Várad török kézre kerül (1660. augusztus 27.)
1660. augusztus 27-én foglalta el Szejdi Ahmed és Ali pasa egyesült serege a Partium legfontosabb erősségét, Váradot. A korábban erdélyi kézen lévő erődítmény 44 napos ostrom után adta meg magát a törököknek, elestével a fejedelemséghez egykoron hozzákapcsolt Részek közvetlen török uralom alá kerültek.
II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (ur. 1648–1660) 1657 januárjában bekapcsolódott a két évvel korábban kirobbant északi háborúba, hogy – a svédek szövetségeseként – megszerezze magának az anarchiába hullott Lengyelország trónját. A másik oldalon harcoló Habsburgok hamarosan elérték, hogy a Porta visszahívja a fejedelmet, Rákóczi azonban a biztos győzelem tudatában nem engedelmeskedett a szultánnak. Ennek súlyos következményei lettek, ugyanis 1657 nyarán az erdélyi uralkodó magára maradt, és kénytelen volt – vesztesként – hazatérni, a kilátásba helyezett török–tatár büntetőhadjárat pedig megsemmisüléssel fenyegette a Portának hűbéres fejedelemséget. A IV. Mehmed (ur. 1648–1687) bosszújától rettegő erdélyi rendek – a támadás elkerülése érdekében – hamarosan Rhédey Ferencet (ur. 1657–1658) választották meg fejedelmüknek, ő azonban hamarosan lemondott, és ismét Rákóczi került hatalomra.
A fejleményeket látva az oszmánok megindították az első büntető hadjáratot, mely során Szejdi Ahmed pasa elfoglalta Lippa és Jenő várát; a megfélemlített rendek így újabb fejedelmet választottak Barcsay Ákos (ur. 1658–1660) személyében, aki busás váltságdíj fejében elérte, hogy a Porta békét kössön Erdéllyel. A további katasztrofális események fő felelőse már Rákóczi György, aki előbb Váradon izgatott Barcsay ellen, majd az év végén ostrom alá vette Szebent, az új fejedelem akkori tartózkodási helyét. A küzdelemnek végül Szejdi Ahmed vetett véget, aki 1660 májusában döntő vereséget mért Rákóczira – az uralkodó június 7-én bele is halt sérüléseibe –, ám a pasa a második hadjárat idején már nem hajlott olyan könnyen a békére. A török–tatár hadak ebben az esztendőben kegyetlenül felprédálták Erdélyt, miközben Ahmed pasa és Ali temesvári pasa Várad elfoglalására indult.
A Körös-parti város a magyar végvárrendszer keleti oldalának egyik legfontosabb láncszeme volt, mely az erdélyi kézben lévő, Debrecentől a Királyhágóig terjedő Partiumot lényegében egyedül felügyelte. Az olasz bástyákkal, hatalmas árokkal és számos ágyúval ellátott vár komoly erődítmény volt, mely azonban az utóbbi idők torzsalkodásai miatt szinte védtelenül maradt. Miután Várad kapitánya, Gyulay Ferenc – katonái nagy részével – Rákóczi György temetésére vonult, a falak mögött mindössze 850 védő maradt, akiket Balogh Máté alkapitány, Rácz János, Ibrányi Mihály és az eseményeket megörökítő Szalárdy János történetíró irányított. Bár a hármashatár közelében ott állomásozott Souches császári tábornok hadserege, I. Lipót (ur. 1657–1705) hadvezére még minimális segítséget sem volt hajlandó nyújtani a támogatásért könyörgő városnak. Időközben Ali és Ahmed pasa végigpusztította a hajdúvárosokat, megsarcolta Debrecent, július 14-én pedig körbezárta a váradi erősséget. Bár a törökök – egy Barcsayval íratott levélben – megadásra szólították fel a vár védőit, azok úgy is ellenálltak, hogy soraikban alig akadt tapasztalt katona.
A mintegy 50 000 fős török sereg így megkezdte Várad ostromát: lecsapolták az erősség körüli ostromárkot, tüzérségi erő és aknák révén pedig egy hónap alatt romba döntötték a falak nagy részét. A védősereg színvonalát mutatja, hogy a várbeliek képtelenek voltak az ágyúk használatára és az aknák hatástalanítására, egyedül a közelharcban tűntek ki elszántságukkal. Negyvennégy nap után a romos falak között az ellenállás immár értelmetlenné vált, ezért az Ali pasával kötött alkut követően Baloghék úgy döntöttek, feladják Váradot. Az egyezmény értelmében a város polgárai megmenekültek a fosztogatóktól, a csekély várőrség pedig szabadon elvonulhatott Debrecen irányába. Várad 1660. augusztus 27-i eleste után a Habsburgokat Európából és Magyarországról egyaránt számos bírálat érte, amiért tétlenül nézték egy ilyen jelentős erődítmény elestét. A város 1660 után közvetlen török közigazgatás alá került, és létrejött a váradi vilajet, mely az egész Partiumot kivonta Erdély fennhatósága alól. Az itt székelő pasa hamarosan újabb területeket vont kettős adóztatás alá, miközben Apafi Mihály (ur. 1661–1690) fejedelemsége tehetetlenül, elszigetelten tengette napjait. Várad eleste után a korábban félig független Erdély mozgási szabadsága elveszett, így később erőtlennek bizonyult ahhoz, hogy valóra váltsa Bocskai István országegyesítő álmát.
TARJÁN M. TAMÁS (Rubiconline), Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borbély: erős, hagyományokkal rendelkező orvosi egyetemünket nem szabad feladni!
Viszonylag rövid időn belül két, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyével foglalkozó írást is megjelentettünk lapunkban.
Vitaindítónak szántuk dr. Ábrám Zoltán professzor cikkét, amit dr. Kincses Előd ügyvéd helyzetelemzése követett. A szakmai szempontok taglalása mellett a szerzők az RMDSZ-re hárítják a felelősséget amiatt, hogy a mai napig sem sikerült a 2011-ben megjelent tanügyi törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó rendelkezéseit az egyetemi chartában rögzíteni és azokat alkalmazni, nem sikerült megalakítani a MOGYE önálló magyar tagozatát. A MOGYE és a magyar orvosképzés kapcsán beszélgettünk Borbély László parlamenti képviselővel, az RMDSZ politikai alelnökével.
– Az elmúlt 24 év során nem történt jelentős előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén a MOGYE-n – állítja írásában dr. Ábrám Zoltán professzor, hozzátéve, hogy a magyar egyetemi oktatók minden lehetségest megtettek az önálló magyar tagozat létrehozása érdekében. Nekik „ennyire tellett az eszköztárukból”, az RMDSZ pedig „jegelte” a kérdést. Valóban „hidegre tették” a MOGYE-ügyet?
– Jó dolog, hogy vitázunk a MOGYE helyzetéről, nincs azzal semmi baj, ha cikkek jelennek meg, és minél többen elmondjuk véleményünket, viszont úgy vélem, hogy mindenkinek ott kell tennie a dolgát, ahol van. A tanároknak azzal kellett volna és kell foglalkozniuk, azt kell elemezniük, hogy ők mit tettek az utóbbi 24 évben, hiszen az egyetem vezetésében rektorhelyettesi szinten is képviselve voltunk. Aki ügyvéd, végezze a dolgát, és képviselje a MOGYE érdekeit a perekben, a politikus is végezze a dolgát, a tanárok foglalkozzanak a szakmai résszel, a kutatás, az oktatás minőségének javításával, az utánpótlás kinevelésével. Azt, hogy 24 év alatt semmi sem történt, szerintem senki nem állíthatja, aki ezt mondja, valótlanságot mond.
Tudjuk, hogy mi volt 1990-ben, tudjuk, hogy Ceauşescu idejében mennyire elsorvasztották a magyar oktatást, hogy már alig volt magyar diák, nem lehetett magyarul tanulni. Politikai megközelítésből nézve a dolgokat, 1990 után volt egy első szakasz, amikor ellenzékben voltunk – apropó, Bolyai Egyetem, amelynek létrehozására közel 500.000 támogató aláírást gyűjtöttünk és adtunk be a tanügyminisztériumhoz 1994-ben, és e célról azóta sem mondtunk le –, megszületett egy rossz tanügyi törvény, az RMDSZ külön tanügyi törvényét „visszavágta” a parlament, és most van a 2011-es tanügyi törvény, ami egy jó törvény, és áttörés olyan szempontból, hogy első alkalommal meg is nevezi a multikulturálisnak számító egyetemeket. E folyamat végigvitele nagymértékben az RMDSZ-nek köszönhető. Nem volt könnyű, felelősségvállalással lehetett csak átvinni a parlamenten, hiszen ha plénum elé kerül, szétcincálták volna. A 90-es évek végétől már voltak külön helyek a magyar tagozat számára, a 2000-es évek elején az RMDSZ-nek köszönhetően a magyar tagozaton a helyeket kormányhatározattal biztosították, a magyar oktatást azonban továbbra is intézményesített kereteken belül, önálló magyar tagozat létrehozásával képzeljük el, és nyilván ezen dolgozik mindenki, aki jóhiszemű.
Visszatérve a kezdeti gondolatra, a tanároknak folyamatosan az oktatás minőségének javításán, az utánpótlás kinevelésén kell fáradozniuk, és meg kell jegyeznem, akkor is, ha mostoha körülmények voltak, lett volna lehetőség több fiatal tanárt kiképezni, pozícióba juttatni. Hogy miért nem így történt? – Ezt az elemzést végezzék el ők, hiszen ez szakmai kérdés. 2012-ben, amikor az RMDSZ ellenzékben volt, sikerült Marosvásárhelyre elhívnunk a miniszterelnököt és az akkori tanügyminisztert, sikerült elfogadtatni a szenátussal és a magyar oktatókkal a hétpontos egyezményt a MOGYE magyar tagozatának további alakulásával kapcsolatosan.
– Amelyet, mondjuk ki, a román fél azóta sem tartott be…
– Erre visszatérek. Részben nem tartották be, van olyan pontja, amit később sikerült betartatni, például azt, hogy a román és a magyar tagozaton a tanári állásokat külön, lebontva határozzák meg. Ez a tavaly augusztusban megtörtént, szenátusi döntés alapján. Sajnos, csak a helyek egy részét tudtuk betölteni. Ez megjelenik az egyetemi oktatást minősítő hivatal (ARACIS) véleményezésében is. Ami az egyetemi oktatást illeti, hasonlítsuk össze, hány magyar diák tanul most magyarul, és hányan tanultak 1990-ben, 1995-ben vagy 2000-ben, így láthatjuk, hogy a statisztika pozitív ilyen szempontból. – Attól is az, hogy közben létrehozták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is… – Így van, itt van a Sapientia is, amit a magyar állam jóvoltából sikerült létrehozni, de az RMDSZ-nek is volt bizonyos szerepe abban, hogy akkreditálták, hiszen a politikum nélkül az akkreditációs folyamat sokkal nehezebben ment volna. Össze kell fogni tehát a tanároknak, ügyvédeknek, politikusoknak, hiszen mindannyian a barikád ugyanazon oldalán vagyunk. Elszomorít, hogy egyeseknek az a véleménye, hogy mi itt nem képviseljük úgymond a magyar oktatás érdekeit. Egyeseknek, akik az évek során kikoptak a politikából, s teljesen egyoldalúan, hamis adatokat közölve írásaikban úgy állítják be, hogy az RMDSZ semmit nem tett az önálló magyar tagozat létrehozásáért a MOGYE-n.
– Ha már összefogást említ, hadd jegyezzem meg, hogy erre kitűnő példa lett volna, hogy az RMDSZ támogató félként belép a 2011-ben az RMOGYKE és az MMDSZ által indított közigazgatási perbe. Nem tette meg, legalábbis nem az elején.
– Az utóbbi időszakra utalok, mert az előbbiről már beszéltem – úgymint aláírásgyűjtés a Bolyai Egyetemért, hogy hány magyar iskola működik '90 óta és arról, hogy tovább kell menni ezen az úton. Mindezt elfelejtik egyesek, vagy nem foglalkoznak ezzel, mert ha valami megvalósul, akkor már nem érdekes. Ha nincs az a „csúnya” RMDSZ, és nem teszi be tételesen a tanügyi törvénybe a multikulturális egyetemekre, az anyanyelvi oktatásra vonatkozó szakaszokat, akkor míg a világ s két nap, saját maguktól nem hagyták volna jóvá, hogy a Babeş–Bolyain megalakuljanak a magyar főtanszékek, amelyeknek a tanügyi törvény szellemében kidolgozott chartájuk van, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen pedig a tagozatok cirkusz nélkül különváltak.
Ami az RMDSZ hozzáállását illeti a MOGYE ügyében, ismételten hangsúlyozom: az RMDSZ elment a falig az Ungureanu-kormányban akkor, amikor kierőszakolta azt a kormányrendeletet, amely kimondta a külön tagozatok megalakítását. Amíg érvényben volt a kormányhatározat, mi ezt tartottuk fenn. Választási év volt, és az Ungureanu-kormány – amelynek az RMDSZ is tagja volt – emiatt megbukott. Nyilván utána ellenzékbe kerültünk, és ezt követően, amikor láttuk, merrefelé halad a MOGYE-ügy, beavatkoztunk a perbe. És beléptünk a Diszkriminációellenes Tanácsnál is partnerként, amikor az ARACIS döntést hozott az anyanyelvhasználat ellen a gyakorlati oktatásban, ami teljesen jogtalan volt. Szó sincs arról, hogy nem fogtunk össze akár a civilekkel, amikor kellett, a diákszövetséggel, vagy azokkal, akik képviselték a szóban forgó ügyet a perekben. A 2012-ben létrejött hétpontos egyezmény része a legutóbbi kormányba lépésünkkor kidolgozott protokol-lumnak, amit feltételként szabtunk meg koalíciós partnerünknek és kiemelten kezelünk.
A cél az, hogy a külön magyar csoportok a gyakorlati képzésben is megalakuljanak, a gyakorlati oktatást illetően azonban felmerült, hogy kétnyelvű legyen a képzés, de mindenképpen magyar nyelven is történjen. Úgy tudom, végül ezt elfogadták a magyar oktatók, és ehhez majd szenátusi döntés kell. A politikum ilyen esetben legtöbb, amit tehet, hogy nyomást gyakorol a Szociáldemokrata Párton keresztül. Azokat a pereket, amelyek a törvény be nem tartását sérelmezték, jogosan, tovább kell vinni, bár megtapasztaltuk, hogy az igazságszolgáltatásban mi van. Azért, hogy eddig a bíróságok visszautasították a jogos igényeinket, hogy az igazságszolgáltatás egy követ fúj a MOGYE szenátusi többségével, gondolom, nem az RMDSZ a hibás… Legutóbb, pár napja tárgyaltam Mihnea Cosmin Costoiu tanügyminiszterrel arról a lehetőségről, hogy – akárcsak 2012-ben – húsz-húsz hellyel kibővítsék mind a román, mind a magyar tagozaton az általános orvosi karon a tandíjköteles helyek számát. Egyelőre nem tudunk többet tenni, és visszamenve az időben, felmerül a kérdés: miért van az, hogy ezelőtt 6-7 évvel több magyar jelentkezett a MOGYE-ra, az általános orvosi karra, mint román, jobb médiákat értek el a tandíjköteles helyeken? Akkor ugye nem volt érdeke a magyar oktatóknak, hogy legyen egy ilyen kvóta, néhány éve visszafordult a helyzet, és most próbáljuk megváltoztatni a játékszabályokat.
– Nem lehet leszögezni a játékszabályokat még a játék előtt? – A játékszabályokat nem a politikum szögezi le, az oktatóknak kell ezekről dönteniük. Idén nem kértek plusz tandíjas helyeket a magyar tagozat számára, de felvetésünkre, hogy kérünk 20 helyet, Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes azt mondta, támogatja az indítványunkat.
– Sok a szemrehányás és a nézetkülönbség a MOGYE kapcsán, gyakorlatilag azt látjuk, hogy nem alkalmazzák a tanügyi törvénynek az anyanyelvű oktatásra vonatkozó részeit. Látjuk, és nem értjük, hogyan lehetséges ez? A jogszabály lenne rossz, azaz értelmezhető, ellentmondásos? Egy valós jogállamban ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy rangos egyetem vezetése ellenszegül annak, hogy egy törvényt alkalmazzon, miközben az összes többi felsőoktatási intézmény betartja azt. Érthetetlen, hogy egyezkedni, alkudozni kell a különféle cikkelyek gyakorlatba ültetésén. Önnek mi a véleménye?
– A tanügyi törvénnyel nincs gond, de egyébként lehetőség sincs jelenleg, hogy megváltoztassuk. A MOGYE szenátusa szerintem egyértelműen rosszhiszeműen alkalmazza a törvényt, és a bíróság is beállt az egyetem szenátusa mögé ebben a kérdésben. Azt mondják, az igazságszolgáltatást nem kell bírálni, de igenis, ki kell mondani: az igazságszolgáltatás a MOGYE ügyében nem jól döntött, pedig a törvény egyértelmű, mégpedig úgy kell alkalmazni, ahogy tette a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.
– Mit tart a legsürgősebb teendőnek a MOGYE kapcsán?
– Nagyon fontos mozzanat, hogy itt volt az ARACIS, és világosan kimondta, hogy a magyar tagozatot külön akkreditálják. Nagyon fontos, hogy az ARACIS által észrevételezett gondokat, úgymint a kurzusok hiánya, oktatói létszám, egyéb szakmai dolgok, megoldják. A tanárutánpótlásról még csak annyit, hogy folytak tárgyalások a minisztériumi illetékesekkel, és tudomásom szerint nem zárkóznak el attól, hogy évente ne csak egy, hanem több, három-négy alkalommal hirdessék meg a magyar tagozaton az oktatói állásokat. A legfontosabbnak most azt tartom, és ez a szakmai grémium feladata, hogy mikor visszajön az ARACIS – az ősz folyamán – e problémák legyenek megoldva, és akkor lehetőség nyíljon a végleges akkreditációra.
– Elfogadható-e Ön számára az a Kincses Előd által felvetett – és esetleg másokban is egyre gyakrabban felmerülő – gondolat, miszerint a magyar orvosképzésre a megoldás a Sapientia keretében vagy az anyaországi egyetemek kihelyezett tagozataként képzelhető el?
– Ezt a kijelentést nagyon súlyosnak tartom, és remélem, hogy nem ez a tanárok és a magyar tagozat véleménye, mert ez azt jelentené, hogy feladjuk a vásárhelyi magyar orvosi egyetemet. Közép- és hosszú távon lehet beszélni bármiről, de jelenleg úgy látom, hogy van egy erős, hagyományokkal rendelkező orvosi és gyógyszerészeti egyetemünk Marosvásárhelyen – még akkor is, ha a gyakorlati képzés egyelőre nem magyarul zajlik –, amit nem szabad feladni! Tovább kell menni ezen az úton, és addig ütni a vasat, amíg meglesz az önálló magyar tagozat intézményes formában, hiszen most is sok száz magyar fiatal tanul magyarul Vásárhelyen, és végzi el az egyetemet mint magyar orvos.
Más kérdés – és meg kell vizsgálni az okokat –, hogy mi történik azokkal az orvostanhallgatókkal, akik elvégzik az egyetemet, és fiatal orvosként külföldre távoznak. Egy új orvosi egyetemet nem lehet egyik napról a másikra létrehozni, ugyanazok a jogszabályok érvényesek a működtetésére, mint a többi egyetem esetében, és nem mellékes, hogy óriási költségei vannak a vendégtanárokkal való oktatásnak – nem is lehet 90 százalékban vendégtanárokkal működtetni egy egyetemet. Ezzel a gondolattal nem tudok egyetérteni, és remélem, ez csak egy felvetés, aminek nincsen támogatottsága, sőt, úgy tudom, a magyarországi politikusok sem támogatják ezt a változatot.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Az Utolsó bástyák az antikváriumok
Van-e jövője a nyomtatott könyvnek?
Ezt a kérdést teszik fel leginkább azok, akik ma is a könyvek kiadásával, szerkesztésével, nyomtatásával foglalkoznak. Egyesek úgy vélekednek, hogy a számítógépek és különböző elektronikai cikkek elterjedésével egyre inkább háttérbe szorul a papíralapú könyv. Az utóbbi időszakban jóval kevesebben vásárolnak könyveket, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt, és a könyvtárak látogatottsága is csökkent. Ezek az intézmények is arra törekednek, hogy az állományukat digitalizálják.
Ennek ellenére, azok számára, akik anyagi helyzetük miatt nem tudnak új könyveket vásárolni, de érdeklődnek a nyomtatott termék iránt, léteznek antikváriumok, ahol kis szerencsével potom áron megtalálható a keresett kötet. Nemrég Marosvásárhely főterén, a Rózsák tere 53. szám alatt egy újabb antikvárium nyílt meg a könyvbarátok előtt. A könyv iránti szeretetből alakult meg 2010-ben a Bookman Kiadó, amelynek fő célja a magyar írók könyveinek terjesztése, újrakiadása olvasóbarát áron. A cég úgy döntött, hogy első lépésként Marosvásárhely főterén antikváriumot rendez be, ahol minél nagyobb választékban elérhetővé teszik a mások által kiolvasott köteteket. Alig féléves működése során sikerült az irodalmi témájú kötetek mellett igen széles kört lefedő tematikában köteteket polcra tenni és forgalmazni. Újdonság, hogy a cég internetes honlapot és Facebook-oldalt is működtet, ahol a raktáron levő köteteket online is meglehet vásárolni, illetve újabb köteteket lehet feltölteni. Az érdeklődők a www.antikvarius.ro oldalon, illetve az antikvarius.ro Facebook-elérhetőségen vásárolhatnak és adhatnak el köteteket. Ezeken az oldalakon témák szerint is feltölthetők, illetve kereshetők a kötetek. Az árak átlagban 2–20 lej között vannak. Nyáron árleszállított kötetek akár 1,5–3 lej között is kaphatók.
A főtéri üzletben a könyvbarátokat kávéval, teával is kínálják, ezeket a helyszínen, asztal mellett lehet elfogyasztani, közben pedig alaposabban is megismerhető a polcokon eladásra kínált kötetek tartalma. Ebben segítenek az üzletvezetők is.
– Reméljük, hogy kínálatunkkal ösztönözzük a könyvszeretetet, az olvasási kultúrát, és a digitalizált forma ellenében sikerül a hagyományos, „kézzel fogható” kötetek iránti érdeklődést megőriznünk a fiatalabb nemzedék körében – mondta Varga-Orbán Enikő üzletvezető.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Hálósok, ha találkoznak...
Miről beszélgetnek a barátok, azonos érdeklődésű, egyazon körhöz, csoportosuláshoz tartozó emberek, ha találkoznak? Nyilván arról, ami összehozta, összeköti őket, ami legjobban foglalkoztatja, és ébren tartja az érdeklődésüket. Nos, a katolikus közösségek hálózata ilyen. Az aránylag fiatal, 1990-ben Budapesten alakult egyesületnek sikerült ismertté tennie a nevét, és behálóznia a Kárpát-medencét.
Hogy kiknek a révén, kiknek az elképzelése, törekvése találkozott, kik érezték úgy, hogy szükség van egy szorosabb összefogásra? Azok, akik a katolikus vallásban látják hitéletük kiteljesedését, a keresztény értékek továbbadásának a lehetőségét. Köztük vannak a Partium régióhoz tartozó csoportok, akik az elmúlt héten Temesváron képviseltették magukat egy olyan találkozón, amelyre ráillik a hasznos és kellemes minősítés.
Bálint Klára, a temesvári Háló csoport irányítója, a találkozó szervezője és házigazdája, Konrád Katalin, a Partium Háló Egyesület vezetője, ft. Gyenge Béla, a nagyváradi Szent József plébánia plébánosa, ft. Tóth Attila nagyváradi segédlelkész és a helybeliek, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Katolikus Líceum spirituálisa, valamint a kiscsoportos beszélgetéseken résztvevőknek köszönhető a tartalmas, élménygazdag nap megélése.
Az erzsébetvárosi szalvatoriánus rend temploma, amely otthont adott a Háló-találkozónak, méltó keretet biztosított a mindenkit érintő kérdéskörnek. Ugyanis Keresztény nevelés a családban és az iskolában címmel ft. Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Líceum lelki vezetője tartott előadást. Soha jobbkor! Hisz küszöbön a tanévnyitás, a gyermekek elindítása, és a család, az egyház, az iskola együttműködése feltételeinek a megteremtése napi feladat, egyik vagy másik nélkül hézagos lenne a nevelés. A szülői példaadás, az iskola egészséges légköre, a hitéletet irányító lelkipásztorok és hitoktatók személyes hozzájárulása együtt szolgálja az emberépítés nemes feladatát, amelyhez felnőni nem is olyan könnyű.
A kiscsoportos beszélgetések során egyéni tapasztalatok, emlékek, javaslatok hangzottak el, és közös ima szentesítette az elhatározást: szövögetni, bogozni kell továbbra is a Hálót, hétköznapokon és ünnepnapokon, akár egyszerű kenderszálból, akár selyemzsinórból, mert a cél közös. Hogy összetartson, megtartson és erősítsen.
Sipos Erzsébet, Nyugati Jelen (Arad)

Megáldották a felújított piarista sírokat
Ruppert József, a romániai piarista rendtartomány felelőse és Kovács Sándor római katolikus főesperes áldotta meg tegnap kora délután a Házsongárdi temetőben azokat a felújított sírokat, amelyekben tizenkilenc piarista szerzetes nyugszik. – Köszönettel és hálával tartozunk ezeknek a piarista atyáknak, akik Isten szeretetének magvát hintették el – hangoztatta Kovács Sándor főesperes.
A felújítási munkálatok szervezője, Fodor György piarista konfráter elmondta: mind a munkálatok engedélyeztetése, mind a kivitelezés több hónapon át tartott. A XIX. századi gyönyörű fekete obeliszk körüli sírokat új betonkerettel, fedőlappal és az elhunytak nevét tartalmazó névtáblával látták el. A legidősebb itt nyugvó piarista atya 1832-ben született, az első temetésre pedig 1896-ban került sor. Legutoljára a hosszú életű piarista atyát, Denderle Józsefet (1911–2002) temették el a kolozsvári piarista sírkertbe.
Szabadság (Kolozsvár)

Kirajzolják Székelyföld határait
Az MPP és az RMDSZ közös bizottságai által kidolgozott autonómia-tervezetet az RMDSZ nyújtsa be szeptember 23-áig, különben hiteltelen Kelemen Hunor államfőjelölti kampánya – vélte az MPP elnöke.
Végzett az RMDSZ és az MPP közös bizottsága az autonómia-statútum kidolgozásával, a következő lépés tehát a közvitára bocsájtás és a parlament elé terjesztés. Ebben a kérdésben – is – véglegesítette álláspontját az MPP vezetősége a hétvégén Szovátán tartott konferenciáján.
„Az államfőválasztáson való induláshoz szükséges aláírásokat szeptember 23-áig kell benyújtani. Eddig a határidőig nyilvánosságra kell hozni, közvitára kell bocsájtani és a parlament elé is be kell terjeszteni az autonómia-tervezetet, különben hiteltelen Kelemen Hunor kampánya. A tervezet a dél-tiroli modellt követi, és e mögé fel kell sorakozzon a teljes magyar közösség. A statútumban sok a rokonság a Csapó József által kidolgozott SZNT elképzeléssel, nagyon nagy mértékben azzal megegyezik, de nem a széki rendszeren, hanem megyerendszeren alapul, amelynek alrésze lenne a székek mentén létrejövő NUTS 4 mikrorégió-hálózat” – mondta az MPP elnöke, Biró Zsolt. Hozzátette, Székelyföld határait világosabban meg kell fogalmazni, ezért mellékletben leszögezték azokat a településeket, amelyek a történelmi Székelyföldet alkották.
A térség összes önkormányzata népszavazással eldöntené, hogy akar-e Székelyföldhöz tartozni, vagy pedig másik megyéhez csatlakozna – utóbbi eset főként Maros megye nem marosszéki részében lenne fontos, mert a román többségű települések így kinyilváníthatnák, hogy melyik megyéhez (Szeben, Fehér, Kolozs, Beszterce) akarnak tartozni (mint volt az az 1968-as megyésítés előtt, amikor Marosszékhez hozzácsatolták őket). „Kirajzolódna, hogy Székelyföld a jelenlegi Kovászna és Hargita megyéből, néhány Brassó és Bákó megyei településből, valamint a leendő új Maros megye a történelmi Marosszékből állna” – ismertette Biró Zsolt.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro

Identitáserősítő Székelyföld Napok
Maros megye „visszakapcsolódik” a Székelyföld Napok rendezvénysorozathoz, ezáltal megerősítve, hogy a régió szerves része, az itt élőknek azonos a múltjuk és a jövőt is a Hargita és Kovászna megyeiekkel közösen képzelik el.
Első alkalommal tartott együtt sajtótájékoztatót, ráadásul közös rendezvényről az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, Hargita és Kovászna megyék tanácselnökei, Borboly Csaba, illetve Tamás Sándor, és a Maros megyei RMDSZ kulturális alelnöke, Soós Zoltán múzeumigazgató augusztus 27-én Marosvásárhelyen.
Az október 9. és 19. között ötödik alkalommal megrendezendő Székelyföld Napok eseménysorozattal igazolni kívánják, hogy a három megye közös érdeket és értéket képvisel. „Célunk bemutatni térségünk igazi értékeit, felhívni a figyelmet az összetartozása, ezért is választottuk jelszónak a Közösség a Székelyföldért jeligét. Szokásaink, életkörülményeink, hétköznapjaink azonosak, ezért Maros megye újra részt kell vegyen az eseménysorozatban, mert ezzel csak nyer és Marosvásárhelynek is előnyére válik, ha nem periféria Brassó és Szeben mögött, hanem központtá válik. Közös a múltunk, a hagyományaink és a jövőnk is, összenő, ami összetartozik” – mondta Borboly Csaba, hangsúlyozva, hogy az utóbbi két évben kevesebb az együttműködés a Maros megyei önkormányzat vezetésével, mint Lokodi Edit Emőke elnöksége idején.
„A Székelyföld Napok identitáserősítő programsorozat. Az elmúlt időszakban is voltak ilyenek, mint a grafikai és fotóbiennálé, székely búza a magyarok kenyerében, a Székely Vágta, az Ezer Székely Leány Napja, a Székelyföldi Vadásznapok, a Székelyföld Konferencia, a Székely Családok Napja” – fogalmazott Tamás Sándor, majd bemutatta azokat a meghívókat, amelyeket Konstanca és Tulcea, illetve Sucsáva megye vezetőségétől kapott. „A dobrudzsai szüret és bor ünnepére, valamint a bukovinai hora ünnepére hívtak. Ezt azért hangsúlyozom, hogy mások is történelmi tájegységben gondolkodnak ebben az országban, több megye közösen szervezi a régió identitáserősítő programjait. A Székelyföld Napok nem csak a székelyeké, hanem a Székelyföldön élőké, Kovászna megyéből több román egyesület és iskola is bekapcsolódott, így saját kérésükre Kisbaconban megismerkednek Benedek Elek örökségével” – ismertette Tamás Sándor, aki szerint a 2012-es helyhatósági választások után „vékonyodott el” a Maros megyével való kapcsolat. Hozzátette, minden megye a saját területén levő eseményeket finanszírozza, és cél, hogy átvigyenek egy-egy rendezvényt a megyehatárokon.
Soós Zoltán szerint „meg kell nyitni új kapukat is”, és akkor talán a Maros megyei magyarság és románság is megérti, hogy jobb központként szerepelni, mint kulturális, gazdasági periféria lenni. „A programtervünk még kezdetleges, de tervezünk Gernyeszegen Huszárbált, irodalmi, művészeti eseményeket összekapcsolni a képzőművészettel. Cél az identitást újra felfedezni és összekapcsolni, mert a régiók újjászületése egy természetes folyamat” – fogalmazott Soós, Borboly pedig hozzátette: erre a tíz napra belföldről és külföldről is turista-csoportokat lehet szervezni, mert lesz bőven látnivaló.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro

Wetzel: Marosvásárhely továbbra is erős központja lesz a magyarságnak
Amikor képes összefogni a magyarság, olyan mint egy katalizátor – emelte ki a helyettes államtitkár
Marosvásárhely továbbra is erős központja lesz a magyarságnak, a nemzet erős bástyája marad, és ehhez összefogás szükséges – jelentette ki szerdán Wetzel Tamás a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Marosvásárhelyen.
A helyettes államtitkár részt vett a Vásárhelyi Forgatag elnevezésű marosvásárhelyi magyar kulturális napok nyitóünnepségén. A helyi Kultúrpalota nagytermében megtartott gálán Wetzel Tamás kifejtette, hogy amikor képes összefogni a magyarság, olyan mint egy katalizátor. Példaként említette a Kolozsvári Magyar Napokat, amelyeknek sikeressége példaértékű. Kiemelte: fontos, hogy Marosvásárhelyen is sikeresek legyenek a magyar kulturális napok.
Biztató jelnek nevezte, hogy Marosvásárhely belvárosában magyar nyelvű utcanév-táblák is vannak már, hiszen a kétnyelvűség – mint mondta – természetes dolognak számít Európa-szerte. Reményét fejezte ki, hogy Marosvásárhely román városvezetése még nagyobb segítőkészséggel fog hozzájárulni a jövőben a vásárhelyiek közös ünnepéhez, a Forgatag megszervezéséhez.
Semmi nem pótolhatja a kulturális párbeszédet
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, romániai miniszterelnök-helyettes beszédében elmondta: szükség van Marosvásárhelyen és Erdélyben a kulturális párbeszédre, ezt nem pótolhatja semmi. El kell foglalni azokat a multikulturális tereket, ahol a magyar kultúra értékei felmutathatók – tette hozzá.
Az RMDSZ elnöke a közösségépítés intézményeinek nevezte az Erdély több városában újonnan alapított magyar kulturális napokat, amelyek alkalmából – mint mondta – a politikai szereplők félre tudták tenni a nézeteltéréseket.
Fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány támogatja a határon túli magyar közösségek törekvéseit, beleértve az autonómiát. Mint mondta, a román politikának nem szabad ezt beavatkozásnak tekintenie. Rámutatott: a gyanakvás megszüntetéséhez elsősorban arra van szükség, hogy a kelet-közép-európai országok teljes nyitottsággal folytassanak párbeszédet.
Ami a politikában nem, az a kultúrában sikerült
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az összefogás fontosságát hangsúlyozta beszédében. Mint mondta, a Vásárhelyi Forgatag hozzájárul a nemzet- és közösségépítéshez, és ennek megvalósításához szükség volt összefogásra. Mint mondta, Marosvásárhelyen nem sikerült a politikában megvalósítani azt az összefogást, ami a kulturális napok alkalmából viszont létrejött. A fesztivál szervezői bebizonyították – hangoztatta az EMNP elnöke -, hogy lehetséges az együttműködés. Hozzátette: ezt meg kell tenni a 2016-os önkormányzati választásokon Marosvásárhelyen, és a néppárt nyitott erre.
Az ünnepségen Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is részt vett.
Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere bejelentette: bízik benne, hogy a jövő évben már a marosvásárhelyi középkori várban és a város főtéren is meg lehet szervezni a Vásárhelyi Forgatagot, amelynek jelenlegi fő helyszíne a város szélén található Maros-part.
magyarhirlap.hu, Erdély.ma

Kezdődik az Őszi Sokadalom (Kézdivásárhely)
Kézdivásárhely önkormányzata szervezésében mától vasárnapig zajlik az immár hagyományos Őszi Sokadalom, mely egyúttal városünnep is. Akárcsak az előző esztendőkben, a rendezvény fő témája az értékszüret – a hagyományos termék- és őszi vásár.
Tegnap a vásári sátrakat és a jurtákat szerelték a városháza, illetve a SVESZ munkatársai. A színpadot a szökőkúttal szemben holnap szerelik fel. A Gábor Áron teret körbefutó, őszi színekben pompázó zászlófüzért már a múlt héten előkészítették. Az ünnep ma délután a Borudvarban kezdődik, ahol Éli, az Exit Rock Band, a Demeter Elemér Project, valamint Ráduly Botond (Manó) és a Musicum, este pedig a Kőrösi Szürkeverebek Jazzbandája lép fel. Az Incze László Céhtörténeti Múzeumban Petelei Klára Descriptio Transylvaniae című könyvét Tamás Sándor megyeitanács-elnök, térképgyűjtő mutatja be.
Az idei értékszüret változatos programja minden korosztálynak szól. Az ünnepség zárónapjára a szervezők különleges programot állítottak össze: augusztus 31-én reggel 9 órától helyi asszonyok közreműködésével elkészül a rendezvény lekvárja. A nagy lekvárfőzést igazi kuriózumnak szánják, helyben készítik elő a gyümölcsöt, ott kerülnek bele a hozzávalók is, így az egész folyamat követhető lesz, s a lekvárból a helyszínen fogyasztani is lehet. Kora délután, 13 órakor megáldják a Diószegi Pékségben sütött, egy méternél hosszabb óriáskalácsot. Ezt követően a rendezvény szervezői felszeletelik és szimbolikus összegért értékesítik a jelenlevők között, akár lekvárral is „finomítva”. A lekvárból és az óriáskalácsból befolyó összeget a GyerekKéz Alapítványnak ajánlják fel, amely a Kézdivásárhelyen létesülő, Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett gyermekközpontnak adományozza. A sokadalom zárókoncertjén az Edda Művek felejthetetlen slágerei csendülnek majd fel.
A városünnep miatt hétfő hajnalig lezárják a közúti forgalmat a Gábor Áron téren. Az esetleges kellemetlenségekért a szervezők a lakók megértését és türelmét kérik.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne hagyjuk el ősi hitünket (Úz völgye kötelez)
A Csíki-havasok hegyvonulatainak ölelésében, a Keleti-Kárpátok legvéráztatottabb völgyében idén is összegyűltek az első és második világháborúban hősi halált halt székely leventekatonák, magyar honvédek emlékét őrző háromszékiek, csíkiak, udvarhelyszékiek, az egyházak, valamint határon inneni és túli civil szervezetek, hagyományőrzők és intézmények képviselői. Az 1944. augusztus 26-i Úz-völgyi orosz támadás hetvenedik, az első világháború kitörésének századik évfordulóján tartott keddi megemlékezés fő üzenete: legyünk hős utódai eleinknek, hősök megmaradásunk, a szeretet és családjaink védelmében, de mindenekelőtt ne hagyjuk el ősi hitünket!
A Rugát-tetőről Moldva felé tartó Úz folyó mentén kialakult zarándokhelyre már hétfőn érkeztek táborozók, köztük homoródi-csíkszeredai hagyományőrzők, akik lóháton tették meg a százhatvan kilométeres távolságot. A Rugáton átvezető út járhatatlansága miatt az alcsíki és felcsíki zarándokok, miként a légvonalban legközelebbi csíkszentmártoniak is, a Gyimesek felől közelítették meg a völgyet, a háromszékiek többsége az Ojtozi-szoroson keresztül, Oneşti irányából Dormánynál tért le a moldvai főútról, és tizenkét kilométer gödörkerülgetés után látta meg az 1917-ben emelt hadi kápolnát és a közeli sírkertet. Ismrősök, évente visszatérők üdvözölték egymást, pontban délben pedig a soproni hagyományőrzők felhúzták a magyar zászlót, székely férfiak egy csoportja galambokat eregetett, és a himnusz eléneklésével megkezdődött az emlékező szentmise. Az igazi cél: megmaradásunk
Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi plébános, kanonok a paptársa által felolvasott evangélium elhangzása előtt hangsúlyozta: „mi, keresztények hisszük, hogy ezek a hősök, akik itt, az Úz völgyében és más csatatereken estek el, nem haltak meg, Istennél tovább élnek”, ezért a szentmiseáldozatban újra Istennek ajánlotta őket, majd kérte a közösséget, imádkozzanak bocsánatért amiatt, amit a becsület, a hűség, a helytállás, az egymás iránti szeretet ellen vétettek. A Szent Máté könyvéből idézett írás, miszerint az okos ember a házát sziklára építi, és nem homokra, arra figyelmeztet: ne hagyjuk, hogy az élet szele, a kenyérharc, a bírvágy harca lesodorjon és győzzön fölöttünk, mert akkor az életünk homokra kezd épülni – emelte ki a plébános. Nem elég csupán emlékezni azokra a hősökre, akik a helytállás, a hazaszeretet, az áldozatvállalás, a család és a jövendő építésében, Istenszeretetben voltak hősök, egy szebb világban, békésebb korszakban, a jövőben bízva áldozták életüket, nem elég az emlékezés, a koszorúk, a zászlók sokasága, nem elég a szép szó, mi ezeknek a hősöknek hős utódai szeretnénk lenni – hangoztatta. A jelenkor hidegháborút visel, fogynak, globalizálódnak a családok, elvesznek értékeink, ezért nekünk harcolnunk kell, nehogy a modern szellem, amely nem beszél hazáról, népekről, kultúráról, úgy hatalmába kerítsen bennünket, hogy megfeledkezzünk az igazi célról, megmaradásunkról. És harcolnunk kell a hitünkért, amely ezer éven át megtartott, harcolni azért, hogy ne kerítsen hatalmába a mai liberalizmus, amely hirdeti, hogy nem kellenek már az ősi templomok, nem kell a vallás, az erkölcs. De harcolnunk kell az ember és Isten iránti szeretetért is, ami egyre inkább kihalóban, egyre több a megszomorodott öreg, akiket elhagynak, megvetnek, egyre több a kitett gyermek és a meg nem született gyermek – hangzott a szentbeszédben.
Bucsi Zsolt sepsiszentgyörgyi református lelkész arra figyelmeztette a jelenlévőket, emlékezzenek minden alkalommal úgy a háborúk áldozataira, merítsenek annyi erőt ebből, hogy a helytállás tettekben is megnyilvánuljon. „Mutassuk meg, ha kell, kiállunk, és elmondjuk, hogy mi itt élni szeretnénk együtt, békességben.” A lelkipásztor kérte az emlékezőket, imádkozzanak a kárpátaljai magyarokért is, akiknek elei közül több százan estek el az Úz völgyében az első világháborúban, és akik közül többeket jelenleg tartalékosként hívnak háborúba.
A hetven évvel ezelőtti, a székely hadosztályt megsemmisítő orosz támadás túlélői közül négyen vettek részt a megemlékezésen, nevükben dr. Szőts Dániel, Úz völgye szellemének egyik legbuzgóbb ápolója szólt, aki azt mondta, Trianontól igazságtalan békediktátumot kaptunk, Párizstól az ateizmust és a kommunizmust, de a székely akkor sem hal meg, ha elárulják, ezért kérte Istent, hogy tartson meg minket továbbra is, „mi, székelyek pedig külön kérjük magunk számára az autonómiát”. Fájdalommal említette, hogy amióta szabadon lehet megemlékezni a háború áldozatairól, azóta huszonöt bajtársuk hunyt el. Úz völgye térparancsnoka mellett a szintén szentgyörgyi Bartha Mihály, valamint Pál Sámuel (Málnás) és Lőrincz Gábor (Kápolnásfalu) foglalta el a veteránok széksorát, mindannyian élő tanúi annak a vérengzésnek, mely hét évtizeddel ezelőtt történt az Úz völgyében.
Hatszáz fakereszt
Az Úz-völgyi hadisírok gondozásáért a magyar honvédelmi minisztérium társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya részéről Maruzs Roland alezredes, főosztályvezető és Illésfalvi Péter főtanácsos emléklapot adott át az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagjainak, a szervezet pedig szintén emléklappal tüntette ki azokat az egyházi és polgári személyeket, közbirtokosságokat, civil szervezeteket, akik az elmúlt több mint két évtizedben a legtöbbet tettek az Úz-völgyi zarándokhely rendbetételéért, az úzi szellemiség népszerűsítéséért. Vásárhelyi Gábor, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület irányítója lapunk érdeklődésére elmondta, 2008-tól folyamatosan munkálkodnak az Úz völgyében, kitakarították az első világháborús sírokat, helyreállították a még meglévő kereszteket, néhány éve pedig megkezdték a sírkert benépesítését fakeresztekkel, amelyekből eddig hatszáz készült el. „Amikor idejöttünk, a halmokon apró keresztek voltak összekötözve cérnával, nemzetiszín szalaggal, ezeket az idezarándokolók helyezték el. A munka még nincs befejezve, mert hiába van meg a hatszáz kereszt, sok még a tennivaló. Minden évben ápolni kell ezeket, mert kikezdi a téli hideg.” Az egyesület célja az erdélyi hadisírok rendbetétele, sok helyszínen dolgoztak már, többek között Csíkszépvízen, Marosvásárhelyen, Háromszéken pedig Lemhényben takarítottak meg jeltelen katonasírokat, és állítottak keresztet rájuk. „Ezeket a sírokat jeleztük a magyar hadisírgondozó hivatalnak, hogy tudjuk meg, a levéltárukban milyen információk lelhetők fel az elhunytak kilétéről.”
Maruzs Roland alezredes szerint nem csak Erdélyben, az egész Kárpát-medencében sok még a tennivaló, mert a magyar katonatemetők, hadisírok állapotát kikezdte a negyvenöt év: 1945–1990 között a hadisírgondozás tiltott volt, intézményesített formában egyáltalán nem létezett. Akkor több tízezer katona sírja tűnt el Magyarország területén, de ez a környező országokban sem történt másként. A magyar honvédelmi minisztérium képviselője lapunk kérdésére kifejtette: „Úz völgye nem csak az itteniek számára fontos, az otthoniak számára is fontosnak kell lennie, de a hadtörténet számára is jelentős, hisz 1990 előtt úgy tanították, hogy a korabeli Magyarország területére szeptember végén Battonyánál törtek be a szovjet csapatok, ami nem igaz, hisz az akkori Magyarország területére az Úz völgyében törtek be a szovjet csapatok 1944. augusztus 26-án. És az első világháború miatt is fontos az Úz völgye, hisz itt bizonyos számítások szerint mintegy ezer osztrák–magyar hősi halott nyugszik.”
A fakeresztek nem csak az Úz-völgyi áldozatok emlékét idézik, évről évre olyanok is elzarándokolnak e véráztatta földre, akiknek más csatatereken harcoltak, illetve estek el családtagjaik, rokonaik. Erdély Anna a gelencei nyugdíjascsoporttal érkezett az augusztus 26-i megemlékezésre, nagyapja az első világháborúban, édesapja a második világégésben harcolt, férje nagybátyja a Don-kanyarban esett el. Hét gyermeke közül négy fiú, a legnagyobb 1989 decemberében katonaként szolgált Bukaresttől nem messze, két hétig a család nem tudott róla semmit. „Itt, az Úz völgyében azokra az édesanyákra gondolok, akiknek nagyon nehéz lehetett, ott maradtak árván, várták haza a férjüket, fiukat. Ha ilyen helyzetbe kerülnék, nem is tudom, hogy tudnám kibírni. Ez is ideköt engem az Úz völgyéhez, szívből megérint az itteni megemlékezés.” A koszorúzással és a székely himnusszal véget érő kegyeleti főhajtáson nem hangsúlyozták sokszor és különösképpen a hetven- és a százéves évfordulót, minden bizonnyal azért, mert a fájdalom és az, amit az Úz völgye üzen, nem évfordulóhoz kötött. Nem hiányzott senkinek a kürtőskalács illata, a mititej- és flekkensütők füstje, a sör, a pálinka – a csendes megemlékezés helye ez. A csíkszentmártoni templomkórus miseszolgálata és a Poszogó fúvószenekar indulói, a szentivánlaborfalvi férfikórus katonadalai, a gelencei nyugdíjasok halk éneke, a kézdivásárhelyi, gidófalvi, homoródi-csíkszeredai, soproni hagyományőrző alakulatok, a sepsiszentgyörgyi és munkácsi cserkészek tisztelgése, a vitézi rendek, dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető főkonzulja és a magyar honvédelmi minisztérium már említett képviselőinek jelenléte, az általuk és mások által elhelyezett koszorúk elegendőek voltak ahhoz, hogy a csíkszentmártoniak által szervezett megemlékezés kegyeletteljes legyen. Méltó ahhoz az áldozathoz, amit ebben a völgyben eleink hoztak a hazáért.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismerjenek el államalkotó közösségként
Nekünk, magyaroknak az az érdekünk, hogy értékeinkkel, kultúránkkal, nyelvünkkel, történelmünkkel együtt államalkotó közösségként ismerjenek és fogadjanak el Romániában – hangsúlyozta Korodi Attila, az RMDSZ környezetvédelmi és vidékfejlesztési minisztere. Korodi elmondta, azért írta alá a Kelemen Hunor államelnök-jelöltségét támogató ívet, mert tudja, a választáson való részvétellel a magyar közösség közelebb kerül mindahhoz, amit a szövetség már huszonöt éve el szeretne érni. „Egyértelmű, közösségi igényeket felmutató párbeszédre van szükség, ahol a magyarok el tudják mondani a többségi nemzetnek, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel a jövőben itt, szülőföldünkön erős közösségként meg tudunk maradni” – fogalmazott az RMDSZ minisztere, aki szerint a magyar államelnökjelöltnek az a feladata a választást megelőző kampányban, hogy megmutassa, egy olyan erős magyar közösség él Romániában, amely erős politikai mandátummal is rendelkezik. „Csak Kelemen Hunor tudja képviselni mindazt, amit az erdélyi magyarság el szeretne érni, csak ő tudja elmondani, hogy dolgozó, adózó, értékteremtő polgárai vagyunk ennek az országnak, és saját hagyományaink, értékeink és érdekeink vannak. Az elmúlt negyedszázad tapasztalata azt bizonyítja, hogy nincsenek olyan román politikusok, akik felvállalják a magyar ügyet, közösségünk sajátos gondjainak megoldását” – zárta gondolatát a szövetség politikusa.
Népújság (Marosvásárhely)

Őszi felvételi a kántor-tanítóképzőben
Szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik a beiratkozás a júliusi felvételi után betöltetlen maradt helyekre az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó kántor-tanítóképzőben, amely egyben a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozata. A tanító – óvodapedagógus szak nappali tagozatán tandíjmentes helyekre, a levelező tagozaton részben költségtérítéses helyekre várják a jelentkezőket. A kántor szakot nappali tagozaton református, római katolikus, unitárius, evangélikus és baptista felekezetű hallgatók közül bárki felveheti. Új lehetőség levelező tagozaton a kétéves posztliceális rendszerű református és unitárius kántorképzés, amelynek eredményeként megszerezhető az egyházkerületi kántori oklevél. Ezen a szakon költségtérítéses helyekre lehet még jelentkezni. A jelentkezés és beiratkozás szeptember 1-től 11-ig tart, az alkalmassági vizsgákra szeptember 12-én kerül sor. Érdeklődni a 0265-215278-as telefonon, illetve a kantortanito@gmail.com e-mail címen lehet.
Népújság (Marosvásárhely)

Októberben veszi át az örökös a marosvécsi kastélyt
Október elsejétől kerül vissza a marosvécsi kastély a Kemény családhoz. Nagy Kemény Géza, a család képviselője lapunknak megerősítette, hogy ezen a napon veszi át a kastély kulcsát Pokorny Lászlótól, a kórházotthon igazgatójától.
Mint ismeretes, a Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság által itt működtetett neuropszichiátriai kórházotthon számára új épületeket emeltek a kastély melletti területen, és az új helyszínen már annyira előrehaladtak a munkálatok, hogy át lehet költözni. Ezt követően a család kulturális célokra használná az ingatlant.
„Az a tervünk, hogy egy összmagyar kulturális központot hozzunk létre itt, hisz ennek igen jó előzményei vannak, elég, ha nagyapám, Kemény János író mecénás tevékenységére meg a Helikon-találkozókra gondolunk. Sikerült meggyőznöm a család valamennyi tagját, hogy ez a méltó felhasználási mód elődeink emlékéhez. Tudom, nem könnyű egy ilyen intézményt fenntartani, de úgy véljük, minden erőfeszítést megér a kísérlet, hogy nagyapán dicső nyomdokain haladjunk tovább” – mondta lapunknak Nagy Kemény Géza.
Hozzátette, bár egészen pontosan még nem körvonalazódott a majdan itt zajló tevékenység, de a Lezsák Sándor által működtetett lakiteleki népfőiskolát tekintenék modellként. „Egy kicsit hasonlítana arra is, amit Teleki Kálmán művel Gernyeszegen” – tette hozzá. Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a marosvécsi intézmény lényegében egyiknek sem lesz az utánzata, ők önfenntartó létesítményben gondolkodnak, hiszen egy ekkora épület és program fenntartása anyagi erőforrások megszerzését is feltételezi.
Helikon-ünnepség Marosvécsen
Augusztus 29-én és 30-án tartják Marosvécsen a Helikon-találkozót. Pénteken 16 órától kerül sor a művelődési házban a Bánffy-kollokvium első részére. Héttől előadóestre kerül sor a pécsi Pódium művészeinek előadásában. Szombaton 10 órától megemlékezést tartanak a kastélyparkban a Bánffy Miklós-év keretében. Fél tizenkettőtől irodalmi műsorra kerül sor, majd a művelődési házban folytatódik a kollokvium a politikus Bánffyról. Egy órától a művésztábor bemutatójára kerül sor, majd fél négytől Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját mutatják be.
Konferenciákat, táborokat is szerveznének itt, szoborparkot alakítanának ki, és különböző kulturális rendezvényeknek adnának helyet.
Az sincs kizárva, hogy román nyelvű kulturális rendezvényeknek is helyet kapnak, hisz ezáltal hozzásegítenék a román anyanyelvű művészetkedvelőket, hogy jobban megismerjék és megértsék a magyar kultúrát, vélte az örökös.
„Nem lesz itt szálloda, korcsma, mert ez nem méltó elődeink emlékéhez. Annak ellenére, hogy sokan mondták, működtessük szállodaként, vendéglőként a kastélyt, erre a család érthető okokból nemet mondott” – magyarázta.
Schmidt Loránd, a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője elmondta, hogy megkötötték a kastély átadására vonatkozó protokollumot, de még meg kell építeni az új kórházotthonhoz a 170 méteres felvezető utat. Igyekeznek betartani az október elsejei határidőt, tette hozzá.
Bakó Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok másodszor
Borsi Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezési ügyvezető alelnöke és Grim András, szórványügyi alelnök tartott rövid sajtótájékoztatót tegnap délben az immár másodszor megrendezésre kerülő szeptember eleji Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok programjairól. Az egyelőre vázlatosan közölt, szeptember 5-én kezdődő, péntektől vasárnapig zajló műsorokról, mi is részletesebben tájékoztatjuk majd olvasóinkat.
A megye egyik legnagyobb szórványprogramjának számító rendezvénysorozat idei jelmondata: „Együtt a megmaradásért”. Ez, a tavalyi koncepcióhoz hasonlóan azt hivatott tükrözni, hogy nemcsak a szórványban élőknek szól a rendezvény, de egyben az egész megye magyarságának ünnepévé kívánnak válni.
Tematikus napokban gondolkodtak az idén is. A pénteki nap a hagyományőrzésé lesz, Magyarremetén, ahol 16 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó, itt a megye több településéről érkező néptánccsoportoké a főszerep. Szombaton, a családi napon, ahol remélhetőleg minden korosztály talál magának majd elfoglaltságot, több helyszínen zajlanak majd az események. Köröstárkányban délelőttől késő estig lesznek koncertek többféle zenei stílusban, sztárvendégekkel is, de emellett ünnepi istentiszteletre várják az 1960-70-es években konfirmáltakat, a Tulipán-kupa keretében pedig Kisnyégerfalván lesz futballbajnokság és gulyásfőző verseny, az esti órákban pedig a Mandala dalszínház mutatja be az István, a király rockoperát.
A vasárnapi záró helyszín Várasfenes lesz, délutáni ünnepi ökumenikus istentisztelettel és a délkelet-bihari régió meghívott kórusainak találkozójával, végül pedig átadják a Zsiskú János-szórványdíjakat, mely elismerést olyan személyek vagy közösségek érdemelhettek ki már tavaly is, akik a szórvány megmaradásáért tevékenykednek.
Magyar Napló címen hamarosan napvilágot lát majd egy a részletes programokat és hivatalos köszöntőket is tartalmazó kiadvány, amelyet a környékbeliekhez fognak eljuttatni. A tavaly már hagyományt teremtettek, és a jövőben is folytatják a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napokat – emelte ki Borsi Lóránt. A rendezvényekre tehát, a jelmondat szellemében, mindenkit szeretettel várnak, és nemcsak a dél-bihari szórványból.
Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Növekvő számok a Kolozsvári Magyar Napokon
Az idei Kolozsvári Magyar Napokon nézőszámban az Illés50 vitte el a pálmát, amelyen hozzávetőlegesen 23-25 ezer érdeklődő volt jelen. A Quimby, a Szimfonik Live, az Experidance, a Magyar Rádió Szimfonikusainak hangversenye, Tamás Gábor, a Redutban szervezett hangversenyek, a színházi miniévad és a középkori utca szintén közönségsikert arattak.
Néhány nappal az 5. Kolozsvári Magyar Napok lejárta után a központi szervezőcsapat mérleget vont, elsősorban számokban.
A közel 500 rendezvénynek több mint 180 ezres látogatottsága volt. A résztvevőknek hozzávetőlegesen 10-20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen zavarta meg eső, zápor, zivatar.
A Magyar Napokon 90 főből álló szervezői stáb, továbbá 200 önkéntes munkálkodott. A nyolc napos kulturális seregszemlét 57 országból interneten követték nyomon.
A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem volt fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolc méteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt.
A hangsúlyosabb román kommunikációnak köszönhetően növekedett a román érdeklődők száma a fesztiválon. A kolozsvári románok körében leginkább a Szimfonik Live produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a városnéző séták, a kiállítások, a Jézus Krisztus Szupersztár és a fesztiválutca kínálata aratott sikert.
Az 5. Kolozsvári Magyar Napok honlapja és facebook oldala is túlszárnyalta a tavalyi érdeklődést. A www.magyarnapok.ro oldalt augusztus 16. és 25. között 36 ezer felhasználó látogatta meg, és összesen 210 ezer oldalt tekintettek meg. Augusztus 17-25. között a rendezvény facebook oldalán közel 33 ezer egyéni felhasználó tájékozódott, akik összesen közel 1.500.000-szer kattintottak a bejegyzésekre.
A rendezvény ideje alatt 57 országból közel tízezren követték élőben az esti koncerteket a TransylvaniaCam jóvoltából, Románián kívül kiemelten Magyarországról, az Egyesült Államokból, Németországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Kanadából, Svédországból, Hollandiából és Írországból.
A hétfői hangosítási problémákat leszámítva jelentős fennakadásoktól mentesen sikerült lebonyolítani a nyolc napos rendezvényt. Akárcsak tavaly, idén sem árnyékolta be a Magyar Napokat semmilyen incidens, ami elsősorban a kiváló közönségnek, de emellett hangsúlyosan a helyi és a megyei önkormányzat alá tartozó rendfenntartó szervekkel való jó együttműködésnek köszönhető.
A rendezvényt 101 támogató és közel 100 partnerszervezet támogatta, ajánlott fel programokat.
Öt év alatt megháromszorozódott az önkéntesek száma, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok részéről a rendezvény lebonyolításában való aktív részvétel iránt. Idén román és angol önkéntes is színesítette a palettát, és külön kiemelendő, hogy a legidősebb önkéntes az idén töltötte be 69. életévét.
Az 5. Kolozsvári Magyar Napok SMS-kampányában indított nyereményjáték keretében 686 SMS érkezett augusztus 27-ig, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Aki a továbbiakban is szeretne hozzájárulni a jövő évi rendezvény megvalósításához, az szeptember 30-ig küldhet SMS-t a 8842-es számra KMN tartalommal.
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a szervezők a jövő évi viszontlátás reményében ezúton is köszönik a támogatóknak, a partnerszervezeteknek, a médiatámogatóknak, az önkénteseknek, és nem utolsó sorban a kiváló közönségnek a támogatást és a részvételt.
maszol.ro

Beiratkozás posztliceális képzésre
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium a 2014-2015-es tanévben egy egészségügyi ápolókat képző posztliceális osztályt és egy gyógyszerész asszisztensképző posztliceális osztályt indít.
Államilag támogatott képzés (7 hely) – egészségügyi ápolókat AMG Államilag támogatott képzés (12 hely) – gyógyszerész asszisztensképző AF
A képzés magyar nyelvű és az Oktatási Minisztérium által engedélyezett, az egyetlen ilyen jellegű, magyar nyelvű államilag támogatott képzés a Partiumban. A képzésre egyaránt jelentkezhetnek érettségivel rendelkező, illetve tizenkét osztályt végzett, de érettségi diplomával nem rendelkező diákok. A felvételi jegy 50 % a felvételi írásbeli teszt eredménye, 50 % az érettségi átlaga – azon diákok esetében, akik nem rendelkeznek érettségivel, ezt 4-es jegynek számítjuk, tehát pl. teszt eredménye 10+4/2=7 felvételi jegy. A felvételi teszt egy 30 kérdést tartalmazó dolgozat, egyenként 4 válaszlehetőséggel, kérdésenként egy helyes válasszal, a meghirdetett tematika szerint. Az egészségügyi ápoló szakra jelentkezők számára biológiából, a gyógyszerész aszisztens szakra jelentkezők számára biológiából és kémiából kell felvételizni. Vidékről vagy más megyéből jelentkező diákjaink számára igény szerint bentlakási elhelyezést is biztosítunk. A képzés magas színvonalát oktatóink, a város neves magyar orvosai és ápolói biztosítják. Beiratkozni szeptember 1.-5. között munkanapokon 9-14 óra között az iskola titkárságán lehet.
erdon.ro

Kölcsönkapott jelen
Az elmúlás érzése sosem vidám. Miközben egy rendezvény díszleteit bontják – akár képletesen is –, valahogy nem a holnap ígéretei lebegnek előttünk, hanem az „ennek is vége van” melankóliája terjeng körülöttünk finoman. A holnap csak holnap-holnapután jut eszünkbe, amikor a tegnapból már nincs tovább, lépni kell, ébredni, eszmélni.
Kolozsvár városünnepe immár önmagában is érték, és nemcsak a maga szimbolikus dimenziójában. Ötéves pályafutása üstökösszerűnek mondható, még akkor is, ha megbízható erdélyi elődrendezvények kitaposott nyomában jár. Saját arca van, amelynek kialakításához több hossznyi előnyt biztosítanak az egyedülálló történelmi díszletek, és a miliő, amelytől a kincses város a húsz százalék alatt maradó magyarsághányada ellenére is töretlenül őrzi Erdély magyar szellemi fővárosi státusát. Még akkor is, ha utánpótlását javarészt Székelyföldről meríti – de ez alig több a székelyföldiek felé tett gesztusnál.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napok értékének meghatározásakor ugyanis nem szabad feledni, hogy honnan indult a történet. Milyen tudati nyomorral kellett felvenni a harcot alig tíz évvel a sok évnyi, de pusztítása arányait tekintve inkább sok évtizednyi Funar-éra után. Amely profi bérgyilkos módjára igyekezett elpusztítani a kommunizmus évtizedei során vézna csírává satnyult, a ’89-es politikai változások nyomán viszont azonnal szárba szökkenő reményt. Örökre belém égve él a kép, ahogyan az első sorokban álló középkorúak és idősek két éve fogadták a Főtéren felcsendülő Himnusz akkordjait. A nagy kivetítők hűen tükrözték a kolozsvári magyarság akkori tudatállapotát: előbb meghökkent, félve körülpillantó tekintetek, aztán az énekbe bekapcsolódó remegő ajkak, majd könnyek között, tele szájjal éneklő emberek. Két perc alatt ment végbe közel évszázadnyi változás.
Azóta azt a pillanatot el is lehetett volna szúrni. A tudatébredést azonban értőn erősítették az évek folyamán a szervezők, s a magyar napok rendezvénysorozata mára megbízható alapokon nyugvó építménnyé vált. Azzal a mások iránti empátiával telítve, amely amúgy is sajátja a soknyelvűségben élő kolozsvárinak.
De nem csak, és ez roppant fontos. A tömbmagyarságban élők közül ugyanis csak kevesen értik meg azonnal, mennyivel másabb Kolozsváron magyarnak lenni, mint Székelyföldön. Talán nehezebb, talán több kompromisszumot igénylőbb, talán több veszélyt rejtőt – de mindenképpen szép, izgalmas, vonzó. És mindenképpen másolásra érdemes, hiszen a tömbmagyarság is csak kölcsön kapta a sorstól saját jelenét. Hogy ráépíthesse jövőjét.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mióta állítunk szolgákat Romániának?
A miniszter a szó latin jelentése szerint szolga vagy segéd, akinek feladata az államfő mellett a közügyek igazgatása, intézése vagy vezetése. Összeállításunkban megpróbáltuk felvázolni, az elmúlt 24 évben hány „szolgát” adott a magyarság a román hatalomnak, nem utolsósorban Biró Rozália elutasítása, illetve a következő jelölt szeptemberben esedékes kijelölésének apropóján.
Traian Băsescu államelnök augusztus 7-én jelentette be: nem nevezi ki az RMDSZ által nevesített Biró Rozáliát a kulturális minisztérium élére, illetve Claudiu Mandát költségvetési miniszternek. Az államfő nem tartja megfelelőnek Birót a kulturális tárca élére, de szállításügyi vagy infrastrukturális miniszternek habozás nélkül kinevezte volna. A Kelemen Hunor felmentésére vonatkozó határozatot sem írta alá, így az RMDSZ-elnök az átmeneti időszakban elláthatja a tárcavezetői feladatokat.
Hőskor és egyéniségei
Az 1989. december 25-én alapított RMDSZ 1990 óta folyamatosan a román parlament tagja, és alapítása után egy évvel már elmondhatta magáról, hogy a romániai magyarság legitim képviselője: a parlamenti választásokon közel egymillió szavazatot szerzett, 7,23 százalékos szavazataránnyal, ezt csupán 1992-ben múlta fölül, 7, 46-tal. Szavazótábora 2012-re 380 ezresre morzsolódott, de ilyen körülmények között is 27 parlamenti helyet szerzett. A szövetség 1996 óta kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan jelen van a mindenkori román kormányban, miniszteri és államtitkári beosztásokban képviseltette magát, egyes jelöltjeit tisztelet övezte, másokat alaptalanul befeketítettek, olyan is volt, akit bíróság elé állítottak.
Kormányra lépésük 1996-ban kezdődött, amikor a legerősebb romániai magántévé (Pro Tv) hathatós segítségével győzött a Romániai Demokratikus Konvenció (CDR), jelöltjeik szerepet vállaltak rendre Victor Ciorbea, Radu Vasile, valamint Mugur Isărescu kormányában. Az első RMDSZ-es miniszterek: Birtalan Ákos (portrénkon) 1998. április 17-ig a turizmus minisztere, Tokay György 1999. január 27-ig, majd Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségi ügyek minisztere, Bárányi Ferenc 1998. június 24-ig, majd 1998. július 10-től Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, utóbbi később miniszterelnök-helyettes is.
A kezdeti időszak legragyogóbb egyénisége kétségtelenül Birtalan Ákos volt, akinek betegsége törte ketté karrierjét, a 49 évesen, 2011 augusztusában elhunyt politikus kiválóságát jelzi, hogy mára mindhárom tábor, az RMDSZ és ellenfelei is tisztelettel emlegetik a nevét.
Neptunos idők
Nem így a „neptunos” Tokay Györgyét. Ő volt az első RMDSZ-politikus, akit nagyköveti tisztséggel is jutalmaztak, 15 évi parlamenti jelenlét után elküldték Litvániába. A „neptunos” azóta vált szitokszóvá, hogy 1993. június 15-16-án az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet a Fekete-tengerparti Neptunon nem hivatalos találkozót szervezett a román kormány és az RMDSZ részvételével. A tulipánt képviselő Tokay György, Borbély László és Frunda György ígéretet kapott magyar csoportok indítására a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, aminek elfogadását Tőkés László tiszteletbeli elnök megalkuvásként, az önálló magyar egyetem feladásaként értékelt.
A România Liberă című napilap 2005 júliusában azt írta, hogy „Tokay Györgyöt, aki 15 éves parlamenti karrierje után úgy döntött, többször nem indul az országgyűlési választásokon, pártja kifejezett kérésére nevezték ki nagykövetnek Litvániába.” Ezt megelőzően Tokay tíz éven keresztül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben képviselte Romániát. Azóta egészen 2013 januárjáig nem hallottunk róla. Ekkor azt olvashattuk az RMDSZ honlapján: Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke január 22-én részt vett Aradon, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepségen, ahol átadták a Kölcsey-díjakat. Az év díjazottjai Tokay György volt parlamenti képviselő, kisebbségügyi miniszter, Románia volt litvániai nagykövete és Brittich Erzsébet képzőművész voltak.
Tokay György munkásságát Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, parlamenti képviselő méltatta: „Ez fontos pillanat a Tokay György életében, ugyanakkor fontos esemény az aradi magyar közösség számára, és számomra is, hiszen a Magyar Kultúra Napján díjat adhatunk át Tokay Györgynek, az aradi magyar közösségért, valamint a romániai magyarságért folytatott munkájának elismeréséül. Tokay György magasra állította a mércét. Az ő munkásságának elveit követve felállíthatnánk a Tokay mértékegységet, amelynek ismérvei az emberség, intelligencia, empátia és elegancia lennének. Tokay György ezt képviselte az utóbbi 23 évben a romániai magyar közösség életében” – mondta Borbély.
Nagy Zsolt „véráldozata”
A 2000–2004-es időszakban az RMDSZ „kívülről” támogatta a kormányzásban a Szociáldemokrata Pártot (PSD), 2004–2007 között viszont az Igazság és Igazságosság Szövetséggel és a Konzervatív Párttal alakított kormányt a szövetség – ez volt a Tăriceanu-kormány. 2007-ben a Demokrata Párt (PD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti szövetség felbomlott, ezt követően a liberálisokkal együtt kisebbségben kormányzott az RMDSZ. 2007. október 3-án a Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítvány kellő mennyiségű szavazat hiányában nem ment át, így a kisebbségi kormány folytathatta tevékenységét.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – művelődési, oktatási és európai integrációs ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes 2007 júniusáig
• Nagy Zsolt (jobb oldali portrénkon) 2007 júniusáig, majd Winkler Gyula 2007 decemberéig, ezt követően Borbély Károly – távközlési és informatikai miniszter
• Winkler Gyula – 2004. december 29. és 2007. április 5. között megbízott gazdasági és kereskedelmi miniszter
• Borbély László – fejlesztési, közmunka- és lakásügyi miniszter
• Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszter
A 2014 januárjában a Román Posta-ügyben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt volt távközlési miniszter így fogalmazott nyílt levelében: „Nem ezért tüntettem diákként. Nem ezért dolgoztam önkéntes diákmozgalomban. Nem ezért építettem közösséget, szervezetet 1991-től kezdődően. Megyek tovább! A strasbourgi emberjogi bíróságra. Mert ártatlan vagyok és igazságtalanság ért. Jogaimat megsértették, emberi méltóságomat megtépázták.” Nagy Zsoltot azzal vádolták, hogy egy kormányhatározat révén segített magántulajdonba átjátszani egy – a reális érték töredékére értékelt – bukaresti állami ingatlant, amelyet a Román Posta tőkeapportként vitt be egy magáncégekkel közös vállalkozásba, és ezzel az ügyészség szerint 8,6 millió eurós kár érte az államot.
Autonomista bunda
A 2008-as romániai parlamenti választások után Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: a szövetség egy jobboldali, Demokrata-Liberális Párt (PDL)–PNL–RMDSZ kormányt szeretne. A várakozásokkal ellentétben azonban a két legtöbb szavazatot szerző két politikai formáció, a PSD és PD-L alakított kormányt, a két párt közötti egyeztetések egyik legkiemeltebb témája az RMDSZ volt, mivel a szociáldemokraták nem kívánták bevonni a kormányba, a liberális demokratákkal ellentétben. Végül az RMDSZ ellenzékbe vonult, visszautasítva a demokrata-liberálisok által felajánlott néhány államtitkári posztot.
A 2009-es kormányválság után azonban ismét kormányra került – előbb a második Boc-kormány, majd az Ungureanu-kormány tagjaként –, mint a PDL koalíciós partnere.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – miniszterelnök-helyettes
• Cseke Attila 2011 augusztusáig, majd 2011. augusztus 18-tól Ritli László – egészségügyi miniszter
• Kelemen Hunor – kulturális és örökségvédelmi miniszter
• Borbély László 2012 áprilisáig, majd 2012. április 10-től Korodi Attila – környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter
A választások előtt fél évvel, 2012 áprilisában a kormány megbukott, az RMDSZ ismét ellenzékbe került.
A 2012. december 9-i parlamenti választásokat követően nem, de a 2014-es februári kormányválság után a PSD koalíciós partnereként ismét hatalomra került az RMDSZ.
RMDSZ-es miniszterek:
• Kelemen Hunor – 2014. augusztus elsejéig, azt követően ügyvezető miniszterelnök-helyettes, művelődési miniszter
• Korodi Attila – környezetvédelmi és éghajlat-változási miniszter.
Amint említettük, Kelemen Hunor egyelőre marad a tárca élén, és elnöki, valamint kulturális tárcavezetői minőségében a háromszéki Csomakőrösön augusztus 9-én kijelentette: a mai román alkotmányos keretek között nincs realitása az RMDSZ által elkészített autonómiatervezetnek. Kelemen szerint akkor tisztességesek, ha kimondják, hogy ehhez az autonómiamodellhez új román alkotmányra van szükség. A regionális autonómiával viszont magasabb szintre emelhető a kisebbségvédelem, hogy a jövőben is biztosítani lehessen az erdélyi magyarok nemzeti identitásának megőrzését.
Itt tartunk a „posztbirórozáliai” korban.
Willman Walter, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A kézdiszentléleki lincselésen innen és túl
A klasszikus demokráciaelmélet szerint a társadalmi problémák megoldásának alapvető sémája, hogy ezek előbb közbeszéd tárgyává válnak, majd a politika közvetítő mechanizmusain keresztül becsatornázódnak – konkrétan a pártok, mozgalmak vagy civil egyesületek felkarolják őket –, majd politikai vitát követően kormányzati, netán parlamenti döntéshozás útján nyernek megoldást. Habár az elméletet részben már cáfolták (Pokol Béla például érdekes esszét írt A társadalmi problémák tündöklése és bukása címmel), egyes esetekben bizony elkerülhetetlen a társadalmi problémákról való nyílt beszéd ahhoz, hogy eljussunk a megoldáshoz. Ilyen a cigánykérdés, amelyet a politikai szereplők nem alaptalanul elaknásított területnek tekintenek, és ennek megfelelően ritkán mondják ki őszinte véleményüket.
A jéghegy csúcsa
A cigányokat a fősodratú európai médiában illik szegénysorba süllyedt rétegként, a többségi társadalom diszkriminációjának kitett közösségként, alapvetően áldozatszerepben feltüntetni. Annak megfelelően az olyan esetek, amikor a cigányokat bármiféle bántódás éri a többségi társadalom részéről, hatalmas médianyilvánosságot kap, míg ha a cigányok vernek meg, aláznak meg, kínoznak halálra vagy rabolnak ki nem cigány embereket, abból csak ritkán lesz hír. Ami a médiába eljut, az a jéghegy csúcsa: olyan esetek, amelyek valamilyen okból nem seperhetők szőnyeg alá. Ilyen volt az olaszliszkai lincselés, Marian Cozma meggyilkolása, a Hétesi-eset, amikor az ózdi negyed utolsó magyar lakóját, egy 92 éves nénit vertek halálra cigány suhancok, vagy Bándy Kata esete, akinek eltűnése a Facebooknak köszönhetően elhíresült, mielőtt még sorsáról bármit is tudni lehetett volna. Ha minden olyan esetet felsorolnánk, amely bármilyen kis visszhangot kapott a tömegtájékoztatásban, még mindig csak a töredéke lenne azon bűncselekményeknek, amelyeket cigányok követnek el nem cigányok sérelmére.
A kézdiszentléleki lincselés – amely kísértetiesen hasonlít az olaszliszkai esetre – nem hagyhatta érintetlenül az erdélyi nyilvánosságot. A közösségi portálokra és a médiára a zsigeri megközelítés a jellemző, „elkövetőiket” azzal indoktrináltak, hogy a cigányok csak áldozatok lehetnek, ezúttal is a lincselőket kitermelő társadalmi közeget mentegetik, s úgy tesznek, mintha ez az eset nem fordulhatott volna elő száz másik település bármelyikén. Miközben a többség – nem meglepő módon – drasztikus intézkedéseket várna az ügyben, és a felett is szemet hunyna, ha eme intézkedések foganatosítása közben sérülne az ártatlanság vélelme a cigány közösség egyes tagjainak vonatkozásában.
Eljátszott esélyek
Hogy e kérdésben tényleges előrelépés történjen, sok mindenen változtatni kellene. A legfontosabb az lenne, hogy feloldjuk a kérdést a tabuk alól, és ha valaki nyíltan beszél erről az akkut problémáról, ne kelljen attól tartania, hogy holnaptól szélsőséges, rasszista, kirekesztő, s mint ilyen, a társadalom minden eszközzel üldözendő, egzisztenciálisan ellehetetlenítendő tagja. Ebben kétségkívül nagy akadály a cigányok mentegetésére beállt fősodratú európai média, segítségünkre lehet viszont maga a valóság, amiről nem tudomást venni csak ideig-óráig lehet. Másrészt pedig olyan cigány értelmiségiek, mint Forgács István cigány származású cigányügyi szakértő, aki köntörfalazás nélkül beszél a legkényelmetlenebb kérdésekről is.
Rámutat például arra, kiknek „köszönhető” a kérdés tabusítása, hogy 100-150 véleményformáló értelmiségi hosszú időn át meghatározta a közbeszédet cigányügyben. Ők most kénytelenek észrevenni a társadalmi szemléletváltást, hogy az egyszerű emberek saját tapasztalatainak felgyűlésével szemben immár képtelenek eladni hamis sablonjaikat. Hadd idézzük szó szerint: „Valójában olyan ideológiai termékügynökökről van szó, akik soha nem vásárolnák meg a saját terméküket. Maguk sem hisznek abban, amit képviselnek. Nehéz elfogadniuk: amit kínálnak, nem eladható, nincs rá igény. A magyar társadalom előbbre jutását nem ezek a termékek szolgálják.” (Mandula Viktor interjúja a www.hir24.hu portálon, 2014. július 15.)
Kizárólagos önvédelem
Persze az sem mellékes, hogy ezek a termékek jól vagy rosszul csomagolt hazugságok. De nem feltétlenül ezért károsak. Bármily fájó, le kell szögeznünk: elképzelhető olyan helyzet, amikor a hivatalosságoknak a társadalom, a közösség érdekében vissza kell tartaniuk információkat. (Klasszikus eset a pánikhelyzet megelőzése.) Ez esetben azonban csak növelik a bajt a torz információk, a tények egyoldalú szelektálása, a bűnözők mentegetése. Jellemző eset, amikor egyik cigány fiatal megbökött egy másikat egy karddal a buszon, mellesleg önvédelmi helyzetben, s a sajtó rasszizmusról süvöltött, a balliberálisok tüntettek, beindult a szokásos hisztéria, amely csak akkor ült le, amikor kiderült, hogy a támadó és védekező egyaránt cigány. Mintha legalábbis az önvédelem joga csak egyes etnikumokat illetne meg.
Forgács arra is rámutat, hogy nemcsak előítéletekről van szó, hanem utóítéletekről is, amelyek megváltozásához a cigányságnak is változnia kell. „Nem a média alakítja a cigányokról kialakult képet, hanem maguk a cigány emberek. A cigány embereknek kell változniuk ahhoz, hogy meg tudják változtatni maguk körül az elő- és utóítéletes társadalmat.” A szakember életközeli példával illusztrálja mondanivalóját: „Cigány és nem cigány gyerekek összezárva esélyt kapnak arra, hogy megismerjék egymást. De ha a cigány gyerek eljátssza azt az esélyt, hogy őt már iskoláskorban tisztességesnek tartsák, akkor a 12éves osztálytársa nem azért fogja utálni a cigányokat, mert az apjától azt hallja otthon, hanem mert egy héten kétszer veszik el aszendvicsét az iskolában. Ezek elképesztően valós dolgok, több száz településen történnek meg a hét bármelyik napján.”
Antinormák spiráljában
Köztudott, hogy létezik a cigányságnak egy olyan része, amelynek erkölcsi világrendje teljes más, mint a környezetéé, körükben a munka kigúnyolnivaló foglalatosság, míg az élősdiség életforma, a bűnözés virtus, a börtönviseltség presztízs, a nem cigányt meglopni teljesítmény, a kegyetlenségnek kultusza van, az igazságosság, méltányosság, emberiesség pedig ismeretlen fogalmak. Ők azok, akik puszta szórakozásból félig vagy teljesen agyonvernek idős, védekezésképtelen embereket, megerőszakolnak, esetleg meggyilkolnak fiatal nőket, bármilyen élethelyzetben gondolkodás nélkül erőszakhoz folyamodnak.
A szociológusok dolga az lenne a cigányság mentegetése és a bűncselekményeiknek a mélyszegénységgel való hamis magyarázata helyett, hogy felmérjék: ez a mentalitás mennyire elterjedt, milyen mélységű. (Nem kétséges, hogy súlyos igazságtalanság lenne kiterjeszteni e súlyos kórképet az egész cigány etnikumra. Egyetlen életszagú példa ennek alátámasztására: gyöngyöspatai borász barátaim mesélik, hogy egyes cigány falustársaik tisztességesen dolgoznak, őket azonban a többi cigány kipellengérezi, gúnyolja és lenézi. Nos, az ő helyzetük kétségkívül a legrosszabb.) Ugyanakkor életképes javaslatokat kellene tenni a politikum felé arra, hogyan lehet megakadályozni ezen antinormák generációról generációra való átadását. A jogszabályokat pedig szigorítani kellene, s azokat az embereket, akikről lerí, hogy soha nem fognak beilleszkedni a társadalomba – származástól függetlenül – el kell különíteni, életüket úgy megszervezni, hogy hasznot termeljenek, ne élősködjenek tovább a börtönben, a dolgozó emberek nyakán. Mindezt természetesen normasértést követően és jogállami keretek között. Szakítani kell a bűnözőket védő jogalkotással és jogalkalmazással.
Addig kell ezeket a reformokat végrehajtani, amíg egyáltalán van még működőképes állam, amely azokat keresztülviszi. Mert nem nehéz megjósolni, hogy ha minden a jelenlegi trend szerint folytatódik, annak totális anarchia lesz a vége. Mivel a cigányság szaporodási rátája sokkal nagyobb a nem cigány lakosságénál, miközben a foglalkoztatottság e népesség körében finoman szólva alacsony, adott ponton szükségképpen összeomlik a társadalom ellátó rendszere. Egyes vidékeken már most egyszerűen élhetetlen az élet, állandósult a nem cigány lakosság rettegése. „Magyarország a Titanic állapotában van, túl a jégheggyel való találkozáson. Az a kérdés, hogy a 3200 településből mennyi fog megmaradni, ők a hajó utasai. Szombat délután fél öt van, ebben a pillanatban Borsodban 300 cigány fiatal gondolkodik azon, kitől és milyen módon szerzi meg a drogra valót. Sokan biztosan lebeszélik majd magukat a bűncselekményről, de ha csak 3 bekerül másnap a rendőrségi hírekbe, az a teljes magyarországi cigányság megítélését visszaveti” – írja Forgács.
A huszonnegyedik órában vagyunk, de talán még nem késő, hogy a tiszta beszéd és a célirányos, tudatos cselekvés élhető jövőt biztosítson a Kárpát-medencében magyarnak, románnak, cigánynak és minden más etnikai vagy nemzeti közösségnek.
Borbély Zsolt Attila , Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mire jó a magyar állampolgárság?
Számos rémhír terjengett a kettős állampolgársággal kapcsolatban, mielőtt megszavazták volna az Országgyűlésben. Több mint négy évvel az egyszerűsített honosítás lehetőségének megadása után sem exodust nem váltott ki, sem a szociális rendszer felborulását nem okozta.
Miután 2010. május 26-án a magyar Országgyűlés elfogadta a vonatkozó törvényjavaslatot, illetve annak 2011. január elsejei hatályba lépése után a belügyminisztérium, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nagy figyelmet fordított a végrehajtás személyi és technikai feltételeinek megteremtésére, a kellő források biztosítására. A törvény elfogadása óta több eljárási változás is történt: a szabályokat a jogalkotó és a végrehajtó úgy igyekezett igazítani, hogy minél egyszerűbben, gyorsabban és többen tudják igénybe venni a kedvezményes honosítási eljárást. „Ma már gördülékenyen megy a munka. Egyszerűsítették a szabályokat a nem magyar állampolgár házastárs vonatkozásában is. Aki tíz éven át együtt él és megfelel a feltételeknek – beszél magyarul, és nem folyik büntetőeljárás ellene –, vagy aki öt éve együtt él és közös gyereke van a magyar állampolgárral, szintén igényelheti a kedvezményes magyar állampolgárságot” – vázolta Tusványoson Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte: a cél, hogy 2018-ig egymillió új magyar állampolgár tegye le az esküt.
Negyvenszeres növekedés
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Wetzel Tamás, aki az elmúlt négy esztendőben az egyszerűsített honosítás bevezetéséért, felügyeletéért felelős miniszteri biztosként tevékenykedett, elmondta: míg a magyar közigazgatás 2011 előtt évente átlagosan ötezer állampolgársági kérelmet fogadott, ez a szám rögtön az egyszerűsített honosítás első évében mintegy 200 ezerre emelkedett, és a tendencia azóta is töretlen. 2011 eleje óta nagyjából 650 ezren igényelték a magyar állampolgárságot, és körülbelül 600 ezren le is tették az állampolgársági esküt. Korábban 12 hónap volt az ügyintézési határidő, ami 3 hónapra csökkent, miközben a fő kérelmek mellett 5-6 millió kiegészítő iratkérelmet is elbíráltak. Wetzel szerint csak a nyári nagy mezőgazdasági munkák idején csökken némileg az érdeklődés.
Eddig 92 külképviseleten és több mint 1200 magyarországi kérelemátvevő helyen nyújtottak be igényt. „Már az első héten négy kérelem érkezett Abu-Dzabiból. Először informatikai hibára gyanakodtak, de kiderült: egy Székelyföldről elszármazott család jelentkezett” – mesélte. Az egyszerűsített honosítási kérelmek 97 százaléka a Kárpát-medencéből érkezik, kétharmaduk Erdélyből, 17-18 százaléknyi Szerbia területéről és 8-9 százalék Kárpátaljáról. A jelenséget elsősorban az magyarázza, hogy az itt élő magyarság az, amely a háborúk nyomán elveszítette állampolgárságát. Aki vagy akinek a felmenője a diktátumok folyamán veszítette el állampolgárságát egyszerűsített honosítással, visszahonosítással szerzi meg a magyar állampolgárságát. „A nyugati diaszpóra tagjainak helyzete teljesen más, hiszen döntő többségük Magyarország területéről vándorolt ki, és soha nem is veszítették el a magyar állampolgárságot. Ha tehát Ausztráliából viszonylag kevés honosítási kérelem fut be, nem azt jelenti, hogy nem érdeklődnek az állampolgárság iránt, csak másfajta eljárással, úgynevezett állampolgárság megállapítási eljárással kell élniük, ami sokkal bonyolultabb és időigényesebb” – mondta el Wetzel Tamás.
Emlékkönyv
A legidősebb kérelmező 104 évesen New Yorkból kérte a magyar állampolgárságot mindjárt az első hetekben. „Tipikus közép-európai történet, egy személyben testesíti meg a kárpátaljai emberről szóló viccet, aki ki sem mozdult a falujából, mégis megélt öt állampolgárságot. Pál Imre bácsi, aki a Szovjetuniót elhagyva az amerikai állampolgárságot is megszerezte, 2011. március 15-én le is tette az esküt” – mesélte a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Az egyszerűsítés eredményeként a magyar állampolgárságú felmenőkkel nem rendelkező, de magyar kultúrához házastárson keresztül kapcsolódók is kérvényezhetik az állampolgárságot. Erre példa egy olyan, Székelyföldön élő török állampolgár, akinek felesége és három gyermeke magyar állampolgár. A török családapa az eskütétel után a Levente nevet is felvette. A szabályok szigorúak, hogy ne történhessenek visszaélések. Ha alapos indok merül fel, a megszerzést követően még 10 évig bármikor visszavonható az állampolgárság. Eddig közel 20 ezer kérést utasítottak vissza a magyar nyelvtudás hiánya, büntetett előélet, illetve más okok miatt.
Lukács Bence csíkszeredai konzul szerint nemcsak Ausztráliából kérik érzelmi okokból a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítás keretében, Csíkszeredában is ez a legfontosabb érv. Nagyon kis számban fordul elő, hogy az állampolgárságból a kérelmező gazdasági vagy egyéb előnyt kíván kovácsolni. Abban az emlékkönyvben, amelybe az eskütétel után írhatnak a friss állampolgárok, a következők a legjellemzőbb üzenetek: „Köszönöm a szüleim és nagyszüleim nevében is, akik már nem élhették meg ezt a pillanatot.”, vagy „Köszönöm Magyarországnak, hogy magáévá fogadott a sok történelmi hányattatás után is.”
Lehetséges előnyök
Hogy miben jelenthet előnyt a magyar állampolgárság? Köztudott, hogy például Amerikába a magyar állampolgároknak – a románokkal ellentétben – nem kell vízumot kérniük, és az is, hogy a magyar útlevélnek nagyobb a presztízsértéke. De az állampolgárság a munkavállalás bizonyos területein is előnyt jelenthet. Annak ellenére, hogy Magyarország és Románia egyaránt uniós tagállam, bizalmas ügykezelői munkaköröket és a közszolgálati vezető beosztásokat Magyarországon kizárólag magyar állampolgárok tölthetnek be. Ez is fontos érv az újonnan létesült magyar állampolgársági jogviszonyok mellett. Nyugdíj tekintetében pedig biztosítási jogviszony szükséges ahhoz, hogy valaki Magyarországon ilyen ellátást kaphasson. Ha például valaki Romániában és Magyarországon is töltött szolgálati időt, akkor arányosan kapja a nyugdíjat mindkét országból.
Míg utazási kedvezmények nem járnak a magyar állampolgársággal, a magyar igazolvánnyal igen. Így akinek megvan a státustörvény értelmében kibocsátott kis zöld könyvecskéje, igénybe veheti az azzal járó jogosítványokat. Az egészségügyi ellátásban az európai egészségbiztosítási kártya vehető igénybe uniós ország polgára esetén, ami az állami ellátórendszerben érvényesül, és ezzel lehet ellátást kapni. Fontos terület a választások: több mint száz év után először április 6-án vehettek részt a történelmi Magyarország területén élők magyarországi választásokon. Ekkor országos listára voksolhattak.
Wetzel Tamás és Kontrát Károly is kiemelte: ma látszik igazán, hogy a 2004 decembere körüli kampányban mennyi megalapozatlan félelem, rémhír hangzott el, és milyen manipuláció folyt. Magyarország szociális ellátórendszere nem omlott össze, a nyugdíjat nem vették el az emberektől, százezer számra nem indulnak el az emberek. A kettős állampolgárság nem destabilizálta a térséget, sokkal inkább stabilizáló erejű.
Hasznos tudnivalók A magyar állampolgárság és a magyar igazolvány nem zárják ki egymást. A magyar igazolványt csak abban az esetben kell leadni, ha valaki állandó magyarországi lakcímre tesz szert. Romániai lakcímmel magyar állampolgárként megtarthatjuk a magyar igazolványt, és használhatjuk annak kedvezményeit. Magyar igazolványt továbbra is lehet kérelmezni. A magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézés az iratok benyújtásától számítva nagyjából három hónapot vesz igénybe, ezután következik az ünnepélyes eskütétel és a hivatalos okiratok (lakcímkártya és honosítási okirat) átvétele. Sokan tévesen gondolják a romániai címet tartalmazó lakcímkártyáról, hogy személyazonosító okmánynak számít: sem a lakcímkártya, sem a honosítási okirat nem alkalmas például határátlépésre, ahhoz fényképes személyazonossági okmány szükséges. Ez az unión belül lehet személyi igazolvány vagy útlevél. A magyar állampolgárság megszerzése nem jelenti magyar személyi igazolvány kézhezvételét. Magyar személyazonosító igazolványt csak azok kaphatnak, akik rendelkeznek magyarországi lakhellyel. A magyar állampolgárság megszerzése nem jelenti automatikusan a magyar útlevél megszerzését sem. A magyar útlevél igénylésének viszont előfeltétele a magyar állampolgárság, tehát az útlevelet csak akkor lehet külön eljárásban igényelni, ha a kérelmező már magyar állampolgár (megkapta a honosítási okiratot, letette az állampolgársági esküt). Az útlevelet a kérelmezéstől számítva általában két hét múlva kézhez kaphatja a külhoni magyar állampolgár. Külhoni magyar állampolgárként külföldön fordulhatunk a magyar külképviseletekhez is, a kettős állampolgár saját döntése, hogy idegen országban melyik állampolgárságnak megfelelő képviselethez fordul probléma esetén. Az 1963-as bécsi egyezmény értelmében tehát például Németországban kettős állampolgárként fordulhatunk akár a magyarországi külképviselethez is. Kivételt képez a szabály alól az az ország, ahol az állampolgár él. Vagyis romániai magyarként Romániában – hiába rendelkezik magyar állampolgársággal is –, nem kérhet a magyar külképviselettől segítséget: az alapállampolgárság, azaz a román számít. Az egyszerűsített honosítási eljárás honlapján (allampolgarsag.gov.hu) számos gyakran ismétlődő kérdésre megtalálható a válasz, illetve tájékozódhatunk jogainkról és kötelességeinkről is.
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem diktálni, beszélgetni jövünk Erdélybe
A magyar Országgyűlésben működő Nemzeti összetartozás bizottsága a törvényhozás nemzetpolitikával foglalkozó önálló állandó szerve, amelynek tizenöt tagja van. Ebből egyetlen, frakcióval rendelkező baloldali párt képviselteti magát, Kiss László képviselőn keresztül az MSZP. A politikussal a bizottságról, a párt nemzetpolitikájáról beszélgetett Kustán Magyari Attila.
Mi célból jött létre a bizottság, s kik most a tagjai?
A bizottság azért jött létre az előző mandátumban – Szili Katalin kezdeményezésére –, hogy a nemzetpolitikának egyfajta politikai háttere legyen. Jelenleg a Fidesznek, a Jobbiknak és általam az MSZP-nek van képviselete itt, korábban Szabó Vilmos vett részt a gyűléseken a baloldal részéről, aki komoly munkát végzett korábban ezen a területen. A párt igyekezett olyan embereket küldeni a bizottságba, akiknek megkérdőjelezhetetlen a nemzetpolitikai elkötelezettsége, és akiknek személyesen is, nemcsak szakpolitikában fontos ez a kérdés.
Ezek a feltételek Önre is érvényesek?
Egy történelemtanárnak nyilvánvalóan nem kell bemutatni azokat a nemzeti sorskérdéseket, amelyek körülöttünk vannak, nem kell bemutatni azokat az eseményeket, amelyek alakították a történelmet, és ezeknek a hatásait sem. A történelem megmutatta számunkra azt is, hogy a magyarság csak akkor lehet sikeres ha az együttműködést keresi, éppen ezért képviseljük mi szocialisták az együttműködés politikáját.
Milyen munkát végez a bizottság?
Vitákra nem igazán számítok itt, mert nemzetpolitikai kérdések tekintetében a legtöbb területen összhang van a jelenlévő pártok között, így például abban, hogy támogatni kell azokat a magyar közösségeket, amelyek a határainkon kívül élnek. Hogy ezt miként kell tennünk, ebben már vannak különbségek persze. Sajnos nagyon sok hangos szó van, és nagyon kevés valódi dolog történik. Az elmúlt néhány évben a nemzetpolitikai szempontból fontos törvények megszavazását követően a bizottság nem végzett fontos munkát, most pedig nem igazán látható, hogy mi fog történni. Az elsőként megválasztott elnök azóta államtitkár lett, most új vezető van – Pánczél Károly – akinek korábban nem volt semmilyen nemzetpolitikához fűzhető szerepe, nem tudjuk, hogy milyen elgondolásai vannak ezen a területen. Érezhető volt, hogy bizonytalanság van a kormányzati struktúra kapcsán, amikor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest meghallgatta a bizottság, akkor egy más nemzetpolitikai intézményrendszerről volt tudomásunk, mint amiről másnap Balog Zoltán miniszter beszélt.
Ez mit jelent pontosabban?
Csak pletykák szintjén értesültünk a kormányzati szándékokról. Először még arról volt szó, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában koncentrálódik a nemzetpolitikai intézményrendszer, aztán egyik napról a másikra – minden magyarázat nélkül – egy másik koncepció jutott érvényre. Jelenleg úgy látom, hogy kissé kusza a kép, nemzetpolitikával foglalkozik jelenleg az Emberi Erősforrás Minisztériuma, a Miniszterelnökség, Semjén Szolt miniszterelnök-helyettes és Kövér László házelnök is. Csak nehogy a sok bába közt elvesszen a gyermek!
Egy írásbeli kérdésében Szász Jenő nemzetpolitikai intézetének tevékenységére kérdezett rá, milyen feleletet kapott?
Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter számos kutatást említett meg válaszában. Azt megítélni azonban, hogy ezek a programok, ezek a kutatások érdemben járulnak-e hozzá a magyarság boldogulásához, nagyon nehéz. Lehet arról vitatkozni, hogy az a pénz, amit ez a kutatóintézet kap, hasznosulhatna-e máshol, nagyobb hatékonysága volna-e, ha az erdélyi magyar kultúra ápolását szolgálná, vagy az értelmiség számára kiírt ösztöndíj-programokra jutna. A kormány viszont úgy döntött, hogy Szász Jenő kutatásaira költi, bármit is jelentsen ez a kutatás. Nem minősítenék másokat, de nem érzem azt, hogy arányban lenne a ráköltött forrás és a végzett munka, ezért is tettem fel írásbeli kérdést ennek a pontos leírásáról. Azért azt lássuk be, hogy itt rengeteg pénzről van szó – több mint egy milliárd forintról, amelyből csodákat lehetne művelni. Úgy látom, ezek a csodák váratnak magukra.
Említette, hogy az alapokról nincs vita, csak a részletekről. Mire gondol?
A határon túli támogatások tekintetében például nem mindegy, hogy ki kap pénzt, és nem mindegy, hogy milyen módon. Nem mindegy, hogy az a vízió él-e, miszerint egy budapesti vízfej dönt a határon túl megvalósuló programokról, vagy az érintettek döntenek arról, hogy mi történjen a forrásokkal. Nem mindegy az sem, hogy ezeket a pénzeket bonyolult szervezeteken, űrlapok tucatjainak kitöltésével, vagy egyszerűen kaphatják meg, és az sem, hogy csúszik-e a finanszírozás, vagy sem. Erről rengeteg hírt lehetett hallani, amire Balog miniszter úr a bizottsági meghallgatáson azt mondta: ők is észlelték a problémát, és javítani fognak. Intéztem kérdést hozzá is a pályázati pénzosztást illető tapasztalatairól, és az elszámolások hatékonyságának javításáról, a válasza szintén most érkezett be, ebben jelezték, hogy határon túli magyar hallgatói szervezetek támogatására vonatkozó idei pályázat várhatóan 2014 kora őszén jelenik meg, a pályázat lebonyolításának ütemezése alapján a nyertes pályázók kifizetése legkésőbb 2015 márciusáig megtörténik majd. A Magyar Szocialista Párt azt szeretné elérni, hogy ezeken a pályázatokon végre a korábbinál kevésbé politikai alapon történjen a források elosztása. Sokan emlékezhetnek a 2010-előtti időkre, amikor a pályázatokon nem azok nyertek, akik az akkori kormányzathoz közel álltak, hanem azok, akik a legjobb programokat akarták megvalósítani.
Tavaly Kolozsváron kért bocsánatot a december 5-i népszavazást megelőző kampányért Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke, majd Ujhelyi István EP-képviselő is járt a városban, hogy az MSZP nemzetpolitikájáról beszéljen. Hogyan látja, van esély arra, hogy javuljon határon túl a párt megítélése?
A magyar emberek felelősen gondolkodnak, így aztán úgy alkotnak véleményt, hogy megfontolják a múltat is, a jelent és a jövőt is. A múlt megfontolása után, ha majd három-négy év múlva dönteniük kell újra a választásokon, azt hiszem, hogy másképp fognak vélekedni, mint néhány hónappal ezelőtt – nem is csak a határon túli magyarokra gondolok most, hanem az anyaországiakra is. Nem csodát várunk a külhoni magyaroktól, azt szeretnénk, hogy nyitottak legyenek irányunkban és hallgassanak meg bennünket, de majd ők eldöntik, hogy mit fognak gondolni rólunk, politikánkról. Véleményem szerint ez egy fontos különbség a többi párt és közöttünk, mert mi nem diktálni jövünk sem Erdélybe, sem más külhoni magyar közösséghez, hanem beszélgetni. Azt tapasztaltam, hogy az emberek hajlandók beszélni velünk és megfontolni azt, amit a másik mond. Nyilván ez egy hosszú folyamat, de a párbeszéd viszi közel egymáshoz a magyart. Ebben hiszek.
Ez a beszélgetés most az EU Táborban zajlik, ezért megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem, miért jött el negyedmagával ide?
A pártnak és ifjúsági szervezetének, a Societasnak a tagjai azért jöttek ide, mert az elmúlt néhány évben olyan kapcsolatokat alakítottak ki, amelyek alapjául szolgálnak a párbeszédhez. Néhány évvel ezelőtt híresek voltak azok a sítáborok, amelyeken az RMDSZ és az MSZP fiatal szimpatizánsai találkozhattak egymással. Az EU Táborban való jelenlétünk is hosszú időre nyúlik vissza. Azt hiszem viszont, hogy az MSZP pozitív szándékait az is igazolja, hogy akkor is itt voltunk, amikor végképp nem lehetett volna haszonszerzésre számítani és itt vagyunk most is. Számunkra ez az együttműködésről és a közösségről szól. A Szocialista Pártnak határon túli tagozata is van, így azt gondolom, ami az aktív nemzetpolitika felvállalásához szükséges, az a rendelkezésünkre áll.
Megvallom őszintén, sosem hallottam az MSZP határon túli tagozatáról. Kik alkotják?
Alapvetően olyan fiatalok és már kevésbé fiatalok alapították, akiknek vagy fontos a nemzetpolitika, vagy ők maguk születtek a határokon kívül, és jelenleg Magyarországon élnek. Amint mondtam, intézményrendszerünk tehát van arra, hogy felvállaljunk egy komoly nemzetpolitikát, és Mesterházy Attila meg Ujhelyi István közeledése jól jelezte a szándékainkat. A következő években látni fogják a külhoni magyarok, hogy tovább folytatjuk azt a politikánkat, amely közösségeink együttműködéséről szól. Ezt csak így lehet.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szatmár 20 – egy eltűnt város nyomában
Marosvásárhelyről utazom érettségi találkozóra Szatmárnémetibe. Nem csak az egykori iskolám emlékeit keresem a határ menti városban. A rendszerváltás „maturandusaiként” tanúi voltunk annak, mit ígért ez a hármas-határ menti vidék, eljött az ideje a számvetésnek. Parászka Boróka írása.
„Több esélyt is kaptunk, egyikkel sem éltünk” – Szatmárnémeti főterén hangzik el ez a mondat, ahova 19 év után térek vissza – húsz éves érettségi találkozóra. Az egykori Kölcsey sarkán várom az egykori osztálytársaimat, elsőként érkezem a régi helyre, az utánam jövőket inkább a mozgásukról, a lépteikről ismerem meg, mint a vonásaikról. Mintha a saját szüleink jöttek volna el a megbeszélt találkára, tévedésből. Az is lehet, hogy valamilyen tehetségtelen színházi maszkmester űzne rossz tréfát velünk. Sötét karikák, mély ráncok, húsz fárasztó, gondokkal terhes év az arcokon. – Mi lett veletek? – kérdezném, az első percek zavara után. Többen ismételgetik a jól nevelt „semmit sem változtál” mondatot, akiknek erre nem futja, azok inkább tapintatos hallgatással méregetik a többieket. Végül én sem szembesítem az osztályt azzal, milyen messzire sodródtunk önmagunktól. Megbecsülöm azt, hogy sokan jelen vannak. Kivéve azokat, akik meghaltak, vagy nyomtalanul eltűntek a külföldi munkavállalás ködében, a belföldi családi és egzisztenciális drámákban, vagy egyszerűen csak hátat fordítottak a múltnak, és eszük ágban sincs találkozókra járni.
Ez a város nem az a város
Az idő nyomai követhetőek, a tér, a város viszont eltűnt körülöttünk. Feldolgozhatatlan, amivel Szatmárnémetiben húsz év után szembesülünk. A rendszerváltás maturandusaiként, a forradalom utáni első évfolyam voltunk, velünk indult az új oktatási intézményalapítási láz, a magyar iskolarendszer újjáépítése. A hármas határ mentén éltünk, és 1990-ben úgy tűnt, Szatmárnémeti az ígéret földje, ha valahol, hát itt aztán közelednek majd az országok, kibomlanak a lehetőségek, visszatérnek a hajdani dicsőségek. Ma nyoma sincs mindennek. A magyar szecesszió megbecsült épületei mállanak, a belváros omlik. Mintha háborús vidékre érne az ember, amelyet súlyos bombatalálat ért. Az osztálytársak „magánöregedésének” drámája mögül a közhalál tragédiája bontakozik ki. Valami visszahozhatatlanul most tűnik el ebből a városból. Valami olyasmi, aminek nyomait középiskolásként még láthattuk, vagy sejthettük. A 19. század végi, 20. század eleji magyar polgárosodás vágyai, terei, ígéretei még kiolvashatóak voltak akkor a belváros üzletházaiból, bérházaiból. Azt ugyan senki sem mesélte el, tanította meg a rendszerváltás éveiben, hogy a „zsidó korzót” belakó zsidók kik voltak, miből, miért és kiknek építették fel üzleteiket.
Bvételeikből hogyan épült, fejlődött valaha a város. De még járhattunk az egykori üzlethelységekben. A rendszerváltás előtt az „átkos” hiánygazdaságával szembesülhettünk ezekben, 1990 után pedig a zsigeri, kispályás posztszocializmus-prekapitalizmus torzóival. Azt sem tudtuk, hogy kik lehettek azok, akik az Északi Színház szerény, a város méretéhez szabott léptékű, biztos ízlésű nézőterét, páholyait, színpadát felépíttették. De megérthettük azt itt, hogy a kultúra a város szíve, agya, hogy színházba járni kell, és jó. Éreztük, hogy mennyire fontos a méretarányosság, a lépték, az ízlés. Nevelt a város, amelynek építői, kitalálói rég eltűntek. 18 ezer zsidót a szatmári gettóból hajtottak haláltáborokba. (Sorsukról keveset tudhattunk, nem volt tananyag, mesélni alig mesélt valaki). A svábok Németországba, a szatmári magyarok közül sokan Magyarországra költöztek.
Ámodók és gyanakvók
Húsz évvel ezelőtt a magyar nyelvű közoktatás azzal a lendülettel indult újra, hogy a város közössége visszaveszi, amit a korábbi évtizedekben elvesztett. 1989 őszén, nyolcadikos diákként úgy tudtuk, csak az Eminescu líceumban lesz magyar nyelvű elméleti oktatás, aki nem képes maximális teljesítményre, az nem is álmodhat arról, hogy ott tovább tanulhat. 1990 első hónapjaiban rengetegen dolgoztak fegyelmezett csapatmunkában azon, hogy a „magyar lici” – ahogy a városi szleng nevezte – újraindulhasson. Sikerrel jártak, a tanévet már a bőség zavarában zártuk: reál és humán tagozat is indult, sok-sok osztály várta a jelentkezőket. Volt némi vita arról, hogy az új intézmény hol működjön. Reménytelennek tűnt, hogy az egykori katolikus gimnázium impozáns épületét kapja akkor a magyar közoktatás. Megegyezés született arról, hogy a kisebb, szerényebb egykori református iskola lesz a régi-új magyar oktatási központ. Így indult el megint a Kölcsey líceum, ahol 1990 szeptemberében Lovas János tanár úr elmagyarázta nekünk, micsoda történelmi vidék ez a Szamoshát, a Károli Biblia-fordítások bölcsője, ahol az irodalmi magyar nyelv érlelődött. Akkor még álmában sem gondolta senki, hogy a Kölcseyt húsz év múlva nem találjuk a helyén. A költő szobra ugyan még ott áll a Láncos-templom előtt (rajta a felirat közben megkopott), a közoktatást biztosító iskolát azonban több éves magyar-magyar vita után elköltöztették. Ma újra a katolikus egyház egyik épületében működik. Nem a katolikus gimnázium egykori, általunk már Eminescu líceumként ismert épületében, hanem a jezsuita konviktus ingatlanában. Ott, ahol a „mi időnkben” az Unió szakközépiskola működött, és amellyel 1990 tavaszán ijesztgettek a tanáraink. Ha nem tanulunk elég jól, oda kerülünk, a bukottak közé. (Ennyit a szakoktatás korabeli megbecsüléséről.) Az egykori Kölcsey helyét mára a Református Gimnázium vette át. Hogy hogyan zajlott a két iskola szétválasztása, az ingatlanok elosztása körüli vita, az hozzánk, a városból elszármazottakhoz, csak hírfoszlányokban jutott el. Most az érettségi találkozó szervezésekor, és a helyszínre érkezésünkkor tapasztalhattuk: barátságok, évtizedes szakmai kapcsolatok mehettek rá erre a konfliktusra. Hónapokkal a találkozó előtt még az is elterjedt: nem is mehetünk vissza az egykori osztályunkba, az osztályfőnöki órát sem tarthatjuk meg ott, hiszen már nem ott működik a mi iskolánk jogutódja. A hírekkel és félelmekkel ellentétben nagyon barátságos volt a fogadtatásunk, a véndiákszövetség tagjai kis kitűzővel a bejáratnál vártak. Téglás tanár úr, osztályfőnökként mégis a „mi helyünkre”, az egykori „magyar kabinetbe” vezetett. Ez – a helyszíni tájékoztató szerint – nem osztályteremként működik, egyházi hivatal kapott itt helyet. Az íróportrék, amelyek a kilencvenes évek elején díszítették a falakat, mindenképpen eltűntek. Nem láthattuk a saját tablóinkat sem: „mindent elköltöztettek innen” – magyarázza egy volt osztálytárs, kicsit csípősen, mert a forradalomban tragikusan elhunyt Sófalvi György emléktábláját sem találjuk. Később kiderült, az előítéletek beszéltek belőle, az emléktábla csak más helyet kapott, de maradt ugyanennek az ingatlannak a falán.
A gyanakvás, a másikra mutogatás alig enyhül ott tartózkodásunk alatt. Régi kölcseys tanáraink örömmel üdvözölnek („lám, milyen jó volt az az iskola, ha ma is így ragaszkodtok hozzá”), és aggodalmaskodva kérdik, a helyben maradó, immár szülővé váló kölcseysek hova íratják a gyerekeiket? A régi iskolába, vagy a „refibe”? Nem szünetel a gyerekekért folytatott harc, kezelhetetlen helyzet. Van, aki büszkén mondja, hogy ragaszkodik a Kölcseyhez, van, aki arról panaszkodik, hogy a közintézménybe nem, csak az egyházi, református iskolába fogadták be a gyerekét. Annak, aki nem itt élte le az elmúlt két évtizedet, érthetetlen ez a vagy-vagy dilemma, a magyar-magyar vetélkedés.
Erre futotta
Osztályfőnöki órán számvetés, ki merre vetődött, kivel mi történt, a rendszerváltás kamaszaival, akiknek arcát mára sötét árnyékok, mély ráncok keretezik? 1990-ben Lovas tanár úr sokszor elmondta, nekünk, humánosoknak, sok mindent kell bepótolni, kevés a magyar tanár, történelem szakos tanár, a pszichológus, a tanító. Érettségi után valóban, többen diploma nélkül állást kaptak, „segédtanítóként”. Évekig szolgáltak a Szatmár környéki falvakban, amíg szükség volt rájuk. Aztán, aki időben kapcsolt, oklevelet szerzett, és maradt állásban, aki nem, az kisodródott a pályáról. Bölcsész szakon kevesen végeztünk. A rendszerváltás gazdasági válságának éveiben gyorsan munkába kellett állni, nem volt pénz egyetemre. Így a többség művelt proletárrá, polgárrá lett.
Az érettségi vacsora helyszíne egy remek helyi étterem, állítólag az ország egyik legjobb konyháját vezetik itt. Két osztálytársam bábáskodott az elindulásakor. 1994-ben még tanárok akartak lenni, aztán nagyon hamar pincérként kerestek állást, megjárták a magyarországi vendéglátóipari képzés lépcsőfokait. Nem lett belőlük tanár, de nagyot alkottak, ha van sikeres helyi vállalkozás Szatmárnémetiben, akkor az általuk erősített étterem az. Gyárban dolgozó osztálytársnőm demonstrálja, milyen volt az irodalomtanítás húsz éve: először Kassáktól idéz, aztán Nichita Stănescuról beszélgetünk. Meg arról, hogy férje (ugyanennek az évfolyamnak a diákja) kamionosként járja Európát, hátha a most érettségiző fiuk legalább esélyt kap az egyetemi tanulásra. A pszichológus diplomával rendelkező osztálytársnőnek nekiszegzi a kérdést az osztályfőnök, „meg lehet élni ezzel a képesítéssel?” A legtöbbet három éve elhunyt osztálytársunkról, Fodor István újságíróról beszélgetünk, aki naponta járta a vidéket, írta a krónikáját Szatmárnak, rögzítette a mindennapok nyomait. „Egyszer nálam is volt, magamra se ismertem, mi mindent írt rólam” – mondja mosolyogva az egyik „bejárós”, a Kaplonyból ingázó osztálytárs. Barátjával és padszomszédjával, egy másik sváb fiúval (mára meglett családapák) ma egy német vállalkozásban dolgoznak közösen. Büszkék, mosolyogva, lelkesen mesélnek. Jó látni az örömük, közben azon merengek: annak idején miért nem beszéltünk-beszéltek arról, hogy ők svábok?
A város helyzetéről kevés, keserű szó esik. „Nem idevalósi” a polgármester, nem értékeli a város hagyatékát – magyarázza valaki. Van, aki a helyi üzleti élet visszáságairól mesél, arról, hogyan falják fel egymást a vállalkozások. Rémtörténet kering arról, hogyan csempész cigarettát Ukrajnából a helyi elit egyik ismert képviselője szolgálati autóval. Nem tudom, igaz-e, vagy sem, de ha igaz – gondolom – akkor ennyi lett a hármas határ előnyeiből húsz év alatt. Rossz érzéssel állok fel az ünnepi asztal mellől. Mi lett volna, ha a magyar közösséget nem osztják meg a felekezeti, politikai és üzleti érdekek? És mennyi a felelőssége a város pusztulásában azoknak, akik elmentek innen? Én Marosvásárhelyen élek, az én felelősségem hol kezdődik? Tipikus erdélyi családtörténetünk során sok várost hagytunk magunk mögött egy évszázad alatt. Éltünk Fogarason, Gyergyóban, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon. Szatmárnémeti sokadik „átmeneti” otthonunk. Romlásán úgy szörnyülködünk, hogy eredeti fényéről csak halvány benyomásaink lehetnek. Azok közül, akiknek családi, személyes örökségük ez a város, csak kevesen élnek már itt. Némileg vigasztal, hogy aludni a városvégi Gellért Sándor utcában található szállodába mehetek. Lám, a nyolcvanas években épített gyári munkásszálló-negyedben kapott utcát a Bözödújfaluból-Debrecenből ide származó költő, műfordító. Örömöm csak addig tart, amíg az Északi Színház mellett elhaladva a híres-hírhedt negyedbe, a 16-os „mikróba” érek. A színház épülete zárva: még a művészbejáró előtti pihenőpad is eltűnt. Felújításra vár ez az ingatlan is, a falakon a tavalyi évad plakátjait felejtették. Felépült viszont a 16-os negyedben a kilencvenes évek elején elkezdett, a Szamos-töltés mellé épített, hihetetlen méretű ortodox templom. Nyoma sincs rajta annak az arány- és stílusérzéknek, amellyel évtizedekkel és rendszerekkel korábban az Északi Színházat megtervezték
A munkásnegyedet azért húzták fel mérnöki pontossággal, és a Ceauşescu rendszerben szabványnak számító igénytelenséggel, hogy a vidékről, a szamosháti falvakról ide költözőknek biztosítsák az élhető komfort-minimumot. Mára nyoma nincs ennek a társadalomszervezésnek. Aki éri-marja alapon szigetelik a paneleket, a központi fűtésrendszer rég megszűnt. Aki tud magánkazánnal fűt, akinek erre nem telik, az a szomszéd lakás melegében bízik. A fűtőházat – mi mássá? – görög-katolikus templommá alakították át. Ezen a vidéken évtizedek óta dúl az ortodox–görög-katolikus háború, a negyed egyik végén az egyik felekezet hatalmas katedrálisa, a negyed másik végén a másik felekezet fűtőház-temploma: a világnézeti egyensúly bizonyos értelemben megvalósult. A proletárkomforttal pedig ma már ki törődik?
A Gellért Sándor utcai szállón sajnos nyoma sincs annak, mire kötelezné az utcanév az intézményt. Szűkös, penészes a szoba, drága az ellátás. Másnap kényelmetlenül hagyom magam mögött iskolám városát. Alkudozom magammal, mivel tartozom én, az Erdély közepére menekülő, ennek az Erdély peremvidékén lévő közösségnek. Legalább annyival, hogy megírom én is – immár Fodor István helyett is – miféle pusztulás folyik ott az utolsó utáni órákban.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem – (3.)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a MOGYE egy állami felsőoktatási intézmény Marosvásárhelyen. Az egyetem a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karából nőtte ki magát 1948-ban. A második bécsi döntést követően Kolozsvárott újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem. Az 1944-es kiürítési parancsok és a háborús viszonyok ellenére a tanítás folytatódott az egyetemen és 1945-ben felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel ugyanebben az évben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött az I. Ferdinánd király Tudományegyetem és a kolozsvári klinikákon nem volt elég hely, az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre. Ezen a héten, befejezésül még erről az intézményről írunk lapunk olvasóinak.
Bevezetik a kétnyelvű oktatást…
Az 1948-as tanügyi reformot követően a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Tudományegyetemtől és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, melynek rektora dr. Csőgör Lajos lett.
1962-ben a román állam, anélkül hogy hivatalos dokumentumot adott volna ki és ezáltal megváltoztatta volna az 1945, 1946, 1948-as törvényrendeleteket, mely szerint az egyetemet a magyar kisebbség számára hozták létre és a tanítás nyelve magyar, bevezette a kétnyelvű oktatást. Az előadásokat románul és magyarul, a gyakorlati órákat csak románul lehetett hallgatni. A magyar diákok részaránya azóta fokozatosan csökkent.
Történelmi visszapillantó: a letartóztatott egyetemi vezető
Amint azt már összeállításban említettünk, az intézmény első rektora tehát Csőgör Lajos volt, aki 1904-ben született. Negyven és negyvennégy között tanársegédként tevékenykedett a kolozsvári Ferenc József Egyetem fogorvosi tanszékén, azonban negyvenkilencben politikai okból letartóztatták. Tíz évvel később azonban rehabilitálták. Ennek nyomán hetvenegyben megkapta a szocialista munka hőse kitüntetést, hetvenkettőben pedig a kiváló orvos címet.
A birtokunkban lévő dokumentumok nem tartalmazzák azt, hogy Csőgör Lajos rektort miért tartóztatták le és zárták börtönbe, azonban ismeretes az a tény, hogy abban az időben gyakoriak voltak az ilyen kirakatperek – ezt támasztja alá az egyetem legkiemelkedőbb tanárának, Miskolczy Dezsőnek a dossziéja is (az irat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál található).
A kommunista rezsim látszatkeltése
Miskolczy Dezső nemzetközi szinten is ismert magyar neurológus volt, aki amerikai és nyugat-európai tudósokkal is tartotta a kapcsolatot. Sorina Buta kapta meg a választ arra, hogy ez miként is volt lehetséges…
A kommunista rezsim azt a látszatot akarta kelteni, hogy tudományok terén nyitott a kommunikációra. Így lehetett fenntartani a külföldi kapcsolatokat, és felnéztek azokra, akik ezekben részt vettek.
Miskolczy pályafutása a szekuritátás dossziéja, és a koholt vádak
A professzor Budapesten végezte tanulmányait, aztán kutatóként dolgozott egy neves madridi intézetben. Harminc és negyven között a szegedi egyetem tanára és tanszékvezetője volt, aztán kinevezték a kolozsvári egyetem ideggyógyászati tanszékének vezetőjévé, ezután a kolozsvári elmegyógyintézet igazgatója lett, majd pedig egyetemi tanárként folytatta pályáját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol neurológiát és endokrinológiát tanított. Ugyanakkor kitűnő ismerője volt a latin, német, spanyol, olasz és francia nyelveknek, sőt még románul is megtanult.
Tudni kell azonban még azt is, hogy a Magyar-, illetve a Román Népköztársaság között kötött szerződés tette lehetővé, hogy itt taníthasson. Hatvannégyben tért vissza Magyarországra.
A szekuritátés dossziéjában szereplő adatok szerint negyvenkilencben részt vett a marosvásárhelyi egyetem szabotázsakciójában. A leírtakból azonban az nem derül ki, hogy pontosan mit követett el, nyilvánvaló tehát, hogy koholt vádak voltak ezek. Sokak előtt ismeretes az a tény, hogy zavart idők jártak akkor, és sok ilyen „képzelt” összeesküvési kísérletet vélt felfedezni a rendszer.
A román tagozat pedagógusainak itt van lehetőségük arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán…
A hatvanas években megalakult az egyetem román tagozata. Az itt tanító pedagógusok többsége szintén Kolozsvárról érkezett. Ott tanársegédek vagy dolgozatvezetők voltak, Marosvásárhelyen azonban lehetőségük adódott arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán.
De akár pár példával is élhetünk… E tekintetben Liviu Popovici-ot kell megemlíteni, aki ötvenegyben kezdett el tanítani Kolozsváron, hatvanhatban jött Marosvásárhelyre, és talán az egyetem egyik legkiemelkedőbb személyisége lett. Csakis azért említjük az ő nevét, mert az alvásról végzett kutatásai és az epilepszia mechanizmusáról írt tanulmányai az országhatáron kívül is ismertté tették a román ideggyógyász nevét. Így nyolcvannégyben a Francia Akadémia tagjává választották, és számos rangos kitüntetésben volt része nem csak Franciaországban, hanem Prágában és Moszkvában is.
És hadd említsünk meg még egy nevet. Az egyetem másik meghatározó tanára Gheorghe Simu volt, akit az egyik legjelentősebb román patológus szakembernek tartanak. Az ő tanulmányait is számos rangos nyugat-európai onkológiai szaklapok is elismerve publikálták.
Román tanárok, akik magyarul is tanítottak
Megemlítünk még pár nevet. A lentiekben az is ki fog derülni, hogy ezt miért is tesszük… Az orvosi egyetem szemészeti tanszékét Vasile Săbădeanu vezette. Ő a marosvásárhelyi római katolikus líceumban végezte tanulmányait, aztán felkészítő tanárként tevékenykedett a kolozsvári szemészeti klinikán, majd egyetemi tanársegéd lett, és noha Kolozsvárott lehetősége lett volna arra, hogy egyetemi tanári pályát fusson be, áthelyeztette magát a marosvásárhelyi járóbeteg-rendelő mentőszolgálatára, majd pedig a társadalombiztosítási pénztárnál töltött be vezető tisztséget. Negyvenöt és negyvenhat között a marosvásárhelyi kórházban dolgozott szemész főorvosként, és közben tanított is előbb magyar, majd román nyelven.
De az egyetem tanárai között volt Zeno Barbu is. Ő a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, és esetében is kimondottan fontos megjegyezni és leírni, hogy magyarul tanított, sőt mi több: ötvenkettőben írt egy magyar nyelvű tüdőgyógyászati szakkönyvet is. Ötvenegy és nyolcvanöt között a tüdőgyógyászati klinika vezetője volt.
2007-ben az egyetem falaira magyar feliratok kerülnek
1990. márciusában az egyetem magyar hallgatói sztrájkba kezdtek, egyenlő jogokat követelve. A sztrájkhoz később a tanárok is csatlakoztak, de a román hatóságokkal nem tudtak megegyezni. Ezek az események voltak a későbbi fekete március néven elhíresült pogrom kezdetei. Csak 17 évvel a rendszerváltozás után, 2007 áprilisában sikerült elérni, hogy magyar feliratok is kerüljenek az egyetemre. A kommunizmus éveinek szabályszerű numerus claususa után hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a román és magyar tannyelvű helyek aránya valamelyest kiegyenlítődjön.
Az egyetem magyar oktatói és a magyar politikai, érdekvédelmi, tudományos és diákszervezetek elszánt küzdelme folytán fokozatosan emelték ugyan a magyar helyek számát, de egészen a kétezres évek végéig a román tannyelvű helyek voltak többségben.
Az orvosi oktatásban az 1989. decemberi forradalom óta tehát voltak bizonyos eredmények – így helyreállították a magyar nyelvű előadásokat az összes diszciplínákon. A jelen feladati körül egy probléma különleges jelentőségű és fontosságú: a diákság és a fiatal orvosok körében kialakult elvándorlási láz fékezése.
1991-ben az intézmény nevét Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem-re módosították. Az egyetem jeles tanárai, diákjai
Benedek Imre, Benedek István, Grépály András, Gyergyay Ferenc Pál, Lőrincz Ernő András, Máthé Ákos, Maros Tibor, Mártha-Papp Ilona, Mártonfi László, Mátyás Mátyás, Miskolczy Dezső, Molnár Vince, Mühlfay László, Nemes László, Sipos Emese, Steinmetz József, Szabó Béla, Szabó Endre, Száva János Zoltán, Székely Károly, Székely Melinda Gyöngyi, Toró Árpád, Tóth Katalin Tünde, Tőkés Béla, Veress Albert – és minden bizonnyal, még nagyon, nagyon sokáig sorolhatnánk. Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

Másfél hónap a pártváltásra (Szentesített politikai migráció)
Elfogadta a kormány tegnapi ülésén azt a sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi a választott önkormányzati tisztségviselőknek, hogy mandátumuk elvesztése nélkül kilépjenek pártjukból: a jogszabály az eredetileg bejelentett két hét, majd tíz napra módosított határidő helyett negyvenöt napra felfüggeszti a pártváltást ellehetetlenítő törvénycikkek hatályát.
A sürgősségi kormányrendelet közzététele után azonnal hatályba lép, a parlament csak utólag vitatja meg a jogszabályt – e vitán az RMDSZ ellene fog szavazni, jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök. Tegnap, még a rendelet elfogadása előtt az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége aggodalmát fejezte ki annak időzítése miatt, másrészt bírálta azt, hogy a kormány összetett kérdéseket rendeletekkel szabályoz, és nem biztosít lehetőséget a parlamenti vitára. A „politikai migráció” előtt utat nyitó rendelet éles vitát váltott ki már bejelentését követően. A Szociáldemokrata Párt (SZDP) szerint csak így lehet a patthelyzetbe jutott önkormányzatokat ismét működésképessé tenni, a jobboldali ellenzék viszont azt állítja: a vezető kormánypárt zsarolással próbálja saját táborába kényszeríteni a polgármestereket, akiknek meghatározó szerepük lehet az emberek mozgósításában a novemberi államfőválasztáson. Politikai elemzők arra számítanak: az SZDP jó eséllyel növelheti önkormányzati tisztségviselőinek táborát, ha az átállóknak nem kell már tartaniuk attól, hogy elveszítik mandátumukat.
Victor Ponta miniszterelnök a kormányülés elején kijelentette: vállalja a politikai migráció előtt utat nyitó sürgősségi rendeletet, mely „igazságot tesz”, hiszen 2012-ben a választottak túlnyomó többsége az akkori Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) jelöltjeként szerzett mandátumot, most pedig sokan egy másik pártszövetségben, az SZLSZ-ből kilépett Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata-Liberális Párt alkotta Keresztény-Liberális Szövetségben (KLSZ) találták magukat, és ezáltal az önkormányzatok jelentős részében a kormánypártok helyi szinten ellenzékbe kerültek. „Az elöljárók választhatnak: függetlenek lesznek, maradhatnak abban a pártban, ahol vannak, vagy pedig tiszteletben tartják választóikat. A fontos az, hogy fel akarom oldani a helyi közigazgatási hatóságokat a zárlat alól, és ismétlem, egy kis igazságot is akarunk tenni, mert nem hiszem, hogy valakitől is azt lehetne kérni, hogy miután az SZLSZ színeiben jelöltetted magad Antonescuval és Pontával az oldaladon, most állj Blaga, Băsescu és Johannis mellé. A polgármesterek és a tanácsosok nem rabszolgák Blaga és Johannis birtokán, ők szabadon választhatnak és szolgálhatják választóikat” – fűzte hozzá a kormányfő.
Az RMDSZ nem támogatja a választott önkormányzati tisztségviselők pártváltását, és az erről szóló sürgősségi kormányrendelet parlamenti vitája során a jogszabály ellen szavaz majd – jelentette be Kelemen Hunor. „Évek óta mondjuk, hogy a pártváltás a román politika krónikus betegsége. A miniszterelnök ismeri a véleményem, de magára vállalta a felelősséget. Következik a parlamenti vita, amelynek során az RMDSZ frakciói nem fogják megszavazni a rendeletet, mert nem támogathatunk olyasmit, ami ellenkezik az elveinkkel” – mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: az RMDSZ-t közvetlenül nem érinti a pártváltás, „nem adtunk embereket más pártoknak, nem is vettünk el embereket más pártoktól, minket elkerült ez a csapás. Azonban közvetve mégis érint az ügy, mivel észrevettük, hogy a politikai migráció miatt adott pillanatban megváltozhat a politikai stabilitás. Ez pedig a társadalom számára nem jó, nem konstruktív dolog”. Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a tegnapi kormányülés kezdete előtt tette közzé levelét, melyben aggodalmát fejezte ki a kormány által a sürgősségi rendelet elfogadására választott időpont miatt. „Az elöljárókra vonatkozó rendelet kapcsán hallottunk mellette és ellene szóló érveket. Aggódunk a kiválasztott időpont miatt. Régebben már kifejtettük aggályainkat, hogy összetett ügyeket sürgősségi rendelettel fogadnak el, és az a véleményünk, hogy az ilyen dogokat nyitott és átlátható eljárás során kellene megvitatni, amely lehetővé teszi olyan viták szervezését, melyeken minden politikai párt, a civil társadalom és minden érdekelt fél részt vehet” – áll a nyilatkozatban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A megszúrt motoros vallomása (Kézdiszentléleki tragédia)
Szerdán, a második kézdiszentléleki motoros megemlékezésen az augusztus 10-én megkéselt, huszonnyolc esztendős szovátai Pál Tamás is részt vett. A községházán a sajtó előtt felelevenítette a történteket, és megerősítette: motorostársa, az elhunyt Sebestyén Attila lincselés áldozata lett.
Pál Tamás: Utasommal együtt szenvedtem el a támadást a cigánysoron. Ketten motoroztunk Attilával, mindkettőnk járművén egy-egy női utas is ült. Kézdivásárhely irányából Csíkszereda felé tartottunk, Attila haladt elöl, én látótávolságon belül követtem. Láttam, hogy az út bal oldaláról Attila felé szalad két, felügyelet nélkül hagyott gyermek. Utolsó pillanatban meglepetésként érte, próbálta elkerülni őket, de nem sikerült. A kislányt nem frontálisan ütötte el, csak érintette, ami kimozdította egyensúlyából, és ez vezetett a tragédiához. Árokba vetődtek, a motorjuk elsodródott, és az úttesttől egy méter magasságban lévő háztetőn kötött ki. Attila és társa az út melletti árokba zuhant, ami egyben kapubejáró is. Attila arccal lefelé, utasa arccal felfelé feküdt. Megálltam, és odamentem hozzájuk. Láttam, hogy mindketten lélegeznek, ezért kissé megnyugodtam, és abban reménykedtem, hogy mielőbb odaérnek a mentősök. Nagyon óvatosan a hátára fordítottam Attilát, akkor láttam, hogy a mellkasa mozog, veszi a levegőt. Utasom azonnal hívta a 112-es számot, én pedig odamentem a sebesültekhez. Sajnos, a kigyűlt cigányok nem engedtek a közelükbe, folyamatosan gyűltek körénk, és kezdték rugdosni, ütni, húzogatni jobbra-balra a sebesülteket. Kértem, fejezzék be, ne okozzanak nekik nagyobb sérüléseket, de nem hallgattak rám, minket is megtámadtak. Arra figyeltem fel, hogy két személy bicskával a kezében ágált, hogy megölnek, belém döfik a bicskájukat, megforgatják bennem. Abban a helyzetben nem tudtam felmérni, mi lesz ennek a végkifejlete, közben láttam, hogy az én utasomat is megtámadták. Gondoltam, mentsük, ami menthető, inkább az utasomat védem. Ahogy elindultam felé, rögtön megkaptam a két késszúrást a hátamba. Az egyik a tüdőmet érte, a másikat a hátgerincemnek irányították, de nagy szerencsém volt a motorosfelszereléssel, amelybe elég sok védőszerkezetet beépítettek. Ez mentett meg, lefékezte a bicskát. Sebesülten továbbindultam az utasom felé, hogy megvédjem, megpróbáltam elhajtani a körülötte levőket, magyaráztam nekik: mi azért álltunk meg, hogy segítsünk a sebesülteknek, nem vagyunk hibásak, hagyjanak békén, de tovább támadtak. Felém futott egy nagyobb darab fickó egy kerítésléccel, fejemnek irányítva az ütést. A kezemmel sikerült kivédenem, de a továbbiakat már nem tudtam kivédeni, letörték a plexit a sisakomról, így be tudtak ütni az arcomba. Jobb szememmel nem láttam semmit, véres lett az arcom, jobbról-balról kaptam az ütéseket. Elölről nem támadtak, viszont hátulról, jobbról-balról annál többször. Aki az első nagyobb ütést mérte rám, elkezdett fojtogatni, megpróbáltak leteperni. Egy darabig ellenálltam, de egyre gyengébb lettem, végül legyúrtak a földre. Akkor éreztem, hogy mindennek vége. Valamilyen csoda folytán sikerült erőt vennem, és felálltam, amikor valaki egy léccel akart megütni, sikerült kitépni a kezéből, és azzal kezdtem én is hadonászni. Így már nem mertek annyira támadni. Akkor láttam, hogy aki engem fojtogatott, elindult az utasom felé. Én is elindultam abba az irányba, és észrevettem, hogy a távolból érkezik egy rendőrautó, majd a mentő és újabb rendőrautó. Ezzel volt szerencsénk, utasomat beparancsolták a rendőrkocsiba. A motoromnak több alkatrészét összetörték. Végül beültem a kocsiba, és láttam, hogy a rendőröket is lökdösik, a rendőrkocsit ütlegelték, és folyton hangoskodtak. Miköben engem ütlegeltek, Attiláékról csak mozzanatokat láttam. Lekerültek fejükről a védősisakok, amelyek a baleset után úgymond érintetlenek voltak, csupán egy-két karcolás, súrlódás látszott rajtuk. Láttam, hogy nagyon sokan gyűltek köréjük, gondolom, nem azért, hogy jót cselekedjenek velük. Láttam a fényképeket, olyan sérüléseket ép sisakban nem lehet elszenvedni. A rendőrkocsiból átültem a mentőbe, majd Attilával és utasával együtt bevittek a kézdivásárhelyi kórházba, de látva, hogy súlyos a helyzet, Attila női utasát Sepsiszentgyörgyre, engem pedig Brassóba vittek.
A Háromszék kérdésére, hogy szerinte az igazi késelőt helyezték-e előzetes letartóztatásba, Pál Tamás azt válaszolta: nem történt meg a szembesítés.
– A rendőrség egy ügyön lovagol, éspedig az emberölési kísérleten velem szemben. Előállítottak egy félnótást, ami nem kielégítő, hiszen több tízen ütlegeltek minket. Azt, aki engem fojtogatott, miért nem tudják előállítani? Biztos vagyok benne, hogy Attila nem halt volna meg a baleset következtében. Pál Tamás úgy vélekedett: a hatóságok részéről sokkal egyszerűbb egy ilyen ügy kimenetelét balesetnek elkönyvelni, mint utánanyomozni és megtalálni az igazi tetteseket.
– Tudomásom szerint Attilának válltörése volt. Ha az utasa életben maradt, neki is túl kellett volna élnie, ha nem lincselik meg. Korszerű védőfelszerelés volt rajta, a fakerítés nem okozhatta a halálát. Az is hülyeség, amit mondanak, hogy kétszáz kilométeres sebességgel száguldottunk lakott területen. Nemrég Pál Tamás utasa is feljelentést tett ismeretlen bántalmazói ellen.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fergeteges forgatagkezdet
Politikamentes rendezvény – pártnyilatkozatokkal
Csütörtök este a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek között megnyitották a második Marosvásárhelyi Forgatagot, a város magyarságának művelődési rendezvénysorozatát. S bár a főszervezők – Soós Zoltán és Portik Vilmos – hangsúlyozták, hogy a politikamentes rendezvény célja az, hogy visszanyerjük a város tereit, a kulturális programokkal pedig felhívjuk a figyelmet a jelenlétünkre és közelítsünk a többségiek fele, ennek dacára a pulpitushoz lépő vendégek kampányízű nyilatkozatokat tettek a túlságosan hosszúra nyúlt megnyitón. Ezt némiképp ellensúlyozta a Maros Művészegyüttes fergeteges, 50 perces műsora. Kilyén László színművész műsorvezetőként nagyjából összefoglalta mindazt, amit az általa bemutatott addigi felszólalók igen részletesen kifejtettek, mindenki a maga politikai nézetének szemszögéből. Amint már az elején hallhattuk, a Forgatag a város vásárjogához kapcsolódva azt célozza, hogy felidézze a korabeli hangulatot, lehetőséget teremtve a világba szakadt marosvásárhelyieknek a találkozóra. A kulturális rendezvényekkel hangsúlyozzuk a jelenlétünket és „foglaljuk vissza a várost”, hogy „ne érezzük magunkat másodrangú polgároknak” benne. Portik Vilmos örömét fejezte ki, hogy politikusokat is lát a nézőtéren, hiszen az első rendezvény megszervezéséhez „bátorság” kellett. Vissza kell venni Marosvásárhelyt! – hangsúlyozta – és ehhez a politikai erők összefogására van szükség – mondta. Soós Zoltán, ezt a gondolatot folytatva, a Székelyföld kulturális értékeinek az előtérbe helyezését emelte ki. Vásárhelyt megilleti a Székelyföld kulturális központja titulusa, s erre jó igazolás lehet a Forgatag. A marosvásárhelyi románság bizalmatlanul közelít a magyarok kultúrájához, párhuzamos kultúrafogyasztó közönsége van a városnak, ennek a leépítését is célozzák a szervezők a Forgatag rendezvényeivel – mondta többek között Soós Zoltán.
Magyarország kormányának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Wetzel Tamás Tamási Áron gondolata nyomán a szülőföldön maradásról beszélt, arról, hogy a magyar kormány kötelességének érzi a külhoniakat erősíteni, ösztönözni az összefogást, amelynek köszönhetően sikerül eredményeket elérni a kisebbségi jogok terén. Erre jó példa a Kolozsvári Magyar Napok, a Forgatag, a kétnyelvűség érvényesítése is, mindezekért támogatták a rendezvényt. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere a két város között kialakult mély és sokrétű baráti kapcsolatról, arról a szellemi, érzelmi kapocsról beszélt, ami valójában mindazt erősíti, amiről az államtitkár említést tett. Peti András alpolgármester annak a szellemi örökségnek az ápolását tartotta fontosnak, amelyet eleink, többek között a Kultúrpalota építői hagytak hátra. Épületeinket, tereinket be kell laknunk, és erre jó alkalom a Forgatag – mondta, és kitért a kulturális párbeszéd fontosságára, amelyet a hivatal is szorgalmaz. Reményét fejezte ki, hogy a nemsokára megújuló várban is lehetőség lesz arra, hogy hangsúlyozzák: Vásárhely Erdélyben fontos kulturális központ. Toró T. Tibor, az EMNT elnöke a szervezőket dicsérte „amiért csodát teremtettek” és „feladták a leckét a politikusoknak”. Négyszer próbálkoztak a politikusok, hogy összefogjanak, de ez a mai napig nem sikerült, ezért is kellett „bátorság” a Forgatag megszervezéséhez. Aztán részletesen ecsetelte az autonómia gondolatát, ami szerinte csak erősítheti azt a törekvést, amelyet a szervezők is célul tűztek ki. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról a sokéves munkáról beszélt, amelynek következtében sikerült elérni, hogy lehessen Kolozsvári Magyar Napokat és Forgatagot szervezni. Ez a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem eredménye is. De ahhoz, hogy megértsék a többségiek, hogy mit akarunk, elfogadják a politikai törekvéseinket, valóban szükség van az interkulturalitásra, a kulturális párbeszédre. Jeleznünk kell a román társadalomnak, hogy nem kell félniük a céljainktól, mert semmit nem akarunk elvenni tőlük – mondta, majd hozzátette: ez csak a kezdet, a párbeszédet folytatnunk kell. A szövetség elnöke kifejtette, szükség van arra, hogy a magyar kormány támogassa a törekvéseinket, de fontos, hogy a románok is elfogadják ezeket. Aztán kitért arra is, hogy a mi és az apáink nemzedékének felelőssége, kötelessége megmagyarázni az 1989 után születetteknek, hogy honnan indultunk el – mondta, utalva az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre –, hova jutottunk, mi az az örökség, amelyet ápolnunk kell, de világossá kell tenni a célokat is.
A majdnem egy órát tartó megnyitóbeszédeket a Maros Művészegyüttes műsora követte. Varró Huba válogatásában, Moldován Horváth István zenei szerkesztésében Maros menti, sóvidéki és mezőségi néptáncokat láthattunk, énekelt Kásler Magda és Fekete Orsolya. Barabás Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes vezetője lapunknak elmondta, kötelességének érezte, hogy a Forgatag „családtagjaként” népi kultúránk és hagyatékunk legjavát vonultassa fel a színpadon. Hogy valóban nagy az érdeklődés a színvonalas kulturális rendezvények iránt, jelezte az is, hogy a megnyitót követően Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszelőadására zsúfolásig megtelt a Teleki Téka nagyterme is. A szervezők remélik, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés a további rendezvények iránt is.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

II. Székely–Magyar Napok Maroshévízen
Maroshévíz a háború árnyékában című dokumentumfotó-kiállítással kezdődnek augusztus 29-én, pénteken 16 órakor a III. Székely–Magyar Napok rendezvényei Maroshévízen, a helyszíni Izabella vendéglő nagytermében. A 16.30 órakor sorra kerülő könyvbemutatón Rokaly József A SZÉKI-TA. A székely eredet kérdés tisztázása című kötetét ismertetik, amit 19 órakor a Haccacáré – Orpheum című zenés est követ a művelődési házban. A rendezvénysorozat Tamás Gábor Attila (a volt Havasi Duó tagja) könnyűzenekoncertjével zárul. Augusztus 30-án a VII. Dr. Urmánczy Nándor-emléknap keretében 11 órától emlékmisét tartanak a római katolikus templomban, amit kulturális műsor követ, 11.40 órakor pedig koszorúzási ünnepségre kerül sor Urmánczy Nándor sírjánál. Délben a Kemény János Gimnázium dísztermében dr. Balla Géza megnyitja Almási Noémi festménykiállítását, majd átadják a Dr. Urmánczy Nándor-díjat. Az eseményt szimpózium és könyvbemutató követi, 16 órától pedig asztalitenisz-verseny lesz a Bánffy-teremnél és kulturális műsor a művelődési házban. Augusztus 31-én délelőtt sport- és kulturális rendezvényeket, főzőversenyt szerveznek, Magyarországi és erdélyi egyesületek és alapítványok találkozójára kerül sor a református villa konferenciatermében. Délben huszárruha- és fegyverbemutatót tartanak, délután a versenyek nyerteseit díjazzák, este szabadtéri szórakoztató programok lesznek. Szervező a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület. Az események főtámogatója Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)

Törvényes árulás
„Ha árulás, legyen árulás, ha a párt érdeke egyszer ezt kívánja. De akkor legalább tudjunk róla mi is” – a romániai politikai viszonyok egyik legjobb ismerője és legfőbb bírálója, Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című zseniális, szatirikus színdarabjának klasszikus sorai nem csupán több mint száz évvel ezelőtt voltak érvényesek, hanem ma is.
A kormány által elfogadott sürgősségi rendelet ugyanis, amely 45 napot ad a helyi választott elöljáróknak, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, pontosan a Caragiale által jelzett jelenségről szól: az érintettek 45 napig nyilvánosan követhetnek el árulást – büntetlenül. A rendelet ugyanis erre az időtartamra felfüggeszti azt a törvényi kitételt, miszerint pártváltás esetén elveszítik mandátumukat.
Merthogy a párt – ez esetben a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) – érdeke ezt kívánja. Novemberben államfőválasztást tartanak, és a kormányoldal számára létfontosságú lenne, hogy tíz év után végre a PSD jelöltjét válasszák elnökké. A helyi elöljárók ezzel úgy függnek össze, hogy – főleg a falvakban, kisvárosokban – ők ismerik a legjobban a helyi viszonyokat, és ők vannak abban a helyzetben, hogy mozgósítani tudnak egyik vagy másik jelölt mellett. Ha tehát őket sikerül zsarolással vagy ígéretekkel átcsábítani, az máris jelentős mértékben növeli a győzelmi esélyeket.
A kormány ezzel nem is annyira burkoltan elismeri, hogy előnyben kívánja részesíteni a hozzá közel álló önkormányzatokat – elvégre a győzelem érdekében tett erőfeszítéseket valahogy honorálni kell majd.
A PSD a jelek szerint annyira nem biztos a győzelmében, hogy még az Egyesült Államok nagykövetségének aggályai sem érdeklik, ami meglehetősen sajátos reakció csupán egy nappal azt követően, hogy a kormány prominensei a román–amerikai stratégiai viszony elmélyítését szorgalmazták.
A rövid távú pártérdek ismét csak felülírta az államérdeket. Ahelyett, hogy a parlamenti honatyák pártváltását is nehezítették volna, ideiglenesen még a helyi elöljárók vándorlását is büntetlenné teszik. Ennyit ér a törvény betűje és a választók akarata ma Romániában. De hátha majd az új, kormánypárti államfőnek sikerül kimagyaráznia a helyzetet.
Balogh Levente , Krónika (Kolozsvár)

Harcolnak a kultúráért Marosvásárhelyen
Nehéz periódusban kezdi az új évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Nem divat már sem a kultúra, sem a színház, és bár országszerte az elmúlt évben harminc százalékkal kevesebb színházjegyet adtak el, a marosvásárhelyi teátrumnál még növekednek a mutatók.
„A kulturális barométer szerint Románia lakosságának 73 százaléka az elmúlt évben nem volt moziban egyáltalán, 88 százalékuk meg semmilyen színházi rendezvényen nem vett részt. Ezen belül az eladott színházjegyek száma harminc százalékkal csökkent egy év alatt. Láthatjuk, a színházak kiürültek, a mozik kiürültek, a kultúrafogyasztás egyéni, otthoni, számítógép előtti elfoglaltság lett. Mi pedig ebben a környezetben próbálunk új fogyasztói stratégiát kidolgozni, mert hisszük, hogy kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes” – fogalmazott az évadnyitó sajtótájékoztatón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila.
Hozzátette: míg országos szinten harminc százalékkal csökkent a színházlátogatók száma, a marosvásárhelyi teátrum össznézőszáma ugyanennyivel növekedett, majdnem hatvanezer nézője volt az elmúlt évadban az intézménynek, ebből kétharmad a magyar társulat előadásait látogatta meg. Az igazgató szerint akiket nem sikerült továbbra sem megszólítaniuk, azok az egyetemisták, bár sok egyetemistával rendelkezik a megyeközpont, igen nehéz őket színházba csalogatni.
A nézőszám-növekedést szeretnék elérni a következő évadban is, éppen ezért már el is indították a magyar és román társulat évadismertető és bérletkampányát. Hétvégén például a Promenada Mallban ismertették az évadterveket, amelyekről a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila is beszélt.
A művészeti vezető szerint a város jól reagál arra a művészi programra, amit elkezdtek két évvel ezelőtt, így idén is hasonlóképpen folytatják. „Az ember és hatalom viszonyát boncolgatja számos évadban szereplő előadásunk, mint például a Szeget szeggel, a Tartuffe, de a Pál utcai fiúk vagy a Mágnás Miska is” – mutatott rá Keresztes.
A művészeti vezető hozzátette: nem csak arra figyeltek az évad összeállításakor, hogy műfajilag széles skálán mozogjanak – hiszen a szatíra, az operett, vígopera is szerepel a komoly színművek mellett a tervezett felhozatalban –, de arra is, hogy a legjobb alkotókat hívják meg. Így rendez a magyar társulatnál a lengyel Tadeusz Bradecki, az orosz Tufan Imamutdinov vagy épp Radu Afrim, aki jelenleg az ország egyik legelismertebb rendezője.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a Tompa Miklós Társulat is átalakult az utóbbi időben, négy színész vett búcsút a társulattól László Zsuzsa, Csíki Hajnal, Kovács Botond és Meszesi Oszkár személyében. Helyettük négy másik színész érkezik: Simon Boglárka, Kis Bora, Csíki Szabolcs és Varga Balázs.
Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár)

Partiumi néptánctábor Biharfélegyházán
Idén hatodik alkalommal rendezték meg augusztus 11. és 15. között a Partiumi néptánctábort Biharfélegyházán, ahol, az előző évekhez hasonlóan, két csoportban zajlott az oktatás.
A néptánctábor kezdő csoportban Erdei Sándor és Hodgyai Edit vezetésével szatmári táncokkal ismerkedtek, míg a haladók Nyerges László és Sipos-Hodgyai Edit irányításával mezőségi táncokba, énekekbe kaptak betekintést. A tánctábort Hodgyai Edit főszervező nyitotta meg, köszöntve a Szatmár, Szilágy és Bihar megye képviseletében érkezett csoportokat. Kodály Zoltán gondolatával indított, a népből átvett hagyományt majd egy új formába öntve fogják átadni „a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek”. Így kívánt jó tanulást a tehetség kiteljesedéséhez és jó szórakozást az elkövetkező hétre. A megnyitó alkalmával Cseke Attila képviselő köszöntő beszédében hangsúlyozta néphagyományaink ápolásának és megtartásának fontosságát. A viszont látás ünnepi hangulatában osztozva köszöntött mindenkit Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere. Az ünnepi hangulatot Demeter Krisztina népdalcsokra, illetve a Görböc néptánccsoport kalotaszegi tánca tette színesebbé. Az idei táborban a visszajáró biharszentjánosi Szentjánosbogarak, a belényesújlaki Rezgő, a szilágyszéri csoport, illetve a házigazda micskei Görböc tagjai köszönthették a hadadnádasdi együttes tagjait is, akik első alkalommal vettek részt a rendezvényen, melyen egész idő alatt a talpalávalót a Soroglya zenekar szolgáltatta.
Záróünnepség
A napi programban délelőtti és délutáni néptáncoktatás, népdaltanítás, illetve esti táncházak szerepeltek, de bemutatták a mezőségi népviselet is. Egy heti tanulás után a táborzárón nyújtottak ízelítőt a csoportok az elsajátítottakból: a kicsik szatmári verbunkot, csárdást és ugróst adtak elő, míg a nagyobbak sűrű magyart, csárdást, szökőst és sűrűcsárdást. Énektanulásban is jeleskedtek, Antal Emese szatmári, míg Varga Izabella, Demeter Krisztina, Szabó Amália és László Renáta mezőségi népdalcsokorral örvendeztette meg a záróünnepségre ellátogató szülőket, illetve Szabó Ödön képviselőt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, aki örömének adott hangot, hogy az utóbbi évtizedekben a hagyományápolás, a hagyományőrzés egyre népszerűbb Bihar megyében is. Számos néptáncot kedvelő szerveződött csoportokba, időt és energiát fordítva a hagyományok, a néptánc, a népdal elsajátítására, fontosnak tartva, hogy a népviseletek elmaradhatatlan színfoltjai legyenek a megyei rendezvényeknek. A táborzáró ünnepség búcsú-momentumaként Kelemen Zoltán polgármester megköszönte úgy az oktatók, csoportfelelősök, valamint a táborlakók munkáját, hangot adva annak a meggyőződésének, hogy a hagyományőrzés manapság mindannyiunk számára kötelező, ugyanakkor meghívta a tábort jövő évre is Biharfélegyházára. A rendezvény támogatója a Communitas Alapítvány, otthont adója Biharfélegyháza önkormányzata és a Jakó Zsigmond Általános Iskola volt.
erdon.ro