Bizonytalan tenni akarás – Interjú Csinta Samuval az Erdély újranemesítői című könyvéről
Hat erdélyi nemesi család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével, az egykori tulajdonok visszaigénylésével és annak buktatóival, a hagyományok, értékrendek megőrzésével foglalkozik az Erdélyi Napló főszerkesztője, Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, amely a budapesti Heti Válasz Kiadó gondozásában jelent meg.
– Általános érdeklődés vagy személyes élmény alapján kezdte el érdekelni az erdélyi nemesség aktuális helyzete?
– Semmiféle arisztokrata leszármazással nem büszkélkedhetek, tehát nem innen fakad az érdeklődésem. Gyermekeim közül kettő is osztálytárs volt a Kálnoky-család két gyermekével, ennek révén megismerkedtünk a szülőkkel, elkezdtünk beszélgetni, egyfajta barátság alakult ki köztünk.
A beszélgetéseink során valami izgatóan különleges minőséget kezdtem érzékelni értékrendben, környezetben egyaránt, az általuk elmondott történetek is olyasmiről szóltak, hogy van, kell, hogy legyen valamiféle kötőanyaga ennek az osztálynak, amelyet annak idején felszámolásra, eltüntetésre ítélt a kommunizmus.
Mindenféle nyomor és nyomorgatás ellenére azok a nemesi származású emberek, akik itt maradtak, itt vészelték át a kommunizmust, és leszármazottaik mondhatni ugyanazt és ugyanúgy mondták, ugyanazokkal a hangsúlyokkal és meggyőződéssel, mint azok, akik már nyugaton születtek, ott szocializálódtak, és csak később jöttek vissza. Elsősorban ez a „kötőanyag” kezdett érdekelni.
– Ez a „kötőanyag”, az értékrend tehát az egyik közös elem a családokban. Milyen egyéb kritériumok alapján választotta ki épp ezt a hat családot?
– A sajátos értékrend valóban mindenképpen közös bennük, amely szóhasználatban, prioritásokban is megmutatkozik, de nagyon érdekes közös vonás a családi kapcsolatok ápolása és kezelése is. Hiszen miközben – és most az itthon maradottakról beszélek – sokukat úgy nevelték, hogy legszívesebben egy életen át letagadták volna, hogy grófi vagy bárói ivadékok – mert csupa hátrányuk származott belőle –, otthon egyfajta kettős beszédet folytattak.
Nem beszéltek a múltjukról, arról, hogy annak idején milyen életet éltek, már csak azért sem, nehogy elszólja magát valahol a gyermek, amiből aztán hátránya származna az iskolában vagy bárhol máshol, a családi, rokonsági kapcsolatok azonban mindig kivételt képeztek. Ezek az emberek leginkább úgy tudtak ráeszmélni a múltjukra, hogy sűrűn nézegették a családi fényképeket, a családról beszéltek az öregek a fiataloknak. De nemcsak úgy, hogy ez a nagyanyád, az a nagynénéd, hanem mindig abban a struktúrában, ahogy ők is megtanulták: „ő itt a nagymamád, gróf Mikes Mihályné, született Bánffy Eszter”.
A beszélgetések során szinte felrajzolták a családfájukat. Ez is egyfajta megtartó erő, volt mibe kapaszkodni. Az alanyok kiválasztásával kapcsolatban: ki akartam találni a téma nem szokványos megközelítését. Történelemkönyvet eleget írtak róluk, egy-egy személyiséggel készült interjúkötet is van bőven, genealógiai, családfakutatási munkát sem akartam írni. Lássuk, melyek azok a családok, gondoltam, amelyek visszaigényelték, részben vagy egészben vissza is kapták a dolgaikat, és elkezdtek valamit kezdeni velük. Akik nem eladták a kastélyt, a birtokot, nem hagyják összeomlani, az amúgy is omladozó örökséget, hanem megpróbálják megmenteni, és ezzel apránként, akarva vagy nem akarva, de kezdenek újra részévé válni az erdélyi társadalomnak.
– Némi családtörténet azért értelemszerűen mégis van a könyvben. Időben mennyit tekint át a családok történetéből?
– Először úgy képzeltem, hogy ’90 január elsejétől veszem a dolgokat, de a közel száz órás hanganyagból rájöttem, hogy legalább ’49 március 3-ig, a kitelepítések éjszakájáig vissza kell mennem, különben nem válik érthetővé, hogy honnan jön az a mentalitás, értékrend, aminek nem szabadott volna többé felbukkannia, mert eltemették, elásták, felszántották és beszórták sóval.
– A családi kapcsolatok tehát ma is nagyon erősek. Mi a helyzet a családok közötti kapcsolatokkal?
– Természetesen összejárnak, bár nem mindenki mindenkivel, hiszen azért ők is csak emberek. Közös fórumként ott van például az arisztokratákat tömörítő Castellum Alapítvány. Meglátásom szerint meglehetősen formális szervezet, igazából csak arra szolgál, hogy tagjai tudjanak egymásról.
Hathatós segítséget nem tudott nyújtani sem az egykori tulajdonok visszaszerzésében vagy kezelésében, és csak részben tudom elfogadni erre azt a magyarázatot, hogy minden család, minden ingatlan helyzete különbözik egymástól, így pedig képtelenség volt kidolgozni egy egységes jogi képviseletet. Amúgy nagyon összezáró társaság, szinte sehol nem hallani olyat, hogy az egyik család a másikat lejárató módon beszélne.
– Erdélyben nagy probléma, hogy az ellehetetlenített arisztokrácia helyére sosem lépett egy tehetős és művelt polgárság – megfelelő arányban semmiképp sem –, amely képes lett volna átvenni az elődök helyét például a művészeti élet szervezésében, a mecenatúrában, általában Erdély képviseletében. A gyökereit, hagyományait megőrizni képes nemesség ön szerint meg tud-e újra erősödni annyira, hogy az egykori szerepeit részben legalább újra gyakorolni tudja?
– Hogy meg tud-e, arra nem tudok válaszolni, de szeretném, ha meg tudna. Ezek a családok a magyar történelem nagyon sok vezetőjét adták vallási vezetőktől kezdve miniszterelnökig, jelen voltak, alakították a történelmet. De nemcsak a kirakatban lévő emberek képviselték a rájuk bízott közösségeket, hanem az arisztokraták többsége.
Egyfajta imperatívusz volt, hogy a gróf, a báró felelősséggel tartozik az uradalma falvai, népei iránt. A legtöbb helyen a gróf fizette az orvost, a gyógyszerellátást, úgy nevelték ezeket az embereket, hogy a saját érdekük előtt is elsősorban a közösség érdekeit nézzék. Küküllővár, a hajdani Haller-uradalom sosem volt például egy magyar közösség, Balázsfalva és környéke mindig román többségű volt, de itt is a közelmúltban még mindig azt mondogatták az idősek, hogy azok voltak a jó idők, amikor a gróf vigyázott rájuk, gondoskodott róluk.
Azt az örökséget a mostani nemesi leszármazottak is ismerik, csakhogy az elmúlt 50–60 év nemcsak a „civilekben” igyekezett minél alaposabb agymosást elvégezni, hanem bennük is nagyon mély nyomokat hagyott, a közéleti érdeklődés, szerepvállalási kedv szempontjából erős károkat okozott. Tele vannak kételyekkel, bizonytalansággal, aminek ugyan már nem nincs létjogosultsága, de magukkal hozták a gyermekkorból, amikor tudták, hogy bármikor beviheti a Szekuritáté a szüleiket, hogy titkolni kell a származásukat.
Nagy részük még mindig képtelen arra, hogy belenőjön a szerepébe. Pedig szükség lenne rá, hiszen ezek a családok világszerte hihetetlen kapcsolati tőkével rendelkeznek Bajorországtól Angliáig. Olyan lobbierő lehetne ez Erdély számára, amit bűn nem kihasználni.
Bemutatók, helyszínek
Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyvét Sepsiszentgyörgyön április 9-én,Kolozsváron pedig április 14-én 18 órától mutatják be, de szerveznek bemutatót Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is, valamint a pozsonyi és brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben is. A könyv szakmai bemutatója április 24-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Közveszélyes autonómiakövetelés?
Az európai értékrenddel összeegyeztethetetlennek, jogsértőnek nevezték az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői a román belügyminisztérium által frissen közzétett, a 2015/2020-as közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, amely a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
A tárca honlapján közzétett dokumentum a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára".
A belügyminisztériumi tervezet szerint a bűnözés növekedése, a földrajzi térségek közti élet-színvonalbeli különbségek, az esetleges európai vagy regionális gazdasági válságok és a tüntetések elfajulása is veszélyt jelenthet a közbiztonságra.
Katalán politikus üzenete Bukarestnek:
„ez nem Franco”
„Ilyen helyzet Spanyolországban csakis egy antidemokratikus kormányzat alatt – például Franco tábornok autoriter diktatúrája idején – következhetett volna be" – kommentálta szerdán a Krónikának Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője a bukaresti belügyminisztérium tervezetét.
A dokumentumhoz csatolt indoklás szerint a hosszú távú közbiztonsági stratégia a közrendvédelem hatékonyságának növelését célozza olyan körülmények között, amikor az Európai Unión belüli utazási szabadság új lehetőségeket nyitott a bűnözők számára, és Románia közelében megsokszorozódtak az instabil térségek.
A közbiztonsági stratégiát – a közvitát követően – a kormány elé terjesztik elfogadásra.
Egyébként a román titkosszolgálat is feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Ez a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatójának, George Maiornak egy tavalyi sajtónyilatkozatából derült ki. „Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul" – jelentette ki Maior, a magyarságra és Magyarországra utalva.
Kelemen Hunor: azt hittem, hogy ez egy vicc
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elfogadhatatlannak nevezte a törvénytervezetet, s mint mondta, először azt hitte, csak viccről van szó. A szövetségi elnök szerint „a szabadsághoz való jog megsértésének tekinthető, hogy közveszélyesnek minősítik egy közösség azon célkitűzéseit, melyek eléréséért békés módon, parlamenti eszközökkel küzd".
„Kockázatosnak, veszélyesnek tartom, hogy a dokumentum ugyanabban a mondatban említi az autonómiát, a közösségi jogokat és a közbiztonságot. Ily módon lassan leépíthető a demokratikus berendezkedés, visszaszoríthatóak a szabadságjogok" – vélekedett a szövetség elnöke.
Mint elmondta, a dokumentum még friss, a teljes szöveget nem állt módjában áttanulmányozni, azt azonban már szerdán biztosra vette, hogy írásos formában is elküldik kifogásaikat a stratégiatervezet megalkotóinak.
Biró Zsolt: a szaktárca önmagát minősíti
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a 21. század Romániájában, egy európai uniós országban így kezelik az önrendelkezés kérdését. Szerinte ezzel önmagát minősíti a román belügyminisztérium és a kormány.
Biró Zsolt emlékeztetett, kedden részt vett Strasbourgban az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén, melynek napirendjén a skót népszavazás kérdése, valamint az ukrán helyzet is szerepelt.
„Több felszólaló részéről elhangzott, hogy Ukrajnában, a többségében oroszok lakta területeken a széles körű autonómia jelentené a megoldást. Ha az európai értékrendet tartjuk mérvadónak, az autonómia kérdését is európai módon kell megoldani" – szögezte le lapunknak a politikus.
Biró Zsolt ugyanakkor kifejtette, világosan szét kell választani a területi és a kulturális autonómiát, hiszen a Székelyföld esetében vagy a régióátszervezés kapcsán területi autonómiáról van szó, míg a kulturális autonómiának, ami az etnikai hovatartozáshoz köthető, nem alapkövetelménye a területiség. „Sajnálom, hogy a belügyminisztérium szakemberei nem látják a különbséget. Strasbourg és az európai értékrend is azt üzeni, hogy jobb lenne, ha Romániában odafigyelnének a követeléseinkre" – mondta a pártelnök.
Szilágyi Zsolt: nem ártana szétnézni Európában
A törvénytervezet annak a szomorú ténynek a bizonyítéka, hogy néhányan még mindig nem tudják a véleménynyilvánítás szabadságát demokratikus módon kezelni – fogalmazott a Krónikának Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Leszögezte, a területi autonómia követelése semmi mást nem jelent, mint Románia európai megközelítését.
„Semmi mást nem akar a Székelyföld, illetve az erdélyi magyarok, mint a pozitív, haladó európai gyakorlat romániai meghonosítását, az autonómiák gyakorlati megvalósítását, amely hosszú távú stabilitást és jólétet eredményez" – szögezte le a néppárti politikus. Hozzátette, mielőtt a belügyminisztérium egy ilyen rendelkezést hoz, nem ártana elküldeni a vezetőit Európa azon országaiba, ahol a működő területi autonómiák bebizonyították hasznosságukat és életképességüket.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a szövetség autonómiatervezetének egyik kidolgozója lapunknak elmondta, nem látta a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott dokumentumot, de nem lepi meg, hogy közbiztonsági veszélynek minősítik az autonómia követelését, mert ez „minduntalan megjelenik az ilyen-olyan román anyagokban: ha valaki nagyot akar mondani, ezt mondja".
A képviselő szerint ez még nem jelenti azt, hogy büntethető lesz az autonómia követelése, hiszen ahhoz le kellene írni, hogy mi a bűncselekmény vagy kihágás, és milyen büntetés róható ki érte. „Ez mindössze annyit jelent, hogy szemben azzal, amit egyes nagyot mondó politikusok, vagy a sajtó gondol a pillanatnyi romániai helyzetről, valójában bennünket Romániában nem szeretnek. Mindegy, hogy melyik román pártról van szó, mindegyik a nacionalista szeleket próbálja a saját vitorlájába befogni. Ha ezek a politikusok tisztségbe kerülnek, akkor megjelennek az ehhez hasonló tervezetek" – fogalmazott.
Márton Árpád úgy értékeli, rendszerint súlyosbodik a helyzet, ha az RMDSZ nincs kormányon, hogy ezeket megakadályozza. „Ez is cáfolja azt a koncepciót, hogy minél rosszabb, annál jobb, és nem kell kormányon lenni, mert úgyis minden megoldódik" – tette hozzá.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója szerdai állásfoglalásában a romániai magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek nevezte a belügyi tárca tervezetét. A szövetségi frakció elutasítja „ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését".
„Romániában nem létezhet olyan társadalmi téma, közösségi törekvés – sem kisebbségi, sem többségi – amelynek demokratikus megvitatásában, kinyilvánításában bármiféle veszélyt kellene elhárítaniuk a közbiztonsági szerveknek" – fogalmaz a közlemény.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Állami kitüntetéseket adtak át
Magyarország köztársasági elnöke által adományozott kitüntetéseket adtak át szerdán délután a csíkszeredai Lázár Ház dísztermében. A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett eseményen öt kiemelkedő, a magyar közösségért tevékenykedő személyt díjaztak a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Magyar állami kitüntetésben részesült a marosvávásrhelyi születésű Kincses Előd jogász, jogi szakíró, közíró. Számára a Tőkés László 1989-es temesvári pere kapcsán az erdélyi magyar kisebbségi jogok védelme érdekében végzett ügyvédi munka elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta. Kincses Előd ügyvédként jelenleg is aktív, és a magyar kisebbség jogait érintő ügyekben is eljár.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Szabó József, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület segesvári születésű elnöke, a Petőfi Múzeum gondnoka is, aki a fehéregyházi Petőfi-emlékhely ápolása és a szórványmagyarság kultúrájának megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.
Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta a marosvásárhelyi születésű Gyéresi Árpádnak, a MOGYE nyugalmazott egyetemi professzorának, tanszékvezetőjének. A kitüntetést a professzor jelentős tudományos életműve, valamint kiemelkedő egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége elismeréseként nyújtották át.
Máthé Márta, az egykori Szászrégeni Magyar Középiskola atyhai születésű, nyugalmazott matematikatanára, néptáncoktató az erdélyi magyar ifjúság jövője iránti felelősséggel végzett oktatói-nevelői munkája és sikeres táncpedagógiai tevékenysége elismeréseként Magyar Arany érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Ugyancsak Magyar Arany érdemkeresztet vehetett át a Kézdivásárhelyen született Boldizsár Béla, a Caritas Humanitárius Megsegítő Alapítvány vezetője a magyar történelmi múlt megjelenítését és az erdélyi magyarság identitásának megőrzését hatékonyan szolgáló erőfeszítései, valamint példaértékű emberi helytállása elismeréseként. A kitüntetéseket Zsigmond Barna Pál főkonzul, az est házigazdája nyújtotta át.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Csíkszeredában is bemutatták Kincses Előd könyvét
Kincses Előd Fekete március című könyvét mutatták be szerdán délután a csíkszeredai Corvina könyvesházban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.
„Azt hiszem, hogy Kincses Elődöt lényegesen többen ismerik, mint azt ő szeretné, és ezeknek fele sem ismeri annyira, mint kellene. Gondoljunk csak arra, hogy voltak idők, sőt, talán most is ilyen időket élünk, amikor a Kincses név éppen úgy titokszó volt bizonyos romániai körökben, mint a Tőkés vagy a Király” – fogalmazott az eseményen György Attila író.
A harmadik, bővített kiadású kötet magyar és román nyelven is megjelent. Kincses Előd elmondta, szerette volna, ha a Fekete március román változatát egy román kiadó adja ki, de sajnos azok megtagadták, arra hivatkozva, hogy sokba kerül. Így az is a Kriterion könyvkiadónál jelent meg. „Azért szerettem volna, ha egy rangos román kiadó adja ki, hogy legalább a románság érdeklődő része tudja meg az igazat a fekete márciusról. Mert aki nézi ezeket a borzasztó román hírtelevíziókat, egyebet nem lát, minthogy a bestiális magyarok csapkodják a földön fekvő Cofariut. Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy Cofariu volt a földön fekvő áldozat. Ezt a témát is taglalom a könyvemben. Ami számomra szintén bosszantó dolog, az már magyar részről történik: egy szerzőpáros írt egy könyvet a fekete márciusról. Elmagyaráztam nekik, mennyi tévedést tartalmaz, de továbbra is azt szajkózzák, hogy helyi szervezés volt, és nem volt pogromkísérlet. Ezt egy jogász tudja megállapítani, egy történész ilyesmibe nem kellene belekotyogjon. Azt az álláspontot képviselni, hogy ez egy helyi dolog volt, az történelemhamisítás” – mutatott rá.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Alkotmányellenessé nyilváníttatnák a magyar himnusz éneklését tiltó határozatot
Nem jelent meg a beidézett román kormány képviselője a magyar himnusz elénekléséért kiszabott bírság ellenében tett feljelentés tárgyalásán. Az eset előtt értetlenül állnak az MPP megyei vezetői, akik már készülnek a következő trianoni megemlékezésre.
Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki vezetője rámutatott, az elmúlt 25 év romániai magyar térfélről tekintett bukaresti politizálás elmulasztott éveknek számít, ugyanis kedden az Országos Diszkrimációellenes Tanácsnál sorra kerülő tárgyaláson senki nem jelent meg a román kormány részéről. Mint magyarázta, ez bevett szokás, mert a jogszabályok jóváhagyják azt is, ha valaki személyesen nem jelenik meg, csupán elküldi összeállított védő aktáit. Kifejtette ugyanakkor, hogy a román kormány még ezt sem tette meg, hiszen válaszra sem méltatta az idézést.
„A Diszkriminációellenes Bizottság egy alárendelt intézménye a kormánynak, amely úgy tűnik: számba se veszi az előzőt” – magyarázta az MPP háromszéki vezetője, aki hozzátette, feltevődik a kérdés, hogy van-e értelme ilyen intézményeket működtetni Romániában. Az erdélyi magyar pártok, valamint szerveződések folyamatosan a román-magyar párbeszéd fontosságát hangsúlyozták, ám, ha ilyen szinten se lehet, akkor vajon mit várnak el tőlünk? – tette fel a kérdést Kulcsár-Terza, aki értetlenül áll azelőtt, ahogyan ezt az ügyet a román kormány kezeli.
A sepsiszentgyörgyi bíróságon hétfőn lesz a következő tárgyalás. Ezzel kapcsolatban a párt háromszéki vezetője elárulta, korábban elutasították annak a kérésnek a továbbítását a brassói táblabíróságra, amelyben kérik a magyar himnusz éneklésére kiszabott büntetést jóváhagyó kormányrendelet alkotmányellenességének megvizsgálását. Mint ismert, ezt csupán az alkotmánybíróság állapíthatná meg, azonban ehhez a sepsiszentgyörgyi bíróságnak továbbítania kellene az MPP helyi vezetőinek már említett kérését, majd pedig a brassói táblabíróságnak kell jóváhagynia az ügy más szinteken való további tárgyalását. Ennek megfelelően tehát az MPP háromszéki szervezetének nem csupán az a célja, hogy a decemberben kapott bírságot érvénytelenítsék, hanem a kormányrendelet alkotmányellenessé minősíttetését is elakarják érni. Kulcsár-Terza József ugyanakkor elárulta azt is, már készülnek a június 4-i megemlékezésre, ahol a tervek szerint a magyar himnuszt ismét eléneklik, nem pedig intonálják, továbbá hozzátette: magyarországi közméltóság nem lesz jelen az eseményen.
Mint ismeretes, az MPP megyei vezetői még tavaly decemberben kapták azt az ötezer lejes bírságot, amelyet a Kovászna megyei kormányhivatal a trianoni megemlékezés alkalmával, a magyar himnusz elénekléséért szabott ki a párt vezetőire. Marius Popica korábbi prefektus akkor azzal indokolta a büntetés kiszabását, hogy a szervezett, hivatalos ünnepségeken más ország himnuszát a törvény értelmében és a kölcsönös tisztelet jegyében is csak a román himnusszal együtt lehet „megszólaltatni”. Arról is beszélt korábban, hogy a törvény nem egy másik nemzet himnuszának az eléneklését, hanem annak intonálását („intonaţie”) bünteti.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Tiltakoztak, mert a parlament megakadályozta Dan Sova letartóztatását
Klaus Iohannis államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége szót emelt szerdán amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Sovát – aki tavaly az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt – hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség két olténiai hőerőművel kötött ügyvédi szerződései miatt. A szenátus szerdán titkos szavazással döntött arról, hogy nem engedélyezi Sova őrizetbe vételét, amit a DNA kezdeményezett.
Iohannis Facebook-oldalán úgy reagált, hogy nem hagyhatja szó nélkül, hogy a parlament ismét az igazságszolgáltatás útjába állt, pedig egy jogállamban senki sem állhat a törvények felett. „A parlament nem veheti át a bíróság szerepét" – figyelmeztette a honatyákat az államfő, és rámutatott: csak egy feddhetetlen parlament remélheti azt, hogy visszanyeri a polgárok bizalmát. Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A Románia schengeni csatlakozását rendre megvétózó Hollandia külképviselete megütközését fejezte ki, tekintettel arra, hogy a román pártok határozott korrupcióellenes fellépést ígértek.
Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, hogy Brüsszel az igazságügyi országjelentésben megfogalmazott ajánlások teljesítését várja Romániától, de „úgy tűnik, a parlament döntései nélkülözik az objektivitást", amikor az ügyészség azt kéri, vonja meg egy-egy törvényhozó kiváltságait.
A közösségi portálokon terjedő felhívások nyomán mintegy százan gyűltek össze szerda este a bukaresti Egyetem téren, és a parlament, valamint a korrupt politikusok ellen tüntettek.
A korrupcióellenes jelszavakkal kampányoló Klaus Iohannis államfővé választása után egy ideig a szociáldemokrata parlamenti többség is jóváhagyta a meggyanúsított honatyák „kiadását" az igazságszolgáltatásnak, de az utóbbi hónapban több esetben is elutasította a DNA kérését.
MTI Klaus Iohannis államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége szót emelt szerdán amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Sovát – aki tavaly az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt – hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség két olténiai hőerőművel kötött ügyvédi szerződései miatt. A szenátus szerdán titkos szavazással döntött arról, hogy nem engedélyezi Sova őrizetbe vételét, amit a DNA kezdeményezett.
Iohannis Facebook-oldalán úgy reagált, hogy nem hagyhatja szó nélkül, hogy a parlament ismét az igazságszolgáltatás útjába állt, pedig egy jogállamban senki sem állhat a törvények felett. „A parlament nem veheti át a bíróság szerepét" – figyelmeztette a honatyákat az államfő, és rámutatott: csak egy feddhetetlen parlament remélheti azt, hogy visszanyeri a polgárok bizalmát. Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A Románia schengeni csatlakozását rendre megvétózó Hollandia külképviselete megütközését fejezte ki, tekintettel arra, hogy a román pártok határozott korrupcióellenes fellépést ígértek.
Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, hogy Brüsszel az igazságügyi országjelentésben megfogalmazott ajánlások teljesítését várja Romániától, de „úgy tűnik, a parlament döntései nélkülözik az objektivitást", amikor az ügyészség azt kéri, vonja meg egy-egy törvényhozó kiváltságait.
A közösségi portálokon terjedő felhívások nyomán mintegy százan gyűltek össze szerda este a bukaresti Egyetem téren, és a parlament, valamint a korrupt politikusok ellen tüntettek.
A korrupcióellenes jelszavakkal kampányoló Klaus Iohannis államfővé választása után egy ideig a szociáldemokrata parlamenti többség is jóváhagyta a meggyanúsított honatyák „kiadását" az igazságszolgáltatásnak, de az utóbbi hónapban több esetben is elutasította a DNA kérését. MTI
Erdély.ma

Hargita és Kovászna megye tanácselnöke tiltakozik a központi politikai gyakorlat ellen
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is csatlakozott és támogatja aláírásával a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) állásfoglalását, amelyben az országos szövetség a 2004/64-os törvény előírásainak módosítása ellen emel szót, a megyeitanács-elnökök megválasztására vonatkozóan. Mint ismeretes, a választási törvény módosítását előkészítő parlamenti szakbizottság tagjainak javaslata alapján 2016-tól a megyei önkormányzatok vezetőit közvetett módon választanák meg a megyei tanácsosok soraiból belső választás keretében. Jelenleg a megyeelnököket, akárcsak a polgármestereket, a lakosság választja egyfordulós szavazással. Az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot gyűjti be. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a tervezet ellentétes az 1985-ben elfogadott Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának döntéshozatali elveivel és Románia Alkotmánybíróságának 2008/35-ös döntésével is, amely kimondja, hogy a megyei tanács elnökének megválasztása direkt szavazás eredménye kell, legyen, és nem a tanácsba bejutott pártok politikai alkuja. Az aláírók leszögezik, hogy a közvetett választási rendszer bevezetésének célja a megyék szerepének és hatáskörének csökkentése, figyelembe véve, hogy az állampolgárok által választott, tényleges lakossági felhatalmazással rendelkező jelenlegi vezetők nem befolyásolhatók a központi közigazgatás és politikai akarat által.
„Figyelembe véve, hogy a javaslat mögött nem létezik hatástanulmány, illetve társadalmi kezdeményezés, ezen indítvány kizárólag a központi politikai hatalomgyakorlás kiterjesztésének célját kívánja szolgálni, ami ellentmond a jogállamban alapvető értékként és irányadóként szolgáló demokratikus joggyakorlatnak” – nyilatkozta Borboly Csaba.
„Meggyőződésem, hogy egészségesebb az a döntés, amit 100 000 ember hoz meg azzal szemben, amit 30 emberre bíznak. Ez a demokrácia. Ez a törvénytervezet újra a központosítást szolgálja. Nyilvánvaló, hogy egy-egy erős helyi vezető, akit nem egy megyei tanács néhány-tíz tagja szavazott meg, hanem több tízezer polgár voksát tudhatja magáénak, sokkal erősebben képvisel egy közösséget. Ha kívülről nézzük a helyzetet: nyilvánvaló, hogy ilyen módon a helyi vezetőket ássák alá, ráadásul megfosztják az embereket egy választási lehetőségtől. Egyetértek a szövetség kezdeményezésével, hogy ezt a tervezetet nem szabad a parlamentnek elfogadnia. Minden megyei tanács elnökjelöltje maga veti az ágyát: ha a választók arra érdemesnek tartják, akkor megszavazzák. Ha a törvény módosul, akkor a megyei önkormányzat élére az kerülhet, aki több tanácsost tud meggyőzni arról, hogy őt támogassa. Nyilván értékelem és tisztelem a megyei önkormányzat képviselőit, azonban ez a törvénytervezet a demokráciadeficit tudatos építésének példája” – fogalmazott Tamás Sándor.
A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége (UNCJR) tehát közös állásfoglalásban szólítja fel a parlamentet az európai direktívák, valamint az alkotmány szellemének tiszteletben tartására. A dokumentumot csatolva találják.
Közlemény
Erdély.ma

Nem lehetünk veszélyforrás (RMDSZ-válasz a belügynek
Az RMDSZ képviselőházi frakciója tegnap állásfoglalásban utasította el, hogy a hatóságok veszélyforrásként kezeljék Romániában az autonómiaköveteléseket. A szövetség honatyái szerint az ország nem viszonyulhat így a területén élő legszámosabb etnikai kisebbséghez, amely ráadásul az elmúlt 25 évben kizárólag békés eszközökkel, a demokrácia keretein belül igyekszik érvényt szerezni önrendelkezési igényének, jogainak.
Mint ismeretes, az etnikai autonómia követelését a belügyminisztérium által kedden közvitára bocsátott 2015 és 2020 közötti közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete sorolta a közbiztonsági veszélyforrások közé. Erre reagált tegnap a frakció: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakciója a leghatározottabban elutasítja ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését. Szabadságjogaink ilyen jellegű korlátozása nem lehet stratégiába foglalt intézkedés egy olyan országban, amely immáron nyolc éve tagja az Európai Uniónak.” A parlament alsó házának honatyái a magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek és „mondvacsinált veszélyt tartalmazónak” minősítették, hogy a bukaresti belügyminisztérium „a területi autonómiáért való békés és demokratikus utcai megnyilvánulásokat a rasszista, xenofób, szélsőséges és más ehhez hasonló intoleráns megnyilatkozások közé sorolja”. A testület ezzel a megállapítással annak a feltételezésének adott hangot, hogy a belügyminisztériumi besorolásnak a tájékozatlanság az alapja. A dokumentumban leszögezik, hogy a romániai magyar közösség 1989 óta békésen, a többségi társadalommal párbeszédet és közvitát kezdeményezve, a részvételi demokrácia eszközeinek felhasználásával szeretné elérni a kulturális és területi autonómiát, és e célok megvalósításában eddig sem jelentett, ezután sem jelent veszélyt a közbiztonságra egyetlen magyar ember sem. „Romániában nem létezhet olyan társadalmi téma, közösségi törekvés – sem kisebbségi, sem többségi –, amelynek demokratikus megvitatásában, kinyilvánításában bármiféle veszélyt kellene elhárítaniuk a közbiztonsági szerveknek”– állapították meg az állásfoglalásban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kipakoltak bajainkról (Székelyföldiek Strasbourgban)
Nem ért véget a székelyföldi küldöttség programja a félsikernek minősített strasbourgi kongresszusi ülés után: kedden délután az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának frissen újraválasztott főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatták a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól. Az eseményről az MPP számolt be sajtóközleményben.
A Magyar Polgári Párt és az RMDSZ Strasbourgban tartózkodó delegációját azt követően fogadta Kiefer, hogy a testület monitoring- bizottsága kimondta: nem hivatott annak a dokumentumnak a vizsgálatára, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke tájékoztatta Andreas Kiefert a romániai régióátszervezési tervekről és az „autonómiapárti határozatok” elfogadásáról. Kiemelte, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés hátrányosan érintené Székelyföld lakóit. „Ez ellen több ízben is tiltakoztunk, de a központi román hatalom elzárkózik a párbeszédtől, nem ad lehetőséget népszavazások megszervezésére, ez késztette a helyi tanácsokat az elvi határozatok elfogadására” – fejtette ki Bíró Zsolt. Kitért arra is, hogy Románia minden eszközzel gátat szab a közösségi akarat kinyilvánításának, így például olyan alapvető jogok sérülnek, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a gyülekezési jog gyakorlása – utalt a március 10-ei marosvásárhelyi tiltásra. Hozzáfűzte, az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve sérül. „Azt szeretnénk, ha a régiókat elismernék, és nem kijelölnék Romániában” – mondta az MPP elnöke, aki arra is rávilágított, hogy korábban egy román alkotmányjogászokból álló bizottság (Stanomir Bizottság) ugyanerre a következtetésre jutott, de mégsem alkalmazzák ezt a demokratikus elvet. Biró Zsolt reményét fejezte ki, hogy a 2016-ban esedékes romániai monitoring esetében hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a demokráciadeficitre hívta fel a figyelmet. „Románia uniós csatlakozását követően, 2007-től folyamatosan „visszavesznek” jogainkból, legyen szó bármilyen közösségi jogról” – fogalmazott. Az MPP delegációjában két olyan településvezető kapott helyet, ahol elfogadták az autonómiahatározatot, Gyergyószentmiklósról Nagy Zoltán alpolgármester és Kápolnásfaluról Benedek László polgármester kísérte el Biró Zsoltot az Andreas Kiferrel folytatott megbeszélésre. Az RMDSZ-t Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Klárik Attila Kovászna megyei tanácsos képviselte. A székelyföldi küldöttség érdeklődéssel követi a plenáris ülés munkálatait, hiszen számos olyan kérdés szerepel napirenden, amely áttételesen érinti térségünk helyzetét. Ilyen a skóciai népszavazás eredményeinek értékelése, illetve az ukrán decentralizációs folyamat kérdésköre, melyet sokan sürgetnek. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a területén lévő régióknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Peti András: "Nem jelöltetem magam az előválasztáson"
Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkezdik az előválasztások megszervezését a megyeszékhelyen, a polgármesterjelölt kiválasztása céljából, de ő nem jelölteti magát. Azok, akik szavazóként részt vennének a megmérettetésen, holnaptól kezdődően regisztrálhatnak május 17-ig, a jelöltek április 15-ig adhatják le dossziéjukat. A sajtótájékoztatón részt vett Karácsony Erdei Etel közgyűlési képviselő is, aki kijelentette: átlátható, korrekt előválasztásokat szeretnének szervezni, minél nagyobb részvétellel, és fontosnak tartják a felelősségvállalást mind a jelöltek, mind a választók részéről.
Peti András elmondta, a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa határozata értelmében megyeszinten általános összmagyar előválasztásokat szerveznek azokon a településeken, ahol a magyar lakosság számaránya jelentős, és eséllyel küzdhetnek a polgármesteri tisztségért, valamint a tanácsi többségért. "Ilyen Marosvásárhely is, ahol péntektől indítjuk el az előválasztási eljárást, amely két hónapig tart." "Teljesen átlátható módon szeretnénk megszervezni, és minél nagyobb arányú részvételre számítunk" – jelentette ki Karácsony Erdei Etel. Azok szavazhatnak az előválasztáson, akik betöltötték 18. életévüket, állandó marosvásárhelyi lakcímmel vagy legkevesebb 6 hónapja ideiglenes marosvásárhelyi lakcímmel rendelkeznek, de előzetes regisztrációra van szükség – tette hozzá az alpolgármester. Míg a szavazók holnaptól kezdődően május 17-ig regisztrálhatnak személyesen, a marosvásárhelyi RMDSZ székhelyén vagy elektronikusan (a honlap előkészítés alatt van), a jelölteknek csupán mintegy 3 hét áll rendelkezésükre benyújtani a jelölési dossziéjukat, amelynek – a szabályzatnak megfelelően –, tartalmaznia kell az 1800 támogatói aláírást, az önéletrajzot, nyilatkozatot arról, hogy nem működtek együtt a szekuritátéval, saját felelősségre tett nyilatkozatot arról, hogy amennyiben az előválasztási megmérettetésen alulmaradnak, nem indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon az RMDSZ ellen, a város fejlesztését célzó tervet, stratégiát, és természetesen el kell fogadják az RMDSZ alapszabályzatát és politikai programját. A jelölési iratcsomót április 15-ig le kell tenni, az előválasztás időpontjáról, illetve arról, hogy mozgóurnás vagy állóurnás szavazás legyen, csak május 17-e után határoznak – mondta Peti András.
A Népújság kérdésére, hogy a tanácsosi tisztségekre való jelölés céljából mikor szerveznek előválasztást, nem volna-e jó egyidejűleg megtartani mindkét előválasztást, az alpolgármester kijelentette: "egyelőre csak a polgármesteri jelöltségről van szó, a tanácsosi tisztségekről nem beszélünk, várhatóan jövőben kerül erre sor". Hangsúlyozta, a TKT-n a többség úgy ítélte meg, hogy nem tenne jót a munka hatékonyságának, a teljesítménynek, ha a tanácsosjelöltek kiválasztására is most szerveznének előválasztást, mivel "bosszúra lehet számítani azon személyek részéről, akik jelenleg tanácsosok, és egy évvel a választások előtt tudomást szereznének arról, hogy nem kívánja őket az RMDSZ a továbbiakban támogatni".
Arra a kérdésünkre, hogy indul-e az előválasztáson polgármester-jelöltként, közölte: "az utóbbi időben sok egyeztetésen vettem részt mind a kollégákkal, ügyvezető elnökséggel, frakciótagokkal, az RMDSZ vezetésével, de természetesen a családdal, rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal is, és azt a döntést hoztam, hogy nem méretkezem meg az előválasztásokon". Peti András nem volt hajlandó részletezni döntésének okait, arról sem nyilatkozott, hogy esetleg parlamenti tisztségre pályázna, vagy – az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökeként – élne-e a jogával, hogy az önkormányzati választásokon első helyen szerepeljen a tanácsosi listán. "Jelenleg kizárólag alpolgármesteri tevékenységemre összpontosítok" – jelentette ki.
Megoldatlan még a kétnyelvű utcanévtáblák és a Sütő András- szobor ügye
Peti András tavalyi tevékenységéről tartott beszámolója során egyrészt a polgármester által leosztott feladatkörökre tért ki, illetve a magyar közösség szempontjából fontos problémákra is utalt. Hangsúlyozta, a közszállítás korszerűsítése a nagyvárosi övezet szintjén kell történjen, egy mobilitási tanulmány elkészítése elengedhetetlen lenne, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a mintegy 2 éve készülő közlekedési tanulmányt a szakemberek áprilisban végre befejezik. Fontosnak nevezte az alternatív közlekedési lehetőségek megteremtését, és azt is, hogy az idei költségvetésben mintegy 3 millió lejt különítettek el a gépjárműpark felújítására. Elmondta, arról is dönteni kell, hogy e tevékenységet az önkormányzat vállalja fel vagy kiszervezi. A "forró témát" jelentő zöldövezetek esetében sikerként könyvelte el, hogy a fakivágási bizottságba sikerült bevinni két civil szervezet képviselőjét, mint ahogy azt is, hogy utcafelújításra sikerült aláírni a finanszírozási szerződést, és elkezdődött a Cuza Voda – Ballada – A. Filimon (volt Iskola) utcák korszerűsítése, a közlekedési csomópontok kialakítása. Az oktatás terén sikerült létrehozni római katolikus főgimnáziumot, megkötni a hosszú távú bérleti szerződést az egyház és az önkormányzat között, felújítani a Bolyai líceum sportpályáját, sikerrel pályázni a Papiu valamint a Művészeti Líceum felújítására. Több, magyar vonatkozású emlékművet, szobrot sikerült rendbe tenni, a vár rehabilitációs munkálatai pedig remélhetőleg a városnapokra befejeződnek. A hőszigetelési program keretében hamarosan több mint 50 tömbház felújításához fognak hozzá, korszerűsítették a napipiacokat, több száz parkolóhelyet alakítottak ki a lakónegyedekben.
Peti András újságírói kérdésre válaszolva elmondta, elszomorítja, hogy továbbra sincs komoly előrelépés a kétnyelvű utcanévtáblák és a Sütő András-szobor ügyében. "Előbbi esetében elkezdődött egy folyamat, legalább a történelmi neveket sikerült visszaállítani, de 468 utcához képest 14-ben történt meg, hogy kikerültek a magyar utcanévtáblák. Elszomorít, hogy a polgármester úr továbbra is azt nyilatkozza, hogy nincs törvényes keret erre, noha még a Diszkrimináció Elleni Tanács is megállapította a diszkrimináció tényét. A Sütő-szoborral kapcsolatban úgy vélem, évekkel ezelőtt helytelen döntés született, amikor az író szülőházához közeli Marasti (Vörösmarty) teret határozták meg helyszínnek a szobor elhelyezésére, szerintem sokkal indokoltabb a városközpontban, a Színház téren. Lassan haladnak a dolgok, mindig valami akadályba ütközünk. Remélem, hogy elkezdték a tervezést, ami megállapítja a szobor helyét a Színház téren, és ezt követően lehet alkotói pályázatot kiírni" – tette hozzá az alpolgármester.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

A klasszikus szépség megmutatkozásai
A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kiállítása
Mulandóság és végtelenség, a lét széthullásának lehetősége és bekövetkezése, utak keresése, az anyaság nyugodt szépsége, a női test harmóniája és még számos gondolat, érzés, művészi érzékenységgel megélt pillanat fogalmazódik meg a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kedd délután nyílt tárlatán. A Bernády Ház földszinti termét betöltő alkotásokról Nagy Miklós Kund művészeti író, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke szólt a jelenlevőknek.
– Egy kiváló társaság indítja az idei rendezvénysorozatot. A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi, pontosabban Maros megyei csoportjának kiállítását a tavaly nyitottuk meg először. Mindenki úgy gondolta, hogy jó lenne újra megrendezni ezt a tárlatot. Azt gondolom, hogy akár hagyománnyá is tehetnénk, hogy minden év márciusában helyet adjunk a rendezvénynek, ez ugyanis egy olyan kezdeményezés, amelyet meg kell gyökereztetni. Egy kitűnő művészcsapat munkáit láthatjuk itt, és azok az értékek, amelyeket ezek a munkák képviselnek, együttesen felerősödnek, még több színt mutatnak – mondta a méltató. Nagy Miklós Kund az alkotói közösség történetének rövid körvonalazása során Berde Máriát idézte, aki 1929-ben, a Barabás Miklós Céh születésekor úgy gondolta, hogy "nem vagyunk képváros." Meglátását igazolja, hogy bár az irodalmi és zenei élet abban az időben is fontos szerepet töltött be Marosvásárhelyen, kiállításokról beszámoló írások alig születtek. Az első számottevő tudósítás a Barabás Miklós Céh első nagy kihelyezett kiállításának megnyitásakor, 1943 telén íródott. Az alkotócsoportot a 40-es évek közepén beszüntették, a rendszerváltás utáni években indult újra.
– A letűnt kor veszteségei ellenére ma már elmondhatjuk magunkról, hogy képváros vagyunk – hangsúlyozta a méltató. – Marosvásárhely a művészetet exportálni is képes (…) Van miből válogatni.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund a kiállított munkák – festmények, szobrok, iparművészeti alkotások – üzeneteit tolmácsolta.
– A hagyomány és az újítás olvad egybe ezeken a műveken. A kiállítás legjellemzőbb vonása a klasszikus szépség, annak a hagyományos értelemben vett szépségnek a felkínálása, amely mindannyiunk számára sokat mond.
A méltató arra is emlékeztette a nagyérdeműt, hogy az újítás, fiatalítás gondolata már akkor felmerült, amikor a Barabás Miklós Céh az Erdélyi Helikon védnökségével megalakult. Az utánpótlás biztosítása, a frissítés ma is időszerű – tette hozzá Nagy Miklós Kund, majd a kiállítás műfaji sokszínűségére hívta fel a művészetkedvelők figyelmét, és ki is emelt jó párat az alkotások közül. Kolumbán Kántor Zitának a régi falusi világ kártyavárszerű széthullását érzékeltető textil- installációjáról, Kákonyi Csilla új, hasonló üzenetű festményéről, Major Gizella gyönyörű pasztelljeiről, Bálint Zsigmond élettel teli fotóiról, Bálint Károly és Gyarmathy János szobrairól, Hunyadi László népi hatású alkotásairól és Hunyadi Mária textilművésznek a meglepetés erejével ható festményéről, Sajgó Ilona képeiről, Csíki Ágnes nagy szőnyegkompozíciójáról, illetve Kolumbán Kántor Árpád különleges kisplasztikájáról is szólt.
– Lesz még lehetőség az alkotókkal találkozni, beszélgetni, hiszen idén legalább nyolc kerek évfordulós művészünk van – tette hozzá a tárlatnyitó végén a méltató, majd azt is kihirdette, hogy a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának tárlatát április 9-én az alkotócsoport egyik hajtómotorjának számító, 110 éve született Bordi András festőművész emlékére szervezett kiállítás követi.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Katalán politikus üzenete Bukarestnek: „ez nem Franco”
„Ilyen helyzet Spanyolországban csakis egy antidemokratikus kormányzat alatt – például Franco tábornok autoriter diktatúrája idején – következhetett volna be” – kommentálta szerdán a Krónikának Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője a bukaresti belügyminisztérium tervezetét.
A katalán politikus szerint úgy tűnik, a román kormány teljes mértékben félreértelmezte az autonómia és a decentralizáció fogalmát azáltal, hogy a közbiztonságra veszélyesnek minősítené Romániában az önrendelkezés követelését.
„Az etnikai közösségek létezésének tagadása szembemegy a legalapvetőbb emberi értékekkel és veszélyezteti az Erdélyben élő különböző etnikumok közötti békés együttélést. Ez egy európaiatlan tervezet, amely felidézi kontinensünk legsötétebb időszakait. Azoknak a magyar és román embereknek az arculcsapása, akik kéz a kézben dolgoznak a jólétért” – fogalmazott Marc Gafarot i Monjó.
A politikus szerint a függetlenségéért harcoló Katalóniában is sok a panasz a spanyol állam Katalóniával kapcsolatos magatartására, de ez messze eltér attól, amit a székelyföldiek megtapasztalhattak.
Kérdésünkre Marc Gafarot i Monjó elmondta azt is, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön.
„Ez az európai intézmény már régen nem azt képviseli, amiért létrejött – magyarázta a politikus. – Az lenne a célja, hogy olyan alapvető értékeket óvjon, mint a társadalmi és kulturális sokszínűség. Ezek a szavak azonban kiüresednek, amikor a törvény alkalmazására és politikai kezdeményezésekre kerül sor. Arra bátorítanám a székely politikusokat, hogy kezdjenek politikai és civil akciókat mindenhol, különösen otthon. Az ország és a régió lakóit – magyarokat és románokat egyaránt – tájékoztatni kell arról, hogy mennyire fontos lehet az életükben az önrendelkezés, a dencentralizáció, ami hatékonyabb kormányzással, a korrupció csökkenésével, gazdasági növekedéssel jár”.
Hozzátette, a román hatóságoknak meg kell érteniük, hogy az Erdélyben fellelhető sokszínűség nagyszerű jellegzetesség, előny, nem pedig belső veszélyforrás.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Bartók-Pásztory-díjat kapott Selmeczi György
A kolozsvári születésű, a Kolozsvári Magyar Operával máig gyakran együttműködő Selmeczi György zeneszerzőnek, valamint a Nemzeti Énekkarnak és vezetőjének, Antal Mátyás karigazgatónak, karmesternek ítélték idén a Bartók-Pásztory-díjakat, amelyeket szerdán adtak át a budapesti Zeneakadémián.
A magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító kitüntetéseket a hagyománynak megfelelően Bartók Béla születésnapján nyújtották át a kitüntetetteknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Fekete Gyula zeneszerző, kuratóriumi tag laudációjában úgy fogalmazott: Selmeczi György mindig azon fáradozott, hogy Magyarország határain túl is felhívja a figyelmet a magyar zeneművészet értékeire, és fordítva, hogy megismertesse a határon túli, az erdélyi magyarság művészetét az anyaország közönségével.
Úgy vélte, ennek a bartóki gondolatnak a megvalósítása emelhető ki mindenekelőtt az 1952-ben, Kolozsváron született díjazott munkásságából. Kiemelte azt is, hogy Selmeczi György az egyik legsokoldalúbb magyar muzsikus: zongoraművész, karmester, tanár, operarendező, és persze zeneszerző. Komponistaként szóló-, kamara- és szimfonikus művek, operák, valamint számos színházi és filmzene is fűződik a nevéhez – sorolta Fekete Gyula.
Selmeczi György beszédében megjegyezte: zeneszerzőként gyakran kiérdemli a Bartók-epigon „megtisztelő” címet. „Én azonban valóban megtiszteltetésnek veszem ezt a jelzőt, mert úgy gondolom, az a dolgunk, hogy Bartók nyelvét beszéljük. A mi életünkben már nem tudunk szabadulni ennek az örökségnek a súlyától, de nem is szabad ezt megpróbálnunk” – fogalmazott. A Bartók-Pásztory-díjat a zeneszerző második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1984-ben hozták létre.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Monda és színház kapcsolata
Pénteken lesz a színházi világnap, amelynek alkalmából rendhagyó eseményekre, és több bemutatóra is lehet számítani az erdélyi teátrumokban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház ötnapos programsorozata kedden kulisszalátogatással kezdődött. Dimény Áron és Bodolai Balázs, az intézmény színészei vezették körbe az érdeklődőket, megmutatták, hol zajlik mindaz a háttérmunka, mely a színpadi produkció létrejöttéhez szükséges.
Az immár hagyományossá vált asztalitenisz-bajnokság 16 órakor vette kezdetét a Bulgakov kávézó teraszán, ahol a zöld asztalnál a sajtósok és a színház művészei mérték össze tudásukat. Laczó Júlia színész közben különleges bográcsgulyást készített a résztvevőknek.
A miniévad első előadása Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című produkciója volt, ezt a színházmozi első vetítése követte. Az előcsarnokban berendezett különleges, „mozis” térben két, Vlad Mugur által rendezett klasszikus előadást, A Lourcine utcai gyilkosságot és a Székeket nézhették meg az érdeklődők. A vetítésekre sokan voltak kíváncsiak, a fotelek megteltek, és a mozizáshoz elengedhetetlen pattogatott kukorica is elfogyott.
Csütörtök délelőtt a kolozsvári teátrum művészei a kicsiket várják játékdélelőttre, majd a színházmozi után héttől a VIA étteremben várják színházi vacsorára az érdeklődőket, nyolctól pedig A vágy című előadást tűzik műsorra a miniévad keretében.
A Rómeó és Júlia Váradon
Nagyváradon az idei évadban is folytatódik a Színház az iskolában, iskola a színházban címmel meghirdetett program, amelynek eredeti célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a színházhoz, a magyar- és világirodalom egy-egy meghatározó művéhez, segítve ezáltal a szövegértelmezési készségek fejlődősét, a színházi alkotófolyamatra való rálátást és a színházi eszközökkel történő önkifejezést.
A színház világnapján, pénteken 19 órától ennek a programnak a keretében mutatják be a legújabb produkciót: William Shakespeare Rómeó és Júlia című világhírű drámáját hat nagyváradi iskola, a Partium Keresztény Egyetem és a Nagyváradi Állami Egyetem hallgatói viszik színpadra. A Szigligeti Társulat színészei közül Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula és Pitz Melinda készítik fel a csapatokat.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is bemutatóval ünnepli a világnapot. Csuja László rendezésében Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját péntek este 7 órától láthatja először a közönség a színház stúdiótermében.
A bemutatót követően a produkció másnap, március 28-án, szombat este 7 órától is megtekinthető lesz. Csuja László magyarországi színházi- és filmrendező, az Erdélyi Vándorszínház alapítója; a Figura Stúdió Színházban ez az első munkája.
A darabot Moşu Norbert-László és Kolozsi Borsos Gábor játsszák. Marie Jones művében a két szereplő tizenhat karaktert játsszva adja elő a történetet, amely egy amerikai stáb írországi filmforgatását meséli el.
„Jake és Charlie élete kissé zátonyra futott, mindketten a filmiparban látnak új lehetőségeket, ám ismeretség híján nekik csak statisztaszerep jut. A statiszták szerencséje viszont pont az, hogy jó megfigyelő válhat belőlük. Így ismerhetünk meg többek között egy elkényeztetett dívát, egy toporzékoló rendezőasszisztenst, a helyi papot, az „egyetlen túlélő” statisztát, és egy fiút, akinek az élete szomorú fordulatot vesz” – áll a produkció ajánlójában.
A státusproblémák, a társadalmi hierarchia, a globalizáció és az identitásvesztés aktuális kérdéseit körüljáró humoros, iróniát sem mellőző történet hollywoodi sztereotípiákat sorakoztat fel írországi környezetben, ám bárhol játszódhatna.
A megmagyarázhatatlan magarázása
A világnapi üzenetet, amelyet a pénteki előadások előtt a világ számos teátrumában felolvasnak, ezúttal Krzysztof Warlikowski lengyelországi rendező, színházigazgató fogalmazta meg, aki a konvenciók gépies másolása helyett az impulzusok forrását keresésére inti a színházi alkotókat.
„Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket. (…)
»A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie« – e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek, és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből” – fogalmazott Warlikowski.
Krónika (Kolozsvár)

Székely rajzfilmpremier Udvarhelyen
Először láthatja csütörtökön a közönség a Korond közelében található Likaskő mondáját feldolgozó 3D-s rajzfilmet. Az első székely animációt a készítők – a Legendárium csapata – a nap folyamán többször is levetítik Székelyudvarhelyen.
„A rajzfilm elkészítésének bölcsője Székelyudvarhely volt, ezért is döntöttünk úgy, hogy elsőként itt mutatjuk be a közönségnek. Értesüléseink szerint sokan érdeklődnek a produkció iránt, így örülünk, hogy a helyieket kimozdíthatjuk a házból – hiszen filmet nézni nem otthon, hanem mozivásznon érdemes” – fogalmazott szerdán Fazakas Szabolcs ötletgazda.
Hozzátette, azt is szeretnék bizonyítani, hogy van igény Udvarhelyen egy állandó mozira. Fazakas Szabolcs elmondta, délelőtt tíz, majd tizenegy órára várják az érdeklődőket, és már több pedagógus is jelezte, hogy iskolai csoportokat hoz el a vetítésre. Délután hat órakor is lesz bemutató: ekkorra már mozivásznat is felszerelnek a koncertterem épülete előtt, hogy akik nem férnek be a terembe, azok is élőben követhessék a benti eseményeket.
A program este hét órától folytatódik, amikor a jelenlévők bepillantást nyerhetnek a Legendárium szervezet tevékenységi körébe, majd Gyöngyössy János történeti grafikus bemutatja a Firtos és Tartód váráról készült rajzait.
A Likaskő mondájának keletkezéséről Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója tart előadást, a kő geológiai keletkezéséről pedig Pál Zoltán korondi geológus fog beszélni. Az esemény a rajzfilmkészítő stáb bemutatásával, illetve újbóli vetítéssel zárul.
„A rajzfilm elkészítésével nagyon fontos lépést tettünk mondáink, legendáink népszerűsítése felé, ami azért lényeges, mert ezek nemcsak a helyieknek szólnak, hanem bárkinek a világon. Ha belegondolunk, több országban már rég feldolgozták saját történeteiket, melyek helyszínei turistalátványosságokká, zarándokhelyekké váltak.” – mondta korábban Fazakas Szabolcs, a Likaskő című rajzfilm elkészítésének ötletgazdája.
Fülöp-Székely Botond |
Krónika (Kolozsvár)

Megélt multikulti
A multikulti hitvallása – hogy »immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk« – megbukott – jelentette ki 2010-ben Angela Merkel német kancellár. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.
Sőt, azt is meg tudjuk mondani, hogy még mi fog következni, ha a bevándorlás így folytatódik, ugyanis mi pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy addig kisebbségben élő közösség hatalomra kerül, és többségi logika alapján újraszervezi a társadalmat, közigazgatást stb. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt szűk száz esztendőnk. Tapasztalataink alapján megmondtuk volna, hogy az „egymás mellett” azt jelenti: párhuzamos világokban élünk.
Sokfelé éltem és jártam Erdélyben. Ha keresnem kellene egy szimbolikus képet, amely Románia hozadékát egy jelenségben sűríti számomra, akkor az a következő lenne: vasárnaponként a tömbházak közötti játszótérre felhúzott ortodox templomból hangszórókon kierősítve harsog románul az Ige. Természetesen nem az ortodox vallás ellen beszélek, hanem az államegyházzá előléptetett ortodox egyház agresszív térhódításáról, amit mi „hagymakupolás honfoglalásként” nevesítünk.
Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve. (Egyébként a pedigrés „európai” gyakorlat kapcsán tessenek elmenni Flandriába, mondjuk, ötven-száz kilométerre Brüsszeltől, és kérdezzék meg a flamandokat a vallonokról, a többnyelvűségről, hasonlókról. Egy liberális toleranciabajnok ott kapna agyvérzést, amilyen szűkszavú válaszokat adtak nekünk. Elég morcosan.)
Mi Európának ezen a felén már régóta tudjuk, milyen az, amikor megváltoznak az etnikai arányok. Amikor tömegével érkeznek olyan más nyelvű és más kultúrájú emberek, akik számára az épített örökségünk semmit sem jelent, városnapokon, fesztiválokon lazán a templomaink tövében könnyítenek magukon. És ha emiatt panaszt akarnál tenni, akkor olyan hivatalnoknak kellene elmagyaráznod a sérelmet, akinek például még a telekkönyv és a birtoklevél sem jelent semmit. Támadásként értékeli, ha védenéd, ami – immár – közös érték, mert szerinte az nem közös, hanem az övék. Nem az államé, nem a városé, nem közvagyon, hanem az övék. Győztesként áll szóba a legyőzöttel.
Tapasztaltuk azt is, hogyan lehet elidegeníteni gyermekeinktől szülőföldünket. Egyszerűen át kell nevezni a településeket, utcaneveket, tájegységeket, meg kell változtatni a közigazgatási határokat. Hogy a személyes példámnál maradjak: Szentegyháza a szülővárosom, Székelyföld legmagyarabb települése, majd’ százszázalékban magyarok lakták, lakják. Tudatos önnevelés kellett ahhoz, hogy ne a település román nevét használva határozzam meg magam „vlahicaiként”. És hamegkérdezném az otthoniakat a kisrégió kapcsán, amelyben élnek, tízből nyolcan Hargita megyét mondanák, a maradék kettő összeveszne, hogy Udvarhelyszékhez vagy Csíkszékhez tartozunk-e. Orbán Balázst – 19. században élt néprajzgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – a lelkekben is felülírta Ceauşescu 1968-as megyésítése.
Megéltük azt a tudathasadásos állapotot, amikor a hivatalos okmányainkban idegen néven szerepeltünk. Ha pedig olyan keresztnevet választottak szüleink, amelyet nem lehetett románra lefordítani, akkor meg abba futhattunk bele, hogy a hivatalnok nem tudja kiolvasni a kettős mássalhangzót; eléggé frusztráló tud lenni, amikor az ingerült tisztviselőnek betűzöd az „sz”-et. És sorolhatnám.
De inkább lefordítanám a jövőt. Régóta kísért és fel-feltolul bennem egy kép a „multikulti” hallatán: hajnalban Csíksomlyón felhangzik a müezzin imára hívó éneke. Írhatnak több terabájtnyi publicisztikát a ballib véleményvezérek az abszolutizált emberi jogok nevében, de én ezt egész egyszerűen nem akarom.
Demeter Szilárd
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márciusi füttyháttér
Vegyes érzésekkel fogadta az erdélyi magyar közvélemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-i kifütyülését. Ami végső soron érthető. Március 15-e nemcsak a kollégájukat védő RMDSZ-es politikusok retorikájában a nemzeti egység ünnepe, az egész magyarság ekként éli meg, leszámítva egy maroknyi Habsburg-párti legitimistát. Olyan nap, amikor a nemzet egységesen lépett fel az idegen uralom ellen, amikor valamennyi magyart áthatotta a Petőfi Sándor által versbe öntött szabadságérzése: „Rabok tovább nem leszünk!”. Épp ezért egyeztethető össze ez az ünnep a magyar nemzeti érdekek rovására politizáló élenjárók elleni tiltakozással, hiszen maga az emlékezetes esemény is egyszerre irányult a bécsi udvar és annak magyar szövetségesei, az elnyomó idegen hatalom akaratának helyi végrehajtói ellen.
Veled vagyunk, Vietnam!
Kelemen Hunor és a Markó-Neptun egységfront emberei között az a különbség, hogy Kelemenről az ember néha hajlamos elhinni, hogy folytatna karakteresebb, magyarabb politikát, de gúzsba kötve kénytelen táncolni. Mesterével, Markó Bélával ellentétben, aki elnököt csinált belőle, s akinek politikai vonala a kilencvenes évek második felétől egyre kevésbé különböztethető meg az önfeladó neptuni irányzat politikájától. Az 1996-os kormányzati szerepvállalással kezdődően Markó képviselte hivatalosan azt, amit három évvel korábban a neptuni tárgyalás idején még maga sem vállalt fel: a román nemzetstratégiai érdekeknek való alájátszást, az ország imázsának ápolását, miközben a magyarellenes asszimilációs politika továbbra sem szűnt meg. Sőt, RMDSZ-es legitimációval folytatódott, ennek eredményeként szállóigévé vált a korábban Ion Iliescu által hangoztatott hazugság, miszerint Romániában példaértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést, amit 1999 óta egymás után szajkóztak a világ meghatározó politikusai Bill Clintontól Nyugat-Európa jeleseiig. Ez csak és kizárólag az RMDSZ bűne, ami a Neptun-logikára épített kormányzati szerepvállalásnak tudható be.
Kelemen Hunor elnökké választása óta akkor sem tudott volna szakítani ezzel a politikával, ha netán erre meglett volna benne a belső elhatározás. S hiába szállt szembe elődjével és mentorával a Székelyek Nagy Menetelése ügyében, arcává vált egy tétova, távlattalan, koncepciótlan, eseménykövető politikának, s így került a nemzetben gondolkodó emberek jogos felháborodásának célkeresztjébe. Persze az is megérne egy misét, hogy 2013 októberében két markáns, magát magyarnak mondó politikus akadt – a ziháló nemzetellenes SZDSZ-es közírókon túl –, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Utóbbi az ötvenes évek hatalmi erődemonstrációit, a „Veled vagyunk, Vietnam” zsánerű, központi vezénylésű tüntetéseket emlegette a székely emberek önkéntes, sőt, a fennálló hatalom nemtetszése mellett kinyilvánított közösségi akarata kapcsán.
Tartózkodó cinkosság
De mielőtt felmentenénk Kelemen Hunort, azt se feledjük, hogy vezetése mellett az RMDSZ az utóbbi időben is súlyos hibákat követett el, magyar szívvel és ésszel felvállalhatatlan lépéseket tett. Szorítkozzunk most csak a legfrissebbekre. A Victor Ponta melletti kampányolás egyszerűen védhetetlen, akár szűk értelemben vett magyar szemszögből, akár a román demokrácia szemszögéből értékelve. Tagadhatatlan, hogy ez utóbbi Klaus Johannis elnöksége mellett is diszfunkcionális. A Mikó-ügyben hozott ítélet, amely egyértelműen justizmord, vagy legutóbb a Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester elleni, jogi köntösbe öltöztetett állami atrocitás azt jelzi: a román hatalom arra is használja fel a korrupció ügyében indított szőnyegbombázást, hogy annak oldalvizén megrekcumolja a magyarokat.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök azzal védi többek között Kelemen Hunort, hogy „ő az, aki végre megfogalmazta, leírta és közvitára bocsátotta Székelyföld autonómiastatútumát.” Miközben olyan statútumot sikerült összetákolni, amely nem Székelyföldre vonatkozik, hanem egy olyan területre, három megye olyan együttesére, amelyben nincs meggyőző magyar többség, amely dokumentum előírásainak értelmében a román prefektus bevethetné a fegyveres erőket a civil lakosság ellen, s amely értelmében a székely gyermekeknek cigányul kellene tanulniuk minden olyan faluban, ahol a cigányság részaránya 20 százalék feletti. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy Kelemen Hunor nem írta ezt a dokumentumot, hanem a nevét adta hozzá. Új stratégiai partnerével Biró Zsolt MPP-elnökkel egyetemben.
De ennél is fájdalmasabb, hogy az RMDSZ ismételten tartózkodik olyan szavazásoknál, amelyek a román–magyar közös történelem fájdalmas pontjai, s amely esetekben magyar ember csak egyféleképpen gondolkozhat. Amikor arról határozott a tisztelt ház, hogy minden településen meg kell ünnepelni az Erdély elszakításáról hozott román határozat évfordulóját, és e dátumról utcát kell elnevezni minden helységben, az RMDSZ tartózkodott. Nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy amikor a szovjet megszállást felszabadulásnak kellett nevezni és azt megünnepelni, arra kényszerítve a magyar embereket, hogy gyásznapon ünnepeljenek és utcát nevezzenek el egy olyan napról, amely kálváriájuk kezdetének tekinthető.
De van itt egy frissebb ügy, a Klaus Johannis által a parlamentnek visszaküldött törvény, amelyben Avram Iancut nemzeti hőssé akarta avatni a képviselőház, mindössze 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Az RMDSZ jelen levő képviselői közül a többség tartózkodott. Írjuk le a nevüket is, megérdemlik. Nemmel szavazott Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor és Korodi Attila, tartózkodott Antal István, Borbély László, Erdei-Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Márton Árpád, Máté András Levente és Seres Dénes. Elképzelhetőnek tartják, hogy a zsidó közösség képviselői bárhol a világon tartózkodjanak egy olyan szavazásnál, amely történelmi hőssé avatja Adolf Eichmannt? Miként létezhet, hogy magyar embereket, gyermekeket, nőket, öregeket bestiális kegyetlenséggel kiirtó terrorakció élén álló Avram Iancu történelmi hőssé avatásának idején akad akár egyetlen RMDSZ-képviselő is, aki tartózkodik? A szomorú valóság, hogy a jelenlevők kétharmada tartózkodott.
Legitimált önfeladás
Az RMDSZ kapcsán nem Kossuth, Deák vagy Széchenyi jut az ember eszébe, hanem az aulikus Zichy Ödön gróf, akinél 1848 szeptemberében a délszlávokat és a magyar csapatokat egyaránt a törvényes magyar kormány ellen lázító röpiratokat találtak. Nem kívánjuk Zichy kegyetlen sorsát az RMDSZ vezetőinek, azt viszont igen, hogy magyar érdekeket és értékeket képviseljenek, ha már egyszer magyarnak mondják magukat, és magyar szavazatokkal jutottak a képviselői és szenátori székekhez. Félrenézni, tartózkodni egy magyargyilkoló martalóc hőssé avatásakor nemcsak gyávaság, de cinkosság is.
Csoda-e hogy ezek után egyesekben elszakad a cérna, s nemzeti egység, nemzeti ünnep ide vagy oda, nem hallgatják csendben azt a politikust, akinek vezetése mellett történnek ezek az önfeladó lépések.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Van mit, van hol, de ki?
Hozzájuthatnak-e a legújabb magyar könyvekhez azok, akik nem tudják megengedni maguknak a kiadványok megvásárlását? Milyen ma az olvasási kedv Erdélyben? Az Erdélyi Napló könyvtártúrán járt.
Az elektronikus könyvek terjedésével leáldozóban lévőnek tűnik a nyomtatott kiadványok népszerűsége. Egyre kevesebb családban gyűjtik a könyveket, egyrészt, mert a fiatalabb generációk nem tartanak rá igényt, másrészt mivel egyre drágábbak – legalábbis a bérekhez mérten. Aki mégiscsak szeretne kézbe venni hagyományos kiadványokat, annak marad a könyvtár.
Kicsi, majd nagy olvasók
Diákok számára – főleg a házi olvasmányok tekintetében – az iskolai könyvtár a könyvekhez való legkézenfekvőbb hozzáférési mód. „Nálunk a kötelező házi olvasmányok mind megtalálhatók” – jelenti ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, Solymosi Zsolt. A több mint 10 ezer kiadványt számláló, nemrég felújított könyvtárban Feischmidt Ildikó könyvtáros kalauzol végig. Az állomány kissé megcsappant, mióta szétköltözött a korábban egyazon épületben működő unitárius gimnázium és a Brassai Sámuel Líceum. Még mindig sok a régi rendszerben vásárolt kötet, amelyeket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kölcsönöznek ki a diákok. Az állomány mintegy 70 százaléka olyan kiadvány, amelynek tartalma mára elavult. A frissítést magánadományokból, hagyatékokból, csekély állami pénzből, valamint az iskolát támogató Pro János Zsigmond Szövetség révén végzik. És nem is akárhogyan: a látogató meglepődik, hogy a polcon ott találja például Dragomán György nemrégiben megjelent, nagy sikerű Máglya című regényét is, amely egyes könyvesboltokban már elfogyott.
Az 1–4. osztályosok a könyvtár leglelkesebb látogatói, tudjuk meg Feischmidt Ildikótól, 5–8. osztályban lanyhul az érdeklődés, de kilencediktől ismét gyakran megfordulnak a diákok a könyvek birodalmában. Érdekességként: az unitárius kollégium minden évben könyvkavalkádot szervez, amikor ingyen el lehet vinni a könyvtár és a diákok által felajánlott plusz példányokat.
Nem sokban különbözik a helyzet a Brassai Sámuel Líceumban sem. Könyvtáruk valamivel több mint 30 ezer kiadványt tartalmaz, a gond itt is az, hogy nagy részük még az elmúlt rendszerben került leltárba. Az iskola könyvtárosa, Pop Adrián sem panaszkodik a diákokra, nagyon sok fiatal keresi fel, és nem csak a házi olvasmányok érdeklik őket.
A kiadók sem adják ingyen
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a könyvtár, a hozzá kapcsolódó nyelviskola és nyelvvizsgaközpont 1992-ben kezdte meg tevékenységét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Könyvtári Szakosztályának intézményeként. Az alapítvány saját tulajdonú kolozsvári székházában mintegy 60 ezer kötetes, egyetemi oktatást is kiszolgáló könyvtár működik, olvasóinak zöme Kolozsvárott tanuló magyar egyetemi hallgató és középiskolás diák. Egyik beszerzési forrásuk a Márai-program, amelynek keretében különböző kiadók köteteiből rendelhetnek ingyenes példányokat egy-két alkalommal egy évben. A gond az, hogy csak bizonyos, a kiadók listáján szereplő kiadványokat rendelhetnek meg, amelyek nem mindig találkoznak a diákok, illetve a többi olvasó igényével. „Évekkel ezelőtt a kiadók még megengedhették maguknak, hogy új kiadványaikat elküldjék a könyváraknak is, de ez ma már nem működik” – mondja Miklós Erika könyvtáros. Az olvasók száma így évről évre apad – noha ennek elsősorban nem a könyvtári állomány az oka.
A közkönyvtár nem csak könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék közkönyvtárának története a reformkorig nyúlik vissza. A főszékhelyen található három olvasószolgálati részleg és a városban működő fiókkönyvtár több mint 220 ezres összállománnyal áll az olvasók rendelkezésére. A megyei könyvtár jelenlegi szervezeti formájában 1974 óta működik, és a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. „A közkönyvtárak egy ideje nemcsak könyves intézményekként működnek, hanem egyéb szerteágazó feladatokat is végeznek az olvasásra nevelés és a kulturális rendezvények során. A könyvtárba beiratkozottak száma jelenleg mintegy nyolcezer főre tehető, azaz Sepsiszentgyörgy lakosságának közel 16 százaléka aktív könyvtárlátogató” – tájékoztat Szonda Szabolcs igazgató.
A könyvtár állományának több mint fele magyar nyelvű, a szakkönyvek némileg túlsúlyban vannak, de a szépirodalom is több mint 100 ezer kötetet tesz ki. Az állománybővítés érdekében a pénzalapot negyedévekre osztják be, és bizonyos rendszerességgel vásárolnak. Közben folyamatosan zajlik a felmérés arról, mire van szüksége a könyvtárnak, ebből a célból úgynevezett hiánylisták készülnek, amelyeket a különböző részlegeken megbízott kollégák frissítenek. „Évente mintegy nyolc-tíz alkalommal vásárolunk, van, amikor a kiadótól, máskor a könyváruházaktól vagy akár az internetről” – mondja az igazgató. A magyar, román és más nyelvű könyvek, periodikák, dokumentumok mellett 2669 elektronikus dokumentum is az olvasók rendelkezésére áll.
A statisztikák szerint az egyéni igénylések száma évente mintegy 75 ezerre tehető. A könyvtár rendszeres látogatói főként az 5–8. osztályos diákok, illetve az idősebb korosztály, a középkorúak kisebb száma vélhetően a munkával és egyéb elfoglaltságokkal is magyarázható.
Magyar kiadványok a rengetegben
Többemeletes épületben található Kolozsváron a megyei könyvtár. Néhány éve költözött ki a városközpontból a külvárosba, azóta megcsappant a látogatók száma – mondják a könyvtár illetékesei. Kolozs megye megközelítőleg 700 ezer lakosának 15 százaléka magyar, ennek ellenére a magyar könyvek a világirodalom címszó alá vannak besorolva. Nem csoda, hogy elvesznek az egyéb nyelvű publikációk rengetegében: mindössze négy-öt könyves szekrény áll a magyar részleg rendelkezésre. Floarea Elena Mosoiu, a könyvtár aligazgatója pontos számmal is szolgál: 16 487 magyar könyvcím áll az olvasók rendelkezésére, az összállomány 8 százaléka. Ugyanakkor a 30 ezer rendszeres könyvtárlátogató 6,5 százaléka magyar anyanyelvű, ami nagyon kevés a megye magyar lakosságához képest. 2014-ben 318 új magyar nyelvű kötetet vásárolt a könyvtár, ez csupán 3 százaléka az újonnan beszerzett könyveknek. A megyei könyvtár egyik beszerzője szerint igyekeznek a lakosság nemzetiségi összetételével arányosan beszerezni a könyveket – csakhogy ez, ahogyan az adatokból is kitűnik, nem mindig sikerül, és nem is igen látszik.
Olvasói apokalipszis
Elkeserítő helyzetképet mutatnak a romániai olvasási szokásokról készült statisztikák. Egy nemrég készült kimutatás szerint az összlakosság fele egyáltalán nem olvas könyveket. Egy évtized alatt 30 százalékkal csökkent a könyvtárak száma, hasonló mértékben azoké, akik köteteket kölcsönöznek. Ezzel szemben a franciák 90 százaléka havonta elolvas egy könyvet, egy bestseller 1,5-2 millió példányban fogy el. A finnek 77 százaléka évente legalább egy könyvet megvásárol, Romániában az arány 24 százalék. A romániai megkérdezettek egynegyede soha életében nem vásárolt könyvet.
Milliós állomány, újságolvasó nyugdíjasok
Kolozsvár legjelentősebb könyvtára – amely könyvállományában messze felülmúlja a 700 ezer kötetes megyei könyvtárat – a közismert nevén egyetemi könyvtár. Megalakulása pillanatában, 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem könyvtára több mint 11 ezer kötetet számlált, amely felölelte Joseph Benigni főhadvezérségi titkár hagyatékát, a régi királyi jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet könyvtárát, illetve a főkormányszék levéltárát. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 ezer kötetből álló könyvtára, amelyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott. Jelenleg a négymillió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli, a gyűjtemény tematikájában és információhordozók tekintetében enciklopédikusnak tekinthető: könyvek és régi könyvek, kéziratok, időszaki kiadványok, térképek, metszetek, fényképek, képeslapok, apró nyomtatványok, kották, különböző audiovizuális és elektronikus dokumentumok, valamint adatbázisok alkotják.
„Mintegy 50 ezer beiratkozott olvasónk van” – ismerteti a helyzetet ifj. Györfy Dénes könyvtáros. Hogy a könyvtári állományban hány magyar nyelvű kiadvány található, arról nincs külön adat, 1918-ig gyakorlatilag csak magyar nyelvű kiadványok voltak az egyetemi könyvtárban, közöttük ma is találhatók 16–17. századi dokumentumok, kéziratok. A ritkaságokat természetesen nem lehet hazavinni, de valamennyi kiadvány a kutatók rendelkezésre áll. Van a könyvtárnak kölcsönző részlege is, sok diák és nyugdíjas pedig az egyetemi könyvtárba jár napi- vagy hetilapokat olvasni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

László királyt az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom
Kutatási területe a középkori Magyarország politika-, társadalom- és intézménytörténete. DR. ZSOLDOS ATTILA, a MTA levelező tagja a Szacsvay Akadémián a Szent István utáni Árpád-házi királyok külkapcsolatairól tartott előadást. Szilágyi Aladár Szent László koráról kérdezte a címzetes egyetemi tanárt.
Elődei: I. Béla, Salamon, majd Géza három-három éves uralkodását trónviszályok, testvérharcok jellemezték, végül László volt az, aki stabilizálta az országot…
László idejében van egy rendkívül látványos, szimbolikus jele is annak, hogy az előző évtizedek zűrzavara lezárult: az 1090-es évek elején László meghódítja, birtokba veszi az addig önálló Horvátországot.
Ez az első sikeres expanziós törekvése az Árpád-háziaknak?
Igen, nevezhetjük az első expanziónak, de nevezhetjük a Magyar Királyság stabilizálásának is. Ez olyan jó sikerült, hogy ettől kezdve a Magyar Királysággal Közép-Európa keleti felén – modern kifejezéssel élve – regionális nagyhatalomként kell számolni, amely egyfelől nem vetekedhet a két szomszédos birodalommal, a Német-római Császársággal és Bizánccal, de mind a kettőnek lehet kellemetlen és komoly ellenfele, másfelől pedig a kisebb szomszédok félve tekinthetnek rá, és érdekük a jó kapcsolat ápolása Magyarországgal. Innentől kezdve a magyar királyok rendre beavatkoznak a lengyel trónküzdelmekbe, halicsi és más orosz fejedelmek trónviszályaiba, a délszláv világ küzdelmeibe. Tehát ahogy az előző évtizedekben a Német-római Birodalom avatkozott bele a magyar trónviszályokba, most már Magyarország is képes arra, hogy a környező kisebb vagy kevésbé szervezett, politikailag gyengébb szomszédok belviszályaiba afféle „igazságosztóként” az egyik vagy a másik fél mellett elkötelezett résztvevőként vegyen részt a konfliktusokban.
Gondolom, az sem elhanyagolható dimenzió, hogy már Gézának is, de főleg Lászlónak sikerült VII. Gergely pápa támogatását elnyernie.
Ennek nagy jelentősége volt. Elsősorban azért, mert a középkor világában a vallás és az egyház jelentősebb szerepet játszott, mint manapság, mert a középkori ember nem megszokásból, vélt vagy valós politikai elvárásoknak engedve volt vallásos, hanem őszintén.
Egy tudós kollégám mondta egyszer, azóta is sajnálom, hogy nem én találtam ki: a középkori ember számára a keresztény „túlvilág” olyan volt, mint mondjuk, a mi számunkra Kína. Nagyon távoli, semmit se tudunk róla, de a reális világunk része.
Ilyen körülmények között „Krisztus földi hatalmának az örököse”, Szent Péter utóda, a római pápa nem egy volt a kor kisebb-nagyobb hatalommal rendelkező uralkodói közül, hanem egy olyan erős tekintély, akivel a kapcsolatok rendezettsége kívánatos volt. Ehhez hozzájárul az is, hogy VII. Gergely pedig nem egyike volt a középkor számos pápájának, hanem egy kifejezetten reformeri lelkülettel megvert vagy megáldott személyiség, akinek a nevéből képzett „gregoriánus” reform éppen arra irányult, hogy az egyház korábbi időszakban betöltött szerepét alapvetően átformálja. A korábbi időszakban, a „Karoling királyeszmének” megfelelően az uralkodót egyfajta főpapi hatalommal felruházott személynek tekintették. Szent István is ebben a szellemben rendezte be a királyságát. István volt az, aki egyházakat alapított, kijelölte a püspökségeket, püspököket ültet a főpapi székekbe. – Ez még mind a Karoling eszmének az alkalmazása. Gergely oly módon kívánt ezzel szakítani, hogy az egyházat meg akarta tisztítani a világi befolyástól. Ragaszkodott ahhoz, hogy abban az eljárásban, melyben az új püspök elnyeri méltóságát, kizárólag az egyháziak jussanak szerephez. A pápasághoz fűződő kapcsolatoknak azonban volt egy másik vetülete is ebben a korban. Salamon ugyanis, trónja elvesztése után annak érdekében, hogy visszaszerezze országát Géza hercegtől, felajánlkozott a német-római császárnak hűbéresként. Ez az első olyan pillanat – de nem az utolsó –, amikor tetten érhetjük a Pápai Kúriában azt a felfogást, mely szerint annak idején Szent István voltaképpen Szent Péternek ajánlotta fel az országát, tehát Magyarország így a mindenkori pápa egyfajta hűbérese lenne, mivel a koronát a pápa, II. Szilveszter küldte annak idején Istvánnak. Még az Árpád-kor végén, a 13. század utolsó évtizedeiben is megjelenik ez az érvelés a pápai hatalom részéről. A magyar hagyomány viszont úgy tudja, hogy Szent István Máriának ajánlotta föl az országot. Ez lett volna az a megoldás, ami biztosítja, hogy a pápai hatalom nem követelhet magának különösebb befolyást a Magyar Királyságra. Azt nem tudjuk, hogy István felajánlása megtörtént-e, vagy ez az epizód Szent István középkori életírásaiban az 1070-es években feltűnő pápai jogigény ellenében megkonstruált magyar „hivatalos” álláspont-e valójában. Mind az egyik, mind a másik megoldás mellett hozhatók fel érvek és ellenérvek, de sajnos, a teljes bizonyosságig nem tudunk eljutni a választ illetően.
Sajátos dinamikája volt ennek a kornak, hogy magyar királyok a német császár ellenében a pápával szövetkeztek. Ugyanakkor Lászlónak – de már Gézának is – komoly fenntartásai voltak: jó, jó, támogat bennünket a pápa, de ne szóljon bele a dolgainkba. Főleg László nem volt elragadtatva Gergely pápa reformjaitól, annyira nem, hogy – tudtommal – a váradi püspökséget is „pápai áldás” nélkül hozta létre…
Magát a püspökséget nem László hozta létre, hiszen az már I. András korában létezett, László az, akiről úgy tudjuk, Biharból Váradra helyezte át a püspökség székhelyét, de pápai engedély nélkül, saját elhatározásából.
Sőt, még abban is bizonyosak vagyunk, hogy az első magyar szentté avatások 1083-ban, amikor Istvánt, Imrét, a vértanú Gellértet, valamint a két nyitrai remetét szentté avatják, azok is pápai beavatkozás nélkül zajlódtak le, a magyar király elhatározásából, a magyar egyház égisze alatt.
Van ugyan olyan forrás, mely szerint VII. Gergely adott volna felhatalmazást ennek a végrehajtására, ez azonban valószínűleg téves információ, a korabeli politikai játszmák része. Megjegyzendő azonban, hogy a 11. század végén, a pápaság még nem is igényelte magának a szentté avatási eljárás ellenőrzési jogát.
Tehát a kanonizácó még nem vette fel az úgynevezett szentté avatási per formáját?
Ekkor még nem volt szokásban. Európa bármely országában a helyi egyház ügye volt a szentté avatás kérdése. Lászlónál inkább az figyelemre méltó, hogy szemlátomást nem pápabarát politikát folyatott, hanem a Magyar Királyság mindenkori érdekeit tartotta szem előtt. Kezdetben, mint már említettük, Géza, majd László valóban igénybe vették a pápa támogatását a német-római császárral szemben, később azonban – az említett Horvátország miatt – elhidegülnek a magyar-pápai kapcsolatok, aminek megint volt oka, mert a horvát királyok egyikének szintén az akkori pápa küldött koronát, és emiatt igényt tartottak Horvátország hűbérére. Ebbe Lászlónak a horvátországi bevonulása – hogy úgy mondjam – alaposan „belerondított”.
A viszony tovább romolhatott, hiszen adott pillanatban László a német császárhoz pártolt át.
Az elhidegülés olyannyira erősödött, hogy abban a bizonyos invesztitúra-háborúban – amelyik a pápaság és a német-római császárság között zajlott, ami azonban állásfoglalásra késztette a latin Nyugatnak minden királyságát – László egy idő után átállt a császár oldalára, mert érdekei úgy kívánták. Egyébként a gregoriánus reformok, az egyház megtisztítása a világi befolyástól, nem csak ezt a legfelső szintet érintette, hanem az alsó szinteket is. Ennek a reformnak a részeként kezdik szigorúbban megkövetelni a papi nőtlenséget, ami korábban Nyugaton sem volt általános.
László külpolitikájának – Rómához kötődő keresztény királyként – az is a része lehetett, hogy a balkáni irányú expanziós törekvései mellett, az ortodoxiát (mivel két évtizede bekövetkezett a nagy egyházszakadás) megpróbálja kiszorítani a térségből, nem?
Számára ez egy sokadrangú szempont lehetett. Az Árpád-kori Magyarország a latin Nyugat része volt: ez Szent István, sőt már Géza döntésével egyértelművé vált. A 10. század közepén azonban a latin Nyugat és a görög Kelet határa éppen a Kárpát-medencén keresztül húzódott, míg István az egész Kárpát-medencét a maga uralma alá nem hajtotta. Előbb Gyulát győzte le, e néven immár a harmadikat, aztán Ajtonyt, s győzelme a Nyugat és Kelet közötti határvonalat a Magyar Királyság déli, illetve keleti határaira tolta. Innentől kezdve majdnem ezer éven keresztül az ortodoxia és a latin rítusú kereszténység határa itt húzódott. De maradtak ortodox zárványok a magyar határ innenső oldalán is. Mert igaz ugyan, hogy az Ajtony által alapított monostorból kiűzték a görög szerzeteseket, de nem kergették el őket, hanem egy másik monostorba költöztek. Szávaszentdemeteren pedig, a déli határnál, a Száva partján, egy rendkívül erős görög szerzetesi közösség élt. A 11-12. században a magyar királyok oly gyakori orosz házasságai is újabb lehetőséget teremtettek az ortodoxia magyarországi továbbélése számára. A 12. században az egyik esztergomi érsek például elég jártas volt ahhoz a bizánci kultúrában, hogy görög nyelven hitvitát folytasson a konstantinápolyi görög pátriárkával. Tehát nem szakadtak meg az érintkezések, de az egyértelmű volt, hogy a Magyar Királyság a latinitás szerves része. Ugyanúgy, ahogy Lengyelország esetében is ez a helyzet. Nagy kedvencem a lublini várkápolna: csodálatos gótikus építmény, amelynek a belső terét orosz mesterek festették ki. Elképesztő keveredése ez a világoknak.
Mint ahogy Olaszország is bővelkedik efféle bizánci értékekben…
Ott is volt egy határvonal a két kultúra között, hiszen Dél-Itáliában és Szicíliában is erőteljes görög közösségek éltek. Tény, hogy 1054-ben megtörtént az egyházszakadás, de rögtön utána elkezdődtek a próbálkozások, amelyek időnként konkrét diplomáciai akciókba torkolltak annak érdekében, hogy miként lehetne meg nem történtté tenni a szakítást a kereszténység két ága között. Nem hiszem, hogy akár Szent Lászlónak, akár bármely másik Árpád-házi királynak tartania kellett volna attól, hogy az ortodoxia hatalmukat veszélyeztető befolyásra tesz szert. Egyrészt számos jele van annak, hogy a magyar királyoktól idegen volt az efféle modern „doktrinerség”. Őket az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom, persze az is, hogy ők gyakorolják az uralmat, de az, hogy a népesség egy része esetleg más módon keresztény, mint a többség, épp úgy nem érdekelte őket, mint ahogy a pogány kunokat is befogadták a 13. században az országba, s akkor sem firtatták, hogy a jövevények őszintén vették-e fel a kereszténységet vagy csak színleg, mit csinálnak a kun pusztákon, milyen istennek áldoznak.
Hadd említsünk egy alig ismert kuriózumot: a balkáni helyzet bonyolultságát jelzi, hogy Szent László dél irányú expanziós törekvései során megpróbálta az „új angolok” földjét is megszerezni. Kik lehettek ezek az „új angolok”. Mit kerestek a Balkánon?
Ez egy érdekes és valóban kevésbé ismert epizódja a Balkán históriájának. 1066-ban Normandia hercege, Hódító Vilmos, aki igényt tartott az akkor már egységes Anglia trónjára, partra szállt Britanniában, legyőzte az utolsó angol uralkodót, és meghódította a brit sziget nagyobbik felét, Skócia és Wales kivételével. Az akkori angolszász elit részben elesett a harcokban, részben elmenekült. Egy részük – meglehet, bizánci kerülővel – idekeveredett a Balkán-félszigetre. Európa ugyanis, hiába tagolódott egy nyugati meg egy keleti félre, mégis egy földrajzi egységet alkotott. Az angolszászok ellenségei is, a vikingek, Skandináviából indulva hol Angliát rabolták végig, hol a bizánci császár szolgálatába álltak testőrként, az útvonal ismert volt tehát. A „keleti angolok” is ilyenformán jutottak el a Balkánra, ahol letelepedtek azon a területen, amit „Új Angliá”-nak neveztek el. A latin kereszténység hívei lévén felvették a kapcsolatot a legközelebbi latin keresztény országgal, Magyarországgal, és papokat kértek. Egy ideig emlegetik őket a forrásaink, aztán eltűnnek. A „keleti angolok” példája mutatja, hogy az ortodox világban is voltak latin szórványok, ahogy a Magyar Királyság területén is voltak ortodox szórványok.
Legenda vagy igazolt, hogy már Lászlót is foglalkoztatta a keresztes háborúban való részvétel?
Van ilyen forrásunk, a magyar krónikáshagyomány írja, hogy Szent Lászlót megkeresték a nyugatiak, hogy ő lenne, mint „distincta athleta patriae”, a lovagok mintaképe, a legalkalmasabb személy arra, hogy Krisztus földi életének színterét visszafoglalja a muszlimoktól. László hajlott is volna erre, csak a halála akadályozta meg abban, hogy az egyesült keresztény seregek élére álljon. Ez egy szép történet, de sajnos semmi sem igaz belőle, inkább csak egy utólagos konstrukció.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Élet autonómia után is van
A könyvpiaci felmérések adatai szerint a ’89-es események után figyelemre méltóan sok kiadó jelentkezett. Könyvvásárok, könyvkiadási támogatások lehetővé tették a magyar nyelvű könyvkiadások felfutását is, melynek csak örvendeni lehet.
A sajtó világában nagyon jó hírnévvel rendelkező fiatal szerző, Borbély Tamás „Van- e élet az autonómia után” című könyve jelent meg, melyet Kolozsváron is bemutattak a Koffer kávézóban, igen rangos közönségnek.
Könyvbemutató A moderátor szerepét Benkő Levente újságíró, történész dicséretesen töltötte be. A könyv megírásának az ötletéről, az interjúalanyok kiválasztásának szempontjairól, illetve a kiadás utóéletéről érdeklődött.
Amint a szerző elmondta, Zágoni Balázsnak, a Koinónia Kiadó igazgatójának felkérése volt, hogy készítsen interjúkat az autonómia témával kapcsolatban. Borbély szakembereket kérdezett meg, és nem politikusokat. Az interjúalanyok listája esetlegesen alakult. Egy ilyen kötetben nem lehet mindent belesűríteni. Az interjúalanyok kiválasztása a szakterület függvényében történt. Legyen közgazdász, politológus, emberjogi aktivista, történész, regionális politika szakértője, művész, tehát olyanok, akik részt vettek a különböző autonómia tervek kidolgozásában. Az interjúkérdésekre személyesen vagy írásban válaszoltak. Ez utóbbiak voltak zömében, amely bizonyos mértékben a könyv olvasmányosságának a rovására is ment. Volt mély interjú is. Az összegyűjtött anyag szerkesztése során, kiegészítéseket is eszközöltek, melyek a Függelékben olvashatók. A szóbeli interjúk esetében közvetlenül volt kiegészítés.
Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az interjúk egy része 2012-ben készült. A könyv anyagi okok miatt 2014-ben jelent meg. Ezért szükséges a kiegészítés. Így a szerzők reflektálhattak az aktuális politikai témákra. Időközben megjelent az RMDSZ autonómia terve. A világpolitikában is különböző események történtek, például kirobbant az ukrán válság. A könyv olvasása alapján sok mindent megtudhat az olvasó az autonómiával kapcsolatban. Azonban, amint kiderült, nem találja meg a választ arra, hogyan is működik nálunk fele az autonómia. Amint Borbély Tamás megjegyezte: Ezt a politikusok mondják meg. Érdekes megállapítás, mely szerint az interjúkban benne van a kétely. Kérdés: Van-e életképessége? Ugyanakkor egyértelműen elhangzik: „Szükség van autonómiára!” Szerintem a könyv érdeme, hogy bizonyos támpontokat nyújt a politikusoknak. Segít abban, hogy reális önképünk legyen. Egy sajátos álláspontot fogalmazott meg dr. Szilágyi N. Sándor professzor: „akkor lesz autonómia, ha a román parlament elrendeli, hogy csináljunk autonómiát.” Senki sem tudja mi az. Nagy tévedésnek tartja, ha el hisszük, hogy autonómiával valamilyen problémát megoldunk. Arra kérdésre, hogy Borbély Tamás milyen visszajelzéseket kapott a könyvvel kapcsolatban, megjegyezte: „sem jó, sem rossz visszajelzést nem kapott.”
(Itt megjegyezném egy kötetről elfogadható visszajelzést csak abban az esetben, lehet kapni, ha a kötetet valaki elolvassa, és az olvasottak alapján írásban, vagy szóban véleményt mond.) Viszont, ha a civil szféra észreveszi az autonómia elemeket, sok mindent tehet. Tehát felméri a problémát, és ugyanakkor keres megoldásokat.
Maga a cím elég blikkfangos, ami feltételez egy bizonyos fantáziajátékot. Mi lenne, ha lenne autonómia, és az az autonómia, milyen lenne?
Borbély Tamás tudása árnyalódott, az autonómia kérdésével kapcsolatban. Megjegyezte, lehet, hogy van bizonyos disszonancia a cím és az interjúalanyok szövege között. A könyvről
Borbély Tamás az Előszóban írja: „Újságíróként sokszor leírtam az autonómia szót, főleg politikusok nyilatkozatait ismertetve. Talán túl sokszor anélkül, hogy alaposabban bele gondoltam volna, mit is jelent.”
„A könyv célja nem az, hogy örök igazságokat és szentenciákat fogalmazzon meg, sokkal inkább fantáziajátékra hasonlít, amely során kérdések vetődnek fel, szempontok fogalmazódnak meg, amelynek figyelembe vétele elengedhetetlenül szükséges az autonómiáért folytatott politikai és társadalmi érdekérvényesítő munkában.”
A könyv hátsó lapján olvashatók, melyek azok a főbb kérdések, amelyekre a könyvben reflektálnak. Ilyen például „Mi lesz Marosvásárhellyel? Összeegyeztethető- e a kettős állampolgárság az autonómia elképzeléssel? Javítja vagy rontja az autonómia esélyeit a gazdasági válság? Milyen sors vár a Székelyföldön kívül élő magyarokra? Alkalmazzák- e nálunk a katalán, skót vagy a dél- tiroli modellt?” A kötetben az autonómia kérdésére válaszol: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Bocsárdi László, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Bíró A. Zoltán.
Érdekes Bocsárdi Lászlónak, mint színházrendezőnek a megfogalmazása: „Az autonómia összefügg az alkotás szabadságával. Olyan függetlenség, ami azt jelenti, hogy az alkotási folyamatban nincsenek előre gyártott, kívülről átvett sémák, amelyek alapján, meghozzuk a döntéseket.” Bárdi Nándor szerint „A nemzetközi közvéleményben azonban ténykérdés, hogy a kettős állampolgárság és a területi autonómia nem erősíti egymást.”
Smaranda Eneche megfogalmazásában: „A gazdasági válságnak két azonnali hatása van. Egyrészt a központosító intézkedéseket ösztönzi… Másrészt a pénzügyek rossz kezelése és az államadósságok növekedése nyomán a fejlett régiókban felerősödnek az elszakadási tendenciák.” Szilágy N. Sándor szerint „…Székelyföldön a magyar nyelvhasználat lehetőségével sokszor olyankor sem élnek, mikor az tényleg nem kerülne semmibe, csak eszébe kellene jutnia valakinek.” Nagyon merész és magabiztos újságíró kell, legyen az, aki beszélgető-könyv formájában, még akkor is, ha azt a neves Koinónia könyvkiadó adja ki, vállalkozik ilyen kihívásra. Rendkívül olvasmányos az interjúkötet, melyben a különböző nézőpontok bemutatása izgalmas párbeszédet eredményez. Egyetérthetünk Fosztó László antropológussal, akinek gondolatait olvashatjuk a könyv hátsó oldalán: „Az autonómiáról folyó erdélyi magyar közbeszédet politikai szereplők versengő monológjai dominálják, holott lehetséges az elemző és közérthető párbeszéd a témáról- bizonyíték rá ez a kötet. Egy beszélgető- könyv, amelyben magyar és román értelmiségiek közvetlen formában osztják meg gondolataikat, visszaadva az olvasó reményét az értelmes beszéd létében, túl az „autonómiázáson”.” Maga a könyv nagyon lebilincselő, nagy érdeme a különböző nézőpontok bemutatása, a kérdések felvetése. Az autonómiát másként elemzi, mint eddig.
Érdemes és tanulságos elolvasni a könyvet.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Bartókra emlékeztek Szatmárnémetiben
Bartók Bélára emlékeztek Szatmárnémetiben szerda este, születésének 134.évfordulója alkalmából. A művészeti líceum dísztermében tartott rendezvényt a helyi Bartók Béla Egyesület szervezte. Duffek Mihály zongoraművész, a debreceni egyetem zeneművészeti karának dékánja személyében neves vendég tisztelte meg a rendezvényt. A művész-professzor saját zongorajátékával kísérve csaknem egyórás előadást tartott Bartók időszerűségéről, külön kiemelve, hogy nemcsak zenei alkotása, de emberi magatartása is olyan mérce, amihez mindig vissza lehet és kell nyúlni.
Másik neves vendége Pap-Félegyházi Beáta szatmári származású operaénekes volt, aki Bartók népdalfeldolgozásaiból adott elő egy csokorral, köztük az Elindultam szép hazámból címűt. Végül a művészeti líceum magyar tagozatának diákjai Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című versét mondták el. A tanintézet aligazgatója, Bertók Béla, a rendezvény főszervezője szerint már készülnek a nagy zeneszerző és zongoraművész halálának pár hónap múlva esedékes évfordulójára.
Sike Lajos
maszol.ro

Panaszt tettek a „román ízekre” is Háromszéken
A kifogásolt székely ízekre vonatkozó címke eltávolítására utalva beadványban kérte egy sepsiszentgyörgyi fiatalember a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatalt, hogy két bukaresti cég esetében is foganatosítsanak hasonló intézkedést.
Vagyis tiltsák be a román ízekre vonatkozó reklámszlogenjüket. A neve elhallgatását kérő férfi rámutat, hogy a Mega Image és a Kandia Dulce cég is a román ízekre hivatkozva népszerűsíti termékeit.
A beadványban a panaszos utal Mircea Diacon Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelő sajtónyilatkozatára, aki a székely ízek kapcsán azt mondta: székely íz nincs, csak édes, keserű vagy savanyú. A sepsiszentgyörgyi férfi is hasonlóképpen fogalmazta meg kifogását: „A román íz megnevezés félrevezető. Én nem kóstoltam románt, de tudom, hogy az íz lehet édes vagy keserű, de semmiképpen nem román.” Korábban Diacon is így indokolta, miért vétette le a székelyudvarhelyi cég termékeiről a székely íz megnevezést.
A fiatalember arra kéri a fogyasztóvédőket, hassanak oda, hogy a két román cég minden csomagoló- és reklámanyagáról tüntesse el a román íz szókapcsolatot. A fiatalember a sajtónak rámutatott: civil akciókkal is fel kell hívni a figyelmet a visszaélésekre, törvénytelenségekre. A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal válasza szerint a beadvány megoldása a bukaresti hatóságra tartozik.
Februárban egy székelyudvarhelyi cég kézdivásárhelyi munkapontján a lejárt szavatosságú szalámi miatt bírságoltak a fogyasztóvédők. Egyúttal azonban a székely ízek feliratú címkét is kifogásolták, a vállalkozó végül jobbnak látta eltávolítani azt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Bűnügyi eljárás Dorin Florea ellen
Bűnügyi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Marosvásárhely polgármestere, az önkormányzat gazdasági igazgatója, jogásza, jegyzője és a képviselő-testület 19 tagja ellen egy helyi sportklub közpénzből való támogatása ügyében.
Bekérette és kihallgatta csütörtökön délelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Marosvásárhely polgármesterét, Dorin Floreát. A város vezetője csütörtökön késve érkezett a tanácsülésre, és igen felindultan mondta, hogy nem lelte örömét abban, hogy délelőttjét a DNA-n töltötte. „Annak ellenére, hogy igen korrekt volt a kihallgatás, mélységesen felháborít, hogy miket írtak a feljelentésben. Jól tudják, hogy a politikai vezetőik utasítására megválasztott Ionela Ciotlăuș jelentette fel a városházát, hogy törvénytelenül adunk közpénzekből támogatást a marosvásárhelyi sportkluboknak. Aljas rágalmazás az egész, s remélem, hogy ebből mindenki tanult, s legközelebb, amikor a pártvezérek utasítják önöket, mint a volt alpolgármester ügyében, akkor kétszer is meggondolják, mit tesznek, mielőtt rossz döntést hoznak. Ciotlăuș együtt dolgozott velünk, önökkel, majd csúnyán besározott minket, alaptalanul vádaskodott” – mondta a városvezető, aki arról biztosította a marosvásárhelyieket, hogy ezentúl is odafigyelnek jelzéseikre, és kellő módon kezelik a sportegyesületek, klubok támogatását.
Értesüléseink szerint az elmúlt napokban az önkormányzati képviselőket is kihallgatták a korrupcióellenes ügyosztályon ugyanebben az ügyben. Karácsony Erdei Etel és Peti András nem kívánt arról nyilatkozni, hogy tanúként vagy vádlottként hallgatták-e ki őket a sportkluboknak megszavazott támogatásokat vizsgáló bizottság tagjai, mindössze annyit közöltek, hogy az erre vonatkozó kérdéseket a sajtó a DNA illetékeseinek kell feltegye.
Mint korábban beszámoltunk róla, a DNA ügyészei már tavaly nyáron meglátogatták a marosvásárhelyi városházát, ahonnan dokumentumokat kértek ki, főként az elmúlt évek sporttámogatásokra vonatkozó határozatait és a tanácsülések jegyzőkönyveit.
A DNA csütörtök délutáni közleménye szerint a polgármester, a jegyző és 19 képviselő-testületi tag ellen az ügyben a bűnügyi eljárást elindították. Az intézmény szerint megalapozott a gyanú, miszerint Dorin Florea Marosvásárhely polgármestereként és fő hitelutaványozóként hibásan látta el szolgálati kötelezettségeit, amikor 2013 júliusában négymillió lejes támogatási összeg odaítélését terjesztette elő az FCM Marosvásárhely sportegyesület számára, az adóhátralékokat felhalmozó sportegyesület ugyanis nem részesülhetett volna ilyen támogatásban. Dorin Florea és Kiss Imola gazdasági igazgató ellen hivatali visszaélés jogcímén indult bűnügyi eljárás, Virgil Măceșanu jogász, Maria Cioban jegyző, illetve a DNA által törvénytelennek ítélt tanácsi határozatot megszavazó Benedek István, Gombos Géza Csaba, Peti András, Józsa Tibor, Karácsony Erdei Etel, Bakos Levente Attila, Törzsök Sándor László, Kikeli Pál István, Soós Zoltán, Haller Béla, Ioana Dana Roman, Dumitru Matei, Ion Claudiu Puiac, Ioan Fărcaș, Cosmin Lucian Gujan Herman, Cristina Someșan, Aurelian Olimpiu Sabău Pop, Lucian Mircea Loghin, Gheorge Urcan önkormányzati képviselők ellen pedig hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt indul eljárás. A DNA megjegyzi: az ügyben még egy személy ellen zajlik bűnügyi eljárás, de az ő nevét nem hozták nyilvánosságra.
Rédai Attila, Simon Virág
Székelyhon.ro

A Brâncuşi-iskola kivétel? (Újabb táblaháború Sepsiszentgyörgyön)
A kétnyelvű feliratok miatt tört ki újabb vita a sepsiszentgyörgyi tanács soros ülésén tegnap: Cserey Zoltán szóvá tette, hogy már a prefektúrán, a Keleti-Kárpátok Múzeumán és a Mihai Viteazul Líceumon is kétnyelvű táblák vannak, egyedül a Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag által irányított Constantin Brâncuşi Szaklíceum helyezkedik a kisebbségi nyelvhasználati jogot szavatoló törvényen kívül.
Türelmünk és megértésünk határtalan, de amikor a tisztességes együttélés korlátait feszegetik, állást kell foglalnunk, és szükség esetén a törvény szigorával kell fellépnünk – véli a Pro Urbe díjas muzeológus, történész, aki azt is megkérdezte: a román kolléganő a magyarok iránti ellenszenve miatt nem hajlandó – a többszöri felszólítás ellenére sem – kötelezettségeinek eleget tenni, vagy a magyar nyelvet nem tartja méltónak arra, hogy egy táblára kerüljön a románnal? A polgármesteri hivatal álláspontját is tudakolta, mert szerinte nem kellene tűrni ezt a packázást: szoros határidőt kell szabni, és számon kell kérni teljesítését. Az RMDSZ-es Cserey Zoltán felvetéséhez két mondatban az EMNP-s Czegő Zoltán is csatlakozott, megemlítve, hogy két éve is beszéltek már erről a témáról, de minden látható eredmény nélkül.
Leplezetlen gúnnyal válaszolt erre Rodica Pârvan: emiatt nem tudnak aludni, minden más gondjuk megoldódott?
A Brâncuşi román tannyelvű iskola, ezért ő nem látja indokoltnak a magyar feliratot, és azt is hibának tartja, hogy a Mihai Vitezul „engedett”. Kollégái nyugalmáért tudatja, hogy a kétnyelvű táblán a román állam egyetlen jele sem látható – mert nem volt a tanácsban annyi tisztesség, hogy bár egy trikolórt rátegyen –, ezért úgy döntött, hogy egy másikat is rendel, az állami címerrel. Először azt függesztik ki, alája pedig a városcímerrel díszített kétnyelvű táblát, hogy mindenki azt nézze, ami neki tetszik. Határidők szabására a kollégának semmi hatásköre nincs, és nem válik becsületére, hogy ilyen semmiségekkel foglalkozik – de hát „önök egy más valóságban élnek” – jelentette ki. Cserey Zoltán emlékeztetett arra, hogy néhány éve már volt egy táblabotrány a Brâncuşi-iskolában: akkor diákokat vezényeltek ki, hogy a tudós, lexikonszerkesztő Lósy-Schmidt Ede háromnyelvű emléktáblája ellen tiltakozzanak. A vitához a liberális Mădălin Guruianu is hozzászólt: mindkét félnek címezve sajnálkozott, hogy olyan témával foglalkoznak, amelyről remélte, rég lecsengett. Nem rokon- vagy ellenszenvekről van szó, hanem a törvény betartásáról, de a feszültségek fenntartása nem vezet sehova. A napokban itt járt egy kolozsvári tévés csoport, akik a Szent György Napokról készítenek román és magyar nyelvű műsort, és igencsak elcsodálkoztak a Reflex fesztiválon: ők nem tudnak mást rólunk, minthogy zászlókon veszekedünk. Nagyon kínos volt – és akkor mit várunk el Bukaresttől? A kétnyelvű táblák tavaly szeptemberben készültek el, és érvényes építkezési engedély van a kihelyezésükre – közölte Sztakics Éva alpolgármester. A törvény nagyon pontosan leszögezi, hogy mit kell egy iskola névtáblájának tartalmaznia, és sem az állami címert, sem az oktatási minisztérium – egyébként sűrűn változó – nevét nem kell feltüntetni rajta. Az új táblákat a városi kertészet emberei szerelték fel, ez alkalommal például a Mikóról is minden más felirat eltűnt (korábban a prefektus felszólította a várost, hogy takarítsa le ezeket). Mivel Rodica Pârvan nem volt hajlandó a kétnyelvű táblát kifüggeszteni a Brâncuşi-líceumra, a városháza alkalmazottjai csak végrehajtóval tehették volna ezt meg, de – éppen a szomorú előzmények miatt – ezt el akarták kerülni – magyarázta. Végül leszögezte: az igazgatónő rendelhet akármilyen alternatív táblát, mert annak kihelyezéséhez is építkezési engedélyre van szüksége, és ezt valószínűleg nem fogja megkapni. Ezek után az RMDSZ-frakció vezetője, Miklós Zoltán egyenesen megkérdezte: mikor fogja Rodica Pârvan a törvényt betartani? A válasz ugyanolyan cinikus volt: hamarosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miért lettünk veszélyforrás?
Egyre több kijelentés, gesztus, döntés, intézkedés jelzi: a román államhatalom egyáltalán nem készül és nem is hajlandó párbeszédre a magyarság autonómiaköveteléseiről, lesöpörné az asztalról, és erőből oldaná meg a magyarkérdést, újabban pedig már alapvető emberi jogok megnyirbálásától sem riadnak vissza.
E hatalmi dölyfből ízelítőt kaptunk már a székely szabadság napja előtti időszakban, amikor a marosvásárhelyi hatóságok betiltották a tiltakozó felvonulást, súlyosan korlátozva a gyülekezési és a szabad véleménynyilvánítási jogot, miközben a polgármester és a helyi rendőrség vezetője válogatott sértésekkel illette a résztvevőket. Provokációként élhettük meg azt is, ami Sepsiszentgyörgyön történt március 10-én, éspedig hogy a kormány képviselője nem fogadta a tüntetők képviselőit, több ezer polgár kinyilvánított akaratát vették semmibe látványosan. De nem csak a szó lehet sértő, olykor a csend is üzen, kiált – e tekintetben csalódottan nyugtázhattuk: többéves hagyománnyal szakítva Klaus Johannis államfő nem tartotta fontosnak üzenetet megfogalmazni a Romániában élő magyaroknak március 15-én. S bár azt némi elégtétellel vettük tudomásul, hogy az ügyészségi vizsgálatok végre olyan mindmáig tisztázatlan ügyeket is elérnek, mint a bányászjárások, Marosvásárhely fekete márciusáról 25 évvel az események után sem igyekeznek kideríteni az igazságot, sőt, továbbra is ugyanazokat a hazug kijelentéseket elevenítik fel, mint korábban, az pedig fel sem merül, hogy ezt a kérdést is ideje volna alaposan megvizsgálni. A Mikó-perben született ítéletet ismerve számítani lehetett arra, hogy más restitúciós ügyeket is felülvizsgálnak – de az fölöttébb aggasztó, hogy a jelek szerint az ügyészség máris vizsgálatot indított több, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlan ügyében.
Arra viszont alighanem legrosszabb álmainkban sem számítottunk, hogy a román hatóságok hivatalosítják is, amit régóta sejtünk, tudunk, éspedig hogy veszélyforrásként tekintenek ránk. A közvitára bocsátott közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiában ugyanis az autonómiakövetelést olyan valós veszélyforrások közé sorolják, mint a rasszizmus vagy az idegengyűlölet. Márpedig a magyarság jogérvényesítési küzdelme mindeddig békés, demokratikus eszközökkel folyt. Vajon e sok megfélemlítő intézkedésnek éppen az volna a célja, hogy kibillentsen e pályáról?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogy a románok megismerjenek (Vox Populi)
A magyarok és románok közötti kommunikáció legfőbb baja, hogy nem létezik – állapította meg Szabó Csaba, a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa tegnap délután a Vox Populi magyar–román közéleti vitafórumon Sepsiszentgyörgyön.
Rendhagyó volt a Mădălin Guruianu és Cziprián-Kovács Loránd által útjára indított Vox Populi harmadik rendezvénye: az RTV kolozsvári szerkesztősége többször is – a magyar és a román adásban egyaránt – élőben kapcsolt Sepsiszentgyörgyre. A Kónya Ádám Művelődési Házban Szabó Csaba mellett a vita kezdeményezői osztották meg gondolataikat.
A városi művelődési ház szomszédságában levő 1956-os emlékparkban megyei, városi elöljárókat – többek között Tamás Sándor megyeitanács-elnököt, Tischler Ferenc alpolgármestert – és más közéleti személyiségeket faggattak a közszolgálati televízió munkatársai, továbbá sepsiszentgyörgyi kórusok is bemutatkoztak.
Szabó Csaba az általuk kezdeményezett Corbiialbi.ro portál születéséről, annak céljairól is szólt. Rendhagyó e kezdeményezés, mert román nyelven szólnak magyarokról románoknak – szerinte ugyanis a magyar–román kommunikáció legfőbb problémája, hogy nem létezik, továbbá nem ismerjük egymást és hajlamosak vagyunk az általánosításra. Egész hisztéria alakult ki abból, hogy december elsején a magyarok el akarják csatolni Erdélyt, ehhez képest a valóságban annyi történt, hogy Kézdivásárhelyen négy magánházra fekete zászlót tűztek ki – példázta az általánosítás veszélyeit. Szeretnék lebontani az előítéleteket, az általános bizalmatlanságot – amelyet egyesek táplálnak –, megismertetni a románsággal például a magyar történelmet, felmutatni és beszélni a pozitív példákról. Ugyanakkor román értelmiségiek írásainak is helyt adnak, nem kizárólag a magyar–román együttélés témájában.
Kolozsvári könyvvásáron vetődött fel: nincsenek román nyelvű kiadványok, melyek a magyarokról, a magyarok történelméről szólnak – elevenítette fel egyik legsikeresebb kötetük, a román nyelvű magyarságtörténet születésének ötletét. Kitért az igen kedvező fogadtatásra – az első kiadás szinte azonnal elkelt, óriási volt a médiaérdeklődés, de az olvasók reakciói is pozitívak, normálisak voltak (egyik román olvasó azt jegyezte meg, milyen sok királyuk volt a magyaroknak, másik azt emelte ki: sokat civilizálódott a keletről érkezett magyarság) –, de a történelemkönyv születésére, a történetírás nehézségeire is rávilágított. Azért is fontos mindez, mert mi rengeteg mindent tudunk a románokról, az iskolában eléggé megismerjük kultúrájukat, irodalmukat, történetüket – a román gyermekek, fiatalok viszont alig találkoznak ilyesmivel az iskolaévek alatt. Ha pedig ennyi évig semmit nem tanítanak nekik, a magyarokról pedig csak a tévében szereznek tudomást, joggal gondolhatják, hogy valami nincs rendben velük – sorolta.
Szabó Csaba ennek ellenére derűlátó: úgy látja, Kolozsváron egyre több olyan sejt van, amely hajlandó tenni egymás kölcsönös megismeréséért, nyitott a magyarság iránt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem a legfőbb forrása ezen törekvéseknek, egyetemi tanárok, fiatal történészek, szociológusok vallják ugyanazt.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az aradi „merénylet” nekem is üzen
Nincs nyugtom, amióta február közepén mellbe vágott a nemzetem elleni aradi atrocitás híre. Románia állampolgáraként és megsebzett magyarként is vehemensen tiltakozom a Szabadság-szoborcsoport piros-sárga-kék színekkel való lemázolása, magyargyalázó szövegekkel való megbecstelenítése ellen!
Tették ezt gyáva, becstelen, hóhércsuklyát viselő senkiházik, fizetett lelki bérgyilkosok, akik igazi létét soha nem deríti ki az erre hivatott rendőrség. Mert az „egységes és oszthatatlan” román állam a ránk kényszerített trianoni békekötés óta egyetlen ilyen, ember vagy emlékmű ellen elkövetett gaztettet nem derített ki soha. Érdeke, hogy inkognitóban maradjanak az íróink-költőink, egykori szabadságharcosaink szobrai, emlékművei ellen irányuló, vandál, a civilizált világ által is elítélt, megbélyegzett garázdaságok! Emlékszem, mekkora hatással volt rám gyermekkoromban ez a Szabadság-emlékmű, amikor a Tolnai Világlexikon-sorozat képeit nézegettem néhai keresztanyámnál. Valósággal lenyűgözött Zala György közadakozásból felállított alkotása, középpontjában a szabad Magyarországot jelképező, pajzsos-babérkoszorús Hungária alakjával. A román uralom által 1925-ben lebontott emlékmű – amelyet a magyar nemzet Aradon kivégzett tizenhárom vértanújának állítottak – sok évtized teltével került újra a nyilvánosság elé, bár az eredeti helyére, a Szabadság térre való visszaállításába nem egyezett bele a román kormány. A Megbékélés parkja azonban távolabb esik a városközponttól, alkalmasabb hely a vandál hajlamok kiélésére... Mit ér az RMDSZ-es vezetői műfelháborodás, ha egy országalapító népcsoport műemlékei meggyalázóinak beteges ,,festői” hajlamát ily simogató dorgálással elintézik: ,,Demokratikus országban nincs helye annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobrot, a magyar közösség féltve őrzött emlékművét meggyalázzák”? Engedelmet kérek, de megkérdezem: mit tennének egy magyarral, aki a ,,szemet szemért” elvet követve piros-fehér-zöld színekkel pingálná össze valamelyik román nemzeti hős szobrát? Csak sejtem, mert átéltük a sepsiszentgyörgyi Mihály Viteazul-szoborcsoport elleni szekus provokációt követő intézkedéseket, egy ártatlan tizenhárom éves fiú halálát, szüleinek fájdalmát, a megfélemlítés hazai, jól bevált, 1984-es nacionálkommunista gyakorlatát!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi magyar politikai érdekképviselet kurucokkal, labancokkal
A kuruc és labanc kifejezés a magyar történelemben valamelyest járatos olvasót messzire viszi vissza: a XVII. század végén–XVIII. század elején (beleértve a Rákóczi-szabadságharc résztvevőit is) Magyarországon a Habsburgokkal szembenállókat, illetve azokkal rokonszenvezőket nevezték így. És nemcsak a könyveknek, hanem a fogalmaknak is megvan a maguk sorsa: három évszázad múltán, a múlt század végén, századunk elején visszaköszönnek az erdélyi magyar politikai érdekképviselet egyik oldalának szóhasználatában. Mert ma ott tartunk, hogy az erdélyi (romániai?) magyarság képviseletét (legalább) két párt vállalta fel. Hogy ez jó-e vagy rossz, hatékony-e vagy sem, arról megoszlanak a vélemények: mindkét félnek vannak érvei és ellenérvei.
Mindezt a Pécskán – Arad megye második legnagyobb magyar lakosságú településén – szerda este megtartott könyvbemutató kapcsán bocsátom előre. Ahol ősbemutatón került a közönség elé a nyomdából frissen kikerült, teljes példányszámban még ki se nyomott kötet, Toró T. Tibor munkája, a Két pogány közt egy hazáért, valamint Borbély Zsolt-Attila legutóbbi könyve (Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada). Minthogy ez utóbbiról idei aradi bemutatója kapcsán már beszámolt a Nyugati Jelen, ezúttal nem térünk ki rá részletesebben.
De honnan a Két pogány közt… cím?
Olvasóink közül bizonyára sokan ismerik a kuruc kor egyik közismert a Te vagy a legény, Tyudodi pajtás kezdetű nótáját. Nos, ennek kevésbé ismert második versszaka így szól:
Szegénylegénynek olcsó a vére: Két-három fillér egy napra bére: Azt se tudja elkölteni, mégis végtére, Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére! Kétségkívül hangzatos, figyelemfelkeltő, hatásos cím, amelynek kapcsán azonban a könyvbemutató egyik (kivételes műveltségű) résztvevője azt kérdezte: melyik is lenne a másik pogány? Az egyik, kétségkívül, az RMDSZ.
A pécskai rendezvényt Nagy István tanár vezette be a két szereplő bemutatásával. Mindkettőt jól ismeri, hiszen Toró T. Tibornak, a még az „ántivilágban” a helyi szabadegyetemen tartott előadásai révén az Aradon is jól ismert, nemzetközi hírű Toró Tibor temesvári professzor fiának) egyetemi kollégája volt, Borbély Zsolt-Attila politológus pedig jó két évtizeden keresztül harcostársa. Róla azt mondta: megkerülhetetlen alakja lesz az erdélyi politizálásnak, mert nála senki sem írt alaposabban és körültekintőbben a rendszerváltás utáni negyedszázadról.
Borbély Zsolt-Attila eddig megjelent köteteiről szólt (közülük néhányat el is hozott), hangsúlyosabban kitérve a legutóbbira.
Toró T. Tibor, aki hosszú ideig az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke volt (nemrég lépett vissza Szilágyi Zsolt javára), felszólalását azzal kezdte, hogy az igazán fontos mű a Borbélyé, a magáé „kicsit ráadás”. A ráadás pedig a Pro Minoritate Könyvek rangos sorozatában megjelent nagyobb formátumú, jó 280 oldalas (apró betűkkel szedett) munka, amelyben az életút-interjún (Dénes László, az Erdélyi Napló főszerkesztője jegyzi) és a szerző securitate-dossziéjáról készült beszélgetésen (Sipos Géza, Transindex) kívül, mint a szerző mondta: az erdélyi magyarság életében fontos események kapcsán született „dühös publicisztikai írások” kaptak helyet. (Néhány kiragadott tanulmánycím, mutatóba: „Az egység kényszere és a jövőképek sokszínűsége. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet dilemmáiról, Szövetségi belső választások: egyszerű tisztújítás vagy az „erdélyi magyar parlamentarizmus” rehabilitációjának kísérlete, Közösségi érdekképviseletünk reformja. A polgári alternatíva, Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács határozata az erdélyi magyarság önkormányzásáról).
A részletes, nagyon tág teret igénylő ismertetésre nem vállalkozhatunk, de legalább a „kuruc–labanc” megfogalmazást tisztázzuk. Erről hosszasan beszélt Toró T. Tibor is, de a könyvének fülszövegében röviden és lényegretörően is megfogalmazódott. „A politikai szekértáborok lakóit a főhatalomhoz – az egységes és homogén nemzetállamot építő Bukaresthez – való viszony különbözteti meg egymástól. Amíg az egyik tábor – a labanc – alapvetően a bukaresti főhatalomba való beépülésben, az innen származó hatalmi eszközök használatában véli, hogy megtalálja a magyar érdekek érvényesítésének útját, addig a másik tábor – a kuruc – a közösség megszervezésében, belső erőtartalékainak kihasználásában és saját, Erdélyben működő, közjogosítványokkal bíró autonóm intézményrendszerének kiépítésében, egyszóval az autonómiában látja a megoldást a magyar megmaradásra és gyarapodásra”.
Toró T. Tibor elismerte: pillanatnyilag, az utóbbi választások tükrében, a labancoknak áll a zászló. Reméli ugyanakkor, hogy a 2016-os választáson megváltozik az eddigi 85–15 százalékos arány – a kurucok javára –, akik, erő birtokában, érdemben tudnak tárgyalni a két tábor közötti megegyezésről, az érdekképviselet közös felvállalásáról.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Számos témában együttműködne Hargita megye és a Sapientia
A Hargita megyei önkormányzat és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti, 2008 óta tartó együttműködés további lehetőségeiről egyeztetett Borboly Csaba megyeelnök és Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora csütörtökön a csíkszeredai megyeházán.
Jelen volt még Kósa István, az egyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja, valamint Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja is.
A megbeszélés célja az volt, hogy olyan együttműködési formákat találjanak, amelyek elősegítik a frissen végzett hallgatók térségben való maradását, illetve ennek érdekében a munkahelyek teremtését. Borboly ugyanakkor felvetette, hogy a Sapientia csíkszeredai képzésein alapvető jogi-közigazgatási ismereteket is kellene oktatni.
Szó esett arról is, hogy hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetemen, s az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnek. Felmerült továbbá térségben tapasztalható tanárhiány orvoslásának lehetősége is.
A megbeszélés résztvevői a Hargita megyei törpe vízi erőművek témáját is érintették. Borboly Csaba felvetette, hogy együtt dolgoznának a Sapientia marosvásárhelyi karán tanuló tájépítészeti szakosokkal az eddigi vízienergia-beruházások okozta tájsebek begyógyításában, illetve a jövőbeli megvalósításokban.
A megyeelnök elmondta, hogy Nyugaton természetesnek számítanak az ilyen beruházások, míg nálunk berzenkednek ellene, holott ez nagy lehetőség az energiafüggetlenség és energiahatékonyság szempontjából. Hangsúlyozta: mindenki számára megfelelő megoldást szeretnének találni a Sapientiával együtt. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy rendszeresen találkoznak.

Krónika (Kolozsvár)

Anyaország: nőtt az erdélyi magyarokkal szembeni elutasítás
Számottevő mértékben nőtt a bizalmatlanság az erdélyi magyarokkal szemben az anyaországi társadalom körében egy felmérés szerint.
A Magyar Nemzet pénteki számában ismertetett közvélemény-kutatás arról tanúskodik: a megkérdezetettek 37 százaléka nem járulna hozzá, hogy a szomszédságába költözzön egy erdélyi magyar bevándorló.
Az eredetileg a Szombat.org hírportálon közzétett felmérést a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet készítette 2014 végén a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából. A kutatott téma az antiszemita előítéletek gyakorisága, erőssége és a zsidóellenes előítéleteket tápláló csoportok a magyar társadalomban; a kérdőíves módszerrel 1200, 18 évnél idősebb személyt kérdeztek.
A felmérés alapkövetkeztetése, hogy a magyarországi antiszemitimus mértéke 2014-ben az előző évhez képest érdemben nem változott. Kiderült, az anyaországi társadalom körében fokozódott az érzelmi elutasítás különböző csoportokkal szemben, de ez nemcsak a zsidókkal, hanem több más kisebbséggel szemben is bekövetkezett.
A Medián úgy vizsgálta, mekkora az ellenszenv a társadalomban a különféle csoportokkal szemben, hogy rákérdezett: kik esetében nem járulnának hozzá a válaszadók ahhoz, hogy a szomszédságukba költözzön. Kiderült, a magyarok a legnagyobb mértékben a bőrfejűekkel, a cigányokkal, a homoszexuálisokkal, az arabokkal és a kínaiakkal szemben elutasítóak.
A „bizalmatlansági” lista hetedik helyén, közvetlenül a négerek után foglalnak helyet a románok, akiket a megkérdezettek 57 százaléka nem szeretne szomszédnak. 2013-ban még a válaszadók 48 százaléka vallotta, hogy nem szívesen látna a szomszédságában románt.
A románokat követik a zsidók, a svábok és az amerikaiak, végezetül az utolsó, 11. helyet foglalják el az erdélyi magyarok. A megkérdezettek 37 százaléka nem járulna hozzá ahhoz, hogy a szomszédságába költözzön egy erdélyi magyar bevándorló.
Érdekes, hogy a különböző csoportok közül egy év leforgása alatt a romániai magyarok esetében nőtt az egyik legnagyobb mértékben a távolságtartás az anyaországiak körében. 2013-ban még a válaszadók 30 százaléka nem akart erdélyi magyar szomszédot, ennél nagyobb arányban csak a románok (9 százalék) és a négerek (8 százalék) iránti ellenszenv növekedett.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)