Interjúkötete jelent meg Molnár Melindának, portálunk munkatársának
Üljünk le az idősek mellé, hallgassuk meg történeteiket, amíg megtehetjük – üzeni Molnár Melinda, az Udvarhelyi Híradó Hit-Vallás rovatának szerkesztője Mit mondjak magának? című, pénteken bemutatott könyvével. A kötet beszélgetések, portrék gyűjteménye, melyben hadifoglyok és -özvegyek, egyszerű és nagyszerű gondolkodók vallanak szép és sokszor fájdalmas életükről.
Szép számmal akadnak olyan történetek, amelyek többet érdemelnek a napilap egyszeri közlésénél – ez a gondolat sarkallta Molnár Melindát, az Udvarhelyi Híradó Hit-Vallás, Koröltő, Hazataláló és Kenyérmadár rovatának szerkesztőjét arra, hogy füzért fonjon legértékesebbnek tartott interjúiból, riportjaiból, s Mit mondjak magának? című könyvében is közreadja őket. A Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában megjelent, új történeteket is tartalmazó kötet pénteken, tíz perccel a délután hat órai bemutató előtt érkezett meg a kolozsvári nyomdából Székelyudvarhelyre, így a szerzőnek is új élmény volt kézbe venni és ajándékként átadni azt a Bethlen-negyedi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban megjelent családtagjainak, barátainak, illetve a Hit-Vallás rovat olvasóinak.
A könyvbemutató – annak ellenére, hogy mintegy kétszáz fős közönség előtt zajlott, hiszen Udvarhelyről és a környékbeli településekről a még élő interjúalanyok és hozzátartozóik is eljöttek –, igen bensőségesnek volt mondható. A gyergyóditrói születésű Molnár Melindát falutársa, Szőcs Csaba, a kiadó kulturális egyesület igazgatója kérdezte, ő pedig meghatóbbnál meghatóbb történeteket mesélt gyerekkoráról, két évtizedes újságírói munkájáról, interjúalanyairól, illetve a könyvbemutatónak helyet adó egyházközséghez fűződő kapcsolatáról. Kiderült, édesapja tiltása ellenére teljesítette be álmát, hogy újságíró legyen. Számos egyházi lapban publikált, több könyv társszerzője, közösségépítő tevékenységét, valamint írásait többször díjazták.
Első könyvét Márton Áron ditrói káplánévéről írta, 1998-ban. Egyházi újságíróként, érzékeny gyerekként és unokaként fordult minden olyan ember felé, akiben értéket vélt felfedezni – így talált rá számos idős nénire és bácsira is, akikben meglátta megboldogult szülei vonásait, s akik egyszerű riportalanyoknál jóval közelebb állnak hozzá. Érdeklődéssel, szeretettel fordult feléjük, átélve, magáénak érezve történeteiket, s ez a mély odafigyelés arra ösztönözte őket, hogy a „Mit mondjak magának?” kezdő kérdés után megnyíljanak, az újságíróra bízzák lélegzetelállító élettörténetüket. „Minden elmulasztott vallomással szegényebbek leszünk” – fogalmazott, hangsúlyozva, fontos, hogy amíg tehetjük, üljünk le az idősek mellé, hallgassuk meg őket, hiszen a személyes beszélgetést nem pótolja a telefon vagy az internet.
A Mit mondjak magának? című kötet közel hatvan beszélgetést örökít meg, amelyek egy évszázad történéseit dokumentálják, nagyrészt udvarhelyszéki idősek és fiatalok szemével. A deresedő halántékok, homlokredők ifjúkori szolgáló- és katonaévek, a kommunizmus, a kemény munka, a családalapítás, a háborúk, veszteségek és boldog pillanatok emlékét őrzik, s ezeknél többet: olyan tapasztalatokat, bölcsességeket, amelyekből a fiatalabb nemzedék is erőt, hitet meríthet. Molnár Melinda több száz írás közül válogatta ki azokat, amelyeket első körben közlésre szánt, remélve, hogy hamarosan egy következő kötetben a többi is napvilágot láthat. A könyvet szülei emlékére adatta ki, és ajándéknak szánja olvasóinak, a munkáját segítőknek, barátainak. Már a könyvbemutatón is számos tiszteletpéldány talált gazdára: a szerző minden jelenlévőnek köszönetet mondott, amiért hozzájárult ahhoz, hogy azt a munkát végezhesse, amit igazán szeret. A bemutató – melyet januárban újabbak követnek, a Hit-Vallás rovat kilencedik születésnapját is megünnepelendő – a Hit-Vallás rovatokhoz hasonlóan közös imával kezdődött, és az Erdő mellett estvéledtem című népdal eléneklésével végződött. Sorbán Enikő népdalénekes dalaival emelte az ünnep hangulatát. A szerző a bemutató után dedikálta könyvét.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Évzáró irodalmi estet tartottak Székelyudvarhelyen
Bartis Attila, Filip Florian és Kemény István estje zárta az irodalmi évet Székelyudvarhelyen. A szerzőkkel Murányi Sándor Olivér beszélgetett a G. Caféban az alkotás folyamatairól, valamint a nyelvi korlátokat túlszárnyaló barátságokról, de az ezek miatt kialakult közösségi feszültségekről és a politikai korrektségről is.
Szép számú érdeklődő előtt zajlott a csütörtök esti irodalmi évzáró a G. Caféban, amelyen idén Bartis Attila erdélyi íróval, a bukaresti születésű Filip Florian íróval és a budapesti Kemény István költővel beszélgetett Murányi Sándor Olivér. A marosvásárhelyi Bartis Attila 1984-ben családjával Budapestre költözött, miután apját, a Gyergyószárhegyen született Bartis Ferencet megfosztották román állampolgárságától. A székelyudvarhelyi irodalomkedvelő közönség idén a tíznapos G. Feszt nyitóestjén is találkozhatott az íróval, akkor A nyugalom című regényéről faggatta Murányi Sándor Olivér, most viszont A vége című legújabb regényébe nyújtott bepillantást az író.
Murányi egy friss olvasói kritikát olvasott fel Bartis Attila A vége című új regényéről, valamint annak budapesti fogadtatásáról. Az Írók Boltjának eladási listáját vezető regény német kiadása mellett egy New York-i is várható. Arra a kérésre, hogyan tud együtt élni a folyamatos sikerrel, egyszerűen annyit válaszolt, hogy nyilván örül neki, hiszen „bolond, aki nem”. Ám ezen túl nem foglalkozik ezekkel, hiszen eközben színházi munkájával „kínlódik”. A siker Bartis Attila szerint olykor segít, máskor pedig teher, hiszen ha nem megy a munka, akkor a múltbéli sikerek megbéníthatják.
Filip Florian teljes mértékben a fikció hívének tekinti magát, úgy véli, nem lenne vonzó számára az írás, ha csupán személyes élményeit kellene felsorolnia alkotásaiban. Olykor belefoglal elemeket saját gyerekkorából, ám ezt is a gyerekkori varázs jegyében teszi. Mint kiderült, a szerző Ioan Slavici leszármazottja. Felidézte, hogy felmenője fogsága alatt kérvényezte a börtön igazgatóságától fogva tartásának meghosszabbítását, hogy tudja befejezni írását. „Napjainkban tragikomédiába illők a híres politikusfoglyaink, akik könyveket írnak a börtönben. Lényegében ez az egyetlen romániai alkotói pályázat. Írnak egy-két könyvet, és hirtelen kiengedik őket” – mondta, párhuzamot vonva a múlt és a jelen között.
Murányi kérdésére válaszolva Kemény István költő elmondta, a slam poetryt nem kell magyarázni, hisz Erdélyben egyébként is nagyobb népszerűségnek örvend, mint Magyarországon. Szerinte folyamatos megújulás van ebben a műfajban, amelyet ő a színházi produkció és a hagyományos költészet közti átmenetnek tekint.
„Nem lehet radírgumival élni, hogy ami nem tetszik, azt kiradírozzuk az életünkből, ami meg tetszik, azt felpántlikázzuk” – fogalmazott Bartis Attila, aki szerint meg kell tanulni elfogadni és méltósággal kezelni a különböző helyzeteket. Fontosnak tartja, hogy társadalmi diskurzusok folyjanak a konfliktusokról, de a megoldás az egyén szintjén kezdődik. Bartis Attila egyébként úgy véli, hogy az irodalmi közéletben túlmitizálják barátságát Filip Floriánnal, mert a népek megbékélését látják benne.
Az irodalmi évzárón a meghívottak felolvastak műveikből, az est végén pedig dedikálták könyveiket. Murányi elárulta, jövőre egy újabb román szerzővel, Mircea Cărtărescuval találkozhat az udvarhelyi közönség.
Veres Réka
Székelyhon.ro

A Kárpát-medence irodalmi hajója lehorgonyzott Kolozsváron
A fiatal magyar írók találkozóját követően átadták az Erdélyi Magyar Írók Ligájának idei díjait is.
Két napig Kolozsvár a Kárpát-medence minden szegletéből érkezett ifjú költők, írók randevújának helyszíne volt. A Bulgakov kávéházban pénteken és szombaton már-már „erőltetett menetben”, tömbösített formában zajlott a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és erdélyi szerzők beszélgetésekkel egybekötött közös felolvasása.
Az először megszervezett Kolozsvári Kikötő keretében – pontosítsunk: a Kolozsvári Kikötőben – huszonegy magyar író „hajózott be” a kincses városba. Mi a szombati rendezvényeken vettünk részt, ahol jobbnál jobb versek és prózák mellett (nem udvariaskodás, tényleg jók voltak) olyan témák is terítékre kerültek – Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök „fedélzetmesterkedése” mellett –, mint az, hogy miből él az irodalmár, ha nem az irodalomból, illetve milyen létformában él tovább az irodalom a megváltozott technikai-technológiai körülmények között, és egyáltalán: milyen lesz a literatúra jövője ötven, száz vagy akár több ezer év múlva. Gyors következtetések (a lista korántsem teljes!):
1. Az irodalomból nem lehet megélni.
2. Nem is feltétlenül baj, hogy az írók nem az irodalomból élnek meg, mert ha így lenne, az írás „iparrá” változna.
3. Az sem biztos, hogy néhány száz vagy ezer év múlva egyáltalán lesz irodalom – de az emberi szellemnek valamilyen megnyilatkozási, önkifejezési formája mindenképp lesz, és ez jó.
A Kikötőből való kihajózást követően tartották meg – ugyanazon a helyszínen – az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) gálaestjét is, amelynek gyakorlatilag egyetlen „kötött” programpontja volt: az E-MIL idei díjainak kiosztása. Két díj talált gazdára: a Méhes György-nagydíj és a Méhes György-debütdíj.
„Sokoldalú alkotót díjaz ma Méhes György-nagydíjjal az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Egy kiváló költőt, prózaírót, esszéírót, kritikust, szaktudóst – voltaképpen máris egy több életműre elegendő teljesítményt. És egy olyan embert is díjaz ma az Erdélyi Magyar Írók Ligája, aki intézményeket hordoz magában” – így laudálta Balázs Imre József költő, kritikus a liga idei nagydíjasát, aki nem más, mint Egyed Péter (címlapképünkön az oklevéllel). Amikor Egyed a költői-írói pályáját kezdte, „a vers valami tágas, irodalmon túlmutató életérzésnek volt az egyik kivetülése”, de voltak más kivetülései is: „a rockzene megélése például”, amely – idézte fel BIJ – néhány évig Egyed Péter életformájává is vált (gondoljunk csak a legendás Búcsúkoncertcímű verseskötetére).
A legígéretesebb ifjú tehetségnek járó debütdíjat ezúttal Láng Orsolya vihette haza,Tejszobor című kötetéért. László Noémi a szerzőt „rejtőzködő művésznek” nevezte méltatásában, aki költőként, prózaíróként, grafikusként is figyelemre méltó.
Az E-MIL gála és az írótalálkozó horgonyait azóta felhúzták, de ne feledjük: Kolozsváron épp Téli fesztivál van, a kultúra kikötőiben továbbra is zajlik az élet.
pazs foter.ro/cikk

Románok és magyarok együtt vagy külön utakon? – Autonómiakonferencia Brassóban
Brassó volt a harmadik állomása a tavalyelőtt Sepsiszentgyörgyön megkezdett, egy évvel ezelőtt pedig Marosvásárhelyen megtartott autonómia-konferenciasorozatnak, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezett. A regionalizmus, a föderalizmus és az autonómia témaköreiben szervezett kétnyelvű – román–magyar – szakmai kerekasztal-beszélgetésen újságírók, politikusok, civil aktivisták osztották meg gondolataikat a román–magyar viszonyról, az erdélyi regionális mozgalmakról és a föderalizmus romániai esélyeiről.
A felszólalások sorát Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár kezdte, aki összességében pozitív folyamatokra mutatott rá az erdélyi társadalmon belül, s példaként említette a konszolidálódó önkormányzati demokráciamodelleket, valamint a – például a környezetvédelem kapcsán – létrejött társadalmi szerveződéseket. Rámutatott: közös erdélyi identitás van kialakulóban.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint a román–magyar viszony vizsgálatakor megállapítható, hogy az egyik konfliktusforrás Erdély státusának meghatározása. A politikus szerint az 1923-as román alkotmány, mely az országot homogén nemzetállamként határozta meg, máig kiható károkat okozott, s zárójelbe tette az Erdély-kérdést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a román–magyar viszony elemzésekor elmondta: az általa vezetett Székely Nemzeti Tanács szerint az autonómia megvalósítása – alkotmányos eszközökkel – nélkülözhetetlen.
Az önrendelkezés kivívásához Izsák szükségesnek látja a jó román–magyar kapcsolat kialakítását mind a két ország között, mind az Erdélyen belüli nemzetiségek hálójában. Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke elhibázott döntésnek nevezte azt, hogy a román–magyar viszonyt Bukarest és Budapest viszonyának elemzésén keresztül próbáljuk megérteni, s ezzel ellentétben azt javasolta, hogy erdélyiekként egymás között, saját problémáinkra fókuszálva oldjuk meg vitás kérdéseinket, még akkor is, ha a történelem során a román és magyar nemzetépítés gyakran egymás ellenében ment végbe. Fancsali Ernő egyetemi hallgató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke felhívta a figyelmet az erdélyi román és magyar társadalmak párhuzamosságára, mely helyzet megnehezíti a valós párbeszéd kialakulását.
Trianon-komplexusa mindkét nemzetnek van – állapította meg Adrian Szelmenczi újságíró, az ActiveWatch munkatársa. Szerinte Bukarestben szinte egyáltalán nem beszélnek a román–magyar kapcsolat valós kérdéseiről. Az újságíró hozzátette: az erdélyi és Kárpát-medencei magyarságra a román közvélemény jelentős része továbbra is a háborúban legyőzöttekként tekint.
Regionális mozgalmak
A bevezető hozzászólások után az erdélyi regionális mozgalmak megerősítéséről beszéltek a meghívottak. Mircea Dăian újságíró, az Erdélyi Demokrata Liga alapítója a romániai államberendezkedést hipercentralizált rendszerként jellemezte, s kijelentette: szükség van Románia „erdélyesítésére”, valamint megjegyezte, hogy csak egy föderális berendezkedés és újraszerveződés után látja elképzelhetőnek az ország modernizálását.
Bakk Miklós felidézte az erdélyi érdekérvényesítés néhány múltbeli, emlékezetesebb megnyilvánulását, véleménye szerint a regionalizmus mint téma társadalmasítása végbement, s az utóbbi időben már számos fórumon beszélnek e kérdésről. Adrian Szelmenczi szerint ezek a regionalista mozgalmak egyelőre csak azt érik el, amit a román titkosszolgálatok is célul tűztek ki, vagyis a románság és a magyarság közti bizalmatlanság elmélyítését, ugyanakkor a regionalizáció kérdésköre kapcsán Szelmenczi nem lát érdemi szakmai vagy politikai vitát Bukarestben.
A föderalizáció esélyei
Szilágyi Ferenc egyetemi tanár, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke Románia föderalizálását az itt élő népek alapvető érdekének nevezte, s rámutatott arra, hogy a Romániával azonos méretű vagy annál nagyobb országokban a föderalizmus jelen van. Szilágyi szerint a kivándorolt diaszpóra döntő többsége regionalizált vagy föderalizált államban él, a régiók itthoni létrejöttéhez pedig erős regionális identitás szükséges. Ehhez kapcsolódva kijelentette: a régiókat nem létrehozni, hanem elismerni kell. Ezt kiegészítve Bakk Miklós beszélt arról a román közéletben jelen lévő dilemmáról, mely a modernizációs váltás kapcsán generál vitákat, s amely a francia modellt állítja szembe a globalizációs modellel. Bakk szerint az etnikai alapú régiók kapcsán egy terület etnikai jellegét nem lehet megváltoztatni, így ez a törekvés a románsággal szemben is vállalható és képviselhető.
Mircea Dăian egyetértett a felvázolt elvekkel, majd leszögezte, hogy a föderalizmussal kapcsolatos döntéshozatalból Bukarest – mint az ország fővárosa – kihagyhatatlan, ugyanakkor alulról jövő építkezésre van szükség, melyben új, fiatal politikusok közreműködésére is szükség van. Toró T. Tibor a Néppártot nyíltan föderalista pártnak nevezte, s elmondta: várják azt a román pártot, melynek szintén hasonlóan fontosak lesznek ezen elvek. A föderalizációban Románia szétdarabolódásának veszélyét látják azok a bukaresti döntéshozók, akik ellenzik e törekvéseket – mondta Hans Hedrich.
A civil aktivista szorgalmazta a decentralizáció megkezdését, ugyanakkor kijelentette: kevés esélyt lát arra, hogy a mostani, bukaresti politikai garnitúra szemléletmódján változtassanak. Erre reagálva Adrian Szelmeczi elmondta: elsősorban nem a politikusokkal kell megértetni a föderalizáció lényegét, hanem a választókat kell felvilágosítani annak előnyeiről. Az újságíró ugyanakkor eldöntetlennek látja a kérdést, hogy a föderalista törekvések kizárólag Erdélyre korlátozódnak, vagy egyéb régiókban is létjogosultságuk van?
Erősödő magyarellenesség
Az ActiveWatch munkatársa felszólalásában ismertette az elmúlt időszak magyarellenes ügyeit, melyeket egyesületük révén rendszeresen monitorizálnak, s jelentéseikben rögzítenek. Rendszeresen és tervezetten zaklatják az erdélyi magyarságot – jelentette ki Szelmenczi. Hans Hedrich javasolta, hogy a „kisebbségi” kifejezés helyett a közélet és közvélemény alakítói használják az „őshonos nemzeti kisebbség” megnevezést, majd a beszélgetést moderáló Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke felsorolta mindazokat a magyarellenes történéseket (november 24-től december 4-ig szám szerint tizenkettőt), melyek valamilyen módon megsértették közösségünk – vagy a közösség egy tagjának – jogait. Ezek kapcsán Izsák Balázs megjegyezte: várható volt, hogy a régi (posztkommunista) nomenklatúra megpróbálja – akár mesterségesen kreált magyarellenes megnyilatkozásokkal és akciókkal is – bebizonyítani a közvélemény számára, hogy kizárólag ők képesek rendet tartani az országban.
Erdély.ma

pulzArt: Modern kori szentképek (Kiállítás és könyvbemutató)
„Kétféle újrahasznosításról beszélhetünk: egyrészt újrahasznosítom és átértelmezem a nyugati művészettörténet bizonyos stílusait, másrészt összekeverem ezeket a mi helyi történelmünkkel, politikai valónkkal, traumáinkkal és vágyainkkal, mindazzal, ami mélyen mozgat bennünket” – mondta drMáriás író, festő, zenész azon a könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitón, amelyet péntek délben tartottak a Tein Teaházban a PulzArt kortárs összművészeti fesztivál részeként.
A kettős esemény azzal kezdődött, hogy Dezső Antal röviden bemutatta a művészt a közönségnek. DrMáriás 1966-ban született délvidéki értelmiségi családban, és azért kezdett először zenével foglalkozni, mert szülei nem akarták, hogy művész legyen. A háború elől menekülve 1991-ben települt át Magyarországra, ahol folytatta a már Jugoszláviában elkezdett Tudósok Zenekar vezetését, mely jövőben ünnepli harmincéves születésnapját. Mint megtudhattuk – és bejátszásokból hallhattuk is –, drMáriás fúvós hangszereken játszik, de dalszövegírója, zeneszerzője is az említett együttesnek, ezenkívül több száz festménye, két verseskötete és a mostanival együtt hét prózakötete jelent meg. A művész elmondása szerint a most kiállított festményeit modern kori szentképekként is értelmezhetjük, mert olyan személyeket ábrázolnak, akik közül egyesek sokkal többet jelentenek számunkra egyszerű embereknél, akik eszméket, történelmet, jövőt és múltat személyesítenek meg. Kádár János, Angela Merkel, Hitler, Kim Jong Un, Orbán Viktor, Ceauşescu, Horthy Miklós és más nagy nevek tűnnek fel a Nagyon örülök, hogy végre nem kell örülnünk című kiállítás képein, melyek a művész hírnevéhez méltóan provokálóak, és amelyeknek köszönhetően az alkotót szatirikusként, zsurnalisztikusként szokták jellemezni, bár ő maga csak kortárs tájképfestészetnek tartja saját vizuális művészetét. A művész rövid tárlatvezetése után a Mona Lisa és a tenger című új regény bemutatójára is sor került, mely drMáriás első szerelmi regénye, és amely Az öreg halász és a tenger című Nobel-díjas regénnyel párhuzamot vonva, egy elkeseredett küzdelmet, a művésznek a képzőművészettel való harcát írja le. A regény a Székelyfölddel is rokonítható gyönyörű Isztriában játszódik, és azzal a fajta bájjal, szépelgéssel meséli el a történetet, mely a mai általános diskurzus alapeleme, miszerint a problémákról fölösleges és unalmas beszélni, minden felelősségteljes, komoly állítás ciki, csupán a bolondozásnak, szórakoztatásnak van értelme.
Saját bevallása szerint drMáriás művészete abból a tapasztalatból indul ki, hogy a keleti alkotókat a nyugati művészettörténet nem tekinti saját részének, mi itt, Kelet-Európában árnyékzónaként vagyunk elkönyvelve, de nagyon sok olyan összefüggése van az életünknek, amiről érdemes beszélni. Mint mondta, nem tudja, honnan jött az ötlet, hogy munkássága egy részét bemutassák a PulzArt keretében, de jól érzi magát Székelyföldön, és hálás a szervezők kedvességéért, vendéglátásáért, kockázatvállalásáért.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Demográfiai dráma"
A túlfokozott ünnepi készülődés hevében az Országos Statisztikai Intézet legújabb adatai borzolták néhány napig a kedélyeket. A számok könyörtelenül arról tudósítanak, hogy a diktátor dédelgetett álmai immár visszavonhatatlanul szertefoszlottak. Románia lakossága 2015 októberében továbbra is a bűvös húszmillió alatt marad. Egészen pontosan 19.515.138 fő, aminek alapján a statisztikusok "mély és visszafordíthatatlan demográfiai drámáról" beszélnek. 2015 októberében az országban 17.478 gyermek jött világra, az elhalálozások száma 21.167 volt. A negatív népességszaporulat – vagyis a születések és az elhalálozások közötti arány átbillenése az utóbbiak irányába – a folyamat további előrehaladását vetíti előre, hacsak utolsó elkeseredésükben meg nem szállják Romániát is a más országokból kitoloncolt bevándorlók.
A 2011-es népszámlálás óta ugyanis 3 perc 25 másodpercenként egy személlyel kevesebben maradunk, 5 perc 27 másodpercenként egy személy végleg kitelepedik az országból. 2 perc 40 másodpercenként születik, 2 perc 4 másodpercenként meghal valaki. A 2011-hez viszonyított 600.000-es csökkenés azt jelzi, hogy egy népes megye lakosságának megfelelő számú személy tűnt el végleg. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének adatai szerint a lakosság fogyása tekintetében Románia világviszonylatban a második helyen áll. Az első Bulgária, Romániát a Moldovai Köztársaság, Magyarország, Szerbia, Horvátország, Litvánia és Lettország követi, miközben Kína és India lakossága is az elkövetkező hét évben elérheti az 1,4 milliárdot – jelzik könyörtelenül a statisztikák.
A népességfogyás okait szinte fölösleges említeni, hisz közismertek: a diktatúra éveihez képest szabadnak nyilvánított világunkban fokozatosan csökkent és kitolódott a gyermekvállalási kedv, a családok átlagban 1,2 gyermeket vállalnak a pozitív népszaporulathoz szükséges 2,2 helyett. A sokat dicsért romániai egészségügyben a csecsemőhalandóság európai viszonylatban a legmagasabb, minden ezer újszülöttből kilenc- tíz meghal.
A lakosság fogyásához számottevő mértékben járult hozzá az elvándorlás. Bár két-három millióról beszélnek, egyes becslések szerint sokkal nagyobb azoknak a száma, akik egész vagy fél lábbal külföldön élnek és dolgoznak. Heideggernek a múlt század negyvenes éveiben megfogalmazott jóslata, miszerint "a hazátlanság világsorssá válik", egyre inkább beteljesül. A német filozófus megállapítása természetesen ennél sokkal mélyebb igazságokat is hordoz, például a mind nagyobb méreteket öltő elidegenedés tényét is, de megállapítása soha nem volt annyira érvényes, mint napjainkban.
A demográfiai drámáról szóló adatok az erdélyi magyarokra is érvényesek. Megyénkben 1992-höz képest 2011-ben több mint 50.000-rel találtattunk kevesebbnek. Holott a statisztikákat a roma lakosság folyamatos szaporodása javítja. Ha ők nem lennének, ismert települések iskolái már régen bezártak volna. A vidéki munkahelyteremtés terén ugyanis néhány valóban pozitív példától eltekintve csúfosan megbuktunk, s viselnünk kell ennek a következményeit: elvándorló fiatalok, magukra hagyott idős emberek. A megélhetésért vagy a még több jövedelemért folyó hajszában aztán mindinkább kifakul, érvényét veszti a család, a szülőföld, a haza nemzetet, nemzetrészt megtartó jelentése. A visszaút reménytelenségének árnyékában pedig mind nagyobb teret nyer a világsorssá váló hazátlanság.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az oktatástól a kutatásig
A Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem ambíciós tervei
December 4-én, pénteken délután a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési központban érdekes nyílt műhelymunkát tartott a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem. A rendezvényre, amelyen műszaki újdonságokat, érdekességeket láthattak az érdeklődők, több mint 500, nagyrészt középiskolás diák volt kíváncsi. Az innovációkat a Kulturális Tudományegyetem, a Petru Maior, a Sapientia EMTE, az Elektromaros és Bolyai Farkas líceumok diákjai, valamint a Fomco Kft. , az Ecomotive Kft. és a 3D Creativity Kft., illetve több cég munkatársai mutatták be. A rendezvényt követően dr. Csegzi Sándorral, a Kulturális és Tudományegyetem vezetőjével beszélgettünk.
– Nagyon sok érdekes, új műszaki berendezést vonultattak fel pénteken. Ön szerint melyek voltak a fontosabbak?
– Nehéz lenne felsorolni, hogy a különböző műhelyekben mennyi érdekes, gyakorlati alkalmazásra is megfelelő újítást, találmányt mutattak be meghívottaink. Ezek közül négy országos szinten új fejlesztésnek minősül. Megemlíthetem a Sapientia EMTE pneumobilját, a Fomco cég koncepcióját, amely az elektromos gépkocsik töltőállomásainak létrehozásán, meghonosításán dolgozik, azzal a céllal, hogy nálunk is használható legyen ez az alternatív közlekedési eszköz. Beszélhetek olyan önjáró szerkezetről is, mint például a Kulturális és Tudományegyetem munkatársai által kidolgozott robot, amelyet be lehet építeni fűnyíró gépekbe. Van ugyan világszerte ilyen gép, de mi olcsóbb megoldáson dolgozunk. Losonczi Lajos, a Sapientia EMTE tanára bemutatta a már levédett, körhengeres szivattyúrendszerét. Érdekes volt a 3D Creativity Kft. által bemutatott 3 D-s nyomtató, amelyet temesvári partnereiktől hoztak Marosvásárhelyre. A cég nemcsak nyomtatással, hanem a nyomtatók műszaki fejlesztésével is foglalkozik. Fontos tevékenységi területük a biológiailag lebomló anyagok hasznosítása, alkalmazása, melyekről a rendezvényen is láthattunk érdekes kísérleteket.
– Különös elégtétel, hogy nagyon sok középiskolás diák látogatta meg a kiállítást.
– Az a koncepciónk, hogy minden korosztálynak érdekességet, tanulmányoznivalót ajánljunk, mivel folyamatban gondolkodunk. Első lépésként a gyerekeknek, V–VIII. osztályos tanulóknak kínáljuk azt a lehetőséget, hogy távirányitású autómodelleket készítsenek. Aztán a felsőbb korosztálybeliek már komolyabb, önjáró járműveket készíthetnek, az egyetemisták – műszaki ismereteiket gyakorlatba ültetve – drónokat, robotokat állíthatnak össze, míg a tanárok, az újítók, a feltalálók ezek gyakorlati alkalmazásával foglalkozhatnak. A lektoraink nagy része is hobbiként kezdett ezzel a szakterülettel foglalkozni, majd fokozatosan halmozta az elméleti és gyakorlati tudást, és így most már a szakmában vagy akár a kutatásban is használja az ismereteket. Mi hiánypótló és katalizátor szerepet szeretnénk betölteni az oktatási rendszerben. Hiánypótló, mert olyan területet szeretnénk a felnőttoktatás terén megcélozni, ami kimaradt az állami intézmények látóköréből. Gondolok itt a tizenkét osztályt végzett, de nem érettségizett diákokra, vagy nyolc, illetve a tíz osztályt befejezőkre, akik nem bírnak meg egy egyetemi képzést, de jó szakemberekké válhatnak. Emellett pedig olyan tanfolyamokat indítottunk be, amelyekre van igény a munkaerőpiacon. Mielőtt meghirdettük volna a kurzusokat, illetve azt követően is több mint 20 céget kerestem fel személyesen és ajánlottam nekik képzési lehetőséget. Ma hat céggel van szerződésünk, amelyek munkahelyet kínálnak, majd a megfelelő személy alkalmazását követően nálunk elvégeztetik a szaktanfolyamot. S míg az elméleti képzést tantermeinkben tartják az oktatók, addig a gyakorlatot a cégek székhelyén, azon a gépen végzik, amelyen dolgoznak. Természetesen a tanfolyam költségeit is állják a cégek. Itt elsősorban az ún. CNC – számítógép-vezérlésű – fémforgácsoló gépkezelői tanfolyamra gondolok, amelyet az Imatex céggel, vagy az automatizálási technikus szakra, amelyet a gázvállalattal közösen szerveztünk. S most már az ugyanilyen elv alapján működő fafeldolgozói szakmához is igényelnek képzett munkaerőt. A két kiemelkedő tanfolyam mellett még könyvtárosi, felnőttoktató-képző (formator), ruhatervező, - varró-, idegennyelv- és számítógép- kezelői tanfolyamokat is tartunk. Az automatizálási technikusi képzés 1080, míg a CNC fémforgácsológép-kezelő tanfolyam 720 órából áll. Az ezeket elvégző hallgatók a munkaügyi, illetve a tanügyminisztérium által akkreditált szakdiplomát kapnak. Más felnőttoktató központtól eltérően, nálunk kötelezően megtartjuk mind az elméleti, mind a szakmai képzést. Nem vagyunk diplomagyárak. Ebben az évben tanfolyamainkat összesen 120 hallgató látogatja. Most indítottunk egy újabb CNC-gép-programozói tanfolyamot.
– Miben vállal "katalizátor szerepet" a Kulturális és Tudományegyetem?
– Elsősorban kapcsolatot próbálunk teremteni a különböző műhelyek között. Műszaki fejlesztéssel – nyilván az adott szintnek megfelelően – foglalkoznak a Bolyai és az Elektromaros líceumban, a Petru Maior Egyetemen és a Sapientia EMTE-n, és vannak olyan érdeklődők is, akik intézményen kívül próbálkoznak műszaki innovációval, s ne feledkezzünk meg a különböző cégek kutatási osztályairól sem. A pénteki is olyan célirányos rendezvény volt, amellyel az volt a szándékunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a tapasztalatcserére, a találkozásra azoknak, akiknek közös az érdeklődési területe, de különböző helyeken dolgoznak, kutatnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város vonultassa fel az alkotókészségét. Az önkormányzat kezdeményezésére megalakult a LifetechCity elnevezésű klaszter, amelynek a Kulturális és Tudományegyetem is tagja. Ebbe a csoportba tartozik még az összes marosvásárhelyi egyetem, a megyei kereskedelmi kamara, a 7-es régióközpont, több olyan cég, amely az orvosi kutatás területén dolgozik. Ez utóbbiak nem betegápolással foglalkoznak, hanem a műszaki fejlesztések terén tevékenykednek. Lehet, hogy a felnőttoktatási központnak nem ez a fő feladata, de lehetőségünk van arra, hogy az említett szakterületeken tevékenykedő szakembereket mozgósítsuk, teret ajánlunk az intézményes együttműködésre, a fejlődésre. A pénteki rendezvényen felvonultattuk mindazokat a műszaki berendezéseket, amelyeknek a továbbfejlesztésén az említett intézmények akár közösen is dolgozhatnak, hiszen így pénzt és energiát is megspórolhatunk. Mint ismeretes, többször kísérleteztünk a sztratoszféráig küldött héliumballonnal. Olyan műszereket juttattunk fel 30 – 40 km magasságig, amelyek adatokat szolgáltathattak a klímaváltozásról. Ott vannak a saját fejlesztésű drónok is, amelyeket természeti katasztrófák vagy repülő-balesetekkor használhatnak az emberek, vagy akár az eltűnt roncs keresésére. Ezekbe GPS- vagy GSM-követőrendszereket is be lehet építeni. Minden, a rendezvényen megjelent intézmény és cég, mindamellett, hogy bemutatta, mivel foglalkozik, kapcsolatot teremthetett, s így elindulhatott egy szakmai párbeszéd.
– Nem tűnik túl ambíciósnak ez az elképzelés, tekintve, hogy a mai Kulturális és Tudományegyetem elődje, az 1963-ban létrehozott Népi Egyetem célja csupán a felnőttoktatás volt? Amit önök felvállaltak és terveznek, az már a kutatóközpontok feladatkörébe tartozik.
– A nevet örököltük. Az ebből alakult új intézmény a helyi önkormányzathoz tartozó közhasznú társaságként működik. Az ezt szabályozó helyi tanácsi határozat értelmében az önkormányzat anyagi támogatását fokozatosan megszünteti, ezért önállósulnunk kell. Az ilyen jellegű intézmények a fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban is léteztek, ahol ez a típusú oktatási rendszer hozzájárult a szakmai háttérképzés fejlesztéséhez. A név valóban első hallásra megtévesztő, de igyekszünk ehhez méltó intézménnyé felnőni. A magánegyetemek az akkreditációjukkal igazolhatják a minőségi oktatást. Ha sikerül az említett irányba elmozdulni, akkor valóban megvan annak az esélye, hogy kutatóközpontként is működjünk a jövőben. Sajnos, a romániai oktatási rendszer sem a középiskolai, sem az egyetemi szinten nem versenyképes, hiszen számos olyan szakmát oktatnak, amelyre nincs kereslet a munkaerőpiacon, és így inkább a szürkeállomány kivándorlását idézik elő. Ha sikerül akár helyi szinten is kutatási programokat beindítanunk, akkor remélhetjük, hogy némiképp megfékezhetjük ezt a jelenséget. Nem vehetjük fel a versenyt a nagy külföldi egyetemek kutatóközpontjaival, országos szinten is csak "csepp vagyunk a tengerben", de ha sikerül egy olyan fórumot létrehoznunk, ahol találkoznak bizonyos ötletek, megoldások, jövőbeni elképzelések, amelyek helyi szinten a gyakorlatban is kivitelezhető, nyert ügyünk van.
– Ha már itt tartunk, beszéljünk a jövőről.
– Szeretnénk az intézményes hátteret megszilárdítani. A helyi tanács döntése értelmében jövő őszire átköltözhetünk a Mihai Eminescu Kulturális Központból a Iuliu Maniu utca 4. szám alatt levő volt műszaki iskola bentlakásának egyik emeletére. Jelenleg folyamatban van a helyiségek kialakításának a tervezése. Néhány hónap múlva hozzáfogunk az átépítéshez. Itt szeretnénk a klímaváltozás hatásait vizsgáló és követő laboratóriumot létrehozni, ahol meteorológusok, környezeti szakemberek, orvosok és más ehhez kapcsolódó tudományos területen tevékenykedők dolgozhatnak. A hatásvizsgálat mellett olyan sokszorosítható modellt szeretnénk készíteni, amelyet más hasonló nagyságú településeken is alkalmazhatnak a mikroklíma-változás és annak a közösségre gyakorolt hatásának a tanulmányozásában. Ez a klímaközpont nemcsak a tudományos kutatással foglalkozna, hanem a környezettudatos nevelés is egyik feladata lenne. Ezenkívül a Somostetőn, a volt transzformátorház emeletén egy csillagvizsgálót, illetve planetáriumot építünk. Természetesen a munkaerőpiac igényei szerint folytatjuk az akkreditált tanfolyamok szervezését is, hiszen tulajdonképpen ezekből és a fejlesztésre, kutatásra szánt pályázatokból tudjuk majd hosszú távon fenntartani az intézményt, amely, remélem, nemsokára valóban méltó lesz nevéhez.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kós András-emlékkiállítás nyílt Kolozsváron
Cseppek egy hatalmas életműből
Családtagjai számára faragott, többségében kisebb méretű szobrok és domborművek szerepelnek az „Ahonnan csak adni lehet…” Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai című emlékkiállításon, ugyanakkor a művész néhány grafikáját, vázlatát és személyes tárgyát is közelebbről szemügyre vehetik az érdeklődők szombat óta a Farkas utcai református templom kerengőjében.
Az erdélyi, az összmagyar és az európai szobrászat emblematikus alakja előtt tiszteleg a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei együttműködésében létrejött tárlat, egyfajta előzeteseként annak az állandó kiállításnak, amelyet Kolozsi Tibor szobrászművész, a BMC elnöke rendez majd be, a mester eredeti elképzeléseinek megfelelően.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

A közelgő ünnepek apropóján
Szombaton a déli órákban a hajdúvárosba látogatott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Európai Parlamenti képviselő. Tőkés László, püspöki minőségben, a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmával tette tiszteletét a nagyszalontai Arany János általános iskola kisdiákjai előtt. Az ünnepélyes találkozás, az említett iskola tornatermében zajlott, ahol Tőkés László a kisdiákokat, valamint nevelőit köszöntötte. Az Úr Jézus születésének apropóján mondott üdvözlő beszédet, és elénekelt egy, az Urat dicsőítő énekszámot. A találkozás betetőzéseként Nagy József Barnával, a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület elnökével ünnepi csomagokat osztottak szét a kisdiákoknak ünnepélyes pillanatokat szerezve számukra.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újabb vitát szít a kék-arany lobogó
A székely lobogót fogadta el a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként pénteken Zetelakán tartott ülésén. A Magyar Polgári Párt frakciója nem támogatta a kezdeményezést, és a Gyergyószéki Székely Tanács is jelezte már: nem értenek egyet azzal, hogy a Hargita megyei önkormányzat kisajátítsa a kék-arany lobogót. Adrian-Jean Andrei prefektus a román közösség jelképeit hiányolja a zászlóról.
A székely lobogót fogadta el a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként pénteken Zetelakán tartott ülésén.
A tanácsban többséggel rendelkező RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciói támogatták a döntést, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői tartózkodtak a voksoláson. A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román tanácsosok azt kérték, hogy a – világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó – lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták.
A székely zászlót még pénteken ismét kitűzték Csíkszeredában a megyeházára. A jelkép korábban is ott lobogott az épület homlokzatán, de két hete eltűnt anélkül, hogy erre az önkormányzat vezetői magyarázattal szolgáltak volna. Incze Csongor, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke elmondta: nem tartja kizártnak, hogy a prefektus megtámadja a zászlóval kapcsolatos megyei határozatot, azonban mindaddig a székely lobogó ott marad a megyeházán.
A zetelaki ülésen a képviselők ötféle elképzelés közül találták a székely lobogót a legmegfelelőbbnek arra, hogy Hargita megye hivatalos zászlója legyen. Az MPP-frakció tartózkodását Thamó Csaba képviselő azzal indokolta: nem értenek egyet azzal, hogy a székely zászlót bármely település is kisajátítsa. A helyi zászlók használatáról májusban elfogadott törvény szerint ugyanis két vagy több közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlaja. Thamó szerint a törvényhozók ezzel azt akarták meggátolni, hogy a Székelyföldön mindenhol a székely lobogót fogadják el hivatalos zászlónak.
Nem tetszik a zetelaki döntés a Gyergyószéki Székely Tanácsnak sem: a szervezet közleménye szerint a Hargita Megyei Tanács ismét kisajátította és megyezászlóvá fokozta le a székely lobogót. „A Székely Nemzeti Tanács már jelezte, hogy ez a lépés elfogadhatatlan, illetve annak ellenére, hogy ez a kísérlet is nyilvánvaló kudarcra van ítélve, a kezdeményezőnek egyetlen célja van vele, a saját politikai karrierjének az építése” – olvasható a közleményben.
Adrian-Jean Andrei, Hargita megye prefektusa az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva szombaton azt kifogásolta, hogy a zászlóba nem foglalták bele a székelyföldi megye román közösségének a jelképeit is. „Megengedhetetlen, hogy a megyei tanács határozata ne legyen tekintettel Hargita megye valamennyi lakosának az érdekére” – nyomatékosította a prefektus. Hozzátette, a megyezászlóról szóló határozatot egyelőre csak tervezetnek kell tekinteni.
A törvény értelmében a közigazgatási egységek által elfogadott zászló azt követően válik hivatalossá, hogy a Román Akadémia heraldikai bizottsága véleményezi, és a kormány határozatot fogad el róla. A prefektus azt is kifogásolta, hogy Hargita megye „ugyanazt a zászlót fogadta el megyezászlónak, amelyről egyszer már egy törvényerővel bíró, jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy nem Hargita megye zászlaja”.
A Hargita megyei önkormányzat – mint ismeretes – nem először hozott ilyen döntést: a testület már 2009-ben határozatba foglalta, hogy a székely zászló a megye jelképe, a Maros megyei táblabíróság azonban ezt a döntést 2012 szeptemberében jogerősen megsemmisítette.
A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fogadta el saját szimbólumaként. A lobogó oly sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén egész Székelyföld szimbólumává nyilvánították. A román hatóságok az utóbbi években perek tucatjait indítva igyekeztek megakadályozni, hogy a közösségi jelképet a székelyföldi intézményekre is kitűzzék.
Fülöp-Székely Botond, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Kulturális fővárosi cím: Szentgyörgy a nagy vesztes
Négy romániai város, Bukarest, Nagybánya, Kolozsvár és Temesvár pályázhat az Európa Kulturális Fővárosa címre 2021-ben – jelentették be pénteken a kulturális minisztériumban.
2021-ben ismét egy romániai város lesz Európa kulturális fővárosa, miután 2007-ben Nagyszeben viselte egy éven át ezt a címet. A bukaresti kulturális minisztériumban pénteken tartottak sajtótájékoztatót, amelyen a zsűri tagjai kihirdették azon városok listáját, amelyek eséllyel mérettethetnek meg a cím elnyeréséért.
Romániából összesen tizennégy város pályázott, most ezek közül választották ki a négy jelöltet, amelyek tovább versenyeznek. Az előválogatáson továbbjutottak nevét Steve Green, a zsűri elnöke jelentette be. A négy városon kívül Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Arad, Bákó, Brassó, Brăila, Craiova, Jászvásár és Suceava pályázott még.
Az előzsűrizés eredményét azt követően jelentették be, hogy az előző két napon meghallgatták a pályázatok szóbeli bemutatását. A tizenkét tagú bizottság tíz tagját az Európai Unió különböző intézményei jelölték. A zsűri arra kérte a versenyben maradt városok képviselőit, hogy egészítsék ki és tegyék jobbá pályázataikat, hiszen a következő megmérettetés augusztus és szeptember között lesz. Így várhatóan 2016 szeptemberében hirdetik ki a győztes romániai várost, amely 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselheti. Abban az évben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagságra pályázó Szerbia és Montenegró egyik települése viselheti a címet.
Szakáts István, Kolozsvár pályázatíró csapatának tagja a Transindexnek elmondta, az elkövetkező időszakot a pályázatuk feljavításával fogják tölteni. „Pár napon belül meg fogjuk kapni a zsűrinek az ajánlásait, hogy mivel érdemes foglalkozni. Aztán a következő fél évben nekifogunk feljavítani a pályázatot, elvégezzük az előkészülettel kapcsolatos teendőket: a kulturális tevékenységek, promóciós kampány, közpolitikák kidolgozását és a pénzügyi mechanizmusok kiépítését” – mondta Szakáts István.
A rövid listával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon furcsállja, hogy Iaşi kiesett, ugyanis a moldvai városnak nem volt rossz pályázata. A Székelyföld kiesése az egyik szívfájdalma, hiszen nagyon számított arra, hogy bejön a pályázat, mert, ahogy fogalmazott, legalább anynyira drukkolt Sepsiszentgyörgynek, mint Kolozsvárnak. Viszont szerinte Craiova megérdemelten esett ki a versenyből.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a háromszéki megyeszékhely volt a megmérettetés legnagyobb vesztese. Szerinte az, hogy Marosvásárhely kihátrált a közös pályázási kezdeményezésből, mindkét pályázat erejét gyengítette. A városvezető különben arra számított, hogy hat pályázó marad versenyben, és ezek között lesz Sepsiszentgyörgy is. Átnézte a pályázatokat, és úgy véli, Bukarest és Temesvár után a sepsiszentgyörgyi volt a legjobb.
A polgármester a Háromszék napilapnak úgy nyilatkozott, az elbíráló bizottság kételkedett abban, hogy Sepsiszentgyörgynek lenne kapacitása egy ilyen méretű rendezvény megszervezésére. „A verseny nagy kihívás volt, 13 Sepsiszentgyörgynél nagyobb várossal méretkeztünk meg, ezért a mellettük való versenyzést már építő jellegűnek ítéljük meg. A pályázás ténye számos pozitív kezdeményezést hozott felszínre, új szintre emelte a régió kulturális szereplői, intézményei közti együttműködést” – mondta a polgármester, aki ígéri, az előkészítés során megfogalmazott kezdeményezéseket folytatják.
Megköszönte mindenkinek, aki a Székelyföldön támogatta a kezdeményezést. Rámutatott, „a pályázat előkészítése szembesített azzal, hogy képesek vagyunk felsorakozni, erőnket egyesíteni, erőfeszítéseket hozni, és falakat ledönteni egy közös cél érdekében”.
A közösségi oldalon felvetődött, hogy a döntést befolyásolta-e a kézdivásárhelyi terrorügy, ám a csapat egyik tagja úgy fogalmazott, ódzkodna attól, hogy akár egy gondolat erejéig is összekössék a két dolgot.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kereskényi: már elkezdődött az uszító kampány
Szatmárnémetit vissza kell nyerni, és ehhez mindenki segítségére szükség lesz, hogy a magyarság ismét otthon érezze magát a városban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szövetség szatmári szervezetének 25. évfordulóján tartott beszédében.
Mint mondta, az elmúlt évtizedekben számtalan olyan próbálkozás volt – Szatmárnémetitől Marosvásárhelyig –, amellyel megpróbálták megroppantani a „szövetség gerincét” azért, hogy elbizonytalanítsák a magyar közösséget.
„Most is van olyan szándék, hogy megszüntessék, megbüntessék az RMDSZ-t, ezzel egy időben pedig megpróbálnak békétlenséget kelteni magyarok és románok között. A többséget mi eddig is észérvekkel próbáltuk meggyőzni követeléseink jogosságáról, és a parlamentáris demokrácia eszközeit ezután sem fogjuk feladni” – szögezte le a szövetségi elnök. Szatmárnémetit ismét magyar embernek kell vezetnie, hiszen tapasztalható, hogy még a románság egy jó része is visszasírja az egykori magyar polgármestert – fogalmazott.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, Szatmárnémeti polgármesterjelöltje beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban már elkezdődött a magyar–román békés együttélés elleni kampány, és csak az RMDSZ, a civil szervezetek, az egyházak és a szatmárnémeti magyar közösség összefogása jelenthet áttörést, változást Szatmárnémetiben.
Kereskényi arra is kitért, hogy a szatmárnémeti magyarság számára hatalmas öröm volt, amikor a rendszerváltás után előbb magyar alpolgármestere, majd polgármestere lett a városnak. „Fel kell ébrednünk a rémálomból, amelybe a jelenlegi városvezetés taszított mindnyájunkat. Konkrét és megvalósítható tervek alapján kell jövőt biztosítanunk, tennünk a fiatalok itthon maradásáért” – hangsúlyozta végezetül a szatmárnémeti polgármesterjelölt.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

„Egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási a szerepe”
Interjú dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével és Mátyás Etelkával, Pürkerec evangélikus kántorával.
– Két interjúalanyunk Mátyás Etelka evangélikus kántor és dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke. Mátyás Etelka Erdélyből, a csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecről (Brassó megye) érkezett, akivel itt ülünk Béres József irodájában, ahol egy nagyon érdekes történetet mesélnek el. A kezdetek kezdete egy levél volt. Mátyás Etelka evangélikus kántort kérdezem: miért is fordult levélben a Béres Gyógyszergyár elnökéhez?
– Mátyás Etelka: Az Evangélikus Élet című újság 2014. novemberi számában jelent meg Gazdag Zsuzsanna dr. Béres Józseffel készített írása. Világosan és érthetően kicsengett ebből az írásból, hogy Béres doktorék szeretettel viseltetnek a határon túli magyarok iránt. Kisebbségi sorsukat a szívükön viselik, nehézségeiket úgyszintén, s felekezeti különbség nélkül segítik, szeretik a határon túli magyarokat. Ez ragadott meg, ez késztetett arra, hogy bátorkodjam írni dr. Béres József úrnak.
– Mit írt ismeretlenül a Béres Gyógyszergyár elnökének?
– M. E.: Elsősorban megírtam, hogy jómagam egy nagyon kicsiny csavar vagyok Isten hatalmas gépezetében, hiszen 63 évesen a pürkereci gyülekezet kántoraként élek és dolgozom. Tisztában voltam azzal, hogy Béres úrék végzettsége, társadalmi pozíciója jóval magasabb ennél, de azzal is tisztában voltam, hogy Krisztusban testvérek vagyunk, hogy magyarként ott vagyok én is azon a magaslaton, ha nem kicsit magasabban annál.
Ilyen alapon bátorkodtam, elsősorban testvérükként Krisztusban, megszólítani Béres úrékat. Meggyőződésem egy élet munkája után, hogy nem csak nyelvében él az ember, hanem dalaiban is. Ez volt az a második nagyon fontos szempont, ami arra késztetett, hogy írjak, hiszen megtudtam ebből a vele készített interjúból, hogy nagyon szeretnek énekelni, sőt egy daloskönyvet is összeállított. Nagyon fontosnak tartottam, hogy egy ilyen énekgyűjteménynek a birtokába jussak.
– Mielőtt megkérdezném dr. Béres Józsefet, a levél fogadóját arról, miért is válaszolt, miért került kapcsolatba Mátyás Etelka evangélikus kántorral, szeretném megkérni Etelkát, mutassa be a Brassó melletti csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecet.
– M. E.: Tiszta szívemből jön az a mondás, hogy Pürkerec a világ közepe. Ez nem lokálpatriotizmus, hanem az igazság, hiszen ez Erdély legdélkeletibb csücske, az utolsó falu, ahonnan továbbjutni már nem lehet. A falunk mellett húzódik valahol az ezeréves határ. Az a tény, hogy Pürkerecen ma is élnek magyarul beszélő, magyarul gondolkodó, magyarul érző és szeretni tudó magyarok, ráadásul Pürkerec egy csodálatos vidéknek a része, ez bizony feljogosít engem, hogy azt valljam, a mi kis falunk a világ közepe.
Példamutató az itt élők testvérszeretete az anyaországi magyarok felé, és a világon élő minden magyar felé. A harcaimnak, amit a magyarság ügyéért folytattam, igen sok csodálatos eredményét tapasztalhattam, amikor sikerült a magyar gyermekeket, a szülőket attól a gondolattól eltéríteni, hogy a könnyebbnek tűnő román iskolát válasszák, és inkább a magyar iskolában taníttassák a gyereküket.
– Közismert, hogy a Béres Részvénytársaság elnöke, dr. Béres József és felesége, Béres Klára, a gyógyszergyár kommunikációs igazgatója mindig nagy odafigyeléssel fordultak a rászorulókhoz, segítettek, amiben tudtak. Miért válaszolt Mátyás Etelka levélére?
– Béres József: Mátyás Etelka levele ez év januárjában futott be hozzám, és amit megfogalmazott ebben a levélben, az két kérés volt. Az egyik az, hogy határon túliak lévén termékadományokkal az ő közösségüket, a rászorulókat is támogassuk, a másik pedig az én szerény daloskönyvemre, a Szép magyar énekre vonatkozott. Gondolkodó emberként az utóbbi években megfogalmazódott bennem, hogy mi lehet igazán a megmaradásunknak a fő záloga, és oda egyszerűsítettem le ezt a képletet, hogy hit nélkül és a hagyományaink őrzése nélkül nem lehet a magyarságnak megmaradása.
Hagyományaink közé besorolhatjuk első helyen a magyar nyelvet, de énekeiben, népdalaiban is él a nemzet. Ebből a levélből egy igen erős istenhitű ember képe sugárzott felém, illetve az, hogy a nemzetünk megmaradása szempontjából kiemelkedően fontos dolgokat nemcsak ápolja, de tanítja, sok esetben visszatanítja ott, Pürkerecen. Bár a kérések folyamatosan érkeznek hozzánk, de ez egy különleges kérés volt: egy különleges termékkérés, egy különleges énekeskönyvkérés, azt is beleszőve, hogy természetesen meghív minket, és első kézből ismerkedhetünk meg a pürkereci magyarokkal, a hétfalusi csángókkal és ezzel a világgal.
Napjaink nem igazán a helyben maradásról, a hazaszeretetről ismerszenek meg, hanem mindenki egyfajta gazdasági menekültként egyre jobb életet szeretne valahol. Nos, ezek az emberek, akik ott maradtak csángóföldön, beleértve Mátyás Etelkát is, ott a végeken állnak ki magyarként.
– Ön nemcsak válaszolt erre a levélre, hanem személyesen vitte el a daloskönyvet és a termékadományt Pürkerecre. Milyen volt ez a találkozás?
– B. J.: Az utóbbi évtizedekben Erdély-járó emberekké váltunk. Ezt részben a csíksomlyói búcsú okozta, másrészt próbáljuk az utazásainkat is főleg érdekes emberi találkozásokkal kitölteni. A levél elolvasása után jött a gondolat, hogy az idei, pünkösdi kis kitérőnket a hétfalusi csángók földjére tegyük meg. És megfogalmazódott bennem az is, hogy nemcsak jómagam és szűkebb családom, hanem a baráti köröm is részt vehetne ezen az utazáson. Így egy kisebb csapattal, szám szerint nyolcan indultunk el pünkösd hétfőjén Pürkerecre.
– Most Mátyás Etelka kántor asszonyhoz fordulok: miután elküldte a levelét, megtörténhetett volna, hogy egy elfoglalt üzletember nem is válaszol...
– M. E.: Szívem minden szeretetével komoly meggyőződés élt bennem, hogy aki hitre jutott ember és szereti a magyarokat, az nem fog csalódást okozni annak a magyarnak, aki tiszta szívvel, szíve minden szeretetével hívta őket, s aki leírta levelében, hogy bizony minket, a végeken élő magyarokat éltet ez a szeretet. Az anyaországi magyaroktól kapott szeretet éltet, erősít, segít helytállni. Megmondom őszintén, eszembe sem jutott, hogy visszautasítaná a kérésemet, egyiket sem: azt sem, hogy adott esetben szeretett népemnek támogatást nyújtsanak gyógyszeradomány formájában, sem pedig azt, hogy kaphassak tőle egy daloskönyvet.
– Milyen érzés volt Béres József számára, amikor Klára asszonnyal és a barátaival megérkeztek Pürkerecre?
– B. J.: Mindenkinek a fejében vannak ilyenkor ideák a táj képéről, az épületekről, a faluképről. Sok tekintetben beigazolódott a várakozásunk, különösen abban a tekintetben, ami a néphagyományokat illeti. Hisz azt láttuk – bár Orbán Balázs erről majd 150 évvel ezelőtt írt –, hogy bizonyos néphagyományai, a húsvéti pirostojás-festéstől kezdve a táncokon át a szövésig, ezek így-úgy fönnmaradtak. Természetesen központi helye volt a belépésnek ebbe a faluba az Etivel való találkozás, és szemtől szembe látni azt, milyen hívő, kemény asszony ezen a tájon, aki küzd a hitéért, a magyarságáért.
– Mit jelent Béres József számára a pürkereciek és Mátyás Etelka ölelése?
– B. J.: Annak a beteljesülését, hogy egymásra találtunk, és amit egy levél sugallt, amelyet Etelka írt, és amit Orbán Balázs ezekről az emberekről – bár másfél évszázaddal korábbi állapotokról – írt, ezek beigazolták önmagukat. A pürkereci magyarokban, csángókban, Etelka szűkebb baráti környezetében, akik fogadtak bennünket igaz örömmel és tiszta szívből, odaadással, és az ő személyisége, hite és a magyar kultúra, nyelv, ének és irodalom iránti elkötelezettsége mind visszaigazolódik ebben az ölelésben.
– És milyen volt Mátyás Etelka számára ez a találkozás Béres Józseffel, Béres Klárával és a barátaikkal?
– M. E.: Olyan megható szeretettel öleltük meg egymást, amit könnyek nélkül el sem lehet képzelni. Mintha mindig ismertük volna egymást, mintha mindig barátok lettünk volna, sőt átéreztük, hogy bizony minden akadály ellenére mindig is igazi testvérei voltunk egymásnak. A kezdet volt a legcsodálatosabb, amikor az udvaromra, Pürkerecen tizenketten ültünk le a Béres úr által erre az alkalomra készített énekes füzettel, amit a daloskönyvből állított össze. Ez a közös éneklés volt a kezdete, egyben a pecsétje annak, hogy most már ők Magyarországon, mi Pürkerecen szívünk minden szeretetével együtt énekelünk. Ez az éneklés a szíveinket kapcsolta össze, hiszen úgy éreztük, egyek vagyunk ebben is.
– B. J.: Valóban, ha hisszük azt, amit kifejtettem korábban, hogy egy nép, egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási szerepe, vezető szerepe van, akkor nagyon fontos, hogy valóban azokat az énekeinket is énekeljük, amelyek patinásak, nemesek. Hisz az ének csak akkor gyógyít, szól a lelkünkhöz, hogyha az valóban a mi lelkünkből fakadt egykoron.
Hadd említsek meg még egy motívumot, ami érzelmileg rendkívüli módon megérintette a mi nyolcfős csapatunkat. A pürkereci evangélikus templomban történt, ami az egyik legrégebbi a hétfalusi csángó evangélikus templomok köréből, legalábbis az alapítását és alapjait tekintve, hiszen 1444-ben épült. A templomban a kántor asszony titokban – mi azt nem sejtettük, mert a templombelsőt néztük – odalopakodott az orgonához, amelynek kíséretével elénekeltük az Erős vár a mi Istenünk himnuszt. Ebben a környezetben szem valóban nem maradhatott szárazon. Aztán a székely himnusz éneklésével tetőztük be a pürkereci evangélikus templomban a közös éneklést.
– Megkerülhetetlen a kérdés: milyen Csángóföldre lépett 2015 pünkösdjén Béres József?
– B. J.: Engem az is nagyon érdekelt, pontosan a daloskönyvem alapján, hogy a néphagyományok, kezdve az öltözködési viselettől, a húsvéti pirostojás-festésen át egészen a táncokig, például a boricáig, hogyan élnek napjainkban. Nagy örömmel konstatáltuk, és köszönjük Etelkának most is, hogy a hagyományőrzőket megszervezte, eljöttek; és vagy a lakásán, vagy a falu kultúrházában bemutatták a tudásukat, amiről Orbán Balázs közel 150 éve tudósított.
– Mátyás Etelka evangélikus kántor miben látja a magyarázatát annak, hogy a fiatalokat be tudják vonni a táncba, a közösségi életbe, éneklésbe?
– M. E.: Gyökerek nélkül nincs élet. Azt tapasztalom, azt látom, és hálás vagyok érte, hogy amit tanultunk és tudunk, azt a szüleinknek köszönhetjük, az idősebb generációnak. És itt most név szerint kiemelném Barkó Etelka tanárnő szerepét, akit Négyfalu nagyasszonyának neveznek éppen azért, mert a szüleitől örökölve teljes szívvel adta vissza, adja tovább a fiataloknak a tudását, komoly hagyományokat őrző csoportokat hozott létre. Ugyanígy Pürkerecen a lelkész bátyám egyik lánya, Mátyás Vilmika szintén a szülőktől kapva az indíttatást, alapította az első nagyon komoly ifjúsági tánccsoportot. Ebből nőttek ki a fiatalok, akik ma már a következő tánccsoportot tanítják.
– Egy Béres Józsefhez hasonló sikeres üzletember számára miért fontos a magyar dal, a magyar hagyományok őrzése? És miért fontos, hogy – bár eddig is segítette a határon túliakat – most még inkább támogassa őket?
– B. J.: Életünket egyrészt tudatosan, másrészt értékorientáltan próbáljuk az értékek mentén élni és vezetni, főleg most, hogy így bölcsülünk és öregszünk. Ha az ember kellően tudatos és értékekben – legalábbis saját definícióm szerinti értékekben – tud gondolkodni, akkor elkerül ezekhez az ügyekhez. Nem hagyja érintetlenül sem a hit kérdése, sem a hagyományaink. Ezek vezettek el bennünket oda, hogy foglalkozni kezdjünk azzal, milyen fontos az ének és a néptánc napjainkban.
Ha hisszük azt a gondolatot, amit a nagy elődök: Kodály, Bartók, Járdányi és mások megfogalmaztak, miszerint az ének lelki termék, és hogyha magyarként magunkhoz vesszük szép magyar énekeinket, akkor biztosan a lelkünket istápoljuk. Látjuk az emberek erőfeszítését, ahogyan próbálják a környezetüket hitben tartani. Feleségemmel és a családommal úgy gondoljuk, nekünk kutyakötelességünk ezen emberek mögé beállni, és ezeket az emberi erőfeszítéseket a magunk szerény eszközeivel támogatni.
– Többször említette az elnök úr az interjú során a fiatalokat, milyen örömmel látta, hogy Pürkerecen a fiatalok maguk is ismerik és továbbadják a néphagyományokat, a táncokat. Milyennek látja Magyarországon a helyzetet?
– B. J.: Úgy gondolom, mindig lesznek olyan gondolkodó emberek, akik megtanulják, megtartják ezt a kultúrát, és képesek vissza is tanítani mindezt. Jó példa erre a ma már a szellemi kulturális világörökség részévé vált magyar táncházmozgalom módszere, ami képes volt újraértelmezni ezeket a dolgokat városi körülmények között is.
– És miként került aztán Mátyás Etelka pürkereci kántor Budapestre, dr. Béres József irodájába?
– M. E.: Bizony, nagyon közel kerültünk egymáshoz, ezért megírtam Béreséknek, hogy magyarországi evangélikus testvéreim jóvoltából Piliscsabán két konferencián fogok részt venni, utána még három napig leszek Budapesten. Megírtam azzal a huncut erdélyi gondolattal, hogy talán megértik ebből, de jó lenne találkozni! Reméltem, hogy jön az ajánlat, és jött is: ha már itt vagyok, szeretnének velem találkozni. Így ölelhettük meg újra egymást testvéri szeretettel itt, Budapesten is.
– Mit jelent Mátyás Etelka kántor asszony számára, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot?
– M. E.: Neveltetésemből, adottságaimból fakadóan elég könnyen tudok beszélni, de vannak dolgok, amit az összes szót birtokolva sem tudok kifejezni. Beszélhetnék arról, mekkora szenvedést jelentett lemetszett végtagként élni, mert a határon túl rettenetes elnyomásnak, veszélynek voltunk kitéve. A remény pislákolt a szívünkben, s azt senki nem tudja elmondani, még jómagam sem, hogy mit jelentett, amikor ez ilyen formában megvalósult. Hihetetlen, szavakkal valóban kifejezhetetlen öröm volt számomra, hogy magyar állampolgár lehetek, és nagy örömöt élek meg azóta is.
Sallai Éva
(A beszélgetés a Magyar Katolikus Rádió Délutáni találkozás című közéleti műsorában elhangzott interjúk szerkesztett változata)
Krónika (Kolozsvár)

A nemzetért imádkoztak
Tizedik alkalommal tartották meg december 6-án a Kárpát-medencei imanapot, melyet minden évben a december 4-éhez legközelebb eső vasárnapon szerveznek meg, és minden református gyülekezet bekapcsolódhat.
Az imanapot a Kárpát-medencei nőszövetségi vezetők kezdeményezték 2005 júliusában a sikertelen 2004. decemberi 4-ei, a kettős állampolgárságról (is) szóló népszavazást követően, és 2006-ban tartották meg először.
Az imanapon minden évben más-más református egyházkerületért imádkoznak a gyülekezetek. Az érintett egyházkerület nőszövetsége állít össze liturgiajavaslatot, valamint a terület múltját és kulturális értékeit is bemutató segédanyagokat, melyeket a gyülekezetek felhasználhatnak. Idén a Szerbiai Református Keresztyén Egyház nőszövetsége készítette el az imanapi füzetet.
Erdőszentgyörgyön minden évben megtartják az imanapot, és hogy az ideit színesebbé tegyék, meghívták a nyárádszeredai Bocskai István Dalkart is. Gáspár György lelkész szószéki szolgálata után a szertartás keretében felolvasták a délvidéki nőszövetség üzenetét, szavalatok hangzottak el, majd a helyi nőszövetség öt tagja felolvasott egy-egy célimát, amelyet ugyancsak délvidékiek írtak, és amelyben a nemzetért, annak egységéért, a gyerekekért és fiatalokért, a szegényekért és a találkozásért fohászkodnak.
A nyárádszeredai kórus egyházi dalokat adott elő, szolgálatukat és a kezdeményezést Csalóka Zoltán nyugalmazott esperes köszönte meg. Az esemény a szemközti Rhédey-kastélyban folytatódott, ahol a Bocskai-dalkar világi énekei nyitották meg Dávid Júlia festészeti kiállítását. A Nyárád-menti gyökerű, ma Szeged közelében élő Dávid Júliát, pályáját és munkáit Nagy Miklós Kund méltatta.
Marosvásárhelyen, a Gecse utcai kistemplomban a délelőtti istentisztelet keretében tartották meg az imanapi programot. Borsos Melinda, az egyházkerület nőszövetségi elnöke bemutatta a vajdasági református templomokat, majd Fekete Márton lelkész prédikált, és az általa írt rövid imákat mondták el a gyülekezet fiatalabb és idősebb tagjai.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

Felkérés kutatókhoz
Ismét kialakítják az egykori székeket
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke évértékelő, sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén jelentette be, hogy 2016-ot a székely székek évének nyilvánítják, és arról is beszélt, hogy készülnek a Harmadik Székely Kongresszusra.
Az idei sikeres esztendőnek tekinthető, Székelyföld határainak kivilágítása nem csak egy pozitív közösségi élményt jelentett, hanem lehetőséget teremtett arra is, hogy az SZNT vezetői szűkebb pátriánk településeinek vezetőivel, lelkészeivel, civil aktivistáival találkozzanak, és megalapozzák a 21. századi határőrmozgalmat – jelentette ki Izsák Balázs. A következő esztendőre célul tűzik ki, hogy a székely önazonosság megtartása érdekében, az önkormányzatok társulásával ismét kialakítsák az egykori székeket, ezért meghirdetik a székely székek évét. Elhatározták azt is, hogy az 1902-es és 2002-es tusnádi, illetve tusnádfürdői kiadások után 2016-ban megtartják a Harmadik Székely Kongresszust.
– Fontosnak tartjuk, hogy az autonómiamozgalomba bevonjuk a szakmai elitet, amely a politikum esetleges kampány ízű megnyilvánulásaitól függetlenül választ keres a legfontosabb kérdésekre – mondta Izsák.
Az SZNT elnöke a fontos kérdések közé sorolta, hogy milyen Székelyföld valós gazdasági helyzete, milyenek a tulajdonviszonyok, milyen regionális gazdaságpolitika alkalmazása lenne hatékony, mit lehet tenni most, és melyek azok az intézkedések, amelyek csak az autonómia kivívása után alkalmazandók, hogyan lehet gátat szabni a negatív demográfiai folyamatoknak. Arra kéri a témában jártas kutatókat, a fiatalokat is, hogy egy év alatt fogalmazzák meg szakmai álláspontjukat ebben a tárgykörben.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Mire is int Tamási szállóigéje?
Egyik leggyakrabban elhangzó szállóigénk Tamási Árontól származik. Gyakran érvelünk a minden emberben fellelhető otthonérzést emlékezetes formában megfogalmazó mondatával, hogy tudniillik „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Időről időre beépítjük ünnepi beszédekbe, de ha pusztán önmagában, szövegkörnyezetéből kiszakítva fogadjuk el e mondat tartalmát, jelentését, téves útra terelhet, arra biztathat, hogy bárhol otthonra találhatunk, netán bárhol meg is valósíthatjuk önmagunkat magyarként.
Azokat erősítheti meg választásukban, akik minden nyomós ok híján – mint amilyennek minősülhetnek például a sorsfordító történelmi események vagy a végzetesnek számító egyéni léthelyzetek – otthont teremteni bárhol készek, északon vagy délen, távol-keleti tájakon vagy a szintoly távoli nyugaton egyaránt. Sőt, tapasztalni s hallani ma is nap mint nap, hogy sokan, főleg ifjú értelmiségiek meg is teszik – annak a lelki, kulturális és földrajzi kategóriának, a hazának a gyöngítésére, amelynek a közismert költői felhívás értelmében rendületlenül kellene híve legyen a magyar...
Aztán e nevezetes szállóigét, mielőtt szövegkörnyezetét felidézném, még ki is egészíteném, mi több, a haza melletti döntés Vörösmarty által megfogalmazott drámai figyelmeztetését helyezném eléje, tekintettel a válaszút előtt álló keresztény Európa s benne a magyarság pillanatnyi körülményeire. Vitathatatlan tehát, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, de meg kell fontolnia a magyarságát vállaló embernek azt a tényállást is, amit Vörösmarty szögezett le: „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely”.
Visszatérve most az idézett szállóigéhez, figyelembe kell vennünk, hogy Tamási hőse, Ábel – akit Amerikában is mélyen foglalkoztat a „mi célra vagyunk a világon” kérdése –, rátalálva a neki tetsző válaszra, s azt magáévá téve, azonnal és latolgatás nélkül cselekszik. Azt gondolja, hogy „nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges (...), s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”
Azt gondolom, érvelésünk így lehet érvényes és helytálló, hivatkozzunk ugyan Tamási Áronra, de tartsuk magunkat ugyanakkor a Szózat figyelmeztetéséhez, vagyis hogy jó esetben ne a nagyvilágban, hanem itthon keressük helyünket. Tamási hőse esetében gondolat, szó és tett nem válik el egymástól, vagyis Ábel, mihelyt a kapott válasz fényében végiggondolta a maga helyzetét a nagyvilágban, késlekedés nélkül hazatér szülőfalujába, s újból birtokba veszi a Hargitát.
Persze jó tudnunk, hogy mindig voltak és vannak köztünk farizeusok, hitelüket vesztett, álszent vezérek például, akiket éppen Tamási nevezett – nem kis gúnnyal! – népszakértőknek, s akik magukra nézve nem tartják kötelezőnek a szó és tett egységét, így pedig üres szólam részükről a haza és a szülőföldhöz való hűség hirdetése. Mint ahogy van hamis próféta is, aki kész például dalt is komponálni a székelyek mitikus hegyéről – olyat, hogy megkönnyezi a székely a tévé előtt ülve vagy falunapi serezés közben! –, csakhogy éppen kiénekelt érzéseit és gondolatait választásaival, élete példájával soha nem próbálta hitelesíteni. Nem vitás, kinek szava és cselekedete ilyen vonatkozásban nincs összhangban, könnyen elbukhat a hazához való állhatatos hűség próbáján…
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Eredmény nélkül
Összegyűltek az autonomisták
Az erdélyi autonómiamozgalom román és magyar képviselőinek az összefogását szorgalmazták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett brassói román–magyar kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
Bakk Miklós politológus arra hívta fel a figyelmet a beszélgetésen, hogy a romániai társadalom széles rétegei érzik úgy, rés keletkezett a politikai struktúrában, ahová új üzeneteket megfogalmazó szereplők törhetnek be. Hozzátette: az erdélyi autonómiát zászlajukra tűző mozgalmak strukturálódása folyamatban van.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke viszont úgy látta, a 2016 végén tartandó romániai parlamenti választásokig nincs már elég idő ahhoz, hogy az autonómiát vagy föderalizmust képviselő pártok megalakuljanak és megerősödjenek, így ezek várhatóan csak a 2020-as választások után „rúghatnak igazán labdába”. Adrian Szelmenczi újságíró, az ActiveWatch bukaresti emberjogi szervezet aktivistája arra figyelmeztetett, az erdélyi autonómia híveinek gondolniuk kell Románia szegényebb régióira is, amelyek saját bevételeikből képtelenek lennének fenntartani önmagukat. Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke úgy vélte: a föderalizmus lenne a román társadalom felnőttségi bizonyítványa. Arra is figyelmeztetett azonban, hogy ha Románia úgy tekint a föderalizmusra, mint a széthullás első lépésére, ez a jóslat beteljesítheti önmagát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amellett érvelt, hogy a jelenlegi román alkotmány is lehetővé teszi az autonóm régiók létrejöttét. Kijelentette, Olaszország is egységes államnak határozza meg magát, pedig autonóm területei is vannak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Marosvásárhelyiek taroltak a Gúzsba kötve táncolni fordítóversenyen
Hetedszerre szervezte meg középiskolásoknak szóló, nagysikerű műfordító-versenyét Csíkszeredában a Sapientia EMTE. A szombati döntőre bejutók között a marosvásárhelyi diákok taroltak.
Csak a szombati eredményhirdetésen derült ki a csíkszeredai Sapientia egyetem épülete 12-es termében, kik is a nyertesei a jeligésen lebonyolított idei fordítói versenynek. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszéke hetedszerre szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt, a középiskolák XI–XII. osztálya számára.
A december 12-i döntőn a kategóriánkénti első három helyezett, angol-magyar kategóriában pedig a résztvevők nagy számára való tekintettel az első négy helyezett vett részt helyszíni fordításon.
Az eredményhirdetésen a szervezők részéről dr. Lajos Katalin egyetemi adjunktus rámutatott: a Kosztolányi Dezső hódításról írt gondolatából kölcsönzött „Gúzsba kötve táncolni” cím pontosan idomul ahhoz, amit a műfordítónak tennie kell: „a táncos szabadságának kell látszania, miközben a fordítót kötik a forrásszöveg mondatai”. Az adjunktus felkérte a döntősöket: válasszák továbbtanulásként a Sapientia intézményét – mint ismeretes, a verseny nyertesei alanyi jogon kiválthatják a felvételi-jegy egyik komponensét egy 10-es jeggyel.
A dolgozatokat elbíráló tanárok összefoglalván a dolgozatok típushibáit és az erényeket, sorra szólították a nyertes jeligéket – ekkor derült ki, melyik diák munkája rejtőzik mögötte.
A magyarról-románra fordítók kategóriájában a marosvásárhelyi Bodó Annamária lett a nyertes. A románról-magyarra fordítók között ugyan erősebb mezőny alakult ki, az első díjjal járó értékes könyvjutalmat a marosvásárhelyi Érsek Réka nyerte el.
Az angolról magyarra fordítók munkájáról a javítói méltatásban elhangzott: élmény volt olvasni a fordításokat. Az első díjat a marosvásárhelyi Fülöp Dorottya nyerte, a magyarról-angolra fordítók között pedig idén újrázott a marosvásárhelyi Lazsádi Áron.
Áron és Dorottya kapta idén a táblagép-nyereménnyel járó, a legjobb anyanyelvre- illetve legjobb idegen nyelvre elkészült fordításért járó idei különdíjakat is.
Az egyetem díjazta a kísérőtanárokat is, közöttük Kádár Adrienn marosvásárhelyi tanárt.
Lajos Katalin a Maszolnak elmondta: a kortárs rövidpróza fordítások versenye évről-évre népszerűbb, és, az a tapasztalat, hogy a diákok egyre inkább egyénileg, önállóan fognak neki fordítani és neveznek be. Mint megtudtuk, az idei versenyre például a kolozsvári versenyző, a magyar-angol kategóriában második díjas Győrkős Erika egyedül utazott is a helyszínre.
A Sapientia tanárai minden egyes versenyzőnek tolmácsolták a köszönetüket, és ígérték, jövőre is lehet „Gúzsba kötve táncolni”.
A vetélkedő első szakasza interneten zajlott október-novemberben, amikor a négy kategóriában (román–magyar, magyar–román, angol–magyar és magyar–angol irányban) összesen 53 tanuló 59 jeligével ellátott fordítást küldött be a versenyre. Csíkszeredán kívül Barótról, Dicsőszentmártonból, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és Temesvárról érkeztek szövegek. A döntőben Barótról, Csíkszeredából, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkező középiskolások mérkőztek meg december 12-én.
Gellért Edit
maszol.ro

Ingyenes érettségi felkészítőket szervez az NSKI
Ingyenes érettségi felkészítőket indítanak román nyelv és irodalomból, valamint matematikából a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban. A kurzusokra, melyeket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) finanszíroz, még lehet jelentkezni.
Noha a matematika tantárgy oktatási tervében nem történtek nagyobb változtatások, román nyelv és irodalomból idéntől nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a tananyag nehezebb fejezeteire, valamint a tanulásmódszertani órák számát is növelik – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ igazgatója, hozzátéve, hogy a kurzusok a korábbiaknál interaktívabbak lesznek. A felkészítőkre ezen a héten péntekig, illetve január 4. és 8. között bárki jelentkezhet, aki jövőre érettségizne. Ez még nem jelent felvételt a képzésre: mivel a helyek száma korlátozott, januárban szintfelmérőt tartanak.
Tavalyhoz képest két új településen indítják el az ingyenes képzéseket: a Bihar megyei Nagyszalontán, valamint a Maros megyei Szovátán – tudtuk meg Göthér Orsolya projektfelelőstől, aki hozzátette, utóbbi kisvárosban csak románból szerveznek tanfolyamot. A képzésekről érdeklődni Udvarhely, Szentegyháza, Székelykeresztúr és Szováta esetében a 0266-219760-as, Csíkszeredában a 0266-312111-es, Gyergyóalfaluban, Gyergyószentmiklóson a 0741-081604-es, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán a 0267-351959-es, Nagyszalontán pedig a 0745-624519-es telefonszámon lehet.
Az említett településeken összesen hétszáz diák nyerhet felvételt a programba. Kiss Mária, a nagyszalontai Pro Lyceum Alapítvány vezetője lapunknak elmondta, különösen örültek, hogy bevonták őket az ingyenes felkészítők megszervezésébe, hiszen náluk is hatalmas gondokat jelent például a román érettségire való felkészülés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Lefestették Bikfalva helységnévtáblájának magyar feliratait
Ismeretlen tettesek festékszóróval fújták le Bikfalva egyik, a helységnévtáblájának magyar feliratát a hétvégén. Az ügyben feljelentést tett a település polgármestere.
Sepsiszentgyörgytől 19 kilométerre található Bikfalva uzoni kijáratánál található helységnévtáblájának magyar feliratát fújták le fekete festékkel hétvégén. Ráduly István, a település polgármestere érdeklődésünkre elmondta, még vasárnap feljelentést tett a rendőrségen, olyan szóbeli megfogalmazás kíséretében, miszerint kérik a hatóságokat, hogy minél gyorsabban és szakszerű hozzáállással találják meg az ismeretlen tetteseket.
A településvezető úgy tudja, névtelenül jelentkező szemtanúk is vannak, akik láttak egy gépjárművet, amellyel az elkövetők utazhattak, ugyanakkor hozzátette: a megrongált tábla közelében nincs, viszont az uzoni elágazásnál van kihelyezve térfigyelő kamera, ennek felvételeit pedig már elemzik a hatóságok.
„Nem idevalósi tettesek követhették el a rongálást, vélhetően az Ojtoz szorost Bikfalva irányából megközelítő, román vidék felé átutazók fújhatták le a helységnév táblát. Ezek közel tíz éve vannak kihelyezve, több mint egy tucat tábla van Uzon, illetve a közigazgatásilag hozzá tartozó Bikfalván, ám még sosem történt hasonló rongálás” – hangsúlyozta Ráduly István. Az elöljáró kifejtette, a táblákat még nem cserélték ki, nem is tisztították le, mintegy közszemlére téve a vandalizmust.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Az erdélyi magyar szervezetek szolidárisak az SZNT-vel az EB ellen indított perben
Az erdélyi magyar politikai és társadalmi szervezetek szolidárisak a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) abban a perben, amelyet az SZNT-nek a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének elutasítása miatt indítottak a kezdeményezők – Izsák Balázs és Dabis Attila – az Európai Unió luxembourgi bíróságán.
Erről a Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal Kolozsváron folytatott hétfői megbeszélésen fogadott el közös nyilatkozatot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az SZNT, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldöttei a per luxembourgi tárgyalásának előestéjén.
Az aláírók szerint az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor hatáskörének korlátait értelmezi. Ezt az eljárást az aláírók elutasítják.
A nyilatkozatban rámutatnak: az EB novemberben nyilvántartásba vette a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció Wake up Europe című európai polgári kezdeményezését, miközben az EB mind az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című, mind pedig az RMDSZ és partnerei Minority Safe Pack címet viselő európai polgári kezdeményezését arra hivatkozva utasította el, hogy az EU alapító szerződései állítólag nem nyújtanak jogalapot a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos uniós jogalkotáshoz.
„Amennyiben ezt a megszorító joggyakorlatot a Bizottság következetesen kívánja alkalmazni, akkor miként vehette nyilvántartásba a Magyarországgal szemben az Európai Unióról szóló Szerződés 7. cikkét, azaz az európai értékek betartásának kikényszerítését szolgáló eljárás életbe léptetéséről szóló indítványt" – hívták fel a figyelmet az EB jogalkalmazásának visszásságaira az erdélyi magyar szervezetek. Hozzáteszik: az uniós intézmények személyzeti szabálya már tiltja a nemzeti kisebbségek diszkriminálását, amit álláspontjuk szerint az Európai Unió más politikái és rendelkezései terén is érvényesíteni kellene.
Az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az RMDSZ uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazott európai polgári kezdeményezésében.
Az erdélyi magyarok mindkét európai polgári kezdeményezését elutasította az Európai Bizottság. Mindkét elutasító határozatot az EU luxembourgi bíróságán támadták meg a kezdeményezők. Románia mindkét perbe az EB oldalán lépett be, Magyarország mindkét esetben a kezdeményezők oldalán avatkozott be.
MTI
Székelyhon.ro

Meggyalázott magyar feliratok ( Helységnévtáblákat fújtak le Háromszéken)
Minden jel szerint összehangolt akció során több háromszéki helységnévtábla magyar feliratát meggyalázták a hétvégén. Egy szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges Új Jobboldal Párt tagjai lehettek.
Vasárnap fényes nappal gyalázták meg a Bikfalva uzoni kijáratánál álló falutáblát. Eddig ismeretlen tettesek fekete festékkel húzták át a Bikfalva feliratot, sértetlenül hagyva a román Bicfalău megnevezést. A megyecímert is lefestették, viszont nem bántották Uzon címerét. A székely kapura emlékeztető falutábla alsó részén Bikfalva testvértelepülése, a magyarországi Alsótold nevére is fekete festék került, de az alkalmi művészek odafigyeltek, hogy a Localităţi infrăţite szövegrész ne tűnjön el. Dr. Ráduly István uzoni polgármester szóban és írásban is panaszt emelt ismeretlen elkövetők ellen a rendőrségen. Ő maga vasárnap kora délután szembesült az esettel. Reggel már járt Bikfalván, akkor nem volt lefestve a tábla, így feltételezi, hogy a rongálást kilenc és 13 óra között követték el. A falujelző táblákat tíz évvel ezelőtt helyezték el a községhez tartozó minden településen, román és magyar felirattal, a testvértelepülések megnevezésével. „Tíz évig senkit nem bántottak a táblák, meggyőződésem, hogy az elkövető nem helybeli, se nem megyebeli” – jelentette ki a polgármester. Feltételezése szerint az Uzon–Bikfalva útvonalon Brassó megye felé tartó személy vagy személyek lehetnek a táblarongálók. Mivel Felső-Háromszéken is történt hasonló eset, úgy véli, megeshet, hogy összehangolt akcióról van szó.
Egy nevét nem vállaló személy gyanús, bukaresti rendszámú autót tart az elkövető(k) járművének. Uzonban a polgármesteri hivatal melletti parkban felszerelt térfigyelő kamera rögzíti a bikfalvi út forgalmát, a polgármester elrendelte, írják össze a vasárnapi forgalomban részt vevő járművek rendszámát – talán az autók között lesz az elkövetők járműve is. „Nem akarok provokációt a községben, az emberek máris mindenfélét beszélnek. Nincs szükség arra, hogy az ilyen esetek más szélsőséges megnyilvánulásokat vonjanak maguk után” – szögezte le a községvezető. Ugyancsak vasárnap délután 15 óra körül fekete festékpermettel lefújták Kézdiszárazpatak Katrosa bejáratánál álló helységnévtábla magyar feliratát és az alatta lévő testvérközség, Piliscsaba táblát. A felső táblára magyarokat szidalmazó szöveget írtak („muie Ungaria”). Kézdiszentléleken nem firkáltak, ellenben a Kézdivásárhely Kézdiszentlélek felőli bejáratánál lévő két helységtábla magyar feliratát ugyanazzal a fekete festékpermettel fújták le. Az elkövetőket „munkájukban” megzavarta egy szemtanú, aki mobiltelefonjával rögzítette a három jármű rendszámát, és követte őket a céhes városba is. Tegnap a szemtanú megkereste Szigethy Kálmánt, a Magyar Polgári Párt kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. Az önkormányzati képviselői tisztséget is betöltő politikus elmondta: a fotók alapján két Dacia Logan és egy furgon érkezett Katrosa irányából Kézdivásárhelyre. Megálltak a céhes város végén, és az egyik járműből kiszállók lefújták a két helységtáblát. A nevét nem vállaló szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges, magyarellenes Új Jobboldal Párt tagjai lehettek, és saját magukat is lefilmezték, amikor lefújták a táblákat. A bukaresti rendszámú járművek a városi rendőrség épülete előtt is megálltak – állította a szemtanú, aki követte őket. A két Dacia Logan rendszáma: B 200 DNO és B 201 DNO.
Szigethy Kálmán azt is elmondta, ők azért vonulnak fel naponta Kézdivásárhelyen, hogy derüljön ki az igazság, a román néppel a békés együttélést keresik, és elítélik a szélsőséges megnyilvánulásokat. Nem tett feljelentést a rendőrségen, de reményét fejezte ki, hogy a rendőrség pontosan úgy jár el, mint más esetekben, amikor a sajtóból értesült az eseményekről, azaz kivizsgálást indít. Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere arról számolt be, hogy tegnap délelőtt a bűnügyi rendőrség munkatársai kiszálltak a helyszínre, és kivizsgálás indult egyelőre ismeretlen tettes ellen. Kézdivásárhelyen a város öt kijárata közül csak a Kézdiszentlélek felőli helységtáblákat festették le.
Bokor Gábor, Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zord idők csillaga
Csíkszereda után a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom adott otthont annak a jótékonysági koncertnek, amely a Zord idők csillaga című film közösségépítő missziós munkáját segíti.
A készülő játékfilm nagytiszteletű Márton Áron püspök alakját és szolgálatát idézi meg. Az alkotók szándéka szerint, miként a nagy hatású személyiség életében, úgy ma is, a filmkészítés előkészületei és folyamata kapcsán is lehetőség nyílik arra, hogy köréje tömörülve újra közösséggé váljunk, önerőre ébredjünk, felismerjük a közösségben rejlő lehetőségeinket. A Marosvásárhelyen élő Papp László római katolikus lelkész, a Mustármag megújulás-szolgálat vezetője, a film ötletgazdája a péntek esti jótékonysági koncerten Márton Áron közösségépítő szolgálatát állította példaképként. Csakis így tudunk ellenállni annak a napjainkban egyre erőteljesebben jelentkező törekvésnek, hogy közösségeinket – a családot, az egyházat, a nemzetet – szétzilálják – fogalmazott a lelkipásztor. Sepsiszentgyörgyön a film kapcsán kibontakozó összefogás egyik állomását a Pál Utcai Fiúk Egyesület szervezésében a helyi művésztársadalom valósította meg. A jótékonysági koncerten fellépett az Evilági együttes, a Harmónia kórus, a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, Török Ákos fiatal zongorista, a Voces női kar, a Mácsafej zenekar, a Canticorum női kar, valamint a Vox Humana kamarakórus. A szervezők közlése szerint a megvásárolható filmkockajegyek révén az est folyamán 3300 lej gyűlt össze.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vida Gábor íróasztala mellett
Már az alföldön felismerte, Erdélyben akar élni, gyermekkorának nyarait Baróton töltötte, és örökre elkötelezte magát a hegyek s az erdők mellett – hangoztatta Sepsiszentgyörgyön életéről, írásairól mesélve Vida Gábor. A marosvásárhelyi prózaíróval vasárnap délután a Tein Teaházban találkozhattak az érdeklődők – igen kevesen voltak –, ahol Hubbes László, a Sapientia EMTE tanára beszélgetett vele.
Vida Gábor 1994 óta a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, hagyományos prózát ír, több regény és novelláskötet szerzője. Hubbes László megjegyezte az Arany János- és Artisjus-díjas szerzőről: kritikusai „mágikus realizmust” emlegetnek prózája kapcsán. Indulásáról szólva a kisjenői születésű Vida elmondta, Aradon egy hetedikes kori vers után meglehetősen rossz bentlakásba kerülve kezdte írni emlékiratait, s miután emlékei elfogytak, következő tanévben egy regénnyel folytatta, így a kezdet koncepció nélküli volt. Elsőként Az utolsó mohikán című regényt olvasta el, s hogy az indiánkönyveket később végigolvasta, az a Baróton (édesanyja ugyanis Barótról „emigrált” Arad környékére) töltött nyári szünidőket is meghatározta: indiáncsapatba kerülve megszerette az erdőt, bolyongva a Kakukkhegyen, a Murgón, a Szárazajta környéki rengetegeket, egy életre a cserkészés, cserkelés, horgászat, vadles, a hegy lett a szenvedélye, „medvét először nem az állatkertben és nem a tévében láttam”.
– Anyám tudta, hogy a Székelyföld az igazi, ezt én is megtanultam, s azt gondoltam, az alföldön nincs semmi, a valami Erdélyben van – magyarázta Vida Gábor. Eldöntötte, kolozsvári diákévei (magyar–francia szakra járt 1990–1994 között) után Erdélyben akar élni, „nekem ezt meg sem kellene magyaráznom, ez így természetes”. Kolozsvárt kicsit össze is tévesztette a szabadsággal, mert úgy látja, kolozsvári egyetemistának lenni a világ legjobb, legideálisabb állapota. Aztán Marosvásárhelyre költözött, 1994 óta a Látó szerkesztője. Noha gyermekkorában falun élt, erdőhöz, tanyához köti a lelke, szíve és a múltja, de nagyon foglalkoztatja az erdélyi urbánusság kérdése, a városi emberek sorsa az elmúlt évszázadban, mert „egy önreflexív, városi kultúrából próbáljuk megérteni a falut”, s az erdélyi városok legalább annyira fontosak, mint a falu. Marosvásárhely Erdélyben az egyetlen nagyobb szabásúvá fejlesztett magyar város, amiből lett is valami, de miután kitört az első világháború, ez a fejlődés megállt – vélekedett.
Ahol az ő lelke című „terápiás” regénye kapcsán megjegyezte, ismer egy afrikai törzstől származó bölcsességet, miszerint ne siessünk túlságosan, mert elmarad a lélek mögöttünk. Regényhőse Afrikába kerül, ám nem halhat meg úgy, hogy nincs ott a lelke, mely Kolozsváron maradt... Egyébként regénye írásakor egy évtizednél hosszabb ideig tanulmányozta szenvedélyesen az első világháborút, annak dokumentumait, eközben az az alapdilemma foglalkoztatta: miközben Trianonban átvertek, kisemmiztek bennünket, mi mit tettünk? Vida Gábor válasza: semmit. Bár a történetek foglalkoztatják, narratológiájáról nem szívesen beszél. Legsikeresebb, Kelj fel és járj című novellájának írása előtt egy nappal kirándult a Kelemen-havasokban, mínusz harminc fokban, amikor még a hagyma is megfagyott, s leérkezve egy faluban látott egy embert. Következő nap is túrázni indult volna, de elaludt, így aztán papírt fűzött az írógépbe, és együltében megírta novelláját. Ez jött rám egy hajnalban, mondta, megjegyezve, ha van az írásnak mágikus dimenziója, akkor ezek a nagy pillanatok, amikor ír, és valami történik vele belül... Vida Gábor nézete szerint transzilván terünkben magyar erdélyi prózában csak magyar Erdélyről tudunk mesélni, noha románok mellett élnek itt cigányok, örmények, zsidók már alig, németek, ruszinok, ezért úgy véli, nagyon nehéz elmesélni azt, hogy rajtunk kívül is vannak értelmes emberek ezen az „Erdély-kontinensen”. Narratív képessége akkor éri el a határát, amikor egy valódi román figurát kell megformálnia – magyarázta. Most családtörténeten dolgozik, s mint fogalmazott, bármit ír, „belelóg a nagyapja és azok, akik letagadhatatlanok.”
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotók és befogadók között (pulzArt)
Ez a negyedévente megjelenő színházi periodika azzal a céllal jött létre, hogy közös platformon lehetőséget kínáljon a megmutatkozásra az erdélyi színházaknak, színházkritikának, mindenfajta színházi kezdeményezésnek – mondta Zsigmond Andrea, a Játéktér folyóirat könyvrecenzió rovatának szerkesztője a pulzArt kortárs összművészeti fesztiválon vasárnap délben tartott lapbemutatón. Mint kifejtette, sok színházra érzékeny ember van Erdélyben, a szerkesztők pedig örömmel veszik, ha közülük bárki megkeresi őket mondanivalójával.
A színház büféjében tartott Játéktér-lapbemutató első felében a szerkesztők – Zsigmond Andrea mellett László Beáta Lídia, az interjú rovat, valamint Adorjáni Panna, a Határátlépések és a Talált kép rovat szerkesztője – röviden ismertették a folyóirat, valamint az általuk vezetett sorozatok sajátosságait, céljait, szerkesztési elveit. A bemutatkozás során elmondták, minden lapszámot próbálnak tematizálni, és ezen belül a teljesség igénye nélkül tárgyalnak bizonyos előadásokról, társulatokról, szólítanak meg alkotókat. Mivel igyekeznek minél szélesebb olvasóréteghez eljutni, arra törekednek, hogy a megszokott színvonalat tartva vizuálisabbá, könnyedebbé, olvashatóbbá tegyék a folyóiratot, adott esetben akár a képzőművészet vagy a szépirodalom bevonásával is. Mint mondták, még csak három- éves a Játéktér, most tanul járni, és úgy érzik, állandó nyitottság szükséges ahhoz, hogy messzire eljuthasson.
Az első hozzászóló a gyermekszínházról szóló írásokat vagy éppenséggel az állandó rovatot hiányolta a Játéktérből, mely gondolat nyomán mások is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, előbb csak a gyermekszínház, gyermekszínházi képzés, és az erről szóló kritikaírás kérdéskörét tárgyalva, majd áttérve az őszi és nyári, testszínházról szóló lapszámok vélt hiányosságaira és az általános kritikaírás problémáira, miszerint a kritikusokat általában a színházak szokták meghívni, vendégül látni és megbízni, így ők az illető társulatok produkciói iránt általában elnézőbbek, mint lenniük kellene. Később még több irányba elmozdult a beszélgetés, egyre több nézőpont fogalmazódott meg a kritikaírásról, a jó és rossz bírálatról, arról, hogyan lehetne az átlagos nézőt közelebb hozni a színházhoz, esetleg előre felkészíteni egy-egy előadás befogadására, és hogy ennek az egykor szertartásjellegű művészetnek nem az eredményorientációról vagy ítélkezésről kellene szólnia. Mint elhangzott, a Játéktér általában olyan kritikákat közöl, amelyek új hangot ütnek meg, vagy amelyek jó előadásokról szólnak, nem a negatív dolgok felmutatására törekszik, inkább értékeket próbál keresni. Ezenkívül támogat, és igyekszik részt venni különböző szakmai eszmecseréken, közönségtalálkozókon, és színházi táborokat is szervezne, hisz éppen azt tekinti legfőbb céljának, hogy segítse a kommunikációt színházi alkotók és befogadók között.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elutasítják a brüsszeli kettős mércét
Az erdélyi magyar politikai és társadalmi szervezetek szolidárisak a Székely Nemzeti Tanáccsal abban a perben, amelyet az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének elutasítása miatt indítottak a kezdeményezők – Izsák Balázs és Dabis Attila – az Európai Unió luxembourgi bíróságán. Erről a Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal Kolozsváron folytatott tegnapi megbeszélésen fogadtak el közös nyilatkozatot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az SZNT, az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldöttei a per luxembourgi tárgyalásának előestéjén.
Az aláírók szerint az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor hatáskörének korlátait értelmezi, ezt az eljárást pedig az aláírók elutasítják. Nyilatkozatukban rámutatnak: az EB novemberben nyilvántartásba vette a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció Wake up Europe című európai polgári kezdeményezését, miközben az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című, valamint az RMDSZ és partnerei Minority Safe Pack címet viselő európai polgári kezdeményezését is arra hivatkozva utasította el, hogy az EU alapító szerződései állítólag nem nyújtanak alapot a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos uniós jogalkotáshoz. Hozzáteszik: az uniós intézmények személyzeti szabálya már tiltja a nemzeti kisebbségek diszkriminálását, amit álláspontjuk szerint az Európai Unió más politikái és rendelkezései terén is érvényesíteni kellene.
Az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az RMDSZ uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazott európai polgári kezdeményezésében. Az EB mindkét európai polgári kezdeményezést elutasította, a kezdeményezők az elutasító határozatokat az EU luxembourgi bíróságán támadták meg. Románia mindkét perbe az EB oldalán lépett be, Magyarország mindkét esetben a kezdeményezők oldalán avatkozott be.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A harmadik székely kongresszus megszervezésére készül a Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra készül, hogy 2016-ban megszervezi a harmadik székely kongresszust – jelentette be Izsák Balázs, az SZNT elnöke pénteken.
Az elnök hozzátette, a rendezvénnyel a tudományos elitet kívánják megszólítani, és arra kérte a Székelyfölddel foglalkozó kutatókat, hogy már most kezdjenek készülni a seregszemlére.
"Meg tudna-e élni a saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld? Mi most a régió valós gazdasági helyzete? Székelyföld értékei milyen arányban vannak helyi tulajdonban? (…) Mit kell tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés ne változtassa meg Székelyföld arculatát?" – sorolta azokat a kérdéseket, amelyekre a kongresszusnak kellene tudományos választ adnia.
Izsák Balázs elmondta, az első székely kongresszust 1902-ben tartották, és ennek a centenáriumán, 2002-ben tartottak hasonló célú Székelyföld-konferenciát. Úgy vélte, a harmadik kongresszust a 2016-os év végén kellene megtartani, és annak a Sapientia Tudományegyetem adhatna otthont. Hozzátette, a székelységgel foglalkozó szakma nemcsak Székelyföldön él, ezért számítanak az Erdélyben, Magyarországon és a nagyvilágban élő kutatókra is.
Az SZNT elnöke 2016-ot a székely székek évének nyilvánította. Hozzátette, az SZNT azt szorgalmazza, hogy önkormányzati társulásokként hozzák létre a székely székeket, és ezáltal elindul az a folyamat, amelyiknek a széki autonómia helyreállítása a célja. Hozzátette, a székelyföldi önkormányzatoktól azt várja az SZNT, hogy erősítsék a széki öntudatot. Az MTI kérdésére elmondta, az SZNT továbbra is célokat, elveket és értékeket támogat, nem pedig jelölteket. Hozzátette, a jelölteknek lehetőségük lesz csatlakozni az SZNT által megfogalmazott célokhoz.
Népújság (Marosvásárhely)

Színikör indul Marosszentgyörgyön!
Jövő év elejétől új, hasznos, életre és művészetre egyaránt nevelő elfoglaltságot találhatnak maguknak a marosszentgyörgyi és környékbeli gyerekek: a Familia Centrum Egyesület keretében január 9-étől színikör indul Marosszentgyörgyön.
Mint azt Fekete István programvezető elmondta, régi tervük a helyi gyerekszínikör megszervezése, e terv a soron következő esztendő elejétől valósággá válik: a 10 és 14-15 éves kor között leledző, érdeklődő gyermekek Bonczidai Dezső és Halmágyi Éva bábszínészek irányítása alatt vehetnek majd részt az induló kör foglalkozásain, amelynek végén, jövő év júniusának tájékán bemutatót terveznek. A színikörös foglalkozásokra hetente egyszer, minden héten szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor, a legelső alkalomra, az ismerkedő találkozásra január 9-én délelőtt 10 órakor várják a gyerekeket és a szülőket a marosszentgyörgyi kultúrotthonban.
A Becsky Borbála klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, pszichoterapeuta által 2007-ben Marosszentgyörgyön alapított és azóta elnökölt Familia Centrum Egyesület tagjai pszichológusok, orvosok, szociális munkások, lelkipásztorok, pedagógusok és gyógypedagógusok. Az egyesület célja segíteni a családokat, házaspárokat lelki egészségük megőrzésében, gondjaik, problémáik, krízishelyzeteik felismerésében és megoldásában, továbbá részt vállalni a szakma fejlődésében, a szakmai párbeszédekben. A marosszentgyörgyi igényeknek megfelelően az idei évben jött létre az Égig érő fa című program, melynek vezérgondolata, hogy a jól működő társadalom alapja az erős család, mely egészséges egyéneket és gyermekeket feltételez. Ennek alapvető követelménye a biztonságérzet, ami a felnövő gyermek lelki egészségének döntő tényezője. Az egyesület tevékenységei is ezt a célt szolgálják: játékos tanulás és fejlesztés segítségével a gyermekek megőrzik spontaneitásukat, kreativitásukat, boldog felnőttekké válnak, és megtalálják helyüket a munkában, a társadalomban.
A Familia Centrum a hamarosan induló színikör mellett további, igen sikeres tevékenységeket is végez. Ide tartozik a Gézengúzok nevű ovisklub, melynek keretében 3-6 éves gyerekeknek szóló, óvodai tevékenységet kiegészítő, játékos készség- és képességfejlesztő foglalkozásokat tartanak, valamint kisiskolás (7-11 éves) gyerekeknek a Kiscsillag klub, melynek célja az általános képesség- és személyiségfejlesztés strukturált játékok, szerepjátékok, drámajátékok és művészetterápia által. Akit érdekel a januárban kezdődő színikör, valamint az egyesület további tevékenységei, az a 0745-895-608-as telefonszámon veheti fel a kapcsolatot Fekete István programvezetővel.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Közösségi est Szapáryfalván
„Ez a program egy élni akaró közösséget ébresztett fel”
A szórványgondnok program keretében december 11-én Értékmentés Szapáryfalván címmel közösségi estet szerveztek a bánsági település óvodájában. A sikeres rendezvény résztvevői valóságos időutazáson vehettek részt, amelynek során megismerhették a faluban felkutatott értékes, régi használati tárgyakat és a hozzájuk fűződő izgalmas történeteket. Az értékmentő akció során lefotózott ritkaságok egy 2016-os falinaptár képanyagában fognak visszaköszönni.
A közösségi est szép számú résztvevőjét dr. Bodó Barna, a szórványgondnok programot működtető Szórvány Alapítvány elnöke köszöntötte, aki a helyi értékek felkutatásának és megőrzésének fontosságáról beszélt. Létezik egy erdélyi szintű törekvés a még fellelhető helyi értékek felkutatására és megmentésére, a helyi értéktárak létrehozására – mondta a Szórvány Alapítvány elnöke.
Madaras Andrea szórványgondnok elmondta: a tavaly régi fényképekkel díszített 2015-ös falinaptárt készítettek Szapáryfalván, az idén pedig úgy döntöttek, hogy a 2016-os falinaptárt régi használati tárgyak fotói fogják illusztrálni. A gyűjtés során Madaras Andrea szórványgondnok és segítőtársai több mint 200 különleges régiséget leltároztak fel, amelyeket Keresztes Péter televíziós szerkesztő művészi kivitelezésű fotókon örökített meg.
Madaras Andrea vetített képes előadás keretében mutatta be az 1881-ben létesített telepes falu, Szapáryfalva történetét, a Csizmadia Ferenc lelkipásztortól kapott információk alapján és a helybeli családoknál felkutatott régiségeket. A vetítés során láttunk kb. 85 éves komatálat (szilke), 100 éves kávé- és cukortartót, 150 éves köcsögöt, fonott tojástartót, kefekötőt, petróleumlámpákat, kenyérdagasztó teknőt, régi bölcsőt és mezőgazdasági eszközöket, cukor- és kávédarálókat, mozsarakat, konyhamérleget, varrógépet, de még egy Bégakörtés feliratú helységnévtáblát is. A vetített fotókból megismerhettük az 1909-ben felszentelt szapáryfalvi református templom kegytárgyait, magát a templomot és a harangot is. A régiségekhez érdekes történetek is kapcsolódtak, így megelevenedett az erdőirtás árán verejtékes munkával létrehozott és felvirágoztatott telepes falu múltja. 100 esztendővel ezelőtt szinte színmagyar református település volt Szapáryfalva, közel 1700 magyar ajkú lakossal, műhelyekkel, szülészettel, községházával, iparosokkal, mesteremberekkel, helyi értelmiséggel, akik erős közösséget képeztek. A vetítés után beindult a beszélgetés a látottak kapcsán, mindenki elmondta, amit tudott a falu múltjáról és kiderült, hogy a fiatalok is kíváncsiak a gyökereikre, a régiségek kapcsán felelevenített történetekre. Egyelőre még csak az ötlet szintjén esett szó egy helytörténeti gyűjtemény létrehozásáról, amely ezeket a régiségeket és rajtuk keresztül Szapáryfalva múltját is bemutatná az érdeklődőknek.
Az értékmentő akcióról Madaras Andrea szórványgondnok nyilatkozott lapunknak. Megtudtuk, hogy a tavalyi ötletet folytatva, amikor régi fényképeket gyűjtöttek össze és abból állt össze az idei naptár, idén a régi tárgyakat gyűjtötték össze a jövő évi falinaptár számára. A gyűjtés nehezen indult, mindenki azt mondta, nincsenek már régiségek a házában, eldobták a régi kacatokat, de végül, amikor már lejárt a határidő, mindenkinek eszébe jutott, hogy ez is lenne, az is lenne. „Tavaly a fényképekkel is így jártunk, eleinte az emberek nem értették, hogy milyen fényképek kellenének, de végül a 2015-ös naptár is a személyekről, az itt élő emberekről, a közösségről szólt és mindenki feltalálja benne saját magát, ha nem is személyesen, de a rokonain, az ősein keresztül. Remélem, az idei naptár is ilyen sikernek örvend majd!” – mondta Madaras Andrea, aki végül hozzátette: „Úgy érzem, hogy a szórványgondnoki program és az előző civilgondnok program egy élni akaró közösséget ébresztett fel Szapáryfalván!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Civil mozgalom a 19. században: a Kolozsvári Szépítőegylet
A polgári társadalom egyik jellegzetes szervezkedési formája az egyletekbe tömörülés. Az egyletek szolgálhatnak csak szórakozást, de többnyire valamilyen közös cél érdekében jönnek létre. Leggyakrabban olyan feladatokra vállalkoznak, amelyeket az állam, a hatóság nem akar vagy nem tud elvégezni. Erdélyben az 1870-es és 1880-as években lendült fel az egyletszervezés. Ekkorra vált világossá, hogy az 1867-es kiegyezéssel létrejött államhatalom milyen vonatkozásokat hanyagol el, hol hárulnak feladatok a civil társadalomra. Kolozsvár többtucatnyi egyletének egyik legérdekesebbje a Szépítőegylet.
A kolozsvári egyletalapítások élenjárója hilibi Haller Károly (1836–1911) jogászprofesszor volt. Bár Nagyszebenben született, s Szatmáron végezte iskoláit, majd szülővárosában a német jogakadémiát, már 1863-ban Kolozsvári lakos lett, mint az itt megnyitott Királyi Jogakadémia professzora. Feleségül vette Mikó Lőrinc unitárius jogtanár Róza lányát, s ezzel beilleszkedett az itteni társadalmi életbe. (Második felesége Szentkirályi Zsigmondnak, a kiegyezés utáni első polgármesternek Gizella lánya volt.) 1865-ben megválasztották a városi százas tanácsba centumpáternek, azután a városi közgyűlésnek lett tagja, összesen 45 évig vett részt a városvezetésben, s közben 1884–1886-ban a polgármesteri széket is betöltötte. Mikor 1909. november 20-án lemondott a közgyűlési tagságról, egyhangúlag Kolozsvár díszpolgárául választották.
Nem lehet minden városi ügy megoldását a hatóságoktól várni
Haller nevéhez fűződik a Sétatér Egylet (1865), a Tornavívó Egylet (1867), a Lövészegylet (1869), az Erdély(részi) Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE, 1885), az Unió Szabadkőműves Páholy (1886), a Kerékpáros Egylet (1890) és az Önkéntes Mentőegylet (1891) megalapítása. Ebbe a sorba illeszkedik be a Kolozsvári Szépítőegylet is.
Haller ötlete volt 1883 nyarán egy városi szépítőegylet alakítása. 1883. június 17-ére hívta össze a városháza közgyűlési termébe mindazokat, akik szívügyüknek tartották, hogy „más nagyobb városok példájára városunk utcái, közterei és közelebbi környéke, a közegészség és a modern ízlés követelményeinek megfelelőleg terv- és korszerűen szépíttessenek”. Az ülésterem megtelt városi tekintélyes polgárokkal, ami körülbelül százas létszámot jelentett. Haller nyitotta meg a tanácskozást, amelynek elnökéül közfelkiáltással őt választották, jegyzőjéül pedig Hegedüs István református tanárt (utóbb az egyetemen professzor). Haller kifejtette, hogy nem lehet minden városi ügy megoldását a hatóságoktól várni, „társadalmi mozgalommal kell a hiányokat pótolni”. Ő a grazi és nagyszebeni hasonló jellegű egyesületek szabályzatainak felhasználásával néhány alapelvet megfogalmazott, s azokat az értekezlet elé tárta. Többen hozzászóltak a kérdéshez, kiegészítéseket javasoltak. Végül egy kilenctagú alapszabály készítő bizottságot hoztak létre. Ennek elnöke Haller Károly lett, tagjai pedig Groisz Gusztáv jogtanár, Hegedüs István, Szvacsina Géza városi tanácsos (később polgármester), Kőváry László történész, Gámán Zsigmond iparkamarai titkár, Pákei Lajos főmérnök, Sigmond Dezső országgyűlési képviselő, Berényi József vasúti főtisztviselő.
Jó két hónap múlva a sajtó közli a városszépítő egylet 12 paragrafusos alapszabály-tervezetét Haller, Hegedüs és Szvacsina aláírásával. Az egyesület itteni megnevezése Kolozsvári Városszépítő Egylet. Célja: „A város köztereinek és utcáinak szépítése”. Az egylet a szépítést a városvezetés jóváhagyásával végzi, magánosoknál viszont erkölcsi befolyását használja fel. Az egylet tagjai lehetnek alapító tagok (50 Ft befizetésével) és rendes tagok (2 Ft). Az egyletet a közgyűlés, illetve az igazgató választmány vezeti. A közgyűlést minden évben októberben hívják össze, szükség esetén rendkívüli közgyűlést is összehívhat a választmány. A közgyűlésen évi jelentés hangzik el, meghallgatják a pénztári elszámolást, az egyleti tagok javaslatokat tehetnek, sor kerülhet az alapszabályok módosítására, s dönthetnek az egylet feloszlatása felől. A határozatokat viszonylagos szótöbbséggel hozzák. Az egylet tisztviselőit, az elnököt, a választmányi tagokat és a választmányhoz nem tartozó háromtagú számadásvizsgáló bizottságot a közgyűlés választja. A választmány az elnökből, pénztárnokból, jegyzőből és 18 választmányi tagból áll, mandátumuk hároméves. A választmány saját ügyrendjét maga állapítja meg. Az egyletet mindig az elnök képviseli, s a közgyűlésnek felelős tetteiért. Az egylet feloszlatását az összehívott rendkívüli közgyűlésen a tagok legalább kétharmadának többsége mondhatja ki, ebben az esetben az egylet vagyona a város tulajdonába megy át. Ezt az elég kezdetleges alapszabály-tervezetet minden bizonnyal megvitatták és tökéletesítették, s végül felküldték a Belügyminisztériumba. Az rendszerint észrevételekkel visszaküldte. A megfelelő átdolgozás után az Alapszabály megkapja a Belügyminisztérium jóváhagyását s az egylet a működési engedélyt.
Szabadság (Kolozsvár)