Tőkés, az álguru
Tőkés László személyiségének egyik alapvető ellentmondása az, hogy miközben vegytiszta pártpolitikus, folyamatosan menekülni igyekszik a politikusi bélyegtől. Minden eszközzel azt sugallja híveinek, hogy ő amolyan erkölcsi ítélőszék, nemzeti orákulum és Isten ostora. Nála a bölcsek köve, mindig megmondja a tutit, és aki ebben kételkedik, az legalábbis hülye, ha nem egyenesen nemzetáruló.
Az EP-képviselő önértékeléséről egyebek mellett nyelvhasználata is árulkodik. A tőkési kommunikáció a volt püspököt mindig kenetteljesen, olykor tudatosan archaizáló stílusban írja le. Ő nem eszik, hanem „elkölti ebédjét”, nem természetes módon van jelen választókerületében, hanem „háromnapos székelyföldi körútra indul” (nem minden ok és él nélkül jegyezte meg erről Szőcs Levente kollégám az egyik közösségi oldalon, hogy mindez úgy szól, mintha csak az angol királynő vizitelne a Hargita alján). Tőkés nem képvisel, vagy dolgozik. Ő a „helyszínen tájékozódik”, „első kézből kap információkat” és a végén „képet alkot”. Mintha a szférák magasságából ereszkedne alá alattvalóihoz, akiknek kötelezően kiváló szerencséjüknek kell tartaniuk, hogy ezúttal feléjük veti tekintetét és glóriájának fényéből így rájuk is visszahull egy kevés. Ebben az esetben azonban nemcsak az ex-püspöknek a személyi kultusz iránti vonzalma mutatkozik meg. Tőkés egy olcsó kommunikációs trükkel szószéket, erkölcsi piedesztált igyekszik emelni politikai tézisei mögé, így próbálván kivonni azokat a racionális politikai vita mezejéről és a megfellebbezhetetlen nemzeti posztulátumok közé emelni.
Erre szüksége is van, mert érvekkel nehezen tudná alátámasztani zavaros és gyakran ellentmondásos kijelentéseit. Itt van például néhány gyöngyszem a már hivatkozott székelyföldi körútról. Illyefalván egy lakossági fórumon Tőkés kijelentette, hogy nem lesz EMNP-RMDSZ közös lista, mert az RMDSZ Bukarest és nem Budapest irányába indult, eltérítette utasait, járműve pedig erkölcsi kopást szenvedett, ezért le kell cserélni egy újra, vagyis az EMNP-re.
Kérdésre válaszolva a politikus tételesen is azt mondta, hogy „...többet nem indulnak közös listán a szövetséggel.” Egy nappal később Marosvásárhelyen már meggondolta magát, azt állítva: „a tavalyi népszámlálás után egyértelmű, hogy a magyarok nem tudják érvényesíteni az alapjogaikat egység nélkül.” Ezért Tőkés szerint az EMNP-nek párbeszédet kell folytatnia az RMDSZ-el és az MPP-vel. További egy nap múltán Tőkés ki akarta magyarázni ellentmondásos nyilatkozatait és elmondta, hogy miképpen kell azokat érteni. A helyhatósági választásokon, ott, ahol a magyarság képviselete veszélybe kerülne, ha a magyar szervezetek egymás vetélytársaiként indulnának, össze kell fogni. Az országos választásokon viszont külön listákon kell indulni. Nos, egyrészt a hivatkozott nyilatkozatokból nem ez derül ki, másrészt pedig a logika erősen sántít, hiszen, ha valahol, akkor épp az országos választásokon kerül veszélybe a magyarság képviselete, ha nincs egységes magyar jelöltlista. Másrészt az EMNP-nek – feltételezem – vannak saját politikai döntéshozó testületei (a kongresszus például). Miként kötelezhet el egy – vélelmezhetően – demokratikus pártot valaki, aki még csak nem is tagja a fent említett szervezetnek?
Van azonban egy mindezeknél fontosabb észrevételem is, ami lerántja a leplet a bevezetőben említett moralizáló politizálásról. Egy politikusnak úgymond benne van szolgálati kötelezettségei leírásában az, hogy esküdt ellenségével is szövetségre lépjen, ha érdekei azt kívánják. No de egy erkölcsi nagyság, hogy tehet ilyet? Ha az RMDSZ elárulta a magyarságot, mert Bukarestbe és nem Budapestre indult, ráadásul az erkölcsi kopás megette rozoga járművét, akkor egy magára valamit is adó nemzeti guru akkor sem lép vele szövetségre, ha emiatt elveszít néhány rongyos polgármesteri vagy tanácsosi széket. Vagy pedig nem is annyira büdös az RMDSZ, csak a szövetkezés árát akarja feljebb srófolni az EMNP Kongresszusa előtt levizitelő EP-képviselő?
Székely Ervin
Új Magyar Szó (Bukarest)

Király András: fölösleges volt a MOGYE-szavazás
Az oktatási tárca nem ismeri el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) megszervezett választások eredményét, mivel a kiírást egy olyan egyetemi charta alapján szervezték meg, amelyet a tárca nem fogadott el – jelentette ki a Krónikának Király András oktatási államtitkár.
Mint mondta, a következő lépésben a minisztérium értesíti a marosvásárhelyi intézmény szentátusát, hogy amennyiben nem tartja be az oktatási törvény által előírtakat, és nem alakítja meg a magyar intézeteket, ezek létrehozását kormányhatározattal fogadják el.
Hasonlóan nyilatkozott az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülését követően Markó Béla miniszterelnök-helyettes is, aki bejelentette, ha nem sikerül érvényesíteni a törvényt és létrehozni az önálló magyar intézeteket a MOGYE keretében, akkor az RMDSZ komolyan átgondolja, hogy szerepet vállal-e a jelenlegi kormánykoalícióban. Markó szerint elfogadhatatlan, hogy Romániában az oktatási törvényt szelektíven alkalmazzák.
A múlt csütörtöki választáson, amint arról beszámoltunk, Leonard Azamfirei korábbi dékánt választották a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektorává. Annak ellenére, hogy a megmérettetésben két vetélytársa is volt, az új intézményvezető már az első fordulóban begyűjtötte a szavazatok 53,68 százalékát. A magyar oktatók több mint kilencven százaléka bojkottálta a választásokat.
A tárca két ízben is „visszadobta” a vásárhelyi egyetem törvénytelennek vélt alapokmányát, a MOGYE szenátusa – melyet szintén az érvénytelen charta alapján és a magyar professzorok bojkottja mellett választottak meg – perbe hívta a szaktárcát. A moldvai származású Azamfirei volt egyébként egyike azon román nemzetiségű oktatóknak, akik kirobbantották az újabb etnikai konfliktust.
Az idei tanév kezdete előtt a magyar tanárok a gyógyszerészeti és fogorvosi karon egy-egy önálló tanszéket szerettek volna alapítani, az általános orvosi karon pedig belementek román kollégáik javaslatába, miszerint öt román és három magyar főtanszéket hozzanak létre. Az eredeti egyezséget Leonard Azamfirei, az általános orvosi kar dékánja azonban felrúgta, és az öt vegyes tanszék megalakítását szavaztatta meg.
Krónika (Kolozsvár)

Soós Anna a tagozatvezető
Soós Annát választották meg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata új vezetőjének. Ellenjelöltje Nagy László fizikus volt. Dr. Soós Anna matematikus, egyetemi docens 1959-ben született, 1997-től a BBTE oktatója, korábban Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön volt középiskolai tanár, szakterülete a matematikai statisztika és valószínűség-számítás
Tegnap reggeltől délután hat óráig járulhattak a Farkas utcai főépületben felállított szavazóurnához a BBTE magyar oktatói és a diákok képviselői, hogy leadják voksukat a két magyar rektorhelyettes–jelölt valamelyikére. Dr. Soós Anna a szavazatok 64,7 százalékát szerezte meg 69,3 százalékos részvételi arány mellett, tehát ő követi a tisztséget öt éven át betöltő Magyari Tivadart a tagozatvezetői székben.
Mivel az egyetem vezetőségében a magyar tagozatnak két hely jár, az új tagozatvezető mellett a szavazásban alulmaradt Nagy László fizikus is rektorhelyettes lesz. Soós Anna, a BBTE-n immáron bevett szokás szerint, elődjéhez hasonlóan, a tanulmányi ügyekért felel majd.
„Örülök, hogy nagy részvételi arány volt a szavazáson. A következő napokban a rektorváltásig hivatalban vagyok; a folyó ügyeket megoldjuk, kezeljük, de hosszabb távon ható döntéseket már nem hozunk, az utódomat pedig minden részletről tájékoztatom.” – fogalmazott tegnapi, voksolást követő sajtónyilatkozatában Magyari Tivadar leköszönő tagozatvezető.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szikra éri, lángra lobban
Ez a könyv történelmi barangolás: visszatekintés a múltba, elidőzés a jelenben és kitekintés a jövőbe. Ezeréves magyar kereszténységünk megidézése a történelem és a hit tükrében. Reflexió, amely a jeles ünnepet a tovatűnő időben szemléli. Az Olvasó a felvázolt gondolatkörben a régmúlt, múlt, közelmúlt, jelen eseményeiben barangolhat, hogy a jövőbe tekintsen. A jövő legalább annyira fontos, mint a múlt!
Nehéz, szinte reménytelen kísérlet könyvet csempészni mások asztalára. A hölgyeknek talán megbocsátható, hogy hamarabb nyúlnak a virág, mint a könyv után, de ők is tudják, hogy csak könyvből olvasható ki a virág szépsége. A tisztelt Olvasót és keveseket leszámítva a tömeg manapság nem olvas. Az irodalom iránti érdeklődés látványosan megfogyatkozott. Soha ennyi könyv nem jelent meg, de még soha nem volt ilyen kevés olvasó. A néhai olvasók televíziónézővé váltak. Gutenberg kiütötte a krónikaírók kezéből a tollat, és az internet manapság áll bosszút Gutenbergen. Örkény István epés megjegyzése ide illik: a világ legnagyobb kalóriafogyasztói a kanadai favágók, utánuk az írók következnek. Náluk nincs vasárnap, nincsenek piros betűs ünnepek, nincs karácsony, húsvét, pünkösd, a tollat munkavégzés közben nem lehet letenni. Az író, ha egy gondolatot megszült, sóhajtásnyi szünet után már a másikon emészti magát. Fáradhatatlanok, de a pusztába kiáltó szó őket is próbára teszi.
Lassan eltűnik az érdeklődő, értő, irodalomból esztétikai élményt merítő olvasó. A tömeg életéből kimarad mindaz, ami létünket jellemzi, meghatározza; kimarad az is, amitől szenvedünk, aminek örülünk, ami után vágyakozunk. S főként kimarad a távlat, ami tartalmat, értelmet, kitartást kölcsönöz az életnek. Lassan feledésbe merül, hogy a nemzeti lét közös azonosságtudat, közös emlék a múltról. Közös helytállás a jelenben és közös kitekintés a jövőbe. Nem lenne szabad feledni: nem elég egymás szemébe nézni, közösen egy irányba is kell nézni!
Ez a könyv gondolatforgács-gyűjteménynek is tekinthető. A forgácsnak alig van értéke, sokan szemétnek tekintik, de a tűzgyújtásnál fontos kellék, ha szikra éri, lángra lobban. Az Olvasó lelkéből kipattanó szikrától függ, érdemes volt-e a szerzőnek a forgács összegyűjtésén fáradoznia. (Czirják Árpád: Pogány és keresztény örökség. Esszék. Kolozsvár, 2012 – részlet a Prológusból)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

OGY – Nemzeti összetartozás bizottság – Répás: a normatív alapú támogatásokat szeretné előtérbe helyezni
A határon túli magyar közösségek intézményeinek és programjainak normatív alapú támogatását szeretné előtérbe helyezni a magyar kormány a pályázati, eseti segítségnyújtással szemben – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi ülésén a nemzeti jelentőségű intézményekről tartott beszámolójában. A listát több ellenzéki képviselő élesen kritizálta.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár – utalva a nemzetpolitikai stratégiára – kiemelte: a magyar kormány legfőbb célja, hogy a külhoni magyar nemzeti közösségek gyarapodó közösségek legyenek, és intézményeik stabil anyagi háttérre támaszkodjanak a kabinet támogatásával.
Felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) a nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszerét teljes konszenzussal fogadták el, és mint mondta a Máért tagszervezetek ajánlásai alapján végül 56 intézmény és program került e körbe. Répás Zsuzsanna hangsúlyozta az identitás megőrzését célzó programok, valamint az oktatás és kultúra támogatását, és megjegyezte: az unió határain kívül eső régióknak – így például Kárpátaljának – külön figyelmet szentelnek.
A helyettes államtitkár beszámolója után ellenzéki képviselők közül többen éles kritikával illeték a lista összeállítását.
Szávay István (Jobbik) arról beszélt, hogy az alapelvet jónak tartják, és támogatják, hogy ezek az intézmények ne napról-napra éljenek. Ugyanakkor majd minden régióból vannak elégedetlen hangok. Szerinte következetlenség jellemzi a lista összeállítását, és példaként említette egyebek között, hogy azon a Délvidékről semmilyen színház sem szerepel. Úgy látta, sokkal nagyobb konszenzussal kellett volna a támogatotti kört összeállítani.
Szabó Vilmos (MSZP) szintén meglehetősen kritikus volt a lista kapcsán, és azt mondta: “erősen” a mai kormánynak tetsző szervezetek javaslatait tartalmazza. Úgy fogalmazott: elszomorítja a lista, ez a nemzetpolitika Budapestről centralizált nemzetpolitika, és nem törődik azzal, hogy a helyi szervezetek mit mondanak. Kifogásolta, hogy nem tudni egyes intézmények mekkora támogatásra számíthatnak.
Dorosz Dávid (LMP) kiemelte: a lista elkészítésének szándékával egyetértenek, ugyanakkor szerinte a kormánynak nem az ellenzéki pártokkal, hanem a határon túli magyar szervezetekkel van vitája. A lista “a Budapestről osztjuk az észt” típusú mentalitást tükrözi, és mostani formájában “bizonyos célokat és irányokat szolgál” – vélekedett. Hozzátette: ez a határon túli magyarság számára káros.
Szili Katalin (független) a bizottság alelnöke kiemelte: örül, hogy készült egy ilyen lista, és az elvi alapvetésekkel egyetért, de azokat szeretné kibővíteni a minőséggel, és fontos az is, hogy egy-egy program, intézmény mekkora közösségre van hatással. Hiányérzetének adott hangot a határon túli magyar színházak és az irodalmi folyóiratok kapcsán.
Répás Zsuzsanna válaszában kiemelte: a Máért szakbizottságai több hónapig dolgoztak a kritériumrendszeren. Azt szerették volna, ha kifejezetten a határon túli magyar szervezetek javasolnak intézményeket, és nem Budapesten születik döntés. Ugyanakkor bizonyos döntések meghozatala a kormány felelőssége – szögezte le.
A helyettes államtitkár azt a kijelentést, hogy “a kormányhoz közel álló szervezetek” nem tudta értékelni, és mint mondta: a támogatások összege nem lett nagyobb, mint tavaly volt, így az intézmények körülbelül akkora keretre számíthatnak mint előző évben. Reméli azonban – folytatta, – ha javul az ország gazdasági helyzete, növelni tudják ezeket az összegeket.
További kérdésre jelezte: minden színháznak, néptáncegyüttesnek lesz támogatása, és a folyóiratok is szerepelnek a kulturális és médiatámogatások között. Délvidékről pedig kifejezetten színházra nem érkezett javaslat – mondta.
Hozzátette: a Máért keretében minden évben áttekintik majd a listát, és megkérdezik a szervezeteket. Hangsúlyozta: nem csak a nemzeti jelentőségű intézmények kapnak támogatást, pályázati úton egyedi támogatás is kérhető lesz.
MTI

Erdélyben üdvözölték a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is üdvözölte az egyetem parlamenti akkreditálását.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményében emlékeztetett arra, hogy a szövetség több éves politikai küzdelme vezetett el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásához. “Az erdélyi magyar közösség számára egy olyan intézményt sikerült ma hivatalosan elfogadottá tennünk, amely hosszú évtizedekre meghatározza sorsunk és jövőnk alakulását. Az elért eredményért köszönettel tartozom az RMDSZ minden tisztségviselőjének, aki ezzel a nemzeti jelentőségű üggyel foglalkozott éveken keresztül” – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Dávid László, a Sapientia rektora közleményében hangsúlyozta: az egyetem az akkreditálás által válik teljes jogú felsőoktatási intézménnyé. Ezt követően szervezhet államvizsgát, adhat ki oklevelet, működtethet mesteri, majd távlatilag doktori képzést és távoktatási programokat. Az akkreditálás teszi azt is lehetővé, hogy az egyetem részt vegyen európai együttműködésekben, pályázatokban, és ez által lehet jogosult román állami támogatásra is.
“E jogszabály elfogadása meghatározó lépést jelent az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer önállósodásában és megerősödésében” – fogalmazott a rektor. Dávid László az egyetem nevében köszönetét fejezte ki mindazon intézményeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek és közéleti szereplőknek, akik hozzájárultak az egyetem akkreditálásához.
MTI

A tanügyminisztert várták a MOGYE-ra
A “szétválasztás” ellen tüntettek a román tagozat hallgatói
Tegnap délután mintegy 200 fős diáksereg gyűlt az orvosi egyetem elé, a ’90-es évekre emlékeztető jelszavakat skandálva: Le a szeparatizmussal!, Egység az országban, egység az iskolában! stb.
A román diákszövetség elnöke, Dan Zolog elmondta, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek és petíciót is megfogalmaznak, amelyet az aláírásokkal együtt elküldenek a tanügyminisztériumnak, a kormánynak, az államelnöknek, és amelyben azt követelik, hogy a politikum ne avatkozzék bele az egyetem autonómiájába. Zolog szerint a magyar diákok elutasították a részvételt, bár korábban abban egyeztek meg, hogy együtt fognak tiltakozni a tagozatok szétválasztása ellen. Mások azt állították, hogy a magyar tanárok tiltották meg a diákjaiknak, hogy részt vegyenek a tiltakozáson.
Leonard Azamfirei rektor szerint a diákok kezdeményezték a tiltakozást, a tanárok pedig szolidarizálnak velük. Egyetlen közös üzenetet fogalmaztak meg: tiltakoznak a politikum beavatkozása ellen, amelyet károsnak és veszélyesnek tartanak.
A délután folyamán Catalin Baba tanügyminisztert várták. A tárcavezető lapzártáig nem érkezett meg.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Megemlékezett az EMNT a kommunizmus áldozatairól Nagyváradon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Szatmár és Bihar megyei szervezete a kommunizmus áldozatairól emlékezett meg vasárnap Nagyváradon. Az ünnepség keretében a magyarországi Civil Jogász Bizottság három szakértője tartott előadást. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában Tőkés László EMNT-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: a kommunista propaganda hazugságbeszéd, mely – sajnos – mind a mai napig él. Ide sorolhatóak például azok a vádak, melyeket az EU-parlament egyes pártjai Magyarországra és a magyar kormányra zúdítanak az utóbbi időben. „Fáj, hogy ez a hazugságbeszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjedt, akik próbálnak a magyarság körében bizalmatlanságot kelteni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács illetve az Erdélyi Magyar Néppárt iránt, melyek elkötelezték magukat a kommunizmus elleni harc mellett.” – mondta a püspök.
Dr. Horváth Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint Marx művei – Hitlerhez hasonlóan – tele vannak terrorista, gyűlölködő uszítással, aki politikai ellenfeleit nem ritkán olyan jelzőkkel illette, mint „félkretén zsidó nigger”. A magyarországi kommunizmus történéseit vázolva elmondta, 1945 és 1956 között 500 embert végeztek ki koncessziós perben, az 56-ban pedig további 400-at. A forradalom vérbe fojtása után több mint 200 ezren emigráltak. A kommunisták uralma idején Magyarországon összesen 2 millió ember ellen folyt valamiféle eljárás és 220 ezer embert internáltak. „A nyugat-európában élőknek fogalmuk sincs arról, hogy mik történtek a kommunizmus alatt” – állította Dr. Juhász Imre, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem adjunktusa. Az előadó kifejtette, hogy Magyarországon működik egy kommunista sejt, melynek tagjai provokációképpen vörös csillagot viselnek a gallérjukon. Annak ellenére azonban, hogy ezt az önkényuralmi jelképek használatára vonatkozó nemzetközi jogszabály tiltja, a Strassbourg-i bíróság folyamatosan a javukra dönt. Ezt pedig azzal az indokolják, hogy a vörös csillag más, mint a horogkereszt, mert az „egy igazságosabb társadalomért küzdő erő jelképe”.
Dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának társelnöke a 2006-os budapesti rendőri visszaélésekről beszélt. Állítása szerint: az öszödi beszédet szándékosan szivárogtatta ki a kormány, hogy a zavargásokat keltsen és hogy megfélemlítse az ellenzéket. Elmondta: a hatósági akciók a Büntetőtörvénykönyv szerint terrorcselekményeknek minősülnek, melyért életfogytiglani fegyházbüntetés is kiszabható, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pedig közvetlenül felelős az eseményekért. Az előadások után megkoszorúzták a kommunizmus áldoztai tiszteletére a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán elhelyezett emléktáblát, ahol Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei elnöke mondott beszédet, aki rámutatott, hogy a kommunizmus és a nacionalizmus mind a mai napig él közöttünk és szedi áldozatait. Ezek a káros eszmék továbbra is fertőzik közösségeinket, azonban csak akkor terjedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak. Arra buzdított továbbá, hogy ne tűrjük ezt némán, hanem tegyünk ellene, mert különben cinkosokká válhatunk. emnt.org
Erdély.ma

Akkreditálták a Sapientia-egyetemet
Megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálását tegnap a képviselőház. A magyar felsőoktatási intézmény akkreditálásában a képviselőházé volt az utolsó szó, a szenátus már múlt év decemberében rábólintott a törvénytervezetre. Annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok nem vettek részt a gyűlésen, a 172 jelen lévő honatya közül hárman a törvénytervezet ellen szavaztak, heten pedig tartózkodtak. Ezzel lezártnak tekinthető az intézmény amúgy is szokatlanul hosszúra nyúlt akkreditációs folyamata.
Ünneplő intézményvezetők. Dávid László rektror, Hollanda Dénes egykori és Tonk Márton jelenlegi dékán
A hír örömére tegnap délután az egyetem mindhárom székhelyén – Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Csíkszeredában – pezsgőt bontottak, és diákjaikkal koccintottak az oktatók. A parlamenti döntést követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a szövetség valamennyi tisztségviselőjének, akik az évek során hozzájárultak a nemzeti ügynek tartott Sapientia akkreditálásához. „Az erdélyi magyar közösség számára egy olyan intézményt sikerült hivatalosan elfogadottá tennünk, amely hosszú évtizedekre meghatározza sorsunk és jövőnk alakulását” – nyilatkozta a szövetségi elnök.
Dávid László: a következő lépésen gondolkodunk
Tizenegy év kemény munkájának az eredményeként értékelte a tegnapi napot Dávid László, az egyetem rektora. Szerinte a romániai magyarság életében a Sapientia akkreditálása nemcsak a 2012-es év, hanem az utóbbi huszonkét év egyik legfontosabb eseménye. A rektor tegnap már a következő lépéseken gondolkodott. Mint mondotta, most már a mesterképzés és a doktoriskola szervezésén kell hogy dolgozzanak. „Tudtuk, hogy megérdemeljük az akkreditációt. Lezárult egy szakasz, amely nem volt könnyű, de ami következik, talán még nehezebb lesz. Az igazi eredmények majd évtizedek múltán mérhetők, miután több nemzedék is kikerül egyetemünk padjaiból” – értékelte a helyzetet a Krónikának nyilatkozó rektor.
Kérdésünkre, hogy ennyi várakozás után nem feltűnő, hogy éppen a választási kampány küszöbén szavazza meg a parlament az erdélyi magyar egyetem akkreditációját, Dávid úgy vélte, a közelgő választások mindenképpen siettették az eredményt. „Minden politikus úgy érzi, ez az az időszak, amikor oda kell figyelnie az eredményekre. Ettől függetlenül úgy érzem, a Sapientia ügye nem politikai ügy, hanem mindanynyiunk közös kisebbségi ügye. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetembe valamennyiünk közös jövője van bekódolva” – fogalmazott Dávid László. A szinte váratlan esemény miatt a rektor kénytelen volt egy órával elhalasztani magyarországi utazását. Dávid előbb tanár kollégáival, majd a diákokkal koccintott.
Hollanda Dénes: életem legszebb születésnapja
Hollanda Dénesnek, az egyetem megálmodójának és első dékánjának – aki tegnap utódjával, Székely Gyulával és Dávid Lászlóval ünnepelt – szinte nem jött hogy higgye, hogy végre eljött az akkreditáció napja. „Nyugodtan kimondhatom: életem legszebb születésnapja a mai – mondta el lapunknak a 73. évét töltő professzor. – Már a ’90-es évek elejétől erre tettem fel mindent; hittem és tudtam, hogy az erdélyi magyarságnak szüksége van egy önálló műszaki egyetemre.”
A Sapientia létrejöttét a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt uralkodó magyarellenes hangulat is elősegítette. Hollanda Dénesben akkor fogalmazódott meg a magyar egyetem létrehozásának fontossága, amikor kisebbségellenes gesztusaikkal, egyes román kollégái ellehetetlenítették a magyar tanárok és diákok létét a Petru Maior Műszaki Egyetemen. A professzor húsz évvel ezelőtti álmát annak idején sokan még azok közül is megmosolyogták, akik jelenleg a Sapientia legnagyobb pártolójának vallják magukat. „Ha az év elején kérdezett volna, hiszem-e, hogy február végére a parlament is megszavazza a hitelesítést, nemmel válaszoltam volna.
Pedig már rég eljött egyetemünk akkreditációjának az ideje” – vélekedett az EMTE első dékánja. Azt már csak viccesen tette hozzá, hogy a román politikusok számára valószínűleg azért vált oly sürgőssé a végső szavazás, hogy az RMDSZ-t a koalícióban tudják tartani. Hollanda megítélésében a végső igen legalább két évet késett, jelentősen hátráltatva az intézmény fejlesztését. „Megszoktuk, hogy nekünk kétszer annyit kell dolgoznunk ahhoz, hogy valamit elérjünk” – nyugtázta az egyetemi tanár. A magyar kormány is nagy örömmel értesült az elismerésről – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. „A Sapientián folyó komoly szakmai munka eredménye a döntés, amelynek értelmében román állami támogatásban részesülhet. Reméljük, hogy ezek a források is meg fognak nyílni a Sapientia számára, hiszen az onnan kikerülő szakemberek is gazdagítják Románia gazdaságát” – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
A Sapientia akkreditálása azt jelenti, hogy az egyetemet teljes jogú felsőoktatási intézményként ismerik el, és joga lesz többek között államvizsgát szervezni, ugyanakkor a román állam is támogathatja. A szenátus plénuma már 2011 decemberében jelentős szavazati többséggel döntött a hitelesítés mellett. A kormány tavaly szeptember elsején fogadta el a Sapientia EMTE akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet. A Boc-kabinet döntésére egy évvel azt követően került sor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) 2010 júliusában jóváhagyta az egyetem intézményes elismerését. A felmérések során bebizonyosodott, hogy a Sapientia teljesít minden követelményt, ezért az ARACIS tizennégy szak, valamint az intézmény akkreditációját javasolta.
Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit a magyar kormány támogatásával, a felsőoktatási intézménynek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak karai. A magyar kormány és az Országgyűlés 1999-ben döntött úgy, hogy támogatja az önálló erdélyi magyar egyetemi oktatást, és létrehozza a magyar tudományegyetemet. Az ehhez szükséges forrásokat a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséből különítették el. A Sapientia EMTE 11. tanévét kezdte meg tavaly szeptemberben, a három oktatási helyszínen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron az egyetemnek négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhat magyar nyelven csaknem kétezer hallgató.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A magyar kormány üdvözli az akkreditálást
A magyar kormány nagy örömmel értesült a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keddi akkreditációjáról – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek.
A helyettes államtitkár kiemelte: hosszú folyamat eredménye az akkreditáció. A Sapientián folyó komoly szakmai munka eredménye a keddi döntés, amely értelmében az intézmény diplomát bocsáthat ki, és részesülhet román állami támogatásban. Reméljük, hogy ezek a források is meg fognak nyílni a Sapientia számára, hiszen az onnan kikerülő szakemberek is gazdagítják Románia gazdaságát – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
Ahhoz, hogy a jogszabály hatályba léphessen, Traian Basescu államfőnek kell még aláírnia a törvényt. A szenátus már korábban elfogadta a jogszabályt, miután a felsőoktatás minőségét vizsgáló állami hatóság többéves ellenőrzés után megállapította, hogy az egyetem eleget tesz a romániai akkreditációs törvényeknek.
Az EMTE Erdély magyar nyelvű magánegyeteme, amelyet a történelmi magyar egyházak által 2000-ben bejegyzett Sapientia Alapítvány hozott létre. Az intézmény a magyar állam támogatásából tartja fenn magát.
Három oktatási helyszínen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron az egyetemnek négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók.
Népújság (Marosvásárhely)

Turos Lóránd az új CNA-tag
Turos Lóránd az audiovizuális tanács új, RMDSZ által jelölt tagja, miután a parlament plénuma tegnap 232 igen és 1 nem szavazattal megszavazta az Országos Rádiókommunikációs Társaság eddigi kereskedelmi igazgatójának kinevezését az Országos Audiovizuális Tanácsba (CNA).
Új tag kijelölésére azért volt szükség, mert a tanács korábbi RMDSZ-es tagja, Szász Attila lemondott tisztségéről.
„Három hónap áll a rendelkezésemre, hogy megszüntessem a CNA-tagság és a Radiocomnál betöltött tisztségem közötti összeférhetetlenséget” – magyarázta az Új Magyar Szó megkeresésére Turos Lóránd. Érdeklődésünkre elmondta, nem volt nehéz eldönteni, hogy elfogadja-e a CNA-s jelöltséget vagy sem, hisz az audiovizuális tanácsnál folyamatos kihívásoknak kell eleget tennie, „ami aktív, permanens munkát jelent”. „Míg a mostani munkám technikai jellegű, az Országos Audiovizuális Tanácsnál tartalmi kérdésekkel foglalkozhatok, részt vehetek az audiovizuális törvény módosításában, ami sokkal közelebb áll a szívemhez” – fogalmazott Turos.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, elődje, Szász Attila, azt követően hagyta ott a CNA-t, hogy február 12-én elfogadta a Marosvásárhelyi Rádió megbízott főszerkesztő-helyettesi tisztségét, amely összeférhetetlen az audiovizuális tanácsnál betöltött funkcióval. A szenátus szakbizottsága hétfőn fogadta el Szász lemondását, amely március 13-án lép érvénybe, illetve fogadta el egyhangúan Turos Lóránd delegálását – a parlamenti algoritmus szerint az RMDSZ egy tagot, illetve póttagot küldhet a CNA-hoz. A marosvásárhelyi születésű Szász Attila 2006-ban lett a CNA póttagja, majd 2008-ban, amikor Gáspárik Attila elvállalta a Művészeti Egyetem rektori tisztségét, a helyébe lépett.
Az audiovizuális törvény 11. cikkelye értelmében a CNA testülete 11 tagból áll: hármat-hármat a szenátus, illetve a képviselőház, kettőt az államfő, hármat pedig a kormány javasol. Turos mellett az audiovizuális tanács tagja lett még a Demokrata Liberális Párt jelöltje, Valentin Alexandru Jucan, akit a szociáldemokrata Grigore Zanc helyett jelölt a nagyobbik kormánypárt. Zancnak 2010 októberében járt le a mandátuma, Jucan kinevezését 233 igen szavazattal fogadta el a parlament plénuma.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Az erdélyi Sapientia Egyetem története – Kronológia
Elfogadta a képviselőház a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. Így a Sapientia teljes jogú felsőoktatási intézmény lett, amely államvizsgát szervezhet diákjainak, mesterképzést indíthat, ugyanakkor román állami támogatásra is jogosult. Az EMTE Erdély magyar nyelvű magánegyeteme a magyar állam támogatásából tartja fenn magát. Három oktatási helyszínén, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a Sapientia egyetem történetének főbb állomásairól:
2000. január 13. – Az erdélyi magyar történelmi egyházak döntöttek a Sapientia Alapítvány létrehozásáról, amelynek célja a Romániai Alapítványi Magánegyetem szervezése és kiépítése volt. A magyar országgyűlés a 2000. évre szóló költségvetésben 2 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az erdélyi egyházi hátterű magánegyetem felállításához.
2000. március 16. – Kolozsvári székhellyel hivatalosan is bejegyezték a Sapientia Alapítványt, amelynek vezető testülete a kilenctagú Kuratórium, a kuratórium elnöke Dr. Tonk Sándor lett.
2000. április – Az alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) között együttműködési megállapodás született az Erdélyi Magyar Magánegyetem finanszírozásáról.
2000. október 7. – A SA kuratóriuma elfogadta, hogy az indítandó egyetemen az oktatás négy helyszínen (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad) folyik, s egyben döntöttek az alapítvány csíkszeredai és marosvásárhelyi fiókjainak létrehozásáról.
2000. december 6. – Kolozsváron létrehozták a Kutatási Programok Intézetét (KPI), amely az Alapítvány fiókszervezeteként működött.
2001. február – Döntöttek egy Marosvásárhely határában található telek megvásárlásáról a felépítendő egyetemi campus céljaira, majd márciusban megvásárolták a volt csíkszeredai Hargita Szálló épületét is. 2001. február – Létrejött a Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA) az egyetemhez kapcsolódó magyarországi tevékenységek összehangolására.
2001. április l. – Arról döntöttek, hogy az Alapítvány elnöke egyben az Egyetem megbízott rektora is. 2001. május – A bukaresti Akkreditációs Bizottság megadta az ideiglenes működési engedélyt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem első szakjainak.
2001. június 6. – Az alapítvány kuratóriumának határozata szerint a létrehozandó egyetem megnevezése Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (románul: Universitatea Sapientia) lesz. A Szenátus első ülésén elfogadta a Sapientia EMTE Chartáját, Felvételi Szabályzatát, valamint Ösztöndíjszabályzatát, s megkezdték a felvételik előkészítését.
2001. október – A hónap első napjaiban Románia négy városában: Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredán nyitotta meg kapuit az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amelynek központja és rektori hivatala Kolozsvárott, a fenntartó Sapientia Alapítvány székhelyén működik. Az első tanévben Nagyváradon 800, Marosvásárhelyen 165, Csíkszeredán 209 diák kezdte meg felsőfokú tanulmányait.
2001. október 8. – Elindult az oktatás Csíkszeredában az agrár- és élelmiszeripari gazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, szociológia, román nyelv és irodalom, valamint az angol nyelv és irodalom szakokon. Marosvásárhelyen pedig az informatika, mechatronika, automatika és alkalmazott informatika, számítástechnika és pedagógia szakokon.
2002. január 24. – A magyar Oktatási Minisztérium hozzáférési lehetőséget biztosított a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára az Elektronikus Információs Szolgáltatáshoz (EISZ), amelynek használata, a mintegy 1500 tudományos szakmai folyóirat, a kutatói adatbázis jelentősen segíthetik az intézményben folyó tudományos és kutatói munkát.
2002. május 23. – A román kormány határozatában engedélyezte újabb kilenc szak működését.
2002. október 10. – Bevezették a normatív finanszírozási rendszert a Sapientia EMTE működési költségeinek fedezésére.
2002. december 6. – Tonk Sándor lett a Sapientia Alapítvány új kuratóriumának elnöke.
2003. január 17-18. – Megállapodtak a Sapientia és a Debreceni Egyetem, majd áprilisban a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) közötti együttműködésről.
2003. szeptember 4. – Kató Bélát nevezték ki a Kuratórium új elnökének, majd a kuratórium kinevezte Szilágyi Pált a Sapientia EMTE rektori tisztségébe. (Augusztus 14-én elhunyt Tonk Sándor professzor, a Sapientia Alapítvány elnöke, a Sapientia EMTE első rektora.)
2004. június 11. Együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetemmel.
2004. szeptember 20. – Csíkszeredában két különálló kar – a Gazdaság- és Humántudományok Kar, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Kar – jött létre.
2004. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Brassói Transilvania Egyetemmel.
2004. október 21. – A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium e-Magyarország pontot hozott létre a marosvásárhelyi campus diákklubjában.
2004. november 7. – Marosvásárhelyen átadták a kar új épületét.
2005. július 1. – A Sapientia EMTE első végzősei sikeresen záróvizsgáztak a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Bukaresti Egyetemen.
2005. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Bukaresti Műszaki Egyetemmel, majd 2006 tavaszán az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, illetve a Kecskeméti Főiskolával.
2006. október 2. – A Kuratórium kinevezte Dávid Lászlót az egyetem új rektorának, aki 2007. január 1-jén lépett hivatalba.
2007. március 6. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
2007. május 11. – Stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel.
2007. május 25. – A Szenátus jóváhagyta a Sapientia EMTE 2007-2011 közötti időszakra vonatkozó Fejlesztési Stratégiáját.
2007. november 5. – Együttműködési megállapodást írtak alá a szlovákiai Selye János Egyetemmel.
2008. február 22. – Együttműködési megállapodást írtak alá a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel. 2008. július 8. – A Szenátus jóváhagyta az első kutatóközpontok létrehozását.
2008. október 22. – Együttműködési egyezményt kötöttek a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetemmel. 2009. június 19. – A Sapientia EMTE kérvényezte az intézményi akkreditációt.
2010. június 11. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Miskolci Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával.
2010. szeptember 19. – A tizedik tanévben a Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar keretében elindult a Vezetés és szervezés mesterképzés. 2011. február – A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett képzéseként Kolozsváron keresztféléves rendszerben elindult a Nemzetközi tanulmányok mesterképzés.
2011. szeptember 1. – A román kormány elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet.
2011. szeptember 19. – A tizenegyedik tanévét megkezdő egyetemen, három helyszínen összesen 1959 diák kezdte el tanulmányait. A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar keretében elindult a Szociológia mesterképzés.
2011. december 1. – Együttműködési szerződést kötöttek a gödöllői Szent István Egyetemmel.
2011. december 6. – A román szenátus megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. A román kormány azután terjesztette a törvényhozói testület elé a tervezetet, hogy a román felsőoktatás minőségellenőrző és akkreditációs bizottsága elismerte, hogy az egyetem, amely Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen működtet karokat, valamennyi minőségi követelménynek eleget tesz.
2012. február 15. – A magyar kormány nemzetpolitikai tárcaközi bizottságának döntése értelmében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felkerült a magyarság megmaradását és fejlődését szolgáló nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
MTI
Erdély.ma

Megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére február 28-án Nagyváradon is megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja.
Marosvásárhely, Brassó és Székelyudvarhely után Nagyváradon is megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja, amelynek első ülését február 28-án, kedden tartották meg a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Már az első alkalomra is sokan eljöttek, a klub kezdeményezői és tagjai a következő találkozóra még több visszahonosított magyar állampolgárra számítanak. Török Sándor az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke már az első percekben kihangsúlyozta, hogy a klubhoz bárki csatlakozhat, politikai nézetektől függetlenül, aki magyar állampolgárságát visszakapta, vagy azt igényelni fogja. Elmondta, hogy a találkozókat kötetlen beszélgetésekként képzelték el, amelyek alkalmával a jelenlevők megoszthatják tapasztalataikat a magyar állampolgárság vagy az útlevél igénylésével kapcsolatban, ismertetik a magyar kormány határozatait, amelyekről magyar állampolgárként tudniuk kell, megbeszélik a jogokat és kötelezettségeket stb. Kavinszki András a klub vezetője kihangsúlyozta, hogy akinek kérdése van, bármikor bizalommal fordulhat hozzájuk, e mellett a klubtagok építő jellegű javaslatait is várják.
Útlevél
Orbán Mihály az EMNT gazdasági bizottságának tagja a találkozó során gyakorlati információkat osztott meg a magyar útlevél igénylésével kapcsolatban. „Miután megkapjuk a magyar állampolgárságot, körülbelül tíz nap múlva igényelhetjük az útlevelet is. A személyi igazolvány, a honosítási okirat és a lakcímkártya szükséges a kérvény kiállításához, amelyet Biharkeresztesen, de máshol is kérhetünk. A kérvény alapján egy csekket kapunk, amelyet a legközelebbi postán be lehet fizetni, öt évre 7 500, tíz évre 14 000 forint. Az illeték befizetése után már készítik a fényképet és hét-tíz napon belül kész is az útlevél”-magyarázta Orbán Mihály. Török Sándor a továbbiakban elmondta, hogy március 4-én a Nagyvárad–olaszi református templomban 10 órától szolidaritást vállaló istentiszteletet fognak tartani azokért a Szlovákiában élő magyarokért, akik elvesztették szlovák állampolgárságukat. Kassai Gyula lévai református lelkipásztor hirdeti majd az igét, tőle szintén elvették a szlovák állampolgárságot, miután igényelte a magyart. Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke elmondta, a romániai magyarok nyugodtan felvállalhatják magyar állampolgárságukat, hiszen itt a nagy számarány miatt nem történhet meg az, ami Szlovákiában.
Folytatás
Kavinszki András zárásként kijelentette, hogy a fiatalokat is be kell vonni a klub életébe, hiszen „nem csak az a magyar akinek ősei is magyarok voltak, hanem az, akinek unokái is magyarok lesznek.” A Magyar Állampolgárok Klubja továbbra is várja a nagyváradi és Bihar megyei visszahonosított magyar állampolgárokat és mindazokat, akik a magyar állampolgárságot kérik, vagy kérni fogják. Kavinszki hozzátette a következő találkozóról a tagok a sajtóból értesülhetnek majd.
Nagy Noémi
erdon.ro

Nemet mondtak Nagyváradon a magyar utcanevekre
Tovább húzódik a nagyváradi kétnyelvű utcanévtáblák ügye, miután a helyi tanács szerdai ülésén visszautasította az RMDSZ-frakció erre vonatkozó javaslatát. A tervezet az önkormányzat jogi igazgatóságának felülbírálása után már eleve úgy került a tanácsülés napirendjére, hogy az nem az utcanév-táblák kihelyezéséről, hanem az RMDSZ indítványának visszautasításáról szólt. A szavazás előtt Biró Rozália RMDSZ-es alpolgármester szólalt fel és kijelentette: a frakció fenntartja a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését illető kérését.
Az RMDSZ a tulajdonában lévő négy körzeti székházra is felszerelte az elnevezést és a házszámot románul és magyarul is jelző táblákat
Az RMDSZ javaslata értelmében Nagyvárad utcáira kétnyelvű, a hivatalos román elnevezést és annak magyar fordítását hordozó táblák kerülhetnek ki, és meggyőződése, hogy a jogi bizottság bírálata ellenére a kérés törvényileg megalapozott. Indoklásképpen az európai Kisebbségi keretegyezményt említette, amelyet Románia 1993-ban ratifikált, és amely világosan kimondja a hasonló kezdeményezések törvényességét. Emlékeztetett: Nagyváradon 2006-ban már született olyan tanácsi határozat, amely előírná, hogy a közterek típusát (utca, tér) magyarul is ki kell írni, ám ezt a mai napig nem ültették gyakorlatba, bár ezt a verziót az RMDSZ sem támogatja, ugyanis az akkori koalíciós partner, a Demokrata-Liberális Párt fogadtatta el eképpen az eredetileg is lefordított nevekről szóló javaslatot. Ahhoz, hogy a mostani javaslat átmenjen, tehát a kétnyelvű táblák ügye elbukjon, 14 tanácsos szavazatára volt szükség, ennél eggyel több is született, így a testület 15 szavazattal, hat ellenszavazattal és egy tartózkodással visszadobta az RMDSZ indítványát.
Történelmi nevek csak később
Biró Rozália a tanácsülés után emlékeztetett: a kétnyelvű váradi utcanévtáblák ügye évek óta húzódik, és mindmostanáig nem sikerült dűlőre jutni, pedig megjegyzendő, hogy a táblák kihelyezéséhez valójában nem is volna szükség tanácsi határozatra, elegendő volna egy polgármesteri rábólintás – vagyis politikai akarat, annak azonban jelenleg nyoma sincs. Mint elmondta, a mostani koalíciós partnerrel, a Nemzeti Liberális Párttal való egyeztetések alapján 2011 eleje óta megvan az ígéret arra, hogy a javaslat napirendre kerül, de mivel ez azóta sem történt meg, most az RMDSZ egyedül kérte a tervezet felvételét – ennek viszont az lett a következménye, hogy a koalíciós partner sem támogatta a magyar frakciót. Dr. Fleisz János RMDSZ-es tanácsos, helytörténész azért tartózkodott a szavazáson, mert ő maga nem támogatja a lefordított utcanevek kihelyezését, inkább a történelmi elnevezéseket szeretné viszontlátni a házfalakon. Ezzel kapcsolatban Biró Rozália azt mondja, ebben a formában lehetetlen átvinni a tervezetet, ám az Integrált Városfejlesztési Tervben szerepel a történelmi belváros utcáinak hagyományos magyar nevekkel való ellátása is.
Az alpolgármester azt ígéri, az RMDSZ minden törvényes lehetőséget meg fog ragadni, hogy a tervezet újra napirendre kerüljön. Első körben a prefektúránál próbálnak meg közbenjárni, amelynek tíz napon belül el kell bírálnia, hogy a tervezet törvényes-e vagy sem. Amennyiben a prefektúra törvényesnek nyilvánítja a visszautasítást, az RMDSZ közigazgatási bírósághoz folyamodhat. Ilie Bolojan polgármester kérdésünkre elmondta: az önkormányzat jogi bizottsága megállapította, hogy Romániában jelenleg a törvények nem teszik lehetővé a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.
Lesz magyar honvédemlékmű
Pozitív előrelépés viszont, hogy új helyet találtak a világháborúkban elesett magyar honvédek emlékművének a nagyváradi Rulikowski temetőben. Az emlékgúla új helyét tegnapi ülésén fogadta el a városi közgyűlés, így remélhetőleg május végén, a Hősök Emléknapja környékén felavathatják a mintegy két és fél méter magas emlékmű. Mint Sárközi Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő felidézte: az előző helyszín, amelyet a magyar Honvédelmi Minisztérium illetékeseivel közösen jelöltek ki, állítólag azért nem nyerte el Ilie Bolojan polgármester tetszését, mert szerinte akadályozta volna a temető forgalmát. Az eredeti helyszín annak a parcellának a közvetlen szomszédságában lett volna, ahol valaha a Váradon eltemetett mintegy 2800 katona és hadifogoly nyugodott, s amelyet később a román hadi veteránok kaptak meg. A zsidó temetővel szemben lévő, 68 négyzetméteres új helyszín, bár nem helyezkedik el ilyen jelentős történelmi helyszínen, bizonyos értelemben jobb is, mint az előző, ugyanis nem parcellában, hanem sétányon terül el, véli Sárközi. A tervezett emlékgúla pontos mása lesz azoknak az emlékműveknek, amelyeket a háború után állítottak fel a Doberdó-hegyen, ahol számtalan Bihar megyei és nagyváradi honvéd vesztette életét.
Alakul a statútum is
Eközben lassan elnyeri végleges tartalmát Nagyvárad statútuma is. Sárközi, aki a több éve készülő dokumentumon dolgozó bizottság tagja, azt állítja: kiegyensúlyozott, az etnikumok felé megfelelő tiszteletet mutató munkát tárnak majd a helyi önkormányzati testület elé a soron következő, március végi ülésen. Mint beszámoltunk, a 2002-es, 53-as számú kormányrendelet alapján elkészítendő dokumentumot már többször is visszavonták a helyi tanács napirendjéről, általában azért, mert formai és tartalmi hibákban is bővelkedett. Legutóbb az RMDSZ-frakció egyebek közt azért kérte a halasztást, mert a statútumtervezetben nagyon kevés magyar vonatkozású adat jelent meg, a váradi vár története például kizárólag a turisztikai fejezetben szerepelt, a várostörténetiben nem, a magyar színházról pedig egy mondatnál több nem szerepelt. Az akkori tanácsülés után héttagú bizottság alakult a tervezet átdolgozására, amelyben a román pártok képviselői, illetve Sárközi és Fleisz János mellett Dukrét Géza és Péter I. Zoltán független helytörténészek is szerepet kaptak. Sárközi Zoltán azt mondja, a most kialakult tervezet nyugodtan magáénak vallhatja majd minden váradi magyar polgár. Ahhoz, hogy a statútumot elfogadják, még a város jegyzőjének, illetve a polgármesternek is ellenjegyeznie kell azt, ám ennek Sárközi Zoltán meggyőződése szerint semmi akadálya nem lehet.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Bukarest, a kisebbségvédő
Miközben mind külföldről, mind belföldről bírálják a román kormányt, amiért Bukarest csupán feltételekkel hajlandó támogatni Szerbia európai uniós tagjelöltté nyilvánítását, a román külügyminisztérium jelezte: azt várja Belgrádtól, hogy egyezményt írjon alá Bukaresttel a szerbiai kisebbségek védelméről.
Mint arról beszámoltunk, az EU-tagállamok külügyminisztereiből álló általános ügyek tanácsának kedden kellett döntenie arról, hogy támogatja-e a balkáni ország tagjelöltté nyilvánítását.
Románia ugyanakkor már korábban jelezte, hogy a Timok-völgyi vlachok elleni jogtiprások miatt vétót emelhet. A külügyminiszterek végül hosszasan elhúzódó ülés után javasolták a tagjelöltté nyilvánítást, de Bukarest ellenkezése miatt hivatalos álláspontot nem fogalmaztak meg.
Cristian Diaconescu román külügyminiszter közölte: Románia nem akadályozza meg a szerb EU-tagjelölti státus elfogadását, de elvárja, hogy Szerbiát is ugyanolyan szigorú megfigyelés alá vessék a kisebbségi jogok betartása terén, mint korábban Romániát. A román külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, amelyben tudatta: konkrét és gyors előrelépést tart szükségesnek a szerbiai kisebbségek jogállását rögzítő kétoldalú dokumentum aláírása terén.
Egyúttal szükségesnek nevezte, hogy az Európai Bizottság és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főmegbízottja is megfigyelje, hogyan tarja be Szerbia az Európai Unió kisebbségvédelmi előírásait. A szerb uniós tagjelöltségről egyébként az uniós állam- és kormányfők hétvégi ülésén születik döntés.
Az uniós partnerek közül volt aki elégedetlenségének adott hangot a román álláspont miatt: Guido Westerwelle német külügyminiszter szerint az „beárnyékolta az amúgy sem könnyű tárgyalásokat”. A bukaresti döntést európai uniós körökben annak tudják be, hogy Románia így akarja jelezni elégedetlenségét, amiért egyetlen uniós tagállam – Hollandia – ellenkezése miatt halasztódik az ország schengeni csatlakozása.
Román feltételek
Leonard Orban román Európa-ügyi miniszter ugyanakkor tegnap kijelentette: jelentős problémák vannak a szerbiai nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásával, ezért kívánta Románia az Európai Tanácsban napirendre tűzni a témát. „Nem akadályozásról van szó. Erről a témáról az Európai Tanács szintjén tárgyalunk. Románia rendkívül fontos dolgot kér, azt, hogy Szerbia tartsa tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait” – jelentette ki Orban.
Eugen Tomac, a határon túli románokért felelős államtitkárság vezetője a szerbiai románok küldöttségével folytatott tegnapi találkozót követően leszögezte: Románia nagyon jól tudja, milyen a szerbiai román kisebbség valós helyzete, az általa küldött jelzés pedig világos és egyértelmű: valós garanciákat akar e kisebbség védelmében. „Nem akarjuk, hogy a román kisebbség vlachokra és románokra oszoljon. Nincs vlach nemzeti kisebbség, nem tudjuk szabványosítani a román nyelvjárásokat. A román állam álláspontja szilárd: a román nyelv hivatalos az EU-ban, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy ahol román kisebbségek élnek, tartsák tiszteletben nemzettársaink jogait” – jelentette ki Tomac. Hozzátette: a román állam nem akar sokat, csupán anyanyelvű oktatást, a szerbiai román ortodox egyház elismerését, valamint román nyelvű televíziós és rádióműsorokat.
Viorel Badea demokrata-liberális párti szenátor, a felsőház határon túli román ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke rámutatott: a vita 15 éve folyik Románia és Szerbia között. Leszögezte: elfogadhatatlan, hogy valakik új nyelvet találjanak ki, majd új identitást azok számára, akik magukat kelet-szerbiai románoknak tartják. A szenátor reményét fejezte ki, hogy a Bukarest által követelt kisebbségi egyezményt még a napokban alá lehet majd írni.
Megismételte: a román parlament megvétózhatja a szerb EU-csatlakozást, ha Szerbia nem írja alá az egyezményt. Bojan Alekszandrovics szerbiai román püspök szerint nem helyénvaló, hogy a szerbiai hatóságok román és vlach közösségre akarják felosztani a szerbiai románokat. Rámutatott: a román hatóságok segítségét kérik, hogy alapvető jogaikat – az anyanyelvű oktatást és a templomi szertartást – biztosítsa számukra Szerbia. Zavişa Jurj, az Ariadnae Filum román–vlach kulturális egyesület elnöke kifejtette: a Timok-völgyi románok lojálisak Szerbiához, és támogatják annak EU-csatlakozását, azzal a feltétellel, hogy tartsák tiszteletben a jogaikat.
Tadics: nem hagyjuk zsarolni magunkat!
Nem mindenki tartja azonban megalapozottnak a román álláspontot. Borisz Tadics szerb elnök szerint országa nem fogadja el, hogy Románia „teljesíthetetlen” feltételeket szabjon, és úgy vélte, a szerbiai vlachok nem tartják románnak magukat. Leszögezte: Szerbia nem hagyja zsarolni magát. Belföldi bírálói is vannak a román álláspontnak: Victor Ponta, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint nem helyes, hogy Románia akadályozza a szerb uniós csatlakozást, Bukarestnek inkább támogatnia kellene a szomszédos országot. Szerinte Szerbiának valóban tiszteletben kell tartania a kisebbségi jogokat, azonban megjegyezte: ettől függetlenül helytelen, hogy Románia egyedüliként akadályozza a csatlakozást.
„Mit gondolunk Hollandiáról, amely az egyedüli ország, amely a schengeni csatlakozásunkat gátolja. Most pedig ugyanezt tesszük egy olyan országgal, amely rendszerint a barátunk volt” – mutatott rá. „Mit tettünk volna, ha Magyarország élt volna a vétójogával a mi EU-csatlakozásunkkor? Jogosnak találtuk volna?” – tette föl a kérdést. Azonban nem minden párttársa gondolja így: Titus Corlăţean, a szenátus külügyi bizottságának szocialista elnöke szerint Románia támogatja ugyan Szerbia uniós csatlakozását, ám a csatlakozás érdekében Belgrádnak tiszteletben kell tartania a kisebbségi jogokat. Rámutatott: a szerbiai románok jogairól szóló vita húsz éve húzódik a két ország között, eredménytelenül.
Szerbiai vlachok szerint nem éri jogtiprás őket
Nem éri jogtiprás a szerbiai vlach nemzeti közösséget – erről biztosította Radisa Dragojevic, a (szerbiai vlachok kulturális autonómiáját képviselő) Vlach Nemzeti Tanács elnöke (VNT) az újvidéki Magyar Szó című napilapot. A Magyar Szó szerdán honlapján idézte Dragojevicet, aki szerint Románia vádja alaptalan. A Vlach Nemzeti Tanács (VNT) nevében senki sem kereste fel a román szerveket, hogy jogtiprás történne, és senki sem támaszthat a nevünkben feltételeket, ultimátumokat, mint azt Románia tette Szerbiával – mondta Dragojevic. Szerbiában két közelálló nemzeti közösség van, a vlach és a román. Mindkét nemzeti közösségnek saját nemzeti tanácsa van, de míg a román nemzeti közösség Romániát tekinti anyaországának, addig a vlachok Szerbiát.
Ezért Romániának nem áll jogában, hogy a nevünkben bárkitől valamit is kérhessen – hangoztatta. Dragojevic megjegyezte, bár vannak olyan nyílt kérdések, amelyeket jelenleg a közösségen belül megvitatnak, ez közösségen belüli probléma és senki sem erőltette rájuk. A VNT például a minap alkotta meg a vlach ábécét, s készülőfélben van egy vlach értelmező szótár is. A VNT vezetője szerint azok, akik Romániában panaszkodnak, tagjai voltak az előző összetételű nemzeti tanácsnak, és a mandátumuk alatt semmit sem tettek ez ügyben. Hozzátette: az ő anyanyelvük a vlach, és aki románnak akarta vallani magát a népszámláláson, szabadon megtehette.
A 2002-es népszámlás szerint Szerbiában 40 054 polgár vallotta magát vlachnak, a tavalyi népszámlálás nem hivatalos adatai szerint ma 50 százalékkal többen, megközelítőleg 64 ezer szerbiai polgár van. Míg a vlachok többsége Kelet-Szerbiában él, a románok legnagyobb része a Vajdaságban, a Bánátban – magyarázta Dragojevic.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Páratlan ismeretanyagra és tapasztalatra alapozott kötet Murádin Jenőtől
Példátlanul komplex, páratlan ismeretanyagra és tapasztalatra alapozott összegző munkának nevezte, ugyanakkor a szerző eddigi 33 könyve és több száz tanulmánya párlatának gyűjteményeként értékelte Murádin Jenő Kolozsvár képzőművészete című kötetét Tibori Szabó Zoltán, lapunk munkatársa kedden délután, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében tartott könyvbemutatón. Az igényesen kivitelezett kötet a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot, amelynek képviseletében Kopacz Attila kiadóvezető volt jelen, Murádin Jenő művészettörténész pedig vetítettképes előadásban nyújtott ízelítőt a könyv gazdag képanyagából. Az est házigazdája Köllő Katalin volt.
– Évtizedek óta figyelemmel követem Murádin Jenő munkáját, azt az aprólékosságot, amellyel a számára releváns információt összecsipegeti és följegyzi, azt a hallatlan szorgalmat és kitartást, amellyel a könyvtárakban, gyűjteményekben és levéltárakban rejlő, rég elfelejtett vagy annak hitt alkotók emlékeit összeszedi és rendszerezi – magyarázta Tibori, hozzátéve: a művészettörténész, pályája során megalkotta azokat a munkákat, „amelyek a 19. és a 20. századi erdélyi magyar képzőművészet történetét az egyéni alkotói sorsok irányából és szemszögéből közelítik meg, és amelyek a különböző részletek tisztázására összpontosítanak”. Az egyenként is izgalmas részletek ezúttal egyazon kötetben kerekednek egésszé, s a kincses város kétszáz évének képzőművészete révén Erdély művészettörténetéhez is közelebb viszik az érdeklődőt. – Megkerülhetetlen kötet kerül az olvasó asztalára, olyan munka, amelynek dokumentáltságához és tudományosságához nem fér kétség. A szerzőt legteljesebb elismerésünk, őszinte gratulációnk illeti meg érte. Akárcsak az ARTprinter Könyvkiadót, a kötet míves kivitelezéséért – hangsúlyozta Tibori Szabó Zoltán.
Kopacz Attila kifejtette: megtisztelő volt a kiadó számára Murádin könyvén dolgozni, mint mondta, egyetlen szerzőtől sem kaptak korábban ennyire precíz anyagot, a szöveget és a képeket illetően egyaránt. – Élvezet volt ezt a könyvet elkészíteni, közben újra és újra átolvastuk, napi szinten egyeztettünk interneten – részletezte az ARTprinter igazgatója. Lelkiismeretes munkájukért Kopacz Attilának és feleségének, Zitának mondott köszönetet Murádin Jenő, valamint Tibori Szabó Zoltánnak is, aki „kezdetektől fogva ismerte a kéziratot, javaslatokat fogalmazott meg, és mindent megtett annak érdekében, hogy ez az összefoglaló munka elkészüljön”. – Az ember csak akkor ül le megírni egy ilyen kötetet, ha előtte már elvégezte azokat az előtanulmányokat, és megismerte a fázisokat, amelyek révén megértheti a különböző korok történéseit. Ha pedig majd nagyon öreg leszek, összegyűjtöm az eddig megjelent tanulmányaimat, és Függőhíd címen próbálom kiadni őket, pontosan arra utalva: aligha elképzelhető a Kárpát-medencében, hogy valamely nép, nemzet vagy országrész művészete – beszéljünk zenéről, irodalomról vagy akár képzőművészetről – ne kapcsolódjon a szomszéd népek, régiók művészetéhez – nyomatékosította Murádin Jenő.
Reményét fejezte ki, hogy mindazok, akik Kolozsvár képzőművészete című kötetét elolvassák, sűrített formában találják meg benne az erdélyi képzőművészetben két évszázadon át végbement folyamatokat. Befejezésül Murádin Jenő vetítettképes előadást tartott, vázolva a kötetben szereplő színes reprodukciók történetét, eredetét.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Célok és eredmények
Sajtótájékoztatón a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem új vezetősége
Sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem új vezetősége. A román és magyar fakultás saját intézetekkel gazdagodott, ezeknek vezetői szintén ott voltak a tájékoztatón – dr. Sorin Crisan rektor, egyetemi professzor és dr. Balási András prorektor, egyetemi adjunktus, valamint a magyar művészeti kar dékánja, dr. Kós Anna egyetemi adjunktus, illetve a román művészeti kar dékánja, dr. Oana Leahu egyetemi docens mellett ők is fogadták a megjelenteket. A magyar karhoz tartozik a Színház-, Vizuális Művészetek és Kommunikáció Intézet (igazgatója drd. Harsányi Zsolt egyetemi adjunktus), valamint a Zeneintézet (igazgatója dr. Elekes Márta egyetemi docens), a román karhoz a Színház- és Vizuális Művészetek Intézet (igazgatója dr. Daniela Lemnaru egyetemi adjunktus), valamint a Zeneintézet (igazgatója dr. Ramona Preja, ugyancsak egyemi adjunktus). A Doktoriskola megbízott igazgatója dr. Jákfalvi Magdolna professzor. Mint azt az egyetem közleményében olvashattuk, az egyetem szerkezete és vezetősége a 2011. november 4–2012. február 22. közötti időszakban lezajlott választások eredménye, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem választási szabályzatának megfelelően és a felsőfokú intézmények szerkezetét jóváhagyó 2011. szept. 29-i 966-os kormányhatározat alapján.
A sajtótájékoztatón dr. Sorin Crisan elmondta: a magyar és a román tagozat dékánjait versenyvizsga alapján választották.
– Mi vagyunk az a csapat, amely a következő négy évben megpróbálja tovább vinni az elődök munkáját. Fő célunk továbbra is minőségi oktatást biztosítani hallgatóinknak és ha csak az UNITER-jelöléseket, díjakat nézzük, fáradozásaink nem hiábavalóak. Balási András hozzátette: a választások véget értek, a döntések véglegesek. Az új vezetőség elsődleges célja az elért eredmények konszolidációja. Nagy eredmény az intézmény összes szakára megszerzett A kategóriás akkreditáció, továbbra is fontosnak tartják a fesztiválszerepléseket, az átláthatóságot, az egyetem arculatának jobbítását, presztízsének növelését. A honlapot újra kell alkotni, mert sokáig hackertámadás alatt állt, továbbá összes közlönyüket angol nyelven is megjelentetik. Igyekeznek együttműködni minél több külföldi felsőoktatási intézménnyel, a Connecticuti Művészeti Egyetemmel már aláírták a megállapodást és tárgyalások kezdődtek a Harvard Drama Schoollal is.
Koós Anna elmondta, a Művészeti Egyetemen teljesen észrevétlenül zajlott a strukturális átalakulás. – A mi diákjaink nem vonultak ki az utcára, az egyetem vezetőségével nem volt konfliktus, nem úgy, mint egy másik vásárhelyi felsőfokú tanintézet esetében. A titok: a tárgyalási kommunikációs kapcsolatokban alkalmazott győztes–győztes helyzetre való törekvés, ami ez esetben azt jelenti, hogy nem egymás kárára cselekszünk, hanem a közös érdekeket nézzük, és ez a hallgatók minél magasabb szintű képzése. Mi ezt emeltük a középpontba, és kihagytuk a napi politikát. Ez nagyon nagy megvalósítás.
– Meghatároztuk a célkitűzéseinket és azok nyomán indultunk el. A két fakultás közös érdekeinket szolgálja, összes szakunkra A szintű akkreditációt szereztünk, ez a legtöbb, amit elérhettünk. Ezenkívül az ARACIS nemzetközi, magas megbízhatósági szintűnek nyilvánította az intézményt – tette hozzá a rektor. Oana Leahu több, jövendőbeli műhelymunkát ismertetett és elárulta, közös projektajánlatot kaptak a brüsszeli művészeti egyetemtől egy angol nyelvű musical megvalósítására, amelyet nagy örömmel fogadtak el. Az anyagiakat illető újságírói kérdésre Sorin Crisan válaszolt. – Egyelőre le tudjuk fedni a kiadásainkat, hamarosan Bukarestbe utazom, hogy aláírjam a minisztériumban a költségvetéssel kapcsolatos dokumentumokat. A fizetéses helyek esetében a hallgató tandíja csak egyharmad–egynegyed részben fedi taníttatásának költségeit, a fennmaradó részt mi biztosítjuk.
Mint az továbbá elhangzott, nagy hiány van képzett zenetanárokban és zenekutatókban, ezt igyekeznek mérsékelni a zenetagozaton végzett hallgatók képzésével, azok jövendőbeli munkája által, az intézmény vezetőségének további célja megőrizni és növelni az egyetem országos és nemzetközi nívóját, ismertségét – e cél elérése érdekében produkcióikat nemzetközi fesztiválokon is meg kívánják mérettetni.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Történelmi lehetőség az oktatásban – Valóra vált egy nagy álom
Ezekkel a mondatokkal illette dr. Hollanda Dénes professzor, a Sapientia EMTE alapító tagja, a marosvásárhelyi campus megálmodója és volt rektora azt a képviselőházi döntést, amelynek alapján hivatalossá vált az egyetem akkreditációja. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót tegnap az egyetem szenátusi termében: dr. Hollanda Dénes volt rektor mellett Kató Béla lelkipásztor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Dávid László, az egyetem rektora és Székely Gyula dékán. Mindenekelőtt Kató Béla kifejtette, „normális országban” nem kellett volna abba a „kényszerhelyzetbe” kerüljön a kisebbség, hogy egy hosszú folyamat során önálló magánoktatási intézményt kelljen létrehozni. Amint a jelen események is tanúsítják, a többség továbbra sem fogékony a romániai magyarság jogos igényeire, arra, hogy anyanyelven tanuljon minden szinten. Jó döntés volt az, amikor 11 évvel ezelőtt több marosvásárhelyi egyetemi oktató elhatározta, hogy önálló felsőfokú intézményt hoz létre, bölcs döntés volt a magyar kormány részéről, amikor felvállalta ennek támogatását. S az is igazolást nyert, hogy a történelmi egyházak teremtették meg az intézményes hátteret, amely az intézményi és a tulajdonképpeni építkezést biztosította. S ehhez kellett a dr. Hollanda Dénes neve által fémjelzett szakmai, tanári közösség, amely a szellemi erőt jelentette a hosszú folyamat alatt. Az elmúlt időszakban voltak sikerek, kudarcok és az anyaországi, meg a hazai politikai élet szereplői megpróbálták kisajátítani maguknak érdemeiket –, de mindezektől eltekintve egy a lényeg: összefogás nélkül nem jött volna létre Sapientia, nem jutott volna el ehhez a történelmi pillanathoz. A küzdelmet megnyertük! – jelentette ki Kató Béla, s az elkövetkezendő időszak fontos feladata lesz az erdélyi értelmiség nevelése és itthontartása.
Dr. Dávid László tényszerű információkkal egészítette ki mindazt, ami Kató Béla elmondott. Kifejtette, 11 évvel ezelőtt négy magyar tannyelvű műszaki szak beindításával próbálkoztak a Petru Maior Egyetemen, ezt az akkori egyetemi vezetőség nem tette lehetővé, ez indította el azt a folyamatot, amelynek a keddi képviselőházi döntés jelentette a végét, amikor jogerőre emelkedett az akkreditáció a 2010. július 22-i szakmai döntést, illetve a szenátusban 2011. augusztus 31-én hozott jóváhagyást követően. Ez új fejezetet nyit az intézmény építésében is, hiszen ezentúl kibővíthetik a szakokat és beindíthatják a mesterképzést is, ami egyben romániai premier lesz, hiszen külföldi egyetemekkel közösen folyik majd az oktatás, ami azt jelenti hogy a diák egy évet Erdélyben, egyet pedig a partneregyetemen tanulhat majd. A Sapienta EMTE mindenképpen arra fog törekedni, hogy szolgáltató oktató intézmény szintjéről a kiváló kutatói státust nyerje el. Erre megvannak a feltételek, hiszen a 27 hektáros campus lehetővé teszi, hogy újabb, az említett rendeltetésnek megfelelő épületeket is felhúzzanak és sikerült egy olyan tanári gárdát kialakítani, amelynek segítségével a diákok méltan vehetik fel a nemes küzdelmet bármely nyugati egyetemmel. Ehhez azonban továbbra is számítanak a román állam jogos támogatására – mondta a rektor.
Székely Gyula dékán fontosnak tartotta az oktatás minőségének a folyamatos javítását. Kihelyezett mesterkurzusok lesznek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a középiskolai jelenlétre is. Különböző közkapcsolati rendezvényekkel próbálják népszerűsíteni majd az egyetemet, hogy a potenciális diákokat céltudatosan irányítsák a szakok fele. S legjobb lenne, ha a Sapientia Nobel-díjas professzort „nevelne ki”, hiszen ez már garantálná a világhírnevet is.
Dr. Hollanda Dénes az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hatalmas dolgokat lehet megvalósítani, ha van akarat. „Merjünk nagyot álmodni és hinni azt, hogy ez meg is valósulhat” – mondta, majd hozzáfűzte, az erdélyi magyarság úgy teremthet jobb jövőt, ha kezébe veszi a sorsát és addig küzd, kínkeservesen is, míg eléri a célját. A Sapientiának példamutató értéke van.
A továbbiakban a professzorok az újságírók kérdéseire válaszolva, az oktatás minőségéről, a további tervekről szóltak. Ezekre még visszatérünk a későbbiekben.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Sapientia: ünneprontó EMNP
Erdélyi és magyarországi politikusok is üdvözölték, hogy kedden a képviselőház megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvényt, így – ha az államfő kihirdeti a jogszabályt – létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, magyar tannyelvű, alapítványi felsőoktatási intézmény.
„Az erdélyi magyar közösség számára olyan intézményt sikerült hivatalosan elfogadottá tennünk, amely hosszú évtizedekre meghatározza jövőnk alakulását. Az eredményért köszönettel tartozom az RMDSZ minden tisztségviselőjének, aki ezzel a nemzeti jelentőségű üggyel foglalkozott éveken keresztül” – értékelte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a döntést, aki hangsúlyozta: a szövetség számára évek óta kiemelten fontos cél volt az önálló, magyar nyelvű romániai tanintézmény akkreditálása. Mint arról tegnapi lapszámunkban hírt adtunk, a képviselőház 161 igen és 7 nem szavazattal, két tartózkodással fogadta el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet, az ellenzék nem vett részt az ülésen.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Toró T. Tibor tegnapi közleményében „örömtelinek”, ugyanakkor viszont elkésettnek nevezte az akkreditációra vonatkozó döntést. „Üröm az örömben, hogy a parlament határozatára a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) jóváhagyó döntése után 2010 júliusától több mint másfél évet kellett várnunk” – fogalmaznak Toróék, akik szerint ha az akkreditációs jogszabály még az új tanügyi törvény érvénybe lépése előtt megszületik, a szakmai akkreditációt a legmagasabb osztályzattal teljesítő és a romániai magánegyetemek között piacvezető Sapientia magasabb rangsorolásba kerül. Az EMNP-közlemény ugyanakkor sürgeti a kormányt, hogy döntsön a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem román állami finanszírozásáról, hivatkozva a 2005 október 20-i román–magyar együttes kormányülésen elfogadott, ilyen irányú szándéknyilatkozatra.
A Sapientia akkreditálását a Lehet Más a Politika (LMP) magyar ellenzéki párt is üdvözölte, amely tegnapi sajtóközleményében „az erdélyi magyarság közös sikerének” nevezte a döntést.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Régi viccek
Az megvan, hogy a Magyar Királyság egyszerre üzent hadat az Amerikai Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak? És az megvan, hogy Orbán Viktor megharagudott a Világbankra meg az Unióra? És az elrugaszkodás éve? Meg: tessék mondani, ez már a szocializmus (konszolidáció), vagy lesz még rosszabb? Plusz mennyivel látványosabb szaltókat fogunk bemutatni, ha egyszer végre lesz víz is a medencében?
Most a nagy kilátástalanságban, egy depressziós tél végén, talán kibújik a remény zöld fűszála a méteres hó alól. Az öreg székely javítja a tetőt, aztán megcsúszik. Kapaszkodik mindenbe és mindenkibe, de csak csúszik reménytelenül lefelé. Foggal, körömmel fékezné, lassítaná a sebességet, ám csak gyorsul, és egyre közelebb a mélység. Hosszas küzdelem és egyensúlyozás végén lezuhan, eltörik keze, lába, csigolyája, mindene. De csak mosolyra, sőt vigyorra húzódik a góbé szája: Na, hálisten, mert a bizonytalanságot nagyon nem bírom!
Bántják Magyarországot! Elnyomnak, világméretű az összeesküvés New Yorktól Tel-Avivig, a bankvilággal szövetkezett a finánctőke, beleszólnának a legbensőbb magánügyeinkbe, visszakérik a kölcsönadott pénzt, megvonják a támogatást, szaglászó bizottságokat küldenek ránk… Oda a függetlenségünk! Pedig csak az maradt nekünk, amire még büszkék lehetünk. Trükkök százait vetettük be, csaltunk, ahol tudtunk, és most nem adnak a becsületszavunkra. Azért úri társaságban ez nem volt szokás eddig.
Félretéve a vicceket, sajnos azt kell mondanunk, tekinthető örömhírnek is, hogy semmi nem változott. A kurucos hangvételű, vallásos tisztelettel övezett, mélyen a magyar hagyományba ágyazott karakán kormányozás pont oda vezet, mint a nemzetközi élvonallal parolázó, felvilágosult liberális szakszerűségnek eladott böszmeség. Gyakorlatilag csak a retorika változik, a játéktérben elfoglalt helyünk és a lehetőségeink ugyanazok. Még keményebben fogalmazva: tényleg annyira pitiáner kicsi ország vagyunk ezen a tájon a globális világgazdaságban, hogy már csak azt a néhány politikust választjuk meg, akik lenyúlják a maradék pénzeket, és elosztják a rokonok közt az állásokat. És csak azért nem vagyunk kollektíven az adósok börtönében, mert vasárnap zárva vannak a tőzsdék, és nem tudunk államadósságot csinálni.
Nosztalgikusan gondolunk vissza a diktatúra egyenlőségére, mert akkor éppen nem voltunk egyenlők. Arra emlékszünk még, hogy Brezsnyev, Kádár és Ceauşescu együtt utaznak a repülőn? Szereplőcsere megvolt, de mi még ugyanazon a repülőn (viccben) vagyunk.
Krebsz János
Új Magyar Szó (Bukarest)

Sík mezőben hármas út…
Lehetetlen szemet hunyva vagy szemlesütve elmenni amellett, ami az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai küldöttgyűlése és az RMDSZ szövetségi küldötteinek marosvásárhelyi tanácsa után egyre inkább láthatóvá válik...
Nemcsak a hazai magyarság képviselete lett háromutassá a helyhatósági választásokon, hanem súlyosan sérül és megbomolhat a romániai magyar és a magyarországi pártok, ezek képviselőinek személyi viszonya is. A Fidesz és az RMDSZ kapcsolata létezésük egyetlen időszakában sem volt felhőtlen. A folyamatosan romló kapcsolatok ágyát az RMDSZ–MSZP viszony alakulása vetette meg, amelyet a magyarhoni balliberális áramlatokkal való kapcsolat párnázott magasra. Miközben az erdélyi magyarság tömegei törvényszerűen a magyar nemzeti oldallal szimpatizáltak, az RMDSZ csúcsvezetésének tagjai még azokban a kritikus pillanatokban sem foglaltak egyértelműen állást például a magyar nemzetrészek határokon kívül szakadt részeinek kitagadása, a nemzetről való leválasztása ügyében, amikor ez 2004 decemberében tetőzött. Az MSZP bukása után a kettős állampolgárság jogi megalapozása is fintorgást váltott ki, ismeretesek és emlékezetesek Markó Béla vonatkozó nyilatkozatai is ebben a témakörben. A bálványosi folyamatban való hezitáló RMDSZ-es részvétel is beszédes történet. A további példálózást abbahagyom, mert anélkül is világos, hogy a személyi kapcsolatokban, a nyilatkozatháborúkban is nyomon követhetők a kölcsönös ellenszenv alakulásának markáns vonalai. A Fidesz kétharmados győzelme után ennek Erdély-politikája verte ki – nem is egyszer – a biztosítékot. Legelőbb a Demokrácia Központok létrehozása és működtetése jelezte, hogy a magyar kormányzat meg akarja törni az RMDSZ egyeduralmát. Az RMDSZ-nek hiábavaló volt minden erőlködése, hogy a Demokrácia Központok működtetését maga vállalja. A magyarországi támogatások sorsa mindig is vitatéma volt. Frissiben egyik mostani ügyet, a moldvai magyar oktatás támogatását említem, amely újfent vitatémává vált. A Fidesz romániai magyar pártpreferenciáit sem nézte jó szemmel az RMDSZ. Az MPP nyüzsgését sem, ami – főleg az utóbbi időben – a magyar nemzeti jellegű rendezvények széksorainak és páholyainak látványos elfoglalásában nyilvánult meg. Summa summarum: itt van ezekről az állapotokról a nyugta: a csíkszeredai küldöttgyűlésre az MSZP képviselőit meg sem hívták, Toró T. Tibor EMNP-elnök kerek perec ki is jelentette, hogy a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét. Nem képviseltette magát az RMDSZ sem – ugyanabban az időszakban ülésezett Marosvásárhelyen az SZKT –, és nem volt jelen az MPP csúcsvezetéséből sem senki. (Alsóbb szinteken szerencsére létezik kommunikáció az említett politikai alakulatok között. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a közös marosvásárhelyi polgármesterjelölt állításával is egyetértenek, ami még mindig nem késő.) Nemcsak durvák, egyenesen sértőek voltak azok a pengeváltások is az RMDSZ és a Fidesz között – például a magyarországi támogatások új rendjével kapcsolatosan –, amelyeket elsősorban Kovács Péter főtitkár képviselt. Mindezek ellenére Csíkszeredában az új pártelnök kijelentései között az is elhangzott, hogy az EMNP-től az erdélyi magyar politika megújulása várható, amely az erdélyi magyar politikai erők összefogását eredményezheti. Az RMDSZ – ismerte el – továbbra is pályán marad, ezért nem lehet egymás ellenében menni, hanem össze kell fogni vele. Fordítva is igaz: az EMNP nélkül sincs összefogás. Az is tény, hogy Tőkés László harcias kijelentései, ha van is a kiegyezésre hajlam, ennek keresztbe tesznek. Amíg Németh Zsolt, a Fidesz egyik főembere Kelemen Hunorban a kapcsolatteremtésre alkalmas személyt véli felfedezni, addig az EP-képviselő továbbragozza, hogy nincs “jó” és “rossz” RMDSZ – ergo: rossz az egész csúcsvezetés. Közben az is elhangzik, hogy az erdélyi magyarság demokratikus alapon való együttműködésének, illetve Székelyföldön a szabad versenynek az elkötelezett híve. Adja Isten, hogy így legyen. Másképp nemcsak Marosvásárhelyt veszítjük el. Pillanatnyilag – Vörösmartyval szólva – a “Sík mezőben hármas út / Jobbra, balra szertefut, / A középső célra jut” állapotában vagyunk. Összefogás nélkül nem mi és nem a mieink jutnak célra. És ebben az anyaországi normális állami, párt- és civil kapcsolatoknak rendkívüli szerepük van és lesz.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar utcanevek: elutasítva
A román többségű Nagyváradi Helyi Tanács szerda délutáni ülésén ezúttal is elutasította azt a kezdeményezést, hogy a város utcaneveit magyar nyelvű fordításban is feltüntessék.
A magyar nyelvű utcanevekre vonatkozó határozatjavaslatot kezdeményezett a nagyváradi RMDSZ frakció. A javaslathoz szakjelentést is csatolt, melyben alátámasztják a tervezet törvényességét. A Polgármesteri Hivatal azonban ezt a szakjelentést kicserélte a saját szakjelentésével, amelyben törvénytelennek minősíti az RMDSZ beterjesztését, és ilyen formában is került a javaslat a tanácsülés napirendjére. A napirendi pont vitáján Biró Rozália kifejtette, hogy az általuk kezdeményezett tervezetet az RMDSZ törvényesnek tekinti, hiszen a 33/1995 számú törvénnyel ratifikált, a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretegyezmény biztosítja azt, hogy a nemzeti kisebbségek ilyen formában is élhessenek nyelvi jogaikkal. Megemlítette továbbá, hogy precedens is van már az országban erre, példaként említve a Szilágy megyei Kraszna település helyi tanácsi határozatát, melynek alapján kikerültek az utcákra a magyar utcanevek. Az érvek ellenére mind a koalíciós partner, a PNL tanácsosai, mind az ellenzéki Szociáldemokrata Párt tanácsosai, valamint két PD-L-s tanácsos is megszavazták az RMDSZ javaslat elutasítását. Hat RMDSZ-es képviselő az elutasítás ellen szavazott, és volt öt tartózkodás is, köztük Fleisz János RMDSZ-tanácsosé, aki az ülés végén lapunknak elmondta, hogy az utcanevek tükörfordításának kihelyezése nem európai megoldás: „Hogy lehet az, hogy a Szent László teret Egyesülés térnek hívják magyarul?” – tette fel a kérdést Fleisz.
Román nem a magyar nevekre
A tanácsülés után Biró Rozália a helyi magyar nyelvű sajtóval folytatott megbeszélés során elmondta, hogy az RMDSZ a 33/1995 számú törvényre és az országban már létező precedensre hivatkozva nyújtotta be határozattervezetét. A polgármesteri hivatal jogi bizottsága azonban ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyva a 215. számú közigazgatási törvény alkalmazására vonatkozó 1206/2011 és 1414/2002 számú törvényekre hivatkozott, amikor törvénytelennek minősítette az RMDSZ javaslatát. Csakhogy az említett törvények csak a helységnevek fordításaira vonatkoznak, utcanevekről nem tartalmaznak rendelkezéseket, így Biró Rozália véleménye szerint ezek alapján a jogszabályok alapján nem lehet törvényellenesnek minősíteni az RMDSZ javaslatát. „Mi kezdeményeztük a javaslat napirendre tűzését, de arra nem számítottunk, hogy törvénytelennek minősítik, hiszen számunkra egyértelmű, hogy a javaslatunk törvényes” – fogalmazott az alpolgármester asszony.
Ígéretszegés
Kérdésünkre válaszolva az alpolgármesterasszony elmondta, hogy 2011 januárja óta folyamatosan tájékoztatták a koalíciós partnert, vagyis a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) erről a tervezetről, és már hivatalosan is kérték a liberálisoktól, hogy tűzzék napirendre a javaslatot. „Mi ígéretet kaptunk arra is, hogy napirendre tűzik, és arra is, hogy megszavazzák a javaslatot, de azóta csak huzavona folyt, és mi most jutottunk odáig, hogy nincs már mire várni” – mondta Biró. Minden helyi tanácsi javaslatról, így erről is a prefektúrának tíz napon belül törvényességi láttamozást kell kibocsátania. Ha a prefektúra elutasítja a döntést, akkor azt a városi tanács vissza kell vonja, míg ha a prefektus törvényesnek mondja ki a határozatot, akkor az RMDSZ a közigazgatási bírósághoz fordulhat.
Az alpolgármesterasszony elmondta, hogy az RMDSZ és a PNL viszonyában következményekkel fog járni a tegnapi döntés. „Sajnos nem egyedülálló példa az, hogy egy koalíciós partnerünk ígéretet tesz, és azt megszegi. Ennek mindenképpen lesz következménye a következő hónapokban, de hogy konkrétan mi, az az adott helyzetektől függ majd. Mi a továbbiakban is bízunk abban, hogy talán jobb belátásra bírjuk őket” – fogalmazott Biró Rozália, aki nem tartotta kizártnak, hogy a helyi politikában ez az eset akár gyökeres változást is előidézhet, bár hozzátette: „nem szeretnénk, ha kenyértörésre kerülne sor, hiszen kisebbségben vagyunk”.
Európa nincs közel
Ezt követően Biró Rozália hozzátette: „Egyszer csak eljutunk odáig, hogy Európában érezhetjük magunkat, mert Európában az nem kérdés, hogy kétnyelvű feliratok legyenek. Ma meggyőződhettünk arról, hogy egy dolog az Európai Unió tagjának lenni, és más dolog, hogy akkor amikor a többség minimális nyitottságára van szükség, hiszen a törvényes keret létezik, akkor ezt a minimális nyitottságot megadják-e a magyar közösség számára.” Kérdésünkre válaszolva Biró Rozália kifejtette azt is, hogy az RMDSZ javaslata az utcanevek tükörfordításainak kihelyezésére vonatkozott, a történelmi utcanevek kihelyezésére még nincs az országban törvényes precedens. Az alpolgármesterasszony azonban hozzátette, hogy a Szent László és a Bémer tér felújítási tervébe belefoglaltatta azt is, hogy információs táblákat helyezzenek ki, és szerepel a tervben az is, hogy a történelmi városrészben helyezzék ki kronológiai sorrendben, mintegy emléktáblaként a történelmi utcaneveket. „Mivel ez a pályázat nagy valószínűséggel nyert, abba benne lesz a tábláknak a költségvetése is” – mondta, bár hozzátette, hogy a polgármester azt is megteheti, hogy az emléktáblákra előirányzott pénzt nem költi el. „Az utcanévtáblák kicserélésére a megyei tanácstól minden évben kapunk költségvetési kiegészítéseket, és minden évben meg is kaptuk a pénzt, csak éppen nem költjük el” – érzékeltette Ilie Bolojan polgármester hozzáállását az utcanevek kérdéséhez Biró Rozália.
Pap István
erdon.ro

Nagy körültekintést igényel az egyházi átvilágítás
Szekuritátés dossziék nyomában 6.
Az Erdélyi Unitárius Egyház a napokban tette közzé az Egyházi Átvilágítási Folyamatot Koordináló Bizottság első vizsgálati eredményeit. A 2009-ben létrejött bizottság feladata több mint száz egyházi szolgának az átvilágítása. Az átvilágítás eddigi tapasztalatairól Szabó László unitárius lelkésszel, a bizottság ügyvezetőjével beszélgettünk.
– Az erdélyi protestáns egyházakban, közöttük az unitárius egyházban már a rendszerváltást követően felmerült az egyházi átvilágítás szükségessége. Milyen út vezetett a kezdeti próbálkozásoktól az átvilágítási bizottság megalakulásáig?
– Az Erdélyi Unitárius Egyházban az 1989-es népfelkelést követően sajnos bő egy évtizedig kellett arra várni, hogy a belső átvilágítás enyhébb fajtájának bevezetésére sor kerüljön. Az Egyházi Főtanács 2001-ben fogadta el azt a határozatot, ami kötelezővé tette az úgynevezett jelöltségi nyilatkozatok megtételét.
Ennek értelmében az egyházi tisztségekre és hivatalokra jelölt személyeknek, lelkészeknek és világiaknak arról kellett nyilatkozniuk, hogy együttműködtek-e vagy sem a volt államvédelmi szervekkel. 2002-től kezdődően minden egyházi választáson felolvasták ezeket a nyilatkozatokat, és a választótestületek tagjai figyelembe vehették a nyilatkozatok tartalmát. Abban az időszakban még nem álltak rendelkezésünkre a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács (román rövidítése: CNSAS) által kezelt iratgyűjtemények, amelyek tartalmával össze lehetett volna hasonlítani a szóban forgó nyilatkozatokat, ezért a választókra volt bízva, mennyire veszik figyelembe a jelöltek állításait. Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, amíg egyházunkban is megérett az idő arra, hogy bevezessük az átvilágítás érdemibb formáját. A 2008 decemberében tartott főtanácsi ülésen szinte egyhangú szavazattal fogadták el azokat a határozatokat, amelyek kiszélesítették az átvilágítási folyamatot. Ennek jegyében született döntés az úgynevezett történész kutatócsoport létrehozásáról is, amelynek elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel.
– A 2008-ban elkezdődött intézményesített átvilágítás előtti időszakban volt-e olyan egyházi szolga, aki bevallotta azt, hogy együttműködött a kommunista állambiztonsági szervekkel?
– Az 1989 és 2001 közötti időszakban alig történt ilyesmi. A 2002-től kezdődően megírt és felolvasott nyilatkozatok között is kevés olyat találunk, amelyben az érintettek őszintén bevallották együttműködésüket az államvédelmi szervekkel, és ismertették volna az együttműködés tartalmát és jellegét. Többnyire olyan nyilatkozatok születtek, amelyekben az érintettek elhallgatták, vagy nem az eset súlyosságához mérten vallottak együttműködői múltjukról.
– Mennyire működik olajozottan az átvilágítási bizottság?
– Az egyéni iratgyűjtemények kérvényezése a bizottság létrejöttének évében, 2009-ben kezdődött. A Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács 2009–2010-ben közel félszáz egyéni iratgyűjtemény másolatát adta át. Működési szabályzata alapján a bizottság hozzálátott az egyéni iratcsomók vizsgálatához, és személyes meghallgatásokat is elrendelt azokban az esetekben, amikor feltételezhető volt az érintett személyek együttműködése a szekuritátéval. Olyan esetekben is kötelezővé vált a személyes meghallgatás, amikor a bizottság különbséget állapított meg a kötelező nyilatkozatokban foglaltak és az egyéni iratgyűjtemények tartalma között, tehát amikor kiderült, hogy valaki valótlanságot állított.
– Múlt héten tették közzé az első vizsgálati eredményeket. Milyenek a tapasztalatai az elmúlt három év munkájáról?
– Az átvilágítási bizottság és a közelmúlt-kutatócsoport elsődleges célja nem az, hogy a volt együttműködőket vadássza, vagy megalázó módon pellengérre állítsa őket. Az együttműködés kérdéskörét átfogóbban vizsgáljuk. Amint tudjuk, 1945-től kezdődően a kommunista rendszer gyökeret vert: megkezdődött a társadalom tekintélyes részének a megfigyelése és megfélemlítése, ami a következő évtizedekben egyre erősödött a nacionál-kommunista diktatúra kiépülésével és keményebbé válásával. A társadalom kiemelt fontosságú részeként egyházaink az állambiztonsági szervek célkeresztjében álltak, az elnyomó hatalom részéről fokozott figyelem irányult rájuk, ezért az akkori viszonyok közepette sokkal több egyházi embert próbáltak beszervezni, mint a társadalom más rétegeiből. Nem meglepő tehát, hogy nagyon sok lelkészt megkörnyékeztek. Amikor ezt a korszakot vizsgálva az egyéni iratgyűjteményekből következtetéseket vonunk le, mindezt behelyezzük az adott társadalmi és politikai összefüggésekbe. A kutatócsoport és a bizottság elsődleges megállapítása az, hogy a fő bűnösök a kommunista rendszer létrehozói, fenntartói, azok a párt- és államvédelmi szervek, akik ezt működtették. Fő bűnösnek minősíthető minden olyan szekuritáté-alkalmazott, hivatásos államvédelmi személy és pártaktivista, aki közvetlenül is részt vett a rendszer működtetésében. Úgyszintén vétkesnek tartjuk azokat az egyházi és világi személyeket is, akik besúgóként kisebb-nagyobb mértékben elősegítették a rendszer fennmaradását. – Mennyire nehéz megbízható ítéletet kimondani egy-egy besúgó esetében?
– Bizottságunk nem ítélkezik, hanem határozatszerű megállapításokat fogalmaz meg. Természetesen különbséget teszünk besúgó és besúgó között is: minden esetet egyénre szabottan, a lehető legtöbb körülmény figyelembevételével elemzünk. Az elemzések nyomán többféle megállapításra jutunk. Hála Istennek szép számban vannak olyan személyek, akik ellenálltak a szekuritáté beszervezési kísérleteinek. Vannak olyanok, akik egyértelműen a korszak áldozatai voltak, és sajnos olyanok is léteznek, akik nem tudtak ellenállni. A rendszerrel együttműködők kategóriája sokrétű, amit árnyalni kell, ezért a bizottság különböző együttműködői típusokat állapított meg. Azokat tartjuk súlyos esetűeknek, akik kimerítik a szekuritátéval való együttműködés következő formáit: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor az együttműködés kárt okozhatott másoknak; amikor az együttműködés az államhatalmi rendszer iránti meggyőződéses lojalitásból fakadt; amikor az együttműködés jutalmaként az együttműködő anyagi juttatásokat vagy előnyöket élvezett.
Az ilyen esetekben – kötelező személyes meghallgatás nyomán – a bizottság fenntarthatja vagy elvetheti feltételezéseit.
– A személyes meghallgatás milyen mértékben befolyásolhatja a bizottság döntését?
– Az még nem történt meg, hogy valaki megpróbálta volna bebizonyítani, hogy a fekete fehér, vagyis, hogy teljesen tisztázta volna magát a feltételezések alól. Ellenben a bizottság tisztánlátását nagyban segítette a személyes beszélgetések eddigi sorozata, hiszen olyan háttéradatokat tudtunk meg, amelyek nem voltak kiolvashatóak az egyéni iratcsomókból. Ilyenkor árnyaltabbá vált az eset, azonban a fő megállapításokat általában nem befolyásolta érdemben. A személyes meghallgatások közül egynéhány elősegítette azt, hogy az illető személy töredelmesen beismerje hibáit, emberi gyarlósága miatti együttműködési készségét.
– Más egyházi átvilágító bizottságokból származó információk szerint volt olyan lelkész, akiért „beszólt” a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) magas rangú bukaresti tisztje. Volt-e ilyen eset az unitárius egyházban?
– Nincs tudomásom ilyen esetről, ami természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az unitárius egyház jelenlegi lelkészei között is elméletileg lehet aktív bedolgozója a mai titkosszolgálatnak. Remélem, hogy ez csak elméletileg áll fenn, azonban a hatályos rendelkezések szerint amúgy sem juthatunk hozzá az ilyen személyek iratcsomójához. Ilyen esetekben a hivatalos értesítés szerint az illető nevén nem szerepel múlt rendszerbeli titkosszolgálati iratcsomó. – Ha valaki a hetvenes, nyolcvanas években lelkészként dolgozott, az Átvilágító Bizottság ugyanakkor nem kap felőle semmiféle iratot, ez mennyire hihető körülmény?
– Eddigi tapasztalatunk szerint a lelkészek megfigyelésének mértéke szinte teljes körű volt. A belügyminisztérium 1963-ban kiadott egy olyan rendeletet, amiben kötelezővé tette a Protestáns Teológiai Intézet minden diákjának és végzettjének a megfigyelését. A rendelet magyarázó szövegében szerepel, hogy az államvédelmi szervek sajnos még nem érték el a százszázalékos beszervezettségi szintet, ezért a megfigyelési kör kiteljesítését szorgalmazták. Ez volt a pártvezetés és a belügyminisztérium kérése. Ha figyelembe vesszük a belügyminisztériumi határozatot, valamint a személyes iratcsomókból, illetve a személyes vallomásokból származó adatokat, bizonyossággal állíthatjuk, hogy a nyolcvanas években az államvédelmi szervek megkísérelték a lelkészek százszázalékos beszervezését. Amikor a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács kérésünkre nem ad át semmiféle iratcsomót, ebből többféle következtetést vonunk le: az illető személy a szekuritáté szemében annyira jelentéktelennek tűnt, hogy esetleges megfigyeléséről nem indítottak a neve alatt egyéni iratgyűjteményt; a másik változat szerint az iratgyűjtemény megsemmisült, vagy elkallódott – az 1989-es népfelkelés napjaiban a valódi és az álforradalmárok a szekuritáté épületeibe behatolva sok iratot elégettek, szétszórtak, de ez mégis az esetek törtrészét jelenti; a harmadik következtetés szerint a szekuritáté jogutódja, a Román Hírszerző Szolgálat az adott iratcsomót még nem adta át a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanácsnak. Nem hivatalos adatok szerint másfél évvel ezelőtt még az egyéni iratcsomók felét sikerült átvenniük. Ez az arány mára valószínűleg jóval ötven százalék fölött van. Várható, hogy a következő hónapokban, illetve egy-két évben újabb iratcsomó kerülnek elő olyan személyekre vonatkozóan is, akikről eddig nem volt semmiféle adatunk.
– Sokan attól tartanak, hogy az átvilágítás során manipuláció áldozatai lehetünk. Mennyire lehet megbízni a szekuritáté munkájában, illetve az utód titkosszolgálatok „pártatlanságában” a tekintetben, hogy nem vettek el, vagy nem toldottak az anyaghoz?
– Sokan feltették ezt a kérdést a bizottságnak, mások pedig leegyszerűsítve azzal próbálják elintézni, hogy bezzeg a szekuritáté azt jegyzett fel a dossziékba, amit akart. Ezt a hozzáállást mindenképpen árnyalnám. A szekuritáté valóban bármit megtehetett, hiszen a rendszerváltás után húsz évvel még mindig nincs átfogó képünk a működéséről, ellenben hozzá kell fűzni, hogy ők sem rendelkeztek végtelen erőforrásokkal és idővel, éppen ezért a manipulációs kísérleteket olyan személyek esetében használták, akik fajsúlyosak voltak, a rendszer szemében megsemmisítendő személyeknek minősültek, akiket meg akartak hurcolni, be akartak börtönözni. Esetükben feltételezhető az egyéni iratcsomók szándékos és feltételezett manipulációja. Az egyszerű közembereknél – beleértve a lelkészek nagy részét is – kevésbé feltételezhető, hogy a szekuritáté eleve megtévesztő célzattal állított össze és kezelt iratcsomókat. A hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig a szekuritáténak nem volt oka arra következtetni, hogy elközelgett a leszámolás ideje, és hogy emiatt menteni kellene a menthetőt, vagy külön céllal be kéne feketíteni valakiket az utókor számára. A kezünkbe került dokumentáció alapján nem lehet azt állítani, hogy az iratcsomókat nagymértékben és tervszerűen manipulálták volna. Az iratgyűjtemények képezik az átvilágítás fő forrását, azonban nem ez az egyetlen forrás. Száz százalékban természetesen nem bízhatunk meg bennük. – A bizottság közzétett vizsgálati eredményeiben azt olvasom, hogy külön kiemelik egy-egy átvilágított ellenálló érdemeit. A hetvenes, nyolcvanas években milyen lehetőség volt az ellenállásra, illetve ez milyen következményekkel járt?
– Nehéz ezekről az esetekről általános érvényű véleményt alkotni. Tudjuk, hogy az államvédelmi szervek mi mindenre voltak képesek. Az 1956-os magyar forradalmat követően egyházunk legjobbjait zárták börtönbe – papságunkat gyakorlatilag megtizedelték –, ezek után joggal feltételezhette bárki, hogy az ellenállásnak hasonló következményei vannak. A bizottság senki esetében nem kérheti számon, hogy miért nem állt ellen, mert nem tudhatjuk, hogy milyen körülmények között félemlítették meg, milyen nyomás nehezedett rá. Dicséretre méltónak tartjuk azokat, akik ellenálltak, mások esetében pedig nem ítélkezünk, hanem megállapításokat fogalmazunk meg. Ezeket a megállapításokat az érintett személy vallomásai alapján készek vagyunk árnyalni, amennyiben az érintett személyek hihető módon bizonyítják, hogy kényszerítő körülményeket is figyelembe kell vennünk. Ezek megértésére és figyelembe vételére fogékonyabbá tesznek a vonatkozó személyes „élményeink”. Ilyenként említem, hogy 1989 őszén, középiskolás diákként engem is hívattak a szekuritáté Hargita megyei szervezetének hivatalába. Nem kívánom senkinek, hogy átélje azt a félelmet, amit akkor átéltem a szekuritáté csíkszeredai irodájában, holott még gyermek voltam. El tudom képzelni, milyen többletterhet jelentett egy családos lelkésznek, egy családapának az ilyen megpróbáltatás, milyen kilátásokkal mehetett a kihallgatásokra, éppen ezért távol álljon tőlem – és a bizottságtól – az általánosítás, vagy az ítélkezés. – Az átvilágításnak az az értelme, hogy az együttműködői múlttal rendelkező egyházi vagy világi személy ne tölthessen be vezetői tisztséget. Miként kivitelezhető ez az unitárius egyházban?
– Az átvilágításnak nem ez a fő célja, hanem a közelmúltunkkal való őszinte szembenézés és az erkölcsi jóvátétel az áldozatok irányába. Amennyiben az átvilágított személyek kimerítik a szekuritátéval való együttműködés valamelyik súlyos formáját, ezt a bizottság tételesen nyilvánosságra hozza. Ez az egyik következménye az átvilágításnak. Ha valaki a 2001 óta kötelező jelöltségi nyilatkozatában hamisan nyilatkozott, és ez az átvilágítás során kiderül, az így szerzett tisztsége megszűnik.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyarítás” a cégbíróságnál
Sikerült érvényesíteni a nyelvi jogokat a cégbíróságnál – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Édler András. A háromszéki parlamenti képviselő elmondta, lakossági panasz nyomán értesült arról, hogy a Kovászna megyei cégbíróságnál nem lehetett magyar nyelvű, magyar ékezeteket is tartalmazó cégnevet lefoglalni.
Egy neve elhallgatását kérő sepsiszentgyörgyi üzletember lapunknak elmondta, amikor céget alapított, a vállalat elnevezésének rögzítésekor a cégbíróságnál nem használtak magyar ékezeteket. Amikor kérte, hogy magyar helyesírás szabályai szerint iktassák cége nevét, előbb azt javasolták, ha ragaszkodik az ékezetekhez, á betű helyett használjon â betűt, majd a hivatalnok azzal utasította vissza, hogy a cégbíróság billentyűzetén nincsenek magyar karakterek. A vállalkozó erre leszögezte, hogy ezt lehet orvosolni, amire az ügyfélszolgálatos úgy válaszolt, „nem lehet mindenféle, például kínai betűket használni a hivatali számítógépen”.
Édler András csütörtökön közölte, felvette a kapcsolatot a Kovászna megyei és az országos cégbírósággal, majd hivatalos levélben hívta fel a figyelmet, hogy a 1990/26-os számú, a cégbíróságokra vonatkozó törvény a cégek megnevezését szabályozó passzusai nem tartalmaznak olyan előírásokat, amelyek kizárnák a magyar cégnevek, illetve a magyar ékezetek használatát. A képviselő ezért arra kérte a hatóságokat, alkalmazzák korrekt módon a törvényt.
Mint Édler részletezte, a Kovászna megyei cégbíróság vezetői megkeresésére azzal védekeztek, hogy korábban nem is volt igény a magyar ékezetek használatára, a cégalapítók elfogadták az ékezet nélküli változatot. Megtudtuk továbbá, hogy az egyéni vállalkozók (PFA) bejegyzésénél ha a személyi igazolványban ékezettel szerepel a név, automatikusan úgy kell azt is beírni. Édler András elmondta, Adriana Luminiţa Iacob, az országos cégbíróság vezérigazgatója január végén válaszolt, hogy egy új cégnyilvántartási programot vezetnek be, és ezzel megoldják a problémát. A politikus ugyanakkor csütörtökön Sorina-Elena Cotfas Kovászna megyei igazgatóval is tárgyalt, aki közölte, elhárult minden akadály a magyar nyelvű, ékezeteket is tartalmazó cégnevek bejegyzése elől, a programot már alkalmazzák.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Bánffy Miklós regényének német fordítását mutatták be Bécsben
Bánffy Miklós Megszámláltattál... című történelmi regényének a közelmúltban megjelent német kiadását mutatták be Bécsben a fordító, Oplatka András részvételével. A kötet – az Erdélyi történet trilógia első része –, februárban jelent meg a bécsi Paul Zsolnay Verlag gondozásában.
Az egyik leggazdagabb erdélyi arisztokrata családból származó Bánffy Miklós, Magyarország 1921–22 közötti külügyminisztere rendkívül sokoldalú ember volt: politikus, író, a budapesti Operaház intendánsa, festő, díszlettervező – hangsúlyozta Oplatka András svájci–magyar történész, író, a Neue Zürcher Zeitung volt szerkesztője a bécsi magyar nagykövetség épületében megrendezett könyvbemutatón. Bánffy Miklós rendkívül gazdag, ugyanakkor tragikus életet élt – fogalmazott, rámutatva, hogy az író elfeledve, elszegényedve halt meg 1950-ben Budapesten. 1934-ben megjelent könyvében az író emberi történeteket mesél el, egyúttal pontos képet rajzol az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó időszakának magyar társadalmáról, elsősorban a politizáló nemességről. Bánffy Miklós éles kritikát fogalmaz meg az ország sorsát intéző felső osztályról: úgy látja, hogy felelőtlenül politizálva lényegében eljátszották az országot – mondta a fordító. A könyv a két világháború között több kiadást is megért. Ezután sokáig nem jelenhetett meg, csak az 1980-as években adták ki újra. Az ezredfordulón megjelent angol fordítást francia, spanyol, olasz, holland és az év elején német kiadás követte. A trilógia másik két kötete – az És híjjával találtattál..., valamint a Darabokra szaggattatol... című regények – a tervek szerint 2013-ban, illetve 2014-ben jelennek meg a Zsolnay Kiadónál.
Szabadság (Kolozsvár)

Aradi újságírók lexikona
Nem panaszkodhat az aradi sajtó, hogy a krónikások elhanyagolták: az utóbbi két évben három könyv is megjelent történetéről, munkatársairól. (Ha Ujj János kicsit régebbi, az aradi magyar kulturális sajtóról szóló könyvét is ide soroljuk, a szám tovább növekszik.)
2010-ben adta ki Emil Şimăndan a Dicţionariul presei arădene (Az aradi sajtó lexikona) c. kötetet, tavaly jelent meg Puskel Péter könyve az aradi magyar sajtó másfél évszázadáról, most pedig egy újabb könyv, a Dicţionarul jurnaliştilor arădeni (Aradi újságírók lexikona) látott napvilágot ugyancsak Şimăndan Emil neve és a Ioan Slavici Alapítvány égisze alatt.
A szerző-szerkesztő a 455 oldalas, igen jó nyomdai kivitelű, keménykötéses, az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában kiadott, az Arad Megyei Kulturális Központ, a Ioan Slavici Alapítvány, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem, az ASTRA Cégcsoport Személyvagongyára és a Simion Radu család pénzügyi támogatásával megjelent könyv előszavában hangsúlyozza: a mű „kizárólag személyes kezdeményezésére” jött létre. Nem volt tehát megrendelő, „felsőbb sugallat”, a szerző ambíciója volt e kötet, amely eredetileg sokkal merészebb álmokat dédelgetett: a teljes aradi (helyi és regionális) sajtó valamennyi munkatársát felvonultatta volna. Ám igazat kell neki adnunk: egy ekkora munkához se anyagi fedezet, se megfelelő újságkollekciók, se a régi újságírók életrajzára, pályájára vonatkozó adatok nincsenek. Emberi kapacitás se, teszem hozzá. Csak egy apróság: a szerző(k)nek minden olyan nyelvet beszélniük kellene, amelyeken az aradi sajtótermékek az idők során megjelentek, különben minden kísérlet eleve (legalább részleges) kudarcra ítéltetne. Okosabb volt tehát korban kevesebbet markolni, s a hozzánk közelebb álló időket választani. Bár ez sem garancia a teljességre. Szerző az előszóban mentegeti magát, tudatában lévén annak, hogy számos, az utóbbi néhány évben elhunyt újságíró is kimaradt (némelyekkel együtt dolgozott – szerk. megj.): nem sikerült hozzátartozóktól sem beszerezni a rájuk vonatkozó adatokat. A 13 felsorolt névhez kapásból hozzátehetnék még egy tucatot, amelyek megfelelnek a szereplésre felállított kritériumoknak (bár meglehet, hogy nem akartak a könyvben szerepelni). Hiába keresünk akár egyetlen német nevű-anyanyelvű zsurnalisztát, ami azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy Aradon nem volt az utóbbi jó fél évszázadban – állandó alkalmazott vagy bedolgozó – német újságíró. Lehet, hogy nem mindenki ért majd egyet az egyes újságíróknak szánt terjedelemmel, hallottam már véleményt, hogy X miért került bele stb.
De örüljünk inkább annak, ami van: egy olyan, 180 újságíró-portrét tartalmazó lexikonnak, melyhez hasonlót számos szakma képviselői bizonyára szeretnének, s amiért szerzőjének őszinte elismerés jár. A mű jó kiindulópont lehet egy majdani tökéletesített újságíró-enciklopédiához.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Az olvasóhoz
Március 8-án lesz nyolcéves a Reggeli Újság, ami nem kerek évforduló, de hát az ember a saját gyermekének a születésnapját minden évben megünnepli, nemde? Nos, különösebb örvendezésre nincs okunk, annál inkább az előretekintésre a jelen történéseinek és a kor parancsának függvényében. Alulírott alapító főszerkesztőként köszöni az eddig bizalmat a lap tulajdonosainak, a kiadónak, munkatársainak és olvasóinak, de jónak látja váltani. A lapnál is megérett a helyzet némi átalakulásra, a fiatalítás, megújulás, a piaci és szakmai kihívásoknak megfelelő forma- és tartalomváltás igényével, az eddig felmutatott pozitívumok megtartásával persze. Radikális változásoktól ne féljen az olvasó, hiszen az újságot készítő csapat szinte ugyanaz lesz, két új kolléga valójában csak visszatért oda, ahonnan elment, közülük kerül ki mától, a naptári tavasz első napjától az új főszerkesztő, Borsi Balázs is, aki már töltött be vezető szerkesztői tisztséget a lapnál akkor, amikor még alig múlt húsz. Saját és vele egykorú kollégáinak dinamizmusában bízik a kiadó vezetősége, amivel alulírott csak egyet tud érteni. Főmunkatársként az átmenet zökkenőmentes lebonyolításában fogok segédkezni, míg el nem foglalom a felkínált posztot, ami szintén vezetői lesz és szintén a médiában. Tehát a szakmán belülről, de immár távolabbról fogom követni a Reggeli Újság sorsát, és drukkolok a tervezett finomhangolások sikerének. A főszerkesztőváltás csak a tavaszi meglepetések egyike, nem árulok el titkot, ha leírom: a kiadó a szombati lapszám újbóli megjelentetését is tervezi, sőt, talán lesz ismét külön színes műsormagazin is. Csak ez a fránya gazdasági mélyválság érne már egyszer véget, csak újságot venni és olvasni akarjanak még az emberek! Itt és most és a jövőben, magyarul.
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kihallgatás álgondokról
A sepsiszentgyörgyi városháza alkalmazottjainak nemzetiségi összetételéről hallgatta ki a Diszkriminációellenes Tanács Antal Árpád polgármestert, akit Dan Voiculescu, a nacionalizmusáról hírhedt Konzervatív Párt alapítója azért jelentett fel, mert szerinte egy román nemzetiségű személy sem dolgozik az önkormányzatnál.
A történtekről Antal Árpád elmondta: bár általában levélben válaszolnak az efféle – szerinte provokatív és jelenleg valószínűleg kampánycélokat is szolgáló – megkeresésekre, ezúttal fontosnak tartotta, hogy személyesen is megjelenjen Bukarestben. Először is megkérdezte, hogy mire alapoznak – kiderült, a (nemzetiségi adatokat nem tartalmazó) vagyonbevallási íveket vetették alá névelemzésnek –, aztán hogy például Győrfi Laurenţiut hova sorolták be. Majd bebizonyította, hogy minden állást románul is meghirdettek, sehol nem kértek magyarnyelv-ismeretet, és nem is tett panaszt senki, hogy a románsága miatt nem alkalmazták. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tizenkétezres román közönség számára színházat tart fenn a város, ami példátlan egész Romániában. De ha már a nemzetiségi összetételt vizsgálják, jó lenne ezt a rendőrségre, csendőrségre, prefektúrára is kiterjeszteni – javasolta. Egy érdekes adattal maga Voiculescu ügyvédje szolgált: a 25 százalékban magyar lakosságú Nagyváradon a polgármesteri hivatal alkalmazottjainak mindössze 10 százaléka magyar.
Demeter J. Judit
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bánság tragédiája
Dan-Adrian Cărămidariu, Metz A. Márton fordítása
Az első világháború kitörésekor a Bánságnak nevezett, Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó történelmi terület még gazdag és virágzó régió volt. Nyugodt, több nemzetiséget számláló tartomány, mely etnikumok közül négy (a németek, magyarok, románok és szerbek) közel azonos lélekszámmal bírt, a kisebbek ( bolgárok, horvátok, csehek, zsidók, cigányok, szlovákok stb.) pedig szintúgy hozzájárultak eme európai térség egyedülálló arculatának a kialakításához. Bánság 1914-ben egy közép-európai állam egyik leggazdagabb, korszerű értékeket képviselő tartománya volt, olyan terület, amelyben a nyugati kultúra és civilizáció alaptényezőnek számított, felelős a politikai osztállyal és a gazdasági elittel, mely ugyanakkor a hazafias értékeket sem tévesztette szem elől.
Egyes osztrák–magyar statisztikák szerint Temesvár az ország második legjelentősebb gazdasági potenciáljával bírt (Budapest után), lélekszáma közel járt a százezerhez, gazdasági élete példás, 1875 és 1910 között minden tekintetben feltörekvő tendenciákat mutatott. Egyvalami hiányzott csak a városból: az egyetem. Polgármestere 1914-ben a német Karl Telbisz volt, a városi közigazgatás feje pedig a román Stan Vidrighin, a város nyelve magyar és német. Az elöljáróság nyugati nagyvárosokba küldte Stan Vidrighint, hogy tanulmányozza a csatornázást, illetve vízvezeték-hálózatot. Ezek kiépítését a háború kitörése előtt Temesváron is megoldották az adott korban példásnak számító módon. Ezzel egy időben a városi közigazgatás – hamburgi, londoni és drezdai szakértők tanácsai alapján – városfejlesztési terveket dolgozott ki, melyeket 1918-ig részben be is vezettek. Állami és magániskolákat építettek, könyvtárak, múzeumok nyíltak, művelődési társaságokat alapítottak; a jó társadalmi élet kialakítása a régióban a legjelentősebb szempontok között jelentkezett, Budapest és Pozsony után az ország harmadik legdinamikusabb urbánus társadalma volt ez. Az akkor működő temesvári gyárak szintén az Osztrák–Magyar Monarchia legjobbjai közé tartoztak, az élelmiszer-, a bőr-, a textilipar, illetve más iparágak fejlettségi foka pedig a közép-európai nívóval vetekedett. Temesvár semmivel sem maradt a monarchiabeli nagy iparközpontok mögött, amelyek akkoriban Csehország és Ausztria területén voltak. A tartomány rendkívül gazdag mezőgazdasága révén Temesvár gazdasága erőteljes volt. A kereskedelem, a bankok, a hitel- és pénzintézetek hasonlóképpen példátlan virágzást mutattak. Mind a síkvidéki mezőgazdaság, mind a hegyvidéki, fémipari vállalatok (Resica, Stájerlak, Boksánbánya) erőteljesen fejlődtek, az iparvállalatok és bányák pedig mind a jó adminisztráció, mind a gazdasági szervezés terén példaszerűek voltak. Akkor ez volt a helyzet.
Ma, 90 évvel az Osztrák–Magyar Monarchia megsemmisülése, illetve 62 évvel a kommunizmus térhódítása, valamint húsz évvel annak bukása után a Bánság nem létezik. Minden bánsági érték, legyen az gazdasági fejlődés, társadalmi és etnikumközi szervezettség, kulturális és humán érték, amit a bánságiak az osztrák–magyar katalizáló erőknek köszönhetően sikerrel megvalósítottak és alkalmaztak, ma már a múlté, halott. Gazdaságilag igen kevéssé számítunk. A mezőgazdaság tönkrement. A bánsági élelmiszeripar majdnem teljesen letűnt. A hegyi Bánság fémipara romokban hever. A multinacionális cégek gyáraiban olcsón termelnek sokat. A helyzet az előbb említett cégek által működtetett technológiai és informatikai központokban sem különbözik. Románia szintjén az infrastruktúra itt a legpocsékabb. Egy, a várost megkerülő, 12 kilométeres terelőút kiépítése nyolc évig tartott, egy hatvan kilométeres útszakasz korszerűsítése ugyanannyit. A tény, miszerint Temes megye lakosainak átlagkeresete romániai viszonylatban az első helyek egyikén áll, potomság mindössze. Ugyanis nem a moldvai megyéknek kellene összehasonlítási alapul szolgálniuk, hanem a szomszédos magyarországiaknak, amelyek infrastruktúra szempontjából ugyan jóval mögöttünk maradnak, a termelékenység tekintetében viszont messze megelőznek. A hatalmat 1920-ban megszerző románságnak gondja volt arra, hogy mindent felszámoljon. A bánsági „melting pot”-nak mára csupán az emléke maradt. A még létező kisebbségek – a cigányság kivételével – amolyan kirakatbeli bábuk, aggok gyülekezetei, melyeket a román többség – a bánsági multikulturalizmusról ömlengve – előtérbe tol. Tizenöt-húsz esztendő múlva a kirakatokba múmiákat, vagy múzeumbeli – népviseletbe bújtatott – babákat raknak. A svábok eltűntek, a magyarok száma megfogyatkozott, a szerbeké ugyancsak, zsidók sincsenek. A bánsági légkör mára csupán egy letűnt kor emléke, avítt parfüm. Bánsági politikusok gyakorlatilag már nincsenek. Akik vannak, a művelődés szempontjából jelentéktelenek. A bánsági tartományért egyikük sem tett semmit, s nem is fog. Egyikük sem bánsági születésű, nem ismerik, nem értik, és nem érzik az itteni folyamatokat. Immár valódi bánságiak sem léteznek. Ha mégis, hát kisebbségben vannak. Döntő többségük oltyán, bihari, máramarosi, csupa jövevény. Akik közvetlenül nem ítélhetőek el. Megértem őket, hiszen itt mindig jobb volt, vagy legalábbis ezt hangoztatták. Ám azt is értem, hogy a tartomány sorsa számukra közömbös, hogy nem tudnak vele azonosulni. Sem a Dómmal, sem a Korzó úti palotákkal, sem a bilédi, vagy nagyszentmiklósi sváb házakkal, sem a Szemenikkel, sem a Temessel. Semmivel sem, ami itt van, vagy itt volt. Temesvárt elfoglalták az olténiai, moldovai és más eredetű románok, a bánságiak lélekszáma pedig egyre csökken. Már kisebbséget alkotnak. Amikor a hatvanas években egy egyetemi kart – talán az agronómiát – Craiováról Temesvárra költöztettek, annak diákjai vasárnaponként összesereglettek a Korzón, lábaikat a paloták falának támasztották és magokat köpködtek az utcán. Amikor a nyolcvanas években a svábok boldogan eltávoztak, megszabadulva a román uralomtól, a házaikba beköltöző moldovaiak eltüzelték a parkettát, mert fáztak, s mert addig még sohasem láttak olyant.
Fájdalommal mondom: a Bánság már nem létezik. Létének utolsó jele, egyszersmind talán a legfontosabb, az 1989. decemberi volt. Utána a Bánság kiszenvedett, örökre megadta magát. Azok, akik eltemették, több mint húsz éve arra törekednek, hogy ellopják identitását és szokásait; ám emlékezetük csekély, felelőtlenek, öntudatlanok, hozzá nem értőek, tolvajok és velejükig romlottak, akárcsak a bizánci-fanarióta politikai osztály, amely az épphogy hatalomra jutott Băsescu-féle diktatúrában is a húsosfazék körül tolong.
A hajdan nagy és erős, illetve gazdag államot gyarapító Bánság az ország koszos perifériájává degradálódott, amelyben immár húsz esztendeje koldusbotra jutott a jóérzés, a józan ész és a rendszeretet. Erre jó bizonyíték a Temes megyében Băsescura voksolók igen magas száma. Nyíltan és hangosan kijelentem, noha számítok az úgynevezett bánságiak vagy temesváriak ellenvetésere: az igazi bánsági meggörnyedten áll, ám egyenesen ítél; az igazi bánságit nem lehet átejteni a jobboldali mezbe csomagolt szekusmázzal; az igazi bánsági megérti, hogy a munka, az építés, a jól és alaposan végzett tevékenység, a rendezett élet csendje és nyugalma mindig előbbre való, mint a modellértékűvé emelt botrány, hazudozás, faragatlan viselkedés, bugriskodás, még akkor is, ha ez utóbbiak elnöki eredetűek.
A Bánság csupán emlék...
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Néppárt esete az „ajtóleszerelő” RMDSZ-szel
Ugyanabban az időben két erdélyi magyar párt tartott külön rendezvényt a hétvégén: az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredában, az RMDSZ Marosvásárhelyen hívta össze híveit szombatra. Megtörténhet, hogy mindössze véletlen egybeesés, de az is lehet, hogy a Néppárt előre bejelentett I. Országos Küldöttgyűlésére „szervezte rá” az RMDSZ saját SZKT-ját, hogy ezzel is tompítsa, ellensúlyozza az új ellenzéki párt sajtóvisszhangját.
Miközben Tőkés László – a tőle megszokott RMDSZ-bíráló hangnemét visszafogva – a kongresszuson többször hangsúlyozta, hogy nem célja az RMDSZ-szel foglalkozni, odaát, Marosvásárhelyen Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára egyszerűen kétségbe vonta a volt püspök EP-mandátumának jogosságát.
Azt követelte Tőkés Lászlótól, hogy RMDSZ-tagságáról és képviselői mandátumáról is mondjon le. Hangneme köszönő viszonyban sincs Kelemen Hunor múltheti, sepsiszentgyörgyi kinyilatkozásával, miszerint az RMDSZ-székházról nem csak a zárat, hanem az ajtót is leszerelték a két párt közötti közeledés, a párbeszéd könnyítése végett.
Jól látható, hogy az RMDSZ-vezetők egy részében a párbeszédre való készség még nyomokban sem fedezhető fel. Ilyen összefüggésben több mint elgondolkodtató az RMDSZ által felvállalt „belső koalíció” sikere: 2009-ben Tőkés László megegyezés szerint került a közös EP-listára, az EMNT-t vagy, ha úgy tetszik, az RMDSZ politikájával szemben álló romániai magyar ellenzéket képviselve. A román törvények által kilencszázalékos szavazati arányt követelő pártkoalíció helyett egy belső, magyar megegyezés kereteiben született, íratlan koalíció részeként állt össze az RMDSZ–EMNT-csapat. Ha akkor, úriemberekhez méltó módon, kézfogás jelezte a két politikai szervezet közötti egyezséget, ma, három év után kizárólag RMDSZ-képviselőként beállítani és számon kérni Tőkés Lászlót több mint gerinctelenség. Kovács Péter elszólása jól jelzi azt a fajta RMDSZ-hozzáállást, amit „pártunk és kormányunk” képvisel ellenzékével. Másrészt intő jelként szolgál a jövőre nézve, hogy aki bármilyen szövetséget kötne az RMDSZ-szel, az előtte tízszer gondolja végig.
Érdekes módon az RMDSZ vezérei nem ennyire finnyásak a román pártokkal. Ahonnan ugyanis hatalom és pénz jön, ott nincs helye kétkedésnek, visszatáncolásnak. Egy román kormányzópárt minden erdélyi magyarnál többet nyom a latba.
Nem vitás, persze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt nincs könnyű helyzetben. Egy több mint húszéves, a legkisebb erdélyi magyar tanyáig lenyúló RMDSZ-hatalom szövevényében nehéz úgy építkezni, hogy mindenhol megfelelő emberek tudjanak közösségük elé lépve alternatívát ajánlani. Az emberek hozzászoktak az RMDSZ-hez, amely hatékony módon elhitette az erdélyi magyarsággal, hogy Bukaresten kívül nincs élet. Az ott vállalt kormányzati szerepért cserébe valamit láttak a választók is: immár magyar falvakban is aszfaltoznak, több helyen van vezetékes ivóvíz, kitatarozták az iskolákat… Kérdés, persze, hogy az ezredforduló után 12 évvel ez mennyire a magyar párt érdeme, és mennyire az Európai Unióé, amely a Románia számára biztosított forrásokkal a középkorból szeretné kiemelni a régiót.
Az sem vitás, hogy az új párt létrejötte elsősorban a jövőnek szól, ahogyan azt Tőkés László szóvá tette a 2016-os választásokra való hatékony felkészülést szorgalmazva. Az egy évvel ezelőtt szárnyra bocsátott kezdeményezés mára vált kongresszus-éretté, ami viszont még nem a választási siker előszobája. A megmérettetés csak ezután jön, és arról senkinek nem lehet illúziója, hogy RMDSZ-ék kesztyűs kézzel bánnak majd vetélytársaikkal. Aki még emlékszik az MPP körüli hercehurcára, jól tudja, hogy a kormánypártnak semmi sem drága, ha hatalmi pozíciójának megtartásáról van szó.
A párbeszéd tehát elkerülhetetlen. Az új párt politikusain múlik majd, hogy ez mennyire lesz sikeres, miként tudják mederbe szorítani „az ajtóleszerelő” RMDSZ-taktikázást, és akár becsábítani őket az EMNP-székházába is.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)