Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. szeptember 23.
Folytatódik a hadjárat a székely zászlók ellen
A szenátus szakbizottságai zöld utat adtak a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által benyújtott törvénytervezetnek.
A dokumentum – mely az RMDSZ szerint szavatolja, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint korlátozza a székely lobogó használatát – csak ezután kerül a parlament asztalára, a végső döntést a képviselőház hozza meg.
A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón.
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban úgy nyilatkozott, a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára, ugyanis nem tiltja, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. Az RMDSZ-elnöke szerint a székelyföldi települések saját jelképükké nyilváníthatják a székely zászlót, amennyiben a törvény hatályba lép.
Ezzel szemben a székely zászlót közösségi szimbólummá avató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy véli, a tervezet egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.
Maros megyében dúl a zászlóháború
Miközben a vezető kormánypárt Victor Ponta pártelnök-kormányfővel az élen új törvénytervezetet készül elfogadtatni a szimbólumok használatáról, a PSD által támogatott Vasile Oprea Maros megyei prefektus perbe hívta Makfalva, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Szováta polgármesterét, mivel többszöri felszólítás ellenére sem távolították el a középületekre kitűzött székely zászlót.
A kormánymegbízott törvényes alap hiányára hivatkozva törvénytelennek tartja a székely zászló kitűzését a közintézményekre. Szerinte a székely zászlót az SZNT hagyta jóvá, ezzel is népszerűsítve az etnikai alapú területi elszakadást. Oprea szerint a zászló használatával, kitűzésével a magyar vezetők hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – jelen esetben a Székelyföldhöz – tartoznak, amely nem is létezik, az alkotmányban nincs elismerve.
„Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is látni lehetne, attól függően, hogy az adott községvezető melyikkel szimpatizál” – fogalmazott cinikusan Vasile Oprea.
„Kampány van: elő a magyar kártyával”
Balogh István csíkfalvi polgármester munkatársunknak elmondta, a lobogót már eltávolították a községházáról – hasonlóképpen jártak el Gyulakután is, így alaptalan a prefektus kezdeményezte eljárás. „A prefektus lépése annak tudható be, hogy választás közeledtével ő is ki szeretne tűnni valamivel a román érdekek megvédése terén. Már megszoktuk, hogy minden választás előtt előveszik a magyar kártyát” – jegyezte meg az elöljáró.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere azonban leszögezte: nem hajlandó eltávolítani a 2011-ben kihelyezett lobogót és úgy véli, a prefektúra hadat üzent a városnak. Makfalván is a községháza bejárata fölött maradt a zászló, Márton Zoltán polgármester pedig kijelentette, perbe szállnak a prefektussal.
Szováta alpolgármesterétől, Hegyi Mihálytól megtudtuk: ők még nem kaptak bírósági idézést, de látták, hogy a prefektúra egyik alkalmazottja nemrég a városháza előtt fényképeket készített a zászlóról.
A kérdésben az RMDSZ megyei elnökének véleményét is kikértük. Brassai Zsombor szerint enyhén szólva túllihegett és túlpolitizált ügyről van szó, ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy a PSD ezzel a „boszorkányüldözéssel” próbálja legitimálni magát a szavazótábor szélsőségesen nacionalista rétege előtt.
Gligor Róbert László, Gyergyai Csaba, Székelyhon.ro
A szenátus szakbizottságai zöld utat adtak a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által benyújtott törvénytervezetnek.
A dokumentum – mely az RMDSZ szerint szavatolja, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint korlátozza a székely lobogó használatát – csak ezután kerül a parlament asztalára, a végső döntést a képviselőház hozza meg.
A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón.
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban úgy nyilatkozott, a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára, ugyanis nem tiltja, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. Az RMDSZ-elnöke szerint a székelyföldi települések saját jelképükké nyilváníthatják a székely zászlót, amennyiben a törvény hatályba lép.
Ezzel szemben a székely zászlót közösségi szimbólummá avató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy véli, a tervezet egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.
Maros megyében dúl a zászlóháború
Miközben a vezető kormánypárt Victor Ponta pártelnök-kormányfővel az élen új törvénytervezetet készül elfogadtatni a szimbólumok használatáról, a PSD által támogatott Vasile Oprea Maros megyei prefektus perbe hívta Makfalva, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Szováta polgármesterét, mivel többszöri felszólítás ellenére sem távolították el a középületekre kitűzött székely zászlót.
A kormánymegbízott törvényes alap hiányára hivatkozva törvénytelennek tartja a székely zászló kitűzését a közintézményekre. Szerinte a székely zászlót az SZNT hagyta jóvá, ezzel is népszerűsítve az etnikai alapú területi elszakadást. Oprea szerint a zászló használatával, kitűzésével a magyar vezetők hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – jelen esetben a Székelyföldhöz – tartoznak, amely nem is létezik, az alkotmányban nincs elismerve.
„Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is látni lehetne, attól függően, hogy az adott községvezető melyikkel szimpatizál” – fogalmazott cinikusan Vasile Oprea.
„Kampány van: elő a magyar kártyával”
Balogh István csíkfalvi polgármester munkatársunknak elmondta, a lobogót már eltávolították a községházáról – hasonlóképpen jártak el Gyulakután is, így alaptalan a prefektus kezdeményezte eljárás. „A prefektus lépése annak tudható be, hogy választás közeledtével ő is ki szeretne tűnni valamivel a román érdekek megvédése terén. Már megszoktuk, hogy minden választás előtt előveszik a magyar kártyát” – jegyezte meg az elöljáró.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere azonban leszögezte: nem hajlandó eltávolítani a 2011-ben kihelyezett lobogót és úgy véli, a prefektúra hadat üzent a városnak. Makfalván is a községháza bejárata fölött maradt a zászló, Márton Zoltán polgármester pedig kijelentette, perbe szállnak a prefektussal.
Szováta alpolgármesterétől, Hegyi Mihálytól megtudtuk: ők még nem kaptak bírósági idézést, de látták, hogy a prefektúra egyik alkalmazottja nemrég a városháza előtt fényképeket készített a zászlóról.
A kérdésben az RMDSZ megyei elnökének véleményét is kikértük. Brassai Zsombor szerint enyhén szólva túllihegett és túlpolitizált ügyről van szó, ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy a PSD ezzel a „boszorkányüldözéssel” próbálja legitimálni magát a szavazótábor szélsőségesen nacionalista rétege előtt.
Gligor Róbert László, Gyergyai Csaba, Székelyhon.ro
2014. szeptember 23.
KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsika
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro
2014. szeptember 24.
Öt Maros megyei polgármestert perelt be a prefektus a zászló kitűzése miatt
A prefektus bejelentette, Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta, Erdőszentgyörgy és Szováta elöljárói ellen indított pert.
Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt – közölte szerdán a Székelyhon portál.
A kormány Maros megyei képviselője – a Székelyhon szerint – a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozik a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse.
A prefektus arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál" – fogalmazott Vasile Oprea.
Csíkfalva és Gyulakuta elöljárója a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük. Szováta polgármestere még nem kapta meg a keresetet, Makfalva és Erdőszentgyörgy polgármestere közölte, nem távolítják el a jelképet, és a törvényszéken próbálják megvédeni álláspontjukat.
Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát élvező prefektus ezzel a „boszorkányüldözéssel" próbál érdemeket szerezni a nacionalista szavazók előtt.
A székely zászlót kitűző polgármesterek ellen eddig Kovászna megyében indított pereket a Ponta kormány által kinevezett prefektus.
MTI, Erdély.ma
A prefektus bejelentette, Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta, Erdőszentgyörgy és Szováta elöljárói ellen indított pert.
Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt – közölte szerdán a Székelyhon portál.
A kormány Maros megyei képviselője – a Székelyhon szerint – a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozik a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse.
A prefektus arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál" – fogalmazott Vasile Oprea.
Csíkfalva és Gyulakuta elöljárója a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük. Szováta polgármestere még nem kapta meg a keresetet, Makfalva és Erdőszentgyörgy polgármestere közölte, nem távolítják el a jelképet, és a törvényszéken próbálják megvédeni álláspontjukat.
Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát élvező prefektus ezzel a „boszorkányüldözéssel" próbál érdemeket szerezni a nacionalista szavazók előtt.
A székely zászlót kitűző polgármesterek ellen eddig Kovászna megyében indított pereket a Ponta kormány által kinevezett prefektus.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 24.
Amikor elszakad a cérna
Megvert falusi asszonyok sok esetben kényszerülnek a csűrben, istállóban vagy a szomszédnál éjszakázni. A városon élők rosszabb helyzetben vannak, hiszen nincs, ahová menekülniük az erőszakoskodó férjük, élettársuk elől. Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket.
A Székelyföldön is jól ismert családon belüli erőszakról Tankó Évával, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság munkatársával beszélgettünk.
„Egyre többen fordulnak a gyermekvédelmi vezérigazgatósághoz segítségért, mint a családon belüli erőszak áldozatai, olyan is volt, hogy hárman telefonáltak egy nap alatt” – mondta Tankó Éva.
A családon belüli erőszak lehet verbális, fizikai, lelki, de kevésbé ismert formáit is bünteti a törvény: a kulturális és gazdasági erőszakot is. „Ha az egyik fél nem engedi a másiknak, hogy szabadon gyakorolja a vallását vagy használja az anyanyelvét, akkor kulturális erőszakról, ha pedig elveszi a pénzét, vagy nem enged beleszólást a pénzügyi döntésekbe, akkor gazdasági erőszakról beszélhetünk” – magyarázta a családon belüli erőszak problémájával foglalkozó szakember.
Fizikai bántalmazás miatt panaszkodnak többen
Tankó szerint Székelyföldön a fizikai és a lelki erőszak a legjellemzőbb. „Akkor kérnek segítséget, amikor már nem bírják tovább, elszakad a cérna. Nem bírják a légkört, a durva szavakat, a bántalmazást, emiatt reszketnek és pánikrohamaik vannak” – magyarázta. Falun és városon azonban másképp kezelik ezeket a helyzeteket: falvakon a közösség jobban ellenőrzése alatt tartja a jelenséget, a szomszédok is segítőkészebbek, ismerik egymást, és tudják, kikkel van nagyobb probléma.
„Falun szokás az, hogy a férj vagy az élettárs az asszonyt megveri, elhajtja, és szegény istállókban, csűrökben vagy a szomszédoknál kényszerül aludni. Városon azonban nincs, ahová menekülni, a szomszédok, ha hallják, hogy cirkusz van, inkább kihívják a rendőrséget” – fejtette ki a szakember. Hozzáfűzte, sok esetben indokolt is, mikor nagy a veszély, hogy az egységes segélyhívón, a 112-es számon kérjenek segítséget.
Menedékközpontok
Az áldozatok sok esetben függnek a bántalmazójuktól. „Önbizalmuk nincsen, nem bíznak abban, hogy egyedül is fenn tudják tartani magukat, pénzt tudnak keresni. Sok esetben nem merik elhagyni az erőszakos párjukat” – vázolta a helyzetet Tankó. Pedig segítséget tudnak nyújtani az igazgatóság munkatársai, hiszen amellett, hogy van egy sürgősségi központjuk, az adott helyzetet mindig megvizsgálják, elbeszélgetnek az érintettekkel, konzultálnak arról, hogy a gyerekeket szükséges-e kivenni a családból vagy sem. „A valóságban nem tudjuk, hány ilyen eset van. Biztosan nagyon sokan hallgatnak, mert nem tudják, milyen lehetőségeik vannak” – véli a szakember. Többek között pszichológiai tanácsadással, ügyintézéssel, adott esetben a válás lebonyolításában, menedékközpontokba való elhelyezéssel tudnak segíteni azokon, akik kérik, helyzettől függően pedig orvoshoz vagy törvényszéki orvoshoz küldik az áldozatokat.
„A dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal és egy vásárhelyi menedékközponttal van jó kapcsolatunk, az utóbbiak nemcsak az áldozatokkal, hanem a bántalmazókkal is foglalkoznak, indulatkezelést biztosítanak számukra” – részletezte a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottja. Tőle tudjuk, hogy ha önként vállalják az indulatkezelést, akkor nagyobb a gyógyulási arány, kevésbé eredményes, ha bírósági rendeletre vesz részt valaki ezen a kezelésen. 2012-ben módosították a 2003-ból származó 217-es törvényt, amely lehetővé tette, hogy a bíróság által kiadott védelmi rendelet alapján a bántalmazót ideiglenesen eltávolítsák a lakásából, attól függetlenül, hogy tulajdonos-e vagy sem. Továbbá távolságtartási végzést is kérhet az áldozat, ehhez egy űrlapot kell kitöltenie, ebben is segítenek az igazgatóság munkatársai.
Gyermekek is fordulnak segítségért
A családon belüli erőszak áldozatai nemcsak a nők, hanem a férfiak vagy akár az idős szülők és sok esetben a gyermekek is lehetnek. Tankó úgy tapasztalta, hogy sok esetben az anyák erőszakosabbak a gyermekeikkel, mint az apák, például, ha rossz jegyet visznek haza az iskolából. Az igazgatósághoz egyébként a középiskolás korúak szoktak inkább fordulni, akik tudatosabbak a jogaikat illetően, de sok esetben túloznak.
A pénznélküliség a fő ok
Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket a családban és vezet agresszivitáshoz, vagy ha valamilyen válság, változás történik az életükben, például, ha valamelyik fél elveszti az állását. További okok az alkohol- és drogfogyasztás, illetve a szerencsejáték-szenvedély.
Gyilkosságig fajult veszekedés
Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy ebben a hónapban a megyében három esetben lépett közbe a rendőrség erőszakos viselkedés miatt. Oroszhegyen egy asszony alkohol befolyásoltsága alatt összeveszett élettársával, és egy bicskával torkon szúrta.
Barabás Hajnal, Székelyhon.ro
Megvert falusi asszonyok sok esetben kényszerülnek a csűrben, istállóban vagy a szomszédnál éjszakázni. A városon élők rosszabb helyzetben vannak, hiszen nincs, ahová menekülniük az erőszakoskodó férjük, élettársuk elől. Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket.
A Székelyföldön is jól ismert családon belüli erőszakról Tankó Évával, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság munkatársával beszélgettünk.
„Egyre többen fordulnak a gyermekvédelmi vezérigazgatósághoz segítségért, mint a családon belüli erőszak áldozatai, olyan is volt, hogy hárman telefonáltak egy nap alatt” – mondta Tankó Éva.
A családon belüli erőszak lehet verbális, fizikai, lelki, de kevésbé ismert formáit is bünteti a törvény: a kulturális és gazdasági erőszakot is. „Ha az egyik fél nem engedi a másiknak, hogy szabadon gyakorolja a vallását vagy használja az anyanyelvét, akkor kulturális erőszakról, ha pedig elveszi a pénzét, vagy nem enged beleszólást a pénzügyi döntésekbe, akkor gazdasági erőszakról beszélhetünk” – magyarázta a családon belüli erőszak problémájával foglalkozó szakember.
Fizikai bántalmazás miatt panaszkodnak többen
Tankó szerint Székelyföldön a fizikai és a lelki erőszak a legjellemzőbb. „Akkor kérnek segítséget, amikor már nem bírják tovább, elszakad a cérna. Nem bírják a légkört, a durva szavakat, a bántalmazást, emiatt reszketnek és pánikrohamaik vannak” – magyarázta. Falun és városon azonban másképp kezelik ezeket a helyzeteket: falvakon a közösség jobban ellenőrzése alatt tartja a jelenséget, a szomszédok is segítőkészebbek, ismerik egymást, és tudják, kikkel van nagyobb probléma.
„Falun szokás az, hogy a férj vagy az élettárs az asszonyt megveri, elhajtja, és szegény istállókban, csűrökben vagy a szomszédoknál kényszerül aludni. Városon azonban nincs, ahová menekülni, a szomszédok, ha hallják, hogy cirkusz van, inkább kihívják a rendőrséget” – fejtette ki a szakember. Hozzáfűzte, sok esetben indokolt is, mikor nagy a veszély, hogy az egységes segélyhívón, a 112-es számon kérjenek segítséget.
Menedékközpontok
Az áldozatok sok esetben függnek a bántalmazójuktól. „Önbizalmuk nincsen, nem bíznak abban, hogy egyedül is fenn tudják tartani magukat, pénzt tudnak keresni. Sok esetben nem merik elhagyni az erőszakos párjukat” – vázolta a helyzetet Tankó. Pedig segítséget tudnak nyújtani az igazgatóság munkatársai, hiszen amellett, hogy van egy sürgősségi központjuk, az adott helyzetet mindig megvizsgálják, elbeszélgetnek az érintettekkel, konzultálnak arról, hogy a gyerekeket szükséges-e kivenni a családból vagy sem. „A valóságban nem tudjuk, hány ilyen eset van. Biztosan nagyon sokan hallgatnak, mert nem tudják, milyen lehetőségeik vannak” – véli a szakember. Többek között pszichológiai tanácsadással, ügyintézéssel, adott esetben a válás lebonyolításában, menedékközpontokba való elhelyezéssel tudnak segíteni azokon, akik kérik, helyzettől függően pedig orvoshoz vagy törvényszéki orvoshoz küldik az áldozatokat.
„A dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal és egy vásárhelyi menedékközponttal van jó kapcsolatunk, az utóbbiak nemcsak az áldozatokkal, hanem a bántalmazókkal is foglalkoznak, indulatkezelést biztosítanak számukra” – részletezte a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottja. Tőle tudjuk, hogy ha önként vállalják az indulatkezelést, akkor nagyobb a gyógyulási arány, kevésbé eredményes, ha bírósági rendeletre vesz részt valaki ezen a kezelésen. 2012-ben módosították a 2003-ból származó 217-es törvényt, amely lehetővé tette, hogy a bíróság által kiadott védelmi rendelet alapján a bántalmazót ideiglenesen eltávolítsák a lakásából, attól függetlenül, hogy tulajdonos-e vagy sem. Továbbá távolságtartási végzést is kérhet az áldozat, ehhez egy űrlapot kell kitöltenie, ebben is segítenek az igazgatóság munkatársai.
Gyermekek is fordulnak segítségért
A családon belüli erőszak áldozatai nemcsak a nők, hanem a férfiak vagy akár az idős szülők és sok esetben a gyermekek is lehetnek. Tankó úgy tapasztalta, hogy sok esetben az anyák erőszakosabbak a gyermekeikkel, mint az apák, például, ha rossz jegyet visznek haza az iskolából. Az igazgatósághoz egyébként a középiskolás korúak szoktak inkább fordulni, akik tudatosabbak a jogaikat illetően, de sok esetben túloznak.
A pénznélküliség a fő ok
Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket a családban és vezet agresszivitáshoz, vagy ha valamilyen válság, változás történik az életükben, például, ha valamelyik fél elveszti az állását. További okok az alkohol- és drogfogyasztás, illetve a szerencsejáték-szenvedély.
Gyilkosságig fajult veszekedés
Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy ebben a hónapban a megyében három esetben lépett közbe a rendőrség erőszakos viselkedés miatt. Oroszhegyen egy asszony alkohol befolyásoltsága alatt összeveszett élettársával, és egy bicskával torkon szúrta.
Barabás Hajnal, Székelyhon.ro
2014. szeptember 24.
Az anyanyelvhasználatért száll síkra
Augusztus 1-jétől, politikai alkunak köszönhetően, Nagy Zsigmond, Nyárádszereda volt jegyzője foglalta el az alispáni tisztséget, így, miután az RMDSZ-nek nem sikerült megőriznie a megyei tanácselnöki széket, ő lett a legmagasabb magyar megyei közjogi méltóság.
– Miért vállalta el ezt a megbízatást?
– Nem tagadom, jó adag lokálpatriotizmus volt bennem, amikor elhatároztam, hogy eleget teszek az RMDSZ felkérésének. Tudtam, hogy ezt a beosztást csak kemény politikai háttérrel lehet elvállalni, ezt biztosították, jegyzőként volt némi szakmai tapasztalatom, ezért "kötélnek álltam". Nyilvánvaló, hogy szakmai kihívás is számomra az alispáni tisztség. Nagyon sokat számított az az útravaló, amit magammal hoztam Nyárádszeredából. Az viszont helyi közigazgatás volt, ez már államigazgatás, ami más, magasabb szint, másfajta teendőkkel és feladatokkal.
– Korábban Nagy András, Szászrégen volt polgármesterének a neve is felmerült. Miért önre esett a választás?
– Ismerem Nagy András szászrégeni tevékenységét, és értékelem, amit elért. Tudomásom szerint ő megalázónak tartotta ezt az állást elfoglalni. Én nem tartom annak, hiszen második embernek lenni nem másodrendűséget jelent, mert lehet, hogy akik a második vonalban vannak, többet dolgoznak, mint azok, akik általában képviselnek, és ebből a pozícióból sok esetben többet is el lehet érni. Amint ide kerültem, mondhatni az első perctől láttam, hogy a megye magyarságának, a polgármestereknek igen hasznos, ha egy ilyen tisztséget betöltő magyar emberhez anyanyelven lehet fordulni. Azok is, akikkel a kihallgatáskor, minden szerdán 10-12 óra között találkozom, nagyon örülnek, hogy magyarul mondhatják el panaszukat, és ha nem is találok megoldást azokra, de útbaigazítom őket.
– Milyen gondokkal keresik fel önt, milyen hatáskörökkel rendelkezik?
– A prefektus a kormány képviselője, az intézmény pedig kapocs. A munkaköri beosztásomat a törvény határozza meg. Két nagy közszolgáltató egység került a közvetlen hatáskörömbe: a megyei útlevélosztály és a gépkocsi- és jogosítvány- nyilvántartó hivatal. Emellett én felelek az ún. dekoncentrált intézményekkel foglalkozó ügyosztályért, a kapcsolattartásért ezekkel a minisztériumok alárendeltségébe tartozó ügynökségekkel, igazgatóságokkal. Ugyanakkor a megyei földosztó bizottság titkára is vagyok. És ez talán mindennél fontosabb, hiszen legtöbb esetben földügyben keresnek meg az állampolgárok. Én végzem az ún. aposztilázást, a hivatalos okiratoknak az európai normák szerinti hitelesítését, helyettesítem a prefektust. Hiányában a személyzeti politika kivételével mindenben döntést hozhatok. Egy igen fontos terület pedig a helyi közigazgatási egységek jegyzőinek munkamódszertani irányítása.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Mint ismeretes, a helyi közigazgatási törvény értelmében a jegyzők készítik elő a helyi tanácsi határozatokat. Több esetben a polgármesterek és a jegyzők is kikérik a véleményemet, hogy törvényes, elfogadható tanácsi határozatokat hozzanak. Azt is ajánlom, hogy ha vitatott ügyben döntenek, vagy bármely határozattervezet jogi indoklása sántít, keressenek meg, hogy utólag ne legyen gond, hiszen a határozatok törvényességét a prefektúra vizsgálja. Ezért szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani a jegyzőkkel, akik ellenjegyzik a tanácsi határozatokat. Nagyon fontos, hogy a polgármesterek is megértsék: nincsen alá- és fölérendeltségi viszony a településvezetők és a jegyzők között, hiszen ez utóbbi vezető köztisztviselői beosztás. Sajnos, vannak olyan polgármesteri hivatalok, ahol nem megfelelő a munkaviszony, pedig a a jegyző a stabilitást, a polgármester pedig a politikai hátteret biztosíthatja a helyi önkormányzatok működésében. Kétségtelen, a helyi tanácsban politikai döntés születik, de ahhoz, hogy ez a határozat kivitelezhető, megvalósítható legyen, fontos, hogy jogi szempontból helyesen járjanak el.
– Volt, amikor a marosvásárhelyi tanácsülésen egyes tanácsosok azt állították, hogy a főjegyző Cioban Maria egyes, a polgármester számára nem kedvező helyi tanácsi határozattervezetek jogi indoklásakor olyan kiskapukat talált, amelyekkel megakadályozta a tervezet elfogadását, vagy képtelenné tette ennek kivitelezését. Előfordulhat-e ilyesmi, mit tehet ilyen esetekben a prefektúra?
– Jogilag indokolt tanácsi határozatok kerülnek az asztalunkra. Ebben nem látszik, hogy rejtett vagy valós politikai szándék van mögötte. Ha jogilag helytálló, akkor a prefektúra sem talál kivetnivalót. Ezért vannak az ügyes jegyzők, jogászok, akik kellőképpen alátámasztják, megindokolják az adott döntést. Vannak olyan határozatok, amelyeket a jegyző nem ellenjegyez. Ettől még lehet törvényes, ezeket a határozatokat jobban felülvizsgálják, de kizárólag jogi vonatkozásban hozunk döntéseket.
– Az előző években előfordult olyan eset, amikor bizonyos politikai lobbinak köszönhetően a magyarokat érintő kérdésekben a prefektúra számunkra kedvezőtlen döntést hozott. Akár a szimbólumok használatáról, akár a magyar helységnévtáblákról, vagy a nagybirtokossági erdők visszaszolgáltatásáról legyen szó. Milyen eszközei vannak arra, hogy ezekben az esetekben jobb belátásra bírja azokat, akik nem jogi, inkább érzelmi téren közelítenek ezekhez a kérdésekhez?
– Valóban voltak olyan esetek, amikor véleményem szerint a prefektúra másként kellett volna kezeljen egy ügyet. Amint tudomásomra jutott egy olyan eset, amelyben elsősorban a magyar közösségre vonatkozó jogi döntést kellett volna hozni, bementem a prefektushoz, és megpróbáltam megbeszélni vele a kérdést. Ilyen volt a zászlóhasználat is, amikor kifejtettem a véleményemet. Ezzel kapcsolatban is pozitív hozzáállást tapasztaltam. Sajnos, van egy feljelentő, akinek választ kell adni. A prefektus egy alkalommal sem küldte ki úgy a véleményét, hogy ne konzultáltunk volna. Ő is elismeri, hogy az ilyen kérdések, gondok kívülről jövő nyomásra adódnak, politikai indíttatásúak. Nem könnyű konszenzusra jutni. Mert, tetszik vagy sem, adott esetben a törvényesség mentén képviselem a magyar közösséget, és megpróbálom érvényesíteni az érdekünket. Az már előrelépés, hogy a prefektussal tudok tárgyalni ezekről az ügyekről, és megpróbálom meggyőzni őt, hogy ne foglalkozzunk ilyesmivel, mert vannak sokkal fontosabb gondok Maros megyében, amelyeket közösen kell megoldanunk. Gondolok itt a földtulajdonjog-visszaszolgáltatási folyamatra, infrastruktúrabeli beruházásokra, a gazdasági élet fellendítésére. A megye lakóinak nagy részét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, ez érdekli, és nem az egymásnak feszülés. Ezek az ügyek fölöslegesen felőrlik a prefektúra ügyosztályának erőit, és meg kell mondanom, hogy a kollégáim sem szívesen foglalkoznak vele. Ha érintett a magyar közösség, felhívom rá a figyelmet, képviselem a közösség szemszögét a törvényesség mentén, és megpróbálom befolyásolni a döntést.
– Korábban a román nyelvű sajtóban szóvá tették, hogy ön síkra száll az anyanyelvhasználatért.
– A román kollégák nézzék meg a mai helyzetet, vegyék a törvényt a kezükbe, és ha a jogállamiság szempontjából gondolkodunk, ne érzelmileg közelítsenek a témához, hanem ismerjék el, hogy ezeket a jogokat nekünk a román állam garantálja, hiszen olyan törvényekbe vannak belefoglalva, amelyeket Románia parlamentje elfogadott, és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények szavatolnak. Most dolgozom egy előterjesztésen, amelyet nemsokára benyújtok a prefektushoz, s amelyben a törvényre hivatkozva szorgalmazom az anyanyelv használatát a közigazgatási egységekben. Ez nemcsak a kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozik, hanem a közintézményekben az ügyfelekkel való kapcsolatra is, hiszen még az ékezetes nevek helyes leírására is van jogszabály.
– Miként alkalmazzák az anyanyelvhasználatról szóló törvényt azoknál az intézményeknél – útlevélosztály és a gépkocsi- és forgalmiengedély-nyilvántartó hivatal –, amelyek közvetlenül az ön hatáskörébe tartoznak?
– Tudomásom szerint az intézmény ügyfélfogadójában vannak kétnyelvű eligazító táblák. Hogy az ügyfelekkel való kapcsolat hogyan zajlik, arra nincs rálátásom. Vannak magyar nyelvű alkalmazottak, felvenni többet nem lehet, mert a köztisztviselői állásokat zárolták. Ettől eltekintve az intézményvezetőkkel kell megértetni, hogy a törvény alkalmazása az ő érdekük is, ez javítja a közszolgáltatást. Nekem nincs jogom felszólítani az intézményvezetőket, hogy a törvény szerint járjanak el, ezt csak a prefektus teheti meg, vagy az állampolgároknak kell tisztában lenniük azzal, hogy használhatják ezt a jogot.
– Létezik-e írásbeli panasz, hogy valakit a prefektúrán vagy az ön által említett két intézményben nem szolgáltak ki, mert magyarul fordult a hivatalhoz?
– Tudomásom szerint nem volt ilyen. Amióta itt vagyok, három beadványt nyújtottak be magyarul, ezeket iktatták, lefordították és továbbították az illetékes ügyosztályhoz, és magyarul válaszoltak rájuk.
– Akkor ezek szerint minden rendben van ezen a téren?
– Azt nem mondanám… van még tennivaló. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
Augusztus 1-jétől, politikai alkunak köszönhetően, Nagy Zsigmond, Nyárádszereda volt jegyzője foglalta el az alispáni tisztséget, így, miután az RMDSZ-nek nem sikerült megőriznie a megyei tanácselnöki széket, ő lett a legmagasabb magyar megyei közjogi méltóság.
– Miért vállalta el ezt a megbízatást?
– Nem tagadom, jó adag lokálpatriotizmus volt bennem, amikor elhatároztam, hogy eleget teszek az RMDSZ felkérésének. Tudtam, hogy ezt a beosztást csak kemény politikai háttérrel lehet elvállalni, ezt biztosították, jegyzőként volt némi szakmai tapasztalatom, ezért "kötélnek álltam". Nyilvánvaló, hogy szakmai kihívás is számomra az alispáni tisztség. Nagyon sokat számított az az útravaló, amit magammal hoztam Nyárádszeredából. Az viszont helyi közigazgatás volt, ez már államigazgatás, ami más, magasabb szint, másfajta teendőkkel és feladatokkal.
– Korábban Nagy András, Szászrégen volt polgármesterének a neve is felmerült. Miért önre esett a választás?
– Ismerem Nagy András szászrégeni tevékenységét, és értékelem, amit elért. Tudomásom szerint ő megalázónak tartotta ezt az állást elfoglalni. Én nem tartom annak, hiszen második embernek lenni nem másodrendűséget jelent, mert lehet, hogy akik a második vonalban vannak, többet dolgoznak, mint azok, akik általában képviselnek, és ebből a pozícióból sok esetben többet is el lehet érni. Amint ide kerültem, mondhatni az első perctől láttam, hogy a megye magyarságának, a polgármestereknek igen hasznos, ha egy ilyen tisztséget betöltő magyar emberhez anyanyelven lehet fordulni. Azok is, akikkel a kihallgatáskor, minden szerdán 10-12 óra között találkozom, nagyon örülnek, hogy magyarul mondhatják el panaszukat, és ha nem is találok megoldást azokra, de útbaigazítom őket.
– Milyen gondokkal keresik fel önt, milyen hatáskörökkel rendelkezik?
– A prefektus a kormány képviselője, az intézmény pedig kapocs. A munkaköri beosztásomat a törvény határozza meg. Két nagy közszolgáltató egység került a közvetlen hatáskörömbe: a megyei útlevélosztály és a gépkocsi- és jogosítvány- nyilvántartó hivatal. Emellett én felelek az ún. dekoncentrált intézményekkel foglalkozó ügyosztályért, a kapcsolattartásért ezekkel a minisztériumok alárendeltségébe tartozó ügynökségekkel, igazgatóságokkal. Ugyanakkor a megyei földosztó bizottság titkára is vagyok. És ez talán mindennél fontosabb, hiszen legtöbb esetben földügyben keresnek meg az állampolgárok. Én végzem az ún. aposztilázást, a hivatalos okiratoknak az európai normák szerinti hitelesítését, helyettesítem a prefektust. Hiányában a személyzeti politika kivételével mindenben döntést hozhatok. Egy igen fontos terület pedig a helyi közigazgatási egységek jegyzőinek munkamódszertani irányítása.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Mint ismeretes, a helyi közigazgatási törvény értelmében a jegyzők készítik elő a helyi tanácsi határozatokat. Több esetben a polgármesterek és a jegyzők is kikérik a véleményemet, hogy törvényes, elfogadható tanácsi határozatokat hozzanak. Azt is ajánlom, hogy ha vitatott ügyben döntenek, vagy bármely határozattervezet jogi indoklása sántít, keressenek meg, hogy utólag ne legyen gond, hiszen a határozatok törvényességét a prefektúra vizsgálja. Ezért szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani a jegyzőkkel, akik ellenjegyzik a tanácsi határozatokat. Nagyon fontos, hogy a polgármesterek is megértsék: nincsen alá- és fölérendeltségi viszony a településvezetők és a jegyzők között, hiszen ez utóbbi vezető köztisztviselői beosztás. Sajnos, vannak olyan polgármesteri hivatalok, ahol nem megfelelő a munkaviszony, pedig a a jegyző a stabilitást, a polgármester pedig a politikai hátteret biztosíthatja a helyi önkormányzatok működésében. Kétségtelen, a helyi tanácsban politikai döntés születik, de ahhoz, hogy ez a határozat kivitelezhető, megvalósítható legyen, fontos, hogy jogi szempontból helyesen járjanak el.
– Volt, amikor a marosvásárhelyi tanácsülésen egyes tanácsosok azt állították, hogy a főjegyző Cioban Maria egyes, a polgármester számára nem kedvező helyi tanácsi határozattervezetek jogi indoklásakor olyan kiskapukat talált, amelyekkel megakadályozta a tervezet elfogadását, vagy képtelenné tette ennek kivitelezését. Előfordulhat-e ilyesmi, mit tehet ilyen esetekben a prefektúra?
– Jogilag indokolt tanácsi határozatok kerülnek az asztalunkra. Ebben nem látszik, hogy rejtett vagy valós politikai szándék van mögötte. Ha jogilag helytálló, akkor a prefektúra sem talál kivetnivalót. Ezért vannak az ügyes jegyzők, jogászok, akik kellőképpen alátámasztják, megindokolják az adott döntést. Vannak olyan határozatok, amelyeket a jegyző nem ellenjegyez. Ettől még lehet törvényes, ezeket a határozatokat jobban felülvizsgálják, de kizárólag jogi vonatkozásban hozunk döntéseket.
– Az előző években előfordult olyan eset, amikor bizonyos politikai lobbinak köszönhetően a magyarokat érintő kérdésekben a prefektúra számunkra kedvezőtlen döntést hozott. Akár a szimbólumok használatáról, akár a magyar helységnévtáblákról, vagy a nagybirtokossági erdők visszaszolgáltatásáról legyen szó. Milyen eszközei vannak arra, hogy ezekben az esetekben jobb belátásra bírja azokat, akik nem jogi, inkább érzelmi téren közelítenek ezekhez a kérdésekhez?
– Valóban voltak olyan esetek, amikor véleményem szerint a prefektúra másként kellett volna kezeljen egy ügyet. Amint tudomásomra jutott egy olyan eset, amelyben elsősorban a magyar közösségre vonatkozó jogi döntést kellett volna hozni, bementem a prefektushoz, és megpróbáltam megbeszélni vele a kérdést. Ilyen volt a zászlóhasználat is, amikor kifejtettem a véleményemet. Ezzel kapcsolatban is pozitív hozzáállást tapasztaltam. Sajnos, van egy feljelentő, akinek választ kell adni. A prefektus egy alkalommal sem küldte ki úgy a véleményét, hogy ne konzultáltunk volna. Ő is elismeri, hogy az ilyen kérdések, gondok kívülről jövő nyomásra adódnak, politikai indíttatásúak. Nem könnyű konszenzusra jutni. Mert, tetszik vagy sem, adott esetben a törvényesség mentén képviselem a magyar közösséget, és megpróbálom érvényesíteni az érdekünket. Az már előrelépés, hogy a prefektussal tudok tárgyalni ezekről az ügyekről, és megpróbálom meggyőzni őt, hogy ne foglalkozzunk ilyesmivel, mert vannak sokkal fontosabb gondok Maros megyében, amelyeket közösen kell megoldanunk. Gondolok itt a földtulajdonjog-visszaszolgáltatási folyamatra, infrastruktúrabeli beruházásokra, a gazdasági élet fellendítésére. A megye lakóinak nagy részét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, ez érdekli, és nem az egymásnak feszülés. Ezek az ügyek fölöslegesen felőrlik a prefektúra ügyosztályának erőit, és meg kell mondanom, hogy a kollégáim sem szívesen foglalkoznak vele. Ha érintett a magyar közösség, felhívom rá a figyelmet, képviselem a közösség szemszögét a törvényesség mentén, és megpróbálom befolyásolni a döntést.
– Korábban a román nyelvű sajtóban szóvá tették, hogy ön síkra száll az anyanyelvhasználatért.
– A román kollégák nézzék meg a mai helyzetet, vegyék a törvényt a kezükbe, és ha a jogállamiság szempontjából gondolkodunk, ne érzelmileg közelítsenek a témához, hanem ismerjék el, hogy ezeket a jogokat nekünk a román állam garantálja, hiszen olyan törvényekbe vannak belefoglalva, amelyeket Románia parlamentje elfogadott, és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények szavatolnak. Most dolgozom egy előterjesztésen, amelyet nemsokára benyújtok a prefektushoz, s amelyben a törvényre hivatkozva szorgalmazom az anyanyelv használatát a közigazgatási egységekben. Ez nemcsak a kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozik, hanem a közintézményekben az ügyfelekkel való kapcsolatra is, hiszen még az ékezetes nevek helyes leírására is van jogszabály.
– Miként alkalmazzák az anyanyelvhasználatról szóló törvényt azoknál az intézményeknél – útlevélosztály és a gépkocsi- és forgalmiengedély-nyilvántartó hivatal –, amelyek közvetlenül az ön hatáskörébe tartoznak?
– Tudomásom szerint az intézmény ügyfélfogadójában vannak kétnyelvű eligazító táblák. Hogy az ügyfelekkel való kapcsolat hogyan zajlik, arra nincs rálátásom. Vannak magyar nyelvű alkalmazottak, felvenni többet nem lehet, mert a köztisztviselői állásokat zárolták. Ettől eltekintve az intézményvezetőkkel kell megértetni, hogy a törvény alkalmazása az ő érdekük is, ez javítja a közszolgáltatást. Nekem nincs jogom felszólítani az intézményvezetőket, hogy a törvény szerint járjanak el, ezt csak a prefektus teheti meg, vagy az állampolgároknak kell tisztában lenniük azzal, hogy használhatják ezt a jogot.
– Létezik-e írásbeli panasz, hogy valakit a prefektúrán vagy az ön által említett két intézményben nem szolgáltak ki, mert magyarul fordult a hivatalhoz?
– Tudomásom szerint nem volt ilyen. Amióta itt vagyok, három beadványt nyújtottak be magyarul, ezeket iktatták, lefordították és továbbították az illetékes ügyosztályhoz, és magyarul válaszoltak rájuk.
– Akkor ezek szerint minden rendben van ezen a téren?
– Azt nem mondanám… van még tennivaló. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
Megoldáskeresés az itthonmaradásra
Múlt csütörtökön, szeptember 18-án, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom bővített országos vezetőségi ülést tartott a Kovászna megyei Maksán. Jelen voltak a mozgalom parlamenti képviselői közül Erdei Dolóczki István, Seres Dénes, Moldován József, Fehér László. Részt vett Darvas Kozma József egyházügyekkel és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Zsombori Vilmos politikai alelnök, Kelemen Kálmán elnök és Kiss Tibor gazdasági alelnök.
A tanácskozás részleteiről Kelemen Kálmán elnököt kérdeztük, aki elmondta, hogy ismertették és szétosztották Hans Gert Pötteringnek, a Konrad Adenauer Alapítvány elnökének Európa egyesítése a kétezres évek fordulóján című munkáját, amely az elnök szerint ma is időszerű, különösen ebben a térségben. Kitűnő elemzés arról, hogy mi várható Oroszország részéről a 2010-es – 2020-as évek távlatából.
– A fő napirendi pontok arról szóltak, hogy a négy parlamenti képviselőnk, akik egyben az illető régió felelősei is, milyen eredményeket értek el a Kelemen Hunor államelnök jelöltségét támogató aláírások összegyűjtésében. Az adatokból kiderült, hogy – beleértve a Hargita megyei körzetet is – a szükséges kétszázezer aláírásnak több mint a felét a mi kereszténydemokratáink körzetében gyűjtöttek össze – jelentette ki Kelemen Kálmán.
A tanácskozásról két kérdéskört emelt ki. Az egyik abból indult ki, hogy a Nyergestetőn az egyházügyi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Darvas Kozma József csíkszeredai főesperes Ponta kormányfő jelenlétében elhangzott javaslata szerint újból össze kellene hívni a székely kongresszust, amelyet 1902-ben hívtak utoljára össze, és az lenne illetékes széles társadalmi párbeszédet folytatni szakértők bevonásával két dologban is: az egyik, hogy a magyar-magyar szembenállást olyan szintre szállítsa le, amely nem jár időnként azzal a hatással, hogy egy bizonyos cél elérésére annyiféle vélemény van, hogy lehetetlenné válik az együttműködés.
A másik a kivándorlás, a fogyás, a fiatalok bizonytalan helyzetével kapcsolatos kérdéseknek a megvitatása, mivel ijesztő méreteket öltött már Székelyföldön is. Az RMKDM elnöke ebben a témakörben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök előadását emelte ki, aki konkrét javaslatokat is megfogalmazva arról beszélt, hogyan lehetne itthon tartani Erdélyben a magyar embereket. Darvas Kozma József szintén konkrétumokat fogalmazott meg, bemutatta azokat a szervezési, illetve ismeretterjesztési feladatokat, amelyekkel biztosíthatják az esetleges székely kongresszus sikerét.
Megvitatták a további lépéseket az államelnök-választás ügyében, hogy mit kell tenni, hogy Kelemen Hunor minél több szavazatot kapjon, mivel az aláírásgyűjtés során is érdektelenséget tapasztaltak. Nemtetszésüket fejezték ki, hogy a második magyar elnökjelölt indítása megosztotta a magyarságot, nem igaz, hogy ez ahhoz járulna hozzá, hogy minél többen menjenek el szavazni, inkább kiábrándulást észleltek az emberek részéről, hogy megint nem tudtak megegyezni.
Az elnök gratulált a parlamenti képviselőknek, hogy a migrációs törvény szavazásakor nem járultak hozzá a politikai kalandorság törvénybe iktatásához. Arról is beszélt, hogy jelen voltak az ifjúsági szervezet képviselői is, akik elmondták, miért nem akarnak kivándorolni, itthon keresik a boldogulásukat.
Összegezve a tanácskozást, Kelemen Kálmán kijelentette: – Nagyon hasznosnak tartom az előadásokat. Jövőre 25 esztendős a romániai kereszténydemokrácia. Ugyancsak jövőre esedékes a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusa is, tisztújítással, program- és alapszabályzat- módosítással. Nagyon tartalmas és értékes tanácskozás volt, nyitottunk kapukat is, nem csak sápítoztunk, hogy az ifjúságnak nincs jövőképe, hanem megoldásokat és konkrét intézkedéseket is bemutattunk, amelyek az itthonmaradást segítik elő.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)
Múlt csütörtökön, szeptember 18-án, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom bővített országos vezetőségi ülést tartott a Kovászna megyei Maksán. Jelen voltak a mozgalom parlamenti képviselői közül Erdei Dolóczki István, Seres Dénes, Moldován József, Fehér László. Részt vett Darvas Kozma József egyházügyekkel és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Zsombori Vilmos politikai alelnök, Kelemen Kálmán elnök és Kiss Tibor gazdasági alelnök.
A tanácskozás részleteiről Kelemen Kálmán elnököt kérdeztük, aki elmondta, hogy ismertették és szétosztották Hans Gert Pötteringnek, a Konrad Adenauer Alapítvány elnökének Európa egyesítése a kétezres évek fordulóján című munkáját, amely az elnök szerint ma is időszerű, különösen ebben a térségben. Kitűnő elemzés arról, hogy mi várható Oroszország részéről a 2010-es – 2020-as évek távlatából.
– A fő napirendi pontok arról szóltak, hogy a négy parlamenti képviselőnk, akik egyben az illető régió felelősei is, milyen eredményeket értek el a Kelemen Hunor államelnök jelöltségét támogató aláírások összegyűjtésében. Az adatokból kiderült, hogy – beleértve a Hargita megyei körzetet is – a szükséges kétszázezer aláírásnak több mint a felét a mi kereszténydemokratáink körzetében gyűjtöttek össze – jelentette ki Kelemen Kálmán.
A tanácskozásról két kérdéskört emelt ki. Az egyik abból indult ki, hogy a Nyergestetőn az egyházügyi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó alelnök, Darvas Kozma József csíkszeredai főesperes Ponta kormányfő jelenlétében elhangzott javaslata szerint újból össze kellene hívni a székely kongresszust, amelyet 1902-ben hívtak utoljára össze, és az lenne illetékes széles társadalmi párbeszédet folytatni szakértők bevonásával két dologban is: az egyik, hogy a magyar-magyar szembenállást olyan szintre szállítsa le, amely nem jár időnként azzal a hatással, hogy egy bizonyos cél elérésére annyiféle vélemény van, hogy lehetetlenné válik az együttműködés.
A másik a kivándorlás, a fogyás, a fiatalok bizonytalan helyzetével kapcsolatos kérdéseknek a megvitatása, mivel ijesztő méreteket öltött már Székelyföldön is. Az RMKDM elnöke ebben a témakörben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök előadását emelte ki, aki konkrét javaslatokat is megfogalmazva arról beszélt, hogyan lehetne itthon tartani Erdélyben a magyar embereket. Darvas Kozma József szintén konkrétumokat fogalmazott meg, bemutatta azokat a szervezési, illetve ismeretterjesztési feladatokat, amelyekkel biztosíthatják az esetleges székely kongresszus sikerét.
Megvitatták a további lépéseket az államelnök-választás ügyében, hogy mit kell tenni, hogy Kelemen Hunor minél több szavazatot kapjon, mivel az aláírásgyűjtés során is érdektelenséget tapasztaltak. Nemtetszésüket fejezték ki, hogy a második magyar elnökjelölt indítása megosztotta a magyarságot, nem igaz, hogy ez ahhoz járulna hozzá, hogy minél többen menjenek el szavazni, inkább kiábrándulást észleltek az emberek részéről, hogy megint nem tudtak megegyezni.
Az elnök gratulált a parlamenti képviselőknek, hogy a migrációs törvény szavazásakor nem járultak hozzá a politikai kalandorság törvénybe iktatásához. Arról is beszélt, hogy jelen voltak az ifjúsági szervezet képviselői is, akik elmondták, miért nem akarnak kivándorolni, itthon keresik a boldogulásukat.
Összegezve a tanácskozást, Kelemen Kálmán kijelentette: – Nagyon hasznosnak tartom az előadásokat. Jövőre 25 esztendős a romániai kereszténydemokrácia. Ugyancsak jövőre esedékes a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusa is, tisztújítással, program- és alapszabályzat- módosítással. Nagyon tartalmas és értékes tanácskozás volt, nyitottunk kapukat is, nem csak sápítoztunk, hogy az ifjúságnak nincs jövőképe, hanem megoldásokat és konkrét intézkedéseket is bemutattunk, amelyek az itthonmaradást segítik elő.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
Erről jut eszembe
Patthelyzet van Gyergyószárhegyen. A Lázár- kastély, Erdély nagy hírű reneszánsz műemlék épülete továbbra is zárva. Hiába érkeznek a kirándulóbuszok, a látogatóknak nincs miben gyönyörködniük. Kívülről is vonzó ugyan a pártázott falú várkastély, különleges látvány a háttérben emelkedő hegy s azon a ferencesek kolostora, de az idegenforgalom igazi megpezsdülését mindenekelőtt a művésztelep léte, rendkívüli népszerűsége indította el, tartotta fenn, az pedig kikerült a falak közül. A galériákat felszámolták, a műgyűjteményt ideiglenes helyeken tárolják, a pár esztendeje korszerű vendégházzá alakított schola emeleti termeiben szállodai körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. A kastély udvarán elhelyezett szobrokat is kiásták, szétszedték, leemelték a talapzatról, máshova, talán a község központi parkjába telepítik valamennyit. A bizonytalan fogalmazást az magyarázza, hogy még mindig kérdőjeles a negyven éve szinte a semmiből létesített alkotótábor jelene, jövője. Mire felküzdötte magát a világ hivatalosan is elismert, legizgalmasabb művésztelepei sorába, és irigyelt nemzetközi branddé válva ünnepelhette volna jubileumát, hirtelen el is lehetetlenült. Amint az egyik tekintélyes képzőművész mondotta szombaton, "fapadossá" lett. Ez negatív kihatással lehet mindarra, ami Szárhegyen a kulturális és művészeti központ égisze alatt zajlik, és jelentősen csökkentheti a község, sőt a megye turisztikai vonzerejét is. A hatalmas érték, szellemi tőke pedig, amit a táborban alkotott művek sokasága képez, eltűnik a szemek elől. Ha az anyag méltó elhelyezése, szakszerű gondozása, bemutatása nem oldódik meg a közeljövőben, előbb, mint utóbb a kollekció károsodhat is. Mint ahogy bizonyos szobrok sérültek is télen, amikor erőltetett menetben zajlott eltávolíttatásuk a kastélyudvarról. Túlzónak tűnhet, amit egy másik jeles alkotónk nyilatkozott, de bizonyára nem az, hiszen kárba veszett a művésztelepen kifejtett kemény munkája, a "bontás" során megsemmisült egy műve: "Ami januárban, februárban történt, az felért egy tatárjárással" – mondotta. Nyilván érzelem is vezérelte, amikor így fogalmazott. De kevesen tudnak érzelemmentesen viszonyulni a szárhegyi ügyhöz. Ez azon a konferencián is kiderült, amelyen a jelen levő művészek, művészettörténészek, kultúraszervezők és páran a felelős tisztségviselők közül a megtett útra visszatekintve a hogyan tovább kérdéskörét próbálták boncolgatni. Kastély nélkül is elképzelhető a jövő? A megyei tanácselnök hallani sem akar erről. Egyesek azonban a továbblépésnek ezt a változatát is lehetségesnek vélik. Szárhegyen idén is a Lázár-kastély hiányában szerveztek négy különböző alkotótábort, újabb munkákkal gyarapítva a mintegy kétezer műtárgyas kollekciót. Persze a kastélytalan megoldás is komoly befektetéseket igényelne. Pénzből viszont sosincs elég. A műemlék épület örökösei is így gondolhatják, azok legalábbis, akik elindították a lavinát.
Bírósági perek nyomán született arra vonatkozó döntés, hogy a kastélyt természetben visszaszolgáltatják jogos tulajdonosainak. De osztatlan ingatlanról van szó, nem tudni, hogy belőle mi kié. A nagyobb hányad a Budapesten élő örököst, nagyságrendben a következő részarány az argentínai leszármazottakat illeti, kisebb mértékben egy szárhegyi illetőségű tulajdonost. Amíg a három fél egymással ilyen értelemben meg nem egyezik, az önkormányzatokkal, helyi érdekeltekkel sem lehet megnyugtató, konkrét egyezségre jutni. Ebben a vonatkozásban is különféle állásponton vannak az örökösök, egyesek hajlanak a kompromisszumra, engedményeket is tennének a köz érdekében, de van, akinek fontosabb a saját érdeke. A megyei tanácstól követelt bérleti díjak nagyságrendje is tükrözte kinek- kinek a hozzáállását. Per is folyamatban van. Az esetleges vételár is tanúsítja, kik gondolják valóban úgy, hogy a kastélyt közösségi célokra kellene fordítani, és a történelmi jellegét meg kéne őrizni. Az ügy rendezését a romániai törvények sem segítik, meg van kötve a megyei tanács keze. Az is igaz, hogy különösebben nem is törte magát, hogy a dolgok gyorsan, a lehető legoperatívabban megoldódjanak. Nehézkes a hivatalnoki, jogi gépezet mozgása, a bürokrácia mintha azt is sugallta volna, hogy jobb halogatásra játszani, majd csak jóra fordul minden. Nem. Még a vendégház problémája sem alakult megnyugtatóan. Ott sem fogadhatják úgy az alkotókat, mint eddig. Ebben a jelenlegi korlátozó szabályozások mellett a községi önkormányzatnál kialakult status quo tűnik kerékkötőnek. A pártállásból fakadó szembeszegülés miatt nem tudnak kétharmados döntéseket hozni. És újabb aggodalomra ad okot az a hír is, miszerint olyan gondolat is felröppent, hogy a kolostor szomszédságában kialakított híres szoborpark felső részén található alkotásokat el kellene költöztetni, hogy helyet teremtsenek az ott kialakítandó majdani keresztútnak. Van gond elég, egész újságoldal kevés lenne mindenik részletezésére. Nekem meg eszembe jut, hogy negyven évvel ezelőtt miképpen kezdődött minden, amikor a diktatúra keservei közepette Zöld Lajos újságíró és a két fiatal festőművész, Gaál András és Márton Árpád összefogott, és olyan odaadással, meggyőző lelkesedéssel hitt abban, hogy valósággá tehetik a "szárhegyi csodát", hogy a teljes falu és a környék el is hitte nekik, és mindenben önzetlenül segített álmuk megvalósításában. Rádióriporterként évről évre, lépésről lépésre nyomon követtem a fejlődést, attól az állapottól, amikor a kastély még romokban állt és a kolostor több részén is a végtelen égre nyílt a tető. Végül minden a helyére került. Riportkészítésre is élvezet volt eljönni ide. Ezért is kell ügyelnem, írás közben nehogy túlságosan szubjektívvé váljak. Most meg itt tartunk leforrázva, megfürödve, mindenki megtalálhatja a maira a legtalálóbb helyzetjellemzést. A művésztelep frissen kinevezett, egyébként bizakodó ifjú vezetője, aki a művésztelep születésénél jóval később jött a világra, azt is kijelentette, hogy a tábor működtetése jelenleg olyan, mint amikor az eszméletlen beteg életfunkciói aránylag zavartalanul működnek a lélegeztetőgépen. Sokkolónak tűnhet figyelemfelkeltő hasonlata. De sajnos nem is annyira elrugaszkodott a realitástól. Mégis merem remélni, nem kell túl sokáig várnunk arra, hogy optimistább legyen a gyergyószárhegyi jövőkép.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
Patthelyzet van Gyergyószárhegyen. A Lázár- kastély, Erdély nagy hírű reneszánsz műemlék épülete továbbra is zárva. Hiába érkeznek a kirándulóbuszok, a látogatóknak nincs miben gyönyörködniük. Kívülről is vonzó ugyan a pártázott falú várkastély, különleges látvány a háttérben emelkedő hegy s azon a ferencesek kolostora, de az idegenforgalom igazi megpezsdülését mindenekelőtt a művésztelep léte, rendkívüli népszerűsége indította el, tartotta fenn, az pedig kikerült a falak közül. A galériákat felszámolták, a műgyűjteményt ideiglenes helyeken tárolják, a pár esztendeje korszerű vendégházzá alakított schola emeleti termeiben szállodai körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. A kastély udvarán elhelyezett szobrokat is kiásták, szétszedték, leemelték a talapzatról, máshova, talán a község központi parkjába telepítik valamennyit. A bizonytalan fogalmazást az magyarázza, hogy még mindig kérdőjeles a negyven éve szinte a semmiből létesített alkotótábor jelene, jövője. Mire felküzdötte magát a világ hivatalosan is elismert, legizgalmasabb művésztelepei sorába, és irigyelt nemzetközi branddé válva ünnepelhette volna jubileumát, hirtelen el is lehetetlenült. Amint az egyik tekintélyes képzőművész mondotta szombaton, "fapadossá" lett. Ez negatív kihatással lehet mindarra, ami Szárhegyen a kulturális és művészeti központ égisze alatt zajlik, és jelentősen csökkentheti a község, sőt a megye turisztikai vonzerejét is. A hatalmas érték, szellemi tőke pedig, amit a táborban alkotott művek sokasága képez, eltűnik a szemek elől. Ha az anyag méltó elhelyezése, szakszerű gondozása, bemutatása nem oldódik meg a közeljövőben, előbb, mint utóbb a kollekció károsodhat is. Mint ahogy bizonyos szobrok sérültek is télen, amikor erőltetett menetben zajlott eltávolíttatásuk a kastélyudvarról. Túlzónak tűnhet, amit egy másik jeles alkotónk nyilatkozott, de bizonyára nem az, hiszen kárba veszett a művésztelepen kifejtett kemény munkája, a "bontás" során megsemmisült egy műve: "Ami januárban, februárban történt, az felért egy tatárjárással" – mondotta. Nyilván érzelem is vezérelte, amikor így fogalmazott. De kevesen tudnak érzelemmentesen viszonyulni a szárhegyi ügyhöz. Ez azon a konferencián is kiderült, amelyen a jelen levő művészek, művészettörténészek, kultúraszervezők és páran a felelős tisztségviselők közül a megtett útra visszatekintve a hogyan tovább kérdéskörét próbálták boncolgatni. Kastély nélkül is elképzelhető a jövő? A megyei tanácselnök hallani sem akar erről. Egyesek azonban a továbblépésnek ezt a változatát is lehetségesnek vélik. Szárhegyen idén is a Lázár-kastély hiányában szerveztek négy különböző alkotótábort, újabb munkákkal gyarapítva a mintegy kétezer műtárgyas kollekciót. Persze a kastélytalan megoldás is komoly befektetéseket igényelne. Pénzből viszont sosincs elég. A műemlék épület örökösei is így gondolhatják, azok legalábbis, akik elindították a lavinát.
Bírósági perek nyomán született arra vonatkozó döntés, hogy a kastélyt természetben visszaszolgáltatják jogos tulajdonosainak. De osztatlan ingatlanról van szó, nem tudni, hogy belőle mi kié. A nagyobb hányad a Budapesten élő örököst, nagyságrendben a következő részarány az argentínai leszármazottakat illeti, kisebb mértékben egy szárhegyi illetőségű tulajdonost. Amíg a három fél egymással ilyen értelemben meg nem egyezik, az önkormányzatokkal, helyi érdekeltekkel sem lehet megnyugtató, konkrét egyezségre jutni. Ebben a vonatkozásban is különféle állásponton vannak az örökösök, egyesek hajlanak a kompromisszumra, engedményeket is tennének a köz érdekében, de van, akinek fontosabb a saját érdeke. A megyei tanácstól követelt bérleti díjak nagyságrendje is tükrözte kinek- kinek a hozzáállását. Per is folyamatban van. Az esetleges vételár is tanúsítja, kik gondolják valóban úgy, hogy a kastélyt közösségi célokra kellene fordítani, és a történelmi jellegét meg kéne őrizni. Az ügy rendezését a romániai törvények sem segítik, meg van kötve a megyei tanács keze. Az is igaz, hogy különösebben nem is törte magát, hogy a dolgok gyorsan, a lehető legoperatívabban megoldódjanak. Nehézkes a hivatalnoki, jogi gépezet mozgása, a bürokrácia mintha azt is sugallta volna, hogy jobb halogatásra játszani, majd csak jóra fordul minden. Nem. Még a vendégház problémája sem alakult megnyugtatóan. Ott sem fogadhatják úgy az alkotókat, mint eddig. Ebben a jelenlegi korlátozó szabályozások mellett a községi önkormányzatnál kialakult status quo tűnik kerékkötőnek. A pártállásból fakadó szembeszegülés miatt nem tudnak kétharmados döntéseket hozni. És újabb aggodalomra ad okot az a hír is, miszerint olyan gondolat is felröppent, hogy a kolostor szomszédságában kialakított híres szoborpark felső részén található alkotásokat el kellene költöztetni, hogy helyet teremtsenek az ott kialakítandó majdani keresztútnak. Van gond elég, egész újságoldal kevés lenne mindenik részletezésére. Nekem meg eszembe jut, hogy negyven évvel ezelőtt miképpen kezdődött minden, amikor a diktatúra keservei közepette Zöld Lajos újságíró és a két fiatal festőművész, Gaál András és Márton Árpád összefogott, és olyan odaadással, meggyőző lelkesedéssel hitt abban, hogy valósággá tehetik a "szárhegyi csodát", hogy a teljes falu és a környék el is hitte nekik, és mindenben önzetlenül segített álmuk megvalósításában. Rádióriporterként évről évre, lépésről lépésre nyomon követtem a fejlődést, attól az állapottól, amikor a kastély még romokban állt és a kolostor több részén is a végtelen égre nyílt a tető. Végül minden a helyére került. Riportkészítésre is élvezet volt eljönni ide. Ezért is kell ügyelnem, írás közben nehogy túlságosan szubjektívvé váljak. Most meg itt tartunk leforrázva, megfürödve, mindenki megtalálhatja a maira a legtalálóbb helyzetjellemzést. A művésztelep frissen kinevezett, egyébként bizakodó ifjú vezetője, aki a művésztelep születésénél jóval később jött a világra, azt is kijelentette, hogy a tábor működtetése jelenleg olyan, mint amikor az eszméletlen beteg életfunkciói aránylag zavartalanul működnek a lélegeztetőgépen. Sokkolónak tűnhet figyelemfelkeltő hasonlata. De sajnos nem is annyira elrugaszkodott a realitástól. Mégis merem remélni, nem kell túl sokáig várnunk arra, hogy optimistább legyen a gyergyószárhegyi jövőkép.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
Marosvásárhely – a harmónia, nem a konfliktusok városa!
Kedves barátaim!
Ennek az időszaknak a kedélyborzoló, az úgynevezett Székelyföld autonómiája téma kiváltotta eseményei íratják velem ezeket a sorokat.
A marosvásárhelyi közigazgatásban felhalmozott tapasztalataim nyomán valósággal hihetetlen példákat és helyzeteket tudok bemutatni, hogy bizonyítsam, meddig mehet el egy-egy felelőtlen vezető naivitása vagy bűnrészessége abban a káros erőfeszítésben, hogy a kommunizmus nehéz évei után az értékek Európájában elfogadhatatlan konfliktusokat és veszélyes helyzeteket teremtsenek.
Ha követik a városi tanács (amelyben soha nem voltunk többségben) vitáit, láthatják, hogy az RMDSZ képviselőinek álláspontját mindig a pártkabinetekből diktálták, a város és annak fejlesztési tervei ellen. Koherens elképzelések helyett a magyarság sorsa iránti aggodalomba burkolt demagóg nyilatkozatokban volt részünk, amelyért azonban semmit sem tettek. Az "aggodalmuk" Marosvásárhely egészségügyi informatikai fejlesztési IT-központjának, a városnak hírnevet biztosító elit oktatás blokkolásában, a bizalmatlanság, a gyanakvás, a feszültség és konfliktushelyzet okozásában és fenntartásában nyilvánult meg.
Az összes tárcák, amelyeket ezek az emberek elfoglaltak, visszaélő, a klientúrájukat kiszolgáló, és sokszor a törvényesség határát súroló szabályzókat dolgoztak ki.
Nézzék csak a hangos környezetvédő civil szervezeteket, amelyeket illusztris ismeretlenek vezetnek a Hargita térségéből, akiket senki sem kérdez meg, hogyan kezelték a pénzeket, és akik, anélkül, hogy konzultálnának a helyi tanácsokkal, a törvényt semmibe véve, mind a románok, mind a magyarok számára ártalmas döntéseket hoznak. A román vidékeken, az azok fejlődését akadályozó, az erdők visszaszolgáltatásából eredő tolvajlások, a visszaélések, a bizniszek és profitszerzés – az akkori szakminiszter szeme láttára történt.
Sajnos, a magyarok nem vették észre, hogy a románok elleni gyűlölet és elszigetelődés szításával csúnyán manipulálják, és csupán szavazótömegnek használják őket.
Példákat Marosvásárhelyen láthatnak, ahol a propaganda és a hisztéria elmélyíti az "évszázados átkot". A magyar gyerek mentalitásába és viselkedésébe zsenge gyermekkorától beleoltják a kisebbségi tudatot. Látszólag semmitmondó címke, de súlyos nyomokat hagy a személyiségük fejlődésében. Ez a leggyalázatosabb átok, amelyet beolthatsz egy gyermek tudatalattijába, arra készítve fel, hogy gyanakvó, manipulálható legyen, olyan érdekcsoportok és felelőtlen személyek csapdájába essen, akik azt hiszik, játszhatnak mások lelkével.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen, tudatosan a konfliktus irányába tolt környezetben, a gyűlölet és a bizalmatlanság alapkövére építve lehet-e valami tartósat létrehozni!
Milyen fejlődésről lehet szó a zűrzavar és tudatosan fenntartott bizalmatlanság közepette, ahol az intézkedések szándékosan rombolóak, amelyek visszafejlődéshez és nem a jövőképhez vezetnek ebben a romániai politikának nevezett mocsárban?
Jól ismerem a zónát, tiszteltem és tisztelem a hagyományokat, a közös értékeket, mert meggyőződésem, hogy a kulturális interferenciák gazdagítanak bennünket. Mindig arra vágytam, hogy a város szellemisége, minden értékével, jövőjével és reményeivel, a román és magyar emberek szellemiségét tükrözze. Ismerek vegyes családokat és tartós barátságokat. Felelősséggel állíthatom, hogy a román képes megérteni a magyart. Közöttük létezik kompatibilitás és bizalom, amit a vezetők anakronisztikus és ártalmas módon gyűlöletté szeretnének változtatni.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen környezetben lehet-e fellendülésre, jólétre áhítozni, és mondják meg, hogy azok közül a magyarok közül, akik a nyomasztó szegénység és kilátástalanság miatt hagyták el a térséget, tértek-e vissza a vezetőik által megígért "boldogság szigetére"?
Látogassanak el Kökösre (Brassó irányából az első település Kovászna megye irányába, amelyet RMDSZ-es polgármester és helyi tanács vezet). Hasonlítsák össze a magyar többségű Kököst és a románok lakta Kökösbácsteleket. Nem hiszem, hogy egy becsületes magyart ne háborítana fel és nem töltene el szégyennel a szegénység és nyomor, amelyben román szomszédja él, aki számára a pénzek és a fejlesztési projektek "megrekedtek" a települések közötti határon. Nézzék meg ezt, és kialakul önökben a Székelyföld "idillikus" képe. Számtalan ilyen példa van.
Határozottan visszautasítom ezt a helyzetet, és azon igyekszem – ahogy mindig is tettem –, hogy Marosvásárhely közös otthona legyen románoknak és magyaroknak, a harmónia, ne a konfliktusok városa legyen. Arra kérem a magyarokat, akiknek elegük van az arrogáns és szemtelen nyilatkozatokból, legyenek aktívabbak, és olyan vezetőket válasszanak, akik a közösségükért és nem a személyes érdekeikért dolgoznak!
Marosvásárhelyen, megértve szerepünket az értékek Európájában, tiszteletet, tisztességes viselkedést, fenntartható építkezést ajánlunk az embereknek, a magyarokkal együtt – de nem a jelenlegi vezetőikkel!
Dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere
(Fizetett hirdetés)
Népújság (Marosvásárhely)
Kedves barátaim!
Ennek az időszaknak a kedélyborzoló, az úgynevezett Székelyföld autonómiája téma kiváltotta eseményei íratják velem ezeket a sorokat.
A marosvásárhelyi közigazgatásban felhalmozott tapasztalataim nyomán valósággal hihetetlen példákat és helyzeteket tudok bemutatni, hogy bizonyítsam, meddig mehet el egy-egy felelőtlen vezető naivitása vagy bűnrészessége abban a káros erőfeszítésben, hogy a kommunizmus nehéz évei után az értékek Európájában elfogadhatatlan konfliktusokat és veszélyes helyzeteket teremtsenek.
Ha követik a városi tanács (amelyben soha nem voltunk többségben) vitáit, láthatják, hogy az RMDSZ képviselőinek álláspontját mindig a pártkabinetekből diktálták, a város és annak fejlesztési tervei ellen. Koherens elképzelések helyett a magyarság sorsa iránti aggodalomba burkolt demagóg nyilatkozatokban volt részünk, amelyért azonban semmit sem tettek. Az "aggodalmuk" Marosvásárhely egészségügyi informatikai fejlesztési IT-központjának, a városnak hírnevet biztosító elit oktatás blokkolásában, a bizalmatlanság, a gyanakvás, a feszültség és konfliktushelyzet okozásában és fenntartásában nyilvánult meg.
Az összes tárcák, amelyeket ezek az emberek elfoglaltak, visszaélő, a klientúrájukat kiszolgáló, és sokszor a törvényesség határát súroló szabályzókat dolgoztak ki.
Nézzék csak a hangos környezetvédő civil szervezeteket, amelyeket illusztris ismeretlenek vezetnek a Hargita térségéből, akiket senki sem kérdez meg, hogyan kezelték a pénzeket, és akik, anélkül, hogy konzultálnának a helyi tanácsokkal, a törvényt semmibe véve, mind a románok, mind a magyarok számára ártalmas döntéseket hoznak. A román vidékeken, az azok fejlődését akadályozó, az erdők visszaszolgáltatásából eredő tolvajlások, a visszaélések, a bizniszek és profitszerzés – az akkori szakminiszter szeme láttára történt.
Sajnos, a magyarok nem vették észre, hogy a románok elleni gyűlölet és elszigetelődés szításával csúnyán manipulálják, és csupán szavazótömegnek használják őket.
Példákat Marosvásárhelyen láthatnak, ahol a propaganda és a hisztéria elmélyíti az "évszázados átkot". A magyar gyerek mentalitásába és viselkedésébe zsenge gyermekkorától beleoltják a kisebbségi tudatot. Látszólag semmitmondó címke, de súlyos nyomokat hagy a személyiségük fejlődésében. Ez a leggyalázatosabb átok, amelyet beolthatsz egy gyermek tudatalattijába, arra készítve fel, hogy gyanakvó, manipulálható legyen, olyan érdekcsoportok és felelőtlen személyek csapdájába essen, akik azt hiszik, játszhatnak mások lelkével.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen, tudatosan a konfliktus irányába tolt környezetben, a gyűlölet és a bizalmatlanság alapkövére építve lehet-e valami tartósat létrehozni!
Milyen fejlődésről lehet szó a zűrzavar és tudatosan fenntartott bizalmatlanság közepette, ahol az intézkedések szándékosan rombolóak, amelyek visszafejlődéshez és nem a jövőképhez vezetnek ebben a romániai politikának nevezett mocsárban?
Jól ismerem a zónát, tiszteltem és tisztelem a hagyományokat, a közös értékeket, mert meggyőződésem, hogy a kulturális interferenciák gazdagítanak bennünket. Mindig arra vágytam, hogy a város szellemisége, minden értékével, jövőjével és reményeivel, a román és magyar emberek szellemiségét tükrözze. Ismerek vegyes családokat és tartós barátságokat. Felelősséggel állíthatom, hogy a román képes megérteni a magyart. Közöttük létezik kompatibilitás és bizalom, amit a vezetők anakronisztikus és ártalmas módon gyűlöletté szeretnének változtatni.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen környezetben lehet-e fellendülésre, jólétre áhítozni, és mondják meg, hogy azok közül a magyarok közül, akik a nyomasztó szegénység és kilátástalanság miatt hagyták el a térséget, tértek-e vissza a vezetőik által megígért "boldogság szigetére"?
Látogassanak el Kökösre (Brassó irányából az első település Kovászna megye irányába, amelyet RMDSZ-es polgármester és helyi tanács vezet). Hasonlítsák össze a magyar többségű Kököst és a románok lakta Kökösbácsteleket. Nem hiszem, hogy egy becsületes magyart ne háborítana fel és nem töltene el szégyennel a szegénység és nyomor, amelyben román szomszédja él, aki számára a pénzek és a fejlesztési projektek "megrekedtek" a települések közötti határon. Nézzék meg ezt, és kialakul önökben a Székelyföld "idillikus" képe. Számtalan ilyen példa van.
Határozottan visszautasítom ezt a helyzetet, és azon igyekszem – ahogy mindig is tettem –, hogy Marosvásárhely közös otthona legyen románoknak és magyaroknak, a harmónia, ne a konfliktusok városa legyen. Arra kérem a magyarokat, akiknek elegük van az arrogáns és szemtelen nyilatkozatokból, legyenek aktívabbak, és olyan vezetőket válasszanak, akik a közösségükért és nem a személyes érdekeikért dolgoznak!
Marosvásárhelyen, megértve szerepünket az értékek Európájában, tiszteletet, tisztességes viselkedést, fenntartható építkezést ajánlunk az embereknek, a magyarokkal együtt – de nem a jelenlegi vezetőikkel!
Dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere
(Fizetett hirdetés)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
A legnagyobb kaland (1.)
Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről
A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt.
A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén?
– Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe?
– Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek.
Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek?
– A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz.
– Ha részleteznéd a három irányzatot…
– Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján.
– Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot?
– Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el.
Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki).
A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban.
A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották.
A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)
Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről
A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt.
A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén?
– Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe?
– Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek.
Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek?
– A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz.
– Ha részleteznéd a három irányzatot…
– Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján.
– Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot?
– Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el.
Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki).
A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban.
A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották.
A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
Horváth Levente munkaügyi államtitkár előadása
Kihívás a faluturizmus, a biogazdálkodás, a projektek lehívása
A XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozón készült helyszíni tudósításunkban csak érintőlegesen írtunk Horváth Levente Ákos, a Szociális, Család és Munkaügyi Minisztérium államtitkárának előadásáról. Azzal indokoltuk, hogy fontosságára való tekintettel, részletesen visszatérünk rá.
Nos, az államtitkár előadását a szokásos köszöntéssel kezdte, majd kitért az általa képviselt Minisztérium, illetve a kormány munkahelyteremtő törekvéseire. Ezek között a mezőgazdaság is kiemelt fontosságú, ezért mindent meg kell tenni a vidéki munkaerőnek a helyben, illetve itthon tartásáért, a foglalkoztatásáért. Ezt azonban a piac igényeihez kell viszonyítani, vagyis olyan ágazatokat kell fejleszteni, amelyeknek a termékei iránt potenciális vásárlási szándék nyilvánul meg. Másrészt a vidékfejlesztésnek munkahelyteremtő tendenciával is rendelkeznie kell. Főként a fiatal munkaerő számára kell munkalehetőséget teremteni a lakóhelyén vagy annak a közelében. E törekvésben 2014–2020 között a Strukturális Alapokra lehet számítani, de ezeknek a lehívásában, illetve a humán erőforrások foglalkoztatásában kiemelt szerep vár a községi, a városi adminisztrációkra is. Kormányszintről ezt úgy lehetne hatékonyabbá tenni, ha a támogatásokkal a vállalkozói hajlamot serkentenék, előmozdítanák a fiatal mezőgazdászoknak az elhelyezkedését. Ezt a 35 évnél fiatalabb mezőgazdászok vállalkozásainak támogatása, a föld bérbeadásának az előmozdítása, a családi vállalkozásformáknak a támogatása, a technikai felszerelés korszerűsítése és a mezőgazdasági befektetések támogatása révén korszerű technológiák beszerzésével, alkalmazásával lehetne legkönnyebben megvalósítani.
Az alkalmazottak kétharmada a mezőgazdaságban dolgozik
Ami a hazai munkaerőt illeti, kissé elkeserítőek a 2014. I. negyedévének az adatai, melyek szerint a gazdasági szektorban alkalmazottaknak a 2/3-a mezőgazdaságban dolgozik, ami azt jelenti, 2 289 581 fő kötődik a mezőgazdasághoz. Közülük 146 287 fő fizetett alkalmazott, 1 250 789 fő magán mezőgazdasági vállalkozóként keresi a kenyerét, illetve 889 462 fő nem fizetett családi gazdálkodó. Róluk tudni kell, hogy jó részük elavult gépekkel, technológiákkal, alacsony hatékonysággal dolgozik. A közölt adatok szerint, csupán valamivel több, mint 146 ezer alkalmazott után fizetik az egészségbiztosítást, illetve a nyugdíjalapot, a többi után szinte semmit. A helyzeten mindenképp változtatni kellene, hiszen nagyon sok, 35 év alatti hazánkfia a nyugati országok, illetve Magyarország mezőgazdaságában dolgozik, közülük a legtöbb, mintegy 320 ezer az olasz mezőgazdaságban. Őket valamilyen módon haza kellene hívni, meggyőzni őket, hogy itthon, vállalkozókként kamatoztassák a nyugati országokban szerzett mezőgazdasági ismereteiket, tapasztalataikat. A nyugati mezőgazdaságban dolgozó, úgynevezett eperszedők az elmúlt évben több mint 1,3 milliárd eurót küldtek haza, ebből működött az országban a kereslet fenntartása. Az összegből az itthon lévő családtagok építkezhettek, vásárolni tudtak a háztartási berendezések mellett bármit, ami hozzájárul az életvitelük fenntartásához vagy javításához.
Zöld munkahelyek létrehozása
A Munkaügyi és Mezőgazdasági Minisztériumok közös elképzelése a zöld munkahelyek létrehozása, ugyanis az országban még nagyon gyerekcipőben jár az ökologikus munkálkodás, a szélerő felhasználása, a biogazdálkodás, miközben az uniós projektek, illetve munkahelyteremtés szintjén ezeket prioritásként kezelik. Mindazok, amelyek a természetes energiákon alapuló tevékenységgel kapcsolatosak, zöld munkahelyeknek számítanak. A környezetvédő technológiáknak az alkalmazását, illetve a zöldgazdálkodás támogatását lehet még ide venni. E lehetőségek iránt inkább a fiatalok érdeklődnek, potenciális vállalkozókként rájuk lehet számítani.
A kormányelképzelések, illetve általában a stratégiák a „hogyan” kérdéshez jutnak el és nem biztos, hogy a hiba mindig a hivatalnál van.
Éppen ezért, nagy hangsúlyt kell fektetni a szakképzésre, a vállalkozások ösztönzésére. Az államtitkár komolyan hisz abban, hogy a fiatal mezőgazdászoknak igenis van jövőjük Romániában.
A Mezőgazdasági Minisztérium által támogatott 35 éven aluliak közül kár, hogy kevesen vállalkoznak a projekt kivitelezéséhez szükséges ügyintézésre, noha az komoly esélyt jelente számukra, a felzárkózáshoz. E tekintetben nem kell szégyellni szakemberhez tanácsért fordulni vagy átmenni az országhatár túloldalára, tapasztalatokat gyűjteni.
A zöldesítés kötelező a tagállamok számára
Mivel a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozó államtitkár kollégája nem tudott a gazdafórumra eljutni, Horváth Leventét megkérte, hogy a mezőgazdasági támogatásokra is térjen ki.
Ezek szerint, a 2014–2020 közötti agrárpolitikának lesznek kötelező, illetve a tagállamok által választható önkéntes elemei. Ami az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (FEGA) finanszírozott közvetlen területalapú támogatást (SAPS) illeti, Románia azt javasolja, hogy fenn kell tartani 2020-ig. Ugyanakkor meg kell határozni az aktív gazda fogalmát, mivel e támogatásra az aktívan gazdálkodók jogosultak.
A visszaosztott támogatás (FEGA forrásból) fakultatív a tagállamok számára, az első 30 hektárra adható, függetlenül a gazdaság méretétől. Ezzel kapcsolatban Románia a következő támogatási rendszert javasolja: hektáronként 5 euró az első 5 hektárra, hozzávetőleg 45 euró a többi 25 hektárra.
Az I. pillér (a közvetlen támogatások) és a II. pillér (vidékfejlesztés) közötti pénzügyi transzfert illetően a szakminisztérium javasolta, hogy a transzfer az I. pillérből a II. pillérbe 2015., a 2016. és a 2017. években történjen, hogy az Országos Vidékfejlesztési Programban támogathassák a kisgazdákat.
A zöldesítés kötelező a tagállamok számára és a közvetlen kifizetési nemzeti keretösszeg 30%-a. Feltételei: tárgyévben termesztett növények diverzifikálása, állandó gyepek fenntartása, ökológiai célterület fenntartása.
A fiatal gazdáknak járó támogatás is kötelező. Feltétele: 40 évnél fiatalabb gazdálkodó, aki most kezd mezőgazdasági tevékenységbe, vagy a gazdaságát az első támogatási kérelme benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre. A támogatás legfeljebb 5 évig nyújtható.
A kisgazdaságok és termeléshez kötött támogatás önkéntes alapon működő rendszer.
16 intézkedési terület
A 2014–2020 közötti romániai vidékfejlesztési program 16 intézkedési területre oszlik. Az EU által biztosított pénzösszeg 8,01 milliárd euró, ami kiegészül a nemzeti finanszírozással. Az európai pénzösszeg a következőképpen oszlik el:
– Ismeretek átadása és tájékoztatási tevékenységek: 50,386 millió euró;
– Szaktanácsadói szolgáltatások: 50,386 millió euró;
– Beruházások tárgyi eszközökbe: 2, 057 millió euró;
– Gazdaságok és vállalkozások fejlesztése: 866,357 millió euró;
– Alapszolgáltatások és falumegújítás a vidéki térségekben: 1,1 milliárd euró;
– Erdőtelepítés, erdei felületek és erdősávok létrehozása: 105,695 millió euró;
– Termelői csoportok létrehozása: 8 millió euró;
– Agrár-környezetvédelem és éghajlat: 849, 964 millió euró;
– Ökológiai gazdálkodás: 200, 686 millió euró;
– Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek számára szánt kifizetések: 1, 13 milliárd euró;
– Állatjólét: 437, 014 millió euró;
– Szolgáltatások az erdei környezet és erdők megőrzése: 100 millió euró;
– Együttműködés: 28, 021 millió euró;
– Kockázatok kezelése: 200 millió euró;
– LEADER: 652, 364 millió euró;
– Technikai segítségnyújtás műveletek: 178, 367 millió euró.
Projektek nélkül nincs versenyképesség
A LEADER Projekt az integráció egyik legsikeresebb közösségi kezdeményezésévé vált. Az új vidékfejlesztési programban ezért is van jóval nagyobb pénzösszeg, 652, 364 millió euró leosztva erre, amihez még 25% állami támogatás is járul. Az előző, 2007–2013-as időszakban 424,200 millió eurót szántak a programra.
Amint az adatok is mutatják, egy rugalmas, jól célzott program, amely a mezőgazdaság és a vidéki társadalom igényei szerint lett összeállítva, összhangban van az EU céljaival.
Előadásának záró részében az államtitkár hozzátette: a közmondás szerint, a futballhoz és a mezőgazdasághoz mindenki ért, de mégsem tartja ésszerűnek, ha egy közösség gazdálkodását nem jól képzett szakemberek irányítják. Mert nem lehetünk versenyképesek egy komoly piacon, ha csak béreljük vagy műveljük a saját területeinket, de nem élünk a projektek, sem a korszerű technológiák által nyújtott lehetőségekkel. Mert a mi gazdálkodóinknál nem okosabbak sem a németek, sem a hollandok, de van fogalmuk az üzleti terv, a marketing vagy a bankokkal való együttműködés tekintetében. Ha viszont a megtermelt árunak a biztosítási, értékesítési feltételei nem ismertek, az egész gazdálkodás hatékonysága alacsony.
Számunkra kihívás a faluturizmus, a biogazdálkodás, a projektek lehívása, de főként fiataloknak nem szabad kihagyni e lehetőségeket! – zárta előadását Horváth Levente Ákos, a Szociális, Család és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
Kihívás a faluturizmus, a biogazdálkodás, a projektek lehívása
A XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozón készült helyszíni tudósításunkban csak érintőlegesen írtunk Horváth Levente Ákos, a Szociális, Család és Munkaügyi Minisztérium államtitkárának előadásáról. Azzal indokoltuk, hogy fontosságára való tekintettel, részletesen visszatérünk rá.
Nos, az államtitkár előadását a szokásos köszöntéssel kezdte, majd kitért az általa képviselt Minisztérium, illetve a kormány munkahelyteremtő törekvéseire. Ezek között a mezőgazdaság is kiemelt fontosságú, ezért mindent meg kell tenni a vidéki munkaerőnek a helyben, illetve itthon tartásáért, a foglalkoztatásáért. Ezt azonban a piac igényeihez kell viszonyítani, vagyis olyan ágazatokat kell fejleszteni, amelyeknek a termékei iránt potenciális vásárlási szándék nyilvánul meg. Másrészt a vidékfejlesztésnek munkahelyteremtő tendenciával is rendelkeznie kell. Főként a fiatal munkaerő számára kell munkalehetőséget teremteni a lakóhelyén vagy annak a közelében. E törekvésben 2014–2020 között a Strukturális Alapokra lehet számítani, de ezeknek a lehívásában, illetve a humán erőforrások foglalkoztatásában kiemelt szerep vár a községi, a városi adminisztrációkra is. Kormányszintről ezt úgy lehetne hatékonyabbá tenni, ha a támogatásokkal a vállalkozói hajlamot serkentenék, előmozdítanák a fiatal mezőgazdászoknak az elhelyezkedését. Ezt a 35 évnél fiatalabb mezőgazdászok vállalkozásainak támogatása, a föld bérbeadásának az előmozdítása, a családi vállalkozásformáknak a támogatása, a technikai felszerelés korszerűsítése és a mezőgazdasági befektetések támogatása révén korszerű technológiák beszerzésével, alkalmazásával lehetne legkönnyebben megvalósítani.
Az alkalmazottak kétharmada a mezőgazdaságban dolgozik
Ami a hazai munkaerőt illeti, kissé elkeserítőek a 2014. I. negyedévének az adatai, melyek szerint a gazdasági szektorban alkalmazottaknak a 2/3-a mezőgazdaságban dolgozik, ami azt jelenti, 2 289 581 fő kötődik a mezőgazdasághoz. Közülük 146 287 fő fizetett alkalmazott, 1 250 789 fő magán mezőgazdasági vállalkozóként keresi a kenyerét, illetve 889 462 fő nem fizetett családi gazdálkodó. Róluk tudni kell, hogy jó részük elavult gépekkel, technológiákkal, alacsony hatékonysággal dolgozik. A közölt adatok szerint, csupán valamivel több, mint 146 ezer alkalmazott után fizetik az egészségbiztosítást, illetve a nyugdíjalapot, a többi után szinte semmit. A helyzeten mindenképp változtatni kellene, hiszen nagyon sok, 35 év alatti hazánkfia a nyugati országok, illetve Magyarország mezőgazdaságában dolgozik, közülük a legtöbb, mintegy 320 ezer az olasz mezőgazdaságban. Őket valamilyen módon haza kellene hívni, meggyőzni őket, hogy itthon, vállalkozókként kamatoztassák a nyugati országokban szerzett mezőgazdasági ismereteiket, tapasztalataikat. A nyugati mezőgazdaságban dolgozó, úgynevezett eperszedők az elmúlt évben több mint 1,3 milliárd eurót küldtek haza, ebből működött az országban a kereslet fenntartása. Az összegből az itthon lévő családtagok építkezhettek, vásárolni tudtak a háztartási berendezések mellett bármit, ami hozzájárul az életvitelük fenntartásához vagy javításához.
Zöld munkahelyek létrehozása
A Munkaügyi és Mezőgazdasági Minisztériumok közös elképzelése a zöld munkahelyek létrehozása, ugyanis az országban még nagyon gyerekcipőben jár az ökologikus munkálkodás, a szélerő felhasználása, a biogazdálkodás, miközben az uniós projektek, illetve munkahelyteremtés szintjén ezeket prioritásként kezelik. Mindazok, amelyek a természetes energiákon alapuló tevékenységgel kapcsolatosak, zöld munkahelyeknek számítanak. A környezetvédő technológiáknak az alkalmazását, illetve a zöldgazdálkodás támogatását lehet még ide venni. E lehetőségek iránt inkább a fiatalok érdeklődnek, potenciális vállalkozókként rájuk lehet számítani.
A kormányelképzelések, illetve általában a stratégiák a „hogyan” kérdéshez jutnak el és nem biztos, hogy a hiba mindig a hivatalnál van.
Éppen ezért, nagy hangsúlyt kell fektetni a szakképzésre, a vállalkozások ösztönzésére. Az államtitkár komolyan hisz abban, hogy a fiatal mezőgazdászoknak igenis van jövőjük Romániában.
A Mezőgazdasági Minisztérium által támogatott 35 éven aluliak közül kár, hogy kevesen vállalkoznak a projekt kivitelezéséhez szükséges ügyintézésre, noha az komoly esélyt jelente számukra, a felzárkózáshoz. E tekintetben nem kell szégyellni szakemberhez tanácsért fordulni vagy átmenni az országhatár túloldalára, tapasztalatokat gyűjteni.
A zöldesítés kötelező a tagállamok számára
Mivel a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozó államtitkár kollégája nem tudott a gazdafórumra eljutni, Horváth Leventét megkérte, hogy a mezőgazdasági támogatásokra is térjen ki.
Ezek szerint, a 2014–2020 közötti agrárpolitikának lesznek kötelező, illetve a tagállamok által választható önkéntes elemei. Ami az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (FEGA) finanszírozott közvetlen területalapú támogatást (SAPS) illeti, Románia azt javasolja, hogy fenn kell tartani 2020-ig. Ugyanakkor meg kell határozni az aktív gazda fogalmát, mivel e támogatásra az aktívan gazdálkodók jogosultak.
A visszaosztott támogatás (FEGA forrásból) fakultatív a tagállamok számára, az első 30 hektárra adható, függetlenül a gazdaság méretétől. Ezzel kapcsolatban Románia a következő támogatási rendszert javasolja: hektáronként 5 euró az első 5 hektárra, hozzávetőleg 45 euró a többi 25 hektárra.
Az I. pillér (a közvetlen támogatások) és a II. pillér (vidékfejlesztés) közötti pénzügyi transzfert illetően a szakminisztérium javasolta, hogy a transzfer az I. pillérből a II. pillérbe 2015., a 2016. és a 2017. években történjen, hogy az Országos Vidékfejlesztési Programban támogathassák a kisgazdákat.
A zöldesítés kötelező a tagállamok számára és a közvetlen kifizetési nemzeti keretösszeg 30%-a. Feltételei: tárgyévben termesztett növények diverzifikálása, állandó gyepek fenntartása, ökológiai célterület fenntartása.
A fiatal gazdáknak járó támogatás is kötelező. Feltétele: 40 évnél fiatalabb gazdálkodó, aki most kezd mezőgazdasági tevékenységbe, vagy a gazdaságát az első támogatási kérelme benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre. A támogatás legfeljebb 5 évig nyújtható.
A kisgazdaságok és termeléshez kötött támogatás önkéntes alapon működő rendszer.
16 intézkedési terület
A 2014–2020 közötti romániai vidékfejlesztési program 16 intézkedési területre oszlik. Az EU által biztosított pénzösszeg 8,01 milliárd euró, ami kiegészül a nemzeti finanszírozással. Az európai pénzösszeg a következőképpen oszlik el:
– Ismeretek átadása és tájékoztatási tevékenységek: 50,386 millió euró;
– Szaktanácsadói szolgáltatások: 50,386 millió euró;
– Beruházások tárgyi eszközökbe: 2, 057 millió euró;
– Gazdaságok és vállalkozások fejlesztése: 866,357 millió euró;
– Alapszolgáltatások és falumegújítás a vidéki térségekben: 1,1 milliárd euró;
– Erdőtelepítés, erdei felületek és erdősávok létrehozása: 105,695 millió euró;
– Termelői csoportok létrehozása: 8 millió euró;
– Agrár-környezetvédelem és éghajlat: 849, 964 millió euró;
– Ökológiai gazdálkodás: 200, 686 millió euró;
– Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek számára szánt kifizetések: 1, 13 milliárd euró;
– Állatjólét: 437, 014 millió euró;
– Szolgáltatások az erdei környezet és erdők megőrzése: 100 millió euró;
– Együttműködés: 28, 021 millió euró;
– Kockázatok kezelése: 200 millió euró;
– LEADER: 652, 364 millió euró;
– Technikai segítségnyújtás műveletek: 178, 367 millió euró.
Projektek nélkül nincs versenyképesség
A LEADER Projekt az integráció egyik legsikeresebb közösségi kezdeményezésévé vált. Az új vidékfejlesztési programban ezért is van jóval nagyobb pénzösszeg, 652, 364 millió euró leosztva erre, amihez még 25% állami támogatás is járul. Az előző, 2007–2013-as időszakban 424,200 millió eurót szántak a programra.
Amint az adatok is mutatják, egy rugalmas, jól célzott program, amely a mezőgazdaság és a vidéki társadalom igényei szerint lett összeállítva, összhangban van az EU céljaival.
Előadásának záró részében az államtitkár hozzátette: a közmondás szerint, a futballhoz és a mezőgazdasághoz mindenki ért, de mégsem tartja ésszerűnek, ha egy közösség gazdálkodását nem jól képzett szakemberek irányítják. Mert nem lehetünk versenyképesek egy komoly piacon, ha csak béreljük vagy műveljük a saját területeinket, de nem élünk a projektek, sem a korszerű technológiák által nyújtott lehetőségekkel. Mert a mi gazdálkodóinknál nem okosabbak sem a németek, sem a hollandok, de van fogalmuk az üzleti terv, a marketing vagy a bankokkal való együttműködés tekintetében. Ha viszont a megtermelt árunak a biztosítási, értékesítési feltételei nem ismertek, az egész gazdálkodás hatékonysága alacsony.
Számunkra kihívás a faluturizmus, a biogazdálkodás, a projektek lehívása, de főként fiataloknak nem szabad kihagyni e lehetőségeket! – zárta előadását Horváth Levente Ákos, a Szociális, Család és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 24.
Létrehozzák a történelmi Erdély népességének adatbázisát
Három év alatt kell megvalósítani a nagyszabású tervet
A norvég kormány finanszírozza azt a projektet, amelynek keretében a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Népességkutató Központjának munkatársai 1850-től kezdődően felmérik Erdély népességét az egyházi anyakönyvi adatok és adóügyi jegyzékek alapján. Vlad Popovici, a kutatásban részt vevő munkatárs a sajtónak elmondta: A történelmi Erdély népességének adatbázisa elnevezésű, hároméves kifutású projekt összértéke 650 000 euró, és célja az 1850 és 1914 között Erdélyben élt lakosok nyilvántartásának összeállítása. A kutatók egyházi és állami levéltárakból szedik majd össze az adatokat, amelyek alkalmasak lesznek demográfiai, illetve a népesség migrációjára vonatkozó tanulmányok elkészítésére is. A kutatás első részeredményei jövőben, azaz 2015 első felében várhatóak. Rüsz-Fogarasi Enikő BBTE-oktató és Gaal György helytörténész az elgondolást nagyon jónak tartják, de kétlik, hogy ez három éven belül megvalósítható.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Népességkutató Központjának néhány munkatársa norvég finanszírozással állítaná össze Erdély népességi térképét, amelynek keretében elkészítenék az Erdélyben 1850–1914 között élt személyek jegyzékét.
– Ez az első ilyen jellegű adatbázis, amely Romániában megvalósul. Az adatokat az egyházak anyakönyvi jegyzékeiből szedjük össze, amelyek a születésekre, a keresztelőkre, az eljegyzésekre és az elhalálozásokra vonatkozó adatokat tartalmazzák – nyilatkozta Popovici, aki szerint 1850 és 1914 között Erdélyben ötmillió ember élt.
Három év alatt kell megvalósítani a nagyszabású tervet
A norvég kormány finanszírozza azt a projektet, amelynek keretében a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Népességkutató Központjának munkatársai 1850-től kezdődően felmérik Erdély népességét az egyházi anyakönyvi adatok és adóügyi jegyzékek alapján. Vlad Popovici, a kutatásban részt vevő munkatárs a sajtónak elmondta: A történelmi Erdély népességének adatbázisa elnevezésű, hároméves kifutású projekt összértéke 650 000 euró, és célja az 1850 és 1914 között Erdélyben élt lakosok nyilvántartásának összeállítása. A kutatók egyházi és állami levéltárakból szedik majd össze az adatokat, amelyek alkalmasak lesznek demográfiai, illetve a népesség migrációjára vonatkozó tanulmányok elkészítésére is. A kutatás első részeredményei jövőben, azaz 2015 első felében várhatóak. Rüsz-Fogarasi Enikő BBTE-oktató és Gaal György helytörténész az elgondolást nagyon jónak tartják, de kétlik, hogy ez három éven belül megvalósítható.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Népességkutató Központjának néhány munkatársa norvég finanszírozással állítaná össze Erdély népességi térképét, amelynek keretében elkészítenék az Erdélyben 1850–1914 között élt személyek jegyzékét.
– Ez az első ilyen jellegű adatbázis, amely Romániában megvalósul. Az adatokat az egyházak anyakönyvi jegyzékeiből szedjük össze, amelyek a születésekre, a keresztelőkre, az eljegyzésekre és az elhalálozásokra vonatkozó adatokat tartalmazzák – nyilatkozta Popovici, aki szerint 1850 és 1914 között Erdélyben ötmillió ember élt.
2014. szeptember 24.
Magyarellenes történelemhamisítás
A magyarellenes történelemhamisításnak a Kárpát-medencében komoly múltja van, története a Trianon előtti időkre nyúlik vissza. Trianon után nem meglepő módon a környező országok (melyek mindegyike jót harapott ki a történelmi Magyarországból) politikai elitje kiemelten fontos feladatának tekintette ideológiai síkon megteremteni a területrablás alapját és motivációs bázisát. A szláv államokban egyszerűen tagadják a Mohács előtti Magyarország magyar mivoltát és kontinuitását a mai Magyarországgal, a román történelemhamisításokat pedig jó lenne csokorba gyűjteni az államideológiává emelt dákoromán mítosztól, a magyar történelmi személyiségek kisajátításán keresztül, a magyar múlt elhazudásáig. (Ennek volt legutóbb egyik eklatáns példája a kolozsvári vasútállomáson kitett tábla, mely szerint az 1945 előtti állomásfőnökök „ismeretlenek”.)
Sajátos egyezést mutat a magát demokratikusnak nevező magyarországi álbaloldal történelemképe a kisantantbeli államok világszemléletével és értékrendjével. Emlékezhetünk, hogy a cigányok, a bűnözők, a drogosok és a homoszexuálisok esetében az emberi jogokra oly érzékeny SZDSZ és MSZP nem látott problémát a magyarság irányában származási alapon jogfosztó, ma is hatályban levő Beneš-dekrétumokban, sőt Orbán Viktort hibáztatták, mert azokat kifogásolni merte, de emlékezetes Kovács László azon kijelentése is, miszerint a Szabadság-szobor főalakja Nagy-Magyarországot szimbolizálja. (Miközben e szobor felállításakor nem is létezett Nagy-Magyarország, csak Magyarország.) Ez a torz történelemszemlélet ma is hódít e körökben, ez az ideológiai tábor jól tudja, a múlt azé, aki megműveli.
Ami viszont mellbeverő és döbbenetes, az az, hogy a Fidesz regnálásának ötödik esztendejében a Budapesti Történeti Múzeum budavári kiállításának kísérőszövege a „szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának” nevezi Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát. Ez bizony még a sokat tapasztalt, az illúziókkal rég leszámolt magyarnak is sokkoló. „Szeparatista nacionalizmus”! Mintha legalábbis egy román ideológiai műhely ihlette volna ezt a megfogalmazást. Megérne egy belső vizsgálatot, hogy kinek az elmeszüleménye volt ez a kreténség…
Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A magyarellenes történelemhamisításnak a Kárpát-medencében komoly múltja van, története a Trianon előtti időkre nyúlik vissza. Trianon után nem meglepő módon a környező országok (melyek mindegyike jót harapott ki a történelmi Magyarországból) politikai elitje kiemelten fontos feladatának tekintette ideológiai síkon megteremteni a területrablás alapját és motivációs bázisát. A szláv államokban egyszerűen tagadják a Mohács előtti Magyarország magyar mivoltát és kontinuitását a mai Magyarországgal, a román történelemhamisításokat pedig jó lenne csokorba gyűjteni az államideológiává emelt dákoromán mítosztól, a magyar történelmi személyiségek kisajátításán keresztül, a magyar múlt elhazudásáig. (Ennek volt legutóbb egyik eklatáns példája a kolozsvári vasútállomáson kitett tábla, mely szerint az 1945 előtti állomásfőnökök „ismeretlenek”.)
Sajátos egyezést mutat a magát demokratikusnak nevező magyarországi álbaloldal történelemképe a kisantantbeli államok világszemléletével és értékrendjével. Emlékezhetünk, hogy a cigányok, a bűnözők, a drogosok és a homoszexuálisok esetében az emberi jogokra oly érzékeny SZDSZ és MSZP nem látott problémát a magyarság irányában származási alapon jogfosztó, ma is hatályban levő Beneš-dekrétumokban, sőt Orbán Viktort hibáztatták, mert azokat kifogásolni merte, de emlékezetes Kovács László azon kijelentése is, miszerint a Szabadság-szobor főalakja Nagy-Magyarországot szimbolizálja. (Miközben e szobor felállításakor nem is létezett Nagy-Magyarország, csak Magyarország.) Ez a torz történelemszemlélet ma is hódít e körökben, ez az ideológiai tábor jól tudja, a múlt azé, aki megműveli.
Ami viszont mellbeverő és döbbenetes, az az, hogy a Fidesz regnálásának ötödik esztendejében a Budapesti Történeti Múzeum budavári kiállításának kísérőszövege a „szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának” nevezi Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát. Ez bizony még a sokat tapasztalt, az illúziókkal rég leszámolt magyarnak is sokkoló. „Szeparatista nacionalizmus”! Mintha legalábbis egy román ideológiai műhely ihlette volna ezt a megfogalmazást. Megérne egy belső vizsgálatot, hogy kinek az elmeszüleménye volt ez a kreténség…
Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 24.
Még nem „tud” magyarul az ombudsman
Bár az ombudsmanról szóló törvényt módosító, múlt héten megszavazott kormányrendelet szerint magyar nyelven is lehet jogorvoslatot kérni azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a marosvásárhelyi területi irodában érdeklődve kiderült, a szabályozás korántsem egyértelmű.
Eugen Ciobotă, az ombudsman marosvásárhelyi területi irodájának vezetője munkatársunk érdeklődésére kifejtette, véleménye szerint a kormányrendeletbe foglaltakat akár alkotmányellenesnek is lehet minősíteni.
„A rendelet 120. cikkelyében az szerepel, hogy a kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható – mutatott rá az állampolgári jogok biztosa. – Tisztségemnél fogva nyilván azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendeletben van néhány megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak a pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyre”.
Hozzátette, Hargita megyei kiszállásaik során, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy helyi prefektus által kinevezett személy. Kérdésünkre, hogy ha valaki ma felkeresi a nép ügyvédje marosvásárhelyi, a Kárpátok sétányán található területi irodáját és magyarul szeretné elmondani problémáját, ezt megteheti-e, az irodavezető kifejtette: ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a módosítások tisztázására csak ezután kerül sor.
Rütz-Dáné Erzsébet, az ombudsman helyettese elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, tehát magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot.
Mint mondta, ott, ahol nyelvi nehézségekkel szembesülnek, a kihelyezett irodákból bekéretik a magyar nyelven írt beadványokat és a központi irodában válaszolnak ezekre. Tisztában vannak azonban azzal, hogy hosszú távon ez nem hatékony megoldás, ezért a helyi irodákban versenyvizsgát hirdetnek meg a kisebbség nyelvét beszélő szakemberek számára.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke munkatársunknak kifejtette, a sürgősségi kormányrendelet hatályos, alkalmazása kötelező.
Vass Gyopár, Krónika (Kolozsvár)
Bár az ombudsmanról szóló törvényt módosító, múlt héten megszavazott kormányrendelet szerint magyar nyelven is lehet jogorvoslatot kérni azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a marosvásárhelyi területi irodában érdeklődve kiderült, a szabályozás korántsem egyértelmű.
Eugen Ciobotă, az ombudsman marosvásárhelyi területi irodájának vezetője munkatársunk érdeklődésére kifejtette, véleménye szerint a kormányrendeletbe foglaltakat akár alkotmányellenesnek is lehet minősíteni.
„A rendelet 120. cikkelyében az szerepel, hogy a kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható – mutatott rá az állampolgári jogok biztosa. – Tisztségemnél fogva nyilván azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendeletben van néhány megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak a pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyre”.
Hozzátette, Hargita megyei kiszállásaik során, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy helyi prefektus által kinevezett személy. Kérdésünkre, hogy ha valaki ma felkeresi a nép ügyvédje marosvásárhelyi, a Kárpátok sétányán található területi irodáját és magyarul szeretné elmondani problémáját, ezt megteheti-e, az irodavezető kifejtette: ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a módosítások tisztázására csak ezután kerül sor.
Rütz-Dáné Erzsébet, az ombudsman helyettese elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, tehát magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot.
Mint mondta, ott, ahol nyelvi nehézségekkel szembesülnek, a kihelyezett irodákból bekéretik a magyar nyelven írt beadványokat és a központi irodában válaszolnak ezekre. Tisztában vannak azonban azzal, hogy hosszú távon ez nem hatékony megoldás, ezért a helyi irodákban versenyvizsgát hirdetnek meg a kisebbség nyelvét beszélő szakemberek számára.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke munkatársunknak kifejtette, a sürgősségi kormányrendelet hatályos, alkalmazása kötelező.
Vass Gyopár, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 24.
Megszépült a katolikus gimnázium
Elkezdték lebontani az állványzatot a nagyváradi Szent László Római katolikus Gimnázium utcafront felőli részén a napokban, ugyanis, mint Böcskei László nagyváradi megyés püspöktől tegnap megtudtuk, a patinás és nagy múltú egyházi tanintézetet sikerült megmenteni az enyészettől, s teljesen felújítani.
A katolikus gimnáziumot hosszas pereskedés után sikerült visszaharcolnia a váradi püspökségnek, ugyanis ott évtizedekig a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnázium működött. A restitúciós törvények alapján visszaszerzett egyházi ingatlant a püspökség brutálisan lelakott állapotban kapta vissza, kívülről védőhálóval kellett beborítani, ugyanis balesetveszélyes volt az egész hatalmas épületsor. Eleinte (bár ígérgetések voltak arra vonatkozólag, hogy állami támogatást kap a katolikus egyház az iskola trendbetételére) úgy tűnt, mégsem jut kormánypénz erre a régi, váradi műemléképületre. A püspökség azonban, mielőtt a patinás épület, mely a váradi katolikusok egyik státusszimbóluma, teljesen tönkrement volna, saját erőből neki kezdett a felújításnak.
A tavaly tavasszal elkezdett munkálatos során a Nogáll utcai épület teljes utcafrontját, a nyílászárókat, a tetőt sikerült rendbe tenni. Böcskei püspök elmondta, nagyon vigyáztak ara, hogy a lehetőségekhez mérten mindent az eredeti tervek szerint újítsanak fel, ehhez régi fényképeket, képeslapokat is segítségül vettek. A műemléképület homlokzati díszei közül nagyon sok tönkrement az elmúlt évtizedek alatt, ezek közül amit lehetett, megmentettek, amit nem lehetett kijavítani, azt újonnan csinálták, de pont úgy, mint az eredeti díszítő elemeket.
A külső felújítások összesen 1 200 000 lejbe kerültek, azonban a püspökség tervbe vette, hogy folytatják a munkát, s az épület belső udvarát is rendbe teszik. A nagyváradi önkormányzat (amelynek igencsak akadozva megy a régi váradi műemléképületek felújítása) pár nappal ezelőtt közleményben mondott köszönetet a római katolikus püspökségnek, amiért minden akadály ellenére sikerült megmenteniük az enyészettől a neves katolikus gimnáziumot.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)
Elkezdték lebontani az állványzatot a nagyváradi Szent László Római katolikus Gimnázium utcafront felőli részén a napokban, ugyanis, mint Böcskei László nagyváradi megyés püspöktől tegnap megtudtuk, a patinás és nagy múltú egyházi tanintézetet sikerült megmenteni az enyészettől, s teljesen felújítani.
A katolikus gimnáziumot hosszas pereskedés után sikerült visszaharcolnia a váradi püspökségnek, ugyanis ott évtizedekig a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnázium működött. A restitúciós törvények alapján visszaszerzett egyházi ingatlant a püspökség brutálisan lelakott állapotban kapta vissza, kívülről védőhálóval kellett beborítani, ugyanis balesetveszélyes volt az egész hatalmas épületsor. Eleinte (bár ígérgetések voltak arra vonatkozólag, hogy állami támogatást kap a katolikus egyház az iskola trendbetételére) úgy tűnt, mégsem jut kormánypénz erre a régi, váradi műemléképületre. A püspökség azonban, mielőtt a patinás épület, mely a váradi katolikusok egyik státusszimbóluma, teljesen tönkrement volna, saját erőből neki kezdett a felújításnak.
A tavaly tavasszal elkezdett munkálatos során a Nogáll utcai épület teljes utcafrontját, a nyílászárókat, a tetőt sikerült rendbe tenni. Böcskei püspök elmondta, nagyon vigyáztak ara, hogy a lehetőségekhez mérten mindent az eredeti tervek szerint újítsanak fel, ehhez régi fényképeket, képeslapokat is segítségül vettek. A műemléképület homlokzati díszei közül nagyon sok tönkrement az elmúlt évtizedek alatt, ezek közül amit lehetett, megmentettek, amit nem lehetett kijavítani, azt újonnan csinálták, de pont úgy, mint az eredeti díszítő elemeket.
A külső felújítások összesen 1 200 000 lejbe kerültek, azonban a püspökség tervbe vette, hogy folytatják a munkát, s az épület belső udvarát is rendbe teszik. A nagyváradi önkormányzat (amelynek igencsak akadozva megy a régi váradi műemléképületek felújítása) pár nappal ezelőtt közleményben mondott köszönetet a római katolikus püspökségnek, amiért minden akadály ellenére sikerült megmenteniük az enyészettől a neves katolikus gimnáziumot.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. szeptember 24.
Keresztényi példát állított
Méltó módon kell megünnepelnünk Majláth Gusztáv Károly püspök emlékét, hiszen ő többszörösen megszolgált ezért – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye néhai püspöke születésének 150. évfordulójára emlékeztek Csíkszeredában.
Az egyházi személyiség nevére keresztelt téren szerdán megtartott rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte a jelenlevőket. „Minden tekintetben keresztényi példát állított elénk. 1918-at követően ő volt jogaink legnagyobb harcosa és a csíkszeredai római katolikus gimnázium legnagyobb védelmezője a legádázabb támadások idején is” – fogalmazott az elöljáró. Hangsúlyozta, Majláth Gusztáv Károlyra katolikus papként és egyszerű emberként is büszke a megyeszékhely. Ennek bizonyítékául teret neveztek el róla, emlékplakettet és szobrot is állítottak, hozzá méltó módon őrizve emlékét.
„Sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért”
„Méltó és igazságos megemlékezni róla, hiszen negyvenegy évig volt a főegyházmegye püspöke. Ez idő alatt pedig sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért” – ez már Tamás József püspök részéről hangzott el az ünnepség során. Az egyházi méltóság kiemelte, Majláth Gusztáv Károly nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és a nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. Magán- és püspöki jövedelméből főleg a középiskolákat vette gondjaiba, melyekben a jövő vezető rétege nevelkedett.
„Amikor rá emlékezünk, imádkozzunk azért, hogy a Jóisten adjon olyan vezetőket, akik képesek a közösség érdekében cselekedni” – jegyezte meg a püspök. A megemlékezés nemzeti imánk, illetve a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.
A gimnázium is ünnepel
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium is megemlékezik Majláth Gusztáv Károly püspök születésének 150. évfordulójáról. Tamás Levente igazgatótól megtudtuk, október nyolcadikán, a gimnázium szentségi kápolnájának búcsúján szeretnének teret szentelni az évfordulónak. A programsorozat reggel nyolc órakor előadással és búcsús szentmisével kezdődik a tanintézmény kollégiumi épületében található kápolnában. Ezt követően a gimnáziumba vonul az ünneplő közösség, ahol emlékplakett- és szoborkoszorúzásra kerül sor.
Rédai Botond, Székelyhon.ro
Méltó módon kell megünnepelnünk Majláth Gusztáv Károly püspök emlékét, hiszen ő többszörösen megszolgált ezért – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye néhai püspöke születésének 150. évfordulójára emlékeztek Csíkszeredában.
Az egyházi személyiség nevére keresztelt téren szerdán megtartott rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte a jelenlevőket. „Minden tekintetben keresztényi példát állított elénk. 1918-at követően ő volt jogaink legnagyobb harcosa és a csíkszeredai római katolikus gimnázium legnagyobb védelmezője a legádázabb támadások idején is” – fogalmazott az elöljáró. Hangsúlyozta, Majláth Gusztáv Károlyra katolikus papként és egyszerű emberként is büszke a megyeszékhely. Ennek bizonyítékául teret neveztek el róla, emlékplakettet és szobrot is állítottak, hozzá méltó módon őrizve emlékét.
„Sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért”
„Méltó és igazságos megemlékezni róla, hiszen negyvenegy évig volt a főegyházmegye püspöke. Ez idő alatt pedig sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért” – ez már Tamás József püspök részéről hangzott el az ünnepség során. Az egyházi méltóság kiemelte, Majláth Gusztáv Károly nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és a nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. Magán- és püspöki jövedelméből főleg a középiskolákat vette gondjaiba, melyekben a jövő vezető rétege nevelkedett.
„Amikor rá emlékezünk, imádkozzunk azért, hogy a Jóisten adjon olyan vezetőket, akik képesek a közösség érdekében cselekedni” – jegyezte meg a püspök. A megemlékezés nemzeti imánk, illetve a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.
A gimnázium is ünnepel
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium is megemlékezik Majláth Gusztáv Károly püspök születésének 150. évfordulójáról. Tamás Levente igazgatótól megtudtuk, október nyolcadikán, a gimnázium szentségi kápolnájának búcsúján szeretnének teret szentelni az évfordulónak. A programsorozat reggel nyolc órakor előadással és búcsús szentmisével kezdődik a tanintézmény kollégiumi épületében található kápolnában. Ezt követően a gimnáziumba vonul az ünneplő közösség, ahol emlékplakett- és szoborkoszorúzásra kerül sor.
Rédai Botond, Székelyhon.ro
2014. szeptember 24.
Könyvvásárból összművészeti rendezvény
Nem csak Erdély legnagyobb könyves seregszemléjévé, de lassan összművészeti fesztivállá nőtte ki magát a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyet huszadik alkalommal szerveznek meg november 13-15. között.
A jubileumi könyvvásárt a két évvel ezelőtt elkezdődött megújulás jegyében szervezik, vagyis míg a minél gazdagabb könyves felhozatalról a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) gondoskodik, addig a kiegészítő programokat főként a Marosvásárhelyi Kulturális Központ biztosítja.
A könyvek éjszakáját is megszervezik
„Továbbra is nyitottak vagyunk minden kiadó irányába: idén 24 hazai román kiadót hívtunk meg a rendezvényre, ketten közülük már jelentkeztek is. Ezenkívül 24 romániai magyar és 24 magyarországi kiadónak küldtünk meghívót. Idén valószínűleg alkalmazzuk majd azt az elvet, hogy aki hamarabb jelentkezik, az jöhet a vásárra, mert mindenkinek biztosan nem tudunk helyet biztosítani” – jegyezte meg az RMKC elnöke, Káli Király István, aki kezdetektől főszervezője is a rendezvénynek. Az idei rendezvény egyik különlegessége, hogy megszervezik a könyvek éjszakáját, vagyis pénteken éjfélig tart nyitva a vásár, s közben meglepetésekkel várják a látogatókat.
Programok a színház minden zegzugában
A helyszín ezúttal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz, az igazgató, Gáspárik Attila elmondta, nem csak az előcsarnokban, az intézmény minden zegzugában zajlanak majd a programok. Emellett a Nemzeti alkalmazottai is kiveszik részüket a szervezésből, valamint színházi programokkal is készülnek.
„Egyfajta összművészeti rendezvénnyé fejlődött már ez a vásár, amelybe mi többek közt színházi előadásokkal szállunk be. Bemutatjuk a Pál utcai fiúkat, amely sokak számára az első olvasási élményt jelentette, de lesz felolvasó színházunk is: újra előadjuk Molter Károly Tankját, valamint Rejtő Jenő műveiből is összeállítunk egy felolvasó-színházi előadást” – mondta a Nemzeti igazgatója.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnökétől, Szepessy Elődtől megtudtuk: több mint száz olyan kulturális programot kínálnak a vásár ideje alatt, amely a könyvről szól, ebből 60 író és olvasó találkozó, valamint könyvbemutató, de több mint harminc programmal a gyerekekhez kívánnak eljutni. „A könyvvásár két kiemelkedő meghívottjának számít Kulka János, aki Ez a hely című egyéni műsorával érkezik Marosvásárhelyre, valamint Szalóki Ági, aki Körforgás címmel tart ezúttal gyerekkoncertet” – mondta Szepessy.
Fókuszban a gyerekek és fiatalok
Idén is kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen a gyerekek, valamint az ifjak, ugyanis Makkai Kinga programfelelős szerint fontos felnevelni azt a generációt, amelynek tagjai később olvasókká és kultúrafogyasztókká válhatnak. A szervezők így külön programokkal készülnek a legkisebbeknek, talán a legbővebb kínálatot nyújtják a kisiskolásoknak, de a nehezen megszólítható kamaszokról sem feledkeznek el. A Barabási Tivadar által összeállított ifjúsági programok közt találunk vetélkedőt, vitadélutánt, zenés performanszot, de olyan irodalmi teadélutánt is, amely főként azoknak szól, akik már kipróbálták – titokban vagy nem titokban – az írás művészetét.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro
Nem csak Erdély legnagyobb könyves seregszemléjévé, de lassan összművészeti fesztivállá nőtte ki magát a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyet huszadik alkalommal szerveznek meg november 13-15. között.
A jubileumi könyvvásárt a két évvel ezelőtt elkezdődött megújulás jegyében szervezik, vagyis míg a minél gazdagabb könyves felhozatalról a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) gondoskodik, addig a kiegészítő programokat főként a Marosvásárhelyi Kulturális Központ biztosítja.
A könyvek éjszakáját is megszervezik
„Továbbra is nyitottak vagyunk minden kiadó irányába: idén 24 hazai román kiadót hívtunk meg a rendezvényre, ketten közülük már jelentkeztek is. Ezenkívül 24 romániai magyar és 24 magyarországi kiadónak küldtünk meghívót. Idén valószínűleg alkalmazzuk majd azt az elvet, hogy aki hamarabb jelentkezik, az jöhet a vásárra, mert mindenkinek biztosan nem tudunk helyet biztosítani” – jegyezte meg az RMKC elnöke, Káli Király István, aki kezdetektől főszervezője is a rendezvénynek. Az idei rendezvény egyik különlegessége, hogy megszervezik a könyvek éjszakáját, vagyis pénteken éjfélig tart nyitva a vásár, s közben meglepetésekkel várják a látogatókat.
Programok a színház minden zegzugában
A helyszín ezúttal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz, az igazgató, Gáspárik Attila elmondta, nem csak az előcsarnokban, az intézmény minden zegzugában zajlanak majd a programok. Emellett a Nemzeti alkalmazottai is kiveszik részüket a szervezésből, valamint színházi programokkal is készülnek.
„Egyfajta összművészeti rendezvénnyé fejlődött már ez a vásár, amelybe mi többek közt színházi előadásokkal szállunk be. Bemutatjuk a Pál utcai fiúkat, amely sokak számára az első olvasási élményt jelentette, de lesz felolvasó színházunk is: újra előadjuk Molter Károly Tankját, valamint Rejtő Jenő műveiből is összeállítunk egy felolvasó-színházi előadást” – mondta a Nemzeti igazgatója.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnökétől, Szepessy Elődtől megtudtuk: több mint száz olyan kulturális programot kínálnak a vásár ideje alatt, amely a könyvről szól, ebből 60 író és olvasó találkozó, valamint könyvbemutató, de több mint harminc programmal a gyerekekhez kívánnak eljutni. „A könyvvásár két kiemelkedő meghívottjának számít Kulka János, aki Ez a hely című egyéni műsorával érkezik Marosvásárhelyre, valamint Szalóki Ági, aki Körforgás címmel tart ezúttal gyerekkoncertet” – mondta Szepessy.
Fókuszban a gyerekek és fiatalok
Idén is kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen a gyerekek, valamint az ifjak, ugyanis Makkai Kinga programfelelős szerint fontos felnevelni azt a generációt, amelynek tagjai később olvasókká és kultúrafogyasztókká válhatnak. A szervezők így külön programokkal készülnek a legkisebbeknek, talán a legbővebb kínálatot nyújtják a kisiskolásoknak, de a nehezen megszólítható kamaszokról sem feledkeznek el. A Barabási Tivadar által összeállított ifjúsági programok közt találunk vetélkedőt, vitadélutánt, zenés performanszot, de olyan irodalmi teadélutánt is, amely főként azoknak szól, akik már kipróbálták – titokban vagy nem titokban – az írás művészetét.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro
2014. szeptember 24.
Fellendítené a társaság életét
Nagyvárad
Kedd délután a nyáron elhunyt gróf Csáky Ferenc helyére új ügyvezető elnököt választottak az erdélyi és partiumi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai Szabó István mérnök személyében.
Az egybegyűlteket Mons. Fodor József egyesületi elnök köszöntötte, majd megemlékezett a nyár folyamán váratlanul elhunyt gróf Csáky Ferencről. Úgy fogalmazott: bár tudták róla, hogy beteg, úgy tűnt, hogy a kezelések hatására jobban lesz, azonban az élet és halál Ura olyankor kopogtat, amikor nem várjuk, és menni kell. Tevékeny ember volt, úgy is mint családfő, oktató, nevelő, a Nobilitas, valamint a Sárkány- és a Szent György Lovagrendek tagja. Nincs sok értelme azonban azon filozofálni, hogy miért kellett viszonylag korán meghalnia, inkább kérjük Istentől azt, hogy adjon neki örök nyugodalmat, a családjának pedig vigaszt, hogy tudják viselni az elvesztésével járó keresztet, tanácsolta a vikárius, majd Dr. Vitéz Ferenc amerikai református pap imakönyvéből olvasott fel egy imádságot, és a jelenlevőkkel közösen elmondta a Miatyánkot.
Három jelölt
A megüresedett ügyvezető elnöki tisztség betöltéséről titkos szavazással döntöttek. Az általános helynök Szabó István mérnököt javasolta, de bárki felírhatott a kiosztott cetlikre akár más neveket is. Végül Szabó István 13, Bényei-Csáky Szabolcs 9, Jakabffy László pedig 2 voksot kapott. Rövid székfoglaló beszédében a vezetői tapasztalatokkal rendelkező Szabó István azt nyomatékosította, hogy fellendítené a társasági életet, tartalmas programokat szervezne, és arra törekszik, hogy többen járjanak az összejöveteleikre.
A Nobilitas elkövetkezendő hónapokbeli tervezett programjairól is szó esett még, a jövő első felében vendégelőadókat hívnak meg, akik többek közt a II. Vatikáni Zsinatról, az első világháborúról, a keresztes hadjáratokról, Szent Lászlóról, Boldog Habsburg IV. Károlyról és a szerzetesi életről értekeznek majd.
A Nobilitas Egyesületet 2002-ben jegyezték be hivatalosan. Az évek folyamán több mint 80-an vettek részt ezen civil szervezet találkozóin, de aktív tevékenységet körülbelül 30-35-en fejtenek ki.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro
Nagyvárad
Kedd délután a nyáron elhunyt gróf Csáky Ferenc helyére új ügyvezető elnököt választottak az erdélyi és partiumi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai Szabó István mérnök személyében.
Az egybegyűlteket Mons. Fodor József egyesületi elnök köszöntötte, majd megemlékezett a nyár folyamán váratlanul elhunyt gróf Csáky Ferencről. Úgy fogalmazott: bár tudták róla, hogy beteg, úgy tűnt, hogy a kezelések hatására jobban lesz, azonban az élet és halál Ura olyankor kopogtat, amikor nem várjuk, és menni kell. Tevékeny ember volt, úgy is mint családfő, oktató, nevelő, a Nobilitas, valamint a Sárkány- és a Szent György Lovagrendek tagja. Nincs sok értelme azonban azon filozofálni, hogy miért kellett viszonylag korán meghalnia, inkább kérjük Istentől azt, hogy adjon neki örök nyugodalmat, a családjának pedig vigaszt, hogy tudják viselni az elvesztésével járó keresztet, tanácsolta a vikárius, majd Dr. Vitéz Ferenc amerikai református pap imakönyvéből olvasott fel egy imádságot, és a jelenlevőkkel közösen elmondta a Miatyánkot.
Három jelölt
A megüresedett ügyvezető elnöki tisztség betöltéséről titkos szavazással döntöttek. Az általános helynök Szabó István mérnököt javasolta, de bárki felírhatott a kiosztott cetlikre akár más neveket is. Végül Szabó István 13, Bényei-Csáky Szabolcs 9, Jakabffy László pedig 2 voksot kapott. Rövid székfoglaló beszédében a vezetői tapasztalatokkal rendelkező Szabó István azt nyomatékosította, hogy fellendítené a társasági életet, tartalmas programokat szervezne, és arra törekszik, hogy többen járjanak az összejöveteleikre.
A Nobilitas elkövetkezendő hónapokbeli tervezett programjairól is szó esett még, a jövő első felében vendégelőadókat hívnak meg, akik többek közt a II. Vatikáni Zsinatról, az első világháborúról, a keresztes hadjáratokról, Szent Lászlóról, Boldog Habsburg IV. Károlyról és a szerzetesi életről értekeznek majd.
A Nobilitas Egyesületet 2002-ben jegyezték be hivatalosan. Az évek folyamán több mint 80-an vettek részt ezen civil szervezet találkozóin, de aktív tevékenységet körülbelül 30-35-en fejtenek ki.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro
2014. szeptember 25.
Döntött a diszkriminációellenes hatóság: nem tagadta a holokausztot Victor Ponta
Nem tagadta a holokausztot Victor Ponta miniszterelnök, amikor Traian Basescu tízéves államfői ténykedésének következményeit a náci rezsiméhez hasonlította – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előző napi döntéséről Asztalos Csaba, a testület elnöke. A politikust „gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért jelentette fel a hatóságnál az ActiveWatch médiafigyelő szervezet, mert megítélése szerint a kijelentés – még ha nem is szándékosan – a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezzel sérti a holokauszt áldozatait. A CNCD felmentő határozatánál azt vette figyelembe, hogy a nyilatkozat nem utal a zsidó közösségre, s nem a zsidó közösség panaszkodott diszkriminációra – magyarázta Asztalos Csaba. Hozzátette: a határozat indoklásában a CNCD mindazonáltal elhatárolódik az összehasonlítástól, amelyet a maga részéről „enyhén szólva szerencsétlennek" tart.
„Megkerestük az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézetet, illetve a zsidó hitközség vezetőit: mindkét részről úgy értékelték, hogy ezt nem lehet holokauszt-tagadásnak minősíteni" – számolt be a CNCD elnöke. Az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban tartózkodó Ponta egy Facebook-bejegyzésben üdvözölte a CNCD határozatát, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy hasonlatával megbántotta mások érzékenységét. „Megértettem, hogy az ilyen üzenetek félreérthetőek, téves benyomást kelthetnek, és egész biztos, hogy nem teszek többé ilyen hasonlatokat (...) Románia leendő elnökeként vállalom, hogy a jövőben elkerülöm az ilyen helyzeteket, és figyelni fogok nyilatkozataim várható következményeire" – írta az államfői tisztségre pályázó szociáldemokrata politikus. Ponta szerdán a zsidó újév (rós hasána) alkalmából hivatalos üzenetben köszöntötte a romániai zsidó közösséget és az egész zsidó népet, hangsúlyozva, hogy ez az „öröm, a múltidézés és megbocsátás ünnepe". A Basescu-korszakot a náci rezsimhez hasonlító kormányfői kijelentést korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is botrányosnak nevezte, és felszólította az európai szocialistákat, hogy határolódjanak el tőle. Szeptember elején, a kijelentés elhangzása után közleményben tiltakozott Aurel Veiner parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is, mérhetetlen és elfogadhatatlan politikai hibának minősítve a kormányfő hasonlatát.
MTI, Erdély.ma
Nem tagadta a holokausztot Victor Ponta miniszterelnök, amikor Traian Basescu tízéves államfői ténykedésének következményeit a náci rezsiméhez hasonlította – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előző napi döntéséről Asztalos Csaba, a testület elnöke. A politikust „gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért jelentette fel a hatóságnál az ActiveWatch médiafigyelő szervezet, mert megítélése szerint a kijelentés – még ha nem is szándékosan – a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezzel sérti a holokauszt áldozatait. A CNCD felmentő határozatánál azt vette figyelembe, hogy a nyilatkozat nem utal a zsidó közösségre, s nem a zsidó közösség panaszkodott diszkriminációra – magyarázta Asztalos Csaba. Hozzátette: a határozat indoklásában a CNCD mindazonáltal elhatárolódik az összehasonlítástól, amelyet a maga részéről „enyhén szólva szerencsétlennek" tart.
„Megkerestük az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézetet, illetve a zsidó hitközség vezetőit: mindkét részről úgy értékelték, hogy ezt nem lehet holokauszt-tagadásnak minősíteni" – számolt be a CNCD elnöke. Az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban tartózkodó Ponta egy Facebook-bejegyzésben üdvözölte a CNCD határozatát, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy hasonlatával megbántotta mások érzékenységét. „Megértettem, hogy az ilyen üzenetek félreérthetőek, téves benyomást kelthetnek, és egész biztos, hogy nem teszek többé ilyen hasonlatokat (...) Románia leendő elnökeként vállalom, hogy a jövőben elkerülöm az ilyen helyzeteket, és figyelni fogok nyilatkozataim várható következményeire" – írta az államfői tisztségre pályázó szociáldemokrata politikus. Ponta szerdán a zsidó újév (rós hasána) alkalmából hivatalos üzenetben köszöntötte a romániai zsidó közösséget és az egész zsidó népet, hangsúlyozva, hogy ez az „öröm, a múltidézés és megbocsátás ünnepe". A Basescu-korszakot a náci rezsimhez hasonlító kormányfői kijelentést korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is botrányosnak nevezte, és felszólította az európai szocialistákat, hogy határolódjanak el tőle. Szeptember elején, a kijelentés elhangzása után közleményben tiltakozott Aurel Veiner parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is, mérhetetlen és elfogadhatatlan politikai hibának minősítve a kormányfő hasonlatát.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 25.
Újabb autonómia-népszavazás? (Ülésezett a megyei tanács)
Közintézmények költségvetésének kiigazításáról, vidéki oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztéséről is szavazott más napirendre tűzött ügyek mellett tegnapi soros ülésén a megyei önkormányzat. A testület ugyanakkor új tagot is választott a megyei közrendészeti hatóságban.
Az RMDSZ-frakció nem tett javaslatot, így a testület titkos szavazás nyomán a Magyar Polgári Párt által jelölt Kulcsár-Terza Józsefet választotta meg a közrendészeti hatóság új tagjává. Pethő István úgy fogalmazott, kollégája korábban is sokat foglalkozott a hatóság tevékenységével, ezért megfelelőnek tartják, hogy annak munkájában részt vegyen. Cziprián-Kovács Loránd kifejtette, egyetért a javaslattal, álláspontja szerint a polgáriak tanácstagja képes akár kényelmetlen kérdéseket is megfogalmazni a rendőrség felé.
Az ülést záró különfélék rendjén elsőként az MPP háromszéki elnöke – az előző heti skóciai népszavazás kapcsán –idézte fel, hogy a testületben korábban két referendumra vonatkozó határozatot is hoztak – a Székelyföld nevű közigazgatási egység létrejöttét, illetve a három székelyföldi megye egy fejlesztési régióba való tömörítését célzót –, melyeket a prefektusok megtámadtak, így a népakarat csorbult. Kulcsár emlékeztetett, néhány hónapja már kérte, s most újból javasolja, a három párt frakciója még ebben az évben egyeztessen, dolgozzanak ki hasonló tervezetet. Felvetette ugyanakkor azt is, hogy a korábbi két határozatot el kellene küldeni az Európai Unióhoz. Az ülést vezető Tamás Sándor tanácselnök azt ígérte, foglalkoznak az üggyel. A Nemzeti Liberális Pártot képviselő Cziprián-Kovács Loránd a sajtónak és kollégáinak is átadott politikai nyilatkozatában kifogásolta a megyei tanács szakapparátusa működését. Rámutatott: az elmúlt fél évben rendre kellemetlen meglepetések érték, és reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat közalkalmazottjainak ellenszenves viselkedése egyszer s mindenkorra véget ér, és a továbbiakban nem kell a közintézményhez forduló polgárok, ügyfelek megcsúfolását tapasztalni. Hozzáfűzte, reménykedik abban, elkerülhetővé válik, hogy panaszt kelljen emelnie az intézmény szakapparátusában tevékenykedők ellen azért, mert korlátozták alkotmányos jogaiban. Rámutatott, fél év alatt két alkalommal is rosszindulattal szembesült, a következő esetnél az igazságszolgáltatáshoz fordul. Cziprián-Kovács Loránd a megyei tanács elnöke kérésére sem nevezte meg az általa kifogásolt szakosztályt.
Demeter Virág Katalin, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közintézmények költségvetésének kiigazításáról, vidéki oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztéséről is szavazott más napirendre tűzött ügyek mellett tegnapi soros ülésén a megyei önkormányzat. A testület ugyanakkor új tagot is választott a megyei közrendészeti hatóságban.
Az RMDSZ-frakció nem tett javaslatot, így a testület titkos szavazás nyomán a Magyar Polgári Párt által jelölt Kulcsár-Terza Józsefet választotta meg a közrendészeti hatóság új tagjává. Pethő István úgy fogalmazott, kollégája korábban is sokat foglalkozott a hatóság tevékenységével, ezért megfelelőnek tartják, hogy annak munkájában részt vegyen. Cziprián-Kovács Loránd kifejtette, egyetért a javaslattal, álláspontja szerint a polgáriak tanácstagja képes akár kényelmetlen kérdéseket is megfogalmazni a rendőrség felé.
Az ülést záró különfélék rendjén elsőként az MPP háromszéki elnöke – az előző heti skóciai népszavazás kapcsán –idézte fel, hogy a testületben korábban két referendumra vonatkozó határozatot is hoztak – a Székelyföld nevű közigazgatási egység létrejöttét, illetve a három székelyföldi megye egy fejlesztési régióba való tömörítését célzót –, melyeket a prefektusok megtámadtak, így a népakarat csorbult. Kulcsár emlékeztetett, néhány hónapja már kérte, s most újból javasolja, a három párt frakciója még ebben az évben egyeztessen, dolgozzanak ki hasonló tervezetet. Felvetette ugyanakkor azt is, hogy a korábbi két határozatot el kellene küldeni az Európai Unióhoz. Az ülést vezető Tamás Sándor tanácselnök azt ígérte, foglalkoznak az üggyel. A Nemzeti Liberális Pártot képviselő Cziprián-Kovács Loránd a sajtónak és kollégáinak is átadott politikai nyilatkozatában kifogásolta a megyei tanács szakapparátusa működését. Rámutatott: az elmúlt fél évben rendre kellemetlen meglepetések érték, és reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat közalkalmazottjainak ellenszenves viselkedése egyszer s mindenkorra véget ér, és a továbbiakban nem kell a közintézményhez forduló polgárok, ügyfelek megcsúfolását tapasztalni. Hozzáfűzte, reménykedik abban, elkerülhetővé válik, hogy panaszt kelljen emelnie az intézmény szakapparátusában tevékenykedők ellen azért, mert korlátozták alkotmányos jogaiban. Rámutatott, fél év alatt két alkalommal is rosszindulattal szembesült, a következő esetnél az igazságszolgáltatáshoz fordul. Cziprián-Kovács Loránd a megyei tanács elnöke kérésére sem nevezte meg az általa kifogásolt szakosztályt.
Demeter Virág Katalin, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 25.
Elvész az autonómia? (Erdélyi magyar politológusok az RMDSZ statútumáról)
Csalódtak az RMDSZ múlt héten közvitára bocsátott székelyföldi autonómiatervezetében az MTI által megszólaltatott erdélyi magyar politológusok: egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a tervezetben elvész az autonómia, és a dokumentum nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik.
Salat Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint az RMDSZ most szembesítette a román társadalmat azzal, hogy Székelyföld autonómiája nemcsak az olykor szélsőségesnek bélyegzett kis magyar pártok, hanem valamennyi romániai magyar politikai szervezet igénye. A politológus elhibázottnak tartotta azt a stratégiát, hogy az RMDSZ a tervezet elkészítésével akarja megszólítani a román társadalmat autonómiaügyben. Úgy vélte, jobb esély lenne az autonómia elérésére, ha a román felet sikerülne előbb meggyőzni az autonómiaigény jogosultságáról, majd az ahhoz szükséges politikai akarat alapján a román partnerek bevonásával készülne el a technikai részletekre is kiterjedő törvénytervezet. Salat Levente úgy vélte, a tervezet kidolgozói nem vállalták fel nyíltan, hogy tulajdonképpen hatalommegosztás, illetve törvényhozói és végrehajtói hatáskörök átruházása a törekvésük célja, aminek az lett a következménye, hogy éppen az autonómia lényege vész el a szövegben. „A tervezet egyrészt meg akarja nyugtatni a románokat, hogy nem is olyan nagy dolog, amit a magyarok kérnek, a magyarokkal pedig azt akarja elhitetni, hogy ez az autonómia” – jelentette ki a politológus. Salat Levente szerint a tervezet készítői elképzeléseiket megpróbálták beilleszteni a jelenlegi román jogrendbe és államszerkezetbe úgy, hogy az a lehető legkevesebb átalakítást tegyen szükségessé. Ezért „túlságosan nagy árat fizettek” – mondta a politológus, és példaként hozta fel: a regionális tanács csupán jogszabály-tervezeteket készít, amelyek hatályba lépése attól függ, hogy a bukaresti kormányt képviselő prefektus megtámadja-e azokat vagy sem a közigazgatási bíróságon. „Eszerint végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén” – jelentette ki. A törvénytervezet hiányosságaként említette azt is, hogy anélkül adja meg a székelyföldi nemzeti közösségeknek a képviselet és a kardinális kérdések tekintetében a konzultáció lehetőségét, hogy előírná a nemzetiségi regisztrációt. Bakk Miklós, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára is hibának tartotta azt, hogy a tervezet nem rendelkezik nemzeti névjegyzék összeállításáról. Megjegyezte, nélküle nehéz megnyugtatóan rendezni, hogy a köztisztviselői állásokat az etnikai arányoknak megfelelően töltsék be. Bakk Miklós a tervezet hibájának tartja, hogy az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megye társulásával hozná létre a Székelyföld régiót. A romániai megyék 1968-as kialakításakor e három megyéhez olyan területek is kerültek, amelyek soha nem voltak Székelyföld részei, és román többségűek. Hozzátette, ha az RMDSZ úgy gondolja, hogy a három megye csak kiindulópont, és a települések csatlakozási, leválási folyamatával alakul ki a végleges terület, akkor az ezt leíró mechanizmust is be kell építenie a tervezetbe. A terület pontos körülhatárolását azért is fontosnak tartotta a politológus, mert szerinte csak a történelmi Székelyföldön biztosítható a törekvések mozgalmi háttere, amit elengedhetetlenül fontosnak tart a célok megvalósításához. A politológus azt is megemlítette, hogy a tervezet közzétételét régóta halogatja az RMDSZ, mégsem sikerült kiérlelt szöveggel a nyilvánosság elé állni. Szerinte a közzétett magyar szöveg számtalan fogalmi hibát, pontatlanságot tartalmaz. A közvitára bocsátott tervezettel az RMDSZ azon a helyzeten próbál változtatni, hogy jelenleg az ellenzéke uralja az erdélyi autonómiadiskurzust – fűzte hozzá Bakk Miklós. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Csalódtak az RMDSZ múlt héten közvitára bocsátott székelyföldi autonómiatervezetében az MTI által megszólaltatott erdélyi magyar politológusok: egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a tervezetben elvész az autonómia, és a dokumentum nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik.
Salat Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint az RMDSZ most szembesítette a román társadalmat azzal, hogy Székelyföld autonómiája nemcsak az olykor szélsőségesnek bélyegzett kis magyar pártok, hanem valamennyi romániai magyar politikai szervezet igénye. A politológus elhibázottnak tartotta azt a stratégiát, hogy az RMDSZ a tervezet elkészítésével akarja megszólítani a román társadalmat autonómiaügyben. Úgy vélte, jobb esély lenne az autonómia elérésére, ha a román felet sikerülne előbb meggyőzni az autonómiaigény jogosultságáról, majd az ahhoz szükséges politikai akarat alapján a román partnerek bevonásával készülne el a technikai részletekre is kiterjedő törvénytervezet. Salat Levente úgy vélte, a tervezet kidolgozói nem vállalták fel nyíltan, hogy tulajdonképpen hatalommegosztás, illetve törvényhozói és végrehajtói hatáskörök átruházása a törekvésük célja, aminek az lett a következménye, hogy éppen az autonómia lényege vész el a szövegben. „A tervezet egyrészt meg akarja nyugtatni a románokat, hogy nem is olyan nagy dolog, amit a magyarok kérnek, a magyarokkal pedig azt akarja elhitetni, hogy ez az autonómia” – jelentette ki a politológus. Salat Levente szerint a tervezet készítői elképzeléseiket megpróbálták beilleszteni a jelenlegi román jogrendbe és államszerkezetbe úgy, hogy az a lehető legkevesebb átalakítást tegyen szükségessé. Ezért „túlságosan nagy árat fizettek” – mondta a politológus, és példaként hozta fel: a regionális tanács csupán jogszabály-tervezeteket készít, amelyek hatályba lépése attól függ, hogy a bukaresti kormányt képviselő prefektus megtámadja-e azokat vagy sem a közigazgatási bíróságon. „Eszerint végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén” – jelentette ki. A törvénytervezet hiányosságaként említette azt is, hogy anélkül adja meg a székelyföldi nemzeti közösségeknek a képviselet és a kardinális kérdések tekintetében a konzultáció lehetőségét, hogy előírná a nemzetiségi regisztrációt. Bakk Miklós, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára is hibának tartotta azt, hogy a tervezet nem rendelkezik nemzeti névjegyzék összeállításáról. Megjegyezte, nélküle nehéz megnyugtatóan rendezni, hogy a köztisztviselői állásokat az etnikai arányoknak megfelelően töltsék be. Bakk Miklós a tervezet hibájának tartja, hogy az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megye társulásával hozná létre a Székelyföld régiót. A romániai megyék 1968-as kialakításakor e három megyéhez olyan területek is kerültek, amelyek soha nem voltak Székelyföld részei, és román többségűek. Hozzátette, ha az RMDSZ úgy gondolja, hogy a három megye csak kiindulópont, és a települések csatlakozási, leválási folyamatával alakul ki a végleges terület, akkor az ezt leíró mechanizmust is be kell építenie a tervezetbe. A terület pontos körülhatárolását azért is fontosnak tartotta a politológus, mert szerinte csak a történelmi Székelyföldön biztosítható a törekvések mozgalmi háttere, amit elengedhetetlenül fontosnak tart a célok megvalósításához. A politológus azt is megemlítette, hogy a tervezet közzétételét régóta halogatja az RMDSZ, mégsem sikerült kiérlelt szöveggel a nyilvánosság elé állni. Szerinte a közzétett magyar szöveg számtalan fogalmi hibát, pontatlanságot tartalmaz. A közvitára bocsátott tervezettel az RMDSZ azon a helyzeten próbál változtatni, hogy jelenleg az ellenzéke uralja az erdélyi autonómiadiskurzust – fűzte hozzá Bakk Miklós. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 25.
Polgármester úr!
Több mint kétszázezer Maros megyei magyar érdekvédelmére vállalkozó politikai vezetőként fogalmazom meg észrevételeimet a Népújság szeptember 24-i számában megjelent fizetett hirdetésére, nyílt levelére, vállalva annak kockázatát, hogy nem mindenki ért egyet véleményemmel.
Őszintén csodálkozom, hogy bár az elmúlt esztendőben Önnel közösen sokat tettünk azért, hogy a román–magyar viszonyok politikai konnotációban is pozitív előjellel változzanak, de mégis úgy tűnik, visszatérünk a tavaly nyári Vásárhelyi Forgatag margóján támadt vitánkhoz. Persze, ez önmagában nem baj, hiszen a párbeszéd az, ami a vitás kérdések megoldásában előrevisz. Ellenben az inszinuáció, a gyanú lebegtetése, a sejtelmes rágalmazás, avagy a könnyelműen eldobott retorikus vádaskodás nem tesz jót a párbeszédnek.
Többször is nyilvánosan elmondtam, hogy én a kulturált dialógus híve vagyok, dacára annak, hogy bár 25 éve gyakoroljuk, tanulgatjuk, olykor erőltetve kínozzuk a társadalmi párbeszédet, valami okán mégsem sikerül a mételyező előítéleteket kiküszöbölni, egymást türelmesen és nyitottan meghallgatni, a felmerülő kérdésekben széles körben konzultálni. Ennek ellenére sem mondok le a párbeszédről, ezért fogalmazom meg most is észrevételeimet.
Kisebbség és többség között az odahajított morzsák és az orrunk előtt elhúzott mézesmadzagok nem sokat javítanak a viszonyon. Merő illúzió azt gondolni, hogy a szűken mért és nyögvenyelt kedvezésekkel a kisebbség teljes jogú polgári tekintélyt nyer.
A Székelyföld statútumtervezet világosan fogalmazza meg azokat az elveket, melyek ebben a térségben megnyugtatóan rendeznék románok és magyarok viszonyát. Ez a közvitára bocsátott törvénytervezet, meggyőződésem szerint, az utóbbi évtizedek egyik legjobb párbeszédalapja, amit kár lenne többségi státusból gőgösen leseperni az asztalról. Nem az első alkalom, amikor Ön azt hangoztatja, hogy a román és magyar közösség békés együttélésének elősegítésére vállalkozik. Ezt az állítását meggyőzően erősítheti, amennyiben vállalja az érdemi vitát, társadalmi párbeszédet.
A rágalmazás rágalmazást, az ellenségeskedés ellenségeskedést, a türelmetlenség türelmetlenséget, a bosszú bosszút szül. Mindenkinek van a tarsolyában elrettentő példa, obskúrus politikai érdekhajhászás, de ezekkel csak sárt dobálnánk egymásra, további elégedetlenkedést, a kiábrándulást fokozva a polgárok körében. Ezzel szemben kérdés az, hogy pozitív példák vannak-e tarsolyunkban? A Székelyföld statútum ilyenekre épül – a dél-tiroli autonómiamodellre, az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nagygyűlés vállalásaira, a Helyi Autonómia Európai Chartájának előírásaira és sok más Európa tanácsi ajánlásra –, javasolom, induljunk ki ezekből.
Ami marosvásárhelyi tanácsos kollégáinkat illeti, érthető, hogy nem önös érdekek mentén, hanem közösségi jogosítványokkal felvértezve politizálnak. Az RMDSZ, ha mégoly közhelyszerűen hangzik is, nem adta fel érdekvédelmi szövetség státusát. Az érdekvédelem, szemben a pártérdekekkel, sokkal összetettebb, széles körű konzultáció eredményeként született döntésekben nyilvánul meg. Ezért kérem, ne csodálkozzon azon, hogy az RMDSZ tisztségviselői elvileg nem önjáró politikai kalandorok.
Ami pedig a gyerekeket illeti, hadd kérdezzem meg Öntől, mi a véleménye, mit gondolhatnak, amikor Marosvásárhely iskoláinak a nagy többsége román személyiségek nevét viseli, az igazgatók jelentős többsége román nemzetiségű, amikor a Diszkriminációellenes Tanács több ízben marasztalta el a különböző közintézményeket az anyanyelv használati jogának korlátozása miatt, amikor az utcanévtáblák 25 év múltán is egynyelvűek. Nem csodálkozom azon, hogy nyelvhasználati és kulturális jogaikban visszaszorítva, kisebbségi tudatban nőnek fel. Több évtizede beszélünk arról, hogy a román nyelvet idegen nyelvként kellene tanítani gyermekeinknek, akiknek megtanítják ugyan az archaikus nyelvű román költeményeket, de nem tanítják meg kenyeret vásárolni a sarki boltban. Nem folytatom a felsorolást, hiszen nem az ellentéteket akarom elmélyíteni, hanem párbeszédet kezdeményezni.
Az RMDSZ, dacára az Ön szélsőséges megközelítésének, az elmúlt 25 évben kormányzati tisztségviselői révén is tekintélyt és elismerést vívott ki magának.
Sajnos, Ön durva rágalmazó kesztyűt hajított el, én jóhiszeműen a dialógus kesztyűjét veszem fel. Maradjunk ebben, polgármester úr!
Brassai Zsombor,az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
Több mint kétszázezer Maros megyei magyar érdekvédelmére vállalkozó politikai vezetőként fogalmazom meg észrevételeimet a Népújság szeptember 24-i számában megjelent fizetett hirdetésére, nyílt levelére, vállalva annak kockázatát, hogy nem mindenki ért egyet véleményemmel.
Őszintén csodálkozom, hogy bár az elmúlt esztendőben Önnel közösen sokat tettünk azért, hogy a román–magyar viszonyok politikai konnotációban is pozitív előjellel változzanak, de mégis úgy tűnik, visszatérünk a tavaly nyári Vásárhelyi Forgatag margóján támadt vitánkhoz. Persze, ez önmagában nem baj, hiszen a párbeszéd az, ami a vitás kérdések megoldásában előrevisz. Ellenben az inszinuáció, a gyanú lebegtetése, a sejtelmes rágalmazás, avagy a könnyelműen eldobott retorikus vádaskodás nem tesz jót a párbeszédnek.
Többször is nyilvánosan elmondtam, hogy én a kulturált dialógus híve vagyok, dacára annak, hogy bár 25 éve gyakoroljuk, tanulgatjuk, olykor erőltetve kínozzuk a társadalmi párbeszédet, valami okán mégsem sikerül a mételyező előítéleteket kiküszöbölni, egymást türelmesen és nyitottan meghallgatni, a felmerülő kérdésekben széles körben konzultálni. Ennek ellenére sem mondok le a párbeszédről, ezért fogalmazom meg most is észrevételeimet.
Kisebbség és többség között az odahajított morzsák és az orrunk előtt elhúzott mézesmadzagok nem sokat javítanak a viszonyon. Merő illúzió azt gondolni, hogy a szűken mért és nyögvenyelt kedvezésekkel a kisebbség teljes jogú polgári tekintélyt nyer.
A Székelyföld statútumtervezet világosan fogalmazza meg azokat az elveket, melyek ebben a térségben megnyugtatóan rendeznék románok és magyarok viszonyát. Ez a közvitára bocsátott törvénytervezet, meggyőződésem szerint, az utóbbi évtizedek egyik legjobb párbeszédalapja, amit kár lenne többségi státusból gőgösen leseperni az asztalról. Nem az első alkalom, amikor Ön azt hangoztatja, hogy a román és magyar közösség békés együttélésének elősegítésére vállalkozik. Ezt az állítását meggyőzően erősítheti, amennyiben vállalja az érdemi vitát, társadalmi párbeszédet.
A rágalmazás rágalmazást, az ellenségeskedés ellenségeskedést, a türelmetlenség türelmetlenséget, a bosszú bosszút szül. Mindenkinek van a tarsolyában elrettentő példa, obskúrus politikai érdekhajhászás, de ezekkel csak sárt dobálnánk egymásra, további elégedetlenkedést, a kiábrándulást fokozva a polgárok körében. Ezzel szemben kérdés az, hogy pozitív példák vannak-e tarsolyunkban? A Székelyföld statútum ilyenekre épül – a dél-tiroli autonómiamodellre, az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nagygyűlés vállalásaira, a Helyi Autonómia Európai Chartájának előírásaira és sok más Európa tanácsi ajánlásra –, javasolom, induljunk ki ezekből.
Ami marosvásárhelyi tanácsos kollégáinkat illeti, érthető, hogy nem önös érdekek mentén, hanem közösségi jogosítványokkal felvértezve politizálnak. Az RMDSZ, ha mégoly közhelyszerűen hangzik is, nem adta fel érdekvédelmi szövetség státusát. Az érdekvédelem, szemben a pártérdekekkel, sokkal összetettebb, széles körű konzultáció eredményeként született döntésekben nyilvánul meg. Ezért kérem, ne csodálkozzon azon, hogy az RMDSZ tisztségviselői elvileg nem önjáró politikai kalandorok.
Ami pedig a gyerekeket illeti, hadd kérdezzem meg Öntől, mi a véleménye, mit gondolhatnak, amikor Marosvásárhely iskoláinak a nagy többsége román személyiségek nevét viseli, az igazgatók jelentős többsége román nemzetiségű, amikor a Diszkriminációellenes Tanács több ízben marasztalta el a különböző közintézményeket az anyanyelv használati jogának korlátozása miatt, amikor az utcanévtáblák 25 év múltán is egynyelvűek. Nem csodálkozom azon, hogy nyelvhasználati és kulturális jogaikban visszaszorítva, kisebbségi tudatban nőnek fel. Több évtizede beszélünk arról, hogy a román nyelvet idegen nyelvként kellene tanítani gyermekeinknek, akiknek megtanítják ugyan az archaikus nyelvű román költeményeket, de nem tanítják meg kenyeret vásárolni a sarki boltban. Nem folytatom a felsorolást, hiszen nem az ellentéteket akarom elmélyíteni, hanem párbeszédet kezdeményezni.
Az RMDSZ, dacára az Ön szélsőséges megközelítésének, az elmúlt 25 évben kormányzati tisztségviselői révén is tekintélyt és elismerést vívott ki magának.
Sajnos, Ön durva rágalmazó kesztyűt hajított el, én jóhiszeműen a dialógus kesztyűjét veszem fel. Maradjunk ebben, polgármester úr!
Brassai Zsombor,az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 25.
Szilágyi Aladár, könyveivel, Aradon
Erdély és más izgalmas témák
„Nyögvenyelősen” (ahogy az egyik interjú címében olvastam) ültem le e beszámoló megírásához: tegnap reggel nekifogtam a Nem tündérkert, vagy nagyon is az című, Erdély a magyar történelemben alcímű könyv lapozgatásának – és egyszer csak döbbenten láttam, hogy elfutott az idő. Sürgősen írni kellene, de éppen egy interjú közepén voltam, na még ezt…
Érdekes és izgalmas olvasmány Szilágyi Aladárnak a Várad Riport Kiadónál idén megjelent könyve. Annak is, aki többé-kevésbé ismeri Erdély történetét, de annak is, aki éppencsakhogy, és ebből a kötetből szerez majd hiteles (bár sok román történész által vitatott), vagy annak vélt információkat. A történelem ugyanis, régen se volt, manapság sem egzakt tudomány, ahol az egy meg egy az kettő. Az évszámok, mondjuk, talán nem vitathatók és interpretálhatók, ami azonban mögöttük áll, az nagyon.
De hogyan került a nagyváradi Szilágyi Aladár Aradra?
Egyrészt azért, mert legutóbbi, (említett) könyve bárhol a történelmi Erdélyben és Partiumban, tehát Aradon is érdekes. Másrészt mert a szerző aradi gyökerű: Pankotán született, Aradon járt középiskolába, és nem olyan koros (szeptember 22-én töltötte 71. évét), hogy ne lennének még itt egykori osztály- és iskolatársak, sőt tanárok is.
Murvai Miklós, az est házigazdája indításként a szerző életpályájáról beszélt. A pankotai lelkész fiáról, akinek édesapját, Szilágyi Sándort 1958-ban tartóztatták le, „rendszerellenes összeesküvés” címén húszévi kényszermunkára ítéltek, 15 éves korában a Szekuritáté vallatta, aki „rossz dossziéja” miatt négyszer is sikertelenül felvételizett egyetemre. Végül technikumot végzett, és a rendszerváltásig a Bihari Áramszolgáltató Vállalatnál dolgozott, bár közben, a ’70-es évek elején a kolozsvári egyetem filozófia szakán is diplomát szerzett.
Újságírói és riporteri karrierje tulajdonképpen ezután kezdődött: a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese, a kiadóvállalat igazgatója, a Várad című folyóirat, az Erdélyi Riport szerkesztője, „mellesleg” az Ady Endre Sajtókollégium tanára, a Királyhágómelléki Egyházkerület főgondnoka, 2008-ban a Spactator-díj kitüntetettje…
Talán ezek is megérnének egy olyan (kitűnő) riportot, amilyeneket Szilágyi Aladár tud és szokott írni.
Ő azonban nem magával, hanem szűkebb és tágabb értelemben vett szülőföldje (talán) egyéni sornál is fontosabb kérdéseivel foglalkozik: tíz esztendő alatt kilenc (9!) önálló kötetet adott közre.
Réhon József, a szerző egyik méltatója az aradi Jelen Házban kedd este az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett (igen sikeresnek mondható, telt ház előtt zajlott) találkozón Szilágyi Aladár három könyvéről beszélt. Az egyik az 1964-es váradi „templomvédést” eleveníti fel (a Ceauşescu-korszakban, még annak kezdeti, viszonylag enyhébb időszakában is, egy ilyesmi szinte egyedülálló), a másik Várad-hegyalja legújabb kori történetét mutatja be, a Nem tündérkert… c., idén megjelent kötet pedig interjú-gyűjtemény. Szűcs Lászlónak (a Várad és Erdélyi Riport és a kiadó főszerkesztője, Szilágyi könyveinek szerkesztője) a szerzővel folytatott párbeszéd során a műhelymunka sok – egyébként a nagyközönség számára rejtve maradó – vonatkozására tért ki. Arra, például, hogyan készültek az Erdély történetéről szóló interjúk (a szervezők egy 2010-ben az RMDSZ és a Szacsvay Akadémia által kezdeményezett rendezvény keretében hívtak meg neves magyarországi történészeket, akik 2013-ban egy Erdély-súlypontú előadássorozat keretében taglalták a témákat), de szó esett a dobrudzsai és egyéb riportutakról, köztük a Várad-hegyaljaiakról is. Szilágyi országos riportútjain – amelyekből izgalmas írások születtek az „egységes román nemzetállamban élő” 24 nemzetiségről – mintegy 170 helységet keresett fel, hogy az ott élő szlovákok, szerbek, arománok, svábok, csehek, csángók, bolgárok, muzulmán cigányok és persze magyarok stb. jelenlegi állapotáról, mindennapjairól, életérzéseiről beszámoljon. Kár, hogy a vonatkozó kötetek egy részéből, mivel kifogytak, az aradiak már nem vásárolhattak. Szűcs László ígérete szerint azonban megpróbálják ezeket az interneten hozzáférhetővé tenni.
Szép, tanulságos est volt, megszervezéséért az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületét illeti köszönet.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)
Erdély és más izgalmas témák
„Nyögvenyelősen” (ahogy az egyik interjú címében olvastam) ültem le e beszámoló megírásához: tegnap reggel nekifogtam a Nem tündérkert, vagy nagyon is az című, Erdély a magyar történelemben alcímű könyv lapozgatásának – és egyszer csak döbbenten láttam, hogy elfutott az idő. Sürgősen írni kellene, de éppen egy interjú közepén voltam, na még ezt…
Érdekes és izgalmas olvasmány Szilágyi Aladárnak a Várad Riport Kiadónál idén megjelent könyve. Annak is, aki többé-kevésbé ismeri Erdély történetét, de annak is, aki éppencsakhogy, és ebből a kötetből szerez majd hiteles (bár sok román történész által vitatott), vagy annak vélt információkat. A történelem ugyanis, régen se volt, manapság sem egzakt tudomány, ahol az egy meg egy az kettő. Az évszámok, mondjuk, talán nem vitathatók és interpretálhatók, ami azonban mögöttük áll, az nagyon.
De hogyan került a nagyváradi Szilágyi Aladár Aradra?
Egyrészt azért, mert legutóbbi, (említett) könyve bárhol a történelmi Erdélyben és Partiumban, tehát Aradon is érdekes. Másrészt mert a szerző aradi gyökerű: Pankotán született, Aradon járt középiskolába, és nem olyan koros (szeptember 22-én töltötte 71. évét), hogy ne lennének még itt egykori osztály- és iskolatársak, sőt tanárok is.
Murvai Miklós, az est házigazdája indításként a szerző életpályájáról beszélt. A pankotai lelkész fiáról, akinek édesapját, Szilágyi Sándort 1958-ban tartóztatták le, „rendszerellenes összeesküvés” címén húszévi kényszermunkára ítéltek, 15 éves korában a Szekuritáté vallatta, aki „rossz dossziéja” miatt négyszer is sikertelenül felvételizett egyetemre. Végül technikumot végzett, és a rendszerváltásig a Bihari Áramszolgáltató Vállalatnál dolgozott, bár közben, a ’70-es évek elején a kolozsvári egyetem filozófia szakán is diplomát szerzett.
Újságírói és riporteri karrierje tulajdonképpen ezután kezdődött: a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese, a kiadóvállalat igazgatója, a Várad című folyóirat, az Erdélyi Riport szerkesztője, „mellesleg” az Ady Endre Sajtókollégium tanára, a Királyhágómelléki Egyházkerület főgondnoka, 2008-ban a Spactator-díj kitüntetettje…
Talán ezek is megérnének egy olyan (kitűnő) riportot, amilyeneket Szilágyi Aladár tud és szokott írni.
Ő azonban nem magával, hanem szűkebb és tágabb értelemben vett szülőföldje (talán) egyéni sornál is fontosabb kérdéseivel foglalkozik: tíz esztendő alatt kilenc (9!) önálló kötetet adott közre.
Réhon József, a szerző egyik méltatója az aradi Jelen Házban kedd este az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett (igen sikeresnek mondható, telt ház előtt zajlott) találkozón Szilágyi Aladár három könyvéről beszélt. Az egyik az 1964-es váradi „templomvédést” eleveníti fel (a Ceauşescu-korszakban, még annak kezdeti, viszonylag enyhébb időszakában is, egy ilyesmi szinte egyedülálló), a másik Várad-hegyalja legújabb kori történetét mutatja be, a Nem tündérkert… c., idén megjelent kötet pedig interjú-gyűjtemény. Szűcs Lászlónak (a Várad és Erdélyi Riport és a kiadó főszerkesztője, Szilágyi könyveinek szerkesztője) a szerzővel folytatott párbeszéd során a műhelymunka sok – egyébként a nagyközönség számára rejtve maradó – vonatkozására tért ki. Arra, például, hogyan készültek az Erdély történetéről szóló interjúk (a szervezők egy 2010-ben az RMDSZ és a Szacsvay Akadémia által kezdeményezett rendezvény keretében hívtak meg neves magyarországi történészeket, akik 2013-ban egy Erdély-súlypontú előadássorozat keretében taglalták a témákat), de szó esett a dobrudzsai és egyéb riportutakról, köztük a Várad-hegyaljaiakról is. Szilágyi országos riportútjain – amelyekből izgalmas írások születtek az „egységes román nemzetállamban élő” 24 nemzetiségről – mintegy 170 helységet keresett fel, hogy az ott élő szlovákok, szerbek, arománok, svábok, csehek, csángók, bolgárok, muzulmán cigányok és persze magyarok stb. jelenlegi állapotáról, mindennapjairól, életérzéseiről beszámoljon. Kár, hogy a vonatkozó kötetek egy részéből, mivel kifogytak, az aradiak már nem vásárolhattak. Szűcs László ígérete szerint azonban megpróbálják ezeket az interneten hozzáférhetővé tenni.
Szép, tanulságos est volt, megszervezéséért az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületét illeti köszönet.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 25.
Kelemen Hunor: az RMDSZ 1996 óta évente állít önálló államfőjelöltet
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1996 óta minden egyes alkalommal állít jelöltet.
Fontosnak tartjuk, hogy a közösségi szolidaritást felmutassuk. Ezek az alkalmak nagyon jó lehetőségek a párbeszédre. Jó alkalom arra, hogy elmondjuk, mit gondolunk Romániáról, az ország helyéről Európában, a régióban, ugyanakkor kihangsúlyozzuk azt is, hogy az erdélyi magyarság milyen szerepet tölthet be az ország sorsában.
Szabadság (Kolozsvár)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1996 óta minden egyes alkalommal állít jelöltet.
Fontosnak tartjuk, hogy a közösségi szolidaritást felmutassuk. Ezek az alkalmak nagyon jó lehetőségek a párbeszédre. Jó alkalom arra, hogy elmondjuk, mit gondolunk Romániáról, az ország helyéről Európában, a régióban, ugyanakkor kihangsúlyozzuk azt is, hogy az erdélyi magyarság milyen szerepet tölthet be az ország sorsában.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 25.
Keresztény, demokrata és magyar
Hivatalos voltam a Romániai Magyar Keresztény Demokrata Mozgalom (RMKDM) ez évi konferenciájára. Eresztevényben, néhány méterre Gábor Áron emlékművétől jutottak szóhoz a képviselők. Jó volt hallani, hogy az átkos fogalom, a szórvány kissé erőtlenedik az egymás után és indulatosan, dokumentáltan kibontakozó fölszólalásokban. Az egység, az együttműködés szellemében. Szatmárról Erdei Dolocki István, Zilahról Seress Dénes jött el, Kézdivásárhelyről, immár többségből Fejér László Ödön, Borszékről Moldován László parlamenti képviselő, Dr. Darvas Kozma József egyházi országos alelnöke az RMKDM-nek, Sepsiszentgyörgyöt többek között Kiss Tibor gazdasági országos alelnök képviselte, aki szigorú volt, mint mindig, elvi és gyakorlati elvárásaiban.
Kelemen Kálmán országos elnök ugyancsak a tettek mezején nyugtázta az eredményeket. Ezen a konferencián nem hangzott el a szélsőjobb kifejezés, mert a konferencia tanúsága szerint sincs, amit mérsékelnünk kellene elvárásainkban a mai román kormánnyal szemben. Mert a magyarok hazai elvárása nem a román állam ellenében irányul, hanem a jog és az igazság, az egyenlő elbírálás érdekében.
Hol van a független, az egykori magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem? És hol az önálló magyar nyelvű tudományegyetem, amely létezett 1959-ig? Kérdéseket tettek föl és nem önmaguk vigasztalására a küldöttek, a KDM vezetői, hanem célirányosan: hol állunk ma jogilag?
Rég nem vettem részt ilyen szigorúan és gyakorlatilag célra törő konferencián. El lehetett másutt, néhol mismásolni, maszatolni sorskérdéseinket – itt nem. Kelemen Kálmán országos elnök szedte-rakta rendbe mindezt. És késve, de többszöri „megidézésre” megérkezett a Hargita megyei fáradhatatlan elnök, Borboly Csaba, és mint ellenségeink álmait, ítélte el a székelyek 15 és 49 év közti elvándorlását. És azonnal azt sorolta, amit tenni lehet. Idén 25 szakiskolai osztály indult, ahová felvételivel (!) lehetett bejutni. Értelme van és célja a szakoktatásnak, és ezt egyre többen veszik észre Hargita megyében. Diákonként havi 200 lej ösztöndíj jár. Nemcsak ez a vonzó, hanem a szakma, tudás, képzettség révén a munkalehetőség, tehát a lét itthon, a jobb lét.
Idegenek számára hátborzongató a megfogalmazása Borboly elnöknek: állampolgár-ellenesen működik itt az állam.
Az egyházak szerepe került előtérbe abban a közös küzdelemben, amely szociális, jólétpárti és nemzeti. Mindebben semmi kivetnivalót nem találni, csak ha ismét és ismét fölülmarad, fölülkerekedik a nemzeti többség üres melldöngetése.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Hivatalos voltam a Romániai Magyar Keresztény Demokrata Mozgalom (RMKDM) ez évi konferenciájára. Eresztevényben, néhány méterre Gábor Áron emlékművétől jutottak szóhoz a képviselők. Jó volt hallani, hogy az átkos fogalom, a szórvány kissé erőtlenedik az egymás után és indulatosan, dokumentáltan kibontakozó fölszólalásokban. Az egység, az együttműködés szellemében. Szatmárról Erdei Dolocki István, Zilahról Seress Dénes jött el, Kézdivásárhelyről, immár többségből Fejér László Ödön, Borszékről Moldován László parlamenti képviselő, Dr. Darvas Kozma József egyházi országos alelnöke az RMKDM-nek, Sepsiszentgyörgyöt többek között Kiss Tibor gazdasági országos alelnök képviselte, aki szigorú volt, mint mindig, elvi és gyakorlati elvárásaiban.
Kelemen Kálmán országos elnök ugyancsak a tettek mezején nyugtázta az eredményeket. Ezen a konferencián nem hangzott el a szélsőjobb kifejezés, mert a konferencia tanúsága szerint sincs, amit mérsékelnünk kellene elvárásainkban a mai román kormánnyal szemben. Mert a magyarok hazai elvárása nem a román állam ellenében irányul, hanem a jog és az igazság, az egyenlő elbírálás érdekében.
Hol van a független, az egykori magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem? És hol az önálló magyar nyelvű tudományegyetem, amely létezett 1959-ig? Kérdéseket tettek föl és nem önmaguk vigasztalására a küldöttek, a KDM vezetői, hanem célirányosan: hol állunk ma jogilag?
Rég nem vettem részt ilyen szigorúan és gyakorlatilag célra törő konferencián. El lehetett másutt, néhol mismásolni, maszatolni sorskérdéseinket – itt nem. Kelemen Kálmán országos elnök szedte-rakta rendbe mindezt. És késve, de többszöri „megidézésre” megérkezett a Hargita megyei fáradhatatlan elnök, Borboly Csaba, és mint ellenségeink álmait, ítélte el a székelyek 15 és 49 év közti elvándorlását. És azonnal azt sorolta, amit tenni lehet. Idén 25 szakiskolai osztály indult, ahová felvételivel (!) lehetett bejutni. Értelme van és célja a szakoktatásnak, és ezt egyre többen veszik észre Hargita megyében. Diákonként havi 200 lej ösztöndíj jár. Nemcsak ez a vonzó, hanem a szakma, tudás, képzettség révén a munkalehetőség, tehát a lét itthon, a jobb lét.
Idegenek számára hátborzongató a megfogalmazása Borboly elnöknek: állampolgár-ellenesen működik itt az állam.
Az egyházak szerepe került előtérbe abban a közös küzdelemben, amely szociális, jólétpárti és nemzeti. Mindebben semmi kivetnivalót nem találni, csak ha ismét és ismét fölülmarad, fölülkerekedik a nemzeti többség üres melldöngetése.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 25.
Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik a román köztelevízió elnöke
Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik Stelian Tanase, a román köztelevízió elnök-vezérigaztgatója, aki szerint az intézmény azért nem rendelkezik életképes stratégiával, mert “ki van szolgáltatva a politikusok kénye-kedvének”.
A Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját szerdán a képviselőház kulturális bizottságában hallgatták meg, miután a nyilvánosság előtt politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a kormányt, mindenekelőtt Victor Ponta miniszterelnök kabinetjének szóvivőjét. A parlamenti bizottság előtt fenntartotta korábbi állításait.
Stelian Tanase szerint a román köztelevízió sürgősen belső szerkezeti átalakításra szorul, amit 2014-ben azért halasztottak el, mert választási év. Romániában novemberben tartják az államfő-választást. Tanasét 2013 decemberében választották meg a köztelevízió élére. A liberálisok javasolták a tisztségre, akik akkor még kormányon voltak. Az idén februárban felbomlott a liberálisok és a szociáldemokraták alkotta, kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL), Tanase szerint azóta politikai támogatás nélkül maradt reformterve.
Kifejtette, az elmúlt hetekben erősödött a politikai nyomásgyakorlás, amikor Corneliu Calota kormányszóvivő – aki a televízió igazgatótanácsának is tagja volt – arra kérte Tanaset, vegye le műsorról két újságíró, Cornel Nistorescu és Sorin Avram adását. Tanase ezt megtagadta, de a nyilvánosságra hozta a nyomásgyakorlási kísérletet.
Victor Ponta miniszterelnök a botrány kitörése után jelentette be, hogy az ő kérésére Calota lemondott a televízió igazgatótanácsából, és a kormányt egy másik személy fogja képviselni a köztelevízió vezető testületében. Ponta elhárította a nyomásgyakorlási szándékot, mint mondta, azért kérte Calota lemondását, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka a kormányra. A román köztelevízió meglehetősen nehéz anyagi helyzetben van. Adósságai elérik a 800,6 millió lejt (55,2 milliárd forint). Tavaly 619 embert bocsátottak el, s az alkalmazottak száma 2535-re csökkent, de ez nem elegendő az intézmény pénzügyi helyzetének stabilizálásához. Tanase javaslatára májusban megkísérelték csökkenteni 20 százalékkal valamennyi alkalmazott bérét, de ez tüntetést váltott ki a dolgozók körében, és a parlamenti pártok sem értettek egyet ezzel a lépéssel, így elmaradt a megszorító intézkedés alkalmazása.
erdon.ro
Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik Stelian Tanase, a román köztelevízió elnök-vezérigaztgatója, aki szerint az intézmény azért nem rendelkezik életképes stratégiával, mert “ki van szolgáltatva a politikusok kénye-kedvének”.
A Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját szerdán a képviselőház kulturális bizottságában hallgatták meg, miután a nyilvánosság előtt politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a kormányt, mindenekelőtt Victor Ponta miniszterelnök kabinetjének szóvivőjét. A parlamenti bizottság előtt fenntartotta korábbi állításait.
Stelian Tanase szerint a román köztelevízió sürgősen belső szerkezeti átalakításra szorul, amit 2014-ben azért halasztottak el, mert választási év. Romániában novemberben tartják az államfő-választást. Tanasét 2013 decemberében választották meg a köztelevízió élére. A liberálisok javasolták a tisztségre, akik akkor még kormányon voltak. Az idén februárban felbomlott a liberálisok és a szociáldemokraták alkotta, kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL), Tanase szerint azóta politikai támogatás nélkül maradt reformterve.
Kifejtette, az elmúlt hetekben erősödött a politikai nyomásgyakorlás, amikor Corneliu Calota kormányszóvivő – aki a televízió igazgatótanácsának is tagja volt – arra kérte Tanaset, vegye le műsorról két újságíró, Cornel Nistorescu és Sorin Avram adását. Tanase ezt megtagadta, de a nyilvánosságra hozta a nyomásgyakorlási kísérletet.
Victor Ponta miniszterelnök a botrány kitörése után jelentette be, hogy az ő kérésére Calota lemondott a televízió igazgatótanácsából, és a kormányt egy másik személy fogja képviselni a köztelevízió vezető testületében. Ponta elhárította a nyomásgyakorlási szándékot, mint mondta, azért kérte Calota lemondását, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka a kormányra. A román köztelevízió meglehetősen nehéz anyagi helyzetben van. Adósságai elérik a 800,6 millió lejt (55,2 milliárd forint). Tavaly 619 embert bocsátottak el, s az alkalmazottak száma 2535-re csökkent, de ez nem elegendő az intézmény pénzügyi helyzetének stabilizálásához. Tanase javaslatára májusban megkísérelték csökkenteni 20 százalékkal valamennyi alkalmazott bérét, de ez tüntetést váltott ki a dolgozók körében, és a parlamenti pártok sem értettek egyet ezzel a lépéssel, így elmaradt a megszorító intézkedés alkalmazása.
erdon.ro
2014. szeptember 25.
Gyónások és lemondások
Az egész román közvéleményt sokkolta az ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető Robert Turcescu vallomása. A román újságíró a blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés titkos ügynöke volt alezredesi rangban. Államelnök-választási helyzetkép a jelentkezés hajrájában.
Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem: becstelenséget művelek Istennel, önmagammal, a családommal – valamint mindannyiatokkal szemben. Nem tudok tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte – írta blogbejegyzésében Robert Turcescu. Jelezte, aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének, amire könnyen sor kerülhet, hiszen az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az önleleplező. Államtitoknak minősülő dokumentum nyilvánosságra hozataláért pedig három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság róható ki. Márpedig Turcescu nemcsak mesélt, blogján nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt.
Miután az önleleplezést követően néhány órán át elérhetetlen volt, az újságíró megjelent a B1 televízió egyik vasárnap esti adásában, ahol láthatóan zaklatott állapotban megerősítette a közzétett dokumentumok hitelességét, majd elmondta: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett a titkolózás. Közölte: nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését. Aztán az adás vége előtt elhagyta a stúdiót.
Az egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta érdemben a hírt, a kibocsátott kommünikében mindössze annyi szerepelt, hogy a hasonló üggyel ártanak a hadsereg presztízsének. Victor Ponta miniszterelnököt állítása szerint nem lepte meg a bejelentés, „aki szelet vet, vihart arat” fogalmazott, és ezt az állítását érvényesnek nevezte más, Traian Băsescu államelnökhöz közel álló személyek esetében is. Ugyanakkor ellenzéki oldalról szorgalmazták Mircea Dusa honvédelmi miniszter parlamenti meghallgatását az ügyben.
Félmilliós csomag
Az államelnök-választásra való jelentkezések benyújtásának folyamata kedden éjfélkor, lapzártánk után zárult. Előtte egy nappal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is benyújtotta a Központi Választási Irodához az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást. Az aláírások iktatása után Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy Romániának az oktatásra, kultúrára, kutatásra és infrastruktúrára kell kiemelt figyelmet fordítania, hogy megerősödjék és meghatározó szerepet játszhasson a térségben és az Európai Unióban. Hozzátette: a kampányban a romániai magyarság sajátságos érdekeit is fel akarja mutatni „Mindenhol az unióban, ahol a 20. század második felétől kezdődően stabil gazdaság, jólét, biztonság alakult ki, rendezték a többség és kisebbség viszonyát. Mindig a többség felelős a kisebbségért. A kisebbségnek képesnek kell lennie megmutatni, mit akar, hogyan akarja, ezt mi a párbeszéd útján, az érvek erejével kívánjuk megmutatni és kialakítani az előítéleteket lebontó párbeszédet” – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy kit támogat a választás második fordulójában. „Azt a kishitűséget kell legyőzni, hogy a második fordulóba az RMDSZ jelöltje nem juthat be. Ha mégsem sikerül, lesz időnk kialakítani az álláspontunkat a két forduló között” – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje.
A határidő lejárta előtt néhány órával az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is benyújtotta a közel 220 ezer támogató aláírást tartalmazó csomagot annak érdekében, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is elindulhasson az elnökválasztáson. „Mi, magyarok máris nyertünk az összesen mintegy félmillió aláírás összegyűjtésével – mondta az Erdélyi Naplónak Szilágyi Zsolt elnökjelölt. – Ha nem is megy el ennyi ember választani, a támogatók félmilliós száma már Bukarestben is komoly tételnek számít. Az EMNP számára az elnökválasztás elsődleges tétje az Erdély-központú politika megjelenítése a kampányban. Ezért vállaltuk, s ezért örülünk az első sikernek, a szükséges számú aláírás összegyűjtésének.”
Ponta: Băsescu a Szekuritáté tisztje volt
Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az államelnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt. Mint ismeretes, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkosügynök is szerepel. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását.
Bujkáló aláírások
A Băsescu által az elnökjelöltek hitelesítésének hajrájára jelzett látványos visszalépések és leleplezések sorába illeszthető Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának tisztségből való lemondása. Meleşcanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor az államfő Mihai-Răzvan Ungureanu akkori igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A 73 éves Meleşcanu 2012-ben az akkor ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben a magyar–román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát.
Bár Meleşcanu már nyár elején jelezte, hogy nem utasítaná el, ha felkérnék az elnökválasztáson való indulásra, a román média mégis váratlan fordulatként értékelte a bejelentést. Az is felmerült, hogy vajon nem törvénybe ütköző-e, ha egy kémfőnök egyik napról a másikra aktív politikai szerepet vállal. Azt is kíváncsian várják, honnan kerül majd elő az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer aláírás, hiszen eddig elvileg senki sem gyűjthetett Meleşcanut támogató aláírásokat, míg a jelölt a SIE igazgatója volt.
Az elnökválasztási kampányt már a SIE-igazgató lemondása előtt is ügynökbotrányok tarkították. A leköszönő államfő nemrég közölte, hogy az elnökjelöltek között korábbi titkosügynök is van, akit felszólított, hogy fedje fel magát, ellenkező esetben személyesen lesz kénytelen „kiegészíteni” az illető önéletrajzát.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az egész román közvéleményt sokkolta az ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető Robert Turcescu vallomása. A román újságíró a blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés titkos ügynöke volt alezredesi rangban. Államelnök-választási helyzetkép a jelentkezés hajrájában.
Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem: becstelenséget művelek Istennel, önmagammal, a családommal – valamint mindannyiatokkal szemben. Nem tudok tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte – írta blogbejegyzésében Robert Turcescu. Jelezte, aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének, amire könnyen sor kerülhet, hiszen az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az önleleplező. Államtitoknak minősülő dokumentum nyilvánosságra hozataláért pedig három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság róható ki. Márpedig Turcescu nemcsak mesélt, blogján nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt.
Miután az önleleplezést követően néhány órán át elérhetetlen volt, az újságíró megjelent a B1 televízió egyik vasárnap esti adásában, ahol láthatóan zaklatott állapotban megerősítette a közzétett dokumentumok hitelességét, majd elmondta: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett a titkolózás. Közölte: nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését. Aztán az adás vége előtt elhagyta a stúdiót.
Az egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta érdemben a hírt, a kibocsátott kommünikében mindössze annyi szerepelt, hogy a hasonló üggyel ártanak a hadsereg presztízsének. Victor Ponta miniszterelnököt állítása szerint nem lepte meg a bejelentés, „aki szelet vet, vihart arat” fogalmazott, és ezt az állítását érvényesnek nevezte más, Traian Băsescu államelnökhöz közel álló személyek esetében is. Ugyanakkor ellenzéki oldalról szorgalmazták Mircea Dusa honvédelmi miniszter parlamenti meghallgatását az ügyben.
Félmilliós csomag
Az államelnök-választásra való jelentkezések benyújtásának folyamata kedden éjfélkor, lapzártánk után zárult. Előtte egy nappal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is benyújtotta a Központi Választási Irodához az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást. Az aláírások iktatása után Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy Romániának az oktatásra, kultúrára, kutatásra és infrastruktúrára kell kiemelt figyelmet fordítania, hogy megerősödjék és meghatározó szerepet játszhasson a térségben és az Európai Unióban. Hozzátette: a kampányban a romániai magyarság sajátságos érdekeit is fel akarja mutatni „Mindenhol az unióban, ahol a 20. század második felétől kezdődően stabil gazdaság, jólét, biztonság alakult ki, rendezték a többség és kisebbség viszonyát. Mindig a többség felelős a kisebbségért. A kisebbségnek képesnek kell lennie megmutatni, mit akar, hogyan akarja, ezt mi a párbeszéd útján, az érvek erejével kívánjuk megmutatni és kialakítani az előítéleteket lebontó párbeszédet” – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy kit támogat a választás második fordulójában. „Azt a kishitűséget kell legyőzni, hogy a második fordulóba az RMDSZ jelöltje nem juthat be. Ha mégsem sikerül, lesz időnk kialakítani az álláspontunkat a két forduló között” – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje.
A határidő lejárta előtt néhány órával az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is benyújtotta a közel 220 ezer támogató aláírást tartalmazó csomagot annak érdekében, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is elindulhasson az elnökválasztáson. „Mi, magyarok máris nyertünk az összesen mintegy félmillió aláírás összegyűjtésével – mondta az Erdélyi Naplónak Szilágyi Zsolt elnökjelölt. – Ha nem is megy el ennyi ember választani, a támogatók félmilliós száma már Bukarestben is komoly tételnek számít. Az EMNP számára az elnökválasztás elsődleges tétje az Erdély-központú politika megjelenítése a kampányban. Ezért vállaltuk, s ezért örülünk az első sikernek, a szükséges számú aláírás összegyűjtésének.”
Ponta: Băsescu a Szekuritáté tisztje volt
Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az államelnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt. Mint ismeretes, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkosügynök is szerepel. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását.
Bujkáló aláírások
A Băsescu által az elnökjelöltek hitelesítésének hajrájára jelzett látványos visszalépések és leleplezések sorába illeszthető Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának tisztségből való lemondása. Meleşcanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor az államfő Mihai-Răzvan Ungureanu akkori igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A 73 éves Meleşcanu 2012-ben az akkor ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben a magyar–román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát.
Bár Meleşcanu már nyár elején jelezte, hogy nem utasítaná el, ha felkérnék az elnökválasztáson való indulásra, a román média mégis váratlan fordulatként értékelte a bejelentést. Az is felmerült, hogy vajon nem törvénybe ütköző-e, ha egy kémfőnök egyik napról a másikra aktív politikai szerepet vállal. Azt is kíváncsian várják, honnan kerül majd elő az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer aláírás, hiszen eddig elvileg senki sem gyűjthetett Meleşcanut támogató aláírásokat, míg a jelölt a SIE igazgatója volt.
Az elnökválasztási kampányt már a SIE-igazgató lemondása előtt is ügynökbotrányok tarkították. A leköszönő államfő nemrég közölte, hogy az elnökjelöltek között korábbi titkosügynök is van, akit felszólított, hogy fedje fel magát, ellenkező esetben személyesen lesz kénytelen „kiegészíteni” az illető önéletrajzát.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 25.
Statútumok, választások, minőségek
Az elmúlt héten két jelentős bejelentés történt az erdélyi magyar közéletben. Mindkettő a közeljövőnek ugyanahhoz az eseményéhez kapcsolódik: az elnökválasztáshoz. Az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómiastatútumát, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig bejelentette, hogy sikerült összegyűjteni a Szilágyi Zsolt elnökjelölti indulásához szükséges 200 ezer aláírást.
Geocentrikus világkép
Az autonómiastatútum – amellyel kapcsolatban már súlyos bírálatok is elhangzottak – minőségétől függetlenül a kampány része, bár ezt az illetékesek tagadják. Az RMDSZ az 1996-os kampány idején, amelyet a kormányzati szerepvállalás áldásos mivoltára hegyezett ki a választás várható győztesének kilététől függetlenül, teljes mértékben kiemelte kommunikációjából az autonómiát. Csak 2004-ben élt annak mozgósító erejével, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció színeiben indított vele szemben jelölteket.
A téma a kisebbségi törvényen keresztül még évekig a szövetség politikai propagandájának része volt, bár a törvény elbukott a román fél irracionális ellenállásán. Irracionális, mondom, hiszen az etnokratikus, homogenizáló, centralista, etatista román érdek is azt diktálta volna, hogy a látszatpolitizálás eme szemfényvesztő elemét az RMDSZ-szel közösen emeljék be a román közjogi rendszerbe, s arassák le annak presztízshasznát belföldön és külföldön egyaránt. A szólamokkal ellentétben ugyanis a jogszabály semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel a Kulturális Autonómiatanácsot, lényegében az RMDSZ önbebetonozását szolgálta az erdélyi magyar társadalomban. Mivel a „kulturális autonómia” szerepelt benne címszóként (az érdemi szabályozást a beláthatatlan jövőbe tolva ki), sulykolással sikerült elhitetni a politika iránt érdeklődő magyar közvélemény tekintélyes részével – beleértve egyes konzervatív anyaországi politikusokat is –, hogy a jogszabály biztosítaná az erdélyi magyar nemzeti közösség kulturális autonómiáját.
Valamivel jobb a helyzet a tervbe vétel után 21 esztendővel, az 1993-ban megszabott kétéves határidő letelte után 19 esztendővel tető alá hozott statútum esetében. Nem mintha nem lennének vele koncepcionális gondok. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tervezet szerint a Ceauşescu-féle 1968-as megyésítés által létrehozott területi egységek, Hargita, Kovászna és Maros megye képezi Székelyföldet, mely terület nem azonos a történelmi Székelyfölddel. Az is problematikus, hogy a nyelvoktatást feltétlenül az adott nyelvet anyanyelvként magukénak tudó tanárok által rendezné, vagyis a székelyföldi magyar anyanyelvű román tanároknak át kellene képezniük magukat, vagy mehetnének Erdély más részeibe tanítani. Az sem túl szerencsés szabályozás, hogy azokon a településeken, ahol a cigány lakosság eléri a lélekszám 20 százalékát, a cigány nyelv tanítását is kötelezővé tennék a magyar és a román iskolákban. Tény azonban, hogy a tervezet – a kisebbségi törvénnyel ellentétben – nem luftballon. A benne foglaltak megvalósulásának esetén kétségkívül előrébb tartanánk. Némi arroganciára vall viszont, hogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumának alapul vétele helyett teljesen új tervezetet alkotott a szövetség. De ez része a sajátos RMDSZ-es gondolkodásnak, amely emlékeztet az évezredekig uralkodó geocentrikus világszemléletre. Eszerint az erdélyi magyarság azonos az RMDSZ-szel: aki az RMDSZ ellen indul, az erdélyi magyarság ellen indul, az RMDSZ maga az erdélyi magyar nemzeti közösség egysége, aki rá szavaz, az egységet erősíti. Ami ugyan fogalmi nonszensz, de választási szlogennek eddig mindig bevált.
Gellert kapott RMDSZ-elképzelés
És már ott is vagyunk a második bejelentésnél. Meglátjuk, elég lesz-e ennyi, ha a román hatóságok indulni engedik Szilágyi Zsoltot. Mert összegyűjtött aláírások ide vagy oda, Románia nem az a hely, ahol ne lehetne elgáncsolni egy jelöltet, aki az egységes nemzetállam tabuját a föderalizmus gondolatának népszerűsítésével döntögeti. Láttunk itt már olyat, hogy legitim, az önkormányzati választásokon demokratikus felhatalmazottságot nyerő szervezet bejegyzését szüntette meg a román állam egyik bírói fóruma egy másik bírói fórum mulasztása miatt, a megválasztott tanácsosokat pedig a szemben álló párt, történetesen az RMDSZ, kizárta a tanácsból.
De induljunk ki abból, hogy két magyar elnökjelölt áll majd a rajthoz. Kelemen Hunor felkötheti a felkötni valót, s aligha alapozhat arra, hogy az egységféltő retorika elég lesz az elsöprő győzelemhez. A nagy kérdés inkább az, hogy a választói bázis veszi-e magának a fáradságot, hogy végiggondolja a két jelölt programját, és voksát adja az egyikre, vagy otthon marad, netán valamelyik román jelöltre szavaz. Annyi biztos, hogy az RMDSZ elképzelése – miszerint Kelemen Hunor összegyűjti a magyar szavazatokat, majd azokat igyekszik átcsoportosítani a magyarellenességét számtalanszor bizonyított Victor Pontához, akivel látványosan együtt kampányol az utóbbi időben – gellert kapott. S az EMNP-nek már csak ezért is érdemes volt belevágni ebbe a kockázatos vállalkozásba.
De ha hozzávesszük ehhez annak a kéznyújtásnyira levő lehetőségét, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar történelemben első ízben kap jelentős médiafelületet egy olyan magyar jelölt, aki az autonómiát (és a föderalizmust) nemcsak a saját bázis mozgósítására használja, hanem megfelelő szakmai színvonalon a román fél irányába is artikulálja, nem kétséges, hogy ez volt a néppárt történetének egyik legjobb lépése.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az elmúlt héten két jelentős bejelentés történt az erdélyi magyar közéletben. Mindkettő a közeljövőnek ugyanahhoz az eseményéhez kapcsolódik: az elnökválasztáshoz. Az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómiastatútumát, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig bejelentette, hogy sikerült összegyűjteni a Szilágyi Zsolt elnökjelölti indulásához szükséges 200 ezer aláírást.
Geocentrikus világkép
Az autonómiastatútum – amellyel kapcsolatban már súlyos bírálatok is elhangzottak – minőségétől függetlenül a kampány része, bár ezt az illetékesek tagadják. Az RMDSZ az 1996-os kampány idején, amelyet a kormányzati szerepvállalás áldásos mivoltára hegyezett ki a választás várható győztesének kilététől függetlenül, teljes mértékben kiemelte kommunikációjából az autonómiát. Csak 2004-ben élt annak mozgósító erejével, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció színeiben indított vele szemben jelölteket.
A téma a kisebbségi törvényen keresztül még évekig a szövetség politikai propagandájának része volt, bár a törvény elbukott a román fél irracionális ellenállásán. Irracionális, mondom, hiszen az etnokratikus, homogenizáló, centralista, etatista román érdek is azt diktálta volna, hogy a látszatpolitizálás eme szemfényvesztő elemét az RMDSZ-szel közösen emeljék be a román közjogi rendszerbe, s arassák le annak presztízshasznát belföldön és külföldön egyaránt. A szólamokkal ellentétben ugyanis a jogszabály semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel a Kulturális Autonómiatanácsot, lényegében az RMDSZ önbebetonozását szolgálta az erdélyi magyar társadalomban. Mivel a „kulturális autonómia” szerepelt benne címszóként (az érdemi szabályozást a beláthatatlan jövőbe tolva ki), sulykolással sikerült elhitetni a politika iránt érdeklődő magyar közvélemény tekintélyes részével – beleértve egyes konzervatív anyaországi politikusokat is –, hogy a jogszabály biztosítaná az erdélyi magyar nemzeti közösség kulturális autonómiáját.
Valamivel jobb a helyzet a tervbe vétel után 21 esztendővel, az 1993-ban megszabott kétéves határidő letelte után 19 esztendővel tető alá hozott statútum esetében. Nem mintha nem lennének vele koncepcionális gondok. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tervezet szerint a Ceauşescu-féle 1968-as megyésítés által létrehozott területi egységek, Hargita, Kovászna és Maros megye képezi Székelyföldet, mely terület nem azonos a történelmi Székelyfölddel. Az is problematikus, hogy a nyelvoktatást feltétlenül az adott nyelvet anyanyelvként magukénak tudó tanárok által rendezné, vagyis a székelyföldi magyar anyanyelvű román tanároknak át kellene képezniük magukat, vagy mehetnének Erdély más részeibe tanítani. Az sem túl szerencsés szabályozás, hogy azokon a településeken, ahol a cigány lakosság eléri a lélekszám 20 százalékát, a cigány nyelv tanítását is kötelezővé tennék a magyar és a román iskolákban. Tény azonban, hogy a tervezet – a kisebbségi törvénnyel ellentétben – nem luftballon. A benne foglaltak megvalósulásának esetén kétségkívül előrébb tartanánk. Némi arroganciára vall viszont, hogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumának alapul vétele helyett teljesen új tervezetet alkotott a szövetség. De ez része a sajátos RMDSZ-es gondolkodásnak, amely emlékeztet az évezredekig uralkodó geocentrikus világszemléletre. Eszerint az erdélyi magyarság azonos az RMDSZ-szel: aki az RMDSZ ellen indul, az erdélyi magyarság ellen indul, az RMDSZ maga az erdélyi magyar nemzeti közösség egysége, aki rá szavaz, az egységet erősíti. Ami ugyan fogalmi nonszensz, de választási szlogennek eddig mindig bevált.
Gellert kapott RMDSZ-elképzelés
És már ott is vagyunk a második bejelentésnél. Meglátjuk, elég lesz-e ennyi, ha a román hatóságok indulni engedik Szilágyi Zsoltot. Mert összegyűjtött aláírások ide vagy oda, Románia nem az a hely, ahol ne lehetne elgáncsolni egy jelöltet, aki az egységes nemzetállam tabuját a föderalizmus gondolatának népszerűsítésével döntögeti. Láttunk itt már olyat, hogy legitim, az önkormányzati választásokon demokratikus felhatalmazottságot nyerő szervezet bejegyzését szüntette meg a román állam egyik bírói fóruma egy másik bírói fórum mulasztása miatt, a megválasztott tanácsosokat pedig a szemben álló párt, történetesen az RMDSZ, kizárta a tanácsból.
De induljunk ki abból, hogy két magyar elnökjelölt áll majd a rajthoz. Kelemen Hunor felkötheti a felkötni valót, s aligha alapozhat arra, hogy az egységféltő retorika elég lesz az elsöprő győzelemhez. A nagy kérdés inkább az, hogy a választói bázis veszi-e magának a fáradságot, hogy végiggondolja a két jelölt programját, és voksát adja az egyikre, vagy otthon marad, netán valamelyik román jelöltre szavaz. Annyi biztos, hogy az RMDSZ elképzelése – miszerint Kelemen Hunor összegyűjti a magyar szavazatokat, majd azokat igyekszik átcsoportosítani a magyarellenességét számtalanszor bizonyított Victor Pontához, akivel látványosan együtt kampányol az utóbbi időben – gellert kapott. S az EMNP-nek már csak ezért is érdemes volt belevágni ebbe a kockázatos vállalkozásba.
De ha hozzávesszük ehhez annak a kéznyújtásnyira levő lehetőségét, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar történelemben első ízben kap jelentős médiafelületet egy olyan magyar jelölt, aki az autonómiát (és a föderalizmust) nemcsak a saját bázis mozgósítására használja, hanem megfelelő szakmai színvonalon a román fél irányába is artikulálja, nem kétséges, hogy ez volt a néppárt történetének egyik legjobb lépése.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 25.
Kertész Melinda
KÉNYSZERPÁLYÁN Salat Levente: az RMDSZ tervezete az autonómia látszatát próbálja kelteni
A politológus szerint az autonómiastatútum olyan jogi megoldásokat javasol, amelyeknek az elfogadtatása és a kivitelezése egyaránt nagyon problematikus.
– Az RMDSZ eddig a kampányban használta az autonómia gondolatát, fontos mozzanat, hogy most előállt a saját tervezetével – A tervezet arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek – A tervezetből hiányzik az, ami az autonómiaberendezkedésnek a lényege, éspedig a hatalommegosztás gondolata – A tervezet a románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia Az RMDSZ a múlt héten mutatta be az egy éve készülő autonómiatervezetét. Salat Levente politológus a tervezet tartalmát értékelte kérésünkre, emellett a dokumentum elkészülésének körülményeiről és lehetséges fogadtatásáról beszélt.
Salat Levente: – Igen fontos mozzanat az erdélyi magyar autonómiatörekvések történetében ennek az autonómiatervezetnek a nyilvánosságra hozatala, nem annyira a tartalmi vonatkozásai miatt, mint inkább annak okán, hogy az RMDSZ végre elérkezettnek látta az időt, hogy előálljon egy saját, Székelyfölddel kapcsolatos autonómiatervezettel.
Ez azért lényeges, mert eddig a román közgondolkodásban az a szemlélet uralkodott, hogy az autonómiatörekvések nem az RMDSZ-hez köthetők, hanem a magyarságon belül az ellenzéket képviselő kis pártok és egyéb szervezetek karolták fel azokat.
A román megítélés szerint az RMDSZ felismerte a hatalomból való részesedés, illetve az erőforrások elosztásában való részvétel előnyeit, ezekre helyezte a hangsúlyt az utóbbi bő másfél évtizedben. Az autonómia kérdését kizárólag a kampányok idején vette elő, rendszerint nem túl koncepciózusan, többnyire a választói viselkedéssel kapcsolatos megfontolásokból, és a kérdést rögtön el is felejtette azt követően, hogy a választások lezajlottak. Ehhez képest igen jelentős változás az, hogy az RMDSZ előállt a maga tervezetével, amelynek megalkotási folyamatát nagy figyelem követte mind a rivális politikai szereplők, mind a szélesebb nyilvánosság részéről.
Miért most döntött az RMDSZ amellett, hogy saját autonómiatervezetet dolgoz ki?
– Az ügy ezúttal sem választható el teljességgel a választási kalkulációktól, és az RMDSZ bizonyos értelemben előre menekült, illetve kényszerpályán mozgott ebben a történetben. A szervezet székelyföldi vezetői ismerték fel az utóbbi két-három esztendőben – valószínűleg helyesen –, hogy amennyiben az RMDSZ nem lép a székelyföldi autonómia kérdésében, akkor végveszélybe kerülhet az egyre inkább lemorzsolódó RMDSZ-es szavazóbázis, aminek a tömbjét mégiscsak a Székelyföld biztosítja. Erre vezethető vissza, hogy a legutóbbi csíkszeredai RMDSZ kongresszuson döntés született arra vonatkozóan, hogy ez a tervezet el fog készülni, közvitára bocsátják, majd a parlament elé terjesztik.
Túl azon, hogy a tervezet elkészülte és nyilvános fölvállalása a romániai közvélemény előtt elvben pozitív lépésként értékelhető, a romániai magyar autonómiatörekvések története szempontjából van vele egy nagy probléma. Nevezetesen az, hogy akárcsak a korábbi autonómiastatútumok kidolgozói, ennek a tervezetnek a megalkotói sem azzal kezdték, hogy az autonómiaelképzelés elfogadásához szükséges politikai akarat létrehozására törekedvén megpróbálják meggyőzni a közvéleményt és a román politika meghatározó szereplőit a törekvés jogosultságáról.
Arról, hogy az autonómia indokolt, jogos igénye az erdélyi magyarságnak, és hogy annak vannak olyan formái, amelyek valóban nem összeegyeztethetetlenek a Román Alkotmány 1. cikkelyének az egységes és oszthatatlan nemzetállamra vonatkozó kitételeivel. Abból kifolyólag, hogy mindenféle autonómiaalakzat lényege a hatalommegosztás, vagyis a különböző területeket érintő állami hatáskörök átruházása valamilyen testületekre, annak semmilyen formája nem képzelhető el a szükséges politikai akarat nélkül.
Ez a tervezet milyen eséllyel viszi előbbre az autonómiatörekvés ügyét?
– A kérdés szerintem inkább az, hogy a tervezet viszi-e előbbre egyáltalán az autonómiatörekvést, növeli-e az esélyeit annak, hogy a román társadalmat, közvéleményt és a politika meghatározó szereplőit meg lehessen győzni arról, hogy Románia semmit nem kockáztat azzal, ha egy megfelelően eltervezett intézményi, államszerkezeti reform keretében teret enged az autonómia bizonyos formáinak. Noha világos jelei vannak annak, hogy a tervezet kidolgozói komoly erőfeszítéseket tettek ennek érdekében, véleményem szerint ezt a funkciót ez a tervezet nem tudja ellátni. Tudom, hogy a tervezet kezdeményezői úgy érvelnek: ahhoz, hogy a román féllel a párbeszéd elkezdődhessen, szükség van valamilyen kiindulópontra, amelyhez viszonyulni lehet. Előfordulhat, hogy igazuk lesz, és a tervezet által kiváltott – egyelőre maradéktalanul elutasító – reakcióknak végül az lesz az eredménye, hogy elkezdődhet az érdemi vita a kérdés lényegéről. Ahhoz azonban, hogy ilyen irányú reményeket lehessen táplálni, az RMDSZ részéről igen szakszerű kommunikációs teljesítményre lesz szükség, sokkal szakszerűbbre, mint ami eddig jellemezte az RMDSZ politikusait. Ugyanakkor látni kell, hogy amennyiben a dolgok valóban eljutnak odáig, hogy az érdemi egyeztetések elkezdődhetnek, ezt a tervezetet maradéktalanul el lehet majd felejteni, hiszen esélye az elfogadásra csak olyan tervezetnek van, amelyet a román fél aktív részvételével, a politikai akarat terjedelmének és tartalmának megfelelően dolgoznak ki.
Tartalmi szempontból hogyan értékeli ön a tervezetet?
– Őszintén meg kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy milyen komoly szakértői munkáról beszéltek az RMDSZ képviselői az elmúlt majdnem egy esztendőben, a tervezet számomra csalódást okozott.
A tervezet szemmel láthatólag arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek, ami elvben érthető és méltányolandó törekvés. Az eredmény azonban egészében véve lehangoló, mind a koncepció, mind a szerkezet, mind a fogalmi-nyelvi megformálás szempontjából.
Mennyire nevezhető ez a tervezet egy sajátos, kimondottan a Székelyföldre alkalmazható autonómiatervezetnek, és nem egy bármilyen régióra „ráhúzható” javaslatcsomagnak, amely a hatalommegosztást a decentralizáció révén látja megvalósíthatónak? – Ez a kérdések egyik lényege szerintem is, legalább két vonatkozásban. Egyrészt a tervezet anélkül használja a különleges jogállású megye és régió fogalmát, hogy az létezne a romániai jogrendben. Nehéz elképzelni, hogy ezt így, egy lépésben meg lehetne oldani, ráadásul úgy, hogy a különleges jogállás csak a tervezetben megnevezett megyékre, illetve régióra legyen érvényes. Másrészt az RMDSZ egy maga számára nagyon szűkre szabott mozgástéren belül próbál megoldást találni egy olyan problémára, amelyre politikai akarat nélkül nincs megoldás. Innen nézve, a tervezet tulajdonképpen fából vaskarika. Az autonómia látszatát próbálja kelteni olyan jogi megoldások révén, amelyeknek egyrészt az elfogadtatása, másrészt a kivitelezése is nagyon problematikus.
Ezért aztán nagyon nagy árat fizet az a szakértői csoport, amely ezt a dokumentumot létrehozta. Van benne ugyanis egy olyan kompromisszum, amiről sajnos azt kell mondanom, hogy a magyarokat és a románokat egyidejűleg próbálja meg félrevezetni. A románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia.
A dokumentum a Székelyföld Autonóm Régiót jogi személyként nevezi meg az 1. cikkben, de nem teszi egyértelművé, hogy közjogi, vagy magánjogi értelemben.
„Az egységes és oszthatatlan Román Államon belül, Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységekből, a helyi autonómia Alkotmányban lefektetett elve és jelen Statútum alapján létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, Székelyföld Autonóm Régió.” 1. cikk
A dokumentum elkészítői feltehetően stratégiai megfontolásból hagyták nyitva ezt a kérdést, arra gondolva, hogy az ügy annak függvényében fog eldőlni, hogy a politikai tárgyalások milyen irányban alakulnak. A közjogi változathoz értelemszerűen államszerkezeti reformra van szükség, ami alkotmánymódosítást feltételez; ha pedig erre nézvést nem sikerül megegyezni, akkor a magánjogi változat is megfelelő lehet. Ez utóbbi esetben a régió egyesületi alapon jöhetne létre, például a megyei tanácsok határozatai alapján. Az így létrehozott egyesület a törvény előírásai szerint automatikusan megkapná a közhasznú egyesületi státust, és ennek alapján az állam által delegált hatásköröket láthatna el.
Ennek a kérdésnek a lebegtetése azonban igen komoly következményekkel jár. Amennyiben magánjogi változatra gondoltak a tervezet elkészítői, akkor nehéz elképzelni, minek alapján tartják elvárhatónak, hogy a román állam egy, a magánjog előírásai szerint bejegyzett testületre ruházza át mindazt a vagyont, amit a régió végrehajtó testületének kellene a tervezet előírásai szerint (60. cikk) kezelnie.
„(1) A régióban található állami tulajdonú erdők, bányák, az országos érdekeltüek kivételével, kőbányák, tőzegbányák, ásványvíz kitermelések, melyeket tulajdonosuk ilyen céllal nem használhat, a regionális közszolgálatok működését szolgáló épületek, valamint a bennük lévő bútorok és hozzájuk tartozó egyéb javak a régió elidegeníthetetlen tulajdonát képezik. (2) A régióban található állami tulajdonú ingatlanok a régió közvagyonába kerülnek át. (3) Az állami javak fent előírt áthelyezésének folyamatát a jelen jogszabály alkalmazásának rendszabálya írja elő.” 60. cikk
Ha pedig nyíltan fölvállalják, hogy ahhoz, amit a tervezet feltételez, elengedhetetlen a közjogi státus, akkor ezzel tulajdonképpen az egész tervezet öncélúságát ismerik el, hiszen az államszerkezeti reform azon az úton, amelyen ennek a tervezetnek remélnek – a nyilatkozatok alapján legalábbis – érvényt szerezni, nyilvánvalóan kivitelezhetetlen.
Transindex.ro
KÉNYSZERPÁLYÁN Salat Levente: az RMDSZ tervezete az autonómia látszatát próbálja kelteni
A politológus szerint az autonómiastatútum olyan jogi megoldásokat javasol, amelyeknek az elfogadtatása és a kivitelezése egyaránt nagyon problematikus.
– Az RMDSZ eddig a kampányban használta az autonómia gondolatát, fontos mozzanat, hogy most előállt a saját tervezetével – A tervezet arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek – A tervezetből hiányzik az, ami az autonómiaberendezkedésnek a lényege, éspedig a hatalommegosztás gondolata – A tervezet a románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia Az RMDSZ a múlt héten mutatta be az egy éve készülő autonómiatervezetét. Salat Levente politológus a tervezet tartalmát értékelte kérésünkre, emellett a dokumentum elkészülésének körülményeiről és lehetséges fogadtatásáról beszélt.
Salat Levente: – Igen fontos mozzanat az erdélyi magyar autonómiatörekvések történetében ennek az autonómiatervezetnek a nyilvánosságra hozatala, nem annyira a tartalmi vonatkozásai miatt, mint inkább annak okán, hogy az RMDSZ végre elérkezettnek látta az időt, hogy előálljon egy saját, Székelyfölddel kapcsolatos autonómiatervezettel.
Ez azért lényeges, mert eddig a román közgondolkodásban az a szemlélet uralkodott, hogy az autonómiatörekvések nem az RMDSZ-hez köthetők, hanem a magyarságon belül az ellenzéket képviselő kis pártok és egyéb szervezetek karolták fel azokat.
A román megítélés szerint az RMDSZ felismerte a hatalomból való részesedés, illetve az erőforrások elosztásában való részvétel előnyeit, ezekre helyezte a hangsúlyt az utóbbi bő másfél évtizedben. Az autonómia kérdését kizárólag a kampányok idején vette elő, rendszerint nem túl koncepciózusan, többnyire a választói viselkedéssel kapcsolatos megfontolásokból, és a kérdést rögtön el is felejtette azt követően, hogy a választások lezajlottak. Ehhez képest igen jelentős változás az, hogy az RMDSZ előállt a maga tervezetével, amelynek megalkotási folyamatát nagy figyelem követte mind a rivális politikai szereplők, mind a szélesebb nyilvánosság részéről.
Miért most döntött az RMDSZ amellett, hogy saját autonómiatervezetet dolgoz ki?
– Az ügy ezúttal sem választható el teljességgel a választási kalkulációktól, és az RMDSZ bizonyos értelemben előre menekült, illetve kényszerpályán mozgott ebben a történetben. A szervezet székelyföldi vezetői ismerték fel az utóbbi két-három esztendőben – valószínűleg helyesen –, hogy amennyiben az RMDSZ nem lép a székelyföldi autonómia kérdésében, akkor végveszélybe kerülhet az egyre inkább lemorzsolódó RMDSZ-es szavazóbázis, aminek a tömbjét mégiscsak a Székelyföld biztosítja. Erre vezethető vissza, hogy a legutóbbi csíkszeredai RMDSZ kongresszuson döntés született arra vonatkozóan, hogy ez a tervezet el fog készülni, közvitára bocsátják, majd a parlament elé terjesztik.
Túl azon, hogy a tervezet elkészülte és nyilvános fölvállalása a romániai közvélemény előtt elvben pozitív lépésként értékelhető, a romániai magyar autonómiatörekvések története szempontjából van vele egy nagy probléma. Nevezetesen az, hogy akárcsak a korábbi autonómiastatútumok kidolgozói, ennek a tervezetnek a megalkotói sem azzal kezdték, hogy az autonómiaelképzelés elfogadásához szükséges politikai akarat létrehozására törekedvén megpróbálják meggyőzni a közvéleményt és a román politika meghatározó szereplőit a törekvés jogosultságáról.
Arról, hogy az autonómia indokolt, jogos igénye az erdélyi magyarságnak, és hogy annak vannak olyan formái, amelyek valóban nem összeegyeztethetetlenek a Román Alkotmány 1. cikkelyének az egységes és oszthatatlan nemzetállamra vonatkozó kitételeivel. Abból kifolyólag, hogy mindenféle autonómiaalakzat lényege a hatalommegosztás, vagyis a különböző területeket érintő állami hatáskörök átruházása valamilyen testületekre, annak semmilyen formája nem képzelhető el a szükséges politikai akarat nélkül.
Ez a tervezet milyen eséllyel viszi előbbre az autonómiatörekvés ügyét?
– A kérdés szerintem inkább az, hogy a tervezet viszi-e előbbre egyáltalán az autonómiatörekvést, növeli-e az esélyeit annak, hogy a román társadalmat, közvéleményt és a politika meghatározó szereplőit meg lehessen győzni arról, hogy Románia semmit nem kockáztat azzal, ha egy megfelelően eltervezett intézményi, államszerkezeti reform keretében teret enged az autonómia bizonyos formáinak. Noha világos jelei vannak annak, hogy a tervezet kidolgozói komoly erőfeszítéseket tettek ennek érdekében, véleményem szerint ezt a funkciót ez a tervezet nem tudja ellátni. Tudom, hogy a tervezet kezdeményezői úgy érvelnek: ahhoz, hogy a román féllel a párbeszéd elkezdődhessen, szükség van valamilyen kiindulópontra, amelyhez viszonyulni lehet. Előfordulhat, hogy igazuk lesz, és a tervezet által kiváltott – egyelőre maradéktalanul elutasító – reakcióknak végül az lesz az eredménye, hogy elkezdődhet az érdemi vita a kérdés lényegéről. Ahhoz azonban, hogy ilyen irányú reményeket lehessen táplálni, az RMDSZ részéről igen szakszerű kommunikációs teljesítményre lesz szükség, sokkal szakszerűbbre, mint ami eddig jellemezte az RMDSZ politikusait. Ugyanakkor látni kell, hogy amennyiben a dolgok valóban eljutnak odáig, hogy az érdemi egyeztetések elkezdődhetnek, ezt a tervezetet maradéktalanul el lehet majd felejteni, hiszen esélye az elfogadásra csak olyan tervezetnek van, amelyet a román fél aktív részvételével, a politikai akarat terjedelmének és tartalmának megfelelően dolgoznak ki.
Tartalmi szempontból hogyan értékeli ön a tervezetet?
– Őszintén meg kell mondanom, hogy ahhoz képest, hogy milyen komoly szakértői munkáról beszéltek az RMDSZ képviselői az elmúlt majdnem egy esztendőben, a tervezet számomra csalódást okozott.
A tervezet szemmel láthatólag arra törekszik, hogy a létező jogi keretet és adminisztratív funkciókat maximálisan kihasználva adjon tartalmat az autonómiaelképzelésnek, ami elvben érthető és méltányolandó törekvés. Az eredmény azonban egészében véve lehangoló, mind a koncepció, mind a szerkezet, mind a fogalmi-nyelvi megformálás szempontjából.
Mennyire nevezhető ez a tervezet egy sajátos, kimondottan a Székelyföldre alkalmazható autonómiatervezetnek, és nem egy bármilyen régióra „ráhúzható” javaslatcsomagnak, amely a hatalommegosztást a decentralizáció révén látja megvalósíthatónak? – Ez a kérdések egyik lényege szerintem is, legalább két vonatkozásban. Egyrészt a tervezet anélkül használja a különleges jogállású megye és régió fogalmát, hogy az létezne a romániai jogrendben. Nehéz elképzelni, hogy ezt így, egy lépésben meg lehetne oldani, ráadásul úgy, hogy a különleges jogállás csak a tervezetben megnevezett megyékre, illetve régióra legyen érvényes. Másrészt az RMDSZ egy maga számára nagyon szűkre szabott mozgástéren belül próbál megoldást találni egy olyan problémára, amelyre politikai akarat nélkül nincs megoldás. Innen nézve, a tervezet tulajdonképpen fából vaskarika. Az autonómia látszatát próbálja kelteni olyan jogi megoldások révén, amelyeknek egyrészt az elfogadtatása, másrészt a kivitelezése is nagyon problematikus.
Ezért aztán nagyon nagy árat fizet az a szakértői csoport, amely ezt a dokumentumot létrehozta. Van benne ugyanis egy olyan kompromisszum, amiről sajnos azt kell mondanom, hogy a magyarokat és a románokat egyidejűleg próbálja meg félrevezetni. A románokkal azt akarja elhitetni, hogy az autonómia nem is olyan nagy dolog az ő szempontjukból, a magyarokkal pedig azt, hogy ez az autonómia.
A dokumentum a Székelyföld Autonóm Régiót jogi személyként nevezi meg az 1. cikkben, de nem teszi egyértelművé, hogy közjogi, vagy magánjogi értelemben.
„Az egységes és oszthatatlan Román Államon belül, Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységekből, a helyi autonómia Alkotmányban lefektetett elve és jelen Statútum alapján létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, Székelyföld Autonóm Régió.” 1. cikk
A dokumentum elkészítői feltehetően stratégiai megfontolásból hagyták nyitva ezt a kérdést, arra gondolva, hogy az ügy annak függvényében fog eldőlni, hogy a politikai tárgyalások milyen irányban alakulnak. A közjogi változathoz értelemszerűen államszerkezeti reformra van szükség, ami alkotmánymódosítást feltételez; ha pedig erre nézvést nem sikerül megegyezni, akkor a magánjogi változat is megfelelő lehet. Ez utóbbi esetben a régió egyesületi alapon jöhetne létre, például a megyei tanácsok határozatai alapján. Az így létrehozott egyesület a törvény előírásai szerint automatikusan megkapná a közhasznú egyesületi státust, és ennek alapján az állam által delegált hatásköröket láthatna el.
Ennek a kérdésnek a lebegtetése azonban igen komoly következményekkel jár. Amennyiben magánjogi változatra gondoltak a tervezet elkészítői, akkor nehéz elképzelni, minek alapján tartják elvárhatónak, hogy a román állam egy, a magánjog előírásai szerint bejegyzett testületre ruházza át mindazt a vagyont, amit a régió végrehajtó testületének kellene a tervezet előírásai szerint (60. cikk) kezelnie.
„(1) A régióban található állami tulajdonú erdők, bányák, az országos érdekeltüek kivételével, kőbányák, tőzegbányák, ásványvíz kitermelések, melyeket tulajdonosuk ilyen céllal nem használhat, a regionális közszolgálatok működését szolgáló épületek, valamint a bennük lévő bútorok és hozzájuk tartozó egyéb javak a régió elidegeníthetetlen tulajdonát képezik. (2) A régióban található állami tulajdonú ingatlanok a régió közvagyonába kerülnek át. (3) Az állami javak fent előírt áthelyezésének folyamatát a jelen jogszabály alkalmazásának rendszabálya írja elő.” 60. cikk
Ha pedig nyíltan fölvállalják, hogy ahhoz, amit a tervezet feltételez, elengedhetetlen a közjogi státus, akkor ezzel tulajdonképpen az egész tervezet öncélúságát ismerik el, hiszen az államszerkezeti reform azon az úton, amelyen ennek a tervezetnek remélnek – a nyilatkozatok alapján legalábbis – érvényt szerezni, nyilvánvalóan kivitelezhetetlen.
Transindex.ro
2014. szeptember 25.
Honosítás: Németh Zsolt cáfolja a visszaéléseket
A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.
A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.
Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az – először az Index hasábjain megjelent – híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek.
Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el – ismertette. Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket – mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot – közölte.
A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat. Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt.
A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.
A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – szoros együttműködésben valamennyi társszervvel – következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.
A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani – olvasható a tájékoztatóban.
Kárpátaljára, majd Kolozsvárra látogat Orbán Viktor Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-vel. Elmondta: a magyar kormány segítségével felújított főiskola tanévnyitó ünnepélyét a beregszászi református templomban tartják a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek, tagjainak részvételével. A miniszterelnök és helyettese külön megbeszélést is folytat Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és alelnökeivel. A tárgyaláson a kárpátaljai magyarság helyzetéről lesz szó, valamint arról, Magyarország milyen további segítséget tud nyújtani az Ukrajnában élő magyaroknak – közölte Havasi Bertalan. Orbán Viktor jövő héten Kolozsvárra látogat. A kormányfő csütörtökön érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét, melyben tanévkezdéskor indult el a magyar nyelvű szakoktatás. Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is felkeresi, és magyar politikai szervezetek vezetőivel találkozik
A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.
A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.
Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az – először az Index hasábjain megjelent – híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek.
Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el – ismertette. Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket – mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot – közölte.
A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat. Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt.
A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.
A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – szoros együttműködésben valamennyi társszervvel – következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.
A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani – olvasható a tájékoztatóban.
Kárpátaljára, majd Kolozsvárra látogat Orbán Viktor Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-vel. Elmondta: a magyar kormány segítségével felújított főiskola tanévnyitó ünnepélyét a beregszászi református templomban tartják a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek, tagjainak részvételével. A miniszterelnök és helyettese külön megbeszélést is folytat Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és alelnökeivel. A tárgyaláson a kárpátaljai magyarság helyzetéről lesz szó, valamint arról, Magyarország milyen további segítséget tud nyújtani az Ukrajnában élő magyaroknak – közölte Havasi Bertalan. Orbán Viktor jövő héten Kolozsvárra látogat. A kormányfő csütörtökön érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét, melyben tanévkezdéskor indult el a magyar nyelvű szakoktatás. Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is felkeresi, és magyar politikai szervezetek vezetőivel találkozik
2014. szeptember 25.
Sors és vállalás
Növekszik mögöttünk a múlt és fogy előttünk a jövő. Ahogy Ilia Mihály, hamarosan magam is nyolc évtizedre tekinthetek vissza, és aki akár csak felületesen ismeri a magyarság történetét, tudja, hogy ezek az évtizedek inkább megpróbáltatásokat és nem kevésszer kudarcokat hoztak, mintsem sikereket és örvendezést. Valójában csak akkor lehetett elviselni ezt a közel évszázados múltat, ha valakinek egyértelmű és célszerűen megvalósított személyes életstratégiája volt. Annak idején, közel négy évtizede, midőn a budapesti televízió megbízásából beszélgethettem vele, Szabó T. Attila, a kolozsvári nyelvtudós mondta nekem a következőket: Egy férfinak valamilyen nagyszabású és a hazája érdekeit szolgáló életcélt kell kitűznie maga elé, és ezt következetesen, akár áldozatok árán is meg kell valósítania, vagy legalább a megvalósulás közelébe hoznia. Mindenesetre változatos sorsom jutalmának tekintem, hogy számos olyan barátom, pályatársam akadt, aki nehéz munkával, személyes áldozatokkal, de sikeresen tudta vállalni és beteljesíteni ezt az életstratégiát.
Közéjük tartozik a most nyolcvanadik születésnapját ünneplő Ilia Mihály. Nem ennek a köszöntőnek a feladata, hogy akár csak címszavakban is felidézze a mögöttünk maradt nyolc évtized sorsfordulóit, tapasztalatait, drámai helyzeteit. Világháború, országos vereség, átalakulások, remények és a remény elvesztése, forradalom és ennek eltiprása; erőfeszítések annak érdekében, hogy a folyamatosan próbatételeknek kiszolgáltatott nemzet és nemzeti kultúra ne csupán fennmaradjon, hanem teret is adjon a benne rejlő lehetőségeknek, értékeknek – nos, mindez megszabta azt az emberi és szakmai pályát, amelyet nemzedékemnek és ennek tagjaként Ilia Mihálynak be kellett futnia. Nem volt könnyű pálya, nagy erőfeszítésekre kényszerültünk, voltak kínzó és megalázó vereségeink is, így az ötvenhatos forradalom leverése utáni esztendőkben, amikor a hallgatás, a visszavonulás volt az egyetlen tett, ami a szabadságvágyból következhetett. Az egyéni pályák, az életművek azonban a kényszerűségben is épültek, és mihelyt lehetett, tehát nagyjából a hetvenes évek elejétől, a nyilvánosságot is meggyőzték arról, hogy a magyar irodalom, a magyar értelmiség nem adta fel azokat a morális és stratégiai célokat, amelyek a levert forradalmat is történelmi magaslatra emelték.
Ezeknek a stratégiáknak a szolgálatában telt el Ilia Mihály élete – nemzedékünk élete, hiszen mellette olyan költőkre, írókra hivatkozhatom, mint Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár – és olyan irodalomtörténet-írókra, tudós szerkesztőkre, mint Czine Mihály, Béládi Miklós, Bodnár György, Domokos Mátyás, Tüskés Tibor, Görömbei András, Láng Gusztáv, Kántor Lajos – és Ilia Mihály. Egyetlen törzs hajtásai ők, bármilyen irányba térítette is növekedésüket a változó idő és a mindig érvényesülő kényszerűség. Egyszer majd valakinek, remélhetőleg egy budapesti vagy szegedi, vagy kolozsvári ifjú történésznek (doktorandusznak) meg kell írnia ennek a „történelemlátott” és „történelemviselt” nemzedéknek (több nemzedéknek) a történetét. Ott rejlik benne a közelmúlt magyar históriája, a maga sikereivel és kudarcaival, célkitűzéseivel és eredményeivel, ott rejlik benne a nemzeti közösség és a nemzeti kultúra megtartásának, védelmének, gondozásának, gazdagításának bizony nem könnyű késő huszadik századi története.
Ilia Mihálynak ebben a történetben nélkülözhetetlen és méltó szerep jutott. A nemzedéknek, amelyhez ő is tartozik, voltak költői, szépírói, tudósai, szerkesztői, tanárai. Ilia Mihály sorsát és életét több ilyen feladat is meghatározta: évtizedeket töltött a szegedi egyetem katedráján; ugyancsak hosszú éveket a korszak egyik meghatározó és mindig a nemzeti felelősségtudatot képviselő szellemi műhelyének, a szegedi Tiszatájnak az élén. Már ez a két sorsvállalás is megérdemli, hogy születésnapján úgy emlékezzünk meg róla, mint nemzeti irodalmunk és tudományosságunk egyik kiválóságáról. Mégsem ezeket szeretném most méltatni, hanem azt a közvetítő és organizátori munkát, amelyet a magyar irodalmi élet gondozásában, országhatárokon átívelő kapcsolatainak létrehozásában, szervezésében betöltött. Vagy három évtizede történt, hogy közös barátunkkal, Bata Imrével (és feleségeinkkel) felkerestük Ilia Mihályék újszegedi lakását. A nem túl nagy terjedelmű panellakást mindenütt könyvespolcok töltötték meg, és a könyvállványok legfelső sorában ott helyezkedett el házigazdánk nagy dobozokba gyűjtött és gondosan rendszerezett levelezésének hatalmas anyaga. Talán csak Kazinczy Ferenc közismert és legendás levelezése (huszonhárom kötetben!) múlja fölül az övét. Látogatásunk alkalmával néhány dobozba bele is tekinthettünk, mondhatom, minden valamire való magyar író és irodalmár képviselve volt a hatalmas gyűjteményben – Budapesttől Kolozsvárig, Pozsonytól Újvidékig, Ungvártól Münchenig. Irodalmi közelmúltunk egyik legterjedelmesebb és leginkább imponáló korpusza volt ott a szemünk előtt, s gondolom, a mögöttünk maradt vagy három évtized során a gyűjtemény legalább a duplájára növekedett. Ez a levélgyűjtemény önmagában is méltó és meg nem kerülhető szerepet biztosít Ilia Mihály számára modern irodalmunk életében. Gondolom, későbbi nemzedékek ifjú kutatói fogják majd learatni a termést, tulajdonképpen egy egész irodalomtörténeti kutatóintézetet lehetne működtetni annak a levélanyagnak a feldolgozására, amely Ilia Mihály szegedi otthonában összegyűlt.
„Sors és vállalás” – írtam e méltatás fölé címnek. Valóban: Ilia Mihály egy sorsot vállalt, és ezt mindig hűségesen, lelkiismeretesen, nagy ügyszeretetet mutatva teljesítette be. Voltak idők, midőn a szegedi folyóirat élén, a szegedi katedrán ő kötötte össze a máskülönben mindig szétszakítottsággal küszködő magyar irodalom szálait. Mindig szellemi hidakat tudott építeni Szeged és Kolozsvár, Szeged és Pozsony, Szeged és Újvidék, Szeged és Ungvár, Szeged és München között. A magyar művelődés történetében szinte mitikus szerepet kapott a „hídépítő” ember fogalma. Ilyen volt, hogy csak néhány példára hivatkozzam, Babits Mihály, Illyés Gyula, Németh László vagy közelebbről Nagy László és Kányádi Sándor. Olyan vállalás és sors az övéké, és természetesen Ilia Mihályé, amelyen sohasem ronthat az idő.
Pomogáts Béla, Helikon (Kolozsvár)
Növekszik mögöttünk a múlt és fogy előttünk a jövő. Ahogy Ilia Mihály, hamarosan magam is nyolc évtizedre tekinthetek vissza, és aki akár csak felületesen ismeri a magyarság történetét, tudja, hogy ezek az évtizedek inkább megpróbáltatásokat és nem kevésszer kudarcokat hoztak, mintsem sikereket és örvendezést. Valójában csak akkor lehetett elviselni ezt a közel évszázados múltat, ha valakinek egyértelmű és célszerűen megvalósított személyes életstratégiája volt. Annak idején, közel négy évtizede, midőn a budapesti televízió megbízásából beszélgethettem vele, Szabó T. Attila, a kolozsvári nyelvtudós mondta nekem a következőket: Egy férfinak valamilyen nagyszabású és a hazája érdekeit szolgáló életcélt kell kitűznie maga elé, és ezt következetesen, akár áldozatok árán is meg kell valósítania, vagy legalább a megvalósulás közelébe hoznia. Mindenesetre változatos sorsom jutalmának tekintem, hogy számos olyan barátom, pályatársam akadt, aki nehéz munkával, személyes áldozatokkal, de sikeresen tudta vállalni és beteljesíteni ezt az életstratégiát.
Közéjük tartozik a most nyolcvanadik születésnapját ünneplő Ilia Mihály. Nem ennek a köszöntőnek a feladata, hogy akár csak címszavakban is felidézze a mögöttünk maradt nyolc évtized sorsfordulóit, tapasztalatait, drámai helyzeteit. Világháború, országos vereség, átalakulások, remények és a remény elvesztése, forradalom és ennek eltiprása; erőfeszítések annak érdekében, hogy a folyamatosan próbatételeknek kiszolgáltatott nemzet és nemzeti kultúra ne csupán fennmaradjon, hanem teret is adjon a benne rejlő lehetőségeknek, értékeknek – nos, mindez megszabta azt az emberi és szakmai pályát, amelyet nemzedékemnek és ennek tagjaként Ilia Mihálynak be kellett futnia. Nem volt könnyű pálya, nagy erőfeszítésekre kényszerültünk, voltak kínzó és megalázó vereségeink is, így az ötvenhatos forradalom leverése utáni esztendőkben, amikor a hallgatás, a visszavonulás volt az egyetlen tett, ami a szabadságvágyból következhetett. Az egyéni pályák, az életművek azonban a kényszerűségben is épültek, és mihelyt lehetett, tehát nagyjából a hetvenes évek elejétől, a nyilvánosságot is meggyőzték arról, hogy a magyar irodalom, a magyar értelmiség nem adta fel azokat a morális és stratégiai célokat, amelyek a levert forradalmat is történelmi magaslatra emelték.
Ezeknek a stratégiáknak a szolgálatában telt el Ilia Mihály élete – nemzedékünk élete, hiszen mellette olyan költőkre, írókra hivatkozhatom, mint Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár – és olyan irodalomtörténet-írókra, tudós szerkesztőkre, mint Czine Mihály, Béládi Miklós, Bodnár György, Domokos Mátyás, Tüskés Tibor, Görömbei András, Láng Gusztáv, Kántor Lajos – és Ilia Mihály. Egyetlen törzs hajtásai ők, bármilyen irányba térítette is növekedésüket a változó idő és a mindig érvényesülő kényszerűség. Egyszer majd valakinek, remélhetőleg egy budapesti vagy szegedi, vagy kolozsvári ifjú történésznek (doktorandusznak) meg kell írnia ennek a „történelemlátott” és „történelemviselt” nemzedéknek (több nemzedéknek) a történetét. Ott rejlik benne a közelmúlt magyar históriája, a maga sikereivel és kudarcaival, célkitűzéseivel és eredményeivel, ott rejlik benne a nemzeti közösség és a nemzeti kultúra megtartásának, védelmének, gondozásának, gazdagításának bizony nem könnyű késő huszadik századi története.
Ilia Mihálynak ebben a történetben nélkülözhetetlen és méltó szerep jutott. A nemzedéknek, amelyhez ő is tartozik, voltak költői, szépírói, tudósai, szerkesztői, tanárai. Ilia Mihály sorsát és életét több ilyen feladat is meghatározta: évtizedeket töltött a szegedi egyetem katedráján; ugyancsak hosszú éveket a korszak egyik meghatározó és mindig a nemzeti felelősségtudatot képviselő szellemi műhelyének, a szegedi Tiszatájnak az élén. Már ez a két sorsvállalás is megérdemli, hogy születésnapján úgy emlékezzünk meg róla, mint nemzeti irodalmunk és tudományosságunk egyik kiválóságáról. Mégsem ezeket szeretném most méltatni, hanem azt a közvetítő és organizátori munkát, amelyet a magyar irodalmi élet gondozásában, országhatárokon átívelő kapcsolatainak létrehozásában, szervezésében betöltött. Vagy három évtizede történt, hogy közös barátunkkal, Bata Imrével (és feleségeinkkel) felkerestük Ilia Mihályék újszegedi lakását. A nem túl nagy terjedelmű panellakást mindenütt könyvespolcok töltötték meg, és a könyvállványok legfelső sorában ott helyezkedett el házigazdánk nagy dobozokba gyűjtött és gondosan rendszerezett levelezésének hatalmas anyaga. Talán csak Kazinczy Ferenc közismert és legendás levelezése (huszonhárom kötetben!) múlja fölül az övét. Látogatásunk alkalmával néhány dobozba bele is tekinthettünk, mondhatom, minden valamire való magyar író és irodalmár képviselve volt a hatalmas gyűjteményben – Budapesttől Kolozsvárig, Pozsonytól Újvidékig, Ungvártól Münchenig. Irodalmi közelmúltunk egyik legterjedelmesebb és leginkább imponáló korpusza volt ott a szemünk előtt, s gondolom, a mögöttünk maradt vagy három évtized során a gyűjtemény legalább a duplájára növekedett. Ez a levélgyűjtemény önmagában is méltó és meg nem kerülhető szerepet biztosít Ilia Mihály számára modern irodalmunk életében. Gondolom, későbbi nemzedékek ifjú kutatói fogják majd learatni a termést, tulajdonképpen egy egész irodalomtörténeti kutatóintézetet lehetne működtetni annak a levélanyagnak a feldolgozására, amely Ilia Mihály szegedi otthonában összegyűlt.
„Sors és vállalás” – írtam e méltatás fölé címnek. Valóban: Ilia Mihály egy sorsot vállalt, és ezt mindig hűségesen, lelkiismeretesen, nagy ügyszeretetet mutatva teljesítette be. Voltak idők, midőn a szegedi folyóirat élén, a szegedi katedrán ő kötötte össze a máskülönben mindig szétszakítottsággal küszködő magyar irodalom szálait. Mindig szellemi hidakat tudott építeni Szeged és Kolozsvár, Szeged és Pozsony, Szeged és Újvidék, Szeged és Ungvár, Szeged és München között. A magyar művelődés történetében szinte mitikus szerepet kapott a „hídépítő” ember fogalma. Ilyen volt, hogy csak néhány példára hivatkozzam, Babits Mihály, Illyés Gyula, Németh László vagy közelebbről Nagy László és Kányádi Sándor. Olyan vállalás és sors az övéké, és természetesen Ilia Mihályé, amelyen sohasem ronthat az idő.
Pomogáts Béla, Helikon (Kolozsvár)