„Csángómentés” (Határhelyzetek)
Magyarhoni barátom a világhálós levelezés útján keresett, valószínűleg azért, hogy együtt töprengjünk egy kényes kérdésen: nyolc éve "keresztszülősködik" egyik csángóföldi faluban. (Magyarán: anyagilag támogatja egy csángó kisiskolás anyanyelvű oktatását.)
Idézem: "Éppen a múlt hónapban érdekes fordulatot vett a csángó keresztfiunk kérdése, mivel a szülők a jóravaló, jókötésű fiút nem engedték el maguktól távol, és a bákói román gimnáziumba íratták. Így felvetődött a kérdés: hogyan legyen jövőben a támogatás?"
A levél silabizálásában eddig jutva megriadtam, hogy nekem kell a magyarhoni keresztszülők döntésébe beavatkoznom és ezt befolyásolnom.
Annó dacumál – még az átkosban – a "csángómentésbe" magam is belebonyolódtam. Baráti körömmel együtt ókumláltuk ki, hogy ha már semmiképp sem lehet elkerülni a Székelyföld – ezen belül Háromszék, azaz Kovászna megye – "szocialista iparosításával" járó moldvai munkaerő-beáramoltatást, azaz a térség gyors elrománosítását, akkor toboroztassunk és telepíttessünk át Moldvából Székelyföldre sokgyerekes csángó családokat. Románokként. Nevüket – családnevüket is, nem csak keresztnevüket – amúgy is elrománosították, nem lényeges, hogy még beszélnek-e legalább a családban anyanyelvükön, a székelyföldi magyar környezetben majd "újratanulják" elfelejtett nyelvüket. Beilleszkedésüket az új nyelvi és kulturális környezetbe – véltük – megkönnyítik majd a közös történelmi gyökerek, amelyek az új telephelyen maguktól is felfeslenek. Római katolikus hitűek, vallásukhoz erősen kötődők...
Úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, ha a hatalom kulcsemberei közül a döntéshozók némelyikét be tudjuk vonni terveink kivitelezésébe. Az "akció" – a "csángómentés" – sikerét azért is megelőlegezhettük, mert baráti és ismeretségi körünkben bővében akadtak olyan küldetéstudattal megáldott személyek, akik minden kockázatot vállalva széltében-hosszában járták a moldvai csángó falvakat. Képzett és amatőr néprajzosok és mások. Előzményként, illetve szellemi háttértámogatásként magunk mögött tudhattuk azt az 1949–1958 között Moldvában működő több mint száz magyar iskolát és óvodát, az ezekből a tanodákból kikerült és felnőtté cseperedett személyeket, akik, hittük, felismerik a lehetőséget, és ügypártolókká lesznek. Még egy adalék: az 50-es években egy hasonló akció eredményeképpen jó néhány moldvai csángó gyermek székelyföldi magyar iskolába kerülhetett – a kézdivásárhelyi tanítóképzőben nekünk is voltak csángó iskolatársaink –, summa summarum: úgy tűnt, hogy a kezdeményezés sikeres lesz. Így is történt.
Lázasan iparkodtunk, hogy az ügy számára minél több személyt nyerjünk meg. Figyelmünk arra is kiterjedt, hogy a moldvai szakiskolákba olyan gyerekek kerüljenek, akik szakmunkásként az általunk elképzelt áramlathoz sodródnak. Szerencsénk is volt: jó néhány barátunkat itthon eltávolították a kultúra, a művészetek és a közművelődés pászmáiról, s mintegy "átnevelési" szándékkal a frissen létesített sepsiszentgyörgyi gyárakhoz – főleg a nehézgépgyárhoz – "vezényelték" át, ahol iskolázottságuknál fogva a személyzeti ügyek intézésébe is beleszólásuk volt, vagy éppen maguk is alakíthatták ezeket. Kézenfekvő volt, hogy szakiskolás-toborzásra ők menjenek a hegyen túlra. V. Gy. barátunk – huszon-egynéhány éve maga is áttelepedett Magyarhonba – a legalkalmasabbnak bizonyult erre a moldvai misszióra.
Néhai Sándor öcsém a nehézgépgyárban volt váltásmester. Véle is egyezkedtem, hogy készüljenek fel: több csángó férfi is érkezik a gyárba, vegyen közülük minél többet a "keze alá", és vigyázzon arra is, nehogy az itteniek nyelvük, szokásaik, viselkedésük miatt kinevessék és kiközösítsék, mert akkor minden fordítva sül el, szándékaink a visszájára fordulnak. Nos, ez eddig sikertörténetnek tűnik. Tulajdonképpen az is. Végül is, személyes élményeket is bekapcsolva a történetbe, a ’89-es fordulat után erre a szellemi környezetre alapozódott a csángó könyvem és dokumentumfilmem – Csupa csapás az élet címmel –, s ennek köszönhetem, hogy Domokos Pál Pétert, a csángók apostolát személyesen is megismerhettem, Halász Péter, néhai Tímár Máté barátságát megszerezhettem, Petrás Máriával, Nyisztor Tinkával és másokkal kapcsolatba kerülhettem. (Utóbbiak maguk is a moldvai "kivándorlók" közé tartoztak.) Persze, a csángómentés sokféle fiaskóval is járt, elég sok porszem, homokszem került a fogaskerekek közé. És most azon töprengek, hogy a történetek eme aspektusairól írjak-e a csángó keresztapaságot vállaló orvos barátomnak. Utalhatnék arra, hogy közülük hány politikai buzgómócsing került ki, hogy milyen nyelvű iskolába adták gyerekeiket, milyen nyelvű misére járnak. Nem részletezem. Nem, mert mindezek ellenére a történet hozadéka pozitív. Emberi.
De mit mondjak akkor a csalódott keresztapának?
Olvasom tovább a levelet: A Tanárnőt megdicsértem, hogy megírta a valóságot, és úgy értékeltük a helyzetet, a csángó oktatási program mégiscsak a magyar nyelv és kultúra honosítása céljából szerveződik, tehát – fájdalommal, igaz – beszüntetem a nevesített oktatási támogatást, egyúttal arra kértem a Tanárnőt, jelezze a családnak, bármikor magyar tannyelvű oktatásba kerül a későbbiekben – a név következik –, ránk biztosan számíthat. Egyúttal kértem egy kisebb keresztgyermeket (hisz sok feljövő "kicsinek" nincsen "senkije"). Kaptam is egy kimondhatatlan román nevű fiúcskát, akit szerencsére a... másik tanítónő X. Y. (magyar) névvel mutatott be. A gyermek, bár nem tud magyarul írni, a leírás alapján csak magyarul beszélnek otthon a családban (hat testvér)... Örülök, hogy keresztapa barátomnak nincs szüksége az én eligazításomra. És arra gondolok, hogy minden bizonnyal az a hétévi keresztapaság sem marad nyom nélkül a bákói gimnazista fiú érzelmeiben és gondolkodásában, emberi tartásában.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az érendrédi politikai elítéltek emlékére
Az 1956-os magyar forradalomról, erdélyi kihatásairól ma már egyre többet tudunk. Hosszú évtizedek megfélemlítése, kényszerű hallgatása után eljött az emlékezés ideje; az egykori meghurcoltak, hozzátartozóik nem felejthetik el az igazságtalan szenvedéseket. A forradalmat követő erdélyi megtorlások sorába tartozik nyolc érendrédi (Szatmár megye) lakos meghurcolása is. Közöttük nagyapám, Ábrám Sámuel, aki mezőfelei (Maros megye) születésű.
A közvélemény keveset tud a nyolc érendrédi férfi esetéről, mivel a szerencse folytán végül összesen "csak" 51 év börtönbüntetésre ítélték őket.
1959. november 3-án éjjel az állambiztonság emberei egyszerre tartóztatták le őket. Tíz hónapig az akkori tartományi központ, Nagybánya szekuritátéján kínozták és vallatták őket, ezalatt családtagjaik semmit sem tudtak hollétükről és a vád tárgyáról.
Az összeállított perirat alapján államellenes szervezkedés, az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres felkelés tervezése vádjával a katonai ügyész halálbüntetést kért volna a fővádlottra, Bújdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Az érendrédiek pere ugyanabba a vádpontba tartozott, mint a két évvel azelőtt letárgyalt érmihályfalviaké, ami két ártatlan ember kivégzésével végződött. Két különbséggel: az érmihályfalviakat a fegyveres felkelés szervezése mellett öttagú "ellenkormány" létrehozásával is vádolták, az ítéletet pedig zárt tárgyaláson hozták meg.
Szerencsére a Nagybányán lezajló nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeretfurdalása miatt visszavonta addigi vallomásait. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott.
A Kolozsvári Katonai Bíróság 1960. szeptember 3-án hozta meg 872-es számú ítéletét az érendrédi vádlottak ügyében. Államellenes szervezkedés, illetve a feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával Bújdosó Géza állatorvost (58 éves) 15 évi kényszermunkára, Kovács Lajos zootechnikust (28 éves) 10 évi nehéz börtönre, Szaleczki Miklós nyugdíjas kántortanítót (75 éves) 7 évi nehéz börtönre, Ábrám Sámuel gazdatisztet (52 éves) 5 évi elzárásra, Avasán Gyula körorvost (32 éves) 4 évi elzárásra, Fischer Lajos tanítót (38 éves) 4 évi elzárásra, Kiss Miklós gazdálkodót (37 éves) 3 évi elzárásra, Truczkai Sándor kovácsot (50 éves) 3 évi elzárásra ítélték. Kiegészítő büntetésként a vádlottakat teljes vagyonelkobzásra ítélték.
Ezután az ártatlanul elítélt érendrédiek – sokadmagukkal együtt – Szatmárnémeti és Szamosújvár börtönei után a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára kerültek. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza.
A hozzátartozók kérésére, kétéves utánajárást követően a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban helyt adott a legfelsőbb ügyész előterjesztésének az érendrédi meghurcoltak ellen hozott ítélet megsemmisítésére. Rehabilitálásukkal, a magyar forradalom ötvenötödik évfordulóján emlékük felidézésével a hozzátartozók erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget. A megbocsátás ideje eljött ugyan, de felejteni sohasem szabad.
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen válasza a Fidesznek
Amennyiben a verespataki bányaprojekt környezetvédelmi hatástanulmányának elemzésére kijelölt bizottság úgy véli, hogy a projekt teljesíti az uniós irányelveket, illetve a román környezetvédelmi tárca által megszabott mutatókat, és a román kormány fontosnak tartja a beruházás megkezdését, az RMDSZ megfontolja majd, hogy milyen álláspontra helyezkedjen – olvasható Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett válaszlevelében.
A kulturális és örökségvédelmi szaktárcát is vezető RMDSZ-elnök november elsejei kolozsvári keltezésű levelében előrebocsátja, hogy őszinte partnerségre törekszik minden olyan párttal és szervezettel, amely elkötelezett a Kárpát-medencei magyarság iránt. Az RMDSZ az erdélyi magyar közösség választott és legitim képviselőjeként elsősorban az erdélyi magyar emberek érdekeit, jólétét, boldogulását tartja a legfontosabbnak. – A határon túli magyarok életében számos kérdés egyéni megoldást kíván, amelyet leghatékonyabban a helyi, legitim érdekképviseleti szervezetek tudnak ellátni, partneri viszonyban Magyarország kormányával, illetve az uniós intézményekkel – szögezi le írásában Kelemen Hunor.
A verespataki beruházás kapcsán a helyzet korántsem olyan egyértelmű, mint ahogy az Önök leveléből, vagy akár a több hónapos várakozási idő után megszületett környezetvédelmi hatástanulmány rövid véleményezéséből kitűnik – állapítja meg a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett nyílt levelében Kelemen Hunor.
Az RMDSZ a beruházás véleményezésekor természetesen figyelembe veszi az Európai Parlament ajánlását, amelyet azonban nem követett bizottsági döntés – emlékeztet az RMDSZ-elnök, utalva Janez Potocnik környezetvédelemért felelős biztos legutóbbi nyilatkozatára, amely szerint „a kérdés mélyreható elemzését követően a Bizottság úgy véli, hogy a cianidot alkalmazó bányászati tevékenységek általános betiltása sem környezetvédelmi, sem egészségügyi szempontból nem indokolt”.
Kelemen Hunor kifejti: az Európai Unióban számos, cianidot használó kitermelés működik, a tagállamok ilyen irányú tevékenységét pedig szigorúan felügyelik, nagyon szigorú követelményrendszerek határozzák meg, hogy milyen technikai feltételeknek kell megfelelnie egy bányászati beruházásnak ahhoz, hogy környezetvédelmi engedélyt kaphasson. Románia, EU-tagállamként, természetesen minden előírás betartását megköveteli, sőt, garanciákat is kér az engedélyeztetési procedúra részeként – írja levelében a politikus. Az RMDSZ elnöke biztosítja a címzetteket arról, hogy az RMDSZ-t döntésének meghozatalában csakis az erdélyi magyar emberek érdeke fogja vezérelni. Ezért a szövetség nem adja hozzájárulását olyan döntéshez, amely megítélése szerint veszélyeztetné az erdélyi magyarok, az ország állampolgárai, vagy az Európai Unió lakosainak biztonságát. Kelemen Hunor úgy véli, hogy a verespataki bányaprojekt körül kialakult aggályok megbeszélésére a régóta esedékes, közös román–magyar kormányülés biztosíthatna megfelelő keretet.
Szabadság (Kolozsvár)

Nem a kifejezések, inkább a tényleges gyakorlat a fontos
Magyari Tivadarnak, a magyar tagozat vezető rektorhelyettesének nyilatkozata a nyílt levél kapcsán:
A BBTE magyar oktatóihoz nyílt levelet juttattak el, amit Vekov Károly történész oktató fogalmazott meg, és egyetemen belüli és kívüli értelmiségiektől is támogatást kért ehhez. A levél vasárnap már eljutott a magyar oktatók képviselőihez, akik továbbították a kollégáik felé. A levél szerzője és támogatói az oktatási törvénynek a magyar nyelvű felsőoktatásra vonatkozó egyik lehetséges jogértelmezéséből indulnak ki, erről szóló aggodalmaikat, nézeteiket kívánják megosztani a szélesebb közönséggel is.
Javasoltam a BBTE magyar tagozati tanácsának, hogy tűzzük napirendre a megfogalmazott véleményeket, hallgassunk meg jogászokat a lehetséges törvényértelmezési módozatokról. Mindezt a jövő hétfői rendes tanácsi ülésen tudjuk megtenni. A BBTE magyar tagozati tanácsa 2004-től a BBTE magyar részének legfelső – megválasztott képviselőkből és diákképviselőkből álló – vezető testülete. A nyílt levél támogatói – zömében jelenleg az egyetemünkön kívüli értelmiségiek – lényegében azt javasolják, hogy a törvény 135. cikkelyének ne az 1-es számú, hanem a 2-es számú bekezdését vegyük alapnak a BBTE magyar része megszervezésekor. Az 1-es bekezdés románul a „linie” fogalmat használja, amit szó szerint „tanulmányi vonalnak” lehet fordítani (egy 2005-ös magyar tagozati tanácsi döntés alapján, nyelvszabatossági okokból, ezt azóta „tagozatnak” fordítottuk). A 2-es bekezdés a „secţie” fogalmat használja, amit a levél szerzői átfogóbbnak, teljesebbnek mondanak. Ennek a felvetésnek a megvizsgálását kérik, és bár ez a téma tavasz folyamán többször napirenden volt, nincs akadálya annak, hogy visszatérjünk rá. Személyesen az a véleményem, hogy nem annyira a kifejezések a fontosak, mint a tényleges gyakorlat, és a magyar oktatás önállóságát erős, minél nagyobb szintű keretekben lehet továbbra is elképzelni, mint például a közismert önálló kar kerete.
Szabadság (Kolozsvár)

Szárazajta – itt és most
Átlagon felüli örömöt jelentett számomra Benkő Levente legújabb kötetének megjelenése. A legújabb megnevezés azonban talán nem is épp annyira helytálló, hiszen egy régebbi könyvének átdolgozott és jelentős mértékben kibővített változatáról van szó. Mivel azonban az első kiadás már szinte föllelhetetlen, valószínűleg sokak számára válik becsessé ez a könyv.
Egészen konkrétan a Szárazajta* című dokumentumkötetről van szó. Az író, kutató, terepet járó, történetek, sorsok és történelmek nyomába eredő Benkő Leventével egyetemista koromban találkoztam először. No, nem személyesen, hanem bibliográfiaként, hiszen a tananyagunk részét képezte. Ritka eset azonban, amikor a kötelező könyvészet olyan hatással bír, mint néhány elszánt egyetemistára a tőlünk földrajzilag is csöppet távol eső, székelyföldi Benkő Levente. Szégyenkezve vallom be, hogy amíg háromszoros kerülőúton kezembe nem került a Szárazajta című karcsú kötet, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen falu. Aranyárban mérték, korlátozott példányszámban jelent meg, nagyon szerencsésnek kellett lenni ahhoz, hogy valahogyan kölcsönkapjuk, kézbe véve pedig mit is láttunk: egy vékonyka, zöld és meglehetősen gyengécske nyomdatechnikával készült kiadványt. Beleolvasva azonban valami fura dolog született: fájdalomból, kínból, könnyekből, haragból, kétségbeesésből, elkeseredésből, szavakból táplálkozó varázslat.
Nem lehetett letenni: egy éjszaka alatt kellett a végére jutni, holott már az első tíz oldal elolvasása után világossá vált, hogy itt nem lesz katarzis, ez nem az a műfaj. Tudnom kellett azonban, hogy mi is történt igazából Szárazajtán 1944. szeptember 26-án, persze, csak annyira, amennyire ezt most így, több évtized távlatából tudni lehet. Talán ez a dokumentumkötetek igazi varázsa: ebben az esetben szó sem lehet a fikció megnyugtató érzéséről, és bár nem könnyű esti olvasmány, mégsem bírunk tőle szabadulni, mert az igazságkeresés vágya erősebbnek bizonyul a védekező mechanizmusnál. Így bármilyen kegyetlen legyen is a téma: olvassuk.
Jelen témánk pedig nem nélkülözi a kegyetlenséget. S hogy Benkő Leventét sem hagyta nyugodni a Szárazajtán az 1990-es évek elején felgöngyölített tragédia, annak ékes bizonyítéka a most megjelent újabb kötete. Akiknek az emlékezetében még él a fentebb említett karcsú zöld könyvecske, azok most valószínűleg meglepődve veszik kézbe a terjedelmes (az előzőnek legalább ötszöröse), finom tapintású, borítója által is visszafogott, drámát sejtető könyvet. Ebben pedig most megkapjuk a kerettörténetet is: a szerző ezúttal nem elégszik meg magának a szárazajtai vérengzésnek a szemtanúk által történő felidézésével, nyilvánosságra hozatalával, hanem közlésre szánja a teljes dokumentációt, kutatásainak anyagát, bírósági jegyzőkönyveket, periratokat, korabeli feljegyzéseket. Ugyanakkor kontextusba is helyezi a történéseket, hiszen a szárazajtai tragédia nem egy önmagában létező, egyedi eset, hanem történelmi helyzetek, döntések és állapotok fájdalmas hozadéka. Tény, amely többször, több fórumon is elhangzott: 1944. szeptember 26-án szörnyű vérfürdő helyszíne volt Szárazajta. Tizenkét helyi lakos lelte ekkor halálát. Gavrila Olteanu kapitány vezette a Maniu-gárdistákat, akik kegyetlen példát statuáltak: tizenkét falubelit – köztük egy idős asszonyt – kivégeztek, többeket megsebesítettek, bántalmaztak, a falut feldúlták, kirabolták. A szörnyűségeket nyilvánosan követték el: gyermekek, szülők, testvérek, rokonok, falubeliek kellett hogy végignézzék szeretteik pusztulását. Hogy mi és hogyan történt, azt szemtanúk állításai, a lelkileg megtört emberek által felidézett események igazolják. Hogy miért történt, arra a kérdésre kereshetik a választ a történészek, az oknyomozó riporterek, ahogyan tette Benkő Levente, feltárva a vonatkozó forrásokat. Hideg fejjel tekintve át a történelmet, a két világháború közötti, a második bécsi döntés utáni állapotokat, a gyűlölködés kétoldalú megnyilvánulásait, ésszel talán még magyarázatot is találnánk, ha lehetne találni a megmagyarázhatatlanra. Ezért fontos, hogy ne tévesszük szem elől az előzményeket, ne vonjunk le elhibázott következtetéseket, ne ítélkezzünk elhamarkodottan. A tények ettől még tények maradnak: ártatlan emberek életét oltották ki, egy falu lakosságát tették tönkre, generációkon túl sem gyógyuló sebeket ejtve. Bűnösöket lehet és kell is találni, de ezek talán nem azonosak a végrehajtókkal. Ahhoz azonban, hogy ebbe bármilyen szinten is beleláthassunk, ismernünk kell azt a feltáró munkát, amelyet Benkő Levente elvégzett, és amelynek szintézise a most megjelent kötet.
S hogy kinek is ajánlható a Szárazajta? Gyakorlatilag bárkinek. Bár természetesen mást jelent egy útkereső egyetemista, és mást egy szakmabeli (történész, kutató stb.) számára, de hogy mindenkiben nyomot hagy, aki kicsit is érdeklődik a történelmünk iránt, az biztosra vehető. A döntés és véleményezés mindenkinek szíve joga, ismerni a megismerhető tényeket azonban kötelességünk.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES 
 *Benkő Levente: Szárazajta. Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2011. (A könyvbemutatót csütörtökön 6 órától tartják az EME Jókai utca 2–4. szám alatti székházában)
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor szövetségi elnök közleménye a népszámlálás lezárulta alkalmából
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében köszönetemet fejezem ki a romániai magyarok felelősségteljes hozzáállásáért, amit a népszámlálási folyamat során tanúsítottak.
A Szövetség üzenete, amelyben a nemzetiségünk, anyanyelvünk, illetve felekezeti hovatartozásunk büszke és bátor vállalására biztattunk, csak úgy tudott elérni minden magyar emberhez, ha ebben a helyi magyar közösségek tagjai is segítettek nekünk. A magyar családok pozitívan válaszoltak az RMDSZ felkérésére, és ezáltal bebizonyosodott, hogy a minden magyar számít nem csak egy szlogen, hanem egy mozgalmi jellegű hívó szó is.
A népszámlálás a romániai, erdélyi magyarok számára a bizalomra épült. Az elmúlt napokban, hetekben több ezren éltek a lehetőséggel, és az RMDSZ helyi, megyei és országos irodáihoz fordultak segítségért, hiszen bíztak abban, hogy problémáikat orvosoljuk.
Ezúton megköszönöm a történelmi magyar egyházak, civil és ifjúsági szervezetek, illetve a magyar nyelvű sajtó segítségét is, hiszen közösen újra megmutattuk: egy ilyen nagy horderejű nemzeti ügy érdekében kifejtett munkánk megsokszorozza erőinket.
erdon.ro

Népszámlálás utáni összegzés
Nagyvárad – Szabó József, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke honlapunknak elmondta: Nagyvárad kilenc, vidéken pedig 30 akkreditált megfigyelőjük tevékenykedett a népszámláláskor.
Szabó József azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az RMDSZ a népszámlálással kapcsolatban 65 különböző rendezvényt szervezett megyeszerte, körülbelül 36 településen. Nagyváradon, illetve a városokban több program is volt, és inkább a szórványmagyarságra koncentráltak, azokra a vidékekre, ahol a magyarság részaránya közel áll a húsz vagy az ötven százalékhoz. Csaknem 33 ezer szórólapot sikerült kiosztaniuk, és mintegy 900 plakátot ragasztottak ki. Voltak szórakoztató műsorok, beszélgetős fórumok és színházi, illetve bábszínházi produkciók is.
Megitélésében utólag igazolta őket az idő, hiszen talán most voltak a legtájékozódottabbak az emberek a népszámlálást illetően. Ez vissza is tükrözödött a beérkezett panaszok mennyiségén, illetve kitünt azokból a visszajelzésekből, melyek szerint gyakorta előfordult, hogy jobban tudta a megkérdezett a teendőt, mint maga a népszámlálóbiztos. A kódolással kapcsolatban nagyon sok vita és nézeteltérés volt, akadt rá példa, hogy a népszámláló még nem kapta meg a kódálását a nemzetiségeknek, az anyanyelvnek és a vallásoknak, pedig már négy-öt napja zajlott az összeírás. Szerencsére azonban a híradásoknak köszönhetően gyakorlatilag az emberek már tudhatták, hogy melyek a megfelelő kódok, ezért többnyire ragaszkodtak ahhoz, hogy a biztos ezeket beírja, annak ellenére, hogy a számlálókat addig a saját feletteseik még nem tájékoztatták az ez irányú teendőkről.
Száznál is több bejelentés érkezett az általuk megadott mobilszámra, illetve arra a zöldszámra, mely az országos RMDSZ kolozsvári irodájában csöngött, de Bihar megyére vonatkozott. Ezen kívül sokan jelezték, hogy még nem jutott el hozzájuk a népszámláló. Akadtak ugyanakkor olyan esetek is, melyeket az RMDSZ-esek meghallgattak, de gyakorlatilag a panaszosok megnyugtatásán kívül nem volt mit tenniük, mert csak arról volt szó, hogy az érintettek szeretnek kommunikálni bizonyos közéleti kérdésekről. Így körülbelül 65 olyan ügy volt, melyekkel konkrétan foglalkozniuk kellett. Ezeknek a nagyobbik része arra vonatkozott, hogy kimondottan törvénytelenséget tapasztaltak. Egyértelműen a nemzetiséggel kapcsolatban érkezett a legtöbb panasz, vagyis hogy a kérdezőbiztos automatikusan beírta az állampolgárságot és a nemzetiséget románnak, vagy esetleg megkérdezte a nemzetiséget és vagy szándékosan írt be rosszat, vagy a kódja nem volt megfelelő annak a nemzetiségnek, amit be kellett írjon. Az első napokban még komoly problémák adódtak abból, hogy a nem otthon levő családtagokat megpróbálták bediktálni az otthon levő családtagok, de ezt nem fogadta el a biztos.
Az RMDSZ egyrészt azt tanácsolta az érintetteknek, hogy ők maguk írják meg a panaszlevelüket, majd ezt beiktatta az önkormányzatnál és kivizsgálást kért, de ezt kevesen merték vállalni névvel, címmel. Más esetekben az RMDSZ önkéntesei szálltak ki házról-házra, hogy ezeket a beadványokat begyűjtsék. Az RMDSZ „gyűjtőpanaszok” formájában tulajdonképpen napi rendszerességgel ostromolta az illetékes hatóságokat és önkormányzatokat, gyakorlatilag minden napra jutott egy-egy beiktatott beadvány. Ragaszkodtak ahhoz, hogy akár utólag is vizsgálják ki az ügyeket, minthogy ahhoz is, hogy lehetőség szerint minél gyorsabban oldják meg ezeket. Mint köztudott, nagy félreértés volt a személyi szám kapcsán is, ezért elég sok esetben vissza kellett menjenek a számlálóbiztosok azokra a helyekre, ahol már jártak.
Betelefonálók
Az utolsó négy napra inkább az volt jellemző, hogy a lakosok jelezték, hogy hozzájuk még nem jutott el a biztos és semmilyen üzenetet sem hagyott. Mivel látták, hogy az önkormányzatok ebből a szempontból nagyon leterheltek, az RMDSZ-esek október 25-től azt tanácsolták a betelefonálóknak, hogy ha biztosak akarnak lenni abban, hogy megszámlálják őket, akkor menjenek be az önkormányzathoz. Még az utolsó napon is több mint tizenhárom személy foglalkozott csak ezekkel az ügyekkel. Körülbelül tizenketten jelezték, hogy nem tudnak bemenni az önkormányzathoz, az ő esetükben arra kérték azokat a számlálóbiztosokat, akik a környéken dolgoztak, de már végeztek a munkájukkal, hogy segítségképpen regisztrálják ők az adatokat. „Én úgy gondolom, hogy gyakorlatilag hétfő délután 5 óráig bármilyen panaszbejelentés érkezett hozzánk, azt tudtuk kezelni, illetve orvosolni”, közölte a politikus.
Becslése szerint Nagyváradon akár több száz is olyan személy lehet, aki nem számláltatott meg. Ennek egyik oka meglátásában az, hogy az idei népszámlálás tipikus példája volt annak, hogy miként nem lehet összeírást szervezni. Például Romániában csak tizenkét napot szántak erre, Magyarországon pedig egy egész hónapot, noha egy sokkal kisebb területű és lélekszámú országról van szó. Ugyanakkor hiányzott az egyeztetés a helyi szervezekkel, Nagyváradon pedig előfordult olyan eset, hogy a népszámláló megkapta a címeket, s csak a helyszínen szembesült azzal, hogy nem egy magánház, hanem egy négyemeletes többház épült az adott területen. Az eldugott kis utcákba sem jutottak el valamennyi esetben a biztosok, és nagyon kevés tartalék népszámláló volt. Sok esetben nem voltak otthon a családok, máskor pedig kissé agresszívan léptek fel a biztosokkal szemben, vagy abba is belekötöttek, amibe nem kellett volna.
GÖRDÜLÉKENYEBB LETT VOLNA
Szabó József úgy fogalmazott: „egy dolgot biztosan tudok, ha konkrétan a népszámlálás folyamát, a felosztását és humán erőforrás menedzsmentjét teljes mértékben rábízták volna az önkormányzatokra, akkor sokkal gördülékenyebb lett volna. Meg vagyok győződve róla, hogy vidéken a népszámlálási adatok döntő mértékben hitelesek lesznek, mert reálisak és nincs kimaradt személy vagy háztartás. Igazság szerint a városokban látom azt a problémát, hogy hiányosságok voltak. Úgy gondolom, ha több idő állt volna rendelkezésre, ha a központi szervek jobban odafigyeltek volna, akkor sokkal kevesebb gond lett volna. Ugyanakkor bízom abban, hogy a fiataloknak a népszámláláskor tanúsított magabiztossága és talpraesettsége a jövőben is megmaradt és ugyanilyen módon megnyilvánul majd”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Romániai magyar értelmiségiek magyar tagozatot javasolnak az egyetemi intézetek helyett a kolozsvári BBTE-n
A magyar tagozat létrehozását javasolja mintegy negyven romániai magyar értelmiségi egy nyílt levélben azon egyetemi intézetek helyett, amelyek nemrég alakultak meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A www.magyaregyetem.tk honlapon elérhető nyílt levél szerzője Vekov Károly kolozsvári történész, a dokumentumot mintegy negyven romániai magyar értelmiségi írta alá.
A levél szerint a kolozsvári egyetem magyar közössége az új egyetemi charta értelmében sem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról.
Rámutatnak: az új román oktatási törvénynek vannak ugyan magyar vonatkozásban árnyoldalai, de számos pozitív kitétele van. Emlékeztetnek, hogy az egykori vegyes, román és magyar oktatók által alkotott tanszékek helyét önálló magyar egyetemi intézetek(románul: departament) vették át, és ezek lehetővé tették a BBTE-n, hogy szakonként magyar tagozatok jöjjenek létre. Valójában – olvasható a levélben – azonban az intézetek csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfokai, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem lép előre, holott ezt a törvény lehetővé teszi – írják.
Arra utalnak, hogy a törvényben szereplő egyetemi vonal (linie) – amit romániai magyar nyelvészek tagozatnak fordítanak – már korábban megvalósult a kolozsvári egyetemen, ugyanis minden karon létrejött egy magyar oktatási struktúra, de – mint írják – a „vonal” nem olyan keret, amely a mai helyzethez képest többletjogosítványokat biztosítana.
A levél felhívja a figyelmet arra, hogy az új oktatási törvény multikulturális egyetemekről rendelkező törvénycikkelyének második bekezdésében szerepel a tagozat (románul: sectie) kifejezés is. A levél szerint csak ennek létrejöttével lehet a magyar egyetemi közösség ténylegesen egyenlő partnere a román egyetemi közösségnek.
Az aláírók szerint a BBTE-n, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen egyaránt a magyar oktatóknak azt kell kérniük, hogy az egyetemi chartában ne az intézet (departament), valamint az ezek által alkotott magyar vonal (linie), hanem a tagozat (sectie) kifejezés szerepeljen.
A marosvásárhelyi felsőoktatási intézményben jelenleg még az önálló magyar intézetek sem alakulhattak meg, ugyanis az ottani román oktatók egyetlen olyan struktúrával sem értenek egyet, amelyekről az oktatási törvény rendelkezik, és nagyobb fokú önállóságot biztosítana a magyar nyelvű oktatásnak.
Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese az MTI-nek szerdán elmondta: javasolta a kolozsvári egyetem magyar tagozati tanácsának, hogy tűzze napirendre következő ülésén a nyílt levélben megfogalmazott kérést, és kérjék ki jogászok véleményét a lehetséges törvényértelmezési módozatokról. Magyari szerint ez a téma a tavasz folyamán többször napirenden volt, de nincs akadálya annak, hogy visszatérjenek rá. A rektorhelyettes szerint nem a kifejezések a fontosak, hanem az, hogy mi a tényleges gyakorlat.
erdon.ro

Együtt ünnepeltek a protestáns egyházak
A Reformáció Emlékünnepén Nagyvárad protestáns magyarsága közös ünnepi istentiszteletet tartott a Nagyvárad-Újvárosi református templomban október 31-én. Az istentisztelet keretében ünnepi műsorra került sor és kiosztották a Czeglédi György-díjakat is.
Luther Márton 494 éve, 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, amellyel kezdetét vette a református vallási mozgalom. Ezen az évfordulón Nagyvárad református, unitárius és evangélikus magyar lakossága ismét együtt ünnepelt, mint már két évtizede minden esztendőben. Az újvárosi templom megtelt a hívekkel. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Papp Béni Zsombor marosvásárhelyi lelkipásztor Máté Evangéliumából választva az alapigét (Mt. 14, 22–33.). Prédikációjában elmondta: a reformáció alkalmával arról az örökségről emlékezünk meg, amelyet reformátoraink hagytak ránk, viszont az is fontos kérdés, hogy 2011-ben hogyan kellene reformálni életünket. Hozzátette: „Az igéből kiolvasható a válasz, Isten által, aki nem akarja, hogy magánvállalkozás legyen a mi életünk, hanem az Ő akaratába belesimuljon. A mennyek országának törvénye szerint nem történhet velünk bármi, csak amit Isten megengedhet.” Kiemelte továbbá, hogy életünkben nem elég a szaktudás, az összefogás, a tapasztalat, ahhoz, hogy sikereket érjünk el, Isten segítsége szükséges; ahogy Jézus is mondja: „aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál”(Jn. 14, 12.).
Czedlédi György-díj
Az istentisztelet keretében ünnepi műsorral szolgált a Bihari Egyházmegye lelkészkórusa, valamint Orosz Zsolt, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákja szavalta el Luther Márton Erős vár a mi Istenünk című versét, József Attila fordításában. Veres Kovács Attila nagyvárad-olaszi lelkipásztor üdvözölte evangélikus, unitárius és református lelkipásztor társait, majd felolvasott a Protestánsok Világszövetségének erre a napra szánt üzenetéből egy részletet: „A reformátusok nem egyszerűen hagyományokat őrző emberek, hanem állandóan újuló, újító mozgalom részesei. Tárjuk ki magunkat Isten megújító munkája előtt. Hiszen megújított és mindig megújítandó egyház vagyunk.” Az Úr asztalát megterítette az újvárosi, rogériuszi és szőlősi gyülekezet, a hívek három helyen vehettek úrvacsorát. Ezt követte a Czeglédi György-díjak átadása az arra érdemes egyházi munkásoknak, presbitereknek, gondnokoknak. A díjat 2007-ben alapította a Nagyváradi Református Gyülekezetek Szövetsége, és évente a Reformáció Emlékünnepén adományozzák a tíz váradi egyházközség egy-egy presbiterének, akik munkájukkal, tevékenységükkel és személyes példájukkal kiérdemlik e kitüntetést. Veres Kovács Attila lelkipásztor elmondta, hogy a Gyülekezeti Szövetség Elnöksége évente a Reformáció Emlékünnepén változik a rotáció elve alapján. Idén az újvárosi egyházközség veszi át az elnökséget. Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult.
Díjazottak
A Czeglédi György-díj idei kitüntetettjei a következők: néhai Papp Kálmán presbiter (Biharpüspöki), néhai Szebeni István református lelkipásztor (Nagyvárad-Csillagváros), Kuin-Nagy Tibor-Imre presbiteri-jegyző (Nagyvárad-Olaszi), Barabás Mihály presbiter (Nagyvárad-Ősi), Újvárosi Ernő gondnok (Nagyvárad-Rét), néhai Virágh Csaba presbiter (Nagyvárad-Rogériusz), Széll Lujza Erzsébet presbiter (Szőlős), Szabó Margit presbiter (Nagyvárad-Újváros), Szabó Mária Magdolna presbiter (Nagyvárad-Velence).
Nagy Noémi
erdon.ro

Nem föltétlenül...
Nem föltétlenül királyra lenne szükség, megtenné a közösségi egyenjogúság szentesítése is.
Mihály király parlamenti beszéde, amelyben a politika erkölcsi megalapozottságára apellált, sokunkat tölthetett el elégedettséggel. Minálunk, Kelet-közép Európában ugyanis szinte általános a meggyőződés, hogy a politika és az erkölcs egymást kizáró fogalmak. A politikát, amelyet elsősorban az érdek irányít, nem lehet erkölcsi mércével mérni.
Jól emlékszünk még az őszödi beszéd által kiváltott magyarországi botrányra, amikor is az ellenzék azt követelte Gyurcsány Ferenctől, hogy miután beismerte: a választásokat hamis ígéretekkel nyerték meg, mondjon le. Nem csak Gyurcsány Ferenc nem mondott le, de a magyar értelmiség színe java is úgy vélte, nem szabad ezt megtennie, mert ezzel olyan erőknek szolgáltatná ki az országot, amelyek a demokráciát fenyegetik.
Az eredményt ismerjük. A választótestület – sok esetben erkölcsi megfontolásból – végül éppen azt az ellenzéket juttatta hatalomra, sőt olyan hatalommal ruházta fel, amelynek birtokában szinte bármit megtehet. És természetesen meg is tesz. Ami persze a demokráciának azt a változatát is jól minősíti, melyet mi itt Kelet-közép Európában elműködtetgetünk.
Orbánék ugyanazt a hatalomkoncentrációt igyekeztek és igyekeznek megteremteni, amelyet a szocialisták esetében patetikusan elítéltek. Minden meghatározó posztra saját embereiket ültetik. Ahogyan azt egyébként a szocialisták is tették. Nekik persze könnyebb volt, mert a diktatúrából örökölt apparátus eleve a csatlósuknak bizonyult, nem kellett tehát felforgatniuk a társadalmat, hogy fait accompli-t teremtsenek.
Mihály király úgy véli: az állam élére olyan személynek kellene kerülnie, aki nem a győztes párt képviselője gyanánt ügyeli fel a politikai küzdelmeket, aki nem a végső győzelem reményében „élet-halál harcot” vívó politikai táborok egyikének vagy másikának érdekeit képviseli, hanem a politikai küzdelmek keretfeltételeit megteremtő erkölcsi értékek tisztasága fölött őrködhet. Aki kiegyensúlyozó szerepével megakadályozhatja azt, hogy a politikai ellenfelek egymást szélsőségességbe, elvakultságba, gyűlölködésbe hajszolják.
A királyt hallgatva el kellett gondolkodnunk azon, hogy mi lett volna másképpen, ha ’89 után az ő mentalitása, most hangoztatott politikai és erkölcsi elvei határozhatták volna meg a román politikai életet. A válasz sajnos: alig valami.
A román politika erkölcs-nélkülisége ugyanis magából a rendszerből következik. (Ahogy egyébként a magyaré is.) Egy olyan társadalomban, amelyben a többség úgy vélheti, hogy „saját országában” van, miközben a kisebbségek – a magyarok, a németek, a zsidók, a cigányok – csakis valamiféle területen kívüli, ex lex állapotban leledzhettek vagy leledzhetnek, s ebből következőleg visszamenőleg sem támaszthatnak jogot semmiféle közösségi egyenjogúságra, elképzelhetetlen az erkölcsös politizálás. Ahogyan az Mihály király és elődei aktív politizálásának éveiben is az volt. Nem csak azért, mert a kisebbségek diszkriminációja, a többségi elv diktatórikus érvényesítése, amint azt múltban lépten-nyomon láthattuk és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem esetében ma is láthatjuk, merőben erkölcstelen, hanem és főként azért, mert a törvénytelen megoldások többség-kisebbség relációban való legalizálása a többségen belüli viszonyokat is elkerülhetetlenül megmérgezi.
Egy olyan államban ugyanis, amelyben a (nemzeti vagy társadalmi) kisebbségek elnyomását a politikai rendszer legitimálja, csupán arra van szükség, hogy a politikai ellenfelet, akinek „kárára” a törvénytelenségek megvalósulnak, a nemzet ellenségének deklaráljuk. Ha az „idegenszívűnek”, tekintett „kisebbségekkel” (a nemzetiségekkel és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal) szemben a törvény illegitim eljárásokat tesz lehetővé, azoknak a többség nemzetellenesnek, műveletlennek és civilizálatlannak tekintett „kisebbségei” (főként az ellenzéki pártok) ellenében is megengedettekké kell válniuk.
Ahhoz, hogy a politikai társadalom erkölcsei letisztuljanak, nem föltétlenül királyra lenne szükség, megtenné a közösségi egyenjogúság szentesítése is. Persze, a király személye is több volna annál a semminél, amit a Băsescu-féle államelnökök jelentenek.
Bíró Béla
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szomszédok huzavonája: nincs „közösködés”
A jelenlegi magyar kormány (feje) nincs meggyőződve a közös kormányülések gyakorlati hasznosságáról. Külügyminisztere ugyanakkor nem zárja ki, hogy szűkített formában fölelevenüljön az együttműködésnek ez a formája.
A román és a magyar kormány 2005 és 2008 között – felváltva – minden évben együttes ülést tartott. Valójában mindez ma már történelem.
Egy levélváltás előzményei
Minden jel szerint 2011-ben sem tartja meg a soron következő, ötödik együttes ülését a román és a magyar kormány – írta lapunk október 12-én. Az ÚMSZ emlékeztetett arra, hogy májusi budapesti látogatásakor Teodor Baconschi külügyminiszter azt javasolta magyar kollegájának, Martonyi Jánosnak: a kétoldalú kapcsolatok teljes körének áttekintése érdekében még idén ősszel kerüljön sor a román fővárosban a közös kormányülésre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy tudomása szerint házigazdaként Románia már megtette a szükséges lépéseket, ugyanis nemcsak a román külügyminiszter, hanem az RMDSZ is jelezte a magyar félnek, hogy időszerű volna a közös kormányülés megszervezése. Borbély szerint Budapestről egyelőre azt a választ kapták, hogy még elemzik ennek a lehetőségét.
A budapesti külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese értésre adta, hogy a kérdésben a végső szó a Miniszterelnöki Hivatalé. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök szakított elődje gyakorlatával, nem híve a közös kormányüléseknek.
Egy másik névtelen budapesti illetékes szerint Orbán nem az intézmény ellensége, hanem úgy véli: szűkíteni kellene a formátumot és a megtárgyalandó kérdések körét, mert az eddigi túl nagyszabású közös kormányülések kevés gyakorlati eredménnyel jártak. Ebben a szellemben válaszolt írásban a minap Martonyi János is Szabó Vilmos szocialista parlamenti képviselőnek, aki levélben tette föl kérdését a magyar–román együttes kormányülés tavalyi és idei elmaradásával kapcsolatban.
Schengen után
„Egyelőre csak az október 10-i dátum a biztos” – nyilatkozta 2009-ben Gémesi Ferenc kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős magyar szakállamtitkár, aki akkor Kolozsvárt javasolta helyszínnek, és ezzel Emil Boc miniszterelnök, a kincses város egykori polgármestere is egyetértett. Az együttes ülés végül a román fél kérésére mégis elmaradt.
Gémesi Ferenc a Martonyi-féle válaszlevél másolatával együtt részletes tanulmányt küldött az ÚMSZ-nek a magyar kormány korábbi együttes üléseiről, amelyeket a szomszédságpolitika jegyében nemcsak Romániával, hanem Ausztriával, Horvátországgal és Szlovéniával is – bár némi kihagyásokkal – rendre megtartott. Megjegyzendő, hogy az utóbbi három országgal 2009-ben, tehát a szocialista kormány utolsó esztendejében még volt közös tanácskozás.
A fejlesztéspolitika jegyében – szerepel az anyagban – egyeztetett ütemezéssel folyik a közúti infrastruktúra közös fejlesztése Magyarország és Románia között. A két ország megállapodott a magyar M43-as és a román A1-es autópálya összekapcsolásáról (Szeged–Makó– Csanádpalota–Nagylak– Arad), továbbá az M4-es és az észak-erdélyi autópálya (Berettyóújfalu–Nagykereki–Nagyszántó–Berettyószéplak–Kolozsvár) összekötéséről is.
Jól haladnak a tárgyalások, hogy az M49-es út folytatása és a Szatmárnémeti, valamint Nagybánya közötti út metszéspontjáról döntés szülessen. Az autópályák összekapcsolását a magyar fél Románia schengeni csatlakozását követően tervezi. Ugyancsak korszerűsítették a csengersimai határállomást.
Kisebbségi azonosságtudat
A magyar–román energetikai együttműködés keretében 2009-ben befejeződött a Szeged–Arad gázvezeték-kapcsolat kiépítése 109 kilométer hosszan. A Békéscsaba–Nagyvárad villamosenergia-hálózat kiépítése előrehaladt, az Aradig tartó szakaszt már át is adták.
A román–magyar határon átnyúló együttműködés keretében innovációs szolgáltató és képző központ valósult meg Püspökladányban, kutatási együttműködés jött létre a növénynemesítési technikák alkalmazása érdekében, továbbá megkezdődött a nagyváradi és debreceni egyetemek közötti K+F együttműködés. Folyamatos a kétoldalú párbeszéd a kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása érdekében is.
A kétoldalú kapcsolatokban nagy fontosságot tulajdonít a magyar fél a kisebbségben élő közösségek önazonossága megőrzésének, az ezt szolgáló két céltervet, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport és a zsákai ortodox templom felújítását a két kormány azonos mértékben támogatta. Az eddigi kormányzati támogatások eredményeképpen létrejött az új battonyai román iskola, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport, modernizálódott a bukaresti Ady Endre és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum.
A magyar költségvetésből támogatott Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról a román parlament elfogadta a szükséges törvényt, és az idén szeptemberben megtörtént a Sapientia Egyetem akkreditációja is. Hosszas tárgyalások eredményeképpen megszületett a hadisír-gondozási megállapodás. Az első együttes kormányülés eredményeképpen nyílt meg a csíkszeredai főkonzulátus és kezdte meg munkáját a magyar kulturális koordinációs központ Sepsiszentgyörgyön.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Enache független maradna, Vass „besorolná” az MPP-t
„Én még nem értesültem az MPP döntéséről. Előre is köszönöm a bizalmat, de továbbra is fenntartom, hogy függetlenként szeretnék indulni a jövő évi polgármesteri választásokon” – reagált lapunk megkeresésére Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) elnöke a Magyar Polgári Pártnak (MPP) arra a korábbi bejelentésére, hogy Benedek Imre és Smaranda Enache közül választja ki – ha kell, belső előválasztások során – marosvásárhelyi polgármesterjelöltjét. Az emberjogi aktivista azonban az Új Magyar Szó érdeklődésére kifejtette, nem áll el attól a kijelentésétől, amit indulása előtt tett: ha a választásokig az egyes pártok felajánlják támogatásukat, elfogadja, de nem indul pártszínekben. „Jelen pillanatban az indulók között én vagyok Dorin Florea legesélyesebb kihívója” – utalt Smaranda Enache egy augusztusban készült közvélemény-kutatásra, majd hozzátette: meglátása szerint a választók szkeptikusak a pártokkal szemben, amelyek „eddig nem bizonyították be, hogy harcba tudnak és akarnak szállni a várost tönkretevő demokrata liberális polgármesterrel”. Enache elmondása szerint erősíteni kell a marosvásárhelyi román és a magyar közösség egymás iránti bizalmát, de ezt csak és kizárólag a pártokon felüli összefogás hozhatja el. Vass Levente, az RMDSZ és az Erdélyi Nemzeti Tanács közös polgármesterjelöltje – aki indulásakor azt nyilatkozta, csak abban az esetben érdekli a jelölés, ha mindhárom magyar párt támogatja – lapunktól értesült az MPP-s határozatról. Érdeklődésünkre elmondta: meglátása szerint az MPP még keresi a helyét a polgármesteri székért folyó harcban. „Meggyőződésem, hogy ha még adunk egy kis gondolkodási időt Szász Jenő úréknak, belátják, hogy az egyetlen esély a választások megnyerésére, felzárkózni az RMDSZ és EMNT által támogatott jelölt mögé” – fogalmazott Vass Levente miniszteri tanácsos. Smaranda Enache indulásával kapcsolatban kijelentette: „bízom Enache asszony bölcsességében, abban, hogy belátja: a magyaroknak közös magyar jelöltre van szükségük.” Hozzátette: a Pro Europa Liga elnökéhez hasonlóan nem politikusként definiálja magát, de meggyőződése, hogy a magyarság nem maradhat politikai képviselet nélkül, éppen ezért egy független személy nem hozhatja meg a várt változást
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest),

Frigyre lépni a szülőfölddel – Újévi harangszó 
A mai naptól elkezdjük sorozatban közölni Sylvester Lajos Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvét. A szerző a kötetben 67 – 2005. és 2010. között született – a székely-magyar közélet közel- és távolabbi múltra reflektáló írását válogatta össze.
Helyi hagyománynak is mondhatnám, hogy Erdélyben, egy helyi lapban – a Háromszékről van szó – már csupán nevem miatt is én jegyzem a lap szilveszteri számának vezércikkét.
Így volt ez az idén is. 
Az óévnek újévre váltása mélyen és magasan szimbolikus töltetű, soha nem volt azonos, mondjuk a munkahelyi műszakváltással, az egész decemberi hónap a váltás, a változások jelképeibe öltöztetett ünnepségsorozat, amely szilveszter éjszakáján tetőz, ekkor emelkedik a családi, rokoni, baráti köröket összefogó magasságba.
Nálunk, Erdélyben – de mindenhol a világon, ahol szórványban, emigrációban, kisebbségben élnek emberek – szilveszter éjszakájának a varázsát megsokszorozza az emberek virtuális egymásra találása, az üzenetváltások, jókívánságok cseréje, az egy nemzethez tartozók lelki azonosságának kifejezése, a más nációkkal történő barátságos viszony ápolásának koccintásos, jókívánságos alkalma.
Hosszú évek során úgy tapasztaltam, hogy a magyarság esetében a nemzeti, vagy nemzeti jellegű szimbólumok devalválódásának vagyunk tanúi és szenvedő alanyai. Ezért döntöttem úgy, hogy a lap élére kerülő idei szilveszteri jegyzetem a szimbólumokról szóljon.
Megszületett az írás. Íme, itt van, a maga teljességében:
Újévi harangszó
A forradalom és szabadságharc félszázadik évfordulójához egy másik is társul: 550 évvel ezelőtt a nándorfehérvári győzelemre emlékeztetett a keresztény világ harangszava. Bennünket nem nyugtalanít, hogy gondos történészek azt is kiolvasták régi feljegyzésekből, hogy a pápa őszentsége nem is ennek a győzelemnek a hírére adta ki az Imabullát, hanem Konstantinápoly visszafoglalására szólította fel a keresztény világot. A hiteles történelmi hír az, hogy a nándorfehérvári győzelem rákondult a pápai felhívásra, s a (magyar) világ azóta is úgy tudja – és ez a lényeg –, hogy győztünk, a pogányság kárpát-medencei invázióját sikerült elodázni jó néhány évig. 
2006-ban két magyar győzelemre emlékezünk, a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára és a nándorfehérvári győzelem félezer és ötvenéves harangszavára. A magyarságtól ezt a győzelmet senki sem tudja elvitatni. Az önnön kebeléből kiforduló némely, magát magyarnak mondó csoportosulás tagjai sem, akik néhány évvel ezelőtt még rákongatták saját repedt hangú véleményüket arra, miszerint ők unják a Kárpát-medence és a világ magyarságát egybeharangozó déli harangszót. Természetesen unják ők Nagy Imrének, a Magyar Köztársaság mártír-miniszterelnökének az utolsó szó jogán elmondott kívánságát is, amelyet lapunk, a Háromszék nem véletlenül emelt új esztendei falinaptára mottójául: „E szenvedélyekből és gyűlöletből szőtt perben életemet kell adni eszméimért. Szívesen adom (…) Bizonyos vagyok benne, hogy a történelem el fogja ítélni gyilkosaimat. Csak egy dologtól borzadnék: ha gyilkosaim rehabilitálnának.” 
Vajon elegen vagyunk-e, akik beleborzongunk a gondolatba, hogy vannak, akik a magyar forradalom és szabadságharc félszázadik évfordulóján megpróbálnak beleöltözni abba a gúnyába, amelyet, képletesen szólva, politikai felmenőik vagy akár ő maguk azért téptek-tépettek le bírósági ítéletekkel, hóhérkézre juttatásokkal a magyar forradalom és szabadságharc cselekvő és szószóló embereiről, hogy szíve-verésüket megállíttassák? 
Úgy tűnik, hogy 2006-ban, ebben a két évfordulós esztendőben (1456 és 1956) nemzeti szimbólumainkat is védenünk kell a privatizálók vagy az ezeket elkótyavetyélők mohósága elől. Meg kell védelmeznünk bizonyos szavainkat is, mint amilyen népünk-nemzetünk neve, a magyar idióma, amely bizonyos, magukat magyarnak mondó körökben szitok- vagy átokszóvá degradálódott. Védelemre szorul a nemzet szavunk is, amelyet egyesek elavultnak, vidékinek, az európai peremvidék szavává minősítenek. Védelemre szorul a lyukas- vagy az Árpád-sávos zászló, az olyan szimbólumok, mint a turul, a szimbólumemberek, mint gróf Czegei Wass Albert vagy Teleki Pál, akik az egykori magyarhon szívéből, Budapestről száműzettek vidékre. Védelmeznünk kell a Magyar Himnuszt, amelyet maradinak, konzervatívnak, nacionalistának is minősítenek a mindenféle másság agitátorai. 
Védelmünkre és rehabilitációra szorulnak mindazok, akiknek az utolsó szó joga sem adatott meg. Háromszékre hazabeszélve, védelmünkre szorulnak a felsőcsernátoni Rákossy Árpádok, akiket a Rákosi- (micsoda groteszk névjáték!) diktatúrában és a Kádár-féle koncepciós perben ítéltek súlyos börtönös esztendőkre. 
2006 ne legyen a történelem privatizálásának az esztendeje, szóljon azokért a nándorfehérvári győzelem harangja, és emlékeztesse azokat arra a magyar függetlenséget és szabadságot fiadzó két győzelemre, akik ezt valóban diadalra juttatták. 
Budakeszin ebben az évben Himnusz-emlékművet avatnak. Nekünk, háromszékieknek van némi közünk – és volt beleszólásunk – abba, hogy a Himnusz-emlékmű harangszava ne tizen- és néhány, hanem 64 vármegyére szabott, és a világ magyarságának egésze számára hallható legyen, mert bennünket számos alkalommal megverhettek, leverhettek, kisemmizhettek anyagi és szellemi vagyonunkból, de szabadságharcaink igéit soha nem tudták kiverni szánkból. 
Eddig a vezércikk, amely már járta megjelenés előtti szerkesztőségi útját, amikor rákondult egy előbb rémhírnek vélt információ: a Magyar Köztársaság elnöke, dr. Sólyom László jogászprofesszor nem a megszokott időben és a megszokott körülmények között mond évértékelő és évköszöntő beszédet. 
Jegyzetemet újraolvastam, és hagytam, hogy az járja a maga szilveszteri útját. Szilveszter éjszakáját családi, baráti körben töltöttük. Ezt megelőzően fiúnk, menyünk egy másik kontinensről hívott, ők is háromszékiek, csíkiak, no meg egy angol család társaságában ünnepelték, több ezer mérföldnyi távolságot is legyőzve, a mienkhez képest nyolcórányi „késéssel” a Szilvesztert.
Nekünk, erdélyi magyaroknak nem csak két himnuszt rendelt az Istenünk, hanem időbéli kettősséget is. Mi már több évtizede ezen az éjszakán kétszer bontunk pezsgőt, „román” és „magyar” idő szerint. Így történt ez a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben is, amikor, ha nem volt elérhető tévéközvetítés, vagy nem volt állami méltóságot viselő személy által elmondott beszéd, akkor valamelyik, a nemzet érzelmeit, akaratát és kívánságait reprezentáló személyiség, színész szavait hallgattuk rádión.
Idei szilveszterezésünknek nem volt éjszakai kulminációja. Sutára, lapsora sikeredett. Melankóliával, némi szomorúsággal néztünk magunkba és egymásra. Valaki megjegyezte: az idén a mi városunkban „magyar Szilveszter” órájában alig pukkan petárda, alig szikrázik csillagszóró az égre.
Egy zömében magyarlakta városban is a „másik szilveszter” – a „revelion” – volt fényekben villódzóbb, ünnepélyesebb, sajátos akusztikájával markánsabb.
Valaki a társaságunkban meg is jegyezte: ennyivel szegényebbek lehetünk, mi magyarok, már a tűzijátékra sem futja?
Lélekben talán nem is vagyunk szegényebbek, de kicsit szomorúbbak voltunk, kicsit setesutára sikeredett ez az éjszaka.
Másnap, valamelyik napszakban – mindegy volt, melyikben – végignéztem a köztársasági elnök úr, dr Sólyom László jogászprofesszor beszédét, akiről ugyancsak a Háromszék című lapban, amikor annak alkalma volt, ilyen címen írtam vezércikket: Sólyom – hadd szárnyaljon.
Mostani beszédének minden szavával egyetértek, üzenetét is vallom, és értem. Sőt, sajnálom, hogy szerény írásomban az idei Bartók-évfordulót nem említettem. A déli- és minden napszakban felhangzó harangszavak mellé társul az ő nemzetet, kultúrát integráló neve, személyisége is.
Értem én a puritánság igényét – az idei azonban azért túl miesnapira, munkanapira sikeredett. A földrajzi helyzetüktől függetlenül lélekben egy nemzethez tartozók legbensőségesebb, a leginkább reményt sugalló és reményt keltő ünnepét nem kell vezérszólam nélkül, a több szólamra éneklő kórust dirigens nélkül hagyni. „Nem csak kenyérrel él az ember.”
Úgy tudom az államelnöknek nem szíve-, hanem alkotmányos joga eldönteni, hogy mikor és miként vesz részt a nemzethez tartozók egészének lelkébe fogódzó ünnepi pillanatban.
De kell lennie egy, a nemzet egészét jelképező művésznek, a Nemzet Színészének, a Nemzet Énekesének, vagy valaki hozzájuk mérhetőnek és hasonlónak, aki a magyar Szilveszter éjszakáján, a nemzet nevében a nemzet egészének színe előtt bíztat mindig egy reményteljesebb esztendőre.
Kell akár a feddő, de mindenképp kell a bátorító, a reményt keltő ünnepi szó, a „lesz még egyszer ünnep a világon” hangulatának a szilveszteri felszikráztatása. 
2006. január 6.
Sylvester Lajos 
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

A magyarság lélekszáma a korai századokban
A besenyőtámadás
Visszakanyarodva a kis lélekszámot valló Kristó Gyulához, aki az általam számolt töredékét fogadja el a honfoglaló magyarok létszámaként, e közösség számát még tovább csökkenti azáltal, hogy a bolgárok és a besenyők orvtámadása okozta népességfogyást 17 százalékra becsüli.
Túlozva ez alkalommal is, mert ha a besenyőtámadás okozta veszteség ilyen jelentős lett volna, akkor erről nem csak Bíborbanszületett Konstantin császár és Regino apát szerzett volna tudomást. Boda Lászlót idézem: „Logikai képtelenség például, hogy egy hanyatt-homlok menekülő, vert hadsereg ekkora országot elfoglaljon, és utána végigverje Nyugat-Európát. Képtelenség, hogy egy – besenyők által szétzilált – vert magyar hadsereget hívjanak segítségül a frankok vagy morvák, mégpedig határ közelből." Nem lehet véletlen az sem, hogy az orosz Nesztor Krónika és más külföldi források, illetve a magyar krónikák nem adnak hírt a besenyők támadásáról.
A honfoglalás korának temetőiben a régészek semmi nyomát nem találják a katasztrofális vereségnek, annak, hogy az asszonynép, a gyermekek és a hatalmas állatállomány valahol menekülés közben elmaradt volna, mert az asszonyok aránya azonos a férfiakéval. Mindezek alapján nem látom indokoltnak, hogy elfogadjam azt a történetírói álláspontot, amely szerint nagy veszteséget szenvedő, kis létszámú magyarság menekült a Kárpát-medencébe.
A honfoglalás korában
Az arab források tükrében állíthatjuk, hogy a Megyer törzs háború idején húszezer lovast tudott mozgósítani. Tehát nem az a vita tárgya, hogy minden öt személyből egy harcra termett-e, hanem az, hogy szabad-e egyetlen magyar törzs hadereje alapján az egész törzsszövetség népességére következtetni, illetve jó úton járunk-e egyetlen törzs népességére vonatkozó adatot a nyolc törzs egészére felhasználva? Erre kerestünk és kaptunk választ. Igazoltnak látom az egyetlen törzs hadseregére vonatkozó arab forrás általam bemutatott értelmezését, amely lehetővé teszi a honfoglalás kori magyarság lélekszámának újraértékelését.
Ha a második honfoglalás idején (895 táján) csekély létszámú magyarság telepedett volna le, nem lehetett volna feltartóztatni a Kárpát-medencébe benyomuló németeket, bolgárokat és morvákat. Gyenge, viszonylag kis népességű magyarság 861–972 között, több mint egy évszázadon keresztül képtelen lett volna rettegésben tartani Európát, adóztatni a mai Spanyolország, Franciaország, Itália országait, a korabeli Keleti Frank és Bizánci Birodalmat. A magyarság nem játszhatott volna nagyhatalmi szerepet a honfoglalás utáni hat évszázadban, ha nem rendelkezik kellő létszámú fegyverforgatóval, népességgel.
A vérszerződés megkötése után került sor a magyarság egységes irányítására, és a törzsszövetség csak az Árpád vezette honfoglalás idején vett részt összehangolt katonai akciókban. A teljhatalom ekkor csúszott át a gyla kezébe, mert a nyolc törzsből álló szövetség egységes irányítása megkövetelte az átgondolt hadvezetést, az egységes irányítást, a népesség és a vagyon biztonságos szállítását, védelmét. Össze kellett hangolni egy mozgásban, költözésben lévő milliós lélekszámú tömeg, több százezer sátor, bőrcsónak, eszköz, fegyver, ruházat, élelem tervszerű szállítását, biztosítani a több milliót számláló állatállomány előrehaladását egy olyan térségben, ahol bármikor számítani lehet katonai támadásra. Egyidejűleg harcolni kellett az Al-Dunánál, Etelközben és a Kárpát-medencében is.
Az Árpád vezette honfoglalók és a 677-ben érkezett magyarok együttes lélekszáma elérte az 1,3 milliót, míg a helyben talált néptöredékek, a szlávok száma kétszázezer fő. Úgy vélem, a Kárpát-medence népessége 895 táján, a magyarok, a hozzájuk csatlakozott török népek és a helyben talált népesség összlétszáma elérte az 1,5 millió főt. E népesség az 1300-as évek kezdetén – kétezrelékes szaporulat mellett, leszámítva a mongol pusztításkor észlelhető népesség-visszaesést – elérte a hárommilliót.
Kádár Gyula
Erdély.ma

Két kormányban beszélhetnek a ciántechnológiáról
Nemcsak Verespatakon, hanem egész Európában meg kell akadályozni a cianidos bányászati technológia alkalmazását – jelentette ki Áder János fideszes európai parlamenti (EP) képviselő tegnap Budapesten, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök keddi levelére reagálva.
Áder szerint a levélből az derül ki, hogy van tárgyalási készség az RMDSZ részéről – amely még nem kötelezte el magát az ügyben –, méghozzá kormányzati szintű tárgyalási készség a probléma további megoldására. "Innentől a labda a két kormány térfelén pattog" – fogalmazott, és hangsúlyozta: Magyarországon ritkán látott politikai egyetértés van a cianidos bányászati technológiák betiltásában, amit jól példáz a magyar parlamentben született határozat. Megjegyezte, ugyanilyen politikai többséget sikerült elérni az Európai Parlamentben is. * Kelemen Hunor a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett, kolozsvári keltezésű levelében azt írta: az RMDSZ majd megfontolja, milyen álláspontra helyezkedjék, ha a verespataki bányaprojekt környezetvédelmi hatástanulmányának elemzésére kijelölt bizottság úgy véli, hogy a projekt teljesíti az EU-normatívákat, valamint a romániai környezetvédelmi tárca által kiszabott mutatókat, és a kormány fontosnak tartja a beruházás megkezdését. Kelemen Hunor úgy véli, hogy a verespataki bányaprojekt körül kialakult aggályok megbeszélésére a régóta esedékes, közös román–magyar kormányülés biztosíthatna megfelelő keretet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tévedés magyar nyelvű orvosképzésről beszélni
Semmit nem változott a helyzet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol a tegnap délutáni szenátusi ülésen kijelentették, hogy a romániai felsőoktatás szerkezetéről október elején megjelent kormányhatározatban tévedésből szerepel, hogy magyar tannyelvű orvosképzés működik megyeközpontunkban. Az egyetem rektora leszögezte, hogy akkreditált magyar nyelvű orvosképzés nem létezik a MOGYE-n.
A 39 román és 13 magyar tagból álló szenátus napirendjén a közoktatási miniszternek az egyetemi charta módosítására és a magyar vonal létrehozására vonatkozó javaslatai is szerepeltek. A kisebb módosításokban egyetértettek a szenátusi tagok, azokat a pontokat illetően, amelyek a magyar főintézetek, departamensek megalakítására vonatkoztak, a román többség leszavazta a szenátus magyar tagjait. Sőt a vita során többször felvetődött, hogy tiltakozni kellene a miniszternél, hogy miért fogalmazott meg újabb utasításokat, holott az egyetem szervezési és működési szabályzatát egyszer már elfogadták. A többség összességében is megszavazta a chartát, anélkül, hogy a magyar tannyelvű oktatást illetően módosította volna.
A szenátusi ülésen meg sem hallgatták a magyar félt, aki azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki, hogyan lehet a magyar főintézeteket megalapítani.
A cinikus hangvételű szenátusi ülés ezúttal is azt bizonyította, hogy a MOGYE szenátusa semmibe veszi a törvényt és a közoktatási miniszter utasításait is.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

Könyveket gyűjtött és keresztrejtvényt szerkesztett
Gyulafehérvárt, polgári család gyermekeként született Keresztes Zoltán, 1929. december 23-án. Kolozsvárt a kegyesrendi, másképp piarista gimnáziumban érettségizett 1949-ben.
Tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának esti tagozatán folytatta. Ehhez dolgoznia kellett – a kötöttárugyárban kötőmunkásként kereste kenyerét.
Az „ép testben ép lélek” szellemében sportolt is. Kiváló eredményeket ért el, melyekkel, szerénységére jellemző, soha nem dicsekedett. Középiskolásként 1947–1948-ban a kolozsvári BEAC, az MSC, a Vasas atlétája, rövid- és középtávfutója volt. 1948-ban a bukaresti országos középiskolai bajnokságon a 200 m-es síkfutásban és a 4x100 m-es váltóban a harmadik. 1950-ben az országos főiskolai bajnokságon a 200 és a 400 m-es síkfutásban a 2., a 4x100 m-es váltóban a 3. helyet érte el. Az egyetem után, 1952-ben nem talált képesítésének megfelelő állást, így munkásként dolgozott tovább. 1953-ban rámosolygott a szerencse, létrejött a Kolozsvári Rádió, ahol nagy szükség volt egyetemet végzett fiatalokra. Tudósító, szerkesztő lett.
De nem végleg. 1956 szele őt is meglegyintette. Barátokkal, ismerősökkel is megosztotta véleményét. És abban a sötét korszakban hajszálon múlt, hogy nem került rács mögé. Ezt megúszta, de rádiós munkájának befellegzett. Mint mondják, minden rosszban van valami jó is – ekkor könyvek iránti vonzódása előtt megnyílt a kiteljesedés lehetősége, az antikváriumban folytathatta munkáját. Hamarosan üzletvezetőként.
A parancsuralmi rendszer mindenre kiterjedő figyelme, ellenőrzése a régi könyveket hatványozottan célba vette. Ez abból állt, hogy az antikvárium a régi, úgynevezett feketelistára tett könyveket fölvásárolta ugyan, de nem bocsátotta áruba, hanem a kartongyár zúzdájába, jobb esetben valamelyik nagy könyvtár zárolt részlegébe juttatta. Zoli barátunk ezt ügyesen kihasználta. Kedvére válogatott a betiltott könyvek között és anyagi lehetőségéhez mérten gyarapította belőlük könyvtárát. De nem feledkezett meg barátairól, megbízható jó ismerőseiről sem. Így jutottam hozzá magam is nem egy hiánykötethez (a szűkös anyagiak miatt jó néhányról le kellett mondanom). Mindez nem kis kockázattal járt. Az 1980-as évek elején, „hála” valamelyik „jóakarójának”, az illetékesek tudomást szereztek e tevékenységéről. Nyomban leváltották, s az antikváriumból a Zápolya (Moşoiu) és a Kövespad (A. Suciu) utca sarkán akkoriban átadott könyvraktárba helyezték. Vagy inkább száműzték erre a rideg, sötét helyre. Segítőkészsége azonban nem hagyott alább. Könyvtára, akárcsak korábban, barátai, ismerősei rendelkezésére állt. Mondhatni közkönyvtárként működött. Szívesen kölcsönzött. Előfordult, hogy az esti könyvtárlátogatás hajnalig tartott, s a közben zajló, elkerülhetetlen beszélgetést nem egyszer ízes kenyér kínálásával szakította félbe.
Szabad idejében keresztrejtvény-szerkesztéssel is foglalkozott. Méghozzá szenvedélyesen. Így az olvasók oktatására is kamatoztatta széleskörű ismereteit. A kolozsvári Igazság mellett egy ideig több erdélyi lapot is ellátott rejtvényeivel. Oly könnyű volt neki ez a munka, hogy több kis keresztrejtvénykötetre is futotta. Örmény ősei után kutatva, beásta magát ennek a hányatott sorsú, sokszor üldözött népnek a történetébe.
1990 után, a zsarnokság utáni szabadságot művelődésszervezésre használta. Megalapította a Magyar–Örmény Baráti Társaságot, jelentős anyagi áldozattal újraindította a századfordulón létrehozott magyar nyelvű folyóiratot, az Arméniát. Ugyanekkor egyik kezdeményezője és alapítója volt a Magyar–Francia Baráti Társaságnak. Szorgalmazta és lelkesen támogatta az Erdélyi Szépmíves Céhnek az 1930-as években megjelent könyvsorozata újrakiadását. Sajnos, korai betegsége miatt áldásos tevékenysége félbeszakadt. Ma 15 éve hunyt el. Városunk egyik közismert, közkedvelt személyisége volt. Meggyőződésem, hogy önfeláldozóan segítőkész barátunkra ma is sokan szeretettel emlékezünk. És fogunk mindaddig, míg élünk.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Circumdederunt
Kora szürkület volt, amikor édesanyámnak az életére törtek. Védekezni sem tudott: a saját kapujában agyba-főbe verték. Lila foltok éktelenkedtek a testén, arcát – a lélek tükrét – szeme sarkától a szája szögletéig szakították alja, középkori módon. A legrosszabbra készültem fel akkor. Mire hazajutottam, Isten tudja, honnan, tizenhárom öltéssel az arcán feküdt a kórházi ágyon és hálálkodott a fennvalónak, hogy évekkel ezelőtt megromlott a látása. Ha szemüvege meg nem védi, semmit sem látna bal szemére. Ha nem edződött volna testi-lelki nyomorúságokon, harmadnapjára temethettük volna. De meggyógyult, amennyire gyógyulhatott. Csak a tükörbe ne kellene nézni reggelente… Csak az utcára ne kellene menni többé…! Családunk valamennyi tagjában maradandó nyomot hagyott a szörnyűség. Az unokák rémültek meg a legjobban és ők dolgozták föl a leghamarabb. Édesanyám humorérzéke kivirágzott – ez a szerencséje! –, szemében azonban ott bújkál a páni félelem. A többiek fegyelmezik magukat. Én azóta nem kívánkozom haza. Ha mégis megyek, az anyám udvarolja ki. De nem kívánkozom. Karácsonyra sem. Halottak napjára sem. És örülök, hogy halottak napjára nem lett kötelezettségem. Elhunyt szeretteink haló poraikban is megbocsájtják, hogy iszonyom lett attól a helytől.
A gyertyalángot mégsem nélkülözhetem. Akárhol is lennék, vannak ott halottaink. Így van ez már a Kárpát-medencében: „apáink arcán járunk”. A Sétatéren is, ahol dübörögnek a munkagépek az 56-osok szerény emlékműve körül. „Halott virágok illatát nyögik a fák, és megrázkódik a táj, valami véget ért, valami fáj.” A halálra sebzett gesztenyetörzsek mint csontvázak a tömegsírból, meredeznek az ég felé. Már-már 56-osok. Dehogy akartak hősök lenni, dehogy akartak forradalmat! Élni szerettek volna, szeretni szerettek volna, nevetni, sírni, megöregedni csendben. Egyetlen gyertya lángja reszket értük, erre nem jár ma rajtam kívül senki. Tovább megyek. A Színházban ott sorakoznak a legendák az emeleti csarnok csendjében. Ők a Halott osztály, à la Tadeusz Kantor. És ott, az égi társulatban játszanak – velünk. Az emlékeinkkel. Ille Feri bácsi fogyó kellékeit, kenyeret és kolbászt osztogatott a nebulóknak anno. Az ember tragédiája… Nagy Dezsőtől nevet örököltem, van, akinek még eszébe jut, mit is. Jólesik, ha úgy szólítanak. László Gercsi bácsi négy esztendejét pazarolta ránk, hogy beszélni tudjunk. Az angyali hangú Kriza Ágnes csak felet, hogy lélegezzünk: az utolsó lehelletéig. Ott vannak mind, a Házsongárdban, meg itt vannak velünk.
A Szentegyház árnyékában Márton Áron szobra búcsújáró hely lett. A koszorúkat nem lopkodja senki, pislákol is mécses, mint imádság az oltárszekrény mellett. Mint vészkorszakban a lelkiismeret. Meg is ölel titokban, míg az alvó gyertyákat gyújtogatom a talapzatánál. Odaát, a minoritáknál ugyanilyen gyertyákat gyújtogatnak azok, akiknek ő viselte gondját, hogy be ne darálja a rendszer. Vajon ma hoz közülük valaki legalább egy lángot? Én mindenesetre viszek egyet hozzájuk, a kriptában nyugvókért, régi magyar lelkekért, akikkel nem gondol ma senki. Mert saját halottjaink vannak, birtokos ragozással. Egyszer egy esztendőben. Halottak napján felvirágozzuk sírjainkat – a magunkét, ahová készülünk titokban. Vonulunk mindannyian a Házsongárdjainkba, pedig a másvilágot nem lehet egyszeri látogatással megváltani, mint fix összegért a pár köbméter földet, mely ápol s eltakar. Mert nem takar: kiebrudalnak sírjainkból az élelmesebbek. Bánffy Miklóst még nem lehet. Berde Mózest még nem lehet. Szenczi Molnárt még nem lehet. Apáczait még nem lehet. Bölöni Farkast, Brassai Sámuelt, Jósika Miklóst még nem lehet. Dsidát, Szilágyit, Szentgyörgyit sem lehet. Kéler Ilonát már igen: a felejthetetlen művésznőt szépen elfalazzák a világ elől, mint ama régi lánykát a Bethlen utcából: ITFEKZIKPECHI THOLHERESIA NOSLEANIA KATAAD1585. A többieket már igen: süllyednek a tumbák, porladnak a címerek, olvadnak a halotti maszkok, a nevek lekopnak és kikopnak az emlékezetből. Ismeretlenek leszünk, mint a sírkert végében a honvédek: legfeljebb Kapronczai önkéntesek, egy-egy szánalomból égetett miligyertyával.
Mert…
„vannak vidékek ahol csak a hant
tudhatja már hogy ki nyugszik alant
régen kikorhadt fejtől a kereszt
a zsidók hamvát meg ne itt keresd
s ki érti már a megmohosodott
márványon az örmény föliratot”
 (A vendégszövegek Farkas Árpád, Kovács Ákos, ill. Kányádi Sándor tollából valók. Az idézett sírfelirat mai olvasata: Itt fekszik Pécsi Tölcséres János leánya, Kata, Anno Domini 1585)
LACZKÓ VASS RÓBERT 
Szabadság (Kolozsvár)

Komolyan vette a hívó szót a magyar közösség
Az eddigi becslések szerint jelentős az alulszámlálás mértéke
A romániai magyar közösségnek a népszámlálás során tanúsított felelősségteljes hozzáállását hangsúlyozták az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői. Kiértékelésükből kiderült, hogy főleg a nagyvárosokban tapasztaltak rendellenségeket, de a lakossági jelzések nyomán azokat sikerült orvosolni. Elsősorban az etnokulturális kérdések, illetve a háztartásbeliek regisztrálása kapcsán merültek fel gondok. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a népszámlálás során lényegesen kevesebb személyi űrlapot sikerült kitölteni, amint az egyébként várható is volt. Bár a cenzus hivatalosan lezárult, mindenhol az a döntés született, hogy a különböző okok miatt fel nem tüntetett személyi azonosító számokat pótolni kell a kérdőíveken. Mindemellett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nagytermében tegnap javában írták össze azokat, akik önként jelentkeztek a közhivatalban, mivel náluk nem járt számlálóbiztos.
Kovács Péter: példátlan összefogást tanúsított a magyarság
– Számunkra az elsődleges következtetések nem annyira a technikai problémákra, mint inkább a magyar közösség és az intézmények szintjén tapasztaltakra vonatkoznak – mondta Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára szerint tájékoztató kampányuk sikere elsősorban abban rejlett, hogy azt mindenki a magáénak érezte. Közlése alapján felelősségteljes hozzáállást tapasztaltak minden magyar közösségben, a magyar történelmi egyházak, civil szervezetek és a magyar nyelvű sajtó úgyszintén példátlan összefogást tanúsított. Kovács Péter úgy véli, kampányuknak köszönhetően újraerősödött a bizalom az RMDSZ és a magyar emberek között. Az elmúlt napokban több ezer telefonhívás érkezett mind a zöld-vonalra, mind pedig a megyei szervezetekhez, de sokan személyesen is felkeresték a szövetség képviselőit, hogy tisztázzanak bizonyos népszámlálással kapcsolatos kérdéseket. – Mindez nagyon fontos számunkra – hangsúlyozta Kovács Péter, hozzáfűzve: beigazolódott, hogy a Minden magyar számít jelszó nem egyszerű szlogen volt, hanem valóságos hívó szó.
– Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a népszámlálás hátterében nem létezett tudatosan megszervezett, több síkon irányított magyarellenes tevékenység. Azt viszont mindenképpen megállapíthatjuk, hogy voltak olyan kérdezőbiztosok, akik tájékozatlanságból, vagy rosszindulatból hibákat követtek el. Nem akartak rákérdezni az etnokulturális adatokra azzal az indoklással, hogy ezekre nem kötelező a válasz. Mindez így igaz, de ezt nem a kérdezőbiztosnak kell eldöntenie, hanem a megkérdezett állampolgárnak. A másik gyakori problémacsoport az volt, hogy bediktálhatják-e az otthon levő háztartásbeliek azon családtagjaik adatait, akik nem tartózkodtak lakásukon. Úgyszintén ide kapcsolódik, hogy egyes kérdezőbiztosok összekeverték az állampolgárságot a nemzetiséggel. Tehát ha valaki azt mondta, hogy román állampolgár, akkor automatikusan a nemzetiségnél is így jelölték meg – részletezte Kovács Péter.
Az RMDSZ főtitkára kiemelte továbbá, hogy a kérdezőbiztosok képzése szintjén is komoly problémák merültek fel. Kovács Péter szerint túlságosan „vaskos” volt a tájékoztató könyv, amit a többség feltételezhetően nem olvasott el. Ugyanakkor az RMDSZ politikusa a kérdezőbiztosoknak jutatott pénzt is kevesli, hiszen tíznapi kemény munkáért csupán 500 lej bruttó összeget kaptak. – Úgy vélem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyesek nem végeztek tökéletes munkát. Vagy több biztossal kellett volna dolgozni, vagy jobban meg kellett volna fizetni őket. Hibának tartom továbbá, hogy a kérdezőbiztosok toborzását nem csak az elemi osztályokban tanítókra kellett volna alapozni, hanem a középiskolás pedagógusokra is – mondta Kovács Péter.
Az RMDSZ politikusa érdeklődésünkre kifejtette: a náluk jelzett problémákat kilencven százalék fölött orvosolni tudták. Az esetek többségében az érintettek már akkor telefonáltak, amikor még a kérdezőbiztosok náluk voltak, így rögtön be tudtak avatkozni. – Úgy gondolom, ha országos szinten számolunk majd, akkor az adatsor nem fog nagyon torzítani. Bízom abban, hogy a népszámlálás eredménye reális lesz – mondta Kovács Péter. Hozzátette: minden településről begyűjtik a regisztrált óvásokat, hogy hivatkozási alapot tudjanak szolgáltatni, ha esetleg komoly problémák merülnek majd fel az adatok feldolgozásánál. – Amennyiben túl magas lesz azoknak a száma, akik nem adták meg a nemzetiségükre vonatkozó adatokat, akkor ez gyanúra adhat okot. Ez azt jelentené, hogy visszaélés történt, hiszen tíz évvel ezelőtt szinte elhanyagolható volt azoknak az aránya, akik nem vallották be nemzetiségüket – mutatott rá.
Kérdésünkre Kovács Péter elmondta: egyértelmű, hogy vidék és város viszonylatában az utóbbi helyeken tapasztaltak rendellenességeket. Ennek egyik magyarázata az, hogy Bukarestben például a bruttó 500 lej sokkal kevesebbet ér reálértékben, mint például a Mezőségen. Ugyanakkor városon sokkal nehezebb eljutni az utolsó tíz százalékhoz, mint a falvakon. – Egészen biztosan vannak még olyanok, akiket nem sikerült összeírni, de úgy gondolom, lehetetlenség százszázalékos arányt tűzni ki célul. Országos szinten lényegesen meghaladta a kilencven százalékot a megkérdezettek aránya, ami szerintem kielégítőnek mondható – összegzett Kovács Péter.
Székely István: orvosolt sérelmek, kevesebb panasz
– A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy a népszámlálás során lényegesen kevesebb személyi űrlapot sikerült kitölteni, amint az várható volt. Keddi információk szerint ugyanis 19,6 millió személyi ívet összesítettek a szakemberek 20 millió 400 ezres becslésével szemben – mondta lapunknak Székely István politológus, az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Bár a népszámlálás hivatalosan lezárult, mindenhol az a döntés született, hogy a különböző okok (így például az Országos Statisztikai Intézet – INS szóvivőjének, az ellenzéki pártok zavartkeltő kijelentései – szerk. megj.) miatt fel nem tüntetett személyi azonosító számokat pótolni kell a kérdőíveken. Elvileg nem zárható ki, hogy az adatok megfelelő statisztikai feldolgozását megkönnyítő személyi számok összegyűjtésén tevékenykedő biztosok, ha módjuk van rá, összeírják azokat a személyeket is, akiket mindmáig nem sikerült megszámolni – magyarázta Székely István. Az első benyomás mindenképpen az, hogy az alulszámlálás mértéke jelentős, a 800 ezer nem elhanyagolandó szám – tette hozzá a politológus. Mint kifejtette, az összesített személyi adatlapok között szerepelnek egyébként a tartósan távol lévő személyek, valamint a kettőzött P jelzetű űrlapok is. Az említett 19,6 milliós szám nem tartalmazza például a diplomáciai testületeket, a hadsereg speciális alakulatait, vagy sajátos belügyminisztériumi egységeket, akiknek munkatársait külön eljárásmódnak megfelelően számlálják össze. Mindemellett az említettek összességükben vélhetően nem haladják meg a százezres létszámot – fejtette ki Székely István.
A népszámlálás lebonyolításának módszertanát értékelve a politológus úgy vélte: az életvitelszerűen külföldön élő személyeket illetően nem működött az az eljárásmód, hogy a lakóközösség elnöke, a szomszéd stb. szolgáltasson hollétükre vonatkozóan adatokat. Az említettek ugyanis általában nem rendelkeztek az illető személyi számával, másrészt nemigen vállalták az adatlap aláírását – magyarázta. Mint mondta, kolozsvári adatok szerint körülbelül 10 ezer lakáscélú ingatlanba nem tudtak bemenni a számlálóbiztosok. Márpedig ezekben a lakásokban vélhetően albérlők élnek, a tulajdonos pedig külföldön van, így az összeírandó személyek száma esetében akár ötös szorzó is érvényesülhet, még akkor is, ha a bérlők egy része a szülői háztartásban már megszámlált egyetemi hallgató.
A visszajelzések szerint egyébként a magyar közösség megfelelő hozzáállással viszonyult a népszámláláshoz: a többségi lakossághoz képest nagyobb arányban tartózkodtak otthon és fogadták a számlálóbiztosokat.
Kolozsvár, Marosvásárhely és vonzáskörzeteik kiemelten sok hívással jelentkeztek az RMDSZ népszámlálási telefonvonalain, ami tanújele annak is, hogy a népszámlálási kampánynak sikerült felhívnia a magyarság figyelmét a lakosság összeírásának lényegi kérdéseire. Az etnokulturális adatok regisztrálása kapcsán történő visszaélésekre, szabálytalanságokra vonatkozó panaszok száma egyébként jelentősen visszaesett a népszámlálási időintervallum második felében. Ez a tény azt jelenti, hogy a sérelmek feldolgozása kedvét szegte a szándékos tévedéseket elkövető számlálóbiztosoknak, illetve akiknek hibái felkészülésbeli hiányosságokból adódtak, jobban odafigyeltek a személyi űrlap úgynevezett etnokulturális, azaz a szabad identitás vállalásával kapcsolatos kérdések módszertanára – részletezte Székely István.
A szabálytalanságok egyébként jellemzően nagyvárosokban fordultak elő, Székelyföldön pedig gyakorlatilag hiányoztak – tájékoztatott a szakember. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a közösségek tagjai a település méretével fordított arányban ismerik egymást, azaz a kisebb településeken a körzetét jól ismerő és abban ismert számlálóbiztos is természetesebben teljesítette az összeírás nemzetiségre összpontosító részét.
Az Országos Statisztikai Intézet munkatársai az űrlapokat kézileg dolgozzák fel, azaz vezetik be a számítógépes adatbázisba – ez a folyamat az előrejelzések szerint 25 hónapig tart – magyarázta Székely István. Az úgynevezett ideiglenes, márciusra ígért adatok a számlálóbiztosok által összesített információk feldolgozásával készülnek el. A kettősségek országos szintű szűrése azonban ezek alapján nem végezhető el, másrészt a statisztikai intézet által nyilvánosságra hozott gyors összesítések a nemzetiségekre vonatkozóan nem tartalmaznak adatokat.
A szakember valószínűnek tartja, hogy részinformációk úgymond szivárogni fognak a közeljövőben az önkormányzatoktól, de a helyi összesítések alapján közzétett adatoknak még semminemű jogkövetkezménye nincs.
László Attila: korai beszélni még a 20 százalékról
A népszámlálás kiértékelésével kapcsolatban László Attila, a helyi bizottság tagja lapuknak elmondta: megköszöni a kolozsvári magyaroknak a pozitív hozzáállást. A cenzorok visszajelzése szerint a magyar nemzetiségű polgárok készségesen álltak rendelkezésre, s a kért információkat gond nélkül szolgáltatták. Ugyanakkor megköszönte azoknak, akik az RMDSZ zöldvonalán vagy a városháza telefonszámán jelezték a rendellenességeket. Ezek eljutottak hozzám, s intézkedtünk – szögezte le.
Kolozsvár alpolgármestere a számlálóbiztosok munkáját is méltatta: a megyeszékhelyen 1764-en fejtették ki tevékenységüket, s megítélése szerint sok esetben emberfeletti munkát kellett végezniük. Szerinte ez annak is betudható, hogy központi szinten nem volt kidolgozva egy összehangolt és összefüggő kommunikációs stratégia: bonyodalmat okozott a személyi szám körüli vita, ugyanis felelős beosztású vezetők egyik nap így, máskor pedig másképp nyilatkoztak a sajtónak.
– Az adatgyűjtés lezárásával már elmondhatom, hogy szerintem olyanok állították össze a módszertant és a kérdőíveket, akik nagyon ritkán fordulnak meg a valós élet terén, kevés információval rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogyan kell pontosan ezt a munkát elvégezni – jegyezte meg az alpolgármester, aki hozzátette: szociológusokkal is konzultált ebben az ügyben.
Úgy ítéli meg, bonyolultak voltak az űrlapok, és ezek kitöltése. Az eddigi adatok szerint Kolozsváron mintegy 128 ezer lakást sikerül összeszámolni; azt is megtudták, hogy körülbelül 9 ezer lakásnak időközben más lett a rendeltetése, azaz cégek, irodák működnek bennük. László Attila tudomása szerint kedd estig mintegy 314 ezer személyt sikerült összeszámolni Kolozsváron.
Az alpolgármester közölte: míg a népszámlálás elején a különböző csatornákon a rendellenességeket közölték, az időszak második felében olyan visszajelzések érkeztek, miszerint bizonyos helyeken nem járt a számlálóbiztos. – Hétfőn, az utolsó napon, 450–460 személy jött be a városházára, hogy számolják meg – közölte az alpolgármester.
Szerinte az egyik legkomolyabb fejfájást az okozta, hogy magánházak helyett több helyen tömbházak jelentek meg. – A csúcs az volt, hogy egy magánház helyett három darab nyolcemeletes tömbház jelent meg, amelynek két-két lépcsőháza van.
Az alpolgármester elmagyarázta: egy építkezési engedély három évig érvényes, a munkálatok elkezdésekor ezt be kell jelenteni, az építkezést pedig három év alatt kell befejezni, ami egy évvel meghosszabbítható. Ilyen módon sok tömbház még nincs a városháza nyilvántartásában, de már laknak benne, talán már el is adták azokat.
László Attila cáfolta bizonyos „nagyotmondó politikusoknak” az állításait, miszerint a statisztikai adatokat más célokra is használják. – Sok esetben a kint lakó diákok nem engedték be a számlálóbiztost – mondta. Az alpolgármester nem tudott nyilatkozni azzal kapcsolatban, mi történik, ha a súlyos rendellenességekre hivatkozva valamely személy vagy szervezet megóvja a népszámlálás eredményeit.
Hogy pontosan hány lakosa lesz Kolozsvárnak, s ezen belül a magyar közösségnek sikerül-e elérnie a 20 százalékot a nyelvi és közigazgatási jogok garantálása érdekében, erről még túl korai beszélni – mondta László Attila. – Azt sem tudni pontosan, hogy csökkent-e vagy sem a megyeszékhely lakossága. Kétségtelen, hogy migrációs folyamat zajlott a környező települések irányába, mint például Kisbács, Györgyfalva, Szászfenes stb. – fejtette ki.
Pert fontolgat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke szerdán, Kolozsváron megtartott sajtótájékoztatón bejelentette: pert fontolgatnak egyes állami intézmények ellen, mivel a népszámlálás adatgyűjtési szakaszának lezárása után nem hosszabbították meg az EMNT-önkéntesek akkreditációját, hogy azok az adatfeldolgozás során is kifejthessék tevékenységüket. – Önkénteseinknek későn vagy egyáltalán meg sem adták a népszámlálásra vonatkozó akkreditációt. Kolozsváron például hiába nyújtottuk be időben az akkreditációra vonatkozó kérést, azt csak a népszámlálás befejezése előtt négy nappal kaptuk meg – hangsúlyozták a politikusok. Azt is megemlítették, hogy november 2-án Tőkés László, az EMNT-elnöke és az EP-alelnöke nyílt levelet intézett Emil Boc kormányfőhöz és Traian Igaş belügyminiszterhez a népszámláláskor észlelt hiányosságok és méltánytalanságok miatt.
Toró T. Tibor megemlítette azt is, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 435 önkéntest foglalkoztatott a népszámláláskor. Ezekből 185-en a Székelyföldön, 140-en a Partiumon, 110-en pedig Közép-Erdélyben tevékenykedtek. „Első körben” 300 000 szórólapot osztottak ki, majd további 100 000-et; ezt követően az önkéntesek „kopogtatós”, azaz házról-házra járó kampányt folytattak.
– A népszámlálás nem volt mentes a szervezetlenségtől. Minden okunk megvan arra, hogy kételkedjünk a népszámlálás hitelességében és eredményeiben. Nem csak a szakszerűtlenséget, hanem a jóindulat hiányát is felróhatjuk az illetékeseknek. Az esetleges csalások az adatok összegyűjtésének szakaszára jellemzőek – figyelmeztetett Toró T. Tibor, majd sérelmezte önkénteseik akkreditációjának meg nem hosszabbítását – még a többségében magyarlakta településeken is.
Megtudtuk: a népszámlálás alatt az EMNT által működtetett telefonos segélyvonalra több mint 1000 hívás érkezett. Gergely Balázs azt hangsúlyozta: az EMNT nap mint nap folyamatosan továbbította a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba a hozzájuk befutott panaszokat, ezért a népszámlálás második felében a negatívumok bejelentése csökkent. A két politikus megemlítette: a népszámlálás során jó volt az együttműködés a Magyar Ifjúsági Tanáccsal (MIT) és az RMDSZ egyes területi szervezeteivel – Kolozs, Bihar stb. – is.
Toró T. Tibor kifejtette arra vonatkozó véleményét is, hogy az államnak jogában áll megtudni állampolgárainak személyi számát, nemzetiséghez és felekezethez való tartozását, hiszen ezek az adatok döntő fontosságúak, mind a később kialakítandó politikákat, mind a kisebbségi jogokat illetően.
Gergely Balázs hozzátette: még ha a polgári pert nem nyerik meg, akkor is elvi kérdés, hogy ilyen komoly jogsértés esetében lépjenek. Toró T. Tibor örömmel nyugtázta, hogy a népszámlálás kapcsán a romániai magyarság politikai képviselői felülkerekedtek a politikai nézeteltéréseken.
Szabadság (Kolozsvár)

Többet ártott a görög-katolikusoknak az elmúlt huszonegy év, mint a diktatúra
Többet ártott a görög katolikus egyháznak a huszonegy éves demokrácia, mint a fél évszázados totalitarizmus – erre a következtetésre jutottak a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett tegnapi marosvásárhelyi tanácskozás résztvevői. Mint hangsúlyozták, két évtizeddel a rendszerváltás után még mindig késik az 1948-ban betiltott egyházat kárpótló restitúciós törvény kidolgozása, és még mindig nagy a híveket érintő hátrányos megkülönböztetés.
Ömlött a keserűség azokból az erdélyi görög katolikus lelkészekből, akik tegnap a Pro Europa Liga meghívására részt vettek a restitúciós folyamatot vizsgáló marosvásárhelyi konferencián. A felszólalásokból kiderült: nemcsak a visszaszolgáltatási törvény kidolgozása késik, a görög katolikusok a meglévő, szűkös jogi lehetőségekkel sem élhetnek. A felekezet Erdély-szerte több olyan bírósági döntésnek nem tudott érvényt szerezni, amely végleges és megfellebbezhetetlen. Mind a papok, mind a hívek nemcsak az ortodox egyház ellenállásába, de a hatóságok közömbösségébe vagy éppenséggel ellenséges magatartásába ütköznek – derült ki az eseményen.
Hatósági buktatók
Zaharie Fărcaş köhéri pap egy Görgény-völgyi esetet említett, ahol a jogerős ítélettel rendelkező görög katolikusok törvényszéki végrehajtó segítségével próbálták visszafoglalni a kásvai templomot, de a rendőrség és a faluba kivezényelt csendőrség megakadályozta. „Úgy tudom, a hatóságoknak a törvény életbe ültetését kell segíteniük és nem annak a megtagadását. Kásván fordítva történt: a rendőrök a templom közelébe sem engedték a híveket és a törvényszéki végrehajtót. Ketten meg arról beszéltek jó hangosan, hogy nem is ártana egy kicsit megbotozni a görög katolikusokat, vagy éjjel felgyújtani az imahelyüket” – mesélte Fărcaş atya. Felsőorosziban, ahol sikerült visszaszerezni az egyházi legelőket, mindmáig a községháza használja, és adja bérbe a környék juhászainak.
Vasile Ciulea dicsőszentmártoni esperes egy ortodox kollégája esetét mesélte el, aki egy kis faluban lemondott az egyik, már omladozó és rég nem használt templomról. Keresztény gesztusáért majdnem az állásával fizetett, és csak a hívek tudták megmenteni a gyulafehérvári püspök haragjától. „Évekkel ezelőtt három hajlékunkat sikerült visszaszereznünk, de a hatóságok azóta is megtagadják a telekkönyvezésüket” – panaszkodott a dicsői pap. Azt is megtudtuk, hogy a máramarosi Szaploncán, ahol a szent hajlékuktól megfosztott görög katolikusok 2003-ban telket vásároltak, még nem kezdhették el az új templom felhúzását, mivel az önkormányzat nem hajlandó kibocsátani az építkezési engedélyt.
Ortodox gáncsoskodás
A törvények, valamint a jogerős ítéletek semmibevétele nemcsak az egyházat, a civil társadalmat és a bírói testületeket is megbotránkoztatja. „Frusztráltak vagyunk, mert fölöslegesnek érezzük magunkat” – látta be Sonia Deaconescu, a Maros megyei törvényszék elnöke. A vészharangok megkongatása ellenére sem történik semmi. „Nyárádtőn az ortodoxok által körbeépített görög katolikus templom ügye immár világszerte ismertté vált. Itthon bírósági elnöki rendelettel állították le az építkezést. Amerikában Hillary Clinton is hallatta ez ügyben a szavát, mégsem történt semmi. Az ortodox egyház zavartalanul építkezik” – hozta fel a Marosvásárhelytől mintegy tíz kilométerre fekvő kisvárosi templom esetét Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke. Mint ismeretes, Nyárádtőn a görögkeleti felekezet képviselői a visszaigényelt templom köré kezdték építeni hagymakupolás templomukat, amelyet már be is fedtek, ezáltal teljesen körbeburkolva a régi templomot. Ennek kapcsán Dan Fodor marosvásárhelyi esperes is az ortodoxok által lebontott görög katolikus templomok sokaságát emlegette fel. Ugyanakkor hozzátette, számos más olyan visszaigényelt istenházáról tudnak, amelyet az ortodoxok megcsonkítottak, átfestettek, átépítettek, vagy éppenséggel újjászenteltek.
„A mai napig folyik templomaink átalakítása, szentképeink eltüntetése, megcsúfolása. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy számos ortodox egyházfő azt hangoztatja, hogy egyházunk a kommunisták által való betiltása teljesen jogos volt, a görög katolikus felekezet megszüntetésével igazság teremtődött” – sorolta sérelmeit Dan Fodor. Nagyvárad, Belényes, Kásva, Cege, Nyárádtő, Füzesmikola, Aranyosgyéres, Naszód csak egy pár erdélyi település, ahol a görög katolikus templomot az ortodoxok bekebelezték, átalakították, vagy éppenséggel lerombolták.
A túlvilágig terjedő meghurcoltatás
Ennél is szomorúbb, hogy a görög katolikus felekezet tagjainak meghurcoltatása „a túlvilágig terjed” – derült ki a tegnapi beszélgetésen. Nyárádtőn, a máramarosi Budfalván és a Vâlcea megyei Pesceanán az ortodox egyházzal összejátszó helyhatóságok megtiltották a köztemetők használatát és látogatását. Az olténiai falu görög katolikus hívei a piteşti-i táblabíróság jogerős ítélete ellenére sem használhatják a sírkertet. Hasonló helyzetben vannak a budfalviak is, akik nem tudnak érvényt szerezni a nagybányai törvényszék döntésének – áll a Romániai Demokrácia, Ember- és Munkajogok Irodája által készített tanulmányban. Zaharie Fărcaş köhéri lelkész megfogalmazásában mindez egy türelemjáték, amit „az ortodox testvéreik művelnek”. „Azt mondják, hogy nem haltatok meg mind a kommunista börtönökben, nem baj. Kivárjuk, amíg meghaltok a demokráciában” – állapította meg szomorúan a lelkipásztor.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-es színvallást vár Verespatak-ügyben az EMNT
Világos álláspontot kell kialakítaniuk egyes RMDSZ-es politikusoknak Verespatak problémájával kapcsolatban – jelentette ki Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régiójának elnöke az EMNT tegnapi sajtótájékoztatóján.
„Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, valamint Borbély László politikai alelnöknek el kell végre döntenie, hogy a kormányt vagy a magyar közösséget képviseli. Mindez elengedhetetlen a velük szemben tanúsított bizalom visszaállításáért” – fogalmazott Gergely. A régióelnök annak kapcsán szólította fel a szövetség tagjait az állásfoglalásra, hogy Kelemen Hunor a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához intézett levelében kijelentette: ha a verespataki bányaprojekt környezetvédelmi hatástanulmányának elemzésére kijelölt bizottság úgy véli, hogy a projekt teljesíti az EU-normákat, valamint a romániai környezetvédelmi tárca által kiszabott mutatókat, és a román kormány fontosnak tartja a beruházás megkezdését, az RMDSZ megfontolja, hogy milyen álláspontra helyezkedjen.
Gergely Balázs egyébként tegnap arról is beszélt, hogy az elmúlt hónapban szinte „konspirációs szintű egyeztetéseket” folytattak civil és politikai szinten a Verespatak-ügyben, többek között olyan RMDSZ-es politikusokkal, akik markánsan kiállnak álláspontjuk mellett. Gergely egyúttal Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő azon kijelentését is elítélte, amely szerint a magyaroknak nem kellene beleavatkozniuk a mócok döntésébe, hiszen a probléma kizárólag a helyiekre tartozik.„Nemzet- és állambiztonsági kérdésről van szó, amely Románia határain is túlmegy” – vélekedett a régióelnök.
Az RMDSZ levele kapcsán megszólalt tegnap Áder János fideszes európai parlamenti képviselő, lezsögezve, nemcsak Verespatakon, hanem egész Európában meg kell akadályozni a cianidos bányászati technológia alkalmazását. „A levélből kiderül, hogy az RMDSZ részéről van kormányzati szintű tárgyalási készség, innentől a labda a kormány két térfelén pattog” – fogalmazott Áder, utalva az RMDSZ-elnök javaslatára, miszerint a témáról egy magyar–román kormányülésen kellene a témáról beszélni.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Pert fontolgat a népszámlálás kapcsán az EMNT és az EMNP
Nyílt levelében jelezte a kormányfőnek és a belügyminiszternek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettesea Krónikának elmondta, bár az adatfeldolgozást felügyelő megfigyelőkre a jogszabályokban van utalás, erre nem dolgozták ki a módszertant, és a polgármesteri hivatalokat sem értesítették róla.
„Elengedhetetlen, hogy a népszámlálás leglényegesebb részénél, az adatfeldolgozásnál is jelen legyenek a megfigyelők. Egyelőre még nem világos, hogy ki hozta ezeket a döntéseket, ki a felelős az akkreditációk megvonásáért, ez azonban mindenképpen ellentmond a hatályos kormányrendeletnek. Nincs tudomásom arról, hogy mindez más szervezetek esetében is így történt-e, véleményem szerint azonban általános jelenségről van szó” – fejtette ki Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. Hozzátette: az EMNT és az EMNP valamennyi megyében kért akkreditációt, eddig azonban kizárólag negatív választ kaptak a megyei, illetve helyi tanácsoktól, többek között Bihar és Máramaros megyében. „Már az adatgyűjtés alatt is szembesültünk azzal a problémával, hogy akadályozzák megfigyelőink tevékenységét, több esetben pedig – például Kolozsváron – az akkreditációkat csak a népszámlálás befejezése előtt pár nappal adták meg. Úgy gondolom, az illetékesek elbukták a cenzus megrendezésének tesztjét, többször is bizonyították szakértelmük, valamint a magyar közösséggel szembeni jóindulatuk hiányát. Az Európai Bizottságnál is panaszt fogunk tenni, ha bebizonyosodik, hogy meghamisították a népszámlálás eredményeit” – fogalmazott Toró.
Nyílt levél a rendellenességekről
A szervezet nemcsak jogi úton tiltakozik az akkreditációk megvonásáért. Toró T. Tibor azt a nyílt levelet is bemutatta, amelyben Tőkés László felszólítja Emil Boc miniszterelnököt, valamint Traian Igaş belügyminisztert a közbelépésre, illetve a rendellenességek megoldására. Az Európai Parlament alelnöke szerint a népszámlálás rendkívül fontos egy állam igazgatása szempontjából, de a nemzeti közösségek számára is, mivel jogaik egy része számarányukra alapozódik, az EMNT akkreditált népszámlálási megfigyelői pedig számos szabálytalanságot tapasztaltak a folyamat átláthatóságával kapcsolatban.
A sajtótájékoztatón az is kiderült: az EMNT által működtetett zöldvonalon közel ezer visszaélést jeleztek az adatgyűjtés során. Toró ezzel kapcsolatban elmondta: egyeztetnek az RMDSZ munkacsoportjával erről, a visszaélések kezeléséről pedig ezt követően, közösen döntenek majd. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke arra mutatott rá, hogy az adatgyűjtés második felében csökkent a negatív visszajelzések aránya, szerinte ez leginkább annak tudható be, hogy sikerült megfelelőképpen összehangolni a tanács és az RMDSZ tevékenységét. Gergely elmondta, jogászokkal konzultáltak az említett jogi eljárással kapcsolatban, akik azonban negatívan vélekedtek az ügy sikerességéről. „Számunkra elvi kérdésről van szó. Jogsértés történt, amelyért felelősségre kell vonni az illetékeseket” – fogalmazott a régióelnök.
Közös fellépés Biharban?
Az EMNP Bihar megyében akár az RMDSZ-szel közösen tenne jogi lépéseket amiatt, hogy az Országos Népszámlálási Bizottság nem volt hajlandó meghosszabbítani megfigyelőik akkreditációját – közölte a Krónikával Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója. A két megyei szervezet múlt héten együttműködési megállapodást írt alá, amelyben megegyeztek, hogy a cenzus kapcsán felbukkanó problémákat és visszaéléseket közös erővel próbálják meg rendezni, ugyanakkor az adatok összesítésének procedúráját is együtt ellenőrzik.
A közös fellépés azonban egyelőre nem kezdődhetett meg, mivel a cenzus még nincs abban a fázisban, hogy az űrlapok megfigyelőink kezébe kerülhessenek – mondta el lapunknak Szabó József, a bihari RMDSZ-szervezet ügyvezető alelnöke.
Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a népszámlálás kapcsán az igazi „harc” most, az eredmények összesítésekor kezdődik. Csomortányi István azt mondja, a legfőbb gond épp az, hogy a szervezetek akkreditált megfigyelői nem asszisztálhatnak az ellenőrzésnél, mivel engedélyük csak a cenzus időtartamára szólt. Ezért véli úgy, jogi úton kellene ezt a bajt orvosolni, és az ügyben az RMDSZ-t is megkeresik majd, hogy közösen léphessenek fel. Az EMNP egyébként tegnap közleményben azt jelezte, szerinte „a 2011-es népszámlálás megszervezését méltán nevezhetjük a román közigazgatás csődjének. Az elmúlt időszak kormányai odajuttatták az államot, hogy már a saját polgárait sem képes megszámolni.”
Hiányos metodika, nem létező megfigyelők 
A népszámlálás hiányos módszertana miatt az adatrögzítés folyamatába nem delegálhatnak megfigyelőket a civil szervezetek – mondta el lapunknak Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettese. A szakember szerint bár a jogszabályok kétfajta megfigyelői státust említenek, a metodológia csak az egyikre lett kidolgozva, aki az adatfelvétel során kísérte el a számlálóbiztost; az ő akkreditációjuk azonban csak az adatgyűjtés idejére, az október 20–31. közötti időszakra szólt. Bár a jogszabályokban az uniós illetékesek ajánlására egy másik megfigyelői státusra is van utalás, mely szerint a civil szervezetek a népszámlálási bizottságokba is delegálhatnak képviselőket, erre nem dolgozták ki a metodológiát, űrlap sincs rá, és a polgármesteri hivatalokat sem tájékoztatták.
Székely a Krónikának elmondta, megfigyelők hiányában az adatrögzítés folyamatát csupán a népszámlálási bizottságok önkormányzat vagy más intézmények által delegált magyar tagjai felügyelhetik; egy egyezség értelmében az RMDSZ-nek a legtöbb magyarlakta településen van képviselője ezekben, Kolozsváron például László Attila alpolgármester személyében. A szövetség az Országos Statisztikai Intézet (INS) által végzett adatbevitelt is felügyeli az általa delegált országos igazgatóhelyettes révén.
Szétváló adatrögzítési folyamat
A népszámlálás során összegyűjtött adatokat két külön folyamat során dolgozzák fel. Az adatgyűjtés befejeztével a számlálóbiztosok kódolják a válaszokat (ez ugyanis a helyszínen nem volt kötelező), majd a lakásban kitöltött űrlapok alapján elkészítik az összesítést, és az űrlapokkal együtt átadják a főszámlálóbiztosnak. „Ő leellenőrzi ezeket, és amennyiben eltérést tapasztal a kézzel beírt szöveg és a kód között, javítást kér” – magyarázta Székely István, hozzátéve, hogy ilyen esetben a betűvel beírt választ tekintik érvényesnek.
A főszámlálóbiztos a leellenőrzött űrlapokat benyújtja a helyi népszámlálási bizottságnak, ahol szétválik a folyamat. A számlálóbiztosok által készített összesítés az Országos Népszámlálási Bizottságnál marad, mely az előzetes becslések szerint 2012 márciusáig összesíti ezeket, és közli a népszámlálás ideiglenes adatait. A lakásokban kitöltött űrlapok viszont az Országos Statisztikai Intézethez kerülnek, ahol minden egyes adatot számítógépbe vezetnek. „Ez a folyamat becslések szerint 2013 november–decemberére fejeződhet be, ekkor derülnek ki az idei népszámlálás végleges eredményei” – magyarázta Székely István.
Nem vált be a módszertan
A szakember lapunk kérdésére elmondta, az INS által kedden ismertetett részeredmény, miszerint a népszámlálás során mintegy 19,6 millió romániai állampolgár adatait rögzítették, relevánsnak tekinthető. „Millió probléma van a népszámlálás kapcsán, de ezek az adatok még mindig pontosabbak, mint bármilyen más adat” – jelentette ki Székely István. Mint arról beszámoltunk, az INS keddi közleményében hangsúlyozta, hogy ez a szám nem azonos a romániai lakosság számával, hiszen a bukaresti önszámlálók, a polgármesteri hivatalban jelentkezők, a bel-, kül- és védelmi minisztérium bizonyos alkalmazottai (a diplomáciai testületek, a külföldi misszió tagjai, a nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú intézmények, például lőszerraktárak alkalmazottai) nem lettek még bevezetve.
Az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese szerint a részeredmény egy érdekes helyzetre világít rá, hiszen a népszámlálásra 20 millió 400 ezer P és PPI űrlapot nyomtattak ki, míg a keddi jelentés lényeges, 800 ezres különbséget mutat. Elmondta, ennek egyik oka az is lehet, hogy a számlálóbiztosok a napi jelentéseikbe nem vezették be a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó (PPI) személyeket. „Világosan látszik, hogy a statisztikai intézet által kidolgozott módszertan, például hogy a szomszédok vagy a házmester nyilatkozik, nem hozta meg a várt eredményt, a külföldön élők jelentős részét nem sikerült összeírni” – összegzett Székely István. Példaként Kolozsvárt említette, ahol mintegy tízezer lakásba nem tudtak bemenni a számlálóbiztosok, ezeket feltehetően albérlők lakják, és a bérlő külföldön él. Ha ezekben az esetekben 4–5-ös szorzót alkalmaznak – bérlő és 3-4 albérlő –, kiderülhet, hogy a kincses városban 40–50 ezer személyt nem számoltak meg.
Egyértelmű csökkenés
Az INS kedden ismertetett adatai szerint az erdélyi, magyarok által is lakott városokban számottevően csökkent a lakosság száma. Kolozsváron például idén 314 513 személyt írtak össze, míg a 2002-es népszámláláson 317 953 lakost számoltak. De Marosvásárhelyen még nagyobb az eltérés, míg 2002-ben 150 ezer lakos volt, a részeredmények szerint idén alig több, mint 130 ezer személyt számoltak, és hasonló a népességcsökkenés aránya a székelyföldi és partiumi városokban is. Székely István rámutatott, a lakosság számát jelentősen módosíthatta a fiatalok kirajzása a nagyvárosok vonzáskörzeteibe, Kolozsvár esetében Szászfenesre, Kisbácsba, Apahidára.
De természetes fogyás is van, amely a magas elhalálozási arány, illetve alacsony gyermekvállalási kedv eredménye, és amely a nagyvárosokban halmozottan jelenik meg. „Abszolút számokban az erdélyi magyarság száma biztos, hogy csökken, a kérdés az, hogy a többségi lakossághoz viszonyítva az erdélyi magyarság számarányának csökkenése megállt-e, vagy esetleg javult” – jelentette ki kérdésünkre Székely István. Mint mondta, utóbbi lehetőségre az adhat reményt, hogy az erdélyi magyar társadalmon belül jelentkező negatív folyamatok a román társadalomban halmozottan vannak jelen, például a románok körében jóval nagyobb a kivándorlók aránya, így elmondható, hogy az erdélyi magyar társadalom demográfiai mutatói jobbak. Csökkent a lakosság száma az erdélyi városokban
Város Idei részeredmények (megszámlált lakosok) 2002-es népszámlálásadatai
Kolozsvár 314 513 317 953
Marosvásárhely 131 753 150 041
Nagyvárad 184 861 206 614
Szatmárnémeti 97 753 115 630
Sepsiszentgyörgy 56 094 61 512
Csíkszereda 37 013 42 029
Székelyudvarhely 32 846 36 948
Kézdivásárhely 18 468 18 910
Gyergyószentmiklós 17 350 19 895
Nagyszalonta 16 889 18 074
Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Elvhűség vagy párthűség?
Az Erdélyi Magyar Néppárt létrejötte felborzolta a status quo fenntartásában érdekelt RMDSZ-es nómenklatúra tagjainak kedélyét. Ez teljes mértékben érthető, hiszen húsz év elegendő volt ahhoz, hogy nemzeti közösségünk politizáló elitjén belül feldúsuljanak az „ügyből élők” és azok, akik az „ügyért” élnek, azok, akiknek nem a pozíció a fontos, hanem a közszolgálat, a kulcspozícióktól kellően távol kerüljenek ahhoz, hogy ne veszélyeztessék az előbbiek kisded játékait.
A legkönnyebb dolog a legkisebb ellenállás mentén haladni. Az erdélyi magyar politikai aréna erőteljesen polarizált: ez egy olyan klikkérdekű politikai vonalvezetést jelent, mely mímeli a hatalommal való konfliktust, azonban csak a lényeget nem érintő konfliktusokat vállal fel, amivel komoly kényelmetlenséget nemokoz az elnyomó románhatalomnak. Apró-cseprő engedmények révén ez a mindkét félnek előnyös politika eredményesnek állítható be, s így biztosítható, hogy a választói bázis minél később csökken a bejutási küszöb alá.
Húsz év távlatából egyértelműen kijelenthető, hogy ez a politikai vonalvezetés alkalmas ugyan egy szűk elit pozícióban tartására, de teljességgel alkalmatlan közösségi perspektíva megfogalmazására. Nem kell különösebb jóstehetséggel rendelkezni ahhoz, hogy előre lássuk: az idei népszámlálás újabb drasztikus létszámcsökkenéstfog regisztrálni.Vagyis ha nem áll be radikális változás az erdélyi magyarság sorsalakulásában, akkor szép csendesen elfogyunk. Mindezt nem volt nehéz előre látni két népszámlálás nélkül 1990-ben. Mégis azok, akik már a Kiáltó Szóban lefektetett programra s a konok és hajlíthatatlan autonómiaküzdelemre szerették volna építeni az akkor még közös szervezet programját, három éves koncepcionális harcot kellett folytassanak a kerékkötőkkel, a hátramozdítókkal, a román hatalom beépített vektoraival. Miután programszinten 1992 októberében győzelmet arattak, az újraszerveződő, a karrierista derékhad alig három esztendő elteltével a szervezetet más pályára állította s az autonómiaküzdelmet felváltotta a román hatalom külföldi legitimizálása. Az eredeti programhoz s a távlati célkitűzésekhez ragaszkodók előbb a szervezeten belül próbálták rákényszeríteni az RMDSZ csúcsvezetését saját programjának betartására, majd miután a szervezet az egyik legfontosabb célkitűzését, a belső népszámláson alapuló belső választások programját de facto feladta a szatmári kongresszuson, levonták a következtetést és saját szervezet alapításába fogtak. Az első két kísérlet, az MPSZ és az MPP zsákutcának bizonyult, az első az RMDSZ és a román hatalom összefonódásai, a második az MPP elnökének mindenáron való hatalomkonzerválási törekvései miatt.
Most aztláthatjuk,hogy az RMDSZ-t eredeti közösségszolgáló pályájáról eltérítők azt próbálják az EMNP-s csapatnak felróni, hogy volt mégbennük energia, eltökéltség és mersz új szervezetet alapítani. A RMDSZ elnökétől kezdve a legkisebbmegyei szervezetekig hallani a súlyos, erkölcsi jellegű vádakat.
Elég könnyű belátni, hogy nem az az elvhű, értékvezérelt ember, aki kitart egy eredeti céljait feladó, önmagából kifordult párt mellett, hanem az, aki párthovatartozástól függetlenül megmarad az eredeti célkitűzések, az eredeti eszmeiség mellett. Az elvhűség abszolút érték, a párthűség nem. Apárthűség is lehet erény, amennyiben az adott párt tisztességesen és következetesen képviseli azt az eszmeiséget, melynek szolgálatára szegődött. Az RMDSZ viszont magyar nemzeti önkormányzatból lett magyar szavazatokra építő román versenypárt. Az elvhűeket rajta kívül kell tehát keresni főszabály szerint, hogy most ne bántsuk az autonómia szervezeten belüli utóvédharcosait. Mi sem lett volna könnyebb az egykori Reform Tömörülés vezetőinek, mint szögre akasztani az autonómia-programot és beépülni az RMDSZ-apparátusába. Ennek ellenére a biztos karrier és könnyű érvényesülés helyett a rögös utat, az autonómia többfrontos harcát választották. Ahhoz, hogy most az orrhossznyi perspektíva érzékelésére képes RMDSZ-es mamelukok fröcsögjenek ellenük.
Persze sejthető volt az RMDSZ reakciója, nem várhattuk, hogy a pártpénz mellett erdélyi magyarságnak címzett támogatásokról való döntést kisajátító szervezet egykönnyen feladja politikai monopóliumát. Fogunk még hallani cifrábbakat is. De nem ez számít. Hanem az, hogy érdemi kérdésekben sikerül-e előremutató kompromisszumra jutni azokkal, akik pártkötődéstől függetlenül komolyan gondolják az erdélyi magyar ügyszolgálatot.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Cenzus: híjával találtattunk
Szociológusok becslése szerint 18,5 millióra csökkent a romániai lakosság száma
A kérdőívek feldolgozásakor derül majd ki, hogy népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat, és ha ennek lesznek jelei, az RMDSZ kész az Európai Uniónál bepanaszolni a román hatóságokat.
Csak a későbbiekben derül majd ki, hogy a hétfőn este lezárult romániai népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára emlékeztetett: a szövetség zöld számaira „több ezer” hívás érkezett a népszámlálás ideje alatt, ám csak egy részük szólt visszaélésekre vonatkozó panaszokról, sokan tájékoztatást, eligazítást kértek a cenzus menetéről.
Az egyik leggyakrabban jelzett rendellenesség az volt, hogy a számlálóbiztos nem tette fel a megkeresett személy etnokulturális jellemzőire (nemzetiség, anyanyelv, vallás) vonatkozó kérdéseket. „Ezekre a kérdésekre a megkeresett személynek nem volt kötelező válaszolni, ám a számlálóbiztosoknak kötelező volt rákérdezni az adatokra” – magyarázta. Emlékeztetett arra is, hogy korábban a beérkezett panaszok nyomán az RMDSZ felszólítására az Országos Statisztikai Intézet (INS) több településen is elvégezte a szükséges korrekciókat.
Kovács tájékoztatása szerint jelenleg a szövetség megyei szervezetei összesítik a regisztrált, írásban tett óvások számát, s részben ezek alapján lehet megállapítani, mekkora lehetett az aránya a visszaéléseknek. Emellett rendellenességekre utalhat az is, ha a feldolgozás folyamán kiderül: aránytalanul sok a vegyes lakosságú településeken azoknak a kérdőíveknek a száma, amelyeken nem szerepelnek a nemzetiségre vonatkozó adatok.
„A tapasztalt visszaélések mennyisége és milyensége függvényében döntjük el, hogy milyen lépéseket teszünk a továbbiakban, akár Bukarest, akár Brüsszel irányában” – magyarázta. Az RMDSZ főtitkára mindemellett nem gondolja úgy, hogy a rendellenességek a magyarság ellen irányuló, tudatos kampány részei lettek volna. „Nagy szerepet játszott ebben a kérdezőbiztosok képzetlensége, a népszámlálás szervezetlensége. Nem csodálom, hogy az Országos Statisztikai Intézet vezetője a lemondását fontolgatja” – mondta Kovács.
A főtitkár hasznosnak nevezte az RMDSZ népszámlálás előtti tájékoztatási kampányait. „Szerintem a romániai magyarok 95 százaléka egy percig sem volt bizonytalan azzal kapcsolatban, milyen nemzetiséget diktáljon be a kérdezőbiztosnak. A tájékoztató kampányaink a maradék 5 százalék mozgósítását célozták” – jelentette Kovács Péter, aki példaértékűnek nevezte az egyházak, a civil szervezetek összefogását annak érdekében, hogy a népszámlálás az erdélyi magyarság szempontjából sikeres legyen.
Beszédes számok
Mint ismert, az INS hétfőn ismertetett adatai szerint a kérdezőbiztosok összesen 8.387.153 lakást és 19.599.506 személyt regisztráltak a népszámlálás során. Ez a szám azonban nem azonos Románia állandó lakosságának számával. Az INS fel is hívta a figyelmet, hogy a közölt adatok nem tartalmazzák a különböző intézményekhez (például a hadsereghez) tartozó személyek, illetve a bentlakásokban élő egyetemisták számát. A statisztikusok január végére ígérték az első reális, ám ideiglenes adatokat az összlakosságról.
A statisztikai hivatal által hétfőn közölt adatok azonban így is beszédesek. Ezek alapján Kiss Tamás szociológus úgy becsülte, hogy 18,5 millió körüli lehet Románia állandó lakosságának száma.
A szakember emlékeztetetett, hogy a számlálóbiztosok által jelentett mintegy 19,6 millió főhöz hozzáadódik ugyan a bentlakásban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák száma, ám levonódik egy jóval jelentősebb tétel, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek száma. „Ezt az utóbbi, vélhetően milliós nagyságrendű tételt a legtöbb megyében beleszámolták a jelentésükbe a kérdezőbiztosok” – magyarázta Kiss Tamás.
Erőteljes szuburbanizáció
A szociológus szerint a hétfőn közölt adatok érdekessége, hogy az úgynevezett szuburbanizációs folyamat (a városból a város környéki településekre történő költözés) erőteljesebb, mint amire a szakemberek számítottak. Kiemelkedő ebből a szempontból Kolozsvár esete: az önkormányzat 400 ezer fölé várta a lakosság számát, ehhez képest a kérdezőbiztosok 314 ezer főt regisztráltak a kincses városban a népszámlálás alatt.
Ilyés Gyula: nem bírságolunk senkit!
Nem hajlandók megbírságolni a polgármesterek azokat, akik megtagadták a személyi számuk közlését a számlálóbiztosoktól. „Hogyan büntessen meg egy állami hatóság valakit azért, mert egy másik állami hatóság félretájékoztatta? Ez nem normális, egyetlen bírságot sem fogunk kiszabni” – jelentette ki a Hotnewsnak Ilyés Gyula.
Szatmárnémeti polgármestere arra utalt, hogy korábban a statisztikai hivatal (INS) szóvivője közölte: nem kötelező a személyi szám rögzítése a népszámláláskor. Utóbb a szóvivőt menesztették, s a hivatal vezetői megerősítették: az adat közlése kötelező, megtagadásáért 4-5 ezer lejes bírság is kiszabható.
„Ez az adat az egyetemisták számát, illetve a huzamosabb ideje külföldön tartózkodó személyek számát is magában foglalja, s ha ezeket levonjuk, 300 ezer alatt lehet Kolozsvár reális népességszáma. Tehát az önkormányzat hatalmasat tévedett, ami azzal magyarázható, hogy Kolozsvárt sokkal többen használják életterükként, mint ahányan laknak is a városban” – magyarázta Kiss Tamás. Ezt szerinte kiválóan illusztrálja, hogy Szászfenes népességszáma például 22 ezer lett, vagyis nagyobb, mint Aranyosgyéresé. Ehhez hasonlóan ugrott Gyalu, Kisbács és Apahida népességszáma is
Kiss szerint a székelyföldi adatok alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a népességcsökkenés ebben a régióban kisebb az országos átlagnál. A szociológus szerint ezt elsősorban a migrációs folyamatok változásai magyarázzák. „A kilencvenes évekkel szemben, amikor Székelyföldről erősebb volt a kivándorlás, mint máshonnan az országban, jelenleg a régió alulreprezentált a migrációs folyamatokban” – véli a szociológus.
Emil Bochoz fordult az EMNT és az EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt nyílt levélben jelezte Emil Boc kormányfőnek és Traian Igaş belügyminiszternek a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat.
A levél tartalmát tegnap Kolozsváron sajtótájékoztatón ismertette Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Toró hangsúlyozta: ha kiderül, hogy a népszámlálás eredményeit meghamisították, az EMNT és az EMNP panaszt tesz az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Altemplom épült Kőbányán az Erdélyi Gyülekezetnek
A kőbányai Reménység Szigetén kedd délután felavatták az Erdélyi Gyülekezet új altemplomát. A magyar kormány az egyházakkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt, ennek az egyik kézzelfogható jele, hogy a templomépítési szándékot 10 millió forinttal támogatta – mondta az avatást megelőzően az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A kőbányai Reménység Szigetén kedd délután felavatták az Erdélyi Gyülekezet új altemplomát. A magyar kormány az egyházakkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt, ennek az egyik kézzelfogható jele, hogy a templomépítési szándékot 10 millió forinttal támogatta – mondta az avatást megelőzően az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár. Szászfalvi László hozzátette: ez a jelentős lépés is jelzi, hogy a kormány minden fontos és jó kezdeményezést segít felkarolni.
A határok feletti nemzetegyesítés már régen elkezdődött, hamarosan pedig templom emelkedik a Reménység Szigetén – mondta az avatást megelőzően Tőkés László. Az Európai Parlament alelnökének megfogalmazása szerint: a nemzet egyesítésének „spirituális, lelki dimenzióján fáradoznak, amely nélkül üres lenne minden törvényes keret, akár a kettős állampolgárság, hiszen minden jogi formának a tartalom nyújt hitelt”.
Az Erdélyi Gyülekezet most felavatott altemplomában lévő csaknem 400 négyzetméteres istentiszteleti hely, urnatemető és kopjafagyűjtemény építése eddig mintegy 2 millió lejnek megfelelő 90 millió forintba került.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Védik a „nemzetet”
Egyhangúlag elfogadhatatlannak nevezték a román politikai pártok az RMDSZ azon alkotmánymódosító javaslatát, amely az alaptörvény első fejezetéből törölné a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó kitételt.
Egyhangúlag elfogadhatatlannak nevezték a román politikai pártok az RMDSZ azon alkotmánymódosító javaslatát, amely az alaptörvény első fejezetéből törölné a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó kitételt. Ioan Oltean, a Demokrata Liberális Párt (PDL) főtitkára szerint alakulata határozottan elutasítja a javaslatot. „Biztosan állíthatom, hogy a képviselőház jogi bizottsága megvitatja és elutasítja az RMDSZ indítványát.
A PDL szerint a kezdeményezés teljes mértékben alkotmányellenes, és nem felel meg a valóságnak” – fogalmazott Oltean. Pártbeli kollégája, Roberta Anastase alsóházi elnök szerint erről a kérdésről még csak tárgyalni sem lehet. „Erről nem tárgyalunk, fel sem merül témaként” – szögezte le.
A másik koalíciós alakulat, az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) tiszteletbeli elnöke, Cristian Diaconescu módosíthatatlannak nevezte az állam alapvető szerkezetével kapcsolatos alkotmányos előírásokat. „Most az ország adminisztratív-területi átszervezése a fontos Románia európaibbá válása érdekében, nem az enklávék létrehozása irányában” – mondta.
Hasonló álláspontra helyezkedtek az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői is. Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök választási fogásnak nevezte az RMDSZ kezdeményezését. Hozzátette: pártja szerint nem szabad módosítani 2012-ben az alaptörvényt, hiszen a jövő esztendő választási év. Ponta úgy véli, hogy az RMDSZ azért javasolta a nemzetállam fogalmának törlését, hogy szavazatokat nyerjen a magyarok körében. Mircea Duşa, a PSD Hargita megyéből származó képviselőházi frakcióvezetője szerint javaslatával az RMDSZ megpróbálja kihasználni az országban uralkodó káoszt, példaként pedig azt hozta fel, hogy Hargita és Kovászna megye máris „állam az államban”.
Varga Attila, az RMDSZ alkotmányjogász képviselője a Transindex hírportálnak arról beszélt, hogy a szövetség következetességének bizonyítéka a nemzetállam kifejezés törlésére vonatkozó módosító indítvány, hiszen az 1991-es alkotmány elfogadásakor, majd annak 2003-ban történt módosításakor is ugyanezt javasolták.
Új Magyar Szó (Bukarest)

7 millió alá csökkent Erdély népessége
Rohamléptekkel csökken Románia lakossága. Az október végén zajlott népszámlálás során az országban 19,599 millió személyt regisztráltak, bő 2,1 millióval kevesebbet, mint 2002-ben, amikor még 21,68 milliót találtak a népszámlálók.
A csökkenés még nagyobb méretű lehet, mivel a 19,6 milliós számba olyanokat is bevettek, akik több mint egy éve külföldön élnek. A végleges számot úgy számítják ki, hogy az októberben regisztrált 19,6 millió főhöz hozzáadják a bentlakásokban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák számát, viszont levonják a jóval jelentősebb tételt, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek számát, ami akár milliós nagyságrendű is lehet. Ami olyan 19 millió körüli stabil lakosságot eredményezhet országos szinten, ugyanannyit, mint amennyit az 1966-os népszámláláskor regisztráltak az országban. Vagyis Ceauşescu erőltetett népesedési politikája fabatkát sem ér, Románia mai lakossága nagyjából ott forog, mint 45 évvel ezelőtt!
Erdélyi helyzetkép
A lakosság az ország 40 megyéjében és Bukarestben is csökkent, kivételt csupán Ilfov megye képez, ahol a növekedés nyilván a fővárosból kiköltözöttekre vezethető vissza. Az apadás mértéke azonban vidékről vidékre, megyéről megyére változik. A tágabb értelembe vett Erdély lakossága 6,64 millióra csökkent, míg 2002-ben még 7,22 millió volt. Vagyis kevesebb, mint egy évtized alatt Erdély népessége 8,1%-kal csökkent, ami kisebb az országos 9,6%-os fogyáshoz képest.
Megyékre és történelmi vidékekre bontva, a csökkenést a következő táblázat mutatja:
Régió/Megye Lakosság 2011 Lakosság 2002 Csökkenés aránya
(ezer főben) (ezer főben) (%-ban)
Partium 1779 1939 8,3
Arad 412 462 10,8
Bihar 559 600 6,8
Máramaros 472 510 7,5
Szatmár 336 367 8,5
Bánság 943 1011 6,7
Krassó-Szörény 288 333 13,5
Temes 655 678 3,4
Történelmi Erdély 3918 4273 8,3
Beszterce-Naszód 301 312 3,5
Brassó 530 589 10,0
Fehér 342 383 10,7
Hargita 305 326 6,4
Hunyad 410 487 15,8
Kolozs 675 703 4,0
Kovászna 211 222 5,0
Maros 541 581 6,9
Szilágy 226 248 8,9
Szeben 377 422 10,7
Erdély összesen 6640 7223 8,1
Amint a táblázatból is kiderül, a tágabb értelembe vett Erdélyben Temes megyében csökken legkevésbé a lakosság, csupán 3,4%-kal és Kolozs megyében az apadás az erdélyi és országos átlagnak felét sem érte el, ami nyilván Temesvár, illetve Kolozsvár gazdasági, tudományos és kulturális vonzerejének köszönhető. Beszterce-Naszód és a székelyföldi Kovászna megye is aránylag jól állnak, népességfogyásuk nem haladja meg az 5%-ot.
Ellenben Arad, Fehér, Szeben, Krassó-Szörény és különösképpen Hunyad megyében a csökkenés nemcsak az erdélyi, hanem az országos átlagot is meghaladja. Hunyad esetén majdnem duplája az erdélyi szintnek. Az aggasztó méretű fogyatkozás alighanem a súlyos gazdasági helyzetre vezethető vissza, a nehézipar immár két évtizedes válsága nyomán egyre többen próbálnak máshol – részben külföldön – boldogulni. A hasonló nehézipari adottságú szomszédos Krassó-Szörény szintén rendkívül magas népességfogyása mögött ugyanezek az okok húzódnak meg.
Erdély többi megyéjében – főleg Észak-Erdélyben – a fogyás mértéke a két véglet között alakult, többnyire az erdélyi és országos átlag alatt, vagy annak környékén.
Hunyadi mélyrepülés, avagy 50 év után Déva megelőzi Vajdahunyadot
Hunyad megyében a lakosság mindenekelőtt a városokban fogy, az erőltetett iparosítás ugyanis ide összpontosult. A nagyobb városok népességcsökkenését a következő táblázat mutatja:
Város Lakosság 2011 Lakosság 2002 Fogyás aránya
(%-ban)
Déva 57 565 69 557 17,2
Vajdahunyad 57 524 71 257 19,3
Petrozsény 35 239 45 195 22,0
Vulkán 25 036 29 748 15,8
Lupény 23 039 30 642 24,8
Petrilla 21 672 25 840 16,1
Szászváros 18 823 21 213 11,3
A Zsil-völgyi bányászvárosok roppant nagy népességfogyása még a kohászatra alapuló Vajdahunyadét is meghaladja. Amúgy a kohászváros lakossága 41 fővel kisebb, mint a megyeszékhelyé, ami azt jelenti, hogy 50 után ismét az adminisztratív jellegű Déva a megye legnagyobb városa. Eme státust a hatvanas évek elején, a Vajdahunyadot felpumpáló szocialista iparosítás fénykorában veszítette el.
Magyar kilátások
Az eddig nyilvánosságra került népszámlálási adatok (amolyan előzetes előzetese) azonban nem tartalmaznak adatokat a nemzetiségi viszonyokról, hiszen az erről szóló adatok feldolgozása még csak most kezdődött el. A magyarság létszámának változása azonban aligha térhet el lényegesen az Erdélyben tapasztalt össznépességi tendenciáktól. A megyei adatok pedig arra utalnak, hogy ha abszolút számban csökken is a magyarok száma, a magyarság népességen belüli aránya növekedik. A nagy számban magyarok által lakott megyékben (Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna) ugyanis a népességfogyás kisebb méretű, mint az erdélyi vagy az országos átlag. Ami alighanem arra utal, hogy a kolozsvári demográfusok mérsékelten optimista számításai nem alaptalanok. Remélhetőleg a dél-erdélyi szórványban sem lesz katasztrofális a helyzet.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Hatalomszűkítés és modernizáció
– A román politikusok, sajtó természetesen az első cikkelyen lovagol, mert számukra elképzelhetetlen, hogy Románia ne legyen egységes nemzetállam, de figyelembe kell végre venni, hogy az ország lakosságának jó esetben is csak 80 százaléka román, ráadásul ez érzelmi kérdés a kisebbségek számára – mondta az üggyel kapcsolatban a Nyugati Jelennek Faragó Péter, az RMDSZ képviselője. Tény, amióta az RMDSZ nyilvánosságra hozta alkotmánymódosítási javaslatait, a román politikusokat és a médiát semmi más nem érdekli, csak az egységes nemzetállam kérdése, mintha kizárólag ettől függne az ország boldogulása. A Szövetség ekképp változtatná meg az ominózus első cikkelyt: „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan állam”. Pedig az RMDSZ által a Képviselőház jogi bizottságához benyújtott indítványok más, a demokrácia, a hatalmi jogok, gazdaság, társadalom szempontjából sokkal fontosabb változtatásokat is megfogalmaztak.
– Javasoljuk, többek között, hogy az Alkotmány végre pontosítsa a hatalmi ágak közötti viszonyt és egyensúlyt, az államfő ne utasíthassa vissza, például a kormánytagot, de szeretnénk pontosan megszabni a parlament alsó- és felsőházának jogkörét – sorolt néhány változtatást az aradi képviselő. – Azt akarjuk, hogy megszűnjenek a két ház munkája közötti párhuzamosságok, amikor hol az egyik, hol a másik a döntő ház. Szerintünk a Képviselőház legyen a törvényhozó, a Szenátus pedig többek között inkább a régiókkal, a nemzetközi egyezmények elfogadásával, a nagykövetek kinevezésével, a védelmi stratégia kidolgozásával, vizsgáló bizottságok felállításával, a kormány fölötti ellenőrzéssel foglalkozzon. Egyébként ezzel kapcsolatban javasoltuk, hogy az új Alkotmány kimondja: az állam nem hozhat olyan intézkedéseket, amelyekkel megváltoztatja egy megye, régió etnikai összetételét, s ezzel kimondottan azt akarjuk megakadályozni, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés kapcsán, román megyék rákapcsolásával felhígítsák a magyarság számát a tömbmagyar vidékeken – magyarázta.
A Márton Árpád és Varga Attila képviselők által kidolgozott és beterjesztett módosítások között szerepel még, többek között a 89. cikkely első pontjának törlése: ez kimondja, hogy az államfő feloszlathatja a parlamentet, amennyiben az 60 nappal a jelöléseket követően nem szavazott bizalmat a kormánynak, de azt is törölnék, hogy az államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnöke. Az RMDSZ javasolja, hogy a 121. cikkelyt bővítsék ki egy 3. bekezdéssel, amely szerint „bizonyos földrajzi régióknak, törvénnyel, speciális státusz adható”.
Az elnök szerepének megnyirbálása mellett az RMDSZ, a helyi autonómia nevében gyakorlatilag megszüntetné a prefektúrákat, mert javasolja a helyi kormányhivatalok működésére vonatkozó 123-as cikkely törlését, s helyébe egyetlen cikkely elfogadását: a helyi önkormányzatok határozatainak legalitását, fellebbezések nyomán a törvényszékek ellenőrizzék.
Az már most biztosra vehető, hogy 2012-ben ez a parlament nem fogja módosítani Románia alaptörvényét. – A bizottság nem működik, az alkotmánymódosítás átverekedésének esélye a nullával egyenlő – mondta Faragó Péter. – Persze, ez még nem jelenti azt, hogy sutba kell dobjuk az egész kérdést. Sőt, beszélni kell róla, kibeszélni az RMDSZ módosítási indítványait is, de úgy vélem, az Alkotmánymódosítás a 2012-ben megalakuló új parlament feladata lesz, a mostani mandátuma alatt nem látok esélyt a kétharmados többségre, amely szükséges a változtatások elfogadásához.
A 2012-es választások időpontjával kapcsolatban az aradi képviselő úgy véli, hogy amennyiben a koalíció november végéig nem egyezik meg a helyhatósági és parlamenti választások összevonását, annak feltételeit illetően, akkor várhatóan marad a régi rendszer.
Irházi János
nyugatijelen.com
Erdély.ma

A BBTE új chartája – Magyar vonatkozások
Elfogadta az oktatási minisztérium a Babeș-Bolyai Tudományegyetem chartáját. Ezt az alapdokumentumot a nyár elején szavazta meg és terjesztette fel az egyetem szenátusa. A minisztérium több, lényegét nem érintő kiigazításra visszaküldte a dokumentumot, de a javított változatot már nem küldte vissza, és – az egyetem jogászainak értelmezése szerint – ez harminc nap elteltével hallgatólagosan elfogadottnak minősül.
Az új charta magyar oktatásra és egyetemszervezésre vonatkozó részeit drd. Nagy Csilla, a magyar tagozat-vezetői hivatal munkatársa foglalta össze a sajtó számára.
A BBTE új alapdokumentuma I. részében, ami az egyetem küldetésnyilatkozatát tartalmazza, a 3. pontnál kimondja: „a (BBTE) több kultúra, a többnyelvűség és a felekezet közötti kölcsönhatás keretét biztosítja, és egyenlő feltételek között működtet román, magyar és német nyelvű képzést”
Szintén az I. részben, a működési és szervezési elvekről szóló, 4-es számú fejezetben a charta leszögezi, hogy „a BBTE multikulturális egyetem”, aminek „az intézet jelvényeiben is tükröződnie kell”. Ez a bekezdés mondja ki azt is, hogy: „Az oktatás, kutatás, tudományos közlés, valamint az egyetemközi kommunikációban szabadon használható a magyar, a német nyelv valamint a világnyelvek”. A nyelvi tagozatokról részletesebben a második rész szól, ami az egyetem szerkezeti felépítését szabályozza: „Az egyetem az oktatást három (tannyelvi) tagozatban szervezi – román, magyar és német – ezek mindegyikét egy-egy rektorhelyettes koordinálja. Az egyetem nyelvi tagozatai az intézetek és karok román, magyar és német oktatásának szervezeti keretét jelentik, az érvényben levő törvény alapján. Egy karon létezhet egy vagy több nyelvi tagozat. A nyelvi tagozatokban mindhárom szinten valamint posztgraduális szinten román, magyar és német nyelven biztosítanak képzést.” (...) „A tagozat egyetemi autonómiát élvez az oktatás szervezésében, a személyzetpolitikában, pénzügyi gazdálkodásban, valamint az egyetemek közötti kapcsolatok terén” (románul: „Linia de studii beneficiază de autonomie în organizarea activităţilor didactice, în politica de resurse umane, în gestiunea financiară şi în cooperarea interuniversitară”. Megjegyzés: az egyetem esetén a román nyelv a „tagozat” fogalmára a „linie” szót, és nem a „sectie” szót használja – kivéve a marosvásárhelyi művészeti egyetemet -, mert a sectie szó egyetemeken mást jelent, pl „sectia de biologie”, „sectia de ecologie” a Biológia Karon belül. A „linie” szót az egyetem magyar kommunikációjában a magyar vezető tanács 2005-ös évi döntésének megfelelően szabatosan „tagozat” szóval fordítják.)
Az új charta szövegébe bekerült ez is: „A tagozat a saját maga által alkotott szabályzat alapján működik.” Ugyanebben a részben a charta kifejti azoknak az intézeteknek a jogkörét is, amelyek alakulása a nyár folyamán lezárult, és aminek következtében ugyanilyen jogosítványú, különálló magyar intézetek is létrejöttek: - alap- és mesterszintű oktatás szervezése, irányítása - saját kutatómunka szervezése - az intézethez tartozó egységek irányítása (laboratóriumok, posztgraduális iskolák, kihelyezett tagozatok) - saját tanrendek kialakítása a működtetett szakok számára - álláskeretek kialakítása az intézet személyzete számára - ráeső pénzügyi keretekkel való gazdálkodás - saját költségvetés - versenyvizsgák szervezése, azok eredményeinek felterjesztése - saját kapcsolatok belföldi és külföldi egyetemek azonos szakterületi részlegeivel
Az új charta rendelkezik arról, hogy a nyelvi tagozatok nem csak a saját intézeti szinten, hanem a közös testületekben is arányos képviseletet kapnak, dékáni hivatali szinttől a rektorátusig, kari tanács szintjétől a szenátusig. Újdonság az a régi állapotokhoz képest, hogy az egyetem szenátusának a vezetőségében is lesz magyar oktató, a szenátus alelnöke vagy maga az elnök.
A charta kitér arra is, hogy a kari titkárságok és az egyetem főtitkársága is tannyelvek szerint szerveződik. Az egyetem szenátusáról szóló rész kitér annak a helyzetnek a lehetséges kezelési módjára, amikor a számbeli kisebbséget alkotó magyar tagozat kezdeményezéseit a közös testületekben a román többség leszavazná. Ennek értelmében ha a magyar tagozat valamely döntését a kari tanács leszavazná, akkor ezt meg lehet fellebbezni az egyetem szenátusában, annak működési szabálya szerint. Az egyetem szenátusa csak a jelenlevők kétharmados többségévvel szavazhatja le a nyelvi tagozat döntését. Ha így is leszavazná, akkor a szenátus paritásos bizottságot bíz meg, amiben egyforma arányban ülnek románok és magyarok. Ez a bizottság a döntését ismét a szenátus elé terjeszti, amit az automatikusan elfogad.
Erdély.ma

Székely nagykoalíció összhangban Európával
Egy demokratikus országban a szubszidiaritás elvét következetesen alkalmazzák, így elképzelhetetlen, hogy egy régió, illetve az azt lakó közösség sorsáról máshol, mások döntsenek. Ezt az elvet Romániában sem hagyhatják figyelmen kívül, amikor az ország területi-közigazgatási átszervezéséről döntés születik, az új közigazgatási egységek kialakításáról kizárólag az érintettek dönthetnek, a döntés legdemokratikusabb intézménye pedig a népszavazás.
Romániában napirenden van a közigazgatási átszervezés, ami egyaránt jelent veszélyt, illetve lehetőséget Székelyföld számára. Az eredmény elsősorban rajtunk múlik. Üdvözöljük, hogy Kovászna megye képviselő testülete, tudatában lehetőségeinek és felelősségének, népszavazás kiírásáról döntött, aminek során a megye lakói véleményt nyilváníthatnak arról, hogy akarják-e, hogy létrejöjjön Székelyföld mint közigazgatási egység. Örvendetes, hogy a képviselő testület magyar tagjai – pártállástól függetlenül – egyhangúlag támogatták a kezdeményezést. Kérjük ugyanakkor Hargita megye, valamint a marosszéki települések önkormányzatait, hogy csatlakozzanak az így létrejött székely nagykoalícióhoz. Ha ezt teszik, akkor Székelyföld csak nyertese lehet a közigazgatási átszervezésnek.
A jelenleg érvényben lévő népszavazási törvény világosan kimondja, hogy egy közigazgatási egység határainak megváltoztatása csak akkor lehetséges, ha előzetesen, helyi népszavazáson az érintett lakosság véleményt nyilvánított a módosításról. Ezért téves minden olyan állítás, miszerint a megyehatárok módosításáról csak a parlament által kiírt országos népszavazás dönthet. A döntés a helyi közösség kezében van, a népszavazás kiírása pedig az önkormányzatok lehetősége és felelőssége.
Marosvásárhely, 2011. november 4.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma