Újabb női győzelem: Csíkszereda nyerte a harmadik Székely Vágtát
Csíkszereda, Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasa indult a harmadik Székely Vágta döntőjében. A sepsiszentgyörgyi induló, Bagoly Szabolcs a Nemzeti – és Székely Vágta szervezőbizottságának határozata értelmében nem indulhatott a döntőben, miután az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy lova lesántult.
Rendkívül izgalmas futamot láthatott az a több mint tízezer ember, aki feljött az Óriáspince-tetőre, illetve az a több százezer néző is, aki a Duna Televízió élő közvetítésén követte végig a harmadik Székely Vágta döntőjét. A szoros futamból Márton Gréta Orszon nevű lovával, Csíkszereda képviseletében került ki győztesen, második helyen végzett Bódi Albert Imánnal, Kézdivásárhely képviseletében, harmadik lett André Mónika és Herceg, a csíkszentkirályi induló. Bár sokan fogadtak volna az újabb női győzelemre, a döntőbe jutott két férfi lovas is nagyon jól lovagol, így semmit nem lehetett előre megjósolni. A döntőben végül Bódi Albert egyetlen férfi versenyzőként futott, maga mögött hagyva az alig 18 éves André Mónikát és a tavalyi győztes lovat, Herceget.
A csíkszeredai győztes a közte és Orszon lova közti összehangot véli győzelme kulcsának, hiszen hat éve lovagol rajta, megszokták egymást, ismeri a ló képességét, és érzi, mikor akar nyerni. Idén nyerni akart, mondta a 19 éves Márton Gréta.
A budapesti Nemzeti Vágtán tehát mindhárom lovas részt vehet, és a Nemzeti Vágta szabályzata értelmében az elővágta szervezők, így Sepsiszentgyörgy alanyi jogon képviselheti Székelyföldet a mindent eldöntő küzdelemben.
A Székely Vágta fődíja a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutás, amit mind a négy lovasnak biztosít a szervezőbizottság, emellett az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik lovas 1000 lejt vihet haza, és természetesen a győztes serlegeket. A díjakat Tamás Sándor megyei elnök, Antal Árpád András polgármester és Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője adta át Székely Tibor Vágtafőkapitány jelenlétében. A negyedik helyezésért Bagoly Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi induló, különdíjként vehette át Sógor Csaba EP-képviselő felajánlását, amely egy kétnapos kirándulást jelent Brüsszelbe.

Erdély.ma

Valer Marian: Dragnea arra kért, hogy csaljunk a referendumon
Feljelentette saját magát a korrupcióellenes ügyészségnél Valer Marian szenátor, volt Szatmár megyei PSD-elnök. Marian azt vallja, a tavalyi referendum előtt Liviu Dragnea PSD-főtitkár arra kérte a párt megyei vezetőit, hogy „érjék el", hogy a részvétel érje el az érvényességi, 50 százalékos küszöböt. Marian szerint megbízták, hogy akár megvesztegetéssel is, de győzze meg a szavazókörzetek vezetőit.
A PSD-ből májusban kizárt szenátor egy szatmárnémeit munkaebédről beszél, amelyen Dragnea bizalmasan felkérte a megyei elnököket a csalásra. Marian azt állítja, ő maga nem teljesítette az utasítást. Valer Marian egykori párttársai szerint a politikus csupán bosszút akar állni, amiért kizárták a PSD-ből.
A DNA szeptemberben már eljárást indított Dragnea ellen; a vád szerint tucatnyi illegális módszert alkalmazott annak érdekében, hogy népszavazással leváltsák az államfőt. Központ / realitatea.net
Erdély.ma

Könyvbemutató a Szentlélek-templom Merk Mihály-termében
Fényi József orosz szakos tanár Nagybányán élte le az életét. Az 1970-es években a világtól elzárkózva, titokban, dolgozatjavítás ürügyén megírta a Szovjetunióban kényszermunkán eltöltött éveinek drámai történetét. Nyugdíjas éveiben családjával együtt hazaköltözött Mezőfényre. Élete nagy álma volt, hogy az úgynevezett sváb deportálásról készült emlékiratai egyszer napvilágot látnak, a kényszermunka éveiről írt színdarabja pedig előadásra kerül. Egyiket sem érhette meg. Elkészült a megálmodott könyv, és forgalomba került Szatmárnémetiben a Retro-babam Kft. Negruzzi utca 7. szám alatti könyvüzletében, valamint a Baraprest üzletben, a Bercsényi utcában. Fényi József Kényszermunkán a Szovjetunióban című emlékirat-gyűjteményének szatmárnémeti bemutatója július 14-én, vasárnap du. 6 órakor lesz a Szentlélek-templom Merk Mihály-termében. (Csirák Csaba)
Vasárnap (Kolozsvár)

Hírsaláta
MÉG HUSZONKILENC NAP BORBOLYNAK. Újabb 29 nappal meghosszabbították a hivatali munka tiltását Borboly Csaba számára. Péntek reggeli blogbejegyzésében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arról írt:Marosvásárhelyen a Korrupcióellenes Ügyészségen azt közölték vele, hogy szombattól újabb 29 napos tiltás lép érvénybe hivatali feladatkörének gyakorlását illetően. Borboly emiatt nem lehetett jelen a pénteken Bálványoson Liviu Dragneával lezajlott megbeszélésen.
LESZEREPELT CRIN ANTONESCU. Miután nem jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Relu Fenechiu közlekedésügyi minisztert, Crin Antonescu hosszú percekig fejtegette az exminiszter erényeit, majd ama meggyőződésének adott hangot, hogy a bíróság Traian Băsescu és a sajtó nyomására ítélte el Fenechiut. A román sajtó egy része megdöbbent, hogy az ország második embere támadta az igazságszolgáltatást, mely a jogállam alapja. Viselkedése miatt sokan kétségbe vonják, hogy alkalmas lenne államfőnek. A bukaresti RTV tudni véli, hogy Fenechiu pénzelte Antonescu választási kampányát. DRAGNEA CSALÁSRA BUZDÍTOTT. Feljelentette a Korruopcióellenes Ügyészségen önmagát és Liviu Dragneát Valer Marian volt szocdem szenátor, mert az akkor még pártfőtitkári tisztségben dogozó és az 2012-es, Băsescu eltávolítása érdekében szervezett népszavazáson csalásra buzdította az ötvenszázalékos jelenlét elérése érdekében. Befeketíti Radu Stroe jelenlegi belügyminisztert, Victor Pontát és Ilie Sârbut is, akik a szenátor szerint tudtak a csalásról. (Gândul) MESTERKÉPZŐ A SAPIENTIÁN. Első alkalommal hirdetett felvételit mesterképző szakjaira a magyarországi támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE). Az egyetemi diplomával rendelkezők idéntől hét szakra jelentkezhetnek a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai karán. Dávid László rektor elmondta, az induló mesterképzések közül hatra már megkapta az akkreditációt az intézmény, a kommunikáció és közkapcsolatok szakot pedig várhatóan az őszi pótfelvételin indíthatják el. A négy marosvásárhelyi és három csíkszeredai szakra átlagosan 15 tandíjas és 15 tandíjmentes helyet hirdettek meg. A Sapientia EMTE intézményi akkreditálásáról szóló törvényt tavaly fogadta el a parlament: ezáltal vált lehetővé, hogy az egyetem államvizsgát szervezzen és mesterképzést indítson. MINISZTERELNÖKI SIKERLISTA. 2,2 százalékos gazdasági növekedés volt Romániában az év első negyedében a miniszterelnök bemutatott adatai szerint: leállt a pénzpazarlás a Hirdoelectrica és az Oltchim vállalatnál, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságnál és az Adóhivatalnál újraindultak a korábban leállított uniós operatív programok, megháromszorozódott az európai alapok lehívási aránya, elérve a 20 százalékot, 10 milliárd euró értékben szeretne befektetéseket idevonzani a kormány, és év végéig 50 ezer új munkahelyet teremtene a Stratégiai Befektetések és Állásteremtések Országos Terve értelmében. A Ponta-kormány stratégiája öt ágazatot érint: az energiát, az ásványkincseket, a mezőgazdaságot, az ipart és az infrastruktúrát. (Agerpres) MINT INGET, ÚGY VÁLTANAK PÁRTOT. Ebben a törvényhozási ciklusban igen megnőtt a pártváltó honatyák száma, 24 képviselő és 4 szenátor lépett át más pártba, tizennégy a függetlenek padsorát választotta. Legrosszabbul DD pártja jár: 68 képviselőjéből/szenátorából már csak ötven maradt – írja az Adevărul. VALLÁSOS NÉP. A vallási hovatartozásról nyilatkozó lakosság 0,2 százaléka mondta azt a 2011-es népszámláláson, hogy ateista, vagy nem tagja egyetlen felekezetnek sem, a válaszadók 86,5 százaléka ortodoxnak vallotta magát. 4,62 százalék, azaz 871 ezer fő mondta, hogy római katolikus, 3,19 százalék, azaz 601 ezer fő református. A népszámláláson 58 ezren unitáriusnak, 20 ezren evangélikusnak vallották magukat. A magyar történelmi egyházak híveinek aránya néhány százalékkal csökkent. A magukat izraelitáknak vallók száma tíz év alatt megfeleződött: 6200-ról 3500-ra. (Kolozsvári Rádió)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kastélysorsok Erdélyben: mi lesz a magyar örökséggel?
Az összmagyar örökségvédelem egyik legfontosabb rendszerváltás utáni kérdése a külhoni épített örökség védelme, különösen a nehézségekkel sújtott vidékeken. Az erdélyi kastélyok pusztulása és mentése talán a legizgalmasabb terület: ezt járta körbe a Korunk folyóirat júniusi lapszáma.
A Korunk című, kolozsvári központú, erdélyi folyóirat júniusi lapszáma az erdélyi kastélyok viszontagságos 20. századi történetét, azok romániai rendszerváltás utáni sorsát, hol borús, hol reménykeltő fejleményeit járta körbe cikkek, esszék és interjúk egész sorával. Tudták, hogy Trianon óta komplett középkori udvarházak és kora barokk rezidenciák pusztultak el Erdélyben, nem beszélve a török idők utáni barokk, klasszicista vagy eklektikus kastélyok egész sorának omladozásáról? A Korunkban számos ilyen történetet olvashatunk. A magyar örökség végleges elpusztulása miatti szívfájdalmunkat, ha csekély mértékben is, de azért enyhíti az a néhány pozitív történet, ami reményt kelt az erdélyi épített kincsek jövőjét illetően.
Kastély? Gépállomás, istálló, téeszközpont!
Kovács András kolozsvári művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA külsős tagja már a folyóiratot nyitó, Hogyan pusztítsuk el a kastélyokat? című balatonfüredi előadása alapján született írásában megkondítja a vészharangot. „Az élet nem áll meg merengve visszanézni; épül Erdélyben út, vasút, gyár, állomás, kaszárnya, városi palota, templom, falusi ház és iskola, de kastély? – aligha többé. A kastély már maga a történelem” – idézi mottóként Biró József 1944-es szavait. És mennyire történelem most a kastély fogalma, hetven évvel később. Kovács András az, aki a fent már említett veszteséglistát sorolja: nyomtalanul eltűnt a Bánffyak bárói ágának bonchidai, középkori udvarháza; a Hallerek 1626 körül épült fehéregyházi rezidenciája; a szamosfalvi Mikola- és a magyarfenesi Jósika-kastély is.
A második világháború romániai kommunista hatalomátvétele után végleg megpecsételődött az úri lakosok sorsa, legtöbbjükből Erdélyben is gépállomás, istálló, téeszközpont vagy közösségi (értsd, senki által nem őrzött, védett, karbantartott) épület lett. Változást hozott azonban a román rendszerváltás és az utóbbi évek néhány fejleménye: a restitúciós törvények értelmében sokan visszakaphatták régi kastélyaikat, birtokaikat – már ami megmaradt belőlük a román kommunizmus évtizedei után. Ez a különös restitúciós rendszer egyrészt tényleg nagyvonalú volt, lehetőséget teremtett arra, hogy akiben van elég kalandvágy, kitartás és ideg, újra életre kelthesse ősei egykori birtokát. Másrészt viszont az országos és helyi szabályok, a bürokrácia és a lokális közélet szereplői számtalan akadályt gördítenek az egykori, jellemzően gyűlölt magyar urak visszatérő utódai elé. „Az ingatlanok fenntartását és helyreállítását a román állam meg a román örökségvédelmi törvény most szemforgatóan rájuk hárította, a továbbiakban őket téve felelőssé az épületek állapotáért” – írja Kovács András.
A szkeptikus erdélyi művészettörténész példákat hoz arra is, hogy nemcsak a szándékolt vagy hanyagságból eredő pusztulás, hanem még a félresikerült felújítási kísérletek is sokat rontottak egyes erdélyi műemlékeken. A fogarasi vár egyik szárnya például az eredeti vakolat leverése után álreneszánsz ablakkereteket kapott. A bonchidai, hatalmas Bánffy-kastélyt (Erdély legnagyobb reneszánsz-barokk kastélyát) vasbeton elemekkel próbálták megmenteni az enyészettől, miután előbb ’44-ben a németek gyújtották fel, majd a falusiak hordták el a maradványait és a park fáit, nem beszélve a barokk szobrok elpusztulását eredményező céltalan vandalizmusról. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt pedig dilettáns, ámde nagyravágyó álhistorizáló elemekkel újították fel oly módon, hogy évszázadokkal ezelőtti tulajdonosai rá sem ismernének már.
Kálnokyak, Mikesek, Bánffyak, Ugronok, Hallerek és Bethlenek
Mit mentünk, miért és kinek? – teszi fel a kérdést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember írása címében. Hegedüs leszögezi: térségünkben Romániában adták vissza a legtöbb műemléket a tulajdonosok leszármazottainak. „Sajnos az esetek döntő többségében romos állapotban, lelakva s minden gazdasági háttér nélkül, de visszaadták” – erősíti meg e tény jelentőségét. Az örökségvédő örül annak, hogy vannak olyanok, akik a „vakolókanállal együtt a kezükbe vették lepusztított épületeik gondozását”. Hegedüs is említi a bonchidai Bánffy-kastély történetét, de a pozitív fejleményeket kiemelve: zajlik egy nagyon lassú felújítási folyamat, így Bonchida ma már nemzetközi oktatási és kulturális központként működik, félkész állapotban is. A román kulturális tárca műemlék-helyreállítási alapja keretében csak 2012-ben egy sor kastély és vár kapott támogatást, Nagyvárad várától Vajdahunyadig. A legnagyobb teher azonban Hegedüs szerint a régi-új kastélytulajdonosokra hárul: „A Kálnokyak, Mikesek, Bánffyak, Ugronok, Hallerek, Bethlenek kemény munkával építik vissza mindazt, amit a kommunizmus elvett tőlük” – fogalmaz, s ez szerinte biztosítja: van magyar kastélyjövő Erdélyben.
A partiumi kastélysorsokról írt a Korunkba Emődi Tamás nagyváradi építész-művészettörténész. Partium úri lakjai Emődi szerint művészettörténeti értékükben elmaradnak Erdély, a Dunántúl és a Felvidék kastélyaitól – ennek történelmi okai vannak; de az elmúlt közel száz év őket is ugyanúgy sújtotta. A Telegdiek papmezői reneszánsz várkastélyából már csak falmaradvány látható; de Károlyi Sándor erdődi, Petőfi emlékezetéről híres kastélya is megsínylette az időszakot. Az aranyosmeggyesi Báthori–Lónyay–Teleki–kastély a 17. században nyerte el végső formáját, de ma már válságos állapotban van: nincs tetőzete, komoly statikai problémákkal küzd, és lehet, hogy rövidesen rommá fog válni. Emődi hosszan sorolja a partiumi kastélyokat és jelenlegi helyzetüket, és összegzése szerint rendkívül kevés olyan emlék van, amelyik építészeti vagy kultúrtörténeti értékének megfelelő kezelésben részesült.
Egy normálisan működő társadalmi rendszerben az úgynevezett felső tízezer garantálhatná a társadalom előmenetelét, Erdélyben és Romániában azonban hiányzik ez a réteg – szól a Guttmann Szabolcs műépítésszel, volt nagyszebeni főépítésszel készült interjú fő üzenete. Gutmann kiemeli a nagyszebeni óváros Brukenthal-palotáját, ami szerinte az egyik legszerencsésebb példája az elmúlt húsz évnek; sőt a korábbiaknak is, hiszen múzeumként vészelte át a legsötétebb időszakot. Nagyszeben európai kulturális fővárosként való újjászületése után pedig méltóbb fizikai és szellemi környezetben, az evangélikus egyház tulajdonában képviseli tovább Brukenthal Sámuel egykori erdélyi kormányzó humanizmusát. Guttmann hiányolja a stratégiát és az átfogó gondolkodást és cselekvést: ő és társai már korábban felmérték a Szeben és Fehér megyei kúriákat, kastélyokat, de a dokumentáció minisztériumi levéltárban porosodik. Ugyan sok erdélyi vidék küzd problémákkal, de a fejétől is bűzlik a hal: „Aki ma végigmegy Bukarest főutcáin, láthatja, hogy a 19. századi nagy bérházak többsége lakatlan. (…) Ha ennek a városnak kell felügyelnie az országot és annak épített örökségét, akkor egyetlen reményünk, ha komolyan vesszük a regionalizálást…” A volt szebeni főépítész a fiatal szakember nemzedékektől, az országos párbeszédtől és a civil szféra bevonásától remél szemléletváltást.
Amit visszaszolgáltattak, azt fenn kell tartani
A szakértők után a legközelebbi érintettek, a kastélyukat visszaszerző nemesi utódok, Mikes Zsigmond és a Bethlen-leszármazott Vályi Zsuzsanna vallanak családi és személyes élményeikről. Vályi nagyszüleit kitelepítették birtokukról, és kényszerlakhelyre hurcolták őket, a nagyszülők minden munkát elvállaltak a túlélésért, de az unokák már nem számítottak osztályellenségnek. A család 1988-ban költözött Magyarországra. Mikes Zsigmond felmenőit szintén kitelepítették. „Tízéves lehettem, amikor Papi kiterített egy hatalmas papírtekercset, rajta színesen megrajzolva a családfa. Mutatta, hogy ez a családunk, de hozzátette: „erről nem szabad senkinek beszélni” – mesél a hallgatás korszakáról Mikes. Az építész végzettségű Vályi Zsuzsanna szerint ma „izgalmas feladat, hogy a visszaszerzett örökségből ma mit lehet kihozni”. Mikes Zsigmond szerint „amit visszaszolgáltattak, azt fenn kell tartani”, és „a visszaszolgáltatás nem azt jelenti, hogy most hirtelen meggazdagodtak az egykori kisemmizettek, hanem azt, hogy olyan életvitelt választanak, amiben ezeknek a műemlékértékű épületeknek is szerepük lesz”.
Erre jó példa a Korunk másik cikkében bemutatott Kálnoky-modell: Kálnoky Tibor fiatalemberként tíz évig harcolt az elveszett örökségéért a román állammal. Miklósvári kastélyát hatalmas erőfeszítésekkel kezdte felújítani, saját kézbe véve a munkálatokat, hagyományos technikákat is felelevenítve. Innen-onnan, régiségvásárokból szedték össze a régi, korhű berendezési tárgyakat. Károly herceg, a brit trónörökös is többek között Miklósvár hatására szeretett bele Erdélybe, s évek óta járja tájait, vendégházakat létesítve, őstermelőkkel kapcsolatba lépve. Károly herceg saját bevallása szerint időutazásként éli meg Erdélyt, ahol a természet és a kultúra tökéletes összhangjára lelt, s ahol még van mit tanulni az ebben az összhangban élő emberektől.
Tudjuk, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a régi világot már semmi sem hozhatja vissza, és az évtizedek során sok értékes magyar épített örökségünk pusztult el véglegesen Erdélyben (is). De ahogy a Korunk folyóirat számos írásából kiderül: a Károly herceg által is képviselt elkötelezettségből, a Mikesek, Kálnokyak és a többiek elszánt küzdelméből, az örökségvédők új nemzedékének munkásságából talán újra életre kelhet egy-egy erdélyi birtok. Az újraéledő kastélyok elveszett, halódó környékekre is kisugározhatják a szellemet, kultúrát és civilizációt – pont úgy, ahogy Erdély tette azt régi, „sötét” évszázadokban…
Rajcsányi Gellért
MNO

Székely Vágta – a megtalált kincs
Az élmény egyedi, megismételhetetlen és egy életre megmarad. Van valami különleges vonzása, szakrális kisugárzása a helynek, ahonnan belátható a hegykoszorúval körülzárt Háromszéki-medence. A hegy központi részén a "székely Stonehenge" áll a kőoltárral és a föléje boruló, jurtára emlékeztető faépítménnyel, amely modern lármafára emlékeztet. A magasból virágot formázó térplasztikát a háromszékiek világtalálkozójára építették ki, akkor állították a főoltárhoz vezető kilenc székely kaput, s a háromszéki települések nevét és írásos említésének évét tartalmazó kőoszlopokat. Az Óriáspince- tetőn összegyűlő fegyelmezett, vidám tömeg pedig az összetartozás olyan élményét nyújtja, amitől többnek, jobbnak, erősebbnek érzi magát az ember, s biztos abban, hogy a szűkebb és tágabb szülőföldje a legszebb hely ezen a golyóbison.
A többi ráadás, holott maga a verseny a lényeg, a székely virtus felélesztése, szép lovak és jó lovasok csatája. Huszárok felvonulása, csatajelenete a Székely Virtus Hagyományőrző Együttes előadásában, díjugrató verseny és bemutató a csíkszeredai Genovéva Lovarda jóvoltából, hírességek fogathajtó vetélkedője, lovasíjász bemutató a Kassai Lovasíjász Iskola révén, lovastánc, világzenei koncert és táncshow öt együttes, a Honvéd Táncszínház, Háromszék Táncegyüttes, M Stúdió előadásában a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub közreműködésével, Bársony Bálint zenekarának és Korzenszky Klára népdalénekesnek a zenéjére, Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetőjének a koreográfiája alapján. Magyar indulókkal nyitott a rétyi Ifjúsági Fúvózenekar Kováts András vezényletével, hallhattunk huszárnótákat, s fellépett a mosonmagyaróvári Gazdász Néptánc-együttes. Vasárnap este a döntőt követően az Óriáspince-tetőt megtöltő hatalmas tömeg tapsolta meg a Nox-slágerekkel és a Tini Dance Center tagjaival színpadra lépő Péter Szabó Szilviát.
A sok színes műsorszám között az elő- és a középfutamok az idénre tökéletesített 400 méter hosszú és 100 méter széles pályán zajlottak, amelyet szalmabálák vettek körül, hogy a versenyzők nehogy kisodródjanak. És valóban csak egy lovas esett le a lováról, az esélyesnek tartott Csíkszentkirályi André Mónika pedig hősiesen megülte szőrén is a tavalyi győztes Herceget, miután lecsúszott a ló hátáról a nyereg. S bár a 30 versenyző között mindössze két ifjú hölgy volt, a 19 éves csíkszeredai Márton Gréta megnyerte a döntő futamot a 11 éves angol félvér Orszon hátán, s a 18 éves csíkszentkirályi André Mónika is továbbjutott a budapesti Nemzeti Vágtára. A férfiakat a kézdivásárhelyi Bódi Albert képviseli a 9 éves arab telivérrel, Imánnal, s bár nem tudott részt venni a döntőben az ötéves angol pej, Alkony lábsérülése miatt, a verseny reménysége, a rendező Sepsiszentgyörgyöt képviselő Bagoly Szabolcs is összemérheti tudását szeptemberben a legjobb magyar lovasokkal.
Megkapó látvány volt a zászlós bevonulás, s igazán sajnálhatjuk, hogy Marosszéket mindössze egy lovas képviselte, ugyanakkor gratulálunk Sáromberkének, hogy mégsem maradtunk szégyenben.
A Nyeregbe, székely! jelszóval meghirdetett 2013-as vágtán sátrak egész sora bizonyította az erdélyi magyar ember leleményességét, kézügyességét. Lovas felszerelések (nyereg, ostor), fafaragások, festett bútorok, csontszobrászat, magyaros ruhák, különböző anyagokból készült ékszerek, kézimunkák, szőttesek, mézeskalács, fából esztergált gyermekjátékok, szalmából font dísztárgyak, korondi fazekasmunkák, az adott vidékre jellemző gasztronómiai termékek, házi befőttek, vadhúsból készült felvágottak stb. alkottak olyan gazdag népművészeti és kézműves- vásárt, hogy szinte lehetetlen volt mindenre odafigyelni. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek sem, amely Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanácselnök vezetésével a legszebben kiállító települést díjazta. A művészet kedvelői megtekinthették az Incitato nemzetközi alkotótáborban festett képeket, s szabadtéri kiállítás várta az I. Székelyföldi Fotóbiennále anyagával az érdeklődőket.
A gyermekeknek gazdag programot szerveztek: lovagi és ritmusjátékok, mondókák, valamint népi gyermekjátékok, kézműves-foglalkozások, bohóctréfák, zsonglőrmutatványok, vásári bábjáték és sok egyéb ötletes játék várta a legkisebbeket a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében. Lehetett pónin lovagolni, póni vontatta kisszekéren utazni, s a felnőttek is lovagolhattak. Éhesen sem maradt senki, hisz a flekkentől, a parázson sütött túrós puliszkáig számtalan vendéglátó sátor kínálatából válogathatott mindenki, aki megéhezett.
Bár a megnyitón még kövér fellegek úsztak a Óriáspince-tető fölött, délutánra kiderült az idő, s a idei vágta kellemes, varázslatos hangulatban telt. A Nemzeti s benne a Székely Vágta eszméjéről Székely Tibor vágtafőkapitány szólt, aki a nemzeti összetartozás és az egymás mellett élő népek kölcsönös tiszteletének a fontosságát említette. A Székely Vágta nemcsak a lovakról és a győzelemről, Székelyföldről is szól, s fontos nemzetpolitikai intézményként erőt és energiát ad a hétköznapok küzdelmeiben – érthetünk egyet Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével, aki Sztakics Éva alpolgármester asszonnyal együtt sokat tett az idei vágta sikeréért. A Nemzeti Vágta pedig, amelynek elődöntőjét jövőre a Vajdaságban is megszervezik, nemcsak a földrajzi, a történelmi Magyarországot is összefogja – hangzott el az elnök üzenete. S immár elmondhatjuk, hogy a csíksomlyói búcsú, s az Ezer székely lány találkozója mellett a maksai Óriáspince-tetőn zajló Székely Vágta rövid idő alatt felsorakozott az ezres tömegeket vonzó erdélyi népünnepélyek sorába.
A monda szerint a hegy neve onnan származik, hogy az ott élő óriások a hegy gyomrába rejtették kincsük egy részét, amikor menekülniük kellett. A kincset nem kell többet keresni, hiszen a Székely Vágta szervezőinek sikerült felszínre hozni azt.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

„Játszani akarok mostan”
A készülő zivatar, megnyugodott, bár volt némi égi kuglizás, nem mosta el a Nyugati Jelen – Kovách Géza – Baráti Társaság I. Összejövetelét. (Ne nevessen senki a római egyesért és a nagy ő kezdőbetűért.)
Ha vannak egyáltalán kísértetek, azok nem járkálnak, csak lebegnek, kivéve a kommunizmus kísértetét. Lehet, július 11-én délután, a Jelen Ház teraszának ponyvája alatt vagy felett, volt némi kísértetlebegés. A „régi mániák” és hangulatok, azonban kézzelfoghatóan jelen voltak.
Igen, szó volt az egykori hegyaljai kirándulásokról, a tétnélküli, 100%-ban amatőr kosárlabda-, sakk- és labdarugó mérkőzésekről, az eltűnt kávéházakról.
Bejöttek négyen Simonyifalváról, hogy segítsenek tájainkon újra életre kelteni az ősi magyar kártyajátékot, az alsóst. Bognár Levente be is ült közéjük néhány osztásra. Beszállt a Krónikás is. Szidták is kegyetlenül, amiért a blanc adu alsóval indította el a játékot. Az esemény krónikása így tanulta, a játék egykori atyamestereitől, akik éppen Simonyifalváról rajzottak ki s jutottak el Aradra is.
Csernus Imre, D. Nagy Károly, Kiss József, Kiss Károly voltak a bejött „Négyek”. Ismerték néhai Bozóki plébános úr nevét, aki nem egyszer a kártyaasztaltól, akkor kelt csak fel, amikor már harmadjára harangoztak az esti litániára.
Megható tisztelettel beszéltek Kovács Mihály tanító úrról, Kádár Matyiról és Hévízi Pali „szövetkezetesről”. Tudták, hogy a faluban valamikor nyolc billiárd asztalnál karamboloztak, s nagyon kellett igyekeznie a vasárnapi ebéd után annak, aki helyet akart szerezni magának a nagyszámú kártyaasztalok egyikénél.
El tudták mondani annak a három echte sváb simonyifalvai magyarnak a nevét, akik a nehéz időkben is ünneplőbe öltöztek augusztus 20-án, Szent István napján.
Az összejövetel majdnem legfiatalabb résztvevője megkérdezte:
– Miért pont Kovách Géza?
– Márki Sándor, Krenner Miklós, Kuncz Aladár, Fischer Aladár, Kovách Géza voltak a „jelöltek”. A megkérdezettek, közfelkiáltással jelölték Gazsit.
– A többiek kik voltak?
– Na, látja: ezért lett „pont” Kovách Géza a baráti társaság névadója.
Szombat délután, 2013. július 13-án, 15 órakor elkezdődött a „próbajárat”. Rajtunk múlik, hogy ne fusson vakvágányra. Jó hangulatban indult a klubélet, legközelebb július 17-én, szerdán 15 órai kezdettel találkozunk. Keressük a legalkalmasabb napot és kezdési időpontot.
A módosított logó kész, a társasági kódexen dolgoznak, készül a tagsági kártya, körvonalazódnak a tervek, az elképzelések.
Nevet keresünk a klubnak.
Tessék javasolni!
Krónikás
Nyugati Jelen (Arad)

Gondolatok az Erdélyi Gondolatról
Közvetlenül a rendszerváltás után egy tehetséges brassói fiatalember, Beke Sándor Székelyudvarhelyre költözik, és elhatározza, hogy életét nem csupán a versírásnak, hanem a könyvkiadásnak is szenteli. Lírikus alkata ugyanis jól megfért különleges menedzseri képességeivel. És megszületett az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely fennállása óta mintegy 300 könyvet jelentetett meg, többek között a szépirodalom, a nyelv- és irodalomtudomány, az etnográfia, a folklór, a történelem, a filozófia, a szociográfia, a művészettörténet, a biológia tárgyköréből, de memoárok, publicisztikai és esszékötetek is napvilágot láttak az utóbbi két évtizedben. A Székely Útkereső című irodalmi művelődési lapot követően pedig, 2009-ben, immár több mint 200 oldalas terjedelemben megjelent az Erdélyi Toll című irodalmi művelődési folyóirat is.
Dióhéjban ennyi az erdélyi könyvkiadás és sajtótörténet immár szerves részét képező Erdélyi Gondolat Könyvkiadó története. Az Erdélyi Gondolaté, amelynek születésénél ott bábáskodott a felejthetetlen emlékű neves néprajzkutató és író Nagy Olga, aki tudományos tekintélyét latba vetve, önzetlen segítőkészséggel állt Beke Sándor mellé, segített betörni a könyves szakma meglehetősen zárt világába. Úgy is, hogy számtalan kötetét ajánlotta föl kiadásra, de úgy is, hogy olyan jelentős szerzőket sikerült megnyernie az ügynek mint Fodor Sándor, Cseke Péter, Murádin László, Péntek János, Jancsik Pál, Benkő András és a többiek.
A kiadó megalakulásának 20. évfordulóján a főszerkesztő, Beke Sándor a 21. századi erdélyi könyvkiadással, sajtókiadványokkal, irodalommal és könyvterjesztéssel kapcsolatos körkérdésekkel fordult az Erdélyi Gondolat munkatársaihoz, olvasóihoz, megszólaltatva neves írókat, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, egyetemi tanárokat, szerkesztőket. Az Erdélyi Toll 2013/1 és 2013/2 számában napvilágot látott válaszok Albert-Lőrincz Márton, Balázs Sándor, Barabás István, Bertha Zoltán, Bölöni Domokos, Brauch Magda, Buksa Éva-Mária, Csire Gabriella, Demeter Attila, Jakobovits Miklós, Málnási Ferenc, P. Buzogány Árpád, Pomogáts Béla, Ráduly János és Sipos Erzsébet véleményét tartalmazzák.
A ‘89 utáni erdélyi magyar sajtó hatását firtató kérdéssel kapcsolatban a válaszok sokaságából Pomogáts Béla egy gondolatát emelném ki: „A Székelyföld a maga különleges történelmi és kulturális, mondhatnám így is: „lelki” hagyományai révén a magyar kulturális közösség meghatározó tényezője. Mondhatnám, ahhoz, hogy a nemzeti kultúra teljes értékű örökösei és gazdái legyünk egy kicsit „székelyeknek” is kell lennünk – Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, sőt Szabadkán, Pozsonyban, és Kassán is. Vagyis vállalnunk kell a Székelyföld hagyományait és kultúráját, ismernünk kell ezt a kultúrát, birtokba kell vennünk egyetemes magyar értékeit, és el kell köteleznünk magunkat fennmaradásának és gazdagodásának, megismerésének és megismertetésének ügye mellett. Mindennek szolgálatában áll, mindezt elősegíti az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, a Székely Útkereső és az Erdélyi Toll.”
S hogy milyen értékeket adott a magyar könyvbarátoknak az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó? Bertha Zoltán szerint „örök érvényű erdélyi sajátosságok tárházát, enciklopédikus tudástárát bővítette elévülhetetlen kincsekkel (s így elévülhetetlen érdemeket is szerezve, sőt halmozva) az utóbbi két évtizedben. A Sütő András által olyannyira messze sugárzó jelképiséggel feldúsított fogalom, a sajátosság méltósága, a genius loci kap általa is markáns, karakteres önkifejeződést. Elég végigtekinteni a számtalan kitűnő művelődéstörténeti, néprajzi-népismereti, helytörténeti, gyermekirodalmi és végtelenül sorolhatnánk, hogy még mi mindenféle műfajba sorolható könyvek seregén, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki előtt: a nemzeti önismeret szép- és szakirodalmának egyik megkerülhetetlenül fontos műhelyteremtő központja, rangos centruma és őrvára épült fel a kiadó által az elmúlt években. A sajátos szellemi értékek minden egyes könyvet külön jellemeznek, de együtt valóban lenyűgözően bizonyítják, hogy éppen olyan területeket is be tudtak világítani, amelyek olykor a figyelem peremére szorultak. A székely népi humor felderítésének például nincs másik olyan gazdája, mint ez a kiadó, ez a vállalkozás.”
A két, egyenként 232 oldalas kiadvány tartalmazza többek között Pomogáts Bélának A helikoni költészet és A helikoni elbeszélő irodalom című tanulmányait, Bertha Zoltán Magyarság és emberség című esszéjét, Nagy Pál írását az egykori Művészetről.
A 190 éve született Madách Imrére Málnási Ferenc, Sipos Domokosra Józsa Miklós emlékezik, a 100 éve született Jékely Zoltánról pedig Ráduly János készített tartalmas összeállítást. Köszönésről, megszólításról, nyelvi illemről értekezik Brauch Magda, és néhány nyelvi babonára, köznyelvi hibára is felhívja a figyelmet.
Különleges irodalmi csemegének számít a Szélrózsa kankalin, Bölöni Domokos összetéveszthetetlenül eredeti, sajátosan kifejező, nyelvi, stílusbeli bravúrokban bővelkedő mondatfolyam-sorozata önmagáról, életéről, környezetéről.
Mindkét kötet szerves részét képezi a szépirodalmi anyagot tartalmazó Múzsa és lant című rovat. Mellyel kapcsolatban csupán annyit: olykor a kevesebb több is lehet. A gyenge verseknek – elvétve bár, de ilyenek is akadnak – semmi keresnivalójuk egy igényes kiadványban. A minőség jegyében történő válogatás szigora a jóindulatú ösztönzés mellett sem elhanyagolható.
Két sikeres évtizedet zárt nemrég az Erdélyi Gondolat, és minden bizonnyal további, még sikeresebb évtizedek várnak a sajátos arcélű, Székelyudvarhely határait rég átlépett könyvkiadóra.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

Dallamok a török hódoltság korából
Mindent összevetve sikeresnek bizonyult a rendezvény – értékelte a vasárnap zárult Csíkszeredai Régizene-fesztivált Filip Ignác művészeti vezető.
„Népszerűnek bizonyultak az esti koncertek a Mikó-vár pincéjében: gyönyörű, színvonalas, a fesztiválhoz méltó zenét hallhattunk. A szabadtéri fellépésekre is sokan voltak kíváncsiak, így mindent összevetve sikeresnek tekinthetjük az idei fesztivált. A vendégzenekaroknak küldünk egy felkérést, hogy értékeljék a rendezvényt, az észrevételeket pedig figyelembe vesszük a soron következő kiadások szervezésekor" – értékelte a vasárnap zárult Csíkszeredai Régizene-fesztivált Filip Ignác művészeti vezető. A négynapos rendezvénysorozat reneszánsz táncházzal zárult a Mikó-vár udvarán.
Barokk és reneszánsz zene
Pénteken főként barokk zene szólt, ekkor mutatták be a tanultakat egy koncert keretében a Régizene Nyári Egyetem diákjai. Ekkor lépett fel hangversenyével a Barokk Fesztiválzenekar, hiszen a rendezvény nemcsak fellépési lehetőséget, hanem szakmai műhelyt is jelent a historikus zenét játszók számára. Szombaton a reneszánsz zene került terítékre, délelőtt a gyerekeket várták a Mikó-vár udvarára, ahol a zenehallgatás mellett bábelőadást is meg lehetett tekinteni, korabeli játékokat készítettek.
Az angol zenéé volt a főszerep a zárónapján, amelynek alaphangulatát a Custos Viol Consort koncertje adta. A formáció műsorában a Kájoni-kódex dallamait szólaltatta meg, annak a kornak a zenéjét, amelyből nagyon kevés zenei anyag maradt fenn. Ami ugyanis fennmaradt a török hódoltság idejének magyar zenéjéből, az többnyire pár kódexíró, többek közt Kájoni János munkásságának köszönhető. Ezek a zenei darabok sok hasonlóságot mutatnak Európa nyugati felének zenéjével – amint a műsor második részéből is kiderült.
A zenészek I. Erzsébet királynő Angliájába kalauzolták el a hallgatókat, abba a korba, amelyben illett ismerni a kottát, a hangszerjátékot és a táncot, a zeneismeret pedig a társadalmi elvárások része volt. Ezt példázza az is, hogy számos családban teljes consortnyi – azaz két szoprán, egy alt és két basszus – viola da gamba volt.
Balladák a világzenei repertoárból
Lendületes előadással örvendeztette meg a közönséget a The Early Folk Band, amelynek neve is sugallja, hogy a népzene gyökereihez próbálnak visszanyúlni, szeretnék „rekonstruálni" annak historikus hangzását. A nagy-britanniai, svédországi és németországi tagokból álló csapat igazi világzenei formáció, az előadók a szülőföldjükről magukkal hozott hagyományos zenét ötvözik a regizenélésből szerzett tapasztalataikkal. Munkásságukat számos rangos zenei díjjal ismerték el. Repertoárjuk alappilléreit a brit szigetekről, Németországból, Spanyolországból és Itáliából származó balladák, énekek és táncok képezik. Így épült vasárnapi műsoruk is az egész világot meghódító Robin Hood balladájára, ezen kívül Little John és Maid Marian, valamint a dán Olov Strangeson betyárok balladáját is felelevenítették.
A koncertet követően a szegedi Kovács Gábor által vezetett reneszánsz táncházba hívták meg a Mikó-vár udvarán összegyűlt népes közönséget – a táncházvezető Londonban végezte reneszánsz- és barokktánc-tanulmányait. A vasárnapi fesztiválesemények része volt a csíksomlyói térzene, a templomozókat a nagykárolyi Carmina Renascentia által szolgáltatott térzene hangolta rá az esti koncertekre. Ugyanakkor bekapcsolódott a fesztivál helyszínei közé a csíkdelnei Szent János műemléktemplom: Erich Türk kolozsvári orgonista szólaltatta meg a régi épület kicsi, de kifinomult hangszerét, bebizonyítva, hogy bár a kis erdélyi orgonák nem alkalmasak a nagyobb lélegzetű, komplex orgonaművek megszólaltatására, de kiválóak a korai barokk korban született művek előadására.
Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Népművelő írás a magyar örökség rögzítésére
Mintegy félszáz érdeklődő látogatott el pénteken délután a nagyváradi Góbé csárdába, ahol Pápay Zoltán legújabb, Egymásért című kötetét mutatták be. A szerző egyik legfontosabb célja: harcolni a nyelv tisztaságáért, az idegen ráhatások kiküszöböléséért – mondta el a kötetet méltató Sándor Lajos református lelkipásztor. „Szilárd pontokat talál és ad – ha tetszik, a kezünkbe vagy a lábunk alá –, melyekkel újraépíthetjük ősi örökségünk, és visszaszerzett, megerősödött önbizalommal, büszkén nézhetünk a világ szemébe” – fogalmazott Sándor Lajos.
A könyv keretét a Gazda és a Vendég beszélgetése adja, tartalmában pedig nyelvi, történelmi, kulturális és technikai szempontból vizsgálja azt az örökséget, amelyet a magyarság a világ számára nyújtott. Nyelvi szempontból visszavezeti a magyart szinte az emberré válás kezdetéig, az első kimondott szóig. Történelmi áttekintése a nagy magyar királyokat veszi sorra, kiknek oly sokat köszönhet, s akiknek oly keveset adott Európa. A könyvben külön fejezet foglalkozik emellett a székelység történelmével, s a szerző lajstromba veszi a kultúra nagyjait, a hungarikumokat és a magyar találmányok sokaságát is. „A könyv minden oldala sugallja, hogy vissza kell térnünk a ma divatos én-központú világból a mi- vagy a másért-központúságra, amit a cím is sugall. Egymásért élni, tenni az Isten-adta és –gyakorolta, csupa nagybetűs szeretetben” – hangsúlyozta a lelkész.
„Ha valahol valaki konfliktusba keveredik, azt kell megnézni, honnan jön, mert az ősi örökség meghatározza mindenkinek az útját az életben” – fogalmazott Pápay Zoltán, aki elmondta, hogy műfajilag leginkább népművelő kategóriába sorolja kötetét, melyet igyekezett röviden és tartalmasan megírni, úgy, hogy az forgatható olvasmány legyen a mai rohanó világ olvasói számára is.
A szerző beszélt indíttatásáról, iskolás és egyetemi éveiről, melyekben fontos szerepet játszott anyanyelve ápolása. Beszéde végén pedig kifejtette: ha a közösség megtalálja a módját, hogy visszatérjen természetes hagyományaihoz, akkor még van remény a magyarság számára a mai világban. A könyvbemutatón meglepetés-vendégként fellépett Kriszta Réka Piroska is, aki a Honfoglalás című filmből ismert Kell még egy szó című dalt adta elő. Az esemény dedikálással zárult.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Semjén: a végsőkig kitartunk Székelyföld mellett
A székelység és a magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne általános az Európai Unióban – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádióban.
A Parlament 7-es, legforgalmasabb kapuja fölött leng a székelyzászló. Semjén Zsolt a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangsúlyozta: fontos, hogy a Székelyföldön élők ezt tudják, amikor azért üldözik őket a saját szülőföldjükön, mert kiállnak a szimbólumaik mellett. A magyar olyan sajátos nemzet, amely három részből áll: van az anyaországi, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság, de ez a három nemzetrész egyetlen nemzetet alkot, s maga a nemzet kerül veszélybe, ha bármelyik ezek közül eltűnik. Ezért minden nemzetrésznek éreznie kell, hogy a magyar állam mögöttük áll, magyarázta a miniszterelnök-helyettes.
A székelység egysége történelmi, kulturális adottság függetlenül attól, hogy a politika Trianontól a mostani regionalizálásig hogyan akarja közigazgatási szétszabdalni Székelyföldet. Akárhogy szabdalgatják azonban, Székelyföld egy valóság, ugyanakkor a megmaradásunkat nagyban segíti, ha egy régióhoz tartozik a tömb-magyarság, fogalmazott Semjén. Hozzátette: ez a Partium tekintetében ugyanígy van, Szatmár, Bihar és Szilágy megyének egyben kell lennie.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: a kormány a végsőkig kiáll Székelyföld mellett, minden segítséget megad a székelyeknek, hogy – élve természetes szabadságukkal, állampolgári jogaikkal – akik együtt akarnak lenni, azok együtt lehessenek, és ne kényszerítsék bele őket olyan hatalmas, román közigazgatási megyékbe, ahol a többségből kisebbség lesz, és nehezen tudják érvényesíteni az identitásához fűződő jogaikat.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a székelység és a magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne általános az Európai Unióban.
Semjén Zsolt különösen fontosnak nevezte a nemzet közjogi egyesítését, vagyis, hogy a világon bárhol élő magyar megkaphatja az állampolgárságot. Az igazi erő az asszimiláció megfordítására az állampolgárság megadása: útlevél és szavazati jog, mondta a miniszterelnök-helyettes. Ennek érdekében küldött ki a kormány a nyugati diaszpórába 50 konzult és a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében 50 „népművelőt”, akik magyar nyelv, népdal, néptánc, történelem tanítással erősítik meg az identitásukban a magyarságot.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma

Andrei Marga utódjának is volt dolga a Securitatéval
Egyetemista évei alatt egy magyarországi vendégtanár lektorról kért jelentéseket a Securitate a Román Kulturális Intézet (ICR) új igazgatójától. Erről Lilian Zamfiroiu az Adevărulnak számolt be egy kedden közölt interjúban.
Andrei Marga utóda az ICR élén elismerte: fiatalkori évei szorosan összefonódnak a Kommunista Ifjak Szövetségével (KISZ). Szerkesztője volt többek között a „Kommunista Egyetem” című lapnak, amelyben hozsannázta a diktátor Nicolae Ceausescut – névtelenül.
Az egyetemi hallgató Zamfiroiut a kommunista titkosrendőrség is megkörnyékezte: arra kérték, vállalja írásban, hogy együttműködik a Securitatéval és jelentéseket ír a tanárairól. Egy ismerőse tanácsára nemet mondott, arra hivatkozva, hogy az egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé.
Zamfiroiut ettől függetlenül többször megkereste titkosrendőrség. Elsősorban a bukaresti egyetem egyik magyarországi lektoráról és egy másik, olaszországi vendégtanáráról faggatták. Az ICR igazgatója azt állítja, semmilyen megterhelőt nem mondott a Securitate tisztjeinek a külföldi oktatókról. „Mit mondtam volna, hogy az olasz tanár drága cigarettákkal kínált minket?” – fogalmazott Zamfiroiu.
Mint ismert, az ICR jelenlegi vezetőjének elődjét, Andrei Marga kolozsvári filozófust a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács szerint 1977-ben szervezte be Nicolae Ceauşescu politikai rendőrsége Horia fedőnéven.
Cs. P. T.
Maszol.ro

Bejegyezték az EB-nél a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést
A polgári kezdeményező bizottság tagjai: Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Anke Spoorendonk, Schleswig-Holstein tartomány kormányának minisztere, Jannewietske de Vries frízföldi miniszter, Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség miniszterelnöke, Valentine Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője és Luis Durnwalder, Dél- Tirol autonóm tartomány kormányzója 2013. július 15-én regisztrálták az Európai Bizottság online platformján a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést (EPK).
A FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Ifjúsági Szervezete által kezdeményezett indítvány mottója: "Nem vagy egyedül. Egymillió aláírás az európai sokszínűségért." A kezdeményezők ezzel fel kívánják hívni az Európai Unió figyelmét az európai kisebbségek és etnikai csoportok, valamint regionális és kisebbségi nyelvek problémakörére, ezek megoldása érdekében intézkedési javaslatokat fogalmaztak meg.
Kelemen Hunor: Az EB-nek most alkalma lesz bizonyítani
A regisztrációt követően Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: az Európai Bizottságnak most alkalma lesz bizonyítani, hogy az Európai Unió alapját jelentő értékközösség, a kisebbségek támogatása és védelme több tartalommal tölthető meg annál, amit az Európai Szerződés egy fél sora tartalmaz. – Mi, Európa őshonos nemzeti kisebbségei, összesítettük az EU-s keretbe illeszthető kisebbségvédelmi intézkedéseket, és partnerként fordulunk az Európai Bizottsághoz, hogy regisztrálja kezdeményezésünket. Ezt követően egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjtenünk, ezekkel felvértezve szólítjuk majd fel jogalkotásra az Európai Uniót. Bízom abban, hogy felhívásunk, amely mögött az európai őshonos kisebbségek állnak, meghallgatásra talál Brüsszelben – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Hansen: Az EU csak a régiók és polgárok Európájaként lehet sikeres
Hans Heinrich Hansen szerint a kezdeményező bizottság azt szeretné, hogy az Európai Unió kezdjen párbeszédet velük.
– A 2014-ben megválasztandó új Európai Parlamenttel közösen meg kívánjuk erősíteni az európai kisebbségeket és az unió kulturális és nyelvi sokszínűségét. A siker érdekében minden érdekelt fél párbeszédére és együttműködésére szükség van. Egymillió polgár támogatása nagyon erős tárgyalási alapot jelent majd számunkra. Az Európai Unió csupán a régiók Európája és a polgárok Európája révén lehet sikeres – jelentette ki Hansen.
Vincze: Reméljük, partneri ajánlatunk meghallgatásra talál
Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ nemzetközi ügyekért felelős titkára lapunk kérdésére kijelentette: – Végül is ez egy technikai lépés. Az előkészítő munka befejeztével, utolsó lépésként bejegyeztük az Európai Bizottságnál a kezdeményezést. Az Európai Bizottságnak két hónapja van arra, hogy reagáljon. Szeptember 16-án jár le a határidő, akkor kapunk választ. Hivatalos levelet kaptunk a bejegyzésről, reméljük, minden rendben lesz.
– Mi a következő lépés, ha az EB zöldutat ad a kezdeményezésnek?
– Akkor elkezdődhet az egyéves aláírásgyűjtési időszak. Egymillió aláírást kell összegyűjteni. Tehát ha szeptember 16-án pozitív választ kapunk, onnantól kezdve 2014 szeptemberéig lesz lehetőségünk összegyűjteni az egymillió aláírást.
– És ha mégsem fogadja el a Bizottság?
– Ez az a forgatókönyv, amelyről egyelőre nem szeretnék nyilatkozni. Mi optimisták vagyunk, és reméljük, hogy az a partneri ajánlat, amelyet az európai kisebbségek az Európai Bizottság asztalára tettek, kellő érdeklődésre tarthat számot az Európai Bizottságban, és elfogadják.
Amennyiben mégsem, akkor van egy jogorvoslati lehetőségünk: a luxemburgi Európai Bíróságnál lehet benyújtani fellebbezést a kezdeményezés érdekében, és akkor majd az Európai Bíróság dönt arról, hogy megalapozott-e és az európai szerződésekhez kapcsolható-e az általunk megfogalmazott kezdeményezés. De ismétlem, ez egy nagyon negativista forgatókönyv lenne, és mindazok az emberek, akikkel az elmúlt évben egyeztettünk, arról biztosítottak, hogy olyan formája született most a kezdeményezésnek a hat szakpolitikai területtel, a benne foglalt intézkedési javaslatokkal, hogy azokat nyugodtan elfogadhatja az Európai Bizottság, hiszen illeszkednek az európai szerződésekbe foglalt kompetenciákhoz.
Európában 100 millió, a 340 őshonos nemzeti kisebbség valamelyikéhez tartozó polgár él, összesen 47 államban. Minden hetedik európai egy őshonos nemzeti kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz tartozik. Az Európai Uniónak 23 hivatalos nyelve van, és további, mintegy 60 kisebbségi és regionális nyelvet beszél összesen 40 millió, kisebbségben élő uniós polgár. Ezen társadalmi csoport nagy részének nincsen politikai képviselete – ezen is változtatni szeretne a kisebbségi EPK. A szakértők bevonásával elkészült Minority SafePack kisebbségvédelmi csomag egy sor intézkedést javasol az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek támogatása és védelme érdekében.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Középkori vármaradványokra épülnek a korszerű irodaházak
A 700-as piac mellett épülnek a City Business Centre A osztályú irodaház komplexum ultramodern épületei. Az alapok kiásása közben a munkások megtalálták Temesvár középkori vásárának alapjait és a későbbi osztrák vár erődítéseinek maradványait.
Ezek után nem meglepő, hogy az ötödik irodaház építése közben újabb vármaradványok kerültek elő. A Bánát Múzeum régészei megállapították, hogy ez alkalommal a XVIII. században megépült osztrák vár külső védelmi vonalának maradványai kerültek felszínre. Európai szinten is egyedülálló lelet az a XVIII. századi zsilip, amely a várárok vízzel való feltöltését, illetve kiürítését tette lehetővé. A fából, homokkőből és téglából készült hatalmas zsilip mérete 29x18 méter. A City Business Centre projektet irányító Ovidiu Şandor üzletember felvetette annak lehetőségét, hogy az ötödik irodaház alapozása során feltárt vármaradványokat integrálják az irodaház projektbe és a konzervált régészeti leletek látogathatóvá váljanak az irodaházak közötti sétányon, vagy akár az ötödik irodaház földszinti előcsarnokába beépítve.
A City Business Centre negyedik irodaházának építése közben, 2011-ben Temesvár középkori várának az alapjai is előkerültek. Kiderült, hogy a mocsaras területen különleges alapozásra volt szükség: valószínűleg tölgyfából készült, függőleges tartópilléreket helyeztek el a földben, amelyekre tartógerendák kerültek, sakktáblaszerű hálózatot alkotva. Az 1,40x0,7 méter méretű téglalap alakú elemekből álló hálót függőlegesen elhelyezett téglákkal töltötték ki, erre az alapozásra építették a középkori várat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Élő Magyar Ház, Borosjenőn
A Nyugati Jelen több alkalommal foglalkozott a borosjenői magyarság azon igényének a kielégítésével, hogy a város vezetősége a katolikus, illetve a református templomokon kívül, biztosítson számukra egy olyan helyiséget, ahol zavartalanul megtarthatják az ünnepeiket, közösségi életet élhetnek.
A jogos igény teljesítésének az előmozdítása érdekében a város akkori polgármesterével is többször beszéltünk, majd tudósítottunk a volt egyházi iskolaépületben számukra kiutalt tanterem, hosszas huzavona után történt tényleges átadásáról is. A Magyar Ház szerepét betöltő osztálytermet a helybeli magyarok lelkes csapata a saját pénzén felújította: dr. Czuth András és felesége, dr. Czuth Rozália függönyöket szereztek, ezen túlmenően is sokat segítgettek; Tündérligeti Anna, valamint Hegya György és családja is sokat segített, míg Mészáros Dávid az ablakokat javíttatta meg. Miután kifestették a termet, aki csak tudott, otthonról használható bútorokat hozott, de az RMDSZ helybeli szervezete is szerzett székeket, a református parókia padokkal járult hozzá a felszereléshez. Mióta közös erővel sikerül a termet kicsinosítani, bebútorozni, itt szervezik az irodalmi esteket, nótaesteket, az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról való megemlékezéseket Mészáros Dávid közreműködésével, de a szervezésben sokat segít Crişan Irénke is. Amint Mészáros Dávid elmondta, a rendezvényekre meg szokták hívni a borossebesi magyarokat is, akik közül sokan eleget tesznek a meghívásnak. Az irodalmi esteket dr. Brauch Magda szokta szervezni, a választások előtt viszont Dankó Pista-nótaestet szerveztek, amelyiken sok borossebesi is részt vett. A különböző tematikájú estek alkalmával, a falra kitűzik az érintett személyiségnek a kinagyított portréját, amit rendszeresen Mészáros Dávid Temesváron élő műépítész fia, Dávid szokott elkészíteni. Idén dr. Brauch Magda legújabb könyvét, Mester József verseskötetét mutatták be. Mint minden évben, idén is megszervezték a március 15-ei megemlékezést, amelyiken ezúttal is Ujj János történész tartott magvas előadást. A Borosjenői Magyar Ház megszületésének a történetéről fotóalbum készült, ami a helyszínen megtekinthető, a magyar nyelvű művelődési kiadványokkal együtt. A rendezvényeket inkább a fő nemzeti és egyházi ünnepeinkhez igazítják – mondta el a borossebesi templombúcsú alkalmából történt találkozásunkkor Mészáros Dávid, a borosjenői magyar rendezvények egyik szervezője.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Új esélyt a magyar ügyeknek a kolozsvári közigazgatásban
Egy éve tölti be Kolozsvár alpolgármesteri tisztségét Horváth Anna
„Fontos célnak tartom, hogy megvalósuljon az attitűd-váltás az intézményen belül, továbbá a magyar, illetve a román közvélemény irányába. Ha a városházán belül elnyerjem a kollégák bizalmát, kialakítsunk egy olyan légkört, amely az együttműködést segíti elő. Célom volt az anyanyelvhasználat „meghonosítása”: lásd az Igen, tessék! mozgalmat, illetve azt, hogy ajtómra magyar felirat is került. Régi és új munkatársak bevonásával jó csapatot hoztam létre. Szakmaisággal és nagyon-nagyon sok munkával vívtam ki magamnak azt, hogy elismerjenek ennyi idő alatt” – fogalmazott lapunknak adott interjúban Horváth Anna. Az RMDSZ-es alpolgármester, aki idestova egy éve tölti be ezt a tisztséget, az elmúlt egy év sikereiről, kudarcairól, az elkövetkező időszak terveiről beszélt. A beszélgetés alkalmával kiderült egy személyes vonatkozású cél, elhatározás is: eltökélt szándéka, hogy többé nem dohányzik.
– Milyen érvek szóltak amellett, hogy Önt javasolja az RMDSZ az alpolgármesteri tisztségbe?
– Az alpolgármester-jelöltnek mindenekelőtt városi tanácsosnak kell lennie. Ezt a feltételt az én esetemben nem volt egyszerű teljesíteni, ugyanis a jelöltlistán a negyedik helyet foglaltam el, ami nemigen számított befutónak. Remélem, ez volt az utolsó alkalom, amikor a negyedik vagy az ötödik helyért izgulnunk kellett...
Korábban az RMDSZ-es polgármesterjelölt tanácsosi listavezető volt, elvileg őt illette meg a polgármesterhelyettesi tisztség. A kampány alatt a polgármester-jelöltet jobban megismerik, nő a bizalmi indexe. Tavaly Eckstein-Kovács Péter nem kívánt jelen lenni a tanácsosi jegyzéken, így kizárásos alapon (úgy ítélték meg, Geréd Imre még túl fiatal és tapasztalatlan, Oláh Emese pedig nem vállalta) ketten maradtunk Csoma Botonddal. Egészséges, szoros versenyhelyzet jött létre. A kerületi elnökök testülete nem tudott dűlőre jutni, patthelyzet alakult ki, s végül – ezt sokan demokrácia-deficitként ítélték meg – a Megyei Állandó Tanács hozta meg a döntést, hogy én legyek az RMDSZ alpolgármester-jelöltje.
– Tavaly rendhagyó módon Ön pihenőszabadsággal kezdte tevékenységét. Miért?
– 2012. június végén kezdődött a mandátumom és a kemény munka a polgármesteri hivatalban, s csak július végén mentem pihenőszabadságra. Rendkívül nehéz, embert próbáló volt a kampány, sokszor hajnalig plakátot ragasztottunk. Számomra a nyári időszak az, amelyet a családommal, a gyerekeimmel együtt tudok tölteni.
– Milyen volt a kezdeti időszak?
– Stresszes hetek, hónapok voltak. Éreztem, hogy hatalmasok a kolozsvári magyarság velem szembeni elvárásai. Felelősséget és bizonyítási kényszert éreztem. A városházi kollégák jelezték, hogy nagyon sietek bizonyos kérdések megoldásával. Ügyeltem viszont, hogy a sietség ne menjen az elintézésre váró ügy kárára. Tévedtem: azt hittem, hogy a politikai alkudozások lesznek a legnehezebbek, s nem a döntések, teendők közigazgatási kivitelezése. Ez meglepett. Emil Boc polgármester nagyon együttműködő volt – ehhez természetesen hozzájárult a Demokrata-Liberális Párttal kötött helyi koalíciós megállapodás. Ránk van utalva, jelenleg egyetlen határozattervezetet sem tudnak nélkülünk elfogadni – korábban csak a kétharmados döntésekben volt szükségük ránk. A PDL-s tanácsosok részéről volt és van politikai számítás: amikor úgy érezték, hogy „túlfeszítettük a húrt” bizonyos kérdésben, s hogy többet veszítenek, mint amennyit nyernek, akkor rendszerint visszatáncoltak.
– Ez milyen esetekben fordult elő?
– A temetőszabályzat módosításánál például. Ezt követően nem próbálkoztunk más, számunkra hasonlóan fontos tervezeteknek a plénum elé terjesztésével. Ilyen volt a műemlékek elé helyezendő tájékoztató táblák ügye is. Elvi kifogásuk nincs ezzel kapcsolatban, de félnek, hogy nagy lesz a „politikai ára”. Volt olyan eset, amikor az ilyen javaslatokat megszavazta ugyan a tanács, de a kivitelezés mégis elakadt. Az ellenzék minden alkalmat megragad arra, hogy magyar ügyekben keresztbe tegyen. Az etnikai feszültségkeltés, és annak hozadéka még mindig túlságosan csábító ahhoz, hogy lemondjanak róla.
– Milyen célokat fogalmazott meg a mandátum elején?
– Fontos célnak tartom, hogy megvalósuljon az attitűd-váltás az intézményen belül, továbbá a magyar, illetve a román közvélemény irányába. Hogy a városházán belül elnyerjem a kollégák bizalmát, kialakuljon egy olyan légkör, amely az együttműködést segíti elő. Célom volt az anyanyelvhasználat „meghonosítása”: lásd az Igen, tessék! mozgalmat, illetve azt, hogy ajtómra magyar felirat is került. Régi és új munkatársak bevonásával jó csapatot hoztam létre. Szakmaisággal és nagyon-nagyon sok munkával vívtam ki magamnak azt, hogy elismerjenek ennyi idő alatt. A legjobb módszer a saját példa, ezért sokat és komolyan dolgoztam. Látták, hogy ha valamit célul tűztem ki, azt nem hagyom, és kész. Azt tapasztalták, hogy velem nem működik a kifárasztásos technika. Az első év csatája ez volt a városházán belül. Ezt különben a román sajtó is tükrözte, az ambiciózus magyar asszonyról írtak a többségi újságírók, akik – észrevettem – kesztyűs kézzel bánnak velem, közben keményen bírálják a városvezetőt és alpolgármester kollégámat, illetve a városi tanácsosokat. Eddig csak rossz szokásaimra – például cigarettázás – mutattak rá, viccesen, ironikusan.
– Ehhez hozzájárul az is, hogy Kolozsvárnak eddig nem volt hölgy alpolgármestere?
– Igen, egyértelműen, bár Kolozsvár és Kolozs megye szintjén egyre több a nő politikus, akiket mellesleg elég keményen támadnak a román sajtóban „nemre való tekintet nélkül”. Rólam, úgy vettem észre, pozitív kép alakult ki a román médiában és közvéleményben, bár egyesek túlmennek ezen, s azt állítják, túl erős hatásom van Bocra, s tulajdonképpen én vezetem a városházát. Ez akadályozhatja is a munkámat, s kissé tartok ettől a megítéléstől. Sokszor úgymond betesznek nekem az ilyen cikkekkel. Ezzel tulajdonképpen Bocon akarják elverni a port, s csorbítani érdemeit, önbecsülését. Sokaknak nem érdeke, hogy a városvezető és helyettese jól együtt tudjon dolgozni. Mindezt úgy próbáltam ellensúlyozni, hogy minimálisra csökkentettem a román sajtóban a jelenlétet. Azt gondolom, ez előny. Nem érdekem, s sok energiát és időt elvehet a munkámtól. Egy kis érdekesség: amikor a Paprika Rádióban elkezdtem a kéthetente sugárzott interaktív műsort, nem sokkal később a Napoca FM adón a polgármester is ugyanazt tette – heti rendszerességgel.
– A magyar közösség irányába milyen célokat fogalmazott meg?
– Négyéves célt tűztem ki, amelyet röviden így fogalmaznék meg: sokkal erősebb tanácsi jelenlét! Most már tudjuk, hogy csak 15 százaléknyian vagyunk Kolozsváron, de még így sem lehetetlen a nyolc vagy akár tíz önkormányzati képviselő. Csodákban nem hiszek, de odafigyeléssel, kitartó munkával meggyőzhetők a kolozsvári magyarok arról, hogy az emberek nem önmagukért töltenek be tisztséget, hanem a közösségért. Ilyen hittel fejtem ki tevékenységemet. Azon vagyok, hogy a jelenlegi rendkívül szerencsés konjunktúrát a közösség javára tudjuk fordítani.
– A politikai súly szempontjából előny vagy hátrány, hogy Ön nem az RMDSZ megyei elnöke?
– Soha nem éreztem ennek hátrányát. Amikor valamely politikai egyeztetésen erre szükség volt, Máté Andrással tudtunk együtt súlyt adni bizonyos kérdéseknek. Amikor kellett, Csoma Botond RMDSZ-es tanácsi frakcióvezető is csatlakozott hozzánk. Előny az, hogy nagyon oda tudok figyelni a közigazgatási teendőkre, ezekre összpontosítok. Ellenzem a tisztségek halmozását. A kapacitásom le van foglalva az alpolgármesteri teendőkkel. Hiszek a csapatmunkában: a közöttünk korábban fennálló igen éles versenyhelyzet ellenére nagyon jól tudok együtt dolgozni Csoma Botonddal is. A kollégákkal megosztjuk, hogy ki, mikor, hova megy el a szakértelem, rátermettség, kompetencia, rálátás alapján. Nem tisztségekben gondolkozunk, hanem kompetenciában.
– Központi szinten Emil Boc pártja ellenzékben van. Ez mennyiben jelent nehézséget?
– Ez nem nehezíti a helyzetet, sokkal inkább az olyan „örökölt” megoldatlan problémák, amelyek a két-három évvel ezelőtti időszakból származnak, amikor a polgármester pártja, a PDL kormányon volt. Gyakori esetnek számít, hogy az azonos politikai színezetű tisztségviselők egyáltalán nem egyeztek, mi több, konfliktusban voltak. Nem könnyebb, nem nehezebb ellenzéki polgármesterrel együtt dolgozni Kolozsváron. Vákár Istvánnal, a Kolozs Megyei Tanács alelnökével sikerült egy olyan kommunikációs csatornát létrehoznunk különböző döntéshozók között, amelyet többen használnak...
– Vákár Istvánt említette, akinek sikerült kilobbiznia, hogy a megyei döntéshozó testület 60 ezer lejt utaljon át a műemlékek elé helyezendő tájékoztató táblákra és ugyanennyit a többnyelvű helységnévtáblákra. Hol tartanak ezek az ügyek?
– A műemlékek esetében a jó hír az, hogy a közbeszerzési eljárás elindult. Szeptemberben kihelyezzük az első harminc táblát, ötnyelvű szöveggel. Erre a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodás alapján kerül sor. Az első harmincat havonta további harminc követi, a végső szám 369. Megítélésem szerint a folyamat egy évet tart. A jegyzéket bővíteni lehet.
A magyar nyelvű helységnévtábla kihelyezése nem megvalósítható. Iszonyú nagy a politikai ára, s teljesen fölösleges időpocsékolásnak tartom azt, hogy kigyomrozzunk egy tanácsi határozatot, amely ellen a prefektus óvást emel a közigazgatási bíróságon, ahol aztán elveszítjük a pert. Lásd az aranyosgyéresi példát. Ezért Vákár Istvánnal azt találtuk ki, más utat keresünk. Ez a következő: a Kolozsvár 2012 Európa Kulturális Fővárosa Egyesületnek 40 ezer lej céltámogatást utaltunk át új városkapuk ötletbörzéjére. Ez látványosabb, szembetűnőbb lesz, akárcsak Brassóban. Ezek elhelyezése nem igényel városi tanácsi határozatot. A kulturális főváros magába foglalja a többnyelvűséget mint megjelenítendő értéket. Ez jövő év végéig megvalósul. A Kolozsvár 2012 Európa Kulturális Fővárosa Egyesület vezetőségében benne vannak a helyi döntéshozó politikusok, az egyetemek vezetői, a politikai pártok képviselői, a prefektus, illetve elődje. Ha ők beleegyeznek, akkor a tanácsban sem akadályozhatják meg az ügyet...
– Folyamatosan visszatérő téma a Mátyás-szoborcsoport védelme és biztonsága. A kolozsvári magyarság úgy érzi, továbbra is védtelen ez a kincs. Továbbra sincs megnyugtató megoldás?
– Védtelen a műemlék, és hosszú ideig az is marad. Bonyolult, összetett kérdés ez. A törvény szerint nem kihágás vagy bűncselekmény felmászni egy műemlékre. A szobor megrongálása az utóbbi kategóriába tartozik...
– ... s amikor nemrég letört egy bronzdarab...?
– A műemlékvédelmi bizottság illetékesei és más szakemberek szerint ez nem a szoborra való felmászás miatt történt. Ezt le is írták. Az összeszerelési hiba volt. Egy évbe telt elhitetni a városházán belül, hogy a Mátyás-szoborcsoport védelme számomra fontos. Meg kellett értetni, hogy nem csak azért intézkedem ebben az ügyben, mert valaki szombaton este felhívott vagy SMS üzenetet küldött, hanem mert komolyan gondolom ezt a kérdést, s addig fogom mondani, amíg megoldást nem találunk. Sajnos nincs lehetőség arra, hogy egy helyi rendőr folyamatosan őrizze Fadrusz alkotását. Mindenféle adminisztratív megoldást próbáltam foganatosítani, a legutolsó a vasráccsal történő körbekerítés. Ezeket is el kell távolítani, mert rontják az összképet, de a Kolozsvári Magyar Napokra visszakerül...
– ... nehogy a magyarok ismét felmásszanak rá, akárcsak a tavaly...
– ... igen, sajnos ez is előfordult. A felmászás a szoborcsoportra nem „magyarellenesség”. Sajnos magyarországi turista csoportok is felmásztak a piedesztálra. A kisgyerekek számára is nagyon csábító. Hogy ez miért baj, a kollégák is nehezen értették meg. A nyár második felében virággal vesszük körül, hátha az segít. Egyik megoldás sem teremt abszolút biztonságot.
Kiss Olivér
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

Egy hét és jön „a mi időnk” Tusványoson
Tusványos 24 – A mi időnk! – e címszó alatt rajtol egy hét múlva a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 24. kiadása.
A szervezők szerint „a mi időnk" nem csak az egymásra találás, a közös gondolkodás, a visszatekintés, a tervezés és a tartalmas szórakozás ideje, hanem ezúttal a napirendre tűzött legfőbb témával, a regionalizációval kapcsolatos markáns vélemény megfogalmazásának az ideje is. Ennek jegyében a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács a megszokottnál lényegesen több európai autonómia és kisebbségpolitika szakértőt hívott meg a július 23. és 28. között zajló tusnádfürdői rendezvénysorozatra.
A baszk, katalán és finnországi svéd képviselőkön kívül a házigazdák a román demokrácia és a központosított rendszer lebontásának híveire is számítanak. Ha Smaranda Enache, Valentin Stan, Ovidiu Pecican vagy Gabriel Andreescu, a demokrácia és a román–magyar párbeszéd elkötelezett híveiként tusványosi visszajárónak számítanak, idén első ízben fejtheti ki Erdéllyel és a Székelyfölddel kapcsolatos álláspontját az autonómiapárti Sabin Gherman, a szociál-demokrata alakulat egyik kulcsfigurája, Viorel Hrebenciuc vagy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Nem szerepel a meghívottak között viszont a korábban visszajáró vendégként számon tartott Traian Băsesecu államfő.
Az anyaországot, többek között, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, Semjén Zsolt kormányfő-helyettes, Tarlós István budapesti főpolgármester, Schöpflin György történész és politológus képviseli. Mint minden egyes évben a szabadegyetem szombati napján ezúttal is Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást.
Sándor Krisztina, a szabadegyetem mellett az egykori alapítókból, főszervezőkből létrehozott szenátus tagja szerint, ha minden egyes meghívott, aki visszajelzett, valóban megtiszteli jelenlétével a rendezvényt, az elmúlt évekből ismert párbeszédek az idén valóságos kerekasztal-beszélgetésekké alakulnak. Újságírói kérdésre, miszerint miért ismét az autonómia kerül terítékre, Sándor Krisztina elmondta, egyszerűen azért, mert még mindig aktuális.
„Addig amíg bizonyos gondok meg nem oldódnak, mint amilyen az autonómia vagy az orvosi egyetem kérdése, addig nem mondhatunk le a napirendre tűzésükről és vitájukról" – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Sándor Krisztina cáfolta azokat a felvetéseket, miszerint a Tusványos idei kiadása afféle Fidesz-kampányindító lenne. „Fontosnak tartjuk elmondani, hogy az Erdélyben élő kettős állampolgárok éljenek a szavazati jogukkal és vegyenek részt a 2014-es magyarországi választásokon. Ennyi és nem több" – szögezte le az EMNT ügyvezetője.
A keddi sajtótájékoztatón a szervezőcsapat részéről Jakab Attila és Vass Orsolya ugyanakkor arról beszélt, hogy idén is negyvenezer látogatót szeretnének az Olt-parti kempingbe vonzani. Fő céljuk a fesztiválozókat bekapcsolni a szabadegyetem előadásaiba, a szabadegyetemre érkezőket pedig az esti bulikba. A jó hangulatról az idén olyan fellépők gondoskodnak, mint a Magna Cum Laude, Semi Holsen, Budapest Bár, Csík Zenekar, A kutya vacsorája, Beatrice, Role, Demjén Ferenc, Magashegyi Underground, Balkan Fanatik vagy a Ghymes. A táborozók testi épségét a helyi vadőrök próbálják megóvni a tusnádi kempingbe időnként be-betoppanó medvéktől.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Népi érdek, népi akarat
A régiósítási vita tétje más a román kormány és más a székelység számára, holott végső soron ugyanarról a dologról van szó: a magát nemzetrészként meghatározó, de különálló népi tömb önrendelkezéshez való jogáról.
A román politikum a régiósítást mégis gazdasági-fejlesztési egység alakítása címén akarja „eladni”, holott mögötte nyilván annak közigazgatási egységgé avatási szándéka is áll, s ezzel az erdélyi magyarság újabb csatavesztésének kierőszakolása. A túlnyomóan román többségű mai középrégió megtartása és adminisztratív jogosítványokkal való ellátása legalább fél évszázaddal vetné vissza a székely autonómiatörekvéseket, és egyre nyilvánvalóbb, hogy már nem sok ilyen ötvenéves visszacsúszást vagy akár helyben topogást engedhet meg magának e népcsoport, hiszen 1918 óta térvesztése egyre nyilvánvalóbb és fokozatosan előrehaladó folyamat.
Minden látszólagos vagy valós emancipációs engedmény dacára, népesedési helyzete romlik. A betelepített, korábban teljesen gyökértelen románságnak négy évtized alatt sikerült tartósan megkapaszkodnia, megfordult az őshonos románság korábbi beolvadásának természetes folyamata is, a székelységre rátelepített irányítói réteg jól őrzi pozícióit, s a székelység, bár meghatározó számbeli fölényét megőrizte, demográfiai súlyából veszített és folyamatosan veszít. Az intézményi felépítmény mai állapota, a tanácsi-prefektusi gúzsbakötő kettősség miatt pedig számbeli túlsúlyát sem tudja politikailag kellőképpen kiaknázni.
A minapi miniszterelnök-helyettesi látogatás, a régiósítás ún. országos közvitájába illesztett bálványosi tanácskozás legfeljebb a porhintés szándékát szolgálta ki, csöppet sem vitt közelebb a tisztázáshoz, hogy a hatalom befolyásolásának lehetőségéről ne is beszéljünk. A megcsillogtatott lehetőség a mai középrégió esetleges kettéosztásáról, egy Brassó–Hargita–Kovászna régió ötlete még kísérleti léggömbként is kétes értékű, tárgyalási alapként semmiképpen sem fogadható el. Nem csupán azért, mert aki felvetette, nem gondolja komolyan, hanem azért sem, mert a megoldáshoz semmiképpen sem vinne közelebb. A Maros megyével való hármas egyesítés vagy a Brassóval való kényszerházasság nagyjából fele-fele arányú vagy ránk nézve még annál is előnytelenebb népességi összetételt eredményezne, s ennek felépítményi-politikai folyományait már untig kitapasztaltuk 1918 óta. Egyedül a túlnyomó székely többség hozhat eredményt, s ez a Széklelyföldön egyelőre történelmi adottság.
A tét súlyát jelzi, hogy nem csupán a Székelyföldről van szó. Az erdélyi összmagyarság ma a székelység önállósulási törekvéseibe veti fő reményét. Ha sem az unió, sem a román elit nem bizonyul megértőnek vagy legalább rugalmasnak, csak a népi akarathoz fordulva lehet eredményt elérni, mert ilyen horderejű kérdés esetén erő felmutatása nélkül minden, az elitek körében megrekedt egyeztetés merő illúzió marad csupán.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1989 ÉS A MAGYAROK
Először készül átfogó kutatás a magyar közösség 89-es szerepvállalásáról A korszakot vizsgáló városkutatásokból nem csak román-magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is – mondta Gidó Attila történész, projektvezető.
A 89-es forradalmat és rendszerváltást számos formában feldolgozták, egyre többet tudni az akkori eseményekről, ám még mindig sok a homályos folt. Miért kellett eddig várni egy, a romániai magyar közösség szerepét átfogóan vizsgáló kutatásra?
- Részkutatások már korábban is foglalkoztak 1989 erdélyi magyar vonatkozású eseményeivel, illetve az azt megelőző időszakkal. Elég, ha csak a kolozsvári Videopontes stúdió életút interjúira gondolunk, amelyeket olyan értelmiségiekkel készítettek, akik a hatalomváltást megelőzően komoly véleményformáló szereppel rendelkeztek a magyar társadalmon belül. Egy-egy város, köztük Kolozsvár, Temesvár vagy Nagyszeben forradalmi eseményeiről is készültek összefoglalók. A romániai nemzeti kisebbségek részvétele az 1989-es eseményekben és az első önszerveződési formák elnevezésű kutatásunk, projektünk kezdetéig, tehát 2010-ig viszont, jószerével csak román értelmezések születtek 1989-ről, így értelemszerűen vajmi keveset lehetett tudni arról, hogy milyen módon ment végbe a hatalomváltás a többségében magyarok lakta, vagy jelentős magyar népességgel rendelkező településeken, illetve mit is hozott ez az időszak a magyarok számára. A késedelem, habár a több mint 20 éves távlat a kutatás szempontjából több előnnyel jár, mint hátránnyal, több okkal is magyarázható.
A legfontosabb ok viszont az, hogy a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2007-es létrejöttéig nem volt egy olyan intézmény, amelynek személyi kapacitása és anyagi adottságai, valamint a téma iránt mutatott nyitottsága lehetővé tették volna egy ilyen komplex kutatás lebonyolítását. Ezért történhetett meg az, hogy egyéni kezdeményezések szintjénél, vagy részkutatásoknál tovább nem jutott soha 1989 magyar szempontú kutatása, de a román történésszakma is adós egy ilyen volumenű szisztematikus román kutatással.
Kántor Zoltán és Gáll Kinga korábbi kutatásai például elsősorban az RMDSZ megszerveződésére koncentráltak, de nem foglalkoztak a magyar társadalmi önszerveződés egyéb kérdéseivel, illetve nem végeztek szisztematikus dokumentumgyűjtést. Persze, ezzel nem kritikát fogalmazok meg, hiszen az ő kutatásuknak más volt a módszertana és a koncepciója. Amikor 2009 telén Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet kutatója felvetette egy átfogó 1989-es kutatás ötletét, az első reakcióm az volt, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozunk. Az azóta eltelt időszakban elért eredményeink viszont teljes mértékben őt igazolták.
Nemrég megjelent egy magyar vonatkozású kronológia az eseményekről a Kisebbségkutató Intézet honlapján, a kutatás eredményei pedig egy kötetben lesznek publikálva. Mikor indult a munkafolyamat és mikorra várható a kötet megjelenése?
- Tulajdonképpen nem egy, hanem több, szám szerint 17 kronológia jelent meg a kolozsvári Kisebbségkutató honlapján. Egy nagy kronológiaként is lehet kezelni, de lényegében 17 város eseményeit dolgozza fel. A tulajdonképpeni munka 2010 nyarán kezdődött, nagyjából erre az időszakra állt össze az a csapat, akik az azóta eltelt időszakban kronológiákat, dokumentációkat állítottak össze, strukturált interjúkat készítettek és a többségük esettanulmány formájában írta meg a következtetéseit egy-egy erdélyi város eseményeiről.
A kutatás eredményeiből ezeket az esettanulmányokat tartalmazó magyar nyelvű kötet készül, reményeink szerint 2013 végén jelenik meg a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában. Azt tervezzük, hogy 2014-ben román nyelven is kiadjuk a tanulmányokat, hiszen csak akkor tudjuk bevinni a román nyelvű szakmába az eredményeinket, és csak úgy tudjuk megjeleníteni 1989 magyar narratíváját, ha azt a román olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tesszük. Amint említettem, az elkészült tanulmányok és kronológiák meglehetősen széleskörű dokumentáción és sajtóanyagon, valamint interjúkon alapulnak. Ezek az anyagok minden szakember számára szabadon kutathatók a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Dokumentációs Tárában. A kutatás anyagi hátteréről azt kell tudni, hogy ennek túlnyomó részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet saját költségvetéséből biztosította, de jelentős támogatást nyújtott a Progress Alapítvány is.
Kik koordinálják a szakmai munkát és mit lehet tudni a szerzőkről?
- A szakmai munkát hárman koordináljuk: Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Intézet kutatója és jómagam, aki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben dolgozok. Novák kollégámnak egyébként 2012-ben jelent meg László Mártonnal közösen az 1990. márciusi marosvásárhelyi román–magyar konfliktusról a könyve A szabadság terhe címmel. A könyv egy önálló kutatás eredménye ugyan, de nagyon sok szállal kapcsolódik a mi projektünkhöz is.
A koordinátorokon kívül 15 fiatal kutató tagja a projektnek. A munkatársaink kivétel nélkül felsőfokú társadalomtudományi képzéssel rendelkeznek, azaz történészek, szociológusok vagy politológusok és nagyon sokan megszerezték már a doktori fokozatot, vagy jelenleg is doktori képzésben vesznek részt. Ez is volt egyébként az egyik fő rekrutációs szempont, hogy megfelelően felkészült és jó helyismerettel rendelkező, lehetőleg fiatal szakembereket találjunk az egyes városok kutatására.
Mi volt az alapkoncepció a kutatás kezdetén? Milyen módszertani eszközöket használtak?
- Az erdélyi nagyobb településeket akartuk megvizsgálni, elsősorban kisebbségi magyar önszerveződési szempontból, mindvégig figyelve arra, hogy a többi kisebbségről is építsünk be információkat a kronológiákba és az esettanulmányokba. Lokális szinten lejátszódó folyamatokra kívántunk koncentrálni azzal a céllal, hogy részletesen feltárjuk 1989 decemberének közepétől 1990. május 20-ig, tehát az első szabad választásokig a politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeket. Ehhez arra volt szükség, hogy a munkatársakat úgy válogassuk ki, hogy azok lehetőleg helybeliek, vagy jelentős helyismerettel rendelkező személyek legyenek.
A „helybeliség” előnyei akkor mutatkoztak meg a legjobban, amikor a korabeli dokumentumok, fotó-, videó- és hanganyagok, jegyzőkönyvek, naplók összegyűjtésére kellett vállalkozni. Módszertanilag tehát a kutatás forrásfeltáráson, sajtószemlén, interjúzáson és a szakirodalom alapos átnézésén alapult. Természetesen, a korszakot illetően több narratíva létezik. Ezért is számítunk arra, hogy a most közzétett kronológiák és majd a tanulmánykötetünk is vitákat, kritikákat is ki fog váltani. A mi narratívánk elsősorban forrásalapú és dokumentációkra épül, amelyeket árnyalnak, vagy kiegészítenek a korszak helyi elitjeivel készült interjúk.
A forradalmat és a rendszerváltozás folyamatát sokan sokféleképpen élték meg és bizonyos eseményekre eltérően emlékeznek, illetve az akkor középpontba került személyek nem mindig úgy látják a saját szerepüket, mint ahogyan ez számunkra a forrásokból kiderül. A Kisebbségkutató Intézet honlapjára felkerült kronológiáknál kommentálási lehetőséget is biztosítunk, hiszen nem állítjuk azt, hogy mi vagyunk az abszolút igazság birtokosai. Amikor a Transindex Történelem rovatában közöltük az egyes városokról szóló esettanulmányok rövidített munkaváltozatát, akkor is nagyon sok hozzászólás, javaslat és esetenként kritikai is megfogalmazódott. A szerzők ezeknek egy részét be is építették a szövegeikbe, tehát a hozzászólási lehetőség a munkánkat segíti.
Hány városról készült tanulmány?
A kutatás kezdetén az volt a szándékunk, hogy az erdélyi megyeközpontokat, további néhány fontosabb székelyföldi várost, valamint Bukarestet vizsgáljuk meg. Nem minden esetben sikerült megfelelő szakembert találni, így végül a következő 11 városról készült tanulmány és kronológia: Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Temesvár. Ezeken kívül további 6 településről egyelőre csak kronológiákkal rendelkezünk: Bukarest, Brassó, Kézdivásárhely, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah.
Az eddigi eredmények alapján módosult-e, és ha igen, mennyiben a romániai magyarságnak a rendszerváltásban betöltött szerepéről kialakult kép?
Több-kevesebb információval korábban is rendelkeztünk már, de ez a kutatás szintetizálta első alkalommal az eddig csak szórványosan fellelhető ismereteket. A helyi közbeszédeknek ugyancsak sokszor témája volt egy-egy település rendszerváltás-környéki élete és az elitcsere, vagy éppenséggel a hatalomátmentés kérdése.
A vizsgálataink alapján erdélyi szinten – magyar szempontból – három szintet különíthetünk el: tömbmagyar településekét mint például Székelyudvarhely, ahol a forradalmi események lényegében teljesen összefonódnak a magyarság önszerveződésével és a magyar intézményépítéssel. A vegyes lakosságú, megközelítőleg azonos arányszámú magyar–román lakossággal rendelkező települések képeznek egy újabb szintet, ahol a rendszerváltás komoly etnikai konfliktusokat gerjesztett, mint például Marosvásárhelyen, vagy Szatmárnémetiben.
A harmadik szintbe sorolhatók azok a városok, ahol a magyarság részaránya alacsony. Itt a rendszerváltás eseményei és a magyar önszerveződés már az első napokban/hetekben különváltak.
A kutatásunk sok szempontból hoz újat. Most már világosan látjuk, hogy a rendszerváltás környékén az olyan kulcsproblémákat, mint például az iskolakérdést, az iskolák szétválasztását, vagy éppenséggel a segélycsomagok elosztását hol milyen eszközökkel oldották meg, és ez milyen helyi konfliktusokat gerjesztett. Ami a diktatúra bukását és a rendszerváltást illeti, külön ki kell emelni, hogy az első napokban a Székelyföldön sem volt magyar etnikus jellege az eseményeknek és a korabeli román sajtóhírekkel ellentétben például, a magyar városok román hivatalnokainak és pedagógusainak túlnyomó többsége nem kényszer hatására távozott a településekről. Ha témák köré kellene csoportosítanom a vizsgált időszak eseményeit, akkor a következőket emelném ki: a diktatúra bukása és a helyi hatalomátvétel, a lincselések, a katonaság szerepe a hatalomátvételben és a rend megőrzésében (a legtöbb településen kulcsszerepet töltenek be), az első magyar érdekképviseleti szervezeti formák, a hatalomváltást követő helyi elit összetétele (egyes településeken túlnyomó részt humán értelmiségiek, máshol műszaki végzettségűek), segélyszállítmányok, iskolakérdés, a Vatra Românească által gerjesztett indulatok, a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult feszültségek és az erdélyi városokban lezajló szolidarizáló tüntetések, vásárhelyi március, 1990. májusi választások.
Természetesen, a kutatásunk ennél jóval több problémát érint. Nagyon világosan látszik, hogy az ezekben a hónapokban elért eredmények hosszú időszakra meghatározták a magyarság pozícióját. Azokon a településeken, ahol a magyarság már a kezdetektől dominálta a helyi politikát, ott később is megőrizte vezető szerepét. Ezzel szemben, habár állandó aktív szereplője volt a helyi politikai életnek, sem Kolozsváron, sem Aradon, vagy Temesváron nem sikerült nagyobb befolyást szereznie a magyarságnak. A vizsgálatokból nem csak román–magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is.
Eltekintve Bukarest központi szerepétől, belső magyar szempontból a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári és a marosvásárhelyi RMDSZ-nek volt kiemelkedően fontos súlya. Az is kiderül, hogy a legtöbb helyen a régi második, harmadik vonalas nómenklatúra is pozíciókhoz jutott az új magyar helyi vezetésekben.
Transindex.ro

Tusványos 2013
A mi időnk! mottóval kezdődik egy év híján negyedszázada az idén július 23-28. között a (hivatalosan) XXIV. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor.
Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, illetve további húsz partnerszervezet rendezésében sorra kerülő ötnapos diáktábor idén is gazdag programkínálattal várja az időszerű közéleti témák iránt érdeklődő, tartalmas szórakozásra és minőségi koncertekre vágyó résztvevőket.
Erdély.ma

Lépéskényszerben az erdélyi magyar politika
A kormány által minden lehetséges eszközzel erőltetett regionalizáció, az ország közelgő területi-közigazgatási újrafelosztása lépéskényszerbe hozta az erdélyi magyar politikát. Ha eddig mindössze elvi, elméleti síkon folyt a vita a különböző erők, csoportosulások között, s többnyire arról, hogy a kislépések politikája, vagy a határozottabb kiállás által kerülhetünk közelebb a közös célhoz, az autonómiá- hoz, mára eljött a gyakorlati lépések ideje.
A helyzetről
Köztudomású: a politika a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának a művészete. Pontosabban fogalmazva: azon praktikák – eljárások, eszközök – összessége, amelyek az említett célok érdekében általában bevethetők. Egy kisebbségi népcsoport képviseletében fellépő etnikai párt, demokratikus körülmények között, azaz választásokon teljesen esélytelen ebben a versenyfutásban. Ha mégis hatalomra kerül, akkor csak választási szövetségben, avagy a voksolás utáni egyezkedések, alkuk eredményeként, másodrangúként kezelt koalíciós partnerként kerülhet birtokon belül. Annak viszont, hogy bevegyék egy ilyen hatalmi konstrukcióba, bizony ára van. Amit – előbb vagy utóbb – meg kell fizetni.
Kisebbségi helyzetben politizáló párt többnyire saját közösségén belül célozhatja meg a – viszonylagos – hatalmat. Amelynek birtokában teljesen ellenőrzése alá vonhatja, sőt kénye-kedve szerint befolyásolhatja az állami költségvetésből az illető nemzeti közösségnek járó pénzek visszaosztását. Ezt teszi az RMDSZ már huszonhárom esztendeje.
Csakhogy egy etnikai alapon szerveződött párttal szemben egészen más elvárások is vannak, például az illető nemzeti közösség érdekeinek képviselete, fennmaradásának szempontjából fontos kormányzati intézkedések tárgyalásos vagy egyéb úton való kikényszerítése, s még sorolhatnánk. Az összefogás – elméletileg – lehetséges
Induljunk ki abból, hogy Romániában/Erdélyben a legfőbb nemzetpolitikai célok – autonómia, anyanyelvi oktatás az óvodától az egyetemig, a tömbmagyar vidékek gazdasági életének fellendítése stb. – csak közös fellépéssel, összefogással elérhetők.
Nem mellékes, hogy ezt az összefogást szorgalmazza, lehetőség szerint támogatja a jelenlegi magyar kormányzat is.
Feltételezve, hogy az erdélyi magyar politikai erők között egyetértés van a legfőbb politikai célok tekintetében, kimondható: az összefogás – elméletileg – lehetséges. Ehhez viszont egyezségre kellene jutniuk, ami nem könnyű, hisz tartós, mindkét fél számára előnyös szerződés, szövetség csak viszonylag egyenlő erők, felek között lehetséges.
A hiányzó alkukényszer
A pillanatnyi helyzet szerint az RMDSZ túl erős ahhoz, hogy érezze az alkukényszert. Ebből következően részükről egyelőre őszinte tárgyalási szándékra sem lehet számítani. Ezt bizonyítja a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetésről való távolmaradásuk is. Az RMDSZ vezérkara – Markó, Kelemen, Borbély, Verestóy – nem akart „mások utánfutója lenni”, ami végül súlyos politikai hibának bizonyult. Március 10-én nyilvánvalóvá vált, hogy nem az RMDSZ az egyetlen szervezet, amely tömegek megmozgatására képes. Meggyőződhettünk egyúttal afelől is, hogy létfontosságú ügyekért igenis képes kiállni az erdélyi/székelyföldi magyarság. Az akció sikere önbizalmában erősítheti az autonomista mozgalmat, a márciusi fordulat óta joggal várható tőlük a folytatás. Az RMDSZ viszont meglehetősen kényes helyzetbe manőverezte magát. Bár az a tény, hogy szembe menve a központi akarattal, mégiscsak voltak, akik megjelentek a Postaréten – Hargita és Kovászna megye önkormányzati elnökeire, illetve a megyeszékhelyek polgármestereire gondolok elsősorban, meg a mezei tagokra, akik szép számban vettek részt a tüntetésen – reménykedésre adhat okot.
Vízválasztó Összefoglalva: életképes szövetség csak egyenlő felek között lehetséges. Ennek Erdélyben egyelőre még nincsenek meg a társadalmi, politikai feltételei, hiszen az RMDSZ túl erős, ellenzéke, az EMNP – az MPP-ről azért nem szólunk ebben a vonatkozásban, mert egyre inkább úgy viselkedik, mintha az RMDSZ csatolt része lenne – pedig még túl gyenge ahhoz, hogy életképes egyezség jöhessen létre közöttük.
A politikai logika szerint akár természetesnek is mondható, hogy az RMDSZ foggal-körömmel ragaszkodik eddigi kivételezett pozíciójához, s egyetlen célja van: annak mindenáron való megőrzése. Csakhát ez egyet jelent a kisebbségi jogokért, az autonómiáért való küzdelem feladásával... Az RMDSZ működésében tapasztalható egypártrendszeri reflexek is ezt a feltételezést erősítik. Az ellenzéki párt, az EMNP még nem vetette, vethette meg lábát az erdélyi magyar politikai porondon, az RMDSZ pedig igyekszik tudomást sem venni róla. A jelenlegi állapot – ha valami rendkívüli helyzet nem adódik – legalább a jövő évi EP-választásokig, valamint a 2016-os helyi és országos választásokig könnyen konzerválható. Érthető módon a status quo fenntartásában érdekeltek erre játszanak.
Fordulat előtt?
A küszöbön álló regionalizáció jelenti azt a rendkívüli helyzetet, amely elmozdulást eredményezhet az erdélyi magyar politikában. Azt is mondhatnánk: vizválasztóhoz érkeztünk. A lépéskényszerbe került erdélyi magyar politikumnak adekvát módon kell válaszolnia a kihívásra, ellenkező esetben megpecsételheti sorsát, végleg eljátszhatja a választópolgárok bizalmát. Az nem elfogadható álláspont egyik oldal részéről sem, miszerint ha nem ő szervezi a tüntetést, akkor nem áll mellé, esetleg – amiként az márciusban történt – távolmaradásra biztatja híveit.
A közember számára – és a cél szempontjából – teljesen mindegy, ki szervezi a tüntetést, demonstrációt, esetleg polgári engedetlenségi akciót, a lényeg: történjék valami, hallathassa hangját, kifejezhesse akaratát. Ha ebben a politikum társ, szövetséges: jó, ha nem: megvan nélküle is.
Mindenesetre mozgalmas, tanulságos hónapok elé nézünk, ami korszakváltáshoz vezethet az erdélyi magyar politikai és közéletben.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Uniós kezdeményezés a nemzeti kisebbségek védelmében
A magyarországi nemzetiségek és a FUEN is támogatja a nemzeti kisebbségek védelmét célzó uniós kezdeményezést, amelyet a romániai magyar érdekképviseleti szervek indítottak.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) honlapján nyilvánosságra hozott uniós kezdeményezés történelmi jelentőségű, hiszen a FUEN 2006 óta dolgozik azon, hogy európai szinten is egy egységes kisebbségi jogrendszert alakítson ki, ilyen ugyanis nem létezik az Európai Bizottságnál – fejtette ki Brenner Kolomann a Kossuth Rádióban szerdán.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója alelnöke a 180 percben hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezése után a Lisszaboni Szerződés alapján a FUEN összeállított egy állampolgársági kezdeményezést, amelyben a főbb európai kisebbségi jogokat foglalták össze. Ezt július 15-én nyújtotta be hivatalosan a FUEN az Európai Bizottságnak (EB) – fűzte hozzá.
Brenner Kolomann szerint nagy probléma, hogy az Európai Unión belül nincs jogszabályi háttere a kisebbségi jogoknak, kizárólag az Európa Tanács rendelkezik két dokumentummal: az egyik az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája, a másik pedig a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről.
A kisebbségi jogok rendszere eddig tagállami hatáskör alá tartozott – folytatta, a Magyarországot is érintő felvételi folyamatban azonban az úgynevezett „koppenhágai kritériumokat” érvényesítették a tíz új tagállammal szemben, a régebbi tagok viszont ezeket nem teljesítették. „Itt is lehetett látni a kettős mércét, amelyet azóta is elég sokszor érzékelünk” – fogalmazott.
Az alelnök a kezdeményezés részleteire rátérve elmondta: mivel az előterjesztés arról szól, hogy ha egymillió aláírás összegyűlik az EU hét tagállamában, akkor az EB-nek hivatalból foglalkoznia kell vele, így ez az első olyan lépés, amikor az európai nemzetiségek közösen állnak ki amellett, hogy egyértelműen definiált kisebbségi jogok legyenek Európában. A kezdeményezéshez a többi között csatlakozott az RMDSZ, a dél-tiroli néppárt és a FUEN ifjúsági szervezete is, tehát erős támogatottságot sikerült bevonni – húzta alá.
Brenner Kolomann véleménye szerint Magyarország számára azért lenne fontos, hogy sikeresnek bizonyuljon a kezdeményezés, mert a kisebbségi jogokat európai szinten lehetne számon kérni, amelyeket minden tagállamban egységesen bírálnának el.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma

Improvizált a statisztikai intézet”
Honnan került elő az 1,2 millió ember, akikkel felduzzasztották a romániai népszámlálás hivatalos eredményét? Hogyan hat ez a hivatalos etnikai arányokra? Cseke Péter Tamás a kolozsvári BBTE docensét, Veres Valér szociológust kérdezte.
A végleges adatokat vizsgálva szembeszökő, hogy Románia népességszáma már nem 19 millió, mint a tavaly közölt előzetes adat, hanem több mint 20 millió. Honnan került elő egy év alatt 1,183 millió ember?
Már az előzetes eredmények közzétételekor lehetett tudni, hogy a 2011-es népszámlálásból sokan kimaradtak, különböző okokból. Azt is lehetett tudni, hogy olyanokat is hozzászámoltak az állandó népességhez, akiket a módszertan szerint elvándoroltként kellett volna nyilvántartásba venni. Most az történt, hogy különböző okokból az állam eldöntötte: ezt a számot meg kellene növelni annyival, hogy az állandó népességszám haladja meg a 20 milliót. Elővettek különböző hivatalos nyilvántartásokat, ezeket összevetették a személyi szám alapján a népszámlálási adatbázissal. Utána az állandó romániai népességhez sorolták azokat, akik benne voltak e nyilvántartásokban, ám a népszámlálási adatbázisban nem.
Milyen nyilvántartásokról van szó?
A legtöbb adatot a D112-es nyilatkozat alapján készült adóhatósági (ANF) nyilvántartásból vették. Ez a társadalombiztosítás és a jövedelemadó befizetésére vonatkozó adatbázis. Innen került elő az előzetes adat szerinti népességszámhoz hozzáadott személyek 65 százaléka. A másik fontos forrás az úgynevezett D70-es nyilatkozat alapján készült adatbázis volt. Ez a szabadfoglalkozásúakat és magánvállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező személyeket összesíti. A pótlás módját leíró statisztikai intézeti közlemény szerint olyanok is szerepelnek ezekben a nyilvántartásokban, akiket nem sikerült ugyan megkeresni a népszámláláskor, ám bizonyítottan Romániában éltek a népszámlálás pillanatában, mert a cenzus időpontja előtt 12 hónapig adót fizettek az országban végzett jövedelemszerző tevékenységért.
Említette, hogy az „állam” döntött a számok felduzzasztásáról. Pontosan kik határozták el, hogy ezt a számot meg kellene növelni?
Nyilván a kormány a statisztikai intézettel karöltve. Hogy a kormányból ki, melyik miniszter, azt pontosan nem tudom. Az is lehet, hogy a statisztikai intézet ötlete volt, a kormány pedig rábólintott.
Mi kifogásolható ebben az eljárásban?
Szakmailag elsősorban az, hogy a népszámlálás eredeti – lekérdezéses – módszertana nem erről szólt. Ez most csak improvizáció. A súlyosabb kifogások legfontosabbika az, hogy a nyilvántartásokból kivett emberekről nagyon kevés adat áll rendelkezésre. Legfeljebb az életkorukat, állandó lakhelyüket ismerjük, de azokat az adatokat már nem, amelyekre a kérdezőbiztos a népszámláláskor rákérdezett. Nem ismerjük az úgynevezett kulturális adataikat, nemzetiségüket, vallásukat, az iskolázottságukat, lakáshelyzetüket. Ha nőről van szó, nem derül ki, hány gyereke van. Ezek fontos adatok, mert segítségükkel rekonstruálni lehet a termékenységet. Ez nehéz helyzetbe állítja a népszámlálási adatokból következtetéseket levonni kívánó szakembereket. Számunkra, a magyar nemzetiségűekre vonatkozó adatok lennének a legérdekesebbek. Ám ennek az 1,183 millió embernek a nemzetiségét sem ismerjük.
Miért volt fontos a számok felduzzasztása?
Két fő okát látom ennek. Az egyik uniós vonatkozású. Románia súlya, mint minden tagállamé, a népességszámtól függ az Európai Unióban. Ez jelentkezik az Európai Parlamentben, a szavazatszámban, befolyásolja a politikai algoritmust az EP szakbizottsági helyeinek elosztásánál. Emellett befolyásolja azt is, hogy mekkora Románia részesedése az EU költségvetéséből. A másik ok pszichológiai: elmondhatják az ország vezetői, hogy a népességszám „mégsem apadt olyan rettentő nagyot”.
És miért van az, hogy egy-két kivételtől eltekintve a román szakma hallgat, nem kifogásolja a statisztikai intézetnek ezt az eljárását?
Mert nagyon kevés demográfus van Romániában.
A hivatalos eredmény szerint a lakosság 6 százalékának nemzetisége ismeretlen. Hogyan hatott a számok felduzzasztása a hivatalos etnikai arányokra?
A nemzetiségi arányokat a megkérdezett lakosságtól kapott adatok alapján számolták ki. Egyébként a megkérdezettek között is voltak, akik nem vallották be a nemzetiségüket, ha jól tudom 54 ezren, érdekes módon a legtöbben Bihar megyében. Önmagában most nem jelent gondot, hogy a lakosság 6 százalékának a nemzetisége ismeretlen. Inkább csak kényelmetlen az adatfeldolgozás szempontjából, mert újszerűen kell foglalkoznunk a népszámlálási adatokkal. Eddig ezeket a számokat majdhogynem szentírásnak tekinthettük statisztikai szempontból, most legfennebb csak jó minőségű felmérésnek.
Ez a szakmának jelent tehát problémát. Nem érintheti negatívan az erdélyi magyar közösséget, hogy a pontos lélekszáma nem ismert?
A közigazgatási törvény alkalmazásakor ez valóban gondot jelenthet. A jogszabály ugyanis csak húsz százalékos etnikai arány felett biztosít különböző nyelvi jogokat a kisebbségi közösségeknek, akár egy megye, akár egy település szintjén. Kérdés, hogy helyi szinten hogyan számolják ki az etnikai arányokat: annak a népességnek az alapján, amelyet népszámláláskor megkérdeztek, vagy a felduzzasztott népességszám alapján? Itt már lehetnek visszaélések. Ha az etnikai arányokat az össznépességre vetítik, akkor azokon a településeken, ahol a magyarok aránya 20-25 százalék között van, könnyen 20 százalék alá csökkenhet ez az arány.
Mit lehet tenni, hogy ez ne fordulhasson elő?
Az érdekképviseletnek kérnie kellene egy kormányhatározatot, amely szerint az etnikai arányokat az ország településein az arról nyilatkozók nemzetisége alapján számolják ki, ha ez az adat valamelyik törvény alkalmazásához szükséges.
A hivatalos népszámlálási adatok szerint a romák aránya 3,1 százalékos Romániában. Ez mennyire reális?
Nyilvánvalóan alulszámlált a roma népesség. Az önbevalláson alapuló adatok velejárója ez a jelenség, és nem csak Romániára jellemző.
Egy hatékony romaintegrációs politikának nem valós adatokra kellene támaszkodnia?
Ebben az esetben meghatározható a deprivált, leszakadt népesség aránya egy adott országban. Ha valaki nem akarja magát valamely nemzeti közösséghez sorolni, akkor nem lehet erőltetni. Egyébként az egymást követő népszámlálásokon folyamatosan növekedett az önmagukat romának valló személyek száma. Ennek egyik oka a természetes szaporulat, ám hozzájárul az is, hogy egyre több roma vállalja fel az identitását. Már nem érzik annyira megbélyegzett közösségnek magukat. Egyébként a román hatóságoknak volt már próbálkozása arra, hogy pontosan felmérjék, hány roma élhet az országban. A „romának minősíthető életmód szerint” élő népességet mérték. Az így kapott adat egymillió fő. Ám vannak olyan romák is, aki nem ilyen életmódot választanak, vagy nem ebbe születnek.
A hivatalos adatok szerint csupán 40 ezer ember (0,2 százalék) ateista vagy nem tartozik egyetlen felekezethez sem. Ez meglepő adat egy szakembernek?
Romániában kulturális hagyomány, hogy az emberek valamilyen felekezethez tartozónak vallják magukat. Ez nem jelenti azt, hogy különösképpen betartanák a vallási előírásokat. Egyes romániai mutatók szerint a vallás befolyása egyenesen kisebb Romániában, mint más országokban.
Már az előzetes eredmények alapján kiolvasható volt a romániai magyar népesség alakulásának trendje. Merre tart most népesedés szempontjából az erdélyi magyar közösség?
Akárcsak Közép-Kelet-Európa más országaiban, Romániában is csökken a népesség, ezen belül az erdélyi magyarok lélekszáma. Románia szintjén a csökkenés a migrációval magyarázható, az erdélyi magyarság szintjén azonban ez az apadás a természetes szaporulat alakulására vezethető vissza. Nagyobb arányban fogyunk természetes okokból, mint az ország. Tíz év alatt 200 ezres fogyásról beszélhetünk, ám a százalékarányunk nem változott, ami azt jelenti, hogy az országos átlagnál nem csökkenünk gyorsabban. A magyarság fogyása elsősorban a szórványban ijesztő. Van olyan megye, ahol 25 százaléka tűnt el tíz év alatt a magyar népességnek. Így ha nem is változik országosan a magyarság aránya, nem dőlhetünk elégedetten hátra.
Hat százaléknak nem ismert a nemzetisége
Az ország lakossága több mint hat százalékának (1 millió 237 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét. Románia állandó lakossága a népszámlálás idején 20,1 millió volt, ebből 1 millió 227 ezer (6,1 százalék) vallotta magát magyarnak. A cenzuson kevesebb mint 19 millió lakos nemzetiségét jegyezték fel: ehhez a számhoz képest a magyarság részaránya 6,5 százalék, alig kisebb, mint a tíz éve regisztrált 6,6. A magyarság két megyében alkot többséget: Hargita megyében a lakosság 82,9 százalékát, Kovászna megyében 71,6 százalékát teszik ki. Jelentős magyar nemzetiségű lakossággal rendelkezik még Maros (36,5 százalék), Szatmár (32,7 százalék), Bihar (24 százalék) és Szilágy (22,4 százalék) megye. Hargita megyében él a legtöbb magyar (257 707 fő), a második legnagyobb magyar lakossággal rendelkező megye Maros (200 858), a harmadik Kovászna (150 468). Ezek után következik Bihar (138 213), Szatmár (112 580), Kolozs (103 457) és Szilágy megye (50 177).
A vallást firtató kérdésre válaszolók 86,5 százaléka (16 millió 307 ezer fő) ortodoxnak, 4,62 százaléka (871 ezer fő) római katolikusnak, 3,19 százaléka (601 ezer fő) reformátusnak vallotta magát, 58 ezren unitáriusnak, 20 ezren evangélikusnak mondták magukat. A magyar történelmi egyházak híveinek aránya néhány tized százalékkal csökkent az utóbbi évtizedben. A magukat izraelitáknak vallók száma tíz év alatt megfeleződött: 6200-ról 3500-ra csökkent Romániában.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ünnepet lopna az RMDSZ
Még Szent László Napok előtt kezdeményezte a szövetség Bihar megyei szervezete az országos RMDSZ nevében az EMNT-közeli civil szervezetek által tető alá hozott rendezvény nevét és logóját. Mint mondják, az egyháznak ajándékoznák. A szervezők óvtak.
Ellopná a Szent László Napok szervezőitől a sikereket a Bihar megyei RMDSZ – áll abban a közleményben, amelyet az alig egy hónapja megrendezett nagyváradi eseménysorozat szervezői és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete fogalmazatott meg csütörtökön, miután kiderült: az RMDSZ kérvényezte a rendezvény nevének és arculatának levédését az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM).
A nagy felháborodást keltő kezdeményezést a programsorozatot szervező Szent László Egyesület a törvényes lehetőségeket kihasználva megóvta, az illetékesek jelezték, hogy mindent elkövetnek igazuk érvényesítéséért. Mint Varga Gábor, az OSIM vezérigazgatója lapunknak elmagyarázta: gyakorlatilag bárki, bármit előterjeszthet védjegyetetésre, ami nem erkölcstelen vagy állami szimbólumokra vonatkozik, de ezeket a kérvényeket azt iktatástól számított két hónapon belül meg lehet óvni, s amennyiben ez megtörténik, kivizsgálják a felszólalást, a feleknek pedig tanúsítaniuk kell a márkára vonatkozó jogukat. 3.
A Szent László Egyesület – amelyik a fesztivál után akarta levédetni a nevet és az eseményt – éppen ezért bízik a sikerben, hiszen a fesztivál lógóját ők rendelték Fórizs Attilától, azért fizettek és szerződésben rögzítették a szellemi termék tulajdonjogát. Az is könnyen bizonyítható továbbá, hogy a nevet ők használták először, hiszen már tavaly is rendeztek egy kisebb programot ugyanezen név alatt, a mostani eseménysorozatról pedig számos nyomtatott, képes és filmes anyag tanúsítja, hogy az RMDSZ-nek nem volt köze az eseményhez.
Az RMDSZ egyébként még május 29-én, azaz egy hónappal a fesztivál megrendezése előtt iktatta kérvényét a Szent László Napok nevének és annak arculatának levédésére. Az OSIM által közzétett dokumentumból pedig kiderül, hogy azt a Bihar megyei szervezet címéről, de az országos RMDSZ nevében jegyezték. Ezért Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke lapunknak jelezte, nyílt levéllel fordulnak Kelemen Hunor országos szövetségi elnökhöz, hogy reagáljon a „szellemi tulajdon ellopásra", és felszólítják, hogy igénylésüket vonják vissza az OSIM-tól.
Lőttek a politikamentességnek
„Ez az ünnep a nagyváradi magyaroké, és ugyanúgy – miért is ne? – nemzetiségtől függetlenül azoké, akik sajátjuknak érzik ezt a várost. Felháborító, hogy ezt olyanok próbálják most kisajátítani, akiknek semmilyen közük nem volt a szervezéséhez, sőt, a maguk alattomos módján akadályozni próbálták azt" – fogalmaz az egyesület most kiadott közleménye. Azt elismerik, hogy a rendezők között valóban voltak politikai és közéleti szereplők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt részéről, de ahogyan azt korábban a főszervező Zatykó Gyula lapunknak adott interjújában is leszögezte: „Ezt nem az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem a Szent László Egyesület szervezi. Ezzel külön ki akartuk emelni a fesztivál politikamentességét."
Az RMDSZ szerint ez csúsztatás Zatykó ellenben úgy érzi, hogy épp a szövetség ezen tettével terelődött politikai síkra a fesztivál, és attól tart, hogy jövőre saját rendezvényként akarják majd tálalni. „Csodálkozva láttuk, hogy egyesek megpróbálják ellopni és aljas módszerekkel lejáratni a rendezvényt" – mondta a főszervező, és kijelentette: nem neki kell ítélkeznie, az RMDSZ-nek a Szent László Napokon részt vett több mint harmincezer váradi előtt kel fellelnie tettéért.
Ki ápolja a szenteket?
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete nevében Szabó Ödön megyei elnök közleményben indokolta a kezdeményezését, a hét pontban megfogalmazott hivatalos állásponton túl viszont egyéb nyilatkozatot nem kívánt tenni az ügyben. A kommünikében kijelentette: „Szent László király kultuszának első számú ápolója a Nagyváradi Római Katolikus egyházmegye", ezen „erkölcsi és elvi szempontok alapján" a jogokat ingyenesen át kívánják majd adni az egyháznak, szándékukról az érintetteket is tájékoztatták. „Az RMDSZ nem szándékozott, nem szándékszik semmilyen olyan rendezvényt szervezni, amely történelmi egyházaink saját feladatnak tekintenek. Ezt a minimális értékrendet ajánljuk másoknak is" – fogalmazott a képviselő.
RMDSZ-es források szerint kimondottan a három napos rendezvénysorozat nevével és az azon történt vallási jellegű programokkal nem értenek egyet, arról is tudomásuk volt, hogy a megyei püspökséget zavarja ez a dolog, azt pedig a közleményben is megfogalmazták szerintük nem helyénvaló, hogy Tőkés László volt református püspök beszél a szentek tiszteletéről és kultuszáról.
Az egyház asszisztál?
Zatykó viszont ezt az érvelést nem tartja elfogadhatónak, „álságos indoknak" jellemezte. Szerinte, ha a katolikus egyházat zavarta volna, akkor nekik kellett volna a levédést kezdeményezni. A Krónika érdeklődésére Fodor József, az egyházmegye általános helynöke – aki korábban az RMDSZ színeiben volt megyei önkormányzati képviselő – elmondta: azt valóban természetesnek tartják, hogy szentként a katolikus egyház ápolja a városalapító lovagkirály személyét, annak is örülnek, hogy az RMDSZ kezdeményezte a védjegyeztetést és át kívánja azt nekik adni, de őket annyira nem zavarta, hogy saját maguk forduljanak az OSIM-hoz. Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy korábban tudott-e a szövetség ezen irányú tervéről. kijelentette, hogy neki személyesen nincs tudomása ezzel kapcsolatos egyeztetésekről.
OSIM-vezetők vizsgálat alatt
Rendőrségi információk szerint vizsgálatot indítottak az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) vezérigazgatója, Varga Gábor, valamint az intézet humánerőforrás osztályvezetője ellen, mivel egyik alkalmazottunk 2009 márciusában hamisított diplomával szerzett nagyobb jövedelemmel járó előnyösebb posztot. 2012-ben ugyanez az alkalmazott egy hasonló beosztásra tett szert az OSIM-nak megfelelő európai hivatalban, majd az idén januárban beadta lemondását, összességében azonban majd 40 ezer eurós kárt okozott a jogtalanul magas fizetés felvételével. Megkeresésünkre Varga Gábor elmondta, csak egy órával korábban értesült az ügyről, és megdöbbent annak hallatán. Kijelentette: neki semmi köze nincs a történtekhez, nem tudott a hamis iratról.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Mellőzik a váradiak akaratát
Nem vették figyelembe a polgárok és a civil szféra tiltakozását, s benne hagyták Nagyvárad általános városrendezési tervében a Vámház (Sucevei) és a Kert (Avram Iancu) utcák bontásokkal járó kiszélesítését.
A városháza diktál diktál. Figyelmen kívül hagyja a polgárok akaratát az új általános rendezési terv
Pásztor Sándor, a helyi önkormányzat RMDSZ-es frakciójának vezetője a Krónika megkeresésére szerdán úgy fogalmazott, ez az általános terv csupán arra tesz javaslatot, hogy a jövőben milyen irányba haladjon Nagyvárad, így ő még optimista az ügy végkimenetelét illetően, azt viszont sajnálatosnak tartja, hogy a kérdést nem tárgyalják több variánsban.
Bontásoké a jövő?
Az új városrendezési tervet a hét elején hozták nyilvánosságra, igaz ugyan, hogy elég nehéz megtalálni a polgármesteri hivatal honlapján, ahol a bal oldali hasábban, a városrendezési tervek menüpont helyett egy jól eldugott kis képre kattintva lehet elérni. A dokumentumok között megtalálható a javasolt átalakításokra vonatkozó térkép, amelyen jól látszik, hogy a Kert utcára betervezték a kerékpársávot, a Vámház utca pedig kiszélesítve része lenne a belvárost kikerülő körgyűrűnek. Az új villamosvonal is maradt a tervben, holott annak kivitelezését a szakemberek nem tartják megoldhatónak.
Mint beszámoltunk, Ilie Bolojan polgármester ezeket az elképzeléseket már korábban meglebegtette, és már akkor is komoly vitákat váltott ki, mivel az említett utcák kiszélesítéséhez le kellene bontatni több műemlék épületet és lakóházat. A témával kapcsolatos közvitán részvevők is hevesen ellenezték a kezdeményezést, kérdéseikre azonban azóta sem kaptak konkrét válaszokat.
Folytatódhat az aláírásgyűjtés
Az ügyben éppen ezért korábban aláírásgyűjtést kezdeményezett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a folyamatot viszont felfüggesztették, mivel a Szent László tér (Unirii) szintén vitatott átépítési terve kapcsán már nem volt szó a Kert utca lakóházainak részleges bontásáról. Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke tegnapi megkeresésünkkor úgy nyilatkozott: áttanulmányozzák az új városrendezési tervet, és amennyiben szükséges lesz, folytatni fogják a Kert és a Vámház utcai bontások ellen tiltakozó aláírásgyűjtésüket.
Megrajzolt forgalomváltozás
Most egyúttal az is biztossá vált,hogy a Szent László teret a sokat vitatott, a polgárok körében szintén ellenzett Horia Gavriş féle tervek szerint képzelik el, azaz megszüntetnék a teret kettéválasztó autóutat és a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcát sétálóutcává alakítanák át. Érdekesség azonban, hogy ha a polgármesteri hivatal honlapján rákattintunk a főtérfelújításra vonatkozó oldal linkjére, ott még mindig Emődi Tamás tendergyőztes projektjének fotói szerepelnek.
Mint ismeretes, korábban a Proiect Bihor engedélyeztetett és közvitára is bocsátott elképzelései szerint akarták uniós támogatással átalakítani a közteret, csakhogy pár hónappal ezelőtt, Mircea Mălan alpolgármester javaslatára elvetették azt, helyette a kolozsvári Horia Gavriş bukaresti építészcsapatától rendeltek egy új, azóta is törvénytelennek, több építész szerint pedig giccsesnek tartott makettet. A szakemberek jelezték, a városvezetés eredetileg nem akarta megbolygatni az autós forgalmat az érintett területen, így az első tervek ezt eleve megpróbálták kiküszöbölni, csak a Gavriş-féle változat iktatta azt ki.
Amint arról beszámoltunk, az új átépítési projekt nemrég megkapta a művelődési tárca jóváhagyását, ugyanakkor épp a terv jellegzetes pontjaiban kért változtatást. Emődi azonban kétli, hogy ezeket a minisztériumi javaslatokat beépítik a végleges tervbe, Sárközi Zoltán városi tanácsos pedig már azzal számol, hogy mennyi pénzébe fog kerülni a majdani önkormányzatnak, hogy most „elrontott" főtér-felújítási elképzelést kijavítsa. „Arra nincsenek uniós források, hogy ezt a jövőben helyrehozzák" – hangsúlyozta az RMDSZ-es politikus.
Boritékolható közviták
„Számunkra már megszokott húzás a Bolojan-féle városvezetéstől, hogy mellőzik a lakosok akaratát, még egyetlen esetben sem vették figyelembe a közviták eredményeit" – idézte fel a Krónika kérdésére Sárközi, aki szerint hasonlóképpen borítékolható az általános városrendezési terv augusztusra tervezett közvitáinak végkimenetele is. Sárközi viszont fontosnak tartja, hogy azokon minél többen részt vegyenek, minél többen hallassák a hangjukat, hátha mégis felfigyelnek Nagyváradon a közakaratra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Beiktatta polgári kezdeményezését az RMDSZ
Beiktatták az RMDSZ által is támogatott kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést hétfő délután Brüsszelben – jelentette be kedden Nagyváradon Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
"Eljött az ideje annak, hogy az őshonos kissebségek védelmével is foglalkozzon az Európai Unió" – jelentette ki tegnap a szövetségi elnök. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió több mint egy éve lehetőséget ad polgárainak arra, hogy legalább hét tagállamból, arányosan összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslatot terjesszen elő EU-konform jogszabály megalkotására. Ezen lehetőséggel élve szeretnék most elérni, hogy egyéb területekhez hasonlóan kisebbségi problémákra is hozzanak egységes, uniós rendelkezést, partnereikkel többek között kulturális-, tanügyi- vagy éppen régiófejlesztési szegmensekre kiterjedő jogrendszer megalkotását szorgalmazzák. Kelemen szerint, ha az unió "foglalkozik a piacra kerülő uborka méretével, akkor a száz millió fős kisebbség is megérdemli a figyelmet."
A Minority SafePack nevű indítványt a szövetség vezetője mellett Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, Anke Spoorendonk, Schleswig-Holstein tartomány kormányának minisztere, Jannewietske de Vries, frízföldi miniszter, Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség miniszterelnöke, Valentine Inzko, az ENSZ Bosznia Hercegovinai főképviselője, valamint Luis Durnwalder, Dél Tirol autonóm tartomány kormányzója írta alá, az Európai Bizottságnak pedig szeptember 16-ig kell döntsön annak regisztrációjáról.
Az RMSZ mellett, mint ismert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt is dolgozik egy hasonló beadványon, de elővéleményezésre leadott tervezetük korábban negatív fogadtatásra lelt. A néppárt alelnöke, Szilágyi Zsolt néhány hete jelezte, a bizottságtól kapott orientatív jellegű bírálatot megosztották a FUEN illetékeseivel is, Kelemen Hunor viszont lapunk érdeklődésére tegnap kijelentette: ő személyesen nem kapott semmit, a néppártosok vele erről nem tárgyaltak, az RMDSZ által támogatott kezdeményest pedig olyan nemzetközi szakemberek fogalmazták meg, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy ne alapos munkát végezzenek, ezért nagyon bízik a pozitív elbírálásban.
Amennyiben reményei beigazolódnak, úgy egy évük lesz arra, hogy legalább hét tagállamban arányosan összegyűjtsék az egymillió támogató aláírást. Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke, egyben a kezdeményező bizottság képviselője optimista ezen a téren, közleményben jelezte: "Azt szeretnénk, hogy az Európai Unió kezdjen párbeszédet velünk. A 2014-ben megválasztandó új Európai Parlamenttel közösen, meg kívánjuk erősíteni az európai kisebbségeket és az EU kulturális és nyelvi sokszínűségét. A siker érdekében minden érdekelt fél párbeszédére és együttműködésére szükség van. Egy millió polgár támogatása nagyon erős tárgyalási alapot jelent majd a számunkra. Az Európai Unió csupán a régiók Európája és a polgárok Európája révén lehet sikeres." Az RMDSZ különben negyedmillió aláírás összegyűjtését vállalta, különben a szabály szerint országonként legalább 750-szer annyi szignót kell összegyűjteni, mint amennyi európai parlamenti képviselője van az illető államnak.
Az RMDSZ által támogatott polgári kezdeményezés mellett tehát már két erdélyi érdekeltségű beadvány vár elbírálásra, korábban, mint ismert, a Székely Nemzeti Tanács is javaslatot tett kisebbséget érintő törvényalkotásra. Utóbbiak azt javasolják a dokumentumban, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Indítványukra augusztus 18-ig kell választ kapjanak Brüsszelből és Kelemen Hunor szerint az lenne az ideális, ha mindkét kezdeményezés bejegyzésre kerülne és akkor kölcsönösen támogatnák egymást az aláírásgyűjtésben.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Húsz perc az autonómiáért
Július 20-án, 20 órától több mint száz erdélyi településen vonul 20 perc erejéig utcára a magyarság, hogy a hatalom tudtára adja: nem ért egyet a kormány régiósítási tervével, és tiltakozik a Székelyföld esetleges beolvasztása vagy feldarabolása ellen.
Mint a tüntetések kezdeményezői több ízben is rámutattak, nem a régiósítást ellenzik, hanem azt, hogy Erdélyt mesterségesen osszák fel bukarestiek. Történelmi régiókat szorgalmaznak, azt, hogy létrejöjjön az egységes autonóm Székelyföld, valamint egy egységes, kétnyelvű partiumi régió.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezéséhez hivatalosan ugyan sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt nem csatlakozott, azonban a szervezők tudomása szerint több településen is a tüntetők között lesznek a távolmaradó alakulatok helyi vezetői. „Számítunk mindazon személyek jelenlétére, akiknek fontos a közös ügyünk" – jelentette ki a Krónikának Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke.
Az alakulat másik országos alelnöke, Zakariás Zoltán úgy vélekedett: a Székely Nemzeti Tanács által szervezett március 10-i autonómiatüntetés megmutatta egyrészt, hogy az erdélyi magyar közösség aktívan részt kíván venni önrendelkezési jogok kivívásában, másrészt a visszhangja megerősítheti a politikusokat abban, hogy a közösséget is aktívan bevonó akciók szervezése szükséges kiegészítője a parlamenti tevékenységnek.
A néppárti vezetők úgy vélik, hogy ma, amikor magyar közösség jövőjére nézve nagy horderejű kormányzati döntések vannak soron – alkotmánymódosítás, az ország közigazgatási átszervezése – minél szélesebb körben szükséges hallatni a tömeg tiltakozó hangját, demokratikus eszközökkel, állandó megfelelő nyomást gyakorolva a törvényhozásra, a döntések jó irányba való eltolása érdekében.
A szombat esti tiltakozó akciók során a szervezők minden egyes településen felolvasnak egy kiáltványt, amit a néppárt országos vezetői bocsátanak ki. Ezen túl akár helyi és kistérségi célokat is megfogalmazhatnak. Az EMNP nem csak a megjelent tömeggel, de aláírások gyűjtésével is megpróbálja nyomatékosítani a kormánnyal szembeni álláspontját. Több településen békegalambok röptetésével ér véget a húszperces akció.
Az akcióhoz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a néppárt ifjúsági szervezete, a Minta valamint az Erdélyi Magyar Ifjak jelezték csatlakozásukat. „Az autonómia évének meghirdetőjeként EMNT-nek kötelessége volt a tiltakozáshoz csatlakozni. Mint ahogy a jövőben is minden egyes hasonló rendezvényhez csatlakozunk – függetlenül attól, hogy melyik párt kezdeményezi" – fejtette ki Cseh Gábor. A nemzeti tanács Maros megyei elnöke csak azt sajnálja, hogy az RMDSZ nem éri be a távolmaradással, saját vagy a hozzá közel álló sajtóorgánumokon keresztül a július 20-i megmozdulások ellen kampányol.
„A július 20-ra tervezett figyelemfelkeltő akciót mindenki magáénak érezheti, mert a magyarság minden tagja a saját lakóhelyén, ott ahol él, dolgozik és adót fizet tudja kifejezni elégedetlenségét az elképzelt régiósítás ellen, valamint követelni tudja az autonómiát" – fogalmazott György László, a párt csíkszéki elnöke.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Közel húsz új román–magyar határátkelő
A magyar–román határon EU-támogatásból kiépített 18 határátkelő megnyitásának felgyorsításáról és az EU 2014-2020 közötti időszakának közös fejlesztéseiről egyeztettek az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar–román tagozatának országgyűlési képviselői szerdán Gyulán – közölte Simonka György magyar országgyűlési képviselő, a Magyar–Román IPU tagozat elnöke az egyeztetés után.
Tájékoztatása szerint Békés megyében Gyulán, Dombegyházán, Eleken és Körösnagyharsányban épültek ki határátkelők hatmillió euró támogatásból, és hasonló beruházások valósultak meg a romániai oldalon is. Jelezte: a schengeni előírások szerint a határnyitáshoz nemzetközi megállapodás szükséges, ennek felgyorsításában akar segítséget nyújtani az IPU magyar-román tagozata, azzal is, hogy a képviselők javaslataikkal megkeresik saját kormányukat. Van esély arra, hogy december 31-éig megnyílik a 18 határátkelőhely Magyarország és Románia között – jelentette ki.
Mint arról korábban több ízben is írtunk, Magyarország és Románia határ menti megyéiben 2007 és 2013 között 211 millió euró forrás állt rendelkezésre, ebből számos beruházás történt a határ két oldalán. A 2014 és 2020 közötti EU költségvetési időszakra a két ország IPU-képviselői hasonló nagyságrendű támogatási összeg elkülönítését javasolják nemzeti kormányaiknak.
Az IPU romániai tagozatának elnöke, Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondta: a sikeres forráslehívás érdekében javasolják a határon átívelő közös fejlesztések szakmai titkárságának bővítését, valamint képviseletek nyitását mind a két ország számára a határ másik oldalán. Romániában és Magyarországon most készülnek a 2014 és 2020 között megvalósuló uniós ágazati fejlesztési programok. Az IPU román–magyar tagozata javasolja a két kormánynak a határ menti térségeket érintő nagy projektek harmonizációját – ilyen például a Békéscsaba–Arad és a Debrecen–Nagyvárad közötti vasútvonal fejlesztése.
Szabó Ödön ugyanakkor közölte: a magyar képviselők augusztus végén, szeptember elején Nagyváradon egyeztetnek, majd a bukaresti parlamentbe látogatnak. „A kormányközi diplomácián túl ugyanis a parlamenti diplomácia eszköztárát is alkalmazni kell a két ország közötti jó kapcsolat elmélyítése érdekében" – jegyezte meg.
Krónika (Kolozsvár)

Megszűnik a magyar nyelvű képzés a kolozsvári BBTE két szakán
Megszűnik a következő tanévtől a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) két magyar nyelvű tanulmányi program: a távoktatásos képzés a filozófia szakon és a nappali képzés a Sepsiszentgyörgyre kihelyezett környezetmérnöki szakon.
Megszűntetésüket szerdán javasolta hivatalosan az egyetemi oktatásért felelős tárca nélküli miniszternek a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS), mert működésük nem felel meg az akkreditációs követelményeknek. Hasonló sors vár országszerte további 181 tanulmányi programra összesen 37 felsőoktatás intézményből – közölte a Mediafax.
Bartalis Ildikó, a BBTE sepsiszentörgyi kihelyezett környzettudományi karának programfelelőse a maszol.ro-nak elmondta: idén már felvételit sem hirdettek tavasszal sem a magyar, sem a román nyelvű képzésre a környezetmérnöki szakon. Mint mondta, a szak megszűntetését a kolozsvári kari vezetők már tavaly eldöntötték.
Az eddig is csak ideiglenes akkreditációval működő képzésnek idén 28 magyar és 12 román végzőse volt. A korábbi terveknek megfelelően idén 25-25 helyet hirdettek volna meg, ám Bartalis Ildikó szerint a BBTE karának kolozsvári vezetői stratégiát változtattak: eldöntötték, hogy a környezetmérnöki helyett környzetföldrajzi szakot indítanak Sepsiszentgyörgyön, 25 nappali tagozatos magyar hellyel. Az akkreditációs dossziét szeptemberben állítják össze, így ez a szak várhatóan csak jövőre indul majd be.
Bartalis Ildikó nem kívánt részleteket elárulni a kihelyezett környezetmérnöki szak megszűnésének okairól. „Ez egy összetett dolog” – jelentette ki, majd a kar kolozsvári vezetőihez irányított. A maszol.ro egyébként úgy tudja, a BBTE kolozsvári környzettudományi karának magyar oktatói – ahogy egyikünk lapunknak fogalmazott – nem lelkesedtek a Sepsiszentgyörgyön zajló képzésért.
Demeter M. Attila, a Történelem és Filozófia Kar keretében működő Magyar Filozófiai Intézet vezetője a maszol.ro-nak elmondta: a magyar nyelvű filozófiai távoktatás „de facto” évek óta megszűnt, nem is akkreditálták újra. „Megszűntetését maga az egyetem javasolta. Csak most került oda az ügy, hogy a megszűntetését hivatalosítsák” – magyarázta az oktató.
Cs. P. T.
maszol.ro

Nem gondoskodnak a kastélyról, de visszaadni sem akarják
Az állam már nem használja, csak fizet a mezőzáhi Ugron-kastély őrzéséért, de még így sem hajlandó visszajuttatni az 1909 és 1911 között épült ingatlant a tulajdonosainak. A megyei önkormányzat illetékesei egy procedurális mulasztásra hivatkozva tagadják meg a középkor francia kastélyaira emlékeztető impozáns épület restitúcióját.
Az Ugron család és ügyvédje, Sărăcuţiu Edit abban reménykednek, hogy előbb-utóbb, – Romániában, vagy szükség esetén Strasbourgban – csak érvényesül a tulajdonjog tiszteletben tartása. E közben a román többségű mezőségi falu lakói is remélik, hogy a hajdanán a település ékességének számító kastély elkezdi vonzani a látogatókat. Addig is a naptári számok misztikumát rejtő épület a maga négy tornyával, tizenkét bejáratával, négy teraszával, ötvenkét helyiségével és 365 ablakával egy alapos restaurálásra szorul.
Alig két kilométer választ el a pazar kastélyával, egyedülálló sztyeppei bazsarózsa-rezervátumával és hatalmas halastavával jobb helyen turistaparadicsomnak beillő Mezőzáhtól, amikor a Nagysármást Marosludassal összekötő, toldott-foldott megyei út mentén egy kidőlt kilométerkő jelzi a község közelségét. Aztán a falu bejáratánál már a valamikor piros-sárga-kékre festett, mára jócskán megkopott oszlopra kiaggatott tábla jelzi, hogy jó helyen járunk. A központban egyetlen, az Ugron-kastélyra utaló turistajelt sem találunk, de a kocsmából kilézengők mutogatásai könnyen rávezetnek az erdő övezte, Burszána nevű domboldalra vezető, szőnyegbombázás utáni állapotokat idéző keskeny útra. A szebb napokat megért kastélykert elhagyatott főbejárata lakattal és tiltó táblával fogad: sem bemenni, de még csak fényképezni vagy filmezni sem szabad. A kerítésen való átjutásra egy kamaszkori mozdulatra van szükség. Odabenti magányában már-már az az érzése támad a látogatónak, hogy egy elvarázsolt kastély udvarára pottyant, ahol minden élőlény kihalt, csak a bokrok és futók nőnek kényük-kedvük szerint, de aztán az épület túlsó oldalára kerülve, két, láncra kötött vakkantó eb és egy szemmel láthatóan megzavart őr visszaszólítják a való világba. A valamikor több mint háromszáz árva és elhagyatott sorsú gyereknek otthont adó épület egy éve teljesen kiürült. Utoljára mindössze 56 rászoruló élt az ódon falak között; a gyerekek többségét a tavaly ilyenkor Mezőrücsre vagy Erdőszentgyörgyre, családi típusú házakba helyeztek át, akit meg lehetett, hazaküldtek az évekig szinte semmi érdeklődést nem mutató szülőkhöz.
A váltásban dolgozó négy őr egyike, Alexandru Mureşan akkor válik barátságosabbá, amikor felmutatjuk „a megyétől kapott papirost”, amiben a hatvanöt évvel ezelőtti államosítás haszonélvezői beleegyeznek tulajdonuk meglátogatásába. A hátsó homlokzaton lévő márványtábla szövege (ÉPÍTETTE / ÁBRÁNFALVI UGRON ISTVÁN / AUSTRIA MAGYARORSZÁG / R. K. KÖVETE ÉS M. H. MINISZTERE / CS. ÉS KIR. KAMARÁS / SÓGORÁNAK / LOSONCZI BÁRÓ BÁNFFY JÁNOS NAK / RAJZAI UTÁN / MDCDXI.) még a száz évvel ezelőtti eredeti állapotokról tanúskodik, a benti, voroneţi kékre festett falak és az egyik moldvai kolostor hatalmas, berámázott képe viszont egyből elárulja, hogy itt valamikor tulajdonoscsere történt. A kastély építtetője, báró Ugron István, a dualista korszak moszkvai nagykövete nem érte meg birtoka államosítását, nem sokkal a kommunisták kisemmiző 1948-as akciója előtt, 86 évesen elhunyt. A nagyon öregek még emlékeznek arra, amint a nagy gonddal és művészi érzékkel összeválogatott berendezési tárgyak legjavát éppen az azok megőrzésére és leltári átadására hivatott személyek hordták szét. A kastélyban 1954-ig gabonagyűjtő központ, majd öt éven keresztül iskola, 1959 és ’62 között gazdasági líceum működött. Ötven évvel ezelőtt, 1963-ban gyerekotthont létesítettek, amit a tavaly nyáron számoltak fel.
Meggyalázott családi kápolna, elmenekített sírkövek
Bár Lakó Jenő helyi református lelkész szerint a záhi kis, alig több mint kétszáz lelket számláló magyarság nem érzi magáénak az épített örökséget, az emberek ilyen vagy olyan módon mégiscsak kötődnek a kastélyhoz. „Mindaddig amíg a román állam tulajdonában van, és a jelek szerint nem is szándékszik megválni tőle, a helyi közösség nincs ahogy a magáénak érezze a kastélyt” – magyarázza a fiatal lelkész. Pedig szinte nincs olyan tősgyökeres záhi, akinek nagyszülei vagy dédszülei ne vették volna ki részüket az épület felhúzásában vagy működtetésében. Ioan Porim, a 68 éves nyugalmazott történelem szakos tanár nagyapja például téglát hordott a gróf birtokára.
„A nagy sürgölődésben el is törte az öreg a lábát, de hát ilyen egy építkezés, időnként az ember, ha nem figyel oda, megsérülhet” – idézi fel a nagyapja által hallottakat Porim, aki szerint a helyiek, nemzetiségüktől függetlenül, tisztelték Ugron Istvánt. A férfi azt is nagyon jól tudja, hogy a nemes család kápolnáját előbb a ’70-es, majd a ’80-as években nem a cigányok dúlták fel, mint ahogy egyesek ma beállítják a sírgyalázást. „A románok tették tönkre, azt is lehet tudni, hogy kik. A koponyákkal fociztak a réten és ezzel még dicsekedtek is” – mondja Porim.
Nem csak a hamvak, maga a kápolna is a rendszerváltást követő magyarellenes hangulat áldozatává vált. Ma már mindössze egyetlen fala áll, de környéke sokkal inkább szemétdombra, mint kegyhelyre utal. Az, hogy az Ugronok sírkövei nem jutottak a kápolna sorsára, csak a gyülekezeti tagoknak köszönhető, akik a református templom kertjébe menekítették. A Marosi Református Egyházmegye esperese, Lőrincz János most is hátborzongva idézi fel azt az 1990 eleji lincshangulatot, amely a faluban uralkodott. A záhi gyülekezet akkori lelkésze és családja hetekig nem mert a parókián aludni, és a településre is csak egy becsületes román ember hívására tért vissza. Ioan Pop és családja voltak azok, akik befogadták és oltalmazásuk alá vették Lőrinczéket. „Már a marosvásárhelyi véres események előtt kénytelenek voltunk elmenekülni a faluból, majd egy derék román családhoz visszatérni. A magyarellenes diverzió része volt az is, hogy mindeközben a hatóságok a parókián házkutatást tartottak, fegyvert keresve” – meséli a huszonhárom évvel ezelőtti mezőzáhi lelkész. Lőrincz János ’90 májusától már Marosvásárhelyen szolgált, de utódjának, Décse Ferencnek máig is ismeretlen tettesek betörték az ablakát. „Nem tudom, hogy mivel érdemeltük ezt ki, hisz a forradalom után tetemes mennyiségű külföldi segélyt osztottunk ki magyaroknak, románoknak egyaránt. A forradalomig pedig a román emberek talán még inkább tiszteltek, mint a híveim” – mondja. Az átélt borzalmak dacára az esperesi székbe került lelkész a mai napig is szoros kapcsolatot ápol egykori gyülekezetével és azzal a faluval, ahol pályafutását kezdte.
A kastélyból és legendájából is virágozhatna a falu
Az Ugron-kastély és tulajdonosa története is Lőrincz Jánosnak köszönhetően került be az egyház historia domusába. A pedagógus Ioan Porim is jó történelemtanárhoz illően, kívülről fújja az Ugron István körül keringő, immár évszázados legendát. A báró, aki az Osztrák-Magyar Monarchia moszkvai nagyköveteként egy orosz hercegkisasszonyba lett szerelmes, amikor azt feleségül akarta venni, pompás, de egyben különleges fogadtatásban is akarta részesíteni. Ezért engedélyt kért a császártól, hogy aranypénzekkel teríthesse be az utat a záhi vonatállomástól a dombtetőn lévő kastélyig. A császár beleegyezett az őrült tervbe, egyetlen kikötése az volt, hogy az aranypénzeket élükre állítsák, hogy senki ne léphessen a király arcképére. Bármennyire is gazdag ember volt a báró, nem tudta megvalósítani tervét. Nemsokára, az orosz forradalom következtében, 1918-ban a cár családját, így Ugron nagy szerelmét is kivégezték, így teljesen remény nélkül maradt a báró. Szomorúan és visszavonultan élte élete hátralévő részét, s a halál is magányosságban, egy kolozsvári aggmenházban érte 1948-ban.
„Persze, tudom, hogy ez nem feltétlenül igaz szóról szóra, inkább csak legenda. De akkor is a mi legendák, a mezőzáhiak legendája, és attól szép!” – állítja büszkén a tanár. Az idős pedagógus szerint, ha az illetékesek okosan gondolkodnának, a falu képes lenne megélni történelmi örökségéből, flórájából és faunájából. A kastély mellett – egy kis jó reklámmal – az Európában egyedülállónak számító sztyeppei bazsarózsa-rezervátum vonzhatna még több látogatót, mint ahogy a határban lévő hatalmas halastó is több horgásznak biztosíthatna kikapcsolódási lehetőséget, ha tulajdonosai nem csak a díj bezsebeléséről, hanem a halállomány pótlásáról is gondoskodnának. Hasonlóan vélekedik Octavian Călugăr is, aki 2005 óta teljesen önkéntes alapon gondozza a rezervátum három és fél hektáros területét. Mint mondja, már csak azért is jó volna helyreállítani a kastélyt, mert a százéves épület a környék egyetlen műépítészeti látványosságának számít. „Az nem megoldás, hogy a megyei önkormányzat négy őrt is fizet, de nem tesz semmit annak érdekében, hogy a kastély visszakapja régi pompáját: se nem adja vissza a tulaj leszármazottjainak, se nem tatarozza. Ha nem történik semmi, a penész megeszi a falakat, de az is lehet, hogy még azelőtt az egész épület leérkezik a völgybe” – próbálja megkongatni a vészharangot a település egykori polgármestere, jelenlegi helyi önkormányzati képviselője.
Se restitúció, se restaurálás?
Ha nem lennének az őrök, a kerítés, a megfigyelő kamerák és a kutyák, az épület állaga még ennél is rosszabb lenne. „Mindent ellopnának, ajtót, ablakot, cserepet, mindent” – mondja az őr, Alexandru Mureşan miközben a szüntelenül ugató kutyákat próbálja csitítani. A kastély udvarán futkosó ebek nagyon elszaporodtak, de nem is baj, véli az őr, mert így legalább a tolvajok is elbátortalanodnak. A négylábúak etetésükről ő és kollégái gondoskodnak, mint ahogy az épületen megjelenő kisebb hibák kijavításáról is. „Ezt-azt mi is meg tudunk oldani, de nézzen oda fel – mutat a tetőre –, látja, hova csúsztak a kupás cserepek? Oda már egyikünk sem mer felmászni”.
Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat alelnöke elismeri, hogy a tanácsnak kellene lépnie, de pénzhiány miatt az épületőrzésnél többre nem futja. Az ingatlan műemlék jellege csak bonyolítja az ügyet, hisz bármilyen kis beavatkozáshoz minisztériumi engedély szükségeltetik. Lokodi szerint a kastélyban egy önmagát fenntartani képes öregotthont lehetne működtetni, ugyanis a Mezőségen egyetlen ilyen jellegű szociális létesítmény sincs. Hasonló véleményen van Schmidt Lóránd is, a megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi hatóság igazgatója, aki úgy tudja, az Ugron családnak már semmi esélye nincs a kastély visszaszerzésére.
A család ügyvédje, Sărăcuţiu Edit viszont másként látja a helyzetet: azt tapasztalja, hogy az épület körüli jogi vita igencsak bonyolult, de mint mondja, egyáltalán nem reménytelen. Már a telekkönyvbe iktatott bejegyzés is furcsán hangzik, miszerint az ingatlant ideiglenesen államosították a báró fogadott fiától és egyetlen örökösétől, az akkor még kiskorú Ugron Bánffy Istvántól. „Rég a pályán vagyok, de ilyen jogi kifejezést még nem hallottam. Hogy lehet valamit ideiglenesen államosítani?” – csodálkozik el a marosvásárhelyi ügyvédnő, aki 2001 óta képviseli különböző jogi ügyekben a családot. Sărăcuţiu Edit elismeri, hogy Ugronék lekéstek a kastély 2001/10-es törvény alapján való visszaigényléséről, de ez még nem lenne ok a tulajdonjog megtagadására, az ugyanis soha nem évül el. Ezért polgári per útján szándékoznak visszaszerezni jussukat. „Mind a mezőzáhi községháza, mind a megyei önkormányzat ott akadályoz, ahol csak tud. Bármilyen, számunkra fontos okiratot kérünk, csak nagy késéssel szoktak válaszolni. Arról nem is beszélve, hogy a kastély körüli, visszaszerzett területekre a birtoklevelet még 2005 óta nem adták ki” – panaszolja az ügyvédnő, hozzáfűzvén, hogy még szerencse, hogy a családtagok nem csak jogtisztelők, de rendkívül türelmesek is.
Ugron Béla Magyarországon élő örökös, aki mint állítja, utólag került képbe, tudatában van annak, hogy édesanyja, Ugron Istvánné Bánffy Mária későn adta le a visszaigénylési kérést, azonban a határidő be nem tartását nem tekinti a kastélyról való lemondásnak. Mint mondja, egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy utcára tegye az árvákat, és most is azon gondolkozik, hogy milyen közösségi célra fordítsa a kiürített ingatlant. „Az Ugron család bármit is kapott vissza a Székelyföldön, nem herdálta el és nem is tartotta meg kizárólagosan csak magának, hanem a 2005-ben létrehozott alapítványán keresztül közösségi célokra fordította. Ehhez tartanánk magunkat a mezőzáhi kastély esetében is” – szögezi le. Ugron Béla szerint ezzel a helyiek többsége is tisztában van, hisz ottjártakor, annak ellenére, hogy ő már nem Mezőházon született, mindenki örömmel és reményteljesen fogadta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro