A román miniszterelnök üzenete március 15-én
Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök március 15-én, a magyar nemzeti ünnep alkalmából biztosítja a magyarságot arról, hogy kiemelt célnak tekinti a nemzeti kisebbségek etnikai és kulturális identitásának megőrzését, fejlődését.
A román kormányfő hangsúlyozza, hogy a különbözőség elfogadása és támogatása hozzátartozik az európai normalitáshoz, és ez az elv érvényesül jelenleg Romániában is, erősítve a két ország európai identitását.
Kedves magyar honfitársaink!
Románia kormányának és jómagam nevében küldöm legmelegebb üdvözletemet március 15. alkalmából. A szabadság eszméje kötötte össze az 1848-as szabadságharc vezetőit, amelynek az elvei közelítették egymáshoz Bălcescut és Kossuthot, közelítették a Nyugatot Európa keletibb részéhez, és hozzák össze ma is az európai nemzeteket.
Az volt az út kezdete. Ma, ha visszanézünk, megállapítjuk, hogy politikai és társadalmi célkitűzéseink jó része az akkor megkezdett úton keletkezett , mely a románok és magyarok közötti kapcsolat megerősítéséhez, a szolidaritás eszméjéhez vezet. A különbözőség elfogadása és támogatása az európai alapelvekhez tartozik.
Ezek az elvek érvényesek ma is Romániában, megerősítve a közös európai identitást.
Ma a románok és a magyarok együtt kívánják a modern nemzeti román állam megszilárdulását, nagyra értékeljük a romániai magyar közösség képviselőinek erőfeszítését az ország hatékony kormányzásában, valamint a magyar közösség Románia nemzetközi hírnevének erősbítésére tett erőfeszítését.
Abban a projektben, amelyet egy hónapja minden román állampolgár előtt felvállaltam, előkelő helyen szerepel minden állampolgár etnikai és kulturális identitásának megőrzése, támogatása. Biztosíthatom önöket, hogy partnerük leszek az alapvető szabadságjogaik gyakorlásában és a közös értékek megőrzésében, mint például az intolerancia legyőzése. Méltó ünnepet kívánok minden romániai magyarnak.
manna.ro

Az egész Kárpát-medencében emlékeztek 1848-ra
A Vajdaságban, Romániában és Kárpátalján is megemlékezéseket tartottak március tizenötödike alkalmából az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójára. A KMKSZ Ungváron emlékezett
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungváron, a Petőfi-szobornál tartotta meg ünnepségét. Beszédében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke hangsúlyozta: “ha a kárpátaljai magyarok méltó utódai akarnak lenni 1848-1949 hőseinek, akkor itt és most kell megvívniuk saját forradalmukat, hogy ne szakadjon meg a nemzet túlélésének a lánca, hogy a magyarokat a jövőben ne történelmi kuriózumként emlegessék ezen a tájon”. – Ha a kárpátaljai magyarság meg akar maradni, akkor elsősorban az anyanyelvű iskoláit kell megvédenie, amihez az szükséges, hogy a magyar emberek magyar iskolába írassák a gyermekeiket – tette hozzá.
Beszédében Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke elítélte a kárpátaljai magyarokat érő ukrán nacionalista támadásokat. Azt kérte az ukrán államhatalomtól, hogy biztosítsa a magyarok számára az alkotmányos jogaikat.
Kárpátalja magyarsága megyeszerte megemlékezett az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójáról. A KMKSZ szervezésében Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában, míg Munkácson, a szabadságharc podheringi csatájának emlékművénél tartottak ünnepi rendezvényt és koszorúzást. Técsőn és Nagypaládon a helyi Kossuth-szobornál méltatták március 15-ét. Lembergben (Lviv) a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége, az ukrán fővárosban a Kijevi Magyarok Egyesülete szervezett ünnepi megemlékezéseket.
Emlékezés 1848 hőseire a Bácskában és a Bánátban
A Bácska és a Bánság több mint 15 településén emlékezett meg az évfordulóról. Óbecsén felavatták a Vajdaság első egész alakos Petőfi-szobrát. A forradalom költőjének életnagyságú bronz szobra Szarapka Tibor szabadkai szobrászművész alkotása. A Petőfi Sándor nevét viselő magyar kultúrkör épülete előtt és az ugyancsak Petőfiről elnevezett óbecsei általános iskola szomszédságában álló szobornál tartott megemlékezésen részt vett Réthelyi Miklós, Magyarország nemzeti erőforrás minisztere, Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke, Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, Korsós Tamás, Magyarország szabadkai főkonzulja, egyházi méltóságok, köztársasági és tartományi parlamenti képviselők, önkormányzati tisztségviselők.
Réthelyi Miklós beszédében emlékeztetett rá, hogy a délvidékiek derekasan kivették a részüket az 1848-as szabadságharcból, hisz az aradi vértanúk közül négyen is a Délvidékről származtak. “Petőfi nélkül nincs magyar kultúra, magyar kultúra nélkül nincs magyarság” – fogalmazott Réthelyi Miklós.
A bánsági Magyarittebén 108 éve áll Kossuth Lajos szobra és 1990 óta évről évre megkoszorúzzák azt. A néhány száz fős ünneplő tömeg előtt beszédet mondott Páll Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke, Sepsey Csaba, a VMDP alelnöke, és Hangya István, a VMDK tanácsának a tagja. Csütörtökön Petőfi szobránál, emléktáblájánál koszorúztak Bácskertesen és Lukácsfalván is
Kelemen Hunor: 1848 ifjainak szabadságharca a miénk is
Petőfi és Kossuth, vagy a márciusi ifjak követelései ma is aktuálisak, azokat nem ülte meg az esztendők pora, “az ő igazságuk a miénk, minden magyar igazsága” – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen csütörtökön Szatmárnémetiben.
Az István téren megjelent, több száz fős ünneplő tömeg előtt az RMDSZ elnöke beszédében kifejtette: 164 éve más-más eszközökkel és körülmények között, de ugyanazért a célokért küzd a magyarság, jólétet, biztonságot, szülőföldön való boldogulást, szabadságot és törvény előtti egyenlőséget akarva.
Március 15. minden magyar ember ünnepe, nincsen különbség közöttünk, az ünnepen egyformák vagyunk és egyet akarunk – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: a magyaroknak szeretni kell gyökereiket, a múlt történéseit ahhoz, hogy a nemzet bízni tudjon a jövőbe. “Legyünk ma büszkék, hogy Erdélyben megmaradtunk, legyünk ma büszkék, hogy itt erősek vagyunk!” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
MTI
Bumm.sk

Székelynek lenni küldetés! – Ünnepi megemlékezés Csíkszeredában a Vár téren
Többszáz ünneplőbe öltözött csíkszeredai gyűlt össze a Mikó-vár előtti téren, a városi önkormányzat és a csíkszeredai főkonzulátus által szervezett március 15.-i ünnepségsorozat záró rendezvényére. A jelenlévők büszkén viselték mellükön nemzeti jelképünket, és kegyelettel, tisztelettel gondoltak a 164 évvel ezelőtt harcoló márciusi ifjakra.
Tavaszias időjárás kísérte a Március 15.-i megemlékezést Csíkszeredában. A Mikó-vár előtti téren többszáz ember gyűlt össze a magyarság nemzeti ünnepén, hogy lerójja tiszteletét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc áldozatai és emléke előtt, felidézve a küzdelem céljait és eredményeit.
Az egybegyűlteket a Nagy István Művészeti Szakközépiskola kórusa, valamint a Liszt Ferenc-díjas, Soltészné Lédeczi Judit által vezényelt, ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának énekei köszöntötték, majd Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünneplő közönséghez. Mint elhangzott, székelynek lenni küldetés, ennek teljesítéséhez pedig 1848 ad erőt, azonban szükség van arra, hogy egyszer s mindenkorra kieggyezzünk Bukaresttel, hogy azon a földön, amit mindig Székelyföldnek hívtak, azt tehessünk, amit mi szeretnénk. A kiegyezés időszerűségére a környékünkön kigyúló lármafák emlékeztetnek.
Az eseményen a Magyar kormány képviseletében Szászfalvi László, országgyűlési képviselő is felszólalt, hangsúlyozva a megmaradás fontosságát.
A délutáni megemlékezésen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is fellépett.
Az eddigi évek hagyományához ragaszkodva, a történelmi egyházak képviselői megáldották az egybegyűlt ünneplő közösséget, majd a koszorúk elhelyezésével zárult a március 15-i megemlékezés Csíkszeredában.
Forró Gyöngyvér
csikitvonline.ro
Erdély.ma

Március 15-e Szászrégenben
Március 15-én Szászrégenben nyugodt, békés hangulatban zajlottak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett rendezvények. Az RMDSZ és a Humana Regun Egyesület által szervezett megemlékezésnek a római katolikus templomkert adott otthont.
Ünnepi beszédet tartott Nagy András, Szászrégen polgármestere, Balla Árpád római katolikus plébános és Nemes Árpád nyugalmazott református lelkipásztor. Nagy András polgármester beszédében március eszméjéről, az összefogás, az összetartozás fontosságáról szólt. Szászrégeni diákok verses-zenés műsort mutattak be. Közreműködött a Pápai Sándor vezette városi fúvószenekar.
Nemes Árpád lelkipásztor áldását követően, a templomkertben levő Petőfi-szobor elé a kegyelet koszorúit helyezte el Nagy András és Demeter Mária az RMDSZ nevében, Szászrégen helyi tanácsának RMDSZ-frakciója, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, az I. Rákóczi György öregcserkészcsapat, valamint Régenszék Vitézei nevében Fekete Miklós.
A templomkerti rendezvény a Himnusz eléneklésével zárult.
Ugyancsak 15-én délután a Humana Regun Egyesület és az Eugen Nicoară Művelődési Ház szervezésében kerül sor az Emlékezés egy régi márciusra című előadásra, melyre több mint ötszázan voltak kíváncsiak.
A jelenlevőket dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Nagy András, Szászrégen polgármestere köszöntötte. Dr. Kelemen Atilla beszédében kitért az orvosi egyetem és a marosvásárhelyi 2-es iskola névadási gondjai mellett a szászrégeni példára is, ahol sok munka és összefogás révén magyar polgármester van, s akit második ciklusban is sikerült megtartani.
Nagy András polgármester elmondta, hogy ne csak ilyenkor, március 15-én legyen ünnep a szívünkben, hanem mindennap. Figyeljünk egymásra és hallgassuk meg egymást.
A művelődési házban tartott rendezvényen fellépett a Csim-Bumm ifjúsági színjátszó csoport, a marosfelfalui Bíborka néptánccsoport, az Öröktűz Ápolói és a Lármatűz hagyományőrző diákcsoportok, a szovátai Szent Ferenc Gyermekotthon négy tagja, a szászrégeni művelődési ház Rügyecskék néptánccsoportja, a beresztelki Lángvirág néptánccsoport, valamint Virginás Árpád, Géczi Jancsi és Ördög Ödön előadók.
Március 15-én a római katolikus templomkertben, este pedig a művelődési ház nagytermében, szabadon, békésen ünnepeltek, emlékeztek a szászrégeniek is – és ezt nem mások ellen, mások rovására tették, hanem őseink tiszteletére, azok emlékére.
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Március 15. – ünnep a kampány jegyében
Többnyire külön emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésére csütörtökön az erdélyi magyar politikai alakulatok, a legtöbb városban két-három rendezvény is volt, egyedül Sepsiszentgyörgyön mellőzték a politikát az önkormányzat által szervezett ünnepségről. Kolozsváron kampányízűre sikeredett az amúgy közös ünnep, az ifjúsági szervezetek képviselőinek az ünnepi beszédét cenzúrázták. Csíkszeredában felvonták a székely zászlót, Marosvásárhelyen három ünnepi rendezvényt is tartottak.
Kolozsvári hagyomány. A kincses város magyarsága idén is felvonulással emlékezett meg az 1848–49-es szabadságharc kirobbanásáról
Kampányízű ünnep Kolozsváron
Kampányízűre sikeredett Kolozsváron a csütörtöki ünnepi megemlékezés, annak ellenére, hogy a romániai magyar pártok elöljárói látszólag nagy egyetértésben vettek részt a közös ünneplésen a különböző civil szervezetek képviselőivel és az egyszerűen ünnepelni akaró kolozsvári magyarokkal együtt. Míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) aktivistái kokárdákat osztogattak egy névjegykártya méretű papírlapra tűzve, amelyen az EMNP neve és jelképe szerepelt, addig az RMDSZ szimpatizánsai „tulipános” szórólapokat adtak át a résztvevőknek. Az egykori Biasini Szálloda előtt felállított színpadra a román és a magyar nemzeti lobogó mellé az RMDSZ zászlóját tűzték ki.
Noha a megemlékezést ezúttal semmi nem zavarta meg, az ünnepséget követően a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete, valamint a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) képviselői a helyszínen rögtönzött sajtótájékoztató keretében közölték: az RMDSZ a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) révén cenzúrázta az eseményt szervező ifjúsági szervezetek közös ünnepi beszédének szövegét. Bozsó Imre Lehel, a MIT elnöke elmondta: a Kifor az utolsó pillanatban vétózta meg a többi ifjúsági szervezet által elfogadott szövegtervezetet, mivel egyes részleteit vállalhatatlannak tartották. Az eredeti szövegben szereplő két kifogásolt bekezdésben többek közt az „elegünk van a diktatúrában szocializálódott és kitanult politikusok korrupt magatartásából: rendet és tisztességes érdekképviseletet akarunk a közélet minden területén” mondat olvasható.
A KMDSZ a rendezvényt követően közleményt juttatott el a sajtóhoz, melyben a szervezet sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egyesek továbbra is a politikai kommunikációra használják a nemzeti ünnepet. Közleményt adott ki később a cenzúrázással vádolt Kifor is, melyben a szervezet közli: szerdán az országos ifjúsági szervezetek képviselői együtt ültek tárgyalóasztalhoz, és egy közös szöveggel, az együtt ünneplés forgatókönyvével álltak fel onnan, az elképzelés azonban meghiúsult. „Mindannyian egyetértettünk az ünnep tiszteletben tartásában és politikamentesítésében, azonban ma délben, két órával a megemlékezés kezdete előtt arról értesítettek minket, hogy a megbeszéltek egy éjszaka alatt érvényüket veszítették. Az ünnepségen pedig a békés, közös gondolkodás helyett már vádakkal találtuk szemben magunkat. Minderre csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul bennünk, melyet a meghiúsított közös tervek margójára fel kell tennünk az egyeztetéseken jelen levő ifjúsági vezetőkhöz: kinek az utasítására gondoltátok meg magatokat?” – teszi fel a kérdést a közleményében a Kifor.
Az ünnepi megemlékezés menete egyébként a korábbi években megszokott forgatókönyv szerint zajlott, az ünnepre készülő magyarok a Protestáns Teológiai Intézet előterében gyülekeztek, majd 1848-as forradalmi nótákat énekelve a Főtérre vonultak, hogy részt vegyenek a Szent Mihály- templomban az ökumenikus ünnepi istentiszteleten. A kezdetben néhány száz főt számláló, majd mintegy ezer főre duzzadt tömeg a volt Biasini Szállóhoz vonult, ahol a hivatalos ünnepi beszédeket követően megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Számos magyar és román elöljáró és hivatalosság szólalt fel.
Máté András, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke az egység és az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Egységesnek, okosnak és kitartónak kell lennie Gábor Áron népének” – fogalmazott.
Gergely Balázs, az EMNP alelnöke arról beszélt: ma csendes, nyugodt forradalmat élünk meg a sokkal kifinomultabb zsarnokság ellenében, ugyanakkor felszólította Radu Moisin ideiglenes polgármestert: mandátuma végéig helyezze ki a magyar helységnévtáblákat.
Kelemen Hunor: a válság nem kezdheti ki a hitünket
Jólétet, biztonságot, szabadságot, a törvények előtti egyenlőséget akar 2012-ben a magyar nemzet – mondta március 15-i ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szatmárnémetiben, a Petőfi-szobornál. „Meg kell őriznünk eddig elért eredményeinket, a jövőnkért viszont csakis mi magunk vagyunk felelősek” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a gazdasági válság nem szabad kikezdje a hitünket. „A változás szelei elé vitorlákat kell húznunk” – jelentette ki Kelemen, aki szerint van magyar jövő Erdélyben annak ellenére, hogy létszámunkban fogytunk, mivel arányaiban nem csökkent a romániai magyarság.
Szűcs Zoltán, a kolozsvári magyar külképviselet konzulja felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét.
Kereskényi Gábor, a szövetség szatmárnémeti szervezetének elnöke kifejtette: a széthúzás a reformkor óta jelen van társadalmunkban, mely hol a kuruc-labanc, hol a konzervatív-liberális ellentét formájában jelentkezett, és csak kivételes alkalmakkor volt egységes a nemzet, például az 1848-as szabadságharc idején. Megelőlegezte, hogy a Magyarországról támogatott ellenzék a kampányban uszítani fog a megosztásra törekedve, a szlovákiai választások eredményeit nem emlegeti majd, megoldási javaslatokkal azonban nem áll majd elő a magyarság problémáit illetően. A Magyar Polgári Párt megyei szervezete szintén az RMDSZ rendezvényén koszorúzott, míg az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei, illetve szatmárnémeti szervezete a megyeszékhely szomszédságában lévő Lázári község ünnepségén vett részt.
Felvonták a székely zászlót Csíkszeredában
A székely zászló felvonásával kezdődött a március 15-i rendezvény Csíkszeredában, a megyeháza előtti téren, a kék-arany lobogót harmadik alkalommal vonták fel. „A közösségi akarat érvényesítésének jelképe ez a zászló” – hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
Székelykeresztúron székely kaput avattak a Gyárfás-kúriánál, ahol Petőfi Sándor utolsó estéjét töltötte, majd megkoszorúzták a költő szobrát. Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkár elmondta: el kell érni, hogy minden magyarlakta településen érezhető legyen: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért. „Nagyon fontos a történelmi egyházaink kiállása, és az a nemzetmegtartó tevékenység, ami az erdélyi magyarság megmaradásának záloga: e szolgálatukról soha nem mondhatunk le” – mondta Szászfalvi László.
Három ünnepi rendezvényt is tartottak Vásárhelyen
Csalódottan távozhatott Marosvásárhelyről a bukaresti „sajtóhad”, amely a botrány reményében már napokkal ezelőtt ellepte a várost. A központi hírcsatornák tudósítói arra számítottak, hogy Vásárhely magyarsága válaszolni készül az orvosi egyetem „kettészakítása” ellen tüntető román diákoknak. Ehhez képest az ünneplő tömeg – függetlenül attól, hogy melyik emlékműnél és melyik párt rendezvényén rótta le kegyeletét – ezúttal is példamutatóan viselkedett. „Vásárhelyen nem kell etnikai zavargásoktól tartani, ezek csak egyesek fejében léteznek” – nyilatkozta lapunknak Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök, aki végigkísérte az eseményeket.
A legtöbben, mintegy háromezren, idén is az RMDSZ postaréti rendezvényén gyűltek össze, ahol többek között Markó Béla szólt az ünneplőkhöz. Beszédében nemcsak 1848-as szabadságharcot, hanem az orvosi egyetemért való küzdelmet is érintette. „Nem lehet minket elhallgattatni. Nem lehet belénk fojtani a szót. Nem lehet minket albérlőnek tekinteni saját városunkban, Marosvásárhelyen, saját szülőföldünkön, Erdélyben. Nem vagyunk albérlők, hanem teljes jogú társtulajdonosai vagyunk ma is ennek a földnek, együtt a románokkal, együtt mindazokkal, akik itt élnek. Kiharcoltuk, hogy a törvény a mi oldalunkon álljon, bármilyen nehezen is ment, de sikerült. Már az is nagy dolog lenne, ha minden ártó szándék dacára megmaradtunk volna, de ez nem elég, és nem is csak ennyi történt” – hangsúlyozta Markó. Emlékeztetett arra az időszakra, amikor a román társadalom a történelem és a földrajz anyanyelven való oktatása ellen hőbörgött, majd a Bolyai Farkas Gimnázium visszamagyarosítása ellen tiltakozott.
Míg a továbbiakban Markó a megosztottság és a többi magyar párt ellen emelt szót, a Székely vértanúk emlékoszlopánál megjelent magyar polgári pártiak egy hatalmas, „Előválasztást!” feliratú molinót függesztettek ki.
Ezt hangoztatta a Petőfi-szobor előtt Benedek Imre, a polgári alakulat polgármesterjelöltje is, illetve a szórólapokat osztogató önkéntesek. Ugyanitt ünnepelt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a néppárt is – egy későbbi időpontban.
Beszédében Balog Zoltán, Magyarország társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Batthyány Lajos 1848-as, máig érvényes üzenetét olvasta fel, majd Papp Előd, az EMNP alelnökének javaslatára az RMDSZ csúcsvezetőinek is üzent. „Papp Előd szerint minden egyes magyar politikusnak részt kellene vennie legalább egy állampolgársági eskütételen. Ez így is van, de én azt mondom, hogy minden egyes erdélyi magyar politikusnak is részt kellene vennie a honosítási ünnepélyen. Akinek ilyenkor nem dobban meg a szíve, az nem alkalmas a magyarság hiteles érdekképviseletére” – mondta Balog Zoltán.
Március 15. idén nem csak a politikusokról szólt. Az EMNT a várban megnyitotta a Pilvax Kávéházat, ahol kokárdakészítésre, a 12 pontnak régi nyomdagépen történő kinyomtatására nyílt alkalom. Gyerekeknek rajzversenyt szerveztek, majd ’48-as dalokat oktattak, és magyaros ruhákat mutattak be. Sebestyén Aba színművész és barátai alkalomhoz illő előadással készültek. Este az Erdélyi Magyar Ifjak szerveztek fáklyás felvonulást Petőfi szobrától a Székely vértanúk emlékoszlopáig. Nyárádszeredában felavatták a helybéli ’48-as szabadságharcos Deák Farkas mellszobrát.
Toró T. Tibor kiállt az autonómiáért
A nemzeti ünnepen önvizsgálatot kell tartani: ment-e elébb az autonómia, a magyar szabadság ügye – jelentette ki Zilahon Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. A Wesselényi-szobor előtti ünnepségen Toró kijelentette, ma is érvényesek a 164 évvel ezelőtti jelszavak. Az „Esélyt és szabadságot Erdélynek!” jelszó kapcsán arra figyelmeztetett, ma Erdély esélye a régiók és a nemzeti közösségek Európájában van. „Erdély és népeinek szabadsága annak a függvénye, sikerül-e a tudatokban lebontani a homogén román nemzetállami szemléletet” – vélekedett.
Az „Esélyt és szabadságot az erdélyi magyaroknak!” jelszó kapcsán arra figyelmeztetett, a magyar szabadság ma Erdélyben a különböző autonómiaformákat jelenti. „Nem ülhetünk nyugton, amíg ennek közjogi kereteit nem teremtettük meg, nem fogadtattuk el a többséggel, nem építettük ki intézményeit, és nem választottuk meg közülünk elöljáróit” – mondta. Toró szerint a nemzeti ünnepen emlékeztetni kell az elöljárókat, hogy a mandátumot az autonómia kivívására „és nem saját kis ügyeik intézésére” kapták. „Ha nincs hitük és erejük a további csatákhoz, legalább ne állják el az utat a fiatalok, korunk márciusi ifjai előtt” – szögezte le.
Egymást hibáztatják Váradon
Az egység, az együtt ünneplés hiánya miatt emelte fel szavát a két különböző időpontban megtartott megemlékezésen Tőkés László, az EMNT elnöke, illetve Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke Nagyváradon, az 1848-as forradalom mártír jegyzőjének, Szacsvay Imrének a szobra előtt. Mindketten a politikai ellenfelet látták felelősnek a megosztottságért.
„Azokra az időkre emlékezteti a mai helyzet, amikor még nem volt szabad március 15-ét ünnepelni” – jelentette ki Tőkés László, arra utalva, hogy az országnak csak néhány városában ünnepel együtt az RMDSZ az EMNT-vel és az EMNP-vel. Az EMNT elnöke azt mondta, örül, hogy például Kolozsváron és a Székelyföldön nem jellemző a megosztottság a nemzeti ünnepen, ám azt érthetőnek tartja, hogy Magyarországon nem emlékezik közösen Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc – hiszen, mint mondja, egyikük forradalmár, a másik pedig ellenforradalmár. A Krónika cikkére hivatkozva megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy „a hivatalos érdekképviselet részéről hivatalos döntés született, hogy nem ünnepelnek együtt senkivel”.
Szabó Ödön az RMDSZ rendezvényén kijelentette: Nagyváradon nem az egység ünnepe március 15. „Miért akarják egyesek szétszakítani ezt az ünnepet? Ugyanaz az ember, aki 1989-ben egységet teremtett, később püspökként belehajszolta először egyházát, majd most politikai barátait a külön útba, a külön ünnepségbe” – fogalmazott az ügyvezető, nyilvánvalóan Tőkés Lászlóra célozva. Felháborodással kommentálta azt a tényt is, hogy a nemzeti ünnep előtti napon valakik a bihari RMDSZ-szervezet vezetőit ábrázoló, karikatúraszerű képeket szórtak szét a városban, a cetlik hátára pedig az érintettek vagyonáról szóló adatokat írtak. „Vajon azok a fiatalok, akik karikatúrás mocsokkal szórják tele a várost, ők méltók a márciusi ifjakhoz?” – tette fel a kérdést. Ironikusan megjegyezte: „biztos benne, hogy Tőkés László nem is tudott” a lejárató szórólapokról.
Felháborodott a szórólapokon Raed Arafat egészségügyi államtitkár is, akinek a neve a Cseke Attila bihari szenátorról, korábbi egészségügyi miniszterről szóló lap hátoldalán jelenik meg egy mondat erejéig. A szórólap szerint Cseke felelős egyebek közt a vizitdíjért, s „januárban ennek eredményeképpen rúgták ki Raed Arafatot, a romániai sürgősségi szolgálat megteremtőjét”. Arafat közleményben határolódott el mindenféle politikai játszmától.
Politikamentes ünnep Sepsiszentgyörgyön
Pozitív kicsengésű, politikamentes rendezvényen vett részt az a közel hatezer sepsiszentgyörgyi, aki a város főterén ünnepelte a magyar forradalom és szabadságharc 164. évfordulóját. Az ünnepség a rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kovács Sándor Cserkészcsapat zászlósai és a 11-es Székely Huszárezred hagyományőrzőinek felvonulásával kezdődött.
Antal Árpád polgármester Martin Luther King I have a dream – Van egy álmom című híres beszédére utalt ünnepi szónoklatában. „Nekem is van egy álmom: legyen egy erős, virágzó, gazdag Székelyföld, amely meg tud állni a lábán, mert megtartjuk mi, a lakói. Én egy olyan Székelyföldet álmodom, mely biztonságos otthon az itt élőknek, ahol őrizni tudjuk hagyományainkat, értékeinket, kultúránkat, mindent, ami minket magyarokat székelyekké tesz” – hangsúlyozta. Eljön az a nap, amikor a szétszabdalt Székelyföld egyesül, és beteljesül az évszázados álom, hogy újra együtt legyünk mindannyian, és ebben nem engedünk a ’48-ból, fogalmazott ünnepi beszédében az elöljáró. A polgármesteren kívül beszédet csak Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató, az ifjúsági szónokverseny győztese mondott, majd Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet, Magyarország bukaresti nagykövetének a felesége olvasta fel Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét.
Valamennyi magyar párt képviselője felszólalt Kézdivásárhelyen
Kézdivásárhelyen közel négyezer fős tömeg volt kíváncsi a Gábor Áron téri színpompás, hagyományos felvonulásra, az ünnepi szónoklatok alatt azonban megcsappant az érdeklődök száma, szinte kiürült a tér. A céhek városának főterén mindenik magyar párt és szervezet képviselője felszólalt, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt képviselői külön csoportokban álltak.
Az ünnepséget Rácz Károly polgármester nyitotta meg, aki az autonómia kiharcolását sürgette. Johann Taierling, az Erdély Magyar Néppárt kézdivásárhelyi alelnöke arról beszélt, az érdek mentén kötött szövetségek újabb érdeket szülnek, ezért inkább a közös értékeink mentén kellene összefogni.
Bokor Tibor kézdi-orbaiszéki RMDSZ-es szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünneplés után álmodni és cselekedni kell.
Bíró Levente, a Székely Nemzeti Tanács helyi elnöke az erdélyi összefogás szükségességéről szólt.
Az ünnepségen a díszvendég, Szász Jenő MPP-elnök szólalt fel utolsónak, bemutatta a forradalmi idők árulóit, majd párhuzamot vont közöttük és a „bukaresti árulók, árulások” között.
Szucher Ervin, Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Meglehet Márton Áron csodája – a püspökhöz imádkozott és meggyógyult a brassói fiú
Minden jel arra mutat, hogy bekövetkezett a csoda Márton Áron püspök közbenjárására: egy brassói fiatalember ugyanis – orvosi szempontból megmagyarázhatatlan módon – a halál küszöbéről tért vissza, ezzel pedig jelentős akadály látszik elgördülni a boldoggá avatási folyamat elől – számol be a Keresztalja erdélyi katolikus hetilap.
A ma 26 éves Bara Zsoltot 2010-ben hererákkal diagnosztizálták, azóta a kemoterápiás kezelésen kívül több műtéten is átesett, az egyik operáció során vékonybelének kétharmadát ki kellett metszeni. Ha mindehhez azt is hozzátesszük, hogy a fehérvérsejtek is a minimális szint alá csökkentek, és a szervezet ezáltal gyakorlatilag a teljes immunitását elvesztette, nem csoda, hogy az orvosok a nullával egyenlő esélyt adtak a felépülésre.
A műtét után az egyik asszisztens hívta fel a kórházból Nagy-György Attila brassói plébánost, arra kérve őt, sürgősen szolgáltassa ki Zsoltnak a betegek szentségét, mert „nem valószínű, hogy megéri a másnapot”. A család viszont, elsősorban Brummer Klára, Bara Zsolt édesanyja mindvégig reménykedett a csodában. Őt Nagy-György Attila biztatta, hogy forduljon bizalommal Márton Áron püspökhöz.
Az édesanya kérésére Zsoltért imádkozott a nőegylet is, ugyanakkor a püspök közbenjárását kérte a plébános és Csiszér Albert-András pápai prelátus is, akivel Bara Zsolt gyermekkora óta bizalmas viszonyt ápolt. Zsolt maga is imádkozott a gyógyulásért az egykori erdélyi főpásztorhoz, miután a kórházban a betegek kenete feladása után kapott egy Márton Áront ábrázoló szentképet Nagy-György Attilától. „Nem tudom, hogy mitől gyógyultam meg, de a kórházi ágyon is azt éreztem, hogy valaki mintha tartana a kezében” – emlékezett vissza a fiatalember.
A műtétet követő napokban a fiú állapota olyan látványos javulásnak indult, amelyet orvosi szempontból nem lehetett megmagyarázni. Két hét múlva teljesen egészségesnek érezte magát, és a kórházat is elhagyhatta. Azóta háromhavonta jár ellenőrzésre, legutóbb éppen idén januárban volt, és az orvosok mindent rendben találtak nála. A fiú visszatérhetett munkahelyére, az egyik brassói kávézóba, ahol üzletvezetőként dolgozik, és kedvenc hobbijára, a zenére is időt tud szakítani.
Még várni kell, kiegészítések is kellenek
A tökéletesnek látszó gyógyulás ellenére Bara Zsolt orvosa szerint öt évre van szükség ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan megállapíthassák a gyógyulás tényét, az öt évből eddig közel másfél év telt el. Az első orvosi vizsgálat eredményei, amelyek a gyógyíthatatlan betegség tényét rögzítik, már Gyulafehérváron vannak az érseki hivatalban, Nagy-György Attila plébános és Csiszér Albert-András prelátus leveleivel együtt.
A Keresztalja ugyanakkor arra is rámutat, hogy bár a köztudatban úgy él, hogy Márton Áron boldoggá avatásával kapcsolatosan már csak a csodát várják a Gyulafehérvári Főegyházmegye hívei, pillanatnyilag még a dokumentáció formai része sem tekinthető teljesnek. A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja átvizsgálta a Márton Áron boldoggá avatásával kapcsolatos terjedelmes iratcsomót, de több pontban kiegészítést kért. Annyit tudni lehet, hogy a szükséges kiegészítés jelentős része csupán apróbb magyarázatban áll, viszont néhány pontja nagyobb munkát igényel.
Kovács Gergely az új posztulátor
Nehezítette a helyzetet, hogy időközben elhunyt Szőke János szalézi szerzetes is, aki az ügy posztulátora (a szenttéavatási procedúra előkészítésével megbízott személy) volt. Jakubinyi György érsek a kézdivásárhelyi származású Kovács Gergelyt, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét bízta meg a posztulátori feladatok ellátásával, melyet néhány napja hagyott jóvá a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja. Kovács Gergely jelenleg a kongregáció által kínált intenzív posztulátorképzésen vesz részt, és a közeljövőben lesz lehetősége arra, hogy a Márton Áron perével kapcsolatos, szigorúan titkos dokumentációt áttanulmányozza.
Lépések a boldoggá avatáshoz
Bár Erdély legendás hírű főpásztorát már életében szentnek tartották, Márton Áron boldoggá avatására csak a rendszerváltás utáni időszakban lehetett gondolni. A Gyulafehérvári Főegyházmegye honlapján az áll, hogy Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kérésére Boldog II. János Pál pápa 1992-ben engedélyezte a boldoggá avatási per elindítását, ettől kezdve Márton Áron püspöknek kijár az Isten Szolgája cím. A Gyulafehérvári Főegyházmegye által közzétett imát ettől kezdve egyre gyakrabban mondták el a hívek különböző alkalmakkor. Szintén a főegyházmegye honlapjáról származó információ, hogy 1996-ban átadták a Positiót (az eljáráshoz szükséges iratokat) a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának. Az eljárás azért is ilyen hosszadalmas, mert Márton Áron, bár sokat szenvedett a kommunizmus idején, nem vértanúként halt meg, 1980-ban így – Scheffler Jánossal és Bogdánffy Szilárddal ellentétben – hitvalló per során lehet a boldogok sorába iktatni.
Krónika (Kolozsvár)

Ünnepi főhajtás, szoboravatás Nyárádszeredában
A nyárádszeredaiak több helyen is tisztelegtek március 15-én. Legtöbben a város főterén, a Deák Farkas általános iskola előtti téren gyűltek össze, ahol ünnepélyesen felavatták a tanintézet 180 éve született névadója bronz mellszobrát, Bocskay Vince szovátai szobrászművész alkotását. A helybeliek mellett távolabbról érkezettek is jelen voltak az eseményen, több százan köszöntötték a nemzeti ünnepet. Havadi és marosvásárhelyi hagyományőrző huszárok tették még emlékezetesebbé a megemlékezést, politikusok, nyárádszeredai városgazdák, lelkipásztorok szóltak a nap jelentőségéről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc üzenetéről, méltatták Deák Farkas életművét. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, környezetvédelmi miniszter mindenekelőtt a magyarság összefogásának szükségességét hangsúlyozta, csak széthúzás nélkül tudjuk a közösség folyamatos küzdelemben megszerzett jogait megvédeni, mondotta. Az úszítók, a 90-es magyarellenes támadások, a gyűlöletkeltés hangulatának újabb hullámát is elítélte. A nagy elődök szellemét idézve Kerekes Károly parlamenti képviselői is kiemelte: nem szabad engednünk a 48-ból, meg kell védenünk a magyarság egységét. Tóth Sándor alpolgármester kifejtette: az új szobor, amelynek létrejöttét sokan támogatták, annak is jele, hogy a nyárádszeredaiak nem hagyják elidegeníteni a település ősi jussát, a főtéri parkot. Deák Farkasról, aki a nyárádandrásfalvi temetőben nyugszik, Nagy Miklós Kund beszélt részletesebben. Kidomborította, hogy a marosvásárhelyi székely vértanúkkal egy időben hosszú börtönbüntetésre ítélt fiatalember képességei teljességével nemzete, szűkebb pátriája szolgálatába állott, nem csak szellemiekben, tettekben is példát nyújtott kortársainak és az utódoknak is. Ezt a távlatosan gondolkodó, példás egyéniséget adja vissza meggyőző erővel Bocskay Vince új köztéri alkotása. Az avatás lelki, hitbeli üzenetét Székely Endre református lelkész, Sajgó Balázs római katolikus plébános és Varga Sándor unitárius lelkész illő igével, imádsággal gazdagította. A helyi önkormányzat biztosította szobrot Dászkel László polgármester adta át az iskolát képviselő Kicsi Elemér igazgatónak. A László János nyugalmazott tanár vezette ünnepség a Credo fúvószenekar, az általános iskola dalosai, szavalói, valamint Nagy Eszter és Ferencz Örs műsorával vált teljessé. Az avatás koszorúzással zárult.
Délután a református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatódott a főhajtás. A Bocskai István Dalkör közreműködésével ünnepi műsorra is sor került.
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnep után, szabadon
Találkoztam egy költeménnyel: Bowen monológja, sötétben a címe. Képmutató hétköznapjaink szabadságát vázolja benne Márton László. Fantasztikus erejű, felkavaró szabadságélmény e vers a 90-es évek elejéről, amely a legsötétebb diktatúrák mindenütt jelenvaló, brutális teljességét megörökítő nemzeti litániánkat, az Egy mondat a zsarnokságról címűt idézi. Ennek egyfajta remekbe szabott, önálló irodalmi értékkel bíró, sajátos üzenetet megfogalmazó parafrázisa, továbbgondolása.
Magam is elgondolkodtam azon, hogy március idusán, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepén, a közmegegyezés szerint is talán a legfontosabb nemzeti ünnepünkön miért nem az ünnephez közvetlenül kapcsolódó írás az, ami megmozgat bennem valamit. Volna rá magyarázat, mégse fejtegessük. Messzire vezetne, miért legyünk ünneprontók? Annyi talán elegendő lesz, hogy számomra a Bowen-monológ a legszervesebb részének bizonyult az ünnep előestéjén meghitt környezetben és hangulatban zajló megemlékezésünknek, mellyel a hajdani (s a majdani?) nemzeti szabadságvágyat egyetemesebb kontextusba helyeztük a köldöknéző csuhajkodásnál. Valahogy úgy, ahogy annak idején Petőfiék a Pilvaxban tehették, amelyet egyébként nem is Pilvaxnak, hanem csak Fillingernek nevezett a forradalmi társaság.
A Bowen-monológ talán ugyanúgy kordokumentum, akár az Egy mondat a zsarnokságról, 1956 nemzeti dala. Megszenvedett és nap, mint nap eltékozolt szabadságunk kordokumentuma. Távol áll Petőfi romantikus hevületétől. Vállaltan Illyés Gyula kultikus tisztelettel övezett versének monoton szerkesztését követi, a zsarnokság után ránk szabaduló, lényegében a zsarnokságból sarjadzó „szabadságnak” elemi nyelvi erővel megrajzolt kórképe a rendszerváltás közvetlen közelségéből, ahonnan származik. Mellesleg irodalmi csemege is, hiszen Illyés nagy kortársát is „megidézi”: Bowen egy X-beli börtöncellából ismerős, ahová Déry Tibor regényhőse, G. A. úr vetődik, egy mondatba szerkesztett verses monológját pedig a regény színpadi változatához írta Márton László.
Ha nem ismernénk Illyés Gyula borzongató költeményét a szabadságélmény kozmikus méreteket öltő hiányáról (melynek az idén 10 esztendős Terror Háza Múzeum kiállítótermeiből, szüleink és nagyszüleink legsötétebb emlékezetéből kísért az ikonográfiája), talán az 1992-es Bowen-monológ is kevesebbet jelentene számunkra. Hiszen a szabadság-tautológiát, mint alapvetést („hol szabadság van, ott szabadság van”) kibontó Bowen-monológ a zsarnokságról szóló illyési vádirathoz képest, abból eredően fogalmazza meg döbbenetesen igaz állításait. Illyés hatalmas körmondatának hatására szabadságunkat a zsarnokság hiányában sejtjük, a Bowen-monológ viszont azzal szembesít, amivé a szabadság fajul. A zsarnoksággal ellentétben, amely a maga fortélyos félelmeivel összeköt – „mindenki szem a láncban” –, a szabadság a maga szintén fortélyos félelmeivel a szétesés felé mutat: „…ha megpróbálna bárki/ a szabadsággal szembeszállni,/ az a megtestesült szabadság.”
És most szabadság van, „középszerű és fantáziátlan”, ahol „minden szabad mindekivel szemben.” Ismerős, ugye? Hiszen a szabadosságnak megélt, a meg nem értett vagy súlyosan félreértett és félreértelmezett szabadságról szól, aki szónokol Brüsszelben, Budapesten és Csíkszentjehován egyaránt, és vörösbe gyullad a végeken a véleménydiktatúrájában tobzódó liberálfasizmus vagy a rögvalóságba talajgyökerező gyepű-radikál, közöttük pedig mi, célját, hitét és értékrendjét vesz(ej)tő, kiábrándult csendes többség. Petőfi lángoló soraiban megálmodott szabadságának tékozló örökösei
LACZKÓ VASS RÓBERT
Márton László:
Bowen monológja, sötétben
Hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak az elpusztított tájban,
nemcsak a lelki félhomályban,
hol büntet s nem kitüntet
a csüggedő tekintet,
nemcsak a parttalan vitákban,
nemcsak a promiszkuitásban
nyilvánosság előtt s az ágyban,
a szállhatatlan szállodákban,
a jégveremben és az étteremben
és a vasúti menetrendben,
ott szabadság van
az orrban és a szájban,
az okozatban és az okban,
a felgyűlt szemétkupacokban,
mikre szabadon száll a döglégy,
ott a mulandóság: öröklét,
hol szabad a tárgyak esése,
mint az emelkedés esélye,
ott szabadság van
nemcsak a méltatlankodásban,
a társadalmi erjedésben,
a rémhírterjedésben,
a félelemben és a sérelemben,
ott minden szabad mindenkivel szemben:
hol szabadság van,
ott szabadság van
minden lerakódó mocsokban,
anyagokban s műanyagokban,
abban, ahogy a ködből
ezerféle zaj bömböl,
abban, hogy mi sem titkos:
tudható, ki mit dugdos;
hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak a nagybetűs címekben,
a célzatos újságcikkekben,
és nemcsak abban, hogy a hátsó
gondolatok mögül kilátszó
leghátsók mögül egyik-másik
gondolatlanság is kilátszik:
hol szabadság van,
ott szabadság van
az áram- és a gázszolgáltatásban
és minden málladozó házban,
a szerződések betűjében,
az ígéretben és a szószegésben,
abban, ahogy felnő a gyermek,
akit szülei nem nevelnek;
hol szabadság van,
ott szabadság van
a részletekben s a totalitásban,
a bármiről hihető jóban,
apátiában és agresszióban,

az elzárt olajvezetékben,
a műholdakkal figyelt égben,
az értelmetlen mondatokban,
a szótövekben és ragokban,
a teljes bizonytalanságban,
a levegőnek mondott mérgesgázban;
szabadságot világít át a röntgen,
szabadság van a börtönökben,
hol szabad szabályok lakolnak,
kiknek a mánál szabadabb a holnap,
s ha megpróbálna bárki
a szabadsággal szembeszállni,
az a megtestesült szabadság,
melyért az életüket adták
oly sokan; és most szabadság van,
középszerű, fantáziátlan,
s mint a beton, olyan tömör lesz,
megízleled és megcsömörlesz,
de nem menekszel tőle mégse,
mert nincsen se hossza, se vége,
te is egy darab szabadság vagy,
s ha meghalsz, a szabadság rádfagy:
ő mondja meg, mi lettél,
hírtelenebb hírednél.
Szabadság (Kolozsvár)

Román politikusok Orbán Viktornak a határon kívül élő magyarokhoz intézett üzenetéről
Egy kormánypárti és egy ellenzéki román politikus is reagált a pénteki bukaresti sajtóban Orbán Viktor üzenetére, amelyet a miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmából intézett a határon kívül élő magyarokhoz. Sever Voinescu, a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) szóvivője az Evenimentul Zilei internetes kiadása szerint újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki a véleményét arról, hogy Orbán Viktor „a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét” akarja örökül hagyni az utókornak. Voinescu azt mondta, kellemetlenül érinti, hogy minden évben, március 15-én a román közvélemény lázba jön egy-egy ilyen kijelentéstől. „Végső soron ez is része egyes emberek politikai megnyilvánulási formáinak, de a legfontosabb az, hogy ezek a túlfűtött pillanatok a közelmúltban sosem jártak komoly következménnyel: Románia az maradt, ami volt, és a romániai magyar közösség is az maradt, ami volt, vagyis a román társadalom része” – mondta a PDL szóvivője. Hozzátette: „ennyi év után már lehet bennünk annyi bölcsesség, hogy megértsük, ezeknek – az olykor talán provokálónak hangzó – szavaknak a pontos értelmét.” A román lapok többsége a magyar miniszterelnök üzenetéből azt a mondatot emelte ki, miszerint „egy esztendő alatt a magyar állampolgárok közössége 150 ezer honfitársunkkal gazdagodott, és hamarosan még százezren vehetik kézbe magyar okmányaikat”. A Gandul című lap ennek kapcsán az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnökét, Crin Antonescut idézi. „Hogy mit mond Orbán, az az ő dolga, legalább következetes. Orbán Viktor úr sosem mondott mást, sosem titkolta vízióját ezen a téren” – fogalmazott a román liberális politikus. Hozzátette: szerinte az, ami a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyem (MOGYE) ügyében történik, apró, de nem elhanyagolható eleme a jelenlegi budapesti kormányzat víziójának, terveinek. Antonescu úgy vélekedett, a román kormány ebben a kérdésben egy nyílt zsarolás áldozata. „Románia miniszterelnöke pedig csak megvonja a vállát, és azt mondja, hogy ő azt teszi, amit a koalícióban – ott, ahol a Romániai Magyar Demokrata Szövetség veri az asztalt – elhatároznak” – méltatlankodott a román ellenzéki politikus.
Erdély.ma

Egy volt RMDSZ-tag
Sokak számára feltehetően csak azért meglepő a hír, hogy Tőkés László kilép az RMDSZ-ből, mivel a legtöbben nem is feltételezték, hogy az egykori tiszteletbeli elnök 2012 márciusában egyáltalán tagja még a Szövetségnek. E tagság már néhány évvel korábban sem zavarta abban, hogy szerepet játsszon egy versenypárt alapításában, majd miután az MPP-projekt nem jött be neki, a játékszert eldobva létrehozta a harmadik romániai magyar politikai tömörülést, s ugyan az EMNP-ben sem tölt be vezető tisztséget, aligha fájlalja, hogy sokan egyszerűen Tőkés-pártként emlegetik politikai életünk legújabb szereplőjét.
Mindeközben igyekezett megragadni minden alkalmat, hogy az RMDSZ-ről a lehető legsötétebb képet fesse, ám egy olyan szerepben, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként, amellyel a közvélemény előtt egyféle pártok felett lebegő konszenzuskeresőként próbált mutatkozni. Ám arról nem esett szó, hogy a Temes megyei szervezet kebelében mindvégig az RMDSZ tagjaként cselekedett. S ne felejtsük, hiszen nem mellékes, hogy az RMDSZ színeiben lett az Európai Parlament tagjává, egy ideig alelnökévé, e minőségében feltehetően a legjobban kereső hazai magyar politikussá. A brüsszeli mandátumról is leköszön vajon a tagsággal egy időben?
Mindezek fényében meglehetősen álságos, hogy az RMDSZ-ből történő kilépését elsősorban azzal magyarázza, hogy a verespataki beruházás ügyében elfogadhatatlan számára az RMDSZ álláspontja, a brüsszeli parlament folyosóin számára egyre kínosabb választ adni az aggódó kollégák kérdéseire. Tehát az belefér, hogy az általam is képviselt szervezet ellenében két pártot is alapítsak, de egy lezártatlan szakpolitikai kérdés miatt azonnal leadom a tagsági könyvecskét? Vicces a második érv is, miszerint az RMDSZ a felelős a schengeni csatlakozás halogatása miatt, miközben egy politikai félanalfabéta is tudja, hogy a holland jóváhagyás kifejezetten holland belpolitikai okok miatt késlekedik. A harmadik érv, a kormányzati szerepvállalás is sántít, különösen ha arra gondolunk, jelenleg annak a Băsescu államfőnek a kormányában vállal szerepet az RMDSZ, akivel nem oly rég éppen Tőkés László barátkozott az RMDSZ ellenében. Mennyivel lennénk előrébb, ha 2009 óta az RMDSZ mindvégig ellenzékben politizálna? A kilépést indokló negyedik érv szerint az RMDSZ az erdélyi magyarságot érintő megosztó politikát folytat. Azt hiszem, ez a más szemében a szálkát keresés tipikus esete.
A legszomorúbb, hogy hasonló kottából játszott konfliktusok juttatták oda a felvidéki magyarságot, hogy megosztott politikai képviselete egy nagy esélyt szalasszon el, ma szinte megkerülhetetlen, legerősebb ellenzéki frakcióval kezdhetnék az új parlamenti ciklust, ehelyett elveszett vagy százezer magyar szavazat, s egy tucatnyi képviselői hely a Felvidéken. A felelőst még sokáig keresik majd, de ez az eredményen aligha változtat. Hasonló helyzetekre nekünk sem kell soká várnunk, júniusban ki-ki magyarázhatja, miért, hol, hány mandátum veszett oda. Abban viszont szemernyi kétségem sincs, hogy a volt RMDSZ-tag semmit sem vállal majd a közös felelősségből.
Szűcs László
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Sorompót a hazaárulóknak!
Olyan időket élünk, amikor a politikai sáncok mélyülése miatt az elviselhetőnél több a hazaárulózás. Mintha nem tanulnánk a történelmi példákból, hogy csak a távolodó idő döntheti el többé-kevésbé igazságosan, hogy ki a nemzetáruló. Vagy még az sem. Kevesen tudják (magam Kovács Lajos, a nagy reformer közvetlen munkatársának és barátjának naplójában olvastam), hogy Széchenyi Istvánt egyszer durván lenemzetárulózta az önteltségének zenitjén lévő Kossuth Lajos, nagyvonalúan elfeledve, hogy pár évvel előbb, a pozsonyi diéta nyilvánossága előtt éppen ő nevezte a legnagyobb magyarnak! Mire Széchenyi a rá valló szerénységgel azt válaszolta: „Miért emel engemet olyan magasra, ahol én nem tudok megállni?” Az eset 1848 nyarának vége felé történt, amikor Széchenyi mind jobban kiborult, mert már erősen emésztette az önvád, hogy ő taszította Magyarországot az egyre nyilvánvalóbb veszedelembe. A közlekedés és közmunkálatok minisztereként minisztertanácsi ülésre ment, de ott még csak Kossuthot találta, aki éppen a Belgiumból érkezett új puskákat mustrálgatta. Csak pár szót váltottak, amikor Kossuth a már helyén ülő Széchenyi felé fordított egy fegyvert és teljes komolysággal így szólt: „Ezzel lőjük le a nemzetárulókat!” A megcélzott nem válaszolt, csak magába roskadt és pár perc múlva távozott. Kovács Lajos szerint sokáig nem lehetett hozzá szólni, de egyre nyilvánvalóbb lett, hogy egészségi (s vele lelki) állapota ekkortól még gyorsabban romlott.
Hogy kettőjük közül ki volt a hazaáruló, vagy inkább a kevésbé hazafi? Az, aki lelkesítő beszédeivel a népet fellázította és többszöri figyelmeztetés ellenére is egy hatalmas vereségbe vitte a nemzetet? Vagy az, aki végig kitartott amellett, hogy inkább a kompromisszumot kell keresni és nem elengedni az osztrákok kezét, mert Magyarország mind gazdaságilag, mind pedig katonailag túl gyenge ahhoz, hogy ellenségektől körülvéve megálljon saját lábán? Nos, e kérdések 164 éve foglalkoztatják a magyarságot. De sokaknak támpont lehet, hogy Kovács Lajos feljegyzései szerint a 67-es kiegyezéskor Deák Ferenc is egyértelműen Széchenyi oldalára állt.
Egy frissebb és fölötte szomorú hazaárulózás miatt írtam le a fentieket. Tőkés László EP-képviselő (akit a legújabb kósza hírek szerint Orbán Viktor állítólag a plágiumgyanúba bonyolódott Schmitt Pál helyére államelnöknek tenne, amit az is valószínűsíthet, hogy a nyilvánosság előtt már korábban is kijelentette: Tőkés az összmagyarság elnöke lehetne!) az EMNP kongresszusán, Magyarország mai nemzetközi konfliktusaira és azok „okozóira” utalva, azt mondta a pesti közszolgálati televíziónak, hogy a nemzetárulókat, elsősorban a balliberálisokat nem kellene beengedni Erdélybe! Emlékezhetünk, Tőkés nemcsak EP-képviselőként, de egykor püspökként is mondott már sok olyasmit, amit nem gondolt végig. Az ő logikáját követve, például nem lenne szabad beengedni Erdélybe a most 90 éves Göncz Árpádot, a szabad Magyarország első választott (majd újraválasztott) államelnökét, mert hát liberális lenne, s ugye a liberálisok azok, akik folyton jelentgetik Brüsszelben az Orbán-kormányt. Az ugye elhanyagolható, hogy Göncz Árpádot 56-os szerepéért halálra ítélte a kommunista rendszer? Lám, az aktuálpolitikai érdek és a talpnyalás így csinálhat egy igaz magyar hazafiból nemzetárulót!
Hogy mennyire kétélű ez a játék, ennek bizonyítására akár Orbán Viktort is ide idézhetjük. Emlékezhetünk rá, ellenzékben, a Fidesz elnökeként ő is többször feljelentette Brüsszelben az előző balliberális kormányt. Egyszer még az uniós támogatások felfüggesztését is kérte. Pedig azt a kormányt is magyar választók többsége (ha nem is kétharmada) választotta. Ha akkor nem volt hazafiatlanság szembemenni a magyar emberek többségének akaratával, akkor miért hazafiatlanság ma, s miért nem csak egyszerű politikai cselekedet? Vagy Orbán Viktornak sincs mit keresnie Erdélyben? Amikor az itteni magyarságot jön egymásnak ugratni, akkor biztosan nincs!
Sike Lajos
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Népszámlálásról, kisebbségről – közérthetően
Kutatói szakdolgozatokból készül hamarosan közérthető rádiós műsor: a hallgatók első kézből értesülhetnek a legújabb, kisebbségeket érintő kutatások eredményeiről.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Közszolgálati Rádió között egy együttműködési protokollumot írt alá ma Kolozsváron Demeter András István, a rádió elnök-vezérigazgatója és Horváth István, a kutatóintézet elnöke. A dokumentum értelmében a két intézet közös műsorokat készít, amelyek konferenciákról, tudományos ülésszakokról, kiadványokról, kutatásokról riportok, hírek, komplexebb rádiós anyagok formájában, közérthető módon tálalva tükrözik a Kisebbségkutató Intézet tevékenységét. Az adások nemcsak a kolozsvári rádió adásrácsába kerülnek be, hanem a Közszolgálati Rádió más területi – például a temesvári vagy a konstancai – stúdiói is sugároznak majd a Kisebbségkutató Intézettel együttműködésben készült anyagokat.
Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió magyar adásának vezetője megkeresésünkre elmondta, a Kisebbségkutató Intézet szakemberei közreműködése révén biztosítja a szakmai hátterét olyan adásoknak a megvalósításához, amelyek kisebbségekről a kisebbségek nyelvén, illetve a kisebbségekről román nyelven hallgathatók majd. Elmondta, egyébként a kolozsvári rádió műsorrácsában már létezik egy kisebbségi kérdésekkel foglalkozó, Interetnika című rovat. “Színvonala, jellege, töltete fog javulni azáltal, hogy ebbe a közös projektbe belevágunk a Kisebbségkutató Intézet munkatársaival. Az aktualitásokról szóló kisebb, 2-3 perces tudósítások is helyet kapnak a rádió programjában, ugyanakkor időben is tartalmasabb, akár félórás összeállításokban is gondolkodunk.
Ezeknek a gyakorisága, a műsorrácsban való elhelyezése a közeljövő feladata: egy héten belül bizonyára már tudni fogjuk, hogy gyakorlatilag hogyan is fog kinézni az együttműködés” – mondta. A projekttel foglalkozó csapat összetételéről Rostás-Péter István elmondta, a kutatóintézet részéről valószínűleg két személy fog erre odafigyelni, a rádió részéről is lesznek megbízott szerkesztők, az aktualitás szintjén az éppen beosztott riporter fog beszámolni a történésekről.
Horváth István a Transindexnek elmondta, az együttműködés ötletét Rostás-Péter István vetette fel. “A Kisebbségkutató Intézet működése szerteágazóbb – nemcsak a Kolozsvár-környéki magyarsággal foglalkozunk, hanem mindenfajta olyan típusú információt gyártunk, amelyek általában hasznos lehetne a román közszolgálati rádión belül működő kisebbségi műsoroknak, illetve az olyan műsoroknak, amelyek a többségnek szólnak a kisebbségi ügyekről” – mutatott rá.
Elmondta, hamarosan rádiós anyagokban dolgozzák fel azokat a témákat, amelyeket Nagyváradon, a Kisebbségkutató Intézet szervezte előadássorozat keretében taglaltak az előadó kutatók. Ilyen téma volt például a népszámlálás részleges eredményei.
”A rádióval közösen különböző kommunikációs felületeket kell összehoznunk: úgy képzeltük el, hogy a rádió a felkéréseit, elképzeléseit tudatja velünk, munkatársaink pedig beazonosítják azokat a forrásokat, amelyek használhatóak, és azokat a kutatókat, akik a felkérésnek eleget tudnak tenni” – magyarázta Horváth István.
Kertész Melinda
Transindex.ro

Tőkés nem indul a romániai választásokon
Az RMDSZ hagyjon fel az érzelmi zsarolással – követeli Tőkés László EP-képviselő, aki egyben kijelentette azt is, hogy nem kíván jelöltként részt venni az idei romániai parlamenti választásokon.
Tőkés László nagyváradi EP-sajtóirodájában pénteken tartott tájékoztatón összegezte a március 15-iki ünnepi eseményeket Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Mindketten elmondták, hogy Erdélyszerte méltóságteljesen ünnepelte nemzeti ünnepét a magyarság, de sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy egyes helyeken nem sikerült együtt ünnepelni, ami az ő megítélésük szerint az RMDSZ hibájából történt. Kitértek a verespataki bányaberuházás ügyére is, jelképértékűnek nevezve azt, hogy környezetvédő aktivisták éppen március 15-én szerveztek tüntetést Bukarestben a Környezetvédelmi Minisztérium előtt a verespataki bányaberuházás ellen. Tőkés László tudatta, hogy levelet küldött Borbély László és Kelemen Hunor RMDSZ-es miniszterekhez, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy a magyar kormány az európai parlament 2010. május 5-én elfogadott határozatával összhangban elfogadhatatlannak tartja a ciánalapú bányatechnológia alkalmazását Európában, így Verespatakon is. „Nekünk nincs szükségünk még egy természeti bombára” -foglalta össze a veresepataki tervvel kapcsolatos álláspontját Tőkés László.
Nincs precedens
A politikusok elárulták azt is, hogy Tőkés Lászlónak az RMDSZ-ből való kilépése nyomán a szövetség kezdeményezte azt, hogy a román európai néppárti delegáció távolítsa el soraiból a volt püspököt. Ebben a vonatkozásban Tőkés László levelet küldött Theodor Stolojanhoz, aki az Európai Parlament Néppárti Frakció romániai delegációjának a vezetője, amelyben felhívta a román politikus figyelmét arra, hogy az ő RMDSZ-ből való kiválása nem jelenti azt, hogy el kívánja hagyni a romániai néppárti delegációt. Továbbá jelezte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt kérte felvételét az Európai Néppártba, és ebben az ügyben Theodor Stolojan támogatását kérte. Tőkés László néppárti tagságának ügyében tájékoztatták Wilfried Martenst az Európai Néppárt elnökét is.
„Nekem szabad mandátumom van, és nem diktálhat nekem az RMDSZ még akkor sem, ha bent maradtam volna, hát még így, hogy kiléptem” – fogalmazott Tőkés László, míg Toró T. Tibor felidézte az RMDSZ és az EMNT között kötött együttműködési megállapodás 15. pontját, mely kimondja, hogy a felek saját szervezetüknek tartoznak felelősséggel. Tőkés Lászlónak és Toró T. Tibornak nincs tudomásuk arról, hogy korábban bárkit kizártak volna az európai néppárti frakcióból. Helyes arány
A hazai politikai élet helyzetére áttérve Tőkés László kifejtette, hogy Romániában fenyeget az álliberálisokkal szövetkező posztkommunista PSD visszatérésének veszélye, ilyen körülmények között az erdélyi magyar politikai tényezők együttműködésére van szükség. Toró T. Tibor felvázolta, hogy az EMNP választási stratégiája megtalálni a verseny és az együttműködés helyes arányát. Azokon a területeken, ahol a magyarság többségben él, ott a magyar politikai erők közötti versenyt szorgalmazza az EMNP, ilyen térség a Székelyföld, vagy az Érmellék, fejtette ki Toró, aki így folytatta: a szórványban az EMNP elképzelhetőnek tartja az RMDSZ jelöltjeinek a támogatását, de csak a rátermett, korrupcióval nem gyanúsítható jelöltekét, míg azokban a román többségű régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség van, együttműködésre van szükség. Ilyen helyeknek nevezte Toró a nagyvárosokat, Marosvásárhelyt, Kolozsvárt, Szatmárt, Nagyváradot. Az EMNP javasolja, hogy élesszék fel az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, mondta Toró, hozzátéve, hogy a kisebbségi politizálásban hangsúlyosan kell képviselni az autonómia ügyét, a külpolitika tekintetében pedig az egész kárpát-medencei magyarság egységes álláspontot kellene képviseljen.
Erkölcsi zsarolás
Tőkés László kifejtette, hogy huszonkét év elmúltával az RMDSZ szavazótábora 400 ezerre csökkent, majd így folytatta: „az RMDSZ húsz éve az egységet szajkózza, kisajátította a nemzetet, de ha egy politikai eszköz nem adekvát, akkor új politikai eszközt kell létrehozni.” Toró T. Tibor felhívta a figyelmet arra is, hogy az RMDSZ azzal riogatja a hazai magyar közvéleményt, hogy a magyar pártok közötti verseny veszélybe sodorja a magyar politikai jelenlétet a román parlamentben. Toró aláhúzta, hogy a 2008-ban elfogadott alternatív választási küszöb intézménye szinte kizárja annak lehetőségét, hogy a magyar közösség képviselet nélkül maradjon a parlamentben. Az alternatív választási küszöb értelmében ha egy párt hat képviselői és három szenátori mandátumot nyer, akkor bejut a parlamentbe függetlenül attól, hogy országos szinten elérte-e vagy sem a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt. „Törjünk ki az RMDSZ erkölcsi zsarolásából, szabadítsuk fel az erdélyi magyarságot ebből az érzelmi rabigából” – tette hozzá Tőkés László. Újságírói kérdésre válaszolva mindkét politikus azt válaszolta: nem tudják kik lehetnek azok, akik a Bihar megyei RMDSZ politikusokat kifigurázó röplapokat készítették és terjesztették Nagyváradon. „Én nyíltan elmondom, hogy az RMDSZ politikusok korruptak” – reagált Tőkés László a kérdésre, míg Toró T. Tibor hozzátette, hogy az effajta negatív kampányok nem tartoznak bele az EMNP eszköztárába. Végezetül az Erdély Online kérdésre, miszerint részt vesz-e jelöltként az idei romániai választásokon, Tőkés László a következő választ adta: „Nem, eszem ágában sincs!”
Pap István
erdon.ro
Erdély.ma

Nem a magyar iskolára
Nem szavazta meg a segesvári városi tanács a helyi magyar iskola létrehozását. A testület RMDSZ-es tanácsosai még tavaly indítványozták a magyar tannyelvű iskola létesítését. Ezt elsősorban a 2011-es tanügyi törvény, de a megfelelő számú magyar diák is lehetővé tenné. Gáll Ernő, segesvári RMDSZ elnököt kérdeztük a fejleményekről.
Gáll Ernő elnök, segesvári RMDSZ
„Fontolgatjuk a jogi lépéseket amelyekre a törvény lehetőséget ad. Nem tudjuk még egyelőre pontosan mit teszünk. Az biztos, hogy itt nem a törvénnyel van baj, mert kiharcolta az RMDSZ felső szintje, hanem egyszerűen az alkalmazásával. Az alkalmazásával ugyanúgy, mint a vásárhelyi, ugyanúgy, mint a dicsőszentmártoni, ugyanúgy, mint a segesvári eset. Egyszerűen nem akarják alkalmazni.” Gáll Ernő, aki a városi tanács tagja, azt is elmondta, hogy a tanfelügyelőségre egy éve benyújtották már a kérést, melyre máig hivatalos választ nem kaptak. A tervek szerint a jelenlegi Aurel Mosora Gimnáziumból költöztetnék át a román tagozatot a Mircea Eliade Líceumba. Ez könnyen megoldható lenne, hiszen az az iskola korszerűen felújított. Nem adják fel, ha másképpen nem sikerül, jogi úton fogják a segesvári magyar iskolát kiharcolni, szögezte le Gáll Ernő.
Szabó Éva
Erdély TV
Erdély.ma

Magyar állami kitüntetéseket adtak át
Csütörtökön este, a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsora keretében vette át március 15-i magyar állami kitüntetését Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Tolna Éva Gizella nyugalmazott pedagógus (Magyar Arany Érdemkereszt), Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke (Magyar Arany Érdemkereszt), Asztalos Lajos helytörténész (Magyar Ezüst Érdemkereszt).
Továbbá Bú József Olivér fafaragó (Magyar Ezüst Érdemkereszt) és Mózes Attila író, szerkesztő (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje).
A kitüntetéseket Szilágyi Mátyás főkonzul adta át a Kolozsvári Magyar Operában.
Szabadság (Kolozsvár)

A kisebbség kisebbségijeként szolgálatnak tekintem munkám”
Sas Péter irodalomtörténésszel a művelődés és a kultúra „földjéről” beszélgettünk
„Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit” – vallja Sas Péter budapesti művelődés- és irodalomtörténész. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretében működő Irodalomtudományi Intézet kutatójának fő érdeklődési köre, szakterülete Erdély művelődéstörténetének feltárása. Az elmúlt években szinte sorozatban jelentek meg tudományos munkái az adott témakörben. Honnan ered Erdély iránti vonzalma, hogyan lehet ilyen ütemben dolgozni, miként látja a kutatási lehetőséget – faggattuk a vele készített beszélgetés során.
– Magyarországi születésűként honnan ered Erdély művelődéstörténete iránti érdeklődése? Mivel magyarázható ez a vonzalom?
– Erre két magyarázat lehetséges. Az egyik: a kolozsvári Óvár egyik házának emléktábláján olvasható, hogy abban élt és alkotott Kőváry László, a 19. század jeles történésze. Egyik híres mondása szerint „Erdély egy gazdag, de ismeretlen múzeum”. Véres és tusakodásokkal terhes történelmének ismerete ellenére mindig a művelődés és a kultúra földjének tekintettem, ahol a beáramló európai értékek erdélyi színezetet kaptak, az erdélyi elme szüleményei pedig bebizonyították, hogy a világ értékítéletében egy ország megítélése során nem mindig a terület nagysága és a lakosság lélekszáma a meghatározó. Ösztönösen az Erdélyben született formák, színek, gondolatok, ízek között érzem otthon magam, szinte hihetetlen, de ezzel az érzésvilággal születtem. Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit. Az nem lehet véletlen, hogy három évszázad alatt csak nekem jutott eszembe, hogy a piarista templom egyik ereklyetartójában megkeressem az oda rejtett igazoló okiratot, amely szerint a benne foglalt ereklye a rendalapító szövettel felfogott vércseppje. Azóta a megillető tisztelet veszi körül. Korábban nem olvashattunk arról, hogy a ferences templomban reneszánsz, virágos mennyezetmaradvány van, vagy a Szent Mihály-templom orgonakarzatán milyen kormeghatározó bekarcolás–nyomok vannak. Vagy, hogy a századfordulón a szerző megjelölése nélkül megjelent novella–füzérecske Bánffy/Kisbán Miklós zsengéit tartalmazza. Ezekkel és egyéb felfedezéseimmel nem kérkedni akarok, sőt, rámutatni arra, hogy a nagy dolgok mellett milyen fontosak a részletek, amelyek csak úgy mutatják meg magukat, ha valaki megfelelő alázattal közelít feléjük. Én – a kisebbség kisebbségijeként – szolgálatnak tekintem a munkámat, melynek az a fedezete, hogy semmilyen címem és rangom nincsen, a tudományos kutató másnak semmitmondó titulusa tökéletesen kielégít. A másik indoklás: egyik nagyanyám révén a nemes Háromszék egyik településéből erednek ama bizonyos meghatározó gyökerek, amelyekre egy Brassóban készült családi címer emlékeztet. Az egyik magyarázat nem zárja ki a másikat.
– Az utóbbi időszakban gyakran előfordult, hogy egy év alatt több kötetet is letett az asztalra. Hogyan lehet ennyi idő alatt több könyvet is írni?
– A hangya testtömegének meghatározhatatlan többszörösét képes összegyűjteni a rendelkezésére álló egy esztendő alatt. Az én testtömegemhez arányosítva végképp nem elegendő az évi egy kötet. Már több kombináció született, például, hogy esetleg valamilyen segítő csapatom van, akik összegyűjtik az adatokat, és megírják a könyveket. Erre csak azt válaszolhatom, amit a helyi Karitásznál szociális munkára jelentkezett csilingelő tájszólásban megszólalt székely leányka, hogy van egy csoportja, amely körülbelül belőle áll. Így vagyok ezzel a dologgal én is. Egy korábbi időszakban szocializálódtam, amikor nem külön pályázati pénzből, ösztöndíjból vagy egyéb juttatásból, hanem a rendelkezésre álló havi fizetésből kellett megoldani egy-egy tudományos kutatás költségeit is. Aki foglalkozott valamilyen téma kutatásával, feldolgozásával, tudja, hogy egy hosszabb munkafolyamatról van szó. Egy-egy kötetben sok-sok esztendő munkája rejlik, s arra nincs garancia, hogy az elkészült kézirat hamarosan könyvvé formálódhat. Ezen a területen is a pénz diktál, egyetlen kiadó sem kockáztat saját zsebből, főleg, ha üres. A kiadáshoz pályázati forrás, vagy egy mecénás, utolsó reményként lottónyeremény szükségeltetik. Ezért összegyűlhetnek a kéziratok, amelyek a szerencsés véletlen összjátéka folytán egyszerre formálódhatnak át egyik kedvencem, a Gloria nyomdagépe segítségével könyvekké. Tíz kéziratom fekszik évek óta más-más kiadónál, melyre eddig nem jutott támogatás. Az egyik Gyalui Farkas, az Egyetemi Könyvtár igazgatójának emlékirata. Most azért izguljak, nehogy egyszerre kapjanak támogatást, és ugyanazon évben megjelenjenek? Az más kérdés, ha évfordulós jellegű kiadványról van szó, ott kötelez a határidő, s a szerző nem várhatja meg, amíg az 50. évfordulóból 100. lesz. Szabad világunk szótárából mintha hiányozna a „kell” kifejezés. A kolozsmonostori apátság megalapításának 950. évfordulójáról, vagy a Marianum felszentelésének 100. jubileumáról meg kellett emlékezni. Ezekkel a könyvekkel is meg kellett haladnom a szokványosnak és elfogadhatónak tekintett évi könyvkiadási mértéket. Nem állt rendelkezésre másnak egy kiérlelt kézirata sem, pedig egy évforduló elkövetkezésének kiszámítása nem egy túlságosan bonyolult matematikai művelet.
– Ilyen alkotási ütem esetleg nem megy a minőség rovására? Ön hogyan látja ezt?
– Ez is egy komoly és profi kérdezőre valló tudakozódás, amelyet külön köszönök. Szakmám, foglalkozásom és hivatásom szerint tudományos kutató vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Irodalomtudományi Intézeténél. Most egy igazán fontos irodalomtörténeti jellegű feladatom van, a két világháború közötti erdélyi irodalmi viták bemutatásának kötetté formálása. Munkaköri leírásom szerint az erdélyi művelődéstörténet kutatása és feldolgozása a fő feladatom. A hivatalos jellegű megfogalmazás szerint irodalom- és művelődéstörténész vagyok. Ez azért lehetséges, mert soha nem hagytam magam beskatulyázni, és soha nem hagytam magam letéríteni arról az útról, amin végig szeretnék menni. Olyan is volt korábban, hogy az erdélyi kutatásaim támogatásának hiányában inkább elmentem szellemi szabadfoglalkozásúnak, mint a biztos kenyér reményében mással foglalkozzam. Akkor csak abból éltem családommal együtt, amit kutattam és feldolgoztam. Kétszer voltam az Országos Tudományos Kutatási Alapnál három-három, és hétszer a Nemzeti Kutatási Alapnál egy-egy éves kutatásnál témavezető (és beosztott egy személyben). Ha munkáim fércművek lettek volna, biztosan nem kellettek volna, s nem dobtak volna ki értük pénzt az ablakon. (Megjegyzem, onnan is maradt még egy-két kéziratom, amiket folyamatosan bővítek.) Minden hasonló területen dolgozó erdélyi szakember tudja, hogy olyan gazdag a helyi művelődéstörténet, és olyan különleges személyiségek voltak művelői, hogy két élet kevés lenne bemutatásukhoz. A másik nem szubjektív, tudományosabb magyarázat. Az Európai Unió mindent szabályoz és minősít. Az akadémiánál közleménystatisztikát és tudománymetrikai adatokat állítanak össze. Személyes adataimnál 138 publikációmat (ebből 50 könyv, a többi könyvfejezet és tanulmány) jegyzi a rendszer, valamint félszáz olyan tudományos hivatkozást, amelyekben valamelyik munkámra utalnak.
– Miként használja ki az országhatárokon átívelő kutatási lehetőségeket? Ütközött-e valamilyen akadályokba munkája során?
– A monarchia korában kialakult Budapest-központúság és a hányatott magyar történelem okán a források jelentős része átível az országhatárokon. Ezeket kell egyesíteni, hogy megkaphassuk az egykori egészet, vagy a most létező részét, ami a feldolgozásnak csak kiindulópontja. A kutatás egyfajta nyomozás, mindig előkerülhet újabb adat, vagy kialakulhat más értelmezés. Ezért lehet újat mondani Kós Károlyról, vagy más szemszögből láttatni a már számtalanszor bemutatott Bánffy Miklóst. Utóbbi kapcsán a nemrég megjelent Mózes Huba emlékkönyvben bemutattam, nem minden hamvadt el Bonchidán, sok különleges tárgynak ma is meg kellene lennie. Nemcsak a közgyűjtemények anyagai, családok is kényszerűen szétváltak, fontos irat- és levelezésanyagok szóródtak szét, amelyeket a leszármazottak sok esetben kidobtak, vagy eladtak. Láttam nagyon becses levelezésanyagot tyúkok alá tett fészekként, hogy végül trágyázzák a kertet. Ha egyszer elmesélném Kós Károly levelezése kiadásának „műhelytitkait”, nagy mennydörgések hallatszanának Sztána felől, és nem Pesten ütne be az istennyila. Nagyon sok a kényes ügy, nem politikai, inkább etikátlannak tűnő hátterük miatt. Hiába dolgoztam fel a zabolai Mikes-kastély 1945-ös leltárát, melyből tudhatnánk a falakat díszítő száz festményről, Sepsiszentgyörgyön két éve halogatják a kiadását. A Kelemen Lajos hagyatékának firtatásakor kapott válaszokról aztán végképp ne beszéljünk. Ezzel le is zárom, mindenki a maga lelkiismeretével kell, hogy lefeküdjön és felébredjen.
– Magyarországiként milyen az erdélyi kutatókkal, értelmiségiekkel való együttműködése? Milyen módon lehetne jobban ösztönözni a közös munkát?
– Igyekeztem a honi szakerőkkel együttműködni, inkább személyes módon, mint intézményi keretben. Jelentkeztem Jakó Zsigmondnál is, aki megértette és méltányolta fiatalos lelkesedésemet. Többedik találkozásunk után – egy utcában laktunk, ha Kolozsvárt voltam, a telefonhívás után átmentem a túloldalra, egy kávéra, később ötórai teára – egész életre szóló buzdítást adott az általa összeállított Erdélyi okmánytár első kötetében: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Nem cigarettafüstként elszálló nosztalgiázásból, tárgyszerűen tudom bemutatni, hogy Mályusz Elemér, Benda Kálmán, Bözödi György, László Gyula, Balogh Jolán, Szabó T. Attila, Entz Géza, Kónya Ádám, Jakó Zsigmond, Kós András dedikációi és levelei, vagy akár Kacsó Sándorral, Mátyás Vilmossal, Dr. Kós Károllyal, Balogh Edgárral, Vita Sándorral és Zsigmonddal, Wass Alberttel, Teleki Bélával, Óváry Zoltánnal folytatott írásbeli diskurzusaim okán, és nemcsak akadémiai kutatóként érzem magam feljogosítva, hogy próbáljam tenni, amit úgy gondolom, és úgy érzem: tennem kell. S ha van feléjük földi jellegű elszámolási kötelezettségem a tőlük is kapott ama képletes bibliai talentumokkal, akkor érthetőbbé válhat, miért próbálom kivenni a részem a romániai könyvforgalom átlagon felüli fellendítésében. Kolozsvárt sokat megtudtam Gy. Szabó Bélától, aki újévkor egy-egy kis metszettel üdvözölt, Debrecezeni Lászlótól, ő Kelemen Lajos fényképét hagyta rám, valamint Györkös Mányi Alberttől és persze Kós Andrástól. A fametszés mestere kérés nélkül is pózba igazította magát, meg is örökítettem, ahogy az Isteni színjáték egyik dúcán dolgozott. A velük való ismeretséget pedig Gábor Dénes bibliográfusnak, a kisgrafika, főleg az ex-libris akkori legnagyobb szakértőjének köszönhettem. Mennyi szeretettel csiszolta és nem láb-, hanem lapalji jegyzetekkel fejelte meg zsengéimet, hogy a Művelődés folyóiratban a témához méltó módon megjelenhessenek. Ezek az emlékek nem a megszépítő múlt miatt kedvesek... A jelenben is kialakultak korrekt munkakapcsolatok, sőt, baráti jellegű kötelékek, melyek számtalan próbát kiálltak. Hozzám legközelebb álló mentorom Kiss András nyug. főlevéltáros, aki lelkileg mindig velem van egy tőle kapott feleki gömbkő képében. Nem hallgathatom el, egyesek részéről vannak ellenérzések, melyek abból fakadnak, vagy azzal magyarázzák, hogy bölcsőmet nem a Szamos, hanem a Duna partján ringatták. Ha rajtam állt volna, talán még békát is szereztem volna a gólyának, hogy tegyen velem még egy kört. Ha már nem így történt, legalább munkáimmal bizonyíthassam – ha már feleségem miatti kétlakiságommal nem sikerült –, hogy az erdélyi művelődéstörténet értékeinek átörökítés-kísérletében talán nem a havonta megteendő négyszáz kilométeres távolság a legfontosabb szempont. Nem tudom, mennyire lenne ösztönző a közös munkára, ha feleségem egyre jobban felerősödő kérésének engedve, egyszer az ő kolozsvári lakása lenne az én állandó lakhelyem is.
– Jelenleg milyen témákon dolgozik? Milyen újabb munkával szeretné meglepni a közeljövőben az olvasóközönséget?
– Jelenleg – és remélem, hogy ez hosszú időre kitolódó időszak lesz – a Szent Mihály egyházközséget és vezetőjét, Kovács Sándor főesperes urat érezhetem magam mögött. Nyilvánvaló, hogy az ő mecénási támogatása nélkül nem sokszorosítanák más szerző és az én könyveim oldalait sem a Gloria nyomdagépei. A római katolikus egyháznak két évezred óta ugyanaz a hivatása, a Krisztuson keresztül Istenhez vezető utat igyekszik minél jobban megtisztítani az akadályoktól. A földi értékek oktatásban, kultúrában és művelődésben kimutatható jelenkori gyarapítása mellett a régebben keletkezett becses emlékeknek is igyekszik emléket állítani, a kereszt jele alatt átörökíteni. Ennek a küldetésnek lehetek most egyik munkatársa, aki legújabban az egyházközség 20. századi történetének bemutatására kapott megbízást. A tordai országgyűlés óta létező, hagyományos erdélyi ökumené szellemében nem kizáró jelleggel, hiszen a közös kisebbségi létben eleve nem lehet a távolságtartás oka a más vallás. Hirschler József plébános az unitárius Kelemen Lajosnak mutatta meg először a plébániakönyvtár kincseit és főszerkesztőként felkérte, írjon tanulmányokat a Művészeti Szalon folyóiratba. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök halálakor a református Ravasz László azt írta, hogy csak akkor fogja elfelejteni őt, ha olyan hideg és néma lesz, mint a halott főpásztor. Ezért volt természetes, hogy a Római Katolikus Nőszövetség dísztermében Kós Károlyról és Kelemen Lajosról előadást tarthattam. Ha a rítus nem is ugyanaz, az imák ugyanahhoz az egy és örök Istenhez szólnak. Talán az idő méhében már fogamzik, mely reményeink szerint önfeladás nélkül megadhatja mindezek teljes egységét. Mindenről éppen nem számolhatok be, mert akkor nem tudom meglepni az olvasóközönséget. Közelesen Kelemen Lajos levelezéskötetein dolgozom, amely a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként nyújtana segítséget a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténetnek megbízható forráson alapuló megírásához. A 21. század elbizonytalanodott emberének is szellemi fogódzkodót nyújtva a századok malomkövei között letisztult, Kelemen Lajos által is képviselt, az Erdélyre jellemző értékrend felmutatásával.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Népszámlálás: tucatnyi településen süllyedt 20% alá a magyarok aránya
A nyelvi jogok érvényesítéséért küzdő mozgalom aktivistái szerint magyarok ezrei veszíthetik el nyelvi jogaikat, Máté András szerint nem áll fenn ez a veszély.
A megnyert jogokat nem lehet elveszíteni, megszüntetni, erre európai bírósági döntés is létezik. Ezek a jogok érvényben maradnak, a többnyelvű helységnévtáblától a közigazgatási intézményekben történő nyelvhasználatig, attól függetlenül, hogy hány százalék alá csökken a magyarság számaránya” – nyilatkozta Máté András Levente ügyvéd, a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője.
A politikust a nyelvijogok.ro közleménye kapcsán kerestük fel. A magyar nyelv közigazgatásban való használatáért küzdő civil mozgalom egy közleményben ugyanis a népszámlálás előzetes eredményeire hivatkozva jelezte, hogy négy vagy öt erdélyi kisvárosban és csaknem tucatnyi községben csökkent a 20%-os küszöb alá a lakosság számaránya. Aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy 10-20 ezer erdélyi magyar veszítheti el nyelvi, kisebbségi jogait a 2011-es népszámlálás még nem végleges, nem hivatalos adatai szerint.
Rámutatnak, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nyelvi, kisebbségi jogok jelentős része ahhoz kötött, hogy egy településen vagy közigazgatási egységben az adott nemzetiséghez tartozók aránya eléri-e a teljes lakosság 20%-át. Szerintük ha egy településen a magyarság aránya 20% alá süllyed, jogvesztés következik be.
Felidézik, a helyi közigazgatási törvényt a 2005-ös módosítás alkalmából az RMDSZ kezdeményezésére kiegészítették a 131. számú cikkel, amely szerint egyes kisebbségi jogok akkor is alkalmazhatóak, ha a jövőben egyes településeken az arány 20% alá csökken, azonban ez a kiegészítés a nyelvijogok.ro meglátásban három ok miatt sem jelent megfelelő védelmet.
Egyfelől a 131. cikk szerint ezeken a 20%-os küszöb alá süllyedt településeken immár nem kötelező, csak lehetséges a felsorolt kisebbségi jogok megadása, másfelől ez a jogfenntartási lehetőség sem terjed ki minden a helyi közigazgatási törvényben meghatározott nyelvi jogra, így például ezeken a településeken megszűnik a tanácshatározatok anyanyelvű igénylésének a joga.
Harmadrészt egységesen megszűnnek azok a jogok, amelyeket nem a helyi közigazgatási törvény, hanem más jogszabályok garantálnak: például elvesz a 340/2004-es törvényben garantált jog a dekoncentrált szervekkel való anyanyelvű kapcsolattartásra; nem kell többé ezeken a településeken magyarul értő ügyfélszolgálati munkatársakat alkalmaznia a hivataloknál (188/1999-es törvény), a kábelszolgáltatók törölhetik az összes magyar nyelvű csatornát a kínálatból, (504/2002-es törvény) – sorolják a közleményben.
A jogvesztés elkerülésére jogszabályi módosításokra lenne szükség, amelyeket még a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatala előtt hatályba kellene léptetni – véli a civil szervezet. Meglátásukban megoldás lehet a vonatkozó jogszabályokban általában 20%-ról 15%-ra csökkenteni a nyelvi jogok határát, vagy annak általános szabályozása, hogy az etnikai arányok időközben bekövetkezett, a kisebbségek számára hátrányos megváltozása esetén továbbra is kötelező a nyelvi jogok biztosítása. A jövő héten megkötésre kerülő új koalíciós megállapodás lehetőséget jelentene, hogy megszülessen a politikai egyezség ezen törvényi változásokról – vélekednek.
A nyelvi jogok érvényesítéséhez szükséges 20%-os küszöb csökkentésére vonatkozó javaslatról Máté András úgy vélekedik, “nem kellene ezt a kaput megnyitni”, hiszen a nyelvi jogokra is érvényes az az elv, mi szerint a megnyert jogokat – mint például a nyugdíjra vonatkozó jogot – nem lehet elvenni. “Az Alkotmánybíróság a nyugdíjra vonatkozó jogot egy tulajdonjoghoz hasonlítja az Európai Bíróság döntése alapján. A megnyert jogokat pedig nem lehet elvenni, tehát törvénymódosításra sincs szükség” – szögezte le a képviselő.
Néhány település, ahol feltehetőleg 20% alá csökken a magyarság aránya
Kisjenő város (Arad megye);
Élesd város (Bihar megye);
Erdőd város (Szatmár megye);
Kőhalom város (Brassó megye);
Felsőbánya város (Máramaros megye);
Bodala község (Brassó megye);
Kajántó község (Kolozs megye);
Katona község (Kolozs megye);
Szászfenes község (Kolozs megye)
Transindex.ro

Quo vadis, MOGYE? – Konferencia a határokon átnyúló összefogásról a magyar felsőoktatásért
„A magyar főtagozat létrehozása a MOGYE-n senki ellenére nem történik, senki jogait, előjogait nem veszélyezteti. Éppen a multikulturalitás, a kétnyelvűség, az egyetem európai jellege az, ami előnyt jelenthet a romániai egyetemek versenyében” – hangzott el szombaton, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület által Marosvásárhelyen szervezett Határokon átnyúló összefogás a magyar nyelvű felsőoktatásért című konferencián.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar főtagozat létrehozását nem lehet önerőből megtenni, szükség van a magyarországi társegyetemek segítségére – mondta prof. dr. Kincses Ajtay Mária-Adrienne, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) elnöke. A szervezet 3 éves működése során szoros kapcsolatokat alakított ki számos anyaországi felsőoktatási intézménnyel, meghívására több mint száz előadó érkezett Marosvásárhelyre, támogatásukra lehet számítani, ám e támogatás nem korlátozódhat csupán oktatócserére, szükség van a kutatási programok összehangolására, a hallgatók külföldi továbbképzésére.
Prof. dr. Bódis József, az MTA doktora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, a Pécsi Tudományegyetem rektora a Magyar Rektori Konferencia szerepéről beszélt a törvényalkotásban, előadásában kitérve a magyarországi oktatási rendszer struktúraváltására, a minőségi képzést célzó, kerettörvény kapcsán történt szakmai egyeztetésre, a kerettörvény hiányosságait sem hallgatva el. A MOGYE-n felmerült konfliktus kapcsán kifejtette: a felsőfokú oktatás igazi alapja a tudományos tevékenység, a teljesítmény, hiszen ez minden akkreditációs folyamat legfőbb szempontja. „Kezet kell nyújtanunk az itteni kollégáknak. A magyarországi egyetemeken – ahol erősödni fog a doktori képzés – megvan az akkreditációs potenciál, amivel segíteni tudnak” – jelentette ki Bódis professzor. Prof. dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának, a Szívsebészeti Klinikának professzora történelmi visszatekintőjében a MOGYE létrejöttéről beszélt, részletesebben kitérve az itteni orvosképzés kezdeteire, a román nyelvű képzés bevezetésének körülményeire.
„Az orvosképzés során a legfontosabb az óriási tananyag elsajátítása, amit legkönnyebben anyanyelven lehet. Az a fajta orvosi képzés, amikor az előadásokat magyarul tartják a hallgatóknak, a gyakorlatot románul, nonszensz” – jelentette ki. Prof. dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora feltette a kérdést: „Mennyire lehet hiteles egy egyetem, amely a hallgatóinak egy részét elveszíti, amely nem a közösség hosszú távú megmaradását, jövőjét szolgálja? Az egyetem szerepe a minőségi oktatás mellett az is, hogy neveljen, olyan értelmiséget hozzon létre dákjaiból, amely a közösséget felemeli. Milyen felelőssége van egy magát magyar vezetőnek nevező egyetemi vezetőnek? Hibás nézet az, hogy semmilyen, hogy mindenki boldoguljon a saját portáján.
Orvosokra szükség van – itthon. Orvosprofesszorainknak ki kell nevelniük az utánpótlást. Magyarország segítségével tudjuk ezt megtenni, de a közös cselekvés ne akadjon el a gondolat szintjén. Hozzuk létre az erdélyi magyar tudományegyetemek vezetői konferenciáját, amely vállalja, hogy hitelesen próbálja szolgálni a közösséget, egymást segítve építkezik, szót emel a magyar nyelvű képzés mellett, javaslatot tesz politikai vezetőinknek, a társadalomnak, hogy mit kellene tenni az egyetemi oktatás érdekében. A magyar tagozat létrehozása a MOGYE-n senki ellenére nem történik, senki jogait, előjogait nem veszélyezteti” – jelentette ki.
Dr. Soós Anna egyetemi docens, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese támogatta Dávid László rektor javaslatát, szerinte a romániai magyar egyetemek vezetői fórumának létrehozásával lehetővé válna, hogy Magyarország felé is egységes álláspontot képviseljenek a romániai magyar egyetemi képzés ügyében. Prof. dr. Miseta Attila, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja hangsúlyozta, a romániai magyar orvosképzés fejlesztése nemcsak magyar, de román érdek is, hiszen a magyar közösségek fennmaradását segítik elő Romániában.
A Pécsi Egyetem hallgatói önkormányzatát Maróti Péter elnök és Varga Péter alelnök képviselték. Prof. Tóth Csaba, az MTA doktorának, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának, az Urológiai Klinika professzorának érdekfeszítő és szellemes előadása üdítően hatott a közönségre, prezentációjában visszatérő gondolatok: óvjuk egymást és környezetünket, védeni kell a hatalmas fákat tartó erdélyi gyökereket, megbecsülni a magyar nyelvet. Prof. dr. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánhelyettese elmondta, jelenleg a fennmaradásért küzdenek, erkölcsi kötelességnek nevezte az új törvény betartását a MOGYE-n. Quo vadis, MOGYE? – tette fel a kérdést, úgy vélve, hogy az egyetem jövője a közös oktatásban van, de egyenlőségi viszonyok mellett. Hangsúlyozta, az egyetemek közötti felerősödő versenyhelyzetben éppen a multikulturalitás, a kétnyelvűség, az egyetem európai jellege az, ami előnyt jelenthet a MOGYE számára.
Dr. Horváth Gizella egyetemi docens, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese az anyanyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta az óvodától az egyetemig, Derzsi Ákos parlamenti képviselő, az egészségügyi és családvédelmi bizottság és európai üzleti kapcsolatokért felelős bizottság tagja a magyarul történő felnőttképzés jogszabályi hátteréről tartott előadást. A konferenciára nem érkezett meg prof. dr. Kellermayer Miklós, az MTA doktora, és nem jött el Tőkés László református lelkész, az Európai Parlament képviselője sem. Antalfi Imola
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Műbalhé és listaháború
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárt kérdeztük a József Attila-díj körül felmerült vitás kérdésekről, a díj presztízséről és a párbeszéd lehetőségéről az írószervezetekkel.
Az idei, március 15-e alkalmából odaítélt József Attila-díjakkal kapcsolatban többen botrányt emlegetnek. Ennek alapja, hogy a szakmai szervezetek által javasolt 6 név helyett másik 6 ember kapta az elismeréseket. Mi volt ezeknek a cseréknek az oka?
- A díjat nem az írószervezetek alapították, nem ők ítélik oda és nem ők adják át. Ha ez volna a helyzet, minősíthetetlen durvasággal érne fel, ha a minisztérium odaszólna az íróknak: „Jenőnek nehogy má díjat aggyatok, hova ment az eszetek? Hanem ott a Béla, az megérdemli, derék fiú, nyomjatok neki egy Józsefatillát, me különben nem leszünk jóban...” Valahogy így ábrázolja a jelen disputa írók és „hatalom”, írószervezetek és kormányzat, költők és államtitkár viszonyát. Egyik oldal: értékelvű, demokratikus és transzparens – a másik bunkó, mint hivatalnok egy Esterházy-regényben, szalonnát és hagymát eszik a költők verskéziratai fölött, tahó, autokratikus és közönséges. Amolyan pártállami káder. Szóval amilyen saját szerény személyem.
De hát a díj – hangsúlyozzuk – kormányzati kitüntetés. Ez adja meg a rangját, szemben az írószövetségi kitüntetésekkel, amelyeknek nem vitatom a súlyát, de az írókat érdekes módon mégis a József Attila-díj hozza lázba, annak odaítélési vagy oda nem ítélési körülményei meg hasonlók. Ezelőtt 10 évvel a József Attila-díjra vonatkozóan is – mint minden úgynevezett művészeti középdíjra (Liszt, Munkácsy stb.) – a törvény betűjének megfelelően a miniszter döntött. Az írószervezetek javaslatainak figyelembe vételével. De nem szolgai elfogadásukkal. Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy az évente 13 díjra az írók 26 javaslatot tesznek, mármint 26 alkotó személyére. A miniszter ebből választotta ki a 13 nevet, illetve művészt, akik aztán átvehették a díjat. Később – ha jól tudom, Hiller István minisztersége alatt – a gyakorlat megváltozott. Az írók továbbra is egy 26 névből álló listát véglegesítettek, a minisztérium pedig minden további nélkül átvette innen az első 13 nevet, vagyis aggály és vita nélkül elfogadta a névsort, egyben rangsort.
Ez a szokásrend a minisztériumot 100 százalékosan eljelentékteleníti, bólogatójánossá fokozza le, postás- vagy postaládaszerepre minimalizálja. Egyetlen szempontból látja szükségesnek (vagy szükséges rossznak) a kormányt: a díj fénye szempontjából. Egy kicsit Mátyás korabeli okos leányos, egy kicsit Krusovszky Déneses filozófia ez, bent is vagyok, kint is vagyok. Kormányzati díjat kapok – mit kapok? adok! – miközben a kormányzatot szabadon ócsárolhatom és elküldhetem a jó büdös francba. Hát nem kényelmes helyzet ez?
Erről mondom: ha az írók díjat akarnak alapítani, ám tegyék. De a kormányzat által odaítélt díjakkal kapcsolatban ne vegyék rossz néven, ha a kormányzat 26 nevet szeretne kapni.
Az írószervezetek ezt megtagadták. Egy ismeretlen személyhez, „Réthelyi József” miniszterhez írott izgatott levelükben ragaszkodtak ahhoz, hogy csak 13 nevet fognak átküldeni, ezt tessék elfogadni, és ennek a 13 alkotónak átadni a díjat.
Réthelyi József nevű tagja nincs a kormányzatnak.
De fontosabb ismeret az, hogy az összes – értsd, az összes – szakmai szervezet, a táncművészektől a zenészekig, a képzőművészektől a könyvtárosokig tiszteletben tartja a „kétszer annyi nevet jelölünk, mint ahány díj van” elvet. Előfordul az is, hogy a minisztérium elfogadja a javasolt sorrendet, és az is, hogy nem. A szakmai szervezetek viszont elfogadják a minisztérium kizárólagos kompetenciáját, hogy a tágabb javaslatukban foglalt névsor felét részesítse díjban. Ezt a magam részéről korrekt és fenntartható gyakorlatnak vélem.
–Nem félsz attól, hogy a szakmai szervezetek ajánlásának ilyen lefokozása miatt elveszti a József Attila-díj a presztízsét?
- Miközben fülsiketítő hőbörgés fogadja a minisztérium, illetve az államtitkár „beavatkozását” (hova? ismételjük: önnön ügyeibe, hiszen a díjazás felelőssége végül is kizárólagosan az övé), és önérzeti kérdésként, tkp. presztízsharcként jelenik meg a kérdés, érdekes módon nem esik szó magának a díjnak az értelméről. A József Attila-díj értelme: megerősíteni a köztudatban a pályakezdésen túl levő, de már jelentősnek mondható alkotók helyét, elismertségét, elfogadottságát, legitimációs fedezetet biztosítani törekvéseik számára, az intézményes sáncokon belülre, a kánongyártó műhelyek közelébe emelni őket.
Ez bizony felelősséget is jelent. És ez a felelősség nem a 9 írószervezet jelöltállítási kompromisszumai környékén keletkezik, hanem a díjat odaítélő kultúrpolitikai alany részéről. Ha korunk egy jelentős költője nem kap József Attila-díjat, az utókor ezt a minisztertől vagy államtitkártól fogja számon kérni – logikusan –, nem pedig 9 írószervezet egykori szavazó delegáltjainak meg sem határozható körétől. Ahol egyetlen tényező vállalja a döntést: ott beszélhetünk felelősségvállalásról. Ahol kilenc: ott ez megfoghatatlanná maszatolódik szét. Most kérdem én: ki tudná megmondani – ideértve a jeles írószervezetek képviselőit is –, hogy név szerint mely írókollégák negatív döntésén múlott, hogy Kenéz Ferenc mindmostanáig nem részesült a díjban? Vagy itt van Kiss Judit Ágnes. Van-e magyar kritikus, esztéta, költő, aki vitatná, hogy hosszú évek óta kiváló kötetekkel gazdagítja a kortárs magyar lírát? Nos: nem szeretnék az az államtitkár lenni, akinek működése alatt nem kapott József Attila-díjat Kiss Judit Ágnes, vagy (még mindig) nem kapott díjat Kenéz Ferenc, további nevekről majd máskor.
Álljon elő az a tudós ember, aki bebizonyítaná – á, dehogy bizonyítaná, legalább csak állítaná, azt merné állítani –, hogy az elmúlt tíz évben József Attila-díjat kapott 130 író-költő mindegyike „jobban megérdemelte” a díjat, mint Kenéz vagy Kiss? Nosza, rajta.
Kissé arra emlékeztet ez az egész, hogy amikor tavaly a kulturális államtitkárság néhány filmet támogatott saját (akkor még létező) keretéből, az egyes hozzáértők nem azzal foglalkoztak, hogy helyes volt-e éppen azokat az alkotásokat támogatni, hanem azzal: miért nem állított össze az államtitkár egy szakmai kuratóriumot, miért nem az döntött a pénzről? (Ma már nem kell emiatt főnie ezeknek a fejeknek: az ő aknamunkájuknak is köszönhetően, olyan politikai döntés született, hogy filmek készítéséhez ezentúl kizárólag az úgynevezett Filmalap fog támogatást nyújtani.)
- Miért tartod fontosnak, hogy egy állami kitüntetés odaítélésénél a szakmai szervezetek beleszóljanak a döntésbe? Miért volt értelme megkérdezni a véleményüket, ha nem érvényesülhetett maradéktalanul a javaslatuk?
- Nem tagadva és nem is vitatva a művészek kompetenciáját más művészek alkotásainak megítélésében, az azért aligha véletlen, hogy míg teltek-múltak az évszázadok, kialakult egy önálló szakma, a kritika. A művészek olykor túl közel állnak a művészethez, olykor nyakig benne – nem mindig rendelkeznek a szükséges távlattal ahhoz, hogy értelmezésük és értékítéletük kollégáik műveiről tökéletes legyen. De nem is ez a dolguk.
A kulturális területért felelős kormánytisztviselőnek viszont ez a dolga. Többek közt ezért kapja a fizetését, hogy értsen a kulturális történésekhez, folyamatokhoz, legyen tisztában az értékekkel, az alkotókkal, az egész bonyolult rendszerrel. Az a minimális korrekció, amellyel egy miniszter élhet egy díj odaítélésénél – az, hogy ne pusztán bólintson és jóváhagyjon, hanem hogy kétszer annyi név közül választhasson, mint amennyi a díjak száma – a társadalmi, nemzeti, nemzetközi távlatokba helyezéshez szükséges. Azt üzeni ezzel a miniszter: nemzetünk önképéről, a valóság szublimálásáról és értelmezéséről, vagyis a világról való gondolkodásáról X. vagy Y. művei többet elmondanak, és megfoghatóbb ígéretet hordoznak, mint más, ugyancsak kiváló alkotók, és ezért fontosabbnak tartom felhívni a figyelmet rájuk, mint Z. vagy N. műveire.
Azért, hogy érték és értékelés szempontjából a minisztérium 2012-es döntése ne válhasson további vádaskodások tárgyává, a következőt javaslom. Adva van tehát összesen 19 művész. Az írószervezetek javaslatai alapján 13-nak kellett volna megkapnia a József Attila-díjat. Ebből a 13-ból személyes döntésem alapján 6 alkotó nevét hátrább soroltam és beemeltem helyettük 6 másik nevet. Honnan? Arról a listáról, amelyen ugyancsak az írószervezetek jelöltjei szerepeltek, de még nem rangsorolva. (Tehát nem „listán kívülről” kerestem új neveket.) E pillanatban van 7 író, akiket a szakma javasolt, és a kormányzat egyetértett a díjazásukkal, van 6 író, akiknek a díjazását későbbiekben látja helyesebbnek, és van 6 író, akik az államtitkár döntése alapján kapták meg a díjat. Így jön ki a 19. Nos: én vállalom, hogy az általam javasolt 6 író és költő műveiből még idén megszerkesztek egy olyan antológiát, amely talán világosabbá teszi, miért rájuk esett a választásom. Ezzel szemben felkérem az írószervezeteket, hogy az általuk promovált 7 díjazott és 6 nem díjazott művész írásaiból is állítsanak össze, ők maguk egy-egy antológiát.
Év végére gazdagodnánk tehát három kötetecskével, három összevethető, összehasonlítható, elemezhető, idézhető, vitatható, kárhoztatható kiadvánnyal. Akkor majd, attól kezdve, fogjuk majd tudni, mit gondoljunk értékről, értéktudatról, minőségről. Addig azonban kérném nem tovább rágni ezt a csontot, nem tovább csócsálni a „beleavatkoztak az írók döntésébe” valótlanságot.
Még egy szót a demokráciáról. A 9 írószervezet kikötötte magának, hogy bármelyik szervezet jelöltjével kapcsolatban vétót emelhet. Ez a demokrácia lengyel nemesi értelmezéséhez áll közelebb, mint a 21. századi felfogáshoz – de azért furcsának tartom, hogy inkább elfogadom saját jelöltem megvétózását egy másik írószervezettől, mint azt, hogy tudomásul vegyem a minisztérium jogát, hogy részt vehessen a saját díjával kapcsolatos döntés meghozatalában... De elnézést, nem akarok beleszólni az írószövetségek belső ügyeibe. Tekintsük ezt az észrevételt meg nem történtnek.
Az engem ért vádak mintha némi romantikus dicsfényt is kölcsönöznének személyemnek. Mintha váratlanul megjelentem volna oldalamon két Colttal, ormótlan csizmáimmal berúgva a lengőajtót és berontva a szalonba, Moldova György brutálisan szalonképtelen tréfáját ordítozva: Mi van itt, megint a Fiatal Alkotók Széchenyi Oszkár Köre ülésezik? Majd lesöpörve az írószervezetek kéziratait az asztalokról, krétával felírtam volna a söntés fölé a József Attila-díjasok ultimatív névsorát. Talán elkövetkezik az az idő is, amikor egy ilyen figura fog ülni az államtitkári székben. Én azonban szerényebb, szelídebb és szemérmesebb vagyok, nem ilyen vadnyugati hős, aki csakazértis szembe megy az egész kortárs magyar irodalommal. Ha szembe megyek, nem csakazértis, hanem mert meggyőződésem, hogy igazam van.
Amit nem értek: miért volt szükség erre a műbalhéra? Leülhettünk volna megtárgyalni a helyzetet előzetesen is. (Csaplár) Vilivel, (Szentmártoni) Jánossal, (Mezey) Katival, (László) Noémival, (Turczi) Pistával vagyok olyan viszonyban (és remélem, a többiekkel is), hogy bármit bármikor megbeszéljünk.
Hasznosabb lett volna, mint egy „dr. Réthelyi József” nevű fantommal levelezni, és egy Szőcs Géza-fantommal hadakozni. Hölgyeim, Uraim, egyet ígérhetek: akár államtitkár leszek, akár nem, mindig készen állok Veletek dialógust folytatni, és saját véleményemet megosztani körötökben irodalmunk bármely kérdéséről.
Boldog Zoltán
irodalmijelen.hu

Megemlékezett az RMDSZ a “fekete márciusról”
Az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes támadásokról, az úgynevezett “fekete márciusról” rendezett megemlékezést a hétvégén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosvásárhelyen.
”Tisztelettel és főhajtással emlékezünk azokra, akik elhunytak a véres konfliktusban, a bebörtönzöttekre, de tisztelettel és köszönettel gondolunk mindazokra, akik 1990-ben kimentek az utcára, és nagyon határozottan kiálltak amellett, hogy az erdélyi magyarok itt teremtsék meg a jövőt, azokra a magyar emberekre, akik nem kívántak semmi egyebet, mint normális életet, törvénytiszteletet, szabadságot és egyenlő jogokat” – idézi Kelemen Hunort szövetségi elnököt az MTI-hez eljuttatott RMDSZ-közlemény, amelyet a márciusi események huszonkettedik évfordulója alkalmából tartott marosvásárhelyi rendezvényről adott ki a szövetség. Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy az 1990-es események tanulságai ma is érvényesek: az erdélyi magyarság problémáira politikai eszközöket kell keresni, használni, nem pedig az utcát. Az RMDSZ 2001 óta minden évben segélyben részesítette azokat a magyarokat – az elhunytak hozzátartozóit, a súlyos sebesülteket és a részrehajló román igazságszolgáltatás által meghurcoltakat -, akik a legtöbbet szenvedtek a fekete március miatt. Az RMDSZ szolidaritási alapjának létrehozását és a fekete március áldozatainak segélyezését a szövetség korábbi elnöke, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kezdeményezte. Az idei megemlékezésen úgy fogalmazott: “a románok és magyarok közti feszültségre valamiképpen tényleg fátylat kellene borítani, de ugyanakkor az akkori események tanulságait újból és újból fel kell idézni. Hiszen az elmúlt hetekben itt, Marosvásárhelyen ismét feszültségek alakultak ki, ismét viták vannak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen románok és magyarok között (…) A történelem csak akkor nem ismétlődik, ha mi éberek vagyunk, ha vigyázunk arra, hogy ne ismétlődjék meg, és ha a tanulságokat megfogalmazzuk.” A megemlékezés résztvevői megkoszorúzták Sütő András író sírját, aki 1990-ben, amikor az RMDSZ Maros megyei elnöke volt, maga is súlyosan megsérült és fél szemére megvakult a magyarság ellen uszított román parasztok támadása nyomán. Az 1990 márciusában kiprovokált marosvásárhelyi tömegverekedésnek öt halálos áldozata és több száz sebesültje volt, ám a román igazságszolgáltatás ezért csak magyarokat és cigányokat vont felelősségre.
MTI

Markó Béla: önálló és eredményes politizálással kerülhető el Erdélyben az MKP-éhoz hasonló kudarc
Az önálló politizálás szükségességét és az eredmények elengedhetetlenségét hangsúlyozta Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes a szlovákiai választások tanulságaképpen.
“Nem hiszem, hogy a szlovákiai választásokból azt a következtetést kellene levonni, hogy a vegyes pártoké a jövő” – jelentette ki Markó az Erdélyi Magyar Televíziónak adott vasárnapi interjúban. A romániai miniszterelnök-helyettes szerint az a tény, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) másodjára sem sikerült átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, annak a következménye, hogy az MKP kikerült a kormányból, és nem volt már képes megakadályozni a szlovákiai nacionalista intézkedéseket. A szlovákiai magyar szavazók azért kezdtek alternatívákat keresni, mert rájöttek, hogy ez a párt hiába van a parlamentben.
“Ez komoly figyelmeztetés. A választók elvárják, hogy ne csak ott legyünk a parlamentben, hanem eszközeink is legyenek a problémáik megoldására” – jelentette ki Markó Béla. Szerinte az is hozzájárult az MKP sikertelenségéhez, hogy a párt részben feladta önállóságát, Magyarországhoz próbált igazodni. “Nekünk a magyarországi támogatás nagyon fontos, vezérlésre azonban nincs szükségünk” – jelentette ki Markó.
Hozzátette, az erdélyi magyarság körében kialakult többpártiságot sem tartja természetesnek. “Egy politikai csoport újból és újból nekifut, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben pártot csináljon, aztán a választásokon rájönnek, hogy nem igazán megy a dolog” – értelmezte a helyzetet Markó. Szerinte az erdélyi magyarság jövőjét kockáztatják azok, akik “erőnek erejével szét akarják szabdalni” a közösséget.
Markó kifejtette, nem nagyon hisz az erdélyi magyar pártok együttműködésében. Az RMDSZ ugyanis egyszer már nyitottnak mutatkozott az együttműködésre, amikor Tőkés Lászlót az Európai Parlament képviselőjelöltjeit tartalmazó listája élére tette, a próbálkozással azonban rossz tapasztalatokat szerzett. “Én azért nem hiszem, hogy az idén sor kerülhet egy ilyen együttműködésre, mert bármennyire is nyitottak legyünk, ezeket a pártokat nem azért hozták létre, hogy együttműködjenek az RMDSZ-szel” – állapította meg az RMDSZ volt elnöke.
Romániában idén júniusban rendeznek helyhatósági, novemberben pedig parlamenti választásokat.
Gazda Árpád
MTI

Magyar összefogás az orvosi egyetemért
Akár intézményes keretek között is oktatnának a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az anyaországi tanárok, hogy így támogassák a magyar kart. Az erdélyi magyar egyetemi vezetők a hatékonyabb érdekképviselet reményében rektori konferencia alapítását tervezik. Mindez a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) hétvégi, Marosvásárhelyen szervezett konferenciáján hangzott el. „1990-ben azzal vádoltak minket, magyarokat, hogy túl hirtelen kértük az anyanyelvű oktatás visszaállítását. Azóta eltelt huszonkét év, kérdem én, ennyi idő sem volt elég egyeseknek, hogy megértsenek bennünket?” – tette fel a retorikus kérdést Ajtay Kincses Mária, a RMOGYKE újonnan megválasztott elnöke.
Elsorvasztás. Szabó Béla szerint tudatosan csökkentették a tanári kar létszámát
Az anyaországi orvosi egyetemek vezetői a továbbiakban is készségesen támogatnák az erdélyi magyar felsőfokú oktatást – hangsúlyozták azok a magyarországi rektorok és dékánok, akik részt vettek a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) hétvégi konferenciáján. A Marosvásárhelyen szervezett Határokon átnyúló összefogás a magyarnyelvű felsőoktatásért című rendezvényen elhangzott: a magyarországi oktatók a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának akkreditálásához elengedhetetlen hosszabb távú stratégiában gondolkoznak.
Az utóbbi három évben a RMOGYKE által szervezett tanfolyamokon mintegy száz anyaországi egyetemi oktató tartott Marosvásárhelyen előadást úgy, hogy ezért nem kért honoráriumot. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudományi karának dékánja a Krónikának elmondta, Magyarország különböző egyetemeiről több oktató is jelezte már, hogy intézményes keretek között is készségesen vállalná a hosszabb távú segítségnyújtást.
Mint ismeretes, a román királyi rendelettel 67 évvel ezelőtt létrehozott egyetemen kezdetben számos magyarországi professzor tanított, s igyekezett kinevelni az erdélyi utódjait.
Rektori konferenciát hoznának létre
„A legkönnyebben, legjobban a hallgató anyanyelvén tudja elsajátítani a tananyagot. Teljesen értelmetlen magyarul tanulni az elméletet és románul a gyakorlatot, mint ahogy jelenleg történik a MOGYE-n. Ennél is fontosabb, ha a beteg anyanyelvén tudja megértetni magát az orvossal” – hangsúlyozta előadásában Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem nyugalmazott professzora, aki hajdanán Marosvásárhelyen anyanyelvén végezte tanulmányait, és helytállt az ország román többségű vidékein, majd évek múltán Svédországban is. A romániai magyar nyelvű oktatás nemcsak a magyarok érdekeit szolgálná, hanem a románokét is – fogalmazta meg Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudományi karának dékánja, valamint Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.
„Üzenem a román kollégáknak, hogy a magyar tagozat létrehozása nem veszélyezteti sem az ő, sem a tanítványaik jogait. Vagy jobb lesz, ha elitek nélkül, a román társadalom eltartottjai leszünk?” – tette fel a kérdést a Sapientia vezetője. Úgy vélte, az az egyetem, amely saját közösségével száll szembe, mint jelen esetben a törvénnyel és a magyar tagozat létrehozására irányuló törekvésekkel dacoló MOGYE vezetősége, hitelét veszíti. Az erősebb érdekérvényesítés érdekében Dávid László erdélyi rektori konferencia létrehozását javasolta.
A testületben helyet kapnának a hazai magyar egyetemek rektorai, dékánjai, valamint helyetteseik. „Végre össze kell fognunk, vállalnunk kell a hiteles építkezést, egymás támogatását” – hangsúlyozta Dávid László. Szerinte ha Erdélyben is létezne a magyarországi Rektori Konferenciához hasonló testület, ez is hallathatná szavát a MOGYE ügyében.
Tudatos „elsorvasztási politika” folyt
A konferencia keretében Szabó Béla, a vásárhelyi egyetem általános orvosi karának leváltott dékánhelyettese, a magyar oktatók szószólója arra a román fél által elhallgatott tényre hívta fel a figyelmet, hogy a másodrangú egyetemmé minősített MOGYE a magyar tagozat létrehozása nélkül sem teljesíti az akkreditálási feltételeket. „Ami a magyar tagozat helyzetét illeti, eddig egy tudatos elsorvasztási politika folyt, most pedig a szemünkre vetik, hogy nem vagyunk akkreditálhatók” – mondta Szabó annak kapcsán, hogy míg a magyar hallgatók aránya az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt, az oktatóké vészesen csökkent. Ilyen körülmények között rendkívül aggasztó, hogy az oktatási törvény alkalmazása és a magyar tagozat létrehozása ellen tüntető román diákok és az őket felbújtató tanárok ugyanazokat a jelszavakat hangoztatják, mint az 1990-es fekete márciushoz vezető időszakban.
„1990-ben azzal vádoltak minket, magyarokat, hogy túl hirtelen kértük az anyanyelvű oktatás visszaállítását. Azóta eltelt huszonkét év, kérdem én, ennyi idő sem volt elég egyeseknek, hogy megértsenek bennünket?” – tette fel a retorikus kérdést Ajtay Kincses Mária, a konferenciát szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület újonnan megválasztott elnöke.
Az oktatás rovására megy a huzavona
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége a szakadék felé taszítja a felsőoktatási intézményt, hiszen a több hónapos ellenségeskedés már most jelentősen rontja az egyetem színvonalát, az oktatás minőségét – hívta fel a figyelmet Markó Béla. A miniszterelnök-helyettes az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában elmondta, az ügyben megszólaló román oktatók többsége megpróbálja megtéveszteni a közvéleményt, és „öngyilkos” magatartásuk nemcsak a magyar oktatást, hanem az egész egyetemet tönkreteheti. Úgy vélte, a magyar kart ellenző oktatók „hajlandóak mindent felégetni, hajlandóak mindent tönkretenni bizonyos önös érdekekért”.
Azok az emberek, akik itt oktatnak, ahelyett, hogy az egyetem minőségére figyeltek volna, energiájukat erre az áldatlan huzavonára szánták. Miközben egy teljesen természetes dologról van szó: arról, hogy a magyar oktatók nem gyerekek, nem magatehetetlenek, ők képesek a magyar oktatás dolgaiban megfelelő döntéseket hozni. A román oktatók egy része pedig erőnek erejével meg akarja akadályozni ezt, és tücsköt-bogarat összehordanak, hogy vége lesz az egyetemnek. Most már attól félek, hogy tényleg így lesz vége ennek az egyetemnek, ha ezt nem fejezik be – mondta Markó.
Az RMDSZ volt elnöke emlékeztetett, hogy a MOGYE, amely egykoron Románia egyik legtekintélyesebb orvosi és gyógyszerészeti egyeteme volt, és amely eredetileg kizárólag magyar nyelvű intézményként működött, most alig-alig jutott be a másodosztályú egyetemek közé. Markó Béla arra is kitért, hogy az oktatási minisztérium már rég fölléphetett volna keményebben az ügyben, azonban a volt tárcavezető nem volt elég erélyes.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létesül
Erdélyi, partiumi képzművészek, műkritikusok, kurátorok tárgyaltak szombaton Sepsiszentgyörgyön az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozásáról. A kezdeményező Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta, a közel ötórás vita és beszélgetés következtetéseként a résztvevők pozitívan álltak hozzá a csúcsintézmény létrehozásának kérdéséhez.
„Az álmodozás időszakán túl kell lépni, hiszen minden városban van múzeum sok részleggel és gyűjteménnyel, de nincs egy olyan intézmény, amely gyűjti, feldolgozza és népszerűsíti az erdélyi képzőművészeti értékeket” – szögezte le Vargha Mihály. A találkozón megegyeztek, hogy létrehoznak egy szakmai grémiumot, amely kidolgozza az intézmény megalakításának stratégiáját, azonosítja a prioritásokat. Vargha emlékeztetett, a kommunizmus ideje alatt a hagyatékokat nem gyűjtötte senki, 10-20 évnyi képzőművészeti anyag hiányzik.
Az új közgyűjtemény alapja a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár gyűjteménye lehet, megfelelő kiállítótér hiányában rengeteg érték van raktáron, felvásárolnák a hagyatékokat, és meggyőződésük, hogy az új intézmény létrehozása megsokszorozná az adakozókedvet is. A sepsiszentgyörgyi képtár idén már kapott adományt, Pallos Jutta képzőművész húsz festményét, a közgyűjtemény megalakításának ötletére pedig már több erdélyi művész ajánlott fel műveiből.
Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke kifejtette, céljuk hálózatba kapcsolni az erdélyi galériákat, a kialakult gyűjteményt körbehordoznák. Erdélyben Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában van önkormányzati, adminisztratív háttér egy ilyen csúcsintézmény létrehozására, Háromszéken van erre akarat, nagyobb városoknak hiába van képzőművészeti múltjuk, ha nincs önkormányzati háttér és akarat egy ilyen közgyűjtemény kialakítására.
A közel félhektárnyi területet megvásárolták, az idei költségvetésben különítettek el pénzt a látványterv elkészítésére, a szakmának kell megfogalmaznia igényeit. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, ha meg tudnák vásárolni a csődbe ment cigarettagytár impozáns műemlék épületét, az is megfelelő lenne erre a célra, ugyanakkor szeretnék, ha a Sapientia egyetem kihelyezett képzőművészeti tagozatot hozna létre a városban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A szakma rábólintott (Erdélyi képzőművészeti múzeum Sepsiszentgyörgyön)
Szükség van egy több művészeti ágat magában foglaló erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozására – döntöttek egyöntetűen a szombaton Sepsiszentgyörgyön összegyűlt romániai magyar képzőművészek, művészettörténészek, múzeumvezetők, akik azzal is egyetértettek, hogy ehhez jelenleg Háromszéken adott a jogi, önkormányzati háttér.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Antal Árpád polgármester – mint a létesítendő intézmény helyi kezdeményezői – biztosította a szakma képviselőit, Sepsiszentgyörgy készen áll arra, hogy megtegye az első lépéseket a terv megvalósításához. Eljött az idő, hogy végre áttörjük az álmodozás falát – mondta Vargha Mihály, aki arra utalt, Erdély különböző városaiban, akárcsak Sepsiszentgyörgyön, már korábban megfogalmazódott az igény a magyar közösség képzőművészeti múzeumának létrehozására, ellenben a gyakorlati kivitelezéshez nem volt megfelelő jogi, politikai, önkormányzati háttér. A létesítendő intézményben helyet kapna az összerdélyi, partiumi, bánáti képzőművészeti közgyűjtemény; lehetőséget teremtene a létező galériák hálózatba kapcsolására, kiállításaik cseréjére, vándoroltatására; feladatai közé tartozna a képzőművészeti hagyatékok gondozása, őrzése, és lehetőséget nyújtana hazai és külföldi képzőművészek számára műtermi kutatómunkára, alkotásra. Úgy tudjuk megtartani Sepsiszentgyörgyöt, a legnagyobb magyar többségű erdélyi várost, ha erdélyi szintű intézményeket hozunk létre, ilyen lenne a képzőművészeti múzeum – mondta Antal Árpád. A polgármester ismertette, abban is gondolkodnak, hogy képzőművészeti és művészettörténész szakot indítson Sepsiszentgyörgyön a Sapientia–Erdélyi Tudományegyetem. Tudjuk, hogy egy képzőművészeti múzeum felépítése, megtöltése tartalommal és fenntartása nagyon sokba kerül, de jó ügyekre, nemzeti érdekeltségű ügyekre eddig is megtaláltuk a pénzt, a gazdasági válság e tekintetben most sem lehet akadály – szögezte le Tamás Sándor. A múzeum szomszédságában megvásárolt négyezer négyzetméternyi terület adott az építkezésre, de szóba jöhet a dohánygyár műemlék épülete is, amit, ha eladó lesz, a város megvásárolna, a gyűjtemény összeállítására is össze lehet gyűjteni a pénzt, előbb ellenben egy szakmai grémiumot kell összehívni a stratégia kidolgozására, a sürgősségi sorrend felállítására, a meglévő képzőművészeti gyűjteményekből hiányzó évtizedek alkotásainak felkutatására – összegeztek a kezdeményezők. Azt, hogy mikor nyitja meg kapuját az erdélyi képzőművészeti múzeum Sepsiszentgyörgyön, egyelőre senki nem meri megsaccolni, de a szervezőmunka, a kurátorok, támogatók keresése elindult, és ami a legfőbb, a szakma a legszélesebb körben támogatja létrejöttét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha használni nem tudsz...
Az EMNP elmúlt heti nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László és Toró T. Tibor erkölcsi zsarolásnak minősítette az RMDSZ felvetését, miszerint ha a magyar pártok egymás ellenfeleiként indulnak a választásokon, akkor a magyarság elveszítheti parlamenti képviseletét. Tőkés azt szorgalmazta, hogy ki kell törni az erkölcsi zsarolásból, és fel kell szabadítani a romániai magyarságot az „érzelmi rabigából”. A nemes cselekedet mikéntjét Toró T. Tibor fogalmazta meg. A 2008-as választási törvény egy alternatív küszöböt is megállapít azon szervezetek számára, amelyek legalább három szenátori és hat képviselői választókörzetet megnyernek. Ez lenne tehát a közös jelöltlista alternatívája: kilenc szenátor helyett három, és huszonkét képviselő helyett hat magyar képviselje a közel másfél milliós romániai magyarságot az ország törvényhozásában.
Amennyiben ezeknek a kijelentéseknek nem taktikai céljuk van (nevezetesen az, hogy felsrófolják az EMNP-s jelöltek RMDSZ-listán való indulásának az árát), akkor napnál világosabb, hogy Tőkésék szempontjából a pártérdek (az RMDSZ-kiütése a törvényhozásból) fölülírja a nemzeti érdeket (a magyarság parlamenti képviselete folyamatosságának biztosítását). E tekintetben Tőkés kilépése az RMDSZ-ből, valamint az a korábbi nyilatkozata, hogy „nem lesz közös lista”, azt sejteti, hogy ezúttal komolyan gondolják a kenyértörést – „kerül, amibe kerül”.
Nehéz lenne azt vélelmezni, hogy az EMNP-nek ez a magatartása nélkülözi a vezető magyar kormánypárt, a Fidesz támogatását, tekintettel arra, hogy az egész EMNP a Fidesz által létrehozott és finanszírozott úgynevezett demokráciaközpontokon nyugszik. Orbánék ugyanazt a stratégiát alkalmazzák Erdélyben, ami két év alatt már kétszer megbukott a Felvidéken. Úgy tetszik, a Fidesz számára teljesen mindegy, hogy milyen szintű és erősségű a magyar érdekképviselet az utódállamokban. A lényeg az, hogy báb-pártjaik az ő utasításaikat kövessék.
Ennek a legalábbis különös nemzetpolitikának a következménye is lehet, hogy például Szlovákiában ismét felerősödhetett egy kisebbségellenes kormányzati gyakorlat. Ez Romániában még nem érzékelhető, azonban a MOGYE-kormányhatározat végleges formájának megszületése után számolni lehet azzal, hogy a közelgő választási kampány(ok) egyik legélesebb fegyvere a nacionalista retorika lesz. A PDL pedig nyilván nem akarja majd teljesen elveszíteni a legerősebb választói bázisát, az erdélyit, ezért kénytelen lesz gesztusokat tenni az olykor a szélsőségességet sem nélkülöző helyi román civil vagy politikai szervezeteknek.
Talán még ez is érthető vagy legalábbis magyarázható lenne, ha az Európai Unió Magyarország és az Orbán-kormány partitúrájára muzsikálna. Akkor némi konfliktusok árán ugyan, de el lehetne fogadtatni mind az utódállamokkal, mind az ott (még) honos magyar kisebbségekkel azt, hogy minden kisebbségeket érintő kérdésben a Szentkirályi utcából mondják meg a tutit (miután a Lendvay utcai székházát a Fidesz botrányos körülmények között eladta).
A helyzet azonban merőben más. Egyelőre ott tartunk, hogy Martonyi János külügyminiszter érkezik holnap némi támogatásért Bukarestbe, miután az Európai Bizottság többrendbeli kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, az EU külügyminisztereinek tanácsa pedig megvonja az országtól a kohéziós alapok egyharmadát (495 millió eurót), amennyiben a kormány nem hoz sürgős intézkedéseket a költségvetési hiány tartósan 3 százalék alá szorítása érdekében.
Ilyen priusszal Magyarország nem képviselheti hatékonyan a határon túli magyar kisebbség ügyét, és Martonyi János nyilatkozata, amelyet az Evenimentul Zileinek adott, miszerint támogatják a romániai magyarok autonómiatörekvéseit, nem egyéb fellengzős nagyotmondásnál. Épp Szlovákia esete bizonyítja, hogy a magyar kormány eszköztelen az utódállamok kisebbségellenes politikai gyakorlatával szemben. Ugyanakkor a magyar kormánynak nincs racionális nemzetstratégiája, nem tudja támogatni a határon túli magyar szervezetek egységes fellépését.
Ártani viszont tud nekik.
Székely Ervin
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem lehet magyar iskola?
Nem szavazta meg Segesvár városi tanácsa a magyar iskola létrehozását. Az intézmény három iskolában megosztott, tagozatként működő magyar osztályokat fogadna be, az általános iskolától a líceumig. Az új tanügyi törvény életbelépese után a segesvári RMDSZ már intézkedni kezdett az ügyben. Találkozót szerveztek, ahol megvitatták az önálló magyar iskola létrehozásának lehetőségeit. 2011 márciusában már a Maros Megyei Tanfelügyelőséghez fordultak. A tanfelügyelőség arra hivatkozott, hogy lekésték a 2012–2013-as tanévre megszabott határidőket, illetve még nem jelentek meg a törvényhez tartozó alkalmazási normák. Tavaly év végén ismét beadták a kérést a magyar iskoláért, erre azonban még jelen pillanatban sem kaptak választ. A történtek miatt a segesvári RMDSZ helyi tanácsosai úgy gondolják, súlyos jogsértés történt akkor, amikor elutasították kérésüket, ezért fontolgatják, hogy a következőkben jogi lépéseket tesznek a törvény kínálta lehetőség érvényesítéséért.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Megjelentek a Bethlen Gábor Alap oktatás-nevelési pályázatai, amelyekre a kérelmeket április 30-ig várják a határon túli lebonyolító szervezetek.
A nemzetpolitikai államtitkárság hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Szülőföldön magyarul pályázati felhívások keretében a szülőföldön folyó magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatásával kívánják elősegíteni a Kárpát-medencei magyarság nemzeti azonosságtudatának, anyanyelvi értékeinek megőrzését. A Szülőföldön magyarul program most meghirdetett pályázata a 2011-2012-es tanévre vonatkozik.
A pályázat keretében diákonként 20 ezer forintnak megfelelő nevelési és oktatási támogatást, 2400 forintnak megfelelő tankönyv- és taneszköz-támogatást, illetve 2800 forintnak megfelelő hallgatói támogatást lehet megpályázni.
A pályázással kapcsolatos információk és teendők letölthetők a www.bgazrt.hu, valamint a lebonyolító szervezetek honlapjáról.
A pályázatok lebonyolító szervezetének feladatát ellátó Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége vasárnapi prognózisa szerint az eddiginél is nagyobb érdeklődés várható Szlovákiában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt Szülőföldön magyarul ösztöndíj-pályázatok iránt.
2011-ben összesen 47817 oktatási-nevelési, illetve hallgatói támogatásra nyújtottak be pályázatot. A támogatások közül csaknem 8 ezret óvodába járó gyermek után, több mint 30 ezret általános iskolás tanuló után, csaknem 9 ezret pedig középiskolai tanulmányokat folytató diákok után igényeltek. Hallgatói támogatást 191-en kértek.
Burus Siklódi Botond, a Szülőföldön magyarul program romániai lebonyolításával megbízott Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke vasárnap az MTI-nek azt mondta, az idei pályázat újdonságokat is tartalmaz. Az idei évtől nem kaphatnak támogatást azok a tanulók, akik az első félévben több mint ötven óra igazolatlan hiányzást gyűjtöttek össze az iskolában. Közölte, az RMPSZ a következő napokban saját hálózatán keresztül juttatja el valamennyi olyan óvodába és iskolába a pályázati dokumentációt, amelyben magyar nyelvű oktatás folyik. Az intézményekben az óvónőkön, a tanítókon, a tanárokon keresztül jut el a pályázati csomag valamennyi magyarul tanuló gyermek családjához.
A Bethlen Gábor Alap – a szervezet honlapja szerint – egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI

Martonyi: Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti Romániát
Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti Romániát – mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Bukarestben, miután román kollégájával, Cristian Diaconescuval folytatott megbeszélést.
„Sokan érezzük úgy, hogy a magyar-román kapcsolatok talán a két modern állam fennállása óta soha nem voltak olyan jók, mint most” – fogalmazott a magyar diplomácia vezetője román kollégájával közösen tartott bukaresti sajtóértekezletén.
Martonyi János hozzátette: Budapest értékeli a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását, a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügyében megszületett, jelenleg közvitán lévő kormányhatározatot, továbbá azt is, hogy az egyházi ingatlanok tulajdon-visszaadási folyamata ismételten megindult. A magyar külügyminiszter köszönetet mondott „a román kormány nagyon ésszerű, kiegyensúlyozott álláspontjáért”, amelyet Magyarországgal kapcsolatban tanúsított az Európai Unió pénzügyminisztereinek legutóbbi értekezletén. Martonyi János ugyanakkor kijelentette, hogy nem tisztességes dolog Románia és Bulgária schengeni tagfelvételének halogatása, miután a két ország teljesítette a mindenkire érvényes csatlakozási feltételeket.
Cristian Diaconescu román külügyminiszter azt mondta, a polgárokat közvetlenül érintő kérdésekről egyeztetett magyar partnerével: az energetikai hálózatok összekapcsolását, a regionális jelentőségű, közös infrastrukturális projekteket és a környezetvédelmet sorolta ezek közé.
Az MTI kérdésére, hogy vajon a magyar-román kétoldalú kapcsolatokban is hasznosítható-e az a modell, ahogyan Románia anyaországként fellépett a szerbiai román kisebbség védelmében, a román külügyminiszter azt mondta: a két helyzet teljesen különböző. Románia az uniós csatlakozás politikai feltételeinek monitorozását kérte Szerbia tagjelölti státusának elfogadása előtt az Európai Bizottság álláspontjával összhangban – magyarázta a román diplomácia vezetője. „A különbség nyilvánvaló, mi egyelőre ott tartunk: a belgrádi hatóságoknak el kellene ismerniük a Szerbiában élő románok azon jogát, hogy maguk határozhassák meg saját nemzeti önazonosságukat” – tette hozzá Cristian Diaconescu.
Martonyi Jánost – bukaresti hivatalos látogatásán – fogadja Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök, a román parlament mindkét házának elnöke, majd megbeszélést folytat Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
MTI
Erdély.ma

A magyarországi közmédiumokban egyre több teret kap a külhoni magyarság
A határon túli magyarságnak szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
Arról is beszámolt, hogy a szórványmagyarság számára saját környezetében nehézséget jelent a nyugati média vehemens támadása az anyaország ellen. Sokan személyesen reagálnak erre a lapokban – mondta -, de ehhez a magyar diplomáciától is segítséget várnak.
Havasi János a tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás.
Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Havasi János hangsúlyosan beszélt Horvátországról, ahol szerinte a 16 ezer fős magyarság végveszélyben van, a közösség szétporladása ellen pedig a magyar média is tehet.
Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát.
A tudósítói hálózattal kapcsolatban azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel a törekvéssel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt. Hozzátette: a MTI az egész közép-európai térséget le kívánja fedni, de Tel-Avivban és Kairóban is fontosnak tartja tudósítói pontok kialakítását.
Belénessy Csaba arról is beszámolt, hogy az m1 és a Magyar Rádió átlagosan a hírek 5 százalékában foglalkozik a határon túli magyarsággal, míg a Duna TV 40 százalékban, de a médiumok növelni kívánják ezt a részarányt. Mint mondta, a közmédiumok egységes hírportálja, a hirado.hu minden hetedik látogatója külföldről érkezik, és azt is elmondta, hogy a szomszédos országok közül Romániában és Szlovákiában kíváncsiak a leginkább az MTI híreire.
Daru Gábor, a Duna World intendánsa azt mutatta be, hogy a csatorna hogyan teljesíti legfontosabb küldetését: a szórványban élő magyar közösségek kulturális identitásának megőrzését.
Az intendáns közölte: a csatorna adása Európán kívül fogható még Észak-Afrikában, a Közel-keleten és Délnyugat-Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában. Hozzátette: az ott élők interaktív módon is bekapcsolódhatnak a műsorba, és négy idősávban is tájékozódhatnak a hírekből.
A Duna World idén kulturális és turisztikai spotok gyártását is tervezi – mondta -, valamint angol és magyar nyelvű kisfilmek készítését, amely naprakész információkat nyújt a Magyarország iránt érdeklődőknek.
Újhelyi Zoltán, a Magyar Rádió vezérigazgató-helyettese a többi közt arról számolt be: a határon túli tematika már a Petőfi Rádió műsoraiban is megjelenik.
Mint közölte, Kányádi Sándorral, az MTVA határon túli főszerkesztőség vezetőjével közös céljuk volt az, hogy naprakésszé tegyék a szórványmagyarságot is érintő beszámolókat. A vezérigazgató-helyettes bemutatta azokat a műsorokat, amelyek újabban ezzel a tematikával is foglalkoznak, ezek közé sorolta a 180 percet, a Krónikát, az Ütközőt vagy A Hely című magazint.
Beszámolt a Duna World Rádióról is, amely a szülőföld hangjaként a Kossuth Rádió, valamint az archívum kínálatára alapozva juttatja el az anyaország híreit, műsorait a világba.
A Külhoni Magyar Újságírók Egyesületének Konvenciója (KMÚEK) tevékenységéről a szervezet két társelnöke számolt be a bizottság előtt. Klemm József egy egységes magyar médiastratégia kidolgozását is szorgalmazta, amihez a bizottság segítségét is kérte, és azt mondta: újra kellene gondolni a médiatámogatási rendszert is. Úgy vélte: nemzetstratégiai ügyként kellene kezelni a határon túli magyar újságíróképzést, és egy olyan honlap kialakítását is szorgalmazta, ahol egységesen elérhető a külhoni magyar sajtó.
Ambrus Attila, a szervezet másik társelnöke azt emelte ki, hogy a határon túli magyar szerkesztőségek számos kulturális funkciót ellátnak, és támogatást kért az egyes lapok archívumainak digitalizálásához.
A beszámolókat követően Csóti György (Fidesz) azt szorgalmazta, hogy a Duna World csatornán – a harmadik és negyedik generációs magyarok szövegértését erősítendő – minél nagyobb számban jelenjenek meg a műsorok angol nyelvű feliratai, Szabó Vilmos (MSZP) pedig reményét fejezte ki, hogy a kormányzat figyelembe veszi az Európa Tanács médiatörvénnyel kapcsolatos ajánlásait. Szili Katalin független képviselő fontosnak tartotta, hogy létrejöjjön egy médiakatalógus a határon túli magyar médiumokról.
MTI
Erdély.ma

Europa Nostra-díjat kap Kovács Piroska máréfalvi néprajzkutató
Az örökségvédelem területén végzett elkötelezett szolgálatáért Europa Nostra-díjat ítéltek Paraschiva Kovacs, azaz Kovács Piroska máréfalvi nyugalmazott tanárnak, néprajzkutatónak. Az Európai Bizottság és az Europa Nostra közös elismerésének díjazottjait kedden hozták nyilvánosságra.
Az európai örökségvédelmi szervezeteket tömörítő Europa Nostra honlapján (www.europanostra.org) olvasható indoklás szerint Kovács Piroska feltérképezte az udvarhelyi régió székely kapuit. Kezdeményezésére program is indult a népművészet ezen remekeinek megőrzésére, így elindulhatott a – már főleg idős emberek házaihoz tartozó – székely kapuk felújítása.
Az Európai Unió Kulturális Öröksége / Europa Nostra-díjat idén 16 műemlék-helyreállítás, 3 kutatói munka, 5 oktatási-képzési projekt, valamint elkötelezett örökségvédelmi munkájáért négy szervezet és személy kapja meg. A díjátadót június 1-jén Lisszabonban tartják, ahol a most nyilvánosságra hozott 28 nyertes közül hatot Europa Nostra-nagydíjjal jutalmaznak.
MTI
Erdély.ma