Bolyai-mellszobrot állítanak a kopjafák közé
Öt kopjafa található félkörben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai kampusza előtt a Bolyai-család női felmenőinek állítva emléket. Néhány nap múlva közéjük kerül Bolyai János mellszobra is, amely jelenleg az egyetem aulájában található.
A marosvásárhelyi Bandi Árpád nyugalmazott matematikatanár – aki szinte megszállottan gyűjti a Bolyai családdal, különösen a Jánossal kapcsolatos adatokat – kutatni kezdte a Bolyai család női felmenőit, s döbbenetes eredményekre jutott. Öt olyan személyt talált – egészen Szent István koráig visszamenőleg –, akik bizonyítottan a család női felmenői. Az ő emlékük őrzésére készült el öt kopjafa, sepsiszentgyörgyi faragómesterek munkái, amelyeket már felállítottak félkörben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai épülete előtt. A félkör fókuszában áll egy szobortalapzat alapja, amelyre az elkövetkező napok folyamán felkerül a Berek Lajos mérnök-ezredes által készített – ma még az egyetem aulájában álló – Bolyai János-mellszobor.
Bandi Árpád elmondta, a szobor állításában a legnagyobb érdem az egyetem vezetőségéé, amely támogatta az emlékhely létrehozását. Bolyai János mellszobrának avatását május 7-én 12 órától tartják a Sapienta EMTE előtt.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Elektrotechnika magyarságépítéssel
Idén a marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum látta vendégül a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a révkomáromi Ipari Középiskola és az adai Műszaki Iskola diákjait a nemzetközi komplex elektrotechnikai versenyen.
A megmérettetés célja a szaktudás fel- és összemérésén túl egymás megismerése, kis betekintés a szlovákiai, szerbiai, romániai és magyarországi magyarság életébe, történelmébe. Idén április 28. és május 1. között a marosvásárhelyiek voltak a házigazdák.
A rendezvényen minden iskolát négy tizenegyedikes diák és két kísérő tanár képvisel. „2001-ben a budapesti Bolyai János-iskolában fogalmazódott meg az ötlet, ott szerveztük az első három kiadást, azóta évente változik a helyszín, Marosvásárhely legutóbb 2013-ban volt házigazda. Az elektrotechnikai és elektronikai tudásfelmérés elméleti részét a mi iskolánkban szervezzük, a gyakorlatit pedig a Sapientián. Utóbbi esetében a helyszínen tudják meg, hogy három óra alatt milyen működő mütyürt kell összeszerelniük, ehhez kapnak részelemeket és útmutatást. Az itt készülő kütyüket hazavihetik a diákok. A vándorserleget mindig a csapatverseny győztese viszi haza, legutóbb a pestiek nyertek” – ismertette Pethő László, a rendezvény egyik ötletgazdája és éltetője, az Elektromaros líceum tanára.
Mint mondta, elektrotechnikai szakemberekből óriási hiány van szerte a világon, a tanulók megélhetése tehát biztosított, az oktatási körülmények azonban mostohák. „A gyerekek lelkesek, készülnek, dolgoznak, de nem kapunk állami támogatást, felszerelés- és műhelyhiánnyal küzdünk, máshol olyan infrastruktúra van, hogy leesik az állunk. Nálunk csoportbontás nélkül oktatunk, vagyis 30 diákkal dolgozunk egyszerre, míg például Szlovákiában tízen tanulják a szakmát egy csoportban. Szerbiában a háború után volt egy kis megtorpanás, de mára már Ada is megelőzött bennünket. Mi évről évre lemaradunk, hátrányba kerülünk, mások pedig fejlődnek, elrobognak mellettünk” – fogalmazott Pethő László.
Idén a csapatversenyt a budapestiek nyerték a marosvásárhelyiek, a révkomáromiak és az adaiak előtt, míg egyéniben két budapesti diák mögött harmadik helyen az Elektromaros tanulója, Nagy Vilmos végzett.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

A polgármesteri hivatal is ünnepelt
Előadások a Tükörteremben – csak románul
A Bethlen Gábor által 1616. április 29-én kibocsátott adománylevél szabad királyi várossá emelte Marosvásárhelyt – az évfordulós ünnepséget múlt pénteken a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte meg a polgármesteri hivatal. Az Erdély aranykorára visszatekintő előadások az üdvözlő szavak kivételével csak románul hangzottak el, bár, mint a város jelenlegi polgármestere hangsúlyozta: csakis a kölcsönös tisztelet, a toleranciára, harmóniára való törekvés jegyében fejlődhet a város.
A kölcsönös tiszteletből elégtelenre vizsgázott a polgármesteri hivatal akkor, amikor az általa szervezett rendezvényen a protokolláris üdvözlő szavakon kívül kizárólag román nyelven tartottak előadásokat arról a korszakról, amelyet a történelem Erdély aranykorának tart, a Bethlen Gábor fejedelem által kibocsátott, Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél jelentőségéről. Chiorean Ioan, a rendezvény vezetője nemcsak az 1616. április 29-én aláírt kiváltságlevélről, hanem a vár újjáépítéséről, megerősítéséről szólt a közönséget üdvözlő beszédében, hangsúlyozva, hogy 400 év után ismét megújult a vár, amelynek ezúttal a multikulturalitás és a harmónia megőrzésében van szerepe. Majd 200 évet ugorva a történelemben, a Schola Particula jelentőségét méltatta, amely olyan fontos személyiségeket adott az országnak, mint Gheorghe Sincai és Petru Maior. Természetesen Bolyai Farkas és Bolyai János forradalmi téziseit is kiemelte, aztán ismét előrehaladva a történelmi időben, utalt arra, hogy Marosvásárhelyen átutazott Bartók és Enescu, itt történt a második szívátültetés Romániában 1999-ben, és 2015. január 15-én az első műszív beültetése. Itt alakult meg elsőként az országban a 112-es sürgősségi szolgálat, és "valószínűleg Marosvásárhelyen van napjaink legnagyobb szabadidőközpontja, a Víkendtelep, a legnagyobb állatkert, az első hivatalosan megalakult egyetemi konzorcium", az elmúlt napokban pedig a város történetének első Európa-bajnokságát is itt szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy a város ünnepsége egybeesik a választási kampánnyal, miközben Dorin Florea polgármester többek közt a hallgatóságot arra kérte, hogy támogassa egy felelős városi tanács megválasztását, amely a jövőbe néz, a város fejlődéséért dolgozik és felülemelkedik minden egyéb érdeken. A városvezető szerint Marosvásárhelynek nagy fejlődési potenciálja van, és a várost nem a középszerűség, az állandó cirkusz, a konfliktus kellene jellemezze, hanem a kölcsönös tisztelet. Hangsúlyozta, a megemlékezést a várfalon elhelyezett emléktábla leleplezésével ünneplik, valamint emlékérmet adományoznak a legfontosabb intézményeknek, történelmi egyházaknak. Dorin Florea ugyanakkor kijelentette: két mellszobrot, illetve emlékművet javasol felállításra: az Erdélyi Iskola szoborcsoportot és Bethlen fejedelem szobrát.
Cornel Sigmirean egyetem tanár Erdély történelméről, Bethlen Gábor uralkodásának idejéről tartott előadást, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, az MTA külső tagja románul és magyarul üdvözölte a hallgatóságot, majd román nyelven ismertette a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevelet, amely biztosította a település további fejlődését. "A szabad királyi városi cím gyakorlatilag minden jogi, közigazgatási jellegű, addig elismert íratlan vagy írott jogszabályt, a korábbi kiváltságleveleket is megerősítette. Marosvásárhely mind bírósági, mind közigazgatási, mind pénzügyi szempontból egyenesen a központi hatalommal tartotta a kapcsolatot. Az adót a város a saját emberei révén a lakosság számára felosztotta és a saját embereivel szedte be. Nem idegen végrehajtók voltak a városban, akik rendszerint visszaéltek a hatalmukkal. A szabad királyi városi cím azt a jogot is jelentette, hogy a nagyjából felépített, de hivatalosan nem elismert várat be tudták fejezni, és felhatalmazást kaptak, hogy azt megfelelő hadieszközökkel is ellássák, hogy a lakosságát tudják védeni. Elég nagy területe volt a várnak, két utcával is rendelkezett, amikor már beépítették. Minden jobb módú városlakó a várban igyekezett helyet kapni magának, ahol nem léteztek nemesi kiváltságok, mindenki a város adófizetőjévé vált. Sok olyan apróság van egy ilyen kiváltságlevél megszerzése kapcsán, amit később kamatoztatni lehetett" – mondta a főlevéltáros.
Angela Magherusan Precup az emlékünnepség témájától eltérve Bernády György és Emil Dandea egykori polgármesterek koráról, a két városvezető, a "városépítő Bernády és a modern város megalapítója, a folyóiratokat létrehozó Dandea" megvalósításairól értekezett kimerítően. Az ünnepség Ioan Eugen Mannak a város urbanisztikai fejlődéséről szóló előadásával, majd az emlékérmek átadásával zárult. Az érmen a 400. évfordulót jelző szöveg latinul, illetve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felirat román és magyar nyelven jelenik meg, a kisebb, kabátgallérra tűzhető jelvény csak latin és román feliratú. A város jeles személyiségei – köztük Nagy Gergely Zoltán fiatal, tehetséges fotóművész, akit a legtöbb díjat nyert román fotósként méltatott Both Gyula, a marosvásárhelyi fotóklub elnöke –, valamint a közintézmények (prefektúra, megyei tanács stb.), a történelmi egyházak Dorin Floreától vették át az emlékérmet.
Az ünnepség a várban folytatódott, ahol leleplezték a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél kibocsátásának 400. évfordulóját jelző emléktáblát.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Dózsa-monodráma a Vigadóban
Ki áll ma ki közös érdekeinkért?
Kézdivásárhelyre érkezik Sebestyén Aba, ezúttal Dózsa György szerepébe bújva. A Török Viola által rendezett, Székely János szerző tollából származó Dózsa című előadást május 6-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában tekinthetik meg. Ennek kapcsán kérdeztük a színész-rendezőt.
– Nem először áll közönség elé monodrámával, amely nem a populáris, könnyen emészthető műfajok közé tartozik, mi indokolja a választást?
– Nagyon érdekel ez a műfaj szakmailag, művészileg, hiszen egy színésznek hatalmas kihívás, hogy egy–másfél órán keresztül érdemben fenntartsa a figyelmet, érvényes dolgokat tudjon közölni. Másrészt izgat a téma is: a Dózsa is a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Történelmi személyiségek a Yorick színpadán projektjének keretében valósult meg. Az első a Tér című produkció volt, amely Bolyai János gyötrelmeiről és szerelmeiről szólt. Úgy érzem, az előadások által folyamatosan tanulok én is, színészileg gyarapodom.
– Miért tartja fontosnak nagy személyiségek bőrébe bújni? Nagyságukat vagy éppen emberi mivoltukat tartja hangsúlyozandónak?
– Éppen ez a kettősség izgat: hogy lehet megfogni egy zseni, egy kivételes személyiség lényegét, emberi oldalról. Bolyaiban is ez csigázott fel: mi a zseniség, milyen ember volt ő maga? Ugyanakkor Dózsáról nagyon sok minden fennmaradt, igaz és hamis is, ellentmondásos írások születtek róla. Vitathatatlanul karizmatikus személyiség volt, de az érdekelt: mikkel küszködött, hogyan lett ő vezér? Miként bukott vagy buktatták meg, milyen csapdákkal és felelősséggel jár, ha az ember vezető személyiséggé válik? Továbbá: mit tud ma üzenni nekünk Dózsa története, mit jelent tulajdonképpen vezéregyéniségnek lenni? Aktuális kérdés ez a mai napig, hiszen bizonyos dolgokat valakinek, valakiknek föl kell vállalni, élre kell állni, ki kell mondani, ha valami nem tetszik, vagy éppen tetszik. Az érdemi kritikát meg kell fogalmazni, ez örök téma.
– Hogyan zajlik a színész felkészülése, amikor történelmi személyiséget, illetve, amikor hétköznapi figurát alakít?
– Nyilván a dokumentálódás, szakkönyvek olvasása a felkészülés alapja, de az eszközök ugyanazok: az emberi oldal által tudok a nézőhöz is közel kerülni, nem a karakter heroikus mivoltát igyekszem megmutatni, az megfoghatatlan. Lényeg, hogy én, Sebestyén Aba, milyen emberi gondolatokat tudok közölni valakiről, aki valószínűleg hasonló gondokkal küszködött, mint egy mostani ember. Nem egy hősi póz mögé bújva közelítem meg, hanem az igazi emberi gondolatok, kétségek felől. Dózsa olyasmiért állt ki, ami mai napig az emberiség vesszőparipája, az egyszerű dolgokért, például a szabadságért.
– Milyen közönségnek ajánlja, kik tudják befogadni az előadást?
– Zseniális a szöveg. Székely János rendkívül érzékletesen fogalmazza meg Dózsa gondolatait. Akit érdekel az irodalom, a történelmünk, a múltunk, amely nélkül nincs jelenünk, nincs jövőnk, az jöjjön el az előadásra. Természetesen a diákoknak is ajánlom, hiszen a tanagyaghoz is kapcsolható, de nem csak nekik. Bárkinek, akit érdekel: hogyan is állunk mi ma a vezéregyéniségekkel, van-e ma közöttünk olyan, aki képes kiállni közös érdekeinkért, jogainkért, és vajon mit kockázat az, aki ezt érdemben meg is teszi?
Sebestyén Aba 1973. december 8-án született Brassóban, színész, rendező, egyetemi tanár. 1996-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színész diplomát, 2005 és 2008 között pedig rendező szakon magiszteri fokozatot. 2010-ben doktorált a bukaresti I. L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetemen. 1996-tól a szatmárnémeti, nagyváradi, debreceni és marosvásárhelyi színházakban játszott. 2002 és 2013 között óraadó tanárként, majd 2013-tól az intézmény docenseként, színészmesterséget és rendezést tanít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. 2002-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, 2004-ben megalapította a Yorick Stúdió kortárs színházi műhelyt, amelynek azóta is a vezetője, rendezője.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bolyai-parkkal gazdagodott Marosvásárhely
Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel május 7-én, szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen. Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora köszöntésében méltatta a város – ha nem is szülötteinek, de illusztris és immár örökös lakóinak – életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, de itt szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán „csak átköszön egymásnak, s megpróbálják megfejteni ennek a népnek a jövőjét”. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos, aki egyúttal képzőművész is, a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek.
Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig életük alakulásában azok a nők meghatározó szerepet játszottak. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a Bolyai János szobor körül. Az egyetem vezetésének elévülhetetlen érdeme, hogy a kezdeményezést felkarolta, pártolólag állott a közös ügyhöz.
Bandi Árpád nemes egyszerűséggel kezdte beszédét: „Nagy dolog, amikor valakinek az álmai valóra válnak...”. És elmesélte, miként kezdett el kutatni a női felmenők után egy szinte véletlenszerű, Pávai Vajna Krisztinához kapcsolódó történet kapcsán. Majd derűsen ígérte: szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket, az emlékhelyet kibővíteni az ő kopjafáikkal is, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye közös határszélein, Magyarherepén temettek el 1797, március 21-én.
A kopjafákról:
A női felmenők kopjafái, a félkörívben, jobbról balra, amint az a matematikában szokás: Pávai Vajna Krisztina, János nagyanyja, felsőkápolnai Kakutsi Klára, János dédnagyanyja, melegföldvári Földvári Erzsébet, János ükanyja, apanagyfalusi Apafi Erzsébet, János szépanyja és Sarolta, Szent István nővére, János ősnagyanyja.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Hiánypótló tehetségkutató
XI. Bolyai Farkas-kupa
Az ország különböző részeiről érkezett tizenévesek mérték össze reál, illetve humán tudományokban való jártasságukat szombat délelőtt a Bolyai líceumban. A magyar tannyelvű középiskolák tizenegyedik országos tantárgyversenyén, a Bolyai Farkas-kupán nyolc megye 32 iskolájának 230 diákja vett részt.
Akárcsak tavaly, hét tantárgyból – fizikából, kémiából, biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból és történelemből – bizonyíthatták tudásukat, kreativitásukat a fiatalok.
A vetélkedő megnyitóján Láday Zoltán bolyais tanár arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi tapasztalatok alapján évről évre egyre felkészültebbek, igényesebben felkészítettek a Bolyai-kupa résztvevői. Ezt követően Láday a zsűriző középiskolai és egyetemi tanároknak mondott köszönetet, akik a tudományos elvárások szerint értékelik a dolgozatokat. Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója a verseny hiánypótló jellegét hangsúlyozta.
– A felsorolt tantárgyakból a nemzeti versenyeken nincsenek eredményeink. A Bolyai Farkas-kupán bizonyítani tudnak a diákok, a verseny célja ugyanis egyrészt a tehetségkutatás. Ugyanakkor ez az iskolák összefogása, a testvériség összefogása is egyben.
Markó Béla, a verseny fővédnöke arról szólt, hogy a Bolyai név meghatározza a verseny jellegét, majd a semmiből teremtett új világ gondolatánál maradva kifejtette, hogy Bolyai János híres szavait sokan rosszul értelmezik, ő ugyanis nem a szellemi sivárság közepette, magányos tudósként teremtett világra szólót, a háta mögött egy tudományra szomjas Erdély, illetve nemzet állt.
– Tudósok, művészek sora bizonyítja, hogy Jánosnak volt kire támaszkodni – tette hozzá a verseny fővédnöke, majd arra intette a diákokat, ne feledjék, hogy egy olyan fontos kultúra van mögöttük, amely feljogosítja őket arra, hogy bízzanak önmagukban és jövőjükben.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte a diákokat, majd Peti András alpolgármester, egykori bolyais diák jövőképeket körvonalazva az itthonmaradás fontosságáról beszélt.
Oláh-Gál Róbert, a verseny elnöke a Bolyaiak életéből villantott fel pár érdekességet, és arra biztatta a jelenlevőket, hogy legyenek követői a két matematikusra vonatkozó kutatásokban. A felszólalók sorát Markó Bálint, a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese zárta.
– Bolyai Farkasra mindenki úgy gondol, mint matematikusra, illetve oktatóra, de arra kevesen gondolunk, hogy a kreativitásával be tudnánk rendezni az életünket: zenét hallgathatnánk, színházba mehetnénk, kályhát építhetnénk. Rendezzétek be ti is a kreativitásotokkal az életeteket – üzente Markó Bálint a diákoknak, akik a következő percekben át is vonultak a vetélkedők helyszíneire. A dolgozatok értékelésére még aznap sor került, és az ünnepélyes díjazást is megtartották a Bolyai dísztermében.
Népújság (Marosvásárhely)

Felavatták a Sapientia előtti Bolyai parkot
Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) koronkai épülete előtti öt kopjafát és a Bolyai János-mellszobrot. Az egyetemi hallgatók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen.
Dávid László rektor köszöntésében méltatta a város illusztris és immár örökös lakóinak életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán csak átköszön egymásnak. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos képzőművészként a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek.
Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig meghatározó szerepet játszottak életük alakulásában. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a szobor körül. Bandi Árpád elmondta, szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket is, és az ő kopjafáikkal kibővíteni az emlékhelyet, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye határán, Magyarherepén temettek el 1797. március 21-én.
Dávid László rektor köszöntésében méltatta a város illusztris és immár örökös lakóinak életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán csak átköszön egymásnak. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos képzőművészként a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek.
Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig meghatározó szerepet játszottak életük alakulásában. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a szobor körül. Bandi Árpád elmondta, szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket is, és az ő kopjafáikkal kibővíteni az emlékhelyet, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye határán, Magyarherepén temettek el 1797. március 21-én.
Krónika (Kolozsvár)

Anyanyelvünk ünneplőben
Gondolkodva, játékosan a helynevekről
A helyi közösséggel való szolidaritás, a kölcsönös bátorítás jegyében tartották meg Marosvásárhelyen az elmúlt hét végén A magyar nyelv napjait, amely három fontos eseményt foglalt magában: a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét, a Nyelvőrzés Sütő András Díjának átadását és az erdélyi magyar helységnevekről szóló szakmai konferenciát.
Székely ruhába öltözött kisiskolások sorfala fogadta pénteken délután a Kultúrpalota előcsarnokában a hármas eseményre érkező kis- és nagyobb diákokat, akik Erdély szinte minden vidékét képviselték, az őket kísérő pedagógusokat, a meghívottakat, a konferencia előadóit. A nagyteremben a műsorvezető Molnár Hajnal bátorította a résztvevőket anyanyelvünk szépségnek és gazdagságának felfedezésére, tudatos megőrzésére, védelmére.
A költészet nyelvén Kilyén Ilka színművésznő vallott anyanyelvünkről. Nem véletlenül volt a meghívott, hiszen ebben az évben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András Díját.
Kilyén Ilka sokat tett azért, "hogy minden ellenkező törekvés dacára éljen és visszhangozzék a szép szó…, hogy élő valóságában találkozzunk azzal a gyönyörű nyelvvel, amelynek szolgálatára oly sokan felesküdtünk, és amelynek a rontására oly hihetetlen és érthetetlen irigységgel törnek mások" – hangsúlyozta laudációjában Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. A díjat vastaps közepette Ördög Gyárfás Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke adta át.
Marosvásárhely lakóitól függ, hogy anyanyelvünkre milyen évek, idők következnek a vendéglátó városban – hangzott el dr. Péntek János, a Babes- Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszorának köszöntőjében. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke elmondta: nyelvi ügyekben közösségünk legnagyobb gondja a magyar nyelvnek a demográfiai, asszimilációs és migrációs apadás miatti térvesztése egy olyan időszakban, amikor sok provokáció éri: a nyelvhasználat korlátozása, tiltása, a nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetés. Ezért nemcsak ősszel és tavasszal kellene ünnepelni, hanem minden napot anyanyelvünk napjának kellene éreznünk. A civil bátorságot kell a fiatalokban látnunk és erősítenünk ahogy önmagunkban is" – zárta nyitóbeszédét Péntek professzor.
A következőkben Borsos Károly László minisztériumi tanácsos tolmácsolta kollégái üdvözletét az oktatási minisztériumból.
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le, de velük együtt érdemes újratanulni a magyart annak minden szépségével és gazdagságával. A megmaradást szolgálja továbbá, hogy jól kell tudni az ország nyelvét is. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az újabb módszertanok, kiírások, törvény-kiegészítések tömkelege borítja el az oktatásvezetőket. Követésük szinte lehetetlen, ezért segítséget kért a pedagógusoktól és szülőktől, hogy jelezzék idejében azokat az eseteket, amikor a magyar nyelvű oktatást hátrányos megkülönböztetés éri.
A megyei tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, a helyhatóság részéről Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A magyar nyelv használatával kapcsolatos mindennapi kihívásra akkor születik megnyugtató válasz, ha második hivatalos nyelvként országosan vagy legalábbis regionálisan hivatalossá válik. Mindannyiunk felelőssége, hogy a hétközna-pokban milyen intenzitással használjuk – jelentette ki az alpolgármester.
Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjének, a szövetség vezetőségi tagjának szavai után a Művészeti Líceum valamint a Kővirág együttes műsora zárta az ünnepélyes megnyitót.
Miközben a részt vevő diákok városnézésen és egyéb alternatív tevékenységeken vettek részt, a Kultúrpalota kistermében három előadás hangzott el a helynevek témakörében.
A konferencia vendége, dr. Hoffmann István professzor, aki a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékét vezeti,Levédiától Dunaújvárosig. A magyar településnevek változástörténete címmel tartott előadást e nevek történetéről, osztályozásáról, jellegzetességeiről, fontosságáról és változásairól.
Különösen a helybeliek, de a vendégek számára is tanulságos, színes előadásban számolt be Spielmann Mihály történész Marosvásárhely mostohán kezelt helyneveiről, amelyek az impériumváltásoknak megfelelően változtak a város története során.
Amint Csomortáni Magdolna előadásából kiderült, a székelyföldi településnevek esetében a névadás hasonlóan történt, mint a magyar nyelvterület más részein, előfordulnak a személynevekből alakult településnevek, katolikus vidéken a templom védőszentjének nevét kapta a helység is. Az előadások lejártával a résztvevők megkoszorúzták Aranka György szobrát.
Szombaton tartották a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt, amelyen a helynevekkel kapcsolatos meggondolkoztató, töprengésre, véleményalkotásra késztető, játékos feladatokon keresztül bizonyították a negyedikes, az általános iskolák felső tagozatára járó és a középiskolás diákok, hogy mennyire árnyaltan ismerik anyanyelvünket, hogyan tudnak a napi iskolás tananyagtól elrugaszkodva kreatívak lenni, s mennyire jártasak a helynevek világában.
Az értékelő tanárok szerint szinte minden szempontból felkészült volt a 90 résztvevő. Zsigmond Emese, aki a megnyitón szóvá tette, hogy a diákok egy része a műsor alatt sem tudott elszakadni a mobiltelefonjától, a díjkiosztó ünnepségen örömmel jelentette be, hogy a Bolyai János városában szervezett háromnapos együttléten a párhuzamosok találkoztak, sikerült megtörni őket, és összegyűjteni gyermeket és felnőttet a vetélkedő élményközösségében. Elgondolkodtató írásos dokumentumok születtek az árvákról, a katonákról, a felnőttek társadalmáról, a vetélkedőről, tanítónőjükről és arról is, hogy a magyar szülőnek miért kell magyar tagozatra íratnia a gyermekét – tette hozzá. Ezt követően köszönetet mondott a szervezőknek, a Fejes Réka vezette tanítói közösségnek és a Kiss Tünde tanfelügyelő vezette magyartanárok közösségének, akik a gazdag, színvonalas, megható program során pontos, szép szervezéssel olyan mércét állítottak fel, "amit nem lehet felülmúlni".
Mind a 16 részt vevő negyedik osztályos csapat díjat, dicséretet kapott. Első helyen a marosvásárhelyi Művészeti Líceum IV. B osztályának csapata végzett. Második helyezést a Gyulakutai Általános Iskola negyedikes kisdiákjai értek el, a Dr. Bernády György Általános Iskola IV. E osztályának tanulói dicséretet kaptak.
Az általános iskolák felső tagozatára járó diákok teljesítményét Demeter Ignác magyartanár, zsűrielnök értékelte. Első helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata végzett. Marosvásárhelyről az Európa Általános Iskola csapata kapott dicséretet, a Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata pedig különdíjban részesült.
A középiskolások teljesítményéről Iszlai Enikő magyartanár számolt be. Az első díjat a Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte, második a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata lett, harmadik helyezést a Bolyai líceum másik csapata ért el.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Ördög Gyárfás Lajos ügyvezető elnök mondott köszönetet a versenyzőknek, a kiváló házigazdáknak, a diákokat felkészítő pedagógusoknak, a forgatókönyv összeállítóinak és levezetőinek.
A tartalmas, szép három napot, amelybe egy gernyeszegi kirándulás és a Maros Művészegyüttes előadásán való részvétel is belefért, a Művészeti Líceum diákjainak műsora nyitotta és zárta.
A háromnapos rendezvényt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium szervezte. Társszervezők a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarsülyében állítana kopjafákat Bandi Árpád Bolyai-kutató
Bandi Árpád nyugalmazott matematikatanár folyamatosan tevékenykedik: új Bolyai-emlékhelyeket tervez megjelölni táblákkal és kopjafákkal. Ezúttal Magyarsülyébe állít fel két kopjafát Pávai V. Miklósnak és Pávai Istvánnak.
A kilencvenet meghaladott – jó egészségnek és erőnlétnek örvendő – nyugalmazott tanár eddigi Bolyai-kutatásai eredményeit emléktáblák, kopjafák sokasága jelzi. Legutóbb a marosvásárhelyi Sapientia EMTE előtt avattak fel öt, a Bolyaiak női ági felmenőinek szentelt kopjafát és Bolyai János mellszobrát. Azt, hogy a domáldi domb tetején levő Benkő Zsuzsanna-kopjafa (János édesanyja, Farkas felesége volt) körüli kis kerítés felújításánál ő maga is aktívan részt vett.
Bandi Árpád a még fellelhető dokumentumokat, családhoz tartozó, kapcsolható tárgyakat kutatja. Fényképet készített a magyarsülyei haranglábas templomról, ahol Farkas anyai nagyapját, Pávai V. Miklóst keresztelték, a család egyik „ősi fészkében”, Apanagyfaluban, az anyai nagyanya őseinek falujában, a szintén haranglábas templomról készített fotókat, ahol Bolyai János mellszobra áll, Magyarherepén a már omladozó református templomról, ahol Pávai Miklóst 1797. március 21-én eltemették.
A Sapientia udvarán történt avatás után máris új célpontot tűzött ki maga elé. A Fehér megyei Magyarsülye kis temploma mellett két kopjafát fog felállítani minden valószínűség szerint a jövő tanév kezdetekor.
A kopjafák székely faragómesterek jóvoltából elkészültek, el a rájuk helyezendő táblák is, csak a felállítás költségei körül merültek fel anyagi gondok, amelyekről a nyugalmazott tanár így beszélt: „Megpróbáltam a Református Kollégium jogutódja, a Bolyai gimnázium oktatóitól segítséget kérni. Nem zárkóztak el, de nem is erőltették meg magukat, alig gyűlt valami pénz, ezért kellett a gyulakutai tanítványaimhoz fordulni. Az ő segítségükkel sikerül a kopjafákat és a táblákat elhelyezni. Amit furcsállok – az egyik kopjafát annak a Bolyai-elődnek, Pávai Vajna Eleknek állítjuk, aki geológus volt, s a teljes kőzetgyűjteményét a Református Kollégiumra hagyta. A gyűjtemény jól fogott és bizonyára jól fog most is, de az adományozóra való kopjafás-megemlékezés már nem fér bele az adományt kapó utódiskola költségvetési keretébe” – mondta Bandi Árpád.
Pávai Vajna Elek és Pávai Vajna Ferenc geológusok, akiknek a dédnagyapjaik testvérek voltak, Magyarsülyén születtek. A matematikatanár egy előadása után egy volt tanítványa, aki a Zabolához tartozó pávai iskolában fizikatanár, elégedetlenkedett, amiért nem beszélt Pávai Vajna Krisztináról. Akkor határozta el, hogy kutatni fogja a Bolyaiak női felmenőit. Mint sokan mások, ő is Páván kezdte. Segítségére sietett Juhász Zoltán pávai református lelkész. A falu idősebb embereivel beszélt, nyomokat keresett az Árpád-kori templomban, temetőben, anyakönyvekben, kevés sikerrel. Így jutott el Páváról a Fehér megyei településekre. Bolyai Gergely kézirataiból Rónay Elemér írása szerint Pávai Vajna Krisztinának az édesanyja szentkápolnai Kakutsi Klára, apja pedig Pávay Vajna Miklós volt és Domáldon laktak.
Összegezve a Bolyaiak női felmenőit, Bandi Árpád szerint így alakult a család története: Bolyai Farkas édesanyja pávai Vajna Krisztina, Krisztinának az édesanyja felsőkápolnai Kakutsi Klára (Farkas nagyanyja). Klárának az édesanyja Földvári Erzsébet (Farkas dédnagyanyja) Erzsébetnek az édesanyja egy Apafi lány (Farkas üknagyanyja).
A két kopjafa felirata: „Magyarsülyei Pávai V. Miklós Bolyai Farkas matematikus és Pávai Vajna Elek geológus emlékére állította e kopjafát Bandi Árpád Bolyai-kutató és gyulakutai tanítványai, 2016”. A másik felirata: „Magyarsülyei Pávai István Bolyai János matematikus és Pávai Vajna Ferenc geológus üknagyapja emlékére állítja e kopjafát az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár”.
Bakó Zoltán |
Székelyhon.ro

Elhunyt Varga Vilmos, a Temesvári magyar színház örökös tagja
(Hegyközkovácsi, 1931. december 9.–Nagyvárad, 2016. július 9.)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2016. július 9-én, szombaton életének 85. évében elhunyt Varga Vilmos színművész a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház örökös tagja.
Varga Vilmos 1931. december 9-én született a Bihar megyei Hegyközkovácsi településen. A Nagyváradi Kereskedelmi Líceum elvégzése után a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közigazgatási szakán kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd 1957-ben végül a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán diplomázott. Frissen végzett főiskolai hallgatóként a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházhoz szerződött, amelynek több mint egy évtizedig meghatározó személyisége volt. 1968-ban átszerződött a Nagyváradi színházhoz, melynek 27 évig vezető színésze volt. Közben 1983–85-ben a Bukaresti I. L. Caragiale Film- és Színművészeti Akadémia Rendezői Karán rendezői diplomát is szerzett.
Színpadi sikereit nemcsak országos szinten, de külföldön is elismerték: 1977-ben a magyar kormány Ady-emlékplakettel jutalmazta, 1985-ben elnyerte a Dénes Zsófia Alapítvány Ady-díját. 1999-ben Páskándi Géza Kérjük a lábat letörölni c. szatírájának, majd Kocsis István Bolyai János estéje c. monodrámájának előadásáért neki ítélték a Rövid Darabok Színházi Fesztiválján a legjobb férfialakítás díját. Az országos elismerést színházi alakításain kívül egyéni irodalmi estjeivel szerezte.
1994-ben Kiss Törék Ildikó színésznővel Kiss Stúdiószínház néven létrehozta Erdély első magán pinceszínházát. 1995-ben Bajor Andor-válogatásokból készült irodalmi műsorukkal (A humor látóhatárán), majd 1996-ban a millecentenáriumot köszöntő „Megfogyva bár, de törve nem…” című összeállítással elnyerték a Budapesti Litera-Turné-díjat.
Széles körű színházi és irodalmi munkásságát igazolják a Nagyváradi Fáklya című lapban megjelent Színházi noteszlap cím alatt megjelenő glosszái, valamint a 2000-es évek elején megjelent kötetei is (A Pece-partról jöttem. Regényes önéletírás színészi érzületekkel. Nagyvárad, 2006; Szót fogadtam Madáchnak. Adalékok a Nagyváradi magyar színjátszás történetéhez. Nagyvárad, 2009; Magyar színész vagyok Erdélyben. Nagyvárad, 2014.)
Varga Vilmos 2013 óta a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház örökös tagja.
Részvétünk a gyászoló családnak és kollégáknak.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Varga Vilmos Nagyváradi színművész, rendező
Életének nyolcvanötödik évében elhunyt Varga Vilmos Nagyváradi színművész, rendező, a Szigligeti Társulat Örökös Tagja – adta hírül honlapján a Nagyváradi színtársulat.
Mint olvasható, az erdélyi színjátszás emblematikus alakjára kegyelettel emlékezik a Szigligeti Színház teljes munkaközössége. Varga Vilmos 1931-ben született a Bihar megyei Hegyközkovácsiban, a Nagyváradi Kereskedelmi Líceumban érettségizett, majd beiratkozott a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől átmenetileg leválasztott jog- és közigazgatási egyetemre. Főiskolai tanulmányait a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán folytatta.
A diploma megszerzése után 1957-ben a Temesvári színház magyar tagozatához szerződött. Innen került 1968-ban a Nagyváradi színházhoz, amelynek 27 évig vezető színésze volt (1968–95). 1983–85-ben a Bukaresti I. L. Caragiale Film- és Színművészeti Akadémiám rendezői diplomát is szerzett. Az országos elismerést színházi alakításain kívül egyéni irodalmi estjeivel szerezte. Az Országos Színházi Fesztivál I. díját a Maszek ballada hozta 1969-ben. Ezt a műsort, amelynek keretében a második világháború utáni romániai magyar költőnemzedék legjobbjait szólaltatta meg, az Electrecord nagylemezeken jelentette meg 1980-ban.
Nagy sikerű stúdió-előadás volt Páskándi Géza abszurd drámája, A bosszúálló kapus, amelyben Szakáll Danit alakította 1970-ben. Az Én, François Villon című egyéni előadóestje 1973-ban a bákói Előadóművészek Országos Fesztiválján Ex egno-díjat nyert. Ady-előadóestjének műsora szintén megjelent nagylemezen is, s a művész népszerűségét a határon túl is növelte: 1977-ben a magyar kormány Ady-emlékplakettel jutalmazta, 1985-ben elnyerte a Dénes Zsófia Alapítvány Ady-díját.
1999-ben Páskándi Géza Kérjük a lábat letörölni című szatírájának, majd Kocsis István Bolyai János estéje című monodrámájának előadásáért neki ítélték a Rövid Darabok Színházi Fesztiválján a legjobb férfialakítás díját. 1994-ben Kiss Törék Ildikó színésznővel Kiss Stúdió Színház néven létrehozta Erdély első magán pinceszínházát. 1995-ben Bajor Andor-válogatásokból készült irodalmi műsorukkal, majd 1996-ban a millecentenáriumot köszöntő „Megfogyva bár, de törve nem..." című összeállítással elnyerték a Budapesti Litera-Turné-díjat.
2003-ban bemutatták Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának nyolc színészre átdolgozott változatát, valamint az Üzenet az otthoni hegyeknek című, Wass Albert emlékének szentelt előadást. Mindkettővel bejárták Németország magyarok lakta városait is. Süss fel nap címmel CD-n is megjelent zenés gyermekműsort, középiskolások számára irodalomismertető sorozatot (Olvassuk együtt Adyt; Olvassuk együtt Babitsot) is összeállítottak.Varga Vilmos színházi írásokat közölt a helyi napilapokban, visszaemlékezéseit három kötetben foglalta össze. A Nagyváradi Fáklyában a nyolcvanas évek derekától Színházi noteszlap címmel jelentek meg glosszái.
Krónika (Kolozsvár)

Mentor – Gyerekkori szöcskéktől, gyíkoktól a szociális rovarok viselkedésökológiájáig
Hangyákról és emberekről Markó Bálint biológussal
Gyíkokat, békákat tartott az erkélyen gyermekkorában, ma pedig a hangyák elismert kutatója Markó Bálint biológus, ökológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. Nem szereti, ha családi háttere felől közelítik meg, a maga jogán kíván valakivé válni. Pörgős az élete, a beszélgetésünk előtt éppen egy televíziónak nyilatkozott az egyetemi felvételikkel kapcsolatban. Oktat, kutat és adminisztrál. Tanulságos beszélgetésünket követően vettük csak észre, hogy a felsője alatt BBTE logós póló lapul. Szakmája iránti elhivatottságot és rajongást láttam a szemében.
– Édesapád jól ismert közéleti szereplő. Áldás vagy kihívás Markó Béla fiának lenni az erdélyi értelmiségiek között?
– Az a tény, hogy édesapám közéleti szereplő, politikus, költő, író, természetesen rányomja a bélyegét arra, ami én vagyok. Ebben azt hiszem, semmi hiba nincs. Az ízlésemre is rányomta a bélyegét az ingergazdag világgal, ami körülöttem volt: annak az aktív része volt, amivel ő foglalkozik. Ezt nagyon jónak gondolom. Természetesen kihívás is valamilyen értelemben, hiszen nekem a magam jogán, alanyi jogon kell valamivé lennem, és úgy gondolom, hogy ennek megfelelek. Sosem szerettem és nem is fogok arra hivatkozni, hogy milyen családi hátterem van, és nem is tekintem jó szemmel, ha valaki így közelít meg.
Mindig biológusnak készültem
– Miért ezt a pályát választottad?
– Ilyenkor azt szokás mondani, amikor valakinek felteszik a kérdést, hogy miért lett kémikus, fizikus, író, biológus, űrkutató, festő, zenész, bármi, hogy egyszer volt egy megvilágosodás. Ez a szép sztori. Valójában nem emlékszem, hogy lett volna ilyen jellegű megvilágosodásom, miszerint biológus kell legyek. Mióta az eszemet tudom, ennek készültem. Kicsi koromtól szöcskéket, sáskákat fogdosgattam, gyíkokat tartottam, békákat az erkélyen, a klasszikus gyerekkori foglalkozások között ott volt az aranyhörcsögtartás és a többiek. Nekem egyértelmű volt, hogy biológus leszek. Emellett természetesen foglalkoztam nagyon sok minden mással: szerveztem, benne voltam mindenféle diákszervezetben, diákújságírással foglalkoztam, de ez egy pillanatig sem terelte el a vágyaimat más irányba. Mindig biológusnak készültem.
– A terepkutatás vagy az elméleti munka érdekel jobban?
– Mindegyik. Terepkutatás, laborkutatás, elméleti munka. Végül is erről szól a kutatás. Az ember megfogalmaz egy kérdést, ehhez hozzá illeszt egy módszertant és egy megfelelő módszerelméletet, utána elvégzi a kísérletet, legyen az terepi vagy laborkísérlet, majd a szükséges egyéb utómunkákat hozzáilleszti, és végül az adatok elemzése, értelmezése mArad, ami számítógépes, irodai munka. Ilyen értelemben biológusként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tereptől az irodáig mindenféle munkában részt vehetek és részt is veszek.
– Mi a kedvenc tereped? Van-e olyan izgalmas történet, amit megosztanál?
– Mindig voltak kedvenc terepeim, amikre szeretettel gondolok vissza. A régi kedvencek közül az egyik egy finnországi homokdűnés, ahova elég sokat jártam terepi vizsgálatokra. Kisebb anekdoták is kapcsolódnak a helyhez. Ott történt meg, hogy a 40-50 fokban a homokon ácsorogtam, figyeltem a kísérlet lefolyását, miközben mellettem ezen a forró homokon egy hangya a szó szoros értelmében szinte szívszélhűdést kapott, ami 12 óra magasságában eléggé megütő, lehervasztó volt.
Biológusok, különösen a terepbiológusok körében megvan a vonzereje az egzotikumnak, ami számtalan lehetőséget rejt, hiszen sok új dolgot lehet felfedezni Francia Guyanától Kambodzsáig, Új Guineától Dél-Afrikáig. De a hazai terepek is tartogatnak izgalmas dolgokat, nagyon szeretem a hazai tájakat. Itthon két kedvenc terepem van. Az egyik a gyergyói medencében Szenéte és környéke, a vaslábi láp, ami egy csodálatos, mozaikos, lápréti táj. A másik a Szamos menti dombság: Válaszút, Bánffytanya, ez a környék. Amikor az emberek átutaznak ezeken a falvakon, általában az üti meg őket, hogy nem túl fejlettek a falvak, viszont a táj gyönyörű. Csak ahhoz, hogy ezt észrevegyék, be kell menni ebbe a tájba, szépen végig kell menni a legelőkön, kaszálókon. Csodálatos dolgok vannak itt.
A hangyák is lehetnek betegek
– A szociális rovarok viselkedésökológiájával is foglalkozol. Mondanál néhány érdekes viselkedést?
– Szociális rovarokkal foglalkozom, ezen belül hangyákkal. Két nagy témacsoportot, témakört kutatok: a hangyák közösségökológiáját vizsgálom – bár az utóbbi időben kevesebbet foglalkoztam ezzel –, illetve mostanában inkább viselkedésökológiával foglalkozom. Ráálltunk annak vizsgálatára, hogy a különböző típusú fertőzések, elsősorban gombás fertőzések milyen viselkedésmódosulást idéznek elő az egyed, illetve a kolónia szintjén. Érdekes és izgalmas ebben a történetben, hogy az egyed szintjén történő változások megjelenhetnek kolónia szinten, társas szinten is, de ezek minőségileg és mennyiségileg is mások lehetnek, mint az egyedi szinten bekövetkezett változások. Meg lehet figyelni egyedi szintű reakciókat arra, hogy mit jelent egy betegség megjelenése – akárcsak az embernél –, és meg lehet figyelni társas szinten megjelenő védekezési reakciókat, adaptációkat.
Vajon hogyan alakítja át az egyed életét egy fertőzés és ehhez kapcsoltan a kolónia, a társas struktúra szerkezetét, viselkedését? Vannak-e megfelelő válaszreakciók? Vannak-e megelőzési lehetőségek? Tudjuk, hogy a hangyáknál – akárcsak nagyon sok társas lénynél egyébként – vannak bizonyos profilaktikus, betegségmegelőző mechanizmusok. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek hogyan jelennek meg, milyen hatékonyságúak a különböző erősségű fertőzésekkel szemben. Van olyan betegség, ami leteperi és nagyon gyorsan el is pusztítja a hangyát. Látványosan manipulálja és gyakorlatilag a saját céljaira öngyilkossá programozza a hangyát. A másik betegség, amivel foglalkozunk, szintén egy gombás fertőzés, viszont nagyon enyhe hatású és ezzel azt is eléri, hogy hosszú távon fenn tudjon mAradni a gazdával együtt. Ezek a nagyon izgalmas, minőségileg, mennyiségileg különböző kapcsolatok lehetővé teszik, hogy a társas életnek picit más színtereit vizsgáljuk meg, mint amivel eddig foglalkoztak.
A hangyáknál általában az emberek azt szokták kérdezni, hogy „ezek hogyan kommunikálnak, hogyan beszélgetnek egymással?”. Természetesen ez releváns kérdés, de van a társas életnek sok más izgalmas oldala, nem csak a kommunikáció. Az is kétségtelenül izgalmas, viszont minket elsődlegesen most más foglalkoztat: fertőzések megelőzése, betegségterjedés, evolúciós adaptációk gazda és parazita között.
Hangyaalgoritmus és robotika
– Nemrég tartottál egy előadást Hamis harmónia: csalás és manipulálás a hangyatársadalomban címmel. Elhagyható a hangya szó a címből? Vannak-e áthallások? Van-e, amit tanulhatunk ezektől a szociális közösségektől?
– Természetesen van. Soha nem szerettem, hogyha nagyon egyértelmű kapcsolatokat keresünk a különböző állatok viselkedése és az ember viselkedése között. Nagyon könnyű extrapolálni, nagyon könnyű valamiféle kapcsoltságot találni, de ugyanakkor ezek a megfeleltetések kicsit hamisak is lehetnek. Minden társas élőlény, nemcsak az ember, egy picit más.
De ettől függetlenül természetesen, ha lecsupaszítjuk a dolgokat, akkor meg lehet keresni a kapcsolódási pontokat. A hangyatársadalmon belül is nagyon sok minden az érdekérvényesítésről szól: nem abban az értelemben, hogy ki akar gazdagabb lenni, hanem abban az értelemben, hogy ki tud jobban hozzájárulni a következő generációhoz. Kinek a génállománya fog fennmAradni? Végül is az evolúciónak ez az alapja, hogy melyik az a génállomány, amelyik el fog terjedni és dominánssá válik, milyen tulajdonságcsoport fog fennmAradni és elterjedni. Ez igaz az emberi társadalomra is.
Ami a csalást, a konfliktusokat illeti: minden társas élőlénynél megjelenik a konfliktus, attól a pillanattól kezdve, hogy egy társas csoportban eltérő érdekek érvényesülnek és az egyedek eltérő módon szeretnének hozzájárulni a következő nemzedékben az utódokhoz. Ha X mást akar, mint Y, akkor X és Y konfliktusban van. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy pofozkodni fognak, vagy hogy egymásnak esnek, de van egy konfliktus. Ami az embernél azonban egy picit bezavar a biológiai kutatások lehetőségterébe, az az, hogy nagyon sok – ha élhetek kicsit erős kifejezéssel – kulturális „szennyezés” van az emberi viselkedésben. Ezt nagyon nehéz elkülöníteni attól a típusú viselkedéstől, ami evolúciósan jól értelmezhető. Ilyen értelemben nyilván a hangyákkal egyszerűbb a dolog. Fontosnak tartom azonban elmondani, hogy én nem az emberrel akartam foglalkozni, és így jutottam el a hangyákhoz, hanem eredetileg is rovarokkal, és ezen belül rovar etológiával, rovarviselkedéssel.
Ha alkalmazási területekről van szó, akkor van gyakorlati alkalmazási lehetőség is: számos olyan, úgynevezett hangyaalgoritmussal lehet találkozni, például a munkaszervezésben, ami a hangyák táplálékkeresése, a hangyáknál zajló munkamegosztási mintázatok alapján született és ma már például a robotikának és sok minden másnak a részét képezi.
Innováció és a bölcsességfog
– Azért én még kérdeznék az emberrel kapcsolatban. A Bevezetés a biológiába című tantárgyad első leckéi között az interneten elérhető slide-ok alapján az élet kialakulásáról és az ember evolúciójáról van szó. A fejlődés ritmusa úgy tűnik, hogy exponenciálisan gyorsul: 5-10 millió évvel ezelőtt jelent meg a két lábon való járás, 700 000 éve használtunk először tüzet, 10 000 éve mezőgazdasági forradalom volt, 150 éve volt az ipari forradalom, és mindössze 15 éve a technikai forradalom. Egyre gyorsabb a fejlődés. Merre vezet ez? Mi várható?
– Hogy mi várható, azt nem tudnám megmondani. Engem nyilván foglalkoztat az ember evolúciója, mint minden biológust, s aggodalommal tölt el az, ami körülöttünk történik. Sokszor nem is akarok belegondolni abba, hogy mit jelent a klímaváltozás: természetesen tudatában vagyok, leginkább a veszélyeinek. Eléggé depresszióközeli állapotot tud okozni, ha az ember ezt végiggondolja. Nem véletlen, hogy a klímakutatással foglalkozók körében igencsak magas a depresszió előfordulása.
Minden plusz ember azonban nem csak egy plusz éhes szájat, hanem egy plusz dolgos kezet is jelenthet. Ezt lefordítva: egy plusz innovációs lehetőséget, plusz lehetőséget a technológiai fejlődésnek. Ahogy kiteljesedik egy technológiai innováció, úgy újabb és újabb innovációk jelennek meg. Hogy az idő telése az ember evolúciójában hogyan fog megmutatkozni? Az elsődleges kérdés, hogy 50-100 év múlva még leszünk-e. Ha leszünk – én optimista vagyok valamilyen mértékben –, akkor úgy gondolom, hogy az ember, akárcsak az elmúlt évmilliók során, át fog alakulni. Néhány százezer, néhány évmillió múlva, ismétlem, ha fennmAradunk, egy teljesen más emberfaj fog – ha lehet ezt így mondani – az idő tükrén keresztül farkasszemet nézni velünk, mert hát ez a természetes folyamata a dolgoknak. Ugyanúgy, ahogy eddig is fejlődtünk és átalakultunk az őseinkhez képest. Elég csak arra gondolni, hogy mostanában már a bölcsességfogunk nem jelenik meg, vagy csak nagyon későn, pedig annak funkciója volt valamikor. Sok más ilyen jellegünk kezd eltűnni vagy átalakulni. Természetesen néhány százezer év múlva még több ilyen átalakuló vagy eltűnő jelleggel számolhatunk az ember szintjén.
Valósággá lett a sci-fi, kicsit lemArad az oktatás
– A biológiaoktatásnak milyen kihívásai vannak ma? Mit lehetne tenni?
– A természettudományok területén van egy nagyon komoly kihívás, az, hogy az eszköztár hihetetlen gyorsasággal újul meg és fejlődik. Hogy egy egyszerű példával éljek: a neandervölgyi ember, a modern ember, az ecetmuslica és néhány emblematikus faj teljes genomjának, teljes DNS-állományának a megszekvenálására, felderítésére és feltérképezésére 10-20 évvel ezelőtt került sor. Ezek rendszerint hurráeffektust idéztek elő, és mindig hatalmas hírértéke volt egy-egy ilyen eredménynek. Ugyanakkor ez egy időigényes, munkaigényes és gépigényes feladat volt. Több labor is dolgozott ezen a folyamaton, és hosszú éveket is felölelhetett a vizsgálat. Ma meg ott tartunk már, hogy vannak olyan cégek – amelyeknek a munkatársai között többek között nálunk végzett biológus is van –, amelyek gyakorlatilag egy pendrive méretű pici genetikai elemző eszközön dolgoznak, amit már tesztelnek is. Az, ami még 10 évvel ezelőtt egy sci-fi témáját képezhette, az ma a valóság maga. Egy hüvelykujjnyi pici kütyüvel, ha minden jól megy, néhány éven belül már egy adott jószágnak a genetikai állományát le lehet majd futtatni. Persze nem százszázalékos pontossággal, de akkor is eljutottunk egy olyan szintre, amikor az, ami ezelőtt 10 évvel szinte elérhetetlen volt, az most karnyújtásnyira kerül hozzánk.
Mivel ilyen szintű a technológiai fejlődés, ezért természetszerűleg a biológiaoktatás egy picikét mindig lemArad ezekről a technológiai fejlesztésekről. Nyilván nagyon jó lenne, ha mi magunk is ezeket az eszközöket, eljárásokat folyamatosan be tudnánk építeni az oktatásba, de ez nem teljesen lehetséges. Emiatt van egy kicsi lemAradás az oktatásban.
A másik probléma abból fakad, hogy ehhez kapcsoltan a tudásunk is egyre bővül. Ez önmagában természetesen nem gond, inkább kihívás. Oktatással foglalkozó szakemberként folyamatosan ott van az igény, hogy olvassak, hogy kövessem a híreket, az újításokat és hogy én magam is folyamatosan újítsak. Megint csak egy releváns példa, ha már az emberről volt szó: ezelőtt néhány héttel jelent meg a hír, miszerint potenciálisan egy új, ötödik emberfajnak a nyomaira bukkantak egy ázsiai népcsoport genetikai állományában. A tavaly, 2015-ben felfedeztek egy új emberfajt Dél-Afrikában. Kihalt emberfajokról beszélünk, de emberfajok. Az elmúlt 10-15 évben további három emberfajt fedeztek fel. Ha biológus oktatóként a 15 évvel ezelőtti anyagot oktatom, akkor olyan információhalmazt adok át, aminek köze nincs a realitáshoz: a következtetések mások, a tudományos tudás alapvetően más. Állandóan meg kell újítanom az információkat, amiket átadok. Ez egy kihívás.
A harmadik kérdés, hogy a diákság mennyire van felkészülve erre a típusú oktatásra. Oktatásmódszertani kérdés, hogy hogyan alakítsuk át az oktatást. Ezelőtt 15 évvel – én legalábbis úgy érzem – az oktatás sokkal inkább papíralapú, meghallgatás alapú volt. Én a katedráról oktattam, a diák lejegyezte, a figyelme nem lankadt, vagy legalábbis más volt a figyelemnek a felém irányulása. Ez most átalakult. Ez persze nem arról szól, hogy ők voltak jobbak vagy a maiak rosszabbak, esetleg fordítva, hanem arról szól, hogy más lett az elvárás. Most sokkal interaktívabbá kell tenni a tanulást és a tanítást, a diákok igénylik, hogy praktikus szempontokat villantsunk fel. Ezeket meg kell találni.
Úgy gondolom, hogyha ezt a hármat egymás mellé tesszük: új technológiák, megújuló információk (új tudományos eredmények) és új módszertan, akkor megvannak a kihívások, amelyekkel szembesülök mint biológus, mint természettudományt oktató szakember.
Markó Bálint
• 1975-ben Nagyváradon született, Marosvásárhelyen nevelkedett
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Biológia és Geológia Kar, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének docense
• a Magyar Tagozat rektorhelyettese, a kihelyezett tagozatok, a minőségbiztosítás, magyar egyetemekkel való kapcsolattartás a fő feladatköre
• biológia szakon tanult a BBTE-n
• 2005-ben szerezte meg PhD-fokozatát a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszék, Természetvédelmi Ökológia Doktori Program keretében
• kutatási terület: hangyaökológia és -faunisztika, szociális rovarok viselkedésökológiája, szárazföldi rovarökológia
• 2014-ben elnyerte az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját
• több mint 50 tudományos dolgozata jelent meg
Szabadság (Kolozsvár)

A Quadro Galériában mutatták be Vetro Artur szobrászművész „jegyzet-könyvét”
Vetro Artur Jelzések a művészet útvesztőiben (egy szobrász jegyzetei művészetről, művészekről) című könyvét mutatták be csütörtök este a kolozsvári Qaudro Galériában, a szobrász kortársainak festményei között.
A művész özvegye, Vetro Mária idős kora ellenére erős jelenlétével, közvetlenségével megadta a kerekasztal-beszélgetés oldott alaphangulatát. Ő és fia, a könyv szerkesztője, Vetro András osztotta meg emlékeit a könyv elkészültének körülményeiről.
„A művész írásainak alapját azok a magnóra vételezett beszélgetések, gondolatok képezik, amelyeket Vetro rögzített műtermében, pályatársak látogatása alkalmával. Ezeket kísérik azok a műalkotásként is jelentős vázlatok, amelyeket a művész kollégáiról készített. Vetro Arturnak sikerült ,,kicsikarni'' egyfajta alkotói hitvallást Nagy Albert festőművészből, de a kötetben Mohy Sándor sajátos világába is betekintést nyerhetünk, ugyanakkor Nagy Imre munkásságáról, illetve Fülöp Antal Andor képi világáról is értékes részleteket tudhatunk meg. A könyvben Vetro elbúcsúzik pályatársától, Forró Antaltól, visszaemlékezik Gallasz Nándorra, és születésnapjuk alkalmával köszönti Romul Ladeát és Vida Gézát. Vetro Artur feljegyzései továbbá kitérnek Bene József, Medgyessy Ferenc, Constantin Brâncuși, Étienne Hajdu, illetve Szervátiusz Tibor munkásságára is. A kötetben helyet kaptak a szobrász jegyzetei a művészi tudatról, kritikáról, illetve az irodalom és a képzőművészet viszonyáról" - olvasható a könyv ajánlójában.
Vetro András elmondta, hogy gyermekként tanúja volt azoknak a beszélgetéseknek, amit édesapja kolozsvári, Bolyai utcai műtermében művésztársaival folytatott és inkább érezte, mint értette, hogy milyen jelentős pillanatok voltak ezek. Vetro Artur tudatos művész és a kolozsvári művésztársadalom aktív tagja volt, aki nem csak kiváltotta társaiból a művészetre való reflexiót, hanem képes volt lelket önteni azokba, akik épp elkeseredtek vagy alkotói válságban szenvedtek – idézte fel Vetro András. Az édesapja hivatását követő szobrászművész hozzátette, hogy sokat jelentenek neki azok a művészetre vonatkozó „apai intelmek” is, amelyek a hagyatékból nemrég előkerültek. 
Vetro Artur (1919-1992) Temesváron született, 1945-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1949-től 1982-ig Kolozsváron élt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára volt és részt vett alkotásaival azokon a megyei tárlatokon, amelyekről a Quadro Galéria szombaton záruló kiállítása szól(Cluj70. Kolozsvári képzőművészet a megyei tárlatok szemszögéből 1968–1972). Köztéri szobrai több romániai városban megtalálhatóak. Megformálta például Ady Endre (1960, Nagyvárad, Ady-múzeum előtti téren), George Coşbuc (1960, Kolozsvár, Sétatér), Bolyai János (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem udvara) szobrát, a kötet borítóján található Integető nő pedig 1968-ban készült és ma bronzba öntve Sepsiszentgyörgyön látható.
A beszélgetést moderáló Székely-Sebestyén György kiemelte a könyv művészettörténeti jelentőségét: Vetro Artur volt az egyik első, aki Constantin Brâncuși jelentőségét már akkor felismerte, amikor még nem kapták fel és rámutatott az akkoriban uralkodó Brâncuși-értelmezések tévedéseire.
„Vetro Artur az a fajta művész - és ez látszik az írásaiban is, akárcsak a rajzaiban -, aki a lényegre törekszik, jellemez" - mondta a művészettörténész, aki Vetro Artur még kiadatlan naplójegyzeteinek forrásértékét hangsúlyozta. „Naplójegyzeteiben nemcsak a kolozsvári művészeti életről van szó, bár nagyon fontos, hogy hogyan alakult ki a háború utáni művészeti élet. A ’40-es évek második felében a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet megalakulása körül hatalmas izgalom volt, és ez mai napig egy feldolgozatlan történet. Vetro Artur írásai még sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezt pontosabban megismerjük, a tágabb kép is láthatóvá válik a megrendelések körül, az, hogy hogyan alakult át az ország a szocializmusnak köszönhetően, amit kezdetben lelkesen fogadott, majd elég hamar belátta, hogy ez intézményi szinten abszolút nem úgy működik, ahogy azt sokan elképzelték."
Zs. E. maszol.ro

60. évfordulót ünnepel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum
Iskolánk névadásának 60. évfordulóján, 2016. november 17-én 13 órakor a Bolyai Farkas Líceum dísztermében ünnepi megemlékezést tartunk.
Dr. Bálint István, az iskola igazgatójának megnyitó beszéde után Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke méltatja a történelmi jelentőségű eseményt. Ezt követően dr. Gyéresi Árpád nyugalmazott egyetemi tanár, az iskola volt diákja emlékezik az 1956. novemberi eseményekre, és feleleveníti személyes élményeit az azt követő felújítási, átépítési és bővítési munkálatokkal kapcsolatosan. A megemlékezés iskolánk tanulóinak ünnepi műsorával zárul.
1956. november 17-én, városunk magyar nyelvű lakosságának nagy megelégedésére hosszú várakozás után végre engedélyezték a 399 éves magyar iskolának a Ranghet Iosif elnevezés helyett BOLYAI FARKAS nevének felvételét. Annak a tudós professzornak a nevét, aki 47 éven át tanított ebben a kollégiumban, és több tudományos matematikai könyvet illetve tankönyvet írt. Igazi polihisztorként számos művészeti, technikai és tudományos téren jeleskedett. Fia, a zseniális Bolyai János, bővíteni óhajtván apjától megtanult ismereteit, ide iratkozott be, majd eminens diákként itt tette le a maturandusi szigorlatokat 15 évesen. Földi léte zenit és nadír közt telt el…
Az 1956. november 17-i időzítés a legmegfelelőbb volt, hiszen három nap múlva, halálának 100. évfordulóján a nagy Bolyai Farkasra emlékezett a tudományos világ. A kegyelet és hála jele volt ez! Hasonló érzésekkel emlékezünk most, halálának 160. évfordulóján.
Egy év múlva az iskola előtti téren leleplezték Csorvássy István és Izsák Márton közös alkotását: a két Bolyait ábrázoló köztéri szoborkompozíciót. A magyar tudománytörténet eme két tündöklő csillagának emelt emlékmű örök mementó: hirdeti a két kőbe vésett lángelme életművének halhatatlanságát, dacolva az idővel, és a hiperbolikus tér végtelenjében a minket fenyegető pusztító, gyilkos szelekkel.
1956. november 17-ét követően – a párt- és államhatósági szervek rendelkezése nyomán – az iskola homlokzatáról eltávolították a Ranghet Iosif nevet, és helyébe a "Bolyai Farkas Középiskola" névtábla került.
A névváltoztatást az iskola akkori tanári kara és a szülői bizottság kezdeményezte. Ebben kiemelkedő szerepe volt dr. Kozma Béla igazgatónak és Pálffy Antal matematikatanárnak. E két tanár határozott, következetes kiállásának, bölcs érvelésének köszönhetően valósulhatott meg a nemes cél. Kitartó munkájukat nemzeti kultúránk iránti aggódás és felelősség, ugyanakkor józan előrelátás jellemezte. Kiemelkedő szerepük a mindenkori utókort hálára és tiszteletteljes főhajtásra kötelezi.
Ma a Bolyai Farkas Líceum a bölcsesség fellegvára, a humánum szentélye, Erdély és az ország egyik legjelesebb szellemi műhelye, ahol az elmúlt évtizedek alatt – a Bolyai-szellem jegyében – számtalan kitűnő személyiség sajátította el az egyetemes tudás legújabb vívmányait, hogy a későbbiekben erre a szilárd alapra tovább építkezve az egyetemes tudomány és kultúra magasabb csúcsaira szárnyaljon, mindenhol és minden korban hirdetve a Bolyai-eszmeiség diadalát és fényesítvén szeretett iskolánk hírnevét szerte a nagyvilágban.
A megemlékezésre – melyre a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre rendezésében kerül sor – minden érdeklődőt várunk.
Buksa Éva-Mária ny. tanár
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely 400 éve szabad királyi város
Emlékplakettet vett át Weszely Tibor Bolyai-kutató
Dr. Weszely Tibor matematikus, matematikai szakíró értékes tudományos kutatói munkásságának elismeréseként december 8-án, csütörtökön Marosvásárhely polgármesterétől, dr. Dorin Floreától átvette a Marosvásárhely 400 éve szabad királyi város emlékplakettet. A eseményen jelen volt Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója is, valamint meghívottként Bíró Tibor tanár és Szabó András mérnök.
A kitüntetést átadó Dorin Florea polgármester hangsúlyozta: ápolni kell és megbecsülni a Bolyaiak hagyatékát, a város értékeit, legyen az a világhírű matematikusok tudományos munkássága, vagy akár a MOGYE, napjainkban pedig a repülőtér, és ebben a városvezetés mindig partner. Csegzi Sándor szerint ez a megfelelő ünnepi alkalom arra, hogy Weszely Tibort, a Bolyai-kutatásban, tudományosságban szimbólummá vált tudóst kitüntessék. „Egyre kevesebb az az ember, akire szakmailag, emberileg felnézhetünk. Kiss Elemér a maga idejében kellő hozzáértéssel kutatta a Bolyai-kéziratokat, de Weszely Tibor mindig hozzátett még ahhoz, ami ismert volt. A múltat tisztelni nemcsak szóban kell, hanem viselkedésben, gondolkodásban is, és Weszely Tibor életébe beépítette emberileg és tudományos szempontból a Bolyaiak örökségét. Weszely Tibor 2007 óta díszpolgára a matematika, a Bolyaiak városának, a városvezetés a korlátozott számban készített Marosvásárhely 400 éve szabad királyi város ezüst emlékplakettel tüntette ki”. Weszely Tibor kérdésünkre elmondta, meglepte és jóleső érzéssel töltötte el az elismerés. „Mindig kötődtem e városhoz. Abba az iskolába jártam, ahol Bolyai Farkas tanított, és fia, János is valamikor diák volt. Már az iskolában is többször hallottam a Bolyaiakról, a matematikát nagyon szerettem. A Bolyai János születésének 152. évfordulójára szervezett kiállításon, úgy 13 éves koromban hatalmas posztereket láthattam az Appendixből kivett ábrákkal. Akkor határoztam el, hogy ha felnövök, meg fogom tudni pontosan, mivel foglalkoztak a Bolyaiak. Tizenegyedikesen nekifogtam az Appendix elolvasásának, majd az egyetem matematika szakának elvégzése után újraolvastam, és akkor értettem meg. Ha megnézzük, hogy a magyar nemzet európai mércével mérve hány tudóst adott a világnak, az elsők a Bolyaiak voltak. Farkas írta meg a főművét, a 600 oldalas Tentament, ehhez csatolódott a fia 29 oldalas remekműve, az Appendix. Sarlóska Ernő tudománytörténész és filozófus csodálatos értékelésére ma is emlékszem. A Tentamen a sasszárny, amely az Appendixet az egekbe röpítette, az Appendix jelentősége mentette meg a Tentament, hogy az oly sok gondolati kísérletezés között észrevétlenül el ne süllyedjen”.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)

Lézertöréstől hitelességig (Felsőoktatás Székelyföldön)
Beszélgetés DR. DÁVID LÁSZLÓVAL, a Sapientia EMTE rektorával 
Újabb négy évre, 2020 végéig dr. Dávid Lászlót választotta az akadémiai közösség a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának. A mérnökként Sepsiszentgyörgyről induló régi-új vezetővel elvekről, szerencséről és a hitelesség megőrzésének mindenekelőttiségéről is beszélgettünk.
Emlékszik még az első mély vízre? Nem volt éppen a legjobb formájában a Sapientia, amikor először választották az élére. Vagy az idő mindent megszépít?
– Valóban kritikus pillanatban vettem át az egyetem irányítását. Még előtte, 2005-ben néhai Tonk Sándor rektor utódja, Szilágyi Pál felajánlotta a rektorhelyettesi tisztséget, két évvel később pedig már többen is arra bátorítottak, hogy induljak a rektorválasztáson. Akkoriban kezdődött az a médiasortűz-támadássorozat, amely az egyetem megszüntetését célozta, bár a támadásokban megfogalmazott kifogások korábbi időszakra vonatkoztak. A harcban viszont megerősödtem, jó néhány döntésemre éreztem a visszaigazolást. A későbbiekben fokozott védettséget adott a magyar államelnök, a miniszterelnök, illetve az Országgyűlés elnökének látogatása is, és az RMDSZ részéről is fokozódó támogatást érezhettem. Az akkreditációs bizottság 2010-es döntése tovább erősített, bár a végső szavazásra 2012-ig kellett várni.
– Milyen sorrendben tornyosultak akkor a feladatok?
– Két lényegi elvi kérdés, illetve elvárás fogalmazódott meg. Az egyik, hogy egyben tudom-e tartani az egyetemet, úgy érvényesíteni a különböző helyszínek érdekeit, hogy közben mindenki egyetlen egyetem részének tartsa magát. Ebből a szempontból talán nem volt rossz választás, hogy nem kolozsvári ember került az egyetem élére, hiszen a székely kisvárosok mindig is hátránnyal küszködtek a saját értelmiségük megtartásában, az utóbbi ötven év történései pedig tovább táplálták ezt az érzést. A másik fontos szempont az volt, hogy azért tartsuk meg a Sapientia kolozsvári egyetemiközpont-jellegét. Miközben soha nem az a bázis volt a legnagyobb, pedig talán oda lett volna a legkönnyebb tanárt, hallgatót toborozni. A Kolozsvár-központúság azonban hagyományosan rangot kölcsönöz egy egyetemnek.
– Mindezek ismeretében mit kezd azokkal a véleményekkel, hogy egy Csíkszereda léptékű városból soha nem lesz egyetemi központ?
– A történet korántsem erről szól. Ha Nyugaton egy rét kellős közepén sikerül egyetemi központot létrehozni, nálunk miért ne lehetne egy kisvárosban? Persze, pontos feltételekkel. Az első ezek közül, hogy megfelelő szakembereket győzzünk meg, hogy azon a bizonyos helyen érdemes iskolát kialakítani. A másik, hogy a régió is vevő legyen ezekre a szakemberekre, jöjjön közvetlen igényekkel, amelyek kielégítésére megfelelő szakokat hozzanak létre abban az intézményben – természetesen az esetleges átfedések figyelembevételével. Sok polgármestertől hallani, hogy kis Szilícium-völgyet szeretne megteremteni saját városában. Csakhogy az igazi Szilícium-völgy kialakulásának története több mint száz esztendőre tekint vissza, amelyben a közös tényező az egyetem léte, az alapkérdés pedig az időfaktor. Létezésünk tizenöt éve erre messze nem elegendő. A Sapientiának felróható legnagyobb hiba, hogy nem tíz évvel korábban hozták létre.
– Ön hogyan „tévedt” az egyetemi szférába?
– Középiskolás koromban, a hetvenes években mérnöknek készülő székelyföldi fiatal számára a temesvári egyetem volt a non plus ultra. Nekem is, gond nélkül be is jutottam, a sors meg úgy hozta, hogy a második év vége felé egy kísérlet előkészítése közben eltörtem egy lézert. A kár 80 ezer lej volt, valamivel több, mint egy Dacia ára. Aznap éjjel szilárdságtani módszerekkel kiszámoltam, mi történik, ha akár egy centiről lekoppan ez a lézer, s arra kértem az illetékeseket, mielőtt levágnák a fejem, nézzék meg a számításokat. Jól sült el a dolog, a számításaim helyesnek bizonyultak, tervezési hibáról volt szó, így nemcsak a kártérítést úsztam meg, de felfigyeltek rám, és felajánlották, dolgozzam a műegyetem fizika tanszékén. A harmadik év végén már alkalmaztak a mai aspirantúrának megfelelő státusban, és miközben végeztem a saját tanulmányaimat, órákat tartottam.
– Ilyen egyetemi karrier után hogyan landolhatott kezdő mérnökként a sepsiszentgyörgyi gépgyárban?– Elsősorban azért, mert a diplomázásom évében, 1981-ben tizenhat nagyvárost zártnak nyilvánítottak. Én kettős kihelyezést kaptam, aminek értelmében kétéves tapasztalatszerzés után visszamehettem az egyetemre, vagy a Román Nukleáris Kutatóintézetpitești-i fiókjához, ahol gyakorlatilag a cernavodăi atomerőmű létesítésének előkészületei zajlottak. Én arra a két évre Sepsiszentgyörgyöt választottam, kisváros ugyan, gondoltam, de színháza van, nem utolsósorban pedig édesapám is ott végzett a Székely Mikó Kollégiumban. Megszerettem a várost, bár az IMASA-ban tapasztalt nyájszellem kezdetben kiábrándító volt. Reggel hatkor bementünk, délután kettőkor kijöttünk, közben meg szinte senkit sem érdekelt, mit tesz le időközben az asztalra. A szerszámgépeket tervező osztályra osztottak be, semmiféle feladatot nem kaptam, olvasgattam. Szóvá is tették, hogy ezt hogy képzelem, de épp akkor voltak nagy bajban egy megrendeléssel, amelynek kapcsán számítógép-vezérlésű géppel egy bütyköt kellett elkészíteniük. Nem tudták a kívánt pontossággal beprogramozni a berendezést, én meg elszóltam magam, hogy ez nagyon egyszerű feladat. Mire természetesen az volt a válasz, hogy akkor csináld meg. Mivel nem állt rendelkezésre megfelelő számítógép, átalakítottam egy TI59-es programozható zsebszámológépet, annak segítségével pedig az előírásoknál egy fokozattal pontosabb eredményt sikerült elérnem. A továbbiakban akkor mehetettem-jöhettem a gyárban, amikor akartam.
– El is vitték egykettőre a zsenijelölt mérnököcskét...
– Az IMASA-beli főnököm, Szabó Károly révén ismertem meg az egyetemi tanár Székely Gyulát, ő meg elvitt Marosvásárhelyre, hogy bemutasson Szentgyörgyi Lászlónak, aki akkoriban indított el ott egy villamos hőtechnika-kutatóintézetet. A másfél órás beszélgetés alatt Szentgyörgyi meggyőzött, hogy menjek Vásárhelyre. A feleségem még egy ideig fizikatanárként dolgozott Szentgyörgyön, ha még egy félévet ott töltök, valószínűleg soha nem megyek el onnan.
– És akkor ma nincs Vásárhelyen magyar villamosmérnöki képzés?
– Könnyen elképzelhető. Előbb azonban 1990-ben létrejött a vásárhelyi műegyetem, ahol automatizálás szak is indult, én meg tudtam, hogy 1993-tól kezdődnek majd azok a tantárgyak, amelyeket oktatni szeretnék. Ezért csak addig vállaltam a kutatóintézet időközben rám szakadt vezetését. Kihívást éreztem ugyanis a műszaki oktatási struktúra megteremtésében. A Petru Maior Egyetemen építkezésre alkalmas környezetre találtam, nyitott fiatalokra, tíz év alatt jó színvonalra emeltük a mérnöki oktatást. Csakhogy a magyar hallgatók aránya 1999-re 27 százalékra csökkent, mivel a felvételin 80-an írtak tízest matematikából, így aztán a román nyelv és irodalom érettségi döntötte el a bejutást.
– Ezért vitte át a csomagot az akkoriban alakuló Sapientiára?
– Részben. Akkoriban két nézet harcolt egymással: magánegyetem vagy állami finanszírozású egyetem magyar tagozata vállalja a műszaki értelmiség kinevelését? Az utóbbi nézet érvényesítésének élére magam álltam, többször nekifutottunk, de a kérésünket ötször annyi román oktató utasította el, mint ahányan támogatták. Az RMDSZ támogatási ígéreteinek birtokában még folytattuk a harcot, hiszen úgy tűnt, elsősorban azon múlnak a dolgok, hogy a minisztérium finanszírozza vagy sem a Bolyai János-vonalnak tervezett magyar oktatási vonalat. Csakhogy, amikor 1999-ben Horváth Sándor matematikus kollégámmal Bukarestbe utaztunk, hogy meggyőzzük Andrei Marga oktatási minisztert négy szakon évi 50–50 magyar hely finanszírozásának fontosságáról, az RMDSZ-központból azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak velünk tartani a megbeszélésre, de sok sikert kívánnak. Szűk órás megbeszélés végén mégis úgy álltunk fel, hogy a minisztérium biztosítja a finanszírozást egyetlen feltétellel: az egyetem szenátusa írásban kérje a magyar oktatási vonal létrehozását. A rektor azzal utasított el, hogy ez nem szerepel az egyetem chartájában, a módosítás pedig három-öt évet is igénybe vehet. Mi mindenesetre három hét alatt beterjesztettünk egy módosított alapszabályzatot, az elutasítás azonban nem változott. A rektor később magánbeszélgetésen elmondta: még sok mindennek meg kell változnia a román kollégák fejében, míg elfogadják egy magyar vonal létrehozását. Ezt követően a négy szakot – mechatronika, informatika, számítástechnika és automatizálás – tartalmazó csomaggal jelentkeztünk a Sapientiánál.
– Nem zavarta, hogy a Sapientia kezdeti térképén nem szerepelt Marosvásárhely? 
– Akkor még csak szerveződött a Sapientia, de bizonyos felismerések és nyomások hatására a történet egy kettős, Csíkszereda–Kolozsvár bázisú egyetem irányába kanyarodott. Ebbe az elképzelésbe „zavartunk be” Marosvásárhellyel. A temesvári egyetem akkorra már sokat veszített a rangjából, Kolozsváron nem volt akarat magyar képzés indítására, az egyetlen esély Vásárhely maradt. Műszaki egyetemet azonban nem lehet tudományos-kutatói háttér, felszerelés nélkül létrehozni. Akkor még pénz sem volt erre, viszont küszöbön állt annak a bizottságnak az érkezése, amely a tanításhoz szükséges laboratóriumi berendezést volt hivatott ellenőrizni. És akkor csoda történt: jött a hír, hogy az egyik környékbeli parókián több kamionnyi ismeretlen tartalmú doboz vár a sorsára. A twentei egyetem nemrég leszerelt villamosmérnöki laboratóriumának elemei voltak ott, egy részüket ma is használjuk.
– A humán szakokkal induló Sapientián zajló képzések több mint ötven százaléka ma már műszaki jellegű. Mit szólnak mindehhez a kezdeti tervek megálmodói?
– Az indítás előtti vitákat elnézve egyértelmű volt az elhatározás, hogy csak akkor van értelme az egésznek, ha a Sapientia elitképzést biztosít. A mérnöknevelés pedig valahogy nem fért ebbe bele. Annak idején ugyanis roppant szétszórt volt a romániai műszaki felsőoktatásban dolgozó magyarok társasága. Volt korábban professzor Jászvásáron, Temesváron több is, de a szórványlét sehol sem engedélyezte egy kompakt műszaki elit kialakulását. Marosvásárhelyen előzmény nélküli volt ez a tevékenység, bizonyos mértékig ismeretlen volt a társaság is, ezért részben jogosnak tekinthető a kezdeti kétkedés. Hogy mivel győztük meg mégis őket? Kezdetben talán azzal, hogy az egyetemi szakma ismert és elismert engem, később meg az eredményeinkkel. Néhány szempont érvényesítését ugyanis mindennél fontosabbnak tekintettünk. Például, hogy a műszaki oktatás legyen a létező magyar nyelvű felsőoktatási képzések kiegészítője. A másik szempont az volt: ne csak attól legyen vonzó a képzésünk, hogy magyarul tanítunk, hanem azért, mert magyarul és jól tanítunk. Az egyetem alapítványának kuratóriuma azt is értékelte, hogy tudatos tanszéki építkezésbe kezdtem, több évfolyam eminens végzőseit is sikerült az egyetemen tartani, illetve visszahozni. Már saját nevelésű professzoraink is vannak, docensünk pedig több is. Lassan újabb nemzedékváltás válik esedékessé.
– Hogyan vezeti az egyetemet? Mindenhez ön ért a legjobban?
– Nem is tagadom, mennyi mindenhez nem értek. Igyekszem viszont megtalálni a velem hasonló értékrendet valló embereket, akikben megbízom, pártolom a kezdeményezéseiket, erősítem őket. Az egyszemélyes döntésekre alapozó intézmények esetében ugyanis a döntéshozó kidőlése súlyos problémákat okozhat. Ahol viszont közös az értékrend, a testület képes tovább vinni a stafétát. Persze, akadtak vitatott kérdések, leginkább talán a csíkszeredai két kar egyesítése ügyében hozott döntés számított annak. Csíkszeredában két kar működött – a vásárhelyinél jóval kevesebb hallgatóval –, ez így alakult még az én rektorrá választásom előtt. A két kar – a közgazdasági és élelmiszer-mérnöki – között viszont az idők során ellenkező értékrend alakult ki. Érveltem, igyekeztem meggyőzni embereket, nem utolsósorban azért, mert a két párhuzamos struktúra megszüntetése emberi egzisztenciákat is érintett. 
– Ma honnan merít elsősorban a Sapientia?
– Oktatási helyszíntől függ. Marosvásárhelyen a hallgatóink több mint fele a megyéből származik, a fennmaradó 40 százalék óriási többségét Hargita megyéből és Háromszékről érkezők alkotják. A csíkszeredai karokra szinte teljes mértékben Székelyföldről származó diákok jönnek. Kolozsvárra viszont már nem, oda mindenhonnan érkeznek. Dacára, hogy több szakon visszavezettük a felvételi vizsgát, valamennyit nőtt a diáklétszámunk, ami jelzi, hogy egyre inkább értéke van a Sapientiának. Abból a pragmatikus okból vezettük vissza, hogy nagy felelősség két év múltán szembesíteni a hallgatót: nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ha lehet, mondjuk meg neki hamarabb. Egyre nagyobb hitelünk lett a rangos középiskolákban, ma már nem érvényes a kezdetben talán nem is alaptalan állítás, miszerint a Sapientiára bárki bejut. A rangos székelyföldi kollégiumok korábban kifejezetten „exportra” termeltek, s büszkeségük forrása az volt, hogy egyik-másik iskola végzettje melyik rangos egyetemen tanul tovább. Nekünk viszont Erdély egészében kell gondolkodnunk, amíg lehet. Még akkor is, ha hiszek a székelyföldi autonómia erejében, mert annak hatása egész Erdélyre kisugárzik. Mint ahogy a Sapientia jótékony hatása is visszasugárzott az állami egyetemi oktatásra, mert versenyhelyzetet teremtett. Ennek következtében pedig különböző egyetemeken olyan magyar helyeket hirdettek meg, amelyek lehetősége e versenyhelyzet nélkül talán soha fel sem merült volna.
– Néhány szakot viszont megszüntettek a közelmúltban. Zsákutcának bizonyultak?
– Amikor elvállaltam az egyetem vezetését, az intézmény akkreditációjára való tekintettel azt az álláspontot képviseltem, hogy valamennyi meglévő szakkal együtt akkreditáljuk. Most abban a időszakban vagyunk, amikor kellemetlen döntéseket kell meghoznunk, néhányon már túl is vagyunk. Így például a csíkszeredai biotechnológia–élelmiszeripari biotechnológia–génsebészet hármasból csak az utóbbi marad meg, mert az egészíti ki megfelelően az élelmiszeripari mérnöki képzést. Marosvásárhelyen megszűnt a szociálpedagógiai képzés, szükség mutatkozott viszont fordítókra, még ha az nem is számít mérnöki szaknak. Egy merész lépéssel belevágtunk a közegészségügy szakba is, amely egészségügyi intézményekben működő nem orvos szakembereket „termel”, a hasonló adminisztrációs szakemberek képzésével úttörőnek számítunk az országban.
– A sepsiszentgyörgyi erdészmérnöki szak beindításának ötlete viszont élénk ellenlobbit váltott ki. Hogyan igyekeznek megoldani ezt a helyzetet?
– Az első visszajelzések, a brassói erdészmérnöki egyetem ellenlobbija valóban nagyon kemény volt. Egyértelmű jelzések érkeztek: ha megpróbálkozunk vele, az agrármérnöki szakkal teljes szentgyörgyi központunkat törlik. De nem is szabad fejest ugrani az ismeretlenbe, hiszen egyelőre megfelelő tanári karral sem rendelkezünk az erdészmérnöki szakhoz. Amíg sikerül kialakítanunk, reményeink szerint a brassói egyetem illetékeseivel is meg tudjuk értetni, hogy nem veszítenek sokat ezzel, sőt, szakmai kapcsolatokat is szeretnénk létesíteni velük. A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel elsősorban a mesterképzésben kialakított együttműködésünk bátorító és követendő példa lehet. Ma már erős és hiteles intézménnyel a hátam mögött tárgyalhatok. Mert ami a legfontosabb: bármit is ígérsz, ha kellemetlen is, de be kell tartanod. Bárhogy is viselkednek mások, a saját hiteled megőrzése a legfontosabb. 
Dr. Dávid László
Villamosmérnök, egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Csíkszeredában született 1956. július 18-án, a ma a Márton Áron Főgimnázium nevet viselő középiskola elvégése után 1981-ben villamosmérnöki szakon diplomázott a temesvári Műszaki Egyetemen. 1981–1985 között mérnök, majd fejlesztőmérnök a sepsiszentgyörgyi IMASA-nál, 1985–1993 között kutató, főkutató, fiókintézeti igazgató a bukaresti Elektrotechnikai Kutatóintézet marosvásárhelyi fiókintézeténél. 1997-ben doktori címet szerzett a brassói Transilvania Egyetemen. 1993–2003 között a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója, 2001-től egyetemi tanár a Sapientia marosvásárhelyi karán, 2004–2006 között rektorhelyettes, 2007–201

Habent sua fata libelli – A könyveknek is megvan a maguk sorsa
A Tentamen árverésen 2014. december 15-én ünnepeltük Bolyai János 212. születésnapját. 2014. december 5-én tartották Budapesten a Központi Antikváriumban a 133. árverést, amelyen abszolút rekord született. Kalapács alá került Bolyai Farkas: Tentamen juventutem studiosam in elementa matheseos purae, elementaris ac sublimioris, methodo intuitiva, evidentiae huic propria, introducendi. Cum appendice triplici. Auctore Professore Matheseos et Physices Chemiae Publ. Ordinario. Tomus primus. Bolyai Farkas műve első kiadásának első darabja tartalmazza fiának, Bolyai Jánosnak a világhírű munkáját, az Appendixet. Ezt az egyetemes tudománytörténet egyik legfontosabb és legritkább darabjaként tartják számon. George Bruce Halsted, az Appendix angol fordítója a One Hundred Books Famous in Science című kötetben ezt írja róla: „The most extraordinary two dozen pages in the history of thought” [„a legrendkívülibb két tucat oldal a gondolkodás történetében”]. Bolyai János Appendixe minden idők legdrágább magyar könyve lett. 5 millió forintról indult, és izgalmas licitharc után 26 millió forintos leütési (jutalékkal 29,9 millió forintos) áron lett egy eddig inkább a tőkepiacon ismert licitálóé. Az árat egy világhírű nyugat-európai tudományos antikvárium tartotta 85 ezer euróig. A kötet megtalálható a Széchényi Könyvtárban is, így nem védett, tehát elvileg külföldre is vihető lett volna, de végül Magyarországon maradt. A latin nyelvű Tentamen második kötete így drágább lett, mint az eddigi legdrágább magyar nyelvű nyomtatott könyvnek számító, 2004 őszén ugyancsak a Központi Antikvárium aukcióján 19 millió+jutalékért leütött Vizsolyi Biblia.
Egy másik Tentamen kötet sorsa
Weszely Tibor matematikaprofesszor, Bolyai-kutató, valamikori bolyais diák, érettségijének évében elnyerte az országos matematikaverseny első helyezését. Iskolája egy Bolyai Tentamen kötetet ajándékozott neki, végén az Appendixszel, ami a valamikori református kollégium könyvtárába került elhelyezésre. A közelmúltban megrendezett Bolyai-emlékkonferencián Weszely Tibor – aki mindenképpen egy elkötelezett, lelkes Bolyai-kutató utódra szerette volna hagyományozni ezt a ritka becsű kötetet – bejelentést tett. Döntött. A kötetet Szabó Péter Gábor szegedi Bolyai-kutatóra hagyományozza. Ritka megható pillanat volt, ahogy a kutató generációk átadják-átveszik egymástól a stafétát. A kiválasztott új tulajdonos felelőssége elmondhatatlanul nagy, főként, ha ez a hagyományozás egy emlékkonferencián, széles hallgatóság jelenlétében történik. Szabó Péter Gábortól bármikor számonkérhetik – mit végzett a Tentamennel? Legfőképpen az igen súlyos mulasztással – a Tentamen magyar nyelvű fordításával? Ismerve Gábort, biztosak vagyunk abban, hogy vállalja a feladatot, és legjobb tudása szerint fog dolgozni a megoldáson.
Az Appendix felkerült az UNESCO Világemlékezet Listájára
Az UNESCO 1992-ben elindította a Világemlékezet programot (Memory of the World Programme) azzal a céllal, hogy elő- segítse a tagországokban fellelhető egyetemes értékű, ritka és veszélyeztetett írott vagy audiovizuális dokumentumok, gyűjtemények azonosítását, megőrzését és széles körű megismertetését. A program létrehozását az a felismerés ihlette, hogy az emberiség dokumentumörökségének jó része könnyen megsemmisülhet, ha nem szentelnek a védelmére kellő figyelmet és energiát. A háborús és társadalmi megrázkódtatások, a megfelelő anyagi források, valamint az odafigyelés és a tudatosság hiánya egyre nagyobb veszélyt jelentenek az örökségi, információs emlékek fennmaradására. 2008-ban a Bolyai Pedagógiai Alapítvány, nevezetesen Oláh Anna Bolyai-kutató kezdeményezte az Appendixnek a regisztrálását a Világemlékezet nyilvántartásába. 2009-ben Bolyai János Appendix című műve, a magyar természettudományos és kultúrtörténet kimagasló eredménye, az abszolút geometria tételei magyar kidolgozásának dokumentuma az UNESCO Világemlékezet Listájára (Memory of the World ) került. Ezt a kis kötetet Bolyai Farkas postán küldte 1832-ben fia után Olmützbe, akkori katonai állomáshelyére. A füzet Jánost évekig kísérte külföldi állomáshelyein. Saját kézzel írt címlapja, szélbejegyzések, az ábrák táblája igazolják, hogy ez a kötet saját munkapéldánya lehetett. 1901-től a MTAK Kézirattárában található (jelzete: 545.091). Azt, hogy Bolyai János Appendixe a matematika és az emberi kultúrtörténet védett dokumentuma lett, miután elnyerte a kivételes jelentőségű örökségi rangot, ünnepélyes keretek között Barbados szigetén, Bridgetown városban jelentették be. Az előírások szerint speciális körülmények között kell tartani, és digitalizálva az egész világ rendelkezésére kell bocsátani. (http://bolyai.mtak.hu/)
A Tihanyi-féle radioszkóp, a Corvinák néhány kötete, a Lasarus-féle térkép után negyedik helyen képviseli Magyarországot a megőrzésre ajánlott Világemlékezet Listán. Ezt követi Kőrösi Csoma Sándor tibeti gyűjteménye, majd Semmelweis felfedezése a gyermekágyi lázról és az aszeptikus prevenció bevezetéséről, végül Eötvös Lorándnak a torziós inga feltalálásához fűződő három dokumentuma. Ott lenni a teljes magyar szellemi örökségből kiválasztott hat mű között – mindennél beszédesebb bizonyítéka Bolyai János egyetemes szellemtörténeti jelentőségének. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban 2013 őszén preventív általános állományvédelmi munka során találták meg a restaurátorok Eukleidész Elemek c. német nyelvű kötetét, amelyben kézírásos bejegyzéseket és négy helyen Bolyai János nevét találták. A kötet jelenlegi lelőhelye: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár (PFK), jelzet: Pa-HB-055262. Az MTA KIK Kézirattára vezetőjétől kértek segítséget annak kiderítésére, hogy a bejegyzések (aláírások?) származhatnak-e Bolyaitól, vagyis autográfok-e.
A válasz értelmében a possessor-bejegyzések közül bizonyosan autográf a „Bolyai Hptmann im GenieCorps” bejegyzés. Szintén biztosan autográf az Einleitung...-lapon található. A másik két bejegyzést Bolyai János valószínűleg még diákkorában írhatta. A néven kívüli további bejegyzések halvány ceruzás írások a restaurátor szerint későbbiek, nem Bolyai korából. Tehát egy német nyelvű Eukleidész: Elemek című, egykor Bolyai János tulajdonát képező könyvet – négy oldalon névbejegyzések, előlapján katonai rendfokozatával – jelenleg a Pannonhalmi Főapátság Könyvtára őriz. Valószínűleg a múlt század közepe táján írógéppel készült cédulakatalógusok digitalizálása során került elő. A könyv gépelt cédulakatalógusából, illetve a leltárból nem derült ki, hogy mikor és ki adományozta a könyvtárnak. Ma mindenki számára hozzáférhető. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Corvina OPAC könyvtári katalógusban ez olvasható a könyvről: Szerző: Euclides Cím: Euklid’s Elemente funfzehn Buecher/ aus dem Griechischen uebers. von Johann Friedrich Lorenz; auf’s neue hrsg. von K. Mollweide. Dátum: 1809 Dr. Ács Tibor hitelesítette Bolyai kézírását, amit aztán 2015 májusában egyéb fontos észrevételeivel együtt közölt a Természet Világában Bolyai János ismeretlen Eukleidészkönyve címmel. Megállapítja, hogy a kötet előzéklapján, német nyelven Bolyai Hptmann im Genie-Corps tulajdonosi aláírása 1832 márciusa, előléptetése utáni időből származik. A címoldalon, a főcímen és a görögből németre fordító Johann Friedrich Lorenz „Bevezetés az 1781. évi első kiadáshoz” oldalon magyarul írt Bolyai János tulajdonosi aláírásai 1817 és 1823 közötti évekből valók. A Bolyai-kutatás egyik fénypontja lenne, ha friss kutató szellemű, kíváncsi diákok például egy iskolai verseny keretében elindulnának az ismert adatok mentén, és valamiféle „kalandtúra” nyomaira bukkannának a kötet kapcsán. Ha például megkeresik a könyvtár olvasónaplójában vagy az interneten a régi olvasókat, jegyzéket készítenek, a leszármazottak stb. körében izgalmas adatokra bukkanhatnának. Az iskoláknak ma óriási a felelőssége és jelentősége abban, hogy minél több diákot vonjanak be különféle kutatásokba azért, hogy az évszázadok óta megőrzött dokumentumok végre „beszéljenek.”
Oláh Anna
Népújság (Marosvásárhely)

Bepillantás a Bolyaiak mindennapjaiba
Bolyai Farkasról és fiáról, Jánosról sok pletyka terjedt, főleg Marosvásárhelyen. Az utóbbi húsz-harminc évben jelentek meg tudományos kutatási eredmények, hiteles írások arról, hogy milyenek voltak a mindennapjaik, hogyan vélekedtek Dózsa György parasztvezérről, Kossuth Lajosról, az 1848-as forradalomról – hívta fel a figyelmet Oláh-Gál Róbert Bolyaiakról írt könyvének jelentőségére Kása Zoltán egyetemi tanár, a Scientia Kiadó igazgatója Marosvásárhelyen, a Teleki Téka freskós termében tartott könyvbemutatón, a szerző ez irányú kutatásainak fontosságát hangsúlyozva.
A matematikus, Bolyai-kutató Oláh-Gál ez alkalommal nem annyira a tudományra, hanem az élettörténetekre helyezte a hangsúlyt, a két Bolyai mindennapjainak sajátosságaira, családjaik életmódjára, olyan érdekességekre, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyközönség számára.
Oláh-Gál Róbert Érdekességek a két Bolyairól című kötetében többek között kiderül, hogy a család cselédlányának, Szőcs Júliának nagyon sokat köszönhet az utókor, hiszen ő volt az, aki Bolyai János halálos ágya mellett ült, majd utolsó útjára kísérte a nagy matematikust, illetve megjegyezte és harminc évvel később megmutatta annak sírját a református temetőben. A kötetből azt is megtudhatjuk, hogy Bolyai Farkas féltestvére, Bolyai Gergely, aki Bólyán gazdálkodott, Székelyföldre, Fenyédre költözött, és ott is halt meg a 19. század végén.
A rendezvényen két másik, szintén a Bolyaiakhoz kötődő személyről szóló könyvet is bemutattak. Bolyai Farkas arcképfestője, Szabó János. Kismonográfia Szabó János (1790–1851) festőművészről című könyvét Apor Eszter művészettörténésszel közösen adta ki Oláh-Gál Róbert. A kötet ugyancsak Bolyaihoz kötődik – hangzott el a rendezvényen, hiszen a méltatlanul elfeledett festőművész Bolyai Farkastól tanult, majd továbbadva tudását, ő tanította Barabás Miklóst, a legnagyobb magyar arcképfestőt. A kötetet Oniga Erika mutatta be a két szerző jelenlétében.
A szerző harmadik, Oláh-Gál Róbert Báró altorjai Apor Károly (1815–1885) életének és munkásságának vázlatos bemutatása című könyvéből megtudhatjuk, hogy Apor Károly annak ellenére, hogy anyja gróf- vagy bárókisasszonyt szánt neki, polgári származású lánnyal házasodott. A fiatalkorát, családjának történetét, marosvásárhelyi tartózkodását is leírja a szerző, aki kutatásai során olyan dokumentumokat tárt fel és tett közzé, amelyek hiánypótlók a történelemkutatók számára, mutatott rá Nemes Gyula történész. Apor báró császárpárti volt, az 1848-as forradalomban mégis beállt nemzetőrnek, de hamarosan Bécsbe távozott, és csak a forradalom és szabadságharc leverése után tért haza. Az első magyar fényképészek között említik a nevét, de kiváló borász is volt, és életműve a kézirat- és könyvgyűjtő szenvedélyében csúcsosodott ki, derül ki Oláh-Gál Róbert kötetéből.
Antal Erika |
Dr. Oláh-Gál Róbert: A Bolyaiak a mindennapok sodrásában. Érdekességek a két Bolyairól, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016.
Dr. Oláh-Gál Róbert: Báró altorjai Apor Károly (1815–1885) életének és munkásságának vázlatos bemutatása, Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Dr. Oláh-Gál Róbert, Apor Eszter: Bolyai János arcképfestője Szabó János – kismonográfia – társzerző, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2016.
Krónika (Kolozsvár)

Istennek, hazának, tudománynak
A protestáns iskolahálózat történelméből
„Istennek, hazának, tudománynak!” – a Jókai Mór által a pápai alma maternek választott jelmondat talán a legtalálóbban adja vissza a protestáns iskolák szellemiségét. A sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett iskolatörténeti vándorkiállítás – amely a Protestáns iskolatörténeti mozaik címet viseli, és amely a Református Tehetséggondozó Alapítvány és a Reformáció Emlékbizottság kezdeményezésére készült – hiánypótlónak számít, hiszen arra vállalkozik, hogy 500 év rendkívül gazdag történelmét foglalja össze. Mint neve is jelzi: mozaik, azaz a teljesség igénye nélkül felvillant számunkra egy-egy felemelő korszakot a protestáns iskolák történetéből. Az alap történelmi ismereteken kívül elsősorban az irodalmi alkotások szolgáltatnak háttér-információkat a témához, íróik maguk is egykori kollégiumi diákok lévén. Itt említem rögtön Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét, amely a XIX. századvégi debreceni református kollégium világát ismerteti a kisdiák Nyilas Misi sorsán keresztül. Bár ez a világ zordnak hat az író ábrázolásában, Móricz többször hangsúlyozta, „ami kedves van a darabban, az debreceni emlék, ami nem kellemes, az máshonnan jött”. Szabó Magda Abigél című regényében a főszereplő Vitay Georgina, Gina kerül 1943-ban egy vidéki református intézetbe. A Matula zárt, puritán világa szintén önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő egykori kollégiumára, a debreceni Dóczy Leánynevelő Intézetre ismerhetünk benne. És bár a szigorú szabályok, a szoros napirend kezdetben megkeseríti a főhősnő életét, hamar rájön, hogy valójában ez a rend és fegyelem egyben jótékony is, óvó és védő szerepet is ellát. Jókai Mór És mégis mozog a Föld regényének cselekménye szintén a debreceni kollégium falai közül indul, az író erdélyi vonatkozású, A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélése pedig a XVIII. század eleji nagyenyedi református kollégiumot és annak diákjait emeli ki a kuruc-labanc szabadságharcok idején. De miről is szólnak a történelmi források? A protestáns kollégiumok alapításának igénye a reformáció elterjedésével egy időben jelentkezett Európa-szerte. A reformáció célkitűzése az egyház és a társadalom megújítása volt. Ennek pedig legfontosabb eszközei az anyanyelvi prédikáció, a nyomda és az iskola voltak.
A Magyar Királyság területén a XVI. század első harmadától kezdve sorra jöttek létre a magyarság szempontjából meghatározó szellemi központok, így 1531-ben már a reformáció szellemében alakult meg a sárospataki református kollégium, ugyanebben az évben létrejött a pápai református kollégium is. 1538-ban a debreceni városi iskolát is reformátori vezetés veszi át, és megszervezik az alsó tagozattól az akadémiai tagozatig az oktatói és nevelői munkát, ugyanitt született meg 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv. A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság is sorra alakította át a középkori városi iskolákat humanista szellemben, mint például Leonard Stöckel 1539-ben alapított bártfai iskolája, vagy a Brassóban az 1540-es években, Johann Honter, Honterus polihisztor által létrehozott iskola, amelynek utódintézménye ma is a nevét viseli. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében Erdélyben. Kolozsvárott az 1557-es tordai országgyűlés határozata alapján létrejön Dávid Ferenc vallásalapító irányításával az unitárius kollégium. Az „óvári” kollégiumként emlegetett iskolában olyan kiválóságok tanítottak, mint Heltai Gáspár. Ugyanebben a században alapították még a kecskeméti, mezőtúri, szatmári, marosvásárhelyi református kollégiumot, a békési és a nagykőrösi református gimnáziumot.
A XVII. században az erdélyi fejedelmek kiemelt szerepet szántak az oktatás támogatásának és az iskolaalapításnak a reformáció szellemében. Bethlen Gábor 1620-ban fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron alapított kollégiumot, amelyet két évvel később akadémiai szintre emelt. Szimbolikus jelentőségű, hogy épületét az egykori domonkos kolostor, illetve saját lakóháza helyén emeltette. Első tanárai külföldről meghívott költők, elismert tudósok, első magyar professzora pedig Apáczai Csere János, aki 1653–56 között tanított itt. Az 1658-as tatárdúlás után Apafi Mihály fejedelem elrendelte a kollégium áthelyezését Nagyenyedre, ahol a későbbiekben felvette Bethlen Gábor nevét. Kolozsváron 1608-tól a református oktatás is elkezdődött a Farkas utcában. Utódintézménye felvette egykori diákja és tanárja, Apáczai Csere János nevét. A zilahi református kollégium 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal, 1902-től főgondnoka után Wesselényi Miklós Kollégiumként lett ismert. Székelyudvarhelyen 1670-ben jött létre a református kollégium.
A század derekán Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívására érkezett a híres cseh-morva pedagógus, Comenius a sárospataki kollégiumba. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. Új tantervet dolgozott ki, amelynek része volt a szemléltetés és a színjátszás is. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született itt, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Debrecenben Descartes, Newton és Leibniz korszerű művei alapján oktatnak. A XVIII. században újabb protestáns gimnáziumok és kollégiumok jöttek létre, mint a csurgói református gimnázium, a pozsonyi, szarvasi, nyíregyházi evangélikus gimnáziumok, valamint a székelykeresztúri unitárius kollégium. A pozsonyi gimnáziumban a gyakorlati tárgyakat helyezték előtérbe, élő nyelveket is tanítottak, mint pl. francia, német, magyar. A XIX. században Sárszentlőrincen evangélikus gimnázium indult, amely a későbbiekben Bonyhádra költözött; 1859-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult a Református Székely Mikó Kollégium. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az egykori középkori magyar királyság területén, és azután is csak ott létesítettek községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek. A XIX. század második felében és a XX. század elején létrejöttek az első protestáns leánynevelő intézetek is, mint a debreceni református kollégium Dóczy Gimnáziuma, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, a budapesti evangélikus leányképzés, a kolozsvári Felső Református Leánygimnázium, a sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium. A protestáns kollégiumok céljaiban és szervezetében rokonvonások sokaságát fedezhetjük fel, bár számos különbség is van közöttük, hiszen más táj, más emberek közössége formálta ezeket az intézményeket. Közös bennük: a humanista háttér, eszmeiség, mint például az anyanyelvre lefordított Biblia és zsoltárok, a népoktatás szükségességének szemlélete, a műveltség nyíltsága, európai tájékozottsága és a nevelés sokoldalúsága. Vallották, hogy az ember formálható. Közös továbbá a tradíció és a haladás egységének sajátos szemlélete, a „docendo discimus”, a tanítva tanulás elve: az iskola önállóságra tanította a diákokat azáltal, hogy az alsóbb szinteken a tehetséges diákok közül választottak ki tanítókat, ők voltak az ún. publicus vagy privát praeceptorok, másképp az osztály- és magántanítók; a professzorok sokáig csak az akadémiai tagozatokon tanítottak. Diákönkormányzatok (vagy „coetus”) működtek: a protestáns kollégiumi diákság nemzedékeken át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte ügyeit. Közösek az alaptantárgyak is: alsó tagozaton kiemelt szerepet kapott a szépírás, számtani alapművelet, Európa országainak vázlatos ismerete, zsoltáréneklés – természetesen anyanyelven –, bibliai és erkölcsi ismeretek; míg felsőbb tagozatokon a latin nyelv, a görög-római kultúra, stilisztika, retorika, poétika, aritmetika, földrajz és történelem, természettudományok, szent nyelvek, teológiai stúdiumok voltak tanulható tantárgyak. Közös vonás az is, hogy haladó szellemiség jellemezte a tantestületet, mindig az adott kor aktualitásaihoz igyekeztek igazodni a tudományok terén, elég megemlíteni azt a tényt, hogy Descartes racionalizmusa, majd Newton és Leibniz tudományos hatása a fizikában és matematikában a protestáns iskolák közvetítésével jelentkezett először Magyarországon. Fontosnak tartották az éneklést, kórusok működését: temetésekre, valamint családi ünnepekre a kollégiumi énekes diákok a XVI. századtól kezdve már szervezetten jártak. Jellemző volt a külföldi egyetemjárás („peregrinatio academica”), a peregrinusok kezdetben a wittenbergi egyetemet látogatták, majd a heidelbergit, a németalföldi, svájci, angol akadémiát. 1526 és 1789 között mintegy 25 ezer magyar diák látogatott külföldi egyetemet. Ők a megszerzett tudást itthon kamatoztatták, többen az itthoni szolgálatot választották, viszont rendszeresen tartották a kapcsolatot nyugat-európai kollégákkal. Közös e rendszerben a támogatás mikéntje is: nemcsak az egyház részéről, hanem a helyi tanács és a helyi közösség is adakozott sok esetben, és ezáltal aktívan részt vett a tanintézmények fenntartásában, de még ún. „angol pénzről” is beszámolhatunk a nagyenyedi kollégium esetében, ahol az angol király, I. György is gyűjtést szervezett a kuruc–labanc harcok során sérült kollégium újbólépítésére. Az is közös ezen iskolákban, hogy a magyar nemzeti törekvéseket, a magyar hazát szolgálták kurucként, majd ’48-as nemzetőrként, honvédként, illetve a világháborúkban. A protestáns kollégiumok sorsa is hasonló: gondoljunk itt ellenreformáció által üldözött iskolákra, a kommunista rendszerre, amely évtizedekre beszüntette a felekezeti oktatást – kivételt képez a debreceni református kollégium –, vagy gondoljunk a boldogabb időkre, az 1990-es évek elejére, amikor újra létrejöhettek ezek az iskolák.
Összegzésként megállapítható: ezek az alma materek az életre képesítő tudás és a jellemformálás helyszínei is egyben, hiszen a magyar kultúra, a magyar tudomány számos nagy alakját köszönhetjük a protestáns kollégiumi oktatásnak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Bolyai Farkas, Bolyai János, Arany János, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Kriza János, Berde Mózsa, Orbán Balázs, Benedek Elek, Gyárfás Jenő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Tisza István, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Bay Zoltán, Szabó Magda, Varga Nándor Lajos, Kós Károly, ifj. Kós Károly, Áprily Lajos, Beke György, Nemes Nagy Ágnes. Az évszázadok során a protestáns kollégiumok nemzeti kultúránk kibontakoztatásának termékeny talajául szolgáltak, és folyamatos táplálói lettek, egyúttal jelképei a folytonos küzdelmekben a hitnek, a kultúrának és tudományosságnak.
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Pávaiak ősi fészkében állított emlékfát a Bolyai-felmenőknek
Sebtében már szinte összeszámolni sem lehet azokat az emlékműveket, emlékhelyeket, emléktáblákat és kopjafákat, amelyeket Bandi Árpád nyugalmazott tanár, a vásárhelyiek 92 éves, közkedvelt Árpád bácsija állított, vagy állításában oroszlánrészt vállalt.
A tanár úr megszállott kutatója a Bolyai családnak, a vásárhelyi kollégium egykori tanárának, Farkasnak és fiának, az Appendix megalkotójának, Jánosnak. Amiképpen János a semmiből egy új világot teremtett, azonképpen teremt igaz legendáriumot a két világhírű matematikus, apa és fia életéről, a felmenőik életének történésiből a vásárhelyi nyugalmazott matematikatanár. Hogy miként kezdődött, az már csaknem a történelem homályába vész.
A domáldi (mai Csatófalva) Bolyai-birtokon levő sírhely – Bolyai Farkas felesége, János édesanyja – egy dombtetőn áll. Kopjafa és kerítés jelöli a helyet, s mert a fa és az élet mulandó, ezt is fel kell újítani olykor. Erre vállalkozott pár éve Árpád bácsi, s lelkes gyerekekkel együtt felmászott a dombtetőre, amire még életük delén levő férfiak is csak ritkán vállalkoznának. Kijavították a léckerítést, festettek, meszeltek. Aztán a vásárhelyi katolikus temető kapujával szembeni, egykor János által lakott bérlakás falán lévő emléktábla elhelyezésénél működött közre. Később a Vársétányon, az egykori Bolyai János-ház helyén álló épület falára helyezett emléktábla is az ő törődését dícséri. A vásárhelyi református temetőben azonosított Bolyai János eredeti sírhelyénél is kopjafát állított lelkes adakozók, diákok, közmunkát vállaló Bolyai-rajongók segítségével. Nemrégiben a Sapientia EMTE épülete előtt állította fel János mellszobrát, körülötte pedig az anyai ági felmenők kopjafáit helyezte el. Napokkal ezelőtt a Kovászna megyei Zabola község Páva nevű falujában állított két kopjafát.
A nagy Pávai nevű elődők, István és Péter emlékére készült a két emlékoszlop. I. Pávai István, Pávai Vajna Krisztina szépnagyapja emlékére állítja ezt a kopjafát az Orbaiszéki Magyar Pedagógusok Szövetsége – áll az egyiken. A másik a törökverő Hunyadi korát idézi. Felirata: Pávai Vajna Péter 1442-ben Marosszentimrénél Hunyadi János csapatában a székelyek lovashadnagya. Emlékére állítja ezt a kopjafát az EMKE Maros Megyei Szervezete. A május 7-ei avatóünnepségen az árpád kori templom mellett felállított két kopjafánál ott volt Kilyén Ilka színművésznő, Maros megyei EMKE-elnök, a kézdivásárhelyi tanulók klubjának fúvószenekara, a Székely Mikó Kollégium tanulóinak küldöttsége is koszorúzott, s természetesen részt vettek az ünnepségen a helybeliek, az iskola tanulói.
Alig néhány nappal később, május 13-án, a marosvásárhelyi Vályi Gyula matematikai emlékverseny díjátadása előtt Bandi tanár úr a részt vevő gyerekeknek beszélt a Bolyai emlékhelyekről. Ezek után csak azt kívánhatjuk Árpád bácsinak, hogy még sokáig járja Erdélyországot, kutassa a Bolyai Farkas felmenőivel kapcsolatos emlékeket, s állítsa a kopjafákat valamennyiünk lelki gazdagodására.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Ajánló
KÖNYVBEMUTATÓ
Ma 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében mutatják be a Dózsa György halálának 500. évfordulójára emlékére szervezett tudományos konferencia előadásait tartalmazó, Dózsa című kötetet. Dr. Balázs Lajos egyetemi tanár A Dózsa-konferencia és -kötet időszerűsége címmel, Oláh-Gál Róbert Bolyai-kutató A Dózsa-genealógia és Bolyai János gondolatai Dózsa Györgyről címmel tart előadást. A kötetet Sarány István főszerkesztő és Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet igazgatója mutatja be.
SZÍNHÁZ
Május 31-én, szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében a Városi Színház előadja Ray Cooney Ketten a neten című darabját.
HUMORPINCE
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában május 31-én, szerdán 18 órától a Humorpince meghívottjai a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal (SIKER) tagjai, akik felolvasó estet tartanak Tavaszi színkavalkád címmel.
ZENE
* Május 31-én, szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban pünkösdi hangversenyt ad a Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar. A koncert előtt Pap Attila lelkész hirdet igét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kötetben a Dózsa Györgyről szóló értekezések
Dózsa György a magyar történelmi nemzettudat része, kínhalála sorsforduló a magyarság történelmében – fogalmazta meg Balázs Lajos néprajzkutató, a Dózsa című kötet sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Kovászna és Hargita megye tanácsa, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesülete Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából 2014 májusában szervezett egy tudományos emlékkonferenciát. Ennek a konferenciának az előadásait tartalmazza a Dózsa című kötet, melyet a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban, a könyvtár és a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében mutattak be kedden este Sepsiszentgyörgyön.
A könyvet bemutató Balázs Lajos néprajzkutató felidézte, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesülete célul tűzte ki a székely magyar közösség felemelkedését tudományos ismeretterjesztés által, ezért minden évben szerveznek egy konferenciát, bizonyítva, hogy a székelység nemcsak fogyasztója, hanem gyarapítója is az összmagyar tudományosságnak, kultúrának.
A konferenciák sorát 2014-ben a Dózsa György halálának 500 évfordulójára szervezett emlékkonferenciával indították, tizennyolc történész, irodalom, és művészettörténész nevezett be, az előadásainkból kiderült, mennyire jelenlevő Dózsa az életünkben, arculata, szellemi portréja hogyan változik korról korra, és végül a konferenciával tovább gyarapodott a Dózsa-jelenség megismerésének koncentrikus köre – számolt be a néprajzkutató.
A könyvbemutatón a kötetet kiadó Hargita Népe lapkiadó főszerkesztője, Sarány István kifejtette, a konferencia és a könyv is kalákában készült, hozzájárul egy árnyaltabb Dózsa- kép kialakításához.
Szebeni Zsuzsa a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának igazgatója, az est házigazdája a kötet kitűnő minőségét, a tudományos igényesség mellett az olvasmányosságát, és gördülékenységét méltatta. Végül Oláh-Gál Róbert, Bolyai-kutató bemutatta A Dózsa-genealógia és Bolyai János gondolatai Dózsa Györgyről című előadását.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Székely János dedikációi
(1929. III. 7. – 1992. VIII. 23.)
Halálának 25. évfordulójára
Szinte egy emberöltő. 1968-tól 1989-ig az a megtiszteltetés ért, hogy kollégák voltunk Székely Jánossal az Igaz Szó szerkesztőségében. Alig várta, hogy nyugdíjba vonulhasson. Egy nappal sem maradt tovább. Ez idő alatt megjelent könyvei egy részét nekem is dedikálta. Az első a Székely János legszebb versei című kis kötet (Albatrosz Könyvkiadó, 1975), azt írta bele, hogy „Kuti Mártának szeretettel, megbecsüléssel”. A nyugati hadtestet 1979-ben „...barátsággal, kollégiális szeretettel” ajánlotta, 1985-ben A mítosz értelme című esszékötetébe azt írta, hogy „...kollégiális szeretettel, köszönettel, barátsággal”. Amikor a lap 20. évfordulóját ünnepeltük 1973. július 7-én, az Aranykakas vendéglőben, a damasztszalvétára, amit a jelen lévő írókkal, munkatársakkal dedikáltattam, pontosabban autogramjaikat gyűjtöttem, azt írta: „Kedves Barátom! Fizess elő az Igaz Szóra. Székely János”. János urat nem hagyta el a humorérzéke, hisz kifogyhatatlan napirend volt a szerkesztőségben az előfizetők beszervezése író-olvasó találkozókkal, és minden más módon. Mindenkinek kvótája volt.
Ám számomra legkedvesebb dedikációja az, amit az Egy rögeszme genezise (1978) című, esszéket és bírálatokat tartalmazó kötetébe írt: „Kuti Mártának köszönettel sok vesződéséért a Protenstánsokkal – és különben is, Székely János”. Nemcsak azért kedves, mert megköszönte az igazából nagy szeretettel végzett munkámat, hanem mert egyértelműsíti azt, hogy a Hugenották címen megjelent drámájának eredeti címe Protestánsok volt. Valóban, a cenzúrával való hosszadalmas harc árán, címváltoztatással sikerült nagy nehezen kinyomni a darabot. A Profán passióval már nem voltunk ilyen szerencsések. Sokat igazított, finomított rajta János úr, de hát a cenzúrának már maga a téma is szálka volt, úgyhogy hosszú harcunk eredménytelen volt. Az 1954-ben keletkezett dráma csak 1990 után jelenhetett meg.
Huncut is tudott ám lenni János úr. Nagyon szerettem a Dózsa poémáját. Nemes Levente színpadi megjelenítése igazi drámává emelte, kihozta belőle a drámai mélységeket, s ez még szerethetőbbé tette. Ma már a drámái közt tartják számon. Nos, János úr egy szép nap, nem emlékszem, hányban történt, elém állt azzal a kéréssel, hogy adjam kölcsön a könyvet. Csak természetes, hogy szívesen. Valami magyarázatot is fűzött hozzá, erre sem emlékszem, mert ő volt számomra a lábon járó megbízhatóság. Bevittem a könyvet, és odaadtam. Telt-múlt az idő. Rákérdeztem egy alkalommal, hogy nem felejtette el, ugye? Nem, nem. Egy szép nap aztán érkezik a könyvvel, csakhogy a román fordítással. No, eléggé meglepődtem, mit ne mondjak. Magyarázatot is fűzött hozzá, és ígéretet, mihelyt hozzájut egy magyar példányhoz, visszaadja. Sosem került sor rá. Így maradtam nemcsak dedikáció, de könyv nélkül is. De segítettem rajta, s ez számomra elégtétel, és kedves emlék.
Ha már kézbe vettem az Egy rögeszme genezisét, belekukkintottam, mi ragadott meg Székely János gondolataiból, műhelytitkaiból vagy az alkotáshoz való viszonyából, merthogy aláhuzigáltam ezeket annak idején. Most idézek néhányat emlékeztetőül.
A Bolyai János metaforájában azt írja, „...hogy mihelyt sikerül megírnom egy témát, eldadognom egy felismerést, máris »megszabadultam« tőle. gondolni sem tudok rá többé. Olyat is megéltem, hogy egy gyermekkori emlékemet, mihelyt vers született belőle, teljesen elfelejtettem. S most mégis komolyan hittem, hogy egyszer még megírom azt a regényt”. Sosem írta meg a regényt Bolyai Jánosról. De csodálta: „Mert János, ahogy én megismertem, a tehetségnek és a méltóságnak azon a fokán állt, ahol az ember már belátja a gőgös igazságot: nem érdemes foglalkozni csak a legnehezebbel. (...) Mondjanak bármit a csúcs- és részletproblémák derék kutatói: én tudom, van ilyen becsvágy. Ajándékba kapott géniusznak tartozik ezzel az ember”. (1975). Több mint költő című írásában írja: „Nem irigylem elődeimet. (...) Egyvalamit azonban kamaszkorom óta tagadhatatlanul irigylek, egyvalami mindig ijedt ámulatra, sóvár féltékenységre bír, valahányszor rágondolok, s ez az egyvalami nem mű, nem vers vagy verssor, hanem az élet. Petőfi Sándor élete. (...) Titkos (s meglehet hiábavaló) becsvágyam az, hogy olykor nehéz percben, eszükbe jussak majd az eljövendő embereknek, nem pedig az, hogy kinyomozzák titkaimat”. (1969).
Székely János, ahogy ezt meg is írta, élete a könyvek, elsősorban a klasszikusok között telt. Nemegyszer elmondta, azért olvassa őket újra és újra, mert sosem csalódik bennük. „ Az írás mágusa Tolsztoj” – írja Mit tudott és mit nem tudott Tolsztoj? című esszéjében. Szerinte „Tolsztoj mágiájának titka nem a nyelv, hanem a megfigyelés”. Tolsztoj és Petőfi életútját összevetve következtetése: „Amit a huszonhat éves Petőfi Sándorban mindmáig csodálunk (élet s eszmény tökéletes egybeesését), azt kísérelte meg Tolsztoj öregkorában. Nem sikerült neki, igaz, de legalább próbálkozott, s tán még Petőfinél is meghatóbb emberi példát hagyott ránk ebben a próbálkozásban. Ahogy Petőfi a makulátlan következetesség, azonképpen Tolsztoj a becsaphatatlan lelkiismeret hérosza volt”. (1978).
Hosszan folytathatnám. Én ezeket a sorokat dedikációként írtam ide, kedves olvasó. Mert Székely János gondolatai mindnyájunkhoz szólnak, s talán az ő kívánsága is teljesül: eszünkbe jut nemcsak nehéz perceinkben, és megköszönjük, amit ránk hagyott. Felbecsülhetetlen életművét.
KUTI MÁRTA / Népújság (Marosvásárhely)

Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

Shakespeare-től Sütőig
Kezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 73. évada!
Amint arról korábban röviden hírt adtunk, évadkezdő sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége. A főtéri Scarlet Café emeleti részén többek között Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, valamint Alina Nelega rendező és Sebestyén Aba színművész és rendező beszélt az új évadról. Mint megtudtuk, számos jelentős szerző színművét műsorra tűzi mindkét társulat, közöttük olyan alkotók drámáit, mint William Shakespeare, Sütő András, Henrik Ibsen, William Golding, avagy Molière.
– Új évadot kezdünk egy összetartó és tehetséges csapattal, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre. Meghatározó szereplője szeretnénk lenni nemcsak a helyi, hanem az országos művészeti életnek is, de legfontosabb célunk továbbra is a marosvásárhelyi közönség és színházi élet szolgálata. A soron következő időszakban számos, igencsak fontos meghívásnak teszünk eleget mind az országban, mind külföldön – számunkra kiemelkedő jelentőséggel bír a bukaresti Országos Színházi Találkozón való részvétel, amelyen a színház mindkét társulata fellép, ezután Csehországba utazunk, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Kisinyovba indul. Különlegesen jó évadnak nézünk elébe, igencsak híres szerzők műveit neves rendezők viszik majd színre, reméljük, hogy anyagilag is eleget tudunk tenni az elvárásoknak. Arra pedig, hogy miként gondolnak el a művészeink egy népünnepélyt, a szeptember 9-i, egész napos évadnyitó eseményünkkel keressük a választ. Marosvásárhelyen számos magyar és román nyelven zajló rendezvény van, mi közösen próbálunk egyedi formátumot adni az évadnyitónknak – mondta Gáspárik Attila.
Alina Nelega a román társulat új bemutatóiról beszélt. – Október elején román nyelvű ősbemutatóra várjuk a nézőket, a művet a magyar nyelvterületről emeltük át. A dzsungel könyve című musicalről van szó, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál szerzeményéről, amely Maugli kalandjait dolgozza fel. Ezt két fontos projekt követi, az egyik egy új szöveg, Gabriel Sandu drámája, amely egy olyan család életéről szól, ahol mindkét szülő pap. A másik bemutatónk az Identitások címet viseli, amelynek szövegét Alina Nelega írta és Gavril Cadariu viszi színre, illetve lesz még egy premierünk: a
Teatru3G-vel közösen készül az Europinions című, hat rövid darabból álló sorozat, amely egy drámaírói verseny színpadi testet öltése. Hat színművész és két rendező viszi színre, Andi Gherghe és Olga Martinici. A gond az, hogy a kiemelkedő fontosságú előadások színreviteléhez és Marosvásárhelynek a nemzetközi színházi élet térképére való helyezéséhez infrastruktúrára van szükség, olyanra, amelyek minden más nagyobb városban megtalálhatók. Sokan nem hinnék, de az a tény, hogy Vásárhelynek nincsen például működő repülőtere, hatalmas akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk például neves külföldi rendezőket meghívni. A Fabula Mundi című, igen fontos projektünk egy részét Bukarestben kellett rendeznünk az Odeon Színházban, és mi is fizetünk érte. Mindezt azért, mert a meghívottaink reptér híján nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre! Az infrastruktúra hiánya, illetve kezdetlegessége miatt a város sajnos továbbra is provincia marad nemcsak földrajzi szempontból, hanem a román és a magyar kulturális élet szemszögéből is. Összeköttetésekre van szükségünk, arra, hogy fizikailag is bekapcsolódhassunk a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.
Keresztes Attila hozzátette: – Az elmúlt öt évben elkezdtünk egy igen jó csapatot formálni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. A Tompa Miklós Társulatot immár az összes hazai és magyarországi színházi fesztiválra meghívják. A jelenlegi feladatunk egy olyan évad megszervezése, amellyel eleget tudunk tenni az elvárásoknak és nyitunk Európa és a világ felé is. A költségvetés miatt az évad első részét saját forrásokból kell összehoznunk, Sebestyén Aba és én rendezem majd az előadásokat. A Macbethtel kezdünk, majd előadásainkkal megemlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Sütő Andrásról, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is. Sebestyén Aba színre viszi az Egy lócsiszár virágvasárnapját, ezt követően pedig én rendezem a Hedda Gabler drámát. Szilveszterkor a Fekete Péter című komédiát játsszuk, az évad második részében pedig ismét meglepetés-előadást jegyez Radu Afrim – árulta el Keresztes Attila. Reméljük, hogy jó évadunk lesz – pénzünk ugyan nincsen, de jó színművészeink vannak.
Sebestyén Aba elmondta, Sütő András szóban forgó drámája mindig aktuális, az egyén esélyeiről beszél egy olyan rezsimben, amelyben a törvényhozók elsőkként hágják át a törvényeket, amelyben a törvényeket saját előnyeikhez igazítják. – Mindez nagyon aktuális ma is, Marosvásárhelyen is – kötelességünk időnként Sütő egy-egy szövegét színpadra vinni, mert tematikái, kérdésfelvetései igazán időszerűek. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén kiszolgáltatottságáról szól egy olyan rendszerben, amelyben a jog alkotói elsőkként tiporják lábbal az igazságot. Mit jelent manapság nekünk a reformáció, az ember megreformálása, Luther tanítása? Ki számunkra Luther Márton? A mindenkori forradalmak visszásságáról, erkölcsi etikájáról szól a darab, amelyet egy csodálatos társulattal viszek színre és örvendek, hogy megrendezhetem – mondta a színművész-rendező.
Ami a kezdődő, immár 73. évad előadásainak részletes ismertetését illeti, 8 új bemutatóval és 19 műsoron tartott, az előző évadok szakmai és közönségkedvenc előadásaival várja közönségét a Tompa Miklós Társulat.
Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukciójában kerül színpadra a Kisteremben. Ezt követi Keresztes Attila nagytermi stúdiótérben játszott Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának nagytermi bemutatója Sebestyén Aba rendezésében. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást: Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péter című zenés darabját.
A társulattal való korábbi sikeres együttműködések fényében Radu Afrim rendező ebben az évadban immár negyedik alkalommal fog dolgozni a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az egyelőre Meglepetés-előadás 4. munkacímet viselő produkció ezúttal a Kisteremben lesz látható. Az idei repertoárból sem hiányozhat a fiatalabb generációt megszólító előadás: William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra. A „túlélőjáték” műfaji meghatározással fémjelzett előadás különlegessége pedig, hogy a gyerekszerepeket iskolás korú fiatalok játsszák majd. Az évad Molière komédiájával zárul, amely Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le misanthrope/Az új embergyűlölő címmel kerül bemutatásra a Kisteremben.
Ami a soron következő fesztiválszerepléseket illeti, szeptember és október folyamán a Tompa Miklós Társulat fontos nemzetközi és hazai színházfesztiválokon vesz részt. A számos díjat és fesztiválszereplést maga mögött tudó Bartis Attila-darab, A nyugalom (r.: Radu Afrim) ezúttal Csehországban, a 25. Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon mutatkozik be szeptember 15-én. Ezt követően, szeptember 22-én Timur Vermestől a Nézd, ki van itt! (r.: Theodor-Cristian Popescu) című produkció vendégszerepel Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT multikulturális színházfesztivál keretén belül. Csehov műve, a Sirály (r.: Keresztes Attila) az Újvidéken megrendezésre kerülő Synergy#WTF (World Theater Festival) programjába kapott meghívást, ahol október elején láthatja majd a szerbiai közönség. A Tompa Miklós Társulat idén Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásával képviselteti magát az ország legrangosabb, idén 27. alkalommal megszer- vezendő színházi szemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) október 22-én, Bukarestben.
A közönség igényeit figyelembe véve a 2017/2018-as évad bérletajánlata két újdonságot tartalmaz. Az idei évadtól kezdődően a Kovács György-felnőttbérlet megszűnik. Helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyek a helyhez és időponthoz kötött felnőttbérlethez képest nagyfokú rugalmasságot biztosítanak mind a megtekintendő előadás, mind pedig a színházlátogatás időpontját illetően. Újdonságként ajánlják a Molter Károly nyugdíjas-szabadbérletet, amely kedvezményes áron 4 szabadon választott, az idei évadban a Nagyteremben bemutatásra kerülő előadás megtekintését teszi lehetővé.
A további bérletek a következők. Helyre szóló és időponthoz kötött bérletek: Bernády György-mecénásbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy a néző az összes színházi rendezvényről elsőként értesül – 730 lej). Kemény János-bemutatóbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára – 120 lej). Kántorné-nyugdíjasbérlet /17 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Delly Ferenc-nyugdíjasbérlet /19 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej).
Szabadbérletek – a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve, és nem helyre szólóak. Harag György-egyetemistabérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Bolyai János-diákbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Köteles Sámuel pedagógusbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 40 lej) Molter Károly nyugdíjas-szabadbérlet (kedvezményes 4 egységes szabadbérlet – 30 lej). 4, 6 és 8 egységes szabadbérlet (a bemutatók és vendégelőadások kivételével bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére – 60, 80 és 100 lej). Jegyek és bérletek már válthatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színházban működő jegypénztárban hétköznaponként 9-15 óra között valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365-806.865). A Kultúrpalotában működő jegypénztár szeptember 11-től tart nyitva hétköznaponként 12-17.30 óra között. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 30-ig fenntartják.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Van a család fogalmában valami ősrégi
Minden családnak megvan a saját története, ezek a történetek alakítják mindennapjainkat. De vajon mennyire ismerjük felmenőinket, családi hátterünket, amelyek a mi életünket is befolyásolják? A Családmonográfia 2.0 régi fotók, tárgyak, kéziratok és visszaemlékezések mentén végzett kutatásokat és azok leírását, történetté szövését jelenti. Célja a hazatalálás, az élő kapcsolatok feltérképezése. Dr. Borsos Szabolcs filozófussal, mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk az általa kezdeményezett projektről, amelyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanáraként indít el hamarosan.
Van a család fogalmában valami ősrégi, van benne valami a létezés bizalmának kimondhatatlanságából. Még akkor is, ha a hagyományos családmodell krízishelyzetben van ma, s még akkor is, ha sok fiatal érzi úgy, hogy idegenben, távol a gyökerektől jobban boldogul majd. A hazatalálás érzését, a személyes kapcsolatok bizalmát keresi egész életében minden ember, talán ezért is olyan fontos az a projekt, amelyet egy marosvásárhelyi tanár, filozófus indított el diákjai körében, és tervei szerint az egész Kárpát-medencére kiterjesztené. Borsos Szabolcs meggyőződése, hogy mindenkinek fontos a család, és így a családmonográfia is.
A fogalom Frédéric Le Play (1802–1882) francia szociológus nevéhez fűződik, aki abból az alapötletből indult ki, hogy a népek nem egyénekből, hanem családokból állnak. Ezen az evidens, a társadalmi egység természetén alapuló tényen nyugszik a családok monográfiáinak gyakorlati hatékonysága. A Le Play-féle családmonográfia az ankétok és a közvetlen megfigyelés útján gyűjtött adatokat, vagyis a „résztvevő megfigyelés” módszerét alkalmazta. Következtetése pedig az volt, hogy a családok megerősítése a társadalom fejlődésének legfőbb mozgatórugója.
Ezért kettő pont nulla
A marosvásárhelyi kutató-tanár projektje azért viseli a Családmonográfia 2.0 elnevezést, mert a Le Play-féle családmonográfiától eltérően ez egy új kezdeményezés, amelynek fő célja a még meglévő rokoni szálak tudatosítása, feltérképezése, a kapcsolatok élővé tétele. Közel hetven tizenegyedikes diák készítette el saját családmonográfiáját a Bolyai Farkas Gimnáziumból, és rendkívül érdekes anyagok születtek, néhány diák kutatásából pedig egy multimédiás anyag is született, amelyet a Családmonográfia 2.0 hivatalos honlapján lehet megtekinteni – meséli Borsos Szabolcs.
„Ha kiterjedne ez az egész Kárpát-medencére, akkor hasznos lehet a kapcsolatépítés, az identitás-megőrzés, illetve gazdasági szempontból is, de főként lelki kötődés szempontjából” – teszi hozzá a filozófiatanár. Először Erdély-szinten szeretné kiterjeszteni, mégpedig egy pályázat formájában, amelynek fő célja az, hogy érettségi előtt álló fiatalok saját maguk járjanak utána, hogy nagyszüleik, esetleg dédszüleik honnan származnak, mi volt a foglalkozásuk, hivatásuk, milyen társadalmi szerepet töltöttek be.
Támogatókat is fognak keresni, mert céljuk, hogy multimédiás anyagok szülessenek a diákok kutatásaiból, amelyekből tanulni lehet, és bármikor visszakereshetőek legyenek, akárcsak a bolyais diákok kutatásaiból készült anyag. Társadalomtudományokat oktató tanárokat, történelem és földrajz szakos pedagógusokat vonnak be a projektbe, és a kisfilmek elkészítése szigorúan csapatmunkát igénylő feladat, amelyet egy tanár vezet, ő adja a nevét hozzá, és akár ösztöndíjat is lehet nyerni vele,
Mint mondta a filozófiatanár, a szombathelyi Bolyai János Gimnázium is nyitott az együttműködésre, az ottani diákok is részt vesznek majd a projektben. Ugyanakkor a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézetének munkatársai is támogatják a marosvásárhelyi kezdeményezést, az általuk működtetett honlapon is közzétették a bolyais diákok kisfilmjét. Amúgy a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákjainak Baráti Köre is kifejezte támogatását. Tartalmi megoldásokat kínál „Tudatos, közösségi védekezésünkben szinte egyetlen szellemi erőfeszítésünk a visszaemlékezés, amelynek legszemélyesebb vonatkozása a saját családtörténet” – mondja Borsos Szabolcs, aki azt sem titkolta el a Liget olvasói elől, hogy a projekt ötletét a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium – ahol szintén tanít – helyzete szolgáltatta számára.
„Lehet, hogy túl közel vagyok a marosvásárhelyi katolikus iskola-ügyhöz mint problémához, ugyanakkor most már ideje a szólásnak. A türelem, a béke és a helyes gondolkodás jegyében, közel harminc éves demokrácia-építéssel a hátunk mögött, két dolgot el kell mondanunk: az első, hogy ma már, 2017-ben bárkivel bármi megtörténhet, másodsorban pedig a nemzeti identitásunkban megtapasztalhattuk a közösségi megalázottságot. Ha körbejárjuk ezeket a témákat, akkor az első pontra azt mondhatjuk, hogy a lehető legrosszabb verzió ez, mert a kiszolgáltatottságban semmiféle kapaszkodónk nincsen. Ha bárkivel bármi megeshet, akkor az a helyzet, hogy perspektívák nélkül maradunk, ezért sürgősen cselekednünk kell.
A Családmonográfia 2.0 tartalmi megoldásokat kínál, előhozza emlékeinket, történeteinket: identitásunkban megerősít, ugyanakkor türelmessé is tesz, lehetőséget kínálva a szomszédban élő ember történetének meghallgatására. Ezért fontos, hogy közös alkotói munka is legyen benne” – fejtette ki a mentálhigiénés szakember, aki egyébként a katolikus iskola nevében szerette volna elindítani a projektet, amely már márciusban készen állt.
Mért hasznos ez a fiatalok számára?
Az egyén világnézete és világképe tizennyolc-húszévesen alakul ki. Azért fontos a gyökerek, a családi kötődések megerősítése, hogy tudja a fiatal, bárhol is köt ki a nagyvilágban, mindig van, ahova hazatérnie. Különösen fontos ez a mai társadalomban, amikor egyre több fiatal dönt úgy, elhagyja az országot, hogy máshol boldoguljon.
A pályázatszerű kutatómunkának is az a végső célja, hogy a diákok választ kapjanak arra, hol a helyük a világban – hangsúlyozta a projekt kezdeményezője.
Hajnal Csilla / liget.ro

Tíz saját produkcióval készül a Városi Színház
Mecénások kerestetnek
Az anyagi gondok ellenére minden eddiginél több saját produkcióval készül a 2017–2018-as évadban a Városi Színház. A részletekbe Kolcsár József, a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója avatott be.
A Városi Színház évek óta ugyanazt az összeget kapja a fenntartótól, ám figyelembe véve az alapbérek jelentős növekedését az elmúlt időszakban, ebből a támogatásból jelenleg semmi pénz nem marad saját produkciókra, fejtette ki lapunknak az intézményvezető. Ennek ellenére az idei évadban sem lesz az eddigieknél kevesebb előadás, mert a színház a saját bevétel növelésével – pályázati forrásokból és kimondottan közönségbarát darabok színpadra állításával – próbálja meg előteremteni a működéshez szükséges anyagi fedezetet. Az anyagi okok miatt a saját produkciók nagy részét az évad második részében, a jövő év folyamán kénytelenek bemutatni.
Öt bérletes előadást láthatnak a nézők, az évadot Kiss László Kolcsár József által rendezett egyéni előadásával, egy Karinthy Frigyes válogatással nyitják novemberben. „Ezt a vígjátékot osztálytermekben is játssza majd Kiss László, ahogy a tavalyi Bolyai János estéje című darabot is.” A szilveszteri előadás vélhetően elnyeri a nagyérdemű tetszését, hiszen az a Városi Színház történelmében talán legnagyobb sikert arató Ray Cooney-vígjáték, a Ketten a neten első részéből, a Bigámiából készül Kolcsár József és Lung László Zsolt rendezésében.
A harmadik előadás Jazmina Reza Művészet című kortárs vígjátékának erdélyi ősbemutatója lesz, a darab rendezését Barabás Árpád, az udvarhelyi színház jó hírű, fiatal színésze és rendezője vállalta el. Ezt követően Slawomir Mrozek Özvegyek című darabját viszik színre Daczó Zádor rendezésében. „Az abszurd komédia kedvelőinek vélhetően felcsillan a szemük, hiszen ez az előadás egy olyan újítás részünkről, amire a kézdivásárhelyi színháznak és a közönségnek egyaránt meg kellett érnie. Tavaly is voltak műsoron kortárs darabok, és ezeket az érdeklődésre való tekintettel folytatnánk. Daczó Zádor személyében nagyon jó emberre találtam, hiszen ő tudja képviselni ezt a vonalat, ami a fiatalság felé nyit.”
Utolsó bérletes előadásként a Csíki Játékszín szilveszteri előadását, Pierre Barillet–Jean Pierre Grédy A kaktusz virága című, Kányádi Szilárd által rendezett zenés vígjátékát hozzák el. Emellett továbbra is műsoron marad a Vaknyugat, A pandamacik csodálatos utazása, a Ketten a neten, a Skandináv lottó, a Bolyai János estéje és A dolgokról egy földi szellemnek. „Tizenegy előadásból egy kakukktojás, a Csíki Játékszín szilveszteri darabja, a többi a Városi Színház saját produkciója”, hangsúlyozta Kolcsár József. Ezek mellett további vendégjátékok is várhatóak, mint például Csernik Pál Szende óvodásokat megcélzó, novemberben esedékes lábbáb-előadása.
A hamarosan megvásárolható bérletek 50, diákoknak és nyugdíjasoknak 40 lejért a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában válthatók hétfőtől csütörtökig 8–19, pénteken 8–15 óra között. A mecénásbérlet 400 lejt kóstál, és az intézményvezető bízik benne, hogy a tehetősebb művészetkedvelők ezek megvásárlásával segítik a Városi Színházat a túlélésben.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kortárs vígjátékok Kézdivásárhelyen
Monodrámával nyitnak
Kocsis István Bolyai János estéje című monodrámája nyitja a kézdivásárhelyi Városi Színház októberi műsorát. Kiss László egyéni előadását Kolcsár József rendezésében október 10-én és 11-én 19 órától stúdióelőadásként láthatja a közönség a Vigadó Művelődési Ház színpadán.
Idén újra öt előadást tartalmaz a kézdivásárhelyi színházi bérlet, ezek közül négy kortárs szövegek alapján készül (a tervezett darabokat korábban ismertettük). Az elmúlt évadból továbbra is műsoron marad a Vaknyugat, A pandamacik csodálatos utazása…, a Ketten a neten, a Skandináv lottó, a Bolyai János estéje és A dolgokról egy földi szellemnek című előadás.
A felnőtteknek szóló Gábor Áron-bérletek ára 50 lej, a diákoknak és nyugdíjasoknak szóló kedvezményes bérletek 40 lejbe kerülnek. Harmincnál több bérlet vásárlása esetén a támogatóknak szóló 30 lejes Toldi-bérletet ajánlja a színház a vásárlónak. A 400 lejes Mecénás-bérlet minden előadásra érvényes, az új bemutatók és felújított produkciók mellett a színház által szervezett vendégjátékokat is beleértve. Az új évad bérletei a Vigadó közönségszolgálati irodájában válthatóak ki hétfőtől csütörtökig. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

460 éves a Református Kollégium
„Él az ősi iskola”
Az 500 éves reformáció és a 460 éves Marosvásárhelyi Református Kollégium múltját, jelenét és jövőjét ünnepelték szerda délelőtt a tanintézmény zsúfolásig telt dísztermében.
Benedek Zsolt igazgató a reformáció hajnalán születő iskola életének legfontosabb történéseit elevenítette fel a diákoknak a Schola Particula kollégiumi rangra emelésétől a szabadságharcok és világháborúk pusztításain és a jeles eseményeken – 1802-ben a kollégium birtokába kerül Marosvásárhely első nyomdája, 1804-ben Bolyai Farkas megtartja székfoglaló beszédét –, majd az 1948-as államosítást követő változásokon át az intézmény önállóságának 2000-es visszanyeréséig. Az iskolaigazgató arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy a tanintézet homlokzatára 2007-ben a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének köszönhetően került vissza a kék alapon fehér angyalt ábrázoló címer.
– Tíz év után elmondhatjuk, hogy az ősi iskola él, és élnie is kell, hiszen sokat adott Marosvásárhelynek, és még többet kell adjon a jövőben városunknak, magyarságunknak – zárta beszédét Benedek Zsolt.
Barátság díj diákoknak
Mátéfi István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója a két tanintézmény közötti kapcsolat fontosságára hívta fel a figyelmet. Az intézményvezető a reformáció által megvalósuló hitbéli újjászületés és a tudomány világának megújulása között vont párhuzamot, arra emlékeztetve a jelenlévőket, hogy 194 éve, november 3-án jelent meg Bolyai János híres levele, amelyben arról értesíti apját, hogy a „semmiből új világot” teremtett.
Mátéfi István a Barátság díj létrehozásának gondolatát is megosztotta hallgatóságával. A javaslat szerint a kitüntetést minden tanév végén a Bolyai líceum igazgatója egy „refis” diáknak, a Református Kollégium vezetője pedig egy bolyais diáknak adná át, a díjban a másik iskolából legtöbb barátot gyűjtő fiatal részesülne.
A címer üzenete
Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke a baráti kör több mint két évtizedes cselekvésprogramjának lényegéről, a múltban gyökerező hagyomány megőrzéséről, továbbadásáról szólt, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt években, évtizedekben fontosnak tartották azt, hogy a tanintézetnek újra legyen jelene és jövője. Kirsh Attila az ötévente, idén éppen ötödszörre megrendezésre került bolyais világtalálkozó sikerét is felidézte, amelyhez a diákok is nagyban hozzájárultak. A tíz éve visszahelyezett címer kapcsán a baráti kör elnöke így fogalmazott:
– Bárkinek, aki felnéz rá, éreznie kell a biztató, hitvalló ének üzenetét: „Erős várunk nékünk az Isten, és fegyverünk ellenség ellen”.
Beszéde végén Kirsch Attila kiemelte, hogy az 500 éves reformációnak benne kell lennie az oktatásban, ez pedig nagy kihívás és felemelő érzés a tanintézet számára, amelynek a viharos időkben kősziklaként kell állnia.
Fiatalok reformációja
A továbbiakban a Református Kollégium diákjai vették át a szót. A XII. beta osztály Az erdélyi reformáció című összeállításában a németországi Worms központját díszítő szoborcsoport alakjait, a négy előreformátort és magát Luther Mártont jelenítette meg.
Különleges hangulatú, kivetítéssel kísért előadásukban az erdélyi reformáció terjesztőiről, Honterus Jánosról, a szászvidék – többek között Brassó – reformátoráról és Heltai Gáspárról is szó esett, akinek a kolozsvári reformáció köszönhető, de a protestantizmus terjesztésében fontos szerepet vállalt nők, az áldozatos életű főúri és polgárasszonyok alakja is feltűnt. A múltbéli visszatekintés végén elismerték a diákok, hogy 500 év történéseit lehetetlen minden részletében összefoglalni, majd így zárták a színvonalas műsort:
– Nem az a legfontosabb, hogyan terjedt el a magyar reformáció, hanem az, hogyan éljük meg mi, diákok.
A tizedikesek egy hasonló műsor első próbáját tartották meg az iskola dísztermében, a genfi Reformátorok Falát jelenítve meg. Ehhez a produkcióhoz kapcsolódott Lőrincz István lelkipásztor szavalata, Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verse. Az ünnepi délelőtt hangulatát az iskola Sola Gratia kórusa és a IX. beta református teológia osztály zenei szolgálata emelte.
A rendezvény a diákok Az én gyülekezetem címmel írt könyvének bemutatásával zárult.
A kiadvány ötletgazdája Benedek Zsolt igazgató volt, aki az erdélyi református egyházkerület pályázatának meghirdetése után kérte fel a tanulókat saját gyülekezetük bemutatására. A munkában 50–55 fiatal vett részt, akik gyülekezetük lelkipásztorától, illetve vallástanároktól is kértek adatokat templomuk, egyházi közösségük múltjának, jelenének megismertetéséhez. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely: az aránytalanul állított szobrok városa
Szoborból nincs hiány Marosvásárhelyen. A dömping oka, hogy egy magyar személyiségnek emléket állító alkotás köztéri megjelenítéséért „cserébe” a román közösség is szobrot emel egy történelmi vagy politikai személyiségnek. A mennyiség a minőség rovására megy, ráadásul a város főterét nem a kiegyensúlyozott arányok, hanem a román szobrok uralják.
Azt vettük számba néhány szakember, képzőművész bevonásával, hogy milyen Marosvásárhely szobortérképe ma, miután a korábban felállított történelmi és politikai személyeket megjelenítő művek, illetve a város díszítését szolgáló figuratív és nonfiguratív köztéri alkotások mellé a rendszerváltást követően újabbakat állítottak, s napjainkban is újabb szoborállítási tervek várnak megvalósításra.
Jobbra Iancu, balra a katona
Ha a Bolyai utcán leereszkedünk a főtérre, tavasztól késő őszig a virágórát látjuk, decemberben az óriási karácsonyfát. A városi önkormányzat elfogadott néhány éve egy határozatot, ami szerint arra a helyre állítanák fel az egykori Bodor-kút mását. A terv kivitelezését állítólag az akadályozta többek közt, hogy akkor nem lenne hová állítani decemberben a karácsonyfát.
Ha leértünk a főtérre, jobbra tekintve Avram Iancu lovasszobrát látjuk, balra az ismeretlen román katonáét, attól pár lépésre a Latinitás emlékműve áll, egy kicsit tovább Emil Dandea volt polgármester egész alakos szobra, majd az 1989-es forradalom áldozatainak emlékhelye után a sort Nicolae Bălcescu mellszobra zárja. A főtérhez közeli helyen áll egy Bartók Béla mellszobor, a színház háta mögött Aranka György egészalakos szobra.
A főtérre nem kerülhetett be, így a vár alatt, a Petőfi-téren kapott helyet Bernády György szobra, a várfal mellett Borsos Tamás, a vársétányon II. Rákóczi Ferenc és Kőrösi Csoma Sándor, illetve a főtértől kissé távolabb, a Kossuth- és Arany János utcák találkozásánál Petőfi Sándor, a következő – a Kossuth- és Malom utcák érintkezésében – a Holokauszt-emlékmű.
Román párra várva
A tervek között egy Sütő András- és egy Bethlen Gábor szobor szerepel, de különféle okok miatt késik a felállításuk. Keresztes Géza műépítész szerint azért, mert nem született megegyezés, hogy ki legyen ezeknek a román „párjuk”.
Merthogy Marosvásárhelyen így megy ez, ha egy magyar szobrot állítana a közösség, azt nem lehet a román „megfelelője” nélkül megvalósítani. A szakember szerint előbb egy tereprendezési tanulmányt kellett volna készíteni, hogy hogyan kerül oda az erdélyi fejedelem egészalakos szobra, az Avram Iancu lovasszobra és az óriás román katona közé. Talapzaton fog állni, vagy csak az úttesttel egyszintben, esetleg, mint egy törpe, olyan lesz a két hatalmas méretű alkotás között? Keresztes Géza a Mihai Viteazul mellszobrot is megemlítette, mint negatív példát, amely félig-meddig törvénytelenül áll az egészalakos Bernády-szoborral átellenben, miután évekig állt illegálisan, egy hevenyészett, ácsolt talapzaton a megyeháza előtt.
Hivatalos lajstrom helyett
Bár többször is kértük a polgármesteri hivataltól a marosvásárhelyi köztéri szobrok névsorát, még nem kaptuk meg. Ezért egy nem teljes listát állítottunk össze a köztereken elhelyezett alkotásokról. A rendszerváltást követően Marosvásárhelyen Bernády György, Aranka György, Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Vályi Gyula, Borsos Tamás, Károli Gáspár, Kálvin János, Bolyai Farkas és Bolyai János, Márton Áron kapott köztéri szobrot, de emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, Bolyai János matematikai elméletének, a pszeudoszférának, a kommunizmus áldozatainak, az 1989-es decemberi forradalom elesetteinek is. A román közösség igényének eleget téve állították fel Emil Dandea, Petru Maior, Mihai Viteazul, Aurel Filimon szobrát, a latinitás emlékművét. Korábban helyezték ki Eminescu, Bălcescu, Alexandru Papiu Ilarian, Avram Iancu, az ismeretlen román katona szobrát. A múlt rendszer óta áll Bartók Béla, Szentgyörgyi István mellszobra, a két Bolyai szoborkompozíciója, Kőrösi Csoma Sándor egész alakos szobra. A történelmi és politikai eseményekhez nem kapcsolódó, csupán esztétikai élményt nyújtó szobrok közül – Kolozsvári Puskás Sándor és Bálint Károly alkotásai – például a Kárpátok sétányán, a Párkány-negyedben, az egykori Tornakert mellett, a régi szülészettel szembeni parkban, valamint a színház előtt művészi alkotások – Kulcsár Béla és Zagyva László művei – láthatók. A temetőkben is található néhány, Marosvásárhely kiemelkedő személyiségét megörökítő emlékmű, például Simó Géza politikusé, vagy a Nyilka Róbert festőművészé.
Marosvásárhelyen az első felállított emlékmű a Székely Vértanúk Emlékoszlopa volt, ami a mai napig áll, illetve amely az egyetlen volt abban a rövid korszakban, amikor – a szobordöntögetős időszakok után – egyetlen szobor sem állt a városban.
ét századdal lemaradva Bartha József képzőművész a rendszerváltást követően felállított szobrok közül Bocskai Vince alkotását, Bernády György egészalakos szobrát tartja a legjobbnak, amely „mesterségileg valamilyen szinten meg van csinálva”, de annál is problémának tartja az elhelyezését, a rálátást. Hogy milyen egy szobor ideális elhelyezése, azt Keresztes Géza műépítésztől kérdeztük, aki elmondta, fontos, hogy legyen hely körülötte, a tér arányaihoz viszonyuljon, lehessen megkoszorúzni.
Az, hogy Marosvásárhelyen egy magyar szoborra, azonnal születik egy román szobor, senki nem ért egyet. Csak azért, hogy megmaradjon az egyensúly, ha megszavaznak egy magyar személyiségnek egy emlékművet, azonnal létre kell hozni annak a román párját is. Ha van rá kulturális igény, rendben van, meg kell csinálni, de csak azért, hogy párban legyenek, az furcsa – fogalmazott az építész.
De miért is állítunk szobrot? Azért, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, vagy, hogy egy-egy történelmi és politikai eseménynek és személyiségnek emlékművet hozzanak létre? A másik kérdés, ami felmerül, hogy a felállított alkotásoknak van-e művészi értékük? Bartha József úgy értékelte lapunknak, hogy „minden korszaknak volt egy kortárs művészeti terméke, ami azt jelenti, hogy a 19. században 19. századi szobrokat állítottak. Most a 21. században is 19. századi struktúrában gondolkodni szerintem nagyon rossz” – fogalmazott, pozitív példaként említve Chicagót, ahol az 1960–70-es években kortárs művészi szobrokat állítottak fel, például Picassónak van ott szobra, meg sok más alkotónak. Vagy hozzánk közelebb, Prágában áll Franz Kafkának egy olyan kortárs szobra, David Cerny cseh művész alkotása, amely szeletekből áll, forog és egy nap csak egyszer áll össze Kafkába, absztrakt forma, kinetikus, mozog és nagyon érdekes.
Nincs hely a művészetnek
Én azt mondom, hogy Erdélyben az utolsó komoly szoborállítás – és ez nagyon kemény vélemény – az a Fadrusz János Mátyás király szobra volt, ami egy szecessziós szobor, ami akkori kortárs szempontból is és művészetileg is állja a helyét – fogalmazott Bartha, aki nem tartja szobornak például a Pszeudoszférát, illetve úgy véli, a Vályi Gyula szobra is „egy borzalmas” alkotás, „egy vicc”. Ami viszont elfogadható, az a Kőrösi Csoma Sándoré, amely felállításakor szintén kortárs szobornak számított.
A Bethlen Gábor egészalakos szobrának felállítását is politikai húzásnak tartja, ami nem jelenti azt, hogy Bethlennek nem lehet emléket állítani Marosvásárhelyen. „De az, hogy kiírják, hogy Bethlen Gábor egészalakos, stb. azt kétlem. Igazából nem abból kéne kiindulni, hogy hogy nézzen ki, hanem abból, hogy egy emléket kell állítani neki. Ami bármi lehet, absztrakt, elvont, konceptuális, mindenféle” – magyarázta Bartha József, hozzátéve, hogy Kelet-Európa, vagy méginkább Románia, és Erdély, annyira tele van rakva politikával, történelemmel, hogy a közterek mind politikai, történelmi terek, ahonnan igazából nincs hely a művészet számára, az ki van szorítva onnan.
Amit viszont értékes művészi alkotásnak tart Marosvásárhely korábbi szobrai közül, az a színház előtti téren Kulcsár Béla alkotása, amelynek a koncepciója és az elhelyezése is jó szerinte, ahogy a szintén a téren kihelyezett Zagyva László alkotásai is megfelelőek.
Érdeklődésünkre, hogy a mostanában, más városokban egyre gyakrabban látható figurális szobrok mennyire értékesek, Bartha József elmondta, azok a macskás, kutyás alkotások, vagy amelyek mellé le lehet ülni, az már a giccskategóriába tartozik. Hallottam, hogy valaki azt akarta, hogy Molter Károlynak kéne csinálni egy olyan szobrot, hogy ami mellé lehet ülni, ahogy ő ült itt a Bolyai-parkban. Baromság, nem csak hogy baromság, de ízléstelen szerintem – fogalmazott. Antal Erika / Székelyhon.ro