Aláírásgyűjtések Borboly visszatéréséért
Számos Hargita megyei településen aláírásgyűjtés zajlik annak érdekében, hogy a tisztsége gyakorlásától eltiltott és bűnügyi vizsgálat alatt álló Borboly Csaba ismét betölthesse a megyei önkormányzat elnöki funkcióját.
Borboly két és fél hónapja hiányzik az önkormányzat éléről
„Kérjük, engedélyezzék, hogy Borboly Csaba gyakorolhassa Hargita megye tanácselnöki funkcióját!” – ez áll azon ív fejlécén, amellyel aláírásokat gyűjtenek.
A bűnügyi vizsgálat alatt álló Borboly Csabát a korrupicóellenes ügyészség tiltotta el attól, hogy mint megyei tanácselnök a hatáskörét gyakorolhassa, ugyanakkor az országot sem hagyhatja el. Ez ellen a tanácselnök fellebbezést nyújtott be, ám a marosvásárhelyi ítélőtábla július 15-én azt elutasította. Borboly ügyvédje a fellebbezéskor számolt be arról, negyven Hargita megyei polgármester aláírásával ellátott levelet kapott, amelyben az aláírók azt kérték, tegyék lehetővé, hogy az elnök folytathassa munkáját a megyei önkormányzat élén.
Az elutasítás után újabb akciót indítottak a megye polgármesterei, ezúttal széleskörű aláírásgyűjtésbe kezdtek a megye számos településén, hogy Borboly visszatérhessen az elnöki pozícióba.
„Mivel egy választott tisztségviselőről van szó, akinek ügyében nincs ítélet, nem tartjuk méltányosnak, hogy akadályozzák feladatának ellátásában, mert őt a nép választotta meg” – magyarázta Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere, az aláírásgyűjtés kezdeményezője. Szerinte az ügy nemcsak Borbolyt érinti, precedenst is teremthet más ilyen esetekhez. Ezért az aláírásgyűjtéssel elsősorban nem az igazságszolgáltatást, Borboly ügyét akarják befolyásolni, hanem jelezni szeretnék, hogy a választók visszavárják az elnököt és kifejezik akaratukat.
Az aláírásokat az ügyvédhez juttatják el, aki a következő meghallgatáson, augusztus 12-én ezt az igényt jelezheti a bíróságnak – közölte Szentes. Mint hozzátette, nincs meghatározva, hogy mennyi aláírást kell összegyűjteni, Madéfalván például önkéntesek keresik fel a polgárokat, és aki akarja, aláírásával támogatja a kezdeményezést.
A Csíki Területi RMDSZ kérte
Gyergyószentmiklóson két óra alatt száz aláírás gyűlt, hétfőig 4-5 ezer gyergyószéki pártoló kézjegyének összegyűjtésére számítanak. Kedden délelőtt a bevásárlóközpontok előtt gyűjtöttek aláírást a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) önkéntesei, és amint megtudtuk, ilyen íveket több nagyobb üzletben is szándékoznak elhelyezni a GYTIT-sek.
Bende Sándor Gyergyó területi RMDSZ-elnök adott választ arra, ki a kezdeményezője és mi a célja az aláírásgyűjtésnek. „A Csíki Területi RMDSZ kérte ebben a segítségünket. Nagyon nem kellett kérjen, mert mi is jónak láttuk a kezdeményezést; ezzel bizonyítjuk, hogy bízunk Borboly Csaba ártatlanságában” – fogalmazott a területi elnök, hozzátéve: hétfőn szeretnék átadni a paksamétát a csíkiaknak, remélhetőleg a helyi szervezetek segítségével 4-5 ezer aláírással. Bende kifejtette, Borboly Csabához kerülnek a támogató ívek, ő fogja eldönteni, hogyan hasznosítja a továbbiakban, lehet, csak pusztán tudomásul veszi, hogy ennyien bíznak benne, de az is megtörténhet, hogy a bíróságon érvként használják majd fel.
A gyergyószentmiklósiak vegyes érzelmekkel fogadták az aláírásgyűjtést. Volt, aki kérdésünkre elmondta: „Gondolkodás nélkül aláírom, ilyen jó elnöke még nem volt a megyének”. Olyan is volt, aki kijelentette: „Meggyőződésem, hogy ártatlan, s így bizonyíthatjuk, hogy mellette állunk”. A megkérdezettek között viszont akadt, aki visszakérdezett: „Mi lesz az aláírások sorsa, ha elmarasztaló ítélet születik Borboly Csaba ügyében, és kiderül, hogy vétkes? A gyűjtők bűnpártolók lesznek? Egyáltalán van mód az igazságszolgáltatás aláírásokkal való befolyásolására?”
Borboly örvend a szolidaritásnak
Borboly Csabát arról kérdeztük, hogy mi a véleménye az aláírásgyűjtésről, mit tud róla. A politikus e-mailben válaszolt. „A napokban hallottam én is, hogy aláírásgyűjtés folyik, kellemesen meglepődtem, és köszönöm mindenkinek a meghitelezett bizalmat. Most is azt tudom mondani, ártatlanságomat be fogom bizonyítani. Lassan több mint egy hete a dosszié tanulmányozásával foglalkozom, ezen a héten is Vásárhelyen vagyok e célból, és reggel 7.30–16.30 között telefon és laptop nélkül olvasom és hallgatom, ami benne van. Nem is volt nagyon időm híreket sem nézni vagy olvasni, délutánra a sok jegyzeteléstől eléggé kifáradok, olyankor a lányaimmal vagyok. Nem tudom, hogy számít-e vagy sem az ügyészség vagy a bíróság előtt, hogy aláírást gyűjtenek. De nekem számít! Nagyon! Köszönöm! Egyelőre augusztus 12-ig nem gyakorolhatom megyei tanácselnöki hatásköröm, remélem, hogy nem lesz hosszabbítás. Örülök minden olyan kezdeményezésnek, amely szolidaritást fejez ki. Abban a helyzetben vagyok, amikor alkalmam van arra, hogy megtapasztaljam ki az, akire számíthatok, és ki az, akire nem. Az elmúlt két hónapban nap mint nap tapasztalom azt a támogatást és bizalmat, ami nélkül életem mostani nehéz periódusa sokkal nehezebb lenne” – olvasható Borboly elektronikus levelében.
Balázs Katalin, Kovács Attila
Székelyhon.ro

Román össztűz Tőkés László tusnádfürdői javaslatára
Hevesen bírálják bukaresti elemzők és politikusok Tőkés László tusnádfürdői javaslatát, miszerint Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt Erdély felett. Bár sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat, Ausztria és Dél-Tirol példája mást mond.
Jobb- és baloldali román politikusok, valamint politikai elemzők egyaránt kitámadták Tőkés László európai parlamenti képviselőt, amiért a 24. Bálványos Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt az erdélyiek felett. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szombaton, a Tusványos zárónapján Ausztria és Dél-Tirol viszonyára hivatkozva ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe a kezdeményezést.
Az Adevărul napilap tegnapi számában terjedelmes összeállításban foglalkozott Tőkés László kijelentésével, amelyet már a cikk címe is „aberrációnak" titulál. Stelian Tănase publicista a lapnak nyilatkozva kifejtette: Tőkés László „egy magára maradt dinoszaurusz, aki barlangjából beszél, és nem érti, mi történik Európában". „Már a védhatalom kifejezéstől libabőrös leszek, Tőkés félrebeszél" – jelentette ki a bukaresti elemző, roppant veszélyes ötletnek minősítve Tőkés kérését, amely szerinte az 1990-es évek Jugoszláviájának helyzetébe sodorná Romániát.
Cristian Preda néppárti EP-képviselő úgy vélekedett: „egy régió idegen kormány védnöksége alá helyezése politikai képtelenség", de szerinte ezzel Tőkés László csak az RMDSZ elleni hadakozásával kapcsolatban hozakodott elő. A szintén demokrata-liberális Sever Voinescu politikai elemző – Traian Băsescu volt államelnöki tanácsadója – szerint a védhatalmi státusz igénylése „szemtelenség" egy olyan politikus részéről, akire jellemzőek a kemény, de hatástalan nyilatkozatok. Voinescu szerint hasonló nyilatkozatokat évente kétszer tesznek azok a magyar politikusok, „akik azt hiszik, hogy ma is a 19. században élnek": a tusnádfürdői szabadegyetemen és „szeptemberben, az összmagyarság ünnepén". (A politikus valószínűleg március 15-ére gondolt – szerk. megj.).
Mint ismert, Tőkés László felvetésére Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök – akit meghívtak az idei Tusványosra, de nem vett részt a diáktáborban – annyit mondott: már hallotta az ötletet, de ez nem illeszkedik az ország alkotmányos keretei közé, amely oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Romániát.
Cătălin Ivan, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője ugyanakkor „primitív" gondolatnak nevezte a felvetést. „Ő egy másik korban él, a protektorátusok korában, nem érti a mai világot és az európai konstrukciót, azokat az értékeket, amelyekben mindannyian hiszünk. Az irónia csúcsa, hogy (Tőkés László) nemcsak EP-képviselő, hanem az EP alelnöke is volt" – mondta a francia közszolgálati rádiónak a PSD EP-képviselője.
Manuel Stănescu történész szerint azért is súlyos Tőkés László kijelentése, mert azzal szerinte nemcsak autonómiát követel, hanem Erdélyt valamiképpen Magyarországhoz kötné. Stănescu az Adevărulnak kifejtette: a történelemben valóban léteztek „protektorátusok", mint a náci Németország által létrehozott cseh-morva, illetve lengyel protektorátus, de úgy véli, az Európai Unióban nincs rá példa. Holott történészként ismerhetné Dél-Tirol esetét, amely az első világháborút lezáró békeszerződések eredményeként került a korábbi Osztrák-Magyar Monarchiától, illetve Ausztriától az olasz állam fennhatósága alá.
Ausztriának a dél-tiroli német ajkú kisebbség feletti védőhatalmi szerepét az 1946-os párizsi megállapodás rögzítette. A terület olasz államon belüli önrendelkezési jogainak érvényesítése felett a két állam évtizedekig vitában állt egymással, ám a vitát 1992-ben lezártnak ismerték el és Dél-Tirol széles körű belső autonómiát kapott. Tavaly novemberben Mario Monti olasz kormányfő ugyan kijelentette, hogy Ausztriának nem kell többé ellátnia a védhatalmi szerepet, Werner Faymann osztrák kancellár és Michael Spindelegger külügyminiszter a egybehangzóan hangsúlyozták: Ausztria továbbra is lelkiismeretesen ellátja nemzetközi jogilag rögzített státusát.
Tőkés egyébként már már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnöként, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.
A Krónika erre vonatkozó kérdésére különben Martonyi János külügyminiszter idén áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, ez olyan nemzetközi jogi kategória, amit jogi értelemben Budapest nem vet föl. „Mi azt mondjuk, amit a magyar alaptörvény hirdet: Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért. És ennek megfelelően folytatjuk a nemzetpolitikát" – jelentette ki a lapunknak adott interjúban a magyar diplomácia vezetője. Rostás Szabolcs
Németh: nem történt jóvátehetetlen sérülés
Helyrehozhatatlan, jóvátehetetlen sérüléseket az elmúlt esztendőben sem szenvedett el a magyar-román kapcsolatrendszer, és ebben komoly szerepe van a két külügyminisztérium munkájának – hangsúlyozta Németh Zsolt a Digi 24-nek nyilatkozva. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a bukaresti hírtelevíziónak a román külügyminisztérium állásfoglalása kapcsán – miszerint a régiósítás nem etnikai célokat követ – elmondta, a Székelyföld vonatkozásában Magyarország a romániai magyarság képviselői által megfogalmazott elképzeléseket támogatja. Mint mondta, reméli, a régióátszervezés során figyelembe veszik a magyarság alapvető, legitim érdekeit egy ilyen súlyú kérdésben.
Németh Zsolt szerint egyre több a hasonlóság abban, ahogy Magyarország és Románia odafigyel a határain túl élő nemzettársakra. Felidézte, hogy a jelképhasználat körül év elején „heveny vita" bontakozott ki, de hozzátette: „a román miniszterelnöknek a határozott fellépése nyomán megnyugodtak a kedélyek és abba az irányba látom elmozdulni a szimbólumhasználat kérdését, hogy előbb-utóbb jogilag is védhető, megalapozott és megnyugtató megoldás születhet"
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Emlékművet avattak Kiskerekiben
Kiskerekiben július 28-án, vasárnap délelőtt a Betyár Fesztiválon Petrucz János helyi református lelkész és Gavrucza Tibor székelyhídi nyugalmazott lelkipásztor tartott istentiszteletet a több mint száz egybegyűlt előtt. Az igehirdetés után a gyülekezet csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amely a községháza mellett várakozott a II. világháborús emlékmű felavatására.
Nyíri Sándor, Kiskereki polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, ezen emlékmű egy csoport kereki férfi tiszteletére állíttatott, akiknek a haza a legszűkebb családi kör mellett a magyar földet jelentette. A magyar hazáért éltek és azért is haltak. Nevük összegyűjtése egy nagyon hosszú folyamat volt, lehet hiányos is ez a névsor (21 név került felírásra), de az emléktáblán van még hely, így utólag is fel lehet vésni a kifelejtett neveket. Hálás volt a polgármester Sztetye Julianna és a néhai Deák József segítségéért, amit a lista összeállításában nyújtottak. Emellett megköszönte a támogatóknak, hogy az emlékmű egyáltalán elkészülhetett.
Ezután Nyíri Sándor felkérte a Bihar megyei RMDSZ helyi szervezetekért felelős ügyvezető alelnökét, Szabó Józsefet, hogy együtt leplezzék le az emlékművet. „Jól láthatóan a szobor tetején egy turulmadár áll a magyar koronán, ez legyen a fejfájuk halottainknak” – tette hozzá a polgármester. Az emlékmű egyik oldalán van még egy üres hely, ahová jövőre kerülhet egy újabb márványtábla az I. világháborús hősök neveivel.
Szabó József elmondta, Bihar megyében, Erdélyben sok hasonló emlékmű van. A jövőben Kiskereki népe is büszkén állhat ki megemlékezni halottaiért, akik nagyon megérdemlik, hogy ne felejtsék el őket. Végül megköszönte a megyei tanácsnak és a polgármesternek, hogy büszkén felvállalva felállították ezt a szobrot Kiskereki központjában.
Petrucz János szavalata után Gavrucza Tibor megáldotta az emlékművet. Az áldás után előbb Nyíri Sándor és Szabó József, majd a testvértelepülések önkormányzatainak képviselői koszorúzták meg az emlékművet. Utánuk a márványtáblán szereplők hozzátartozói helyeztek el koszorúkat és virágokat a szobor köré.
Innen a testvértelepülések képviselői átvonultak a községházába. A Felvidékről, Hosszúszóból Kankula Éva polgármester, a Komárom-Esztergom-megyei Naszályról Szűcs Márta jegyző, a Hajdú-Bihar megyei Kokadról Ozsváth István polgármester és Kiskereki polgármestere Nyíri Sándor ünnepélyesen aláírták az együttműködési megállapodást. Szűcs Márta átadta Maszlavér István polgármester ajándékát, aki egyéb teendői miatt nem tudott részt venni az eseményen.
Nyíri Sándor elmondta, Kiskereki egy lengyel településsel is szeretne még testvérkapcsolatot kialakítani. Mivel Iwkowán is hasonló rendezvény van mint Kerekiben, ezért a képviseletük nem tudott jelen lenni, de a jövőben mindenképp találkoznak majd és tárgyalnak a lehetőségekről.
Juhász György
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nyelvelő háborúk Marosvásárhelyen
Nem telt el egy év azóta, hogy kirobbant Marosvásárhelyen az úgynevezett Látó botrány, amely az ismert erdélyi magyar irodalmi fórum önkormányzati átszervezését (megszüntetését) célozta. Újabb és újabb konfliktusok gyűrűznek a kilencvenes évek óta frontvárosként ismert megyeszékhelyen. Már nem csak egy magyar folyóirat, hanem az egész magyar közösség érintett. Érintettek a helyi iskolák, az itt működő Nemzeti Színház, az építészeti szempontból nemzetközileg is ismert és becsült Kultúrpalota, a szimbolikus, de napi használatban is fontos közterek: Marosvásárhely szinte minden szegletében ott a román-magyar konfliktus. Van, aki szerint nem történik más, mint az, hogy elmérgesedtek az évtizedek óta rendezetlen ügyek, más úgy látja, elsősorban – etnikai szempontoktól szinte függetlenül – csak az érdekérvényesítés, az adminisztráció hibái, a joghézagok jelentkeznek. És van, aki úgy véli, a román és a magyar közösségen belül is átrendeződnek az erővonalak, belső konfliktusokkal küzdenek a románok és a magyarok is, a hatalomváltás folyamata pedig az interetnikus térben gellert kap.
Garázs-ügyek Az események sok szempontból hasonlítanak azokhoz a konfliktusokhoz, amelyek közvetlenül a rendszerváltás után jelentkeztek, párhuzamot mégsem lehet vonni – figyelmeztet a történész, Novák Csaba Zoltán. Akárcsak 1990-ben, a nézeteltérések gócpontja most is az oktatásügy, csakhogy míg majd két és fél évtizede az önálló magyar oktatási rendszer létrehozása volt a kérdés és a feladat, most a meglévő önálló struktúrák mellett a vegyes iskolákban érvényesülő magyar érdekvédelem vált ki vitákat. Magyar érdekvédők (elsősorban az évek óta akciók sorozatát szervező Civil Elkötelezettségi Mozgalom – a CEMO) úgy vélik, hogy a marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolákban a magyar közösség alulreprezentált, nem érvényesülnek a nyelvi jogok, sem az intézményes nyelvhasználatban (például a közhasznú információkat közvetítő feliratokat), sem az iskolák elnevezését illetően. Egyetlen vegyes tannyelvű iskola sem viseli például magyar személyiség nevét – figyelmeztettek évekkel ezelőtt a felszólalók. A legélesebb vita a belvárosi, nagy hagyományú 2-es számú általános iskola körül alakult ki, amelyet építtetőjéről, Bernády Györgyről szerettek volna elnevezni a magyar kezdeményezők. A kérést hosszú ideig nem teljesítette a városi önkormányzat, széleskörű vita alakult ki, a PSD helyi képviselői például azt javasolták, viselje az intézmény inkább a Ceauşescu-korszakban ismertté vált udvari költő, a rendszerváltás után a nacionalista, szélsőséges román politika által támogatott Adrian Păunescu nevét. Végül, több fordulós tárgyalássorozat után (amelynek során a magát pártfüggetlen, civil szervezetként meghatározó CEMO az RMDSZ-t elégtelen érdekképviselettel is vádolta) végül, az idei tanév végére megszületett a döntés: mégiscsak Bernády György néven működhet tovább a Dózsa György úti intézmény. Hasonló folyamat zajlott a Liviu Rebreanu általános iskolában, ahol a már említett CEMO munkatársai, illetve egy szülői kezdeményező csoport szervezett több tiltakozó akciót a kétnyelvűségért. A júniusi tanévzárón azonban sokakat megdöbbentő incidens alakult ki. A kétnyelvűséget számon kérő feliratokkal felvonuló magyar szülők és a román szülők (akiknek gyerekei román nemzeti kokárdákkal vettek részt az ünnepségen) összeszólalkoztak, sőt dulakodás is kialakult. Néhány nappal a történtek után az iskolát vezető román-magyar igazgató párost új román-magyar vezető-csapat váltotta. Adina Maria Chirilă és Demeter Erdei Zoltán helyébe Gheorghe Nistor és Péterfy Erika lépett. Bár a román-magyar konfliktus itt megoldódni látszott, váratlanul magyar-magyar konfliktus alakult ki: Kerekes Szilárd, az intézmény történelem szakos tanára Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest nyílt levélben azzal vádolta meg, hogy nem a tanév végi konfliktus miatt döntött a csere mellett, hanem azért, hogy „jelöltjét”, Péterfy Erikát pozícióhoz juttassa. A szülői kezdeményező csoport Illés Ildikó leváltását és olyan főtanfelügyelő-helyettes „kijelölését” kérte az RMDSZ-től (!), aki betartja a nyelvi jogokat. A főtanfelügyelő-helyettes tömören reagált a tiltakozásra, illetve a személyét érintő vádakra. Az év végi vizsgák megszervezésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nekem más a munkaköri leírásom, én a vizsgákért felelek, azok most a legfontosabbak, nem ez a hisztéria” – nyilatkozta az érintett. A Bernády és a Rebreanu iskolák ügyén túl az egész várost érintette a szintén június végén kirobbant úgynevezett oklevél botrány. A helyi RMDSZ tagszervezet több mint másfél ezer kétnyelvű oklevelet bocsátott ki, egyeztetve több iskola vezetőjével is. A dokumentumokon minden információ szerepelt román és magyar nyelven is. Marius Pascan demokrata-liberális szenátor törvényszegéssel vádolta a tanfelügyelőt és lemondásra szólította fel, mert a politikus úgy tudta, Romániában csak román nyelvű okleveleket lehet kibocsátani. Helytelenül, hiszen nagyon sok hazai intézmény használt két-három nyelvű okiratot, ilyen jellegű törvényi megszorítás nincs. A Maros megyei főtanfelügyelő nem erre, a jogtévesztésre hivatkozva ragaszkodott a hivatalához, hanem úgy érvelt a szenátor felvetésére: a diplomákon nem szerepel sem a tanfelügyelőség, sem az oktatási minisztérium azonosító jele, ezek nem hivatalos okiratok, biztosan „valamilyen garázsban” nyomtatták azokat.
Kultúrpalota-kampf Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke májusban a következő javaslattal élt: kezdeményezzenek nyilvános vitát a száz éve épült, szecessziós műemléképület, a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota elnevezéséről. Az önkormányzati javaslat kettős névadást szorgalmazott: a Dandea–Bernády illetve Bartók–Enescu névfelvételt. Ciprian Dobre többször értékelte nyilvánosan a Bernády életművet, a román és a magyar zeneszerző, illetve az impériumváltás utolsó magyar, illetve első román polgármesterének együttszerepeltetése azt jelezte: van önkormányzati koncepció, legalábbis szimbolikus szinten az etnikai megbékélésre. A javaslat heves tiltakozást váltott ki a magyar közösségből. Az EMNP-EMNT nyilatkozatban utasította el a kezdeményezést arra való hivatkozással, hogy az elnevezés „etnikai konfliktust” szülhet, mert mindkét épület a „magyar épített örökség része”. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor először úgy nyilatkozott a kérdésben: a névadásról valóban közvitán kellene döntsön a város. Utóbb azzal egészítette ki saját nyilatkozatát, hogy „nincs itt az ideje” a névadásnak, mert a város több hasonló jellegű problémája (mint amilyenek az iskolai konfliktusok) megoldatlanok, és csak ezek rendezése után érdemes visszatérni ehhez a kérdéshez. Nem csak a politikai pártok, magánemberek is tiltakozni kezdtek. A helybéli Lakó Péterfi Tünde a polgármesteri hivatal elé állt, hogy az általa készített tiltakozó nyomtatványok kitöltésére, és hivatali iktatására biztassa az arra járókat. Bár az akció mögött nem volt tömeges támogatás, a helyi hatóságok megbírságolták (majd egy nappal később eltörölték a büntetést) a kezdeményezőt. A nyilatkozó civil érdekvédők szerint a polgármesteri hivatal egyértelműen tart az engedetlenségi akcióktól, „nem akarnak cirkuszt”. Az iskolai botrányok, az oklevél-ügy, a névadás-konfliktus a város nagy nyilvánossága előtt zajlott, sokan állást is foglaltak. Kevésbé vált publikussá, de a város kulturális életét lényegében érinti az a beadvány, amelyben három ismert román szakember (Mihai Gingulescu színész, Zeno Fodor teatrológus, fordító, valamint Cristian Ioan rendező) fordult az oklevél ügyben is elhíresült Marius Pascan szenátorhoz. A felszólalók kifogások sorát fogalmazzák meg a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójával, Gáspárik Attilával szemben. Többek között azt nehezményezik, hogy az intézmény kisegítő személyzetének foglalkoztatásában nem érvényesül az „etnikai arányosság”, ezért „sérelmek, frusztrációk” születhetnek. Azt is problémaként rója fel a trió, hogy nem a román társulat megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte tavaly a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hanem „ötven év multikulturalitás” címmel hirdetett programsorozatot. (Az intézményben, ahol évek óta folyamatosan feliratozzák a román és a magyar előadásokat, ahol a román és a magyar tagozaton kölcsönösen jelen van a repertoárban a román-magyar drámairodalom, egymás mellett függesztették ki Caragiale és Örkény portréját). A hosszas átirat nehezen foglalható össze – kitér a marosvásárhelyi román elit szerepére, jelentőségére, a rendszerváltás előtti és utáni időkre, a márciusi etnikai konfliktusok következményeire – de a hangulatát jól tükrözi az a megjegyzés, hogy az egykori magyar kultuszminiszter (Kelemen Hunor) mindenképp magyar igazgatót akart az intézmény élére, és ilyen pályáztatás révén juthatott pozícióhoz Gáspárik Attila. A beadvány után Marius Pascan interpellációt nyújtott be a szenátusban, amelyben kezdeményezte a magyar és a román tagozat szétválasztását. (Ugyanaz a politikus, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar és román karok szétválasztását ellenezte). Ugyancsak a beadvány hatására vizsgáló bizottságot rendelt ki a Kulturális Minisztérium a marosvásárhelyi színházhoz – a vizsgálat eredményét egyelőre nem tették közzé. (Mellékszál, de fontos adalék, hogy a színházi alkalmazottak etnikai hovatartozását – illegálisan – az a Zeno Fodor firtatja, aki a Smaranda Enache által vezetett Európai Liga vezető tagjaként is ismert.) Itt tart most a történet, amelynek sem az elejét, sem a végét nem könnyű belátni. Székelyföldi minta Novák Csaba Zoltán történész úgy véli, a konfliktusok jelentős része abból ered, hogy a kilencvenes márciusi események után olyan status quo rögzült, amivel a magyar lakosság nem volt elégedett. „A véres konfliktus emléke jegelte ezt az ügyet egy ideig. A magyar közösség szimbolikus térvesztése, esetenként másodrangú polgárrá degradálása nagyon sok intézményben tetten érhető volt. Egyetlen általános iskolában sem kapott teret a magyar közösség szimbolikus módon. Nem is elsősorban a feliratokra gondolok, hanem a nemzeti jeképekre” – nyilatkozta Novák. A történész úgy véli, a két évtizeddel ezelőtti összecsapások után a román érdekképviselet olyannyira megerősödött, hogy megengedhette magának, módszeresen átnevezze az iskolákat, és – szimbolikus értelemben is – megerősödjön a román közösség. A magyar érdekképviselet az utóbbi másfél évtizedben látványosan gyengült, nem csak a polgármesteri széket nyerte több cikluson át Dorin Florea, de a teljes RMDSZ megyei és különösen városi szervezet válságba jutott, olyannyira, hogy az elmúlt hónapokban újra kellett szervezni. Most – figyelmeztet Novák – fordulat van Marosvásárhelyen, amely szerinte a „székelyföldi nemzetesítési folyamatokkal” áll összefüggésben. A marosvásárhelyiek úgy vélik, ha a tömbmagyar székelyföldi településeken sikeres lehet a radikális fellépés, akkor eredményes lehet a vegyes lakosságú Marosvásárhelyen és Maros megyében is. A radikalizálódást erősíti a civil és a politikai szféra átrendeződése, összefonódása. A Civil Elkötelezettségi Mozgalmat képviselő Horváth Kovács Ádám (a Bernády, illetve a Rebreanu iskolák ügyében érintett érdekvédő) megjelenik a Székely Nemzeti Tanács küldöttlistáján is. (Ez a szervezet állt a március tizediki autonómiatüntetés mögött is). A román közösség azonban – véli Novák Zoltán – nem olyan könnyen mobilizálható, mint a kilencvenes évek elején, amikor a román elit mindenáron meg akarta erősíteni (máig meglévő) pozícióit. Most csak lokálisan hatékony a mozgósítás, ezért lehetett botrány a Rebreanuban. A marosvásárhelyi román elit sem egységes: van egy modernizáció- és párbeszéd párti új, progresszív réteg, és egy hatalmát védő, a nacionalizmus klasszikus eszközeit használó régi. Dorin Florea tölti be a kulcsszerepet, a jelenlegi polgármester több mandátumon keresztül is sikeresen versenyzett a magyarok szavazataiért, mára arra is rájött, érdemes legfőbb ellenfelével, az RMDSZ-szel szemben az RMDSZ ellenzékével szövetkeznie. (Idén a tervek szerint részt vesz a Tusványosi nyári egyetemen is). „A politikai ösztöne, és nem az elvei működnek, felismerte, hogy a regionális átalakításról szóló vitákban meg kell őriznie azt a státuszt, amit Marosvásárhely (és a román elit) a kilencvenes évek elején megszerzett. Modernizációs ígéretekkel szólítja meg a magyarokat, ugyanakkor sakkban tartja az RMDSZ-t utóbbi ellenzékével. Eddigi megnyilvánulásai alapján, nem a román-magyar konszenzust keresi, és politikájának következményeiért nagy felelősség terheli Tusvány szervezőit.” – tette hozzá Novák.
Elterelés a minőségről Horváth Kovács Ádám úgy nyilatkozott, elégedett az eddigi eredményekkel. „Mivel a (Liviu Rebereanu iskolai – a szerk.) akció nagy visszhangot kapott, reméljük, hogy a jó példa ragadós lesz, és maximum két éven belül az összes marosvásárhelyi két tannyelvű intézményben maradéktalanul megvalósul a kétnyelvűség. Ehhez további lépések szükségesek. Ilyen lesz a többi tanintézmény elleni feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a CEMO részéről” – válaszolta megkeresésünkre az érdekvédő.
Koreck Mária, a szintén kisebbségi jogvédelmet ellátó Divers egyesület képviselője, és a városi RMDSZ szervezet alelnöke azt mondta, hogy a kialakult konfliktusokat jelentős részben magyarázza, hogy a döntéshozó pozícióban lévők, és az érdekvédők sem ismerik mindig maradéktalanul azokat a jogszabályokat, amelyek a vitás kérdéseket szabályozzák. A fenti ügyeket pedig a városvezetés arra használja, hogy elterelje a figyelmet a költségvetési problémákról (például a szociális rendszer alulfinanszírozásáról, a versenysport túl-, a tömegsport alulfinanszírozásáról). A radikálisan fellépő civil szervezetek a kitűzött célok érdekében szinte minden eszközt bevetnek, de nem számolnak a veszteségekkel. Az oklevél ügyben például nem tettek meg minden törvényes lépést azért, hogy a kétnyelvű dokumentumokat jogszerűen használni lehessen. Szinte mindegyik ügyről elmondható: ha a problémákat szakszerűen felmérték volna, s betartják az érdekérvényesítés legális módját, ütemét, akkor nem alakultak volna ki válsághelyzetek. A kialakult krízisekben azonban a legtöbb szereplő improvizál, és ez további problémához vezet.
Gáspárik Attila, a színházi beadvány által elmarasztalt igazgató határozottan úgy fogalmazott, a konfliktusok többsége mögött nem etnikai, sokkal inkább szakmai, emberi nézeteltérések, érdekkonfliktusok vannak. „Most minden könnyen megkóstolható, mert ebben az országban csak úgy működnek a törvények, ha a hatalom támogatja. És most az RMDSZ nincs hatalmon” – vonta le a következtetést Gáspárik Attila, aki nem vitatja: a Szövetség is felelős a kialakult konfliktusokért. A szimbolikus politizálás a „minőségi” politizálás rovására megy, tette hozzá. (Ezt illusztrálja az a tény, hogy miközben a Bernády iskola elnevezése körüli vitára figyelt a város, az intézményben gyakorlatilag zavartalanul zaklatta a diákokat egy azóta elítélt pedofil pedagógus. Ugyancsak ebben az iskolában érkeztek sorozatosan panaszok az ellen a magyar ellen, aki a tanórákon a Székely Nemzeti Tanács volt tagjaként politikai propagandát folytatott, arra is volt példa, hogy fizikailag bántalmazta diákját.)
Forró a nyár Marosvásárhelyen, egyelőre nem tudni, hogyan alakul a politikai széljárás. Konfliktusok keletkeztek, de konfliktusok oldódtak is. Nem érvényesülnek maradéktalanul a magyar nyelvi jogok, de egyre több a pozitív példa, és nem feltétlenül ott, ahol radikalizálódik a magyar érdekvédelem. Most az egyik helyi bank kirendeltségénél jelent meg az automatákon a magyar nyelvű menü – úgy tűnik, a pénznek szaga nincs, de nemzetisége van, és megéri odafigyelni erre. Nő a figyelem – legalábbis a magyar közösség felé. Abban a megyében azonban, ahol az országban a legnagyobb a romák aránya, a romákról, a romák nyelvi jogairól, a romák nem létező intézményeiről, intézményes reprezentációjáról, nagyon is létező nemzeti kultúrájáról nem esik szó. A mélyben így érik egy minden eddiginél élesebb konfliktus, amelyről konszenzusos alapon a román és a magyar közösség is jobbára csak hallgat. Minél némább most a csend, annál kevésbé tudják majd kezelni a bajt a most egymással és magukkal iszapbirkózó felek.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Tusványos 24 – Merre tart az erdélyi magyarság autonómiaküzdelme?
Pénteken, amikor Tusványoson az európai polgári kezdeményezésekről szóló vita zajlott, még nem tudta senki, sőt mi több nem is gondolta volna, hogy az Európai Bizottság elutasítja a Székely Nemzeti Tanács beterjesztését. Az előadók nagy reményekről, elképzelésekről beszéltek. A közönség már kezdte elhinni, beleélni magát a kezdeményezés sikerességében. És lám alig telt bele egy nap, szombaton közölte a sajtó, hogy az Európai Bizottság eluta- sította a Székely Nemzeti Tanács és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését.
Nyolc előadó ült a Kós Károly-sátor asztalához: Balogh György, Magyarország brüsszeli állandó képviseletének kisebbségpolitikai tanácsosa, Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Csáky Pál, az MKP elnökségi tagja, Márky Zoltán, az Országgyűlés Külügyi Igazgatóságának főosztályvezetője, Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke, Bernat Joan i Mari, az EFA tiszteletbeli tagja és volt katalán miniszter, Elisabeth Nauclér, a finnországi Svéd Parlamenti Csoport parlamenti képviselője és Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzója. A panel moderátora Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke volt.
A beszélgetés témája, a polgári kezdeményezések háttere, esélyei mellett az előadók a kisebbségi jogokról is szóltak.
Pandóra szelencéje
Balogh György kezdte az előadást és a polgári kezdeményezések létrehozatalának hátteréről beszélt. Szerinte folyamatosan romlott az EU és intézményeinek társadalmi megítélése, és rájöttek, hogy valószínű nem megfelelő a kommunikáció a civil társadalommal. Az Európai Bizottság 2007-ben a lisszaboni szerződésben rögzítette a polgári kezdeményezés eszközét, mely lehetővé teszi, hogy hét tagállamból egymillió aláírással a polgárok is jogalkotást kezdeményezzenek az Európai Bizottság és az Európai Unió, illetve az EU és a tagállamok hatáskörébe tartozó kérdésekben. Az első kezdeményezéseket 2012. április elsején lehetett benyújtani. Jelenleg 14 kezdeményezés van folyamatban, és elmondása szerint még egyetlen kezdeményezés sem zárult le, ugyanakkor ebben a 14-ben egy magyar kezdeményezés sincs.
Hozzátette, hogy az EB egyébként nagyon fél ezektől a kezdeményezésektől. Fél, hogy olyan csomagok nyílnak majd meg, amelyeket nem fog tudni kezelni. A polgári kezdeményezés eszközét Pandóra szelencéjének tartja. Az eddigi kezdeményezések mind határokon átnyúló témák, európai kérdések. Balogh György végül hangsúlyozta, hogy a polgári kezdeményezések két oldalról is veszélyesek az EB számára: veszélyes a sikerük, de a sikertelenségük is.
A kezdeményezés elutasítása nagy kudarc lenne
Márky Zoltán, a magyar Országgyűlés Külügyi Igazgatóságának főosztályvezetője elmondta, hogy az erdélyi kezdeményezés politikai vonalon indult el, és ha eljutnak az Európai Tanácshoz, akkor számolni kell azzal, hogy kemény politikai térben fog döntés születni. Hozzátette, hogy augusztus 18-ig kell döntés szülessen a kezdeményezés bejegyzését illetőleg. (Időközben elutasították – szerk.)
Márky kiemelte, az elutasítás hatalmas kudarc lehet mindazoknak, akik a nemzetiségi jogok elismertetésében érdekeltek. Egy ilyen mozgalom hatékonyan érinti a civil szférát, érzékenyebbé teszi az európai közvéleményt, és remélhetőleg a román kormány is felfigyel és számukra is egyértelművé válik, hogy ez európai ügy.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint ebben a kezdeményezésben olyan lehetőséget látnak, amely segítheti Székelyföld területi autonómijának kivívását, viszont nem alapozták a kisebbségvédelemre, mert a székely nép nem kisebbség, hanem egy nép. Hozzátette, hogy ha az EU kulturális sokszínűségét meg akarja őrizni, akkor az ilyen kis régiókat is, mint Székelyföld –figyelembe kell vennie, és olyan régiók közé emelje, amelyek már elérték az autonómiát. Minderről pedig jogszabály kell majd rendelkezzen.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke szerint jogos a nemzeti és regionális közösségek elvárása, hogy Brüsszel ne legyen közömbös problémáik iránt. Az EU sajnos mára már teljesen érdekalapú és az EB nagyon ignoráns, így fel kell készülni a legrosszabbra, azaz nem biztos, hogy az egymillió aláírással sikerül elérni valamit, de a helyzet olyan súlyos, hogy meg kell próbálni. „Azt viszont senki ne várja, hogy megváltsuk a világot, csak elindítunk egy folyamatot” – hangsúlyozta Szilágyi.
Kihangsúlyozta, hogy a Néppárt a saját kezdeményezését átnyújtotta a FUEN-nek és abban reménykednek, hogy az RMDSZ-el is kezdeményezhetnek párbeszédet. Erre már tettek kísérletet de az RMDSZ válasza még várat magára.
Pozitív példák autonómiában élő tartományokra
Bernat Joan i Mari volt katalán miniszter kiemelte: kulcskérdés a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, az EU értékesebb a sokszínűségével. Európa attól erős, ha diverzitásra épít. A spanyol kormány ezt felismerte és megvalósult a katalán autonómia.
A katalánok most független Katalóniát szeretnének, mert joguk van hozzá. Az egység megegyezésen kell alapuljon, senki sem szabad feladja magát. Katalónia egy jól kiérdemelt helyet szeretne Európában. Miért ne adnák meg egy régió autonómiáját, ha azt a kisebbség akarja, és ha demokratikus módon kinyilvánítja igényét? Ha az emberek akaratának érvényesülését nem engedi a törvény, akkor nem az emberekkel, hanem a törvénnyel van gond – utalt a romániai helyzetre.
Elmondta, hogy Katalóniában három nyelv van: okszitán, spanyol és katalán. Érdekesség, hogy az okszitán nyelvet is tanítják az iskolákban, sőt a rádiókban is sugároznak ezen a nyelven – vagyis megvan a kisebbség a joga a saját nyelvének használatára. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy igaz, hogy sokkal többet adóznak mint amennyit kapnak a spanyol államtól, de mivel nincs közszféra, így könnyebben fel tudják/tudták virágoztatni a régiót.
Elisabeth Naucler, a finnországi svédek parlamenti képviselője úgy vélekedett, hogy eddig az EU nem fordított elég figyelmet a kisebbségekre, mindenki csak a gazdasági válsággal foglalkozott. Részletesen ismertette a finnországi helyzetet, melyet sokan rendkívül jó példának tartanak, de gondok azért ott is adódnak. Minden helyzet különálló, de mindannyiunknak meg kell találnunk helyünket Európában – mondotta, kiemelve: ki kell állnunk egymásért. A kisebbségek össze kell fogjanak, mert együtt erősek.
A svédeknek 1991-től van joguk a parlamentben. Az ET nagyon kiállt mellettük. Megjegyezte, hogy az autonómia emberi jog, de gazdasági kérdés is. Ha a válságban nem áll a kormány a kisebbség mellé, elvesztek volna.
A finnországi svédeknek megadatott a kétnyelvűség. Akárcsak Katalóniában, itt is tanítják az iskolában a svéd nyelvet, sőt az alkotmányba is belefoglalták a jogaikat. Ugyanakkor átalányadót fizetnek a finn államnak, többet mint más, de ettől függetlenül büszkén mesélte a képviselő asszony, hogy kevesebb a munkanélküli a régióban.
Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja a szlovákiai magyarság helyzetét vázolta. Foglalkoznak ők is az autonómiával, de ez a téma nagy viharokat kavar, a szlovák közgondolkodásban az autonómia egyenlő a leszakadással. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen sokkal több aláírásra lenne szükség mint az alap egymillió, és arra kell ügyelni, hogy ne oltsák ki egymást az egyes erdélyi kezdeményezések. Ugyanakkor Csáky úgy gondolja, hogy az anyaország szisztematikusan a külhoni magyarok mögé kell álljon. Erre most jó alkalom lenne a közelgő választások időszaka.
A panel legérdekesebb részét Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzójának előadása adta, aki a kivételesen jó helyzetben lévő, sokak által nem ismert Gagauziát mutatta be.
Gagauzia, egy 164.000 főt számláló tartomány, ahol már közel 20 éve létezik autonómia. Autonómiájuk még a volt Szovjetunióban jött létre. A gagauzok 1991-ben bejelentették igényüket, és négy évig úgy működött, hogy nem ismerték el az európaiak, 1994-ben Moldova elfogadta végül. Három hivatalos nyelvük van: orosz, gagauz és moldáv, és pravoszláv ortodox vallásúak. Többnyire ezen a területen élnek, pár tízezren pedig szerte a világban.
Formuzal kihangsúlyozta, hogy példaértékű ahogyan békés úton létrejött az autonómia. Az autonóm gagauz tartománynak saját intézményei vannak, elnökét négyévente közvetlenül választják. Van saját parlamentjük, egyetlen feltétel, hogy nem hozhatnak Moldova alkotmányával ellentétes törvényeket. Még a 300–400 fős falvaknak is joguk van képviselőt küldeni a parlamentbe. Érdekesség, hogy Gagauziában 36 politikai szervezet van és mégis hatékonyan dolgoznak. Az oktatás területén támogatják a külföldi továbbtanulást. Kulturális együttműködésben vannak több régióval és közös infrastrukturális projekteket dolgoznak ki. Gagauziában alacsonyak az átlagbérek, de az autonómia lehetőséget ad saját gazdaság kialakítására saját értékeikre hagyatkozva. Minden beszedett adó Gagauzia területén marad és az államtól is kapnak támogatást (vámok).
Formuzal elmondta, hogy minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a világ számára modell legyen az autonómiájuk, példa arra, hogyan lehet békésen megoldani a különböző nemzeti közösségek együttélését. Keresik a kapcsolatot az európai régiókkal, eddig 18-al alakítottak ki együttműködést, és most Romániában 5 megyével szeretnének hasonló kapcsolatot kialakítani. Fehér, Konstanca, Galac megye mellett Kovásznával és Hargitával kezdeményezik a kapcsolatfelvételt.
Arra a kérdésre, hogy támogatnák-e Moldova Romániához csatolását, Mihail Formuzal ennyit válaszolt: Moldova egy független állam, amelyen belül Gagauzia autonóm és ők azt akarják, hogy Moldova maradjon független.
„Úgy gondolom, hogy ezen autonóm tartományok pozitív példát mutatnak és nyújtanak némi reményt, hogy mégsem esélytelen az erdélyi magyarság autonómiaküzdelme. Az út rögös, de nem reménytelen. Előbb-utóbb az EU is belátja, hogy jogi szabályokkal is védelmezniük kell a kisebbségi létbe kényszerült nemzeti közösségeket" – foglalta össze végezetül Bernat Joan i Mari, volt katalán miniszter. György Erzsébet
Erdély.ma

„Az osztrák emlékmű felállítása veszélyeztetheti a Kulturális Főváros pályázat sikerét”
Temesvár – Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő kedden rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Hűség oszlopa nevű osztrák katonai emlékmű tervezett felállítása kapcsán a Bălcescu (volt Lahovary) téren. Az RMDSZ elnöke a sajtónak elmondta: nyílt levelet intéztek Nicolae Robu polgármesterhez, amelyben arra kérik, hogy vonja vissza a magyar közösséget sértő szobor felállítására vonatkozó elképzelését. „Az osztrák emlékmű visszaállítása kapcsán a következő napokban részletes beadványt intézünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben megindokoljuk, hogy miért ellenezzük a Hűség oszlopa köztéren való felállítását – mondta Halász Ferenc. Az emlékmű nem véletlenül került a Lippai úti temetőbe, hanem azért, mert ott temették el az 1849-es ostrom idején elesett osztrák katonákat. Az emlékművet azért nevezik a Hűség oszlopának, mert az osztrák abszolutizmus iránti hűséget, a retrográd erők győzelmét jelképezi a szabadságért és a demokráciáért harcoló erők felett. Az emlékmű művészi értékét nem vitatom, de nem érthetünk egyet annak felállításával a Nicolae Bălcescu 1848-as román forradalmár nevét viselő téren.”
„Temesvár polgármestere kétszáz évvel pörgetné vissza a város szellemiségét az emlékmű visszaállítása által” – nyilatkozta az eset kapcsán Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki hozzáfűzte: „Ez a lépés rossz fényt vethet a város Európai Kulturális Fővárosi pályázatára, ugyanis a változatosság mellett elkötelezett Európai Unióban egy ilyen lépés régmúlt időket és főleg idejemúlt eszméket elevenít fel”. A parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Temesvár etnikai sokszínűsége értéket jelent az Európai Kulturális főváros címért vívott küzdelem során, de ennek a szobornak a felállítása többet ártana ennek a kezdeményezésnek, mint amennyit használna.
Az RMDSZ további lépéseket is tervez a szoborügyben: aláírásgyűjtést szerveznek a műemlék visszaállítása ellen, és felszólítanak minden felelős magyar intézményt, egyházat és civilszervezetet, hogy támogassa ezt a kezdeményezést.
Nyugati Jelen (Arad)

Dózsa Mária (1930–2013)
Görgényi Mária rosszkor született – 1930. szeptember 6-án, Kolozsváron –, szerény sorsú polgári családban. Éppen az elmúlt évszázad legnagyobb gazdasági válsága tombolt. Mire felcseperedett, kitört a második világháború, amelynek hatása Erdélyben is súlyosan érintette az embereket, a családokat, amelyek mégis őszintén örvendeztek annak, hogy legalább Észak-Erdélyt visszacsatolták az anyaországhoz. Aztán a vesztes háború végén jött az újabb közhatalom-változás. Mivel szüleinek öt gyermeket kellett felnevelniük, Marinak meg kellett szakítania a tanulmányait, és munkát kellett vállalnia, így már tizenöt éves korában a kolozsvári Cipőipari Szövetkezetben dolgozott. Néhány rövid évnyi népi demokrácia és reménykedés után kiteljesedett a szovjet típusú kommunista rendszer, amelynek egyik fő ígérete a társadalmi és a nemzeti származásra való tekintet nélküli egyenjogúsítás volt.
Sok fiatallal együtt Görgényi Mari is hitt az igazságosabb világ megteremtésének ígéretében. Nem is csoda, hogy a cipészetet választotta, a Dermata Művek Bőr- és Cipőgyár Rt. ugyanis – amely aztán később Herbák János nevét vette fel – külön fogalom volt Kolozsváron. Azzal, hogy a Dermata munkásai a háború végén megakadályozták a gyár gépeinek leszerelését és kiürítését, illetve a németek által tervbe vett elpusztítását, a gyárat a kolozsvári magyarság egyik igen fontos stabilizáló tényezőjévé tették. Ebben az európai viszonylatban is hatalmas, korszerű üzemben több mint ötezer, túlnyomórészt magyar munkás dolgozott, a város több mint egynegyede pedig a Dermata műhelyekből és az ennek árnyékában működő Cipőipari Szövetkezetből élt.
Intelligens lány volt, akire gyorsan felfigyeltek a munkahelyén. Így történt, hogy 1951-ben a legendás Kovács András főszerkesztő – aki negyed évszázadon át vezette Kolozsvár magyar napilapját – az Igazság szerkesztőségébe hívta gyakornoknak. Mari megállta a helyét, nemsokára véglegesítették. Újságírói munkája mellett fejezte be a tanulmányait és érettségizett.
Előbb riporterként foglalkoztatta a lap, majd szerkesztői munkakörbe került, és a levelezési rovatot szerkesztette. Sokat kellett terepre járnia, vidéki riport utakra, többnyire autóbusszal vagy vonattal, de sok esetben gyalog is. Nem volt könnyű. Egyike volt azoknak, akik szürke, mindennapi lelkiismeretes munkájukkal biztosították Kolozsvár magyar napilapjának a megjelenését, és eljártak az olvasóik ügyes-bajos dolgaiban is.
Mert akkoriban a szerkesztőség még nagyüzemnek számított. Volt olyan időszak, amikor 52 munkatársat foglalkoztatott, és figyelme csaknem mindenre kiterjedt, ami az olvasóit, azok életét érintette. Sokan bíztak a lapban, annak szavában, emiatt nagyon sokan fordultak levélben is az újsághoz. A panaszok és a kérelmek ügyében pedig a lap levélben vagy munkatársai révén kereste meg a hatóságokat, amelyeknek a megoldandó gondokat előterjesztette. Ez a tevékenység nem kevésszer járt sikerrel, ami az olvasók bizalmát tovább növelte ugyan, de a munkatársaktól sok munkát és erőfeszítést követelt.
Görgényi Mari élete összefonódott a lappal. Az Igazságnál ismerte meg későbbi férjét is, Dózsa Sándort, akivel 1953. augusztus 19-én házasodtak össze. Két gyermekük született: Anna 1954-ben és Márton György 1960-ban. Újabb gondok jöttek, amelyek az életén cseppet sem könnyítettek. Betegségekkel küszködött, amelyek okán végül harmincévi újságírói szolgálat elteltével, 1981-ben betegállományba vonult. Ezt követően már csak három fiúunokájának a megszületése és nevelése foglalkoztatta és tette őt igazán boldoggá. S a lehetőségei szerint sokat foglalkozott felügyeletükkel és nevelésükkel.
Már nyugdíjasként ismertem meg Dózsa Máriát, hiszen néha feljött a szerkesztőségbe, ahol férje az Igazság és aztán a Szabadság szerkesztőségi titkáraként végzett pontos, megbízható munkájával nélkülözhetetlen volt. Mari mindig jókedvű volt, még akkor is, amikor egészségi problémái ezt távolról sem indokolták. Bosszankodott a melléfogásainkon, drukkolt a sikereinknek, és büszke volt az eredményeinkre. Persze, sajátos szókimondó módján. Sajátjainak tekintette egyiket is, másikat is, de bármi is lett volna, soha nem mulasztotta el, hogy megnevettessen. Derűlátó és bizakodó volt, mint általában azok az emberek, akik a nehézségekhez hozzászoktak, és tudták, hogy menekülni csak előre érdemes.
Legutóbb néhány héttel ezelőtt járt nálunk a szerkesztőségben. Baloldaliságát nem tagadta meg. Egyebek mellett a mai fiatalok kilátásairól, azaz kilátástalanságáról beszélgettünk. Arról, hogy az esélyegyenlőség, amely neki, könyörtelen világban ugyan, de biztos kiutat jelentett a szegénységből, mára már csak emlék maradt. Aztán végigjárta az új szerkesztőség helyiségeit, és megelégedéssel nyugtázta az elvégzett korszerűsítést és átalakítást. Az öröme őszinte volt, a humora és a jókedve a régi. Csak a fizikai ereje apadt: tisztában volt azzal, hogy a 2000-ben megműtött szíve egyre gyengébben teljesít. Hogy aztán végül július 27-én, szombaton reggel végképpen belefáradjon, és megálljon.
Dózsa Mária élete az anyanyelvünk, a közösségünk felelős szolgálatában telt el, az odaadással végzett munka jegyében. Megőrizzük az emlékét, a szókimondó, őszinte, legyőzhetetlen jókedvét. Jó kollégánknak, Dózsa Sanyinak, elárvult gyermekeinek és unokáinak vigasztalódást kívánunk.
Nyugodjék békében!
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Varga Gábor: ártatlan vagyokVictor Ponta miniszterelnök felmentette a találmányi és védjegyhivatal (OSIM) éléről az RMDSZ által jelölt Varga Gábor vezérigazgatót, akit júliusban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a bukaresti táblabíróság.
A tisztségviselőt hivatali visszaélésben találta vétkesnek a bíróság, megállapítva, hogy informatikai szolgáltatásokra jóváhagyott kifizetésekkel 300 ezer eurós kárt okozott az OSIM-nek. Varga Gábor az MTI-nek azt mondta, a bíróság igazságtalanul ítélte el és kötelezte 280 ezer lejes kártérítés kifizetésére. Elmondta: őt még a Tăriceanu-kormány nevezte ki a hivatal élére, de 2009-ben, amikor az RMDSZ nem vett részt a kormánykoalícióban, egy évig nem ő vezette az OSIM-et, és csak 2010-ben került vissza a hivatal élére.
Az ügy tárgyát képező közbeszerzés abból az időszakból való, amikor nem ő állt az OSIM élén – mutatott rá Varga Gábor. "Az egész kivizsgálás a gazdasági igazgatóság ellen irányult, engem az utolsó száz méteren rángatott bele a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A kifizetésekre minden igazoló papír itt van a kezemben, de ezeket a bíróság nem vette figyelembe, a DNA vádiratát szentírásnak tekintették" – magyarázta a leváltott vezérigazgató.
Amint arról beszámoltunk, Varga Gábor és Irina Văleanu műszaki igazgató a nyomozati anyag szerint 2008-ban és 2009-ben hivatali hatáskörüket túllépve kötöttek meg három szerződést az ECSO&EXO informatikai céggel. A három szerződés értelmében az OSIM éves licencdíjat fizetett a cégnek az EXMAN 3.W.3 elnevezésű programért, miközben elegendő lett volna éves bérleti díjat fizetni a frissítésekért és a műszaki karbantartásért. A 2008-ban és 2009-ben fizetett összeget ráadásul a 2007-es összeg 5,71-szeresére növelték, egyúttal további szolgáltatások kifizetését is vállalták, amelyek azonban beleillettek a műszaki karbantartás kategóriába.
Rendőrségi információk szerint ugyanakkor újabb vizsgálatot indítottak Varga Gábor, valamint az intézet humánerőforrás osztályvezetője, Carmen Narcisa Săndulescu ellen, mivel egyik alkalmazottjuk 2009 márciusában hamisított diplomával szerzett nagyobb jövedelemmel járó előnyösebb posztot. 2012-ben ugyanez az alkalmazott egy hasonló beosztásra tett szert az OSIM-nak megfelelő európai hivatalban, majd az idén januárban lemondott állásáról, összességében azonban majd 40 ezer eurós kárt okozott a jogtalanul magas fizetés felvételével. Megkeresésünkre Varga Gábor elmondta, csak egy órával korábban értesült az ügyről, és megdöbbent annak hallatán. Kijelentette: neki semmi köze nincs a történtekhez, nem tudott a hamis iratról.
Krónika (Kolozsvár)

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

Varga Andrea történész felhívása a restitúció ügyében
Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.
Az alábbi szöveg több mint két éve íródott, időközben el is felejtettem, születése óta megjárta több magyarországi állami és közigazgatásban dolgozó felső vezető elektronikus postaládáját is. Nem gondolom, hogy érdemben bárki fantáziáját megmozgatta volna az alábbi felvetés, de hát az összefüggések nem mindig a kellő időben látszanak meg, s néha csupán megkésve mutatják érvény(esülés)üket… Kezem közé került minapában az EMMI-Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 2013. július 24.-i, szerdai budapesti Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleménye, mely szerint: „A (magyar – V.A.) kormány támogatja a magyar közösségeket törekvéseik elérésében. Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Fontos, hogy az adott ország vezetése kellő alapot biztosítson az egyházak működéséhez, a szabad vallásgyakorláshoz – tette hozzá az államtitkár a Kós Károly-sátorban. Hangsúlyozta, hogy az egyházi ingatlanok rendezésekor türelemmel kell lennünk, Magyarországon 2011-ben, 20 év után sikerült lezárni a folyamatot”.
Az ország adott, a kellő alap ugyancsak, a türelemről nem is beszélve. Ami azonban nem áll, az a „sikerrel lezárt folyamat”…
Az elmúlt hónapokban személyes érintettségem miatt nem akartam elmondani véleményemet az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciós ügyében. Ugyanakkor köztudott, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés az egyetemesen elismert alapvető jogok közé tartozik (denial of trial vagy déni de justice). Ezekért kiállni nem csupán misszió, de felelősség is. Mégpedig közös, hamiskodás-mentes és morális felelősség.
Korunk Európájában, több mint két évtizeddel az 1989-es változások után, az egykori kommunista országok közül Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban, Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Nem utolsósorban éppen vagyoni helyzetük, állapotuk, s főképp pedig rendezetlen státuszuk okán.
Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, restitúciót nyíltan megnehezítő (vagy direkten ellenérdekelt) egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt az alábbi indítványban európai rangú intézményi segítség igényét terjesztem elő annak érdekében, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza az egyházak birtokába mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlük.
Mi kell ehhez, első körben…?
1). Elsődleges célprogram az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése, ehhez szükséges kutatói bázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő adatbázis felállítása, mely párhuzamosan kezeli a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíti a jogérvényesítés sikerét.
2). E programcél harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. A magyar államnak nem csupán saját történeti képe, állampolgárainak múlttudata okán, legalapvetőbb értéknormáinak fennmaradása szempontjából is kivételesen komoly szüksége van történelmi egyházainak folytonos szerepvitelére, feladatvállalására, kiváltképpen a határokon túli szférában. E feladattudat föltehetően nem hiányzik talán a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad a határokon túli magyarság tudati, világnézeti, felekezeti önállósági és lelkiismereti szabadságának terében, főként nemzetstratégiai szempontból. És ez marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett /vagy éppen most elveszni látszó !/ egyházi vagyonok teljes lajstromával.
A felhívás és programos feladatvállalás célja nem választható el a motivációktól: kétségtelen, mert peres ügyirati anyag, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem (vagy esetlegesen) ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, hogy folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák elveszített esélyei jelzik azt, hogy érdemi feltárás (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségei okán) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, sajtóanyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok időbeli és érvényességi kondícióinak mint feltételeknek a nem kellő megléte nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése.
Felhívásom tehát ezt a célt szolgálja a fentiek értelmében és a rendezés elmulaszthatatlan felelősségének gondosságára hívja föl a figyelmet. Amíg még van erre ok és indok, esély és bizonyítható jogalap…
A felhívás kivitelezése nem épülhet az érdekelt egyházak, forráshiányos felekezeti és hívő-közösségek támogatására. Különösen akkor nem, midőn a partnerség és szolidaritás olyan európai kapcsolathálójáról van szó a szóbanforgó tét lényegét illetően, melyhez minden egyház kevés lenne önmagában. A kivitelezési program ezért a szociális párbeszéd európai normáihoz kíván igazodni, ennek jogi és együttműködési, esélyegyenlőségi és kooperációs feltételrendszerét követi. A felhívás megvalósítása tehát állami segítséget, forrástámogatást, intézményesítési megoldásokat, nemzetközi jogi és partnerségi felelősségvállalást igényel – nem pusztán remények, hanem kötelezettségek formájában. Ugyanakkor nem központosítás, nem egyvalamiféle „állami egyházügyi hivatal” ügyviteli felelőssége értelmében, hanem a tényfeltárás, adatbázis-felállítás, adatszolgáltatás, információs biztonság és adatvédelem alkalmazásával. E téren a felhívás komolyanvétele esetén a kormányzati információs biztos közreműködésének igénye is felmerül, amely egyazon célt, a partnerek kooperációjára épülő adatnyilvánosságot is szükségképpen garantálja a kutatások nyomán keletkező anyagok terén, de megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az ellenérdekelt felek kártékony hozzáférését.
Mind a felhívás kivitelezési célrendszerének, mind az érdekelt egyházak és felekezetek társadalmi motivációinak főszerep jut a megvalósítás interaktív és intézményközi jellegében. Ezért nem rendelhető immár fennálló nemzeti intézményhez /mondjuk felelős államtitkársághoz/ a törekvés, továbbá azért sem, mert ennek próbája már megvolt, mégpedig sikertelenül. Az adatokhoz való hozzáférés, az adatgazdák jogosítványai, a partnerségi kapcsolatok, a kutatási szakértelem, egyéni vagy csoportos érdekeltség és bürokratikus ellenállási attitűd folyamatos jelenléte ebben a szférában a legtöbb és legkezdeményezőbb egyházakat is háttérbe szorította, jogérvényesítési úton visszavetette, sőt bizonyos esetekben előzetesen is reménytelenné tette a jogos igények érvényesítésének esélyeit, vesztes helyzetet idézve elő a jogos érdekérvényesítés és jogorvoslat eseteiben is.
Hatékony jogvédelmet csakis hatékony lobbi-tevékenységgel érhet el az egyház (bármely egyház, s az egyházak társadalmi területe egyaránt). Ennek a kölcsönös tisztánlátáson alapuló (elektronikus adattár, hozzáférés, dokumentációk tükrözése, feltárt anyagok nyilvánossá válása), tervszerű programossággal elvégzett kutatómunka és érdekérvényesítés lenne elemi szintje. Nélkülözhetetlen ilyesmi létrehozásához olyan havi rendszerességű kiadvány (bulletin), amely a permanens tájékoztatás feladatát látja el felekezetközi és inter-religionális térben.
Háromhavonta (negyedévente) szükség lesz programkövető konferenciákat, szakmai vitákat, helyzetelemző egyeztetéseket is tartaniuk az egyházaknak, szükség esetén még gyakrabban, egészen az eredmények eléréséig. Felekezetközi huzakodás esetén ugyanakkor mindannyian és közösen rajtavesztenek, ez ma már világos.
Eltérő kényszerek között élünk, de közös céllal és még közösebb, híveinkkel együttes hátrányos helyzetben. Tudomásul kell vennünk és egymásban is tudatosítanunk kell: most, vagy pedig soha sem érhetjük el, amit jog szerint kívánunk, mert évről évre tapasztalhatjuk, hogy jogszabályok módosulása, ellenérdekelt partnerek kivételezett helyzetbe kerülése révén egyre nehezebben lesz érvényesíthető holnap, ami ma még esély volt.
Lehetséges, hogy ezután minden elévül és soha többé ilyen összefogási, érdekazonossági lehetőség nem lesz, mint most utoljára még talán van. Számos jogi kezdeményezés indult, eltérő módon és fórumon, viszont többek egyéni próbálkozása is alig volt elegendő ahhoz, hogy néhány ingatlan esélyt kapjon a visszaadásra – de csak néhány, az összesnek csupán csekély töredéke! Ennek jogi kerete csak a 2000-res években alakult ki részlegesen, de semmiképpen nem áttekinthetően, hanem alkalmi és esetleges sürgősségi kormányrendeletek formájában, és messze nem az egyértelmű és egységes szabályozás szellemében. Ugyanakkor a törvényesnek tetsző törekvések is javarészt megbuktak a partnerség hiányán, belső felkészültségen, bizonyítékok hiányán vagy a tárgyalófelek ellenérdekeltségén. Az európai rangú és korunk normáinak megfelelő törvényi szabályozás nélkül csak a „lekenyerezhetőknek” járó kiváltságosság osztogatása marad reményként, ettől azonban a többség elesik és végleg kárvallott marad. Tényleg véglegesen…!
Tudatosítani kell önmagunkban, egymásban, lehetséges és felelős partnereinkben is, hogy magyar tulajdon vész el, ha nem lép közbe a magyar állam – mégpedig nemzeti érték, kulturális örökség, európai vagyon, és még ráadásul egyházi is, vagyoni és morális, szimbolikus és történeti közjavak tömege.
Tudvalévően az egyházi vagyonok eltulajdonítása ellentétes volt a trianoni békeszerződés nem állami vagyonra vonatkozó rendelkezésével is annak idején – és mégis megtörtént, ami jogtalan volt.
A 2006-os egyházügyi törvény állam és egyház viszonyára vonatkozó 3. pontja kimondja, hogy az állam tiszteletben tartja az egyház belső szabályzatát és törvénykönyvét. Ilyen és ehhez hasonló módon kialakított állapotnélküliségek, képtelenségek szolgálnak alapul jogos követeléseink érvényre jutásánál, korántsem függetlenül attól, hogy mindez elfoszló, állagában romló állapotú vagyon, a határon túli magyar kisebbségek anyagi és szellemi javainak értékfoszlását, devalválódását vagy alkalmi kompromisszumok révén helyi cserealkuk esetlegességét eredményezi. Ezt a folyamatot kell közös szándékkal megakadályoznunk, közös tervek alapján átírnunk, ameddig még lehetséges.
A közös fellépés talaja egy közös projekt, közös és önkéntes csatlakozással, magyar védnökség alatt, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia stb. szakirányítási vezérletével, nemzetközi levéltári szabványok és normák iránymutatása mentén egy átfogó projekt megvalósításában mindazon partnerekkel (szponzoráció, nemzetközi levéltári szakmai szövetség, digitalizációs jogok és normák követése, stb.). Partnerségben lehet csupán kivitelezni mindezt, úgy, hogy nem szűnünk meg szem előtt tartani: a magyar és nemzeti történelem levéltári anyagainak, örökségének visszaigénylése mint ingó vagyon éppúgy része kell legyen céljainknak, mint az ingatlanok, törvények és intézmények előtti képviselet, mellesleg, jogszerű visszaállítása és/vagy kárpótlása mindannak, aminek elorzása a történelem kelet-európai sodrának egyik következménye volt. Románia monitorizálása csak igazságügyi szinten zajlott, azon belül is a korrupció tesztjével elsősorban. Elmaradt az Emberi Jogok Chartájának érvényesülési tesztje az egyházak ellen a vagyonjogi perek során lezajlott/elkövetett jogsértéseket illetően, amelyek ügyében még közösen fel kell lépnünk, bármely egyházakról volt is szó.
A fenti felhívás lényegében visszhangtalan maradt. Egyházak részéről éppúgy, mint állami hatóságok válaszadási és programtervezési célképzeteit illetően. Amiről anno ez a szöveg szólt, annak felszólító hatása lepergett az érintettekről. A veszteségek viszont időközben is jól látható módon szaporodnak. Erre szolgáljon példaképpen írásom második fele, mely esettanulmányi szándékkal, vagy tanúságképpen illusztrálhatja a zajló folyamatokat. Engedtessék a részletek közléséért az Olvasó megértő türelmét, s az Érintettek belátó bölcsességét kérni…
Egyes román nyelvű sajtóorgánumok az elmúlt hetekben a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság jelenleg is folyamatban lévő ügyei kapcsán fogant cikkeik által nap mint nap próbálnak a tárgyalást vezető bírókra nyomást gyakorolni.
Onisifor Ghibu (akinek volt neve akkoriban, s vállalta is!) mai utódai jól tudják, hogy errefelé a bírók és ügyészek általában nem erkölcsi elvekre, illetve morális tartalmat is hordozó jogelvekre építik döntéseiket. Főleg nem azokban az esetekben, ha az ügyre vonatkozó jogi előírásokat maradéktalanul alkalmazva a társadalom/közösség értékítéletével vagy erkölcsi felfogásával ellenkező döntést tudnának csak hozni... A jogi érveket ugyanakkor szívesen építik be nemjogi érvényű értelmezésekbe, jogiasított formátumú véghatározatokba vagy kereseti elutasításokba…
Tanulóleckeként leírom röviden ide illő huzavonámat a nagyváradi ügyészséggel:
2011 februárjában büntető feljelentést tettem a nagyváradi ügyészségen, melyben kértem, hogy a Prépostság tulajdonát képező Félixfürdőt használó céget tiltsák el az ingatlanok állapotát veszélyeztető magatartástól (a bontástól illetve építkezéstől), illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
Azóta a cég vezérigazgatója ellen tett büntető feljelentésem nyomozati szakaszának irataiból kiderült, hogy noha a cég 2006-ben építkezési illetve bontási engedélyt kapott a Váradszentmártoni polgármesterségtől (ami ugyebár ellentétes a restitúciós törvénnyel, vagyis törvénytelen, bűncselekménynek bizonyul), mégsem történt/történik a károkozás megakadályozása vagy szankcionálása.
Merthogy „ha nincs kár, nincs bűncselekmény”. Hiszen mind az ügyészség, mind a bíróság azon a véleményen volt, hogy a cég a sajátját, a tulajdonában lévő szállodát bontotta le 2006-ban, a restitúciós folyamat kellős közepén – sőt, hogy érdekesebb legyen a helyzet –, alapfokon a nagyváradi bíróság a kérdéses szállodát visszaadta jogos tulajdonosának azzal, hogy az ingatlan ellenértékében pénzbeli kártérítésre jogosult... Persze azóta kiderült, hogy amikor alapfokon a rend visszakapta az ingatlant, a szálloda már nem állt lábon... Ehhez még hozzájön, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság törvényesnek nyilvánította, hogy a cég a Prépostság visszaigényelt telkein több milliós értékű ingatlan-beruházást hajtson végre, építkezési engedéllyel, holott a restitúciós törvény tiltja az visszakért ingatlan megváltoztatását.
Persze az is lehet, hogy valamiképpen Bihar megye s azon belül is speciálisan Váradszentmárton kikerült a restitúciós törvény végrehajtási területi hatálya alól. Ellenkező esetben ugyanis a jogi szankciók körébe tartozna immár az ügy, s nem a sajtóközleményekben harsogható félretájékoztatás tárgya lenne…
Kérdem én, hol van ilyenkor a korrupcióellenes ügyészség figyelme és érdekképviseleti beavatkozása? – amelyik például a Mikó ügyben feltárta, hogy „közérdek ellen elkövetett hatalommal való visszaélés minősített formában, mivel az ingatlan értéke (ezért a károkozás is) rendkívül magas” holott ez esetben is hasonló az állapot: a református egyház kormányhatározattal kapta vissza az érintett ingatlan-együttest, ugyanakkor nem bontotta le – meg lehet nézni, lábon álló ingatlanról van szó –, továbbra is oktatási intézményt működtet az ingatlanban, az alapítók akaratának megfelelően.
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki tudja jogi miértjeimre a választ – de ezt bölcsen titokban is tartja. Az elmúlt három évben ugyanis számtalanul próbálkoztam logikus magyarázatot kapni az önmagamnak és a bíróságok előtt is feltett kérdéseimre, többek közt arra, hogy ki és mi, miként és miért vállalt nemzetközi kötelezettséget arra nézve, hogy garanciát várjon Romániától az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. A háttérhez érdemes tudni: megfogalmazódott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 176/1993-as Véleményezése Romániának az Európa Tanácsba való felvételi kérelmét illetően:
8. pont: „A Közgyűlés felkéri a romániai kormányt, hogy szolgáltassa vissza az egyházi tulajdonokat és biztosítsák egyházi iskolák alapítását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatására.” (Gunnar Jansson, Romániával foglalkozó Európa tanácsi raportőr jelentése 1997 áprilisából)
Egy másik nemzetközi dokumentum: Románia monitorizálását megszüntető 1123/1997-es Határozat. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 14-es pontjának IV. bekezdése kimondja:
„A Közgyűlés ezért nyomatékosan felkéri a román hatóságokat, hogy: módosítsák olyan értelemben az elkobzott és államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket, az 1991/18. és az 1995/112. számú törvényeket, hogy azok a javak in integrum visszaszolgáltatását vagy ehelyett méltányos kárpótlást biztosítsanak.”
A meg nem valósuló visszaszolgáltatásra, vagyonátadásra, kompenzációs javaslatokra nem igazán lelem a magyarázatot. Jogtörténészként ugyanakkor sejtem, hogy ma is létezik az egykori K-vonal utódja, megmaradt a titkosan ügykezelt dossziék világa, továbbá a bíróságok részére küldött titkos jogalkalmazási utasítás, hogyan kell a különösen érzékeny kérdésekben eljárni. Hiszen, ha nem így lenne, akkor valószínűleg a Prépostság ügyeiben a iura novit curia elve, vagyis „a bíróság ismeri a jogot” normája érvényesülne.
A „jog ismerete” persze lehet idő-függő, a jogelvek és európai joggyakorlat követésének igénye is a múló idő függvénye: „majd érvényét veszti” az igény, ha valahogyan (ügyesen) elrendezzük a kárigény és jogos követelés elutasítását, miközben az ingatlanok állagromlása vagy dózerolása odáig jut, hogy mintegy „okafogyottá” válik a visszaszolgáltatás érvényesítése.
Gyakorlatilag ezt szolgálja ugyancsak a jogi és törvényszövegekkel való ügyes manipulálgatás. Hiszen melyik román (főleg erdélyi) bíró ne tudná, hogy 1855-ben megszületett a magyar telekkönyvi rendelet leginkább eljárási szabályokat tartalmazott.
De ha valaki mégsem tudná, íme a részletek: az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rendelet, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották, így elsősorban az Optk. azon anyagi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi bejegyzettség, vagy annak hiánya, milyen magánjogi joghatást idéz elő.
Ennek megfelelően, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (… ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad.” 156. §: „(…) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon határozatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak, s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.”
Folytatólagosan a „telekkönyvi elbirtoklás” szabályát az Optk. 1467. §-a tartalmazta. „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg.”
Magyarországon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában” a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszerzőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési” pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani. Magyarországon a joggyakorlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jóhiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszeműséghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokállapotról való meggyőződést is megkívánta.
A fentiekre való tekintettel, az 1866-ban a „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” mint eredeti tulajdonos (primus) került bejegyzésre az 1866. évi XXIX. Törvénycikk bejegyzési jogszabályi elv alapján a Váradszentmártoni telekkönyv B1 lapján.
Vajon a telekkönyvi jogi szabályozás és rendelkezései mitől „évülnek el” az újságírók emlékezetében, a jogi közgondolkodásban vagy a felekezetpolitikai érdekképviselet érvtárában…? S „elévülnek-e” annyira, hogy immár az autentikus nyelvtani, grammatikai, rendszertani, történeti, jogszabályi értelmezés szerint az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusára vonatkozóan lehet telekkönyvi rektifikációval tulajdont szerezni?
Hiszen, az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megállapodáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson alapuló dologi jogokat”, „az érvényes megállapodást korporáló okirat nélkül bejegyzett dologi jog nem keletkezik”.
Továbbá az is köztudott, hogy a magyar jogi hagyományok mindig is védték az eredeti tulajdonos érdekeit. Ha mai tulajdonról, mai érdekekről, intézményi vagyonról volna szó, akkor ki és miért mondana le arról, hogy történeti hitelességgel igazolható tulajdonát a magáénak tudhassa, védelmezhesse, közhatalom előtti bejegyeztetését szavatoltnak láthassa…?
Manipulációról szóltam az imént. Nem ok nélkül. Ugyanis 1936-ban a premontrei rend nagyváradi gimnáziumának épülettömbjét, telekkel (3159 tulajdoni lap) illetve váradszentmártoni (Félixfürdő) (1 tulajdoni lap), melyet a Rend a telekkönyvi nyilvántartás bevezetése óta (1866) háborítattlanul bírtokolt, Onisifor Ghibu csendőri kísérettel, egyoldalúan a nagyváradi telekkönyvi bíróságon az 1866-ban eredeti felvétel alapján felevett telekkönyv BI lapján a „Jászói premontrei rend mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét román államra „javította” az 1855. december 15-ei magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával az 1936. augusztus 22-én kelt 7818/1936 illetve 6611/1936 végzés alapján.
E bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és legfőbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő.
1939-ben a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárást felfüggesztették.
A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője (a négyes bizottság 1939. december 7—8-án megtartott ülésein) azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
Köztudott, hogy 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéssel Észak-Erdély, és ezen belül Nagyvárad illetve Váradszentmárton újból Magyarországhoz került, hiszen államutódlás, illetve határmódosítás esete állt fenn. A határmódosítás, a román és a magyar állam második világháború utáni viszonyának története, a szervezett szocializmus korszakának egyházpolitikai ballépései és egyház- vagy hitellenes históriája újabb értelmezés-történet részei (lehetnének és kellene legyenek).
Az egyházi tulajdonok kérdése azonban, beleértve a jog szavatolta tulajdonhoz való viszonyt, a kisebbségi jogérvényesítés szempontjait és a felekezetválasztási szabadságjog emberi jogi garanciáit – nem politikai „engedmények” vagy alkuk témakörei, nem politikai napirend tárgyai. Egyetemes, vagy éppenséggel európai normák, uniós tagság feltételeként szabott normatartás, tulajdonjoghoz való viszony és respektus kérdései inkább, amelyek között nem kaphat helyet a lapos vádaskodás, a hevenyészett joggyakorlat vagy az alkalmi jogértelmezési cselek érvényesítése.
Maszol.ro

Az új Európáról a marosvásárhelyi Bernády Házban
Frank Engel és Winkler Gyula Új Európát most című négynyelvű kötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
A kötetet Soós Zoltán történész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, a helyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője ismertette a közönséggel. Elmondta, a könyv korképet nyújt arról, hogy hol tart most az Európai Unió, honnan indult és hová ért, mi az, ami megvalósult az előre kitűzött célok közül, és mi az, amit nem sikerült megvalósítani. Emlékeztetett arra, hogy az 1950-es években született meg a gondolata az Egyesült Európai Államoknak amerikai mintára, amely nem valósult meg, ellenben „létezik egy tartalom nélküli forma, vagy egy forma nélküli tartalom, attól függően, hogy mikor milyen a helyzet”.
A vasfüggöny lehullása után abban reménykedett mindenki a kelet-európai volt szocialista államokban, hogy jobb lesz, ám a csoda nem történt meg – figyelmeztetett a történész.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke méltatva a szerzőt és kötetét arról beszélt, hogy a könyvvel a Kós Károly Akadémia vállalta a hozzájárulást az alapvető vitához a romániai magyarság számára legfontosabb közéleti, politikai kérdéseiről. A legfontosabb kérdés ugyanis, ami a magyar közösséget érdekli, hogy milyen lesz az Európai Unió, és lesz-e egyáltalán Európai Unió. Bár az utóbbi, Markó szerint, nem is tekinthető kérdésnek. „Frank Engel nem azt mondja, hogy le kell másolni az Amerikai Egyesült Államokat, hanem azt, hogy szövetséget kell létrehozni, közös kormánnyal és közös biztonságpolitikával. A skála másik része, például, amit Tusnádfürdőn is hallatott a magyar miniszterelnök, ami egy erősen euroszkeptikus állaspont” – taglalta a politikus, aki szerint a két, egymással szemben álló nézet között vannak lépcsőfokok.
Winkler Gyulát vitaindító szándék vezérelte, amikor papírra vetette gondolatait. A vitát, hívta fel a figyelmet, szeretné folytatni, szeretné, ha minél többen bekapcsolódnának és megosztanák a gondolataikat. „Ha a jövőről beszélünk, a válságról kell beszélni, nem annyira a gazdasági válságról, mint annak következmémnyeiről” – hangsúlyozta. Milyen Unióra vágyunk mi erdélyi magyarok? – fogalmazta meg a kérdést Winkler, majd röviden válaszolt is: olyanra, amely a régiók, a közösségek Európája, ahol azokat az értékeket is képesek elfogadni és tisztelni, amelyeket egyébként nem értenek.
Antal Erika
Maszol.ro

Felzárkóztatnák a hátrányos helyzetű fiatalokat Székelyföldön
Négy székelyföldi: három Hargita, és egy Kovászna megyei ifjúsági tanács pályázott sikeresen az Európai Bizottság május elsejei határidővel meghirdetett nemzetközi ifjúsági pályázatán különböző képzések, programok megszervezésére. A Fiatalok Lendületben Program (FLP) által sikeresen megnyert projekt összértéke több mint 70 ezer euró. Ezt a pályázatot mutatták be szerdán Csíkszeredában a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT), Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT), az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) képviselői, valamint Grüman Róbert FLP pályázati szakértő, a pályázat koordinátora.
Évente 5 millió eurót pályázhatnak meg romániai ifjúsági szervezetek az Európai Unió „Youth in Action” pályázati kiírásain. „Sajnos ebből a magyar ifjúsági szervezetek elég keveset kapnak meg, ezért is hatalmas előrelépés ez a megnyert 70 ezer euró” – fejtette ki Grüman. A megnyert pályázatok lehetőséget adnak más nemzetek önkénteseinek fogadására, csereprogramokra, illetve vezetők képzésére is.
Kozma István CSTIT elnök arról számolt be, hogy már több nemzetközi projektet sikerült lebonyolítaniuk, azonban az elmúlt két év pályázatain nem jártak sikerrel. „A mostani sikeres pályázat révén egy képzést fogunk tartani november 16 és 23 között, amelynek témája a hátrányos helyzetű, vidéki fiatalok bevonása az ifjúsági életbe, amelyen a kisebbségi kérdések és a fogyatékkal élő fiatalok kérdései is terítékre kerülnek” – mondta el Kozma. A képzésen hét ország ifjúsági szervezeteinek képviselői vesznek részt, a projekt összértéke pedig 14.500 euró.
November 23 és 30 között 8 európai ország résztvevőivel szerveznek képzést Ifjúsági munka címmel az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsnál, erről Rátz István alelnök tájékoztatott.
„A mi képzésünk az etnikai és vallási alapon marginalizált fiatalok bevonása a közélet különböző területeibe” – ismertette Barti Zoltán, a GYTIT alelnöke Gyergyószentmiklósról.
Azután Oltean Csongor HÁRIT ügyvezető elnöke arról számolt be, hogy a rájuk eső, 14500 euró összértékű projekt révén a romák és a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatásáról fognak képzést tartani, továbbá önkéntes-csereprogramot is lebonyolítanak, amely révén különböző európai országok önkénteseit fogják vendégül látni szeptembertől.
Grüman összegezte az elhangzottakat, rávilágítva, hogy az uniós projekt célja a hátrányos helyzetű fiatalok bevonása a közéletbe, továbbá az esélyegyenlőség biztosítása valamennyi európai fiatal számára. Emellett lehetőség adódik a jó kapcsolatok kialakítására nemzetközi szinten a különböző ifjúsági szervezetek között, valamint az olyan országok ifjúsági civilszervezeteinek felzárkóztatása, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak.
Tamás Attila

Leváltották az RMDSZ elítélt tisztségviselőjét a találmányi és védjegyhivatal éléről
Victor Ponta román miniszterelnök felmentette a találmányi és védjegyhivatal (OSIM) éléről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Varga Gábor vezérigazgatót, akit júliusban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a bukaresti táblabíróság – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.
A tisztségviselőt hivatali visszaélésben találta vétkesnek a bíróság, megállapítva, hogy informatikai szolgáltatásokra jóváhagyott kifizetésekkel 300 ezer eurós (csaknem 90 millió forint) kárt okozott az OSIM-nek. Varga Gábor az MTI-nek azt mondta, hogy a bíróság igazságtalanul ítélte el és kötelezte 280 ezer lejes (több mint 18 millió forint) kártérítés kifizetésére.
Elmondta: őt még a Tariceanu-kormány nevezte ki a hivatal élére, de 2009-ben, amikor az RMDSZ nem vett részt a kormánykoalícióban, egy évig nem ő vezette az OSIM-et, és csak 2010-ben került vissza a hivatal élére. Az ügy tárgyát képező közbeszerzés abból az időszakból való, amikor nem ő állt az OSIM élén – mutatott rá Varga Gábor.
"Az egész kivizsgálás a gazdasági igazgatóság ellen irányult, engem az utolsó száz méteren rángatott bele a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A kifizetésekre minden igazoló papír itt van a kezemben, de ezeket a bíróság nem vette figyelembe, a DNA vádiratát szentírásnak tekintették" – magyarázta a leváltott vezérigazgató. Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti.
MTI
Maszol.ro

Regisztráció: mindenki figyeljen, érkeznek a levelek
Csütörtökön kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja – jelentette be a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a regisztrációhoz szükséges leveleket – 233 406-ot – már a héten kiküldték, és csütörtöktől fogadják a névjegyzékbe vételi kérelmeket. Elmondta: a kiküldött 233 ezres körben nincsenek benne azok, akik olyan országban – Szlovákiában, Ausztriában vagy Ukrajnában – élnek, ahol tiltják a kettős állampolgárságot. Nekik nem küldtek levelet, őket egyéb módon, például a médiában tájékoztatják.
Nem mindenki tette le az esküt
A kiküldött levelek számára utalva jelezte azt is, hogy az állampolgárságot kérőknek csak egy része tette le eddig az esküt. Azoknak, akik július 31-éig állampolgársági esküt tesznek, később küldik ki a regisztrációs nyomtatványokat. Kitért arra is, hogy negyvenezren vannak, akiknek korábban volt már magyarországi állandó lakóhelyük, így ők majd ugyanúgy szavazhatnak, mint bármely más Magyarországon élő választópolgár, tehát nemcsak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is, ezért nem kaptak levelet.
A regisztrációs kérelmeket november 1-jétől elektronikus úton – ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján, a www.nvi.hu-n – is el lehet juttatni az NVI-nek – mondta Pálffy.
Sokan élnek majd az online regisztrációval
A most kiküldött levélcsomag a tájékoztató mellett tartalmazza a névjegyzékbe vételi kérelemről szóló nyomtatványt, amelyet az NVI-nek kell visszaküldeni a mellékelt borítékban a választás napját megelőző 15. napig. Az NVI vezetője azt kérte, a választópolgárok ne hagyják az utolsó napokra a regisztrációt, mert az nagyon megnehezíti az iroda munkáját. Arra számítanak – mondta –, hogy sokan élnek majd az online regisztrálás lehetőségével, szerinte azért, mert nem bíznak a postában vagy az adott ország titkosszolgálatában.
A levélben szavazás módját ismertetve elmondta, a szavazási levélcsomagot az NVI küldi majd meg azoknak a választópolgároknak, akik már regisztráltak, ám az személyesen is átvehető, amennyiben a határon túli választópolgár azt kéri. A szavazási levélcsomag tartalmazza a szavazólapot, a szavazópolgár azonosítását szolgáló nyomtatványt, a szükséges borítékokat és a tájékoztatót. Tájékoztatása szerint a szavazólapot a belső borítékba kell tenni, azt le kell zárni, míg a külsőbe az azonosító nyilatkozatot kell helyezni. A belső borítékot csak az NVI bonthatja fel, és a folyamatot a Nemzeti Választási Bizottság (amelynek tagjai az országos listát állító pártok delegáltjai), a sajtó képviselői, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője, továbbá nemzetközi megfigyelők ellenőrizhetik.
A külképviseleteken is le lehet adni
A szavazatot tartalmazó levélcsomagot a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár az NVI-hez eljuttathatja postán, vagy leadhatja Magyarország külképviseletein, illetve bármely magyarországi egyéni választókerületi választási irodában. Elmondta, a levélben szavazás intézménye nem ismeretlen a világban, így például az Európai Unió 18 országában vagy az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazzák.
Pálffy újságírói kérdésekre arról beszélt, ahogy eddig sem, most sem lehet teljes, százszázalékos garanciát teremteni a választási visszaélések kiszűrésére, még akkor sem, ha a szabályozással megpróbáltak minél nagyobb biztonságot teremteni. Arra a kérdésre, mikorra várható a választás eredménye, azt mondta, várhatóan a választás napját követő hatodik napon tudnak „végleges előzetes” választási eredményt hirdetni. Ennek okai között említette, hogy még meg kell várni a külképviseleteken leadott szavazatokat is; ezeknek négy napon belül kell Budapestre érkezniük.

Román külügy: Tőkés nyilatkozatai aláássák a magyar-román együttműködést
Radu Podgorean román külügyi államtitkár szerdai nyilatkozatában elfogadhatatlan nevezte, hogy egy Romániában rendezett politikai esemény – a tusnádfürdői szabadegyetem – olyan "revizionista" célkitűzések szószékévé váljon, amelyek megkérdőjelezik az állam egységét, épségét és szuverenitását.
A közlemény szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselő nyilatkozata Székelyföld autonómiájáról, amely protektorátus formájában valósulna meg, irredenta nézetekről tanúskodik, és a két világháború közötti időszakot idézi.
A román külügyi államtitkár logikátlannak is tartja a felvetést, mert a védhatalmi státus szerinte egy közösség kívülről történő igazgatását jelentené, vagyis az autonómia feladását.
"Az a tény, hogy ilyen múltba forduló politikai nézetek a magyar kormány első számú képviselőinek a jelenlétében hangzottak el, megingathatja a román állampolgárok bizalmát a magyar-román stratégiai partnerség szilárdságában és aláássa a kétoldalú együttműködést" – olvasható a román külügyi közleményben.
A kommüniké szerint Tőkés László nem érti a mai európai konstrukciót, és nem képes meghaladni a szűk etnikai szempontokat, ha "népirtásnak" nevezi a kormány közigazgatási átszervezési tervét.
Július 23. és 28. között a székelyföldi Tusnádfürdőn rendezték meg a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyen több magyarországi és erdélyi politikus bírálta azt a bukaresti közigazgatási átszervezési tervet, amely a Székelyföldet, az ott élők akarata ellenére, román többségű régióba olvasztaná be.
A román sajtóban nagy visszhangot kapott Tőkés László azon javaslata, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett.
MTI

Leváltották Varga Gábort az OSIM éléről
Victor Ponta miniszterelnök felmentette a találmányi és védjegyhivatal (OSIM) éléről az RMDSZ által jelölt Varga Gábor vezérigazgatót, akit júliusban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a bukaresti táblabíróság.
A tisztségviselőt hivatali visszaélésben találta vétkesnek a bíróság, megállapítva, hogy informatikai szolgáltatásokra jóváhagyott kifizetésekkel 300 ezer eurós kárt okozott az OSIM-nek. Varga Gábor az MTI-nek azt mondta, hogy a bíróság igazságtalanul ítélte el és kötelezte 280 ezer lejes kártérítés kifizetésére.
Elmondta: őt még a Tăriceanu-kormány nevezte ki a hivatal élére, de 2009-ben, amikor az RMDSZ nem vett részt a kormánykoalícióban, egy évig nem ő vezette az OSIM-et, és csak 2010-ben került vissza a tisztségbe. Az ügy tárgyát képező közbeszerzés abból az időszakból való, amikor nem ő állt az OSIM élén – mutatott rá Varga Gábor.
„Az egész kivizsgálás a gazdasági igazgatóság ellen irányult, engem az utolsó száz méteren rángatott bele a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A kifizetésekre minden igazoló papír itt van a kezemben, de ezeket a bíróság nem vette figyelembe, a DNA vádiratát szentírásnak tekintették” – magyarázta a leváltott vezérigazgató.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés Lászkó válasza a „plagizáló” Victor Pontának
Victor Ponta román kormányfő a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróelőadásán Magyarország védhatalmi státusa kapcsán általam mondottakra reagálva a következőket nyilatkozta: „Sajnálom, hogy Romániának nincs olyan elnöke, aki ellátná alkotmányos feladatait, és állást foglalna, amikor Románia területi épségét és függetlenségét éri támadás…”.
Válaszképpen a plagizáló miniszterelnök figyelmébe ajánlom a következőket.
A dél-tiroli példánál maradva: amikor Ausztria védhatalmi státusáról kötött Olaszországgal megegyezést, akkor egyben elismerte ez utóbbi államhatárait. Következésképpen szó sincs arról, hogy valaki is megkérdőjelezné Románia területi épségét és államhatárait.
Ami a függetlenség kérdését illeti: Ponta úr inkább azon gondolkodjon el, mennyi szuverenitása maradt az általa vezetett országnak azok után, hogy a Nemzetközi Valutaalapnál gyakorlatilag az egészet elzálogosította?
Nekünk, erdélyieknek, elegünk van abból, hogy Bukarest tulajdonképpen egyfajta gyarmataként kezeli Erdélyt. Az elmúlt évtizedekben többé-kevésbé bebizonyosodott, hogy az egymást követő bukaresti kormányok képtelenek a jó kormányzásra, s ezáltal jószerint több problémát okoztak Romániának, mint amennyit megoldottak. Minekutána csődbe vitték az országot, most külföldi hitelek felvételével és politikai hazudozással próbálják eloltani a tüzet.
Európai polgárként és erdélyi magyarként azt kérem: hagyják, hogy a mi dolgainkat mi intézzük – ez mind az erdélyi románságnak, mind az erdélyi magyarságnak, de az egész országnak is hasznára fog válni.
Aki ezt nem látja, az vagy vak, vagy csupán a saját hatalmát és önérdekét nézi.
Mindkettő árát mi, romániai adófizető állampolgárok leszünk kénytelenek megfizetni.
Nagyvárad, 2013. július 31.
Tőkés László, EP-képviselő
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Állásfoglalás Varga Gábor ügyében
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll az igazságszolgáltatás döntése előtt, amelyet az Állami Találmányi és Védjegyhivatal elnöke, Varga Gábor ügyében hozott, de azt elfogadja és tiszteletben tartja. Ugyanakkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy Varga Gábor, a nagyváradi RMDSZ alapító tagja, a Szövetség megbízható és becsületes munkatársa 1989 óta.
Irányítása alatt az Állami Találmányi és Védjegyhivatal már Románia uniós integrációja előtt belépett az európai hivatalok sorába, majd az évek során az ország egyik legrangosabb, rendkívül jó nemzetközi hírnévnek örvendő intézményévé vált. Varga Gábor távozásakor a hivatal 70 millió lejes, költségvetésen felüli bevétellel rendelkezett, amely álláspontunk szerint az elkötelezett szakmaiság egyik jelentős fokmérője. A Varga Gábor felfüggesztett büntetésére vonatkozó igazságszolgáltatási döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elfogadja, és nem kívánja azt kommentálni, ugyanakkor leszögezzük, hogy Varga Gábor becsületességében, tisztességében nem kételkedünk, és továbbra is megbízunk benne.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Kelemen Hunor szövetségi elnök
erdon.ro

Magyar kormányzati felügyelőket menesztett miniszterelnök
Összesen 46 kormányzati felügyelőt menesztését írta alá szerdán este a miniszterelnök. Elbocsátásuk a kormányzati alkalmazottak 4 százalékos létszámcsökkentését előíró rendelet alapján történt.
A menesztettek között van György Ervin volt Kovászna megyei prefektus, Marossy Zoltán volt Temes megyei alprefektus, Bárczi Győző István volt Maros megyei alprefektus, Dézsi Attila volt Hunyad megyei alprefektus és Ladányi László, a pénzügyőrség volt főfelügyelője.
Mindannyian a kormányzati felügyelők kormányfőtitkárságnak alárendelt testületében dolgoztak. Menesztésük harminc nap múlva lép érvénybe.
maszol.ro

Székelyföld a lekvár mellett a kultúrát is elkezdte kitermelni
Hogyan éli meg a szórvány a Székelyföld-diskurzus felerősödését, milyen kényszerpályára tolja ez a politikusokat, és mit tesz eközben a civil szféra? Kerekasztal-beszélgetés Székelyföld mentális megkonstruálásáról.
A Félsziget fesztiválon tervezett harmadik Inspiráció-kerekasztalunk azt a témát járta körbe, hogy hol tart most Székelyföld mentális megkonstruálása, mit kell rajta még építgetni, hol állunk a kommunikációban. Eleget beszélünk-e másoknak is róla, vagy túl sokat beszélünk magunknak Székelyföldről? A beszélgetés résztvevői Veres Nagy Timea fejlesztési tanácsadó, Kádár Magor kommunikációs szakember, Zsigmond Csilla szociológus voltak, illetve Nagy Endre, az Erdély FM szerkesztője, műsorvezetője irányította a beszélgetést.
Az első felvetés az volt, hogy a Székelyföld-koncepció miért néz ki másképp Székelyföldről, és másképp azoknak a fejében, akik nem székelyföldiek. Hogyan lehetne megfogni ezt a különbséget? Miért jelent mást Székelyföld egy csíkszeredainak, mint egy kolozsvárinak vagy egy aradinak? Zsigmond Csilla megjegyezte, nehéz egységesen megközelíteni a kérdést: mert ha egyáltalán létezik egyfajta egységes Székelyföld-kép, annak mindenképp van legalább négy pillére. Ráadásul az is kérdés, hogy a Székelyföldön élőknek egyértelmű identitás-e a székelyföldiség. Kifelé legalább három irányba más-más kommunikáció él: egyrészt létezik a székelyföldi tömbmagyarság vs. a romániai magyarság, és ha a politikai diskurzust nézzük, ez egyértelműen egy konfliktusos állapot. Ugyanakkor más a Székelyföld-kép a magyarországi magyarok számára, és megint más a románság számára, ami nemcsak a politika és média szempontjából érdekes, hanem a turisztikai potenciál irányából is. Azt tudjuk, hogy a románok számára nem létezik egy egységes Székelyföld turisztikai régió. Pedig a székelyföldi turisták többsége még mindig román turista, akik számára csak különállóan létezik Kovászna, Szováta vagy Tusnádfürdő. A szociológus szerint ha Székelyföldről beszélünk, közpolitikai értelemben sincs egy egységes koncepció. Különböző trendek vannak, vannak puzzle-szerű elemei, amiben néha konfrontatívan, néha konvergálóan megfér a hagyományos Székelydföld-kép a többivel. Zsigmond úgy érzékeli, hogy az utóbbi 4-5 évben erősödött fel igazán ez a Székelyföld-diskurzus, és nyilván ennek van egy politikai versengés része is. Jó példa arra, hogy a politikum hogyan használja fel az olyan valóban hiánypótló fejleményt, mint a székely tankönyv megjelenése: a kiadás utána fél évvel Bunta Levente polgármester is bejelentette, hogy a hivatala támogatja egy háromkötetes Székelyföld története megjelenését. Időnként létrejönnek hasznos együttműködések, ilyen pl. a Székelyföld napok, vannak próbálkozások, de a pillanatnyi politikai érdek rendszerint felülírja azt, hogy egy végiggondolt stratégia, egy összehangolt közpolitikai döntés megszülessen. Zsigmond szerint talán abban lehet áttörést elérni, ha a felek megpróbálnak versenyképes, dinamikus, nyitott, befogadó imázs-programokat kitalálni – mint pl. amilyen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa projekt -, amely közös háttérgondolkodást eredményezhet.
Hogyan épül fel a székelyföldiek identitása?
Kádár Magor elmondása szerint amikor egy várost vagy egy régiót márkáznak, akkor elsősorban azt nézik meg, hogy mi az, amit a helyiek gondolnak önmagukról, mert az a legfontosabb, hogy az ott lakók komfortérzése nagyobb legyen, jobban kötődjenek. A kommunikációs szakember úgy véli, hogy nagyon sok elem van, amelyek egyformán erősek, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik az a fő érték, indentitáselem vagy vezérelv, amire fel lehetne építeni egy brandet. Ha kiemeled az egyiket, akkor nem az történik, hogy mindenki mögé áll, hanem inkább azt kifogásolják, hogy kihagytad a másik kilencet – hangsúlyozta. Például ha a hagyományos Székelyföld-kép mellett maradnak, akkor rögtön érkezik is a kritika, hogy nem csak tejfejés és kürtöskalács van Székelyföldön.
Veres Nagy Timea szerint is sok kérdést vet fel a székely identitás. Egy példával élve, a zsögödiek úgy tartják, hogy zsögödinek lenni nem egy földrajzi hely kérdése, hanem egy életforma. Véleménye szerint
nagyon sok székely is így gondolja, hogy az, hogy székelyföldi vagy, az elsősorban egy lelkületi kérdés kell hogy legyen. Azért is kényes a kérdés, mert Székelyföldnek van egy jelentős román lakossága, akiket évtizedeken keresztül el lehetett ugyan hallgatni, de ott vannak, és egyre többen vannak. Barátokkal folytatott beszélgetései alapján úgy tapasztalta, hogy a székely identitásban nagyon fontos szerep jut a székelység történetének, és sokan azzal a fajta sajátos észjárással társítják, amit leginkább Tamási Áron fogott meg. De kérdés marad, hogy mitől van, mitől lehet a 21. században valakinek székely identitástudata? Személyes vallomása szerint ő azzal tud leginkább azonosulni, amire egyben büszke is. Az identitás-konstrukció az mindig kettős, egyrészt megmondja, hogy mi vagyok, illetve azt is, hogy mi nem vagyok – fejtette ki Kádár, aki szerint a székely identitásban ez utóbbi nagyon fontos szerepet kap, mert egy ún. nemzetállamban élnek, de nem tartoznak a többséghez, és ez lehet az elsődleges definíció. Ugyanakkor székelyként nem vagy erdélyi magyar sem, és itt jön be az, hogy van egy sajátos történelmük. Véleménye szerint az autosztereotípia a székelyeknél rendkívül erős és rendkívül pozitív: a székely is magyar, csak kicsivel több. De ha definiálni kell azt a kicsivel többet, akkor már bajban vannak. Mindenképp más, de ennél bővebben, konkrétabban talán nincs kialakulva.
Társadalmi igény vagy csak politikai diskurzus?
Veres Timó szerint azért lett 5-6 éve ennyire erős téma Székelyföld, mert a két megyei tanácsi elnök nekikezdett egy alapszintű együttműködésnek, és onnantól kezdve minden rendezvény megkapta a „székely” címkét. Véleménye szerint lehet, hogy most már van reális társadalmi igény, de némiképp manipulált igényről van szó. Amit Szentgyörgyön élőként érzékel, az az, hogy a társadalmi akarat valóban fel van vállalva a politikum által, támogatva van és tér van neki adva. A már említett Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa esetében egy teljes egészében civil kezdeményezésként indult projektről van szó, amit a városvezetés felkarolt, és magát az elnevezést már a polgármesteri hivatal alakította így. Az etnobiznisz nem létezik, de jól élnek belőle – viccelt Magor, aki szerint az elmúlt pár évben megtörtént annak tematizálása, hogy Székelyföld létezik, és megvannak a maga sajátosságai. Beindult egy politikai építkezés, hogy ki lesz az „autonómistább”, a székelyebb, és ha valaki nem autonómiapárti, az legalább akkora bűntény, mint amikor a románok az mondják valakire, hogy „neortodox”. A román politikában és politikai kommunikációban ez a jelző számít az egyik legnagyobb sértésnek. Érvelése szerint magyarul ennek megfelelője lesz „nemautonómista”, aki haza- és nemzetáruló, a kettő egyben, nem közösségünknek a része, nem azt akarja, amit mi. Kicsit versenyeztek a magyar pártok, most már beindult az identitásépítés, szimbólumokban kifejezhető, előkerült egy székely zászló is, aminek a történetiségét ne vitassuk, nagyon sok székely termék, találkozó és rendezvény létezik – foglalta össze a történteket. Hozzátette: kicsit olyan lesz, mint Magyarországon, ahol minden nemzeti: nálunk minden székely. Zsigmond ennek kapcsán úgy véli, egy csapdahelyzet is van abban, hogy azonnal nemzetáruló lesz, aki nem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé, és ennek van egy óriási negatívuma: példa erre, ahogy a székely zászló a tél-tavasz folyamán tabutémává vált a romániai magyar politikum számára. Természetesen nagyon fontos, hogy élhetünk a szimbólumainkkal, és ki kell állni ezért, de hogy ez hol párosul a cirkusszal, hol van az a határ, amit akár politikusként is meg lehet húzni, ez már egy csapdahelyzetté vált, nem nagyon lehet meghúzni.
Hogy is van ez Marosvásárhellyel?
Nagy Endre felvetése szerint a Székelyföld koncepció mostani földrajzi elképzelésében az egyik gordiuszi csomó éppen Marosvásárhely, illetve az alsó Maros-mente, a két Küküllő-mente, ez lehet az a része a Székelyföldnek, ahol a magyarok kisebbségben lesznek. Foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel, hogy a majdani Székelyföldnek is lesznek szórványvidékei? Veres Timea szerint az egész Marosvásárhely kérdés méhkasszerű, és személy szerint nem érzékeli, hogy erről bármilyen szinten érdemben beszélnének. Pedig nagyon kényes kérdés, mert az ott élő román lakosság miatt kétirányú kommunikációra lenne szükség, de a székely kommunikáció elsősorban befelé irányul. Ennek kapcsán megemlítette a nemrég a parlamentben nyílt, Székelyföldről szóló kiállítást, amely a "szekeres öreg bácsi" típusú fotókkal a hagyományos sztereotípiákat erősítette, ami egyben sajnos a szegénységről is szól – szerinte egy progreszívebb Székelyföldet is meg kellene mutatni, amiben a fiatalok is jól érzik magukat. Ugyanakkor azt nagyon izgalmasnak tartja, hogy a Székelyföld európai kulturális főváros kezdeményezést nyolc polgármester, köztük Dorin Florea is aláírta, vagyis Marosvásárhely polgármestere is beszállt ebbe a történetbe. Látok egy lehetőséget arra, hogy ha sikerül összeszervezni a (becenevén) SIC21-et, akkor meg lehetne oldani azt, ami sem a politikumnak, sem az ellenségképeknek nem sikerül: egy pozitív, mindentől független jövőképet összehozni – jegyezte meg. Kintről egy nagyon ködös kép él a Székelyföldről, nem létezik egy egységes arculat – tette hozzá Kádár Magor, aki szerint ezt most kezdjük csak tematizálni, és az elmúlt 3-4 év nem volt elég, hogy megfogalmazzuk, hogy mit is akarunk. De pont az ilyen kezdeményezések segíthetnek ebben, mint a SIC21. Az a fontos, hogy összeálltak azok az emberek, akik ebben a térségben gondolkodnak, projekteket találnak ki, és elkezdik bevinni a köztudatba. Tudományos vita Székelyföldről már a 90-es évektől kezdődően létezik, és lehet még erről hosszasan vitázni, de ehelyett meg kell kezdeni a munkát, és akkor a gyakorlatban fognak ezek a kérdések eldőlni.
Mit tehet a civil szféra?
A beszélgetés során felmerült a civil szféra átpolitizálódásának, illetve a politikát követő polarizációjának kérdése is, aminek kapcsán Zsigmond elmondta, hogy részben valóban átpolitizált a civil szféra. Viszont részükről mégiscsak létezik valamilyen egységes átgondolás, pl. amikor Székelyföld a bukaresti turisztikai vásáron vagy a Hungexpon is egységesként jelenik meg. Számos önálló civil kezdeményezés van Székelyföldön, és ezeknek mind van identitáserősítő hatása, és kölcsönösen egymást is erősítik. Veres Timea szerint nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről sem, mint pl. a Mercurius bulik Csíkban, vagy a strandbulik – ami egy igazi nagy székely party. De emellett milliónyi buli van, és a kocsmakultúra is része a kultúrának, a Tilost vagy a G-pont hálózatot mindenki ismeri, ott van a wUnderBar is – alakul egy alternatívabb, fiatalabb arca is a Székelyföldnek, ami azért pozitív, mert erre visszajönnek a fiatalok, ez hívószó a számukra. És természetesen nem csak bulik vannak, de összekapcsolják a kultúrával: slampoetry-estek, kocsmaszínház. Jó fejlemény, hogy a lekvár mellett ezt is elkezdte kitermelni Székelyföld – szögezte le.
Hogyan éli meg mindezt a szórvány?
Zsigmond Csilla szerint nagyon sokat romlott a politikai diskurzus minősége az elmúlt néhány évben. A romániai magyar pártok olyan kényszerpályára álltak rá, ami hosszabb távon nem fenntartható, és ez látszott már a választásokon is. Az RMDSZ-nek megjelentek a kihívó pártjai, és hangsúlyosan autonómiapárti diskurzust hoznak a közbeszédbe. Az RMDSZ addig sikeresen tudta folytatni azt a kettős kommunikációt – amit egyébként csak normális, kiegyensúlyozott politikai klímában lehet -, hogy bizonyos témákat tematizálok Székelyföldön, és más témákat interetnikus környezetben. De egyrészt a versenypártok miatt, másrészt a székelyföldi politikusok hangsúlyosabb térnyerése miatt az RMDSZ is elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, amiben sokkal hangsúlyosabban tematizálta a Székelyföldet, mint rengeteg más, a romániai magyarság számára fontos témát. Ez pedig visszaüt: minél jobban tematizálok egy székely zászlót, annál nehezebb mellette arról is beszélni, hogy miért fontos az, hogy egy kisebb diáklétszámmal osztály indulgat Szilágy megye egyik településén – érvelt a szociológus. Elsikkadt a szórvány kérdése, és a választási eredményekből kiindulva az RMDSZ megtartotta pozíciót, sőt, a helyhatósági választásokon Székelyföldön jobban is szerepelt, de interetnikus közegben egyik választáson sem tudta jelentősen mobilizálni a saját választóit, és ez annak is betudható, hogy belement ebbe a diskurzus-radikalizálódásba. Veres Timea bevallása szerint nagyon sokat dolgozott szórványmagyarokkal, és azt érzékelte, hogy ez a nagyon egyoldalú diskurzus azt eredményezte, hogy a szórványban felnőtt fiatalok „bálványozzák” a székelyföldieket, úgy tekintenek Székelyföldre, mint a magyarság centrumára, mint egy kis Magyarországra – ehhez persze az is hozzátartozik, hogy alapvetően szegény megyékről van szó. A szórvány-székely együttműködési programot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és úgy véli, hogy a nyugdíjasok esetében nagyon jól is működött, viszont a diákoknál megbukott. Méghozzá azért, mert a székelyeknek semmilyen módon nincs bemutatva az, hogy hogy élnek a szórványmagyarok. Éppen ezért nem értik azt a sajátos gondolkodásmódot, lelkületet, ami őket jellemzi. Amikor szórványból érkező fiatalok bekeveredtek a szentgyörgyi középiskolások közzé, akkor néhány óra múlva szinte „lerománozták” őket. Természetesen nem rosszindulatból, de Székelyföldön tökéletesen hiányzik a többi régió ismerete. Ha a politikum így folytatja, és ennyire csak a Székelyföldre koncentrálják az erejüket, akkor még jobban el fog sikkadni a téma – véli Veres. A meghívottak egyetértetek abban, hogy regionalizációra szükség van Romániában, ez nem lehet kérdés senki számára, viszont nem mindegy, hogy az milyen módon valósul meg, és amíg nem a megfelelő módon történik, addig a decentralizáció az, ami fontosabb a magyar közösség számára. Kádár Magor fontosnak tartotta kiemelni, hogy mielőtt létrejönne a Székelyföld régió, meg kellene erősíteni azt a tendenciát, hogy Romániában mindenhol akarjanak regionalizációt, mert addig a magyarság „ellenség” lesz. Ha definiálja magát a Bánság, Közép-Erdély és Székelyföld és további régiók is, akkor abban a pillanatban már nem mi leszünk a vezérhajó, aki töri a jeget, és akit mindenki azzal vádol, hogy etnikailag szeparálódunk.
Gy.A.
Transindex.ro

Lemondott az EMKE elnöke
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Védhatalom: Dél-Tiroltól Erdélyig
Bár a Tusványos néven ismertté vált Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idei előadásain számos fontos kijelentés elhangzott az ott felszólalók részéről, a román média elsősorban Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett felkérését kapta fel, amelyben azt szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyar közösség fölött.
Dél-Tirol nem Olaszország, hirdeti egy felirat a Brenner-hágó osztrák kilépő oldalánál
A felvetés nem számít újdonságnak, az elmúlt évek során több ízben is felmerült, hogy Budapest osztrák mintára védhatalmi státust vállalhatna az elszakított területeken élő nemzetrészek fölött. Ez mindenképpen hasznos és a határokon kívül élő magyar közösségek számára jótékony hatású lenne, azonban nem csupán Magyarországon múlik.
Ausztria a jelenleg Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolban élő német közösség felett vállalt védhatalmi státust, ehhez azonban az olasz fél fogadókészsége is szükséges volt. A második világháború után Olaszország vesztes államként bizonyítani akarta, hogy szakított a fasizmussal, és méltányosan bánik a területén élő kisebbségekkel. Ennek nyomán kezdődtek tárgyalások Ausztriával (amely ugyan a hitleri Németország részeként szintén a vesztes oldalon zárt, de a győztes hatalmak Hitler áldozatának tekintették) a dél-tiroli német közösség helyzetének rendezéséről.
A tárgyalások nyomán megszületett a Gruber–De Gasperi-egyezmény, amelyben rögzítették a német közösség jogait, és lefektették az autonómia alapjait. Az egyezményt a párizsi békeszerződéshez mellékletként is hozzácsatolták. Ez biztosította Ausztria számára a védhatalmi státust is, amellyel több ízben is élt, a dél-tiroli németek jogainak sorozatos megsértése után sikeresen az ENSZ körgyűlésének napirendjére tűzette az ügyet. Tehát ahhoz, hogy Ausztria védhatalommá váljon, az olasz félnek és a nemzetközi közösségnek is tudomásul kellett vennie, és el kellett fogadnia azt a tényt.
Magyarország számára ez ma jóval nehezebb lenne. Románia jelenleg hallani sem akar ilyesmiről, főleg úgy, hogy a Victor Ponta vezette kormány már több ízben is tanúbizonyságot tett arról: magyar ügyekben semmilyen engedményre nem hajlandó, sőt folyamatosan vegzálja például a székely és a magyar zászlót kitűző önkormányzatokat. A zászlók miatt kirobbant magyar–román vita során a román külügy barátságtalan, otromba hangnemű közleményben nyilvánította ki álláspontját, és hogy azóta sem sokat változott a hozzáállása, azt a Tusványos kapcsán múlt héten kiadott, hasonlóan „kulturált" hangvételű kommüniké is jelzi.
Mindemellett Budapest megkísérelhetné a nemzetközi közösség támogatását megszerezni. Ehhez azonban most nem feltétlenül kedvező a légkör. Magyarországot a kormány számos intézkedése miatt – mint az új, bevallottan nem liberális alaptörvény elfogadása, valamint a gazdasági válság sajátos eszközökkel történő kezelése – amolyan „rosszfiúként" tartják nyilván. Ez jórészt a balliberális politikusok és média, illetve az érdeksérelmet szenvedett multicégek „érdeme", és meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a magyar diplomáciát. Kérdéses, hogyan értékelnék a nemzetközi véleményvezérek, ha a már most is „nacionalistának" titulált Budapest a határon túli magyarok ügyében próbálna újabb frontot nyitni.
Persze megéri megpróbálni, hiszen azzal lehet érvelni, hogy a magyar fél ezúttal nem valami ellen, hanem nyelvi, kulturális önrendelkezési jogok kiterjesztése, illetve biztosítása mellett száll síkra. Ha már megvan az osztrák precedens – mind a védhatalmi státus, mind az annak révén biztosított széles körű autonómia szempontjából –, akkor a magyar állam és a környező országokban élő magyar közösségek vonatkozásában sem lehet ördögtől valónak tekinteni. Már ha egységes mércét alkalmazunk.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy az evangélikus világ közepe
Ezekben a napokban közel háromszáz középiskolás diák és egyetemista részvételével zajlik Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal megszervezett Köz-Ép-Pont nevet viselő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó, amelynek mottója: Értékes vagy! A csütörtök este szervezett ünnepi istentiszteleten Fejér Olivér kolozsvári evangélikus diakónus azt vezette le, igencsak szemléletes módon, hogy Isten az, aki értékessé tett minket.
A diakónus, hűen az ifjúsági találkozó laza hangulatához, a fiatalok bevonásával, színes lapok segítségével szemléltette: a szeretet és az ember értékesebb a nyaraláshoz, iPhone-hoz, vagy saját tulajdonú házhoz viszonyítva. Ezt követően „összerakta” kémiailag az embert, megmutatta: teljesen értéktelen anyag lesz belőle.
„Amikor összekuszálódik az élet, tudnunk kell, hogy megváltottak, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van gazdánk; az tesz értékessé, hogy Krisztust gazdánkká fogadtuk”, fogalmazott Fejér Olivér. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, az evangélikusoknak ma a világ közepe Sepsiszentgyörgy. A rendezvény neve a „Köz-ép-pont” maga az élő Isten, induljunk el a szélekről Isten felé, találkozzunk a középpontban, buzdította a fiatalokat a püspök. Mint mondta, legyen kikapcsolódás, szórakozás, közösségépítés, buli, de legyen kibontakoztatása az Istentől kapott értékeknek is.
Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a találkozó kiváló alkalom, hogy jobban megismerjük egymást, hogy lebontsuk a falakat. Ilyen céllal is indította a magyar kormány a külhoni tanulmányi kirándulási programjait. Az államtitkár ugyanakkor arra intette a diákokat, tűzön-vízen tartsanak ki anyanyelvük és a szimbólumhasználat joga mellett, mert csak így maradhatnak meg, ebben a küzdelemben számíthatnak a magyar állam támogatására.
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy bármennyire is különbözzünk, abban egyformák vagyunk, hogy magyarok vagyunk. Azt szeretnénk, hogy jó legyen Sepsiszentgyörgyön élni, mert akkor a vendégek is jól érzik magukat és szeretettel térnek vissza hozzánk – hangsúlyozta köszöntőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy kivívta Székelyföld Kulturális Fővárosa címet és megpályázzák Székelyföld nevében az Európa Kulturális Főváros címet. Az alpolgármester a hit közösségmegtartó szerepét és a rendezvény vallásosságát méltatva, úgy fogalmazott: ilyenkor a Jóisten is jobban figyel ránk Székelyföldön.
A csütörtöki találkozó Equinox koncerttel és bulival folytatódott. Vasárnapig fellép még Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej zenekar és a Szélrózsa Band, a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Slam poetry erdélyi képviselői. Az előadások és esti koncertek a Székely Mikó Kollégiumban zajlanak.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Demény Péter: Dialógus a besúgókról
Olvastad ennek a Bottoninak a cikkét?
Már ahogy kérdezed, az az érzésem, hogy nem szereted.
Nem kell én szeressem, sem utáljam, elvégre történész, nem író.
A hangsúlyodban mégis több az utálat, mint a szeretet.
Olvastad vagy nem olvastad???
Olvastam, sajnos.
No látod, te sem szereted!
Én a helyzetet nem szeretem, mármint azt a helyzetet, amelyet bemutat, amelyről beszél. Egy perverz rendszer mindent kihasznált, hogy minél több embert tönkretegyen valamiféle megígért, univerzális boldogság jegyében, s ennek a szégyentelenségnek áldozatai lesznek. Bottoni nem tehet arról, hogy ez a rendszer ilyen volt, és történészként nem is lehet egyéb a dolga, mint hogy bemutassa az adatokat, felvázolja a tényeket, hogy visszafogja a benne is meglévő szubjektivitást.
Azért annak örülök, hogy te is áldozatnak tartod azokat, akiket mások könnyedén lebesúgóznak.
Az a rettenetes, hogy az áldozatoknak megvoltak a maguk áldozatai.
Már akinek. Akadt, aki közölte a barátaival, hogy jelentéseket kell készítenie róluk. És olyan is, aki valóságos dicshimnuszokban tört ki, amikor a jelentéseit írta.
Igen. Mégsem volt, nem lehetett „ártatlan” jelentés – a Szekuritáté mindent fel és ki tudott használni. De természetesen nem mindegy, hogy valakit hogyan, miért zsaroltak, hogyan reagált ő erre a zsarolásra, és – szomorúan mondom –, hogy egyáltalán kellett-e zsarolni.
Ilyen ember nem sok szaladgál a világban, én egyetlenegyről tudok. Mármint olyanról, akit zsarolni sem kellett.
A rendszer tehát nagyon perverz, és ezen belül a kisebbségé még talán perverzebb. Az egész erdélyi magyarság elhiteti magával, hogy áldozat; ennélfogva aztán mindenki áldozat, az is, akinek be kell súgnia, és az is, akit besúgtak; mindenki a magyarság érdekében cselekedett, következésképpen mindenki hős volt; ráadásul a román állam teszi ezt velünk, tehát nyugodtan hihetünk abban, hogy tényleg ártatlanok voltunk, vagyunk és leszünk a sifonérban.
Gúnyolódj csak, gúnyolódj. Te soha nem érezted át a magyarság vérzivataros sorsát. Te nem is vagy magyar. Mi lenne, ha Gömböcre gondolnál legalább, műveltkém?!
Gondolok, mert sokan az orrom alá dörgölik. De Gömböcnek nem jelentek meg kötetei, nem töltött be ilyen meg amolyan pozíciókat, és miután megszabadultak a porosz tiszttől, nem öltötte magára a mártírok meggyötört arcát. Ezzel szemben sokan az erdélyi magyarok közül igenis magukra öltötték, és ritka volt az, akiben az önirónia működött.
Szenvedés közben nem lehet önironizálni.
De lehetne visszafogottabbnak lenni utólag. Nem szeretnék abszurd lenni, és olyan dolgokat elvárni, amelyekben reménykedni embertelenség. Mégis gyakran (és egyre gyakrabban) jut eszembe Oidipusz. Mennyi mentsége lehetett volna annak az embernek! Gyerek volt még, amikor elkerült Thébából, semmit sem tudhatott a borzalmas jóslatról. Mégis megszállottan keresi az igazságot, és kegyetlenül végrehajtja önmagán a saját ítéletét.
A mindennapi életben kevés az Oidipusz.
De kedves barátom, hát orálisan minden erdélyi magyar Oidipusz! Mindenki nemcsak a szemét adta a közösségért, hanem a kezét, a lábát, a szívét – amit csak akarsz! Soha semmi másra nem tudott gondolni, csak a közre!
Látod, a verőlegények milyen cinikusak. Az egyik semmit nem bán, a másik káromkodva nekiront a riporternek…
Látom, persze, és kétségtelenül ők az igazi bűnösök, meg a tartótisztek. Én csak azt mondom, az erkölcsi igényességet nem lehet „delegálni”, másnak adományozni, csinálj vele, amit akarsz, édes öregem! Ottlik Iskolájából sem Bébé a legrokonszenvesebb, aki átlátja a rendszer működését, és igyekszik minél varratmentesebben beilleszkedni, hanem Medve, akinek köszönhetően Merényi veszít a rejtélyes hatalmából.
Megölsz ezzel a folytonos irodalmi példálózással…
De azért érted, mit akarok mondani…
maszol.ro

Nem kell feltalálni a spanyolviaszt (Beszélgetés Andrea Carteny történésszel)
Románia régiósításáról, Erdély, Székelyföld autonómiájának esélyeiről
Tusnádfürdőn a régiósításról tartott előadást Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem oktatója. Már ott kiderült, igen jó ismerője a térségnek, tanulmányai során nemcsak a két nép történelmét, de mindkét nemzet nacionalizmusát is tanulmányozta, figyelemre méltóak személyes romániai tapasztalatai. Rendkívüli empátiával viszonyul a kisebbségben élő nemzeti közösségekhez, s mivel jó ismerője az európai helyzetnek, meglátásai nemcsak érdekesek, de tanulságosak is. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja egy „kívülálló”, román vagy magyar elfogultságoktól mentesen, Erdély, Székelyföld helyzetét, esélyeit.
Olasz csendőrök Románia védelmében
– Miért kezdett el történészként ezzel a térséggel foglalkozni, mi keltette fel érdeklődését a román és a magyar történelem iránt?
– Nagyon érdekesnek tűntek nekem annak körülményei, ahogy megélte ez a két nép a kommunizmus bukását. Ennek okán kezdtem érdeklődni Olaszországban a kisebbségek helyzetéről, de nálunk nem nagyon volt ilyen probléma. Keleten, Isztriában megoldották a kérdést, nagyon kis közösség él már ott, és nekik kulturális autonómiájuk van, a közigazgatásban is használhatják anyanyelvüket. Azt is tudtam, hogy Koszovó függetlenedése után Európában Magyarország maradt az egyetlen ország, amely esetében még nem rendeződött kisebbségbe szakadt nemzetrészeinek helyzete. Amikor elkezdtem az egyetemet, erről érdeklődtem Antonello Biagini professzoromtól, akivel ma is együttműködöm. Tartott néhány kurzust Magyarország és Románia történelméről, és ezek középpontjában Erdély helyzete állt. Szerepet játszott választásomban egy eset, mely egyetemista koromban, valamikor a 90-es évek közepén történt. Antonello Biagini meghívta a római egyetemre egy előadásra Eördögh István szegedi magyar történészt, hogy mutassa be az erdélyi román terjeszkedésről írott könyvét. Egy nappal a tervezett előadás előtt Biagini professzort felhívták az olasz külügyminisztériumból, és azt kérték, ne tartsák meg erről a vitatott témáról az előadást, Olaszország Romániával baráti kapcsolatokat ápol, és Bukarestből is telefonáltak, hogy ez nem lenne helyes. A professzor erre azt válaszolta: ez egy történelemtudományi szempontból megalapozott könyv, ismeri a szerzőt, az egyetem pedig szabad intézmény mindaddig, amíg nem vonják rendőrségi ellenőrzés alá. Ha akár a minisztérium, akár a román kollégák el akarják mondani érveiket, nyitottak, megtehetik. Másnap erre a találkozóra sor kerül. S valóban, következő nap rengetegen összegyűltek az előadásra, a terem egy részét megtöltötték a rendőrök, féltek attól, hogy magyar–román összetűzésre kerülhet sor. De nem történt semmi, mindenki nagyon nyugodt volt, az olasz diákok pedig nagy érdeklődéssel követték az első világháborúról és következményeiről szóló előadást. Ezután kezdtem el magyarul tanulni, mert belülről akartam látni a dolgokat, azt akartam, a nyelv se legyen akadály.
Kolozsvár sorsára jut Marosvásárhely
– Előbb magyarul tanult meg, majd, amikor eljött Romániába, itt megtanult románul is?
– Amikor Kolozsvárra ékeztem, elég jól tudtam magyarul, de aztán néhány hét alatt átváltottam a románra, „asszimilálódtam” a románok között. Kolozsváron töltöttem a doktorátusi időm felét az Olasz–román Történelemtudományi Intézetben, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, és megéltem valamelyest, milyen kisebbséginek lenni, hiszen amikor ideértem, csak magyarul tudtam. Számomra is furcsa volt ez a helyzet. Olasz voltam ugyan, de azt a Kolozsvárt, amelyről a könyvekben olvastam, nem találtam. Amikor megérkeztem, egy román várost találtam, érzékelhető volt a magyar és német történelmi jelenlét, most is élnek magyarok, de alig láthatóak. Az utcákon, üzleteken a feliratok román nyelvűek, s nagyon kell keresnem, hogy valahol magyarul válaszoljanak nekem. Marosvásárhelyen még megtörténik, hogy mindkét nyelven köszöntenek egy üzletben, de ha kicsit játszanak még a demográfiával, néhány év múlva nemzetiségi szempontból Marosvásárhely jobban fog hasonlítani Kolozsvárra, mint Csíkszeredára. Vannak ugyan a magyaroknak bizonyos jogaik, de én Olaszországban Dél-Tirolban és Szicíliában is azt láttam, nagyon fontos, hogy legyenek kisebbségvédelmi intézmények. Marosvásárhelyen nincs ilyesmi, és gyakorlatilag már elrománosították. Máris kilóg a többségében magyar, székelyföldi városok közül.
Követni Európa példáját
– Tehát az identitás megőrzéséhez szükség lenne intézményekre?
– Ez alapdolog. Minden európai mentalitású országban vannak területi, közösségi intézmények. A kétnyelvű feliratok nem elegendőek. Elsődlegesek, de azonkívül, hogy minden szinten megvan a kétnyelvűség, szükséges a helyi, megyei intézmények jelenléte, és a regionálisoké is, ha a régiókat több megye alkotja. Ez a modell sok helyen, például Olaszországban is (ahol, igaz, nem működik tökéletesen a korrupció miatt) fontos, hogy az intézmények minél közelebb legyenek az állampolgárokhoz. Romániában gazdasági régiókat akarnak létrehozni, amelyek nem összehasonlíthatóak az európai gyakorlattal, ahol többnyire történelmi, identitásalapon szervezett régiók léteznek. A román kormány most olyan megoldást kínál, amely nem a polgárokat, hanem csak a hatalom érdekeit szolgálja. Ugyanezt tette annak idején Mussolini Olaszországban és Franco Spanyolországban, teljhatalmat akartak, semmibe vették a polgárokat. Pedig a XXI. század Európájában nem szabadna játszani ezzel, nem szabadna megengedni, hogy a különböző országok más játékszabályokat alkalmazzanak. Mert ez azt jelentené, Kelet-Közép-Európa nem egyenlő, csak másodrangú az unióban. Én úgy gondolom, Romániának, Szlovákiának, Magyarországnak ilyen szempontból is normális európai országgá kell válnia, nem különleges megoldásokat keresnie. – Tehát a kisebbségek helyzetét az európai modellek, gyakorlat alapján kellene rendezniük. – Mindenképpen. Létezik a mindenkire érvényes példa, és a felvilágosult jogállamiság szerint ennek mindenkire kellene vonatkoznia. Nagyon fontos lenne, hogy ne csak országos vita legyen a kérdésről, mert országos szinten inkább zsigerből jönnek az érvek és elméletek, illetve fontos lenne a tisztességes, helyes tájékoztatás. Olaszországban például szó sem lehet arról, hogy a jobb- vagy baloldal játszadozzék Dél-Tirollal vagy Szicíliával. Többet hallani Dél-Tirolról, de Olaszországban több régió is létezik, szigetek és szigetecskék is, melyek szerények ugyan, de az autonómiával önbecsülést nyertek. S vannak térségek, amelyeknek igen jelentős a saját identitásuk: például a mindenki által ismert Toscana, Umbria, Lombardia vagy Benneto, ezek egyszerű régiók, nagyon erős identitással, saját intézményrendszerrel.
Határőr népek identitása
– Sokan, sokszor hasonlítják Székelyföldet Dél-Tirolhoz. Hogyan látja ön, valóban létezik ez a párhuzam, nemcsak azért erőltetjük, mert ez szolgálja érdekeinket? Vannak történelmi hasonlóságok is? – Mindkét közösség a hegyekben, a határ mellett élt, itt a Kárpátokban, ott az Alpokban, s mindkét esetben kialakult a civilizáció védelmezőinek értéktudata. A történelem során a centralizációs törekvések ellenére megmaradtak pénzügyi kiváltságaik, mindkét közösségnek sokkal erősebb az indentitástudata, mint a környezetükben élőknek. És ez területfüggő is, nem elég csak azt mondani, hogy szabadon megválaszthatják egy közösséghez tartozásunkat, meg kell hogy legyen a szabadságuk a közösség önszervezésére is. Itt, Székelyföldön nagyon fontos a területi, a nyelvi és a vallási kérdés, Dél-Tirolban a vallási is jelentős, de nem ilyen mértékben, hiszen mindenki katolikus. Az ott élő németek és olaszok között megvannak azonban a nyelvi különbségek, és egészen mások a hagyományok, szokások. A XX. századi centralizáció során ezek a térségek elveszítették e kiváltságokat, és most újra szeretnék érvényesíteni. Olaszországban és Spanyolországban a modernebb régiók elismerik ezeket a jogokat. Spanyolországban ott van Navarra (Comunidad Foral de Navarra – a comunidad régiót jelent, a foral a régi jogok elismerését), ez is határon fekszik, a Pireneusokban, a lakosság egy része baszkul beszél, a másik spanyolul, és autonómiával rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy lehetnek egy közösségnek egy adott országban saját jogai, a központi állam elismeri a helyi identitást.
Segíthet Moldova példája
– Jól ismeri a történelmünket és a jelenlegi helyzetet is. Hogy látja, van esélye Székelyföldnek az autonómiára? – Európai és demokratikus szempontból lehetségesnek kell lennie. A demokrácia éppen azt jelenti, hogy lehet róla tárgyalni, és közösen kell megoldani, nem demokrácia az, ahol csak akkor adok neked valamit, ha akarok. Közösen kell meghozni a döntést. Jó lehetőséget teremtene erre, ha ismét megnyitnák a Moldovával való egyesülés kérdését. A románok nem akarnak Székelyföld ügyéről beszélni, mert ők ezt úgymond megoldottnak tekintik. De a másik oldalon számukra nyitott a kérdés. A történelem soha nem ugyanolyan, és soha nem áll meg. Szerintem a román nemzet és Moldova egyesülésének kérdése nyitott, és változás áll be, ha Moldova is EU-taggá válik. Akkor muszáj lesz Transznisztria ügyét rendezni, és ezzel kénytelenek lesznek megnyitni Románia föderalizációjának kérdését. Akkor már nemcsak a 23 millió románról és 1,5 millió magyarról lesz szó, de ott lesz a nagyon erős szláv kisebbség is, háta mögött Oroszországgal, a számukra nyújtott garanciáknak általános érvényűeknek kell lenniük, mindenkire, így a magyarokra is kell vonatkozniuk. Ezt én lehetséges forgatókönyvnek tartom, s amint látom, az itt élő magyarok is számolnak ezzel. Jó lenne, ha elkezdenék a párbeszédet azokkal, akik Moldovában szeretnék az egyesülést Romániával, illetve a Románia határain kívül élő román kisebbségekkel, jó lenne, ha kiterjesztenék, nemzetközivé tennék az ügyet. Jobb, ha tárgyalunk a vitás kérdésekről, még akkor is, ha nem értünk egyet, rosszabb, ha a szőnyeg alá seperjük és nem is beszélünk ezekről, de a konfliktus folyamatosan ott lappang.
– Elkezdett foglalkozni Székelyföld történelmével is. Miért?
– Számomra Székelyföld – akárcsak Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol vagy Elzász (lám, még a nagyon központosított Franciaországban is van etnikai alapú autonómia) – Európa gazdagságát jelenti. Édesapám például Dél-Olaszországból származik, egy olyan régióból, ahol egy kis görög közösség él. Kevesen vannak ugyan, de őrzik nyelvüket, identitásukat, és ez fontos az ott élő olaszok számára is. Ez a sokféleség gazdagítja őket is, és büszkék az ilyen jellegzetességekre. Erdélynek történelmileg megvan ez a sokszínűsége, s eltűnt ugyan majdnem teljesen a szász kisebbség, de jó lenne legalább a települések nevének feliratában tükrözni egykori jelenlétüket. Ez Európa. Ha meg akarjuk őrizni a múltat egy jobb jövőért, el kell ismernünk ezt a sokszínűséget. Ha tagadjuk a múltat, nem leszünk többek, mint egy egyszerű gyarmat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dézsi Attila volt prefektus és kormányfőtitkár a menesztési kormányhatározatról
Nem vonulok vissza a közéletből
46 kormányfelügyelőt menesztett csütörtökön a Ponta kormány, köztük Dézsi Attilát is, Hunyad megye egykori prefektusát és volt kormányfőtitkárt, aki 8 éve tartozik a magas rangú állami köztisztviselők kategóriájába.
2005 és 2006 között a Hunyad megyei prefektúra főtitkára, 2006 és 2009 között alprefektus, majd 9 hónapos Kovászna megyei kihelyezés következett kormányfelügyelőként, 2010 januárjában Hunyad megye prefektusaként tért vissza Dévára, ahonnan majdnem két év után, 2011 decemberében távozott Bukarestbe, ahol előbb a Boc-, majd az Ungureanu-kabinetben a kormányfőtitkári tisztséget töltötte be 2012 májusáig. A minapi kormányhatározatról kérdeztük.
– Meglepetésként érte a kormányhatározat?
– Igenis meg nem is. A kormány már július elsején döntött a 63 magas rangú állami köztisztviselő menesztéséről, augusztus elsején 46-ot menesztett is. Meglepő olyan szempontból, hogy Románia jelenlegi prefektusainak és alprefektusainak kb. 70%-a nem jutott el a magas rangú állami köztisztviselői tisztségig, ahogy a törvény előírja, s csak ideiglenes kinevezés alapján töltik be jelenlegi pozícióikat. Hunyad megyében is így van.
– Nem minden prefektus és alprefektus kerül be automatikusan a magas rangú állami köztisztviselői kategóriába?
– Nem, számos továbbképzésen kell részt venni, számos vizsgának kell eleget tenni, hogy oda juthasson az ember. Jómagam is sokat tanultam, sokat vizsgáztam, le is doktoráltam.
– Tudomásom szerint Ön az egyetlen ember Romániába, aki megjárta a közigazgatási ranglétra minden fokát, a prefektúrai főtitkártól, alprefektusi és prefektusi tisztségeken keresztül egészen a kormányfőtitkárig.
– Ez valóban így van, s álszerénység nélkül állíthatom, hogy én vagyok a legképzettebb a magas rangú állami köztisztviselők közül, beleértve az összes jelenlegi és volt prefektusokat és kormányfőtitkárokat. Ilyen körülmények között nemigen érthető, miért válnak meg közigazgatási szakemberektől, akik jelentősen segíthetnének nemcsak adminisztratív téren, hanem fejlesztési projektek elkészítésénél, mindenekelőtt az EU-s projekteknél.
– Talán politikai okok miatt, hiszen többnyire az előző, PDL-RMDSZ kormány által pozíciókba emelt embereket menesztették.
– A döntés hivatalos indokait nem ismerem, a prefektusok, alprefektusok és a magas rangú állami köztisztviselők azonban nem lehetnek párttagok, ezt az EU előcsatlakozási feltételként szabta meg Romániának. Magánvállalkozásuk sem lehet, apolitikus közigazgatási szakembereknek számítanak, akik a mindenkori kormány rendelkezésére kell hogy álljanak, bárhol az országban. Azt azonban lehetetlen nem észrevenni, hogy minden magyart menesztettek, nemcsak engem.
– Vagyis ha a kormány rosszindulatú, az ország másik végébe küldheti, Hunyad megyéből, például, Tulcea, vagy Vaslui megyébe. Ha pedig jóindulatú, akkor saját megyéjében alkalmazza. Apropó, tavaly májusa óta milyen tevékenységet folytatott?
– 2009-ben engem is Kovásznába küldtek 9 hónapig, tavaly óta pedig a Hunyad megyei adminisztratív apparátus monitorizálása és ellenőrzése volt a feladatom, havonta kétszer jelentést küldtem erről a kormánynak. Tekintettel képzettségemre, nekem volt a 63 közül a legnagyobb hatásköröm, kollégáim inkább a megyei katasztrófavédelmi, környezetvédelmi igazgatóságokat, vagy a szállítási hatóságokat felügyelték.
– Milyen lépéseket tervez, esetleg bepereli a kormányt? A mostani kormányhatározat végül is megtöri karrierjüket mindazoknak, akik éppen a magas rangú állami köztisztviselői statútum miatt nem léphettek politikai pályára, nem indulhattak választásokon, és magánvállalkozást sem indíthattak. Hosszú távú államigazgatási karriert választottak, a kormány döntése azonban kerékbe töri, sőt, megélhetés nélkül maradnak.
– Hogy mit teszek ezután, attól függ, hogy a 30 napos felmondási értesítésben mit ajánlanak fel. Ezt alaposan átgondolom, és azután lépek. Akkor majd többet is tudok nyilatkozni a sajtónak. Mindenesetre a megélhetési gondokat meg kell oldanom.
– Ami eddig hátrány volt, most előnnyé válhat, s visszatérhet a politikába. Tavaly ugyanis széles-körben sajnálták, magyarok és románok egyaránt, hogy nem indulhatott a választásokon, s Dévának nem lehetett magyar polgármestere. Visszatér a politikába, az RMDSZ-be?
– Még korai lenne erről a nyilvánosság előtt beszélni. Egyvalami biztos: nem vonulok vissza a magyarság és a megye közéletéből.
– Sok sikert kívánva jövőbeli tervei megvalósításához, köszönöm a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Toró Tibor: Szimbolikus jelentősége van szavazatunknak
Elsősorban szimbolikus jelentősége van a határon túliak szavazatának a magyarországi választásokon – véli ifj. Toró Tibor politológus-szociológus, akit arról kérdeztünk, milyen magatartásra lehet számítani a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyiek részéről a jövő évi megmérettetés alkalmával.
– Egy mandátumhoz körülbelül 75 ezer szavazat kell. Erdélyben, ahol a legnépesebb a szavazati joggal rendelkező friss állampolgárok száma, maximum 100 000 voksra lehet számítani, ami ugyan sokat nem nyom a latba, de most nem is ez a fontos. A választásokon való részvételnek a tétje szimbolikus jelentőségű, nagyon sokat számít majd, hány magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi adja le a voksát. Ha kevés szavazat érkezik Erdélyből, az akár a Fidesz nemzetpolitikájának bukását jelentené, hiszen egyeztetés nélkül döntöttek a szavazati jog kiterjesztése mellett, kitéve ezt a pártot a baloldal támadásainak. Ha például egy mandátumhoz szükséges szavazatszám se jönne össze Erdélyből, az nagy kudarcot jelentene – vélekedett.
A határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak, ahova határon túli magyar személyiségek is felkerülhetnek.
– Ez határozottan előnyös lehet – állapította meg Toró –, általuk jobban meg lehet szólítani a határon túli magyarokat, ugyanakkor, ha mandátumot szereznek, legitim módon tudnának beleszólni a határon túli magyar ügyekbe. Persze, azért ennél bonyolultabb a kérdés, hiszen azon határon túli politikusok számára, akik bejutnak az Országgyűlésbe, ez azt is jelentheti, hogy „kiiratkoznak” az erdélyi magyar politikából. A felmérések ugyanakkor arra utalnak, hogy az erdélyi magyarok tájékozódtabbak, jobban figyelnek a magyar politikai eseményekre, mint arra, ami a román belpolitikában zajlik – magyarázta.
Toró lát esélyt arra, hogy határon túli magyar politikusok is szerepeljenek a magyarországi jelöltek között, véleménye szerint a Fidesz részéről mutatkozhat hajlandóság össznemzeti lista állítására. Ez különben logikus lépés lenne ismerve a párt nemzetpolitikáját, vélekedett.
Kérdésünkre, hogy a jövő évi, határon túlra is kiterjedő magyar választási kampány során mire lehet számítani az erdélyi magyar pártoktól, Toró elmondta: meglátása szerint a magyar kormánynak nem érdeke, hogy bárki is a magyar választásokon való részvétel ellen kampányoljon. Úgy véli, a Fidesz azon fog dolgozni, hogy minden határon túli magyar szervezet valamilyen formában támogassa a választásokon való részvételt, hiszen az erdélyi magyar szervezeteknek sem érdeke egy olyan ügy bukása, amely nagy támogatottságnak örvend választóik körében.
– A Fidesz legfontosabb célja, hogy mindenki beálljon – nem feltétlenül mögé, hiszen támogatottságuk nagyon nagy az erdélyi magyarok körében, az itt leadott szavazatok vitathatatlanul őt erősítik. Számára inkább az a fontos, hogy magas legyen a részvétel, a szavazati jog kiterjesztésére vonatkozó döntése ne legyen kikezdhető – mondotta a szakértő.
– Egyelőre nem tisztázott, mikor lesznek a magyarországi választások. Előfordulhat, hogy egybeesnek majd az unió területén egységesen májusban megrendezendő európai parlamenti választásokkal, vagy megelőzik azt. Nem tudjuk azt sem, hogy itt, Erdélyben időközben hogyan alakulnak a dolgok, így egyelőre nem lehet kiszámítani, hogy a két választás közelsége, egybeesése mennyire és milyen kihatással lesz egymásra. Egyelőre nagy kérdés, hogy az EP-választások alkalmával lesz-e közös lista Erdélyben, Tőkés László függetlenként indul, vagy lesz külön néppárti EP-jelölt. Megtörténhet tehát, hogy az erdélyi EP-kampányban téma lesz a magyarországi választás, a Fidesznek pedig nem érdeke, ha ez a téma szembenállást szül. A Fidesznek az az érdeke, hogy nyugodt viszonyok uralkodjanak. Persze, nem a Fidesz dönti el, hogy Erdélyben lesz-e közös lista, vagy sem, erről a vita majd a 2009-es EP-választások és a tavalyi parlamenti választások eredményeinek ismeretében fog zajlani. Tőkésnek 30 százalékos támogatottsága volt 2009-ben, ez valószínűleg csökkent egy kicsit, illetve az RMDSZ alig érte el legutóbb a parlamenti bejutási küszöböt. A függetlenként való indulás azonban jövőre kockázatosabb lenne, hiszen egy mandátumhoz most több szavazat kell, Romániának ugyanis kevesebb mandátum jár az EP-ben – emlékeztetett a szakértő.
Toró Tibor is osztja azok aggodalmát, akik attól tartanak, hogy a regisztráció, a levélben szavazás adatvédelmi szempontból nem biztonságos, bár – nevetett – egyáltalán nem valószínű, hogy a román titkosszolgálat a levéltitok megsértése árán deríti ki azt, hogy kik kaptak magyar állampolgárságot Erdélyben. Toró inkább attól tart, hogy a román posta esetleg szándékosan késleltetni fogja a szavazatokat tartalmazó borítékok továbbítását. Erre a jövőben megoldás az online szavazás lehet. Az olyan módosító javaslatok, „amilyeneket például Bajnai Gordon is vizionált kolozsvári látogatása alkalmával, miszerint csak a konzulátuson lehet szavazni, elképzelhetetlen. Ez annyi, mintha elvennék a határon túliaktól a szavazati jogot” – magyarázta.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

A SRI sajtósa a maszol.ro-nak: Ráduly „szekusa” nem a mi emberünk
Nem tud arról a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) sajtóosztályának vezetője, hogy a csíkszeredai polgármester péntek este megkergetett, majd a rendőrség kezére adott egy férfit, aki Ráduly Róbert szerint a titkosszolgálat alkalmazottja.
Marius Bercarut a maszol.ro szombat délután kereste meg azzal a kérdéssel: eljutott-e hozzájuk a hír, hogy a székelyföldi polgármester – állítása szerint – „leplezte” az egyik ügynöküket? A SRI sajtósa kijelentette: még csak nem is hallott a csíkszeredai incidensről. „Valószínűleg azért nem hallottam erről, mert az illető nem a mi alkalmazottunk” – fogalmazott Bercaru.
Lapunk szombaton felhívta telefonon a SRI Hargita megyei igazgatóságának csíkszeredai irodáját is. A bemutatkozni nem óhajtó ügyeletes szintén azt állította: nem tud az incidensről, amelynek híre szombatra az egész várost bejárta.
A román sajtó eddig nem számolt be a történtekről, a Hargita megyei rendőrség pedig szombaton semmilyen hírt nem adott ki az ügyről. A rendőrségi szóvivő szombat délután nem válaszolt a maszol.ro telefonhívásaira.
Ráduly Róbert egyébként szombaton zaklatás címén feljelentést tett a rendőrségen a férfi ellen, aki állítása szerint hetek óta megfigyeli és fényképeket készít róla. A polgármester a szekelyhon.ro-nak elmondta: tudomása szerint a férfi csíkszeredai, és a SRI alkalmazottja.
Maszol.ro