A románok nem barátságosak
Önsztereotípiákat hoztunk létre, mert sohasem hasonlítottuk magunkat össze más népekkel. Vendégszeretőknek és barátságosaknak tartjuk magunkat, de valójában nem vagyunk azok. Legalábbis ezt mutatja a Daniel David kolozsvári pszichológus által koordinált A román nép pszichológiája.
A román „Isten kenyere”, ha felszínesen olvassuk Daniel David professzor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének igazgatója által koordinált pszichológusok tanulmányát. Eszerint a románok életét három fő viszonyítási pont határozza meg: a munka, a család és a vallásosság. „Ezeket a románok egyik kardinális jellemvonása, nevezetesen az emberekkel szembeni bizalmatlanság szorítja korlátok közé; általános bizalmatlanság mindenkivel szemben, az idegenektől kezdve az ismerősökig és barátokig, csak a család képez kivételt, ahol ellenkezőleg, az előbbit nagyon nagy bizalommal kompenzáljuk”, ez a 2013-ban elkezdett és egy idén júniusban megjelenő könyv tárgyát képező tanulmány következtetése. Konkrétan azt állítja szembe, amit a románok magukról gondolnak, és amilyenek valójában. A legutóbbi profilt a szakértők 100 évvel ezelőtt körvonalazták – mutat rá Daniel David. (Az FP România folyóirat megjegyzése: Daniel David 2015-ben kutatásaival, tudománypolitikai elemzéseivel és javaslataival kiérdemelte a FPR kutatási díját.)
A munka mint a társadalmi emancipálódás eszköze
„Jelenleg a románok a munkát társadalmi emancipációs eszköznek tekintik, ami nem rendelkezik belső értékkel, mint más népeknél. A japánoknál vagy kínaiaknál például a munkának van egy belső értéke. Ha munkát vállaltak, akkor azt – a fizetségtől függetlenül – a lehető legjobban elvégzik. A románoknál a munka célja a társadalmi létrán való előrehaladás. Létezik egy »ennyit fizetnek, ennyit dolgozom« típusú cinikus komponens”, mondta David az Adevărulnak. A tanulmány szerint a románokban nagy a vágy értékeik bizonyítására, ami versengővé teszi őket a munkában. „Ha a társadalmi-kulturális feltételek is kedvezőek, akkor a versengés teljesítménnyé is átalakulhat” – hangsúlyozza.
„A románok a társadalmi előrelépést illetően nagyon ambiciózusak, amit gazdaságilag is, társadalmilag is úgy tekintenek, hogy presztízst és hatalmat biztosíthat a közösségen belül, a munkát pedig e társadalmi emancipálódás elérésének fő módjának tartják”, jegyezte meg a pszichológus. Hozzátette, hogy Romániában a dolgokat összecsapják, itt közbelép a lustaság, az emberek azt mondják, hogy nyomorúságos bérért ki sem kelnek az ágyból. Nincs bennük polgári szellem
A románok központi jellemvonása az emberekkel szembeni bizalmatlanság. A kutatás rámutat, hogy bár barátságosnak és vendégszeretőnek tartják magukat, a valóságban egyáltalán nem azok. Más kultúrákkal összehasonlítva őket, akár falusiak vagy városiak, félnek az idegenektől. „Másrészt a románok tartják a legkisebb távolságot a családtagokkal szemben. Túlzásba vittük a dolgokat, túlságosan szoros kapcsolatot tartunk fenn a családtagokkal, de túlságosan nagy távolságot őrzünk meg a kívülállókkal szemben” – mondta az egyetemi tanár. Ugyanez a kutatás arra is rámutat, hogy a románokból teljesen hiányzik a polgári szellem. Konkrétan kultúrájuk a heterodeterminálást, vagyis a hagyomány befolyását hirdeti az öndeterminálással és a pragmatizmussal szemben. „A románok érik el a legalacsonyabb pontszámokat az egyetemesség terén, mert nem érdekli őket a közjó, de még az ismerősök boldogulása sem. A látszat kedvéért érdeklődést mutathatnak ezen értékek iránt.”
Becsületesek? Ami pszichológiai profiljuk alakulását illeti, míg a 80-as években azt mondták, hogy a becsület is a jó tulajdonságok közé tartozik, ma nem túl sokan tartják ezt fontosnak. „A becsületesség a románok egyik fontos önjellemző tulajdonsága volt, de a 2005-ös és 2007-es elemzésekben kezdett eltűnni. A 2014/2015-ös elemzéseinkben sincs jelentős szerepe” – magyarázta Daniel David. Elmondása szerint egy ideális pszicho-kulturális profilnak több elemet kell összefognia. „Teremtsünk intelligens, kreatív, társadalmi alkalmazkodásra képes, széles körű verbális és cselekvési ismeretekkel rendelkező, társadalompárti viselkedéseket elősegítő személyiségű polgárokat. Mindezek aztán jó testi és lelki egészséget tudnak biztosítani, aminek pozitív hatása van a remény és a boldogság növekedésére. E pszichológiai komponens fejlesztése akár egy országterv része is lehet, melynek révén Románia nemcsak egy európai térséghez csatlakozott, hanem e térségbe integrálódott országgá is válna” – szögezte le a kolozsvári pszichológus.
Miként látják
A tanulmány egyik kulcseleme az, ahogy más népek látnak bennünket. Ennek megfelelően a románokhoz a leggyakrabban Drakulát/vámpírokat társítják, főleg Amerikában, Nyugat-Európában pedig a kevésbé lelkiismeretes, antiszociális viselkedést.
A románok az amerikaiakat erőseknek, népszerűeknek és hazafiaknak tartják, míg a briteket intelligenseknek, becsületeseknek és hazaszeretőknek. A kínaiakat dolgosoknak, a franciákat bohémeknek. A németeket két vonás, a becsületesség és az intelligencia jellemzi, míg a magyarokat – többek között – az alkalmazkodóképesség és magabiztosság. Torzuló énkép
Adevărul: A románok vendégszeretőknek és nagyon barátságosaknak tartják magukat. Ilyenek?  Daniel David professzor: A románok önsztereotípiáiban megjelennek vendégszeretettel, barátsággal és emberek iránti nyitottsággal kapcsolatos elemek, de ha azokat az adatokat elemezzük, melyek megmutatják, hogy milyenek valójában, arra a következtetésre jutunk, hogy nem vagyunk annyira barátságosak, mint a más kultúrájú országokból származó népek. Ellenkezőleg, a románoknál nagyon nagy az ismeretlennel szembeni társadalmi távolság.
A.: Hogy alakult ki bennünk ez az érzés magunkról?
D. D.: Úgy gondolják, ha enni adnak a szegényeknek, vagy ha segítenek egyes embereknek, akkor vendégszeretők, de nem hasonlították össze magunkat a franciákkal, a spanyolokkal vagy az amerikaiakkal. Más szóval, nem más országokkal és kultúrákkal összehasonlítva alakult ki egy pszichológiai profil, hanem önelemzéssel. Ha összehasonlítjuk magunkat más kultúrákkal, akkor azt látjuk, hogy alacsony az idegenekkel szembeni vendégszereteti és barátsági szint. Eddig nem volt, mihez viszonyítani, így odajutottunk, hogy ránk nem jellemző dolgokat hiszünk magunkról. A.: Nagy a különbség a városi és a falusi népesség között?
D. D.: A pszichológiai jellemvonásokat illetően kevésbé, de azt tapasztaltuk, hogy mindenféle mítoszok, klisék élnek, melyeket mi Románia nagy történelmi régióival kapcsolatosan kialakítottunk. Például azt szokták mondani, hogy az erdélyiek dolgosabbak, mint a havasalföldiek vagy a moldvaiak, ami hamis. Ha az adatokat nézzük, és nem azt, amit egyesek hisznek, akkor láthatjuk, hogy ez nem így van. Ellenkezőleg, az egyes térségeken belüli megyék közötti különbségek gyakran nagyobbak, mint a történelmi térségek között fennállók, olyan értékek szemszögéből nézve, mint a közösség vagy a munka. De ami egységesen érvényes, az a bizalmatlanság, ez alapvető, a népességen belül elterjedt vonás. Természetesen, a család kivételt képez.
A.: Miből fakad ez a bizalmatlanság?
D. D.: A válasszal csak találgathatnánk, de az biztos, hogy védelmi mechanizmusként alakult ki, történelmi tapasztalat alapján. Románia sohasem rendelkezett olyan hatalmi pozícióval, mely önbizalommal ruházhatott volna fel bennünket. Pszichológiai szempontból tudjuk, hogy ha állandóan támadnak, üldöznek, mások ellenőrzése vagy uralma alatt szenvedünk, védekezési mechanizmusként kialakul a bizonytalanság.
A.: Vannak még hasonló vonású európai államok?
D. D.: Az Európai Unió országai közül csak Portugáliának, Görögországnak és Bulgáriának van még ilyen profilja, melyet meg kell majd változtatnunk, hogy integrálódhassunk az Európai Unióba. De ezek a dolgok nehezen mennek. Például, mi létrehoztuk a közösségi asszisztensi tisztséget, de nincsenek közösségeink. Abban a szakaszban vagyunk, amikor az Európai Unió nyomására létrehozunk formákat, melyekhez még nincs tartalom.
A.: Mennyi idő alatt lenne lehetséges egy valódi változás?
D. D.: Attól függ. A romániai nemzedékek három nagy csoportra oszlanak. Az 55 év felettieknek dominánsan kollektivista a profiljuk, melyet a kommunizmus alakított ki, a 35 és 55 év közöttieknek, vagyis a középnemzedéknek kollektivista és autonóm profilja is van. Ezzel szemben a fiatalok, a 35 év alattiak dominánsan autonóm profillal rendelkeznek. A középnemzedék, melybe magam is tartozom, áldozati, jelenleg ennek a szintjén zajlik a fő csata. Ha sikerül társadalmat befolyásoló pozíciókat szereznünk, akkor a változás néhány év alatt lezajlódhatna. Ha a nemzedékem elveszti a csatát, abban az esetben akkor jutunk el a normális állapotig, amikor a mostani 20–30 évesek kerülnek majd fontos tisztségekbe. 
A.: Mi a különbség a kollektivisták és az autonómok között?
D. D.: Képességek szempontjából nincs eltérés, a különbség az értékek terén jelentkezik. Az autonómok például jobban bíznak az olyan értékekben, mint amilyen a magabiztosság, a szabad beszéd, az autonómia, a szabadság, a kritikus szellem. A kollektivisták bizonytalanabbak, ők inkább csoportérdekeket képviselnek, igyekeznek nem kitűnni.
A.: A külföldre távozók remekelnek…
D. D.: Igen, emlékezzünk csak arra, hogy hány olyan román, akik idehaza nem értek el túl sokat, egy másik kultúrában képesek voltak maximálisan kiaknázni képességeiket: Nobel-díjat kaptak, híres egyetemeken tanultak, világszintű központokban kutattak. Eliade, Brâncuşi, Enescu, a most külföldön lévő volt tantárgyolimpikonok, akiket a román oktatás képezett, de senki sem bátorított arra, hogy itt nyújtsanak kiemelkedőt. Mind elmentek. Ez a káros környezet segített nekünk túlélni a történelem folyamán, de most malomkőként húz le bennünket.
A.: A Román Ortodox Egyház akciói tartózkodóbbá tették a románokat a vallás tekintetében?
D. D.: Nem. Kulturális alapként bennünk alacsony a szkepticizmus és a kétely. Bármelyik kultúra, melyben ez a két elem dominál, általában véve nagyon nyitott a szabályok és dogmák, még akár a vallásos típusúak iránt is. A vallásosságnak nincs nagyon erős teológiai töltete. A románok, például, nem vallásosak, ha a megváltást és a feltámadást vesszük alapul. A román a vallást a mindennapi élet segítő eszközének tekinti. Annak ellenére, hogy a románok vallásossága más népekéhez képest óriási, semmi gondot nem okoz nekik templomba járni, aztán varázslót vagy asztrológust megkeresni és mindenféle nem keresztény praktikákhoz folyamodni. A vallásosságnak és babonaságnak ez a keveréke nem biztos, hogy jó dolog; ha vallásos vagy, akkor jó lenne, ha képes lennél teologikusan értelmezni az életet. Pontosabban: a vallás és a babonaság elegyítése nem segít sem egy vallásos, sem egy nem vallásos jövőkép kialakításában.
Daniel David (sz. 1972. november 23., Szatmárnémeti) egyetemi tanár, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének alapító igazgatója, az International Institute for the Advanced Studies of Psychotherapy and Applied Mental Health, a Romániai Pszichológusok Kollégiuma Kolozsvári fiókjának (2004–2012) és a Romániai Kognitív és Viselkedési Pszichoterápiák Egyesületének (2000–2011) elnöke. Jelenleg (2009-től) professzorhelyettes a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai neves egészségügyi intézményben, és a New York-i Albert Ellis Institute kutatási programjának igazgatója. FORRÁS: Adevărul.ro/Claudia Spiridon, Remus Florescu: Mituri desfiinţate: românii nu sunt nici prietenoşi, nici ospitalieri. Profilul psihologic al românilor, realizat de psihologul Daniel David
CLAUDIA SPIRIDON, REMUS FLORESCU
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az összeugrasztás mesterei
Ha piros ponttal jelölnék meg Románia térképén azokat a városokat, amelyekben valamely felsőbb erők által gerjesztett, etnikumközinek szánt konfliktus borzolja a kedélyeket, Erdély alighanem egyetlen hatalmas vörös foltként éktelenkedne azon.
Szinte felsorolni is nehéz: Kovásznán egy sarlatán nevét biggyesztették a kórházalapító dr. Benedek Géza neve elé, de még Sepsiszentgyörgyön sem érvényes mindenkire a törvény, a Constantin Brâncuşi-iskolára máig nem került ki a kétnyelvű felirat. 
Csíkszeredában táblaháború újult ki, a kormányhivatal arra próbálja rávenni az önkormányzatot, a kétnyelvű utcatáblákat cseréljék le, s a román felirat kerüljön a magyar fölé. Marosvásárhelyen sikerült már megakadályozni tiltakozó nagygyűlést, lehetetlenhez közeli helyzetbe sodorni a magyar nyelvű orvosi képzést, most pedig hatalmas bírsággal fenyegetnek a kétnyelvű utcanévtáblákért. Kolozsvár önkormányzata máig nem jutott el a normalitás ama szintjére, hogy a település nevét magyarul is hirdessék, Szatmárnémetiben a városnapok rendezvényeiről rekesztenék ki a magyarokat, Nagyváradon Szent László szobrát utasítanák ki a főtérről. A sor folytatható, csupa olyan hír, amely valamiképpen magyar–román nézeteltéréshez, konfliktushoz köthető. De vajon tényleg erről szólna az élet 2015-ben Erdély városaiban? Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető. Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spanyolországból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székelyföldért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere. Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk.
Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetiségi túlkapások
Tiszta szerencse, hogy olyan hős hazafiaink akadnak, mint a marosvásárhelyi helyi rendőrség parancsnoka, Valentin Bretfelean, aki ott helyben oldja meg a kisebb-nagyobb nemzetiségi konfliktusokat, vagy Dan Tănasă, aki a távoli Spanyolországból követi figyelemmel a magyarok nemzetiségi túlkapásait, hogy a prefektusok, valamint a törvény szigorával sújtasson le ezekre.
Őket nemzeti hősöknek lehet nyilvánítani és ki kell tüntetni a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi-iskola igazgatónőjével egyetemben, aki szintén hősiesen küzd az iskola kétnyelvű táblájának napvilágra kerülése ellen. Marosvásárhelyen legutóbb Bretfelean arról számolt be: a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) kétnyelvű táblákat helyezett ki azzal a céllal, hogy feszültséget gerjesszen. A 1990-es ottani tragikus események is azzal kezdődtek, hogy egy patikára kiírták magyarul: Gyógyszertár. Az is tiszta felesleges volt, mert bár ott csak románul jelezte, hogy Farmacie, mégis mindenki tudta, hogy az biza gyógyszertár. Akkor meg minek kiírni magyarul is?  Ráadásul akkor még a marosvásárhelyiek több mint fele magyar volt, ma már csak negyvenöt százaléka. Abból a feliratból is milyen nagy cirkusz kerekedett! Most meg ez a Cemo nem egy, hanem 80 kétnyelvű táblát helyezett ki. Különben ezekkel a fordításokkal is állandóan baj van. Nagyváradon megpróbálták lefordítani az utcaneveket, és sokból szörnyszülött lett. A str. Lacul Roşut úgy fordították, hogy Vörös-tó utca a Gyilkos-tó helyett, vagy a str. Războieni-t Háborúzók utcájának keresztelték Székelykocsárd helyett.  A vásárhelyi rendőrfőnök beszámolt arról is, hogy a szülészeti parkban lakók bejelentették a 112-es sürgősségi számon: amennyiben a hatóságok nem lépnek közbe, meglincselik a két magyar férfit, akik éppen a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú táblát helyezték ki. A városban pánikhangulat uralg, mióta nekifogtak az ominózus kétnyelvű táblák felszerelésének – mondta a parancsnok. Még jó, hogy neki titkosszolgálati múltja van, és bizonyosan ilyen módszerekhez folyamodva szerzett be adatokat az ottani hangulatról. Elég humánusan járt el, mert csak 5–5 ezer lejre büntetett meg két táblaszerelőt. Mivel ezek az önkéntesek megbolygatták Marosvásárhely csendjét, akár le is lehetett volna tartóztatni őket csendháborításért. A telektulajdonosoknak meg, akik megengedték, hogy házuk falát beszennyezzék  a táblákkal, 50–70 ezer lejes büntetéseket helyezett kilátásba, ha nem szerelik le. Ezt a parancsnok csendesen el tudja intézni, s nem kell a hodákiakat vagy libánfalviakat berendelniük rendet teremteni, mint 25 évvel ezelőtt.  
Mert rendnek pediglen lennie kell. Nem szerelhet bárki bárhová mindenféle reklámtáblát. A rend őre éberen őrzi. A marosvásárhelyi piacon másfél évvel ezelőtt, Lakó-Péterfi Tünde fogta magát, és szörnyű cselekedetet követett el. Olyan táblákat osztogatott, amelyekre magyarul is rá volt írva, hogy murok. Ez is teljességgel megengedhetetlen, hiszen a magyar nyelvű feliratok reklámszövegnek számítanak, és azt nem lehet csak úgy saját kezdeményezésre kibiggyeszteni. A magyar nyelvet reklámnyelvnek kell nyilvánítani, és betiltani, hogy ne lehessen az utcán használni, mert az sértheti egyesek fülét, és ha még sokáig dühöng a tolerancia, eljuthatunk oda, hogy valaki, kívülálló, aki két ember közti magyar beszélgetést hall, betelefonál a 112-re, hogy ha  a hatóság nem lép közbe, meglincseli a társalgókat.
Ugyanakkor például a kovásznai szívkórház elnevezését, amelyet kizárólag egy magyarról kereszteltek el, még egy román névvel akarják megtoldani, de ez ellen a magyarok felháborítóan tiltakoznak. Pedig a törvény úgy írja, hogy közintézményeken elöl a román, utána a magyar megnevezés a kötelező. Ráadásul mindez már csak azért is teljesen törvényes lenne, mert minden – még a minisztériumi engedély is – megvan rá.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét lesz megyezászló Háromszéken
Kovászna megye az országban elsőként fog lépni a megyezászló elfogadása érdekében – jelentette be pénteken Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
„Az egész országban volt lehetőség megyezászlók elkészítésére. Ez Kovászna és Hargita megyén kívül nem jelentett problémát, ebben a két megyében megtámadták a prefektusok, és el is lehetetlenítették azok használatát. Az új törvény lehetőséget teremt arra, hogy zászlónk legyen: természetesen lesz is” – mondta a háromszéki politikus.
Az ülésen részt vett Márton Árpád parlamenti képviselő is, aki hangsúlyozta: a székely zászló használatára nincs semmilyen vonatkozó jogszabály, így annak használatát sem tiltja semmi.
Ezzel egy időben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén a városháza tornyára korábban kitűzött román trikolór sorsa iránt érdeklődött Mădălin Guruianu. A liberális képviselő rákérdezett, hogy miután elkészült a polgármesteri hivatalnak otthont adó egykori bérpalota felújítása, az eredeti tervek szerint készült csúcsdíszek is a helyükre kerültek, a kivilágítást is megoldották, mi lesz a korábban a torony tetején lobogó román zászlóval.
Antal Árpád polgármester válaszában leszögezte: az érvényben lévő törvény értelmében a polgármesteri hivatal homlokzatára tűzik ki a zászlókat a város lobogójával együtt. Az elöljáró kifejtette, reméli, a törvény értelmében minden tanintézet homlokzatán megjelenik majd a város zászlója. A Constantin Brâncuşi-iskolának is üzent, amelynek igazgatója, Rodica Pârvan szociáldemokrata városi tanácsos sem a kétnyelvű táblát, sem a városzászlót nem hajlandó kitenni.
A városháza tornyára évekkel korábban arra hivatkozva tetették ki a román zászlót, hogy 1944 szeptemberében a bevonuló román hadsereg is oda tűzte ki elsőként a lobogóját. Albert Álmos korábbi polgármester mandátuma idején levetette a zászlót, mert tönkrement, de beperelték, és bírságot kellett fizetnie emiatt. A zászlót a felújítási munkálatok kezdetén eltávolították.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Nagyenyed: magyar kultúra-bemutatás
Nem érdekelte a román lakosságot
A második alkalommal megszervezett, magyar kultúra kollokviuma egy négynapos rendezvénysorozat közepére illeszkedett az enyedi Liviu Rebreanu Kultúrközpont szervezésében, május végén. A program keretében grafikai kiállítást láthattak az érdeklődők, továbbá huszonegyedik századi versösszeállítást hallgathattak 20 enyedi költő műveinek kétnyelvű (román–francia) tolmácsolásában, majd a Liviu Rebreanu kulturális napok keretében új kötet bemutatására került sor.
A rendezvény keretében, a magyar kultúra bemutatása során a központi Inter-Art Galériában kollégiumi diákok műveiből állítottak össze egy kiállítást. Később a Liviu Rebreanu Kultúrközpontban került sor egy érdekes fotókiállításra, valamint egy sajtótörténeti előadásra. A közönség ezúttal egynyelvű volt, bár román honfitársaink, barátaink néhányan tavaly eljöttek, az idén azonban már nem tisztelték meg jelenlétükkel az együttélő magyarság kulturális képviselőit. Pedig kétnyelvűség, fordítások és lefordított írott szövegek is rendelkezésre álltak. A polgármester, ha rövid ideig is, de megjelent, és beszédet mondott a Kultúrközpontban.
Kiállítás az Inter-Art Galériában
Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Kultúrközpont Igazgatója nyitotta meg a kiállítást, és a kollégiumi tanulók sikeres munkáin kívül megemlítette Brâncuşi európai szinten is elismert tevékenységét, akinek művészetét nem becsülik eléggé hazai tájakon. Megemlékezett Székely Mihály festőművészről is, aki szerénységével és alkotásaival valóságos iskolát nyitott az enyedi tájfestészetben. Jelenleg Spontán álmok címen azok a X. A osztályos tanulók állították ki grafikai műveiket, akik az áprilisi Műemlék vetélkedőn diadalt arattak, és már Brüsszelt is megjárták. Szőcs Ildikó igazgató véleménye szerint a művészi munkálkodásban a szülők sok mindent láthattak amiről eddig nem is tudtak csemetéikkel kapcsolatban.
bakó
Szabadság (Kolozsvár)

Visszaépíteni a szakképzést
Egyeztető tanácskozás Szovátán
A sok problémával küzdő romániai magyar szakoktatás is reflektorfénybe került azáltal, hogy 2015-öt a külhoni szakképzés évének nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet. Ezt követően Kárpát-medencei megbeszélések egész sora következett annak a hosszabb távú együttműködésnek a kezdeteként, "amelyet a magyar nyelvű szakképzés terén az anyaország és a külhoni magyar közösségek között" terveznek. Grezsa István, a magyar Miniszterelnökség határon túli beruházásokért felelős miniszteri biztosa Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral együtt a Szakképzés – gazdaság – társadalom címmel megtartott székelyföldi egyeztető fórumon vettek rész június 10-én a szovátai Teleki Oktatási Központban.
A szakképzés helyzetét feltérképező megbeszélések megszervezésében és lebonyolításában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérték fel szakmai partnernek. A hét erdélyi helyszín közül a szovátai volt az utolsó, ahol a szakképzés intézményi, gazdasági és társadalmi szereplőinek a közreműködésével megvitatták és összegezték a helyzetértékelés során felmerült kérdéseket, megfogalmazták a fejlesztési célokat és területeket. A három székelyföldi helyszínen (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely) tartott kerekasztal- beszélgetéseken elhangzott vagy írásban megfogalmazott 80 vélemény, elemzés, problémafelvetés, jövőre vonatkozó elképzelés azt jelzi, hogy a szakképzés fejlesztését Székelyföldön az egyik legfontosabb kihívásnak tartják. Az egész Erdélyt átfogó országos szintű összegzés szeptemberre várható, amikor az RMPSZ olyan javaslatot készül tenni egy 2020-ig érvényes hosszabb távú stratégia kidolgozására, amelynek irányítását a szövetség vállalná.
A gazdasági fellendüléshez jó szakemberek kellenek
A nemzetpolitika alapját képező eredményes honosítási eljárás után (730.000-en kértek magyar állampolgárságot) arra a következtetésre jutottak, hogy e szimbolikus jelentőségű gesztust követően sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy szülőföldjén tartsák a magyarságot valamennyi határon belüli és túli régióban. Az elvándorlás miatt ugyanis az őshonos magyar lakosság száma csökkenőben van, s az apadás a szórványban a legérezhetőbb. A demográfiai helyzet orvoslásának egyik legfontosabb eszköze a magyarság gazdasági megerősítése, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek, és minél több személyt tudjanak foglalkoztatni. A gazdasági fellendülésnek fontos feltétele a szakképzés megerősítése – hangsúlyozta Potápi Árpád államtitkár.
A témával kapcsolatosan Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója és Csite András, a Hétfa Kutatóintézet vezetője mutatta be az e területen végzett kutatásaikat az egy főre eső nemzeti össztermék, a GDP megoszlásáról és a viszonylag alacsony GDP következményeiről. A mára kialakult helyzet vesztese a szakképzés, ami leépülőben van, a diákok és szülők elfordulnak ettől az oktatási formától, holott az EU-ban is a jól képzett technikusok iránt a legnagyobb a kereslet.
Összehangolni és vonzóvá tenni a szakképzést
Grezsa István miniszteri biztost a tapasztaltakról kérdeztük:
– A romániai magyar szakképzés az anyaországihoz hasonló problémákkal küszködik: egyrészt, mert a képzési tematikát illetően nem követi a gazdasági igényeket, másrészt igencsak szegényesek a körülmények a tanműhelyekben, a hiányt pedig szakiskolák építésével, új szakok indításával kellene pótolni.
A megbeszélés-sorozat célja egy stratégia elkészítése az RMPSZ és a helyi erők segítségével. Szeretnénk összehangolni a két oktatási rendszerben levő szakképzést, és megnövelni annak tekintélyét, hogy vonzóvá váljon a diákok és a szülők számára is. Fontosnak tartjuk, hogy a szakma oktatása a román tanügyi rendszerben is anyanyelven történjék… A megbeszéléseken fény derült egy sor hiányosságra az alaptantárgyak tankönyveire vonatkozóan, s elsősorban a gyakorlati képzés terén.
Hogy mennyire komoly a magyar kormány szándéka, jól bizonyítja a kolozsvári Szász Domokos szakképző iskola átadása tavaly októberben, amely iránt a második beiskolázási évben is nagy az érdeklődés, és nem csökkentette a magyar középiskolákba jelentkezők számát. Ily módon nemzetpolitikai nyereségként is értelmezhető a beruházás, amely jól működik az erdélyi református egyház gondozásában és tulajdonában. Bízunk abban, hogy hasonló kezdeményezéseket támogathatunk Erdélyben.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a szakképzésnek a román oktatási rendszer keretében kell működnie, ezért kértük meg a pedagógusszövetséget az együttműködésre. A cél egy Kárpát- medencei közös oktatási hálózat kialakítása a szülőföldön maradás érdekében, hisz jól képzett szakmunkásokban ugyanolyan hiány mutatkozik Romániában is, mint Magyarországon – mondta a miniszteri biztos.
Ne csak a leggyengébbek válasszák
– A magyar kormány határozottan kijelentette, hogy meg kívánja fordítani azt az elvet, hogy a szakiskolákba a leggyengébb képességű diákok kerüljenek be. Ezt elkerülendő teljesen átalakítja a magyarországi szakképzést, amely részben a gazdasági minisztériumhoz, részben a földművelődési szaktárcához kerül át. Magyarországon pozitív folyamatok indultak el, hogy a gyakorlati képzés irányába tereljék a diákokat, s ebben a duális szakképzés kiépítése (elméleti oktatás az iskolában, gyakorlati oktatás a cégeknél berendezett műhelyekben) a slágertéma – tette hozzá.
– A diákoknak olyan szakmákat kell oktatni, amelyekben jobban el tudnak helyezkedni, s ebbe a folyamatba be lehet vonni a gazdasági élet szereplőit. Fontos, hogy el tudják érni őket, s együtt határozzák meg, hogy milyen szakmákra van szükség, a vállalkozásokat pedig meggyőzzék arról, hogy anyagilag is támogassák a képzést – mondta Potápi Árpád.
– Azt viszont látni kell, hogy a Székelyföld városai körül nincs olyan erős ipar szerveződve, mint Kolozsváron például, ami a duális képzés problémáját megoldaná. Az RMPSZ-szel közösen kialakítandó tervezetben figyelembe kell venni a tömbmagyarság, a Partium, illetve a szórvány magyar közösségek különböző igényeit – válaszolta érdeklődésünkre Grezsa István.
Az előadásokban elhangzott, hogy az anyanyelvű szakképzés hírnevének az erősítése, az intézmények színvonalas működtetése a közösségépítés szempontjából is fontos.
Összehangolt tevékenység
Kérdésre válaszolva Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke kifejtette, hogy adottak az egyedi célok, amelyek keretében mindenki a maga fejlesztési elképzelései szerint saját intézményének a megtartására, megerősítésére törekedik. De ezeken túl az egyedi pontok halmazát rendszerben kellene összesíteni, olyan képzési központokat létrehozva, ahol a szakoktatás iránt érdeklődők igényeit jobban meg lehet közelíteni. Fontos a közös, belső tájékoztatási rendszer, a közös adatbázis kialakítása és az intézmények közötti tapasztalatcsere. Az egyedi, intézményi szintű megközelítés mellett a közösségi érdeket is figyelembe kell venni, amit nemzetpolitikai vagy akár kisebbségpolitikai, oktatáspolitikai szempontok szerint érdemes kezelni. Elmondta, hogy örömmel vállalták a megbízatást, hiszen korábban is foglalkoztak a témával, s a szakpolitika irányában javaslattal is éltek. A hároméves szakoktatási formára való visszatérés lényegét tekintve jogszabályi-adminisztratív fordulat volt, kismértékű szakmai és anyagi erőforrás-támogatással. Ezért tartja jó alkalomnak a nemzetpolitikai államtitkárság támogatási szándékát, ami a helyi elképzelésekkel találkozik. A pedagógusszövetség elnöke szerint ki kell mozdulni a jelenlegi holtponról, s olyan területeket kell felkarolni, amelyek az adott térségben szükséges fejlesztési lehetőséget kínálnak, s amely területeken kevés az ajánlat; a példák között az agrárképzést is említette.
Fontosnak tartja a szakképzés tekintélyének a visszaállítását. Bár minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke többet érjen el, mint ő, látni kell, hogy nem minden diák alkalmas arra, hogy az elitképzésben vegyen részt, s érettségire álljon, amire a korábbi évek oktatáspolitikája miatt rákényszerítették. A tankönyvek, taneszközök hiányára megoldást jelenthet az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet). Mivel továbbra sem lehet olyan kiadót találni, amely egy osztály vagy egy képzési terület számára néhány példányban tankönyvet nyomtat ki, az e területtel foglalkozó magyarországi intézmény olyan tárhelyet hoz létre, ahol a különböző képzési területekre vonatkozó szakkönyveket elektronikus formában el lehet helyezni, s onnan le lehet tölteni. Mivel Erdély-szinten is több olyan képzési program van, ahol a pedagógusok segédanyagot dolgoztak ki, az is felkerülhet a kínálatba – nyilatkozta Burus- Siklódi Botond.
A székelyföldi fórumokon elhangzott véleményeket, javaslatokat a Sapientia EMTE csíkszeredai Társadalomtudományok Tanszé-kének egyetemi tanárai, dr. Bodó Juliánna és dr. Bíró A. Zoltán összesítették.
Az összefoglalóban megfogalmazták, hogy a romániai magyar szakképzés tartalmi és szervezeti átalakítása érdekében figyelembe kell venni az uniós szakpolitika alapján formálódó romániai keretrendszert. "A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával kötendő megállapodás várhatóan rögzíteni fogja Magyarország elvi, szakmai és anyagi hozzájárulását a szakképzés rendszerré szerveződéséhez, fejlesztéséhez és Kárpát-medencei integrálódásához."
A már működő egyedi, helyi tervezés és a közösségi tervezés összekapcsolásához, a képzési központok kialakításához pótolni kell az egyes szakképzési intézményeknél jelentkező hiányosságokat, ki kell alakítani a térséget átfogó adatbáziskezelő és tájékoztatási rendszert, létre kell hozni a kölcsönös segítség és együttműködés kereteit a képzés tartalmát illetően (tananyag, oktatók, szakmai rendezvények, versenyek), s a versenyképesség megteremtésével, népszerűsítéssel kell elérni a szakképzés társadalmi elfogadottságát.
Maros megyei sérelmek
A szovátai egyeztető fórumon többek között a megyénket képviselő szakemberek is felszólaltak. Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora beszámolt arról, hogy a szaktanár- utánpótlás biztosítása érdekében a műszaki szakokon bevezették a pedagógiai modult, s az első szakemberek e téren az egyetem végzősei lesznek.
A rektor adatokat sorolva bosszúsan kifogásolta a Maros megyei magyar nyelvű szakoktatás szerkezetét, amelyben kevés a vonzó műszaki osztály. Amióta az Elektromaros szakközépiskolát átalakították, villamosságtant mindössze egy osztályban oktatnak, s a magyar tannyelvű matematika-informatika és számítástechnikai osztályok számának csökkentésével az egyetem utánpótlását vágták el – tett szemrehányást a rektor, aki szerint nem lenne szabad megengedni, hogy 10-15 év múlva a műszaki értelmiségi réteg megszűnjön.
Kerestély Irma volt Kovászna megyei tanfelügyelő hozzászólásában kioktatta Dávid Lászlót, hogy nem a szovátai fórum tud ezen a gondon segíteni, a megyei tanfelügyelőségen kellett volna közbelépni. Amire a válasz sem késett, hogy sok kérés, közbenjárás történt az osztályok megőrzése érdekében, továbbá, hogy kijátszották, félrevezették a rektort és a közvéleményt.
A megbeszélésen felmerült a mezőgazdasági oktatás visszaépítésének a szükségessége. Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a kulturálismenedzser- képzés bevezetését ajánlotta.
Elhangzott, hogy nagyméretű a gyereklétszám- csökkenés, továbbá, hogy nehéz lesz visszaszerezni a bizalmat a szakoktatás iránt, s a kétely is, hogy sikerül-e a szakképzés központosítása érdekében kompromisszumokat kötni.
Vannak jó példák is
A jelenlevők megismerkedhettek pozitív példákkal is: az újonnan indult kolozsvári szakképzés, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola népszerűsége, a sepsiszentgyörgyi példa a gazdaság és szakoktatás összefonódására. Kovászna megye székhelyén ugyanis a cégek kérésére indítanak az ősztől húsipari szakmunkásképzést.
A résztvevők tájékozódhattak arról, hogy a külhoni szakképzés évében Erdélynek szánt 120 millió forint a kolozsvári Báthory István Líceum, a csíkszeredai Kós Károly szakközépiskola, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a marosvásárhelyi Constantin Brâncusi építészeti szakközépiskola között oszlik meg.
A tapasztalatcsere, a kölcsönös intézménylátogatási programok keretében 18 csoportot várnak a nyár folyamán magyarországi képzési gyakorlatra, meg kívánják erősíteni a már működő kapcsolatokat és újak kialakítására biztatják az iskolákat – nyilatkozta Grezsa István.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Tárt karokkal várják a gyermekeket az építészeti szakiskolába
Három és félmillió forintot kapott a marosvásárhelyi volt Constantin Brâncusi Építészeti Szakközépiskola a magyar nyelven tanuló szakiskolai diákok támogatására. A kilencedikeseket támogathatnák vele, de egyelőre nem túl nagy az érdeklődés a vasbetonszerelő és ács képesítés iránt.
A tanév kezdetén, a lecsökkent diáklétszámra hivatkozva olvasztották be a Ion Vlasiu Szakközépiskolába a volt építészetit. Az önálló jogi személyiségét elvesztő szakiskola aligazgatója, Nemes Andrea és a szakiskolában tanító oktatók azonban továbbra is ugyanolyan odaadással végezték a munkájukat, s mindent megtettek annak érdekében, hogy a diákoknak megfelelő szakképzést biztosítsanak. Az utánpótlásra is gondoltak, Nemes Andrea aligazgató személyesen járta végig a peremtelepülések és a Felső-Maros menti általános iskolákat, ismertetve a magyar nyelvű szakképzési lehetőségeket, biztatva a diákokat, hogy folytassák tanulmányaikat az építészeti szakközépiskolában.
„A magyar kormány meghirdette a magyar szakiskola évét, amelyben nagy hangsúlyt fektet a magyar nyelvű szakképzésre. Részt vettem a nyitókonferencián, felszólaltam és elmondtam, hogy itt, Marosvásárhelyen milyen gondokkal küszködünk, s hogy mi vagyunk a városban az egyetlen iskola, ahol a szaktantárgyakat is anyanyelvén tanulhatja a diák. Megkérdeztem, hogy vannak-e pályázati lehetőségek, s tudják-e támogatni az anyanyelven tanuló diákokat. A pozitív válasz után megírtuk a pályázatot, támogatást kérve a bentlakási és étkeztetési költségekre. Örömmel mondhatom, hogy pályázatunkat kedvező elbírálásban részesítették, és pénzt adnak, hogy 28 kilencedikesnek ingyen tudjunk biztosítani bentlakást és egy meleg ebédet. Ha a kilencedikes nem bentlakó, akkor is jár neki az ingyen meleg ebéd. Sajnálatos módon egyelőre csak nyolc diák jelezte, hogy nálunk szeretne továbbtanulni, öt a vasbetonszerelői, három az ács szakmát szeretné elsajátítani. Reméljük, hogy ennél sokkal többen fogják megjelölni a magyar nyelven zajló szakoktatást a hamarosan esedékes számítógépes elosztáson” – mondta Nemes Andrea.
Simon Virág
Székelyhon.ro

A szakiskolai helyek fele üres
Háromszéken egyedül a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában jegyeztek túljelentkezést a hároméves szakiskolai osztályok számára szervezett, tegnap zárult iratkozási időszakban, a 672 meghirdetett helyből közel háromszáz üresen maradt, ezekre augusztusban még lehet jelentkezni.
Annak ellenére, hogy a tavaly újraindított hároméves szakképzésben tanuló diákoknak a kormány havi kétszáz lejes támogatást nyújt, ami alanyi jogon jár mindenkinek, aki rendszeresen látogatja az iskolát, még mindig alacsony az érdeklődés, és éppen azokra a szakokra kevés a jelentkező, amelyek területén a legnagyobb a szakemberhiány – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Az elöljáró abban bízik, a nyolcadikosok pótvizsgája után még lesz annyi jelentkező, hogy a szakiskolai helyek 70–80 százaléka beteljen. Háromszéken közel háromszáz általános iskolai végzős bukott meg idén egy vagy két tantárgyból, a pótvizsgákat augusztusban tartják, azt követően a diákok még jelentkezhetnek bármilyen kilencedik osztályba, ahol helyek maradtak üresen. A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint az első szakaszban minden hely betelt a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási szakközépiskolában a fodrász–manikűrös–pedikűrös, illetve az elárusító szak iránt is nagy volt az érdeklődés. A baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában a helyek harmada maradt üresen, míg a megyeközponti Kós Károly és Puskás Tivadar, a kézdivásárhelyi Gábor Áron, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor és a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában a szakiskolai helyek alig 25–30 százalékát foglalták el. A munkaerőpiacon folyamatosan keresett a jó festő-mázoló, gépjárműszerelő, parkettező, csempéző, fűtésrendszer-szerelő szakember, mégis ezekben az osztályokban maradt a legtöbb üres hely, de a hegesztő-, asztalos-, mezőgazdasági gépész-, villanyszerelő-osztályok némelyikébe sem jelentkezett senki.
Az Apor Péter Szakközépiskolában a meghirdetett ötvenhat helyre közel százan iratkoztak, az autószerelői és a pincér–élelmiszer-ipari elárusító szakon is túljelentkezést jegyeztek, emiatt június 30-án felvételit tartanak a VIII. osztályban tanult technikai ismeretek tantárgyból. Dezső Vencel iskolaigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, a jelentkezők többsége a Kézdivásárhely környéki falvakból származik, úgy tűnik, a fiatalok megértették, hogy egy jól elsajátított szakmával könnyebben boldogulnak, mint a diplomával.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonnyolc négyzetméteres autonómiák
Azt hitte a román honvédelmi, a belügyminiszter s minden bizonnyal a miniszterelnök Ponta is – ki alig sem beteg lábát a Földközi-tengerben áztatja hetek óta, újabb megfutások előtt –, hogy ha az egekre futtatják Székelyföld egyik nagyszerű városából, Csíkszeredából a 28 négyzetméteres (hány kilós?) román lobogót, azzal csörömpöléssel, jelképesen le is csukták a kaput ez életben előttünk.
Volt főpróba is, minden, ami kell nagyszerű székely–magyar díszletek közé, a Hargita alá, egy roggyant román színpadhoz. Megkapó volt viszont az, ahogyan a honvédelmis elzokogta, mennyi vér kellett Európában és máshol is ahhoz, hogy a románok megvédjék Erdélyben is az ősi román földet.
Mondjuk most azokkal a székelyekkel együtt, akiknek családját, sok ezer ártatlan civilt mészároltak le a titkon, éjjel betörő regáti románok: bizony, sok magyar vért öntöttek ki a rabló, túszokat szedő román martalócok itt, Székelyföldön 1916 nyarán. Miközben akkor a magyar férfiak távoli frontokon voltak a világháborúban. Micsoda söpredék vetette magát akkor a védtelen magyarokra itthon, hadüzenet nélkül, a hadban levő Magyar Királyság szövetségeseként! Erről Csíkszeredában megfeledkeztek a szónokok, a 15 kilós, 28 négyzetméteres zászlót térdelve csókolgatók, megfeledkeztek a román püspökök, pópák.
Tisztelem a maguk zászlaját tisztelő népeket, azok fiait. Ellenségeimet nem tisztelem soha.
Ebben a zászlót lobogtató román széljárásban nekünk még egy szelíd autonómiára sem futotta. Sepsiszentgyörgyön viszont vagyon egyféle autonómia, amolyan román járású. Minden szinten fölvetődött immár, hogy központi, minisztériumi rendelkezés ellenére sem tették ki mai napig sem a CONSTANTIN BRÂNCUȘI szaklíceum névtáblájára magyarul az intézet nevét. Nem s nem! Az igazgatónő nem hajlandó erre. Ő állam az államban, ő autonóm a magyar városban.
Vajon így kell Romániában autonómiát csinálni? Próbáljuk csak ki!
Az állam, a város tartja el, fönn amaz intézetet – így kell autonómnak, önrendelkezőknek lennünk? Nosza!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem vonzó a szakoktatás
A helyek fele betöltetlen maradt
A szakiskolák által felkínált helyek csaknem fele betöltetlen maradt a kilencedik osztályba induló tanulók első számítógépes elosztása után – tudtuk meg Kiss Imrétől.
A megbízott főtanfelügyelő szerint aggasztó, hogy a fiatalokat nem vonzza, hogy mesterséget tanuljanak, jóllehet sokkal nagyobb esélyük lenne munkahelyet találni, mint ha elméleti líceumban végeznek.
A számítógépes elosztás első fordulója után csaknem 350 betöltetlen hely maradt a szakiskolákban. A famegmunkálás, textil- és bőripar, villanyszerelői szakok valósággal panganak, viszonylag jól felteltek az autószerelő, turizmus és közélelmezés szakok.
Ezzel szemben például az elméleti líceumokban csak 27 helyet nem foglaltak el. Voltak olyan iskolák, ahol nagy túljelentkezést tapasztaltak. Ezek közé tartozik a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola, ahol a turizmus és közélelmezés szakon meghirdetett 28 helyre 41-en jelentkeztek, a 14 autószerelői helyre pedig 34-en.
Ez a két szak rendkívül népszerű volt a megyeszékhelyen is. A Puskás Tivadar Szakközépiskolában 14 autószerelői hely volt, de kétszer annyian, 28-an szerettek volna ebbe az osztályba bejutni. A Constantin Brâncuşi Líceum szakács- és pincérképző osztályába se „fért be” a 32 jelentkező a meghirdetett 28 helyre.
Bár a szakemberek régóta mondják, a tanulókhoz vagy még inkább a szülőkhöz nem jut el az információ, vagy nem veszik figyelembe azt: statisztikailag kimutatható, hogy sokkal nagyobb eséllyel pályázik egy – esetenként nem is rosszul megfizetett – munkahelyre az a tanuló, amelyik egy szakmát tisztességesen elsajátított, mint az, aki elvégez egy elméleti líceumot, és nem jut be az egyetemre.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szabályon kívüli iskola Sepsiszentgyörgyön – Van ahol nem hajlandók kitenni a kétnyelvű feliratot
Nem először teszik szóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén, hogy a Constantin Brâncuşi-szaklíceum nem hajlandó kitenni a kétnyelvű feliratot, s bár Czegő Zoltán néppárti tanácstag szeptember végén újra megkérdezte, hogy mikor lehet érvényt szerezni a törvénynek ebben az iskolában is, konkrét választ most sem kapott.
Sztakics Éva alpolgármester elmondta: a volt igazgatóval nem sikerült betartatni az amúgy mindenkire érvényes szabályt, utódját azonban felkérték a – városszinten egységes külsejű – névtábla kihelyezésére; ő a vezetőtanácsra hárította a döntést, ezt még megvárják, de ha nincs más hátra, végrehajtóval fogják felszereltetni a feliratot, amely a város címerén kívül csak az iskola elvnevezését tartalmazza román és magyar nyelven. Hozzátette: szerették volna elkerülni ezt a megoldást, de nem fognak az iskolavezetés akadékoskodása miatt lemondani egy törvény adta jog érvényesítéséről.
„A kérdéses táblát majd akkor fogjuk kitenni, amikor a városvezetés példát mutat a törvények betartásában, és a polgármesteri hivatal tornyára visszakerül a román zászló” – jelentette ki nem is titkolt megvetéssel Rodica Pârvan, aki a Brâncuşi-líceum igazgatója volt idei nyugdíjazásáig, most pedig az önkormányzat részéről kinevezett vezetőtanácsi tagja ugyanannak a tanintézménynek. 2004-ben ő vezényelte ki a diákokat az utcára, és ő irányította a lexikonszerkesztő Lósy Schmidt Edének emléket állító háromnyelvű tábla elleni tiltakozásokat is, de akkor csak néhány héttel sikerült elodáznia a felszerelést.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Valaki hívja meg színházba
Hogy Rodica Pârvan lassan már leplezni sem tudja magyarokkal szembeni gyűlöletét, abban nincs újdonság. A sepsiszentgyörgyi helyi tanács ülésein újabban rendszeresen felszólaló és nemegyszer alpári stílusban botrányokat gerjesztő önkormányzati képviselőről régóta tudjuk: a Hargita és Kovászna Megyei Civil Fórum fedőnevű szekurista-soviniszta bagázs híve, előretolt embere, sok más régebb betelepített társához hasonlóan megélhetési román ő is, abból él, az a foglalkozása, hogy elnyomást kiált, hogy gyűlöletet szít.
Nézeteiről, meggyőződéseiről sokat elárul, hogy többszöri nyomatékos felszólítás ellenére sem volt hajlandó elhatárolódni a szélsőséges, vasgárdista eszméket követő Új Jobboldal nevű szervezettől. A megyeszékhelyi Constantin Brâncuşi-iskola volt igazgatója azonban magyarellenessége mellett olyan fokú tájékozatlanságról, bárdolatlanságról, műveletlenségről, mi több: ostobaságról tett tanúbizonyságot a helyi tanács legutóbbi ülésén, amely már szinte hihetetlen, és egyáltalán nem méltó egy önkormányzati képviselőhöz. Mert mi más, ha nem nagyfokú ostobaság és műveletlenség, amikor azt kéri számon, hogy a városi önkormányzat miért utal ki több pénzt a szerb nemzeti színház sepsiszentgyörgyi vendégszereplésére, mint a december elsejei rendezvényre? És mi más, ha nem tájékozatlanság, amikor úgy kéri számon a román színház székhelyének átadását, hogy fogalma sincs arról: az Andrei Mureşanu Színház vezetősége már két nappal korábban sajtóközleményben hozta nyilvánosságra: a számukra ígért terem határidőre elkészült, köszönik szépen, és jövő hétre várják a sajtó képviselőit is, hogy bemutassák azt?
Szemtelen, pimasz – vágta képviselőtársához a magából kikelt Rodica Pârvan, sértőnek szánt szavai mégis elsősorban őt magát minősítik. Nem beszélve arról, hogy igazi okuk a sértődésre éppen azoknak lenne, akiket Rodica Pârvan képviselni kíván: a helyi románoknak. Mert azt bizonyára ők is szégyellik, hogy olyasvalaki rendez értük szappanoperába illő jeleneteket a helyi tanács ülésein, aki saját közössége intézményeinek helyzetét sem ismeri.
Igazán ideje volna hát, hogy valaki hívja meg és vigye el színházba a bősz asszonyságot, hátha megismerné azt a teátrumot, amelyért oly hevesen szállna síkra. Talán még ragadna is rá valami – merthogy némi műveltség elkelne, afelől semmi kétség.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepi vita a tiszteletről
Mindössze néhány bántó apróságot tett szóvá a sepsiszentgyörgyi tanács tegnap reggeli, rendkívüli ülésén Cserey Zoltán helytörténész, de egyik kérdésével olyan vihart idézett elő, amelynek majd minden szemete rázúdult.
A Constantin Brâncuşi-líceum bejáratánál ugyanis a nemrég felszerelt kétnyelvű tábla mellett újra megjelent a régi román felirat is, amivel véleménye szerint azt próbálja jelezni az iskola vezetősége, hogy nekik sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem dirigál, birtokon belül érzik magukat, és önállóan járnak el. Cserey úgy gondolja, hogy meg kellene kérdezni az igazgatónőt: mi célt szolgál ez az állandó erőfitogtatás és feszültségkeltés, kinek jó ez? Említette még, hogy a kívülről már felújított Gyárfás Jenő Képtárról egy helyen lehullott a vakolat, hogy az adventi gyertyagyújtási ünnepségen talán jó lenne magyar nyelvet ismerő román bemondót hallani, és kifejezte aggodalmát az egykori vágóhíd rohamosan romló állapota miatt. Elsőként Antal Árpád polgármester válaszolt: nem újdonság, hogy vannak, akik egész egyszerűen nem akarják betartani a törvényeket, noha ezek nem opcionálisak egyetlen oktatási intézmény számára sem. Természetes az lenne, ha a folyosókon is minden felirat kétnyelvű lenne, bármennyire idegesíti ez Rodica Pârvant, mert törvény van rá. Az még elfogadható, hogy egy román tannyelvű iskolában románul folyjon az ügyintézés, noha járnak oda magyar gyermekek is, de az előtte sétálók 80 százaléka magyar, és velük az intézmény köteles magyarul is tudatni, hogy mit látnak. Elsősorban mégis a tiszteletről, illetve annak hiányáról van szó – vélekedett. Nem lehet békés együttélésről beszélni azokkal, akik allergiásak a magyar nyelvre Székelyföldön, noha az Európai Unióban, Strasbourgban és Brüsszelben is hivatalos nyelv, Románia pedig aláírta és ratifikálta a kisebbségi és regionális nyelvekre vonatkozó chartát, tehát kötelező lenne betartania – érvelt, és hozzátette: nem érti, miért jobb román az, aki nem tiszteli a magyarokat, és nevetségesnek tartja, hogy itt beszélnek erről, hiszen elsősorban a prefektus feladata a törvények és az európai charta előírásainak betartatása, neki kellene felügyelnie, hogy ne csupán az iskolákban, hanem minden állami intézményben, a rendőrségen is érvényesüljön a kétnyelvűség. Tudjuk, hogy nem teszi, csak a román nyelvű feliratokat kéri számon, a kulcsszó ez esetben is a tisztelet – fejtette ki. Elmondta még, hogy a képtár a megyei tanács tulajdonában van, tudatták velük a vakolathibát, de ennél zavaróbb látvány, hogy a megyeháza és a prefektúra előtt nem tudták befejezni a munkálatokat, mert a prefektus a zöldövezet kiterjesztését is megtámadta. A régi vágóhíd magántulajdon, de 500 százalékos ingatlanadót vetnek ki rá, és a gazdája meggondolhatja, hogy a pénzt inkább a felújításra fordítsa; a legjobb az lenne, ha eladná a városnak az egészet, az gondot viselne rá.
Ezek után kért szót Rodica Pârvan, és ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: közölte, hogy csak kellemes ünnepeket akart kívánni, de „önöknek se apjuk, se anyjuk, se istenük, se ünnepük” nincs, ezért „úgy válaszolok, ahogy megérdemlik”. És olyan sértő kifejezéseket vágott Cserey Zoltánhoz, amelyek között a legenyhébb az volt, hogy a köztiszteletben álló, Pro Urbe-díjas nyugalmazott muzeológust csak a rosszindulat és a sovinizmus mozgatja. Közölte, hogy törvénytelennek tartja a magyar feliratot a Brâncuşi-iskolán, amely nem a város tulajdona, és megkérdezte, hogy vajon az ő lakásán nem akar-e magyar nyelvű táblákat elhelyezni valaki? Kiosztott egy vágást Miklós Zoltánnak is, majd szóvá tette, hogy a román fiatalok egy csoportja az egyik templomban magyar és székely zászló alatt volt kénytelen énekelni, amit ő a Facebook-oldalán közzé is fog tenni... Úgy tűnik, a tisztelet akkor is hiányzik Pârvan asszonyból, amikor idősebb emberekkel beszél, akik már letettek valamit az asztalra – reagált szomorúan a polgármester, és felhívta a figyelmet arra, hogy ő maga civilizáltan viselkedik, bármennyire is haragszik rá. Talán barátságosabb lenne a hangulat, ha a kolléganő nem a hányingerét hangoztatná, de hát mindenkit a saját magatartása minősít. Ami a zászlókat illeti, a templomok egyházi magántulajdonnak számítanak, ezért bármilyen zászlót kitűzhetnek; Rodica Pârvan lakásába nem kíván bemenni, de azt nagyon várja, hogy a törvény az egész országban érvényes legyen, és sok más város után Sepsiszentgyörgynek is legyen saját zászlója, amely minden közintézményen, még a Brâncuşi-iskolán is lobogni fog. Majd, ha viszontlátjuk magunkat benne – kiáltott közbe a szociáldemokrata képviselőnő, de Antal Árpád zavartalanul folytatta: ünnepi pillanat lesz, és remélem, hogy hamarosan sor kerül rá, a városzászló elfogadásáról jövő heti ülésén szavaz a tanács.
Az ülés végén Incze Sándor nyugalmazott református lelkész a polgármester érdemeit méltatta, megköszönte odaadó munkáját, és a közelgő karácsonyra való tekintettel békességre és jóakaratra szólított fel. Kijelentette: a nagyvilágban kicsik vagyunk, románok és magyarok, ezért ne gyűlöljük, hanem tiszteljük és becsüljük egymást.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A fogyó gyereklétszám indokolja az iskolaösszevonásokat
Tanévről tanévre csaknem ezerrel kevesebben ülnek be az iskolapadokba Maros megyében, s ez a helyzet az elkövetkező években sem változik. A születési statisztikai adatok is a gyermekek létszámának csökkenését bizonyítják, amelynek figyelembe vételével dönt a tanfelügyelőség a tanintézetek összevonásáról. Bár a szülők, igazgatók változtatni szeretnének, az idén ősztől betervezett összevonások már a minisztérium jóváhagyására várnak.
Általános felháborodásához vezet valahányszor a Maros Megyei Tanfelügyelőség iskolák összevonásáról, a jogi személyiség megszüntetésről, netán az épületek kiürítéséről dönt. Pár évvel ezelőtt az Emil Dandea Kémiai Iskolaközpont összevonásáról és költöztetéséről, valamint a szülők, tanárok tiltakozásáról számoltunk be, tavaly a Constantin Brâncuși Építészeti Iskolaközpont veszítette el jogi személyiségét, vonták meg tőle a lehetőséget az önálló tervezéstől, pályázástól. Idén ősztől tíz iskolából gyúrnak ötöt, négy a megyeszékhelyen, kettő-kettő Nagyernyében, Nyárádszeredában és Radnóton van. 
Az iskola-összevonások már 15 éve elkezdődtek, s ha a statisztikai hivataltól kapott számadatokat vesszük figyelembe, nincs miért csodálkoznunk. 1990-ben az óvodások és általános iskolások száma Maros megyében 132 683 volt, de azóta folyamatosan csökkent. Bár több gyerek született, nagyon sokan elhagyták az országot, Maros megyét, így 2000-ben az óvodások és 1-8. osztályosok száma 115 158-ra csökkent.  A 2012-es népszámláskor ez az adat már csak 104 523-as számot mutatott.
230-al kevesebb tanintézet
Az általános népességcsökkenést minden beiskolázási terv elkészítésekor figyelembe vette a Maros megyei tanfelügyelőség. Míg a 2000-es évek elején megyeszinten 400 tanintézményt tartottak nyilván, ma már csak 170 van. A szám azért is csökkent ilyen drasztikusan, mert első körben a kis vidéki iskolákat számolták fel, a községközponti iskolába irányítva a gyermekeket, és iskolabusszal oldva meg szállításukat. Jelenleg a községek szintjén mindenhol csak egy központi iskola van, s ha a hozzá tartozó falvakban van még tanintézet, az alárendelt viszonyba került. Az óvodák esetén is hasonló a helyzet, azzal a megjegyzéssel, hogy nem csak vidéken, hanem városon is elveszítették önállóságukat. 
A döntést a tanfelügyelőség hozza meg
Bár a szakminisztérium előírása szerint elsősorban a háromszáz diáknál kisebb tanintézeteket kell összevonni, Maros megyében a nagyobb iskolákra is sor került már. Ștefan Someșan szerint már a szakminisztérium asztalán levő összevonások esetében sem ez a számadat volt a döntő. „A tanfelügyelőség szintjén jól látjuk, hogy milyen csökkenések vannak településenként, s hosszútávon is tervezni tudunk. Ha Nyárádszeredát vesszük figyelembe, akkor megnéztük, hogy jelenleg hány diák van, mekkora a személyzet, és összehasonlítottuk egy vásárhelyi, például Papiu-s vagy unireás adatokkal. Ez utóbbi iskolák ezres létszámmal működnek. Racionális és anyagi okok miatt döntöttünk az iskolák összevonásáról, szó sincs itt nacionalizmusról vagy más, a helyi, székükhöz ragaszkodó igazgatók, vagy polgármesterek által felhozott okokról. A diáklétszám-csökkenés miatt megyeszinten hozunk intézkedéseket, és idén Nyárádszeredára, Nagyernyére és Radnótra került sor, valamint, mint jól tudják, Marosvásárhelyen is összevonások lesznek. A döntést meghoztuk, kiközöltük, elküldtük a minisztériumba” – közölte a főtanfelügyelő, tudtunkra adva: ez a döntés visszafordíthatatlan.
Nem csak ez a tanfelügyelőségi döntés, hanem az általános népességcsökkenés is visszafordíthatatlannak tűnik. A legfrissebb statisztikai adatokból ugyanis az derül ki, hogy a születések száma Maros megyében sem nő. A megyei hivataltól kapott kimutatás szerint 2009-ben Maros megyében 6451 csecsemő született, 2010-ben ez a szám 6113 volt, 2011-ben 5854-re csökkent, 2012-ben 5781 volt, s kis emelkedést mutatott 2013-ban 5930-cal. A 2014-es és 2015-ös adatokat még nem összesítették. Ha településekre leosztva vesszük górcső alá az újszülöttek számát, akkor kiderül, hogy 2009-hez képest 2013-ban 230-al kevesebb gyerek született Marosvásárhelyen, Szászrégenben 45-el kevesebben, Nyárádszeredában viszonylag stabil volt a születések száma, hiszen 2009-ben 76 csecsemő, majd két évben egymás után 75 kisgyerek jött a világra, majd 2012-ban csak 64, de 2013-ban újra 70. Nagyernyében 2009-ben 86, 2013-ban csak 72 gyerek született,  Radnóton 12-vel kevesebb, de Szováta sem dicsekedhet, hiszen 2010-ben 115 születést iktattak, míg 2013-ben már csak 78-at. A backamadarasi adatok sem biztatóak, hiszen 2009-ben 25 új életet vettek nyilvántartásba, 2013-ban már csak kilencet. 
Vannak pozitív esetek is 
Vannak olyan települések, ahol pozitív irányba mozdult el a születési mutató, például Marosszentkirály, ahol 2009-ben 68-an, 2013-ban már 82 keresztlevelet bocsátottak ki, de Marosszentgyörgy is a születések szempontjából stabil települések közé sorolható, ahol 2009-ben  119 csecsemő, 2013-ben 118 csecsemő jött a világra.  A kibédiek is büszkék lehetnek, hiszen 2009-ben 19, 2013-ban már 25 csecsemővel szerepelnek a statisztikai adatokban.  Ákosfalván a 2009-es 54-es számot 2013-ban 60-ra sikerült feltornászni. 
Amiről nincsenek adatok
Bár Maros megyében a születési adatok nem mutatnak drasztikus csökkenést, s semmiképp sem akkorát, hogy évente ezerrel kevesebb diák kezdje a tanévet, elég ha szétnézünk ismerőseink, családunk körében, s összeszámoljuk, hogy csak az elmúlt év évben hányan hagyták el szülőföldjüket a jobb megélhetés reményében, és hányan vitték magukkal gyermekeiket is. Ezekről a statisztikai adatok csak népszámláláskor beszélnek.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Ezt csinálná az Unirea Főgimnáziummal Marius Paşcan szenátor
Radikális megoldást sürget a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium esetében a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) ideiglenes elnöke, Marius Paşcan. A szenátor szerint az állami iskolának ki kellene költöznie az egyházi ingatlanból.
Marius Paşcan szerint semmi értelme nincs kivárni az épületet még 2004-ben visszaszerző római katolikus egyház és az önkormányzat közötti szerződés lejártát. A liberális politikus szerint a városházának mielőbb egy másik helyiséget kellene találnia a város egyik legjobb középiskolájának számító Unirea Főgimnázium számára. Az egykori prefektus megoldást is javasolt: mint ecsetelte, Marosvásárhely két egykori nagy tanintézete kong az ürességtől – a Ion Vlasiu nevét viselő faipari és a Constantin Brâncuşi-ról elnevezett építészeti szakközépiskola –, ezeknek egyikét át lehetne adni az Unireának. Utóbbi talán még jobb is lenne, hisz alig háromszáz méterre található a vitatott iskola által használt épülettől. Ráadásul az építészetinek egy részét nemrég korszerűsítették. Harmadik változatként a ligeti kaszárnya hat hektáros területét ajánlotta, azt a városrészt, ahol egy ideje az ócskapiacot rendezték be. Itt viszont az alapoktól kellene egy új iskolaépületet felhúzni.
„A szülőknek is meg kell érteniük, hogy az egyház visszakapta az Unirea-épületet, hosszú távon csakis a kiköltözés a megoldás” – nyomatékosította Paşcan. Szerinte a jelenleg használt főépület manzárdosítása, amit a városháza vállalt fel, csak félmegoldás lehet. „Nem tudom, mennyire törvényes, hogy az önkormányzat uniós alapokat fektessen egy egyházi ingatlan bővítésébe és korszerűsítésébe, az viszont biztos, hogy hosszú távon ez sem az egyháznak, sem a városházának nem kedvez” – vélekedett a liberális pártvezér.
Mint ismert, az Unirea Főgimnáziumban nem sokkal a tanév vége után robbant ki a mesterségesen táplált cirkusz. A neves iskola lemondott néhány magyar osztályáról, ugyanakkor rossz néven vette, hogy azokat „átvette” a kisebbik épületbe berendezkedő Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Andreea Năznean, az Unirea igazgatója szerint az új katolikus tanintézet a már elfogadott beiskolázási terv figyelmen kívül hagyásával vette át az elemi és felső tagozatos, illetve középiskolai magyar osztályokat. Az unireás vezető és román szülők egy része igazán akkor lobbant fel, amikor az egyházi iskola termet is követelt az átvett osztályoknak.
„Az Unirea állandó fenyegetésnek érzi, hogy a státus és a római katolikus iskola bérlőként emlegeti az intézményt” – panaszolta el Năznean. „Éppen ezért kellene az Unireának mielőbb új helyiséget találni, hogy ne legyenek ilyen viták és panaszok” – nyilatkozta Marius Paşcan, aki a magyar politikusokra, tételesen Borbély Lászlóra is neheztel amiatt, hogy nyomást próbál gyakorolni az Unirea vezetőségére.
Lapunk az RMDSZ tanácsosainak a véleményére is kíváncsi volt. Csíki Zsolt frakcióvezető – aki a sportiskola igazgatójaként amúgy is jártas a tanügyi kérdésekben – úgy véli, higgadt és okos döntésre van szükség, amely hosszútávon mindkét iskola javát szolgálná. „Olyan kompromisszumot kell találni, amely a minőségi oktatást, a tanulók és a pedagógusok érdekeit tartja szem előtt” – szögezte le az önkormányzati képviselő.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro

Egy hasznosítható kastély vagy egy kiállítható szobor ér többet?
Szociálpedagógus: elhibázott a kulturális minisztérium politikája
A műemlék épületek helyreállításának háttérbe szorulására, a kulturális minisztérium erre vonatkozó elhibázott politikájára figyelmeztet Dacian Muntean szociálpedagógus, aki a felújításra váró szacsali Nopcsa-kastély kapcsán intézett nemrég nyílt levelet Corina Şuteu kulturális miniszterhez.
A Hátszeg térség szakértője a megyei önkormányzat tulajdonában álló ingatlan felújítását és hasznosítását célzó projektre hívta fel a figyelmet, amely a kulturális tárca várólistáján „rekedt”, és amely független szakértők pontozásával a 15. helyre került a 200-as listán. A nemzetközi hírű – több tudományos folyóiratban és filmben is szerepelt – kastély ma gazdátlanul, kifosztva áll, vakolata málladozik, ablakait kitörték, bútorzata hiányzik. A projekt megoldást jelenthetne a hasznosítására, de egyelőre úgy tűnik a kulturális tárca számára fontosabb egy Brâncuşi-szobor megvásárlása, mint épített örökségünk megőrzése.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Vásárhelyen
Egyre kevésbé fér meg egy épületben a Marosvásárhelyi Unirea és a római katolikus gimnázium. A román főgimnázium feljelentette a szaktárcánál a magyar tanintézetet, megkérdőjelezve annak létjogosultságát.
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. Az MTI által idézett hírügynökség szerint a szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között.
Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan nemzeti liberális párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Marosvásárhelyen
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. A szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között. Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan Nemzeti Liberális Párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
MTI
Erdély.ma

Mintegy négyszáz szakiskolai hely mAradt üresen Maros megyeben
Annak ellenére, hogy szakemberhiánnyal küzd a munkaerőpiac, Maros megyeben sem telnek meg a szakiskolai osztályok. Az idei érettségi statisztika azt mutatja, a középiskolát végzők mindössze 24 százalékának sikerült oklevelet szereznie.
Évente kétszáz lejjel támogatja az állam azokat a diákokat, akik gimnázium helyett szakközépiskolai oktatást választanak. Ennek csupán annyi a feltétele, hogy a tanulónak ne legyen igazolatlan hiányzása, illetve hetes fölötti legyen a magaviseleti jegye. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint még mindig dívik az a mentalitás, hogy a gyerek többet elér majd mint a szülő, ezért akarják mindenáron elméleti osztályba íratni, ráadásul a tanügyi törvény meg is engedi, hogy bárki beiratkozhasson a gimnáziumba, az is, aki sikertelenül szerepelt a kisérettségin – mondta el lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes. Az elméleti osztályokban már mind beteltek a helyek, a szakiskolák esetében ugyanez nem mondható el: a beiskolázási terv szerint Maros megyeben összesen 1316 helyet hirdettek meg, és a legutóbbi számítógépes elosztás szerint 389 hely mAradt üresen. A tanfelügyelőség ezután dönti el, hogy milyen szakokat von össze, hogy elindulhassanak az osztályok.
Vannak népszerűbb szakok, ilyen a cukrász-, a pék- vagy a szakács-, illetve a pincérképző szak, ahol nem mAradtak üres helyek. Nem lehet ugyanezt elmondani a hús- és tejfeldolgozó szakokról, ahova egyetlen egy diák sem iratkozott. A fafaragó szakma sem örvend túl nagy népszerűségnek, ugyanis a Ion Vlasiu Szakközépiskola fafaragó szakán például a meghirdetett 14 helyből 12 még szabad a magyar tagozaton, akárcsak az Avram Iancu Szakközépiskola magyar tagozatának ipari gépész szakán. Az autószerelő szakok sem teltek meg mindenhol, de itt lényegesen nagyobb az érdeklődés, mint máshol. A Marosvásárhelyi Constantin Brâncuși Szakközépiskola továbbra is várja a nyolcadik osztályt végzett tanulók jelentkezését magyar tagozaton a biprofilú kőműves-kőfaragó-vakoló illetve víz- és gázszerelő szakokra, ahol félosztályok indulnak, és még mindig vannak helyek. Legalább tizenöt tanuló kell ahhoz, hogy elindulhasson egy osztály, itt megvan a minimum létszám, de még lehet iratkozni – tudtuk meg Nemes Andrea katedrafőnöktől. Annak ellenére, hogy a megyében ez az egyetlen építészeti szakközépiskola, már második éve, hogy nem hagyták jóvá a líceumi osztályok elindítását.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Bibó Erzsébet, az elfelejtett nagyasszony
A sepsiszentgyörgyi Magyar Állami Tanítóképző Intézet épületét, amelynek akkori igazgatója Zayzonné Stöger Adél volt, 1919-ben elvette a román állam. A tantestület egy része elhagyta az országot, a másik részét a Református Székely Mikó Kollégium fogadta be a tanulókkal együtt. Így történhetett meg, hogy az 1919–20-as tanévtől a fiúgimnázium mellett tanítóképző, polgári fiú- és leányiskola is volt. A fiúgimnázium tagozataként a négyosztályos polgári leányiskola (későbbi leánygimnázium) működött a Magyar Királyi Állami Polgári Leányiskola jogutódjaként.
Ennek a tagozatnak az élére nevezték ki 1924 januárjában Bibó Erzsébetet, aki Jancsó Gábor fiúiskolai igazgatót váltotta fel, mivel a törvények nem engedélyezték, hogy férfi álljon a leányiskola élén. Húsz éven át vezette Böske néni az intézetet, szerzett elismerést a nőnevelés terén. Karöltve Csutak Vilmossal, a Fiúgimnázium rektor-igazgatójával síkra szállt a leányképzés ügyéért. Mivel a felettes tanügyi szervek kifogást emeltek, amiért a fiúk és a lányok egy épületben tanulnak, mindent latba vetett, hogy különálló iskolaépületet teremtsen a lányoktatás számára. A különálló épület létrehozásának gondolatát Csutak Vilmos 1925-ben terjesztette a kollégium tanári nagygyűlése elé, és a városi tanácshoz fordul ennek érdekében.
Kemény szervezőmunka következett: elvi engedélyeztetés Bukarestben, felhívás a megye lakosságához az anyagi támogatás érdekében. Az anyagi fedezet megteremtése után Kós Károly építész jóvoltából elkészült az új iskola épületének terve, és 1927-ben már áll is az Ujjvárossy-kertben az új épület, a kicsi Mikó (a mai Kós Károly szakközépiskola), majd 1935-ben mögötte szintén Kós Károly tervei alapján az internátus. Ezen tetteivel Csutak Vilmos beírta magát a mai Mikes Kelemen Főgimnázium történetébe.
A tanulólétszám növekedésével az új épület már nem volt elegendő, ezért használták a Székely Tanalap (a mai C. Brâncuşi-iskola) épületét, valamint a Kriza János utca sarkán álló, ma is használt kicsi Mikest. Ezek az évek voltak az iskola történetében a vándorlás kezdetei. De semmi sem törhette meg a tantestület és igazgatója fáradságot nem ismerő munkáját. Olyan nagyszerű pedagógusokat jegyezhetünk ebből az időből, mint Zakariás Erzsébet (későbbi igazgató), Seprődi Anna, akik szívvel-lélekkel álltak Bibó Erzsébet mellé nemes hivatásuk teljesítésében.
De ki is volt Bibó Erzsébet, mindenki Böske nénije?
Csombordon született 1885. október 19-én. A család barátosi eredetű. Iskoláit Hódmezővásárhelyen, Nagyváradon az Orsolyák Intézetében végezte, majd Győrben tanítói oklevelet szerzett. Milyen érdekes. Itt Pálmai Lenke tanítványa volt, akinek később utódja lesz. 1907-ben Budapesten magyar nyelv és irodalomból és történelemből tanári oklevelet szerzett. Pályafutását Baróton kezdi meg, majd Segesvár, Rimaszombat, a bácskai Kula következett. 1918 őszén kerül Sepsiszentgyörgyre a polgári leányiskolához, 1924 januárjában nevezik ki az iskola igazgatójának. Új megbízatása kezdetén fő feladatának a lányoktatást szolgáló megfelelő iskolaépület létrehozását tartotta. Ezt sikerült elérni a fent vázolt körülmények között. Igazgatói tevékenysége nem szorítkozott csupán az épületkérdés megoldására.  Mindenki Böske nénije nagyszerű, de szigorú pedagógus volt, élményszerű órákat tartott, ezért is szerették növendékei. Kollégái tisztelték demokratikus vezetési módszereiért. Igényességét, pontosságát és következetes vezetési eljárásait a felsőbb szervek által hátrahagyott jegyzőkönyvek is igazolják. Ő volt, aki kezdeményezte a leányiskola főgimnáziummá való fejlesztését (ami Zakariás Erzsébet igazgatósága alatt vált jogerőssé). A tanárokon kívül nagy hozzáértéssel tanított színdarabokat (fiatal korában a színészet felé is kacsingatott) diákjainak, de a felnőtteknek is. Nevelői tevékenysége mellett mintegy két évtizeden át a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének alelnöke.
1971 februárjában bensőséges ünnepségre került sor az akkori 2. számú középiskolában, majd 1995 novemberében a szemerjai templomban. Az 1971-es találkozón még részt vett Böske néni is. Ez volt az utolsó találkozása volt iskolájával. Beszédében hangsúlyozta, hogy ,,tanító ne legyen az, akiben nincs hivatásszerűség, és nem szereti a gyermekeket...”, és hogy belső adottság szükséges a tanítósághoz. Az ünnepség kezdeményezője – úgy, mint az 1995-ös hálaadó ünnepségnek is – Kelemen József, az iskola egykori tanára és igazgatója volt. Kelemen József köszöntőjében (1971) így jellemezte Böske néni: ,,Életét sohasem szennyezte be az öncélúság, a lelkiismeretlenség, a becstelenség, az igazságtalanság, a rosszindulat.” Szemét mindig a közérdeken tartotta, munkaerejét annak szolgálatába állította, erre serkentvén másokat is.
Sokatmondó néhai Szabó József uzoni református lelkipásztor ,,értékelése”: ,,Sokszor elmondta: mindig a boldog családi élet után vágyódtam, nem adatott meg nekem, de nem panaszkodom, családom volt az iskola, gyermekeim a tanítványaim, s örömöm az ifjúság nevelése.” Pályafutásának 40 évéből huszonkilencet töltött az iskola szolgálatában. 1971. május 22-én halt meg. Sírja a szemerjai régi református temetőben található, 1989-ben aligazgatóként kezdeményeztem az akkori líceum építészeti szakosztályai és a Megyei Építészeti Vállalat anyagi támogatásával felújítását. Emléke legyen áldott halálának 45. évfordulóján is!
Jancsó Árpád Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Én mindenhol otthon akarok lenni”
Pénteken este a délvidéki költő, író, szerkesztő, műkritikus, Tolnai Ottó volt a Törzsasztal rendezvénysorozat vendége a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban.
A délvidéki magyarság egyik legjelentősebb költőjével, írójával, Tolnai Ottóvaltalálkozhattak a váradiak az Illyés Gyula Könyvesboltban pénteken este megszervezettTörzsasztal esten. A házigazda Kőrössi P. Józseffel folytatott beszélgetés elején elhangzott, hogy a Magyarkanizsán született költő, író 1960-ban került Újvidékre egyetemre, 1964-ben alapító munkatársa volt a Symposion nevű mellékletnek, amelyet később Új Symposion néven folyóirattá alakítottak át. Ez a kiadvány a délvidéki magyar kulturális, irodalmi élet legfontosabb fórumává vált.
Tolnai Ottó nosztalgikusan beszélt az egykori Jugoszláviáról, mint bevallotta, rá nagy hatással volt Belgrád és a tenger, és valamivel később le is szögezte: „Én egy jugoszláviai magyar író vagyok. Ez nem politikai, hanem esztétikai kérdés számomra”. Elmondta, hogy egyrészt a Jugoszlávia és Magyarország közötti vasfüggöny, másrészt az Adria fordította érdeklődését Jugoszlávia és a Balkán térsége felé. Ahogy ő maga fogalmazott: „hátam a vasfüggönynek támasztva, a másik oldalon a végtelen, az úr”. A beszélgetés során megjegyezte, hogy: „Nagy hiba volt ezt a szép, nagy országot széttördelni, hiszen a kis országokat is ugyanúgy meg kell csinálni”, ami megítélése szerint nehezen, vagy egyáltalán nem sikerült, hiszen például a jugoszláv utódállamokban szétlopták a gyárakat, – tette hozzá.
Szürreális Románia
A kommunista időszakban tett romániai látogatásáról is mulatságos és tanulságos élménybeszámolót tartott Tolnai Ottó, aki fiatal korától fogékony volt a képzőművészet iránt, így, amikor egy jugoszláviai íródelegáció tagjaként elutazott Bukarestbe, meg is lepte a vendéglátóit akkor, amikor arra a kérdésre, hogy hova szeretne utazni az országban ahelyett, hogy Erdélyt mondta volna, amire minden bizonnyal számítottak, azt válaszolta, hogy Tîrgu Jiuba akar eljutni. A vendéglátók becsületére legyen mondva, az utazást megszervezték neki, de amit útközben látott, azok azóta is kitörölhetetlen emlékként élnek benne, amelyeket meg is osztott hallgatóságával: a Tîrgu Jiu felé haladó vonaton az emberek a sárban feküdtek, a craiovai szállodában a folyosón, a szobában minden égő ki volt lopva, és a szekrényajtó is ráesett, amikor kinyitotta. Elmesélte, hogy a Brâncuşi-szoborcsoport is elhanyagoltan állt Tîrgu Jiuban, amikor pedig azt kérdezte a helybeliektől, hogy hol talál egy művészettörténészt, akitől információkat kaphatna a Brâncuşi-művekről, kiderült, hogy a művészettörténész a krumpliföldeken szedi a krumplit…
Helynevek: a hely
Tolnai Ottó beszélt irodalom iránti vonzódásáról is, amelyet fiatalkorában kalandként értelmezett, majd viccesen megjegyezte: „Azt hittem, hogy a család már megírta a Tolnai Nagylexikont, így nekem már csak fodrozni kell”. A költő számára az irodalom elégítette ki egzotikum iránti vágyát, melyet a valóságban az Adriára és a Balkánra vetített ki. Tolnai Ottó kiemelte azt, hogy költészete tele van topográfiával, mert, mint elárulta, „minden semmi kis hely hatalmasra nő bennem”. A költő utazásai számos formában nyomot hagynak a verseiben, de ezekre az utazásokra nem csak irodalmi élményanyag gyűjtése érdekében van szüksége, hanem mert „a többség kitalálta, hogy a kisebbségnek mindig védenie kell valamit, de én nem vagyok kisebbségi költő, én mindenhol otthon akarok lenni. Állandóan cikázok, hogy ne kapjanak el, és hogy ne kelljen felvállalni a kisebbségi bezártságot” – vallotta Tolnai Ottó. A költő elárulta azt is, hogy hajlamos bizonyos helyszíneknek egyfajta mitologizálására, az ő megfogalmazásában körülbelül így zajlik le: „valahova leszúrok egy gombostűt, és attól kezdve számomra az a világ közepe”, így például a világ közepének tekintette Tîrgu Jiut, A végtelen oszlop helyszínét, vagy az újvidéki Virág utcát, de jelenlegi lakhelye, Palics is centrális térré kezdett válni számára.
Rizóma
A földrajzi helyek centrális térré válásának mintegy ellentételezéséképpen „költészetemből kiveszem a centrális fogalmakat – Isten, Haza – és behelyettesítem jelentéktelennek tűnő, formátlan formákkal, mint például azzal, hogy karfiol, vagy rizóma” – mondta meg Tolnai Ottó, aki hozzátette azonban, hogy érdekes módon a minden irányban kiszámíthatatlan rizóma időközben az európai filozófia központi fogalmává vált. Tolnai Ottó olyan érzékletesen beszélt tapasztalatairól, élményeiről, hogy Kőrössi P. József meg is jegyezte róla a beszélgetés során, hogy olyan érzékenységgel figyel meg apróságokat, amelyek mellett komoly művészek is el szoktak menni, sőt, Tolnai Ottó élménybeszámolói, emlékfelidézései nyomán szinte versek keletkeztek, hívta fel a figyelmet a házigazda. A mintegy két órás, hangulatos beszélgetés szokás szerint dedikálással zárult.
Pap István erdon.ro

A Quadro Galériában mutatták be Vetro Artur szobrászművész „jegyzet-könyvét”
Vetro Artur Jelzések a művészet útvesztőiben (egy szobrász jegyzetei művészetről, művészekről) című könyvét mutatták be csütörtök este a kolozsvári Qaudro Galériában, a szobrász kortársainak festményei között.
A művész özvegye, Vetro Mária idős kora ellenére erős jelenlétével, közvetlenségével megadta a kerekasztal-beszélgetés oldott alaphangulatát. Ő és fia, a könyv szerkesztője, Vetro András osztotta meg emlékeit a könyv elkészültének körülményeiről.
„A művész írásainak alapját azok a magnóra vételezett beszélgetések, gondolatok képezik, amelyeket Vetro rögzített műtermében, pályatársak látogatása alkalmával. Ezeket kísérik azok a műalkotásként is jelentős vázlatok, amelyeket a művész kollégáiról készített. Vetro Arturnak sikerült ,,kicsikarni'' egyfajta alkotói hitvallást Nagy Albert festőművészből, de a kötetben Mohy Sándor sajátos világába is betekintést nyerhetünk, ugyanakkor Nagy Imre munkásságáról, illetve Fülöp Antal Andor képi világáról is értékes részleteket tudhatunk meg. A könyvben Vetro elbúcsúzik pályatársától, Forró Antaltól, visszaemlékezik Gallasz Nándorra, és születésnapjuk alkalmával köszönti Romul Ladeát és Vida Gézát. Vetro Artur feljegyzései továbbá kitérnek Bene József, Medgyessy Ferenc, Constantin Brâncuși, Étienne Hajdu, illetve Szervátiusz Tibor munkásságára is. A kötetben helyet kaptak a szobrász jegyzetei a művészi tudatról, kritikáról, illetve az irodalom és a képzőművészet viszonyáról" - olvasható a könyv ajánlójában.
Vetro András elmondta, hogy gyermekként tanúja volt azoknak a beszélgetéseknek, amit édesapja kolozsvári, Bolyai utcai műtermében művésztársaival folytatott és inkább érezte, mint értette, hogy milyen jelentős pillanatok voltak ezek. Vetro Artur tudatos művész és a kolozsvári művésztársadalom aktív tagja volt, aki nem csak kiváltotta társaiból a művészetre való reflexiót, hanem képes volt lelket önteni azokba, akik épp elkeseredtek vagy alkotói válságban szenvedtek – idézte fel Vetro András. Az édesapja hivatását követő szobrászművész hozzátette, hogy sokat jelentenek neki azok a művészetre vonatkozó „apai intelmek” is, amelyek a hagyatékból nemrég előkerültek. 
Vetro Artur (1919-1992) Temesváron született, 1945-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1949-től 1982-ig Kolozsváron élt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára volt és részt vett alkotásaival azokon a megyei tárlatokon, amelyekről a Quadro Galéria szombaton záruló kiállítása szól(Cluj70. Kolozsvári képzőművészet a megyei tárlatok szemszögéből 1968–1972). Köztéri szobrai több romániai városban megtalálhatóak. Megformálta például Ady Endre (1960, Nagyvárad, Ady-múzeum előtti téren), George Coşbuc (1960, Kolozsvár, Sétatér), Bolyai János (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem udvara) szobrát, a kötet borítóján található Integető nő pedig 1968-ban készült és ma bronzba öntve Sepsiszentgyörgyön látható.
A beszélgetést moderáló Székely-Sebestyén György kiemelte a könyv művészettörténeti jelentőségét: Vetro Artur volt az egyik első, aki Constantin Brâncuși jelentőségét már akkor felismerte, amikor még nem kapták fel és rámutatott az akkoriban uralkodó Brâncuși-értelmezések tévedéseire.
„Vetro Artur az a fajta művész - és ez látszik az írásaiban is, akárcsak a rajzaiban -, aki a lényegre törekszik, jellemez" - mondta a művészettörténész, aki Vetro Artur még kiadatlan naplójegyzeteinek forrásértékét hangsúlyozta. „Naplójegyzeteiben nemcsak a kolozsvári művészeti életről van szó, bár nagyon fontos, hogy hogyan alakult ki a háború utáni művészeti élet. A ’40-es évek második felében a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet megalakulása körül hatalmas izgalom volt, és ez mai napig egy feldolgozatlan történet. Vetro Artur írásai még sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezt pontosabban megismerjük, a tágabb kép is láthatóvá válik a megrendelések körül, az, hogy hogyan alakult át az ország a szocializmusnak köszönhetően, amit kezdetben lelkesen fogadott, majd elég hamar belátta, hogy ez intézményi szinten abszolút nem úgy működik, ahogy azt sokan elképzelték."
Zs. E. maszol.ro

Bírálják az RMDSZ-t
Az Autonomy for Transylvania mozgalom szombati közleményében élesen bírálja az RMDSZ politikáját, szerintük a román társadalom politikai osztályba vetett bizalmának megrendüléséért a szövetség is felelős, hiszen ők a legtöbbet kormányon levő romániai politikusok. Mint írják, az RMDSZ parlamenti jelenlétének oka, hogy egyedül ők indulnak magyar pártként a választáson. A közlemény szerint érezve a társadalom ellenszenvét, az RMDSZ megpróbálja a felelősséget a román pártokra hárítani, a velük való ellentét látszatáért pedig választások előtt előszeretettel alkalmazzák a magyar kártyát: a plakátok levétele most is felhergeli majd a magyar közösséget, és áldozatául esve az RMDSZ propagandának, elmegy szavazni. A szövetség óriásplakát kampánya nem tesz mást, csak hitelteleníti az autonómiaküzdelmet – írják. (közlemény)
A TISZTELETLEN JOHANNIS. Kisebb médiabotrány alakult ki hétvégén Klaus Iohannis államfő körül, aki Târgu-Jiuban tett látogatásán leült A hallgatás asztala című Constantin Brâncuşi-alkotás egyik székére. A sajtóban számon kérték az államfőtől, hogy miért ült le a műalkotásra, a tiszteletlenség jelének tekintve gesztusát. A szoborparkban ki van függesztve, hogy a látogatók ne érintsék meg a műalkotásokat, hogy ezek épségben megmaradhassanak a következő nemzedékek számára. Az esetre Târgu-Jiu polgármesteri hivatala Facebook-bejegyzésben reagált, amelyben helyi tanácshatározatra hivatkozva azt írják: bárki, aki jószándékkal ül le A hallgatás asztalához vagy a Székek sétányának alkotásaira, fotózás céljából és nem rongálási szándékkal, az nem követ el törvénytelenséget. A helyi rendőrség is megállapította, hogy csak az büntetendő, ha valaki rááll a műalkotásokra, a ráülés nem vétség. (Transindex)
FELJELENTETTÉK A KORMÁNYFŐT. Hivatali visszaélés és csalás vádjával feljelentést tett a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Párt Dacian Cioloş miniszterelnök ellen a Föld bölcsessége című Constantin Brâncuşi-szobor megvásárlása miatt. A feljelentést Bogdan Diaconu, a soviniszta párt elnöke, valamint a korrupcióellenes ügyészség által meggyanúsított képviselő, Sebastian Ghiţă tette meg. Diaconu vádjai szerint a tizenegymillió euróra taksált szobor árát „tízszeresen túlértékelték”, és szerinte hiábavalóan költöttek el tizenegymillió euró közpénzt, mivel a műalkotás a nemzeti kulturális örökség részét képezi, így nem vihető ki az országból. Ghiţă szerint nyomozást kell indítani ebben a „nagy csalási ügyben”, amelyet a restitúciós hatóságot érintő, több százmillió eurós bűncselekményekhez hasonlított. A miniszterelnök nem kívánta kommentálni az ügyet, csupán „jó egészséget” kívánt a feljelentőknek. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen románok is voltak a mioritikus kultúra megalapozói?
Dragnea úr idegenekkel szembeni bizalmatlansága bájosabb, vagy, talán, perverzebb. Mert volt főnöke és frontbajtársa, Victor Ponta úr az egész országnak elmesélte, hogy anyai ágon albán, apain pedig olasz. Olyan családból származik, tehát, amelyik valamikor a XIX. században keveredett ide az osztrák-magyar császár kérésére, akinek munkaerőre volt szüksége az útépítésekhez. Ezen a téren Ponta úr rosszabbul áll, mint „Werner” (Klaus Iohanis), akinek a közössége nagyjából nyolcszáz éve él a haza földjén.
Mint az várható volt, ezekben a napokban a románság kérdése, a „háttérhatalom” által elnyomott”, „szétdarabolásra” ítélt, az „ügynökségek”, a sorosisták, Brüsszel és a globális kémszolgálat hidrája által – bűnös módon – üldözött „büszke román” léte a pártok és a sajtó retorikai gumicsontja, hiszen ez egy jó zsíros kampánytéma.
Sajnos, túl későn ébredtünk! Már rég neki kellett volna látnunk a nagytakarításnak. Nem lett volna szabad elfogadni I. Károly trónra ültetését, akinek az országnak az európai modernitás útjára helyezését köszönhetjük; és ezt még a monarchiaellenesek is elismerik. Nem kellett volna az első alkotmányunkat (az 1866-ost) a belgáktól átvenni. Nem kellett volna megbíznunk egy rakás francia építészt azzal, hogy „idegen” épületekkel rakják tele a fővárost: a Román Athéneummal, a Nemzeti Bankkal, a Királyi Alapítványokkal (ma a Központi Egyetemi Könyvtár), a Győzelem (Victoriei) úti Takarékpénztárral (CEC), a Splai-on lévő kórházzal, az egyetem melletti Mezőgazdasági Minisztériummal, a cotroceni-i Orvosi Egyetemmel, vagy az Athenée-Palace (ma Hilton) Szállodával. Jó lett volna, ha nem bízzuk magunkat egy bizonyos Carol Davilára, egy valójában francia-olasz egyénre (Carlo Antonio Francesco d’Avila), még akkor sem, ha nélküle valamivel később indult volna az orvosképzés, az első honi mentőszolgálat, az első árvaházak, sőt, még a bukaresti Botanikus Kert is (melyet, jaj, egy osztrák kertésszel együtt alakított ki). Ha már szóba kerültek a kertek, említsük meg Cişmigiut, a legrégebbi bukaresti közparkot is, mely Kiseleff tábornok kezdeményezésére jött létre és a bécsi Wilhelm Mayer szakértő támogatásával készült el. Kiseleffet mondtam? Igen, arról az „idegenről” van szó, aki részt vett a Sarkalatos Törvényeink megalkotásában és Oroszország párizsi nagyköveteként hatékonyan támogatta a fejedelemségek (Havasalföld és Moldva – E-RS) egyesülését.
Menjünk tovább: hogyan is engedhettük meg olyan művészek letelepedését a sokat próbált hazánkban, mint Giovanni Schiavoni, Nicolló Livaditti, Anton Chladek, a fejedelemségek első poszt-bizánci festőiről van szó, akik közül az utóbbi Nicolae Grigorescu tanára volt. Hogyan is vitt rá minket a lélek, hogy egy német – Karl Storck – legyen a XIX. században az első szobrászattanár a bukaresti Szépművészeti Iskolában, valamint egy lengyel-német származású francia, Wladimir Hegel legyen Brâncuşi tanára?
De „pechsorozatunk” itt még nem ért véget. A román nyelvészet és folklorisztika idegen alapítók műve: Moses Gaster, Lazăr Şăineanu, Heimann Hariton Tiktin. A nemzeti himnusz („Ébredj román!”) zenéjét a mai Bulgária területén született Anton Pann szerezte, aki Petrov néven látta meg a napvilágot. Mit mondjunk még olyan híres románokról, akiknek az előélete nem igazán nevezhető románnak: Vasile Alecsandri (átkeresztelkedett zsidó nagyapával), Alexandru Xenopol (neve lefordítva „idegen fiát” jelenti), akinek az apja zsidó származású angol volt, vagy B. P. Haşdeu, akinek a felmenőit elég nehéz lenne származási szempontból azonosítani… A Rosettiek és Ghiculeştiek eléggé görögök voltak, a Cantacuzinokról nem is beszélve. Ion Luca Caragiale aromán (görög-albán?) volt, apja Konstantinápolyban született, a nagy Nicolae Iorga anyai ágon (Arghiropol) bizánci görögökből, apai ágon pedig a Píndosz-hegységből származott, Constantin Noica egyik ükapját Gigantisnak hívták. Mindent egybevetve elég kockázatos dolog családjaink és modelljeink családfáiban, etnikai – vélt, vagy valós – hátterében kotorászni.
Ez nem azt jelenti, hogy „románnak” lenni fikció, vagy, hogy minden értékünket és viszonyítási pontunkat másoktól kölcsönöztük. De ha már a hagyományos „vendégszeretetünkkel” dicsekszünk, akkor az lenne igazi ok a büszkeségre, ha felfognánk, hogy mindenféle embert befogadtunk magunk közé, bölcs nyitottságot mutatva képességeik iránt. Szép lenne, ha elismernénk, hogy sokan közülük elkötelezetten szolgálták hazájukat, és éppen ezért a nemzeti örökség részét képezik. Toleránsaknak, egy egészséges kozmopolitizmusra alkalmasaknak, a párbeszédre és együttműködésre nyitottaknak bizonyultunk. Ezek az intelligencia és az erkölcsi egészség jelei. Annál inkább súlyos dolog, ha hagyjuk, hogy ostoba módon az idegengyűlölő demagógia torzítson el bennünket. Ami engem illet, inkább azt akarom tudni, hogy hazám Carol Davila, Xenopol, Caragiale, Noica, Iorga, vagy Lazăr Şăineanu hazája is, semmint hogy olyan bármiféle teljesítmény nélküli „vadrománnal” dicsekedjek, mint Bogdan Diaconu, Nicolăescu, Fenechiu, Tăriceanu, Palada és Peia, akik „Juliennel” és „Wernerrel” ellentétben, csak jót tettek velünk… (Persze, ha alaposabban megnéznénk, ki tudja, milyen meglepetések érhetnének ez utóbbiak részéről is). Nem okoz nehézséget, ha a „román” Cristiana Anghel, vagy Grapini és a „francia” Clotilde Armand között kellene választanom. És különben is, képtelen vagyok felfogni, hogyan kívánhatnánk, hogy Ghiţă (Sebastian Ghiţă – E-RS) országa legyünk, sőt, még kedvünket is leljük benne…"
Andrei Pleşu,
Noi suntem români…adevarul.ro
Adevarul

Átadták a Pro Cultura Timisiensis díjakat
Mátyás Zsolt és Csata Zsolt színművészek a kitüntetettek között
A Megyeháza multifunkcionális termében december 6-án, kedden adták át az idei Pro Cultura Timisiensis díjakat, amellyel a Temes Megyei Tanács a kiemelkedő eredményeket elért kulturális személyiségeket honorálja. Mátyás Zsolt Imre, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Pro Cultura díj „szenior” változatát érdemelte ki, az ifjú temesvári színművész, Csata Zsolt pedig a tehetséges fiatal művészeknek odaítélt „ifjúsági” Pro Cultura díjat vehette át.
A 15. alkalommal megrendezett Pro Cultura Timisiensis díjátadó ünnepség résztvevőit Sorin Grindeanu megyei tanácselnök köszöntötte, aki felkérte a jelenlevő kulturális személyiségeket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektet.
A Pro Cultura díj életműdíjként is felfogható szenior változatát írók, előadó- és képzőművészek, tudományos kutatók vehették át, köztük egy rendkívül sokoldalú alkotó, Mátyás Zsolt Imre temesvári színművész. A több mint két évtizeddel ezelőtt Temesvárra érkezett tehetséges színész, filmszínész, rendező, író, producer, kulturális menedzser, koreográfus és szobrász alkotói tevékenységét Simona Donici kulturális újságíró méltatta, aki reneszánsz művésznek tartja Mátyás Zsoltot. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mellett a nagyváradi és a szarvasi (Magyarország) színházak művésze, illetve szabadúszó színész, Mátyás Zsolt több mint két évtizedes pályafutása alatt királyokat, püspököket alakított, sőt, Jézust is, megszemélyesítette Petőfi Sándort, Sztálint, Victor Hugót, Shir Khán tigrist, legutóbb A végjáték című előadásban egy bokszolóból lett színészt alakít mesterien. Mátyás Zsolt játékfilmekben, televíziós sorozatokban és dokumentumfilmekben játszott, nyolc színielőadást rendezett, megalapította és vezeti a Varázshegy Színházi Műhelyt és a Theatron Egyesületet, novellákat és kulturális riportokat közöl, szobrokat farag – sorolta érdemeit Simona Donici, aki különdíjjal, egy Brâncuși ihletésű famunkával is jutalmazta a sokoldalú alkotót.
A Pro Cultura díj ifjúsági változatát idén 15 fiatal alkotó vehette át, közöttük van Csata Zsolt, a Csiky Gergely Színház művésze, aki alig két esztendeje érkezett Temesvárra, de máris jelentős sikereket ért el a pályán. Idézzünk a marosvásárhelyi Berekméri Katalin laudációjából, amelyet Dobre Júlia olvasott fel: „Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki csillogásán, lendületén, teherbírásán, szárnyalásán túl mintha az öregek bölcsességét is hordozná, aki önmaga megvalósításán túl a szépen öregedők érzékenységével és empátiájával képes figyelni a mellette lévőre és magára egyaránt. Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki az útkeresésben teljesen elkötelezett, mégis mintha az út ismerné őt… Csata Zsolt nagyszerűségét többek közt személyiségének ez a különös paradoxonja adja. Ez teszi képessé arra, hogy színészként már fiatalon az önmaga útját járja, közben pedig mindenkori környezete számára az értékalkotás lehetőségének megvalósítását segítse.” … „Csata Zsolt egyértelműen azzal a készséggel rendelkező színész, aki a szakmai teljesítményt és ennek módját – a színházi alkotófolyamatra nem mindig jellemző –emberbarát kultúrateremtés jegyében valósítja meg.”
Gratulálunk a két alkotónak a rangos elismeréshez!
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Két szakiskola összeolvad (Vihart kavart a beiskolázási terv)
Másfél órán keresztül vitatkoztak a sepsiszentgyörgyi tanács tagjai a következő (2017/2018-as) tanév beiskolázási tervéről, mielőtt – a román és az EMNP-s tanácstagok ellenszavazatával – elfogadták a tegnapra összehívott rendkívüli ülés napirendjén levő egyetlen határozatot. A legfontosabb módosítás az, hogy a Kós Károly Szakközépiskolát a Puskás Tivadar-szaklíceum szerkezetébe tagolják be (diákokkal, tanárokkal és az Európai Alapokból felújított Gyár utcai műhelyekkel és tantermekkel együtt); a második lépés a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum elemi osztályainak átköltöztetése a Kós Károly nevét viselő, általa tervezett iskolába, és fontolóra veszik a Constantin Brîncuşi Szakközépiskolának a Berde Áron-iskolához való csatolását is.
Ez azonban később lesz, egyelőre az első lépés is nemtetszést keltett. Bálint József EMNP-s, Rodica PârvanSZDP-s és Vasile ComăneciNLP-s tanácstag először azt tette szóvá, hogy a tervezetet – 88 oldalas mellékletével együtt – kedd este 10 után kapták meg, éjjel kellett áttanulmányozniuk, az ismerős szülők, pedagógusok véleményét kikérniük, hogy szerda reggel 10 órakor a szakbizottsági ülésen (amelyről Rodica Pârvant tíz perccel a megkezdése előtt értesítették) hozzá tudjanak szólni. Ez a kapkodás más esetben sem üdvös, de ilyen horderejű kérdés esetében különösen káros – vélekedtek. Válaszul Antal Árpád polgármester elmondta, hogy a soros tanácsülések minden hónap utolsó csütörtöki napján délben kettőkor kezdődnek, a rendkívülieket azonban a körülmények alakulása szerint hívják össze; a szakbizottsági ülések időpontjáról a bizottsági elnökök döntenek. A kései meghívás valóban mulasztás, ezért Sztakics Éva alpolgármester kért elnézést hivatali munkatársai nevében.
Átszervezés kis költözködéssel
Ugyancsak Sztakics Éva ismertette a beiskolázásra vonatkozó határozattervezetet is. Elmondta: a közoktatás megfelelő feltételeinek biztosítása az önkormányzat hatáskörébe tartozik, amelynek kötelessége észszerűen kihasználni a helyi adottságokat, és egyenlő feltételeket biztosítani minden iskolás gyermeknek. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy a Kós Károly-iskolában sok az üres hely, miközben a Mikó és a Mikes elemistái szűk épületben, szűk termekben, szűk udvaron szoronganak, még a bentlakásban is osztályokat kellett kialakítani, ráadásul parkolni sem tudnak a gyermekeiket szállító szülők. Ezzel az állapottal az érintett szülők és pedagógusok is elégedetlenek, többségük egyet is értene azzal, hogy átköltözzenek a tágas és szépen felújított Kós Károly-iskolába, csak azt szeretnék, hogy a régi, neves középiskolákhoz tartozzanak továbbra is. Erről hétfőn széles körű megbeszélést is tartottak (erről Belvárosi iskolát alapítanának címmel lapunk keddi számában tudósított). A javaslat egyébként egy tavaly megrendelt, szakemberek által elkészített, átfogó tanulmányon alapszik, a cél a helyi oktatás minőségének javítása. Lényegében egy átszervezésről van szó, ami némi költözködéssel jár – magyarázta.
Nem ez a megoldás
A diáklétszám 25 év alatt felére csökkent, és ez mindent eldönt – vélekedett Bálint József, aki szerint ezt a problémát már öt éve seprik a szőnyeg alá a sepsiszentgyörgyi tanácsban, és most igen hirtelen akarják megoldani. Amikor a gyermekek fogyni kezdtek, az elméleti líceumok létszámát nem csökkentették, csak a szakiskolák ürültek ki sorra: tizenegy év alatt a hétből mindössze négy maradt, és ez meglehetősen fonák helyzetekhez vezetett: az elméleti osztályokban csökkent a színvonal, a szakiskolákba már alig jutott valamirevaló diák. Ez öt-hat éve változott meg, de bizonyos dolgok már elvesztek: például a középszintű mezőgazdasági képzés megszűnt, de most már van felsőfokú, és ugyanabban az épületben. Talán jobb lett volna mindent arányosan zsugorítani, vagy kisebb létszámú osztályokat indítani, ahol több idő jut egy-egy gyermekre. Most is inkább bővíteni kellene a szakmai képzések palettáját, nem szűkíteni, és főleg nem azért, hogy több száz gyermeket és szülőt sétáltassanak naponta a központba; lehet lakónegyedi iskolákban is tanulni – érvelt. Végül így összegezett: aki az oktatáson spórol, az a jövőt számolja fel.
A gyermekek érdekei
Az önkormányzat egy választ próbál megfogalmazni azokra a kérdésekre, amelyeket a mikós és mikeses szülők és pedagógusok tettek fel, tehát lényegében egy alulról jövő kezdeményezésre keres megoldást – válaszolta Antal Árpád, hangsúlyozva, hogy elsősorban a gyermekek érdekeit nézik, azt, hogy mindenkinek egyenlő, jó iskolai körülményeket biztosítsanak. Nem a városvezetés akar központi elemit, a szülők azok, akik minden kiskaput kihasználva, ideiglenes lakcímeket készíttetve oda akarják járatni gyermekeiket. A Kós Károly Szakközépiskola kényelmesen elfér a Puskás Tivadar épületeiben, a mikós és mikeses kisdiákok számára pedig „ötcsillagos” új iskolát lehet kialakítani az Erzsébet park fölött. Ez már csak azért is indokolt, mert mindkét líceumot fel fogják újítani, és a jelenlegi zsúfoltságukban ez nagyon nehézkes lenne. Ebben a két iskolában arra is van igény, hogy az ötödik osztályba iratkozókat megszűrjék, tehát a máshonnan jövő, tehetséges gyermekek is esélyt kapnának arra, hogy valamelyik neves belvárosi tanodába kerüljenek. Egy új elemi iskola alapításával lehetőség nyílik egy ugyanolyan nagy nevű intézmény kiépítésére – fejtette ki, és hangsúlyozta: az átköltözéssel az érintettek egyetértenek, csak jogilag kell még rendezni az egészet. A szakoktatásra is figyelnek, azt is tudják, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola nem a helyi piacra képez munkaerőt, hanem más megyékbe exportálja diákjait.
Román tiltakozás
A Brâncuşi végzősei az itteni szegénység miatt vállalnak másutt munkát, de arról szó sem lehet, hogy a Berde Áron-iskolával összevonják, az átszervezéssel az etnikai tényezőt is figyelembe kell venni – jelentette ki Rodica Pârvan, aki szerint az összevonások miatt ürültek ki a sepsiszentgyörgyi iskolák. Elég fájdalmas, hogy egyiket a másik után számolják fel, de a románok ragaszkodnak ahhoz, hogy óvodájuk, elemi iskolájuk, elméleti és szaklíceumuk legyen, és ezért körömszakadtáig, „a miniszter ajtajáig” is harcolni fognak – szögezte le, hangsúlyozva, hogy őt ugyan semmiféle észszerűségi dumával nem fogják meggyőzni, tudja jól, hogy „ez nem Ialomiţa megye”. Ha két magyar iskolát egyesítenek, az összevonás, de ha egy román iskolát csatolnak egy magyar iskolához, az felszámolás – fejtette ki. Véleményéhez párttársa, Adrian Cochior és a liberális Vasile Comăneci is csatlakozott, utóbbi szerint a szülőkre kell bízni, hogy iskolát válasszanak gyermekeiknek, nem felülről kell dönteni.
Dönteni kell
Ha a helyi románok egyetértenek abban, hogy külön óvodát és iskolát akarnak Sepsiszentgyörgyön, az megvalósítható, de azt jelenti, hogy a lakónegyedi iskolák román tannyelvű osztályait felszámolják, már ahol vannak, mert a Csíki negyedben már évek óta megszűntek, a szülők a Mihai Viteazul Főgimnáziumba vitték gyermekeiket – felelte Antal Árpád, aki szerint jelenleg közel hat előkészítő osztályra való gyermeket kívánnak román osztályba beíratni. Ezek lehetnek egy iskolában, de a román közösség tanácsi képviselőinek kell dönteniük arról, hogy melyik marad meg – magyarázta. Javaslatát a román frakció elhárította, az RMDSZ frakcióvezetője, Miklós Zoltán pedig arra figyelmeztetett, hogy most csak a Kós Károly-iskolának a Puskás Tivadarhoz való csatolásáról kell dönteni. József Álmos hozzátette: nem kell félni attól, hogy leszűkül a szakoktatás, egy osztály keretében négy-öt szakma is tanulható, például a zeneiskolában is vannak közös órák és külön foglalkozások a hangszerek szerint. Bálint József ezek után is a Kós Károly Szakközépiskola önállósága mellett foglalt állást, Rodica Pârvan javasolta, hogy a szaklíceumi diákok szüleit is kérdezzék meg, Sztakics Éva pedig elmondta, hogy nem lehet elnapolni a szavazást, mert január 25-én le kell adni a minisztériumban a beiskolázási tervet, és addig még különböző formaságoknak is teljesülniük kell.A szavazás előtt Antal Árpád még elmondta: a gyermeklétszám csökkenése országos gond, a meglévő helyzetet kell kezelni a lehető legjobban. Minden változási javaslat ellenállást szül, nagyon sok empátiára, türelemre, egyeztetésre van szükség a megvalósításukhoz, de már sok olyan, kezdetben népszerűtlen döntést hozott a tanács, ami utólag jónak bizonyult. A Csipike Óvoda ügye sokkal hevesebb vitát váltott ki, de később a leghangosabb ellenzői is belátták, hogy a gyermekek jobban jártak, igaz, már nem a széles nyilvánosság előtt, hanem szűk körben. A főteret is sokan bírálták, de azóta belakták, megszerették az emberek, és meggyőződőse, hogy az új elemivel is ez fog történni, végül mindenki elhiszi, hogy nincs semmilyen hátsó szándék a döntés mögött, a gyermekek érdekeit nézik, a szülők és pedagógusok megkeresésére válaszolnak. Ideális megoldás nincs, de a világ változik, és ehhez időnként alkalmazkodni kell...A beiskolázási tervre vonatkozó határozatot végül tizenegy igenlő és hat ellenszavazattal fogadták el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Merészet kell álmodni
Madaras Péter szobrásszal beszélgettünk 
Madaras Pétert, az elmúlt évben Tajvanon rendezett szobrászati biennálé nagydíját elhozó fiatal szobrászművészt faggattuk festői fekvésű zaláni otthonában élete eddigi alakulásáról, szobrászatról, terveiről és természetesen nemrég aratott sikeréről. Beszélgetésünk során, melynek meghittségéhez az otthon melege is hozzájárult, számomra ismételten bebizonyosodott, hogy bármi elérhető, ha merünk merészet álmodni, és kellő akarattal, valamint kitartással cselekszünk a megvalósítása érdekében.
– Arra kérem, hogy mutatkozzon be olvasóinknak.
– Medgyesen születtem 1981-ben. Az 1-8. osztályt szülővárosomban, a művészeti líceumot Sepsiszentgyörgyön, az egyetemet pedig Nagyváradon végeztem. Innen kerültem vissza egykori középiskolámba, ahol kisebb megszakításokkal öt évet tanítottam. Feleségem grafikus iparművész, egy négy-, illetve nyolcéves kislány édesanyja. Kezdetben Sepsiszentgyörgyön, 2006 óta pedig Zalánban élünk. 
– A neje is kolozsvári, tehát egyikük sem idevaló, mégis Sepsiszentgyörgyön telepedtek le. Miért?
– Amint már említettem, a középiskolát itt végeztem, így alkalmam nyílt a várost megismerni, és úgy ítéltem meg, hogy kulturális, illetve szociális téren számunkra egyaránt megfelel. Ugyanakkor visszavonzottak a már kialakult barátságok, de fontos szempont volt az itteni munkalehetőség is.
– Mégis továbbköltöztek Zalánba…
– Egy olyan helyet kerestünk, ahol természetközelben és tágabb térben élhetünk, és az alkotáshoz szükséges körülmények is biztosítva vannak. Így akadtunk rá erre a falura és benne a házra, melyet megvásárlása után családi, illetve baráti segítséggel felújítottunk, és az otthonunkká vált.
 Itt és most a szobrászatból meg lehet élni?
– Bár erre is vannak pozitív példák, azonban mégis azt kell mondanom: nem, illetve nagyon nehéz, és időbe telik. Egyrészt, mert egy szobrász sokkal később érik be például, mint egy festő, ahhoz viszont, hogy felkéréseket, megrendeléseket, meghívásokat kapjunk, ismertté kell válni, hírnevet szerezni, amihez szintén sok időre van szükség. Éppen ezért Brâncuşi például azt vallotta, hogy a szobrászat nem fiataloknak való.
– Ha jól tudom, ön csak fából dolgozik. Hol találhatók az alkotásai?
– Erdély-szerte azokban a múzeumokban, ahol már kiállítottam, vagy helységekben, ahol alkotótáborban szerepeltem. Így a Bihar megyei Tenkén két, Sepsiszentgyörgyön három köztéri szobrom áll, de megrendelésre készítettem Marosvásárhelyre is, oda azonban bronzból.
– 2016 nyarán értékes elismerésben részesült. Kérem, erről is beszéljen.
– Erőss István képzőművész jóvoltából szereztem tudomást a Tajvanon Li-Pao, vagyis Átváltozás címmel és témában 2015-ben harmadik alkalommal meghirdetett szobrászati biennáléról, melyre velem együtt a világból 677 szobrász jelentkezett egy-egy alkotással. Nagy örömömre a Szív–mag címet viselő szobromat beválasztották a legjobb 16 közé, melyeket 2016 nyarán Tajchungban ki is állítottak. Itt egy zsűri ismét értékelte ezeket, és a legjobbnak az enyémet találta. Az ünnepélyes díjátadásra, melyen jelen voltam, Tajpejben került sor november 2-án.
– Milyennek ítéli a sepsiszentgyörgyi művészeti életet? 
– Pezsgőnek és minőséginek, hiszen itt a Székely Nemzeti Múzeumtól, az Erdélyi Művészeti Központon és a Bod Péter Megyei Könyvtáron vagy a Háromszék Táncegyüttesen át a Tamási Áron Színházig, de nem csak, több, saját költségvetéssel rendelkező kulturális intézmény található, melyek naponta rukkolnak elő magas színvonalú rendezvényekkel. Hiányoznak viszont az igényeknek megfelelő műtermek.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Költözne, de önálló maradna (Kós Károly Szakközépiskola)
A 380 diákkal és a bedolgozó oktatókkal együtt hatvankét alkalmazottal működő sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola egyetértene azzal, hogy kiköltözzön a jelenlegi épületből, ahol most bővében vannak a felületeknek, de nem kívánja feladni önállóságát, nem egyezik bele abba, hogy az önkormányzat a Puskás Tivadar Szakközépiskola alárendeltségébe sorolja. Erről szerda délután azon a gyűlésen döntöttek, ahol a kapustól az iskola vezetőségéig minden alkalmazott jelen volt, és felhatalmazták Komán László igazgatót: javaslataikat tolmácsolja Antal Árpád polgármesternek.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a szerdai rendkívüli tanácsülésen döntött arról, hogy a 2017–2018-as tanévtől a Puskás Tivadar Szakközépiskola adminisztrálásába helyezi a Kós Károly Szakközépiskolát. Két nappal korábban Antal Árpád polgármester ugyanabban a gyűlésteremben arról tájékoztatta a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum vezetőségét és tanítóit, hogy a Kós Károly-iskola jelenlegi épületébe kívánja költöztetni 2018 őszétől e két iskola elemi osztályait. Ez a szerdai tanácshatározatban nem szerepelt, de Sztakics Éva alpolgármester erről a későbbi szándékról is tájékoztatta a jelenlévőket. Egyértelmű tehát, hogy a Kós Károly Szakközépiskolának, önállósága feladásával együtt, költöznie kell a névadója tervei alapján 1926–1927-ben épült ingatlanból. Érdeklődésünkre Komán László, a Kós Károly-iskola igazgatója elmondta, elismerik, hogy a diáklétszám csökkenése miatt tágasabb számukra az épület, mint korábban, elfogadják az önkormányzat döntését, hogy átadják az ingatlant egy belvárosi elemi iskola létrehozása érdekében, de az intézményi önállóságról nem mondanak le. Épületcserét javasolnak, oda költöznének, ahol most a két elméleti középiskola elemi osztályai működnek, ha ez nem lehetséges, akkor szűkösen, de berendezkednek az iskola Munkás utcai épületébe, ahol jelenleg a műhelyek működnek. Az igazgató szerint ott tíz teremben már most lehetne tanítani, kettőt még kialakítanának, és mivel a diákok szerre gyakorlatoznak, a jelenlegi tizennégy nappali osztály elférne az épületben, öt osztályuk pedig a csökkentett látogatású programot követi délután. Udvar és tornaterem ugyan nincs, de tekintve, hogy a szakiskolák konzorciumban működnek, igényt tartanának a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola sporttermére – tájékoztatott. 
„Átéltünk már házasítást, amikor összevontak a Perspektíva iskolával, tudjuk, hogy minden ilyen lépés leépítéssel is jár, ezért sem mondhatunk le az önállóságunkról” – szögezte le az iskolavezető. Komán László azt is kifogásolta, hogy a tanácshatározat megszületése előtt az iskolának nem volt alkalma megfogalmazni saját álláspontját, kész tények elé állították őket. Tekintve, hogy a szakképzési hálózat átszervezése kérdésében a városvezetés csak kedd délután tanácskozott a négy sepsiszentgyörgyi szakközépiskola igazgatóival, az érintetteknek valóban nem volt alkalmuk a szerdai tanácsülés előtt egyeztetni kollégáikkal, a határozattervezet pedig már elkészült, amelyet szerdán meg is szavaztak.
Lapunk érdeklődésére Sztakics Éva alpolgármester elmondta, kedden a Puskás Tivadar-, a Kós Károly- és a Berde Áron-iskola vezetője elfogadta az összevonást, akár úgy is, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolával közösen a négy iskola alkosson egyet, utóbbi tanintézmény igazgatója nem nyilatkozott, ezért érthetetlen, hogy a Kós Károly Szakközépiskola később másként döntött. Az általuk felvetett két javaslatról az önkormányzatot még nem tájékoztatták, ezért azokról nem tud véleményt mondani – válaszolta. Kérdésünkre, hogy tervezik-e az egészségügyi technikum átköltöztetését az unitárius templommal átellenben levő épületbe, ahol jelenleg a Mikó- és a Mikes-iskola elemi osztályai működnek, Sztakics Éva elmondta, lehet ez egy későbbi terv, de egyelőre erről nem döntenek. Amit ellenben le kell zárni, az a Kós Károly-iskola helyzete, mert a végső határozatot a megyei tanfelügyelőség jóváhagyása után hozhatja meg az önkormányzat, az pedig sürgős, mert január 25-éig le kell adni a jövő tanévi beiskolázási tervet az oktatási minisztériumban. Lapunk érdeklődésére Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, a Kós Károly Szakközépiskola diáklétszáma évek óta csökken, amit nem lehet megállítani, köztudott volt, hogy ez nem mehet a végtelenségig, ha a helyzet nem változik, nem maradhat meg önálló iskolaként. Őt személyesen érzelmileg is érinti az intézmény besorolása a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, mert megélte, amikor 2001-ben egyesítették a textilipari iskolát az építészeti és faipari szakokat oktató Perspektívával, iskolaalapító igazgatóként akkor építkezett, most az összevonásnál asszisztál, még akkor is, ha ez nem a tanfelügyelőség döntése, de a racionalitás azt diktálja, hogy a szóban forgó átszervezésben az önkormányzat partnerei legyenek. Fontosnak tartja, hogy a Kós Károly-iskola teljes szerkezete megmaradjon, és az új helyzet a szakokat ne érintse. Szerinte a Puskás Tivadar-iskola alárendeltségében akár a nevét is megtarthatná. Kiss Imre a Kós Károly-iskola elköltöztetésének egy másik vetületére is kitért: infrastruktúrájával az épületegyüttes beilleszkedett a város kulturális és sportéletébe, rendezvényeknek adott otthont, illetve szálláshelyet és étkezési lehetőséget biztosított máshonnan érkező csoportoknak, ezt a szerepét pótolni kell.
A létesítendő új belvárosi elemi iskoláról a főtanfelügyelő lapunknak azt mondta, a cél, hogy szabályozható legyen a beiskolázási szám, illetve megteremtsék a lehetőséget minden gyermek számára, hogy IV. osztály után a Székely Mikó Kollégiumot vagy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumot válassza, és ha túljelentkezés lesz, említett iskolák válogatást tarthassanak. Szerinte az önálló elemi iskola viselhetné az Apáczai Csere János vagy a Szent György nevet, fontos, hogy minőségi oktatást biztosítsanak, a név csak másodlagos.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Apad a diáklétszám
A szentgyörgyi polgármesteri hivatal által megrendelt tanulmányból kiderült, az elmúlt öt év alatt a megyeszékhelyi diákság létszáma jelentősen csökkent, átszámítva körülbelül 37 iskolai osztály létszámával, jelentette az Agerpres. A 2012–2013-as tanév óta 941 diákkal és óvodással csökkent a létszám, ennek elsősorban a gyenge natalitás az oka. A csökkenés nem oszlik el egyenletesen, bizonyos tanintézményeket jobban érintett, másokat kevésbé. A Kós Károly Szakközépiskola 250 diákot vesztett (41,7%), a Gödri Ferenc-iskola 273-at, (38,8%), az Ady Endre-iskola 133-at, (18,8%), a Constantin Brâncuși Szakközépiskola 78-at (17%). Gyarapodott a Református Kollégium 207 diákkal (65,9%), a Nicolae Colan-iskola 51-gyel, (7,7%), a Néri Szent Fülöp 23-mal (4,8%). A csökkenés okai közé sorolja a tanulmány a gyenge születési ráta mellett a lakóhely-változtatásokat, elvándorlást, iskolaelhagyást. 1996–2013 között a megyeszékhelyi iskolások létszáma 17.642-ről 11.553-ra esett vissza, a csökkenés 34,51%-os.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Utcára vonulnak a megmaradásért (Kós Károly Szakközépiskola)
Sem a tantestület, sem a szülőbizottság nem ért egyet azzal, hogy ősztől a Puskás Tivadar Szakközépiskola adminisztrálásában működjék a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola, ezért az erre vonatkozó tanácsi határozat visszavonását követelik – tájékoztatott Komán László, a Kós Károly-iskola igazgatója, aki a megyeközponti polgármesteri hivatalban tegnap iktatta azt a dokumentumot, amelyben kérik, engedélyezzék a január 31-re tervezett utcai tiltakozást. Az iskola önállóságának megtartásáért segítséget kérnek a megyei kormányhivatal vezetőjétől, az erre vonatkozó beadványt szintén tegnap iktatták.
A Kós Károly Szakközépiskola alkalmazottjai szerdán, a szülőbizottság csütörtökön fogalmazta meg ellenvetését a szóban forgó két iskola egyesítéséről. Az indokokat lapunkkal tegnap ismertette Komán László igazgató, Balázs Emőke, az iskola vezetőtanácsának tagja és Farkas Veronica szakszervezeti elnök. Az iskolavezető elfogadhatatlannak tartja, hogy egy magyar szakképző iskolát akar felszámolni az önkormányzat, mely szándékról őket nem értesítették, nem adtak lehetőséget, hogy a tanácsi határozat megszületése előtt elmondhassák véleményüket az átszervezésről. Elmondta, hogy kedden, egy nappal a határozat megszületése előtt Antal Árpád polgármester összehívta a megyeközpont négy szakközépiskolájának igazgatóit, és kötelezte, hogy az eléjük tárt három változat közül döntsék el, melyiket választanák: a négy iskola összevonását, két-két iskola összevonását (a Kós Károlyt a Puskás Tivadarral, illetve a Berde Áront a Constantin Brăncuşi-iskolával) vagy a négy tanintézmény közötti konzorciumot. Utóbbit maga a városvezető vetette el, mert hasonló felállás eddig is volt három iskola között, de nem működött, a másik kettő közül mindhárom magyar iskola vezetője az első megoldásra voksolt – mondta Komán László. Ő azért tett így, mert tudta, úgysem valósítható meg – indokolta lapunknak.
Balázs Emőke szerint a szóban forgó átszervezés mögött osztályok összevonásának szándéka áll, félő, hogy amelyik szakból jelenleg egy van, az jövőre fél osztály maradna, a másik felén egy más szak diákjai tanulnának, az elméleti órákat együtt tartanák, így kevesebb tanárra lenne szükség. Ez éppen fordítottja annak, amire szükség lenne, hisz köztudott, hogy a munkaerőpiacon kevés a szakember, ezt az iskola partnervállalkozói is alátámasztják – mondotta. A leépítés veszélyét Farkas Veronica is valósnak látja. Balázs Emőke kitért a speciális nevelési igényű gyermekek helyzetére, akik jelenleg kis létszámú speciális osztályokban, néhányan pedig integráltan tanulnak, akiknek a környezetváltozás ártalmas lenne. Mint fogalmazott, iskolájukban már nagy tapasztalata van a tanároknak nevelésük terén, a diákok is megszokták, és elfogadóak, míg egy olyan iskolában, ahol ilyen osztályok nem működnek, könnyen sérülhetnének, akár egy bántó szó elég lenne ahhoz, hogy abbahagyják a tanulást. Sérelmezi, hogy a városvezetés nem kérte ki véleményüket az átszervezésről, szerinte ebből is kitűnik, hogy semmibe veszik őket.
Az összevonásról a befogadó iskola igazgatóját is megkérdeztük, aki szerint ez a lépés elkerülhetetlen, csak egyetlen dolog állíthatná meg: ha több diák lenne. Demeter Dávid elmondta, a jelenlegi gyermeklétszám adott, ahhoz, hogy a szakképzésben több tanuló legyen, az elméleti iskolákból kellene elvonni, ilyen irányba kellene módosítani a beiskolázási tervet. Ha mégis házasodni kell a Kós Károly Szakközépiskolával, annak részükről nincs akadálya, hisz a Puskás Tivadar Szakközépiskolában van még üres hely. Ugyanitt harminc évvel ezelőtt ezerhatszáz diák tanult, tehát elférnének a Kós Károly-iskola diákjai, és még a Gyár utcai műhelyépületben is vannak tantermek – mondotta. Szerinte nem kellene szakokat, osztályokat összevonni, mindenikre szükség van, csupán be kell tudni népesíteni azokat. Minden összevonás változást hoz az alkalmazottak számára is, így nem alaptalan a félelem a leépítéstől, a környezetváltozástól – véli az igazgató. 
Azt egyelőre nem tudni, hogy a városvezetés hogyan reagál a Kós Károly Szakközépiskola tiltakozására, azt sem, hogy lesznek-e, akik melléjük állnak, és részt vesznek a január 31-ei utcai tüntetésen, az ellenben biztos, a tanácsi határozat megszületett, és minden bizonnyal az önkormányzati autonómia szellemében érvényt is szereznek neki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)