Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. szeptember 14.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra.
Az SZNT - Izsák Balázs elnök által jegyzett - vasárnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é volt, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, "autonomista arculatát építő RMDSZ".
Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy "a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját". Az új mozgalom támogatói ezzel "a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek" - véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll a rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező mozgalomra, "amely Bukarestből ellenőrözött és irányított". "A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának a fölszámolása, vagy legalább az ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól, és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése" - vélte a tanács, mely szerint "a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének".
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, "ellenőrzött autonómiamozgalomhoz".
Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. "Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!" - szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Az SZNT szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ tervezete, 2014 szeptember 14., Kolozsvár
MTI
Az SZNT - Izsák Balázs elnök által jegyzett - vasárnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é volt, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, "autonomista arculatát építő RMDSZ".
Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy "a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját". Az új mozgalom támogatói ezzel "a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek" - véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll a rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező mozgalomra, "amely Bukarestből ellenőrözött és irányított". "A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának a fölszámolása, vagy legalább az ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól, és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése" - vélte a tanács, mely szerint "a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének".
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, "ellenőrzött autonómiamozgalomhoz".
Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. "Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!" - szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Az SZNT szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ tervezete, 2014 szeptember 14., Kolozsvár
MTI
2014. szeptember 15.
A Gazprom tíz százalékkal kevesebb gázt szállít keddtől Romániának
A Gazprom közölte a bukaresti hatóságokkal, hogy keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét; az orosz cég nem indokolta a döntést – jelentette be hétfőn Razvan Nicolescu, román energiaügyi tárca nélküli miniszter. „Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk ehhez a helyzethez, amely várhatóan a következő hónapokban is meg fog ismétlődni. Az orosz gázimport azonban elenyésző mennyiségű, nem érinti az ellátás biztonságát, akkor sem, ha teljesen leállítják a gázszállítást, és csak tavasszal indítják újra. Felkészültünk minden eshetőségre, és Románia lakossága akkor sem fog a hidegtől szenvedni, ha rendkívül kemény lesz a tél" – jelentette ki a miniszter.
Nicolescu ugyanakkor közölte, azt is jelezte bolgár, szerb és moldovai kollégájának, hogy Románia legfeljebb nagyon kis mértékben tud majd szomszédainak segíteni, ha gondjaik lesznek a gázellátásban. Mint kifejtette, a román gázhálózatot a moldovaival összekötő Jászvásár (Iasi) – Ungheni vezeték egyelőre műszakilag sem alkalmas arra, hogy a moldovai gázszükséglet három százalékánál nagyobb mennyiségű földgázt szállítsanak rajta.
Nicolescu elmondta: Romániának jelenleg 2,5 milliárd köbméternyi földgáztartaléka van a tározókban, amely 2,8 milliárdra növelhető a tartalékolási időszak végéig. A miniszter szerint ebben az időszakban Románia napi 16 millió köbméter földgázt használ, és ennek csaknem kétszeresét, 31 millió köbmétert termel.
A Mediafax hírügynökség szerint Románia évi földgázszükséglete 12,5 milliárd köbméterre tehető, ugyanakkor a belföldi termelés évi 11 milliárd köbmétert tesz ki.
A kelet-közép-európai országok közül Románia függ a legkevésbé az orosz gáztól: eddig is évi szükséglete kevesebb mint negyedét importálta Oroszországból, de ennek egy jelentős részét saját termelésből is képes lenne pótolni, hőerőműveinek többsége pedig fűtőolajjal is üzemeltethető.
MTI, Erdély.ma
A Gazprom közölte a bukaresti hatóságokkal, hogy keddtől vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét; az orosz cég nem indokolta a döntést – jelentette be hétfőn Razvan Nicolescu, román energiaügyi tárca nélküli miniszter. „Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk ehhez a helyzethez, amely várhatóan a következő hónapokban is meg fog ismétlődni. Az orosz gázimport azonban elenyésző mennyiségű, nem érinti az ellátás biztonságát, akkor sem, ha teljesen leállítják a gázszállítást, és csak tavasszal indítják újra. Felkészültünk minden eshetőségre, és Románia lakossága akkor sem fog a hidegtől szenvedni, ha rendkívül kemény lesz a tél" – jelentette ki a miniszter.
Nicolescu ugyanakkor közölte, azt is jelezte bolgár, szerb és moldovai kollégájának, hogy Románia legfeljebb nagyon kis mértékben tud majd szomszédainak segíteni, ha gondjaik lesznek a gázellátásban. Mint kifejtette, a román gázhálózatot a moldovaival összekötő Jászvásár (Iasi) – Ungheni vezeték egyelőre műszakilag sem alkalmas arra, hogy a moldovai gázszükséglet három százalékánál nagyobb mennyiségű földgázt szállítsanak rajta.
Nicolescu elmondta: Romániának jelenleg 2,5 milliárd köbméternyi földgáztartaléka van a tározókban, amely 2,8 milliárdra növelhető a tartalékolási időszak végéig. A miniszter szerint ebben az időszakban Románia napi 16 millió köbméter földgázt használ, és ennek csaknem kétszeresét, 31 millió köbmétert termel.
A Mediafax hírügynökség szerint Románia évi földgázszükséglete 12,5 milliárd köbméterre tehető, ugyanakkor a belföldi termelés évi 11 milliárd köbmétert tesz ki.
A kelet-közép-európai országok közül Románia függ a legkevésbé az orosz gáztól: eddig is évi szükséglete kevesebb mint negyedét importálta Oroszországból, de ennek egy jelentős részét saját termelésből is képes lenne pótolni, hőerőműveinek többsége pedig fűtőolajjal is üzemeltethető.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 15.
Székely Nemzeti Tanács: Bomlaszt az RMDSZ tervezete
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra. Az SZNT – Izsák Balázs elnök által jegyzett – tegnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, „autonomista arculatát építő RMDSZ”. Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek” – véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező, „Bukarestből ellenőrzött és irányított” mozgalomra. „A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának felszámolása vagy legalább ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése” – vélte a tanács, mely szerint „a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének”.
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit tegnapi közleményében az SZNT.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra. Az SZNT – Izsák Balázs elnök által jegyzett – tegnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, „autonomista arculatát építő RMDSZ”. Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek” – véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező, „Bukarestből ellenőrzött és irányított” mozgalomra. „A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának felszámolása vagy legalább ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése” – vélte a tanács, mely szerint „a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének”.
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit tegnapi közleményében az SZNT.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 15.
Százéves történet tavalyról (Tompa Andrea Sepsiszentgyörgyön)
Nem tudni, maradt-e még szék a Lábas Ház más termeiben, mert több kellett a Fejtől s lábtól írójával meghirdetett közönségtalálkozóra, mint ahányra a szervezők számítottak, így hát a második pulzArt szombati irodalmi estje cipekedéssel kezdődött.
Ez amúgy rendben is lenne, mert Tompa Andrea tavaly megjelent regényét mindjárt első szavaival fajsúlyosnak minősítette a beszélgetőtárs Tamás Dénes író, ami nyilván nem a közel 500 oldalas kötet emelgetési nehézségeire vonatkozik, hanem elsősorban a témára: a múlt század tízes-húszas éveiben élt értelmiségi fiatalok – két orvos – sorsának változásait követjük nyomon, és hiába tudjuk, hogy kitalált a hol egyik, hol másik szereplő által továbbvitt történet, a közeg – az akkori kolozsvári és vidéki, fürdői élet – annyira hiteles, hogy a száz évvel ezelőtti Erdélyről is képet alkot az olvasó. Hosszas dokumentálódás és megfontolás eredménye ez, ahogy a régies nyelvezet sem pusztán formai elem, hanem a néző távolságtartását, tisztább látását is segíti egy sokakat foglalkoztató, de irodalmi szempontból igen kevéssé feldolgozott területen. Az 1971-ben Kolozsváron született, 1990-től Budapesten élő, majd 2008-tól ismét Kolozsvárra visszatérő szerző T-szindrómával jelölte az impériumváltás utáni belső vívódásokat, amelyek közül főként a gyászt kívánta ábrázolni, ugyanakkor az élet lehetséges módját is felmutatja, és mindezt végleges „igazságok” megfogalmazása nélkül, hiszen a világ folyton változik, már mi is korábban elképzelhetetlen történelmi események tanúi és résztvevői vagyunk. Az emberi pillanatokról azonban a szakemberek, a történészek nem írnak, pedig laikusok számára így válik érthetőbbé egy-egy korszak: ha van, aki „lefordítja”. A már több díjjal kitüntetett Tompa Andrea előző regénye, A hóhér háza is Kolozsváron játszódik, a hetvenes-nyolcvanas éveket mutatja be egy kamasz lány szemszögéből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem tudni, maradt-e még szék a Lábas Ház más termeiben, mert több kellett a Fejtől s lábtól írójával meghirdetett közönségtalálkozóra, mint ahányra a szervezők számítottak, így hát a második pulzArt szombati irodalmi estje cipekedéssel kezdődött.
Ez amúgy rendben is lenne, mert Tompa Andrea tavaly megjelent regényét mindjárt első szavaival fajsúlyosnak minősítette a beszélgetőtárs Tamás Dénes író, ami nyilván nem a közel 500 oldalas kötet emelgetési nehézségeire vonatkozik, hanem elsősorban a témára: a múlt század tízes-húszas éveiben élt értelmiségi fiatalok – két orvos – sorsának változásait követjük nyomon, és hiába tudjuk, hogy kitalált a hol egyik, hol másik szereplő által továbbvitt történet, a közeg – az akkori kolozsvári és vidéki, fürdői élet – annyira hiteles, hogy a száz évvel ezelőtti Erdélyről is képet alkot az olvasó. Hosszas dokumentálódás és megfontolás eredménye ez, ahogy a régies nyelvezet sem pusztán formai elem, hanem a néző távolságtartását, tisztább látását is segíti egy sokakat foglalkoztató, de irodalmi szempontból igen kevéssé feldolgozott területen. Az 1971-ben Kolozsváron született, 1990-től Budapesten élő, majd 2008-tól ismét Kolozsvárra visszatérő szerző T-szindrómával jelölte az impériumváltás utáni belső vívódásokat, amelyek közül főként a gyászt kívánta ábrázolni, ugyanakkor az élet lehetséges módját is felmutatja, és mindezt végleges „igazságok” megfogalmazása nélkül, hiszen a világ folyton változik, már mi is korábban elképzelhetetlen történelmi események tanúi és résztvevői vagyunk. Az emberi pillanatokról azonban a szakemberek, a történészek nem írnak, pedig laikusok számára így válik érthetőbbé egy-egy korszak: ha van, aki „lefordítja”. A már több díjjal kitüntetett Tompa Andrea előző regénye, A hóhér háza is Kolozsváron játszódik, a hetvenes-nyolcvanas éveket mutatja be egy kamasz lány szemszögéből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 15.
Hagyományőrzők zászlóavatása
Történelmi múltidézés
Szombaton Rigmányban, azon a helyen, ahol állítólag hajdanában II. Rákóczi Ferenc is megpihent, a korabeli ceremóniát idéző ünnepségen megszentelték a marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász Zászlóalj Hagyományőrző Csoport zászlaját, majd ünnepélyes fogadalmat tettek azok a fiatalok, akik felvállalták azt, hogy az elődök előtt tisztelegve, hozzájuk méltón felidézik a közelmúltat, ápolják azok emlékét, akik elhunytak a második világháborúban.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel kezdődött egy, a tisztáson szimbolikusan kialakított téren: nyírfából készített kereszt és vallási kellékekkel, ugyanakkor katonai tárgyakkal "díszített" két asztal előtt. Valószínűleg nem erre az alkalomra készült, de az is jelképes volt, hogy a hagyományőrző katonák által alakított teret kisebb árok vette körül, hiszen valamikor a zászlóalj küldetése az volt, hogy a Kárpátok által övezett országhatárt védjék.
A tábori oltárnál az ökumenikus istentiszteletet Buksa Ferenc rigmányi református lelkész, Palkó Ágoston magyarjárai róm. kat. plébános és Varró Bodóczi Barna szentgericei unitárius lelkipásztor tartotta. Az egyházak képviselői szolgálatukban kifejtették, hogy azok az elődök, akiknek az emlékére létrejött a hagyományőrző zászlóalj, tulajdonképpen a hazát védték, otthonukat, és a kommunizmus ellen is harcoltak. Példamutató volt bátorságuk, helytállásuk, hazaszeretetük – olyan erények, eszmék ezek, amelyeket ma is érdemes "zászlónkra tűznünk", amiért érdemes küzdenünk. "Tud-nunk kell, hogy kik voltunk és vagyunk, hagyományainkat ápolva a jövőbe tekintünk" – hangzott el – s ezért szükségünk van ma is példaképekre.
Az istentiszteletet, misét követően Fráter Olivér, a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Orbán Balázst idézve Erdély jelentőségét hangsúlyozta a magyar történelemben, s röviden kitért arra is, hogy a Trianon után elszakított országrészekben milyen áldozatokat kellett hozni a megmaradásért. Ezek között volt az az időszak is, amikor annak reményében vonultak háborúba a székely hadosztályok, hogy megvédik az ősi hazát, de a második világháborút követően, akik ezt túlélték, azok fogolytáborokba kerültek és megjárták a poklok poklát. Ezért is dicséretre méltó a hagyományőrzők kezdeményezése, hogy az elődök emlékét ápolják.
Szolnokról és Debrecenből egy tíztagú küldöttség élén eljött Rigmányba Nagy Péter, aki a Szent László Hadosztály hagyományőrző alakulatát vezeti. Elmondta, 1995- től vállalta fel azt, hogy katonaruhát ölt és emléket állít nagyapjának, nagybátyjának, akik szintén honvédként harcoltak a világégéskor. A mai fiatalok nem is tudják, hogy milyen történelmi időket éltek át eleink, ezért kötelességének tartja mindezekről hiteles képet nyújtani a mai nemzedéknek, s ezért is örömmel vállalták fel azt, hogy segítik az ifj. Benkő József által kezdeményezett hagyományőrző zászlóalj megalakulását.
Ifj. Benkő József történész meghatódottan mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartottak mellette. Négy évbe került, ameddig eljutottak oda, hogy zászlót avassanak. Volt, amikor hárman, máskor pedig tízen vették fel az egyenruhát. De a hagyományápolás nemcsak ebből állt. Felkeresték, felújították az elesett honvédok sírjait, megszervezték a doni csata emlékmenetét. Emléktárgyakat gyűjtenek azzal a reménnyel, hogy valamikor önálló múzeumban is felidézhetik a kort. Ifj. Benkő József elmondta, mindezekkel Kosztándi Gyula nagyapjának is emléket állít, aki honvéd volt. Doktorandusz történészként pedig azért választotta a második világháború és körülményei kutatását, mert még élnek azok, akiktől első kézből, hiteles forrásból tájékozódhat a történtekről. Majd egy perc néma csenddel adóztak a második világháborúban elhunyt honvédek emléke előtt.
Élő kapcsolatot teremtett múlt és a jelen között a 91 éves Radó László aki 1943-ban Székelyudvarhelyen vonult be. Miután az oroszok áttörtek a Kárpátokon, az 1300 fiatalból álló zászlóaljat visszavonulásra kényszerítették. A németekkel együtt utoljára 1945. február elsején a küstrini csatába vetették be. (Sz.m.: Berlin eleste előtt ez volt az utolsó erőd, ahol a német haderő azt remélte, hogy megállítja a Georg Zsukov marsall vezette orosz hadsereget, azért, hogy megerősítsék a főváros védelmét. Itt zajlott a második világháború egyik utolsó, legvéresebb csatája, amelyben a hozzávetőleges számítások szerint 5000 német katona esett el, 9000-en megsebesültek, 6000-en estek fogságba. Az oroszok is drágán megfizettek a végső győzelemért: 5000-en haltak meg és 15.000-en megsebesültek.) Radó László a zászlószentelési ceremóniát megelőzően elmondta, a küstrini csatában az 1300 fős zászlóaljból mindössze 134-en maradtak meg. A csata a városban utcáról utcára zajlott és 42 napig tartott. (Sz.m.: március 29-én vonultak vissza a megmaradt német haderők.) Laci bácsi március 12-én esett orosz fogságba. A vladimiri táborban töltött háromévi kényszermunka után szabadult. Honvédsapkával a fején – mint mondta, kissé megfiatalodva – megköszönte a fiataloknak, hogy "nem feledkeznek meg azokról, akik a magyar hazáért az életüket áldozták."
Az ünnepi beszédeket követően az egyházak képviselői megáldották, megszentelték a zászlót, majd Gergely Orsolya zászlóanya felkötötte a háromszínű szalagot, illetve a zászlószegelés következett. A hagyomány szerint azok díszítették ezüstverettel a rudat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a hagyományőrző zászlóalj. Nagy Péter hagyományőrző százados feleskette az újoncokat, majd az immár felszentelt zászlót – mintegy történelmi köszöntésként – a jelen levő hagyományőrző huszáralakulatok zászlóihoz érintették. Mindezt megelőzően rendfokozatokat, emlékérmeket és elismerő oklevelet kaptak azok, akik támogatták az eseményt, a hagyományőrző alakulatot.
A zászlószentelést követően Miholcsa József hagyományőrző huszár elmondta, az alakulatzászló a történelem során a hazát s mindazt az értéket képviselte, amiért harcba szálltak eleink. A hagyományőrzés "halálosan komoly játék", mondta, aki ezt felvállalják – nem kevés anyagi áldozattal –, arra kell törekedjenek, hogy hitelesen tegyék, s mindazzal, amit cselekednek, méltó utódai legyenek azoknak, akiknek az emlékét megidézik. Megtudtuk, az erdélyi hagyományőrző mozgalom szándéka az, hogy lefedje a magyar történelem nagyobb korszakait. Ez még csak részben sikerült – még nincsenek középkori lovagok –, de remélik, hogy kiteljesedik ez a paletta, s az új és újabb nemzedék közelebbi képet kaphat azokról a korokról, amelyeket "újrajátszhatnak".
A rigmányi eseményt színesebbé tette Papp Richárd, Göndör Rezső, Bod Attila és Radó Ilona szavalata, majd a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
Történelmi múltidézés
Szombaton Rigmányban, azon a helyen, ahol állítólag hajdanában II. Rákóczi Ferenc is megpihent, a korabeli ceremóniát idéző ünnepségen megszentelték a marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász Zászlóalj Hagyományőrző Csoport zászlaját, majd ünnepélyes fogadalmat tettek azok a fiatalok, akik felvállalták azt, hogy az elődök előtt tisztelegve, hozzájuk méltón felidézik a közelmúltat, ápolják azok emlékét, akik elhunytak a második világháborúban.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel kezdődött egy, a tisztáson szimbolikusan kialakított téren: nyírfából készített kereszt és vallási kellékekkel, ugyanakkor katonai tárgyakkal "díszített" két asztal előtt. Valószínűleg nem erre az alkalomra készült, de az is jelképes volt, hogy a hagyományőrző katonák által alakított teret kisebb árok vette körül, hiszen valamikor a zászlóalj küldetése az volt, hogy a Kárpátok által övezett országhatárt védjék.
A tábori oltárnál az ökumenikus istentiszteletet Buksa Ferenc rigmányi református lelkész, Palkó Ágoston magyarjárai róm. kat. plébános és Varró Bodóczi Barna szentgericei unitárius lelkipásztor tartotta. Az egyházak képviselői szolgálatukban kifejtették, hogy azok az elődök, akiknek az emlékére létrejött a hagyományőrző zászlóalj, tulajdonképpen a hazát védték, otthonukat, és a kommunizmus ellen is harcoltak. Példamutató volt bátorságuk, helytállásuk, hazaszeretetük – olyan erények, eszmék ezek, amelyeket ma is érdemes "zászlónkra tűznünk", amiért érdemes küzdenünk. "Tud-nunk kell, hogy kik voltunk és vagyunk, hagyományainkat ápolva a jövőbe tekintünk" – hangzott el – s ezért szükségünk van ma is példaképekre.
Az istentiszteletet, misét követően Fráter Olivér, a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Orbán Balázst idézve Erdély jelentőségét hangsúlyozta a magyar történelemben, s röviden kitért arra is, hogy a Trianon után elszakított országrészekben milyen áldozatokat kellett hozni a megmaradásért. Ezek között volt az az időszak is, amikor annak reményében vonultak háborúba a székely hadosztályok, hogy megvédik az ősi hazát, de a második világháborút követően, akik ezt túlélték, azok fogolytáborokba kerültek és megjárták a poklok poklát. Ezért is dicséretre méltó a hagyományőrzők kezdeményezése, hogy az elődök emlékét ápolják.
Szolnokról és Debrecenből egy tíztagú küldöttség élén eljött Rigmányba Nagy Péter, aki a Szent László Hadosztály hagyományőrző alakulatát vezeti. Elmondta, 1995- től vállalta fel azt, hogy katonaruhát ölt és emléket állít nagyapjának, nagybátyjának, akik szintén honvédként harcoltak a világégéskor. A mai fiatalok nem is tudják, hogy milyen történelmi időket éltek át eleink, ezért kötelességének tartja mindezekről hiteles képet nyújtani a mai nemzedéknek, s ezért is örömmel vállalták fel azt, hogy segítik az ifj. Benkő József által kezdeményezett hagyományőrző zászlóalj megalakulását.
Ifj. Benkő József történész meghatódottan mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartottak mellette. Négy évbe került, ameddig eljutottak oda, hogy zászlót avassanak. Volt, amikor hárman, máskor pedig tízen vették fel az egyenruhát. De a hagyományápolás nemcsak ebből állt. Felkeresték, felújították az elesett honvédok sírjait, megszervezték a doni csata emlékmenetét. Emléktárgyakat gyűjtenek azzal a reménnyel, hogy valamikor önálló múzeumban is felidézhetik a kort. Ifj. Benkő József elmondta, mindezekkel Kosztándi Gyula nagyapjának is emléket állít, aki honvéd volt. Doktorandusz történészként pedig azért választotta a második világháború és körülményei kutatását, mert még élnek azok, akiktől első kézből, hiteles forrásból tájékozódhat a történtekről. Majd egy perc néma csenddel adóztak a második világháborúban elhunyt honvédek emléke előtt.
Élő kapcsolatot teremtett múlt és a jelen között a 91 éves Radó László aki 1943-ban Székelyudvarhelyen vonult be. Miután az oroszok áttörtek a Kárpátokon, az 1300 fiatalból álló zászlóaljat visszavonulásra kényszerítették. A németekkel együtt utoljára 1945. február elsején a küstrini csatába vetették be. (Sz.m.: Berlin eleste előtt ez volt az utolsó erőd, ahol a német haderő azt remélte, hogy megállítja a Georg Zsukov marsall vezette orosz hadsereget, azért, hogy megerősítsék a főváros védelmét. Itt zajlott a második világháború egyik utolsó, legvéresebb csatája, amelyben a hozzávetőleges számítások szerint 5000 német katona esett el, 9000-en megsebesültek, 6000-en estek fogságba. Az oroszok is drágán megfizettek a végső győzelemért: 5000-en haltak meg és 15.000-en megsebesültek.) Radó László a zászlószentelési ceremóniát megelőzően elmondta, a küstrini csatában az 1300 fős zászlóaljból mindössze 134-en maradtak meg. A csata a városban utcáról utcára zajlott és 42 napig tartott. (Sz.m.: március 29-én vonultak vissza a megmaradt német haderők.) Laci bácsi március 12-én esett orosz fogságba. A vladimiri táborban töltött háromévi kényszermunka után szabadult. Honvédsapkával a fején – mint mondta, kissé megfiatalodva – megköszönte a fiataloknak, hogy "nem feledkeznek meg azokról, akik a magyar hazáért az életüket áldozták."
Az ünnepi beszédeket követően az egyházak képviselői megáldották, megszentelték a zászlót, majd Gergely Orsolya zászlóanya felkötötte a háromszínű szalagot, illetve a zászlószegelés következett. A hagyomány szerint azok díszítették ezüstverettel a rudat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a hagyományőrző zászlóalj. Nagy Péter hagyományőrző százados feleskette az újoncokat, majd az immár felszentelt zászlót – mintegy történelmi köszöntésként – a jelen levő hagyományőrző huszáralakulatok zászlóihoz érintették. Mindezt megelőzően rendfokozatokat, emlékérmeket és elismerő oklevelet kaptak azok, akik támogatták az eseményt, a hagyományőrző alakulatot.
A zászlószentelést követően Miholcsa József hagyományőrző huszár elmondta, az alakulatzászló a történelem során a hazát s mindazt az értéket képviselte, amiért harcba szálltak eleink. A hagyományőrzés "halálosan komoly játék", mondta, aki ezt felvállalják – nem kevés anyagi áldozattal –, arra kell törekedjenek, hogy hitelesen tegyék, s mindazzal, amit cselekednek, méltó utódai legyenek azoknak, akiknek az emlékét megidézik. Megtudtuk, az erdélyi hagyományőrző mozgalom szándéka az, hogy lefedje a magyar történelem nagyobb korszakait. Ez még csak részben sikerült – még nincsenek középkori lovagok –, de remélik, hogy kiteljesedik ez a paletta, s az új és újabb nemzedék közelebbi képet kaphat azokról a korokról, amelyeket "újrajátszhatnak".
A rigmányi eseményt színesebbé tette Papp Richárd, Göndör Rezső, Bod Attila és Radó Ilona szavalata, majd a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 15.
Szívvel-lélekkel munkálkodnak a mezőszengyeli templomon
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 15.
Csángó magyar, csángó magyar
Egy magyar tévéadón sugárzott dokumentumfilmet küldött egy barátom a világhálón. A legkeletibb magyar faluban, Dobrudzsában, a Konstanca melletti Oituzban (Ojtoz) forgatták. Az első világháború után erőszakkal oda telepített csángó falu mintegy félezer lakossal. Avval a szándékkal, hogy „visszarománosítsák” a lakóit. Közel száz éve elszigetelten, más anyanyelvű, vallású közösségben élnek. (Római katolikus templomuk áll, de abban réges-rég nem magyarul folyik az istentisztelet.) Mégis megtartották anyanyelvüket, vallásukat, énekeiket. Iskola és templom, magyar tévé- és rádióműsor nélkül is. Többségük sohasem járt az anyaországban, olvasni nem tudnak anyanyelvükön. Szájukból olyan fájdalmasan cseng az ősi „Csángó magyar, csángó magyar…” ének. De egy évszázada még mindig azt éneklik.
Úgy ezer kilométerrel nyugatabbra. Első generációs városba települők. Magyar többségű településről repültek ki, a városban raktak fészket. A lakodalomban összegyűlt pénzből kitelt a panellakás. Számukra elérhetők a tévéprogramok, napilap, óvoda, iskola anyanyelven. Egy kis törődéssel a magyar közösségek (érdekvédelmi szervezet, politikai párt, kulturális szervezetek) felé is megtalálhatnák a kapcsolatot. Gyermekeiket mégis többségi iskolába járatják, a közösségben csak az ország hivatalos nyelvén beszélnek. Azért nem olvasnak magyar újságot, mert „a másikban több az apróhirdetés”. Gyermekeik már alig értenek szót a falun maradt nagyszülőkkel.
Bizton állítom: egyetlen generáció alatt beolvadnak. Hiába javasolnám, nézzék meg az említett filmet, úgysem győzném meg őket igazamról, igazunkról.
Ki érti, miért? Pedig mindkettő magyar!
Ujj János, Nyugati Jelen (Arad)
Egy magyar tévéadón sugárzott dokumentumfilmet küldött egy barátom a világhálón. A legkeletibb magyar faluban, Dobrudzsában, a Konstanca melletti Oituzban (Ojtoz) forgatták. Az első világháború után erőszakkal oda telepített csángó falu mintegy félezer lakossal. Avval a szándékkal, hogy „visszarománosítsák” a lakóit. Közel száz éve elszigetelten, más anyanyelvű, vallású közösségben élnek. (Római katolikus templomuk áll, de abban réges-rég nem magyarul folyik az istentisztelet.) Mégis megtartották anyanyelvüket, vallásukat, énekeiket. Iskola és templom, magyar tévé- és rádióműsor nélkül is. Többségük sohasem járt az anyaországban, olvasni nem tudnak anyanyelvükön. Szájukból olyan fájdalmasan cseng az ősi „Csángó magyar, csángó magyar…” ének. De egy évszázada még mindig azt éneklik.
Úgy ezer kilométerrel nyugatabbra. Első generációs városba települők. Magyar többségű településről repültek ki, a városban raktak fészket. A lakodalomban összegyűlt pénzből kitelt a panellakás. Számukra elérhetők a tévéprogramok, napilap, óvoda, iskola anyanyelven. Egy kis törődéssel a magyar közösségek (érdekvédelmi szervezet, politikai párt, kulturális szervezetek) felé is megtalálhatnák a kapcsolatot. Gyermekeiket mégis többségi iskolába járatják, a közösségben csak az ország hivatalos nyelvén beszélnek. Azért nem olvasnak magyar újságot, mert „a másikban több az apróhirdetés”. Gyermekeik már alig értenek szót a falun maradt nagyszülőkkel.
Bizton állítom: egyetlen generáció alatt beolvadnak. Hiába javasolnám, nézzék meg az említett filmet, úgysem győzném meg őket igazamról, igazunkról.
Ki érti, miért? Pedig mindkettő magyar!
Ujj János, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 15.
Vitatott autonómiatervezet
Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) még nem tudja, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Izsák Balázs SZNT-vezető szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített tervezet. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Szabadság (Kolozsvár)
Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) még nem tudja, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Izsák Balázs SZNT-vezető szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített tervezet. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
Tanévnyitó az összefogás reményében
Romániai magyar oktatási stratégia kidolgozásának szükségességét hangsúlyozta több felszólaló is szombaton a csíksomlyói kegytemplomban megtartott országos magyar tanévnyitó ünnepségen. A hagyományteremtő szándékkal első alkalommal megszervezett rendezvényen erdélyi magyar iskolák, szakmai szervezetek, kormányzati és önkormányzati intézmények képviseltették magukat.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a Hargita megyei önkormányzat szervezte rendezvény istentisztelettel kezdődött, melynek keretében Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szólalt fel elsőként. Hangsúlyozta: a pedagógusok és diákok számára most újabb év kezdődik, a pihenés után a munka, a tanulás, az új felelősségvállalás időszaka. A társadalom számos területén, így az oktatásban is zajló változások kapcsán kiemelte, fontos, hogy a pedagógusok felkészüljenek az újdonságokra, lépést tartsanak ezekkel, de ugyanakkor a hagyományos értékeket is képviselniük kell.
„A fentről lefelé lassan haladó, de lentről gyorsan követelt változások a pedagógusoktól nagy türelmet és rugalmasságot igényelnek” – mutatott rá. Burus-Siklódi Botond kijelentette, ki kell dolgozni egy egységes romániai magyar oktatási stratégiát, ehhez pedig a politikai, a hatósági és a szakmai szervezetek együttműködésére van szükség.
„Romániai magyar oktatás csak egy van, így romániai magyar oktatáspolitika is csak egy lehet” – jelentette ki, az együttműködés fontosságát hangsúlyozva.
Megígért anyaországi támogatás
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete a tanévnyitón arra mutatott rá, hogy a magyar állam számára komoly kihívást jelentett a romániai magyar oktatási intézményrendszer építésében, a minőségi oktatás fenntartásában való részvétel, de ebben Magyarország „derekasan helytállt”.
Harminchat hetes lesz a tanév
Összesen harminchat hétig tart a hétfőn kezdődő 2014/2015-ös tanév, a Hivatalos Közlönyben megjelent „menetrend” szerint a diákok 177 napot töltenek majd a tanteremben. A tizenkettedikesek 2015. május 29-én fejezik be tanulmányaikat, a nyolcadikosok pedig június 12-én. A 2014/2015-ös tanév is két félévből áll. Az első félév szeptember 15. és január 30. között zajlik, de ezt december 20-ától január 4-éig megszakítja a téli vakáció. A napközisek és általános iskolások november 1–9. között is pihennek. A félévközi vakáció január 31. és február 8. között lesz. A második félév február 9-én kezdődik, ezt április 11–19. között megszakítja a tavaszi vakáció, majd április 20-án újraindul az oktatás, a tanév pedig június 19-én ér véget.
Zákonyi kijelentette, a romániai magyar oktatás magyarországi támogatása jogos igény, és erről mindig is konszenzus volt az anyaországban. Rámutatott, az erdélyi oktatás segítésével Magyarország Romániát is támogatja, akár számszerűsíteni is lehet, hogy az itthon lediplomázott, és itthon maradó fiatalok milyen mértékben járultak hozzá az ország fejlődéséhez. A román oktatási tárca részéről Nagy Éva, a kisebbségi államtitkárság kabinetvezetője köszöntötte az iskolába, óvodába induló diákokat, szüleiket és a pedagógusokat.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora köszöntőjében kiemelte, az oktatásban az értékek megőrzése jelenti a legnagyobb feladatot. „Hiszem és vallom, hogy munkánknak van értelme, akkor is, ha sok fiatal nem itthon keresi a boldogulást” – tette hozzá. A rektor szintén a közös oktatási stratégia kidolgozását sürgette, úgy látja, az erdélyi magyar közoktatásnak és felsőoktatásnak közös jövőképet, cselekvési tervet kell kidolgozni. „Meg kell fogalmazni, és érvényesíteni kell egy ilyen stratégiát, a közösségnek van ehhez ereje” – jelentette ki.
„Prioritásként kell kezelni a szakoktatást”
„A gyermekek bizalma mindenkit kötelez” – fogalmazott felszólalásában Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki a pedagógusi hivatás fontosságát és szépségét hangsúlyozva kifejtette, „az iskola nem más, mint a lelkek műhelye”.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a szakoktatás fontosságát hangsúlyozta. Úgy véli, oktatáspolitikai prioritásként kell kezelni a magyar nyelvű szakmunkásképzést a Kárpát-medence területén. Ugyanakkor kijelentette, minden szinten többet kell tenni az oktatásért. „Bátrabbnak kell lenni, és ellenkezni kell, ha az oktatási rendszert sorvasztó intézkedéseket akarnak végrehajtatni” – szögezte le. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere beszédében szintén az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, élni kell a lehetőségekkel, ki kell építeni a romániai magyar közoktatási rendszert.
A hagyományalapító rendezvényen a külhoni magyar pedagógusszervezetek is képviseltették magukat, üdvözletüket Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke tolmácsolta a jelenlévőknek.
A tanévnyitón köszöntötték a pályakezdő és a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, előbbiekhez Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, a Kárpát-medencei Oktatási Tanács elnöke szólt útravalóul, a nyugdíjba vonulók munkáját pedig Ferencz S. Alpár, az RMPSZ programigazgatója méltatta.
A pedagógusszövetség szándékai szerint a rendezvényt ezentúl évente Erdély más-más településén szervezik meg.
R. Kiss Edit, Krónika (Kolozsvár)
Romániai magyar oktatási stratégia kidolgozásának szükségességét hangsúlyozta több felszólaló is szombaton a csíksomlyói kegytemplomban megtartott országos magyar tanévnyitó ünnepségen. A hagyományteremtő szándékkal első alkalommal megszervezett rendezvényen erdélyi magyar iskolák, szakmai szervezetek, kormányzati és önkormányzati intézmények képviseltették magukat.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a Hargita megyei önkormányzat szervezte rendezvény istentisztelettel kezdődött, melynek keretében Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szólalt fel elsőként. Hangsúlyozta: a pedagógusok és diákok számára most újabb év kezdődik, a pihenés után a munka, a tanulás, az új felelősségvállalás időszaka. A társadalom számos területén, így az oktatásban is zajló változások kapcsán kiemelte, fontos, hogy a pedagógusok felkészüljenek az újdonságokra, lépést tartsanak ezekkel, de ugyanakkor a hagyományos értékeket is képviselniük kell.
„A fentről lefelé lassan haladó, de lentről gyorsan követelt változások a pedagógusoktól nagy türelmet és rugalmasságot igényelnek” – mutatott rá. Burus-Siklódi Botond kijelentette, ki kell dolgozni egy egységes romániai magyar oktatási stratégiát, ehhez pedig a politikai, a hatósági és a szakmai szervezetek együttműködésére van szükség.
„Romániai magyar oktatás csak egy van, így romániai magyar oktatáspolitika is csak egy lehet” – jelentette ki, az együttműködés fontosságát hangsúlyozva.
Megígért anyaországi támogatás
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete a tanévnyitón arra mutatott rá, hogy a magyar állam számára komoly kihívást jelentett a romániai magyar oktatási intézményrendszer építésében, a minőségi oktatás fenntartásában való részvétel, de ebben Magyarország „derekasan helytállt”.
Harminchat hetes lesz a tanév
Összesen harminchat hétig tart a hétfőn kezdődő 2014/2015-ös tanév, a Hivatalos Közlönyben megjelent „menetrend” szerint a diákok 177 napot töltenek majd a tanteremben. A tizenkettedikesek 2015. május 29-én fejezik be tanulmányaikat, a nyolcadikosok pedig június 12-én. A 2014/2015-ös tanév is két félévből áll. Az első félév szeptember 15. és január 30. között zajlik, de ezt december 20-ától január 4-éig megszakítja a téli vakáció. A napközisek és általános iskolások november 1–9. között is pihennek. A félévközi vakáció január 31. és február 8. között lesz. A második félév február 9-én kezdődik, ezt április 11–19. között megszakítja a tavaszi vakáció, majd április 20-án újraindul az oktatás, a tanév pedig június 19-én ér véget.
Zákonyi kijelentette, a romániai magyar oktatás magyarországi támogatása jogos igény, és erről mindig is konszenzus volt az anyaországban. Rámutatott, az erdélyi oktatás segítésével Magyarország Romániát is támogatja, akár számszerűsíteni is lehet, hogy az itthon lediplomázott, és itthon maradó fiatalok milyen mértékben járultak hozzá az ország fejlődéséhez. A román oktatási tárca részéről Nagy Éva, a kisebbségi államtitkárság kabinetvezetője köszöntötte az iskolába, óvodába induló diákokat, szüleiket és a pedagógusokat.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora köszöntőjében kiemelte, az oktatásban az értékek megőrzése jelenti a legnagyobb feladatot. „Hiszem és vallom, hogy munkánknak van értelme, akkor is, ha sok fiatal nem itthon keresi a boldogulást” – tette hozzá. A rektor szintén a közös oktatási stratégia kidolgozását sürgette, úgy látja, az erdélyi magyar közoktatásnak és felsőoktatásnak közös jövőképet, cselekvési tervet kell kidolgozni. „Meg kell fogalmazni, és érvényesíteni kell egy ilyen stratégiát, a közösségnek van ehhez ereje” – jelentette ki.
„Prioritásként kell kezelni a szakoktatást”
„A gyermekek bizalma mindenkit kötelez” – fogalmazott felszólalásában Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki a pedagógusi hivatás fontosságát és szépségét hangsúlyozva kifejtette, „az iskola nem más, mint a lelkek műhelye”.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a szakoktatás fontosságát hangsúlyozta. Úgy véli, oktatáspolitikai prioritásként kell kezelni a magyar nyelvű szakmunkásképzést a Kárpát-medence területén. Ugyanakkor kijelentette, minden szinten többet kell tenni az oktatásért. „Bátrabbnak kell lenni, és ellenkezni kell, ha az oktatási rendszert sorvasztó intézkedéseket akarnak végrehajtatni” – szögezte le. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere beszédében szintén az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, élni kell a lehetőségekkel, ki kell építeni a romániai magyar közoktatási rendszert.
A hagyományalapító rendezvényen a külhoni magyar pedagógusszervezetek is képviseltették magukat, üdvözletüket Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke tolmácsolta a jelenlévőknek.
A tanévnyitón köszöntötték a pályakezdő és a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, előbbiekhez Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, a Kárpát-medencei Oktatási Tanács elnöke szólt útravalóul, a nyugdíjba vonulók munkáját pedig Ferencz S. Alpár, az RMPSZ programigazgatója méltatta.
A pedagógusszövetség szándékai szerint a rendezvényt ezentúl évente Erdély más-más településén szervezik meg.
R. Kiss Edit, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
Petres elkerülné a zászlópereket
Próbálja elkerülni a pereket a székely zászlók kitűzése miatt, az autonómiahatározatokat viszont meg kell támadnia Petres Sándor újonnan kinevezett Hargita megyei prefektusnak.
– Miért váltotta fel a megyei önkormányzatban elfoglalt alelnöki helyét a prefektusi tisztségre? Az előbbiben kizárólag a lakosságot képviselhette, az utóbbiban pedig a kormányt képviseli – bizonyos kérdésekben akár választói ellenében.
– Az RMDSZ vezetésének felkérésére vállaltam el a tisztséget. Nem érzek ellentmondást, kibékíthetetlen ellentétet a közszféra e két tisztsége között. Kizárólagosságról egyik esetben sem lehet beszélni, mert egyrészt a lakosság érdekei képviseletének is a törvényszabta határokon belül kell történnie, másrészt a kormánynak is a lakosság érdekében kell eljárnia.
– Beiktatásakor azt nyilatkozta, hogy a törvények és az intézmények ugyanazok. Ilyen körülmények között miért volt fontos az RMDSZ-nek magyar prefektust állítani Hargita megyében, annál is inkább, mivel eredetileg ezt nem tűzte ki célul?
– Pontosítok: azt mondtam, hogy az én beiktatásommal sem a hatályos törvények, sem az intézmény nem változott meg. Az RMDSZ döntéseiről, azok indokairól nem tudok nyilatkozni, viszont úgy gondolom, hogy egy magyar prefektus hozzá tud járulni ahhoz, hogy egy magyar többségű megye lakossága nagyobb bizakodással, nyugodtabban élje meg hétköznapjait.
– A román politikum és a fővárosi sajtó rendszerint a románság elnyomásával azonosítja Hargita megyét. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy Maroshévízen és környékén szinte egyáltalán nem érvényesül a kötelező kétnyelvűség elve. Mit szándékozik tenni ez ügyben?
– Rengeteg tennivaló akad Hargita megyében mind a törvényesség betartása, mind a két – vagy három, ha a romákra is gondolunk –, egymásra utalt közösség együttélésének formális és informális, formai és emberi feltételei kialakításának tekintetében. Az a dolgunk, hogy minden nap közelebb kerüljünk az ideális állapothoz, amikor a törvény mindenki számára ugyanúgy törvény. Nem fogunk kettős mércét alkalmazni. Ugyanakkor évek, esetleg évtizedek összes sikertelenségét nem fogjuk tudni pár hónap alatt orvosolni.
– A zászlóügyeket túlfeszítő Kovászna megyei román prefektus kollégája és annak elődei mindegyre a panaszlevelekkel takaróztak. Mire számíthatunk abban az esetben, ha Önt is elárasztják a szolgálatos feljelentők hasonló beadványokkal?
– Hargita megyére nem jellemzőek a zászlóperek, egyetlen, másodfokú eljárás van folyamatban. Nem tisztem mások munkáját minősíteni, ezt most sem fogom tenni. Minden beadványra, bármilyen témájú is az, kötelező válaszolnunk, így a jónéhány zászló témájú beadványra is. Úgy gondolom, hogy a hatályos törvények betartása mellett is ki lehet fejezni közösségi érzést, akaratot, és remélem, hogy lesz bennünk, közszereplőkben kellő bölcsesség ahhoz, hogy ne jussunk el a perekig.
– Magyarán: akkor sem fog perbe szállni azokkal a polgármesterekkel, akik kifüggesztik a székely zászlót, ha a feljelentők ezt várják el öntől?
– Intézményünk nem akkor száll perbe, amikor egy kérelmező ezt szeretné, hanem akkor, amikor a törvényesség betartása érdekében erre szükség van.
– Miként viszonyul azokhoz a tanácsi határozatokhoz, amelyekben az SZNT felhívására a helyi önkormányzatok az egyetlen, önálló közigazgatási régióhoz való tartozás óhaját fejezik ki? Szükségesnek tartja a pereskedést?
– Intézményünk, és a fölénk rendelt belügyminisztérium jogászainak véleménye az, hogy a hozzánk eddig eljuttatott, ilyen tárgyú határozatok nem állják ki a törvényesség próbáját. Ezt a véleményt az igazságszolgáltatás erősíti vagy cáfolja majd meg, mint minden olyan esetben, amikor a törvényességről alkotott véleményünk eltér az elemzett határozat vagy döntés meghozójának véleményétől.
– Apropó székelyföldi régió: mit szándékozik tenni az utóbbi évtizedek folyamán a moldvai megyékhez csatolt területek – falvak, hegyek, erdők – visszaszerzése érdekében?
– A többi érintett közszereplővel, gondolok a politikai képviseletre, a helyi és megyei önkormányzatok valamint intézmények vezetőire, azon leszünk, hogy minden lehetséges módon fenntartsuk a közösség, a megye lakosainak érdekeit.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)
Próbálja elkerülni a pereket a székely zászlók kitűzése miatt, az autonómiahatározatokat viszont meg kell támadnia Petres Sándor újonnan kinevezett Hargita megyei prefektusnak.
– Miért váltotta fel a megyei önkormányzatban elfoglalt alelnöki helyét a prefektusi tisztségre? Az előbbiben kizárólag a lakosságot képviselhette, az utóbbiban pedig a kormányt képviseli – bizonyos kérdésekben akár választói ellenében.
– Az RMDSZ vezetésének felkérésére vállaltam el a tisztséget. Nem érzek ellentmondást, kibékíthetetlen ellentétet a közszféra e két tisztsége között. Kizárólagosságról egyik esetben sem lehet beszélni, mert egyrészt a lakosság érdekei képviseletének is a törvényszabta határokon belül kell történnie, másrészt a kormánynak is a lakosság érdekében kell eljárnia.
– Beiktatásakor azt nyilatkozta, hogy a törvények és az intézmények ugyanazok. Ilyen körülmények között miért volt fontos az RMDSZ-nek magyar prefektust állítani Hargita megyében, annál is inkább, mivel eredetileg ezt nem tűzte ki célul?
– Pontosítok: azt mondtam, hogy az én beiktatásommal sem a hatályos törvények, sem az intézmény nem változott meg. Az RMDSZ döntéseiről, azok indokairól nem tudok nyilatkozni, viszont úgy gondolom, hogy egy magyar prefektus hozzá tud járulni ahhoz, hogy egy magyar többségű megye lakossága nagyobb bizakodással, nyugodtabban élje meg hétköznapjait.
– A román politikum és a fővárosi sajtó rendszerint a románság elnyomásával azonosítja Hargita megyét. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy Maroshévízen és környékén szinte egyáltalán nem érvényesül a kötelező kétnyelvűség elve. Mit szándékozik tenni ez ügyben?
– Rengeteg tennivaló akad Hargita megyében mind a törvényesség betartása, mind a két – vagy három, ha a romákra is gondolunk –, egymásra utalt közösség együttélésének formális és informális, formai és emberi feltételei kialakításának tekintetében. Az a dolgunk, hogy minden nap közelebb kerüljünk az ideális állapothoz, amikor a törvény mindenki számára ugyanúgy törvény. Nem fogunk kettős mércét alkalmazni. Ugyanakkor évek, esetleg évtizedek összes sikertelenségét nem fogjuk tudni pár hónap alatt orvosolni.
– A zászlóügyeket túlfeszítő Kovászna megyei román prefektus kollégája és annak elődei mindegyre a panaszlevelekkel takaróztak. Mire számíthatunk abban az esetben, ha Önt is elárasztják a szolgálatos feljelentők hasonló beadványokkal?
– Hargita megyére nem jellemzőek a zászlóperek, egyetlen, másodfokú eljárás van folyamatban. Nem tisztem mások munkáját minősíteni, ezt most sem fogom tenni. Minden beadványra, bármilyen témájú is az, kötelező válaszolnunk, így a jónéhány zászló témájú beadványra is. Úgy gondolom, hogy a hatályos törvények betartása mellett is ki lehet fejezni közösségi érzést, akaratot, és remélem, hogy lesz bennünk, közszereplőkben kellő bölcsesség ahhoz, hogy ne jussunk el a perekig.
– Magyarán: akkor sem fog perbe szállni azokkal a polgármesterekkel, akik kifüggesztik a székely zászlót, ha a feljelentők ezt várják el öntől?
– Intézményünk nem akkor száll perbe, amikor egy kérelmező ezt szeretné, hanem akkor, amikor a törvényesség betartása érdekében erre szükség van.
– Miként viszonyul azokhoz a tanácsi határozatokhoz, amelyekben az SZNT felhívására a helyi önkormányzatok az egyetlen, önálló közigazgatási régióhoz való tartozás óhaját fejezik ki? Szükségesnek tartja a pereskedést?
– Intézményünk, és a fölénk rendelt belügyminisztérium jogászainak véleménye az, hogy a hozzánk eddig eljuttatott, ilyen tárgyú határozatok nem állják ki a törvényesség próbáját. Ezt a véleményt az igazságszolgáltatás erősíti vagy cáfolja majd meg, mint minden olyan esetben, amikor a törvényességről alkotott véleményünk eltér az elemzett határozat vagy döntés meghozójának véleményétől.
– Apropó székelyföldi régió: mit szándékozik tenni az utóbbi évtizedek folyamán a moldvai megyékhez csatolt területek – falvak, hegyek, erdők – visszaszerzése érdekében?
– A többi érintett közszereplővel, gondolok a politikai képviseletre, a helyi és megyei önkormányzatok valamint intézmények vezetőire, azon leszünk, hogy minden lehetséges módon fenntartsuk a közösség, a megye lakosainak érdekeit.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
A rendszerváltás első hősére emlékeztek
Az 1989-es romániai forradalom első áldozatának tekintett Újvárossy Ernőre emlékeztek vasárnap, halála 25. évfordulóján Temesváron.
Tőkés László egyik legközelebbi munkatársa máig tisztázatlan körülmények között halt meg 1989 szeptemberében. Holttestét három nappal eltűnése után találták meg a Temesvárral szomszédos Vadász-erdőben. A rendőrség egy nappal a bejelentés után sem szállíttatta el a holttestet, és azt csak zárt koporsóban adta át a családnak. Újvárossy Ernő eltűnése előtt a Szekuritaté fenyegetésére panaszkodott Tőkés Lászlónak.
A vasárnap tartott évfordulós megemlékezésen Tőkés László európai parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Újvárossy Ernő halálának körülményeit az elmúlt 25 év során sem sikerült tisztázni. „Ő is részt vett a hallgatás falának lebontásában. A diktatúra leterítette őt, de ő holtáig kiállt a gyülekezet mellett, közbenjárt a hatóságoknál, a püspökségen, mindig kimondta az igazságot, mert akkora volt benne a szeretet, hogy nem tudták befogni a száját” – fogalmazott az Újvárossy Ernő sírjánál tartott megemlékezés után Tőkés László.
Az eseményen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy a Temesváron kibontakozott román forradalomnak egyaránt vannak áldozatai és hősei. „Nem szabad elfeledni azoknak az áldozatvállalását, akik vállalták a veszélyt, szembeszálltak a diktatúrával” – fogalmazott Lomnici Zoltán.
Fazakas Csaba temesvári református esperes kijelentette: „hiábavaló a múlt ismerete, ha az nem ad erőt a jelenben, és nem ad reményt a jövőhöz”.
A megemlékezés keretében bocsátották útjára Juhos Gábor hosszútávfutót, aki azt vállalta, hogy a Via revolutia nevű futás keretében szeptember 25-éig 539 kilométert teljesít a Temesvár és Kolozsvár közti útvonalon.
Az 1989-es romániai forradalom első áldozatának tekintett Újvárossy Ernőre emlékeztek vasárnap, halála 25. évfordulóján Temesváron.
Tőkés László egyik legközelebbi munkatársa máig tisztázatlan körülmények között halt meg 1989 szeptemberében. Holttestét három nappal eltűnése után találták meg a Temesvárral szomszédos Vadász-erdőben. A rendőrség egy nappal a bejelentés után sem szállíttatta el a holttestet, és azt csak zárt koporsóban adta át a családnak. Újvárossy Ernő eltűnése előtt a Szekuritaté fenyegetésére panaszkodott Tőkés Lászlónak.
A vasárnap tartott évfordulós megemlékezésen Tőkés László európai parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Újvárossy Ernő halálának körülményeit az elmúlt 25 év során sem sikerült tisztázni. „Ő is részt vett a hallgatás falának lebontásában. A diktatúra leterítette őt, de ő holtáig kiállt a gyülekezet mellett, közbenjárt a hatóságoknál, a püspökségen, mindig kimondta az igazságot, mert akkora volt benne a szeretet, hogy nem tudták befogni a száját” – fogalmazott az Újvárossy Ernő sírjánál tartott megemlékezés után Tőkés László.
Az eseményen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy a Temesváron kibontakozott román forradalomnak egyaránt vannak áldozatai és hősei. „Nem szabad elfeledni azoknak az áldozatvállalását, akik vállalták a veszélyt, szembeszálltak a diktatúrával” – fogalmazott Lomnici Zoltán.
Fazakas Csaba temesvári református esperes kijelentette: „hiábavaló a múlt ismerete, ha az nem ad erőt a jelenben, és nem ad reményt a jövőhöz”.
A megemlékezés keretében bocsátották útjára Juhos Gábor hosszútávfutót, aki azt vállalta, hogy a Via revolutia nevű futás keretében szeptember 25-éig 539 kilométert teljesít a Temesvár és Kolozsvár közti útvonalon.
2014. szeptember 15.
Félreértelmezett nemzetállam
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.
Krónika (Kolozsvár)
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
Kitárt lélekkel a nyelvi sokszínűségben – Beszélgetés Marius Tabacuval, a kolozsvári filharmónia igazgatójával
„Eljutottam arra a szintre, amikor olyan jól zongoráztam, hogy rájöttem, sokkal jobban kellene. Magamban elrendeződött a dolog, hogy nem vagyok egy Arthur Rubinstein, de a mai napig azt gondolom, jó középmezőnyben nem vallanék szégyent. ”
– Miként sikerült ennyi nyelvet ilyen szinten megtanulnia, honnan származik nyelvi multikulturalitása?
– Nem szeretem a „multikulturális” kifejezést, a fogalommal nekem gondjaim vannak, maradjunk inkább a nyelvi sokszínűségnél. Ebben a sokszínűségben nincsen semmi érdemem, hiszen ezek a nyelvek – ne túlozzunk, nem olyan sok – rám ragadtak. Hatéves koromban kerültem Temesvárra a nagyszüleimhez, temesvári születésű szüleim Szilágysomlyón dolgoztak. Az eredeti elképzelés az volt, hogy idővel mind visszatérünk a Bega-parti városba, ám ez nem sikerült: csak én ragadtam ott.
Olyan környezetben nőttem fel és éltem, ahol a többnyelvűség természetes volt, nem beszélve arról, hogy családunkban mindenki több nyelven beszélt: nagymamám románul, magyarul, németül, franciául, édesapám úgyszintén. Temesváron jártam iskolába, Szilágysomlyón töltöttem a vakációkat, magától értetődő volt, hogy azok a nyelvek, amelyek körülöttem léteztek, valahogy rám ragadjanak.
Marius Tabacu
Szilágysomlyón született 1952. január 13-án. A temesvári zenelíceum elvégzését követően a kolozsvári zeneakadémián diplomázott 1975-ben. 1990-ig zenetanárként dolgozott, a forradalom után a román televízió kolozsvári stúdiójának volt szerkesztője. 1993-ban megalapította a Video-Pontes stúdiót, 2007-től a Transilvania Állami Filharmónia menedzsere. 1982-ben szerzett műfordítói bizonyítványt, mások mellett Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Bartis Attila, Papp Sándor Zsigmond műveit ültette át románra.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy mélyen elsajátítottam őket, hiszen a nyelv irodalmában, kultúrájában él. Az, hogy mi a temesvári utcákon magyarul, románul, svábul beszéltünk, még nem kultúra. Azt viszont sajnálom, hogy Temesváron nem tanultam meg szerbül is, pedig voltak szerb barátaim, de még szerb szerelmem is. Ez a nyelv valahogy nem ragadt rám.
– Olvasott is ezeken a nyelveken?
– Amikor elkerültem Kolozsvárra, magyarul például tűrhetően beszéltem, de olvasni nem tudtam. Később összekerültem első feleségemmel, Balla Zsófia írónővel, és minimális követelménynek éreztem – no meg az illendőség is ezt diktálta –, hogy legalább az ő írásait el tudjam olvasni. Sokat segített az is, hogy a zenei szakirodalom nagy részét magyarul kaptam kézhez. Könnyebb volt igyekezni magyarul olvasni, mintsem hogy körbejárjam a könyvtárakat, hisz még az sem volt biztos, hogy azok a kiadványok léteznek románul. Kéznél voltak, ott voltak a szobában a polcokon, kényelmes volt leemelni őket, és megpróbálni megérteni.
Ami az olvasást illeti, még egy dolog sokat segített: amikor gyerekkoromban Szilágysomlyón moziba jártunk, a filmek két nyelven, magyarul és románul is feliratozva voltak. A mozivászon fele tele volt szöveggel. Az ember akaratlanul is elolvasta azt, ami oda volt írva. A számunkra érdekes filmeket többször is megnéztük, és amikor később elkezdtem olvasni magyarul, a szavak reflexszerűen visszatértek az emlékezetembe a filmeknek köszönhetően. Valahol az agyam mélyén ezek a szavak elraktározódtak, így nem volt nehéz elkezdeni olvasni magyarul.
Szerencsém volt azzal is, hogy gyerekkoromban még élt az a franciatanárnő, Werner néni, aki még édesapámnak volt a francia óvónője. A francia óvoda persze már nem létezett, de a néni eljárt házakhoz. Összegyűlt néhány gyerek – a sznob családok jövendő sznob csemetéi –, és Werner nénivel franciául beszélgettünk. Később az iskolában kivételesen jó franciatanárnőnk volt, aki nemcsak a nyelvre, de általános műveltségre is tanított.
Aztán úgy adta a véletlen, hogy iskolai zongoratanárnőim magyarul és németül beszéltek velem. Nem volt előre megtervezve, hogy német zongoratanárhoz kerüljek, egyszerűen ők voltak a legjobbak. Annyira belém ivódott a magyar, illetve a német szaknyelv, hogy miután elvégeztem a zeneakadémiát, és a kolozsvári zeneiskolában lettem tanár, keresnem kellett a szakszavakat románul. A nyelvi közegek tehát adva voltak körülöttem, csupán nyílt fülekkel kellett járni.
– Temesváron tehát adott volt a nyitottság a soknyelvűség felé. Mit tapasztalt ebből a szempontból Kolozsváron?
– Azokban a körökben, ahová én Kolozsváron jártam, nem sok különbség volt. Illetve az, hogy a német–sváb nyelvet elvesztettem, abból a közegből kikerültem. De ez a folyamat Temesváron kezdődött el, hiszen kamaszkoromban a svábok már kezdtek eltünedezni. Kolozsváron ellenben bekerültem egy elit kultúrkörbe, ahol nagyon jól éreztem magam, ahol a magyar nyelv is szerepet kapott.
A nyolcvanas években, amikor ellenzékiként a nevemet már nem volt szabad leírni, kinyomtatni plakátokon, elkezdtem fordítani. Akkoriban úgy gondoltam, sok mindent lehet egyszerre csinálni, aztán kiderült, ez a párhuzamosság nem működik. A zongora is, az íróasztal is teljes embert kíván, arról nem beszélve, hogy családom volt, három gyerek, munkahely...
De nagyon örvendtem, amikor 1989-ben, közvetlenül a forradalom előtt megjelent első fordításom. Székely János Nyugati hadtest című művét ültettem át románra. Az én nevem alatt nem lehetett kiadni a műfordítást, így az orosz fogságban elpusztult anyai nagyapám nevén – Ion Tudoran – jelentettem meg. Számomra nagy elégtétel volt, hogy ennek a talpig becsületes ősömnek a neve megjelenhetett a forradalom előtt az én nevem helyett.
– Az ellenzékiség a művészi pályájára is kihatott?
– Nem kell dramatizálni a dolgokat, nem volt az olyan nagy karrier. Eljutottam arra a szintre, amikor olyan jól zongoráztam, hogy rájöttem, sokkal jobban kellene. Magamban elrendeződött a dolog, hogy nem vagyok egy Arthur Rubinstein, de a mai napig azt gondolom, jó középmezőnyben nem vallanék szégyent. Ám, ahogyan telt az idő, ez már nem elégítette ki túl nagy igényű vágyaimat. Nem volt végzetes tragédia számomra pályát váltani.
– A forradalom után új utakon indult el, a médiában helyezkedett el. Hogy történt a váltás?
–1990 legelején, amikor azt hittük, megváltjuk a világot, találkoztam Csép Sándorral, aki megkérdezte, nem akarok-e a tévében dolgozni. Volt kedvem hozzá, így mi lettünk az első kolozsvári tévések, hiszen azelőtt csak rádió létezett. Egy szál kameránk volt, hogyan montíroztuk az adásokat, azt csak mi tudjuk.
Három év után kiderült, nem az történt, amit vártunk a forradalomtól. Nem mondom, hogy nem volt változás, életemben is annyi minden történt akkoriban, mint egy történelemkönyvben. Végül 1993-ben Maksay Ágnessel kiléptünk az állami televízióból, és létrehoztuk a Video-Pontes stúdiót. Tizennégy évig szabadúszóként tévéztem, ami varázslatos volt, sok élményt szereztem, rengeteg emberrel találkoztam.
– A döntését, hogy a médiában kötött ki, befolyásolta-e az a tény, hogy első felesége, Balla Zsófia költőnő annak idején a kolozsvári rádióban is dolgozott?
– Egyáltalán nem. Abban az euforikus ’89 utáni hangulatban mindenki tenni akart, a magunk világát meg is váltottuk, hiszen radikálisan megváltozott minden. Ebbe a változásba szinte magától érthetően beleillett az a tény, hogy médiával akarok foglalkozni. Mindig is szerettem írni, van készségem hozzá, tehát számomra nem volt egy beláthatatlan változás.
– A tévézés után ismét a szakmája közelében találjuk, hiszen a kolozsvári filharmónia igazgatója. Sorsszerű volt ez a visszakanyarodás a zenéhez?
– Valójában csak a közelében vagyok a szakmának, hiszen az igazgatóság nem a szakmám. A viccet félretéve: nem volt fizikai energiám, hogy a Video-Pontest is, a filharmónia igazgatását is csináljam. Amikor eldöntöttem, hogy elvállalom az igazgatást, nem gondoltam, hogy ez ennyire igénybe vesz. Végül is kétszáz embernek a sorsáért vagyok felelős, ami nem könnyű feladat.
A Video-Pontes az én gyermekem is, a mai napig nem gondolom, hogy véglegesen otthagyom. Amikor befejezem a filharmóniánál a feladatomat, megpróbálok új projekteket kitalálni a tévében. Biztos, hogy híradózni nem fogok, és nem fogok kicsi riportokat készíteni, ahhoz már nincs lelki energiám, de egy érdekesebb, nagyobb tervben bármikor hajlandó vagyok részt venni.
– Igazgatósága alatt elkezdődött – legalábbis tervek szintjén – az új kolozsvári filharmónia felépítése. Hol tartanak most az építkezéssel?
– Azt pontosan én sem tudom. Állítólag kellenek még valami papírok, tervek a műépítészek részéről. Hogy vannak, lesznek, vagy mikor lesznek, nem tudom. Én összeállítottam annak idején a filharmónia szükségleteit, leírtam mindazt, ami a normális működéshez feltétlenül kell, és minden esély megvan arra, hogy Közép-Európa egyik legpompásabb koncertterme Kolozsváron épüljön meg. A hely ki van jelölve, a filharmónia és a zeneakadémia is ott lesz: egy zenei kulturális központot képzeltünk el.
A terv gyönyörű, tetszetős, Romániában egyébként sincs új, korszerű koncertterem. Már az is nagy eredmény volt nekünk, hogy sikerült megkötni a szerződést a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, és visszaköltözhettünk koncertjeinkkel eredeti helyünkre, a Farkas utcai Egyetemiek Házába, oda, ahol gyakorlatilag 1956-ban létrejött a filharmónia.
– Csak érintőlegesen szóltunk fordítói munkájáról – gondolom, az is alaposan igénybe veszi.
– Jól érzem magamat a bőrömben, nagyon szeretek fordítani, kikapcsol, hiszen teljesen más munka, mint amit nap mint nap végzek. Szoktam mondani, én nem vagyok fordító, átíró vagyok. Ha fordít az ember, akarva-akaratlanul megpróbálja ugyanazokat a kifejezéseket használni, mint az eredeti szövegben, és azok nem mindig találják meg helyüket abban a nyelvben, amire fordít az ember.
Úgy szoktam hozzáállni az eredeti szöveghez, hogy azt „átírom” románra. Megpróbálok egy olyan nyelvközeget találni a románban, amely közel áll az eredetihez, és így átírom azt a művet románra. De fordítottam én már hollandból is: német, angol tudással és szótárakkal kezdtem egész jól érezni magam a holland nyelvvel, de amikor elkerültem Hollandiába, az élő beszédből egy vak hangot sem értettem.
Most Bánffy Miklós Erdélyi történetét fordítom románra. Marosvécsen találkoztam többek között a trilógia holland fordítójával is, elkezdtem lapozni a holland fordítást, és minden további nélkül megértettem, hol tart a szöveggel. A szerződésen és a kiadón múlik, mikor fog megjelenni.
Nánó Csaba, Krónika (Kolozsvár)
„Eljutottam arra a szintre, amikor olyan jól zongoráztam, hogy rájöttem, sokkal jobban kellene. Magamban elrendeződött a dolog, hogy nem vagyok egy Arthur Rubinstein, de a mai napig azt gondolom, jó középmezőnyben nem vallanék szégyent. ”
– Miként sikerült ennyi nyelvet ilyen szinten megtanulnia, honnan származik nyelvi multikulturalitása?
– Nem szeretem a „multikulturális” kifejezést, a fogalommal nekem gondjaim vannak, maradjunk inkább a nyelvi sokszínűségnél. Ebben a sokszínűségben nincsen semmi érdemem, hiszen ezek a nyelvek – ne túlozzunk, nem olyan sok – rám ragadtak. Hatéves koromban kerültem Temesvárra a nagyszüleimhez, temesvári születésű szüleim Szilágysomlyón dolgoztak. Az eredeti elképzelés az volt, hogy idővel mind visszatérünk a Bega-parti városba, ám ez nem sikerült: csak én ragadtam ott.
Olyan környezetben nőttem fel és éltem, ahol a többnyelvűség természetes volt, nem beszélve arról, hogy családunkban mindenki több nyelven beszélt: nagymamám románul, magyarul, németül, franciául, édesapám úgyszintén. Temesváron jártam iskolába, Szilágysomlyón töltöttem a vakációkat, magától értetődő volt, hogy azok a nyelvek, amelyek körülöttem léteztek, valahogy rám ragadjanak.
Marius Tabacu
Szilágysomlyón született 1952. január 13-án. A temesvári zenelíceum elvégzését követően a kolozsvári zeneakadémián diplomázott 1975-ben. 1990-ig zenetanárként dolgozott, a forradalom után a román televízió kolozsvári stúdiójának volt szerkesztője. 1993-ban megalapította a Video-Pontes stúdiót, 2007-től a Transilvania Állami Filharmónia menedzsere. 1982-ben szerzett műfordítói bizonyítványt, mások mellett Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Bartis Attila, Papp Sándor Zsigmond műveit ültette át románra.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy mélyen elsajátítottam őket, hiszen a nyelv irodalmában, kultúrájában él. Az, hogy mi a temesvári utcákon magyarul, románul, svábul beszéltünk, még nem kultúra. Azt viszont sajnálom, hogy Temesváron nem tanultam meg szerbül is, pedig voltak szerb barátaim, de még szerb szerelmem is. Ez a nyelv valahogy nem ragadt rám.
– Olvasott is ezeken a nyelveken?
– Amikor elkerültem Kolozsvárra, magyarul például tűrhetően beszéltem, de olvasni nem tudtam. Később összekerültem első feleségemmel, Balla Zsófia írónővel, és minimális követelménynek éreztem – no meg az illendőség is ezt diktálta –, hogy legalább az ő írásait el tudjam olvasni. Sokat segített az is, hogy a zenei szakirodalom nagy részét magyarul kaptam kézhez. Könnyebb volt igyekezni magyarul olvasni, mintsem hogy körbejárjam a könyvtárakat, hisz még az sem volt biztos, hogy azok a kiadványok léteznek románul. Kéznél voltak, ott voltak a szobában a polcokon, kényelmes volt leemelni őket, és megpróbálni megérteni.
Ami az olvasást illeti, még egy dolog sokat segített: amikor gyerekkoromban Szilágysomlyón moziba jártunk, a filmek két nyelven, magyarul és románul is feliratozva voltak. A mozivászon fele tele volt szöveggel. Az ember akaratlanul is elolvasta azt, ami oda volt írva. A számunkra érdekes filmeket többször is megnéztük, és amikor később elkezdtem olvasni magyarul, a szavak reflexszerűen visszatértek az emlékezetembe a filmeknek köszönhetően. Valahol az agyam mélyén ezek a szavak elraktározódtak, így nem volt nehéz elkezdeni olvasni magyarul.
Szerencsém volt azzal is, hogy gyerekkoromban még élt az a franciatanárnő, Werner néni, aki még édesapámnak volt a francia óvónője. A francia óvoda persze már nem létezett, de a néni eljárt házakhoz. Összegyűlt néhány gyerek – a sznob családok jövendő sznob csemetéi –, és Werner nénivel franciául beszélgettünk. Később az iskolában kivételesen jó franciatanárnőnk volt, aki nemcsak a nyelvre, de általános műveltségre is tanított.
Aztán úgy adta a véletlen, hogy iskolai zongoratanárnőim magyarul és németül beszéltek velem. Nem volt előre megtervezve, hogy német zongoratanárhoz kerüljek, egyszerűen ők voltak a legjobbak. Annyira belém ivódott a magyar, illetve a német szaknyelv, hogy miután elvégeztem a zeneakadémiát, és a kolozsvári zeneiskolában lettem tanár, keresnem kellett a szakszavakat románul. A nyelvi közegek tehát adva voltak körülöttem, csupán nyílt fülekkel kellett járni.
– Temesváron tehát adott volt a nyitottság a soknyelvűség felé. Mit tapasztalt ebből a szempontból Kolozsváron?
– Azokban a körökben, ahová én Kolozsváron jártam, nem sok különbség volt. Illetve az, hogy a német–sváb nyelvet elvesztettem, abból a közegből kikerültem. De ez a folyamat Temesváron kezdődött el, hiszen kamaszkoromban a svábok már kezdtek eltünedezni. Kolozsváron ellenben bekerültem egy elit kultúrkörbe, ahol nagyon jól éreztem magam, ahol a magyar nyelv is szerepet kapott.
A nyolcvanas években, amikor ellenzékiként a nevemet már nem volt szabad leírni, kinyomtatni plakátokon, elkezdtem fordítani. Akkoriban úgy gondoltam, sok mindent lehet egyszerre csinálni, aztán kiderült, ez a párhuzamosság nem működik. A zongora is, az íróasztal is teljes embert kíván, arról nem beszélve, hogy családom volt, három gyerek, munkahely...
De nagyon örvendtem, amikor 1989-ben, közvetlenül a forradalom előtt megjelent első fordításom. Székely János Nyugati hadtest című művét ültettem át románra. Az én nevem alatt nem lehetett kiadni a műfordítást, így az orosz fogságban elpusztult anyai nagyapám nevén – Ion Tudoran – jelentettem meg. Számomra nagy elégtétel volt, hogy ennek a talpig becsületes ősömnek a neve megjelenhetett a forradalom előtt az én nevem helyett.
– Az ellenzékiség a művészi pályájára is kihatott?
– Nem kell dramatizálni a dolgokat, nem volt az olyan nagy karrier. Eljutottam arra a szintre, amikor olyan jól zongoráztam, hogy rájöttem, sokkal jobban kellene. Magamban elrendeződött a dolog, hogy nem vagyok egy Arthur Rubinstein, de a mai napig azt gondolom, jó középmezőnyben nem vallanék szégyent. Ám, ahogyan telt az idő, ez már nem elégítette ki túl nagy igényű vágyaimat. Nem volt végzetes tragédia számomra pályát váltani.
– A forradalom után új utakon indult el, a médiában helyezkedett el. Hogy történt a váltás?
–1990 legelején, amikor azt hittük, megváltjuk a világot, találkoztam Csép Sándorral, aki megkérdezte, nem akarok-e a tévében dolgozni. Volt kedvem hozzá, így mi lettünk az első kolozsvári tévések, hiszen azelőtt csak rádió létezett. Egy szál kameránk volt, hogyan montíroztuk az adásokat, azt csak mi tudjuk.
Három év után kiderült, nem az történt, amit vártunk a forradalomtól. Nem mondom, hogy nem volt változás, életemben is annyi minden történt akkoriban, mint egy történelemkönyvben. Végül 1993-ben Maksay Ágnessel kiléptünk az állami televízióból, és létrehoztuk a Video-Pontes stúdiót. Tizennégy évig szabadúszóként tévéztem, ami varázslatos volt, sok élményt szereztem, rengeteg emberrel találkoztam.
– A döntését, hogy a médiában kötött ki, befolyásolta-e az a tény, hogy első felesége, Balla Zsófia költőnő annak idején a kolozsvári rádióban is dolgozott?
– Egyáltalán nem. Abban az euforikus ’89 utáni hangulatban mindenki tenni akart, a magunk világát meg is váltottuk, hiszen radikálisan megváltozott minden. Ebbe a változásba szinte magától érthetően beleillett az a tény, hogy médiával akarok foglalkozni. Mindig is szerettem írni, van készségem hozzá, tehát számomra nem volt egy beláthatatlan változás.
– A tévézés után ismét a szakmája közelében találjuk, hiszen a kolozsvári filharmónia igazgatója. Sorsszerű volt ez a visszakanyarodás a zenéhez?
– Valójában csak a közelében vagyok a szakmának, hiszen az igazgatóság nem a szakmám. A viccet félretéve: nem volt fizikai energiám, hogy a Video-Pontest is, a filharmónia igazgatását is csináljam. Amikor eldöntöttem, hogy elvállalom az igazgatást, nem gondoltam, hogy ez ennyire igénybe vesz. Végül is kétszáz embernek a sorsáért vagyok felelős, ami nem könnyű feladat.
A Video-Pontes az én gyermekem is, a mai napig nem gondolom, hogy véglegesen otthagyom. Amikor befejezem a filharmóniánál a feladatomat, megpróbálok új projekteket kitalálni a tévében. Biztos, hogy híradózni nem fogok, és nem fogok kicsi riportokat készíteni, ahhoz már nincs lelki energiám, de egy érdekesebb, nagyobb tervben bármikor hajlandó vagyok részt venni.
– Igazgatósága alatt elkezdődött – legalábbis tervek szintjén – az új kolozsvári filharmónia felépítése. Hol tartanak most az építkezéssel?
– Azt pontosan én sem tudom. Állítólag kellenek még valami papírok, tervek a műépítészek részéről. Hogy vannak, lesznek, vagy mikor lesznek, nem tudom. Én összeállítottam annak idején a filharmónia szükségleteit, leírtam mindazt, ami a normális működéshez feltétlenül kell, és minden esély megvan arra, hogy Közép-Európa egyik legpompásabb koncertterme Kolozsváron épüljön meg. A hely ki van jelölve, a filharmónia és a zeneakadémia is ott lesz: egy zenei kulturális központot képzeltünk el.
A terv gyönyörű, tetszetős, Romániában egyébként sincs új, korszerű koncertterem. Már az is nagy eredmény volt nekünk, hogy sikerült megkötni a szerződést a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, és visszaköltözhettünk koncertjeinkkel eredeti helyünkre, a Farkas utcai Egyetemiek Házába, oda, ahol gyakorlatilag 1956-ban létrejött a filharmónia.
– Csak érintőlegesen szóltunk fordítói munkájáról – gondolom, az is alaposan igénybe veszi.
– Jól érzem magamat a bőrömben, nagyon szeretek fordítani, kikapcsol, hiszen teljesen más munka, mint amit nap mint nap végzek. Szoktam mondani, én nem vagyok fordító, átíró vagyok. Ha fordít az ember, akarva-akaratlanul megpróbálja ugyanazokat a kifejezéseket használni, mint az eredeti szövegben, és azok nem mindig találják meg helyüket abban a nyelvben, amire fordít az ember.
Úgy szoktam hozzáállni az eredeti szöveghez, hogy azt „átírom” románra. Megpróbálok egy olyan nyelvközeget találni a románban, amely közel áll az eredetihez, és így átírom azt a művet románra. De fordítottam én már hollandból is: német, angol tudással és szótárakkal kezdtem egész jól érezni magam a holland nyelvvel, de amikor elkerültem Hollandiába, az élő beszédből egy vak hangot sem értettem.
Most Bánffy Miklós Erdélyi történetét fordítom románra. Marosvécsen találkoztam többek között a trilógia holland fordítójával is, elkezdtem lapozni a holland fordítást, és minden további nélkül megértettem, hol tart a szöveggel. A szerződésen és a kiadón múlik, mikor fog megjelenni.
Nánó Csaba, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
Magyar emlékezés a 20. századra
Egy, ahogy régebb mondták, „fokos” könyvet olvasok, benne a magyarok megélte 20. század megannyi személyi és csoportos tragédiáját a két világháború és következményeinek közegében.
A könyvet egy budapesti fiatalokból szerveződött lelkes csapat – Országút Társulat – adta ki az általuk meghirdetett pályázat beküldött és válogatott anyagából. A könyvet korlátozott anyagi és terjesztési lehetőségük okán kis példányszámban jelentették meg, de még megvásárolható a szerkesztő, Kondorosy Szabolcs címén: orszagut.tarsulat@gmail.com.
Ha egy könyvet elolvasásra ajánlunk, jogos kérdés: ugyan miért érdemes kézbe venni Megéri-e időt szánni elolvasására, mit tanulhatok belőle látóköröm, tudásom bővítése végett? Ez az ajánlás nem született volna meg, ha a válasz nemleges lenne.
A magyar ember megélte 20. század valamennyi vihart jósló előzetes eseményeivel, a bekövetkezett első, majd nemsokára a második világháború öldöklő négy-négy évével, ezek tragikus következményeivel majd minden magyar család sorsdöntő éveit hozta. Ezekről az egyéni és családi – sohasem vidám – eseményeiről vallanak a pályázat olvasmányosabb, végzetességükben általánosítható és őszinte, nem irodalmiasított írásai.
A közlésre került írások egyikénél-másikánál még a beküldő fogalmazásán, helyesírásán sem módosítottak – szándékosan – a szerkesztők. A bevezető előszóban az emlékezés és az emlékek rögzítésének a szükségességére hívja fel a figyelmet a szerkesztő: „... fontos, hogy írásra bírjon minél többeket, hogy emlékek megörökítésére ösztönözzön. Arra, hogy megőrződhessen az az egyedülálló mód, ahogyan ki-ki látta a történelmet. (…) Meggyőződhettünk róla, hogy számtalan családban őriznek szent megbecsüléssel leveleket, naplókat. Százezernyi családi levéltár, múzeum.”
A könyv egy-egy válogatott pályázattal emlékezik a 20. század magyar vonatkozású történéseire: Világháború és proletárdiktatúra, Országgyarapodás, 1938, II. világháború: front 1942–1945, Délvidéki népirtás 1944, II. világháború: ostrom és megszállás 1944–1945, Eltűntek keresése 1943–1950, Hadifogság Nyugaton 1944-1946, Kényszermunka Keleten 1944–1951, Kivándorlás 1946–1948, Kitelepítés a Felvidékről 1947–1953, Az ötvenes évek, 1956 és következményei 1956–1959, A változhatatlan proletárdiktatúra, 1960-as évek.
Egy-egy történelmi szakaszról vall kevesebb vagy több személy, összesen ötvenegyen. Róluk a jegyzetekben rövid életrajzi tájékoztató található. Az élő vagy már elhunyt személyek (róluk a hátrahagyott naplók, családtagok írnak) összesen 43 Kárpát-medencei helységből származnak a csonka országon kívül Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból.
Jómagam egy könyvet a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárnak ajándékoztam, háromszéki olvasóink tehát onnan kikölcsönözhetik.
Puskás Attila
Visszaemlékezések a magyar XX. századra, Országút Társulat, Budapest, 2014
Krónika (Kolozsvár)
Egy, ahogy régebb mondták, „fokos” könyvet olvasok, benne a magyarok megélte 20. század megannyi személyi és csoportos tragédiáját a két világháború és következményeinek közegében.
A könyvet egy budapesti fiatalokból szerveződött lelkes csapat – Országút Társulat – adta ki az általuk meghirdetett pályázat beküldött és válogatott anyagából. A könyvet korlátozott anyagi és terjesztési lehetőségük okán kis példányszámban jelentették meg, de még megvásárolható a szerkesztő, Kondorosy Szabolcs címén: orszagut.tarsulat@gmail.com.
Ha egy könyvet elolvasásra ajánlunk, jogos kérdés: ugyan miért érdemes kézbe venni Megéri-e időt szánni elolvasására, mit tanulhatok belőle látóköröm, tudásom bővítése végett? Ez az ajánlás nem született volna meg, ha a válasz nemleges lenne.
A magyar ember megélte 20. század valamennyi vihart jósló előzetes eseményeivel, a bekövetkezett első, majd nemsokára a második világháború öldöklő négy-négy évével, ezek tragikus következményeivel majd minden magyar család sorsdöntő éveit hozta. Ezekről az egyéni és családi – sohasem vidám – eseményeiről vallanak a pályázat olvasmányosabb, végzetességükben általánosítható és őszinte, nem irodalmiasított írásai.
A közlésre került írások egyikénél-másikánál még a beküldő fogalmazásán, helyesírásán sem módosítottak – szándékosan – a szerkesztők. A bevezető előszóban az emlékezés és az emlékek rögzítésének a szükségességére hívja fel a figyelmet a szerkesztő: „... fontos, hogy írásra bírjon minél többeket, hogy emlékek megörökítésére ösztönözzön. Arra, hogy megőrződhessen az az egyedülálló mód, ahogyan ki-ki látta a történelmet. (…) Meggyőződhettünk róla, hogy számtalan családban őriznek szent megbecsüléssel leveleket, naplókat. Százezernyi családi levéltár, múzeum.”
A könyv egy-egy válogatott pályázattal emlékezik a 20. század magyar vonatkozású történéseire: Világháború és proletárdiktatúra, Országgyarapodás, 1938, II. világháború: front 1942–1945, Délvidéki népirtás 1944, II. világháború: ostrom és megszállás 1944–1945, Eltűntek keresése 1943–1950, Hadifogság Nyugaton 1944-1946, Kényszermunka Keleten 1944–1951, Kivándorlás 1946–1948, Kitelepítés a Felvidékről 1947–1953, Az ötvenes évek, 1956 és következményei 1956–1959, A változhatatlan proletárdiktatúra, 1960-as évek.
Egy-egy történelmi szakaszról vall kevesebb vagy több személy, összesen ötvenegyen. Róluk a jegyzetekben rövid életrajzi tájékoztató található. Az élő vagy már elhunyt személyek (róluk a hátrahagyott naplók, családtagok írnak) összesen 43 Kárpát-medencei helységből származnak a csonka országon kívül Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból.
Jómagam egy könyvet a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárnak ajándékoztam, háromszéki olvasóink tehát onnan kikölcsönözhetik.
Puskás Attila
Visszaemlékezések a magyar XX. századra, Országút Társulat, Budapest, 2014
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
A párbeszéd lehetősége a pulzArton
Szerdától egészen vasárnap estig tartotta zsongásban Sepsiszentgyörgyöt a második alkalommal megszervezett pulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál, amely változatos programokkal, neves meghívottakkal várta a közönséget.
Az egyik kiemelt vendég a kortárs román irodalom egyik neves képviselője, Mircea Cărtărescu volt, akinek estjén zsúfolásig megtelt a Bod Péter Megyei Könyvtár előadóterme. Az író – aki bevallása szerint ötvenéves korára érte el a kamaszkort – felidézte: gyerekként nagyon lassan ismerte meg az irodalmat, első meghatározó olvasmányélménye a Monte Cristo grófja volt, még a bölcsészkarra is naiv gyerekként került be, ahol azonban nagy hatással voltak rá a Nicolae Manolescu vezette irodalmi körök.
Elmesélte: fiatal berlini ösztöndíjasként Esterházy Péterrel is találkozott, értekezni viszont alig tudtak, ő ugyanis nem beszélt németül, Esterházynak pedig az angol jelentett problémát. Felidézte verses próbálkozásait, amelyek szerinte zsákutcák voltak, de első, a posztromantika bűvkörében született prózai munkáira sem büszke.
Szerinte a próza sokkal őszintébb, mint a vers, nyelvi játékokkal, rímekkel akár a rosszabb lírai munkákat is el lehet adni, ezzel szemben a prózával „nem lehet becsapni az olvasót”. Cărtărescu legsikeresebb munkája a Vakvilág (Orbitor) című regénytrilógia, amely számos nyelven megjelent már, a szerző mégsem szereti a siker szót, amelyet skorpióhoz hasonlított, amely bármikor megmarhatja a művészt.
Hiányzó kölcsönhatások
Az irodalomszerető közönség a Tein Teaházban a budapesti Kukorelly Endre íróval is találkozhatott a rendezvénysorozat keretében, aki Bogdán László író kérdéseire válaszolva elmondta: leginkább a különféle művészeti ágak kölcsönhatását hiányolja, szerinte ugyanis „a festők nem olvasnak, az írók nem mennek el a tárlatokra, a zenészek pedig nem csinálnak semmit”. Mint mondta ezért is fontosak az olyan „összművészeti” fesztiválok, mint a pulzArt, amely lehetőséget teremt a különböző területeken alkotóknak a találkozásra, párbeszédre.
Szerinte a kortárs művészetre a magyar társadalomnak alig egy százaléka kíváncsi, mégis túl kell lépni a „hanyatlástörténeti pesszimizmuson”, elég lenne ha az iskolában a művészet, irodalom „élvezetteli bezabálására” tanítanának, hiszen a művészet befogadása nem intellektus-függő, hanem élvezeti dolog – mint például a húsleves elfogyasztása.
Létező és képzelt lények
A csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Méhes György-nagydíjas Bestiarium Siculorumot is bemutatták a pulzArton. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett a Tein Teaházban. A könyvbemutatón számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre is részt vett.
Lakatos Mihály elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila – hiszen a legtöbb megjelenített lény valóban létezik a környezetében, jobban mondva az ismerősei között.
Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, és bár gyerekeknek nem ajánlott, turistakalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A pulzArt azonban nemcsak irodalmi, de színházi képzőművészeti és zenei programokat is bőven kínált. Péntek este például a Tein Teaházban már hagyományossá vált felolvasószínházi sorozat újabb előadását, Artur Palyga A zsidó című darabját a filmes szerepléseiről, és rövid, humoros felvételeiről Erdélyben is ismert Budapesti Mucsi Zoltán rendezte, és maga is szerepelt benne.
Krónika (Kolozsvár)
Szerdától egészen vasárnap estig tartotta zsongásban Sepsiszentgyörgyöt a második alkalommal megszervezett pulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál, amely változatos programokkal, neves meghívottakkal várta a közönséget.
Az egyik kiemelt vendég a kortárs román irodalom egyik neves képviselője, Mircea Cărtărescu volt, akinek estjén zsúfolásig megtelt a Bod Péter Megyei Könyvtár előadóterme. Az író – aki bevallása szerint ötvenéves korára érte el a kamaszkort – felidézte: gyerekként nagyon lassan ismerte meg az irodalmat, első meghatározó olvasmányélménye a Monte Cristo grófja volt, még a bölcsészkarra is naiv gyerekként került be, ahol azonban nagy hatással voltak rá a Nicolae Manolescu vezette irodalmi körök.
Elmesélte: fiatal berlini ösztöndíjasként Esterházy Péterrel is találkozott, értekezni viszont alig tudtak, ő ugyanis nem beszélt németül, Esterházynak pedig az angol jelentett problémát. Felidézte verses próbálkozásait, amelyek szerinte zsákutcák voltak, de első, a posztromantika bűvkörében született prózai munkáira sem büszke.
Szerinte a próza sokkal őszintébb, mint a vers, nyelvi játékokkal, rímekkel akár a rosszabb lírai munkákat is el lehet adni, ezzel szemben a prózával „nem lehet becsapni az olvasót”. Cărtărescu legsikeresebb munkája a Vakvilág (Orbitor) című regénytrilógia, amely számos nyelven megjelent már, a szerző mégsem szereti a siker szót, amelyet skorpióhoz hasonlított, amely bármikor megmarhatja a művészt.
Hiányzó kölcsönhatások
Az irodalomszerető közönség a Tein Teaházban a budapesti Kukorelly Endre íróval is találkozhatott a rendezvénysorozat keretében, aki Bogdán László író kérdéseire válaszolva elmondta: leginkább a különféle művészeti ágak kölcsönhatását hiányolja, szerinte ugyanis „a festők nem olvasnak, az írók nem mennek el a tárlatokra, a zenészek pedig nem csinálnak semmit”. Mint mondta ezért is fontosak az olyan „összművészeti” fesztiválok, mint a pulzArt, amely lehetőséget teremt a különböző területeken alkotóknak a találkozásra, párbeszédre.
Szerinte a kortárs művészetre a magyar társadalomnak alig egy százaléka kíváncsi, mégis túl kell lépni a „hanyatlástörténeti pesszimizmuson”, elég lenne ha az iskolában a művészet, irodalom „élvezetteli bezabálására” tanítanának, hiszen a művészet befogadása nem intellektus-függő, hanem élvezeti dolog – mint például a húsleves elfogyasztása.
Létező és képzelt lények
A csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Méhes György-nagydíjas Bestiarium Siculorumot is bemutatták a pulzArton. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett a Tein Teaházban. A könyvbemutatón számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre is részt vett.
Lakatos Mihály elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila – hiszen a legtöbb megjelenített lény valóban létezik a környezetében, jobban mondva az ismerősei között.
Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, és bár gyerekeknek nem ajánlott, turistakalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A pulzArt azonban nemcsak irodalmi, de színházi képzőművészeti és zenei programokat is bőven kínált. Péntek este például a Tein Teaházban már hagyományossá vált felolvasószínházi sorozat újabb előadását, Artur Palyga A zsidó című darabját a filmes szerepléseiről, és rövid, humoros felvételeiről Erdélyben is ismert Budapesti Mucsi Zoltán rendezte, és maga is szerepelt benne.
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 15.
Leköszönése után Băsescu felvenné a moldáv állampolgárságot
Traian Băsescu államfő szombaton, Mamaia-n jelentette be, mandátuma letelte előtt búcsúlátogatást tesz a Moldovai Köztársaságban, ezt követően pedig kérni fogja, hogy állampolgára legyen az országnak.
Az államfő azt is elmondta, egyelőre nem tervezett időpontot, ezt Nicolae Timofti moldáv elnökkel kell egyeztetnie. Az állampolgárság megszerzéséről úgy fogalmazott, miután Románia is százezreknek adta meg az állampolgárságot, reméli, viszonzásképpen ő is megkaphatja a moldávot.
Băsescu arról is beszélt, utolsó államfői célja, hogy megkezdődjön a folyamat Románia schengeni övezetbe jutására. Reményét fejezte ki, hogy októberben a román repterek bekerülnek a nemzetközi zónába.
maszol/gandul.info
Traian Băsescu államfő szombaton, Mamaia-n jelentette be, mandátuma letelte előtt búcsúlátogatást tesz a Moldovai Köztársaságban, ezt követően pedig kérni fogja, hogy állampolgára legyen az országnak.
Az államfő azt is elmondta, egyelőre nem tervezett időpontot, ezt Nicolae Timofti moldáv elnökkel kell egyeztetnie. Az állampolgárság megszerzéséről úgy fogalmazott, miután Románia is százezreknek adta meg az állampolgárságot, reméli, viszonzásképpen ő is megkaphatja a moldávot.
Băsescu arról is beszélt, utolsó államfői célja, hogy megkezdődjön a folyamat Románia schengeni övezetbe jutására. Reményét fejezte ki, hogy októberben a román repterek bekerülnek a nemzetközi zónába.
maszol/gandul.info
2014. szeptember 15.
Tanévnyitó számos hiányossággal
Nem szegte kedvét az ország miniszterelnökének és oktatási tárcavezetőjének, hogy az első és második osztályosok új tankönyvek nélkül vágtak neki a hétfőn megkezdődött tanévnek: Victor Ponta és Remus Pricopie máris az oktatási rendszerrel kapcsolatos távlati tervekről, újításokról beszélt.
A kormányfő szerint a pedagógusoknak, a szülőknek és a diákoknak minél előbb át kell térniük „a jövő oktatására”, hiszen „nincs már olyan gyermek, aki ne tudná használni a számítógépeket és táblagépeket”, ilyen körülmények között Ponta szerint valódi reformnak számít a digitális tankönyvek kidolgozása.
Pricopie eközben arról beszélt, hogy kevesebb tantárgyat kellene oktatni a tizenegyedik és tizenkettedik osztályosoknak, ezzel párhuzamosan pedig növelni kellene a tanév hosszát – elmondása szerint mindezt ugyan nem fogja már jövő évre megvalósítani, de „mindenképpen érdemes elgondolkodni a lehetőségeken.”
Szabályzatot dolgoztak ki az iskoláknak
Amint arról többször is beszámoltunk, az első és másodikos diákok számára kiírt tankönyvlicitet nem sikerült határidőn belül lebonyolítania az oktatási minisztériumnak – az óvások miatt a beérkezett pályázatokat újra meg kell vitatnia a fellebbezéseket elbíráló országos tanácsnak (CNSC), így a kisdiákokat egyelőre a tankönyveknek csak a digitális változata várta az első iskolai napon. A tanügyi tárca néhány napja közleményben jelezte, hogy „a könyveket a licit lezárása után azonnal az elemi osztályosok rendelkezésére bocsátják.”
A minisztérium ugyanakkor egy gyakorlatban is megvalósított újdonsággal, szervezeti szabályzattal „kedveskedik” az új tanévben: a projekt szerint – Romániában első ízben – a tanintézeteknek oktatási szerződést kell kötniük a szülőkkel (vagy gyámokkal), amelyben a két fél jogait és kötelezettségeit rögzítik a rendszer hatékony működése érdekében.
Ennek nyomán a szülőknek egyebek mellett „kötelességük biztosítani minden feltételt, hogy gyermekük, illetve gyermekeik rendszeresen részt vegyenek a tanórákon, és befejezzék a kötelező oktatást”, a pedagógusoknak pedig „kötelességük felelősségteljesen viselkedni és ízlésesen öltözni az iskolában.”
A projekt a diákokra is kitér, akiknek immár szerződéses formában is tilos lesz alkoholt, cigarettát és kábítószert fogyasztaniuk, illetve forgalmazniuk az iskola területén, de azon kívül is, ugyanakkor nem használhatnak mobiltelefont a tanórák alatt.
Pricopie állami nyomdát hozna létre
A tanévnyitó kapcsán Remus Pricopie oktatási miniszter kifejtette: amennyiben a következő öt évben nem sikerül megoldani az új tankönyvek körüli problémákat, a szaktárca állami könyvkiadót hozhat létre.
„Öt éven belül ki kellene cserélnünk minden tankönyvet az elsőtől a tizenkettedik osztályig, de ha minden esztendőben ugyanilyen botránnyal kell szembenéznünk, inkább mondjunk le a szabadpiacról, és minden kiadványt nyomtasson egyetlen állami nyomda. Személy szerint ugyan nem támogatnám ez, mert a piacnak is megvan a maga szerepe” – fogalmazott Pricopie.
Lemondatnák a tanügyminisztert
Az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) eközben a tanügyminiszter lemondását követeli, érvelésük szerint ugyanis a kisdiákok Pricopie hozzá nem értése és közömbössége miatt kénytelen tankönyvek nélkül kezdeni a tanévet.
„Az iskolai tantervet már 2012-ben módosította a Ponta-kormány, a szaktárca viszont azóta sem volt képes kinyomtatni az új tankönyveket. Erre sem a minisztériumnak, sem a kormánynak nincs mentsége” – szögezte le Raluca Turcan, az ACL alelnöke. Hozzátette: a kabinet másik megbocsájthatatlan hibája, hogy lehetőséget adott arra, hogy az egyetemek főiskolai képzést tartsanak az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákoknak, ami Turca szerint teljes képtelenség.
Remus Pricopie hétfőn az oktatási rendszer távlati terveiről is beszélt: szerinte három–négy éven belül csökkenteni kellene a tizenegyedik és tizenkettedik osztályosok tantárgyait, a diákoknak pedig érdeklődési körük és képességeik alapján kellene már középiskolában szakosodniuk, majd ennek nyomán tehetnének le különböző szintű érettségit, illetve választhatnának egyetemet.
„Minél kisebb mértékben kellene terhelni azokat a diákokat, akikre komoly vizsga vár a tanév végén, így sokkal nagyobb hangsúlyt fektethetnének a megmérettetésre, ez minden normális országban így zajlik” – érvelt a tárcavezető. Pircopie emellett a tanév bővítésének lehetőségét is vizsgálja, amit szerinte azzal lehetne kezdeni, hogy a tanévnyitó előtt Iskola másként hetet szerveznek a tanintézetek.
A miniszter indoklása szerint Románia a legkevesebb iskolai nappal rendelkező országok közé tartozik. „A 2015/2016-os tanévben természetesen még semmit nem módosítunk, de érdemes megfontolni a lehetőséget” – fogalmazott a tárcavezető.
Ponta: minden kisdiák rendelkezik táblagéppel
Victor Ponta miniszterelnök hétfőn, az első iskolai napon a digitális tankönyvek fontosságát emelte ki. „A digitális kiadványok valódi reformot jelentenek. Az internet-hozzáférést biztosító modern eszközöket már minden diák használni tudja, ezért szeretném felhívni a szülők és pedagógusok figyelmét, hogy haladnunk kell a korral, fel kell zárkóznunk a jövő oktatásához” – fogalmazott a kormányfő egy évnyitón.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban köszöntötte az új tanévet, ahol kifejtette: több száz olyan diák jár ebbe a tanintézetbe, aki megtanult már eligazodni a változó világban. „Számukra ma már nincsenek határok a tudásban, kommunikációban, bárhol elhelyezkedhetnek az országban vagy az ország határain kívül. A mi kötelességünk, feladatunk számukra olyan Erdélyt teremteni, ahol otthon érzik maguk, vagy ahová vissza tudnak jönni, mert tudják, hogy van jövő” – fogalmazott a szövetségi elnök. Hozzátette: az erdélyi magyarok gyakran beleesnek az önsajnálat csapdájába, és elfelejtik, hogy „nemcsak a nagyhatalmak, hanem a kis közösségek is képesek a csodákra.”
„A Téglás Gábor Iskolaközpont a kitartó munka eredménye. Bizonyítja, hogy ha egy közösség pontosan tudja, mi a célja, akkor azt meg is tudja valósítani” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Kőrössy Andrea, Székelyhon.ro
Nem szegte kedvét az ország miniszterelnökének és oktatási tárcavezetőjének, hogy az első és második osztályosok új tankönyvek nélkül vágtak neki a hétfőn megkezdődött tanévnek: Victor Ponta és Remus Pricopie máris az oktatási rendszerrel kapcsolatos távlati tervekről, újításokról beszélt.
A kormányfő szerint a pedagógusoknak, a szülőknek és a diákoknak minél előbb át kell térniük „a jövő oktatására”, hiszen „nincs már olyan gyermek, aki ne tudná használni a számítógépeket és táblagépeket”, ilyen körülmények között Ponta szerint valódi reformnak számít a digitális tankönyvek kidolgozása.
Pricopie eközben arról beszélt, hogy kevesebb tantárgyat kellene oktatni a tizenegyedik és tizenkettedik osztályosoknak, ezzel párhuzamosan pedig növelni kellene a tanév hosszát – elmondása szerint mindezt ugyan nem fogja már jövő évre megvalósítani, de „mindenképpen érdemes elgondolkodni a lehetőségeken.”
Szabályzatot dolgoztak ki az iskoláknak
Amint arról többször is beszámoltunk, az első és másodikos diákok számára kiírt tankönyvlicitet nem sikerült határidőn belül lebonyolítania az oktatási minisztériumnak – az óvások miatt a beérkezett pályázatokat újra meg kell vitatnia a fellebbezéseket elbíráló országos tanácsnak (CNSC), így a kisdiákokat egyelőre a tankönyveknek csak a digitális változata várta az első iskolai napon. A tanügyi tárca néhány napja közleményben jelezte, hogy „a könyveket a licit lezárása után azonnal az elemi osztályosok rendelkezésére bocsátják.”
A minisztérium ugyanakkor egy gyakorlatban is megvalósított újdonsággal, szervezeti szabályzattal „kedveskedik” az új tanévben: a projekt szerint – Romániában első ízben – a tanintézeteknek oktatási szerződést kell kötniük a szülőkkel (vagy gyámokkal), amelyben a két fél jogait és kötelezettségeit rögzítik a rendszer hatékony működése érdekében.
Ennek nyomán a szülőknek egyebek mellett „kötelességük biztosítani minden feltételt, hogy gyermekük, illetve gyermekeik rendszeresen részt vegyenek a tanórákon, és befejezzék a kötelező oktatást”, a pedagógusoknak pedig „kötelességük felelősségteljesen viselkedni és ízlésesen öltözni az iskolában.”
A projekt a diákokra is kitér, akiknek immár szerződéses formában is tilos lesz alkoholt, cigarettát és kábítószert fogyasztaniuk, illetve forgalmazniuk az iskola területén, de azon kívül is, ugyanakkor nem használhatnak mobiltelefont a tanórák alatt.
Pricopie állami nyomdát hozna létre
A tanévnyitó kapcsán Remus Pricopie oktatási miniszter kifejtette: amennyiben a következő öt évben nem sikerül megoldani az új tankönyvek körüli problémákat, a szaktárca állami könyvkiadót hozhat létre.
„Öt éven belül ki kellene cserélnünk minden tankönyvet az elsőtől a tizenkettedik osztályig, de ha minden esztendőben ugyanilyen botránnyal kell szembenéznünk, inkább mondjunk le a szabadpiacról, és minden kiadványt nyomtasson egyetlen állami nyomda. Személy szerint ugyan nem támogatnám ez, mert a piacnak is megvan a maga szerepe” – fogalmazott Pricopie.
Lemondatnák a tanügyminisztert
Az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) eközben a tanügyminiszter lemondását követeli, érvelésük szerint ugyanis a kisdiákok Pricopie hozzá nem értése és közömbössége miatt kénytelen tankönyvek nélkül kezdeni a tanévet.
„Az iskolai tantervet már 2012-ben módosította a Ponta-kormány, a szaktárca viszont azóta sem volt képes kinyomtatni az új tankönyveket. Erre sem a minisztériumnak, sem a kormánynak nincs mentsége” – szögezte le Raluca Turcan, az ACL alelnöke. Hozzátette: a kabinet másik megbocsájthatatlan hibája, hogy lehetőséget adott arra, hogy az egyetemek főiskolai képzést tartsanak az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákoknak, ami Turca szerint teljes képtelenség.
Remus Pricopie hétfőn az oktatási rendszer távlati terveiről is beszélt: szerinte három–négy éven belül csökkenteni kellene a tizenegyedik és tizenkettedik osztályosok tantárgyait, a diákoknak pedig érdeklődési körük és képességeik alapján kellene már középiskolában szakosodniuk, majd ennek nyomán tehetnének le különböző szintű érettségit, illetve választhatnának egyetemet.
„Minél kisebb mértékben kellene terhelni azokat a diákokat, akikre komoly vizsga vár a tanév végén, így sokkal nagyobb hangsúlyt fektethetnének a megmérettetésre, ez minden normális országban így zajlik” – érvelt a tárcavezető. Pircopie emellett a tanév bővítésének lehetőségét is vizsgálja, amit szerinte azzal lehetne kezdeni, hogy a tanévnyitó előtt Iskola másként hetet szerveznek a tanintézetek.
A miniszter indoklása szerint Románia a legkevesebb iskolai nappal rendelkező országok közé tartozik. „A 2015/2016-os tanévben természetesen még semmit nem módosítunk, de érdemes megfontolni a lehetőséget” – fogalmazott a tárcavezető.
Ponta: minden kisdiák rendelkezik táblagéppel
Victor Ponta miniszterelnök hétfőn, az első iskolai napon a digitális tankönyvek fontosságát emelte ki. „A digitális kiadványok valódi reformot jelentenek. Az internet-hozzáférést biztosító modern eszközöket már minden diák használni tudja, ezért szeretném felhívni a szülők és pedagógusok figyelmét, hogy haladnunk kell a korral, fel kell zárkóznunk a jövő oktatásához” – fogalmazott a kormányfő egy évnyitón.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban köszöntötte az új tanévet, ahol kifejtette: több száz olyan diák jár ebbe a tanintézetbe, aki megtanult már eligazodni a változó világban. „Számukra ma már nincsenek határok a tudásban, kommunikációban, bárhol elhelyezkedhetnek az országban vagy az ország határain kívül. A mi kötelességünk, feladatunk számukra olyan Erdélyt teremteni, ahol otthon érzik maguk, vagy ahová vissza tudnak jönni, mert tudják, hogy van jövő” – fogalmazott a szövetségi elnök. Hozzátette: az erdélyi magyarok gyakran beleesnek az önsajnálat csapdájába, és elfelejtik, hogy „nemcsak a nagyhatalmak, hanem a kis közösségek is képesek a csodákra.”
„A Téglás Gábor Iskolaközpont a kitartó munka eredménye. Bizonyítja, hogy ha egy közösség pontosan tudja, mi a célja, akkor azt meg is tudja valósítani” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Kőrössy Andrea, Székelyhon.ro
2014. szeptember 15.
Magyar vezetővel kezdték az iskolát
A nyári szünet után ismét visszaültek az iskolapadokba a diákok. Hétfőn Maros megyében 86 ezer diák kezdte meg az új tanévet, amelynek csupán 33 százaléka magyar. Több mint hatszáz gyerek tanul a következő tanévben a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, ahol a tanintézet élén első alkalommal áll magyar igazgató.
A tanévet 86 ezer diák kezdte meg a megyében, ennek 33 százaléka magyar – tájékoztatott Maros megy főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó. Hétfőn 9 órától nyitották meg a tanévet a megye iskoláiban, ahol bemutatkoztak többek között a nemrég kinevezett új intézményvezetők is.
A Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, amelyet sokan még 20-as iskola néven emlegetnek, Boczog Szabolcs vette át az intézményvezetést. A három éve aligazgatóként dolgozó pedagógus az első magyar igazgatója az iskolának. A nyitóünnepségen az új intézményvezető beszámolt az elmúlt év sikereiről és bátorította a diákokat hasonló sikerek elérésére.
„A holnap végzősei több kritériumnak is meg kell felelniük. Egyrészt kiegyensúlyozott felnőttekre van szüksége a társadalomnak, másrészt sokoldalú képzettséggel rendelkezik. Ismernie kell történelmét, identitását, és szolgálnia kell a nemzetet amelynek tagja. A szülők igyekeznek mindent megadni gyermekeiknek, segíteni őket az úton, azonban nem szerencsés az, amikor saját álmainkat vetítjük gyermekeinkre. Az életben kapott talentumok nem egyformák, így azokat kell kamatoztatni, amelyek a legígéretesebbek a gyerekek számára. A tanulás mellett arra is figyeljünk, hogy jusson idő a családi programokra, rokoni-, baráti kapcsolatok ápolására” – szólt a szülőkhöz is az igazgató.
A továbbiakban a sikerekről számolt be az intézményvezető. „Az elmúlt három évben sok pénzt fektettünk az épület feljavításába, kicseréltük az ajtókat, lefestettük az osztálytermeket és a folyosókat. A tanulmányok terén is szép eredményeket értünk el, több tantárgyversenyen is országos, illetve nemzeti szakaszokon hódítottunk, és Sütő András ösztöndíjban is részesült egyik diákunk. A város legjobb középiskoláiba jutottak be volt nyolcadikos diákjaink, akikre nagyon büszkék vagyunk” – hangsúlyozta az intézményvezető.
A kis gólyákra is büszkék a tanárok, őket külön megtapsolták az ünnepségen. A tanintézet 635 diákja, amelyből 220 magyar, ilyen pozitív hangulatban kezdethette az iskolát.
Becze Dalma, Székelyhon.ro
A nyári szünet után ismét visszaültek az iskolapadokba a diákok. Hétfőn Maros megyében 86 ezer diák kezdte meg az új tanévet, amelynek csupán 33 százaléka magyar. Több mint hatszáz gyerek tanul a következő tanévben a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, ahol a tanintézet élén első alkalommal áll magyar igazgató.
A tanévet 86 ezer diák kezdte meg a megyében, ennek 33 százaléka magyar – tájékoztatott Maros megy főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó. Hétfőn 9 órától nyitották meg a tanévet a megye iskoláiban, ahol bemutatkoztak többek között a nemrég kinevezett új intézményvezetők is.
A Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, amelyet sokan még 20-as iskola néven emlegetnek, Boczog Szabolcs vette át az intézményvezetést. A három éve aligazgatóként dolgozó pedagógus az első magyar igazgatója az iskolának. A nyitóünnepségen az új intézményvezető beszámolt az elmúlt év sikereiről és bátorította a diákokat hasonló sikerek elérésére.
„A holnap végzősei több kritériumnak is meg kell felelniük. Egyrészt kiegyensúlyozott felnőttekre van szüksége a társadalomnak, másrészt sokoldalú képzettséggel rendelkezik. Ismernie kell történelmét, identitását, és szolgálnia kell a nemzetet amelynek tagja. A szülők igyekeznek mindent megadni gyermekeiknek, segíteni őket az úton, azonban nem szerencsés az, amikor saját álmainkat vetítjük gyermekeinkre. Az életben kapott talentumok nem egyformák, így azokat kell kamatoztatni, amelyek a legígéretesebbek a gyerekek számára. A tanulás mellett arra is figyeljünk, hogy jusson idő a családi programokra, rokoni-, baráti kapcsolatok ápolására” – szólt a szülőkhöz is az igazgató.
A továbbiakban a sikerekről számolt be az intézményvezető. „Az elmúlt három évben sok pénzt fektettünk az épület feljavításába, kicseréltük az ajtókat, lefestettük az osztálytermeket és a folyosókat. A tanulmányok terén is szép eredményeket értünk el, több tantárgyversenyen is országos, illetve nemzeti szakaszokon hódítottunk, és Sütő András ösztöndíjban is részesült egyik diákunk. A város legjobb középiskoláiba jutottak be volt nyolcadikos diákjaink, akikre nagyon büszkék vagyunk” – hangsúlyozta az intézményvezető.
A kis gólyákra is büszkék a tanárok, őket külön megtapsolták az ünnepségen. A tanintézet 635 diákja, amelyből 220 magyar, ilyen pozitív hangulatban kezdethette az iskolát.
Becze Dalma, Székelyhon.ro
2014. szeptember 15.
Kortárs kultúra öt napon át
Öt napon át lüktetett a kultúra Sepsiszentgyörgyön, ahol gyerekek és felnőttek találkoztak a kortárs művészet különböző ágaival, játékaival. Az elmúlt napokban új kiállítótér nyílt, játszótérré alakult a központi park és tetházas előadások zajlottak.
Feldmár András nem mindennapi előadásával kezdődött múlt szerdán a pulzArt összművészeti fesztivál, mely több okból is rendhagyónak bizonyult: nem művészi, de játékos előadásnak lehetett szem- és fültanúja az interneten bejelentkező terapeuta közönsége. Az előadás után rögtön megnyitóra várták a közönséget, ugyanis Henning János és Kiss Bence alkotópárosnak az Ő is én című tárlata nyitotta az új kiállítóteret a Csíki utcai Köntés kávézó alagsorában. A kiállítás merész filozofálgatás, képi nyelven való gondolkodás arról, hogy hol tartunk ma – hangzott el a megnyitón. A fotográfus és újságíró egymásra rímeltetik a képet és szöveget.
Játék a köztereken, parkokban és kiállítóterekben
Csütörtöktől már teljesen új arculata lett a városnak, pezsgett a kultúra és a játék. Önkéntesek kínálták a programfüzeteket és a játékos nyereményjegyeket, de interktív játékra is várták a lakosságot. A pókhálóépítésbe bárki bekapcsolódhatott az Erzsébet parkban a játszótér mellett, ahol öt kilométernyi szürke és narancssárga szalagból alakítottak ki pókhálót.
Szintén sikeres volt Csutak Magda kiállítása is: a Magma kiállítótér bejárata zárva, a pulzArt fesztivál pityköves játéka zérósokban számol, de nem a semmibe vezet, hanem a hátsó bejárathoz, ahol kivételes módon kint tartották meg a beszédeket. Az Ausztriában élő, sepsiszentgyörgyi képzőművész 1977-ben emigrált, azóta nem állított ki Romániában. Csutak Magda – akit a megnyitón számos régi ismerős is üdvözölt – nemcsak szakmai kapcsolatban áll a Magma kiállítótérrel, de a Bazár sor sarkától pár méterre volt az otthona, így a tárlat helyszíne ezért is különleges volt számára.
Kortárs írók új könyveinek bemutatói
Irodalomból sem volt hiány az elmúlt napokban, hiszen György Attila is bemutatta legújbb kötetét a Bestiraium siculorumot, de Kukorelly Endre is jelen volt, aki a Tein színpadán elmondta: azért értékeli a pulzArt összművészeti fesztivált, mert „itt van esély arra, hogy összeismerkedjünk. A korábban még létező átjárást a művészetek közt úgy lehet újjáéleszteni, ha közös tereket alkotunk.”
Az utóbbi évek kiemelkedő magyar prózájának számít Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye, a kolozsvári származású, ma Budapesten élő írót Tamás Dénes faggatta. A második regényét megjelentető szerző elmondta, orvos szeretett volna lenni, de a nyelvhez való kötődés felülírta a hivatást, így magyar szakra iratkozott be.
Román és magyar ajkú, kortárs irodalmat kedvelő közönség gyűlt össze a közvetlen, őszinte hangvételű, személyes történetekkel és szemléletes életképekkel színezett közönségtalálkozóra az egyik legjelentősebb román alkotóval, Mircea Cărtărescuval. Az író személyes és szakmai játszóterének áttekintését egészen gyermekkorától kezdte, beszélt a legendás bukaresti Hétfői Kör (Cenaclul de Luni) szemléletváltoztató hatásáról, a ’89-es változások előtti lírai telítődöttség és alkotói válság megéléséről, a költészettel való radikális szakításról és a prózához fűződő ars poeticájáról.
A világ minden táján játszott előadás
Kétségtelen, hogy a pulzArt fesztivál kiemelkedő pillanata volt a Jel Színház Woyzeck című előadása, amelyet az elmúlt húsz évben legalább háromszázszor játszottak a világ minden táján – tájékoztattak a szervezők. Georg Büchner különös, látomásos szövegét Nagy József képekké, akciókká alakította. A fanyar humorú, több síkon értelmezhető, erős képzőművészeti kötődéssel, rendkívüli nagy mesterségbeli tudással és színpadi jelenléttel rendelkező produkció nagy sikert aratott a sepsiszentgyörgyi közönség körében.
gyanakkor a színház nagytermét is megtöltötte a Tein Teátrum közönsége, péntek késő este több százan nézték végig a felolvasószínházat, amelynek vendége Mucsi Zoltán színművész volt. A színész bevallotta, számára döbbenetes, hogy ilyen sokan részt vettek a Tein Teátrum estjén, annál is inkább, hogy ez nemcsak a pulzArtnak köszönhető.
Zene a színházban, színház a zenében
Idén három produkcióval is szerepelt a pulzArton Fehér Ferenc, akinek koreográfusi, táncos munkáját egyaránt megismerhette a közönség. Szombat este a Tao Te című előadását tekinthette meg a közönség, amelyet beszélgetés követett. Nem az üres szépség, hanem a mozdulat jelentősége érdekli, vallotta be a magyar kortárs táncvilág kiemelkedő alkotója.
A színházi zenét élteti tovább a Theatre Fleas Orchestra, melyet a temesvári színházban alkotó zeneszerző, Cári Tibor alapított. Fellépéseik nemcsak koncertek, hanem a vizualitásra is figyelnek, olyan zenei performansz, amely kezdetben csupán háttérzenének tűnik, azonban, ahogy a koncert percei peregnek, egyre inkább beszippantja a hallgatót.
Vasárnap tovább lüktetett a kultúra, az Osonó előadásával indult a nap, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukhoz felnőtt színházpedagógiai foglalkozást tartottak felnőtteknek. Szintén vasárnap találkozhattak az olvasók Doina Ruştival, majd Fehér Ferenc duettjét láthatták egy bábbal, a fesztivált pedig a W.H. formáció Shakespeare-szonettek kortárs zenei környezetbe helyező koncertje zárta.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro
Öt napon át lüktetett a kultúra Sepsiszentgyörgyön, ahol gyerekek és felnőttek találkoztak a kortárs művészet különböző ágaival, játékaival. Az elmúlt napokban új kiállítótér nyílt, játszótérré alakult a központi park és tetházas előadások zajlottak.
Feldmár András nem mindennapi előadásával kezdődött múlt szerdán a pulzArt összművészeti fesztivál, mely több okból is rendhagyónak bizonyult: nem művészi, de játékos előadásnak lehetett szem- és fültanúja az interneten bejelentkező terapeuta közönsége. Az előadás után rögtön megnyitóra várták a közönséget, ugyanis Henning János és Kiss Bence alkotópárosnak az Ő is én című tárlata nyitotta az új kiállítóteret a Csíki utcai Köntés kávézó alagsorában. A kiállítás merész filozofálgatás, képi nyelven való gondolkodás arról, hogy hol tartunk ma – hangzott el a megnyitón. A fotográfus és újságíró egymásra rímeltetik a képet és szöveget.
Játék a köztereken, parkokban és kiállítóterekben
Csütörtöktől már teljesen új arculata lett a városnak, pezsgett a kultúra és a játék. Önkéntesek kínálták a programfüzeteket és a játékos nyereményjegyeket, de interktív játékra is várták a lakosságot. A pókhálóépítésbe bárki bekapcsolódhatott az Erzsébet parkban a játszótér mellett, ahol öt kilométernyi szürke és narancssárga szalagból alakítottak ki pókhálót.
Szintén sikeres volt Csutak Magda kiállítása is: a Magma kiállítótér bejárata zárva, a pulzArt fesztivál pityköves játéka zérósokban számol, de nem a semmibe vezet, hanem a hátsó bejárathoz, ahol kivételes módon kint tartották meg a beszédeket. Az Ausztriában élő, sepsiszentgyörgyi képzőművész 1977-ben emigrált, azóta nem állított ki Romániában. Csutak Magda – akit a megnyitón számos régi ismerős is üdvözölt – nemcsak szakmai kapcsolatban áll a Magma kiállítótérrel, de a Bazár sor sarkától pár méterre volt az otthona, így a tárlat helyszíne ezért is különleges volt számára.
Kortárs írók új könyveinek bemutatói
Irodalomból sem volt hiány az elmúlt napokban, hiszen György Attila is bemutatta legújbb kötetét a Bestiraium siculorumot, de Kukorelly Endre is jelen volt, aki a Tein színpadán elmondta: azért értékeli a pulzArt összművészeti fesztivált, mert „itt van esély arra, hogy összeismerkedjünk. A korábban még létező átjárást a művészetek közt úgy lehet újjáéleszteni, ha közös tereket alkotunk.”
Az utóbbi évek kiemelkedő magyar prózájának számít Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye, a kolozsvári származású, ma Budapesten élő írót Tamás Dénes faggatta. A második regényét megjelentető szerző elmondta, orvos szeretett volna lenni, de a nyelvhez való kötődés felülírta a hivatást, így magyar szakra iratkozott be.
Román és magyar ajkú, kortárs irodalmat kedvelő közönség gyűlt össze a közvetlen, őszinte hangvételű, személyes történetekkel és szemléletes életképekkel színezett közönségtalálkozóra az egyik legjelentősebb román alkotóval, Mircea Cărtărescuval. Az író személyes és szakmai játszóterének áttekintését egészen gyermekkorától kezdte, beszélt a legendás bukaresti Hétfői Kör (Cenaclul de Luni) szemléletváltoztató hatásáról, a ’89-es változások előtti lírai telítődöttség és alkotói válság megéléséről, a költészettel való radikális szakításról és a prózához fűződő ars poeticájáról.
A világ minden táján játszott előadás
Kétségtelen, hogy a pulzArt fesztivál kiemelkedő pillanata volt a Jel Színház Woyzeck című előadása, amelyet az elmúlt húsz évben legalább háromszázszor játszottak a világ minden táján – tájékoztattak a szervezők. Georg Büchner különös, látomásos szövegét Nagy József képekké, akciókká alakította. A fanyar humorú, több síkon értelmezhető, erős képzőművészeti kötődéssel, rendkívüli nagy mesterségbeli tudással és színpadi jelenléttel rendelkező produkció nagy sikert aratott a sepsiszentgyörgyi közönség körében.
gyanakkor a színház nagytermét is megtöltötte a Tein Teátrum közönsége, péntek késő este több százan nézték végig a felolvasószínházat, amelynek vendége Mucsi Zoltán színművész volt. A színész bevallotta, számára döbbenetes, hogy ilyen sokan részt vettek a Tein Teátrum estjén, annál is inkább, hogy ez nemcsak a pulzArtnak köszönhető.
Zene a színházban, színház a zenében
Idén három produkcióval is szerepelt a pulzArton Fehér Ferenc, akinek koreográfusi, táncos munkáját egyaránt megismerhette a közönség. Szombat este a Tao Te című előadását tekinthette meg a közönség, amelyet beszélgetés követett. Nem az üres szépség, hanem a mozdulat jelentősége érdekli, vallotta be a magyar kortárs táncvilág kiemelkedő alkotója.
A színházi zenét élteti tovább a Theatre Fleas Orchestra, melyet a temesvári színházban alkotó zeneszerző, Cári Tibor alapított. Fellépéseik nemcsak koncertek, hanem a vizualitásra is figyelnek, olyan zenei performansz, amely kezdetben csupán háttérzenének tűnik, azonban, ahogy a koncert percei peregnek, egyre inkább beszippantja a hallgatót.
Vasárnap tovább lüktetett a kultúra, az Osonó előadásával indult a nap, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukhoz felnőtt színházpedagógiai foglalkozást tartottak felnőtteknek. Szintén vasárnap találkozhattak az olvasók Doina Ruştival, majd Fehér Ferenc duettjét láthatták egy bábbal, a fesztivált pedig a W.H. formáció Shakespeare-szonettek kortárs zenei környezetbe helyező koncertje zárta.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro
2014. szeptember 15.
Határtalan honkeresők Váncsodon
Amióta Románia és Magyarország Trianonban meghúzott határvonala áteresztő hártyává változott, az elmúlt másfél évtizedben sajátos, kelet-nyugat irányú lakossági ozmózis következett be a két ország között. Szilágyi Aladár egy határmenti bihari faluban, Váncsodon keresett fel néhány Váradról oda költözött családot. Olyan „telepeseket” is, akik egy szót sem tudnak magyarul.
Az egyirányú folyamat 2000 és 2010 között tetőzött, amikor román állampolgárok ezrei, tízezrei vásároltak ingatlanokat, és telepedtek le, főleg a magyar oldal gyengén fejlett, határhoz közeli régiójának néptelenedő, kiüresedő településein. A külföldiek magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről a kormányzati portálon tettek közzé statisztikai adatokat. Ennek alapján a 2011-es és 2012-es évekhez képest nőtt a külföldiek érdeklődése, hiszen 2011-ben 1069, 2012-ben pedig 1110 magyarországi ingatlan tulajdonjogát szerezték meg külföldi állampolgárok. 2013-ban 1365 külföldi állampolgár kapott engedélyt Magyarországon. A legtöbb vásárló orosz volt… A napjainkra csökkenő romániai érdeklődés tetőzésekor Hajdú-Bihar és Békés megyében 51, illetve 61 százalékban bizonyultak román állampolgárok elsődleges vásárlóknak. A jelenség történelmi pikantériája: a román állampolgárságukat megtartó áttelepültek jelentős hányada román anyanyelvű. Arra nézvést nincs megbízható adat, hogy mennyien lehetnek „a magyar föld román honfoglalói”, hiszen a kormányzati portálon, illetve az önkormányzatok nyilvántartásaiban csak a honpolgárság szerepel, a nemzetiségi hovatartozás nem. Csúcsidőben, 2008-ban egy ingatlanügynökség honlapja több mint kétszáz magyar ingatlant kínált. Ezek többsége Hajdúszoboszlón, Biharkeresztesen és Berettyóújfaluban található, de a kínálatban debreceni és több mint egy tucat, Hajdú-Bihar megyei falvakban lévő ingatlan is szerepelt. A néhány évvel ezelőtti vásárlási láz óta a román-magyar határ magyar oldalán az ingatlanárak emelkedtek ugyan, de még így is olcsóbbak a romániaiaknál. Leginkább ezért is kelendőek.
Eleik gyalog is jártak Váradra Légvonalban
22 kilométernyi távolságra feszik Váncsod a hajdani Bihar vármegye székhelyétől, gépkocsival Mezőpeterdnél az E60-as nemzetközi útra térve alig húsz perc autózással érhető el Nagyvárad. Egy váradi ismerősöm négy esztendeje vásárolt házat a kisközség peremén. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy környezetében több, ugyancsak a Körös-parti városból ide települt román család lakik, „színtiszta románok”, köztük olyanok is, akik egy szót sem értenek magyarul, hiszen a Regátból kerültek Váradra, s onnan ide, a Kiskörös menti faluba.
Az 1200 lelkes Váncsod ambíciózus polgármesterét, Szalay Csabát 2010 októberében választották meg a Fidesz-KDNP jelöltjeként. Elődje még a rendszerváltás előtt tanácselnökként kezdte, 25 évig vezette a községet. „Egy kettéosztott falut örököltem – vázolja a négy évvel ezelőtti helyzetet –. Váncsod szülötteként ismertem a problémákat, a gondokat, sokan beszéltek elnyomásról és retorzióról az elődömmel kapcsolatban. Igaz, többszörösen hátrányos helyzetű település vagyunk, az országos átlagot meghaladó, 16 százalékos munkanélküliséggel. A téesz megszűnte után sokan próbálkoztak, próbálkoznak földműveléssel, valójában csak annak a négy-öt vállalkozónak éri meg, aki öt-hatszáz hektáron foglalkozik korszerű gazdálkodással. Munkahelyek szempontjából a legnagyobb veszteséget a falu számára a kétszáz alkalmazottnak kenyeret adó konzervgyár csődje és több berettyóújfalui üzem bezárása jelentette. Nem csoda, hogy – akár a régió megannyi településéről – Váncsodról is elmenekültek a fiatalok, boldogabb helyekre szerencsét próbálni.”
Mondom a polgármesternek, hogy amikor ide készültem, a legnagyobb meglepetést az jelentette számomra, hogy megtudtam: a községnek nincs iskolája. Hihetetlennek tűnt, hogy a fokozódó kiöregedés ellenére egy ekkora település képtelen fenntartani egy tanintézményt. „Nagy fájdalmunkra valóban nincs iskola a faluban, pedig a tanuló ifjúság teljes száma még mindig eléri a százhúszat. Amikor beindult az iskolaválasztás lehetősége, sok szülő innen is, a szomszéd településekről is Berettyóújfaluba íratta be a gyermekeit. Néhány éven belül olyan kevesen jártak Váncsodon az iskolába, hogy már nem tudtuk működtetni. A felszámoláskor a három pedagógusra kilenc tanuló jutott. Ma iskolabusz hozza-viszi a tanulókat Újfaluba, de ha lenne rá lehetőség és kormányzati akarat, szeretnénk újraindítani, legalább az alsó tagozat négy osztályát. Óvodába 32 gyerekünk jár.”
Mondom, előzetes tájékozódásom során fedeztem fel: egy úgynevezett Üzenőfal működik Váncsod honlapján. Nem volt érdektelen áttekinteni, hiszen az üzengetők, a fórumozók sokszor kemény, olykor személyeskedő szövegei sok mindent elárulnak a közösség közérzetéről. Bár az olvasottakból nem derül ki, hogy milyen arányokban, de tényleg két tábor megléte rajzolódik ki még ebben az isten háta mögötti faluban is, főleg a „régi” és az „új” polgármester hívei közötti acsarkodás formájában. Szalay Csaba nem látja ennyire rossznak a helyzetet. „Én kezdtem el működtetni, a honlapot is, 2011 óta van. A célom az volt, hogy társalogjunk, diskuráljunk, osszuk meg egymással a falu gondjait, tegyük közzé a problémákat, megoldásokat javasoljunk. Biztosan észrevette, vannak benne nyomdafestéket nem tűrő dolgok is, személyeskedő beírások. Én soha nem moderáltam ezt az Üzenőfalat, még akkor sem, amikor engem akartak lejáratni. Tanácsülésen szó volt róla, hogy regisztrációhoz kössük. Nyilván, a stílus maga az ember… Emiatt akárki akármit beír, azt pontosan tudjuk, ki követte el. Én egy olyan világot álmodtam ide, ahol sok kis közösség – akár a legkisebb közösség is, a családokon belüli – az egyesületeken, mindenféle kulturális, szabadidős tevékenységen keresztül egy nagy közösséggé válik. Már van két tánccsoportunk, a Váncsodért Egyesület kulturális rendezvényeket szervez, van polgárőr-egyesületünk, horgászegyesületünk. Szűk négy év alatt sok mindent értünk el, bátran mondhatom, hogy igényes rendezvényeink szoktak lenni. És amióta megjelentek a váradiak, a nagyvároshoz való kötődésünk is élénkült. Nosztalgiázó öregjeink emlegetik: az ő nagyszüleik még szekérrel, gyalogszerrel jártak a váradi vásárba.”
Nem szoktunk románozni
A polgármester személyesen visz el néhány „nagyváradi” családhoz. Mielőtt útnak erednénk, tájékoztat, hogy az elmúlt időszakban 35 ingatlant vettek meg romániai állampolgárok. „59 fő Romániából bejelentett lakosunk van. Bár ezzel nem függ szorosan össze, de 479-en tettek állampolgársági esküt Váncsodon. 2005 körül indult be ez a folyamat, amikor Románia EU-s tagállam lett, Nagyváradon emelkedtek az ingatlanárak, sokan eladták a tömbházlakásukat, abból itt vehettek egy kisebb házat, és még maradt is pénzük. Elmondhatom, azok a romániai állampolgárok, aki itt élnek, beilleszkedtek, jó szomszédok lettek, jó társak, és betartják a helyi közösségi élet szabályait. Van jó néhány román nemzetiségű betelepült is, pontosan nem tudnám megmondani, mennyi, hiszen a nevekből nem derül ki megbízhatóan, hogy ki, milyen anyanyelvű. Általában ki-ki magának él, de akik odaát is aktívak voltak, itt is azok. Ők szép számmal vannak jelen az egyesületeinkben, vesznek részt rendezvényeinken.”
A polgármester helyzetképét az Üzenőfal is igazolja, hisz a sok száz adok-kapok között csak egyetlen olyan szövegre bukkantam, amelyik megfogalmazója azt „üzeni” egy szomszédjának: „inkább maradtál volna otthon.” Csaba rögtön tudja, kiről, miről van szó. „Rendőrségi eljárás is indult ellene, szabálytalan gázvételezés miatt. Egyébként itt nem jellemző az idegengyűlölet, esetleg kocsmai szinten vannak ilyen megnyilvánulások, de románozás nem szokott lenni. Az illető viszont súlyosan megsértette az együttélésnek a szabályait, az váltotta ki az indulatokat.” Ahogy végiggurulunk a Kossuth utcán, rendezett falukép tárul elém. A járdákat, az árkokat, a parkokat is gondozza valaki. „Augusztusban rekordot döntöttünk, 134 közfoglalkoztatottnak adtunk munkát. Az önkormányzat azokat a földjeit, amelyek bérbe voltak adva, visszavette, és ezen a 22 hektáron mi gazdálkodunk.”
Már csak a szennyvízhálózat kiépítése hiányzik – tájékoztat kísérőm. A református templom viszont ijesztő állapotban van. A barokk épület falai repedezettek, sok helyütt válik le a vakolat. „Az önkormányzat húszmillió forintot nyert a templom felújítására – mondja a maga mentségére a polgármester –, mi jártuk ki ezt a támogatást. A horgásztavunk kialakításához is nyertünk a horgászegyesülettel pályázatot, ahol parkolót alakítottunk ki, pihenőhelyeket, sétányt, most építünk kemencét.”
Családlátogatóban
Üdítő látvány a József Attila utcával párhuzamosan futó, keskeny, hosszú horgásztó. A Kiskörös egy mellékágát rekesztették el, és gyűjtöttek vizet egy természetes völgyületben. Szépen parkosították, stégekkel tarkították, a végén szélkelepce biztosít energiát a vízátemeléshez, a hangulatos sokszögletű szaletliben valóban épül a polgármester által emlegetett kemence, ahol majd azon frissiben meg lehet sütni a zsákmányt.
Az utca szőlőskertek felőli végén, frissen kaszált fű illatát lengető gyümölcsös közepén lakik a Mikó család. Az ízléses, nyaralónak beillő, bővített ikerporta tulajdonosai 2000 húsvétján költöztek Váncsodra. Idős emberek elhanyagolt háza állt itt, nagyon előnyös áron, mindössze 800 ezer forintért vásárolták meg. „Én még a zöldhatáron szöktem át, 89 nyarán, a feleségem 91-ben jött át útlevéllel, akkor ismerkedtünk meg, Pesten. Székelyhídi vagyok, a feleségem kolozsvári. Az ő szülei is itt élnek már, egy közeli telken kertészkednek a mi javunkra is. Pécs mellett laktunk, Szilágypusztán öt évig. Avégett húzódtunk ide, a határ mentére, hogy közel legyünk az én szüleimhez is, akik a mai napig Székelyhídon laknak. Ami engem illet, TIR-sofőrként állandóan Romániát járom. Jól beilleszkedtünk, nem volt különösebb gond. Vannak, akik idegenkednek, előítélettel viseltetnek irántunk, de nem ez a jellemző Váncsodon. A minap a feleségem talált rá egy ismerős bácsira, a gyerekeivel költözött ide, de teljesen elveszve ődöngött az utcán, nem tudta szegény, hol van, merre jár. Számon tartjuk a közelünkbe költözőket, valaki most tízmillió forintért kínál eladásra egy kertes házat, annyit biztos nem kap érte. Egyik új szomszédunk hamar túladott a maga frissen szerzett, felújított portáján, rájöttünk, hogy csak ingatlanspekuláció végett forgolódott mifelénk, bizonyára megtalálta a számítását. Ilyen is van…” Amikor elbúcsúzunk, a polgármester visszaszól a gazdának: „Lajos, ha elkészül a kemence, ti is kaptok hozzá kulcsot, nem szeretném, ha akárki hozzáférne, és összerondítaná a tópartot.”
Bár egyre-másra keresik maroktelefonon, Szalay Csaba még szakít annyi időt, hogy elvigyen a falu szélére, a Béke utcára. Iosif Stern szaporán tört magyarsággal, de nagy szívességgel fogad bennünket. Stern úr Vajdahunyadon született, húsz évig élt Nagyváradon, ott csipegette fel magyar nyelvtudását. Nyugdíjasként költözött Váncsodra, a telket, hatalmas kerttel a lánya, a veje és az unokája számára vásárolta 2010-ben. Ő állandóan itt tartózkodik, szorgalmasan kertészkedik. A váradi lakásukat sem adták fel. Országot-világot járó lánya hetente kétszer „hazajön” Váncsodra, a többiek csak a hét végét töltik itt. „A barátaink, rokonaink is gyakran megfordulnak itt – bizonygatja –, néha négy-öt kocsi parkol a házunk előtt, Románia minden szegletéből hozzánk sereglett víkendezőkkel. Nagyon jó kapcsolataink vannak a helybeliekkel, a szomszédok a kertészkedésbe is besegítenek. Az ideköltözött románokkal nem sokat közösködünk, de minden váncsodi rendezvényen megjelenünk. A Bihari Paprikáskrumpli-főző Bajnokságot, a szüreti mulatságot, a szilvesztert mindig velük töltjük.”
Iosif felajánlja, látogassuk meg a szomszédját is, aki… konstancai. Becsengetünk, nem nyitnak kaput. „Bizonyára hátul vannak a kertben, de van kulcsom hozzájuk, mert amikor nincsenek idehaza, én etetem a kutyájukat.”
Előbb a gyönyörűséges huskie kerül elő, majd a háziak is, mindenfélével megrakodva. Pop Vasile és a felesége, Maria asszony Konstancáról kerültek Nagyváradra a 70-es években. Amikor nyugalomba vonultak, rögtön elkezdték böngészni a magyarországi ingatlankínálatot. „2009-ben vettük meg ezt a négyszobás, melléképületekkel, jókora kerttel ellátott házat 29 ezer euróért. Bukarestben élő nagylányunk csak a szabadsága idején, kisebbik, Nagyváradon élő lányunk minden hét végén meglátogat bennünket. Konstancai rokonaink is nálunk nyaralnak. A kert dolgaiban legfőbb tanácsadónk a szemközti szomszédasszony. Ő nem érti, hogy mi mit kérdünk, mi nem értjük, hogy ő mit válaszol, de addig pereg, pereg a nyelve, addig gesztikulál, addig mutogat, míg sikeresen átlépjük a nyelvi határokat…”
Búcsúzáskor Pop úr egy keze ügyébe kerülő papírra ráírja az email-címét, mondván, a riportom szövegéből ugyan egy kukkot se értene, de a fotográfiákból küldjek neki. A redakcióba érve veszem észre, Pop Vasile cédulája voltaképpen egy matricás szórólap. A hátoldalán egy bizonyos Kásler Árpád tavaszi választási kampányszövege, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt érdekében…
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Amióta Románia és Magyarország Trianonban meghúzott határvonala áteresztő hártyává változott, az elmúlt másfél évtizedben sajátos, kelet-nyugat irányú lakossági ozmózis következett be a két ország között. Szilágyi Aladár egy határmenti bihari faluban, Váncsodon keresett fel néhány Váradról oda költözött családot. Olyan „telepeseket” is, akik egy szót sem tudnak magyarul.
Az egyirányú folyamat 2000 és 2010 között tetőzött, amikor román állampolgárok ezrei, tízezrei vásároltak ingatlanokat, és telepedtek le, főleg a magyar oldal gyengén fejlett, határhoz közeli régiójának néptelenedő, kiüresedő településein. A külföldiek magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről a kormányzati portálon tettek közzé statisztikai adatokat. Ennek alapján a 2011-es és 2012-es évekhez képest nőtt a külföldiek érdeklődése, hiszen 2011-ben 1069, 2012-ben pedig 1110 magyarországi ingatlan tulajdonjogát szerezték meg külföldi állampolgárok. 2013-ban 1365 külföldi állampolgár kapott engedélyt Magyarországon. A legtöbb vásárló orosz volt… A napjainkra csökkenő romániai érdeklődés tetőzésekor Hajdú-Bihar és Békés megyében 51, illetve 61 százalékban bizonyultak román állampolgárok elsődleges vásárlóknak. A jelenség történelmi pikantériája: a román állampolgárságukat megtartó áttelepültek jelentős hányada román anyanyelvű. Arra nézvést nincs megbízható adat, hogy mennyien lehetnek „a magyar föld román honfoglalói”, hiszen a kormányzati portálon, illetve az önkormányzatok nyilvántartásaiban csak a honpolgárság szerepel, a nemzetiségi hovatartozás nem. Csúcsidőben, 2008-ban egy ingatlanügynökség honlapja több mint kétszáz magyar ingatlant kínált. Ezek többsége Hajdúszoboszlón, Biharkeresztesen és Berettyóújfaluban található, de a kínálatban debreceni és több mint egy tucat, Hajdú-Bihar megyei falvakban lévő ingatlan is szerepelt. A néhány évvel ezelőtti vásárlási láz óta a román-magyar határ magyar oldalán az ingatlanárak emelkedtek ugyan, de még így is olcsóbbak a romániaiaknál. Leginkább ezért is kelendőek.
Eleik gyalog is jártak Váradra Légvonalban
22 kilométernyi távolságra feszik Váncsod a hajdani Bihar vármegye székhelyétől, gépkocsival Mezőpeterdnél az E60-as nemzetközi útra térve alig húsz perc autózással érhető el Nagyvárad. Egy váradi ismerősöm négy esztendeje vásárolt házat a kisközség peremén. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy környezetében több, ugyancsak a Körös-parti városból ide települt román család lakik, „színtiszta románok”, köztük olyanok is, akik egy szót sem értenek magyarul, hiszen a Regátból kerültek Váradra, s onnan ide, a Kiskörös menti faluba.
Az 1200 lelkes Váncsod ambíciózus polgármesterét, Szalay Csabát 2010 októberében választották meg a Fidesz-KDNP jelöltjeként. Elődje még a rendszerváltás előtt tanácselnökként kezdte, 25 évig vezette a községet. „Egy kettéosztott falut örököltem – vázolja a négy évvel ezelőtti helyzetet –. Váncsod szülötteként ismertem a problémákat, a gondokat, sokan beszéltek elnyomásról és retorzióról az elődömmel kapcsolatban. Igaz, többszörösen hátrányos helyzetű település vagyunk, az országos átlagot meghaladó, 16 százalékos munkanélküliséggel. A téesz megszűnte után sokan próbálkoztak, próbálkoznak földműveléssel, valójában csak annak a négy-öt vállalkozónak éri meg, aki öt-hatszáz hektáron foglalkozik korszerű gazdálkodással. Munkahelyek szempontjából a legnagyobb veszteséget a falu számára a kétszáz alkalmazottnak kenyeret adó konzervgyár csődje és több berettyóújfalui üzem bezárása jelentette. Nem csoda, hogy – akár a régió megannyi településéről – Váncsodról is elmenekültek a fiatalok, boldogabb helyekre szerencsét próbálni.”
Mondom a polgármesternek, hogy amikor ide készültem, a legnagyobb meglepetést az jelentette számomra, hogy megtudtam: a községnek nincs iskolája. Hihetetlennek tűnt, hogy a fokozódó kiöregedés ellenére egy ekkora település képtelen fenntartani egy tanintézményt. „Nagy fájdalmunkra valóban nincs iskola a faluban, pedig a tanuló ifjúság teljes száma még mindig eléri a százhúszat. Amikor beindult az iskolaválasztás lehetősége, sok szülő innen is, a szomszéd településekről is Berettyóújfaluba íratta be a gyermekeit. Néhány éven belül olyan kevesen jártak Váncsodon az iskolába, hogy már nem tudtuk működtetni. A felszámoláskor a három pedagógusra kilenc tanuló jutott. Ma iskolabusz hozza-viszi a tanulókat Újfaluba, de ha lenne rá lehetőség és kormányzati akarat, szeretnénk újraindítani, legalább az alsó tagozat négy osztályát. Óvodába 32 gyerekünk jár.”
Mondom, előzetes tájékozódásom során fedeztem fel: egy úgynevezett Üzenőfal működik Váncsod honlapján. Nem volt érdektelen áttekinteni, hiszen az üzengetők, a fórumozók sokszor kemény, olykor személyeskedő szövegei sok mindent elárulnak a közösség közérzetéről. Bár az olvasottakból nem derül ki, hogy milyen arányokban, de tényleg két tábor megléte rajzolódik ki még ebben az isten háta mögötti faluban is, főleg a „régi” és az „új” polgármester hívei közötti acsarkodás formájában. Szalay Csaba nem látja ennyire rossznak a helyzetet. „Én kezdtem el működtetni, a honlapot is, 2011 óta van. A célom az volt, hogy társalogjunk, diskuráljunk, osszuk meg egymással a falu gondjait, tegyük közzé a problémákat, megoldásokat javasoljunk. Biztosan észrevette, vannak benne nyomdafestéket nem tűrő dolgok is, személyeskedő beírások. Én soha nem moderáltam ezt az Üzenőfalat, még akkor sem, amikor engem akartak lejáratni. Tanácsülésen szó volt róla, hogy regisztrációhoz kössük. Nyilván, a stílus maga az ember… Emiatt akárki akármit beír, azt pontosan tudjuk, ki követte el. Én egy olyan világot álmodtam ide, ahol sok kis közösség – akár a legkisebb közösség is, a családokon belüli – az egyesületeken, mindenféle kulturális, szabadidős tevékenységen keresztül egy nagy közösséggé válik. Már van két tánccsoportunk, a Váncsodért Egyesület kulturális rendezvényeket szervez, van polgárőr-egyesületünk, horgászegyesületünk. Szűk négy év alatt sok mindent értünk el, bátran mondhatom, hogy igényes rendezvényeink szoktak lenni. És amióta megjelentek a váradiak, a nagyvároshoz való kötődésünk is élénkült. Nosztalgiázó öregjeink emlegetik: az ő nagyszüleik még szekérrel, gyalogszerrel jártak a váradi vásárba.”
Nem szoktunk románozni
A polgármester személyesen visz el néhány „nagyváradi” családhoz. Mielőtt útnak erednénk, tájékoztat, hogy az elmúlt időszakban 35 ingatlant vettek meg romániai állampolgárok. „59 fő Romániából bejelentett lakosunk van. Bár ezzel nem függ szorosan össze, de 479-en tettek állampolgársági esküt Váncsodon. 2005 körül indult be ez a folyamat, amikor Románia EU-s tagállam lett, Nagyváradon emelkedtek az ingatlanárak, sokan eladták a tömbházlakásukat, abból itt vehettek egy kisebb házat, és még maradt is pénzük. Elmondhatom, azok a romániai állampolgárok, aki itt élnek, beilleszkedtek, jó szomszédok lettek, jó társak, és betartják a helyi közösségi élet szabályait. Van jó néhány román nemzetiségű betelepült is, pontosan nem tudnám megmondani, mennyi, hiszen a nevekből nem derül ki megbízhatóan, hogy ki, milyen anyanyelvű. Általában ki-ki magának él, de akik odaát is aktívak voltak, itt is azok. Ők szép számmal vannak jelen az egyesületeinkben, vesznek részt rendezvényeinken.”
A polgármester helyzetképét az Üzenőfal is igazolja, hisz a sok száz adok-kapok között csak egyetlen olyan szövegre bukkantam, amelyik megfogalmazója azt „üzeni” egy szomszédjának: „inkább maradtál volna otthon.” Csaba rögtön tudja, kiről, miről van szó. „Rendőrségi eljárás is indult ellene, szabálytalan gázvételezés miatt. Egyébként itt nem jellemző az idegengyűlölet, esetleg kocsmai szinten vannak ilyen megnyilvánulások, de románozás nem szokott lenni. Az illető viszont súlyosan megsértette az együttélésnek a szabályait, az váltotta ki az indulatokat.” Ahogy végiggurulunk a Kossuth utcán, rendezett falukép tárul elém. A járdákat, az árkokat, a parkokat is gondozza valaki. „Augusztusban rekordot döntöttünk, 134 közfoglalkoztatottnak adtunk munkát. Az önkormányzat azokat a földjeit, amelyek bérbe voltak adva, visszavette, és ezen a 22 hektáron mi gazdálkodunk.”
Már csak a szennyvízhálózat kiépítése hiányzik – tájékoztat kísérőm. A református templom viszont ijesztő állapotban van. A barokk épület falai repedezettek, sok helyütt válik le a vakolat. „Az önkormányzat húszmillió forintot nyert a templom felújítására – mondja a maga mentségére a polgármester –, mi jártuk ki ezt a támogatást. A horgásztavunk kialakításához is nyertünk a horgászegyesülettel pályázatot, ahol parkolót alakítottunk ki, pihenőhelyeket, sétányt, most építünk kemencét.”
Családlátogatóban
Üdítő látvány a József Attila utcával párhuzamosan futó, keskeny, hosszú horgásztó. A Kiskörös egy mellékágát rekesztették el, és gyűjtöttek vizet egy természetes völgyületben. Szépen parkosították, stégekkel tarkították, a végén szélkelepce biztosít energiát a vízátemeléshez, a hangulatos sokszögletű szaletliben valóban épül a polgármester által emlegetett kemence, ahol majd azon frissiben meg lehet sütni a zsákmányt.
Az utca szőlőskertek felőli végén, frissen kaszált fű illatát lengető gyümölcsös közepén lakik a Mikó család. Az ízléses, nyaralónak beillő, bővített ikerporta tulajdonosai 2000 húsvétján költöztek Váncsodra. Idős emberek elhanyagolt háza állt itt, nagyon előnyös áron, mindössze 800 ezer forintért vásárolták meg. „Én még a zöldhatáron szöktem át, 89 nyarán, a feleségem 91-ben jött át útlevéllel, akkor ismerkedtünk meg, Pesten. Székelyhídi vagyok, a feleségem kolozsvári. Az ő szülei is itt élnek már, egy közeli telken kertészkednek a mi javunkra is. Pécs mellett laktunk, Szilágypusztán öt évig. Avégett húzódtunk ide, a határ mentére, hogy közel legyünk az én szüleimhez is, akik a mai napig Székelyhídon laknak. Ami engem illet, TIR-sofőrként állandóan Romániát járom. Jól beilleszkedtünk, nem volt különösebb gond. Vannak, akik idegenkednek, előítélettel viseltetnek irántunk, de nem ez a jellemző Váncsodon. A minap a feleségem talált rá egy ismerős bácsira, a gyerekeivel költözött ide, de teljesen elveszve ődöngött az utcán, nem tudta szegény, hol van, merre jár. Számon tartjuk a közelünkbe költözőket, valaki most tízmillió forintért kínál eladásra egy kertes házat, annyit biztos nem kap érte. Egyik új szomszédunk hamar túladott a maga frissen szerzett, felújított portáján, rájöttünk, hogy csak ingatlanspekuláció végett forgolódott mifelénk, bizonyára megtalálta a számítását. Ilyen is van…” Amikor elbúcsúzunk, a polgármester visszaszól a gazdának: „Lajos, ha elkészül a kemence, ti is kaptok hozzá kulcsot, nem szeretném, ha akárki hozzáférne, és összerondítaná a tópartot.”
Bár egyre-másra keresik maroktelefonon, Szalay Csaba még szakít annyi időt, hogy elvigyen a falu szélére, a Béke utcára. Iosif Stern szaporán tört magyarsággal, de nagy szívességgel fogad bennünket. Stern úr Vajdahunyadon született, húsz évig élt Nagyváradon, ott csipegette fel magyar nyelvtudását. Nyugdíjasként költözött Váncsodra, a telket, hatalmas kerttel a lánya, a veje és az unokája számára vásárolta 2010-ben. Ő állandóan itt tartózkodik, szorgalmasan kertészkedik. A váradi lakásukat sem adták fel. Országot-világot járó lánya hetente kétszer „hazajön” Váncsodra, a többiek csak a hét végét töltik itt. „A barátaink, rokonaink is gyakran megfordulnak itt – bizonygatja –, néha négy-öt kocsi parkol a házunk előtt, Románia minden szegletéből hozzánk sereglett víkendezőkkel. Nagyon jó kapcsolataink vannak a helybeliekkel, a szomszédok a kertészkedésbe is besegítenek. Az ideköltözött románokkal nem sokat közösködünk, de minden váncsodi rendezvényen megjelenünk. A Bihari Paprikáskrumpli-főző Bajnokságot, a szüreti mulatságot, a szilvesztert mindig velük töltjük.”
Iosif felajánlja, látogassuk meg a szomszédját is, aki… konstancai. Becsengetünk, nem nyitnak kaput. „Bizonyára hátul vannak a kertben, de van kulcsom hozzájuk, mert amikor nincsenek idehaza, én etetem a kutyájukat.”
Előbb a gyönyörűséges huskie kerül elő, majd a háziak is, mindenfélével megrakodva. Pop Vasile és a felesége, Maria asszony Konstancáról kerültek Nagyváradra a 70-es években. Amikor nyugalomba vonultak, rögtön elkezdték böngészni a magyarországi ingatlankínálatot. „2009-ben vettük meg ezt a négyszobás, melléképületekkel, jókora kerttel ellátott házat 29 ezer euróért. Bukarestben élő nagylányunk csak a szabadsága idején, kisebbik, Nagyváradon élő lányunk minden hét végén meglátogat bennünket. Konstancai rokonaink is nálunk nyaralnak. A kert dolgaiban legfőbb tanácsadónk a szemközti szomszédasszony. Ő nem érti, hogy mi mit kérdünk, mi nem értjük, hogy ő mit válaszol, de addig pereg, pereg a nyelve, addig gesztikulál, addig mutogat, míg sikeresen átlépjük a nyelvi határokat…”
Búcsúzáskor Pop úr egy keze ügyébe kerülő papírra ráírja az email-címét, mondván, a riportom szövegéből ugyan egy kukkot se értene, de a fotográfiákból küldjek neki. A redakcióba érve veszem észre, Pop Vasile cédulája voltaképpen egy matricás szórólap. A hátoldalán egy bizonyos Kásler Árpád tavaszi választási kampányszövege, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt érdekében…
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. szeptember 16.
Az RMDSZ nem érti, miért nem tetszik az SZNT-nek az autonómiatervezete
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem érti, miért nem tetszik a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) az az autonómiatervezet, amelyet a szövetség készített el, és amelynek a múlt héten egy munkaváltozata került nyilvánosságra.
Minderről Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke nyilatkozott a maszol.ro portálnak Izsák Balázs SZNT-elnök vasárnapi közleményére reagálva. Az SZNT elnöke úgy vélte, az RMDSZ „autonomista arculatát építi”, ezért hoz létre új autonómiapárti mozgalmat, melynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Szerinte az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel kerültek egy táborba”.
Borbély László kijelentette, az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetének a kidolgozásánál a dél-tiroli autonómiamodellt tekintették kiindulási pontnak, amit az SZNT is követhető példának tekint. Az alelnök hozzátette, minden felkészült politikus vagy jogász, aki beletekint a romániai jogrendbe, tudja, hogy nem lehet újabb régiót létrehozni az alkotmány módosítása nélkül.
„Nem lehet semmit közfelkiáltással kivívni” – jelentette ki Borbély László, utalván arra, hogy az SZNT közfelkiáltással fogadtatta el a tömegmegmozdulásai petícióit. Az alelnök szerint az RMDSZ 1990 óta építi az „autonomista arculatát”, 1993 óta pedig a programjának is része az autonómia. Hozzátette, „ha végignézzük a 25 éves tevékenységüket, egyértelműen látszik: megpróbálták bevinni a román törvénykezésbe az autonómia elemeit.
Borbély László címkézésnek vélte és elutasította, hogy egyes szervezeteket autonomistának, másokat pedig nem autonomistának tekintsenek.
„Mi odafigyelünk arra is, amikor a szórványban egy iskolai osztályt akarnak megszüntetni, és arra is, hogy a székelyföldi magyaroknak nagyobb autonómiájuk legyen” – fogalmazott Borbély.
MTI, Erdély.ma
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem érti, miért nem tetszik a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) az az autonómiatervezet, amelyet a szövetség készített el, és amelynek a múlt héten egy munkaváltozata került nyilvánosságra.
Minderről Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke nyilatkozott a maszol.ro portálnak Izsák Balázs SZNT-elnök vasárnapi közleményére reagálva. Az SZNT elnöke úgy vélte, az RMDSZ „autonomista arculatát építi”, ezért hoz létre új autonómiapárti mozgalmat, melynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Szerinte az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel kerültek egy táborba”.
Borbély László kijelentette, az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetének a kidolgozásánál a dél-tiroli autonómiamodellt tekintették kiindulási pontnak, amit az SZNT is követhető példának tekint. Az alelnök hozzátette, minden felkészült politikus vagy jogász, aki beletekint a romániai jogrendbe, tudja, hogy nem lehet újabb régiót létrehozni az alkotmány módosítása nélkül.
„Nem lehet semmit közfelkiáltással kivívni” – jelentette ki Borbély László, utalván arra, hogy az SZNT közfelkiáltással fogadtatta el a tömegmegmozdulásai petícióit. Az alelnök szerint az RMDSZ 1990 óta építi az „autonomista arculatát”, 1993 óta pedig a programjának is része az autonómia. Hozzátette, „ha végignézzük a 25 éves tevékenységüket, egyértelműen látszik: megpróbálták bevinni a román törvénykezésbe az autonómia elemeit.
Borbély László címkézésnek vélte és elutasította, hogy egyes szervezeteket autonomistának, másokat pedig nem autonomistának tekintsenek.
„Mi odafigyelünk arra is, amikor a szórványban egy iskolai osztályt akarnak megszüntetni, és arra is, hogy a székelyföldi magyaroknak nagyobb autonómiájuk legyen” – fogalmazott Borbély.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 16.
Ráduly Róbert-Kálmán: Kelemen Hunor a magyar közösség hangja
„Az erdélyi magyarság saját hagyományokkal, értékekkel és érdekekkel rendelkező autonóm közösség, amelynek kötelessége a romániai politikai szintéren is megmutatni akaratát, és feladata a jelöltállítás az államelnök-választáson is” – fogalmazott Ráduly Róbert-Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki rámutatott, Kelemen Hunor a közelgő kampányban is minden magyart képvisel, hangot ad közösségünk törekvéseinek.
„Kevés olyan ember él Romániában, akár a többségi nemzeten belül is, aki olyan magas szintű közképviseleti, közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, mint a szövetségi elnök. A magyar államelnök-jelölt jól ismeri az erdélyi magyar közösség problémáit, elvárásait, de a román állam berendezkedését is” – hangsúlyozta az RMDSZ polgármestere.
Hozzátette: Kelemen Hunor komoly, kiegyensúlyozott vezető, akiben megbíznak a magyarok, és akit tisztelnek a románok is. Szót ért a többségi politikusokkal, kiáll a mi ügyeink mellett. Ráduly Róbert elmondta: „olyan jelöltet kell támogatni a közelgő választáson, aki a magyarok közül való, közösségének hangja.”
RMDSZ közlemény
Erdély.ma
„Az erdélyi magyarság saját hagyományokkal, értékekkel és érdekekkel rendelkező autonóm közösség, amelynek kötelessége a romániai politikai szintéren is megmutatni akaratát, és feladata a jelöltállítás az államelnök-választáson is” – fogalmazott Ráduly Róbert-Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki rámutatott, Kelemen Hunor a közelgő kampányban is minden magyart képvisel, hangot ad közösségünk törekvéseinek.
„Kevés olyan ember él Romániában, akár a többségi nemzeten belül is, aki olyan magas szintű közképviseleti, közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, mint a szövetségi elnök. A magyar államelnök-jelölt jól ismeri az erdélyi magyar közösség problémáit, elvárásait, de a román állam berendezkedését is” – hangsúlyozta az RMDSZ polgármestere.
Hozzátette: Kelemen Hunor komoly, kiegyensúlyozott vezető, akiben megbíznak a magyarok, és akit tisztelnek a románok is. Szót ért a többségi politikusokkal, kiáll a mi ügyeink mellett. Ráduly Róbert elmondta: „olyan jelöltet kell támogatni a közelgő választáson, aki a magyarok közül való, közösségének hangja.”
RMDSZ közlemény
Erdély.ma
2014. szeptember 16.
Sem egység, sem statútum
Nem az a baj az RMDSZ autonómiatervezetével, hogy van, sokkal inkább az, hogy nincs, illetve nincs egység mögötte.
Merthogy azt mégiscsak előrelépésnek minősíthetnénk, hogy az RMDSZ kidolgozott és a parlament elé készül terjeszteni egy, a székelyföldi önrendelkezésről szóló jogszabályt – csakhogy egyelőre a szövetség vezetősége által is felvállalt hivatalos dokumentum nem létezik, a sokadik ígéret szerint e hét végén mutatják majd be.
Van viszont kiszivárogtatott tervezet, amiről annyit tudunk, hogy hivatalos munkaváltozat. Van körülötte hatalmas hőzöngés román részről – még a Legfelső Bírói Tanács is fenyegető állásfoglalásban jelezte kifogásait egy nem létező valamivel szemben – , de van hatalmas zavar is magyar részről. Mert lassan senki nem érti, hogy mi történik. Az RMDSZ hétről hétre csak halogatja a tervezet bemutatását, lassan egyéves késésben lesznek a saját maguk által megjelölt eredeti időponttól. Az MPP kissé magára hagyatottan várja a közvitát. Az Erdélyi Magyar Néppárt nem bízik Kelemen Hunorékban, és a Székely Nemzeti Tanács statútumának képviseletét vállalta fel, az SZNT meg attól tart: román érdekeket, az autonómiamozgalom ellenőrzés alá vonását szolgálja csupán az RMDSZ – egyelőre nem hivatalos – tervezete. És ha alaposabban elemezzük, mitől e zűrzavar, illetve kinek az érdekeit szolgálja, ijesztő következtetésekre juthatunk. Az RMDSZ felelőssége ebben nyilvánvaló. Nem vonták be ugyanis a munkába az autonómiamozgalom legfőbb képviselőjének számító SZNT-t, figyelmen kívül hagyták a már létező statútumot, aztán meg egyre csak halogatták a tervezet bemutatását, közvitára bocsátását, mintha készakarva az államfő-választási kampányra akarták volna időzíteni. Ebben az időszakban minden politikai szereplő nyer a lépésből. Az RMDSZ azt bizonyítja választói előtt, hogy felvállalja az autonómia ügyét, a román pártok meg versenghetnek nacionalizmusban, abban, hogy ki félti jobban az ország egységét. De még csak nem is az időzítés a legnagyobb gond – Romániában tényleg szinte állandó a kampány –, hanem a konszenzusra törekvés hiánya, illetve annak következményei. Miután ugyanis az előzetes egyeztetés elmaradt, az SZNT elítélte az RMDSZ lépését, s mert a közvita módjáról, időpontjáról továbbra sem tudni semmit, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint hamarosan két autonómiatervezete lesz a székelyföldi magyarságnak. Megbomlik tehát az az egység, amely oly erőteljesen megnyilvánult például tavaly októberben, a székelyek nagy menetelésén. És ez olyan fokú zavart okozhat a közösségen belül, amely végérvényesen kompromittálhatja az autonómiamozgalmat. Kinek is érdeke ez?
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem az a baj az RMDSZ autonómiatervezetével, hogy van, sokkal inkább az, hogy nincs, illetve nincs egység mögötte.
Merthogy azt mégiscsak előrelépésnek minősíthetnénk, hogy az RMDSZ kidolgozott és a parlament elé készül terjeszteni egy, a székelyföldi önrendelkezésről szóló jogszabályt – csakhogy egyelőre a szövetség vezetősége által is felvállalt hivatalos dokumentum nem létezik, a sokadik ígéret szerint e hét végén mutatják majd be.
Van viszont kiszivárogtatott tervezet, amiről annyit tudunk, hogy hivatalos munkaváltozat. Van körülötte hatalmas hőzöngés román részről – még a Legfelső Bírói Tanács is fenyegető állásfoglalásban jelezte kifogásait egy nem létező valamivel szemben – , de van hatalmas zavar is magyar részről. Mert lassan senki nem érti, hogy mi történik. Az RMDSZ hétről hétre csak halogatja a tervezet bemutatását, lassan egyéves késésben lesznek a saját maguk által megjelölt eredeti időponttól. Az MPP kissé magára hagyatottan várja a közvitát. Az Erdélyi Magyar Néppárt nem bízik Kelemen Hunorékban, és a Székely Nemzeti Tanács statútumának képviseletét vállalta fel, az SZNT meg attól tart: román érdekeket, az autonómiamozgalom ellenőrzés alá vonását szolgálja csupán az RMDSZ – egyelőre nem hivatalos – tervezete. És ha alaposabban elemezzük, mitől e zűrzavar, illetve kinek az érdekeit szolgálja, ijesztő következtetésekre juthatunk. Az RMDSZ felelőssége ebben nyilvánvaló. Nem vonták be ugyanis a munkába az autonómiamozgalom legfőbb képviselőjének számító SZNT-t, figyelmen kívül hagyták a már létező statútumot, aztán meg egyre csak halogatták a tervezet bemutatását, közvitára bocsátását, mintha készakarva az államfő-választási kampányra akarták volna időzíteni. Ebben az időszakban minden politikai szereplő nyer a lépésből. Az RMDSZ azt bizonyítja választói előtt, hogy felvállalja az autonómia ügyét, a román pártok meg versenghetnek nacionalizmusban, abban, hogy ki félti jobban az ország egységét. De még csak nem is az időzítés a legnagyobb gond – Romániában tényleg szinte állandó a kampány –, hanem a konszenzusra törekvés hiánya, illetve annak következményei. Miután ugyanis az előzetes egyeztetés elmaradt, az SZNT elítélte az RMDSZ lépését, s mert a közvita módjáról, időpontjáról továbbra sem tudni semmit, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint hamarosan két autonómiatervezete lesz a székelyföldi magyarságnak. Megbomlik tehát az az egység, amely oly erőteljesen megnyilvánult például tavaly októberben, a székelyek nagy menetelésén. És ez olyan fokú zavart okozhat a közösségen belül, amely végérvényesen kompromittálhatja az autonómiamozgalmat. Kinek is érdeke ez?
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 16.
Az egymásra találás jegyében
Gyulakután zárult a missziós hét
Lélekhez szóló, hitet erősítő, az összetartozás élményét nyújtó, a jövőben való bizakodást, reménységet ébresztő szabadtéri istentisztelet helyszíne volt vasárnap délelőtt Gyulakuta. A Küküllői Református Egyházmegye missziós hetének záró rendezvényén ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét. Az ünnepi alkalomra hívek százai sereglettek össze a több mint 80 egyházközségből álló egyházmegyéből, amelyben 59 lelkész teljesít szolgálatot. Az istentiszteleten az Erdélyi Református Egyház elöljárói mellett az "anyaországi szolgálattevőket", Répás Zsuzsannát (aki nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként vállalta a rendezvény fővédnökségét) és Brendus Réka főosztályvezető-helyettest köszöntötték.
A rendezvénysorozat, amelynek célja az evangéliumnak minél szélesebb hallgatósághoz való eljuttatása volt, hétfőtől kezdődően minden korosztályt megszólított, vallástanárok, vallásórás gyermekek, presbiterek, nőszövetségi tagok, kórusok, lelkipásztorok és a fiatalok találkoztak. Mozgalmas, eseményekben gazdag hét volt – állapította meg Markó Gábor egyházkerületi főgondok. Ha a mi álmaink és vágyaink, terveink belesimulnak Isten akaratába, akkor azon az ő áldása van…– összegezte a tanulságokat Biró István segesvári lelkész, az egyházmegye esperese. A főjegyzővel együtt két éven át tervezték a missziós hetet, amely átlagosan 450 embert vonzott naponta, mozgósítva azokat a gyülekezeteket is, ahol a rendezvények zajlottak.
Első nap a vallástanárok és a vallásórás gyerekek találkoztak egymással a nyárádszentlászlói református templomban és annak udvarán. Ozsváth Ilona vallástanárnő Kálvin János életéről tartott előadást, majd a közel 400 gyermek éneket tanult, játszott, ismerkedett egymással. Kedden 380 presbiter ülésezett Vámosgál-falván, annak emlékére, hogy 300 évvel ezelőtt az egyházmegyében ott alakult meg az első presbitérium. A sikeres napon, ahogy Veress László, az egyházmegye főgondnoka jellemezte, dr. Buzogány Dezső teológiai professzor Kálvin és az Institutió, Ősz Sándor Előd lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának munkatársa Kálvin és a presbiterek címmel tartott előadást. Erre az alkalomra készült el a Küküllői Református Egyházmegye presbitereinek névsorát tartalmazó képes kiadvány Veress László, Koncz László Ferenc, Nagy-Kórodi László munkája nyomán.
A harmadik napon a nőszövetségek találkoztak a bonyhai Bethlen-kastély udvarán, ahol a család volt a vezértéma. Erről szólt Tatár Anna lelkipásztor, elnöknő igehirdetése, s Kilyén Ilka színművésznő előadása is. 15 kórus lépett fel csütörtökön Kibéden, s a találkozóról minden résztvevő felsőfokon beszélt.
– Kortársai vagyunk-e önmagunknak? A gyülekezeti tagok között élünk, vagy lemaradtunk nyelvezetben, struktúrákban, igehirdetési stílusban? – a pénteki nyárádszeredai lelkészértekezleten Dávid István kolozsvári egyetemi lelkész tartott kemény kérdésekkel átitatott előadást az igehirdetés nehézségeiről, az ige megértésének és megértetésének lehetőségeiről. A témát, ami szinte mindennap feszegeti az ige munkásait, háromórás vita követte – fogalmazott Biró István esperes. Szombaton ifjúsági nap helyszíne volt Gyulakuta. Márton Előd, az IKE utazótitkára a példaképekről beszélt, Paizs József segesvári lelkész Tévhitek Istenről témával tartott a fiatalok nyelvén szóló, színes, érdekes előadást.
A vasárnapi záró istentisztelet a missziós találkozó emlékére állított kopjafa avatásával kezdődött a gyulakutai református templom kertjében. A jelen levő gyülekezeti tagok alkotta hosszú sor onnan vonult a központi parkba, ahol ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke Ésaiás könyvéből vett példára építette igehirdetését. Azt megelőzően arról beszélt, hogy a párizsi magyar gyülekezet nyolcvan százalékát Erdélyből származó hívek alkotják, aki magukban hordozzák eredeti identitásukat egy életen át. Prédikációjában az Istenről alkotott kép sokféleségéről szólt (szabadító, gondoskodó, harcos és győzedelmes, teremtő…), s feltette a kérdést, hogy nekünk milyen istenélményünk volt az elmúlt években. Majd felsorolta, hogy Istenhez valamilyen fájdalom, veszteség okán fordulunk, egyházi életünk valamilyen eseménye alkalmával járunk templomba. Amikor jól megy sorunk, gazdagságunkban távol maradunk. 25 évvel a rendszerváltás után, a kiábrándultság, a cselekvésképtelenség állapotába jutva pedig Istent tesszük felelőssé mindazért, ami velünk történik. Holott nem az úr karja rövidült meg, nem az ő füle süket, hogy meg ne hallgathatna – idézte a prófétát, a sok nyomorúság oka, hogy eltávolodtunk Istentől. Ha nem vesszük komolyan a figyelmeztetést, akkor miattunk megy tönkre az egyház, a magyarság – hangzott el az egyházi vezető prédikációjában, aki ígéretéhez híven nem a püspöki hivatalban, hanem jórészt igehirdetéssel, a hívek körében tölti megbízatását.
A bűnvalló imádságot Kántor Csaba, az egyházkerület főjegyzője mondta el, s a részt vevő lelkészek a püspökkel együtt több asztalnál osztották az úrvacsorát a népes gyülekezet tagjainak.
Fontos, hogy ragaszkodjunk örökségünkhöz, az anyanyelvünkhöz, annak minél szélesebb körű használatához, iskoláinkhoz, ahol gyermekeink elsajátíthatják azt, templomainkhoz, amelyekben gyermekeinket kereszteljük, halottainkat búcsúztatjuk, és melyekben Istenhez imádkozunk – szólt az egybegyűltekhez Répás Zsuzsanna, a rendezvény fővédnöke, aki a református egyház szerepét hangsúlyozta, s a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok – erősítette meg a ft. Kató Béla által mondottakat a Jakab apostol közönséges leveléből vett igével Szegedi László generális direktor. Ez a hét több száz gyülekezeti tag imádságos szívét ragadta meg, s erősítette hitünket – hangsúlyozta Veress László egyházmegyei főgondnok, majd felolvasták Varga József polgármester köszöntőjét.
Egyedül Istené a dicsősség, és miénk a hálaadás – összegzett befejezésképpen Biró István esperes, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak "az egymásra találás hetének" sikeréhez. – Jézus Krisztus parancsának eleget téve – tegyetek tanítványokká minden népeket – próbáltuk megszervezni ezt a missziós hetet, beletagolódva a parancs több mint kétezer éves folyamatába.
És végül néhány vélemény a népes gyülekezet fiatal és idősebb résztvevőitől: – Gyönyörű, Istenhez hívó szertartás volt, s reméljük, hogy az elkövetkező években sok fiatal is átélheti, átérezheti majd ezeket a pillanatokat – nyilatkozta a balavásári Túri Levente.
– Ez nap azt jelentette, hogy mi, magyar reformátusok összetartozunk a szeretetben, s arra biztat, hogy a régi szokást, amit őseink nekünk megszereztek, tartsuk, tiszteljük és adjuk át az utókornak – mondta a nyárádszentimrei Szabó Károly.
– Élmény volt számunkra itt lenni, akik az Úr Jézust követjük, szeretjük és vele élünk – vallották a népviseletbe öltözött vámosgálfalvi asszonyok, köztük Imreh Juliska és Keszeg Anna.
Az istentiszteletet szeretetvendégség követte.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
Gyulakután zárult a missziós hét
Lélekhez szóló, hitet erősítő, az összetartozás élményét nyújtó, a jövőben való bizakodást, reménységet ébresztő szabadtéri istentisztelet helyszíne volt vasárnap délelőtt Gyulakuta. A Küküllői Református Egyházmegye missziós hetének záró rendezvényén ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét. Az ünnepi alkalomra hívek százai sereglettek össze a több mint 80 egyházközségből álló egyházmegyéből, amelyben 59 lelkész teljesít szolgálatot. Az istentiszteleten az Erdélyi Református Egyház elöljárói mellett az "anyaországi szolgálattevőket", Répás Zsuzsannát (aki nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként vállalta a rendezvény fővédnökségét) és Brendus Réka főosztályvezető-helyettest köszöntötték.
A rendezvénysorozat, amelynek célja az evangéliumnak minél szélesebb hallgatósághoz való eljuttatása volt, hétfőtől kezdődően minden korosztályt megszólított, vallástanárok, vallásórás gyermekek, presbiterek, nőszövetségi tagok, kórusok, lelkipásztorok és a fiatalok találkoztak. Mozgalmas, eseményekben gazdag hét volt – állapította meg Markó Gábor egyházkerületi főgondok. Ha a mi álmaink és vágyaink, terveink belesimulnak Isten akaratába, akkor azon az ő áldása van…– összegezte a tanulságokat Biró István segesvári lelkész, az egyházmegye esperese. A főjegyzővel együtt két éven át tervezték a missziós hetet, amely átlagosan 450 embert vonzott naponta, mozgósítva azokat a gyülekezeteket is, ahol a rendezvények zajlottak.
Első nap a vallástanárok és a vallásórás gyerekek találkoztak egymással a nyárádszentlászlói református templomban és annak udvarán. Ozsváth Ilona vallástanárnő Kálvin János életéről tartott előadást, majd a közel 400 gyermek éneket tanult, játszott, ismerkedett egymással. Kedden 380 presbiter ülésezett Vámosgál-falván, annak emlékére, hogy 300 évvel ezelőtt az egyházmegyében ott alakult meg az első presbitérium. A sikeres napon, ahogy Veress László, az egyházmegye főgondnoka jellemezte, dr. Buzogány Dezső teológiai professzor Kálvin és az Institutió, Ősz Sándor Előd lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának munkatársa Kálvin és a presbiterek címmel tartott előadást. Erre az alkalomra készült el a Küküllői Református Egyházmegye presbitereinek névsorát tartalmazó képes kiadvány Veress László, Koncz László Ferenc, Nagy-Kórodi László munkája nyomán.
A harmadik napon a nőszövetségek találkoztak a bonyhai Bethlen-kastély udvarán, ahol a család volt a vezértéma. Erről szólt Tatár Anna lelkipásztor, elnöknő igehirdetése, s Kilyén Ilka színművésznő előadása is. 15 kórus lépett fel csütörtökön Kibéden, s a találkozóról minden résztvevő felsőfokon beszélt.
– Kortársai vagyunk-e önmagunknak? A gyülekezeti tagok között élünk, vagy lemaradtunk nyelvezetben, struktúrákban, igehirdetési stílusban? – a pénteki nyárádszeredai lelkészértekezleten Dávid István kolozsvári egyetemi lelkész tartott kemény kérdésekkel átitatott előadást az igehirdetés nehézségeiről, az ige megértésének és megértetésének lehetőségeiről. A témát, ami szinte mindennap feszegeti az ige munkásait, háromórás vita követte – fogalmazott Biró István esperes. Szombaton ifjúsági nap helyszíne volt Gyulakuta. Márton Előd, az IKE utazótitkára a példaképekről beszélt, Paizs József segesvári lelkész Tévhitek Istenről témával tartott a fiatalok nyelvén szóló, színes, érdekes előadást.
A vasárnapi záró istentisztelet a missziós találkozó emlékére állított kopjafa avatásával kezdődött a gyulakutai református templom kertjében. A jelen levő gyülekezeti tagok alkotta hosszú sor onnan vonult a központi parkba, ahol ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke Ésaiás könyvéből vett példára építette igehirdetését. Azt megelőzően arról beszélt, hogy a párizsi magyar gyülekezet nyolcvan százalékát Erdélyből származó hívek alkotják, aki magukban hordozzák eredeti identitásukat egy életen át. Prédikációjában az Istenről alkotott kép sokféleségéről szólt (szabadító, gondoskodó, harcos és győzedelmes, teremtő…), s feltette a kérdést, hogy nekünk milyen istenélményünk volt az elmúlt években. Majd felsorolta, hogy Istenhez valamilyen fájdalom, veszteség okán fordulunk, egyházi életünk valamilyen eseménye alkalmával járunk templomba. Amikor jól megy sorunk, gazdagságunkban távol maradunk. 25 évvel a rendszerváltás után, a kiábrándultság, a cselekvésképtelenség állapotába jutva pedig Istent tesszük felelőssé mindazért, ami velünk történik. Holott nem az úr karja rövidült meg, nem az ő füle süket, hogy meg ne hallgathatna – idézte a prófétát, a sok nyomorúság oka, hogy eltávolodtunk Istentől. Ha nem vesszük komolyan a figyelmeztetést, akkor miattunk megy tönkre az egyház, a magyarság – hangzott el az egyházi vezető prédikációjában, aki ígéretéhez híven nem a püspöki hivatalban, hanem jórészt igehirdetéssel, a hívek körében tölti megbízatását.
A bűnvalló imádságot Kántor Csaba, az egyházkerület főjegyzője mondta el, s a részt vevő lelkészek a püspökkel együtt több asztalnál osztották az úrvacsorát a népes gyülekezet tagjainak.
Fontos, hogy ragaszkodjunk örökségünkhöz, az anyanyelvünkhöz, annak minél szélesebb körű használatához, iskoláinkhoz, ahol gyermekeink elsajátíthatják azt, templomainkhoz, amelyekben gyermekeinket kereszteljük, halottainkat búcsúztatjuk, és melyekben Istenhez imádkozunk – szólt az egybegyűltekhez Répás Zsuzsanna, a rendezvény fővédnöke, aki a református egyház szerepét hangsúlyozta, s a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok – erősítette meg a ft. Kató Béla által mondottakat a Jakab apostol közönséges leveléből vett igével Szegedi László generális direktor. Ez a hét több száz gyülekezeti tag imádságos szívét ragadta meg, s erősítette hitünket – hangsúlyozta Veress László egyházmegyei főgondnok, majd felolvasták Varga József polgármester köszöntőjét.
Egyedül Istené a dicsősség, és miénk a hálaadás – összegzett befejezésképpen Biró István esperes, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak "az egymásra találás hetének" sikeréhez. – Jézus Krisztus parancsának eleget téve – tegyetek tanítványokká minden népeket – próbáltuk megszervezni ezt a missziós hetet, beletagolódva a parancs több mint kétezer éves folyamatába.
És végül néhány vélemény a népes gyülekezet fiatal és idősebb résztvevőitől: – Gyönyörű, Istenhez hívó szertartás volt, s reméljük, hogy az elkövetkező években sok fiatal is átélheti, átérezheti majd ezeket a pillanatokat – nyilatkozta a balavásári Túri Levente.
– Ez nap azt jelentette, hogy mi, magyar reformátusok összetartozunk a szeretetben, s arra biztat, hogy a régi szokást, amit őseink nekünk megszereztek, tartsuk, tiszteljük és adjuk át az utókornak – mondta a nyárádszentimrei Szabó Károly.
– Élmény volt számunkra itt lenni, akik az Úr Jézust követjük, szeretjük és vele élünk – vallották a népviseletbe öltözött vámosgálfalvi asszonyok, köztük Imreh Juliska és Keszeg Anna.
Az istentiszteletet szeretetvendégség követte.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 16.
Gondolatok a falutalálkozókról
A gyászos emlékezetű kommunista rémuralom idején közel egy fél évszázadon keresztül agonizáltunk, szunnyadoztunk és álmodni sem mertünk falutalálkozók szervezéséről. Nem bizony, hiszen a proletárdiktatúra kényurai félelemben, rettegésben éltek, és kétségbeesetten küzdöttek az összejövetelek, csoportos találkozások ellen. Csakis pártunk és kormányunk utasítására gyülekezhettünk a kommunista évfordulókra, mint május 1., agusztus 23., november 7., vagy amikor a Kárpátok géniusza látogatóba jött városunkba. Akkor bizony szigorúan gyülekeznünk kellett hiánytalanul vállalatok, üzemek, intézmények dolgozóinak, valamint iskolás gyermekeknek, egyetemistáknak. Már reggel 7 vagy 8 órakor sorban kellett állnunk, hogy a 11 vagy 12 órára érkező imádott államelnökünk lelkes fogadásáról nehogy lekéssünk. Március 15-ét, augusztus 20-át, szilveszter éjszakáját vagy az angyalvárást csakis otthon, szűk családi körben ünnepelhettük titokban, persze magyar és székely zászlókra még gondolni sem mertünk, és nemzeti imádságunkat vagy a székely himnuszt suttogva, könnyezve énekeltük.
Az 1990-es évek elején, miután az úgynevezett szocialista országok népei megszabadultak a zsarnokságtól, megszületett a falutalálkozók szükségességének gondolata. Nagyszerű elképzelés volt, hiszen a közel fél évszázadig tartó proletárdiktatúra egyik embertelen célja többek között éppen az volt, hogy az embereket elidegenítse egymástól, testvért a testvértől, rokont a rokontól, barátot a baráttól, kiölni az emberekből az Istenbe vetett hitet, a vallási érzést, lerombolni a templom és a lelkész egykori nagy tekintélyét, népszerűsé-gét. A cél az úgynevezett "Új Ember"megteremtése volt, aki megtagadja az évszázados szokásokat, hagyományokat, az íratlan törvényeket, emberi, baráti kapcsolatokat, aki gondolkozás nélkül aláveti magát a párt elképzeléseinek, és vakon követi annak utasításait. Az eredmény sajnos nem is maradt el, hiszen elhidegültünk, elidegenedtünk egymástól.
A falutalálkozóknak – amelyeket hála istennek most már csaknem minden községben, faluban, minden településen szinte évente megrendeznek – az a céljuk, hogy felfrissítsék, felelevenítsék a rokoni, baráti kapcsolatokat, hogy emberhez méltó módon éljünk és érezzünk, szeretetben, békességben és barátságban egymással, úgy, mint egykoron szüleink, nagyszüleink, tették. Hogy megmozgassák, felrázzák a szülőföld iránti szeretet érzését, hogy soha ne feledkezzünk meg szülőföldünkről, szülőfalunkról, annak lakóiról, nyelvünkről, nemzettudatunkról, identitásunkról. Hogy imádkozzunk és énekeljünk azon a nyelven, amelyen édesanyánk imádkozott, és altatódalt énekelt bölcsőnk felett. Ezt tegyük, ezt cselekedjük, bárhol és bármilyen körülmények között élünk széles e világban – hirdetik a falutalálkozók, a falunapok.
Aki legalább egyszer részt vett egy falutalálkozón, az meggyőződhetett arról, hogy bizony, ezeknek a találkozásoknak óriási, szinte felmérhetetlen jelentőségük van. Ilyen alkalmakkor újra megtelnek a ma már alig látogatott ősi templomok, találkoznak olyan falubeli elszármazottak, akik szétszóródtak a szélrózsa minden irányába, akár az ország, akár a nagyvilág különböző részein, és hosszú évek, évtizedek óta nem látták egymást. Ezek az emberek feltöltődve nemes érzelmekkel, meghatódva, könnyezve borulnak egymás nyakába, és az örömtől, a boldogságtól meg sem tudnak szólalni. Ennél felemelőbb érzést el sem tud képzelni az, aki nem élt át ilyen örömteli találkozást. Az ilyen találkozások alkalmával kiáltunk fel hangosan vagy hangtalanul az ég felé, hogy igenis vagyunk, és leszünk! Megmaradunk és itt maradunk a mi drága, imádott szülőföldünkön, szülőfalunkban, feltárjuk, újra járjuk őseink útjait, megőrizzük hagyományainkat, őseink szokásait, népviseleteit, népdalait, néptáncait. Minden ilyen összejövetel ezt a hitet, ezt a megrendíthetetlen akaratot erősíti bennünk, legyen az falutalálkozó, kortárstalálkozó, különböző kulturális rendezvények, forgatag, nagy menetelés, különböző fesztiválok, akár komlófesztivál, vagy szilvaízfőző fesztivál, székelyföldi napok, bor- és kultúranapok, vagy akár túróspuliszka- fesztivál, mind-mind ezt a célt szolgálja. Külön nagy elismerést érdemelnek a szórványban élő kisebbségek hasonló rendezvényei, mint a ludasi, kocsárdi stb.falunapok. Dicséret és elismerés illeti ezeknek a településeknek az önfeláldozó, lelkes vezetőit, akik bátor kiállással, néha kemény harccal állnak ki, és védik, óvják településeik lakóinak érdekeit.
Tudnunk kell azt, hogy bármilyen rendezvény megszervezésében és lebonyolításában nagy szerepük van mindenekelőtt az illető helység polgármestereinek és a hivatal tanácsosainak. Köztudott, hogy ilyen alkalmakkor kerülnek felszínre azok a nemes gondolatok, amelyek továbbfejlesztik az illető helység kulturális, gazdasági életét, erősítik hitben, reménységben az egyre több kihalófélben lévő település lakóit. Minden olyan polgármester, aki valóban azzal a céllal ült a polgármesteri székbe, hogy népét szolgálja, nem gáncsolja, hanem szívvel- lélekkel buzdítja és anyagiakkal támogatja a szervezőket a siker érdekében. Az ilyen polgármestereknek gratulálunk, köszönjük, és munkájukban sok sikert kívánunk!
Szilágyi Domokos, Népújság (Marosvásárhely)
A gyászos emlékezetű kommunista rémuralom idején közel egy fél évszázadon keresztül agonizáltunk, szunnyadoztunk és álmodni sem mertünk falutalálkozók szervezéséről. Nem bizony, hiszen a proletárdiktatúra kényurai félelemben, rettegésben éltek, és kétségbeesetten küzdöttek az összejövetelek, csoportos találkozások ellen. Csakis pártunk és kormányunk utasítására gyülekezhettünk a kommunista évfordulókra, mint május 1., agusztus 23., november 7., vagy amikor a Kárpátok géniusza látogatóba jött városunkba. Akkor bizony szigorúan gyülekeznünk kellett hiánytalanul vállalatok, üzemek, intézmények dolgozóinak, valamint iskolás gyermekeknek, egyetemistáknak. Már reggel 7 vagy 8 órakor sorban kellett állnunk, hogy a 11 vagy 12 órára érkező imádott államelnökünk lelkes fogadásáról nehogy lekéssünk. Március 15-ét, augusztus 20-át, szilveszter éjszakáját vagy az angyalvárást csakis otthon, szűk családi körben ünnepelhettük titokban, persze magyar és székely zászlókra még gondolni sem mertünk, és nemzeti imádságunkat vagy a székely himnuszt suttogva, könnyezve énekeltük.
Az 1990-es évek elején, miután az úgynevezett szocialista országok népei megszabadultak a zsarnokságtól, megszületett a falutalálkozók szükségességének gondolata. Nagyszerű elképzelés volt, hiszen a közel fél évszázadig tartó proletárdiktatúra egyik embertelen célja többek között éppen az volt, hogy az embereket elidegenítse egymástól, testvért a testvértől, rokont a rokontól, barátot a baráttól, kiölni az emberekből az Istenbe vetett hitet, a vallási érzést, lerombolni a templom és a lelkész egykori nagy tekintélyét, népszerűsé-gét. A cél az úgynevezett "Új Ember"megteremtése volt, aki megtagadja az évszázados szokásokat, hagyományokat, az íratlan törvényeket, emberi, baráti kapcsolatokat, aki gondolkozás nélkül aláveti magát a párt elképzeléseinek, és vakon követi annak utasításait. Az eredmény sajnos nem is maradt el, hiszen elhidegültünk, elidegenedtünk egymástól.
A falutalálkozóknak – amelyeket hála istennek most már csaknem minden községben, faluban, minden településen szinte évente megrendeznek – az a céljuk, hogy felfrissítsék, felelevenítsék a rokoni, baráti kapcsolatokat, hogy emberhez méltó módon éljünk és érezzünk, szeretetben, békességben és barátságban egymással, úgy, mint egykoron szüleink, nagyszüleink, tették. Hogy megmozgassák, felrázzák a szülőföld iránti szeretet érzését, hogy soha ne feledkezzünk meg szülőföldünkről, szülőfalunkról, annak lakóiról, nyelvünkről, nemzettudatunkról, identitásunkról. Hogy imádkozzunk és énekeljünk azon a nyelven, amelyen édesanyánk imádkozott, és altatódalt énekelt bölcsőnk felett. Ezt tegyük, ezt cselekedjük, bárhol és bármilyen körülmények között élünk széles e világban – hirdetik a falutalálkozók, a falunapok.
Aki legalább egyszer részt vett egy falutalálkozón, az meggyőződhetett arról, hogy bizony, ezeknek a találkozásoknak óriási, szinte felmérhetetlen jelentőségük van. Ilyen alkalmakkor újra megtelnek a ma már alig látogatott ősi templomok, találkoznak olyan falubeli elszármazottak, akik szétszóródtak a szélrózsa minden irányába, akár az ország, akár a nagyvilág különböző részein, és hosszú évek, évtizedek óta nem látták egymást. Ezek az emberek feltöltődve nemes érzelmekkel, meghatódva, könnyezve borulnak egymás nyakába, és az örömtől, a boldogságtól meg sem tudnak szólalni. Ennél felemelőbb érzést el sem tud képzelni az, aki nem élt át ilyen örömteli találkozást. Az ilyen találkozások alkalmával kiáltunk fel hangosan vagy hangtalanul az ég felé, hogy igenis vagyunk, és leszünk! Megmaradunk és itt maradunk a mi drága, imádott szülőföldünkön, szülőfalunkban, feltárjuk, újra járjuk őseink útjait, megőrizzük hagyományainkat, őseink szokásait, népviseleteit, népdalait, néptáncait. Minden ilyen összejövetel ezt a hitet, ezt a megrendíthetetlen akaratot erősíti bennünk, legyen az falutalálkozó, kortárstalálkozó, különböző kulturális rendezvények, forgatag, nagy menetelés, különböző fesztiválok, akár komlófesztivál, vagy szilvaízfőző fesztivál, székelyföldi napok, bor- és kultúranapok, vagy akár túróspuliszka- fesztivál, mind-mind ezt a célt szolgálja. Külön nagy elismerést érdemelnek a szórványban élő kisebbségek hasonló rendezvényei, mint a ludasi, kocsárdi stb.falunapok. Dicséret és elismerés illeti ezeknek a településeknek az önfeláldozó, lelkes vezetőit, akik bátor kiállással, néha kemény harccal állnak ki, és védik, óvják településeik lakóinak érdekeit.
Tudnunk kell azt, hogy bármilyen rendezvény megszervezésében és lebonyolításában nagy szerepük van mindenekelőtt az illető helység polgármestereinek és a hivatal tanácsosainak. Köztudott, hogy ilyen alkalmakkor kerülnek felszínre azok a nemes gondolatok, amelyek továbbfejlesztik az illető helység kulturális, gazdasági életét, erősítik hitben, reménységben az egyre több kihalófélben lévő település lakóit. Minden olyan polgármester, aki valóban azzal a céllal ült a polgármesteri székbe, hogy népét szolgálja, nem gáncsolja, hanem szívvel- lélekkel buzdítja és anyagiakkal támogatja a szervezőket a siker érdekében. Az ilyen polgármestereknek gratulálunk, köszönjük, és munkájukban sok sikert kívánunk!
Szilágyi Domokos, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 16.
RMDSZ-es kormányszerep
Nézeteltérések a koalícióban
Éles vitáink vannak PSD-s koalíciós partnerünkkel, ahogy korábban is voltak a PNL-vel, vagy a PDL-vel, szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfői dévai sajtóértekezletén.
Az egyik ilyen vitatott téma a politikai vándorlást lehetővé tévő sürgősségi kormányrendelet, amelyet az RMDSZ nem támogat elvi megfontolásokból. „A vándorlás a román politika gyógyíthatatlan betegsége”, vélekedett Kelemen koalíciós partnere „zseniális húzásáról”. Holott figyelmezették őket, hogy ne ássanak másnak vermet, mert könnyen beleeshetnek saját maguk, e jelenség ugyanis kétélű fegyver, most a PSD-nek kedvez, máskor viszont lehet, hogy a szocdemeknek okoz vérveszteséget. Az RMDSZ-t nem érinti a kormányrendelet, a magyar politikai alakulat az egyetlen, amely konzekvensen kiállt a politikai vándorlás ellen.
Az érettségi nélküli egyetemmel sem értenek egyet, ez „valós katasztrófa lenne”, vélekedett az RMDSZ elnöke, aki szerint most nem erről van szó, s a riadalom fölösleges. Ellenben a pénzügyi amnesztiával egyetértenek, mivel az érintett magánszemélyek nem hibásak az állami hatóságok melléfogásaiért.
Tüskés kérdés az autonómia
Ami a székely autonómiát illeti, az RMDSZ–MPP erről szóló tervezete nem az erős skót vagy a katalán függetlenségi törekvésekből merít (inkább az olaszországi Dél-Tirol példájából), nincs közöttük közvetlen összefüggés, legfeljebb annyi, hogy az etnikai béke, a kisebbségi kérdés megoldása mindenütt megerősíti az adott országot, ennek hiánya viszont destabilizáló tényező. Bárhol a világon, bármely konfliktusban, túl a gazdasági és politikai ellentéteken, mindig ott húzódik a háttérben a megoldatlan kisebbségi kérdés.
Kelemen Déván is határozottan elítélte a CSM részéről érkezett autonómia-bírálatokat, szerinte ezzel a magisztratúra legfelsőbb tanácsa meghaladta hatáskörét, és átlépett a törvényhozás területére. Éppen a hatalmi hatáskörök átlépése veszélyezteti a jogállamiságot, a CSM feladata az igazságügy szabályozása, véleményt fogalmazhat meg a parlament által elfogadott jogszabályokról, de a sajtóban megjelent tervezetekről nem.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)
Nézeteltérések a koalícióban
Éles vitáink vannak PSD-s koalíciós partnerünkkel, ahogy korábban is voltak a PNL-vel, vagy a PDL-vel, szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfői dévai sajtóértekezletén.
Az egyik ilyen vitatott téma a politikai vándorlást lehetővé tévő sürgősségi kormányrendelet, amelyet az RMDSZ nem támogat elvi megfontolásokból. „A vándorlás a román politika gyógyíthatatlan betegsége”, vélekedett Kelemen koalíciós partnere „zseniális húzásáról”. Holott figyelmezették őket, hogy ne ássanak másnak vermet, mert könnyen beleeshetnek saját maguk, e jelenség ugyanis kétélű fegyver, most a PSD-nek kedvez, máskor viszont lehet, hogy a szocdemeknek okoz vérveszteséget. Az RMDSZ-t nem érinti a kormányrendelet, a magyar politikai alakulat az egyetlen, amely konzekvensen kiállt a politikai vándorlás ellen.
Az érettségi nélküli egyetemmel sem értenek egyet, ez „valós katasztrófa lenne”, vélekedett az RMDSZ elnöke, aki szerint most nem erről van szó, s a riadalom fölösleges. Ellenben a pénzügyi amnesztiával egyetértenek, mivel az érintett magánszemélyek nem hibásak az állami hatóságok melléfogásaiért.
Tüskés kérdés az autonómia
Ami a székely autonómiát illeti, az RMDSZ–MPP erről szóló tervezete nem az erős skót vagy a katalán függetlenségi törekvésekből merít (inkább az olaszországi Dél-Tirol példájából), nincs közöttük közvetlen összefüggés, legfeljebb annyi, hogy az etnikai béke, a kisebbségi kérdés megoldása mindenütt megerősíti az adott országot, ennek hiánya viszont destabilizáló tényező. Bárhol a világon, bármely konfliktusban, túl a gazdasági és politikai ellentéteken, mindig ott húzódik a háttérben a megoldatlan kisebbségi kérdés.
Kelemen Déván is határozottan elítélte a CSM részéről érkezett autonómia-bírálatokat, szerinte ezzel a magisztratúra legfelsőbb tanácsa meghaladta hatáskörét, és átlépett a törvényhozás területére. Éppen a hatalmi hatáskörök átlépése veszélyezteti a jogállamiságot, a CSM feladata az igazságügy szabályozása, véleményt fogalmazhat meg a parlament által elfogadott jogszabályokról, de a sajtóban megjelent tervezetekről nem.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 16.
Sikeres XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó
A Kárpát-medence mezőgazdaságának jelene és jövője
Amint arról előzetesen hírt adtunk, Aradon a Kiállítási Csarnok B pavilonjában szombaton szervezték meg a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. Ezt megelőzően, pénteken este a Wine Princess vállalat ópálosi borpincéjében tartották a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az országos, bővített elnökségi ülését. A közel 20 tagú fórumon egyeztették a másnapi programot, megvitatták az országos gazdaszervezet időszerű kérdéseit.
Rangos gazdafórum
Szombaton 10 órától fogadták a vendégeket, majd házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó hazai és anyaországi résztvevőit, és a munkálatok levezetésére felkérte a prezídiumban helyet foglaló Horváth Imre alelnököt. Az első felszólaló a Csarnok igazgatója, Adrian Negrău volt, aki megtiszteltetésnek érezte a magas rangú hazai és magyarországi vendégek jelenlétét, nagyra értékelte az AMMGE-vel másfél évtizede működő felhőtlen kapcsolatokat, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő másfél évtizedben is rendszeresen házigazdái lehetnek a két ország gazdálkodóinak, mezőgazdaságának a haladását célzó további rendezvényeknek.
A tényleges munkálatok kezdetén Szevelényi János anyaországi evangélikus-lutheránus lelkipásztor magyarul mondott fohászt, illetve a vezetésével közösen elmondták a miatyánkot. A rövid szertartást románul Jakab István aradi evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével ismételték meg.
Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester üdvözlő beszédében – Nagy Andrea tolmácsolt – kiemelten fontosnak tartotta a másfél évtizedes munkát, amivel a határon inneni és túli gazdák érdekeit, a közösségeiknek az építését szolgálják. Ugyanezt teszi az RMDSZ is, immár 25 éve, és a munkában mindig segítő partnerre talált a gazdaszervezetben, annak vezetőségében. Ezt követően, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök köszöntötte a fórum résztvevőit. Visszaemlékezve az eddigi aradi rendezvényekre, megfogalmazta Aradnak a gazdákhoz szóló üzenetét: a gazdafórumokon nem kulturális, hanem rangos szakemberek és politikusok közreműködésével magas színvonalú szakmai előadások, megbeszélések zajlottak. Ezekre van szükség a mezőgazdaság és a gazdálkodás valós fejlődéséhez.
Daniel Bogoşel, az Arad Megyei Agrárkamara alelnöke, miután tolmácsolta Gheorghe Grad elnök üdvözletét, bizalommal tekintett a magyar és a román agrárkamarák együttműködése elé, megjegyezve: tényleges eredményt csak tízéves munkával lehet felmutatni, de reméli, ennél sokkal tovább fog tartani a mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés. Mondanivalóját ugyancsak NAGY Andrea tolmácsolta.
Miután a lippai Degré Alajos Olvasókör szervezője, Czernák Ferenc egy valódi csikóbőrös kulaccsal alátámasztva mondanivalóját, nagy átéléssel szavalta el Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét, Horváth Imre értékelte az idei búzatermést – az mennyiségileg kielégítő, minőségileg valamivel gyengébb, de az értékesítésével komoly gondok vannak. A nagybani felvásárlók ugyanis 0,5 lejért kívánják átvenni, noha a kenyér ára nem csökken. A lehetetlen helyzet megoldását a kormánytól reméli.
EU-költségvetés függvényében
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök az Európai Unió 2014–2020. közötti költségvetési időszakát elemezve, érintette az abban megfogalmazott prioritásokat: a mezőgazdaság zöldítését, az ökogazdálkodás, a fiatal gazdálkodók, illetve a kisgazdaságok támogatását, a tematikus alprogramok támogatását. Új szerepkört kívánnak adni a szaktanácsadásnak, az együttműködésen alapuló nemzetközi befektetéseknek és az innovációnak. Támogatni kívánják a nehézségekkel küszködő ágazatokat és a hátrányos helyzetű hegyvidékeket. Mivel tagja az államelnöki hivatal mezőgazdasági tanácsadó testületének, betekintést nyújtott abba a kemény küzdelembe, amit a nagygazdaságok képviselőivel kellett véghezvinniük a kisgazdaságok támogatásáért. Szerinte ugyanis, nem a gépet, hanem az embert, a családi vállalkozásokat kell támogatni, amelyekből Erdélyben van a legtöbb. Románia a következő 7 évben 8,1 milliárd euró támogatást kap vidékfejlesztésre, amiben a családi vállalkozások fejlesztését kiemelt prioritásnak tartaná.
Utána dr. habil Horváth József dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára tartott előadást Az agrár-felsőoktatás szerepe a mezőgazdaság fejlesztésében címmel. Szerinte a fejlődés fontos eleme a szakosodás, ami azt jelenti, az idei termesztési tervet a jövő évi támogatások ismeretében, figyelembe vételével kell elkészíteni. Ezzel párhuzamosan a munka nem csak emberi képességet, hanem menedzserkészséget is feltételez, ugyanis ha nem követjük nyomon a piaci folyamatokat, komoly zavarok állhatnak be a gazdálkodásunkban. Ami a mezőgazdasági szakképzést illeti, az új tanévben az agrármérnöki karra jelentkező fiatalok száma 15%-kal növekedett, de az Egyetem is folyamatosan méri a piaci igényeket, ezért juh- és kecsketenyésztő szakot is beindítottak. Előadása végén kitért arra a sikeres pályázatra, amit az egyetem, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemmel, illetve az AMMGE, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesülete, továbbá az Orosháza és Vidéke Gazdakör közösen nyert a falusi turizmusnak a régióban történő fellendítése érdekében.
A továbbiakban Horváth Levente Ákos, a Szociális, Családi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára tartott magvas előadást Munkahelyteremtő mezőgazdaság címmel. Ebben részletes adatokkal alátámasztva elemezte a hazai mezőgazdaságban foglalkoztatott, továbbá a nyugati mezőgazdasági szektorban tapasztalatot szerzett romániai munkaerő hazahívásának, tapasztalata hasznosítását célzó elképzeléseit. Az előadás fontosságára való tekintettel, arra egy későbbi időpontban részletesen visszatérünk.
Utána Lázár Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke tartott előadást A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Kárpát-medencében – A pártoló tagság fogalma címmel. Ebben részletesen kitért az anyaországi helyzetre, ahol az Agrárgazdasági Kamarának 380 ezer tagja van, 600 falugazdász hatékonyan segíti szaktanácsaival a gazdálkodókat. Mivel az Agrárkamara első alkalommal vesz részt hivatalosan romániai rendezvényen, ez a kezdő lépés afelé, hogy a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezetek számára is elérhetővé tegyék mindazokat az előnyöket, amelyeket az anyaországiak a vetőmagbeszerzés, az üzemanyag-vásárlás, illetve a szaktanácsadás terén élveznek.
Ezt követően Vasile Buta, az Archim Fertil Kft.-nek az öthalmi telepén található, a marosvásárhelyi Azomureş Vegyipari Kombinát termékeiről tartott román nyelvű bemutatót. Utána Marozsán Henrietta, a Marton Genetics Kft. kereskedelmi igazgatója tartott színes, termékismertetők szórásával egybekötött előadást Újgenerációs Marton Genetics hibridkukoricák címmel.
A résztvevők közül Nagy Miklós, a Vajdasági Gazdaszervezetek Szövetségének az elnöke ismertette az EU-tagjelölt szerbiai, illetve vajdasági mezőgazdaság helyzetét, ahol egy-egy családra hozzávetőleg 5 hektár termőföld esik, és a feldolgozóiparban mutatkozó munkanélküliség miatt nőtt a gazdálkodók aránya.
Bográcsos pörköltfőző-verseny
A rövid kávészünet előtt Horváth Imre javaslatára, a kültéri kiállítás szélén javában zajló bográcsos pörköltfőző verseny zsűrijébe beválasztották Farkas Viktóriát, Pallér Istvánt és Bóka Eriket. Kávészünet után Farkas Viktória, a Máltai Segélyszolgálat Aradi Szervezetének az elnöke, gabona minőségi ellenőrként eltöltött 40 évének a tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával, az idei kenyérgabona minőségével kapcsolatban. Bodó Géza, az Udvarhelyszéki Gazdakör elnöke, az országos elnökség tagja, a burgonyaértékesítés és -tárolás nehézségeit ecsetelve, a gazdálkodók által létrehozandó és működtetett értékesítés szövetkezet fontosságát emelte ki. Pallér István szabadkígyósi biogazdálkodó az ökögazdálkodásban rejlő lehetőségeket domborította ki.
A Magyar–magyar Gazdatalálkozó Sebestyén Csaba értékelőjével zárult, amiben köszönetet mondott a rangos előadásokért, Kocsik József AMMGE-elnöknek és csapatának a kiváló szervezésért, az ebben közreműködő RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Románia Magyar Gazdák Egyesületének, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Agrárkamarának, valamint a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, illetve a támogatásért a Magyar Földművelésügyi Minisztériumnak, a Communitas Alapítványnak és az Arad Megyei Kulturális Központnak. Zárszavában a Székelyudvarhelyen november 8-ára tervezett, az RMGE és jogelődjei alapításának a 170 éves évfordulója alkalmából terezett nagyszabású ünnepségre hívott minden résztvevőt.
Kiállítók között
A kiállítócsarnokban járva, mindenfajta kézműves terméket, élelmiszereket, italokat, háztartási felszereléseket kínáltak eladásra. Közöttük közös standon újra megtaláltuk Csipkár Imre, Fazekasvarsándon munkálkodó fűszerpaprika termesztőt, aki a felfűzött, csöves fűszerpaprikával, mezőgazdasági terményekkel ékesített standon idei, őrölt fűszerpaprikát kínált eladásra, különböző csomagolásban. Nem is akármilyet, mert a termesztő szerint, az idei közepes termésből készített őrleménye jobb a szegedinél. Amint a stand társbérlőjétől, a Tulipán Kft. jelen lévő képviselőjétől, Balta Emesétől megtudtuk, ismét anyaországi és ménesi palackozott borokat, színes szakácskönyveket, lapokat, Arad feliratú, illetve a várost ábrázoló képekkel díszített csuprokat, hűtőmágneseket kínáltak eladásra, a tavalyinál nagyobb sikerrel. A pörköltfőző verseny helyszínéhez vezető úton főként korszerű mezőgazdasági gépeket, traktorokat, mezőgazdasági kellékeket, az állatrészlegen kevés lovat láttunk.
Közben a zsűri meghozta döntését, és a három induló közül az arad-gáji RMDSZ, Khell Levente és Péter Vilmos gazdák által képviselt csapata győzött. A résztvevők a sörsátrak alatt minden pörköltet jó étvággyal elfogyasztottak, közben jó hangulatba beszélgettek, ismerkedtek, együtt tervezték a gazdálkodás közös jövőjét.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
A Kárpát-medence mezőgazdaságának jelene és jövője
Amint arról előzetesen hírt adtunk, Aradon a Kiállítási Csarnok B pavilonjában szombaton szervezték meg a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. Ezt megelőzően, pénteken este a Wine Princess vállalat ópálosi borpincéjében tartották a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az országos, bővített elnökségi ülését. A közel 20 tagú fórumon egyeztették a másnapi programot, megvitatták az országos gazdaszervezet időszerű kérdéseit.
Rangos gazdafórum
Szombaton 10 órától fogadták a vendégeket, majd házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó hazai és anyaországi résztvevőit, és a munkálatok levezetésére felkérte a prezídiumban helyet foglaló Horváth Imre alelnököt. Az első felszólaló a Csarnok igazgatója, Adrian Negrău volt, aki megtiszteltetésnek érezte a magas rangú hazai és magyarországi vendégek jelenlétét, nagyra értékelte az AMMGE-vel másfél évtizede működő felhőtlen kapcsolatokat, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő másfél évtizedben is rendszeresen házigazdái lehetnek a két ország gazdálkodóinak, mezőgazdaságának a haladását célzó további rendezvényeknek.
A tényleges munkálatok kezdetén Szevelényi János anyaországi evangélikus-lutheránus lelkipásztor magyarul mondott fohászt, illetve a vezetésével közösen elmondták a miatyánkot. A rövid szertartást románul Jakab István aradi evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével ismételték meg.
Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester üdvözlő beszédében – Nagy Andrea tolmácsolt – kiemelten fontosnak tartotta a másfél évtizedes munkát, amivel a határon inneni és túli gazdák érdekeit, a közösségeiknek az építését szolgálják. Ugyanezt teszi az RMDSZ is, immár 25 éve, és a munkában mindig segítő partnerre talált a gazdaszervezetben, annak vezetőségében. Ezt követően, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök köszöntötte a fórum résztvevőit. Visszaemlékezve az eddigi aradi rendezvényekre, megfogalmazta Aradnak a gazdákhoz szóló üzenetét: a gazdafórumokon nem kulturális, hanem rangos szakemberek és politikusok közreműködésével magas színvonalú szakmai előadások, megbeszélések zajlottak. Ezekre van szükség a mezőgazdaság és a gazdálkodás valós fejlődéséhez.
Daniel Bogoşel, az Arad Megyei Agrárkamara alelnöke, miután tolmácsolta Gheorghe Grad elnök üdvözletét, bizalommal tekintett a magyar és a román agrárkamarák együttműködése elé, megjegyezve: tényleges eredményt csak tízéves munkával lehet felmutatni, de reméli, ennél sokkal tovább fog tartani a mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés. Mondanivalóját ugyancsak NAGY Andrea tolmácsolta.
Miután a lippai Degré Alajos Olvasókör szervezője, Czernák Ferenc egy valódi csikóbőrös kulaccsal alátámasztva mondanivalóját, nagy átéléssel szavalta el Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét, Horváth Imre értékelte az idei búzatermést – az mennyiségileg kielégítő, minőségileg valamivel gyengébb, de az értékesítésével komoly gondok vannak. A nagybani felvásárlók ugyanis 0,5 lejért kívánják átvenni, noha a kenyér ára nem csökken. A lehetetlen helyzet megoldását a kormánytól reméli.
EU-költségvetés függvényében
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök az Európai Unió 2014–2020. közötti költségvetési időszakát elemezve, érintette az abban megfogalmazott prioritásokat: a mezőgazdaság zöldítését, az ökogazdálkodás, a fiatal gazdálkodók, illetve a kisgazdaságok támogatását, a tematikus alprogramok támogatását. Új szerepkört kívánnak adni a szaktanácsadásnak, az együttműködésen alapuló nemzetközi befektetéseknek és az innovációnak. Támogatni kívánják a nehézségekkel küszködő ágazatokat és a hátrányos helyzetű hegyvidékeket. Mivel tagja az államelnöki hivatal mezőgazdasági tanácsadó testületének, betekintést nyújtott abba a kemény küzdelembe, amit a nagygazdaságok képviselőivel kellett véghezvinniük a kisgazdaságok támogatásáért. Szerinte ugyanis, nem a gépet, hanem az embert, a családi vállalkozásokat kell támogatni, amelyekből Erdélyben van a legtöbb. Románia a következő 7 évben 8,1 milliárd euró támogatást kap vidékfejlesztésre, amiben a családi vállalkozások fejlesztését kiemelt prioritásnak tartaná.
Utána dr. habil Horváth József dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára tartott előadást Az agrár-felsőoktatás szerepe a mezőgazdaság fejlesztésében címmel. Szerinte a fejlődés fontos eleme a szakosodás, ami azt jelenti, az idei termesztési tervet a jövő évi támogatások ismeretében, figyelembe vételével kell elkészíteni. Ezzel párhuzamosan a munka nem csak emberi képességet, hanem menedzserkészséget is feltételez, ugyanis ha nem követjük nyomon a piaci folyamatokat, komoly zavarok állhatnak be a gazdálkodásunkban. Ami a mezőgazdasági szakképzést illeti, az új tanévben az agrármérnöki karra jelentkező fiatalok száma 15%-kal növekedett, de az Egyetem is folyamatosan méri a piaci igényeket, ezért juh- és kecsketenyésztő szakot is beindítottak. Előadása végén kitért arra a sikeres pályázatra, amit az egyetem, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemmel, illetve az AMMGE, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesülete, továbbá az Orosháza és Vidéke Gazdakör közösen nyert a falusi turizmusnak a régióban történő fellendítése érdekében.
A továbbiakban Horváth Levente Ákos, a Szociális, Családi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára tartott magvas előadást Munkahelyteremtő mezőgazdaság címmel. Ebben részletes adatokkal alátámasztva elemezte a hazai mezőgazdaságban foglalkoztatott, továbbá a nyugati mezőgazdasági szektorban tapasztalatot szerzett romániai munkaerő hazahívásának, tapasztalata hasznosítását célzó elképzeléseit. Az előadás fontosságára való tekintettel, arra egy későbbi időpontban részletesen visszatérünk.
Utána Lázár Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke tartott előadást A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Kárpát-medencében – A pártoló tagság fogalma címmel. Ebben részletesen kitért az anyaországi helyzetre, ahol az Agrárgazdasági Kamarának 380 ezer tagja van, 600 falugazdász hatékonyan segíti szaktanácsaival a gazdálkodókat. Mivel az Agrárkamara első alkalommal vesz részt hivatalosan romániai rendezvényen, ez a kezdő lépés afelé, hogy a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezetek számára is elérhetővé tegyék mindazokat az előnyöket, amelyeket az anyaországiak a vetőmagbeszerzés, az üzemanyag-vásárlás, illetve a szaktanácsadás terén élveznek.
Ezt követően Vasile Buta, az Archim Fertil Kft.-nek az öthalmi telepén található, a marosvásárhelyi Azomureş Vegyipari Kombinát termékeiről tartott román nyelvű bemutatót. Utána Marozsán Henrietta, a Marton Genetics Kft. kereskedelmi igazgatója tartott színes, termékismertetők szórásával egybekötött előadást Újgenerációs Marton Genetics hibridkukoricák címmel.
A résztvevők közül Nagy Miklós, a Vajdasági Gazdaszervezetek Szövetségének az elnöke ismertette az EU-tagjelölt szerbiai, illetve vajdasági mezőgazdaság helyzetét, ahol egy-egy családra hozzávetőleg 5 hektár termőföld esik, és a feldolgozóiparban mutatkozó munkanélküliség miatt nőtt a gazdálkodók aránya.
Bográcsos pörköltfőző-verseny
A rövid kávészünet előtt Horváth Imre javaslatára, a kültéri kiállítás szélén javában zajló bográcsos pörköltfőző verseny zsűrijébe beválasztották Farkas Viktóriát, Pallér Istvánt és Bóka Eriket. Kávészünet után Farkas Viktória, a Máltai Segélyszolgálat Aradi Szervezetének az elnöke, gabona minőségi ellenőrként eltöltött 40 évének a tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával, az idei kenyérgabona minőségével kapcsolatban. Bodó Géza, az Udvarhelyszéki Gazdakör elnöke, az országos elnökség tagja, a burgonyaértékesítés és -tárolás nehézségeit ecsetelve, a gazdálkodók által létrehozandó és működtetett értékesítés szövetkezet fontosságát emelte ki. Pallér István szabadkígyósi biogazdálkodó az ökögazdálkodásban rejlő lehetőségeket domborította ki.
A Magyar–magyar Gazdatalálkozó Sebestyén Csaba értékelőjével zárult, amiben köszönetet mondott a rangos előadásokért, Kocsik József AMMGE-elnöknek és csapatának a kiváló szervezésért, az ebben közreműködő RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Románia Magyar Gazdák Egyesületének, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Agrárkamarának, valamint a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, illetve a támogatásért a Magyar Földművelésügyi Minisztériumnak, a Communitas Alapítványnak és az Arad Megyei Kulturális Központnak. Zárszavában a Székelyudvarhelyen november 8-ára tervezett, az RMGE és jogelődjei alapításának a 170 éves évfordulója alkalmából terezett nagyszabású ünnepségre hívott minden résztvevőt.
Kiállítók között
A kiállítócsarnokban járva, mindenfajta kézműves terméket, élelmiszereket, italokat, háztartási felszereléseket kínáltak eladásra. Közöttük közös standon újra megtaláltuk Csipkár Imre, Fazekasvarsándon munkálkodó fűszerpaprika termesztőt, aki a felfűzött, csöves fűszerpaprikával, mezőgazdasági terményekkel ékesített standon idei, őrölt fűszerpaprikát kínált eladásra, különböző csomagolásban. Nem is akármilyet, mert a termesztő szerint, az idei közepes termésből készített őrleménye jobb a szegedinél. Amint a stand társbérlőjétől, a Tulipán Kft. jelen lévő képviselőjétől, Balta Emesétől megtudtuk, ismét anyaországi és ménesi palackozott borokat, színes szakácskönyveket, lapokat, Arad feliratú, illetve a várost ábrázoló képekkel díszített csuprokat, hűtőmágneseket kínáltak eladásra, a tavalyinál nagyobb sikerrel. A pörköltfőző verseny helyszínéhez vezető úton főként korszerű mezőgazdasági gépeket, traktorokat, mezőgazdasági kellékeket, az állatrészlegen kevés lovat láttunk.
Közben a zsűri meghozta döntését, és a három induló közül az arad-gáji RMDSZ, Khell Levente és Péter Vilmos gazdák által képviselt csapata győzött. A résztvevők a sörsátrak alatt minden pörköltet jó étvággyal elfogyasztottak, közben jó hangulatba beszélgettek, ismerkedtek, együtt tervezték a gazdálkodás közös jövőjét.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 16.
Nincs per Wass-ügyben
Úgy tűnik, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) el kell állnia attól a pertől, amit három hónappal ezelőtt hatósági túlkapás miatt helyezett kilátásba.
A két szervezet jogi úton készült fellépni amiatt, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsún felállított könyvesstandokról a rendőrök levétették Wass Albert könyveit, és egy árustól tíz könyvet el is koboztak, majd néhány nappal később Szovátán lefoglaltak egy magánterületen felállított Wass-szobrot.
Mindezt az író emlékének meggyalázásaként értelmezte az EMNT és az EMNP, mely ellen szerintük az erdélyi magyarság képviselőinek kötelező módon fel kell lépnie. A két szervezet közös, júniusi keltezésű közleményében leszögezte: Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy „25 évnyi demokrácia sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka.”
Lapunk arra volt kíváncsi, hogy három hónap elteltével a két szervezet beindította-e az akkor kilátásba helyezett pert. Mint kiderült: nem, és ennek már nemigen látják az esélyét. A tiltakozó levél egyik aláírója, Papp Előd, a néppárt országos alelnöke elismerte, jelenleg egészen más prioritásaik vannak. „Számunkra most az aláírásgyűjtés a legfontosabb dolog. A többi politikai tevékenységünket szeptember 23. után folytatjuk” – válaszolta megkeresésünkre Papp, aki a másik aláíróhoz, Nagy Pálhoz irányított.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette: nem is olyan könnyű pereskedni, mint ahogy a történések hevében elképzelték. „A szovátai férfi – akitől elkobozták a Wass-büsztöt – elutasította a segítségünket, mondván, ő ügyvédet fogadott, és azzal járja a maga útját. A könyvárusok pedig egyszerűen nem merik felvállalni az ügyet. Ilyen körülmények között nehéz perelni vagy beavatkozni a perbe” – fejtette ki a Krónikának Nagy Pál.
Az EMNT alelnöke hangsúlyozta, így sem tettek le a szándékukról, Wass Albert rehabilitálása érdekében egy munkacsoportot kívánnak létrehozni. Ebben valószínűleg helyet kapna többek között Vekov Károly történész és Kincses Előd jogász, akik az elmúlt években már próbálták jobb belátásra bírni a román igazságszolgáltatást Wass-ügyben.
A két kezdeményező szerint minderre azért is szükség mutatkozik, mert az erdélyi magyarság érdekképviseletének eddigi „lakájpolitikája” képtelen Bukarestben megoldani az efféle gondokat. A magyarság bukaresti politikai képviselete csak „segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel” – írta Papp Előd és Nagy Pál az RMDSZ-ről.
Többszörös próbálkozásunk ellenére a szövetség elnökét, Kelemen Hunort sem három hónappal ezelőtt, sem most nem sikerült megszólaltatnunk a téma kapcsán.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)
Úgy tűnik, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) el kell állnia attól a pertől, amit három hónappal ezelőtt hatósági túlkapás miatt helyezett kilátásba.
A két szervezet jogi úton készült fellépni amiatt, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsún felállított könyvesstandokról a rendőrök levétették Wass Albert könyveit, és egy árustól tíz könyvet el is koboztak, majd néhány nappal később Szovátán lefoglaltak egy magánterületen felállított Wass-szobrot.
Mindezt az író emlékének meggyalázásaként értelmezte az EMNT és az EMNP, mely ellen szerintük az erdélyi magyarság képviselőinek kötelező módon fel kell lépnie. A két szervezet közös, júniusi keltezésű közleményében leszögezte: Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy „25 évnyi demokrácia sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka.”
Lapunk arra volt kíváncsi, hogy három hónap elteltével a két szervezet beindította-e az akkor kilátásba helyezett pert. Mint kiderült: nem, és ennek már nemigen látják az esélyét. A tiltakozó levél egyik aláírója, Papp Előd, a néppárt országos alelnöke elismerte, jelenleg egészen más prioritásaik vannak. „Számunkra most az aláírásgyűjtés a legfontosabb dolog. A többi politikai tevékenységünket szeptember 23. után folytatjuk” – válaszolta megkeresésünkre Papp, aki a másik aláíróhoz, Nagy Pálhoz irányított.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette: nem is olyan könnyű pereskedni, mint ahogy a történések hevében elképzelték. „A szovátai férfi – akitől elkobozták a Wass-büsztöt – elutasította a segítségünket, mondván, ő ügyvédet fogadott, és azzal járja a maga útját. A könyvárusok pedig egyszerűen nem merik felvállalni az ügyet. Ilyen körülmények között nehéz perelni vagy beavatkozni a perbe” – fejtette ki a Krónikának Nagy Pál.
Az EMNT alelnöke hangsúlyozta, így sem tettek le a szándékukról, Wass Albert rehabilitálása érdekében egy munkacsoportot kívánnak létrehozni. Ebben valószínűleg helyet kapna többek között Vekov Károly történész és Kincses Előd jogász, akik az elmúlt években már próbálták jobb belátásra bírni a román igazságszolgáltatást Wass-ügyben.
A két kezdeményező szerint minderre azért is szükség mutatkozik, mert az erdélyi magyarság érdekképviseletének eddigi „lakájpolitikája” képtelen Bukarestben megoldani az efféle gondokat. A magyarság bukaresti politikai képviselete csak „segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel” – írta Papp Előd és Nagy Pál az RMDSZ-ről.
Többszörös próbálkozásunk ellenére a szövetség elnökét, Kelemen Hunort sem három hónappal ezelőtt, sem most nem sikerült megszólaltatnunk a téma kapcsán.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 16.
Közösen újraértelmezni Erdélyt – Interjú Szilágyi Zsolt államfőjelölttel
Jobb a pályán lenni, mint az öltözőben; szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szilágyi Zsolt. Az EMNP államfőjelöltje szerint a novemberi választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest-központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést. Szilágyi Zsolt úgy véli, az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit.
– Az EMNP-ben mondhatni a kényszer szülte, hogy jelöltet állít az államfőválasztáson, miután nem vett részt az európai parlamenti megmérettetésen. Ugyanakkor a párt első körben Tőkés László és Izsák Balázs indítását tervezte, ezután esett a választás Önre. Ugródeszkának vagy esetleg nehéz tehernek tartja ezeket az előzményeket?
– Megtiszteltetés, hogy rám esett a választás, ugyanakkor sem én, sem pedig Toró T. Tibor EMNP-elnök nem éreztük, hogy hátrányos lenne, hogy több személy indulását elemeztük. Tudatos, hosszas elemzés alapján hozott döntésünk lényege, hogy jobb a pályán lenni, mint az öltözőben. Jobb mozgósítani, mint esetleg bojkottálni. Semmilyen kényszer nem volt, ugyanis világos, hogy ez a kampány, ez a választás egy esély.
A román államfőválasztáson egy magyar jelöltnek ugyanannyi az esélye, mint kettőnek, új politikai alakulatként viszont a néppártnak lehetőséget teremt arra, hogy bemutassa önmagát, programját, és jobban megismerjék. Ugyanakkor hasonló fontosságú az erdélyi románokkal folytatott párbeszéd és partnerség is, amely új lendületet kaphat az általunk képviselt témák révén.
– És az sem jelent hátrányt, hogy az elmúlt években Tőkés László kabinetfőnökeként jobbára Brüsszelben tevékenykedett, emiatt nem napi rendszerességgel vett részt az erdélyi magyar, illetve a romániai politikában?
– 1990 óta vagyok a politikában, és úgy érzem, kifejezetten előny, semmiképpen nem hátrány, hogy az elmúlt években Brüsszelben dolgozva megismerhettem a bukaresti és erdélyi mellett az uniós politika működését is. Még jobban kinyitotta a látóteremet, és egy uniós tagállam politikusa esetében előnyt jelent ismerni az EU működését. Kiegészítette a politikai ismereteimet, hogy 14 év Bukarest után Brüsszelben dolgozhattam, így nem érzem, hogy eltávolodtam volna a hazai közélettől, hiszen amikor tehetem, mindig itthon vagyok.
– Először történik meg a rendszerváltás óta, hogy a romániai választók két magyar államfőjelölt közül is válogathatnak. Miben rejlik a választás szabadságának előnye, miért érdemesebb Önre szavazni a rivális magyar alakulat jelöltjénél?
– Szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban. Fel kell mutassuk a megoldást, vagyis az autonómiát. Másrészt az emberek véleményt mondhatnak majd az elmúlt 25 év erdélyi magyar politikai vitáiról is. Épp ettől fél az RMDSZ. A jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy magatehetetlen bénultság jellemzi az RMDSZ-t: még ha képviselni szeretné is az autonómiát, nem teheti, mert amint láthattuk az elmúlt hetekben, szegény szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes még lemondani, kilépni sem tud a kormányból. Annyira nem ura a helyzetnek, hogy saját szervezete nem ért egyet a hatalomból való kivonulással. Vagyis nem a saját maguk urai.
Tulajdonképpen az elmúlt évek során is azt láttuk, hogy az Erdély-központú, az erdélyi magyar érdeket, az autonómiát képviselni akaró politikai tábor folyamatosan vitatkozott, versenyzett a Bukarest-központú politikai táborral, amelyik Bukarest politikai és pénzügyi támogatását élvezve mindig nyeregben volt. Tehát a választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést.
– Azaz a mostani megmérettetés az EMNP és az RMDSZ közötti egyfajta erőpróbaként is felfogható.
– Nyilván ez az olvasat is létezik, de ez nemcsak a két alakulat, nemcsak Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt versengése. A két személy az általa képviselt tábor, értékrend és politikai program révén tulajdonképpen az erdélyi magyarok eddigi dilemmáit, konfliktusait is megjeleníti. Nagyon jól tudom, hogy az RMDSZ tagjai és középvezetői között a legtöbben azt szeretnék, ha hangja, képviselete lenne az autonómiaprogramnak, és sokkal keményebb fellépést szorgalmaznának, azonban ők is kényszerben vannak, és fülüket-farkukat behúzva viszik az igát. Ám bízom abban, hogy a választófülke intimitásával élve őszintén a szívükre hallgatnak majd, és azt fogják támogatni, hogy az erdélyi magyarok végre emeljék fel a fejüket, és ne a bukaresti politika függelékeként, járulékos elemeként határozzák meg magukat, hanem egy önálló erdélyi, nem a román politikai többségnek kitett politikai egységként.
– Apropó, Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke többek között azzal kampányol, hogy őt Orbán Viktor is támogatja. Mi az igazság azokból a sajtóhírekből, miszerint a magyar miniszterelnök nem támogatta az EMNP részvételét az államfőválasztáson?
– Erről a Kelemen Hunor és az RMDSZ tulajdonában lévő médiaorgánumok újságíróit kell megkérdezni, akik bedobták ezt az álhírt. Nem túlzottan etikus, hogy egy miniszterelnöki találkozó után álhíreket próbálnak az eseményre utólag ráfűzni, de sajnos nem először történik. Lelkük rajta. Azt hiszem, a nemzet miniszterelnöke tapasztaltabb és bölcsebb annál, hogy egy ilyen helyzetben egy szocialista kormány miniszterelnök-helyettese mellett törjön lándzsát. Emlékeznek még, amikor 2007-ben, az európai választások alkalmával Orbán Viktor azt mondta: ne legyünk kishitűek, mindenkinek van hely a nap alatt, menjenek a magyarok szavazni, és mindenki be fog jutni? Mint annyiszor, neki lett igaza. Valamelyest hasonló a helyzet most is, sokkal jobban tesszük, ha a magyarok gondjaival és a mozgósítással törődünk, semmint az álhírekkel és azok terjesztőivel.
– Milyen mértékben lesz képes megszólítani a román nemzetiségű polgárokat a megmérettetésen? Különösen úgy, hogy kampányában kiemelt helyen szerepel az általuk idegenkedéssel fogadott autonómia és föderalizmus témája.
– Az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit. Az elmúlt években változott az erdélyi románoknak a bukaresti nacionalizmushoz való hozzáállása, hiszen vendégmunkásként, turistaként sokan megfordultak Nyugaton, ahol rájöttek, hogy egy olyan gazdag ország, mint Románia, menedzselhető lenne jobban is. Mi Románia modernizációs programjaként egy olyan állammodelt tűztünk ki célul, amely a történelmi régiók szövetségén alapul, és ezáltal Erdélynek önálló adminisztratív, politikai és gazdasági intézményei lennének. Mindez ajánlat, hívó üzenet az erdélyi románok számára, ugyanis teljesen világos, hogy Erdélyt gazdaságilag, politikailag csakis az itt élő románokkal, németekkel, szlovákokkal, a többi nemzettel emelhetjük föl, és értelmezhetjük újra. Azt kell elérnünk, hogy Erdélynek önálló politikai intézményei lehessenek, ami adminisztratív, politikai és gazdasági önállóságot ad – nyilván egy modernizált Románia keretén belül.
Az erdélyi románokat is zavarja a korrupció, csakúgy, mint a magyarokat. Utóbbiak körében nagy visszatetszést kelt, hogy szinte nem múlik el hónap, hogy a tudósítások ne adnának hírt valamilyen RMDSZ-es korrupciós ügyről. De a politikától való elfordulás is nagyban tulajdonítható a korrupciónak. Úgy vélem, a történelmi régiók szövetségére alapozó szerkezeti reform eme jelenség ellen is hatékony választ adna, hiszen ha a közpénzeink nem vándorolnának messze attól a régiótól, ahol azokat befizetik, nagyobbak volnának az előrelépés esélyei.
– Nem nehéz úgy nekifutni az aláírás-gyűjtési, majd a választási kampánynak, hogy magyar jelöltként egyértelműen nincs esély bejutni a megmérettetés második fordulójába?
– Azok a magyarok, akikkel találkozok az utcán, azt mondják, hogy végre van választási lehetőség. Sokan közülük arra panaszkodnak, hogy megpróbálják őket megfélemlíteni, eltántorítani. Világosan látom, hogy az RMDSZ-nek az lesz az érdeke, hogy megakadályozza az indulásomat, megpróbálva gátolni az aláírásgyűjtést, majd a kézjegyek érvényesítését. Hiszen ha a romániai magyarok esélyt kapnak arra, hogy válasszanak egy ilyen megmérettetésen, akkor véleményt mondhatnak a regnáló kormány politikájáról, valamint az RMDSZ-ről mint ennek a kormánynak a foglyáról. Ennek tulajdonítható az aláírásgyűjtésünk kapcsán megnyilvánuló ellenkampány: egyesek félnek attól, hogy a romániai magyarok is választhatnak, és nagyon kényelmesnek tartják, hogy bírják a mindenkori politikai egyeduraság területét.
Másrészt, ha két magyar jelöltnek sikerül összegyűjteni külön-külön a 200 ezer aláírást, majd mindkettő elindul a választáson, akkor két jelöltnek lesz esélye elmondani, mi fáj nekünk. Ez tulajdonképpen kettős esély, ami nem elvesz valamit a közösből, hanem ellenkezőleg, hozzáad a közöshöz egy esélyt.
– De eljöhet majd az az idő, amikor egy német nemzetiségű politikushoz hasonlóan egy magyar is reális eséllyel pályázhat a legmagasabb romániai közméltósági tisztségre?
– Azon dolgozunk, hogy megváltoztassuk a románok általános gondolkodásmódját. Egyébként egy erdélyi magyar újságíró azt mondta: ha Klaus Johannis lehetett a Nemzeti Liberális Párt alelnöke, akkor Kelemen Hunor miért ne lehetne a Szociáldemokrata Párt alelnöke. Nem tudom, mennyire volt tájékozott, de nagyon lényeges kérdést vetett föl. Azt, hogy egy romániai német vagy egy romániai magyar mit képvisel, amikor lehetősége van elmondani közössége véleményét. Ahhoz, hogy a románok ezt elfogadják és tiszteljék, tiszta, világos beszéddel kell előálljunk, amelyből kitűnik, hogy Erdély nem Bukarest megtűrt kolóniája, hanem egy európai történelmi régió, amely gazdaságilag, politikailag, kulturálisan Románia gőzmozdonya lehetne, ha megkapná az önkormányzás lehetőségét.
Konkrét példával élve: a Székelyföld területi autonómiája jobbá, élhetőbbé, gazdagabbá tenné nemcsak a székelyek életét, de Románia helyzetét is. Megpróbáljuk ezt elmagyarázni Bukarestben? Vagy közösségünknek magyarázzuk, hogy mit miért nem lehet? Meggyőződésem, hogy egy erdélyi magyar politikusnak a magyar és az erdélyi érdeket kell képviselnie Bukarestben, és nem fordítva.
– Végezetül játszadozzunk el a gondolattal, és képzeljük el, hogy Szilágyi Zsoltot választják Románia államfőjévé. Mi lenne az első döntése vagy mandátuma legfontosabb célkitűzése?
– Jó kérdés. Románia az itt élő nemzetek közös hazája kell legyen. A keret, amely mindenkinek ugyanolyan esélyt ad, és ugyanúgy befogad. Az Unió nemcsak az államok, de a régiók Európája is. Ebben a keretben Erdély lehetne Kelet-Közép-Európa Svájca. Egy olyan modern államot kell teremtenünk, együtt a románokkal, amely nem a nemzeti kizárólagosságra, a többség diktatúrájára alapoz, hanem arra, hogy a társadalom, az állam az itt élő emberek, közösségek egyenrangú szövetsége legyen.
A Romániában létező nemzeti, nyelvi, vallási, regionális különbözőség nem az ország hátránya, hanem előnye kell legyen. Befogadó, mindenki számára élhető országot kell teremteni, amely biztosíthatja, hogy ne csak arra legyünk büszkék, hogy erdélyiek vagyunk, hanem esetleg arra is, hogy ennek a térségnek, ennek az országnak vagyunk a lakosai.
Tudom, hogy nagyon sok munka vár ránk, amíg ezt elérjük, de fontos látni a célt, ezért vállaltam a jelölést. Ezért kérek mindenkit, hogy támogassa az indulásomat, támogassa aláírásával, munkájával, hogy meglegyen a 200 ezer aláírás, és a kampány során fel tudjuk mutatni az erdélyi magyarok és Erdély érdekeit.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)
Jobb a pályán lenni, mint az öltözőben; szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szilágyi Zsolt. Az EMNP államfőjelöltje szerint a novemberi választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest-központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést. Szilágyi Zsolt úgy véli, az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit.
– Az EMNP-ben mondhatni a kényszer szülte, hogy jelöltet állít az államfőválasztáson, miután nem vett részt az európai parlamenti megmérettetésen. Ugyanakkor a párt első körben Tőkés László és Izsák Balázs indítását tervezte, ezután esett a választás Önre. Ugródeszkának vagy esetleg nehéz tehernek tartja ezeket az előzményeket?
– Megtiszteltetés, hogy rám esett a választás, ugyanakkor sem én, sem pedig Toró T. Tibor EMNP-elnök nem éreztük, hogy hátrányos lenne, hogy több személy indulását elemeztük. Tudatos, hosszas elemzés alapján hozott döntésünk lényege, hogy jobb a pályán lenni, mint az öltözőben. Jobb mozgósítani, mint esetleg bojkottálni. Semmilyen kényszer nem volt, ugyanis világos, hogy ez a kampány, ez a választás egy esély.
A román államfőválasztáson egy magyar jelöltnek ugyanannyi az esélye, mint kettőnek, új politikai alakulatként viszont a néppártnak lehetőséget teremt arra, hogy bemutassa önmagát, programját, és jobban megismerjék. Ugyanakkor hasonló fontosságú az erdélyi románokkal folytatott párbeszéd és partnerség is, amely új lendületet kaphat az általunk képviselt témák révén.
– És az sem jelent hátrányt, hogy az elmúlt években Tőkés László kabinetfőnökeként jobbára Brüsszelben tevékenykedett, emiatt nem napi rendszerességgel vett részt az erdélyi magyar, illetve a romániai politikában?
– 1990 óta vagyok a politikában, és úgy érzem, kifejezetten előny, semmiképpen nem hátrány, hogy az elmúlt években Brüsszelben dolgozva megismerhettem a bukaresti és erdélyi mellett az uniós politika működését is. Még jobban kinyitotta a látóteremet, és egy uniós tagállam politikusa esetében előnyt jelent ismerni az EU működését. Kiegészítette a politikai ismereteimet, hogy 14 év Bukarest után Brüsszelben dolgozhattam, így nem érzem, hogy eltávolodtam volna a hazai közélettől, hiszen amikor tehetem, mindig itthon vagyok.
– Először történik meg a rendszerváltás óta, hogy a romániai választók két magyar államfőjelölt közül is válogathatnak. Miben rejlik a választás szabadságának előnye, miért érdemesebb Önre szavazni a rivális magyar alakulat jelöltjénél?
– Szükség van arra, hogy az erdélyi magyarok és Erdély regionális érdekei megjelenjenek végre az államelnöki kampányban. Fel kell mutassuk a megoldást, vagyis az autonómiát. Másrészt az emberek véleményt mondhatnak majd az elmúlt 25 év erdélyi magyar politikai vitáiról is. Épp ettől fél az RMDSZ. A jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy magatehetetlen bénultság jellemzi az RMDSZ-t: még ha képviselni szeretné is az autonómiát, nem teheti, mert amint láthattuk az elmúlt hetekben, szegény szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes még lemondani, kilépni sem tud a kormányból. Annyira nem ura a helyzetnek, hogy saját szervezete nem ért egyet a hatalomból való kivonulással. Vagyis nem a saját maguk urai.
Tulajdonképpen az elmúlt évek során is azt láttuk, hogy az Erdély-központú, az erdélyi magyar érdeket, az autonómiát képviselni akaró politikai tábor folyamatosan vitatkozott, versenyzett a Bukarest-központú politikai táborral, amelyik Bukarest politikai és pénzügyi támogatását élvezve mindig nyeregben volt. Tehát a választás tétje magyar szempontból az, hogy az Erdély-központú vagy a Bukarest központú, az eddigi 25 évnek az autonómiaprogramot feladó politikája kap megerősítést.
– Azaz a mostani megmérettetés az EMNP és az RMDSZ közötti egyfajta erőpróbaként is felfogható.
– Nyilván ez az olvasat is létezik, de ez nemcsak a két alakulat, nemcsak Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt versengése. A két személy az általa képviselt tábor, értékrend és politikai program révén tulajdonképpen az erdélyi magyarok eddigi dilemmáit, konfliktusait is megjeleníti. Nagyon jól tudom, hogy az RMDSZ tagjai és középvezetői között a legtöbben azt szeretnék, ha hangja, képviselete lenne az autonómiaprogramnak, és sokkal keményebb fellépést szorgalmaznának, azonban ők is kényszerben vannak, és fülüket-farkukat behúzva viszik az igát. Ám bízom abban, hogy a választófülke intimitásával élve őszintén a szívükre hallgatnak majd, és azt fogják támogatni, hogy az erdélyi magyarok végre emeljék fel a fejüket, és ne a bukaresti politika függelékeként, járulékos elemeként határozzák meg magukat, hanem egy önálló erdélyi, nem a román politikai többségnek kitett politikai egységként.
– Apropó, Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke többek között azzal kampányol, hogy őt Orbán Viktor is támogatja. Mi az igazság azokból a sajtóhírekből, miszerint a magyar miniszterelnök nem támogatta az EMNP részvételét az államfőválasztáson?
– Erről a Kelemen Hunor és az RMDSZ tulajdonában lévő médiaorgánumok újságíróit kell megkérdezni, akik bedobták ezt az álhírt. Nem túlzottan etikus, hogy egy miniszterelnöki találkozó után álhíreket próbálnak az eseményre utólag ráfűzni, de sajnos nem először történik. Lelkük rajta. Azt hiszem, a nemzet miniszterelnöke tapasztaltabb és bölcsebb annál, hogy egy ilyen helyzetben egy szocialista kormány miniszterelnök-helyettese mellett törjön lándzsát. Emlékeznek még, amikor 2007-ben, az európai választások alkalmával Orbán Viktor azt mondta: ne legyünk kishitűek, mindenkinek van hely a nap alatt, menjenek a magyarok szavazni, és mindenki be fog jutni? Mint annyiszor, neki lett igaza. Valamelyest hasonló a helyzet most is, sokkal jobban tesszük, ha a magyarok gondjaival és a mozgósítással törődünk, semmint az álhírekkel és azok terjesztőivel.
– Milyen mértékben lesz képes megszólítani a román nemzetiségű polgárokat a megmérettetésen? Különösen úgy, hogy kampányában kiemelt helyen szerepel az általuk idegenkedéssel fogadott autonómia és föderalizmus témája.
– Az erdélyi magyar politika nagy hiányossága, hogy nem próbálta szövetségesként megszólítani az erdélyi románokat és azok politikai szerveződéseit. Az elmúlt években változott az erdélyi románoknak a bukaresti nacionalizmushoz való hozzáállása, hiszen vendégmunkásként, turistaként sokan megfordultak Nyugaton, ahol rájöttek, hogy egy olyan gazdag ország, mint Románia, menedzselhető lenne jobban is. Mi Románia modernizációs programjaként egy olyan állammodelt tűztünk ki célul, amely a történelmi régiók szövetségén alapul, és ezáltal Erdélynek önálló adminisztratív, politikai és gazdasági intézményei lennének. Mindez ajánlat, hívó üzenet az erdélyi románok számára, ugyanis teljesen világos, hogy Erdélyt gazdaságilag, politikailag csakis az itt élő románokkal, németekkel, szlovákokkal, a többi nemzettel emelhetjük föl, és értelmezhetjük újra. Azt kell elérnünk, hogy Erdélynek önálló politikai intézményei lehessenek, ami adminisztratív, politikai és gazdasági önállóságot ad – nyilván egy modernizált Románia keretén belül.
Az erdélyi románokat is zavarja a korrupció, csakúgy, mint a magyarokat. Utóbbiak körében nagy visszatetszést kelt, hogy szinte nem múlik el hónap, hogy a tudósítások ne adnának hírt valamilyen RMDSZ-es korrupciós ügyről. De a politikától való elfordulás is nagyban tulajdonítható a korrupciónak. Úgy vélem, a történelmi régiók szövetségére alapozó szerkezeti reform eme jelenség ellen is hatékony választ adna, hiszen ha a közpénzeink nem vándorolnának messze attól a régiótól, ahol azokat befizetik, nagyobbak volnának az előrelépés esélyei.
– Nem nehéz úgy nekifutni az aláírás-gyűjtési, majd a választási kampánynak, hogy magyar jelöltként egyértelműen nincs esély bejutni a megmérettetés második fordulójába?
– Azok a magyarok, akikkel találkozok az utcán, azt mondják, hogy végre van választási lehetőség. Sokan közülük arra panaszkodnak, hogy megpróbálják őket megfélemlíteni, eltántorítani. Világosan látom, hogy az RMDSZ-nek az lesz az érdeke, hogy megakadályozza az indulásomat, megpróbálva gátolni az aláírásgyűjtést, majd a kézjegyek érvényesítését. Hiszen ha a romániai magyarok esélyt kapnak arra, hogy válasszanak egy ilyen megmérettetésen, akkor véleményt mondhatnak a regnáló kormány politikájáról, valamint az RMDSZ-ről mint ennek a kormánynak a foglyáról. Ennek tulajdonítható az aláírásgyűjtésünk kapcsán megnyilvánuló ellenkampány: egyesek félnek attól, hogy a romániai magyarok is választhatnak, és nagyon kényelmesnek tartják, hogy bírják a mindenkori politikai egyeduraság területét.
Másrészt, ha két magyar jelöltnek sikerül összegyűjteni külön-külön a 200 ezer aláírást, majd mindkettő elindul a választáson, akkor két jelöltnek lesz esélye elmondani, mi fáj nekünk. Ez tulajdonképpen kettős esély, ami nem elvesz valamit a közösből, hanem ellenkezőleg, hozzáad a közöshöz egy esélyt.
– De eljöhet majd az az idő, amikor egy német nemzetiségű politikushoz hasonlóan egy magyar is reális eséllyel pályázhat a legmagasabb romániai közméltósági tisztségre?
– Azon dolgozunk, hogy megváltoztassuk a románok általános gondolkodásmódját. Egyébként egy erdélyi magyar újságíró azt mondta: ha Klaus Johannis lehetett a Nemzeti Liberális Párt alelnöke, akkor Kelemen Hunor miért ne lehetne a Szociáldemokrata Párt alelnöke. Nem tudom, mennyire volt tájékozott, de nagyon lényeges kérdést vetett föl. Azt, hogy egy romániai német vagy egy romániai magyar mit képvisel, amikor lehetősége van elmondani közössége véleményét. Ahhoz, hogy a románok ezt elfogadják és tiszteljék, tiszta, világos beszéddel kell előálljunk, amelyből kitűnik, hogy Erdély nem Bukarest megtűrt kolóniája, hanem egy európai történelmi régió, amely gazdaságilag, politikailag, kulturálisan Románia gőzmozdonya lehetne, ha megkapná az önkormányzás lehetőségét.
Konkrét példával élve: a Székelyföld területi autonómiája jobbá, élhetőbbé, gazdagabbá tenné nemcsak a székelyek életét, de Románia helyzetét is. Megpróbáljuk ezt elmagyarázni Bukarestben? Vagy közösségünknek magyarázzuk, hogy mit miért nem lehet? Meggyőződésem, hogy egy erdélyi magyar politikusnak a magyar és az erdélyi érdeket kell képviselnie Bukarestben, és nem fordítva.
– Végezetül játszadozzunk el a gondolattal, és képzeljük el, hogy Szilágyi Zsoltot választják Románia államfőjévé. Mi lenne az első döntése vagy mandátuma legfontosabb célkitűzése?
– Jó kérdés. Románia az itt élő nemzetek közös hazája kell legyen. A keret, amely mindenkinek ugyanolyan esélyt ad, és ugyanúgy befogad. Az Unió nemcsak az államok, de a régiók Európája is. Ebben a keretben Erdély lehetne Kelet-Közép-Európa Svájca. Egy olyan modern államot kell teremtenünk, együtt a románokkal, amely nem a nemzeti kizárólagosságra, a többség diktatúrájára alapoz, hanem arra, hogy a társadalom, az állam az itt élő emberek, közösségek egyenrangú szövetsége legyen.
A Romániában létező nemzeti, nyelvi, vallási, regionális különbözőség nem az ország hátránya, hanem előnye kell legyen. Befogadó, mindenki számára élhető országot kell teremteni, amely biztosíthatja, hogy ne csak arra legyünk büszkék, hogy erdélyiek vagyunk, hanem esetleg arra is, hogy ennek a térségnek, ennek az országnak vagyunk a lakosai.
Tudom, hogy nagyon sok munka vár ránk, amíg ezt elérjük, de fontos látni a célt, ezért vállaltam a jelölést. Ezért kérek mindenkit, hogy támogassa az indulásomat, támogassa aláírásával, munkájával, hogy meglegyen a 200 ezer aláírás, és a kampány során fel tudjuk mutatni az erdélyi magyarok és Erdély érdekeit.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 16.
Magvetők
Önéletrajzi töprengések (1.) - Borcsa János
Köztudott, hogy a magvetés – átvitt értelemben használva ezúttal a szót – a családban kezdődik. A szülők a mindenkori első számú magvetők, s jó esetben megadatik számukra a lelki elégtétel, az aratás öröme is. Engem is áldott emlékű szüleim indítottak el, s tanítottak eligazodni a világban. S talán az irodalom felé is – önkéntelenül is – ők terelték utamat.
Különben egyfajta adománynak fogom fel az ember elhivatottságát valami iránt. Azt viszont tudom, hogy a nyelvi környezetnek jó esetben nagy szerepe lehet, továbbá az örökletes dolgoknak, hajlamoknak. Kezdhetném a „nyomozást” az édesanyám által énekelt, simogató bölcsődalokkal és az izgalmat keltő, nagyszülőktől és szülőktől hallott mesei történetekkel, s folytathatnám az édesapám felolvasásában megismert szellemes gyermekversekkel és verses mesékkel, mondjuk Mocskos Paliról, Tóbiás és Kelemenről – akkor indult a Napsugár, amelyre előfizettek szüleim, habár még óvodáskorú voltam –, hogy csupán a családi környezetre utaljak.
Kisiskolásként aztán felébredt bennem is az olvasás iránti vágy. Ez is családi örökség és hajlam. Apai nagyanyám egyszerű asszonyként egészen hajlott koráig nagy olvasó hírében állt a faluban, édesapám meg egész passzusokat tudott kívülről kedvenc könyvéből, a Svejk című Hasek-regényből.
Emellett nyilván sokat kaptam az iskoláimtól – mind a kézdiszentlélekitől, mind a kézdivásárhelyi középiskolámtól –, valamint vallásos nevelés terén az egyházközségtől, amelynek élén azokban az istentagadó időkben Kézdiszentléleken Farkas Antal plébános állt, aki kiváló szónok, nagy tudású pap volt, hittanórákon meg – amelyekre iskolai tiltás ellenére rendszeresen és nagy számban jártunk – igényes oktató. Érdeme továbbá, hogy a kommunista hatóságok szigorú tiltása ellenére, jó két évtizedes szünet után az augusztus 20-i Szent István-napi búcsús szentmisét az 1960-as évek végén újból kivitte a templom falai közül, s a Perkőn tartotta meg, amelyet – akárcsak ma – népünnepély követett.
A kommunista rendszerek ideológiájában fő helyet foglalt el az ateizmus és a nemzetköziség. A vallásüldözés ebből kifolyólag oly kíméletlen és kitartó volt, hogy túltett akár az etnikai-nemzeti alapú üldözéseken is. Nemzeti mivoltodat és anyanyelvedet megtűrte, vallásos hitedből viszont megpróbált kitéríteni, és a vallás gyakorlását szigorúan tiltotta minden állami hatóság. Az 1950-ben hozott vallásügyi törvénnyel Romániában megszüntették az egyházi iskolákat, elkobozták az egyházak vagyonát, felszámolták a szerzetesrendeket, valamint az egyházi sajtót és könyvkiadást. Tiltott volt a hitoktatás, megbélyegezték a templomba járót, kísérletet tettek még a homogén vallásos falusi közösségekben is a pap nélküli, kommunista temetések bevezetésére. Falumban is történt egy ilyen próbálkozás, 1960-ban talán, amely megrökönyödést, felháborodást váltott ki a színtiszta katolikus falu népében.
Nyilván, mindezektől a pártállami praktikáktól nem lett jobb, sem nem vált úgymond nemzetközivé másnapra a világ. Az iskola habár be is vétetett, a templom állt, s még egy kisiskolásra is mélyebb benyomást tett a vasárnapi szentmise vagy egy adventi roráte – ez utóbbiakra kisdiák koromban rendszerint édesapámmal jártunk gyönyörű decemberi hajnalokon, hetente háromszor –, mint egy vasárnapi, illetve karácsonyi vagy húsvéti pionírfoglalkozás, továbbá egy katolikus zsoltár vagy himnusz, mint egy szovjet „gyártmányú” induló.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Önéletrajzi töprengések (1.) - Borcsa János
Köztudott, hogy a magvetés – átvitt értelemben használva ezúttal a szót – a családban kezdődik. A szülők a mindenkori első számú magvetők, s jó esetben megadatik számukra a lelki elégtétel, az aratás öröme is. Engem is áldott emlékű szüleim indítottak el, s tanítottak eligazodni a világban. S talán az irodalom felé is – önkéntelenül is – ők terelték utamat.
Különben egyfajta adománynak fogom fel az ember elhivatottságát valami iránt. Azt viszont tudom, hogy a nyelvi környezetnek jó esetben nagy szerepe lehet, továbbá az örökletes dolgoknak, hajlamoknak. Kezdhetném a „nyomozást” az édesanyám által énekelt, simogató bölcsődalokkal és az izgalmat keltő, nagyszülőktől és szülőktől hallott mesei történetekkel, s folytathatnám az édesapám felolvasásában megismert szellemes gyermekversekkel és verses mesékkel, mondjuk Mocskos Paliról, Tóbiás és Kelemenről – akkor indult a Napsugár, amelyre előfizettek szüleim, habár még óvodáskorú voltam –, hogy csupán a családi környezetre utaljak.
Kisiskolásként aztán felébredt bennem is az olvasás iránti vágy. Ez is családi örökség és hajlam. Apai nagyanyám egyszerű asszonyként egészen hajlott koráig nagy olvasó hírében állt a faluban, édesapám meg egész passzusokat tudott kívülről kedvenc könyvéből, a Svejk című Hasek-regényből.
Emellett nyilván sokat kaptam az iskoláimtól – mind a kézdiszentlélekitől, mind a kézdivásárhelyi középiskolámtól –, valamint vallásos nevelés terén az egyházközségtől, amelynek élén azokban az istentagadó időkben Kézdiszentléleken Farkas Antal plébános állt, aki kiváló szónok, nagy tudású pap volt, hittanórákon meg – amelyekre iskolai tiltás ellenére rendszeresen és nagy számban jártunk – igényes oktató. Érdeme továbbá, hogy a kommunista hatóságok szigorú tiltása ellenére, jó két évtizedes szünet után az augusztus 20-i Szent István-napi búcsús szentmisét az 1960-as évek végén újból kivitte a templom falai közül, s a Perkőn tartotta meg, amelyet – akárcsak ma – népünnepély követett.
A kommunista rendszerek ideológiájában fő helyet foglalt el az ateizmus és a nemzetköziség. A vallásüldözés ebből kifolyólag oly kíméletlen és kitartó volt, hogy túltett akár az etnikai-nemzeti alapú üldözéseken is. Nemzeti mivoltodat és anyanyelvedet megtűrte, vallásos hitedből viszont megpróbált kitéríteni, és a vallás gyakorlását szigorúan tiltotta minden állami hatóság. Az 1950-ben hozott vallásügyi törvénnyel Romániában megszüntették az egyházi iskolákat, elkobozták az egyházak vagyonát, felszámolták a szerzetesrendeket, valamint az egyházi sajtót és könyvkiadást. Tiltott volt a hitoktatás, megbélyegezték a templomba járót, kísérletet tettek még a homogén vallásos falusi közösségekben is a pap nélküli, kommunista temetések bevezetésére. Falumban is történt egy ilyen próbálkozás, 1960-ban talán, amely megrökönyödést, felháborodást váltott ki a színtiszta katolikus falu népében.
Nyilván, mindezektől a pártállami praktikáktól nem lett jobb, sem nem vált úgymond nemzetközivé másnapra a világ. Az iskola habár be is vétetett, a templom állt, s még egy kisiskolásra is mélyebb benyomást tett a vasárnapi szentmise vagy egy adventi roráte – ez utóbbiakra kisdiák koromban rendszerint édesapámmal jártunk gyönyörű decemberi hajnalokon, hetente háromszor –, mint egy vasárnapi, illetve karácsonyi vagy húsvéti pionírfoglalkozás, továbbá egy katolikus zsoltár vagy himnusz, mint egy szovjet „gyártmányú” induló.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)