Traian Basescu államfő kijelentette: garantálja, hogy az ország valamennyi földrajzi egységében – így Dobrudzsában és Székelyföldön is – egyforma lesz az autonómia, nem lehet elvonatkoztatni Románia alkotmányától. Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentéseiről, miszerint interetnikus feszültségeket gerjeszthet az, ha Székelyföld nem rendelkezik területi autonómiával, az államfő a következőképpen vélekedett: – Túlzásnak tartom. A román állampolgároknak elsősorban tiszteletben kell tartaniuk Románia alkotmányát, másként összeütközésbe kerülnek az állam intézményeivel. Az RMDSZ elnökének legutóbbi, agyagfalvi nyilatkozatát az államfő választási megnyilvánulásnak tartja, amellyel a politikus vissza szeretné hódítani szavazótáborát a Magyar Polgári Szövetségtől (MPSZ). Basescu a „kiszélesített autonómia” hívének tartja magát, mely szerint a helyi önkormányzatnak a lehető legnagyobb hatalma lenne a közösséget érintő döntéshozatalban. A Bolyai Kezdeményező Bizottság egyetemalapító kérésére vonatkozólag Basescu kijelentette: etnikai hovatartozástól függetlenül ellenzi az etnikai alapú szegregációt és a román állampolgárok elszigetelődését egy olyan Európában, ahol a többkultúrájú egyetemek képezik a valóságot. /Egységes autonómiát hirdet az államfő. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

Basescu államfő szerint ugyanannyi autonómia jár Udvarhelynek, mint Caracalnak. Ezt mondta választási kampánya idején, ezt mondta tavaly novemberben, amikor az MPSZ szembesítette őt a koszovói helyzetre vonatkozó javaslataival. Basescu ismétlései nem a probléma megértését, hanem a status quóhoz való ragaszkodást fejezik ki. Ezzel a nacionalizmussal szemben kellene most kreatívvá válnia RMDSZ-nek, SZNT-nek és a Székelyföldnek. A székelyföldi autonómiaterv képviselőinek is fel kellene adniuk néhány ideát. Székely Nemzeti Tanácsnak azt, hogy véget ért a brüsszeljárás konjunktúrája, és most egy állandóan helyzetet teremtő mozgalmat kell létrehozni. Az RMDSZ-nek fel kellene adnia a parlamenti út egyedüliségének fixa ideáját, és el kellene fogadnia, hogy a népszavazási kezdeményezések stratégiai eszközt jelentenek. Székelyföld autonómiájához egyaránt szükség van legális eszközökre és az akár tüntetésekig és polgári engedetlenségig is elmenő mozgalmakra. /Bakk Miklós: Az autonómia színe és fixa ideája. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

A várakozásokkal ellentétben nem nyújtotta be egyszerű indítványát a Konzervatív Párt (KP) Markó Béla miniszterelnök-helyettes ellen, aki durvának és előzmény nélküli szándéknak nevezte, hogy éppen az egyik koalíciós partner készül e lépésre. A KP vezető testülete október 15-én úgy döntött: aláírásokat gyűjt a honatyák körében egy egyszerű indítvány benyújtásához, hogy elérje Markó Béla lemondását miniszterelnök-helyettesi posztjáról, mert a politikus az utóbbi időben többször is szorgalmazta Székelyföld területi autonómiáját. Markó emlékeztetett, hogy miniszterelnöki posztjáról való lemondását korábban már a Nagy-Románia Párt (NRP) is kezdeményezte. Csakhogy ezúttal egy koalíciós partner teszi ugyanezt – fűzte hozzá. Gheorghe Funar NRP-s szenátor, volt kolozsvári polgármester nyílt levélben kérte, hogy szenátus állandó bizottsága tárgyaljon Markó Béla román- és Európa-ellenes nyilatkozatairól. Az NRP szenátusi frakciója pedig a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ és a Külügyi Hírszerző Szolgálatot /SIE/ felügyelő parlamenti szakbizottságoktól azt kérte, hogy hallgassák ki a két titkosszolgálat vezetőit „az RMDSZ fegyverekkel és robbanóanyagokkal felfegyverkezett székelyföldi félkatonai alakulatainak előkészületeiről”. /B. T.: Előzmény nélküli egyszerű indítvány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

A Mugur Ciuvica által vezetett Politikai Felderítések Csoportja (GIP) megállapította: az államfő hazudott, amikor azt állította, hogy nem működött együtt a Szekuritátéval. Ciuvica szerint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) döntése – miszerint Traian Basescu nem működött együtt a volt titkosszolgálattal – alapjául a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) azon dokumentumai szolgáltak, amelyek az államfő dossziéjának megsemmisítéséről tettek bizonyságot. Az iratokból kiderül, hogy Basescu a Szekuritáté ügynöke volt 1972–1979 között. A Rendőri Kivizsgálási Csoport azt kérte Basescutól, hogy tegye közzé a szekus múltját igazoló iratokat, hiszen az államfő korábban megígérte: ha létezik Basescu-ügynökdosszié, nyilvánosságra hozza. Ciuvica elmarasztalta az SRI-t, mivel 2004-ben letagadta az ügynökdosszié megsemmisítéséről szóló jegyzőkönyv létét. /Megsemmisítették Basescu szekus dossziéját? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./ Mircea Dinescu átvilágítóbizottsági tag szerint nem rendelkeznek olyan iratokkal, amelyek arról tanúskodnának, hogy Basescut behálózta a volt titkosszolgálat. Dinescu kifejtette, Basescu neve valóban szerepel egy olyan listán, amely a Tengerészeti Akadémia tizenhat diákjának nevét tartalmazza, a többiekkel ellentétben azonban az államfőnek nem volt kódneve, és egyetlen olyan dokumentum sem létezik, amit aláírt volna. /Barta Zoltán: Megsemmisítették Basescu szekusdossziéját? = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

„Elképesztőnek tartom, hogy Hargita és Kovászna megyéből egyetlen szabadalmi kérés sem érkezett. Hol van a híres székely furfang?” – vetette fel az ÚMSZ-nek Varga Gábor, az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal (OSIM) elnöke. A két székely megye nem jeleskedett találmányokban az idén. Idén a legtöbb oltalom kérést – 230-at – Bukarestben nyújtották be, míg vidéken Iasi, illetve Kolozs megye 39 kérelemmel tartozik a „közvetlen élmezőnybe”. /Kiss Előd Gergely: Varga Gábor: hol a székely furfang? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

Tizenhetedik századi nyomtatványokkal büszkélkedhet Mezőmadaras mezőségi falu református egyházközsége. Több mint százhatvan címet tartalmaz a könyvtár értékes gyűjteménye. Mezőmadaras szigetnek számít a Mezőségben. A több mint ezerhétszáz lelket számláló falu 95 százaléka magyar. Mezőmadaras nemrégiben levált Mezőbándról, és önálló községet hozott létre, mint amilyen korábban is volt, az 1967-es közigazgatási átszervezés előtt. A Mezőmadarasi Fejlesztési Egyesület a társadalmi és közművelődési feladatok jó részét felvállalja. /Bakó Zoltán: Mezőmadaras kincsei. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

1956-nak erőteljes volt a visszhangja az erdélyi egyetemisták körében. Kelemen Kálmán /sz. 1938. okt. 12./, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke 1956-ban egyetemista volt a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. Megalakult a diákszövetség, amelynek öttagú vezetőségébe őt is beválasztották. Programtervezetet dolgoztak ki. Ebben a diákság szabad utazását külföldre, a szabad kapcsolattartást, egyetemi reformot, a kollégiumi nevelés újjáélesztését szorgalmazták. Kelemen Kálmánt 1956. november 18-án Koczka György egyetemista társával letartóztatták. Elkezdődtek a vallatások, a megfélemlítések. Nem árulta el a barátait. Ennek ellenére, amikor hét év múlva hazakerült a deportálásból, néhányan közülük kerülték a társaságát. 1957. márciusában volt a tárgyalás. A hamis vád szerint Erős Lajos római katolikus pappal való kapcsolatuk révén egyes burzsoá-nacionalista elemek beszivárogtak az egyetemi diákszövetségbe, „ellenforradalmi tevékenységet folytattak, egyetemi reformprogramot dolgoztak ki, a diákok szabad mozgását követelve, ultimátumot akartak adni a Tanügyminisztériumnak.” Szimpatizáltak a magyar forradalommal, egyesek gyászszalagot viseltek „az ellenforradalmi terroristák emlékére”. Ezek alapján ítélték el Kelemen Kálmánt háromévi, úgynevezett javító fegyházra. Itt a legkegyetlenebb kínzásokat és megaláztatásokat alkalmazták. Égő cigarettacsikket oltottak el rajta. Nemegyszer pucérra vetkőztették, s úgy hagyták napokig a betonon feküdve, majd csizmával tapostak végig a hátán. Átvitték a szamosújvári börtönbe, ahol magánzárkába tették. Úgy érzi, a legnagyobb erőt a hit adta. Látta az 1958. június 13-i börtönlázadás utáni vérfürdőt: belőttek a cellákba, a rabokat megtizedelték, aki túlélte, véresre verték. A halottakat jel nélkül hantolták el. Három év múlva szabadult, akkor bejelentették, hogy nem engedik haza, hanem két év kényszerlakhelyre kell mennie. Fegyveres kísérettel vitték Románia déli részére, a Baraganba. Lassan négy év is eltelt, de még mindig nem volt vége. Ráfogták, hogy a katolikus egyházzal szervezkedik, továbbá visszautasította, hogy a szeku besúgója legyen. Végül az utolsók között, 1963 júliusában ő is kiszabadult. 1964-ben jelentkezett az orvosira, de visszautasították a jelentkezését. Azután 1965-ben sikeresen felvételizett a kolozsvári műegyetem gépészmérnöki szakára, '70-ben megszerezte a gépészmérnöki oklevelet. 1979-ben agydaganattal megműtötték. 1990-ben a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt főtitkára lett, 1995-ben az elnöke, emellett az Európai Néppárt vezetőségének és a Kereszténydemokrata Internacionálé politikai bizottságának is tagja. /Mózes Edith: Múltidéző – 1956–2006. Kelemen Kálmán: „Nekem a legnagyobb erőt a hit adta”. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

Életének 84. esztendejében elhunyt Dáné Tibor /Kolozsvár, 1923. márc. 24. – Kolozsvár, 2006. október 11./ A Bolyai Tudományegyetem jogi, közgazdasági és pedagógiai szakán végzett, de érdeklődése, ismereteinek köre messze meghaladta papíron igazolható tanulmányait. Volt a kriminalisztika megbízott előadója az egyetemen, közben az Erdély c. napilap belpolitikai szerkesztője, tanár Szucságon és Kolozsvárt, a Palocsay-féle növénybiológiai kutatóállomás munkatársa, majd 1958 és 1969 között az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári fiókjának felelős szerkesztője, végül 1970-től nyugdíjazásáig a Dacia Könyvkiadó magyar részlegének tudományos szerkesztője, többek között a népszerű Antenna sorozat gondozója. Dáné Tibor mindenekelőtt író volt, aki gyermekeknek, fiataloknak történeteket mesél és ismereteket ad át (Kortársaim a gyermekek, Négy tenger hajósa, Vadvirág szelídítő, Hüvelyk Matyi családfája), aki az egyiptomi történelembe vagy a világmindenségbe kalauzolja az olvasókat (Athá-Rá, a fáraó írnoka, A Tau Ceti hívójele), aki személyes sorsáról, élethivatásáról vall (A fáraó igazlátó szeme), aki a régi Kolozsvár történetét, a kincskeresés izgalmait eleveníti meg (A varázsvessző lovagja), aki élményei alapján a második világháború fegyverropogását vagy éppen egy szélcsendes epizódját mutatja be (Huszonegy éves lettem, Delatini házunktája). Évtizedeket kellett várnia, amíg A gáláns kor breviáriuma c. könyve megjelenhetett, amely az idén írószövetségi díjat kapott. /Jancsik Pál: Búcsú Dáné Tibortól. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

Moszkvában a Fekete-tengeri Országok Gazdasági Együttműködési Tanácsának találkozóján az Információs Társadalomért elnevezésű találkozó eredményeiről tárgyalnak illetve a tagországok közti együttműködésen alapuló akciótervet dolgoznak ki. – Ez jelentős lépés lehet a térség fejlődése szempontjából és ezt Románia is teljes mértékben szorgalmazza – nyilatkozta Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter október 17-én Moszkvában, ahol a térség távközlési minisztereivel találkozott. /Moszkvában a fekete-tengeri országok távközlési miniszterei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./

A képviselőház elnökéhez fordult több befolyásos civil szervezet, és arra kérték Bogdan Olteanut, hogy küldje vissza az alsóház jogi bizottságához a Feddhetetlenségi Ügynökség létrehozásáról szóló törvénytervezetet. Az Academia Catavencu Sajtófigyelő Ügynökség, a Pro Demokrácia Egyesület, a Freedom House romániai kirendeltsége, a Társadalmi Párbeszédért Csoport, a Független Újságírás Központja, a Temesvár Társaság, illetve a Román Akadémiai Társaság vezetői levelükben kifejtették: alkalmazhatatlanná vált a tervezet azt követően, hogy a képviselőház jogi bizottságában a honatyák gyökeresen megváltoztatták a törvény szövegét. Az RMDSZ az emberi jogok sérülésére hivatkozva nem támogatja a kormány által előterjesztett szövegváltozatot. /-or-:/Macovei Feddhetetlenségi Ügynökségét civil szervezetek támogatják. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

Az agyagfalvi Székely Nemzeti Constitutio 500 éves, az 1848-as Székely Nemzeti Gyűlés 158. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre piros-fehér-zöld meghívókkal, hirdetésekkel, plakátokkal hívta a székelységet az RMDSZ elnöke, Markó Béla. Ezerötszázan mentek el. Az 1848. októberi agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésen Csík és Háromszék 15-15 ezer emberrel, Udvarhely 25 ezer fővel, Marosszék 20 ezerrel vett részt. A székelyek nagygyűlését Marosszék egyik országgyűlési képviselője, Berzenczey László kormánybiztos hívta össze. Hatvanezer lelkes, bátor székely közfelkiáltással fogadta el a kiáltványokat. Hol vagytok, székelyek? – kérdezhetné Markó Béla. Miért nem válaszoltok hívó szavamra? Hát nem kell Nektek autonómia, aminek én most, 16 év után, Verestóy szenátor úrral és az egész RMDSZ-vezérkarral együtt harcos híve lettem? Nem veszitek észre, rájöttem, hogy a „kis lépések politikája” nem vitte előre kellő módon az erdélyi magyarság ügyét? Hogy most már bánom, hogy a belső ellenségteremtés mechanizmusával megszabadultam minden „radikálistól”, az autonómia szószólóitól, Tőkés Lászlóval, „az ördög szolgájával” az élen (idézet egy egykori csíkszeredai parlamenti képviselőtől), akik életveszélyes politikai kalandba akarták sodorni ezt a szegény székely népet? – írta Papp Kincses Emese. /Papp Kincses Emese: Az RMDSZ azt üzente…= Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 19./

A washingtoni Holokauszt Múzeumban hullatott könnyekhez hasonlót vár Basescu elnöktől a földvári magyar deportáltak miatt is, a történelmi valóság felvállalásának szükségességét hangsúlyozta Kerekes Károly RMDSZ-képviselő politikai nyilatkozatában. A képviselő emlékeztetett, október 9-én az államfő kijelentette, hogy „a románok fel kellene vállalják a történelem realitásait, és szembe kellene nézzenek a múltbéli atrocitásokkal”. 1944-ben, amikor a román hadsereg bevonult Észak-Erdélybe, sok ezer magyar nemzetiségű állampolgárt vittek el a Brassó megyében található földvári lágerbe, akik közül kb. 300-an pusztultak el az embertelen bánásmód következtében, akik meg túlélték, azokat a Szovjetunióba deportálták, ahonnan kevesen tértek haza. Emellett az ideiglenes román hatóságok „Maniu gárdája” néven ismert alakulatai által a székely falvakban kegyetlen kivégzéseket követtek el. Észak-Erdélyben több magyar nemzetiségű állampolgárt agyonlőttek, a Kovászna megyei Szárazajtán pedig két személyt lefejeztek. Ma Földváron és Erdély sok más településén emlékművek emlékeztetnek ezekre az eseményekre. Ezeket azonban a magyar közösség, nem a román hatóság állíttatta fel. A román hatóság ugyanis máig sem adott hangot sajnálatának a '44 őszén végbement tragikus események miatt. Ezeknek a fájdalmas eseményeknek meg kellene jelenniük a történelemkönyvekben. /Mózes Edith: Kerekes Károly: Az államfő fel kellene vállalja az erdélyi magyarok ellen elkövetett atrocitásokat is. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./

XVI. Benedek pápa elfogadta Sólyom László köztársasági elnök és dr. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímásának meghívását, kinevezte legátusának – személyes követének – dr. Angelo Sodano bíborost, nyugalmazott vatikáni államtitkárt, az október 22-én és 23-án sorra kerülő magyarországi jubileumi megemlékezésekre. Ezzel a Szentszék tisztelegni kíván az Európa és az egész világ számára is hősies példát mutató magyar forradalom előtt. Rómában is szerveznek központi egyházi jellegű, 1956-os megemlékezést az 50. jubileum alkalmából. November 16-án konferenciára kerül sor a Római Magyar Akadémián, amelynek keretében A. Riccardi és P. Gumpel professzorok, valamint Erdő Péter bíboros tartanak előadást. 1956 hősi – egyházi és világi – halottjaiért ugyancsak Angelo Sodano bíboros mutat be szentmisét november 18-án, Mindszenty József bíboros-prímás egykori római címtemplomában, a Santo Stefano Rotondo-bazilikában. /Fodor György: Legátust küld a Szentatya az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

Az 1956-os forradalom 50 éves évfordulója alkalmából az Udvarhelyi Fiatal Fórum 40 darab DVD-t ajánlott fel Székelyudvarhely és Udvarhelyszék általános iskolái számára. A DVD anyagát a „Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért Egyesület” állította össze. A film a forradalomhoz vezető utat és a dicsőséges napokat mutatja be, a második rész az árulást követő évtizedes megtorlást eleveníti fel. Az összeállítás felidézi a Kossuth téri vérengzést, az Andrássy út 60-at, Recsket, továbbá a diktatúra szörnyű ideológiáját. /56-os film az iskoláknak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 19./

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

Szőcs Géza Liberté 1956 című drámája (Irodalmi Jelen-könyvek, Arad, 2006) a forradalom ötvenedik évfordulójára íródó művek közül is kiemelkedik. Bemutatója október 23-án lesz a debreceni színházban, ugyanakkor a műből film is készül. Szőcs drámája középpontjában egy Bécsben tanuló, de a forradalom hírére Budapestre utazó angol lány és egy, a felkelők oldalára átálló szovjet tiszt szerelme áll. Pável volt bajtársaival való összecsapásban veszíti életét a magyar szabadságért, a lány elmenekül, s néhány esztendővel később Londonban fiatal angol diákokkal játszatja el a forradalmi eseményeket. Szőcs Géza kötetének második részében közölte Szovjet katonák a magyarok oldalán 1956-ban című oknyomozó tanulmányát. ,,Hogy a szovjet hadseregből álltak-e át a magyar felkelők oldalára katonák – oroszok vagy más nemzetiségűek -, ez olyan kérdés, mely tudományos szakszerűséggel máig sincs feldogozva” – írta. A lap részletet közölt Szőcs Géza könyvéből. Egyes orosz katonák átállásával kapcsolatban idézhető Pongrátz Gergely Corvin köz, 1956 című könyvének több passzusa, emlékeztetett Szőcs Géza. A Corvin köziek egy csoport foglyul ejtett szovjet katonát és tisztet szabadon engedtek október 27-én. Az egyik orosz katona azt mondta, inkább lőjék agyon, de nem megy vissza a csapattestéhez. Ez az orosz katona Viktor volt, aki elmondta, hogy több bajtársát politikai tisztjeik agyonlőtték azért, mert nem akartak lőni a magyar forradalmárokra. A 20 éves Viktor beállt a forradalmárok közé, és a Rákóczi téren, a magyar nemzet szabadságáért áldozta életét. „A mi hősi halottunk lett” – írta Pongrátz Gergely. /Bogdán László: Ezerkilencszázötvenhat: A szabadság igézete és mámora. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 19./

Az agyagfalvi 1506-os Székely Nemzeti Constitutio 500 éves, valamint az agyagfalvi 1848-as Székely Nemzeti Gyűlés 158. évfordulója alkalmából tartott kétnapos megemlékezés-sorozatot az RMDSZ, Hargita megye és Bögöz község önkormányzata, valamint az Agyagfalva 1848 Alapítvány szervezete. Az agyagfalvi református templomban megtartott tudományos ülésszakon bemutatták a Pro Memoria – Agyagfalva 1506 emlékkönyvet, melyben öt tanulmány szerepel a középkori székely önkormányzatról. Előadást tartottak: Pál-Antal Sándor, Egyed Ákos akadémikus, Demény Lajos professzor, B. Garda Dezső parlamenti képviselő és Hermann Gusztáv Mihály. Az emlékezés második napja istentisztelettel kezdődött az agyagfalvi református templomban, majd a hagyományőrző székely huszárezred és az agyagfalvi fúvószenekar vezetésével a résztvevők az emlékműhöz vonultak, ahol sor került az ünnepi beszédekre. Az RMDSZ közleménye szerint a Székely Nemzeti Tanács tagjai megpróbálták füttyszóval és bekiabálással megzavarni az esemény ünnepélyességét. /Udvarhelyszéki RMDSZ Sajtóiroda: Agyagfalva–2006. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./ Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként nyilatkozatot tett közé Tőkés László is. A református püspök leszögezte: „Merő szemfényvesztés mindaz, amit az agyagfalvi »szocreál« emlékmű kirakati keretében Markó Béla az »összefogásról« mondott. Az RMDSZ autonómia-párti zászlóbontása szintén demagóg diplomáciai húzásnak tűnik.” „Nem kétséges, hogy a székelyföldi autonómia érdekében meghirdetett népszavazás kizárólag teljes körű magyar összefogással válhat eredményessé. Ennek tudatában nyilvános módon felszólítjuk az RMDSZ-t, hogy valljon színt. Hajlandó-e végre a román hatalommal folytatott paktumpolitikájával, másfelől a magyar viszonylatban gyakorolt diktátum-politikájával szakítani? És hajlandó-e végre igazi párbeszédbe kezdeni a tényleges összefogás érdekében?” A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága közleménye szerint: „Annak ellenére, hogy az SZNT elnökét a szervezők megakadályozták abban, hogy elmondja beszédét, a települések és a székek küldöttei nagy számban jelentek meg az agyagfalvi réten, a székely önrendelkezés szimbolikus helyszínén. Üdvözöljük, hogy a székely közösség – a szervezők kilététől függetlenül – minden alkalmat megragad autonómiaigénye kinyilvánítása érdekében.” A „megemlékezésen túl azonban a továbblépés immár halaszthatatlan. Másfél évtized hitegetés után tettekre van szükség. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke kijelentéseivel ellentétben valljuk: a székelység békés, demokratikus jogkövetelésének folyamatában a parlamentáris eszközök már nem elegendők, szükség van a népakarat legitim felmutatására is.” /Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./

A tüzeket az asszony őrizték, amióta az emberiség létezik. „Ez a tűz nem Zeusz, a hímnemű jang, nem a vulkán és nem a máglya, nem a nagy forradalmak tüze, hanem a béke parazsa, amiből a mindennapi élethez szükséges energiát merítjük” – írta Cs. Gyimesi Éva. „Mi, magyarok mintha nem ismernők a tűzmértéket. Ha lenne tűzkultúránk, akkor tudnánk: a mécses élők között a meghittség fénykörét jelképezi”. „Álszent és ízléstelen az a politikai stratégia, amelyik a kegyelet érzületére apellálva a nyilvánosságban „tüzes” érzelmi zsarolással él: mécsessel, fáklyával, lassú gyászzenével. Ez a hamis „gyászmunka”: (kultúr) „polyva”, amit olthatatlan tűzzel kellene megégetni.” /Cs. Gyimesi Éva: Tűzkultúra. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./ Emlékeztető: Előzőleg több városban az állami magyar egyetemet követelő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) sátránál mécsest, gyertyát gyújtottak.

Ötvenhat ember demonstrál jelenleg a Kossuth téren, írta a hét elején az egyik legismertebb magyar internetes újság. Vajon ki számolja meg, hogy éppen hányan tartózkodnak a Kossuth téren, s milyen célzattal? Kirendelt megfigyelőik megkérdeznek mindenkit, aki a belép a térre? Majd, ötven-ötvenhat év múltán, a történészek eldönthetik azt is, hol húzódott az a törésvonal, amelyik mentén szétszakadt a magyar nemzet és nem volt hajlandó osztozni a Kossuth téren, miért épp ötvenhat magas rangú külföldi képviseltette magát, és talán még azt is tisztázzák: ki volt a csőcselék és ki volt a forradalmár ötven évvel ötvenhat után. /Nótáros Lajos: Ötvenhat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Sylvester Lajos Török Józseffel, a Volt Po­liti­kai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének el­nö­kével áttekintette az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki emlékjeleit. Az előző években elhelyezett emlékjelek: Kézdivásárhelyen, a református temetőben a Szoboszlay-per áldozatainak állítottak kopjafát, Torján ugyancsak kopjafa emlékeztet Ábrahám Árpád római katolikus pap mártírhalálára, Sepsibükszádon kopjafás kőtömb örökíti meg Ábrahám Árpád emlékét, és az egykori iskola – ma óvoda – is a kivégzett forradalmár nevét viseli. Az idei félszáz éves évfordulóra legelőször Kisbo­rosnyón emlékeztek kő­tömbös, kopjafás emlékállítással. Ez az első olyan emlékmű, amely a háromszéki származású, halálra ítélt és kivégzett forradalmárokról és a börtönben elpusztult emberek emlékére állítottak. Kisbo­rosnyó, a nem egészen négyszáz lelkes falu többnyire önerőből egy egész magyar történelmi emlékjel-parkot hozott létre. Damó Gyula nyugalmazott tanító és falusfelei a Kárpát-medence magyarsága egészének állított ,,emberségből példát, vitézségből normát”. A budapesti turulmadár-ellenes balliberálisokat kellene ebbe az apró falucskába invitálni, hogy a magyar történelem jelképeiről és jelképszemélyiségeiről valamit megtudjanak, írta Sylvester Lajos. 1956-ra emlékeztető térplasztikai alkotás készül, és emlékparkot építenek Sepsiszentgyörgyön. Az emlékmű Vargha Mihály szobrászművész díjnyertes pályázata alapján készül el. A harmadik emlékművet Vetró András tervei alapján Felsőcsernátonban fogják elhelyezni. A szervezők elsősorban a jogászok támogatására számítanak, a felsőcsernátoni, koncepciós perben kétszer elítélt Rákossy Árpád a Kárpát-medence legnevesebb, 1956-ért is szenvedő jogásza volt, aki először Rákosi Mátyás pribékjeinek karmai közé került, majd az 1956-ot megtorló kádáristák börtönébe. /Sylvester Lajos: 1956-os emlékjelek Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Miről is szól 56? Talán arról, hogy az állampolgár állampolgár akart lenni. Angyal István úgy fogalmazta meg: „nem akartunk semmit, csak boldogok lenni.” 1956-ban az utca népe és az értelmiség eggyé vált. Erre következett a megtorlás. A világ ekkor már kettészakad, kintiekre és bentiekre. Kint a kisebb-nagyobb kompromisszumok, bent a kilátástalanság. Külön kategóriának vehetők a halálraítéltek. Mit tudhatunk róluk? Zömmel belenyugodtak sorsukba. Megkockáztatom: biztosak voltak abban, hogy ami velük történik, az az akkor a lehető legméltóbb, a legnemesebb. Megtisztultan állhattak a bitó alatt. /Varga Andrea: Történ-ésszel. Miről is szól ötvenhat? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Figyelmeztető sztrájkot tartott október 19-én 17 és 19 óra között az erdélyi Krónika napilap szerkesztősége. A szerkesztők szakszervezete újból tárgyal a kiadó vezetőségével. A Mediasind országos sajtó-szakszervezeti konföderáció szerint érthetetlen a Krónika kiadó viszonyulása a konfliktushoz, közleményük szerint elérkezett az idő, hogy a Krónika vezetése „felhagyjon ezzel a mentalitással, hogy ültetvényeken dolgozó rabszolgákként kezelje saját alkalmazottait”. /G. E.: Figyelmeztetnek a „rabszolgák”. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

A bukaresti Magyar Kulturális Központban mutatták be október 18-án Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal /Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2006/ című, bukaresti értelmiségiekkel folytatott beszélgetéseket tartalmazó interjúkötetét. Vitát fakasztott a bukaresti bemutatón Bíró Béla felvetése, miszerint a szabadság önfelszámolása történt a bukaresti magyar értelmiség esetében, és ezt „eufóriájukban nem vették észre”. Beke Mihály András, a bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója túlspekulációnak nevezte Bíró Béla vehemensebb állításait. /G. E.: Feltáráskísérlet. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára emlékeztek október 20-án Kolozsváron. Az RMDSZ, a magyar főkonzulátus és a Kolozsvári Magyar Opera szervezésében rendezett gálaest Páskándiné Sebők Anna Erdély 1956 című filmjével kezdődött. Dr. Cseh Gusztáv Áron kolozsvári magyar főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Amikor ’56-os Budapestre emlékezünk, gondolnunk kell Kolozsvárra, Csíkszeredára, Temesvárra, egész Erdélyre” – mondotta a főkonzul. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kifejtette: az 50 évvel ezelőtt kirobbant szabadságharc ma is folyik. 1956-ban tulajdonképpen Európában a 20. század második felének leghosszabb forradalma indult el, amely átnyúlik a 21. századra is. „1956 nem csupán Magyarország forradalma, hanem Erdélyé, sőt, Romániáé is, sem határőrök, sem szovjet tankok nem tudták ezt megakadályozni. A megtorlás kegyetlen volt itt is, ott is” – fogalmazott a politikus. „Legyen a miénk végre 1956, legyen mindannyiunké ez a hosszú-hosszú forradalom!” – összegzett Markó Béla. A gálaest díszvendége dr. Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke elmondta: „Mindannyian lelkünkben érezzük 1956 nagy tragédiáját”. A beszédek után Szili Katalin átadta a magyar állami kitüntetéseket annak a hét erdélyi személyiségnek, akik az ’56-os forradalmat és szabadságharcot követő romániai megtorlásoknak voltak az áldozatai. A kitüntetettek életútját összefoglaló laudációt a főkonzul mondta. Ezután a főkonzul felolvasta annak az ötvenöt személynek a nevét, akiket az események ötvenedik évfordulója alkalmával alapított Szabadság Hőse Emlékéremmel tüntettek ki. Hasonló kitüntetést ad majd át 44 személynek dr. Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul október 23-án, a székelyföldi városban zajló megemlékezésen, illetve további nyolc emlékérmet fog átnyújtani Terényi János bukaresti magyar nagykövet november 3-án, Brassóban. Az erdélyi politikai elítéltek nevében Dávid Gyula szólt a jelenlévőkhöz. Az 50 évvel ezelőtti eseményeket felidézve az irodalomtörténész elmondta: a forradalmi eszmék megvalósítása volt a céljuk, illetve megszabadulni mindazoktól, akik felszabadítóknak nevezték magukat. Az emlékesten Hatházi András színművész előadásában meghallgatták Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, majd a Magyar Opera ének- és zenekara közreműködésében felhangzott Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve. Szili Katalin a kolozsvári magyar főkonzulátuson zárt körű – a sajtó számára nem nyilvános – megbeszélést folytatott magyar értelmiségiekkel. /P. A. M., T. Sz. Z.: Visszatérni a forradalom szelleméhez. Az 1956-os eseményekre emlékeztek fél évszázad elteltével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A magyar forradalom emlékének szentelt Kárpát-medencei tanácskozáson emlékeztek meg október 20-án Szabadkán 1956 eseményeiről. A Nyitott Távlatok délvidéki 56-os műhely, Szabadka város, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai magyar főkonzulátus által szervezett konferenciára a térség országaiban élő magyarság képviselői kaptak meghívást. A feszült magyarországi belpolitikai helyzet miatt több budapesti meghívott lemondta a részvételét. Dr. Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke azt idézte fel, hogy a magyar forradalmat és szabadságharcot mélységes szimpátia, együttérzés övezte Ausztriában. Dr. Bodó Barna temesvári szociológus felidézte, hogy Romániában három évvel a forradalom leverése után is voltak áldozatai az elnyomásnak. 1959-ben a kolozsvári Bolyai Egyetemet erőszakkal felszámolták, s az intézmény három professzora, Csendes Zoltán rektor-helyettes, Szabédi László költő, filológus és Molnár Miklós közgazdász öngyilkos lett. Bodó a szórványban élők megmaradásának esélyeit elemezte. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó alapító főszerkesztője azoknak a kárpátaljai magyaroknak az emlékét idézte fel, akiket a forradalom és szabadságharc támogatása miatt üldöztek, zártak börtönbe. Végezetül Szlovéniából, Horvátországból és Szerbiából érkezettek emlékeztek meg az akkori Jugoszláviát is elérő menekültáradatról. /Kárpát-medencei tanácskozás Szabadkán 1956-ról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi vonatkozású eseményeire emlékeztek írók, költők a marosvásárhelyi Bernády-házban, a Látó című irodalmi folyóirat októberi számának bemutatója alkalmával. Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi folyóirat elődje, az Igaz Szó, az ’50-es években jelentős szerepet játszott a magyarság irodalmi-politikai életében. „Csalódott vagyok, mert nincs kinek átadni a megemlékezés hagyományait, az ünnep jelentősége elszürkült, átszövi a politika hálója” – jelentette ki Pomogáts Béla, akit hat hónapra internáltak a forradalom leverése után. Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, aki egy évet töltött rácsok mögött, ’56-os vonatkozású verseiből olvasott fel. A hét év börtönbüntetést letöltött, Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténész rámutatott: „Válaszút nem volt. Amikor mindannak, amiről meg voltam győződve, az ellenkezője ment végbe, csak olyan mértékig illeszkedtem be a kint talált világban, amennyire tisztességgel és a magam korábbi eszményeihez híven tehettem”. Viski András író, költő, dramaturg úgy érzi – bár 1957-ben született –, megfogantatása pillanatában a forradalom gyermeke lett. Édesapját, Viski Ferenc református lelkészt, feleségével és hét gyermekével együtt, mint „horthysta, felforgató elemet”, a román Gulágra száműzték. Kántor Lajos irodalomtörténész a korabeli lapok, folyóiratok tematikáját ismertette, kiemelve, hogy az „új Korunkért” emelt szót Gáll Ernő, Veres Péter, Szentimrei Jenő és Turnovszki Sándor. Kántornak az a véleménye, hogy egykori tanárának, Szabédi Lászlónak az öngyilkossága visszavezethető az 1956-os eseményekre is. – Ötvenhat hősei lassan mind elmennek közülünk, a legendás pesti srácok is közelítenek hetvenedik életévükhöz – idézett könyvéből a magyarországi Kozma Huba. Ő Pongrátz Ödönről, a Corvin köz főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek a bátyjáról jelentetett meg nemrégiben könyvet. „Ödön vette föl az öccse kezéből kiesett lyukas zászlót, hazaköltözött Amerikából, és most már ő fogadja a Kiskunmajasi Ötvenhatos Múzeum látogatóit...”. Páll Lajost 1956-ban hat év börtönre ítélte az akkori hatalom. Versei híven tükrözik a rabság szenvedéseit, megaláztatásait. /Nánó Csaba (Marosvásárhely): Látó-bemutató és emlékezés ’56-ra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A budapesti Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára és a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány összeállításában jelent egy DVD, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából. A közzétett dokumentum-szemelvények, írott és hangzó anyagok által lépésről lépésre követhetők az 1956-os történések, a forradalom kirobbanásától kezdve egészen a szabadságharc vérbefojtásáig. A DVD válogatást tartalmaz a Szabad Európa Rádió, a Kossuth Rádió, a Szabad Kossuth Rádió, valamint a vidéki rádióadók korabeli hangfelvételeiből. Mindezt kiegészítik a forradalom idején megjelent írott sajtóanyagok, a Magyar Nemzetben, a Népszavában, a Szabad Népben, a Népszabadságban, a Szabad Ifjúságban és a Népakaratban napvilágot látott írások. Ide kapcsolódnak azok röplapok is, amelyek az ’56-os események idején születtek. Közlik a forradalom résztvevőinek életrajzát is. /Papp Annamária: Az 1956-os forradalom adattára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

A forradalmi eseményeket és az erdélyi magyarság szimpátia megnyilvánulását a magyar irredentizmus veszélyeként tüntették fel, és ezt felhasználván a román vezetőknek sikerült meggyőzni a szovjet vezetőket arról, hogy a magyar nacionalizmus destabilizálhatja a szocializmus békés építését Romániában, ezért szükséges a romániai magyarság politikai befolyásának visszaszorítása. Szovjet belegyezéssel nagyon sok magyar kommunista vezetőt eltávolítottak tisztségéből. A forradalmat követő kegyetlen retorzió után, az 1962-es évet követően, a Kádár-korszak belépett „stabilizációs” fázisba, amikor is a diktatúra represszív jellege valamelyest enyhült. Létrejött a ’puha diktatúra’, a „gulyáskommunizmus”, amelynek célja az volt, hogy elfeledtesse a magyar társadalommal ’56 céljait, elviselhetőbb megélhetési feltételeket teremtettek Magyarországon. /Csoma Botond (az RMDSZ Kolozs Megyei szervezetének alelnöke): Ötven év távlatából. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A magyar forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára Jugoszláviában tartózkodott. Ezért 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedések foganatosítása a Politikai Bizottságra hárult. Már 24-ére eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően. Ezenfelül lezárják a határt, és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére küldték, Miron Constantinescut Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság kidolgozott egy akciótervet. Ebben előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében. Gheorghiu-Dej hazatérte utáni elemzéskor a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnaras vezetésével, azzal a feladattal: „megtegyenek minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen október 26-tól Fazekas János koordinálta a politikai akciókat. Fazekas egy 1989 után készült interjúban említette, hogy Gheorghe Pintilie tábornok, aki 1948-tól a Securitate irányítója volt, titkos parancsot küldött neki, amely mintegy ezer névből álló listát tartalmazott, akiket előzetes letartóztatásba akart helyeztetni. A listán a Magyar Autonóm Tartomány fontos személyiségeinek, számos írónak és értelmiséginek, tanároknak és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mintegy 150 diákjának a nevét azonosította. Azonban Fazekasnak a Kolozsváron hasonló utasításokat kézhez kapó Miron Constantinescuval együtt sikerült hatályon kívül helyeztetni a rendelet végrehajtását. Fazekas november első napjaiban számos nagygyűlés megtartását rendelte el, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának helyeslése és a magyarországi események elítélése volt. Az ülésen többnyire kényszerűségből munkások szólaltak fel a forradalmat elítélően, őket megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában gyűlést tartottak az írókkal és szerkesztőkkel. Fazekas János minden résztvevőt nyílt állásfoglalásra kötelezett, ami nem lehetett más, mint a forradalom elítélése. Az összejövetel után, hűséglevelet készítettek, amelyet „aláírt” tizenhat író, három szerkesztő és három szerkesztőségi dolgozó. A levél november 4-én jelent meg a Vörös Zászlóban Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel. Visszaemlékezéseiben Fazekas János úgy magyarázta, hogy ez a nyilatkozat „védőpajzs volt évtizedeken keresztül, lehetőséget biztosított az alkotómunkához.” Következett a nyilatkozatnak az Előrében történő közzététele. Ezt megelőzően Sütő András és három társa (Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor és Nagy Pál) felhívta Robotos Imrét, a központi magyar napilap, az Előre főszerkesztőjét, hogy nevüket törölje az aláírók közül, mivel ők nem értenek mindenben egyet annak tartalmával és „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Robotos a kérdést úgy oldotta meg, hogy a felhívást nem közölte le, ami súlyos következményekkel járt számára. Fazekas az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet összejövetelén arra kötelezte annak tanárait, hogy ők is egy nyílt levélben fejezzék ki hűségüket a rendszer iránt. A nyilatkozat 42 aláírással november 5- én jelent meg a Vörös Zászlóban. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol. /Pál-Antal Sándor: Preventív retorzió – nagygyűlések, hálanyilatkozatok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./