Vandalizmus a Perkőn
Összetörték az éjjeli világítást
Egyelőre azonosítatlan elkövetők összetörtek két reflektort a perkői Szent István-kápolna szomszédságában. A településen élők szerint nem először esett vandalizmus áldozatául a búcsújáró hely.
Minden jel arra utal, hogy az ismeretlen tettesek hétfőn hajnalban rongálták meg a perkői kápolnát megvilágító fényszórókat, ugyanis azok vasárnap kora este még világítottak.
A három világítótestet a kézdiszentléleki önkormányzat szereltette fel, ebből kettőt tettek tönkre a vandálok. Ottjártunkkor a helyi őrs tagjai és a kézdivásárhelyi bűnügyi osztály munkatársa helyszínelt, valamint a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja is jelen volt.
A perkői kápolnánál nem első ízben történik ilyesmi: a Szent István-napi búcsú előtt néhány nappal a kápolna bejáratát védő vasrácsot feszítették fel ismeretlenek. Azt akkor helyreállították, és nem jelentették az esetet. A polgármesteri hivatal alkalmazottja szerint korábban a harangláb melletti kőtömbbe beépített világítótestet motorbiciklivel próbálták elvontatni, ennek jelei most is látszanak, ugyanis a kő több darabra törött.
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben bárki valamit tud a rongálásról, jelentse a kézdiszentléleki községházán, a rendőrségen vagy a plébániahivatalban.
Bartos Lóránt, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újból tárgyalóteremben a bántalmazók
Újfent előtérbe került a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lassan három éve történt bántalmazás ügye, melynek utóhatásaként beszélünk egyre gyakrabban a közbiztonságról és a helyi rendőrségről.
A Patkóban 2011. november 25-én történt erőszakos incidens két sértett fele, Imre Gábor és Szentannai Árpád Attila azzal a kéréssel fordult a székelyudvarhelyi bírósághoz, hogy az ügyükben szereplő két elítélt esetében vonják vissza az ítéletek felfüggesztését.
Az ügyben 2012-ben született alapfokon ítélet, amely fellebbezés után 2013-ban emelkedett jogerőre. A három elítélt közül csak kettő szerepel a kérésben, ifj. és id. P. B. A harmadik sértett fél nem vesz részt az ügyben, Orbán Dávid ugyanis külföldön él. A sértettek szerint azonban ha itthon lenne, biztosan részt venne a folyamatban: telefonon biztosította társait támogatásáról. A három elítéltet három-három, illetve két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, valamint erkölcsi kártérítések és a sértett felek több mint 11 ezer lejes perköltségének kifizetésére kötelezték őket.
A kérések
A sértett felek ezúttal két okból is kérik a felfüggesztések visszavonását. Egyrészt mert az elítéltek nem tettek eleget polgári kötelezettségüknek – nem fizették ki a büntetéseket –, másrészt mert ifj. P. B. időközben újabb bűncselekményt követett el. Jogászok szerint érdekes az ügy, mert közben változott a büntető törvénykönyv, és precedensértékű lesz a döntés.
Az ártatlanság vélelme
Id. P. B. telefonon nyilatkozott portálunknak. Elmondta, szeretné, ha másokhoz hasonlóan nekik is lehetne egy esélyük helyrehozni az elkövetett hibát. Ha nem ő lett volna az incidens egyik szereplője, akkor nem lett volna ennyire felfújva az ügy – állította, hozzátéve: csak azt szeretné, hogy a törvényt betartva kezeljék ezt a legújabb kérést. Az ügyben az első tárgyalást szeptember 11-én reggel tartják a székelyudvarhelyi bíróságon.
Jánosi András, Székelyhon.ro

Törölnék a Napocát Kolozsvár román nevéből
Kolozsvári polgárok egy csoportja civil kezdeményezéssel szeretné elérni, hogy töröljék Kolozsvár hivatalos nevéből a Napoca szót.
A város hivatalos román nevét negyven évvel ezelőtt Nicolae Ceausescu kommunista diktátor kezdeményezésére elnöki rendelettel módosították Cluj-ról Cluj-Napocára. A névmódosítással a kommunista rezsim a románok kolozsvári őshonosságának a tudatát kívánta erősíteni. Erre az adott lehetőséget, hogy a város helyén a római korban Napoca nevű település állt, amelyet 124-ben Hadrianus császár nyilvánított municípiummá, és a Dacia Porolissensis provincia fővárosává. A névmódosítást rögzítő, 1974 október 16-án keltezett elnöki rendelet az esemény 1850. évfordulóján született. A kommunista diktatúra éveiben a város neve az erdélyi magyar sajtóban is Kolozsvár-Napocaként, majd az 1980-as évek második felében Cluj-Napocaként jelenhetett meg.
Kolozsváron ez év tavaszán indult mozgalom azzal a céllal, hogy iktassák ki a város hivatalos nevéből a Nicolae Ceausescu elnöki rendeletével bevitt Napoca szót. Györke Zoltán, Kolozs megye korábbi alprefektusa, a kezdeményezés elindítója az MTI-nek kedden elmondta, kétszer keresték meg írásban Emil Bocot, Kolozsvár polgármesterét azzal a kérdéssel, hogy fontosnak tartja-e a névmódosítást, és hajlandó lenne-e helyi népszavazást kiírni erről. Választ egyik levelükre sem kaptak.
A város elöljárójának és önkormányzatának a véleménynyilvánítása azért fontos, mert a román törvények értelmében csak a polgármester írhat ki helyi népszavazást. A kezdeményező hozzátette, megoszlik a jogászok véleménye abban a kérdésben, hogy van-e egyáltalán szükség helyi népszavazásra a névmódosítás kérdésében. A parlament ugyanis népszavazás nélkül is hatálytalaníthatja Nicolae Ceausescu 1974-es elnöki rendeletét.
Györke Zoltán hozzátette, a névmódosítás kezdeményezői akkor sem mondanak le céljukról, ha a város vezetése nem hajlandó foglalkozni a kérdéssel. Ez esetben állampolgári kezdeményezéssel terjesztenék a parlament elé a névmódosítás törvénytervezetét. Ehhez közjegyző előtt kell létrehozni egy legkevesebb tíz személyből álló kezdeményező bizottságot, melynek a javasolt törvénykezdeményezés publikálásától hat hónap alatt kell százezer támogató aláírást gyűjtenie.
A kezdeményező bizottság hivatalosan még nem alakult meg, de 15 olyan kolozsvári személyiséget számolnak a sorába, akik máris a kezdeményezés élére álltak. Ezek között több közismert egyetemi tanár, újságíró szerepel. Györke Zoltán elmondta, az egyelőre csak informális találkozókat tartó csoport 2/3-át román személyiségek alkotják.
Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere az MTI-nek elmondta, az önkormányzat keretében még informálisan sem tárgyaltak a kezdeményezésről. Hozzátette, ha akadna olyan román párt, amelyik a kezdeményezés mellé áll, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi képviselői örömmel segítenék azt a többség kialakításában.
Az alpolgármester hozzátette, a névmódosítás csak a város román nevét érintené. Romániában 2001-ben fogadták el ugyanis azt a helyi közigazgatási törvényt, amely az anyanyelvhasználat jogát és a kétnyelvűséget is előírja azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. A törvény mellékletébe – az 1992-es népszámlálási adatok alapján – Kolozsvár is bekerült, és a város magyar neve hagyományoknak megfelelően, Napoca nélkül szerepel. Azóta azonban húsz százalék alá csökkent a kolozsvári magyarság számaránya, így a kétnyelvűségre vonatkozó törvényi előírásokat nem alkalmazták a városban.
MTI, Székelyhon.ro

5 százalékkal csökkentik a nyugdíjjárulékot
A képviselőház változatlan formában szavazta meg a munkáltatói nyugdíjjárulék 5 százalékos csökkentését, és elutasította Traian Băsescu államelnöknek az ezzel kapcsolatban emelt kifogását.
Băsescu július második felében visszafordította a parlamentbe a törvényhozói testület által július elején már elfogadott jogszabálytervezetet. Az államfő nem értett egyet a járulékcsökkentéssel, mert szerinte a kormány nem jelölte meg, miből fedezi a költségvetésben a csökkentés nyomán keletkezett bevételkiesést.
A jogszabályt azonban a kormánykoalíció mellett az ellenzék is támogatta, így 307 támogató és 7 ellenszavazattal, illetve 5 tartózkodás mellett a képviselőház elsöprő többséggel megszavazta a tervezetet, amelyet augusztus végén a szenátus is elfogadott. Így azt követően léphet hatályba, ha Băsescu aláírja.
Az államelnök korábban nem jelezte, hogy élni kíván-e azzal a lehetőséggel, hogy az alkotmánybíróságon is megtámadja a jogszabályt, mert – mint mondta – elsősorban a tervezet gazdasági indokoltságát kérdőjelezte meg. Az alkotmánybírósági normakontrollon kívül Băsescu számára nem marad más eszköz arra, hogy megakadályozza a tervezet hatályba lépését.
A járulékcsökkentés október 1-től lépne hatályba. A munkáltatóknak 5 százalékkal kell majd kevesebbet fizetniük az államkasszába az alkalmazottaik utáni nyugdíjjárulékért. Így az eddigi 20,8 százalékos munkáltatói fő járulékkulcs 15,8 százalékra csökken. A nehéz munkakörülmények között dolgozók után fizetendő magasabb járulékkulcsokat is 5 százalékponttal 20,8 százalékra és 25,8 százalékra mérsékelik.
MTI, Erdély.ma

Mise és galuska
Próbálom megérteni a dolgot. Nyisztor Tinka negyedszázada harcol azért, hogy a Keleti-Kárpátok gyimesi átjárójától 70 kilométerre, a Tázló folyócska bal partján fekvő romániai Pusztinán (a színmagyar katolikus faluban, ahol a hivatalos összeírás alapján 2070, a helybéliek szerint 5000 lélek él) magyar nyelven misézhessenek a papok.
Ez ügyben többször járt a Vatikánban, kihallgatást kért a pápától, fogadta őt (és a pusztinai asszonyokat) a püspöki kongregációt vezető bíboros romániai különmegbízottja, de elérni semmit sem tudott. Pedig az Európai Parlament közgyűlése már 2001-ben napirendre tűzte a témát és ajánlást fogalmazott meg. Ez a 9078. számú dokumentum, amelyben ez áll: „Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.”
A brüsszeli diplomaták azonban nem tudták, hogy a csángó a magyar nyelv egyik nyelvjárása. A jászvásári (iaşi-i) püspök meg arról tájékoztatta a Szentszéket, hogy a csángó nyelvnek nincs írott formája, tehát a liturgiáját sem lehet kidolgozni. Így aztán a francia nyelven folyó vatikáni kihallgatáson, amikor a pusztinai asszonyok magyarul kérdeztek valamit Tinkától, a két bíboros (Pietro Parolin, a pápai állam külügyeinek helyettes vezetője és Michael Banach, a közép-kelet-európai ügyek illetékese) megrökönyödve kérdezte az asszonyokat, hogy milyen nyelven beszélnek. „Magyarul” – hangzott a válasz. De hát a Szentszéket a romániai püspök úgy tájékoztatta, hogy Pusztinán egyedül Nyisztor Tinka beszél magyarul. Még szerencse, hogy a Szentszék minden körülmények között megbízik a püspökeiben.
Illetve az érdekeiben. Mint például 1670-ben, amikor is Petrus Parčević érsek azt kérte a Szentszéktől, hogy „mivel Moldvában szinte az egész katolikus népesség magyar, az emberek a román nyelvű prédikációt nem értik, nem tudnak románul gyónni, hadd misézzünk magyarul”, akkor a Vatikán arra hivatkozott, hogy Moldva a lengyel katolikus egyház fennhatósága alá tartozik, tehát lengyelül vagy románul kell imádkozni. Később még ennyit sem foglalkoztak a formalitásokkal, 1889-ben Camilli jászvásári püspök egyenesen megparancsolta pásztorlevelében, hogy „a plébániák templomaiban a pápai enciklikában előírt imádságok semmi más nyelven nem mondhatók, csak románul”. A jászvásári püspökségen ezt a (cinikus) álláspontot követik ma is: „Ha a pusztinaiak valóban tudnak magyarul, akkor minden bizonnyal bevezetik majd számukra a magyar nyelvű miséket.
Ha nem beszélik a nyelvet, akkor erre nincsen mód.” Azóta eltelt nyolc esztendő. Nyisztor Tinka – akit a középkorban feltehetően megégettek volna – többször bebizonyította, hogy tud magyarul. Megvédte doktori disszertációját, a néprajztudományok doktora lett, ő az első csángó, aki anyanyelvén elérte ezt a tudományos fokozatot. Ami nem semmi, hiszen darukezelőként kezdte a sepsiszentgyörgyi gépgyárban. Ráadásul a mai napig munkanélküli. Akár el is keseredhetett volna, de nem az a típus. Inkább tagja lett a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, előadásokat tart a svájci Neuchâtelben, szülőfalujában Közösségi Házat szervezett, megalakította a Szent István Egyesületet. És imádkoznak magyarul is. Igaz, nem a templomban, hanem odahaza, a házak udvarán. Ám, aki részt vesz egy ilyen virrasztáson, mintha Huszárik Zoltán filmjébe csöppent volna – ahol az öregasszonyok Isten szabad ege alatt elaltatják a holtfáradt Szindbádot –, ráébred arra, hogy létezik egy másik, archaikus világ is, az életnek egy régies formája, ami a frissen szedett vadáfonya, rókagomba, a száradó som illatában, a savanyú pityókaleves, a bodzabor ízében, a csikókonyha tűzterében pattogó fahasábokban rejtőzik. A kék tornácos, fűszerkertes pusztinai házban, amit akár boszorkánytanyának is mondhatnánk, ha nem áradna minden szegletéből a szeretet.
Nyisztor Tinka tehát nem elkószált otthonról, hanem hazacsángált. Lehetett volna külföldi oktató, nem ily töltőtoll koptató néprajzos, de divatos témák helyett ő Hétköznapok és ünnepnapok címmel a moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiáját írta meg. Miért nem reggeliznek a csángók? Miért esznek csak naponta kétszer? Miért jellemző a savanyú ízvilág? Ha savanyításra korpaciberét, somot, savanyítósót és főként savót használnak, ami az oltott tehén-vagy juhsajt készítésének mellékterméke, akkor miért van kétfajta neve? Mikor „savanyú a sebes” és mikor „sebes a savanyú”? Milyen a csángó galuska? Merthogy semmi köze a nokedlihez, azt már most eláruljuk. A csángó galuska egyfajta böjtösen készített töltike, a húst paprikával, káposztával, sárgarépával, zellerrel lazítják. Bőven tesznek bele rizst, és nem feltétlen káposzta-, sokszor szőlő-, martilapu-, sóskalevélbe göngyölik. De csigázhatjuk még az érdeklődést: a moldvai csángók konyháján még fellelhetők olyan középkori archaikus ételek is, mint a kásaleves, lipapánkó, somos, szilvás faszulykaleves, sült veréb, rántott pacal, csigatokán, a mindenhez kínált muzsdéj. Szóval most így él Nyisztor Tinka, akinek eredeti neve Dani Kati, a román hatóságok adták neki a Nistor Tinca nevet, amit ő dühében magyarosított Nyisztor Tinkára.
Mert lehet igaz a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában. De azért néha előfordul.
Vinkó József
valasz.hu, Erdély.ma

A játéké a főszerep (Kezdődik a Pulzart)
A játék évében játékosnak szánt sajtótájékoztatón ismertették a szervezők az idén második kiadásához elért Pulzart Fesztivál programját: a ma kezdődő, vasárnap estig tartó rendezvényen a színházé, általában a játéké a főszerep, de azért irodalomból és képzőművészetből is jut minden napra. Szerencsés időszakban szervezik a Pulzartot, a nyár lejárván, szabadságolásokból feltöltődvén, a kultúrafogyasztó sepsiszentgyörgyiek – és nem csak – kiéheztek már mindenféle színházi előadásokra – véli Sztakics Éva alpolgármester. Hozzátette, a fesztivál megrendezésére az önkormányzat saját költségvetéséből 120 ezer lejt különített el, ehhez még egymillió forintos támogatást adott a Nemzeti Kulturális Alap, a jegybevételből olyan húsz-harminc ezer lejre számítanak. A fesztivál alakulását Barta Mónika, a rendezvényt szervező városimázs iroda vezetője ismertette. Elmondta, több egyeztetés után arra a megállapításra jutottak, a játék évének nem csupán a színészek játékát kell jelentenie, de a mindennapokba becsempészett játékot, a városlakókat is erre szólító kezdeményezést. Ennek megfelelően rendhagyó megnyitója lesz a Pulzartnak holnap délelőtt, nem díszbeszéddel, hanem egy nagy közös játékkal, az Erzsébet parkban és a városközpont több részén kihelyezett pityköves játék, twisterek, pókhálós, fakarikás játékok felajánlásával – ezek egyébként a fesztivál egész ideje alatt köztéren maradnak, bárki bármikor elszórakozhat velük. A megszólítás amúgy célzatos, hiszen a rendezvények legtöbbike korlátozott befogadóképességű zárt terekben zajlik, így a központban, illetve a város több helyszínén kihelyezett játékoktól azt remélik, a városlakók jobban átérzik, hogy épp fesztiválozik Sepsiszentgyörgy. A Pulzart programjának összeállításában azt tartották szem előtt, hogy ne csak ismert nevű művészeket hívjanak el, hanem új irányvonalakat mutathassanak meg, illetve pályakezdők – fiatal rendezők, látványtervezők – is bemutatkozási lehetőséghez jussanak. Fontosnak tartották ugyanakkor az alkotókkal való személyes találkozás lehetőségének biztosítását, és nemcsak a színészekkel, hanem írókkal, képzőművészekkel is: ezért került a rendezvény minden napjára egy-egy író-olvasó találkozó, kiállítás-megnyitó – és e téren újdonság egy újabb sepsiszentgyörgyi tárlatlehetőség avatása, a Köntés Kiállítótéré. Ami a színházi előadásokat illeti, műfajilag hihetetlenül színes a kínálat, fogalmazott Márton Imola, a M Stúdió vezetője, a tárgyszínházi, dokumentum-színházi előadásoktól a prózai, táncszínházi és táncperformance-ig minden stílusból kaphat ízelítőt a néző.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jeges, a harmadik betyár
Máté Györgyről, akit a mai napig mindenki Jegesként emleget, csak egyetlen hiteles fénykép maradt fenn. A kászonaltízi özvegy Becze Józsefné Keresztes Mária tulajdonában található az 1950-ben készült fehér-fekete felvétel, amelyen Jeges együtt látható katonacimborájával, néhai Becze Józseffel. Tudomásunk szerint több fénykép nem került elő Jegesről, a harmadik betyárról, az ozsdolai Dézsi Dénes és Pusztai Ferenc harcostársáról.
Máté György, Jeges 1928. március 23-án Kászonfeltízben született. Apja Máté Imre negyven éves földműves, anyja, Hamar Rozália harminchat éves (külön élt első férjétől, akitől Jeges született, és összeállt Sánta Györggyel, aki a születést is bejelentette). Jeges gyermekéveit Kászonfeltízben töltötte. 1936-ban íratták be az első osztályba. 1950 áprilisában bált tartottak Kászonimpérben. Okos Dénes, Kászonaltíz legelső kommunista néptanácselnöke is jelen volt a szombat esti táncmulatságon. Bicskafokkal hozzáütött az akkor huszonkét esztendős Máté Györgyhöz, akivel egy lány lekérése miatt szólalkozott össze. Hamarosan Jegest a Brassó környéki mészkőbányába munkaszolgálatos katonának vitték. Lelke mélyén forrt benne a bosszú, hogy minden rosszat a néptanácselnöknek köszönhet.
Egy hónap után pár napra hazaengedték. Május 28-án este, amikor a néptanács elnöke belépett a háza kapuján, valaki lelőtte. Jeges éppen május 28-án késő este érkezett vissza a katonai egységhez, amikor azzal fogadták, hogy keresik. Az első számú gyanúsított ő volt, mivel mindenki tudta, hogy haragban volt Okos Dénessel. Jeges hiába állította, hogy ő aznap már a kora délutáni órákban elindult a tusnádi vasútállomásról, nem hittek neki, az ő nyakába varrták a gyilkosságot, s így lett belőle egyik napról a másikra katonaszökevény. A tettes kilétére azóta sem derült fény. Jeges a havasokon keresett és kapott menedéket. Felfegyverkezett, és előbb magányos farkasként, majd Dézsi Dénes halála után Pusztai Ferenccel együtt harcolt a gyűlölt kommunista rendszer ellen. 1955. október 23-án, vasárnap a milicisták üldözőbe vették a Kászonokban tartózkodó Jegest. Kászonaltízben aznap kifosztotta az ökröket és hizlalt borjúkat átvevő kézdivásárhelyi központ alkalmazottjait, akik az átvett állatokért a sorban álló gazdáknak pénzt akartak adni. Elvette tőlük az állatok kifizetésére szánt összeget, azt hangoztatva, hogy az állam pénzét viszi el, nem az emberekét. Megkezdődött az üldözése.
Tűzharc közben Jeges a mezőn át Kászonújfalu irányába menekült, ahol nyomát veszítették. A falu szélén Borbáth András udvarán talált búvóhelyet. Aznap Kalányos József (Sudri) önkéntesen beállt a Jegest üldözők közé. Ez lett a veszte: amikor Borbáth András udvarán kinyitotta a tyúkketrec ajtaját, és meglátta Jegest, elkiáltotta magát: Itt van Jeges! Jeges nem tétovázott, három golyót röpített a testébe. Az üldözést vezető tiszt kiadta a tűzparancsot: szitává lőtték a tyúkketrecet, ahonnan Máté György élettelen testét is kivonszolták. (A Borbáth-portáról a tyúkketrec 2008-ban Kézdisárfalvára került, ahol Balázs Barna kocsmárosnál, régiséggyűjtőnél ma is látható.) Odahívatták az édesapját, hogy nézze meg a fiát, akit először nem ismert meg az arcáról, de amikor kigombolták az ingét, és megnézte testén az egyik forradást, már tudta, hogy az ő fiát lőtték le. Jeges és Kalányos holttestét a kézdivásárhelyi kórház boncolótermébe szállították. A boncolás után Sudrit hősként temették el, Jeges testét azonban nyomtalanul eltüntették. A fáma szerint elégették. Ma sem lehet tudni, hogy valóban mi történt Jeges holttestével. A Hargita megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége 1998. október 17-én a kászonaltízi temetőben emlékkeresztet állíttatott Jeges emlékére. A kereszten a Máté György Jeges, 1928–1955, a kommunista rendszer áldozata bajtársaival, Dézsi Dénessel és Pusztai Ferenccel együtt. E jel állíttatott 1998 októberében felirat olvasható.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ízelítő a Dózsa 1514-ből
Töredékeket mutat be a csíkszeredai Role zenekar a Dózsa 1514 rockdrámából szombaton este nyolc órától a gyergyószárhegyi Tatárdombon. A produkció közel száz személy közreműködésével valósul meg.
Gubcsi Lajos szövegkönyvére Nagy Tivadar, a Role vezetője írt zenét, a szombati bemutatón fellép egy kisebb kórus, a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptáncegyüttes, a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes és több meghívott előadó.
„Tavaly májusban keresett meg Gubcsi Lajos a szövegkönyvvel, kicsit átírtuk, pörgőbbé tettük, mozgalmasabbá, és bevállaltuk, hogy közösen megcsináljuk. Neki is fogtam dolgozni a zenei alapokkal. A munkamódszerünkhöz hozzátartozik, hogy mindig szeretjük élő helyzetben kipróbálni, és csak utólag rögzítjük a dalt. Sok-sok munka után kiderült, hogy nem igazán lesz támogatás, anyagi háttér. Ötszázadik évforduló van idén, és az eredeti tervek alapján Dózsa György-év kellett volna legyen, de Holokauszt-év lett, és ez a pályázatoknál is nagyon érződött. Tudtuk, hogy sok társulat készül Magyarországon a Dózsa emlékévre nagy lélegzetű művekkel, ezért félretettük. Aztán tavasszal kiderült, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem Dózsa emlékév lesz, hogy szinte mindenki félretette az ilyen műveket. Akkor úgy gondoltuk, hogy nekivágunk ismét, mert mindig az árral szembe szoktunk menni, és ez így rendben is van” – számolt be Nagy Tivadar az előzményekről. Elmondta, épp budapesti turnén voltak, amikor felkérték őket, hogy mutassák be a művet a Székely Vágtán, de végül az nem valósult meg.
Miért csak töredékek?
„Le is tettünk az egészről. Aztán ezelőtt két héttel úgy gondoltuk, mégiscsak jó lenne, ha pontra tennénk, és felmerült az ötlet, hogy szeptember 13-án lesz a tatárdombi megemlékezés, és kapcsoljuk ehhez az eseményhez a Dózsa bemutatóját. Egyértelmű volt, hogy ennyi idő alatt nem lehet semmiképpen egy rockdrámát színre vinni, így most egy koncert keretében mutatjuk meg az erősebb momentumokat, és adunk egy kis ízelítőt a műből. És hátha támogatót is találunk arra, hogy a nagy volumenű művet bemutassuk. Az a jó, hogy rengeteg művész kolléga akadt, akikkel ilyen rövid idő alatt is bele tudtunk vágni” – mutatott rá a zenekarvezető.
A fellépők
Nagy Tivadar szerint mindamellett, hogy ezúttal töredékeket mutatnak be a rockdrámából, a koncert betekintést nyújt abba is, hogy milyen lehetne a produkció, ha az eredeti elképzelés szerinti közel ötszáz fellépő lépne a színpadra. A szombaton bemutatandó produkció koreográfusa Kósa Gabriella és Kelemen Szilveszter. Dózsa György szerepében Bilaus András látható, Dózsa anyját Bodor Emese, Dózsa kedvesét Sántha Zsuzsanna, Dózsa Gergelyt Veress Albert, Lőrinc papot Bene Zoltán, Csobádot Antal Tibor, Bakócz Tamás bíborost Csiszér István, Perényi Imrét Günther Ottó alakítja. A kórusban fellép: Csiszér István, Gál Tünde, Hompoth Arthur-Norbert, Kerekes Otília, Kosztándi Ferenc Kinga, Kristóf Károly, Küsmödi Roland és Petres Kinga.
„Majdnem mindent önköltségből állunk, nagyon kevés támogatónk van, a legfőbb támogatóink az előadók. Az volt a lényeg, amikor a szereposztáson gondolkodtunk, hogy minél karakteresebb és eltérőbb egyének legyenek, hogy mikor párbeszédek vannak, legyen egyértelmű, ki kivel tart. A szövegkönyvnek az erőssége és a gyengesége is ugyanaz: tényszerű, történelmi és eléggé száraz. Eléggé ragaszkodik a valós eseményekhez. Van néhány jelenet, amelyben valamilyen szinten magyarázzák az egészet, de egészében a mű nagyon tényszerű, szögletes. Az elején volt is vitánk a szövegíróval, hogy miként lehetne ezt egy kicsit romantikusabbá, lágyabbá tenni, kicsit a szögleteket lekerekíteni, hogy fogyaszthatóbbá váljon. Most viszont ott vagyunk, hogy sikerült a zenével a dalokat annyira különböző hangulatúvá és mégis karakteressé tenni, hogy már nem búsulom ezt a felét sem. De mivel az emberek nagyon keveset tudnak ezekről az eseményekről, én magam is keveset tudtam, amíg bele nem ástam magam, a háttérkivetítéseken a magyarázatok meg fognak jelenni, és ez lesz az egyik kulcsa az egésznek. Eredetileg nagyon sok szereplő van a darabban, amit szintén próbáltunk lecsökkenteni. Itt most a koncerten egyértelműbb lesz és egyszerűbb” – összegzett Nagy Tivadar.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

Húsz év alatt eltűnt a hazai ipar harmada
A megváltozott piaci viszonyok, az elhibázott privatizációs politika és a rossz menedzsment miatt ment csődbe vagy vegetál több tucat korábbi nagyvállalat.
Két évtized alatt teljesen átrendeződött a román gazdaság. Az Országos Cégbíróság adatai alapján a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállította a 100 legnagyobb feldolgozó ipari vállalat 1994-es rangsorát. A listán szereplő cégek egyharmadát időközben felszámolták, illetve nem működnek.
A nagyvállalatok nem nőttek együtt a GDP-vel
1994-ben a vezető ipari vállalatok teljes éves forgalma 8,6 milliárd dollárt tett ki, míg tavaly, ugyanezen társaságok összesen 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak. Ez nagyon sovány eredmény, fogyelembe véve, hogy az eltelt húsz év alatt az ország bruttó hazai terméke hozzávetőleg meghatszorozódott, 30 milliárd dollárról 190 milliárdra nőtt.
Még lesujtóbb az összehasonlítás, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi eredményhez 11 milliárd dollárral négy cég ( Automobile Dacia, Rompetrol Rafinare, Petrotel Lukoil, ArcelorMittal Galac) járult hozzá, a fennmaradó 96 összesített forgalma nagyjából ugyanazon a szinten van mint 20 évvel ezelőtt.
1994-ben a román ipar zászlóshajója az ArcelorMittal volt, 777 millió dolláros forgalommal. Az indiai tulajdonban levő kohászati kombinát jelenleg is a nagy halak közé tartozik, tavalyi forgalma meghaladta az 1,1 milliárd dollárt. A második helyen az időközben a felszámolás sorsára jutott Metalimportexport Rt. állt, 529 millió dolláros forgalommal. A harmadik a szintén megszűnt Arpechim Rt. volt, 435 millió dolláros forgalommal. Ezt 2010-ben zárták be, mivel évi 130 millió dollár veszteséget termelt.
A ranglistán egy sor olyan vállalat is van, melyek, bár még léteznek, ám jelenleg csupán árnyékai egykori önmaguknak. Ebbe a kategóriába tartoznak a Rafo Rt, melynek tavalyi forgalma 25 millió dollár volt, szemben a 20 évvel korábbi 299 millióval, a Rafinăria Astra România, mely 116 millió dollárról 1 millióra, illetve a Tehnoforestexport, amely 84 millió dollárról 2 millióra esett vissza.
A legsikeresebben az Automobile Dacia vészelte át az elmúlt két évtizedet, hiszen forgalmát 267 millió dollárról 5,5 milliárdra emelte. A Rompetrol Rafinare és a Petrotel Lukoil szintén szépen fejlődtek, 1994-ben még csak 362, illetve 347 millió dolláros forgalmat bonyolítottak, tavalyi ereményük azonban már 3,5 és 1,6 milliárd euró volt.
Élmezőnyben az Azomureș
Húsz évvel ezelőtt a legnagyobb erdélyi vállalatok a vajdahunyadi ArcelorMittal (9.), a marosvásárhelyi Azomureş (12.) és a temesvári Comtim Carnex (13.) voltak. Előbbi visszafejlődött az évek során, forgalma 232 millió dollárról 150 millióra csökkent, míg a bánsági nagyvállalatot felszámolták.
Az Azomureş ellenben jelenleg is sikeres, tavalyi forgalma 481 millió euró volt, ami több mint háromszorosa az 1994-es eredménynek.
Az esztelen privatizáció sokszor csődöt hozott
Az iparon belüli erőteljes átrendeződés nagyrészt a mindenfajta koncepciót nélkülöző privatizációnak tudható be, vélik a szakemberek. „Ész nélkül történt a magánosítás, egyrészt a csúszópénzek miatt. Nagy károkat okozott a Nem adjuk el az országot! szemlélet is, ami miatt sokszor olyankor került csak sor a privatizációra amikor az adott vállalatot már nem lehetett megmenteni” – nyilatkozta Cezar Mereuţă, a Román Akadémia Előrejelző Intézete tudományos tanácsának munkatársa.
Adrian Moraru, a Közpolitikai Intézet (IPP) aligazgatója szerint sok vállalat a hibás menedzsment miatt ment tönkre. „Természetes, hogy a piacgazdaságra való átállás jónéhány cég megszűnéséhez vezetett. Hiába gyártott autógumikat a Danubiana, ha az importból származóak jobbak voltak. Ugyanakkor Romániában nem volt menedzserképzés, a vállalati vezetők nem boldogultak a piacgazdasági viszonyok mellett” – véli a szakember.
Pengő Zoltán, maszol.ro

Terrorista szervezetnek nevezték az RMDSZ-t a Realitatea TV-n
errorista szervezetnek nevezte az RMDSZ-t a Realitatea TV Jocuri de putere című műsorában az egyik meghívott. Oreste Teodorescu újságíró a műsorban folyamatosan "botrányosnak" címkézett autonómiatervezet kapcsán fogalmazott így.
"Elvárom Victor Pontától, aki a Szociáldemokrata Párt élén Büszkék vagyunk arra, hogy románok vagyunk szlogennel nyerte meg az európai parlamenti választásokat, hogy holnaptól távolítsa el ezt a terrorista szervezetet a kormányból" - fogalmazott Teodorescu.
A kijelentésére visszakérdezett a műsorvezető, Rareș Bogdan, miszerint milyen értelemben tartja terrorista szervezetnek az RMDSZ-t, kifejezésmódjában-e, mire Teodorescu azt mondta, hogy nem, viselkedésében minősíti terroristának az RMDSZ-t.
Az adás felvétele itt érhető el. A kedd esti kiadásra kell kattintani és 02:14:20-kor hangzik el a kijelentés. Oreste Teodorescu ismert tévés személyiség, Codul lui Oreste címmel vezetett műsort az Antena 2-n, de Mircea Badeával is dolgozott együtt a Noaptea Târziu és a Mircea vs Oreste Show keretében. A Wikipédián szereplő önéletrajza szerint a konstanciai Ovidius Egyetemen doktorált teológiából és jelenleg előadótanár a Hyperion Egyetemen. 123 ezer lájkolója van a Facebook-on. (hírszerk.)
Transindex.ro

Cseke: meg kell húzni a vonalat a köztisztviselői állás és a politikai funkció között
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettessel, a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Szaktárca vezetőjével tartott szeptember 9-én megbeszélést a képviselőház közigazgatási és területrendezési bizottsága. A megbeszélésen Cseke Attila RMDSZ-es képviselő, a bizottság alelnöke, több fontos, a romániai magyarságot közvetetten érintő témát is felvetett a miniszternek, amelyeket a közigazgatási tárca vezetője pozitívan véleményezett.
"Elsőként arra szerettem volna választ kapni, hogy milyen stádiumban vannak a helyi önkormányzatok által elindított országos projektek, illetve, hogy a kormánynak sikerül-e a következő időszakban biztosítani ezen, többnyire az infrastruktúrával kapcsolatos befektetések folytatását. Liviu Dragnea miniszter arról számolt be, hogy a kormány komolyan veszi ezeket a fejlesztési projekteket, és rövidesen újabb pénzügyi forrásokat biztosítanak a kivitelezési munkálatok folytatására" – tájékoztat Cseke Attila.
"A bizottsági ülésen továbbá azt is elmondtam, hogy a jövő év elején a törvényhozó és végrehajtó hatalmak egyik nagy kihívása, közigazgatási szempontból az lesz, hogy tisztán és világosan meghúzzák a vonalat a köztisztviselői állás és a politikai funkció között. Véleményem szerint törvénnyel kellene szabályozni, hogy hol a határ egy rendszeren belül a vezetők politikai ajánlása és kinevezése, illetve az abszolút szakmai alapokon elnyert funkciók között" – nyilatkozta Cseke Attila, aki a bizottsági ülésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ továbbra is fenntartja, és a jövő évben folytatni szeretné a már megkezdett decentralizációs folyamatokat.
"A szövetség komoly lépéseket tett ez irányban, főként, ami a kórházak és az iskolák decentralizálását illeti, és bár egy alkotmánybírósági döntés pillanatnyilag leállította ezt a folyamatot, meggyőződésünk, hogy a kormánynak folytatnia kellene a központosított rendszer feloldását” – fogalmazott a bizottság mai ülésén Cseke.
Liviu Dragnea közigazgatási miniszter válaszában elmondta: egyetért az RMDSZ felvetésével, és a jövő évben mind a központi, mind a helyi közigazgatásokban tisztán és világosan meg kell húzni a vonalat a köztisztviselői állás és a politikai funkció között. Emellett arról is biztosította a képviselőt, hogy a kormány a jövő év elején támogatni fogja a decentralizációs folyamatok további kibővítését.
Lévén hogy az új Regionális Operatív Program (ROP) tervezetét Románia augusztus végén küldte el Brüsszelbe véleményezésre és jóváhagyásra, a szövetség képviselője azt a kérdést is felvetette, hogy a ROP keretén belül, a kormány milyen lépéseket kíván tenni a kataszteri munkálatok bővítésére és a telekkönyvezési rendszer fejlesztésére, illetve annak érdekében, hogy ezt a rendszert az egész országra kiterjessze.
Válaszában Liviu Dragnea elmondta, a ROP-nak valóban van egy fontos tervezett tengelye, amely arról szól, hogy záros határidőn belül, legkésőbb a finanszírozási program végéig, vagyis 2020-ig, Románia támogatja majd a kataszteri mérések elvégzését és az egész országra kiterjeszti telekkönyvezési rendszerét. (hírszerk.)
Transindex.ro

Crețu a regionális politikáért felel, Navracsics oktatásügyi, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztos
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke oktatásügyi, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosnak jelöli Navracsics Tibort és regionális politikáért felelős biztosnak Corina Creţut, írja az MTI.
Korábban Magyarország biztos-jelöltjét az adó- és vámügyi biztosi tisztség, Románia biztosi jelöltjét pedig a humanitárius segélynyújtás biztosi poszt várományosaként látták.
Jean-Claude Junckert július közepén választotta meg az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács jelölése alapján. Ezt követően Juncker az uniós tagállamok kormányaihoz fordult, akiknek legalább egy-egy jelöltet kellett javasolniuk a majdani brüsszeli bizottságba.
Juncker a múlt hét folyamán mind a 27 biztosjelölttel személyes beszélgetést folytatott brüsszeli irodájában annak érdekében, hogy meggyőződjön arról, hogy a jelöltek megfelelnek az uniós szerződésben rögzített követelményeknek. A szerződés szerint ugyanis az Európai Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján, olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség.
Juncker a múlt héten küldte meg a tagállamok képviselőit tömörítő tanácsnak a biztosjelöltek neveit jóváhagyásra, amely még aznap el is fogadta a 27-ek listáját. A feladatok, tárcák szerdai kihirdetését követően a kijelölt biztosokat az Európai Parlament illetékes szakbizottságai hallgatják meg, majd az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kell szavazzon arról, hogy támogatja-e a testület egészét. Ha az EP többsége támogatja a Juncker-bizottságot, a tanács formálisan is kinevezi a testületet, amely ezt követően hivatalba is léphet. (mti)
Transindex.ro

Alkalmatlannak tartják a román biztosjelöltet
A Székelyföld területi autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács alkalmatlannak találja Corina Cretu román biztosjelöltet arra, hogy az Európai Bizottságban a regionális politikákért feleljen.
Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-nek szerdán elmondta: az EU működéséről szóló szerződés a regionális politika céljaként határozza meg a régiók közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölését, a leszakadó régiók felzárkóztatását. Hozzátette, Székelyföld a kulturális, nyelvi különbözősége miatt került leszakadó pályára Romániában.
Corina Cretu személye nem jelent garanciát
„Hogyan fogja Székelyföld leküzdeni a leszakadását, ha egy nacionalizmusáról, magyarellenességéről ismert politikus felel majd uniós szinten a felzárkóztatásáért?” – tette fel a kérdést Izsák Balázs. Hozzátette, Corina Cretu személye nem jelent garanciát arra, hogy az EU alapdokumentumaiban megfogalmazott elvek érvényesüljenek.
Az SZNT elnöke nem tartja kizártnak, hogy Románia számára éppen azért volt fontos a regionális politikákért felelős biztosi poszt megszerzése, hogy a tisztségen keresztül akadályozza a kulturális sokszínűség érvényesülését a regionális politikában.
„Az EU luxemburgi bíróságán zajló perünkben Románia attól óvja Európa nemzeti, nyelvi szigeteit, hogy nemzetiségi enklávékká alakuljanak. A román nacionalisták ma is hívei az évtizedeken át gyakorolt asszimilációs politikának. Nyíltan vagy burkoltan azért cselekszenek, hogy a Ceausescu-diktatúra idején kialakított elvek érvényesüljenek” – jelentette ki Izsák Balázs.
„Ez a remény szertefoszlani látszik”
A szervezet elnöke úgy vélekedett, luxemburgi perük kimenetelét aligha befolyásolja az a tény, hogy megváltozik az Európai Bizottság összetétele. „Ez csupán annyit jelent, hogy, ha eddig reménykedhettünk abban, hogy egy jobb összetételű bizottság változtat az álláspontján, ez a remény most szertefoszlani látszik” – fogalmazott.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői és partnereik a polgári kezdeményezés eszközével próbálják elérni, hogy az unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítené. Nem kezdhették azonban el az egymillió európai aláírás összegyűjtését, mert az EB úgy ítélte meg, a téma nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. A kezdeményezők a bizottság elutasító határozatát támadták meg az EU luxemburgi bíróságán.
mno.hu / MTI, Erdély.ma

Újabb elszalasztott lehetőség?
Kár volt az RMDSZ-nek kampányra időzítenie az autonómiastatútum nyilvánosságra hozatalát – fanyalognak sokan –, ismét mértéktelen nacionalista indulatokat szül, s a magyar–magyar vetélkedés sem segíti az összhang megteremtését. Csakhogy Romániában szinte lehetetlen olyan időszakot találni, amikor nem készül vagy dúl javában valamilyen választási kampány. E logika alapján alkalmas időpont gyakorlatilag nem létezik.
A tervezet nehezen készült el, és hivatalosan mindmáig nem került közvitára. Kiszivárogtatták – először a bukaresti Hotnews hírportálnak – vélhetően éppen a szövetség köreiből. Tesztelni kívánták a román és magyar közvéleményt. A román hőbörgés gyorsan feldübörgött, a szokott magyarellenes szólamok azonban új elemekkel bővültek: a székelyek – Magyarország támogatásával – már nemcsak Románia, hanem az egész Európai Unió szétrobbantásán ügyködnek; az RMDSZ egy terrorszervezet, melyet azonnal be kell tiltani; hiába emlegetik a dél-tiroli modellt, Székelyföldön a Gázai övezet mintáját kellene követni (hogy ki a zsidó és ki a palesztin a történetben, azt nem részletezték) és így tovább. Magyar oldalon is akadnak fanyalgók, kevésnek, gyengének ítélik a statútumot jó néhányan, akik átrágták magukat rajta. A hivatalos politikusi megnyilvánulások egyelőre mindkét oldalon késnek, valószínű, várják az RMDSZ által nyíltan is felvállalt változatot. Nagy kérdés azonban az első dühös kifakadások után, hogy az államelnök-választás küszöbén kialakulhat-e érdemi vita Székelyföld autonómiájáról. Amíg minden román politikust árulónak tekintenek, aki nem utasítja el azonnal – nehezen hihető. Még magyar oldalon sem számíthatunk tartalmas párbeszédre, borítékolható, elkezdődik a különböző tervezetek harca – van SZNT-, EMNP- s immár RMDSZ–MPP-változat –, annak bizonygatása, ki az autonomistább, elkötelezettebb, és ki az áruló, ismét elsikkad az, ami mindannyiuk feladata volna. Százalékokért, hatalomért, egymás legyúrásáért folyik majd a küzdelem, nem az önrendelkezésért. A székelyföldi autonómiastatútumnak egy magyar közösséget összefogó, konszenzus alapján létrejött tervezetnek kellett volna lennie, melyet bár mi elfogadunk, magunkénak érzünk. Ezt ígérte egykor az RMDSZ elnöke. Egyre inkább úgy tűnik, erre kicsi az esély. Ismét elszalasztunk egy lehetőséget, s nem tudni, lesz-e következő alkalom. S ha igen, mikor? Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
TERRORSZERVEZET. Így nevezte az RMDSZ-t a Realitatea TV egyik műsorában a meghívott Oreste Teodorescu újságíró, aki a botrányosnak címkézett autonómiatervezet kapcsán fogalmazott ily módon. „Elvárom Victor Pontától, aki a Szociáldemokrata Párt élén Büszkék vagyunk arra, hogy románok vagyunk szlogennel nyerte meg az európai parlamenti választásokat, hogy holnaptól távolítsa el ezt a terrorszervezetet a kormányból” – idézte Teodorescut a Transindex.
FENYEGETŐ KORRUPCIÓ. A legfelső állami vezetést is átható korrupció olyan helyzetet alakíthat ki, mint Ukrajnában – figyelmeztet a román hírszerzés igazgatója. George Maior úgy véli, Románia jó úton halad a korrupció és az adócsalás elleni harcban, de szerinte a politikumnak még inkább részt kellene vállalnia a küzdelemből. „A korrupció nemzetbiztonsági probléma is. Ami az ukrajnai fejleményeket illeti, a kormány bukásához is vezető instabilitás egyik fő oka a korrupció intenzív elterjedése az ukrán politikai és gazdasági életben addig a pontig, hogy a társadalomban felgyűlt frusztráció visszacsapódott az akkori hatalomra” – jelentette ki George Maior. (Főtér.ro) ÁLLAMFŐJELÖLTEK KÉTES MÚLTJA. Legalább egy államfőjelölt a titkosszolgálat ügynökeként tevékenykedett korábban – ezt Traian Băsescu államfő nyilatkozta az egyik kereskedelmi televíziónak. Mint mondta, neki tudomása van erről, és kötelessége nyilvánosságra hozni, ha a jelölt nem tölti ki önéletrajzában a hiányzó rovatot. (Marosvásárhelyi Rádió) ÚJKORI TÖRTÉNELMET TANÍTANÁNAK. Választható tantárgyként illesztené be az oktatási programba a szaktárca Románia közelmúltjának történelmét. A Digi24 szerint a kapcsolódó oktatási csomag összeállítására uniós forrásokra pályáztak, részleteket pedig ma hoz nyilvánosságra a tanügyminisztérium. Az új tantárgy célcsoportja a IX–XII. osztályos diákok. FELÜGYELET NÉLKÜL A NAGYVILÁGBAN. Több mint hatvan felügyelet nélküli kiskorút hoztak vissza a hatóságok az országba az év eleje óta. A nemzeti gyermekvédelmi hatóság adatai szerint a gyermekeket tizenhat európai országból gyűjtötték be, a legtöbben, tizennyolcan Spanyolországból kerültek vissza Romániába. Magyarországon tíz, felnőttkíséret nélküli, romániai kiskorút azonosítottak, Olaszországból nyolc, Franciaországból pedig öt csellengő gyermeket hoztak haza. A hatóságok továbbá Kanadában, Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban, de Görögországban, Szíriában és Finnországban is találtak kallódó román kiskorúakat. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyernyében felavatták a Péter lakóotthont
Otthon, ahol szabadon és nagylelkűen megosztják a szeretetet
Igazi ünnep, nagy pillanat volt a tegnapi épületavató Nagyernyében: az Ügyes Kezek Alapítvány megnyitotta a Péter lakóotthont, amelyben 10 sérült, fogyatékkal élő felnőtt talál állandó otthonra. Az alapítvány október 1-jétől működteti a védett otthont, ahol egy kisebb "respiro" központot is kialakítanak.
A megyei szociális ellátást biztosító állami intézmények mellett alternatív szolgáltatásnak tekinthető a védett otthon létrehozása, ahol biztonságot nyújtó állandó szakemberi felügyelet mellett családi körülmények között önálló életet élhetnek a sérült személyek. Ilyen körülményeket nyújt a nagyernyei Péter lakóotthon, amelynek kilenc lakója szeptember folyamán költözik be, a védett otthon pedig október elsejétől működik majd. Nagy szükség van az ilyen típusú szociális ellátásra, hiszen sok, fogyatékkal élő személy esetében nem megoldott az állandó gondozás, ellátás az állami intézményekben. Amint a sérült fiatalokat, családjaikat támogató Ügyes Kezek Alapítvány igazgatója, Magdó Orsolya elmondta, a nappali központjukba járó fogyatékkal élő fiataljaik szülei egyre idősebbek, a sérült személyek pedig egy adott pillanatban magukra maradnak, sorsuk bizonytalanná válik. "A foglalkoztatónkba járó 45 fiatal közül ötnek már nem élnek a szülei, és többen vannak, akiknek csak egy szülőjük él. Nagy kérdése a szülőknek, mi történik majd a gyermekeikkel, amikor ők már nem lesznek? Erre jött válaszként a lakóotthon létrehozásának ötlete, amelyet egyik elhunyt gondozottról neveztünk el" – tette hozzá Magdó Orsolya. A Péter lakóotthont többéves, kitartó munka árán sikerült megépíteni, berendezni, széppé varázsolni, ahol végül 10 sérült személy számára biztosítanak otthont.
Felemelő érzés, öröm, a fogyatékkal élő személyek életében egy új kezdetet jelent a Péter lakóotthon, amelynek megépítésére a keresztény hit késztette az alapítványt, a szociális érzékenység a kevésbé szerencsés sorsú, hátrányos helyzetben élő embertársaink iránt – jelentette ki a tegnapi avatóünnepségen Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, közösségerősítőnek nevezve a szeretet jegyében végzett munkát. Dr. Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója szerint a védett otthon létrehozása szociális szempontból fontos lépés mind a fogyatékkal élők, mind a helyi közösség számára. "Több ilyen lakóotthonra lenne szükség vidéken, hiszen itt olyan életet élhetnek a gondozottak, mint bárki más. Gazdasági szempontból is hasznos a kezdeményezés, hiszen költséghatékony, színvonalas szociális szolgáltatást nyújt" – jelentette ki Schmidt Loránd. Az elmúlt néhány évtized során számos külföldi humanitárius szervezet igyekezett segítséget nyújtani a Romániában élő fogyatékos személyeknek, ezeket az éveket elevenítette fel Kathy Todd, a JOY Egyesület vezetője, illetve Eva Von Kern, a Bistånd Östeuropa (Segítsétek Kelet-Európát) alapítvány képviselője, aki 15 éve dolgozik Romániában, hogy fogyatékos gyermekeket és felnőtteket, hátrányos helyzetű személyeket segítsen, az Ügyes Kezek Alapítvánnyal is évek óta együttműködik. Mérföldkőnek nevezte a Péter lakóotthon megépítését, szociális téren fontos, mentalitást is megváltoztató fejlesztési programnak, és hangsúlyozta, "ha összetartunk, ezt a világot egy kicsit jobbá tehetjük". "Bátor lépés volt elkezdeni a projektet, azért, hogy biztosíthassák a lehetőséget a sérült személyek önálló és biztonságos életviteléhez. Minden embernek szüksége van otthonra" – tette hozzá, köszönetet mondva mindazoknak, akik e célért dolgoztak. Botos Csaba kuratóriumi tag áhítata után Kántor Attila lelkész áldotta meg az építményt, amelybe belépve az egyik bentlakó, Szilágy Zsolt festményeit láthattuk, és első pillantásra nyilvánvaló volt: itt mindent az otthon lakóinak a kényelme, érdeke szerint alakítottak ki. Kopacz Imola pszichológus szerint: "otthonunkat olyan hellyé kell alakítani, ahol egymást táplálni tudjuk és segíteni a növekedésben, meleg és biztonságot adó menedékké, ahol az energiánkat megújíthatjuk, és felfrissíthetjük lelkünket, ahol az aggodalmak feloldódnak, a mosolyt megosztjuk, szabadon és nagylelkűen megosztjuk a szeretetet".
A védett otthont tíz személy ellátására tervezték, azok a fogyatékkal élő felnőttek költözhetnek be, akiknek családja hozzájárult a telek megvásárlásához. A tíz szoba mellett hét speciálisan kialakított fürdőszoba található az épületben, természetesen konyha, zöldségmosó és mosókonyha stb., egy kisebb – kétszobás – respiro központ, ahol, mint Magdó Orsolya elmondta, szálláslehetőséget biztosítanak a bentlakók hozzátartozóinak, vagy akár más sérültek ideiglenes elhelyezésére. Az ellátásért a bentlakóknak havi 750 lejt kell fizetniük, három hónap után az alapítvány vezetése elemzi a költségeket. A Péter lakóotthont Adorján Zsuzsánna gyógypedagógus vezeti, egészségügyi végzettségű személyt alkalmaznak és legalább egy önkéntest szeretnének hosszabb időre találni, ugyanakkor a szülők segítségére is számítanak esetenként. Az önkormányzati támogatáshoz szükséges akkreditáció megszerzését tervezik, és távlati terv egy újabb, mozgássérülteknek otthont adó központ megépítése.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Kétnyelvű könyv a bányavidék fénykoráról
A Zsil völgye a XX. század elején
A Zsil völgye mondhatni a kőszénbányászat szülöttje, az azelőtt gyér pásztorlakosságú vidék a „fekete arany” révén népesedett be, neki köszönheti fejlődését.
A huszadik század elején már jelentős és virágzó vidék volt, Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. Olyannyira, hogy 1903 szeptemberében Petrozsényban tartották meg a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlését, amelyen a bányavállalatok vezetői 4 részletes tanulmányt mutattak be a Zsil völgye és bányászata akkori helyzetéről. Ezen tanulmányok megjelentek a „Bányászati és kohászati lapok” című tekintélyes kiadványban, s ezek alapján született meg Mircea Baron, Wersánski Eduárd és András József professzor gondozásában a kétnyelvű könyv. Melyek címe egyszerűen Zsil völgye a XX. század elején.
Magyar kapcsolatok
A könyv ötlete Mircea Barontól származik, Wersánski Eduárd, a petrozsényi RMDSZ jelenlegi elnöke a 4 magyar nyelvű tanulmány fordítását vállalta, András József professzor, a petrozsényi RMDSZ korábbi elnöke pedig a műszaki leírások ellenőrzését végezte. Utóbbi nem volt kimondottan könnyű feladat, hiszen nemcsak a magyar–román szakmai nyelvezetre kellett figyelni, hanem arra is, hogy 110 év alatt a magyar szakmai terminológia is változott, ismertette a helyzetet András professzor. A könyv megjelenése mögött az előbbi két szerző 3 éves munkája húzódik meg, András professzor csupán az utolsó évben kapcsolódott be.
A korabeli fényképeket a miskolci egyetem segítségével dolgozták fel, dr. Patkó Gyula rektor szívélyes együttműködése réven. 1918 után Miskolcra került az 1735-ben alapított híres felvidéki Selmecbánya (manapság Banska Štiavnica) bányászati akadémiájának archívuma, amely Trianon előtt Magyarország legjelentősebb szakegyeteme volt, ott tanult a Zsil-völgyi bányák szinte valamennyi vezetője, ismertette a helyzetet András József. Végül is a Monarchia idején a legjelentősebb bányatársaság a Salgótarjáni kőszénbánya-részvénytársaság volt, az üzemeltette a legtöbb Zsil-völgyi bányát.
Világszintű bányászat
A huszadik század elején a Zsil völgye adta Magyarország kőszéntermelésének közel 20%-t, a magyar királyi államkincstár bányáit pedig a már említett Salgótarjáni részvénytársaság mellett az Urikány–Zsilvölgyi magyar kőszénbánya részvénytársaság, illetve a Felső-Zsilvölgyi kőszénbánya társulat üzemeltette. A magyar állam támogatása már akkor is jelentős volt, már a bányászat 1860–70-es évekbeli kezdete is gróf Lónyai Menyhért, Magyarország miniszterelnöke támogatását élvezte, az ő tiszteletére nevezték el a Petrilla melletti települést Lónyai-telepnek, manapság egyszerűen Lónya (románul Lonea). A bányákat mégis a 3 részvénytársaság magántőkéje működtette, világszínvonalú technológiával: szöges ellentétben a mai helyzettel, 1918 előtt a Zsil-völgyi bányákban használt technológia a világ legkorszerűbbje volt, szemléltette András professzor. Az is hozzátartozik a történelmi igazsághoz, hogy a nyereségorientált részvénytársaságok csak annyi munkaerőt alkalmaztak, amennyi gazdaságilag indokolt volt, mesterségesen felfújt személyzetről szó sem lehetett, a szociális érzékenység pedig abban öltött testet, hogy a bányavállalatok külön kórházakat és egészségügyi biztosítókat működtettek alkalmazottaik számára.
Miniatűr Osztrák–Magyar Monarchia
Éppen az eredeti tanulmányok magyar nyelve, illetve a Zsil völgye többnemzetiségű mivolta iránti tiszteletből döntöttek kétnyelvű könyv megjelenése mellett: a petrozsényi önkormányzat által 3500 lejjel támogatott könyvben az oldal egyik felén románul, a másik felén magyarul olvasható a szöveg. A bányavidék mindig is többnemzetiségű vidék volt, ahol a történelem nem 1918-ban kezdődött el, hangsúlyozta a kétnyelvű könyv bemutatóján Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere.
Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a virágzó Zsil völgye összlakossága 50 015 fő volt (kb. harmada a mainak), közülük 22 378-an (44,74%) románok, 20 994-en (41,94%) magyarok, 3309-en (6,61%) németek, 703-an (1,40%) szlovákok, 518-an (1,03%) ukránok, 2113-an (4,2%), pedig egyéb Monarchia-béli nemzetiség (cseh, lengyel, horvát, olasz, szerb stb.). Felekezeti szinten hasonló sokszínűség volt jellemző: 15 155 római katolikus mellett 11 185 görög katolikus, 13 073 ortodox, 5819 református, 1509 lutheránus, 1090 unitárius és 2189 izraelita lakosa volt a bányavidéknek.
Maguk az 1903-as tanulmányokat elkészítő bányaigazgatók is a vidék többnemzetiségű jellegét erősítik meg. Kantner János, a Felső Zsilvölgyi Bányatársaság vezető bányamérnöke valószínűleg német volt, Blaschek Aladár (salgótarjáni részvénytársaság) magyar, Andreics János (szintén salgótarjáni részvénytársaság) a mai Vajdaság területén született, Krizko Bohus (Urikány–Zsilvölgyi részvénytársaság), pedig szlovák volt. 1914-ben utóbbi volt Hunyad vármegye legnagyobb jövedelemadó-fizetője, 1918-ban pedig visszatért felvidéki szülőföldjére, ahol Bohuslav Križko néven a szlovák bányászat szervezője és a szlovák szaknyelvezet kialakítójaként írta be nevét a szaktörténelembe. Mind a négy szerző a selmecbányai főiskolán szerezte bányamérnöki oklevelét. Krizko ezenkívül a berlini egyetemen villamosmérnöki diplomát is szerzett.
Végül is Tiberiu Iacob-Ridzi nem tévedett, amikor megjegyezte, hogy „a Zsil völgye már akkor európai vidék volt, jóval az Európai Unió megjelenése előtt”.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad),

Romaterror alatt Őrkő
Megelégelték az őrkői romák által elkövetett sorozatos lopásokat, a folyamatos fenyegetéseket a sepsiszentgyörgyiek, és a tarthatatlan helyzet orvoslása érdekében a hatóságok segítségét kérik.
Az őrkői romatelep szomszédságában élő lakók levélben kérték a helyi és a megyei rendőrség fellépését, az ott élők képviselői pedig személyesen keresték meg panaszaikkal Tischler Ferenc alpolgármestert.
Rendszeresek a lopások
A beadvány aláírói szerint a környéken mindennaposak a lopások, csendháborítás miatt is nagyon sokszor fordultak a hatóságokhoz, a lakók pedig nem mernek szembeszállni a gyakorta ittasan fenyegetőző, agresszív őrkői férfiakkal. Egy neve elhallgatását kérő hölgy érdeklődésünkre elpanaszolta, minden szerdán kihelyezik a tömbház elé a szemétgyűjtő konténereket, ám amíg a köztisztaságiak elviszik a szemetet, a romák felborogatják a kukákat, szétszórják a tartalmát.
Ottjártunkkor kiderült, a lakók a megtorlástól tartva nem merik vállalni a nevüket, de mindannyian panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt. Van, akinél a kapu rézkilincsét lopták el az éjszaka leple alatt, reggel nem tudta kinyitni a kaput.Egy másik családnak a fajkutyáját vitték el, és váltságdíjat követeltek érte, szerencsére az eb közben elrágta a nyakára tekert zsinórt és hazaszökött. Sokan panaszkodnak az éjszakai randalírozásokra, kiabálásokra.
A kertvárosi házak lakói már előre rettegnek, mert hamarosan érik a dió, a roma gyerekek pedig kővel dobálják az ágakat, nem törődnek azzal, hogy nemcsak a dió hull le, hanem a közelben parkoló gépkocsik és a környékbeli házak ablakát is betörik.
Tischler Ferenc alpolgármester a Krónikának elmondta, a panaszok egy részére van azonnali megoldás, ám sok esetben csak a hosszú távú változásban bíznak, a civil szervezetekkel karöltve több nevelőprogramot működtetnek az Őrkőn.
„Nem akadályozhatjuk meg, hogy trágár módon, hangosan beszéljenek, de van olyan projektünk, amelynek során például a nőkkel és a kislányokkal foglalkozunk” – mondta az alpolgármester. Tischler elmondta, elérték azt, hogy a lakónegyedi kisboltba ne mérjenek szeszes italt, és azt ígérte, az Őrkő negyedi, omladozó választófalat is kijavítják, megerősítik.
Mélyszegénység, menekülő vezéregyéniségek
A városvezetés már évekkel ezelőtt megígérte, csak abban az esetben bontatja le a húsz évvel ezelőtt épített beton válaszfalat, ha az Őrkőn élők tisztán tartják negyedüket, az állataikat nem engedik a városban kóborolni, ledolgozzák felgyűlt bírságaik értékét.
A sepsiszentgyörgyi városvezetés különben integrált szociális politikát dolgozott ki, hogy kimozdítsa a mélyszegénységből az Őrkő negyedben élő roma közösséget. Tavaly a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai készítettek egy vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy az Őrkőn lakók többsége havi 125 lejből él. A negyedben mintegy kétezren laknak, a felnőttek csupán egynegyedének van munkahelye.
Tischler Ferenc elmondta, rendszeresen találkoznak az őrkői negyedben élő romák képviselőivel, megvitatják problémáikat, és közösen próbálnak megoldást keresni a felmerülő gondokra.
„A civil szervezetek több évtizedes munkát és energiát fektettek már az Őrkőn lakók felzárkóztatásába – mondta el lapunknak Kernászt Huba, a Pro Nobis Egyesület munkatársa. – Amikor sikerül kinevelni egy-egy vezető egyéniséget a romák közül, akkor olajozottabban működik a kapcsolattartás, az együttműködés, ám az ilyen emberek egy idő után kitelepednek külföldre. Folyamatos gondot jelent, hogy azokat, akikkel dolgozunk, tanítjuk, neveljük őket, amikor a község élére állhatnak, példaképek lehetnének, jobb élet reményében elköltöznek.”
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság munkatársai a lakossági panaszok nyomán rendszeresen járőröznek majd a romák lakta városrész utcáin. Emlékeztetett, a környéken három térfigyelő kamerát is felszereltek. A rendőrök különben tervezik, hogy a helyi önkormányzat munkatársaival közösen lakossági meghallgatást szerveznek a negyedben.
A szóvivő elmondta, az év első három hónapjában 25 bűnvádi eljárást indítottak az Őrkőn, ebből nyolc esetben a járőrök tetten érték az elkövetőket. Csend- és rendháborítás miatt idén 59 bírságot róttak ki.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Magyarnyelv-tudást követeltek Szatmárban
Szatmár megye prefektusánál tett panaszt egy fiatalember, mivel állítólag azért nem vették fel egy önkormányzati posztra, mert nem tud elég jól magyarul.
Eugeniu Avram kormánymegbízott fogadóóráján a panaszos, Radu Dorel Ciupcea elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy helyette a vizsgára jelentkezett másik érdeklődőt alkalmazták a krasznabélteki polgármesteri hivatalba közönségszolgálati felelősnek, mivel állítása szerint vetélytársa kisebb jegyet kapott, és mindössze annyi volt az előnye vele szemben, hogy jól beszélt magyarul.
A prefektus kifejtette: amennyiben a felvételi kritériumok között szerepelt a magyar nyelv ismerete, úgy véli, az eljárás a jogszabályoknak megfelelően történt, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják az esetet.
Ciupcea egyébként állítása szerint kommunikáció szakon végzett, és magyarul is ért valamennyit, kifejezni viszont nem tudja magát. Úgy vélte,esetében nem probléma, hogy nem beszéli a magyart, mivel szükség esetén kérhette volna nyelvismerettel rendelkező kollégái segítségét. Hozzátette: feljelentést tesz a Köztisztviselők Országos Ügynökségénél (ANFP), valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD).
Lapunknak Kovács Jenő krasznabélteki jegyző kifejtette: tökéletesen nyugodt az eljárás szabályossága tekintetében, állítva, hogy – a helyi román nyelvű sajtóban megjelentekkel ellentétben – igenis szerepelt a magyar nyelv ismeretére vonatkozó feltétel a meghirdetett pályázatban. Rámutatott, az eljárásukhoz megkapták a Köztisztviselők Országos Ügynökségének jóváhagyását is, így nem férhet kétség ahhoz, hogy betartották a törvényt.
„Fel is hívtak Bukarestből a magyar nyelvre vonatkozó feltétel miatt, én pedig elmagyaráztam nekik, hogy a község lakosságának körülbelül 30 százaléka magyar, így jogos az elvárás. Nem is problémáztak tovább emiatt” – fejtette ki Kovács Jenő. A jegyző elmondása szerint egy legfelsőbb bírósági döntésre hivatkozott, mely tisztázza, milyen esetekben lehet feltételül szabni egy kisebbségi nyelv ismeretét.
A bíróság szerint – mely egy Kovászna megyei feljelentés nyomán tárgyalta a kérdést, mivel valaki panaszt tett, hogy a megyei közpénzügyi hatóság igazgatói állására vonatkozó kiírásban is szerepelt követelményként a magyar nyelv ismerete – egyébként kizárólag a közönségszolgálatosok esetén követelhető meg a nyelvtudás azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot.
Kovács Jenő rámutatott, Krasznabélteken épp ilyen munkakörbe kerestek embert, így indokoltan kérhették a magyarnyelv-tudást.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)

Történet esernyővel, bőröndökkel
Bábtagozatot hoz létre a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban három színész Nagy Regina rendező vezetésével. Körülbelül két hete kezdték próbálni első darabjukat, a Szász Ilona kortárs drámaíró műve nyomán készülő Cókmók avagy a morgolódó szekrénymanó című bábelőadást, amelyet szeptember 24-én mutatnak be.
A produkcióban bunraku-, botos, illetve kesztyűbábokat is használnak, pantomimmal fűszerezve. A felkészülés a Művelődési Ház előterében zajlik, a produkcióban részt vevő színészek – Márton Réka, Vidovenyecz Edina, Szűcs-Olcsváry Gellért –, illetve a közreműködők egyaránt lelkesek: ott jártunkkor, a próba lejártával is hallgatták, dúdolták a Nagy Csongor szerezte zenét, illetve játszatták a nemsokára bemutatásra kerülő bábokat, amelyeket Bandura Emese, a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozatának jelenlegi vezetője alkotott meg.
Mint kiderült, ezek mind rendkívül értékes, egyedi darabok, képzőművészeti alkotások, amelyek elkészítéséhez kiemelten fontos az alapanyagok gondos kiválasztása: általában nem használnak műanyagot.
Mint Nagy Regina, a darab rendezője kifejtette, a kezdeményezés részvevői számára izgalmasan újszerű a kísérletezés, és az, hogy mi mindent el lehet mesélni három régi bőrönd segítségével, vagy hányféle felhasználási módja lehet egy darabban egy esernyőnek.
A helyi bábtársulat létrehozására a székelyudvarhelyi színház vezetősége két éve kérte fel Nagy Reginát, a szatmári bábtagozat megalapítóját, aki örömmel vállalkozott a feladatra. Mint elmondta, Udvarhelyen könnyebb a dolga, mint tizenegy éve a partiumi városban volt, hiszen a szatmárnémeti színház eleinte nem igazán támogatta a kezdeményezést, és jó három-négy évig harcolni kellett annak elfogadásáért.
Az új társulat születésénél bábáskodni jóleső érzés számára – a csapat célja eloszlatni az itthoni közönség azon tévhitét, hogy a bábszínházi tevékenység azonos az óvodai bábozással, és hogy a bábjáték célcsoportja csakis a legfiatalabb korosztály lehet. Mint a rendező elmondta, a bábszínház is egy a színházi műfajok közül – a marosvásárhelyi művészeti egyetemen működik külön bábszínésztagozat –, csak itt a szöveg vagy tánc helyett a tárgyak, illetve a képzőművészet kerülnek a figyelem középpontjába, a színészek azok által közvetítik az üzenetet.
Ez a prózai színházi színészeknek olykor igen komoly kihívást jelenthet, hiszen a közönség figyelmét saját magukról a bábokra kell irányítaniuk, esetenként „láthatatlanokká” kell válniuk azok mögött, mert bár paraván nélkül játszva jelen vannak a színpadon, a történet főszereplői az életre keltett tárgyak – magyarázta Nagy Regina.
Hozzátette, a bábszínház igen jelentős múltra tekint vissza, és eredetileg kimondottan a felnőtteknek szólt: a japán eredetű kabuki színháztól eredeztethető, a magyar kultúrában vásári bábjátékok formájában honosodott meg, amely a nemesek kigúnyolását célozta. Az utóbbi évtizedekben a hangsúly a gyerekdarabokra tevődött, ennek tulajdonítható, hogy a bábszínház műfaját sokan tévesen az óvodai bábjátszással azonosítják.
Bálint Kinga Katalin, Krónika (Kolozsvár)

Koldusok országa: Románia?
Amikor legelőször olvastam, halottam arról, hogy Európát valósággal ellepték a Romániából, Bulgáriából elindult koldusok, kéregetők, az újságírás – finoman szólva – kegyes sarkításának, túlzásának, füllentésének tekintettem.
Ha valaki önmagát alázza meg azzal, hogy másoktól vár könyöradományt, ahhoz megértéssel kell közeledni, és nem szabad tőle megtagadni azt a pár fillért, amivel – esetleg – az életét megmentő kenyeret, élelmet megvásárolhatja! – érveltem magamban a közel-keletiek örök bölcsességével.
E sorok írója is helyeselte, amikor a rendszerváltást követően a román sajtó egésze felmentést kért a két román atyafi számára, akiket Irakban (?), Szíriában (?) kézlevágással akartak büntetni, mert gumiabroncsokat loptak! Ma is tiltakoznék, és elfogadnám – bár a tízparancsolat szerint a lopás a legfőbb bűnök egyike! – az akkori érvelést: valóban nem követtek el életellenes, életbevágó bűnt. A példás büntetésnek azonban visszatartó, elrettentő hatása is elképzelhető, ez – valahogy – mindig kimaradt és kimarad az érvelésből!
Az általánosítás bélyege mindig egy egész közösséget, népcsoportot, népet, nemzetet sújt, a láthatatlan billogot soha nem lehet eltüntetni. Ez az alapja az előítéleteknek, sztereotípiáknak. Az általánosítás veszélyének elkerüléséért került a kérdőjel a cím végére. Románok százezrei, milliói becsületesen dolgoznak, éjt nappallá téve keresik a kenyerüket, biztosítják a saját, és az otthonmaradt családtagok egzisztenciáját olaszországi, spanyolországi, nagy-britanniai vagy éppen ciprusi munkavállalással.
Mégis: a tisztességesen és becsületesen dolgozók (az ő nevükben szólok) arca pirul és szégyenkezik, amikor honfitársaik – személyesen láttam, megtapasztaltam – a világhírű párizsi Diadalív tövében, amelyen mintegy Petőfi Sándor intelmét meghallgatva „emléket” állítottak „a sok hős lábnak”, melyek 1809-ben a Bonaparte Napóleon elleni dicstelen felkelés során Győrnél „úgy futottak”, olyan agresszív módon kéregetnek.
Mit kéregetnek? Követelőznek, hogy a legtoleránsabb helybéliek és turisták tízezreinek a zsebében akarva-akaratlanul kinyílik a bicska. Különösen akkor, amikor a gyanútlan szemlélődő megdöbbenve látja: a „fény városának” központjában, a Diadalívtől kőhajításnyi távolságra végzik a kis- és nagydolgukat. Egyenesen cinkos sunyítás, amikor a román sajtó meghatározó része mindezt kizárólag a romákra, azaz a cigányokra hárítja. Kétségtelenül: az utóbbiak vannak döntő többségben.
Az említett párizsi kiránduláson – 2011. szeptember elején – a bécsi Európa-klub meghívására és segítségével vehettem részt. Szemtanúja voltam, amikor az egyik, Romániából kirajzott koldus Toró Emilt, a Maros Művészegyüttes, a Hargita Népi Együttes egykori táncosát szemelte ki a begyakorolt trükk áldozatának. A Champs-Elysées-n – a világ egyik legismertebb sugárútja, ahol egy száz négyzetméteres ingatlan egy évi bérleti díja másfél millió amerikai dollár – csodáltuk a fényűző palotákat, a luxuscikkeket kínáló üzleteket, mesebeli kávézókat, amikor a koldus – úgymond – „talált egy aranygyűrűt” a világváros forgatagában, és azt „nagylelkűen” bagóért megvásárlásra „felajánlotta” Emil barátomnak.
Kicsin múlott, hogy a tagbaszakadt táncos, civilben bécsi taxisofőr, az alkalmi árust első felindulásában nem vágta szájon. Csak akkor kotródott egy kicsit tovább, amikor román nyelven mindennek lehordta, és szégyenletesnek nevezte azt, amivel beszennyezi egy ország, jelesen Románia lakóinak becsületét. Párizsban valósággal hemzsegnek a Romániából származó koldusok, akik nemcsak koldulnak, lopnak, és más, akár súlyos bűncselekményeket is elkövetnek: a figyelmetlen turisták, helybéliek kezéből, válláról a másodperc töredéke alatt kikapják a táskát, a közszállítási járműveken minden értéket kilopnak a zsebéből.
Képletesen szólva: „A szemét is kilopják, ha nem eléggé figyelmes!” Ugyanezt láttuk, tapasztaltuk Ciprus szigetén, ahol – egészen bizonyos: túlzó állítások szerint – a 700 ezer fős összlakosságból mintegy százezer Romániából érkezett. Elképesztő az a pimaszság, agresszivitás, amellyel visszaélnek az egyik legemberibb érzéssel: a részvéttel, a segíteni akarással, az együttérzéssel. Szicília szigetén, Palermóban, Cataniában, az észak-olasz nagyvárosokban a repülőtereken, a vonat- és autóbusz-állomásokon százméterenként babakocsival, vagy karon ülő kisgyerekkel kolduló „honfitársainkkal” találkozhatunk…
Írásra az idei nyár utazásainak „hordaléka” késztetett. Sok-sok takarékoskodás után a feleségemmel végre négy napra eljutottunk Rómába, öt napra a Málágától huszonöt kilométerre lévő, a tengerparton fekvő Torremolinosba, egy napra pedig Gibraltárra. A római metrószerelvényeket, az „örök város” örök jelképeiként számon tartott Forum Romanum, a Colosseum, a vatikáni múzeum – szinte egy teljes napot tölthettünk a Sixtus-kápolna felejthetetlen remekművei között, ahol az ember önkéntelenül így kiált fel: ezért érdemes volt megszületni, élni!
A Panthenon környékét, a Santa Maria Magiore, a San Pietro in Vincoli (Szent Péter két láncban), a Szent Péter-székesegyház bejáratát, környékét – az előbbiben Michelangelo Mózese, az utóbbiban a Pietà, és megannyi építészeti, művészettörténeti csoda látható, sehol nincs szükség turistacsalogató szórólapokra –, a legfontosabb közlekedési csomópontokat ellepték a romániai koldusok, támadóan rohanják le az emberi civilizáció páratlan és egyedülálló értékeit megcsodáló, azokat jelképesen „birtokba vevő” turistákat.
A román etnogenezis egyik tartópilléreként emlegetett Traianus-oszlop tövében (az Unesco és a román állam segítségével a dákok ellen viselt két háború, a damaszkuszi Apollodor elképzelései alapján a Dunán átvezető híd megépítését, Dácia meghódítását követően pedig Decebal király és a dáciai elit öngyilkosságától kezdve a római diadalmenet minden fontosabb eseményét megörökítő oszlop faragott képsorait az elektronika és a vizualitás csúcsát jelentő technológia segítségével egy közel harminc méter hosszú, háztetőre emlékeztető nyílt téri kiállításon lehet megcsodálni) felváltva, göncökbe öltözötten fiatal román – nem roma! – lányok kéregetnek.
Mivel nagyon fárasztó állandóan a földig görnyedve koldulni, a műanyag poharat előre tartani, a „váltásban” folytatott koldulás mellett döntöttek. Amikor az egyik kifárad az „intenzív koldulásban”, hátravonul az oszloptól nem messze lévő épület árkádjai alá, vagy a világhírű műemlék templom mögé, ledobja az öltözetét borító rongyokat, és olyan elégedetten cigarettázik, mint aki megnyerte az ötös vagy hatos lottó főnyereményét. Eldobott szemét, üres cigarettás dobozok, pillepalackok jelzik az alkalmi pihenő színhelyét.
Nincs szükség különösebb képzelőerőre a feltételezéshez: a koldulást prostitúcióval is kiegészítik. Nincs skrupulus, ellenkezőleg: alanyi joguknak tartják, hogy a világhírű Traianus-oszlop tövében koldulnak, és minden bizonnyal a szemét is kiszednék, ha más koldus, kéregető – akár honfitársuk is – a „felségterületükre” merészkedne. Kiröhögnék, ha valamelyik román nemzetvédő előadást tartana a dákokról, a rómaiak elleni hősi küzdelmükről, a román nép és nyelv kialakulásáról.
A római metrószerelvények mindenikén mindegyre feltűnnek a román tangóharmonikások, akik az unalomig játsszák azt a néhány begyakorolt taktust, miközben a gyerekük vagy a kölcsönkért kislány, kisfiú műanyag pohárral a kezében az utasoktól már-már követeli a „produkcióért” járó adományokat. Ha valaki megfeledkezik az adakozásról, román nyelven átok-cunamival próbálják „jobb belátásra bírni”…
Jóformán nem is tértünk magunkhoz a római koldusinvázió okozta sokktól, amikor a torremolinosi szállásunk közelében lévő (a „spanyol Riviéra” egyik legjelentősebb központja, a „malomtemető”, az 1930-as évek elején még tizenöt házból álló halásztelep volt, a területet a látnoki és üzleti képességekkel megáldott Carlotta Alessandri 1932-ben megvásárolta, és a terméketlen földre előbb turistákat „telepített”, majd, mintegy varázsütésre, jöttek a filmsztárok és írók, jelenleg negyvenezer lakosú fürdőparadicsom) bevásárlóközpont, a Mercadona főbejárata előtt egy összecsukható széken ott láttunk trónolni egy napbarnított, makkegészséges, ötven év körüli férfit. Még azok sem állíthatnák róla, hogy roma, akik minden bűncselekmény után kizárólag őket kiáltják ki bűnbaknak.
Azzal a titkolt reménnyel szólítottuk meg román nyelven, hátha ezúttal tévedtünk, mégsem a Duna és a Kárpátok vidékéről származik. A férfi ölében egy kartonpapíron spanyol és angol nyelven öles betűkkel a koldusok szokásos rituális szövege olvasható: napok óta semmit nem evett, halálos beteg, két éhező, fogyatékos gyermek várja, hogy az életmentő betevő falatot elvigye nekik. Kiderült: Buzău környékéről származik, otthon van háza, megélhetése. Kilenc hónapja jött a családjával koldulni Spanyolországba. A felesége és a kartonlapon fogyatékosnak feltüntetett „éhező baby”-k a szomszédos fürdővárosban, Fuengirolában koldulnak. Naponta fejenként összegyűl 15-20 euró.
Amikor a spanyolok délután három és öt óra között az elmaradhatatlan sziesztájukat töltik, a fű sem nő az egész országban, „koldusunk” az egyik gyorsétkezdében „elkölti” a jól megérdemelt ebédjét. Gyorsan utánaszámoltunk: a napi húszeurós koldulás fejenként havi hatszáz eurós bevételt jelent. A család négy tagja így havi kétezernégyszáz eurót keres, ami testvérek között is több mint tízezer lejes jövedelem. Mindezt munka nélkül, adómentesen. Romániában kevés család örvendhet ilyen bevételnek.
Az együttérzés és megértés hangján szóltunk hozzá: súlyos oka kell legyen, hogy valaki munkaképesen, egészségesen koldulásra kényszerül. Talán azzal követtük el a legnagyobb hibát, hogy az Emberhez próbáltunk szólni? A tudatunkban nem ülepedett le eléggé a kiváló történésznek, egyetemi tanárnak, a bukaresti magyar nagykövetség egykori attaséjának, Borsi-Kálmán Bélának a román „néplélek” (Ion Luca Caragiale zseniális művei a bizonyság rá: ez a „néplélek” bizony bőven és mélyen merített a bizánci, levantei, fanarióta hagyományokból!) rejtelmeiről írt tanulmányának intelme: megpróbálják kilesni a beszélgetőtárs emberi gyengéit, és akkor élnek vissza a bizalommal, amikor az valóban fájó?
„Koldusunk” a másodszori beszélgetésnél azonnal rákérdezett: „Dar minunatul nostru litoralul românesc nici nu vă place?” (A mi csodálatos román tengerpartunk nem is tetszik maguknak?) A pimasz kérdés hallatán alig kaptunk levegőt! A „magon kelt” sajátos filozófia lényege: a romániai koldusokat egyenesen megilleti, hogy a világ bármely részén akár szemtelen módon is kolduljanak. Azok pedig, akik dolgoznak, vagy egy egész élet munkája után nyugdíjasként élik a mindennapjaikat – mint jómagunk –, azok üljenek otthon, és élvezzék a román tengerpart számtalanszor megszellőztetett, korrupcióval át meg átszőtt „szolgáltatásait”.
Kapásból válaszoltam: „Dar minunatul nostru oraş românesc de reşedinţă judeţeană, Buzău nici nu vă place?” (De a mi csodálatos, megyei jogú román városunk, Buzău nem is tetszik magának?) Szemrebbenés nélkül kapásból válaszolta: egyáltalán nincs szégyenérzete a koldulásért! Miért is lenne? – kérdez vissza. Már korábban kijöhetett volna. Megismétli a Romániából érkező koldusok szokásos mantráját: otthon nincs munkahely, nincs megélhetési lehetőség, majd jogosan a politikusokat teszi felelőssé, hogy a külföldi befektetők elkerülik az országot.
Arról nem hajlandó semmit elárulni, hogy milyen hálózat révén került éppen Torremolinosba. Önigazolásként csak annyit jegyez meg: nem elég munka, hogy reggel nyolctól este kilenc óráig, a bevásárlóközpont bezárásáig, megállás nélkül hajlong, megalázkodik, hálás szavakat mormol? Az sem zavarja, hogy az üzletben vásárlók tudják, hogy Romániából érkezett az „Ígéret földjére”. Nincs honvágya, de, ha egyszer hazamegy, mindenkinek elmondja: munka nélkül is dúsgazdag lehet.
A vallomás döbbentett rá arra: ez a számbelileg sem elenyésző tömeg, amelyik koldulásból, kéregetésből él, még gondolatban sem akar visszatérni a mindennapi munkához. A gyerekeik és az unokáik sem. Aki egyszer megízlelte a munka nélküli élet örömeit, tapasztalatok sora bizonyítja, hihetetlenül nehéz visszavezetni őket az alkalmi munkához is. Esetükben bizonyára csődöt mondana a felsősófalvi ezermester, Kovács Mózsi bácsi – akit tudásáért, mókára ugrató életviteléért joggal neveztek „Ész Mózsinak” – legendás vallomása a munkáról: „Munka nélkül az ember nem ellágyul, hanem elpuhul! Ezt maga is jól jegyezze meg!”
Gibraltáron, Európa végpontjánál, az Europa Pointnál is – ahol az ember nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is belelógathatja a lábát az óperenciás tengerbe – román koldusokkal találkoztunk. Egykori korondi tanítványom, a száztizenkilenc országba eljutó Farkas András világjáró énekes Rio de Janeiróban találkozott román koldussal. Amikor anyanyelvén szólt hozzá, örömében majdnem ledöntötte a lábáról…
Bár a román politikai elit ingerküszöbét a koldusok, kéregetők – ezúttal csak róluk beszéljünk – országimázs-romboló áldatlan ténykedése nem éri el (a négy-, ötcsillagos, osztályon felüli szállodákból, a Kanári- vagy a Maldív-szigetek „magasságából” mindez nem is látszik), megoldásra váró „gordiuszi csomó”-ként immár huszonöt éve jelen van. Bár az erdélyi, romániai magyarok kimaradtak a „koldusszórásból”, valójában a pragmatikus nyugati állampolgár elmarasztalása bennünket, romániai magyarokat is sújt.
Nem véletlen: román útlevéllel a zsebünkben nagyon nehéz ausztráliai, kanadai, új-zélandi vagy egyesült államokbeli beutazási vízumhoz jutni. Jogos a kérdés: a parlamenti, államelnöki, önkormányzati választások programjaiban mikor olvashatunk az európai méretűvé terebélyesedett koldulást legalább mérséklő megoldási javaslatokról?
Tófalvi Zoltán
A szerző újságíró, történész
Krónika (Kolozsvár)

A magyar pártrendszer polaritása
Annak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon.
Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt.
Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok
1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség.
1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben.
A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont.
Két oldal közt
2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel.
Atipikus erőtér
2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.)
Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg.
Békés építkezés?
Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek.
Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható.
Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Botrányszagú RMDSZ-politizálás Nagyváradon
A Bihar megyei RMDSZ szeretné megkapni a kultuszminisztériumi és a miniszterelnök-helyettesi tárcát Bukarestben. Biró Rozália kiiktatása után Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök az egyik esélyes. A 39 éves politikus viselt dolgainak jártunk utána.
Traian Băsescu román államelnök augusztus 7-én utasította el az RMDSZ jelöltje, Bíró Rozália Bihar megyei szenátor kinevezését a kulturális miniszteri posztra. Az államfő szerint a közgazdasági végzettséggel rendelkező Biró Rozália alkalmatlan a kultuszminiszteri tisztségre.
A Kelemen Hunor lemondását követően megüresedő kultuszminiszteri és miniszterelnök-helyettesi tárca újabb várományosának nevesítését az RMDSZ szeptemberre ígérte, a kiszivárgott nevek között található Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is. A miniszteri tárcát a hírek szerint a Bihar megyeiek szeretnék megszerezni, ezért a kulisszák mögötti egyeztetésekben a történész végzettségű Szabó Ödön indulna eséllyel az újabb nevesítésre.
RMDSZ-üzletemberek kedveltje
Az 1975-ben Szilágysomlyón született, kárásztelki származású politikusról az erdélyi magyar közvélemény keveset tud, a helyi magyar közösség annál többet. A Nagyváradi Egyetemen 1997-ben történelem-földrajz szakot végzett szilágysági fiatalember a helyi ifjúsági szervezetekben kezdett el politizálni. A Bihar megyei RMDSZ a kilencvenes években a legerősebb, nemzeti elkötelezettségű RMDSZ-szervezet volt Erdélyben, Tőkés László királyhágómelléki református püspök és a mai ellenzéki politikusok köré csoportosulva. Ezt a beágyazódást változtatta meg Szabó Ödön a kilencvenes évek végi megjelenésével a nagyváradi RMDSZ-porondon: a Megyei Képviselők Tanácsában (MKT) az ifjúsági szervezetek 25-30 százaléknyi szavazatát játszotta át a háttérből keményen nyomuló Kiss Sándor-féle nagyvállalkozói körnek. A kétezres évek eleji, puccsszerű hatalomváltásnak alájátszott az addigi nagyváradi alpolgármester, Kapi István leváltása is, akinek helyébe az új nagyváradi RMDSZ-hatalom mindvégig hűséges (ki)szolgálója, Biró Rozália került.
Az Erdély viszonylatában is ritka vehemenciával történt bihari hatalomátvétel mögött van, aki román titkosszolgálati módszereket vizionál, mások úgy vélekednek, hogy az új politikai elit egyszerűen megvásárolta a hatalomátvételhez szükséges ifjúsági szavazatok zömét. A következő lépésben a nemzeti táborhoz tartozó vidéki RMDSZ-vezetők gyors leváltása következett. A bihari lett Erdélyben az első egyszínű, belső ellenzék nélküli megyei RMDSZ-szervezet. Az utolsó ellenzéki polgármestert, az érmihályfalvi Kovács Zoltánt nemrég késztették távozásra.
A bihari RMDSZ-t az új csapat vezetői egyféle közös vállalkozássá alakították át. A Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök és megyei önkormányzati alelnök ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által idén áprilisban indított bűnvádi eljárás egyelőre csak sejteti a bűzös hátteret, amelynek szálai – a helyiek szerint – polipként terjednek szét a gazdasági élet számos területére.
Aki napi 24 órában dolgozik
Ebben a kétes hátterű „érdek-képviseleti” rendszerben Szabó Ödön különösen színes figura. Az új megyei felállásban a kétezres évek elején helyi szinten még komoly hatalommal rendelkező RMDSZ-vezetők a fiatal történésznek a Kőrösvidéki Múzeumnál találtak kutatói állást. Szabó Ödön közben megyei önkormányzati képviselő lett, és a 2012-es parlamenti képviselői megválasztásáig – vagyonnyilatkozatainak tanúsága szerint – tíz éven át a nem túl magas, közalkalmazotti fizetését az önkormányzati üléspénzek egészítették ki. Mindez annak fényében érdekes, hogy Bíró Rozália alpolgármestersége alatt – minő véletlen – két igen értékes önkormányzati lakást is meg tudott vásárolni Nagyvárad belvárosában, a színház melletti Bazár épületében. A telekkönyvi kivonatok tanúsága szerint az egykor államosítással, a román állam tulajdonába került két lakrész tulajdonosa immár Szabó Ödön és a felesége. A szegény legényként Szilágyságból Nagyváradra érkező ifjú politikusnak – akárcsak a romániai politikusok százainak – igencsak jót tett az új foglalkozás, ami leginkább vagyoni gyarapodásban látszik meg. Ez alól Szabó Ödön sem kivétel, akit nemcsak a helyi RMDSZ korifeusai hoztak helyzetbe, hanem a Budapesten hatalomra kerülő balliberális kormányoldal is. A kapcsolatot ő maga kereste, amikor Erdélyben először Nagyváradra hívta meg Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Nyakó Józsefet, Újhelyi Istvánt, Bajnai Gordont, Mesterházy Attilát és társait. A baloldali politikusok hálája nem késett: 2006 és 2010 között Szabó Ödön az ITD Hungary befektetés-ösztönző és kereskedelemfejlesztő állami ügynökség partiumi megbízottja volt. Érdekes módon, a jelzett időszakban leadott vagyonnyilatkozatai erről a forrásról nem tesznek említést, de mint kiderült, a havi mintegy kétezer dolláros apanázst saját cégére, a Hubeo Kft. számláira fogadta, de a cég sem fizetést, sem osztalékot nem fizetett saját tulajdonosának.
Első látásra rendkívül aktív politikus képét mutatja néhány, a tulajdonunkba került elszámolás fénymásolata az ITD Hungary fele. Szabó Ödön napi nyolc órát dolgozott a magyar állami ügynökségnek, napi nyolc órát a történelmi múzeumnak, és napi nyolcat az RMDSZ megyei ügyvezető elnökeként, nem beszélve a megyei közgyűlésben sorra került ülésekről. A két embernek is sok foglalatosság csak úgy állhat össze, ahogyan azt közeli ismerői állítják: Szabó Ödön a Kőrösvidéki Múzeumnál csak a munkahelyi regiszter szerint dolgozott, és kapott fizetést, valójában főállású munkahelyén nagyon ritkán látták. Mint ahogy befektetés-ösztönző ügyködésének sem látta sok eredményét a Bihar megyei magyarság.
Egyházféltő ingatlankisajátítás?
Szabó Ödön neve az elmúlt tíz évben kétszer került be hangsúlyosabban az erdélyi magyar sajtóba. Tőkés László királyhágómelléki püspök azzal vádolta meg, hogy szerepe volt 2002-ben az első Orbán-kormány által a Királyhágómelléki Református Egyházkerület keretében eltervezett érmindszenti Ady-központra kiutalt 1,3 millió euró magyar állami támogatás eltérítésében. A második, szintén méretes botrány akkor robbant ki körülötte, amikor 2013 júniusában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által első alkalommal megszervezett Szent László Napok nevét még májusban benyújtotta levédésre a bukaresti Márkavédelmi Hivatalhoz. Szabó Ödön egyszerűen ellopta az EMNT grafikusa által tervezett színes logót, és leadta azt Bukarestben. Amikor az ügyből erdélyi méretű botrány lett, azzal védekezett, hogy a római katolikus egyház számára akarta levédeni a nevet, mert úgymond a szentek kultuszának ápolása nem civil szervezetek, hanem az egyház feladata. Logikája szerint – amelyet a román bíróság szerencsére nem fogadott el – például a Szent Miklós hagyományőrző egyesületeket vagy a Szent György napokat szervező civil szervezeteket is fel kéne számolni. A római katolikus egyház nagyváradi kanonokja utólag kiállt Szabó Ödön elképzelése mellett, azonban a bírósági határozat szerint a szentek neveinek használati jogát nem lehet korlátozni vagy levédeni, így az EMNT által elkezdett nagyváradi Szent László Napok idén zavartalanul megérhette a második kiadását.
Az egyházát féltő Szabó Ödön RMDSZ-es megyei ügyvezető elnöknek azonban a nagyváradiak szerint ettől egy teljesen eltérő, másik arca is van. Tagja ugyanis a belvárosi Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának, és ebben a minőségében 2007-ben egy adásvételi szerződést hozott tető alá az egyházközség kétszáz éves kántori lakására. A gyülekezet tagjai nem igazán értették, hogy plébániájuk miért válik meg egy 515 négyzetméteres telken fekvő, belvárosi polgári lakástól akkor, amikor az egyháznak nem volt sürgős kiadása vagy előre nem látott pénzszükséglete. A kezünkbe került telekkönyvi kivonat tanúsága szerint az új tulajdonos egy Lukács László nevű férfi, aki a polgármesteri hivatal adóosztályának kimutatása szerint kárásztelki személyi igazolvánnyal rendelkezik. Ő Szabó Ödön egyik közeli rokona, akinek örökösei nincsenek, így eshetett rá a választás. A volt egyházi tulajdonú, belvárosi lakásban azóta is Szabó Ödön édesanyja lakik: a botrány elkerülése végett fia nem íratta a maga nevére újabb ingatlanszerzeményét.
A tranzakció idején a gyülekezetben szolgáló Lőrincz Ottó plébánost Böcskei László nagyváradi püspök áthelyezte Nagyszalontára, egy katolikus szempontból kis szórványgyülekezetbe. Nagyváradi forrásaink szerint az egyház el akarta kerülni a hívek elégedetlensége miatti botrányt, ezért került sor az egykori belvárosi plébános elhelyezésére. A Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának egyik tagja megkeresésünkre névtelenül úgy nyilatkozott: a hét évvel ezelőtti adásvételi szerződés részleteit ma is homály fedi, és ez táplálja az emberek szóbeszédét, értetlenségét. Senki nem tudja, mennyit fizettek ki a nagy értéket képviselő egyházi ingatlanért, és mi lett a pénz sorsa.
Sok tehát a kérdőjel Szabó Ödön nagyváradi politikusi tevékenysége körül. Biró Rozália miniszteri kinevezésének botránya után itt van immár a második.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bestiarium Siculorum a pulzArton
A pulzArt fesztivál keretében mutatták be a csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Bestiarium Siculorumot. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett.
A Tein Teaház adott helyet a könyvbemutatónak, melyen számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre vett részt. Lakatos Mihály elöljáróban elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila, hiszen a legtöbb megjelenített lény létezik a környezetében. Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, de nem ajánlott gyerekeknek esti mesének, viszont turista kalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A kötetnek folytatása is lesz, de az, hogy milyen állatok leírását tartalmazza, egyelőre titok.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro

Balázs Imre József: Nem vagyok az a hátradőlős fajta
Költő, író, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár – Balázs Imre József élete ezer szállal kötődik az irodalomhoz. Pedig matekzseninek indult.
Évfolyamelső volt a gimiben a kilencvenes évek elején, mindenki azt várta tőle, hogy a reáltudományok felé igazodik – de mégsem. Balázs Imre József családjából és a könyvekből kapott egy olyan lökést és ihletet, ami az irodalom felé terelte – nemcsak erről, hanem az olvasásról, az írásról is beszélgettünk.
Imre ma még mindig fellapozza gyerekkori olvasmányait, a közelmúlt megértéséhez pedig többek között Dragomán György, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond vagy Nagy Koppány Zsolt műveit ajánlja.
Nem véletlen, hogy az irodalmi pályát választottad, hiszen a tágabb családodban több ilyen irányultságú személy is van, illetve volt, többek között színész és költő is. Gyerekkorodban ez mennyire befolyásolt? Mit kaptál a családtól ilyen téren?
Volt alapja ennek a választásnak, az biztos: a nagybátyáim közül ketten, Balázs László és Balázs András is a bölcsészkaron végeztek, sőt, Laci bátyám egyetemi tanárként is a kolozsvári egyetemen maradt, nyelvészként onnan vonult nyugdíjba.
Balázs András a hatvanas-hetvenes években jegyzett fiatal költőnek számított, az ő pályáját viszont kicsit árnyékban hagyta a korai halála. Balázs Éva néném verslemezét és balladalemezét is meg-meghallgattuk, megnéztük az előadásokat, ha Udvarhelyen játszott. Szóval igen, volt egyfajta természetessége a családban annak, hogy ilyesmikkel is lehet foglalkozni.
A gyerek hajlamos abból kiindulni, amit maga körül lát és tapasztal, még ha esetleg később el is szakad attól. Gyorsan hozzátenném azért azt is, hogy gyerekként talán ezeknél a mintáknál is jobban lenyűgözött az, ahogyan a bátyám mai szemmel is zseniálisan morbid képregényeket rajzolt a maga és a család szórakoztatására, különféle vizuális technikákkal.
Indiánok, banditák, űrlények, nagyjából ezek voltak a témakörök. De arra jól emlékszem, hogy még mielőtt írni tudtam volna, már én is képregényeket rajzoltam. Jóval kevésbé zseniálisakat és morbidokat persze, mint a bátyám.
Úgy emlékszem rád, mint aki kölyökkorában sokat is olvasott, ugyanakkor sokat is focizott – akkoriban ritka volt az ilyen gyerek, mert vagy egyik, vagy a másik volt a jellemző...
Ebből a képregény-történetből látszik talán, hogy én teljesen az élvezetből olvasó kategória felől indultam a könyvek felé. Kölyökkoromban a vadnyugati tárgyú könyvek, a Verne-regények, a sci-fik, a Rejtő-regények, a Delfin Könyvek voltak azok, amiket számolatlanul olvastam.
Aztán Fekete Istvánnal és Gerald Durrell-el szépen átcsúsztam A három testőr, A nyomorultak, a Fekete gyémántok és hasonlók terepére, miközben továbbra is imádtam Agatha Christie-t és Isaac Asimovot. A szüleim rengeteg könyvet vásároltak akkoriban, egyfajta csendes reakcióként talán arra, ahogy egyre szűkült Romániában a magyar nyelven történő létezés terepe, s ez Udvarhelyen is egyre érezhetőbb lett. Nem nagyon kellett kimennem a házból ahhoz, hogy jó, nekem való könyveket találjak.
A mából nézve úgy tűnik, rengeteg volt az időnk. Tévét nézni nem nagyon volt miért, az élet ritmusa nagyon ráérős volt, így csetlő-botló koromtól nyolcadikig tényleg szinte naponta fociztunk. Még télen, a hóban is, ugyanis sínadrágban nagyon jó becsúszó szereléseket lehetett végezni!
Ötödik osztály után még fociedzésre is eljártam, az is heti egy-két meccset jelentett, Szávuly Attila vagy Lőrincz Attila vezényletével. Kilencediktől, 1990 után is volt foci, de az életritmus, amiről beszéltem, kicsit más lett...
Zseninek tartottak matekből a nyolcvanas évek végén a korosztályodban, aztán a gimnázium után – a tanári kar egy részének óriási megrökönyödésére – az irodalmat választottad, magyar-angol szakra mentél Kolozsvárra. Mi döntött az irodalom javára?
Erre nincs egyetlen válaszom, mert ez egy fokozatosan érlelődő folyamat volt, pedig még tizenegyedikben is matek- és fizikaversenyekre készültem. Azt hiszem, nagyjából a mi korosztályunk lett az, amelyik a forradalom és az azt követő évek eufóriájában elhitte, hogy bármit meg lehet csinálni, és erre esélyei is adódtak.
Emlékszem, nyolcadikos koromban, 1990 elején egy segélycsomagból egy özönvíz előtti írógép került a házba. Akkor még a fénymásolás ritka luxus volt, de nekem az írógépről rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó osztályújságot lehetne készíteni írógéppel és indigóval. El is készült néhány lapszám, Im-Press címmel, valahol még most is megvannak a mesterpéldányok.
Voltak benne riportok, viccek, dalszövegek, vezércikk... Szóval igazi, rendes lap lett. Dávid Attila, akit most fotósként sokan ismernek a városban, kisinterjúkat készített a lapba egyik-másik osztálytársunkkal, de a Kossuth-sarkon Turbo rágót és eredeti török karórákat forgalmazó árusokkal is.
Szóval tényleg bármi lehetségesnek tűnt. Az angol nyelv is igazi, életszerű vonzást jelentett. Én az iskolában franciát tanultam ugyan idegen nyelvként ötödiktől, de amikor 1990 után megérkeztek a városba az amerikai „native speaker" tanárok, akkor tényleg kinyílt a világ.
Emlékszem, nagyon furcsán néztem Glenna Roukes-ra ezerkilencszázkilencvenakárhányban, amikor egy tanfolyamos angolórán arról beszélt, hogy ők tulajdonképpen alig látnak, használnak készpénzt, hogy a számláit a bankja automatikusan fizeti, hogy bankkártyákat használnak, satöbbi, satöbbi. A kollégájától, Robtól jó kis country nótákat lehetett tanulni gitáron. Ez is nagy vonzás volt.
És persze jött szép lassan az irodalom is, az, hogy a kortárs irodalom is létezik, amelyik beléd nyúl, kifordít, nem hagy békén. S hogy esetleg lehetne írni is efféléket. Én nem lettem ugyan szerkesztője a gimis diáklapnak, az Ébredésnek, de írtam bele néhány ilyen, általában vicces irodalomszerű szöveget.
Utólag kicsit tényleg vakmerő húzásnak tűnik, hogy a kezdő, társalgásalapú angolomra és beható irodalomtörténeti ismeretek helyett inkább az irodalmi érzékenységemre és régi nyelvtanrutinomra alapozva beszálltam a veterán magyarolimpikonok versenyébe az egyetemi felvételin, mert akkoriban még háromszoros túljelentkezés volt a magyar szakon. Elég derekasan helytálltam végül is.
Ha jól emlékszem, te a kilencvenes években, habár ott voltál Kolozsváron, nem voltál benne az Orbán János Dénes, Sántha Attila, stb. nevei által fémjelzett, Cs. Gyimesi Éva által transzközépnek keresztelt irodalmi áramlatban – picit másabbak voltak a verseid, az egész személyiséged... Miért nem kapott el az a hullám?
Néha egy-két év korkülönbség is sokat számít, itt pedig kicsit ez volt a helyzet. A transzközép első robbanásainál még nem voltam személyesen jelen Kolozsváron, az Előretolt Helyőrség első, újságformátumú szériájába sem írtam. De ha megnézed, az 1995. decemberétől kezdődő második, majd a harmadik Helyőrség-folyam szinte mindegyik számában van valamilyen írásom.
Ebben a leosztásban azért nekem inkább a kritikus szerepe jutott, abból jóval kevesebb volt a társaságban, mint költőből. Abban pedig igazad van, hogy a verseim nem igazán passzoltak ahhoz az imázshoz, amelyet a Helyőrség magáról kialakított.
Valahogy azt éreztem, hogy értem ugyan, hogy mivel van baja a Helyőrségnek, mivel vitatkozik, hogy részben igazuk is van, de hogy én sok mindent szeretek abból is, amivel ők vitatkoznak.
Szóval valahogy tágasabb irodalomkép szerint próbáltam berendezkedni az irodalomban, ami azt is jelentette, hogy már elég korán a saját utamat próbáltam járni. De ettől nem igazán tartottam, s most sem tartok. Visszafelé nézve pedig az egy-két év korkülönbségek már egyre kevésbé fontosak.
Az első köteted az Ismét másnap volt 1998-ban. Ez egy verseskötet, amit kezdeti szárny- vagy szájpróbálgatásnak is nevezhetnénk. Milyen fogadtatása volt akkoriban? Nagyot ütött vagy csak megvolt, mint azoknál a popsztároknál az első lemez, ami nem dörrent nagyot?
Verseskötetek ritkán szólnak nagyot, ennek a megjelenése is inkább csendes volt, mint zajos, de szakmai elismerések azért voltak körülötte. Emlékszem, ehhez kapcsolódott az első igazi, felnőtt utam Bukarestbe. Át kellett vennem a kötetért járó írószövetségi díjat.
Ebből az útból néhány kép maradt meg csak, például Balogh József írószövetségi titkár irodája, ahol elképesztő rendetlenségben álltak több évtizedre visszamenőleg folyóiratszámok és könyvek, ő pedig nagyon bátorítóan pislogott ki a vastag szemüvegkerete és sok dioptriája mögül.
És emlékszem egy levezető körre is egy kerthelyiségben, román írókkal, akik közül az egyik, Gheorghe Iova váratlanul és hangsúlyosan azt mondta nekem: „Tanulj meg nemet mondani! Nagyon egyszerű. Csak mondd azt: Nem!" Teljesen váratlan és szürreális élmény volt. De megjegyeztem.
Az egyetem elvégzése után rögtön tanítani kezdtél, majd rengeteg olyan dologgal foglalkoztál, és a mai napig foglalkozol, ami az irodalommal kapcsolatos: szerkesztesz lapot, kötetet, kritikáid jelennek meg, de a versírástól sem szakadtál el, már gyerekvers-köteted is jelent meg. Melyikben érzed magad a legjobban otthon, mit szeretsz a legjobban?
Ezek nem esnek szerencsére nagyon távol egymástól. Vannak köztük látványosabb dolgok, amelyek áttörik a szűkebb szakma köreit, és vannak, amelyek egy hosszú távú építkezés elemei, lépcsőfokai inkább.
Eddig két dolog kapcsán éreztem leginkább, hogy átszakadt a szakmai fal: az egyik az a sorozat volt, amikor a Korunk főszerkesztőjeként a kortárs magyar irodalom legjelentősebb szerzőit hívtam meg Kolozsvárra, és gyakran kétszáznál is többen voltak kíváncsiak rájuk.
Ez biztosan nem a szakma volt, hanem azok az olvasók, akik Nádas Pétert, Bodor Ádámot, Krasznahorkai Lászlót olvasva valami személyes érintettséget is tapasztalnak, az írók sem feszengtek. Jó beszélgetések voltak, azt hiszem.
A másik alapélmény a gyermekversköteteim kapcsán ért. Azt vettem észre, hogy akár ismeretlenek, vagy nem, irodalmárok is meg-megszólítanak, hogy egyik-másik verssel nagyon eltaláltam valamit. Vagy, hogy a gyereküknek esténként folyton egy bizonyos macskás versemet kell felolvasni. Ez számomra azt jelenti elsősorban, hogy van még egy-két élethelyzet, ahol természetes az, hogy az ember verset olvasgat-mondogat, például amikor a gyerekével kettesben-hármasban van.
Csak aztán eltünedeznek az életünkből ezek a természetes helyzetek, esetleg másvalami kerül azokra a helyekre, ahol akár versek is lehetnének. Például dalok vagy dalszövegek.
De visszatérve a kérdéshez, az azért fontos, hogy én a dolgok igazi mércéjét mindig belül keresem, és nem abban, hogy mire hogyan reagálnak az emberek. Ha odabenn rendben vannak a dolgok, akkor nincs baj, bármit érdemes megcsinálni, a jól végzett munka öröme miatt is. Mint amikor az ember jól bever egy szeget a falba, vagy jól hegyez meg a lányának egy ceruzát.
A mai, filológia, illetve irodalom-szakos egyetemistákon mit veszel észre? Többet, kevesebbet, ugyanazt vagy mást olvasnak, mint ti a kilencvenes években?
Mást olvasnak mindenképpen, talán kicsivel több kortárs külföldi irodalmat. Valószínűleg általában kevesebbet olvasnak. Viszont sokkal több jó filmet töltenek le, és néznek meg, mint amennyit mi megnézhettünk a kilencvenes években.
Aki kevesebbet olvas, talán kicsit jobban ki van szolgáltatva a divatoknak, kevesebb a viszonyítási alapja, remekműnek tart esetleg olyasmit is, ami valami más, általa nem ismert műnek a gyöngébb utánzata. Ilyeneket néha tapasztalok. De azt is tudom, hogy egy egészen más életritmus szerint, más impulzusok között élnek azok, akik most jönnek az egyetemre, mint én magam vagy pláne az egykori magam.
Szerintem az a lényeg, hogy az ember olyasvalamivel találkozzék az irodalomban, filmben, színházban, zenében, ami mélyen érinti őt, s aminek a nyomában érdemesnek érzi továbbmenni, és nem áll meg a lenyűgözöttség érzésénél. Ez az élmény-lehetőség pedig nem attól függ, hogy valaki sokat olvas vagy keveset, egyszerűen attól, hogy találkozott-e már ilyesmivel, vagy még csak ezután fog.
Hogyan csinálnál gusztust az irodalomhoz? Itt a nem rendszeresen olvasó felnőttekre, illetve a gyerekekre gondolok. Szerinted is a több mint száz éve íródott művek, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy A Pál utcai fiúk kell, hogy legyenek a kötelező alapolvasmányok egy mai 12-14 éves gyerek számára?
Nem. A felsorolt művek mindegyike azt feltételezi, hogy előtte már rengeteget olvasott a gyerek, aki kézbe veszi őket. Hogy eligazodik régi emberek amúgy nehezen érthető, de általuk láthatóan természetesnek vett szokásai között, nem zavarja őt, hogy furcsán beszélnek, satöbbi.
Én olyan könyveket adnék ennek a korosztálynak a kezébe először, amelyek a sajátjukhoz hasonló világban játszódnak, a sajátjukhoz hasonló korosztályú hősökkel, akik az övéikhez hasonló problémákkal küzdenek. Vannak ilyenek a kortárs magyar ifjúsági irodalomban is, és a fordításban megjelent művek közt is.
Ilyen szempontból már a Harry Potter-sorozat is elvonatkoztatást feltételez, de ott is megvan a jelenre utaló keret, illetve az iskolai, közösségi élethelyzet. A rajzfilmek, filmek, videoklipek kortárs történetei pedig eleve háttérbe szorítják a lassabban hömpölygő történetmesélést. Az ilyen könyvekhez, mint amilyenek például Fekete István könyvei vagy pláne Jókai művei, sok olvasásgyakorlat után lehet esetleg eljutni.
Vannak-e olyan divatos írók, könyvek, amire te azt mondod, hogy „na, azt azért mégsem kellene, mert..." Vagy ez nálad nem így működik?
Engem leginkább azok a könyvek taszítanak, amelyek a gyűlölködés vagy düh irányában próbálnak manipulálni. A nagy összeesküvés-elméletek víziói is zavarnak a könyvekben, ha például egy regény halál komolyan veszi ezeket.
De, ahogy Orbán János Dénes mondani szokta, bár olyan lenne az irodalom helyzete, hogy azzal lehetne elrontani az embereket! Ez most nem az a helyzet, és ebben teljesen egyetértek vele, az irodalom nagy esélye viszont, hogy reflektálhat mindezekre.
Sok székelyföldi család könyvespolcán tízesével sorakoznak a Wass Albert és Nyirő József kötetek, még mindig divatosnak számítanak, holott egy Karácsony Benő vagy Bálint Tibor, nem beszélve Sütő Andrásról vagy Szabó Gyuláról, gyakorlatilag elfelejtődtek. Kinek a feladata a köztudatban tartani ezeket az erdélyi magyar írókat, illetve jó-e az, hogy a könyvesboltok polcain is kiemelt erdélyi írók vannak? Jó-e az, hogy Nyirő József hamvainak újratemetési kísérlete a könyvesboltoknak hoz bevételt?
Mély társadalmi okai voltak Wass Albert vagy Nyirő József sikerének. Az emberek úgy érezték, elvették a saját történeteiket, saját történelmüket. Rajtuk keresztül megpróbálták újra elsajátítani őket. Ez megtörtént, rendben van.
Létezni viszont a jelenben kellene, s közben persze újra lett egy közelmúlt, amelyet meg kellene érteni. Ehhez én Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Papp Sándor Zsigmondot és hasonlókat olvasnék elsősorban. Vagy akár Nagy Koppány Zsolt vendégmunkás-történeteit.
Az 1989 előtti műveket nem könnyű a köztudatban tartani vagy bevinni őket oda. Az egyetemnek, a középiskolai és általános iskolai tanároknak, a Székely Könyvtárhoz hasonló vállalkozásoknak, digitalizálási programoknak egyaránt vannak ebben feladatai és lehetőségei. Ez hosszú távú projekt, és nem lehet leállni vele.
A múltkor egy sporthorgásztól kérdeztem, hogy saját maga szórakoztatására, vagy úgy egyáltalán szokott-e horgászni, és halat sütni. Most is adja magát ez a kérdés: szoktál-e úgy olvasni, hogy utána nem írsz kritikát az elolvasott műről, nem feltétlenül beszélgetsz egy adott könyvről társaságban, hanem csak magáért az olvasás élményéért?
Igen, ilyenekre is próbálok időt szorítani. Néha újraolvasok egy-egy Delfin Könyvet vagy más gyerekkori olvasmányt is. Vagy vidrás könyvekre vadászok az internetes könyvesboltokban és sürgősen birtokba veszem őket. Ahogy nőnek a lányaim, az ő olvasmányaikkal is próbálok lépést tartani. Vannak jó kortárs gyerek- és ifjúsági könyvek.
Udvarhelyhez mi köt még azon kívül, hogy a szüleid, illetve a testvéred itt élnek? Milyen gyakran jársz haza?
A szüleim, testvéreim, tágabb családom elsősorban: úgy kéthavonta általában hazaugrom rövidebb időre, nyáron több hétre is. De már a lányaimnak is vannak kedvenc helyei, amelyek az én udvarhelyiségem idején esetleg nem is léteztek.
Ők el se tudják képzelni, hogy ha Udvarhelyen vagyunk, például ne menjünk el az Alexandra cukrászdába. És még van néhány ilyen hely, ahol úszni vagy lovagolni lehet például. Van néhány barát, akit mindig megkeresek, ha hosszabban vagyok otthon.
És persze Udvarhely nekem mindig időutazás is. Még megvan a szüleim lakásában a szobám, nagyjából a régi berendezéssel, régi könyvekkel a polcokon. Ez megnyugtató. Közben pedig van egy mások számára nehezen belátható virtuális Udvarhely is a nagyvilágban. Az ember hajlamos számon tartani az egykori és örök udvarhelyiek máshol elért sikereit és egyáltalán, az életét. Az internet erre elég kézenfekvő lehetőség.
Több díjat is kaptál az elmúlt 10-15 évben, pl. a Látó debüt díját pályád kezdetén, három éve pedig József Attila-díjat. Melyik jelentette a legtöbbet? Fontosak a díjak neked, valódi elismerést jelentenek?
Nem a díjakért dolgozik az ember. A díjak olyanok, mint egy beszélgetés, vagy egy beszélgetés lehetősége. Találkoztam például olyan emberekkel díjak kapcsán, akikkel esetleg nem találkoztam volna. Vagy nem tudtam volna meg, hogy figyelnek a dolgaimra.
És egy díj kapcsán mindig történhetnek váratlan dolgok is, mint amilyet a bukaresti írószövetségi díj kapcsán meséltem. De én továbbra is ahhoz tartom magam, hogy a számomra fontos dolgokra elsősorban egy benti mércének kell rábólintania. És nem vagyok az a hátradőlős fajta.
Jelenleg mivel foglalkozol, milyen tanulmányokkal, kötetekkel, mit fogsz szerkeszteni a közeljövőben? A szabadidődben a gyerekeken kívül jut-e idő például a focira? A meccsnézésre? Hát a matekre?
Két-három éve rendszeresebben járok nemzetközi szakmai rendezvényekre, konferenciákra, amiken szürrealista művészetről, irodalomról, a kelet-európai szocializmus perverz és egyben tanulságos kultúrpolitikájáról szoktam általában beszélni.
Most az az izgalmas kihívás és tanulási folyamat számomra, hogy az angol vagy francia szakmai folyóiratok milyen elvárásokat támasztanak egy-egy tanulmánnyal kapcsolatban, igyekszem figyelni és persze alkalmazni bizonyos fogásokat az itthoni dolgaimban is. Tanítok az egyetemen, magyar és összehasonlító irodalommal kapcsolatos tárgyakat. Fontos, hogy képben legyek azzal, ami máshol történik.
Részben és távolról ide kapcsolódik, hogy idén várható egy verseskötetem, mindenféle külső és belső utazások, belül hallható zenék lenyomata, Jung a gépteremben lesz a címe.
A foci mostanában elég rendszertelen, de vannak az egyetemen tradicionális tanár-diák meccsek, és még egyszer sem sikerült kikapnunk a valamivel azért virgoncabb diákoktól! És persze ha jobb csapat jött a kolozsvári CFR-stadionba a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában, többnyire ott voltam. A közeljövőben ilyesmi sajnos nem várható.
A matekre viszont előreláthatólag szükség lesz, főleg ha a gyerekek kérdezgetnek valamiket a házi feladatok kapcsán, és néha szoktak is. Mivel a feleségem idegennyelv-szakos volt már az iskolában is, így a matek-kérdések nekem jutnak.
Balázs Imre József
1976. január 9-én született Székelyudvarhelyen. A Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakát végezte el 1998-ban. Az egyetem tanára, később adjunktusa lett a Magyar Irodalomtudományi Tanszék munkatársaként.
Kutatási területe a 20. századi magyar irodalom, az erdélyi magyar irodalom, azon belül az avantgárd, 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. Négy évig a Korunk főszerkesztője volt, rendszeresen publikál kritikát, tanulmányt, esszét, eddig több kritika- és tanulmánykötete, illetve hat verseskötete jelent meg. Felesége Vallasek Júlia, szintén egyetemi oktató, műfordító és irodalomkritikus – két lányuk van.
Katona Zoltán, Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Történelmi opera ősbemutatójára készülnek Kolozsváron
Szeptember 21-én 19 órától új történelmi opera ősbemutatójával indítja a 2014-2015-ös évadot a Kolozsvári Magyar Opera.
Meghökkentő döntésnek tűnhet, hogy Selmeczi György éppen a Herczeg Ferenc által 1904-ben írt drámát, a Bizánc című darabot választotta átdolgozásra. Egyrészt azért különös ez, mert a kortárs opera nem igazán foglalkozik történelmi operákkal, másrészt pedig érdekes a darab olyan szempontból is, hogy látnoki módon, mondhatnánk, próféciaképpen megsejti azt a problémahalmazt, mely a megírását követő 100 évben egész Európát foglalkoztatja. Selmeczivel erről az izgalmas, talán kissé merésznek is mondható döntésről beszélgettünk, illetve a mű színpadra viteléről.
– Miért pont a Bizáncot választotta? Mitől találta aktuálisnak a történetet?
– A mű kiválasztása nem volt nehéz, hiszen már a dráma olvasásakor érezhető, hogy operaszínpadon is megállja a helyét. Műfajilag különleges vállalás történelmi operát írni, hiszen ennek a fő mintái a 19. században találhatók, ma kevés példa van rá. A Bizáncban azonban a történelmi keret középpontjában olyan toposz áll, mely ma sem vesztette el hitelességét. Ez a toposz az értékek relativizálódása, valamint általánosan az értékvesztés, ami egész korunkat meghatározza. Részét képezi a toposznak az a morális válság, aminek legjobb példája a Bizánc eleste körüli világ, ahol az árulás, az erkölcsi elzüllés egy egész társadalmat jellemez – kikezdi, megrohasztja azt. Széthullnak a társadalom, az emberi közösség alapjai, és ezáltal egy olyan válsághelyzet teremtődik, amiben csak veszíteni lehet. Aktualizálható és aktualizálandó téma ez, hiszen az eltelt évek ellenére beszélhetünk most is értékvesztésről és a moralitás jelentésének átalakulásáról. Így kap érvényességet a fő toposz a jelenben is.
– Egyértelmű az előadást nézve ez az örökérvényűség? Sikerült a rendezőnek megalkotni az Önben kialakult képet?
– Igen, hiszen tulajdonképpen már komponálás közben is a klasszikus és kortárs értékek egyidejűségét képzeltem a színpadra, és az előadás ilyen szempontból minden követelménynek megfelel. Zete Edit tervei és Zakariás Zalán rendezése együttesen nagyon érdekes módon ötvözik a történelmi asszociációs rendszert, és nagyon jól rámutatnak a drámai tények mai érvényességére. A legfőbb előnye – megítélésem szerint – ennek az előadásnak, hogy nagyon látványosan sugallja azt, hogy a Bizáncban levő drámai szituációk érvényesek, és ma is gyakran átélünk ilyen helyzeteket. Az árulással, az értékvesztéssel nap mint nap szembesülünk, ezért nagyon fontos itt a Zete Edit által tervezett háttér. A palotatorzó, amit ő látványban színpadra visz, egyszerre idézi elénk az ókori római romokat, melyek a drámának is mintául szolgáltak, de eszünkbe juttatja a bizánci boltíveket is. Ez a kettősség, illetve a fő toposz aktualitása hozza magával a történelmi idővel való játékot, mely hatalmas élvezetet nyújt egy szerzőnek.
– Ebben a játékban milyen eszközökkel szólítható meg a közönség?
– Fontos, hogy a nézők otthon érezzék magukat a mű nézése-hallgatása közben, ezt az érzést szeretném ébren tartani a zenémmel. Most már sok éve keresem azt az operai nyelvet, ami bevonja, a mű részesévé teszi a közönséget. Ez olyan zenei nyelvet igényel, melyet a dallamalkotás, a harmóniavilág, a ritmika őriz, melyek segítségével az összhang természetesnek hathat a közönség számára. Egészen viccesre lecsupaszítva a dolgot a lényeg az, hogy szerintem akkor jó egy opera, amikor a közönség azt érzi, hogy hazamenve, a fürdőszobában ő is elénekelné azt az áriát. Ez a gesztusközösség, és ezt az otthonosságérzetet szeretném felébreszteni a közönségben.
– Ha oszthatna különdíjakat a Bizáncnál nyújtott segítségért, ki kapna és miért?
– Lehetetlen lenne embereket elkülöníteni ilyen szempontból, hiszen úgy gondolom, a Kolozsvári Magyar Opera társulata bámulatra méltó hatékonysággal és áldozattal hozta létre ezt az előadást, ráadásul hihetetlenül rövid idő alatt tanulták meg szerepeiket. A rendezői munka, a díszlettervezés, minden egyformán hozzájárult a mű megalkotásához, létrehozásához. A szólisták bravúrosak, a kórus is hatalmas terheket visz a hátán, a zenészek csodálatos munkát végeznek. Egyértelműen úgy gondolom, hogy a miskolci előbemutató és a kolozsvári ősbemutató együttesen egy olyan társulat képét rajzolja elénk, amelyik a legmagasabb európai mércének is megfelel.
maszol.ro

Winkler: csak helyeselni tudom az Európai Bizottság új szerkezetét
Rugalmasabbnak, az európai polgárok elvárásaihoz közelebb állónak tartja Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő az Európai Bizottság új struktúráját.
Miután szerdán délután Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválaszott elnöke bemutatta csapatát, Winkler Gyula a maszol.ro-nak elmondta, José Manuel Barroso korábbi elnök első és második bizottsága között is voltak szerkezeti különbségek, de minimálisak.
Most teljesen új struktúráról beszélhetünk, egy érdekes megközelítést, amely ráadásul Juncker nyilatkozata értelmében nem lesz túlságosan merev, hiszen fenntartja a jogot arra, hogy a ciklus alatt változásokat javasolhasson. "Ez egy dinamikus megközelítés, én csak helyeselni tudom. Egy gyorsan változó világban vagyunk, és azt személyesen is tapasztalhattam a kampány során, hogy Brüsszel egy merev, átláthatatlan rendszerként van elkönyvelve, így amennyiben egy új megközelítés ebben is változást hoz, az csak jó" – fogalmazott a képviselő kiemelve.
Azt, hogy a román képviselő, Corina Creţu a regionális politikáért felel a jövőben, Winkler jelentős sikerként könyveli el: "az elmúlt öt esztendőben a mezőgazdasági portfólió után most a következő öt évben egy újabb jelentős területet kaptunk meg."
maszol.ro

Kovács András Ferenc új kötetét mutatták be Marosvásárhelyen
A Látó Irodalmi Játékok 46-ik rendezvényén Kovács András Ferenc York napsütése zengő tombolás című, a Magvető Könyvkiadónál megjelent kötetét mutatták be Marosvásárhelyen a G-caféban. A szerzővel a házigazda Láng Zsolt beszélgetett.
A versek előtti mottókról, azok sajátosságairól, a vershez való kapcsolódásukról kérdezte elsősorban Kovács András Ferencet Láng Zsolt, aki arra volt kíváncsi, hogy a mottó bevezetője-e a versnek, vagy éppen az ellenkezője? Nem mankó a mottó – mondta a költő, – hanem olyan eszköz, amely más világokat visz be a versbe.
A munkamódszeréről Kovács András Ferenc, közismert nevén KAF elmondta, verseit kézzel jegyzi le a mai napig is, amikor teljesen kész van, csak akkor írja be a számítógépbe. A színészi előadásmódokról, megzenésítésről szólva pedig úgy fogalmazott, hogy a központozás nélküli versek esetében nehéz dolga lehet az előadóművésznek, akire az a feladat is ráhárul, hogy központozza az általa mondott szöveget. A megzenésített versek közül a Kaláka és Sebő Ferenc munkáit tartja a legjobbnak, ők nem szoktak „melléütni”.
„Mit jelent a melléütés?” – kérdezte Láng Zsolt. „Például a gyerekversekben nem szoktam gügyögni, és ha valaki rágügyög: az melléütés” – magyarázta el KAF.
A Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet Marosvásárhelyen nem kapható, mivel "nehezen közlekednek a határokon a könyvek" – magyarázta a házigazda, ezért a dedikálás is elmaradt. A frissen megjelent kötetről viszont azt kell tudni, hogy az egy kettős verseskönyv.
A könyv fülszövege:
Kovács András Ferenc a lírai rögtönzések poétája is, különösen annak a ritmusos, spontán, szó szerint látványos, mégis hétköznapi beszédnek a mestere, melyben a színház és a vers egyre inkább elkülönülő világa termékenyen kapcsolódik össze, s keze nyomán élettel telítődik a vers-színház, amely hol világdráma, hol utcai örömzene, vagy kész kabaré.
S hogy miért ,,kettős verseskönyv"? A York napsütése sekszpirályi, és a Zengő tombolás hétköznapi versei egymásra is rímelnek, kiegészítik egymást, s hol láthatón, hol láthatatlanul folytatják kettősségekkel teljes párbeszédüket - sokszorozottan megkettőzötten, kettős visszhangokkal válaszolgatnak egymásnak. A Shakespeare szellemének szentelt könyv így lesz színházi könyvvé, a színházi könyv pedig így úszik át a költészetek szellemének szentelt hétköznapok nem kevésbé teátrumi könyvébe, miközben mindkét könyv egyetlen, rejtett harmadikká (apakönyvként is olvashatóvá) változik át.
A többi csak játékosság, teremtő szómágia, töprengő aggódás a hatalmas színház, azaz a voltaképpeni világ sorsa felett.
Az irodalmi est támogatói: a Szépírók Társasága, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap. Szervező a Látó szépirodalmi folyóirat és a Josef K Egyesület.
Antal Erika, maszol.ro

Szégyen
Az utóbbi hetek, hónapok számomra talán legkellemetlenebb híre, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettest, Péter Tündét. Az RMDSZ által jelölt hölgyeményt folytatólagosan elkövetett befolyással való üzérkedéssel vádolják.
Igaz, hatályos ítélet nélkül az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Ami a lényegen, hogy a vád egyáltalán felmerülhetett, mit sem változtat! Egyébként a bűntettet maga az érintett is elismerte.
Nem tudom, más hogy van, volt ezzel, de a hasonló esetek hallatán – amolyan tudatalatti védekezésként – mindig azt hittem, illetve abban a hitben ringattam magam, hogy ilyenre magyar ember nem képes. Lehet, sőt biztos, hogy én voltam a naiv. Ezentúl úgy kell élnem, hogy most már bebizonyosodott: igenis képes!
Tévedés ne essék, tudom, hallottam, olvastam róla, naponta tapasztalhatom jeleit annak, hogy az európai társadalmak mély szellemi, lelki, erkölcsi válságba sodródtak, illetve sodorták őket tudatosan. A politika, közélet, gazdaság napi történései arról árulkodnak, hogy korunk tömegmédián felnövekedett tömegembere nem ismeri, mi az érték, mi a mérték, általános arányvesztésben és iránytévesztésben éli mindennapjait.
Ennek ellenére úgy voltam én is vele, mint az elmúlással általában lenni szoktunk: amíg közelebbről, valamely családtagunk, hozzátartozónk elhalálozása által közvetlenül nem érint, úgy viszonyulunk hozzá, mintha csak mással történhetne meg...
Ha a velejeéig romlott hivatalnoki réteg egy-egy tagját kapják rajta – hogy a politikusokról most szót ejtsek –, azon már meg sem ütközünk, az szinte szokványosnak számít. Ne legyek igazságtalan: bizonyára vannak megvesztegethetetlen közhivatalnokok is. Most nehogy azt kérjék tőlem, hogy neveket soroljak... Bár megérdemelnék.
Annál inkább felháborító, ha egy pedagógus vetemedik ilyesmire. Mi, az idősebb generációkhoz tartozók még fel tudjuk idézni egy-egy tekintélyes, tartásos pedagógus alakját, akik valódi példaképek, követendő minták voltak. Akikről el sem tudtuk képzelni, hogy esetleg megvesztegethetők lennének. Nem is voltak. Ellentétben a mostaniakkal.
Azért, hogy ilyen mélyre süllyedt a romániai oktatás, az általánosnak mondható okok mellett, elsősorban az utóbbi huszonöt esztendő oktatáspolitikája a felelős. Kíváncsi lennék, fel tudná-e sorolni valaki a rendszerváltás óta eltelt közel negyedszázad oktatásért felelős minisztereit? Akik rendre abban a hiszemben vették kezükbe a gyeplőt, hogy velük kezdődik a világ, hogy az elődök egytől-egyik tök hülyék voltak ahhoz, amit rájuk bíztak, de ők majd megmutatják. Hát meg is mutatták… Bevallom: eddig abban a hitben éltem, úgy gondoltam, hogy a papi, a pedagógusi, az orvosi hivatás képviselői iránt magasabb elvárásaim lehetnek. Most úgy érzem: Péter Tünde lerombolta ezt a hitemet. Az, hogy most éppen a nevezett személy bukott le, teljesen véletlen, lehetett volna bárki azok közül, akikről hasonló sejtéseink vannak. Merthogy pétertündékkel gyakran találkozhatunk.
És még valami: ilyen szégyent, tehetetlenséggel vegyes dühöt rég éreztem. Utoljára akkor, amikor a 2004. december 5-ei referendum másnapján a román sajtós kolléga együttérzően, szinte sajnálattal mondta: most már valóban bozgorokká váltatok.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Támogatást biztosítanak, szavazatokat remélnek
Visszatérő vendég lett Csíkszéken Victor Ponta. A kormányfő az augusztusi Nyerges-tetői megemlékezésen tett látogatása után Csíkkozmásra érkezett szeptember 11-én, csütörtökön, iskolabuszokat és fejlesztési projektek támogatási szerződéseit adva át több polgármesternek. Az RMDSZ autonómiatervezetéről kevés szó esett, az együttműködésről annál több.
Az együttműködést, párbeszédet emlegették a legtöbben a kormányfő csütörtöki csíkkozmási látogatása alkalmával, ahol két államfőjelölt is találkozott. A felszólalók közül senki, még Victor Ponta vagy Liviu Dragnea sem mellőzte a magyar nyelvű üdvözlést.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Korodi Attila miniszter, közel hatvan polgármester, alpolgármester Hargita és Kovászna megyékből, a két megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke, képviselők jelenléte jelezte Kozmáson, hogy az esemény jelentősége túlmutat hét iskolabusz átadásán, valamint a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében aláírt támogatási szerződéseken. A Boga Alajos Általános Iskola udvarán tartott ünnepségre a kormányfő késve érkezett, az őt és Liviu Dragnea regionális fejlesztési minisztert szállító helikopter Csíkszeredában szállt le, onnan mentek kíséretükkel az alcsíki községbe.
Lenne még tennivaló
Petres Sándor prefektus üdvözlő szavai után Borboly Csaba következett, és a kormányfő jelenlétét kihasználva nemcsak a fejlesztésre szánt pénz fontosságát emelte ki, de felhívta a figyelmet arra is, hogy nem az asszimiláció, hanem a kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát Hargita megyében. A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke hozzátette, a megyében többletfinanszírozásra van szükség ahhoz, hogy ne kelljen tanintézeteket bezárni.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyanyelvű diákoknak külön tanterv szerint kellene oktatni a román nyelvet, és az 1-2. osztályosok számára Hargita megyében elkészített, sajátos román tananyagot tartalmazó tankönyvet is átadta Pontának. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy értékelte, a Nyerges-tetői látogatás egy lépés volt a normalitás felé, amelyet most újabb, konkrét eredményeket hozó lépés követ.
A normalitás gesztusai
Jó napot kívánok – köszöntötte magyarul a kormányfő a jelenlévőket, kifejtve, a gyermekeknek anyanyelvükön kell tanulniuk, ugyanakkor tudniuk kell románul és angolul is, „mert román állampolgárok, de európai polgárok is vagyunk”. Közölte, a tanügyminiszterrel is konzultál a sajátos román tananyag ügyében. Fontosnak nevezte a vidéki települések fejlesztését, és úgy értékelte, a normalitás gesztusaira, lépéseire szükség van, még több találkozó ad erre lehetőséget.
Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter szerint mindenkinek fontos a gyermekek öröme. „A vidéken élő embereknek joguk van a járható utakhoz, vízvezetékhez, korszerű iskolákhoz, a civilizációhoz. A kormányprogramnak a fenntartható fejlődést kell szolgálnia” – szögezte le. Nem felejtette el a végén a buzdítást, hogy az elnökválasztás második fordulójában úgy szavazzanak, ahogy az ország számára szükséges.
„Amikor kormányra léptünk, a helyi közösségek fejlődésére gondoltunk. Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes. A miniszterelnök és kísérete a járművek és a szerződések átadását követően Maroshévízre látogatott, ahol szintén iskolabuszt adtak át, majd a 174A jelzésű, felújított megyei utat tekintették meg.
Hét iskolabusz, sok pályázati támogatás
Csíkkozmás, Csíkszentmárton, Csíkmadaras, Gyimesfelsőlok, illetve a háromszéki Nagybacon, Előpatak és Szentkatolna polgármesterei vehették át az új iskolabuszokat, a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében Hargita megyéből a megyei önkormányzat, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Balánbánya, Tusnádfürdő, Székelykeresztúr, Szentegyháza, Csíkszentgyörgy, Szépvíz, Csíkszentlélek, Gyimesközéplok, Kászonaltíz, Csíkrákos, Csíkszentkirály, Madéfalva, Csíkszentimre, Zetelaka, Varság, Oroszhegy, Siménfalva, Parajd, Galambfalva, Máréfalva, Újszékely, Székelyandrásfalva, Etéd, Bögöz pályázatai részesülnek támogatásban.
Kovács Attila, Székelyhon.ro