyszemélyes háborúba kezdett a romániai illegális erdőirtók ellen. Most a román-székely-magyar viszonyról írt olyan elemzést, hogy az interneten mindenki azt kérdi: a magyar pártok miért nem tudták ugyanezt elmondani?
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez – kezdi a Főtér.ro portálon megjelent írását a magyarul tökételesen beszélő szász szerző.
A magyarok mint betolakodók
(…) A nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, amely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. (…) Amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik) (...)
Mitől radikalizálódunk?
Mivel (...) az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, amelyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „tervei” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
A székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, amelyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). 
A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek.
(...) Úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőcs hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (amely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Berekméri Árpád-Róbert kötetének bemutatója a Székely Nemzeti Múzeumban
Berekméri Árpád-Róbert „Lesz még kikelet!” – A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály a második világháborúban (1940–1945) című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében január 21-én, csütörtökön, 18 órától.
A szerző hosszas és eredményes kutatást, majd feldolgozást követően írta meg a marosvásárhelyi magyar királyi 27. honvéd székely könnyű hadosztály történetét. A tábori újság címét (Lesz még kikelet!) viselő kötet megalakulásától kezdve a harctéri szolgálaton át egészen a cseh-morva és osztrák területeken folytatott kilátástalan küzdelmekig, majd a fegyverletételig követi a seregtest nyomát.
A könyv törzsszövegét a 27. honvéd székely könnyű hadosztálynak a hadműveletek során kitüntetett, illetve bizonyítottan hősi halált halt katonái névjegyzékét, valamint a tisztikar névsorát tartalmazó függelékek egészítik ki, és korabeli fényképek, térképek teszik színessé.
A könyvet a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón Nagy József gyergyóremetei történész méltatja. maszol.ro

Marosvásárhely: felháborodás övezi a szakkollégiumi magyar oktatás akadályozását
Tiltakozik a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése ellen Soós Zoltán, Marosvásárhely összmagyar polgármesterjelöltje, amiért az intézmény szerinte akadályt gördít a Református Kollégium magyar szakiskolai osztályainak beindítása elé. 
A magyar polgármesterjelölt szerint fontos a magyar nyelvű szakiskolai képzés fejlesztése Marosvásárhelyen, annál is inkább, mivel a Református Kollégium olyan szakok indulását tartalmazza, amelyekre komoly piaci igény mutatkozik. „A tanfelügyelőség döntése nem tartalmaz érdemi szakmai indokot. Felmerül a kérdés: amit Kolozsváron lehet, Marosvásárhelyen miért akadályozzák meg?” – teszi fel a kérdést Soós Zoltán.
Amint arról már hírt adtunk, Marosvásárhelyen - a kolozsvári szakkollégium mintájára - magyar állami támogatással egy mechanika és autóbádogos, valamint egy pék és hentes szakiskolai osztályt indítanának, ám a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá a beiskolázási tervet.
Soós Zoltán támogatja a kezdeményezést és egyetért Benedek Zsolttal, a Református Kollégium igazgatójával, aki leszögezte, hogy nem mondanak le a tervről, hiszen csak idő kérdése, hogy az állami magyar szakoktatás megszűnjön. Ha ez utóbbi bekövetkezik, a Református Kollégiumban egy színvonalas szakképzési központot hozhatnak létre - vázolta a terveket az igazgató. 
A Maros megyei tanfelügyelőség nem ért egyet a marosvásárhelyi Református Kollégium azon kezdeményezésével, hogy a 2016-17-es tanévtől kezdődően két magyar tannyelvű szakiskolai osztályt indítsanak a városban. Az intézmény vezetése azt állítja: a csökkenő gyereklétszám nem teszi lehetővő a kollégium terveit, ugyanakkor inkább a meglevő szakoktatást kellene megerősíteni. Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök az üggyel kapcsolatosan úgy fogalmazott: átgondolatlanul fékezik a vásárhelyi oktatás fejlesztését, ugyanis közismert, hogy a marosvásárhelyi szakiskolák nem működnek megfelelően, és nem jelentenek megoldást a szakmát tanulni vágyó fiataloknak.
Antal Erika. maszol.ro

Az RMDSZ-nek elege van a vádaskodásokból - közleményben reagáltak
A Szatmári RMDSZ közleményben utasítja el Dorel Coica vádjait a mall-építés kapcsán. Mint az a hétfői sajtóanyagból kiderül: a szervezet kiemelkedően fontosnak tartja a befektetést és a város fejlesztését - de csak a törvények betartásával. Sajtótalálkozóra hívják a polgármestert és a befektető képviselőit, hogy mindenki tisztán láthasson az ügyben.
A polgármester több fórumon is azzal vádolta az RMDSZ városi tanácsosait, illetve Kereskényi Gábort, a szervezet polgármesterjelöltjét, hogy akadályozzák a befektetés megvalósítását. Ennek kapcsán adott ki közleményt az RMDSZ.
Mint írják, a még tisztségben lévő polgármester vádaskodásai ebben az esetben is megalapozatlanok. Mivel a szatmáriak számára kiemelten fontos beruházásról van szó, a közleményben beszélnek a támadások hátteréről és a Mega Mall beruházással kapcsolatos tényekről is.
"Karácsony ünnepét megelőzően, a karácsonyi vásár kreálta káoszról kívánva elvonni a figyelmet Dorel Coica polgármester egy újabb rágalmazási kampányt indított az RMDSZ-es tisztségviselők és Kereskényi Gábor polgármesterjelölt ellen. Az újabb támadás témája a Károlyi úton tervezett beruházás, azaz a bevásárlóközpont, a Mega Mall ügye volt. A mall tervének bejelentése óta - azaz amióta a beruházó hivatalosan bejelentette terveit, a megyeszékhely jelenlegi vezetésétől nem kapott valós tájékoztatást a szóban lévő telkek jogi helyzetéről. A beruházó képviselői egy 2015 februárjában tartott egyeztetés során az RMDSZ tanácsosaitól értesültek a bevásárlóközpont építéséhez szükséges telek kisajátítása kapcsán felmerülő jogi problémákról. 2015 végén, ahelyett, hogy a szóban forgó telkek problémáira megoldást találjon, a jelenleg még tisztségben lévő polgármester újra az RMDSZ tanácsosait és polgármesterjelöltjét támadja, akik hónapokkal ezelőtt figyelmeztették a gondokra.
A szatmáriaknak tudniuk kell, hogy az RMDSZ minden szinten támogatja a város fejlesztését, amennyiben a jelenlegi városvezetés betartja a törvényeket. Minden olyan határozattervezetet támogatunk, amely törvényes alapokon nyugszik. Egy választott képviselőnk sem támogathatja a polgármester törvénytelenségekre alapozott üres ígéretét" - írja a közlemény.
Az RMDSZ szerint a polgármester sajtóközleményeken és névtelenségbe burkolózó internetes oldalakon indított támadásai egy célt szolgálnak csupán: el akarja vonni a közvélemény figyelmét arról a tényről, hogy nem képes kezelni a helyzetet és nem képes átlátni és követni a törvényes lépéseket egy hasonló beruházás elindítása és más fontos városi kérdések kapcsán.
"A lakosoktól kapott jelzések alapján meggyőződésünk, hogy a szatmáriakat a felelősség áthárítása helyett jobban érdeklik a lebontott garázsok helyére megígért parkolók, a városi útjavítások körüli fejetlenség, illetve a közpénz felelőtlen elköltése kapcsán felmerülő kérdések. A polgármester az RMDSZ-t, illetve Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelötjét támadja, viszont a tények magukért beszélnek ebben az ügyben is: ezúton meghívjuk a jelenleg még tisztségben lévő polgármestert és a bevásárlóközpont beruházóinak képviselőit egy közös sajtótalálkozóra, amiben az ügy tényeit, illetve a megvalósításhoz szükséges lépéseket mutatjuk be újra.
Ugyanakkor emlékeztetnénk a város jelenleg még tisztségben lévő polgármesterét, hogy 2015-ben végül támogattuk a titokzatos beruházó által kezdeményezett gyorsétterem létrehozását, hitelt adtunk Dorel Coica ígéreteinek, viszont a sajtóviszhangon kívül azóta sem jelentek meg az eurómilliókat befektetni akaró beruházók. Azt tanácsoljuk a jelenleg még tisztségben lévő polgármesternek, hogy a sajtón keresztüli üzengetés és vádaskodás és a rossz döntések helyett végezze a dolgát és azzal foglalkozzon, hogy ne veszélyeztesse ennek a szatmáriak számára fontos beruházásnak a létét"- közli a sajtóanyagban az RMDSZ. szatmar.ro