"Júl. 20-22. között zajlott Nagyszebenben a "Sztálinista kisebbségpolitika Románia és Magyarország" című nemzetközi konferencia. A szervező a Ludwig-Maximilian müncheni egyetem volt. A résztvevők sok helyről érkeztek: a Kelet-Európa Intézettől Németországból, a Tel-Aviv-i egyetem kutatóközpontjaiból, a bolognai egyetemről, a moszkvai egyetemről, Münchenből. A hazai kutatók Bukarestből (Román Jelenkor Kutatóintézet és Román Akadémia), Temesvárról (Harmadik Európa Alapítvány), Kolozsvárról (Babes-Bolyai Tudományegyetem) érkeztek. Az Erdélyi Múzeum Egyesület részéről Nagy Mihály adott elő, a Sapientia EMTE részéről Gagyi József. Marosvásárhelyt Novák Zoltán bolyais történelemtanár képviselte. A résztvevők összetételéből adódóan a magyar, zsidó és német kisebbségek szempontjából tárgyalták mindezt. Tatiana Pokivailova (moszkvai egyetem, Balkanisztika Intézet) beszámolója szerint a második világháború időszakában létezett egy olyan elképzelés, hogy Erdély szovjet befolyás alatt önálló országgá válik. A Groza- kormány megalakulása miatt a másik terv került előtérbe, nevezetesen Románia a Szovjetunió javára "lemond" Besszarábiáról és Bukovináról, helyette megkapja Erdélyt. Ehhez hozzájárult, hogy Magyarországon a választásokon nem a kommunisták győztek, így Sztálin jóindulata inkább a kommunista vezetés alatt álló Románia fele fordult. Ottmar Trasca (Román Akadémia, Történettudományi Intézet, Kolozsvár) az 1940- 44 közötti román-magyar kapcsolatokat tekintette át. Ezek gyakorlatilag a bécsi döntés miatt állandó ellenségeskedésből álltak, amelyeket időről időre német-olasz vegyes bizottság próbált rendezni, nem sok sikerrel. Virgiliu Tarau (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) és Novák Zoltán (Bolyai Líceum, Marosvásárhely) ugyanarról a tárgykörről értekeztek: a kommunista párt kiépítése és az ebben való nemzetiségi részvétel. Következtetésük hasonló volt: az első időszakban (1944-1949) a kisebbségek nagy számban iratkoztak be a pártba, míg a román lakosság magatartása inkább tartózkodó volt. Ennek oka, hogy a főleg zsidó nemzetiségűek számára az előző korszak kisebbségellenes politikája után a kommunizmus volt az egyetlen létező alternatíva amely felé fordulhattak. 1949-től egyre nőtt a román nemzetiségűek aránya a pártban, ők kerültek többségbe. Lönhart Tamás (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) előadása a Magyar Népi Szövetség 1946. évi romániai választásokban való szerepét mutatta be. Stefano Bottoni (bolognai egyetem) a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáról beszélt. 1952-ben a készülő román alkotmány tervezetét Sztálin átjavította és - szovjet mintára - belefoglalt egy, a magyaroknak kijelölt autonóm tartomány megalakítását előirányzó cikkelyt. Ez ellen a legmagasabb szintről jövő határozat ellen nem volt apelláta, a román alkotmányba belefoglalták és végre is hajtották. Gagyi József (Sapientia EMTE) előadásában a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásának lakossági reakcióját mutatta be. A lakosság nagy része egy kis Magyarország feltámadását látta a tartomány megalakításában. Ennek megfelelően a román lakosság alaptalan félelemmel, a magyar pedig túláradó lelkesedéssel reagált a hírre. Egyik kiemelkedő előadás Marius Opreaé (Román Jelenkor Kutató Intézet, Bukarest) volt, aki "Nemzeti kisebbségek a Szekuritátéban" címmel tartotta előadását. Először az 1990 után megjelent szakirodalmat elemezte, bemutatva, hogy ezeket főleg volt szekuritátés tagok írták, akik azt próbálják bizonyítani, hogy a Szekuritáté kegyetlenkedéseit a nemzeti kisebbségekhez tartozó tagok követték el. Az előadó szerint ez nem igaz, ennek a szervezetnek a tagjai a párt utasításait hajtották végre, a nemzetiségi hovatartozás nem számított. Elhangzik az a vád is, mely szerint ebben a titkosrendőrségben a nemzeti kisebbségek tagjai túlreprezentálva voltak. Ezzel szemben a Szekuritáté személyi iratai szerint abban az időszakban, amikor a nemzeti kisebbségekhez tartozók aránya a legmagasabb volt, a Szekuritáté állományának túlnyomó része, kb. 83 %- a volt román nemzetiségű. A nemzeti kisebbségek aránya aztán gyorsan csökkent, főleg Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu pártból való kizárása után. /László Márton: A szebeni nemzetközi történelemkonferencia - összegzés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./"

"Két évvel ezelőtt Szelterszben sátorozást szervezett a KAM és az Areopolis csoport /Székelyudvarhely/ azzal a céllal, hogy megoszthassák egymás közt a történelmi, társadalmi illetve szociológiai jellegű kutatásaik eredményeit. Ebben az évben arra kerestek választ a kutatók, történészek és szociológusok, hogy a modernizációs törekvéseknek milyen hatása van az erdélyi társadalmi szerkezetre. Aug. 21-én kezdődött a tábori program, folyamatban lévő kutatások (A kőrösfői migráció-kutatás, az ötvenes években zajló romániai kutatásokra jellemző irányzatok, középiskolai helyzetjelentések) eredményeit vitatták meg. Előadást tartottak Stefano Bottoni, Gidó Attila, Gagyi József, Oláh Sándor, Novák Zoltán és mások. Bemutatták Hermann Gusztáv Náció és nemzet című könyvét. A következő napokon folytatódtak a szakmai megbeszélések, a kutatók a parasztiatlanodás-visszaparasztosodás témakörét járták körül. Majd a fogalomhasználatot. Aug. 23-án az erdélyi prostitúció-kutatásról esett szó, ezt követte az aktuális kutatások ismertetése. A tábor egyik szervezője, előadója, Bárdi Nándor elmondta, a különböző társadalomtudományi diszciplínák kutatóinak esélyt kell adni a gondolataik kicserélésére. A tábor egyedüli támogatója a Jakabffy Elemér Alapítvány volt. /Barabás Blanka, Kápolnási Zsolt: Társadalomtudományi beszélgetéssorozat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 25./"

A hatalom szövegei. Dokumentumok a romániai magyarságról (1945-1989) címmel rendeztek konferenciát Kolozsváron dec. 2-4. között. Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja magyar és román történészeket, illetve szakértőket hívott meg a fórumra. A vitaindítókat többek között Stefano Bottoni, Francois Bocholier, a Központnak a témával kapcsolatos forráskiadványát szerkesztő Lucian Nastasa, Fülöp Mihály, Vincze Gábor, Marius Diaconescu tartják, a moderátorok között Csucsuja István, Dragos Petrescu, Ovidiu Pecican nevei szerepelnek. Salat Levente, a Forrásközpont igazgatója szerint a román-magyar kapcsolatok esetében államszinten javulásról lehet beszélni, azonban számolni kell az előítéletek tömeges jelenlétével. A konferencia célja a közgondolkodás árnyalása lenne. Camil Muresan akadémikus az előítéletek kialakulásának történetét vázolta megnyitó beszédében. Az 1918-1944. közötti időszak ebben a tekintetben talán a legszerencsétlenebb periódus volt, ezt akkor nem tudta ellensúlyozni a magyar és a román értelmiség egymásra figyelése. Szász Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója elmondta, a „másikról" alkotott kép minduntalan változik a történelem során. /(Rostás-Péter Emese): Konferencia a román-magyar kapcsolatokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

1952-ben létrehozták a Magyar Autonóm Tartományt, az akkori szóhasználattal a „MAT”-ot. 2003-ban két tanulmány is napvilágot látott a tárgyban a Regio c. budapesti, negyedévenként megjelenő folyóirat 3. számában. Az első (A sztálini „kis Magyarország” megalakítása – 1952 szerzője Stefano Bottoni történész /akkor a bolognai egyetem PhD-hallgatója/ azt vizsgálta, mi késztette a román politikát erre. Annak nincs nyoma, hogy a tartomány ötlete személyesen Sztálintól származik – bár a szálak egyértelműen hozzá vezetnek, sem annak, hogy a román pártvezetésben egyáltalán fölvetődött volna az előzetes szándék és motivációja. Ebben az időszakban a lényeges politikai-gazdasági döntéseket kizárólag a szovjet tanácsadók rábólintásával, illetve sugallatára lehetett meghozni. Az erdélyi magyarság a döntést sajátos lelkesedéssel fogadta. Sok esetben az elkeseredett tiltakozásig ment a román reagálás. A szerző idézte a román pártvezetés vitájának jegyzőkönyvét az új alkotmány szövegéhez javasolt szovjet módosításokról. „Emil Bodnaras: A Magyar Autonóm Tartomány megjelenésével szükségesnek tűnik megszabni az ottaniak anyanyelvhasználatát a bírósági eljárások alkalmával. A bírókat és a népi ülnököket választják. Ha olyan személyt választanak, aki nem beszél románul, hogyan fog lezajlani az eljárás? Miron Constantinescu: A szovjet alkotmány szerint minden autonóm tartományban a bírósági eljárások a vádlott anyanyelvén zajlanak. Politikai értelemben ezen csak nyerhetünk. Azerbajdzsán [alkotmányát példának véve] úgy fogalmazhatnánk: »A Magyar Autonóm Tartományban a bírósági eljárások nyelve a magyar, de azokban a rajonokban, melyekben román vagy más nemzetiségű lakosság él, az adott nemzetiség nyelve.« Vannak ugyanis olyan rajonjaink, ahol a lakosság román: pl. Ludas, Marosvásárhely. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvt.: Ne menjünk tovább. Nem véletlen az, hogy az elvtársak nem tettek több megjegyzést. Hagyjuk így [...]. A bírósági eljárások román nyelven folynak, biztosítva az anyanyelv használatát. Ez a mi fejlettségi szintünkön elég.” Az egykori MAT választott-kinevezett vezetői bizonyítani próbálták egyrészt, hogy megbízhatóak, másrészt azt, hogy ez a közigazgatási forma eddig a lehető legjobb. Voltak elképzelések arra, hogy a fajsúlyosabb magyar intézményeket is a MAT-ba összpontosítsák, amiből annyi valósult meg, hogy az erdélyi magyarság körében beinduljon a többségi érdekek számára jótékony belháború, rivalizálás, áskálódás. Bottoni leginkább a MAT üvegházhoz hasonlító funkcióját látja, Marosvásárhelyből egy funkcionális régióközpontot emeltek az addig egyedüliként elismert Kolozsvár mellé. A másik tanulmány a csíkszeredai antropológus Gagyi Józsefé (Határ, amely összeköt), aki jó ismerője a kérdésnek, s a kor sajtóját is tanulmányozta. Politikai gesztusnak nevezte a MAT létrehozását, amit mindkét oldalon indulatosan félreértenek, komolyan vesznek. A magyarok előszeretettel érezték úgy, hogy védett területen, egyfajta „kicsi Magyarországon” élnek, a román lelkiismeret pedig azzal vigasztalta magát, hogy a MAT határai tulajdonképpen összekötnek. /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

Parászka Boróka főszerkesztő vezércikkében kifejtette: „Az erdélyi magyar társadalom érzékenyen figyel minden olyan dokumentumot, döntést, ami az egykori pártállam állambiztonságával, hatalmi szerveivel való együttműködést illeti.” „Amint felmerül egy név, egy kényesebb ügy: fegyelmezett csend ereszkedik ránk. Mert mindannyian tudjuk, milyen nehéz ezekkel. Hogy a nemzeti megmaradásnak milyen ára volt. (Sőt: milyen ára van.)” „Besúgás, együttműködés, ha volt, azért volt, hogy túléljünk.” Ez akol-morál, állapította meg Parászka Boróka. „Az erdélyi magyar társadalom teljes intézményrendszere, a betölthető szerepek, a közélet teljes szereposztása évtizedekkel ezelőtt alakult ki.” „Ez az intézményes és személyes struktúra mit sem változott.” „ Azóta is vannak vezéreink, küldötteink, lázadóink, tárgyalóink és kollaboránsaink, akiket kiküldünk magunk közül valahova oda, ahol a román hatalmat képzeljük.” „Stefano Bottoni, a kívülről jött ember szembesít önmagunkkal: e heti lapszámunkban olvasható írása a Földes-ügyről. Hajdu Győző, Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Földes László érintett a (többé-kevésbé) feltárt történetben.” „Mert nem temetni jöttünk, hanem kibeszélni” – végződik a vezércikk. /Parászka Boróka: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./ Parászka Boróka úgy állította be, mintha a régi időkről, a pártállami együttműködésről még nem írtak volna, és most jön a „kibeszélés”. Valójában például Szabó Gyula író 2001-ben megjelent visszaemlékező könyvében /Képek a kutyaszorítóból (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) részletesen írt erről a korszakról, írt Földes Lászlóról, a vitákról, a támadásokról, bőven idézett az akkori cikkekből.

Stefano Bottoni Olaszországban élő történész terjedelmes tanulmányában a magyar értelmiségiek Marosvásárhely és Kolozsvár közötti ellentétét hangsúlyozta. A román hatalom több intézményt Kolozsvárról Marosvásárhelyre telepített, emiatt volt ellentét, a kolozsváriak féltek attól, hogy elvesztik a város központi szerepét. Marosvásárhelyen 1953-tól jelent meg az Igaz Szó irodalmi folyóirat, főszerkesztője Hajdu Győző karrierista, törtető ember volt. A kolozsváriak közül Földes László került kulcspozícióba, a kiadó kolozsvári fiókjának élére. Földes az Igaz Szóban 1954-ben közölt A nemzeti hős jellege című tanulmányában a kuláktulajdonságokat a magyar népnek tulajdonította, amit azzal magyarázott, hogy a magyarok évszázadokig uralkodó nemzetként viselkedtek Erdélyben. Stefano Bottoni szerint az 1956-os forradalom leverése után „nemzetiségre való tekintet nélkül” történt a megtorlás. Erősödött a Hajdu-Földes ellentét. „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa a Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő, aki 1958 áprilisától, miközben továbbra is szerepelt az Igaz Szó szerkesztői között, az Utunk szerkesztőbizottságába is bekerült, bár ebben a lapban nem találkozunk írásaival” – írta Bottoni. Stefano Bottoni szerint Hajdu csapdába csalta Földest: egy ismerőse közölte Földessel, hogy az Igaz Szóban egy Földest támadó cikk fog megjelenni. Erre Földes László, az Utunk főszerkesztője lapjában Irodalmunk tisztaságáért (1958. augusztus 7., 14.) címmel támadást intézett főleg Sütő András, Gálfalvi Zsolt és Hajdu Győző ellen. Földes hangsúlyozta: „Hazai irodalmunk a Román Népköztársaság kultúrájának szerves része.” Földes támadása után Hajdu Győző, Sütő András és Gálfalvi Zsolt külön-külön, majd Kovács Györggyel együtt fordultak a párt Központi Bizottságához. A hosszú levélben Földes bűnösségét bizonygatták. Hajdu Győző volt az egész támadás mozgatórugója, aki 25 oldalas irodalompolitikai vádirattal járult hozzá Földes „leleplezéséhez”. Hajdu és a többiek levele után, 1958. szeptember 4-én Földest felmentették az Utunk főszerkesztői állásából, majd 1959. január 7-én párt alapszervezeti gyűlést tartottak az Utunk szerkesztőségében. A gyűlésen többen bírálták Földest, köztük Gáll Ernő, Bodor Pál, Kacsó Sándor. Nagy István, Tompa István és Márki Zoltán, majd a Földest feljelentő marosvásárhelyi írók. Az ülés nyomán Földest kizárták a pártból. Csak 1970-ben vállalhatott újra lapszerkesztést, az A Hét hetilapnál. Bottoni szerint a Földes-ügy után hatolt be a román titkosszolgálat véglegesen a kisebbségi közösség mindennapi életébe. 1956 után rohamosan növekedett a magyar nemzetiségű ügynökök száma. /Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./

Az A Hétben folytatódtak Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán a hozzászólások: a/ Lövétei Lázár László megjegyzéseket fűzött Sipos Géza Az önfelmentő című vezércikkéhez /A Hét, febr. 24./. mondván, nem akarja Sütő Andrást védeni, de Sipos összehordott tücsköt-bogarat, a végén a cikk mondanivalója eltűnt „a sok marhaság között”. Pontatlan, hogy Sipos elhallgatta: Sütő az ötvenes évek után is kapott díjakat, ezzel Sipos azt sugallta, hogy a szorítás lazulásával – amikor irodalmi/esztétikai szempontok is érvényesültek az elbírálásban – Sütő már nem volt/nem lehetett jó író. Lövétei Lázár László szerint Sipos írásában „a legelképesztőbb baromság”, hogy Sütő életműve „csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”. Lövétei azt sem fogadta el, hogy Sütő drámái megjelenésükkor a „szelep funkcióját” töltötték be. Sipos lekismesterezte Sütő Andrást. /Lövétei Lázár László: Levél Sipos Géza szerkesztő úrhoz. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ c/ Kántor Lajos kifejtette, a Parászka Boróka vezércikkében emlegetett „fegyelmezett csend” nem most, az olasz Stefano Bottoni tanulmány részletének közlésével szakadt meg, mert már a kilencvenes évek legelején elkezdődött az 1989 decembere előtti erdélyi, romániai magyar irodalom egyes ismert-elismert szerzőinek és műveinek számonkérése. Kántor hangsúlyozta: a „diktatúra életben lévő tanúi, kiszolgálói, áldozatai, akik közül egyesek nem egyszerűen „átnyergelők”, hanem szembefordulók is voltak”. /Kántor Lajos: A megszakított csendről. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ d/ Kuszálik Péter cáfolta Sipos Gézát, aki szerint Sütő Andrásnak 57 könyve jelent meg. Kuszálik Péter kijelentette, hogy az ötvenes években „pártunk és kormányunk előszeretettel szórta a román és magyar dolgozók elé Sütő szakmányban gyártott brosúráit és könyvecskéit, ui. azok igen alkalmas propagandaanyagai voltak a kollektivizálásért folytatott harcnak.” Kuszálik Péter felsorolta, mennyi díjat kapott Sütő András. Kuszálinak erről a felsorolásról Nagy Pál korábban megállapította: „adatgyűjtő szorgoskodása valójában lejárató célzatú kötekedés”. (Látó, 2003. 10. sz.) Kuszálik szerint ez nem lejáratás, de előzőleg megjegyezte: sok adatot kellett összehordania, hogy megerősítse Sipos Géza következtetését („ez csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”). A vitában Kuszálik vállalja az ördög ügyvédjének szerepét. /Kuszálik Péter: Advocatus diaboli. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./

Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán újabb hozzászólások jelentek meg: a/ Cs. Nagy Ibolya az első, aki a vitában nem támadta Sütő Andrást, sőt megállapította, hogy a hetilapban a vita álcázott taktikai játék, a cél Sütő András támadása, ezért történik az egész kultuszlebontó igyekezet, melyben sok az ilyen elem: mindenki tudta, nekem mesélte… Földes László Utunkból való kizárása nem drámai végű ügy: ideológiailag megbízhatatlanként marxizmust tanított egy főiskolán. A mostani vitában egyetlen célszemély lett fontos, Sütő András. A cikkek nyomán a kor ügynökévé, kollaboránsává válik az író. Először Bíró Béla támadta Sütőt a hetilapban /Zsidónak (is) lenni, A Hét, jan. 13./, majd Stefano Bottoni tanulmányában, de legfőképpen Sipos Géza (Az önfelmentő, febr. 24.). Sipos Géza már azt is nehezményezte, hogy az írónak sok könyve jelent meg. Sipos Géza cikke az eddigi vita mélypontja, kifejtette nyers ellenszenvét. Cs. Nagy Ibolya hangsúlyozta, hogy Sütő András drámái, könyvei a nemzetiséget megerősítette önazonosságában. Tudta ezt a hatalom is: 1984-ben a Vidám sirató... kivételével szilenciumra ítélték az író színpadi munkáit. Sipos Géza szerint Sütő drámáinak egyetlen érdeme a „gyengécske ellenzéki hang”. Valójában a romániai kisebbség sorsáról Sütő András drámáiból, esszéiből, azután majd „elemző” beszédeiből, beadványiból, leveleiből, cikkeiből értesülhetett Európa, magyarok és nem magyarok. Sütő András a diktatúra idején, 1982-ben Lacranjan Erdély-könyve miatt tiltakozó beadványt fogalmazott Ceausescuhoz s aláírt harmincötödmagával. Cs. Nagy Ibolya sorolta, mi mindent tett Sütő András a diktatúra idején népéért. /Cs. Nagy Ibolya: A sajátosság újabb méltatlanságai. Vita vagy közelharc? = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ b/ Gagyi József figyelmeztetett: a jelenségek nyilvánosságra hozatala kockázatos vállalkozás mindaddig, amíg nem ismerjük az ötvenes (hatvanas, hetvenes...) éveket. Ezen évek tudományosan feldolgozott, megvitatott és alapmunkákban rögzített történetét. Nem tudjuk, sorolta Gagyi, milyen volt „az országot, a tartományt, a várost, az emberek életét kormányzó hatalom mint szándék (ideológia), szerkezet (államműködés) és történelmi megvalósulás (a feltárt történelmi forrásokra alapuló értékelés, értelmezés),” továbbá „nem tudjuk, hogy milyen volt a Szekuritáté 1956 utáni kiépülése nyomán az irodalmi-művészeti szerkezetek-intézmények behálózottsága és ennek következményei”. /Gagyi József: Ismerjük? Nem ismerjük. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ c/ Kuszálik Péter hangsúlyozta, Sütő Andrásra nem jellemző önhibáinak feltárása. Sütő András „nem félrevezetett volt, hanem félrevezető. Őt és társait azzal bízta meg 1945-ben Pártunk és Kormányunk, hogy a nép lelkébe beledaloljon egy kitalálása pillanatában is hazug ideológiát.” Kuszálik elítélte Sütő Andrást, hozzátéve, ne várjon „vastapsot a följelentései (1956-os forradalom, Földes László, ...?) miatt, csak azért, mert megírta a Heinrich von Kleist-parafrázist (az Egy lócsiszár virágvasárnapjáról van szó)”. /Kuszálik Péter: A tényekre figyelve. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./

Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán az újabb számban ismételten Kuszálik Péter jelentkezett. Terjedelmes cikkében Sütő Andrást elmarasztalta. Kuszálik elmagyarázta, hogy Sütő András Káin és Ábel című drámájában mit hogyan kell értelmezni. Kuszálik elmarasztalta Márkus Bélát, mert Sütő életművét elismerte, ugyanezért kritizálta Cs. Nagy Ibolyát is. Kuszálik szerint Sütő ellen nem folyik büntetőper. Ő viszont készül Sütőből, most az író Pompás Gedeon című darabján keresztül mutatta be, milyen is Sütő András: azt írta, hogy hat előadás után levették a színpadról a darabot. Kuszálik utánanézett és közölte az eredményt: 14-szer játszották, és csak ezután tiltották be… Kuszálik bebizonyította: az író kijelentése „nem nyugszik valós adatokon”. – /Kuszálik Péter: Gedeon színre lép. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 17./

A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

Az A Hét közölte Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmányát. Ehhez újabb hozzászólások láttak napvilágot az új számban: a/ Sebestyén Mihály kifejtette, hogy Földes László leváltása az Utunk hetilap éléről beletartozott a RKP ki nem mondott káderpolitikájába: eltávolították a zsidókat a vezetői-irányítói posztokról. Szülei annak idején háborogtak, hogy a zsidók megint kikerültek a hatalom berkeiből. Romániában a párt „aggályosan számon tartotta azokban a látszólag zsidókérdés mentes években is, hogy ki kicsoda.” /Sebestyén Mihály: Egyet s mást Földes leváltásáról. Szubjektív szempontajánlat. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ b/ Egry Gábor rámutatott, Sütő András állította, hogy nem követett el hibát, nincs mit megbánnia, Bodor Pál történeti fejtegetésekbe burkoltan próbálta magyarázni a történteket, Kuszálik Péter pedig filológiai pontatlanságokat, hibákat sorolt. Vajon segíthet-e a nyilvánosság, a múlt dokumentumainak megismerése, kérdezte Egry. A nyilvánosság mindenképpen hasznosabb, mint a további (el)hallgatás, adta meg a választ a kérdésre. /Egry Gábor: A múlt foglyai. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ c/ Stefano Bottoni tanulmánya nem írók műveit értékeli, nem kér számon semmit. Romániai magyar értelmiségi csoportok hatalomhoz való viszonyát elemzi, írta Oláh Sándor. Az ötvenes évekre emlékező erdélyi értelmiségiek közül keveseknek volt bátorsága leírni, amit Szabó Gyula megtett regényfolyamában: „színlelés, hamisság, álság, hazugság töltötte be az életet, sokszor tapsoltunk annak, amit szívünk mélyén gyűlöltünk, s lett általános társadalmi »vétek« a »morálvesztés«, odáig menően, hogy sok hatalomvágyó és törtető éppen a morálvesztés hágcsóján érvényesülhetett és boldogulhatott”. (Szabó Gyula i.m. IV. 438.) Az ötvenes évek kutatásánál felmerül a dokumentumok hitelességének problémája. Oláh Sándor terjedelmes írásában Szabó Gyula alapos munkájára hívta fel a figyelmet, idézve az összegző munkából. /Oláh Sándor: Írók a társadalomtörténet mérlegén. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ d/ Kántor Lajos leszögezte: a Bottoni-tanulmányt alapvetően jónak, fontosnak tartja. Sipos Géza vezércikke viszont tévedett, amikor Sütő András politikai-irodalompolitikai múltját, megítélését összekeverte a művek önértékével – ami viszont szintén nem független a kortól. Aki megélte a hetvenes-nyolcvanas évek Romániáját, az nem fricskázhatja le „szelep funkcióval”, Sütő történelmi drámáit és ezek Harag György rendezte óriási visszhangú, kiváló előadásait. /Kántor Lajos: Jár nekünk. Nyílt levél Stefano Bottoninak. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./

A Földes-ügy visszhangjával kapcsolatban Demény Péter megjegyezte: „Az ember csak kapkodja a fejét a Stefano Bottoni tanulmányára érkezett reakciókat olvasva.” Szabédi László és Hajdu Győző. Az erdélyi magyarság e két legenda mögé bújik.” Az egyik az Abszolút Pozitív, a másik az Abszolút Negatív, az erdélyi magyarság kettejük közé helyezte el magát. Demény szerint egy egész nemzet lapít és hallgat. Akik beszélnek, őszintén bevallják – mások bűneit. /Demény Péter: A lánc meg a szemek. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 31./

A Földes-ügyről eddig is sokan tudtak, legfeljebb hallgattak róla. Jött azonban egy Stefano Bottoni nevű polgár, és föllebbentette a fátylat az erdélyi közelmúltról. Lett erre nagy fejvakargatás. Pedig az ötvenes években csak annyi történt, hogy az egyik kommunista csoport leszámolt a másikkal. A román hatalom meg akarta szüntetni Kolozsvárnak az erdélyi magyar közművelődésben, irodalmi életben és tanügyben játszott központi szerepét. Erre jó volt első lépésként a marosvásárhelyi kártya. Marosvásárhelyre került a Bolyai Egyetem orvosi és gyógyszerészeti kara, a színművészeti egyetem, megalakult a Filharmónia, a Székely Színház, a Székely Népi Együttes, Bukarestbe vitték a Magyar Népi Szövetséget, a Falvak Népét, létrehozták a Művelődést, a rádió magyar szerkesztőségét, a Romániai Magyar Szót, majd az Előrét. Sütő András pályája ekkor kezdett felívelni, és kinevezték (1950-ben) a Falvak Népe főszerkesztőjének. Ugyanakkor, amikor szülei kuláklistára kerülnek, a lapban megjelennek a kulákellenes írások. Amíg Sütőt menti tehetsége és későbbi tettei, addig a Földest feljelentő másik kettő – Hajdu Győző és Gálfalvi Zsolt – ezt nem hozhatja fel mentségéül. Hajdu Győző három évtizedre lett az Igaz Szó főszerkesztője, hosszú évekig a kommunista párt központi bizottságának tagja, majd a diktátor főmagasztalója. Gálfalvi pedig az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatója, az Előre főszerkesztő-helyettese, a Szocialista Művelődési Tanács nemzeti igazgatóságának vezetője, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürójának tagja, a Hét főszerkesztője, az Írószövetség, majd a Román Televízió vezetőtanácsának tagja. Az 1989-es változás után Gálfalvi Zsolt továbbra is a magas hatalmi szférákban maradhatott. Közben Kolozsvárnak mint az erdélyi magyarság központjának a leépítése folytatódott a fordulat után is. A román hatalom továbbra sem engedélyezte a Bolyai Tudományegyetem újraindítását. Az RMDSZ vezetését pedig kezdetben a bukarestiek ragadták magukhoz. Ma már a döntéshozó kétségen kívül a bukaresti elnökség és a szövetség vezetőségében túlnyomó többségben lévő marosvásárhelyi csoport – Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla. Kolozsvári nincs benne. /Román Győző: Az ellopott Kolozsvár. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 5./

Április 8-án a Jakabffy Elemér Alapítvány (Kolozsvár, Iuliu Maniu/Szentegyház u. 39.) székhelyén Stefano Bottoni Baloldali nemzetépítők? A romániai magyar elit 1945-1960 címmel tart előadást. Az előadás különböző elitcsoportok nemzetképét és identitáspolitikai koncepcióit vizsgálja. /Stefano Bottoni előadása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./

Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma /A Hét, febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatban újabb hozzászólások jelentek meg a hetilap új számában: a/ Nagy Pál 80 éves irodalomtörténész az akkori Földes-vita tanújaként azt írta, Bottoni valószínűleg a témában járatosnak vélt „informátorokat” is meghallgatott. Nagy Pál több pontosítást tett, például: Hajdu Győző, az Igaz Szó egykori főszerkesztője annak idején „származásának köszönhetően felvételi nélkül került be a Bolyai Egyetemre”, olvasható, valójában akkor nem volt felvételi a Bolyain, kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégiumnak nem lehettek „tanulói”, mivel diákotthon volt. Nagy Pál akkor pártból kizárt, ember volt, tőle tehát nem kértek tájékoztatást. /Nagy Pál: A narratíva hézagai. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 7./ b/ Kuszálik Péter két írást idézett, hogy az olvasó árnyaltabb képet alakítson ki a Földes-ügyről. Az első írás Székely János: A bűntudat természetrajza (Árgus folyóirat, Székesfehérvár, 1994/1.), a második egy Fodor Sándor-interjú részlete /Tibori-Szabó Zoltán Az embernek előbb magába kell néznie avagy Hatan voltunk urak, plusz a páter, Szabadság, 2002. dec. 7., 11., 16./ Székely János kifejtette, kivételesen tehetséges írónak tartja Sütő Andrást, aki sokat segített rajta fontos ügyekben, de az is igaz, hogy Sütő az Igaz Szóban bírálatot, politikai leleplezést írt Székely Jánosról. Bizonyára szorultságában, kényszerűségből vállalta el Sütő a leleplező írást. Székely János úgy látja, hogy Sütő nem vallja be töredelmesen a múltban történteket, saját szerepét. Fodor Sándor hangsúlyozta, hogy Földes László jó barátja volt. De arra is emlékezik, hogy Földes László azok között volt, akik Venczel Józsefet börtönbe juttatták. Földesnek tehát megvoltak a maga bűnei is. Fodor elmondta, nem szerette Sütő András kompromisszumait, azt, ahogyan válaszolt a párt minden felhívására. De exponálta magát, Bözödi Györgyöt kihozta például a börtönből, s állítólag másokat is. Fodor hozzátette: Sütő az Anyám könnyű álmot ígér című munkája óta felmondta a szövetséget a párttal, elkezdett beadványokat írni az erdélyi magyarság ügyében. „Tehát Sütőt ilyen sommásan elítélni, buta, naiv és gyerekes dolog.” /Kuszálik Péter: Két adalék a Földes-ügyhöz. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 7./

Sütő András április 7-én Mádl Ferenc elnök kezéből átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. A kitüntetést írói érdemei mellett az egyetemes magyar kultúra gazdagításáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulásáért, kisebbségi jogainak védelméért végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapta. Márciusban Ion Iliescu ex-elnök kijelentette: 1990 fekete márciusért a magyarok a felelősek. Ugyanaz az Iliescu fogalmazott így, aki a bányászbandák bukaresti „látogatásait” a hazafias felelősségtudat megnyilvánulásaiként köszönte meg, aki kegyelemben részesítette Miron Cosmát, és lovaggá avatta szélsőséges a Corneliu Vadim Tudort. Március 29-én, miután Frunda György szenátusi politikai nyilatkozatában a szemtanú jogán kiigazította Ion Iliescu volt államelnök „tévedését”, Corneliu Vadim Tudor szenátor felszólalt és rálicitált a primitív vádaskodásra: a magyarok Marosvásárhelyen és másutt románokat öldöstek, levágott fejekkel futballoztak, Cofariu azért sietett libánfalvi fejszés társaival együtt a városba, hogy megakadályozza Erdély elcsatolását stb. „A magyarok késve érkeztek a civilizáció asztalához” – harsogta C.V. Tudor. Tehát, hogy Sütő András csak megtűrt jövevény az európai civilizáció tűzhelyénél! Most már némely magyarok törnek Sütő András életére, azok, akiknek 1990 márciusában védelmére kelt. Barabás István, a lap munkatársa emlékeztetett: Cs. Gyimesi Éva már 1992. április 4-én, a budapesti Beszélő hasábjain adta meg a hangot azzal, hogy kétségbe vonta Sütő András érdemeit a Ceausescu-diktatúra elleni küzdelemben. A váratlan támadásra Beke György válaszolt a Kossuth Rádióban, állásfoglalása fennmaradt nyomtatásban is: Vasárnapi Újság. 1992/23. /szerkesztette Győri Béla/. Bűntudat vagy felelősségérzet? cím alatt Beke György azt a Sütő Andrást méltatta, aki minden sorával Bethlen Gábor fejedelem parancsát teljesítette: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!” És Beke így folytatta: „Sütő András bátran állhat saját lelkiismerete elé: a nemzet hűségén élt, szólt, vitázott, mindenkor a kényszerű határok között.” Sütő András közéleti szerepvállalására utalva, Beke ugyanitt kijelentette, hogy Tőkés László püspökkel egy sorban „a legnagyobb formátumú államférfi lett az erdélyi magyarság körében”. Írta ezt Beke tizenhárom évvel ezelőtt. Cs. Gyimesi Éva ellenérzéseire utalva pedig mintha előérzetét fogalmazná szavakba, így összegez: „Közös küzdelem eddigi harcosai fordulnak egymás ellen most már Erdélyben is.” Barabás István így fejezte be cikkét: „A krónikás akkor azt nem tudhatta, hogy akik majd 2005-ben fordulnak Sütő András ellen, azok nem voltak ott a közös küzdelemben sem a Securitate zaklatásai közepette, sem marosvásárhelyi márciusokon, sem marosvécsi megemlékezéseken, sem hargitai adventeken.” /Barabás István: Sütő András: ott és itt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./ Ez az első alkalom, hogy a Romániai Magyar Szó állást foglalt az A Hét hetilap hasábjain február óta folytatott vitában. Előzmény: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ A reagálások az A Hét következő számaiban láttak napvilágot, a vita most is folyik. Hozzászólás, reagálás jelent meg a Krónika márc. 18-i számában /ez a szám nem jelent meg interneten/, a Helikon /Kolozsvár/, 2005. március 25-i számában és az Erdélyi Napló (Kolozsvár), április 5-i számában. 13/ Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke 2006-ban ismét kezdeményezni fogja a népszavazást a kettős állampolgárság ügyében. Kuszálik Péter cikkében leszögezte: nincs az a kormány, amelyik elfogadná a kettős állampolgárságot, mert ez egyenlő lenne a bukással, a 2006-os kormány sem fogja elfogadni, legyen az akármilyen összeállítású. Kuszálik Péter: „A „kettős állampolgárság” mint össznemzeti Viagra!” /Kuszálik Péter: Egy makacs ember. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./

Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma /A Hét, febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatban újabb hozzászólás jelent meg a hetilapban: Dáné Tibor megírta: a kolozsvári írószövetségi fiók pártalapszervezetének 1958. december 24-én tartott közgyűlésén, amelyen Földes László ügyét tárgyalták, ő vezette a jegyzőkönyvet. Dáné hangsúlyozta: Földes tudta, hogy kizárásának nem Sütő volt a megrendezője. „Sütő csak – ki tudja, miért – elfogadta és eljátszotta a nagyon is sémák szerint megrendezett kizárási cécó egyik dicstelen szerepét.” A magyar nyelvű felszólalásokat Dénénak románul kellett összegeznie a jegyzőkönyvben. Másnap a központi bizottsági küldött, Tugui alaposan átírta a jegyzőkönyvet és átadta Dánénak azzal, hogy másolja le, ez lesz az ülés jegyzőkönyve. Földes ügyében 1959. január 7-én újabb gyűlést tartottak Kolozsváron, erre sok pártonkívüli helyi írószövetségi tagot is meghívtak, továbbá az ülésre mintegy tíz-tizenkét párttag író is „átlátogatott” Kolozsvárra Marosvásárhelyről. Ismét Dáné Tibornak kellett vezetnie a jegyzőkönyvet. A kolozsvári felszólalók a pártszerű bírálati blabla mellett szinte kivétel nélkül hangsúlyozták Földes kivételes tehetségét, és ideológiai felkészültségét is. A marosvásárhelyiek még véletlenül sem szóltak ilyesmiről. Hajdu Győző, de Sütő András is érezhető ellenséges indulatoktól fűtve bírálták Földest. Négyszemközti bizalmas beszélgetésekben, vagy szűk asztaltársaságban, alkalmi eszmecseréken hangoztatott véleményét idézték. Dáné úgy látta, hogy Sütő András némileg restelkedve „mondta fel a leckét”, de felmondta. Földes László visszautasította, hogy Gheorghiu-Dejről becsmérlőleg nyilatkozott volna. Végül a harmincnyolc jelenlévő párttag közül nyolcan nem szavazták meg a kizárási javaslatot /köztük volt Dáné Tibor/, a többség viszont megszavazta, így Földes Lászlót kizárták a pártból. Dáné emlékezésében kitért arra, hogy Földes László jó kommunista módra a kizárása előtti években feljelentgetett, fúrt-faragott. Az ülés után Dáné Tibornak meg kellett jelennie Tompa István akkor pártvezető előtt a jegyzőkönyvvel. A jegyzőkönyvet többször átírták, a Földesre nézve terhelő részek egy részét kihagyták, a bírálatokat tompították. Dánénak ennek megfelelően kellett javítania. Újabb átírás következett. A többszörösen átírt jegyzőkönyv lett a végleges. Dáné hangsúlyozta, emlékei felidézésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a pártállami idők politikai dokumentumainak is mennyire viszonylagos a valóságértékük. Ezt figyelembe kell vennie Stefano Bottoninak és a korszakkal foglalkozó többi kutatónak is. /Dáné Tibor: A jegyzőkönyvvezető emlékei Földes László pártszankciójáról. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 7., folyt.: ápr. 14./

Április 14-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén bemutatták a Magyarországon megjelenő Rubicon történelmi folyóirat idei 2–3. összevont számát, amely Kolozsvár múltjának szentelt írásokat tartalmaz. A kiadvány olyan munkákkal rukkol elő, melyek friss kutatások eredményeként a szakmabeliek számára is meglepetésként hathatnak. Rácz Árpád főszerkesztő köszönetét fejezte ki a lapszám létrejöttében segédkezőknek, mindenek előtt Egyed Ákos EME-elnöknek, akitől a megvalósítási ötlet származott. A kiadvány szerzői: Kántor Lajos, Egyed Ákos, Asztalos Lajos, Sipos Gábor, Jeney-Tóth Annamária, Flóra Ágnes, Pakó László, Kovács Kiss Gyöngy, Kiss András, Mihály Melinda, Gaal György, Hámori Péter, Szabó Dezső, Murádin János Kristóf, Gidó Attila és Stefano Bottoni. /Ö. I. B.: Kolozsvár átkelt a Rubiconon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./

Nagy Katalin felháborodottan utasította el Sipos Gézának A Hét hetilap február 24-i számában megjelent Sütő András ellen írt cikkét. Sütő András drámáit angol, francia, orosz és román nyelvre fordították, továbbá a Herder-díjat is megkapta. „Sütő csodálatos drámáiban önmagunkról, fájdalmas történelmünkről, sorsunkról ír”, állapította meg az író védelmezője. Nem fognak porosodni a Sütő-könyvek sem a polcokon, sem az emlékezetben. Nagy Katalin azt üzente Sipos Gézának: „vigyázzon inkább vajúdó lapocskájukra Stefano Bottonival, mert még a pletykalapok szintjét sem érik el.” /Nagy Katalin, Marosvásárhely: „Itt állok, másként nem tehetek” . = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 19./

Földes Ágnes, Földes László lánya levelet írt a Földes-vitával kapcsolatban, ezt replikának szánja Sütő András Bottoninak írt válaszára. Őt ugyanis felháborította Sütő válasza, aki bagatellizálja a történteket. Szerinte apja szilenciuma, elhallgatatása „tíz évig tartott”. Földes Ágnes szerint Sütő kivételével a Földes-ház nyitva volt mindenki előtt. Sütő Andrásnak „majdnem sikerült elhitetnie velünk, hogy a gyávaság tulajdonképpen bátorság, és a hazugság az igazság.” /Földes Ágnes levele. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 28./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához a hetilap újabb két hozzászólást közölt: a/ Márkus Béla egymás mellé állította Földes Lászlót és Sütő Andrást, megállapítva, hogy Földes László alkotói öröksége csekély mértékű, Sütő András legjava írásai viszont kitörölhetetlen fejezetei a magyar irodalomnak. Földes Ágnes hozzászólásában apja 1959-től tíz évig tartó szilenciumáról, elhallgattatásról beszélt. Valójában Földes László 1965-ben már publikálhatott. /Márkus Béla: Szösszenetek, szisszenetek. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 5./ b/ Márkus Béla nem írt elismerően Kuszálik Péter eddigi hosszas hozzászólásairól, ezért Kuszálik szerint Márkus Béla nem értette meg az ő írását. Kuszálik Péter Sütő András Heródes napjai című naplójáról kijelentette: „egyszerű hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”, abban ugyanis kozmetikázások találhatók. Kuszálik mérlegén könnyűnek találtatott Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya: „Az életmű szerkesztői – különösen Ablonczy, de Cs. Nagy Ibolya sem ártatlan – egyben a Mester csodálói is, akik szívesebben alájátszanak ennek a szépítgető átfestésnek (magyarán hamisításnak), semhogy korrigálnák a megmásított tényeket.” Kuszálik nem akar ítélkezni Sütő András irodalmi értékéről, de azért megállapította, hogy „néhány (nagyon kevés!)” írása van, amit az utókor remekműnek fog ítélni. Kuszálik ugyancsak elítéli „napjaink kritikátlan Wass Albert-kultuszát”. /Kuszálik Péter: Módosítások, maszatolások. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 5./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához a hetilap újabb három hozzászólást közölt: a/ Ablonczy László kiállt Sütő András mellett, elutasítva a Sütő elleni kirohanásokat. Emlékeztetett, hogy Bíró Béla a nyolcvanas évek második felében, amikor Sütő András műveit színpadon nem játszhatták, könyvben bizonygatta az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán és más művek gyönge voltát. Földes László kizárását vizsgálják, amikor „ötven éven át Romániában másfél millió magyart, továbbá német, zsidó és más kisebbséget zártak KI az emberi jogokból.” „A Földes László párttagsága körül folytatott vitustánc valójában Sütő András mániákus rágalmazására ütemeződik”, írta Ablonczy. Az A Hét hetilap „az építő gondolkodás helyett az önleépítő provincializmus fóruma.” A mostani időben a sajtó és a televízió ezt a leépítő hadműveletet folytatja, melynek nyomán minden nevetségessé válik. Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás a tanú: Sütő egy-egy magyarországi útjának engedélyezése a végsőkig feszített külügyi játékok eredménye volt. Advent a Hargitán című darabjának előadását csaknem két évvel a bemutató után láthatta először, nemkülönben az Álomkommadót. Sütő András szerzői estjén Fejtő Ferenc bevezetőjében a „nagy írót és magyar hazafit, az egyetemes emberi jogok európai harcosát” köszöntötte. /Ablonczy László: Csalás szavakban, Földes László újratemetésének időszerűsége. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 12./ b/ Szilágyi-Gál Mihály megjegyezte /utalva arra, hogy Sütő András azt írta Bottoniról, hogy a Marsról jött/: aki messziről jött, az másként látja a Földet, mint a földiek. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes a bolygónkra tévedő marslakók megfigyelésire odafigyelnünk. /Szilágyi-Gál Mihály: A kutató mint marslakó. Adalék a Bottoni-ügyhöz. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 12./ c/ Gálfalvi Zsolt megjegyezte, az A Hét április 28-i számában megjelent Földes Ágnes levele. A bevezető sorok utalásaiból arra lehetne következtetni, hogy ő szerkeszti a hetilapot. Gálfalvi Zsolt tisztázta, 2003 szeptembere óta nem ő az A Hét főszerkesztője. Földes Ágnes leveléről megállapította: apja (Földes László) és Sütő András viszonyát illetően tévesen emlékszik a hatvanas-hetvenes évek fordulójára. Kapcsolatuk „indulatos minősítése nem felel meg a tényeknek.” /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzés. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 12./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához a hetilapban újabb hozzászólások jelentek meg: a/ Tamás Pál /Budapest/ szerint a Földes-Sütő „vita gyorsan elmocsarasodott. Ismétlődő vagdalkozások, a kortársak egyre fáradtabb magyarázkodása, egy-egy önjelölt ifjú inkvizítor.” Számára az egész „unalmassá vált.” A Földes–Sütő sztori önmagában nem túl érdekes. Sütő totem is volt. A totemet a következő nemzedéki elit megpróbálja ledönteni. Sütő ma már nem politizál, pozíciókat nem akar elfoglalni. „Hát akkor mire az egész?” Tamás Pál a politikai vitákat rendszerezte. Az egyik változat: „a »felelős« él, akkor elsősorban személyeskedéssel, a vitában életrajzi elemek túltengésével és némi filologizálással találkozhatunk. Nagyjából úgy, ahogy ezt most A Hét vitájában is látjuk.” /Tamás Pál: Totemdöntés. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 19./ b/ Ezt a vitát nem az igazságkeresés szenvedélye motiválja, írta Görömbei András, aki húsz évvel ezelőtt Sütő Andrásról készített kismonográfiát. A Sütő művekben az erdélyi magyarság állt föl térdre kényszerített állapotából. Hetvenes évekbeli művészete az erdélyi magyarság legnagyobb tette volt a kisebbségi jogok védelmében, az emberi méltóság óvásában – vallja Görömbei. Az erdélyi magyarság égető sorskérdéseit Sütő András könyvei vitték be a magyarországi köztudatba. A „mostani vita néhány résztvevőjét a tájékozatlansággal társult zsigeri gyűlölet motiválja.” – állapította meg. /Görömbei András: Sütő András és támadói. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 19./

Kuszálik Péter ismertette a Romániai Magyar Szóban a három hónap óta tartó vitát, mely az A Hét című hetilap hasábjain folyik. Stefano Bottoni történész néhány éve kutatja a Magyar Autonóm Tartomány történetét. Ennek eredményeképpen egy tanulmányt közölt az A Hét február 17-i számában. A vita lényege: Földes Lászlót 1958-ban eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből, eltiltották a közléstől, majd a pártból is kizárták. A kizáráshoz szükséges terhelő adatok egy részét Földes kortársai (Hajdu Győző, Gálfalvi Zsolt, Sütő András) szolgáltatták. Írásbeli följelentésüket az a kutatócsoport találta meg a levéltárban, amelynek Bottoni is tagja, ő írta le az esetet és elemezte a történteket. Bottoni szeretné föltárni a dráma gyökereit és tisztázni az ügy homályos pontjait. Parászka Boróka a vezércikkben leszögezte: „nem temetni jöttünk, hanem kibeszélni”. Kuszálik Péter megjegyezte, a kommunizmus pere régóta tart, de még nincs vége. „Nem tisztázódott néhány hatalomközeli ember múltbeli szerepe és viselt dolgai.” A vitairat közzététele után Gálfalvi Zsolt vállalta a Földes-ügyben játszott szerepét, Sütő csak kerülgette a kását, írta Kuszálik, majd ítélkezett: Az nem lehet mentő körülmény egy 1958-as tettére, hogy 1970-ben megírta Az anyám könnyű álmot ígér című naplóját. Kuszálik szerint elvárható egy bocsánatkérés. /Kuszálik Péter: Mentség... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált: a/ Bíró Béla a főszerkesztőhöz, Parászka Borókához szóló levelében jelezte, kérésük ellenére nem akar hozzászólni a Sütő-Földes-ügyben folyó vitához, mert ez „voltaképpen az ún. népi-urbánus ellentétekről szól, s melyet résztvevői ráadásul a kommunista hatalmi harc eszközeivel folytatnak le, mindenkit elkerülhetetlenül bemocskol.” Azért hozzászólt, minősített, Sütővel kapcsolatban megjegyezte: „semmi értelme egy beteg oroszlánt megrugdosni.” Továbbá Sütő „kifulladt tehetségekből és frusztrált értelmiségiekből (határokon innen és túl), olyan – jól mozgósítható és hatékony – véd- és dacszövetséget alakított ki és tart fenn maga körül, mely a Mester megvédelmezésére bármikor hajlandónak és képesnek mutatkozik.” /Bíró Béla: Kedves Boró! =A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ b/ Cs. Nagy Ibolya emlékezett: Sütő András a Szemet szóért és a Heródes napjai című munkáit régi írógépén készült formában küldte el a debreceni Csokonai Kiadóba. Így cáfolni tudja Kuszálik Péter szakszerűtlen, mélyen rosszindulatú kijelentését, amellyel kivetné az irodalomból mindkét Sütő-művet mondván: „egyszerűen hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”. Valójában Sütő javításait szintén jelölték a könyvben, az olvasó tudomására hozták a kiegészítéseket. Kuszálik Sütő-utálatában mindenkit – aki neki nem teszik – hazugnak, félrevezetőnek, hamisítónak nevez. Egyébként Márkus Béla Heródes-kritikájában szó sincs arról a következtetésről, amit Kuszálik a szájába ad: hogy „megkérdőjelezné a naplók hitelességét”. Cs. Nagy Ibolya megállapította: a diktatúra „pártdalai (és prózája) mögött hosszabb-rövidebb ideig, kevés kivétellel ott nyüzsgött szinte mindenki, Páskánditól, Földes Lászlón, Székely Jánoson, ideig-óráig Kányádi Sándoron, Lászlóffy Aladáron, Szilágyi Domokoson és másokon át Sütő Andrásig…” Cs. Nagy Ibolya feltette a kérdést: Milyen eljárás az, hogy „egyik emberből, például Földes Lászlóból korunk hősét, a század áldozatát növesztünk, elfelejtve épp tőle idézgetni – újra és újra – nagy passzusokat a süket párthandabandáiból; a másikból, Sütő Andrásból meg mindenestől hazugot, becstelent, kollaboránst, feljelentőt nyomorítunk?” Cs. Nagy Ibolya emlékeztetett, hogy a vitában megszólalt az akkori pártgyűlés jegyzőkönyvének vezetője /Dáné Tibor/, ebből kiderült, hogy a jegyzőkönyvet többször átírták, megváltoztatták. Ekkor csend lett, de senki sem kért bocsánatot. /Cs. Nagy Ibolya: Körtánc – a kályha körül. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ c/ Közölték Sütő András korabeli, Földes László elleni feljelentését. Ebben szó esik arról, hogy Földes László az ideológiai és politikai tévelygések egész sorozatát követte el. /Sütő András: A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ d/ Stefano Bottoni megírta, hogy a „Földes-vita kapcsán többen fogalmazták meg azt a kritikát, hogy a kelleténél nagyobb teret szenteltem egy nem túlságosan súlyosnak mondható esetnek, egy olyan konfliktusnak, amelyik a nomenklatúrán belül zajlott, és aminek nem voltak (annyira) súlyos következményei.” Utólag belátja, hogy valóban nem Földes Lászlóról kellett volna beszélnie, hanem valaki másról. Sántha Antal katolikus pap volt például az egyetlen katolikus pap, akiről valaha is több oldalon át cikkezett a Scinteia /az akkori román központi pártlap/ 1958. december 25-én (és a Scinteia nyomán az összes romániai napilap). Őt ugyanis vádolta a párt, az állambiztonság, majd a bíróság, hogy pedofil. A Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság Titkársága pontos utasításokat adott, hogy kiknek kell megjelenniük a tárgyaláson, főleg gyermekes anyáknak. Sántha Antalt 12 év fogházra ítélték. Miért pont őt választották? A párt egyszerre akar Márton Áronra és híveire lecsapni, szabadulása után új lakhelyén (Mikóújfaluban) is hittanórákat tartott, és eközben magyar történelmet és irodalmat is tanított. Erre a hatalom egy amatőr színjátszócsoportot küldött a faluba, 1974-ben, és előadatott egy darabot, a Csodát. A Csoda egy erkölcstelen, maradi, előítéletes papot parodizált. Sántha Antal azonban a sok megaláztatás után sem hagyta magát, és a templomban kiátkozta a színjátszó társaságot. Erre a megyei pártbizottság határozatot hozott arról, hogy február 21-én a Megyei Tükörben a színdarabot dicsőítő cikk jelenjen meg. A cikket Magyari Lajos szerkesztőnek kellett aláírnia. Bottoni feltette a kérdést, meg tudna-e bocsátani? Főleg ha elmarad a bocsánatkérés, sőt annak szándékát sem látja. /Stefano Bottoni: Egy marslakó naplója. 1958. december 25. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált Nagy Pál. Bíró Béla ugyanis cikkében a közismert Sütő-hívek között megemlítette Nagy Pál nevét is. Nagy Pál vállalja a besorolást, majd felsorolta azokat, akik Sütő András életművét a magyar irodalom kiemelkedő életművei közé sorolják. Köztük van Illyés Gyula, Fejtő Ferenc, Cs. Szabó László, Gáll Ernő, Csoóri Sándor, Pomogáts Béla, Szász János, Szilágyi Júlia és Egyed Péter. /Nagy Pál: Köszönöm/A Hét (Marosvásárhely), jún. 2./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitában újabb hozzászólások érkeztek. a/ Kuszálik Péter újból jelentkezett, fontoskodóan mindent elutasított. Két folytatásban közölt írásában elutasítva azokat, akik Sütő védelmében szólaltak fel. Szokása szerint saját korábbi cikkeiből is közöl részletet /ő már akkor látta…/ Szerinte Kántor Lajos az árkosi írótáborban leszögezte, a Láng Gusztávval írt irodalomtörténetükben /Romániai magyar irodalom 1944-1970/ csak Réthy Andor bibliográfiája maradandó. Kuszálik a vitában Sütő mellett megszólalókat /Ablonczy László. Görömbei András, Cs. Nagy Ibolya/ ítélte el. /Kuszálik Péter: Az ügyvédi kamara. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 2., folyt.: jún. 9./ b/ Burján Emil kifejtette, amit Sütő András Földes Lászlóval kapcsolatban kifogásolt, szinte mind-mind pozitív emberi vonás. Burján Emil hozzászólásában elmarasztalta Sütő Andrást, amiért nem nézett szembe akkori önmagával. /Burján Emil: Földes-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./ c/ Sylvester Lajos Bíró Bélával, – emlékezete szerint – bizonyos szóbeli megjegyzések erejéig a Tragikum tragédiája című Sütő ellenes zsebkönyvecskéje kapcsán szállt vitába. Sylvesternek birtokában vannak a Megyei Vizionáló Bizottság 1983. március 3-tól keltezett jegyzőkönyvei. Ezekben Sütő Pompás Gedeonját cenzúrázták, csonkíttatták. A darabot vidéki turnén is feljelentették, nacionalistának, irredentának, miegyébnek nevezték. Sylvester felvetette, hogy ez alatt egyesek hol voltak, mit műveltek? /Sylvester Lajos: Egy „Bírói” ítélkezés margójára. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./ d/ Róna Éva emlékeit idézte fel: szenvedő alanya volt családostól az 1958-as ún. párttisztogatási akciónak. Az egyetlen velük szolidáris ember a környezetükben, aki melléjük állt, Sütő András volt. /Róna Éva. az Izraelben megjelenő magyar nyelvű központi napilap, az Új Kelet munkatársa: A Hét című lap szerkesztőségének. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatos vitát ismertette a budapesti hetilapban Salamon Márton László. /Salamon Márton László / Kolozsvár: Erdélyi magyar múltfeltárási viták. Kolozsvári közjáték. = Heti Világgazdaság, jún. 9./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához két hozzászólást mellett olvasható Bottoni összegzése a vitáról: a/ Kuszálik Péter /az inkvizítor, ahogyan Tamás Pál nevezte/ ismét felsorolta Sütő András elleni érveit. Elmagyarázta többek között, hogy Sütő az alázat fogalmát nem a Szent Ágoston-i, hanem a marxi-lenini tanok szerint értelmezte. Kuszálik szerint ebben a vitában nem voltak „előre megfogalmazott ítéletek”. A „kompromisszumok határairól, a hatalom-közeliek kiváltságairól és gőgjéről volt szó.” /Kuszálik Péter: Néhány morzsa. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 21./ b/ Nem kívánom grafomán munkatársukat, bizonyos Kuszálik Pétert megtisztelni azzal, hogy vitába bocsátkozom vele, írta Kántor Lajos. Azonban Kuszálik Az ügyvédi kamara c. cikkében (jún. 2.) szereplő állítása, hogy Kántor csak Réthy Andor bibliográfiáját mondta maradandónak a Láng Gusztávval közösen írt irodalomtörténetükből, „egyszerűen hamis”. A magát szintén bibliográfusnak (is) vélő K. P.-ről a cikkében Romániai magyar irodalom című könyvük kiadási évét pontatlanul jelölte meg. /Kántor Lajos: „Maradandó” hazugságok ellen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./ c/ Stefano Bottoni hangsúlyozta, vitaindító tanulmánya nem Sütő András személyét vagy írói képességeit elemezte. Szerinte szükség van a 1945 utáni (magyar) kisebbségkutatás újraértelmezésére. „A kisebbségtörténet, a kisebbségkutatás egyfajta tudományos gettóvá vált, amiből a lehető leghamarabb ki kell lépni.” A kommunista társadalom „sűrű hálózatok és sokrétű kapcsolatok által összeforrt kényszeregységet” hozott létre. A diktatúra nem új szocialista embert hozott létre, hanem „meghasonlott, eltorzult személyiségű embert, aki egyszerre áldozat és együttműködő, ellenzéki és rendszerpárti, fekete és vörös.” /Stefano Bottoni: Zárszó helyett. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./