Ne töröljük már el a kisebbségi oktatást
Románok, egymás közt. Türelmesen elmagyarázzák, miért baromság megszüntetni a kisebbségi nyelveken történő oktatást. Petre Abrudan blogger Merre…? című cikkében úgy véli, a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja, mert nem készíti fel őket az érettségire és a társadalmi beilleszkedésre. Milyen megoldást ajánl? Az anyanyelvű oktatás felszámolását, kivéve néhány nyelv- és művelődésórát, amiben a többségi diákok is részesülhetnek. Abrudan gondolataira Daniel Plăiaşu, a Maghia România szerkesztője válaszol: Petre Abrudan úr cikkét elolvasva arra a következtetésre jutottam, hogy a „Merre…?” kérdésre a válasz ugyanilyen rövid: a szofizmus felé. Cikke sokat elmond arról, hogy egy valódi és helyes hipotézisből (jelen esetben abból, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok korlátozottan ismerik a román nyelvet), miként lehet hibás következtetéseket levonni, melyeket személy szerint éppenséggel veszélyeseknek minősítenék. A cikk, különben, számos prekoncepción és feltételezésen alapul. (...)
„Képtelenségnek tartom arra kényszeríteni egy gyermeket, aki egész életében egy bizonyos, a román nyelvtől struktúrájában és nyelvtanában is eltérő nyelven tanult, hogy olyan nyelven vizsgázzon, melyet legfeljebb idegen nyelv szintjén sajátított el. Ez pontosan ugyanolyan, mintha azt követelnénk egy romántól, hogy olyan nyelven érettségizzen, melyet hetente csak két-három órában tanult, de nem használta a mindennapokban.” – írja Abrudan.
Nem tudom megbocsátani a szerző tájékozatlanságát: az anyanyelven oktató osztályokban reálszakon csak három órában tanítják a román nyelvet, a humánon öt óra van, ahogy arról kolléganőnk, Florina Vaipan tájékoztatott bennünket, aki tíz évig tanított románt Hargita megyében. Ugyanakkor, Vaipan asszony elmondása szerint a középiskola vagy az osztály tannyelvétől függetlenül az összes többi tantárgy (matematika, fizika, vegytan stb.) esetében az oktatás nyelve szerint (románul vagy anyanyelven) érettségiznek.
Nem utolsósorban fel kell tennünk a kérdést, hogy a szerző mit ért egy nyelv „nem mindennapi használata” alatt? Eseti használatra gondol-e, vagy arra, hogy az adott nyelvet nem használják a tanórákon kívül?
Végül áttérek a szerző által javasolt megoldásokra. Igen, a román nyelv magas (C1, C2) szintű ismerete valós gond a kisebbségi közösségeknél, de az anyanyelv használatának megtiltása az oktatásban törvénysértő, diszkriminatív és asszimilációhoz vezet. Ugyanúgy rossz lépés a román nyelvi vizsga megszüntetése a kisebbségeknél, mert így nulla felé tendál a fiatalok beilleszkedési esélye egy többetnikumú környezetbe a tanulmányok befejezése után.
Egy másik bosszantó kijelentés: „Az a véleményem, hogy senkit sem sértünk meg, és nem ellentétes egyetlen európai megkötött szerződéssel sem, ha az oktatásban egyetlen nyelvet vezetünk be. Mert csak így tudjuk elérni, hogy az ország teljes területén románul beszélők legyenek és nem irányítható tömegek. Miért ne lehetne így: a tanrend legyen mindenkinek azonos, függetlenül attól, hol él, és azt román nyelven oktassák.”
Egy ilyenfajta döntés nemcsak a kisebbségekkel kapcsolatos bármely EU-s megállapodással ellentétes, de az Európa Tanács nemzeti kisebbségekre vonatkozó döntéseivel (Framework Convention for the Protection of National Minorities és European Charter for Regional or Minority Languages) is, Románia ugyanis mindkettőt aláírta és jóváhagyta. Meg kell említeni, hogy az Európa Tanács az EU-tól elkülönült olyan nemzetközi intézmény, mely magába foglalja az egész földrajzi Európát (Oroszországot is beleértve), a kaukázusi országokat, Törökországot, valamint – megfigyelői státusszal – az AEÁ-t, Kanadát, Mexikót és Japánt, s ennek van alárendelve az EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.).
Ugyanakkor abszurdnak tartom azt a feltételezést, hogy ha egy ilyen döntést alkalmazunk, akkor már nincsenek „irányítható tömegeid”, mert a román nyelv kizárólagossága az iskolákban csak az iskolakerülést bátorítaná. Abrudan úr kulcsa zagyvaság; nem old meg semmit, ellenkezőleg, egy ilyen döntés alkalmazásával nem 18 éves kortól szorítanánk háttérbe a diákokat, hanem már 6–7 éves korban, amikor elkezdik az iskolát. Hogyan tudna egy olyan gyermek, aki egyáltalán nem tud románul, ugyanolyan tanrend és ábécéskönyv szerint tanulni, mint a román gyermek? Hogyan tudná hétévesen megérteni az „Ana are mere”-t, amikor azt sem tudja, hogy mondják románul az almának? Abrudan úr nem érzékeli, hogy a gondot éppen az okozza, hogy minden romániai diák számára, etnikumától függetlenül, anyanyelvi szinten oktatják a román nyelvet. Nem az anyanyelvű oktatás okolható azért, hogy ezek a diákok nem ismerik a román nyelvet, hanem azok, akik a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákoknak oktatott román nyelv tanrendjét összeállítják.
A cikk szerzője által bírált oktatási rendszert figyelve, az idegen nyelv esetében (angol, francia, német stb.) bár eljutottunk a haladó szintre, mégsem mondhatjuk, hogy e nyelvek közül bármelyik az anyanyelvünk lenne. Én azt remélem, ha a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató osztályokban/iskolákban a román nyelv tanrendje az angol/francia/német nyelvéhez hasonlóan strukturált lenne, ami egyes román iskolák és középiskolák intenzív idegen nyelvű osztályai számára megoldott, akkor a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok románnyelv-ismeretének foka is sokkal magasabb lenne.
Ami Abrudan úr második javaslatát illeti – nyelv- és művelődésórák –, ezek nemcsak a kisebbségieknek, hanem a többségi nemzetnek is igen hasznosak lennének, nem kötelező, választható tantárgyként. Sőt, úgy gondolom, meg kellene próbálnunk a Kárpát-medence meg Balkán egész térségének művelődéstörténelmét elsajátítani, hogy ne ragadjunk le egy uralkodó etnocentrizmusnál. Daniel Plăiaşu
/MaghiaRomânia: Desfiinţarea învăţământului în limba maternă, o soluţie? – Adevărul.ro/Főtér
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiáll a magyar autonómiakövetelők mellett az ActiveWatch
Hatósági visszaélésekre ad alkalmat, diszkriminál és feszültségeket kelt az ActiveWatch szerint, hogy a belügyminisztérium a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolja az etnikai autonómia követelését a közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetében.
A néhány napja közvitára bocsátott tervezet ellen korábban a magyar politikusok is tiltakoztak, de a román civil szervezet is jogsértőnek tartja az autonómiaköveteléssel kapcsolatos megállapításait. Közleményében az ActiveWatch „legitim módon közvitára alkalmasnak” nevezi az etnikai alapú autonómia kérdését.
A szervezet megállapítja: hatósági visszaéléseket eredményezhet és az autonómiáról szóló bárminemű közvita megakadályozásához vezethet, ha a román állam közbiztonsági veszélyforrásnak tekinti az etnikai autonómia követelését.
Az ActiveWatch nem először szólal meg a romániai magyar közösséget hátrányosan érintő kérdésekben. Tiltakoztak akkor is, amikor a Legfelsőbb Bírói Tanács megkérdőjelezte az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetének alkotmányosságát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az elmaradó önvizsgálat
Megszűnik a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság visszaalakul ügyvezető elnökséggé. Nem szabad hátradőlnünk, mondja ismét, ki tudja, hányadszor Borbély László. Meg kell találni azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, megbízhat az RMDSZ-ben – sorolja a tennivalókat Kelemen Hunor. A Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi történéseiből viszont éppen az hiányzik, ami a bizalom helyreállításához vezető út első állomása: az őszinte szembenézés az elmúlt időszakban elkövetett hibákkal, az önvizsgálat.
Mert az teljesen világos: úgy nem lehet visszanyerni a közösség bizalmát, ha a szövetség egyik emblematikus arca menekül az ügyészségi vizsgálat elől, és valósággal könyörög a román parlamentben mentelmi jogának megőrzéséért. Az sem szolgálja az ügyet, ha az RMDSZ szenátorai – mint azt román sajtóbeszámolók írták – valóban Dan Şova kiadatása ellen szavaztak.
Azt jelzi ez a két eset, semmit sem értett meg az RMDSZ abból, ami tavaly történt az államfőválasztás második fordulójában, továbbra is látszatintézkedésekkel válaszol a valós megújulás, a felelősségre vonás iránti közösségi igényre, a politikai elit feddhetetlenségére irányuló, egyre határozottabb lakossági elvárásra. Ráadásul mind újabb botrányok robbannak az RMDSZ háza táján is: legutóbbi főszereplője a szövetségi elnök sajtóirodájának vezetője – normálisan működő demokráciában, megfelelő számonkérési mechanizmusok esetén ez igen kínosan érintené főnökét, Kelemen Hunort is.
Igencsak vitatható tehát a magyar honatyák magatartása a közösség által figyelemmel kísért, erkölcsi szempontból üzenetet hordozó ügyekben, miközben igen gyorsan és egységesen léptek fel például főnökük védelmében, miután Sepsiszentgyörgyön a március 15-i nemzeti ünnepen részt vevő tömeg egy része kifütyülte Kelemen Hunort.
Alighanem az RMDSZ-en belül is érzékelik a bajt, nem véletlenül beszél a szövetségi elnök a bizalom el- vagy visszanyeréséről, a regionális alternatív küszöb bevezetéséről szóló javaslat pedig arról tanúskodik: számolnak azzal a lehetőséggel, hogy jövőre nem érik el az 5 százalékot. Csakhogy e javaslat egyúttal azt is jelzi, nem a megújulást választja az RMDSZ, politikai alkuk révén inkább a játékszabályokat igazítaná megtépett nimbuszához.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyereg alatt a székelység
A szélsőséges román nacionalizmus célja kormányprogrammá emelni a nyakas székelyek megpuhítását, akik a magyarsághoz való csatlakozásuktól kezdve – azonos nyelvük ellenére – közel ezer évig saját hagyományaik és törvényeik szerint területi önkormányzat, területi autonómia keretében szervezték meg sajátos, a magyartól különböző társadalmukat. Ennek fejében hűségesen védték Magyarország (Erdély) keleti határait, és gyakran harcoltak Moldva és Havaselve védelmében is.
Most Romániában szeretnének területi autonómiában élni, Románia megbízható állampolgárai lenni! Az állandóan váltakozó román kormányok csupán egyben értenek egyet: ellenségként kell tekinteniük az ország s egyben Európa egyik legnagyobb kisebbségére. Ha már javaikat eltulajdonították, egyéni állampolgári jogokat ugyan kénytelenek biztosítani, de területi autonómiát már nem, mert az alkotmányban kinyilvánított egységes román nemzetállam nem tűrheti egy külön igazgatású, más nyelvű kultúra létét. A szélsőséges, nacionalista politikai elit nem tudja elfogadni, hogy belátható időn belül ne váljék valósággá Székelyföld elrománosítása!
A napokban nyilvánosságra került, hogy az etnikai autonómia követelésére a belügyi tárca és a hírszerzési szolgálat úgy tekint, mint aminek a megakadályozása a legfőbb cél. Ezt már korábban is felvállalták. A Román Hírszerző Szolgálat korábbi igazgatója, George Maior 2014-ben kijelentette: „azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát”. Elgondolkodtató, hogy N. Ceauşescu 1977-es Tiszta Románia programja is előírta, hogy két évtized alatt fel kell számolni az erdélyi magyarságot, és annak sikerre vivését az akkori elnyomó apparátusra, a Securitatéra bízta. Most az autonómia megakadályozása nemcsak a belügy, de a hírszerző szolgálat feladata is! Nekik kell tehát a székely-magyarságra tenniük a nyerget, hogy addig is, míg eltűnik, puhuljon.
Erdély magyartalanításában elért páratlan méretű sikerei után érthető az uralkodó elit háborgása a székelyek csökönyös magatartása miatt. Önkéntelenül megfogalmazódik az a gondolat, hogy a románok boldogabbá válnak-e majd az egynyelvű, egy nép lakta ország kies, de román térségében? Vajon boldogabbak-e, hogy nincs számottevő szorgalmas szász, sváb és zsidó lakosság? Magasabb lett-e az életszínvonal azáltal, hogy a nagy magyar és szász városokat elrománosították? Örömük lesz-e abban, ha feledtetik Székelyföldet?
Nem érdekel senkit, hogy az őshonos székelység mit akar. Saját szülőföldjén akar-e jövőt? Minket 1920-ban sem kérdezett senki, hogy az önrendelkezési jog alapján akarunk-e Románia állampolgárai lenni? Akarunk-e saját különstátusú régióban élni Romániában? Mert mindig is féltek az egyértelmű választól. Akkor oda lenne az ellenségkép, mely nagy szolgálatokat tett minden eddigi poltikai küzdelmükben. Így közösségi jogaink megkérdezésünk nélküli felszámolásának fű alatti, sunyi, de következetes szándéka mostantól az elnyomó apparátus nyílt, kendőzetlen feladatává lépett elő.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A rejtélyes katonatisztek és a győztesek (Marosvásárhely fekete márciusáról Sepsiszentgyörgyön)
Három nézőpontból – az író, a történész, az operatőr-dokumentumfilmrendező –, de nagyjából ugyanazok a következtetések hangzottak el pénteken este a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának szervezésében zajló eseményen, amelyen Marosvásárhely fekete márciusát idézték fel.
Három hónappal azt követően, hogy véget ért a legsötétebb aranykor, megbukott a Ceauşescu-diktatúra, újabb gondokkal szembesült a romániai magyarság: a szabadságvágy mellett az indulatok is elszabadultak, az anyanyelvű iskolákért tartott gyertyás-könyves tüntetésre fejszés-baltás randalírozás volt a válasz, a Marosvásárhelyen 1990 márciusában történteknek pedig csak vesztesei vannak – vezette fel a beszélgetést a szervező intézmény vezetője, a házigazda Lakatos Mihály. Az eseményen részleteket vetítettek Miholcsa Gyula Marosvásárhely fekete márciusa című, tizenegy órás dokumentumfilmjéből, Simó Márton székelyudvarhelyi író Bozgor című regénytrilógiájának a témához illő passzusaiból olvasott fel, László Márton történész pedig a Novák Csaba Zoltánnal közösen kiadott, A szabadság terhe című könyvében megjelent kutatásait ismertette. Miholcsa Gyula, a közszolgálati televízió magyar adásának munkatársa a vetítés felvezetőjében leszögezte: amint az a filmből is kiderül, helytelen nemzetiségi, etnikai konfliktusról beszélni a marosvásárhelyi események kapcsán, valójában szervezett támadás történt: Görgény-völgyi parasztokat leitattak, félrevezettek, felbujtottak és bevittek a városba, megmutatták, kiket kell támadni. Azért sem helyes etnikai konfliktusról beszélni, mert azzal a felelősséget a magyarokra és a románokra hárítanánk, és elterelnénk a figyelmet az igazi tettesekről – magyarázta Miholcsa Gyula. László Márton arra világított rá: megvoltak azok a történelmi előzmények, amelyekre hivatkozva fel lehetett korbácsolni az indulatokat, hiszen a román államépítés kizáró jellegű, nem számol más nemzetiségűekkel, így veszélyként élték meg a magyar közösségnek az anyanyelvű iskolahálózat visszaállítására vonatkozó kérelmét. Azt is leszögezte: egybehangzó vélemény, hogy a Securitate volt érdekelt a konfliktus kirobbantásában, március végén járt le ugyanis az a december végi változások során szabott három hónapos türelmi idő, amely alatt még kaptak fizetést a volt titkosszolgálat emberei, valamilyen módon tehát igazolniuk kellett, hogy az új rendszerben is szükség van a hírszerző szolgálatra. A magyar közösség követeléseit szeparatista veszélyként állították be, így igazolták munkájuk fontosságát.
Ezt a mára már egybehangzó véleményt azonban a történésznek bizonyítania kell, s minthogy a szekustisztek nem mondják el az igazságot, alternatív módszerekhez, vallomásokra, korabeli jelentésekre, dokumentumokra kénytelen hagyatkozni. Ezek tanulmányozása során derült ki többek között, hogy a hivatalos jelentésekben, a visszaemlékezésekben minduntalan felbukkannak bizonyos katonatisztek – aligha véletlenül, ugyanis a Securitatét december végén a hadsereg alárendeltségébe, kötelékébe helyezték át. A katonai egyenruha a 90-es évek elején presztízst, védelmet biztosíthatott a szekusoknak, akik egy hiteles intézmény egyenruhájában szervezkedhettek. Mint László Márton sorolta, a Görgény-völgyi parasztok visszaemlékezéseikben is katonatisztekről beszéltek, akik a március 19–20-i események előtt feltűntek falujukban, és jelezték: hamarosan szükség lesz rájuk. Továbbá a védelmi minisztériumnak a parlamenti vizsgálóbizottság számára készített jelentésében is szerepel: március 20-án délben katonatiszteket küldtek a Görgény völgyébe, a dokumentum szerint azért, hogy meggyőzzék az ott élőket, ne menjenek be Marosvásárhelyre. Feltevésüket – miszerint valójában szekusok voltak – megerősítik korábbi esetek is: résztvevők visszaemlékezései szerint bizonyos katonatiszti ruhát viselő egyének a katonai személyzettől eltérő módszereket alkalmazva emeltek ki a tömegből magyarokat, illetve igazoltatták őket.
Miholcsa Gyula azt hangsúlyozta: ha az utcai konfliktusban részt vevő magyarok és románok perspektívájából nézzük a dolgokat, győztesei nem voltak az eseményeknek. A magyarok a cigányok segédletével március 20-án visszaverték a támadókat, de a magyarság mégis vesztesként került ki a fekete márciusból. A halálos áldozatokon és a sérülteken túl sokak számára lelki megrázkódtatást jelentettek a történtek, sok magyar elvándorolt Marosvásárhelyről, nem lett egyhamar önálló Bolyai-iskola, magyar orvosi egyetem máig nincs, az etnikai mérleg átbillent a románok javára, ma ők adják a polgármestert is, hosszú időre megszűnt mindenféle kapcsolat a városban élő magyarok és románok között. Ugyanakkor vannak nyertesei a történteknek, ezek kilétére az események okait firtató különféle forgatókönyvekből lehet következtetni. Győzött például a Securitate, amely Román Hírszerző Szolgálat néven folytatta tevékenységét. Sikerült a hatalmat minden szinten átmenteni – a következőkben ugyanis azért sem lehetett volt szekusokat eltávolítani bizonyos funkciókból, mert mindenki azt kiáltotta: etnikai hovatartozása, románsága miatt váltanák le. Győztek a románok is: a magyarok elvándorlása nyomán munkahelyek ürültek meg, ők kerültek többségbe. Nyertesnek tekinthetők a választásokon taroló pártok, Ion Iliescuék. Továbbá az események Erdély fejlődésének visszaszorításához vezettek: az etnikai konfliktus hírére a nyugati befektetők elkerülték a térséget. Az is a forgatókönyvek egyike, hogy egy olyan időszakban, amikor a térségben országok bomlottak fel (Szovjetunió, Csehszlovákia stb.), az erdélyi románokat így uszították a magyarok ellen, nehogy véletlenül maguk is Erdély leválását kezdeményezzék – sorolta Miholcsa Gyula.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A várakozás negyed évszázada (Volt politikai foglyok)
Továbbra sem sikerült kielégítő módon rendezni a kommunista diktatúra által meghurcoltak helyzetét, vannak, akik nevetséges kártérítést kapnak, és olyanok is, akik semmit – hangzott el pénteken a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége éves közgyűlésén, melynek meghívottja Octav Bjoza, az országos szervezet elnöke volt. Utóbbi szerint a hatalom kivárná, hogy az érintettek lassan kihaljanak, hogy ne kelljen velük foglalkozniuk.
Török József, a háromszéki szövetség elnöke ismertette a 2014. évi tevékenységüket. Rámutatott: folytatniuk kell a javadalmazásért folyó harcukat, mert bár az első kártérítési törvény 1990-ben hatályba lépett, a mai napig sem sikerült minden jogosult számára biztosítani a kártérítést, annak ellenére, hogy többen közülük sok év kényszermunkát, kényszerlakhelyre való áttelepítést, illetve kemény börtönéveket tudhatnak maguk mögött. Török szerint elég súlyos az is, hogy továbbra sem sikerült újból a parlament elé juttatni az 2009-ben elfogadott, de az alkotmánybíróság által elutasított 221-es számú törvényt, amely valamelyest rendezte volna a kártérítési problémákat, tisztességes összeget szabva meg a meghurcoltaknak. Háromszéken mindössze harminc személynek sikerült élnie a jogszabály adta lehetőségekkel. Az elnök továbbá elmondta: sokan mai napig nem kértek jóvátételt a diktatúra éveiben elviselt megaláztatásokért, üldöztetésért, őket továbbra is várják, a szövetség szívesen segít. Néhány részsikerről is beszámolt: sikerült elérniük, hogy a fogságban eltöltött éveket is beleszámolják nyugdíjukba, illetve megnyithatták a kommunizmus áldozatainak sepsiszentgyörgyi emlékházát, és újabbat terveznek Bodzafordulón. A szövetség ugyanakkor komoly anyagi gondokkal küzd, szerencséjük, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata érdemben támogatja őket, így méltó módon tudják rendezni emlékhelyeiket – tette hozzá Török.
A pénzügyi beszámolót, valamint a területi képviselők kinevezését követően Octav Bjoza szólt a mintegy hatvan megjelenthez. Az országos szervezet vezetője keményen ostorozta a mindenkori hatalom képviselőit, akik közül elmondása szerint csak Emil Constantinescu volt államfő személyében talált érdembeli támogatóra. Bjoza a Török által említett jogszabályokról is beszélt, elmondva: a 221-es törvény volt az első, amely az érintettek elvárásaihoz igazította a kártérítést, ennek ellenére az alkotmánybíróság megsemmisítette. Az elnök szerint, miközben egyesek rekordméretű vagyonokat halmoztak fel, a meghurcoltakra soha nem jut pénz. Arról nem beszélve, hogy kettős mérce jellemez minden kormányt, hiszen a ’89-es forradalmárok továbbra is kivételezett helyzetben vannak, míg a kommunizmus alatt szenvedők esetében mintha azt várnák, hogy haljanak már ki. „Ez a taktika nem is annyira rossz, hiszen évente két-háromszáz érintett távozik a túlvilágra, az elmúlt nyolc évben háromezerrel lettünk kevesebben, így lassanként elfogyunk” – tette hozzá. Bjoza beszámolt arról is, hogy tavaly novembertől államtitkári rangban igyekszik valamit tenni sorstársaiért. „Az államtitkári beosztásom arra elég, hogy egy keveset mozdítsak, ahol lehet, viszont nagy eredményekre én sem számítok” – magyarázta.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sánta kutyák nyomában
Felháborodással vegyes megdöbbenéssel néztem végig azt a magyarellenes kampányt, amelyet a márciusi marosvásárhelyi események kapcsán az országos televízióadók sugároztak. Az uszítás, a hazugság minden formáját kimerítették a sípoló hangú bemondónők, gúnyosan vigyorgó riporterek, mindentudó történészek, levitézlett szekusok szájából elhangzott vélemények, amelyeket a gyűlöletre felcsigázott nézők hozzászólásai koronázták meg. Valósággal elállt a lélegzetem attól, hogy 25 évvel a történtek után mennyire aljas módon hamisítják meg mindazt, amit negyedszázaddal ezelőtt Marosvásárhely magyar lakói ellen megszerveztek. Megfélemlítésünk, háttérbe szorításunk volt a cél, és sajnos az maradt ma is.
Újságíróként, aki 1990 januárjától szinte valamennyi helyszínen jelen voltam, elfogadhatatlan hazugságnak érzem, ahogy kényük-kedvük szerint másítják meg az eseményeket. Ahogy 25 évvel ezelőtt is Erdély elszakítására tett kísérletnek minősítették azt az óhajt, hogy a fordulat után igényt tartottunk mindazokra a kisebbségi jogokra, amelyek egy demokratikus államban természetesek kellene legyenek. Így például a felszámolásra ítélt orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar tagozatának a visszaállítása, amit áltatások és hazugságok révénakadályoznak ma is. Nem véletlenül, hisz egyes oktatók, akiknek nem kis szerepük volt abban, hogy az ülősztrájkoló magyar hallgatók megfélemlítésére a Maros-völgyi tudatlan földműveseket Marosvásárhelyre csődítették, továbbra is hangadóknak számítanak. És mit várhatunk azoktól a ma "köztiszteletben" álló orvosoktól, akik egyetemi hallgatóként a Román Diákliga tüntetésén félelmetes beszédekkel uszítottak a magyarok ellen?
Láttam, láttuk, amikor 1990. március19-én délben az első teherautók megérkeztek, s utasaik meg akarták támadni az orvosi egyetemet, ahonnan végül román testvéreik küldték tovább őket a főtérre, ahol a legsötétebb középkorra emlékeztető lincshangulatban verték le a magyar feliratokat. Majd fejszével, botokkal, vasvillával s kampós végű rönkmozgató rudakkal masíroztak Bolyait keresve az RMDSZ székháza felé. Az ostrom idején Radu Ciontea, a Vatra Româneasca alelnöke a Törvényszék utca sarkáról figyelte látható élvezettel az eseményeket. Később elismerte, hogy a Vatra bérelte az autókat, de azok utasait kultúrműsorra hívták. Hát ilyen "előadást" addig nem látott Marosvásárhely! Ma is megfoghatatlan számomra, milyen szer hatására támadt bennük az a vad düh, amellyel törtek, zúztak, gyújtogattak, s nagyon szégyellem, hogy szépen összeverődve mi magyarok a meghökkenéstől bénán néztük végig az indulatok elfajulását. És hiába akarják utólag összemosni a történteket, mert ha nem szervezik meg a 19-i provokációt, Sütő András megcsúfolását, a padláson rekedtek egy részének a bántalmazását, akkor március 20-ra nem kerül sor. A jóvátételt, az igazság kimondását követelő magyar tüntetőket a szemem láttára támadták meg, mintegy vezényszóra a vidékről importált román harcosok. A szervezett akció időzítésébe becsúszott hiba miatt nem lett több áldozta a főtér felől érkező teherautónak, amely a megbolydult menekülő tömegen át az ortodox templom lépcsőjébe csapódott. És ott voltam a kórházban felismerhetetlenre összevert édesapám betegágya mellett (a pagocsaiak ütötték vasbotokkal agyba-főbe), s a vele egy kórteremben elszállásolt hodákiak érdeklődésemre elmondták, hogy a Vatra Româneasca és a Fratia hívta őket a pap, a polgármester közvetítésével, hogy megvédjék a vásárhelyi románokat. Azt is láttam, ahogy az ügyész sorra mindenkit kihallgatott, s nem tudom, hogy mi lett a tanúvallomásokkal, hisz a felbujtóknak, a marosvásárhelyi "kirándulás" szervezőinek a haja szála sem görbült. Végigkövettem a márciusi események után indított pereket is, amelyekben magyarok és cigányok ellen hoztak ítéletet, s a szervezők, akiknek a nevét bizalmas körökben jól ismerték, nem börtönéveket, hanem funkciókat kaptak. Azt tartja a népi bölcsesség, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Mi sajnos még mindig sánta kutyákat hajkurászunk, miközben az utolsó sajtdarabkákat is kihazudják a szánkból.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Zilahon szervezték meg a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését
"Huszonöt éves értéket kell megőriznünk a következő huszonöt évre. Az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat bennünk, hiszen mi vagyunk az egyetlen szövetségese. Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunkat, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának zilahi ülésén, amelyen azokról az aktuálpolitikai kérdésekről is beszélt, amelyek a következő időszak érdekvédelmi munkájának körülményeit és eszközeit meghatározzák.
Az RMDSZ a kongresszus előtt zajló alapszabályzat- módosító vitán a szervezet mozgalmi jellegét is meg szeretné erősíteni, az áprilisi tisztújító eseményre ugyanakkor az alapos vitákat lehetővé tévő programdokumentumok kidolgozásával is készül a szövetség. Ezekben a különböző közpolitikák, az oktatás és a nemzetpolitika terén határozzák meg a teendőket, azt az irányt, amelyben a következő években haladnia kell a romániai magyar érdekvédelemnek – foglalta össze Kelemen Hunor a kongresszus előtti történéseket.
"Az egyéni választókerületes választási rendszerről mi már akkor elmondtuk, hogy nem lesz működőképes, amikor a törvény kidolgozása zajlott. Két választás után bebizonyosodott, hogy a változást hirdető demagógia kudarcos, nem működik ez a rendszer, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki arról is tájékoztatta a szövetségi képviselőket, hogy a kétfordulós önkormányzati választásokat azért nem támogatta a szövetség a törvényhozásban, mert olyan politikai alkuk megkötésére ad lehetőséget, amelyek teljes bizonyossággal nem a választó érdekeit szolgálják, hátrányosak az etnikai érdekérvényesítés szempontjából is, ezért is kedvező, hogy a következő választásokon is egyfordulós a polgármesteri megmérettetés. "A megyei tanácselnökök testületen belül történő megválasztásának felvetésekor tartózkodott az RMDSZ, mert úgy látjuk, hogy nem hoz negatívumokat, és kedvező lehet bizonyos magyarlakta megyékben. Ugyanakkor ragaszkodunk az önkormányzati választási küszöb 3 százalékra való csökkentéséhez, mert ez különösen szórványban – Brassótól Besztercéig, Temestől Hunyadig – lehet számunkra nagyon előnyös" – tette hozzá Kelemen Hunor, és azt is hangsúlyozta: a parlamenti választások kapcsán az RMDSZ az arányos képviselet biztosítására az alternatív küszöb mellett foglalt állást, és azt is kulcsfontosságúnak tartja, hogy a szórvány töredékszavazatait egy országos lista révén tegyék hasznos szavazatokká, mert ez nemcsak a magyarság képviseletét biztosítja, hanem a véletlenszerűséget is kizárja a mandátumszerzéskor. "Nekünk a jelenlegi kilátástalan társadalmi közhangulatban is oda kell figyelnünk ezekre a távlati szempontokra, amelyeken az érdekképviselet jövője múlhat" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki politikai tájékozatójában az új párttörvényről és pártfinanszírozási törvényről azt mondta: annak tanúbizonyságai, hogy a hazai társadalom egyik szélsőségből a másikba esik, nem találja az arányokat, a középutat. Kelemen Hunor arra a többség–kisebbség viszonyát szabályozó megállapodás-javaslatra is kitért, amely az intézményi garanciákat, a megszerzett jogok visszavonhatatlanságát biztosíthatja a magyarság számára egy bizonytalan és változó világban. "Nem hagyhattuk szó nélkül a belügyminisztérium közbiztonsági stratégiáját sem, amelynek mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, és azt is hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájában ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja. Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. "Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után" – jelentette ki a szövetségi elnök.
Ismét összefogni készülnek ellenünk
Szombati, SZKT-ülésen elhangzott felszólalásában Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kiemelte: a szövetség jövőjét illetően fontos, hogy az áprilisi kongresszuson milyen üzeneteket kíván megfogalmazni mind a következő évekre vonatkozó programja, mind pedig az alapszabályzata kapcsán.
"Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom, sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nemhogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" – fogalmazott Borbély László, aki beszédében szorosabb együttműködést szorgalmazott az RMDSZ vezető politikusai között.
"Én már több mint egy éve eldöntöttem, hogy áprilistól nem vállalok újabb mandátumot politikai alelnökként, de számomra nagy megtiszteltetés volt ez a tisztség, ez a csapat, és továbbra is drukkolok az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak. Ez a mi csapatunk, ezzel a csapattal fogok én továbbmenni, ez a csapat képes arra, hogy 2016-ban felmutassa azokat az értékeket, amelyek egy erős képviseletet jelentenek a romániai magyarság számára. Bízom abban, hogy amit 25 évvel ezelőtt néhányan elképzeltünk, az új generációk tovább tudják vinni" – tette hozzá Borbély.
A szervezetépítés és társadalomszervezés továbbra is prioritás
,,Harmonikus környezetben élünk, egy olyan környezetben, ahol magyarokként veszélyforrásként tekintenek ránk, olyan környezetben dolgozunk, ahol mások messziről megüzenik nekünk, hogy nincs magyarkérdés Romániában, hogy ez a kérdés megoldódott. Olyan harmonikus környezetben élünk, ahol az igazságszolgáltatás az utcán, a médiában történik, ahol, ha lebénul a közigazgatás, legyen az helyi vagy központi szinten, senki nem meri vállalni a felelősséget döntéséért, ahol az egyházi restitúciót hitelteleníteni, ellehetetleníteni, leállítani próbálják. Ebben a környezetben kell nekünk újratervezni, a céljainkat soha el nem felejtve új utakat bejárva a hatékonyabb szövetségért" – hangzott el Kovács Péter főtitkár felszólalásában a szombati SZKT-n.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről a főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezéséről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amerre a megerősödésért a jövőben haladni szeretne az RMDSZ.
,,Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha emögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezeteinkre" – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi vagy román nyelvű kommunikáció.
,,A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-menedzsmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés és a tudásátadás folyamatait is" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A magyar közösség belső szolidaritása szükséges
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. "Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy az orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de a leghátrányosabb a szórványközösségek számára volt, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol háromszázalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de pluszárnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
(Forrás: RMDSZ-tájékoztató)
Népújság (Marosvásárhely)

Az öröm napja a vártemplomi diakóniai intézetben
Ezekkel a szavakkal összegezte a virágvasárnapi rendezvény üzenetét az egyik holland vendég az időseket gondozó vártemplomi diakóniai intézet ünnepségén. Az idősotthon egy új szárnnyal bővült, amely három szinten összesen 14 egy- vagy kétágyas szobából áll. A bővítés által az otthon befogadóképessége 25 hellyel gyarapodott. Az avatáson nagytiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és felesége, Orbán Viktorné Lévai Anikó, valamint az építkezést lehetővé tevő holland alapítványok, a magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja vett részt. Hollandra és holland nyelvből Lőrinczi István alsóvárosi református lelkész fordította a beszédeket.
Többet élünk, mint elődeink. Öröm az élet ilyen mértékű meghosszabbodása, de gond is. A statisztikai adatok szerint az idősek 18 százaléka él együtt a fiatalokkal, 23 százalékuk hébe- hóba találkozik. Több magányos idős ember gyermekeitől távol tölti napjait. Elsivárosodó, elidegenedő világunkban a keresztyén közösség tudja lebontani a ridegség falát. Fülöp G. Dénes egykori vártemplomi lelkész és felsége, Suba Ilona korán felismerte ezt, és elkezdte a Jókai (ma Eminescu) utcai idősotthon kilakítását, amelyhez hasonlókra egyre nagyobb szükségünk van – hangzott el Kató Béla püspök beszédében. A Máté evangéliumából vett ige alapján azt hangsúlyozta, hogy nézni bárki tud, de meglátni, észrevenni, ha valaki segítségre szorul, mindenkinek meg kell tanulnia. Az olyan közösségek példája, ahol az időseknek gondját viselik, arra neveli a fiatalokat, hogy jó itthon lenni, s talán nem kívánkoznak el – mondta a püspök, akinek kérésére a holland és magyar közönség együtt énekelte el a 134. zsoltárt.
Fáradhatatlan munka, kitartó erőfeszítés – értékelte Fülöp G. Dénesné Suba Ilonában Lévai Anikó, aki az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként többször küldött segítséget a diakóniai otthonnak. Beszédében az erőskezű, imádkozó erdélyi nagyasszonyokéhoz hasonlította a Lazarenum Alapítvány vezetőjének tevékenységét, aki jótékonysági intézmények egész sorát hozta létre, amelyek keretében az idősgondozás mellett árva gyermekek ellátását, a nagycsaládok támogatását és utcagyermekek megsegítését vállalta és végzi munkatársaival. Egy tanmesét is elmondott az erdei gombáról, amelynek kalapja esős időben védelmet nyújt az erdei kisállatoknak, s addig nő, amíg mindenki befér alája. Ilyen kalapot hord Suba Ilona is, amely alatt a gondoskodás mellett szeretet is lakozik – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök felesége.
Öröm, hogy segíthettünk – emlékezett vissza a 25 évvel ezelőtti eseményekre Jacqueline Schoonwater, a leideni De Bakkerij Diakóniai Központ képviselője, aki több mint 60 erdélyi látogatása során irányt és támogatást nyújtott már kezdettől a Fülöp házaspárnak. Neki köszönhető, hogy Fülöp G. Dénesnét összehozta az új épületszárny főszponzorával, Gert Schlachorsttal, a Carolusguden Alapítvány vezetőjével. Az alapítvány kezdetben 100.000, majd folyamatosan újabb 150.000 euróval támogatta az építkezést, meggyőződve arról, hogy jó célra használják fel a pénzt, mondta, majd kifejezte reményét, hogy a holland és magyarországi támogatás mellett a román hatóságok is felkarolják az alapítványt. A hollandiai Rhenen város Draagt Elkanders Noden samaritánus alapítványainak képviselői, köztük Johann Schippaanboard azt emelte ki, hogy sikerült legyőzni az építés előtt tornyosuló nehézségeket, s bár nagy a különbség a hollandiai idősotthonok és a marosvásárhelyi között, itt érezhető a szeretet, ahogy az időseket gondozzák.
A sok kérés tette szükségessé az otthon bővítését – mondta az ünnepelt, aki az ápolásra szoruló, elhagyott idős emberek nagy számából kiindulva úgy gondolja, hogy ezt a tervet tovább kell folytatni. Fülöp G. Dénesné köszönetet mondott az alapítvány holland barátainak és támogatóinak, a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, amely hárommillió forinttal járult hozzá az építkezéshez. Megköszönte továbbá 30 munkatársának és az alapítóknak is az évek során nyújtott támogatást.
A szponzorok jegyzékét, akik között Bányai Sándor és családja is ott található, az új szárnyban egy márványtábla örökíti meg, amelyen az építkezési terveket ajándékba elkészítő Dragota Maria neve is olvasható.
Az új szárny kényelmes erkélyes szobáinak meglátogatására Kiss Dénes, az alapítvány jogásza kísér el. A 90. évében járó Tekeres Erzsébettel beszélgetünk el, aki kigyógyult súlyos betegségéből, s úgy érzi, hogy soha ilyen jó dolga nem volt. Az idős asszony, akinek fia, férje meghalt, s a lánya nagyon messze, Izraelben él, a biztonságot, a nyugodt körülményeket értékeli, amelyben kedvenc időtöltéseivel foglalkozhat, s szoba-szomszédaival beszélgethet, ha egyedül érzi magát.
A támogatóknak emléket állító márványtáblán a 126. zsoltár ismert mondata olvasható: "Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, ezért örvendezzük." Ezt a segítséget minden hozzászóló kiemelte a virágvasárnapi ünnepen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Sokszínűségünk gazdagsága
A Sokszínűségünk gazdagsága Interkulturális Fesztiválra pénteken került sor az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, melyen részt vett a Hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola küldöttsége is. A diákok és a kísérőpedagógusok mellett ellátogatott Aradra Seres Imre, a hódmezővásárhelyi iskola igazgatóhelyettese, valamint Cseri Tamás települési képviselő. Ők még a megnyitó előtt kihangsúlyozták, hogy szeretnének köszönetet mondani a két város vezetőségének a kapcsolat kiépítéséért. A két alpolgármester bőven kivette a részét az együttműködés érdekében.
A két iskola között partnerkapcsolat létesült egy korábbi pályázat alkalmával, melynek értelmében tavaly hódmezővásárhelyiek szerveztek kulturális programot, most az itteniek. A pályázat egy HURO-projekt része volt, és huzamosabb időre szól, amit betartani nem csupán kötelesség. A partnerviszony már hároméves, a támogatás már tavaly lejárt, de most már ez önellátó és önszervezéssel jön létre, mondta el Szabó László, az iskola magyartanára, aki egyben tagozatfelelős is. A két iskola örül annak, hogy betekintést nyerhetnek a másik szokásaiba, praktikáiba, és hogy tanulhatnak egymástól.
12 órakor kezdődött a megnyitó, melyen többek között a megyei főtanfelügyelő, Claudius Mladin is részt vett és felszólalt. Rajta kívül beszédet tartott az aradi iskola igazgatónője, Petruşca Tămăşan, és a hódmezővásárhelyi vendégek is. A beszédeket Viszhányó Aranka fordította. Ezután következtek a „művészi pillanatok”. Ebben a két iskola diákjai felváltva énekeltek, táncoltak, zenéltek, néptáncot adtak elő és egyéb hasonló módon szórakoztatták egymást és a közönséget. Ennek végeztével két csoport vonult ki Tóth Sándor kopjafájához, ahol mindkét iskola képviselői elhelyeztek egy-egy koszorút.
Ezután ebéd következett, majd két program zajlott egyszerre: a diákoknak alkotóműhely, a pedagógusoknak szimpózium, amelyen részt vett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes is. A szimpóziumot három részlegre osztották: Készség a tanulásra, az egész életen át való tanulás elve; Az extrakurrikuláris tevékenységek formatív értékeés Az önmenedzsment és osztálymenedzsment mint szervezet elemei. 8 ország (Magyarország, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Moldávia, Németország, Jordánia és Olaszország) és 10 romániai megye (plusz Arad megye) 77 pedagógusának tapasztalatait egyesítették.
Mindenki nem tudott eljönni, aki tanulmányt írt, de ők küldtek egy példányt az iskolának, amelyik digitális formátumban egy helyre gyűjtötte ezeket, és több mint 350 oldalnyi anyag gyűlt össze. Az együttműködést még sokáig szeretnék folytatni mindkét részről nemcsak a szimpózium miatt: a gyerekek élvezik a felkészülést, és a szórakozás mellett hasznos is, hiszen sokat tanulhatnak egymástól.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Beperelték a katolikusok Bukarest főpolgármesterét
Beperelte pénteken a bukaresti római katolikus érsekség a román főváros főpolgármesterét, Sorin Oprescut, két üzletembert, valamint a főpolgármesteri hivatal több alkalmazottját, mivel évek óta halogatják annak a bírósági ítéletnek a gyakorlatba ültetését, amely egy, a Szent József-székesegyház tőszomszédságába épített, 19 emeletes irodaház lebontásáról rendelkezik.
Az érsekség szerint az alperesek bűnszervezetet hoztak létre annak érdekében, hogy az irodaház továbbra is működhessen, ezáltal pedig az érintettek összesen 70 millió eurós haszonra kívánnak szert tenni – ennyi az ingatlan becsült értéke.
A Dâmbovița megyei törvényszék 2012-ben született ítélete értelmében a főpolgármesteri hivatal köteles lett volna elrendelni a törvénytelenül felhúzott építmény lebontását, de ennek a mai napig sem tett eleget. A 75 méter magas irodaház mintegy tíz méternyire magasodik a 19. századi székesegyház mellett.
A konfliktus gyökerei még 1998-ba nyúlnak vissza, amikor a Millennium bejelentette, hogy a székesegyház szomszédságában álló telken irodaházat kíván építeni. Akkor azonban még felhőtlennek látszott a viszony az érsekség és az ingatlanfejlesztő között, sőt utóbbi még azt is bejelentette, hogy az egyház is kap majd irodákat az épületben. Igaz, hogy Ioan Robu bukaresti érsek 1999-ben még csupán egy 17 méteres, „viszonylag magas” építmény felhúzásába adta elvi beleegyezését, csak utólag derült ki, hogy az irodaház magassága ennek sokszorosa lesz.
2001-ben azonban egy közelben épülő banképület munkálatai során megsérült az érsekség egyik épülete, Ioan Robu érsek pedig ennek nyomán ugyanazon év áprilisában visszavonta elvi beleegyezését. 2001 és 2005 között az érsek mind az ingatlanfejlesztőnek, mind az illetékes hatóságoknak számos levelet küldött, amelyben figyelmeztette őket a beruházás veszélyeire.
Ennek ellenére Bukarest I. kerületének önkormányzata kiállította az építési engedélyt, a beruházó pedig a tiltakozások és a tüntetések ellenére nem habozott: azonnal elkezdte az építési munkálatokat.
Pedig 2006 decemberében a Szentszék is állást foglalt az ügyben: XVI. Benedek pápa közleményben szólította fel a román hatóságokat az építkezési engedély visszavonására. A katolikusok pert indítottak, azzal érvelve, hogy a beruházás előtt nem végezték el a 125 éves székesegyház műszaki felmérését, és az érsekség sem adta hivatalos beleegyezését az építkezéshez. Az irodaház ennek ellenére felépült, és 2011-ben megnyitotta kapuit.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Markó Attila: nem vagyok korrupt, le akarnak járatni
Lejáratásnak nevezte a Krónika kérdésére a Budapesten tartózkodó Markó Attila RMDSZ-es képviselő azt a hírt, hogy az ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által törvénytelen restitúciós döntésekben való részvétel miatt indított eljárás nyomán le kíván mondani román állampolgárságáról.
„Soha eszembe se jutott lemondani a román állampolgárságról, nem kértem és nem szándékozom kérni. A dossziéban ilyen irat nincs, nem is lenne, amit ott keressen. Ez egy lejáratás, az emberek félrevezetése” – közölte portálunkkal pénteken azt követően, hogy egyes bukaresti sajtóorgánumok azt állították: a képviselőház közlése szerint Markó lemondani készül román állampolgárságáról, hogy megússza a felelősségre vonást, és már az erre vonatkozó kérvényt is benyújtotta.
Markó egyébként ugyancsak pénteken reagált az ellene felmerült újabb vádakra. „Soha senkitől nem kértem és nem kaptam csúszópénzt sem az egyházi javak, sem a kárpótlások során. Mélységesen elítélem mindazokat, akik csúfot űztek és részt kértek a kommunizmus által meghurcolt emberek jogos kárpótlásából” – írta az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) központi restitúciós bizottságának korábbi tagja annak kapcsán, hogy a DNA csütörtökön újabb törvénytelen restitúciós ügyekben kérte az előzetes letartóztatásának jóváhagyását a képviselőháztól.
„A nevem nem merül fel egyetlen vallomásban, nyilatkozatban sem. Ehhez soha nem volt semmi közöm: sem a Bica-féle ügyködésekhez, sem a bármikori más bizottsági tagok hasonló szélhámosságaihoz. Akár jelen voltam egy bizottsági ülésen, akár nem” – írta a hónapok óta Budapesten tartózkodó Markó.
Markó rámutat: a korrupcióellenes küzdelem „megpiszkál” más kárpótlásokat is. Mindezt joggal is teszi, amennyiben a Bica-ügyhöz hasonló visszaélések, csalások és csúszópénzek esete forog fenn.
„És mint az várható is volt, nem tartoztam azok közé a bizottsági tagok közé, akik minden ülésről hiányoznak. Éppen ezért tartom fontosnak azonnal kijelenteni, hogy egy ártatlan ember, aki nem kért, nem kapott soha csúszópénzt, aki soha nem élt vissza semmivel, nem űzött gúnyt a kommunista rendszer gazemberségeinek áldozatainak jogaiból, az akkor is ártatlan, ha jelen van egy bizottsági ülésen, ahogy nyilván ártatlan akkor is, ha nincs jelen” – fogalmazott a képviselő.
A politikus, aki 1997 és 2012 között volt a restitúciós testület tagja, rámutat: a kárpótlási bizottság előtt ülésenként több ezer dosszié várt döntésre. Ezek előkészítéséhez és megalapozásához a román állam nem egy bizottságot, hanem emögé egy egész intézményt hozott létre, ez az Országos Ingatlan-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP).
Ebben több tíz jogi, technikai szakember, felértékelő dolgozott, fölöttük osztályvezetők, igazgatók, három alelnök és egy elnök. Mindhárom alelnök és az elnök hivatalból tagja a Kártérítési Bizottságnak, ez a bizottság személyi állományának fele. Ez a hadseregnyi ember néz át minden dossziét: jogilag, technikailag, tartalmilag.
A felértékelést, amit egy hivatalos ingatlanfelértékelő végez, és amelyért aláírásával és pecsétjével vállal felelősséget, egy ANRP saját alkalmazott ellenőr-felértékelő felülvizsgál, és ellenjegyez, hogy az megfelel a nemzetközi standardoknak Ezt aztán tovább ellenjegyzi az ANRP osztályvezetője, igazgatója majd a területért felelős alelnöke. Van tehát minden kárpótlási dosszié mögött tucatnyi elemző, szakértő, ellenőr, főnök és nagyfőnök. Így kerül be egy dosszié napirendre, ahol egy táblázatban, több ezer ilyen dossziéval, a lehető legnagyobb ritmusban kötelez dönteni maga a törvény.
A bizottság ülésén – a szakértők, igazgatók és ellenőr-felértékelő jelenlétében – a tagok áttekintik a listát, amelyen sok ezer ember neve, dossziéjának száma, ingatlanának sommás leírása és a felértékelés eredményeképpen javasolt összeg található. A törvény értelmében a bizottság a dossziékat jóváhagyja vagy visszaküldi egy újabb felértékelésre.
„Egy ilyen folyamatban, ahol egy hadsereg ember ellenőrzi minden dosszié minden porcikáját, felelős vezető beosztású hivatalnokok ellenjegyzik (beleértve az ANRP vezetőségét is), azt mindezek együtt napirendre javasolják, az ülésen senki részéről nem merül fel kérdés vagy kétely (hisz nincs is, amiért felmerüljön), tehát a bizottság ANRP-s fele elmondja, hogy minden rendben és ezt sem az igazságügyi minisztérium sem pedig a pénzügyminisztérium részéről kinevezett bizottsági tag nem vonja kétségbe, akkor milyen okom, jogom vagy netán kötelességem lett volna nekem kétségbe vonni?” – teszi fel a kérdést Markó.
Rámutat: semmilyen lehetőség nincs arra, hogy amennyiben egy bizottsági tag csúszópénz ellenében lepaktál a felértékelővel és a kárpótlásra jogosult személlyel, ezt a bizottság többi tagja felfedezze.
A politikus sejtetni engedi, hogy az ügy mögött más érdekek állnak. „Engem 2014 november 28-án jogerősen 3 év felfüggesztett börtönre ítéltek a Székely Mikó Kollégium jogos és törvényes visszaszolgáltatásáért. Ugyanakkor a DNA előzetes letartóztatásomat kéri a Bica-ügyben, amelyben eltitkolja a parlament elől az ártatlanságomat bizonyító iratokat. Aztán kiderül, hogy más kormányok bizottságai is gúnyt űztek a kárpótlási folyamatból, ezért ebbe is be akarnak rángatni. Nyomozás indul a katolikus egyház javainak visszaszolgáltatása ügyében. Ki volt benne ebben a folyamatban? Markó Attila. Igen, kérem: 1100 magyar egyházi ingatlan, emellett több mint 2000 más egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatása, nagyon sok tízezer (akár százezer fölött is) magánszemélyi és egyházi kártérítés. Mindegyikre büszke vagyok. Mindegyik egy-egy mondvacsinált korrupciós dosszié... Ez a jogállam. Ez a jogbiztonság” – fogalmazott Markó.
Mint ismeretes, Markót ezúttal abban az ügyben vennék őrizetbe, amelyben három, a 2008 és 2009 közötti időszakban született, 75 millió eurós kárt okozó törvénytelen kárpótlási döntés miatt vizsgálódnak, és amely miatt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) központi restitúciós testületének két másik akkori tagját, Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, és Theodor Nicolescu PNL-s képviselőt már őrizetbe vették.
Markó ügyében egy másik illegális restitúciós ügyben már jóváhagyta a parlament az előzetes letartóztatásba helyezést, bár dokumentumokkal bizonyította, hogy a szóban forgó ülésen nem vett részt. Markó azóta elhagyta az országot, ügyvédje szerint Budapesten él.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Etnikai vita a vásárhelyi kétnyelvű táblák miatt
A kétnyelvű táblák kihelyezése nem etnikai ügy, hanem törvényes kötelessége a marosvásárhelyi városházának – jelentette ki Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, aki arról számolt be, hogy a bíróság alapfokon kimondta: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem diszkriminál akkor, amikor nem helyezi ki a román és magyar nyelven feliratozott utcanévtáblákat.
„Ezt a döntést a legfelsőbb bíróságon meg fogjuk támadni, hiszen azt gondoljuk, hogy a közigazgatási törvény világosan előírja, hol és milyen esetben kell kihelyezni a kétnyelvű táblákat, s ezt a marosvásárhelyi városháza nem tartja be” – szögezte le Szigeti Enikő, aki szerint a városvezetés ezt az ügyet állandóan megpróbálja etnikai síkra terelni, konfliktust gerjesztő magyar ügyként kezelni.
Eközben kétnyelvű utcanévtáblát helyezett ki a marosvásárhelyi Varga Katalin utcába a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen elnevezésű civil csoport.
Ez idén immár az ötvenedik volt, és a csoport tagjai azt ígérik, ezután még aktívabbak lesznek, nagyobb nyomást gyakorolnak a „semmittevésbe burkolózó városvezetésre”. Demeter Zoltán, a civilek képviselője elmondta, január vége óta délutánonként, szabadidejükben járják a város utcáit, és a magánházak postaládáiba kétnyelvű szórólapokat tesznek, amelyekben felajánlják a kétnyelvű utcanévtáblákat.
„Több mint kétezer szórólapot helyeztünk el, és büszkén mondhatom, 30-35 utcába kerültek így valóban kétnyelvű utcanévtáblák. Eredményes volt a szórólapozás, hiszen míg a városháza tavaly mindössze négy utcába szereltetett kétnyelvű táblát, addig a csoport önkéntesei, mint már említettem, ennél sokkal többe. A táblák közadakozásból készültek, vannak magánszemélyek, akik támogatják munkánkat, de olyan is volt, aki a tábla felszerelésekor adományozott egy bizonyos összeget” – mondta az önkéntes.
A csoport sajtószóvivője, Barabás Miklós elmondta, tárgyaltak a városháza közterületekért felelős igazgatójával, Florian Moldovannal, akitől megtudták, hogy elkészítette a feladatfüzetet a táblák megrendelésére, de azt elő kellene terjeszteni határozattervezetként, a tanácsosoknak pedig meg kellene szavazni.
„Csakhogy Peti András alpolgármester Floreára hivatkozva halogatja ezt, a városvezető pedig állandóan azt hangoztatja, hogy nincs törvényes alapja a táblák kihelyezésének. Azt tapasztaljuk, hogy a táblák kihelyezését bonyolult politikai ügyként kezelik” – fogalmazott Barabás.
„Román iskolában nem kell kétnyelvű tábla”
Nem hajlandó kitenni az önkormányzat által készíttetett, az intézmény nevével ellátott kétnyelvű táblát a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakiskola vezetősége. Rodica Pârvan tanácsos, a tanintézet igazgatója a legutóbbi tanácsülésen azt mondta, román iskolában nem indokolt a kétnyelvű felirat kihelyezése, és hibának tartja, hogy a Mihai Viteazul Gimnáziumban kihelyezték az új táblát. Mint mondta, az önkormányzat által készített névtáblán nem szerepel sem a román trikolór, sem az ország címere, így újat készíttetne annak ellenére, hogy a vonatkozó kormányhatározat szerint nem kötelező az említett szimbólumok használata. Sztakics Éva alpolgármester a téma kapcsán megjegyezte, az új névtábla kihelyezésére a tanintézetnek építkezési engedélyt kell kérnie a városházától.
Bíró Blanka, Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)

A tudományos közösség építője – Díjazott az Erdélyi Múzeum-Egyesület
Évi közgyűlését tartotta Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében március 28-án, szombaton.
A közgyűlési beszámolókat követően tiszteleti taggá választották Kerekes László mérnök-professzort és Farkas Zoltánt, az EME agrártudományi szakosztályának elnökét, s átadták a fiatal kutatóknak járó Gróf Mikó Imre-díjat és a Gróf Mikó Imre-emlékplakettet.
A díjat, amelyet az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ítél oda elismerésként négyévenként, Ősz Sándor Előd levéltáros kapta a Bibliotheca Calviniana Transylvanica című forráskiadvány sajtó alá rendezéséért, az emlékplakettet pedig Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese vehette át az EME folyamatos működéséhez és az erdélyi magyar tudományműveléshez nyújtott támogatása elismeréséül.
A közgyűlésen az EME választmányának egyharmadát megújították, az elnökség viszont nem változott: továbbra is Sipos Gábor elnök és Bitay Enikő főtitkár vezeti az egyesületet. Sipos Gábor megnyitóját követően Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke az MTA elnökének üdvözletét tolmácsolta, és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ügyvivő elnöke képviseletében Kerekes Sándor tanácsos üdvözölte az egybegyűlteket.
Kerekes kiemelte az EME tevékenységének jelentőségét, melyet február 22-én a kincses városbeli Operabálon a Kolozsvár jelképe (Emblema de Cluj) kitüntető cím odaítélésével is elismert a megye vezetősége.
„Az erdélyi magyar tudományos élet keretintézménye 2014-ben is a magyar tudományos közösség szolgálatában állt. Eredményesen működtette intézményrészlegeit, így a tudományok művelőinek, illetve pártolóinak egyaránt teret adott könyvtárai, kutatóintézete, kiadója, a hét szakosztálya, valamint a hat fiókegyesülete révén. Ugyanakkor szorgalmazta, segítette a kutatás iránt érdeklődő ifjúsági kutatócsoportok munkáját is” – mutatott rá az egyesület főtitkára.
Az EME a kutatás iránt érdeklődők között igyekszik megtalálni mind a tapasztalt nyugalmazott egyetemi, mind az aktív oktatókat, kutatókat, akik révén a fiatal nemzedék is bevonható a tudományos élet vérkeringésébe. Az EME egyszerre kutatást végez, nevelői, oktatói szerepet is ellát, ugyanakkor közzéteszi és terjeszti a kutatási eredményeket, mindeközben tudományos közösséget épít a különböző szakterületeken – összegezte a főtitkár az egyesület kiértékelőjében.
Az egyesület aktív szerepet tölt be a helyi közösség tudományos életében, együttműködik a társintézményekkel, partnerekkel. Például a Kolozsvári Magyar Napokon könyvstandot működtet, előadásokat és kiállítást szervez. Ugyanez a szerepvállalás jellemzi a fiókegyesületek részvételét a különböző helyszíneken, így Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szilágysomlyón, Zilahon.
„Az elmúlt évben az EME összesen 92 rendezvénynek volt a házigazdája. Kiadványaink mérlege: 31 könyv, 11 folyóirat. Tavaly összesen 22 kutatási programot működtettünk 13 főállású és 30 külső munkatárs részvételével. A közgyűlés elfogadta a 2015-ös év munkatervét, amely ugyanolyan tartalmasnak és színesnek mutatkozik, mint a tavalyi” – mondta el Bitay Enikő.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Nagyváradi könyvnapok anno
A huszonkét éves elszakadás ellenére Várad emlékét úgy őrizte meg az anyaország, amilyen az valójában volt, a pezsgő kulturális élet városának, falai közt írókkal, költőkkel, tudósokkal, művészekkel. Persze, a távolság megszépíti az emlékeket, de a város a tudatos sorvasztás ellenére is megőrizte a szellemi élet pezsgését és az idelátogatók nem érezték olyan mélynek az elszakadás okozta mély szakadékot, ami az évek során keletkezett. Azonkívül itt volt nekünk az erdélyi magyar irodalom és annak képviselői, akik azon igyekeztek, hogy a magyar szó megmaradjon ezen a tájon.
Illusztris vendégeket várt a város, az irodalom jeleseit ezeken a napokon, a könyvnapok idején. Gulácsy Irén, Ignácz Rózsa, Móricz Zsigmond, Mécs László és Nyírő József vendégeskedett volna a Holnap városában, hogyha csak néhány napra is, de elhozzák az élő magyar irodalom szellemét ide.
A város vezetése és a kereskedők pedig mindent megtettek azért, hogy a hazatérés utáni első könyvnapok sikerrel öregbítsék Várad hírnevét.
Három napon át kínáltatják magukat a magyar szellem termékei, a város szívében álló népi motívumos sátrakban. A helyi könyvkereskedők hetek óta versengenek a jobbnál jobb standokért, a Szent László tér és a Bémer tér kijelölt helyein. Mindenikük pompás sátrat állított, de a legszebbek azok voltak, amiket a sikeres festőművész, Balogh István tervezett.
A tervek szerint kilencvenhét könyv kerül az olvasóközönség elé. Ezek egyike a rég halott, tehetséges Iványi Ödön: A püspök atyafisága című regényének harmadik kiadása, a Szigligeti Társaság gondozásában.
A könyvnapok sikeres rendezéséért egy olyan régi, váradi könyvkereskedő felelt, aki az elmúlt évek alatt, legjobb tudása szerint szolgálta a város magyarságának érdekeit. Könyvkereskedésében és az általa kiépített hálózatban, az elnyomás évei alatt is kapható volt minden olyan magyar nyelvű könyv, amit a román cenzúra beengedett Erdélybe. Ez a könyvkereskedő cég volt az, aki kiépítette a könyvterjesztő hálózatot és megteremtette a lehetőséget a kedvező részletfizetésre, hogy a szegény sorsú irodalomkedvelőkhöz is eljusson a magyar szó, irodalmunk kincsei révén. Igen, kedves olvasók, Vidor Manóról van szó. Arról a Vidor Manóról, aki Herczeg Ferenccel, Bókay Jánossal, Harsányi Zsolttal tart fent baráti kapcsolatot, és akik egyetlen hívó szóra, bármikor lejönnek Váradra felolvasást, dedikálást tartani.
Vidor rendezi hát a könyvnapokat, de nem csak itt, hanem ő felel a visszatért Észak-Erdély más városainak, Kolozsvárnak, Marosvásárhelynek és Szatmárnak sikeres könyvnapi rendezéséért is.
A Vidor Manó könyvkereskedés, a Szigligeti színház előtt állította fel sátrát.
A Bémer tér egy másik sátrában, a Pannónia és a villamosmegálló közötti háromszögben, a Krausz István által vezetett Nemzeti könyvkereskedés állít ki, de az itt kiállított könyvek, a Rákóczi út 11 alatti boltban is kaphatók lesznek.
Az egyik legszebb sátor, a Hegedüs Hírlapiroda sátra a Bémer téren, a Magyar Általános Hitelbank előtt áll. Az övéké volt a legjobb és legsokoldalúbb kölcsönkönyvtár, magyar és német nyelvű könyvekből. Miután a városi könyvtár már nem töltötte be szerepét a magyar olvasóközönség számára, a Hegedüs kölcsönkönyvtár vette át ezt a szerepet, maradéktalanul kiszolgálva az olvasókat a megszállás évei alatt.
A régi, nagyhírű Sonnenfeld féle könyvkereskedést Simon István, egy anyaországból idekerült kereskedő vette át és sátrát “keresztény és hazafias indíttatásból” a Szent László templom mellett állítja fel.
A könyvnapokra aztán az ígért szépírók nem érkeztek meg, az olvasóközönség legnagyobb sajnálatára. Pedig Nagyvárad irodalmi múltja és a közönség ragyogó szeretete megérdemelte volna ezt a gesztust. Kárpótlásként itt volt azonban Gulácsy Irén és Ignácz Rózsa. A két írónő szinte fürdött a népszerűségben és természetesen az ő műveiket vásárolták és dedikáltatták a legtöbben a sátraknál. A közönség hamar elfeledte a “nagyok” látogatásának elmaradását és szeretetével halmozta el a két hölgyet. Hisz mindketten itthon voltak és ezt nem is titkolták…
Gulácsy Irén ellátogatott egykori munkahelyére, a Nagyvárad szerkesztőségébe. Emlékezni a kollégákkal a hősi időkre, a vezércikkekre, a sok fejtörésre, küzdelemre a megaláztatásokra, no és persze a sikerekre.
“Gulácsy olyan Nagyváradnak, mint Jókai Komáromnak, Móra Szegednek, Gárdonyi Egernek”, írja Tabéry a másnapi lapban. Ignácz Rózsa új munkája, a “Született Moduvában” is hatalmas sikert aratott. Ez a pusztulásra ítélt csángó magyarokról szóló munka volt talán a legnépszerűbb könyv a vásáron, Gulácsy munkái után.
A könyvvásár sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Nagyvárad városa is képviselteti magát a vásáron. Dr. Soós István polgármester, Dalló Gyula kultúr tanácsos és Soós András a városi könyvtár vezetője nagy érdeklődéssel látogattak ki mindhárom napon a vásárra és jelentékeny összegért vásároltak könyveket a városi könyvtár számára. Annak a városi könyvtárnak, amely az elmúlt huszonkét esztendő alatt, nem sok magyar nyelvű könyvet, nem sok magyar író munkáját vásárolta meg.
Sajnos, az eseményt egy sajtópolémia is beárnyékolta. A Magyar Lapok egyik számában, lejárató cikk jelent meg a Sipos és Reich könyvkereskedésről. A cikk kufárkodással vádolja a céget, akiknek a magyar könyv csak haszonszerzés. Az igazi ok az, hogy a cég sátra az Országzászlóval szemben van felállítva és ez a tény igencsak szúrta a cikkíró szemét. A tény az, hogy a sátrak helyét a városi mérnöki hivatal jelölte ki, nem pedig protekciós alapon lettek elosztva. Az Esti lap válaszol a cikkre, így néhány napig van téma a két kispéldányszámú lap hasábjain. Akkor már olyan időket élt városunk és az ország, hogy még egy ilyen nagyszerű eseményt, mint a könyvnapok is be lehetett árnyékolni pár rossz ízű mondattal.
Így teltek az Első Magyar Könyvnapok eseményei városunkban, 1941. júniusának második hetében.
Farkas László, Nagyvárad
(forrás: Nagyvárad c. napilap 1941. júniusi lapszámai)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Székelyek al-Idriszi 1154-es térképén
A Kárpátokon túli Székelyföld regisztrálása
1154-ben Muhammad al-Idriszi világtérképet rajzol II. Roger szicíliai királynak, arab nyelven, a művét ma Tabula Rogeriana néven emlegetik. Ebben valahol az Al-Duna és a Dnyeszter között, a Gebel Frido nevű hegy mögött szerepel egy Saklah nevű város. Az alábbiakban ezt a települést próbálom azonosítani, amely, mint látni fogjuk, szoros kapcsolatban áll a székelyekkel.
Al-Idriszi élettörténete maga is megérne egy misét: Mohamed próféta egyenes ági leszármazottja, a Fez városát alapító és uraló Idríszida-dinasztia sarja volt, 1100-ban született. Fiatalon került a korabeli tudományos élet egyik központjába, Córdoba városába, innen indult észak-afrikai és kis-ázsiai utazásokra, melyeket azután is folytatott, hogy a szicíliai király, II. Roger szolgálatába állt.
Kora legjobb térképe
1154-ben neki készítette el a Tabula Rogeriana néven ismert, ezüst mappa mundit (világtérképet), méghozzá két nép: az arabok és a normannok tudását ötvözve. Hogy az arab utazók tapasztalatait felhasználta, érthető; a normann kapcsolat onnan jön, hogy II. Roger király normann (viking) volt, apja, I. Roger 1071-ben foglalta el Szicíliát, a király udvarában meg al-Idriszi a viking utazókat szépen kikérdezgette, az általuk használt térképeket, jegyzeteket felhasználta.
Al-Idriszi könyvben is leírja térképének tudásanyagát, címe A vágyakozónak gyönyörködtetése – A világtájak átszelése. Ennek megmaradt kézirataiban a térképen levő Saklah leírásánál a Saklay és Saklahi formák szerepelnek, más olvasatban Sekläsi és Saklähi.
A Tabula Rogeriánát általában eléggé visszafogottan használják a történészek (annak ellenére, hogy mindenki elismeri, elsőrangú műről van szó), ugyanis nagyon nehéz egy európainak az arab írásból az eredeti hang- és képalakot kikövetkeztetni. Al-Idriszi térképét és könyvét latin betűsre áttevő, illetve németre lefordító Konrad Miller ezt a várost a mai Chișinău környékére teszi (saklähi oder sekläsi, etwa bei Kischenevv). A moldvai Constantin Cihodaru a Saklay, Saklah, Seklasi, Seklahi formát átjavítja Saklav-ra, és innen azt a következtetést vonja le, hogy Suceava városáról lehet szó.
Összelapított Kárpátok
Al-Idriszi térképével (mai szemmel nézve) az a baj, hogy a Föld nagyon össze van lapítva a valós helyzethez képest, így például a Duna és a Dnyeszter nagyon közel kerül egymáshoz, szinte Duna–Dnyeszter közről beszélhetünk. Ennek következménye, hogy a Kárpátok vonulata is összelapul, és Lengyelországtól kezdve a bulgáriai Bidenun alólig (Vidin) egyetlen hosszan tartó csík lesz. Hogy ezt javítsam, a térképet egy kicsit (illetve nagyon) széthúztam, 180 fokkal elfordítottam, és a biztosan megállapítható mai neveket beírtam. Ezek közül a Baluac (Polovec? Palóc?) hegyet kell külön megmagyaráznom: ez a hegylánc a térkép nem látható részén, messze Lengyelországból jön le, ugyanezen a néven, és igazából a mai teljes Kárpátok hegyvonulatot takarja.
Erre a csíkra jön rá merőlegesen, annak közepe táján a Gebel Kark (Kárp, Kárpátok-hegy), aminek a Nyugati-Kárpátoknak kell lennie, amelynek három fő csoportja az Erdélyi-középhegység, a Ruszka-havas és a Bánsági-hegyvidék (ez más, most nem tárgyalandó térképekkel való összevetésből következik). Miller erről csak annyit állapít meg, hogy ez is a Kárpátok.
A Baluac (Kárpátok) hegylánc Vidintől jóval keletre ér véget, és nagy a gyanúm, hogy a mai Székelyföld ennek a hegynek a legvége lenne, teljesen összenyomva, ugyanis a szép kerek Kárpátokból mindössze egy csík lett.
A Frido-hegy
Sekläsi vagy Saklähi városa, amely után kutatunk, a Kárpátok és egy Gebel Frido között van, a Frido-hegyen túl pedig a Fekete-tenger található. Milyen hegy van a Kárpátok és a tenger között, a Duna felett? – kaphatjuk fel meglepetten a fejünket. Nos, erre a megoldást egy későbbi térkép adja meg.
A Codex Latinus Parisinus – 7239 nevű, hadtudományi kéziratban maradt fenn egy 1396 előtt született térkép a mai Románia területéről, amelynek van egy nagy erőssége: magyarázatokat is fűz a képhez (magára a térképre). Ezen szerepel Zorio (Giurgiu), Vicina (pontos meghatározás nélkül) és Monchastro (Dnyeszterfehérvár) felett egy hegy, a következő megjegyzéssel: „Monti picholi versso el danubio ch(e) sse desparte i(n) molte vie” (Kis hegyek a Duna fölött, melyek sokféleképpen választódnak el).
A rajzon e hegyek mellett háromszor is szerepel a Vlachia név. Már többször bemutattam, hogy Havasalföld (Valachia) ebben az időben (14. század) jóval nagyobb volt, magában foglalta Dél-Moldvát és a Budzsákot is. Ezen a részen található a Moldvai-dombság (Dealurile Moldovei), másképp Moldvai-fennsík (Podișul Moldovei). Ez átnyúlik Moldova Köztársaságba is, legmagasabb pontjai elérik az 5-600 métert. Több mint biztos tehát, hogy Idrisi térképén is ugyanez a hegység/dombság szerepel, ez az, amit ő úgy nevez, hogy Gebel Frido. Hogy miért teszik rá a térképre ezt a jelentéktelen dombságot, annak is megvan a magyarázata: merthogy hadi szempontból nagyon is jelentős – ez az egyetlen hely, ahol a mai dél-ukrán sztyeppékről előretörő lovas népeket meg lehet fogni.
Szaklah, székelyek
Saklah, Sekläsi vagy Saklähi városa tehát a Moldvai-fennsíktól nyugatra van, de még jóval a Kárpátok előtt. Moldvában még csak valamennyire is hasonló nevű települést nem ismerünk, a Cihodaru által javasolt megoldás, Suceava egyértelműen zsákutca. Az azonosításhoz érdemes tovább keresgélni a 15–16. századi térképek, elsősorban azok között, amelyekről rossz a véleményük a mai szakembereknek – ugyanis ezeknek a hibája általában az, hogy a régiek nem megfelelő átdolgozását nyújtják.
Sebastian Münster 1540-es, Polonia et Ungaria Nova Tabula nevű térképe elég különös szerkesztmény, ugyanis megvan benne a Kárpátok szép köre, írja is benne, hogy Transilvania, ám Ceculia, azaz Székelyföld e körön (Erdélyen) kívül fekszik, attól északra. Az Olt folyó pedig a körön túli másik hegyből, a mai Suceava vagy Neamț megyék területéről ered, majd kétszer is áttöri a körhegyet. Ha azt nézzük, hogy miért rajzol Münster úgy, ahogy, a térképábrázolások szép fejlődését láthatjuk, méghozzá al-Idriszi alapvető, nagy hatású térképéből kiindulva. Pontokba szedve így néz ki:
– a későbbi térképészek rájönnek, al-Idriszi nagyon összelapította a Földet, és a Duna–Dnyeszter „közén” bizony emiatt sok minden kimaradt, például Erdély
– Münster széthúzza az összelapítást, az al-Idriszi-féle Baluac-hegyvonulat, a Kárpátok jóval fennebb kerül, alája pedig berajzolja Erdély szép körét
– a Baluac-hegyvonulat felvivése miatt jóval fennebb kerül a Kark (Nyugati-Kárpátok) is, amelynek viszont egészen a Dunáig le kellene mennie
– Münster tudja, hogy Havasalföldön és Moldvában semmi hegy nincs a Kárpátok után, így al-Idriszi Frido-hegyét (amely azóta hadi jelentőségét elveszítette, mert minden török kézen van) közelebb húzza a Kárpátokhoz. És miért teszi ezt az utolsó lépést? Azért – és itt fogózzon meg a kedves olvasó –, mert Münster úgy tudja: al-Idriszi Saklah, Sekläsi vagy Saklähi nevű városa a mi Ceculiánkkal, azaz Székelyföldünkkel azonos.
Mielőtt a kedves olvasók azon része, akik azt tartják, a Csíki székely krónika egy nagy marhaság, lecsapná e tanulmányt, hadd emlékeztessek arra, hogy bizony ezen, méltatlanul hamisítványnak kikiáltott, ám kutatásaim szerint egyetlen nem védhető szót sem tartalmazó krónikánk szintén a Kárpátokon túlra, Dacia Alpestris területére (Havasalföld, Dél-Moldva, Budzsák) teszi a székelyeket a 12. századig. Azaz nagyon is meglehet, hogy al-Idriszi a székelyeket tünteti fel a térképén. Münster csetlése-botlása ebben az esetben nem egyéb, mint próbálkozás arra, hogy egyeztesse a 12. századi tudást a 16. századi helyzettel, azzal, hogy bizony a székelyek beköltöztek a Kárpátokon belülre.
Még egy kapcsolatról ejtek szót, amit szinte félek leírni, annyira passzol ahhoz a feltevéshez, hogy al-Idriszi 1154-ben éppen a székelyeket rajzolja be a térképébe. Ismeretes, hogy a székelység „fővárosának”, Marosvásárhelynek az első írásos említései Novum Forum Siculorum (székelyek új vásárhelye) néven történnek. Tudtommal senki fel nem tette a kérdést, hogy 1300-ban mihez képest új a székely főváros. Nos, itt a megoldás: talán éppen al-Idriszi Saklah-jához képest...
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Sosem szabad feladni” -
beszélgetés G. Szabó Ferenc gidófalvi költő-íróval –
A nyolcvanas évek derekától számítva sok verse, írása jelent meg országos és helyi lapokban, irodalmi mellékletek hasábjain a Gidófalván élő G. Szabó Ferencnek. A kenyerét jelenleg biztonsági őrként kereső alkotót mindig is vonzotta az irodalom. Az írás megnyugtatja, értelmet ad a hétköznapjainak. Tavaly decemberben jelent meg első verseskötete a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó jóvoltából, Létdac címmel.
– Honnan indult? Mikor került kapcsolatba az irodalommal?
– 1968. december 29-én születtem Gidófalván, ötödik osztályig itt jártam iskolába. Édesanyám nagyon szeret szavalni, énekelni, rengeteg régi verset tud kívülről még most is. Mikor kicsi voltam, sok mesét olvastak nekem és a testvéreimnek, ebbe nőttem bele. Később Sepsiszentgyörgyre kerültem, az akkori 7-es Számú Általános Iskolában tanultam, majd a 2-es líceumban végeztem a középiskolát, építészeti szakon. Itt nagyon jó tanáraim voltak, Ráduly Gitta tanította az irodalmat, nagyon szerettem a humán tantárgyakat, a reáltárgyakban nem voltam erős.
– Hol jelentek meg az első írásai?
– Az Ifjúmunkásban. Lázár László volt akkor a főszerkesztő. Olyan írásokat is beküldtem, amelyek rendszerellenesnek minősültek, így a főszerkesztő óva intett, ha ezt így folytatom, többé nem fogják hagyni, hogy bárhol is publikáljak. 1990 után már az Ifi Fórum, a Zabhegyező ifjúsági lapokban is jelentek meg verseim, rövid prózáim. A legtöbb szerzeményemet a Romániai Magyar Szóhoz küldtem be, a Szabad Szombat elnevezésű irodalmi-kulturális melléklet számára, majd az Új Magyar Szó Színkép kulturális mellékletében is jelentek meg írásaim.
– Mit jelent önnek az írás?
– Körülbelül 6–7 évig nem akartam, hogy közöljék az írásaimat, mert az is egyfajta stresszel jár, ha közreadják a művedet, de magamnak azért csak írtam, mert ha ezt nem teszem, akkor nem igazán vagyok jól. A lírát közelebb érzem magamhoz, abban jobban ki tudom „tombolni” magam. Sokan azt mondják, a verseim szomorú hangvételűek. Talán valóban kissé borúlátóak, de ilyen az élet is, erről az oldaláról is írni kell, nem csak a szerelemről meg a pozitív érzésekről. Biztonsági őrként dolgozom, egy helyben 24 órát kell ülnöm, ilyenkor írással töltöm az időt. Van egy laptopom, azon alkotok.
– Az első verseskötete címe Létdac. Miért ezt a címet választotta?
– A cím azt akarja sugallni, hogy soha nem szabad feladni, tovább kell lépni, még akkor is, ha nagy pofont kapunk az élettől. A negatív történéseken túl kell lépni, újra kell kezdeni. Mindig küzdeni kell a céljainkért. Közelebbi terveim között szerepel egy novelláskötet kiadása, erre is gyűjtöm az írásaimat.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hargita megyében rótták ki a legtöbb büntetést az adóhatóság ellenőrei
Az ellenőrzések részeredménye szerint Erdély-szerte Hargita megyében járt a legdrasztikusabb eredménnyel az adóhatóság razziája, az időszakos bezárások és bírságok értéke tekintetében például Kolozs vagy Bihar megyét is megelőzte Hargita megye.
Erdély-szerte Hargita megyében volt a legnagyobb összértéke az adóhatóság (ANAF) ellenőrző szerve, a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság (DGAF) ellenőrzésein kiszabott pénzbüntetéseknek, de a legtöbb kereskedelmi egység időszakos bezárását is itt rendelték el – az ellenőrzések részeredményei szerint. A revízió során alkalmazott intézkedésekről a Voceatransilvaniei.ro portál kapott adatokat az adóhatóságtól, a kimutatás a március 15–20. közti időszakot öleli fel, azaz csak részeredmény. Eszerint azonban mind a pénzbírságok összértékét, mind pedig a cégtevékenységek felfüggesztését tekintve Hargita megye vezeti az erdélyi megyék listáját. Itt az említett időszakban összesen 122 ezer lej értékben bírságoltak az adóhatóság ellenőrei, valamint kilenc vállalkozásnak függesztették fel a tevékenységét. A büntetések összértékét tekintve Szatmár és Bihar megye áll a második helyen, egyenként 110 ezer lejes összértékkel. Mindkét megyében két-két cég tevékenységét függesztették fel különböző szabálytalanságok miatt. A tevékenység felfüggesztése tekintetében Maros megye követi Hargitát, ott öt vállalkozás bezárását rendelte el az adóhatóság egy-három hónapra, a pénzbírságok összértéke 78 ezer lej volt. A többi erdélyi megyében vagy a pénzbírságok összértéke, vagy a bezárások száma volt kisebb a fentebb soroltaknál, Kovászna megyében például 25 ezer lejre bírságoltak a revizorok, és két cég tevékenységét függesztették fel az említett időszakban.
Az adóhatóság országos szintű ellenőrzéshulláma és a revíziók szigora sok cégvezetőben felháborodást keltett, többen közülük az ANAF túlkapásaira panaszkodnak. Az internetet is bejárta egy fővárosi szórakozóhely aprópénzes cégtáblájának fotója, amely szerint az egységet 3 lej 28 banis elszámolatlan többletösszeg miatt zártak be az adóhatósági ellenőrök. Egy Suceava megyei húsfeldolgozó és hentesbolthálózat egyik üzletének tevékenységét 50 lejes hiány miatt függesztette fel az adóhatóság – és ötezer lejes bírságot is kiszabtak –, de a Mediafax hírügynökség által megszólaltatott tulajdonos azt mondta, megfellebbezi a döntést, és ha „megkötik”, akkor is kinyitja a boltját egy nap múlva, s szabadságát is kockára teszi, hogy felhívja a figyelmet a visszaélésekre. Az adóhatóság országos razziáját ért bírálatokkal kapcsolatban hétfőn Victor Ponta kormányfő is megszólalt. A központi sajtó beszámolói szerint a kormányfő azt mondta, ha voltak ANAF-túlkapások, meglesznek azok retorziói is. Victor Pontát arról kérdezte a sajtó, hogy normális-e az, ha 3,5 lejért zár be cégeket az adóhatóság. „Ha voltak túlkapások az ANAF részéről, ezek biztosan meg lesznek büntetve” – fogalmazott Ponta, aki szerint a kritizálóknak mindenekelőtt be kellene fizetniük az adókat és illetékeket az államnak.
Széchely István
Székelyhon.ro

Kovács Péter: a néhány banis tévedésekért kirótt büntetések aránytalanul nagyok
Az állami szerveknek nem az kell legyen a feladatuk, hogy rettegésben tartsák a kisvállalkozókat, hanem olyan gazdasági környezetet kellene kialakítaniuk, amelyben azok fejlődnek, és munkahelyeket tudnak teremteni – fogalmazott Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára hétfőn, március 30-án az Országos Adóhatóság (ANAF) kereskedelmi egységek ellen irányuló zaklatás-jellegű ellenőrzése kapcsán . A főtitkár rámutatott: a Szövetség egyetért azzal, hogy vissza kell szorítani az adó- és vámcsalást, meg kell akadályozni a pénzmosást, azonban úgy gondolja, a néhány banis, lejes tévedésekért kirótt büntetések aránytalanul nagyok.
„Az ANAF nem azért jött létre, hogy rettegésben tartsa a kisvállalkozókat, a szerepe az kell legyen, hogy közbelépjen ott, ahol visszaélés történik, ahol valós kár éri az államot” – hangsúlyozta Kovács Péter, aki visszaélés-jellegűnek tartja azokat a helyzeteket, amikor az adóhatóság egy-egy kisvállalkozónál több mint nyolc órát időz el minden kis apróságba belekötve, és mindezt úgy teszi, hogy a kasszagépben lévő adatokat rendben találja.
A Főtitkárság vezetője kiemelte: az ANAF elvetette azzal a sulykot, hogy olyan vállalkozásokat zárat be pár baninyi fölöslegért vagy hiányért, amelyek családok napi pénzkeresetének, fenntartásának biztosítói, ezáltal ellehetetlenítve és a csőd szélére taszítva őket. Az RMDSZ nem tudja elfogadni az ilyen szintű igazságtalanságot – tette hozzá.
„Ezek a túllihegett zaklatás-jellegű ellenőrzések csorbítják a vállalkozók állami intézményekbe vetett bizalmát azon túl, hogy az állam a pénzüket és idejüket folyamatosan elveszi” – összegzett Kovács Péter.
Közlemény
Erdély.ma

MPP: nemzeti kérdésekben együtt kell működni a külpolitikában!
A magyar közösség érdekérvényesítése azt kívánja, hogy nemzeti kérdésekben együttműködjünk külpolitikában, Bukarestben és az önkormányzatokban is!
Biró Zsolt MPP elnök mai sajtótájékoztatóján az erdélyi magyar külpolitika sikerének nevezte azt a közös fellépést, ami az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának strasbourgi plenáris ülése alkalmával megvalósult az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt között. Az MPP az elmúlt 25 év egyik legnagyobb hiányosságának éppen az önálló erdélyi magyar külpolitika megteremtését tekinti, most ebben a kérdésben történt áttörés, ráadásul az a tény, hogy az erdélyi pártok közösen jelenítették meg Székelyföld ügyét, üzenetértékű. „Az autonómiaküzdelemben csak közös fellépéssel lehet eredményre számítani” – mondta Biró Zsolt, hozzátette: „Önkormányzatainkban ott ülnek a választói felhatalmazással rendelkező képviselőink, ők a legilletékesebbek véleményt mondani közösségük nevében. Ez történt akkor is, amikor 350 ezer ember nevében közösen fogadtunk el önkormányzati határozatokat és ezt a közösségi akaratot jelenítettük meg Strasbourgban a jelenlévő polgármesterek révén, pártállástól függetlenül.”
A külpolitika mellett a bukaresti közös fellépés a másik fontos pillére a nemzeti együttműködésnek. Ennek jegyében a tavaly megkötött együttműködési megállapodásra hivatkozva kéri az MPP, hogy az RMDSZ honatyái nyújtsák be azt az öt pontos alkotmánymódosító csomagot, amit a Polgári Párt dolgozott ki, és amelynek alapját az 1918. December 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozat képezi. „Most, hogy az alkotmánymódosítással foglalkozó bizottság ismét összeült és április 25-ig fogadják a javaslatokat, kérjük az RMDSZ-t iktassa az öt pontot. Bízom benne, hogy ezt megteszik, hiszen ebben a kérdésben már korábban is egyeztettünk és elvi egyetértés született.” Biró Zsolt elmondta még, fontosnak tartják, hogy az alkotmánymódosítással kapcsolatos elképzeléseiket a román közvéleménnyel is megismertessék, ezért a napokban központi román nyelvű lapokban is sajtókampányt folytatnak.
A nemzeti együttműködés harmadik pillérét az önkormányzatok képezik. „Itt is vannak kérdések, amikor együtt kell lépnünk, lásd a már említett autonómiapárti határozatok elfogadását, de ilyen kell legyen a marosvásárhelyi polgármester-választás kérdése is” – mondta az MPP elnöke, hozzátette: „az külön öröm számunkra, hogy ma mások is belátják annak helyességét, amit mi négy éve javasoltunk.”
A Magyar Polgári Párt öt pontban fogalmazza meg azokat az alkotmánymódosító javaslatokat, amelyek a Gyulafehérvári Nyilatkozatban vállaltak értelmében, a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, illetve történelmi és jogi alapját kell képezzék.
1. Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállama a románoknak és az együttélő őshonos nemzeti közösségeknek. 2. A romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotói tényezői a román államnak. 3. Az 1918. december 1-ei gyulafehérvári nyilatkozat a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
4. Őshonos nemzeti közösségekként elismerendők a Romániában élő azon közösségek, amelyek legalább száz esztendő óta együtt élnek a román néppel.(A modern román állam létrejöttekor már itt éltek) 5. A romániai őshonos nemzeti közösségek jogait sarkalatos törvény szavatolja, az érintett nemzeti közösség erre irányuló legitim módon kifejezett akarata szerint és annak mértékéig, a gyulafehérvári nyilatkozat szellemisége alapján és a vonatkozó európai szabályok és gyakorlatok szerint, Románia területi sérthetetlenségének tiszteletben tartásával.
MPP sajtóiroda
Erdély.ma

Még mindig lefelé
Nem értünk le a gödör aljára: a már ezer sebből vérző szociáldemokratáknak még mindig van emberük, energiájuk arra, hogy számukra kedvező törvénymódosításokat dolgozzanak ki és toljanak előre a parlamentben. Ráadásul elegendő bátorsággal rendelkeznek ahhoz, hogy ne csupán a lassan mindentől megcsömörlött polgárokkal, hanem saját, alig pár napja elfogadott tisztogatási szabályaikkal is szembemenjenek.
Persze, az általános nemtetszés még mindig jobb, mint az őrizetbe vétel, hiszen ez utóbbi közelről fenyegető veszély, az elégedetlenség pedig legfeljebb a jövő évi választásokon fog – jóval enyhébben lesújtó – következményekkel járni. S hátha addig még felejtenek az emberek, a csökkentett adókkal arányosan mérgük is apadhat...
Victor Ponta kormányfő azt állítja, nem tud arról, hogy a pártjához tartozó szenátorok a nemrég módosított, alig egy éve érvényes büntető törvénykönyv újabb megváltoztatását tervezik, és ezzel a korrupciógyanús politikusokat megmentenék a fogdától. Milyen pártelnök és milyen kormányfő, aki nem tartja kezében a gyeplőt? Hagyjuk, tudjuk. A Şova-szavazás kifacsart értelmezése után ez aligha véletlen, sőt: felkészülés a zordabb időkre.
Érdekes azért, hogy az efféle kezdeményezések milyen gyorsan haladnak (egy szakbizottság már jóváhagyta a hirtelen tervezetet, a második most dolgozik rajta), miközben fontos törvények merültek el az alapozás feneketlen mocsarában: a decentralizálás, régiósítás, alkotmánymódosítás éppen három éve mind készül, készül – de máig nem került a honatyák elé, a már évtizede „munkában levő” kisebbségi törvényt pedig még az RMDSZ is feledni látszik. Nem alkalmas a pillanat, ellenzékben vagyunk – mondják, de mikor volt az?
A folyton átalakuló Ponta-kormány a saját programjában meghirdetett sarkalatos törvényeket sem fogadta el, és ha nem tette akkor, amikor kétharmados többsége volt, ugyan miért vágna bele most, amikor az egyszerű többsége is naponta apad? Szemmel láthatóan a miniszterelnököt jobban foglalkoztatja a hatalmát, táborát megtizedelő, hozzá is vészesen közeledő korrupcióellenes hadjárat, mint bármi más. Beszélt mostanában valaki az oktatásról? Még a tanfelügyelői versenyvizsgát sem tudták megszervezni. Hát az egészségügyről? Az orvosok elvándorlásáról? Munkahelyekről, vállalkozóbarát gazdaságról? Vaktában, a legközelebb talált eszközzel odacsaptak a kis cégek közé, tíz-húsz lejes „adócsalások” miatt nyomják őket víz alá – csakhogy ezzel nem takarják el az eurómilliós állami rablásokat.
Réges-rég le kellett volna mondania a hibát hibára halmozó kormányfőnek, de nem teszi. Vergődünk tovább mindannyian...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van remény
A legjobban szervezett diákköri konferencia volt
Az orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztudomány fellegvárává vált az elmúlt héten a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség 22. alkalommal szervezte meg a hallgatók Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK), amelyen a leendő orvosok és gyógyszerészek ismertették önálló kutatómunkájuk eredményét. A múlt évi 299-hez képest az idén 320 dolgozatot mutattak be 23 szekcióban, 56 órán át. A rendezvény színvonalát 17 meghívott előadó emelte, s az érdeklődők hét műhelymunka során tekinthettek be egy-egy szakágazatba, ismerhették meg az újdonságokat. A rendezvény ki is nőtte a Kultúrpalota kereteit, s ezért a Continental Szálloda egyik termét is igénybe vették.
A nyitóünnepségen Peti András alpolgármester tartott hasznos ismertetőt az egyetem megalapításáról, az 1945-ben királyi törvényerejű rendelettel Marosvásárhelyre költöztetett orvosi karról és a befogadó épület történetéről. Ő hívta fel a szervezők figyelmét, hogy az első TDK-t 69 évvel ezelőtt, 1946. február 14-én tartották, s jövőben meg lehetne ünnepelni a 70. évfordulót. A nyitóünnepségen felszólaló dr. Leonard Azamfirei rektor az egyetemi hallgatók rendezvényét értékelve elmondta, hogy a tudomány iránt érdeklődő legtehetségesebb fiatal szakembereket szeretné abban a nagyon korszerű kutatóintézetben látni, amely az egyetem udvarán épül. Dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanár beszédében elhangzott, hogy a tudományos diákkörök jelentik az utánpótlás képzésének a helyszínét, itt alakul ki a jövőbeli karrier csírája. Ezt bizonyítja a Magyar Tudományos Akadémia tagságát képező kutatók életrajza is, akiknek a kutatás iránti érdeklődése a tudományos diákkörökhöz kötődik. A rendezvény, amelyre 60 magyarországi hallgató jelentkezett dolgozattal, lehetőséget teremt a különbségek felmérésére, az ismerkedésre, a későbbi szakmai együttműködésre. Felhívta ugyanakkor a hallgatók figyelmét, hogy az épülő tudományos központ színvonalas kutatómunkára nyújt majd lehetőséget.
A nagyszámú tudományos dolgozat azt igazolja, hogy a mai fiatalok nem motiválatlanok – emelte ki a szervezők nevében Mihály István ötödéves hallgató.
Három helybeli előadója volt a rendezvénynek, dr. Kovács Judit, dr. Szatmári Szabolcs és dr. Kelemen László, akik tele termet vonzottak, és előadásukat hosszas tapssal értékelték.
Dr. Kovács Judit aneszteziológus, intenzív terápiás főorvos, a MOGYE adjunktusa Van élet a halál után címmel tartott előadását azzal zárta, hogy azok az igazi névtelen hősök, akik a haláluk után is életet mentenek, s másokba átültetett szívükkel, veséjükkel, májukkal, szöveteikkel (részletekben ugyan) de tovább élnek. Kovács főorvosnő áttekintette a szervátültetés történetét, beszélt az élő és a halott donorokról, az agyhalálról és arról a korántsem könnyű munkáról, hogy az agy- vagy szívhalott donort milyen bonyolult eljárásokkal lehet olyan állapotban tartani, hogy az átültetésre alkalmas szervei ne károsodjanak.
Dr. Szatmári Szabolcs neurológos főorvos, egyetemi előadótanár hasonlóan sikeres előadásban (A neurológiáról mindenkinek) az ideggyógyászat (ma neurológia) és az elmegyógyászat (ma pszichiátria) közötti különbséget, a két szakterület jellegzetességeit tisztázta. Beszélt az egyik legjellegzetesebb neurológiai kórképről, amit ma stroke-nak, agyi érkatasztrófának neveznek, az agyvérzés és az agytrombózis közötti különbségről, ami nagyon fontos a kezelés szempontjából, s a neurológus hatáskörébe tartozó Parkinson-kór és az epilepszia kezeléséről. Ez utóbbit, akárcsak az agyvérzést, Pápai Páriz Ferenc Pax corporis című, magyar nyelven írt orvosi könyvében már 325 évvel ezelőtt leírta – emelte ki az előadó.
A gyógyszerészhallgatókat oktató dr. Kelemen László, a marosvásárhelyi Gedeon Richter Rt. marketing- és eladási igazgatója a gyógyszerpiac várható alakulásáról tartott előadást, amelyben eljutott a személyre szabott orvoslás érdekes kérdéséig.
A magyarországi meghívottak jelentős mértékben emelték a rendezvény színvonalát. A legtöbben a Szegedi Egyetemmel megnyert pályázat révén a fogorvoslás területéről jöttek, ahol a legkorszerűbb gyógyítási módszerek terén végzett kutatások ered-ményéről számoltak be az őssejtterápiától (dr. Rakonczay Zoltán egyetemi oktató) a fogászati implantátumok biointegrációjáig (dr. Turzó Kinga egyetemi docens). A carotisszebészettel kapcsolatos kutatásairól tartott előadást dr. Entz László egyetemi tanár, dr. Csanádi Zoltán egyetemi docens a ritmuszavarok katéter-ablációs kezeléséről, dr. Romics Imre professzor a prosztatarák korai felismeréséről. Dr. Tulassay Tivadar akadémikus a krónikus civilizációs betegségek gyermekkori felismeréséről és a megelőzés lehetőségeiről beszélt, dr. Rácz Károly professzor az endokrin tumorszindrómákról, dr. Katona István professzor a kannabisz-kutatásról – említhetünk néhányat az előadók közül.
A 22. Tudományos Diákköri Konferencia záróünnepségén dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi előadótanár értékelte a szervezők munkáját, amit a díjakat átadó tanártársainak a többsége is megerősített: az egyik legjobban szervezett diákköri konferencia zárult az elmúlt szombaton, amelynek fő szervezői Varga Ágota V. , Mihály Izabella IV., Virginás-Tar Ágnes II. és Mihály István V. éves általános orvostanhallgatók voltak 130 társukkal együtt, akik gördülékennyé tették a több helyszínen is zajló tanácskozást. Dr. Lőrinczi Zoltán köszönetet mondott a hallgatóknak, akik szabad akaratukból jelentkeztek és vettek részt a kutatómunkában, valamint a tanerőknek, akik fel tudták kelteni az érdeklődést diákjaikban, és átadták tudásukat. Remény van, s ha van remény, jövő is van, hisz a konferencia azt bizonyította, hogy dolgos, szorgalmas, okos egyetemi ifjúságunk van – hangsúlyozta dr. Lőrinczi Zoltán.
Az adatokon túl Tubák Nimród, az MMDSZ elnöke tartott önvizsgálatot és fogalmazta meg, hogy azt az egységes erőt, ami a szervezés során megmutatkozott, miért nem tudják más célokra is kihasználni, arra például, hogy az egyetem ügyében a törvényes előírások alapján előrelépés történjen.
Végül mind a 23 szekcióban kiosztották a legjobbaknak járó díjakat, s míg egyes szakterületeken megjegyezték, hogy nagy különbség volt az anyaországi és a marosvásárhelyi diákok munkája között, másutt azt hangoztatták, hogy nem tapasztaltak színvonalbeli eltérést. A legtöbb dolgozat (40) a kardiológia témakörében hangzott el. Az első helyezést elért diákok többsége az Országos Tudományos Diákköri Konferencián képviseli az egyetemet, s oklevelet kaptak a legjobb magyarországi dolgozatok szerzői is.
A pálmát a marosvásárhelyi hallgatók közül Martonos Attila VI. éves általános orvostanhallgató vitte el, aki a nőgyógyászat szekcióban két dolgozattal jelentkezett, és megnyerte az első és a második díjat is. A díjkiosztó ünnepségen Jakab István, a Clini-lab cég vezetője különdíjat és kutatási lehetőséget ajánlott fel Bereczki Orsolya VI. éves orvostanhallgatónak, a Gedeon Richter gyógyszergyár vezetőségének díját pedig a harmadéves Balázs Dorottya kapta a leginnovatívabb kísérletes kutatómunkáért.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnep a csíkszeredai főkonzulátuson
Megyénkből négyen részesültek magyar állami kitüntetésben
A magyar közösségért tevékenykedő öt kiemelkedő erdélyi személyiség vehette át az Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott kitüntetéseket szerdán a csíkszeredai Lázár-házban. Köztük négyen megyénkben élnek és dolgoznak: dr. Gyéresi Árpád, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának nyugalmazott professzora, dr. Kincses Előd jogász, Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Máthé Márta szászrégeni nyugalmazott matematikatanár. Az ötödik kitüntetett a Bélafalván élő Boldizsár Béla, aki a Karitas Humanitárius Megsegítő Alapítvány vezetőjeként a székely határőrző hagyományok ápolásában jeleskedik.
A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett rendezvényen Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte a jelenlevőket, majd Szarka Gábor konzul olvasta fel a kitüntetettek méltatását.
Dr. Gyéresi Árpád, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának nyugalmazott tanszékvezető professzora jelentős tudományos életműve, valamint kiemelkedő egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.
A MOGYE Gyógyszerészeti Karának végzettjeként Gyéresi professzor megérte a kar megszüntetését és újraindítását. 1991-ben nagy erővel kezdte el a Gyógyszerészeti Kémiai Tanszék újraszervezését, amelynek tanszékvezetője volt 2011-es nyugdíjazásáig. Széles körű tudományos tevékenységét a gyógyszeranalitika terén végezte, szerződéses kutatások keretében vizsgálati módszereket dolgozott ki gyógyszergyárak, kutatóintézetek számára. Munkásságát szakkönyveiben, tudományos dolgozataiban foglalta össze. Számos romániai, magyarországi és más külföldi tudományos rendezvény résztvevője, meghívottja, előadója volt, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság tiszteletbeli tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület központi vezetőségének alelnöke, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében működő Gyógyszerésztudományi Szakbizottság elnöke.
Szívügyének tekintette a Gyógyszerészeti Kar történetének megörökítését, aminek cikkekben és három szerkesztett kötetben állított emléket.
Szakmai életútját, munkásságát, a gyógyszerészet története terén kifejtett tevékenységét számos díjjal ismerték el – hangzott el Gyéresi professzor méltatásában.
Dr. Kincses Előd jogász, jogi szakíró, közíró az erdélyi magyar kisebbségi jogok védelméért végzett ügyvédi munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.
Méltatásában elhangzott, hogy a Bukarestben végzett ügyvéd, aki diákkorában többszörös Balkán- és román bajnok atléta volt, 1989-ben Tőkés Lászlót védte abban a kilakoltatási perben, amely a romániai rendszerváltáshoz vezetett. 1990 januárjától vezető szerepet vállalt Marosvásárhelyen a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa vezetésében. Személyes fellépésével 1990 márciusában megakadályozta, hogy több ezer Hargita és Kovászna megyei székely részt vegyen a marosvásárhelyi eseményekben, mivel úgy tartotta, hogy az akkori hatalom célja a zavargások kiterjesztése. A marosvásárhelyi összecsapások kialakulása előtt felelős vezetőként kérte a város magyar lakosságát, hogy menjen haza, ne válaszoljon a provokációra, a helyzet elfajulását figyelve a román rendfenntartó szervek beavatkozását sürgette, az összecsapás láttán felhívást intézett a magyar lakossághoz, hogy maradjon helyben, egymás megvédése érdekében.
Az eseményeket, azok előzményeit a Marosvásárhely fekete márciusa című könyvben örökítette meg, amelynek a bővített kiadása is elkészült.
Ügyvédként jelenleg is a magyar kisebbségi jogok védelmének legharcosabb képviselője, a MOGYE magyar tagozatát, a Székely Nemzeti Tanács érdekeit látja el több folyamatban lévő perben, s védi Tőkés László érdekeit is a különböző jogsérelmek kapcsán.
Szabó József, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, a Petőfi-múzeum gondnoka a fehéregyházi Petőfi- emlékhely ápolását és a szórványmagyarság kultúrájának megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
A fehéregyházi Szabó József, akinek lakása az emlékhely közelében van, már gyermekkorától a Petőfi iránti tisztelet szellemében nevelkedett. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjaként korán kitűnt szervezőkészségével, s az egyesület 2001-ben az ő közreműködésével vásárolta meg a ma Petőfi Magyar Házként működő ingatlant. 2005-ben választották meg az egyesület elnökének, s ebben a tisztségben a harmadik mandátumát tölti. A múzeumkertben színvonalas ünnepségeket szervez minden március 15-én és július utolsó vasárnapján a fehéregyházi csata évfordulója alkalmából, s e tevékenységbe a helyi ifjúságot is bevonja.
A Petőfi-emlékhely ápolásának – mint az egyesület legfontosabb célkitűzésének – 2008 óta a helyhatóság alkalmazottjaként mint múzeumi gondnok tesz eleget. Mióta állását s az egyesület elnöki tisztségét betölti, az emlékhely arculata gyökeresen megváltozott. Jelenleg is a Petőfi Magyar Ház külső környezetének a fejlesztésén munkálkodik, s fontos célkitűzése a múzeumkert és a múzeumnak otthont adó épület, valamint az országút mellett található ispán-kúti emlékmű gondozása és ápolása is – méltatták többek között ezekkel a szavakkal tevékenységét.
Máthé Márta, az egykori Szászrégeni Magyar Középiskola nyugalmazott matematikatanára, néptáncoktató részére, az erdélyi magyar ifjúság jövője iránti felelősséggel végzett oktatói-nevelői munkája és sikeres táncpedagógiai tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozták.
A matematika magas színvonalon és szenvedélyesen folyó oktatása meghozta az eredményét. A sóvidéki Atyhán született, tanítói, majd matematika-fizika tanári oklevelet szerzett tanárnő reál beállítottságú értelmiségiek egész sorát nevelte ki Szászrégenben, s a 84. életévét betöltött tanárnő ma sem tud megválni kedvenc tantárgyától és annak oktatásától. Erejéhez mérten érettségire, egyetemre készíti fel egykori tanítványait. Élete során ingyenes magánórákkal segítette az anyagilag nehéz helyzetben levő családok gyermekeit és az árva gyermekeket is.
A matematika tanítása mellett 1961-ben néptánccsoportot alapított, amelynek 50 éves jubileumát is társszervezőként élte meg. Tanítványai ma táncoktatóként viszik tovább a népi kultúra megbecsülését, megtartásának kötelességét – hangzottak el a méltató szavak Máthé tanárnő munkájáról.
Az esemény hangulatát a csíkszeredai Codex zenekar játéka színesítette.
Népújság (Marosvásárhely)

Válasz és pontosítás a segesvári magyar iskolával kapcsolatban
Úgy érzem, nem hagyhatom válasz nélkül Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő Önálló magyar iskolára van szükség? című írását, amely a Népújság március 24-i számában jelent meg egy előbbi interjúmmal kapcsolatosan, és pontosítanom, részleteznem kell a segesvári magyar iskolával kapcsolatos álláspontomat.
Az említett cikkben Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő személyeskedő (helyenként durva) hangon támad rám, sőt a segesvári református egyházra és esperesére is, ami azt bizonyítja, hogy teljesen félreértelmezi az interjúban megjelent álláspontomat és nem rendelkezik a minimális információkkal sem a kérdést illetően. Sajnálom, hogy újságban nyilvánul meg ilyen módon, amikor lehet, hogy egyszerűbb lett volna néhány kérdést tisztázni a kialakult helyzetről. Elfogadhatatlannak tartom az ilyen típusú megnyilvánulást, a hangnemet, még akkor is, ha lehet, hogy csak a mély aggodalom késztette arra a tanítónőt, hogy így fogalmazzon.
A velem készített interjúban a következő mondat jelenik meg:
"Figyelni kell arra, hogy megszűnőfélben vannak a vidéki, falusi iskolák magyar osztályai, már a héjjasfalvival is gondok vannak." Eddig az idézet, melynek végén ott a PONT. Közismert tény, hogy általában az iskolákban, de különösen a szórványban, a gyerekhiány miatt, gondok vannak az osztálylétszámokkal, iskolákkal. És ez alól a héjjasfalvi iskola sem kivétel, mint ahogy a segesvári, erzsébetvárosi vagy medgyesi és még sok más iskola sem.
Részletezem a véleményem:
A gyerekhiány miatt kialakuló problémáról távlatban kell gondolkodnunk, és fel kell készülnünk arra, hogy esetleg a szaktárca vagy a kormány olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek a vidéki iskolák összevonását vagy megszüntetését célozzák, egyszerű fenntartási költségekre hivatkozva. A döntéshozók nem a tanárt és sajnos még a gyereket sem tartják elsődlegesen szem előtt, hanem számokkal és pénzösszegekkel dolgoznak, érvelnek. Nyugat-Európában már rég alkalmazzák az egy központba összevont iskola működtetésének és a vidéki iskolák felszámolásának politikáját. Itt, nálunk is vannak jelek, melyek arra utalnak, hogy várhatóan ilyen irányban szervezik át a román iskolahálózatot. Egy ilyen átszervezés pedig, főleg az eddigi román tapasztalatok alapján, nem arról szól, hogy az illetékes döntéshozók a tanárok vagy szülők beleegyezését kérik ehhez, hanem megérkezik egy kormány- vagy miniszteri rendelet, amely kimondja, hogy ezt meg ezt az iskolát meg kell szüntetni, a gyerekeket pedig melyik iskolába kell átíratni.
De fel kell tennünk a kérdést: mit teszünk, ha hirtelen ilyen váltásra kényszerülünk? A héjjasfalvi iskola összevont 5–8. osztályaiban tanuló 13 magyar gyerek be fog járni Segesvárra, a magyar tagozatra? Van a szülőknek arre anyagi lehetőségük? Vagy, teszem fel, öt gyerek inkább helyben marad, átiratkozik román tagozatra? Nekünk, magyar közösségnek jó, ha így veszítünk el gyerekeket? Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben felelősen kell gondolkodnunk és IDEJÉBEN kell megoldást találnunk. A megmaradásunk alapját képező anyanyelvi oktatásban kötelességünk elemezni a jelenlegi helyzetet, és olyan lépéseket tennünk, amelyek ellensúlyozzák az esetleges negatív hatásokat. Ilyen fontos kérdésben nem lehet megvárni, hogy bekövetkezzék a baj, a probléma, és akkor rohangáljunk megoldást keresni!
A segesvári közösség már 1993-ban lépett, létrehozva a bentlakást működtető Gaudeamus Alapítványt, azért, hogy az előreláthatóan bekövetkező (és valóban bekövetkezett) gyereklétszám- csökkenést ellensúlyozza és a líceumi magyar osztályokat fenntartsa. A bentlakás nélkül legalább jó pár éve elveszíthettük volna az egyik osztályunkat! Egy ilyen helyzetben már csak idő kérdése, mikor szűnik meg teljesen a magyar középiskolai tagozat! Sajnálatos módon példa erre a medgyesi helyzet, ahol egy ideje csak kétévente tudnak magyar nyelvű líceumi szakosztályt indítani, pár diákkal!
Ugyanígy, a segesvári tanítónők kezdeményezésére sikerült a Böjte Csaba atya és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekvédelmi központot beindítani a városban, amely segít az elemi és gimnáziumi osztályok megmaradásában. És mindezt két évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a drasztikus gyereklétszám-csökkenés három-négy év múlva várható! Tehát ELŐRE, idejében történtek olyan intézkedések, amelyek javíthatnak a segesvári magyar iskolák helyzetén!
És még egy tény: február folyamán az Aurel Mosora iskola tanári testülete tanácskozott az iskola jövőjével kapcsolatosan, melyre, mint a Gaudeamus Alapítvány igazgatója, meghívást kaptam és részt is vettem. Ezen a találkozón határozottan és világosan megfogalmazódott a következtetés: azokban az iskolákban, ahol még létezik magyar tagozat, mindent meg kell tenni azért, hogy ezek megmaradjanak! Ide tartozik többek között a héjjasfalvi iskola, a nagybúni, illetve a szederjesi elemi iskola és mások. Viszont gondok lehetnek például Szásznádason, ahol csak összevont elemi magyar osztályok vannak, és negyedik osztály végén nem biztos, hogy minden magyar szülő behozza a gyerekét Segesvárra (főleg anyagi okok miatt). Vagy olyanok is, akik tudva, hogy ötödik osztálytól a gyerek nem jön be a városba, már az első osztálytól nem íratják magyar osztályba, hisz majd úgyis románul fogja folytatni tanulmányait. De ott is meg kell maradnia a magyar nyelvű elemi oktatásnak, viszont segítenünk kell a szülőket abban, hogy ötödik osztálytól be tudják hozni Segesvárra gyerekeiket.
Az interjúban ilyen helyzetre gondoltam, nem pedig arra, hogy mi magunk szüntessük meg valamelyik vidéki iskolát!
Az írással kapcsolatosan egy utolsó megjegyzés: sajnálatosnak tartom a segesvári esperes úr és az egyház felelősségre vonását a témával kapcsolatban. A segesvári és a környékbeli egyházak vezetői mindig készségesen segítettek, ha felmérések készítésére szólították fel őket, mivel ezek a felmérések reális képet adtak a jelen helyzetről és adatokat szolgáltattak az esetleges negatív hatások kivédésére irányuló döntések meghozatalához. Ugyanezek a lelkészek és maguk az egyházak is mindig kiálltak mind a segesvári, mind a vidéki iskolák mellett, nem részesítve előnyben egyiket sem a másik kárára!
Egyelőre reménykedjünk abban, hogy mind Segesváron, mind Héjjasfalván 43 év múlva is lesz majd magyar nyelvű oktatás, és MINDENKI megtesz mindent azért, hogy ez megmaradjon.
Tóth Tivadar igazgató – segesvári Gaudeamus Alapítvány
Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam Prof. Dr. Kovács Dezső (1948–2015)
A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelezettsége.
(Tamási Áron)
Ha mindenki elmegy, ki hallgatja meg a rendelőbe belépő székely ember panaszát? – tette fel a költői kérdést ötödéves koromban. Talán csak az utolsó útjával a szülőföldjére végleg hazatérő Tamási Áron fenti gondolataira reflektált. Ma már tudom, hogy igaza volt.
Minden páciens elsősorban ember, másodsorban beteg és csak harmadsorban magyar, román, szász vagy más nemzetiségű, akinek tisztelni kell hovatartozását, és lehetőleg az anyanyelvén kell vele beszélni. Nemcsak a fogat kezeljük, hanem magát az embert, lelkével és betegségével együtt, a szorongást, a félelmet feloldva, a fájdalmat, amennyire lehet, kizárva, úgy, hogy ne ártsunk, hanem rögtön a megoldás irányába induljunk el – ismételgette gyakran, ha kellett, naponta.
Harmadév után minden nyáron megengedte, hogy egy hónapot a szájsebészeten körülötte lábatlankodjak és a szakma alapvető fogásait gyakorolhassam. Minden napra valamit meg kellett tanulni, el kellett mondani és végre kellett hajtani. Nagyon szigorú számonkérés és felügyelet mellett, de minden pillanatban érzékelhető szeretetteljes hangnemben.
Egyszerre kedves és komoly, derűs és szelíd, empatikus magatartása, finom humora megnyugtató és bizalomgerjesztő volt a betegek számára. Asszisztáltam mellette, fogászati széknél, kis- és nagyműtőben, reggeli kötözésekkor, ott álltam mellette, figyelve szavait a kórtermeken végigvonuló nagyviziteken is. Kivételes, könnyed manualitás, virtuóz módon uralt műtéti technikák, gyors improvizációs készség jellemezte a váratlan helyzetekben. Ahogy beszélt a betegekkel és hozzátartozóikkal, főleg a műtét előtt álló kisgyerekek édesanyjával, örök mementó maradt számomra. Mintha egy orvosi köpenybe bújt szerzetes osztaná szét emberségét, bölcsességét és tudását a hozzá fordulóknak.
De példaképem ő úgy is, mint családfő: ma már felnőtt, sikeres fiaikat nagy szeretettel és odafigyeléssel nevelték a biztonságos hátteret megteremtő, sziporkázó intellektussal, irigylésre méltó racionalitással megáldott, megbecsült családorvos feleségével. Ha abszolút értékben mindennap legalább egy fél órát tudtál beszélgetni a gyerekeiddel, már sokat tettél a nevelésükért – mondták.
Kovács Dezső az elmúlt években a vásárhelyi szájsebészeti klinika osztályvezető főorvosa volt. Gyakorlatilag új helyen új klinikát alapított, a legmodernebb műszerezettséggel és technológiákkal. Egyetemi oktatói és orvostudományi tevékenysége közismert. Közéleti küzdelmeiben, személyiségéből adódóan, a tárgyalás, a megállapodás és a kézfogás híve volt. Az orvosi egyetem önálló magyar tagozatának kérdésében is. Úgy éreztem, hogy véleménye szerint az egyetem nem Magyarországnak vagy a kulturálisan önmagát felszámoló nyugati világnak, hanem elsősorban az erdélyi magyarság számára kell orvosokat képezzen. Ezért értelemszerűen a szakmát mind a két nyelven el kell sajátítania. Mivel ennek a követelménynek az oktatásban régen bejáratott útjai vannak, néhány szerkezeti elem bevezetésével és formalizálásával a megállapodás az egyetem vezetőségével megköthető lett volna. Szomorú, hogy személyeskedő és sértő ellenvélemények olyan magyar egyetemi oktatók részéről is érték, akik a múlt rendszer szekértolóiból mára a leghangosabb rendszerváltókká avanzsáltak, és teljesíthetetlen követeléseikkel inkább ártottak, mint használtak az ügynek.
Talán ezért is döntött úgy adott pillanatban, hogy visszavonul a közfeladatoktól. És persze azért, hogy több időt tudjon áldozni néhány dologra, amit a szakmája mellett még nagyon szeretett: a természet és vidéki táj szépségére, a barkácsolásra, a legmodernebb technikai tárgyakra és eszközökre és természetesen a családra, az unokákra.
Több mint huszonöt éve Kovács Dezsőékkel voltunk utoljára színházban, Tamási Áron Csalóka szivárvány című drámájának előadásán. Ennek utolsó mondata így hangzik: "Ne sírj kisfiam, látod az Isten is egyedül van és milyen szépen hallgat". Remélem, hogy ott fent, legalább most, a tenyerén hordozza.
Dr. Lukácsy József
(Marosvásárhely–Székesfehérvár)
Népújság (Marosvásárhely)

Beszédes fényképek – Helytörténeti előadás a lupényi fotó-klubról
Az 55 évvel ezelőtt megalakult Zsil-völgyi Cristal fotóklub története került bemutatásra a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör márciusi találkozóján.
– A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzőseként 1959-ben kaptam kinevezést Lupényba. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a bányászvárosnak elkönyvelt településen komoly kulturális élet folyt. A szakszervezeti klubban Paletta néven festészeti, linómetsző, illetve ex-libris körök működtek, 1960-ban pedig megalakult a Cristal fotóklub is. Mindezek Tellmann József képzőművész kezdeményezésére indultak és az ő szakszerű irányításával működtek – indította helytörténeti előadását Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész.
Tellmann Józsefről, mint régi jó barátról tett említést, aki brassói szász család sarjaként a második világháború idején a német hadseregben szolgált. Emiatt előbb deportálták, majd 1946-ban Lupényba száműzték, kényszerlakhelyre, ahol a bányában kellett volna munkát vállalnia. – Feleségének visszaemlékezéséből tudom azonban, hogy Tellmann Józsi már fiatalon szemüveget viselt, ezért nem tartották alkalmasnak a földalatti munkára és a beszerzési osztályon helyezkedhetett el. Szabadidejét az alkotás mellett a közművelődés szolgálatába állította – fogalmazott az előadó.
Az 1950-es, 60-as években, Tellmann Józsefhez hasonlóan számos erdélyi értelmiségit: orvost, tanárt, lelkészcsaládot, kisemmizett „osztályellenséget” száműztek a Zsil völgyébe, ahol többségük igyekezett kamatoztatni tudását, tehetségét és a kivetettségben is megteremteni a kultúrélet feltételeit. Így történt, hogy a fotóklub tevékenységébe többnyire orvosok, gyógyszerészek, művészek és mérnökök kapcsolódtak be, többek közt dr. Bócsa J., dr. Csatai Emil, dr. Miklós J., dr. Bartha Csaba, természetesen Tellmann József és sokan mások.
A klubtevékenység alapvetően a tagok által készített fotók elemzéséből állt, de itt nyílt alkalom a Foto és a svájci Camera szaklapok tanulmányozására is, illetve a társadalmi kérdések megvitatására. – A régi városháza előtt egy üvegezett pannón állandó jelleggel kiállítottuk a klubtagok képeit. Általában különböző tematikájú kiállítások voltak, amik az akkori idők ünnepeihez kötődtek: nők napja, május 1, gyereknap, november. stb. A hatvanas években országos kiállításokra is küldtek be alkotásaikból. – A klubnak jól felszerelt laboratóriuma volt, ahová csupán a fogyóeszközöket kellett magunknak bevinni, amúgy a teljes felszerelés rendelkezésünkre állt a filmek, fotók előhívására. 1970-ben már beindul a színes diapozitívok készítése és vetítése is és a fotóklub filmstúdióvá alakul. Öt évvel később Cineclub 18 néven egyesül a petrozsényi stúdióval. A 18-as szám a Lupény és Petrozsény közötti 18 kilométeres távolságot jelezte. Jómagam nemsokára Dévára költöztem, de tudomásom szerint a klub, Tellmann József irányításával még jó pár évig működött – mesélte Zavada Emil.
Előadását természetesen a klubtagsága idején készült fotókkal illusztrálta. A képek művészi vonásain túl külön élmény volt felidézni a hajdani Zsil-völgye arculatát. Elsősorban a környékbeli hegyek: Sztrázsa, Páring, Retyezát erdős vagy kopár fennsíkjait, ahol akkor még csak a turistajelző táblák, illetve az Erdélyi Kárpát Egyesület által épített menedékházak tűntek ki a zöldellő vagy épp havas tájból. A fotóklub állandó kiállítási pannójának bemutatása kapcsán került elő a Lupény régi főteréről készült fénykép, azzal a század eleji városházával, mely az 1977-es bányászsztrájk nyomán a kommunista bosszúnak esett áldozatul. A helytörténeti kör tagjai még élő emlékként idézték fel az akkori feszült hangulatot, a Bukarestből odautazó Ilie Verdeţ miniszterelnök-helyettes túszul ejtését és Ceauşescu kényszerű munkalátogatását. Erről magánjellegű fotók természetesen nem maradtak fenn, de minden 1977-ben készült Zsil-völgyi fotó, még ha a Páreng havas csúcsát is mutatja, magában hordja az akkori hangulat emlékét. Akárcsak a régi Lupény arculatát őrző képek.
A fotózás, a fotóklubok története amúgy szorosan összefügg a társadalmi átrendeződéssel, a gazdasági fejlődéssel, ami végül is átlagossá degradálta a korábban művészágazatba sorolt fotográfiát. – Manapság már nagyon ritka a hagyományos laboratóriumi módszerekkel, saját kezűleg előhívott fekete-fehér fénykép. Az új technológia új dimenzióba helyezte a fotográfiát, így a hajdani fotóklubok is nagyon meggyérültek. Déván, a 2013-as városnapok alkalmával Mihai Panaitescu színházi rendező és fotóművész megalakította a Fotoclub 24 nevet viselő egyesületet, melynek én is tagja lettem. Volt is egy közös kiállításunk a színház előcsarnokában, de sajnos ezzel ki is merült a klubtevékenység – zárta fél évszázadot felölelő visszatekintését Zavada Emil gyógyszerész. Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Atlantisz harangoz: az úton levés öröme
Úton lenni tematikában szervezte meg Atlantisz harangoz Országos Versmondó Vetélkedőjét a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház.
Az immár tizenötödik alkalommal megtartott vetélkedőre az ország különböző szegleteiből sereglettek össze a versenyzők. – Ha alaposan végignézzük a folyosón kiállított, az elmúlt tizennégy esztendő versenyeinek fotóit felsorakoztató plakátokat, akkor gyönyörűen körvonalazódik a folytonosság. Soha nem csappant meg a versenyzők száma, minden esztendőben konstans módon 40–50 versenyző jelentkezett, ami jó aránynak számít, tekintettel arra, hogy a versmondás olyan műfaj, ami ma már nem divatos – fogalmazott a jubileumi rendezvény kapcsán Solymosi Zsolt főszervező.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Az irány – Fekete Vince ötvenéves
Megtalálni, majd érezni és tudni a helyes irányt, bárki számára komoly előnyt jelenthet mindennapi tevékenységében, magánéletében, előrehaladásában. Hiszen ma sincs hiány irányt szabókban, sem irányelvekben. Mondhatni, telítve a „piac”. S a kínálat? Egyik előnyösebbnek mutatja magát, mint a másik. Hogy aztán az egyes ember számára melyik a leginkább testre szabott irány, illetve mely irány követése során teljesítheti ki önmagát, az már ama szabókat s elvek meghatározóit nemigen érdekli. Nagyon kell ismerned önmagad, hogy jó irányt válassz, s azt tartani tudd.
A helyes irány megtalálásának és követésének alkotó ember esetében ugyancsak nagy szerepe lehet. Néhány évvel ezelőtt egy jegyzetemben Illyés Gyulát idéztem, aki szerint nem az a fontos, hogy az író honnan jön, hanem az, hogy merre tart. Ezt a gondolatot Fekete Vince költői pályájára tekintve hangsúlyoztam, s akkor főleg a honnan, vagyis az indulás fontosságára hívtam fel a figyelmet, írói forrásait neveztem meg; ma pedig azt emelném ki, hogy érzésem szerint követésre érdemes irányra talált költői önkeresése során, s nem tévelyeg az egyre inkább eldzsungelesedő, illetve egymás ellen élő táborokra szakadó irodalmi életben sem. Lírája szoros szövetséget mutat főként a modern kori magyar klasszikus költőinkkel.
Azóta ebben az érzésemben megerősített Fekete Vince, s hogy ezt éppen most mondom el nyilvánosan, arra egy magánéleti esemény ad alkalmat a költő ma tölti ötvenedik életévét. S minthogy Fekete Vince a mai magyar irodalom figyelemre méltó szereplője, úgy vélem, immár a nyilvánosságra is tartozik egy ilyen privát esemény. Egyesek számára, kishazánkban például egyenesen bátorító lehet az a tény, hogy tudják, mondhatni karnyújtásnyira van tőlük, s így talán annak az iránynak is lesz követője, amely felé ő tart. Bejárni egy utat, persze, mindig is kinek-kinek a maga dolga, a maga öröme és gyötrelme. Íróember számára az effajta utazásnak viszont közösségi vonzata is volt, és ma is van.
Kívánjuk hát Fekete Vincének: sok és gazdag alkotó évet érjen a kis és a nagyobb családja örömére!
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)

Görbicz Anita-kézisuli indul Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhelyen bővíti utánpótlásképző rendszerét a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO női kézilabdacsapata, mely az erdélyi város sportiskolájával kötött együttműködést.
A győri klub hétfői tájékoztatása szerint a sportiskolával a megállapodást vasárnap írták alá, s a kézilabdasuli Görbicz Anita, a győriek világklasszis irányítójának a nevét veszi fel.
„Az utóbbi években klubunk utánpótlásképzése messze túllépte már a város illetve a megye, sőt az ország határait is – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke. – A csallóközi és a kozármislenyi példák azt mutatták, hogy érdemes tovább szélesíteni a szakmai együttműködések körét, és az ETO utánpótlásképzés módszertanát megosztani az arra fogékony utánpótlásbázisokkal.”
A klubvezető hozzátette, az ilyen típusú együttműködés alapja, hogy edzőik átadják az ETO-nál kialakított utánpótlásképzési rendszer módszertanát, s a szakmai tudást, de a győriek a csatlakozó egyesületeknek segítséget nyújtanak az anyagi források megteremtésében is. Kelecsényi Ernő megjegyezte, hogy az ilyen megállapodás számukra is előnyös, hiszen az utánpótlásbázis növekszik, az új egyesületek legtehetségesebb játékosainak pedig lehetőségük nyílik a Győri Audi ETO akadémiai képzésébe becsatlakozni.
„Régóta keressük már az együttműködés módját az ETO-val, és óriási lehetőséget látunk a közös munkában – mondta Bakó Lajos, a sportiskola vezetője. – Székelyudvarhelyen nagy népszerűségnek örvend a kézilabda, a most induló suliban már közel 200 kézilabdázó-palántával kezdjük a munkát. Görbicz Anita nevét itt is mindenki ismeri, a sportág királynője hatalmas vonzerő lesz a kislányok számára.”
Mint ismeretes, labdarúgásban már létezik hasonló együttműködés a felcsúti Puskás Akadémia és a Székelyföldi labdarúgó-akadémia között.
Krónika (Kolozsvár)