Felvonulást tartanak május 30-án a diákok jogaiért Kovászna megyében
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a háromszéki diákok nincsenek megelégedve azzal, hogy Remus Pricopie tanügyminiszter úr csak egy egyszerű szóbeli ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy elkezdik visszafizetni az ingázó diákoknak járó utazási bérletek árát.
Rosszallásunkat fejezzük ki, mert az Oktatási Minisztérium nem tett komoly lépéseket az ügy előremozdítása érdekében. Márciusban azt nyilatkozták, hogy az országnak még nincsen költségvetése és legyünk türelemmel. Két hónap múlva, májusban megpróbálták a szállítási cégek nyakába varrni a dolgot és a megemelkedett költségekre hivatkozva hárítottak. Véleményünk szerint húzzák az időt, hogy jöjjön a vakáció. Ezen említett okok miatt nem hiszünk a tanügyminiszter úr ígéreteiben, ígéretek, melyeket az elmúlt három hónapban sem tartottak be, így a tiltakozások folytatása mellett döntöttünk.
Országos szinten több mint 200.000 diák van ebben a helyzetben, ezek az ingázó diákok saját pénzükkel fizetnek az ingázásért.
Csütörtökön, május 30-án Kovászna megye négy városában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán déli 14 órakor tüntetésekre kerül sor, melyek a Felvonulás a diákok jogaiért címet viselik.
Felháborítónak tartjuk ugyanakkor, hogy miközben pénzhiányról nyilatkoznak a minisztériumban, tudomásunkra jutott, hogy az Oktatási Minisztérium 8 millió eurót fizetett ki haszontalanul, 5 millió euróval költve többet a reális értéknél számítógépes programokra. A szerződés teljes értéke 13,9 millió euró volt, ebből 8,8 millió eurót már kifizettek, 5 millió eurót 2013 június 24-30 között kellene kifizessenek.
Ezzel a pénzzel 179.259 darab ProDesktop programot vásároltak, miközben az országban csak 107.779 használatban levő számítógép van az iskolákban.
Tiltakozunk a közpénzek haszontalan elköltése miatt, kérjük a miniszter urat, ne utalja át az 5 millió eurót, azaz a júniusi részletet és fordítsa ezt a pénzt a diákok utazási bérleteinek a megtérítésére. Az ország más megyéiben is elkezdődtek a tiltakozások, Brassó megyében két, Maros megyében négy, Hargita megyében pedig még több iskolában zajlik az aláírásgyűjtés, kezdődik a japán sztrájk és a tüntetések.
Kérjük az Oktatási Minisztériumot, hogy tartsa be a 291/2006-os törvényt és fizesse ki az utazási bérletek árát az ingázó középiskolás diákoknak.
Nagyon szükségesnek tartjuk a felelős intézmények közbeavatkozását a probléma megoldása érdekében annak érdekében, hogy az oktatás minősége ne csorbuljon, ne maradjanak ki diákok ezrei az iskolából.
Mi vagyunk az ország jövője, ne játszodjanak velünk! Nem hagyjuk magunkat!
Alulírottak követeljük az Oktatási Minisztériumtól, hogy a vidéki (falusi) ingázó diákoknak térítsék meg az ingázási bérlet árát, amit a törvény biztosít. Nem tehetnek róla, hogy vidéken élnek és nincs a településükön középiskola, ezért naponta ingázásra kényszerülnek. Ők is egyenlő feltételek mellett akarnak tanulni, ez mégis többe kerül családjuknak. Egyenlő feltételeket akarunk minden diáknak!
Az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki szervezete
és a
sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákjai – 233 aláírás sepsiszentgyörgyi Mihály Vitéz Líceum diákjai – 246 aláírás sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai – 211 aláírás sepsiszentgyörgyi Református Kollégium diákjai – 122 aláírás sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolaközpont diákjai – 97 aláírás sepsiszentgyörgyi Constantin Brancusi Iskolaközpont diákjai – 30 aláírás sepsiszentgyörgyi Berde Áron Iskolaközpont diákjai – 128 aláírás Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont diákjai – 500 aláírás kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolaközpont diákjai – 175 aláírás kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjai – 146 aláírás kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai – 229 aláírás kézdivásárhelyi Gábor Áron Iskolaközpont diákjai – 139 aláírás kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum diákjai – 239 aláírás kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai – 226 aláírás Maksai szülők – 56 aláírás Kovásznai szülők – 24 aláírás MINTA ifjúsági szervezet – 11 aláírás
Összesen Háromszékről: 3058 aláírás
Erdély.ma

Hatszáz végzős nem érettségizik
A megyei tanfelügyelőség által tegnap összesített adatok szerint a június 10-én kezdődő érettségire ezernégyszáznál kevesebb idei végzős jelentkezett, holott közel kétezren fejezik be középiskolai tanulmányaikat. A távol maradó diákok 88 százaléka magyar (míg a végzős osztályokban 66,43 százalék az arányuk).
Néhány szakközépiskolában a ballagók felét sem érdekli az érettségi, illetve pótvizsgára maradtak egy-két tantárgyból, de az is előfordul, hogy a korábbi esztendők sikertelen vizsgáitól elrettenve, augusztusig még készülnek, és a pótérettségin próbálnak szerencsét. Kirívóan kevesen jelentkeztek érettségire a kézdivásárhelyi Apor Péter, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly, Constantin Brâncuşi és Puskás Tivadar, valamint a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában, egyedül a megyeközponti Székely Mikó Kollégiumban iratkozott be mindenki a vizsgákra.
Korábbi esztendők sikertelenül érettségizői közül 299-en próbálnak újból szerencsét, legtöbben csak abból a tárgyból, amiből nem érték el az ötöst, de olyanok is jelentkeztek, akik valamiből javítani szeretnének, hogy összesítettben meglegyen az átmenőnek számító hatos általánosuk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar kilencedik osztályok szűnhetnek meg Maros megyében
Veszélyben a szórványban a magyar oktatás – kongatta meg a vészharangot keddi közleményében a Maros megyei RMDSZ.
A tájékoztatás szerint a kilencedik osztályok beiskolázását elemezve egyrészt kitűnik, hogy a szakoktatás iránt nincs kellő érdeklődés a magyar diákok körében, az alacsony létszámú jelentkezés miatt osztályok szűnhetnek meg. Másrészt az ellehetetlenülő osztályindítás révén történő átcsoportosítás miatt Szászrégenben és Segesváron veszélybe kerül a középiskolai szintű magyar oktatás.
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes közlése szerint összesen 259 hely maradt betöltetlen a Maros megyei magyar tannyelvű kilencedik osztályokban. „Főleg a szakközépiskolákban alacsony a jelentkezők létszáma, pedig igyekeztünk a különböző szakmai képesítéseket nyújtó osztályokban is biztosítani a magyar nyelven tanulás lehetőségét” – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Segesváron a Mircea Eliade líceum matematika-informatika szakán a 29 helyből 17 maradt betöltetlen; Szászrégenben összesen 22 helyet nem töltöttek be, a Lucian Blaga líceum turizmus szakán 13, a Petru Maior Elméleti Líceum matematika-informatika szakán 9 hely maradt betöltetlen; Nyárádszeredában a Bocskai István líceumban összesen 42 üres hely maradt, a kereskedelmi szakon 14, a természettudományi szakon 16, a mechanika szakon 12 hely maradt betöltetlen; Erdőszentgyörgyön 33-al kevesebben jelentkeztek a helyi Szent György líceumba, a filológia szakon 13, a higiénia szakon 20 hely maradt betöltetlen; Szovátán a Domokos Kázmér líceumban 19 hely maradt betöltetlen, 17 a társadalomtudományi szakon, 2 a kereskedelmi szakon; Sáromberkén az élelmiszeripari szakon 29 helyből 16 maradt betöltetlen.
Marosvásárhelyen 110-el kevesebben jelentkeztek a szakközépiskolákba, a Constantin Brâncuși líceum építészeti szakára a meghirdetett 58 helyre 15-ön jelentkeztek, a Ion Vlasiu líceum famegmunkálási szakán meghirdetett 29 helyre mindössze 10-en jelentkeztek, az Emil Dandea líceum vegyészeti szakára 13-an, a környezetvédelmi szakára 8-al kevesebben, az Avram Iancu líceum textil és bőrmegmunkálási szakára 5-el kevesebben, a Traian Vuia líceum elektrotechnika-automatizálás szakára 12-en, a mechanika szakára pedig 2-vel kevesebben.
„Sajnos az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel 15 fős létszám alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, mert megszűnhet például a faipari líceumban a magyar kilencedik osztály, de még nagyobb a veszély a szórvány vidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol az alacsony jelentkező létszám miatt megszűnő osztályokból nincs más olyan magyar tannyelvű osztály, ahova áthelyezhetnénk a diákokat” – nyilatkozta Illés Ildikó.
Maszol.ro

Konganak a szakiskolai osztályok
Kérdéses a segesvári magyar kilencedikesek sorsa
A Tanügyminisztérium által közzétett adatok szerint Maros megyében az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium matematika-informatika osztályába való bejutásért kellett leginkább megharcolniuk a jövendő kilencedikeseknek, itt a legutolsóként felvett diák médiája 9,57 volt. A magyar tannyelvű osztályok közül a Bolyai Farkas Elméleti Líceumé az első négy hely, az utolsó bejutási jegy, 9,19 a nagy múltú tanintézet egyik természettudományok osztályában volt a legmagasabb, a társadalomtudományok osztályban 8,71-es, a másik természettudományok osztályban 8,68-as, a matematika- informatika osztályban 8,12-es média szerepel a felvett diákok névsorának végén. A Bolyai líceumot a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum magyar tagozatú társadalomtudományok szakos osztálya követi, itt 8,12 volt az utolsó bejutási jegy, az Egyesülés Főgimnázium idén indított magyar tagozatú matematika-informatika osztályában 7,90-es médiával vették fel az utolsó diákot. Megyeszinten a marosvásárhelyi Traian Vuia technológiai líceumban a leggyengébb, 3,70-es az utolsó bejutási jegy.
Maros megyében 3941 diák vett részt az elosztásban, közülük mindössze tízen maradtak az első forduló után beiskolázatlanul. A megye középiskoláiban összesen 4814 helyet hirdettek meg, 873 maradt betöltetlenül, ebből 259 a magyar tagozaton. Marosvásárhelyen az Egyesülés Főgimnázium újonnan induló magyar matematika-informatika osztályában minden hely betelt. A megyeszékhelyen a szakiskolai osztályok bizonyultak népszerűtlennek a magyar diákok körében. A Constantin Brâncusi (építészeti) szakközépiskolában két magyar osztály indítását tervezték, de a magyar tagozatra összesen 15 diák jelentkezett, 43 hely üresen maradt. Az Emil Dandea technológiai líceum magyar tagozatú kémia szakos osztályában 16, a Ion Vlasiu (faipari) szakközépiskola magyar osztályában 19 hely maradt üresen, ezt az osztályt mindössze tíz diák választotta. A szakiskolai oktatást magyar osztályokban is biztosító tanintézetek közül a Gheorghe Sincai Iskolacsoportban teltek be a helyek. Az Elektromaros technológiai líceum magyar osztályaiban sem maradt üres hely – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, akitől azt is megtudtuk, hogy a vidéki magyar oktatást illetően Segesváron a legnehezebb a helyzet, a Mircea Eliade Líceum matematika-informatika szakos magyar osztályába ugyanis mindössze 12 diák iratkozott, és, ha őszig nem változik a helyzet, nem tudnak majd szülővárosukban anyanyelvükön tanulni a segesvári magyar kilencedikesek. A szovátai Domokos Kázmér középiskola magyar társadalomtudományok osztályában még 17 diáknak lenne hely, az erdőszentgyörgyi Szent György technológiai líceum két magyar osztályában 17, illetve 20, a szászrégeni Lucian Blaga technológiai líceum természettudományok osztályában 16 betöltendő hely maradt, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum turizmus szakán, magyar tagozaton 13 diákot várnak még. Azokban az osztályokban, amelyekben iskolakezdésre nem lesz meg a tizenöt fős diáklétszám, a törvény értelmében nem lehet osztályt indítani. A beiskolázatlanul maradt diákok tegnaptól július 22- éig, hétfőig választhatnak a betöltetlenül maradt középiskolai helyekből, a második számítógépes elosztásra 25-én, jövő csütörtökön kerül sor.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Csak negyedének sikerült (Pótérettségi)
A tegnap kihirdetett előzetes eredmények szerint rosszul teljesítettek a legnagyobb háromszéki elméleti középiskolák diákjai is a pótérettségin, sehol nem nagyobb az átjutási arány 50 százaléknál. A megyei összesítés alapján csak a diákok negyedének sikerült a vizsgája, ami 4 százalékponttal jobb az országos átlagnál.
Három tanulót kizártak, 131-en nem jelentek meg, több százan nem is próbálkoztak az idei pótérettségin. A 723 vizsgázóból csupán 184 (25,45 százalék) érte el az átmenő hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt, alig 50 százalékot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban jegyezték, a legkisebbet (7 százalék) a megyeközponti Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában. Két másik nagy elméleti iskola, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Mihai Viteazul Főgimnázium a két véglet között, nagyjából középen végzett 28,95, illetve 26,67 százalékkal. Baróton a pótérettségizők 34,72, Kovásznán 20,51 százaléka vizsgázott sikeresen. Leggyengébben ezúttal is a szakközépiskolák teljesítettek, 10–20 százalék között. Fellebbezni tegnap délután lehetett, csütörtökön hirdetnek végleges eredményt.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Levizsgáztak" a pótérettségizők
Csupán az idei pótérettségire jelentkező végzősök 20,36 százalékának sikerült átmenő jegyet szereznie az oktatási minisztérium óvások előtti adatai szerint. Az illetékeseket nem lepték meg a gyenge eredmények, lapunknak úgy nyilatkoztak, várható volt, hogy a nyáron megbukottaknak nem sikerül megfelelően felkészülni az őszi megmérettetésre.
A pótérettségire jelentkezett 72.462 végző közül 14.751 kaphat diplomát, többségük hatosnál nagyobb jegyet szerzett, tízest azonban senki sem érdemelt. Több mint 300 végzőst ki kellett zárni puskázás miatt. Országos szinten Arad megyében volt a legnagyobb az átmenési arány, itt a vizsgázók 35,9 százaléka vette sikeresen az akadályt, míg Ilfov megyében csupán 9,8 százalékuk szerzett diplomát.
Az idei pótérettségi eredményei a tavalyinál is gyengébbek, akkor a vizsgázók 25,49 százaléka érdemelte ki az érettségi oklevelet. Az óvásokat ma és holnap bírálják el a vizsgabizottságok, a végleges eredményeket szeptember 5-én függesztik ki.
Reálisak az eredmények
„Ezek a reális eredmények. Túl rövid volt az idő, két hónap alatt nem lehet négyévnyi tananyagot megtanulni. Azoknak segíthetett a pótvizsga, akiknek csak kisebb hiányosságokat kellett pótolniuk, vagy valamilyen ok miatt hiányoztak a nyári vizsgáról" – értékelte a Krónikának az idei eredményeket Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes.
A partiumi megyében a tavalyihoz képest idén gyengébb volt a sikeresen pótérettségizők aránya, a részvevők 24,25 százaléka vizsgázott sikerrel, miközben 2012-ben ez az arány 30 százalék körüli volt. A mintegy 2400 pótérettségiző eredményeit iskolákra lebontva még nem tették közzé, azonban az érmihályfalvi mezőgazdasági kollégium vagy a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium végzőseinek többsége második nekifutásra is megbukott.
Szatmár megyében az országos átlaghoz hasonló eredmények születtek a pótérettségin: a vizsgázók 21 százaléka ment át. Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta: nincs meglepve az eredmények láttán, hisz előre borítékolható volt, hogy aki nem ment át nyáron, nehezen tudja behozni a lemaradást. „Ez mentalitás kérdése, sajnos, sokan nem veszik komolyan az érettségit – fejtette ki. – Aki négy éven át folyamatosan dolgozott, tanult, annak sikerült a záróvizsga, aki nem igyekezett, annak nem".
Szász Piroska szerint nem kellene erőltetni az érettségit olyanok esetén, akik nem akarnak tanulni – előttük ott a lehetőség, hogy szakiskolát végezzenek. Az eredmények kapcsán hozzátette: csalóka a 20 százalék körüli átlag, mivel a szakközépiskolák nagyon gyenge eredményei rontják a statisztikát, a gimnáziumokban ugyanis kimondottan jól szerepeltek az idei tizenkettedikesek.
Nem szerencsejáték
Kovászna és Hargita megyékben meghaladta a 25 százalékot a sikeresen pótérettségizők aránya, utóbbi megyében a tavalyhoz képest sikerült 3 százalékpontnyit javítani. Bertolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő is úgy vélekedett, hogy az eredmények a valós helyzetet, a diákok reális tudását tükrözik. Elmondta, a pótérettségin általában nem várnak csodát, hiszen erre azok a diákok iratkoznak be, akik nyáron már elbuktak, vagy pótvizsgáztak.
„A diákoknak meg kell érteniük, hogy ez nem szerencsejáték, nem május-júniusban kell felébredni, hogy következik az érettségi, már kilencedik osztálytól következetesen készülni kell rá. Sok a tananyag, nem könnyű a vizsga, nem is várunk el mindenkitől maximális teljesítményt, azonban egy kis szorgalommal meg lehet szerezni az érettségi oklevelet" – vélekedik Bertolf Hedvig.
A főtanfelügyelő arra bíztatja a sikertelenül vizsgázókat, hogy iratkozzanak be posztlíceumba, keressenek szakmát, vagy készüljenek fel megfelelően a jövőre tartandó megmérettetésre. Hargita megyében 1195-en végzős jelent meg az őszi érettségin, közülük 309-en szerezték meg az érettségi oklevelet, 25,86 százalék.
Román nyelv és irodalomból voltak a leggyengébbek az eredmények, csupán 48,75 százalék kapott átmenő jegyet, míg matematikából 62,55 százalék, a többi tantárgyból 90 százalék feletti volt az átmenési arány. Bár tantárgyanként elérték az átmenőt, a gyenge osztályzatok miatt a vizsgázók többsége nem érte el az érettségi oklevél megszerzéséhez szükséges hatos általánost.
Kovászna megyében a fellebbezések előtt a pótérettségizők 25,45 század százaléka kapott átmenő jegyet, tájékoztatott Farkas Csaba, a pótérettségi lebonyolításával megbízott tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Gimnázium végzősei szerepeltek a leggyengébben, a 49 végzős közül csupán hárman vizsgáztak sikeresen, az átmenési arány 7,32 százalékos volt. A háromszéki pótérettségizők zöme, 352 végzős román nyelv és irodalomból bukott meg, a másik nehéznek bizonyuló tantárgy a matematika volt, ebből 223-an nem szerezték meg az átmenő jegyet.
Gyenge eredmények születtek a többi erdélyi megyében is, az óvások elbírálása előtt Maros megyében a pótérettségin részt vett végzősök 22,26 százaléka vizsgázott sikeresen. Ştefan Someşan megyei főtanfelügyelő jónak ítélte az eredményeket, mint rámutatott, egyetlen olyan iskola sem volt, ahol valaki ne szerezte volna meg az átmenő jegyet. Követendő példaként a marosvásárhelyi Református Kollégiumot említette, ahol száz százalékos volt az átmenési arány.
Szilágy megyében az országos átlagnál nagyobb, 25,56 százalékos volt az átmenési arány, míg Temes megyében a tavalyi 24 százalékos arányon is sikerült javítani, idén a pótérettségizők 27 százaléka vizsgázott sikeresen. Azonban a bánsági megyében három olyan vidéki iskola is volt, ahol senkinek nem sikerült megszereznie az átmenő jegyet.
Câmpeanu: nem használ a diploma
Nem használ semmire a „diplomavadászat", jelentette ki Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ifjúsági szervezetének hétvégi nyári egyetemén arra buzdítva a fiatalokat, hogy az oklevelek halmozása helyett összpontosítsanak a szakmai gyakorlatra. A tárcavezető arra kérte a fiatalokat, hogy „ne tömjék tele táskájukat egyetemi és magiszteri diplomákkal", hiszen ez nem használ semmire, helyette inkább próbálják meg gyakorlatban elmélyíteni az iskolapadban szerzett ismereteiket. Rámutatott, Romániában számos iparágban hiányzik a szakképzett munkaerő, miközben a humán területeken a túljelentkezés miatt romlott az oktatás színvonala.
A tárcavezető a konstancai rendezvényen kérdésre válaszolva elmondta, amennyiben a szakmai gyakorlat lejártakor lenne képességvizsga, akkor ez beszámítana a ledolgozott munkaidőbe. Rámutatott, jelenleg az egyetemisták csupán bizonylatok után szaladgálnak, igazolandó, hogy részt vettek a szakmai gyakorlaton, ezt azonban egyetlen alkalmazó sem fogja elismerni, hiába garantálná jogszabály.
Krónika (Kolozsvár)

Elhalkul a magyar szó a Regátban
A református egyház és az RMDSZ tartja össze a Gorj megyei magyarokat, akiknek száma az utóbbi húsz évben félezerről 134-re csökkent.
Az olténiai magyarok évente egyszer közös rendezvény keretében imádkozhatnak, énekelhetnek anyanyelvükön.
Lgtöbben közülük jövevények, az iparosítás idején, harminc-negyven évvel ezelőtt az olténiai megyében kaptak állást. A Regátban ragadt tősgyökeres székelyek gyerekei már nem beszélik az anyanyelvüket, nemzetiségüket azonban büszkén vállalják még akkor is, ha választási kampányokban emiatt gyakran sértegetik őket. Mint vallják, „békés időkben” senki nem érezteti velük, hogy az ország vagy az észak-olténiai térség másodrendű polgárai lennének.
A népszámlálási adatok szerint 1992-ben még 502-en vallották magyarnak magukat Gorj megyében, de minden bizonnyal ’89 előtt még ezernél is többen élhettek és dolgozhattak az észak-olténiai megyében. A rendszerváltás után, amikor megszűnt a munkahelyi kötöttség, aki csak tehette, hazatért Erdélybe. Jobbára csak azok maradtak, akik itteniekkel kötöttek vegyes házasságot és családjukkal nem akartak elköltözni.
Háromszáz kilométerről irányított szervezet
Nagyjából így járt Şerbănoaică Ilyés Klára is, aki három évtizedes olténiai kitérő után, férjével együtt a tavaly úgy döntött, gyermeke mellé, Brassóba költözik. A nyugalmazott informatikus és közgazdász asszony egy ideje távirányítással, mintegy háromszáz kilométerről vezeti a Gorj megyei RMDSZ-t. Mint mondja, ez sem neki, sem a tagságnak nem jelent gondot.
„Ezelőtt bő két hónappal jártam utoljára Zsilvásárhelyen. Fölöslegesnek tartom, hogy őrizzem a székházat, az élet megy tovább nélkülem is, az ott maradottak ügyesen végzik a dolgukat. Ráadásul ott a telefon, az internet, tudjuk tartani a kapcsolatot. Az RMDSZ működik, nemrég hoztuk létre a női szervezetet, most meg a karácsonyi ünnepekre készülünk” – sorolja az egy éve ismét Erdélyben lakó, zetelaki születésű asszony.
Azon olténiai magyarok közé tartozik, akik határozattan állítják, soha, semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érte őket Olténiában. Az egyetem elvégzése óta, 1977-től 2012-ig szinte mindvégig vezető beosztásban dolgozott a megyei turisztikai hivatalban, majd a gyermekjog-védelemi hivatalban.
„A gyerekek miatt áttértünk a román nyelvre…”
A Kiss családnak már nem adatott meg a hazatérés lehetősége, noha a Şerbănoaică–Ilyés házaspártól eltérően itt a férj is, a feleség is a Székelyföldről került a magyarok által Zsilvásárhelynek is nevezett Târgu Jiura. Julianna néni idestova több mint négy évtizede él abban a színromán Zsil-parti városban, amely hajdanán egy bolgár bojár tulajdonát képezte. Ő a Székelykeresztúr mellőli Kissolymosról, megboldogult férje, a néhány évvel ezelőtt elhunyt Laci bácsi a Maros megyei Csöbből került előbb Dévára, majd a Gorj megyei településre.
„Férjemmel magyarul beszéltünk, de gyermekeink, bár büszkén vállalják származásukat, csak az állam nyelvét ismerik. Hiába, lakást kaptunk s itt ragadtunk, a kicsik meg itt kezdték az iskolát. Hétköznaponként mi későn értünk haza, a leckéket románul kellett megtanulni, így a gyermekek kedvéért áttértünk a román nyelvre” – érvelt az idős özvegyasszony. Rendszerváltás után, amikor hazatérhettek volna a Székelyföldre, azon vették észre magukat, hogy már nem nagyon van, ahová hazatérni. Már látogatóba sincs hova menniük, hisz a testvérek meghaltak, házukat pedig eladták.
Bár tudja, hogy az időközben felnőtt gyermekei közül egyik sem lesz már színmagyar, Kiss néni büszke rájuk, hisz a Zsilvásárhelyen maradt fiai, Levente és Károly a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ színeiben képviselték a helyi magyar közösséget. Előbbi Victor Ponta miniszterelnök és a populista Dan Diaconescu ellenében indult, míg testvére egy másik körzetben próbálkozott. Mindketten az esélytelenek nyugalmával próbálták összegyűjteni a Gorjba rekedt magyarok szavazatait, ami nagyrészt sikerült is. Mi több, a többségiek egy része is az ő nevükre és egyúttal a tulipánra nyomta a bélyegzőt.
A román pártok és a helyi sajtó képviselői mindezt nem nézték jó szemmel, ezért is a betegnyugdíjas Kiss Leventét haszonlesőnek, ingyenélőknek titulálták. „Nem tehetek arról, hogy három és fél éves korom óta testi fogyatékkal élek, és csak mankókkal vagyok képes járni – magyarázza a fiatalember. – Együtt kell élnem azzal, amit a sors nekem szánt, a választási kampányban elhangzott sértéseket leszámítva azonban sosem éreztem azt, hogy a helyi románság elítélne amiatt, hogy magyar vagyok.”
„Kihez szóljak anyanyelvemen?”
A jóval fiatalabb Csolti István nem sokkal a diktatúra bukása előtt került Olténiába. Előbb a feleségét helyezték Brâncuşi városába, majd őt egy nyolcvan kilométerre fekvő községbe, Stoinára helyezték ki, ám végül Craiován kötött ki. A ’89-es rendszerváltás után a misztótfalusi fiatalember hazatérhetett volna, de nem tette. „Fiatalság, bolondság!” – jegyezte meg mosolyogva, amikor erről kérdeztük.
„Nem volt nehéz megszokni a román környezetet, hisz a feleségem Craiova mellől származik, az egyetemet meg Bukarestben végeztem. Azt láttam, hogy itt jobb, mint a fővárosban, ráadásul lakást kaptam, előbb egy kis garzont, majd egy kétszobás lakrészt. Fiatalok voltunk, jól kerestünk, szép életet éltünk” – pergeti vissza a huszonöt évvel ezelőtt történteket a középkorú mérnök. – Nekem sem ’90 előtt, sem azután semmi bajom nem volt a románokkal, és nekik sem velem. Sokan, akik először hallják a nevemet, azt sem tudják, hogy milyen nemzetiségű vagyok, csak azt érzékelik, hogy hozzájuk képest valami másfajta lehetek.”
Csoltinak inkább az okozott gondot, hogy a több mint 80 ezer lakosú megyeszékhelyen nem volt kivel gyakorolja az anyanyelvét. Később Zsilvásárhelyre költözött, de ott senkit nem ismert, s fogalma sem volt, hol lelhet magyar barátokra. Mint meséli, az elején évekig nem volt kivel egy szót váltson, aztán megismert egy hölgyet, akivel minden negyedik vasárnap együtt ingázott a petrozsényi református templomba, de az asszony már annyira rosszul beszélte anyanyelvét, hogy a közös utazások alatt is inkább románra váltottak.
A bő félszáz kilométerre lévő Petrozsény után a valamivel közelebbi Motrun is próbálkozott, ahol a lelkipásztoron kívül három-négy ott ragadt öreg nénivel találkozott. Körülbelül ugyanennyien hallgatják végig az istentiszteletet Zsilvásárhelyen is, ahova a Râmnicu Vâlcean élő Szántó János egy hónapban egyszer látogat el. „Miután megtudtam, hogy a pap eljön a mi városunkba is, már nem utaztam se Petrozsényba, se Motrura. Itt, az RMDSZ-nél vagy Zsigmond Anna néninél családias hangulatban zajlanak az istentiszteletek, amire még az egyik társunk, Kiss néni román barátnője is szívesen eljön” – mondja.
Nem az idős hölgy az egyedüli helyi román, aki református szertartásra jár. A házigazda is az, hisz csak a küküllőmenti férje után lett Zsigmond. Amúgy egy környékbeli színromán család Anaként anyakönyvezett leszármazottja, aki a férje révén megtanult magyarul és magyarosította a keresztnevét is.
Csolti István megörvendett, amikor megtudta, hogy a városban van katolikus templom, de reményei szertefoszlottak, amint meghallotta, hogy a bukaresti püspökséghez tartózó moldvai csángó pap románul prédikál. A református férfi így jobbára csak az édesanyjával kommunikál magyar nyelven, vele is csak telefonon tartja a kapcsolatot. Az évi találkozó, a nagy ünnep
„A lányaim, akik kiskorukban sok időt töltöttek a közelben élő anyósomnál, és mindössze nyaranta egy-egy hónapot voltak édesanyámnál, alig tudnak magyarul. De tény, hogy a magyar eseményekre az egész család szívesen eljár” – fejtegeti. Az utóbbi néhány évben elszaporodtak a regáti magyar rendezvények: az olténiai magyarok évi találkozóján túl ma már közös kirándulásokat, majálisokat, bálokat is szerveznek.
Az „összerázódás” kezdeményezője, Csorbai Lóránd református lelkész volt, aki Râmnicu Vâlcea-i szolgálata alatt, 2006-ban szervezte meg az olténiai magyarok első találkozóját. Mint mondta, olyanok jöttek el a rendezvényre, akik jóformán nem is tudták, hogy szűk családi és baráti körükön kívül még több magyar is él Olténiában. Volt, aki évtizedek után szerzett tudomást arról, hogy a románnak hitt távoli ismerőse, vagy éppenséggel a néhány tömbházzal odébb lakó szomszédja Erdélyből származó magyar.
„Ez még a jobbik eset, amikor valakiről előbb-utóbb kiderül, hogy magyar. Sajnos sok olyan vegyes család is van, ahol a román férj tiltására a magyar feleség a vallását sem gyakorolhatja, a nemzetiségét sem vállalhatja” – állítja az időközben Marosvásárhely közelébe áthelyezett lelkipásztor. Utódja, Szántó Sándor ma is hat-hét reformátussal számol a városban. Bár nem rajta múlott, szinte személyes kudarcként élte meg, hogy az anyagiak hiánya miatt az idén sem a regáti magyarok nyári találkozóját, sem a szüreti bált nem tudta megszervezni.
Pedig tavaly a Horezu közelében fekvő Costeşti-re csaknem hetvenöten jöttek el magyar igét, magyar énekeket hallani. Egy évekkel ezelőtt, Vâlceán szervezett nyári összejövetelen az egyik idős résztvevő meghatódva, könnyes szemekkel újságolta, hogy ünneplő ruháját már húsvét tájékán kimosta és kivasalta, és lelkileg ő maga is hónapok óta készül erre a nagy napra, amikor magyar véreivel és anyanyelvével találkozhat. A 2013-as összejövetel elmaradt, a szekrénybe visszakerült ünneplő ruha talán nem gyűrődik össze jövő nyárig, de az elnémított anyanyelv talán veszíteni fog ékességéből.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elmarad az iskolák átszervezése
Egyelőre nem kerül sor a sepsiszentgyörgyi iskolák átszervezésére, a tanügyminisztérium – saját decemberi rendeletét megszegve – a jelenlegi állapot fenntartásához elégséges összeget utalt ki januárban.
A tanfelügyelőség jövő héten tárgyal a beiskolázási tervekről, ha ezeket jóváhagyják, a következő tanévben nem módosul a város oktatási hálózata. Ez nem azt jelenti, hogy minden úgy van jól, ahogy van, hanem azt, hogy lesz idő megfontolni azokat a döntéseket, amelyeket semmiképp sem lehet elkerülni.
A helyi tanács tegnapi ülésén erről a – napirendben nem is szereplő – kérdésről esett a legtöbb szó. Nem csoda, mert az elmúlt hetekben több száz család – szülő, tanár, gyermek, döntéshozó – szembesült azzal, mégpedig minden előkészítés nélkül, hogy ősztől új helyzetben, más iskolában vagy más közösségben, esetleg a levegőben találhatja magát, mert a kormány épp az oktatáson kíván takarékoskodni. A meghirdetett költségvetési szigor és a szoros határidő miatt nagy hirtelen tanintézmények bezárásáról, összevonásáról kezdtek beszélni, gyűlések, megbeszélések követték egymást – aztán adott még háromheti haladékot a minisztérium, és kicsit enyhült a nyomás. Most pedig átutalta a fizetések teljes összegét, és bár ez nem elég az év végéig, az előző évekhez hasonlóan valószínűleg lesz kiegészítés, tehát minden marad a régiben – jelentette be Sztakics Éva alpolgármester. A fejkvóta szerint számolt béralap Sepsiszentgyörgyön 29 millió lej lenne, a tárca decemberi rendelete szerint 27 millió lejre várt az önkormányzat, a napokban azonban 33 millió lej jött e célra Bukarestből, amire senki sem számított. Ez nagyon jellemző arra, ahogy Romániában működnek a dolgok: nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, a miniszter kiad egy rendeletet, utána pedig üzen, hogy nem kell komolyan venni – vélekedett Antal Árpád polgármester, megállapítva, hogy teljesen fölösleges, értelmetlen hisztériakeltésnek bizonyult az egész, amibe sajnálatos móon a sajtó és a politikum is belekeveredett. Ez a feszültség most már megszűnik, az önkormányzatnak azonban továbbra is felelősen kell gazdálkodnia, és előrelátó módon kell terveznie. Nem akar senki iskolákat bezárni, de nem méltányos és nem igazságos, hogy egy osztályba 30, a másikba pedig 6 gyermek járjon, nem azonosak az esélyeik. A fejkvóta alapú rendszer nagy hibája, hogy nem tesz különbséget a kezdő és az I. fokozatú vizsgával rendelkező pedagógus között, de a következő három-öt évben újra kell szervezni a sepsiszentgyörgyi iskolahálózatot a minőségi oktatás érdekében. Lehet, hogy népszerűtlen döntéseket is el kell fogadni, és biztos, hogy minden elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai, de ha nem teszünk mi rendet a magunk háza táján, akkor újabb központi utasítások alapján kell majd cselekedni, és megint csak bajban leszünk – érvelt. A polgármester szerint elsősorban az iskolaigazgatóknak kell közös nevezőre jutniuk, ami nyilván nem lesz könnyű feladat, de elkerülhetetlen. Az SZDP-s Rodica Pîrvan, a Constantin Brîncuși-iskola igazgatója szerint az iskolák körzetesítése lenne jó megoldás, mert ezt jelenleg nem veszik komolyan, de újra lehetne osztani a város utcáit. A témát Palela Rădiţa SZDP-s tanácstag, megyei főtanfelügyelő-helyettes zárta le: elmondta, hogy az elmúlt hetekben több elemzést is végzett a tanfelügyelőség a szakma bevonásával, és abban mindenki egyetért, hogy a gyermekek érdeke az első, nekik kell a legjobb tanulási körülményeket és tanári kart biztosítani.
Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Összefognak a szaklíceumok
Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város három szaklíceumának tervezett együttműködését. A Berde Áron-, a Kós Károly- és a Puskás Tivadar-iskola vezetői a munkaerő, az anyagi javak és a különféle pályázatok közös kihasználásáról kötnének megállapodást.
Ez nem jelent összevonást, mindegyik iskola megőrzi önállóságát, vezetőségét, szerződéses partnerségről van szó, amellyel oktatási lehetőségeiket kívánják bővíteni – ismertette az elképzelést a városi tanács csütörtöki ülésén Sztakics Éva alpolgármester. A liberális Mădălin Guruianu fenntartásokat fogalmazott meg, és kérte, hogy a román osztályok helyzetéről a román tanácstagokat is tájékoztassák. Az SZDP-s Rodica Pîrvan, a Constantin Brâncuși-szaklíceum igazgatója kijelentette: őket is megkeresték, de egyheti gondolkodás után úgy döntöttek, hogy nem társulnak, mert „nincs értelme”, hiszen ők is meg akarják tartani a tanári állásokat. Ezek az iskolák román tannyelvű osztályokat szeretnének létrehozni, de szerinte kérdéses, hogy megfelelő szinten tudnak-e románul oktatni – tette hozzá Rodica Pîrvan. Sztakics Éva többévi gyakorlati tapasztalatára hivatkozva válaszolta, hogy eddig inkább a magyar szaknyelv okozott gondot, hiszen a tanárok többsége – ő maga is – románul végezte az egyetemet, hasonló megállapodást pedig már jóváhagytak a Mihai Viteazul Líceum és a kovásznai Avram Iancu-iskola között. Mindezt a szintén SZDP-s Rădiţa Palela főtanfelügyelő-helyettes is megerősítette, Antal Árpád polgármester pedig azt is felhozta, hogy sok román honatya, sőt, maga az államfő is követ el nyelvtani hibákat, de nem győzte meg a vonakodókat, a határozatot három tartózkodás mellett fogadták el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Megtanítják törvényre a prefektust (Az RMDSZ visszavág)
Ha háború, legyen háború: az RMDSZ Mikó Imre jogvédelmi szolgálata feljelentő hadjáratot indít mindazok ellen, akik nem alkalmazzák a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényes előírásokat – jelentette be tegnap Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
Háromszéken az első célpont maga Dumitru Marinescu prefektus, aki láthatóan semmi egyébbel nem foglalkozik, csak a magyar feliratok, zászlók, szimbólumok perbe fogásával, túlbuzgósága azonban visszaüt, mert nem lehet csak a nekünk tetsző részt számon kérni egy törvényből, nem lehet csak a román nyelvet védeni, amikor a magyar is kötelező ott, ahol a lakosság legalább húsz százaléka ezt a nyelvet beszéli. Ha a törvény betartását kéri a kormány embere, akkor legyen gondja rá, hogy az összes állami intézményben valós kétnyelvűség legyen: az általa vezetett prefektúrán, a különböző hivatalokban, iskolákban – a Mihai Viteazul és a Constantin Brâncuși líceumban is –, a hatóságoknál, az űrlapokon, de még a tájékoztató szórólapokon is. Számon kérjük ezt – ígéri Antal Árpád, aki szerint nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy ismételt perekkel, bírságokkal, feljelentésekkel ráijeszt a székelyekre. A prefektus elbukott a jóérzési teszten, amikor megfellebbezte az alapfokon elveszített utcanévtáblapert, és még mindig nem jött rá, hogy ezzel a nevetséges ügyködéssel csak nekünk dolgozott: felvesszük a kesztyűt, és mi is minden hiányzó magyar feliratért feljelentést teszünk, hetente akár százat is, amíg a törvény mindenki számára kötelező nem lesz. És nem érjük be látszatintézkedésekkel – szögezte le az elöljáró, negatív példaként Marosvásárhelyt említve, ahol a Székely vértanúk terén az olvasható, hogy „Piaţa Martirilor secui tér”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ismét prioritás a magyar kulturális örökség védelme
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása lehetővé teszi, hogy a kulturális tárca minden lehetséges eszközzel támogassa az erdélyi magyar kulturális örökség védelmét - mondta pénteken Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, akit előző nap nevezett ki kulturális államtitkárrá Victor Ponta román miniszterelnök.
A román kulturális és örökségvédelmi tárca élére március elején két év után ismét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tért vissza, egyben ő tölti be a Ponta-kabinetben az RMDSZ-nek járó miniszterelnök-helyettesi tisztséget is. Szintén az RMDSZ javaslatára kapott a minisztériumban Hegedüs Csilla, műemlékvédelmi szakember államtitkári kinevezést.
Az államtitkár elmondta: a korábban megkezdett munkát szeretnék folytatni, mert az eltelt két évben a magyar épített örökség helyreállítása, vagy a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára vételének folyamata leállt, mert mindez már "senkinek nem volt prioritás".
Arra a kérdésre, nem éri-e olyan vád az RMDSZ-t, hogy vezetése alatt a román kulturális kormányzat aránytalanul sokat foglalkozik a magyar kultúrával, Hegedüs Csilla azt mondta: nagyon sok év aránytalan finanszírozását kell kiegyensúlyozniuk, de a kulturális tárca prioritásai közé tartozik a Targu Jiu-i Brancusi szoborpark, vagy Nagyszeben történelmi központjának UNESCO-listára vétele is.
Hegedüs Csilla elmondta: a következő időszakban frissítik az országos műemléki listát, amelynek 2015-re kell elkészülnie. A helyi közösségeknek is javasolhatják egy-egy épület, vagy szobor műemlékké nyilvánítását és ha megfelel az értékkategóriáknak, azzal védelmet nyújtanak számára, lehetőségük nyílik pályázati forrásokat igényelni felújítására - magyarázta. „Hihetetlenül rossz helyzetet örököltünk. Kelemen Hunor korábbi minisztersége idején az országos műemlék-helyreállítási tervre 55 millió lej (3,8 milliárd forint) volt előirányozva, míg tavaly a tárca ennek negyedét, 13 millió lejt költötte az épített örökségre" - ecsetelte az államtitkár.
Mint mondta: júliusban mindenképp költségvetés-kiegészítésre lesz szükség, mert a nemzeti termék 0,09 százalékból "lehetetlen a kultúrát finanszírozni". Összehasonlításképpen a szomszédos Bulgáriában a kulturális tárca a GDP egy százalékából gazdálkodik - tette hozzá.
Az államtitkár kifejtette: még ebben a törvényhozási ciklusban a parlament elé akarják terjeszteni az örökségvédelmi törvénykönyv tervezetét, amely a 21. század és az európai uniós törvénykezés szintjére hozná az épített, tárgyi és szellemi örökség védelmét. A komplex jogszabály-csomag az értékek nyilvántartását, megőrzését, helyreállítását és hasznosítását szolgálná, ösztönözné a műemlékek felújítását, ugyanakkor büntetné azokat a tulajdonosokat, akik "ingatlankupeckedéssel" szándékosan hagyják tönkremenni a műemlékeket - mutatott rá a bukaresti kulturális államtitkár.
maszol/MTI,

13 magyar szakiskolai osztály indul Maros megyében
Mint már pénteki lapszámunkban jeleztük, azok a nyolcadik osztályt végzett diákok, akik a továbbiakban hároméves szakiskolai képzésen szeretnék folytatni tanulmányaikat, május 26-án és 27-én adhatják be beiratkozási íveiket az általuk kiválasztott tanintézményben. A megyében összesen 44 szakiskolai osztályt indítanak – tájékoztatott a felvételi lebonyolításával megbízott Nadia Rata helyettes főtanfelügyelő. Ebből 13 magyar tannyelvű, azaz a tervezett osztályoknak még az egyharmada sem.
A tanfelügyelőség honlapján található felvételi útmutató szerint Marosvásárhelyen magyar szakiskolai osztály indul az Avram Iancu Szaklíceumban szabás-varrás szakon 28 hellyel, a Constantin Brâncusi Építészeti Szakközépiskolában kőműves-kőrakó-vakoló szakon, az Elektromaros Technológiai Líceumban elektromechanika szakon, a Gheorghe Sincai Technológiai Líceumban autószerelői osztályban, a Ioan Vlasiu Szakközépiskolában egy fél, azaz 14-es létszámú asztalosképző osztályban, és egy fél, szintén 14-es létszámú vegyészoperatőr-képző osztályban, a Traian Vuia szakközépiskolában teljes osztályban fodrászképző szakon.
Dicsőszentmártonban a Constantin Brâncusi Technológiai Líceumban kereskedő-eladó szakképzésre lehet beiratkozni, itt teljes osztályt indítanak.
A szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában egy asztalosképző és egy kereskedő-eladóképző osztályt indítanak.
Nyárádszeredában a Bocskai István Elméleti Líceumban egy autószerelői és egy kereskedői szakosztályt indítanak, 28-28 hellyel.
Az Erdőszentgyörgyi Technológiai Líceumban egy fodrász-manikűrös-pedikűrösképző osztályba várják a jelentkezőket.
Sáromberkén a Technológiai Líceumban élelmiszeripari szakképzés lesz, pékeket, pékárukészítőket képeznek majd.
Az útmutatóból kiderül, hogy sem a Transilvania Gazdasági Szakközépiskolában (ahol egyébként román nyelven pincéreket és közétkeztetési eladókat képeznek majd), sem a Traian Savulescu Mezőgazdasági Szakközépiskolában (ahol román nyelven agroturisztikai osztályban lesz képzés), sem az Aurel Persu sofőriskolában nem lesz magyar nyelvű szakiskolai képzés. A gazdasági, mezőgazdasági és gépkocsivezetői szakiskolai képzésből a magyar gyermekek teljesen kiszorulnak.
Sajnálatos, hogy teljesen kimarad a szakiskolai képzés palettájáról Segesvár, Szászrégen, Marosludas és Radnót, ahol egyáltalán nem indítanak magyar tannyelvű szakiskolai osztályokat. De nem találunk magyar nyelvű szakképzési lehetőséget a mezőbándi mezőgazdasági szakközépiskolában sem, hogy a görgény-szentimrei erdészeti szakközépiskoláról ne is beszéljünk, ahol csak román nyelvű oktatás folyik.
Hogy az idén újraindított szakiskolai képzésre lesz-e valós igény, a beiratkozás lezárta után derül ki. Kíváncsian várjuk, hány osztályt töltenek be és hány osztályt sikerül indítani.
Bartók és Brăiloiu nyomában a népzenegyűjtésben
„Folklóróra” Szenik Ilona professzorral a Györkös-házban
Szenik Ilona népzenekutató, a Gheorghe Dima Zeneakadémia konzulens tanára válaszolt Halmos Katalin nyugalmazott zenetanár kérdéseire a Györkös-emlékház május 21-i ZeneSzó rendezvényén. Kolozsvári zenészberkekben mindenki felsőfokon emlegeti Szenik Ilona professzor asszonyt: volt tanítványait, doktoranduszait lenyűgözte hatalmas szakmai tudása, szerénysége, következetessége és a népzene iránti tisztelete. Ebből kaphattunk mi is egy kis ízelítőt a rendezvényen. Közel húsz eredeti hangfelvételt hallgattunk meg: kezdve a katonabúcsúztatóktól, a siratóénekektől a karácsonyi kolindákig. A szerdai rendezvény kép- és hanganyagát Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár, volt Szenik-tanítvány készítette elő és tárta a hallgatóság elé.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Ma hetven éve bombázták Kolozsvárt
1944. június 2. reggel kilenckor Kolozsvárt felbőgtek a légi veszélyt jelző szirénák. Tíz perccel később megjelentek az amerikai repülőgépek, és hullni kezdtek a bombák. A szövetségesek – Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió – átfogó hadászati tervet dolgoztak ki a közép-európai vasútvonalak bombázására, amelynek az volt a célja, hogy a normandiai partraszállás megkezdésekor megakadályozzák a német csapatok egy részének a keleti harctérről az Atlanti-falhoz való gyors átszállítását.
A vasútállomás, a vasútvonal és közvetlen környékén kívül azonban a bombák hatalmas pusztítást végeztek a hadászati tervbe semmiképp sem illő Kőváry-telep, Kerekdomb, Horthy (Horea), Szent István (Decebal), Árpád út (Traian) stb. és környéke lakóházaiban, a Református, az Ortopéd, a Katonakórház, a kisebb-nagyobb üzemek, műhelyek épületeiben. Nyomukban halottak, sebesültek, eltűntek százai maradtak.
Asztalos Lajos- Papp Annamária
Az alábbiakban részletet közlünk 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása című, megjelenés előtt álló kötetünkből.
Előszó helyett
1944. június 2. fölöttébb gyászos nap Kolozsvár történetében. Annak ellenére, hogy a jóformán az egész világot sújtó második világégés szempontjából elhanyagolható csekélység volt mindaz, ami akkor itt történt, nekünk, kolozsváriaknak fájdalmas, komor eseményként maradt meg emlékezetünkben. A többi, 1944. évi pusztulással, pusztítással együtt.
A zsidók május végi, június eleji embertelen, tragikus elhurcolása végzetes, pótolhatatlan emberi veszteséget, a június 2-i bombázás kiheverhetetlen emberi és súlyos, évtizedekre kiható anyagi veszteséget okozott a városnak. Az 1944. márciusában kezdődő német megszállás, a szeptemberi és októberi események – a harctér közeledése, a magyar közigazgatás, a magyar és a német csapatok kivonulása, a harctér átvonulása a városon, a szovjet csapatok bevonulása utáni újabb megszállás –, majd az ezt követő, évtizedekig tartó kommunista parancsuralmi rendszer emberi és anyagi szempontból egyaránt további súlyos csapást mértek a városra és ennek lakosságára.
Hét évtized telt el 1944. június másodikától. A háború után született nemzedékek a szemtanúktól, túlélőktől hallottak erről a napról. Az idő múlásával azonban az akkor történtek emléke mindinkább elhalványul, a kortársak, túlélők száma fogyatkozik. Az emlékezők, akik 1944-ben, néhány kivétellel húsz, sőt tíz év alattiak voltak, ma idős emberek. A náluk idősebbekhez hasonlóan, nemsokára ők is magukkal viszik mindazt, amit akkor átéltek, s amire emlékeznek. Ezért úgy véltük, itt az ideje, hogy mindebből, amit csak lehet, mentsünk meg, elsősorban a jelen, nemkülönben utókor számára is.
1990 előtt, a bukott rendszerben a kolozsváriak által akkor megélt, mindössze ötven percig tartó, de méreteiben világvége-szerű pusztításról és következményeiről csak családi, baráti körben lehetett beszélni, beszélgetni, emlékezni, közölni azonban semmit. Azóta 1995-ben Szakács János, 2003-ban Asztalos Lajos, 2004-ben Murádin János Kristóf, Papp Annamária és mások, 2006-ban Bogdán Kálmán, valamint 2012-ben és 2013-ban Asztalos Lajos tollából, számos felvétel kíséretében több írás, emlékezés is megjelent a kolozsvári Szabadság című napilapban. Ez adta az ötletet, hogy a véres esemény hetvenedik évfordulója alkalmával az újságban közöltek – írások, emlékezések, korabeli felvételek –, újabbakkal kiegészítve, az emlékek felfrissítésére, tartósítására, az olvasók, az érdeklődők számára kötetben lássanak napvilágot.
Ezúton köszönjük mindazok közreműködését, akik ma is fájdalmas emlékük fölelevenítésével, képekkel, adatokkal járultak hozzá kötetünk megjelenéséhez. Ugyanakkor köszönetet mondunk azoknak az újságíróknak és történészeknek, akik biztattak, akik munkánkat segítették, támogatták.
Szükségesnek tartottuk, hogy elöljáróban röviden ismertessük a második világháborúnak a kolozsvári bombázást megelőző, de hozzávezető, vele összefüggő eseményeit. Ezután közöljük a túlélők emlékezését, a szüleiktől, rokonaiktól számtalanszor hallott, a családjuk körében fönnmaradt emlékeket.
Az emlékezők által egyes szám első személyben elmondottakat idézőjelbe tettük. Előtte néhány sorban közöljük nevüket, 1944-ben betöltött életévüket. Amennyiben tudomásunk van róla, néhány szót írunk a családjukról. Ezután akkori lakhelyük, lakcímük következik.
Az összegyűlt anyagot a polgármesteri hivatal jelentésével, a korabeli sajtóban megjelent hírekkel, beszámolókkal, felhívásokkal, az áldozatok – elhunytak, sebesültek – névsorával egészítettük ki. Itt jegyezzük meg, hogy az az idő tájt Kolozsvárt megjelenő Tribuna Ardealului csupán a román sebesültek és halottak névsorát közölte. Ugyanakkor az akkori utcanevek közül ebben a lapban csak egyetlen egy jelent meg, a Kalandos. A Horthy út nevét, a jelek szerint, az újság nem volt hajlandó közölni, így következetesen strada principală‚ ’fő utca’ lett belőle.
Kolozsvár 1941. évi belsőségi térképének részletein – amennyire az emlékezésekből kiderül –, a bombák becsapódásának helyét igyekszünk bemutatni.
Kötetünkben a ma is használt magyar utcanevek mellett, a korabelieket is közöljük. Minthogy ezeket, sajnos, ma már nem mindenki ismeri, nem hagytuk ki a jelenlegieket sem. Ez utóbbiakat az emlékezők által mondottakban szögletes, a szöveg többi részében kerek zárójelbe tettük.
A rövidítések feloldását a kötet végéhez csatoltuk.
A tettesek látogatása
Néhány évvel a háború, a bombázás után, 1945-ben vagy 1946-ban, netán 1947-ben, de mindenképp még a kommunista hatalomátvétel előtt, amikor ilyesmi egyáltalán szóba jöhetett, a város bombázásában részt vett néhány amerikai repülős látogatott Kolozsvárra. Valószínűleg látni akarták, mi lett az általuk végrehajtott szőnyegbombázás eredménye.
Visszatértek, mint bűntettük színhelyére a tettesek.
Csodálkoztak, hogy a pusztulás nyomai még mindig sértetlenek, hogy helyreállításnak nyoma sincs.
Megkérdezték tőlük, a látottak, az áldozatokról hallottak alapján van-e lelkiismeret-furdalásuk. De nem volt. Feleletükből egyértelműen kiderült. Azt mondták, a feladatukat végezték. Mint a vadász, aki kitartóan, addig követi a vadat, mígnem leteríti [Airizer Zoltán közlése].
Pata utca és környéke
Karácsonyiné Bencze Erzsébet 1944-ben tizenöt éves volt. A Pata utca (Titulescu) 48. szám alatt laktak.
„1944. június 2-án öcsémmel és két unokatestvéremmel kint voltunk az udvaron, amikor megszóltak a szirénák. Mivel máskor is volt riadó, nem futottunk be rögtön az óvóhelyre.
Hirtelen megjelent egy repülőgép, amelyik téglalapot rajzolt az égre. Röviddel utána kis csillogó gépek tűntek fel, ragyogtak az égen. Lementünk a pincébe. Egy adott pillanatban nagy süvítést hallottunk, süvítés, bumm, süvítés, bumm… Soha nem lehet elfelejteni ezt a hangot. A környéken több helyre esett bomba: a katona- és az ortopéd kórházra, az Alkony [M. Veliciu] és a Pata utca közötti, velük párhuzamos Szántó utcába [Plugarilor, Dostoievski], a Pata utcába és a Györgyfalvi út [Brâncuşi] elejére.
Mikor lefújták a riadót, az utcán nagy jövés-menés támadt. Két embert láttunk a túlsó járdán meghalni, mert a leszakadt villanyvezeték megrázta őket. Egy ember megkért minket, szóljunk azoknak, akik arra járnak, ne lépjenek a drótokra, mert áram van bennük.
A bombázás alatt édesapám a vízműveknél tartózkodott, ahova állandóan jelentések érkeztek. Így tudomást szerzett arról, hogy a mi környékünkre is bomba esett. Nagyon megijedt, hogy meghaltunk. Mikor hazajött, és látta, hogy épek vagyunk, sírva ölelt magához. Tőle tudtuk meg, hogy a Kőváry-telepi Raktár utcát [Magaziei] is több találat érte. Itt lakott édesanyám egyik barátnője és egy ismerőse. Elindultunk, hogy keressük meg őket.
Hogy mi volt az Állomás téren, azt nem lehet kifejezni. Öcsém szorította édesanyám kezét, s megrémült a látványtól. Amikor észrevett egy fejet, vállal és ökölbe szorított kézzel, mind azt hajtogatta: »nem nézek oda, nem nézek oda!« Szegény, napokig nem tudott aludni ettől a szörnyűségtől. Sajnos, akiket látni akartunk, meghaltak. Szekernyés néni és a férje, valamint az Oláh család, egy asszony a négy gyermekével.
Sok minden romokban hevert, és nagy kráterek tátongtak az utcákon. Mozgósították a tizenhat-tizenhét éves leventéket, hogy segítsenek eltakarítani a romokat, s a holttesteket szállítsák a temetőbe.
Nagy félelem uralkodott el az embereken, hogy mikor kezdődik újra a bombázás. Este édesanyám mindegyikünk ágya mellé széket tett, hogy arra helyezzük a ruhánkat, ha éjszaka menekülni kell, minden kéznél legyen. Azt mondta, hogy felmegyünk az Alkony utcába [Amurg, M. Veliciu] és a Bajza utcán [A. Densuşianu] kimegyünk a mezőre. Ugyanis a pince nem volt biztonságos, és ha a ház ránk dől, nem tudunk kiszabadulni a romok alól. Ezért keresztapám az udvaron ásott egy nagy gödröt, amelyre gerendákat rakott, hogyha nappal légiriadó van, oda bújjunk el.
Későbbi férjem, Karácsonyi Béla főgyógyszerész, a bombázás idején katona volt. Az ő Horthy út 62. szám alattio szülőháza is telitalálatot kapott. Lefényképezte az épületet, hogy maradjon emléke róla. A ház különleges látványt nyújtott, az egyik falon sértetlenül megmaradt egy festmény. A földből kiállt egy drót, és amikor ki akarták húzni, belülről, a pincéből visszahúzták. Ebből arra következtettek, hogy az épület pincéjében emberek vannak, és jelt adnak. Mindenki arról beszélt a városban, hogy még mindig visszahúzzák a drótot… A férjem mindegyre visszament a helyszínre, hogy lássa, mi történik. Sajnos, nem tudták őket kimenteni a romok alól, mert bármelyik pillanatban ledőlhetett volna a maradék épület. Ezért aki a pincében rekedt, mind meghalt.
Sok bomba nem robbant fel. Állítólag két életfogytiglanra ítélt rabolt megtanítottak arra, hogyan kell hatástalanítani a bombákat. Azt mondták nekik, ha sikeresen teljesítik a feladatot, akkor szabadok lesznek. Ezek mind olyan emlékek, amelyeket soha nem lehet elfelejteni.”
Kerekdombi bombabiztos óvóhely
Bain Tibor 1944-ben ötéves volt. A Széchenyi tér 29. szám alatt laktak. Jól emlékszik a Kerekdomb alatti bombabiztos óvóhelyre.
„Szólt a rádió, »Légi veszély, Bácska–Baja–Pécs–Arad…«, majd a szirénák, végül »Légi veszély elmúlt…« Négy-ötéves gyermek nem nagyon tudja felfogni, mi a légi veszély, sőt a bombázást sem, de valószínűleg a felnőttek viselkedése okozta bennem azt a szörnyű, szorongó érzést, amely általában hasmenésbe torkollott. Szüleim már tudták, hogy mikor megszólalnak a szirénák, és a pincébe szaladunk, bilit is kell vinni. Szégyelltem, de ha muszáj, hát muszáj.
A bombázásokat részben a Kerekdomb alatti bunkerben vészeltem át, másrészt a Széchenyi téri lakásunk légópincéjében.
Itt kapott el az a bombázás, amely a Levente laktanyát is érte. Ez volt a hozzám legközelebbi robbanás. A pincénk légvonalban mintegy száz méterre volt a robbanás helyétől. A plafonján égő viharlámpa összetört, mert a légnyomás felcsapta a plafonra, engem pedig kilökött édesanyám öléből, egy ember pedig, aki éppen a pince felé sietett, a zárt ajtón át esett be.
Mikor Kolozsvárt mondta be a rádió, már a fejünkön is voltak. Másnap megnéztük a Postakert utcában [Cuza Voda] tátongó bombatölcsért, és a lerombolt Leventeotthont. 1947-ig a Széchenyi térről a Postakert utcán jártam a Református Kollégiumba, ezért tudom, hogy a tölcsér sokáig megmaradt. Sokat hógolyóztam benne.
A nagy bombázás után, hazamenet – mivel nagyszüleim a Nádas-patak mellett, a Buzogány utcában [Simion Balint] laktak –, nagybátyámmal felszaladtunk a vasút fölötti, félig lebombázott híd sarkára. Onnan látni lehetett a mészárlást, amit a bombázás végzett. Azt a katonavonatot bombázták szét, amelyik éppen az állomásban állt. Délelőtt volt, és szerencsétlenségére, éppen akkor érkezett a budapesti gyors is. A riadóra mindkét vonat gyorsan kimenekült az állomásból, de a katonavonatot még Bács előtt megsemmisítették, persze a környékbeli házakat is.
Mikor a városban voltunk, valamelyik légópincébe szaladtunk, melyek messziről látszottak, nagy nyilak mutatták a pincék helyét. Mikor a Kerekdombon voltunk, akkor a környékkel együtt a domb alatti három bunker valamelyikébe menekültünk. Ezek a legbiztosabbak voltak. Kiszámították, hogy ha a legnagyobb repülőbomba egyenesen a tetejére hull, senkinek semmi baja nem lesz. A bunker fölött legalább ötven méter vastag finom homok volt. Három bejárata nyílt, kettő a negyed, egy pedig a közeli Papfalva felé.
A három járat valahol a domb közepe táján találkozott. Teljes hossza vagy háromszáz méter lehetett. A szellőzést a három ki- vagy bejárat huzata biztosította, mert a bombamentes bejáratot a légósok csak a legutolsó pillanatban zárták le vaspántos ajtókkal. Jó vastag, vasúti talpfából voltak a támfalak, és vastag deszkából a bélelés. A MÁV [Magyar Államvasutak] munkásai készítették, a vasúti munkások és családjaik számára.
Mikor a Nádas mellett kapott el a sziréna, nagyszüleimmel jó nagyot szaladtunk odáig. Sokszor a légiriadó lefújása még az úton talált. Rengeteg ember fért erre az óvóhelyre, csak az volt a baja, hogy az elsők, akik odaérkeztek, nem mentek bennebb, mindenki a bejáratnál akart maradni, mert a villanyvilágítás csak rövid részéig tartott. Bennebb sötét volt, mert a gyertyákat kioltotta a huzat.” Szabadság (Kolozsvár)

Buktak a pótérettségin
Az előzetes eredmények szerint a háromszéki pótérettségizők alig 17,6 százaléka érte el az átmenő hatos általánost, 494 vizsgázóból 355-en még az ötös médiát sem teljesítették. Legnagyobb arányban románból buktak (74 százalék), a négy vizsgatárgy jegyeinek összesítése alapján a sikeresen pótérettségizők aránya egyetlen iskolában sem érte el a 40 százalékot.
Kovászna megyében idén 599-en iratkoztak be a pótérettségire, de csak 494-en jelentek meg, egy vizsgázót kizártak, 406-an megbuktak. Jó néhányan nem csak egy tárgyból ismételtek, így a leadott dolgozatok száma majdnem elérte az ezret, az ötös fölötti jegyeket tekintve a következő a tantárgyankénti eloszlás: románból 26 százalék írta meg az átmenőt, magyarból 92,86, a kötelező tárgyból 37,55 százalék és a választott tárgyból 58,8 százalék. Az előzetes eredmények szerint az idei végzősök közül 57 (16,81 százalék) pótérettségiző kaphat oklevelet, a korábban ballagók egy kevéssel (19,35 százalék) jobban teljesítettek. A magyar tagozatos fiatalok 16,71, míg a román tagozatosok 20,16 százaléka jogosult az érettségi diplomára. Az iskolák teljesítményének összehasonlítása nem feltétlenül mutatja az adott intézményben végzett tanulók eredményességét, mert a szakközépiskolák némelyikében több a jobban felkészült pótérettségiző a korábbi végzős évfolyamokról, mint az elméleti líceumokban, utóbbiakban pedig kevesen buktak a júliusi időszakban, de azok nem tanultak a hibákból. Az ellenben mégis sokatmondó, hogy a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi és a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola 31, illetve 10 pótérettségizőjéből senkinek sem sikerült elérnie a hatos általánost, a megyeközponti Berde Áron-iskolában pedig 59-ből csupán hárman kaphatnak oklevelet. A megfellebbezett dolgozatokat újrajavítják, a végleges eredményeket csütörtökön hirdetik ki.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bekebelezés előtt az építészeti
A diáklétszám folyamatos csökkenésének újabb „áldozata” a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola, amely a 2014–2015-ös tanévtől elveszítheti önállóságát és a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához fog tartozni. Öröm az ürömben, hogy az építészetis diákok és tanárok, a tavaly szintén a Vlasiuba beolvasztott kémiaival ellentétben nem kell elköltözzenek. Hivatalos átiratot még nem kaptak, így nem tudják, hogy két hét múlva önállóan vagy beolvadva kezdik a tanévet.
A városháza honlapján szerepel egy határozattervezet, amelyből kiderül: a tanfelügyelőség arra kéri az önkormányzati képviselőket, hogy szavazzák meg az iskolával kapcsolatos határozat megváltoztatását, s hagyják jóvá, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához tartozzon.
Kevés a gyermeklétszám
Az indoklásban az szerepel, hogy Ştefan Someşan főtanfelügyelő elemezte a rendelkezésére álló számadatokat és idén augusztus 4-én átiratban jelezte a városházának, hogy az iskolai hálózatban módosítást eszközöltek. Arra hivatkozik, hogy az építészeti iskolában nem teljesült a tanügyi törvény által előírt gyermeklétszám, nem sikerült mind betölteni a meghirdetett kilencedik osztályokat, ezért a Ion Vlasiuhoz csatolják.
A döntés érdekessége, hogy a tanfelügyelőség hivatalos honlapja szerint a második elosztás után a Ion Vlasiu faipari osztályában 17 üres hely volt, csupán eggyel kevesebb, mint a Brâncuşi-ban betöltésre váró helyek száma.
„Nagyon rossz nekünk a bekebelezés”
Szeptember elsejétől Nemes Andrea építészmérnököt nevezték ki a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola aligazgatójának. Bár hivatalos döntést az iskola még nem kapott a beolvasztásról, beszédes, hogy igazgatót nem, csak aligazgatót neveztek ki. Érdeklődésünkre Nemes Andrea szomorúan mondta, hogy amióta elkezdték az iskolák beolvasztását, tudták, hogy rájuk is sor kerül, de utolsó percig reménykednek, hogy ez nem történik meg.
„Igaz, hogy folyamatosan csökkent a gyermeklétszám, mint ahogy megye- és Erdély-szerte. Az is igaz, hogy Vásárhely egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájával rendelkezünk, ami a gyermekeknek, a szülőknek és a tanároknak köszönhető. Az sem mellékes, hogy ezt az iskolát a magunkénak érezzük, hiszen 65 évvel ezelőtt az építkezési vállalat az akkori diákokkal, mesterekkel közösen építette, magának” – mondta a frissen kinevezett aligazgató, akitől azt is megtudtuk, már amikor ideköltöztették az Európa Gimnáziumot, és állandóan azt hangoztatták, hogy bezzeg ott van elegendő diák, tudták, hogy semmi jóra nem számíthatnak.
Bár az önkormányzati képviselők döntése inkább csak formaság, az építészetis diákok és tanárok remélik, hogy önállók maradhatnak, és nem csatolják oda őket a faipari gimnáziumhoz.
Simon Virág, Székelyhon.ro

Összevonták az építészeti és a faipari líceumot
A Római Katolikus Elméleti Líceum bekerült a marosvásárhelyi állami iskolahálózatba
A marosvásárhelyi közgyűlés tegnapi soros ülésén megszavazták a marosvásárhelyi állami iskolahálózat átszervezésére tett módosító javaslatokat, elvetve egyik képviselőnek a tervezet halasztására tett javaslatát. A testület döntése révén az állami iskolahálózatba bekerült a Római Katolikus Elméleti Líceum, és a Református Kollégiumhoz tartozó, a város más részein található tanintézetek is, ugyanakkor összevonták a Constantin Brâncusi építészeti líceumot a Ion Vlasiu faipari líceummal.
Bár az USL képviseletében tanácsosi mandátumhoz jutott Sabau Olimpiu kijelentette, hogy "az állami iskolahálózat módosításáról ma nem lehet szavazni", és kérte, hogy halasszák el a döntést a következő tanévre, a testület elutasította a javaslatát. Elsőként a Constantin Brâncusi építészeti líceum ügye került terítékre. A közgyűlés előtt felszólaló Nemes Andrea, a líceum aligazgatója hangsúlyozta, hogy nagy hiba lenne a tanintézet összevonása a faipari líceummal, az intézkedéssel gyakorlatilag egy igazgatói, egy fél könyvelői és egy fél titkárnői állás szűnne meg, ami nem jelent nagy megtakarítást, tehát jelentős gazdasági vetülete nincs a dolognak.
"Nem értjük, hogy e nagy múltú tanintézetet miért kell megszüntetni. Ezzel az intézkedéssel minden vagyonát, minden pályázatát elveszíti iskolánk. A tanfelügyelőség jóváhagyta az összevonást, de csak a városi tanács beleegyezésével terjeszthetik fel a javaslatot a szaktárcához. A tanács elutasíthatta volna a tervezetet! Igazságtalan döntésnek tartjuk a tanintézetünk alárendelését a faipari líceumnak" – jelentette ki az aligazgató, hozzátéve, jelenleg 182 diák tanul a Brâncusi líceumban. Somesan Cristina felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az iskolahálózat az igényeknek, a gyermeklétszám alakulásának megfelelően módosul, és egy szaklíceum létrehozásához legkevesebb 300 tanulót ír elő a vonatkozó törvény. Az önkormányzat számára gazdasági vetülete is van az ügynek, hiszen a gyermeklétszám csökkenése oda vezet, hogy iskolaépületek válnak üressé, amelyek karbantartása, kifűtése komoly anyagi terhet ró a polgármesteri hivatalra. Claudiu Maior alpolgármester szerint is rugalmasan kell kezelni a helyzetet, ha a gyermeklétszám jövőre például megkétszereződik, felülvizsgálják a döntésüket. Peti András alpolgármester szerint is az iskolahálózat dinamikus rendszer, amely év közben sokat módosul a beiratkozó gyermekek számának függvényében. "A törvény valóban előírja, hogy januárig kell véglegesíteni a következő tanévre vonatkozó iskolahálózatot, de ez nem mindig lehetséges, sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség, de még az oktatási minisztérium sem tudta tiszteletben tartani, mert év közben mindig változások történnek. Tavaly például tanévkezdés előtt két nappal a tanfelügyelőség felosztatta, illetve egy másik tanintézet alárendeltségébe vonta a kémiai líceumot, idén pedig ugyanez történt az építészeti líceummal, amit a Ion Vlasiu faipari líceum alárendeltségébe utalt. Az aligazgatónő tiltakozott, ami természetes, hiszen senkinek nem felel meg, hogy önállóságát, vagyontárgyait, saját pályázatok révén szerzett javait elveszítse egy másik tanintézet javára. Vita keletkezett a városi tanács ülésén az építészeti líceum diákjai számának kapcsán. Természetesen a nagyobb iskola kebelezi be a kisebbet, a tanfelügyelőségi adatok szerint jelenleg az építészeti líceumban nincsen 100 diák, a faipariban viszont teljesül a törvény által előírt minimális létszám, ami szaklíceum esetében 300" – jelentette ki Peti András.
A marosvásárhelyi állami iskolahálózat másik módosítása a Református Kollégium tanintézeteire vonatkozott. "Mindig vita tárgyát képezte, hogy a Református Kollégium miért nem fér meg a saját épületében, azaz ott, ahol a Bolyai is működik, illetve az, hogy a városnak számos olyan tanintézete van, amelyet kifűt, közköltséget fizet, de nincs az összes osztályterem elfoglalva – például ott van a kémiai líceum, amely üresen áll – tehát van, aki azt mondja, hogy nem szükséges újabb épületekkel bővíteni az iskolahálózatot. Ennek ellenére sikerült egy 3 éves bérleti szerződést kötni két, a Református Kollégiumhoz tartozó iskolarészre – az óvoda a cserealji református egyháznál működik, az elemi iskola a Forradalom utca 8. szám alatt működik, illetve a 11-es óvoda esetében, amit befogadott a Szabadi úti református gyülekezet. Ezek az új helyszínek bekerülnek és három évig megjelennek az iskolahálózatban" – nyilatkozta lapunknak Peti András.
A római katolikus gimnázium esetében pénteken, gyakorlatilag egy nappal az iskolakezdés előtt adta ki a megyei tanfelügyelőség a jóváhagyást és az alapító okiratot az új tanintézménynek Római Katolikus Elméleti Líceum néven, és Tamási Zsolt személyében kinevezte az igazgatót. "Ezen iratok alapján, amit csupán a tanácsülés megkezdése után kaptunk kézhez, ez az új tanintézet is bekerült az iskolahálózatba, innentől kezdve minden akadály elhárult a működése elől. A tanfelügyelőség döntése és a tanács határozata el kell jusson a szakminisztériumhoz, de már csak tudomásulvételre" – jelentette ki Peti András.
Az új tanintézet működése esetében a következő lépést a bérleti szerződés megkötése jelenti. E célból holnap délelőtt találkoznak a katolikus egyház és a polgármesteri hivatal képviselői. Peti András alpolgármester szerint várhatóan 20 évre kötnek bérleti szerződést, az önkormányzat mihamarabb egy 1,5 millió lejes restaurálási munkálatba szeretne fogni az Unirea líceum épületeinél. "Azt szeretnénk, ha 15-20 év múlva egy korszerű, a régi építészeti stílusnak megfelelő, de belül modern épület maradjon utánunk" – tette hozzá Peti András.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Támadás az iskolák kétnyelvűsége ellen – Újabb feszültség Sepsiszentgyörgyön
Váratlan bejelentést tett a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi, rendkívüli ülésén Antal Árpád polgármester: Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag a prefektúrához és az önkormányzathoz intézett levelében kifogást emelt a városi alárendeltségben levő tanintézmények új feliratai ellen, és emiatt az iskolaigazgatókat perrel fenyegetik.
A polgármester elmondta: kétnyelvű táblákat készíttettek, amelyeken a kormányhatározattal jóváhagyott városcímer mellett kizárólag az iskola neve szerepel román és magyar nyelven, illetve néhány esetben – például a Mihai Viteazul Főgimnáziumnál – az iskola logója is, ha van neki ilyen. A táblák megrendelésekor szigorúan törvény szerint jártak el, ő maga nem is érti, miért nem lehet a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolára (ennek igazgatója a magyarellenességéről híres Pârvan asszony, aki a tegnapi ülésen nem jelent meg) magyar szöveget kifüggeszteni, mikor a Székely Mikó kollégium falán van román felirat. Szerinte egy normális országban – tudjuk, hogy a miénk nem az – sem a prefektus, sem más nem akadályozhatja meg a kétnyelvű táblák elhelyezését.
A felvetésre elsőként Mădălin Guruianu liberális képviselő helyeselt: szerinte ez jóérzés és kölcsönös tisztelet dolga, hiszen magyar anyanyelvű gyermekek is tanulnak mindkét román középiskolában, ráadásul törvényes szabályozás is létezik az amúgy „természetes” kétnyelvű feliratozásra.
A törvény az iskolanévtáblákról azt írja, hogy ezeknek csak az iskola nevét vagy számát kell tartalmazniuk, semmi mást – közölte Sztakics Éva alpolgármester, majd felolvasta a prefektus válaszlevelét. Ezt a megyei tanfelügyelőség küldte szét az iskolaigazgatóknak, és az áll benne, hogy az új táblákról „eltávolították” a Románia feliratot, az ország címerét, és a (román) nemzeti színeket. Az utolsó bekezdésben felszólítják az iskolaigazgatókat, hogy függesszék fel a táblák kihelyezését az épületekre, mert így elejét vehetik az esetleges későbbi pereknek. Sztakics Éva leszögezte: a táblákra érvényes építkezési engedélye van a polgármesteri hivatalnak, ezeket fel fogják tenni, és elutasítják az iskolaigazgatók riogatását is.
– Sem a táblákat, sem a feljelentést nem láttam, csak a prefektus levelét, amely felszólítja a helyi tanácsot a táblák törvényességének felülvizsgálatára; bár azt is sérelmezik, hogy ezeket a helyi tanács jóváhagyása nélkül, mindössze egy építkezési engedéllyel, alpolgármesteri utasításra kezdték felszerelni, valószínűleg arról van szó, hogy a román felirat legyen felül – közölte megkeresésünkre Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki a prefektusi figyelmeztetést továbbította az iskolákhoz. Hozzátette: tudomása szerint 1989 után egyetlen tanügyminiszter sem adott ki olyan rendeletet, amely az iskolanévtáblák tartalmát, méretét, formáját előírta vagy szabályozta volna, ezért ő maga a minisztérium jogi osztályától kér felvilágosítást ebben az ügyben. Ilyen szabályozás híján a főtanfelügyelő szerint a helyi közigazgatási törvényt kell alkalmazni.
A tanácsülésen a kedden már végleges bírósági ítélettel törvénytelennek minősített városzászlóról is szó volt, Antal Árpád polgármester beszámolt a (lapunkban már ismertetett) perről és arról az elhatározásáról, hogy Strasbourgban fellebbezik meg a magyar közösséget diszkrimináló döntést. Mădălin Guruianu emlékeztetett, hogy a zászlót ő maga is megszavazta, és sok helybeli román is az önkormányzat oldalán csatlakozott a perhez, Incze Sándor nyugalmazott református esperes pedig arra figyelmeztetett, hogy ebben az országban „szent kötelességünk” egymást megérteni, hiszen mindkét nemzet egyre fogy, és azoké a jövő, akik szaporodnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Az iskolaigazgatókat fenyegeti a háromszéki prefektus
Perrel fenyegeti a sepsiszentgyörgyi iskolaigazgatókat a prefektus, ha felszerelik a tanintézetekre a kétnyelvű feliratokat.
Az újabb, magyar feliratok elleni támadást Rodica Pârvan szociáldemokrata párti városi tanácstag panaszlevele indította el.
A Constantin Brâncuşi Szakközépiskola igazgatója írásban fordult a prefektúrához és a polgármesteri hivatalhoz, nehezményezve, hogy az önkormányzat minden, az alárendeltségébe tartozó tanintézményre új, kétnyelvű táblákat szereltet. Marius Popica Kovászna megyei prefektus válaszlevelében leszögezte, az új táblákról hiányzik a Románia felirat, az ország címere és a román nemzeti színek, felszólította az iskolaigazgatókat, ne tegyék ki a táblákat, így elkerülhetik a későbbi pereket.
Sztakics Éva alpolgármester híradónknak elmondta: az új táblákat az önkormányzat rendelte, ezekről egyetlen kormányhatározat rendelkezik, és abban az áll, hogy kötelező módon az iskola nevét vagy számát, és esetleg a logóját kell feltüntetni, semmi egyebet.
Az új táblákon is ennyi áll, elől a román, utána a magyar felirat. Melléje terveznek egy ovális táblát a város nevével és a kormány által is jóváhagyott címerével. „A napokban elkezdjük felszereltetni az új táblákat, a prefektusnak nem lehet kifogása ezek ellen, a törvény betartásával készültek, az építkezési engedélyeket is kiváltottunk. Az épületek a város vagy az egyházak tulajdonában vannak, az iskolaigazgatók csak ügykezelők, tehát annak sincs értelme, hogy őket fenyegetik perrel."- szögezte le az alpolgármester.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Hegedüs: a kulturális diplomácia a konfliktuskezelés eszköze
Az UNESCO világörökség-állomány bővítésének kritériumrendszerét és elveit, illetve a magyar vonatkozású világörökséghez kapcsolódó tevékenységét ismertette Bogyay Katalin, Magyarország UNESCO-nagykövete azon a bukaresti találkozón, amelyen Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár a kulturális tárca prioritásait ismertette csütörtökön.
Az RMDSZ-es államtitkár bemutatta az UNESCO-hoz benyújtott iratcsomók helyzetét – köztük a Csíksomlyói pünkösdi búcsúnak a szellemi világörökségi listára, illetve Constantin Brâncuși zsílvásárhelyi szoborparkja tárgyi világörökségi listára való felterjesztésének szakmai részleteit.
Hegedüs Csilla ugyanakkor arra is kitért, hogy a Torockó épített örökségéről szóló, 2003-ban már előkészített iratcsomó bővítése és aktualizálása is elsőrendű, a település pedig építészeti ritkaságként az UNESCO-világörökségi listáján már szereplő magyarországi Hollókőhöz társulna hasonló kulturális értékként. Az iratcsomó véglegesítése és további szakmai előkészítése érdekében az RMDSZ államtitkára az UNESCO-nagykövet együttműködését kérte.
Az általa képviselt nemzetközi szervezet elve az, hogy a közös kulturális örökséget együtt kell védeni, ezért az UNESCO kiemelten támogatja azokat a világörökségi listára felterjesztett szellemi és tárgyi értékeket, amelyek az országok, nemzetek közötti együttműködés eredményeként kerülnek az elbíráló bizottság elé – hangsúlyozta Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet Bukarestben.
Azt is elmondta: a kulturális diplomácia nagyon fontos eszköze a konfliktuskezelésnek, hiszen olyan államok képviselői hoznak létre közös munkákat, amelyek között politikailag nem mindig békés a viszony. Ilyen tekintetben a kultúra összekötő kapocs lehet, jelentős hajtóműve a nemzetközi kapcsolatok hosszú távú kiépítésének.
maszol.ro

Aki elment, nehezen tér vissza (Felmérés a fiatalokról)
A sepsiszentgyörgyi iskolákban végzett fiatalok többsége a továbbtanulásért költözik máshová, de kevesen mennek külföldi egyetemekre, a többség valamelyik elérhető nagyvárost választja. Az itthon maradók bő negyede elvágyik, és a másutt élők nagyobb hányada nem készül hazatelepedésre – derül ki abból a felmérésből, amelyet az önkormányzat megrendelésére idén januárban készített a kolozsvári kisebbségkutató intézet. A tegnap ismertetett kutatás eredményeire alapozva kívánja vonzóbbá tenni Sepsiszentgyörgyöt a városvezetés.
A kutatás a 2004 és 2013 között végzett fiatalok véletlenszerű, telefonos kikérdezésével készült, pontosságát 95 százalékra, a hibahatárt mindkét irányban négy százalékra becsülik – közölte Kiss Tamás szociológus. Ezalatt a román diákok száma csökkent: míg a 2004–2008-as években érettségizőkből 2850 magyar és 2087 román fiatal válaszolt, a 2009 után végzettek közül 2890 volt magyar és 1557 román. Egy állandó adat azonban elgondolkodtató: a magyar diákok 10–12 százaléka román iskolába jár, és elég kevésen múlott az etnikai arányok megváltoztatása: 2007-ben ugyanis a Sepsiszentgyörgyön érettségizők 45 százaléka tanult román osztályban – ez a nyolcvanas években tömegesen betelepített románok gyermekeinek korosztálya –, és Antal Árpád polgármester szerint két-három év alatt átfordulhatott volna az arány, kisebbségbe kerülhettek volna a magyarul tanulók, ha a diktatúra nem bukik meg. Azért ma sem lehet hátradőlni: most már nyilvánvaló, hogy a kis létszámú román osztályokat magyar gyermekekkel töltik fel, és az is kiderült a felmérésből, hogy a város diákjainak közel 11 százaléka más megyéből jön ide tanulni, azaz jelenleg is létezik egy bő tízszázalékos román betelepedés. Elsősorban a militarizált egységek alkalmazottjainak gyermekeiről van szó, ahol az etnikai arányosság nem érvényesül, ezért nem lehet azt mondani, hogy tudatosan irányított jelenséggel állunk szemben, de mivel állami intézményekről van szó, független népmozgásnak sem nevezhető, ami itt történik – figyelmeztetnek a szakemberek. Antal Árpád arra is kitért, hogy a román vagy a magyar nyelvű osztályok indítását máig Bukarestből hagyják jóvá, és a román diákok mindig több helyet kapnak, mint ahányan vannak, a magyarok pedig kevesebbet.
Ami a továbbtanulást illeti, abban is világosan elkülönül a magyar és a román végzősök pályája: előbbiek inkább Kolozsvárra, Marosvásárhelyre mennek egyetemre, utóbbiakat Brassó és Bukarest vonzza nagyobb mértékben, ez még a munkahelykeresésben is érezhető. Külföldön a sepsiszentgyörgyi fiatalok egytizede képezi magát: 4,8 százalék Magyarországon, 5,6 százalék más országokban. Akik a vizsgált évjáratokból most Sepsiszentgyörgyön élnek, azok közel egyharmada szeretne más városba költözni: a magyarok 24, a románoknak pedig 37 százaléka. Az elvágyódó magyarok 53,7 százaléka külföldre telepedne, a románok többsége inkább valamelyik hazai nagyvárosba. Ez a szociológusok szerint annak tulajdonítható, hogy a román szakoktatást – különösen a legtöbb hozott diákkal működő Constantin Brâncuşi-líceumban (szerk. megj: ahol a magyarellenességéről ismert Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag az igazgató) – a szolgáltatásokra építették, és magyarnyelv-ismeret nélkül ezzel itthon nehéz érvényesülni. A felmérés szerint a román diákok alig 30 százaléka beszéli a magyar nyelvet, és még 27 százaléka ért valamit, 39 százalék azonban egyáltalán semmit. A magyar fiatalok 16 százaléka alig, egy százaléka pedig egyáltalán nem beszél románul; angolul azonban több román, mint magyar diák tud. Aki már egyszer máshova költözött, azoknak csak 14 százaléka tervezi a hazajövetelt, 63 százaléka nem kíván visszajönni, 23 százalék gondolkozik rajta. Ezeket a bizonytalanokat, illetve az innen elköltözni szándékozókat kívánja a következőkben megkeresni az önkormányzat: szeretnék megtudni, mi vonzza és mi taszítja őket, és azt is keresik, hogy mit tehet az önkormányzat a fiatalok marasztalására. A felmérést ma a megyei tanfelügyelőség és az iskolaigazgatók előtt is bemutatják, hiszen egyértelmű, hogy az oktatásban kell a leggyorsabban lépni a nemkívánatos folyamatok megváltoztatására. A kutatás bebizonyította, hogy a különböző tannyelvű osztályok torzítják az etnikai arányokat, erre is választ kell találni.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal Árpád: be lehet engem zárni, de akkor sem bántom a székely zászlót!
Támadássorozatot intézett a magyar feliratok és a székely zászló ellen a Kovászna megyei prefektus, Marius Popica, jelentette be sajtótájékoztatón Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elnökválasztások után ismét fokozódott a magyar feliratok és a helyi szimbólumok elleni, Bukarestből irányított támadássorozat, feltehetően azért, mert a magyarok nem megfelelően szavaztak a novemberi elnökválasztás második fordulójában, véli a polgármester.
A prefektus több mint tíz felszólításban fenyegeti a városházát különféle büntetésekkel és eljárásokkal, amennyiben nem tesz eleget az ezekben foglaltaknak. A prefektus többek között nehezményezi, hogy a városban több helyen a román és a magyar felirat egymás mellett van, pontosabban, hogy a román felirat nem felül és a magyar felirat nem a román alatt szerepel. A prefektus a sepsiszentgyörgyi MPP által az Erzsébet parkban felállított székely zászló eltávolítását is kéri, azzal a megjegyzéssel, hogy minden egyes napos késésért a minimálbér 20 százalékával büntessék a polgármestert, amennyiben nem távolítja el a zászlót.
„Én azt gondolom, hogy addig, amíg az ország miniszterelnöke, Victor Ponta Moldova regionális zászlójával fotózkodik, addig nekünk is jogunk van arra, hogy az identitásunkat kifejező székely zászlóval fotózkodjunk az Erzsébet parkban. Be lehet engem zárni, de akkor sem fogom bántani a székely zászlót, mert véleményem szerint az önkifejezésnek ez az állami cenzúrázása egyszerűen abszurd 2014-ben, az Európai Unióban. A prefektus magatartása semmi egyébre nem jó, csak arra, hogy radikalizálja a székelységet, hiszen minden székely embernek kinyílik a bicska a zsebében, ha azt hallja, hogy nem tűzheti ki a zászlóját és nem énekelheti el a himnuszát, a XXI. század Romániájában.” fejtette ki a polgármester.
A prefektus azért is büntetéssel sújtaná Antal Árpádot, mert a sepsiszentgyörgyi Holokauszt emlékpark avatóján nem viselte a trikolór vállpántot. Antal elképesztőnek tartja, hogy a Holokauszt sepsiszentgyörgyi áldozatai számára rendezett megemlékezésről a prefektusnak mindössze a román zászló jut eszébe. „A prefektust a Holokauszt emlékpark kapcsán csak az érdekli, hogy engem 2500 lejtől 5000 lejig megbüntessen, amiért aznap nem viseltem a vállpántot. Ezt az elképesztő magatartást kommentálni sem tudom” adott hangot megdöbbenésének a polgármester.
A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a prefektus hadat visel a magyar feliratok és a helyi szimbólumok ellen, azt nem tartja fontosnak, hogy a város minden közintézményének felhívja a figyelmét arra, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően mindenhol kötelező a kétnyelvű felirat. Mi több, mikor az önkormányzat egységes feliratok kifüggesztését szerette volna megvalósítani a város összes oktatási intézménye számára, a prefektus jelezte a Polgármesteri Hivatalnak, hogy a Constantin Brâncuşi Iskolacsoport épületére nem tehetnek fel kétnyelvű táblát.
„Ez kettős mérce és elfogadhatatlan” adott hangot felháborodásának Antal Árpád. „Tudtommal Romániában a törvény mindenkire vonatkozik, nemcsak a magyarokra. És jó lenne, ha mindenki megértené már ebben az országban azt, hogy nem lehet a székelyek igazság-, szimbólum- és szülőföldszeretetét jogi vagy közigazgatási eszközökkel korlátozni” összegezte a polgármester. Közlemény
Erdély.ma

Antal: intenzív felszólítási és fenyegetési hadjárat folyik a prefektus részéről
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államelnök-választás óta intenzívebbé vált a prefektúra és az önkormányzat közti, egyirányú levelezés. Marius Popica prefektus felszólít, fenyeget és perel – mutatott rá a városvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A kettős mérce folyamatos alkalmazására hívta fel ismételten a figyelmet Antal Árpád, aki ismertette az államelnök-választás után megszaporodott felszólítások, fenyegetések és perek tömkelegét. Elmondása szerint a kormánymegbízott nehezményezte például azt, hogy a Székely Mikó kollégium homlokzatán egymás mellett van a magyar és román nyelvű felirat, és kérte, hogy a román szöveget helyezzék a magyar fölé. A polgármester szerint ez kettős mérce, hiszen a prefektus soha nem szólította fel a Constantin Brâncuși és a Mihai Viteazul tanintézményeket, hogy magyarul is tüntessék fel az iskola megnevezését.
Antal szerint a prefektusnak mindkét irányban fel kellene vigyáznia a nyelvi jogok tiszteletben tartását. Ugyanakkor megvizsgálhatná azt is, hogy ezek a jogok hogyan érvényesülnek a kormánybiztosi hivatalban, illetve az ennek alárendelt intézményekben.
A prefektus levelezése nem merül ki az oktatási intézmények feliratának vizsgálatában, ugyanis Marius Popica pert indított az önkormányzat ellen a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, az MPP által kihelyezett óriás székely zászló bevonása érdekében is. Ha Antal Árpád nem távolítja el a zászlót, a késlekedésért naponta a minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget róna ki büntetésként – mutatott rá Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzátette: „mindezt aközben teszi a kormánybiztos, miközben Victor Ponta miniszterelnök Moldva címerét tartalmazó zászlóval kezében fényképezkedik, amikor a polgármester tudomása szerint sincs ilyen közigazgatási egység Romániában nem létezik. Ezzel kapcsolatban Antal azt mondta, nem fog eljárni, 2014-ben, az EU-ban ez a helyzet nem normalitásra utal.
A polgármester a felújítási munkálatok alatt lévő polgármesteri hivatal és az épületben lévő eskető ház fellobogózására is felszólítást kapott, de a szotyori napokat hirdető plakát szövegét és a buszmegálló feliratait is kifogásolta a prefektus. Ráadásul a tanácsteremben lévő magyar zászló eltávolítására is felszólítást küldött ki, téve ezt olyan körülmények között, hogy abban a teremben az összes testvérváros országzászlója ki van helyezve. A Holokauszt Emlékpark avatóján a kormánybiztos a polgármester öltözékéről a trikolóros vállpántot hiányolta.
A Kovászna megyei prefektus vélhetően felsőbb utasításra indított magyarellenes hadjáratot, mert feltehetően rosszul viselkedtünk az államfőválasztáskor, ezért próbálják fegyelmezni a magyar közösséget – vélekedett Antal Árpád.  Leszögezte: sem jogi, sem közigazgatási intézkedésekkel, sem pénzbírságokkal, sem büntetésekkel nem lehet korlátozni a szülőföld szeretetét, mert ahogy Ceaușescunak sem sikerült megtörni a magyarok szülőföld iránti szeretetét, így azoknak se fog sikerülni, akik a prefektussal ezeket a felszólításokat íratják.
Szabó Enikő |
Székelyhon.ro

Per Antal ellen
Módosítaná a Büntető törvénykönyvet Popică kormánybiztos
Tegyék vissza a Büntető törvénykönyvbe (Btk.) a nemzeti szimbólumok elleni támadás bűntettét. Marius Popică prefektus ez ügyben törvénymódosító indítványt terjesztett a román kormány elé. A novemberben lezajlott elnökválasztás után egy tucat figyelmeztetést, megrovást, fenyítést, értesítést küldött, büntetést osztott ki zászlóhiány, himnuszéneklés miatt, és pert is akasztott a sepsiszentgyörgyi városvezetés, illetve Antal Árpád polgármester nyakába.
Marius Popică elmondta: a Btk. korábbi változatában benne volt ez a cikkely, de az új törvénykönyv kidolgozásakor kimaradt, így most már nem számít bűncselekménynek a nemzeti szimbólumok elleni támadás, a szimbólumok megvetése, megsértése. A kormánynak küldött átiratában a prefektus azt kéri, a vonatkozó cikkelyt ismét vezessék be a Büntető törvénykönyvbe. A korábban érvényben lévő Büntető törvénykönyv egyik cikkelye hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést írt elő a román állami szimbólumok, a román nemzeti zászló, a himnusz és a címer ellen elkövetett támadás bűntette esetén.
Antal Árpád feltételezései szerint a parancsok a belügyminisztériumban születnek, emberileg nincs is semmi baja Popică-val, de őt is minősíti, ha ezeket az utasításokat végrehajtja. Az elöljáró tegnap tartott sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra a kormányhivatal által küldött levelek egy részét. Például november 11-én kapott a város egy értesítést, hogy el kell távolítani a Székely Mikó kollégiumról a feliratot, ugyanúgy a gróf Mikó Imre-táblát is, mert elől szerepel a magyar szöveg, majd következik a román és az angol nyelvű fordítás.
– Miközben felszólít azért, hogy a Mikón előbb magyarul szerepel a szöveg, miért nem intézkedik, hogy a Constantin Brâncuși- és a Mihai Viteazul-iskolák homlokzatára is felkerüljön a kétnyelvű tábla? – tette fel a kérdést Antal.
A polgármestert a központi parkban felállított székely zászló eltávolítására is utasította a prefektus. A városvezető szerint olyan valaki mondja ezt neki, akinek a főnöke, Victor Ponta miniszterelnök egy képen Moldva régió zászlójával fényképezkedik (a városvezető telefonján mutatta be a felvételt). Nem érti, mi a különbség a székely zászló és Moldva lobogója között, miután Romániában nem létezik Moldva közigazgatási egység.
A székely zászló miatt a prefektus beperelte az elöljárót, aki ameddig nem szedi le a lobogót, naponta a bruttó minimálbér húsz százalékának megfelelő pénzbüntetést kap. A kormányhivatal emellett azt is kifogásolta, hogy nem volt kitűzve Románia zászlója a polgármesteri hivatalra, miközben az egész homlokzat a felújítás miatt fel volt állványozva, be volt hálózva. Popică szerint az esketőházra is ki kell tenni az ország zászlaját, noha az nem különálló jogi intézmény, és azért is megrótta Antal Árpádot, mert az a Holocaust-emlékpark avatásán nem viselte a piros-sárga-kék vállpántot.
A kormánybiztos azt is előírja, hogy távolítsák el a városi tanácsteremből a piros-fehér-zöld zászlót. A polgármester szerint azon országok zászlóit tartják ott, ahol a városnak testvértelepülései vannak, és fölöttébb különösnek tartja, hogy a prefektus szemét a szerb vagy a szlovák zászló nem szúrja, csak a magyar. 
Erdély András, Lévai Barna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Küzdelem a tiszta jövőképért
Immáron több mint fél évezrede – nagyszámú okmányban – több nyelven is olvasható SZÉKELYFÖLD/SEKERLAND stb. neve. Jelentése: székelylakta terület. Erdély népei évszázadok óta így használják. Amikor e megnevezés kialakult, itt többnyire csak székelyek éltek. E nép nem jövevény, nem bevándorló, hanem őshonos.
Elődei büszke katonaként védték Erdély népeit és gyakran a szomszédos román vajdaságokat is. Ott vannak a moldvai vaslói (Vaslui), 1475-ben vívott csatában, de 1595-ben Szinán pasa hatalmas megszálló hadseregét is ők verik ki Havaselvéről, biztosítva a kis román vajdaság függetlenségét. Se szeri, se száma annak a véráldozatnak, amelyet az itt élő népek védelméért hoztak. A székely nép, bár kitalált, propagandajellegű történelmet tanult, tudja, hogy hajdanán, a székely letelepedés előtt Székelyföld területén magyar vármegyerendszerben, egyházi szervezetbe tömörült magyarság és kisszámú szláv lakosság élt. A székelyek nagyon jól tudják – a dákoromán tanmese ellenére is –, hogy a románok székelyföldi betelepedésének kezdete csak a 16. századtól igazolható. Amíg Erdély az állandó jellegű betelepedés eredményeképp elrománosodott, e közösségi társadalomban élő székelység még ma is túlnyomórészt székelymagyar. Így például Sepsiszentgyörgyön az első két román család okleveles említése 1614-ből származik. A történelem folyamán – kisebb-nagyobb megszakításokkal és jogkörrel, azaz a honfoglalástól számítva 981 évig, vagyis 1876-ig – külön szervezésű, saját igazgatással, törvénykezéssel, a mai szóval élve területi autonómiával rendelkeztek. Nem véletlenül jogos a Székelyföld megnevezés! Sepsiszentgyörgyön 1880-ban mintegy 5 család, 31 személy vállalja románságát. Ha elfogadjuk, hogy az igazság egyetemes, akkor ami igaz az egyik nép számára, az érvényes a másikra is. Nicolae Iorga az 1900-as évek elején kiadott tankönyvben írja: a „román föld nem áll csupán a mai Romániából... Román föld minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik”. Mivel a Vasgárda szellemiségét továbbvivő Új Jobboldal szokássá tette a székelyföldi gyűlölet- és félelemkeltő  hecckampányt, melyet erős rendőri védelem mellett gyakorol, és ordítozza a „Székelyföld nem létezik!” szlogent, melynek ellentéteként megszületett a „Székelyföld nem Románia!” is. Ami természetesen így helytelen, mert használói a „Székelyföld nem román föld!” helyett mondják. Itt az ideje, hogy ismételten, mindenki, nem csupán a románok, de magyarok számára is érthetővé tegyük: e két jelszó nem azonos jelentésű! Azok, akik ragaszkodnak a „nem Románia” szófordulathoz, használják csak a saját rendezvényeiken! Alkossanak külön érdekképviseletet, tűzzék ki célul Székelyföld függetlenségének kivívását. Ilyen pártok Európa-szerte működnek. A Székelyföld nem Románia hangoztatása annyit jelent, hogy használói nem autonómiát, önrendelkezést, hanem függetlenséget követelnek! Lelkük rajta, de ezt ne az autonómiáért folytatott békés tüntetésen, nagygyűlésen tegyék, mint amilyen a november 29-i sepsiszentgyörgyi nagygyűlés is volt, amely a közelgő román nemzeti ünnep előtt célul tűzte ki, hogy békésen, jelszavak nélkül hívja fel a románok figyelmét arra: Gyulafehérváron nemcsak Erdély elszakítását mondták ki, de az egyenlő jogok biztosítását is. A valamit valamiért elv alapján az elszakított magyar területekért autonómiát ígértek az itt élő népeknek. Idézem: „minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni”. Úgy gondolom, a felelőtlen szlogenek, a nagymellű kijelentések kimondottan károsak a kollektív jogokért folytatott küzdelmünkben. Lehet valami jogos, de a magyarkodás, a „jól odamondottunk” szövegek a román nacionalisták malmára hajtják a vizet, mert erre hivatkozva riogatni lehet a románokat a székely autonómia ellen. Az említett békés jellegű nagygyűlésen a szokásosnál nagyobb arányú volt a magyar értelmiségiek részvétele, őket többnyire ötven-hetven év körüli, tisztességben megélt életpálya után így megsérteni azért, mert a megbékélés szellemét látták a rendezvényben, arra utal, hogy a román politikai elitet minden zavarja, ami teljhatalmát kétségbe vonja. Visszatetszést váltott ki a szervezőkből és a jelenlévőkből egyaránt a néhány másodpercig hangoztatott „Vesszen Trianon!”, illetve „Székelyföld nem Románia!” szlogen, mert az ónos-jeges időben érkezők e napot a megbékélés kezdetének gondolták. Jó érzékkel, politikai érettségről adtak tanúbizonyságot, nem csatlakoztak ahhoz a néhány emberhez, akiknek már elegük van másodrangú állampolgárként élni, és elkeseredésükben skandálták az említett jelszavakat. Ők jól tudják, hogy a gyulafehérvári népgyűlésen részt vevő román vezetők a 43 százalékarányú román „relatív többség” nevében követelték a Debrecenig tartó magyar területeket. Vigyázat, ez nem azonos a trianoni diktátummal Romániának ítélt területtel, amely némileg szűkebbre sikeredett, így a románság számaránya 53,8 százalékra ugrott. Erdély elszakítására népszavazás nélkül került sor. Ne feledjék, Székelyföld népét jogosan megilleti a területi autonómia joga! Ha valóban békés együttélést akarunk román demokrata barátainkkal együtt, nem elég csak szép szavakat zengetni, de a közösségi jogokat is biztosítani kell. Ha azonban folytatódnak a helytartók, a prefektúra vezetőinek a székely lakosság elleni megfélemlítési akciói, akkor a románság őrangyalai darázsfészekbe nyúlnak, lavinát indíthatnak el! Elég, ha az elmúlt napok megfélemlítési provokációit említem. Példásan megbüntetik a kézdivásárhelyi polgármestert, mert a románok december elsejére időzített nemzeti ünnepén nem tanúsított megfelelő szolgai alázatot, „nem díszítette fel kellőképpen” a székely-magyar várost. A békés együttélés erősítésére elgondolkoztató módszer a református egyház 346. számú verses imádságának, zsoltárának, a Kölcsey Ferenc alkotta Himnusznak az elénekléséért pénzbüntetést szabni. Erre még a Ceauşescu kommunista parancsuralmi rendszere sem vetemedett! Érdekes az is, hogy december elsején az őshonos székelységellenes, fasiszta jelszavakat skandálók ez idáig még semmilyen büntetésben nem részesültek, pedig három éve ezt teszik. A diszkrimináció egyértelmű!  Ha a megfélemlítési akciók folytatódnak, senki ne várja el, hogy a székelység megtartható csupán a Románián belüli önrendelkezés követelése mellett. Márpedig teljes gőzzel folytatódik a székelység megalázása. A Háromszék népének adakozásával felépült Református Székely Mikó kollégium magyar nevét is el kell távolítani, és a gróf Mikó Imre-táblát is, „mert elöl szerepel a magyar szöveg, majd következik a román és az angol nyelvű fordítás”. Ez történik akkor, amikor a Constantin Brâncuşi- és a Mihai Viteazul-iskolnál hiányzik a kétnyelvű tábla! Marius Popica prefektus utasítja a polgármestert, Antal Árpádot arra is, hogy a székelység szimbólumait hordozó székely zászlót, amely a város parkjában áll, vetesse le, mert ha ezt nem teszi, akkor büntetik. Feladatul szabja a magyar nemzet zászlajának eltávolítását a székelymagyar város polgármesteri hivatalából, de a szlovák, szerb, moldovai zászlóról nem szól. Nyilván, ez és a hozzá hasonló intézkedések a román államhatalom nacionalista és diszkriminatív politikáját tükrözik. Magyar és román értelmiségiként miként állíthatjuk honfitársainknak, hogy Romániában is lehetséges a békés együttélés, ha egy békés nagygyűlésen való részvétel miatt szélsőségesnek nevezik közösségünket? Egy sajtóbéli megfogalmazás szerint milyen jövőképünk lehet, ha „ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy  diszkriminációban élhetünk”?
Valóban, milyen jövőképünk lehet?
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dorin Florea nemet mond a székely szabadság napi felvonulásra
Ismételten kérte az ingatlan-vissza- szolgáltatások felülvizsgálatát dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, aki szerint a "zöld" civil szervezeteken keresztül mennek a "nagy erdőlopások". A városvezető négy líceum átnevezésére nyújt be előterjesztést a tanácshoz, továbbra sem engedélyezi a március 10-i felvonulást, és a 25 évvel ezelőtti tragikus márciusi események kapcsán kerekasztal-megbeszélést szervezne.
Marosvásárhely polgármestere azért van felháborodva, mert a Civitas Nostra városvédő egyesület a február 18-ra a Deus Providebit Házba tervezett rendezvényére nem hívta meg. Mivel a megbeszélés tárgya a somostetői erdő lesz, Florea mindenképpen részt kíván venni ezen. A városvezető azt a bírósági végzést lobogtatta, amely szerint semmissé nyilvánították a Natura 2000-re vonatkozó miniszteri rendeletet. "A volt környezetvédelmi miniszter, városunk polgárának jogtalan rendeletét semmissé nyilvánították, így végleges bírósági végzéssel a városé a somostetői erdő, és a városnak kötelessége rendezni. Hogyan alakítsunk ki parkot, sétányokat, kisvasutat, parkolóhelyeket stb., ha ebben folyton meggátolnak a civil szervezetek? Hat éve követelem, hogy vizsgálják felül az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó jogszabályokat, de hiába, még a Korrupcióellenes ügyészség álláspontját sem veszi figyelembe a parlament" – nyilatkozta Dorin Florea. Miután alaposan leszidta a parlamenti képviselőket, politikusokat, nemkormányzati szervezeteket, közölte, ha nem is hívták meg, ott lesz a Civitas Nostra rendezvényén.
Vuia, Brâncusi, Persu, Vlasiu – ahonnan tömegesen lógnak a diákok
Arra hivatkozva, hogy a szóban forgó tanintézmények nem érdemlik meg a jól hangzó neveket, mivel igazgatóik túl elnézőek a diákokkal szemben, a polgármester határozattervezetet terjeszt a tanács elé a fent említett líceumok átnevezéséről. Florea szerint a négy líceum tantestülete, diáksága "nem nőtt fel az intézmények hangzatos nevéhez", hiszen a tanulók tömegesen lógnak az iskolából, a pedagógusok pedig tolerálják a helyzetet. "Háromszor voltunk ellenőrzésen, minden alkalommal azt tapasztaltuk, hogy a diákok hiányoznak az órákról. Például az Aurel Persu líceum 515 diákja közül mindössze 50 tanuló volt jelen az órákon, a hiányzásokat nem írták be a naplóba, az osztályfőnökök nem törődnek azzal, hogy mit csinál a gyerek. Hasonló a helyzet a másik három tanintézményben is. Vannak fotóink, dokumentumaink. Más líceumokban miért nincsenek problémák, csak ebben a négyben?!" – értetlenkedett Florea, hangsúlyozva, a helyi költségvetés 25 százalékát fordítják évente az iskolák korszerűsítésére, és a rendszerben közel 3100 pedagógus és kisegítő fejti ki tevékenységét, tehát elvárható lenne a fegyelem és a jobb teljesítmény.
Ingatlanokat venne át az önkormányzat
Újságírói kérdésre válaszolva a polgármester kijelentette, több olyan ingatlan is található Marosvásárhelyen, amelyeket tulajdonosaik elhanyagolnak, vagy amelyekre a városfejlesztési szempontok miatt van szüksége az önkormányzatnak, és amelyeket átvenne a város: három líceumot, az Aranykakast, a Somostetőt, hat épületet a Dózsa György utcában, a vonatállomás épületét. Florea szerint a városnak épületekre van szüksége, lakásokra, amelyeket bérbe adhat, illetve beruházások megvalósításához. A cél ugyanis régióközponttá válni – tette hozzá.
Helybenhagyja a bizottság határozatát
Dorin Florea kijelentette, helybenhagyja a köztéri rendezvények kérelmeit elbíráló konzultatív bizottság határozatát. A bizottság negatívan véleményezte a március 10-re, a székely szabadság napjára tervezett felvonulást. A polgármester kijelentette: tanácsadó testületei azon az állásponton vannak, hogy provokációkra lehet számítani, ő pedig bízik a véleményükben, ezért nem változtat a döntésen. "Kötelességem mindent megtenni annak érdekében, hogy elejét vegyem az esetleges incidenseknek" – tette hozzá a városvezető. A polgármester végezetül bejelentette, az 1990. március 20-i események kapcsán szervezne az egyetemekkel közösen kerekasztal-beszélgetést, amelyre meghívná Klaus Johannis államfőt is.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely

Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségek
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)

Gondokkal teli magyar nyelvű oktatás
Megbeszélést tartott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetégének (RMPSZ) Maros megyei elnöksége a Bolyai Farkas Gimnázium tanári szobájában. A termet zsúfolásig töltötték azok a szakemberek, tanintézetvezetők, pedagógusok, akik azért gyűltek össze, hogy a Maros megyei magyar nyelvű közoktatás jelenlegi helyzetéről és stratégiájáról közösen gondolkodjanak.
A három órás tanácskozás végére nem született stratégiai terv a megye magyar nyelvű oktatási gondjainak megoldására, a megbeszélés sokkal inkább úgy summázható, mint egy olyan fórum, ahol olyan specifikus, helyi vagy általános problémák, történetek merültek fel, amelyek évek óta megoldásra várnak.
A csütörtök esti megbeszélés elején az RMPSZ Maros megyei elnöke, Horváth Gabriella Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettesnek adta át a szót, aki először is arra kérte az igazgatókat, igazgatóhelyetteseket, hogy figyelembe véve az új törvénykezést, próbálják meg meggyőzni a szülőket a vallásoktatás fontosságáról. Egy másik felvetése az iskolaközpontok versus helyi iskolák problémája volt, azaz küzdeni kell-e azért, hogy a kis falusi iskolák fennmaradjanak, ahol így a kötelező létszám miatt sokszor kénytelenek például roma gyerekekkel feltölteni osztályokat, vagy pedig erős iskolaközpontokat létrehozni, ahol a gyerekek minőségi oktatásban részesülnek. Arra is kitért, hogy az utóbbi megoldás természetesen leépítéseket is fog jelenteni, és véleménye szerint régiónként kell megtalálni a legjobb megoldást. A fenti probléma a csökkenő gyereklétszámban gyökerezik, és szomorú volt hallgatni a szászrégeni három tanintézet-vezető vádaskodásokkal teli történetét, harcát az előkészítő osztályos gyerekekért.
A segesvári intézményvezetők, pedagógusok később ugyanennek a problémának egy másik vetületére reflektáltak, nevezetesen arra, hogy városuk vonzáskörzetéből sok gyerek jön Marosvásárhelyre középiskolába, pedig a náluk is minőségi oktatás folyik. Ezzel összhangban volt Csiki Zsolt, a marosvásárhelyi Szász Albert Sportiskola igazgatójának azon véleménye, hogy a pedagógusok is fel kell ismerjék azokat a helyzeteket, amikor egy-egy iskolai osztály indulását támogatni kell, és ilyenkor a kollégáknak segíteni kellene egymást abban, hogy meglegyen a kellő létszám.
Nemes Andrea, a Constantin Brâncuși Szakközépiskola aligazgatónője a magyar nyelvű szakoktatás megszűnésének veszélyére hívta fel a figyelmet, melyre Haller Béla pedagógus, marosvásárhelyi önkormányzati-képviselő elmondta, vissza kell adni a szakma becsületét, és különféle eszközökkel vonzóvá és távlatilag anyagi szempontból is ígéretessé kell tenni azt, ha valaki nem elméleti-, hanem a szakiskolát választ.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke szerint komolyan kell venni és élni kell azzal a lehetőséggel, hogy ezentúl nem kinevezéssel, hanem versenyvizsgával lehet megpályázni igazgatói, aligazgatói tisztségeket, mert a magyar oktatás ügyét ezekből a pozíciókból lehet eredményesen védeni. A gyűlésen sok egyéb kérdés és probléma mellett szó esett a román nyelvtudás hiányosságairól és fontosságáról az iskolai rendszerben, viszont Kiss Tünde magyar szakos tanfelügyelő arra kérte kollégáit, hogy éljenek a törvény adta anyanyelv-használati jogaikkal.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Mi történik még a Kárpátok alatt?
Nem, nem tudtam máig, és most restelkedve kell bevallanom. Azért is szégyenkezem egyben, hogy velünk, itthon, földünkön az is megtörténhetett, hogy az iskolásoknak, kicsiknek s már gondolkodóknak az ellenőrző füzetébe román, idegen nyelven írják be a minősítést. Nem azt, hogy kitűnő, hanem azt: foarte bine. Indulat fog el, vagy valamilyen inger? Ebben a hangulatban vettem indulataim mellé a hírt, hogy a tanügyi osztályon minden iromány román nyelven születik és megyen ki az iskolákhoz.
Azt is most adom tovább, hogy Sepsiszentgyörgyön van egy autonóm terület, fönn a Szemerja (egykor Szent Mária) negyedben, új és módos házak több sora, máris tükrözi azt a jövendő állapotot, amelyet 30 évre halasztott odébb egyik mostani román tanácsosunk: ebben a városrészben házilag barkácsolt utcanevek vannak, kizárólag románul.
Nem a hivatalos forma, szín, nem. Önkényesen nevezgetik a maguk világát, akár a történelmüket.
Ismételem emitt azt is, amit két évvel ezelőtt a városi tanácsban szóvá tettem. Sepsiszentgyörgyön a Brâncuși szakiskolának minden külső, belső felirata kizárólag román nyelven. Ugyanígy a Mihai Viteazul középiskolában. Két évvel ezelőtt még várnunk kellett állítólag Bukarestből az egységes (típus-) táblák jóváhagyására. Nos, még és most mire várunk? Még hátra van az is, hogy az erdőkben a fákra románul írják ki: bükk, tölgy, fenyő, gyertyán.
Miért is kell nekünk szégyenkeznünk? Leginkább azért, mert téblábolók, tehetetlenek vagyunk. Gyávák, belenyugvók, és nem is kevéssé. Inkább ezért. Megtiltották a gyülekezésünket Marosvásárhelyen. Hogy ehhez mit szól Európa? Köpik rá, ránk?
Megérdemeljük. Javasoltam forma, menjünk hát Agyagfalvára! Tágas a tér, nem tologatnak járdákra – Agyagfalván szabad a madár is még.
A gyerekeket is erre tanítják, a szolgaságra. És még azért is szégyenkezhetünk – magamban ezt teszem –, hogy ez a mostani demokrata fiatalság kávézaccból, dohányfüstből sem jósolja a maga jövendőjét, nemhogy megteremtené.
Szabad-e magyarul sírni a Kárpátok alatt, székelyek, magyarok?
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Brâncuşi-iskola kivétel? (Újabb táblaháború Sepsiszentgyörgyön)
A kétnyelvű feliratok miatt tört ki újabb vita a sepsiszentgyörgyi tanács soros ülésén tegnap: Cserey Zoltán szóvá tette, hogy már a prefektúrán, a Keleti-Kárpátok Múzeumán és a Mihai Viteazul Líceumon is kétnyelvű táblák vannak, egyedül a Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag által irányított Constantin Brâncuşi Szaklíceum helyezkedik a kisebbségi nyelvhasználati jogot szavatoló törvényen kívül.
Türelmünk és megértésünk határtalan, de amikor a tisztességes együttélés korlátait feszegetik, állást kell foglalnunk, és szükség esetén a törvény szigorával kell fellépnünk – véli a Pro Urbe díjas muzeológus, történész, aki azt is megkérdezte: a román kolléganő a magyarok iránti ellenszenve miatt nem hajlandó – a többszöri felszólítás ellenére sem – kötelezettségeinek eleget tenni, vagy a magyar nyelvet nem tartja méltónak arra, hogy egy táblára kerüljön a románnal? A polgármesteri hivatal álláspontját is tudakolta, mert szerinte nem kellene tűrni ezt a packázást: szoros határidőt kell szabni, és számon kell kérni teljesítését. Az RMDSZ-es Cserey Zoltán felvetéséhez két mondatban az EMNP-s Czegő Zoltán is csatlakozott, megemlítve, hogy két éve is beszéltek már erről a témáról, de minden látható eredmény nélkül.
Leplezetlen gúnnyal válaszolt erre Rodica Pârvan: emiatt nem tudnak aludni, minden más gondjuk megoldódott?
A Brâncuşi román tannyelvű iskola, ezért ő nem látja indokoltnak a magyar feliratot, és azt is hibának tartja, hogy a Mihai Vitezul „engedett”. Kollégái nyugalmáért tudatja, hogy a kétnyelvű táblán a román állam egyetlen jele sem látható – mert nem volt a tanácsban annyi tisztesség, hogy bár egy trikolórt rátegyen –, ezért úgy döntött, hogy egy másikat is rendel, az állami címerrel. Először azt függesztik ki, alája pedig a városcímerrel díszített kétnyelvű táblát, hogy mindenki azt nézze, ami neki tetszik. Határidők szabására a kollégának semmi hatásköre nincs, és nem válik becsületére, hogy ilyen semmiségekkel foglalkozik – de hát „önök egy más valóságban élnek” – jelentette ki. Cserey Zoltán emlékeztetett arra, hogy néhány éve már volt egy táblabotrány a Brâncuşi-iskolában: akkor diákokat vezényeltek ki, hogy a tudós, lexikonszerkesztő Lósy-Schmidt Ede háromnyelvű emléktáblája ellen tiltakozzanak. A vitához a liberális Mădălin Guruianu is hozzászólt: mindkét félnek címezve sajnálkozott, hogy olyan témával foglalkoznak, amelyről remélte, rég lecsengett. Nem rokon- vagy ellenszenvekről van szó, hanem a törvény betartásáról, de a feszültségek fenntartása nem vezet sehova. A napokban itt járt egy kolozsvári tévés csoport, akik a Szent György Napokról készítenek román és magyar nyelvű műsort, és igencsak elcsodálkoztak a Reflex fesztiválon: ők nem tudnak mást rólunk, minthogy zászlókon veszekedünk. Nagyon kínos volt – és akkor mit várunk el Bukaresttől? A kétnyelvű táblák tavaly szeptemberben készültek el, és érvényes építkezési engedély van a kihelyezésükre – közölte Sztakics Éva alpolgármester. A törvény nagyon pontosan leszögezi, hogy mit kell egy iskola névtáblájának tartalmaznia, és sem az állami címert, sem az oktatási minisztérium – egyébként sűrűn változó – nevét nem kell feltüntetni rajta. Az új táblákat a városi kertészet emberei szerelték fel, ez alkalommal például a Mikóról is minden más felirat eltűnt (korábban a prefektus felszólította a várost, hogy takarítsa le ezeket). Mivel Rodica Pârvan nem volt hajlandó a kétnyelvű táblát kifüggeszteni a Brâncuşi-líceumra, a városháza alkalmazottjai csak végrehajtóval tehették volna ezt meg, de – éppen a szomorú előzmények miatt – ezt el akarták kerülni – magyarázta. Végül leszögezte: az igazgatónő rendelhet akármilyen alternatív táblát, mert annak kihelyezéséhez is építkezési engedélyre van szüksége, és ezt valószínűleg nem fogja megkapni. Ezek után az RMDSZ-frakció vezetője, Miklós Zoltán egyenesen megkérdezte: mikor fogja Rodica Pârvan a törvényt betartani? A válasz ugyanolyan cinikus volt: hamarosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnikai vita a vásárhelyi kétnyelvű táblák miatt
A kétnyelvű táblák kihelyezése nem etnikai ügy, hanem törvényes kötelessége a marosvásárhelyi városházának – jelentette ki Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, aki arról számolt be, hogy a bíróság alapfokon kimondta: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem diszkriminál akkor, amikor nem helyezi ki a román és magyar nyelven feliratozott utcanévtáblákat.
„Ezt a döntést a legfelsőbb bíróságon meg fogjuk támadni, hiszen azt gondoljuk, hogy a közigazgatási törvény világosan előírja, hol és milyen esetben kell kihelyezni a kétnyelvű táblákat, s ezt a marosvásárhelyi városháza nem tartja be” – szögezte le Szigeti Enikő, aki szerint a városvezetés ezt az ügyet állandóan megpróbálja etnikai síkra terelni, konfliktust gerjesztő magyar ügyként kezelni.
Eközben kétnyelvű utcanévtáblát helyezett ki a marosvásárhelyi Varga Katalin utcába a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen elnevezésű civil csoport.
Ez idén immár az ötvenedik volt, és a csoport tagjai azt ígérik, ezután még aktívabbak lesznek, nagyobb nyomást gyakorolnak a „semmittevésbe burkolózó városvezetésre”. Demeter Zoltán, a civilek képviselője elmondta, január vége óta délutánonként, szabadidejükben járják a város utcáit, és a magánházak postaládáiba kétnyelvű szórólapokat tesznek, amelyekben felajánlják a kétnyelvű utcanévtáblákat.
„Több mint kétezer szórólapot helyeztünk el, és büszkén mondhatom, 30-35 utcába kerültek így valóban kétnyelvű utcanévtáblák. Eredményes volt a szórólapozás, hiszen míg a városháza tavaly mindössze négy utcába szereltetett kétnyelvű táblát, addig a csoport önkéntesei, mint már említettem, ennél sokkal többe. A táblák közadakozásból készültek, vannak magánszemélyek, akik támogatják munkánkat, de olyan is volt, aki a tábla felszerelésekor adományozott egy bizonyos összeget” – mondta az önkéntes.
A csoport sajtószóvivője, Barabás Miklós elmondta, tárgyaltak a városháza közterületekért felelős igazgatójával, Florian Moldovannal, akitől megtudták, hogy elkészítette a feladatfüzetet a táblák megrendelésére, de azt elő kellene terjeszteni határozattervezetként, a tanácsosoknak pedig meg kellene szavazni.
„Csakhogy Peti András alpolgármester Floreára hivatkozva halogatja ezt, a városvezető pedig állandóan azt hangoztatja, hogy nincs törvényes alapja a táblák kihelyezésének. Azt tapasztaljuk, hogy a táblák kihelyezését bonyolult politikai ügyként kezelik” – fogalmazott Barabás.
„Román iskolában nem kell kétnyelvű tábla”
Nem hajlandó kitenni az önkormányzat által készíttetett, az intézmény nevével ellátott kétnyelvű táblát a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakiskola vezetősége. Rodica Pârvan tanácsos, a tanintézet igazgatója a legutóbbi tanácsülésen azt mondta, román iskolában nem indokolt a kétnyelvű felirat kihelyezése, és hibának tartja, hogy a Mihai Viteazul Gimnáziumban kihelyezték az új táblát. Mint mondta, az önkormányzat által készített névtáblán nem szerepel sem a román trikolór, sem az ország címere, így újat készíttetne annak ellenére, hogy a vonatkozó kormányhatározat szerint nem kötelező az említett szimbólumok használata. Sztakics Éva alpolgármester a téma kapcsán megjegyezte, az új névtábla kihelyezésére a tanintézetnek építkezési engedélyt kell kérnie a városházától.
Bíró Blanka, Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)