Magyar költészet napja: Janus Pannoniustól a kortársakig
Erdély-szerte számos programmal hívják fel kedden a figyelmet a magyar költészet jelentőségére. Az ünnepségek már vasárnap elkezdődtek, és szerdán is tartanak.
Kedden ünneplik az egész magyar nyelvterületen a magyar költészet napját, amelyet 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én tartanak. Erdély-szerte számos programmal hívják fel a figyelmet a költészet jelentőségére színházakban, iskolákban, különféle kulturális és nemcsak kulturális intézményekben.
Szatmárnémetiben gazdag rendezvénysorozattal adóztak a költemények napjának már vasárnap: több száz vers hangzott el a magyar költészet napja apropóján szervezett maratonon 14 és 22 óra között. Immár harmadik éve egész napos költészetünneppel tiszteli meg a jeles napot a Harag György Társulat. A már hagyományossá vált programsorozatnak idén új, nagyobb befogadóképességű helyszínt találtak a szervezők: a District 15. klubban verseket lehetett olvasni, mondani, hallgatni, énekelni.
Végh Balázs, a színház irodalmi titkára a Krónikának elmondta, óriási érdeklődés övezte a versmaratont, klasszikusok és kortárs költők versei egyaránt elhangzottak: Janus Pannoniustól Ady Endrén keresztül a kortársakig. Természetesen nem maradtak ki a sorból Arany János művei sem, a kétszáz éve született költőóriás balladáit is elszavalták, de részletek hangzottak el a Toldiból is. A bicentenárium apropóján Arany kedvenc ételeit is megkóstolhatták a résztvevők: a menüben zsíros kenyér lilahagymával, csirkepaprikás galuskával és marczafánk is szerepelt. A versblokkok között Skype-kapcsolaton keresztül verseltek ismert irodalmárok, művészek, többek közt Palya Bea énekesnő és Selyem Zsuzsa irodalomtörténész is ilyen módon vett részt a rendezvényen – írta a Szatmár.ro.
Bemutatták a Sugárút kulturális folyóirat új lapszámát is, erről Kereskényi Sándor és Veres István beszélt. A rendezvényen szó esett a verstanításról a szatmári magyar középiskolák diákjainak és tanárainak a részvételével, és téma volt a versekkel való kapcsolatunk – erről Bessenyei Gedő István dramaturg, Jánk Károly költő, Marosszéki Tamás színművész és Elek György költő, újságíró elmélkedett. A rendezvényen Horváth Benji költő, slammer és Helikon-szerkesztő legújabb, Az amnézia útja című kötetét is megismerhette a közönség.
A költészet napi ünnepségek kedden és szerdán is zajlanak, szerdán egy csíkszeredai rendezvényre várják a közönséget. Az irodalomkedvelők délután 5 órától a Kájoni János Megyei Könyvtár a Költészetnap – másképp című estjén vehetnek részt. „Miért másképp? Több szempontot is felsorolhatnánk, de itt most csak a leglényegesebbet: a Magyarországról indult, József Attila születésnapjára emlékező költészeti ünnepen az erdélyi irodalom színe-java mindig is képviseltette magát (prózaírók is). A vers ünnepe mára az egész Kárpát-medence (sőt a világ) magyarságának irodalmi ünnepe lett. A hagyományt mi is betartjuk. De jelezzük azt is, hogy a kötelező klasszikusok mellett a magyar irodalom, mint mindig, most is eleven friss hajtásokat is terem, akik lassan a nagy öregek méltó pályatársaivá növik ki magukat. Ezen a tavaszon mi két ilyen izmosodó tehetséggel ünnepeljük ezt a nagy napot" – írják a szervezők.
A két „friss hajtás" Korpa Tamás költő, kritikus, szerkesztő és Muszka Sándor költő, prózaíró, szerkesztő, akikkel Murányi Sándor Olivér író beszélget az eseményen. A szerzők kötetei a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatóak és dedikáltathatóak. Krónika (Kolozsvár)

Díjeső erdélyi művészeknek a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjében
Erdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatóját.
Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
„Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többi elismerést, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem" – mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna költeményt, legyen az kortárs vagy klasszikus, nyilván nemcsak olvasni, mondani is szereti a verssorokat. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak.
Kocsis Tünde a Krónikának elmondta, meglepődött, hogy a fesztivál a versfilm-kategóriával bővült, és úgy tűnik, a műfaj népszerűsítése még gyermekcipőban jár. A fiatal művész Háy János Csigák a triászból című költeményére készített versfilmet, amely immár két éve megtekinthető a Youtube videomegosztón. „Azt sem tudtam, hogy a díjátadón levetítik-e az alkotást, de úgy döntöttem, hogy elmegyek Pestre, a rendezvényre. Abból is látszott, hogy egyelőre nem nagyon tudják, mit kezdjenek ezzel a műfajjal, hogy a háromórás rendezvény legvégén egy mondatban említették meg a kategóriát, és le sem vetítették az alkotásokat. Úgy tűnik, mintha most fedezték volna fel a műfajt, ugyanakkor remélem, jövőre legalább egy versfilmet bemutatnak a döntőn. Annak mindenképpen örülök, hogy a jelek szerint a világ egyre nyitottabbá válik a hasonló alkotások iránt" – nyilatkozta Kocsis Tünde.
A „megzenésített vers nyelvi megformálásért" 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A színművész lapunk kérdésére kifejtette, bár a díjat neki ítélték oda, csak úgy lehet méltányos a rangos elismerés, hogy nem választható el alkotótársai, dr. Incze G. Katalin zeneszerző és Szép András zongorista, a két dalszerző munkájától, csak így érzi magukénak a díjat. Laczkó Vass Róbert kitért arra is, hogy a döntőn az Incze G. katalin által megzenésített Ady-verset, A márciusi naphoz című költeményt, Szép Andrással pedig Szálinger Balázs Számold meg a gazdag ember pénzét című versét adta elő.
„Az Ady-vers intenzív töltetű, önkritikus, tipikus Ady-vers, amely rengeteg energiát sugároz, ezt adja vissza a megzenésített változat is. A Szálinger-vers szintén »férfivers«, viszont teljesen más húrokat pendít meg: a férfiról szól, akit elhagy gyermeke anyja. A verset portugál fado-dallamra zenésítettük meg" – fejtette ki a színművész. Kitért arra is, hogy bár a zsűrinek elismert zenészek is tagjai voltak, a különálló „zenés" kategória mintha egy kicsit elveszett volna abban a nagy közös kalapban, amelybe a fesztivál mindenik kategóriáját sorolták, holott egy megzenésített versnek teljesen más a jelrendszere, mint annak, amit zene nélkül adnak elő, hiszen a zeneszerző továbbgondolja a művet.
A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át. A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László „Hobo" előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.
Kiss Judit, Szász Cs. Emese / Krónika (Kolozsvár)

Nem kegy, nem ajándék: jár
Valahogy úgy vannak a kolozsvári magyarok a többnyelvű helységnévtáblával, mint a gyerek, akit sokáig tiltani, lebeszélni próbáltak egy játékról: amikor hosszú idő és sok-sok rimánkodás, követelőzés után megkapja, már nem is örül annyira neki. Főleg úgy, hogy a kapott ajándék nem egészen olyan, mint az epekedve várt.
Hogy mégse tűnjünk hálátlannak és telhetetlennek, szögezzük le hamarjában: a kincses város magyar elnevezését is tartalmazó tábla beharangozott kihelyezése jelentős eredmény és fegyvertény nemcsak a kolozsvári, hanem az erdélyi magyarság számára is. Elvégre Kolozsvár évszázadok óta őrzi fővárosi státusát a régióban, a táblaügy pedig egybeforrt a romániai összmagyarság jogkövetelésével, identitása megőrzéséért, anyanyelve használatáért vívott harcával. Egy emberként érezték vérig sértve magukat a magyarok a nagyvilágban, amikor Gheorghe Funar tűzzel-vassal próbálta irtani a köztudatból a kincses város magyar történelmét, identitását és nevét.
Másokkal ellentétben viszont úgy véljük, túlságosan korai még temetni a funari időket Emil Boc bejelentése alapján. Ne feledjük, a jelenlegi polgármester nem jószántából, a nemzeti kisebbség iránti gesztus gyanánt döntött a többnyelvű helységnévtábla kihelyezése mellett, hanem abban a tudatban, hogy minden bizonnyal jogerősen is erre fogja kötelezni a bíróság. Vagyis kényszerből. Azt se feledjük, milyen mondvacsinált indokokkal hárított évekig az ügyben Boc és az általa vezetett városháza, amely ráadásul a Musai–Muszáj mozgalom által indított perben hamis adatokra hivatkozva tagadta meg a feliratok kihelyezését.
Most pedig milyen „európai” megoldással igyekszik kiszúrni a nemzeti kisebbségek és a nagyvilág szemét? A Klausenburg és Kolozsvár városneveket tartalmazó táblát teljesen elnyomó, Hadrianus császár dicsőségét méltató latin felirat ugyanazt a funari történelemszemléletet tükrözi, amely a dák-római kontinuitás unos-untalan hangoztatásával folyamatosan azt igyekszik bizonygatni, hogy ki volt itt előbb tájainkon.
Ez lenne a tényleges multikulturalizmus, az együttélés művészetének a modellje? Remélhetőleg a kolozsvári magyarság nem fogja beérni ennyivel, és bármennyit is várt rájuk, nem tekint majd úgy ezekre a táblákra – amelyek kivívását az RMDSZ máris igyekszik a saját sikereként tálalni –, mint kisebbségi jogainak non plus ultrájára. A városháza kényszerű kapitulálása azt üzeni, hogy ha időigényes is, de megvan az esély a sikerre, a civil mozgalom politikai alakulatokat megszégyenítő kiállása, kitartása pedig jó alap a további fellépésre. E nélkül nem ment volna.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Véget ért az V. HolnapUtán Fesztivál
Sardar Tagirovsky szürreális világával zárultak az V. HolnapUtán Fesztivál színi produkciói vasárnap a Szigligeti Színház nagytermében. A Tamási Áron Színház sajátos Úrhatnám polgár-feldolgozása egyértelműen alátámasztotta, hogy a moliére-i gondolatok a mai világban is épp olyan aktuálisak, mint valaha. A Tagirovsky által újraformált és külsőségekből építkező Jourdain úr komikus megfelelési kényszere finoman – sőt olykor nem is túl finoman – megfogalmazott társadalomkritika. A nézőkkel közvetlen interakcióba lépő szereplők ugyanakkor kritikus hangvételű reflexiót adtak a jelenkori színházjáró közönség attitűdjeire is.
A színházi előadást követően a sepsiszentgyörgyi színészek Tesztoszteron Zenei Alakulat nevű zenekarának koncertjével zárult az V. HolnapUtán Fesztivál a Szigligeti Stúdióban. A pályakezdő színházi alkotók bemutatását felvállaló rendezvénysorozat négy napja alatt közel háromezer néző vett részt a színházi előadásokon, kiállítás-megnyitón, koncerteken, illetve lapbemutatón.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)

A bevándorló muszlimok nem akarnak és nem is fognak integrálódni
„Európa elveszett!”
A kézdivásárhelyi önkormányzat és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös kezdeményezése, az Ezüst Akadémia előadássorozat korábbi alkalmain is értékes, az általános műveltséget bővítő, életminőségünk jobbításához segítő előadásokat hallhattunk. Csütörtökön dr. Maróth Miklós egyetemi professzor, orientalista Az iszlám politika elméletének bizánci gyökerei című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Könnyen illetünk egy-egy előadást olyan jelzőkkel, mint „figyelemfelkeltő”, „szemet felnyitó”, hát az előbb említettnek minden szava figyelmet és megfontolást érdemel, hiszen olyan kérdéskört elemez – az adott kultúra, viszonyok páratlan ismerőjeként, elismert szaktekintélyeként –, amellyel mi itt, Erdélyben még csak elméleti szinten foglalkozunk, Európa más részein viszont maga a mindennapi valóság. Az alábbiakban az előadó szavaiból szemlézünk.
Közös gyökerek egyfelől, kultúrák ütközése másfelől
A judaizmus, a kereszténység és az iszlám egy valláscsoportba tartozik, hiszen mindhárom az „Isten igazat mond” elv mentén, az isteni kinyilatkoztatással igazolja magát, ugyanakkor genetikusan is összetartoznak, és többé-kevésbé ugyanazt az istent imádják – vezette fel az előadó. Mindezzel együtt bármelyik kettő szembeállítható a másikkal, különféle vallásfilozófiai szempontok szerint. Megjegyzendő, hogy noha ugyanazon szentnek tartott szövegeket olvassák, azok más-más értelmet nyerhetnek a kulturális különbözőségek miatt.
A muszlim hitet és a judaizmust a „törvény”, a jog köti össze, ami szigorúan meghatározza, mit lehet, illetve mit kell megtennie az embernek, de elfogadott „kiskapuk” is vannak, a „szűk” és „tág” lelkiismeret fogalmával is operálnak. Az iszlám közösségekben nagyon fontos szempont, hogy a közösség minden tagjának boldogulnia kell valamilyen módon, innen például a szegények bankja elv: a kamatszedés tilos, a tőkének nem az egyén meggazdagodását kell szolgálnia, hanem a közösség felemelkedését.
A további személetbeli különbözőségek érdekes magyarázatát is megtudhattuk az előadótól: a római alapokra, sporthagyományokra épülő kultúránk miatt számít mai napig is a teljesítmény, vannak nyertesek és vesztesek, a bibliai szövegeink is sporthasonlatokkal élnek. Ezzel szemben az iszlám a sivatagi utazásból vett példákat hoz, amikor is nem lehetett szó versengésről, a túlélés egyetlen módját az összefogás jelentette. A kereszténységben ellenben a vesztes és győztes fogalma, a vertikális hierarchia él tovább.
Más tájak, más mindennapok, zárt közösségek
Az iszlám mindennapokra rátérve az előadó viccesen megjegyezte: ott is a nők viselik a nadrágot, még ha ez nem is látszik kívülről, csak míg a magyar nők veszekszenek, a muszlim nők duzzognak – és egy duzzogó nőt nagyon sokba kerül kiengesztelni. A valóságban a sivatagi életnek kegyetlen törvényei voltak, többek között az, hogy a nemkívánatos lánygyermekeket élve eltemették – ezeken a szabályokon azóta enyhítettek.
A számunkra ismeretlen társadalmakat minden esetben dekódolni kell –ehhez tudni kell például azt, hogy az iszlámban a törvényeket is felülírhatja az érdek, az éppen adott helyzetet mérlegelve! Egy ilyen kulturális jellegzetesség, amelyet mindannyian ismerünk, az alkudozás: a parancs szerint eladónak és vevőnek egyaránt jól kell járnia, ez a szabály. Nincsen meghatározott ár, az adott tranzakcióból kell kihozni a lehető legtöbbet, ugyanakkor az eladó szándéka sosem az, hogy átverje a vásárlót, hanem hogy kölcsönösen előnyös üzletet kössön.
Európai szemmel azért furcsák ezek a szokások, mert mi itt szigorú, hajlíthatatlan morális standardok szerint élünk, a belénk kódolt „kötelességteljesítés” az, ami Európát naggyá tette. Ezzel szemben a muszlimoknál elfogadott dolog, hogy nem kell megszenvedniük azért, hogy megéljenek. Abban hisznek, hogy „valami mindig lesz”. Valami munka, netán olaj, esetleg európai társadalombiztosítás – utóbbira láthattunk az elmúlt években riasztó példát.
Tudni kell azt is, hogy a vallási törvény, jogrend számukra az élet legapróbb részleteit is szabályozza, attól kezdve, hogy miként szabad hajat vágni, állatot leölni, tüsszenteni vagy akár a szomszédasszonnyal szót váltani, miként lehet bánni a szomszéd háziállatával. Emiatt van az, hogy egy helyre települve, közösségbe tömörülve élnek, ahol lehet saját fodrászuk, mészárosuk stb.
Holnaptól a vallás nem lehet magánügy?
Egységes, teljes mértékig azonos életstílust kényszerít mindenkire az iszlám, és e térítés kötelezettségét is előírja. Ezért fordulhat elő nap mint nap, hogy azoknak a keresztényeknek a szent helyeit pusztítják, akiknek a jó szándékából élnek, és mindezt teljes lelki nyugalommal teszik, hiszen saját vallásuk parancsai szerint járnak el.
Integrációról szó sem lehet! Soha nem fog sikerülni, ez hiszékeny utópia a részünkről, hiszen ők elutasítanak mindent, ami keresztény (kultúra), és nem muszlim. Angliai példával is élt az előadó, egy ott élő barátja esetét említette: az angol konyha egyik remeke, büszkesége a véres beefsteak, ám erre alkalmas húst nem tud már vásárolni, mivel az iszlám szerint a húst ki kell véreztetni, és a kereslet elve mentén ezt teszik az angol hentesek is.
A legfőbb, amit meg kell értenünk: nekünk, európaiaknak a vallás magánügy, számukra maga az életük minden vetületét meghatározó parancsrendszer, amelynek alávetik magukat. Mi, naiv európaiak azt hisszük, majd az iskolarendszer révén megváltoztatjuk, integráljuk őket. Ez tévedés, soha nem fog sikerülni – állítja dr. Maróth. Az iskolaelhagyók zöme muszlim fiatal, a nők azok, akik tanulnak, akik közül sokan viszik is valamire, viszont ilyen módon ők a párválasztásban maradnak hátrányos helyzetben.
A fiatal muszlim férfiak nem tanulnak, nem dolgoznak, élnek a „lesz valahogy” elv szerint, ugyanakkor kettősség dúl bennük: a társadalomnak nem hasznos tagjai, alacsonyabbrendűek, a vallásuk tanítása szerint viszont az igazság ismerői, birtokosai, felsőbbrendűek. Ez a kettősség feloldhatatlan frusztrációhoz vezet, ami agresszióban nyilvánulhat meg.
Ahol rést találnak, azt kitöltik a muszlimok
A szekularizálódás ilyenformán az európaiak hátrányára válik, a muszlimok nem fognak integrálódni, nem is áll szándékukban, pláne, amíg úgy élhetnek, hogy „egy migráns krőzus egy magyar munkáshoz képest”. Abszurdum, hogy akik 2016-ban „életveszély” miatt jöttek ide, és kértek bebocsátást, idén már hazamennek vakációzni, látogatóba az „életveszélyes” országaikba.
Közben pedig elkezdték Európát átalakítani, ami ma már nem az, ami korábban volt! Mi önként vesszük le a keresztet templomainkról, hogy ne zavarjuk, ne sértsük őket, Európa elkezdett az iszlám törvényekhez alkalmazkodni. Önként – figyelmeztetett az előadó.
A muszlimok erős fegyvere a megrendíthetetlen hitük és a rengeteg gyerekük. Európában – így Romániában és Magyarországon is – hatalmas demográfiai vákuum alakult ki, amelyet első körben a cigányok, másodikban a bevándorlók fognak betölteni. A népességcsökkenés miatt a nyugati gazdaságok sem fenntarthatók, Németország abban a hitben engedte be a bevándorlókat, hogy majd feltöltik a munkaerőpiacot – erre beözönlött az analfabéta, dolgozni képtelen (és nem is akaró) tömeg. Most már beismeri az ország, hogy hibát követett el, de már késő.
Európa óriási válságban van, így ebben a formában nem fenntartható, jelentette ki dr. Maróth. A Közel-Kelet lakossága száz év alatt megkilencszereződött, ezt nem kísérte gazdasági fejlődés, emiatt nyomorognak. A megoldást az iszlámhoz való erőteljes visszatérésben látják, ezért nyerhettek teret a fundamentalisták. Szíria a kivétel, ott valóban válság dúl, a többi országokból érkezők azonban csak szíriainak hazudják magukat.
Az európai jogállam megbukott, mi önként jogkövető társadalom vagyunk, ők viszont csak kacagnak a mi törvényeinken, az egyetlen lehetőség, ha be sem engedjük őket! Ezt maga a katari emír mondta személyesen Orbán Viktornak, idézte fel az előadó.
2030-ra Brüsszelben muszlim többség lesz, Anglia elveszett, ott megfordíthatatlan a helyzet, Franciaország abban a helyzetben van, hogy 5 millió szavazat sorsa előre eldőlt, a muszlimok határoznak arról, hogy ki vezesse az országot. Ezzel párhuzamosan az Oszmán Birodalom rehabilitálása is elkezdődött, a Balkán iszlamizálása zajlik – zárta gondolatait dr. Maróth. Kétségekkel tele jövő előtt állunk…
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tollal és kereszttel
Abban a bizonyos egykoriban, a szocializmusban úgy volt, s mit ad Isten, ma is úgy van, hogy az egyetemeknek megközelítőleg sem volt autonómiájuk. Emiatt ültek börtönökben sokan magyarok. Mi az évfolyamon jogot vettünk magunknak ahhoz, hogy törvényt üljünk a kuruc költészet fölött. Retteghetett volna sok osztrák tábornok még a hévtől is, amellyel „támadtuk és védtük” a magyar irodalomnak ezt a csodálatos sodrását.
Nagy összeesküvések előzték meg a bírósági tárgyalást az évfolyamon, ugyanis majdnem mindenki a védelmet akarta vállalni. Mert hát az volt a nemesebb, gazdagabb, a látványosabb. Az „ügyész” előterjesztette a „vádat”, miszerint a kuruc költészet nem része, nem fenntartás nélküli rétege a magyar népköltészetnek, hiszen jórészt deákok, papok, írástudók tolla alól kerültek ki a dalok, kesergők, legényesek. Mondanom sem kell, hogy méltató elbírálást is kaptunk a segédtanártól; áldott legyen szándéka meg a neve is, hiszen úgy hívták, mint Petőfinét: Szendrey Júlia.
Éppen szembe jött vélem minap Csúzy Zsigmond pálos rendi szerzetes uram, aki II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem kuruc szabadságharcos seregében vala 1705-től prédikátor. Tábori lelkész volt bizony őkelme, harcos is, meg nem is, ám haza- és népszerető a javából. Meg kell mondanom itt is, nem lehetett ám könnyű dolga annyi csata, hányódás, szétszóródás és összesereglés, újabb ütközetek, sebesülések és káromkodások, fohászok és utolsó kenetek osztogatása között vállalni a hit s az Úr igéjének hirdetését. Hogy miért vállalta, azt nem is olyan nehéz megfejteni, hiszen az igazi apostolok, prédikátorok, igazi (s tán mai) népvezérek nem a sült malac oldaláról tekintettek a lelkekre, sebesült katonákra meg száz sebből vérző, elnyomott nemzetükre.
Csúzy Zsigmond hirdette az igét magyar nyelven a magyarok között. Ápolt lelkeket, kötözött testeket; de vállalt szolgálatának valamelyes írásbeli bizonyságát is ránk akarta hagyni. Hadd jegyezzük ide egyik fönnmaradt versét, írásbeli tanúbeszédét annak, mit s miért cselekedett ebben az árnyékvilágban. Mert jaj, a prédikátor, különösen ha frontbéli, nem elszámoltató ám a halandók s elhalók között, hanem maga is el akar számolni a nemzete előtt. Költő is volt Csúzy, és azoktól ugyanvalóst így kéri az igazságos földi bíróság.
„Hazafiúságom ösztönöze arra
Hogy csekély munkámat fordítsam magyarra
Az ellenkezőknek bosszankodására
Az együgyűeknek vigasztalására
Istenemnek pedig magasztalására”
No, ez tiszta beszéd. És ha van odafenn égbéli bíróság, el nem marasztalhatják semmiben a jó kuruc, a pálos prédikátort, hiszen – akár Krisztus apostolai – maga is a közért, a népért, az igaz ügyért harcoló seregekért cselekedett. Szerényebben, mint a mostani szónokok, akik mihelyt közelébe kerülnek a húsosfazéknak, és nem ám a labancnak, a hamari feledés nagy bűnébe esnek, fogadkozásaikat maguk mögé vetik.
Azon az egyetemi bíróságunkon még a vádló is igyekezett védeni valamilyen módon a kuruc költészetet, Thaly Kálmánostól, ha már úgy alakult. Ez a költészet magába foglalta győzelmek, kudarcok, bujdosások nyelvi kincseit, igen, az eseményeket. Mindebben szerepe volt, lám, egy kuruc prédikátornak is. Mert nem a kor történései sodorták magukkal a szegénylegények táborába, hanem maga vállalta a meleg parókia, kolostor helyett a sátrakat s a vigasztaló magyar szót, a latin helyett.
Tán nem is tudta – vagy igen? –, hogy egy nép annyit ér, amennyit hagyatkozni tud az utókorra. Ő maga sem tudta ugyan, hogy mi is marad és mi vész el, hát cselekedett lelkiismerete s meggyőződése szerint népe javára abban a jelenben az elevenekért, a maga tudása, lelki ereje szerint. Azt is vallotta, magának az egyes embernek kell s kötelező eldönteni, hogy éppen a jelenben mivel is lehet hasznos, hogy nyugton aludhatna, ha eljön annak is az ideje majd.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A székely nemzet a vádlott
Az érintettekhez hasonlóan az elmúlt hétvégén szívdobogva vártuk a terrorizmussal vádolt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében meghozandó bukaresti ítéletet. Nem mintha a legkisebb kétely is felmerült volna bennünk a kézdivásárhelyi ifjak ártatlanságát illetően, hanem azért, mert volt alkalmunk megismerni a román titkosszolgálatok és a velük újabban összefonódott ügyészség magyarellenes ténykedéseit.
A hosszas vajúdás után megszületett döntés pedig sajnos igazolta félelmeinket, hiszen Beke Istvánt a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérlete, Szőcs Zoltánt pedig erre való felbujtás miatt börtönbüntetéssel sújtották. Ez pedig annak ellenére is égbekiáltó igazságtalanság, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet, illetve arra történő felbujtás vádja alól – igaz, nem jogerősen, de – felmentették őket. És még akkor is, ha az ítélet időtartalma napra pontosan megegyezik az eddig általuk előzetesben vagy házi őrizetben letöltöttel. Ezek a tények ugyanis szintén az ártatlanságukat bizonyítják.
A tényállás ismeretében úgy vagyunk tehát, mint a mesebeli király, akinek egyik szeme sírt, a másik nevetett. Hiszen örömmel tölt el, hogy nem sóztak a nyakukba hosszú börtönéveket, azonban elszomorító, hogy elhamarkodott és rosszindulatú döntések következtében hónapokat kellett bűnözők között eltölteniük. Annál is inkább, hogy ezért eddig senkit sem vontak felelősségre.
Azt se feledjük továbbá, hogy általuk tulajdonképpen a székely nemzetet ültették a vádlottak padjára – természetesen nem véletlenül. A megfélemlítésünkön kívül ugyanis így szerették volna az autonómiamozgalmat kompromittálni, amint ezt a 73 oldalas vádirat célzatos összeállítása és megdöbbentő hazugságokkal fűszerezett tartalma is ékesen bizonyítja.
Kézdivásárhelyi honfitársaink meghurcolása tehát ellenünk is irányult, a rájuk kiszabott ítélet pedig minket is sújt a következményeivel együtt. Néhány kis létszámú tiltakozást leszámítva mégis a sorsukra hagytuk eddig őket, az elnyomó hatalom karmaiban. Éppen ezért nincsen jogunk beleszólni a folytatással kapcsolatos döntésükbe, azonban erkölcsi és anyagi támogatásukat egyaránt biztosítanunk kell, amennyiben mégis élni szeretnének a fellebbezés lehetőségével. Ha pedig nem vagyunk erre képesek, akkor megértünk a nemzeti pusztulásra!
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Udvarhelyi diáklány az ország legjobb regélője
Szent Lászlóról szóló mondával nyerte meg a székelyudvarhelyi Péter Kriszta a harmadik osztályosok országos regemondó versenyét Marosvásárhelyen. A diáklány először vett részt országos megmérettetésen, nagyon büszke arra, amit elért.
Kilencedik éve rendeznek országos regemondó vetélkedőt harmadik osztályosoknak. Idén tizenöt megyéből harminckét kisdiák vett részt a megmérettetésen. A verseny megyei szakaszán első díjat nyert Péter Kriszta, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulója, így ő ment tovább az országosra, és ott is első lett – tudtuk meg tanítójától, Liszkovics Irmától. Mint a pedagógus elmondta, Kriszta szeret versenyekre járni, népdalokat énekelni, ő maga választott ki három mondát, amelyek közül végül a Szent László füve címűre esett a választás. Szerencsés döntés volt, hiszen a verseny napjáig titokban tartott tematika éppen a lovagkirály volt. A vetélkedő előtt Kriszta mindennap gyakorolta a mondát, amelyet az országos szakaszon legfeljebb három perc alatt kellett előadnia. Végül a marosvásárhelyi Ariel Bábszínházban, székely népviseletben mondta el, és első helyezett lett. A monda a Szól a rege ősi módra című gyűjteményben is megjelent, Kriszta rajzával együtt. Szeretek ilyen versenyekre járni, mert én is tanulok belőlük. Ha nem is érek el dobogós helyezést, akkor is örvendek, hogy ott lehetek, mert annyi szép éneket, regét, mesét és verset hallgathatok, nekem jólesik – fogalmazott Péter Kriszta.
Veres Réka / Székelyhon.ro

A romák képviselőivel tárgyalt Gyergyószentmiklós polgármestere
A téglagyári cigánytelepen élők két képviselőjével tárgyalt Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.
A találkozón jelen volt Adrian Firoiu, a helyi rendőrség vezetője is – derül ki a polgármester Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből. Mint arról beszámol a romák képviselőinek elmondták, mit várnak el tőlük. Ha nem lopnak, nem rongálják a más vagyonát, ha nem kéregetnek úton-útfélen, ha rendben tartják a lakótelepet, tehát ha képesek betartani az alapvető normákat, melyek a békés együttélést szolgálják, akkor bátran és békében élhetnek városunkban, ahogy eddig is. A bejegyzés szerint a romák küldöttjei ígéretet tettek, hogy továbbítják a roma közösség felé is a megbeszélteket.
Gyergyószentmiklós polgármestere közölte, hogy hétfőig hét személy jelezte szándékát: hozzájárulna a közbiztonsági problémák megoldásához a szociális irodához küldött megoldási javaslatokkal. A hét javaslattevőt a közbiztonsági helyzet és a roma közösség problémáinak megoldására alakult munkacsoportba is meghívják.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

Egymilliárd forintot szán idén a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni családi vállalkozások segítésére
Egymilliárd forintot szán idén a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni magyar családi vállalkozások megsegítésére - jelentette be kedden egy nagyváradi fórumon Szilágyi Péter helyettes államtitkár.
A politikus elmondta: a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) döntése alapján 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve. E tematikus év keretében 600 millió forintot készülnek vissza nem térítendő támogatásként kiosztani a pályázó családi vállalkozásoknak, nyáron pedig 200 külhoni vállalkozó számára szerveznek szakmai képzést.
Hozzátette: a program keretében olyan vállalkozásokat kívánnak megszólítani, amelyekben egy-egy család több generációja dolgozik együtt, vagy amelyeket testvérek, házastársak hoztak létre és működtetnek. Megjegyezte: Szabadka, Komárom és Beregszász után kedden Nagyváradon, szerdán pedig Csíkszeredában népszerűsíti a programot, hiszen az a cél, hogy a pályázati lehetőségről minél több külhoni magyar családi vállalkozás értesüljön.
A helyettes államtitkár egy felmérés előzetes eredményeiről is beszámolt. Ezek szerint a határon túli magyar vállalkozások számára a szakképzett munkaerő hiánya és a hitelekhez való hozzájutás a legnehezebb feladat. Azt is megjegyezte: a felmérés szerint a külhoni családi vállalkozások átlagosan 13 főt foglalkoztatnak, és az általuk foglalkoztatottak 57 százaléka magyar. Az átlaghoz képest az erdélyi magyar családi vállalkozások kisebbek (átlagosan 7,3 személyt foglalkoztatnak) és magyarabbak (a foglalkoztatottak 72,4 százaléka magyar).
Szilágyi Péter felidézte: a Nemzetpolitikai Államtitkárság a 2010-es megalakulásakor a határon túli magyar oktatást és kultúrát támogatta, az elmúlt években azonban hangsúlyossá váltak a gazdaságfejlesztési programok. Megemlítette a vajdasági magyar vállalkozásokat 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési csomaggal, a kárpátaljai vállalkozásokat pedig 34 milliárd forintos csomaggal segítették. Hozzátette: most a horvátországi és a szlovéniai, majd a felvidéki magyar gazdasági szereplők következnek.
"A cél az, hogy minél hamarabb elinduljon a gazdaságfejlesztési program Erdélyben is. Mivel az erdélyi magyarság a legnagyobb külhoni nemzetrész, ezt a gazdaságfejlesztési csomagot alaposan elő kell készíteni" - mondta az MTI-nek a rendezvény után a helyettes államtitkár.
Szilágyi Péter elmondta: nem zárult le a 2016-os tematikus év programsorozata sem. A külhoni magyar fiatal vállalkozók idén 230 millió forintos keretre pályázhatnak. Hozzátette: minden nemzetpolitikai támogatásnak az a célja, hogy ne az apadásról, az elvándorlásról, hanem akár munkaerőhiányról, és a demográfiai mutatók pozitív alakulásáról lehessen beszélni a Kárpát-medencében.
A nagyváradi fórumon Csidei Krisztina, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület ügyvezető titkára beszélt az egyesület céljairól, és a Kárpát-medencei magyar családi vállalkozások előtt álló kihívásokról. Mint fogalmazott, a nyugat-európai sok generációs családi vállalkozásoktól eltérően a kelet-európai családi vállalkozásokban most váltja a második generáció az elsőt. Hozzátette: az egyesület épp e generációváltás elősegítése céljával jött létre.
A keddi nagyváradi rendezvény sikeres helyi családi vállalkozások bemutatására is alkalmat teremtett. Gazda Árpád / MTI

A német modell és a magyarság
Románia még mindig nem jutott el oda, hogy az 1995-ben aláírt Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltak vállalásait teljesítse – hívta fel a figyelmet Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, miután az alsóházban tegnap elfogadták azt a törvénytervezetet, amely garantálja a magyar nyelv használatát az egészségügyi és különféle szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a 20 százalékot vagy az ötezer főt.
Huszonkét évet kellett várni tehát, hogy Románia egyik nemzetközi dokumentumban is rögzített vállalását teljesítse, s még mindig nem tudjuk, miként működik majd a gyakorlatban ez az amúgy rendkívül fontos jogszabályi előírás. Fontos megjegyezni, hogy ezúttal nem valamiféle szimbolikus töltetű, történelmi-kulturális vetülettel, dimenzióval is bíró intézkedésről van szó, hanem egy nagyon is gyakorlati, mélységesen emberi dologról: arról, hogy a beteg saját anyanyelvén tudja elpanaszolni baját az őt ellátó orvosnak, egészségügyi-szociális személyzetnek. A legvadabb, legelvakultabb román nacionalisták is nehezen tudnák ebbe belemagyarázni, hogy miként sérülne a román állam tekintélye, nagysága, egysége, területi épsége vagy jövője azzal, ha egy beteg, gondozásra szoruló egyén nagyobb esélyt kap a megfelelő ellátásra, a gyógyulásra azáltal, hogy anyanyelvén kommunikálhat. Mégis: 22 évet kellett várni erre csak a Charta aláírásától – ha az 1989-es változástól számolunk, akkor majdnem 28 esztendőről beszélhetünk. Felmerül hát a kérdés: ha két és fél évtized kellett egy ilyen alapvető, jobb helyeken természetesnek számító intézkedés törvénybe foglalásához, mennyi idő szükségeltetik, hogy a többi jogos elvárásunkat teljesítsék? Hogy mondjuk szabadon használhassuk jelképeinket, hivatalos regionális nyelvvé nyilvánítsák a magyart, horribile dictu: a gyulafehérvári nyilatkozat szellemében autonómiát biztosítsanak számunkra? Mennyire felháborító, mélységesen cinikus mindezek tükrében Klaus Iohannis államelnök legújabb nyilatkozata, melyben újfent azt ecseteli, milyen csodálatos, modellértékű a román állam kisebbségpolitikája! Szinte hihetetlen is, amint Románia elnöke a példás román–német együttélésről zeng ódákat, miközben maga is azon nemzeti kisebbség tagja, amely a nemzeti homogenizációra törekvő román állampolitikai törekvések áldozatává lett, s pár évtized alatt gyakorlatilag eltűnt az országból. Ez tehát a példaértékű modell végeredménye? A kisebbségben élő nemzeti közösségek felszámolása? Ezt a modellt ajánlja mindenki figyelmébe a szász származású román államelnök? És nem dől össze a világ, és nincs, aki tiltakozna, nincs, aki cáfolná szavait...
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Teljesíthetetlen célokat tűztek ki? (Vitát szül a bértörvény)
A szakszervezetek és a pénzügyi elemzők is elégedetlenek a koalíció egységes bértörvény-tervezetével, amelyet az SZDP hétfőn hozott nyilvánosságra. A közigazgatási szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőznek, ha a közepes rangú hivatalnokok béreit nem emelik a többihez hasonló arányban, a pénzügyi szakemberek pedig a görögországihoz hasonló gazdasági összeomlástól tartanak. A Hotnews hírportál arról tudósít, hogy már jövőtől gyökeresen megváltozik az adórendszer.
Középen kimaradtak
A közigazgatásban dolgozó szakszervezeteket tömörítő szövetség képviselői szerint csak a helyi választottak és a polgármesterek részesülnek jelentős fizetésemelésben, a közepes rangú hivatalnokok nem, így a következő időszakban előfordulhat, hogy leáll a munka a polgármesteri és adóhivatalokban. A kormány egyértelmű rosszindulatot mutat a helyi közigazgatás iránt, amely nagyszabású, országos tiltakozásokra készül, a helyi adóhivatalokban dolgozók pedig fontolgatják az adó- és illetékbegyűjtés bojkottját – közölte Pompiliu Buzduga, a közigazgatásban dolgozó szakszervezeteket tömörítő szövetség alelnöke, aki úgy véli: a törvénytervezet kidolgozói csak saját szenátori, képviselői, polgármesteri és alpolgármesteri béreiket emelték, a szakszervezeteknek pedig a megkereséseire sem válaszoltak. Óriási lehet a deficit
Éppen a kétszerese a bérezési törvénynek a költségvetésre gyakorolt hatása, mint amennyit a kormány állít, 2018-ban a hiány meghaladhatja a bruttó hazai termék (GDP) 5,7 százalékát – nyilatkozta tegnap a Pénzügyi Tanács elnöke. Ionuţ Dumitru szerint eddig azt mondták, hogy négy év alatt 30 milliárd lej körül alakul a bértörvény költségvetésre gyakorolt hatása, de már most látszik, hogy ennek csaknem a kétszerese, 50–60 milliárd lesz. „Jelenleg nem áll rendelkezésünkre minden adat a pontosabb számításhoz. 2018-ban viszont óriási lesz a hatás. Az orvosok és asszisztensek béremelését teljes egészében jövőre ültetik gyakorlatba, ami helyenként akár 150 százalékos is lesz. Az oktatásban 50 százalékos lesz az emelés a 2017-es szinthez képest, máshol 25 százalékos. 2018. január elsejétől a közszférában átlagosan 40–50 százalékkal magasabbak lesznek a fizetések, mint 2017-ben. 2018-ban az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása 25 milliárd körül alakulhat, ami a GDP 1,8 százaléka” – fejtette ki. Ionuţ Dumitru szerint nehéz lenne azonosítani azokat az intézkedéseket, amelyekkel csökkenteni lehetne a költségvetési hiányt. „A számok maguktól beszélnek, és minden képzeletet felülmúlnak. Az Európai Bizottság 2018-ra 3,9 százalékos deficitet vetített előre béremelések nélkül, még hozzá kell adnunk az 1,8 százalékot, s ez csak a bérezési törvény” – figyelmeztetett Dumitru.
Gyökeres adóreform jön
Várhatóan már 2018. január elsejétől gyökeresen módosulna az adórendszer Romániában: az erről szóló tárgyalások megkezdődtek a pénzügyminisztériumban – tudta meg a HotNews. A portál minisztériumi forrásokból arról értesült, hogy a kormány az üzleti szféra képviselőivel és az adószakértőkkel konzultál az egységes adókulcs eltörléséről, a progresszív adózás és a családi adókedvezmények bevezetéséről. Az egyik legfontosabb újdonság az lenne, hogy az egyéni adóbevallást a családi vagy háztartásonkénti adóbevallás váltaná fel. Az új rendszerben adót az adott család egy főre jutó jövedelme alapján számolják ki, a családok pedig bizonyos költségeket le is írhatnak az adóalapból. A családi adókedvezményeket egyébként Magyarországon is alkalmazzák – írja a Maszol. A tervek szerint Románia január elsejétől váltaná progresszív adózási rendszerre az egységes, 16 százalékos adókulcsot: a 2000 lej alatti jövedelmek adómentesek lennének, a 2000 fölöttiek adója 10 százalékos lesz, a nagy jövedelmekről még nincs döntés. A progresszív adó 2018-tól történő bevezetése az SZDP kormányprogramjában is szerepel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bekérették a román nagykövetet
A nemzetközi környezetvédelmi normák betartására kérte Romániát Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára – közölte a tárca tegnap.
A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár az Aranyos folyó szennyezésével kapcsolatban tájékoztatta a román diplomatát, hogy miután április 3-án hatmillió liter kénsavas szürke iszap ömlött a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozó Aranyos folyóba, a román hatóságok az eset után négy nappal, április 7-én tájékoztatták először hivatalosan a magyar felet. Hangsúlyozták: Románia ezzel elhanyagolta a hasonló környezeti veszélyhelyzetekről való azonnali tájékoztatásra vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit, amit a magyar kormány elfogadhatatlannak tart. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírbörze
Nők a gazdaságban
Hozzáadott érték – Nők a kelet-közép-európai gazdaságért címmel szervezett konferenciát Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa Csíkszeredában, azzal a céllal, hogy a gazdasági szereplők közötti tudásátadásra, tudásbázis építésére és horizontális kapcsolatrendszer kialakítására biztosítson lehetőséget. A részt vevő előadók arra keresték a választ, hogy mit tehetnek a régió növekedése érdekében a gazdaság női szereplői. A rendezvényen a Magyar Nemzeti Kereskedőház sepsiszentgyörgyi irodájának szervezésében húsz Kovászna megyei női vállalkozó vett részt, Rácz Lilla (Daniel Kastély Szálló) és Grubisics Csaga (Csagasa Visual Communication) panelbeszélgetésben mutatta be tevékenységét.
Csökkent az átlagkereset
A januárinál kevesebb volt a nettó átlagbér februárban, amikor 7,5 százalékkal nőtt a közigazgatásban dolgozók és 2,5 százalékkal a tanügyi alkalmazottak fizetése, de 1,2 százalékkal visszaesett az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók bére. A csökkenés oka, hogy az előző hónapokban különböző alkalmi prémiumokat vagy ajándékokat kapott az alkalmazottak egy része – közölte az országos statisztikai intézet. A bruttó átlagfizetés februárban 3108 lej volt, 1,9 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban; a nettó átlag 2236 lej volt, ami 2,8 százalékkal, vagyis 64 lejjel kevesebb, mint januárban. A februári bér reálértékben 4,7 százalékkal marad el a januáritól. Tavaly februárhoz képest 14,7 százalékkal nőtt az átlagbér. A legjobban az IT-szektorban keresnek az alkalmazottak, ott havi 5631 lej a nettó átlagbér, a legrosszabban a vendéglátásban fizetnek, ott 1351 lejt visznek haza a munkavállalók. Ahogy jött, el is ment
Átlagosan, háztartásonként havi 2700 lejt tettek ki a tavalyi év utolsó negyedében a lakossági kiadások, ami egy főre több mint 1000 lejt jelent, és a bevételek 87,2 százalékát teszi ki – derül ki az országos statisztikai intézet által nyilvánosságra hozott adatsorokból. Az átlagos havi bevételek eközben háztartásonként 3085 lejt tettek ki, ami egy főre 1168 lejt jelent. Ebből az összegből 2735 lej volt pénzbeni jövedelem (1035 lej/fő), amihez még 350 lejnyi (132 lej/fő) természetbeni jövedelem adódott hozzá. A háztartások bevételeinek 58,4 százalékát a fizetések és az ahhoz kapcsolódó pénzösszegek jelentették, 22,5 százalék érkezett szociális segélyből, 2,2 százalékot a mezőgazdasági jövedelmek tettek ki, a nem mezőgazdasági tevékenységből származó egyéni bevételek 2,4 százalékra rúgtak, különféle javak értékesítéséből a bevételek 1,5 százaléka származott. Jelentős arányt, 11,3 százalékot tesznek ki a természetbeni jövedelmek is, ebből 9,9 százalékot a saját termelésű mezőgazdasági termékek. A kiadások java része élelmiszerekre és nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkekre ment el, majd az adók és különféle hozzájárulások, illetve a háztartással kapcsolatos kiadások következnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

...olyan nem jó emlékezni ezekre…
Minden vagyonukat elvették, házukból elűzték; iskolába nem vették fel, édesapját koncepciós perben elítélték; élete első fele, a fiatalkora nélkülözéssel, megaláztatással telt – és mégsem lett megkeseredett ember. Incze – született Balázsy – Ilona túl a nyolcvanadik évén derűs nyugalommal szemléli az életet. Csak amikor emlékezni kell, akkor futja el szemét a könny.
A Balázsy család utolsó két generációjának sorsát a kommunista rendszer visszaélései határozták meg. Balázsy Károly Pál (Ica néni édesapja) a partiumi Érszentkirályon született 1912-ben, legkisebb fiúgyermekként ő maradt a családi házban. Nagy birtokon gazdálkodott, talán ez lehetett az oka, hogy teológiára és földrajz–történelem szakra is csak két-két évet járt. Annak ellenére, hogy egyetemet nem végzett, a vidéki értelmiséghez tartozott, szülőfaluja és még két szomszédos település jegyzője volt a tasnádi járásban. Legnagyobb lánya, Ilona születésekor a saját öröksége és a felesége hozományaként kapott mellé vásárolt még ötven hold földet – bizonyítékaként annak, hogy hosszú távra tervez. A sors azonban nem úgy akarta. Előbb a Groza-kormány agrárreformjának esett áldozatul birtoka java, majd 1949-ben, március 3-án éjszaka megjelentek az elvtársak lakásán… A Balázsy család vergődését, olykor kétségbeesett harcát a túlélésért annak a vészterhes kornak még élő tanúja, Ica néni meséli el.
Édesanyám csak jajgatott
– Nem tudom, hány száz hold földünk volt, édesapámnak is, édesanyámnak is sok volt. 1947-ben nagy részét elvették, csak 64 hektárt hagytak meg, ennyit tudtunk igazolni 1990 után, mikor visszaigényeltük a házat és a földet. Aztán 1949-ben azt is elvették. Éjjel mentek – mi, a nagyobbik húgommal akkor nem voltunk otthon –, tizenkét óra után, több ember körbevette a házat, hogy nehogy megszökjenek, felzörgették édesapámékat, és felszólították, vagy a vagyonáról, vagy az életéről mondjon le. Édesapámmal íratták meg a saját kilakoltatási kérésüket, mert az elvtársak nem nagyon értettek a betűvetéshez. Szüleim nem tudtak csomagolni sem, a helybeli emberekből, aki jobbindulatú volt, az pakolt fel ezt-azt. Az egyik a tiszti csizmát rakta egy zsákba, édesapám rászólt, ne tedd bele, mert tönkreteszed a szárát, hát az volt a szerencse, hogy nem hallgatott édesapámra, felcsomagolta a csizmát. Édesanyám csak jajgatott, jajgatott.
Mikor vitték el édesapámékat, a lovak nem akartak elindulni. Az egyik az a ló volt, amelyiket még csikókorában az anyjával elvittek a németek a háborúba, de visszajött, mert még kicsi korában megszoktatta a kocsis, reggelente kockacukrot tett a tornácra, minden nap ott ropogtatta, mi gyermekként nagyon élveztük. Ez a csikó közben nagy ló lett, ezt fogta be Victor bácsi – román ember volt – a futószekér elé, mert volt kocsink is, ilyen sárga, de annak ott kellett maradnia. Valamelyik elvtárs akarta kivezetni a szekeret, de a ló nem mozdult. Akkor édesapám átvette a gyeplőt, úgy mentek el Tasnádra, mert oda tartoztunk járásilag. És amikor oda elvitték, azt mondták, hogy minél messzebb, legalább kétszáz kilométerre menjenek a falutól. Nekünk minden rokonságunk a környéken élt és Budapesten, de már akkor le volt zárva a határ, édesapámék nem mehettek Magyarország felé. Nagyapát börtönbe tették, mert nem tudta fizetni a kvótát, amivel ők meg voltak róva, sőt, édesapámnak a testvérét is, és a másikat is, mind börtönbe zárták, mivel nem tudták teljesíteni a beszolgáltatást, elvették tőlük is a házat, aztán később visszaadták üresen. És akkor édesapámék ide jöttek, Háromszékre, mert a lelkészünk, Dénes Dezső idevaló volt, az édesapja, Dénes János bácsi Illyefalván volt lelkész. Szerencse, hogy a másik fia, az orvos, otthon volt, édesanyám és a kisebbik húgom – három éves volt akkor – nagybetegek voltak, mert nyitott vagonban kellett utazniuk, és hideg volt akkor, március 3-án, 1949-ben.
Mindenki félt tőlünk
Édesapám, bár jegyző volt, semmit sem sejtett arról, hogy mi fog velük történni. Mikor kezdtek jönni ezek az elvtársak, őt már mellőzték. Mi, a nagyobbik húgommal iskolában voltunk Királydarócon, egy özvegyasszonynál laktunk egy nagy szobában egy tanárnővel, ő már tudta. Hogy honnan? Csak mondta a néninek, és mi is hallottuk, na, éjjel elviszik Kaisleréket, Szúnyogékat, de Balázsyt nem említette. Reggel a cselédleányunk kihívott engem, s mondta, hogy a tekintetes úrékat elvitték az éjjel. Én egyet ordítottam, mert nagyon anyás voltam. Na és akkor minket elbújtattak egy faluban, hogy minket is ne vigyenek el, de persze aztán mi is idejöttünk, mert tizenkét évesen mihez kezdtem volna? Olyan nem jó… Nem nagyon szoktam emberek előtt beszélni, ha kérdeznek, egy tőmondatban valamit… Olyan nem jó emlékezni ezekre… Illyefalván nagyon jó volt Dénes János bácsinál, a papnál, a falubeliek is sokat segítettek. De onnan is el kellett menni. Szentgyörgyön egy kamrában laktunk a Kossuth Lajos utcában évekig (a házat, melynek udvarán állott az a kamra, az 1980-as évek elején lebontották, helyére tömbházat építettek – szerk. megj.), egy ágy volt benne, egy kicsi asztal és egy vaskályha. Mikor a kabátot fel akartuk venni, kimentünk az ajtó elé. A házinéni megengedte, hogy mi, gyermekek, ott aludjunk náluk. Este bementünk, reggel megint vissza a kamrába. Előbb minden éjjel, aztán hetenként kétszer édesanyámékat felzörgették a milicisták, hogy ott vannak-e, nem hagyták-e el a várost. A buletinjukban (személyazonossági igazolvány – szerk. megj.) benne volt a D. O. (domiciliu obligatoriu – kényszerlakhely). Mi, gyermekek, szabadon járhattunk, de szüleinknek minden reggel kellett jelentkezniük hét órakor a milícián, és ott nem is kell mondjam, hogy beszéltek velük. Sok nyomorúság és megaláztatás ért minket. Mindenki félt tőlünk, még köszönni is, a templomban is úgy húzódtak el tőlünk. Benne voltam az iskola tánccsoportjában, abból is kirúgtak, mert az voltam, aki.
Az Úristen mindig kirendelte
Volt olyan nap, hogy azt kérdezte édesanyám: mit főzzek, mivel mosom ki a ruhátokat? Nem volt semmink, mert nem engedték dolgozni őket, csak napszámba. És akkor jött a postás, és hozta a szelvényt. Azok az egyszerű falusi román és magyar emberek küldték a csomagot otthonról, azokból a falvakból, lisztet, a lisztbe beletéve a tojást, szalonnát, házi szappant. Az Úristen mindig úgy kirendelte, hogy épp akkor jött a csomag, amikor legnagyobb szükség volt rá, és nem egyszer. Volt, hogy egy hétig csak krumplit ettünk, de akármilyen nyomorúságban is volt részünk, édesanyám soha senkitől kölcsön nem kért. Foltozott cipőben jártunk, szombaton a kartonruhánkat megmostuk, reggel kivasaltuk, tizenegy órakor úgy mentünk a templomba. De soha ezért mi nem zúgolódtunk, nem békételenkedtünk, nem irigyeltük azt sem, hogy az elvtársnőnek a leánya szép selyemruhában meg mindenben járt. Csak a kisebbik húgom nem értette, ő nagyon jó tanuló, osztályelső volt, akkor avatták a pionírokat, és őt nem vették fel. Úgy el volt keseredve, annyit sírt az a gyermek! Akkor aztán kezdték magyarázni édesanyámék, hogy miért nem kapott piros nyakkendőt. Én tudtam is, értettem is, hiszen innen is, onnan is kitettek, kultúrműsorból, tánccsoportból, mindenből, de Editke olyan kicsike volt még, nem tudta megérteni és nem tudta elfogadni, hogy ő ilyen.
Aztán megengedték két vagy három év után, hogy hazamehessünk, meglátogassuk nagymamát, édesanyámnak az édesanyját, de arról jobb nem is beszélni. Sok a jóérzésű ember, de volt olyan is, aki…
Édesapámnak nem lévén fiúgyermeke, azt akarta, hogy a nagyobbik húgommal együtt gyógyszerészek legyünk, és akkor felírhattuk volna: Balázsy gyógyszertár, hogy a név maradjon meg. Sikerült a felvételink, de mikor meglátták a papírjainkat, azt mondták, hogy sajnálják. Végül aztán elmentünk Nagykárolyba, az állategészségügyi technikumba, mert először azt hittük, hogy tanítónők leszünk, de hát azonnal kirúgtak a képzőből is, az állategészségügyi volt az utolsó, azt mondta ott egy nagyon kedves titkárnő, drága gyermekeim, ti ezzel a papírral ne menjetek sehova felvételizni, mert titeket nem vesznek fel sehova sem. Ami úgy is volt. Végül elvégeztem a nővérképző iskolát, volt egy illyefalvi kislány, azt kitették, engem megsajnáltak, meghagytak. Az Úristen mindig megsegített, mindenben. Az internátusban volt egy angyalosi lány, az mondta, a kulákoknak még csak az ivadékának is ki kell csavarni a nyakát – a két kezével mutatta, hogyan – és összetaposni. Egy másik lány, Irmuska, azt mondja, te, nem szégyelled magad, jól tudod, hogy Balázsy Ica kicsoda, és te így beszélsz. Aztán elhallgatott. Csűry István – akinek a fia most püspök Nagyváradon –, ő udvarolt nekem, de én azt mondtam, nem megyek paphoz férjhez, mert a családban elég pap van, és én városon akarok élni. A húgom meg azt mondta, ő falura szeretne kerülni. Na, ő került városra, én pedig falura, jó messzire, Szolokmába. Mert mégiscsak paphoz mentem férjhez, s hál’ Istennek, jól. (folytatjuk)
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyen a vándorkiállítás
A protestáns oktatás ötszáz éves története
A megyei múzeum várbeli épületében két hétig látható a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás, amely a reformáció 500. évfordulójára ez év végéig 15 helyszínen mutatja be a Kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák történetét, értékteremtő munkáját, neves oktatóit és hírnevet szerzett diákjait. Megvalósítója a Református Tehetséggondozó Alapítvány az iskolák számára kiírt
Rejtőzködő kincseink pályázat révén.
A nagyalakú színes molinók képeken és rövid szövegeken át érzékeltetik a reformáció hatását az oktatásra. Azt a folyamatot, ahogy a nemzeti nyelvű prédikáció, nyomda és az iskola a társadalmi megújulás eszközeivé váltak, és „a reformáció a nemzeti kultúrák kibontakozásának a táplálója lett”. A molinók közötti térképeken a 16. század végétől kezdve minden században a közép- és felsőfokú protestáns – református, evangélikus, unitárius – iskolák eloszlását láthatjuk a korabeli Magyarországon.
Az április 8-i nyitóünnepség igei köszöntőjét Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör unitárius esperese mondta.
„Fel kell mutatnunk a múltunkat, a jelenünket a kibontakozni látszó jövő reményében. Sőt, ennél is többet, mert mi tudjuk azt, hogy protestáns hívőnek lenni nem tiltakozást jelent, hanem azt, hogy valaki, valami mellett kiállunk, tanúskodunk. Aki Isten igazsága mellé áll, önmaga is világosság lesz, és továbbadja az igazi fényt, amit maga is kapott kegyelemből – hangzott el Jakab István igei köszöntőjében. A kősziklára épített ház példázatából kiindulva Kecskés Csaba hangsúlyozta, hogy a felekezeti iskolák is kősziklára épített házak voltak. A hit, a tudomány, az erkölcsi tartás, az anyanyelv nemzeti kultúrkincsünk megőrzésének várai és bástyái, és azoknak kell lenniük a mában és a jövendőben is. Sok mindenért lehetünk hálásak az előttünk járóknak, a reformátoroknak, fejedelmeknek, nagyszerű tanároknak, diákoknak, akik az örökséget, amit a kiállítás bemutat számunkra, megőrizték. Ezt az örökséget kell tovább éltetni, megharcolni érte, ha kell, nap mint nap, hiszen sokan próbálják megfojtani azt, ami újra él.
Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor Péter Ferenc megyei tanácselnök üdvözletét tolmácsolta, majd Illyés Gyula verséből (A reformáció genfi emlékműve előtt) kiindulva igennel erősítette meg a költői kérdést, hogy szükség volt-e a reformációra. Amint a kiállítás pannói igazolják, az anyanyelvű oktatás alappilléreit, a felekezeti iskolákat adta, a bibliafordításokat és az ösztönzést a katolikus egyház megújulására és egy újabb felekezeti iskolahálózat kialakulására, amelyért ma nehéz küzdelmet vívunk Marosvásárhelyen.
Dr. Papp Kornél, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának titkára beszámolt arról, hogy Marosvásárhely a vándorkiállítás nyolcadik helyszíne a Kárpát-medencében.
Az 500 esztendő 15 nemzedék munkásságának mozaikszerű bemutatását öleli fel. Teszi ezt 37 molinóval, hét térképpel, régi oktatási segédeszközökkel, fotófallal, felpróbálható tógával, a peregrinációt, a diákok külföldi egyetemre járását bemutató rajzfilmmel, érintőképernyőn megtekinthető adatokkal, játékkal, hogy élményt jelenthessen a látogatók számára.
A kiállítás választ ad az 1990-es évek óta gyakran elhangzó kérdésre, hogy miért foglalkozik az egyház a nevelő-oktató munkával. A protestáns, keresztyén értékadó köznevelés fél évezredes hagyománya mögött szilárd nevelési tapasztalatok állnak. A protestáns iskola nem egy reformpedagógia a sok közül. Ötszáz év alatt sikeresen integrálta Comeniusnak a 17. században újszerűnek ható pedagógiai elveit, a 18. századtól bevezette a természettudományos oktatást, majd a tehetséggondozás és a nőnevelés referenciaiskolájává vált a 20. század első felében. Az 1920-as évektől az államosításig, ahogy az újraindulástól napjainkig, a hagyományos és az újonnan fellelt értékek felmutatása és megtartása a magyar protestáns iskola célja, függetlenül attól, hogy mely állam területén végzi szolgálatát. Erkölcsi útmutatást ad egy erkölcsvesztett világban, ezért áll a támadások kereszttüzében – mondta dr. Papp Kornél, majd hozzátette: ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Bizonnyal senki, itt, Marosvásárhelyen sem.
Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás. A pannókon olvasható szöveg nagy része a bemutatott iskoláktól származik, Ősz Sándor Előd az erdélyi anyag összeállításában nyújtott segítséget. Gáborjáni Szabó Botond debreceni gyűjteményi igazgató egységes szemléletre fűzte fel a protestáns oktatás fél évezredéről szóló háttéranyagot. A történeti tartalomhoz szervesen kapcsolódó térképek Nagy Károly Zsolt, az MTA tudományos kutatójának munkáját dicsérik, a kiállítás anyagát Czenthe Miklós, az evangélikus levéltár igazgatója lektorálta. A kiállítás a Református Emlékbizottság anyagi támogatásával jött létre. Rajtuk kívül dr. Papp Kornél köszönetet mondott a megyei múzeumnak, amiért helyet adott a kiállításnak.
Végül Benedek Zsolt történelemtanár, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója beszélt erdélyi szemmel a kiállításról, amely a reformáció kezdetétől századokra felbontva mutatja be az iskolák megjelenését. Számunkra azért is fontos a tárlat, mert a református iskolákról szólva már tíz jut eszünkbe Erdélyben, és a többi közül csak néhányról van tudomásunk. A tárlatot bejárva tudatosul bennünk az is, hogy nemcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmáron, Nagyenyeden stb. voltak református intézmények, hanem olyan városokban is, mint például Nyíregyháza vagy Mezőtúr, s ez utóbbit korábban alapították, mint például a debrecenit. Érdemes végigolvasni a molinókon levő szövegeket, amelyek a rövid iskolatörténet mellett felsorolják az adott intézményekben végzett híres személyiségeket, és érdekes mozzanatokat emelnek ki a felekezeti iskolák történetéből. Akinek nem volt türelme végigolvasni a pannókon levő szöveget, gazdag, szép színes prospektust kapott ajándékba, amelyben a kiállításon szereplő minden információ megtalálható.
A beszédek közötti szünetekben a marosvásárhelyi Református Kollégium kisebb és nagyobb diákjainak műsora hangzott el Enyedi Csaba lelkész vezényletével.
Szép, tartalmas kiállítás érkezett az elmúlt hét végén Marosvásárhelyre, és csak sajnálni tudjuk, hogy kettő kivételével az erdélyi református kollégiumok, amelyek a magyarság jelentős személyiségeit nevelték, nem szerepelnek közöttük.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

A X. Simonyi Imre Szavalóverseny sikere
Ügyes versmondók éltették a hagyományt
Április 7-én délután családias hangulatú szavalóversenyre került sor Simonyifalván. Már tizedik alkalommal rendeztük meg a Simonyi Imre költőről elnevezett versenyt. Arad megye magyar iskoláiból, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Zimándújfaluról, Erdőhegyről, Ágyáról, Zerindről, Vadászról, Kisiratosról és Simonyifalváról érkezett az a 49 szavaló, aki szabadon választott verssel lépett a zsűri elé, négy kategóriába osztva. Az alsó tagozatosok az iskolában szavaltak, a felsősök pedig a kultúrházban. A zsűri elnöke Fekete Réka volt, az Aradi Kamaraszínház művészeti titkára, továbbá Brittich Erzsébet, Szivós László, Kiss Anna, Farkas Olga és Kovács-Finta Katalin értékelték a szavalókat. Nagyon sok díjat kiosztottak, hiszen a támogatóknak köszönhetően sok értékes jutalom állt a szervezők rendelkezésére. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Gyula város Polgármesteri Hivatalának, a békéscsabai nyomdának és a Frabeiro Egyesületnek az anyagi támogatásért. Helyhiány miatt nem tudunk minden díjazottat megemlíteni, de mindenki ügyesen és bátran szerepelt, a zsűri szerint minden évben emelkedik a verseny színvonala. Az izgalmas eredményhirdetés után együtt elfogyasztották a simonyifalvi pedagógusok által készített finom töltött káposztát. A szavalóverseny hagyománya él, nekünk az a dolgunk, hogy tovább ápoljuk. Jövő áprilisban mindenkit szeretettel várunk vissza!
Péter Dalma, a Simonyi Imre Általános Iskola igazgatója / Nyugati Jelen (Arad)

Felszíntől az alapig
Fontos, hogy a parlament megszavazta az anyanyelvhasználatot lehetővé tevő törvénymódosítást az egészségügyben. Olyan előrelépés a kisebbségi jogok bővítése terén, ami megerősíti, hogy az RMDSZ és a kormánykoalíció együttműködési megállapodása működőképes. Már néhány éve nem ment át a parlamenten törvénykezdeményezés, amely lényegesen bővítette volna a kisebbségi jogokat. Ez jelzés volt arra, hogy Románia lezárt egy fejezetet, és megoldottnak tekinti a kisebbségi kérdést.
A tegnapi lépéssel felébredt ismét annak a reménye, hogy nem jutottunk el az út végére, van még tovább, nem lehetetlen ismét megnyitni a kisebbségi jogok bővítése felé vezető utat, amit a román állam szinte valamennyi párt egyetértésével lezártnak tekintett, és azt a hamis illúziót keltette, hogy Románia a nemzeti kisebbségek Kánaánja. Mi tudtuk, hogy ez nincs így, és az elmúlt időszak nemzetközi lobbitevékenysége remélhetőleg az európai kancelláriákban és a tengeren túlon is lassan szétforgácsolja a hamis propagandaképet, amit Románia szeretne magáról elhitetni.
Az eddigi tapasztalat szerint azonban nem lehet karba tett kézzel ülni és a sikernek örvendezni, mert minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle, vagy amennyire érvényt szereznek neki. Ez hatványozottan igaz Romániára, amely cseppet sem a törvények betartásáról híres, főleg, ha a nemzeti kisebbségek jogairól van szó. Számos kisebbségi jog biztosítva van már papíron, de ezeknek mai napig nem sikerült érvényt szerezni az etnikailag sokszor elfogult állami intézmények mulasztása miatt. Az egészségügyben az anyanyelvhasználat lehetőségének már az európai nyelvi chartán keresztül biztosítva kellett volna lennie, ha Románia komolyan vette volna nemzetközi vállalásait, de nem tette, ezért fordulhatott elő az olaszteleki lány kolozsvári esete, ezért volt szükség a mostani törvénymódosításra.
Borbély István / Szabadság (Kolozsvár)

Szemlélődés közben Tudoran Klára tárlatán
Textilmontázsok és színes grafikák álomvilágába hívogatnak Tudoran Klára alkotásai a Minerva-házban megnyílt Spirituális kapuk című tárlatán. Csalogató cím, hiszen ki az, aki nem szeretné, hogy serkentő és pihentető, komoly és játékos vágyak festői panorámájában rátaláljon saját emlékeire s bennük rejtett titkaira beváltásuk ígéretében? Szerintem, eme rátalálás reményében lépte át a kiállítás jóreménység-kapuját a tárlatra igyekvők színe-java az április 4-i megnyitón.
Ám vigyázat! A belépés varázslattal kezdődik. Az átviteli mágia hatalmát idéző varázslat ez: megálmodni vágyaink teljesülését azon a bizonyos eszme- és érzelemtársító mezsgyén, a senki földjén, ami nincs is, és mégis van, ami a metaforák csábító világába vezet. Erre a varázslatra elsősorban azok hivatottak, akik alvás közben (vagy helyette) álmodni is merni tudnak, akik gyermekkoruk hitével együtt megőrizték emlékeiket, sőt máig gazdagították őket. Mert azok számára, akik az álmok világát nem értékelik, akik elfelejtették gyermekkoruk csodáit, és akiknek nincs amire emlékezniük – azok számára az álomhajó csábító hívogatása rövidre záródik. Picasso mondotta, minden gyermek művésznek születik, a kérdés az, hogy mit tegyünk, hogy annak is maradjon öregkoráig.
Csendes kíváncsiságukat nem szívesen törtem meg a szokásos előmagyarázatokkal. Ilyenkor, úgy érzem, őket is, magamat is megfosztom a felfedezés örömétől. Emiatt csak egy-két alkotás befogadásának bensőséges örömét áldozom fel az értelmezés mágiáján, amolyan félig-meddig vezetett megértéssel, a többit érintetlenül a nagyérdemű birtokbavételére bízva.
El kell mondanom, hogy Tudoran Klára saját műfajt dolgozott ki magának alkotásai életre keltéséhez: a textilmontázst. Kertészeti hasonlattal élve, akár a melegágy a palántáknak, a műfaj is szülőágya a műformának. A textilmontázs sajátosan egyéni műfaj. Kelmék, vásznak, selymek, s még sok más textília anyagából alakul ki, beleértve az anyagok eleve adott színét, kitapinthatóságát, visszfényét. Térbeliségében a festészet és szobrászat homogén közegei között húzódik meg. Szerénységében nem méri össze magát a dombormű évezredes vonásaival. Nem kő, nem fa, se nem metál, hanem emberi öltözék lenge anyagaiból származik. És összerakottságában kiválóan alkalmas a benne születő alkotás üzenetének felöltöztetésére, és rögtöni továbbítására. Ám eredetében magával hozza forrása szinesztéziás érzékelhetőségét. Ránézve valóságosan látjuk fénylő színeit vagy tompán jelentkező árnyékait és érzékszerveink kölcsönös kapcsolatai révén „halljuk” suhanását, ujjaink begyével „kitapintjuk, megsimogatjuk” hajlékonyságát, mozgékonyságát, egyszóval, eleve nagyon közel érezzük magunkhoz. Persze, ennek az anyagnak, ahhoz hogy az ihletben fogant üzenetet közvetítse, műformává kell válnia. Ilyen műformákba alkotta érzékivé Tudoran Klára jelen kiállításán bemutatott alkotásait.
Legutóbb, a hídelvei református templom dísztermében Nagy Annamária iparművész üvegbe komponált alkotásaival közös tárlaton jelentkezett Klára asszony textíliáival. Az előbbiek a fény, az utóbbiak a szín világából valók. Kifejezésbeli hasonlóságaikat és különbségeiket egy retorikai megfordításban foglaltam össze. Az üvegkompozíciók a fény színeit, a textilkollázsok a szín fényeit sugározzák nézőik elé, hol gyengéd szerénységgel, hol önző gazdagsággal.
Mostani kiállításán pedig, belépve a Szellemi kapukon a szemközti falon máris hívogat dagadó vitorláival az álomhajó útrakészen. Mellette az Imago sorozatból az első Világ képe (Imago mundi) borítékolt levélüzenetekkel teli virágkelyhével vár a nézőre. Sajátos varázzsal ruházza fel imágoit alkotója. Mint képek, valamennyien elvárják, hogy elidőzzünk mellettük. Felületükön apró nyitásokkal sejtetik a mögöttük húzódó rejtekutak talányait. Ha álomtekintetünkkel belehelyezkedünk fókuszpontjaikba másképpen látjuk ébrenlétünk világát és íme, éppen erre tanítanak. Tanításuk pedig érvényes a többi kép megértésében is. Így, a sorjában, rákövetkező Genézis szemlélésében, amely hegyek, völgyek, városok és az élővilág teremtésének biblikus motívumait foglalja össze számunkra. Meg aztán itt van a Kapu, a kiállítás címerképe tárva-nyitva előttünk fehér kendők látszatába takart felénk integető élményeivel. Körutunkon rövidesen elénk áll a Városvédők megindító kompozíciója, amint a várost madártávlatból szemlélődve nézik őrzőangyalaik, a várvédő emberek, akik – így a kép üzenete – bármikor hősökké válnának megmentéséért. Nagyon is tudatos ez a felszólító üzenet számunkra. Éppen azért hangsúlyozottan megismétlődik. A termet körbejárva nem léphetünk ki anélkül, hogy az ajtó melletti részt egyedül birtokoló tablót, az Európa megmentését az álomséta végén kellő áhítattal ne fogadnók be. Mert a jelképes alakok végig az előtérben rendezik soraikat, akár Giotto trecento kori ikonjain, a jelent vigyázva annyiszor megpróbáltatott jó öreg földrészünk megmentésére szólítanak. Mégpedig a categoricus imperativus hangvételében. Nincs mit kérdeznünk tőlük, mert nem szóra, hanem magatartásra intenek. Ha nem lenne időszerű felszólításuk, higgyük el, mementójuk nem került volna vászonra…
Mielőtt álszerénykedve abbahagynám a beavatások szertartását, a többi kép szemlélését érintetlenül a nézőkre hárítva, visszatérek aműfaj és műforma dinamikus kapcsolatához. A műfaj, létrehozza palántáit, a műformákat. Ezek jól érzik magukat benne, mindaddig, amíg a műfaj óvó jelenléte nélkülözhetetlen számukra. Aztán meghaladják saját műfajukat és újat kanyarítanak maguk köré. Közben elfelejtik, hogy az új műfaj előbb-utóbb új műformákat nemz, amelyek föléjük emelkednek. Bizony, ez zajlik a vívódó alkotás formális hátterében. Tudoran Klára kollázs-műfaja is új műformákkal vemhes. Három éve már egy sajátos színes grafikával kísérletezik. És a kezdeti kísérleteken túl, a mai kiállításon, gyönyörű példákkal bizonyította jogosultságukat. Az üveg mögé rendezett rajzainak technológiája is egyéni, amint a megteremtett montázsé is az volt. Grafikái végső formájukat fényképezés- és számítógép-technikák révén érik el. Mondanivalójukban ránk mosolyognak, akár a csendes szépség övezetében neszező eszme, ám üzeneteiket még nehezen árulják el. Titkolódznak. Akár művésznőjük, aki végül is a több mint húsz kiállított grafikából nekem is csak kettő programját árulta el: a Piros-Zöld varázslóét és a Kiment a ház az ablakon címűét. Feladatunk tehát, velemmel együtt, rákáresni a többiek jelentésére is.
E rátalálás reményében kívánom, hogy jövő évben újabb tárlattal lepjen meg mindannyiunkat Klára képzőművésznőnk csodaszép, hasonló élményekben, szépségben és szeretőn óvó üzenetekben gazdag alkotásokkal. Ha sikerül, akkor kettős évfordulós kiállítás lesz ez a jövő évbeli. Mert Tudoran Klára kora ifjúságában kezdte el képzőművészeti kísérleteit. Első kiállítását Máramarosszigeten rendezte 1988-ban. Amennyiben a mai tárlat sorjában a kilencedik, a jövőbeni a tizedik lenne. Számításaim szerint tehát alkotó munkásságának 30 éves évfordulóját ünnepelhetnők tizedik egyéni kiállításával. Úgy legyen. Addig pedig, minden kommentár nélkül fogadja el krónikása megelőlegező ajándékát, egyik kedvenc költeményét az álmok világából ébredő áprilisról, Radnóti Miklós tollából:
Ragyogó rügyre ült le most a nap/ s nevetve szamárfület mutogat./ Madárfi erre eltátja csőrét,/ hunyorg feléje a nevető rét/ s a bárány is csodálkozik. Csoda,/ hogy nem billen ki száján fogsora.
Ragyogó rügyön álldogál a nap,/ indulni kész, arany fején kalap./ Fiatal felhő bontja fönt övét/ s langyos kis esőt csorgat szerteszét,/ a rügy kibomlik tőle és a nap/ pörögve hull le és továbbszalad.
ANGI ISTVÁN / Szabadság (Kolozsvár)

Megszüntetné a torlódást a határátkelőknél az RMDSZ
Gyors intézkedést kér az RMDSZ a bukaresti belügyminisztériumtól a határátkelőkön tapasztalt torlódások megszüntetése érdekében.
A határrendészetet is felügyelő belügyminisztériumhoz fordult Cseke Attila RMDSZ-es szenátor, arról kérve tájékoztatást a tárcától, milyen intézkedéseket készül bevezetni a torlódások elkerülésére a szakhatóság. Mint arról a Krónika is beszámolt, az elmúlt napokban jelentősen nőtt a várakozási idő az ország határátkelőin, miután április 10-én életbe lépett az új schengeni határellenőrzési szabályzat, amely szigorúbb ellenőrzést ír elő az Európai Unió tagállamai számára. Tekintettel arra, hogy a közelgő húsvéti ünnepek miatt a következő napokban még nagyobb forgalom várható a határátkelőkön, Cseke Attila szerint mielőbb megoldást kell találni a problémára annak érdekében, hogy bosszúság nélkül lehessen átkelni a határon.
Az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője felhívta a belügyminisztérium figyelmét arra, hogy az Európai Unió legújabb tagja, Horvátország ideiglenesen felfüggesztette a szigorított határellenőrzésre vonatkozó uniós irányelv alkalmazását, mivel azt állampolgárai érdekeivel ellentétesnek ítélte. „A kialakult helyzetet Romániának is sürgősen orvosolnia kell, hiszen elfogadhatatlan, hogy az ország uniós csatlakozása előtti időszakra emlékeztető határellenőrzést vezessenek vissza, és mindezt a húsvét előtti, amúgy is rendkívül forgalmas időszakban. Köztudott, hogy nagyon sok külföldön élő román állampolgár utazik haza a húsvéti szünetben, az európai normalitás része kellene legyen, hogy órákig tartó várakozás nélkül jussanak az országba" – idézte a Bihar megyei honatyát az RMDSZ keddi hírlevele.
Cseke Attila szerint a múlt héten életbe lépett szigorítás talán még nagyobb bosszúságot okoz azoknak a román állampolgároknak, akik az elmúlt években a határ menti magyarországi településeken vásároltak házat, és innen naponta ingáznak magyarországi otthonuk és romániai munkahelyük, iskolájuk között. „Hétköznapjaikat jelentősen megnehezíti az unió határátlépésre vonatkozó irányelve" – fogalmazott Cseke Attila.
A pénteken életbe lépett 2017/458-as számú uniós szabályozás előírja, hogy az Unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor. Az említett kódex hatályba lépése következtében az elmúlt napokban félórás-órás várakozásra kényszerültek azok, akik a Szatmár megyei Peténél vagy a Bihar megyei Borsnál lépték át a határt, de a kisebb átkelőkön is nőtt a várakozási idő, a teherszállító járművek pedig sok esetben akár 10 órát is állnak a határon. Krónika (Kolozsvár)

Kórházi anyanyelvhasználat: kérdőjeles a kivitelezés
A Krónika által megkérdezett orvosok jónak, de nehezen kivitelezhetőnek tartják a képviselőház keddi döntését, miszerint azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális intézmények kötelesek lesznek magyarul beszélő személyzetet alkalmazni.
„Nagyon jó ötlet, csak nem tudom, hogyan lehetne kivitelezni" – reagált Gheorghe Carp, a nagyváradi megyei sürgősségi kórház menedzsere, amikor a képviselőház 2018. január elsején életbe lépő döntéséről kértük ki a véleményét. Kifejtette, Nagyváradon egyre nehezebb magyar szakembereket találni, hiszen sokan úgy döntöttek és döntenek ma is, hogy inkább a közeli Debrecenben vagy Budapesten vállalnak praxist, illetve nyugat-európai országok egészségügyi rendszerét erősítik. „Én jól beszélek magyarul. Emlékszem, gyerekkoromban a nagyváradi kórházakban az alkalmazottak 60 százaléka beszélt magyarul, ma már jó, ha 10 százalék tud" – emlékezett Carp, aki szerint a 90-es évek orvosexodusa után jelenleg is az a jellemző, hogy az orvosi egyetemek végzettjei előszeretettel vállalnak külföldön munkát.
A sebész szerint a parlamenti döntés egyébként indokolt és üdvözlendő. „Kell lennie valakinek, aki tud magyarul. Nem lehet, hogy ne legyen. Mert vannak betegek, főleg idősek, akik csak magyarul tudnak" – fejtette ki, de elmondása szerint jelenleg is meg tudják oldani, hogy ilyen esetben magyar vagy magyarul tudó szakemberhez kerüljön az illető. Váradon ilyen szempontból nincs gond, mindig akad magyar alkalmazott, aki segít, magyarázta, de más városokban problémát okozhat az új előírás. Gheorghe Carp szerint ha a törvény kötelez, lehetőségeket is kellene biztosítania. Mivel nálunk az orvosokat, egészségügyi dolgozókat versenyvizsgával alkalmazzák, nem pedig interjú vagy sajátos elvárások alapján, mint Nyugaton.
„Ha a kórház vezetése kiír egy versenyvizsgát, és az a kitétel szerepel benne, hogy tudnia kell magyarul, mindenki nekiugrik, mert diszkriminációnak minősül" – hívta fel a figyelmet egy lehetséges akadályra a kórházmenedzser, aki szerint a parlamentnek – ha már ilyen törvényt fogad el – erre is megoldást kell találnia. Nagyváradon, ahol a lakosság 26 százaléka magyar nemzetiségű, több magyar orvos kellene, ezért a honatyáknak azon kellene dolgozniuk, hogy ezek a hazai egészségügyi rendszert válasszák, tette hozzá a váradi megyei sürgősségi kórház menedzsere.
Hiába szabályoznák törvénnyel a számukat, ezután is ugyanannyi magyar orvos lesz, mutatott rá lapunknak egy neve elhallgatását kérő kolozsvári orvos. A gyerekkórház sürgősségi osztályán dolgozó, magyar nemzetiségű szakember kifejtette: a magyar orvosok hiányát mi sem illusztrálja jobban, minthogy a város orvosi egyetemének azon az évfolyamán, amelyen végzett, 400 végzős közül 10 volt magyar és 5 közülük elment külföldre. „Ugyanúgy elmennek, mint a többségiek" – mondta a fiatal orvos, aki szerint a marosvásárhelyi egyetem végzősei körében sem jobb a helyzet.
Úgy vélte, a képviselőház döntése nem megalapozott, hiszen tapasztalata szerint jelenleg is ugyanúgy ellátnak minden egyes beteget, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél. A gyakorlat szerint, ha egy magyar beteg nem tud románul, akkor magyar orvoshoz kerül, és amennyiben az illető osztályon nincs magyar szakember, másik osztályról hívnak, és az fordít a beteget vizsgáló kollégájának. Mint mesélte, maga is sokszor fordított már kollégáinak, amikor szükség volt rá.
A kolozsvári orvos szerint a magyar beszéd sokszor amiatt is nehezen alkalmazható a vizsgálat során, mert a magyar orvosok többsége is csak a román szakkifejezéseket ismeri, ráadásul az asszisztensnek vagy a vizsgálatnál asszisztáló rezidenseknek románul kell jeleznie, mi a gond. Ilyenkor „fele apă, fele víz" alapon a gyerekkel, szülővel magyarul, a kollégákkal románul beszél, sürgősségen csak így megoldható, hogy a legrövidebb idő alatt ellássák a beteget, ismertette a gyakorlati akadályokat az orvos. Kifejtette, mindennapi munkája során azt tapasztalja, hogy román kollégái is ugyanúgy ellátják a magyar beteget, mint a románt. Ha vannak ennek ellenkezőjéről tanúskodó esetek – amelyeket szerinte előszeretettel kap fel a politikum –, az az illető orvos jelleméről árulkodik, és nem általánosítható. Az ilyen orvos a román vagy roma nemzetiségű beteggel is ugyanolyan kifogásolható módon bánik, mondta a kolozsvári szakember, hozzátéve, hogy az olaszteleki lány esetében is egy ilyen, sokak által bepanaszolt kollégáról volt szó.
Mint arról beszámoltunk, az olaszteleki Sükei Katika azért került a gyermekkórházba, mert a lábán áthajtott egy busz. A kolozsvári egészségügyi intézményben ügyeletes Ioan Dobrescu orvos kezdettől fogva megalázóan viselkedett vele, majd a szüleivel is, ugyanakkor a családnak segíteni akaró unitárius lelkésszel is gorombán beszélt. Végül elküldte az ellátásra szoruló kislányt a kórházból. Egy évvel korábban, 2015 márciusában a nagyváradi gyermekkórházban történt hasonló esetről számolt be egy édesapa.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Szinte Gábor hű maradt szűkebb pátriájához
A székelykaputól a törülközőig
A századfordulón tevékenykedő, sepsikőröspataki Szinte Gábor rajztanár, fényképész, rajzoló hagyatékából nyílt kiállítás múlt héten a Székely Nemzeti Múzeumban.
A néprajzi gyűjtő a 20. század eleji, alakuló néprajztudomány egyik tevékeny „terepmunkásának” tekinthető, aki a népköltészet példájára hivatkozva javasolta a hagyományos népi alkotások felgyűjtését „a kaputól az utolsó törülközőig”. Erre utal a budapesti Néprajzi Múzeumból érkezett tárlat címe is: A székelykaputól a törülközőig. „Mindig hű maradt Székelyföldhöz és a Székely Nemzeti Múzeumhoz, ezért is mondhatjuk, Szinte Gábor hazajött” – fogalmazott Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőbeszédében, kiemelve, hogy a mostani tárlat igazi székely tematikájú kiállítás, a székelykapu-konferencia folytatásának is tekinthető.
Székelyföldnek és Háromszéknek óriási szerencséje, hogy a 19. század végén, 20. század elején tehetséges képzőművészek kezdték el dokumentálni ezt a vidéket, tudtuk meg dr. Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutatótól, aki a korabeli gyűjtések elindításának körülményeit vázolta. Kiemelkedő szerepe volt Szinte Gábor rajztanárnak, aki sepsikőröspataki származásúként belülről ismerte Székelyföldet. Első komolyabb tanulmánya Háromszék, Csík, Udvarhely és Maros-Torda vármegye házait vette számba, és elsőként kötötte össze a háztípusok alakulását a tűzhely változásaival; ez a szemlélet később fontos szerepet kapott a magyar néprajztudományban.
Korában meglehetősen haladó véleménynek számított az is, hogy a népi építészet reprezentációját nem kiállításokban képzelte el, hanem eredeti helyen való megőrzésüket szorgalmazta. A 20. század legelején Kalotaszegen kívül egész Erdély építészete ismeretlennek számított, ezért is fontos Szinte Gábor munkássága, aki elsőként átfogóan dokumentálta Székelyföld népi kultúráját, Huszka Józseffel együtt a térségre irányította a kutatók figyelmét.
A kiállítás rajzokból, fényképekből, úti jelentésekből áll, hiszen Szinte Gábor nem tárgyakat gyűjtött, hanem így örökítette meg a tárgyi világot, mondta el Tasnádi Zsuzsanna kurátor, a Néprajzi Múzeum munkatársa, kiemelve, hogy a fiatalok számára is szeretnék vonzóvá tenni ezt az értékes anyagot, ezért úgymond az ő nyelvükön szól az az interaktív székelykapu-rajzoló program, amit a múzeumban ki is lehet próbálni. A Néprajzi Múzeum anyagát kiegészítették a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében levő, a gyűjtemény témájához vagy a családhoz kötődő tárgyakkal is. A kiállítás Sepsiszentgyörgyön július végéig látható, majd Székelyudvarhelyre költözik.
Gy. Turoczky Emese / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

I. Rügy szakmai napot rendeztek pedagógusoknak
Új módszerekkel ismerkedtek
Április 1-jén Kézdivásárhelyen az Értékpont Pedagógiai Műhely és a Bóbita Egyesület szervezésében rendezték meg a Rügy szakmai napot céhes városbeli, sepsiszentgyörgyi, erdővidéki és Hargita megyei pedagógusok, továbbá más szakterületekről érkezett meghívottak részvételével.
Orbán Imola szervező lapunknak elmondta, a szakmai nap célja az volt, hogy a résztvevők a tapasztalati és élmény-tanulás módszereibe betekintést nyerjenek, emellett műhelygyakorlatok révén megismerjék a legújabb módszereket. „A visszajelzések egyértelműen pozitívak, a résztvevők jelezték, végre azt kapták, amire szükségük volt: erős élmény, cselekvésre ösztönző erő, azonnal alkalmazható módszerek sokasága”.
A szervezők ablakot kívántak nyitni azon módszerekre, amelyek a pedagógiai munkát, a nevelő–fejlesztő, segítő tevékenységeket gazdagítják, kiegészítik. „Évek óta dolgozom pedagógusokkal, gyermekcsoportokkal és egy jó csapattal. Képzéseinken több száz oktató vett már részt, folyamatosan vannak felkéréseink és mégis, néha az az érzésem, hogy elakadnak az információk, nem elég erős a kapcsolatunk az iskolákkal. Szeretnénk egy párbeszédet kezdeményezni minél több intézménnyel, hogy képzéseinkbe, valamint az osztályközösségek számára szervezett tréningjeinkbe betekintést nyerjenek, kedvet kapjanak hozzá.”
A szakmai nap szervezésére rövid idő állt a rendelkezésre, a meghirdetett helyek hamar beteltek, és az 55 résztvevő az egésznapos tevékenység alatt négy egymást követő műhelyen vehetett részt. „Azok a pedagógusok, akik munkájuk során szívesen dolgoznak a művészet adta lehetőségekkel, vagy már rég vágynak egy önfeltáró, művészetterápiás képzésre, belekóstolhattak a módszereinkbe jómagam és László Ágnes vezetésével. A művészetterápiás műhelyünk az első képzés beharangozója is, amelyet június végén rendezünk”. A tapasztalati tanulás és a megváltozott pedagógus szerep a legnagyobb gombóc, ezért a résztevők a facilitálás módszereit is megismerhették gyakorlat közelben.
A továbbiakban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva A népi játék és drámajáték című könyv bemutatása után drámapedagógiai foglalkozást tartottak, László Ágnes klinikai szakpszichológus terápiás prevenciós program-bemutatót, Horváth Kovács Ádám és Rácz Renáta az Outward Bound Románia részééről kalandpedagógiai foglalkozást, de volt meseterápia-foglalkozás Csavar Mátis Katalinnal és múzeumpedagógia is Dimény Erikával.
„Emellett Deszke Enikő, Demeter Csilla és Szekeres Márta kézdivásárhelyi pedagógus barátaim tartottak három műhelyt érdekes témákban, de volt nyereményjáték is, majd Bartalis Beáta, a Bod Péter tanítóképző diákja, a Bóbita Egyesület animátora tábori táncunkkal mozgatta meg a nagy csapatot. A rügyezést követheti a kibontakozás, színes élményekben tapasztalatokban gazdag tanórák és foglalkozások, majd újabb képzések és események sorozata. Köszönet a támogatóinknak, partnereinknek!”, summázott Orbán Imola.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Májusban a magyar könyvkultúráé a főszerep Kolozsváron
Hetedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Ünnepi Könyvhetet május 11 és 14. között. Könyvbemutatók, beszélgetések, zene, színházi előadás várja az érdeklődőket.
„Szeretnénk minél inkább a Fogoly utcára koncentrálni, oda szeretnénk minél több eseményt szervezni, de működnek a párhuzamos helyszínek is” – fogalmazott H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A magyar könyves kultúra – és a zene – négy napig uralja a belvárost – tette hozzá.
Csomos Éva-Zsuzsánna a programpontokat: május 11-én délután zajlik az ünnepélyes megnyitó, majd magyar- és világirodalomból származó gyerekdalokat hallgathatunk.
Molnár Krisztina Rita magyarországi műfordító, költő két előadást is tart, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek – hangzott el. Színházi előadás is zajlik majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyvsorozata nyomán – a felolvasószínház Kosztolányi Dezső eddig ismeretlen arcát mutatja fel.
Térey János költővel beszélget Prieger Zsolt újságíró, péntek este pedig az Anima Sound System Dj-set zenél: Hemingway, Örkény, Pilinszky, Áprily, Ady-műveket szólaltatnak meg. Gerlóczy Mártont az Áprily-évforduló kapcsán hívták meg a szervezők. A Báthoryakat övező mítoszokól Várkonyi Gábor írónő és Várkonyi Gábor történész beszélget majd.
Ferencz Blanka elmondta, idén a NEST-tel közösen szerveznek iskolásoknak szóló slambajnokságot. A Könyvhét előtti héten az összes kolozsvári magyar iskolában szerveznek előválogatót, vasárnap pedig a döntő zajlik. Idén a NEST experijammel is készül, audiovizuális élményt nyújtva a hallgatóságnak.
Nagy Péter, az Exit Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, két és fél évvel ezelőtt egy 13 éves lány, Lupescu Kata ifjúsági kalandregényt kezdett írni, amelyet a kiadóhoz is eljuttatott. A kiadó támogatta ezt, a most 15 éves lány már a negyedik köteténél tart, az első regényét pedig a Könyvhéten ismertetik majd.
Műfordítók, elméleti szakemberek találkoznak, akik többek között arról beszélnek majd egyebek mellett, hogy milyen műveket érdemes újra lefordítani. Kassáról érkező vendégeik a város színházkultúráját ismertetik majd, városnéző túrákat is szerveznek a Korzó Egyesülettel közösen, csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Művelődés is a programsorozathoz. maszol.ro

BBTE-s diákok remekeltek a Harvard Egyetem menedzsment esettanulmány-versenyén
Az amerikai Harvard Egyetemen működő Harvard College Consulting Group által szervezett nemzetközi menedzsment esettanulmány-verseny helyszíni döntőjére jutottak tovább a kolozsvári BBTE magyar tagozatos közgazdász hallgatói. A Harvard International Consulting Competition döntő fordulójára április 22-én kerül sor az amerikai Cambridge-ben, a Harvard Egyetem székhelyén.
A verseny selejtező fordulójára április 5-i határidővel került sor, melynek keretén belül a versenyző csapatoknak egy stratégiai javaslatot kellett kidolgozniuk a Delta Air Lines légitársaság menedzsmentje számára egy „ultra low-cost” szolgáltatás bevezetésére vonatkozóan. A selejtező fordulón elért kiváló eredmények alapján a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetét képviselő hallgatói csapat továbbjutott a verseny helyszíni döntő fordulójára, amelyen a világ legrangosabb egyetemeit képviselő hallgatói csapatok vesznek részt.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Válaszolt az Erdély-zászló ügyében a csendőrség
Mint ismeretes, Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke és Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke petíciót juttatott el Románia belügyminiszteréhez, melyben arra kértek választ, hogy a 2017. március 15-i csendőri intézkedések (az Erdély-zászló ügyében) jogszerűek voltak-e, valamint e szimbólum nyilvános használata illegális-e Romániában? A válaszadás jogát a belügyminisztérium a csendőrségre ruházta át, akik levelükben nem tértek ki az Erdély-zászló használatára, így Soós Sándor megállapította: „amit nem tiltanak, azt szabad", s ezen elvből kiindulva elmondható, hogy Erdély zászlajának használata nem ütközik semmiféle törvénybe. A hatóságok ugyanakkor továbbra is a szervezőkre hivatkoznak a négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán. A Néppárt képviselői mind a négy esetben bírósági úton támadták meg a jegyzőkönyveket, s az ügy tisztázása érdekében arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy mindkét felet (a szervezőket és a csendőrség érintettjeit is) idézzék be szembesítésre, hogy mihamarabb kiderüljön, mi is történt pontosan az idei kolozsvári nemzeti ünnepen. Közlemény
Erdély.ma

...olyan nem jó emlékezni ezekre… (2)
A szocialista rend felforgatója
Incze – született Balázsy – Ilona folytatja visszaemlékezését:
– Édesapámat 1959-ben politikailag elítélték kilenc évre, Marosvásárhelyen volt a tárgyalás. Hogy milyen indokkal? Azt mondták, szimpatizált az 1956-os magyarországi eseményekkel, az „ellenforradalommal”, ahogyan a vádiratban fogalmaztak. Azt is felrótták neki, hogy azt mondta, persze kacagva, menjünk utcaseprőnek, ott legalább diplomás emberek lesznek. Hát ilyen bűnei voltak, és ezeket komolyan gondolták!
Míg a vizsgálati fogságban volt, az ismerősök azt tanácsolták, hogy mondjon le a kisebbik húgomról, mert sem engem, sem a nagyobbik húgomat, Borcsit nem vették fel sehová, és legalább Editke tudjon továbbtanulni. Nem tudtunk beszélni édesapámmal, hogy ezt miért kell megtennie, de ő tudta, miről van szó, és akkor a börtönben megírta a lemondást, románul, mert perfekt beszélt románul. Nagymama akarta, hogy két évet román gimnáziumba járjon, egyébként Zilahon a Wesselényi Kollégiumban érettségizett. Editkét édesapámnak a nővére adoptálta, Sári néném is el volt zárva azelőtt, de nekik nem volt annyi földjük, hogy kiemeljék őket. Nevet adtak neki, de soha, egy percet sem lakott náluk, viszont így tudott érettségizni a Mikóban, majd sikerült elvégeznie Brassóban a hároméves építészeti technikumot. Mind a hárman arra törekedtünk, minél hamarabb legyen valami végzettségünk, hogy dolgozhassunk, mert nagy szegénységben éltünk. Édesanyám az akkor még pirosban álló központi ortodox templom pincéjébe járt almát válogatni, akkor ott volt az aprozár raktárja. Édesapám is csak napszámban dolgozhatott, ő és más kiemeltek, Kaisler Anti bácsi – akivel úgy szólították egymást, hogy kiskomám, jó barátok voltak, eltemetve is egymás mellett vannak a szemerjai temetőben – gazdákhoz járt el kaszálni, de kellett fogadniuk egy embert, mert a kaszát egyikük sem tudta megverni. Olyankor adtak kosztot is nekik, de gyengét, édesapám azt mondta, ha én a napszámosaimnak ilyen kosztot adtam volna, otthagytak volna. Akkor nagyon nehéz idők voltak. A marosvásárhelyi tárgyalásról tömegesen jöttünk ki a törvényszékről, s az egyik egyenruhás tiszt diszkréten mellém jött, és mondta: hölgyem, fellebbezzék meg, hát ez milyen vád? Meg is fellebbeztük, de annyit értünk vele.
(A kolozsvári katonai törvényszék Marosvásárhelyre kihelyezett ülésén 1959. június 24-én hozott 261-es számú ítélet tipikus példája a koncepciós perekben született döntéseknek. Balázsy Károlynak valójában semmi bűne nem volt, ha beszélt is arról munkatársainak – időközben ugyanis tisztviselő lehetett az Autoexpediția állami vállalatnál –, hogyan intézte birtokát, míg el nem kobozták tőle, nem a „szocialista rend felforgatása” érdekében tette: a kommunista hatalom a magyarországi forradalom romániai utórezgéseinek felszámolását követő megtorláskor kihasználta az alkalmat, hogy végleg leszámoljon a kulákoknak nyilvánított, földönfutóvá tett, de még élő egykori nagygazdákkal is. Hogy Balázsy Károly esetét milyen gondosan „előkészítették”, az is bizonyítja, hogy 1958 szeptemberében elbocsátották munkahelyéről, és felvetették az egyházhoz titkárnak – így nem egy munkás, hanem egy „reakciós elem” került a törvényszék elé. Az ítélet egyébként teljes vagyonelkobzásról, valamint ötszáz lejes perköltség megtérítéséről is határoz. Amikor letartóztatták, Balázsy Károly összes vagyona húsz lej volt…)
Borítékban küldünk haza
Peripraván töltötte börtönéveit, olyan rabtársakkal, mint Csiha Kálmán, a későbbi püspök, meg még sokan. Felette az emeletes ágyban egy bukaresti román orvos volt, az mondta: Károly bácsi, ha kiengednek, nehogy zabáljál, mert nagyon sokan meghalnak, amikor hazamennek és jól étkeznek. Hát édesapám nyolcvanöt kilós volt, amikor elvitték, és pár év múlva, amikor Bukarestből kiszállt egy bizottság, negyvennyolc kiló volt. Nagyon sokan meghaltak ott, Peripraván, a Duna-deltánál, mindig azt mondták nekik, „cu plic [te] trimitem acasă” (borítékban küldünk haza, vagyis csak a halálhíre jut haza a rabnak). Egy bizonyos idő után megengedték, hogy csomagot küldjünk, aztán mikor ez a bukaresti bizottság kiszállt, kicsit jobb kosztot kezdtek adni a börtönben nekik.
(Közel három éve raboskodott már Peripraván Balázsy Károly, amikor felesége kegyelmet vagy amnesztiát kérő levelet írt személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak, a Román Népköztársaság államtanácsa elnökének, melyben felvázolja nehéz családi helyzetüket – az akkor 52 éves Balázsy Károlynénak beteg édesanyjáról és három lányáról kellett gondoskodnia, dolgozni nem engedték, csupán a jóindulatú emberek adományából tengődtek –, „ünnepélyes” ígéretet téve, hogy férje többé nem követ el „hasonló megbocsáthatatlan tévedést”, sőt, „tisztességes, hűséges állampolgár lesz”, aki „drága hazánk, Románia Népköztársaság felvirágoztatásáért fog dolgozni”. Az aláírás fölött a kötelező üzenetek: „Éljen a Román Munkáspárt!”, „Éljen a békeharc!” A levelet az akkor kötelező formában írta meg a kétségbeesett asszony – de hiába reménykedett, beadványa hatás nélkül maradt.)
1964. június 22-én engedték ki a börtönből édesapámat, még annyi útiköltséget sem adtak neki, hogy hazáig utazhasson. Brassóban nem volt, amivel jegyet váltania, odament az állomáson a taxisofőrökhöz, s az édesanyám által küldött csomagból próbálta eladni nekik a cukrot, s ami még volt megmaradva. Kérdezték, honnan jön maga, mondja, hogy Peripraváról, hát azok nemhogy elvették volna a cukrot, hanem még több pénzt is adtak, úgyhogy még a többi társának is adott édesapám pénzt, hogy tudjanak továbbutazni.
Amikor a börtönből kikerült, ment a munkaelosztóhoz, ott egy elvtársnő azt mondta neki, magát sehova nem fogják felvenni, esetleg kocsimosónak. Egy darabig ott dolgozott, abban a hidegben, akkor még a kocsimosás nem ilyen elegáns volt, mint most, és édesapám nagyon legyengült a börtönben. Azután nem tudom, melyik elvtárs jóvoltából meg kedvességéből, mert köztük is voltak rendes emberek, sikerült elhelyezkednie a szállítási vállalatnál, papírmunkát végzett és ellenőrizte, hogy felrakták-e vagy lepakolták-e az árut.
Epilógus Érszentkirályon a szülői ház? A kommunizmus idején óvoda, tejcsarnok működött ott, egy időben kollektívszékház volt, és raktár. A csűrben tárolták a dohányt, azt aztán teljesen lebontották. Négy hektár volt a kert, gyümölcsfákkal, dísznövényekkel, azt is tönkretették, mind kivágták és eltüzelték, talán csak pár szilvafa maradt meg. Ahhoz a néhány évhez, amire visszaemlékszem gyermekkoromból, nagyon kedves emlékek fűznek, az szép volt, de aztán a leánykorunk, az szomorú és borzasztó, nem kívánom senkinek.
A házat aztán visszaadták, és valamennyit a földből is. Van egy olyan földrész a határban, amelyet a régebbi románok Tagu lui domnu Palco, a magyarok Palkó úr tagjának neveztek, édesapámat szólították így a faluban. Persze, a visszaszolgáltatáskor ezt a jó földet nem nekünk adták vissza, kiosztották idegeneknek.
A házat egy német bárónő vette meg. Azt mondta, amikor felújítják, meghívnak majd. De nem tudták felújítani, a kollektív idejében olyan vegyszereket tettek be, hogy nem tudták semmivel sem semlegesíteni, a macska megdöglött odabenn. Úgyhogy le kellett bontaniuk. Az Úristen megáldott bennünket, a húgomékat is, és édesapámékat is, még a börtönről is olyan jól mesélt, amikor megrúgták, hogy menjen gyorsabban a talicskával, édesapám azt is úgy adta elő, hogy a húgom azt mondta, édesapám, aki téged meghallgat, azt mondja, neked jó dolgod volt a börtönben. Dacára annak a sok hercehurcának, megaláztatásnak, érdekes módon mégsem voltunk elkeseredve. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy belül nem fájt, de azért… Az Úristen megsegített, én mindig csak ezt mondom. Mert én nagyon jól tudom, mit jelent az, hogy nincs és nem lehet.
Most, életem alkonyán gyakran eszembe jut a Bibliából József története: „Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani…” (I. Móz. 50:20) Így gondolok a múltra és a jövendőre egyaránt.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorok a határon
A határellenőrzések miatti várakozási idő lerövidítését szolgáló intézkedésekre utasította Carmen Dan belügyminisztert tegnap Sorin Grindeanu kormányfő, aki elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy túl sokat kell várakozni a határnál.
A belügyminiszter tárgyaljon a magyar és a bolgár hatósággal – a nagylaki mellett a giurgiui határátkelő is kritikus pont –, és találjanak megoldásokat, mert a következő napokban, a húsvétra hazatérő vendégmunkások miatt jelentős forgalomnövekedés várható. Románia április elejétől szigorította a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján. Így az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elutasította a szenátus az RMDSZ javaslatát
A szenátus jogi bizottsága elutasító jelentést fogadott el szerdai ülésén az RMDSZ törvénytervezetéről, ami előírná, hogy az alkotmánybíróság legtöbb harminc nappal a kifogás benyújtása után mondjon ítéletet. „Állásfoglalásunk van az alkotmánybíróságtól, ami arra irányítja rá a figyelmet, hogy egy ilyen imperatívusznak nem tudna jótékony hatása lenne a taláros testület szervezésére és működésére, sem a kezdeményező célja kapcsán. Alapvetően arra köteleznék az alkotmánybíróságot, hogy legtöbb harminc nappal azután ítéltet mondjon, hogy kifogást emeltek” – fejtette ki a bizottsági vita során Șerban Nicolae szociáldemokrata párti (PSD) szenátor. Az álláspontot a Törvényhozási Tanács is támogatta. „A Törvényhozási Tanács felhívja a figyelmet arra, hogy nem felel meg egy sor jogszabályi rendelkezésnek, és felhívja a figyelmet arra is, hogy a döntéseket nem csupán szavazással hozzák meg, hanem vitát, tanácskozást, a téma újra felvételét is feltételez” – érvelt még a kormánypárti szenátor. A negatív jelentést a szenátus elé küldik tovább. Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatták Matekovits Mihály kötetét Csöndes dicséretek a költészet napján
Kedden délután, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében telt ház előtt mutatták be Matekovits Mihály ny. matematikatanár Csöndes dicséretek c. könyvét. A kötetben a szerző által több mint négy évtizedes pedagógiai munkája során elmondott, leírt laudációkat találja meg az olvasó, olyan munkatársakhoz, kedves ismerősökhöz írt köszöntéseket, akik áldozatos munkájukkal egy életen keresztül szolgálták az aradi és az Arad megyei magyarságot.
Az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában megjelent kötet bemutatása egybeesett a költészet napjával. Az ünnepi hangulatú eseményt a Kölcsey Egyesület alelnöke, Fekete Károly nyitotta meg, mondván, a kötetbe foglalt köszöntések mindegyike főhajtás azok előtt, akik magunk és gyermekeink erkölcsi értékeit csiszolták, emberségre, tisztességre, becsületre tanítottak, és igyekeztek segíteni eligazodni korunk értékei és értéktelenségei között. A könyv szereplői egész munkásságuk során azon fáradoztak, hogy embertársaikra figyelő, érzékeny lelkületű embereket faragjanak tanítványaikból. A kötetből visszaköszönő szereplők egy része kedden a közönség soraiban foglalt helyet, mások már nincsenek közöttünk. Az ő tiszteletükre az eseményre meghívott Fall Ilona, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze az Ave Mariával emelte a rendezvény hangulatát.
Az egyesület alelnöke és a színművész Magyari Lajos Csoma Sándor naplója c. versével – aminek egy részlete a kötet bevezető mottója – adózott a költészet napjának. A zenei aláfestést a Miltaller–Miscovici duó, valamint, nem utolsó sorban Silvestru Gavriloaie hegedűművész (az aradi zenelíceum tanára) biztosította.
Több mint nyolcvan személyről esik szó a kötetben, köztük pedagógusok, egyházi szereplők, illetve más területen tevékenykedő emberek. A könyv továbbá tartalmazza azokat a laudációkat is, melyek táblaavatásokkor hangzottak el. A szerző egy matematikushoz illő pontossággal tűntette fel, hogy a köszöntéseket mikor, hol, milyen alkalmakkor mondták. S, hogy miért éppen a „Csöndes dicséretek” cím? Mert a szövegek rendszerint ünnepélyes, lényegében csöndes keretek között hangzottak el, nagy tisztelettel. A kötet bevezető mottójaként olvasható Magyari Lajos-verset a szerző nem véletlenül választotta, úgy véli, a maga területén minden általa vagy mások által laudált személy egy-egy Csoma Sándor, aki „itt, mellettünk, velünk, értünk teszi meg a százezer lépést”. Egyébként a könyv hátlapján szereplő Ady-idézet is a kötet szereplőihez kapcsolódik.
Matekovits Mihály zárásként elmondta, a könyvet azért tette közzé, hogy a szereplők gyermekei, unokái, tanítványai is elolvashassák, megismerhessék, kik egyengették annak idején útjukat.
A kötet borítója Siska-Szabó Hajnalka festőművész keze munkáját dicséri, az olvasószerkesztői feladatot Szabó J. László tanár, a technikai szerkesztést Veres Rudolf vállalta el. A könyvben szereplő fényképeket Kurunczi Ferenc, Matekovits Alpár, a Nyugati Jelen és a köszöntöttek hozzátartozói jóvoltából ékelték a szövegek közé.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)