Idén egyszerre nyilvánította az UNESCO az emberi örökség részévé Bolyai János és Kőrösi Csoma Sándor hagyatékát. A kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola vendégül látta a marosvásárhelyi Bolyai-kutató matematikatanárt, Bandi Árpádot, a közel 85 éves kutatót, aki előadásban felelevenítette a magyar géniusz szomorúan magányos, szinte tragikusnak mondható életútját. Nehéz kutatással sikerült azonosítania Bolyai János egykori sírhelyét, hogy ott a 150. évfordulón egy óriási kopjafát állítsanak – annak az elkészíttetését és felállítását is elvállalta Bandi Árpád. Bandi Árpádnak /aki a Matematikai Lapok egyik szerkesztője is/ arra is volt gondja, hogy kovásznai útja előtt kikeresse, kik a legszorgalmasabb feladatmegoldók a helyi középiskolában, s névre kiállított diplomát és ajándéktárgyakat hozott és adott át a VII. osztályos Szigeti Botondnak. /Gazda József: A géniusz árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

Bolyai János születésére emlékezve december 16-án újabb emlékművet avatnak Marosvásárhelyen. Az emlékmű a Bolyai Alkotótáborban készült 2001-2002-ben, Dienes Attila szobrászművész alkotása, a Hiperbolikus napóra. A Bolyai Alkotótábort 2001-ben, Bolyai János születésének 200. évfordulójára emlékezve, a Bolyai-emlékév keretében, Csegzi Sándor alpolgármester kezdeményezésére indítottak, teret biztosítva különböző műfajokban dolgozó művészeknek. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Marosvásárhelyi Fiókszervezete szervezésében meghirdetett pályázat keretében Horváth Sándor matematikus terve alapján készítették el 2002. december 15-re az első emlékművet, a Pszeudoszferát, amely a megemlékezést akkor ünnepélyessé tette. Ez az első matematikai szobor azóta is élő emlékműként vonzza az érdeklődőket. Tavaly, ugyancsak december 15-én került sor újabb két szobor /Muresan Gheorghe A geométer trónusa és Benedek József Forrás című munkái/ avatására, a megyei kórház előtti parkban. /Csegzi Magdolna, a Bolyai Alkotótábor szervezője: A negyedik emlékmű a Bolyai Alkotótábor munkáiból. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

Néhány nappal születésnapja előtt Bolyai Jánosra, az 1802. december 15-én született világhírű magyar matematikusra, a nem euklideszi geometria megteremtőjére emlékeztek. Ez az avatás mintegy megelőlegezte a jövő évieket, amikor – a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) döntése értelmében – Bolyai-évet tartanak Bolyai János halálának 150. évfordulója alkalmából. December 12-én Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban a Bolyai-emléktábla-avatáson jelen volt Toró Tibor temesvári atomfizikus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja is, aki ez alkalommal egy könyvritkaságot ajándékozott a Csikynek, amely a Babits Mihály Bolyai című szonettjének 30 nyelven megjelent 36 változatát tartalmazza, ehhez csatolta a híres temesvári Bolyai-levél fakszimile változatát, amelyben János megírta édesapjának, hogy „a semmiből egy új, más világot teremtettem”. Az emléktáblát a Csiky bejárati lépcsőházában helyezték el. Az adományozó Bolyai János Honvéd Alapítvány elnöke, Poroszlai Ákos jelezte, hagyományőrző szervezetük már számos Bolyai-emlékhelyet jelölt meg szoborral és emléktáblával, Aradon is a várban elhelyezendő szoborban gondolkodtak, de amíg az katonai terület, le kellett mondaniuk a tervről, és megelégedtek a mostani emléktáblával, melynek szövege: „Bolyai János 1802-1860 A világhírű matematikus emlékére, aki 1826-1830 között az aradi várban teljesített szolgálatot, mint kiváló hadmérnök 2009 Bolyai János Honvéd Alapítvány” A mostani megemlékezés alkalmából a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum nemcsak tartalmas könyvadománnyal lepte meg a Csiky Gergely Iskolacsoportot, hanem elhozzak egy asztalmodellt is, amellyel el szeretnék látni az új iskolaszárny két osztálytermét. / Kiss Károly: 2010 – Bolyai-év. Emléktáblát avattak a Csikyben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 14./

Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: a Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Identitásválság Marosszentgyörgyön
Marosszentgyörgy gazdasági fejlődése megváltoztatta a település etnikai összetételét: a magyarok mára az összlakosság kevesebb mint felét teszik ki. Sófalvi Szabolcs polgármester azonban tenni akar a község elrománosodása ellen: a tanács új magyar utcanevekről döntött, kétnyelvű táblákat helyezett ki, az iskola udvarán pedig hamarosan Petőfi-mellszobrot avatnak. Az idő rövid, és sok a teendő, mivel az elöljáró szerint megtörténhet, hogy többé nem lesz magyar polgármestere a településnek.
Az erőteljes románosodás ellenére is megpróbálok magyarkodni, a szó nemesebbik értelmében. Mivel szerintem a községnek most van utoljára magyar polgármestere, úgy érzem, hivatalbeli kötelességem ezt megtenni” – állítja Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy 2008-ban megválasztott elöljárója.
A nagyközség demográfiai adatai évről évre változnak; egyre több városlakó költözik ki a Vásárhellyel összenőtt településre. Míg 1992-ben Marosszentgyörgynek 7120 lakosa volt, 2002-ben ez a szám 7900-ra duzzadt. Mára mintegy 10 ezren lakján a települést, az egykor abszolút többségben lévő magyarság pedig kisebbségbe szorult. A polgármester szerint a 2002-ben még 58 százalékban jelen lévő magyarok mára az összlakosság kevesebb mint felét teszik ki.
Kiküszöbölnék a visszásságokat
A községközponthoz tartozó három településén, Tófalván, Csejden és Szentgyörgyön elsősorban román családok vásárolnak telkeket és kezdenek építkezni. Az utóbbi években a községközpontban új lakónegyedek, utcák létesültek, a lakosság és a vállalkozások számának növekedése ugyanakkor gazdasági gyarapodáshoz is vezetett. Jelenleg Marosszentgyörgy a megye egyik leggazdagabb községének számít.
„Mindez szép és jó, csakhogy a település elveszíti identitását. A város közelsége pedig csak fokozni tudja ezt a veszélyt. Erről a volt községvezetők is tehetnek, azok, akik nem voltak hajlandóak életbe ültetni néhány, a magyarság számára fontos tanácsi határozatot: az utcák, terek átkeresztelését, nem szolgáltatták vissza a történelmi egyházak elkobzott javait. De földet adtak a vásárhelyi ortodoxoknak vagy beengedték a kastély területére a most is ott állomásozó csendőrséget” – magyarázza a fiatal RMDSZ-es elöljáró, aki megfogadta: mandátuma alatt mindent megtesz az eddigi visszásságok ellensúlyozása érdekében.
Lesz még magyar polgármester?
Marosszentgyörgyön az etnikai arányok felborulásával egyetemben a közhangulat is változott, vagy legalábbis egyesek mindent megtettek annak érdekében, hogy változzon. A 2008-as helyhatósági választások alkalmával a városból ideköltözött egyik újgazdag román jelölt alpári hangnemű magyarellenes uszításba kezdett az RMDSZ jelöltje ellen.
Sófalvi szerint az ellenfél lejáratására jelentős pénzösszeget szóró Andrei Moscviciov taktikája bumerángként hatott: példaértékű összefogásra ösztönözte a község magyar lakóit, így Sófalvi elsöprő győzelmet aratott a sovén megnyilvánulásokban dúskálódó üzletember és pártja fölött. Marosszentgyörgyön az RMDSZ tíz, a román pártok együttvéve öt képviselőt juttatott a tanácsosi estületbe.
„Mivel a helyhatósági választások óta is egyre több román nemzetiségű új lakos folyamodik marosszentgyörgyi személyazonossági iratokért, nem valószínű, hogy ezt a győzelmet meg tudnánk ismételni. Legjobb esetben Szentgyörgyinek még egy mandátum erejéig lehet magyar elöljárója, de az is kétséges” – mérlegeli az RMDSZ esélyeit Sófalvi Szabolcs. Mint mondta, a jelenlegi tényállás és a kedvezőtlen tendencia sarkallta arra, hogy időben törlessze az önkormányzat két évtizede halmozott, tetemes adósságait a magyar lakosság fele.
Életbe ültetett kétnyelvűség
„Egy idegen, aki belépett a faluba, nem tudhatta, hogy ez valamikor magyar település volt, de talán még azt sem, hogy a mai napig magyar közösség él itt. Az utcanevek, a szobrok, az elhanyagolt kastély egyáltalán nem a mi múltunkról tanúskodtak” – állapítja meg a polgármester. Amikor egy évtizeddel ezelőtt a Krónika ugyanezt a tényt jelezte Sófalvi elődjének, szóvá téve, hogy a községben egyetlen utca sem viseli magyar személyiségnek a nevét, Vízi József azzal replikázott, hogy „De románnak sem!”. Annak ellenére, hogy az utcák későbbi átkereszteléséről még a 2004–2008-as időszak alatt döntött a helyi önkormányzat, Vízi nem ültette életbe az akkor még tanácsosként dolgozó Sófalvi kezdeményezésére született önkormányzati döntést.
Az új nevek, akárcsak a kétnyelvű táblák az elmúlt nyáron kerültek a helyükre. A Fő út egyik szakasza gróf Petki Dávid, a kastély parkja annak néhai tulajdonosának, Máriaffy Lajosnak a nevét viseli. Továbbá utcát neveztek el többek között Márton Áron püspökről, Török János 1848-as forradalmárról, Bolyai János matematikusról, Bányai József földesúrról, a község főtere pedig a település védőszentjéről, Sárkányölő Szent Györgyről kapta a nevét. A fél éve kitett táblákat eddig nem is rongálták meg, nem is lopták el.
A fiatal polgármester tervei között szerepel, hogy a jövőben Kossuth Lajosról is nevezzenek el utcát. „Ha már Marosvásárhelyen nem lehet, akkor legalább Marosszentgyörgyön lesz Kossuth utca” – jegyzi meg mosolyogva. Addig is Petőfi-mellszobor kerül az iskola elé, ahová a tanintézmény 90-es évekbeli román vezetősége, a helyi tanács megkerülésével a magyarellenes tetteiről elhíresült, a falu határában, 1849-ben meggyilkolt Constantin Romanu-Vivu szászrégeni prefektusnak állított emléket.
Községháza vagy kocsma lesz a kastélyból?
Hosszas huzavona után Máriaffy Lajos kommunista érában tönkretett kastélya visszakerült a gróf családjához. Az önkormányzat a helyi közösség részére szeretné megmenteni az 1870 körül épült kétszintes ingatlant, a település egykori gyöngyszemét. Az épület visszaszolgáltatásáig jó esély mutatkozott erre, azonban amint a leszármazottak visszaszerezték a kastélyt, megfeledkeztek arról az ígéretükről, miszerint telekkönyvezés után a két történelmi magyar egyháznak, a római katolikusnak és a reformátusnak adományozzák. „Inkább áruba bocsátották, amihez egyébként joguk volt, ám az épület állagához képest horribilis összeget kérnek. Mint várható volt, a művelődési tárca lemondott az elővásárlási jogáról, az önkormányzat viszont szeretne élni ezzel a lehetőséggel.
Nekünk nem mindegy, hogy a polgármesteri hivatalt költöztetjük oda, és egy falumúzeumot létesítünk az épület egyik szárnyában, vagy egy idegen vásárolja meg, és kocsmát meg panziót nyit, vagy netán még azt sem. Nem mindegy, hogy ez a valamikori csodálatos épület továbbra is Máriaffy-kastélyként él a köztudatban vagy egy bizonyos vendéglátó-ipari egység nevét kapja” – figyelmeztet a polgármester. A család jogi képviselője, Rózsa József marosvásárhelyi ügyvéd előbb 800 ezer eurót kért a neoreneszánsz épületért, majd 600-ra csökkentette az árat. A tanács által megrendelt felmérés alapján az ingatlan mintegy 200 ezer eurót érne, a restaurálási költségek pedig legalább félmillió euróra rúgnának. A meglehetősen nagy árkülönbség ellenére mindkét fél a méltányos megoldásban bízik, és a másik engedményét várja.
A falu épített örökségének másik értéke a 13. században épült római katolikus, kazettás mennyezete 1750-ből való, de egy sajnálatos mulasztás következtében kimaradt a műemlék jellegű épületek lajstromából. A polgármester és a tanácsosok most azt szeretnék, ha többnyelvű plakettek, elhelyezésével sikerülne a község történelmi múltját ismertetni.
Szívességek az ortodox egyháznak
Baricz Lajos plébánostól megtudtuk, a római katolikus egyházat sokkal inkább elkeseríti az a vita, ami a vagyona körül folyik. 2008-ig javarészt csak az ortodox egyház kapott földet a községben, míg a katolikusok és reformátusok a mai napig hiába kérik jogos tulajdonukat. „Valóban így van, az előző községvezetés csak az ortodoxoknak adott földet, és hogy jobb legyen, nemcsak a szentgyörgyi parókiának, hanem a vásárhelyinek is, amelynek az égvilágon semmi köze nem volt a faluhoz. Ezt a helyzetet kellene valahogy helyrehozni” – mondja Sófalvi Szabolcs, de belátja, nem lesz könnyű dolga.
A prefektúra keretében működő földosztó bizottság részéről hatalmas etnikai és politikai nyomást érez. „A hozzá nem értés és a rosszindulat párosul egyes bizottsági tagokban, de főleg a prefektúra vezető jogászában” – ismeri el Csuszner Ferenc, aki maga is tagja a testületnek. Szerinte a bizottság legutóbbi döntése, mely az egykori jogos tulajdonosok ellenében egy állami fantomvállalatot favorizál, újabb pert helyez kilátásba. A marosszentgyörgyi önkormányzat emiatt nemcsak a történelmi egyházak kéréseit odázta el, de mindmáig a Máriaffyék földjeit sem tudta visszaszolgáltatni.
„A mezőgazdasági kutatóállomás adminisztrálja azokat a földeket, a prefektúra meg arra int, hogy most telekkönyvet állítsunk ki a nevére. Hogy milyen kutatás folyik ott, arról jobb nem beszélni, de tudjuk: a román állam számára nem is az a fontos” – állítja a községgazda. Sófalvi úgy érzi, sok román hivatalnok azért próbálja átverni, mert 36 évesen fiatalnak és tapasztalatlannak tartják. Legutóbb az útügy vezetőjével folytatott szócsatát, amikor közölte: a községközpontban nemcsak a helységnévtáblák, hanem az irányjelzők is kétnyelvűek lesznek. A polgármester a magyar feliratok elhelyezését szeretné elérni a Marosszentgyörgyön megtelepedett román vállalkozók részéről is.
A legtöbb, akivel elbeszélgetett, hajlott a megoldás elfogadására. „Én csak a törvényes jogok tiszteletben tartásához ragaszkodom, azokat pedig megtagadni nem lehet” – vallja Sófalvi Szabolcs, és egyben arra biztatja Maros megye többi RMDSZ-es polgármesterét is, hogy merjék felvállalni magyarságukat és az általuk képviselt szövetség programját.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Trianontól Schengenig – az igazság és a megbékélés útján
A világnyelveken beszélő nagy nemzetek fiai, történelmi, irodalmi, művészeti és tudományos nagyságai közismertek – mi, magyarok is számon tartjuk és értékeljük őket. Nem így az ún. kis nemzetek nagy emberei. Külföldön járván nemegyszer már annak is örülhettünk, hogyha valaki a "magyar aranycsapat" nagy labdarúgójáról, Puskás Ferencről hallott…
Az Európai Unió nemzeteinek közössége, az őket összekapcsoló kölcsönös megismerés, tisztelet és szolidaritás szelleme, egymás, illetve közös értékeiknek a megbecsülése jó alapot és lehetőséget szolgáltak arra, hogy világhírre érdemes – de mégis kevéssé ismert – nagy magyarjainkat is megismertessük európai testvérnépeinkkel. Ezért jött létre ez a kiállítás, melynek címe: Hírneves magyarok – A trianoni múltból a schengeni jövőbe.
Ezen túlmenően viszont – akarva-akaratlanul – egy gyászos évfordulót is idéz a kiállítás. Olvassuk csak a nagy magyar neveket: Bolyai János matematikus, Liszt Ferenc zeneszerző, Munkácsy Mihály festőművész, Ady Endre költő, Bartók Béla, a magyar zene másik géniusza, Márai Sándor, a XX. század nagy regényírója – hogy csak néhányat említsünk a legjavából. Rögtön ezután pedig vessünk egy pillantást Kelet-Közép-Európa térképére: hol is születtek ezek a kiváló nagyságok? Szülőhelyüket hiába keresnénk Magyarországon. Kolozsvár / Cluj-Napoca – Románia, Doborján / Raiding – Ausztria, Munkács / Munkacevo – Ukrajna, Érmindszent / Eriu-Mecensiu és Nagyszentmiklós / Sânnicolau Mare – Románia, valamint Kassa / Kosice – Szlovákia, és a sort a délszláv államokkal folytathatnánk – íme ők valamennyien "külföldön" születtek...
A világhírű magyar nevek rendhagyó "térképével" egyben a II. világháborút lezáró békekötések, a Magyarországot darabjaira szakító trianoni békediktátum 90. évfordulójára is emlékeztetni szeretnénk, mely az ország 2/3 részét, lakosságának pedig több mint a felét a szomszédos országok fennhatósága alá juttatta, megkérdezésük nélkül magyarok millióit taszítva kisebbségi elnyomatásba, a másodrangú állampolgárság és a mesterséges asszimiláció állapotába.
Távol áll tőlünk a revizionizmusnak még csak a gondolata is. A szomszédos népeket sem akarjuk sérteni, hiszen velük együtt tartozunk vagy éppen igyekszünk a közös Európába. Kilenc évtizeddel a magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófája után viszont – úgy érezzük – tartozunk azzal, hogy a sokáig elhallgatott vagy letagadott történelmi valósággal szembenézzünk, és – amint nagy költőnk, József Attila írta – "a múltat bevalljuk" és "rendezzük végre közös dolgainkat".
Tavaly a kommunista múlt szörnyűségeivel nézett szembe az Európai Parlament. Az ateista-kommunista diktatúra idején Trianon és a kisebbségi elnyomás tabunak számított. Félnünk és hallgatnunk kellett – még a magyarságuk miatt üldözött és meggyilkolt halottainkat sem temethettük el méltóképpen. A nacionál-kommunista rezsimek meghamisították a történelmet, s az emberi gyászhoz való alapvető emberi jogunktól is megfosztottak.
A szabad és egyesült Európában, ahol éppen az Európai Történelem Háza közös tervének a megvalósításán fáradozunk, úgy ítélem, itt az ideje, hogy nyíltan kimondjuk az igazságot, és Antigoné módjára, akár a posztkommunista kreoni hatalommal is szembeszállva, végtisztességet tegyünk Polüneikésznek – testvéreinknek, akik a szovjet "malenkij robotban", Tito partizánjainak vérengzéseiben vagy a Maniu-gárdisták kegyetlenkedéseiben tízezrével hullottak el gyászolatlanul, vagy a csehszlovákiai deportálásoknak és Ceausescu homogenizációs politikájának váltak áldozataivá. Mi, magyarok készek vagyunk a saját történelmi vétkeinket is beismerni, ugyanis tisztán látjuk, hogy a lágerek és a gulágok tömegsírjaival, az egymás ellen elkövetett bűnök tehertételével egyetlen nép sem lehet jó lelkiismerettel az egyesült Európa tagja.
"A múlt rendezése" és a megbékélés viszont a valóság beismerésével és az igazság kimondásával kezdődik. És minden nép és nemzet – nemcsak a többség, hanem a kisebbségek – emberi és kollektív jogainak az elismerésével folytatódik. – Az örmény holokauszt jóvátétele nélkül Törökország sem válhat az unió teljes értékű tagjává!
Mi nem revansizmust – hanem békét és testvéri együttműködést szeretnénk Európában. Olyanképpen, ahogyan Bartók Béla megfogalmazta: "Az én igazi vezéreszmém … a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és viszály ellenére… ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás…" Nos, ebből a "tiszta forrásból" erednek Márai Sándor szavai is, aki ekképpen vall Európáról: "A jövő Európáját gazdasági vonatkozásokban nem lehet másképp látni, mint vámhatárok nélküli, közös, óriási termelő- és elosztóterületet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya és gátlása nélkül végre kifejtheti igazi képességeit."
Tőkés László erdélyi EP- képviselő
Népújság (Marosvásárhely)

Barangolás a múltban
EMT-konferencia
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság június 26-án harmadik alkalommal Marosvásárhelyen szervezi meg a tudomány- és ipartörténeti konferenciát, amelyen négy szekcióban (technika, fizika, matematika és földtudományok) igen érdekes előadások hangzanak el jeles erdélyi magyar kutatókról, technikatörténeti felfedezésekről. A rendezvényről a házigazdával, az EMT megyei szervezetének elnökével, dr. Csegzi Sándorral beszélgettünk.
– A jövőre tekintő kutatások mellett miért kell ismernünk az erdélyi magyar tudománytörténetet, múltat?
– Jelenlétünk, megmaradásunk egyik záloga a múlt kutatása, ismerete. Úgy, ahogy a művészeti életben vannak olyan elismert erdélyi magyar személyiségek, akik az egyetemes magyar kultúrát gyarapították munkásságukkal, úgy a tudomány és a technika területén is voltak olyanok, akik jelentősen hozzájárultak egy-egy találmány kifejlesztéséhez, vagy az adott kor csúcstechnológiájához igen közel kerültek, vagy kutatásaikkal érdekes, új aspektusokat fedeztek fel az adott területen. Kötelességünk ezekről az emberekről megemlékezni, munkájukat ismertetnünk kell az új nemzedékkel. Ennek különleges hangsúlya van Marosvásárhelyen, a Bolyaiak városában, ahol a két matematikus-tudós szellemi örökségét ápoljuk, de a Sapientia EMTE tanárainak hozzájárulásával igen erős oldalunk a számítástechnika is.
– Valóban, a hét végi rendezvényen két előadás is foglalkozik a Bolyaiakkal. Lehet-e róluk újat mondani?
– Nagyon sokat tett Kis Elemér a Bolyaiak kéziratának tanulmányozásával a komplex számok és a nemeuklideszi geometria értelmezésének területén, emellett a két Bolyai közti levelezésből sok érdekes mozzanat derült ki a köztük levő viszonyról. Az is figyelemre méltó, hogy Bolyai János nemcsak matematikus volt, hanem az optikával és a hőtannal is foglalkozott. Közismert, hogy saját tervezésű kályhái voltak. Kis Elemér munkáját folytatja Oláh Gál Róbert, és Gündischné Gajzágó Mária is érdekesnek ígérkező előadást tart majd ez utóbbi témában
– Olyan személyiségek munkásságáról lesz szó a Bolyaiak mellett, mint Schlesinger Lajos matematikus, Juhász István és Nemes Tihamér, a múlt század elején élt informatikus-kibernetikusok, vagy Benkő Ferenc enyedi professzor, Brassai Sámuel, erdélyi polihisztor, vagy Héjjas Ferenc őslénykutató – nevüket valóban szűkebb körben ismerik. Gondolt-e arra az EMT, hogy könyvet adjon ki róluk és így lehetőséget teremtsen arra, hogy többen megismerjék munkásságukat?
– Elektronikus formában megvannak a konferenciák anyagai. Mint ismeretes, több rendszeresen megjelenő kiadványunk van, sőt könyveket is szerkesztett és adott ki az EMT Könyv. Nem mondtunk le arról, hogy az erdélyi magyar tudománytörténeti epizódokat könyvben is megjelentessük, hiszen van amiről és akikről írni, addig is ezeken a konferenciákon – amelyekre bárki eljöhet, hiszen nem csak a tagságnak szólnak – ismertetjük meg az érdeklődőkkel az elődök munkáját.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar pedagógus-továbbképző tanfolyam
Noha már két hete folyamatosan zajlanak az előkészítő tanfolyamok, hétfőn nyílik hét erdélyi településen – összesen kilenc helyszínen – hivatalosan a Kárpát-medence legnagyobb magyar nyelvű pedagógus-továbbképző tanfolyama, a Bolyai Nyári Akadémia.
A képzés immár tizennyolc év óta folyik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében. Évente változatlanul nagy érdeklődés övezi a tanfolyamokat, annak ellenére, hogy a román tanügyi tárca nem ismeri el hivatalos képzésként a Bolyai Nyári Akadémiát. Hét településen – Szováta, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és Válaszút – , kilenc különböző oktatási helyszínen zajlik a 24 tanfolyam, amelyekre 568-an jelentkeztek. Az MTI kérdéseire válaszolva Burus Siklódi Botond, az RMPSZ főtitkára azzal magyarázza az akadémia sikerét, hogy a szervezők a romániai magyar pedagógusok által megfogalmazott igények szerint állítják össze a programot, a hangsúlyt nem az egyes tantárgyakra, hanem a módszertanra, a gyakorlatra helyezik.
Az akadémia költségeit idén is, mint eddig minden évben, a magyar oktatási tárca határon túli titkársága fedezte – jegyezte meg Burus Siklódi Botond, hozzáfűzve, hogy míg korábban néhány tanfolyamnak a költségeihez a román kormány is hozzájárult, az idén ez elmaradt. Bíztatónak tartja viszont, hogy beindult a képzés hivatalossá nyilvánításának a folyamata, ennek eredményeként az itt szerzett bizonylattal remélhetőleg kreditpontokat szerezhetnek majd a résztvevő pedagógusok. Július 23-án dr. Hoffman Rózsa, a Magyar Köztársaság kormányának oktatási államtitkára tart előadást Csíkszeredában, illetve találkozik a Kárpát-medenceipedagógus-szövetségek vezetőivel, főtanfelügyelőkkel, iskolaigazgatókkal.
A főtitkár elmondta: az akadémia névadójáról, Bolyai János matematikusról is megemlékeznek. A Bolyai Emlékév jegyében Bolyai János halálának 150. évfordulója alkalmából kedden, a Sapientia egyetem csíkszeredai oktatási helyszínén emlékünnepséget tartanak. erdon.ro

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

BBTE: telt házas magyar tagozat
„Az új tanévben megszűnik a szakalapítási láz, az egyetem magyar tagozata elérte befogadási kapacitásának maximumát” – jelentette ki tegnap tanévnyitó beszédében Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetője.
A rektorhelyettes szerint a BBTE-n a magyar hallgatói létszám nem változott a tavalyihoz képest: az alapképzés szakain enyhe létszámcsökkenéssel számoltak, ám idén új mesterképző szakok is beindultak.
„A magyar oktatási vonalak vezetői utolsó mandátumukat töltik e minőségükben, és az a feladatuk, hogy a meglévő szakokat minél jobb szintre hozzák” – mondta Magyari.
Mint megtudtuk, a BBTE-n jelenleg összesen 113 szak működik, amelyekből 25-nek nincs magyar nyelvű lefedettsége: többek között az ortodox teológiának, a különböző idegen nyelvet oktató szakoknak. A fennmaradó 88 szak 81 százalékának van magyar tannyelvű vonala. Az új egyetemi tanév pozitív fordulattal kezdődik a magyar tannyelvű vonalak számára: idénre valamennyi szak megkapta az akkreditációt.
„Különösen annak nagy a jelentősége, hogy így az akkreditált magyar tannyelvű szakok tanrendje eltérhet ugyanazon szak román változatától, és így a BBTE magyar tagozata sajátos oktatási célokat követhet – áthelyezhet hangsúlyokat, önállóan lehet tekintettel a közösség sajátos munkaerő-piaci érdekeire, jobban felhasználhatja a magyar oktatók sajátos, egyéni felkészültségét” – magyarázta Magyari.
A rektorhelyettes fontos eredménynek ítéli, hogy azok a civil szervezetek, amelyek eddig is együttműködtek a tudományegyetemmel, mostanra jól összehangolt rendszerbe álltak össze: itt Magyari Tivadar a KMDSZ-t, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet, valamint az egyetemi lelkészséget emelte ki.
Az új egyetemi évet mintegy két és fél ezer elsőéves egyetemista és közel 500 elsőéves mesterképzős hallgató kezdi el a BBTE valamelyik magyar tannyelvű alap-, illetve mesterképzős szakán. A tegnapi ünnepélyes tanévnyitó egyébként telt házas volt: a gólyák és a felsőbb éves egyetemisták megtöltötték az egyetem főépületének dísztermét.
Az egyetem hagyományainak megfelelően, idén Kassay Gábor matematikus, a BBTE Matematika és Informatika Kar magyar tagozatának professzora tartotta meg tanévavató előadását. A professzor beszédének első pár percében megemlékezett a 150 éve elhunyt, kolozsvári születésű matematikusról, Bolyai Jánosról, majd a laikusok számára is érthető formában a játékelméletekről beszélt.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát csak növelte az a tény, hogy idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a magyar egyetemisták lapja, a Campus, amely a Szabadság című napilap mellékleteként jelenik meg. A tanévnyitó emelkedett hangulatát a nagy múltú Visszhang kórus biztosította: tagjai Molnár Botond vezényletével magyar és külföldi szerzők kórusműveiből énekeltek.
S. M. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

Elhunyt Toró Tibor
Hetvenkilenc éves korában súlyos, de méltósággal viselt betegség után vasárnap reggel elhunyt Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke.
A szomorú hírt családi források erősítették meg.
Toró Tibor 1931-ben született az udvarhelyszéki Énlakán, 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika–Fizika karán szerzett diplomát, és nyugalmazásáig az egyetem elméleti-fizika tanszékvezető professzora volt. Egész életét a tudománynak, a kutatásnak szentelte, de nemcsak az atomfizikában mozgott otthonosan, hanem utolérhetetlen volt az irodalomban, nyelvtudományokban, a történelemben vagy a zenetörténetben is. Mindeközben csupaszív magyar ember volt, aki szűkebb és tágabb környezete épüléséért dolgozott. Bolyai János temesvári hagyatékának a kutatója és ápolója, neki köszönhető a temesvári Bolyai-szobor, az ötnyelvű Bolyai-emléktábla és a Magyar Házban 2008-ban avatott Bolyai-emlékszoba. A Bánság és a Partium érdeklődő közönsége feledhetetlen előadásokat hallhatott tőle Einsteinről, Bolyai temesvári leveléről, Kölcsey Ferenc Himnusza születésének körülményeiről vagy Teller Ede lugosi gyökereiről.
Hivalkodástól mentesen élt, elismert szaktekintély volt határon innen és túl, távozásával nemcsak a temesvári vagy erdélyi, hanem az egyetemes magyar tudományos és közművelődési élet lett szegényebb.
Tudomásunk szerint úgy rendelkezett, hogy hamvait Énlakán, Kányádon, Etéden, Magyarhermányban, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron szórják szét.
Nyugodjék békében! Nyugati Jelen (Arad)

"Az igaznak emlékezete áldott"
Főhajtás Toró Tibor emléke előtt
A történelmi Erdély újkori, Apor Péter-i metamorfózisában a rendkívüli veszteségek miatt érzett fájdalom lesújtó érzésével vettük hírül Toró Tibor akadémikus, az erdélyi csillagok világából a mindenség univerzumába emelkedett székely atomfizikus halálát.
Nagy elődje és ismerve szeretett mintaképe, az Erdély egén üstökösként előtte járó Bolyai János nyomdokába lépve, immáron Ő is elköltözött az áldott emlékezetű igazak világló panteonjába.
Az örökkévalóság fényévekben mérhető – mérhetetlen – magasságából és a csillagvilágok birodalmának madáchi hidegéből és sodró súlytalanságából – földi fogódzókat keresve – azonban hadd kapaszkodjunk vissza ide, Transzszilvániába, a területileg elvitatott, de létében mégiscsak megkérdőjelezhetetlen Magyar és Székely Autonómiába. Azokhoz a gyökerekhez, melyekből kinövekedvén, Toró Tibor is – a goethei metafora értelmében – szárnyra kapott egykor, hogy annak utána szellemi és tudományos pályája egyetemes magasságába íveljen.
Földi, földrajzi pályafutásának koordinátái: Énlaka, Magyarhermány, Kányád, Etéd, Székelyudvarhely, Nagyvárad és Temesvár – amiképpen Ő maga kijelölte. Életének útját és útjainak porát taposva haladtunk Vele együtt "földi vándorlásának" eddigi pályáján. Most pedig, húsz évvel a temesvári újrakezdés után, az Ígéret Földjének határán, az eltávozó atyákkal együtt Őt is méltóképpen elsiratván, örökébe és nyomdokába lépve, "az ő bölcsességének lelkével beteljesedve" (5. Móz. 34,9), Isten rendelésének engedelmeskedve, hadd haladjunk ugyanezen az úton tovább – azon a földön, amelyen Isten adta élnünk, és amelyből Ő maga is vétetett.
"Az igaznak emlékezete legyen áldott!" (Zsolt. 10,7)
Nagyvárad, 2010. október 18.
Tőkés László, Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés a kolozsvári egyetem „hamis multikulturalitására” figyelmeztette Merkelt
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) „hamis multikulturalitására” figyelmeztette Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Angela Merkel német kancellárt, akit díszdoktori címmel tüntetett ki az erdélyi felsőoktatási intézmény. Az EMNT elnöke - csütörtöki közleménye szerint - Merkel közelmúltbeli kolozsvári látogatását megelőzően levélben kereste meg a német kancellár külpolitikai főtanácsadóját, hogy figyelmeztessen a BBTE „hamis multikulturalitására”, és emlékeztesse a kancellárt az egykori Bolyai Egyetem „erőszakos felszámolására”.
Tőkés azzal indokolta a levél megírását, hogy Merkel „nehogy áldozatul essen a hivatalos félrevezetésnek”, és ne próbálják felhasználni „a diszkriminatív román oktatáspolitika legitimálására”. Az EMNT elnöke szerint a levél tartalma a látogatás után bő egy hetes késéssel szivárgott ki a román sajtóba, ezért a korrekt tájékoztatás érdekében ő maga ismerteti most a Merkel főtanácsadójának írt levelét.
A levélben a volt református püspök gratulált Angela Merkel díszdoktori címéhez, majd megállapította, hogy a XVI. századi gyökerekre visszanyúló kolozsvári egyetem eredetileg Bolyai János nevét viselte. „1959-ben azonban az egyre erőszakosabb román nacionál-kommunista diktatúra a magyar egyetemet önkényesen felszámolta, és az új keletű Victor Babes román egyetembe olvasztotta, majd teljesen elrománosította” - írta az erdélyi magyar politikus Merkel főtanácsadójának.
Emlékeztetett arra, hogy 1989 óta eredménytelenül küzdenek a hajdani magyar egyetem helyreállításáért, „a magyar nyelvű felsőoktatás törvényes engedélyezéséért”. Tőkés szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a BBTE „multikulturális” egyetem, hiszen az 1959-es egyetemegyesítés óta ugyan valamelyest javult a helyzet a kolozsvári intézményben, a magyar és a német hallgatók anyanyelvű oktatása terén van némi előrelépés, de mindez mit sem változtat a lényegen: az egykori magyar intézmény brutális és jogszerűtlen megszüntetésén.
Az EMNT elnöke szerint „a román kirakatpolitika a felszínes többnyelvűség javára tett engedményeivel csupán egy Európának tetsző látszatot táplál, miközben továbbra is a román nacionalizmus szellemében diszkriminálja a kisebbségi oktatást” - olvasható a közleményben. MTI

Cégér nélküli erdélyi magyarok
Néhány kivétellel Marosvásárhelyen szinte az összes erdélyi magyarnak is nevezett intézmény, illetve civil szervezet homlokzatáról hiányzik a cégtábla. Egyesek pénz-, mások időhiányra hivatkoztak akkor, amikor a Krónika arra volt kíváncsi, hogy nyilvánosság előtt miért nem vállalják cégérük által is erdélyi magyarságukat.
Mindazok, akik valamilyen okból kifolyólag még nem függesztették ki intézményük nevét, vagy a tábláról éppen az erdélyi magyar jelzőt hagyták ki, elismerték, hogy nem hatósági nyomásra döntöttek így.
Száz lejt spórolt a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusa felé kanyarodva nagyméretű tábla mutatja a Csereerdő alatti hajdani gyümölcsös felé vezető irányt. A zöld alapon fehér betűs pannón az intézmény logóján és az irányjelző nyílon kívül csak ennyi áll: Sapientia Tudományegyetem. „Én egy dolgot tudok: amikor megrendeltük a táblát, kiderült, hogy ahhoz, hogy a Sapientia szó alá kiférjen az Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, olyan kicsi betűket kellett volna használni, hogy azokat senki nem látta volna” – magyarázta lapunk kérdésére a döntés okát Dávid László rektor. Ugyanezt hozta fel az intézmény gazdasági igazgatója, Balázs Mihály is. Szerinte az egyetem teljes, hivatalos nevében még az alapítvány, illetve a Kolozsvár szó is szerepel.
„A rövidség és az olcsóság okán döntöttünk így” – szögezte le. Egy pannók készítésére szakosodott cég tulajdonosa lapunknak kiszámította, ha az egyetem vezetősége nagyvonalúbban kezelte volna a táblagyártással járó kiadást, a szükséges egy négyzetméterrel nagyobb felületért 80–90, vagy legtöbb száz lejjel terhelte volna tovább az idei költségvetését. Dávid László rektor viszont megígérte: hamarosan új táblát szerelnek, amelyen már az a megnevezés áll, amit a kormánynak címzett akkreditálási kérvényben is használnak: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A pénz vagy az idő hiányzik
Mint kiderült, a pénz nem csak a Sapientián jelent gondot. A Real hipermarket egyetlen butikbérlője, amely nem rendelkezik cégtáblával, az az Erdélyi Magyar Könyvklub. Az ízlésesen berendezett könyvesüzlet kirakatára is mindössze két hete került ki a Librăria Litera Könyvesbolt felirat. Az elárusítónők készítették színes, öntapadós anyagból, kézzel, önszorgalomból. „Nehéz egy könyvkereskedést fenntartani, ezért szegények vagyunk. Csupán a havi bér 4500 lejre rúg” – fejtette ki a céget irányító Kósa Géza. A vállalkozó azonban hozzátette: a jövőben elkészül a cégtábla is, amelyen, akárcsak a vállalkozás nevében, helyet kap az erdélyi magyar jelző is. Kósa azon meggyőződésének adott hangot, miszerint a felirat nem zavar majd senkit. „Nincs mitől félnünk, elvégre a Romániában bejegyzett cég neve is így szól: Erdélyi Magyar Könyvklub Kft. A gyergyószentmiklósi boltunkon a magyar és a román felirat mellett székely rovásírással is hirdetjük, mi működik az üzlethelyiségben” – részletezte a vállalkozó.
A könyvklubnál jóval nagyobb költségvetésből és különböző támogatásokból gazdálkodó Erdélyi Magyar Televízió sem jutott még addig, hogy épülete bejáratánál jelezze, mi is működik a kapun túl. Az intézmény igazgatója, Szepessy Előd szerint nem az anyagiak, hanem az időhiány szólt közbe. „Ez valóban egy olyan mulasztás, amit hamarosan orvosolnunk kell. Az épületben működő Erdély FM rádióadóval közös cégtáblát készíttetünk” – ígérte Szepessy. „Szó sincs arról, hogy ne vállalnánk erdélyi magyarságunkat. A tábla megvan, ott volt, majd tatarozás után ismét a helyére kerül” – szögezte le Csegzi Sándor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Maros megyei elnöke is.
A fizikus, aki egyben a város alpolgármestere, elmondta, az általa irányított civil szervezet a hivatalos megnevezésben is használja a magyar nevét. Csegzi számításai szerint a tábla legkésőbb december 15-éig felkerül a Bolyai János Tudomány és Technika Házára. 208 évvel ezelőtt éppen ezen a napon született a híres matematikus, akiről az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnevezte a Kőrösi Csoma Sándor utcai székházát. A település alpolgármestere továbbá fontosnak tartotta elmondani, hogy eddig egyetlen szervezetnek vagy személynek sem esett semmiféle kellemetlensége azért, mert a cégtáblán is vállalta erdélyi magyarságát. „Marosvásárhelyen nem szereltek le és nem festettek le efféle cég- vagy intézménynévtáblákat. A városháza pedig minden további nélkül engedélyezi a használatukat” – nyomatékosította Csegzi.
Ezt Vitus Örs, a Jobbik Baráti Körének marosvásárhelyi elnöke is megerősítette, mondván, hogy sem az önkormányzat, sem más hatóságok nem gördítettek akadályt a szervezet itteni megtelepedésének útjába. Ennek ellenére a Marosvásárhelyen irodát működtető, szélsőségesnek tartott anyaországi párt sem sorolta a prioritásai közé, hogy cégtáblán is jelezze ittlétét. Mint arról beszámoltunk, Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti képviselő még a nyár eleji irodaavatón megígérte, hogy a szekrény tetején porosodó, piros-fehér-zöld keretbe fogott tábla kikerül az Ifjúsági utcai irodaház homlokzatára. Azonban azóta sem a főbejárathoz, sem a kapusfülke mellé, de még csak az utolsó emeleti bejárati ajtójukra sem függesztették ki szervezetük nevét.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Levélbontó - Néhány adat a Babeş–Bolyai egyetemről
A Szabadság október 22-i számában idézeteket közöl Tőkés László leveléből, amelyet Angela Merkel német kancellár felvilágosítása céljából írt, a Babeş–Bolyai Egyetem történetéről; Merkel asszonyt ugyanis nemrég az egyetem díszdoktorává választották. Az idézetek azonban sajnos (talán rövidítés céljából) tévedéseket tartalmaznak. Mielőtt ezekre rátérnék, egy más dolog is érdekel: a németek lelkiállapota (együttérzésének lehetősége) a két vesztes háború után, amelyről nem sikerült eddig adatokat szereznem, ez befolyásolná ugyanis a levél befogadóképességét.
A közép- és újkorban (1815-ig) nagyrészt a német nyelvterületen létezett a Német–római császárság, egy laza államszövetsége a rengeteg közép európai feudális német államocskának. Ezen államszövetség nyoma, hogy Németország ma is több kisebb német állam „államszövetsége”. Az „egységesebb” Németország fokozatosan alakult ki 1815 után egészen 1871-ig – ekkor csatlakozott utolsónak Elzász-Lotaringia, amelyet XIV. Lajos francia „napkirály” foglalt el erőszakkal (1648) és kezdett „franciásítani”. A francia–porosz háború (1871) állította vissza (?) a „régi” német hovatartozást. A vesztes első világháború ezt újra visszaírta, majd Franciaország II. világháborús csúfos veresége 1940-ben újra átírta. Igaz, ideiglenesen, mert a II. világháború vége megint Franciaországhoz csatolta. Az első világháborúban Németország komoly területet vesztett az akkor újraalakuló Lengyelország javára, amely 1831 óta a cári Oroszország része volt, ugyanis ez tengeri kikötőt óhajtott, emiatt Poroszországot kettészakította (emiatt tört ki a II. világháború, lásd danzigi korridor). A világháború végén ugyan Lengyelország megmaradt, de óriási keleti területeit rabolta el a Szovjetunió, amelyeket Németország „ősi” keleti részének Lengyelországhoz való csatolásával pótoltak (igaz, innen sok millió németet ki is zsuppoltak sürgősen).
Ezt a területi veszteséget a hitlerizmus tényétől lelki traumába esett Németország ma szó nélkül (sőt, bűntudattal) viseli, de (saját példámból kiindulva) alighanem fájdalmasan gondol vissza a sok megalázásra még akkor is, ha – kétségtelenül – ebben elsősorban ő a hibás. Ahogy mi sem vagyunk bűntelenek két világháború elvesztéséért. Hát ezért érdekel a németek titkos lelkiállapota, amely befolyásolhatja, mennyire érzik át a magyarok traumáit, akár egyetemi szinten is.
Rátérve Tőkés László egyetemtörténeti tévedéseire: – egyetemünket modern formában (több évszázados előzmények után) 1872-ben alapították, de ez nem Bolyai János, hanem Ferencz József akkori magyar király nevét viselte; ezt az egyetemet 1919-ben katonai erővel foglalta el – teljes ingó és ingatlan leltárral – a román katonaság, és ebben, ezzel alapította az I. Ferdinánd (és nem V. Babeş) egyetemet. A katonaság által kitelepített tanszemélyzet jó része egyetlen ceruzával menekült Szegedre; velük működtette (és látta el épülettel, mindennel) a továbbiakban a Ferenc József Tudományegyetemet a magyar állam. A II. bécsi döntéskor a Ferdinánd Egyetem (a mozgatható leltár jó részével) Szebenbe költözött át 1940 szeptemberében. A szegedi egyetem professzoraival és más személyzettel formálisan visszaköltözött Kolozsvárra a Ferenc József Egyetem, de felszerelését Szegeden hagyta. Volt és visszakapott épületeit a magyar állam új ingó leltárral látta el (1940–1941). A világháború végén a Ferdinánd egyetem tanszemélyzete a leltárral visszaköltözött Kolozsvárra a magyar egyetem épületeibe (1945). Ugyanakkor, a botrány elkerülésére és a megkötendő békeszerződésre való tekintettel, a román állam Groza kormánya törvényerejű rendelettel (és a király aláírásával) megszüntette a Ferenc József Egyetemet, de megalapította a Bolyai Tudományegyetemet 1945 májusában, e célra egyetlen épületet, a volt református leányiskolát, a De Gerando épületét) és ennek felszerelését biztosította. Ezt később még két középiskola (Marianum és közgazdasági iskola) épületével bővítette 1946–48-ban. 1959-ben a párt utasítására, tanügyminisztériumi rendelettel (tehát törvénytelenül) egyesítették a Babeşés Bolyai egyetemet, Babeş-Bolyai néven.
Jó, ha tisztán látunk: formálisan a Bolyai egyetemet alapító törvényerejű rendelet ma is érvényben van, miniszteri rendelet ezt meg nem szüntetheti. Ha ez nem így van, cáfolatot hálásan fogadok.
id. Nagy László, Szabadság (Kolozsvár)

Pénteken avatják a Bolyai János Tudomány és Technika Házat
Akadémiai központ lesz
Az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezete december 17-én, pénteken délután ünnepélyes keretek között nyitja meg a felújított Bolyai János Tudomány és Technika Házat. Az EMT székházaként is működő épületet manzárdosították is. A tervek szerint itt elsősorban a Bolyai János munkásságát kutató akadémiai központ fog működni. Az épület felújításáról és a tervekről dr. Csegzi Sándor alpolgármester, az EMT Maros megyei fiókjának elnöke számolt be.
A fizikus elmondta, az épület tulajdonképpen az önkormányzat tulajdona, a civil szervezet csak bért fizet, így a felújítást nagyrészt a polgármesteri hivatal állta, illetve néhány cég is hozzájárult az építkezéshez. A beruházás összege 80.000 euró, amiből rendbe tették a földszinti helyiségeket és egy manzárdot húztak fel. Az alagsorban egy család lakik.
Az alpolgármester kifejtette, mandátumának egyik célja az volt, hogy Bolyai János és Farkas szellemiségét ápolja, ezért vállalta fel azt, hogy az EMT keretében több olyan rendezvényt szervez, amely a két, Marosvásárhelyen tevékenykedett zseni munkásságát hozza nyilvánosságra és élteti tovább. Már 2002-ben táblát helyeztek el az épületen, amely annak helyén áll, ahonnan utolsó útjára kísérték Bolyai Jánost. Az EMT egy évtizedes tevékenysége alatt több tudományos rendezvényt szervezett, amelyeknek meghívottai világszerte ismert kutatók, felfedezők, akadémikusok voltak. De tartottak különböző szakterületen konferenciákat, diákvetélkedőket is. Kiemelkedő eseménynek számított a 2001-2002-es Bolyai-év, amikor a Bolyai–Gauss–Lobacsevszkij-konferenciát is itt szervezték, ezenkívül házigazdái voltak a Román Tudományos Akadémia kihelyezett ülésének. Ugyanilyen tudományos szellemben szervezték 10 éven át a Bolyai-alkotótábort, ahol több mint 150 Marosvásárhelyről elszármazott és itthon alkotó művész vett részt. Mindezek szükségessé tették a székhely bővítését.
Négy évvel ezelőtt fogtak hozzá a tervezéshez. Az építkezési munkálatok mellett kísérleti jelleggel napkollektorokat is felszerelnek, hiszen az egyik jövőbeli szándék az alternatív energiaforrások kutatása lesz, tulajdonképpen Bolyai Farkas a kályhák hőhatásfokával is foglalkozott, így a múlt összeköthető a jövővel.
A felújított épületben Bolyai Jánosról elnevezett akadémiai kutatóközpontot szeretne létrehozni az EMT fiókszervezetének elnöke. Jó alap erre, hogy sikerült Bolyai János és részben Farkas kéziratait digitalizálni, így akadémiai szintű kutatást is lehetővé tesznek majd a székházban. Ezzel kapcsolatban Csegzi Sándor már tárgyalt a Magyar Tudományos Akadémiával és a Kolozsvári Akadémikus Bizottsággal, amelynek elnöke, Péntek János professzor jelen lesz az avatóünnepségen is. A másik, szintén akadémiai munkacsoportot a megújuló energiák terén indítanák el. A munkába mindenképpen bevonják a marosvásárhelyi Sapientia és a Petru Maior Egyetem diákjait is. Távlati cél, hogy egy olyan stratégiát dolgozzanak ki, ami lehetővé teszi, hogy Marosvásárhely a megújuló energiákból annyit termeljen, amennyit fogyaszt.
Ezeknek az elképzeléseknek a megvalósításához teremt munkafeltételeket a felújított Bolyai János Tudomány és Technika Háza, amely pénteken újra megnyitja kapuit.
(vajda) Népújság (Marosvásárhely)

Felavatták a Tudomány és Technika Házát
Pénteken délután az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság ünnepi ülésével felavatták a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratához közel álló, felújított Bolyai János Tudomány és Technika Házát, amely addig a szervezet megyei fiókjának volt a székháza. Az avatón Bolyai- kutatók, akadémikusok, az EMT országos és fiókszervezeteinek képviselői, tanárok, meghívottak vettek részt.
A rendezvényen részt vevő Köllő Gábor, az EMT országos elnöke elmondta, az ünnepséget megelőző gyűlésen körvonalazták azt, hogy miben tudja támogatni majd a szervezet, illetve a Román Tudományos Akadémia a Bolyai János Tudomány és Technika Házában tervezett tevékenységeket. A folyamatoson erősödő civil tudományos társulás jelenleg hét fiókszervezettel, 11 szakosztállyal működik. Eddig sikerült 11 nemzetközi tanácskozást megszervezni, állandósítani. Jelen vannak kiadványaikkal, diákvetélkedőkkel a középiskolák életében is. A Bolyai János Tudomány és Technika Háza megerősíti a marosvásárhelyi fiókszervezetet és reményt ad arra, hogy minél több, a műszaki tudományok területéről érdeklődő középiskolás és egyetemista diákot vonjanak be az EMT tevékenységeibe.
Weszely Tibor Bolyai-kutató elmondta, a Csegzi házaspár önzetlen munkássága révén sikerült olyan fórumot megteremteni, ahol valóban a Bolyaiak szellemi örökségének megőrzésén munkálkodhattak tudósok, művészek, tanárok. Az eddigi eredmények alapján a beruházás nem volt hiábavaló és igazi tudományos műhelymunka lesz a Bolyai János Tudomány és Technika Házában. Oláh Gál Róbert kutató az időben röpített vissza. Elmesélte, miként élte utolsó napjait Bolyai János a Bolyai János Tudomány és Technika Háza helyén állt fűtetlen helyiségben. S elárulta, különös véletlennek köszönhetően menekültek meg a kéziratok, ugyanis az akkori hatóságok azt hitték, hogy ezek katonai titkokat rejtenek, így az akkor még értéktelennek vélt dokumentumok nem kerültek tűzbe. A Bolyai-kutató is indokoltnak tartotta azt, hogy létezzen egy Bolyai kutatóközpont, s ennek méltó helye lesz majd a Bolyai János Tudomány és Technika Háza.
Dr. Péntek János professzor, akadémikus, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke elmondta, az elhangzottak mellett fontosnak tartja, hogy a Bolyaiak szellemi örökségét ápolók átadják a fiataloknak. Ezért a Bolyai- és a megújuló energiákkal foglalkozó kutatócsoportok működésének támogatása mellett szorgalmazni fogja egy tehetségkutató központ létrehozását is, amelyet az erre vonatkozó nemzeti program is támogat. Ugyanakkor nyelvészként az erdélyi magyar tudományos nyelvhasználat fontosságára is felhívta a figyelmet, így azt is sugallta, hogy a Bolyai János Tudomány és Technika Házában a jövőben foglalkozzanak a tudományos nyelv ápolásával, népszerűsítésével is.
A rendezvény ünnepi Bolyai-vacsorával fejeződött be, amellyel hagyományt szeretnének teremteni. A jótékonysági estekhez hasonló rendezvénnyel, amelyet évente egyszer-kétszer szerveznének, lehetőséget teremtenének arra, hogy a két marosvásárhelyi zseni munkássága iránt érdeklődők tapasztalatokat cseréljenek és hozzájáruljanak a Bolyai János Tudomány és Technika Házának élénk tevékenységéhez.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

SIC ITUR AD ASTRA – Toró Tibor emlékkonferencia
Toró Tibor emlékkonferenciát szerveznek 2011. január 14-én, pénteken 16 órától a váradi Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai-termében. A rendezvény meghívóját és programját közöljük.
Meghívót juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László EP-képviselő, a PKE elnöke és János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora. Ennek teljes szövegét közöljük a továbbiakban.
„Múlt év októberében eltávozott közülünk a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója, Toró Tibor professzor, atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Még halála előtt arról rendelkezett, hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének kedves helyeket szórják a szét, többek között Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak és ahová számos szép emlék kötötte. Bizonyára ezek közé tartoztak Egyetemünk alapításához és megerősödéséhez kötődő történések, melyeknek a Sapientia Alapítvány kurátoraként cselekvő részese volt. Ezért, valamint életműve és a nemzeti ügy mellett elkötelezett személyisége iránti tiszteletből kezdeményeztük ezen emlékkonferencia megszervezését.
A konferencia helyszínéül szolgáló Bolyai-terem is jelképes jelentőséggel bír: Bolyai János „a semmiből egy új, más világot teremtő” felfedezését, amellyel új utat szabott az egyetemes tudomány fejlődésének, Temesváron vetette papírra. Ott, ahol Toró Tibor professzor a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként és nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként. És végig hűségesen hitvallásához, melyet barátja és iskolatársa, Kányádi Sándor így fogalmazott meg: „Aki megért és megértet, / Egy népet megéltet.”
Tisztelettel várunk minden érdeklődőt pénteken, 2011. január 14-én 16 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai-termében.”
A rendezvény programja
A házigazda köszöntője: Dr. János-Szatmári Szabolcs egyetemi előadótanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora; Dr. Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akadémikus, a SAPIENTIA HUNGARIAE Alapítvány kurátorának levelét felolvassa Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője; emlékező előadást tart: Kató Béla, az EREK püspökhelyettese, a SAPIENTIA Alapítvány elnöke, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Dr. Dávid László egyetemi professzor, a SAPIENTIA EMTE rektora, Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a SAPIENTIA HUNGARIAE Alapítvány titkára és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsának elnöke. Az előadásokat követően Toró Tibor akadémikus hamvait jelképesen az Egyetem belső udvarán szórják szét.
erdon.ro

Erdélyország őrzi hamvait, élteti örökségét – Toró Tibortól búcsúztak barátai és tisztelői
Kicsinek bizonyult a terem, ahol péntek délután megtartották azt a rendezvényt, amelyen a múlt év októberében elhunyt Toró Tibor professzortól vettek búcsút barátai, tisztelői. A neves atomfizikus és tudományfilozófus-történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója volt annak megalakulásától. Végrendeletében a bánsági polihisztorként is emlegetett, de gyökereiben székely (pontosabban udvarhelyszéki) tudós úgy rendelkezett, hogy hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének, lelkének kedves erdélyi és partiumi helyeken szórják szét, így Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak, és ahová számos szép emlék kötötte. Ezt a végakaratot teljesítették pénteken. Tolnay István egyetemi tanár, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadótanácsosa és világi főjegyzője köszöntötte az emlékezőket, köztük az elhunyt tudós családtagjait, a megjelent díszvendégeket, a néhai professzor szép számmal összegyűlt tisztelőit. Toró Tibor Erdélyország iránt érzett hitvalló szeretete közismert volt, erről a legtöbb hozzászólásban is említést tettek.
A nemzetközileg elismert tudós a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként, de nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként is jeleskedett. Élete végén József Attila kozmosz- és anyagszemléletét is kutatta.
Tolnay István köszöntése után János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora mondott beszédet, majd Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Sapientia Hungariae Alapítvány kurátoralevelét Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője olvasta fel. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Sapientia Alapítvány elnöke emlékelőadást tartott. A felszólalások között Varga Vilmos színművész szavalt az elhunyt professzor kedves versei közül, többek között Kányádi Sándor Űrsorompó című versét mondta el, amelyet a nagy erdélyi költő Torónak ajánlott. A rendezvényen felszólalt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője is, aki kiemelte, hogy Toró Tibor munkássága az egész magyar nemzet közös kincse, egy olyan hagyaték, amelyet kötelességünk megtartani és átörökíteni a következő nemzedékeknek. Toró professzor beteljesítette azt, ami egy tanár, egy tudós igazi küldetése: alkotott és átadott, így gyarapítva a nemzet tudományos és kulturális kincsestárát, mondta az államtitkár-helyettes.
Szót kapott Dávid László egyetemi professzor, a Sapientia EMTE rektora és Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a Sapientia Hungariae Alapítvány titkára is. Mindketten mint egykori barátok, kollegák méltatták az elhunyt professzor munkásságát és nem utolsósorban emberi nagyságát. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsának elnöke református lelkészhez méltóan emlékezett egykori barátjáról, köszöntve a Toró családot s ezzel párhuzamosan az egész erdélyi magyarságot, hiszen Toró professzor Erdély iránt érzett szeretetének örökségeként az egész erdélyi közösség egy nagy családnak számít. Toró Tibor öröksége, tudományos, irodalmi munkássága egy olyan staféta, amely tartásra, emberségre kötelez bennünket, s a nemzeti folytonosságot ezzel az örökséggel is erősíteni kell, emelte ki beszédében Tőkés.
Toró T. Tibor, az elhunyt egyik fia az emlékezések után megköszönte valamennyi megjelentnek, hogy tisztelettel adóztak édesapja emlékének, majd a jelenlevők levonultak a Partiumi Keresztény Egyetem székházának, azaz a református püspöki palota belső udvarára. Itt Tőkés László áldást kért az elhunytra, és közös imádkozás után annak végakarata szerint fiai szétszórták hamvai egy részét az egyetem udvarán.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sirató ének Komáromy Józsefért
Amikor 1956. november 3-án az utolsó, Romániába induló autóbuszok egyikével áldott állapotban lévő feleségével visszajött Erdélybe, és magával hozta a forradalom idején megjelent forradalmi verseket, kiáltványokat, röplapokat. A magyar–román határon egy óvatlan pillanatban a már átvizsgált csomagok közé átdobta a röplapokat, kiáltványokat, verseket és írásokat tartalmazó kis bőröndöt. Ezért a „dobásáért” Varga László tiszteletes urat az életfogytiglani kényszermunka mellett még tíz év fegyházbüntetéssel is sújtották.
Annyira pontos Komáromy József visszaemlékezése, hogy teljes mértékben rekonstruálható az „ENSZ-memorandum” megszövegezése, megírása, terjesztése. Komáromy József mindvégig vállalta tettének következményeit, és azt, hogy tanári pályája derékba tört. Soha többet nem taníthatott, nyugdíjazásáig ládagyári munkásként dolgozott.
Komáromy Józseffel az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában 2009-ben a köteteim bemutatóján beszélgettem utoljára. Örvendett, hogy megtaláltam az „ENSZ-memorandum” eredeti kéziratát, a hozzá kapcsolódó dokumentumokat, valamint a kihallgatási jegyzőkönyveket. Rezignált hangon jegyezte meg: mindez már az én elrontott életemen nem segít. Mint ahogy az őt vallató, gyötrő Uţiu Francisc szekus hadnagyot sem vonta soha senki felelősségre.
Életútját, egyéni sorstragédiáját pontosan összegzi a család gyászjelentése:
„Szeretettel, büszkén és tisztelettel őrizzük Édesapánk emberi és nemzeti helytállásának, áldozatának emlékét.
Ígéretes matematikatanári pályáját derékba törte a kommunista rendszer. Igaz és bátor értelmiségiként a közösségért, az igazságért és méltányosságért nem csak hét év nehéz börtönt, hanem az azt követő évtizedek mellőzöttségét is vállalta. Inkább örökre lemondott szeretett és tehetséggel gyakorolt tanári hivatásáról, mintsem a zsarnoksággal kiegyezzen. Szellemi, lelki kincseit ezentúl családjának ajándékozta. Férjként és apaként is a szeretet, az igényesség, a becsület és az önfeláldozó teljes odaadás jellemezte. Tiszta, hősi élete, bölcsessége és szerénysége erőt, vigaszt adó példaként marad itt közöttünk, és új, fényes sugárként tündöklik fel Isten országában.”
A jellemzéssel és a nekrológ szövegével teljes mértékben egyetértve úgy méltathatjuk legméltóbban, ha közzé tesszük a dr. Dobai István által megfogalmazott, nagyon feszes tanulmányt, az „ENSZ-memorandum”-ot, a szervezkedés kiindulópontját jelentő báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i levelét, illetve Kertész Gábor tanulmányát. Ezeket a dokumentumokat e sorok írója találta meg a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában, majd Varga László tiszteletes úr révén továbbítottam Dobai Istvánnak.
Tettem ezt azért is, mert többen – köztük Csetri Elek történész, Abody Nagy Béla festőművész – megkérdőjelezték, hogy egyáltalán elkészült-e az „ENSZ-memorandum”, vagy csak beszéltek róla. A dokumentumok – az említetteken kívül Bereczki András fantasztikus naplója – Kolozsvár 1956–1957. évi történetének rendkívül fontos elemei. Bizonyságai, hogy Kolozsvár Erdély szellemi központjaként a belső ellenállásban is meghatározó szerepet játszott. Komáromy József érdeme, hogy ezek a dokumentumok eljutottak a „kincses város” meghatározó értelmiségéhez. A 87 éves korában elhunyt Komáromy József életműve éppen e dokumentumok révén nem maradt torzóban. Egész életével, helytállásával bizonyította a legnagyobb matematikusok egyikének, Bolyai Jánosnak tulajdonított posztulátum örökérvényét: „Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja.” Komáromy József a legnehezebbet választotta, és soha semmilyen kompromisszumot nem kötött.
TÓFALVI ZOLTÁN. Szabadság (Kolozsvár)

Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Apró kincsek Erdély legmélyéről 
A magyar kormány Határtalanul! pályázatán nyert iskolánk erdélyi utat, a 7. évfolyam számára. Ártándon léptük át a határt, és két irodalmi helyet látogattunk meg: Érsemjént és Érmindszentet. Itt csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, aki Kolozsvárt mutatta be ezután, és végig velünk-mellettünk maradt. Késő este érkeztünk szálláshelyünkre, Vármezőre.
A második napot Ákosfalván töltöttük, a helyi általános iskolában. A diákok együtt töltötték a délelőttöt, rendhagyó történelemórára invitáltak bennünket, közös sportprogramon vehettünk részt. Nehezen váltak el egymástól az erdélyi és a magyar diákok, a meleg vendégszeretet fogva tartott mindenkit. Fehéregyházán és Segesváron is feladatokat oldottak meg a hetedikesek, az útinaplókat folyamatosan vezették.
A harmadik napon Kőrispatakra látogattunk, Farkaslakán megemlékeztünk Tamási Áronról, Korondon fazekas-bemutatóra várták a kispesti csapatot, majd Szováta következett. A Medve-tó sokak számára a legnagyobb élményt jelentette. Az utolsó nap is gazdag programot kínált: Mikháza, Csíkfalva, Marosvásárhely és Nagyvárad. Este gördült be az iskola elé buszunk.
Más szemléletű és érzelmű diákok tértek haza a 2000 km-es út után: ízelítőt kaptak a határon túli magyarok történelméről, mindennapjairól. Az értékelőórán a power point bemutatók is bizonyították: sokat tanultak a gyerekek az út során. Gondoltunk az ittmaradókra is: ákosfalvi illatos kenyeret és zsenge kibédi hagymát hoztunk el Erdély legmélyéről, a Nyárád mentéről. A négynapos felfedező túra résztvevő diákjai 10 000 Ft önrésszel vehettek részt a Nyárád menti kiránduláson, október 21-24-én. A többit a pályázati összeg biztosította.
Röhrig Éva 
Bolyai János Általános Iskola igazgatója
MTI
Erdély.ma

Magyar tudományos kitüntetés határon túli fizikusnak
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)

Emléktáblaavató az egyetem udvarán
Bolyai János, a világhírű erdélyi matematikus tiszteletére emléktáblát helyeztek el csütörtök délután a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán. Az ünnepélyes táblaavatót előadás követte a Bolyai-teremben.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem udvarán gyűltek össze mindazok, akik részt kívántak venni a tanintézet és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete által rendezett ünnepségen. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntöte az egybegyülteket, s szólt arról: az egyetem udvarán, ebben a magyar panteonban, magyar tudósok, írók, művészek emléktáblája mellé helyezik el a 210 évvel ezelőtt született Bolyai János, az egyik leghíresebb magyar matematikus emléktábláját.
„Nincs mit szégyellnünk”
„Bolyai Jánosban a geometria Kopernikuszát tisztelhetjük, az erdélyi tudományosság leghíresebb képviselőjét, aki 1831-ben, Appendix című művével megalkotta a nem euklideszi geometriát, ezzel megalapozva az einsteini gravitációértelmezést szinte száz évvel korábban, minthogy megszületett volna” – mondta Török Sándor, kihangsúlyozva: akinek ilyen elődjei vannak, nincs mit szégyeljen sem európai, sem világviszonylatban. Az emléktáblát Deák Árpád neves váradi képzőművész alkotta, s felállításának gondolata néhai Toró Tibor professzor ötlete és kívánsága volt. „Így most nem csak Bolyai János, de az általunk jól ismert és tisztelt Toró Tibor (Tibi bácsi ) emléke előtt is tisztelgünk” – mondta a Bihar megyei elnök.
Közös mű
A Partiumi Keresztény Egyetem részéről dr. János Szatmári Szabolcs, az egyetem rektora szólalt fel. Elmondta: egy évvel korábban az egyetem Bolyai-termében emlékkonferenciát szerveztek Toró Tibor atomfizikus tiszteletére, s most annak a Bolyai Jánosnak a tábláját avatják, akinek a legavatottabb kutatója maga Toró professzor volt. A későbbiekben a rektor Bolyai János életéről szólt.
Ezt követően Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt elnöke, valamint János Szatmári Szabolcs rektor leleplezték az emléktáblát, melyen többek között az is olvasható: Bolyai János hadmérnökként 1826 és 1830 között a nagyváradi vár korszerűsítésének munkálatait irányította.
Kevéssel később a mintegy negyven jelenlévő a tanintézet Bolyai termében gyűlt össze, ahol dr. Weszely Tibor marosvásárhelyi kutató tartott előadást Bolyai Jánosról. Elhangzott: a mindössze 29 oldalas függelék Bolyai Farkas és Bolyai János – apa és fia – közös műve, „apa és fia együvé tartozásának csodálatosan szép szimbóluma”. Az Appendix a tudományok új fejezetét jelenti, hiszen ezen alapszik a modern térelmélet, e nélkül az űrkutatások is lehetetlenek lennének. Mindazonáltal Bolyai János életét a legkevesebb elismerés sem övezte haláláig, utolsó útjára három vásárhelyi civil kísérte. Viszont hét évvel halála után e munkáját franciára, majd olasz nyelvre is lefordították, s rövidesen világhírűvé vált. A világszerte elismert erdélyi matematikus életéről és munkájáról szóló előadás vetítéssel zárult.
Neumann Andrea
erdon.ro

Hazatért” az író és a színész
Nemcsak Sebestyén Aba, az Északi Színház Harag György Társulatának volt tagja tért vissza pár nap erejéig Szatmárnémetibe „A tér” című előadás kapcsán. Kocsis István, a darab szerzője is újra itthon járt, és Szatmárhoz kötődő emlékeiről mesélt kedden este az előadást követő kötetlen beszélgetésen. Az irodalomtörténész, történész, drámaíró Kocsis István a legnagyobb erdélyi írók sorában vált ismertté novelláival, történelmi tárgyú drámáival, a Szent Korona tanáról írt alkotásaival. Ombodon született 1940-ben, a középiskolát Szatmárnémetiben végezte 1956-ban. Sebestyén Aba – akit az előadásban Bolyai János szerepében láthattunk – a marosvásárhelyi színművészeti egyetem elvégzése után, 1996-tól 2002-ig volt a Harag György Társulat tagja. Jelenleg a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze, a Yorick Stúdió alapítója, vezetője és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. „A tér” kedd esti előadását követően az alkotókkal beszélgetésre került sor. Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke köszöntőjében elmondta, hogy azért esett erre a két kiváló, Szatmárnémetihez jócskán kötődő alkotóra a választásuk, mert, amint már többször is hangsúlyozta, a Magyar Kultúra Hetének tematikájába az is benne foglaltatik, hogy nemcsak a magyar kultúrához, hanem a szatmári kultúrához kapcsolódó programokra is hangsúlyt fektetnek. Kocsis István elmondta, hogy az évek múltával egyre fontosabbá válnak a gyermekkori, a szatmári emlékek, csupa szívet melengető dolog jut eszébe, a szatmári gimnázium, az avasújvárosi tanítói évek kapcsán. A drámaíró elmondása szerint most látta másodjára az előadást, és tökéletes munkának tartja. „A drámaíró nem azért ír drámát, hogy majd elolvassa, mint egy regényt; látni akarja a színpadon, és át akarja élni a nézőkkel együtt a katarzis élményét” – nyilatkozta a szerző. A közönség arra vonatkozó kérdésére, hogy miért döntött pont a Bolyairól szóló monodráma mellett, Sebestyén Aba elmondta: „Régóta izgatott már Bolyai személyisége, és az, hogy hogyan lehet a zsenik mibenlétét színpadi eszközökkel megfogni. Ugyanez foglalkozatott akkor is, mikor Szatmárnémetiben az Amadeust játszottam, most pedig ugyanebben volt a kihívás Bolyai János kapcsán is. A személyisége mellett kíváncsi voltam arra is, hogy vajon milyen lehetett emberként, hiszen vajmi keveset tudunk róla; a magánéletéről, az édesapjához való viszonyáról sincsenek egyértelmű információink.” Sebestyén Aba ugyanakkor elmondta, hogy a Yorick Stúdió produkciója közel két év alatt készült, Török Violával, az előadás rendezőjével, dramaturgjával akkor próbáltak, amikor épp idejük engedte; nem volt egy folytonos munkafolyamat, de a szakaszos munka nagyon jót tett az előadásnak, mert sikerült „beérnie” közben. Legközelebb Bukarestben, majd azt követően Budapesten lép fel az előadással. „Ha sikerült emberközelbe hozni ezt a hatalmas személyiséget, ha sikerült megidézni Bolyai szellemiségét, akkor valóban értelme volt a munkának” – vallotta a színművész.
Kovács Eszter
Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Védnöki megnyitó beszéd
Ma van a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. Hajtsunk fejet mindazon ezrek és ezrek előtt, akiket börtönökben és munkatáborokban gyilkolt meg az embertelen diktatúra, és azon milliók előtt, akiknek életét a Ceausescu-rezsim megnyomorította. Gondoljunk egy percig azokra a szabadságvágyó emberekre, akiket 1989-ben és 1990-ben a „terrorista” keretlegények orvul meggyilkoltak, és akiknek a gyilkosai mind a mai napig büntetlenül közöttünk élnek és háborítatlan jólétnek örvendenek. Ugyanakkor adózzunk tisztelettel azoknak, akik „emberek tudtak maradni az embertelenségbben” – miként a szentéletű Márton Áron erdélyi püspökünk, aki üldöztetve, de soha meg nem töretve, ma is példaként áll előttünk.
Márton Áron szülőföldjén idézzük fel püspöki jelmondatát: „Non recuso laborem” – „Nem futamodom meg a munkától”. Ezért vagyunk ma itt. Mert mi sem futamodunk meg a munkától. Ahogyan a másik példaképünk, az erdélyi autonómia apostola, Kós Károly Kiáltó Szavában megfogalmazta: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozni fogunk.”
Nem futamodunk meg a munkától. Dolgozni fogunk. Ebben áll az erdélyiség lényege. Mi, székelyek és erdélyi magyarok dolgos emberek, munkaszerető nép vagyunk, ez a hírünk a nagyvilágban is. További jellemzőink, amelyeket még a románok is példaként emlegetnek, az, hogy szeretjük szülőföldünket, ragaszkodunk anyanyelvünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, és soha, semmilyen körülmények között meg nem tagadjuk nemzetünket.
Magyarok vagyunk, mert tudjuk, érezzük: magyarnak lenni jó.
Erdélyiek vagyunk, mert itt születtünk, ez a sorsunk, amelyet büszkén vállalunk: ezt hagyták reánk örökül őseink, és a mi felelősségünk abban áll, hogy értékeinket továbbörökítsük utódainknak. Ahogyan a székely írófejedelem, Tamási Áron fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. És mi itt vagyunk „otthon”.
Nincs, és nem is lesz könnyű dolgunk.
Mert ma, huszonkét esztendővel 1989 Szabadító Karácsonya után már világosan látszik, hogy nem csupán a forradalmunkat lopták el, hanem szabadságunkat, a jogállamot és a demokráciát is megrövidítették Bukarestben a hatalomba visszaszivárgó utódkommunisták, valamint a velük cinkosságot vállaló politikai elitünk.
Huszonkét évvel a rendszerváltoztatás kezdete után ott tartunk, hogy országunkat a korrupcióval átszőtt kormányaink csődbe vitték, és hibás döntéseiket velünk – adófizetőkkel, nyugdíjasokkal és a leendő adófizetőkkel – fizettetik meg. Brutális megszorításokkal a hetedik bőrt is lenyúzták rólunk, ráadásul egy több mint harmincmilliárdos külföldi kölcsönnel szintén bennünket adósítanak el.. Gondoljunk csak bele: tanulmányaik végeztével fiataljaink a múlt vétkeiért kamatos kamattal fizetnek – már ha egyáltalán munkához jutnak, és megélhetésük érdekében nem kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket.
Ennek a csődös politikának véget kell vetni! Saját bőrünkön érezzük, hogy ez így sokáig nem mehet tovább…
Nem csoda, hogy ide jutottunk, hiszen fordítva ülünk a lovon.
A központosított, homogén nemzetállam ugyanis drága mulatság. Ráadásul nem hatékony, lassú és versenyképtelen, polgárai pedig nem szeretik, mert idegennek érzik, és azt tapasztalják, hogy róluk, de nélkülük valahol egy központban a fejük felett döntenek.
Megkérdezte-e valaki Önöket a 25%-os fizetésmegvonásról? Kikérték-e a véleményüket a kölcsön felvételéről vagy a vizitdíjról? És ha netalán megkérdeznek is: a bukaresti politikusok odafigyeltek-e arra, hogy a korábbi, elnökválasztással egybekötött népszavazáson a romániai állampolgárok az egykamarás parlament mellett döntöttek? Mi lett a sorsa annak a félmillió aláírásnak, amellyel az önálló állami magyar felsőoktatás, a Bolyai Tudományegyetem mellett szálltunk síkra?
Ez távolról sem nevezhető demokratikus népképviseletnek! Ehelyett egy szűk hatalmi elit csatározásainak vagyunk a foglyai. A kommunisták örökösei váltják egymást, és a kommunizmus örökségét nyögjük, miközben Erdélyország ebek harmincadjára jut. Az elmúlt negyed évszázadban erdélyi magyarságunk félmillió lélekkel fogyatkozott, bedől a szórvány, szűkülnek élettereink. Mindez elsősorban annak tulajdonítható, hogy hagytuk, sőt elvártuk, hogy majd valaki más oldja meg a gondjainkat, hogy majd Bukarestben döntsenek –helyettünk.
Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Erdély-központú politizálásra van szükségünk. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Így és csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat!
Nézzék: már én sem vagyok fiatal. Más ember ilyenkor már a nyugdíjra készülődik… Temesvár óta is már több mint két évtized telt el. Gyermekeim már nagyra nőttek. Egész életem küzdelemben telt… 1989 sorsfordító időszakát leszámítva, folyamatosan támadnak, gyaláznak és mocskolnak úton-útfélen. Nem egyszer saját magyarjaim is hátba támadtak, és saját Egyházamban is az egykori júdásokkal találom magam szemben. Ennek ellenére, mégis itt vagyok, mert jól tudom, hogy amint Dsida Jenő vallotta egykor: „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet”. Itt vagyok, és Veletek együtt tettre készülök, mert hiszek Istenben, hiszek az Ő megújító erejében – hiszek Erdélyben. Bízom Bennetek, bízom a székelyekben, az erdélyi emberekben; hiszek a Nemzet talpraállásában, hiszem, hogy van még magyar jövő a Kárpát-medencében! És ezzel a hittel készülök az erkölcsi, társadalmi renszerváltoztatás folytatására…
Miként a történelem során annyiszor: Erdély képes a megújulásra. Temesvár fia, Bolyai János a „semmiből teremtett egy új világot”. Ez az erdélyi csoda, melyre – Isten segítségével – mi is képesek vagyunk, ha erőinket összegyűjtjük és megfogjuk a munka végét.
De vállalkozásunk eleve kudarcra lesz ítélve, ha mindenki külön irányba húzza a szekeret. Ha a nagyobbik magyar párt erőből radírozná le nemzettársait, vagy ha a kisebbik magyar párt a nagyobbik ellenében szövetkezne. Nekünk nem valaki vagy valami ellenében, hanem Erdélyért, az erdélyi ügyért, nemzetünkért készen kell állanunk az együttműködésre.
Elegünk van a korrupt és önfeladó politikából, elegünk van a népnyúzásból, elegünk van a kiszolgáltatottságból, elegünk van abból, hogy mások, helyettünk, ellenünkre a fejünk felett döntenek, elegünk van a nyomorból, elegünk van az etnobizniszből.
Dolgozni akarunk – és dolgozni fogunk.
Csalóka remény volna abban bíznunk, hogy az idei nyári és őszi választásokkor nagyot fog változni a világ. Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz – mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
Akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben a mi embereink állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Ha mindannyian kivesszük a részünket belőle.
Ehhez, erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest, mindent biztosítani fogunk: életbe léptetjük a Mikó Imre Tervben lefektetett gazdaságfejlesztési stratégiánkat, márciusban útjára indítjuk az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetemünket, amely főként a közigazgatásban dolgozóknak nyújt hasznosítható tudást; kimunkáljuk ifjúsági- és sportstratégiánkat is, hogy fiataljainkat itthonmaradásra neveljük és a jövőre felkészítsük; és folytatjuk a határok fölötti nemzetegyesítés nagyívű programját… Erdélyi demokráciaközpontjaink ez idáig közel 170.000 erdélyi magyar számára nyújtottak valamilyen formában segítséget a magyar állampolgárság visszaszerzésében. Korszakos nemzetépítő szolgálatunkban továbbra sem lankadunk…
Érmindszent nagy szülöttje, Ady Endre írta: „De építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Építésre készen a kövünk. Azt kívánom, hogy az idei választások felszálló pályáján elindulva, 2016-ban az Erdélyi Magyar Néppárt hitben, lélekben és tudásban megerősödve a leghitelesebb politikai csapatként készüljön a következő megmérettetésre.
És ez csupán rajtatok, rajtunk múlik. Munkára szerződünk. Mert hiszünk Erdélyben! Hiszünk a krisztusi népszolgálat erejében, abban az értelemben, ahogyan maga a Mester tanította: „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mk. 10,45).
És tudjuk: Erdély az erdélyieké, Székelyföld pedig a székelyeké!
Tőkés László
erdon.ro

Könyvespolc: Sors formálta sorsformáló
Vitathatatlan, milyen nagy hatással volt a 20. század történelme az egyházak sorsának alakulására, különösképpen a magyar református egyházéra, hiszen Trianon után (majdnem) a semmiből kellett új világot teremtenie. Ez a Bolyai János-parafrázis pedig elsősorban olyan emberek tettrekészségét feltételezi, akik vállalkoztak/vállalkoznak erre a „világteremtésre”.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításában a későbbi püspök, Sulyok István mellett ilyen sorsformáló egyéniség volt Debreczeni István. Pálfi József nagyváradréti lelkipásztor könyve – Debreczeni István, aki megtanulta a mellényt többször ki- és begombolni – bemutatja a református és más felekezetekhez tartozóknak a bihari lelkek pásztorának áldozatos tevékenységét. Nagyszalontáról indul, a kálvinista Rómának is nevezett Debrecenben tanul, szülővárosában kezdi meg szolgálatát, majd a szatmári Láncos templom lelkipásztora lesz, onnan pedig Temesvárra, a Bánság fővárosába kerül. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület megszervezésében és megerősítésében 1922 és 1940 között előadóként, 1946–1959 között pedig lelkészértekezleti elnökként és főjegyzőként vesz részt, ugyanakkor gazdag közírói tevékenységet is folytat, sőt még verseket is ír.
A róla szóló kötet szerzője, Pálfi István a bevezetőben belülről közelíti meg Debreczeni István életútját, a következőket mondva: „A történelem alakulását mindig Krisztus felől nézte és értelmezte. A történelem Urától, adott helyen és időben kapott személyes feladatát mandátumos küldetésnek tekintette. A személyes és a közösségi élet alakulása mögött mindenkor az isteni akaratot látta. Sohasem a bajok okát kutatta és súlyuk felett borongott, hanem bennük mindig megoldandó feladatot látott.
Az önálló egyházkerület létrehozásában és kiépítésében Sulyok István püspök mellett szürke eminenciásként működött közre. Pontosan tudta, hogy bár Bukarest az egyházkerület legitimálását a végtelenségig próbálja megakadályozni, a legfontosabb azonban mégis a belső rendszer kiépítése és működőképessé tétele volt.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület első belmissziói előadójaként az egyház megújulására fektetett hangsúlyt. Sokrétű egyházi, oktatási és művelődési munkásságával meggyőződéssel vallotta, hogy belülről kell életet teremteni. Igehirdető, szociálisan érzékeny, cselekvő egyházat akart, a legalsóbb szórványszinttől a legfelsőbb egyházkerületiig. Ezért »küldte ki« a lelkipásztorokat a templomokból és az irodákból a nép közé.
Egyén és közösség viszonylatában pontosan tudta, hogy a belső erők mozgósítása, a képzettség és a józan gondolatok mennyire fontosak. Folyamatosan szervezett, mindenütt feladatot látott és adott, egyesületeket és szövetségeket hozott létre, a kultúrát, az iratmissziót személyesen is művelte, az iskolát pedig az első sorba állította.” A magam részéről csak egyetérteni tudok a könyv szerzőjével és Debreczeni Istvánnal, a könyv főszereplőjével.
Pálfi József: Debreczeni István, aki megtanulta a mellényt többször ki- és begombolni – a D. Dr. Harsányi András Alapítvány kiadványai 15., Debrecen, 2011
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)