A megkerülhetetlenné vált Magma
Hetedik születésnapját ünnepli idén a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér. A meghatározónak tartott első hét esztendő alatt biztos irányvonalat kapott a dinamikus kulturális intézmény, amelyet tárlatai mellett egyre alaposabb művészetpedagógiai tevékenység is jellemez. Tavaly a The New York Times világlap is cikkezett a Magmáról, ez jelentette számukra az Andy Warhol által emlegetett „tizenöt perces hírnevet”, ám ugyanakkor felerősítette az erdélyi média érdeklődését is.
A kiállítások szervezésekor Kispál Ágnes Evelin és Kispál Attila ma már a kevesebb több elvét alkalmazza, elegendőnek tartanának évente öt-hat tárlatot, de úgy látják, kapcsolódniuk kell a közismert kulturális rendezvényekhez (művészeti biennálék, PulzArt, Szent György Napok), így több tárlatmegnyitóval számolnak. Tavaly összesen harminc bejegyzés – azaz különféle rendezvény – szerepel honlapjukon, többet vállalnak, mint amennyit bírnak, de a felkérésekre sem tudnak nemet mondani. Voltak olyan esztendők, amikor havonta új kiállítással jelentkeztek, de rájöttek, egy-egy jelentősebb kortárs művészeti anyag bemutatásához nem elegendő egy hónap, így a fontosabb kiállítások újabban két-három hónapig látogathatók, ezekre műhelyfoglalkozásokat is „telepítenek”. 
Egyre több fiatal jár a Magmába, a tárlatlátogatási szándék mellett ez főként a műhelyfoglalkozásoknak, a Fám Erika által vezetett művészetpedagógiai tevékenységnek köszönhető, iskolákból, sőt, óvodákból is érkeznek csoportok, olyan hónap is volt, amikor hatszáz diákkal foglalkoztak. Ezt mindannyian nagy eredménynek tartják, és büszkék arra, hogy középcsoportosoktól középiskolásokig minden korosztályt meg tudnak szólítani, s hogy foglalkozásaik ingyenesek, azokat pályázati támogatásból (Bethlen Gábor Alap) finanszírozzák. Fám Erika a Székely Mikó Kollégium volt filozófiatanáraként azt mondja, a Magmában élhet oktatói szenvedélyének, tömörítetten hasznosíthatja vizuális kultúrával kapcsolatos tudását. A diákok az iskolában nem találkoznak kortárs művészettel, ezért be kell „csábítaniuk” mind a pedagógust, mind a diákot. A tárlatvezetés mellett műhelyfoglalkozást tartanak, ha kell, játékosan, a művészetpedagógiát pedig a legkisebbek, olykor az óvodások élvezik a legjobban, de legfogékonyabbak az általános iskolások, ők már látják az értelmezési lehetőséget. A gyermekekhez rengeteg vizuális információ eljut, de nem tanítják meg, hogyan kell azokat feldolgozni, ezért amit a Magmában kapnak, hiánypótló is. Értő módon látni tanulni ugyanolyan fontos, mint írni, olvasni tanulni, véli Fám Erika, aki azt is szeretné, hogy idéntől a szentgyörgyiek mellett vidéki iskolásokat is fogadjanak a Magmában. Szokásukhoz híven, 2017 első tárlataként saját gyűjteményüket mutatják be, ezúttal „megviccelve” a nézőket, ugyanis a szükséges leltározást összekapcsolták a kiállítással, így született meg a jobbára installációkat felvonultató, Leltár miatt nyitva című összeállítás. Egy nagyon gyakori animációs műfaj ihleti a következő, februári tárlatot, a számítógépet, okostelefont használók körében jól ismert GIF (Graphics Interchange Format) formátum ugyanis átmenetet jelent az állókép és a videó között. Ezután a bukaresti képzőművészek kiállítása következik, majd Szent György Napokra a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány egyedi videóarchívumából mutatnak be válogatást, a kiállítás kurátora Kozma Éva és Peternák Miklós. Nyárára egy három hónapig látható nemzetközi tárlatot terveznek, a Hálózat című kiállítást Barabási Albert László csíkszeredai származású, világszerte ismert hálózatkutató nyitja meg, s reményeik szerint előadást is tart a műtárgy-kereskedelem hálózatáról. Ezt igen hangsúlyos rendezvénynek tartják, már tavaly február óta szervezik. Következik a Maybe 4 csoportos kiállítás Újratervezés címmel, öt évvel a korábbi kiadás után most arra kíváncsiak, holt tart ma a kilencvenes évek elején végzett művészgeneráció; közülük többen Sepsiszentgyörgyhöz kötődnek, a címet az is indokolja, hogy az alkotókra amúgy is jellemző a folyamatos újratervezés. Végül év végére egy meglepetésszerű csoportos kiállítást ígérnek, de 2017 folyamán még bemutatkozik Bordos László Zsolt is, akit a 3D-animáció és az épületvetítés tett világhírűvé. Idén az egyik alagsori termüket úgy alakítják át, hogy művészetpedagógiai tevékenység állandó helyszíne lehessen, de azt is szeretnék, ha bővíthetnék állandó munkatársaik számát, illetve annak is örülnének, ha nagyobb keretből gazdálkodhatnának.Tavaly a Tranzit.org közép-európai független kortárs művészeti hálózat részeként működő Tranzit.ro elismerésben részesítette a Magmát, a DaDa 100 díjat adományozva nekik, ez számukra visszaigazolást jelent, azt, hogy másutt is szemmel tartják munkájukat. Ezt támasztja alá a The New York Times októberi, Kárász Palkó által jegyzett cikke is, amely a Brâncuşi fiai és lányai, egy családi intrika című csoportos kiállítás kapcsán mutatta be a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítóteret. Mindezek okán az intézmény működtetői úgy vélik, hét év alatt a Magma beírta magát a sepsiszentgyörgyiek emlékezetébe, beépült a közösségi tudatba. „Ha valaki kortárs képzőművészetről beszél, nem tudja megkerülni a Magmát” – teszi hozzá Kispál Attila.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bálványos, az óriásszobrászat idei fővárosa
Monumentális munkák a hegyen
Május 5-15. között zajlott a Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium a Bálványos Resortban, ahol a Szarvadi házaspár első alkalommal látta vendégül a rendezvényt. A 13 képzőművész 11 országból érkezett Háromszékre, és tíz nap alatt faragták ki a nagyméretű tölgyfákból alkotásaikat. Minden munka nem készült el a határidőre, ugyanis az eső több ízben megzavarta az alkotó tevékenységet.
Május 10-én a hotel kalandparkja és a háziállatokat befogadó karámok között meghúzódó kövezett téren már javában sürögtek-forogtak a művészek, zúgtak a láncfűrészek, csattogtak a vésők és a fejszék. A kevésbé avatott szem is láthatta, hogy itt bizony valami csodálatos, mifelénk eddig nem látott alkotótevékenység zajlik. Elsőként a lengyel Piotr Zbrozek szobrászt kaptuk mikrofonvégre, aki elmondta: érdekesnek tartotta más országokból érkező kollégáival közösen dolgozni, emellett vonzotta Bálványos is, a vad természet.
„Lengyelországban is igyekszem minél többször a természetben lenni, horgászok, vadászok, sízek. De időm nagy részét a műhelyben töltöm, kis medálokat készítek bronzból, követ faragok, jégszobrászattal is foglalkozom. Ahogy az erdélyiek szívétől nem áll messze a fa, úgy a lengyelekétől sem: mifelénk is rengeteg a fából készített épület, sok a faragómester. Ezzel én is így vagyok: szeretem a múlttal tartani a kapcsolatot, hogy onnan ihletődve valami újat készítsek a jövő számára” – mesélte a hivatásos faragó, aki ezúttal a Természet temploma című munkát készítette el egy kettéhasított fatörzsből.
Vízcsepp fából
Szomszédságában a belga Christian Deman tevékenykedett, aki már a beszélgetés elején fontosnak tartotta hangsúlyozni: ő csak hagyományos eszközöket használ a munkájához, és ezt alátámasztandó, elő is halászott a szerszámok közül egy méretes fejszét. A románul érthetően beszélő képzőművész a közös munka élményét szereti, azt, hogy találkozhat más országokból származó kollégáival. Nagy meglepetésünkre magyarul is megszólalt, de mint mondotta, lehet, sosem tudja megtanulni ezt a gyönyörűen zenélő, de annál nehezebb nyelvet. „A víz szelleme címet adtam munkámnak. A fa egyébként kedvenc anyagom, mivel hiszek az élet körforgásában. Kivágunk egy fát, készül belőle valami szép, majd nő egy új fa” – vélekedett a művész, aki többször volt Romániában, és szereti Brâncuşi munkáit.
A japán Nakamura Kei a Vízcsepp – szellem nevet adta munkájának. „Kapcsolat a természet, az ember és egyben köztem, annak ellenére, hogy absztrakt, nem realisztikus formáról van szó” – magyarázta Kei, aki olyan országból érkezett, ahol kevés a fa, viszont ősrégi tradíciója van a famegmunkálás mesterségének. Ő általában márványba, homokkőbe és gránitba farag, fába kevésbé, a faanyagot inkább házak építéséhez használják.
A németországi Martina Kretmeier elmondta: kihívást jelentett számára, hogy modell nélkül kellett a női alakot megformáznia, mivel így az arányok betartása nem könnyű feladat. A szentpétervári Vasilisa Chugunova az Ember az esőben nevet adta munkájának, és úgy ítélte meg, hogy megfaragása által a fa egy második életlehetőséget kap.
Nagyváradról Bálványosra
Az alkotótábor úgy valósulhatott meg, hogy a szálloda tulajdonosai pozitívan válaszoltak Cosmin Hiristea szobrász, az olaszországi székhelyű Monumentális Szobrászati Események Nemzetközi Egyesülete romániai vezetőjének javaslatára egy, a tölgyfa monumentális szobrászati megmunkálására szakosodott nemzetközi szimpózium megszervezésére. A monumentális szobrászat iránti szenvedély mellett a Kolozsváron született, de pár éve Bukarestben élő Hiristea a hegyek szerelmese, 2007 óta Bálványos rendszeres vendége.
„Eddig négy kiadása volt a rendezvénynek Nagyváradon, és most Bálványoson szerveztük meg azt követően, hogy művészekből és építészekből álló szakmai zsűri több mint száz jelentkező közül választott ki 13 pályamunkát, szem előtt tartva a művészek eddigi életútját, munkásságát, és a fa megmunkálásának sokszínűségét is. Úgy vélem, ez a szimpózium azért is fontos, mert a nagyközönséget a szabadtéri munkák közelebb hozzák a művészethez” – mesélte a szervező, aki reményét fejezte ki, hogy máskor is jöhetnek Bálványosra.
Szarvadi Loránd, a szálloda tulajdonosa kifejtette: az Art-hotel tradíció folytatásaként egészítették ki az eddigi művésztáborok sorozatát ezzel az új tevékenységgel. „A munkák a hotel parkját fogják díszíteni, így bárki megtekintheti a szobrokat. Valószínű, hogy folytatjuk ezt a kezdeményezést, ami kiegészíti a nyolcadik alkalommal megszervezendő, idén június 9-17. között zajló művésztáborunkat” – részletezte.
A vidék értékei
A művészekkel folytatott beszélgetések végén mindannyian hangsúlyozták: elképesztőnek tartják a bálványosi levegő minőségét (ezt főleg a nagyon zsúfolt Japánból érkezett faragó hangsúlyozta), a természet szépségét, azt, hogy természetes környezetükben élő medvéket vehetnek szemügyre, továbbá a vendéglátás minőségét. Egybehangzó véleményük, hogy olyan körülményeket, mint amilyeneket a Szarvadi házaspár teremtett meg Bálványoson, kevés helyen találni, jóllehet a tábor résztvevői Kínától Svájcig és Németországtól az Egyesült Államokig mindenhol megfordultak már.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nem szabad összemosni a katolikus iskolát a többi magyar osztállyal” 59 helyett csupán 50 osztály
– Remélem, hogy a tanfelügyelőség által levágott magyar osztályok visszakerülnek a beiskolázási tervbe. A főtanfelügyelővel folytatott beszélgetésen ezt tisztáztam, félig-meddig ígéretet is kaptam. Kérdés, tartja-e a szavát, vagy ő is megijed a ránehezedő nacionalista nyomástól – jelentette ki tegnapi sajtó- tájékoztatóján Biró Zsolt képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának tagja.
A képviselő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marosvásárhelyen annyi magyar gyermek végzi el a 8. osztályt, hogy 59 osztályra lenne szükség. Ezzel szemben a tanfelügyelőség mindössze 50 osztályt engedélyezett. „Ha hozzáadjuk a katolikus iskolában indítandó három osztályt, még mindig csak 53-nál tartunk” – mutatott rá Biró.
Hangsúlyozta: nem szabad összemosni a római katolikus iskola osztályait a magyar közösségnek járó többi osztállyal. „Ha megadják számunkra azokat az osztályokat, amelyeket igényeltünk, az nem azt jelenti, hogy a római katolikus iskolától vettünk el. Ezt egyértelműen és világosan elmondták az intézmények vezetői is. Ha adnak egy osztályt a Bolyainak vagy a pedagógiai líceumnak, akkor nem a római katolikus iskolát rövidítettük meg. Ennek az iskolának a helyzetét meg kell oldani önálló intézményként.”
Magyar osztályt kért Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (egy természettudományi osztályt), amelyet a tanfelügyelőség korábban visszautasított, a pedagó- giai líceum (egy társadalomtudományi osztályt), amelyet szintén visszautasított a tanfelügyelőség azzal, hogy „a magyar osztállyal a románokat rövidítenék meg, illetve, megváltozna az etnikai arány az Eminescu líceumban, ha egy újabb magyar osztály indulna”. Az Elektromaros líceumban a tervek szerint indult volna egy matematika-informatika osztály, de magyar tagozaton indított volna osztályt a C. Brâncuşi és a I. Vlasiu iskolaközpont, ahol szakiskolai osztályokról lett volna szó, ezeket is „levágták”.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek az osztályok is visszakerüljenek a beiskolázási hálózatba, hiszen megfosztjuk a magyar közösséget attól, hogy szakmát tanuljon anyanyelvén, ha ezeket az osztályokat nem engedélyezzük, és pontosan azoktól a tanulóktól vesszük el az anyanyelven való tanulás lehetőségét, akik esetleg most gyengébben vizsgáznak, de ősszel a pótvizsgán átmennek, és szakiskolában folytatnák tanulmányaikat. Fontos, hogy mind az Elektromarosban, mind a Brâncuşi-ban, mind a Vlasiuban induljanak magyar osztályok.” Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy Erdőszentgyörgyön azzal vágták le a társadalomtudományi osztályt, hogy az ottani gyermekek nagy része amúgy is Vásárhelyre jár iskolába.
Felháborító és diszkriminatív Felháborítónak és diszkriminatívnak nevezte, hogy Maros megyében 253 magyar diák számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget, bár a 9. osztály kötelező, mi- közben a román tagozaton közel 150 hellyel, a német kisebbség ese- tében pedig 18 hellyel hirdettek meg többet a 9. osztályba. „A tanügyi törvény világosan fogalmaz a nemzetiségi oktatás tekintetében is. A magyar közösségnek alkotmányos és tanügyi törvényben is rögzített joga, hogy anyanyelvén tanuljon, a tanfelügyelőségnek pedig az a kötelessége, hogy ahány tanuló végez, annyinak biztosítson továbbtanulási lehetőséget” – mondta. Elfogadhatatlannak nevezte a tanfelügyelőség érveit, mely szerint kevesebb diák iratkozik be a 8. osztályt követően a vizsgára, mint ahányan elvégezték a tanulmányaikat, vannak, akik megbuknak. A képviselő kijelentette: ezeknek pótvizsgát szerveznek, és az érvényes mód- szertan szerint, mivel kötelező a 9. osztály, akik a pótvizsgán átmennek, de azok is, akik a felmérőn nem érik el az átmenő jegyet, be tudnak iratkozni szeptemberben a 9. osztályba. Tehát őket is számításba kell venni. Mint mondta, többször tárgyalt – nemcsak parlamenti interpellációk és a minisztériumokhoz levelek formájában – a tanügyminisztérium szakembereivel, és mindenki megerősítette, hogy annyi helyet kell meghirdetni, ahány tanuló végzi az iskolát.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)

Katolikus gimnázium: a tanfelügyelőség nem vette figyelembe a szülők kérését
Döntött a tanfelügyelőség: Maros megyében 53 magyar tannyelvű 9.osztály indulhat, a Római Katolikus Teológiai Líceum által kért három osztály viszont szétoszlik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Constantin Brâncuşi építészeti- és a faipari szakközépiskola között. A szülők értetlenül állnak a döntés előtt, az RMDSZ lemondásra szólította fel a főtanfelügyelőt.
A katolikus gimnázium szülői csoportja csütörtökön azzal a kéréssel fordult a polgármesteri hivatalhoz, a prefektúrához és a tanfelügyelőséghez, hogy az iskolájuk a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként működhessen a 2017/2018-as tanévben. A szülőket képviselő Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, az egyeztetés során a kérésüket elfogadta a városháza, a prefektúra, valamint a katolikus iskolát működtető Státus Alapítvány is.
A tanfelügyelőséget azonban ezt nem vette figyelembe a jövő tanévi iskolahálózatot összeállításakor. Csíky Csengele szerint ezzel a magyar gyerekeknek a tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga csorbult, hiszen a három osztályból csupán egy elméleti, a másik kettő vegyes tannyelvű szakközépiskolai osztály.
Az egyetlen megoldás volt
Arra a kérdésünkre, hogy két nappal ezelőtt még nem volt szó a katolikus gimnáziumnak a Bolyaiba történő besorolásába és ezt mindkét tanintézmény vezetője megerősítette, Csíky Csengele azt mondta: ezt az egy megoldást látták elfogadhatónak, amíg a katolikus iskola jogi helyzete tisztázódik.
„Ha a Bolyai struktúrájaként működne tovább a katolikus gimnázium, akkor lehetőségében állna cikluskezdő osztályokat indítani” – magyarázta a szülői csoport szóvivője, aki szerint a Bolyai vezetősége rosszul döntött, amikor elzárkózott a katolikus iskola „átvételétől”.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója, Hajdú Zoltán és a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, Székely Szilárd arról tájékoztatta a sajtót, hogy egyelőre fel sem merült megoldásként a katolikus iskola besorolása a Bolyaiba, mert a felekezeti intézmény önállóságának megőrzése a cél. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy ha arra szükség lesz, természetesen segítenek, befogadják a katolikusokat.
Maros megyében 4837 azoknak a száma, akik a 2016/17-es tanévben elvégezték a nyolcadik osztályt, közülük 3936-an iratkoztak a kisérettségi vizsgára.1325-ön magyar, 64-en német tannyelvű osztályban végeztek.
„Csúfot űztek a magyar közösségből”
A Maros megyei tanfelügyelőség csütörtök délutáni döntését döbbenten fogadta Novák Csaba Zoltán szenátor is, aki szerint „a tanfelügyelőség nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől, és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott”.
A tanügyi kérdésekkel foglalkozó szenátor a Maszolnak elmondta, mivel közeledik a nyolcadik osztályt végzett tanulóknak a kilencedikbe való beiratkozásának ideje, a minisztérium is sürgette az ügy megoldását. Végre több hónapi tárgyalás után született egy konszenzusos megoldás, „a tanfelügyelőség azonban a döntésével csúfot űz a magyar közösségből”.
RMDSZ: mondjon le a főtanfelügyelő!
Lemondásra szólítja Maros megye főtanfelügyelőjét csütörtökön Novák Csaba Zoltán szenátor, aki elfogadhatatlannak tartja a döntést, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum három 9. osztályából kettőt két gyenge tanintézménybe sorolt. „Úgy vélem, hogy gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből, hiszen a tegnap úgy is dönthettek volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják ezt a két osztályt” – hangsúlyozta a politikus.
Novák szerint a döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéses, hiszen tudomása szerint a faipari líceumban például nincs elegendő magyar szaktanár. Ezekbe az iskolákba még a román szülők sem szívesen iratják be gyerekeiket – mutatott rá a szenátor, aki szerint a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív, ha a magyar gyerekek számára a szakmai tantárgyakat román nyelven oktatják. .
A Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolódna, mint oktatási struktúra – olvasható a sajtónak kiküldött közleményben.
„Az RMDSZ rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tegnapi tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. Az általunk is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, hogy a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak” – olvasható a közleményben. 
Antal Erika maszol.ro

Szétosztotta a katolikus líceum osztályait a Maros megyei tanfelügyelőség
Csütörtökön konszenzus született arról, hogy a katolikus iskola, mint jogi személy a 2017/2018-as tanévben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolt struktúraként tudna működni - közölte az RMDSZ Maros megyei szervezete. Ezt a jogi megoldást az iskola megmentésére elfogadta a katolikus líceum vezetősége, a katolikus egyház, a szülők, a marosvásárhelyi önkormányzat és a prefektus is. A tanfelügyelőség, bár hivatalos átiratot is kapott a szülőktől erre vonatkozóan, az érintettek igényeit figyelmen kívül hagyva, más döntést hozott. A korábban jóváhagyott, összesen 53 induló magyar tagozatos 9. osztályból, a 70/2017-es, a beiratkozást megtiltó tanfelügyelőségi rendelettel a tanfelügyelőség 3 osztályt kivett a rendszerből. A csütörtöki döntéssel, az összesen 53 magyar osztályt megtartva, úgy határoztak, hogy a felfüggesztett 3 osztály a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Constantin Brâncuşi szaklíceumban és a faipari szaklíceumban indulhat. „Úgy tűnik a tanfelügyelőség ma nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott. Tekintettel arra, hogy hónapok óta halogatták az induló 9. osztályok brosúráinak a kinyomtatását arra hivatkozva, hogy Marosvásárhelyen nincs iskolahálózat, felfoghatatlan, hogy ma milyen jogi alapon tudtak mégis döntést hozni. Várjuk a holnapi nap folyamán a tanfelügyelőség írásos határozatát, hogy elemezhessük mi alapján döntöttek, és eldöntsük, milyen lépést tehetünk ezek után” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán szenátor a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése kapcsán. „Az RMDSZ számára továbbra is elsődleges a gyerekek tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga, és együtt érzünk a szülőkkel, valamint támogatjuk őket abban, hogy a törvényes keretek között továbbra is harcoljanak a katolikus felekezeti oktatás megtartása mellett. A több hónapi tárgyalás után, most, amikor végre konszenzusos megoldás körvonalazódott, úgy érezzük, hogy a tanfelügyelőség a mai döntésével csúfot űz a magyar közösségből” - áll a közleményben. (hírszerk.) Transindex.ro

Már biztos, hogy nem kerülnek a katolikus líceum 9. osztályai a Bolyaihoz
Az oktatási minisztérium is arra biztatja a Bolyai Farkas Líceumot, hogy "fogadja be" a Római Katolikus Líceum osztályait, azonban a Bolyai szerint ez törvénytelen
Eléggé valószínű, hogy nem kerül a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz az a három kilencedik osztály, amelyet a Római Katolikus Teológiai Líceum nem indíthatott el saját intézményén belül a Maros Megyei Főtanfelügyelőség tiltása miatt. A főtanfelőgyelőség ugyanis egy korábbi határozatában megtiltotta a katolikus iskola cikluskezdő osztályainak elindítását a 2017-2018-as tanévben, a döntés az iskolaalapítás körüli DNA-s vizsgálatokkal hozható összefüggésbe.
Múlt héten a főtanfelügyelőség vezetősége úgy döntött, hogy a Római Katolikus Líceum által igényelt három 9. osztályt szétosztja a Faipari Iskola, a Constantin Brâncuşi építészeti iskola és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum között.
A Római Katolikus Líceum cikluskezdő osztályaival kapcsolatosan csak a 9. osztályok indulása van veszélyben: 5. osztály nem indul ősszel, mert a 2016-2017-es tanévben nem volt 4. osztálya az iskolának, a nulladik osztály kérdését pedig megoldották.
A szülők a 9. osztályok ügyének megoldását abban látták volna, ha az iskolát a Bolyai Farkas Elméleti Líceum struktúrájához sorolnák. Csíky Csengele, a katolikus iskola szülői csoportjának egyik képviselője elmondta, akkor van esély a cikluskezdő osztályok elindítására, ha a csütörtöki ülésén a városi tanács elfogadja az iskolahálózatot úgy, hogy a katolikus líceum a Bolyai struktúrájába tartozzon – szerinte a 5777/2016 minisztériumi módszertan ezt lehetővé is teszi. Úgy véli, hogy ha a tanács nem tesz eleget a szülők kérésének, akkor nincs lehetőség a kezdőosztályok elindítására. „Még az utcára vonulás sem segítene ezen” - mondta. 
K. M. Transindex.ro

Megnyitották a nagyközönség előtt a kolozsvári Mátyás-házat
Bár egyelőre csak a nyári időszakra, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Kolozsvár egyik legjelentősebb műemléke, Mátyás király szülőháza.
A kincses város legrégebbi emeletes házában kortárs hazai művészek munkáit láthatja a nagyközönség, a tárlatot az ingatlan tulajdonosa és használója, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) szervezte. Nagyon sok turista volt az idők folyamán, akik szerették volna megtekinteni a Mátyás-házat, így arra gondoltunk, hogy megnyitjuk a nagyközönség előtt.
Úgy vélem, ezt a galériát Kolozsvár legfontosabbjai közé sorolhatjuk” – jelentette ki Ioan Sbârciu, az egyetem szenátusának elnöke az épületben helyet kapó kiállítás pénteki megnyitóján.
A Transilvania Reporter beszámolója szerint Radu Marcel Moraru, az intézmény rektora elmondta: az a céljuk, hogy jóval több látogatót vonzzanak az épületbe, ugyanakkor a kulturális turizmus jegyében kortárs művészetet is kínálnak a turistáknak. Az épület Az alvó múzsa álmából... című, az egyetem oktatóinak munkáiból összeállított tárlattal nyitotta meg kapuit, mely szeptember 9-éig látogatható, írta a lap, a festményeket, szobrokat tartalmazó kiállítás jelentős román művészek mellett Kudor-Duka István, Kömives Andor festményeit és Kolozsi Tibor szobrászművész alkotásait is bemutatja.
Emellett az emeleten a neves román szobrászművész, Constantin Brâncuși fényképeiből összeállított tárlatot is láthatják az érdeklődők, melyek szintén az egyetem jelentős gyűjteményét gazdagítják. Az UAD ugyan nem biztosít tárlatvezetést az épületben, azonban számos tájékoztató kiadványban hívja fel a figyelmet a látnivalókra, történetükre.
Az érdeklődők naponta 12 és 18 óra között tekinthetik meg a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemléket, a felnőttek 10, a 12 év feletti gyerekek, nyugdíjasok és egyetemisták 5 lejért. A bevételt az egyetem vezetősége a Mátyás-ház konzerválására és restaurálására kívánja fordítani. Szándékuk szerint azt a nyári turistaszezon lejártával is nyitva tartanák a nagyközönség előtt, a látogatási időt azonban össze kell hangolni az épületben órákat hallgató diákok órarendjével.
Az Óvárban, a Főtér közelében található Mátyás-ház Kolozsvár egyik jelképe, és egyben legrégebbi emeletes háza. Az 1440-es években Méhffi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdona volt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, így 1443. február 23-án itt született fia, Hunyadi Mátyás. 1740 körül tulajdonosai eladták a városnak, mely 1891-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek adományozta, és néprajzi múzeum nyílt benne. 1940-ben Kós Károly tervei szerint restaurálták, 1950 óta pedig művészeti képzés folyik benne.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Paradoxonok a román értelmiség körében
Közismert tény, hogy Mircea Eliade, a külföldön talán legismertebb és kulturális hérosszá nevelt román vallástörténész és író hírnevének apoteózisa előtt az 1970-es években súlyos, antiszemita botrányba keveredett, amikor a Nyugat számára világossá vált, hogy a harmincas években tagja volt a fasiszta Vasgárdának Romániában. A francia baloldali értelmiségi körök mintájára Párizsban, majd Chicagóban kitermelt kultúrhérosz mítosza azonnal összeomlott és külföldön a névtelenségtől csak vallástudósi nimbusza tudta megmenteni – amely azóta is mélyrepülésben van Nyugaton.
Eliade – Cioran, Brâncuşi vagy Ionesco személyéhez hasonlóan – ikonná vált az itthon maradt románság számára. Mindez annak ellenére, hogy az 1945 után emigrált román értelmiség krémje köztudottan szimpatizált a fasizmussal és a Vasgárdával. Ugyanez a jelenség érzékelhető a kommunista éra végén és különösen 1990 után heroizált Petre Ţuţea esetén, aki – bár az 1930-as évek elején még erőteljesen marxista gondolatokat írt le – az 1930-as évek végén már a Vasgárda oszlopos tagja volt. Munkái, könyvei és utolsó éveinek videófelvételei az 1990 utáni fiatal, útkereső román társadalom heroikus aforizmáivá lettek, amelyek – üres tartalmuk ellenére – sokak számára az új Románia lelkületét, a feléledő, feltámadni akaró („desteptáló”) ország szimbólumát testesíti meg mai napig.
Ugyanez a paradox helyzet jellemezte az 1990-es évek elején zajló ifjúsági mozgalmakat és a bukaresti bányászjárások idején az egyetemistákat vezető fiatalokat. Többségük – Mihai Gheorghiu vagy Marian Munteanu például – az Eliade és Ţuţea-féle szélsőjobboldali Románia-képet terjesztették, igaz, akkor még kevésbé nyílt módon. Az azóta eltelt negyed évszázad politikai sikertelenségei, a román forradalom befejezetlen jellege és blaszfemikus végkifejlete, az Iliescu-kormány és a háborús bűnökkel felérő bányászjárás az 1990-es évek vezető román értelmiségi ifjait egyre inkább eltávolították a baloldaltól, és egy átalakult, ma már ideológiailag nehezen megfogható keresztény-konzervatív, de leginkább szélsőjobboldali gondolkodás felé taszították. Így jutott el a román értelmiség döntő többsége – többek között neves kolozsvári egyetemi tanárok, rektorok, irodalmárok, esszéírók és történészek is – oda, hogy Ţuţea víziói és 1990-ben elképzelt Romániája – ami félelmetesen közel áll a dákománok őshazájának képéhez, csak épp latinul és ortodoxul beszélnek benne – követendő minta, etalon lett.
A kortárs román értelmiség egy része erősen kötődik és előképének tartja az 1930-as évek végi értelmiségi örökséget és – kapva az európai identitásválságon – kihasználja a tömegek tájékozatlanságát, új lendülettel igyekszik a korai 1990-es évekre jellemző ultranacionalista, vallási fanatizmussal kevert újfasizmust feléleszteni Romániában. Erre kiváló példa Mihai Gheorghiu Koalíció a Családért mozgalma vagy Marian Munteanu Románia Szövetségesünk új pártja. Míg utóbbinak a támogatottsága elenyésző, addig Gheorghiu mozgalma – a közös, mitikus ellenségkép (melegek, Soros-birodalom) aduászának kihasználásával – óriási sikert ért el a román társadalom körében. A radikálisan, bal és jobb, keresztény és szekuláris, Soros és nem-Soros narratívákra kettészakított Európa válságát ez a mozgalom motorként használja fel és a félig gyógyult történelmi traumákat ismét feltépi és fegyverként használja. A folyamatba – talán nem tudatos módon – a román értelmiségnek olyan vezető egyéniségei is csatlakoznak, mint a Román Akadémia bizonyos tagjai, neves történészek, akik a nacionalista történetírást igyekeznek most ismét legitimizálni intézményes eszközökkel és manifesztumokkal. Mire fellélegeznénk és azt hinnénk, hogy a hipszter-kulturhéroszok Lucian Boia, Andrei Pleşu vagy Gabriel Liiceanu még a józan és kritikailag érzékenyebb ellenpólust képviselik, enyhén csalódnunk kell: amikor etnikai kisebbségekről van szó, a nemzetállam ideájáról vagy a román „népszellem” mioritikus jellegéről, meglehetősen közel áll az ő véleményük is a Ţuţea-féle ortodox román nemzetvízióhoz.
Jogosan kérdezhetjük: mi a baj ezzel valójában? Az, hogy patrióta egy román értelmiségi? Nem. Az, hogy szereti saját nyelvét, kultúráját, múltját és foglalkoztatja népének jelene és jövője? Nem. A baj az, hogy a Ţuţea-féle 1990-es nemzetvízió csak és kizárólag egy román ortodox, vallásos emberekből álló országot képzelt el. Ott nincs helye magyaroknak, zsidóknak, melegeknek – magyarán, azoknak a kisebbségeknek, akik évszázadok óta itt élnek köztünk. A román értelmiség egy jelentős része sajnos nem tudott ettől a sarkított nemzetképtől eltávolodni és a jelenlegi bipoláris Európa-válság nem segíti őket abban, hogy Románia-víziójuk 2017-ben kissé árnyaltabb legyen, mint mondjuk 1918-ban volt.
Ez pedig elég szomorú jövőképet vetít elénk az elkövetkező évekre, évtizedekre. De talán, felemelkedőben van az új román értelmiségi réteg, akik 1990 fosszíliáit végérvényesen felváltják majd.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Romokból feltápászkodó kisnemesek
Dél-Erdély magyar múltja az egykor pompázatos kastélyok, templomok és arborétumok maradványaiban mérhető fel. Ebből a mérhetetlen örökségből próbáltunk riportutunkon körbejárni néhányat. Az ott tapasztaltak legtöbb esetben megrázó élményt nyújtottak.
A Hátszegi-medence Erdély egyik legpazarabb és leggazdagabb része, amelynek minden szegletét átlengi a történelem hol hűvös, hol langyos szele. Román többségű vidék, ahol a magyarokat vagy az elmagyarosodott nemeseket általában becsben tartották egykor is, most is. Leszámítva persze a Trianon utáni időszakot, majd a kommunisták hatalomra kerülésének máig lesújtó következményeit. Ha nem is a történelemkönyvből, de szülei vagy nagyszülei elbeszéléseiből mindenki tudja: a vidéken szinte nincs olyan település, amelynek létesítése vagy felvirágoztatása ne kötődne valamelyik nemes család nevéhez.
Az impériumváltás, majd az államosítás után kisemmizett családok közül többen is visszakapták, visszaperelték ősi jussukat, ám közülük csak páran tértek vissza a környékre.
A térségben szolgáló lelkészek szerint kevesen tartják fontosnak, hogy ősi szokáshoz híven falvaik, egyházuk, közösségük vezéregyéniségévé váljanak. Visszahúzódva a maguk kis világában próbálják leélni életük hátralévő részét. Van, aki megérti őket, van, aki nem.
Mindenhol a középkor örökségébe botlunk
A Sztrigy és a Nagy-Víz völgyében – ha lepusztult vagy egyenesen romos állapotban is – többségében még állnak azok a várak, őrtornyok, kastélyok, udvarházak vagy kőhalmazok, amelyek léte az úri családok több évszázados történelmi örökségét jelzik. Mint ahogy még dacolnak az idővel azok a templomok és toronycsonkok is, amelyek falai – ha beszélni tudnának – sokat mesélhetnének a környék tehetős magyarjainak a hithez és az egyházhoz való ragaszkodásáról.
A Maros-mentéről Déva felől érkezve Hátszegnél elénk tárul a Déli-Kárpátok fenséges kincse, a többtucatnyi tengerszemet és egyedülálló növényfajokat rejtegető Retyezát. A műút is kettéválik: dél-kelet felé a Merisor-hágón keresztül a Petrozsényi-medencébe, dél-nyugatnak indulva az Erdélyi Vaskapu és a Bisztra-völgy mentén a Bánságba jutunk. Bármelyik utat vagy annak későbbi leágazását választanánk, szinte biztos, hogy egy középkori várba, kastélyba, templomba botlanánk. Vagy legalábbis azok romjaiba.
Csipkerózsika-álomba szenderülve
A hátszegi királyi várnak már csak a feltételezett helye ismert, de a környék sziklás hegycsúcsaira épült családi váracskák és őrtornyok romjai ma is könnyűszerrel megtalálhatók. A felsőszálláspataki kenézek malajesdi lakótornyos vára külön kategóriát képez: a helyi önkormányzat gondoskodott az újjáépítéséről.
A térség egykori ékszerdobozkastélyai közül is alig maradt néhány. Az államosítást követően a kernyesdi Torockay-kastélyt lebontották, parkját felszámolták. Ez a sors várt az őraljaboldogfalvi és a szacsali kastélyok arborétumára is. A nalácvádi és részben a poklisai megúszta a láncfűrészek könyörtelen támadását, ám a méteres gazban bóklászva aligha idézhető fel az elmúlt századok hangulata.
Az udvarházként is emlegetett alsófarkadini Lónyai–Nopcsa-kastélynak és a boldogfalvi Kendeffy-palotának a termelőszövetkezet, a nalácinak a kórház, a poklisainak és a szacsalinak a fogyatékkal élő gyerekek beköltöztetésével volt szerencséje.
Ezek közül az őraljaboldogfalvit visszakapták a Kendeffy-, a poklisait a Pogány-örökösök. Előbbit valamennyire kipofozták, szállodának használták, utóbbi viszont évtizedek óta lelakatolva hever. És pusztul napról-napra.
A Kendeffyek malomvízi kúriája és a mellette lévő kápolna teljes romhalmaz. A nalácvádi Pekry–Fáy-kastélyért a család pereskedik, a szacsali Nopcsa-örökségért nem jelentkezett senki. Amióta az állam kiürítette a naláci kastélyt, a fosztogatók szabad prédájává tette. Előbb a csempekályháknak, később az ajtóknak és ablakoknak kelt lába, újabban minden, ami mozdítható és tüzelhető, eltűnik. A szacsali kastély ennél is siralmasabb állapotban van. Egyetlen „szerencséje”, hogy a múlt rendszerben teljesen körülbástyázták szocreál betonskatulyákkal – elrejtve a világ szeme elől.
A demsusi Nopcsa-kúriát már csak a Szentlélek tartja egyben.
A fehérvízi egykori Bágya-, későbbi Pietsch-udvarházat a Marák ugyan visszaszerezték és lakhatóvá tették, de az évszázados épületen és udvarán még sok a csinosítanivaló ahhoz, hogy visszanyerje a száz évvel ezelőtti fotográfiákról ismert fényét. Jelentős beruházásra vár a család nagypestényi kúriája is, csakhogy az anyagi forrásokat egyelőre a gazdaság fellendítése emészti fel. Mara Ernő nem csekély szellemi és anyagi befektetéssel azon kevesek közé tartozik, aki felmenői hagyományát követve igyekszik az ősi birtokot jó gazdaként kezelni. Alakulgat a Lészayak nehezen visszaszerzett puji udvarháza, amelyet a Magyarországról hazatért Lészay Zoltán igyekszik visszahozni szörnyen lelakott állapotából. Nagypestényben a Brázovayak kúriája kezdi visszanyerni eredeti arculatát, az örökös Bernád család – szintén komoly peres kálvária után – ízlésesen csinosítgatja.
Nemesek: jönnek, kapnak, eladnak?
Hátszeg katolikus templomát a Nopcsa család építette 1745-ben, amiről gondosan őrzött emléktábla is tanúskodik. Ezen túlmenően a felsőszilvási bárói família hosszú időn keresztül hozzájárult egyháza fenntartásához. Nem véletlen, hogy a Nopcsák javarésze a templom kriptájában lelt nyugalomra. Itt alussza örök álmát többek között a legendás prefektus és egyben haramiavezér Nopcsa László is, akiről Jókai Mór 1860-ban írt Szegény gazdagok című regényében Fatia Negra álarcos rablóvezérét mintázta. A térség többi templomának építése, tatarozása, fenntartása is az egykori nemes családok bőkezűségének köszönhető. Amellett, hogy gyakran a zsebükbe nyúltak, közösségformáló és összetartó erejüket, tekintélyüket is latba vetették. Hogy milyen az egyház és a leszármazottak közti viszony 2017-ben?
Semmilyen – foglalja össze a lehető legtömörebben Szász János római katolikus plébános. – Egyetlen utód sem kapcsolódott be gyülekezetünk életébe. Személyesen nem ismerem őket, nem láttam a templomban.” A pap nem neheztel senkire, viszont kissé furcsának tartja, hogy miközben az ősök az egyház fenntartói voltak, sem a közelben élő, sem a Nyugatra vándorolt leszármazottak nem lépik át a templom küszöbét – még egy dél-erdélyi látogatás erejéig sem. Magyarázatként szolgálhatna a kisnemesek felekezeti hovatartozása: a Nopcsákon kívül mindenki Kálvin útját követte. Csakhogy Szász János protestáns kollégája, Bódis Miklós, Hátszeg és további kilenc környékbeli település református lelkésze sem igen érti, a visszaszivárgott nemesi családok miért nem kapcsolódnak be az egyházi életbe. Tudja, hogy mindnyájuk számára nagy érvágás volt az agrárreform címen 1921-ben elkövetett első államosítás, amire 1948-ban a kommunisták rádupláztak, és valósággal földönfutóvá tették Erdély arisztokráciáját. Azzal is tisztában van, hogy a vagyontöredék visszaszerzéséért sokszor hosszú szélmalomharcot kell vívniuk, de nem érti, mindezért miért lenne hibás az egyház és a közösség. „A megfogyatkozott gyülekezetnek vezéregyéniségekre, példaképekre lenne szükségük. Ahogy az elmúlt évszázadokon keresztül, amikor magyar nemeseink a helyi közösség élére álltak, követendő módon viselkedtek, templomot építettek, az egyházban világi szerepet vállaltak. Nem értem…” – néz el a semmibe a lelkész.
Ugyanezt a távolságtartást érzékeli Székely István is. Az RMDSZ elnöke nem várja el egyetlen kisnemestől sem, hogy mindössze nemzetiségére való tekintettel iratkozzon be a szövetségbe, azonban azt sem tudja elfogadni, hogy politikai hovatartozása miatt sértegessék. „Nem a tegnap történt, mégis mindmáig rosszul esik, hogy egyikük lekommunistázott, holott soha nem szerettem a vörösöket. Amiért egyszerű mozdonyvezetőként a munkásosztályhoz tartoztam, nem hinném, hogy ezt érdemeltem voltam – főleg egy nemes ember részéről. Én nem tehetek arról, hogy az RMDSZ-ben fentről mindegyre a szociáldemokratákkal való együttműködést zongorázzák nekünk, én úgyis meggyőzött jobboldali maradok” – mondja a hátszegi RMDSZ-elnök. Persze az éremnek van egy másik oldala is. A restitúciós törvény irigységet, esetenként torzsalkodást is szült. Az addig barátságos falubeliek közül sokan ismét a népnyúzó ellenséget látják némely uraság leszármazottjában. Holott az csak a neki járó birtokot igényelte, semmi többet… A legkevésbé az RMDSZ-re és annak Hunyad megyei vezetőire neheztelhetnek a környékbeli nemesek – állítja Winkler Gyula, a szervezet térségi elnöke és jelenlegi EP-képviselő, aki számadatokkal igyekszik alátámasztani mondandóját. Mint fejtegeti, Hunyad megye már az ő alispánsága korában jobban állt az ingatlanok visszaszolgáltatásával, mint Hargita vagy Kovászna megye napjainkban. Pedig annak már bő másfél évtizede, amikor 1999 és 2000 között Winkler a kormányhivatal második embere volt… Mi megtettük a kötelességünket, a törvény értelmében mindent visszaszolgáltattunk, amit csak lehetett. A nemesek megkapták, ami őket megillette. Ám néhány kivétellel továbbálltak áruba bocsátva földeket, erdőket, kastélyokat, udvarházakat. Kollégám, Dézsi Attila, aki a kétezres évek végén prefektusként felügyelte a restitúciós folyamatot, a mai napig járja az ügyészséget és a bíróságot. Nem vártuk el, hogy hálálkodjanak nekünk, de legalább ne ígértek volna fűt-fát a közösségnek vagy a dévai magyar iskolának. Mert kérdem én: mit nyer mindebből a helyi és az erdélyi magyarság? A nemesek leszármazottjai zsebre vágják a pénzt, visszamennek Nyugatra, a kastélyok és az udvarházak pedig elveszítik a magyar jellegüket” – tér a lényegre Winkler Gyula. Fájó, de igaz.
Ha román kézre kerül a magyar kúria…
Az EP-képviselő által felvázoltak ékes példája az alsófarkadini Lónyai–Nopcsa-kastély, amelybe a Román Tudományos Akadémia rendezkedett be. A két világháború között az épület és a hozzá tartozó szántó, gyümölcsös és erdő annak az Henri Mathias Berthelot francia tábornoknak a birtokába került, aki az első világháborúban a romániai francia katonai misszió vezetője volt. Erdély Romániához való csatolásában elért érdemeit Ferdinánd király többek között állampolgársággal és a Lónyai családtól elkobzott kastéllyal hálálta meg. Nem sokkal halála előtt a magas rangú katonatiszt az akadémiára testálta birtokait, cserébe pedig tiszteletbeli tagságot kapott. Sőt róla nevezték át a románul addig Fărcădinul de Jos néven ismert Alsófarkadint. A kommunista időben az épületet a termelőszövetkezet használta, majd az akadémia mentette meg a pusztulástól. Az uniós támogatással helyreállított kastélynak egyetlen, de lényeges szépséghibája van. Falain nincs semmiféle említés vagy legalább utalás a Nopcsákra. Pedig a birtok egykori tulajdonosa, a paleontológus, geológus és albánológus Nopcsa Ferenc is akadémiai tag volt. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, nem a románé… A kastély csak Berthelot generálisnak állít emléket, mintha a 19. századi épületnek 1922-ig nem is létezett volna gazdája. Ezek alapján nincs miért csodálkozni azon, hogy Bethlen Gábor dévai Magna Curiája elé miért került éppen a három magyargyilkos – Horea, Cloşca és Crişan – szobra, vagy a Hátszegi-medencében fellelhető szinte összes turisztikai jelző miért említi kizárólag csak Cândeaként a Kendeffy családot. A lován ülő, bronzba öntött Decebalt és az ezerkilencszáz évvel ezelőtti bőrcsizmáját a románok is megmosolyogják, hiszen emlékeznek szüleik, nagyszüleik bocskorára. Eközben Nopcsa Ferencnek Albániában állítottak emléktáblát, ott neveztek el róla utcát és a tiranai egyetemen egy termet.
A román állam hozzáállását a magyar építészeti örökséghez, az alsófarkadini esettől eltérően, a puji Naláczy-udvarházzal szemben tanúsítottak is hűen tükrözik. A kúriát a Szoboszlay család kapta vissza, majd eladta a helyi önkormányzatnak. A vásár megkötése és a vételár kifizetése után a polgármesteri hivatal szinte azon nyomban lebontotta.
Kevesebbet ér az ingatlan, mint egykori lakójának mellszobra?
Minimális esély mutatkozik arra, hogy az alsófarkadini Nopcsa-kastélyhoz hasonlóan a Pogány család poklisai birtoka magyar tulajdonosra leljen. A leszármazottaknak visszaszolgáltatott kastélyt a bukaresti Artmark Historical Estate aukciós iroda próbálja értékesíteni. A kezdetben úgy tűnt, az állam visszavásárolja az elhanyagolt állapotba került kétszintes, saroktornyos, manzárdtetős kastélyt, azonban a művelődési minisztérium nem kívánt élni elővásárlási jogával. Az évek során kiderült: mások sem állnak sorban a 18 hektáros park közepén fekvő, szabálytalan alaprajzú épületért, amelyet látható módon több szakaszban húztak fel. A kastély üresen áll a parkban, a szocialista érában beépült betonskatulyákat mindmáig szellemi fogyatékos gyerekek népesítik be. Érdeklődők ugyan meg-megjelentek időnként, volt köztük olasz, izraeli, román, ám magyar egy sem. „Anyagi körülményeink nem teszik lehetővé, hogy felújítsuk és megtartsuk a kastélyt. Most viszont úgy tűnik, egy, a környékbeli Kernyesdről származó román vállalkozó venné meg. A Călăraşi mellett élő módos férfi arról biztosított, hogy szívügyének tekinti a kastély megmentését” – mondja Sepsi Márta, a Nagyenyeden élő leszármazott. Hangjában derűlátás és kétség váltakozik: a déli megyei farm és lovarda tulajdonosa volt az egyetlen komolynak tűnő vevő, azonban a szerződés aláírása még várat magára.
A románok főként azok után kezdték felkapni a fejüket Poklisa és a Pogány név hallatán, miután bizonyos történelmi forrásokból arról értesültek, hogy valamikor a 19. században itt élt és alkotott Pogány Margit, a kor ismert festőművésze, aki azonban Constantin Brâncuşi múzsájaként és modelljeként tett szert igazi hírnévre. Az örökösök inkább legendának tartják az egészet, tény, hogy a kastély utolsó lakóinak, Teleki Leoninnak és férjének, Pogány Károlynak az azonos nevű unokaöccse úgy távozott néhány évvel ezelőtt e világból, hogy semmit nem tudott állítólagos felmenője és a híres román képzőművész kapcsolatáról.
„Nem tudjuk, hogy ez a Pogány-lány lett volna Brâncuşi múzsája. Igaz, nem is kutattuk a múltat, sőt, a szocializmus ideje alatt jóformán nem is beszéltünk róla, hiszen a szeku mindenütt a nyomunkban volt” – mondja Pogány Károly György özvegye, Pogány Erzsébet, aki bevallása szerint hosszú évekig nem is tudta, hogy orvos férje kisnemesi családból származik.
A legenda szerint a neves szobrásznak egy párizsi szállodai étteremben tűnt fel Pogány Margit, a különleges nő, akiről később a híres Mademoiselle Pogany című mellszobor-sorozatát formálta meg. Hármat márványváltozatban, kilencet bronzötvényben készített el. A Pogány kisasszonyról készült művei ma olyan intézményekben állnak, mint a New York-i Kortárs Művészeti Múzeum vagy a Philadelphiai Művészeti Múzeum. A festőnőt ábrázoló bronzszobor 1997-ben egy New York-i árverésen 5,6 millió euróért cserélt gazdát. Ehhez képest a Pogány-birtok kastélyostól, parkostól ma még a félmilliót sem éri el. Pedig közvetlenül az államosítás után még a kommunisták is jobban ügyeltek rá, mint az 1990 után hatalomra került utódjaik. A hetvenes éveit taposó Schreiber Éva most is szívesen emlékszik vissza gyermekkorára, amikor apjának köszönhetően megadatott, hogy néhány évig a Pogány-kastélyban lakjon. A cseperedő kislány számára nem csak az akkor még jó állapotban lévő épület, a szemet kápráztató berendezése és a csodálatosan rendben tartott park vésődött az emlékezetébe. Feltűnt, hogy fiútestvérein kívül az összes körülötte lévő gyermek valamiféle fura nyelvet beszél, ráadásul vágott szemű. Az 50-es évek elején a kommunista hatalom a koreai gyermekeknek nyújtott menedéket. A háború elől Poklisára menekített és szüleiket nélkülöző csöppségeknek a román hatóságok igyekeztek teljesen a kedvükben járni. „Finomabbnál finomabb ételeket kaptak, én például akkor ettem először ikrát – meséli a jelenleg a Déva melletti Boholton élő özvegyasszony. – De ahhoz is úgy jutottam, hogy az ázsiai gyermekek nem akarták megenni, ők inkább békákat és gyíkokat fogdostak a parkban meg a tóban, s azzal táplálkoztak.” Bezárt kastély bezárt tulajdonossal A poklisai Pogány-birtokról a Hátszegről is jól látszó őraljaboldogfalvi Kendeffy-kastély felé vettük utunkat. A 18. századi épület csak kis töredéke a turisztikai irányjelző táblákon Cândeaként feltüntetett Kendeffyek hatalmas birodalmának. A Hunyad megyei erdészeti hivatal ellenállása dacára a földosztó bizottság mintegy 14 ezer hektár erdőt és legelőt szolgáltatott vissza a családnak. Ennek egy része a Retyezát Nemzeti Park területén fekszik, továbbá Pujban, Malomvízen, Várhelyen és Petrillán.
Egyes források szerint a Kendeffyek a román királyi családnál is gazdagabbak voltak – még 1918 után is. Miután a család 2003-ban visszakapta a szállodaként használt kastélyt, gyorsan bérbe is adta egy vállalkozónak, aki a továbbiakban is vendéglátóipari egységet üzemeltetett a középkori francia lovagvárak világát idéző tornyos épületben. A vállalkozó hirtelen halálát követően annak felesége visszamondta a szerződést, a külföldön élő tulajdonos pedig lakatot tett az impozáns épületre. Az őr szerint, ha kemény pénztárcával rendelkeznénk, akár meg is egyezhetnénk a tulajjal a vételárban. Hiába magyarázzuk, hogy nem éppen kastélyvásárra érkeztünk, arra bíztat, járjuk körbe az épületet. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál lehangolóbb látvánnyal szembesülünk. Az is visszataszító, amibe az utóbbi időben pénzt fektettek. Azon töprengünk, ki adhatott engedélyt az A-kategóriás műemlék ajtainak, ablakainak fehér műanyagkeretes nyílászárókra való lecserélésére. Az 1943-ban Budapesten született, német állampolgársággal is rendelkező grófi sarjnak most viszont a legkisebb gondja is nagyobb ennél. Főként amióta kiderült, hogy a kastély egyik szobáját kiskorú lányokkal való kéjelgésre használta. Nem csupán helyi folklór, jogerős bírósági ítéletben rögzített tény: az idős úr két kerítőlegény segítségével cserkészte be áldozatait, akik közül a legfiatalabb tizenhárom éves volt, a legidősebb be sem töltötte a tizenhatot. A 2013. június 26-i keltezésű bírói határozat négy kiskorú áldozatot említ név szerint, akik 2008 és 2010 között Darányi Pál ágyában kötöttek ki. A jogerős döntés szerint a Hátszegen és környékén csak Palkó grófként emlegetett öregurat hároméves börtönbüntetésre, gyermekkereskedelemmel vádolt csatlósait öt esztendőre ítélték el. Darányi azzal védekezett, hogy a cigányok csapdát állítottak neki, kihasználták, meglopták, átverték. Bárhogyan is történt volna, mihelyt a rokonság is elhidegült tőle, a Kendeffyek sarja aligha számíthat arra, hogy a hátszegi magyarok ezek után közösségi példaképnek tekintsék.
(befejező része jövő heti lapszámunkban)
Szucher Ervin / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Húsz önálló oktatási intézmény
Kós Károly nélkül
Sepsiszentgyörgy tanácsa rendkívüli ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely iskolahálózati tervét a 2018–2019-es tanévre. A testület magyar ellenzéki pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői tartózkodtak a szavazásnál.
Az EMNP nem akarta elutasítani a tervezetet, mert „nagyjából jó”, de elfogadni sem tudta, mert az a jelenlegi állapotot konzerválja, amelyben a Kós Károly Iskolaközpont nem önálló intézmény. – Ha mi a bíróságon azért perelünk, hogy ismét önálló intézmény legyen a Kós Károly Iskolaközpont, akkor nem támogathattunk egy olyan tervezetet, amelyben ez továbbra is a Puskás Tivadar Líceum alárendeltségébe tartozik – magyarázta Bálint József. Az EMNP megyei elnöke változatlanul abban bízik, hogy a bíróság megsemmisíti a helyi tanács határozatát, amellyel – „a törvényes procedúra áthágásával” – 2017. szeptember 1-jétől megszüntette a Kós Károly Iskolaközpontot.
Az elfogadott iskolahálózat húsz jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt jelent. Ebből négy óvoda: Benedek Elek, Csipike, Gulliver, Hófehérke; öt gimnázium: Ady Endre, Gödri Ferenc, Néri Szent Fülöp, Nicolae Colan és Váradi József; nyolc líceum: Plugor Sándor, Református Kollégium, Mikes Kelemen, Székely Mikó, Mihai Viteazul, Puskás Tivadar, Berde Áron és Constantin Brâncuşi. Önálló intézményként működik még a sportiskola, a Gyerekek Palotája és a Tehetséggondozó Központ. Két bölcsőde, tíz óvoda és három iskola ezen intézmények alárendeltségébe tartozik. A kormány vonatkozó rendeletének megfelelően a helyi tanácsoknak december 12-ig kell jóváhagyniuk az iskolahálózatokat, amelyekre a tanfelügyelőség dolgozza ki a beiskolázási tervet. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)