Peti Andrással replikázik Dorin Florea
Cáfolja Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere RMDSZ-es helyettese állítását, miszerint a Krónikának adott interjúban tett kijelentéseinek tanúsága szerint másodrendűnek tartja az egész magyar közösséget.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöki tisztségét is betöltő Peti András lapunk hétvégi számának Szempont mellékletében közölt írásában tiszteletlenséggel vádolta meg az elöljárót.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott reagálásában Florea közölte: nagy sajnálattal vette tudomásul az alpolgármester álláspontját, amely szerinte semmiben sem különbözik az RMDSZ álláspontjától.
„Ez a dicsekvés és politikai nyilatkozat a választási kampányokra jellemző, amelyet már megszoktunk nagyon rég. Kedves marosvásárhelyiek, önök nem ilyen emberek. Az RMDSZ vezetői teljesen más kategóriába tartoznak. Tiszteletemről biztosítom a magyarokat, s tudatom velük, hogy az újságírók tévesen fordították szavaimat, és ez vezetett ehhez a sajnálatos félreértéshez” – fogalmaz a városvezető, anélkül, hogy pontosítaná az állítólagos téves fordítást.
Dorin Florea közölte, továbbra is „harcolni fog” azért, hogy a román és magyar kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet és harmónia jellemezze, s Marosvásárhelyt mindenki szeresse és otthon érezze magát benne. „Fenntartom azon jogomat, hogy most ne kommentáljam azt, hogy egyesek mit tettek ezért a városért. Nem kommentálom, mert nincs sok mondanivaló ezen a téren” – áll a polgármester közleményében.
Krónika (Kolozsvár)

Gyerekek hete Szatmáron
Két egymást követő napon két mesejátékot mutat be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
Buzogány Béla, a mátészalkai színház igazgatója a Zsófi nénit ellopták! című zenés gyerekdarabot rendezi, amelyet szerdán 11.30-tól láthatnak a gyerekek a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében.
Az egyfelvonásos mesedarab szövegét Thorbjörn Egner norvég író meséje alapján maga a rendező, Buzogány Béla írta. A vidám történet szereplői Bogár Barbara, Rappert-Vencz Gábor, Sándor Anna, Péter Attila Zsolt, és meghívott vendégként bemutatkozik a magyarországi Baksa András színész is. Az előadás zenéjét Turcsán András írta és hangszerelte, zenei vezetőként Kiss Ági működött közre a produkció létrehozásában.
„A rablótanya olyan, mint egy disznóól, mert a zsiványok nem szeretnek takarítani. Se főzni, se sütni, se mosogatni. Már évek óta nem fürödtek. Ezért egészen fekete a fülük töve. Elhatározzák hát, hogy rabolnak egy gazdasszonyt, aki helyettük dolgozik. Addig ők henyélhetnek. El is lopják az éppen alvó Zsófi nénit, de csúnyán ráfaragnak tettükre. Zsófi néni ugyanis egy kész tábornok, aki bizony móresre tanítja a híres rablókat” – olvasható az előadás ajánlójában.
Szintén a fiatal színházkedvelők számára vitt színpadra előadást Nagy Orbán A szeretet malma címmel, amelynek szövege magyar népmeséken alapul, a végleges történetet Benedek Zsolt dramaturg, Nagy Orbán rendező, Végh Balázs rendezőasszisztens írta, a munkafolyamat során pedig a teljes alkotócsapat formálta színpadi előadássá.
A bábtagozatot is megmozgató produkcióban Bodea Tibor, Gaál Gyula, László Zita, Bandura Emese, Poszet Nándor, Nagy Anikó, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Marosszéki Tamás, Nagy Tamás, Bandura Tibor és Varga Sándor lép fel. A mesélő feladatát maga a rendező, Nagy Orbán látja el. Az előadás díszletét és jelmezeit Nagy Anikó tervezte, koreográfusa pedig Gabriela Tănase volt. Az előadás bemutatóját csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán.
„Valamikor, az időtlen messzeségben török malom és magyar malom vígan őrölte a becseiek búzáját a Tiszánál, mígnem egyszer a két molnár halálosan össze nem veszett, és ellenségeskedésük meg nem keserítette a falusiak életét. Civakodásuknak egy idegen had megjelenése vetett véget, amely elpusztította mindkettejük kenyéradó malmát” – olvasható a produkció ajánlójában.
Krónika (Kolozsvár)

Telt házas bemutató a kolozsvári Operában
Telt ház előtt mutatott be a Kolozsvári Magyar Opera vasárnap este egy újabb Kálmán Imre-operettet, A bajadért. Az érdeklődők legközelebb jövő vasárnap, április 5-én 17 órától tekinthetik meg a produkciót.
Kálmán Imre operettjének ősbemutatóját csaknem egy évszázaddal ezelőtt, 1921-ben tartották Bécsben. A különleges dallamok, a humorral fűszerezett vallomásos duettek, a folyamatosan változó házassági ajánlatok történetét mutatják be.
A Párizsi Operettszínház páholyfolyosóján induló történet nem kevés bonyodalommal jár. A központi szál Radjami, az indiai herceg és egy énekesnő, Odette köré szerveződik, akiknek kapcsolata politikai akadályokba ütközik. A hercegnek ugyanis a spanyol–indiai béke megtartása érdekében a számára ismeretlen infánsnővel kellene házasságot kötni, de ő senki tanácsára nem hajlandó lemondani szerelméről.
Hogy megelőzzék a hadiállapot kialakulását, a két nagykövet tervet sző a pár szétválasztására: meghívják a francia társulatot –így Odette-et is – Indiába, hogy a herceg is velük tartson a hajón, és így hazacsalhassák. Az útra csatlakozik hozzájuk az elbűvölő hölgy néhány rajongója, még jobban összekuszálva a szálakat.
Az előadás szereplői Szabó Levente, Veres Noémi, Rétyi Zsombor, Ádám János, Székely Zsejke, Barabás Zsuzsa, Plesa Róbert, Gergely Elek, Mányoki László, Varga Attila, Sándor Csaba, Rigmányi István, Gergely Arnold, Kerekes Mária, Popovici Zsófia, Peti Tamás Ottó, Kovács Ferenc. Fellép a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara is.
Az operett rendezője Gombár Annamária, aki a Moravetz Levente által a kolozsvári Opera számára átdolgozott szövegkönyvre építette az előadást. Vezényel Incze G. Katalin. A díszleteket Polgár Péter, a jelmezeket Ledenják Andrea tervezte, a koreográfus Antal József volt.
Krónika (Kolozsvár)

Megújult a székesegyház galériája
Csütörtök óta megújult, impozáns belső berendezéssel várja a látogatókat a nagyváradi római katolikus székesegyház egyházművészeti kiállítóterme. „Fontos odafigyelni azokra az értékekre, amelyeknek örökségét átvettük. Ez az egyházi gyűjtemény nem akármilyen igazolása annak, amit az egyházunk, a híveink, Várad és az itt élők képviseltek, ezelőtt többszáz évvel. A kiállítás ugyanakkor egy módja is annak, hogy megszólítsuk az embereket, hogy a műalkotásokon keresztül kommunikálni tudjunk azokkal, akik tudni akarják, kik vagyunk, mit képviselünk” – fogalmazott a nyitóünnepségen Böcskei László római katolikus megyéspüspök. Mint a főpásztor hozzátette, „fontos, hogy vállaljuk fel ezt a gazdag múltat, és belőle merítve folytatni tudjuk, nem csak az értékek őrzését, hanem az értékek alkotását is”.
A tél folyamán teljesen megújult egyházművészeti tárlat anyagát Lakatos Attila, kulturális referens mutatta be a nagyszámú érdeklődőnek. Mint elmondta, a püspökség gyűjteményének alig tíz százalékát tudták kiállítani a rendelkezésre álló helyen. A cél az volt, hogy a négy emeleti teremnek különböző tematikus arculatokat adjanak. Ennek megfelelően az első terem, amelyikbe a látogató belép, a nagyváradi egyházmegye iparművészeti hagyományaiba enged betekintést a középkortól a barokkon át egészen a 19-ik századig. Többek közt itt található az egyházmegye legrégebbi papi ornátusa is, amely az 1730-as években készült és Patachich Gábor kalocsai érseké volt.
A második helyiség egy didaktikus terem, amely azokat az ötvösművészeti alkotásokat vonultatja föl, amelyeket az egyház szertartásaiban használnak. A tárlat összeállítói ugyanakkor igyekeztek megmutatni a különböző korokban készült tárgyak stílusfejlődését is. Ennek megfelelően a kiállítás időrendi sorrendben mutatja be a kelyheket, ciboriumokat, füstölőket, tömjéntartókat, ereklye-tartókat, oly módon, hogy aki végighalad mellettük, egy átfogó képet alkothasson az egyházművészet fejlődéséről.
A harmadik terem teljes egészében a székesegyház történeti ereklyéinek bemutatására szolgál. Ott helyezték el például a tárlat egyik legérdekesebb, mégis legszerényebb tárgyát, egy apró fa deszkadarabot, ami nem más, mint Benkovics Ágoston, a nagyváradra hazatérő első újkori püspök hordozható oltárköve, amit abban a periódusban használt, amikor még nem volt álló templom Nagyváradon. Ugyanitt tekinthető meg az az ezüst-foglalatú kókuszdióhéj szenteltvíztartó is, amelyet Forgách Pál püspök adományozott a székesegyháznak, amikor felszentelte az épület alapkövetit. Szintén ebben a teremben állították ki azt a gyönyörű zománcbetétes ezüstkeresztet, amelyet az új püspökök felszentelésénél szoktak használni.
A negyedik termet teljes egészében Szent László királynak, illetve Szent László kultuszát az újkorban felemelő püspököknek szentelték. A terem központi kiállítási darabja természetesen maga a herma, a Szent László ereklye-tartó, amely a legtöbb érdeklődőt vonzza a galériába. A gyűjtemény hétfőtől szombatig 8 és 17.00 óra között látogatható. Az érdeklődők magyar, román, angol, olasz nyelveken igényelhetnek tárlatvezetést az Egyházmegyei Vallásturisztikai Iroda munkatársaitól.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A kétnyelvűségre hívták fel a figyelmet Kovászna Megye Tanácsánál
Kisebb vita alakult ki a Kovászna megyei önkormányzati képviselők között az intézmény kétnyelvű kommunikációjának hiányossága miatt, a keddi soros ülésen. A hasonló esetek elkerülése miatt hamarosan szinkrontolmácsa lehet a háromszéki önkormányzatnak.
Bedő Zoltán, Kovászna megyei önkormányzati képviselő a keddi soros ülés alkalmával a különböző anyagok és határozattervezetek két nyelven való hiányos használatára hívta fel a figyelmet. Azt is sérelmezte a képviselő, hogy a soros és rendkívüli tanácsüléseken „több alkalommal is előfordult, hogy vannak, aki nem használják anyanyelvüket”. Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke erre reagálva elmondta, úgy érzi, senki nem vádolhatja azzal az elmúlt hat és fél évben őt, hogy a törvényes kereteken belül nem szorgalmazta a kétnyelvűséget a Kovászna megyei Tanácson belüli kommunikációt illetően. Hozzátette, bár akadtak néha problémák úgy a fordítás minőségében, mint annak gyorsaságában, de meglátása alapján Románia más megyéihez viszonyítva tisztességes mértékben megkövetelte a kétnyelvűséget. A háromszéki vezető hangsúlyozta azt is, hogy nem csupán a kétnyelvűség törvényes kereteinek betartását tartotta fontosnak az elmúlt években, hanem annak bővítését is célként tűzte ki.
Tamás Sándor reakciójára Bedő Zoltán a soros ülésen elfogadott egyik határozattervezet anyagát mutatta fel, amelynek csak román nyelvű változata készült, illetve arra is kitért, hogy több alkalommal előfordult: csak román nyelvű meghívót kaptak az önkormányzati képviselők az ülésre. A felvetésre válaszként a háromszéki önkormányzat vezetője úgy fogalmazott: az említett határozattervezet magyar változata valóban nem készült el, ám ennek oka az idő hiánya volt, ugyanis még délelőtt 11-kor szakemberekkel tárgyaltak, a 12 órától kezdődő ülésre csak egy nyelven tudták előterjeszteni. Tamás Sándor, a végig magyar nyelven beszélő Bedő Zoltánt arra kérte, hogy az elhangzottakat foglalja össze románul is képviselőtársainak. Kulcsár-Terza József megyei önkormányzati képviselő a beszélgetéshez annyit fűzött hozzá, amennyiben Kovászna Megye Tanácsa alkalmazna egy szinkrontolmácsot a hasonló esetekre, akkor nem kellene arról vitatkozniuk, amiről a keddi ülésen.
Tatár Márta képviselő mindezt kiegészítve kifejtette: ahhoz, hogy a határozattervezetek és különböző anyagok két nyelven és időben elkészülhessenek, legalább két, vagy három szinkrontolmácsra lenne szüksége a háromszéki önkormányzatnak, amelynek költségeit a kormánynak kellene biztosítania azokban a megyékben, ahol jogos a kétnyelvűség iránti igény. Tamás Sándor a felvetést megköszönve elmondta, még április első hetében levelet írnak a miniszterelnöknek abból a célból, hogy a kormány hagyjon jóvá még öt állást és az azokhoz szükséges pénzforrást az önkormányzat részére annak érdekében, hogy a kétnyelvűséget biztosítani tudják az elkövetkezendőkben.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Betekintést nyerni a váradi elit világába
Nemrég a Bihar megyei levéltárban és a megyei könyvtárban kutatott források után Kulcsár Beáta, aki a budapesti MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjának a tudományos segédmunkatársa, és a nagyváradi Weiszlovits/Vaiszlovich család történetét tárja fel.
Kulcsár Beáta, az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa az Erdély Online-nak kifejtette: ahogy az elnevezés is mutatja, a kutatócsoportban a vizsgálatok középpontjában a válság áll, ami azonban nemcsak természeti katasztrófa vagy gazdasági összeomlás, de személyes krízis is lehet. A kutatócsoportban az ő egyik kutatási, egyben doktori disszertációjának témája a Weiszlovits/Vaiszlovich család története, elsősorban Vaiszlovich Emil élete, pályája, melynek számos mozzanata és különösen a vége (munkatáborba került) válsághelyzetként is felfogható. Nem genealógiai kíváncsiságról van szó a részéről, célja inkább az, hogy a Weiszlovitsok gazdasági tevékenységét, a közéletben való részvételét, életmódját, mentalitását, identitását mutassa be. Nagyváradon pedig az ehhez szükséges forrásokat és szakirodalmat tárja fel. – A Weiszlovits/Vaiszlovich család 1945 előtt egy nagyon ismert család volt Váradon, több tagja sikeres üzletemberként tevékenykedett, az egyik oldalon temetkezési vállalkozókat, a másik oldalon pedig egy szállodatulajdonost találunk. A magyar és a román nyelvű források arra utalnak, hogy a két világháború között a Vaiszlovich Emil által birtokolt Fő utcai Park szálló a legnagyobb presztízsnek örvendő nagyváradi luxusszálloda volt, különc tulajdonosa pedig a város határain túl is ismert figura. Váradon a századfordulón, a századelőn nagyon sok tehetséges ember élt és dolgozott, ám míg a zsongó kulturális, szellemi életről sok mindent tudunk, addig a város élénk gazdasági életének fő szereplőiről, a sikeres vállalkozókról, azok tevékenységéről, életviteléről elég hiányos képünk van. Az is kérdésként merül fel, hogy az impériumváltást (1920) követően hogyan változott meg az életük, a pályájuk, és milyen alkalmazkodási stratégiákat választottak az új adottságok között – magyarázta Kulcsár Beáta. A célja nem pusztán az, hogy a család történetét 1944-ig terjedően megírja, hanem az is, hogy a Weiszlovitsok történetén, választásain, küzdelmein, sorsán keresztül a 1920 előtti és utáni nagyváradi elit világába, viszonyaiba, és a város történetébe is betekintést engedjen.
Forráshiány
Gondot okoz azonban, hogy családi hagyaték nem maradt fenn, és a Park szálló dokumentációját sem találta meg. Lényegében elszórt információkból, a korabeli napilapokban, a szépirodalomban és különböző levéltári dossziékban talált adatokból kell rekonstruálnia a család történetét és a róluk kialakult képet. Ugyanis mivel érdekes, különös figurái voltak Várad korabeli életének (különösen Vaiszlovich Emil), a sajtó sokat foglalkozott velük, közéleti megjelenéseikről, sikereikről és botrányaikról rendszeresen tudósítottak az újságírók. A megyei levéltár különböző fondjaiban még lehetnek rájuk vonatkozó adatok, de a levéltári dokumetumok nagy része sajnos továbbra sem kutatható. Némi segítséget jelent a számára, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot két leszármazottal, egyikük egy családfát és fényképeket bocsátott a rendelkezésére. A beszélgetések során pedig mozgósítani próbálta az emlékeket, a család idősebb tagjaitól hallott és a családi “legendárium” részét képező történeteket a Weiszlovitsokról. Ezenkívül a város idős embereivel is kereste a kapcsolatot, azokkal akik esetleg még találkozhattak a család tagjaival. Két olyan idős embert talált, akiknek személyes emlékeik, élményeik voltak Vaiszlovich Emilről. A probléma az, hogy túl későn kezdődött el a kutatás, a szemtanúk, a kortársak, a rokonság nagy része ugyanis a holokauszt és az idő múlása miatt már nincs köztünk. Mivel a szakmán belül létezik kooperáció, olyan kollégákkal is érintkezésbe lépett, akiknél a családra vonatkozóan hasznos adatokat remélt. Ilyen volt például Lakatos Attila, aki saját, gondosan összegyűjtött forrásait a rendelkezésére bocsátotta, és ezzel is segítette a kutatását.
Kétfajta modell
– Lehetett volna választani más családot is, hiszen Váradon nagyon sok sikeres vállalkozó tevékenykedett. A Weiszlovitsok esetében azonban már az elején kiszúrtam, hogy két viselkedési minta is van a családban: egy visszafogottabb polgári, és egy, a dzsentriéhez közelíthető minta. Ígéretes volt, hogy egy családon belül kétféle életvezetési stratégia is kutatható. Ugyanakkor a választást a véletlen és Vaiszlovich Emil különcsége, regényhősnek ható figurája is befolyásolta. A kutatás ugyanis úgy kezdődött, hogy a Magyar Kisebbségnek az 1930-as években megjelent számait lapozgattam, Vaiszlovich Emil neve pedig többször is felbukkant az ellene folytatott bírósági eljárások és a börtönbüntetések kapcsán. Érdekelni kezdett, hogy ki ez a renitens személy?! Elkezdtem nyomozni utána, s kiderült, hogy nem egy egyszerű bajkeverővel, hanem Várad egyik leggazdagabb emberével van dolgom, aki mögött ekkor már egy nagyon sikeres pálya és egy izgalmas életút állt. A városi közvéleményben 1920 előtt inkább „rosszfiúként” jelent meg, később azonban ez változott: ugyan csodabogárként tekintettek rá, de tiszteletet vívott ki, tekintélyre tett szert. Az ő életén, megítélésén keresztül a korabeli mentalitás és normarendszer, annak változásai is kutathatóak – nyilatkozta Kulcsár Beáta.
Kulcsár Beáta ugyanakkor megjegyezte: arra kéri mindazokat, akiknek ismeretei, élményei, dokumentumai vannak Vaiszlovich Emilről, jelentkezzenek nála az alábbi emailcímen: kulcsarbeata@hotmail.com.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Negyven napon át kampányoltak a megfogant életekért Kolozsváron
Vasárnap álltak ki utoljára a kolozsvári Dominic Stanca szülészeti és nőgyógyászati klinika elé imádkozni és tüntetni azok, akik bekapcsolódtak a 40 nap az életért mozgalomba, és tábláikkal, de egyáltalán jelenlétükkel arra hívták fel a figyelmet, hogy minden megfogant élet érték, és van más, jobb választásuk is az abortuszra készülő nőknek. A kampányt ősszel is megismétlik – hangzott el a vasárnapi eseményzáró rendezvényen.
A közösség ereje
Az Agapé vendéglő legfelső emeletének egy körülbelül száz férőhelyes termében szinte kétszer annyian gyűltek össze, hogy közösen tekintsenek vissza az elmúlt negyven napra, amikor is 480 óra alatt összesen több mint 650 önkéntes állt ki a sugárút melletti járdára, a klinika falai elé. „Az első fél óra volt a legnehezebb, amíg le tudtuk győzni magunkban azt a hamis szégyenérzetet, hogy mit gondolnak vajon az emberek. Ehhez ki kellett lépnünk a komfortzónánkból” - mondta Dan Călinescu kapmányigazgató, aki örömmel emelte ki: csodálatos volt megtapasztalni, hogy különböző felekezeti és nemzetiségű fiatalok és idősek állnak ki együtt egy közös célért. Ferenc pápát idézte: sokkal több, ami minket közel vihet egymáshoz, mint ami eltávolíthat.
A közösség ereje válasz lehet az abortuszt fontolgató nőknek, akik valami miatt ezt a művi beavatkozást látják a legjobb megoldásnak. Dan Călinescu elmondta, a legtöbb embert a következő üzenetet hirdető tábla állította meg: „Nem tervezett terhesség? Mi segítünk neked!” mindenki a hogyanra volt kíváncsi. A válasz viszont egy kérdésben érkezett: mire lenne szükség igazából? Mert van, akinek az anyagi forrás hiányzik, nincs munkahelye, vagy alacsony a fizetése, másnak a szociális támogatás, megint másnak a lelkigondozói segítség, esetleg az életpárti, odaadó orvosi szolgálat hiányzik. „Ha néhány fiatal, aki egyáltalán nem szakember, egy nap alatt le tudta festeni a Stanca falait, 600 négyzetmétert, úgyhogy mindenki csodálkozott, akkor egyébre is képes lehet, képes lehet valós társadalmi problémákra valós megoldást találni” - mondta a projektvezető.
Mennyit fizettek a tüntetőknek?
negyven nap alatt 7 és 19 óra között mindig állt valaki a kórháznál. Ezt látva, többen megkérdezték a főszervezőt, mennyit fizet az embereinek. De akik a kampányban részt vettek, nem jutalomért tették, hanem keresztényi kötelességből: „Jézus azt mondta, hogy mi vagyunk a világ világossága. Ezzel, hogy kiálltunk az utcára, igent mondtunk az Ő tervére, vállaltuk, hogy igen, mi vagyunk a világ világossága. Természetesen Jézus a fény bennünk, mi inkább gyertyaként vittük Őt ki oda, ahol sötétség van” - fogalmazott Dan Călinescu.
A zárórendezvényen jelen voltak különböző felekezetek képviselői is, legmagasabb ranggal Florentin Crihălmeanu görög-katolikus püspök (Kolozsvár–Szamosújvár Egyházmegye), aki megköszönte a kampányban részt vevők bátorságát, hogy a megmosolygó vagy egyenesen elítélő, lenéző, haragos tekintetek és beszólások ellenére is kitartottak. Emlékeztette az egybegyűlteket: ahhoz, hogy ne irtózzunk mások szolgálatába állni, jó motivációra van szükség: az Isten és az emberek szeretetére – így szolgált közöttünk Jézus, aki azt mondta magáról: Ő a feltámadás és az élet. Akik tehát az életért kampányoltak, azok Jézust szolgálták.
Gyakorlati segítség - válasz a hogyanokra
A kampány célja az volt, hogy elkezdődjön egy párbeszéd az abortusz problémaköréről – mondta Dan Călinescu. Éppen ezért a zárórendezvény után nem csak vacsorával kínálták az embereket, hanem felajánlották a lehetőséget, hogy egy-egy asztal körül „munkacsoportokat” alakítsanak, összesen hármat.
Az egyik asztalnál azok találkozhattak egymással, akik egy-egy gyülekezeten belül foglalkoznának rendszeresen a témával, támogató csoportot alakítanának, lelkigondozást biztosítanának vagy imaórát szerveznének az érintettekért. Egy másik asztalhoz azokat hívták össze, akik a negyven napos esemény előtt is zajló szórólapozás folytatását segítenék a Stanca klinikánál, illetve nem csak papírral a kezükben, de információkkal a fejükben és szeretettel a szívükben állnának ott – hasonlóan ahhoz, ahogy Amerikában minden szülészettel szemben, ahol abortuszt is végeznek, van egy terhességi krízisközpont, ahol felvilágosítást és támogatást nyújtanak. A harmadik felkínált lehetőség volt, hogy üljenek le egymás mellé a jelenlévő nőgyógyászok, gyógyszerészek, háziorvosok, rezidensek, ápolók, és lehessen velük arról beszélni, hol találhatunk életpárti egészségügyi dolgozót, akihez bizalommal fordulhatunk. –
Kolozsváron a Pro Vita klinikán magyar nyelvű tanácsadásra is programáltathatják magukat az érintettek. Visky Mária minden szerdán várja azokat, akik terhességükkel kapcsolatos kérdéseiket, gondolataikat szeretnék megosztani valakivel. „A klinikán ingyenes terhességi tesztet és ekográfot lehet végeztetni, de többnyire nem ezért szoktak jönni, már tudják, mi a helyzet. Inkább arra van szükségük, hogy meghallgassuk őket. Volt, aki utólag elmondta: ha tudta volna, hogy ennyire felszabadító lehet egy beszélgetés, sokkal hamarabb eljön" - mesélte lapunknak az egyesület magyar önkéntese.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Bukaresti fenntartások és félelmek
Mélyponton vannak a magyar–román államközi kapcsolatok. A Victor Ponta vezette baloldali kabinet pozíciói ugyan egyre gyengébbek, s rövid időn belül akár kormányváltásra is sor kerülhet, a román politikai elit egésze fenntartásokkal viszonyul az Orbán-kormányhoz. Elemzőkkel igyekeztünk megtalálni a fagyossá vált viszony okait.
Luxembourgban és Bázelben a múlt év végén találkozott ugyan a két külügyminiszter, de a kétoldalú viszonyról sokat elárul, hogy legutóbb 2013 márciusában Martonyi János akkori tárcavezető tárgyalt Bukarestben, Budapesten pedig 2012-ben járt a román diplomácia vezetője. Korábban külügyi forrásaink tényként beszéltek arról, hogy márciusban Budapestre látogat Bogdan Aurescu külügyminiszter. A vizit azonban elmaradt. Ennek egyik oka, hogy éles vita alakult ki a magyar–román kisebbségi vegyes bizottság által előkészített megállapodásról.
Befagyott viszony
A 2009-ben – azaz még a Gyurcsány-kormány idején – aláírt bizottsági jegyzőkönyv olyan kitételeket is tartalmaz (például a Gozsdu-udvar restitúciójának kérdése vagy a magyarországi románok parlamenti képviselete alanyi jogon), amelyeket magyar részről felülvizsgálnának, Bukarest viszont ragaszkodik az eredeti szöveghez. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy öt évvel ezelőtt éppen a jelenlegi tárcavezető, Aurescu volt a testület társelnöke. Ez a vita ugyanakkor éppen abból a bizalomhiányból fakad, amely az utóbbi években kialakult. A magyar–román viszony Victor Ponta hatalomra kerülésével kezdett zuhanórepülésbe. A szociáldemokrata kormányfő nem tudja megbocsátani Orbán Viktornak azt, hogy korábban az erdélyi magyarokat Traian Basescu exelnök támogatására buzdította. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kilépése a kormánykoalícióból sem tett jót a kapcsolatoknak, és akkor még nem beszéltünk az ukrajnai válságról, amelynek eltérő megítélése újabb törésvonalat hozott létre Budapest és Bukarest viszonyában. Stefano Bottoni szerint nyilvánvaló, hogy az utóbbi időben a román álláspont jelentősen keményedett több ügyben, ráadásul az ukrán válság tavaly nyári eszkalálódása után Románia a nyugati szövetségesek lépéseit követi minden ügyben, míg a magyar kormányfő 2014 májusában – Varsó és Bukarest mellett – több nyugat-európai fővárost megbotránkoztatott a kárpátaljai területi autonómia mellett érvelő nyilatkozatával. Az MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa lapunkat arra emlékeztette, hogy minden, a térségről szóló román stratégiai elemzésben Magyarország mint negatív pólus és példa jelenik meg, s ezt erősíti retorikailag a 2012-ben szintén autoriter vonásokkal vádolt Ponta-kabinet azzal, hogy minden téren „zár” a magyarok felé. A kapcsolatok befagyasztása egyébként számos közös infrastrukturális projektet érint. Ráadásul Klaus Johannis elnöki beiktatása óta új elemmel bővült a stratégia: Románia nagy erőkkel szállt be a Németország politikai kegyeiért folytatott regionális versengésbe.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a fagyos magyar–román kapcsolatok egyik oka, hogy a román politikai elit nem nézi jó szemmel Orbán Viktor kormányának a külhoni magyar közösségeknek megfogalmazott üzeneteit, politikáját. A könnyített honosítást, Székelyföld speciális jogállásának támogatását, de általában minden olyan lépést, amely a romániai magyarság támogatására vonatkozik, belügyekbe való beavatkozásnak minősítenek, és ezen a téren az utóbbi években még visszalépések is tapasztalhatók.
Veszélyes kisebbség?
A kolozsvári politikai elemző emlékeztetett rá: Románia közbiztonsági stratégiájának tervezetébe belekerült „az etnikai autonómia elérésére tett lépések” megfogalmazás mint a polgárok biztonságára leselkedő veszély, a belső elhárítás volt igazgatója pedig tavaly kifejezetten a szolgálat feladataként határozta meg a területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezekben persze csupán annyi az újdonság, hogy már nyilvánosan is kimondhatónak gondolják azt, amiről eddig nem tartották tanácsosnak beszélni – fogalmazott a szakértő. Illyés Gergely elmondta, Románia az utóbbi évek geopolitikai változásai során rendkívül felértékelődött, az Egyesült Államokkal szorosak a kapcsolatai, Oroszországgal viszont ellenséges politikát folytat, részben a Moldovai Köztársaságban fennálló érdekei miatt is.
Eközben nem nehezednek rá az európai integrációs folyamat támasztotta elvárások, pontosan tudják, hogy nem kéri számon az országon senki a szomszédos államokkal való kiegyensúlyozott kapcsolatot, mint az EU-csatlakozás előtt. Ehhez hozzáadódik, hogy a jelenlegi baloldali román kormány vezetője meglehetősen gyakran tesz csípős megjegyzéseket a magyar miniszterelnökre, Oroszországgal kapcsolatos politikájára – tette hozzá a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. „Magyarán a román vezetők úgy érezhetik, a jelenlegi helyzetben semmilyen érdekük nem fűződik a román–magyar kapcsolatok javításához: nincsenek közös energetikai projektek, Románia nemzetközi megítélése – azokban a körökben, ahol ez számukra fontos – kedvezőbb, mint Magyarországé, a kisebbségi kérdést pedig a nemzetközi intézmények nem tudják többé számon kérni az országon. Emellett a regionális versenyben Románia inkább vetélytársa Magyarországnak és a V4-nek, mintsem partnere lenne, Kínával kapcsolatban látszik ez a legerőteljesebben (a romániai atomerőmű új blokkjait a kínaiak építik)” – nyilatkozta lapunknak a politikai elemző, aki szerint mindettől függetlenül létrejöhet egy külügyminiszteri találkozó, ám kérdés, ezen milyen bejelentést tehetnek a felek olyan körülmények között, hogy eddig a magyar konzuli irodák létrehozatalához sem járult hozzá a román fél.
A Magyarország külpolitikájával kapcsolatos bukaresti félelmeket erősítette meg lapunknak nyilatkozva Dan Dungaciu, a Román Akadémia politikatudományi intézetének igazgatója. Szerinte Budapest egy új, sajátos játékba kezdett, aminek a lényege, hogy egyszerre akar a Kelethez és a Nyugathoz húzni.
Csekély esély a javulásra
„Magyarország uniós, illetve NATO-tagként az euroatlanti övezetben az elfogadottnál tágabbra nyitotta az ajtót gazdaságilag, majd politikailag is Moszkva előtt” – nyilatkozta Dungaciu, aki korábban Mihai Ghimpu moldovai ügyvivő államfő tanácsadója is volt. Úgy vélte, Bukarestnek rendkívül kockázatosnak tűnik a magyar nyitás Moszkva irányába, a pragmatizmusra való hivatkozás ellenére. Mint mondta, a románok – akiknek úgyszintén történelmi fenntartásaik vannak Oroszországgal kapcsolatban – nehezen hiszik el, hogy jó véget érhet Budapest kísérlete. A politikatudományi intézet igazgatója szerint Bukarestben úgy érzik, a Orbán-kormány nacionalista és Putyin stílusára emlékeztető politikája a romániai magyarokra is kihat, s előbb-utóbb Romániára fog irányulni, a magyar állampolgárság kiterjesztése csak az első lépés volt ezen az úton. Bár energetikai téren szüksége lenne az együttműködésre, Dan Dungaciu a jelenlegi helyzetben nem lát esélyt a kétoldalú kapcsolatok javulására.
Pataky István
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Válságtalálkozást tartanak a háromszéki vendéglősök az adóellenőrök miatt
Válságtalálkozást tartanak a háromszéki vendéglősök. Törvénymódosítást sürgetnek, hogy többé ne fordulhasson elő, hogy az adóellenőrök aránytalanul magas bírságokat rójanak ki és vendéglőket zárjanak be néhány lejes borravaló miatt.
A Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetségének képviselői szerda este tárgyalnak a háromszéki Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Édler Andrással arról, hogy miként lehetne hivatalosítani a borravalót, hogy ne adjanak támadási felületet az adóhatóságnak.
A kereskedők és vendéglősök körében nagy a felháborodás az adóhatóság ellenőreinek zaklatás-szerű razziái és aránytalanul magas bírságai és boltbezáratásai miatt. Kovászna megyében 25 ezer lejre bírságoltak és két vendéglőt zártak be egy hónapra. A kereskedelmi kamara elnöke, Édler András szerint míg a borravaló kérdése nincs törvényesen rendezve egyetlen vendéglő kasszája se talál az eladott áruk értékével. 
Megoldásként javasolják, hogy a forgalom függvényében állapítsanak meg különbözetet, például tíz százalékot – a borravaló átlag értékét – amiért még nem zárják be a boltot.
A sepsiszentgyörgyi vendéglősök szövetségének elnöke Kovács István elmondta, szorgalmazzák, hogy amerikai mintára törvényesítsék és adózzák meg a borravalót és az szerepeljen a számlán, olyan arányban amennyit a vendég ad a pincérnek.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Módosítja a kormány az Adó- és Pénzügyi Hivatal által kirótt büntetések alkalmazását
Ha legalább 300 és 500 lej közötti összeges eltérést észlelnek a kasszában a nyugtákhoz képest csak akkor függeszthetik fel bármely cég tevékenységét – módosította a kormány az Adó- és Pénzügyi Hivatal erre vonatkozó intézkedését.
A bezárást még azon a napon visszavonhatják, hogyha a cég kifizeti a könyvelésben tapasztalt hiány vagy többlet tízszeresét kitevő büntetést. Más esetekben csak pénzbírság róható ki – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. A módosításokat a kormány még a héten, vagy legkésőbb a jövő héten bevezeti. 
A kormányfő szerint szükség van egy sor szabályozásra, amellyel megelőzhetők az Adó- és Pénzügyi Hivatal adóellenőreinek esetleges túlkapásai. Ugyanakkor a javaslat szerint csak a harmadik kihágás esetén lehetne visszavonhatatlanul elrendelni a bezárást.
marosvasarhelyiradio.ro / Digi24
Erdély.ma

Kétnyelvűséget a kormány pénzére – Mégis lesz tolmácsgép Sepsiszentgyörgyön
Rekordszámú, 43 napirendi ponttal, 27 tanácstag jelenlétében tartotta tegnap márciusi rendes ülését Kovászna Megye Tanácsa. A testület egyebek mellett elfogadta különböző bizottságainak és alárendelt intézményeinek 2014-es jelentését.
A tanács elfogadta, hogy 50 ezer lejjel támogassák a román színház által szervezett ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivált, és hogy befizessék évi tagdíjukat a Vadon Egyesületbe. Legtöbb 300 ezer lejt pótolnak a Sepsi SIC kosárlabdacsapatának költségeihez a rájátszásban (lásd cikkünket a 11. oldalon), és kiutalták a pénzt a 121A megyei út munkálataira Lécfalva és a 11-es országút között, amelynek év végéig kell elkészülnie. A testület erre a célra egy csaknem 15 millió lejes hitelt vesz fel a rendelkezésére álló keretből.
Határoztak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola tevékenységének átszervezéséről is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy összevonták az árkosi oktatási központtal. Ezzel kapcsolatban Tamás Sándor megyetanácselnök kifejtette: eddig is voltak kurzusok, szabó- és varróképzés, pincér, szakács, népi díszítés és kádármesterség, de most még inkább erősíteni szeretnék a felnőttképzést.
– A megyei tanács nem tud közvetlen módon munkahelyeket teremteni, de fontosnak tartja hozzásegíteni az embereket, hogy kenyérkereseti lehetőséghez jussanak – mondta a tanácselnök.
Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója szerint az intézkedést az indokolja, hogy a két intézmény, amelynek gyakorlatilag közös céljaik vannak, együtt „nagyobb hatékonysággal” tudja megszervezni a kurzusait.
Minthogy ebben az esetben Tamás Sándor csak magyarul, Gáj Nándor pedig csak románul beszélt (gyakorlatilag ugyanazt mondta), Bedő Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt nevében kifogásolta, hogy „szokásossá kezd válni” a magyar nyelv mellőzése a tanácsüléseken. Ezt Tamás kikérte magának, azt hagsúlyozva, hogy az elmúlt hat esztendőben általános volt a kétnyelvűség a megyei tanácsban. Erre Kulcsár-Terza József polgári párti tanácsos felidézte, már hat éve javasolják egy tolmácsgép beszerzését, de „csak szavazunk róla, s nem történik semmi”. Az „önkéntes tolmácsként” is dolgozó tanácselnök válaszában megígérte: a tolmácsgépet még idén beszerzik.
Tatár Márta RMDSZ-tanácsos azt javasolta, hogy a kétnyelvűség biztosítása érdekében a román kormány költségén alkalmazzanak legalább két szinkrontolmácsot. A megyei tanács elnöke ez ügyben a miniszterelnökhöz akar fordulni, hogy egyrészt a leendő tolmácsok bérét, másrészt a kétnyelvű táblák elkészítésével járó többletköltségeket vegye át a kormány, mert ezek a kiadások nem fordulnak elő a megyék legnagyobb részének költségvetésében.
A testület elfogadta a 2015. január 18-án Angersban aláírt, a Kovászna, a franciaországi Maine-et-Loire és Veszprém megyék közötti együttműködési szerződés meghosszabbítását, jóváhagyta a megyei víz- és csatornarendszer mestertervét, valamint a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szervezeti felépítését. 
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Végleges ítélet: örököseihez kerül az árkosi Szentkereszty-kastély
Tizenkét évi pereskedés után örökösei birtokába kerül az árkosi Szentkereszty-kastély, a benne működő kulturális központnak ki kell költöznie, pedig minden lehetőséget megragadott, hogy az ingatlan ne képezhesse visszaszolgáltatás tárgyát, s ne kelljen elhagynia a birtokot: így a korrupcióellenes hatóságnál jelentették fel azokat, akik közreműködtek az örökség odaítélésében.
Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül kastéllyá bővíttette az egykori árkosi udvarházat. Fiuk, id. báró Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja az 1890-es években újabb átépítéseket végeztetett, amely során a kastély elnyerte mai formáját. Az ingatlan öröklés útján ifj. Szentkereszty Béla birtokába került, aki 1944. július 28-án elhunyt. 1945-ben államosították: árvaház, mezőgépészeti iskola, termelőszövetkezet, utóbb agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s protokolláris vadászkastélyt alakítottak ki a diktátorházaspárnak. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium alárendeltségébe tartozó, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) kapott helyet benne.
Örökösök A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Három nővére közül a legidősebb, Johanna (Janka) pribéri, vuchini és dunaszekcsői gróf Jankovich-Bésán Endréhez, a középső, Marietta Kuno von Kettenburg báróhoz ment feleségül, Erzsébet hajadon maradt. Janka még öccse előtt, 1933-ban elhunyt, örököse fia, az 1908-ban a magyarországi Gicen született Jankovich-Bésán Elemér. (További négy keresztneve volt. Utódainak is számos keresztneve van. A könnyebb azonosítás érdekében riportunkban az elsőre szorítkozunk.) Utóbbinak Christine Hoenning-O’Carroll bárónővel kötött házasságából öt lánya és három fia született. A család a második világháborút követően a Dél-afrikai Köztársaságba költözött. A fiúk közül a legidősebb, Jankovich-Bésán András még Gicen született 1934-ben. Ő az, aki a 2001/10-es törvény alapján kérte a kastély és a birtok visszaszolgáltatását. András és Maria Adelisa Marques Matos Corte-Real házasságából három gyerek született: Jankovich-Bésán András, Elemér és Krisztina. Apjuk halálát követően ők folytatták a pereskedést.
Tulajdonképpen örökös még lenne, de a 10-es törvény alapján csupán Jankovich-Bésán András kérte az ingatlant. Testvérei, illetve leszármazottaik is jogosultak lettek volna, ahogy Szentkereszty Marietta lányának leszármazottai, a Droste von Vischering von Nesselrode-Reichenstein grófok is.
Per hátán per
A pereket vázlatosan írjuk le, közérthetőségre törekszünk, és kihagyjuk a zavaró elemeket. Így például a bírósági eljárásban az elején részt vett az állam képviselőjeként a Kovászna megyei közpénzügyi hivatal, továbbá Sepsikőröspatak község önkormányzata, ugyanis Árkos akkor még oda tartozott, 2004-ben nyerte el önállóságát.
Jankovich-Bésán András kérvényt nyújtott be a központhoz, melyben kérte az ingatlan visszaszolgáltatását. A központ 2002 márciusában ezt elutasította. Az örökös a Kovászna Megyei Törvényszékhez fordult, megtámadta az elutasító határozatot, és nyert. A 2004 júliusában meghozott ítélet kimondta, természetben vissza kell szolgáltatni a kastélyt, kápolnát, istállót és a hozzájuk tartozó 9 hektár területet. Az ítélet ellen óvást nyújtott be a központ. 
Az ügy a brassói táblabíróságra került, ott 2005 márciusában ellentétes ítélet született, ezt megfellebbezte az örökös. 2007 júliusában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek, és újratárgyalásra visszahelyezte az ügyet Brassóba. Ott a táblabíróság 2009 decemberében elutasította a központ óvását.
Ez újabb ítélet ellen fellebbezett a központ. 2012 novemberében a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta a Kovászna Megyei Törvényszék visszaszolgáltatásra vonatkozó ítéletét. A végzés visszavonhatatlan. A központ mégis két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be ez ellen, az ítélőtábla mindkettőt visszautasította.
Feljelentés
Ekkor már végleges és visszavonhatatlan volt az ítélet a kastély és a birtok visszaszolgáltatásáról. Ám a központ vezetősége Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvéd által büntetőjogi feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ebben hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, hamis nyilatkozat és csalás vádjával kérik mindazok felelősségre vonását, akik elősegítették a Jankovich-Bésán család javára való végzést: azaz ügyvédekét, közjegyzőkét, helyi közigazgatásét, telekkönyvi tisztviselőkét.
A nagyon hosszú keresetben, melyben az örökösöket következetesen állítólagos örökösöknek titulálja az ügyvéd, többek között a következők állnak:
A felsoroltak alapos bűnügyi programot építettek fel. Igen komoly kételyek adódnak az örökösi minőség kérdésében. Aztán hosszasan boncolgatja, a visszaigénylő milyen fokú rokonságban áll a volt tulajdonossal. A „nepot” kifejezés románul egyaránt jelent unokát és unokaöcsöt. A feljelentő tévútra viszi a beadvány olvasóját. 
Boncolgatja, Jankovics-Bésán Endre hogyan lehet Szentkereszty Béla unokaöccse, amikor az „anya”, Janka 1933. október 13-án elhunyt, a „szegény Endre” meg 1934. augusztus 2-án született, tehát tizenegy hónappal később. Az ügyvéd hozzáteszi, valószínűleg a nemesi címerrel rendelkező családoknál abban az időben hosszabb volt a terhesség ideje, mint a közönséges halandóknál. Ez a rosszindulatú megjegyzés még logikájában sem áll, ugyanis, mint az ügyvéd is megjegyezte, a „fiú” később született. A másik csúsztatás az, hogy Endre nem Janka fia, mint ahogyan azt erőltetve állítja, hanem unokája. A Janka fia 1908-ban született, az ő fia meg 1934-ben nyugodtan megszülethetett nagyanyja halála után tizenegy hónappal.
A feljelentés hosszasan taglalja a Jankovich-Bésán Endrének kiállított közjegyzői örökösi bizonylatok hamisságát. (Az illetékes bíróságok a visszaigénylőre vonatkozó örökösi bizonyítványok törvényességét jogerősen megállapították.) Aztán arra a következtetésre jut, hogy itt egy teljes, visszaszolgáltatási iratokat gyártó hálózatról van szó. A cél az volt, hogy örökösnek adja ki magát azért, hogy a visszaszolgáltatási folyamatot megjátszva csalással megrövidítse a román államot, melynek tulajdonjoga volt – állítja az ügyvéd, hozzátéve, a valódi örökös Szentkereszty Erzsébet, aki viszont a horthysta Magyarország hadseregébe igazolt, s elhagyta az országot. Éppen ezért, mivel az ellenségnél szolgált, jogosan sajátította ki a román állam a birtokot, állítja az ügyvéd. (Nem tudunk arról, hogy az akkori Magyarország hadseregében nők is harcoltak volna.)
Aztán kifogásolják a birtok telekkönyvezését is. Mindazonáltal megállapítják, hogy a román államot tízmillió eurónyi értékkel károsították meg, és kérik a vétkesek felelősségre vonását. Ezt az ügyet a korrupcióellenes ügyészség a brassói táblabíróságra helyezte. A tábla elutasította a vádakat. Aljas húzás
Annak illusztrálására, hogy milyen fondorlathoz folyamodott a központ által megfogadott ügyvéd, Ioan Sabău-Pop, idézünk a beadványából, mellyel 2014-ben a per Kovászna megyéből való áthelyezését kérte. (Különben Ioan Sabău-Pop a Vatra Românească alelnökeként szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben – szerk. megj.) Indoklásában az egykori Har–Kov-jelentéshez hasonló állításokat sorakoztatott fel. Precedensként felhozta, hogy a Kovászna megyei prefektus is áthelyeztette a föld-visszaszolgáltatási pereket. Közli, hogy Kovászna és Hargita megyében közszájon forog: székelyföld (így, kisbetűvel!) nem Románia, s ebből a feltevésből kiindulva ezekben a megyékben a román állam, a román állami hatóságok nem léteznek, így a igazságszolgáltatás sem létezik már. Hozzáteszi, említett térségben puskaporos a hangulat, fennáll a veszély, hogy megismétlődnek a március 20-ai marosvásárhelyi események. 
Azt állítja, hogy a megyei törvényszék volt elnökét és más két bírót Tőkés László kivitte Budapestre eligazításra. Ebből érthető, milyen viszonyok uralkodnak ott, egy bíró még ha román, akkor is nehéz helyzetben van. A megyei igazságszolgáltatásban hungarista és nemzetellenes pszichózis uralkodik a sokrétű összefonódások miatt, melyek bumerángként hatnak a visszaszolgáltatási perekben – áll többek között Ioan Sabău-Pop fejtegetésében.
A rágalmazó hallgat arról, hogy a visszaszolgáltatás törvényességét a Bukarestben székelő (nem har–kovi!) Legfelső és Semmítő- és Ítélőszék három döntésében is helybenhagyta.
Az utolsó akadály
Az örökösök bírósági végrehajtóhoz fordultak, a központ ismét az igazságszolgáltatáshoz, megfellebbezte a végrehajtást. A per végéig szóló felfüggesztés után alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, véglegesen a Kovászna Megyei Törvényszék utasította vissza a keresetet.
Kincses Előd, az örökösök ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, a 10-es törvény alapján teljesen törvényesen juttatták vissza a Szentkereszty-kastélyt. (Kincses Előd szintén szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, akkor is a másik oldalon – szerk. megj.) A Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben hozott ítélete óta mindenféle trükkel húzták az eljárást, amelyet csak 2012. november 23-án sikerült véglegesen megnyerni a legfelső ítélőszéknél. Utána perújítást és semmisségi kérelmet is benyújtottak, mindkettőt elvesztették, mert teljesen megalapozatlanok voltak.
Érdeklődésünkre, hogy időközben a német Dorste grófok hogyan kerültek a képbe, az ügyvéd elmondta, az akadékoskodás közepette kitalálták, hogy megkérdezzék a német grófokat, szeretnének-e örökölni. Pont olyan fokú örökösök, mint Jankovich-Bésánék, de a 10-es törvény jogvesztő határidejéig nem nyújtottak be igénylést, tehát nem is jöhettek szóba. Különben is nyilatkoztak arról, hogy nem tartanak igényt az örökségre.
Addig húzták az ügyet, hogy időközben elhunyt Jankovich-Bésán András, s a visszaszolgáltatás a gyerekek javára történt. De le kellett járatni a hagyatéki tárgyalást, mivel a legelső ítélet még az apa javára szólt. Bejegyeztették a tulajdonjogot. Azt is megtámadta a Központ. Az ügyvéd szerint törvénytelenül, hiszen jogalap nélküli használója az ingatlannak. Azzal védekeztek, hogy operatív kezelési joguk van. „Nagyon édes nekik ez a használat, hiszen egy fityinget sem fizetnek” – jegyezte meg. Most ki sem akarnak kiöltözni.
Az új perrendtartás gyorsított eljárást tesz lehetővé, ha valaki a tulajdonos beleegyezése nélkül használ egy ingatlant. Felszólították a központot, hogy harminc nap alatt ürítsék ki a kastélyt, s fizessék ki három évre a lakbért. Válaszra sem méltatták, teszi hozzá Kincses Előd.
Bizonytalanságban A központ igazgatója, Kopacz Attila, aki 2008-ban került az intézmény élére, érdeklődésünkre elmondta, örökölte az ügyet. A brassói ügyvéd visszalépett, újat kerestek. Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvédet ajánlották Bukarestből, mint olyan szakértőt, aki részt vett a visszaszolgáltatási törvény kidolgozásában. Az ügyvéd végezte a dolgát, a kivizsgálást azért kérte, hogy megbizonyosodjanak, jogos-e a visszaszolgáltatás, mert nagy a felelősség. Az én tisztem a rendezvények szervezése, nem a jogi gondok megoldása – hangsúlyozza Kopacz. Állítja, nem fordult hozzájuk senki bérleti szerződést kötni. Két felszólítást kaptak, hogy ürítsék ki a kastélyt, ellenkező esetben kártérítést számolnak fel. 
Egyrészt a végrehajtó kötelezi, hogy hagyják el az ingatlant, de nem teszi fel senki a kérdést: mi lesz az állami vagyonnal? Voltak beruházások, amelyek leltáron szerepelnek, továbbá ott van egy 78 alkotásból álló térplasztika-együttes, amelyet nem lehet elszállítani. Azt sem vették figyelembe, hogy itt művelődési intézmény működik. Hogy mi lesz a jövő, nem tudja Kopacz Attila. Hozzáteszi, a művelődési miniszter asztalán a helyzetjelentés. Ott születik meg a döntés. Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Minőség csak egyféle létezik (Művészeti lapok bemutatkozója - Szent György Napok)
Népszerűsítő vagy kritikai szerepük van elsősorban a művészeti lapoknak? – ezzel a kérdésfelvetéssel hívta találkozóra az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) magyar kiadványok szerkesztőit szerda este. Az Artmagazin távol maradt, de bemutatkozott az Új Művészet, a  MúzeumCafé és a KorkéP.
Az ÚjMűvészet – a rendszerváltás előtt megjelenő Művészet utódja – olyan átfogó képet  kíván adni a kortárs magyar művészetről, amelyet beágyaz a magyar művészet egészébe és az egyetemes történésekbe is. Hiszik, hogy nincs szükség különböző mércére a hazai és külföldi alkotások megítélésében, mert csak egyféle minőség van – fogalmazott P. Szabó Ernő főszerkesztő. Beszélt a magyar művészet egyik jelentős gondjáról, hogy ezt a minőséget nem tudja elég hatásosan megmutatni külföldön. Ez jellemző az erdélyi művészekre is, kivételként említette a kolozsvári Ecsetgyárban működő Bázis csoportot, amely nagyon erőteljesen jeleníti meg a hétköznapjainkra jellemző posztszocialista életérzést, és talán éppen ezért sikerült eredményesen betörnie a nyugati művészeti piacra is. Meglátása szerint a magyar művészek jelentős része a nyugati irányzatokat próbálja követni, s mivel soha nem tudják utolérni azokat, kevés az esélyük az európai érvényesülésre. P. Szabó Ernő részletesen ismertette az Új Művészet novemberi számát, mely több mint harminc oldalon foglalkozik Erdéllyel. Sepsiszentgyörgyhöz három írás is kapcsolódik: egy interjú Vécsi Nagy Zoltánnal, az EMŰK vezetőjével, a másik cikk a Magmáról, a harmadik pedig a 70-es évek itteni pezsgő művészeti életéről szól. Ugyanebben a lapszámban szó van a csíkszeredai Új Kriterion Galériáról, beszélgetés jelent meg a kolozsvári Ecsetgyár Bázis csoportjának három művészével, alapos áttekintést közölnek az erdélyi művésztelepekről és a temesvári Gallasz Nándor munkásságáról. Lóska Lajos, a lap szerkesztője a magyarországi művésztársadalom két táborra szakadásáról beszélt, arról, hogy próbálják a lövészárkokat betemetni, és az ÚjMűvészet miképp igyekszik középúton maradni, a teljes spektrumot bemutatni. Ugyanakkor figyelnek a legjelentősebb európai kiállításokra, és a világhálón naprakészen jelentkeznek a magyarországi tárlatok bemutatójával is.   A Szépművészeti Múzeum kiadványaként kéthavonta megjelenő Múzeumcafé a magyar muzeológia igényes kivitelezésű lapja – mondta el a főszerkesztő Martos Gábor. Igyekeznek elegánsak lenni a vizuális megjelenítésben és tartalomban egyaránt – hangsúlyozta. Havonta egyszer vagy kétszer élő kiadással, beszélgetésekkel is jelentkeznek, és könyvsorozatuk első két kiadványa is napvilágot látott már. Ők is készülnek erdélyi tematikus lapszámmal, mely júniusban jelenik meg – derült ki. A székelyföldi KorkéP kitalálója, felelős szerkesztője, Siklódi Zsolt képzőművész a kezdetekről szólt. Két évvel ezelőttig a szárhegyi művésztábort vezette, akkor szembesült azzal, hogy a kortárs erdélyi művészeti törekvéseknek nincs hírverése sem itthon, sem Budapesten. Művésztelepi hírnökként kezdte el szerkeszteni saját cége pénzén, annak csapatával, és mivel ugyanezzel a problémával több intézmény is szembesült, igyekeztek bevonni őket is a Korkép munkájába, így kapcsolódott be például a szentgyörgyi Magma, majd a EMŰK is. 
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borbély: az ukrán nyelv- törvény alkalmazása jó példa lehetne Románia számára
Az ukrán parlament (Rada) Külügyi Bizottságának elnökével, Hanna Hopkóval, az Európai Integrációs Bizottság elnökével, Irina Gerascsenkóval, valamint a Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaival találkozott március 30-án Kijevben Borbély László, a képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke.
A hétfői egyeztetésen Borbély kifejtette: Románia aggódik a szűnni nem akaró ukrajnai konfliktus miatt, hiszen az események az egész régióra kihatással vannak. "Románia tiszteletben tartja Ukrajna területi egységét és integritását, meggyőződésünk, hogy tárgyalások útján, diplomáciai eszközökkel kell megoldást találni, a minszki egyezményben megfogalmazott kitételek alapján" – hangsúlyozta Borbély, aki felszólalásában a kishatárforgalmai egyezmény mielőbbi ratifikálását kérte az ukrán elöljáróktól. "Az egyezményt a két ország miniszterelnöke már tavaly októberben aláírta, Románia ezt követően rövid időn belül ratifikálta, most pedig az ukrán parlamenten a sor, hogy ezzel is könnyítse a két ország közötti határátkelést" – tette hozzá Borbély.
A képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke a kisebbségi jogokra is kitért, hiszen Ukrajnában nagyszámú magyar és román anyanyelvű kisebbségi közösség él, és arra kérte a bizottságok képviselőit, hogy minél hamarabb ültessék gyakorlatba az ukrán regionális nyelvtörvényt, amelyet a Rada megpróbált visszavonni. "A nyelvtörvény alkalmazása jó példa lehetne Románia számára is a kisebbségi nyelvhasználat szempontjából" – fogalmazott Borbély László.
A romániai küldöttség tagjai – köztük Ana Birchall, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke, valamint Mihaita Calimente, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységét felügyelő bizottság elnöke – kiemelték: Románia továbbra is minden segítséget megad Ukrajnának az Európai Unióhoz való közeledésében, és a kibernetikai veszélyek elhárításában is aktív partner lesz, hiszen Romániának vezető szerepe van az információbiztonsági stratégiák kidolgozásában.
Népújság (Marosvásárhely)

Együttműködés a magyar érdekérvényesítésért
A magyar közösség érdekérvényesítése azt kívánja, hogy nemzeti kérdésekben együttműködjünk a külpolitikában, Bukarestben és az önkormányzatokban is, nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki az erdélyi magyar külpolitika sikerének nevezte azt a közös fellépést, amely az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának strasbourgi plenáris ülése alkalmával megvalósult az RMDSZ és az MPP között.
Az elnök üzenetértékűnek tartja, hogy az erdélyi magyar pártok közösen jelenítették meg Székelyföld ügyét. "Az autonómiaküzdelemben csak közös fellépéssel lehet eredményre számítani. Önkormányzatainkban ott ülnek választói felhatalmazással rendelkező képviselőink, ők a legilletékesebbek véleményt mondani közösségük nevében. Ez történt akkor is, amikor 350 ezer ember nevében közösen fogadtunk el önkormányzati határozatokat, és ezt a közösségi akaratot jelenítettük meg Strasbourgban a jelen lévő polgármesterek révén, pártállástól függetlenül" – jelentette ki.
A nemzeti együttműködés másik fontos pillérének a bukaresti közös fellépést nevezte Biró Zsolt. Ennek jegyében a tavaly megkötött együttműködési megállapodásra hivatkozva kéri az MPP, hogy az RMDSZ honatyái nyújtsák be azt az ötpontos alkotmánymódosító csomagot, amit a Polgári Párt dolgozott ki, és amelynek alapját az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozat képezi. "Most, hogy az alkotmánymódosítással foglalkozó bizottság ismét összeült, és április 25-ig fogadják a javaslatokat, kérjük az RMDSZ-t, iktassa az öt pontot. Bízom benne, hogy ezt megteszik, hiszen ebben a kérdésben már korábban is egyeztettünk, és elvi egyetértés született." Biró Zsolt elmondta még, fontosnak tartják, hogy az alkotmánymódosítással kapcsolatos elképzeléseiket a román közvéleménnyel is megismertessék, ezért a napokban központi román nyelvű lapokban is sajtókampányt folytatnak.
Az elnök szerint a nemzeti együttműködés harmadik pillérét az önkormányzatok képezik. "Itt is vannak kérdések, amikor együtt kell lépnünk, lásd a már említett autonómiapárti határozatok elfogadását, de ilyen kell legyen a marosvásárhelyi polgármester-választás kérdése is" – mondta az MPP elnöke, hozzátéve: "külön öröm számunkra, hogy ma mások is belátják annak helyességét, amit mi négy éve javasoltunk".
Az MPP ötpontos alkotmánymódosító javaslata:
1. Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállamuk a románoknak és az együtt élő őshonos nemzeti közösségeknek.
2. A romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotó tényezői a román államnak.
3. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozat a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
4. Őshonos nemzeti közösségekként elismerendők a Romániában élő azon közösségek, amelyek legalább száz esztendő óta együtt élnek a román néppel. (A modern román állam létrejöttekor már itt éltek.)
5. A romániai őshonos nemzeti közösségek jogait sarkalatos törvény szavatolja, az érintett nemzeti közösség erre irányuló, legitim módon kifejezett akarata szerint és annak mértékéig, a gyulafehérvári nyilatkozat szellemisége alapján és a vonatkozó európai szabályok és gyakorlatok szerint, Románia területi sérthetetlenségének tiszteletben tartásával.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia Déván
Dicső múlt, beárnyékolt jelen
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának.
A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát.
A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe.
A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta.
A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó.
Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett.
Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt.
Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára.
A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette.
Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nyilatkozat
A román belügyminisztérium a saját honlapján tette közzé március 23-án a 2015–2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, alig tíz napot szánva a törvény által előírt közvitára, mielőtt a kormány a dokumentumot elfogadná. A kormányhatározat nyomán jogszabállyá váló „stratégia” a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Magyarán a dokumentum a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolja az etnikai autonómia követelését.
Már önmagában az elképesztő, hogy ilyen fogalmakat, mint rasszizmus, xenofóbia, extrémizmus, intolerancia társít az etnikai autonómiához a román közigazgatási és belügyi tárca közvitára bocsátott dokumentuma. Tovább mazsolázva a húszoldalas stratégiában – amely szó alapesetben a valami/valaki elleni küzdelem „gondosan megtervezett menetét” jelenti –, elfajult tüntetésekről, bűnözők számának növekedéséről, térségi instabilitásról olvasunk, amelyek szintén nagyon kedvezőtlen szövegkörnyezetbe helyezik az autonómia ügyét. Érdekes adalékként kapcsolódik mindehhez a legnagyobb román titkosszolgálat, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) minapi évértékelő gyűlése, amelyen az intézmény megalakulásának 25. évfordulóját is megünnepelték, Klaus Iohannis államelnök részvételével. Az általunk, erdélyi magyarok által is megválasztott államfő erkölcsi-politikai támogatásban részesíti – és ezt találom én súlyosabbnak – a titkosszolgálatot, kijelentve, hogy a SRI „végképpen szakított a múlttal”, és messzemenő „professzionalizmussal” tűnik ki, akár az észak-atlanti szövetség viszonylatában is. Aggasztó, hogy új elnökünk mögéje-melléje áll annak a szervezetnek, amely tulajdonképpen a Ceauşescu-féle titkosszolgálati hagyományokat folytatja – gondolunk itt arra, hogy pont a marosvásárhelyi fekete március ürügyén hívták létre, átmentve a Securitate akkori állományának és módszereinek nagy részét.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a mostani román hatóságok tulajdonképpen az autonómiát besorolják a terrorizmusellenes fellépés jólfésült szövegkörnyezetébe, azaz kriminalizálják azt. Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik. Ráadásul a szász eredetű román államfőnek különösképpen emlékeznie kellene az erdélyi szász közösség több évszázados, háborítatlan autonómiájára.
Erről a kriminalizálási kísérletről mielőbb tudomást kell szereznie az Európai Parlamentnek, sürgősen kifogást kell emelnünk az ellen, hogy Románia megsérti a jogállamiság és az önrendelkezés elveit, súlyos mértékben korlátozza a közösségi és önkormányzati jogokat, továbbá megfenyegeti azokat a közösségeket, önkormányzatokat és szervezeteket, amelyek az autonómiáért küzdenek. Megengedhetetlen, hogy egy EU-tagország kormánya rasszistának, idegengyűlölőnek, intoleránsnak minősítse azokat, akik síkra szállnak az autonómiáért, miközben az Európa Tanács éppen a Románia közigazgatási átszervezése keretében előterjesztett, a Székelyföld létrehozására vonatkozó önkormányzati indítványok ügyével foglalkozik.
Megítélésünk szerint a belügyminisztérium szóban forgó stratégiatervezetét átdolgozás végett azonnal vissza kell vonni, mert ebben a formában még közvitára sem alkalmas.
Tőkés László EP-képviselő
Nyugati Jelen (Arad)

Miniszteri blöff volt az elemistáknak adandó táblagép?
Még a digitális tankönyvek licitjét sem hirdette meg a szaktárca
Be nem váltott ígéret maradt az a tavaly novemberben elhangzott miniszteri nyilatkozat, miszerint 2015 márciusában minden romániai harmadikos tanulót táblagéppel lát el az Informatizált Társadalomért Minisztérium, a tanügyminisztériummal közösen.
A bejelentést Răzvan Coţovelea, az előbbi tárca akkori vezetője tette, de azt már számon sem lehet kérni rajta, hiszen a decemberi kormányátalakítás utáni Ponta-kabinetben már nem kapott helyet. A táblagépeket illetően Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár lapunknak elmondta: a tanügyminisztériumban szóba sem került ez a projekt. Hozzátette: szerinte ennél sokkal nagyobb baj, hogy a minisztérium még nem hirdette meg a harmadik osztályosok digitális tankönyvére vonatkozó licitet, ez pedig a tavalyinál nagyobb bonyodalmakat vetít elő. Ilyenformán nincs is szükség egyelőre a táblagépekre…
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Művelődés/március
A kolozsvári folyóirat márciusi számának vezércikket Dáné Tibor Kálmán, a lap főszerkesztője jegyzi, aki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet köszönti fennállásának 130. évfordulóján.
Szabadság (Kolozsvár)

Kényszerszünet után jelentkezett Molnár H. Lajos
Szülővárosában, Marosvásárhelyen és Erdély-szerte valamikor rendkívüli népszerűségnek örvendő szerző, Molnár H. Lajos legújabb kötetét mutatták be kedden este a Bernády Házban.
Az Álmaim babái című regényével a több mint negyed évszázada Magyarországon élő szerző csaknem tíz év hallgatást tört meg. Ezúttal is kényszerhallgatásról van szó, akárcsak a nyolcvanas évek Romániájában, csakhogy ezúttal nem a cenzúra, hanem egy kegyetlen szívbetegség tartotta távol a billentyűktől. A nagysikerű Donki Ákos (1981, 1987), Falra hányt esztendő (1983, 1990), Volt egyszer egy udvar (2000, 2001) és más regények és riportkötetek szerzője ismét egy szín-marosvásárhelyi történettel rukkolt elő, amelyben a tősgyökeres városlakók könnyen felismerhetik a helyszíneket, de akár a könyv egy-egy valós szereplőjét is. Merthogy nem mindenik az, és ezt az író már rögtön a regénye címe alá kanyarított két mondatban siet is tisztázni.
„A valóságban is létező személyek csak a keretet adták a történet elmeséléséhez, mondataik és cselekedeteik a képzelet szüleményei” – szögezi le Molnár. Hogy a valamikor díjazott, ünnepelt, majd indexre helyezett szerzőnek, óvodás korától mindmáig, valóban tizenegy szerelme volt vagy sem, teljesen mellékes, hisz mindenikről azt állítja, hogy szívesen leélte volna vele az életét, „ha másképp alakul…”. Molnár H. Lajos bizonyos Katának dedikálja a könyvét. Ő valós személy; a szerző harmadik felesége.
Az Álmaim babáit három pályatárs mutatta be: Bakó Zoltán és Bögözi Attila, akik a szerző kollégái és cimborái voltak, valamint Szucher Ervin. „A könyvbe felületesen belelapozó olvasó akár azt is hiheti, hogy önéletrajzi indíttatású regény Molnár H. Lajos műve. Hiszen főhőse – bármennyire más irányba csábítana is a címe – nem más, mint a szerző maga. Az életét végigkísérő lányok-asszonyok, múló és múlhatatlan vagy visszatérő szerelmek, szeretők meg házaspárok pedig pusztán ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az író világgá kiabálja boldogságát, boldogtalanságát, meg hogy kíméletlen ítéletet mondjon maga felett” – avatta be a hallgatóságot Molnár „álmaiba” Bögözi Attila. Bakó Zoltán arról beszélt, hogy Molnár H. Lajos munkájában a nyolcvanas évek eleje elevenedett meg, egészen pontosan az 1983-as esztendő, amikor megjelent az a másik esztendő, a falrahányt, amiért aztán az írót a kommunista hatalom letiltotta.
„Lajos akkor már a negyedik köteténél tartott, s egy kis szakmai irigységgel szemléltük a sikerét. Könnyű neki, mondogattuk, merthogy egy hetilapnál az ember egy-két nap alatt lezavarja a heti penzumot, aztán napszámban hányhatja falra az esztendőket” – nosztalgiázott a pályatárs. Bakó szerint tulajdonképpen egy városelvonási szindróma látleletei, diagnózisa bukkan ki a sorok közül. A szerző régen otthagyta szülővárosát, minden velejárójával, épületeivel, utcáival, embereivel együtt, s ez okozza a mostani akut hiányérzetet benne. „Mert ilyen a vásárhelyi ember, s ilyen Molnár H. Lajos is: nem tud, mert nem akar elszakadni a helyektől, emberektől, történetektől, egy életérzéstől, amit nemes egyszerűséggel Vásárhelynek nevezünk” – jellemezte az írót újságíró barátja.
Szucher Ervin azzal ajánlotta az olvasónak a csaknem ötszáz oldalas önéletrajzi ihletettségű történetet, hogy az időnként fel-fel bukkanó bánatot, elkeseredést, haragot mindig lekörözi az iróniába és főként öniróniába átcsapó humor. A fiatal kolléga azt kérdezte a – sajnos csak a technika segítségével, a falra kivetítve jelen lévő – szerzőtől, hogy miért ábrázolja a főszereplőt, azaz magát hol félénk, hol túlzottan pofátlan fiatalembernek, hol esetlennek, hol szerencsétlennek, olyannak, aki egyfolytában vedeli az alkoholt és nincs szerencséje a nőkhöz? „Mert nagyjából ilyen volt az életem” – érkezett a Skype-on megadott válasz.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendhagyó nekrológ
Nekrológot az esetek túlnyomó többségében olyan személyekről ír az ember, aki pályája során maradandót alkotott, ami követendő példaként szolgál a társadalom számára. Előfordul azonban, hogy bizonyos dolgokat még az eltávozott emlékével szembeni esetleges tiszteletlenség ódiumával sem lehet elhallgatni.
Előrebocsátva: szándékunkban a De mortuis nil, nisi bene latin szállóige bölcselete vezérel, vagyis halottakról jól vagy semmit (amit rendszeresen tévesen fordítanak úgy, hogy halottakról jót vagy semmit).
Gyászol a román sajtó: 73 éves korában elhunyt Vasas Ferenc újságíró, egyetemi oktató. A március 26-án eltávozott, a Hargita megyei Miklósfalván született sajtómunkás negyvenéves pályát hagyott maga mögött a hazai írott és elektronikus médiában. Dolgozott az Agerpres állami hírügynökségnél, a román közszolgálati tévénél (TVR), fővárosi lapoknál, a kilencvenes évektől pedig kivette a részét az újságírói szakmát választó fiatalok képzéséből, többek között a Bukaresti Egyetem kommunikációtudományi szakán.
A felsőoktatási intézmény és egykori tanítványai egyaránt elérzékenyülve, kiválónak minősített szakmai tudását, pedagógiai érzékét méltatva búcsúztak tőle, a honi újságírás mentoraként, hírlapíró nemzedékek legszeretettebb tanáraként bemutatva „Ferit”. Akiről a bukaresti hírtelevíziók képernyőjén naponta megjelenő riporterek, műsorvezetők fontosnak tartották megjegyezni azt is, hogy magyarként anyanyelvi szinten beszélt románul.
Mi lehet az oka annak, hogy az erdélyi magyar sajtó egyetlen sor erejéig sem emlékezett meg egy ilyen kaliberű szakmabeliről, oktatóról, aki ráadásul magyar? Hogy lehet, hogy a volt munkatárstól, baráttól és jó ismerőstől magyar nyelvű gyászhírben – a családtagokon kívül – egyedül Rab Ştefan, az RKP volt Kovászna megyei első titkára és Ioan Lăcătuşu, a pártállam szintén egykori háromszéki kiszolgálója, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fórumának vezetője búcsúzott el?
A magyarázat egyszerű: néhai Vasas Ferenc azzal írta be magát a romániai magyar sajtó történetébe, hogy a nyolcvanas években főszerkesztette a jelenlegi Háromszék napilap Megyei Tükör néven megjelent jogelődjét. Pozíciójánál fogva pedig mindent megtett a kommunista cenzúra érvényesítéséért, Nicolae Ceauşescu elvtárs és diktatúrája dicsőítéséért, teljes mértékben rászolgálva a román hatalom bizalmára.
A lap egykori munkatársának visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a szocialista demokrácia építése érdekében a súlyos ferdítéstől sem ódzkodott. Egyik beosztottját például arra utasította, írjon riportot arról, miként fogadják ünnepélyes keretek között a Brazíliából a konstancai kikötőbe befutott Barót ércszállító óceánjáró legénységét a baróti bányászok.
Amivel csak az volt a baj, hogy nem történt meg, akkoriban azonban a tények a pártállamnak hű főszerkesztőket egyáltalán nem zavarták. Mivel a háromszéki újságíró nem volt hajlandó megírni a fiktív riportot, Vasas elvtárs rendelt egyet az Agerpres konstancai tudósítójától... Aztán 1989 decemberében Rab elvtárssal együtt menekülnie kellett Sepsiszentgyörgyről a népharag elől.
Hát erről a kiváló szakemberről, professzorról zengenek most dicshimnuszokat a román média munkásai, akik szerint mentoruk legfőbb szenvedélye az „építés missziója” volt. Elnézve a bukaresti sajtó színvonalát, némi fogalmunk van róla, mire oktathatta Vasas Ferenc az újdondászokat; küldetéstudatának beteljesítésén múlt többek között, hogy ez a média ma olyan, amilyen. Isten nyugosztalja.
Rostás Szabolcs

Ránk szakad a múltunk
A Gondviselésnek köszönhető, hogy vasárnap délelőtt senki nem tartózkodott a romhalmazzá vált pénzügyi palota sarkánál a járdán, ugyanis ekkor néhány nagyobb stukkódarab zuhant a gyalogjáróra. A leomlott stukkók és a velük lezúduló faldarabok simán agyonüthettek volna bárkit, akire ráesnek. A gyalázatos állapotba került épületen a védőhálók rég szétszakadtak, szétmállottak, így nem védenek ugyan a leomló vakolat és faldarabokról, de legalább látványosan hirdetik, hogyan jut ebek harmincadjára egy egykor impozáns műemléképület a mai Nagyváradon. Olvasóink értesítettek bennünket az omlásról, s a helyszínen megszemlélhettük, hogy valóban életveszélyes állapotok uralkodnak a pénzügyi palota mellett.
Ahhoz, hogy világossá váljon, hogyan is vált a Fő utca egyik legszebb bérpalotája, mára egy omladozó, életveszélyes patkányfészekké, érdemes ismerni az épület történetét és az ehhez kapcsolódó restitúciós huzavonát. A nagyváradi Fő utca 35. szám alatt levő pénzügyi palota visszaigénylésének procedúrája ugyanis évek óta zajlik. Az irgalmas rendtől elkobzott ingatlanról első fokon ki is mondták már, hogy annak jogos tulajdonosa a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, azonban a Bihar Megyei Tanács, mely az államosítást követően az ingatlant megkapta, óvást nyújtott be az első fokú ítélet ellen. A fellebbezők azzal érveltek, hogy az irgalmasok által építtetett egykori ingatlanban soha nem folyt liturgikus értelemben vett egyházi tevékenység, tehát az egyház így nem is formálhat jogot az épületre. Ez az érvelés nem csupán jogszerűtlen, de azt is igazolja, hogy a megyei tanács vezetői, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a kommunista érában elrabolt épülethez, vagy nem ismerik annak történetét, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást a dokumentációval bizonyítható valóságról.
A Betegápoló Irgalmas (Mizerikordiánus) Rend egy laikus férfi szerzetesrend, a legjelentősebb betegápoló katolikus férfi rend. Tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak. A rend, más szerzetesi közösségekkel ellentétben, soha nem rendelkezett földbirtokkal, a működéséhez, betegápoláshoz szükséges jövedelmek mindig kamatozó tőkepénzekből, bérbe adott ingatlanokból folytak be. A XIX. század végén a nagyváradi rend már csak úgy tudta fenntartani a kórházat, rendelőket, patikát (melyekben zömmel szegény sorsú embereket gyógyítottak ingyen), ha újabb ingatlanokat építtet, hogy ezek bérleti díjából fedezzék az egészségügyi tevékenységhez szükséges kiadásokat és a kórház fejlesztését. Ezért 1899. márciusában a rend akkori váradi perjele, Wimmer Julián doktor elrendelte: építsenek egy bérpalotát a Fő utca 35. szám alatt, hogy a bérbeadásból befolyó jövedelmekből fedezzék az egészségügyi intézményeik műszaki fejlesztését. Még mielőtt elkezdődött volna a tervezés, már megköttetett a bérleti szerződés az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumával. A megyei tanács fellebbezésében ezért hivatkozott arra, hogy a bérpalota nem templom vagy rendház volt.
A ma is meglevő dokumentumok igazolják, hogy az államosításig mindvégig és egyedül az irgalmasok rendje szerepelt az épület tulajdonosaként, és nekik a román királyi hatóságok is bért fizettek, miután Erdélyt Romániához csatolták. Márpedig ha akkor a román hatóságoknak szemernyi kételyük támadt volna az épület tulajdonlásával kapcsolatban, bizonyára nem fizettek volna bérleti díjat az irgalmas rendnek.
Az irgalmas rendiek ingatlanát a restitúciós törvény alapján 2012-ben kapta vissza a nagyváradi római katolikus püspökség, ám a megyei önkormányzat, Radu Ţîrle elnöklése idején megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát.
A nagyváradi bíróság első fokon az egyháznak adott igazat, majd tavaly a megyeszékhely ítélőtáblája utasította el az önkormányzat fellebbezését. Ennek következtében a tanács, immár Cornel Popa elnökletével közpénzből alkalmazott ügyvédeket, hogy azok kiharcolják a perújrafelvételt a legfelsőbb bíróságon, akciójuk pedig sikerrel járt. Pár hónapja Ilie Bolojan nagyváradi polgármester egy sajtótájékoztatón bejelentette, a nagyváradi önkormányzat megelégelte, hogy ez a romos, balesetveszélyes épület ott éktelenkedik a korzó elején, és ennek felújításáért lépéseket is tesz. Ezek a lépések jogilag azonban korántsem egyszerűek, ugyanis mindaddig, amíg nincs végzés arról, kié is az ingatlant, senkinek nincs joga ott felújításokba kezdeni, se a püspökségnek, se a megyei tanácsnak. Nem is tett senki semmit azóta sem, még az időközben szétszakadt, ronggyá mállott védőhálókat sem cserélték ki. Tegnap hiába érdeklődtünk körbe, nem tudtuk kideríteni ebben a lehetetlen pereskedési hercehurcában ki lenne a felelős, ha ne adjisten baleset történne a szemünk láttára omladozó épület miatt. Így egyet tudunk tenni, figyelmeztetjük olvasóinkat, lehetőleg kerüljék a romhalmazzá váló pénzügyi palotát, ugyanis bármikor tragédia történhet ott. Olyan tragédia, melyet bizonyára egyetlen pereskedő, bitorló sem fog magára vállalni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Merre van az arra?
Jó ideje már, hogy követem az erdélyi magyar pártok se füle se farka nemzetiségi politikáját. Túl azon, hogy az RMDSZ teljes mellszélességgel belesimult a balkáni politika bugyraiba, sőt bizonyos személyes érdekek érvényesítése céljából a magyar kisebbség ellenében „kinevezett helytartói” szerepet is vállalt, már semmi sem tud meglepni a sorsunkat irányítókkal kapcsolatban. Bizony megértünk már néhány lehetetlen állapotot, a hazai nemzetiségi politikát illetően, amelyek tükrében, egyre nehezebb bennünket megvezetni, dajkamesékkel és hangzatos hegyibeszédekkel traktálni. Amúgy meg egy olyan közösségben, amelynek létszáma az elmúlt két évtizedben közel ötszázezerrel csökkent, szinte gyalázat nemzetpolitikáról beszélni.
Példának okáért, a magyar kisebbség kinevezett helytartóitól, kápóitól, a legutóbbi választások idején volt szerencsénk olyan látványos kampányfelvonuláshoz, ahol román trikolorral ülte meg a magyar huszár a lovat, sőt a Kárpátalja Expressz nosztalgiavonatot is román lobogókkal várta az egyik RMDSZ-es városvezetőség.
Mi több, tavaly decemberben a polgári oldal is trikolorral masírozott Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája elé, részben éppen azok, akik jelen voltak azon az ominózus sajtótájékoztatón, amelyen Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csak tolmácson keresztül volt hajlandó közölni mondandóját az odaterelt román sajtósokkal.
Ez a politikai vonulat adta ki azt a december 20-i közleményt is, amely szerint „emberi és nemzeti méltóságunk elleni súlyos sérelemként értékeljük Claudiu Pop Bihar megyei prefektus azon fenyegetését, hogy a román „lyukas zászló” nagyváradi kitűzése miatt bírságot fog kiróni Tőkés László európai parlamenti képviselőre. Az időközben tisztségéből leváltott Marius Popică váradi kollegája a román forradalom ellen követ el merényletet, amikor a román szabadság megszentelt szimbólumának kitűzését tilalom alá helyezi. Határozottan tiltakozunk a posztkommunista szellemiségű prefektusi önkény ellen. Klaus Johannis megválasztott államelnök beiktatásának előestéjén reménységünket fejezzük ki aziránt, hogy a rendszerváltozás negyedszázados évfordulója Románia kisebbségpolitikája terén is új korszakot nyit, és Temesvár szellemében a régen várt román-magyar megbékélés végre bekövetkezik”.
Az idézett nyilatkozat feleslegessé tesz minden további szószaporítást, ám felvetődik a kardinális kérdés, hogy akkor merre is van az arra? Mi is az irányvonal, amit mutatni akar nekünk ez esetben a polgári oldal? Mert alig három hónappal ezelőtt még kikérték maguknak a lyukas zászlós románkodás jogát. Majd a múlt hét elején a nyelvtörvényre hivatkozva annyira „meg akartak békélni” a románokkal, hogy juszt sem szólaltak meg a nyelvükön. Kicsit furcsa megközelítése ez a hazai nemzetiségi politikának. Inkább amolyan saját farkunkba harapunk történet íze van az egésznek.
Az effajta és ehhez hasonló spontán megnyilvánulások már-már a komikum határát súrolják, főleg egy olyan régióban, ahonnan a megélhetési politikusok agresszivitása és a kilátástalanság elüldözte szülőföldjéről a magyarok nagyhányadát. Vagyis figyelmen kívül hagyva eme kegyetlen és nyers valóságot, nyelvi jogainkat helyezzük előtérbe egy banális fajsúlymentes sajtótájékoztatón, olyan légkör megteremtésének kockázatával, amely a „fekete március” keserű emlékét idézi.
Idetartozna még az is, hogy jelen pillanatban Erdély szerte nincs olyan magyar politikus, aki vagyoni állása szerint bármelyik pillanatban, egy mesterségesen szított atrocitás alkalmával ne hagyhatná úgy el Erdélyt, hogy bárhol a nagyvilágban, semmiben se szenvedjen hiányt.
Akárcsak a marosvásárhelyi eseményeket követően, amikor az erdélyi magyar szellemiség érintett része azonnal áttelepült Magyarországra.
Tiszteletre méltó az EMNT régióelnökének minden olyan törekvése, amely nemzetiségi jogaink érvényesítését célozza. De a prioritás nem a fentieket diktálja. Ugyanis maholnap már nem lesz, aki magyarul beszéljen a Partiumban.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

világhálón, megszűnt a nyomtatott változat/
„Megölte Marosvásárhelyt a fekete március”
Huszonöt évvel ezelőtt véres összecsapásba torkollott a román-magyar konfliktus Marosvásárhelyen. KÁLI KIRÁLY ISTVÁN az RMDSZ szervezési alelnökeként résztvevője volt a fekete március eseményeinek. Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolva idézte fel a történteket.
Ott volt Sütő András környezetében, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1990. március 19-én súlyosan megsebesítették az írót Marosvásárhelyen. Mesélne az akkori hangulatról, a fekete március előzményeiről?
Már 1990 januárjában teljesen egyértelmű volt a régi elitnek az a szándéka, hogy visszahódítsa hatalmát. Ez nem marosvásárhelyi jellegzetesség volt, hanem országos jelenség. Ám Marosvásárhelyen különösen hangsúlyossá vált amiatt, hogy a városban a rendszerváltás előtti hatalmi elit tagjainak zöme román volt. A fekete március huszonötödik évfordulóján rendezett kerekasztal beszélgetésen is elmondtam: Marosvásárhelyen kulcsszó volt akkoriban a bizalom. A magyar közösség a több évtizedes diktatúrát követően, amikor fokozatosan elvesztette a jogait, hitelt adott a rendszerváltás utáni új elitnek. Nem volt honnan tudnia, hogy az új hatalom a Securitate újraszerveződése volt. Ez az új elit január elején pontokba szedve meghirdette azokat az új elveket, amelyek többé-kevésbé alapját képezhették volna Románia demokratikus átalakításának. Volt ezek között egy olyan pont is, hogy a kisebbségeknek biztosítják a jogait. Mivel a magyarság évtizedeken keresztül folyamatosan vesztett a jogaiból, egy tömegpszichózis alapján hitelt adott annak, hogy ezek a jogok a következő időszakban visszaszerezhetőek. Amikor rádöbbent, hogy nem így történik, akkor tiltakozott.
 Melyek voltak az első jelei annak, hogy az új hatalom nem tartja be a kisebbségi jogokra vonatkozó ígéreteit?
Óriási volt például az ellenkezés a Bolyai Farkasról elnevezett iskola magyar líceummá változtatásának és az orvosi egyetemen újra elindítandó magyar oktatás ügyében. Ennek a szembeszegülésnek volt természetes következménye a februári könyves, gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Ez a demonstráció mindenképpen a békés szándékot fejezte ki, ugyanakkor bebizonyította, hogy nem csak egy-két ember kéri a jogait, hanem egy komoly tömeg. Akkor Romániában egyértelműen katonai diktatúra volt. Ezt senki nem vonja kétségbe, hiszen Marosvásárhelyen is egy ezredes volt a város vezetője, a megye vezetője pedig egy altábornagy. Szomorúnak tartom, hogy a román közösség megnyilvánulásait néhány román vezető katonai egyenruhában hitelesítette. Ez egyértelművé tette a román lakosok számára, hogy a magyarok elleni fellépésük természetes, hiszen az „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van) szlogen érvényes volt hónapokkal a diktatúra decemberi megdöntése után is. Márpedig a román hadseregnél és titkosszolgálatnál nacionalistább intézmény abban az időszakban nem létezett. Ezt a marosvásárhelyi magyar közösség nap mint nap tapasztalta, és próbált ellene tenni, de egy adott pillanatban rájött, hogy tehetetlen ezzel a folyamattal szemben. Egyetlen megoldása volt: elkerülni azt, hogy ütközőfelületet adjon bármilyen konfliktusnak. Nem is nagyon volt alkalom erre. Az egyetlen alkalom az volt, hogy március 16-án egy Tudor-negyedbeli patikára magyarul is felkerült az, hogy gyógyszertár. Természetesen az első konfrontáció abban a negyedben történt, amelyet 90 százalékban a behozott románok lakták. Akkor már világos volt, hogy mi történik, meg is írtunk másnap egy levelet a konfliktushelyzetről a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (CPUN) vezetőségének, a megyeinek is és az országosnak is. Március 17-én délelőtt a brit nagykövetség beszélgetést szervezett, meghallgatta mindkét felet, tehát Európa gyakorlatilag tudott arról, hogy valami lappang Marosvásárhelyen.
Reagált a CPUN vezetősége a levelükre?
 A brit nagykövetség által szervezett beszélgetésen jelen volt Király Károly is, aki akkor a CPUN alelnökeként az ország második emberének számított. Könyörögtünk neki, hogy ne menjen el Marosvásárhelyről. Király azt mondta, hogy Bukarestből többet tehet értünk, és elment.
A marosvásárhelyi értelmiségi elit egy része egyébként akkor nem is volt a városban, mert akkor tartották Budapesten a román-magyar értelmiségi találkozót.
Azzal szembesültünk 19-én délelőtt, amikor az orvosis magyar egyetemisták ülősztrájkjának támogatásaként a bolyais diákok szolidaritásból szintén ülősztrájkot tartottak a Vártemplomban, hogy elkezdődött a randalírozás. A román diákliga felvonulást tartott, de még előtte, 17-én délelőtt összetörték a főtéren az összes magyar feliratot, még a színházét is. Március 19-én délelőtt a szülők elkísérték a gyerekeket a Vártemplomba, és mivel a román diákliga tüntetése ott vonult el, az volt a feladatunk, és ezt magamra vállaltam, hogy az embereket a várfalon belülre tereljük. Akkor már azt is tudtuk, hogy a Maros felső völgyének falvaiból románokat hozattak a városba. Időközben Marosvásárhelyre érkezett egy kéttagú parlamenti vizsgálóbizottság is, Nicolae S. Dumitru és Verestóy Attila, ők a magyar oktatásról tárgyaltak az orvosi egyetemen. A Maros völgyéből hozatott románok végigvonultak a városon, és ennek hírére a magyar emberek is gyülekezni kezdtek az RMDSZ-székház előtt. Mi éppen Sütő Andrásnál voltunk akkor egy megbeszélésen. Onnan átmentünk az egykori Új Élet szerkesztőségébe, és amikor tudomásunkra jutott, hogy több száz fősre duzzadt a tömeg az RMDSZ székháza előtt, odasiettünk. Az volt a számításunk, hogy Sütő András szól a tömeghez, eloszlatja az embereket, hogy ne legyen nagyobb baj. Erre végül nem volt szükség, a tömeg nagy része eloszlott, ám a székház előtt maradt mintegy 120 magyar ember, akiket végül a hirtelen megjelenő román betolakodók beszorítottak az épületbe. Közben egy Mihai Moldovan nevű rendőr alezredes, aki Szovátán is szolgált, és ismerte a magyarságot, háromszor is fordult egy rendőrségi furgonnal, és a jármű aljába fektetve elmenekített a székházból a hátsó kapun embereket. Összesen 27 embert tudott így kimenteni, néhányan átmásztak a kerítésen, a többiek beszorultunk az épületbe. Ezután kezdődött a székház ostroma. Védekeztünk, ahogy tudtunk, de óriási volt a túlerő, hatszáz, csáklyával, fejszével felszerelkezett ember ostromolta a székházat, és egy adott pillanatban betörték a kaput. Elindultak fel az emeletre, lépésről lépésre haladtak előre. A többiek felmenekültek a padlása, hárman maradtunk lent: Demeter András, Szepessy László és jómagam. Demeter András akkor másodéves színis hallgató volt. Közben folyton telefonáltunk, hol Király Károlynak Bukarestbe, hol a rendőrség parancsnokának, Gambrea ezredesnek, hol Cojocaru vezérőrnagynak, a katonai helyőrség parancsnokának. Senki nem hallgatott meg minket. Király Károly azt mondta, beszéljünk Gambreával, a rendőrparancsnok azt mondta, összesen 25 embere van, akikkel nem tud mit kezdeni a védelmünkben. Cojocarut nem is értük el, a szolgálatos tiszt azt mondta, hogy nem találja. Így magunkra voltunk utalva. Amikor a Nemzeti Liberális Párt irodáin keresztül a támadók betörtek az emeletre, csak Demeter András lélekjelenlétén múlott, hogy nem lincseltek meg bennünket. András egy szőnyegleszorító rudat dárdaként elhajítva mellbe találta az egyik támadónkat, akik hirtelen emiatt megtorpant, és ahogy megállt, a többiek átbuktak rajta. Így egérutat nyertünk, és fel tudtunk menekülni a padlásra. Nehéz elmondani, mit éltünk át azokban az órákban. A padlást ránk akarták gyújtani. Hallottuk, hogy közeleg egy tűzoltókocsi, és azt hittük, hogy a tetőt akarják megbontani, így akarnak ránk törni.
Mi tett eközben a városvezetés?
Ioan Judea ezredes, a marosvásárhelyi CPUN vezetője győzködte Sütő Andrást, hogy jöjjünk le a padlásról. Sütő végül hitelt adott a katonai becsületszavának, és többedmagával (hat fiatalemberrel és egy idősebb hölggyel) lement. Mi többiek fent maradtunk, és nem tudtuk, hogy odalent mi történik, nem látszott semmi, már esteledett. Én végül egyedül lementem, hogy megnézzem, mi van velük. Jól megvertek, de kijutottam az előcsarnokba, és láttam, hogy ott tartják fogva Sütő Andrásékat. Visszamentem az emeletre, és számon kértem Judeán a történteket.
Hirtelen odafutott egy kiskatona azzal, hogy „vai de mine, au dat în ei, până s-au miscat”. Vagyis addig ütötték őket, amíg mozogtak. Ekkor történt az, hogy a románok megtámadták azt a teherautót, amelyet Sütő András elszállítására rendeltek oda, és agyba-főbe verték az írót és társait.
A teherautót nem őrizték katonák?
Dehogy, a katonák azért voltak odarendelve, hogy teret adjanak egy ilyen pogromnak, Sütő András megverésének. Volt egy Târă nevű őrnagy, akinek fontos szerepe volt ebben, ő egyenruhában azt kiáltozta, hogy „Daţi în bătrînu’!” (Az öreget üssétek!). Végül én visszamenten a padlásra a többiekhez, akik azt kérdezték, jöjjenek-e le. Azt mondtam nekik: ha akartok, gyertek, de ha nem, inkább ne gyertek. Egy idősebb marosvásárhelyi rendőr magához hívott, mert ismert, és azt mondta: „ne menjen le, mert ezek megölik”. Végül két román, trikolóros karszalagú „forradalmi ifjú” menekített ki a székházból. Az egyikük azt mondta: „itt van egy csomag cigaretta, gyere vele, és mikor leérünk, tegyed magad, hogy megkínálsz egy cigarettával”. Az úton hazafele az egyik utca sarkán találkoztam egy magyar tömeggel, azért mentek a központba, hogy megbosszulják a történteket. Visszafordítottam őket. A Kövesdombon laktam, amíg hazaértem, még három ilyen nagyobb csoporttal találkoztam, köztünk egy olyan nyolcvanas létszámú, suhancokból álló társasággal is. Este a lakásomra feljött Nicolae S. Dumitru, meggyőződni arról, hogy tényleg jól megvertek.
Mi történt március 20-án?
Huszadikán már korán reggel hallottuk, hogy a magyarok nagyon fel vannak háborodva, a gyárakból a városközpontba akartak vonulni. Megpróbáltuk ezt megakadályozni, de nem lehetett már visszatartani a tömeget. Így azt tekintettük feladatunknak, hogy egyben tartsuk az embereket és a lehető legbékésebb legyen a tüntetésük. Az a 20-30 ezer ember, aki ott volt akkor a főtéren, példát is adott a méltóságról. Volt a román demokrata ifjúsági szervezetnek egy vezetője, aki adott pillanatban azt mondta az erkélyről a Grand Hotel előtt gyülekező románoknak, példát vehetnének a magyarokról, ahogyan békésen a jogaikért tüntetnek. Közben próbáltuk felmérni a tömeg hangulatát, autókkal jártuk a környéket. Tudtuk, hogy Kincses Előd, akit azelőtt való nap lemondattak, visszajön Székelyudvarhelyről és szólni akar az emberekhez, mert a közösség várja. Írtunk neki egy szöveget, mert tudtuk, hogy mit kellene mondania a balhé elkerülése érdekében. Kincses végül egy egészen más szöveget mondott. Amikor összegyűlt annyi román ember, hogy már erőt éreztek magukban, rárontottak a magyar tömegre. A magyarság eleinte visszavonult, aztán felocsúdott, szégyenből is felszedte a padokat, és ellentámadásba lendült. Ez abba a fejleménybe váltott át, amelyet legjobban egy marosvásárhelyi orvos, Kisgyörgy Árpád idegsebész jellemzett: „sok fafejű embert láttam életemben, de ennyi zöld fafejűt még nem”. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb román sérültnek a padokból feltépett zöld falécekkel volt beverve a feje. Mi folyton próbáltuk megállítani azokat a magyarokat, akik meg akarták bosszulni a történteket. Huszadikán éjjel folyamatosan telefonáltunk Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, hogy leállítsuk ezeket az embereket. Még az a hír is járta, hogy három, bányászokkal teli szerelvény várakozik Székelykocsárdon, hogy Marosvásárhelyre jöjjön.
Több forgatókönyv is van arról, hogy mi történt valójában azokban a napokban a városban. Ön szerint mi a magyarázata ezeknek az eseményeknek?
Egyértelmű, hogy egy tudatos, előre eltervezett pogrom-kísérlet volt. Nem biztos, hogy ez kizárólag a román titkosszolgálat és a levitézlett kommunista elit ügyködése volt. Európának akkor nem volt semmilyen ellenőrző eszköze az esetleges kelet-európai etnikai konfliktusok kezelésére. Marosvásárhely jellegzetessége akadályozta meg azt, hogy akkor nem volt még véresebb a konfliktus a románok és a magyarok között. A történtek ugyanis még lélektani hadjárattal is párosultak. A vásárhelyi román elit olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a magyaroknál esetleg lehetnek fegyverek, amelyeket Budapestről szállítottak nekik. Ha egyetlen lövés valahol eldördült volna, függetlenül attól, hogy melyik oldalról, abból komoly polgárháború lett volna. Szerencsére ez nem történt meg, mert egyik oldalon sem volt fegyver. Pontosabban: az egyik oldalon volt, és ott arra számítottak, hogy bevethetik, ha a másik oldalon eldördül egy fegyver. Most is azt mondom, a gondviselés keze józanságra intett minket, akkori vezetőket, meg tudtunk előzni egy szörnyű katasztrófát.
Sokan mondják, hogy a huszonöt évvel ezelőtti események nagyon rányomták a bélyegüket Marosvásárhelyre. Ezt hogyan látja?
Marosvásárhely halott város. Marosvásárhelyen nincs munkahely, nincs vásárlóerő, a város a múltjából él, ahogy tud. Marosvásárhelyre rányomtak egy bélyeget, kabátlopási ügybe keveredett.
Tudja a történetet: X-nek ellopták a télikabátját, de utána már senki nem emlékezett arra, hogy pontosan mi történt, csak arra, hogy X-nek köze volt valamilyen télikabát-lopáshoz.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Betekintést nyerni a váradi elit világába
Nemrég a Bihar megyei levéltárban és a megyei könyvtárban kutatott források után Kulcsár Beáta, aki a budapesti MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjának a tudományos segédmunkatársa, és a nagyváradi Weiszlovits/Vaiszlovich család történetét tárja fel.
Kulcsár Beáta, az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa az Erdély Online-nak kifejtette: ahogy az elnevezés is mutatja, a kutatócsoportban a vizsgálatok középpontjában a válság áll, ami azonban nemcsak természeti katasztrófa vagy gazdasági összeomlás, de személyes krízis is lehet. A kutatócsoportban az ő egyik kutatási, egyben doktori disszertációjának témája a Weiszlovits/Vaiszlovich család története, elsősorban Vaiszlovich Emil élete, pályája, melynek számos mozzanata és különösen a vége (munkatáborba került) válsághelyzetként is felfogható. Nem genealógiai kíváncsiságról van szó a részéről, célja inkább az, hogy a Weiszlovitsok gazdasági tevékenységét, a közéletben való részvételét, életmódját, mentalitását, identitását mutassa be. Nagyváradon pedig az ehhez szükséges forrásokat és szakirodalmat tárja fel. - A Weiszlovits/Vaiszlovich család 1945 előtt egy nagyon ismert család volt Váradon, több tagja sikeres üzletemberként tevékenykedett, az egyik oldalon temetkezési vállalkozókat, a másik oldalon pedig egy szállodatulajdonost találunk. A magyar és a román nyelvű források arra utalnak, hogy a két világháború között a Vaiszlovich Emil által birtokolt Fő utcai Park szálló a legnagyobb presztízsnek örvendő nagyváradi luxusszálloda volt, különc tulajdonosa pedig a város határain túl is ismert figura. Váradon a századfordulón, a századelőn nagyon sok tehetséges ember élt és dolgozott, ám míg a zsongó kulturális, szellemi életről sok mindent tudunk, addig a város élénk gazdasági életének fő szereplőiről, a sikeres vállalkozókról, azok tevékenységéről, életviteléről elég hiányos képünk van. Az is kérdésként merül fel, hogy az impériumváltást (1920) követően hogyan változott meg az életük, a pályájuk, és milyen alkalmazkodási stratégiákat választottak az új adottságok között – magyarázta Kulcsár Beáta. A célja nem pusztán az, hogy a család történetét 1944-ig terjedően megírja, hanem az is, hogy a Weiszlovitsok történetén, választásain, küzdelmein, sorsán keresztül a 1920 előtti és utáni nagyváradi elit világába, viszonyaiba, és a város történetébe is betekintést engedjen.
Forráshiány
Gondot okoz azonban, hogy családi hagyaték nem maradt fenn, és a Park szálló dokumentációját sem találta meg. Lényegében elszórt információkból, a korabeli napilapokban, a szépirodalomban és különböző levéltári dossziékban talált adatokból kell rekonstruálnia a család történetét és a róluk kialakult képet. Ugyanis mivel érdekes, különös figurái voltak Várad korabeli életének (különösen Vaiszlovich Emil), a sajtó sokat foglalkozott velük, közéleti megjelenéseikről, sikereikről és botrányaikról rendszeresen tudósítottak az újságírók. A megyei levéltár különböző fondjaiban még lehetnek rájuk vonatkozó adatok, de a levéltári dokumetumok nagy része sajnos továbbra sem kutatható. Némi segítséget jelent a számára, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot két leszármazottal, egyikük egy családfát és fényképeket bocsátott a rendelkezésére. A beszélgetések során pedig mozgósítani próbálta az emlékeket, a család idősebb tagjaitól hallott és a családi “legendárium” részét képező történeteket a Weiszlovitsokról. Ezenkívül a város idős embereivel is kereste a kapcsolatot, azokkal akik esetleg még találkozhattak a család tagjaival. Két olyan idős embert talált, akiknek személyes emlékeik, élményeik voltak Vaiszlovich Emilről. A probléma az, hogy túl későn kezdődött el a kutatás, a szemtanúk, a kortársak, a rokonság nagy része ugyanis a holokauszt és az idő múlása miatt már nincs köztünk. Mivel a szakmán belül létezik kooperáció, olyan kollégákkal is érintkezésbe lépett, akiknél a családra vonatkozóan hasznos adatokat remélt. Ilyen volt például Lakatos Attila, aki saját, gondosan összegyűjtött forrásait a rendelkezésére bocsátotta, és ezzel is segítette a kutatását.
Kétfajta modell
- Lehetett volna választani más családot is, hiszen Váradon nagyon sok sikeres vállalkozó tevékenykedett. A Weiszlovitsok esetében azonban már az elején kiszúrtam, hogy két viselkedési minta is van a családban: egy visszafogottabb polgári, és egy, a dzsentriéhez közelíthető minta. Ígéretes volt, hogy egy családon belül kétféle életvezetési stratégia is kutatható. Ugyanakkor a választást a véletlen és Vaiszlovich Emil különcsége, regényhősnek ható figurája is befolyásolta. A kutatás ugyanis úgy kezdődött, hogy a Magyar Kisebbségnek az 1930-as években megjelent számait lapozgattam, Vaiszlovich Emil neve pedig többször is felbukkant az ellene folytatott bírósági eljárások és a börtönbüntetések kapcsán. Érdekelni kezdett, hogy ki ez a renitens személy?! Elkezdtem nyomozni utána, s kiderült, hogy nem egy egyszerű bajkeverővel, hanem Várad egyik leggazdagabb emberével van dolgom, aki mögött ekkor már egy nagyon sikeres pálya és egy izgalmas életút állt. A városi közvéleményben 1920 előtt inkább „rosszfiúként” jelent meg, később azonban ez változott: ugyan csodabogárként tekintettek rá, de tiszteletet vívott ki, tekintélyre tett szert. Az ő életén, megítélésén keresztül a korabeli mentalitás és normarendszer, annak változásai is kutathatóak – nyilatkozta Kulcsár Beáta. Kulcsár Beáta ugyanakkor megjegyezte: arra kéri mindazokat, akiknek ismeretei, élményei, dokumentumai vannak Vaiszlovich Emilről, jelentkezzenek nála az alábbi emailcímen: kulcsarbeata@hotmail.com.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Legfelsőbb bíróság: besúgó volt Fátyol Rudolf hegedűművész
Együttműködött a Securitatéval az ország egyik legismertebb hegedűművésze, Fátyol Rudolf – állapította meg kedden közzétett jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság.
A bukaresti ítélőtábla 2011. szeptember 30-án erősítette meg első fokon a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) határozatát, miszerint a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója a kommunista titkosszolgálat besúgója volt.
A hegedűművész sikerrel fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, amely 2012 februárjában visszaküldte a dossziét újratárgyalásra a bukaresti táblabíróságra. A táblabíróság 2013 júliusában érvénytelenített a Fátyol Rudolf besúgói múltjáról szóló CNSAS-határozatot. Ezúttal a CNSAS fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, sikerrel, mert 2014 májusában elfogadták az óvását. Ezt az ítéletet támadta meg szintén a legfelsőbb bíróságon Fátyol, ám fellebbezését jogerősen elutasították.
Az igazgatót kerestük szerda délelőtt a filharmóniánál, de munkatársai szerint éppen próbán volt.
A nagykárolyi születésű, 58 éves Fátyol Rudolf Románia egyik legdíjazottabb hegedűművésze. 2011-től az egyik legrangosabb állami elismerés, a Román Kulturális Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa.
"A romániai elit" tagja
A Wikipédia szerint egyetemi oklevelét a Kolozsváron található Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg 1984-ben, mestere a nagybátya, Ruha István volt. 1985-ben a szatmárnémeti székhelyű Dinu Lipatti Filharmónia szólistája lett belőle. 1990-ben az intézmény igazgatójává, valamint 2000. január 1-jén főigazgatójává is megválasztották.
Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett már, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, jelenleg a Debreceni Egyetemen működik oktatóként.
2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, valamint ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette. 2006-ban az „év művésze” elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben kitüntették a Bartók Béla-emlékdíjjal is.
2009-ben a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémia beválasztotta Románia 150 legismertebb személyisége közé, ezzel bekerült a Cartea elitelor címet viselő kötetbe, melyben olyan személyek találhatók, akik Európa-szerte öregbítik Románia hírnevét és pályájuk során elismerésre tettek szert.
Cs. P. T.
maszol.ro

Fátyol: nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot
„Nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot a Securitátéval” – jelentette ki szerdán a maszol.ro-nak Fátyol Rudolf. A neves szatmárnémeti hegedűművészt azért kerestük meg, mert kedden közzétett ítéletében a legfelsőbb bíróság jogerősen megállapította: a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel. „Azt hittem ezt az ügyet már mindnyájan elfelejtettük. Különben is a táblabíróság pár éve nekem adott igazat. Vagyis elismerte, hogy nincs semmiféle konkrét bizonyíték az állítólagos besúgói múltamra, és nem írtam alá semmi” – nyilatkozta Fátyol, utalva a táblabíróság 2013-as ítéletére, amely érvénytelenítette a besúgói múltját megállapító CNSAS-határozatot.
A hegedűművészt azt nem tagadta, hogy a Securitate megpróbálta őt beszervezni. „Ez 1981-ben történt, amikor Ruha István fia Nyugaton maradt. Akkor engem is elővettek, hogy tudtam róla, de akár ma is bizonyítani tudom, hogy én azokban a napokban kórházban feküdtem, ráadásul nem is Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban” – magyarázta. Fátyol felidézte: egy ideig sem Ruha István, sem ő nem kapott útlevelet. „Megpróbáltak nyomást gyakorolni ránk, de aztán elmúlt. Talán nemzetközi sikerünk és elismertségünk is közrejátszott, hogy leszálltak rólunk” – fogalmazott a hegedűművész. Hozzátette, nem tudja, hogy most kinek állt érdekében az ügy felpörgetése. „Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy mindenkinek vannak idézőjelbe vett jóakarói. Lám, nekem is vannak” – jelentette ki.
Sike Lajos 
maszol.ro

Markó Attila lemondott képviselői mandátumáról
Lemondott szerdán képviselői mandátumáról Markó Attila, az RMDSZ törvénytelen restitúciós döntésekben való részvétel miatt többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsított honatyája.
A politikus a Facebookon jelentette be a hírt, amely nyomán okafogyottá vált az a szerdai voksolás, amelyen a képviselőháznak az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) második olyan kéréséről kellett volna szavaznia, amely Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásának jóváhagyását indítványozta.
„Ma lemondtam parlamenti képviselői mandátumomról. Életem legnehezebb döntését hoztam meg azzal, hogy ártatlanul önként kilépek abból a munkából, amire az életemet tettem fel” – írta Markó. A politikus a Krónikának elmondta: akkor sem tér haza, ha a DNA ezek után a kiadatását kéri.
Mint ismeretes, Markót ezúttal abban az ügyben vennék őrizetbe, amelyben három, a 2008 és 2009 közötti időszakban született, szerdai adatok szerint 84 millió eurós kárt okozó törvénytelen kárpótlási döntés miatt vizsgálódnak, és amely miatt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) központi restitúciós testületének két másik akkori tagját, Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, és Theodor Nicolescu PNL-s képviselőt már őrizetbe vették.
Markó esetében egy másik illegális restitúciós ügyben már korábban jóváhagyta a parlament az előzetes letartóztatásba helyezést, bár a magyar politikus dokumentumokkal bizonyította, hogy a szóban forgó ülésen nem vett részt. Markó azóta elhagyta az országot, ügyvédje szerint Budapesten él, mivel nem bízik a román igazságszolgáltatásban.
Markó cáfolta, hogy korrupciós ügyben lenne érintett, rámutatva: nem kért és nem kapott soha csúszópénzt, amíg a restitúciós testület tagjaként tevékenykedett, azt pedig, hogy bármelyik kollégája vesztegetés ellenében törvénytelen kárpótlásokról döntött, nem volt honnan tudnia. A politikus azzal vádolja a DNA ügyészeit, hogy szándékosan nem veszik figyelembe az ártatlanságát bizonyító dokumentumokat.
A DNA mindeddig a korábbi parlamenti jóváhagyás ellenére nem kérte Markó letartóztatását, ugyanakkor az Adevărul napilap értesülései szerint ezúttal a korrupcióellenes ügyészek arra készülnek, hogy a politikus letartóztatásba helyezését, illetve az ehhez szükséges kiadatását kérjék. Amennyiben úgy döntenek, hogy Markó letartóztatását kérik, a legfelsőbb bírósághoz kell fordulniuk. Ha a bíróság is az előzetes letartóztatás mellett dönt, ezt követően adhatnak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot.
Az ugyanakkor, hogy Budapest kiadja a politikust Romániának, még ennek nyomán sem következik automatikusan, mivel a kiadatási kérelem megalapozottságát, illetve azt, hogy Romániában méltányos elbánásban részesül-e Markó, egy magyar bíróságnak is mérlegelnie kell, és akár el is utasíthatja a román kérést.
Markó Attila szerdán a Krónikával közölte: amennyiben a DNA valóban kéri a kiadatását, akkor sem tér haza, Magyarországon várja ki a procedúra végét, mivel továbbra sem bízik a román igazságszolgáltatásban.
„Semmi okom, hogy bízzak benne. Ott van a Mikó-ügy, a Bica-dosszié” – sorolta egyrészt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetét, amelynek jogos restitúciója miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, illetve azt a kárpótlási ügyet, ami miatt egyszer már kérték az előzetes letartóztatásának a jóváhagyását. „Zavarja őket, hogy hangosan kimondok igazságokat. És egy ember, aki egész életében emberi jogokkal foglalkozott, nem tudja elviselni az emberi jogok igazságtalan megsértését. Pláne ha ártatlan” – jelentette ki a Krónikának Markó.
Botrányos szavazás a szenátusban Vâlcovról
Botrányos körülmények között zajlott szerdán a szavazás a szenátusban a korrupcióval gyanúsított volt pénzügyminiszter, Darius Vâlcov elleni újabb bűnvádi eljárás, illetve az exminiszter előzetes letartóztatásba helyezésének jóváhagyásáról. 
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Călin Popescu-Tăriceanu házelnök, a PNL korábbi elnökének lemondását követelte, mivel nem volt hajlandó alkalmazni az egy nappal korábban elfogadott házszabály-módosítást, amelynek értelmében nem az összes szenátor, csupán a jelen levő honatyák többségének támogatása szükséges egy határozat elfogadásához. Tăriceanu ehelyett a honatyák jogállását szabályozó 96/2006-os törvényt alkalmazta volna, amely minősített többséghez köti a szavazás érvényességét. Végül PSD-s javaslatra a módosított házszabályt alkalmazták. Ennek nyomán a felsőház 120-18 arányban megszavazta bűnvádi eljárást, illetve 106-29 arányban a letartóztatást is. A volt miniszter esetében, akit kétmillió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak, ez a második DNA-kérés, az elsőt jóváhagyta a felsőház. A második ügyben az a gyanú, hogy az ezt tiltó jogszabályok ellenére polgármesterként, szenátorként, majd miniszterként is érdekelt maradt cégeiben.
Balogh Levente 
Székelyhon.ro

Vitatott elnökség (Sepsiszentgyörgyi EMNP)
Új elnöke van az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), aki felhatalmazást kapott a szervezettől arra, hogy tárgyaljon a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetőjével, hogy megalapozzák az együttműködést a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon. Röviddel azután, hogy Bedő Zoltán bejelentette mindezt, megérkezett az országos elnökség közleménye, amely szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette a hétfői sepsiszentgyörgyi tisztújítást.
Bedő Zoltán tegnap déli beszámolójából kiderült, a hétfői küldöttgyűlésen szavazott neki bizalmat a testület, megfogalmazása szerint szép számban összegyűlt a tagság, „több mint negyvenen voltak jelen, annak dacára, hogy az elmúlt időszakban akadozott a pártépítés”, és a döntés egyhangú volt. Nem egyedüli jelöltként indult, Kátai Zsuzsannát is nevesítették, ám nem vállalta a feladatot, alelnökként segíti Bedő munkáját. A másik alelnöki tisztséget az ifjúsági szervezetben (Minta) tevékenykedő Kolcza István tölti be, elnökségi tag lett még Giráncsi Mónika, Kovács Zoltán, Orbán Róbert és Váncsa Albert. Bedő Zoltán azt is elmondta, stratégiát dolgozott ki a szervezet felélesztésére, megfogalmazása szerint úgy állította össze csapatát, hogy „helyet kapjon benne a fiatalok lendülete, a középkorúak tapasztalata és az idősebbek higgadtsága”.  Feladatuk előkészíteni a pártot a jövő évi választásokra, szeretnének jó eredményt elérni, éppen ezért már korábban megkezdte az elvi tárgyalást az együttműködésről az MPP-vel – számolt be Bedő. Bálint Józseffel egyeztetett, aki szintén elnyerte saját szervezete bizalmát, ő maradt a polgári párt városi elnöke, így most már semmilyen akadálya nincs, hogy konkrétan is körvonalazzák a két párt helyi szövetségét. A közös lista állításához nincs szükség az országos elnökség jóváhagyására, nagyon remélik, sikerül tető alá hozni a megállapodást, és Sepsiszentgyörgy jó példa lesz más szervezetek számára is. Az EMNP megyei tisztújítása is hamarosan lezajlik, április 30. a határidő – mondta el Bedő Zoltán.
Valami nagyon nincs rendben a sepsiszentgyörgyi Néppárt háza táján – jelezte az a szűkszavú közlemény, melyet az országos elnökség adott ki három órával Bedő sajtótájékoztatója után. Ebből kiderült: szintén tegnapi ülésükön meghallgatták „az illetékes elnökségi tagok idevágó beszámolóit”, és megállapították, hogy a március 30-ai sepsiszentgyörgyi tisztújító közgyűlésén nem tartották be „a határozatképességre vonatkozó szabályzati előírásokat, emiatt a tisztújítás eredményét érvénytelennek nyilvánítják”. Kijelentik: egy hét múlva esedékes ülésükön döntenek egy új tisztújítás lebonyolításának részleteiről.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen múltról értesül a jövő?
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fennállásának a 70. évfordulójára szervezett rendezvényeken, a kerek évfordulókon szokásos múltidézés helyett, mivel ez kellemetlen az önálló magyar oktatás ellenzői számára,elsősorban a jelenre és a jövőre összpontosítanak. Ez jellemezte a március 31-i eseményt is, amikor a gyermekklinika mögötti területen kialakított betonaknába acélból készült időkapszulát zártak. Az acéldobozba az egyetem vezetősége a jelenkor emléktárgyait helyezte el. A föld fölé szánt emlékként pedig hetven tölgyfát ültettek el az új sportcsarnok mögötti sávon, ahol a hatalmas talapzaton levő zászló leng, illetve a hátsó épületek körüli területeken. A facsemetéket az erdészeti igazgatóság ajándékozta az egyetemnek, s a rektor szerint a jövőt jelképezik.
A kapszulát a marosvásárhelyi egyetem fennállásának századik évfordulóján lehet kinyitni, addig szürke márvány betonlap fedi az akkor már múlttá váló jelent, amin csak román nyelvű feliratozás van, hiába hangoztatta a rektor, illetve a megszólaló városi és megyei hivatalosságok az építő jellegű multikulturalitás fontosságát. Az acélládába sok minden belekerült. A vezetőség részéről egy laptop a MOGYE-ről szóló kép- és hanganyaggal, az intézményt népszerűsítő szórólapok, az egyetem által kiadott tudományos folyóiratok, a fejlesztési stratégia, az egyetemi tanmenet, az egyetem jövőbeli képéről megfogalmazott óhajok, a rektor 2014-es jegyzetfüzete, megörökített gondolataival, amit állítólag nehéz kiolvasni, és a fiának – aki 30 év múlva annyi idős lesz, mint most ő – szánt boríték.Peti András alpolgármester a tavaly százéves Kultúrpalotáról készült és háromnyelvű felirattal ellátott hűtőmágnest tette a dobozba. A klinikák közül a szívérsebészeti intézet és a kardiológiai klinika helyezett el többek között szívbillentyűt, sztenteket és egyéb emlékeket tartalmazó csomagokat, de a jelenlevők tettek CD-lemezt, egyetemi jegyzetet, pólót és egyéb tárgyakat is a dobozba.
A rendezvényen a magyar oktatók nevében Szilágyi Tibor professzor egy iratgyűjteményt tartalmazó dossziéval állított emléket annak, hogy a hetven évvel ezelőtt az erdélyi magyar fiatalok anyanyelvi oktatása érdekében alapított egyetemen manapság milyen harcot kell vívni az anyanyelvi oktatás fennmaradásáért.
– Mivel a rendezvényt egy szimbolikus játéknak tekintjük, nem akartunk kimaradni belőle. Azt sem szerettük volna, hogy ebből a kezdeményezésből kimaradjon az egyetem kezdete és múltja, mivel a 70. évforduló ünnepségsorozata olyan szellemben zajlik, hogy a kezdeti éveket igyekeznek elfelejteni. Emiatt az iratcsomóba az egyetem alapításáról szóló 1945-ös királyi törvényerejű rendelet másolatát tettük be az akkori Hivatalos Közlönyből, a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1948-as önállósulásáról szóló rendeletet, a 2011-es oktatási törvénynek a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyeit, illetve a tagozatnak az elmúlt négy év során az oktatási minisztériumhoz, a felsőoktatás minőségét ellenőrző hatósághoz, az egyetem vezetőségéhez címzett beadványait, lényegében azokat az iktatott dokumentumokat, amelyek alapján reméltük és a továbbiakban is reméljük, hogy a magyar tagozat kérdése rendeződni fog.
Részvételünkkel jelezni akarjuk, hogy nem szeretnénk, ha az egyetem múltja s jelenbeli küzdelmünk elfelejtődne, s abban reménykedünk, hogy 30 év múlva még mindig itt leszünk, és sokkal rendezettebb helyzetben fogják az időkapszulát kibontani.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nem kétnyelvű az időkapszula felirata, Szilágyi professzor elmondta, hogy az akció és a hetvenedik évforduló előkészítése a magyar oktatók megkérdezése nélkül történt.
Az időkapszula elhelyezését követően, aki igényt tartott rá, a megszabott helyen elültethetett egy tölgyfacsemetét. A magyar oktatók az egyetem hátsó kerítése mellett kaptak helyet, ahova elkísértük őket és Peti András alpolgármestert.
S közben elgondolkozhattunk azon, hogy hetven évvel ezelőtt a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás újraalapítóinak nem volt idejük föld alá helyezett emlékekkel foglalkozni. Klinikáiktól, a felszerelés egy részétől megfosztva, ők az újrakezdés rendkívüli nehézségeivel küszködve, a hallgatók gondolataiba és lelkébe helyezték el a maguk időkapszuláját, amit kerek évfordulós találkozókon a világ minden tájáról visszatérő orvosok, gyógyszerészek bontanak ki az emlékezet dobozából.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)