Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2015. április 20.
Kérdések kongresszus után
Újratervezte útját az RMDSZ, viták nélkül, egyetértésben, több mint hétszázan hitelesítették az új alapszabályzatot, felfrissített programot; nyitást, alázatot, emberközpontú politikát ígértek.
Miért csak most, 2015 közepén fontos a nyitás, az alázat, az emberek bizalmának visszanyerése? És ami a leginkább hiányzott: mi vezetett a jelenlegi helyzethez, miért veszítette el annyiak bizalmát az érdekvédelmi képviselet, hol hibázott? A gyógyulás nemcsak a diagnózis felállításával kezdődik, hanem a betegség okainak felkutatása is szükséges. Hogy ne ismétlődjék meg a baj, ne kövessék el újra ugyanazon hibákat. Fontos az új, fiatal generáció megszólítása, ám még ha ez sikerül is, a mostanság szavazati jogot nyerők nem pótolhatják azokat a százezreket, akik az elmúlt évtizedekben csalódtak a szövetségben. Őket visszanyerni nagyon nehéz lesz, még akkor is, ha az egyik kivált kispárt, az MPP elnöke megtette hűségesküjét a kongresszuson. Követi őt a teljes tagsága, százezernyi szavazója, vagy árulót lát benne? Ezek a kérdések a levegőben maradtak, az ünnepi mámor, az erő, egység felmutatása nem engedte a problémák velejének boncolgatását.
Komoly munka folyt a háttérben az elmúlt hetekben, hónapokban, ezt tükrözik az elfogadott határozatok. Közülük néhány nagyon alapos, jó dokumentum, lényeges gondokat sorjáz, csakhogy sem az oktatási, sem a családpolitikai kérdések nem orvosolhatóak a szövetség szintjén. Több mint négy éve életbe lépett az új oktatási törvény, és annak korrekcióját, alkalmazását nem sikerült kormányon sem elérni, nem valósult meg a román nyelv alternatív oktatása, reménytelen helyzetbe került a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés, a fejkvótarendszer tele visszásságokkal – hogy csak néhányat említsünk a szövetség által is számba vett hiányokból. Azóta többnyire kormányon volt az RMDSZ, a hibák kitűntek, ám nem tudtak változtatni. Hogyan teszik meg másfél év alatt (maguk szabta határidő) ellenzékből? Remek javaslatokat tartalmaz családpolitikai programjuk, ám ezek mindenike kormányzati hatáskör. Átvihetőek, megértethetőek a barikád túlsó oldaláról?
És volt szó, igaz, kevesebb, a kisebbségi jogok kiterjesztéséről, a különböző autonómiaformák megvalósításáról, az ezeket szavatoló törvények elfogadásáig szükséges lépésekről, a párhuzamos építkezésről, intézményrendszer kialakításáról. Miért nem eddig? Hisz az utóbbiakat el lehetett volna kezdeni parlamenti, kormányzati engedély nélkül is.
Egy lekésett vonat után szalad az RMDSZ, próbál felkapaszkodni az utolsó vagonra. Ha eléri, s maradni is akar, jó lesz komolyan vennie most felvázolt hangzatos ígéreteit, hanem örökre lemarad, s ennek nemcsak ő, de elsősorban a magyar közösség láthatja kárát.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 20.
Civil licit, másodszor (Háromszéki Közösségi Alapítvány)
A tavalyi siker után a Háromszéki Közösségi Alapítvány  (HKA) ismét megszervezi a Civil licit nevű adománygyűjtő akcióját. Az esemény elsődleges célja, hogy erősítse a kapcsolatot a civil szféra és a vállalkozói réteg között. Előbbi újabb forráslehetőséghez jut tervei megvalósításához, utóbbi több információ birtokában növelheti közösségi felelősségvállalását. A licitet nyilvános esemény keretében tartják április 23-án Sepsiszentgyörgyön az új stúdióban.
A tavalyi Civil liciten három projektet mutattak be, és jelentős támogatást kaptak a Sepsi Zöldút felújítására, egy szakbetegápolói képzésre, illetve Mozgópont nevű mobilalkalmazás elkészítésére. A CIVEK, az EMI és a sepsiszentgyörgyi Caritas összesen 9100 lejt nyert. Az idei licitre három projektet jelöltek: Kalandozás a Kiwanissal! – szociálisan hátrányos helyzetű, tanulmányaikban kiemelkedő sepsiszentgyörgyi diákok számára egynapos szabadidős tevékenység szervezése, amit a Kiwanis Klub Sepsiszentgyörgy Egyesület kíván megvalósítani. A tanév végére tervezett kirándulás jutalmazza a nehéz családi körülmények között élő fiatal diákokat. A Balu Kalandparkba tervezett csoportos kikapcsolódás révén 43 diák kalandos, személyiségpróbáló feladatok által fejlesztheti képességeit, felelősségét. A Lajtha László Alapítvány projektje, Székelyföldi legényes-verseny címmel már-már feledésbe merülő táncok átörökítését tervezi, motivációs és szakmai visszaigazolás kíván lenni a fiatal táncos generációnak a népzene- és néptánchagyományok megőrzése és továbbadása szellemében. A verseny során a fiatal táncosok elismert szakmai zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket, így a bemutatkozási lehetőség mellett szakmai támogatás és visszajelzés is ez egyben számukra. A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indítják útjára, és 2015-től minden évben szeretnék megszervezni. A harmadik program a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Sepsikőröspataki Közösségi Ház szerepének hosszú távú biztosítása, nehéz sorba került családok, idősek, gyermekek helyzetét próbálják megoldani szabadidős és nevelői tevékenységek által. A liciten a javaslattevők röviden bemutatják pályázatukat, ezután a jelenlévők egy szabályzatnak megfelelően felajánlásokat tesznek. A tét a főtámogatói jogosultság megszerzése a támogatott projekt megvalósításában, amit a legnagyobb összeget felajánló vállalkozó nyer el.  Az eseményre a Háromszéki Közösségi Alapítvány székhelyén naponta 9–17 között, illetve telefonon (0267 351 959) és elektronikus levélben (hka@hka.ro) lehet bejelentkezni. További részletek a HKA honlapján.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 20.
Újratervezés
RMDSZ-kongresszus Kolozsváron
,,Változás, újratervezés szükséges ahhoz, hogy az RMDSZ meg tudjon felelni a következő évek kihívásainak.Elkötelezetten kell dolgoznunk a különböző autonómiaformák megvalósításán, a demokratikus jogállam kiépítésén. Az életminőséget javító intézkedések mellett kiemelten figyelünk a versenyképes magyar nyelvű oktatásra. Meg kell erősítenünk a partnerséget a történelmi egyházakkal, a szakmai és rétegszervezetekkel, mindazokkal, akik partnernek tekintenek minket" – adta meg a kongresszus alaphangját Kelemen Hunor, aki az RMDSZ 12. kongresszusán az 585 érvényes szavazatból 575 küldött bizalmát szerezte meg egy újabb elnöki mandátumra.
Kelemen Hunor elnök, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötték házigazdákként a kongresszus meghívottjait, küldötteit.
Laurentiu Stefan elnöki tanácsos Klaus Johannis üzenetét tolmácsolta, aki üdvözölte a szövetséget huszonöt éves fennállása alkalmából, és méltányolta eddigi politikai tevékenységét. Üzenetében az államfő a magyarság érdekvédelmi szervezetének a hazai demokrácia megerősítésében nyújtott hozzájárulását hangsúlyozta, és azt, hogy az RMDSZ együttműködése és párbeszéde modellértékű a közéletben.
Victor Ponta miniszterelnök gratulált az RMDSZ-nek 25 éves fennállásához és sikert kívánt a jövőbeli terveihez. Hangsúlyozta: továbbra is az RMDSZ a romániai magyarság egyetlen legitim politikai képviselője. "Ez nem politikai tanúsítvány, hanem a választópolgároktól kapott bizonyítvány. Meggyőződésem, hogy ezt a bizonyítványt 2016-ban is felmutatja majd a szövetség. Létfontosságú, hogy a magyar közösség képviselői jelen legyenek Románia demokratikus intézményeiben" – jelentette ki a kormányfő.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta. Kijelentette: az RMDSZ az erdélyi magyarok értékeinek, érdekeinek egyetlen hiteles képviselője és védője. "Az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban, hiszen az Európai Unió nemzetei között nincs rangbeli különbség" – tette hozzá –, "az erdélyi magyarok soha nem követeltek olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott Európában". Létfontosságúnak nevezte az erős magyar képviseletet és kijelentette, nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. Végül Magyarország támogatásáról biztosította a szervezetet, amely, mint mondta, természetes kapocs kell legyen Románia és Magyarország között.
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke megköszönte a magyaroknak a Johannisra leadott szavazatokat. Véleménye szerint Romániának is politikai újratervezésre van szüksége, hiszen a választópolgárok újfajta politikai hozzáállást várnak, a politikumnak pedig kötelessége eleget tenni ezeknek az elvárásoknak.
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt másik társelnöke szerint az RMDSZ Románia egyetlen olyan érdekvédelmi szervezete, amely az erdélyi magyarok értékeit, törekvéseit hitelesen védi és képviseli, és méltatta az emberi és kisebbségi jogok, valamint az ország demokratikus folyamatainak erősítése terén kifejtett munkáját.
Adorjáni Dezső evangélikus püspök felelevenítette azokat az első időket, amikor "még mindenkit áthatott a tenni akarás". Figyelmeztetett: most, az újratervezés idején szem előtt kell tartani, hogy "akiben sokan bíznak, azon sok mindent kérnek számon", hiszen az RMDSZ, de a magyarság sem felejtheti el, hogy nem egyszerűen egy politikai szövetség, hanem egy sajátos sors által összekötött közösség, amelyet összetartanak a hagyományai, zászlói, egyházai, értékei.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke, aki magyarul köszöntötte a kongresszust, kiemelte: az RMDSZ olyan stabilitási tényezőt jelent a romániai politikában, amely az Európai Néppárt hasznos és fontos tagjaként hatékonyan képviseli a magyarság érdekeit.
Az EPP alelnökének Kelemen Hunor az RMDSZ által létrehozott Martens-emlékplakettet és emléklapot ajándékozta, köszönetet mondott a partnerségért és az eddigi segítségért, támogatásért.
Calin Popescu-Tariceanu, a szenátus elnöke szerint Kolozsváron még mindig a kommunizmus rossz szelleme kísért. "Tudják, hogy miért nem nevezik Konstancát Constanta Tomisnak? Mert ott nincsenek magyarok. Eljött az idő, hogy megszabaduljunk Napocától Kolozsvár nevében, a normalitás útjára térjünk, a jövőbe, ne a múltba tekintsünk" – mondta egyebek mellett.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint a romániai magyar nemzeti közösség ma olyan jogokat tudhat magáénak, amelyek 25 évvel ezelőtt csak a vágyaiban éltek – magyar iskolák, kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatás, kulturális és tudományos intézmények, visszanyert műemlékek. "Az RMDSZ nélkül a magyarlakta települések gazdasági fejlődéséről sem beszélhetnénk, és a magyar–román együttélés új korszakának megteremtése is az RMDSZ nevéhez fűződik" – jelentette ki.
Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke kijelentette: "Egyeztetéseink során sokkal nagyobb megértésre találtunk a magyar politikusoknál akkor, amikor a polgárok érdekeiről beszéltünk. A szövetség partnerünk volt akkor is, amikor közösen kormányoztunk, de most is, amikor nem ugyanazon az oldalon állunk. Mindig bebizonyította, hogy korrekt és megbízható partner".
Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke úgy gondolta, "egy ilyen negyedszázad utáni újratervezésről az anyaországban is példát vehetnénk". Véleménye szerint "a romániai magyarság összekötő kapocs az egymásra utalt Románia és Magyarország között".
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint "számunkra a párbeszédnek nem csak arról kell szólnia, hogy mit mond és mit akar a többség. Az is szempont kell hogy legyen, amit mi kisebbségként szeretnénk. Huszonöt évvel a rendszerváltás után azt látjuk, hogy a párbeszédek súlypontja egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többség, és hogy nekünk mit kell teljesítenünk. De bízom abban, hogy közös erővel át tudjuk törni ezt a falat" – mondta.
Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy Romániában a kisebbségi nemzeti szimbólumok használatát megkérdőjelezik, és nemzetbiztonsági veszélyként tüntetik fel az autonómiatörekvéseket. "Ez elfogadhatatlan egy európai demokráciában. A többségnek meg kell értenie, hogy az autonómiatörekvések egyensúlyt jelentenek egy társadalomban, hiszen biztosítják azt, hogy az országban minden egyes közösség a saját ütemében fejlődjön, és ezáltal hatékonyan járul hozzá az ország gazdaságához" – fogalmazott.
Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka az elnökség üdvözletét tolmácsolta, és kiemelte: az újratervezés és a számvetés jelzi, hogy az RMDSZ elkötelezett, megújulni képes érdekképviselete a romániai magyarságnak.
Gyerő Dávid főjegyző a Magyar Unitárius Egyház nevében, ugyanakkor az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének egykori tagjaként is köszöntötte a kongresszust, és kijelentette: a szövetség újratervezésében a történelmi magyar egyházakkal való stratégiai partnerségnek is jelen kell lennie.
"Az RMDSZ nem áruló, az MPP nem egységbontó" – mondta Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Hangsúlyozta: a két politikai szervezet céljai közösek, még akkor is, ha az eszközök különböznek.  "Készek vagyunk lezárni egy korszakot, a testvérharcnak vége. Ezzel a gondolattal indítottunk el egy folyamatot néhány éve, ez vezérelt bennünket akkor, amikor együttműködési szerződést írtunk alá". Véleménye szerint a hazai társadalom 25 év után problémákkal és frusztrációkkal teli, bűnbakkereső állapotban van. "Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a magyar választók elfordulnak a közélettől" – hangsúlyozta Biró, aki szerint a hazai magyar közéletben egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: a közös célokat.
"Munkát és alázatot ígérek"
Kelemen Hunor politikai beszámolóját követően az RMDSZ vezető politikusainak felszólalásai hangzottak el, amit politikai vita, illetve tisztújítás követett.
– Munkára fel! Köszönöm a bizalmat! – mondta Kelemen Hunor az eredményhirdetés után. "Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot, és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfelé beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához."
A kongresszus második napján levetítették a szervezet negyedszázados történetét felelevenítő, az RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilmet, elfogadták az új alapszabályzatot. Kelemen Hunor szövetségi elnök Ezüsttulipán díjat nyújtott át közel 65 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek a szervezetben kifejtett alkotó-, értékteremtő és közösségformáló munkájuk elismeréseként. Az RMDSZ elnöke szerint "egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet". Megvitatták és elfogadták azokat a programdokumentumokat, amelyek konkrét intézkedéseket tartalmaznak a következő időszakra.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 20.
Kiállítás identitásról és kultúráról
Identitás és kultúra. Három téma, tizenöt terv. A római limes mint kultúrtáj – hogyan tovább? címmel április 21-én, kedden 17 órakor kiállítás nyílik Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítótermében.
A kiállítás-megnyitó házigazdája Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, továbbá felszólal a kiállítás kurátora, Gaul Cicelle műépítész és Pánczél Szilamér régész. A megnyitó alkalmával kerül sor a kiállítás katalógusának bemutatására is.
A kiállított munkák alapanyaga a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének hallgatói és oktatói együttműködésével zajlott négyhetes Maros megyei felmérő tábor eredményeként állt össze. A terepgyakorlat egy többéves nemzetközi projekt (A római limes mint európai kultúrtáj – Erasmus IP) keretében valósult meg 2014 nyarán.
A diákok a budapesti egyetem által a múlt évben megszervezett Tudományos Diákköri Konferencián hasznosíthatták az erdélyi kutatások eredményeit, és a mikházi és sóváradi római lelőhelyek örökségvédelmi és turisztikai hasznosításnak lehetőségeit vizsgálták. A rendezvény feladatkiírása szerint a hallgatók három témakörben nyújthattak be pályamunkákat, melyből összesen tizenöt pályamű született. Az építészekből és régészekből álló zsűri véleményezte és díjazta a munkákat, melyek első alkalommal kerülnek bemutatására Marosvásárhelyen.
A kiállítást április 21–május 10. között lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 20.
"Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt"
Orbán Balázs 1890. április 16-án írta alá végrendeletét. Az EMKE Maros megyei szervezete és a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség emlékünnepséget szervezett a legnagyobb székely halálának 125. évfordulója emlékére az egyházközség Dersi János-termében, április 16-án.
Sokan jöttek el emlékezni, tisztelettel adózni a legnagyobb székely emlékének. Nagy László unitárius lelkész Mikó Imre  A szülőföld szerelmese című 2011-ben megjelent könyvéből idézte Orbán Balázs unitáriussá válásának történetét, majd Kilyén Ilka színművész, a Maros megyei EMKE elnöke köszöntötte a jelenlevőket, méltatva az esemény jelentőségét, az egyházközség befogadókészségét és kultúratámogatását, hisz a falakon épp egy örmény múltat és jelent megelevenítő fényképkiállítás látható, dr. Ábrám Zoltán fényképei, amelyeket Örményországban készített, és ezzel is emlékezhetünk a 100 évvel ezelőtti örmény genocídiumra.
Kisgyörgyné Barla Júlia tanár színesen idézte fel Orbán Balázs életútját Lengyelfalvától – nagyon sok kitérővel – Budapestig, az örömöket és kudarcokat, és kiemelte azt az emberi nagyságot, amellyel Orbán Balázs fordult szeretett szülőföldje és népe felé. Végrendelete végrehajtójának az EMKE-t nevezte meg. Az 1890. április 21-én, két nappal Orbán Balázs halála után felbontott végrendelet a családja mellett a Musis et virtutibus szellemében gondol a székelykeresztúri unitárius gimnáziumra és az EMKE-re is.
Részlet a végrendeletből: "A mint egész életem küzdelem volt a jóért, az igazságért, a haza üdveért s a miként életemben soha se kerestem önfeláldozó odaadásomért az öntudatnál más jutalmat: akként már csak a következetességért is oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon háromoljék e szegény magyar hazára, a melynek egész éltem tevékenységét szentelém; földi javaim egy részét, azt a részét, a mely leginkább szerzeményem, a hazai közművelődés és a faj megmentés oltárára szentelem, én családdal nem lévén megáldva a magyar népet tekintem családomnak s azt is kívánom fő örökösömmé tenni, míg más részről a testvéri szeretet adóját se kívánom megtagadni azon testvéremtől, ki arra reá van szorulva s ki gyermekei által családunk tovább folytatására hivatva van... A Szejke jövedelmezősége emelkedőben lévén, annak már fennebb a keresztúri iskolának rendelt évi 200 frton felül ugyanannyit rendelek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület székely osztályának 20 éven át, míg az négyezer frt. tőkét fog kitenni".
Fekete Zsolt Az idő fényképei című könyvét színes, vetítéses előadással ismertette. Több mint tízévi odaadó munkával bejárta Orbán Balázs "nyomdokain" a Székelyföldet, felkereste azokat a helyeket, ahol Orbán Balázs és Veress Ferenc fényképeket készített (az 1860-as években), megkereste azokat a helyeket, szögeket, ahonnan akkor a fényképek készülhettek, és a jelenlevők összehasonlíthatták a múltat a jelennel. Ez az összehasonlítás a legtöbb alkalommal fájdalmas és nagyon szomorú. Templomok, kastélyok, udvarházak tűntek el, alakultak át és a természet is hatalmas erejével átalakította Erdély nagyon szép helyeit. Mindannyiunk nevében köszönjük Fekete Zsolt értékmentő és -teremtő munkáját. Úgy érzem, hogy a megemlékezők és tisztelgők méltósággal idéztük fel Orbán Balázs emlékét. Másként róla nem is lehet beszélni.
Nagy László
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 20.
A magyar családok segítése: elsőrendű prioritásunk
Az RMDSZ olyan család- és népességpolitikát támogat, amely biztosítani tudja közösségünk megmaradását és számbeli növekedését szülőföldjén. A család olyan érték, amelyet kiemelten, valamennyi rendelkezésünkre álló eszközzel támogatnunk kell. A társadalmi szolidaritás legfontosabb élő és működő színtere a család. A gyermekek biztonságáért, az idősek védelméért meg kell erősítenünk közösségünk eme fontos alappillérét.
Feladatunknak tekintjük azt, hogy itthon olyan életfeltételek teremtsünk, amelyek biztosítják közösségünknek a szülőföldön való megmaradás és érvényesülés lehetőségeit, amelyek által csökkenthető az elszegényedés, és nem szorulnak a társadalom peremére a kisjövedelműek. Közös célunk kell legyen a felzárkóztatás, a középréteg szélesedése, növekedése és megerősödése.
Ezek az RMDSZ legfőbb szociálpolitikai célkitűzései.
Prioritásunk a családok, a nyugdíjasok, az ifjúság, a halmozottan hátrányos helyzetben lévő egyének, csoportok helyzetének javítása.
Egyre növekvő gondot jelent az alacsony születési ráta, a népességfogyás – ezért a társadalmi szolgáltatások javításával hangsúlyozottan ösztönöznünk kell a gyermekvállalást, nagyobb gondot kell fordítanunk a gyermeket vállaló fiatalok anyagi és társadalmi megbecsülésére.
Továbbra is kiemelten fontosnak tekintjük a munkahelyteremtést, a nyugdíjrendszer és a szociális ellátás javítását, a gyereknevelési támogatás növelését, a fogyatékkal élők társadalmi védelmét, a munkanélküliek társadalmi integrálását, az időskorúak szociális védelmét, a lakásépítés állami támogatását, a munkanélküli segély és a minimálbér közötti különbség növelését.
Fontos elvként el kell fogadtatunk, hogy társadalmi szolidaritási jogokhoz társadalmi kötelezettségek is járnak. A szülőknek kötelezettségeik vannak gyerekeik jövője és ezen keresztül is a teljes társadalom jövője iránt. Ennek megfelelően:
-         a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatási folyamatában kiemelté kell tenni az oktatási részvételt, ezen kötelezettség elmulasztásának minden jellegű szociális támogatás megvonását kell maga után vonnia.
-         A közmunkaprogramot át kell alakítani úgy, hogy a közmunkát végző személyek státusza munkaviszonnyá alakuljon, és ezáltal jelentős jövedelemszint-különbség alakuljon ki azon személyek között, akik szociális segélyt kapnak, és azok között, akik közmunkában vesznek részt.
A gyerekotthonok, idősotthonok, szociális központok normatív jellegű finanszírozása, amelynek egységesnek kell lennie az állam által fenntartott intézmények és az egyházak, alapítványok vagy más nem kormányzati jellegű intézmények számára. Az ellátottat kövesse a finanszírozás.
Feladatunknak tekintjük és szükségesnek véljük egy koherens családbarát adópolitika megvalósítását. Szorgalmazzuk a szülők személyi jövedelemadójának csökkentését, a gyermeklétszám függvényében. Javasoljuk azt, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkező szülő igényelhesse a személyi jövedelemadójának csökkentését, az igényelhető adókedvezmény pedig legyen arányos a család kiskorú gyermekeinek számával.
Emellett hangsúlyozottan fontosnak tartjuk azt, hogy azok a vállalkozások, amelyek részmunkaidőben sokgyermekes szülőket foglalkoztatnak, részesüljenek állami támogatásban egy olyan program keretében, amely része az új munkahelyek létrehozását támogató költségvetési programnak.
A családi jellegű vállalkozások kiemelt támogatása, számukra külön pályázati és hitelforrások biztosítása.
Javasoljuk a minimálbér évente történő fokozatos növelését, 2018-ban a minimálbérnek el kell érnie az 1500 lejes értéket.
Szövetségünk célja a családközpontú társadalmi közeg kialakítása. Ehhez serkentenünk kell a gyermekvállalási kedvet, lehetővé kell tennünk a sokgyerekes családok életszínvonalának stabilizálódását, ezért indítványozzuk, hogy a kismamák a 12, 24, és 36 hónapos gyermeknevelési segély közül választhassanak.Ez utóbbi esetében szorgalmazzuk, hogy a pénzbeli juttatás az adott időszakban a nettó jövedelem átlagának 50 százaléka legyen, illetve ne legyen 1000 lejnél kevesebb, abban az esetben, ha valamelyik szülő a gyermek születését megelőző két év leforgása alatt legkevesebb 18 hónapot munkaszerződéses alkalmazásban volt.
Azok számára, akik kettőnél több gyereket vállalnak, egy sajátos támogatáspolitikát kell kialakítani az állami működtetésű kulturális, sport, szabadidős jellegű szolgáltatás, közszállítási területeken. Így például, a diákkedvezményen túl, a harmadik gyerektől ingyenes legyen a színházbérlet.
Indítványozzuk, hogy a családok a gyermeklétszám függvényében élelmiszerjegy-támogatásban részesüljenek valamint azt, hogy közszférában dolgozó szülők belföldi turizmusban értékesíthető üdülési jegyekben részesüljenek. Szorgalmazzuk, hogy a magáncégek a sokgyermekes szülőknek folyósított üdülési jegyek értékét leírhassák a cég profitadójából.
Szorgalmazzuk egy olyan program kidolgozását, amely egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesíti azokat a három- vagy többgyermekes családokat, amelyek első alkalommal vásárolnak új családi személygépkocsit. Az állami támogatás mértéke a gyermekek számával legyen arányos.
Az új munkahelyek létrehozása a népesség megtartásának, az elvándorlás csökkentésének, illetve az elszegényedés megállításának elengedhetetlen feltétele, ezért hangsúlyozottan támogatjuk az ipari parkok létesítését. Szorgalmazzuk az Európai Unió munkahelyteremtésre, versenyképesség növelésére, valamint szakmai képzésre és új készségek elsajátítására fordítható támogatásainak hatékonyabb felhasználását, valamint olyan programok kidolgozását, amelyek előnyben részesítik a sokgyermekes szülőket, és a sokgyermekes szülőket alkalmazó cégeket.
Mindemellett kiemelten fontosnak tartjuk azt, hogy az alapélelmiszerek szintjére (9%) kell csökkenteni a közüzemi szolgáltatások hozzáadottérték-adóját (TVA).
Elfogadta az RMDSZ 12. Kongresszusa,
Kolozsvár, 2015. április 18.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 20.
Gazdasági, monetáris- és adópolitikai folyamatokról fogadott el állásfoglalást az RMDSZ kongresszusa
Nyolc évvel európai uniós csatlakozásunk után és a 2014–2020-as európai költségvetési tervezési időszak második évében, Románia és vele együtt szülőföldünk, Erdély gazdaságának állapota felemás képet mutat, jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Gazdasági Tanácsának koordinátora, aki kidolgozta a Szövetség 12. kongresszusán elfogadott Állásfoglalást a romániai gazdasági, monetáris- és adópolitikai folyamatokról.
Winkler Gyula elmondta, hogy a Gazdasági Tanács tagjaival folytatott konzultációt követően arra a következtetésre jutottak, hogy a makrogazdasági mutatók stabilak, teljesítjük a maastrichti konvergencia-kritériumokat. 3,8%-os gazdasági növekedéssel élen járunk az EU-tagállamok között, csökken az infláció, stabil és egészséges a bankrendszer, ennek ellenére az infrastrukturális beruházások csigalassúsággal valósulnak meg, a foglalkoztatottság alig javul, a fiatalokat érinti a leginkább a munkanélküliség, a kivándorlás és az agyelszívás (brain drain) aggasztó méreteket ölt.
A Gazdasági Tanács koordinátora rámutatott, hogy a Szövetség sürgeti az adóigazgatás reformját, az adóhatóság útmutatási és ellenőrzési kompetenciáinak világos és egyértelmű meghatározásával, ugyanakkor az adóhatóságok mielőbbi informatizálását javasolja. „Egy büntetésként bezárt kisvállalkozás nem hibázhat többé, de nem is járulhat hozzá a helyi gazdaság működéséhez, nem adózik és nem is tart fent munkahelyeket” – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula.
Az RMDSZ ismételten a kis- és középvállalkozások hatékony támogatását szorgalmazza, ezzel egy időben javasolja a bürokrácia és az adóteher csökkentését, az uniós pályázatok egyszerűsítését a kisvállalkozók számára, ideértve a mikrovállalkozásokat is. „A kis- és közepes vállalkozások szülőföldünk gazdasági motorja, szorgalmazzuk az állami támogatási rendszerek élénkítését, az RMDSZ által kidolgozott Kogălniceanu program, valamint a de minimis támogatások nagyobb értékű finanszírozását. Gyors és hatékony intézkedéseket várunk el a munkanélküli fiatalok támogatására, beleértve az Ifjúsági Garanciaprogram európai rendszerének mielőbbi bejáratását és országos szintű kiterjesztését” – áll az RMDSZ állásfoglalásában.
„Az RMDSZ két évvel ezelőtt, a csíkszeredai kongresszuson fogadta el az Új munkahelyek a fenntartható növekedésért című gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot, mely tíz pontban foglalja össze javaslatainkat. Két év elteltével sajnálattal állapítjuk meg, hogy javaslataink csak részben és nagy késéssel látszanak megvalósulni, megelégedésre viszont az ad okot, hogy Szövetségünk gazdaságpolitikai elképzelése kiállta az idő próbáját, az út, amelyet javasolunk, járható út, amely az állampolgárok javát és közösségünk szülőföldön való gyarapodását az ország makrostabilitásával és fenntartható növekedésével együtt képes biztosítani” – fogalmaznak a dokumentumban.
Winkler Gyula hozzátette, az RMDSZ üdvözli, hogy késedelemmel bár, de végre sor kerül az adó és adóügyi eljárási törvénykönyv parlamenti vitájára. „Szorgalmazzuk az átláthatóság, tervezhetőség és hosszú távú stabilitás elveinek alkalmazását az új törvénykönyvek véglegesítésének folyamatában. Az RMDSZ az állampolgárokra, kisvállalkozókra és gazdákra nehezedő adóteher csökkentését tartja szükségesnek” – olvasható a gazdasági témájú állásfoglalásban, amelyben leszögezik, hogy a Szövetség programjával összhangban, támogatják a hozzáadott értékilleték azonnali csökkentését, valamint az egykulcsos jövedelem- és nyereségadó rendszerének megtartását középtávon.
Az RMDSZ szerint a fenntartható gazdasági növekedés húzóágazatait, elsősorban az infrastruktúra fejlesztését, a mezőgazdaságot és az energiaszektort prioritásként kell kezelni. Továbbra is szorgalmazzák, hogy a parlament vitassa meg és fogadja el a törvényerejű országos energetikai stratégiát, valamint az altalajkincsekről szóló korszerű törvényes keretet és stratégiát. Fenntartják, hogy az Európai Unió fejlesztési forrásai fontos szerepet játszanak a gazdasági növekedés és a modernizáció ütemének gyorsításában, a közbeszerzések szabályainak egyszerűsítését, az uniós pályázati rendszerek debürokratizálását, az elbírálási folyamatok tisztaságát és gyorsított ügyintézést szorgalmaznak. „Gyors és határozott intézkedésekre van szükség, hogy a 2014–2020-as tervezési időszakban jobban teljesítsünk, mint az előző hét év során, életbe ültetve az RMDSZ által megalkotott Erdély 2020 fejlesztési terv célkitűzéseit” – fogalmaznak a dokumentumban.
A Szövetség hangsúlyozza, következetesen támogatják az euró-övezethez való csatlakozást, üdvözlik a nominális konvergencia-kritériumok teljesítését, ezzel egy időben emlékeztetnek, hogy a reálkonvergencia megvalósulásához középtávon fenntartható, évente 4-5 százalékos gazdasági növekedés feltételeit kell biztosítani.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Kolozsvár, 2015. április 19.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 20.
Határozatok elfogadásával ért véget az RMDSZ-kongresszus
A 25 éve együtt című dokumentumfilm bemutatásával folytatódott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 12. kongresszusa szombat reggel Kolozsváron. Az RMDSZ negyedszázados történelmét felelevenítő visszapillantó Csibi László rendezte. A filmbemutatót díjátadás követett, az Ezüsttulipánt az idén 65 kitüntetett, az RMDSZ jelenlegi és egykori országos testületi vezetői vehették át.
A testület elfogadta az RMDSZ programjának apró módosításait. Amint arról Kelemen Hunor szövetségi elnök a kongresszus munkálatait értékelő nyilatkozatában elmondta: ezek nem számítanak lényegi módosításoknak. Kiemelt fontosságúak viszont azok a határozatok, amelyek kiegészítik a szövetség politikai programját, és amelyek lényegében meghatározzák a következő évek cselekvési tervét.
Az RMDSZ oktatási prioritásait rögzítő dokumentum másfél éves munka eredménye. Magyar oktatás – minőségi oktatás – ennek a kettősségnek kell jellemeznie a továbbiakban is az RMDSZ törekvéseit ezen a téren – fogalmazott Kelemen Hunor. Ugyancsak fontosnak számít a külpolitikai dokumentum a szövetségnek a kisebbségek európai szintű jogbiztonságának megteremtésére vonatkozó javaslatairól, illetve a nemzetpolitika terén megfogalmazott elképzeléseit rögzítő határozat.
A kongresszus elfogadta a szövetségnek a romániai gazdasági, monetáris és adópolitikájára vonatkozó terveit összegző dokumentumot, ebben olyan könnyített adópolitikai megoldásokat javasolnak, amelyek az adófizetők mindennapi életét tennék könnyebbé, ugyanakkor motorja lehet a gazdasági fellendülésnek.  Külön határozatot terjesztettek elő a családpolitikára vonatkozóan, az RMDSZ nőszervezetének feladatait a Nők a pályán című dokumentum tartalmazza. Az Új nemzedék – építő és alkotó erőnk című ifjúságpolitikai állásfoglalást a MIÉRT terjesztette elő.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. április 20.
Markó Attila száműzetése
A hazai korrupciós botrányok menetrend szerint folytatódnak, s hogy cifrább legyen, legújabban Ludovic Orbant, a liberálisok alvezérét, egykori közlekedési minisztert vádolták meg azzal, hogy komoly pénzeket nyúlt le, hogy megépítsék Románia új magashegyi autóútját, a Transzfogarasi után a Transzalpint. Utóbbi kétezer méternél is magasabban kígyózik át a Kárpátokon, s a maga nemében rekordokat dönt más vonatkozásokban is. 
A vád valószerűségéhez nem szólhatunk hozzá, de elgondolkodhatunk azon, minek is kellenek Romániának ilyen utak, hiszen azt, hogy turisztikai útról lenne szó, egyáltalán nem hisszük, azt már igen, hogy hadiút ez a javából. Mert milyen turizmust szolgál egy olyan aszfaltszalag, mely alpesi magasságokba viszi fel a vidám puffogtató gépkocsikat, hogy a kirándulónak száz métert se kelljen megtennie magashegyi panorámáért? Én inkább azért a hátizsákos turizmus oldalán állok. Ha szereted a természetet, keresd fel, gyalogolj egy kicsit legalább, ne romolj fel sörökkel, flekkensütőkkel, manelével a szűznek mondott kárpáti magasságokba!
Az ilyen út különben is az év hét–nyolc hónapjában le van zárva, s kérdéses, hogy egy kurta nyár erejéig megéri-e az elköltött pénzt, a hatalmas fáradozásokat, hiszen lenne itt, lennebb, éppen elég út, amit meg kellene építeni, korszerűsíteni is jó volna már. De mindezekről most éppen nem érdemes vitát folytatni, ahogyan Orban feltételezett lopkodásáról sem mondhatunk igazán véleményt, hiteles információk hiányában. De azt elmondhatjuk: felette gyanús, hogy a nagy liberálist, a nagy szoci, az ország miniszterelnöke jelentette fel, saját „kútfejei”, a kormányellenőrök szaglászásai nyomán…
Arról viszont immáron kiforrott és határozott véleményünk van, hogy Markó Attilát száműzték az országból, pontosabban: „önkéntes” száműzetésbe kényszerítették, mert túl sokat akadékoskodott, amikor a Mikó-perben börtönbe akarták küldeni. Az nem sikerült, a soha állami tulajdont képező Mikót „visszaadták” az államnak, persze csak azután, hogy a református egyház jó bőven költött a helyreállítására, a továbbépítésére. Markó Attilából pedig, képviselőség ide, képviselőség oda, mégis büntetett előéletűt fabrikáltak, s készültek keményebben is leszámolni vele.
Magyari Lajos 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 20.
Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 20.
Műszerfal
Rejtélyes hasonlattal élt az újratervezésről szóló RMDSZ-kongresszuson az irányváltással nem feltétlenül egyetértő Markó Béla, aki szerint a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások közeledtével az alakulatnak „ott kell lennie a pilótafülkében”.
„De vigyáznia kell, mert az Alpok ugyan messze van, de a Kárpátok közel” – fogalmazott a volt szövetségi elnök, minden bizonnyal a Germanwings légitársaság gépének nemrég az öngyilkos másodpilóta miatt bekövetkezett katasztrófájára utalva.
Csak sejteni lehet, milyen belső és külső veszélyektől óvta az alakulat képzeletbeli repülőgépét a sokat tapasztalt politikus, tény viszont, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetői által meghirdetett új irányvonallal sokan még a szövetségen belül sem tudnak mit kezdeni.
Nem kérdés, hogy a szervezetnek tennie kell az erdélyi magyarok körében egyre markánsabban megnyilvánuló bizalomvesztéssel és kiábrándultsággal szemben. Dicséretes az a megvilágosodás, miszerint nagyobb alázattal kell viseltetni a közösség problémái, igényei iránt, és hogy ennek egyik leghatékonyabb eszköze a társadalomépítés.
Ma még kétséges azonban, hogy mindezt őszintén így is gondolják-e a hangzatos stratégia kidolgozói, vagy az új irányvonal politikai PR-fogás csupán, amelyben a szövetség vezetői mentőövet látnak arra, hogy az RMDSZ jövőre is teljesítse a bukaresti parlamentbe való bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.
Ennek érdekében egyértelműen fel kell rázni a magyar választókat, ám a kongresszusi küldöttek körében eluralkodott fásultságot elnézve mindenek előtt a csapatba kell lelket önteni. Az RMDSZ ma még túlságosan abban a hitben él – és ettől alaposan el is kényelmesedett –, hogy a romániai magyarság képviseletének letéteményese, és egyetlen legitim képviselője. Ami részben igaz, csakhogy ne feledjük: ez a monopólium választásról választásra beszűkül, és az RMDSZ egyre kevesebb magyar voks többségét mondhatja a magáénak.
A helyes politikai irányvonal fenntartásához tehát nem elég, ha a szövetség „pilótái” a budapesti és bukaresti műszerfalnál egyaránt nyomogatják a gombokat. Figyelembe kell venni azt is, hogy az utasok merre kívánnak tartani.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 20.
Beindult a „táblaleszerelési akció” Vásárhelyen
Claudiu Maior alpolgármester ígérete ellenére tovább folytatódik azon marosvásárhelyi személyek hatósági üldözése, akik ki merészelték tenni saját házuk falára a kétnyelvű utcanévtáblát. A múlt heti szóbeli fenyegetés után a helyi rendőrség bekeményített: írásbeli figyelmeztetést kézbesített ki azoknak, akik eddig nem vették le a táblát. Valentin Bretfelean rendőrfőnök 48 órás haladékot adott, ha el szeretnék kerülni a 30 és 50 ezer lej közötti, horribilis összegű bírságot.
Helyi rendőrök járták hétfő délelőtt Marosvásárhely utcáit, és szóban, majd írásban figyelmeztették azokat a lakókat, akik az elmúlt időszakban kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki házaikra, kerítéseikre.
Az április elsejei dátummal ellátott felszólításban 48 órás haladékot adtak a törvénytelennek ítélt „reklámtábla” eltávolítására. Noha Marosvásárhelyen számos, házilag készült egynyelvű utcanévtábla is kikerült az épületek homlokzatára, lapértesüléseink szerint a rend őrei kizárólag a kétnyelvű utcanévtáblás házakat keresték fel.
A tetemes, 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírság számos idős személyben pánikot keltett. A Szabadság, illetve a Szebeni-havasok utcában akadt olyan is, aki maga szerelte le a táblát, más segítséget hívott. A legtöbben viszont remélik, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, vagy ha nem, per esetén a bíróság nekik ad majd igazat.
Ennyit ért Claudiu Maior szava?
Amint beszámoltunk róla, Claudiu Maior alpolgármester a hétvégén még értelmetlen túlkapásnak minősítette Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök akcióját.
„Utasítottam, hogy többé ne avatkozzon bele, és főleg ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről. Tudtára adtam, szó se lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házfalán megjelent a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. Emellett a civileknek sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat” – mondta el Maior.
Az alpolgármester arról is említést tett, megbeszélte a helyi rendőrség igazgatójával, hogy az intézménye ne képviseltesse magát a megbírságolt két táblaszerelő önkéntes aktivista perén.
Barabás Miklós, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű civil akciócsoport – táblaszerelés miatt ötezer lejre büntetett – tagja, illetve Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) elnöke már hétvégén kifejtették, hogy nem hisznek Claudiu Maior ígéretében.
A megbírságolt civileket képviselő Kincses Előd is szkeptikusnak mutatkozott. „Olvasva Maiornak a nyilatkozatát, és látva, mi a helyzet, az a magyar közmondás jutott eszembe, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Vagy netán Valentin Bretfelean az, aki megengedi magának, hogy semmibe vegye felettese utasítását, az alkotmányt, a helyi tanácsi határozatot, a közigazgatási törvényt és a Románia által aláírt nemzetközi egyezményeket?!” – tette fel a költői kérdést Kincses.
Az ügyvéd fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a felszólításokat átadó személyek azt mondták, a polgármesteri hivatal képviseletében járnak el.
A Krónika által megkeresett Valentin Bretfelean tagadta, hogy bármiféle „visszavonulási parancsot” kapott volna Maiortól vagy mástól. „Egyetlen felettesemtől sem kaptam efféle utasítást – nyomatékosította az önkormányzathoz tartozó helyi rendőrség igazgatója. – Alkalmazottaink senkit nem bírságoltak, pedig megtehették volna. Úgy láttuk helyesnek, hogy felszólítjuk az érintetteket: a büntetés elkerülése véget 48 órán belül távolítsák el a törvénytelenül kihelyezett táblákat”.
Kérdésünkre, hogy miért tartja a kétnyelvű utcanévtáblákat törvénytelen reklámtábláknak, Bretfelean megismételte azt, amit korábban is elmondott. „Ezek a táblák törvénytelenek, hisz maga az utcanevek lefordítása is törvénybe ütköző cselekedet. Az építkezési szabályok sehol a világon nem teszik lehetővé a táblák engedély nélküli kifüggesztését” – jelentette ki.
A rendőrfőnök a múlt héten még arról is beszélt, hogy amennyiben nem fékezik meg a táblázási akciót, „Marosvásárhely olyan lesz, mint egy kínai falu”.
Nem mindenki „rezelt be”
Egy rendőr a Cukorgyár utca 6. szám alatt lakó Simén Évához is bekopogott, de miután a 84 éves asszony tudtára adta, hogy esze ágában sincs leszereltetni a táblát, távozott. „Tavaly óta ott van a felirat, eddig nem zavart senkit. Már csak a kilenc évvel ezelőtt elhunyt férjemre való tekintettel sem távolítom el. Talán most is élne, ha a mentőautó ebbe az utcába érkezik, és nem a másik Cukorgyár utcába” – mondta el lapunknak az idős hölgy.
Marosvásárhelyen elméletileg ugyan nincs két Cukorgyár utca, gyakorlatilag viszont igen: hat vasúti sínpár, és egy-egy kőkerítés választja el az azonos nevet viselő, teljesen különálló városrészt. Egyik zsákutcából a másikba csak több mint kétkilométeres kerülővel lehet eljutni. „Nem ijedek meg a helyi rendőrség fenyegetőzésétől, hisz megéltem már ennél különbet is. Apámat a kommunisták kuláknak nyilvánították, négy évig börtönbe vetették, mi pedig viseltük a következményeket” – mondta Simén Éva.
Nem áll szándékában meghátrálni Hajdu Emmának sem, akinél a Bőség utca 27. szám alatt hiába csengetett hétfő délelőtt egy rendőr és két civil, az asszony nem nyitott ajtót. „A táblát két hónappal ezelőtt a fiam rendelte, én meg örömmel szereltettem fel. Nagyon szomorú, ha a helyi rendőrségnek az a legfontosabb dolga, hogy leszereltesse a kétnyelvű feliratokat” – háborgott a nagypiac mögött lakó hölgy. Egyébként a megfélemlítési akció dacára, az „ellenállók” mellé újabb táblarendelők csatlakoztak.
Ingyenes jogi támasz
A hétfői akció nyomán mind Kincses Előd ügyvéd, mind az RMDSZ megyei szervezete ingyenes jogi segítséget ajánlott mindazok számára, akik nem hátráltak meg a helyi rendőrség megfélemlítési akciója miatt, és vállalják a pereskedést.
Kincses mindenkinek azt tanácsolta, ne szereltesse le a kétnyelvű tábláját. „Ahogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szintén harmincezer lejes zászlóperét megnyertük, a táblapereket is meg tudjuk nyerni” – biztatta az érintetteket a jogász. Hozzáfűzte, reméli, hogy az ügyészség is végzi majd a dolgát, és a magyarság megfélemlítése miatt vád alá helyezi a rendőrfőnököt.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke is arra buzdítja a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni. „Ha a városháza és rendőrsége elkezdi a boszorkányüldözést, az RMDSZ felvállalja a jogi képviseletet” – mondta lapunknak.
A szövetség megyei elnöke úgy véli, a kétnyelvű utcanévtáblák ügye annyira akut probléma Marosvásárhelyen, hogy a kérdés orvoslására többé nem szabad várni. Hozzátette: a helyi tanács másodjára foglalta bele a táblák elkészítését a költségvetésbe, így éppen ideje lenne érvényt szerezni a döntésnek.
Szucher Ervin 
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 20.
Sikeres volt az OTDK Kolozsváron szervezett szekciója
Szombaton, április 18-án zárult le az első alkalommal Kolozsváron megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) – Fizika, Földtudományok és Matematika szekciója. 
A 2015. április 15-18 között megrendezett konferencián 336 dolgozatot mutattak be 55 tagozatban, a dolgozatokat 120 zsűritag bírálta el és összességében 700 fölötti érdeklődő vett részt a rendezvényen. Az elbírálók 167 díjat osztottak ki az első három helyezetteknek. A kolozsvári résztvevők közül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatói értek el helyezést a következő tagozatokban: 
Komplex rendszerek és hálózatok tagozat 
I. díj: Deritei Dávid 
Parányőslénytan (mikropaleontológia) tagozat 
II. díj: Nagy Orsolya Réka 
Különdíj: György Csaba 
Területfejlesztés földrajza tagozat 
II. díj: Sebestyén Tihamér Tibor 
Turizmusföldrajz  III. díj: Dombi Krisztina-Enikő 
Alkalmazott matematika 
II. díj: Mester Ágnes, Papp Ingrid-Magdolna, Takács Petra-Renáta 
Analízis és differenciálegyenletek 
Különdíj: Kolumbán József 
A szombati záróünnepségen dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke és dr. Horváth Ákos a FiFöMa Szakmai Bizottságának az elnöke összegezte a 32. OTDK tapasztalait és értékelte a rendezvény sikerességét. 
Két plenáris előadás is elhangzott dr. Néda Zoltán, a BBTE Magyar Fizika Intézetének oktatója, valamint dr. Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki Bizottságának elnökének előadásában. (közlemény)
Transindex.ro
2015. április 20.
Személyes történelem és történelem
Vasárnap délután A Holnap után fesztivál zárónapján Boros Zoltán zenész, újságíró, televíziós szerkesztő és Meleg Vilmos színművész beszélgettek egymással a váradi színházban.
A gyantai születésű, de erős nagyváradi kötődésekkel rendelkező Boros Zoltán elevenítette fel gazdag, változatos életpályájának legfontosabb momentumait a Meleg Vilmos színművésszel folytatott vasárnap délutáni beszélgetésen a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában. A Mondod-e még című rendezvényen bevezetésképpen egy rövid filmes összeállításban lehetett megismerkedni Boros Zoltán munkásságával, majd ő maga lépett a közönség elé. A beszélgetés elején elmondta, hogy fontos célkitűzésének tartja azon 1944 szeptember 24-iki nap emlékének az ápolását, amikor szülőfalujában a román hadsereg III. Hegyi Vadász hadosztálya Leonard Mociulschi vezetésével és parancsára negyven gyantai magyart gyilkolt meg, akik tulajdonképpen román állampolgárok voltak.
Múltidézés
A továbbiakban Boros Zoltán felidézte, hogy diákként került Nagyváradra, és mint fogalmazott: „diáknak lenni nagyon érdekes volt Nagyváradon”. Ezt követően a kolozsvári Bolyai Egyetemen tanult tovább, de 1958-ban a magyarországi forradalom utóhatásaként kizárták onnan. Ekkor határozta el, hogy a Zeneakadémiára megy, amit el is végzett, majd szabadúszó zenészként dolgozott, valamivel később pdig a nagyváradi színházhoz szegődött. Mint elmondta, a hetvenes években a színház és a Román Televízió magyar adása nyújtották az egyetlen lehetőséget arra, hogy értelmiségiek értelmes üzenetet közvetítsenek az emberekhez. Akkoriban a színház és a tévé magyar adása oly módon próbáltak üzenni, hogy az erdélyi magyar embereket erdélyi magyarsággá ötvözzék – hangsúlyozta Boros Zoltán, aki 1971-ben került a román köztévéhez zenei szerkesztőként. Hozzátette, hogy a magyar adásban tilos volt külföldi, így értelemszerűen Magyarországról származó történelmi filmeket, zenéket stb. sugározni, így a magyar adásban a romániai magyar közösség kultúrájának, történelmének anyagait kezdték el vetíteni, így kapott nagy lendületet például a hazai táncház mozgalom is. 1986 januárjában aztán hirtelen megszűntették a magyar adást, „és öt év sötétség következett” – fogalmazott Boros Zoltán. „Akkor már épkézláb szöveget nem lehetett adásba adni” – tette hozzá, ezért ő a dzsesszbe menekült. Kifejtette, hogy a kommunista rendszer megtűrte ezt a műfajt, de feltehetőleg csak azért, mert nem volt benne szöveg. A rendszerváltás után azonnal újraindították a román tévé magyar adását, melynek 2002-ig előbb társszerkesztője, majd főszerkesztője volt. Saját munkásságát összegezve kijelentette, hogy sokszor családot, pénzkereseti lehetőséget félretéve dolgozott ő, és munkatársai is azon, hogy értéket nyújtsanak át a közösségnek, végeztül pedig elmondta: „Az erdélyi magyar médiának tennie kell a dolgát, az igazat kell közvetítenie. Ehhez bátorság és elkötelezettség kell.”
Pap István
erdon.ro
2015. április 20.
Átadó ünnepség a Sapientián
Nemcsak kívülről, hanem belülről is meg kell újulnia az egyetemnek, új szakokat, képzésirányokat kell létrehozni – hangzott el hétfőn, a Sapientia egyetem felújított csíkszeredai épületének átadó ünnepségén.
Befejezték a Sapientia EMTE csíkszeredai épületének első fázisban tervezett felújítását, ez alkalomból hétfőn ünnepséget tartottak. A szalagvágást megelőzően a nagy aulában osztották meg ünnepi gondolataikat az illetékesek.
Kató Béla, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke felszólalásában kiemelte, több mint kétmillió eurót költöttek a csíkszeredai épület felújítására, ezáltal megteremtették a külső feltételeket, viszont – mint fogalmazott – jó diákok és jó oktatók nélkül hiábavaló lenne mindez. A kuratóriumi elnök ugyanakkor kifejtette, a jövőben duális képzést (egy olyan szakoktatási rendszert, ahol az oktatási intézmény az elméleti szakoktatást, a gazdasági szféra pedig a gyakorlati oktatást biztosítja) szeretnének megvalósítani, hogy a diák az egyetemre való belépés pillanatában tudja, hol fog dolgozni, elhelyezkedni.
„Ezt is elvégeztük, de ezzel még nincs vége” – kezdte beszédét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, utalva arra, hogy sikerült befejezni az egyetem felújításának első fázisát, de még számos munka van hátra a teljes átalakuláshoz. Mint részletezte, az épület most már nem úgy néz ki, mint egy szálloda, hanem úgy, mint egy egyetem, majd hozzátette: nemcsak a falak teszik az egyetemet, hanem a tudás átadása, olyan tudás átadása, amelyre szükség van ebben a térségben.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a magyar kormány fontos szerepét hangsúlyozta az erdélyi magyar tudományegyetem létrejöttében, amelynek működéséhez a mai napig biztosítja a forrásokat. „Nemcsak kívülről, hanem belülről is meg kell újulnia az egyetemnek. Új szakokat, képzésirányokat kell létrehozni, erősíteni, amelyek egyszerre adnak választ a helyi és a világban tapasztalt gazdasági kihívásokra. Legfontosabb az, hogy az itt végzett hallgatók el tudjanak szakmájukban helyezkedni, itthon tudják tudásukat hasznosítani, gyümölcsöztetni” – emelte ki a főkonzul.
Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja a felújítási tervekről, majd az augusztustól mostanig zajló kivitelezésről beszélt, a munkálatok alatt felmerülő problémákat is megemlítette, hiszen párhuzamosan zajlott az oktatás és az átépítés az épületben. „Az utóbbi két évben felvételt nyert hallgatóink majdnem fele a helyi szakközépiskolákban, gimnáziumban végzett. Ez a képzési helyszín éppen azon tehetséges tanulók számára nyújt továbbtanulási lehetőséget, akik szerény körülmények között élnek, ezért nem tudják felvállalni a más városban való tanulás magasabb költségeit” – állapította meg Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja. Felszólalásában kifejtette, hogy a legnagyobb veszély a térségre nézve a továbbtanulás feladása, hiszen a gettósodás, a teljes elszegényedés folyamatának törvényszerűségei között éppen ez szerepel. „Elterjedt Csíkban az a tévhit, miszerint hiába tanul tovább valaki, nem nőnek általa az elhelyezkedési esélyei. Soha ennyi lehetősége nem volt egy fiatalnak érvényesülni, mint most” – hangsúlyozta Kósa.
Felújítás kétmillió euróból
Az egyetem épületének átalakítása tavaly augusztustól idén áprilisig tartott. Ez idő alatt többek között kicserélték az ajtókat és az ablakokat, rendbe tették a tetőzetet, felújították a kollégiumi szobákat, új szemináriumi termeket alakítottak ki, valamint hőszigetelték a homlokzatot. Emellett új fűtésrendszerrel és internethálózattal, szerverteremmel gazdagodott az egyetem. Megszüntették az épület lépcsőzetességét, új termeknek, szobáknak adva helyet, és létrehozták a jövőbeni űrszínház szerkezetét. Az egyetemi könyvtár fölött kibővítették az épületet egy új résszel, ahol szintén laborok számára alakítottak ki helyiségeket. A munkálatok több mint kétmillió euróba kerültek.
A következő lépésben szeretnék befejezni a homlokzati munkálatok földszinti és emelt-földszinti részét, tanszéki termek kialakítását és a tetőtér beépítését. A harmadik fázis az épület nyugati részén tervezett bővítést, valamint a térrendezési munkálatokat foglalná magába.
Barabás Hajnal 
Székelyhon.ro
2015. április 20.
Új központba költözne a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete
Kinőtte székházát a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, ezért a csíkszeredai Hunyadi János utcai területükre tervezik építeni új, teljesen akadálymentesített központjukat.
Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke elmondta, régóta gondolkoznak azon, hogy új foglalkoztató központot hozzanak létre. „Már rég kinőttük a jelenlegi központot. Sok fogyatékkal élő, aki be szeretne kapcsolódni a tevékenységünkbe, várakozási listán van. Ezért egy új központ építését tervezzük” – árulta el.
A Márton Áron utcai székházat ingyen használhatják a csíkszeredai önkormányzatnak köszönhetően, az alsó szintjén egy foglalkoztató műhely és irodák vannak, az emeletén pedig egy varroda működik.  „Ebben a házban 52-en vagyunk, de az új központban 70-75 fogyatékkal élőnek is adhatnánk elfoglaltságot” – fogalmazott az egyesület elnöke
Eleinte egy Nagyrét utcai telekre tervezték új központjukat, de tekintettel arra, hogy a talaj miatt nagyon költséges lett volna az épület alapozása, inkább más lehetőségek után néztek. Végül a Hunyadi János utcában találtak egy 13 áras területet, amit megvásároltak, csakhogy a beépíthető felület mérete nem felelt meg az elképzeléseiknek. Mint Fikó magyarázta, több szintesre kellett volna tervezni az ingatlant, ők pedig egy „elnyújtott”, teljesen akadálymentesített épületet akartak. Időközben eladó lett a szomszédos terület, amit szintén megvásároltak, így az immáron 25 árasra „növelt” területre készítettnek új terveket a mozgássérültek és más fogyatékkal élők számára kialakítandó központra. „Három év alatt törlesztettük a terület árát, tavaly sikerült kifizetni. Egy részét külföldi adományokból, a többit önerőből fedeztük” – részletezte Fikó.
Folyamatban van a tervek elkészítése, Fikó elmondta, szeretnék, ha lift építése nélkül, egy rámpával tudnák hozzáférhetővé tenni az épület második szintjét. Ez azért lenne megoldható, mert lejtős a terület. Elképzeléseik szerint az új központban több csoportos foglalkoztató műhelyt alakítanának ki, emellett akadálymentesített szociális lakásoknak, illetve vendégszobáknak is szeretnének helyet adni benne. Fikó számításai szerint körülbelül 10 százalékkal kerülhet többe egy akadálymentesített épület kivitelezése, figyelembe kell venni ugyanis a bejáratokat, ajtókat, ugyanakkor az illemhelyiséget is a mozgássérültek igényeinek megfelelően kell felszerelni kapaszkodókkal, speciális szaniterekkel.
Az új központ felépítése mellett otthon dolgozói rendszert is szeretnének bevezetni, hogy minél több fogyatékkal élő tudjon bekapcsolódni a tevékenységükbe, akár otthonról is. Fikótól tudjuk, hogy már százezer lejre vásároltak építkezési anyagot, és további 30 ezer euró áll rendelkezésükre, hogy megkezdhessék az építkezést. „Szervezetünk 25 éves fennállásának évfordulója alkalmából szeptemberben többek között ünnepélyes alapkőletételt szerveznénk, Böjte Csaba atya celebrálná az ünnepi misét. Gazdag múltunk van, szeretnénk méltóképpen megünnepelni a 25. évfordulónkat” – mondta az egyesület elnöke. Terveik szerint az építkezést jövőben szeretnék befejezni.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
2015. április 20.
Fogadalommegújító ferencesek
1209. április 16-án hagyta jóvá a szentatya a ferences rend reguláját, ekkortól tekinthető hivatalosan is létező rendnek. Ezt ünnepelték a szárhegyi kolostorban Csíksomlyóról, Székelyudvarhelyről és Esztelnekről érkezett ferences szerzetesek. Az ünnep alkalmával szerzetesi fogadalmukat is megújították, illetve lelki napot tartottak.
A házigazda, a Szárhegyen szolgáló Anaklét testvér a délelőtti beszélgetésekről elmondta: „arról volt szó, hogy engedjük, érintsen meg Isten igéje. Kérdés volt, hogy mire törekszünk, haladunk-e előre a Krisztus-követésben. Felmerült a kérdés: honnan lehet megállapítani, hogy fejlődünk, nem ott tartunk, mint egy jó pár évvel ezelőtt. Mert napjaink telnek, de életünknek célja van, előre kell haladni, a helyben maradás szégyen a mi számunkra. A szentatya mondja: nem azt várják el az emberek, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy sodrásban legyünk, törekedjünk, és életünk az Úrra irányuljon.”
A Megszentelt élet évében abban is igyekeznek „haladni”, hogy minél többen megismerjék a rendet, bejáratosak legyenek a kolostorba. „Igyekszünk több programot felmutatni, hogy megismerjenek bennünket, ugyanakkor ez egy jó alkalom, hogy eszközökké váljunk, s így az emberek Istenhez kerüljenek közelebb. A segítő nővérekkel közösen terveztünk számos programot, a szárhegyi kolostor is jó helyszín arra, hogy elsősorban lelki célra használódjon fel. Így nemcsak programokat szervezünk, hanem azoknak helyet is biztosítunk” – fogalmazott Anaklét atya.
Volt már a szárhegyi kolostorban lelkinap hitoktatóknak és pedagógusoknak, módszertani nap, lelkigyakorlat az udvarhelyi ferences kollégium gimnazistái számára, egyháztanácsosoknak, és az Iskola másként-programnak is része volt ez a helyszín, osztályok látogatták meg a templomot, beszélgettek fogadójukkal a szerzetesi életről.
Egyébként a segítő nővérek és a ferences szerzetes bejár az iskolai tanórákra is, beszél az egyháztörténelem keretében a hivatásról. „A hitoktatók hívnak meg, bemutatva az osztályoknak, hogy íme, itt vannak hús-vér szerzetesek, mesélnek magukról, sőt még kérdezni is lehet. Volt olyan kérdés, hogy van-e tévénk, internetünk, mennyit imádkozunk, böjtölünk, házasodhatunk-e, s ha nem, hogyan éljük meg a szülői hivatásunkat, ha nem lesz gyermekünk.”
Különleges eseményről is beszámolt a szárhegyi szerzetes. Felkereste őt egy házaspár, akik huszonöt éve élnek együtt, s közölték: az ezüst lakodalmat nem csinnadrattával akarják megünnepelni, hanem csendesen, elvonulva, bocsánatot kérni és megköszönni egymásnak és az Istennek a negyed évszázad történéseit. Kérték, egy hétvégét tölthessenek a kolostorban. „Erre másnak, másoknak is van lehetőségük, ha el akarnak a világtól vonulni. Mert a kolostorban ugyan szerzetesek laknak, de ez nem csupán a szerzeteseké, hanem mindazoké, akik együtt akarnak lenni különösen magával az Úrral” – ajánlotta fel a lehetőséget a szerzetes.
Balázs Katalin 
Székelyhon.ro
2015. április 20.
Találkozó Böjte atyával, az íróval
Minden bizonnyal Böjte atya, a ferencrendi szerzetes, Csaba testvér, ahogy nemes egyszerűséggel önmagát nevezi, olyan ember, akit mindenki ismer a Kárpát medencében, s akivel mindannyian szeretnénk egyazon asztalhoz ülni, aki olyan közeli barátunk, hogy hiányát azonnal érezzük, ha nincsen közöttünk. Mindig jelentős esemény, ha körünkben lehet, és talán még emlékezetesebb, ha az egyházi írót invitáljuk magunkhoz egy találkozás erejéig. Úgyhogy most kissé rendhagyóbb eseményre készülünk, író-olvasó találkozóra várjuk Csaba testvért, amelyet április 25-én, szombaton 19.00 órától kezdődően tartunk Székelyudvarhelyen, a Stúdió Mozi D3 termében.
Lelkipásztori és népnevelői munkáját olyan magától értetődően végzi, mintha már eszmélésétől kezdve ezt választotta volna, s mintha kezdettől fogva belső és felső sugallatra tenné. Böjte Csaba olyan ember, aki lelkészi, szerzetesi hivatására tudatosan készült. Nem középiskolásként, hanem felnőtt fiatal korában, huszonhárom éves korában döntött úgy, hogy felvételizik a gyulafehérvári római katolikus teológiára. Az út azonban hosszú volt az 1982-es esztendőtől 1992-ig, amikor veszi a bátorságot és leveri a lakatot a dévai ferences ferences rendház kapujáról, s elkezdi azt a gyermekgondozási programot, amely a nemzetmentés és nemzetépítés szempontjából annyira fontos. Ettől a pillanattól pedig mintegy tizenkét esztendő van a pillanatig, amikor az érett és ismert egyházi személyiség kipróbálja magát íróként is.
A papi hivatás az emberek szeme előtt, nyílt téren zajlik. Igen sok olyan mozzanata van a lelkészi munkának, amely feltételezi a nyitottságot, hiszen együttlétek, közös imák, szertartások által nyilvánul meg általa a hit és a szerteáradó szeretet. A pasztoráció írásos rögzítését, a belső vívódások és töprengések papírra való kivetítését azonban nem írja elő semminemű törvény. Senki nem kötelezhető arra, hogy leírja gondolatait. Gyakran elég az elhangzó ige. Viszont az az ember, aki belső késztetést érez a mondanivaló írott formában történő továbbadására, az minden kényszer nélkül végzi ezt a többlet-feladatot. Csaba testvér is önmagát megkettőzve, megtöbbszörözve írja le gondolatait, olyan intenzitással, hogy immár az egy tucatot is meghaladja az által írott és a "beszélgető könyvek" sorozata. És ez csak egy része az életműnek. Mindig van a tarsolyban mondanivaló. Elmondható, hogy úton-útfélen ír, s minden egyes napon kötelességének érzi, hogy leírja gondolatait, s azokat megmutassa az embereknek.
Ezen a találkozón erről a "mellékes" foglalatosságról lesz szó, a tizenvalahány kötetről, s azokról a tervekről, amelyek manapság foglalkoztatják. Megkérdezzük, hogy írónak tekinti-e magát? Esetleg egyházi írónak? Vagy mindenek előtt és fölött a szerzetespapi hivatástudat munkál benne akkor is, ha tollat vagy számítógépes klaviatúrát ragad?
Bízunk benne, hogy a megszokott, könnyed és fesztelen hangnemben zajlik majd ez az együttlét, úgy ahogyan tőle azt eddigi találkozásaink során is megszokhattuk. Ezen az eseményen kérdezni is lehet Csaba testvért. S ha már könyves találkozó, akkor a helyszínen jutányos áron megvásárolhatók lesznek még forgalomban levő kötetei, amelyeket a találkozó végén majd dedikálni fog.
Akkor jók ezek a pillanatok, ha sokan vagyunk. Ha egymást és embertársainkat megörvendeztetjük  azzal, hogy szép számban gyűlünk össze tiszta és egyenes beszédet hallgatni.
Simó Márton
Az irgalmasság szép vonásai – lelkigyakorlat Csaba testvérrel
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban április 24–26. között lelkigyakorlatot tart Csaba testvér, amelyre  április 23-ig, csütörtökig lehetjelentkezni a 0755-489743-as telefonszámon. Sok szeretettel, barátsággal várják az épülni vágyókat. Szállás, étkezés kérhető előzetes egyeztetés alapján.
Székelyhon.ro
2015. április 20.
Johannis: van mit tenni kisebbségügyben
A nemzeti kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában, ám ezekre kizárólag a többséggel folytatandó párbeszéd hozhat megoldást – hangoztatta Klaus Johannis államfő az RMDSZ-hez intézett üzenetében.
Johannis az RMDSZ kolozsvári kongresszusa alkalmából köszöntötte a 25 éves magyar érdekképviseletet. Üzenete rövid kivonatát egyik tanácsosa olvasta fel pénteken a kongresszusi küldöttek és meghívottak előtt, a teljes szöveget később tette közzé honlapján az elnöki hivatal.
Az államfő szerint az RMDSZ nagy érdeme az, hogy megalakulása óta az intézményes – parlamenti, kormányzati és helyi szintű – párbeszéd meghonosításával keresi a megoldásokat a kisebbségi kérdésben. „Ezáltal az RMDSZ stabilitási és egyensúlyi tényezővé vált a román politikai életben, amelyet egy többnemzetiségű társadalomban elkerülhetetlen feszültségek és kockázatok árnyékoltak be” – fogalmazott Johannis.
Hozzátette: maga is a párbeszédet, együttműködést és nyitottságot helyezte mandátuma középpontjába. Bár az RMDSZ által is képviselt párbeszéd-modell sikeresnek bizonyult, az államfő szerint sok még a tennivaló olyan kisebbségi célkitűzések elérésében, mint a törvények által rögzített jogok gyakorlati érvényesítése vagy a nemzeti identitás megőrzését szolgáló garanciák javítása.
Johannis emlékeztetett arra, hogy több ízben szorgalmazta a régiók kialakításáról és a decentralizációról szóló közvita újrakezdését, az ország közigazgatási felosztásának reformját. Az RMDSZ-nek és a magyar közösségnek a régiók kialakításával kapcsolatos aggodalmaira utalva Johannis megjegyezte: csak a többségi politikusokkal folytatott párbeszéd, a „lépésről lépésre” való építkezés jelent megoldást.
A román államfő szerint csak így lehet elkerülni azokat „a választási számításokat és a közhelyekkel teli szónoklatokat, amelyek az autonómiáról szóló közbeszédet jellemzik”.
Úgy vélte: a kényes kérdéseket csakis a többség és kisebbség közötti párbeszéd útján lehet kezelni, akkor is, ha áthidalhatatlannak tűnik a két fél álláspontja közötti távolság.
„Mind a kisebbségek jogainak betartását és bővítését, mind pedig az olyan korszakos döntések meghozatalát, mint a régiók megrajzolása, csak a meghatározó román pártokkal való folyamatos kommunikációval lehet elérni” – írta az RMDSZ-hez intézett üzenetében Johannis.
Székelyhon.ro
2015. április 21.
Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen
125 éve hunyt el a legnagyobb székely, „aki több annál, hogy csak a székelyek tiszteljék".
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a székelylengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvány rendezésében kétnapos emlékünnepséget tartottak hétvégén Udvarhelyszéken Orbán Balázs halálának 125. évfordulója alkalmából.
A szombati három szekcióra tagolt tudományos konferenciát Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke, Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár és Dr. Marozsa Zsuzsa, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár nyitóbeszédei előzték meg.
A Tamási Áron Gimnázium díszteremében tartott konferencián Orbán Balázs életét és munkásságát néprajzkutatók, történészek, szociológusok, fotográfusok és fotótörténészek értékelték több megvilágításból. A néprajzkutató életműve mellett jelentős szerepet kapott kevésbé ismert politikai pályája is. A mintegy száz főt számláló közönség nagy része az idősebb korosztályból került ki.
A szombati nap eseményeit Pálúr János ünnepi orgonahangversenye zárta a székelylengyelfalvi római katolikus plébániatemplomban.
Leleplezték Orbán Balázst
Az emlékünnepség második állomása a székelylengyelfalvi Orbán Balázs emlékház volt, ahol 11 órai kezdettel leleplezték az NSKI által adományozott emléktáblát és Berettyóújfalú önkormányzata által adományozott domborművet, melyetFt. Tamás József római katolikus püspök és Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök áldott meg.
Závogyán Magdolna Dr. Hoppál Péternek, az esemény fővédnökének és Magyarország kultúráért felelős államtitkárának köszöntőjét tolmácsolta a jelenlévőknek. Az avatást Szász Jenő, Bálint Domokos, az Orbán Balázs Alapítvány elnöke és Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere ünnepi beszédekkel tette színesebbé.
Az eseménysorozat harmadik megállója Szejkefürdő volt, ahol Orbán Balázs előtt, sírjának megkoszorúzásával és a székely himnusz eléneklésével tisztelegtek. Kuncogj, ha tudsz
Az ünnepség záróakkordjaként a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat ünnepi előadását tekinthették meg az egybegyűltek. A tervezett szabadtéri helyszín helyett a hideg miatt a Nyírő József díszteremben kapott helyet a nemzeti érzelmű versekkel és énekekkel tarkított produkció. A hét órától kezdődő előadás sem volt túlzsúfolva a fiatalabb generáció képviselőivel. Az Orbán Balázs Általános Iskola egy osztálya volt jelen, mivel osztályfőnökük fontosnak találta, hogy iskolájuk névadója előtt tisztelegjenek ezzel, de ők is végigkuncogták a körülbelül egyórás előadást.
Wass Albert Előhang című költeményével nyitották az estét, de például Dsida Jenő Psalmus Hungaricus és Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című verse is terítékre került. A hangosításban ugyan volt némi kivetnivaló, hiszen a magas hangoknál fintor ült ki az ünneplőbe öltözött résztvevők arcára, összességében megható volt a hazaszeretet fontosságára felhívó záró produkció.
Végül Szász Jenő megköszönte az előadást, majd felkérte a résztvevőket, hogy együtt vonuljanak Orbán Balázs szobrához, hogy megkoszorúzzák azt.
A szobor feldíszítése után a jelenlévők a székely himnusz közös eléneklésével tettek pontot az emlékünnepség végére.
Gál Előd
uh.ro
Erdély.ma
2015. április 21.
Diszkriminációt emleget Borboly ügyvédje
Nemcsak a halasztási kérelmet, hanem az ügycsomónak az előzetes bírói testülethez való visszaküldését is elutasították kedden Borboly Csaba és tizenkét másik érintett személy büntetőperében a Hargita Megyei Törvényszéken.
Újabb tárgyalás volt kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által korrupciós ügyben való részvétellel megvádolt Borboly Csaba és társai ügyében, amelyről ismét hiányzott az egyik vádlott, a Iaşi-ban élő Daniel Cristian Mandache. A férfi ezúttal azért nem volt jelen, mert korábbi ügyvédje egészségügyi okokból időközben szerződést bontott vele, és másik ügyvédet szeretne magának, ezért kért halasztást. Bár a kéréshez a többi vádlott ügyvédjei is csatlakoztak, a bíró ezt elutasította, azzal indokolva, hogy Mandache a későbbiek folyamán is meghallgatható.
Ezután Sergiu Bogdan, Borboly Csaba védőügyvédje ismertette azt a kifogást, amelyet a büntetőeljárással kapcsolatban nyújtottak be, és amelyben az ügycsomó visszaküldését kérték az előzetes bírói testülethez. A beadványban az Alkotmánybíróság tavalyi döntésére hivatkoznak, amely helyt adott a büntetőjogi perrendtartási törvény egyes cikkelyeivel kapcsolatban általuk benyújtott alkotmányossági kifogásnak, úgy értékelve, hogy az előzetes bírói testületnél lefolytatott procedúra nem biztosította a méltányos eljárást. A bíró ezt a kifogást azzal az indokkal utasította el, hogy az Alkotmánybíróság döntése a jövőre vonatkozik, és a dosszié visszaküldése jelentősen, legalább fél évvel késleltetné a per folytatását. Egy másik kérés arra vonatkozott, hogy vonják be az eljárásba az ügyben érintett, útépítést végző cégeket is, az ezzel kapcsolatos határozatot a következő tárgyalási időpontban, május 19-én ismerteti a bíró.
Borboly ügyvédjét meglepte az elutasítás. „Ez egy furcsa helyzet, úgy tűnik, a törvényszék nem akarja alkalmazni az alkotmánybíróság döntését” − mondta kérdésünkre Sergiu Bogdan a tárgyalás után. Hozzátette, a logika azt diktálná, hogy az Alkotmánybíróság által jelzett törvénytelenséget szüntessék meg, és ennek egyetlen módja, hogy az ügycsomót visszaküldjék az előzetes bírói testülethez. Szerinte diszkrimináció is történik, mert amíg más, folyamatban levő büntetőperekben az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően megváltozott a procedúra az előzetes bírói testületeknél, és lehetőséget adnak minden érintett félnek álláspontjuk kifejtésére, addig ebben az esetben erre nincs lehetőség, holott ők nyújtották be az alkotmányossági kifogást. Azt mondta, most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak. „Ez hosszabb időbe telik, de fel kell vállalni, mert úgy gondoljuk, hogy igazunk van” − nyomatékosított az ügyvéd.
Mint ismeretes, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert szerintük a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket  egy cégnek. Ezzel állítólag ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak. Borbolyt, akárcsak több más, az ügyben érintett személyt, 2013 májusában vették 24 órás őrizetbe, ezt követően szabadlábra helyezték, de korlátozták hivatala gyakorlásában, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene, amelyet később feloldottak. 2013 szeptemberében emeltek vádat ellene és társai ellen. Az ügyet először Marosvásárhelyen, az ítélőtáblánál tárgyalták, majd tavaly tavasszal, a büntetőjogi perrendtartási törvény módosítása miatt visszahelyezték Csíkszeredába, ahol az előzetes bírói testület után a Hargita Megyei Törvényszékre került.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. április 21.
Tanfolyamok helyett külföldre járnak a munkanélküliek
A szociális segélyről is lemondanak a tartósan munkanélküliek, s inkább külföldön mezőgazdasági munkával pótolják jövedelmüket.
Mint Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a felnőtteknek rengeteg tovább- és átképző tanfolyamot szerveznek, miután az európai uniós forrásokból egyre több támogatást lehet lehívni erre a célra, de sok esetben gondot okoz a munkanélküliek „beiskolázása”.
„Nagybaconban például mintegy 400 tartósan munkanélküli szerepel a nyilvántartásunkban, ám a helyszínen csak száz jelentkezőt sikerült toborozni az induló tanfolyamokra, a többség arra hivatkozott, hogy elkezdődött a mezőgazdasági munkák szezonja Ausztriában, Olaszországban, és mennek dolgozni. Inkább vállalták, hogy kikerülnek a nyilvántartásból, és elveszítik a szociális segélyt” – részletezte Kelemen Tibor.
Hozzátette: kilenc településen mintegy 400 felnőttet ültettek vissza az iskolapadba – a Második Esély program keretében a betűvetést tanulták, de ők is egyre türelmetlenebbek, várják a tanév végére beígért kétezer lejt, hogy indulhassanak külföldi munkát vállalni. Az ügynökségnek összesen 500 ezer lejt kellene kifizetnie nekik, de addig nem merik kiadni a pénzt, amíg nem veszik át a pályázat lezárását jelentő okleveleket, azok pedig még nem érkeztek meg az oktatási minisztériumtól.
Kelemen tájékoztatása szerint Kovászna megye országos szinten is élen jár a felnőttképzés tekintetében, az év elejétől 30 tanfolyamot szerveztek, több mint 500 résztvevővel. A már lezárult képzések végzőseinek 37 százaléka talált munkahelyet.
Májusban 20 újabb tanfolyamot indítanak 410 munkanélkülinek – virágkötést, növénytermesztést, állattenyésztést, számítógép-kezelést és idegen nyelveket tanítanak. A romáknak a takarító-tanfolyam után ezúttal favágást tanítanak. Kelemen Tibor szerint figyelni kell a külföldi állásajánlatokra, mert az ottani hiányszakmákban hamarosan nálunk is egyre nehezebb lesz képzett szakembert találni, tehát ez alapján kell megszervezni a szakoktatást, a tanfolyamokat.
Kovászna megyében jelenleg 6,38 százalékos a munkanélküliségi mutató, tíz év óta először fordul elő, hogy kevesebb, mint egy százalékpontra közelítette meg az országos átlagot. Ez annak is tulajdonítható, hogy országos szinten növekedett, a székely megyében pedig csökkent az állástalanok száma.
Lakat került a Pepsi-gyárra
Lakat került kedden a kovásznai Pepsi-gyárra – összesen 48 alkalmazott munkaszerződését bontották fel. Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója elmondta, a Vitarom Impex Kft. által működtetett palackozóüzem vezetői arról tájékoztatták, hogy egyelőre nem adják el a gyárat.
Mint ismeretes, a vállalat vezetői azzal indokolták az átszervezés szükségességét, hogy tíz év alatt sem sikerült nyereségessé tenni a vállalkozást. Tíz évvel ezelőtt abban bíztak, hogy fel tudják használni a természetes ásványvizet az üdítőpalackozásra, ám annak erős jellegzetes íze miatt nem tudták a kólához keverni, a palackozott borvízzel pedig nem tudták felvenni a versenyt az árakat nagyon alacsonyan tartó konkurenciával, ezért a Valea Izvoarelor néven piacra dobott ásványvizük sem bizonyult sikertörténetnek. A kovásznai munkapontot 2004-ben létesítették, akkor hétmillió dolláros befektetésről számoltak be.
Bíró Blanka 
Székelyhon.ro
2015. április 21.
Közlések Szováta közelmúltjáról
Második kötete jelent meg a Szovátai történetek című munkának, az ugyancsak szovátai Szolláth Hunor tollából. Alig hetven oldal, nem riaszt az átrágni való betűtenger nyomasztó érzésével. Huszonkét kisebb közlést tartalmaz, egy olyan fiatal szerző kutakodásainak eredményét, akinek nevét helyismereti írások kapcsán ismerheti a környékbeli olvasó.
Szováta, ez a jobb sorsra érdemes székely fürdő évente igazi tömegeket vonz, és akik ott töltik, akár szórakozással, pihenéssel, akár a gyógyulás reményével az idejüket nyaranta, bizonyára kíváncsian lapoznak egy ilyen kiadványt. A szerző a közelmúlt dokumentumait gyűjtötte, dolgozta fel és még az olyan témákat sem hagyta ki a könyvből, melyek egészen röviden tárgyalnak egy-egy témát. Ésszerű és hasznos ez az elv.
A szovátai egyházak történetéből több jelentős mozzanatot vázol Szolláth Hunor. A jelenlegi református templom építésének idejéből a Szovátán is villatulajdonos Bernády György szerepvállalását tisztázza: 1936-ban templomtervet készíttetett. A templom karzatának, kazettás mennyezetének elkészültéről, Fülep Lajos művészettörténész lelkésszé kinevezéséről, Veress József, az első fürdő megteremtőjének az egyházközségnek végrendeletileg adományozott hagyatékáról (a fürdő, illetve telek házzal együtt), végrendeletéről külön is olvashatunk. Hogy az egyházi témáknál maradjunk: a római katolikusok tulajdonában lévő feljegyzésekről (Domus Historiae), a görög katolikusokról (1894-ben emeltek templomot, a negyvenes években római katolikussá álltak át) is új adatokat közöl. Összefoglalja a környékbeli régészeti leletekkel, és a Szovátán áthaladó vasutak megépítésével kapcsolatos ismeretanyagot.
Közöl egy 1881-ből származó fürdőleírást, az első világháború eseményeinek vázlatát. Tárgyalja a kultúrotthon felépítése körüli, a magyar és román hatalomváltásból fakadó huzavonát és az ártó szándékot sem nélkülöző beavatkozásokat, Ady rövid látogatását, Petelei Istvánnak a városhoz való kötődését. Híres fürdővendégekről is olvashatunk, például egy anekdotát a román királynéval kapcsolatosan. Kimondottan a helyismeret tárgykörébe tartozik, és a fürdőteleppel kapcsolatos ismereteinket gazdagítja a Körtesy Károly fotográfus szovátai felvételeiről, más fényképészekről és képeslapokról szóló írás, akárcsak a Vadász János helyi építőmester emlékének szentelt rész. Helyi sajtótörténeti vázlata bizonyára majd terjedelmessé dagadó tanulmány csírája, ám ebben a formában tömör és hasznos olvasnivaló.
Szolláth Hunor e kiadványával a nagyközönséghez szól, ezek a kisebb közlések és kötetbe foglalásuk olyan eszköznek tekinthető, amely hozzájárul ahhoz, hogy a mérleg serpenyője ne a feledés és majd a tudatlanság, hanem a helyismeret felé billenjen.
P. Buzogány Árpád
eszm.ro
2015. április 21.
Az elnök üzenete
A román pártok vezetőinek bókjai, hízelgő szavai elnyomták az egyik leglényegesebb üzenetet, amely az RMDSZ kolozsvári kongresszusára érkezett. Klaus Johannis szavait tanácsadója tolmácsolta, azonban levele egészét nem olvasta fel, így az államelnök teljes üzenete csak némi fáziskéséssel juthatott el a magyar közvéleményhez. Pedig alighanem ez volt a kongresszuson elhangzott nyilatkozatok legjelentősebbike, melynek lehetséges következményei döntően befolyásolhatják az erdélyi magyar jogérvényesítés jövőjét.
Johannis köszöntője azért is kilóg a sorból, mert a minden oldalról elhangzott méltatások tengerében nagyon finoman tálalt intést is tartalmaz. Az elnök arra is felhívja az RMDSZ és más pártok figyelmét, hogy a politikai osztály megújulása akkor lehetséges, ha feddhetetlen, nem korrupt és nem korrumpálható személyeket helyeznek tisztségbe, illetve jelölnek a jövőben esedékes választásokon – bár ki nem mondta, de ezzel utalt az RMDSZ-t is érintő korrupciós botrányokra. Számunkra azonban a leglényegesebb mondatok azok, amelyekben az államfő gyakorlatilag beismeri: a nemzeti kisebbségek számos célkitűzése megoldatlan még Romániában. Maga mondja ki: szükség van a törvénybe foglalt jogok gyakorlati érvényesítésére, illetve a nemzeti identitás megőrzéséhez szükséges garanciák javítására. A tervezett közigazgatási átszervezésre utalva párbeszédet szorgalmaz a román pártokkal, és elismeri: a folyamatnak nem csupán adminisztratív, gazdasági-társadalmi következményei vannak, hanem kulturális és identitáshoz kötött vetületei is.
Mindez annak tükrében számít fordulatnak, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek kapcsán Johannis eddigelé csak azt a jól ismert frázist ismételgette, mely szerint Romániában példaértékűen megoldották ezt a kérdést, nem is olyan régen pedig Berlinben még azt bizonygatta az újságíróknak: Romániában nincs is magyarkérdés. Johannis üzenete azonban nemcsak azért fontos, mert azt jelzi, talán változhat személyes viszonyulása az erdélyi magyar közösség követeléseihez, hanem azért is, mert ez idáig a román állam egyik magas rangú képviselője sem merészelt ellentmondani annak a kőbe vésett, a nemzetközi fórumokon erőteljes lobbival és minden lehetséges diplomáciai eszközzel védelmezett hivatalos álláspontnak, mely szerint Bukarest a nemzeti kisebbségek minden jogát biztosítja. A lépésről lépésre történő építkezést szorgalmazó államfő tehát ezúttal megtette az első lépést. Örülnünk egyelőre mégis túl korai volna: a beismerést tetteknek is követniük kell.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 21.
Irányváltás Cotroceni-ben? (Johannis és a kisebbségek)
A nemzeti kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában, ám ezekre kizárólag a többséggel folytatandó párbeszéd hozhat megoldást. Mások mellett ez olvasható Klaus Johannis államfő RMDSZ-hez intézett üzenetében. A korábbiakhoz képest kétségtelenül megváltozott elnöki szemléletet hirdető szöveg ugyanakkor teljes terjedelmében a kolozsvári kongresszuson nem hangzott el, mindössze egy kivonatolt változata, amelyből az üzenet több lényeges része is kimaradt.
Johannis az RMDSZ kolozsvári kongresszusa alkalmából köszöntötte a 25 éves magyar érdekképviseletet. Üzenete rövid kivonatát egyik tanácsosa olvasta fel, a teljes szöveget később tette közzé honlapján az elnöki hivatal. Az államfő szerint a szövetség nagy érdeme az, hogy megalakulása óta az intézményes – parlamenti, kormányzati és helyi szintű – párbeszéd meghonosításával keresi a megoldásokat a kisebbségi kérdésben. „Ezáltal az RMDSZ stabilitási és egyensúlyi tényezővé vált a román politikai életben, amelyet egy többnemzetiségű társadalomban elkerülhetetlen feszültségek és kockázatok árnyékoltak be” – fogalmazott. Az államfő kiemelte, hogy maga is a párbeszédet, együttműködést és nyitottságot helyezte mandátuma középpontjába. Bár az RMDSZ által is képviselt párbeszédmodell sikeresnek bizonyult, az államfő szerint sok még a tennivaló olyan kisebbségi célkitűzések elérésében, mint a törvények által rögzített jogok gyakorlati érvényesítése vagy a nemzeti identitás megőrzését szolgáló garanciák javítása. Johannis emlékeztetett arra, hogy több ízben szorgalmazta a régiók kialakításáról és a decentralizációról szóló közvita újrakezdését, az ország közigazgatási felosztásának reformját. A régiók kialakításával kapcsolatos aggodalmaira utalva az elnök megjegyezte: csak a többségi politikusokkal folytatott párbeszéd, a „lépésről lépésre” való építkezés jelent megoldást. Az államfő szerint csak így lehet elkerülni azokat „a választási számításokat és a közhelyekkel teli szónoklatokat, amelyek az autonómiáról szóló közbeszédet jellemzik”. „Mind a kisebbségek jogainak betartását és bővítését, mind pedig az olyan korszakos döntések meghozatalát, mint a régiók megrajzolása, csak a meghatározó román pártokkal való folyamatos kommunikációval lehet elérni” – írta az RMDSZ-hez intézett üzenetében Klaus Johannis államfő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 21.
Anyanyelvünkről érdeklődők nélkül
„Soha nem volt nemzetünk tanúja olyan nyelvrontásnak, mint ez utóbbi 25 évben. (…) A tétlenség, a szabadesés ellen hívjuk össze a magyartanárok, iskolaigazgatók, a sajtó és illetékes intézményvezetők nyílt tanácsát” – fogalmazta meg Czegő Zoltán költő, író az általa tegnap délutánra meghirdetett anyanyelvi tanácskozás célját.
A Székely Mikó Kollégium díszterme azonban nagyon tágasnak bizonyult, azok közül ugyanis, akikről úgy vélte a kezdeményező, tehetnek is valamit a nyelvromlás megakadályozásáért, ugyanvalóst kevesen jelentek meg. Pedig joggal és jogosan állapította meg Czegő Zoltán: kétségbeejtő a helyzet, elképesztő iramban romlik a magyar nyelv, szakad rá az ég és az idegen szó. És a nyelvhasználat adott ponton politikai kérdéssé is válik, hiszen a politikai vezetőnek kötelessége a nyelv tisztaságának megőrzése is, hívta fel a figyelmet Péter Sándor. De a pedagógusok, a művelődési intézmények képviselőinek hiányában a szűk körű tanácskozó társaság egyebet nem tehetett, mint jó néhány elrettentő példa sorolását követően abban a reményben távozott, legközelebb talán kevesebb lesz a közömbös és több az anyanyelve tisztaságának megőrzéséért cselekedni akaró magyar ember.   
(vop)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 21.
Egységesen elítélik a névváltoztatást – A kovásznai tanács napirendjén a kórház átnevezése
A Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház átnevezése is terítékre került a kovásznai városi tanács tegnapi ülésén. A jelen lévő tanácstagok – magyarok és románok, párthovatartozástól függetlenül – egyhangúan elítélték az önkényes névváltoztatást, azt, hogy az intézmény, a város közösségének megkérdezése nélkül, fejük fölött döntöttek arról, hogy a kórház megnevezésébe bekerüljön a dr. Teculescu név.
Nemcsak az eljárás visszás, de a névváltoztatást kezdeményező Iustinian Teculescu Keresztény és Kulturális Egyesületen kívül senki nem tud az orvos érdemeiről, nem ismerik, mivel járult hozzá a kórház alapításához, működtetéséhez, tudományos munkásságát is homály fedi – szögezték le az önkormányzati képviselők.
Kádár Gyula az RMDSZ-frakció nevében foglalt állást. Az átnevezés törvényes, erre joga van az egészségügyi minisztériumnak. 2010-ben miniszteri rendelettel, a kórház, a város, a megye közösségének beleegyezésével nevezték el az intézményt Dr. Benedek Géza Szívkórházzá. A kórházalapító dr. Benedek neve nemzetközileg elismert, ezzel szemben Teculescu érdemeit nem ismerik. A névváltoztatás megbolydította a város lakosságát, nagyon sokan kérik: vonják vissza az ezt előíró rendeletet.
Viszont meggondoltan, higgadtan kell kezelni az ügyet – mondta Kádár.
Gyerő József sajnálatosnak, elítélendőnek nevezte a névváltoztatást, melynek során nem kérték ki a kórház- és városvezetés, a lakosság véleményét. Emellett senki nem tud Teculescu doctor tudományos érdemeiről, kiemelkedő munkásságáról. Mi tehát a valódi mozgatórugója? – tette fel a kérdést. Felvetődik, hogy Romániában egy állami intézmény, egy kórház nem viselheti magyar orvos nevét. Ha etnikai okok állnak az átnevezés mögött, mi a végső cél? – tette fel a kérdést. A határozat mérgezi az interetnikus kapcsolatokat – szögezte le. Elmondta, hivatalosan kérték az egészségügyi tárcától, bocsássa rendelkezésükre a névváltoztatás teljes dossziéját. Azt szeretnék tudni, milyen információkra alapozták a módosítás szükségességét. A városban kezdenek elszabadulni az indulatok. Sokan mondják, ha ezt megtehették a kovásznai szívkórházzal, válaszoljanak ugyanilyen eljárással, változtassák önkényesen az önkormányzati alárendeltségű helyi intézmények nevét – mutatott rá.
Domaházi János csak annyit jegyzett meg: „Veszekedünk, megesszük egymást, mégis felettünk döntenek. Valakinek Kovásznán igen jó kapcsolata van a minisztériumban.”
Dr. Enea Nicolae tanácsos, a szívkórház orvosi konzíliumának tagja elmondta, múlt héten egyeztettek a román pártok képviselőivel, megállapították, kész tények elé állították őket, nem tudott senki közülük – még a kórházmenedzser sem – a névváltoztatás szándékáról. A Teculescu-egyesület nem képviseli a kovásznai románság érdekeit, ez a feladat a tanácsosokra hárul – mondotta, és kitért arra is, hogy az orvosok tanácsa levélben is megfogalmazta kifogását. A minisztériumból azt a választ kapták, hogy a tárcának jogában áll mások megkérdezése nélkül dönteni ilyen kérdésben. Úgy véli, nem normális, hogy Teculescu nevét viselje egy hasonló fontosságú intézmény, amit érdemének mondanak, az tulajdonképpen Franciaországból ellesett eljárás, nem ismerik eredményeit, ki gyógyult meg, ki halt meg a gázinjekciós kezelés következtében. A Teculescu-egyesület miért nem akkor emelte fel hangját, amikor a szívkórházat Dr. Benedek Gézáról nevezték el? További megbeszélésekre van szükség, az is megtörténhet, hogy a tárcavezető nem is ismeri az átnevezés hátterét – jelentette ki.
Neagovici Vasile tanácstag, szakszervezeti vezető, a szívkórház szóvivője a maga során elmondta, húsz éve dolgozik a kórházban, de ilyen feszültséget még nem tapasztalt. Jöjjenek az átnevezés kezdeményezői, talán még nem késő, bizonyítsák be Teculescu érdemeit. Ha viszont politikai döntésről van szó, az RMDSZ pártvonalon is lépjen közbe – javasolta.
Molnár János kijelentette: a kommunista időket idézi a névváltoztatás módszere. A román tanácstagoktól megkérdezte: hajlandóak lennének-e aláírni egy petíciót, melyben a névváltoztatás eltörlését kérik. Senkitől nem kapott választ.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 21.
Miről is szól az újratervezés?
"Nem létezhet erdélyi magyar politika alázat nélkül"
A múlt hét végi kolozsvári kongresszuson Kelemen Hunor politikai beszámolójában úgy fogalmazott, hogy a politikaivitának a múltról, a jelenről, de leginkább a szövetség jövőjéről kell szólnia, mert a feladataik, kihívásaik is a jövőbentalálhatók, a problémákra adható válasz is a jövőről és nem a máról, nem a tegnapról szól.
Egyensúly, szolidaritás és arányosság
A négy esztendő értékelésekor Kelemen abból indult ki, hogy négy évvel ezelőtt azt mondta: az RMDSZ döntéshozatalában egyensúlyra, szolidaritásra és arányosságra van szükség. Elmondta, hogy az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit, létrehozták a nőszervezetet. Az önkormányzati tanácsok átszervezésével a működés olyan keretét biztosították, amely nemcsak a stratégiaalkotást alapozta meg egy-egy régió számára, de annak lehetőségét és felelősségét is, hogy az adott régióban növelje politikai súlyát és jelen legyen a mindennapi döntések meghozatalában. A Kulturális Autonómia Tanács létrehozásával pedig erősítették partnerségüket a civil szervezetekkel. Az, hogy a román politikai pártok kivétel nélkül elfogadták az RMDSZ meghívását, az elnök szerint azt bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják akkor is, amikor az ország és a társadalom általános problémáiról kell dönteni, és akkor is, amikor a közel másfél milliós magyarság ügyéről van szó.
Arról is beszélt, hogy rendezték viszonyukat a magyar kormánnyal és a két kormánypárttal, a FIDESZ- szel és a KDNP-vel, így "ma bátran mondhatjuk, hogy a nemzetpolitika fontos kérdéseiben partnerként cserélünk véleményt, és ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani". Elmondta, hogy az elmúlt négy esztendőben proaktív szerepet vállaltak az Európai Néppártban, az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. Együtt indították útjára azt a polgári kezdeményezést, amelynek célja az európai szintű kisebbségvédelmi jogalkotás megteremtése. A Minority Safe Pack révén megteremtették azt az európai kisebbségi szolidaritást, amely az Északi-tengertől és az Atlanti-óceán partvidékétől a Földközi-tengerig terjed.
A négyéves mandátum alatt kétszer voltak kormánykoalícióban
A kormányzásról szólva – a négyéves mandátum alatt kétszer voltak kormánykoalícióban –, Kelemen Hunor kijelentette: "Sikerült megakadályoznunk egy olyan területi közigazgatási reformot, amely mind a székelyföldi, mind a partiumi magyar közösségeket rendkívül hátrányosan érintette volna, minden közigazgatási döntéshozataltól megfosztotta volna őket. (…) A második esemény már a kormány bukásához köthető. Hiába fogadtunk el egy jó oktatási törvényt, ha azt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem alkalmazza. Egy magyar ügy, a MOGYE miatt elmentünk a falig. Kikényszerítettünk egy kormányhatározatot a törvény alkalmazására, és ez volt az oka a bizalmatlansági indítvány benyújtásának, amely a kormány bukásával végződött".
"Honnan indultunk és hol tartunk most?"
"Nézzük nagyon sommásan: honnan indultunk és hol tartunk most? Szinte a nulláról kellett elkezdenünk a társadalomépítést és az egyéni, valamint a közösségi jogok megszerzését. Kiharcoltuk a nyelvi jogokat az oktatásban, a helyi közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a mindennapi életben. Nagyobb gond, hogy nem élünk velük eléggé, és még nagyobb, amikor azt látjuk, hogy az állam különböző intézményei sok esetben akadályozzák, vagy legalábbis nem segítik a törvények alkalmazását. Ennek a legkirívóbb példája a MOGYE. Törvényt alkottunk arról, hogy a magyar oktatásnak hogyan kell működnie ezen az egyetemen, de az egyetemi szenátus román többsége ezt a törvényt évek óta szabotálja, nem alkalmazza, és megteheti ezt minden következmény nélkül. Törvényt alkottunk és visszaszereztük a közösségi javak jelentős részét, közbirtokossági erdőket és egyházi ingatlanokat, de a burkolt újraállamosítás veszélye most nagyobb, mint valaha. Azt látjuk, hogy azokat büntetik, akik a törvényt jóhiszeműen alkalmazták, és a kárpótlási bizottságok esetében a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák". Majd kijelentette: "Továbbra is bízunk Markó Attila ártatlanságában, teljes mértékben szolidárisak vagyunk vele. Attila hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját. Az RMDSZ elkötelezett a korrupció elleni harcban, de semmilyen formában nem tudja támogatni azt, hogy ennek leple alatt koncepciós vádak szülessenek. Kiharcoltuk szimbólumaink szabad használatának jogát, de egyre többen vannak azok, akik eszelős módon megakarnak fosztani ennek gyakorlásától: akik el akarják venni zászlóinkat, himnuszainkat, ünnepeinket. Ezért is javasoltam, hogy itt az ideje megállapodni abban, hogy a megszerzett jogokat megnyirbálni sem közigazgatási eszközökkel, sem törvényekkel ne lehessen, a meglévő jogszabályokat minden egyes esetben alkalmazni kell".
A továbblépés alapjának a párbeszédet, a kölcsönös megértésre való törekvést nevezte. De elfogadhatatlannak, sértőnek és megalázónak tartja, hogy "25 évvel a kommunista diktatúra bukása után az ország közbiztonsági stratégiájában a mi jogos követeléseinket veszélyforrásnak tekintik egyesek – miközben ezek a követelések tulajdonképpen egyidősek egyrészt a modern Románia megalakulásával, mert ezt ígérték elődeinknek 1918-ban, másrészt a szabad Romániával".
Az erdélyi politikai képviselet egyszerre közös érték és közösségi érdek
– jelentette ki a továbbiakban, amit meg kell tudni őrizni "És ahhoz, hogy ezt megőrizhessük, nekünk magunknak kell változnunk", mert a politikusokban, a politika intézményeiben egyre kisebb a bizalom. "Az emberek csalódottak, kiábrándultak. Ennek az okai érthetők, de a következményei számunkra elfogadhatatlanok. Ma nincsenek árnyalatok, az emberek nem igazán tesznek különbséget akkor, amikor politikusokról, politikai vezetőkről van szó. Ezzel és különösen ennek az okaival őszintén szembe kell néznünk". Véleménye szerint el kell magyarázni az embereknek, hogy mi a különbség a korrupció és aközött, ha valaki az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásában jár el, vagy járulékos áldozata egy olyan ügynek, amihez semmi köze.
"Ha nem leszünk képesek ezt elmagyarázni, ha nem tudunk harcolni az igazunkért, akkor az a hatalmas kiábrándultság és csalódottság, amit a választók a politika egészével szemben éreznek, be fog kebelezni bennünket is."
Figyelmeztetett: sokkal nagyobb alázatra van szükség. "Nem létezhet erdélyi magyar politika alázat nélkül. Aki ezt nem érti, és aki nem tud eszerint politizálni, annak valószínűleg ma nem ezt a munkát kell végeznie. Erről szól az újratervezés. Nem a céljainkat és nem az elveinket vagy az értékeinket akarjuk megváltoztatni, még csak az eszközeinket sem kell lecserélnünk, csupán azt a módot, ahogyan politizálunk."
Szövetségeseink továbbra is a magyar emberek
Legfőbb feladatnak Kelemen a közösségépítést nevezte. "A mi közösségünk azt várja el tőlünk, hogy következetesen foglalkozzunk a magyar érdekek képviseletével, de azt is kéri, hogy legyünk aktív részesei minden olyan döntésnek, ami rólunk szól, és azoknak is, amelyek gazdasági, szociális vagy akár régiófejlesztési kérdésekre vonatkoznak. Szövetségeseink továbbra is a magyar emberek lesznek, azok, akik 25 éve kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, ott kell lenni a bukaresti törvényhozásban és ott kell lenni az Európai Parlamentben is, mert minden egyes helyszínen rólunk döntenek. Nekünk pedig úgy kell újraterveznünk a politizálásunkat, viselkedésünket, szavainkat és tetteinket, hogy minden egyes régió minden egyes kis és nagyobb közössége bízzon bennünk, és továbbra is akarja azt, hogy erős és sikeres képviselete legyen" – vonta le a következtetést a szövetségi elnök.
"Nem törtem össze, és nem fogom feladni"
A kongresszuson felolvasták Nagy Zsolt levelét, aki a börtönből üzent: "Nem érdemes a közképviseletért dolgozni és áldozatokat is hozni akár, hanem kötelesség. Kötelességünk folytatni ezt a munkát, a mindennapi küzdelmet. Szeretném én is megerősíteni az újratervezés fontosságát, az eszközeink, működésünk és a politizálásunk módjainak újragondolását".
Megköszönte a támogatást, "a jó szót, a leveleket. Hunornak külön köszönöm a határozott kiállását". Üzente: "Nem törtem össze, és nem fogom feladni. (…) Azzal zárom levelem, amit a tavaly is mondtam. Ebben a munkában számíthattok, számítsatok rám is, remélem, hamarosan kint, mellettetek. Én veletek vagyok!"
Visszalépés a kisebbségi jogok terén
Borbély László szerint az RMDSZ ezelőtt 25 évvel jól választott. Ezért az alapértékeket nem kell újratervezni. "2011-ben új fejezetet nyitottunk. 2015-ben újratervezünk. Ahhoz, hogy újratervezzünk, leltározni kell, mi történt ebben a 25 évben." A politikai alelnök rámutatott: visszalépésről beszélhetünk akkor, ha Romániában a kisebbségi jogokat említjük. "Kérnünk kell a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája betartásának monitorizálását, ugyanakkor érvényesítenünk kell az RMDSZ árnyékjelentését. Az őshonos kisebbségekről szóló, az Európa Tanács által nemrég elfogadott dokumentum erős támaszt nyújthat kéréseinket illetően" – fogalmazott, és annak a párbeszédnek a fontosságát is hangsúlyozta, amely a területiautonómia-tervezet kérdésében hoz előrelépést a többségi nemzettel való viszonyban, de a magyar közösségen belül is.
Megerősítette ugyanakkor az egy évvel korábbi bejelentését, hogy nem vállal a kongresszus után funkciót az RMDSZ-ben, és 2016-ban nem indul a parlamenti választásokon.
Nagy baj van, ha a meglévő törvényeket nem alkalmazzák
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke első hallásra nem örült annak, hogy a kongresszus mottójául az újratervezést jelölték meg a szervezők, mert "a GPS akkor jelenti be az újratervezést, ha utat tévesztünk. Márpedig az RMDSZ szerintem nem tévesztett utat. Viszont a romániai demokrácia igen. És ez sokkal súlyosabb, ezért van tényleg szükség a célok és eszközök újragondolására". Mint mondta, Romániában ma válságban vannak a politikai intézmények, és csakis a különböző hatalmi ágak együttműködésével, össztársadalmi szolidaritással lehet ezt a helyzetet megoldani, a demokráciába vetett bizalmat visszaállítani.
Kijelentette: "Fordított világ volt nálunk ezekben az években: a prefektusok, a törvényesség felügyelői szegték meg sokszor a törvényt. Ha egy országban a meglévő törvényeket nem alkalmazzák, ott nagy baj van". Végül arról beszélt, hogy 2016-ban ismét választások lesznek Romániában. "Azt hiszem, nem csak nekünk, hanem az egész országnak jobb, ha ott lesz az RMDSZ is a műszerfal előtt a képzeletbeli pilótafülkében."
Politikai érdekek ne bénítsák a közösségi munkát
Péter Ferenc, az Országos Önkormányzati Tanács alelnöke hangsúlyozta: az RMDSZ legfontosabb feladata a közösség szolgálata. "Ennek sikeréről csak akkor beszélhetünk, ha erősek az önkormányzataink. Ezek képezik a legszorosabb kapcsot a szövetség és a választópolgárok, az erdélyi magyarok között. Az érdekvédelem ereje az önkormányzatokban van, és az a legnagyobb kihívás, hogy a politikai érdekek ne béníthassák a közösségi munkát".
Prioritás a közösségépítés
Kovács Péter szerint az RMDSZ-nek újra kell fogalmaznia prioritásait, és az egyik ilyen prioritás a közösségépítés. – Sokszor elmondtam már, hogy az ereimben a Takács Csaba-féle RMDSZ-vér csörgedezik, tőle tanultam meg "eremdéeszül", és feltételek nélkül bízom abban a nagybetűs Szövetségben, amely a társadalomszervezést és a közösségépítést helyezi előtérbe a pártszerű működéssel szemben – jelentette ki az RMDSZ főtitkára.
Román lapszemle az RMDSZ-kongresszus kapcsán
Valamennyi román párt a jelenleg ellenzékben lévő RMDSZ kegyeit keresi, amely azonban most azzal van elfoglalva, hogy visszanyerje választói bizalmát – állapították meg a hétfői bukaresti lapok, az RMDSZ hétvégi kolozsvári kongresszusát kommentálva.
A România Libera Az RMDSZ a legkelendőbb partner címmel számolt be arról, hogy a román pártelnökök valósággal megrohamozták az RMDSZ kongresszusát, és magyar szavakkal kedveskedve agyondicsérték a szövetséget, hogy ezzel elnyerjék támogatását saját kormányzati ambícióikhoz.
A kormánykoalícióhoz közel álló Jurnalul National cikkírója arra figyelmeztet, hogy a jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) az RMDSZ- szel együtt sincs elég ereje megbuktatni a Ponta-kabinetet, így meglehetősen kockázatos lépésnek tartja, hogy tíz évre szóló együttműködési ajánlatával a PNL elkötelezze magát a magyar követelések teljesítésére, ami jelentős népszerűségvesztést hozhat számára a román választók előtt.
Több román lap is rosszallóan emelte ki azt, hogy az RMDSZ-kongresszus nyilvánosan kiállt a szövetség jogerősen elítélt politikusai, Nagy Zsolt volt távközlési miniszter és Markó Attila volt parlamenti képviselő mellett, ártatlanságukat hangoztatva.
A Hotnews.ro jobboldali közéleti portál cikkírója szerint az RMDSZ magatartása semmiben sem különbözik a többi román párt és politikus gondolkodásmódjától, akik csak addig helyeslik a korrupcióellenes ügyészség leleplezéseit és a bíróság elmarasztaló ítéleteit, amíg azok politikai ellenfeleiket veszik célba, de "rettenetes visszaélésnek" tartják ugyanazt, amikor saját embereiket vonják felelősségre tetteikért.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 21.
Misszió Esterházy Jánosért
A misszióként vállalt feladat érdekében Marosvásárhelyre is eljött dr. Molnár Imre történész, diplomata, hogy a felvidéki magyar népéért mártírhalált halt gróf Esterházy János életét minél szélesebb körben megismertesse. A szerző április 14-én a Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai-termében tartott rendkívül érdekes, tanulságos előadást vaskos könyve, Esterházy János élete és mártírhalála kapcsán, amely többéves kutatásainak az eredményét tükrözi. AMagyarország csíkszeredai főkonzulátusa által szervezett rendezvényen Szarka Gábor konzul mutatta be az ipolyságiszármazású történészt, aki a felvidéki magyarság történetéről s diplomataként a lengyel–magyar kapcsolatokról írtkönyveket.
Szegedi egyetemi hallgatóként az 1970-es évek végén társaival gyógyszert, élelmet, könyvet hoztak Erdélybe – emlékezett vissza a szerző, aki képekkel illusztrálva mutatta be a felvidéki magyar politikus, Esterházy János regényes és tragikus életét, amelynek sok részletét sikerült feltárnia. Kutatómunkája a Széchényi könyvtár dolgozójaként az emigráns újságokat őrző részlegen kezdődött, ahol a felvidéki magyarság két világháború közötti története jól dokumentálható volt.
Esterházy János sorsát az erdélyi magyar vértanúkéhoz hasonlította, akikről néhai Fülöp G. Dénes református lelkésszel beszélgettek, s úgy érezte, ha egész munkásságát az ő életük feltárására áldozza, akkor sem sikerül törleszteni azt az adósságot, "amiért elődeinknek a magyar nemzet érdekében hozott áldozatáért tartozunk". Erdélyi körútja is ilyen adósságtörlesztésnek számít. Ezúttal könyvének hőse, gróf Esterházy János nyomában indult el, aki 1944. február 4-én Kolozsváron járt (ami Dél- Szlovákiához hasonlóan visszacsatolódott az anyanemzethez), mert fontosnak tartotta, hogy politikustársainak s az érdeklődőknek beszámoljon a felvidéki magyarság helyzetéről. Az Ellenzék című lapban megjelent interjúban a politikus arról beszélt, hogy "összetartozunk, tudnunk kell egymásról, hisz a feldaraboltság ellenére is egy test vagyunk".
Molnár Imre a húsvétra utalva kifejtette, hogy el kell gondolkodnunk a szenvedés értelmén és azon a mélységes mély misztériumon, hogy hol is ér véget egy ember élete. A vértanúk példája, akik a szenvedések tüzében végezték be életüket, azt igazolja, hogy a lét fonala nem ért véget a kínhalállal, hanem mind a mai napig folytatódik, s ebből kell az utódoknak erőt és példát meríteni – fogalmazta meg utazásának célját. Az előadó Szilágyi Domokos sorait idézte: "Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, /hallanunk egymást, hogy hallhatók legyünk". Majd utalt arra, hogy azt szeretné, ha az erdélyi közönséggel való találkozói lelki együttlétek lennének.
Egy XIX. század végi Krakkóban készült fényképpel kezdte el a regényes életrajz bemutatását. A képen id. Esterházy János huszárkapitány látható egy gyönyörű lengyel lánnyal, gróf Tarnowska Erzsébettel. A lány édesapja, a krakkói Jagello Egyetem rektora, lengyel hazafiként nagy gondban volt, hogy férjhez adhatja-e a lányát a megszálló hadsereg szerelmes ifjú kapitányához, s végül a katona nemzetisége miatt tette meg. A nyitraújlaki Esterházy-birtokra költöző házaspárnak három gyermeke született, de hétévi boldog házasság után a férj agyvérzésben meghalt. Halálos ágyán azt az örökséget hagyja fiára, hogy: légy fiam mindig jó magyar, becsületes ember. Bár a 32 éves özvegyasszonyt családja hazahívta Lengyelországba, annyira hűségesen szerette a férjét, hogy annak halála után is Nyitraújlakon maradt, és három magyar gyermeket nevelt. Köztük Esterházy Jánost, aki a monarchiát emésztő nemzeti kérdéssel foglalkozó édesapja szellemi örökségének birtokában korán belépett a politikába, s Trianon után egész életében minden lehetséges politikai fórumon kiállt a felvidéki magyarság érdekeinek védelmében. Tette ezt a szülői örökségre, mély katolikus hitére támaszkodva, s magyar főnemesként közösséget vállalva egyszerű vidéki és városi sorstársaival, kezdetben egy olyan párt (Országos Keresztényszocialista Párt) élén, amelynek német, ruszin és szlovák tagjai is voltak. Következetesen az autonómia híve volt, támogatta a soknemzetiségű csehszlovák államban élő szlovákok autonómiatörekvéseit, mert önrendelkezést remélt népének és a többi kis népnek is. Bár a magyar politikai életben is közismertté válva Magyarországra távozhatott volna, mindvégig Szlovákiában maradt. A prágai parlament tagjaként nem szavazta meg a zsidóüldözést, elítélte a hitlerizmust, amiért be is börtönözték. 1945-ben az új csehszlovák hatóságoknál kiállt a kormány magyarellenes politikája ellen, s a nehezebb utat választva, akkor sem menekült szülőföldjéről. Bár 1945-ben önszántából jelentkezett Gustav Husak belügyi megbízottnál, az elrendelte a letartóztatását, majd átadták az orosz hatóságoknak, akik Moszkvába szállították, s szovjetellenes magatartással vádolva hosszú kínzások után tízévi kényszermunkára ítélték. Köztörvényes bűnözőkkel, akik koronás alsóneműje miatt meztelenre vetkőztették, érkezett meg a Komi Köztársaságban levő gyűjtőtáborba. A gulagi táborokban tüdőbajt és ólommérgezést kapott, miközben otthon, Szlovákiában koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, majd az ítélet végrehajtása érdekében hazaszállították. Halálos ítéletével azt akarták bizonyítani a világ közvéleményének, hogy Esterházy fasiszta volt, s mivel a magyar kisebbség követte őt, Szlovákiából való kiűzésük teljesen jogos.
Az előadó mély átéléssel számolt be a halálos ítéletet életfogytiglanra változtatása után következő fogság emberpróbáló, a különböző börtönökben töltött kálvária éveiről, ahol "a rákényszerített fizikai és lelki megaláztatások" sem tudták lelki tartását megtörni, s ártatlanságára hivatkozva minden alkalommal elutasította a szökés lehetőségét. Halála után testi maradványait sem adták ki a családnak, elhamvasztották és titokban elásták. Történt ez 1957-ben egy magát szocialistának nevező országban, ahol a legnagyobb magyar politikusok egyikének tekintett Esterházy Jánosnak még a poraitól is tartottak. Holott egész pályafutása alatt azt vallotta, hogy "a szlovák–magyar megértés történelmi szükségszerűség itt, a Kárpátok bércei alatt".
A rehabilitálását lehetővé tevő törvény eltörlésére azonban, amelyhez a szlovák parlament kétharmados többségének a szavazatára lenne szükség, ma sincsen meg a politikai akarat. Amíg Esterházy János és a hozzá hasonlók nem kapják meg méltó helyüket közös történelmünkben, a megbékélés és a kiegyezés önmagában szép eszméjének felsőbb, állami szinteken való hangsúlyozása alapjaiban válik megkérdőjelezhetővé – hangzott el a sok rendkívül érdekes és tanulságos adat, megállapítás mellett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 21.
A magyar családok segítése: elsőrendű prioritásunk
Az RMDSZ olyan család- és népességpolitikát támogat, amely biztosítani tudja közösségünk megmaradását és számbeli növekedését szülőföldjén. A család olyan érték, amelyet kiemelten, valamennyi rendelkezésünkre álló eszközzel támogatnunk kell. A társadalmi szolidaritás legfontosabb élő és működő színtere a család. A gyermekek biztonságáért, az idősek védelméért meg kell erősítenünk közösségünk eme fontos alappillérét.
Feladatunknak tekintjük azt, hogy itthon olyan életfeltételek teremtsünk, amelyek biztosítják közösségünknek a szülőföldön való megmaradás és érvényesülés lehetőségeit, amelyek által csökkenthető az elszegényedés, és nem szorulnak a társadalom peremére a kisjövedelműek. Közös célunk kell legyen a felzárkóztatás, a középréteg szélesedése, növekedése és megerősödése.
Ezek az RMDSZ legfőbb szociálpolitikai célkitűzései.
Prioritásunk a családok, a nyugdíjasok, az ifjúság, a halmozottan hátrányos helyzetben lévő egyének,csoportok helyzetének javítása.
Egyre növekvő gondot jelent az alacsony születési ráta, a népességfogyás – ezért a társadalmi szolgáltatások javításával hangsúlyozottan ösztönöznünk kell a gyermekvállalást, nagyobb gondot kell fordítanunk a gyermeket vállaló fiatalok anyagi és társadalmi megbecsülésére.
Továbbra is kiemelten fontosnak tekintjük a munkahelyteremtést, a nyugdíjrendszer és a szociális ellátás javítását, a gyereknevelési támogatás növelését, a fogyatékkal élők társadalmi védelmét, a munkanélküliek társadalmi integrálását, az időskorúak szociális védelmét, a lakásépítés állami támogatását, a munkanélküli segély és a minimálbér közötti különbség növelését.
Fontos elvként el kell fogadtatunk, hogy társadalmi szolidaritási jogokhoz társadalmi kötelezettségek is járnak. A szülőknek kötelezettségeik vannak gyerekeik jövője és ezen keresztül is a teljes társadalom jövője iránt. Ennek megfelelően:
-         a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatási folyamatában kiemelté kell tenni az oktatási részvételt,ezen kötelezettség elmulasztásának minden jellegű szociális támogatás megvonását kell maga után vonnia.
-         A közmunkaprogramot át kell alakítani úgy, hogy a közmunkát végző személyek státusza munkaviszonnyá alakuljon, és ezáltal jelentős jövedelemszint-különbség alakuljon ki azon személyek között, akik szociális segélyt kapnak, és azok között, akik közmunkában vesznek részt.
A gyerekotthonok, idősotthonok, szociális központok normatív jellegű finanszírozása, amelynek egységesnek kell lennie az állam által fenntartott intézmények és az egyházak, alapítványok vagy más nem kormányzati jellegű intézmények számára. Az ellátottat kövesse a finanszírozás.
Feladatunknak tekintjük és szükségesnek véljük egy koherens családbarát adópolitika megvalósítását. Szorgalmazzuk a szülők személyi jövedelemadójának csökkentését, a gyermeklétszám függvényében. Javasoljuk azt, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkező szülő igényelhesse a személyi jövedelemadójának csökkentését, az igényelhető adókedvezmény pedig legyen arányos a család kiskorú gyermekeinek számával.
Emellett hangsúlyozottan fontosnak tartjuk azt, hogy azok a vállalkozások, amelyek részmunkaidőben sokgyermekes szülőket foglalkoztatnak, részesüljenek állami támogatásban egy olyan program keretében, amely része az új munkahelyek létrehozását támogató költségvetési programnak.
A családi jellegű vállalkozások kiemelt támogatása, számukra külön pályázati és hitelforrások biztosítása.
Javasoljuk a minimálbér évente történő fokozatos növelését, 2018-ban a minimálbérnek el kell érnie az 1500 lejes értéket. 
Szövetségünk célja a családközpontú társadalmi közeg kialakítása. Ehhez serkentenünk kell a gyermekvállalási kedvet, lehetővé kell tennünk a sokgyerekes családok életszínvonalának stabilizálódását, ezért indítványozzuk, hogy a kismamák a 12, 24, és 36 hónapos gyermeknevelési segély közül választhassanak. Ez utóbbi esetében szorgalmazzuk, hogy a pénzbeli juttatás az adott időszakban a nettó jövedelem átlagának 50 százaléka legyen, illetve ne legyen 1000 lejnél kevesebb, abban az esetben, ha valamelyik szülő a gyermek születését megelőző két év leforgása alatt legkevesebb 18 hónapot munkaszerződéses alkalmazásban volt. 
Azok számára, akik kettőnél több gyereket vállalnak, egy sajátos támogatáspolitikát kell kialakítani az állami működtetésű kulturális, sport, szabadidős jellegű szolgáltatás, közszállítási területeken. Így például, a diákkedvezményen túl, a harmadik gyerektől ingyenes legyen a színházbérlet. 
Indítványozzuk, hogy a családok a gyermeklétszám függvényében élelmiszerjegy-támogatásban részesüljenek valamint azt, hogy közszférában dolgozó szülők belföldi turizmusban értékesíthető üdülési jegyekben részesüljenek. Szorgalmazzuk, hogy a magáncégek a sokgyermekes szülőknek folyósított üdülési jegyek értékét leírhassák a cég profitadójából. 
Szorgalmazzuk egy olyan program kidolgozását, amely egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesíti azokat a három- vagy többgyermekes családokat, amelyek első alkalommal vásárolnak új családi személygépkocsit. Az állami támogatás mértéke a gyermekek számával legyen arányos. 
Az új munkahelyek létrehozása a népesség megtartásának, az elvándorlás csökkentésének, illetve az elszegényedés megállításának elengedhetetlen feltétele, ezért hangsúlyozottan támogatjuk az ipari parkok létesítését. Szorgalmazzuk az Európai Unió munkahelyteremtésre, versenyképesség növelésére, valamint szakmai képzésre és új készségek elsajátítására fordítható támogatásainak hatékonyabb felhasználását, valamint olyan programok kidolgozását, amelyek előnyben részesítik a sokgyermekes szülőket, és a sokgyermekes szülőket alkalmazó cégeket.
Mindemellett kiemelten fontosnak tartjuk azt, hogy az alapélelmiszerek szintjére (9%) kell csökkenteni a közüzemi szolgáltatások hozzáadottérték-adóját (TVA).
Elfogadta az RMDSZ 12. Kongresszusa,
Kolozsvár, 2015. április 18.
Nyugati Jelen (Arad)