Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. március 18.
Nincs elég magyar iskola Váradon?
A Bihar megyei magyarság körében tapasztalható drasztikus népességcsökkenésnek csak két oka a negatív szaporulat és az elvándorlás: ugyanennyit számít ugyanis az egyre jelentősebb asszimiláció – véli Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének elnöke.
Mint mondja, a beolvadás egyebek közt azért is öltött ennyire veszélyes méreteket, mert megyeszerte lesújtó a magyar nyelvű oktatás állapota, legalábbis a lakosság arányához viszonyított számadatok alapján. Csomortányi röviden elmesélte, hogyan alakult az anyanyelvű oktatás a térségben: a trianoni döntés után az akkor még jócskán magyar többségű megyeszékhely tanintézeteiből kiszorították a magyar osztályokat, vagy vegyes iskolákká alakították a tanintézeteket, s mire a helyzet normalizálódott volna, a második bécsi döntést követően, 1945 után ez megismétlődött. Az 1989-es rendszerváltást követően a magyar egyházak, illetve a helyi önkormányzatok törekvéseinek köszönhetően valamelyest helyreállt a rend, de a friss adatok alapján még mindig nem viszonyul arányosan a magyar elméleti és szakközépiskolai oktatás kiterjedése a lakosság etnikai összetételéhez.
A megye kistérségeinek, illetve a megyeszékhelynek az anyanyelvi oktatást illető helyzetéről készített átfogó tanulmányt dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az érmihályfalvi demokrácia-központ irodavezetője. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanév beiskolázási adatait a legutóbbi, 2002-es népszámlálás eredményeihez hasonlítva kiderül, Nagyváradon az elméleti középiskolai oktatásban a legkisebb a hiány magyar osztályokból, de ez is legnagyobb részben a két egyházi iskola létének köszönhető.
Ha ugyanis a Lorántffy Zsuzsanna református, illetve a Szent László római katolikus gimnáziumot nem számítjuk, és csak az Ady Endre Gimnáziumot vesszük alapul, a város csaknem 28 százalékos magyarságának éppúgy egyetlen állami középiskolája van, mint a jóval kisebb létszámú német kisebbségnek – fejtette ki Szilágyi Ferenc. A városban még a Mihai Eminescu Főgimnáziumban van számottevő magyar osztály.
Évfolyamonként egy magyar osztály
Bihar megyének a legutóbbi cenzus adatai alapján szinte pontosan 600 ezer lakosa van, aminek mintegy 27 százaléka magyar – mondta el a földrajz szakos oktató. Ehhez képest a 243 idei kilencedik osztályból összesen 15 százaléknyi magyar, tehát nagyjából fele annak, amire az etnikai megoszlás alapján szükség volna. A szakiskolai oktatásban még rosszabb a helyzet, itt csak az összes 11 százalékát éri el a magyar osztályok száma, míg speciális oktatásban, látogatás nélküliben és estiben egyetlen magyar kilencedik sincs megyeszerte – tudtuk meg. Nagyváradon a legnagyobb a hiány, pedig a megyeszékhely „szippantja el” a térség legtöbb diákját, tehát itt volna szükség a legtöbb magyar osztályra – véli Szilágyi Ferenc. A város 14 szakiskolájából és szakközépiskolájából mindössze ötben van magyar oktatás is, de mindenütt évfolyamonként csak egy-egy. Szilágyi szerint emögött az a szándék áll, hogy megakadályozzák, hogy magyar anyanyelvű tanárokat legyenek kénytelenek alkalmazni.
Nem elég, amit az RMDSZ tett
Az előadó úgy látja, az RMDSZ közelmúltbeli törekvései, például a margittai és a nagyszalontai magyar iskolák létrehozása dicséretes, de nem elegendő. Azt javasolja, jöjjön létre a magyar oktatást kezelő autonóm tanfelügyelőség, és Nagyváradon is létesüljön még legalább egy színmagyar gimnázium – szerinte a legmegfelelőbb az volna, ha a mostani Mihai Eminescu Főgimnáziumot választanák ketté. Önálló magyar szakiskolát pedig többet is lehetne alapítani a megyében, hiszen volna rá igény – véli dr. Szilágyi Ferenc.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)
A Bihar megyei magyarság körében tapasztalható drasztikus népességcsökkenésnek csak két oka a negatív szaporulat és az elvándorlás: ugyanennyit számít ugyanis az egyre jelentősebb asszimiláció – véli Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének elnöke.
Mint mondja, a beolvadás egyebek közt azért is öltött ennyire veszélyes méreteket, mert megyeszerte lesújtó a magyar nyelvű oktatás állapota, legalábbis a lakosság arányához viszonyított számadatok alapján. Csomortányi röviden elmesélte, hogyan alakult az anyanyelvű oktatás a térségben: a trianoni döntés után az akkor még jócskán magyar többségű megyeszékhely tanintézeteiből kiszorították a magyar osztályokat, vagy vegyes iskolákká alakították a tanintézeteket, s mire a helyzet normalizálódott volna, a második bécsi döntést követően, 1945 után ez megismétlődött. Az 1989-es rendszerváltást követően a magyar egyházak, illetve a helyi önkormányzatok törekvéseinek köszönhetően valamelyest helyreállt a rend, de a friss adatok alapján még mindig nem viszonyul arányosan a magyar elméleti és szakközépiskolai oktatás kiterjedése a lakosság etnikai összetételéhez.
A megye kistérségeinek, illetve a megyeszékhelynek az anyanyelvi oktatást illető helyzetéről készített átfogó tanulmányt dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az érmihályfalvi demokrácia-központ irodavezetője. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanév beiskolázási adatait a legutóbbi, 2002-es népszámlálás eredményeihez hasonlítva kiderül, Nagyváradon az elméleti középiskolai oktatásban a legkisebb a hiány magyar osztályokból, de ez is legnagyobb részben a két egyházi iskola létének köszönhető.
Ha ugyanis a Lorántffy Zsuzsanna református, illetve a Szent László római katolikus gimnáziumot nem számítjuk, és csak az Ady Endre Gimnáziumot vesszük alapul, a város csaknem 28 százalékos magyarságának éppúgy egyetlen állami középiskolája van, mint a jóval kisebb létszámú német kisebbségnek – fejtette ki Szilágyi Ferenc. A városban még a Mihai Eminescu Főgimnáziumban van számottevő magyar osztály.
Évfolyamonként egy magyar osztály
Bihar megyének a legutóbbi cenzus adatai alapján szinte pontosan 600 ezer lakosa van, aminek mintegy 27 százaléka magyar – mondta el a földrajz szakos oktató. Ehhez képest a 243 idei kilencedik osztályból összesen 15 százaléknyi magyar, tehát nagyjából fele annak, amire az etnikai megoszlás alapján szükség volna. A szakiskolai oktatásban még rosszabb a helyzet, itt csak az összes 11 százalékát éri el a magyar osztályok száma, míg speciális oktatásban, látogatás nélküliben és estiben egyetlen magyar kilencedik sincs megyeszerte – tudtuk meg. Nagyváradon a legnagyobb a hiány, pedig a megyeszékhely „szippantja el” a térség legtöbb diákját, tehát itt volna szükség a legtöbb magyar osztályra – véli Szilágyi Ferenc. A város 14 szakiskolájából és szakközépiskolájából mindössze ötben van magyar oktatás is, de mindenütt évfolyamonként csak egy-egy. Szilágyi szerint emögött az a szándék áll, hogy megakadályozzák, hogy magyar anyanyelvű tanárokat legyenek kénytelenek alkalmazni.
Nem elég, amit az RMDSZ tett
Az előadó úgy látja, az RMDSZ közelmúltbeli törekvései, például a margittai és a nagyszalontai magyar iskolák létrehozása dicséretes, de nem elegendő. Azt javasolja, jöjjön létre a magyar oktatást kezelő autonóm tanfelügyelőség, és Nagyváradon is létesüljön még legalább egy színmagyar gimnázium – szerinte a legmegfelelőbb az volna, ha a mostani Mihai Eminescu Főgimnáziumot választanák ketté. Önálló magyar szakiskolát pedig többet is lehetne alapítani a megyében, hiszen volna rá igény – véli dr. Szilágyi Ferenc.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)
2011. március 18.
Interjú Benedek Dezsővel, a Georgiai Állami Egyetem professzorával (1950. május 14-én született Kolozsváron. 1973-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem angol–német szakán. 1978-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. A Pennsylvania Állami Egyetemen és Tajvanban tanult kulturális antropológiát. The Song of the Ancestors (Az ősök éneke) című doktori disszertációját 1988-ban védte meg. A Georgiai Állami Egyetemen kínai és japán nyelvet, kulturális antropológiát és összehasonlító irodalmat tanít. 1999 óta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vendégtanára.)
„A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről.”
- Minek vagy kinek a hatására választotta hivatásként a kulturális antropológiát?
– Azt hiszem, hogy kulturális antropológusnak születtem. Mindig az érdekelt, hogy az emberek milyen nyelvet beszélnek, mit csinálnak, hogyan csinálják? Idővel aztán az kezdett el foglalkoztatni, hogy miért teszik az emberek azt, amit, és miért úgy csinálják, ahogyan. Én ebben látom az alapvető különbséget a néprajzos és az antropológus között.
– Kutatómunkája során vélhetően megismert számunkra egzotikusnak számító kultúrákat is.
– Éveket töltöttem el Ausztronéziában, amely Tajvan, Szumátra és Timor háromszögében található. Egy kőkorszaki búvártörzs, a jamik körében éltem megfigyelő résztvevőként, ami azt jelenti, hogy az ember arra törekszik, semmivel ne hasson a törzsre, ellenben tanuljon meg mindent tőlük. Ágyékkötős négy év volt, amit a jamik között töltöttem.
– A civilizációból érkező, komforthoz szokott emberként mi volt a legnehezebb kihívás a kőkorszaki életformában?
– Az elején a legnagyobb nehézség abból adódott, hogy nemcsak búvárkodni, de úszni is alig tudtam. Persze megtanítottak rá, s nagyon fontos volt, hogy részt vegyek a munkájukban, mert akkor a családommal együtt részt kaptam a munka eredményéből. Engem egy olyan családhoz osztottak be, ahol nem volt fiúgyerek, s mivel a jamiknál csak a férfiak búvárkodnak, ők nem jutottak fehérjéhez. Ennek az oka az, hogy a taburendszer nem engedi, hogy egyszerűen szétosszák a halat – tehát aki nem dolgozik, az nem is kap a zsákmányból. Ez egy ősközösségi társadalom, őskommunizmus-szerű felállás, melyben törzsfőnök, sőt még öregek tanácsa sincs. Mindent a hitvilágban uralkodó tabu irányít, amelyben vakon hisznek. Egyébként ilyen helyen borzasztóan nehéz megélni, rengeteg erőfeszítéssel és veszéllyel jár. Talán az volt a legnagyobb kihívás, hogy egészséges maradjak. Mindenféle trópusi fertőző betegséget összeszedtem a maláriától egészen a tífuszig, de kigyógyultam belőlük, s folytatni tudtam a munkát.
– Hogyan élik meg a jamik azt, hogy keményen meg kell küzdeniük az életben maradásért. Jelen van-e az életükben a stressz?
– Nincs. A taburendszer részletesen előírja, mit kell tenni ahhoz, hogy senkinek semmitől se kelljen félnie. Aki tudja, hogy mindent úgy tett, ahogy elő van írva, az teljesen nyugodt. Azt szoktam magyarázni a diákjaimnak, hogy ha megtesszük a maximumot, amit tudásunk szerint meg tudunk tenni, olyannyira, hogy annál jobban már nem tudnánk csinálni, akkor egészen más életet fogunk élni. Természetesen van olyan, ami a taburendszer dacára elkerülhetetlen, mégpedig a halál, s attól rettegnek a jamik.
– Meglátása szerint a nyugati társadalomban tudják-e az emberek, hogy a nyugodt élethez elég, ha megteszik a tőlük telhető legjobbat?
– Nem tudják. Ez a látásmód a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való áttérés időszakában alakul ki, mikor az egyetlen bizonyosság abból származik, hogy mindent a legjobban csináltam, úgy, ahogy azt tenni kell. Mikor a búzát vagy a kukoricát elvetik, majd kinőtt, és ott van a mezőn, de van még egy-két hónap az aratásig, akkor nincs meg az illúzió, hogy van ráhatásom a dolgokra, hiszen közben akármi történhet: az árvíz elmoshatja, a tűz elégetheti, a sáskák megehetik. Az ember nem tudja elviselni, hogy semmiféle ráhatása ne legyen a helyzetre, ennek ellensúlyozására jelenik meg a mágia.
– Akkor a stresszes, szorongó nyugati ember alapvető problémája az, hogy olyan világban él, melyből száműztük a mágiát?
– Nem a mágia hiányzik, hanem a hit. Hit nélkül nem lehet semmit sem véghezvinni. Hit nélkül még ez a fizikai realitás is sántít. Mindegy, hogy miben, de ha valamiben annyira hiszünk, hogy soha meg nem kérdőjelezzük, akkor az úgy van.
– És hogyan válhat valaki hitetlenből valamiben hívő emberré?
– Ez teljesen egyéni. Az ember el kell hogy döntse, hogy ő hinni akar. Ez nagyon egyszerű akkor, ha végiggondoljuk a dolgokat, s rájövünk, hogy ezek nincsenek jól. Mindenki tudja, hogy valami nem stimmel a világgal, az életünkkel, azzal, ahogy érzünk, de megszoktuk, hogy panaszkodunk, s aztán mindent ugyanúgy csinálunk, mint azelőtt.
– Ön például miben hisz?
– Én hiszek egy hierarchiában, amit lehet istennek vagy akármi másnak nevezni, s meg vagyok győződve róla, hogy ez mindent magában foglal, s rajta kívül más nincs. Elhiszem azt, hogy ez a hierarchia evolutív, hogy könyörületes, szeretetteljes, s én ennek része vagyok éppúgy, mint mindenki más.
– Mi az, amit mi, modern emberek eltanulhatnánk a jamiktól?
– Nekik az a meggyőződésük, hogy mindig, mindenkinek csak a legjobbat kell adni, mert ezáltal biztosítjuk azt, hogy mi is a legjobbat kapjuk. Náluk ez nagyon szépen működik. Nagyon emberséges, meleg szívű emberek, olyan melegséggel kezeltek engem, mint a saját családom. Sokkal emberségesebb az egymáshoz való viszonyuk, sokkal közelebb állnak a természethez, mint mi, ami számomra nagyon sokat jelentett. Amikor véget ért a kutatás és összepakoltam, akkor volt egy olyan opcióm, hogy ott maradjak. A döntés nem egy perc alatt született meg, napokig rágódtam rajta, hogy ott éljem le a hátralevő életemet, vagy visszatérjek Amerikába, és tegyem, amit kiróttak rám. Végül a sok ígéret volt az, ami visszatérésre bírt, ugyanis ez olyan közösség volt, ahol még nem járt kívülálló, s egy csomó nyelvész és antropológus várta az általam gyűjtött anyagot.
– Ön évek óta próbálja felhívni a figyelmet azon kihívásokra, melyek elé a változó világ állítja az erdélyi magyarságot. Miben látja a legnagyobb kihívást?
– A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Utána azonban egyre több pedagógus gyakran nem tartotta meg az óráját, nem vette komolyan, nem készült rá. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről. A multinacionális cégeket nem érdekli, hogy milyen diplomád van, magyar vagy-e, vagy román. A multik két-három hónapig tesztelik a tudásodat, s ha látják, hogy nem tudsz, akkor elküldenek. Ezzel van a gond, hogy a diploma névjegykártyává alakul át, leértékelődik, ami pedig igazán számít, az az, hogy tudsz, vagy nem tudsz. Márpedig mi nem tudunk. Mikor felfigyeltem erre e jelenségre és beszélni kezdtem róla az egyetemen, oktatói fórumokon, végigprédikáltam az egész országot, rettenetesen népszerűtlen lettem, sokan meg is utáltak. Az egyik tanszék, ahol nagyon pragmatikusan álltak az általam felvetett problémához, az a pszichológia volt, ahol olyan változásokat vezettek be, melyekről nem is hittem, hogy véghezvihetők, de Szamosközi István professzor megcsinálta. Sajnos ez teljesen lokális, a legtöbb helyen elzárkóztak a változtatástól. Ha ez így fog folytatódni, akkor a magyarok elkezdenek majd átiratkozni román szakra, hátha ott többet lehet tanulni.
– Úgy látja tehát, hogy az oktatás minőségén áll vagy bukik az erdélyi magyar kultúra fennmaradása?
– Előállhat egy olyan helyzet, hogy nem lesz érdemes magyarnak megmaradni, mert abból nem lehet megélni. Ha rossz az oktatás, akkor inkább elmegyek más nyelven tanulni. Manapság átlagosan mindennap kihal egy nyelv valahol a világon. Ez nem azt jelenti, hogy kihalnak az emberek, hanem hogy nem érdemes például baliul beszélni, mert akkor nem tudok megélni csak Balin, de már ott is inkább indonézül beszélnek. Következésképpen, ha nem megyek indonéz iskolába, és nem tanulok meg indonézül, akkor háttérbe szorulok, és nem tudok megélni. Tehát ha a magyar egyetem nem biztosít annyi tudást, hogy azzal meg tudjam keresni a kenyeremet, akkor inkább román iskolába megyek, s nem tudok majd olyan jól magyarul, mint aki magyarul tanult. A nemzet pedig nyelvében él. Ez hamar bekövetkezhet, és mire észbe kapunk, már meg is történt, s ha egyszer megtörtént, akkor visszacsinálni nem lehet.
Pengő Zoltán, Krónika (Kolozsvár)
„A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről.”
- Minek vagy kinek a hatására választotta hivatásként a kulturális antropológiát?
– Azt hiszem, hogy kulturális antropológusnak születtem. Mindig az érdekelt, hogy az emberek milyen nyelvet beszélnek, mit csinálnak, hogyan csinálják? Idővel aztán az kezdett el foglalkoztatni, hogy miért teszik az emberek azt, amit, és miért úgy csinálják, ahogyan. Én ebben látom az alapvető különbséget a néprajzos és az antropológus között.
– Kutatómunkája során vélhetően megismert számunkra egzotikusnak számító kultúrákat is.
– Éveket töltöttem el Ausztronéziában, amely Tajvan, Szumátra és Timor háromszögében található. Egy kőkorszaki búvártörzs, a jamik körében éltem megfigyelő résztvevőként, ami azt jelenti, hogy az ember arra törekszik, semmivel ne hasson a törzsre, ellenben tanuljon meg mindent tőlük. Ágyékkötős négy év volt, amit a jamik között töltöttem.
– A civilizációból érkező, komforthoz szokott emberként mi volt a legnehezebb kihívás a kőkorszaki életformában?
– Az elején a legnagyobb nehézség abból adódott, hogy nemcsak búvárkodni, de úszni is alig tudtam. Persze megtanítottak rá, s nagyon fontos volt, hogy részt vegyek a munkájukban, mert akkor a családommal együtt részt kaptam a munka eredményéből. Engem egy olyan családhoz osztottak be, ahol nem volt fiúgyerek, s mivel a jamiknál csak a férfiak búvárkodnak, ők nem jutottak fehérjéhez. Ennek az oka az, hogy a taburendszer nem engedi, hogy egyszerűen szétosszák a halat – tehát aki nem dolgozik, az nem is kap a zsákmányból. Ez egy ősközösségi társadalom, őskommunizmus-szerű felállás, melyben törzsfőnök, sőt még öregek tanácsa sincs. Mindent a hitvilágban uralkodó tabu irányít, amelyben vakon hisznek. Egyébként ilyen helyen borzasztóan nehéz megélni, rengeteg erőfeszítéssel és veszéllyel jár. Talán az volt a legnagyobb kihívás, hogy egészséges maradjak. Mindenféle trópusi fertőző betegséget összeszedtem a maláriától egészen a tífuszig, de kigyógyultam belőlük, s folytatni tudtam a munkát.
– Hogyan élik meg a jamik azt, hogy keményen meg kell küzdeniük az életben maradásért. Jelen van-e az életükben a stressz?
– Nincs. A taburendszer részletesen előírja, mit kell tenni ahhoz, hogy senkinek semmitől se kelljen félnie. Aki tudja, hogy mindent úgy tett, ahogy elő van írva, az teljesen nyugodt. Azt szoktam magyarázni a diákjaimnak, hogy ha megtesszük a maximumot, amit tudásunk szerint meg tudunk tenni, olyannyira, hogy annál jobban már nem tudnánk csinálni, akkor egészen más életet fogunk élni. Természetesen van olyan, ami a taburendszer dacára elkerülhetetlen, mégpedig a halál, s attól rettegnek a jamik.
– Meglátása szerint a nyugati társadalomban tudják-e az emberek, hogy a nyugodt élethez elég, ha megteszik a tőlük telhető legjobbat?
– Nem tudják. Ez a látásmód a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való áttérés időszakában alakul ki, mikor az egyetlen bizonyosság abból származik, hogy mindent a legjobban csináltam, úgy, ahogy azt tenni kell. Mikor a búzát vagy a kukoricát elvetik, majd kinőtt, és ott van a mezőn, de van még egy-két hónap az aratásig, akkor nincs meg az illúzió, hogy van ráhatásom a dolgokra, hiszen közben akármi történhet: az árvíz elmoshatja, a tűz elégetheti, a sáskák megehetik. Az ember nem tudja elviselni, hogy semmiféle ráhatása ne legyen a helyzetre, ennek ellensúlyozására jelenik meg a mágia.
– Akkor a stresszes, szorongó nyugati ember alapvető problémája az, hogy olyan világban él, melyből száműztük a mágiát?
– Nem a mágia hiányzik, hanem a hit. Hit nélkül nem lehet semmit sem véghezvinni. Hit nélkül még ez a fizikai realitás is sántít. Mindegy, hogy miben, de ha valamiben annyira hiszünk, hogy soha meg nem kérdőjelezzük, akkor az úgy van.
– És hogyan válhat valaki hitetlenből valamiben hívő emberré?
– Ez teljesen egyéni. Az ember el kell hogy döntse, hogy ő hinni akar. Ez nagyon egyszerű akkor, ha végiggondoljuk a dolgokat, s rájövünk, hogy ezek nincsenek jól. Mindenki tudja, hogy valami nem stimmel a világgal, az életünkkel, azzal, ahogy érzünk, de megszoktuk, hogy panaszkodunk, s aztán mindent ugyanúgy csinálunk, mint azelőtt.
– Ön például miben hisz?
– Én hiszek egy hierarchiában, amit lehet istennek vagy akármi másnak nevezni, s meg vagyok győződve róla, hogy ez mindent magában foglal, s rajta kívül más nincs. Elhiszem azt, hogy ez a hierarchia evolutív, hogy könyörületes, szeretetteljes, s én ennek része vagyok éppúgy, mint mindenki más.
– Mi az, amit mi, modern emberek eltanulhatnánk a jamiktól?
– Nekik az a meggyőződésük, hogy mindig, mindenkinek csak a legjobbat kell adni, mert ezáltal biztosítjuk azt, hogy mi is a legjobbat kapjuk. Náluk ez nagyon szépen működik. Nagyon emberséges, meleg szívű emberek, olyan melegséggel kezeltek engem, mint a saját családom. Sokkal emberségesebb az egymáshoz való viszonyuk, sokkal közelebb állnak a természethez, mint mi, ami számomra nagyon sokat jelentett. Amikor véget ért a kutatás és összepakoltam, akkor volt egy olyan opcióm, hogy ott maradjak. A döntés nem egy perc alatt született meg, napokig rágódtam rajta, hogy ott éljem le a hátralevő életemet, vagy visszatérjek Amerikába, és tegyem, amit kiróttak rám. Végül a sok ígéret volt az, ami visszatérésre bírt, ugyanis ez olyan közösség volt, ahol még nem járt kívülálló, s egy csomó nyelvész és antropológus várta az általam gyűjtött anyagot.
– Ön évek óta próbálja felhívni a figyelmet azon kihívásokra, melyek elé a változó világ állítja az erdélyi magyarságot. Miben látja a legnagyobb kihívást?
– A rendszerváltást követően az oktatásban olyan lelkiismeretlenség harapózott el, ami az erdélyi magyar kultúrát el fogja sorvasztani. A kommunizmus idején az állami egyetem még rendesen működött, és én nem emlékszem olyanra, hogy egy tanár ne tartotta volna meg az óráját. Utána azonban egyre több pedagógus gyakran nem tartotta meg az óráját, nem vette komolyan, nem készült rá. Hasonló hanyagság figyelhető meg a diákság körében, aminek a következménye az, hogy nem megfelelő felkészültséggel kerülnek ki az egyetemről. A multinacionális cégeket nem érdekli, hogy milyen diplomád van, magyar vagy-e, vagy román. A multik két-három hónapig tesztelik a tudásodat, s ha látják, hogy nem tudsz, akkor elküldenek. Ezzel van a gond, hogy a diploma névjegykártyává alakul át, leértékelődik, ami pedig igazán számít, az az, hogy tudsz, vagy nem tudsz. Márpedig mi nem tudunk. Mikor felfigyeltem erre e jelenségre és beszélni kezdtem róla az egyetemen, oktatói fórumokon, végigprédikáltam az egész országot, rettenetesen népszerűtlen lettem, sokan meg is utáltak. Az egyik tanszék, ahol nagyon pragmatikusan álltak az általam felvetett problémához, az a pszichológia volt, ahol olyan változásokat vezettek be, melyekről nem is hittem, hogy véghezvihetők, de Szamosközi István professzor megcsinálta. Sajnos ez teljesen lokális, a legtöbb helyen elzárkóztak a változtatástól. Ha ez így fog folytatódni, akkor a magyarok elkezdenek majd átiratkozni román szakra, hátha ott többet lehet tanulni.
– Úgy látja tehát, hogy az oktatás minőségén áll vagy bukik az erdélyi magyar kultúra fennmaradása?
– Előállhat egy olyan helyzet, hogy nem lesz érdemes magyarnak megmaradni, mert abból nem lehet megélni. Ha rossz az oktatás, akkor inkább elmegyek más nyelven tanulni. Manapság átlagosan mindennap kihal egy nyelv valahol a világon. Ez nem azt jelenti, hogy kihalnak az emberek, hanem hogy nem érdemes például baliul beszélni, mert akkor nem tudok megélni csak Balin, de már ott is inkább indonézül beszélnek. Következésképpen, ha nem megyek indonéz iskolába, és nem tanulok meg indonézül, akkor háttérbe szorulok, és nem tudok megélni. Tehát ha a magyar egyetem nem biztosít annyi tudást, hogy azzal meg tudjam keresni a kenyeremet, akkor inkább román iskolába megyek, s nem tudok majd olyan jól magyarul, mint aki magyarul tanult. A nemzet pedig nyelvében él. Ez hamar bekövetkezhet, és mire észbe kapunk, már meg is történt, s ha egyszer megtörtént, akkor visszacsinálni nem lehet.
Pengő Zoltán, Krónika (Kolozsvár)
2011. március 18.
Volt egyszer egy magyar egyetem Marosvásárhelyen
Mint tudjuk, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a kommunista korszak elején költözött át Kolozsvárról a Maros-parti városba.
román állampárt sem tagadta a tudomány határokon való átívelésének szükségességét, mi több, megengedte, vagy talán inkább eltűrte azt is, hogy azokban a kezdeti időkben még magyar állampolgárságú oktatók is tevékenykedhessenek a marosvásárhelyi egyetemen: Obál Ferenc, Putnoky Gyula, Ludány György, Miskolczy Dezső, Vendég Vince, Haranghy László, Környei István, Krompecher István és Kasza László professzor. Az ő közreműködésükkel indult el magyar nyelven az orvos- és gyógyszerészképzés Marosvásárhelyen. Az itt elnyert okleveleket pedig világszerte elismerik azóta is. Ez azért nagy dolog, mert abban az időben ez volt az egyetlen, Romániában kibocsátott oklevél, amelyet ennyire megbecsültek. Ám nehogy úgy tűnjön, hogy nosztalgiázni akarok, netán visszasírni a kommunizmust, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy a tudomány terjesztését még az elvtársak is támogatták.
Nincs oka továbbá senkinek sem arra, hogy gyanakvással, valamiféle hátsó szándék gyanújával tekintsen Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért címmel Marosvásárhelyt megrendezett konferenciára. Ahogyan létezett egykor egy Szabad Európa Rádió – amelyen hál’ istennek túlhaladt az idő, ugyanis, nomen est omen, közben megalakult maga a szabad Európa –, amelyről egykoron csak suttogni lehetett, mára már megvalósult, éppen csak meg kell tanulnunk élni ezzel a lehetőséggel, elfogadni, elsajátítani egymás kultúráját, együttgondolkodni a tudományok terén is. Az emberiséget még mindig fenyegető betegségeket együttes erővel kell leküzdenünk, hiszen nincs magyar, román, francia vagy német kórokozó, csupán az általuk okozott betegségek, melyeknek szintén nincs nemzetiségük. Együtt kell dolgoznunk. A tudomány nem áll meg a határokon, de sajnos a kórokozók sem. Van egy olyan vírus, amely a sötétséget kedveli, ott szaporodik a legjobban és a mindenkori „izmusokat” okozta és okozza: szocializmust, sovinizmust, fasizmust, egyszóval olyan járványokat, amelyek magát a társadalmat, sőt az emberi lelket betegítették meg. Végső fokon leépítették a gondolkodást, megszüntették, aláásták az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést.
Sok itt még a tennivaló, hiszen mindjárt új, demokratikusnak mondott korunk hajnalán látnunk kellett, miként vertük Marosvásárhelyen botokkal egymás fejébe a tudományt. Az oktatásnak ez a módja, reméljük, végérvényesen idejét múlta. A tudománynak nincs politikai hovatartozása, de ne is legyen soha! Mindezen gondolatok jegyében kívánjuk létrehozni azt a fórumot, amelyet kül- és belföldi, nyugalmazott vagy aktív egyetemi oktatóink tudása, odaadása alapoz meg és értékében gyarapít. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenleg multikulturális oktatási intézményként határozza meg önmagát. De legyen hála az egyre nyitottabb, demokratikusabb román társadalom adta lehetőségeknek, nem vágyálom többé az önálló magyar egyetemi karok létrehozása. Mint ahogyan azt is megértük, hogy idestova 80 év múltán visszanyerhettük magyar identitásunkat, állampolgárságunkat és mindezt a magyar és a román közgondolkodás pozitív átalakulása nyomán.
A Székelyföldi Vállalkozók Szövetségének egyik alapítójaként folyamatosan arra keresem a lehetőséget, hogy miként, milyen úton lehetne ebből a mélységes szegénységből kilábalni. Meggyőződésem, hogy ez csakis saját erőnkből, határozott összefogással lehetséges. Eleink is így vallották: segíts magadon, és az Isten is megsegít! Már a kezdet kezdetén azt javasoltam, hogy – akár apáink, nagyapáink – mi is álljunk össze, minden erdélyi magyar adjon be a közös kasszába havi egyetlen lejt. Érdemes lenne kiszámítani, mit jelentenének 21 év után az így létrejövő tőkének csak a kamatai. Vagyis milyen lenne, ha most volna mihez hozzányúlni, ha például, ne adj’ Isten, komolyabb népegészségügyi gondjaink támadnának. Azt vallom, hogy itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk. Ha összefogunk, bármit elérhetünk. Akár eleink, akik téglánként gyűjtögették össze a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumra vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára valókat, úgy mi is összeadhatnánk például az önálló erdélyi magyar egyetem építőköveit. Ezért érdemes most lélekben építkezni, hogy eljöhessen az idő, amikor már állnak a falak.
Jeremiás László (A szerző a marosvásárhelyi konferencia társszervezője)
Krónika (Kolozsvár)
Mint tudjuk, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a kommunista korszak elején költözött át Kolozsvárról a Maros-parti városba.
román állampárt sem tagadta a tudomány határokon való átívelésének szükségességét, mi több, megengedte, vagy talán inkább eltűrte azt is, hogy azokban a kezdeti időkben még magyar állampolgárságú oktatók is tevékenykedhessenek a marosvásárhelyi egyetemen: Obál Ferenc, Putnoky Gyula, Ludány György, Miskolczy Dezső, Vendég Vince, Haranghy László, Környei István, Krompecher István és Kasza László professzor. Az ő közreműködésükkel indult el magyar nyelven az orvos- és gyógyszerészképzés Marosvásárhelyen. Az itt elnyert okleveleket pedig világszerte elismerik azóta is. Ez azért nagy dolog, mert abban az időben ez volt az egyetlen, Romániában kibocsátott oklevél, amelyet ennyire megbecsültek. Ám nehogy úgy tűnjön, hogy nosztalgiázni akarok, netán visszasírni a kommunizmust, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy a tudomány terjesztését még az elvtársak is támogatták.
Nincs oka továbbá senkinek sem arra, hogy gyanakvással, valamiféle hátsó szándék gyanújával tekintsen Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért címmel Marosvásárhelyt megrendezett konferenciára. Ahogyan létezett egykor egy Szabad Európa Rádió – amelyen hál’ istennek túlhaladt az idő, ugyanis, nomen est omen, közben megalakult maga a szabad Európa –, amelyről egykoron csak suttogni lehetett, mára már megvalósult, éppen csak meg kell tanulnunk élni ezzel a lehetőséggel, elfogadni, elsajátítani egymás kultúráját, együttgondolkodni a tudományok terén is. Az emberiséget még mindig fenyegető betegségeket együttes erővel kell leküzdenünk, hiszen nincs magyar, román, francia vagy német kórokozó, csupán az általuk okozott betegségek, melyeknek szintén nincs nemzetiségük. Együtt kell dolgoznunk. A tudomány nem áll meg a határokon, de sajnos a kórokozók sem. Van egy olyan vírus, amely a sötétséget kedveli, ott szaporodik a legjobban és a mindenkori „izmusokat” okozta és okozza: szocializmust, sovinizmust, fasizmust, egyszóval olyan járványokat, amelyek magát a társadalmat, sőt az emberi lelket betegítették meg. Végső fokon leépítették a gondolkodást, megszüntették, aláásták az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést.
Sok itt még a tennivaló, hiszen mindjárt új, demokratikusnak mondott korunk hajnalán látnunk kellett, miként vertük Marosvásárhelyen botokkal egymás fejébe a tudományt. Az oktatásnak ez a módja, reméljük, végérvényesen idejét múlta. A tudománynak nincs politikai hovatartozása, de ne is legyen soha! Mindezen gondolatok jegyében kívánjuk létrehozni azt a fórumot, amelyet kül- és belföldi, nyugalmazott vagy aktív egyetemi oktatóink tudása, odaadása alapoz meg és értékében gyarapít. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenleg multikulturális oktatási intézményként határozza meg önmagát. De legyen hála az egyre nyitottabb, demokratikusabb román társadalom adta lehetőségeknek, nem vágyálom többé az önálló magyar egyetemi karok létrehozása. Mint ahogyan azt is megértük, hogy idestova 80 év múltán visszanyerhettük magyar identitásunkat, állampolgárságunkat és mindezt a magyar és a román közgondolkodás pozitív átalakulása nyomán.
A Székelyföldi Vállalkozók Szövetségének egyik alapítójaként folyamatosan arra keresem a lehetőséget, hogy miként, milyen úton lehetne ebből a mélységes szegénységből kilábalni. Meggyőződésem, hogy ez csakis saját erőnkből, határozott összefogással lehetséges. Eleink is így vallották: segíts magadon, és az Isten is megsegít! Már a kezdet kezdetén azt javasoltam, hogy – akár apáink, nagyapáink – mi is álljunk össze, minden erdélyi magyar adjon be a közös kasszába havi egyetlen lejt. Érdemes lenne kiszámítani, mit jelentenének 21 év után az így létrejövő tőkének csak a kamatai. Vagyis milyen lenne, ha most volna mihez hozzányúlni, ha például, ne adj’ Isten, komolyabb népegészségügyi gondjaink támadnának. Azt vallom, hogy itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk. Ha összefogunk, bármit elérhetünk. Akár eleink, akik téglánként gyűjtögették össze a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumra vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára valókat, úgy mi is összeadhatnánk például az önálló erdélyi magyar egyetem építőköveit. Ezért érdemes most lélekben építkezni, hogy eljöhessen az idő, amikor már állnak a falak.
Jeremiás László (A szerző a marosvásárhelyi konferencia társszervezője)
Krónika (Kolozsvár)
2011. március 18.
„Igazi úriember volt, velünk és mindenkivel”
Mócsy László emlékest és -kiállítás a Györkös-Mányi Emlékházban
2003. január 14-én kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe Mócsy László kolozsvári kriminológust, aki a jogtudományok eme sajátos, ám kevesek által kedvelt ágának művelése mellett a rendszerváltást követő időszakban az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjáalakulásából is kivette a részét. Nyolc évvel halála után az emberre, a jogászra és a művészre emlékezhettek szerdán a kolozsváriak az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban: Benkő Samu történész, Somai László József ügyvéd, Vallasek Magdolna jogász és Farkas György fotográfus kimerítő előadása mellett az emlékest keretében megnyitották a Mócsy László fényképeiből és miniatűrjeiből összeállított kiállítást is.
Még nyugodt körülmények között is nyomasztja őket a felelősség: a kriminalisták sem tévedhetetlenek, de ehhez a munkához feltétlen türelem, nyugalom és koncentráció szükséges- nyilatkozta a Korunk egyik 1978-as lapszámában Mócsy László Kiss János újságírónak. Ezt az interjút idézte Benkő Samu történész, akadémikus, aki már nagyon hamar, hatodik gimnazista korában megismerte Mócsyt. Benkő Samu a református kollégiumban, barátja pedig, két évvel fölötte, az unitárius kollégiumban tanult. „Minden ehhez a városhoz, Kolozsvárhoz köt. Itt születtem 1925-ben, középiskolámat itt végeztem, majd 1945-ben beiratkoztam a Bolyai Egyetem jogi karára. Rá négy évre már tanársegédként dolgoztam a büntetőjogi tanszéken”-mondta egykor magáról Mócsy László, aki Benkő Samu szavaival élve a büntetőjogban rátalált arra a tárgyi felületet biztosító látványra, amelyet megszólaltathatott, ami nem más, mint a bűncselekmény tárgyi háttere. Az akadémikus utalt ugyanakkor arra is, hogy mily sokat köszönhet a megbecsült tudósnak az erdélyi tudományosság: a ‘89-es újrakezdés után – alig néhány társával közösen – Mócsy László szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályát 1991-ben.
Vetítettképes előadásában többek között az elemista, majd a végzős gimnazista Mócsy Lászlót is bemutatta a jelenlévőknek Somai László József ügyvéd, akit eleinte családi barátság, később tanár-diák viszony és kollegiális kapcsolat fűzött Mócsy Lászlóhoz. Mint mondta, a kolozsvári igazságügyi palotában működő laboratóriumában fő tevékenységi területét képezte az ujjlenyomatok elemzése, az okiratok technikai vizsgálata, valamint a lőfegyverek vizsgálata, munkájának mintegy 80 százalékát azonban az írásszakértői vizsgálatok és szakvéleményezések képezték. Alapos jogi ismereteket követelő, orvostudományi és pszichológiai tájékozottságot is igénylő tevékenységének volt a része a grafotechnika mellett a grafológia is, emellett kötetei, tanulmányai és tanulmánynépszerűsítő írásai írásai jelentek meg. Közölt a Korunkban, A Hétben, az Előrében, a Tettben, az Igazságban, Mit mond az írásunk? címmel grafológiai cikkei jelentek meg a Családi tükör hasábjain. 1976-ban szerzett jogi doktorátust a Iaşi-i tudományegyetemen, s 1993-ban, nyugdíjazása után független kriminalista szakértői engedélyt váltott ki – derült ki Somai előadásából.
Vallasek Magdolna jogász Mócsy Lászlót, az embert jellemezte, kiindulva abból, hogy milyennek látták ők fiatal, 18-19 éves joghallgatókként az akkor már idős, ám igen népszerű jogászt. Készséggel válaszolt a kérdéseikre, valahányszor felhívták telefonon, s örömmel vállalta, hogy előadást tartson a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Jurátus Körében. – Az első előadását 1997-ben hallottam, és emlékszem, egy hónappal azután koktélpartit szerveztünk, ahol a szakmában dolgozó idősebb jogászokkal találkozhattak a fiatalok. Laci bácsi az elsők között érkezett, elkezdte oldani a bennünk lévő feszültséget, mindenkivel külön-külön szóba állt – magyarázta Vallasek. Megtudtuk: Mócsy László szeretett a fiatalok között lenni, figyelt rájuk, bármiféle szakmai gőg vagy féltékenység nélkül. Komolyan vette, kollágaként kezelte a „fiatal zöldfülűeket”. – Mindig igazi úriember volt, velünk és mindenkivel, valóban tanítani akart, nem pedig kioktatni – mondta a jogász.
Minden vesszőre, kérdőjelre és pontra olyan szigorúan figyelt, mintha az élete függött volna rajta- hangsúlyozta Farkas György fotográfus. Mócsy László fotós tevékenységével kapcsolatban kiemelte: szorgalmas, türelmes önképző volt, nem próbálta véka alá rejteni az értékeket. A fényképeiből és miniatűrjeiből az emlékházban szervezett kiállítást április 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétköznapokon 12 és 17 óra között: Farkas szerint látvány- és emberközpontúság, valamint közérthetőség jellemzi ezeket az alkotásokat, amelyek „a valós világot mutatják be: a köznapit és az ünnepit, amelyben a művész a rendkívülit is meg tudta találni”. Utalt arra, hogy élete során Mócsy László fényképeit Kolozsváron, Nagyváradon, Nagykárolyban, Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyszebenben, Aradon, de még Szingapúrban, Portugáliában és Spanyolországban is kiállították
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)
Mócsy László emlékest és -kiállítás a Györkös-Mányi Emlékházban
2003. január 14-én kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe Mócsy László kolozsvári kriminológust, aki a jogtudományok eme sajátos, ám kevesek által kedvelt ágának művelése mellett a rendszerváltást követő időszakban az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjáalakulásából is kivette a részét. Nyolc évvel halála után az emberre, a jogászra és a művészre emlékezhettek szerdán a kolozsváriak az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban: Benkő Samu történész, Somai László József ügyvéd, Vallasek Magdolna jogász és Farkas György fotográfus kimerítő előadása mellett az emlékest keretében megnyitották a Mócsy László fényképeiből és miniatűrjeiből összeállított kiállítást is.
Még nyugodt körülmények között is nyomasztja őket a felelősség: a kriminalisták sem tévedhetetlenek, de ehhez a munkához feltétlen türelem, nyugalom és koncentráció szükséges- nyilatkozta a Korunk egyik 1978-as lapszámában Mócsy László Kiss János újságírónak. Ezt az interjút idézte Benkő Samu történész, akadémikus, aki már nagyon hamar, hatodik gimnazista korában megismerte Mócsyt. Benkő Samu a református kollégiumban, barátja pedig, két évvel fölötte, az unitárius kollégiumban tanult. „Minden ehhez a városhoz, Kolozsvárhoz köt. Itt születtem 1925-ben, középiskolámat itt végeztem, majd 1945-ben beiratkoztam a Bolyai Egyetem jogi karára. Rá négy évre már tanársegédként dolgoztam a büntetőjogi tanszéken”-mondta egykor magáról Mócsy László, aki Benkő Samu szavaival élve a büntetőjogban rátalált arra a tárgyi felületet biztosító látványra, amelyet megszólaltathatott, ami nem más, mint a bűncselekmény tárgyi háttere. Az akadémikus utalt ugyanakkor arra is, hogy mily sokat köszönhet a megbecsült tudósnak az erdélyi tudományosság: a ‘89-es újrakezdés után – alig néhány társával közösen – Mócsy László szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályát 1991-ben.
Vetítettképes előadásában többek között az elemista, majd a végzős gimnazista Mócsy Lászlót is bemutatta a jelenlévőknek Somai László József ügyvéd, akit eleinte családi barátság, később tanár-diák viszony és kollegiális kapcsolat fűzött Mócsy Lászlóhoz. Mint mondta, a kolozsvári igazságügyi palotában működő laboratóriumában fő tevékenységi területét képezte az ujjlenyomatok elemzése, az okiratok technikai vizsgálata, valamint a lőfegyverek vizsgálata, munkájának mintegy 80 százalékát azonban az írásszakértői vizsgálatok és szakvéleményezések képezték. Alapos jogi ismereteket követelő, orvostudományi és pszichológiai tájékozottságot is igénylő tevékenységének volt a része a grafotechnika mellett a grafológia is, emellett kötetei, tanulmányai és tanulmánynépszerűsítő írásai írásai jelentek meg. Közölt a Korunkban, A Hétben, az Előrében, a Tettben, az Igazságban, Mit mond az írásunk? címmel grafológiai cikkei jelentek meg a Családi tükör hasábjain. 1976-ban szerzett jogi doktorátust a Iaşi-i tudományegyetemen, s 1993-ban, nyugdíjazása után független kriminalista szakértői engedélyt váltott ki – derült ki Somai előadásából.
Vallasek Magdolna jogász Mócsy Lászlót, az embert jellemezte, kiindulva abból, hogy milyennek látták ők fiatal, 18-19 éves joghallgatókként az akkor már idős, ám igen népszerű jogászt. Készséggel válaszolt a kérdéseikre, valahányszor felhívták telefonon, s örömmel vállalta, hogy előadást tartson a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Jurátus Körében. – Az első előadását 1997-ben hallottam, és emlékszem, egy hónappal azután koktélpartit szerveztünk, ahol a szakmában dolgozó idősebb jogászokkal találkozhattak a fiatalok. Laci bácsi az elsők között érkezett, elkezdte oldani a bennünk lévő feszültséget, mindenkivel külön-külön szóba állt – magyarázta Vallasek. Megtudtuk: Mócsy László szeretett a fiatalok között lenni, figyelt rájuk, bármiféle szakmai gőg vagy féltékenység nélkül. Komolyan vette, kollágaként kezelte a „fiatal zöldfülűeket”. – Mindig igazi úriember volt, velünk és mindenkivel, valóban tanítani akart, nem pedig kioktatni – mondta a jogász.
Minden vesszőre, kérdőjelre és pontra olyan szigorúan figyelt, mintha az élete függött volna rajta- hangsúlyozta Farkas György fotográfus. Mócsy László fotós tevékenységével kapcsolatban kiemelte: szorgalmas, türelmes önképző volt, nem próbálta véka alá rejteni az értékeket. A fényképeiből és miniatűrjeiből az emlékházban szervezett kiállítást április 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétköznapokon 12 és 17 óra között: Farkas szerint látvány- és emberközpontúság, valamint közérthetőség jellemzi ezeket az alkotásokat, amelyek „a valós világot mutatják be: a köznapit és az ünnepit, amelyben a művész a rendkívülit is meg tudta találni”. Utalt arra, hogy élete során Mócsy László fényképeit Kolozsváron, Nagyváradon, Nagykárolyban, Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyszebenben, Aradon, de még Szingapúrban, Portugáliában és Spanyolországban is kiállították
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 18.
Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát
Az erdélyi magyarságnak nem szabad elfelejtenie 1990 márciusát: emlékeznünk kell az áldozatokra és az események kárvallottjaira, mindazokra, akik nem hagyták, hogy a magyar közösséget megfélemlítsék, és szembefordultak a támadókkal.
Emlékeznünk kell azért is, hogy a történelem ne legyen visszafordítható, és hogy mindez többé soha ne ismétlődhessen meg.
Az RMDSZ ezévben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Szepessy László március 19-én, szombaton Marosvásárhelyen találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával.
Az RMDSZ, Markó Béla javaslatára, létrehozta a Szolidaritási Alapot, amelyből 2000 óta minden évben támogatást nyújt az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Az esemény keretében megemlékeznek Sütő Andrásról, aki 1990-es események során a marosvásárhelyi RMDSZ-székház elleni támadásban maga is súlyos sérüléseket szenvedett: az RMDSZ vezetői szombat délelőtt koszorút helyeznek el Sütő András sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben.
(RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)
Az erdélyi magyarságnak nem szabad elfelejtenie 1990 márciusát: emlékeznünk kell az áldozatokra és az események kárvallottjaira, mindazokra, akik nem hagyták, hogy a magyar közösséget megfélemlítsék, és szembefordultak a támadókkal.
Emlékeznünk kell azért is, hogy a történelem ne legyen visszafordítható, és hogy mindez többé soha ne ismétlődhessen meg.
Az RMDSZ ezévben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Szepessy László március 19-én, szombaton Marosvásárhelyen találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával.
Az RMDSZ, Markó Béla javaslatára, létrehozta a Szolidaritási Alapot, amelyből 2000 óta minden évben támogatást nyújt az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Az esemény keretében megemlékeznek Sütő Andrásról, aki 1990-es események során a marosvásárhelyi RMDSZ-székház elleni támadásban maga is súlyos sérüléseket szenvedett: az RMDSZ vezetői szombat délelőtt koszorút helyeznek el Sütő András sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben.
(RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)
2011. március 18.
Kínos diplomáciai affér – Román–magyar feszültséget gerjesztett a nagykövet feleségének március 15-i beszéde
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája.
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet tegnap bekérették a román külügyminisztériumba és a parlament külügyi bizottságához, miután az ellenzék azt állította: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „irredenta és románellenes” üzenetet küldött Erdélybe március 15-én.
Az Agerpresből idéztek
Amint arról beszámoltunk, Puiu Haşotti liberális frakcióvezető szerda este napirenden kívül követelte, hogy a parlament hivatalos állásfoglalásban ítélje el a magyar kormányfő szavait. Szociáldemokrata képviselőtársa, Radu Moldovan fel is olvasta a honatyáknak az irredentának és románellenesnek ítélt mondatokat: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt. (...) Más országok elvették tőlünk Erdélyt (...)”.
A képviselő az Agerpres március 15-i marosvásárhelyi híradásából merítette az idézetet. Mint utóbb kiderült, a román hírügynökség tudósítójának tévedéséből, illetve Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár nagykövet feleségének marosvásárhelyi beszédéből robbant ki a botrány.
„Lélek diktálta szavak”
Orbán Viktor üzenetét ugyanis a Magyar Polgári Párt által szervezett ünnepségen a magyar diplomata neje tolmácsolta. Az ÚMSZ tudósítójának hangfelvétele szerint miután felolvasta a magyar kormányfő szövegét, Bajtai Erzsébet saját beszédbe fogott. „Az én lelkem is azt diktálja, hogy én is szóljak pár szót” – kezdte mondandóját a nagykövet asszony.
Bajtai egy Petőfi verset idézett („a székely hősöknek minden csepp vére gyöngyöt ér”), Kossuthra is hivatkozott, majd kijelentette: „Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket”.
Beszédét a nagykövet asszony egy Wass Albert versre (Erdély Szabadságáért), illetve egy magyar dalra egyaránt emlékeztető mondattal zárta: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt”. Az Agerpres marosvásárhelyi újságírója a parlamentben is idézett tudósításában Bajtai Erzsébet szavait Orbán Viktornak tulajdonította.
Wass-vers vagy régi nóta?
„Nem akarom az Agerpres újságíróját bírálni, tudtommal jó szakember, de a hírügynökség jobban tenné, ha Marosvásárhelyre magyarul értő tudósítót küldene” – kommentálta tegnap az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár nagykövet a történteket. A diplomata tegnap a román külügynél, illetve a külügyi bizottság előtt is azt hangsúlyozta: Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját.
A parlamenti testület ülésén részt vett Teodor Baconschi román külügyminiszter is, aki azt kérte a magyar nagykövettől, határolódjon az Orbán Viktor üzenetét „kiegészítő”, román sajtóban megjelent szövegrészektől – azaz Bajtai Erzsébet beszédétől is.
„Nem vitatkozom a román külügyminiszterrel, de nem határolódom el semmitől. Szerintem a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, szavalatokban és a feleségem beszédében sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás” – mondta az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár. Felvetésünkre hozzátette: Bajtai Erzsébet nem Wass Albert-idézettel, hanem egy régi magyar nótára utaló mondattal zárta mondanivalóját.
Markó józanságra intett
A parlamentben egyébként a kormánypárti politikusok már szerda este tisztázni próbálták, hogy az ellenzék tévesen idézte a magyar kormányfő szavait. „Itt van a kezemben Orbán Viktor hivatalos üzenete, és semmi nincs benne abból, amit neki tulajdonítanak. Ezért arra kérem önöket, hogy gondolkozzanak el mielőtt a hivatalos román-magyar kapcsolatokra árnyat vető nyilatkozatot erőszakolnak ki” – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök.
Hozzátette: ha az ellenzék valóban „komolyan gondolta” volna a parlamenti nyilatkozat elfogadását, akkor az ülés elején kellett volna azt jelezni, nem pedig a bizalmatlansági indítványról való szavazás előtti percekben. „Beszéljünk egyenesen: ezzel az aljas, választási célokat szolgáló diverzióval akarnak viszályt kelteni a PD-L és az RMDSZ között, hogy megbukjon a kormány. Olyan történelemleckét kaptak Markó Bélától, amilyenben sosem volt még részük” – fogalmazott a kormányfő.
„Nagyon féltem mindazt, amit az elmúlt húsz év alatt közösen sikerült felépítenünk, mert tudom, hogy a történelem nem visszafordíthatatlan. Ezért elutasítok minden olyan – legyen az romániai vagy magyarországi - nem helyénvaló, veszélyes nyilatkozatot, amely eredményeinket veszélybe sodorja” – szólította józanságra a honatyákat Markó Béla miniszterelnök-helyettes is.
Ismét Alkotmánybíróság
Az ellenzék javaslatát végül elvetették, és sikerült megtartani a szavazást a bizalmatlansági indítványról. Emil Boc kormánya talpon maradt és a munkatörvénykönyv elfogadottnak tekinthető, ugyanis az ellenzéknek csak 212 szavazatot sikerült összegyűjtenie a kabinet megbuktatásához szükséges 236-ból.
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) azonban nem hagyja magát: tegnap beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük a munkatörvénykönyv az alaptörvénybe ütköző kitételeket tartalmaz. A taláros testület március 23-án tárgyalja meg az ellenzék beadványát
Új Magyar Szó (Bukarest)
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája.
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet tegnap bekérették a román külügyminisztériumba és a parlament külügyi bizottságához, miután az ellenzék azt állította: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „irredenta és románellenes” üzenetet küldött Erdélybe március 15-én.
Az Agerpresből idéztek
Amint arról beszámoltunk, Puiu Haşotti liberális frakcióvezető szerda este napirenden kívül követelte, hogy a parlament hivatalos állásfoglalásban ítélje el a magyar kormányfő szavait. Szociáldemokrata képviselőtársa, Radu Moldovan fel is olvasta a honatyáknak az irredentának és románellenesnek ítélt mondatokat: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt. (...) Más országok elvették tőlünk Erdélyt (...)”.
A képviselő az Agerpres március 15-i marosvásárhelyi híradásából merítette az idézetet. Mint utóbb kiderült, a román hírügynökség tudósítójának tévedéséből, illetve Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár nagykövet feleségének marosvásárhelyi beszédéből robbant ki a botrány.
„Lélek diktálta szavak”
Orbán Viktor üzenetét ugyanis a Magyar Polgári Párt által szervezett ünnepségen a magyar diplomata neje tolmácsolta. Az ÚMSZ tudósítójának hangfelvétele szerint miután felolvasta a magyar kormányfő szövegét, Bajtai Erzsébet saját beszédbe fogott. „Az én lelkem is azt diktálja, hogy én is szóljak pár szót” – kezdte mondandóját a nagykövet asszony.
Bajtai egy Petőfi verset idézett („a székely hősöknek minden csepp vére gyöngyöt ér”), Kossuthra is hivatkozott, majd kijelentette: „Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket”.
Beszédét a nagykövet asszony egy Wass Albert versre (Erdély Szabadságáért), illetve egy magyar dalra egyaránt emlékeztető mondattal zárta: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt”. Az Agerpres marosvásárhelyi újságírója a parlamentben is idézett tudósításában Bajtai Erzsébet szavait Orbán Viktornak tulajdonította.
Wass-vers vagy régi nóta?
„Nem akarom az Agerpres újságíróját bírálni, tudtommal jó szakember, de a hírügynökség jobban tenné, ha Marosvásárhelyre magyarul értő tudósítót küldene” – kommentálta tegnap az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár nagykövet a történteket. A diplomata tegnap a román külügynél, illetve a külügyi bizottság előtt is azt hangsúlyozta: Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját.
A parlamenti testület ülésén részt vett Teodor Baconschi román külügyminiszter is, aki azt kérte a magyar nagykövettől, határolódjon az Orbán Viktor üzenetét „kiegészítő”, román sajtóban megjelent szövegrészektől – azaz Bajtai Erzsébet beszédétől is.
„Nem vitatkozom a román külügyminiszterrel, de nem határolódom el semmitől. Szerintem a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, szavalatokban és a feleségem beszédében sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás” – mondta az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár. Felvetésünkre hozzátette: Bajtai Erzsébet nem Wass Albert-idézettel, hanem egy régi magyar nótára utaló mondattal zárta mondanivalóját.
Markó józanságra intett
A parlamentben egyébként a kormánypárti politikusok már szerda este tisztázni próbálták, hogy az ellenzék tévesen idézte a magyar kormányfő szavait. „Itt van a kezemben Orbán Viktor hivatalos üzenete, és semmi nincs benne abból, amit neki tulajdonítanak. Ezért arra kérem önöket, hogy gondolkozzanak el mielőtt a hivatalos román-magyar kapcsolatokra árnyat vető nyilatkozatot erőszakolnak ki” – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök.
Hozzátette: ha az ellenzék valóban „komolyan gondolta” volna a parlamenti nyilatkozat elfogadását, akkor az ülés elején kellett volna azt jelezni, nem pedig a bizalmatlansági indítványról való szavazás előtti percekben. „Beszéljünk egyenesen: ezzel az aljas, választási célokat szolgáló diverzióval akarnak viszályt kelteni a PD-L és az RMDSZ között, hogy megbukjon a kormány. Olyan történelemleckét kaptak Markó Bélától, amilyenben sosem volt még részük” – fogalmazott a kormányfő.
„Nagyon féltem mindazt, amit az elmúlt húsz év alatt közösen sikerült felépítenünk, mert tudom, hogy a történelem nem visszafordíthatatlan. Ezért elutasítok minden olyan – legyen az romániai vagy magyarországi - nem helyénvaló, veszélyes nyilatkozatot, amely eredményeinket veszélybe sodorja” – szólította józanságra a honatyákat Markó Béla miniszterelnök-helyettes is.
Ismét Alkotmánybíróság
Az ellenzék javaslatát végül elvetették, és sikerült megtartani a szavazást a bizalmatlansági indítványról. Emil Boc kormánya talpon maradt és a munkatörvénykönyv elfogadottnak tekinthető, ugyanis az ellenzéknek csak 212 szavazatot sikerült összegyűjtenie a kabinet megbuktatásához szükséges 236-ból.
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) azonban nem hagyja magát: tegnap beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük a munkatörvénykönyv az alaptörvénybe ütköző kitételeket tartalmaz. A taláros testület március 23-án tárgyalja meg az ellenzék beadványát
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. március 18.
Tanácstalanul
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük. Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük.
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük.
Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük. Hiszen ha mondjuk az 1848-as márciusi ifjak hirtelen feltámadnának, ők is a szabadságért tüntető tömegben és dobogókon lennének. Értjük azok tanácstalanságát is, akik az egyik oldalhoz szégyelltek, a másikhoz féltek csatlakozni; önmarcangolásuk megindító, de felesleges, hiszen – még lehet – mindenki pont oda áll, ahova akar, nem kell magyarázkodni.
Azt nem értjük, mit akart mondani a magyar miniszterelnök március 15-ikén, amikor kijelentette, hogy nem tűr el semmiféle diktátumot Brüsszeltől!? A sértésre, hogy az Európai Uniót párhuzamba állítja a szovjet birodalommal, külpolitikailag Orbán Viktor még nagyon sok választ fog kapni – felesleges azt nekünk minősítenünk. Isten őrizzen attól a szentségtöréstől is, hogy azt gondoljuk, minden magyarok miniszterelnökét annyira elragadta a hév, hogy már nem is tudta, mit beszél.
Ám ha ezt kizárjuk, akkor csak az a feltételezés marad, miszerint O. V. 1988-ban képzeli magát, és mint akkor az oroszokét, most az európaiak kivonulását követeli Magyarországról. Még mélyebbre hatolva forradalmi gondolkodásába: mivel az EU soros elnöke Magyarország és ő maga, ezáltal a saját kivonulását sürgeti. Vagy legalábbis kilátásba helyezi: nem engedi meg saját magának, hogy diktáljon saját magának! Ám félre az alkotáslélektani elemzéssel! Az elfogadott közös játékszabályok alapján az uniós törvények közösek, minden tagországra kötelező érvényüket nem lehet diktátumnak tekinteni. Tehát a legjobb esetben is a macsó kijelentés üres póz, másképpen fogalmazva marhaság.
Itthon az ünnepet régi kedves vendég bölcs szava aranyozta be. Azt értjük, hogy Semjén Zsolt számára a hely szelleme ismét serkentően hatott, és a híres nagyváradi peltzi napiparancsra emlékeztető direktívával összhangban kiadta az RMDSZ-nek, hogy mit kell tennie: fel kell hagynia azzal, hogy minden magyarországi párttal jó, konstruktív viszonyban akar lenni! Értjük, hogy Semjén és társai szerint az RMDSZ-nek csak a Fideszt szabadna elfogadnia. Azt nem értjük, hogy akkor viszont a magyarországi fő kormánypárt miért gáncsolja minduntalan az RMDSZ-t.
„Ha nem szeretsz, hát én szeretlek!” – ez nekünk túl bonyolult... És az ilyen felelőtlen nagyotmondásokból a felfokozott hangulatban még sok baj lehet.
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük. Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük.
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük.
Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük. Hiszen ha mondjuk az 1848-as márciusi ifjak hirtelen feltámadnának, ők is a szabadságért tüntető tömegben és dobogókon lennének. Értjük azok tanácstalanságát is, akik az egyik oldalhoz szégyelltek, a másikhoz féltek csatlakozni; önmarcangolásuk megindító, de felesleges, hiszen – még lehet – mindenki pont oda áll, ahova akar, nem kell magyarázkodni.
Azt nem értjük, mit akart mondani a magyar miniszterelnök március 15-ikén, amikor kijelentette, hogy nem tűr el semmiféle diktátumot Brüsszeltől!? A sértésre, hogy az Európai Uniót párhuzamba állítja a szovjet birodalommal, külpolitikailag Orbán Viktor még nagyon sok választ fog kapni – felesleges azt nekünk minősítenünk. Isten őrizzen attól a szentségtöréstől is, hogy azt gondoljuk, minden magyarok miniszterelnökét annyira elragadta a hév, hogy már nem is tudta, mit beszél.
Ám ha ezt kizárjuk, akkor csak az a feltételezés marad, miszerint O. V. 1988-ban képzeli magát, és mint akkor az oroszokét, most az európaiak kivonulását követeli Magyarországról. Még mélyebbre hatolva forradalmi gondolkodásába: mivel az EU soros elnöke Magyarország és ő maga, ezáltal a saját kivonulását sürgeti. Vagy legalábbis kilátásba helyezi: nem engedi meg saját magának, hogy diktáljon saját magának! Ám félre az alkotáslélektani elemzéssel! Az elfogadott közös játékszabályok alapján az uniós törvények közösek, minden tagországra kötelező érvényüket nem lehet diktátumnak tekinteni. Tehát a legjobb esetben is a macsó kijelentés üres póz, másképpen fogalmazva marhaság.
Itthon az ünnepet régi kedves vendég bölcs szava aranyozta be. Azt értjük, hogy Semjén Zsolt számára a hely szelleme ismét serkentően hatott, és a híres nagyváradi peltzi napiparancsra emlékeztető direktívával összhangban kiadta az RMDSZ-nek, hogy mit kell tennie: fel kell hagynia azzal, hogy minden magyarországi párttal jó, konstruktív viszonyban akar lenni! Értjük, hogy Semjén és társai szerint az RMDSZ-nek csak a Fideszt szabadna elfogadnia. Azt nem értjük, hogy akkor viszont a magyarországi fő kormánypárt miért gáncsolja minduntalan az RMDSZ-t.
„Ha nem szeretsz, hát én szeretlek!” – ez nekünk túl bonyolult... És az ilyen felelőtlen nagyotmondásokból a felfokozott hangulatban még sok baj lehet.
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. március 18.
Forradalmi marketing
Európa hangja az önkény ellen
-él, Élet és Irodalom
Feltűnt-e valakinek, hogy azon a szánalmas kérdőíven, amelyet az új alkotmány tárgyában „Magyarország kormánya” (helyesen, mint Tamás Gáspár Miklós megjegyzi, a „Magyar Köztársaság kormánya”) minden felnőtt állampolgárnak kiküldött, hány kérdés található?
Feltűnt-e valakinek, hogy azon a szánalmas kérdőíven, amelyet az új alkotmány tárgyában „Magyarország kormánya” (helyesen, mint Tamás Gáspár Miklós megjegyzi, a „Magyar Köztársaság kormánya”) minden felnőtt állampolgárnak kiküldött, hány kérdés található? Feltűnt-e valakinek, hogy az előre megcímzett válaszborítékon milyen irányítószám szerepel? Feltűnt-e valakinek, hogy az új alkotmány mikor kerül a parlament elé?
Ha nem, íme a válaszok: 12, 1848, március 15-e. Gyöngébb emlékezetűek és idegzetűek felvilágosítására: Petőfiék 1848. március 15-ig foglalták követeléseiket 12 pontba. A (fülke)forradalom folytatódik, a gép forog, viszont Az ember tragédiája vonatkozó sorával ellentétben az alkotó nem pihen. A (fülke)forradalmi vezér piárosai újabb és újabb, narcisztikusan historizáló sugallatokkal lepik meg a közönséget. Erre telik. [Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)
Európa hangja az önkény ellen
-él, Élet és Irodalom
Feltűnt-e valakinek, hogy azon a szánalmas kérdőíven, amelyet az új alkotmány tárgyában „Magyarország kormánya” (helyesen, mint Tamás Gáspár Miklós megjegyzi, a „Magyar Köztársaság kormánya”) minden felnőtt állampolgárnak kiküldött, hány kérdés található?
Feltűnt-e valakinek, hogy azon a szánalmas kérdőíven, amelyet az új alkotmány tárgyában „Magyarország kormánya” (helyesen, mint Tamás Gáspár Miklós megjegyzi, a „Magyar Köztársaság kormánya”) minden felnőtt állampolgárnak kiküldött, hány kérdés található? Feltűnt-e valakinek, hogy az előre megcímzett válaszborítékon milyen irányítószám szerepel? Feltűnt-e valakinek, hogy az új alkotmány mikor kerül a parlament elé?
Ha nem, íme a válaszok: 12, 1848, március 15-e. Gyöngébb emlékezetűek és idegzetűek felvilágosítására: Petőfiék 1848. március 15-ig foglalták követeléseiket 12 pontba. A (fülke)forradalom folytatódik, a gép forog, viszont Az ember tragédiája vonatkozó sorával ellentétben az alkotó nem pihen. A (fülke)forradalmi vezér piárosai újabb és újabb, narcisztikusan historizáló sugallatokkal lepik meg a közönséget. Erre telik. [Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. március 19.
Marosvásárhely véres márciusa és a magyar—román megbékélés
1990. március tizenötödike hatalmas tömegeket utcákra szólító közös ünneplésének élménye a diktatúra éveinek kisebbségeket — és demokráciát — pusztító, több évtizedes politikai böjtje után revelációként hatott. Különösen itt, Háromszéken, de mindenhol a székelyföldi városokban, ahol a magyarság tömbökben élt. Önbizalmunkat fokozta az ezt megelőző közös fellépésünk eredményessége: az 1990. február 10-i gyertyás-könyves utcára vonulás.
Ez a közösségi élmény különösen meghatározó volt. Az akkor még jelentéktelen számú nacionalista beágyazottságú, magukat pártnak tituláló román csoportosulások nem sejtettek különösebb veszélyt a demokratikus rendszer kiépítésére, tulajdonképpen nem is érzékeltük a diktátor pár kivégzése után a demokrácia kibontakozására nézvést a hatalomátmentés országos szinten szervezett machinációit. Bennünket, akik szerepet vállaltunk az akkori események alakulásában, február 10. és március 15. sikere után megszédített az is, hogy a nagy sikerű ünnepséget követően a magyar és román megbékélés jegyében budapesti értelmiségi találkozóra invitáltak, s ennek a puszta ténye azt jelezte, hogy lesznek, lehetnek közös ünnepeink ezután, a "rendezni végre közös dolgainkat" József Attila-i vízió teljesülése valóra válik. A tanácskozás kezdőnapján kissé csodálkoztunk azon ugyan, hogy a magyarok sokan, de a román értelmiség köréből a nyugati emigráció képviselői közül senki sem jelent meg a magyar fővárosban. Rossz sejtéseinket visszaszorította viszont az, hogy a hazai románság akkori értelmiségi képviselői, Mircea Dinescu és társai tömegesen vesznek részt a történelmi jelentőségű román—magyar megbékélési összejövetelen. És erre a szándékra és hangulatra rontott rá a szó szoros értelmében is a Görgény-völgyi csőcselék Horea és társainak szörnyűségeire emlékeztető, a román—magyar megbékélés szándékát meghiúsító hutyurus városlerohanásnak a híre, annak a ténye, hogy sem Bukarest, sem a hadsereg az utolsó pillanatig nem "szólt" bele sem tankkal, sem kardlappal az események alakulásába. Marosvásárhely véres márciusának történetei nagyjából ismeretesek. Az események aprólékos és pártatlan kivizsgálása, a "megtorlások" egyoldalúságának feltárása viszont huszonegy éve várat magára. Sokunk arra is választ vár, hogy a budapesti magyar—román megbékélési találkozó meghiúsítása és a marosvásárhelyi szörnyűségek között volt-e valami összefüggés. Szerintem volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1990. március tizenötödike hatalmas tömegeket utcákra szólító közös ünneplésének élménye a diktatúra éveinek kisebbségeket — és demokráciát — pusztító, több évtizedes politikai böjtje után revelációként hatott. Különösen itt, Háromszéken, de mindenhol a székelyföldi városokban, ahol a magyarság tömbökben élt. Önbizalmunkat fokozta az ezt megelőző közös fellépésünk eredményessége: az 1990. február 10-i gyertyás-könyves utcára vonulás.
Ez a közösségi élmény különösen meghatározó volt. Az akkor még jelentéktelen számú nacionalista beágyazottságú, magukat pártnak tituláló román csoportosulások nem sejtettek különösebb veszélyt a demokratikus rendszer kiépítésére, tulajdonképpen nem is érzékeltük a diktátor pár kivégzése után a demokrácia kibontakozására nézvést a hatalomátmentés országos szinten szervezett machinációit. Bennünket, akik szerepet vállaltunk az akkori események alakulásában, február 10. és március 15. sikere után megszédített az is, hogy a nagy sikerű ünnepséget követően a magyar és román megbékélés jegyében budapesti értelmiségi találkozóra invitáltak, s ennek a puszta ténye azt jelezte, hogy lesznek, lehetnek közös ünnepeink ezután, a "rendezni végre közös dolgainkat" József Attila-i vízió teljesülése valóra válik. A tanácskozás kezdőnapján kissé csodálkoztunk azon ugyan, hogy a magyarok sokan, de a román értelmiség köréből a nyugati emigráció képviselői közül senki sem jelent meg a magyar fővárosban. Rossz sejtéseinket visszaszorította viszont az, hogy a hazai románság akkori értelmiségi képviselői, Mircea Dinescu és társai tömegesen vesznek részt a történelmi jelentőségű román—magyar megbékélési összejövetelen. És erre a szándékra és hangulatra rontott rá a szó szoros értelmében is a Görgény-völgyi csőcselék Horea és társainak szörnyűségeire emlékeztető, a román—magyar megbékélés szándékát meghiúsító hutyurus városlerohanásnak a híre, annak a ténye, hogy sem Bukarest, sem a hadsereg az utolsó pillanatig nem "szólt" bele sem tankkal, sem kardlappal az események alakulásába. Marosvásárhely véres márciusának történetei nagyjából ismeretesek. Az események aprólékos és pártatlan kivizsgálása, a "megtorlások" egyoldalúságának feltárása viszont huszonegy éve várat magára. Sokunk arra is választ vár, hogy a budapesti magyar—román megbékélési találkozó meghiúsítása és a marosvásárhelyi szörnyűségek között volt-e valami összefüggés. Szerintem volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 19.
75 éves az Erdélyi Könyv Egylet kapitánya
Veress Zoltán, az 1986-tól Stockholmban élő erdélyi magyar író, költő, műfordító és lapszerkesztő 75 évet töltött. Klasszikussá vált epikus gyermekversei (Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek) máig a legkedveltebbek közé tartoznak, de írt felnőttekhez szóló szépirodalmat, tudománytörténeti írásai két kötetben láttak napvilágot, s publicisztikája is jelentős.
Ki hát valójában Veress Zoltán, ez a sokoldalú literátus ember? Gyermekként biológusnak készült — vallja meg kérdésünkre. Növények, állatok, mezőgazdálkodás érdekelte, mint egyik, agráregyetemet végzett nagyatyját. Honnan tudhatta még akkor, hogy a sors más életutat szánt neki? Mást, sokkal nehezebbet, amely úgy kezdődött, hogy a 16 éves Veress Zoltánt több társával együtt börtönbe csukták rendszerellenes szervezkedés miatt. Amikor két évvel később váratlanul szabadlábra helyezték, először az elmaradt érettségit kellett megszereznie, majd belátnia, hogy az akkor nagyon népszerűnek számító biológusképzésen a múltja nem jó ajánlólevél. Jelentkezett tehát a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol nem a múltjába, hanem a jelenébe kötöttek bele, így a Bolyai Egyetem magyar szakán folytatta tanulmányait. Itt sem maradhatott sokáig. 1958 Romániájában rendeletbe hozták ugyanis, hogy a politikai elítélteket el kell távolítani a felsőoktatás intézményeiből. Csakhogy ekkorra már neve volt, az Utunk című folyóiratnál várhatta ki a jobb időket, a 70-es évek elejét, amikor visszairatkozhatott az egyetemre. Minden tanárral tegező viszonyban voltam, mire letehettem a vizsgáimat — mondja a rá jellemző fanyar humorral. Aztán Huszár Sándor A Hét című, Bukarestben kiadott hetilaphoz hívta kolozsvári szerkesztőnek, s egészen addig végezte e munkát, amíg a Korunk folyóiratnál meg nem ürült a tudományrovat vezetőjének állása. Aztán gondolt egyet, s unokástul, feleségestül elhagyta Erdélyt. Sokáig visszhangzott literátus berkekben a kapu, amit 1985 karácsonyában jó hangosan rácsukott ceausizmusra és transzszilván küldetéstudatra egyaránt. Nyilván nem csak a ceausizmust és a szlogeneket hagyta maga mögött Erdélyben. Az egész elővázolt életépítmény ott maradt, s ha ezért valaki elítéli, hát lelke rajta. Irodalompártoló, tudományt népszerűsítő, felelős értelmiségi önmagát viszont továbbmentette, Stockholmban is megőrizte. Vagy inkább újraépítette? Talán ez utóbbi. Vitte az alapanyagot, s új építményt kreált belőle. Mert senki ne higgye, hogy idegen földön úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Az idegen föld mennyországa pőrére vetkőztet, úgy enged be a kapuján, a pitvarig esetleg, s az ember kezdheti elölről az önépítést, bizonyítást. Van, aki belerokkan, van, aki erősebb lesz tőle, s olyan is akad, aki újonnan szerzett erejével leszakít néhány csillagot, s hazaküldi... Kitalálta a Peregrinus Klubot, melynek "célja, hogy a Svédországban élő magyarok találkozópontja legyen, lássuk és halljuk egymást, kulturális, tudományos és barátságos programok jelszava alatt. Lakásom könyvespolcát szép könyvsorozat díszíti. Az Erdélyi Könyv Egylet kiadványai. E mögött az 1990-ben alakult könyvklub mögött is a Veress házaspár áll, együtt néhány más svédországi magyarral, a hétszemélyes kuratórium tagjaival, akik az ügy mellé szegődtek. Az EKE honlapján szereplő tájékoztató szerint a szerkesztők célja elsősorban az otthon élő erdélyi magyar írók, illetve a "határon túli" nemzetrészek irodalmának támogatása. Elemzések, tanulmányok, szépirodalom a kötetek anyaga, értékük viszont jóval túlmutat önmagukon. Egy szerkesztői előszó húzza föl rájuk a vitorlát, s engedi tova négy égtáj magyarsága felé. Metaforám nem véletlen szüleménye, hanem a tizenegyedik kötet előszavának zárósorai ihlették: "Jelentőségünk az EKE most kezdődő második évtizedében talán csökkent, szerepünk és felelősségünk azonban növekedett." Ne kérdezzék, miért, én egy ilyen mondat mögé hajóskapitányt képzelek. Esetleg nagy utasszállító repülőgépét. De mindenképpen kapitányt. Olyan szilárd embert, akit ma már régi vágásúnak szokás nevezni, mert nincs benne semmi "jelentőségbe" kapaszkodó egoizmus, s amit tesz, azt "felelősségből", a közösségért cselekszi. Az EKE-kötetek előszóinak olvasása legalább akkora élmény, mint a további tartalom tanulmányozása. Az írások mélysége és időbeni terjedelme olyan portrét enged kibontakozni egy emigrációba kényszerült, de nemzeti, szellemi és kulturális hovatartozásában szilárdan álló magyar íróról, amelyre több interjú sem lenne képes. De ha már a kapitány hasonlattal éltem korábban, engedjék meg, hogy azzal is folytassam, méghozzá Noé történetével. Azon emberével, aki az özönvíz pusztítása elől nemcsak az életbe, hanem egy új korszakba mentette tovább a menthetőt, s akinek szellemalakja minden társadalmi-kulturális létet fenyegető vészhelyzetben ott kísért. Látták őt nagyon jól a felelős erdélyi értelmiségiek is. A mitológiai bárkaépítő sokat bolyonghatott a mi szép Erdélyünkben, mert parancsoló üzenetét még versbe is lehelte: "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, /egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor) Akinek volt füle rá, s hajóépítő készsége és képessége, az aszerint cselekedett. Az EKE-könyvek Veress Zoltán bárkája, tartalmuk pedig pénzben nem mérhető értékű. No de lássuk ismét a kapitányt az előszók kormánykerekénél. Ha úgy általában kellene jellemezni a kötetek előfutár-írásait, akkor azt mondanám, hogy elsősorban a felelősségével nagyon is tisztában lévő ember szerénysége jellemzi. Épp csak bocsánatot nem kér ezért az önként fölajánlott bárkaépítésért, ezért a "könyves kalákáért", azért, hogy a könyvsorozat másik szerkesztője, Dávid "gyula" mellett ő lehet a "kende". A tudós higgadt józanságával méri minden szavát, mielőtt papírra veti, pedig a témák nagy érzelmi töltetűek. Megoldásra vár, ezért témává kell avatni például a magyar falu sorsát vagy a szórványosodást, a "nagy másságok tengereiben való szétforgácsolódást". Mártírjaink egy része is bekerül e bárkába, "akik egykor értünk is, helyettünk is helytálltak", s akikre olyan szükségünk van, mint "őskeresztényeknek a szentek legendáira". Menti a vidámságot, nem azért, mert okunk van rá, hanem mert néha "csak úgy bírjuk ki az egészet, ha röhögünk rajta", s közben olyan mondatokat fogalmaz, hogy megáll tőle a szívverésem: (a humor) "nem fizikai, hanem erkölcsi bosszúállás, vértelen és jelképes, mint a templomi áldozás vagy az úrvacsoravétel". Regényíró-pályázatokat hirdet társaival, s hogy egyszerre több mentendőt is bevagonírozhasson, témaként ajánlja a ’48-as forradalmat, majd a jelen állapotokat. Mert "az emlékezés: életjelenség". Az irodalmi mű pedig a közösség emlékezete. Kapitányi védelmét a kisebbség kisebbségeire is kiterjeszti, mert humanista ember nem csak a saját fajtáját menti. Olykor egymásnak feszül a hajó legénysége, s akkor a bárka szükségszerűen ezt is magával viszi: a turáni átok terhét a tizenhetedik kötet előszavában. Pedig addigra az eredetileg erdélyi értékeket begyűjtő kapitány akciója már jóval túlmutat az erdélyiség keretein. A kapitány épít, ment, kormányoz, s teszi mindezt Szent István szellemében s — határozott érzésem — védnöksége alatt. És miközben ment, irányt is mutat. Sokunk számára még nem követhető, de legalább érzékelhető s mélyen helyeselt irányt egy szebb, egy jobb, egy emberibb, egy biztonságosabb kikötő felé. Az EKE utolsó kötetében azt kértétek a szerzőktől, hogy rajzolják meg a hajó árbockosarából talán már érzékelhető kikötőt, "a mostaninál lényegesen értelmesebb világot". Csakhogy a lényeges dolgok — Saint-Exupérytől tudjuk — szemmel nem láthatóak, így a szebb, jobb világok sem, mert egy másik dimenzióban teremtődnek. A Te elkötelezett, magyarságban gyökerező emberségednek köszönhetően már létezik, hisz a Te EKE-bárkád "egy hordozható, a föld bármelyik pontján azonos hatásfokkal működő, megmaradási, identitásőrzési lelkivilág modellje". Jobb, "mint amilyent Mikes Kelemen már egyszer kipróbált Rodostóban"!
Boldog születésnapot!
Kovásznay Enikő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Veress Zoltán, az 1986-tól Stockholmban élő erdélyi magyar író, költő, műfordító és lapszerkesztő 75 évet töltött. Klasszikussá vált epikus gyermekversei (Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek) máig a legkedveltebbek közé tartoznak, de írt felnőttekhez szóló szépirodalmat, tudománytörténeti írásai két kötetben láttak napvilágot, s publicisztikája is jelentős.
Ki hát valójában Veress Zoltán, ez a sokoldalú literátus ember? Gyermekként biológusnak készült — vallja meg kérdésünkre. Növények, állatok, mezőgazdálkodás érdekelte, mint egyik, agráregyetemet végzett nagyatyját. Honnan tudhatta még akkor, hogy a sors más életutat szánt neki? Mást, sokkal nehezebbet, amely úgy kezdődött, hogy a 16 éves Veress Zoltánt több társával együtt börtönbe csukták rendszerellenes szervezkedés miatt. Amikor két évvel később váratlanul szabadlábra helyezték, először az elmaradt érettségit kellett megszereznie, majd belátnia, hogy az akkor nagyon népszerűnek számító biológusképzésen a múltja nem jó ajánlólevél. Jelentkezett tehát a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol nem a múltjába, hanem a jelenébe kötöttek bele, így a Bolyai Egyetem magyar szakán folytatta tanulmányait. Itt sem maradhatott sokáig. 1958 Romániájában rendeletbe hozták ugyanis, hogy a politikai elítélteket el kell távolítani a felsőoktatás intézményeiből. Csakhogy ekkorra már neve volt, az Utunk című folyóiratnál várhatta ki a jobb időket, a 70-es évek elejét, amikor visszairatkozhatott az egyetemre. Minden tanárral tegező viszonyban voltam, mire letehettem a vizsgáimat — mondja a rá jellemző fanyar humorral. Aztán Huszár Sándor A Hét című, Bukarestben kiadott hetilaphoz hívta kolozsvári szerkesztőnek, s egészen addig végezte e munkát, amíg a Korunk folyóiratnál meg nem ürült a tudományrovat vezetőjének állása. Aztán gondolt egyet, s unokástul, feleségestül elhagyta Erdélyt. Sokáig visszhangzott literátus berkekben a kapu, amit 1985 karácsonyában jó hangosan rácsukott ceausizmusra és transzszilván küldetéstudatra egyaránt. Nyilván nem csak a ceausizmust és a szlogeneket hagyta maga mögött Erdélyben. Az egész elővázolt életépítmény ott maradt, s ha ezért valaki elítéli, hát lelke rajta. Irodalompártoló, tudományt népszerűsítő, felelős értelmiségi önmagát viszont továbbmentette, Stockholmban is megőrizte. Vagy inkább újraépítette? Talán ez utóbbi. Vitte az alapanyagot, s új építményt kreált belőle. Mert senki ne higgye, hogy idegen földön úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Az idegen föld mennyországa pőrére vetkőztet, úgy enged be a kapuján, a pitvarig esetleg, s az ember kezdheti elölről az önépítést, bizonyítást. Van, aki belerokkan, van, aki erősebb lesz tőle, s olyan is akad, aki újonnan szerzett erejével leszakít néhány csillagot, s hazaküldi... Kitalálta a Peregrinus Klubot, melynek "célja, hogy a Svédországban élő magyarok találkozópontja legyen, lássuk és halljuk egymást, kulturális, tudományos és barátságos programok jelszava alatt. Lakásom könyvespolcát szép könyvsorozat díszíti. Az Erdélyi Könyv Egylet kiadványai. E mögött az 1990-ben alakult könyvklub mögött is a Veress házaspár áll, együtt néhány más svédországi magyarral, a hétszemélyes kuratórium tagjaival, akik az ügy mellé szegődtek. Az EKE honlapján szereplő tájékoztató szerint a szerkesztők célja elsősorban az otthon élő erdélyi magyar írók, illetve a "határon túli" nemzetrészek irodalmának támogatása. Elemzések, tanulmányok, szépirodalom a kötetek anyaga, értékük viszont jóval túlmutat önmagukon. Egy szerkesztői előszó húzza föl rájuk a vitorlát, s engedi tova négy égtáj magyarsága felé. Metaforám nem véletlen szüleménye, hanem a tizenegyedik kötet előszavának zárósorai ihlették: "Jelentőségünk az EKE most kezdődő második évtizedében talán csökkent, szerepünk és felelősségünk azonban növekedett." Ne kérdezzék, miért, én egy ilyen mondat mögé hajóskapitányt képzelek. Esetleg nagy utasszállító repülőgépét. De mindenképpen kapitányt. Olyan szilárd embert, akit ma már régi vágásúnak szokás nevezni, mert nincs benne semmi "jelentőségbe" kapaszkodó egoizmus, s amit tesz, azt "felelősségből", a közösségért cselekszi. Az EKE-kötetek előszóinak olvasása legalább akkora élmény, mint a további tartalom tanulmányozása. Az írások mélysége és időbeni terjedelme olyan portrét enged kibontakozni egy emigrációba kényszerült, de nemzeti, szellemi és kulturális hovatartozásában szilárdan álló magyar íróról, amelyre több interjú sem lenne képes. De ha már a kapitány hasonlattal éltem korábban, engedjék meg, hogy azzal is folytassam, méghozzá Noé történetével. Azon emberével, aki az özönvíz pusztítása elől nemcsak az életbe, hanem egy új korszakba mentette tovább a menthetőt, s akinek szellemalakja minden társadalmi-kulturális létet fenyegető vészhelyzetben ott kísért. Látták őt nagyon jól a felelős erdélyi értelmiségiek is. A mitológiai bárkaépítő sokat bolyonghatott a mi szép Erdélyünkben, mert parancsoló üzenetét még versbe is lehelte: "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, /egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor) Akinek volt füle rá, s hajóépítő készsége és képessége, az aszerint cselekedett. Az EKE-könyvek Veress Zoltán bárkája, tartalmuk pedig pénzben nem mérhető értékű. No de lássuk ismét a kapitányt az előszók kormánykerekénél. Ha úgy általában kellene jellemezni a kötetek előfutár-írásait, akkor azt mondanám, hogy elsősorban a felelősségével nagyon is tisztában lévő ember szerénysége jellemzi. Épp csak bocsánatot nem kér ezért az önként fölajánlott bárkaépítésért, ezért a "könyves kalákáért", azért, hogy a könyvsorozat másik szerkesztője, Dávid "gyula" mellett ő lehet a "kende". A tudós higgadt józanságával méri minden szavát, mielőtt papírra veti, pedig a témák nagy érzelmi töltetűek. Megoldásra vár, ezért témává kell avatni például a magyar falu sorsát vagy a szórványosodást, a "nagy másságok tengereiben való szétforgácsolódást". Mártírjaink egy része is bekerül e bárkába, "akik egykor értünk is, helyettünk is helytálltak", s akikre olyan szükségünk van, mint "őskeresztényeknek a szentek legendáira". Menti a vidámságot, nem azért, mert okunk van rá, hanem mert néha "csak úgy bírjuk ki az egészet, ha röhögünk rajta", s közben olyan mondatokat fogalmaz, hogy megáll tőle a szívverésem: (a humor) "nem fizikai, hanem erkölcsi bosszúállás, vértelen és jelképes, mint a templomi áldozás vagy az úrvacsoravétel". Regényíró-pályázatokat hirdet társaival, s hogy egyszerre több mentendőt is bevagonírozhasson, témaként ajánlja a ’48-as forradalmat, majd a jelen állapotokat. Mert "az emlékezés: életjelenség". Az irodalmi mű pedig a közösség emlékezete. Kapitányi védelmét a kisebbség kisebbségeire is kiterjeszti, mert humanista ember nem csak a saját fajtáját menti. Olykor egymásnak feszül a hajó legénysége, s akkor a bárka szükségszerűen ezt is magával viszi: a turáni átok terhét a tizenhetedik kötet előszavában. Pedig addigra az eredetileg erdélyi értékeket begyűjtő kapitány akciója már jóval túlmutat az erdélyiség keretein. A kapitány épít, ment, kormányoz, s teszi mindezt Szent István szellemében s — határozott érzésem — védnöksége alatt. És miközben ment, irányt is mutat. Sokunk számára még nem követhető, de legalább érzékelhető s mélyen helyeselt irányt egy szebb, egy jobb, egy emberibb, egy biztonságosabb kikötő felé. Az EKE utolsó kötetében azt kértétek a szerzőktől, hogy rajzolják meg a hajó árbockosarából talán már érzékelhető kikötőt, "a mostaninál lényegesen értelmesebb világot". Csakhogy a lényeges dolgok — Saint-Exupérytől tudjuk — szemmel nem láthatóak, így a szebb, jobb világok sem, mert egy másik dimenzióban teremtődnek. A Te elkötelezett, magyarságban gyökerező emberségednek köszönhetően már létezik, hisz a Te EKE-bárkád "egy hordozható, a föld bármelyik pontján azonos hatásfokkal működő, megmaradási, identitásőrzési lelkivilág modellje". Jobb, "mint amilyent Mikes Kelemen már egyszer kipróbált Rodostóban"!
Boldog születésnapot!
Kovásznay Enikő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 19.
Szoboszlai Aladár székelyföldi szervezkedése
Annak ellenére, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 24-e és november 2-a között egyedülálló kísérletbe kezdett a rendszerrel szemben álló belső ellenzék mozgósítására, éppen Kosza József teljesen ártatlan meghurcolása, elítélése ismételten felveti a rabtársak által is jogosan megfogalmazott kérdést: gyermekien naiv álmodozó, vezető szerepre vágyó, felelőtlen karrierista volt, vagy pedig népe szabadságáért az életét bármikor feláldozó, jövőbe látó lelkész-politikus? A kérdés cseppet sem szónoki. Szoboszlai rövid életútja a bizonyság rá: egyszerre volt gyermekien naiv álmodozó, felelőtlen karrierista, de népe sorsáért valóban aggódó és azért bármilyen áldozatra vállalkozó lelkész-politikus. Amikor kivégezni vitték, a foglár megkérdezte: nem fél a haláltól, a golyótól? Azt válaszolta: nem mi, lelkészek hirdetjük az örök életet?
Szoboszlai a Keresztény Dolgozók Pártja programjában azt is megjósolta: a szocialista rendszer bukása után az ipari vállalatokat részvényesítik, és a földbirtokosoknak visszaadják földjük egy részét. Mindmáig a szocialista rendszer és ideológia egyik legpontosabb diagnózisát fogalmazta meg: a marxizmus-leninizmus a félelmen alapul, ezért tudnak százmilliókat rabságban, diktatúrában tartani. Ha ez a hatalmas tömeg elindulna — ahogy 1989 végén történt —, egyszerűen elsöpörné az egész rendszert. A magyar—román konföderáció, amelyhez laza államszövetségben Ausztria is csatlakozna, valójában a Mittel-Europa egyik első elméleti kérdésfelvetése. Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra tervezte a második államcsínyt. Éjjel-nappal azon fáradozott, hogy a kommunista diktatúra ellen fellázítsa az országot. Az 1958. január 5-i vádemelésben az ügyész ezt tételesen megfogalmazta: "Amikor a Magyar NK-ban megkezdődött az ellenforradalom, Szoboszlai Aladár úgy vélte: elérkezett a pillanat az RNK államrendje ellen.
Miután megtudta, hogy a Magyar Népköztársaságban megkezdődtek az események, Szoboszlai Aladár Bukarestbe utazott, Constantin Drăgăniţă alezredes lakására, ahol Iris Drăgăniţăval, a feleségével megállapodtak abban: sürgősen Caracalra, a férjéhez megy, ismerteti vele a szervezetet, az akciótervet, az lett volna a feladata, hogy Szoboszlai Aladár kérésére a tankalakulatával az akció megkezdésével egy időben elfoglalja a középületeket. Iris Drăgăniţă teljesítette ezt a megbízatást, ami kiderül az ő, valamint Constantin Drăgăniţă alezredes és mások nyilatkozatából.
A Magyar NK-ban zajló ellenforradalom első napjaiban Szoboszlai Aladár Huszár Józseffel együtt Orbán István lakására ment, ahol konspiratív gyűlést tartott, ezen részt vett Tamás Imre is. (...) Ugyanazon este Szoboszlai Aladár és Huszár József Sepsiszentgyörgyre utazott, ahol a helyszínt azonosították, majd folytatták az útjukat Kézdivásárhely felé, ahol kapcsolatot teremtettek Kónya Istvánnal, akit azzal bíztak meg, hogy a Sepsiszentgyörgy melletti fegyver- és lőszerraktár megtámadása révén fegyvert kell szerezni, ezért Kónya István embereinek kell akcióba lépniük. Ugyancsak Kónya Istvánnak és embereinek meg kellett volna támadniuk a Bereck melletti fegyverraktárt, hogy az őrség megtámadására felfegyverezzék magukat. Kónya Istvánnak a hat géppisztolyon kívül, amit egyedül is beszerezhetett volna, még más fegyvereket is kellett volna szereznie azon a két fegyveren és pisztolyon kívül, amelyet Tamás Dezső szerzett és a felforgató szervezet rendelkezésére bocsátott. Szoboszlai Aladár és Huszár József gyanúsított Kézdivásárhelyről Torja községbe, Ábrahám Árpád római katolikus paphoz utazott, ahol konspiratív gyűlést tartottak, amelyen Szoboszlai Aladáron, Huszár Józsefen és Ábrahám Árpádon kívül részt vett Szörcsey Elek, Baróthi Pál, Lőrincz Károly és mások."
A Securitate által összeállított dokumentumokat minden esetben nagy-nagy fenntartással és forráskritikával kell és szabad tanulmányozni, hiszen a valóság és a fikció gyakran keveredik. Bizonyítható, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra valóban tervezte az államcsíny kirobbantását. Azonban az általa alapított sejtek nem működtek, nem vették komolyan elképzeléseit. Nem lehet eléggé elítélően minősíteni azt a naiv elképzelést, hogy a Csíkszereda—Sepsiszentgyörgy—Brassó—Bukarest között közlekedő vonatra a különböző településekről egyszerűen csak úgy felszállhatnak, méghozzá fegyverrel (?!!), arról ismerik fel egymást, hogy a szájukban meggyújtatlan cigaretta, a kezükben gyufásdobozt lóbálnak.
A Securitate beépülését bizonyítja, hogy a konspirálók minden lépését követve, 1956. november 2-án Sepsiszentgyörgyön az esti órákban az állomás környékén razziát tartottak. Szoboszlai Aladárnál és Huszár Józsefnél ott volt az a riasztópisztoly, amelyet Tamás Dezső Pataki Zoltán közvetítésével szerzett, és amelyet Orbán Péter adott át Szoboszlainak a csíkszeredai állomáson. Amikor a razziát észrevették, a pisztolyt az állomás előtti hídról az Oltba dobták. Szoboszlai letartóztatása után egy egész katonai alakulat mindenféle detektorokkal átfésülte az Oltot, s valahol Sepsiszentgyörgy alatt megtalálták a már rozsdás pisztolyt. Ezzel tárgyi bizonyítékot találtak a fegyveres összeesküvésre! Ez végleg megpecsételte a vádlottak sorsát. Innen már gyors és egyenes út vezetett a tíz halálos ítélethez és a többi vádlottra kiszabott 1300 év börtönbüntetéshez.
Valójában beszélgetésekről, tervezgetésekről, az erdélyi kérdés megoldásának elméleti felvetéséről tárgyaltak. Mindezek ellenére több halálos ítéletet hoztak, mint Ion Antonescu háborús bűnös csoportjának perében. Az 57 vádlottat a mindössze másfél oldalas, 1950/199-es számú törvényrendelet alapján ítélték el, amely kimondja: "Az előkészületi és kísérleti cselekmények befejezett cselekményként büntetendők." Magyarán: a gondolatban "elkövetett" bűncselekményt is halállal büntették. Erre a jogtörténetben sajnos nemcsak a szocialista Romániában volt példa. Ezért kell a Szoboszlai Aladár és társai ellen indított koncepciós per minden fontosabb mozzanatát a világ közvéleménye elé tárni...
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Annak ellenére, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 24-e és november 2-a között egyedülálló kísérletbe kezdett a rendszerrel szemben álló belső ellenzék mozgósítására, éppen Kosza József teljesen ártatlan meghurcolása, elítélése ismételten felveti a rabtársak által is jogosan megfogalmazott kérdést: gyermekien naiv álmodozó, vezető szerepre vágyó, felelőtlen karrierista volt, vagy pedig népe szabadságáért az életét bármikor feláldozó, jövőbe látó lelkész-politikus? A kérdés cseppet sem szónoki. Szoboszlai rövid életútja a bizonyság rá: egyszerre volt gyermekien naiv álmodozó, felelőtlen karrierista, de népe sorsáért valóban aggódó és azért bármilyen áldozatra vállalkozó lelkész-politikus. Amikor kivégezni vitték, a foglár megkérdezte: nem fél a haláltól, a golyótól? Azt válaszolta: nem mi, lelkészek hirdetjük az örök életet?
Szoboszlai a Keresztény Dolgozók Pártja programjában azt is megjósolta: a szocialista rendszer bukása után az ipari vállalatokat részvényesítik, és a földbirtokosoknak visszaadják földjük egy részét. Mindmáig a szocialista rendszer és ideológia egyik legpontosabb diagnózisát fogalmazta meg: a marxizmus-leninizmus a félelmen alapul, ezért tudnak százmilliókat rabságban, diktatúrában tartani. Ha ez a hatalmas tömeg elindulna — ahogy 1989 végén történt —, egyszerűen elsöpörné az egész rendszert. A magyar—román konföderáció, amelyhez laza államszövetségben Ausztria is csatlakozna, valójában a Mittel-Europa egyik első elméleti kérdésfelvetése. Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra tervezte a második államcsínyt. Éjjel-nappal azon fáradozott, hogy a kommunista diktatúra ellen fellázítsa az országot. Az 1958. január 5-i vádemelésben az ügyész ezt tételesen megfogalmazta: "Amikor a Magyar NK-ban megkezdődött az ellenforradalom, Szoboszlai Aladár úgy vélte: elérkezett a pillanat az RNK államrendje ellen.
Miután megtudta, hogy a Magyar Népköztársaságban megkezdődtek az események, Szoboszlai Aladár Bukarestbe utazott, Constantin Drăgăniţă alezredes lakására, ahol Iris Drăgăniţăval, a feleségével megállapodtak abban: sürgősen Caracalra, a férjéhez megy, ismerteti vele a szervezetet, az akciótervet, az lett volna a feladata, hogy Szoboszlai Aladár kérésére a tankalakulatával az akció megkezdésével egy időben elfoglalja a középületeket. Iris Drăgăniţă teljesítette ezt a megbízatást, ami kiderül az ő, valamint Constantin Drăgăniţă alezredes és mások nyilatkozatából.
A Magyar NK-ban zajló ellenforradalom első napjaiban Szoboszlai Aladár Huszár Józseffel együtt Orbán István lakására ment, ahol konspiratív gyűlést tartott, ezen részt vett Tamás Imre is. (...) Ugyanazon este Szoboszlai Aladár és Huszár József Sepsiszentgyörgyre utazott, ahol a helyszínt azonosították, majd folytatták az útjukat Kézdivásárhely felé, ahol kapcsolatot teremtettek Kónya Istvánnal, akit azzal bíztak meg, hogy a Sepsiszentgyörgy melletti fegyver- és lőszerraktár megtámadása révén fegyvert kell szerezni, ezért Kónya István embereinek kell akcióba lépniük. Ugyancsak Kónya Istvánnak és embereinek meg kellett volna támadniuk a Bereck melletti fegyverraktárt, hogy az őrség megtámadására felfegyverezzék magukat. Kónya Istvánnak a hat géppisztolyon kívül, amit egyedül is beszerezhetett volna, még más fegyvereket is kellett volna szereznie azon a két fegyveren és pisztolyon kívül, amelyet Tamás Dezső szerzett és a felforgató szervezet rendelkezésére bocsátott. Szoboszlai Aladár és Huszár József gyanúsított Kézdivásárhelyről Torja községbe, Ábrahám Árpád római katolikus paphoz utazott, ahol konspiratív gyűlést tartottak, amelyen Szoboszlai Aladáron, Huszár Józsefen és Ábrahám Árpádon kívül részt vett Szörcsey Elek, Baróthi Pál, Lőrincz Károly és mások."
A Securitate által összeállított dokumentumokat minden esetben nagy-nagy fenntartással és forráskritikával kell és szabad tanulmányozni, hiszen a valóság és a fikció gyakran keveredik. Bizonyítható, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra valóban tervezte az államcsíny kirobbantását. Azonban az általa alapított sejtek nem működtek, nem vették komolyan elképzeléseit. Nem lehet eléggé elítélően minősíteni azt a naiv elképzelést, hogy a Csíkszereda—Sepsiszentgyörgy—Brassó—Bukarest között közlekedő vonatra a különböző településekről egyszerűen csak úgy felszállhatnak, méghozzá fegyverrel (?!!), arról ismerik fel egymást, hogy a szájukban meggyújtatlan cigaretta, a kezükben gyufásdobozt lóbálnak.
A Securitate beépülését bizonyítja, hogy a konspirálók minden lépését követve, 1956. november 2-án Sepsiszentgyörgyön az esti órákban az állomás környékén razziát tartottak. Szoboszlai Aladárnál és Huszár Józsefnél ott volt az a riasztópisztoly, amelyet Tamás Dezső Pataki Zoltán közvetítésével szerzett, és amelyet Orbán Péter adott át Szoboszlainak a csíkszeredai állomáson. Amikor a razziát észrevették, a pisztolyt az állomás előtti hídról az Oltba dobták. Szoboszlai letartóztatása után egy egész katonai alakulat mindenféle detektorokkal átfésülte az Oltot, s valahol Sepsiszentgyörgy alatt megtalálták a már rozsdás pisztolyt. Ezzel tárgyi bizonyítékot találtak a fegyveres összeesküvésre! Ez végleg megpecsételte a vádlottak sorsát. Innen már gyors és egyenes út vezetett a tíz halálos ítélethez és a többi vádlottra kiszabott 1300 év börtönbüntetéshez.
Valójában beszélgetésekről, tervezgetésekről, az erdélyi kérdés megoldásának elméleti felvetéséről tárgyaltak. Mindezek ellenére több halálos ítéletet hoztak, mint Ion Antonescu háborús bűnös csoportjának perében. Az 57 vádlottat a mindössze másfél oldalas, 1950/199-es számú törvényrendelet alapján ítélték el, amely kimondja: "Az előkészületi és kísérleti cselekmények befejezett cselekményként büntetendők." Magyarán: a gondolatban "elkövetett" bűncselekményt is halállal büntették. Erre a jogtörténetben sajnos nemcsak a szocialista Romániában volt példa. Ezért kell a Szoboszlai Aladár és társai ellen indított koncepciós per minden fontosabb mozzanatát a világ közvéleménye elé tárni...
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 19.
Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen
(MTI) – A 21 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres történéseket és az ottani cigányság magyaroknak nyújtott segítségét idézi fel az Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen című könyv, az angol és magyar nyelvű köteteket csütörtökön mutatták be Budapesten, a Terror Házában.
Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta: ritka pillanatai történelmünknek, amikor sikerül helyreállítani a természetes együttérzés és szolidaritás állapotát; a régóta leszakadt, megosztott, egymásnak uszított magyarok és cigányok egymásra találtak Marosvásárhelyen. "Annyira magától értetődően természetes, humánus és emberi volt, hogy éppen ez a varázsa ennek" – fogalmazott.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint a könyv egyik mondanivalója, hogy elhiggyük, rajtunk múlik, hogyan folytatódik a történet.
A könyvben a befogadás, a megaláztatás, az elutasítás egyaránt megjelenik, szép és jó, rossz és igaz történetek egyaránt vannak. Kifejtette: annak a jegyében indult el a fekete március dokumentálása, hogy miközben annyi rossz, de igaz történetünk van, ezekkel szemben azokat a történeteket, amelyek igazak és jók, sorakoztassuk fel. A cigányok, akik akkor kiálltak a magyarok mellett, megakadályoztak egy polgárháborús helyzetet a városban, sok ember életét konkrétan megmentették azzal, hogy a feltüzelt román erőszakot nem engedték eluralkodni – emelte ki az államtitkár.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, szerették volna, hogy ha a rendezvényt a Román Kulturális Intézetben tartják, mert úgy gondolják, azt, ami több mint 20 éve Marosvásárhelyen történt, el kell kezdeni "kibeszélni" a románoknak és a magyaroknak. Az intézet vezetőjével abban maradtak, hogy a könyvbemutatót ne tartsák ott idén, viszont jövő márciusban a Terror Háza Múzeumban tartsanak egy "nagyszabású beszélgetést" román és magyar résztvevőkkel.
"Kezdjük el ennek a nagyon fájó sebnek, ami a két szomszédos nemzetnek egy máig üszkösödő sebe, a kibeszélését" – fogalmazott a főigazgató.
Tavaly a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi-emléklap a helytállásért nevű elismeréseket adott át Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottsága elnökeként.
A könyv a díjátadón és emlékünnepségen elhangzott szerkesztett beszédek mellett visszaemlékezéseket és fotókat gyűjt csokorba angol és magyar nyelven. Népújság (Marosvásárhely)
(MTI) – A 21 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres történéseket és az ottani cigányság magyaroknak nyújtott segítségét idézi fel az Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen című könyv, az angol és magyar nyelvű köteteket csütörtökön mutatták be Budapesten, a Terror Házában.
Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta: ritka pillanatai történelmünknek, amikor sikerül helyreállítani a természetes együttérzés és szolidaritás állapotát; a régóta leszakadt, megosztott, egymásnak uszított magyarok és cigányok egymásra találtak Marosvásárhelyen. "Annyira magától értetődően természetes, humánus és emberi volt, hogy éppen ez a varázsa ennek" – fogalmazott.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint a könyv egyik mondanivalója, hogy elhiggyük, rajtunk múlik, hogyan folytatódik a történet.
A könyvben a befogadás, a megaláztatás, az elutasítás egyaránt megjelenik, szép és jó, rossz és igaz történetek egyaránt vannak. Kifejtette: annak a jegyében indult el a fekete március dokumentálása, hogy miközben annyi rossz, de igaz történetünk van, ezekkel szemben azokat a történeteket, amelyek igazak és jók, sorakoztassuk fel. A cigányok, akik akkor kiálltak a magyarok mellett, megakadályoztak egy polgárháborús helyzetet a városban, sok ember életét konkrétan megmentették azzal, hogy a feltüzelt román erőszakot nem engedték eluralkodni – emelte ki az államtitkár.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, szerették volna, hogy ha a rendezvényt a Román Kulturális Intézetben tartják, mert úgy gondolják, azt, ami több mint 20 éve Marosvásárhelyen történt, el kell kezdeni "kibeszélni" a románoknak és a magyaroknak. Az intézet vezetőjével abban maradtak, hogy a könyvbemutatót ne tartsák ott idén, viszont jövő márciusban a Terror Háza Múzeumban tartsanak egy "nagyszabású beszélgetést" román és magyar résztvevőkkel.
"Kezdjük el ennek a nagyon fájó sebnek, ami a két szomszédos nemzetnek egy máig üszkösödő sebe, a kibeszélését" – fogalmazott a főigazgató.
Tavaly a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi-emléklap a helytállásért nevű elismeréseket adott át Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottsága elnökeként.
A könyv a díjátadón és emlékünnepségen elhangzott szerkesztett beszédek mellett visszaemlékezéseket és fotókat gyűjt csokorba angol és magyar nyelven. Népújság (Marosvásárhely)
2011. március 19.
Kelemen Hunor: visszaköszön a nacionalizmus
Megválasztásakor tett ígéretéhez híven, miszerint kéthetente Kolozsváron tart sajtótájékoztatót, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, tegnap délután ismertette és kommentálta a kongresszus után történt legfontosabb hazai eseményeket.
Az elnök csütörtökön megbeszélést folytatott a szövetségen belüli ideológiai platformok képviselőivel, majd a területi elnökökkel konzultált. Április másodikára a kolozsvári magyar színházba hívják össze a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését, amelyen megalakítják a döntéshozatalokra felhatalmazott 18 tagú Szövetségi Elnökséget. Napirendi pontként szerepel az alelnök (erre a tisztségre Borbély László esélyes), és főtitkár megválasztása (ezt a személyt még keresik). A találkozó után megrendezik a Mátyás király szoborcsoport hivatalos újraavatását. Az ezt követő 2-3 hónapban, a tervek szerint, a területi szervezetek révén társadalmi konzultációt tartanak 200 000–300 000 személlyel, hogy feltérképezzék a különböző régiókban élő magyarok sajátos elvárásait, és azok ismeretében kidolgozhassák a közép-, illetve hosszútávra szóló politikai stratégiát.
Kelemen Hunor elgondolkoztatónak tartja, hogy március 15-ével kapcsolatban, Orbán Viktor félreértelmezett, eltorzított üzenete miatt, alig fél nap alatt a román parlamentben egyesek képesek lennének az utóbbi huszonegy év kiegyezésre törekvő munkájának eredményeit lábbal tiporni, és a magyar kártyát ismételten uszító szándékkal felhasználni. Haşoti szenátor politikai nyilatkozatát szerencsére a kormánykoalíció visszaverte, és amikor a tévedésre fény derült, a honatyák közül egyre többen higgadtak le. Ugyanakkor az RMDSZ elítéli a csíkszeredai Csibi Barna nyilvános felelőtlen akcióját, mert a magyar–román párbeszédhez nélkülözhetetlen a kölcsönös tisztelet megkövetelése. A parlamentben a nacionalista hang feltámasztása minden esetre zavaró tényező – mondta a szövetségi elnök. És még hozzátette: az RMDSZ helye ott van a parlamentben, mert azzal biztonságérzetet szavatol a romániai magyarság számára
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
Megválasztásakor tett ígéretéhez híven, miszerint kéthetente Kolozsváron tart sajtótájékoztatót, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, tegnap délután ismertette és kommentálta a kongresszus után történt legfontosabb hazai eseményeket.
Az elnök csütörtökön megbeszélést folytatott a szövetségen belüli ideológiai platformok képviselőivel, majd a területi elnökökkel konzultált. Április másodikára a kolozsvári magyar színházba hívják össze a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését, amelyen megalakítják a döntéshozatalokra felhatalmazott 18 tagú Szövetségi Elnökséget. Napirendi pontként szerepel az alelnök (erre a tisztségre Borbély László esélyes), és főtitkár megválasztása (ezt a személyt még keresik). A találkozó után megrendezik a Mátyás király szoborcsoport hivatalos újraavatását. Az ezt követő 2-3 hónapban, a tervek szerint, a területi szervezetek révén társadalmi konzultációt tartanak 200 000–300 000 személlyel, hogy feltérképezzék a különböző régiókban élő magyarok sajátos elvárásait, és azok ismeretében kidolgozhassák a közép-, illetve hosszútávra szóló politikai stratégiát.
Kelemen Hunor elgondolkoztatónak tartja, hogy március 15-ével kapcsolatban, Orbán Viktor félreértelmezett, eltorzított üzenete miatt, alig fél nap alatt a román parlamentben egyesek képesek lennének az utóbbi huszonegy év kiegyezésre törekvő munkájának eredményeit lábbal tiporni, és a magyar kártyát ismételten uszító szándékkal felhasználni. Haşoti szenátor politikai nyilatkozatát szerencsére a kormánykoalíció visszaverte, és amikor a tévedésre fény derült, a honatyák közül egyre többen higgadtak le. Ugyanakkor az RMDSZ elítéli a csíkszeredai Csibi Barna nyilvános felelőtlen akcióját, mert a magyar–román párbeszédhez nélkülözhetetlen a kölcsönös tisztelet megkövetelése. A parlamentben a nacionalista hang feltámasztása minden esetre zavaró tényező – mondta a szövetségi elnök. És még hozzátette: az RMDSZ helye ott van a parlamentben, mert azzal biztonságérzetet szavatol a romániai magyarság számára
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 20.
Kelemen: Nem romalnak meg a román-magyar kapcsolatok
Kelemen Hunor azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy a román-magyar kapcsolatok nem „romlanak” meg, mert a román politikai osztályban és az RMDSZ-ben „van kellő bölcsesség”. Leszögezte, Orbán Viktor március 15-i üzenete nem sértette a románokat.
„Nem romlik meg a román-magyar viszony, meggyőződésem, hogy van elég bölcsesség a román politikai osztályban, az RMDSZ-ben száz százalék, hogy van annyi bölcsesség, hogy ez a kapcsolat ne romoljon meg. Orbán miniszterelnök úr üzenetében nem volt semmi szokatlan, és nem sértette sem Romániát, sem a románokat, egy nagyon visszafogott üzenet volt. (...) Szerdán a parlamentben azt tapasztalhattam, egyesek, anélkül, hogy ismernék az üzenet pontos tartalmát, ismét visszatértek és a nacionalista kártyát használták, de ezekben a pártokban is volt olyan vélemény, mint a volt miniszterelnököké, Tăriceanué és Năstaseé, akik kiegyensúlyozottabban nyilatkoztak” – fejtette ki Kelemen.
Az RMDSZ új elnöke a szerdán este a parlament plénumában elhangzó ellenzéki javaslatra célzott, miszerint a román parlament plénumának reagálnia kellene Orbán Viktor március 15-i beszédébe burkolt „irredenta” és „románellenes” üzenetekre.
Időközben kiderült, hogy a források keményen ferdítettek, a magyar miniszterelnök nem fogalmazott olyasmit, amit neki tulajdonítottak. Székelyhon.ro
Kelemen Hunor azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy a román-magyar kapcsolatok nem „romlanak” meg, mert a román politikai osztályban és az RMDSZ-ben „van kellő bölcsesség”. Leszögezte, Orbán Viktor március 15-i üzenete nem sértette a románokat.
„Nem romlik meg a román-magyar viszony, meggyőződésem, hogy van elég bölcsesség a román politikai osztályban, az RMDSZ-ben száz százalék, hogy van annyi bölcsesség, hogy ez a kapcsolat ne romoljon meg. Orbán miniszterelnök úr üzenetében nem volt semmi szokatlan, és nem sértette sem Romániát, sem a románokat, egy nagyon visszafogott üzenet volt. (...) Szerdán a parlamentben azt tapasztalhattam, egyesek, anélkül, hogy ismernék az üzenet pontos tartalmát, ismét visszatértek és a nacionalista kártyát használták, de ezekben a pártokban is volt olyan vélemény, mint a volt miniszterelnököké, Tăriceanué és Năstaseé, akik kiegyensúlyozottabban nyilatkoztak” – fejtette ki Kelemen.
Az RMDSZ új elnöke a szerdán este a parlament plénumában elhangzó ellenzéki javaslatra célzott, miszerint a román parlament plénumának reagálnia kellene Orbán Viktor március 15-i beszédébe burkolt „irredenta” és „románellenes” üzenetekre.
Időközben kiderült, hogy a források keményen ferdítettek, a magyar miniszterelnök nem fogalmazott olyasmit, amit neki tulajdonítottak. Székelyhon.ro
2011. március 20.
PSD: ne tölthessenk be köztisztséget kettős állampolgárok
Valeriu Zgonea, a szociáldemokraták alelnöke szombaton, Gyulafehérváron azt nyilatkozta, hogy a PSD benyújt a parlamentbe egy olyan törvénytervezetet, amely szerint köztisztségekbe, vezető funkcióba csak olyan személyek kinevezhetőek vagy megválaszthatóak, akiknek egyetlen állampolgárságuk van, a román.
Ha érvényesülne a szociáldemokraták akarata, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, vagy a magyar állampolgárságról, vagy a tanácselnökségről kellene lemondjon
„Egyes államokban kettős állampolgársággal legfeljebb helyi tanácstagnak jelöltetheted magad, de semmi esetre sem lehetsz polgármester, megyei tanácselnök, alelnök, prefektus, államtitkár, miniszter, miniszterelnök, államelnök, képviselő, szenátor” – mondotta Zgonea.
Kifejtette, ezt a modellt több államban alkalmazzák, példaként említette Franciaországot, Németországot, Olaszországot vagy Spanyolországot.
„Ezzel nem az RMDSZ-t bántjuk. Én úgy gondolom, európaiak vagyunk. Jogunk van törvényt hozni, nem esküdhetsz fel két alkotmányra. Nekem nehéz megértenem, hogyan tartod tiszteletben Románia alkotmányát, valamint Magyarország vagy Spanyolország, illetve Olaszország alkotmányát”, nyilatkozta Zgonea.
Zgonea elmondta, az új törvény feltételhez szabná az elnöki, miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári, elnöki tanácsadói, polgármesteri, megyei tanácselnöki, alelnöki, prefektusi tisztségre, azaz minden olyan tisztségre pályázást, amely „jelentősen befolyásolja az állam működését”.
„Ha helyi tanácstag akarsz lenni, lehet három állampolgárságod is, de ha polgármester akarsz lenni, akkor csak egyetlen állam polgára lehetsz, a román államé” – mondotta Zgonea. Kifejtette, „sérti egy állam büszkeségét”, ha megyei tanácselnökök, képviselők „azzal dicsekednek, hogy felveszik a kettős állampolgárságot”. A PSD alelnöke kifejtette, a PSD által kezdeményezett törvénytervezet azt követően jön létre, hogy látták, „élesednek a román állam elleni felszólalások”.
Hozzáfűzte, Románia nagyon „rugalmas volt”, sok olyat tett, amit Európa nem. „Van pozitív diszkrimináció, és én azt gondolom, sokat kell beszélnünk azokról a visszaélésekről, amelyeket a magyar önkormányzatok hajtanak végre a kisebbségben élő románokkal szemben. Eddig nem beszéltünk ezekről, de cserébe megteremtettük a romániai magyaroknak, hogy magyar nyelven tanulják Románia történelmét” – mondotta Zgonea.
Elmagyarázta, a román állam nyitott a kisebbségekkel szemben, az egyetlen európai állam, amely fenntart 18 helyet a különböző kisebbségek képviselőinek. „Hiszek a multikulturalitásban, de ugyanakkor hiszek abban is, tisztelned kell azt az államot, ahová mész. Valamilyen formában el kell magyaráznunk RMDSZ-es kollégáinknak, hogy véget kell vetni az ilyen visszaéléseknek, amelyek minden március 15-én megtörténnek, mindig magyarországi üzenetek árnyékában. Ez nem fair play” – nyilatkozta Valeriu Zgonea.
A PSD-s képviselő szerint ez a törvénytervezet nem kívánja korlátozni a választhatóság vagy a választáshoz való jogot. „Mi nem korlátozzuk a választhatóság vagy a választáshoz való jogot. Mert egy olyan Európai Unióban, ahol a többségi államok így döntöttek, én is így dönthetek. Ez egy lépés, amely felelősebbé tesz az iránt a tisztség iránt, amelybe eljutni szándékozol. Ha majd más alkotmányunk lesz, az európai, akkor majd másképpen viszonyulunk a köztisztségekkel, vezetőfunkciókkal kapcsolatban. Ha mi dicsőségnek tekintjük, hogy felvesszük egy más állam polgárságát, azt jelenti, a vezető tisztségünkben más államra gondolunk, nem a sajátunkra” – hangsúlyozta Valeriu Zgonea. Székelyhon.ro
Valeriu Zgonea, a szociáldemokraták alelnöke szombaton, Gyulafehérváron azt nyilatkozta, hogy a PSD benyújt a parlamentbe egy olyan törvénytervezetet, amely szerint köztisztségekbe, vezető funkcióba csak olyan személyek kinevezhetőek vagy megválaszthatóak, akiknek egyetlen állampolgárságuk van, a román.
Ha érvényesülne a szociáldemokraták akarata, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, vagy a magyar állampolgárságról, vagy a tanácselnökségről kellene lemondjon
„Egyes államokban kettős állampolgársággal legfeljebb helyi tanácstagnak jelöltetheted magad, de semmi esetre sem lehetsz polgármester, megyei tanácselnök, alelnök, prefektus, államtitkár, miniszter, miniszterelnök, államelnök, képviselő, szenátor” – mondotta Zgonea.
Kifejtette, ezt a modellt több államban alkalmazzák, példaként említette Franciaországot, Németországot, Olaszországot vagy Spanyolországot.
„Ezzel nem az RMDSZ-t bántjuk. Én úgy gondolom, európaiak vagyunk. Jogunk van törvényt hozni, nem esküdhetsz fel két alkotmányra. Nekem nehéz megértenem, hogyan tartod tiszteletben Románia alkotmányát, valamint Magyarország vagy Spanyolország, illetve Olaszország alkotmányát”, nyilatkozta Zgonea.
Zgonea elmondta, az új törvény feltételhez szabná az elnöki, miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári, elnöki tanácsadói, polgármesteri, megyei tanácselnöki, alelnöki, prefektusi tisztségre, azaz minden olyan tisztségre pályázást, amely „jelentősen befolyásolja az állam működését”.
„Ha helyi tanácstag akarsz lenni, lehet három állampolgárságod is, de ha polgármester akarsz lenni, akkor csak egyetlen állam polgára lehetsz, a román államé” – mondotta Zgonea. Kifejtette, „sérti egy állam büszkeségét”, ha megyei tanácselnökök, képviselők „azzal dicsekednek, hogy felveszik a kettős állampolgárságot”. A PSD alelnöke kifejtette, a PSD által kezdeményezett törvénytervezet azt követően jön létre, hogy látták, „élesednek a román állam elleni felszólalások”.
Hozzáfűzte, Románia nagyon „rugalmas volt”, sok olyat tett, amit Európa nem. „Van pozitív diszkrimináció, és én azt gondolom, sokat kell beszélnünk azokról a visszaélésekről, amelyeket a magyar önkormányzatok hajtanak végre a kisebbségben élő románokkal szemben. Eddig nem beszéltünk ezekről, de cserébe megteremtettük a romániai magyaroknak, hogy magyar nyelven tanulják Románia történelmét” – mondotta Zgonea.
Elmagyarázta, a román állam nyitott a kisebbségekkel szemben, az egyetlen európai állam, amely fenntart 18 helyet a különböző kisebbségek képviselőinek. „Hiszek a multikulturalitásban, de ugyanakkor hiszek abban is, tisztelned kell azt az államot, ahová mész. Valamilyen formában el kell magyaráznunk RMDSZ-es kollégáinknak, hogy véget kell vetni az ilyen visszaéléseknek, amelyek minden március 15-én megtörténnek, mindig magyarországi üzenetek árnyékában. Ez nem fair play” – nyilatkozta Valeriu Zgonea.
A PSD-s képviselő szerint ez a törvénytervezet nem kívánja korlátozni a választhatóság vagy a választáshoz való jogot. „Mi nem korlátozzuk a választhatóság vagy a választáshoz való jogot. Mert egy olyan Európai Unióban, ahol a többségi államok így döntöttek, én is így dönthetek. Ez egy lépés, amely felelősebbé tesz az iránt a tisztség iránt, amelybe eljutni szándékozol. Ha majd más alkotmányunk lesz, az európai, akkor majd másképpen viszonyulunk a köztisztségekkel, vezetőfunkciókkal kapcsolatban. Ha mi dicsőségnek tekintjük, hogy felvesszük egy más állam polgárságát, azt jelenti, a vezető tisztségünkben más államra gondolunk, nem a sajátunkra” – hangsúlyozta Valeriu Zgonea. Székelyhon.ro
2011. március 21.
Iancu Laura: a csángóság egy állapot
Veszprém – Amit ma csángó nyelvnek nevezünk, valójában nem is létezik. Inkább nyelvjárások vannak, amik településenként változnak. A csángóság pedig egy állapot. Ezeket a kijelentéseket Iancu Laura csángó-magyar író, költő, néprajzkutató tette, aki a minap a Vetési Albert Gimnázium tematikus hetének vendége volt.
A költőnő kérdésre válaszolva elmesélte: évek óta kétlaki életet él, sokat van távol, de mindig visszatér a ma másfél ezres lakosú szülőfalujába. Mint mondta, lelkileg ez mindig megviseli kicsit, hiszen sokat változott a település gyerekkora óta, a gyökereit már nem igazán találja.
Majd a költőnő a magyarságtudat témájára tért át.
A nyelv és a nemzeti identitás összefüggnek. A csángókat gyakran éri az a vád, hogy nincs magyar identitásuk, amivel nem értek egyet. Van, de ezt elsősorban a vallás határozza meg, aminek történelmi okai is vannak.
Hozzátette, a katolikus hit nagyon nagy szerepet játszik mindennapjaikban. A papnak hihetetlen hatalmat tulajdonítanak, a közösség tart tőlük, az átkától pedig kimondottan félnek. Olyannyira, hogy még néhány falubeli halálesetet is ennek tulajdonítottak, ami tovább növelte a pap tekintélyét. A csángó nyelv kapcsán az írónő elmondta, mindenki az erőszakos asszimilációról beszél, ő azonban nem csak ebben látja a problémát.
- A nyelvvesztés elsődleges oka, hogy nincs írott változata. Csak szóbeliségében él, amit otthon, kis közösségekben használnak. Emellett egy egynyelvű, tiszta román közeg veszi közre, ezért a csángók a hiányzó szavaikat a román nyelvből pótolják és nem a magyarból. Ahhoz, hogy az utóbbi kerüljön előtérbe, egy magyar nyelvű közegnek kellene körülölelnie minket.
„Félnyelvű" gyerekkoráról elmesélte, sorstársaival együtt az iskolában döbbentek rá, se a románt, se a magyart nem tudják igazán. Mivel a hét öt napját a mezőgazdaságban, a földeken töltötték, a hatvanas évektől kezdve pedig a tsz-ekben dolgoztak, nem volt módjukban tanulni. Az akkori politika és kormány érdeke is az volt, hogy a csángók írástudatlanok maradjanak, megtartva őket az egyszerű paraszti világban. Ezt szolgálta az is, hogy képzetlen, tanulatlan tanárokat küldtek ki hozzájuk. A „magasabb" kultúrával való találkozást egyedül az írástudó papokon keresztül a vallás jelentette. Innen is ered tehát a csángók erős vallásossága. - A csángóság állapot. Olyan, mint csángó „faj", etnikai értelemben nem létezik. Vagy magyar, vagy román. Éppen ezért szerencsésebbnek tartom a moldvai magyarság kifejezést – ezeket már a csángó identitásról, önmaguk meghatározásáról fogalmazta meg az írónő.
A csángómagyarság természetét firtató kérdésre válaszolva kifejtette, legjellemzőbb tulajdonságuk a kisebbrendűség. A hatalommal szembeni állandó alávetettség miatt sosem harcoltak például a jogaikért. Ebbéli próbálkozásaik kimerülnek néhány visszafogott, szerény hangvételű panaszlevélben. Iancu Laura kifejtette még, amit ma Magyarországon csángó folklór és néptánc címszó alatt a színpadokon láthatunk, az többnyire odahaza, náluk is már csak a színpadoké.
- Napjainkban igen kevés településen fedezhetőek fel például a tradicionális csángó menyecskeruhák. A legtöbben már nem hordanak népviseletet. Azok az idők elmúltak...
Szabó Zsuzsanna
naplo-online.hu. Erdély.ma
Veszprém – Amit ma csángó nyelvnek nevezünk, valójában nem is létezik. Inkább nyelvjárások vannak, amik településenként változnak. A csángóság pedig egy állapot. Ezeket a kijelentéseket Iancu Laura csángó-magyar író, költő, néprajzkutató tette, aki a minap a Vetési Albert Gimnázium tematikus hetének vendége volt.
A költőnő kérdésre válaszolva elmesélte: évek óta kétlaki életet él, sokat van távol, de mindig visszatér a ma másfél ezres lakosú szülőfalujába. Mint mondta, lelkileg ez mindig megviseli kicsit, hiszen sokat változott a település gyerekkora óta, a gyökereit már nem igazán találja.
Majd a költőnő a magyarságtudat témájára tért át.
A nyelv és a nemzeti identitás összefüggnek. A csángókat gyakran éri az a vád, hogy nincs magyar identitásuk, amivel nem értek egyet. Van, de ezt elsősorban a vallás határozza meg, aminek történelmi okai is vannak.
Hozzátette, a katolikus hit nagyon nagy szerepet játszik mindennapjaikban. A papnak hihetetlen hatalmat tulajdonítanak, a közösség tart tőlük, az átkától pedig kimondottan félnek. Olyannyira, hogy még néhány falubeli halálesetet is ennek tulajdonítottak, ami tovább növelte a pap tekintélyét. A csángó nyelv kapcsán az írónő elmondta, mindenki az erőszakos asszimilációról beszél, ő azonban nem csak ebben látja a problémát.
- A nyelvvesztés elsődleges oka, hogy nincs írott változata. Csak szóbeliségében él, amit otthon, kis közösségekben használnak. Emellett egy egynyelvű, tiszta román közeg veszi közre, ezért a csángók a hiányzó szavaikat a román nyelvből pótolják és nem a magyarból. Ahhoz, hogy az utóbbi kerüljön előtérbe, egy magyar nyelvű közegnek kellene körülölelnie minket.
„Félnyelvű" gyerekkoráról elmesélte, sorstársaival együtt az iskolában döbbentek rá, se a románt, se a magyart nem tudják igazán. Mivel a hét öt napját a mezőgazdaságban, a földeken töltötték, a hatvanas évektől kezdve pedig a tsz-ekben dolgoztak, nem volt módjukban tanulni. Az akkori politika és kormány érdeke is az volt, hogy a csángók írástudatlanok maradjanak, megtartva őket az egyszerű paraszti világban. Ezt szolgálta az is, hogy képzetlen, tanulatlan tanárokat küldtek ki hozzájuk. A „magasabb" kultúrával való találkozást egyedül az írástudó papokon keresztül a vallás jelentette. Innen is ered tehát a csángók erős vallásossága. - A csángóság állapot. Olyan, mint csángó „faj", etnikai értelemben nem létezik. Vagy magyar, vagy román. Éppen ezért szerencsésebbnek tartom a moldvai magyarság kifejezést – ezeket már a csángó identitásról, önmaguk meghatározásáról fogalmazta meg az írónő.
A csángómagyarság természetét firtató kérdésre válaszolva kifejtette, legjellemzőbb tulajdonságuk a kisebbrendűség. A hatalommal szembeni állandó alávetettség miatt sosem harcoltak például a jogaikért. Ebbéli próbálkozásaik kimerülnek néhány visszafogott, szerény hangvételű panaszlevélben. Iancu Laura kifejtette még, amit ma Magyarországon csángó folklór és néptánc címszó alatt a színpadokon láthatunk, az többnyire odahaza, náluk is már csak a színpadoké.
- Napjainkban igen kevés településen fedezhetőek fel például a tradicionális csángó menyecskeruhák. A legtöbben már nem hordanak népviseletet. Azok az idők elmúltak...
Szabó Zsuzsanna
naplo-online.hu. Erdély.ma
2011. március 21.
Marosvásárhelyen emlékeztek a fekete márciusra
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton Marosvásárhelyen emlékezett meg az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól. A szövetség vezetői, valamint Nagy Zoltán, a Szövetségi Elnöki Hivatal vezetője és Szepessy László találkoztak az 1990-es események során elhunyt Kiss Zoltán hozzátartozójával, Kiss Zoltánnéval, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, Juhász Ilonával, akiknek átadták azt a támogatást, amelyet az RMDSZ a 2000-ben létrehozott Szolidaritási Alapból fedez minden évben. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
A 89-es forradalom után a romániai magyarok is hitték, hogy eljött az új, szabad élet, ellenben egyetlen magyar felirat miatt lángba borult minden Vásárhelyen, és szertefoszlott a szabadságba vetett hit, remény – mondta Kelemen Hunor. A fekete március a mi szabadságharcunknak a része, és erre minden évben emlékeznünk kell, hogy soha többé ne történhessen meg, hangsúlyozta a szövetségi elnök. Az RMDSZ által létrehozott Szolidaritási Alapból évente támogatást nyújtanak az akkori események áldozatainak és hozzátartozóinak.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett beszédében, hogy a nacionalista hangulatot egy pillanat alatt fel lehet fokozni, és lerombolható minden, amit eddig építettünk – jó példa erre az elmúlt napok parlamenti történései március 15-e kapcsán. Szabadság (Kolozsvár)
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton Marosvásárhelyen emlékezett meg az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól. A szövetség vezetői, valamint Nagy Zoltán, a Szövetségi Elnöki Hivatal vezetője és Szepessy László találkoztak az 1990-es események során elhunyt Kiss Zoltán hozzátartozójával, Kiss Zoltánnéval, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, Juhász Ilonával, akiknek átadták azt a támogatást, amelyet az RMDSZ a 2000-ben létrehozott Szolidaritási Alapból fedez minden évben. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
A 89-es forradalom után a romániai magyarok is hitték, hogy eljött az új, szabad élet, ellenben egyetlen magyar felirat miatt lángba borult minden Vásárhelyen, és szertefoszlott a szabadságba vetett hit, remény – mondta Kelemen Hunor. A fekete március a mi szabadságharcunknak a része, és erre minden évben emlékeznünk kell, hogy soha többé ne történhessen meg, hangsúlyozta a szövetségi elnök. Az RMDSZ által létrehozott Szolidaritási Alapból évente támogatást nyújtanak az akkori események áldozatainak és hozzátartozóinak.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett beszédében, hogy a nacionalista hangulatot egy pillanat alatt fel lehet fokozni, és lerombolható minden, amit eddig építettünk – jó példa erre az elmúlt napok parlamenti történései március 15-e kapcsán. Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 21.
Jó hangulatban küzdöttek meg egymással a „katonák”
Vidámság, játék, kreativitás: ebben a szellemben töltötték március 19-ét mindazok az általános iskolás diákok – szám szerint 68-an –, akik a Partium és Közép-Erdély legkülönfélébb csücskeiből érkeztek Kolozsvárra, az Adj, király, katonát vetélkedő országos döntőjére. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) fiataljai immár ötödik alkalommal hirdették meg ezt a versenyt, amelynek célja, hogy az iskoláskorú gyermekekben növelje, erősítse az összetartozás érzését, kiemelje a család fontosságát, elősegítse egymás jobb megismerését. Az Unitárius Kollégium díszterme meghitt helyszínt biztosított az egésznapos, jó hangulatú program számára, amelynek során a résztvevők valódi családdá kovácsolódtak össze.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, a MIT egykori elnöke és a vetélkedő egyik szellemi atyja bevezetőjében elmondta: az idei verseny anyagát (meséket, verseket) összefoglaló szöveggyűjtemény országos szinten 2500 kisdiákhoz jutott el, a vetélkedő helyi szakaszát pedig 43 helyszínen rendezték meg. A résztvevők egyre nagyobb száma miatt idén két országos döntőt szerveztek: a székelyföldi diákok számára külön alkalmat biztosítanak április 2-án Sepsiszentgyörgyön. – Nem csak azt vesszük figyelembe, hogy mit tudtok és mennyire készültetek fel a szöveggyűjteményből. Arra buzdítunk, hogy merjétek megmutatni, elmondani, amit tudtok. Virtuálisan itt minden gyermek nagycsaládossá válik. Kívánom, hogy később az életben is legyetek mindannyian nagycsaládosok – fejtette ki Bardócz Csaba, aki Csete Örssel, az Apáczai Közalapítvány igazgatójával és e cikk szerzőjével együtt látta el a nap folyamán a verseny zsűrizésének tisztét.
Molnár Imola és Rácz Norbert műsorvezetők a különféle helyszínekről érkezett gyermekeket háromfős „családokra” osztották, majd első próbaként minden családnak nevet, címert és jelmondatot kellett kitalálnia és bemutatnia. A kicsik fantáziája szárnyalt, ugyanakkor igyekeztek kötődni a verseny szellemiségéhez, így a legtöbb családnév igazodott a szöveggyűjtemény anyagának bizonyos mozzanataihoz, és a címerek is leginkább a bátorság, az erő, az összetartozás, a szeretet érzetét sugallták, és persze a győzniakarásét. Elszánt küzdelem folyt az almákért, hiszen pontok helyett alma járt, amely ugyancsak próbára tette az ifjú „katonák” tűrőképességét, mivel a pont-almákat csak a nap végén ehették meg. A vetélkedők során nem csak a szövegek ismeretét díjazták, hanem a résztvevők ügyességét, kreativitását, ötletességét is, a próbák során a versenyzőknek többek között cipőfűzőket kellett gyűjteniük, fészket építeniük, akadálypályán átkelniük, lufit felfújniuk eldurranásig és még számtalan egyéb feladatnak kellett eleget tenniük, hogy megkaphassák a kiérdemelt almákat, amelyek megszerzéséért a nap vége felé közeledve már elszánt rablást is folytattak, próbára téve saját és a társaik tudását is. A diákok lelkesen és kellő komolysággal álltak a feladatok megoldásához, a kísérők és nézők pedig remekül szórakoztak a különféle megmérettetéseken.
A nap végére kialakult állás szerint harmadik helyen végzett a Csókák családja, a második helyet a Csonka család érdemelte ki, míg az első helyet A három pillangó nevű család szerezte meg, mindannyian értékes nyereményekkel térhettek haza. Természetesen senki sem távozott üres kézzel: a szervezők és a támogatók jóvoltából minden egyes résztvevő emléklapot és apró ajándékokat kapott, valamint a nyári ikafalvi Hun táborban való részvétel jogát, ahová Bardócz Csaba szervező hívta meg őket. Az ötödik Adj, király, katonát vetélkedő idén is hű tudott maradni szellemiségéhez, bebizonyítva, hogy az általános iskolás korosztály még fogékony a klasszikus mesei értékekre, azok megőrzésére, átadására. Elismerés illeti a szervezőket helyi és országos szinten, valamint a kicsiket felkészítő pedagógusokat, amiért segítik ezen értékek fennmaradását.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)
Vidámság, játék, kreativitás: ebben a szellemben töltötték március 19-ét mindazok az általános iskolás diákok – szám szerint 68-an –, akik a Partium és Közép-Erdély legkülönfélébb csücskeiből érkeztek Kolozsvárra, az Adj, király, katonát vetélkedő országos döntőjére. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) fiataljai immár ötödik alkalommal hirdették meg ezt a versenyt, amelynek célja, hogy az iskoláskorú gyermekekben növelje, erősítse az összetartozás érzését, kiemelje a család fontosságát, elősegítse egymás jobb megismerését. Az Unitárius Kollégium díszterme meghitt helyszínt biztosított az egésznapos, jó hangulatú program számára, amelynek során a résztvevők valódi családdá kovácsolódtak össze.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, a MIT egykori elnöke és a vetélkedő egyik szellemi atyja bevezetőjében elmondta: az idei verseny anyagát (meséket, verseket) összefoglaló szöveggyűjtemény országos szinten 2500 kisdiákhoz jutott el, a vetélkedő helyi szakaszát pedig 43 helyszínen rendezték meg. A résztvevők egyre nagyobb száma miatt idén két országos döntőt szerveztek: a székelyföldi diákok számára külön alkalmat biztosítanak április 2-án Sepsiszentgyörgyön. – Nem csak azt vesszük figyelembe, hogy mit tudtok és mennyire készültetek fel a szöveggyűjteményből. Arra buzdítunk, hogy merjétek megmutatni, elmondani, amit tudtok. Virtuálisan itt minden gyermek nagycsaládossá válik. Kívánom, hogy később az életben is legyetek mindannyian nagycsaládosok – fejtette ki Bardócz Csaba, aki Csete Örssel, az Apáczai Közalapítvány igazgatójával és e cikk szerzőjével együtt látta el a nap folyamán a verseny zsűrizésének tisztét.
Molnár Imola és Rácz Norbert műsorvezetők a különféle helyszínekről érkezett gyermekeket háromfős „családokra” osztották, majd első próbaként minden családnak nevet, címert és jelmondatot kellett kitalálnia és bemutatnia. A kicsik fantáziája szárnyalt, ugyanakkor igyekeztek kötődni a verseny szellemiségéhez, így a legtöbb családnév igazodott a szöveggyűjtemény anyagának bizonyos mozzanataihoz, és a címerek is leginkább a bátorság, az erő, az összetartozás, a szeretet érzetét sugallták, és persze a győzniakarásét. Elszánt küzdelem folyt az almákért, hiszen pontok helyett alma járt, amely ugyancsak próbára tette az ifjú „katonák” tűrőképességét, mivel a pont-almákat csak a nap végén ehették meg. A vetélkedők során nem csak a szövegek ismeretét díjazták, hanem a résztvevők ügyességét, kreativitását, ötletességét is, a próbák során a versenyzőknek többek között cipőfűzőket kellett gyűjteniük, fészket építeniük, akadálypályán átkelniük, lufit felfújniuk eldurranásig és még számtalan egyéb feladatnak kellett eleget tenniük, hogy megkaphassák a kiérdemelt almákat, amelyek megszerzéséért a nap vége felé közeledve már elszánt rablást is folytattak, próbára téve saját és a társaik tudását is. A diákok lelkesen és kellő komolysággal álltak a feladatok megoldásához, a kísérők és nézők pedig remekül szórakoztak a különféle megmérettetéseken.
A nap végére kialakult állás szerint harmadik helyen végzett a Csókák családja, a második helyet a Csonka család érdemelte ki, míg az első helyet A három pillangó nevű család szerezte meg, mindannyian értékes nyereményekkel térhettek haza. Természetesen senki sem távozott üres kézzel: a szervezők és a támogatók jóvoltából minden egyes résztvevő emléklapot és apró ajándékokat kapott, valamint a nyári ikafalvi Hun táborban való részvétel jogát, ahová Bardócz Csaba szervező hívta meg őket. Az ötödik Adj, király, katonát vetélkedő idén is hű tudott maradni szellemiségéhez, bebizonyítva, hogy az általános iskolás korosztály még fogékony a klasszikus mesei értékekre, azok megőrzésére, átadására. Elismerés illeti a szervezőket helyi és országos szinten, valamint a kicsiket felkészítő pedagógusokat, amiért segítik ezen értékek fennmaradását.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 21.
Román hackerek feltörték a Magyar Hírlap honlapját
Valószínűleg román nacionalista hackerek támadták meg a Magyar Hírlap internetes oldalát tegnap – adta hírül az Index.
Megütköztünk annak tartalmán, stílusán, a legroszszabb soviniszta hagyományokat idéző és súlyos frusztrációt jelző érvelésén – közölte Szentesi Zöldi László főszerkesztő-helyettes. – Bízunk abban, hogy ezt a hangnemet a felelősen gondolkodó románok éppen úgy visszautasítják, mint a Magyar Hírlap munkatársai.” Az Index szerint a román nacionalistákat tömörítő Romanian National Security (RNS) nevű csoport korábban az olasz RAI, a La Stampa, a Corriere della Sera és a francia Le Monde internetes oldalát is megtámadta. A Magyar Hírlap internetes oldala a tegnap délutáni órákban még nem volt elérhető. Krónika (Kolozsvár)
Valószínűleg román nacionalista hackerek támadták meg a Magyar Hírlap internetes oldalát tegnap – adta hírül az Index.
Megütköztünk annak tartalmán, stílusán, a legroszszabb soviniszta hagyományokat idéző és súlyos frusztrációt jelző érvelésén – közölte Szentesi Zöldi László főszerkesztő-helyettes. – Bízunk abban, hogy ezt a hangnemet a felelősen gondolkodó románok éppen úgy visszautasítják, mint a Magyar Hírlap munkatársai.” Az Index szerint a román nacionalistákat tömörítő Romanian National Security (RNS) nevű csoport korábban az olasz RAI, a La Stampa, a Corriere della Sera és a francia Le Monde internetes oldalát is megtámadta. A Magyar Hírlap internetes oldala a tegnap délutáni órákban még nem volt elérhető. Krónika (Kolozsvár)
2011. március 21.
Román hackertámadás a Magyar Hírlap ellen
Magyarellenes gyűlöletkeltés Avram Iancu szellemében
Órákon át nem lehetett hozzáférni lapunk online kiadásához tegnap, miután egy román hackercsoport megtámadta a Magyarhirlap.hu honlapot. Írások és fotók helyett Románia trikolórral színezett térképét, alatta pedig a Romanian National Security csoport üzenetét láthatták a képernyőn. Kora délután honlapunk helyreállítása órákat vett igénybe. Vélhetően Orbán Viktor múlt heti félreértelmezett üzenete, valamint a Székely Gárda alapítójának performance-a miatt feszültté vált román-magyar viszony áll a támadás hátterében. „Itt nem egy országos napilapról van szó, hanem annak az üzenetnek a tartalmáról, amely megjelent, és amelyben egy egész nemzetet fenyegetnek meg” – mondta Kocsis Máté, a törvényhozás nemzetbiztonsági bizottságának tagja az Echo Tv-nek. Hozzátette: a bizottság is összeülhet a kérdésben.
Orbán Viktor március 15-i üzenetét a bukaresti magyar nagykövet felesége tolmácsolta Marosvásárhelyen. Bajtai Erzsébet ezután saját gondolatait mondta el, ám azokat a román állami hírügynökség a kormányfő üzeneteként közvetítette. Így olyan mondatot is Orbánnak tulajdonítottak, ami például Erdély elvesztéséről szól.
Az ügy nyomán Bukarestben bekérették a magyar nagykövetet, és a törvényhozásban is vita indult. Lapunk kiderítette, a félreértésért egy amatőr tolmács a felelős, aki a hírügynökséget tévesen tájékoztatta. A feszültséget fokozhatta, hogy Csibi Barna, a Székely Gárda alapítója Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut – az 1848-49-es erdélyi magyarellenes akciók vezérét – ábrázoló bábut, majd az erről készült filmet feltöltötte a világhálóra. Csibi Barna ellen vizsgálat indult, akcióját magyar politikusok is elítélték.
„Mindannyian úgy éreztük a szerkesztőségben, hogy a legsötétebb törzsi szellem költözött pár órára honlapunkra – mondta Szentesi Zöldi László, lapunk főszerkesztő-helyettese. – A Magyar Hírlap azt üzeni a tetteseknek, ha ennyire fáj nekik Marian Cozma halála, a magyarság helyett inkább a gyilkosokkal levelezzenek. Egyébként az ember akkor szokott ennyit filozofálni becsületről, nemzeti kincsekről, megbecstelenített sírokról, amikor pattanásos arcú, frusztrált, tizenhat éves gyerekember. Ezzel együtt, sajnos, sokan gondolkodnak így Romániában, és ezt nem szabad szem elől tévesztenünk” – tette hozzá.
Az RNS honlapja csak regisztrált tagok számára érhető el, vasárnap azonban ezt a lehetőséget is korlátozták. A csoport Facebook-adatlapja szerint magukat nem tartják rasszistának. „Büszkék vagyunk arra, hogy fehérek és románok vagyunk, de… gyűlöljük a cigányokat!” A társaság azt állítja magáról, tevékenységük nem az ellenállásban, a tiltakozásban vagy a lázadásban merül ki. „Az RNS az egész román nép kiáltása. Szervezetünk azokat próbálja megszólítani, akik elfelejtették, hogy ereinkben román vér folyik” – folytatódik a csoport bemutatkozása, amely újabb cigányozásba csap át: „A cigányok nem románok! Nem ők írták történelmünket!”
Az RNS tagjai, akik az egyik román napilap szerint húszan lehetnek, és átlag életkoruk is húsz év körüli, korábban már feltörték a brit Daily Telegraph, a francia Le Monde honlapját is. A társaság akkor is a románok cigányoknak nevezése és Franciaországból való hazatoloncolása miatt tiltakozott, ezért hivatkoznak a közösségi portálon arra, hogy „mi tiszteletben tartottuk Franciaországotokat, ti pedig Romániánkat fogjátok megbecsülni!”
Az internetes országimázsvédők lazán osztogatják a jelzőket a franciáknak. „Megelégeltük, hogy hozzátok hasonló szemetek csúfot űzzenek hazánkból. Ha volt pofátok feldühíteni egy egész országot, tudjátok meg, nem állunk itt meg!”
Végezetül, a csoport adatlapján megismerhetjük mottójukat is: „Megtörténhet, hogy a sasok alacsonyabban szállnak a tyúkoknál, de a tyúkok soha nem emelkedhetnek a felhők fölé.” Magyar Hírlap
Magyarellenes gyűlöletkeltés Avram Iancu szellemében
Órákon át nem lehetett hozzáférni lapunk online kiadásához tegnap, miután egy román hackercsoport megtámadta a Magyarhirlap.hu honlapot. Írások és fotók helyett Románia trikolórral színezett térképét, alatta pedig a Romanian National Security csoport üzenetét láthatták a képernyőn. Kora délután honlapunk helyreállítása órákat vett igénybe. Vélhetően Orbán Viktor múlt heti félreértelmezett üzenete, valamint a Székely Gárda alapítójának performance-a miatt feszültté vált román-magyar viszony áll a támadás hátterében. „Itt nem egy országos napilapról van szó, hanem annak az üzenetnek a tartalmáról, amely megjelent, és amelyben egy egész nemzetet fenyegetnek meg” – mondta Kocsis Máté, a törvényhozás nemzetbiztonsági bizottságának tagja az Echo Tv-nek. Hozzátette: a bizottság is összeülhet a kérdésben.
Orbán Viktor március 15-i üzenetét a bukaresti magyar nagykövet felesége tolmácsolta Marosvásárhelyen. Bajtai Erzsébet ezután saját gondolatait mondta el, ám azokat a román állami hírügynökség a kormányfő üzeneteként közvetítette. Így olyan mondatot is Orbánnak tulajdonítottak, ami például Erdély elvesztéséről szól.
Az ügy nyomán Bukarestben bekérették a magyar nagykövetet, és a törvényhozásban is vita indult. Lapunk kiderítette, a félreértésért egy amatőr tolmács a felelős, aki a hírügynökséget tévesen tájékoztatta. A feszültséget fokozhatta, hogy Csibi Barna, a Székely Gárda alapítója Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut – az 1848-49-es erdélyi magyarellenes akciók vezérét – ábrázoló bábut, majd az erről készült filmet feltöltötte a világhálóra. Csibi Barna ellen vizsgálat indult, akcióját magyar politikusok is elítélték.
„Mindannyian úgy éreztük a szerkesztőségben, hogy a legsötétebb törzsi szellem költözött pár órára honlapunkra – mondta Szentesi Zöldi László, lapunk főszerkesztő-helyettese. – A Magyar Hírlap azt üzeni a tetteseknek, ha ennyire fáj nekik Marian Cozma halála, a magyarság helyett inkább a gyilkosokkal levelezzenek. Egyébként az ember akkor szokott ennyit filozofálni becsületről, nemzeti kincsekről, megbecstelenített sírokról, amikor pattanásos arcú, frusztrált, tizenhat éves gyerekember. Ezzel együtt, sajnos, sokan gondolkodnak így Romániában, és ezt nem szabad szem elől tévesztenünk” – tette hozzá.
Az RNS honlapja csak regisztrált tagok számára érhető el, vasárnap azonban ezt a lehetőséget is korlátozták. A csoport Facebook-adatlapja szerint magukat nem tartják rasszistának. „Büszkék vagyunk arra, hogy fehérek és románok vagyunk, de… gyűlöljük a cigányokat!” A társaság azt állítja magáról, tevékenységük nem az ellenállásban, a tiltakozásban vagy a lázadásban merül ki. „Az RNS az egész román nép kiáltása. Szervezetünk azokat próbálja megszólítani, akik elfelejtették, hogy ereinkben román vér folyik” – folytatódik a csoport bemutatkozása, amely újabb cigányozásba csap át: „A cigányok nem románok! Nem ők írták történelmünket!”
Az RNS tagjai, akik az egyik román napilap szerint húszan lehetnek, és átlag életkoruk is húsz év körüli, korábban már feltörték a brit Daily Telegraph, a francia Le Monde honlapját is. A társaság akkor is a románok cigányoknak nevezése és Franciaországból való hazatoloncolása miatt tiltakozott, ezért hivatkoznak a közösségi portálon arra, hogy „mi tiszteletben tartottuk Franciaországotokat, ti pedig Romániánkat fogjátok megbecsülni!”
Az internetes országimázsvédők lazán osztogatják a jelzőket a franciáknak. „Megelégeltük, hogy hozzátok hasonló szemetek csúfot űzzenek hazánkból. Ha volt pofátok feldühíteni egy egész országot, tudjátok meg, nem állunk itt meg!”
Végezetül, a csoport adatlapján megismerhetjük mottójukat is: „Megtörténhet, hogy a sasok alacsonyabban szállnak a tyúkoknál, de a tyúkok soha nem emelkedhetnek a felhők fölé.” Magyar Hírlap
2011. március 22.
Magyar rendezvényeken román tolmácsolást?
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára.
Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i esethez hasonló félreérthető, félremagyarázó tudósításokat. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. – Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata.
Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket – áll Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének közleményében. A MÚRE elnöke szerint az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil és politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró-kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon.
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára.
Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i esethez hasonló félreérthető, félremagyarázó tudósításokat. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. – Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata.
Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket – áll Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének közleményében. A MÚRE elnöke szerint az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil és politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró-kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon.
Paprika Rádió. Erdély.ma
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára.
Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i esethez hasonló félreérthető, félremagyarázó tudósításokat. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. – Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata.
Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket – áll Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének közleményében. A MÚRE elnöke szerint az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil és politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró-kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon.
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára.
Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i esethez hasonló félreérthető, félremagyarázó tudósításokat. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. – Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata.
Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket – áll Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének közleményében. A MÚRE elnöke szerint az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil és politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró-kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon.
Paprika Rádió. Erdély.ma
2011. március 22.
Sok hűhó nem épp semmiért!
Miután az egyik csíkszeredai ünnepségen Avram Iancut jelképező (?) bábut — meggondolatlan és elítélendő módon — akasztottak fel (?), a Realitatea tévében megszólalt Corneliu Vadim Tudor is, háta mögött Avram Iancu zászlajával, ostorozta a magyar revizionizmust, amely soha, egyetlen pillanatig sem mondott le Erdélyről. S hogy ez a félelem nem csak a mahala váteszét jellemzi, bizonyította az aznap esti parlamenti cirkusz is.
Az ellenzéki honatyákat a magyar miniszterelnök állítólagos irredenta kijelentései tüzelték fel, igaz, a bizalmatlansági indítvány is vesztésre állt. Ilyenkor egy valamirevaló román politikus gátlástalanul húzza elő a nacionalista kártyát, ami 21 évvel a változások után még mindég hatásos. De a hazájukat oly látványosan féltő politikusok nagy áriái újólag bizonyították azt is, hogy mennyire mélyen rögzült a román politikai gondolkodásban, pártoktól függetlenül, az Erdély állandóan vizionált elvesztése miatti, már-már paranoiás rettegés és félelem. És újra többször elhangzott a meggyalázott Avram Iancu kapcsán a 40 000 halott, noha Egyed Ákos nagy történeti művében tényszerűen bizonyította, 4000-ről van szó, de ha valami rögzül a delíriumos, történelmi emlékezetben, azt nehéz megváltoztatni... Másnapra kiderült, hogy az inkriminált részt a magyar nagykövet, Orbán Viktor üzenetét felolvasó felesége tette hozzá a szöveghez, és állítólag Petőfi versét is idézte. Bizonyos román újságírók és politikusok szerint viszont Wass Albert versét (?), és ,,a háborús bűnöst" mint ,,zsidók és románok gyilkosát" a Realitatea tévében csütörtökön egy egész kórus ostorozta.
Az esetnek van néhány fontos tanulsága! Az első, Ady nevezetes sorai után száz esztendőkkel is korai a nacionalizmus alkonyáról beszélni. A térség telítve gyűlölettel, mániákus rögeszmékkel, páni félelmekkel, amelyeket nagyon könnyű felelőtlen politikusoknak, botcsinálta népszónokoknak meg is lovagolni. Egy hivatalos kormányfői üzenetet a nagykövetnek kell felolvasnia, s ha érzelmileg túlfűtötten hozzá akar fűzni valamit, ezt konkrétan jeleznie kell, hogy ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak elő, hiszen ilyesmik mételyezik évtizedek óta a két ,,baráti" ország időnként nyugvópontra jutó kapcsolatát. Ráadásul Băsescu elnöknek egyik fontos szövetségese Orbán Viktor, akit méltatlanul rágalmaztak, s aki jelenleg, tetszik, nem tetszik, az unió soros elnöke, s nagyon sokat tehet Románia olyan nagyon vágyott schengeni csatlakozásáért. Felelőtlenül lehet locsogni (bár a politikusok lehetnének egy kicsivel visszafogottabbak!), uszítani, bábukat égetni, magyar feliratokat lefesteni, jelképeket meggyalázni könnyű, hazudni még könnyebb, de a költő szavaival élve ,,az élet él és élni akar", lehetőleg nyugodtan és nem az örökös vádaskodások nyomasztó és vészterhes légkörében. Lehet erre egyáltalán esélyünk?
Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Miután az egyik csíkszeredai ünnepségen Avram Iancut jelképező (?) bábut — meggondolatlan és elítélendő módon — akasztottak fel (?), a Realitatea tévében megszólalt Corneliu Vadim Tudor is, háta mögött Avram Iancu zászlajával, ostorozta a magyar revizionizmust, amely soha, egyetlen pillanatig sem mondott le Erdélyről. S hogy ez a félelem nem csak a mahala váteszét jellemzi, bizonyította az aznap esti parlamenti cirkusz is.
Az ellenzéki honatyákat a magyar miniszterelnök állítólagos irredenta kijelentései tüzelték fel, igaz, a bizalmatlansági indítvány is vesztésre állt. Ilyenkor egy valamirevaló román politikus gátlástalanul húzza elő a nacionalista kártyát, ami 21 évvel a változások után még mindég hatásos. De a hazájukat oly látványosan féltő politikusok nagy áriái újólag bizonyították azt is, hogy mennyire mélyen rögzült a román politikai gondolkodásban, pártoktól függetlenül, az Erdély állandóan vizionált elvesztése miatti, már-már paranoiás rettegés és félelem. És újra többször elhangzott a meggyalázott Avram Iancu kapcsán a 40 000 halott, noha Egyed Ákos nagy történeti művében tényszerűen bizonyította, 4000-ről van szó, de ha valami rögzül a delíriumos, történelmi emlékezetben, azt nehéz megváltoztatni... Másnapra kiderült, hogy az inkriminált részt a magyar nagykövet, Orbán Viktor üzenetét felolvasó felesége tette hozzá a szöveghez, és állítólag Petőfi versét is idézte. Bizonyos román újságírók és politikusok szerint viszont Wass Albert versét (?), és ,,a háborús bűnöst" mint ,,zsidók és románok gyilkosát" a Realitatea tévében csütörtökön egy egész kórus ostorozta.
Az esetnek van néhány fontos tanulsága! Az első, Ady nevezetes sorai után száz esztendőkkel is korai a nacionalizmus alkonyáról beszélni. A térség telítve gyűlölettel, mániákus rögeszmékkel, páni félelmekkel, amelyeket nagyon könnyű felelőtlen politikusoknak, botcsinálta népszónokoknak meg is lovagolni. Egy hivatalos kormányfői üzenetet a nagykövetnek kell felolvasnia, s ha érzelmileg túlfűtötten hozzá akar fűzni valamit, ezt konkrétan jeleznie kell, hogy ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak elő, hiszen ilyesmik mételyezik évtizedek óta a két ,,baráti" ország időnként nyugvópontra jutó kapcsolatát. Ráadásul Băsescu elnöknek egyik fontos szövetségese Orbán Viktor, akit méltatlanul rágalmaztak, s aki jelenleg, tetszik, nem tetszik, az unió soros elnöke, s nagyon sokat tehet Románia olyan nagyon vágyott schengeni csatlakozásáért. Felelőtlenül lehet locsogni (bár a politikusok lehetnének egy kicsivel visszafogottabbak!), uszítani, bábukat égetni, magyar feliratokat lefesteni, jelképeket meggyalázni könnyű, hazudni még könnyebb, de a költő szavaival élve ,,az élet él és élni akar", lehetőleg nyugodtan és nem az örökös vádaskodások nyomasztó és vészterhes légkörében. Lehet erre egyáltalán esélyünk?
Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 22.
A szórvány templomai (Őrzők könyve)
Magyari Hunor és Szántó Tünde könyve impozáns kivitelezésű. Egy olyan magyar egyházmegyét ismertet, amelyről a Székelyföldön élő nagyon keveset tud, épp ezért hiánypótló.
A huszonnegyedik órában felleltározott magyar múlt érték, még ha a lelkünk elszomorodik is, látva a magyarság sorvadását, fokozatos megszűnését abban a tájegységben, amelyben őshonos, amelyet egykor belakott, és ahonnan fokozatosan kiszorul.
A bevezetőben Ősz Sándor Előd lelkipásztor ismerteti az egyházmegye történetét. Az első írásos adatok a 13. századból maradtak ránk. Az egyházmegye virágkora a 17. század, amikor Erdélyt a református fejedelmek vezetik. Ekkor területén 38 egyházközség működik. E gyönyörű vidék turisztikai értékét emeli a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó két csodálatos vár. Déva vára nemcsak Dávid Ferencet juttatja eszünkbe, hanem a gyönyörű régi magyar balladánkat, a Kőműves Kelement, míg Vajdahunyad vára az igazságosnak nevezett magyar király, Mátyás nevéhez kötődik. Persze, e térségben még más királyi és fejedelmi várak is sorakoznak. A református egyházakra itt is, mint Dél-Erdély más régióiban, a legnagyobb csapást az 1784-es, Horea vezette magyarirtó lázadás, valamint az 1788-as török katonai betörés mérte. A Horea által vezetett szabadcsapatok nyolc egyházi személyt gyilkoltak meg, a török katonai expedíció során három református templomot égettek el. Amikor e régió magyar népe kiheverte e pusztításokat, a történelem kemény vihara ismét átsöpört fölötte. Az 1848-as magyar forradalom idején kirobbantott ellenforradalmi lázadás idején a román felkelők tizedelik a békés civil népességet. Ettől kezdve a megcsappant magyar lakosság fogyása felgyorsul. Az 1920-as trianoni diktátum előtti és utáni évtizedekben a bányavidék gazdasági fellendülése ― Petrozsényben, Lupényben, Vulkánban és Lónyán ― a református közösségek megerősödéséhez vezetett. A kommunista parancsuralmi rendszerben még érkeznek reformátusok ide, de a hatalom gondoskodik arról, hogy a ,,tradicionális kompakt magyar közösségek (Lozsád, Rákosd)" szétzüllesztése révén a magyarság mindenütt kisebbséggé váljék. Az egyházmegyét 1964-ben megszüntetik, egyesítik a Gyulafehérvárival. Némi javulást, változást hozott az ateista diktatúra megdöntése. 1990-ben a Hunyadi Református Egyházmegyét újjászervezik a reformáció idején kialakult határai közt. Jelenleg tizenhat egyházközség működik, amelyben nyolc lelkész teljesít szolgálatot. A 17. századi egyházközségek számához mérve a csökkenés látványos. A népességarány azonban még ennél is rosszabb, mert a hajdan reformátusok által lakott magyar többségű települések túlnyomó része az évszázadok során elrománosodik. Az 1918-ban berendezkedő román uralom gyorsítja a magyarság beolvasztását, nyelvvesztését. Erre a legjobb példa az egykori magyar kisváros, Piski, ahol 1910-ben 2810 magyar és 133 román nemzetiségű élt, de a 2002-es népszámláláskor már 10 786 román és mindössze 395 magyar. A példákat lehetne még sorolni. Megdöbbentő a magyarság nyelvi térvesztésének aránya. A könyv összeállítása idején, 2010-ben már teljesen elnéptelenedett települések: Borbátvíz, Folt, Galac, Kitid filiái: Bacalár, Szentgyörgyválya, Marossolymos, Ribice, Tusnya. Az említett falvakról a könyvben ezt olvashatjuk: ,,már nem volt, amit megörökíteni". Az egykori magyar közösségekről a ,,mára teljesen elnéptelenedett gyülekezetek elpusztult templomai helyett" a ,,a hajdan ott szolgáló lelkipásztorok névsora tanúskodik".
A magyarság felszámolódása, elrománosodása e régióban több száz éves múltra tekint vissza. Zsoldos Márton esperes 1795-ben, amikor számba veszi a magyar eklézsiákat, már ,,szembe kellett néznie a nyelvvesztés problémájával". 215 évvel később a kötet egyik szerzője, Magyari Hunor, akinek sikerült több erdélyi református egyházmegyét bejárnia és fotóznia, a következőt állapítja meg: ,,Az eddig bejárt egyházmegyék közül itt találtam a legtöbb gyülekezet és lelkész nélküli egyházközséget." Az utóbbi évtizedekben a magyarság lélekszámának zuhanása felgyorsult, az etnikai arányok tovább romlottak. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a könyv másik szerzője, Szántó Tünde sorait: ,,Mivel én is szórványban élek, ezért különösen érdeklődöm e vidék iránt. Minden református templom a maga nemében számomra ereklyeként jelent meg. A nagy létszámú híveket befogadó templomok mellett a romtemplomok is üzenettel szolgálnak számunkra." Ezt az üzenetet továbbítja a könyvben közzétett számos fotó, elkalauzolnak Dél-Erdély e zugába, amelynek egy részét ma is Hátszegnek nevezzük.
A kötet bemutatja a településeken fennmaradt kegyhelyeinket, mind az impozáns, a jó állapotban lévőket, mind a pusztulás útján haladókat, mert csak így ismerhető meg a régió még létező magyarsága és az eltűnés, felszámolódás szintjére csökkent közösségek is.
Amikor e könyvismertetőt írtam, azon is elgondolkodtam, hogy a tömbmagyar Székelyföldön élők, ahol a szülők rendelkezésére áll az anyanyelv megőrzésének lehetősége, tudnak-e arról, hogy Erdélyben a települések százaiban elnémult, illetve eltűnőben a magyar szó. Tudnak-e arról, hogy ez még ott is bekövetkezett, ahol a román uralom kezdetén magyar többségű városok, falvak álltak, olyanok, amelyeket 800―900 évvel korábban magyarok alapítottak és századok hosszú során oltalmaztak, védtek, és ha kellett, újraépítettek. A Székelyföldön kívüli magyar települések sokaságában a magyarság nemcsak kisebbségbe, hanem szórványlétre is kényszerült. Vajon azok, akik Sepsiszentgyörgyön és más magyar településeken senki által nem kényszerítve, önként-dalolva román óvodába, iskolába íratják gyerekeiket, hallottak-e arról, hogy sok száz, hajdanán magyar településen megszűnt a magyar óvoda és iskola.
E könyvet olvasva a ma még többségben élő székely magyarok — köztük a történelemtanárok, de más végzettségű pedagógusok is — vajon elgondolkodnak-e azon, ők maguk hogyan járulnak hozzá az új nemzedék neveléséhez. Megfelelőképp vértezik-e fel a magyar történelem és kultúra ismeretével? Vajon eszközemberként élnek-e? Ne feledjék, az elnémult magyar harangok, az omladozó templomok, a romokban heverő erődítmények, az udvarházak százai, mind-mind figyelmeztető jelek. Ne feledje az erdélyi, a székelyföldi magyar értelmiség: ott, ahol még van magyar közösség, magyar élet, az írástudók felelőssége óriási, tevékenységükkel megmaradásunkat kell szolgálniuk!
Magyari Hunor, Szántó Tünde: A Hunyadi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, 2010. A kiadvány megjelenéséhez a Szülőföldalap támogatása mellett hozzájárult Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Magyari Hunor és Szántó Tünde könyve impozáns kivitelezésű. Egy olyan magyar egyházmegyét ismertet, amelyről a Székelyföldön élő nagyon keveset tud, épp ezért hiánypótló.
A huszonnegyedik órában felleltározott magyar múlt érték, még ha a lelkünk elszomorodik is, látva a magyarság sorvadását, fokozatos megszűnését abban a tájegységben, amelyben őshonos, amelyet egykor belakott, és ahonnan fokozatosan kiszorul.
A bevezetőben Ősz Sándor Előd lelkipásztor ismerteti az egyházmegye történetét. Az első írásos adatok a 13. századból maradtak ránk. Az egyházmegye virágkora a 17. század, amikor Erdélyt a református fejedelmek vezetik. Ekkor területén 38 egyházközség működik. E gyönyörű vidék turisztikai értékét emeli a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó két csodálatos vár. Déva vára nemcsak Dávid Ferencet juttatja eszünkbe, hanem a gyönyörű régi magyar balladánkat, a Kőműves Kelement, míg Vajdahunyad vára az igazságosnak nevezett magyar király, Mátyás nevéhez kötődik. Persze, e térségben még más királyi és fejedelmi várak is sorakoznak. A református egyházakra itt is, mint Dél-Erdély más régióiban, a legnagyobb csapást az 1784-es, Horea vezette magyarirtó lázadás, valamint az 1788-as török katonai betörés mérte. A Horea által vezetett szabadcsapatok nyolc egyházi személyt gyilkoltak meg, a török katonai expedíció során három református templomot égettek el. Amikor e régió magyar népe kiheverte e pusztításokat, a történelem kemény vihara ismét átsöpört fölötte. Az 1848-as magyar forradalom idején kirobbantott ellenforradalmi lázadás idején a román felkelők tizedelik a békés civil népességet. Ettől kezdve a megcsappant magyar lakosság fogyása felgyorsul. Az 1920-as trianoni diktátum előtti és utáni évtizedekben a bányavidék gazdasági fellendülése ― Petrozsényben, Lupényben, Vulkánban és Lónyán ― a református közösségek megerősödéséhez vezetett. A kommunista parancsuralmi rendszerben még érkeznek reformátusok ide, de a hatalom gondoskodik arról, hogy a ,,tradicionális kompakt magyar közösségek (Lozsád, Rákosd)" szétzüllesztése révén a magyarság mindenütt kisebbséggé váljék. Az egyházmegyét 1964-ben megszüntetik, egyesítik a Gyulafehérvárival. Némi javulást, változást hozott az ateista diktatúra megdöntése. 1990-ben a Hunyadi Református Egyházmegyét újjászervezik a reformáció idején kialakult határai közt. Jelenleg tizenhat egyházközség működik, amelyben nyolc lelkész teljesít szolgálatot. A 17. századi egyházközségek számához mérve a csökkenés látványos. A népességarány azonban még ennél is rosszabb, mert a hajdan reformátusok által lakott magyar többségű települések túlnyomó része az évszázadok során elrománosodik. Az 1918-ban berendezkedő román uralom gyorsítja a magyarság beolvasztását, nyelvvesztését. Erre a legjobb példa az egykori magyar kisváros, Piski, ahol 1910-ben 2810 magyar és 133 román nemzetiségű élt, de a 2002-es népszámláláskor már 10 786 román és mindössze 395 magyar. A példákat lehetne még sorolni. Megdöbbentő a magyarság nyelvi térvesztésének aránya. A könyv összeállítása idején, 2010-ben már teljesen elnéptelenedett települések: Borbátvíz, Folt, Galac, Kitid filiái: Bacalár, Szentgyörgyválya, Marossolymos, Ribice, Tusnya. Az említett falvakról a könyvben ezt olvashatjuk: ,,már nem volt, amit megörökíteni". Az egykori magyar közösségekről a ,,mára teljesen elnéptelenedett gyülekezetek elpusztult templomai helyett" a ,,a hajdan ott szolgáló lelkipásztorok névsora tanúskodik".
A magyarság felszámolódása, elrománosodása e régióban több száz éves múltra tekint vissza. Zsoldos Márton esperes 1795-ben, amikor számba veszi a magyar eklézsiákat, már ,,szembe kellett néznie a nyelvvesztés problémájával". 215 évvel később a kötet egyik szerzője, Magyari Hunor, akinek sikerült több erdélyi református egyházmegyét bejárnia és fotóznia, a következőt állapítja meg: ,,Az eddig bejárt egyházmegyék közül itt találtam a legtöbb gyülekezet és lelkész nélküli egyházközséget." Az utóbbi évtizedekben a magyarság lélekszámának zuhanása felgyorsult, az etnikai arányok tovább romlottak. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a könyv másik szerzője, Szántó Tünde sorait: ,,Mivel én is szórványban élek, ezért különösen érdeklődöm e vidék iránt. Minden református templom a maga nemében számomra ereklyeként jelent meg. A nagy létszámú híveket befogadó templomok mellett a romtemplomok is üzenettel szolgálnak számunkra." Ezt az üzenetet továbbítja a könyvben közzétett számos fotó, elkalauzolnak Dél-Erdély e zugába, amelynek egy részét ma is Hátszegnek nevezzük.
A kötet bemutatja a településeken fennmaradt kegyhelyeinket, mind az impozáns, a jó állapotban lévőket, mind a pusztulás útján haladókat, mert csak így ismerhető meg a régió még létező magyarsága és az eltűnés, felszámolódás szintjére csökkent közösségek is.
Amikor e könyvismertetőt írtam, azon is elgondolkodtam, hogy a tömbmagyar Székelyföldön élők, ahol a szülők rendelkezésére áll az anyanyelv megőrzésének lehetősége, tudnak-e arról, hogy Erdélyben a települések százaiban elnémult, illetve eltűnőben a magyar szó. Tudnak-e arról, hogy ez még ott is bekövetkezett, ahol a román uralom kezdetén magyar többségű városok, falvak álltak, olyanok, amelyeket 800―900 évvel korábban magyarok alapítottak és századok hosszú során oltalmaztak, védtek, és ha kellett, újraépítettek. A Székelyföldön kívüli magyar települések sokaságában a magyarság nemcsak kisebbségbe, hanem szórványlétre is kényszerült. Vajon azok, akik Sepsiszentgyörgyön és más magyar településeken senki által nem kényszerítve, önként-dalolva román óvodába, iskolába íratják gyerekeiket, hallottak-e arról, hogy sok száz, hajdanán magyar településen megszűnt a magyar óvoda és iskola.
E könyvet olvasva a ma még többségben élő székely magyarok — köztük a történelemtanárok, de más végzettségű pedagógusok is — vajon elgondolkodnak-e azon, ők maguk hogyan járulnak hozzá az új nemzedék neveléséhez. Megfelelőképp vértezik-e fel a magyar történelem és kultúra ismeretével? Vajon eszközemberként élnek-e? Ne feledjék, az elnémult magyar harangok, az omladozó templomok, a romokban heverő erődítmények, az udvarházak százai, mind-mind figyelmeztető jelek. Ne feledje az erdélyi, a székelyföldi magyar értelmiség: ott, ahol még van magyar közösség, magyar élet, az írástudók felelőssége óriási, tevékenységükkel megmaradásunkat kell szolgálniuk!
Magyari Hunor, Szántó Tünde: A Hunyadi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, 2010. A kiadvány megjelenéséhez a Szülőföldalap támogatása mellett hozzájárult Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 22.
Bihor megye lett Biharból
Következetesen románul, Bihor néven említik Bihar megyét azon a magyar nyelvű honlapon, amelyet európai uniós támogatásból hozott létre Nagyvárad, illetve Bihar megye és a szomszédos Hajdú-Bihar önkormányzata. A www.bihar-bihor.eu címen elérhető weboldal a két megye turisztikai látványosságait sorolja fel. A problémára előbb annak a debreceni székhelyű nonprofit vállalatnak a figyelmét hívtuk fel, amely az oldalt készítette, és amelynek telefonszáma ott elérhetőségként szerepel. A telefont felvevő hölgy kérdésünkre azt mondta, a projektnek nem ő a vezetője, de tudomása szerint a partiumi megye megnevezéséért a nagyváradi fél felel.
Bokor Ágotát, a nagyváradi városháza alkalmazottját, aki a honlap és a hozzá tartozó nyomtatott kiadványok szerkesztésében is részt vett, szintén telefonon értük el. Ő azonban azt mondta, több vitájába került, amíg legalább a kiadványok némelyikébe a magyar megnevezés került be. Ugyanakkor Zámbori Tamás, aki a projektet vezette, és aki Bokor Ágota szerint a román elnevezés használata mellett kardoskodott, azóta nem dolgozik a cégnél, azt viszont nem tudtuk kideríteni, ki látja most el a feladatot. Bokor Ágota egyébként azt mondja, a projektvezető érve az volt, hogy a két megye neve túlságosan hasonlít egymásra, ezért jobb – akár magyar szövegkörnyezetben is – a hivatalos román elnevezést megjeleníteni a honlapon.
Közben Biró Rozáliával, Nagyvárad alpolgármesterével is felvettük a kapcsolatot. Az elöljáró megerősítette a Bokor Ágota által mondottakat: kijelentette, több vitát is folytatott a magyarországi féllel, de sehogy sem sikerült dűlőre jutni velük. Igaz egyébként, hogy a két megye által alkotott eurorégió, amely nagyjából a régi Bihar vármegyének felel meg, hivatalosan a Hajdú-Bihar–Bihor nevet viseli, de a honlapon nemcsak a projekt megnevezésében, hanem az összes menüpontban románul szerepel a megye neve, olyan helyeken is, ahol a magyar szövegkörnyezet miatt ez nagyon zavaró.
Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a magyar nyelvű szöveg szó szerinti fordítása a román eredetinek, a Műemlékek, templomok, kultikus helyek – Bihor megye alcím alatt például az ortodox templomokkal, a görögkeleti egyház helyi történetével kezdődik a felsorolás, ráadásul a fordítás is magyartalan, helytelen, összefüggéstelen. Bokor Ágota érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a turisztikai célpontokról szóló adatokat egy pályázat alapján kiválasztott vállalkozó gyűjtötte össze, és a fordítást is az végezte. A kiadványoknak aztán nem volt szerkesztője, ezért jelenhettek meg benne nyelvileg döcögős mondatok. Bokor Ágota egyébként azt mondta, sem a kiadványok, sem a honlap nem szépirodalmi jellegű munka, így szerinte elegendő annyi, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelel, ha stílusilag nem is kifogástalan. Az illetékes amúgy rosszindulattal vádolta meg a Krónikát, amiért felróttuk a hibákat.
Eközben a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a romániai Szatmár megyék által alkotott eurorégió esetében nem szokták elkövetni ezt a hibát, tehát nem nevezik a partiumi megyét magyar szövegben Satu Marénak, de az is tény, hogy a Bihar-Bihor probléma mélyebb gyökerű: tapasztalataink szerint ugyanis a legtöbb Hajdú-Bihar megyében szervezett eseményen, konferencián a román földrajzi nevet használják. Ezt egyébként a honlapot kezelő cég dolgozója is megerősítette, amikor – bár nem hivatalosan – azt mondta, ő maga sem gondolta, hogy ami románul Bihor, az magyarul Bihar.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
Következetesen románul, Bihor néven említik Bihar megyét azon a magyar nyelvű honlapon, amelyet európai uniós támogatásból hozott létre Nagyvárad, illetve Bihar megye és a szomszédos Hajdú-Bihar önkormányzata. A www.bihar-bihor.eu címen elérhető weboldal a két megye turisztikai látványosságait sorolja fel. A problémára előbb annak a debreceni székhelyű nonprofit vállalatnak a figyelmét hívtuk fel, amely az oldalt készítette, és amelynek telefonszáma ott elérhetőségként szerepel. A telefont felvevő hölgy kérdésünkre azt mondta, a projektnek nem ő a vezetője, de tudomása szerint a partiumi megye megnevezéséért a nagyváradi fél felel.
Bokor Ágotát, a nagyváradi városháza alkalmazottját, aki a honlap és a hozzá tartozó nyomtatott kiadványok szerkesztésében is részt vett, szintén telefonon értük el. Ő azonban azt mondta, több vitájába került, amíg legalább a kiadványok némelyikébe a magyar megnevezés került be. Ugyanakkor Zámbori Tamás, aki a projektet vezette, és aki Bokor Ágota szerint a román elnevezés használata mellett kardoskodott, azóta nem dolgozik a cégnél, azt viszont nem tudtuk kideríteni, ki látja most el a feladatot. Bokor Ágota egyébként azt mondja, a projektvezető érve az volt, hogy a két megye neve túlságosan hasonlít egymásra, ezért jobb – akár magyar szövegkörnyezetben is – a hivatalos román elnevezést megjeleníteni a honlapon.
Közben Biró Rozáliával, Nagyvárad alpolgármesterével is felvettük a kapcsolatot. Az elöljáró megerősítette a Bokor Ágota által mondottakat: kijelentette, több vitát is folytatott a magyarországi féllel, de sehogy sem sikerült dűlőre jutni velük. Igaz egyébként, hogy a két megye által alkotott eurorégió, amely nagyjából a régi Bihar vármegyének felel meg, hivatalosan a Hajdú-Bihar–Bihor nevet viseli, de a honlapon nemcsak a projekt megnevezésében, hanem az összes menüpontban románul szerepel a megye neve, olyan helyeken is, ahol a magyar szövegkörnyezet miatt ez nagyon zavaró.
Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a magyar nyelvű szöveg szó szerinti fordítása a román eredetinek, a Műemlékek, templomok, kultikus helyek – Bihor megye alcím alatt például az ortodox templomokkal, a görögkeleti egyház helyi történetével kezdődik a felsorolás, ráadásul a fordítás is magyartalan, helytelen, összefüggéstelen. Bokor Ágota érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a turisztikai célpontokról szóló adatokat egy pályázat alapján kiválasztott vállalkozó gyűjtötte össze, és a fordítást is az végezte. A kiadványoknak aztán nem volt szerkesztője, ezért jelenhettek meg benne nyelvileg döcögős mondatok. Bokor Ágota egyébként azt mondta, sem a kiadványok, sem a honlap nem szépirodalmi jellegű munka, így szerinte elegendő annyi, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelel, ha stílusilag nem is kifogástalan. Az illetékes amúgy rosszindulattal vádolta meg a Krónikát, amiért felróttuk a hibákat.
Eközben a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a romániai Szatmár megyék által alkotott eurorégió esetében nem szokták elkövetni ezt a hibát, tehát nem nevezik a partiumi megyét magyar szövegben Satu Marénak, de az is tény, hogy a Bihar-Bihor probléma mélyebb gyökerű: tapasztalataink szerint ugyanis a legtöbb Hajdú-Bihar megyében szervezett eseményen, konferencián a román földrajzi nevet használják. Ezt egyébként a honlapot kezelő cég dolgozója is megerősítette, amikor – bár nem hivatalosan – azt mondta, ő maga sem gondolta, hogy ami románul Bihor, az magyarul Bihar.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
2011. március 22.
Új lehetőségek az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzésben
Az új tanügyi törvény (2011/1.) nem teszi lehetővé, hogy állami finanszírozású önálló magyar egyetem létesüljön Romániában. Ezt erősíti meg a magánegyetemekre vonatkozó előírás, amely leszögezi, hogy magán felsőoktatási intézmények csak tandíjas oktatási szerkezetként működhetnek. Továbbá a 365-ös cikkely is, amely a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet valamint a Művészeti Egyetemet multikulturális felsőoktatási intézménynek nyilvánítja. Az 1999. évi 151-es jogszabályhoz képest viszont előrelépést jelent, hogy az új törvény a kisebbségek nyelvén karok, tagozatok, oktatási vonalak és oktatási programok működését írja elő.
– Milyen új lehetőségeket biztosítanak a vonatkozó előírások a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatásban, és melyek az elkövetkező lépések ezen a téren ? – tettem fel a kérdést dr. Nagy Örs professzornak, az egyetem tanulmányi rektorhelyettesének.
– Az új tanügyi törvény (TT) értelmében minden egyetem meg kell változtassa a chartáját (szervezési és működési alapokmányát). A jogszabály három multikulturális egyetemet nominalizál, ezek chartájának pontról pontra tartalmaznia kell a jogszabály előírásait. Az előírásoknak megfelelően létrejöhetnek külön departamentumok (főtanszékek), amelyekre a létrejövő külön magyar és román tagozat épül. Elképzeléseink szerint a két kisebbik fakultáson, a gyógyszerészetin és a fogorvosin egy-egy departamentum, az általános orvosi karon két vagy három főtanszék (departamentum) fogja alkotni a magyar tagozatot. Ezek működése bizonyos fokú önállóságot élvez, s a vezetőik fogják közvetíteni a dékáni hivatal felé az elképzeléseket, a célokat, a felépítést, a személyzeti keretet, a tanulmányi programokat illetően. Véleményem szerint az új rendszer több álláslehetőséget biztosít, a gond az, hogy milyen mértékben lesz anyagi alapja erre a célra az egyetemnek.
– Lesz-e külön dékánja a magyar tagozatoknak?
– A törvény értelmében a fakultás dékánja vagy a dékánhelyettese lesz a magyar tagozat felelős vezetője.
– Mielőtt továbbmennénk, szeretném megkérdezni, hogy ki fogja a módosított alapokmányt elkészíteni?
– A rektorral együtt kijelölünk román és magyar részről is egy bizottságot, amely mindkét tagozat részére kidolgozza a módosításokat, s ennek a munkának hamarosan meg kell kezdődnie.
– A főtanszékek megalakítása érdekében össze kell vonni a létező katedrákat. Történtek-e már lépések a korábban felvázolt szerkezet kialakítása érdekében ?
– Tárgyalások már folynak, s ha egyezségre jutunk, az átalakításra is sor kerül, ami a törvényes előírásoknak kell megfeleljen. Mindez csak egy lépést jelent, mert a szenátus és az egyetem vezetése a mindenkori rektor kezében van, s nem látok lehetőséget a magyar tagozat anyagi elkülönülésére.
– Eddig is működött magyar vonal az egyetemen. Ha nincs anyagi önállóság, lehet-e a tagozat autonómiájáról beszélni?
– A korábbi törvényben az állt, hogy lehet magyarul is tanulni, az új jogszabály leszögezi, hogy a chartának tartalmaznia kell, hogy az egyik rektorhelyettes vagy a rektor a magyar tagozat működéséért felel. Hogy erre mit lehet ráépíteni, az csak a jövőben derül ki. Egyrészt jó dolog, hogy a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozzák meg, másrészt van egy hátulütője. Külön magyar egyetemi kart ugyanis csak kormányhatározattal lehet létrehozni. Ilyen feltételek mellett a magyar oktatással kapcsolatos nyilatkozatok jelzésértékűek lehetnek, de ahhoz, hogy cselekedni tudjunk, egyetemi vezetők és politikusok kell tárgyaljanak egymással, hogy eredményt is felmutathassunk.
– A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre vonatkozó megbeszélések, nyilatkozatok felvetették a magyarországi társegyetemekkel való együttműködés lehetőségét. A készülő charta lehetővé teszi-e külföldi vendégtanárok meghívását?
– Igen, és ezen a téren az egyetem vezetősége már korábban is fontos eredményt ért el. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel három éve gördülékenyen működik a partnerkapcsolat, amely tanár- és diákcserében, doktoranduscserében nyilvánul meg. Hasonlóan jó az együttműködés a budapesti Onkológiai Intézettel is. A feltétel az, hogy az egyetem által megfogalmazott analitikai programnak megfelelő előadások hangozzanak el, ami így is történik.
– Lesz-e változás a gyakorlati oktatás nyelvében, ami eddig románul folyt?
– A jogszabály lehetővé teszi a magyar nyelvű gyakorlati oktatást.
– Van-e elegendő magyar tanársegéd, aki ezt a feladatot ellássa? A vegyes csoportokat ugyanis jobbára román oktatók tanítják, ezért a számuk jóval magasabb a magyar tanársegédekénél.
– Meg lehet oldani, sok tanszéken van magyar oktatónk, akik korábban is elmagyarázták a diákok anyanyelvén a tananyagot.
Fontos előrelépésnek tartom, hogy lehet magyarul államvizsga-dolgozatot és doktori dolgozatot is megírni és megvédeni.
– A diákok létszámához viszonyítva elegendő-e a foghíjasnak tűnő magyar tanszemélyzet?
– A tanügyi törvényben nincsenek ilyen előírások. Ez az egyetemek akkreditálásakor szükséges feltétel, a MOGYÉ-t viszont a múlt évben akkreditálta az országos felsőoktatási bizottság (ARACIS) magas minősítéssel, s a megszületendő magyar tagozat újabb akkreditációja öt év múlva esedékes.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
Az új tanügyi törvény (2011/1.) nem teszi lehetővé, hogy állami finanszírozású önálló magyar egyetem létesüljön Romániában. Ezt erősíti meg a magánegyetemekre vonatkozó előírás, amely leszögezi, hogy magán felsőoktatási intézmények csak tandíjas oktatási szerkezetként működhetnek. Továbbá a 365-ös cikkely is, amely a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet valamint a Művészeti Egyetemet multikulturális felsőoktatási intézménynek nyilvánítja. Az 1999. évi 151-es jogszabályhoz képest viszont előrelépést jelent, hogy az új törvény a kisebbségek nyelvén karok, tagozatok, oktatási vonalak és oktatási programok működését írja elő.
– Milyen új lehetőségeket biztosítanak a vonatkozó előírások a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatásban, és melyek az elkövetkező lépések ezen a téren ? – tettem fel a kérdést dr. Nagy Örs professzornak, az egyetem tanulmányi rektorhelyettesének.
– Az új tanügyi törvény (TT) értelmében minden egyetem meg kell változtassa a chartáját (szervezési és működési alapokmányát). A jogszabály három multikulturális egyetemet nominalizál, ezek chartájának pontról pontra tartalmaznia kell a jogszabály előírásait. Az előírásoknak megfelelően létrejöhetnek külön departamentumok (főtanszékek), amelyekre a létrejövő külön magyar és román tagozat épül. Elképzeléseink szerint a két kisebbik fakultáson, a gyógyszerészetin és a fogorvosin egy-egy departamentum, az általános orvosi karon két vagy három főtanszék (departamentum) fogja alkotni a magyar tagozatot. Ezek működése bizonyos fokú önállóságot élvez, s a vezetőik fogják közvetíteni a dékáni hivatal felé az elképzeléseket, a célokat, a felépítést, a személyzeti keretet, a tanulmányi programokat illetően. Véleményem szerint az új rendszer több álláslehetőséget biztosít, a gond az, hogy milyen mértékben lesz anyagi alapja erre a célra az egyetemnek.
– Lesz-e külön dékánja a magyar tagozatoknak?
– A törvény értelmében a fakultás dékánja vagy a dékánhelyettese lesz a magyar tagozat felelős vezetője.
– Mielőtt továbbmennénk, szeretném megkérdezni, hogy ki fogja a módosított alapokmányt elkészíteni?
– A rektorral együtt kijelölünk román és magyar részről is egy bizottságot, amely mindkét tagozat részére kidolgozza a módosításokat, s ennek a munkának hamarosan meg kell kezdődnie.
– A főtanszékek megalakítása érdekében össze kell vonni a létező katedrákat. Történtek-e már lépések a korábban felvázolt szerkezet kialakítása érdekében ?
– Tárgyalások már folynak, s ha egyezségre jutunk, az átalakításra is sor kerül, ami a törvényes előírásoknak kell megfeleljen. Mindez csak egy lépést jelent, mert a szenátus és az egyetem vezetése a mindenkori rektor kezében van, s nem látok lehetőséget a magyar tagozat anyagi elkülönülésére.
– Eddig is működött magyar vonal az egyetemen. Ha nincs anyagi önállóság, lehet-e a tagozat autonómiájáról beszélni?
– A korábbi törvényben az állt, hogy lehet magyarul is tanulni, az új jogszabály leszögezi, hogy a chartának tartalmaznia kell, hogy az egyik rektorhelyettes vagy a rektor a magyar tagozat működéséért felel. Hogy erre mit lehet ráépíteni, az csak a jövőben derül ki. Egyrészt jó dolog, hogy a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozzák meg, másrészt van egy hátulütője. Külön magyar egyetemi kart ugyanis csak kormányhatározattal lehet létrehozni. Ilyen feltételek mellett a magyar oktatással kapcsolatos nyilatkozatok jelzésértékűek lehetnek, de ahhoz, hogy cselekedni tudjunk, egyetemi vezetők és politikusok kell tárgyaljanak egymással, hogy eredményt is felmutathassunk.
– A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre vonatkozó megbeszélések, nyilatkozatok felvetették a magyarországi társegyetemekkel való együttműködés lehetőségét. A készülő charta lehetővé teszi-e külföldi vendégtanárok meghívását?
– Igen, és ezen a téren az egyetem vezetősége már korábban is fontos eredményt ért el. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel három éve gördülékenyen működik a partnerkapcsolat, amely tanár- és diákcserében, doktoranduscserében nyilvánul meg. Hasonlóan jó az együttműködés a budapesti Onkológiai Intézettel is. A feltétel az, hogy az egyetem által megfogalmazott analitikai programnak megfelelő előadások hangozzanak el, ami így is történik.
– Lesz-e változás a gyakorlati oktatás nyelvében, ami eddig románul folyt?
– A jogszabály lehetővé teszi a magyar nyelvű gyakorlati oktatást.
– Van-e elegendő magyar tanársegéd, aki ezt a feladatot ellássa? A vegyes csoportokat ugyanis jobbára román oktatók tanítják, ezért a számuk jóval magasabb a magyar tanársegédekénél.
– Meg lehet oldani, sok tanszéken van magyar oktatónk, akik korábban is elmagyarázták a diákok anyanyelvén a tananyagot.
Fontos előrelépésnek tartom, hogy lehet magyarul államvizsga-dolgozatot és doktori dolgozatot is megírni és megvédeni.
– A diákok létszámához viszonyítva elegendő-e a foghíjasnak tűnő magyar tanszemélyzet?
– A tanügyi törvényben nincsenek ilyen előírások. Ez az egyetemek akkreditálásakor szükséges feltétel, a MOGYÉ-t viszont a múlt évben akkreditálta az országos felsőoktatási bizottság (ARACIS) magas minősítéssel, s a megszületendő magyar tagozat újabb akkreditációja öt év múlva esedékes.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2011. március 22.
Az ErGo Egyesület Önkormányzati Szaktestületének Közleménye
2011. első félévében az ErGo Egyesület nyerte el pályázat útján a megbízást, hogy a magyarországi Szülőföld Alap (későbbiekben Bethlen Gábor Alap) Oktatási és Szakképzési, illetve Önkormányzati együttműködési és Informatikai Kollégiumainak határon túli továbbpályáztatásra szánt támogatásait Erdélyben koordinálja.
Köztudott, hogy a magyarországi támogatási rendszer átalakulóban van. Ennek ellenére, mivel az új rendszer kidolgozása még folyamatban van, az első féléves kiírásnak még az ún. „régi rendszer” alapján kellett megtörténnie.
Az ErGo első alkalommal látja el a továbbpályáztatás feladatát, ennek ellenére, az ErGo megpróbált változtatásokat eszközölni a folyamatban. Két-három hónap alatt sikerült olyan meghatározó átalakításokat véghezvinni, amelyekhez hasonlóakra (sajnos) az elmúlt több évsorán nem volt példa. Többek között:
– a pályázatok beküldését egy új, modern on-line felület támogatta (kiküszöbölve a régebben használt, elavult program olyan hátrányait, mint a telepítés szükségessége, kompatibilitási problémák stb.);
– ahol lehetett leegyszerűsítettük a beküldéssel és elszámolással járó adminisztratív folyamatot (nem szükséges több aláírás a pályázat beküldéséhez, nem szükséges több nyomtatott példány stb.);
– pontozási rendszert és elbírálási módszertant dolgoztunk ki (külön, a különböző kiírások specifikumainak megfelelően);
– az elbírálást elismert szakemberekből álló szakmai kuratóriumok végezték, a szakmai szempontok érvényesülését megpróbáltuk a lehető legjobban előtérbe helyezni;
Remélhetőleg –ha kis mértékben is– sikerült átláthatóbbá, hatékonyabbá tennünk a folyamatot.
Véleményünk szerint az Önkormányzati és Informatikai Kollégium kiírása túl átfogó, ugyanakkor az a tény, hogy ilyen kis keretösszeggel írták ki ezt a programot nem feltétlenül éri el a megfelelő hatását. Nehéz ugyanazzal a „mérleggel” összemérni például egy önkormányzati eszközbeszerzési programot és több önkormányzat, civil szervezet együttműködési programját.
Az Önkormányzati Szaktestület nem javasolja ilyen formában kiírni az elkövetkezőkben ezt a pályázatot. Javaslatunk szerint ezt a programot átdolgozva, nagyobb költségvetéssel kell újra kiírni, vagy egyáltalán nem kell ilyen formában folytatni.
Ilyen körülmények között egy teljesen objektív pontozási rendszer kidolgozása lehetetlen. A jövőre nézve, az objektív elbírálás támogatásának érdekében, az elsődleges kiíróknak javasoljuk, hogy a pályázati kiírások sokkal differenciáltabbak legyenek. A jelenre nézve, a javasolt pontrendszeren belüli szubjektív tényezők hatásának csökkentése érdekében, megpróbáltunk egy elbírálási módszertant elkészíteni, illetve rögzíteni néhány pontozási irányelvet.
Általános észrevételek a benyújtott pályázatok kapcsán:
Véleményünk szerint a pályázatokban javasolt programok/projektek nagy része jelentős, nagy társadalmi hasznossággal bíró, fontos kezdeményezés. Ennek ellenére, magukat a pályázatokat véve figyelembe, a beérkezett pályázatoknak kevesebb, mint felét tudnánk a „jó” minősítéssel ellátni (ezek között volt néhány nagyon jó pályázat is). Sajnos, elég sok a „rossz/nagyon rossz” kategóriába sorolható pályázat is. Az alábbiakban felsorolunk néhány gyakori hibát:
· Több pályázó nem figyelt eléggé a kiírás szövegére, és olyan projektekre nyújtott be pályázatot, amelyek nem felelnek meg ennek a kiírásnak. (sok olyan projektet nyújtottak be, amelyeknek semmi közük nem volt az önkormányzati együttműködésekhez, informatikai programokhoz, csak egyszerűen szervezeti eszközbeszerzésre vonatkoztak).
· Nagyon sok volt az olyan pályázat, amelyik a kötelező mellékleteken kívül nem tartalmazott más projekt-ismertető dokumentumokat. Például, egy projekt esetében az 1500 karakteres kivonat alapján nem valószínű, hogy következtetni lehet annak hatásfokára, így a részletesebb leírást tartalmazó projektek könnyebben nyerték el az elbírálók tetszését.
· Sajnos, több súlyos helyesírási és fogalmazási hibákat tartalmazó pályázat érkezett. Néhány esetben mintha érezhető lett volna egy „úgysem olvassa el senki” típusú hozzáállás.
· Jellemzőek a figyelmetlenségek. Ezek lehetnek egyszerű elgépelések, vagy (például “copy-paste” módszer következményeiként megjelenő) súlyosabb tévedések.
· A költségvetések esetében nagyon jellemző, a „kérjük a maximumot, hogy legyen miből vágjanak” típusú hozzáállás. Ennek következményeként sok esetben a költségvetés nem megalapozott, tartalmaz a projekt szempontjából nem releváns tételeket, vagy nem reális összegeket (3000-4000 lejes számítógépek stb.). Ezen kívül a részletes költségvetés sok esetben hibás, vagy nem világos (pl. nem derül ki, hogy pontosan melyik tételek lesznek saját forrásból finanszírozva, és melyik tételek finanszírozására kérnek támogatást). Az önrész a legtöbb esetben kevés, vagy hiányzik.
Kérjük pályázóinkat, hogy a fenti megjegyzéseket, kritikákat ne vegyék rossz néven. Azzal a szándékkal közöltük ezeket, hogy segítségként/tanácsként szolgáljanak a későbbi kiírások esetében.
1. Az elbírálás “módszertanának” vázlatos ismertetése
– Az ErGo Egyesület vezetősége és Önkormányzati Szaktestülete, konzultálva szakemberekkel, kidolgozott egy pontozási rendszert, rögzítette az elbírálási irányelveket.
– A pontozási rendszert az elszámolási segédlettel együtt publikussá tettük az ErGo honlapján.
– Az on-line felületen keresztül összesen 106 pályázat érkezett be az Önkormányzati és Informatikai Szaktestülethez. A beérkezett pályázatok egy ellenőrzési folyamaton mentek át, melynek során az ErGo megbízottjai kiszűrték a hiányos, le nem zárt, súlyos formai hibákat tartalmazó pályázatokat. Ezt követően 99 pályázat maradt elbírálásra.
– A helyes pályázatok ezután egy elő-elbírálási, kategorizálási és kivonatolási folyamaton mentek keresztül. Ezt a tevékenységet az ErGo Önkormányzati Szaktestületének képviselői és a pályáztatás adminisztratív feladataival megbízott személyek végezték. A pályázatokról rövid kivonat készült, amely kiegészült az Önkormányzati Szaktestület véleményezésével.
– A pontozási rendszert és az elbírálási irányelveket tartalmazó dokumentumot, valamint az elő-elbírálási folyamat során elkészült dokumentumot a pályázatokkal együtt eljuttattuk a kuratórium tagjainak.
– Az önkormányzati-informatikai pályázatokat elbíráló kuratórium tagjai:
o Elnök: Ilyés Szabolcs – az ErGo Egyesület igazgatója
o Kuratóriumi tagok: Mátis Jenő (Kolozsvár), Nemes Előd (Háromszék), Hajdó Csaba (Udvarhelyszék)
– A kuratóriumi tagoknak két napos egyéni előkészítési periódus állt rendelkezésükre az első kuratóriumi gyűlés előtt. Ezt követően került sor egy egész napos kuratóriumi ülésre, ahol összegzésre kerültek az eredmények, és döntés született.
2. Elbírálási irányelvek
Az alábbi irányelvek összhangban vannak a pontozási rendszerrel, kiegészítve azt, támpontot adnak a szubjektív tényezők hatásának csökkentésére:
– A részlegesen támogatott pályázatok/projektek esetében a kuratórium döntötte el, hogy a költségvetési tételek közül melyik érdemes támogatásra (és melyik nem). A sikeres pályázónak a szerződés aláírásához el kell fogadnia a kuratórium ilyen irányú javaslatait, és, amennyiben ez szükséges, a megfelelő módon módosítania kell a költségvetést.
– Azokat a pályázatokat – programokat/projekteket részesítettük előnyben, amelynek hatása jelentős, könnyen mérhető, látható (pl. van nyilvánosan látható eredmény: weboldal stb.)
– Eszköz jellegű kiadások esetében a projekt szempontjából valóban fontos speciális eszközök megvásárlását támogattuk. Az általános célú eszközök beszerzését („szükségünk van egy asztali számítógépre/laptopra/nyomtatóra stb.” típusú kérések) nem (vagy csak nagyon indokolt esetben) támogattuk. Egyrészt, az ilyen általános jellegű infrastrukturális fejlesztéseket az intézményeknek önerőből meg kellene tudniuk oldani, ezzel is bizonyítva életképességüket. Másrészt, nincs rendszerünk annak ellenőrzésére, hogy az ilyen eszközök valóban helyesen/célirányosan lesznek-e felhasználva (pl. ki és mire fogja használni a laptopot stb.).
– Személyi jellegű kiadások (fizetések, honoráriumok): nincs rendszerünk a keretek megfelelő felhasználásának ellenőrzésére, és a kiosztás valószínűleg nem lenne igazságos. A jelen kiírás keretei között sajnos nem tekinthetjük ezt a célt prioritásnak, a keretek szűkössége nem engedi ezt meg.
– Támogatásra ajánlottuk azokat a programokat, amelyekben tényleges önkormányzati, civil együttműködések megvalósítására nyújtottak be pályázatot, ahol kistérségi együttműködéseket céloztak megvalósítani.
A pályázatok elbírálása a fenti módszertan alapján, a pontozási rendszernek megfelelően, az irányelveket figyelembe véve történt. A kuratórium az első körben kiszűrte a pályázati kiírásnak nem megfelelő projekteket, majd a második körben azokat a projekteket, amelyek a kiíráshoz nehezen, vagy alig illeszkedtek. A harmadik körben az elbírálási szempontok szerint szűkítette a kört. A végső döntés a fenti szempontok figyelembe vételével történt.
Reméljük egy kis mértékben sikerült hozzájárulnunk a rendszer racionalizálásához, a szakmai szempontok érvényesüléséhez. Bízunk abban, hogy az elkövetkezőkben részt veszünk a rendszer racionalizálásában, annak javításában, és érdemben hozzá tudunk ahhoz járulni, hogy egy hatékony, jól működő támogatási rendszer alakuljon ki a Kárpát-medencében.
Köszönjük a pályázók bizalmát és partnereink segítségét. Köszönjük a kuratóriumi tagok munkáját. Kérjük azoknak a megértését, akiknek esetében a kiírás, illetve a rendelkezésre álló keret nem tette lehetővé projektjeik támogatását. Reméljük, ez a tény nem befolyásolja aktív szerepvállalásukat, és a közeljövőben megtalálják a megfelelő forrásokat programjaik számára.
Nyertes pályázóinknak sok sikert kívánunk, erőt és kitartást a projektek megvalósításához!
A pályázati eredmények:
http://www.ergo.org.ro/upload/files/Palyazatok%20Onkormanyzati%20Kuratorium%20honlapra.pdf
Dr. Simon Károly – ErGo elnök
Ilyés Szabolcs – ErGo ügyvezető igazgató. erdon.ro
2011. első félévében az ErGo Egyesület nyerte el pályázat útján a megbízást, hogy a magyarországi Szülőföld Alap (későbbiekben Bethlen Gábor Alap) Oktatási és Szakképzési, illetve Önkormányzati együttműködési és Informatikai Kollégiumainak határon túli továbbpályáztatásra szánt támogatásait Erdélyben koordinálja.
Köztudott, hogy a magyarországi támogatási rendszer átalakulóban van. Ennek ellenére, mivel az új rendszer kidolgozása még folyamatban van, az első féléves kiírásnak még az ún. „régi rendszer” alapján kellett megtörténnie.
Az ErGo első alkalommal látja el a továbbpályáztatás feladatát, ennek ellenére, az ErGo megpróbált változtatásokat eszközölni a folyamatban. Két-három hónap alatt sikerült olyan meghatározó átalakításokat véghezvinni, amelyekhez hasonlóakra (sajnos) az elmúlt több évsorán nem volt példa. Többek között:
– a pályázatok beküldését egy új, modern on-line felület támogatta (kiküszöbölve a régebben használt, elavult program olyan hátrányait, mint a telepítés szükségessége, kompatibilitási problémák stb.);
– ahol lehetett leegyszerűsítettük a beküldéssel és elszámolással járó adminisztratív folyamatot (nem szükséges több aláírás a pályázat beküldéséhez, nem szükséges több nyomtatott példány stb.);
– pontozási rendszert és elbírálási módszertant dolgoztunk ki (külön, a különböző kiírások specifikumainak megfelelően);
– az elbírálást elismert szakemberekből álló szakmai kuratóriumok végezték, a szakmai szempontok érvényesülését megpróbáltuk a lehető legjobban előtérbe helyezni;
Remélhetőleg –ha kis mértékben is– sikerült átláthatóbbá, hatékonyabbá tennünk a folyamatot.
Véleményünk szerint az Önkormányzati és Informatikai Kollégium kiírása túl átfogó, ugyanakkor az a tény, hogy ilyen kis keretösszeggel írták ki ezt a programot nem feltétlenül éri el a megfelelő hatását. Nehéz ugyanazzal a „mérleggel” összemérni például egy önkormányzati eszközbeszerzési programot és több önkormányzat, civil szervezet együttműködési programját.
Az Önkormányzati Szaktestület nem javasolja ilyen formában kiírni az elkövetkezőkben ezt a pályázatot. Javaslatunk szerint ezt a programot átdolgozva, nagyobb költségvetéssel kell újra kiírni, vagy egyáltalán nem kell ilyen formában folytatni.
Ilyen körülmények között egy teljesen objektív pontozási rendszer kidolgozása lehetetlen. A jövőre nézve, az objektív elbírálás támogatásának érdekében, az elsődleges kiíróknak javasoljuk, hogy a pályázati kiírások sokkal differenciáltabbak legyenek. A jelenre nézve, a javasolt pontrendszeren belüli szubjektív tényezők hatásának csökkentése érdekében, megpróbáltunk egy elbírálási módszertant elkészíteni, illetve rögzíteni néhány pontozási irányelvet.
Általános észrevételek a benyújtott pályázatok kapcsán:
Véleményünk szerint a pályázatokban javasolt programok/projektek nagy része jelentős, nagy társadalmi hasznossággal bíró, fontos kezdeményezés. Ennek ellenére, magukat a pályázatokat véve figyelembe, a beérkezett pályázatoknak kevesebb, mint felét tudnánk a „jó” minősítéssel ellátni (ezek között volt néhány nagyon jó pályázat is). Sajnos, elég sok a „rossz/nagyon rossz” kategóriába sorolható pályázat is. Az alábbiakban felsorolunk néhány gyakori hibát:
· Több pályázó nem figyelt eléggé a kiírás szövegére, és olyan projektekre nyújtott be pályázatot, amelyek nem felelnek meg ennek a kiírásnak. (sok olyan projektet nyújtottak be, amelyeknek semmi közük nem volt az önkormányzati együttműködésekhez, informatikai programokhoz, csak egyszerűen szervezeti eszközbeszerzésre vonatkoztak).
· Nagyon sok volt az olyan pályázat, amelyik a kötelező mellékleteken kívül nem tartalmazott más projekt-ismertető dokumentumokat. Például, egy projekt esetében az 1500 karakteres kivonat alapján nem valószínű, hogy következtetni lehet annak hatásfokára, így a részletesebb leírást tartalmazó projektek könnyebben nyerték el az elbírálók tetszését.
· Sajnos, több súlyos helyesírási és fogalmazási hibákat tartalmazó pályázat érkezett. Néhány esetben mintha érezhető lett volna egy „úgysem olvassa el senki” típusú hozzáállás.
· Jellemzőek a figyelmetlenségek. Ezek lehetnek egyszerű elgépelések, vagy (például “copy-paste” módszer következményeiként megjelenő) súlyosabb tévedések.
· A költségvetések esetében nagyon jellemző, a „kérjük a maximumot, hogy legyen miből vágjanak” típusú hozzáállás. Ennek következményeként sok esetben a költségvetés nem megalapozott, tartalmaz a projekt szempontjából nem releváns tételeket, vagy nem reális összegeket (3000-4000 lejes számítógépek stb.). Ezen kívül a részletes költségvetés sok esetben hibás, vagy nem világos (pl. nem derül ki, hogy pontosan melyik tételek lesznek saját forrásból finanszírozva, és melyik tételek finanszírozására kérnek támogatást). Az önrész a legtöbb esetben kevés, vagy hiányzik.
Kérjük pályázóinkat, hogy a fenti megjegyzéseket, kritikákat ne vegyék rossz néven. Azzal a szándékkal közöltük ezeket, hogy segítségként/tanácsként szolgáljanak a későbbi kiírások esetében.
1. Az elbírálás “módszertanának” vázlatos ismertetése
– Az ErGo Egyesület vezetősége és Önkormányzati Szaktestülete, konzultálva szakemberekkel, kidolgozott egy pontozási rendszert, rögzítette az elbírálási irányelveket.
– A pontozási rendszert az elszámolási segédlettel együtt publikussá tettük az ErGo honlapján.
– Az on-line felületen keresztül összesen 106 pályázat érkezett be az Önkormányzati és Informatikai Szaktestülethez. A beérkezett pályázatok egy ellenőrzési folyamaton mentek át, melynek során az ErGo megbízottjai kiszűrték a hiányos, le nem zárt, súlyos formai hibákat tartalmazó pályázatokat. Ezt követően 99 pályázat maradt elbírálásra.
– A helyes pályázatok ezután egy elő-elbírálási, kategorizálási és kivonatolási folyamaton mentek keresztül. Ezt a tevékenységet az ErGo Önkormányzati Szaktestületének képviselői és a pályáztatás adminisztratív feladataival megbízott személyek végezték. A pályázatokról rövid kivonat készült, amely kiegészült az Önkormányzati Szaktestület véleményezésével.
– A pontozási rendszert és az elbírálási irányelveket tartalmazó dokumentumot, valamint az elő-elbírálási folyamat során elkészült dokumentumot a pályázatokkal együtt eljuttattuk a kuratórium tagjainak.
– Az önkormányzati-informatikai pályázatokat elbíráló kuratórium tagjai:
o Elnök: Ilyés Szabolcs – az ErGo Egyesület igazgatója
o Kuratóriumi tagok: Mátis Jenő (Kolozsvár), Nemes Előd (Háromszék), Hajdó Csaba (Udvarhelyszék)
– A kuratóriumi tagoknak két napos egyéni előkészítési periódus állt rendelkezésükre az első kuratóriumi gyűlés előtt. Ezt követően került sor egy egész napos kuratóriumi ülésre, ahol összegzésre kerültek az eredmények, és döntés született.
2. Elbírálási irányelvek
Az alábbi irányelvek összhangban vannak a pontozási rendszerrel, kiegészítve azt, támpontot adnak a szubjektív tényezők hatásának csökkentésére:
– A részlegesen támogatott pályázatok/projektek esetében a kuratórium döntötte el, hogy a költségvetési tételek közül melyik érdemes támogatásra (és melyik nem). A sikeres pályázónak a szerződés aláírásához el kell fogadnia a kuratórium ilyen irányú javaslatait, és, amennyiben ez szükséges, a megfelelő módon módosítania kell a költségvetést.
– Azokat a pályázatokat – programokat/projekteket részesítettük előnyben, amelynek hatása jelentős, könnyen mérhető, látható (pl. van nyilvánosan látható eredmény: weboldal stb.)
– Eszköz jellegű kiadások esetében a projekt szempontjából valóban fontos speciális eszközök megvásárlását támogattuk. Az általános célú eszközök beszerzését („szükségünk van egy asztali számítógépre/laptopra/nyomtatóra stb.” típusú kérések) nem (vagy csak nagyon indokolt esetben) támogattuk. Egyrészt, az ilyen általános jellegű infrastrukturális fejlesztéseket az intézményeknek önerőből meg kellene tudniuk oldani, ezzel is bizonyítva életképességüket. Másrészt, nincs rendszerünk annak ellenőrzésére, hogy az ilyen eszközök valóban helyesen/célirányosan lesznek-e felhasználva (pl. ki és mire fogja használni a laptopot stb.).
– Személyi jellegű kiadások (fizetések, honoráriumok): nincs rendszerünk a keretek megfelelő felhasználásának ellenőrzésére, és a kiosztás valószínűleg nem lenne igazságos. A jelen kiírás keretei között sajnos nem tekinthetjük ezt a célt prioritásnak, a keretek szűkössége nem engedi ezt meg.
– Támogatásra ajánlottuk azokat a programokat, amelyekben tényleges önkormányzati, civil együttműködések megvalósítására nyújtottak be pályázatot, ahol kistérségi együttműködéseket céloztak megvalósítani.
A pályázatok elbírálása a fenti módszertan alapján, a pontozási rendszernek megfelelően, az irányelveket figyelembe véve történt. A kuratórium az első körben kiszűrte a pályázati kiírásnak nem megfelelő projekteket, majd a második körben azokat a projekteket, amelyek a kiíráshoz nehezen, vagy alig illeszkedtek. A harmadik körben az elbírálási szempontok szerint szűkítette a kört. A végső döntés a fenti szempontok figyelembe vételével történt.
Reméljük egy kis mértékben sikerült hozzájárulnunk a rendszer racionalizálásához, a szakmai szempontok érvényesüléséhez. Bízunk abban, hogy az elkövetkezőkben részt veszünk a rendszer racionalizálásában, annak javításában, és érdemben hozzá tudunk ahhoz járulni, hogy egy hatékony, jól működő támogatási rendszer alakuljon ki a Kárpát-medencében.
Köszönjük a pályázók bizalmát és partnereink segítségét. Köszönjük a kuratóriumi tagok munkáját. Kérjük azoknak a megértését, akiknek esetében a kiírás, illetve a rendelkezésre álló keret nem tette lehetővé projektjeik támogatását. Reméljük, ez a tény nem befolyásolja aktív szerepvállalásukat, és a közeljövőben megtalálják a megfelelő forrásokat programjaik számára.
Nyertes pályázóinknak sok sikert kívánunk, erőt és kitartást a projektek megvalósításához!
A pályázati eredmények:
http://www.ergo.org.ro/upload/files/Palyazatok%20Onkormanyzati%20Kuratorium%20honlapra.pdf
Dr. Simon Károly – ErGo elnök
Ilyés Szabolcs – ErGo ügyvezető igazgató. erdon.ro
2011. március 22.
Eddig 43.500 honosítási kérelem érkezett
Eddig 43.500 honosítási kérelem futott be a fővárosi kirendeltségekre, de több ezer még a külképviseleteken van - mondta Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi budapesti ülésén.Úgy fogalmazott: ha valami "tragédia nem történik", év végéig a 200 ezer kérelmet biztosan el fogják érni.
Kérelmeket eddig 65 külképviseleten, és 870 magyarországi településen adtak be. Emlékeztetett arra, hogy az igényléseket március 15-től a kormányablakoknál is be lehet adni.
A bizottság ülésén eredményesnek nevezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke a testület által működtetett demokrácia központok közreműködését a honosítási eljárásban. Toró T. Tibor, a 2003-ban, Tőkés László kezdeményezésére alakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsa alelnöke elmondta: tavaly év végén azt látták, ha csak a külképviseletekre bízzák ezt a kérdést, akkor "nagy baj lesz", hiszen számuk korlátozott a Kárpát-medencében.
Az erdélyi politikus felidézve bekapcsolódásukat az eljárásba kiemelte az EMNT és a magyar kormány tavaly novemberben kötött megállapodását, s azt hangsúlyozta: januártól kapacitásaikat leginkább ez köti le. A központok létrehozása is felgyorsult, Erdélyben jelenleg 28 iroda létezik. A kezdeményezés tehát egyértelműen eredményes volt - összegezte.
Gergely Balázs, igazgató kiemelte: a 28 iroda mellett az utóbbi egy hónapban kisebb irodákat is létrehoztak. Az eljárás során személyesen vagy telefon adnak információkat, s ha igény van, a dossziék összeállításához, és a fordítások elkészítéséhez is segítséget nyújtanak.
Elmondta: január 1-től 44.623 érdeklődő kért náluk információt, mintegy 10.500 dosszié összeállítását segítették, több mint 16.700 igénylő kérelménél közreműködtek. Az érdeklődést tekintve Székelyföld és Partium toronymagasan vezet, a városok közül Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és Nagyvárad van élen - hangzott el.
Bús Ottó, a Vajdasági Magyar Szövetség tájékoztatási bizottsága elnöke arról szólt, hogy a honosítás a Vajdaságban is zökkenőmentesen zajlik, Szabadkán már csak novemberre lehet időpontot kapni. Kapacitás- és humánerőforrás-bővítésére ugyanakkor szüksége lenne - tette hozzá. Bumm.sk
Eddig 43.500 honosítási kérelem futott be a fővárosi kirendeltségekre, de több ezer még a külképviseleteken van - mondta Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi budapesti ülésén.Úgy fogalmazott: ha valami "tragédia nem történik", év végéig a 200 ezer kérelmet biztosan el fogják érni.
Kérelmeket eddig 65 külképviseleten, és 870 magyarországi településen adtak be. Emlékeztetett arra, hogy az igényléseket március 15-től a kormányablakoknál is be lehet adni.
A bizottság ülésén eredményesnek nevezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke a testület által működtetett demokrácia központok közreműködését a honosítási eljárásban. Toró T. Tibor, a 2003-ban, Tőkés László kezdeményezésére alakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsa alelnöke elmondta: tavaly év végén azt látták, ha csak a külképviseletekre bízzák ezt a kérdést, akkor "nagy baj lesz", hiszen számuk korlátozott a Kárpát-medencében.
Az erdélyi politikus felidézve bekapcsolódásukat az eljárásba kiemelte az EMNT és a magyar kormány tavaly novemberben kötött megállapodását, s azt hangsúlyozta: januártól kapacitásaikat leginkább ez köti le. A központok létrehozása is felgyorsult, Erdélyben jelenleg 28 iroda létezik. A kezdeményezés tehát egyértelműen eredményes volt - összegezte.
Gergely Balázs, igazgató kiemelte: a 28 iroda mellett az utóbbi egy hónapban kisebb irodákat is létrehoztak. Az eljárás során személyesen vagy telefon adnak információkat, s ha igény van, a dossziék összeállításához, és a fordítások elkészítéséhez is segítséget nyújtanak.
Elmondta: január 1-től 44.623 érdeklődő kért náluk információt, mintegy 10.500 dosszié összeállítását segítették, több mint 16.700 igénylő kérelménél közreműködtek. Az érdeklődést tekintve Székelyföld és Partium toronymagasan vezet, a városok közül Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és Nagyvárad van élen - hangzott el.
Bús Ottó, a Vajdasági Magyar Szövetség tájékoztatási bizottsága elnöke arról szólt, hogy a honosítás a Vajdaságban is zökkenőmentesen zajlik, Szabadkán már csak novemberre lehet időpontot kapni. Kapacitás- és humánerőforrás-bővítésére ugyanakkor szüksége lenne - tette hozzá. Bumm.sk
2011. március 22.
Tabudöntögetés a nemzetpolitikában
A kisebbségkutatás és -politika mintha elkezdene megszűnni siralmi diszciplínának lenni
Jó alkalomnak bizonyult a Pro Minoritate kisebbségpolitikai folyóirat 2011-es tavaszi számának megjelenése arra, hogy a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Rektori Hivatalában hétfőn összegyűlt, a nemzet- és kisebbségpolitika iránt érdeklődő közönség megismerkedhessen a magyar kisebbségpolitika két évtizedes történetével, a jelenlegi állapotokkal, illetve a kirajzolódó tendenciákkal.
A szerkesztők felkérésére Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár A státusztörvénytől a kedvezményes honosításig címmel tartott előadást, Szarka László történész, egyetemi tanár pedig a most megjelent folyóirat két tematikus blokkja(Státusztörvények – elmélet, törvényi keret, gyakorlat, illetve Kisebbségek a visegrádi országokban) kapcsán tett érdekes megfigyeléseket.
– A rendszerváltás előtt a nemzetpolitika létezése is elképzelhetetlen volt. Komoly ellenállásra számíthatott mindenki, aki ezen változtatni akart. Az ellenállás elsősorban a szomszédos országokban volt tetten érhető – mondta előadása kezdetén Répás Zsuzsanna, emlékeztetve: a Nyugat-Európában, de elsősorban az Egyesült Államokban akkoriban kialakult nézet szerint a kelet-európai térségben a stabilitást leginkább veszélyeztető tényező a nacionalizmus feltámadása. „A nemzetpolitikában le kellett dőlniük bizonyos tabuknak. Ez egy folyamat, ami még mindig nem fejeződött be. A tabuk ledőlésének ütemében tudunk tovább lépni és újabb dolgokat alkotni a nemzetpolitikában” – szögezte le a helyettes államtitkár. Emlékeztetett: az Antall-kormány legnagyobb tette a nemzetpolitika terén az volt, hogy meghatározta azt a bizonyos hármas külpolitikai prioritásrendszert, amely az euroatlanti csatlakozást, a szomszédokkal való jó kapcsolatok ápolását és a határon túli magyarsággal való törődést foglalta magában. „Ez volt az első ledöntött tabu” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, aki szerint az első Orbán-kormány idején még élő tabunak számított a kettős állampolgárság és az autonómiák kérdése. Meglátása szerint a kettős állampolgársággal kapcsolatos áttörést Románia érte el, amikor a határain kívül élő románoknak állampolgárságot kínált fel, s ennek érdekében kemény csatákat vívott nemzetközi színtéren. Ezt a példát követte Magyarország. Az autonómiáról is lehet ma már beszélni. „A Vajdasági magyarság az első a határon túli magyar közösségek közül, amely komoly eredményeket ért el ezen a téren. Ez áttörés, amely az egész Kárpát-medence számára útmutatást jelent, hiszen megszületett egy, az állam által elismert, autonóm intézmény” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Szarka László meglátása szerint a kisebbségkutatás és kisebbségpolitika „mintha elkezdene megszűnni siralmi diszciplínának lenni”, mintha nemcsak a veszteségeket venné számba, hanem már olyan elemeket is tartalmaz, amelyek akár az európai progresszív irányzatok részévé is válhatnak. „Annak, hogy a szlovák–magyar reláció a leginkább konfliktusoktól terhelt, egyszerű oka van: a legélesebb törésvonal az etnopolitikai modelleket illetően ma Magyarország és Szlovákia között húzódik. A szlovák etnopolitikát ma a kisebbségi közösségi jogok kriminalizálása jellemzi, míg Magyarországon a kisebbségi paradigma folyamatos meghaladását általában éppen a közösségépítésben jelöljük meg” – magyarázta Szarka László. Arra is felhívta a figyelmet, önmagában a nemzetpolitika pozitív szomszédságpolitika nélkül nem képes kezelni az állandó vegyesedési folyamatot, amely évtizedek óta jellemzője a térségnek, s amely a magyarság folyamatos fogyását eredményezi. Magyar Szó (Újvidék)
A kisebbségkutatás és -politika mintha elkezdene megszűnni siralmi diszciplínának lenni
Jó alkalomnak bizonyult a Pro Minoritate kisebbségpolitikai folyóirat 2011-es tavaszi számának megjelenése arra, hogy a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Rektori Hivatalában hétfőn összegyűlt, a nemzet- és kisebbségpolitika iránt érdeklődő közönség megismerkedhessen a magyar kisebbségpolitika két évtizedes történetével, a jelenlegi állapotokkal, illetve a kirajzolódó tendenciákkal.
A szerkesztők felkérésére Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár A státusztörvénytől a kedvezményes honosításig címmel tartott előadást, Szarka László történész, egyetemi tanár pedig a most megjelent folyóirat két tematikus blokkja(Státusztörvények – elmélet, törvényi keret, gyakorlat, illetve Kisebbségek a visegrádi országokban) kapcsán tett érdekes megfigyeléseket.
– A rendszerváltás előtt a nemzetpolitika létezése is elképzelhetetlen volt. Komoly ellenállásra számíthatott mindenki, aki ezen változtatni akart. Az ellenállás elsősorban a szomszédos országokban volt tetten érhető – mondta előadása kezdetén Répás Zsuzsanna, emlékeztetve: a Nyugat-Európában, de elsősorban az Egyesült Államokban akkoriban kialakult nézet szerint a kelet-európai térségben a stabilitást leginkább veszélyeztető tényező a nacionalizmus feltámadása. „A nemzetpolitikában le kellett dőlniük bizonyos tabuknak. Ez egy folyamat, ami még mindig nem fejeződött be. A tabuk ledőlésének ütemében tudunk tovább lépni és újabb dolgokat alkotni a nemzetpolitikában” – szögezte le a helyettes államtitkár. Emlékeztetett: az Antall-kormány legnagyobb tette a nemzetpolitika terén az volt, hogy meghatározta azt a bizonyos hármas külpolitikai prioritásrendszert, amely az euroatlanti csatlakozást, a szomszédokkal való jó kapcsolatok ápolását és a határon túli magyarsággal való törődést foglalta magában. „Ez volt az első ledöntött tabu” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, aki szerint az első Orbán-kormány idején még élő tabunak számított a kettős állampolgárság és az autonómiák kérdése. Meglátása szerint a kettős állampolgársággal kapcsolatos áttörést Románia érte el, amikor a határain kívül élő románoknak állampolgárságot kínált fel, s ennek érdekében kemény csatákat vívott nemzetközi színtéren. Ezt a példát követte Magyarország. Az autonómiáról is lehet ma már beszélni. „A Vajdasági magyarság az első a határon túli magyar közösségek közül, amely komoly eredményeket ért el ezen a téren. Ez áttörés, amely az egész Kárpát-medence számára útmutatást jelent, hiszen megszületett egy, az állam által elismert, autonóm intézmény” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Szarka László meglátása szerint a kisebbségkutatás és kisebbségpolitika „mintha elkezdene megszűnni siralmi diszciplínának lenni”, mintha nemcsak a veszteségeket venné számba, hanem már olyan elemeket is tartalmaz, amelyek akár az európai progresszív irányzatok részévé is válhatnak. „Annak, hogy a szlovák–magyar reláció a leginkább konfliktusoktól terhelt, egyszerű oka van: a legélesebb törésvonal az etnopolitikai modelleket illetően ma Magyarország és Szlovákia között húzódik. A szlovák etnopolitikát ma a kisebbségi közösségi jogok kriminalizálása jellemzi, míg Magyarországon a kisebbségi paradigma folyamatos meghaladását általában éppen a közösségépítésben jelöljük meg” – magyarázta Szarka László. Arra is felhívta a figyelmet, önmagában a nemzetpolitika pozitív szomszédságpolitika nélkül nem képes kezelni az állandó vegyesedési folyamatot, amely évtizedek óta jellemzője a térségnek, s amely a magyarság folyamatos fogyását eredményezi. Magyar Szó (Újvidék)
2011. március 22.
Korodi szerint el kellene vetni a magyarországi politikusok üzenetét elítélő nyilatkozatot
Bár a szenátusban nem vették fel tegnap a napirendi pontok közé azt a PNL által javasolt nyilatkozat, amely elfogadása esetén a parlament felsőháza a magyarországi politikusok március 15-i üzenetében megfogalmazott „irredenta állítások” ellen foglalt volna állást, a képviselőházban még semmiféle döntés nem született ez ügyben.
Az alsóház Állandó Bürójában is felvetették a liberálisok a nyilatkozat napirendre tűzését. A vezető testület pedig megbízta a külügyi bizottságot, hogy holnapig készítse el a nyilatkozat tervezetét. Megkeresésünkre Korodi Attila, az alsóház külügyi bizottságának elnöke elmondta, véleménye szerint az egész kezdeményezést el kellene vetni, hiszen valótlanságokra épül, azonban várhatóan kemény vita lesz holnap erről a bizottságban.
Mint ismeretes, a PNL irredenta hangvételűnek minősített egy, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének tulajdonított üzenetet és Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének márcis 15-i beszédét.
Múlt szerdán Puiu Hașotti liberális szenátusi frakcióvezető azt kezdeményezte, hogy a parlament – egyébként a bizalmatlansági indítványról való szavazás miatt összegyűlt – együttes ülése fogadjon el egy nyilatkozatot, amelyben elítéli ezteket az üzeneteket. A kezdeményezést aznap nem vették fel napirendre, tegnap viszont a felvételt a felsőház 45 ellen- és 39 támogató szavazattal elutasította. A szavazást megelőzően a demokrata-liberális Cristian Rădulescu frakcióvezető pártja nevében kijelentette: a nyilatkozat-tervezet túlzásokat tartalmaz, és annak elfogadása ártana a román többség és a romániai magyar kisebbség viszonyának. (hírszerk.) Transindex.ro
Bár a szenátusban nem vették fel tegnap a napirendi pontok közé azt a PNL által javasolt nyilatkozat, amely elfogadása esetén a parlament felsőháza a magyarországi politikusok március 15-i üzenetében megfogalmazott „irredenta állítások” ellen foglalt volna állást, a képviselőházban még semmiféle döntés nem született ez ügyben.
Az alsóház Állandó Bürójában is felvetették a liberálisok a nyilatkozat napirendre tűzését. A vezető testület pedig megbízta a külügyi bizottságot, hogy holnapig készítse el a nyilatkozat tervezetét. Megkeresésünkre Korodi Attila, az alsóház külügyi bizottságának elnöke elmondta, véleménye szerint az egész kezdeményezést el kellene vetni, hiszen valótlanságokra épül, azonban várhatóan kemény vita lesz holnap erről a bizottságban.
Mint ismeretes, a PNL irredenta hangvételűnek minősített egy, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének tulajdonított üzenetet és Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének márcis 15-i beszédét.
Múlt szerdán Puiu Hașotti liberális szenátusi frakcióvezető azt kezdeményezte, hogy a parlament – egyébként a bizalmatlansági indítványról való szavazás miatt összegyűlt – együttes ülése fogadjon el egy nyilatkozatot, amelyben elítéli ezteket az üzeneteket. A kezdeményezést aznap nem vették fel napirendre, tegnap viszont a felvételt a felsőház 45 ellen- és 39 támogató szavazattal elutasította. A szavazást megelőzően a demokrata-liberális Cristian Rădulescu frakcióvezető pártja nevében kijelentette: a nyilatkozat-tervezet túlzásokat tartalmaz, és annak elfogadása ártana a román többség és a romániai magyar kisebbség viszonyának. (hírszerk.) Transindex.ro
2011. március 22.
Nem tűzik napirendre a magyarországi politikusok március 15-i kijelentéseit elítélő nyilatkozatot
A szenátus tegnap elutasította az ellenzéki liberálisoknak azt a javaslatát, hogy napirendre tűzzék a magyarországi politikusok március 15-i kijelentéseit elítélő nyilatkozatot.
Ugyanakkor a képviselőház külügyi bizottsága várhatóan a héten elkészíti egy ilyen nyilatkozatnak a tervezetét.
Hétfőn Puiu Hasotti liberális szenátor javasolta az elítélő nyilatkozat napirendre tűzését. Ő volt az, aki már a múlt hét szerdáján, a bizalmatlansági indítványról történő szavazás előtt is megkísérelte ugyanezt. A parlamentben aznap több órás vita alakult ki Orbán Viktor március 15-i üzenete miatt, miután az ellenzék egy téves hírügynökségi tudósítás alapján olyan gondolatokat tulajdonított a magyar kormányfőnek, amelyek az üzenetben valójában nem szerepeltek.
Az ellenzék mindazonáltal nem tett le arról a szándékáról, hogy a parlamentben elítélő nyilatkozatot fogadtasson el a magyarországi politikusok kijelentéseivel kapcsolatban.
Ők ugyanis például Kövér Lászlót, a magyar parlament elnökét is bírálták, aki március 12-én Marosvásárhelyen kijelentette, hogy a Székelyföld területi autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács célkitűzései jogszerűek és korszerűek. A román ellenzéki politikai erők - a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) - azzal vádolták az Országgyűlés elnökét, hogy a román alkotmányt sértő kijelentést tett.
A szenátusban hétfőn csak 39 honatya támogatta az elítélő nyilatkozat napirendre tűzését, 45-en ellene szavaztak, miután a PD-L nevében Cristian Radulescu frakcióvezető a napirendre tűzés ellen foglalt állást. Radulescu szerint a nyilatkozat-tervezet túlzásokat tartalmaz, és annak elfogadása ártana a román többség és a romániai magyar kisebbség viszonyának.
A képviselőház házbizottságában is felvetették a liberálisok a nyilatkozat napirendre tűzését. A képviselőház vezető testülete megbízta a parlament alsóházának külügyi bizottságát, hogy szerdáig készítse el egy ilyen nyilatkozatnak a tervezetét. (mti) Transindex.ro
A szenátus tegnap elutasította az ellenzéki liberálisoknak azt a javaslatát, hogy napirendre tűzzék a magyarországi politikusok március 15-i kijelentéseit elítélő nyilatkozatot.
Ugyanakkor a képviselőház külügyi bizottsága várhatóan a héten elkészíti egy ilyen nyilatkozatnak a tervezetét.
Hétfőn Puiu Hasotti liberális szenátor javasolta az elítélő nyilatkozat napirendre tűzését. Ő volt az, aki már a múlt hét szerdáján, a bizalmatlansági indítványról történő szavazás előtt is megkísérelte ugyanezt. A parlamentben aznap több órás vita alakult ki Orbán Viktor március 15-i üzenete miatt, miután az ellenzék egy téves hírügynökségi tudósítás alapján olyan gondolatokat tulajdonított a magyar kormányfőnek, amelyek az üzenetben valójában nem szerepeltek.
Az ellenzék mindazonáltal nem tett le arról a szándékáról, hogy a parlamentben elítélő nyilatkozatot fogadtasson el a magyarországi politikusok kijelentéseivel kapcsolatban.
Ők ugyanis például Kövér Lászlót, a magyar parlament elnökét is bírálták, aki március 12-én Marosvásárhelyen kijelentette, hogy a Székelyföld területi autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács célkitűzései jogszerűek és korszerűek. A román ellenzéki politikai erők - a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) - azzal vádolták az Országgyűlés elnökét, hogy a román alkotmányt sértő kijelentést tett.
A szenátusban hétfőn csak 39 honatya támogatta az elítélő nyilatkozat napirendre tűzését, 45-en ellene szavaztak, miután a PD-L nevében Cristian Radulescu frakcióvezető a napirendre tűzés ellen foglalt állást. Radulescu szerint a nyilatkozat-tervezet túlzásokat tartalmaz, és annak elfogadása ártana a román többség és a romániai magyar kisebbség viszonyának.
A képviselőház házbizottságában is felvetették a liberálisok a nyilatkozat napirendre tűzését. A képviselőház vezető testülete megbízta a parlament alsóházának külügyi bizottságát, hogy szerdáig készítse el egy ilyen nyilatkozatnak a tervezetét. (mti) Transindex.ro