Szocialista casting a tulipános kertbe
Pár nappal ezelőtt, július 10-én, a pénteki RMDSZ-csúcsot megelőzően jelent meg itt Kilépés, bennmaradás: kit-mit képvisel az RMDSZ? címmel egy jegyzetem, amelyben megelőlegeztem, hogy a nagy kirakatvívódások ellenére sem fog hátat fordítani a baloldali román kormánykoalíciónak az erdélyi magyarok bukaresti parlamenti képviselete.
Ezt a döntést amúgy már akkor meghozták szűk körben, amikor még szó sem volt semmilyen konzultációról a megyei vezetőkkel, vidéki kiskirályokkal. Utóbbiaknak utólag kellett rábólintaniuk egy, a közvéleménynek szóló formális vita után az RMDSZ tényleges vezetője, Verestóy Attila által elkottyantott határozatra: Kelemen Hunor mondhat és csinálhat, amit akar, az RMDSZ nem lép most ki semmiféle kormányból, majd akkor fog kilépni vagy belépni, amikor őszenátorsága, a román államhatalom és a titkosszolgálatok mindenkori partnere ezt megmondja. Punktum.
Amúgy a szövetség médiája már napokkal a „SZÁT-határozat” előtt megkezdte a közvélemény puhítását, utána pedig megindította minden csatornán a „bölcs döntés” melletti „súlyos érvek” sorjázását. Ez folyik most. Meg a kacsingatás a választópolgárok felé: lám, már mi is eltanultuk a huncut, simlis, smekker balkáni politizálást. Kelemen pártelnök kilép, de a párt bennmarad! Kint is vagyunk, bent is vagyunk, jaj de nagyon boldog... vagyunk! Nehogy már ezek a svihák bukarestiek ügyesebbek legyenek nálunk! Románia is belépett egy perbe ellenünk, emiatt megsértődtünk, mire a román állam nem lépett vissza, de megígérte, hogy nem jelenik meg a tárgyaláson. Vagy valami ilyesmit. Szóval mi, tulipánosok is ott maradtunk a kormányukban, de az elnökünk nem jár majd kormányülésre, mert mást küldünk helyette (akárkit, mindegy), ő inkább államfőnek jelölteti magát (esélytelenül, de legalább mutogatják majd a tévében).
Hogyan is fogalmaztam minap az RMDSZ-es magyarázkodások kapcsán? „Minden érv előkerült és elő fog kerülni. Mögöttük pedig felsejlik az igazi ok, de ez nem hangzik el. Tudniillik, hogy a tulipános pártapparátus és a klientúra, a rokonság, a pereputty, a haveri kör, az önkormányzati nómenklatúra stb. semmitől sem akar elesni. Semmilyen morzsától, ami a hatalom asztaláról lehull. Bukarestben vagy bárhol másutt. Emberileg talán érthető is ez, mert hát mindenki úgy próbál boldogulni, ahogy tud. Ám ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a csoportérdekek nem esnek egybe a nemzeti érdekekkel.”
A Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport hasonlóképpen helyezi geopolitikai kontextusba a történteket Kormányon marad az RMDSZ: sikerpropaganda, kompromisszum és feszültségek című közleményében, és egybehangzóan állapítja meg: az oligarchák érdekei bizonyultak döntőnek. Majd ekként vonja meg a konklúziókat: „A kérdés most az, hogy a mindenkori román kormánynak immár sokadszor megelőlegezett bizalom indokolt-e. És hogy a magyar választópolgárokban hogyan csapódik le az újabb konfliktus utáni kompromisszum. Hogy az eddigi kudarcok ellenére – a mostani koalíciós partner nemcsak a polgári kezdeményezés ügyében tett keresztbe, de az RMDSZ-nek ígért prefektusi és alprefektusi tisztségek, a MOGYE magyar főtanszékei körül kialakult konfliktus rendezése, a kisebbségi jelképek használata, a magyarok arányos képviselete az állami intézmények helyi kirendeltségein mind-mind olyan problémák, amelyek rendezésével adós maradt – továbbra is elhiszik, hogy az RMDSZ-nek kormányon kell lennie, mert képes a kisebbségjogi érdekérvényesítésre. Vagy ellenkezőleg: az eddiginél is többen gondolják majd úgy, hogy a hangzatos szólamok ellenére a szövetség kormányszereplése nem alkalmas a problémák megoldására, és hogy az nem az egész romániai magyar közösség, csupán egy szűk elit érdekeit szolgálja.” Hát erről beszéltem. Nyilvánvaló, hogy az eddiginél is többen ábrándulnak ki az RMDSZ-ből, de vajon elegen ahhoz, hogy végre politikai fordulatot idézzenek elő az erdélyi magyar közéletben?
Amúgy a román államhatalom annyira semmibe veszi a szekértolóit, hogy még azt is megengedi magának, hogy holmi szocialista castingot javasoljon nekik, magyarországi baloldali mintára. Victor Ponta nevetgélve proponált kultuszminiszternek különféle arcokat a lemondott Kelemen Hunor helyett, mondván: lehetőleg halk szavú, filigrán, szőke nőket keressenek a magyarok maguk között, akik jól festenek majd a marcona barnákból álló bukaresti kormányban... És hogy, hogy nem, az RMDSZ-esek még ezt a kacagságos, sőt röhögséges viszonyulást is magukévá tették, s már el is kezdték ajánlgatni a szóba jöhető hölgyeket a szövetség másodvonalából – mert a frontemberek mind öltönyösök –, a Bíró Rozáliától Hegedüs Csilláig terjedő szűk skálán, aminek szépséghibája: olyanok sorjáznak rajta, akik már évek óta a feddhetetlenségi és korrupcióellenes hatóságok látókörében vannak.
[Dénes László] itthon.ma/szerintunk

Varga Mihály: Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak
- Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta Varga Mihály kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után, ahol szóba került az is, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam tulajdonosként is szívesen megjelenne a constantai kikötőben.
A két ország közötti közel 7 milliárd eurós kereskedelmi forgalom is mutatja, hogy a kapcsolat jó és stabil. Ez azon alapul, hogy két szomszédos államról van szó, amelyeknek a történelmi és kulturális kapcsolatai szorosak, területükön egyaránt jelentős kisebbség él, és mindketten uniós tagállamok - tette hozzá Varga Mihály.
Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé, nyitott minden olyan kezdeményezésre, amely a jó kapcsolatokat erősíti. "Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi" - mondta a román miniszter.
Varga Mihály a tárgyalásról szólva kiemelte, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokban az átlagosnál nagyobb a kis- és középvállalkozások (kkv) aránya - számuk mintegy tízezerre tehető -, erre alapozva olyan üzleti kezdeményezéseket kívánnak támogatni, amelyek a kereskedelmi kapcsolatokat fejleszteni tudják. Román kollégájával együtt fontosnak tartják azt is, hogy a cégalapítás és -finanszírozás a jövőben rugalmasabb legyen.
A tárgyaláson szó volt a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is. A román fél felvetette, hogy a gyorsvasút Budapest és Bukarest közötti kiépítése bővíthetné és gyorsabbá tenné a személy- és teherforgalmat, amit mindenképpen meg kívánnak vizsgálni, hiszen Magyarország érdeke is az, hogy ez a fajta közlekedési kapcsolat megerősödjön - mondta Varga Mihály.
A román fél felvetette azt is, hogy jobban ki lehetne használni a constantai kikötő nyújtotta szállítási lehetőségeket, amit a magyar kormány mindenképpen támogatni fog. Varga Mihály hozzátette: a maga részéről azt vetette fel, hogy a privatizációs döntés után a magyar állam akár tulajdonosként is megjelenhessen a constantai kikötőben, amitől román kollégája nem zárkózott el, megvizsgálják ennek lehetőségét.
A tárgyaláson szó volt arról is, hogy Magyarország szívesen megosztja a devizahitelekkel kapcsolatos tapasztalatait Romániával, tájékoztatja az eddig megtett és a tervezett további lépésekről.
Constantin Nita gazdasági miniszter elmondta: a két fél a következő években közösen megvalósítható projektekről folytatott eszmecserét, érintve a közlekedés, közúti és vasúti szállítás valamint a földgáz kérdését is, továbbá szó volt az infokommunikáció, az idegenforgalom és a kkv-k kérdéseiről is. Szóba került az is, hogy albizottságot hoznak létre a gazdasági vegyesbizottságon belül, amelyek a kiemelt területekkel (energiaszektor, infrastruktúra, kkv-k) foglalkoznának - mondta a román miniszter, aki bejelentette, hogy magyar kollégáját meghívta Bukarestbe.
Constantin Nita hangsúlyozta: Románia teljes nyitottsággal közeledik Magyarország felé. "Négyéves szünet után remélhetőleg új kezdetnek vagyunk a tanúi", s remélhetőleg valóra válik a 10 milliárd eurós kereskedelmi forgalom elérésére tett közös célkitűzés.
Budapest, 2014. július 15., kedd (MTI)

Magyarellenességbe csapott át a palagáz elleni tiltakozás Aradon
Mintegy egy évvel ezelőtt váltott ki heves ellenkezést az Arad megyei, a román-magyar határ menti települések lakóiból a MOL vélt palagázkutatása. A kőolajipari cég romániai leányvállalata, illetve a tulajdonában lévő, a mintavételt végző vállalat állítja, hogy hagyományos szénhidrogént keresnek, de a titkolózás miatt az emberek palagázkutatásra gyanakodnak. A tiltakozó megmozdulásokon egyre gyakrabban Magyarország- és magyarellenes a hangulat, állítják a helybéli magyarok.
„Közel hárommillió hektár mezőgazdasági terület van magyar kézen, de nem egyik vagy másik személy, hanem a magyar kormány kezében. Vigyázat, kinek adják el a földjeiket!” A legutóbbi, aradi tüntetés szónoka ezekkel a szavakkal próbált hatni a többnyire román résztvevő nemzeti érzelmeire. Tavasztól kora nyárig hetente szerveztek hasonló tiltakozó felvonulásokat azokon a településeken, amelyeket érintenek a gázkutatások. A tiltakozásokon 2000-2500-an lehettek.
Almási Vince, a magyar határ menti Kisiratos polgármestere a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában úgy fogalmazott, úgy érezte, a tiltakozás nacionalista tüntetésbe megy át.
Romániában a hivatalos adatok szerint is összesen csak 700 ezer hektár földet művelnek külföldiek, a magyar vállalkozók a határ mentén pedig csak bérlik a földeket.
A több mint 90 százalékban magyarok lakta Kisiratos polgármestere szerint a román kormány döntését kifogásolják, amellyel koncesszióba adták a mintavételt Arad megyében mintegy 55 ezer hektáron. Almási Vince elmondta: nem a külföldiek ellen, hanem a 2012. december 4-én hozott 1185-ös számú kormányrendelet ellen tiltakoznak, azt szeretnék, ha a román kormány azt visszavonná. A nem hagyományos energiának számító palagáz felszínre hozatala egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat a régióra nézve. Almási Vince azt mondta: a palagáz kitermelése során körülbelül 3-6000 méter mélységbe talajvizet kell pumpálni, az segít felszínre hozni a gázt. Egy fúrásnál ez több millió liter, s a polgármester vélekedése szerint mindez azt jelenti, hogy elfogyasztják a felszíni vizet.
A mintavételt végző cég képviselője szerint azonban nincs ok aggodalomra. A Panfora Oil & Gas Kft. hatósági kapcsolattartója, Benkő Tibor elmondta: kutatásuk hagyományos szénhidrogén-kutatásra vonatkozik, és céljaik között nem szerepel palagázkutatás.
A helyiek mégis gyanakodnak, mert a koncessziós szerződést nem hozzák a közvélemény tudomására. Almási Vince hozzáfűzte: úgy tudják, az 1185-ös számú kormányrendeletnek van egy titkos része.
A román-magyar határ mentén nagyon jó minőségűek a termőföldek, a lakosság nagy része a mezőgazdaságból él. A helybelieket nem foglalkoztatja, hogy milyen nemzetiségű cég szeretne próbafúrásokat végezni a földjeiken, ők saját és gyermekeik jövője miatt aggódnak. hirado.hu / Kossuth Rádió/ Erdély.ma

Bővítenék a magyar–román kereskedelmi kapcsolatokat
A román piacnak kulcsszerepe van az egyik legfontosabb külgazdasági cél elérésében, abban, hogy minél nagyobb legyen a kis- és középvállalkozások (kkv) aránya az exportban – mondta Szijjártó Péter, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter, a Magyar-Román Gazdasági Vegyes Bizottság budapesti, plenáris ülését követően elmondta, meghozták a két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedését segítő döntéseket.
Az államtitkár, aki egyben a gazdasági vegyes bizottság magyar társelnöke, kifejtette: döntöttek a finanszírozás és a határon való átjárhatóság segítéséről.
Constantin Nita román gazdasági miniszter, a bizottság román társelnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szándékukban áll a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat bővítése, belátható időben szeretnék elérni az évi 10 milliárd euró forgalmat, kiegyensúlyozott kereskedelmi mérleg mellett.
Szijjártó Péter kifejtette: Románia Magyarország számára a második legfontosabb exportpiac Németország után. A két ország közötti kereskedelmi forgalom az elmúlt évben 6,7 milliárd eurót tett ki, az idén az első négy hónapban a forgalom 7 százalékos növekedést ért el. Kiemelte: a két ország eximbankja megállapodott abban, hogy több tízmillió eurós, felülről nyitott hitelkeretet hoznak létre a két ország kis- és középvállalkozásai közös gazdasági tevékenységének segítésére. Így támogatják a határ menti és a harmadik piacon való együttműködést, valamint az export- és importkapcsolatokat is. Szijjártó elmondta: 12 ezer román- magyar vegyesvállalat működik, rájuk is építeni kívánnak a gazdasági kapcsolat erősítésében.
Döntöttek arról is, hogy folytatják a határátkelő-fejlesztési programot, a 2014-2020 közötti hétéves uniós fejlesztési ciklusban igyekeznek 12 új határátkelőt építeni, amivel felére csökkenne a jelenlegi 40-45 kilométeres átlagos távolság a használható határátkelő helyek között. Az ehhez szükséges jogi keretekről megszületett a megállapodás, amelyet július végén a két ország fejlesztési miniszterei Bukarestben írnak majd alá – mondta Szijjártó Péter.
Az államtitkár tájékoztatása szerint az idén megteremtik az első közúti gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között azzal, hogy összekapcsolják az M43-as magyar és az A1-es román autópályát, 2017-ig pedig az M4-es magyar és az A3-as román autópályát kötik össze. A vegyes bizottsági ülésen az energiabiztonság kérdése hangsúlyosan szerepelt a napirenden – jelentette ki Szijjártó Péter.
Constantin Nita fontosnak nevezte az energetikai rendszerek összekapcsolását. A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy szorosabb együttműködés megteremtésére törekednek a Duna Stratégia megvalósításában, a Konstanca tengeri kikötő hatékonyabb kihasználásában, a vasúti forgalomban, valamint a mezőgazdaság, a turizmus területén.
Hozzátette, a kereskedelmi forgalom bővítésében számítanak a két ország kamaráira, szándék szerint Budapesten is létrehoznának egy román-magyar vegyes kamarát.
Népújság (Marosvásárhely)

Ft. Kóbor György visszaemlékezései
Hálaadás a sofronyai dolgos évekért
Vasárnap a sofronyai, zsúfolásig megtelt katolikus templomban 10 órakor kezdődött ft. Kóbor György nyugalmazott plébános, a Csákovai Caritas igazgatója papságának 50. évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmise. Prédikáció helyett visszapergette annak a 3 évnek a történéseit, amit ebben az egyházközségben töltött, egy évig itt is lakott. Azért kívánt a hívekkel találkozni, hogy méltóképpen megköszönhesse nekik életének egyik legszebb időszakát, a Sofronyán eltöltött éveket.
1967-ben ft. Oláh Ferenc főesperes behívta az irodába, mondván: „Fiam, eljött az ideje, hogy a sofronyai hívek templomot kapjanak, aminek a megépítésével téged bízlak meg”. Megijedt a nagy feladattól, hiszen alig pár éve szentelték pappá, de a főesperes megnyugtatta: fogjon hozzá, mert menni fog.
Hozzá is fogtak, 4600 lejjel és egy rakás kővel a templomépítéshez. Az összeg akkoriban 5-6 hónapi fizetésnek felelt meg. A templom helyén kis barakk állt, ahol a szertartásokat végezték, igen mostoha körülmények között. Amikor a szentmisén bejelentette, hogy másnaptól itt, a padlózatlan barakkban fog lakni a két kőművessel, Avram Bözsi néni hazament és elmondta a román férjének. Az rögtön visszaküldte, hogy mindhárman lakjanak a két üresen álló, bebútorozott szobájukban, ahol az egész építkezés alatt szívesen látták, miközben a házigazda három műszakban dolgozott.
Az aradi plébánia Trabantjával hozták a cementet, később a meszet, apránként. A faanyagot a kishegyi (Muntele Mic) erdészeti igazgatóságtól jutányosan sikerült beszerezni. Nagy szerencséje volt a sofronyai hívekkel, akik közül, ha 20-at hívott munkára, 40-en jöttek, miközben az asszonyok felváltva főztek a két kőművesnek, Vendele Jakobnak és Müller Hanznak. Derék emberek voltak, akik hajnaltól éjszakáig dolgoztak, hogy a húsvéti szentmisét tető alatt tarthassák meg.
Mindenképp ebben a közösségben akart visszaemlékezni, megköszönni a határtalan jóindulatukat, a szűnni nem akaró támogatásukat, hiszen az egyházmegyében itt alakították meg az első vegyes egyháztanácsot, amiben 4 férfi és 4 nő kapott helyet. Nem bánta meg, mert templomépítésre a nőtagok sokkal több pénzt gyűjtöttek, mint a férfiak. Könnybe lábadt szemmel, több olyan megható történetet elevenített fel a templomépítésre történt gyűjtéssel kapcsolatban, amelyekben szegény emberek a lehetőségeiket jóval túllépve adakoztak Isten házának a megépítésére. Ugyancsak meghatóan szép emléket mondott el az ortodox plébánossal kapcsolatban, aki a paradicsomföldről érkezett az épülőfélben lévő templomhoz. Mivel nem volt ünneplőbe öltözve, nem akart bemenni, hanem kihívatta a fiatal kollégát, vagyis őt magát az építőtelepről. A mikor a vendégpap meglátta, hogy a kollégája kopaszra nyírva, barnára sülve csak egy rövidnadrágban dolgozott, nagyon elérzékenyült, megbarátkoztak. Ennek eredményeként, amíg a katolikus templom el nem készült, az ortodoxban tartották a szertartásokat, még a rezsiköltségekre sem fogadtak el pénzt. A helybeli ortodox pap kedvességét 30 év múlva sikerült viszonoznia egy Temes megyei településen az ottani ortodox hívekkel szemben, akik a templomuknak a felújítása alatt, közel 3 évig a katolikus templomban tartották a szertartásaikat.
A szentmisén megemlékezett mindazokról, akik a templom tervezésében, építésében, a munkálatokhoz szükséges pénzgyűjtésben, illetve a munkában részt vettek, az akkori ortodox papnak a sírját is felkereste, mert az ő életszemlélete, a mássághoz való viszonya évtizedekkel megelőzte a közhangulatot.
Az építkezés befejezése után a főesperes magához hívatta, hogy elmondja: a Securitate figyeli, mert azt állítják róla, hogy az állam ellen izgatja az embereket. Éppen ezért, jobb lesz, ha elhelyezi innen, mielőtt koholt vádakkal letartóztatják.
Visszaemlékezését fohásszal zárta, amiben Isten gondviselését kérte a közösségre, amelynek tagjait megkérte: drága kincsként őrizzék a régi összefogás, az együvé tartozás szellemét.
Ft. Sándor Tivadar plébános köszönetet mondott ft. Kóbor György nyugalmazott plébánosnak, amiért felelevenítette a régi szép emlékeket, illetve a közösségből távozott emberek emlékeit. További imádkozásra kérte a fogyatkozó közösségért, de köszönetet mondott az egyházközség minden tagjának, akik a templom javára bármikor adakoztak. Ft. Kóbor György az adakozásban is élen jár, hiszen egy hónapi nyugdíját ajánlotta fel a templom javítására. A hívek nevében megígérte, hogy emlékét örökre megőrzik, a Jóistenhez imádkoznak érte, aki a Csákovai Caritast az egyházmegye legsikeresebb karitatív intézményévé fejlesztette. A hívekért, az elesettekért tett fáradozásait a Jóisten fizesse meg százszorosan.
A sofronyai hívek a templomról készült festményt adományoztak ft. Kóbor Györgynek, akinek Ódry Mária festőművész is ajándékozott egy művét.
A bensőséges szertartás után a templom előtt közös fényképen örökítették meg a kellemes együttlétet, ft. Kóbor György édességekkel kedveskedett a szeretett híveinek.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Bartók-emlékév Jobbágytelkén
Az idei esztendőt Bartók-emlékévnek nyilvánították Jobbágytelkén, a település a nagy népzenegyűjtő faluban tett 1914-es látogatását több kulturális rendezvénnyel készül megünnepelni.
Bartók Béla népzenei gyűjtőmunkája során 1914-ben járt a Nyárádmentén, többek között Jobbágytelkén. Az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő című népdalt az egész magyar nyelvterületen ismerik, de nagyon kevesen tudják, hogy Bartók azt éppen Jobbágytelkén gyűjtötte a 16-17 éves Balog Teréz, Sebesi (más források szerit Berecky – szerk. megj.) Mária és Kiss Anna lányoktól. Itteni munkája során, 1914 áprilisában Bartók tizenkilenc dalt rögzített fonográffal, az eredeti felvételeket a budapesti Magyar Néprajzi múzeum őrzi.
A százéves évforduló nem múlhat el nyomtalanul Jobbágytelkén, a kultúraszerető emberek több rendezvénnyel is emlékeznek Bartók ittjártára.
Sűrű program lesz
A legjelentősebb ilyen jellegű rendezvényt idén a Kisboldogasszony napi nagybúcsúkor tartják a faluban. Ekkor Jobbágytelkére látogat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néprajz-népművészeti tagozatának mintegy negyven fős küldöttsége. A szeptember 6-án érkező vendégeket helyi zenével fogadnák a település bejáratánál, majd másnap a faluban tartaná meg kihelyezett ülését az MMA. Ezt követően a Falumúzeumba látogatnának, ahol megtekintenék a Bartók-kiállítást és felavatnák az emlékfalat. Délután lovas szekerezés, szalmafonó céh, maszkurások várnák a vendégeket, este pedig kulturális emlékműsort tartanának, amelynek keretében az Öves zenekar, a Bekecs néptáncegyüttes, magyarországi zenészek és jobbágytelki táncosok is színpadra lépnének, de szakmai előadást tartana a kolozsvári Almássi István zenekutató is.
Szeptember 8-án kerül sor a faluban a nagybúcsús ünnepre, szentmisére, majd felvonulnak a helyi fiatalok és este szüreti bált rendeznek. Napközben a faluban kézműves vásárt tartanának bemutató oktatással egybekötve, de a Maros Művészegyüttes is fellépne nyárádmenti táncműsorral, továbbá meg szeretnék hívni a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórust is – avatott bele az alakuló program részleteibe Ila Gábor, a jobbágytelki kulturális egyesület elnöke.
A helyi kultúrélet másik nagy mozgatója, a budapesti Stoller Antal tagja az MMA néprajzi és népművészeti tagozatának, amelyet élete munkásságának elismeréseként fog fel, ezért is örült annak, hogy sikerült egy kis pénzt szereznie tavaly, hogy Bartók jobbágytelki gyűjtését dokumentálja és a helyi falumúzeumban egy kis emléksarkot hozzon létre. „Hadd menjen híre Jobbágytelkének a magyar művészeti életben” – fogalmazott portálunknak a helyiek által Hubaként ismert egykori táncos.
Emlékjel Bartóknak
Bartók Béla 1898-tól kezdődően látott neki tudatosabban Marosszék népzenei kutatásához, és útjai során Szovátán, Kibéden, Nyárádremetén, Nyárádköszvényesen, Mikházán, Deményházán, Székelyhodoson, Jobbágytelkén, Ehedben, Ákosfalván, Kisgörgényben, Székelycsókában, Székelyvajában, Somosdon, Marosvásárhelyen és Mezőszabadon töltött el huzamosabb időt. Munkássága révén a magyar kamara- és komolyzene megújult és hangsúlyosabb nemzeti jelleget kapott. Ma Erdélyben és Magyarországon táncházak százai teszik újra élővé a népzenét. Mindezt tudatja az érdeklődőkkel az a kerámia emlékfal, amelyet a jobbágytelki falumúzeum udvarán állíttatott tavaly a székelyhodosi önkormányzat és a Marianum egyesület, és amelynek darabjait a sárszentlőrinci Nagy Zoltán fazekas készítette el. A népi motívumban gazdag kompozíción az Erdő, erdő, erdő című népdal kottás jegyzete is megjelenik.
Gligor Róbert László, Székelyhon.ro

Strasbourgnál a labda – Az Európai Unió Bírósága előtt a tervezet
Újságírók szeretnek feltételes módban írni: megtörténhet, bekövetkezhet, alakulhat. Bizonytalan ügyekben, kétséges kimenetelű helyzetekben, még meg nem hozott ítéletek esetében sokszor lehet ilyen megfogalmazásokba botlani. Az alábbi sorok is egy ilyen gondolat jegyében születtek.
Az elmúlt hónapok egyik nagy kérdése arról szólt, hogy melyik az az európai uniós intézmény, amely a kisebbségek helyzetéről hivatott dönteni. Egy székelyföldi beadvány kapcsán úgy tűnt, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye kellemetlenül érinti Brüsszelt. Az Európai Bizottság korábban úgy döntött, mossa kezeit, ebbe a bősz darazsakkal teli fészekbe pedig nyúljon csak bele más. Szép mondatokban, jogi bikkfanyelven közölték, hogy a kisebbségek, különösen az olyanok, mint a székelység, az valaki más reszortja.
Mi, székelyek persze ezt másképp gondoljuk. Nem azért, mert ilyen elszántak volnánk, nem azért, mert valakinek be akarjuk panaszolni a bennünket ért sérelmeket. Sokkal inkább az motivál bennünket, ha az Európai Unió alapelve az, hogy mindenki kulturális jogait tiszteletben illik tartani, akkor még sincs rendjén, hogy egy-két bukaresti mismásoló mondat után elkönyvelik, az erdélyi magyarságnak pedig már semmi kívánsága nem lehet, hiszen annyi joga van.
Ezt az utóbbi állítást egyébként a délutáni, román nyelvű politikai műsorokban bohóckodó tévés személyiségek is szeretik használni. „A magyaroknak több joga van, mint a románoknak” – mondják. Vesszük is észre: például Kolozsvár bejáratánál is a kizárólag magyar nyelvű feliratért kellett perelni? Aligha. Persze, van, akit a valóság kevésbé érdekel.
Amit a székelység szeretne, az biza semmi extra jog. Amit mi akarunk évtizedek óta, az olyasmi, ami normális körülmények közt senkit sem bánt: használni a nyelvünket, mindenütt, ahol épp lehet. Nem rosszindulattal, nem úgy, hogy román emberrel társalogva azért se szólalunk meg románul. Minden józan ember úgy gondolja, hogy egyforma jogokat érdemlünk: többség vagy kisebbség, nem számít.
Nyilván a fő cél az autonómia, amiről addig beszéltünk, hogy fokhagymaszagú lett. Hozzáteszem azt is, ez korántsem volt elég: lám, az Európai Bizottság (EB) sem foglalkozna velünk. Civilek a strasbourgi bíróságon támadták meg a bizottság döntését. Azt remélik, a bíróság kimondja: az EB-nek igenis foglalkoznia kell a kérdéssel, és mindennel, ami vele jár: magyar és román ember számára egyformán nyelvi jogok, pénzügyi alapok, autonómia. Ismételten: minden fél számára korrekt módon.
Az imént említett perhez csatlakozott a Tamás Sándor által vezetett megyei tanács is: iratcsomót küldtek Strasbourgba, amely az elnök Facebook-oldala szerint meg is érkezett az Európai Unió Bíróságához. A keresetnek az a célja, hogy az őshonos nyelvi kisebbségek jogait szavatoló tervezetet tárgyalja az Európai Bizottság, amely korábban úgy döntött, hogy a kérdés nem tartozik a hatáskörébe. Bízunk benne, ezúttal sikeresen meggyőzzük az EU-t arról, hogy a kisebbségekkel kötelességük foglalkozni. Nagy Béla
Székely Hírmondó, Erdély.ma

Van egy korábbi is
Bemutatták az első székely bélyeget
Bemutatták szerdán – kiadói szerint – az első székely bélyeget, amelyen Csíksomlyóhoz kötődő, valamint székely nemzeti motívumok láthatók. Ugyanakkor mi már több mint egy hónapja tudjuk, hogy az 1990-es évek legelején Barabás István, a legendás székelykeresztúri Székely Ifjak Fóruma (SZIF) egyik alapítójának bélyege volt a legelső.
„A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne” – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Székelyudvarhelyért Alapítvány alapító elnöke a budapesti bemutatón.
A székelységet fejezi ki
Hozzáfűzte: ez a bélyeg leírja a székelység Istenhez való ragaszkodását, bemutatja az összetartozás legfelemelőbb érzését, mindazt, amelyet Csíksomlyón megtapasztalhatnak a résztvevők.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke elmondta: a bélyegek szeretetével, gyűjtésével az ember megtanulja az apró dolgokra való figyelést és a pontosságot, mindez hozzájárul ahhoz, hogy különb emberré váljon azoknál, akiket a kis dolgok nem érdekelnek.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány megbízásából készült emlékívre és levélzáró bélyegre Csíksomlyóhoz kötődő motívumok és székely nemzeti motívumok kerültek Baticz Barnabás grafikusművész tervezésében. A bélyegen a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobor és a székely címer látható, valamint a Székelyföld felirat szerepel rajta magyarul és rovásírással. A bélyeggel nem lehet postai küldeményt bérmentesíteni, de a kibocsátó úgy véli, bélyeggyűjtők számára értékes filatéliai termék lehet. A levélzárót 25 darabos ívben vásárolhatják meg az érdeklődők, és ötezer sorszámozott emlékívet is forgalomba hoznak.
A bélyeget kibocsátó szervezet korábbi közlése szerint, az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre szeretné felhívni a figyelmet. „Azt üzeni, hogy egy ezer éve a Kárpát-medencében élő nemzeti közösség önrendelkezésre vágyik, Székelyföld Európa részeként akar autonómiát, önrendelkezést saját ügyeiben ugyanúgy, mint a dél-tiroliak, a katalánok vagy a Finnországhoz tartozó Aland-szigeteken élő svédek”.
Utolértük az 1990-es évek úttörőit?
Most pedig nézzük, milyen a legelső székely bélyeg (nem merjük azt írni, hogy legeslegelső, mert még sok minden kiderülhet). Amikor június elején felröppent a hír, hogy készül az első székely bélyeg, a székelykeresztúri Székely Ifjak Fórumának (SZIF) egyik alapítója, Barabás István azonnal feltett a Facebook-ra egy képet, amelyen – egy neki címzett levélen – egy, a Székely Posta által kiadott bélyeg található, amit az angol posta a maga alapos módján le is pecsételt.
Barabást nem sikerült elérnünk, hogy megkérdezzük, ki küldhette neki a levelet – aki egyben a bélyeg készítője is lehet –, ám feltételezésünk szerint Borbély Leventéről van szó, aki az Egyesült Királyságban él. Azoknak, akiknek rövid a memóriájuk, vagy még túl fiatalok voltak, elmondjuk, ő az, aki 1990-ben a székely nép önálló nemzetként való megfogalmazásáért szállt síkra. Barabás és Borbély szervezete volt az, amely az első rovásírásos helységnévtáblát kitette, méghozzá Székelykeresztúron – akkor az RMDSZ-es városvezetés azt felháborodottan levette. Ma jutottunk oda, hogy ezt természetesnek vesszük...
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem vagyunk tízszer szegényebbek a német állampolgároknál
Túlélési receptek működnek a sanyarú átlagkeresetűeknél
Hivatalos statisztikai adatok alapján egy romániai lakos havonta átlag 1600 lejből, egy állami társadalombiztosítási nyugdíjas pedig mintegy 800 lejből, vagyis 180 euróból kénytelen megélni – azonban az alkalmazottak fele csak 1100 lej alatti munkabért kap kézhez, és majdnem 600 ezer nyugdíjas járandósága nem haladja meg a 350 lejt.
Mindezzel szemben a németországi átlagfizetés 1800 euró, mégis, a látszat ellenére nincs tízszeres különbség a két életszínvonal között, mivel az alapvető árucikkek (élelmiszer, üzemanyag, ruházat) árai között sincs ekkora különbség. Sok esetben a romániai áruk ára a silányabb minőség miatt marad a nyugatiak alatt, de bármi is legyen az ok, szigorú számítások alapján a román állampolgárok felének csupán az élelemre futja, mert a mindennapi betevő falattal járó költségén túl nem rendelkezik más célokra felhasználható további pénzforrással. A valóság azonban természetesen más.
Szabadság (Kolozsvár)

Markovits Rodionra emlékeznek
Markovits Rodion születésének 130. évfordulóját ünneplik július 17-én, csütörtökön Kisgércén és Szatmárnémetiben. Tavaly augusztusban, a Szibériai garnizon szerzője halálának 65. évfordulója alkalmából megtartott és pozitív visszhangot kiváltott emlékezéssorozat alkalmával vetődött fel, hogy szükség lenne az író avasi vonatkozású elbeszéléskötetének – Reb Áncsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák – román nyelvű kiadására. A fordítást Felician Pop szatmári költő, műfordító készítette el, a kötet kétnyelvű kiadását pedig a Kriterion Könyvkiadó vállalta.
MUZSNAY ÁRPÁD, Szabadság (Kolozsvár)

Átadták a Karinthy-gyűrűt a Szomszédnéninek
Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – vehette át július 16-án, szerdán Budapesten.
A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Kolozsváron. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői az Erdélyi Humorfesztiválnak.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat először vehették át külhoni magyar humoristák. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója adta át a díjat.
Bálint Ferenc a díjátadón az MTI-nek elmondta: fontos számukra minden elismerés. Noha a humoristák minden este kapnak elismerést a közönségtől nevetésben kifejezve, a Karinthy-gyűrű a legnagyobb szakmai díj, és jó érzés, hogy munkásságukért a kollegák is értékelik őket.
Tóth Szabolcs is arról beszélt, hogy milyen fontos számukra a Karinthy-díj, hiszen minden humorista előtt ott van ez a cél is Magyarországon, ha szakmai elismerésre vágyik. Mint fogalmazott: a díj olyan, mint egy államvizsga, azt jelenti, hogy helye van a humoristák között, továbbra is dolgoznia kell, de ezután könnyebben ír majd, mert elismerték munkásságát.
MTI, Krónika (Kolozsvár)

Román állam kontra magyar beleszólás
A román állam nem szolgálja egyformán minden polgára érdekeit – ez szűrhető le Victor Ponta miniszterelnök kijelentéséből, amely az RMDSZ koalícióból való kilépésének eshetősége kapcsán hangzott el, és amely szerint a román állam politikája nem képezheti koalíciós alku tárgyát.
Ismeretes, a bukaresti koalíciós válság annak kapcsán tört ki, hogy a bukaresti külügyminisztérium Románia nevében belépett abba a perbe, amelyet az RMDSZ az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen indított az Európai Bizottság (EB) ellen, miután az uniós testület illetékesség hiányára hivatkozva elutasította a Minority SafePack nevű közös polgári kezdeményezésüket, amelynek célja a kisebbségjogi ügyek uniós szintű rendezésének kivívása volt.
Bukarest az alperes EB mellett lépett be a perbe, ami miatt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök keményen bírálta a külügyi tárcát, hiszen így az a kormány áll szemben az RMDSZ-szel az európai bíróságon, amelynek maga a szövetség is tagja, ez pedig tarthatatlan helyzet. Titus Corlăţean roman külügyminiszter erre reagálva azonban azt mondta: a külügy a román állam álláspontját képviseli, a hivatalos álláspont pedig az, hogy a kisebbségek jogainak ügye tagállami hatáskör.
Victor Ponta miniszterelnök is hasonló hangnemben nyilatkozott, amikor kijelentette: szeretné ugyan rendezni a konfilktust, és kormányon tartani az RMDSZ-t, a román állam politikája azonban nem képezheti alku tárgyát. Ez úgy értelmezhető, hogy hiába él több mint 1,2 millió magyar nemzetiségű román állampolgár az ország területén, a román kormány – amely a román állam hivatalos politikáját meghatározza, és azt képviseli – nem tekinti méltónak arra, hogy beleszólhasson ezen politika alakításába.
Még akkor sem, ha történetesen a magyar közösség egyik politikai szervezete jelenleg a kormánykoalíció tagja. Mindebből az szűrhető le, hogy a miniszterelnök tulajdonképpen beismerte: a magyar koalíciós partnerre csupán azért van szüksége, hogy a külső fórumok előtt elvehesse azon bírálatok élét, amelyek a román kormány kisebbségpolitikáját érik, hiszen folyamatosan azzal az ellenérvvel vághat vissza, hogy hiszen a magyarok kormányon vannak, tehát nem igaz, hogy rossz lenne a helyzetük.
A mostani helyzet viszont azt mutatja, hogy ez csupán kirakatszerep, és a magyarok véleménye az állam hivatalos politikájának kialakításában nem tényező. Még olyan kérdésekben sem, amelyek elsősorban őket érintik. Ezekben a kérdésekben – a kisebbségi ügyekben – ugyanis továbbra is az a doktrína érvényesül, miszerint Románia a többmilliós nem román közösségek jelenléte ellenére is nemzetállam, a románok állama.
Az pedig komoly léket ütne ezen, a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló doktrínán, ha megvalósulna a Minority SafePackben megfogalmazott cél, és uniós szinten szabályoznák a kisebbségi jogokat. Hiszen az azt jelentené, hogy Bukarestnek külső fórumok előtt kellene számot adnia a kisebbségpolitikájáról, és számon kérhető lenne, ha eltérne a hivatalosan megfogalmazott elvektől.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport, Krónika (Kolozsvár)

Határok, szuverenitások, titkosságok
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is. Varga Andrea történész írása.
Mindeddig halogatást elszenvedő, de épp a közgondolkodás mérlegelő hajlandóságára és a tisztánlátás felelősségére váró kérdéskört kívánok érinteni – avagy inkább nyilvánossá tenni. Korunk uralmi politikája és közjogi gyakorlata a tét, ugyanakkor ezek mechanizmusai, trükkjei, nehezen belátható dilemmái teszik átláthatatlanná a körülményeket. Mindezek teljesség értékű megvilágítása ugyanakkor nem egy cikk, hanem alapos és kiadós tanulmány részletei lehetnének – ebből szükségképpen csak szubjektív elbeszélés lehet alább. Szubjektív annyiban is, mert érdekelt, érintett is vagyok, de még inkább azért, mert magamra kell vennem annak kényszerét, hogy kibeszéljem, amit sokan némán belátnak, hallgatva eltűrnek, kényszerűen elszenvednek.
Nem szükséges hosszan körvonalazni, ami zajlik. Sőt, alig akad Biharban, aki ne tudna a folyó egyházi vagyonjogi vitákról, hangadó személyek és igazságügyi képviselők viselt dolgairól, politikai nyomásgyakorlásról és kisebbség elleni megkülönböztetésekről. Amikor az életteljes szocializmus vagy a korábbi nemzetépítő gyakorlat egyházi vagyonok elorzására vállalkozott, kisebb morgolódás lehetett csupán a válaszreakció. Amikor a változás évei jöttek, ésszerűen fölmerült a visszaszolgáltatás jogszerűsége – ez lehetővé is tette, hogy eljárások, perújrafelvételek, történeti értékű dokumentáció felszínre kerülése kövesse, majd román állami elutasítás, majd európai uniós jogérvényesítésre felszólítás. Mindez mintegy hatástalanul zajlott, a jogtalanul „einstandolt” (azaz: elkobzott, lenyúlt, jogtalanul átvett, kisajátított) tulajdonokkal mindmáig folyik a cserebere, zajlik a cselezés, dúl a jogtiprás. Visszaszolgáltatás nélkül.
Mindeközben készek (avagy meggyőződéssel hívők) lehetünk: ha a román állam demokratikus jogelveken nyugvó berendezkedés, csakis az egyezkedni képtelen vagyonbirtokosok okozhatják a fennakadást, a másfél ezernyi vagyonjogi per kétharmadának eredménytelenségét. Mivel Románia demokratikus jogállam, elismerem és respektálom, hogy mint ilyennek, működésének egyik legfontosabb feltétele a független, pártatlan, hatékony és szakszerű bírói munka. Mivel amikor a köztársasági elnöktől a bírák átveszik a kinevezési okiratot, ezzel - továbbá esküjükkel - arra kötelezik magukat, hogy munkájuk során kizárólag az Román Alkotmánynak és a törvényeknek alárendelve, a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint járnak el, úgyszintén meg kell adjam a bizalmat működésüknek és önállóságuknak.
Vagyis (elvben) nem lehetséges, hogy külső, politikai, gazdasági, esetleg vallási intézményi vagy privát érdekeket rejtő nyomásnak kívánjanak megfelelni. De mi történik, ha mégis így alakulna…? Országos sajtót bejáró mindennapos hír a befolyásoltság révén szakszerűtlen és jogilag kétes döntést hozó bírák perbe vonása, elítélése.
Persze, közben jól tudjuk: a bírák, a bírói önállóság és a bírósági eljárás jogi feltételrendszere nem lehet kiszolgáltatottja az elektronikus média, a napi harsányságú publicisztika vagy a nyílt politikai nyomásgyakorlás művelőinek. Ha mégis kiszolgáltatottak, s ha mégsem hat rájuk megfelelő időben az igazságszolgáltatás önkontrollja, akkor mi lehet a háttérben? Lehet, talán semmi, nincs is háttér. Lehet, hogy a politika érdeke, a mindenkorié, a haszonelvűé, a kiszorítóé vagy autoriteré. S lehet, egyik sem, csak a privát érdek, a haszonkulcs a meghatározó. Nem vádaskodunk… Olvasunk, feltárunk, értelmezünk.
Adott tehát egy párhuzam, hasonlatos ügyek zajlása, éppen Nagyváradon, a határ mentén. Egyszerre „a zónában”, hogy ne túl távoli analógiával éljek: a mi saját kis „Sinistra körzetünkben”, s mellette a „felsőbb” politika homályában is.
Utóbbiról viszont jól tudjuk (Carl Schmitt a megmondhatója) az állam értéke a széthúzás és egység, a politikai uralom kérdése és a „barát/ellenség” közötti különbségtételhez kötődik. Schmitt hangsúlyozza azt is: az állam lehetősége, hogy adandó esetben akár saját döntése, jogi alapelvei révén győzzék le, akkor is, ha „mint mértékadó politikai egység rendkívüli jogosultságot összpontosított magánál: a lehetőséget, hogy háborút folytasson és ezzel nyíltan emberek élete felett rendelkezzen”.
A kortárs Hans Kelsen államtanában is feltételül szabatott a 20. század húszas éveiben, hogy a pártok ne befolyásolhassák a bírákat, a „létező” és a „legyen” parancsolata ne befolyásoltathassék idegen erők által…, és más szerzők is elkülönítik a „politikai tényezőktől” a „tiszta államtan” rendszeréig ívelő utakat, Max Weber pedig egyenesen az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak monopolizálójaként jellemzi magát az államot.
Hogyan is jön ide a főpolitika és a főhatalom elismert, legitim volta, vagy épp vitathatósága, meg a határmentiség? Az alábbi „levezetésben” ki fog derülni, ehhez azonban az Olvasó szíves türelmét és érdeklődését kell igényeljem. Adott tehát két ügymenet, jogi és egyházdiplomáciai, presztízs övezte és haszonelvű…, hátterében emberek, hitek, intézmények, hagyományok értékeivel, elveivel, reménytelenné váló sorsokkal, meghurcolt igazság-képviselőkkel.
Hogy ne vádoljanak „általánosítással”, legyek konkrét: adott ugyanis két eset, mindkettő Váradon és a határ mentén zajlik: Tőkés László ügye, a becsületbíróságosdi, az elhangzott vád és a méltánytalanságra ítélt (romániai és európai) közszereplő meghurcoltatása, valamint a Premontrei Rend és annak vezetője (továbbá jogi képviselője, azaz személyem) elleni ügylet, közpolitikai hőbörgésektől direkt noszogatásig, burkolt vádaktól személyiségjogok sértéséig ható érvénnyel. Kisebbség, egyházi tulajdon, szakrális képviselet, etnikai szféra, társadalmi lelkiismereti szabadság és társadalmi nem (gender) elleni megkülönböztetés. A szóbanforgó ügyeket pedig az állami hatóság verdiktjei, illetőleg a nyomozóhatóság elodázó—halogató stratégiái veszik körül.
Tőkés László egyetlen (bár tendenciózusan rosszul fordított és kipécézett) mondatáért szinte vendettát követeltek a harsányak, másik esetben akár egy álló évig tartó folyamatos sajtótámadás is zajlik, mert a váradi román újságírót nincs ki rendreutasítsa, s ő maga is jól tudja, valahol zsebben lapul a „kilövési” engedély, bármit és bárhányszor írhat vádaskodó hangnemben, felelősségre vonása kétségkívül elmarad.
A két, látszólag távoli, s a maga nemében nem könnyen összehasonlítható ügyet nem pusztán a neves személyek, magyar egyháziak, közpolitikai szereplők vagy fontos döntésekben érdekelt aktorok teszik párhuzamossá, hanem egyfelől a tendenciózus történések, másfelől az egyházak és hitek közötti/fölötti hitvita, de még inkább a román állami hozzáállás, melyhez akarva-akaratlanul (lásd konzulátus ügye) a magyar külügyi játszótársak is hozzájárulnak.
Ami mindezt – ezeknél sokkal meghatározóbban, vagy legalább gondolkodásra és összevetésre késztetően – körülveszi, az a régi beidegződés, amely már az 1923-as román alkotmányban is megjelenik, jelesül abban, hogy csakis román nemzetiségű állampolgár rendelkezhet vidéki földtulajdonnal, illetőleg a határmenti földekre érvényesen is megújulni látszanak a tiltó rendelkezések.
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi (Szatmár megyei) görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása, katonai—nemzetbiztonsági kérdésként értelmezése húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is.
Ahol az állam a megyei tanács révén avatkozik bele a perbe az ítélet végrehajtási szakaszában, ahol 2013. november 6.–7.-én a hatóságok hathatós asszisztálása mellett a végrehajtóval, és a rendőrség különleges készenléti alakulatával egyetemben próbálja birtokba venni a román bíróságok által neki jogerősen visszaszolgáltatott épületet, de ellene az ortodoxok révén odakerült mintegy száz főnyi tüntető harsog katolikus-ellenes jelszavakat, a hatóságok pedig tétlenül szemlélődnek, ott ugyanolyan harsány elorzás indul meg, hiába is volt a kolostortemplom 1700-ban alapított együttese a görög katolikusoké.
Ez ugyan állami szintű beavatkozással már korántsem folytonos háromszáz év, hisz 1948-ban a görögkatolikus egyház betiltásával a bikszádi monostort is bezárták és a bazilita szerzeteseket elűzték, de ez ugyanolyan felekezeti szabadság elleni erőszak, amilyen a római katolikusok csíksomlyói kegyhelyének vagy a magyarországi görögkatolikus Máriapócs búcsúhelyének fenyegetése lenne, s ettől még nem válik jogszerűvé is.
Nem mondható biztosra, hogy csupán az egyetlen érvényesnek tekinthető magyarázat a bukaresti kormányzat hozzáállásáról a határmenti (Bihar és Szatmár megyei) római katolikus/görögkatolikus perekkel kapcsolatosan, de erősen úgy tűnik, ismét a régi, beidegződésekre építő állampolitikai magatartás mintázata érvényesül: előkúsznak a két világháború közötti, a határmenti katonai övezet kialakításával kapcsolatos jogi normatívák, reflexek, félszek és gyanakvások vagy vádak, formálódnak az Angelescu-féle határmenti megyék elrománosítási tervekkel ékes víziói is.
Kiütközik ez a „székely kérdéssel” szemben zajló zászló-diskurzusban, a szimbolikus térfoglalás tényleges, fizikai jelenléttel társuló programosságában is. „Valahol” a politikai térben és az államközi párbeszédekben az állam szuverenitásából fakadó ius ad bellum (a háborúindítás természetes joga) alapján formálódik mindez, miképpen az orosz—ukrán kortárs események ezt kiválóan jelzik is térségünkben.
Nem más ez, mint az állam szuverenitásának elve révén kimódolt eljárásmód, mely abból következik, hogy az államok egyetlen náluk magasabb hatalomnak sincsenek alárendelve, ezért szabadságot élveznek politikai rendszerük megválasztásában, és belügyeikről egyetlen más külső hatalomnak sem tartoznak elszámolni, hisz a szuverén államok egymással egyenjogúak, függetlenül nagyságuktól és hatalmi erejüktől.
A nemzetközi (így európai) jog előírásai és szerződései pedig az önkéntesség elvén alapulnak, a diplomáciai kapcsolatok sem korlátozhatják a ius ad bellumot, mint az államérdek megőrzésének végső eszközét. Az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak megoldásai pedig az állam sikeresen monopolizált gyakorlatát legalizálják: „Valamely folyamatosan üzemelő, kényszerítő erejű politikai szervezetet (politischer Anstaltsbetrieb) akkor hívunk ’államnak’, amennyiben adminisztratív kara sikeresen érvényt szerez az arra vonatkozó igényének, hogy monopóliumot gyakoroljon a fizikai erőszak legitim használatára e rend kikényszerítésének során ill. Érdekében.”
Korábban Max Weber úgy határozta meg az „uralmi—uralkodó szervezetet” (Herrschaftsverband), mint amely annyiban politikus, „amennyiben adott területen létét és az általa megvalósuló rendet folyamatosan biztosítja fizikai erőszakon alapuló fenyegetéssel és fizikai erő alkalmazásával az adminisztratív kar részéről” (Weber 1992). (http://tarstudszotar.adatbank.transindex.ro/?szo=102) A weberi alapképlet itt és most kiegészül a (poszt?)modern kor antidemokratikus demokratizmusainak önkényével.
Az egyházi peres ügyek esetében sincs szó másról, mint a legitim kiváltság önkényes és feltételes alkalmazásáról. Talán pontosan arról, amit a román közpolitika a „magyar beavatkozások” elleni uszításokkal serkent, s pontosan arról, amit a román politikai osztály hangadói cselekszenek, barátok és ellenségek kettősére osztva a környező világot, látszólag nem is élve (vissza) a korlátlan uralom eszköztárával. Tudják ugyanis, hogy a politika küzdelem valakiért (és nem valaki ellen), nem pedig valamiért és valami ellen.
Az egyházi vagyonok visszaosztásáért úgy küzdeni hatékonyabb, hogy a legalitás (jogszerűség) és legitimitás (elfogadottság) eszköztárából az erőszakos megoldásokat kiolvasó törekvés egykönnyen rátalál az erőszak privatizálását, önkényét kiépítő szereplőkre, s ez a magánerőszakra épülő szervezett bűnözésnek kedvez – amit Szatmár és Bihar megyében is könnyedén meg lehet lelni.
Amikor pedig az állam erőszak-monopóliumát privatizálja az alulról jövő erőszak, esetenként a rendőri erők is a helyi bűnöző bandákat segítik vagy megtűrik, akkor a határmenti légkörben még esélyesebb az emberi jogok tömeges vagy következetes megsértése és mindennek megtorlatlansága, jogiasítása is.
Ugyanis a román politikai elit magatartásának indítékait az állam közjogi funkciójából bármikor erre: a civil csoportok konfliktusára, „háborús” övezet kialakulására vezetheti vissza. Nem maradhatna máskülönben puszta „üres beszéd” a román alkotmány normája a bihari és szatmári bíróságokon, hiszen az alkotmány fogalma alatt mindig is az államhatalom gyakorlásának legfontosabb viszonyrendszerét, továbbá az alapvető emberi és állampolgári jogokat szavatoló normákat, egyszerűbben szólva állam és társadalom viszonyát szabályozó alapelveket, melyeket az adott állam legmagasabb fokú akaratának kinyilvánításaként kell tisztelnünk.
Ezt, és mindezeket éppen az alulról jövő erőszak hatásának, a hatalmi monopólium privatizációjának kitenni olyan példákkal jár, mint amikor Adrian Ştef szatmár megyei tanácselnök saját nevében kérte a Negreşti—Oaş-i bíróságon a román (nemzeti) jogerős bírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését.
De hasonló eset a váradi premontreieké, ahol a folyamatban lévő peres eljárás alatt lehetett kiérdemelt építkezési engedéllyel épületet bontani, lehetett erdőt elzálogosítani, lehet jogerősen a legfelsőbb bíróságon a prépostság által megnyert ingatlanra banki hitelt felvenni, s mindeközben az ügyészség tétován nem tesz semmit a jogtalan „jogérvényesítés” ellen, de halogat a bíróság is, hiteles „alapító okiratot” kér be az 1130-ban alapított rendtől, eltűri a bírák elfogult döntéseit, elvitatja a történeti levéltári dokumentumokat sajtóközlemények vagy könyvekben formált ideologikus értelmezések alapján stb.
Ugyanebbe a kérdéskörbe tartozik a múlt héten nagy sajtócsinnadrattával elutasított magyar konzulátosok ügye is, hisz a legkevésbé sem lehet mondani, hogy a határ mentét mindkét oldalon speciális zónaként kezelik, a szimbolikus határátjárás (az egyszerűsített honosítási eljárás intézménye) révén erőteljesen kialakul a román gyanakvás is, miszerint ez intézmények a magyar hírszerzés rezidentúrái lehetnek… Ezzel aztán a legtermészetesebb módon jelzik, hogy a nemzetközi szerződések és a shengeni csatlakozás előtt a nemzetbiztonság és határőrizet kérdései – közrendi kérdésekbe csomagolva is – minden egyebet felülírnak.
Persze, a hatalom természetrajzához szorosan tartozik, s a mindenkori államéhoz még inkább, hogy kerülgeti a határokat, átírja ezeket, újradefiniálja őket, rugalmasan értékeli és használja a fogalmat, korlátozni próbálja érvényességüket. A nemzetek közötti határok hasonló kezelése, ideológiák, félelmek, védelmi eszmék ennél sokkal inkább kitettek minden ilyesminek.
Korlátozása pedig (lényegében kizárólagosan) a nemzetpolitikák intézményi kezelőinek és a lakósok vagy állampolgárok szavazói közösségének függésrendjében lehetséges. Ott és akkor, ahol és amikor még megvannak a jogok képzelt vagy deklarált határai, még érzékelhetőek és kimondhatók a határátjárások, szabályszegések tényei. Cikkem ezt az érzékenységet kívánná elősegíteni – annyira, amennyire még az állampolgári szabadságjogok, a normák és jogelvek, az összehasonlítható tényanyagok ezt lehetővé teszik. Utána már késő lesz…
maszol.ro

Pitypang
„Azt jelenti, nevess most, sírj később” – magyarázta Kevin-Prince Boateng, a ghánai apától és német anyától származó focista, Ghána válogatottjának játékosa a testén levő egyik tetoválás mély jelképiségét. A bőrbe tűzött kép egy nevető meg egy síró jokert ábrázol, nem teljesen világos tehát, hol itt a kronológia s annak mondanivalója, hiszen egyszerre vannak ott, ahol.
Ez a mély mívű marhaság jutott eszembe most, midőn Szász Jenő és Fekete György kijelentéseit olvasom, akik azért nyilatkoztak meg, mert Budapesten bemutatták az első székely bélyeget. „A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne” – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, és ilyenkor visítana fel az ember, hogy ugyan mire is kap ez az ember nem is pénzt (az a legkevesebb), hanem egyáltalán bizalmat, s hogy valóban és komolyan úgy látja-e a magyar kormány, hogy ez az úr fogja kihúzni a nemzetet a stratégiából.
„A bélyegek szeretetével, gyűjtésével az ember megtanulja a kicsi dolgokra való figyelmet, a precizitást és a pontosságot, mindez hozzájárul ahhoz, hogy különb emberré váljon azoknál, akiket a kis dolgok nem érdekelnek.” Ezt a másik maharadzsa szólta ki az ő száján, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és most már valóban sötétség borítja a földet.
Tévedés ne essék: megszoktam, hogy ostoba emberek vannak a világon. Tovább megyek, hiszen még azt is belátom, nélkülük az okosság unalma öntene el mindent. De talán mégiscsak el lehetne várni, hogy bizonyos helyzetekben és pozíciókban az emberek ne beszéljenek zöldségeket. Egy bélyeggel küzdeni az autonómiáért, s méghozzá egy nemzetslamasztikai sóhivatal élén és annak első konkrét tevékenysége gyanánt – nos, mindezt aránytalannak és nevetségesnek érzem. A kis dolgok jelentőségének feketei magyarázata pedig a nyíló pitypang direktíváját meghazudtoló erővel ingerli a rekeszizmot.
Talán mindenkinek jobb lett volna, ha Szász Jenő és Fekete György is a focipályán keresi a betevőt, nem ott, ahol jól meg is találják. Késő bánat.
Demény Péter, maszol.ro

EMNP-álláspont: színjáték és jogsértés
Csak úgymond makulátlanná akarják tenni a leendő államfőjelölt Kelemen Hunort, véli az EMNP alelnöke. Ugyanakkor Váradon újraindítják ingyenes utcanévtábla-akciójukat.
Sima színjáték volt az egész úgynevezett kormányválság, amelynek során úgymond az volt a tét, hogy kilép-e az RMDSZ a kormányból, de végül maradt, és csak Kelemen Hunor mondott le kormánytisztségeiről – mondta csütörtöki nagyváradi tájékoztatóján az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Zatykó Gyula szerint „Szó nem volt arról, hogy valóban kilépjen az RMDSZ, sőt előre megtárgyalták a forgatókönyvet. A tét ugyanis, hogy Kelemen kormányból való távozásával próbálják meg a makulátlanság látszatát kelteni róla, ugyanis államfőjelöltként fogják indítani. Victor Ponta pedig az úgynevezett válság nyomán még inkább beseperheti szintén államfőjelöltként a román nacionalisták voksait”. Zatykó Gyula úgy véli, „az ügybeli román álláspont azt mutatja, hogy az európai kisebbségügyi polgári kezdeményezés ügyében indított perbe belépő román kormány nem tartja tiszteletben az 1,2 millió magyar jogait – az RMDSZ kormányon maradása pedig azt mutatja, hogy a hatalmat választotta az autonómiaharc helyett, Bukarest érdekeinek képviseletét a magyarság rovására, ahelyett, hogy a magyarság érdekeit képviselné”. Hozzátette: az RMDSZ kormányon maradása csak legitimálja a román nemzetállami törekvéseket, a vége pedig az, hogy önmaga ellen fog pereskedni az RMDSZ, hiszen a perbe belépett román kormány tagja is. Reagáltal arra a hírre is az EMNP-sek, hogy Kelemen helyett Biró Rozália lesz a kulturális miniszter és a kormányfőhelyettes. Zatykó szerint „érthetetlen, hogy kerülhetett szóba egy ilyen név, hiszen nyomoz ellene a Feddhetetlenségi Ügynökség – ez is mutatja, milyen állapotok uralkodnak náluk”.
Utcanévügy Váradon
Más témára térve Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke bejelentette: újrakezdik harcukat a váradi magyar történelmi utcanevek használatáért. Mint lapunkban tudattuk, nem egy párt, hanem egy civil szervezet elérte Kolozsváron, hogy olyan elsőfokú bírósági döntés született, amely kötelezi az ottani önkormányzatot a magyar elnevezések feltüntetésére. E példa alapján folytatják itt is 2005-ben kezdett küzdelmüket. Váradon 793 közterületnév van, ebből mintegy 600-nak létezik történelmi magyar megfelelője, a többi esetében pedig tükörfordítást alkalmazva teljes jegyzéket készítettek az elnevezésekről. Ezt és kérésüket eljuttatják a váradi önkormányzathoz e hónapban, ha pedig elutasítás lesz a válasz, itt is per indul.
Ugyanakkor jelezték: az EMNP váradi Széles/Menumorut utca 23. szám alatti székhelyén várják újra mindazokat, akik szeretnének magyar nyelvű utcanévtáblát is. Ezeket ingyen elkészítik, kérésre fel is szerelik.
Csomortányi István hozzátette: „Emlékezetes, hogy volt Váradon egy botrányos utcanév fordítási ügy. Épp Biró Rozália hagyta jóvá a súlyos félrefordításokat – és most belőle akarnak kulturális minisztert csinálni. Azt sem feledhetjük ennek kapcsán, hogy amíg alpolgármester volt, ugyanúgy nem volt magyar nyelvű ügyintézés a városházán, ahogy most sincs.”
Szeghalmi Örs, Erdélyi Riport (Nagyvárad)

„Elpusztulnak a magyarok maguktól is”
Az egri Eszterházy Károly Főiskola docense, KALMÁR JÁNOS kandidátus, történész a 18. századi magyarországi betelepítésekről tartott előadást Nagyváradon, a Szacsvay Akadémián. Beszélgetésük első felében Szilágyi Aladár a törökvilág elmúlta utáni helyzet elemzésére, az ország újjáélesztésére vonatkozó tervek ismertetésére kérte az előadót.
Ma már elfogadott, hogy a 18. évszázadot „hosszú századnak” minősítik. Hogy 1686-tól – legalábbis magyar szempontból –, Buda visszafoglalásával kezdődjön. Több forrás állítja, már ekkorára megszűnt a magyar többség Magyarországon és főleg Erdélyben.
Mennyire megbízhatóak a történelmi demográfia korabeli adatai?
Szerintem nincs közmegegyezés arról, hogy a 18. század „mikor kezdődik” a magyar történetírásban. Mert van erre példa, a tízkötetes Magyarország története a legnagyobb összefoglalásunk, az valóban ott választja el a két századot, ott vonja meg a kronológiai határt közöttük. Viszont az összes többi, azóta keletkezett összefoglaló munka továbbra is 1711-nél húzza meg a választóvonalat, amivel én nem értek egyet. A kérdés érdemi részére térve, egyáltalán nem megbízhatóak a források, nincsenek komolyan vehető, országos léptékű adatok a korabeli népesedésre vonatkozóan. Amikre támaszkodhatunk a 18. század végét megelőző időszakban, ami a középkorig visszamenően érvényes, azok az adójegyzékek. Egyházi, állami adóösszeírások, helyileg a földesúrnak fizetett adók. Csakhogy ezek közös rákfenéje, hogy csak az adótípus fizetésére kötelezetteket veszik számba. Például az adott felekezethez tartozó híveket. Másrészt tudjuk, hogy az állami adó alól a nemesség egésze mentes volt, a szabad királyi városok meg kollektíve adóztak, tehát családfőkre bontott összeírások nincsenek. A másik problematikus eleme a dolognak, hogy ezek az összeírások is csak részlegesen maradtak ránk. Úgy alakult, hogy például a peremterületekre, Erdélyre, Horvátországra nézve, csupán becslésekre vagyunk szorulva, ami óriási mértékben hordozza magában a tévedés kockázatát. A 18. század végén II. József idejében gyökeresen megváltozik a helyzet, ő készíttette az első modern értelemben vett összeírást. Alapvetően katonaállítási céllal, de ez már egy statisztikai felmérési szándékot is magában rejtett: az állami adóztatás hatékonyabbá tétele volt a cél. Ahogy ez a monarchia más tartományaiban érvényben volt a nemességre is kiterjedően. A nemesség az ő halála után ezért is igyekezett megsemmisíteni ezeket az összeírásokat, hogy ne maradjon nyoma, rájuk nézve kedvezőtlen következményei ne lehessenek. Ez az a bizonyos összeírás II. József uralkodása idején, sőt az első olyan, amelyik minden korábbinál lényegesen teljesebb. Az egyetlen hiányossága, hogy Erdélyre, illetve Horvátországra nézve nem készült el. Megint oda jutunk, hogy ezekre a területekre nézve becsülnünk kell a lélekszámot.
Buda visszafoglalása után nem ért véget a hódoltsági területek visszaszerzése, hiszen még legalább harminc évig tartott… Viszont meglepően hamar próbáltak lépni, hiszen tudták, hogy a hódoltsági területeket újra kell építeni. Már három évvel Buda visszafoglalása után Kollonich Lipót elkészítette a maga tervezetét, a maga „Einrichtungswerk des Königreichs Ungarn” (A Magyar Királyság berendezése) című művét, ezzel párhuzamosan más javaslatok is születtek, többek között az Esterházy Pálé, a Széchenyi Györgyé.
Miben különböztek ezek a tervezetek?
Az uralkodó, illetve a kormányzat különböző politikai csoportosulásoktól kért javaslatokat erre vonatkozóan. Esterházy Pál, az ország akkori nádora volt értelemszerűen az egyik ilyen ellaborátum készítője. Ő voltaképpen elsősorban nádorként a magyar katonaság parancsnoka is volt. Főleg a katonai szervezet átalakítására helyezte a hangsúlyt. Buda és az ország területének visszafoglalása nyomán nemcsak az addigi hódoltsági terület szűnt meg, hanem a végvárrá lett várak elveszítették a funkciójukat. Megint csak a középkori, hovatovább a Dráva menti határ védelmére kellett koncentrálni a törökkel szemben. Ez magával hozta azt a törekvést, hogy az egész katonai szervezetet át kell alakítani az új adottságoknak megfelelően. Ez volt az egyik dolog, a másik pedig, hogy ugyancsak Esterházy nádori minőségével összefüggő kérdés, hogy a legfőbb bíró is – a király után – a nádor volt, aki az igazságszolgáltatási rendszernek a korszerűsítését is javasolta, ami példátlanul rossz állapotban volt. Csak alkalmanként ülésező vándorbíráskodás zajlott. Ennek jóval később lett is foganatja, de azt ő már nem érhette meg. A következő dolog, amit ő kívánt, a nádori hatáskör kiterjesztése volt. Mint a legfőbb rendi tisztségviselő, a magyar rendeknek nagyobb beleszólási lehetőséget kívánt a politikába az addiginál. Addig kénytelen-kelletlen lenyelték, hogy a hadiállapotra való tekintettel, a hadvezetésnek, a tisztikarnak az átlagosnál nagyobb beleszólása volt a dolgokba. De amint a háborúk befejeződnek, ez már indokolatlan, ráadásul a katonaság rengeteg visszaélést követett el, például adószedés közben. Ez is indokolttá tette a változásokat, meg a politikusok igénye, hogy ők vehessék kezükbe az ország irányítását, ne a tábornoki kar, a haditanács és annak a megbízottai. Esterházy ellaborátuma nem egy terjedelmes mű, körülbelül húszoldalnyi. Viszont a Kollonich Lipót győri püspök, esztergomi érsek vezette bizottság tervezete jó 400 oldalas terjedelmű munka.
Nemde, több területre kiterjed, mint az Esterházy-féle javaslat?
Igen. Öt nagy fejezetből áll, az igazságszolgáltatás, a katonai ügyek, a politikum, ami lényegében a közigazgatást fedi le, az egyházi ügyek mellett a legtágabb értelemben vett gazdasági ügyekre terjed ki. Ezt nyolcvan ülésen át készítették elő, másfél éves munkával. Egy bizottság együttes munkájának a gyümölcse, amelynek Kollonich volt az elnöke.
Tudtommal, egyetlen magyar tagja sem volt a bizottságnak…
Valóban nem volt magyar tagja, de Esterházy Pálnak és a magyar rendeknek odaadták véleményezésre. Lesújtó véleményt írtak róla egyébként. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy mindez nézőpont kérdése is, hiszen Kollonich maga magyar főméltóság volt, Komáromban született. Ha anyanyelvét tekintve nem is volt magyar, de magyar főrend volt. Tehát Bécsből nézve abszolút megfelelt. Nem beszélve arról, hogy korábban nem csak mint főpap, hanem egy időben, mint a Magyar Kamara elnöke is működött. Tehát a gazdasági ügyekre is országos rálátása és ezzel összefüggő tapasztalata volt.
Az a bizonyos forráskiadvány, amit ön Varga. J. Jánossal közösen adott ki németül, tartalmazza az összes korábbi berendezési javaslatváltozatot?
Az ember nem mondhatja, hogy „valamennyit”, mert sose tudhatja, később mi bukkan elő. Úgy mondanám, hogy az ismerteket igen. Igyekeztünk közreadni ebben a kötetben az úgynevezett vitajegyzőkönyvet is – szinte páratlanul ritka szerencse, hogy megmaradtak –, melyben a magyar rendi bizottság, illetve a bécsi miniszteri konferencia is véleményezte, az uralkodó elnökletével.
Az örökös tartományok is beleszóltak a vitába?
Nem a tartományok, hanem az egyes miniszterek nyilvánítottak véleményt az egyes kérdésekkel kapcsolatban, és ezekről az ülésekről készült jegyzőkönyvek ránk maradtak. Úgyhogy lehet tudni, névre szólóan, hogy melyik miniszternek, milyen kérdéssel szemben, mi volt az álláspontja. Mindez nem minden esetben könnyen értelmezhető, hiszen minden ilyen, nem a nyilvánosságnak szánt jegyzőkönyv a titkár jegyzésében született. Túl azon, hogy ez egy borzasztó, alig kiolvasható irka-firka, hiányos is. A szöveg megfogalmazója jelen volt, őt a feljegyzett szavak, utalások emlékeztették valamire, de az utókor kutatója, aki nem volt ott, nehezen tudja az odavetett szavak mozaikjából összeállítani az elhangzottakat. De a lényeg, ez ritka szerencse, hogy megmaradt.
Vélhetően a dolgok tovább is formálódtak, alakultak, kiegészültek, esetleg kompromisszumok köttettek. Bizonyára sokan örültek annak, hogy a franciákkal vívott háború miatt elhalasztódott az egész, majd később vált hatékonnyá.
A magyar nemesség érdekeit mennyire tudták érvényesíteni?
A rendek véleménye beszédes ezzel kapcsolatban. Általában eléggé elmarasztalták. Túlságosan udvarhűnek titulálták, főleg azt nehezményezték, hogy nem törekszik a nemesi kiváltságok megőrzésére. Különösképpen a nemesi adómentesség fenntartásának a hiányát fájlalták. Viszont Bécsből sok miniszternek az volt a véleménye, hogy a tervezet túl retrográd. Nagy mértékben akar kedvezi a magyar nemességnek, holott az anakronisztikus jogokhoz ragaszkodik, Isten tudja, hány száz éves törvényekhez. Sőt, az Aranybullától kezdve a Tripartitumot is szóvá teszik. A Kollonich-féle bizottság két tűz közé került, hiszen magyar szempontból nagyon udvarhűnek, szervilisnek tűnt, a másik oldalról meg épp az ellenkezőjével vádolták. A magyar történetírásba az előbbi nézet került bele, ez a szemlélet kap hangot ismételten.
Ha felállítjuk a történtek mérlegét, a nyelve merre billen? Kollonich megítélése ellentmondásos. Azt írta őfelségének, hogy „Magyarország vagy annak nagy része germanizáltassék, a forradalmakra és nyugtalanságra hajló magyar vér a némettel szelídíttessék, természetes ura és örökös királya hűségére és szeretetére”.
A mai történész, aki tudja, hogy akkor és azóta mi minden történt, hogyan ítéli meg ezt a javaslatot?
Az ön által is idézett mondatokat sose szabad kiszakítani a környezetükből. Hozzá kell tenni még egy dolgot. Ezt az ellaborátumot, e négyszáz oldalnyi terjedelmű tervezetet természetesen az uralkodó nem olvasta el. Hiszen az egész német-római birodalmat, a császárságot is irányítani kellett. Ma is úgy működnek a minisztériumok és a kormányzat, hogy a legfelsőbb szinten nem olvasnak el mindent az utolsó betűig. Készítettek Lipót császár számára egy húsz oldalas preambulumot. És ebben a summázatban már megjelent a miniszteri konferenciának is a véleménye. Abban semmi ilyen szöveg nem szerepel. Én azt gondolom néhány kutatótársammal egyetemben, hogy ez a miniszteri konferenciának a megnyerésére szolgált. Egy politikus – és Kollonich is az volt – ha valamit meg akar valósítani a tervei közül, úgy kell megfogalmaznia, hogy az adott fórumnak, amelyik abban dönt, vagy véleményt nyilvánít, minél inkább elnyerje a tetszését.
Tehát az idézett szöveg inkább „csomagolás” volt, mint lényegi elem?
Persze. Mert a császárnak, azaz a magyar királynak készült summázatban semmi ilyen tartalom nincs. Egyébként az eredetiben, a teljes verzióban is elsikkadó, soha vissza nem térő kijelentés. Egyszerűen arról van szó, tekintetbe kell venni, hogy Kollonichnak személyes ellentéte volt Caraffa felsőmagyarországi főkapitánnyal. Caraffának nem egy átlagos tábornoki szintű befolyása volt a bécsi udvarban, a nápolyi Caraffák, a Rómában legbefolyásosabb bíborosokat adó család tagja volt. Az ő személyes kapcsolatai messze túlmentek azon, ami egy átlagos tábornoknak a súlyát jelentette a bécsi udvarban. Ezért ezt az ellentétet – ha tetszett neki, ha nem – az uralkodónak is figyelembe kellett vennie. Itt Kollonich tesz egy gesztust az egyébként általa gyakran bírált császári hadvezetésnek. Nyíltan kritizálta őket, hogy nem tartanak fegyelmet, a népet kiszipolyozzák az adókkal és a beszállásolással. A tábornoki kar meg nem győzte ezeket a vádakat visszautasítani. Tehát tesz ez irányba egy gesztust, hiszen az udvari haditanács vezetője is ott van a konferencián. Ne felejtsük el, hogy nem sokkal a Thököly-mozgalom leverése után vagyunk.
Az viszont mai szemmel, a mi szemünkkel is nézve javára írható, hogy – ha nem is volt a „nép barátja” – a paraszti terheknek a megkönnyítésére is próbált javaslatot tenni. Ez mennyire valósult meg?
Kollonich ellentmondásosságát én nem tagadom, de nem ezzel az ellaborátummal összefüggésben látom, hanem azzal, amit ő főpapként cselekedett a protestánsok ellen. Ez egy más vonulat, és az ellenük folytatott perekben játszott sajnos gyalázatos szerepet. Az ellaborátum viszont a kor viszonyai mellett, az adott helyzetben korszerű és végrehajtható javaslat volt. A többivel, akár az Esterházy Páléval, akár a magyar rendekével összevetve, azokban valóban rengeteg Mohács előtti kiváltság, jogelem van. Ők megállították az órát. Kollonich viszont valódi, korszerű reformokat szorgalmaz, próbál a nyugati, a törökök által nem érintett örökös tartományokban életbe lépett reformokhoz hasonlóakat bevezetni. Valóban, a jobbágyságot is meg akarta kímélni a túlkapásoktól, de nem csak a katonaiaktól, hanem a földesúri túlkapásoktól is. Szabályozni kívánta azokat a terheket, amelyekkel a földesurak sújtották a jobbágyokat, s amelyek teljesen szabályozatlanok voltak. Mária Terézia úrbéri rendelete fog majd több nemzedékkel később államilag rendet teremteni. S az is mekkora tiltakozást váltott ki…
Alig fejeződött be a 16 éves háború a törökkel, a Rákóczi-szabadságharcnak is sok áldozata volt. Egyrészt több feléledő vidék ekkor süllyedt vissza, sőt, voltak vidékek, ahol több falu pusztult el, nem csak a labancoknak, hanem a kurucoknak köszönhetően is. Ráadásul kitört a pestisjárvány is. Fel lehet mérni, hogy e két tragikus eseménysorozatnak hány áldozata lehetett?
Úgy vannak adataink, hogy némely település esetében tudjuk, milyen okból, hány embert temettek el, másutt csak olyan feljegyzések vannak, hogy szekérszámra hordták a halottakat a tömegsírokba. Az ilyen megjegyzéseket nem tudjuk számszerűsíteni. Országos adataink nincsenek. A pestisjárványt 1708-tól kezdve, Lengyelország felől hurcolták be, bár Rákóczi tényleg igyekezett mindent megtenni ellene, karantént létesítettek a határon, bizonyos ideig a beutazókat ott tartották.
Bercsényi szerint a pestis több áldozatot követelt, mint a harcok…
Igen, ő próbálta ezzel a feltételezéssel is menteni a kuruc mundér becsületét. Az kétségtelen, hogy 1709-ben Savoyai Eugén, a haditanács elnöke – amikor a katonai párt Bécsben végleg le akart számolni a szabadságharccal, és követelte, hogy több császári katonát kellene Magyarországra vinni – megjegyezte, „nem érdemes, elpusztulnak azok maguktól is a járványban.”
Erdélybe főleg románok települtek be. Földolgozta-e valaki az erdélyi román betelepítési folyamatot?
Csupán elszórt résztanulmányok jelentek meg egy-egy település vonatkozásában. Ugye, ez a folyamat már az Erdélyi Fejedelemség korában elkezdődött. A 18. században új hulláma következett be, s ennek két oka volt. A Kárpátokon kívüli területeken, ahol a görög eredetű fanarióták uralkodtak, az oszmán hatalom, mivel a porta elvesztette Erdélyt, a megmaradó Havasalföldet és Moldvát igyekezett minél nagyobb adókkal sújtani, s ezt az ottani lakosok szenvedték meg. Ez volt az egyik ok, ami arra ösztönözte a románokat, hogy vándorbotot fogjanak. A másik, hogy az erdélyi szászok is érdekeltté váltak a betelepítésben. A szászoknak az volt az egyik kiváltságuk, hogy ők kollektíve adóztak. De ha az együttes adózásban minél többen vannak, akik az adott területen élnek, egy családra annál kisebb adóteher jut. Tehát érdekeltek voltak abban, hogy a románokat letelepítsék Királyföldére. A Bánságot akkor még vissza se foglalták, tehát a Királyfölde volt az a vidék, ahová a 18. század elejétől kezdve sok román települt. Korábban a szászok szinte teljesen elzárkóztak a románság spontán beszivárgása elől, most ők szorgalmazták a saját érdekükben.
Ami a hódoltsági területeket illeti, az Erdélyen kívüli részeket, a Dél-vidéken, Bánságban, Baranyában, egyebütt, három nagy hulláma volt a betelepítésnek, főleg a német ajkú jövevényeket illetően. Az első III. Károly uralkodása alatt zajlott.
Hogyan lehetne sommázni e folyamatot?
A Bánság különleges jogállású területté vált. 1716-18 között foglalták vissza, de nem integrálták a magyar intézményrendszerbe, csak 1778-ban, Mária Terézia uralkodásának legutolsó éveiben. Az Udvari Kamara és az Udvari Haditanács közös igazgatása alatt állt. A Kamarához azért tartozott, mert a Kincstár birtokában lévő terület volt, A Haditanácshoz pedig azért, mert a határőrség intézménye oda is kiterjedt. A Kincstárnak az volt az érdeke, hogy ne ossza ki magánbirtokosok között a földeket, hanem államilag irányított, monokulturális gazdálkodást vezessen be. Savoyai Eugén császári hadvezérnek volt egy nevezetes szárnysegédje, Claude Florimond de Mercy gróf, vallon tábornagy, akit megtettek a Bánság első katonai parancsnokának. Ő nagy lelkesedéssel látott neki a régió újraépítésének. Fel akarta virágoztatni a területet, oly módon, hogy számos mintagazdaság létesüljön, ami példát kínál a földesuraknak is, hogy miként kellene korszerűen gazdálkodni. Másrészt arra törekedett, hogy a hódoltsági területek az Örökös Tartományok manufaktúráit mezőgazdasági eredetű nyersanyaggal lássák el. Itt főleg a gyapotra kell gondolni, s az iparág természetes festőanyagaira. De Mercy gróf figyelme arra is kiterjedt, hogy az ott termelt áru elszállítását biztosítsa. Utakat is építettek, de a legolcsóbbnak a vízi utak, a csatornák kiépítése bizonyult. A folyók szabályozása is megtörtént.
Volt egy olyan időszak, amikor a bevándorlók ódzkodtak a Bánságba telepedni, hiszen állítólag Mária Terézia nagy számban telepített oda büntetett előéletű egyéneket is. Ez valóban így volt?
Volt egy idő, amikor valóban sor került erre. III. Károlynak a második török háborúja 1737 és 39 között zajlott le, azt elvesztette a Monarchia, és a törökök feldúlták a Bánság egy részét. A Mercy gróf alatt fölvirágzó, fejlődésnek induló terület egyszeribe tönkrement, lakosai jelentős részét elvesztette, elmenekültek, áldozatul estek, és a hadsereg nyomán megint járvány is felütötte a fejét. A helyzet kilátástalan volt. Egy év múlva, 1740-ben meghalt Károly, akkor lépett trónra Mária Terézia. Egy ideig a kormányzat nem tudott mit kezdeni a területtel. És valóban fegyenceket, prostituáltakat hoztak oda.
A Bánság a Monarchia „Szibériája” lett…
Pontosan. Amíg lassacskán az 1760-as években – az osztrák örökösödési háború nyomán, amit szintúgy elvesztettek a poroszokkal szemben – arra a fölismerésre jut a kormányzat, hogy a veszteség okai mélyebbek, mint a katonai irányítás kudarcai, annak strukturális okai is vannak. A gazdasági, társadalmi elmaradottság még Oroszországéhoz képest is nagyobb volt, nem is szólva Nyugat-Európáról. Újra kellett gombolni a kabátot, ahhoz, hogy versenyképesek legyenek. Ennek a gondolatnak a jegyében veszik elő újra a Bánságot, amelyet föl lehetne lendíteni. Megint elsősorban német telepesek behívására gondolnak, most már szervezettebben, mint III. Károly alatt.
Már érvényesült az a gyakorlat, mely szerint protestánsokat is beengednek?
Mária Teréziánál ez már valóban így van. Persze, az ő idejében is a katolikusokat látják legszívesebben, őket favorizálják. Most már előre megtervezett településeket hoznak létre. Építőanyagot bocsátottak az érkezők rendelkezésére, voltak területek, ahol elvetették a magot, hogy mire megérkeznek, az új telepesek első dolga az aratás legyen.
Végül Mária Terézia visszacsatolta Magyarországhoz a Bánságot. Ha jól tudom, a magyarokat csak ekkor kezdték beengedni?
Ettől kezdve nagyobb mértékben települtek be magyarok, bár korábban sem zárták ki őket teljesen. Az kétségtelen, hogy kedvezményt inkább a németek számára helyeztek kilátásba, de ne feledjük: ahhoz, hogy valaki, mondjuk Felső-Bajorországban ott hagyjon csapot-papot, és eljöjjön ide, ahol minden ismeretlen a számára, azért az nagy áldozat volt a részéről. Sokan elpusztultak, sokan csalódottan vissza is mentek az óhazába.
II. József 1782-ben rendelte el, s öt évig tartott az úgynevezett „große Schwabenzug”. Valóban ez volt a legnagyobb mértékű a három akció közül?
Főleg a legszervezettebb. Olyan körülményeket igyekeztek megteremteni, amit ma is csak bámulhatunk. Fejlett országok esetében is példa lehetne, ahogy előre fölépítették a templomot, az iskolát, a kórházat, a kocsmát is, széles, szabályos utcákat, kimérték a lehetőleg egyforma telkeket, fölépítették a parasztházakat, típustervek szerint. Volt, ahol az ökröt bekötötték az istállóba, a szerszámokról is gondoskodtak. Mindez a szervezettségnek olyan fokát jelentette, amire addig nem volt példa. Mindennek jelentős költségvonzatai is voltak, hiszen semmi sem épült ingyen, az előleg gyanánt biztosított támogatást később vissza kellett téríteni. Számos probléma is akadt emiatt, hiszen volt, aki hamar túladott az ölébe hullott ingó és ingatlan vagyonon.
Így jöhettek létre azok a német többségű kishazák, amelyeknek egyikét Baranyában, Tolnában „Schwabische Türkei”-ként, Sváb-Törökországként emlegették. Feljegyeztem egy kilencven esztendős szentannai bácsi jóvoltából a Dunán, hajóval érkező bevándorlók himnuszszerű dalát, mely szerint „aki Magyarországra ment, / Nem jön már vissza soha.”, de azzal a derűlátó sorral folytatódik, hogy „Magyarország a leggazdagabb, / búzája, szőleje jó…”
Mennyire lehettek tájékozottak a hazát váltók?
Ezt nehéz volna megmondani. A propaganda igyekezett rózsaszínre festeni az égboltot, a valóságot szebbnek láttatni, mint amilyen valójában volt. Aztán a valósággal szembesülve sokan csalódtak. De azt is látni kell, hogy a németeknél a törzsöröklés járta, ami azt jelentette, csak a legidősebb fiú örökli a telket, a földet. Ez azzal járt, hogy a többi testvér zsellérsorsa jutott, az ingóságokból örökölhetett, de a földből nem. Ily módon polarizálódott a német paraszti társadalom. Kenyérkereset után kellett nézniük, sokan iparosok lettek, még többen katonának álltak, hiszen ekkor kezdett kialakulni a militarizálódó német társadalom. Azok a nincstelenek, akik a kivándorlást választották, ugyancsak örültek, hogy földhöz jutnak, nem is akármilyenhez, hiszen a Bácskában vagy a Bánságban legendásan jó földek voltak. És akinek volt munkabírása, meg ambíciója, az valóban jómódú lett, amire otthon nem lett volna esélye.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

.
Horváth Anna a helységnévtábla-ügyről: csalódott vagyok
Csalódottságának adott hangot Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, amiért Emil Boc polgármester úgy döntött, megtámadja azt a Kolozsvári Törvényszéken alapfokon született döntést, mely szerint a bejáratoknál magyarul is fel kell tüntetni a város nevét.
Az alpolgármester a Transindexnek elmondta, sajnálattal vette tudomásul azt, hogy Emil Boc ennek a döntésnek a kapcsán nem tudott felülemelkedni politikusi mivoltán, nem tudott eltekinteni attól, hogy 2014 választási év. A kulturális főváros címre pályázó város elöljárójaként elmulasztotta a véleményformálásra kapott lehetőségét; a szavazatmaximalizálásra összpontosítva olyan véleményt formált meg, amit szerinte hallani akar a közösség - fogalmazott Horváth.
Az alpolgármester elmondta, a kulturális főváros kapcsán az összes párt egyetértett, hogy az egy olyan közös projekt, amelyet nem lehet alárendelni a pártérdekeknek.
Horváth Anna szerint a kulturális főváros projektet szolgáló célokat is pártérdek fölé kell helyezni, ilyen ügy a többnyelvű helységnévtábla is.
Elmondta, a keddi tanácsülésen egyetlen párt tanácsosa sem hozta fel a témát, azért, hogy tartozzon a normalitáshoz ennek a bírósági döntésnek a gyakorlatba ültetése, ami nem is lenne újdonság, hiszen a 20%-os magyar kisebbséggel nem rendelkező Medgyesen, Brassóban vagy Temesváron is létezik többnyelvű helységnévtábla. "A polgármestert mi tájékoztattuk a perről, és azt tanácsoltuk, hogy ne kötelezze el magát semmilyen oldalon, várjuk meg a bírósági indoklást" - mondta az alpolgármester, aki helytelenítette, hogy a polgármester jogászként azt jelenti ki, hogy a romániai törvények tiltják a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését.
"Nagyon csalódott vagyok, de meggyőződésem, hogy a pert kezdeményező civil szervezet pert fog nyerni" - mondta, és hozzátette: jobb lett volna, ha a polgármester az európai kulturális főváros érdekeit figyelembe véve érvényt szerez a bírósági döntésnek, ezzel egyúttal azt is elkerülhette volna, hogy pervesztés esetén nyögvenyelősen, akár bírósági végrehajtóval tegye ki a többnyelvű helységnévtáblát. A kolozsvári törvényszék július 11-én döntött úgy, hogy Kolozsvár bejáratainál magyar nyelven is fel kell tüntetni a város nevét. A pert a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány indította. (hírszerk.)
Transindex.ro

Tőkés élesen bírálja az RMDSZ-t kormányon maradása miatt
Kormányon maradása és Biró Rozália szenátor miniszterelnök-helyettesi tisztségre való jelölése miatt élesen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) pénteken Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő.
A politikus nagyváradi sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban Tőkés László az RMDSZ egyik alapítójaként és egykori tiszteletbeli elnökeként fogalmazta meg bírálatát a szövetséggel szemben, megemlítve a „neptuni paktumot", vagyis azt, hogy a „pártszervezet" egyes tisztségviselői 1993-ban a tengerparti Neptun üdülőhelyen az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül folytattak titkos tárgyalásokat a román kormány képviselőivel.
Az EP-képviselő szerint az RMDSZ „felemás kormányban maradása vetekszik az 1998-as, Petőfi-Schiller fantomegyetemmel kapcsolatos botrányos magatartásával". Tőkés László ezzel arra utalt, hogy 1998-ban az RMDSZ bejelentette: kilép a Radu Vasile vezette kormányból, ha a parlament nem fogad el az önálló állami magyar egyetem létrehozását lehetővé tevő oktatási törvényt. Az RMDSZ mégsem váltotta valóra fenyegetését, miután a kormány ígéretet tett egy „Petőfi-Schiller" nevű multikulturális egyetem megalapítására – az ígéret azóta sem valósult meg.
Tőkés László úgy értékelte, hogy a „Verestóy Attila-féle" RMDSZ – saját „rekordjait" két hét alatt megdöntve – kétszer is eddigi története legmélyebb pontjára süllyedt. Először, mikor Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes lemondásával egy időben kormányon maradt, majd akkor, amikor Biró Rozália „bukott nagyváradi alpolgármestert" jelölte művelődési miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek. „A pártszervezet nőszövetségi elnökének erre a magas romániai kormányzati tisztségre való jelölése ugyanakkor megrendítő fokmérője annak, hogy az RMDSZ hivatalosai mennyire veszik komolyan választóikat, és mennyire szeretik erdélyi magyarságunkat, másfelől a román népet, illetve azt a Romániát, amelynek miniszterelnök-helyettesévé ütnék. Ennél mind Erdély, mind Románia többet érdemelne" – zárul Tőkés László nyilatkozata.
Az RMDSZ elnöke hétfőn jelentette be, hogy augusztus 1-jei hatállyal lemond kormányzati tisztségeiről, miután a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe. Egy héttel korábban az RMDSZ a kormányból való kilépését is kilátásba helyezte, ha Románia nem lép vissza a pertől. A szövetség végül elfogadta Victor Ponta kormányfő kompromisszumos javaslatát, miszerint a kisebbségi kezdeményezésről vitát rendeznek a román parlamentben, Románia pedig nem vonja vissza az Európai Unió (EU) bíróságához benyújtott keresetét, de nem tartja már azt fenn a per során.
MTI, Erdély.ma

FUEN javaslat: foglalkozzon a kisebbségek védelmével az új EB egyik biztosa
A HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT delegációja, Hans Heinrich Hansen elnök, Vincze Loránt és Halit Habipoglu alelnökök, Jens A. Christiansen a Párbeszéd Csoport elnöke, valamint Frank de Boer jogtanácsos, július 14-16 között az Európai Parlament strasbourgi székhelyére látogatott. A két nap során számos európai parlamenti képviselővel találkoztak és részt vettek az újraalakulás előtt álló kisebbségi frakcióközi munkacsoport első informális megbeszélésén.
A FUEN szándéka, hogy az új EP-mandátumban tovább erősítse kapcsolatait az európai választottakkal és párbeszédet teremtsen a kisebbségi célok megvalósítása érdekében. Hans Heinrich Hansen FUEN elnök a találkozókat követően elmondta: „A kisebbségi ernyőszervezet egyik célja, hogy az új Európai Bizottság egyik biztosa a nemzeti kisebbségek és nyelvek kérdéskörével is foglalkozzon. Üdvözöljük Jean-Claude Juncker megválasztott EB elnök szándékát, hogy az alapvető jogok külön portfóliót kapnak kabinetjében. Ennek a tárcának legyen része a kisebbségügy” – javasolta a FUEN elnöke.
„Célunk a politikai napirenden tartani a kisebbségvédelmet, láthatóvá tenni az Európai Parlamentben a kisebbségi közösségeket, sajátos problémáikat. Azt tapasztaltuk, hogy a többséghez tartozó EP-képviselők, sokan közülük első mandátumosak, nem eléggé tájékozottak a kisebbségi kérdésekben. Az EP-képviselőkkel közösen dinamikussá kívánjuk tenni jelenlétünket, erre nyitottságot tapasztaltunk a megbeszéléseken” – fogalmazott Vincze Loránt alelnök, az RMDSZ külügyi titkára. A FUEN küldöttsége több országból számos képviselővel folytatott megbeszélést, kisebbségi – közöttük Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-képviselőkkel –, valamint többségi képviselőkkel egyaránt.
A FUEN vezetői tájékoztatták beszélgetőpartnereiket a Minority SafePack európai kisebbségi kezdeményezés helyzetéről, nehézkesnek nevezve a jogi eszköz használatát és hiányolva az esélyegyenlőséget a kezdeményezők és az EU-s intézmények viszonyában. A szervezet véleménye szerint a kezdeményező polgárok nem kapnak semmilyen támogatást az Európai Bizottságtól, a bürokrácia igyekszik nehezíteni a kezdeményezők dolgát, nem ad részletes tájékoztatást, anyagi értelemben pedig egy olyan civil szervezet, amely az Európai Bizottsággal és több állammal találja szembe magát. A FUEN szerint az EU-nak át kellene gondolnia a kezdeményezések szabályzatát.
Közlemény, Erdély.ma

A marosvásárhelyiek Székely Múzeuma
A Baross Gábor – mai Horea – utca 24. szám alatti épületben helyezték el a múzeum természetrajzi részlegét. Az épület a Székelyföldi Iparmúzeum számára készült 1890 és 1893 között, Kiss István budapesti műépítész tervei alapján, Sófalvi József, majd Soós Pál marosvásárhelyi építőmester vezetésével. Az olasz reneszánsz stílusban emelt neoklasszikus épület bizonyos görög építészeti elemeket is tartalmaz. Oromzatát Róna József szoborcsoportja díszíti. Az ő munkája a főhomlokzat két női alakja is. A múzeum kertjében lapidárium, vagyis kőtár áll, mely a környék és főleg Maroskeresztúr római leleteit mutatja be.
Ezen a héten ezt az épületet ismertetjük lapunk olvasóinak.
Vásárhely első múzeuma
A marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építésére az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában került sor, a jelenséget meghatározó historizáló illetve eklektikus irányelveket követve.
Az épület stílusa ellentétben állt a korabeli divattal, nem csoda hát, hogy nincs még egy ilyen épület Marosvásárhelyen. A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a legkiválóbb szakemberek dolgoztak rajta. Itt működött a város első múzeuma és egyben Erdély első iparmúzeuma.
Karácsony István művészettörténész szerint méltatlanul mellőzik a jelenleg a Természetrajzi Múzeumnak helyet adó épületet.
A kezdetek kezdete
A nemzeti értékek népszerűsítése érdekében az Osztrák-Magyar Monarchia a tizenkilencedik században kidolgozott egy nagyszabású programot, amelynek keretében aztán számos iparművészeti múzeumot alapítottak. Köztük a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeumot is.
Annak előtte egy múzeum sem volt a városban, csak néhány kollekció létezett. Iparművészeti múzeum pedig nem volt egész Erdélyben.
Hogy miért épp Marosvásárhelyre esett a választás? Erre a kérdésre A város meséi című könyv szerzője találja meg a választ.
Ez elsősorban a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet lobbitevékenységének köszönhető, amelynek hatására 1889-ben látogatást tett a városba az ipari és pénzügyminiszter, és bejelentette, hogy akkoriban igencsak jelentősnek számító ezerhatszáz koronával támogatja a múzeumalapítást, de a helyi adományokból is jelentősen segített kezdeményezés 1890-ben eljut a kivitelezés fázisába.
Az apátplébános érdemei
Ahogyan azt a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád is említik, a Székelyföldi Iparmúzeumot a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet létesítette. Nagy érdemei voltak Kovács Ferenc apátplébánosnak, aki 1888-ban felvetette a múzeumalapítás gondolatát. A múzeum építését az Iparmúzeumi Bizottság irányította, melyben jelentős szerepe volt Szabó Istvánnak, a Marosvásárhelyi Kereskedelmi- és Iparkamara elnökének. A múzeumi tárgyak összegyűjtésében és azok elrendezésében Hajós János, Nagy Gábor és Róth Karoly vett részt.
Az épület helyiségei T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek
A Baros Gábor utca sorházas északi frontvonalát megszakítva, épületünk négyzetes telkének központi részén helyezkedik el, néhány méteres szabad területet hagyva a homlokzatok közvetlen szomszédságában. Helyiségei egy specifikus, T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek, mely kiosztás a tulajdonképpeni múzeum négyzetes tömbjének kisebb, ugyancsak T alakú épületrésszel való északi bővítéséből alakult ki. A földszinti előcsarnokot, valamint az emeleti nagytermet is magába foglaló központi traktus kétszintes, a kiállítóhelyiségek soraiból alkotott mellékkorpuszok ezzel szemben egyetlen szintre szorítkoznak.
A belső térrendezést jól visszaadó öttengelyes főhomlokzat központi zónájában a kétszintes helyiségsort lezáró falsík enyhe rizalitja ugrik ki és magaslik az oldalhelyiségek alacsonyabb zárófalai fölé. A középtömb rusztikázott vakolatdíszű földszinti felületét a főbejárat és az ezt közrefogó két ablak félköríves nyílása töri át. Tengelyükben a nagyterem három, pilaszterektől határolt emeleti ablaka helyezkedik el.
A múzeum díszei
Ahogyan arra az Adatbankban is utalnak, ez utóbbi, ugyancsak félköríves kiképzésű nyílások golyvázott könyöklőpárkánya alatt az ablakkötények beugró felületeit három-három bábsorkorlát takarja. A palmettadíszes zárókőszerű alakzattal tagolt ablakzáradékok felett rozettapárok valamint igényes kivitelű fesztonok finom formájú fűzérfrízei töltik ki a falmezőt. Folytonosságukat a pilaszterek korinthoszi fejezetei szakítják meg.
Abakuszvonalukon a korinthoszi oszloprendnek megfelelő oszloppárkány lépcsőzetes architráv-utánzata vonul végig. Ezt a fríz szabadon hagyott sávja követi, mely felett egy denticulás, gyámkőfrízes koronázópárkány zárja le a falsíkot.
A szakemberek véleménye szerint a rizalit záróelemeként megalkotott háromszöges timpanon az emeleti plasztikát nagyban meghatározó görög oszloprend architektúrájának újabb tartozéka. Fogsorfrízzel szegélyezett orommezejét Róna József cinköntésű szoborcsoportja tölti ki.
Hasonló kivitelűek az oldalhelyiségek utca felőli zárófalait gazdagító, orsót tartó női alakos szobordíszek. Foglalatukat aediculává fejlesztett gyámkődíszes, valamint timpanonban végződő fülkepár formájában oldotta meg az épület tervezője.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ, Erdély.ma

Lehetetlen küldetés?
Politikai, stratégiai szempontból aligha megkérdőjelezhető az RMDSZ döntésének helyessége, miszerint önálló jelöltet állít az ősszel esedékes államfőválasztáson. Vétek volna kihagyni ezt a lehetőséget a szervezet programjának megfogalmazására, kár lenne elszalasztani az alkalmat a magyar közösség igényeinek kinyilvánítására, ráadásul, kis szerencsével, akár a mérleg nyelvét is jelenthetik a magyar szavazatok.
Persze, ez utóbbi korántsem oly egyszerű, a legutóbbi két elnökválasztáson ugyanis bebizonyosodott: a magyarság nem feltétlenül arra voksol, akit az RMDSZ támogat. 2004-ben például Adrian Năstase mellett állt ki a szövetség vezetése, a magyarok többsége azonban Traian Băsescut választotta, öt évvel később pedig ugyancsak a szocialisták képviselőjét, Mircea Geoanăt támogatta az RMDSZ – de buzdítása ezúttal sem volt túl hatékony, a székelyföldi megyékben alig mentek el szavazni az emberek, ráadásul a jelenlegi államfő ekkor is győzelmet aratott. Az sem számít meglepetésnek, hogy tegnapi ülésén a Szövetségi Állandó Tanács Kelemen Hunort javasolta az RMDSZ államfőjelöltjének: a szövetségi elnöknek vállalnia kell, hogy csatába indul akkor is, ha jól tudja, győzelemre nem számíthat. A szereplés sikerességét ez esetben az mutatja majd, milyen mértékben sikerül a kampány során a magyarság számára fontos ügyeket egyértelműen megfogalmazni, illetve hány magyar szavazót tudnak mozgósítani, e szám alapján lehet ugyanis tárgyalni a második körbe bejutó jelöltek esetleges támogatásáról. És Kelemen Hunor, bizony, eléggé rossz esélyekkel indul. Hitelessége sérült az előző, EP-választási kampány során az autonómiastatútum halogatása miatt, tekintélye csorbult az RMDSZ kormányon maradásával, és a kampány vonatkozásában sem túlságosan kedvező, hogy hatalmon maradt a szövetség, így visszafogottabb hangvételre kényszerül, elvégre koalíciós partnereit mégsem támadhatja oly hevesen. Nincs tehát könnyű helyzetben a szövetség jelöltje, s ha figyelembe vesszük, hogy évről évre egyre kevesebb magyart sikerül meggyőzni az urnákhoz járulás fontosságáról, ha számolunk a politika világa iránti mind nagyobb közönnyel – s még azt sem tudjuk, a többi magyar párt mire készül! –, már-már lehetetlen küldetésnek tűnik az, amire Kelemen Hunor vállalkozott.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor az RMDSZ államelnökjelöltje
Az RMDSZ saját jelöltet indít az államelnöki választásokon Kelemen Hunor elnök személyében – döntötte el tegnap a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Kelemen megtisztelőnek tartja a feladatot, amely alkalmat ad a magyarság céljainak szélesebb körű ismertetésére.
Nem azzal az illúzióval indul a választáson, hogy bejut a második fordulóba, hanem hogy a szövetség ismét lehetőséget kapjon arra, a széles nyilvánossággal ismertesse a magyarság gondjait, igényeit, mert a román pártok egyike sem mutat érdeklődést a kisebbségi ügyek iránt – nyilatkozta Kelemen Hunor. Azt is „meg kell mutatni, hogy léteznek olyan magyar politikusok, akiknek van elképzelésük az ország jövőjét illetően” – fejtette ki Kelemen Hunor, aki választási programját az RMDSZ programja alapján építi fel, mert „az RMDSZ a romániai magyarság érdekeinek legitim képviselője”. A SZÁT arról is határozott, hogy a kormányfő-helyettesi és művelődési miniszteri tisztségbe Biró Rozália SZKT-elnököt javasolják. Olyan embert kellett keresni, aki mindkét tisztséget el tudja látni. Politikai értelemben Biró Rozália a második legmagasabb tisztséget látja el az RMDSZ-ben, így természetes, hogy őt kérték fel – indokolta a döntést Kelemen Hunor, aki szerint jelzésértékű, hogy Romániának első ízben lesz női miniszterelnök-helyettese.
Biró Rozália miniszterelnök-helyettesként a koalíciós partnerek és az RMDSZ által aláírt protokollumnak szeretne érvényt szerezni, és a Kelemen Hunor által elkezdett munkát szeretné folytatni a kulturális tárca keretében. Elmondta: folytatni kell azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor és Victor Ponta elkezdett a nemzeti kisebbségek helyzetét rendező törvénycsomagról. Hozzátette: jelöléséről még nem tárgyaltak Victor Ponta miniszterelnökkel, és attól nem tart, hogy Traian Băsescu államelnök kifogásolja kinevezését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
Így egyesül a jobboldal
A Nemzeti Liberális Párt (NLP) nevét viszi tovább az ellenzék két legnagyobb, fúzióra készülő pártja, az NLP és a Demokrata Liberális Párt (DLP), amely július 26-án külön-külön, majd együtt rendez kongresszust, hogy meghozzák az egyesülésükről szóló politikai határozatokat.
Az új párt az Európai Néppárt ideológiáját követi, megőrzi a DLP elkötelezettségét a jogállamiság mellett, és átveszi ennek szigorú feddhetetlenségi szabályait is. A pártfúzióra – a bejegyzési procedúra elhúzódása miatt – csak a novemberi államfőválasztás után kerülhet sor, ezért a jobboldali összefogás választási szövetségként indít közös jelöltet Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökkel szemben. A közös elnökjelölt személyéről augusztus elején döntenek, a miniszterelnök-jelöltet a másik párt adja majd.
Új adók helyett jobb végrehajtást
A romániai üzletemberek egyetértenek a tb-járulék csökkentésével, de csak akkor, ha emiatt nem kerül sor más adók és illetékek megemlésére – jelentette ki a Külföldi Beruházók Tanácsának elnöke, Steven van Groningen, miután egy általa vezetett küldöttség a kormány által tervezett intézkedés várható hatásairól tárgyalt a Cotroceni-palotában. Traian Băsescu államfő azért hívta meg őket, mert nem jutott közös nevezőre Victor Ponta kormányfővel, és ismerni akarta a vállalkozók álláspontját is, mielőtt eldönti, hogy aláírja-e a törvényt a tb-járulék csökkentéséről. Groningen elmondta: valóban aggódnak kissé azért, hogy a román állami költségvetés hiánya megnő a kieső bevételek miatt, és ezt a lyukat csak újabb adókkal, illetékekkel próbálják betömni. Jó lenne megnyugtató biztosítékot látni arra nézve, hogy ez nem így lesz – tette hozzá, és arra is figyelmeztetett, hogy egy átgondolatlan intézkedés súlyos következményekkel, például a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás vagy az egységes adókulcs veszélyeztetésével járhat. Ez valós veszély, ebben egyetértünk az államfővel – mondta. Végül emlékeztetett: az üzletemberek tanácsa már több módszert ajánlott a kormánynak, hogy javítson az adóbehajtási arányokon, mert Romániában nagyon nagymértékű az adócsalás, jelenleg százmilliárd lej körül lehet a kinnlevőség, és ebből bőven futná egy öt-tíz milliárdos kiesés fedezésére.
Építik a román–szerb kapcsolatokat
Románia lesz Szerbia leghatározottabb ügyvédje az európai uniós integráció folyamatában, amely fájdalmas reformokat és áldozatokat is feltételez, de megéri az erőfeszítést – mondta Victor Ponta kormányfő Belgrádban Aleksandar Vucic szerb kormányfőnek, és kifejezte reményét, hogy az integrációs folyamatban Szerbia nem fogja elkövetni azokat a hibákat, amelyeket a román hatóságok. Szerinte az is fontos, hogy a két országnak közös álláspontja legyen az unión belül. A két kormányfő abban máris megegyezett, hogy szeptember elejéig megoldást keresnek a Belgrádot Temesvárral összekötő, mintegy 100 kilométeres autópálya megépítésére. Erre a gazdasági kapcsolatok kétoldalú fejlesztése miatt lenne szükség, de Szerbiának adósságai miatt finanszírozási gondjai vannak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kálvin a mentális határon
A reformációt nem Kálvin indította el, Luther német reformációja nélkül Kálvin el sem képzelhető. Ugyanakkor Luther reformációja Kálvin nélkül történelmi mellékesemény maradt volna. Kálvin János születésének 505. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottak a 7. Magyar Református Világtalálkozó eseménysorozata keretében.
Bő egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában fogalmazódott meg a Kálvin-szobor felállításának ötlete, április 15-én pedig Bocskay Vince szovátai szobrász már meg is kapta a felkérést a mű elkészítésére. Kálvin János születésének 505 éves évfordulója Incze Sándor nyugalmazott református esperest, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökét ihlette meg, elképzeléséhez pedig csatlakozott Keresztes László nyugalmazott tanár, az alapítvány titkára is. „Március végén már Antal Árpád polgármester irodájában ültünk – idézte fel Keresztes László –, és értesültünk nagy örömmel, miszerint elképzelésünk találkozik a városvezetés azon tervével, hogy szobrok révén adjanak plusz egyéniséget Sepsiszentgyörgy köztereinek. A városi és megyei önkormányzat mellett rövidesen az Erdélyi Református Egyházkerület támogatását is magunk mögött tudtuk.”
Hogy az alkotó kiválasztását nem előzte meg pályázati kiírás, csak részben magyarázható az időszűkével. „Miután az iskolaalapító Mikó Imre szobrával mindannyian nagyon elégedettek voltunk, s Bocskay Vince a legendás iskolaigazgatónkról, Csutak Vilmosról készült szobor tervét elbíráló bizottságnak is tagja volt, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel Kálvin alakjának megformálására” – hangzott Keresztes László indoklása.
Ott áll, másként nem tehet
A szovátai képzőművész örömmel fogadta a felkérést, még akkor is, ha hithű katolikus létére a nagy reformátor alakjának megörökítésére kérték fel. A többek között Márton Áron püspök egész alakos kolozsvári szobra, a csíkszépvízi Szent László-szobor, vagy a Mikes Kelemen zágoni portrészobra révén megérdemelt hírnévre szert tevő művész Szász Tibor sófalvi református lelkész segítségével igyekezett „felfedezni” magának Kálvint. „Természetesen bennem is élt egyfajta kép róla többek között Sütő András Csillag a máglyán című drámája alapján, de a dokumentálódás sok tekintetben árnyalta ezt a képet. Például abban, hogy milyen szerepet játszott Kálvin Szervét Mihály halálos ítéletének meghozatalában – mondta. – Rengeteg Kálvin-ábrázolás megtekintése után egyre inkább kezdett érdekelni a feladat, két hónap alatt el is készítettem a szobor makettjét.”
Miután sem az elöljárókból álló, sem pedig a szakemberi bizottság – tagjai között Vinczeffy László festővel, Jánó Mihály művészettörténésszel és Damokos Csaba képzőművésszel – nem fogalmazott meg kifogásokat a szobortervvel kapcsolatban, következhettek a megvalósítás fázisai. November elején elkészült a fémszerkezet, amelyre december 31-én a művész felrakta az első adagot a másfél tonnás agyagrétegből. „Kicsit babonából, hogy elmondhassam: még abban az évben elkezdtem az érdemi munkát” – tette hozzá Bocskay Vince némi öniróniával.
A hasonló léptékű munkák többnyire 9-10 hónapot vesznek igénybe, de Kálvin július 10-i születésnapja, illetve az aktusnak a Református Világtalálkozó eseménysorozatába való beillesztése alaposan felgyorsította a ritmust. Így négy és fél hónap múltán már Sánta Csaba szovátai szobrász-bronzöntő műhelyében volt a szobor, július 8-án pedig Csíkszeredába „utazott”, ahol a Dóczi András szobrász-kőfaragó által faragott andezit talapzaton kereste meg a helyét. Egy nappal később a sepsiszentgyörgyi Kálvin-téren állították fel, hogy aztán július 10-én délben több mint kétezer ember jelenlétében adják át az örökkévalóságnak.
Bocskay Vince 2,4 méter magas Kálvin-szobra kevésbé szokványos módon ábrázolja a nagy reformátort. „Először is levettem a fejéről a klasszikus beretet, szerintem fejfedő nélkül jobban érvényesül a koponyaforma. Úgy ítéltem meg, hogy az ugyancsak klasszikus, könyvvel a kezében ábrázolás túlságosan életképszerű, a munkát, a következetességet, az egyéniséget, erőt csupán a kezekkel próbáltam kifejezni. Fontosnak tartottam, hogy stabil térfoglalást sugalljon az „itt állok, másként nem tehetek” lutheri értelmezésében. A szobor méretét ugyanakkor mindig a tér hordozza: egyaránt fontos, nehogy kinője a teret, de azt az érzést se keltse, hogy bele kell nőnie a térbe” – igyekezte jellemezni alkotását a szobrász.
A mintegy 30 ezer euróba kerülő – magánemberek áldozatvállalásának is köszönhető –, immár 23. kültéri Bocskay-alkotás a kevés Kálvin-szobrok egyike a világon. Közülük a legismertebbek a genfi ülő Kálvin, a budapesti Kálvin-téri szobor, a franciaországi dombormű, illetve a soproni mellszobor.
Láthatóvá lenni
A szoboravatáshoz méltó szervezeti keretet nyújtott a 7. Magyar Református Világtalálkozó rendezvénysorozatának háromszéki záró szakasza. Az idei világtalálkozó – amelynek jelmondata: „Legyenek láthatóvá tetteid!” – rendhagyó módon fél éven át tartó rendezvények összessége volt. Május elsején a felvidéki Czeglédi Péter Napokkal indult, a biharkeresztesi Művészeti fesztivállal, majd a délvidéki Bácskossuthfalván rendezett Kálvin-konferenciával folytatódott, május 24-én pedig Debrecenben rendezték a több ezer embert megmozgató egységfesztivált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is a 90. zsoltár idézésével nyitott Sepsiszentgyörgyön: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon.” Beszédében felidézte azokat az időket, amikor politikai rendszerek falakat húztak az egyházi közösség tagjai közé, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt a hit felvállalásáért. „Ma, amikor hálát adunk azért, hogy ennek az időszaknak vége van, feltesszük a kérdést: miért kell nekünk együvé tartoznunk? A reformáció adta meg a lehetőséget, hogy az egy nyelvet beszélők anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét, és az anyanyelvért folytatott küzdelem hozta el, hogy a világ magyar reformátusai ma már nem választhatók el egymástól” – hangsúlyozta.
Őrhelyek és őrzők
Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyének titulálta Kató Béla a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az annak árnyékában fekvő Kálvin-teret, a szoboravató ünnepség helyszínét. A székelyeket határőr-katona népként ismeri a világ, akik Magyarországot, egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. De Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és aki – bár keveset tudott a magyarokról – útmutatása révén mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában. „Kálvin János bronzszobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – fogalmazott a püspök.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon, tudhattuk meg a rendezvény díszvendégétől, Balog Zoltán lelkipásztortól, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől. „Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, amelyek a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálják, de ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.” Az ő olvasatában a szobor arca azt mutatja, szembe kell nézni az élet nehézségeivel, a kéz pedig azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően volt képes megőrizni önazonosságát. Az elöljáró kiemelte: nemcsak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem azon mentális választóvonal közelében is fekszik, amely Brassónál húzódik, és amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. Székelyföld lakóinak szembe kell szállniuk félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton, az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és azt, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon a régióban.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tulipánok harca
Szomorú a kép: a hadvezér hátraarcot vezényelt, a sereg azonban önhatalmúan menetel tovább. Miután a múlt heti Kelemen–Ponta tárgyalások a papírformának megfelelően sehová sem vezettek, az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának tagjai elvileg gyors döntést hozhattak volna. A kormányzásból való kilépésről, természetesen, mondatja velünk a sokszoros kisebbségbe szorított erkölcsös énünk. Ehhez képest maratoni tárgyalás végén a szövetség marad, csak Kelemen Hunor csukja be maga után a kormányiroda ajtaját.
Olcsó és hatásvadász módszer lenne most sajtószemlét tartani, bár Ion Cristoiu publicista megállapítását azért hadd ne spóroljuk meg: az RMDSZ már nem irredenta, hanem egyszerűen szánalmas. Valami hasonlót érezhettek a brazil szurkolók is a németek elleni 1-7után: már beszélni sem érdemes róla. Mivel azonban a nap holnap reggel is rendíthetetlenül felkel, nem tehetjük meg, hogy ad acta tesszük az egészet. Két okból sem: egyrészt a bőrünkről van szó, másrészt az RMDSZ jövőjéről. Azaz a bőrünkről.
Ahogy közeledtünk az igazság órájához, úgy dugta ki a végecskéjét a sebből egyre több cérna. Az borítékolható volt, hogy a „régi sólymok” további kompromisszumok irányába szorítják a döntéshozó tagságot. Hiába, ők már csak ilyenek: semmit sem tanulnak, semmit sem felejtenek. Ezúttal azonban az eddig legfeljebb sejtett belső ellenzék bekeményítésével is szembesülnie kellett Kelemen Hunornak: a polgármesterek derékhadával, illetve a tőlük nagy mértékben függő képviselőkkel és szenátorokkal, akiknek lúdtöbbsége gond nélkül leszavazhatta volna a távozáspártiakat. Éle azonban csak a viták egy részének volt, a döntéshozatalra már közeledtek a konszenzushoz az álláspontok. Elsősorban annak eredményeként, hogy a székelyföldiek elfogadták az érvelést: az RMDSZ kormányrészvétele egyszerűen egzisztenciális kérdés a szórványmagyarság számára. A román többséggel való mindennapos harcok természetesen cseppet sem irigylendők, a baj csak az, hogy a holnap reggelre való utalások mindenek felettisége egyre beljebb sodorja a magyarságot a rossz kompromisszumok spiráljába.
A tekintélyes mértékben becsületbeli döntést hozó Kelemen Hunor lába alatt azonban igencsak peregni kezdett a homok. A marosvásárhelyi „kemény maggal” vívott harcban amúgy is csak részeredményeket elérő elnök ezúttal egyértelmű vereséget szenvedett. Elsősorban azáltal, hogy nem tudta érvényesíteni álláspontját az általa vezetett pártban. Azzal viszont, hogy felmondta kormányzati szerepeit, gyengíti az RMDSZ olyannyira nélkülözhetetlennek tartott, s ezért tűzön-vízen át őrzött alkupozícióit.
Tulipános tisztújítás közeleg.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyitottak a nagyvilág felé
Nagyvárad
Csütörtökön délután Exc. Böcskei László megyés püspök megáldotta, illetve felavatta a katolikus egyházmegye által a Kanonok sor 13. szám alatt működtetett vallásturisztikai központot.
Egy valós igényt kielégítő, ilyenszerű formában a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye életében újdonságnak számító kezdeményezés eredményeképpen az elmúlt csütörtök délután négynyelvű (magyar, román, német és angol) ismeretterjesztő anyagokkal rendelkező vallásturisztikai központot avattak a Kanonok sor 13. szám alatt, szemben a Bazilika oldalsó bejáratával, nem titkoltan pasztorális szándékkal is.
A nyitóünnepségen Exc. Böcskei László megyés püspök felidézte, hogy két tényező, egy külső és egy belső hatására döntöttek így. Egyfelől naponta lehet tapasztalni, hogy turisták tucatjai látogatják a Székesegyházat, akik talán nincsenek is tisztában azzal, hogy Várad területén egyéb egyházi építészeti remekművek, értékhordozók is megcsodálhatóak, másrészt pedig egy belső igény is megmutatkozott arra, hogy ezen kincsek üzenetét és kisugárzását, melyeknek közösségként őrzői vagyunk, másokkal is megosszuk. Úgy fogalmazott a főpásztor: nyitni szeretnének tehát az igazi értékeket kereső világ felé, helyes tájékoztatást akarnak nyújtani mindazok számára, akik érdeklődnek aziránt, amit elődeink a művészet, a kultúra, a nevelés és a vallásosság megélése területén létrehoztak. Hozzátette: egy másik céljuknak tekintik ugyanakkor a jövőbe mutatást is, hiszen fontos, hogy az általunk közösségként képviselt értékrendeket ne csak mint valami múzeum tárgyakat őrizgessük, hanem mivel aktuálisnak tartjuk ezeket napjainkban is, illetve a magunkénak valljuk, próbáljuk gyarapítani is, örökségként továbbadni mi is az utókornak.
Kiterjesztik
Lakatos Balla Attila, az iroda koordinátora, felelőse szerint Nagyvárad azért van szükség a központ működtetésére, mivel Nagyvárad turisztikai szempontból a tranzitforgalom célpont, vagyis számításaik szerint évente körülbelül 45-50 ezer olyan turista áll meg néhány perc, óra erejéig a városban, akik nem szerepelnek a statisztikai nyilvántartásokban, és ezeknek 99,99 százaléka meglátogatja a Székesegyházat is. Váradnak azonban hallatlanul gazdag a katolikus kulturális öröksége, ezért valamilyen módszer kellett kitalálni annak érdekében, hogy ezeket az érdeklődőket rá lehessen venni arra, hogy behatóbban tanulmányozzák, megismerjék ezt. Arra hívta fel a figyelmet: rövid távon a Székesegyházat és környékét „rendezik” idegenforgalmi szempontból, melynek érdekében szívesen együttműködnek turisztikai operátorokkal, szolgáltatókkal. Egy-három éven belül kiterjesztenék felületüket az egész városra, hogy minél több időt töltsenek itt a turisták, és minél több objektumot látogassanak meg, hosszú távon pedig az egész egyházmegye területére kibővítenék ezt.
Honlap
Csorba Sándor irattáros arról beszélt, hogy két nyelvű honlapot (tourinfo.varad.org) is indítottak, melynek egyszerű, de elegáns dizájnja Vakon Zsolt püspöki titkárnak köszönhető. Az oldal tulajdonképpen őt főmenüt tartalmaz (bemutatkozás, látnivalók, szolgáltatások, események és kapcsolat), melyekre kattantva szöveges, képes vagy videoanyagokat tartalmazó főoszlopok érhetőek el. Az iroda hétfőtől-péntekig 8-16 óra között tart nyitva, szombatonként pedig a Székesegyházban van szolgálat.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Közös felelősség az emlékezés
Az erdélyi falurombolások, az erdélyi magyar közösség megsemmisítését célzó kommunista elnyomás volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet szerda délután az Európai Parlamentben szervezett Winkler Gyula EP- képviselő abból az alkalomból, hogy ismét Strasbourgba érkezett Okos Márton közíró, aki negyed évszázaddal ezelőtt egy társával együtt európai gyalogtúrára indult, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az erdélyi áldatlan állapotokra. Most a kerek évfordulón ugyanazt az útvonalat járta végig Okos Márton, ezért utazott Strasbourgba.
"Negyed évszázada, hogy a demokrácia útjára lépett Románia, de soha nem szabad elfelednünk, hogy 1989 előtt mekkora nyomásnak volt kitéve közösségünk. Meg akartak fosztani múltunktól és jövőnktől egyaránt, a kommunista hatalom megsemmisítette volna falvainkat, és megfosztott volna kulturális identitásunktól. Strasbourg egyik fontos állomása volt Okos Mártonék útjának, amelyen az erdélyi magyarság nehéz helyzetére hívták fel Európa figyelmét" – fogalmazott Winkler Gyula, kiemelve, hogy a két fiatal kezdeményezése annak idején bátor tett volt. "Az 1989 után születettek nem tudhatják, nem érthetik, hogy milyen is volt a kommunista elnyomás, közös felelősségünk, hogy a fiatal generációnak elmondjuk, mit jelentett erdélyi magyarnak lenni a rendszerváltás előtt" – hangsúlyozta az emlékezés fontosságát az EP- képviselő.
Okos Márton felidézte huszonöt évvel ezelőtti útjukat, elmondta, hogy azzal a céllal indultak el, hogy Európa figyelmét felhívják, mekkora veszélyben volt az erdélyi magyar közösség. Az út során támogatókra találtak, barátságokat is kötöttek, beszámolója szerint a strasbourgi jelenlétükhöz is kötődik az, hogy akkori támogatóik egy évvel később, 1990- ben kezdeményezték a Francia-Magyar Egyesület létrehozását. A közíró beszédében arra is kitért, hogy ma már Közép-Kelet-Európa és a Kárpát-medence is az Egyesült Európa része, huszonöt évvel korábban útjuknak egyik komoly kihívása volt a szükséges vízumok beszerzése. Ma már úgy utazott Budapesttől Strasbourgig, hogy közben nem kellett útlevelet használnia.
A kerekasztal-beszélgetésen Kárpát-medencei magyar EP-képviselők is részt vettek, köztük Csáky Pál, a felvidéki MKP EP-képviselője és Deli Andor vajdasági magyar képviselő, aki hozzászólásában kitért arra is, hogy szorosabbra kell fűzni a szálakat a Kárpát-medencei magyar közösségek között. Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője a civil kezdeményezések erejét méltatta, amelyek nagy fontossággal bírtak régen és ma egyaránt.
A beszélgetést követően a résztvevők a kegyelet virágait helyezték el a strasbourgi Petőfi- emlékműnél, amelyet 1994-ben állított a Francia-Magyar Egyesület.
Okos Márton és Juhos Gábor egy, a francia forradalom, valamint az Emberi Jogok Nyilatkozatának kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett párizsi konferencián szeretett volna részt venni 1989-ben. Tíz hét alatt 1680 kilométert tettek meg gyalogosan, az út során Strasbourgban felszólalási lehetőséget kaptak az Európa Tanács Ifjúsági Tanácsának plenáris ülésén, ahol felolvastak egy kiáltványt, arra kérve a jelenlevőket, támogassák az elnyomott erdélyi magyarságot, tegyenek a falurombolások ellen. A párizsi konferencián végül nem szólalhattak fel, de kezdeményezésük elérte célját, hiszen közbeszéd témájává vált a gyalogtúra, hosszú hetekig cikkezett róluk a nyugati sajtó, így az európai közvélemény tudomást szerzett az Erdélyben uralkodó embertelen viszonyokról. Huszonöt évvel ezelőtt Budapestről indultak, most Okos Gábor szimbolikus módon Kolozsvárról kezdte útját, amelynek utolsó állomása Strasbourg, ahol Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője várta a közírót.
Népújság (Marosvásárhely)

Máté Márta újra főtanfelügyelő-helyettes
Minisztériumi kinevezés nyomán Hunyad megyében ismét Máté Márta lett a főtanfelügyelő-helyettes. – Kinevezésem az idei tanévre szól, és várhatóan a nyár folyamán megérkezik a 2014–15-ös tanévre szóló hosszabbítás is. A hazai tanügyben a vezető állásokra kereken hat esztendeje nem volt versenyvizsga. A legutóbb 2008-ban vizsgáztak az igazgatók, illetve tanfelügyelők. Azóta utóbbiak minisztériumi kinevezéssel töltik be állasukat, az iskolaigazgatók pedig a tanfelügyelőségtől kapnak kinevezést – közölte tegnap Máté Márta.
Régi-új tisztségében a tanfelügyelő asszony számos sürgős tennivalót nevezett meg. Általánosságban mindenképp prioritást élvez az oktatás minőségének javítása, aminek a vizsgaeredményekben kell tükröződnie. – A nyolcadikosok országos felmérésén idén sem születtek túl fényes eredmények. Meg kell találnunk azokat a módszereket, amivel javítani tudunk a gimnáziumi oktatás színvonalán úgy, hogy ez az év végi vizsgákban is tükröződjön – fogalmazott a tanfelügyelő asszony.
A magyar tannyelvű oktatás terén a minőségjavítással párhuzamosan a beiskolázási létszám emelésére, illetve a Hunyad megyei magyar oktatási hálózat átszervezésére koncentrálna. – Másfél hete tartottunk megbeszélést a megye magyar oktatási stratégiájáról. Úgy néz ki, hogy néhol a minőség megtartása érdekében át kell szerveznünk a jelenlegi struktúrát, hiszen az egy-két gyermekkel működő osztályokban nehéz a színvonalat tartani. Úgyszintén nagyon oda kell figyelnünk a beiskolázási számokra. Mindenekelőtt az előkészítő osztályokra. Az eddigi beiratkozások alapján idén nem kell feladnunk egyetlen előkészítő osztályunkat sem, de a létszám mindenhol a minimum körül mozog. Ez komoly odafigyelést igényel – fogalmazott Máté Márta, főtanfelügyelő-helyettes.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)

Nem okozott meglepetést az RMDSZ döntése, amely a szövetség nevében Kelemen Hunort jelölte a novemberi államelnök-választásra.
A döntés kézenfekvő volt, hiszen már hagyománya van annak, hogy az RMDSZ elnöke vállalja ezt a megbízatást annak ellenére, hogy magyar jelöltnek reális esély sosem mutatkozott a győzelemre. Éppen emiatt nehéz sikeresen és eredményesen levezetni az államelnök-jelölti kampányt, hiszen a magyar politikus tisztában van azzal, hogy ez egy kiváló kommunikációs felület, amelyen meg lehet jeleníteni a romániai magyarság álláspontját, lehet vitatkozni a kisebbségi jogokról úgy, hogy jó esély van a román közönség elérésére is. De ennyi, és nem több. Hogy ez kevés vagy sok, mindenki ítélje meg maga. Tény, hogy a többségi társadalom nem mutatott valami nagy nyitottságot a kollektív kisebbségi jogok iránt, és sokszor a már kivívott egyéni jogok alkalmazását is megakadályozza nacionalista indíttatásból. Ilyen körülmények között nem kis lehetőség ennek a kommunikációs felületnek a kihasználása, viszont nem lesz könnyű valóban lekötnie a közvélemény figyelmét egy eleve esélytelennek tartott jelöltnek.
BORBÉLY TAMÁS, Szabadság (Kolozsvár)

Toró: szánalmas az RMDSZ által választott megoldás
„Áldott falu. Májusban mintha virágot hintene az egész völgyre a Teremtő jó Atya… A falu ilyenkor nem is látszik… csak virág, fehér és rózsaszínű virág: gyümölcsfa, nemes gyümölcsfa virága és illata.” Így írt a Bánffyhunyadtól alig 3 kilométerre fekvő Magyarbikalról száz évvel ezelőtt Kós Károly, néhány esztendővel korábban, 1907 májusában pedig Gyarmathy Zsigáné is szavakba öntötte a település iránti csodálatát: „Ha egy virággal borított falut akartok látni, most jöjjetek… nem is falu, hanem egy fehér virágtenger, amelyre a tavaszi ég ragyog… ringó virágözön… csodálatos illat a tavaszi légben.” Sebestyén Kálmán művelődéstörténész 1996-os monográfiájában (Magyarbikal története) további érdekességekre is felfigyelhet a kíváncsi olvasó, például arra, hogy a falu valamikor a XII. század végén, a XIII. század elején alakult ki, a krónikák 1249-ben említették elsőként. Akkortájt még Terra Bekaly volt a neve, majd a történelem során Bykallyának és Magyar Bükkallyának is hívták, a fölötte húzódó bükkerdőre utalva.
Szánalmasnak tartja az RMDSZ megoldását Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a szövetség azon döntését minősítette, miszerint a Minority SafePack-ügy után is kormányon marad, miközben Kelemen Hunor lemond kormánytisztségeiről, utódja pedig Biró Rozália szenátor lesz.
A néppárti politikus úgy vélekedett: ezzel a lépésével az RMDSZ bebizonyította, hogy a szövetségnek fontosabb a kormányban betöltött magas rangú tisztségek megőrzése, mint a romániai magyarság ügyének nemzetközi fórumok előtti felvállalása. Toró kétes múltú személynek nevezte Birót, aki ellen érdekösszefonódás miatt vizsgálatot is indított az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA). A néppárt helyesli, hogy az RMDSZ önálló jelöltet indít az év végi államelnök-választáson, aki hangot ad a közösség elvárásainak, de szeretnék, hogy a megszerzett szavazatokat az RMDSZ ne arra használja fel, hogy a második forduló előtt kétes értékű politikai tárgyalásokat folytasson.
Kormányon maradása és Biró Rozália jelölése miatt élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő is.
– Amikor az RMDSZ kormányszerepet vállalt, tudta, hogy a Minority SafePack kapcsán szembekerül a román kormánnyal. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) érdeklődéssel figyelte, amint az RMDSZ vezérkara megpróbál visszavonulni a kormányba lépéssel saját magának állított csapdából. Azt reméltük, hogy az RMDSZ kőkemény kiállással bebizonyítja végre: a romániai magyar közösséggel nem lehet bármit megtenni. De csalódnunk kellett. Mindössze annyi történt, hogy az RMDSZ vezérkara lecserélte első emberét a második emberére, így a Minority SafePack luxemburgi perében már nem Kelemen Hunor országos elnök ül szemben Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel, hanem Kelemen ül szemben Biró Rozália kormányfő-helyettessel, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elnökével – hangzott el a sajtóértekezleten. Toró szerint ez politikai tudathasadás.
NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)