Újra fellángolt a vita az Unirea Nemzeti Kollégiumban
A miniszterelnök segítségét kérik
Kedden sajtótájékoztatóra hívták a megye és a város hivatalosságait, a tanfelügyelőség képviselőit, a szülőket és a tanárokat a Marosvásárhelyi Unirea Nemzeti Kollégiumba.
A megbeszélés arról szólt, hogy a tanintézmény, amely a 62. az ország legjobb középiskoláinak a sorában, fenyegetve érzi magát, amiatt, hogy az alsó és felső tagozatos osztályait más iskolába kell költöztesse, az épületegyüttes tulajdonosának, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány "önkényeskedőnek" nevezett kérése miatt.
A kialakult helyzet rendezése érdekében kéréssel fordultak Dacian Ciolos miniszterelnökhöz, hogy a kormány hozzon létre egy szakbizottságot, amely vizsgálja ki, hogy törvényes- e mindaz, ami az iskolában történik, amióta az épület B szárnyában elkezdte működését a Római Katolikus Teológiai Líceum.
Az Andreea Naznean igazgatónő által aláírt beadvány szerint a katolikus iskola létrejötte negatív hatással volt az iskolát jellemző alapvető nevelési elvekre. A negatív következmények között említik az osztályok számának csökkenését, mivel az új katolikus tanintézmény a már elfogadott beiskolázási terv figyelmen kívül hagyásával vette át az elemi és felső tagozatos (magyar) osztályokat és egy líceumi osztályt is. A kialakult helyhiány miatt az Unirea két elemi osztályát egy másik tanintézménybe kellett költöztetni és két osztály indítását törölni kellett. A gimnáziumi osztályok elvesztésével egy román szakos tanár állás nélkül mAradt. A katolikus iskola a B épület teljes kiürítését kérte, holott a megkötött haszonbérleti szerződés értelmében erre két éven belül kellene sor kerüljön. Az Unirea kollégium állandó fenyegetésnek érzi, hogy a státus és a római katolikus iskola bérlőként emlegeti az intézményt, továbbá ez utóbbi az Unirea arculatát saját tevékenységének a reklámozására használja fel (?). Mindezek a körülmények negatív hatással lehetnek a nemzeti kollégium tevékenységére, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy megszűnik az alsó tagozat, és a már említett kifogások mellett nem lehet a szükséges épületkarbantartási munkálatokat elvégezni. A tanárok, tanulók és szülők nem kérnek a fenyegetésből és bizonytalanságból – olvasható a beadványban, amelyet a tanári közösség nevében a miniszterelnökhöz intéztek.
Kérdésünkre Holló László egyetemi előadótanár, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a státus és a polgármesteri hivatal között az épület használatára megkötött szerződésben pontosan leszögezték, hogyan oszlik meg az épület a két iskola között. Mivel az Unirea Nemzeti Kollégium lemondott a magyar osztályokról a római katolikus iskola javára, a két igazgató között egyezség született, amiről értesítették a polgármesteri hivatalt és a két igazgatót, és a státus ehhez az egyezséghez tartja magát.
Az elmondottakhoz hadd tegyük hozzá, hogy az Unireában megszűnt középiskolai osztályok helyett a Római Katolikus Teológiai Líceumban induló két kilencedik osztálynak csak úgy lesz osztályterme, ha az Unirea keretében megmAradt két magyar osztályt a főépületbe költöztetik. Amint a nemzeti kollégium honlapjáról kiderül, a létező és ismert helyhiány ellenére a múlt tanévtől négy helyett öt kilencedik, szeptembertől a korábbi egy helyett két ötödik osztályt indít az iskola, s ezáltal a román tannyelvű osztályok száma nemhogy csökken, hanem kettővel növekedik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A megtalált harmónia
Régi, kedves meghívásnak tettem eleget, amikor bekopogtunk a Nyárádszentimrén élő Kelemen Margit nyugalmazott magyartanárnőhöz, hogy néprajzi múzeumát megtekintsük. A hagyományos viseletet, bútorokat, mesterségeket, eszközöket, valamint a hajdani falu életét idéző régi képeket is bemutató kiállítás megtekintése előtt francia férjével végigvezettek a pAradicsomi hangulatot idéző kerten, amelyet közös nagy szenvedéllyel művelnek.
A saját készítésű zamatos almalé mellett a kertre néző verandán pedig kellemesen elbeszélgettünk múltról, jelenről, kertről, múzeumról és a sorsról is, amely Jean Pollart-t szülőhazájából, Belgiumból Nyárádszentimrére sodorta.
A faragott, festett gyalogkapun belépve a domboldalt betöltő virágoskert színpompája fogad. A rózsák ideje ez, különböző árnyalatokban és nagyságban uralják a kertet, ahol a sok színes virág mellett még a mirha is megterem. A fásszínben levő polcos szekrénykén tekercsek sorakoznak. Mint kiderül, a házat körülvevő kert minden részletéről, minden növényéről készült pontos kimutatásokat tartalmazzák. A lakóház mögött van a konyhakert a melegházzal, amelynek egyenletes hőmérsékletében ottjártunkkor már szépen gömbölyödtek a pAradicsomok, a kertben egészséges, kövér zöldségfélék sorakoztak. A végében pedig két kerti szék, hogy a gyomlálásban, kapálásban legyen hol megpihenni. A virágoskert fölötti gyümölcsösben a hagyományos erdélyi gyümölcsfák mellett jó néhány egyed Belgiumból származik, ahogy az érdekes, szokatlan termésű ribizlibokrok és néhány szőlőtőke is. A kert koronája a hosszú drótokra felfuttatott szőlős, a tőkék alatt földieperrel, amely gazdagon terem, akárcsak a málna és az egres. A kert végében faragott tulipánokkal díszített filegóriában van a házi készítésű sós fürdő, amelynek vizébe több mint száz kiló parajdi só került, és ötletes megoldással fűteni is lehet. A napi munka után kell-e kellemesebb kikapcsolódás, mint a meleg, sós vízből nézni a kertet, és a túloldalon levő erdős domboldalt!
A házzal szemben, a virágtenger túloldalán, a csűrből átlényegült lakrészek fölötti beépített tetőtérben van a néprajzi múzeum. A férje halála után érzett elkeseredésében Kelemen Margit rendezte be, a család tulajdonában levő és a faluban fellelhető tárgyakat összegyűjtve, és témák szerint gondosan elrendezve. A belépőt sokatmondó régi fényképek fogadják. A nyárádszentimrei iskolában, ahol az elmúlt iskolai évben nyolc elemista tanult, 1935-ben két tanító nyolcvan gyermeket oktatott. Népes dalárda énekelte a nyárádmenti dalokat, és 1957-ben 15 tagú színjátszó csoport szórakoztatta a helyi közönséget. Igazolványokban sincsen hiány, munkakönyvek, szakszervezeti könyvecske, szövetkezeti tagsági könyv, útlevél, CEC-könyv, ellenőrző könyvecske és sok egyéb irat tanúskodik arról a korszakról, amelyet a múlt században átélt a falu lakossága. A hosszú terem padlóját rongyszőnyegek fedik, a falakat varrottasok, szőttesek, feliratos varrott falvédők díszítik, a terem közepén sorakozó ágyakon háziszőttes gyapjútakaró, varrottas párnák tanúskodnak a szentimrei lányok kelengyéjéről.
Jó ötletként helyi viseletbe öltöztetett, fából faragott figurák népesítik be a teret, nők és gyermekek varrás, szövés, gyermekgondozás közben, férfiak a jellegzetes népi mesterségeket űzve szerszámok, eszközök gyűrűjében. Néhány "ka- kukktojás", például óriáspatkó is van a tárgyak között a belgiumi francia férj gyűjtéséből. A terem végén megelevenedik az iskolai élet a palatáblától a pionír- egyenruháig, másutt köcsögök, régi üvegek sorakoznak. A falu múltjában, történetében tett séta során arra gondolok: milyen jó lenne ma, ha minden faluban lett volna egy Kelemen Margit, aki tudta, hogy mit, hogyan és miért kell gyűjteni, amíg nem kerül a szemétbe minden, ami régi és hasznavehetetlennek tűnik. Vérbeli pedagógusként pedig azt tervezte, hogy néphagyományokra épülő táborok szervezésével folytatja a gyermekekkel való foglalkozást. A Kolozsvári egyetem magyar–francia szakának végzőseként Mezőbodon és Udvarfalva után húsz évet Sárpatakra ingázott, majd nyugdíjazásáig a Marosvásárhelyi faipari középiskolában tanított. Bár a Nyárádmentén, Magyaróson született, korán elvesztett építészmérnök férjének szülőházába tért haza, és az ő emlékét is őrzi mindaz, amit megvalósított.
Belgiumi francia férje, Jean Pollart, aki hazájában távközlési technikusként dolgozott, az első segélyekkel jött el először Erdélybe, és úgy beleszeretett, hogy ideköltözött.
Felesége halála után megtudta, hogy a Nyárádmentén van egy tanárnő, aki beszéli a francia nyelvet, és látogatásai nyomán született meg köztük a kapcsolat, amely derűs, harmonikus napokat hozott mindkettőjük számára. Nemcsak Kelemen Margit gazdag ötletekben, férje is rendkívül kreatív ember, fúr, farag, szerel és szenvedélyesen kertészkedik. Keze nyoma a múzeum alatti házban is tetten érhető. A szép régi bútorokat ő újította fel, s így azok a hajdani szobabelsők hangulatát varázsolják a helyiségekbe, ahova mindkettőjük gyermekei, unokái szívesen mennek pihenni, kikapcsolódni Marosvásárhelyről és Belgiumból is.
Nem volt sem gondoktól mentes, sem egyszerű az életük, de a jellegzetes francia könnyedséggel és humorral Jean Pollart azt vallja, hogy a nehéz pillanatokban nem szabad a múltban leragadni, hanem "il faut tourner la page", azaz az élet könyvében lapozni kell, továbblépni, ahhoz, hogy újra megtalálhassuk az egyensúlyt és a boldogságot.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Riporttábor Temesváron
Kötet készül a nagyvárosi szórványról
Az elmúlt hét végén Temesvár volt a helyszíne a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete idei riporttáborának. A szervezők célja az volt, hogy betekintést nyújtsanak a nagyvárosi szórvány életébe, és az elkészült riportok egy kötetben rögzítsék a múlt– jelen–jövő metszéspontjában tapasztalt pillanatképet, amely a sokadik lesz abban a sorozatban, amelyet az újságíró- szövetség a különböző erdélyi helyszínekről megjelentetett.
A táborban hat megye 11 szerkesztőségéből a nyomtatott és az elektronikus sajtó 25 képviselője vett részt, és három újságíró szakos egyetemi hallgató Kolozsvárról. A vendégfogadó Temesvári kollégák kitettek magukért. Bartha Csaba Temesvári rádiós kolléga, a MÚRE területi képviselőjének vezetésével olyan gazdag programot szerveztek, hogy nehezen mAradt idő a résztvevők által jobbára előzetesen kiválasztott témában elmélyülni és beleszippantani a színes, vonzó, soknemzetiségű nagyváros pezsgő életébe. Arról viszont meggyőződhettünk, hogy a villamosjáratok és a sűrű gépjárműforgalom miatt zajos Temesvár belvárosát hogyan alakította emberarcúvá a helyhatóság kövezett sétálóutcák, tágas, forgalommentes terek kialakításával, amelyeken este a vendégfogadók előtt zajlik az élet, a mediterrán városokhoz hasonló módon.
A "nagy furcsaságok és pAradoxonok" városának kialakulásáról, a két folyó, a Temes és a Bega által határolt területen Szekernyés János helytörténész, újságíró tartott tartalmas, érdekes előadást. A városban, amely Károly Róbert idején a magyar királyság székhelye volt, s hosszú török és Habsburg-uralom után került vissza Magyarországhoz, majd Trianon után a nagyhatalmak Romániához csatolták, ő vezette a többórás sétát is. Ez a város nevének utótagját adó vár megmAradt falaitól a történelmi emlékekban gazdag utcákon át a Dózsa György kivégzésének helyszínétől nem messze levő református templomig tartott, ahonnan a romániai rendszerváltás elindult. Közben megtekintettük a szoborparkot, amelyben Róbert Károly magyar király mellett a város történetében fontos szerepet játszó magyar személyiségeknek is szobrot emeltek.
A szakmai tevékenység már a pénteki megérkezés után megkezdődött. A Rácz Éva egyesületi elnök vezette média-kerekasztal során Temesvári kollégáink mutatták be a helyi sajtót. Nem könnyű, de érdekes a munkájuk – számolt be Bartha Csaba és Lehőcz László kollégánk az 1989. december 22-én magyarul is megszólaló Temesvári Rádió magyar adásáról. A napi kétszer egyórás magyar nyelvű műsort három főállású szerkesztő és egy Aradi tudósító, valamint a bedolgozó munkatársak készítik. Szavukat a szomszédos megyékben hallhatják, de megtörténik, hogy messzi magyarországi régiókból is kapnak visszajelzéseket. Az írott sajtó hőstörténetét Graur János, az 1994- ben hetilappá alakult Heti Új Szó főszerkesztője és kollégája, Makkai Zoltán mutatta be. A négy belső munkatársat foglalkoztató lap népszerű szerkesztője volt a nemrég elhunyt Koczka György, aki utolsó percig, betegágyából is elküldte írását a lapba. Napilapként az Aradon kiadott Nyugati Jelent olvashatják a Temesváriak, erről Pataki Zoltán szerkesztő beszélt. Hogy olvasóit maga köré gyűjtse és megtartsa, a Heti Új Szó az állandó előfizetőkből létrehozta a lap Baráti Körét, amelynek tagjaival kölcsönös előnyöket biztosítanak egymásnak, rendszeresen kiadják a Baráti Kör adatbázisát, és évente találkozót tartanak.
Temes megye lakosságának öt százalékát teszi ki a 36.000 körüli magyar nemzetiségű személy. Számuk az 1992-ben nyilvántartott 62.000-ről csökkent megyei szinten 44, Temesváron 51 százalékkal, és mára már nem mAradt olyan közigazgatási egység, ahol a többséget képviselné. A beolvadás, az elvándorlás megtette a hatását, és mindössze 11 településen működik magyar iskola – ismertette a statisztikai adatokat Halász Ferenc, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, főtanfelügyelő- helyettes. Mivel vannak olyan helységek, ahol az elfogyó gyermeklétszám miatt megszűntek a magyar osztályok, a fakultatív magyar oktatás bevezetésétől remélték azt, hogy idővel újraindíthatják, de elképzeléseik e téren nem váltak valóra. Ennek ellenére továbbra is fontosnak tartják az 1997-ben elkezdett fakultatív oktatást, amelyben 20 településen 388-an vesznek részt, és előfordul, hogy nem magyar szülők is beíratják a gyermeküket – számolt be Marossy Zoltán, volt alprefektus, a fakultatív magyar oktatás ötletgazdája. Ottjártunkkor Iakab Ilona, a líceum igazgatónője, Magyari Sára szakmai irányító, továbbá a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok jelenlétében műsoros esttel zárult a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban szervezett Tanulj meg írni, olvasni magyarul! egyhetes tábor, amelyet a fakultatív oktatásban részt vevő gyermekek számára szerveztek.
A kerekasztal-megbeszélésen azt az átfogó tevékenységet, amely a Temesvári magyar tannyelvű Bartók Béla Elméleti Líceumban folyik, dr. Erdei Ildikó igazgatónő ismertette.
Tudatosan számolják, keresik a diákokat, meggyőző munkát végeznek a családokban, hogy magyar iskolába írassák a gyermeküket. Ehhez fel kell venni a versenyt a más tannyelvű iskolákkal, s a színvonalas oktatás mellett a közösségépítés feladatát is vállalni kell, hasonlóképpen a differenciált oktatást, a magyarul kevésbé jól beszélő gyermekek felzárkóztatását. A Józsefvárosban levő tanintézményben 600 diák tanul, és alapítványi támogatással 15 kilométeres körzetből naponta iskolabusz szállítja őket. Néptánccsoport, citeraegyüttes, diákszínpad működése teszi színesebbé a diákéletet, vetélkedők, versenyek, gyakori ünnepi alkalmak helyszíne az iskola, amelynek felszerelése az évek során fokozatosan bővült. Évkönyv, diáklap kiadásával népszerűsítik a tanintézményt, az elemi osztályok felkaroltak egy-egy elszigetelten működő óvodai csoportot, kétnyelvű kiadványban biztatják a vegyes családokat arra, hogy kisgyermekkorban kell mindkét szülő nyelvét megtanítani a gyermekeknek – említhetünk néhányat a beszámolóban elhangzott tevékenységek közül.
A beszélgetésen részt vett Farkas Imre, Temesvár újonnan megválasztott alpolgármestere.
Az utolsó napon a tábor fő témája, a szórványkérdés szerepelt a napirenden. A meghívott dr. Bodó Barna egyetemi docens, a Szórvány Alapítvány keretében működő Kisebbségi- szórványkutató Műhely vezetője volt.
Átfogó és részletes beszámolójában a téma minden vetületére kitért, és bemutatta a szórványkérdésről szóló igényes kiadványokat, a FESS (Feleljünk Együtt Saját Sorsunkért) Füzetek sorozat különböző példányait, beszélt az e téren futó európai projektekről. A hatodik FESS- füzet hat pontban foglalja össze a szórványmentés eszközeit: szórványiskola-program, szórványgondnokprogram, szórványhelyzetkutatási program, szórványok gazdasági helyzete program, szórványképviseleti program, értelmiség- képzési program a szórványok számára. A konkrét projektek kidolgozása az egyes történelmi régiók képviselőinek a feladata – vonja le a következtetést a szerző, amit jó lenne, ha a döntéshelyzetben levő tisztségviselők is felvállalnának.
A többórás vita kérdéseire nincs mód egy beszámoló keretében kitérni, de tanulságai valószínűleg megjelennek az őszire elkészülő újabb riportkötetben.
A rendezvény borkóstolóval egybekötött vacsorával zárult, amelyen egy fogyatékos fiatalokat segítő alapítvány számára gyűjtöttek támogatást.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Áthatolhatatlan falakba ütközve
Magasabb erők beavatkozására várnak
A MOGYE-ügy továbbra is megoldatlan, és sajnos egyre kevesebbet beszélnek róla… A magunk részéről meg vagyunk győződve arról, hogy a tagozat intézményes elismerése csak külső segítséggel lehetséges, amihez megfelelő politikai akarat és az egyetemi szintnél magasabb erők pozitív hozzáállása szükséges – hangzott el a dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője és a dr. Nagy Előd egyetemi docens, rektorhelyettes által tartott tegnapi sajtótájékoztatón.
Az egyetem képviselői kiemelték, hogy a meghirdetett oktatási programokra továbbra is lehet magyar nyelven felvételizni, a helyek száma a gyógyszerészeti karon öttel nőtt, a többi fakultáson változatlan mAradt.
Mivel továbbra sem történik előrelépés az önállósulás irányában. Miközben a MOGYE-ügybe mindenkinek beletörött a bicskája, a sikertelenségről senki sem szeret beszélni, és próbálja a másik félre hárítani a felelősséget. A politikai vezetők az egyetemi tisztségviselőkre, akik az elmúlt időszak történései alapján úgy érzik, hogy nem egy helyi problémáról van szó, ezért megoldása csak a legfelsőbb szintekről vezérelt társadalmi összefogás alapján lehetséges. Az ugyanis, hogy számba se vegyék a törvényt, és a magyar fél a törvényesség betartását kérő pereket sorra elveszítse, központi támogatás nélkül elképzelhetetlen lett volna.
A törvényt megerősítendő 2012-ben hiába született a volt kormányfő és három miniszter jelenlétében megállapodás a magyar oktatás rendezésére, a román többség, arra hivatkozva, hogy a magyar tagozat akkreditációja nem végleges, ellentétben a rektor évi jelentésével és a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) honlapján közölt adatokkal, nem ültette életbe a magyar főtanszékek megalapításáról szóló egyezséget. Holott a bizottság döntése szerint az akkreditáció végleges volt, csupán egy éven belüli látogatást helyeztek kilátásba a kisebb hiányosságok ellenőrzéséért. A visszautasítás késztette arra a magyar tagozat vezetőit, hogy 2014 áprilisában felfüggesszék tevékenységüket az egyetem szenátusában, a kari tanácsokban, lemondjanak a dékánhelyettesek és a rektorhelyettes is – tekintett vissza Szabó professzor a két évvel ezelőtt történtekre. A kivonulással azt akarták érzékeltetni, hogy a magyar tagozatnak továbbra sem biztosítják a törvény által garantált jogokat. Sajnálattal kellett tudomásul venniük, hogy kivonulásuk nem váltott ki semmiféle reakciót, sőt egyesek ellenük fordították a történteket, azzal vádolva őket, hogy a gesztus fölösleges volt, és ily módon nem lehet megoldást elérni. A kialakult nehéz körülmények idején is próbáltak helytállni, elkészítették az akkreditációs dossziékat, és a gyógyszerészeti kar akkreditációja körüli újabb visszaélés kapcsán vívott csatában az oktatók dicséretes módon összefogtak. Mivel a magyar szak külön akkreditációjáról hallani sem akart az egyetem vezetése, dr. Sipos Emese dékánt, aki nem volt hajlandó a két szak közös akkreditációját aláírni, írásbeli megrovásban részesítették, majd a törvénynek ellentmondó megoldás született (egy program két nyelven).
Mivel a kivonulás nem hozta meg a várt eredményt 2015 őszén, a magyar tagozat közgyűlésén, úgy döntöttek, hogy újra beépülnek az egyetem vezetőségébe, részleges eredményekben reménykedve. A választások azt igazolták, hogy a régi vezetőikben megbíznak a magyar oktatók, mivel kevés kivételtől eltekintve újraválasztották őket. A román fél részéről történt nyitás látszatintézkedésnek bizonyult, ahogy feltételezték. A felajánlott tisztségek mellett, amelyek korlátozott jogkörű, reprezentatív funkciók, az elmúlt félév történései azt igazolták, hogy a magyar tagozat alapvető problémáinak megoldásáról a román fél továbbra sem akar érdemben dönteni.
– A magyar főtanszékek létrehozása, a külön gyakorlati csoportok és álláskeretek problémája áthatolhatatlan falba ütközik. A jövő évi tantervekben és oktatási struktúrákban utalás sem esik arról, hogy az egyetemen magyar oktatás is létezik. Az erre irányuló módosítási javaslatokat a román fél menetrendszerűen egyhangúlag elvetette – hangsúlyozta Szabó professzor. Az akkreditációs bizottság az ígért egy év helyett két év után tett látogatása során, amikor a magyar és az angol nyelvű oktatást ellenőrizte, hiába talált mindent rendben, a honlapján (ahol a MOGYE megkapta a legmagasabb szintű besorolást) megjelent döntések között a magyar nyelvű oktatás nem szerepel. A tisztségben levő tanügyminiszter átvette ugyan a MOGYE magyar tagozata által összeállított beadványcsomagot, de a sajtó képviselői előtt tett ígérete ellenére sem válaszolt azokra.
Mindezek után a magyar tagozat vezetői úgy érzik, hogy a megoldás nem az ő kezükben van. Ezért döntöttek úgy, hogy amíg magasabb szinten nem oldódik meg a helyzet, állagmegőrzési, tagozaterősítő és fejlesztő intézkedésekre összpontosítanak. Igyekeznek összefogni a tanári kart, a szenátusban próbálnak a magyar nyelvű oktatás számára előnyös rendelkezéseket elfogadni és a kedvezőtleneket visszautasítani, de áttörésről szó sincsen. Megpróbálnak élhető egyetemi légkört teremteni, vonzóvá tenni az intézményt a hallgatók számára. Igyekeznek ellenszélben is lehetőséget biztosítani az oktatók szakmai továbbfejlődéséhez különféle pályázati lehetőségek révén, megkönnyíteni a magyarországi egyetemekkel, kollégákkal és munkacsoportokkal való kapcsolatfelvételt. Részt vesznek a Magyar Rektori Konferencia határon túli felsőoktatási bizottságában, ahol az egyetem problémáit is szóvá teszik. Kiemelt feladatuknak tekintik a hallgatói létszám biztosítását az egyetem népszerűsítése által a diákszövetség segítségével. Emelték az Erasmus-ösztöndíjak számát, amelynek keretében 47 hallgató számára biztosítanak féléves magyarországi továbbképzést, a csereprogramok átszervezése során sikerült megtartani a Balassi-ösztöndíjat is. A hallgatók Tudományos Diákköri Konferenciáját bekapcsolták a magyarországi TDK rendszerébe.
– Állag- és állománymegőrzés – egészítette ki a Szabó professzor által elmondottakat Nagy Előd rektorhelyettes, aki szerint ez volt a visszatérés indítéka is, mert a bekövetkező nyugdíjazások miatt az 53 doktorátusvezető között levő 17 magyar tanárból 11 nyugdíjas konzultáns professzor, és van, aki hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt. Ezért rövid időn belül meg kell oldani az utánpótlást a doktori iskola szintjén, mert csak a doktori fokozat birtokában lehet egyetemi állásokat megpályázni. Személyes feladatának tartja a tagozat megerősítését, a tagozati öntudat és önmeghatározás fenntartását azáltal, hogy önálló életet éljenek (kapcsolatok, pályázatok, kutatási témák) az egyetemen belül. Ennek fontos feltétele a rendszeres kommunikáció a megválasztott vezetők között egy olyan időszakban, amikor rengeteg szabályzattal merevítik az egyetem belső életét, és ezek nem mindig kedvezőek számunkra – tette hozzá a rektorhelyettes. A következőkben szó esett az új tantervi és szerveződési átalakításról, amelynek az elfogadása kapcsán sok csapdát sikerült elkerülni. Ennek életbe ültetésére önálló departamentum alakult, amelyben a magyar tagozat képviselői egyelőre még nem kaptak helyet.
A rektorhelyettesek számát a valamikori kettőről négyre emelik, ami a feladatkör szűkülésével jár. A kutatásfejlesztésért és oktatásért felelős rektorhelyettesek mellett Nagy Előd docens például az akadémiai fejlődésért és a diákügyekért felel. Dr. Szabó Béla professzor a szenátus alelnöke, dr. Frigy Attila adjunktus az általános orvosi kar, dr. Donáth Nagy Gabriella docens a gyógyszerészeti kar és dr. Mártha Krisztina docens a fogorvosi kar dékánhelyettese.
A beszélgetésen szó esett a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnökével való kapcsolatról, ennek során az egyetem vezetői kifejtették, hogy nem vállalják az együttműködést dr. Ádám Valériánnal, aki az utóbbi időben Marosvásárhelyen és Bukarestben tüntetett, mivel sok tekintetben kifogásaik vannak vele szemben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Sokszemszögből a menekültválságról
Tanácskozás Székelyhodoson
Európa nem volt felkészülve a kontinenst elárasztó tömeges menekültáradat fogadására, ami a jelek szerint egyhamar nem fog megállni – hangzott el azon a háromórás értekezleten és megbeszélésen, amelyet Ne bántsátok a feketerigót! címmel a székelyhodosi művelődési házban tartottak az Európa országait és az országokon belüli lakosságot is megosztó válsághelyzetről, amit a migráció okoz.
A megbeszélés annak a találkozónak a programjában szerepelt, amelyen a vendéglátó Székelyhodos község hivatalos képviselői mellett részt vettek a magyarországi testvértelepülések, a Bács-Kiskun megyei Géderlak, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegi és a dél-franciaországi Venerque küldöttségei. A megbeszélés meghívott előadója Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke, Szokoly Elek politológus, Szénégető István római katolikus lelkész volt. A tanácskozáson, amelyet Balássy András, az Európai Unió támogatását élvező projekt felelőse szervezett, Haller Béla tanár tolmácsolta magyar és francia nyelven az előadók és hozzászólók gondolatait.
Európa nem volt felkészülve a menekültáradat fogadására, ezért nehéz egyértelmű erkölcsi választ találni az új kihívásra – fogalmazta meg magyar és francia nyelven elmondott előadása kezdetén Smaranda Enache, aki bemutatta az általa vezetett Pro Európa Liga tevékenységét. Amikor Románia és Magyarország belépett az Európai Unióba, vállalta az európai értékeket. Ennek ellenére az országok között és az országokon belül kialakuló ellentétes vélemények olyan súlyos kérdéseket vetnek fel, amelyek megkérdőjelezik a kontinens jövőjét.
Nyugat-Európában sok évvel ezelőtt be kellett fogadni a gyarmatokról érkező és más kultúrát képviselő személyeket, ezért ezeknek az országoknak nagyobb gyakorlata van a másság elfogadásában. A jobbára diktatúrában élő kelet-európai országoknak nincsen tapasztalata ezen a téren, és a mobilitás kultúrája is más, hisz a diktatúra idején még a nagyvárosokban való letelepedést is lehetetlenné tették.
A válaszadást az is megnehezíti, hogy nem látunk tisztán a migránsválságban, nem lehet tudni, hogy mennyi a valódi menekült, hány terrorista érkezik a migránsokkal, mennyire veszélyes vagy sem a helyzet, s ebben sem a politika, sem a sajtó nem segít, mivel mindenik fél a saját érdekében próbálja bemutatni a történéseket.
Az igazság az, hogy félünk az iszlám vallás híveitől, akik másképpen gondolkoznak és viselkednek, mint a keresztények, de milyen kereszténység az, amely nem fogadja be a bajban levőket? – tette fel a kérdést az előadó, aki a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok, a másság elfogadása mellett foglalt állást.
Tavaly nyártól emberek tömege lepi el Európát. Mi és miért történik? Ennek így kell lennie, vagy egy veszélyes játék zajlik körülöttünk? – tette fel a kérdést és biztatott árnyalt gondolkodásra vitaindító szavaival Szénégető István római katolikus lelkész. Majd a Máté evangéliumából vett idézettel válaszolt is: "legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok". Aki bajban van, azzal együtt kell érezni, fel kell emelni, be kell fogadni, ahogy erre Ferenc pápa is példát mutatott, de az okosságot illetően Hunyadi Jánosra hivatkozott, aki az iszlám híveinek azt mondta, hogy gyertek be a kapun, de úgy, ahogy én mondom.
A nagyhatalmak bűnösek abban, ami a Közel-Keleten történt. Merkel asszony magatartásának mélyén a német bűntudat rejlik, ugyanakkor gazdasági megfontolások vezérelték, amikor utat nyitott a bevándorlóknak – mondta többek között Szokoly Elek. Bár az egyéni bevándorlást tudta kezelni, Európa nem volt felkészülve olyan tömegek érkezésére, amelyekben nehéz felfedezni, hogy ki a migráns és ki a menekült. A probléma az, hogy a tízparancsolaton alapuló értékrend a migránsok számára ismeretlen, ezért a nagy kérdés az, hogy Európa képes lesz-e őket integrálni. A menekültáradat ugyanis nem áll le, a nagy gazdasági, környezeti válságok újabb tömegeket fognak eredeti lakhelyükről kimozdítani. Feltevődik tehát a kérdés, hogy a humanitárius jellegen túl gazdasági, politikai szempontból hogyan lehet kezelni a nagy népvándorlást, amely a jövőben folytatódni fog. Szokoly Elek úgy ítélte meg, hogy a sokak által megmosolygott Huntington-elmélet, amely szerint a nyugati demokrácia elterjedése és térhódítása helyett a különböző kultúrák és civilizációk összecsapásaira kell számítanunk, működőképessé válik, és a történelemben megismétlődhet, ami a görög- római civilizációval a vandálok térfoglalása nyomán történt.
Hozzászólásában Jacques Breton nyugalmazott francia mérnök, a venerque-i küldöttség tagja azt hangsúlyozta, hogy országa mindig befogadta a különböző nemzetek, a spanyol köztársaságiak, az 56-os magyarok, a vietnami háború menekültjeit. Mivel a globális felmelegedés következtében feltehetően 80 millió lakost kell elköltöztetni ahhoz, hogy a hatmilliós Franciaország helyet adhasson a menekülteknek, hosszú távú politikai előkészítő akcióra van szükség.
Európa meg kell erősítse határait, ezért támogatni kell a határországokat, de a szolidaritásról nem lehet lemondani, a háborús menekülteken minden országnak a saját lehetőségei szerint segítenie kell, s egyéni felelősség, hogy a félretájékoztatás mögött meglássuk a valóságot – mondta többek között Hélene Breton, Venerque volt polgármestere.
Fontos a különböző kultúrák találkozása, ezért fogad rendszeresen fiatalokat a világ különböző országaiból Francoise Grebille, a Venerque–Hodos Baráti Társaság vezetője, aki szerint azok a fiatalok, akik megismerik egymást, nem fognak a másikra lőni.
Elhangzott, hogy különbséget kell tenni a gazdasági bevándorlók és a valós menekültek között, továbbá, hogy az utóbbi idő terrorakcióit elkövetők már Franciaországban születtek és nevelkedtek.
A magyar fél képviselői kritikusabban fogalmazva azt hangsúlyozták, hogy érvényes iratok nélkül nem kellene beengedni senkit az unió országaiba. Európában 150 évig török, 400 évig osztrák gyarmat volt Magyarország. Annak ellenére, hogy évszázadokon át védte Európa határait, Nyugat-Európa, amely sohasem támogatta, most azt várná el, hogy egy magyar lakos háromhavi keresetét, azaz 1.500 eurót költsenek azokra a migránsokra, akiket az országra akarnak kényszeríteni.
Elhangzott, hogy a belpolitika terén is ütköznek a vélemények, ugyanis a baloldal, amelynek képviselői a 2004-es népszavazást megelőzően a határon túli magyaroktól féltették a magyarországi munkahelyeket, most a más kultúrát képviselő migránsok befogadása mellett kardoskodnak.
Ami ma Európában történik, annak a világ különböző övezeteiben gerjesztett háborúk az okozói, ami jó üzletet jelent egyes országoknak. Azt kellene elérni, hogy a háborúk megszűnjenek, s a menekültek hazatérhessenek újra felépíteni a hazájukat – hangzott el két hozzászólásban is.
A rendezvényt szervező Balássy András egy 1992-es történettel zárta a vitát. Amikor hosszas és nehézkes utánajárás nyomán végre kijutott Franciaországba, az első éjszaka az állomáson ellopták a pénzét és iratait. A francia rendőrség pedig, amelyhez segítségért fordult, a menekültválság kapcsán sokat emlegetett segítőkészség helyett kiutasította az országból, iratok nélkül feltette az első vonatra, és hazaküldte. Ehhez képest jó tudni, hogy ma már sokkal nyitottabbá vált Európa.
A megbeszélés célja az volt, hogy kiderüljön, mennyire másképpen gondolkodunk. A különböző szempontokat megismerve tudunk közeledni, jobban megérteni egymást – fogalmazott Balássy András, amit Barabási Ottó polgármester azzal egészített ki, hogy akár a megoldást is meg lehetne találni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Voltak nehéz kérdések
Eredményt hirdettek a MOGYE- n
Hétfőn az esti órákban hozták nyilvánosságra a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre szervezett felvételi vizsga eredményeit. A listák kifüggesztését hosszas várakozás előzte meg, a felvételiző fiatalok mellett szülők, nagyszülők és két kutya is szereplője volt az óráról órára gyarapodó tömegnek.
A megkérdezett fiatalok többsége nehéznek találta az anatómia- és élettantételeket, voltak ugyanis olyan kérdések, amelyekre nem volt kész válasz a tankönyvben, amelyből 25 kérdés került fel a feladatlap száz kérdése közé. Néhány esetben az alapos tudás mellett logikus gondolkodásra volt szükség, hogy az egy vagy két helyes választ bejelöljék.
Országos szinten a Marosvásárhelyi egyetem általános orvosi karán meghirdetett 135 tandíjmentes és 80 tandíjas helyre próbáltak a legtöbben bejutni. Ami nem véletlen, mert az ismertebb egyetemek közül csak a MOGYE-n kértek egy tantárgyat a felvételi vizsgára, a Kolozsvári és a Bukaresti egyetemen például két illetve három tantárgyból kellett készülni.
Az általános orvosi kar román tagozatára 603-an vizsgáztak. A legjobb jegy 9,80, a tandíjmentes helyre bejutó utolsó diák általánosa 8,28 volt, aminek tíz százalékát az érettségi jegy képezte.
A magyar tagozatra 258-an vizsgáztak, 9,83 volt az első, 7,28 a 134.-nek felvett diák vizsgajegye. Mind a 80 tandíjas helyet az idén is a román hallgatók foglalhatják el.
A román tannyelvű általános nővérképző szakra 72-en vizsgáztak, a magyar tannyelvűre 51-en. A 15 tandíjmentes helyre bejutó román hallgatók 9, 61 – 9,11 közötti teljesítményt értek el, a magyar diákok pedig 9,81- 9,05 közötti általánost. A hetven tandíjköteles helyre 45 román és 25 magyar hallgatót vettek fel az elért jegy függvényében.
A fogorvosi szakon sem voltak nagy különbségek. A 354 helyre a román tagozaton 145-en vizsgáztak, a magyaron 103-an. Az eredmények is ezt tükrözték, az elsőnek felvett román hallgató általánosa 9,49 volt, a 35.-é 7,55. A magyar diákok 9,07 – 6,85 közötti általánossal jutottak be. A 30 tandíjas hely közül 26-ot a román, négyet a magyar hallgatók foglalhatnak el.
A gyógyszerészeti kar iránt volt a legkisebb az érdeklődés. A teszten részt vevő 59 román jelölt közül 40-et vettek fel 9,89 – 8,05 közötti általánossal. A 40 magyar diák közül 38-an értek el ötösön fölüli jegyet, a legjobb teljesítmény a 9,83 volt. A 80 tandíjas helyből mindössze 13-at foglaltak el a román diákok, így hát valószínű, hogy az ősszel pótfelvételit tartanak a gyógyszerészeti szakon.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Háromnyelvű emléktábla Zeyk Domokos hősiességéről
Életáldozat a szabadságért
Nagy ünnepre készül Héjjasfalva, ahol az 1848-49-es szabadságharc egyik szép honvédemlékműve áll. A vesztes Segesvári csata utóvédharcaiban életüket áldozó hősök, és köztük is a legerősebb, a legvitézebb, a 200 éve született Zeyk Domokos honvéd százados emlékművét július 31-én, vasárnap rendkívüli ünnepség keretében koszorúzzák meg, és leplezik le az előterében felállított háromnyelvű emléktáblát.
Kötelességünk ápolni Zeyk Domokos emlékét, akinek bátorságát, hősiességét az ellenség is elismerte, s aki Marosvásárhely szülötte volt. Erdély egyik legrégibb nemesi családjából származott. Nagyenyeden járt iskolába, majd Magyaróváron gazdasági tanulmányokat végzett, a berlini Humbold Egyetemen filozófiát tanult, és hazatérve birtokán gazdálkodott. Báró Kemény Juliannával kötött házasságából két gyermeke született. A magyar forradalom eszméi már az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen megérintették, s a székely csapatokhoz, majd Bem József seregéhez csatlakozott, ahol hadnagyi, majd századosi rangra emelték. A hatalmas testű, rendkívüli erejű százados, aki állítólag Petőfit is menekítette egy ideig, fő feladatát, hogy Bem altábornagy menekülését fedezze, az ellenség által is elismert erővel és hősiességgel látta el. Amikor minden oldalról körbevették, hogy ne kerüljön az oroszok és osztrákok kezére, főbe lőtte magát – olvasható az új emléktáblákon román, magyar és angol nyelven, ami azért fontos, mert a hősiességre utaló két versszakon kívül csak a születési és az elhalálozási évszámok szerepelnek az emlékművön. Ezt a hiányt pótolták az utódok és a Castellum Alapítvány, akiknek/amelynek a támogatásával a táblák elkészültek.
Életáldozatot vállalni a szabadságért, ez manapság is elismerést kell ébresszen bennünk, egy olyan korban is, amikor a hősök tisztelete már nem hatja át olyan mértékben az embereket, mint régen – mondja Iszlai Kamill Zsolt református lelkész, aki 2010 óra pásztorolja a héjjasfalvi gyülekezetet.
A vasárnapi ünnepség a falu közepén álló, 13. században épült, többször felújított, toronnyal, portikussal bővített református templomban kezdődik délelőtt 10 órakor. Aki még nem látta, érdemes megtekinteni a tágas templomot, amely arról tanúskodik, hogy a gyülekezet és a faluban élő tehetősebb családok mindig is hű patrónusai voltak az egyháznak, élükön a Cseh családdal, amelynek írott emlékét a szószék hangvetője és az egyik harang felirata őrzi. Egy-egy jótéteményről, adakozásról szólnak az 1628., 1842., 1774., 1860. évi feliratok is. A mai templom hangulatát, az értékes orgona mellett, a gyülekezet és a konfirmandusok adományából készült virágmintás, festett, színes mellvédek határozzák meg, a Vargyasi Sütő Levente alkotásai. Az ünnepi istentiszteleten Iszlai Júlia szólaltatja meg az orgonát, a prédikációt követően beszédek hangzanak el, és a kántor asszony vezette helybeli furulyaegyüttes játszik. A műsort követően a fúvószenekarral az élén az emlékmű felé indul a menet, amelyben a község elöljárói is részt vesznek, majd a táblák felavatása és az emlékmű megkoszorúzása következik. A kétszázadik évforduló megszervezésével talán sikerül megszüntetni a közönyt a Zeyk-emlékmű körül, hogy mindig rendezetten várja a látogatókat, akiket a szabályoknak megfelelően jelzőtáblával is tájékoztatni kellene, hogy nemsokára egy emlékmű mellett fognak elhaladni.
Az egyházközség és a művelődési egyesület nagy álma, hogy megvásárolják az emlékmű szomszédságában levő házat. A hozzá tartozó telken tágas parkolóhelyet lehetne kialakítani, jelenleg ugyanis lehetetlen megállni a házak közé beszorított emlékmű közelében. A jellegzetes helyi stílusú lakóépület egy részében tájházat és Zeyk-emlékmúzeumot rendeznének be, a nyári konyhául szolgáló külön épületben pedig kávéval, üdítővel várnák a látogatókat. A telek szép fekvésű kertjében honismereti, táborozásra alkalmas helyet lehetne kialakítani. Bár öt ingatlannak kell gondját viselje a református egyház (templom, papilak, gyülekezeti otthon, művelődési ház...), ezt is vállalnák, ha a ház és telek megvásárlásához és felújításához támogatást kapnának – mondja a lelkész.
A múlt század elején magyar többségű faluban, amely utak és vasutak elágazásánál fekszik, enyhe többségbe a román lakosság került, és fokozatosan nő a roma személyek száma is mind a községközpontban, mind a hozzá tartozó falvakban, ami az iskolai népesség összetételét is meghatározza. Héjjasfalván, ahova hajdanán telegdi székelyek telepedtek le, s ottlétüket szép, régi határnevek őrzik, sok ügyes szakember él, szinte valamennyi mesterségnek van képviselője. A mezőgazdálkodásban például a református egyházközség gondnoka, az alpolgármesternek megválasztott Hegyi Péter jár az élen. Példaértékű segítséget nyújtott a református egyháznak az újonnan megválasztott polgármester, Felegean Mircea villamosmérnök is, s kettőjük együttműködésétől jó eredményeket várnak a község lakói.
Hegyi Péter érdeklődésünkre mondja is a tennivalókat: a vízvezetés folytatása, a község falvaiba elágazó utak aszfaltozása, a mellékutak kátyúzása, az orvosi rendelő beindítása Erkeden, körforgalom kialakítása a Székelykeresztúrra vezető letérőnél, járdaépítés és sorolhatnánk tovább a vidéki települések zömére jellemző terveket.
A lelkész szerint már hagyományossá válik, hogy a szabadságharcra, annak Héjjasfalván eltemetett hőseire való megemlékezés, július utolsó napja, egyben a falunap is, annál is inkább, mivel a művelődési rendezvények, a találkozók mindig is fontos események voltak Héjjasfalva életében. Hagyománya volt a hangszeres zenélésnek és a karéneklésnek is. Felkerestük Szali Mózes és Szali Piroska nyugalmazott egészségügyi asszisztenseket, ugyanis a férj alapította és vezette közel húsz éven át a helybeli fúvószenekart, amely nemcsak a faluban játszott, más településekre is gyakran meghívták, s amelynek adminisztratív teendőit a karnagy felesége látta el. Érdekes végighallgatni, hogy az önszorgalomból több hangszeren játszani megtanult férfi id. Bíró István lelkipásztor biztatására hogyan hozta létre a fúvószenekart, vásárolt saját költségén hangszereket, tanította be díjmentesen a fiatalokat, és közben folyamatosan képezte magát, hogy minél jobban eleget tudjon tenni a vállalt feladatnak. A gond csak az, hogy a szenvedéllyel és kellő szigorral végzett munkát nincs aki folytassa. A fiatalok többsége külföldön vállal munkát, s bár jogot végzett unokája, akik IR- sofőrként dolgozik, átvette volna a karmesteri pálcát, nem volt fiatal, aki zenéljen.
Felbomlott az egykor híres kórus is, amelyet a Székelykeresztúron tanító Máté Aliz vezetett. Legnépesebb időszakában 25 tagja volt, négy szólamban zsoltárokat, kórusműveket, Petőfi- dalokat énekeltek – mondja Kőműves Edit Marosvásárhelyen élő backamadarasi tanítónő, akik hétvégeken rendszeresen hazajárt énekelni. Vasárnap délután voltak a próbák, amelyeken mindenki szívesen vett részt. A fiatal gondnok hirtelen halála, akinek a hozzátartozói közül sokan énekeltek a dalárdában, annyira megrendítette a tagokat, hogy három-négy éve az éneklés abbamAradt. Pedig a Zeyk Domokos- emlékműnél rendezett megemlékezéseken is rendszeresen szerepeltek március 15-én és július 31- én is – emlékezik a régi ünnepségekre Kőműves Edit tanítónő, aki szerint a zene szeretetét a karvezetést ma is művelő testvérével a családból vitték tovább, hiszen édesapjuk is a fúvószenekarban játszott.
Régi emlékekkel megrakodva indulok hazafelé, és jó érzés tudni, hogy a falu, amelyen hosszú éveken át keresztülrobogtunk Brassó vagy Székelykeresztúr irányába, barátságos, emberarcú településsé vált sok kedves ismerőssel. Aki úgy érzi, hogy a szabadság szeretete fontos számára, vasárnap az ünneplő Héjjasfalvát is megismerheti.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Kiállítás és emlékkonferencia a marosvécsi kastélyban
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, Tamási Áron és Kuncz Aladár, a helikoni közösség három nagyon különböző, de ugyanakkor meghatározóan fontos személyiségéről szólt a helikoni leszármazottak idei találkozója. A marosvécsi Kemény-kastélyban pénteken és szombaton zajlott rendezvény sok új, érdekes részlettel gazdagította a két világháború közötti élet és irodalom iránt érdeklődők ismereteit, akik hűséges visszatérői a vécsi találkozóknak.
Találkozás Szilvássy Karolával
Hiánypótló, érdekes szatellitkiállítással kezdődött a rendezvény. A Kemény-kastély vadásztermében H. Szabó Gyula köszöntötte Szebeni Zsuzsa művészettörténészt, a báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (1876-1948) életéről és tevékenységéről szóló emlékkiállítás szervezőjét. A másfél évtizede folyó Bánffy-kutatás során rajzolódott ki a kutató számára egyre élesebben a múlt század kezdetének különösen érdekes, bátor és úttörő nőalakja. Szilvássy Karola nem volt szerző, de szervezőként annál jelentősebb szerepet töltött be Kolozsvár társadalmi életében, és fontos szereplője volt a vécsi találkozóknak, hiszen az Erdélyi Helikon védasszonyának tekintették.
– Szükségünk van kiemelkedő női példaképekre – mondta Szebeni Zsuzsa, egyben magyarázatot is adva arra, hogy miért fogott hozzá a művelt, sokoldalú, szenvedélyes Szilvássy Karola életének és tevékenységének kutatásához, aminek az eredménye a kiállítás. A pannókon képek és szövegek segítenek, hogy életének jelentősebb eseményeiről tájékozódjunk a Bornemissza báróval kötött házasságától kezdődően. Olvashatunk az I. világháborúban képzett bábaasszonyként vállalt ápolónői tevékenységéről, színházi szerepeiről, az első erdélyi filmről, amit rendezett, az első repülésről, a nőről, aki Bánffy Miklós múzsája volt, a gyermekét elvesztő édesanya fájdalmáról, diakonisszaként végzett gazdag tevékenységéről – egy modern, társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepeiről.
A kiállítás-megnyitót zenei betét követte, Ács Ferenc gordonkaművész Bach- műveket játszott.
Ezt követte a Tamási-emlékkon-ferencia, amelyen négy előadás és megemlékezés vette számba a fél évszázada elhunyt nagy székely írói közéleti tevékenységét, s annak publicisztikai tükröződését. A megemlékezést vezető H. Szabó Gyula elmondta, hogy azért választották a fenti témát, mert erről keveset beszélnek.
Közéletre nyitott szemmel
Simon György magyartanár előadásában kiemelte, hogy a prózai és színpadi szerző Tamási "gazdag és sokágú publicisztikai" írásai hitelesen fejezik ki egy 20. századi magyar író szellemi magatartását, emberi- művészi eszményeit, felelős gondolkodását. Olyan egyéniség volt, aki már pályája kezdetén felvállalta a közügyekre figyelést. Újságírói tevékenysége kezdetben párhuzamosan haladt szépírói munkásságával. A Brassói Lapokban állandó rovata volt, a Tiszta beszéd. A lapban közölte 1934-ben Bajlátott szülőföld címen nyolc részből álló sorozatát, ami kiindulópontként szolgált az 1939-ben kiadott Szülőföldem kötetéhez. Az erdélyi valósággal szembenéző elkötelezett irodalom mellett foglalt állást az Erdélyi Helikon által a történelmi regényről, az erdélyi magyar irodalomról és az író hitvallásáról indított vitában. A későbbiekben írt esszékben, cikkekben, útirajzokban a dolgok lényegét érintő véleményét különböző napilapok hasábjain közli, majd a Virrasztáson című gyűjteményében adja ki. Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozatáról (1936, Brassói Lapok) azt tartják, hogy a különböző eszméket valló erdélyi fiatalok 1937-es Vásárhelyi találkozójának az előkészítését jelentette. A találkozón, amelyet az Apolló nagytermében tartottak, Tamási Áron elnökölt, ő tartotta a nyitóbeszédet és "oroszlánrésze volt" a záróhatározat megfogalmazásában is, amely Pomogáts Béla szerint "az erdélyi magyarság stratégiai tennivalóit öntötte szavakba" a szabad testvéri együttműködés megteremtéséről.
Mivel nem tudott elmenni Marosvécsre, írásban küldte el tanulmányát Dávid Gyula, amelyben részletesen elemezte a Kolozsvári egyetemi hallgatók és Tamási Áron találkozását 1956 októberében. A Kolozsvárra hazalátogató Tamási Áron Jordáky Lajos vendége volt. Mivel nagy várakozás előzte meg az egyetemi irodalmi kör által és Bányai László rektor jóváhagyásával szervezett találkozót, az író óvatossága csalódást keltett a diákok körében.
Mint a későbbi letartóztatások kapcsán kiderül, az óvatosságot illetően Tamásinak volt igaza – erősítette meg visszaemlékezésében Kántor Lajos, aki egyetemi hallgatóként maga is résztvevője volt a találkozónak, és következményeiről sok érdekes részletet árult el.
Tamási Áronnal a Magyar Írók Szövetségének 1956-os decemberi közgyűlésén találkozott először – emlékezett írásában Pomogáts Béla, aki beszámolt arról is, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvétel után, 1948 őszétől Nagy Imre 1953-as hivatalba lépéséig hallgatásra kényszerült, s csak ebben az évben jelent meg a Bölcső és bagoly című könyve. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, majd újra szerepet vállalt a Magyar Írók Szövetségének irányításában. A forradalom napjaiban több alkalommal is hitet tett a történelmi események nemzeti és európai jelentősége mellett, és az írószövetség december 30-i nyilatkozatát – Gond és hitvallás – az ő szövegezésében fogadták el. Tamási Áron 1956-ban betöltött szerepe kapcsán a szerző kiemelte Tamási gesztusát, aki az íróperben ártatlanul bebörtönzött társai, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Dezső, Háy Gyula és nem a bírói pulpitus előtt tisztelgett. "Kétségtelen, hogy a magyar forradalomnak Tamási Áron munkássága és eszmevilága volt az egyik ösztönzője és meghatározója: ez a külön erdélyi és népi gyökerekből táplálkozó szellemiség, amely mindig egybe tudta fogni a nemzeti és szociális értékeket és követelményeket" – összegezte véleményét Pomogáts Béla.
Szombaton a kastélyparkban folytatódott a találkozó. Tamási Áron halálának 50. évfordulójára Kántor Lajos mondott emlékbeszédet, a marosvécsi iskolások a Bölcső és bagolyból adtak elő részletet, majd a koszorúzást követően fellépett a marosvécsi tánccsoport. A Kolos-vártól a Fekete kolostorig című film vetítésével Kuncz Aladárra emlékeztek, majd a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével ért véget a Helikon–Kemény János Alapítvány által szervezett idei találkozó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A kard hősét ünnepelték
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Mocskos és tiszta mancsok?
El a politika mocskos mancsaival (magyarán: el a kezekkel) az Unirea Nemzeti Kollégiumról! – tette le a garast Marius Pascan, a liberális párt szenátora, a polgármester volt tanácsadója, a "törvényesség" fölött őrködő volt prefektus abban a katolikus egyház- és magyarellenes kampányban, amelynek "irodalma" egy hónap alatt immár kötetekre rúg. Miközben a tótágasra állított tények hátterében feljelentések tömkelege bombázza az iskolák működtetésében és fenntartásában érintett intézmények mellett a korrupcióellenes ügyészséget is, nincs az a magyargyűlöletéről elhíresült személy, aki ne mondta volna el a véleményét a "feszült, sőt robbanás előtti helyzetről", ami "a román tanulók üldöztetése és az iskolából való elűzése" miatt alakult ki – fogalmaz például az Evenimentul zilei újságírója.
A valós helyzet annyira egyszerű, hogy rendkívül bonyolultnak is fel lehet fogni. A katolikus egyház 2004-ben kapta vissza jogos tulajdonát, a volt katolikus főgimnázium épületét, ami a kukacoskodások miatt a Legfelsőbb Törvényszék elé került, ahol döntést hoztak. Ennek ellenére az időközben beinduló magyar tannyelvű katolikus osztályoknak nem volt helye az épületben, ahol azóta is az Unirea Nemzeti Kollégium fészkel. Ennek vezetői az évek során hallani sem akartak arról, hogy a tulajdonost is beengedjék, holott 2009-ben lejárt a türelmi idő, s ezzel együtt az egyháznak az a kötelezettsége is, hogy helyet adjon a saját épületben működő iskolának. Miközben az Egyesülés középiskola évekig szerződés nélkül, jogtalanul székelt az épületben – kíváncsi vagyok, melyik magyar iskolának nézték volna el ezt –, 2014-ben az iskolaügyekért felelős Katolikus Státus szerződést kötött az iskolafenntartó polgármesteri hivatallal, hogy húsz évig bérbe adja az épületet, azzal a feltétellel, hogy az egyik melléképületbe beköltözik a Római Katolikus Teológiai Líceum. A bérleti szerződés mellett egy 2019-ig szóló egyezséget is aláírtak a termek felhasználásáról. Akkor még nem lehetett tudni, hogy az Egyesülés kollégium magyar osztályai, kettő kivételével, átkérik magukat a katolikus iskolába, és a líceum fogja meghirdetni az induló kilencedik osztályokat is, amelyhez két tanteremre van szükségük. A szóban forgó termekkel rendelkezett volna a főbérlő, ha a távozó magyar osztályok helyett nem indít újabb román tannyelvű osztályokat, ami felborította a kényes egyensúlyt, és a B épületben működő két magyar tannyelvű osztálynak nem mAradt hely az iskola által használt főépületben. A tulajdonos pedig, amely ahelyett, hogy már kezdettől fogva a birtokában levő főépület legszebb osztályait igényelte volna, egy melléképületben húzza meg magát, s eltűri, hogy ne adjanak kulcsot az egyház által felújított díszteremhez sem, a gyűlöletbeszéd és egy minisztériumi vizsgálóbizottság kereszttüzében kellett igazolja a bizonyítványát. Marius Pascan szenátor újból elérte a célját, ahogy a hazugságokkal feltupírozott koronkai iskola ügyében is. Ott a folyamatos jelentgetések, interpellációk nyomán átlátszó csalással buktatták meg és váltották le az iskola igazgatónőjét, s nevezték ki helyébe azt, aki az igazgatóra hárított hibát elkövette. Bár teljesítette a szenátor és koronkai barátjának kívánságát, Marius Pascan teljes hévvel Somesan Stefan főtanfelügyelő ellen fordult, aki, véleménye szerint, szociáldemokrata politikusként Borbély László RMDSZ-es képviselővel együtt a politika mocskos mancsait képviseli. Gyűlölködésre ösztönző beszéde és a szenátusban hangoztatott valótlan állításai alapján vajon ő a "tiszta mancsúak" közé sorolja magát?
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Szilvássy Carola újra Marosvécsen
Kiállítás egy különleges asszony életéről
A helikoni leszármazottak idei találkozóján báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola újra visszatért a marosvécsi Kemény-kastélyba. Tette ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Budapesti Színháztörténeti Intézet munkatársának jóvoltából, aki gróf Bánffy Miklós író, politikus, rendező életét és munkásságát kutatva figyelt fel a 20. század kezdetének egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, rendkívül művelt, nonkonformista Kolozsvári nőalakjára.
Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szükségünk van női példaképekre, Szilvássy Carola életéről és egyéniségéről Szebeni Zsuzsanna érdekes kiállítási anyagot állított össze – Egy modern társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepei a századfordulón címmel –, amelyet először a Budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum Körtermében állítottak ki. Az úgynevezett bolygó kiállítást a Kolozsvári magyar napokon a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor Galériájában láthatta a közönség. A Szilvássy Carola életútját dokumentumok, naplórészletek, fotók, vallomások, alapján bemutató tárlat jelenleg a nagyszebeni református templomban és a marosvécsi kastélyban tekinthető meg.
Báró Bornemissza Elemérné nem először "tartózkodik" Marosvécsen, hiszen a helikoni találkozók elmAradhatatlan résztvevőjeként rendszeresen jelen volt a Kemény-kastély vendégei között, s közben a szervezésben is jelentős segítséget nyújtott a házigazdáknak. Állítólag az ő javaslata volt, hogy a szabadtéri tanácskozások színhelye a kastélypark százados tölgyei alatt legyen, ahol Kós Károly terve alapján a Kuncz Aladár emlékére állított helikoni kőasztal helyét is kijelölte. Régi jó ismeretség fűzte gróf Kemény Jánoshoz és feleségéhez, Augustához. Augusta fivérét John Patont, Szilvássy Carola testvére, Szilvássy Margit és férje, gróf Béldi György hívta meg Erdélybe, ahol az angol állampolgárságú férfit az első világháború kitörésekor internálták. Az erdélyi arisztokrata családoknál eltöltött "kényszerfogság" annyira jól telt, hogy 1922-ben egy levitézlett hadi motorkerékpárral újra visszatért Erdélybe, és magával hozta a húgát, Augustát is. A jármű Marosvécsen elromlott, így ismerkedett meg a kastély fiatal ura a lánnyal, s mivel Kemény János anyanyelve is az angol volt, könnyen szót értettek.
A találkozás szerelemmel és a Béldi család mezőségi lakhelyén, Gyekén megkötött házassággal végződött – számol be a nem mindennapi történetről Marosi Ildikó Versailles- i repkény című könyvében. A vécsi kastélyban megnyílt emlékkiállításon megtekinthető egy régi keresztelőről készült fénykép, amelyen a Kemény család elsőszülött gyermekét, a korán elhunyt Jánoskát keresztanyaként báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tartja az ölében. Tisztségeit hosszú felsorolni, aktív közéleti tevékenysége során "a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója" volt. Szerteágazó tevékenységéhez hasonlóan gazdag egyénisége is – derül ki arról a tablóról, amelyen kortársai vallomását olvashatjuk. Alakját regényekben, képzőművészeti alkotásokban (portréban, rajzban, szoborban) örökítették meg. Bár gróf Bánffy Miklóssal való kapcsolatából (ez utóbbi apjának az ellenállása miatt) nem lett házasság, ötvenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz.
"17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása…" – olvasható Bánffy Miklós vallomásában.
A Szilvássy Caroláról alkotott kép nem volt egyértelmű a korabeli Kolozsváron, erről Kuncz Aladárt idézi a kiállítás kurátora: "Ha igaz, amit a városban beszélnek róla, (...) akkor "M." grófnő valóságos démon. Házasságokat, eljegyzéseket bont fel. Hódolói vannak Európa mindegyik nagyvárosában. Színészeket fogad a lakásán… Még ápolónőnek is kiképeztette magát. Szeszélyes, nyugtalan, s aki leírhatatlan hatáskörének bűvkörébe kerül, azt, legyen férfi, nő, gyerek, vagy öreg ember, biztosan pusztulásba is kergeti. Ezt és hasonlókat beszélnek róla a városban. Klára meg van győződve, hogy mindez túlzás".(Felleg a város felett, 1931)
"Aligha ismertem nőt, aki Carolánál gyakrabban szolgált volna meglepetésekkel. Szenvedélyesen tudott gyűlölni, és ugyanolyan szenvedéllyel tudott jó lenni. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta. Nem félt senkitől és semmitől, megingathatatlan volt fatalista hitében. (Ne tévesszük ezt össze a protestáns egyházak predesztináció-tanával.) Az élet csúcsain álló emberek között nagyon sok ellenséget szerzett magának harcos szókimondásával, de egyre több és több barátot, csodálót az elesettek, az igazi nyomorultak és szerencsétlenek között…" – jellemezte Karácsony Benő. Franyó Zoltán verset írt róla.
Keresztfia, Óváry Zoltán, a New York-i egyetem világhírű kutatóorvosa Emlékeimből című memoárkötetében (Kriterion, 2004) nagy szeretettel idézi fel Szilvássy Carola alakját. Édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga híres Kolozsvári szalonjában "lágy szépségével" mindenkinek a figyelmét magára vonta. Ráadásul a legelegánsabban öltözködő nő volt az egész Osztrák- Magyar Monarchiában – állítja a keresztfiú, majd hozzáteszi, hogy kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, a magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul. Az év legmelegebb hónapját Velencében töltötte, ahol a régi velencei családok mindig szívesen fogadták.
Az egyik tablón unokahúga, Siemers Ilona emlékírása olvasható Carola szüleiről, gyermek- és fiatalkoráról, esküvőjéről, szivágyi vadászkastélyukról.
Szilvássy Carola 1876-ban született Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából. A család minden telet Bécsben töltött, ahol lakásuk volt és a két lányukat iskoláztatták. Amikor befejezték tanulmányaikat, a család visszatért Kolozsvárra, hogy Carolát bevezesse az úri társaságba, ahol azonnal nagy sikert aratott. Hasonlóképpen Velencében is megfordultak utána, és egy olasz szobrász márvány mellszobrot készített róla.
"Carola időközben szép és érdekes lánnyá serdült. Magas, karcsú alakja és szép járása volt. Természetes göndör haja sötétszőke. Nagy szeme tengerzöld színű. Bőre inkább sötét árnyalatban játszott. Arccsontja kissé előreugrott, mint a régi magyaroknak. Szája nagy és kifejező. Szellemes, élénk és temperamentumos lány volt. (…) Kivételesen szórakoztató és intelligens …, és ezt az erényét idős korban is megőrizte, akárcsak különc természetét."
Szilvássy Carola 1896-ban ment feleségül báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, aki a Károlyi grófok tiszttartója és ügyintézője volt. Ő mentette meg a grófi családot a csődtől. Színpompás esküvőjüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották. A jó gazdaként és üzletemberként ismert férj rövid időn belül figyelemre méltó vagyont szerzett, ebből Szivágyon vadászkastélyt épített, amit gondosan rendeztek be. Ott született kisfiuk, Hubert, akit Carola nagy szeretettel nevelt. A szép és okos kisgyermek 1903-ban skarlátban meghalt. Attól kezdve élete végéig feketében járt – emlékezik Siemers Ilona.
Szilvássy Carola bécsi színházi élményei hatására már gyermekkorától vonzalmat érzett a drámai jelenetek iránt. A kortárs kritika szerint Janovics Jenő színházigazgató pártfogoltjaként mély átéléssel játszott a Kolozsvári színpadon, többek között Ibsen Nóráját. Színészi pályája mégsem teljesedhetett ki, ugyanis beszédhibáját (érezhetően raccsolt) nem lehetett korrigálni. A filmezéssel is próbálkozott. 1913-ban Hetényi Elemérrel közösen forgatták Az apacs nő szerelme című moziszkeccset, amelyet a Kolozsvári nőegylet bazárján mutattak be. Az indián történet első helyszíne, az apacstanya után az erdélyi valóságot mutatta be a New York kávéházban filmezett jelenettel. Az apacs nőt ő maga, a többi szerepet arisztokrata ismerősei játszották. Keresztfia, Óváry Zoltán visszaemlékezése szerint Szilvássy Carola volt a világon az első nő, aki repült. Amikor 1909-ben a francia repülőgép- feltaláló, Louis Blériot Budapesten mutatta be találmányát, a tengernyi kíváncsiskodó között a házaspár is jelen volt.
Mivel a feleség kérését a francia feltaláló nem akarta teljesíteni, állítólag csillagászati összeget, 10.000 aranykoronát kért, hogy eltántorítsa szándékától. A pénzt azonban báró Bornemissza Elemér fél órán belül kifizette. Arról, hogy Carola valóban felrepült-e a levegőbe, "ami a női egyenjogúság felé tett első lépésének tekinthető", nincsen dokumentum. Életének meghatározó szakasza, hogy az első világháborúban önkéntes ápolónőként dolgozott. Hivatalosan is elvégezte a bábaképző főiskolát, majd sebészorvos mellett asszisztálva gyűjtött tapasztalatot. Két évet töltött az orosz–lengyel fronton, s amikor hazatért, legfontosabb hadiélményei nem a csatákról, hanem emberekkel való találkozásairól szóltak. Ápolónői ruhában készült fényképe, aláírása és egy hálás ápoltjának a köszönőlevele is látható a kiállításon. Emlékkönyvébe katonák, politikusok, előkelőségek és hétköznapi emberek írtak emléksorokat különböző nyelveken, mások rajzokkal, kis festményekkel, versekkel emlékeztek meg találkozásaikról. "Hans Eder brassói szász festő az első világháború alatt merész háborúellenes képeket rajzolt és festett. Egyik eredetije megtalálható ebben az emlékkönyvben. Carola szép kezét ábrázolja, amint egy haldokló német katona fejét simogatja…"– írta Karácsony Benő.
Háborús naplója, amelybe félmondatos feljegyzéseit írta, a kutató számára is bőven ad munkát, számolt be Szebeni Zsuzsanna a napló megfejtése közben tett felfedezéseiről. Szivágyi kastélyukat az 1918-as erdélyi bevonuláskor kifosztották. Bornemissza Elemér, akit politikai okokból üldöztek, a birtokait is elveszítette. A határon átszökve Magyarországon kezdett új életet. A két világháború között Szilvássy Carola figyelme az irodalmi élet felé fordult. Nagy segítségére volt a Kemény családnak a helikoni találkozók szervezésében. Bár egyik prózai próbálkozása olvasható a kiállításon, ő maga nem volt író, szervezőként azonban kiváló. Szerkesztői munkájának minőségét jelzi, hogy Szerb Antal kéziratait ő olvasta el először, és szerkesztette Szántó György és Bánffy Miklós könyveit is. Kemény Augustának a vendéglátásban segített, feltehetően konyhaművészeti tudományának is a hasznát vették.
Szakácskönyve Marosi Ildikó szerkesztésében jelent meg (Kipróbált receptek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Az amúgy is testes Szántó György író panaszolta, hogy meghízik Marosvécsen, olyan jól főznek, ezért Carola mindennap megsétáltatta a már nem látó írót. A Kolozsvári nőegylet elnökeként kivételes szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, jótékonysági, segítségnyújtási célokból rengeteg levelet írt. Gondja volt például, hogy a mezőgazdasági minisztertől segítséget kérjen a tanítóképzőbe járó lányoknak, akiknek nem volt cipője. A református püspökkel való levelezésében fontosnak tartotta a gyermekek nevelését. Korán elhalt kisfia emlékére 1933-ban jelentős adománnyal segítette a Kolozsvári Magyar utcai aggmenház melletti kisdedóvó kiépítését, ami több mint 30 gyermek napközi gondozását tette lehetővé. A református leánygimnázium jó előmenetelű tanulóit könyvvel jutalmazta, amit személyesen adott át. Életének utolsó éveiben együttműködött a diakonisszákkal, és lakását is rájuk hagyta.
A második világháború kezdetén gróf Bánffy Miklóssal, gróf Bethlen Istvánnéval és egy bécsi orvossal húsz szekéren 60 árva kisgyermeket mentettek ki az ostrom alá vett Nagyszebenből. Ez olyan hősies tett volt, ami további kutatásokat érdemel – fogalmazott Szebeni Zsuzsanna. Szilvássy Carola szerencsés módon menekült meg attól, hogy az Óvári család tagjaival és vendégeivel együtt megöljék. 1944. október 11-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, szokás szerint vacsoravendég volt a közelében lakó családnál, amikor a komornája értesítette, hogy az orosz katonák be akarnak törni a lakásába. Bátorságát jelzi, hogy hazaszaladt, miközben azon este vagy éjszaka az Óvári házaspárt és két vendégüket titokzatos módon meggyilkolták, és csak a cselédlánynak sikerült elmenekülnie. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy kik követték el a mészárlást. Élete 1948-ban 72 éves korában, kórházi ágyon, nagy szenvedések között ért véget. Egyszerű sírja a Házsongárdi temetőben van, amelyre utolsó kívánsága szerint temetésekor Bánffy Miklós helyezett el egy nagy csokor rózsát.
– Akit a kettőjük kapcsolata érdekel, sokkal jobban jár, ha Nyáry Krisztián könyve helyett (Így szerettek ők), amelynek megírásakor nem dokumentálódott megfelelően, Bánffy Miklós Erdélyi történetének első kötetét (Megszámláltattál) olvassa el. Egy finom művészi szűrőn átengedve életükből sok elem köszön vissza a könyvben, ami úgy jelent meg, hogy a szerző minden sorát felolvasta Szilvássy Carolának, aki egy múzsánál sokkal többet jelentett számára – zárta szavait Szebeni Zsuzsánna. A kiállítás a Sipos Gábor vallástörténész vezette Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült. A marosvécsi Kemény-kastélyban naponta 10-18 óra között tekinthető meg, a családi fotók, Kemény János dolgozószobája, a helikoni dokumentumok, kéziratok, az írókról készült filmrészlet, valamint a Nagy Pál képzőművész vázlatait és dr. Madaras Sándor népi feliratos falvédőit bemutató kiállítások szomszédságában. Szebeni Zsuzsánna mellett, aki a kiállítás ötletgazdája és kurátora, külön köszönet illeti Marosi Ildikót, továbbá Siemers Ilonát, aki megírta a Wass-kor című kötetet számos adattal Szilvássy Carola gyermekkorára vonatkozóan, valamint Deésy Anikót, aki az anyaggyűjtést és a Carola Egyesületet, amely a kiállítás megvalósulását támogatta. A Házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta, Bánffy Miklós végső nyughelye közelében Tőkés Erzsébet áldozatos munkája nyomán immár Szilvássy Carola sírhelye is látogatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Szeptember 12-én kezdődik az új tanév
Lemondások és kinevezések
Szeptember 12-én kezdődik a tanév – erősítette meg a hírt Somesan Stefan főtanfelügyelő az igazgatókkal tartott keddi megbeszélésen. A megyénkben működő több mint 600 tanintézménybe 88.636 óvodás, alsó és felső tagozatos diákot várnak. Az előkészítő osztályt 4912 kisiskolás kezdi el, 3033-an a román, 1744-en a magyar, 94-en a német, 22-en a roma tagozaton és 19-en a sajátos nevelési igényű diákokat befogadó iskolában.
Az első napokban a tanév előkészítése zajlik. Feldolgozzák a diákok jogait és kötelességeit tartalmazó, újonnan elfogadott szabályzatot a diákoknak és a szülőknek, az iskolaorvosi rendelők szakszemélyzete elvégzi a tanulók egészségügyi ellenőrzését, találkozót szerveznek a rendőrség képviselőjével, véglegesítik az iskolatanácsok összetételét, amelyben polgármesterek, alpolgármesterek nem vehetnek részt.
A prefektúrán bemutatott jelentés szerint a megyénkben működő tanintézmények többsége valamennyi követelményt teljesítve rendelkezik működési engedéllyel, igaz, 68 csak ideiglenessel, de a talált hiányosságok rendezését ígérik. Négy tanintézmény nem kapta meg a közegészségügyi hatóság jóváhagyását, így például a lőrincfalvi óvoda és iskola, amelyek a református egyháznak visszaszolgáltatott épületben működnek, a Segesvár melletti Rora alsó tagozatos iskolája, valamint a héturi óvoda, amelyekben nincsen ivóvíz és mellékhelyiség az épületben. Marosvásárhelyen a Művészeti Líceum és a Bolyai Farkas középiskola épületével kapcsolatosan fogalmaztak meg kifogásokat a közegészségügyi szakemberek, a vidéki iskolák közül Mezőbándon, Nagysármáson, Szászrégenben, Segesváron, Nyárád-gálfalván, Mezőzáhon, Beresztelkén, Sámsondon, Ákosfalván, Bonyhán, Balavásáron stb. a központi iskolához tartozó kisebb települések iskoláiban, óvodáiban jeleztek hiányosságokat az ellenőrzések során.
A pedagógusokkal való ellátottság még nem teljes. Bár a 169 tituláris, tehát hosszabb távra szóló állás betöltésére szervezett versenyvizsgán több mint 600-an vettek részt, a meghirdetett állásoknak csak a 46 százalékát foglalták el, a többit az ötösön fölüli átlagot elért helyettesítőkkel és a hétfőn sorra kerülő újabb tesztvizsgára jelentkező képzett és szakképzetlen helyettesítőkkel töltik be. Hiányszakmának számít a német óvodapedagógus és tanító, a magyar, kémia, fizika, hangszeres zene szakos tanár, a legtöbben pedig a történelem, földrajz, román és magyar óvodapedagógusi, tanítói, román, angol és sporttanári állásokra jelentkeztek.
Az önálló jogi státussal rendelkező tanintézmények élére augusztusban 168 igazgatót és 101 aligazgatót neveztek ki ideiglenesen. A keddi gyűlésen a főtanfelügyelő bejelentette, hogy tíz iskolaigazgató le kell mondjon vezető tisztségéről, mert nincsen meg a felsőfokú végzettsége, öt igazgatót pedig nyugdíjaztak. Somesan Stefan azt is bejelentette, hogy az Egyesülés Főgimnázium két igazgatónője, Andreea Naznean és Maria Motoroga, akik a tanév végén nagy vihart kavartak, arra hivatkozva, hogy az épület tulajdonosa, a Katolikus Státus kiszorítja őket az iskolából, s ezért a főtenfelügyelőt tették felelőssé, beadta a lemondását. Az igazgatói székbe Aurora Stanescu román szakos tanárt nevezték ki, ő jelöli ki az aligazgatót, akivel együtt akar dolgozni.
Kérdésünkre dr. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium vezetője elmondta, hogy reményei szerint meg tudnak egyezni a tantermeket illetően.
Lemondott a tanfelügyelőség mellett működő megyei oktatási erőforrás és tanácsadói központ igazgatója, akinek a helyébe Porkoláb Annamáriát nevezték ki.
A további igazgatói állások betöltésére október 12-én tartják a versenyvizsgát, amelyen azok a pedagógusok vehetnek részt, akik minden feltételnek eleget tesznek – hangzott el többek között a keddi megbeszélésen.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Tanévkezdés 2016–2017
Ajándék a szórványkollégiumnak
Nagy örömmel vették birtokukba vasárnap a kényelmes, szép szobában levő új szekrényüket a nagysármási szórványotthon visszatérői és újonnan érkezett lakói. A szekrényekbe kényelmesen bepakolhatják ruháikat, cipőiket, egyéb dolgaikat.
A szekrényeket, amelyekkel jelentősen bővült a szobák berendezése, a Marosvásárhelyi Rotary Club Téka három képviselője, Simonffy Katalin, Kiss Sándor és Valkai Ferenc vitte el az elmúlt pénteken Nagysármásra, ahol Balázs Lajos lelkész és családja, valamint helybeliek segédkeztek leemelni a furgonokról és bevinni a bentlakás folyosójára. A későbbiekben asztalosmester segítségére volt szükség, hogy a keskeny lépcsőfeljárón fel tudják vinni a szobákba, ami délután sikerült is.
A bentlakás szekrényekkel való ellátását, ami lehetőséget nyújt a Belső-Mezőség szórványfalvaiból érkező diákoknak, hogy kényelmesebben lakjanak, az elmúlt ősszel vállalta a klub vezetősége. Ez volt az idei év egyik kiemelt célkitűzése a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tehetséges diákjainak kiválósági díjjal való támogatása mellett. Egyébként erre a két célra gyűjtöttek a Rotary Téka Club 11. hagyományos jótékonysági bálján a múlt év őszén a President szálloda Manadas termében. A bálon részt vettek a környező illetve távolabbi romániai megyékben működő klubok képviselői mellett a nyíregyházi és egri küldöttek is. A Művészeti Líceum képzőművész szakos diákjai 15 festményt és öt domborművet ajánlottak fel, amelyre a bál résztvevői licitáltak. Volt borlicit és tombola is. A bálon begyűlt összeg mellett jelentős segítséget nyújtott a szekrények elkészítésében Kiss Sándor vállalkozó, a klub múlt évi elnöke, valamint a Nyulas Bernát vezette maroskeresztúri Fomco-Prodimpex Kft. bútorgyártó részlege, ahol a szekrényeket kivitelezték.
Rotary Téka Club képviselői pénteken 100 fogkrémmel és fogkefével is megajándékozták a bentlakó gyermekeket. Korábban Kelemen László klubtag adományozott számítógépet, laptopot, mikrohullámú sütőt, televíziókészüléket, gyermekjátékokat és -ruhákat a szórványkollégiumnak, Valkai Ferenc, a Tip-Top panzió és vendéglő tulajdonosa élelmiszer- támogatást nyújtott. A bentlakást működtető Kallós Alapítvány, Balázs Lajos református lelkész és a szórványbentlakás lakói nevében köszönet a tanévkezdésre adott sok hasznos ajándékért.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Vádak és ellenérvek
Dr. Calin Craciun, a Marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum román szakos tanára nyílt levelet intézett Mircea Dumitru tanügyminiszterhez és a megyei tanfelügyelőséghez, amelyben azt állítja, hogy az intézményben, ahol tanít, súlyosan megsértik az iskolai rendszabályzatot. A nyílt levél mellett szeptember 9-én bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen Csiki Zsolt iskolaigazgató ellen.
Diplomagyár?
Bár szerettem volna személyesen is elbeszélgetni a nyílt levelet megfogalmazó tanárral, a napokban tartandó sajtótájékoztatójára hivatkozva visszautasította a kérést. MArad tehát a szerkesztőségünknek eljuttatott nyílt levél a nyolc pontban felsorolt kifogásokkal, amelyek a feljelentés alapját is képezik.
Az első pontban azt állítja, hogy a szeptember 5-i második pótvizsgán csalással engedték át a középiskolai tanulók egy részét, akiket korábban munkatársával ő is levizsgáztatott. A csalás gyanúját arra alapozza, hogy jól ismeri a szóban forgó tanulók teljesítményét, írásbeli dolgozataik azt igazolják, hogy tisztességes úton nem érhetik el az átmenő jegyet, ha nem vettek részt speciális felkészítőn. Igazának bizonyítására mellékel egy írásbeli dolgozatot is, amely a román nyelv tanításának teljes csődjét igazolja.
A második vádpont szerint augusztusban tartották a 12. osztályt végzettek pótvizsgáját, amelyen az előírások értelmében két román szakos tanár kellett volna részt vegyen. Bár kérte, hogy tartsák be a törvényt, a vizsga megszervezésével foglalkozó személy egy sporttanárt hívott be felügyelni a szóbelire. Állítása szerint a szabályok áthágásával az igazgató is egyetértett, és azt mondta, hogy a kinevezett romántanár utólag fogja aláírni a dokumentumokat. Hiánya miatt lehetséges, hogy a végeredmény érvénytelen.
Általánossá vált a lógás?
A 3. pontban azt teszi szóvá, hogy az igazgató már kinevezésétől kezdve nyomást gyakorolt rá azért, hogy egyes tanulóknak adja meg az átmenő jegyet. Mivel azokat a diákokat, "akik semmit sem tudtak", nem engedte át, "az igazgató törvényesen és nem törvényesen is újravizsgáztató bizottságokat hozott létre", holott véleménye szerint ez csak abban az esetben történhetett volna meg, ha összeférhetetlenség állt volna fenn a vizsgáztató tanár és a diák között. Az ilyen pótvizsgák lehetővé tették, hogy sok diák törvénytelenül jusson diplomához. Ez a jelenség olyan méreteket öltött, hogy a panasztevő szerint valóságos diplomagyárrá vált a sportiskola. A levél szerzője kollégáit is megvádolja azzal, hogy áthágják a szabályokat, mivel az évharmad végi tanári üléseken nem távolítottak el vagy nem buktattak ismétlőre olyan diákokat, akiknek egy félév alatt több mint 80 igazolatlan hiányzása volt. A hiányzásoknak a naplóba való bejegyzésével kapcsolatosan a romántanár azzal vádolja az igazgatót, hogy csúszópénz elfogadása ellenében a különböző sportkluboktól származó igazolásokra és kérésekre ráírja, hogy a szóban forgó órákra nem kell hiányzónak beírni a diákokat, amit a panasztevő hivatali visszaélésnek tekint. Hozzáteszi, hogy a tanári üléseken az igazgató arra kéri a kollégákat, hogy az ilyen módon igazolt hiányzásokat ne írják be a naplóba, és ő, a romántanár az egyetlen, aki ezt nem tartja be. Vannak diákok, akik csak néhány tanórán vesznek részt, egyeseknek megengedik, hogy hónapokig hiányozzanak, és csak akkor jelenjenek meg az iskolában, amikor le kell zárni őket. Vannak köztük kiemelt sportolók, akik más városban edzenek, de olyanok is, akiknek a vezetőség egyetértésével a tanórák idején tartják az edzést. Emiatt nem lehet korrekt módon követni a tanulók részvételét az órákon, és a lógás általánossá vált. Csupán néhány diák jár felkészülten az órákra, általában a legjobb sportolók, a többség nem tisztességes úton szerez átmenő jegyet. Konkrét példaként a kiválósági futballcsapat számára létrehozott osztályt említi, amelynek tanulói az órák helyett állandó jelleggel edzőtáborban vannak, és ez idő alatt párhuzamosan fizetik az edzőket és a többi tanárt, akiknek nincsen lehetősége órát tartani.
Sikkasztanak a sportklub egyesületben?
A romántanár vádat emel az igazgató ellen a líceum nevét viselő sportklub egyesület (Asociatia Clubul Sportiv LPS Mures) kapcsán is. Az egyesület a szülőktől, szponzoroktól gyűjt pénzt, azzal áltatva őket, hogy adományaikkal az iskola tevékenységét támogatják, amit illegálisnak nevez, mivel a klub működési szabályzatában nem szerepel az iskola támogatása.
Az egyesület valójában egy magánsportklub, és nincs kizárva, hogy elsikkasztják a sportolók más klubokhoz való átigazolása nyomán szerzett összeget – állítja a romántanár. Véleménye szerint érdekellentét van az igazgató különböző tisztségei között is, aki az iskola vezetése mellett tagja a sportklubnak, edzi a líceum futballcsapatát és az ASA második vonalbeli utánpótlás csapatát. Véleménye szerint, amit egyes kollégái előtt is többször hangoztatott, az iskola fokozatos átalakítása folyik egy magánsportklubbá, ahol a tulajdonképpeni oktatás, az általános műveltségi órák szinte nem is léteznek, csak egyfajta álarcot jelentenek, hogy mögötte a védett sportolók csalárd módon diplomához jussanak.
Egyetlen megoldásnak az iskola elméleti líceummá való törvényes átalakítását látja, ahol az elméleti oktatás elválik a sporttevékenységtől, amit a sportkluboknak adnának át, pontosan megszabva a sportolók iskoláztatásának a feltételeit.
A nyílt levél utolsó pontjában a romántanár visszatér ahhoz a vádhoz, hogy az iskolaigazgató többször és többféle módon próbált nyomást gyakorolni rá. Kéréssel, zsarolással (egyes tanulók, tanfelügyelők, sportszövetségi vezetők bosszút állhatnak rajta vagy az iskolán), nyílt vagy burkolt megrovással, olyan megjegyzésekkel, hogy vannak tanárok, akik azért harcolnak, hogy lejárassák az igazgató erőfeszítéseit, továbbá, hogy az egyetemen lenne a helye annak, aki túl jó az iskolába. "Ezzel arra célzott, hogy filológiai doktori címem van, a híres Vatra című lap szerkesztője vagyok és kritikákat írok..." – olvasható a nyílt levél végén.
Csorbítja az iskola hírnevét
Szabálysértés, csalás, csúszópénz elfogadása, összeférhetetlenség, sikkasztás – kemény vádak az október kezdetére tervezett igazgatói versenyvizsga előtt. Hogyan vélekedik minderről Csiki Zsolt, a sportlíceum igazgatója, aki 2011 márciusától vezeti az iskolát, amelyet sportberkekben egyre jobban elismernek. Csiki Zsolt a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője is.
Ítélkezés helyett segítőkészség
– A sportlíceumnak 34 osztálya van (0-tól 12-ig), 101 alkalmazottat, ebből 75 pedagógust foglalkoztat. Craciun tanár úr évek óta az iskola ellen dolgozik. Nem vádolni szeretném, de soha nem kapcsolódott be igazán az iskola életébe, pl. olyan tevékenységekbe (kirán-dulásszervezés, vetélkedő, iskolaújság szerkesztése, amire személyesen kértem fel), amelyekkel ösztönözhetjük, segíthetjük a diákokat, hogy a tanórán is szívesebben végezzék feladataikat. Az is beszédes tény, hogy 60 diákot hagyott pótvizsgára. Ez azonban nem lenne baj, ha nem ítélkezve, hanem segítőkészen viszonyulna a diákokhoz, az iskolához. Szeretem és támogatom a szigorúságot. A színvonal emelésére törekedtem mindig. . Belső rendszabály szerint a sportlíceumban nem folytathatják tanulmányaikat.
Az elméleti oktatás terén szervezett versenyeket, tevékenységeket, konferenciákat is támogattuk.
Miután Craciun tanár úr a vádoló sorokat nyilvánosságra hozta, szeptember 9-én sürgősségi tanári gyűlést tartottunk, hogy megbeszéljük, feldolgozzuk ezt a problémát. Tanárkollégáimat is nagyon felbosszantotta, és választ kértek arra, hogy mit tett azért, hogy a 60 gyermek ne bukjon meg, tartott-e megsegítő órákat és hány diákja vett részt pl. a tantárgyversenyen, amire nem tudott kielégítő választ adni. Sportelméletből ugyanis volt résztvevőnk az olimpián, de román nyelvből egy sem – veszi sorba a vádpontokat Csiki Zsolt.
A tantestület nyilatkozatban fejezte ki felháborodását
– A szóban forgó ülésen szavazásra bocsátottam: akarják-e, hogy a jelenlegi vezetőség folytassa a munkát. Az 55 jelen levő pedagógusból 52- en szavaztak arra, hogy az eddig alkalmazott feltételek között a vezetésünkkel szeretnék folytatni a munkát. Tanártársaim közleményt fogalmaztak meg, amit nyilvánosságra hoztak:
"A Szász Adalbert Sportlíceum tanári kara nem ért egyet azzal a nézőponttal, amit kollégánk, dr. Craciun Calin a tanügymi-nisztériumhoz és a Maros megyei Tanfelügyelőséghez címzett nyílt levelében kifejtett. Úgy ítéljük meg, hogy az általa megfogalmazott nyílt levél egyetlen nézőpontot tár fel, árt a tanári kar és a tanulók megítélésének, és csorbítja az iskola hírnevének növeléséért tett erőfeszítéseinket. A levélben megjelent állítások mély felháborodást keltettek bennünk" – olvasható a líceum tanári kara által megfogalmazott közleményben.
Azzal kapcsolatosan, hogy Craciun tanárra nyomást gyakoroltam vagy megfenyítettem volna, azt szeretném elmondani, hogy valóban többször elbeszélgettem vele arról, hogy én minden gyermekért felelek, érdekel a sorsuk, és a szülőkkel is tartom a kapcsolatot. Ezért kell időnként megkérdeznem, hogy miért áll annyi gyermek bukásra románból, és azt a diákot például, akit a szülők kénytelenek voltak egész nyáron magánórára járatni, miért nem engedte át.
Az első pótvizsgán 23 diákot vágott el. Mivel 24 órán belül lehet kérni az újravizsgáztatást, és a kérvényt beadták, új bizottságot hívtam össze, amelyik a 23-ból nyolc tanulónak adott átmenő jegyet, 15-en évet kell ismételjenek más iskolában.
Az igazolatlan hiányzásokért nyolcasig az osztályfőnök vonhatja le a magaviseleti jegyet, a nyolcasnál kisebb jegyről a tanári kar szavaz. Minden esetről jegyzőkönyv készült, anélkül, hogy az igazgatónak köze lett volna hozzá. Volt olyan diák is, akit eltanácsoltunk az iskolából, mert a tanárok megszavazták.
A különböző klubok, egyesületek által adott igazolásokat átnézem és jóváhagyom, mert ismerem a klubok működését, és meg tudom ítélni, hogy az igazolásnak van-e fedezete. Volt olyan igazolás is, amit nem fogadtam el. Az, hogy lenne olyan tanuló, aki egy tanórán sem vett részt, nem felel meg a valóságnak. Az viszont előfordult, hogy a sportolót elvitték valamelyik kiválósági központba, ahol tanult és edzésre járt. Az iskolában tartjuk a helyét, a jegyeit átküldik, s a hivatalos okiratokat iskolánk adja ki.
A kiválósági futballcsapat tagjai a sportlíceum egyik legjobb osztályát alkotják. Szívesen mennek be a tanárok, a diákok fegyelmezettek, öröm velük dolgozni. Ahhoz, hogy élsportoló legyen valaki, esze is kell legyen, tanulnia is kell, és logikusan gondolkodnia, ezt segíti az elméleti oktatás – mondja Csiki Zsolt.
– Vannak olyan diákjaink, akik szerepelnek a román ifjúsági válogatottban, amire nagyon büszkék vagyunk, és nem tehetjük meg, hogy nem engedjük el őket.
Például néhány eredmény: iskolánk kosárlabdacsapata 2012–2013-ban országos aranyérmet nyert, diákjaink atlétikából egyéni érmeket szereztek, ritmikus tornából országos helyezéseket érnek el, futballból az erdélyi régióban második helyen végeztek, kézilabdacsapatunk országos szinten a negyedik helyen áll.
Az egyesület az iskola tevékenységét támogatja
Csiki Zsolt igazgató elmondta, hogy manapság minden iskola mellett működik egy egyesület, amelynek a segítsége nélkül nehezen tudnának fennmAradni. Az egyesületen keresztül 4.000 lejes önrésszel szálltak be az iskola udvarának parkosításába, több tevékenységet (például gólyabált, versenyeket) szerveztek, sok kirándulást támogattak, hangosítást különböző ünnepélyes eseményekre, akárcsak a barátságos sportversenyeket, edzőtáborokat. A sporttermet szappannal, szalvétával, törülközővel az egyesület révén látják el. Az egyesület egyáltalán semmilyen transzfert (sem anyagiak, sem játékosok vonatkozásában) nem hajtott végre, mivel nincs kiváltva az ehhez szükséges CIS- (certificat de identitate sportiva) -igazolvány. (Az alapítványnál tagként szerepel az igazgató, és ez megjelenik a vagyonnyilatkozatában is.)
A beszélgetés során az elmondottakhoz hozzáfűzte: büszke arra, hogy az ASA utánpótlás csapatát is edzte, az UEFA által elismert A licences edzői könyvvel, hiszen ezzel a Marosvásárhelyi fiatal játékosok kineveléséhez járult hozzá. A IV. ligás csapattal sikerült a Románia-kupában Marosvásárhelyre hozni a Concordia Chiajna csapatát. Ebben nem lát összeférhetetlenséget.
Az iskola igazgatói irodájában a kupákkal teli szekrényekkel szemben látható a kiválósági oklevél, amit 2013-ban a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a prefektúra adott az iskolának a megyei oktatásban elért eredményekért. Ez is azt a fejlődést igazolja, ami 2011 óta végbement – hangzott el a beszélgetés végén.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Kastélysorsok fiatal vallatói
A mezőmadarasi Orbán-kúria
Sorra megszólalnak Erdély kastélyai, néha a volt tulajdonosok hangján, de sokkal inkább azokén az egyszerű emberekén, akik még emlékeznek a kastélyok, udvarházak volt lakóira, az ott folyó életre, szórakozásra, a kastélyokhoz tartozó földeken végzett munkára. Az idő mélyéről felszínre hozott emlékek így lényegülnek át élő történelemmé, s válnak dokumentummá írásban, filmen, fényképeken.
Emléktöredékek nyomában
Az ötletgazda, aki tanítványaival szóra bírja a mikrotörténelmet, Simonffy Katalin PhD, a Babes–Bolyai Tudományegyetem média szakának társult oktatója, tévészerkesztő. Csapata középiskolás diákokból, egyetemi hallgatókból tevődik össze, akiknek nyaranta tábort szervez egy-egy kastély környékén.
Az idén augusztusban a mezőmadarasi Orbán-kúria történetét kutatták a falu emlékezetében, s ottlétük nyomán születtek meg azok a fotókkal gazdagon illusztrált írások, amelyek sok érdekes részletet elevenítenek fel az udvarházakban gazdag, festőien szép mezőségi falu történetéből. Nagy Andrea, Schneider Hanna, a királyhelmeci Marcell Zoltán, Imecs Endre és Szabó Gellért írásaiból válogattuk ki és fűztük fel a téma köré a legjellemzőbb, legérdekesebb részleteket. »A székely mezőségi, közel 1300 lelkes faluba nem mókás anekdotákért, nem is a vidéki élet szépségeit lencsevégre kapni érkeztünk. Fotóriportunk – a teljesség igénye nélkül – elsősorban a mezőmadarasi Orbánkúria és lakóinak történetére irányult, amiről néhány idős falusi ember emlékezetében élnek még emléktöredékek. Kísérőnk, Szabó Andor református lelkész először a faluról mesélt.
Szívükön viselték az ittlakók sorsát
Az erdélyi falvak között egyedülálló Mezőmadaras. A falucska nagyon is festői, sőt mesebeli, mert a technika vívmányai, a fejlődés éveken át nagyban elkerülték. Ezt az idilli környezetet látva nem is gondolnánk a település hányatott sorsára. Pedig az élet itt is keményen bánt az emberekkel. Mezőmadaras a rettegett szocializmus éveiben minden támogatásról lemAradt, és csak 2004-ben szakadt el Mezőbándtól, s ezt követően kezdték el a Marosvásárhely felé vezető rövidebb út aszfaltozását.
A dombok és fák mögött megbúvó településen a 19. században egyszerre több földbirtokos család élt, akik szívükön viselték a falu lakóinak sorsát. A református templom udvarán sírkövek őrzik emlékét annak a kornak. A Bethlen, a Fodor, az Orbán, a Pataki, a Szekeres család együtt, de gyakran egymással vetekedve fejlesztette a falut. Nekik is köszönhető, hogy régiónkban Madarason alapították az egyik első óvodát, és itt kaptak először egy csésze tejet reggelire az iskolás gyerekek, sőt a gyengébbek vitamint is. Akiben lehetőséget láttak, annak a vagyonos családok biztosították a továbbtanulási lehetőséget.
Egy 1831-ben készített statisztikai felmérés szerint Mezőmadarason 12 "kúria" létezett. A lista élén grófBethlen Pál neve olvasható. A XIX. század végén közölt adatok már Orbán György nevét is említik. Az Orbán család Kézdimárkosról került Madarasra. Az évek során tetemes földbirtokra tettek szert és a Bethlenektől vásárolták meg a ma lakatlanul álló kúriát, ami korábban Mihály Zsigmond nagybirtokos tulajdona volt.
Az Orbán család emlékét idéző sírkövet a 88 éves Nagy Géza ápolja. Büszkén emlékezik a családra és a vele egykorú Orbán Pállal való barátságára.
500 éves kúria, regényes családtörténet
Kovács Júlia, Nanóka emlékeiben is hajdani pompájában él a kúria: "volt cseléd, volt kertész, nagyon szépteniszpálya. Az út le volt kövezve, ott jártak a vendégek, akik még külföldről is érkeztek… A falusiak dolgoztak a földjeiken, a templomban megvolt az ő padjuk, de szóba álltak a munkásokkal. Nem volt probléma, hogy ők Orbánok".
A jövőre 500 éves kúria ma már igencsak rozoga állapotban emlékeztet az egykori földbirtokos család életére. Kertjében temették el Orbán Károly ’48-as főhadnagyot. Az épülethez vezető út melletti füves rétről a faluban úgy tudják, hogy teniszpálya volt ott, s ha igaz, akkor maga Kossuth Lajos is kezébe vette az ütőt, s a megbeszélések szünetében játszott a ház urával.
A Háromszéki lófő székely eredetű Orbán család története regényes. Az 1828-ban született márkosfalvi Orbán Károly honvéd huszárfőhadnagy Bem tábornok hadsegéde volt, felesége Pataky Borbála. Fiuk, Orbán György földbirtokos az erdélyi nemesi családból származó zeykfalvi Zeyk Saroltát vette feleségül, aki fiatalkorában az idős Kossuth Lajos "napsugarát" jelentette. Bár a hagyomány úgy tartja, hogy a Madarasra ellátogató Kossuth Lajos a kúria teniszpályáján ismerkedett meg a még gyermek Zeyk Saroltával, az adatok fényében ez csak legendának számít.
Kossuth Lajos és Zeyk Sarolta kapcsolata
Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonainál, és a visszaúton hosszabb időre megálltak Zeyk Józsefnél, a lány Torinóban élő nagybátyjánál. A 19 éves lány megilletődve lépett be a Via de Mille 22. szám alatti ház kapuján, ahol az akkor 82 éves egykori kormányzó lakott. Az özvegy Kossuth évek óta csupán húga, inasa és szakácsa társaságában élt. Életét felvillanyozta a fiatal látogató, és Sarolta hazatértével elkezdődött a hét éven át tartó levelezésük. Bár mindvégig hangoztatja, hogy "atyai barátod vagyok", érezni lehet, hogy Kossuth szerelmes. Humorizál, csillogtatja a műveltségét, több nyelven idézget, miközben tisztában van vele, hogy az egésznek semmi jövője nincs, sosem fogja viszontlátni a hölgyet."Születésnapodon nagyon elszomorított a gondolat, hogy áldásomat egy atyai csókkal nem nyomhatom homlokodra. Megérezted-e, hogy a gondolat magneticus telegraph-huzalán repülnek feléd szegény öreg barátod hő szerencsekívánatai?"
Sarolta közben férjhez megy Orbán Györgyhöz, és gyermeke születik. Kossuth aggódik érte: "Szeretném tudni, miként teljesíti férjed a polgár, hazafi kötelességét. Férjedről – a nevén kívül – mind e mai napig semmit sem tudok. Utolsó leveledben is csak annyit írtál, hogy kitűnő egészségű, zömök, kicsi ember. Megvallom, engem az, hogy zömök-e vagy nyúlánk, kicsi-e vagy nagy, csak középszerűen érdekel. Én lelkéről szeretnék tőled hírt venni, szeretném tudni, hogy kicsoda, micsoda? Mit ismer hivatásának? Mi célja van az életben? Nem folytatom. Hiszen az a kis Sárika, ki magát egyszerű falusi kisleányomnak címezi levelében, nem is olyan egyszerű, és nem is olyan falusi, mint aminőnek Te csúfolod – van abban lélek, van szellem…"
A sokáig őrzött titok
És a történet csattanója: "Köszönöm a megnyugtatást, hogy leveleimet senkivel nem közlöd, s elégeted. Szükségem volt e biztosításra, miszerint oly tartózkodás nélkül írjak, mint ahogy írok. Hogy én a tieiddel hasonlón bánok, arról már utóbbi levelemben biztosítottalak. Számíthatsz reá, én is számítok adott szavadra. Különösen kérlek, ezen levelemet mindjárt add át a lángoknak, amint elolvastad, nehogy valami véletlen által kívüled még másnak is szeme elé kerülhessen. Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni… Kérlek is, igen kérlek, kedves leányom, ne tartsd meg, égesd el leveleimet."
Sarolta, aki sokáig őrizte a titkukat, élete derekán mégiscsak elővette a leveleket, és eljuttatta a Hatvany Lajos,Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelenő Esztendő című szépirodalmi folyóirathoz, amelyben 1918-ban hozták nyilvánosságra a leveleket. Kossuth Lajos 1884 és 1891 között írt harminc levelét könyv alakban egy évvel később a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki. Az agg Kossuth és Napsugárcímen 1989- ben a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg újabb kiadásban. Zeyk Sarolta 58 évesen, fiatal nagymamaként autóbalesetben hunyt el.
A világlátott Orbán Károly
Orbán György és Zeyk Sarolta fia, Orbán Károly (Mezőmadaras, 1888. július 6 – Temesvár, 1958. szeptember 1.) a Ludovika Akadémián végzett, és 1908-tól 1911-ig ulánus hadnagyként szolgált. 1911-ben Angliában kereskedelmi főiskolát végzett, majd Elefántcsontparton dolgozott egy angol vállalatnál. Ott érdekes afrikai műtárgyakat gyűjtött. Apja halála után 1913-ban hazatért, és Mezőmadarason gazdálkodott. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt mint ulánus főhadnagy. A háború után visszatért Madarasra. Nevezetesek voltak különleges vadásztrófeái és híresen nagy vendégszeretete, amivel a faluba betévedőket fogadta. Gyakran utazott Nyugat-Európába, több nyelvet beszélt. 1926-ban angol nőt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Felesége a harmincas évek közepén visszatért Angliába és ott 1941-ben meghalt. Angliából hozott fügefái a kollektivizálásig éltek. Orbán Károly 1942-ben johannita lovag lett. 1944 nyarán ismét megházasodott, de felesége 1954-ben meghalt. Leánygyermekük Amerikában él.
Orbán Károlyt az 1949. március 2-áról 3- ára virradó éjszakán kényszerlakhelyre hurcolták Marosvásárhelyre. Előbb angol nyelvleckéket adott, majd könyvelésből tartotta fenn magát. 1956-ban Huszár József révén az elsők között került kapcsolatba a Szoboszlay-féle szervezkedéssel.
Az ő feladata lett volna Marosvásárhelyen kirobbantani a fegyveres felkelést. A Szoboszlay Aladár által tervezett árnyékkormányban ő lett volna a külügyminiszter. A Securitate állandóan figyelte. Elfogták, és a Temesvári pert követően kivégezték. Az ő fia az Egyesült Államokban élő Orbán Pál, akire – mint egykori játszótársra – Nagy Géza emlékezik. Az idős madarasi férfi szavai nyomán egy másfél évszázados történet bontakozik ki s közben az ő élete is, amelyet meghatározott az a kiváltságos helyzet, az "a gyönyörűség", hogy gyermekként bejárása volt az Orbán-kúriába. 14-16 évesen együtt játszottak, bicikliztek, jártak "leventére". Pálnak kötöttebb volt a napirendje, és iskolába is csak hetente kétszer járt számot adni tudásáról, mivel magántanár foglalkozott vele.
Nem mehetett mulatságokba, a falubeli lányokkal szórakozni, de a játékra, a turpisságokra mindig tudtak időt szakítani – emlékezik csillogó szemmel Nagy Géza, aki még mindig tartja a kapcsolatot a fél évszázada a másik világrészen élő egykori játszótárssal. Orbán Pál a kommunista rendszer idején egyszer félve néhány órára, majd 1994-ben látogatott el újra Mezőmadarasra. Nagy Géza azt vallja: tudnunk kell, honnan jövünk, ahhoz, hogy tudjuk, hogy hova tartun. « Ezt tartja szem előtt a tábor szervezője, Simonffy Katalin is, aki az erdélyi kastélyok utóéletét kutatva, diákjaiban szeretné felkelteni az érdeklődést erdélyi múltunk e sokáig elhallgatott szelete iránt, amely még annyi érdekes eseményt, részletet tartogat. További kitartást, támogatókat, érdeklődő fiatalokat kívánunk munkájához!
A diákok írásaiból vett részletekből összeállította Bodolai Gyöngyi.
A fényképeket Nagy Andrea készítette.
A diákok által felhasznált könyvészet: az interneten megtalált adatok mellett Szabó Miklós Mélyrenyúló gyökerek, Mezőmadaras 800 éves története című könyve, Kriterion Kiadó, 2008.
Népújság (Marosvásárhely)

110 éve született dr. Szentkirályi István gyermekgyógyász-professzor
Nem volt sem irigye, sem haragosa – emeltük ki a címben, de úgy tűnik, hogy a lexikonszerkesztőkön kívül méltatója is kevés, holott élete legtermékenyebb bő két évtizedét a gyermekek gyógyításának, a kutatásnak, orvosnemzedékek képzésének szentelte a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetben.
A sok ezerből valószínűleg ma is élnek olyan felnőttek, akiket gyermekkorukban meggyógyított, akiknek megmentette az életét, és tanítványai közül is sokan, akiket legjobb tudása szerint felkészítve a "gyógyítás szent útján" elindított.
Dr. Szentkirályi István 1906. december 29-én a Fehér megyei Zalatnán látta meg a napvilágot. Iskolába Gyulafehérváron, Szászvárosban és a tordai unitárius gimnáziumba járt, majd annak megszűnése után a román tannyelvűben érettségizett. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári I. Ferdinánd egyetem orvosi karán végezte román nyelven. 1933. április 8-án avatták doktorrá. 1934–35-ben Magyarországon képezte tovább magát, előbb a gyulai kórház szülészeti- nőgyógyászati osztályán, majd a szegedi egyetem gyermekklinikáján.
Magas, vékony, szőke, sokoldalú fiatalemberként sportolt (bokszolt), vadászott, horgászott, szépen korcsolyázott, ügyesen faragott, remek karikatúrákat rajzolt. Végtelenül szerény volt, de igényes önmagával szemben. Remek humorérzéke környezetét elbűvölte. Lovagias volt, sportszerű, aki a gyengébbet sohasem bántja, a kis halakat visszadobja.
1935-ben Tordán nyitott magánrendelőt. A második bécsi döntés után 1940 szeptemberében áttelepült Kolozsvárra. 1940-től az Anya és Csecsemővédő Intézet gyermekorvosa, 1943-tól az Országos Társadalombiztosítási Alap orvosa is volt. A megélhetés érdekében Kismester utcai lakásának egyik szobájában magánrendelőt nyitott. 1945-től a Dermata cipőgyár bölcsődéjének gyermekorvosaként dolgozott.
1949-ben prof. dr. Csőgör Lajos rektor meghívta a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet gyermekgyógyászati klinikájára előadótanárnak, ahol később professzori címet nyert. 1949–1971 között 22 évfolyam gyermekgyógyászait oktatta, kiváló szakemberek kerültek ki a keze alól.
Szakirodalmi tevékenységének az eredménye 12 tudományos dolgozat, amelynek első szerzője, nyolcban pedig társszerzőként szerepelt. Fő kutatási területe a csecsemőkori enterocolitisek, postdysenteriás állapotok, csecsemőkori atrophia és kezelésük; a vérplazmával végzett terápiás kísérletek gyermekkori reumás fertőzésben; a méz hatása koraszülöttek súlygyarapodására; a csecsemők malignus syndromája; a húgyutak fejlődési rendellenessége, a húgyúti gyulladások patológiája, az emzimopathiák felismerése.
Tanulmányai, dolgozatai hazai (Orvosi Szemle, Pediatrie) és külföldi szakfolyóiratokban (Gyermekgyógyászat, Kinderärzliche Praxis, Kísérletes orvostudomány; Med. Wochenschrift, Wiener. stb.) jelentek meg.
Egyetemi hallgatói részére 1951–60 között kilenckötetnyi litografált jegyzetet írt (Gyermekgyógyászati jegyzetek I., II., III. – három átdolgozott kiadásban). Közel 2.500 oldalt gépelt otthoni kis Erika írógépén. A Bukarestben megjelent Gyermekgyógyászat tankönyvbe (1962, 1965) fejezetet írt. Rendszeresen megszerezte az akkor legkorszerűbb svájci Fanconi gyermekgyógyászati szakkönyv több kiadását, és jegyzeteibe beépítette a szakmával kapcsolatos legfrissebb tudnivalókat. Kapcsolatot tartott az európai hírű budapesti dr. Kramár Jenő és dr. Dobszai László professzorokkal. Rengeteget olvasott, fiatalkorában filozófusokat is, aztán sorra fedezte fel a világirodalom nagyjait és a magyar költőket Adytól Székely Jánosig, akinek verseit olvasta és mondta magnóba még a halálos ágyán is.
Egész magatartását az igazi emberszeretet jellemezte. 1944 előtt az üldözötteket segítette, gyógyította, 1944 után szintén a hátrányos helyzetbe került emberek, a kilakoltatottak orvosa volt. Nem érdekelte a pénz, irtózott az anyagias emberektől, nem is volt több vagyona, mint egy kis moped motorkerékpár, egy svájci bicska meg a horgászfelszerelése.
Feleségével és három gyermekével bérelt lakásban laktak, idős szüleit és felesége szüleit, akik a háború után nincstelenekké váltak, halálukig segítette, eltartotta. Családján kívül rendkívüli módon ragaszkodott fiatalkori jó barátaihoz, elsősorban Csőgör Lajoshoz és Guzner Miklóshoz, akik Marosvásárhelyen tanártársai és majdhogynem szomszédai is voltak.
Súlyos betegsége (tüdőrák) miatt kényszerült abbahagyni a munkáját, s bár C. Carpinisean professzor 1968-ban Bukarestben megoperálta, 1973-ban, 67 éves korában tüdőrákban elhunyt.
Sem irigye, sem haragosa nem volt soha. Példaképet jelentett az orvosi szakmában, az orvosi etika betartásában. Orvosként dolgozó gyermekei szerint otthon, édesapaként úgyszintén. Ezért érzik méltánytalannak, hogy a MOGYE történetéről megjelent kötetekben alig vagy a legújabban meg sem említik a nevét. Életéről, pályájáról a Romániai magyar irodalmi lexinkonban (5. kötet) olvashatunk.
In memorian prof. dr. Szentkirályi István
Prof. dr. Szentkirályi István a marosvásárhelyi orvosi egyetem gyermekgyógyászati karának a legkedveltebb egyénisége volt. Magas, szikár, szűkszavú tanítómesterem hatalmas tudású, igényes, pedáns klinikus volt …, aki bevezetett engem a gyermekgyógyászat szövevényes berkeibe. Tette mindezt annyi méltósággal és hivatásbéli hitelességgel, hogy a mi generációnknak kitörölhetetlen emberi példaképe maradt. Ő vezetett be a tudományos munka és kutatás világába is. Fia, dr. Szentkirályi István kiváló fogorvos hosszú ideig Szatmáron élt, és a barátom volt. Amikor úgy hozta a sors, hogy szeretett tanítómesterem eltávozott közülünk, István barátom nekem ajándékozta azokat a számomra felbecsülhetetlen értéknek számító gyermekgyógyászati szakkönyveket, a klasszikus német gyermekgyógyászok munkáit, feljegyzéseit és írásait, amit az utókorra hagyott… Olyan tisztességgel, orvosi hittel őrzöm mindmáig, mint a gyermekgyógyászat katekizmusát. Szatmárnémeti, 2012. január 26-án" – olvasható az egykori tanítvány, dr. Bauer Béla PhD honlapján, aki nyugdíjazásáig a szatmári városi kórház gyermekosztályának vezető főorvosa volt, és gyógyító tevékenysége mellett gazdag tudományos és irodalmi munkásságot mondhat magáénak.
A dr. Szentkirályi István debreceni fogorvostól származó adatok alapján összeállította Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Összefogás a katolikus líceum ügyében
Ima a megfélemlítés ellen
"Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát" – szólalt meg Kilyén Ilka színművésznő hangján Reményik Sándor ma különösen időszerű költeménye, hisz veszélybe került az egy éve működő önálló magyar tannyelvű Római Katolikus Teológiai Líceum. A tanév közben a diákok, szülők és tanárok nyugalmát, lelkivilágát, biztonságát felkavaró intézkedés, amely során a korrupcióellenes ügyészség megvádolta dr. Tamási Zsolt-József iskolaigazgatót és a megyei főtanfelügyelőt, a közvetlenül érintettek mellett megdöbbentette az erdélyi, a romániai magyarság többségét is.
A történtekre a nyilatkozatok, állásfoglalások utáni első válasz a november 7-i közös esti ima volt az iskoláért a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- plébániatemplomban, amelynek hajójában állóhely sem maradt üresen. Diákok, szülők, tanárok és a velük együtt érző résztvevők szorongtak a zsúfolásig megtelt templomhajóban.
Megmaradásunk záloga
– A történtek rádöbbentettek, hogy együvé tartozunk, felelősek vagyunk egymásért és a jövőért – szólt a jelenlevőkhöz Oláh Dénes főesperes, aki hangsúlyozta, hogy nem valakik ellen gyűlt össze a sok száz résztvevő, hanem gyermekeink, ifjúságunk, jövőnk megmaradásának zálogáért fordul a teremtő, gondviselő Istenhez, a római katolikus iskola és igazgatója ügyét hozva színe elé. Legyen világos mindenki számára, hogy senki jogos jussát nem akarjuk elvitatni, de értse meg már az egész világ, hogy a sajátunkról sem akarunk lemondani – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra az örömre, amit a múlt év szeptemberében tartott tanévnyitó szentmisén átéltek, hogy 67 év után főnixmadárként föltámadt és szárnyait bontogatja Marosvásárhelyen is a magyar nyelvű katolikus oktatás. Alig egy év után rá kellett döbbenni, hogy vannak, akiket egyenesen zavar az újjáéledés, a bátor előretekintés, az olthatatlan keresztény optimizmus, az élni, éltetni, megmaradni és gazdagítani akarás, amit ma bűnként rónak föl. Dr. Tamási Zsoltot, aki rátermettséggel, szakmai hozzáértéssel, önfeláldozó hősiességgel, mély keresztény hittel küzdött az iskola elindulásáért, és irányítja a mögéje felzárkózó csapatot, megpróbálják félreállítani, lejáratni, megtörni, kiiktatni – mondta a főesperes, majd hozzátette, hogy ez a hatalom túlkapása, erőfitogtatása, amelynek a célja a megfélemlítés, amit régen ismerős módszerként lassan száz éve tapasztalunk.
A gyűlöletnek csak vesztesei vannak
A felsoroltak ellenére azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy akik szeretettel viszonyulnak hozzánk, mi is jobban fogjuk szeretni azokat. Az egyetlen építő erő ugyanis a szeretet, a gyűlölet csak hátráltatja az épülést. A gyűlöletnek csak vesztesei, áldozatai vannak, a szeretetből mindenki nyer, gyarapszik – hangsúlyozta, majd Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levelének 13. fejezetét, A szeretet himnuszát olvasta fel.
Balla Imre segédlelkész Márton Áron püspök gondolataiból idézett az egymás mellett álló templom és iskola szerepének fontosságáról: valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet, az új alap letételéhez a templomban gyűjtött erőt, az újjáépítést pedig az iskolában kezdte el és az iskola által hajtotta végre, ezért tartotta fenn azokat akár súlyos áldozatok árán is. Ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalomtól az iskolák jogainak tiszteletben tartását, és védte azokat körömszakadtáig a támadó törekvésekkel szemben. Úgy látta és tapasztalta, hogy életének legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola.
Évszázadok lelki, szellemi, kulturális kincsei semmisültek meg az iskolák államosításával, s a maradék szellemi, lelki akarás, kimerítő erőfeszítés kevés eredményt hozott. Ezek a szavak vezették be az imádságot, amelyben az érintetteknek erős lelket, meggyőződéses kitartást, derűs, jobb életbe vetett reményt kért a gyülekezettel együtt.
Egy ilyen rendezvény után hinnünk kellene az ima erejében, s abban, hogy egy olyan kiváló eredményekkel induló iskolát, mint amilyen a Római Katolikus Teológiai Líceum, amelyért szülők és gyermekek százai, az ott tanító pedagógusok és a velük együtt érző erdélyi emberek aggódnak, nem lehet megsemmisíteni. Még akkor sem, ha ezt szándékos rosszindulattal előre eltervezték, magyar részről pedig besétáltunk a kelepcébe.
Elkeseredett, tanácstalan szülők
A megható imaest végén azonban elkeseredett, tanácstalan szülők várták, hogy az elöljárók, akik szép számban megjelentek a rendezvényen, megmagyarázzák nekik, hogyan történt, ki a felelős ezért, milyen intézkedéseket tesznek az iskola jogállásának a törvényesítéséért, mivel nyugtathatják meg gyermekeiket, mire számíthatnak, mire készüljenek fel. Elvárásuk ellenére a közvetlen kapcsolatfelvétel hétfőn este sajnos elmaradt. Reménykedjünk abban, hogy a szombatra tervezett nagygyűlésen vagy egy korábbi alkalommal a pontos helyzetkép és a lehetőségek ismertetésére is sort kerítenek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Tiltakozó nagygyűlés a marosvásárhelyi római katolikus iskoláért
A Vár sétányra várják a résztvevőket
Nem az egymásra mutogatás, a vádaskodás, hanem az összefogás idejét éljük, annak biztos tudatában, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak, a marosvásárhelyi katolikus közösségnek joga van ahhoz, hogy azok a katolikus teológiai osztályok, amelyeket egy másik iskola keretében hagytak jóvá, önálló iskolává kiegészülve 400 diákkal és 50 pedagógussal abban az épületben működjenek, amit a múlt század elején erre a célra építettek. Ezt a jogunkat egy magát demokratikusnak tartott országban alattomos feljelentés nyomán megfogalmazott hangzatos vádakkal sem vehetik el tőlünk.
A Keresztelő Szent János-plébániatemplomban tartott imaest után a Római Katolikus Státus Alapítvány november 12-én, szombaton délután 3 órától tiltakozó nagygyűlést szervez Marosvásárhelyen a Vár sétányon, a vár bejárata melletti játszótér helyén kialakított parkolóban. Holló László, a Státus Alapítvány ügyvezető igazgatója nevében a bejelentést Oláh Dénes, a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő Egyházkerület főesperese tette tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban néhai Márton Áron püspök szobra előtt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy dr. Jakubinyi György érsek, a Státus elnöke engedélyt adott az utcára vonulás megszervezésére, s az ezzel kapcsolatos teendőkkel dr. Holló Lászlót, a Státus igazgatótanácsának az elnökét bízta meg.
Ismertette továbbá, hogy a tiltakozó nagygyűlés szombaton délután 3 órakor kezdődik, beszédek, ima és énekek hangzanak el, majd a jelenlevők együtt mondják el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, amit több száz példányban kiosztanak. Ezután rendezett sorokban átmennek az iskola elé, amelynek egy könyvet adományoznak, mert hisznek a jövőjében. Ezért arra kérik a résztvevőket, hogy aki teheti, vigyen magával egy könyvet, továbbá fegyelmezetten, békésen tiltakozzanak, zászlók, pártszimbólumok vagy a rendőrség által fehér fegyvernek minősíthető eszközök nélkül.
A sajtótájékoztatón Novák Csaba Zoltán városi tanácsos néhai Márton Áron püspöknek a titkosszolgálat irattárában megőrzött szavait idézte arról, hogy a Kárpát-medencében akkor maradhat meg a magyarság, ha okos, jól felkészült fiatalokat küld a munka mezejére. Ez nagyon aktuális ma Marosvásárhelyen, ahol a jövő nemzedék felkészülését biztosító magyar nyelvű oktatásnak egy intézménye került veszélybe. Az RMDSZ kiáll a római katolikus egyház, a Státus, a római katolikus líceum ügye mellett. Szakértői csoport vizsgálja az ügy minden jogi részletét, a szervezet pedig felajánlotta a jogi képviseletet és az azzal kapcsolatos költségek fedezését az ügyben érintett valamennyi személynek – hangsúlyozta marosvásárhelyiként, római katolikusként, szülőként, tanárként és az érdekvédelmi szervezet képviselőjeként.
– Elmondhatom a marosvásárhelyieknek, hogy a teljes erdélyi magyarság mellettünk van, mindenfele szimpátiatüntetésekre készülnek – tette hozzá. Továbbá azt is, hogy támogatásáról biztosítja a szülőket és a pedagógusokat, akiket kitartásra kér addig, amíg tisztázódnak az iskolával kapcsolatos vádak.
– Méltóságteljesen mutassuk meg, hogy nagyon komolyan kiállunk az iskola működésének szükségessége mellett, és továbbra is fenntartjuk dr. Tamási Zsolt József ártatlanságát – hangsúlyozta Oláh Dénes, hozzátéve, hogy várnak minden jóakaratú, jó szándékú embert, aki számára fontos a magyar nyelvű oktatás.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Hogyan lehet manapság olvasókat nevelni?
Oktatható-e a magyar irodalom?
Ezzel a címmel hirdettek meg beszélgetést a könyvvásár első napjára a Nemzeti Színház Irodalmi Kávéháznak berendezett szigetén. Nyáry Krisztiánt, a sikeres írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, aki a magyar irodalom és utóbb a képzőművészet sok jeles személyiségének szerelmi életét tárta fel nagy sikerrel, Balázs Imre József egyetemi előadótanár, költő kérdezte, aki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a XX. századi magyar irodalmat oktatja.
A beszélgetés témáját olvasva azt gondolhatta az ember, hogy magyartanárok sokasága fogja cáfolni a címbeli kérdésfelvetést, esetleg lesznek diákok is, akik kifejtik véleményüket. Mindez sajnos nem következett be, valószínűleg az időpont miatt, a témát ugyanis alkalmasabb lett volna egy délutáni órára beiktatni. Akik részt vettünk, érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi arról, hogy a szakemberek szerint hogyan és mit kellene oktatni, hogy az irodalomóra vonzó legyen a mai fiatalok számára.
Mindkét beszélgetőpartner érintett az ügyben, hiszen Nyáry Krisztián is dolgozott oktatóként a pécsi tudományegyetemen, Balázs Imre János pedig egyetemi docensként bejárta Erdély iskoláit, és meggyőződhetett, hogy mi zajlik a magyarórákon.
S ha megütköztünk volna a címen, Nyáry Krisztián válaszából kiderült, hogy Magyarországon egyre gyakrabban bukkan fel az a kérdés, hogy oktatandó-e, azaz, hogy kell-e egyáltalán oktatni a magyar irodalmat, kell-e ennek a "szenvedésnek" kitenni a diákot. Nagyvállalkozók, gazdasági szakemberek szerint sokkal praktikusabb dolgokat kellene tanítani az iskolában.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja kedvező iránynak azt, hogy az alternatív tankönyvek helyett a központosított, egy tankönyves oktatás felé mozdultak el Magyarországon, ami nehéz helyzetbe hozza az irodalomtanárokat. Egy folyamatosan duzzadó anyagot kell oktatniuk, egy kaptafára készült módszertan szerint, s így a kortárs irodalomra – az érettségire való készülődés miatt – nagyon kevés idő marad, amit jól csak a nagyon hozzáértő pedagógusok tudnak felhasználni, érdekessé tenni – tette hozzá.
Mit kellene irodalomórákon oktatni, mire kellene ezeket az órákat leginkább felhasználni? – fonta tovább a beszélgetés menetét a kérdező, aki három lehetőséget villantott fel.
Elsőként azt a radikális változatot, amit Horváth Viktor a Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvében (A vers ellenforradalma) képvisel. Véleménye szerint az irodalom egy művészet, amit úgy kellene oktatni, mint a képző- vagy a zeneművészetet, a zeneórán a gyermek zenél, rajzórán rajzol, irodalomórán pedig írnia kellene, amit eddig a legkevésbé próbáltak ki. A másik a műközpontú, a fogalmi nyelvet elsajátító, elemzési szempontokat nyújtó, gyakran a szakszerű irányba elmenő oktatás. A harmadik egy "panteon" tanítása emberekről, akiket egyszer nagy íróknak kezdtek el nevezni, és bekerültek a kötelező tananyagba.
Mindháromra szükség van, szögezte le Nyáry Krisztián, majd kifejtette, hogy az első valóban hiányzik az oktatásból, pedig jó magyar hagyománya van. A középiskolai önképzőkörökre utalt, amelyek a 20. század kezdetén a magyar irodalom oktatásának kulcsfontosságú részét képezték, abból a meggondolásból, hogy aki megpróbál verset vagy prózát írni, az olvasni is fog. Kialakul benne az irodalmi mű megközelítésének készsége, ami szerinte mára kikopott az irodalomoktatásból. Ezt véleménye szerint iskolás gyermekek magyar irodalmi szövegekkel való találkozásaként érdemes felfogni, ami elkezdődik az óvodában és az érettségiig tart. Magyarországon tízéves koráig mindenki a legkorszerűbb irodalomoktatást kapja, ugyanis találkozik a klasszikus gyermekirodalmi alkotások mellett neki szóló kortárs prózai vagy lírai szövegekkel, akár megzenésítve is, ami nagyon felhasználóbarát és nem tekinthető másodrendűnek. Tízéves koráig írással is próbálkozik a gyermek, de aztán elhitetik vele, hogy ez olyan szakma, amelyet halott szerzők gyakoroltak, akiknek a színvonalára nem ér fel, s attól kezdve meglepetést jelent, ha élő szerzőkkel találkozik.
Nyáry Krisztián nagyon fontosnak tartja a szöveg- és értelmezésközpontú megközelítési módot is, de azt néha kiszorítja a harmadik lehetőség, az irodalmi kánon, azaz a jelentősnek tartott szerzők sora, ami folyton nő, ezért kevés idő marad arra, hogy szövegértelmezést is tanuljanak. Holott 10 és 18 éves kor között dől el, hogy valaki fogyasztója lesz-e az irodalomnak a későbbiekben vagy sem. Aki nem tud megbirkózni vele, az soha többet nem fog olvasni, ami óriási veszteséget jelent. De miért tanuljon egy mérnök vagy egy bolti eladó irodalmat? Amire válaszként elhangzott: azért fontos verseket olvasni, megtanulni és értelmezni, mert az emberiség történetében nem találtak a költészetnél jobb módszert az érzelmi tapasztalat közvetítésére. Lehet konferenciákat szervezni, több száz oldalas kötetet kiadnak arról például, hogy mi a magány, de annál tömörebben megfogalmazni, mint ahogy József Attila tette "a semmi ágán ül szívem" verssorával, nem lehet. Ha ez a tudás elmarad, egy egész kultúra lesz szegényebb.
A későbbiekben Nyáry Krisztián visszatért arra, hogy nem feltétlenül kell, de érdemes és szükséges életrajzot is tanítani, mert olyan értelmezési lehetőségeket nyit meg, amelyek a szerző életének ismerete nélkül nem hozzáférhetők. Példaként Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét említette, ami önmagában egy nagyon szép szerelmes vers, de jelentése sokkal gazdagabb lesz, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között írta a szerző. Nem szentekként kell az írók, költők életét tanítani, hanem azokat az eseményeket, történéseket kiemelve, amelyek az életmű értelmezésének a megkönnyítése mellett az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.
A beszélgetés a klasszikus és kortárs irodalomról és annak megítéléséről, szerepéről folytatódott tovább. Nyáry Krisztián szerint minden korosztállyal lehet olyan irodalmi szövegeket megismertetni, amelyeket értelmezni tud, s ha bonyolult, az hozzásegítheti még nehezebb szövegek értelmezéséhez. A magyarországi oktatás egyik legnagyobb problémájának tartja, hogy a diák időrendi sorrendben jut el a hozzá közelálló kortárs szerzőkig, miután átrágta magát a nehéznek tartott klasszikusokon. Ezen az úton morzsolódnak le azok, akik számára leküzdendő tantárggyá válik az irodalom, amellyel szemben kialakul bennük az ellenállás, amit csak a nagyon jó tanárnak sikerül kiküszöbölnie. Jó modellnek tartja azoknak az országoknak az irodalomoktatását, ahol párhuzamosan tanítják a kortárs és a klasszikus irodalmat. Ez utóbbit pedig időszakonként átértékelik és megrostálják.
Meg kellene tenni azt a lépést, hogy a gyermek felől nézzük az irodalmat, és azt adjuk az órán, ami pszichológiai fejlettségének szintjén érdekli, amire rezonálni tud, és itt fel lehet használni akár az értékes dalszöveget is (hiszen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott) – egészítette ki a mondottakat a kérdező, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett.
Szó esett az irodalom és társművészetek hatásáról, valamint arról is, hogy Nyáry Krisztián művei kedvcsinálónak irodalomórákon is használhatók azon korosztály számára, amelynek a szerelem az egyik legfontosabb problémája. Könyvei elsősorban szórakoztató szövegek, amelyek felkelthetik az érdeklődést azon szerzők iránt, akikről szólnak – hangsúlyozta a szerző.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A tűrőképesség határán
Megtelt a Vár sétány a tiltakozókkal
Több ezren gyűltünk össze november 12-én, szombaton délután az Erdélyi Római Katolikus Státus hívására a marosvásárhelyi Vár sétányon, hogy tiltakozzunk a Római Katolikus Teológiai Líceum létének megkérdőjelezése, dr. Tamási Zsolt-József iskolaigazgató helyzetének koholt vádakkal való ellehetetlenítése, az erdélyi magyar közösségünket ért újabb támadás ellen.
Súlyos okból kényszerültünk az utcára
Az elhangzott beszédekben a csalódás, az elkeseredés, a felháborodás, a türelmetlenség és a kitartásra, összefogásra való ösztönzés hangja szólalt meg. A tiltakozó nagygyűlés résztvevői, az iskola tanári kara és diákjai, erdélyi és helybeli ismert személyiségek és lelkes marosvásárhelyiek Diósi Brigittával énekelték himnuszainkat, majd a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosával, a Maros-Küküllő Római Katolikus Egyházkerület főesperesével közösen imádkoztak. Oláh Dénes bejelentette, hogy az Erdély nagyvárosaiban szervezett szimpátiatüntetéseken egyszerre hangzik fel a fohász. Az együttérzésről, a közösen vállalt sorsról szólt Nagy László unitárius lelkész imája és áldása is.
"Római katolikus anyaszentegyházunk az igazságot rendszerint nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi… Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor az iskolánkat, iskoláinkat veszélyeztetve, legjobb munkatársainkat akadályoztatva látjuk, a törvényesség rendkívüli útját választva, utcára vonulunk" – hangzott el dr. Holló László, a tiltakozást szervező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnökének beszédében.
Az iskola megszűnése maga után vonja az egyezség megszűnését
Történelmi visszatekintésében beszámolt arról, hogy a 401 éves múlttal rendelkező Státus hogyan szolgálta iskoláival a művelődést, az oktatást, a vallásos és erkölcsös nevelést nehéz korok közepette. Hogyan építette fel a magyar kormány és a helyi közösségek támogatásával az egész Erdélyt átfogó korszerű iskolahálózata számára szükséges épületeket, köztük 1905-08 között a marosvásárhelyit is. A magyar katolikus ifjak mellett minden együtt élő nemzet és felekezet gyermekeinek a neveltetését is felvállalta, köztük például a román nemzeti oktatást megalapító Gheorghe Lazarét is. Ezért sem lehet elfogadni, hogy ilyen előzmények után vonják kétségbe némelyek a katolikus egyház jogát, hogy itt és most iskolát működtessen. A Státus Alapítvány tagjai a békesség kedvéért az évek során hallgattak és elhallgattak dolgokat, a megkötött szerződéseket igyekeztek betartani és betartatni a jog eszközével. Most azonban "elérkeztünk tűrőképességünk határára. Ezért vagyunk itt, ezt akarjuk megosztani az ország népével és a világ közvéleményével" – hangsúlyozta a szónok. A következőkben dr. Holló László szóvá tette, hogy a kedvező kezdet után a katolikus egyház elorzott javainak visszaszolgáltatása 2006 után leállt, és jogtalanul elvett kulturális javaikat, történelmi irattárukat az Európai Emberjogi Bíróságon megnyert per ellenére sem szolgáltatják vissza. Két hasznot hozó és négy gimnáziumi épületük visszaszolgáltatását pedig megkérdőjelezik és az újraállamosításukon ügyködnek.
"Azért vagyunk itt, mert a türelmes kompromisszumok útján újraalapított Római Katolikus Teológiai Líceumunk létét vonják kétségbe. Azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk, a líceumunk ellen irányuló támadások senkinek nem kedveznek, mindenki csak veszíthet. A katolikus líceumunk megszűnése a szerződés alapján automatikusan maga után vonná az egyezség megszűnését, mely az Unirea Főgimnázium számára biztosítja az épület használati jogát" – szögezte le dr. Holló László.
Megoldás sürgősségi rendelettel
Az európai országokat átfogó katolikus oktatás jelentőségét hangoztatva beszélt a marosvásárhelyi iskola helyzetéről, kiváló eredményeiről a szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér. Kifejezte a szülők azon óhaját, hogy gyermekeik abban az iskolában fejezzék be tanulmányaikat, ahova önként beiratkoztak vagy jó általánossal felvételt nyertek. "Ha a vizsgálati szervek mégis úgy ítélik meg, hogy nem volt törvényes az iskola alapítása, akkor mi szülők a több mint 400 diák érdekében arra kérjük az illetékes szerveket, hogy sürgősségi rendelettel a megfelelő időpontra visszamenőleg most legalizálják a marosvásásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetét, mert a romániai törvények lehetővé teszik" – fogalmazta meg a felszólítást a szülők képviselője.
Betű vagy lélek
Nagyszerű diákok, fantasztikus, összetartó, segítőkész szülői közösség mellett az iskola pedagógusai a dolgukat szeretnék végezni legjobb tudásuk szerint – fogalmazott Székely Szilárd tanár, aki támogatásukról biztosította dr. Tamási Zsolt-József igazgatót, hiszen jó szándékáról és hozzáértéséről minden kollégája meg van győződve. Abban bízva, hogy kiszolgáltatott helyzetükkel senki nem él vissza, köszönetet mondott mindazoknak, akik Erdély különböző településein együtt éreznek az iskolával, hozzátéve, hogy minden jó szándékú segítséget szívesen fogadnak. A betű öl, a lélek éltet – idézte Pál apostol szavait. Majd felvetette, hogy azok, akik az iskola helyzetét vizsgálják, a holt betűvel kioltják az életet, ha az a betű ellenében létezni mer vagy a lélekhez igazítva az élet szolgálatába állítják a betűt.
Tanulni akarunk a saját iskolánkban!
Reményeik, álmaik megvalósulása nyomán tanulni akarnak a saját önálló iskolájukban, egyenlő állampolgárai lenni az országnak, ahol születtek. Szolidarizálnak Tamási Zsolt-József igazgatójukkal, akitől szeretetet, odaadást, tiszteletet és figyelmet kaptak – hangsúlyozta Kali Edina 12. osztályos diák. Társaival egyetemben, akik a szülőföldjükön látják a jövőt, nem hagyhatják, hogy a szüleik, tanáraik és a közösség vezetői által kivívott jogokat elvegyék, az iskola több mint 400 diákja tanulmányainak érvényességét megkérdőjelezzék. Ehhez kérte a jelenlevők támogatását..
Ne tovább, elég volt!
"…Dühösek vagyunk, mert azokat, akik a törvényt nem tartják be itt, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen, senki nem vonja felelősségre, és forr bennünk a harag, mert azt látjuk, hogy akik alkalmazzák a törvényt, azokat megvádolják, megfélemlítik, a kétségbeesésbe kergetik" – fogalmazott Kelemen Hunor, aki a Római Katolikus Státus Közgyűlésének tagjaként szólt a közönséghez, és a "Ne tovább, elég volt!" felkiáltással fejezte be mondandóját.
"Hogyne lennénk dühösek, amikor azt látjuk, hogy a kommunista diktatúra rablását, szabadságfosztását a romániai magyarság ügyének rendezésekor kifogástalan eljárásnak tartják egyesek!" Holott sem az egyház, sem Tamási Zsolt-József, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit. Nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Ezzel szemben "nacionalista feljelentők, elvakult hivatalnokok erejüket fitogtatva üzenik nekünk, hogy nem fogtok ti magyar iskolát építeni, nem fogtok ti magyarul tanulni…" – tette hozzá. Nemcsak dühösek, csalódottak is vagyunk, mert közel egy évszázada hiába várjuk, hogy az 1918-ban tett ígéreteket haladéktalanul betartsák, és ne tekintsenek másodrendű állampolgárnak ebben az országban, amelyet alkotó, teremtő munkánkkal mi is gazdagítunk. Csalódottak vagyunk, hogy a párbeszéd, egymás kölcsönös tisztelete helyett a múlt árnyai térnek vissza: "államosították a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégiumot, közigazgatási, bírósági határozatokkal és ítéletekkel évek óta korlátozzák nemzeti és közösségi szimbólumaink használatát, újraértelmezik a nyelvhasználati törvényt, száműzik a magyar feliratokat a közterekről".
A hitünket mégsem veszítjük el, nem hagyjuk az iskolát, nem fogunk megtorpanni, sem hátrálni. Talpon fogunk maradni, és ha kell, századjára is újrakezdjük menetelésünket az igazságért. Mert hisszük, hogy lehet ez az ország mindannyiunk hazája is, "amelyben a nyelvi, vallási, kulturális sokszínűség érvényesülni tud", és "egyenrangú polgárként senkinek sem kell azzal foglalkoznia, hogy az erőszakszervek előtt folyamatosan az ártatlanságát és lojalitását bizonyítsa"– fogalmazott Kelemen Hunor, aki bejelentette, hogy memorandummal fordulnak az államelnökhöz és a kormányfőhöz.
"Ne hagyjátok a templomot,/ a templomot s az iskolát!/ mondták el a jelenlevők Kilyén Ilkával közösen Reményik Sándor versének első két szakaszát, amit a tiltakozásra érkezőknek kiosztottak.
Tartásból, viselkedésből ezúttal is jelesre vizsgáztak a marosvásárhelyiek, akik a szervezők kérésére egy könyvet vittek magukkal, hogy rendezett, fegyelmezett sorokban felvonulva átadják az iskola könyvtárának. A tüntetés felügyeletére kivezényelt karhatalmi erők viszont, akik látszólag nem tudtak megegyezni az ajánlott útvonalban, "levizsgáztak". Megtörténhet, hogy ezzel a szervezetlenségüket tükröző vagy csupán mímelő gesztussal akarták megbontani a tiltakozás békés jellegét, de a műsorvezető Kilyén Ilka színművésznő találékonysága megmentette a helyzetet. Befejezésképpen arra kérte a résztvevőket, hogy a szónokok számára felállított emelvényre tegyék le a magukkal vitt könyvet, elkerülve ezáltal a felháborodásból eredő esetleges rendbontást.
Megható volt látni, hogy idős emberek legkedvesebb könyvüket vitték el, és adták oda ajándékba. Sokan voltunk szombaton a Vár sétányon, de lehettünk volna többen is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Egy elveszített falu
Földes Károly-emlékünnepség Mezőújlakon
Talán sehol magyar nyelvterületen nem tartottak annyira hiteles és emlékezetes szórványnapot, mint november 14-én a Marosvásárhelytől alig ötven kilométernyire fekvő Mezőújlakon, ahol a 125 éve született Földes Károly lévita lelkész-tanítóra, az erdélyi szórványmozgalom elindítójára, valamint sorstársaira szépszámú gyülekezet emlékezett.
Az utak nélküli mezőségi sárban a két világháború közötti években még szinte világvéginek tűnő településről kiáltotta világgá jajszavát a pusztuló szórványokért, a hitüket és végül önmagukat is feladó gyülekezetekért. De nemcsak a panaszra futotta, a 16 oldalas kis füzetben (Szórványmisszió. Jaj-szó a pusztuló szórványokból) feltüntette az okokat és a megoldást is. Népéért felelősséget vállaló értelmiségiként, aki a szenvedés minden poklát megjárta, eltökélten bízott abban, hogy a lélektől lélekig tartó emberfeletti erőfeszítéssel megfékezhető a beolvadás. Sajnos ezt a folyamatot azóta sem sikerült megállítani. Az 1920- as évek végén félszáz reformátust számláló Mezőújlak magyarságát mára egy 78 éves asszony képviseli, az akkoriban hozzá tartozó szórványgyülekezetek némelyikében pedig egyetlen református lélek sem maradt. A mezőfelei tetőn mintha a mesebeli ezüsterdőben jártunk volna, de a szemünk előtt kibomló tájjal már fukarul bánt a korán érkező tél. A gyér hótakaró alatt fázósan bújtak egymáshoz a mezőségi dombok, ahogy Királyfalván át Mezőújlak felé tartottunk. A faluhoz közeledve a Kosár tanyán nagy kádakkal megrakott szekér indult kócos, loncsos kutya kíséretében a pálinkafőzde felé. Kukoricaszárak között juhok, kecskék kaparásztak, előttük a mindent elborító szürkeségben az ég gomblyukán át kiszűrődő rózsaszínes fényben – mintha iránytű lenne – távoli dombtető jelezte az irányt. A múlt hétfőn délelőtt gépkocsikkal telt meg a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményeshez tartozó dimbes-dombos Mezőújlak központja, ahol az aszfaltút a lábbelit marasztaló mezőségi sárral találkozik. Mezőköbölkút – Mezőújlak református gyülekezete és a Diaszpóra Alapítvány meghívására a megemlékezésen a Földes család tagjai, a falu szülöttei, erdélyi szórványgondozó lelkészek, szórványgyülekezetek gondnokai, presbiterei, teológusok, érdeklődők vettek részt, hogy Földes Károly és valamennyi hajdani erdélyi magyar szórványgondozó lelkész és néptanító nehéz életkörülményeire, nélkülözéseire emlékezve szolgálatuk és sorsuk előtt főhajtással adózzanak. A dombtetőn álló több száz éves templomot, amely 1927-ben, Mező- újlakra érkezésekor romokban hevert, Debreczeni László mérnök tervei alapján Földes Károly és kicsi gyülekezete óriási erőfeszítések árán építette újra, megőrizve a kőből faragott ajtókeretet, bordázatot és a gótikus ablakokat. Az ezredfordulóra elapadt gyülekezet megrongálódott templomának tetőzetét Zöld György református lelkipásztor hívó szavára, aki tíz évet szolgált a szomszédos Köbölkúton és a hozzá tartozó szórványtelepüléseken, kétszeri papi kaláka során (2008, 2014) lelkésztársaival és a köbölkútiak hozzájárulásával hozták rendbe. Az időtől kikezdett málló falu templomon, amely Földes Károly emlékét őrzi, sok még a tennivaló. Ezért a hálaadó istentiszteleten összegyűlt perselyes adományt az állagának megőrzéséhez szükséges építőanyag megvásárlására fordítják. „Megdöbbenve olvastam elődöm vergődéseit. Megláttam belőle, hogy miért olvadt el itt a magyarság. Hiányzott a hit” – sommázta mondanivalóját 1934-ben Földes Károly, s erre a felismerésre épült a Kőhalomban szolgáló Szegedi László esperes, generális direktor prédikációja is. Nem véletlenül, hiszen ő maga is korábban mezőségi szórványgyülekezetekben folytatta magyarigeni lelkész édesapja áldozatos szórványgondozó munkáját. „Ma Mezőújlak egy hatalmas felkiáltójel egyházunk, közösségünk, magyarságunk életében”, ami arra figyelmeztet, hogy „minden magyar felelős minden magyarért” (Szabó Dezső) és minden keresztyén felelős minden keresztyénért – hangzott el az áhítat során. A Káin és Ábel történetéről szóló ószövetségi igéből – „avagy őrzője vagyok-e én az én atyámfiának?” – kiindulva az igehirdető lelkész arról beszélt, hogy a ma embere megteremtette magának a káini világot, s a modern életszemlélet szerint önmagának, önmagáért él, nem vállalja a felelősséget a másik emberért, azokért a közösségekért, amelyek figyelemre, támogatásra szorulnak. A bajban nem elég csak a templomokat, a javakat menteni, a lelkeket is menteni kell. Ahogy Földes Károly is belekiáltotta az akkori magyarság szívébe, hogy vesztésre állunk, de a jajkiáltás mellett vállalta a lélekmentés küzdelmes feladatát is. A hálaadó istentisztelet alkalmat teremt idők és arcok felidézésére, amelyek visszavezetnek a templom újjáteremtéséig, Földes Károly szolgálatáig – vette át a szót Vetési László szórványügyi előadó, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki köszöntötte a család tagjait, köztük a Szatmáron élő 92 éves ifj. Földes Károlyt, az ünnepelt fiát, aki előrehaladott kora ellenére is részt vett a gyermekkora színhelyén tartott megemlékezésen hozzátartozóival együtt. Testvérét, Kabai Ilonát, aki haláláig hosszú éveken át nagy szeretettel ápolta édesapja emlékét, lányai képviselték. Az újlakiakból, akik 1991-ben 11-en voltak a templomban, mára egyedül Pascu Eszter maradt. Vetési László az 1991-ben tartott megemlékezést idézte, amikor először ünnepelték szabadon Földes Károly születésének 100. évfordulóját. Ott, a mezőújlaki templomban Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javasolta, hogy jegyezzenek be egy alapítványt „Földes Károly emlékének ápolására, és a mai szórványszolgák munkájának segítésére”. Így született meg a Diaszpóra Alapítvány, amely azóta is napirenden tartja a szórványkérdést, lehetőségei szerint segít, ahol tud, de a Földes Károly által elképzelt nagy közös összefogásról („Egymás terhét hordozzátok!”), hogy a kidolgozott cselekvési tervek megvalósuljanak, ma sem beszélhetünk. A második nagy ünnepet a 110. évforduló tiszteletére a szülőhelyen, Mérában és a gyermekkor helyszínén, Szucságon tartották. Vetési László beszélt Földes Károly hatásáról az erdélyi irodalomra (Nyirő József – Néma küzdelem, Makkai Sándor – Holttenger), a szórványmisszió legendás mezőségi alakjairól (Herman János, Nagy Ödön) és a későbbi Mezőség-járó lelkészekről, akik nem a nyomort, a sarat látták, hanem azokat az embereket, akik hűségesen kitartottak, megőrizték nyelvüket és vallásukat, és akik egyetlen dolgot várnak lelkészüktől, hogy a botlások között is szeresse őket. Köszönetet mondott a hűségéről ismert volt köbölkúti lelkipásztornak, aki nagyon sokat tett azért, hogy Mezőújlakot ne felejtsük el. Zöld György pedig Kovács J. István lelkészutódjának köszönte meg, hogy a köbölkútiakkal együtt tevékenyen részt vettek a templom megmentésében. Az 1991-ben állított emléklap mellé, amelyen többek között az áll, hogy Földes Károly elsőként kiáltotta világgá a Mezőség pusztulását, de elsőként vállalta a cselekvés útjait is, amikor így szólított fel a közös munkára: „Életet akarok a romok felett!”, az istentisztelet végén egy újabb emléklap került a résztvevők aláírásával. * Az ünnepség a szomszédos művelődési házban folytatódott, ahol az 1991-es megemlékezésről peregtek a képek, majd a 91 éves ifj. Földes Károly édesapja életútjáról beszélt. Felidézte édesanyja emlé- két is, aki odaadó, szerető felesége, támogatója volt férjének. Földes Károly 1891. november 14-én a kalotaszegi Mérában született. Tanító édesapját időközben Budapestre helyezték, de fiát a kolozsvári tanítóképzőbe küldi tanulni, hogy megismerje az erdélyi sorsot. Magyar-történelemtanári oklevelét Budapesten szerzi. Kitör a világháború, behívják katonának, 1915-ben fogságba esik és hét kemény, kegyetlen évet Szibériában tölt hadifogolyként. A fogságban írt naplóját Hajdú- szoboszlón élő unokája, Bogdánné Kabai Gyöngyi mutatta be. A Rabszolga nemzet rabjai: Szretyenszk, Acsinszk, Krasznojarszk 1915-1921 címet viselő kis könyv 2015-ben jelent meg a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár sikeres pályázata nyomán. A fogság viszontagságairól, megszabadulásáról szóló kötetben magyarázatot találunk arra, hogy a Budapesten végzett tanárból hogyan lett mély hitű, igaz lelkipásztor. „Ebben a pillanatban világosan éreztem Isten akaratát. Visszaköltözöm Erdélybe. Otthagyom Budapestet… Erdélyben leszek lévita tanító… Életcélom lesz megmenteni pusztulásra ítélt lelkeket. Felépíteni összedőlt templomokat, megszólaltatni elnémult harangokat, megvigasztalni a kétségbeesetteket. Istenhez vezetni a meghasonlott lelkeket…” A nagyszerű terveket a kiábrándító valóság követte. A tanári diplomával az elszigetelt, sáros mezőségi faluba érkező megbízott lévita lelkészt a nyomorúságos patkánytanyává vált papilak és egy romokban heverő templom fogadja, hívek sehol. Nyolc szórványát – Septér, Lompérd, Szentmihálytelke, Budatelke, Kecsed, Viszolya, Nagycég, Kiscég – úttalan utakon, hegyen, völgyön át tudja megközelíteni, ami a fogságban megfagyott lábával gyalogolva napokat vesz igénybe. De nem adja fel, lovat és szekeret vásárol, s hogy híveit visszanyerje, három templom építésébe kezd. Mivel a püspökségen nem hiszik el neki, hogy az imádság fedezetül szolgálhat az építkezéshez, kiadja emberpróbáló, gyötrelmes munkájáról, helyzetéről szóló kiáltványát, amelyben az összefogásra buzdít, majd járja Erdélyt, előadásokat tart. A népszerűvé váló kis füzet külföldi kiadásaiból összegyűlt pénzzel és a hívei által felajánlott hozzájárulással fedezi a költségeket, s megépül a templom Újlakon, Septéren és Nagycégen is. A negyedik a helybeli birtokos be nem tartott ígérete miatt marad el. Könyvével, előadásaival teológusokat nyer meg a szórványgondozásra, akik az új papilak építésében is segédkeznek – emlékezik fia. Egy idős asztalos segítségével saját kezűleg készíti el a bútorzatot, szószéket, padokat, úrasztalát. Megható nézni, ahogy az újlaki szószéket népi motívumokkal, faragásokkal díszítette. A konfirmáció előtt álló fiatalokat szekérrel otthonába gyűjti össze, ahol napokig tanítja, a káté mellett, ha szükséges, az ábécére, történelemre, irodalomra is. 1940-ben nem jószántából kell távoznia, a román csendőrök kergetik el a Dél-Erdélyhez sorolt faluból. Kolozsváron vállal tanári állást, majd az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) miniszteri biztosának nevezik ki, és nagy tervei között szerepel a kiürült észak-erdélyi falvak benépesítése. 1943-tól Szatmáron népnevelési titkárként dolgozik. Szórványépítési, szervező munkájának a „jutalmaként” megjárja a jilavai börtönt, majd kiszabadulása után családja körében tölti a hátralevő éveket. 1968-ban, 77 éves korában hunyt el, a szatmárnémeti temetőben nyugszik. Gyermekkorának éveit, életének egyéb eseményeit Kozma Etelka idézte, aki a szülőhely környékén őrzi Földes Károly emlékét.
Bodolai Gyöngyi
(Folytatás holnapi lapszámunkban)
Népújság (Marosvásárhely)

Egy elveszített falu
Földes Károly-emlékünnepség Mezőújlakon
November 14-én a Marosvásárhelytől alig ötven kilométernyire fekvő Mezőújlakon a 125 éve született Földes Károly lévita lelkész-tanítóra, az erdélyi szórvány-mozgalom elindítójára, valamint sorstársaira szépszámú gyülekezet emlékezett.
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
Bányai Csaba rettegi lelkész, a Dési Egyházmegye esperese bevallotta, hogy Kolozsvárt felnőtt fiatalként elképzelhetetlen volt számára a szórványlét. A dési egyházmegyében, ahol korábban soha nem tapasztalt szeretettel fogadták, jött rá, hogy mennyi sok a szórványtelepülés, és esperesként igyekezett megoldani a Földes Károly által kifogásolt beosztást, lehetővé téve, hogy a lelkipásztorok a lehető legközelebb legyenek azokhoz a településekhez, ahol leányegyházaik vannak. – Mennyire fontos lenne központilag megszervezni a teendőket, hogy a szórványok ne elfelejtett helyek legyenek, és kitartó, becsületes, önfeláldozó embereket megnyerni a szolgálatra, akik képesek a jövőnek dolgozni – hangzott el Jenei Tamás szórványügyi előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnökének hozzászólásában.
Zöld György református lelkész, aki 1977-87 között szolgált Köbölkúton és a hozzá tartozó szórványtelepüléseken, számadatokkal bizonyított elkeserítő képet rajzolt a mezőségi szórványok lakosságának fogyásáról. A mezőújlaki leányegyházat 18 lélekkel vette át, és megható, felejthetetlen emlékeket őriz a gyülekezetről. Köbölkútról Mezőújlakra tartva a hegyen át három kilométert kellett gyalogolnia, de az útra néha két-három presbiter is elkísérte. Amikor megjelent a hegytetőn, a nagyszívű Ajtai Károly abban a pillanatban meghúzta a harangot, és ez így ment éveken át. A templomból szinte senki sem hiányzott, és időnként vele tartottak a köbölkúti gyülekezet tagjai is, hogy babusgassák az idős újlakiakat. Bár eljött onnan, a szíve mindig a mezőségi szórványgyülekezetekben maradt, ahol híveinek nyíltsága, szeretete, áldozatkészsége olyan élményt jelentett, amit nem lehet elfelejteni. Ahogy Mezőújlak idős lakóinak ragaszkodását sem. Meghallgattuk a lelkész citerajátékát, majd a Köbölkútról érkezett egykori híveivel előadott énekeket. A lelkes köbölkúti csapat tagjai között némelyek már felnőttként, mások gyermekként kísérték a lelkészt, hogy verset mondjanak Újlakon és a többi szórványban, Komlódon és Oroszfáján is. Jó szívvel vettek részt az újlaki templom megmentéséért szervezett papi kalákában. A megemlékezésen finom falatokkal járultak hozzá a batyusnak hirdetett ebédhez, ahogy a marosvécsi Tóthpál Gizella is tette. A beszélgetés során Lakatos István, Reményke Nagy Mihály és Hajnal, Lakatos Mihály és Ilona, Deák Ferenc, Deák Dánielné Rigó Reményke és Kiss Albert szavaiból kiderült, hogy a Mezőség „gyertyatartójaként” ismert Köbölkúton megszűnt az elemi oktatás, mivel csak két iskolás gyermek van. – Annyi szeretetet kaptam Mezőújlakon, amennyit később sehol soha – emlékezik gyermekkora színhelyére a Marosvécsen élő Tóthpál Gizella, akit az újlaki templomban kereszteltek, és szüleivel nyolc évet laktak anyai nagyszülei falujában, a szabadság és a gyermekkori örömök színhelyén. Ifj. Ajtai Károly, az egyházát 50 évig harangozóként szolgáló néhai Ajtai Károly fia Magyarrégenben él, testvérei a környező városokban.
– Amikor alkalom van, hazajövök, nem felejtettem el, honnét indultam. Vannak még iskolatársak, barátok, megvan a szülői ház is, de omlik össze. Kicsi ház, de a szüleimnek nagy szíve volt benne – emlékezik. Pascu Eszter az utolsó református Mezőújlakon:
– Szegény, árva gyermek voltam, nem volt anyám, nem volt senkim. Mezőújlakra jöttem férjhez, s hogy fedél legyen a fejünk fölött, a köbölkúti tiszteletes megengedte, hogy az üres paplakba költözzünk. Később eladták, és le is bontották. A fiaim itt jártak román iskolába, az egyik Besztercén él, a másik Magyarországon. A faluban az „unguroaica” voltam, de nem hagytam magam, sokat vitatkoztam, hogy a bőröm színe is olyan, mint a többieké. Most nagyon nehéz, mert nincsenek szomszédok, nincsen akivel beszélgessek – panaszolja. Hazafelé menet megállunk abban a négyszögben, ahol a nyolcvanas évek végéig a mezújlaki magyarok éltek, leszegényedett kisnemesi család leszármazottai. Zöld György annak a kedves, ragaszkodó közösségnek az emlékét idézi, amely a szegényes kicsi házakat élettel töltötte meg. A pusztulás látványa elszomorító, Ajtai Károly egykori rendezett portáján a nyitott nagykapun át látszik a megroggyant kicsi ház a leszakadt tornáccal, végében a beomló kúttal. Az út túloldalán a tapasztott falú, bádogtetejű, megrongálódott házikóban Ajtai Kálmán és Mariska hét gyermeket nevelt fel szeretetben és egyetértésben, és öregségükre Ilona lányuk gondozta őket. Zöld György sorolja a neveket, hiszen azon kevesek közül való, aki látta, ismerte a település utolsó lakóit, és most nosztalgiával veszi számba őket.
A hazaúton Eszti néni sokszoros magányára gondolok, ahogy a távozó gépkocsik utasainak integetve ott áll a sárban, büszkén, hogy ennyi vendége volt, aztán elindul hazafelé, s bár nem mondja, de tudom, hogy iszonyúan nehéz utolsónak lenni. Ahogy azt is, hogy egy nagy feladat még várat magára: Földes Károly életének pontos, alapos számbavétele, s jajkiáltásával, börtönnaplójával együtt a megjelentetése, közzététele. Tanúságképpen és felkiáltójelként, hogy a ma virágzónak tűnő falvainkban, ahol annyira kevés az iskolás gyermek, hogy ha nem történik valami változás, ami megkönnyíti a megélhetést, nincsen messze az idő, amikor le kell oltani a villanyt.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

110 év az orvostudomány szolgálatában
Az 1859-ben tartott alapító közgyűlésére emlékezve az Erdélyi Múzeum-Egyesület évente a november 23-ához közeli hétvégén szervezi meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozatot. Ennek célja a hazai, az összmagyar és a nemzetközi tudományművelés eredmé- nyeinek bemutatása, a kutatók megmérettetése. Az idei nap témája a Magyar Tudományos Akadémia ajánlására az oknyomozó tudomány volt. A plenáris ülés előadásait fiatal kutatók tartották kilenc témakörben. Ezt követően hét szakosztály és az EME fiókegyesületeinek tudománynépszerűsítő rendezvényei zajlottak Kolozsvár mellett négy erdélyi városban. Gróf Mikó Imre, az alapító mecénás Az EME 900 tagot számláló Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya (OGYSZ) marosvásárhelyi központtal a legnépesebbnek számít. Fontos megismerni a múltunkat, és tőlünk függ, hány évfordulót fogunk még ünnepelni – nyitotta meg az OGYSZ fennállásának 110. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi rendezvényt november 18-án a Kultúrpalota kistermében dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a szakosztály vezetője. Prof. dr. Egyed Ákos akadémikus az „Erdély Széchenyijeként” emlegetett gróf Mikó Imre életéről és tudományszervező munkásságáról tartott előadást. Az ősi székely Mikó és Mikes nemzetségből származó, majd felesége, gróf Rhédey Mária révén a családi örökség mellett hatalmas földbirtok tulajdonába jutó főnemes a korabeli Erdély legnagyobb mecénásaként vagyona jelentős részét az erdélyi magyar intézmények támogatására fordította. Rendkívüli pályája során a legmagasabb tisztségeket töltötte be, és nem ígéreteivel, hanem tetteivel vált jeles politikussá, társadalomszervezővé, intézményalapítóvá – indította elő- adását Egyed Ákos professzor. A nagy tehetséggel megáldott, alapos műveltséget szerzett Mikó Imre közbizalmat élvezett mind a bécsi udvarnál, mind az erdélyi társadalomban. A magyar nemzetet és kultúrát egységesnek tartotta, de gondolkodását áthatotta egyfajta erdélyiségtudat: a legzordabb időkben is kereste a kapcsolatot az erdélyi társnépekkel, a szászokkal és a románokkal. Ugyanakkor szilárd álláspontja volt, hogy minden népnek fenn kell tartania a saját egyediségét, egyéniségét, joga van kiépíteni saját intézményrendszerét. A nyelvet a nemzet legfőbb ismérvének tartotta. „Az anyanyelv csere vagy alku tárgya nem lehet, mert a nemzet nyelvében él vagy hal” – vallotta Irányeszmék című írásában. A levert forradalom, a világosi fegyverletétel utáni időszakban első teendője a bezárt magyar iskolák újraindításának a támogatása volt, és védelmébe vette a kolozsvári Nemzeti Színházat. A gazdaság jelentőségét felismerve újjászervezte az Erdélyi Gazdasági Egyesületet, majd ilyen előzmények után látott hozzá fő életműve, az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalapításához, amiért több mint négyéves küzdelmet folytatott. Meg kellett szereznie az erdélyi magyar társadalom támogatását és az alapítást ellenző bécsi kormány beleegyezését. Szándéka világos volt: magyar nemzeti múzeum létesítése Erdélyben, amelynek egyszerre kell ellátnia a múzeumi gyűjtőmunkát és a tudományművelő feladatokat a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Múzeum mintájára. A köréje tö- mörülő értelmiség tudományos akadémiát szeretett volna alapítani, azonban Bécs ezt a leghatározottabban ellenezte. Mivel a magyarságnak magának kellett gondoskodnia a múzeum létrehozásának anyagi alapjairól, ezért Mikó Imre pontosan megfogalmazta, hogy a múzeum számára alapítsanak egy egyesületet, melynek székhelye Kolozsvár. Mikó tervével egyszerre jelentette be, hogy a múzeumnak engedi át kolozsvári nyári kastélyát és több mint tízholdas kertjét. A bejelentésnek hatalmas visszhangja volt, a következő hónapokban, sőt években egymást érték a felajánlások mind a múzeumi gyűjtemények számára, mind az alapítás költségeinek fedezésére. A Magyar Tudományos Akadémia is felkarolta a kezdeményezést, 24 akadémikus írta alá, hogy tagjai akarnak lenni az EME-nek. A szervezőbizottság 1856-ban fogadta el az egyesület alapszabályzatát, a bécsi kormány 1856–59 kö- zött számos módosítást kért. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1957-ben tartott közgyűlésén jóváhagyták ugyan a módosításokat, de az engedélyezésre csak 1859-ben került sor. 1859. november 23–26-a között 383 személy részvételével tartották az alakuló közgyűlést, ahol Mikó Imrét választották meg az egyesület elnökévé, amelynek 1876-ben bekövetkezett haláláig szellemi irányítója maradt. Az egyesületi munka gyorsan beindult, az intézmény belső szerkezete kialakult, a gyűjtemények, könyvtár, kézirattár, levéltár, régiségtár, természettudományi gyűjtemény fokozatos gyarapodása mellett elkezdődött a tudományos munka a szakosztályok keretében. Az összegyűlt gazdag anyag lehetővé tette, hogy Kolozsvár legyen a székhelye Magyarország második tudományegyetemének, amelynek bérleti díj fejében átengedték a gyűjteményt a tulajdonjog fenntartása mellett. Az 1918-as hatalomváltásig a Múzeum-Egyesület Erdély meghatározó tudományos intézménye volt, és maradandó értékű szakirodalommal gazdagította az egyetemes magyar tudományt. A hatalomváltozás után számos támadás érte az EME-t, a román kormány nem ismerte el a szerződés érvényességét, és az egyetem használatára átadott gyűjteményt az egyesület nem tudta visszaszerezni. Az újabb hatalom- és rendszerváltást követően 1950-ben több magyar intézménnyel együtt betiltották, és teljes vagyonát elkobozták – hangzott el sok egyéb adat mellett a rendkívül gazdag, érdekes előadásban. Az orvosi szakosztály 1906-ban vált ki az EME termé- szettudományi szakosztályából. 110 éves tevékenysége kisebb-nagyobb megszakításokkal több szakaszban zajlott – sorolta az adatokat prof. dr. Péter Mihály akadémikus 110 év az orvostudomány, 140 év a tudományos ismeretterjesztés szolgálatában című előadásában. A tudomány gyors fejlődése (új gyógyszerek, terápiás eljárások, műtéti beavatkozások stb.) szükségessé tette, hogy 1906–1948 között 433 tudományos szakülést tartsanak, amelyeken 1034 előadás hangzott el. Ezek anyagát az Értesítőben tették közzé. Ezt a tevékenységet egészítette ki az említett időszakban tartott 18 vándorgyűlés, négy orvoskongresszus, két orvostovábbképző megtartása. Az 1990-es rendszerváltást követően a márciusban újraalakuló EME Orvostudományi Szakosztályának első ülése a marosvásárhelyi Vártemplomban volt. Működéséhez 1993-ben székházat biztosított az EME, 1998-tól Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztállyá (OGYSZ) bővült. Fő tevékenységét az évi rendszerességgel más-más helyszínen megtartott 26 tudományos ülésszak képezi, kreditpontos továbbképzővel. A szakosztályon belül tíz szakcsoport alakult és ugyancsak tíz területi csoport működik. Emlékülések szervezése, díjak, elismerések odaítélése, pályázatok kiírása, fórumok szervezése, a hasonló érdeklődésű intézményekkel folytatott közös tevékenység tartozik a szakosztály munkájába, amelyet a hetedik elnök vezet. A szakosztály százéves tevékenységéről a kerek évforduló tiszteletére 2006-ban Péter Mihály és Péter H. Mária adott ki egy gyűjteményes kötetet. Az OGYSZ jelentősen hozzájárult az orvos- és gyógyszerésztudomány anyanyelven való műveléséhez, Erdély magyar lakossága egészségügyi ismereteinek a bővítéséhez, a fiatal kollégák előmeneteléhez, a magyar orvosi nyelv ápolásához – zárta mondanivalóját az előadó. Az Orvostudományi Értesítő múltja és jövője A szakosztály kiadványának, az Orvostudományi Értesítőnek a történetét dr. Mezei Tibor, a folyóirat szerkesztője tekintette át, és vette számba a jövőbeli lehetőségeket. A Magyar Polgári Napilap különlenyomataként megjelenő kiadvány, amelyet dr. Hőgyes Endre szerkesztett, 1879-ben önállósult, és a későbbiekben csak az orvosi szakosztály munkájáról szólt. 63. kötete 14 éves szünet után, 1934-ben jelent meg, 1948-ban Csőgör Lajos és Miskolczy Dezső professzorok szerkesztették, majd egy évre rá az Igazságügyi Minisztérium rendelete alapján megszűnt. 44 év után, 1991-ben jelent meg a 64. kötet, és a 76.-nál kapta meg a B kategóriás akkreditációt a Tudományos Kutatási és Felsőoktatási Országos Tanácstól. 2015-től bevezették a szakdolgozatok digitális begyűjtését és lektorálását. Ma, amikor a tudományos világban fontos szempont egy szakfolyóirat nemzetközi jegyzése, továbbá az angol nyelven megjelentetett dolgozatoknak van esélye arra, hogy minél többen olvassák és nagyobb legyen az idézettsége, feltevődik a kérdés, hogy szükség van-e az anyanyelvi közlésre, és ilyen összefüggésben milyen szerepet tölthet be az Értesítő – fogalmazta meg a kérdéseket az előadó, majd hozzátette az igenlő választ is. Gyógyszerészek együttműködése Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya eredményes együttműködést folytatott a Magyar Gyógyszerésztudományi Társasággal (MGYT). Az elmúlt tíz év eseményeiről prof. dr. Gyéresi Árpád, az EME alelnöke számolt be. Az együttműködés intézményes formái a rendszerváltás után alakultak ki tapasztalatcsere, ösztöndíjak, szakdokumentációval való támogatás, előadói meghívások formájában. Az MGYT 2006-os alapszabályzatába belefoglalták, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elősegíti az ország határain túl élő magyar gyógyszerészek szakmai, tudományos fejlődését, akik tandíjmentességet élvezve a társaság tagjai lehetnek. A szakmai kapcsolatok fejlődése szükségessé tett egy együttműködési megállapodást, amit 2006-ban kötöttek meg. Alapelve a kölcsönösség, a kapcsolatok hatékonyságának a fokozása. Az eredmények nem késtek. Az OGYSZ évi tudományos ülésszaka plenáris ülésének mindig volt gyógyszerészeti tárgyú magyarországi előadója, továbbá a gyógyszerészek továbbképzésére meghívott és a szekcióülések keretében elő- adást tartó szakember is. Közülük többen könyv-, illetve pénzjutalmat ajánlottak fel a gyógyszerészetiszekció legjobb fiatal előadóinak, így például a Kopp Elemér-pályadíjat. Más akkreditált programok során is jól működtek a kapcsolatok: továbbképzés, gyógynövényismereti rendezvények, gyógyszerésztörté- net, gyógyszerészi gondozás. Az erdélyi szerzők írásai megjelennek a gyógyszerészeti szaklapokban, a magyarországi szerzők jelen vannak az Orvostudományi Értesítőben. Az MGYT lapja, a Gyógyszerészet nyomon követi a szakmai eseményeket, kitüntetéseket határon innen és túl. A fiatal erdélyi gyógyszerészek meghívást kapnak a fiatal szakemberek elő- adói versenyére, tanáraikat előadások megtartására kérik fel. Az eddigi eredmények a további folytatásra ösztönzik mindkét felet – zárta bemutatóját az előadó. Jubileumi ünnep 110 év az orvostudomány szolgálatában Egyed Ákos Mikó Imre életét és munkásságát mutatta be Az EME emblémája Az alapító szobra a Mikó-kertben Újító jellegű kutatások az 1960-as években Dr. Nagy Előd előadótanár, a MOGYE rektorhelyettese a prof. dr. László János kutatóorvos, az egyetem 1976-84 közötti rektora által vezetett munkacsoport kutatásainak eredményét vette számba, amit világviszonylatban is számon tartanak. Az úgynevezett szérum-hepatitist 1885-ben írták le először, a vírus azonosítását és leírását követően antigénjének felfedezéséért Baruch Blumberg amerikai professzor 1965-ben kapott Nobel-díjat. Az első oltóanyagot 1981-ben állították elő. A külföldi kutatásokkal párhuzamosan a marosvásárhelyi munkacsoport (Péter Mihály, Filep Győző, Bálint Ernő, Ábrahám Sándor, Almási Zsuzsanna, Both Juliánna, Sabău Monica) is jelentős eredményeket ért el a vírus sokoldalú és komplex vizsgálatában, mint a tenyésztés, elkülönítés, elektronmikroszkóppal végzett morfológiai elemzés, a vírus sejtkárosító hatásának és ellenanyagának a beteg ember vérsavójából való kimutatása, szíriai hörcsög immunizálása aktív és inaktivált vírussal. Újító jellegű kutatásaik, amelyek eredményét a Nature című folyóiratban közölték, kezdő lépéseknek számítanak az emberen használatos védőoltás előállítására. Mi lett volna, ha jobban odafigyelnek kutatásaik eredményére, és a fontosságának megfelelő támogatást kapnak? – tette fel a kérdést az előadó, majd hozzátette, hogy az egyetem dolgozóiként ma is büszkék lehetnek elődeik tudományos tevékenységére. Az idők változnak, és ennek megfelelően az EME-nek is változnia kell, az alapgondolatnak azonban – a tudomány művelése Erdélyben, magyarul – nem, ahogy az Értesítőről sem szabad lemondani – fogalmazott a szakosztály elnöke, majd arra kérte a résztvevőket, hogy egyperces néma csenddel adózzanak az eltávozott EME-vezetők és tagok emlékének.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Hol vagytok, temesvári magyarok?
Hatalmas érdeklődést váltott ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb riportkötetének temesvári bemutatója, amely Hol vagytok, temesvári magyarok? címmel jelent meg a nagyváradi Europrint Kiadónál. A közel kéttucatnyi hazai és vajdasági újságíró riportjaiból összeállt több mint 450 oldalas kötetet Rácz Éva MÚRE-elnök és Szűcs László, a kötet szerkesztője mutatta be a temesvári közönségnek az Új Ezredév Központban, a beszélgetést Bartha Csaba rádiós szerkesztő moderálta.
A szombat esti könyvbemutató résztvevőit Gazda István házigazda lelkipásztor köszöntötte, majd Rácz Éva beszélt a MÚRE legújabb riportkötet sorozatáról, amely 2014-ben indult az Időutazás Farnastól Zsobokig című, kalotaszegi témájú kötettel. 2015-ben jelent meg a besztercei szórványról szóló Nem magyarul magyarok című kötet és idén született meg a harmadik, eddig legterjedelmesebb Hol vagytok, temesvári magyarok? című riportkötet, amely a MÚRE újságíróknak a nagyvárosi szórványban szerzett tapasztalatait foglalja kötetbe. A terjedelmes könyv a 2016. július 8–10. között megszervezett temesvári MÚRE-riporttábor hozadéka, az ötletgazda nem más, mint a színházi bemutatókról, fesztiválokról elmaradhatatlan Simon Judit nagyváradi újságíró, aki a nagyvárosi környezetben van igazán elemében, akkor is, ha egy szórványközösségről kell írni.
Mi van a kötetben? Erről Szűcs László szerkesztő számolt be az olvasóknak, aki szerint a Brassóból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és a Vajdaságból érkezett újságíróknak az volt az első temesvári benyomása, hogy külföldön járnak. Az írott és az elektronikus sajtó jeles képviselői felosztották egymás közt a „vadászterületeket”: a város múltja, történelme, egyházak, kultúra, művészetek, oktatás, helyi személyiségek, intézményemberek vagy a hétköznapok hősei (pincér, nyugdíjas, szállodai dolgozó, önkéntes stb.). Az újságírók nyomába eredtek a multikulturalizmus, a bánsági soknyelvűség mítoszának és mai valóságának, felkutatták a székely gyökerekkel rendelkező temesváriakat, de szó esik a kötetben a művészeti élet sajátos helyi fejlődéséről, az anyanyelv oktatásának és színháznak, a kulturális intézményeknek a kulcsszerepéről a szórványban. A temesvári magyarságról szóló különleges kötet szerzői: Ambrus Attila és Ambrus Melinda (Brassói Lapok), Antal Erika (maszol.ro), Bakó Zoltán (Vásárhelyi Hírlap), Bodolai Gyöngyi (Népújság), Bögözi Attila (Erdélyi Riport), Deák Gyöngyi (Kolozsvári Rádió), Farkas-Ráduly Melánia (Nőileg Magazin), Gáspár Sándor (Marosvásárhelyi Rádió), Kemenes Henriette nagyváradi költő, kulturális újságíró, Kovács Péter és Prózsa Lilla-Zsuzsanna egyetemi hallgatók (BBTE), Maksay Magdolna (Kolozsvári Rádió), Martinek Imre (Hét Nap, Vajdaság), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió), Sarány István (Hargita Népe), Simon Judit (Erdélyi Riport), Szekeres Attila (Háromszék), Szucher Ervin (Krónika) és Tóth Lívia (Hét Nap, Vajdaság).
A riportkötet címét provokálónak, figyelemfelkeltőnek szánta a kötet szerkesztője, de ugyanakkor azt a realitást is tükrözi, hogy a temesvári utcán csak elvétve hall magyar szót az ember, és csak előzetes tájékozódás, hosszas előkészítés nyomán találtak riportalanyaikra a messzi földről érkezett újságírók. „A teljesség igénye nélkül, de a hitelesség igényével igyekszik ez a könyv megmutatni legalább néhány vonását e város arcának, Temesvár sokarcúságának” – mondja a kötet előszavában Szűcs László. A kötetbe becsúszott néhány apró pontatlanság, ami nem meglepő, viszont megbocsátható, hiszen a riporttábor résztvevői közül sokan először jártak életükben Temesváron. A színes és fekete fehér fotókkal illusztrált Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet 25 lejbe kerül, és bárkinek ajánlom, akit érdekel a temesvári magyar közösség múltja és jelene, épített öröksége, intézményei, örömei és bánatai, mindennapos küzdelmei.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Sepsiszentgyörgyön ünnepelt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 25 év az anyanyelv szolgálatában
25 évvel ezelőtt, 1991. december 14- én a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében 84 küldött írta alá a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító dokumentumát. Ezt megelőzően a marosvásárhelyi Vártemplomban felröppent gondolattól a ma jól működő szervezetig, amely eredményesen fogja át, szervezi és a megérdemelt elismeréssel jutalmazza a romániai magyar pedagógusok és diákok munkáját, hosszú volt az út. Tele munkával, nehézségekkel, akadályokkal, de eredményekkel, emlékezetes pillanatokkal, ünnepekkel is. Ilyen tartásos, színvonalas, építő gondolatokban és művészi élményekben gazdag rendezvény volt az elmúlt negyedszázadra visszatekintő jubileumi megemlékezés, amelyet az alapítás színhelyén december 9-én világi és egyházi méltóságok, elöljárók, pedagógusok részvételével tartottak.
Ne politizálj, építkezz! Látványos kezdetként Sepsiszentgyörgy középiskolái vonultak be az iskolazászlóval a helybeli Művészeti Líceum fúvós kvintettjének játékára. A tágas konferenciatermet megtöltő több mint háromszáz résztvevő együtt énekelte a Szózatot Lőfi Gellért igazgató tanár orgonakíséretével. Szabó Margit műsorvezető felvezető szövege után a meghívottakat, vendégeket, támogatókat, együttműködő partnereket és a házigazdákat Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke köszöntötte. „Ne politizálj, építkezz! – idézte Bethlen Gábor fejedelem cselekvésre ösztönző szavait, majd kiemelte, hogy az eltelt 25 év a szolgálat, az építkezés, a küzdelem, a magyar nyelvű közoktatás minőségi fejlesztése érdekében végzett munka időszaka volt. Az érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító kezdeti szerepvállalást a sokkal aktívabb, szerteágazóbb cselekvésvállalás évei követték, kínálkozó lehetőségekkel, szakmai kihívásokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Mindezt a jubileumi eseményre készített kiadvány és a képernyőn pergő képek bizonyították. A további cél, hogy a romániai magyar gyermekek egy jól működő, fejlődő minőségi oktatási rendszer keretében tanulhassanak. Ennek érdekében minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni, az oktatásügy minden szereplőjének minden szinten vállalnia kell mindazt, amit tudása, tehetsége, társadalmi és szakmai helyzete lehetővé tesz – hangsúlyozta az elnök. Más a feladata, a felelőssége, mások a hatáskörei az oktatáspolitika és az oktatási hatóság képviselőinek, az RMPSZnek – mint civil szakmai, érdekvédelmi szervezetnek –, a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek. És más a feladata az anyaországnak. E területek folyamatos együttműködését kell megvalósítani a közös ügy, a romániai magyar oktatás megmaradása és fejlődése érdekében. Dr. Kondor Ágota, a vendéglátó iskola igazgatója az embert formáló pedagógus személyiségének fontosságára hívta fel a figyelmet, és kívánt erőt, kitartást ahhoz a munkához, amit Németh László a természet nyers gyémántjának szép vigyázattal való csiszolásának nevezett. Szobor Apáczai Csere Jánosnak Dr. Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke, a szövetség alapító tagja a kezdetekre emlékezett, majd azt javasolta, hogy állítsanak szobrot Sepsiszentgyörgyön az erdővidéki születésű első nagy erdélyi pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak, ami egyben főhajtást jelentene a mindenkori névtelen tanító előtt is. A vendéglátó város polgármesterének beszédét Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta. Antal Árpád a gondokat vette számba: iskoláinkat visszaállamosítják, az egyházi javakat nem szolgáltatták vissza, a székelyföldi diák, bármennyire is szeretné megtanulni a román nyelvet, a jelenlegi helyzetben képtelen rá, a pedagógusok egyik fizetéstől a másikig élnek, anyanyelvünkön továbbra sem működik önálló fakultás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Többek között ezekért a megoldandó kihívásokért van szükség az összefogásra és egy olyan megbecsült szakmai szervezetre, ami egy biztos pont és kapaszkodó a pedagógusok életében. Óvodafejlesztési program indul Az elmúlt 25 év alatt az RMPSZ az erdélyi magyarság megmaradásának fontos alappillére tudott lenni, megvalósítva az összefogást az anyanyelvű oktatás ügyéért. Szakmai konferenciákat, továbbképzéseket, versenyeket szervezett, összekovácsolva a pedagógusok által a magyar iskolákat – értékelte a szövetség munkáját Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára, a rendezvény fő- védnöke. Kiemelte Lászlófy Pál István, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnökének érdemeit, akinek tevékenységét nemrégiben a Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki. A magyar állam és az RMPSZ eredményes partnerségét jelzik a közösen végrehajtott sikeres projektek, mint a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, amely 29 helyszínen 44 pedagógus bevonásával csaknem 2000 gyermek számára biztosítja az anyanyelvű oktatást, továbbá a szakképzési terv megvalósítása 39 szakképző intézmény tanműhelyének és tangazdaságának kialakításával, felújításával. Potápi Árpád egy újabb nagy projektről szólt, amelyben számítanak a szövetség közreműködésére. A magyar kormány a jövő évtől indítja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot a bölcsődék támogatásával egyetemben. A program keretében Erdélyben 900 millió forintból 200 játszótér kialakítására kerülhet sor, 300 millió forinttal az óvodák eszközfejlesztését, 227 millió forinttal a módszertani fejlesztésüket támogatják. A 17 milliárdos óvodai programot két hete fogadta el magyar kormány. Beszédének zárómondatában születésnapi ajándékként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága részéről egy emlékplakettet és a vele járó egymillió forintot ajánlotta fel a szövetségnek informatikai fejlesztésre, további hárommillió forintot pedig az Apáczai Csere János-szobor felállításához. Az egy évszázaddal ezelőtti kiemelkedően jól szervezett, jó teljesítményt nyújtó magyar oktatási erőtér visszaállítására dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának miniszteri biztosa a Kárpát-medencei pedagógusszervezeteknek, köztük az RMPSZ-nek is az együttműködés lehetőségét ajánlotta fel. Az Európai Unió támogatásával induló hétmilliárd forintos operatív program az emberi erőforrás-fejlesztésre irányul az oktatás területén. Versenyképes oktatás Az RMPSZ ráérzett arra, hogy létünk alapját jelenti a versenyképes anyanyelvi oktatás, és az oktatási hálózat újragondolását, újraalakítását tűzte ki célul, megszervezte az oktatási központokat, a pedagógusok továbbképzését, a tehetséges diákok gondozását és mindazt, ami az oktatási rendszer megerősödését szolgálja – mondta Király András, a román közoktatási minisztérium államtitkára, aki tíz éven át a pedagógusszövetség Arad megyei szervezetének az élén állt. Ma a 117 középiskolából, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, 74 önálló jogi személyiségként működik, 1400 iskolában van valamilyen szintű magyar nyelvű oktatás, és 10.000 pedagógus dolgozik a rendszerben – sorolta az államtitkár, majd a Bethlen Gábor idézet kapcsán kifejtette, hogy az érdekvédelemnek, a politizálásnak és a cselekvésnek össze kell fonódnia. Különösen ma, amikor visszaköszönnek az 1990-es évek, még nagyobb szükség van az összefogásra annak érdekében, hogy jól szervezett oktatási hálózatunk elnyerje a kezdettől óhajtott ön- állóságát. Ha a diák jól érzi magát, nem szorong, magabiztos és életvidám, akkor szívesen jár iskolába. A tanár–diák kapcsolat javításának a feltétele, ha a pedagógusok alkalmazzák a tanulók jogállására vonatkozó szabályzat elő- írásait, és ezáltal befolyásolhatják a jövő nemzedék hozzáállását a munkához – hangzott el a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét képviselő bolyais diák, Bucur Tamás köszöntőjében. Sajnos nem tudja azt az örömhírt bejelenteni, hogy megszűnik az iskolai tanterv és tananyag, és a diákra szabják az oktatást, mint azokban az országokban, ahol a nemzetközi felmérés a legjobb eredménnyel járt. Ahogy azt a hírt sem közölheti, hogy némely ázsiai országhoz hasonlóan (ahova gyakran küldenek), Romániában is a nemzeti jövedelem 20-24 százalékát fogják az oktatásra fordítani, bár jelenleg a megígért 5-6 százalékot sem teljesítik – mondta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Beszédének végén az Apáczainak tulajdonított szavakkal biztatta a jelenlevőket, miszerint lerombolhatják egy népnek a templomait, megszüntethetik az iskoláit, de ha a lelke erős marad, ismét naggyá lehet. Majd ismertette ajándékát, miszerint Gullyás Beatrix és tanára, Szolláth Hunor egy kétnapos brüsszeli jutalomkiránduláson vehetnek részt. A meghátrálások nem hozhatnak megoldást Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvözletét Sándor Krisztina ügyvezető tolmácsolta. Tőkés László kiemelte a történelmi egyházaknak és a magyar élet legszélesebb pászmáját felvállaló RMPSZ-nek az iskolaügyünk képviseletében és fenntartásában vállalt szerepét a társadalmi visszarendeződés mostoha körülményei között is. Az elmúlt 25 év közös tanulságának nevezte, hogy a félig véghezvitt dolgok, a szépítőleg kompromisszumoknak nevezett meghátrálások nem hozhattak megoldást gondjaikra, az igazi talpra állást és kiteljesedést az intézményes autonómia megvalósulása biztosíthatja. A beszéd végén bejelentette, hogy Lászlófy Pált az EMNT Kós Károly-díjával tüntetik ki januárban Nagyváradon. A nemzetstratégia legfontosabb sarokköve, a mai világ kihívásaihoz igazodó, a használható és felelősséggel párosuló, mindenki számára elérhető minőségi magyar oktatás a közösség boldogulásának a feltétele. A pedagógus tehet azért is, hogy az egyéni érvényesülés csábító lehetőségei ellenére tanítványai az itthon maradást válasszák – hangsúlyozta a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Gáll Hajnalka tiszteletbeli konzul. A jól működő távoktatásos pedagógusképzésben és továbbképzésben, konferenciák szervezésében, az iskolai támogatásokban, a tanulócserékben, tanulmányutak szervezésében nyújtott segítség révén az RMPSZ egyik fontos együttműködő partnere volt az egri Eszterházy Károly Egyetem, amelynek rektora, dr. Liptai Kálmán Csaba a szövetség elnökét és tiszteletbeli elnökét a volt főiskola egyetemmé nyilvánítása alkalmával kiállított emlékéremmel tüntette ki. A Kárpát-medencei társ-pedagógusszövetségek és egyesületek nevében Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a nagy testvért, a következő szavakkal: „a határokon túl addig van jövője a magyar nyelvnek, amíg beszélői fontosnak tartják az átörökítését szülőről gyermekre, amíg hisznek abban, hogy boldogulásuk eszköze lehet, amíg nem hajlandók sem lelket, sem hazát cserélni”. Jókai Tibor átnyújtotta a szlovákiai pedagógusszövetség díszoklevelét és ajándékát, majd ezt követően a kárpátaljai, vajdasági, észak-bácskai, horvátországi szervezetek is átadták ajándékukat a szövetség vezetőinek. Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke végigtekintett az úttörés időszakán, amikor az önálló magyar oktatási rendszer létrehozásának rendelték alá tevékenységüket az alázat és a szolgálat jegyében. Az akarat megvolt, de le kellett győzni az akadályokat. Ezért a kitartó munkáért köszönetet mondott az alapítóknak, a különböző szintű vezetőknek, a szervezet minden tagjának. Megköszönte az anyaország és oktatási intézményeinek támogatását, ami a jövőben is kulcsfontosságú lesz. Beszédét Márton Áron szavaival zárta: „Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlásához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségével intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett”. Az ünnepségen a vargyasi Borbáth Károly történészt, könyvtárost, pedagógust a szövetség post mortem RMPSZ-díj arany fokozatával tüntették ki, amit a róla elnevezett vargyasi általános iskola igazgatója vett át. Az Örökség mozgalom erdélyi nagykövete, Kelemen Éva bemutatta a mozgalom videoklipjét, és annak népszerűsítésére kérte a jelenlevőket. A 25 évforduló alkalmával az RMPSZ emlékplaketteket és emlékérmeket adott a szövetség támogatóinak, intézményeknek, magánszemélyeknek, politikai pártok és alakulatok vezetőinek, a történelmi egyházak képviselőinek, a megyei és területi szervek vezetőinek és az általuk előterjesztett pedagógusoknak. A díjazottak magas száma miatt – 94 plakett, 500 emlékérem, 2310 emléklap – az ünnepségen az anyaországi és hazai támogató intézményeknek és személyeknek adták át az elismerés és köszönet jelét. A pedagógusok a megyei szervezetek által szervezett rendezvényeken vehetik át az elismerést. Megyénkből Tőkés András alapító társelnök, az RMPSZ megyei szervezetének volt vezetője, Horváth Gabriella jelenlegi elnök és Szolláth Hunor, a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója kapott emlékérmet, Kilyén Ilka színművésznő, aki Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét adta elő vastapsot kiváltó átéléssel, a megyei szervezet javaslatára a támogatóknak járó emlékplakettet és emléklapot kapott, akárcsak e sorok írója, az RMPSZ 25 éves tevékenységét végigkövető tudósításaiért. A beszédek közötti színvonalas műsorban fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, népdalt énekelt SteckbauerHanzi Réka, csángó dalokat adott elő Nyisztor Ilona és Vaszi Levente, verset mondott Incze Melinda és Turbuk Mária, fellépett a Székely Mikó Kollégium kiváló néptánccsoportja. Az ünnepséget Zelenák József esperes, evangélikus püspökhelyettes áldása és a Himnusz zárta
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)

A talajtantól a magyar nyelvű szakemberképzésig
Ezzel a címmel jelent meg nemrégiben dr. Jakab Sámuel könyve, amely búcsút jelent életének egy fontos fejezetétől. Attól a 23 évtől, amelyet az erdélyi magyar nyelvű főiskolai kertészeti képzés megalapozásának, kibontakozásának és irányításának szentelt, és amely alatt hozzájárult a Sapientia EMTE okleveles kertészmérnöki szakának beindításához. A 85 éves tudományos kutató, népszerű szakíró, az erdélyi talajok kiváló ismerője rendkívül gazdag életművének fontosabb eseményeit próbáltam meg egy hosszú beszélgetés nyomán összefoglalni. 
– Bevezetőként kanyarodjunk vissza a múltba! Az egyik legemlékezetesebb vidéki utamra Jakab Sámuel tanár úr ösztönzésére, az ő kíséretében és hozzáértő magyarázatát hallgatva mentem el. Megható volt látni ragaszkodását a Nádasi-patak keskeny völgyében fekvő kicsi faluhoz, Pipéhez, ezért először is e szoros kapcsolat eredetéről kérdeztem.
– Szásznádason születtem 1931-ben. Dédapámnak Nádason és Héturon volt birtoka. Nagyapám, aki a dicsői járás főszolgabírója volt, Nádason lakott, édesapám ott jött a világra. Székely gyökerekkel (Homoródalmás, Szentábrahám) rendelkező szüleim unitárius vallásúak voltak, ezért a Nádassal szomszédos Pipe unitárius egyházához tartoztunk.
– A szászok lakta faluban járt-e iskolába? 
– Édesapám szerette volna, hogy németül tanuljak, de amikor iskolakötelessé váltam, a német nyelvű felekezeti iskolában nem indult osztály, így a román tannyelvű állami iskolába kerültem, ahol kijártam a négy elemit. Abban az időben Nádas Dél-Erdélyhez tartozott, ahol csak két magyar gimnázium működött. A négy elemi után apám a nagyenyedi református kollégiumba szeretett volna beíratni, de éppen akkor nem indult ott sem évfolyam, s unitárius vallásom miatt a brassói római katolikus gimnáziumban is visszautasítottak. Édesapám az erzsébetvárosi román iskolában próbálkozott, de oda sem akartak felvenni, csak miután gyermekkori iskolatársa, a nádasi származású polgármester szólt az érdekemben. Öt éven át az erzsébetvárosi Timotei Cipariu főgimnázium diákja voltam. Mivel szerettem volna már végre magyarul tanulni, a tanügyi reformot követően Marosvásárhelyen a 2-es számú fiúlíceummá átalakított volt református kollégium kilencedik osztályába felvételiztem. 
– Hogyan sikerült a váltás?
– Már a jelentkezésnél, aztán a felvételi vizsgánál is gondok voltak. Magyarul otthon tanultam meg írni-olvasni, ezért a helyesírás nem ment a legjobban. Bár matematikából meg kellett kérdeznem a kulcsszavakat, végül jó jegyet kaptam. A magyar írásbelin kitűnő erzsébetvárosi franciatanárnőm összefoglalóját fordítottam le francia nyelvből. A szóbeliken is túlesve a 140 jelöltből bekerültem a 40 fiú közé, akiknek sikerült a felvételi vizsgája. Bentlakóként osztálytársaimtól tanultam meg a magyar helyesírást, cserében segítettem őket a román nyelv tanulásában. Az érettségi vizsgán már nem voltak problémáim. 
– Említette, hogy az egyetemi felvételi sem ment gördülékenyen.
– 1951-ben apám kuláksága miatt azt sem engedték, hogy vizsgára álljak. A tanulás helyett három év és három hónap katonaság következett Lupényban munkaszolgálatosként. Egy jóérzésű bánsági katonaorvosnak köszönhetem, hogy az érettségizett fiúkkal együtt felmentett a föld alatti munka alól. Az anyagraktárhoz és a fatelepre kerültem, ez idő alatt elvégeztem egy hat hónapos villanyszerelői, majd egy villanyszerelő-mesteri tanfolyamot, és később a bányavállalatnál villanyszerelőként dolgoztam. Még katonaruhában mentem el az újabb felvételi vizsgára a Victor Babeş Egyetem földtan-földrajz karának hidrológia szakára, amit már a kezdetektől átalakítottak fizikai földrajz szakká. Harmadéves koromban talajtanra és geomorfológiára szakosodtam.
– Mi indokolta a választását?
– Időközben megkedveltem a geomorfológiát, domborzattant, felszíntant. Ebben nagy szerepe volt dr. Bulla Béla Általános természeti földrajz című könyvének, ami egy kiválóan szerkesztett didaktikus kiadvány. Ebből készültem a geomorfológia-vizsgára. Annyira megszerettem Bulla Béla könyvét, hogy attól kezdve elköteleztem magam a geomorfológia és talajtan mellett. 
– Mi történt az egyetem elvégzése után?
– A Kolozsvári Területrendezési és Talajtani Hivatalhoz kerültem talajtani szakértőnek. Négy hasonló vállalat volt az országban, amelyek 1962-ben megszűntek, és a tartományonként létesítettek hasonló profilú hivatalokba osztották szét a négy központ szakembereit. 12-en választottuk Marosvásárhelyt, én voltam közöttük az egyedüli talajtanos. Nekem kellett az új vállalatnál létrehoznom és megszerveznem a talajtani osztályt. 
– Mi volt a feladata?
– A mezőgazdasági területek, talajok feltérképezése.
– Hol van a legjobb talaj megyénkben?
– Körvélyfája és Gernyeszeg területén a Maros első teraszán, valamint a Kis-Küküllő mentén Sövényfalva és Ádámos között, szintén a folyó első teraszán.
– Miért jók ezek a talajok? 
– Elsősorban a szemcseösszetételük, kötöttségük miatt. Középkötöttek, nem túl agyagosak és nem túl homokosak sem. Jó a víz és a levegő mozgása bennük. A jól szellőző, jó mikrobiológiai élettel ellátott talajoknak nagyon jó a tápanyagfeltáró képességük, és könnyen művelhetőek.
– Gondolom, hogy a talaj minősége ma is nagyon fontos annak, aki jó termést szeretne elérni. Ismerik-e, tudják-e vidékenként, hogy hol mit érdemes termeszteni?
– Vannak évszázados tapasztalatok, de tudni kell azt is, hogy egy-egy falunak 30-40-féle talaja is lehet. A Mezőség déli-délnyugati kopott, kopár lejtői például mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, legfeljebb hüvelyes takarmánynövényt lehetne ott termeszteni, ami jól hasznosítja a meszes, kopár talajokat. Az északi és keletre néző lejtők hosszan elnyúlóak, és fekete, nagyon kötött, agyagos a talajuk. Nemcsak a sárga föld agyagos, a fekete is lehet az. Ahhoz, hogy a növény fel tudja venni a tápanyagot, minél morzsásabb talajra van szüksége.
– Mi volt a feladata a talajtani hivataloknak? Tanácsot adtak a „kollektív gazdaságoknak”?
– Eleinte községenként készítettük a talajtanulmányt és -térképeket, amelyek tartalmazták, hogy bizonyos növényeket hol jobb termeszteni. Hasonlóképpen a talaj javításának lehetőségeit is. Tanácsot adtunk, hogy melyik talajt mikor nem szabad, és mikor a legjobb szántani, hol, mikor kell például mélylazítást végezni, és hol nem. Mindezeket elmondtuk, leírtuk, ami minden téeszhez, állami gazdasághoz eljutott.
– És figyelembe vették?
– Nem mindig, mert parancsra kellett termelni, kampányok voltak. Ebben az időben sokat mérgelődtem, mert értelmetlen utasítások jöttek Bukarestből, én pedig próbáltam a saját belátásom szerint cselekedni, amiből sokszor kellemetlenségeim származtak.
– Jelenleg számíthat-e ilyen tanácsadásra az, aki tudományos szempontok alapján szeretne nagyobb területen gazdálkodni?
– Néhány hivatal működik még, de a felszerelésük nem mindig megfelelő, és a szakemberek száma is kevés.
– Visszaemlékszem, hogy a rendszerváltás után milyen kitörő örömmel vettük birtokunkba nagyszüleink egykori földterületeit, és ma kiderül, hogy képtelenek vagyunk gazdaságosan megdolgozni. Hogyan látta a rendszerváltás után, és hogyan látja ma a mezőgazdaság helyzetét Erdélyben, ahol egyre több a parlagon hagyott terület? 
– Annak idején sokat hadakoztam, hogy hagyják egyben a földeket, a gépeket, a felszerelést, és válasszanak egy szakembert, akiben megbíznak. A szakszerű közös műveléssel és értékesítéssel sokkal többre mentek volna. A korszerű új agrotechnikát nem lehet nadrágszíjparcellákon folytatni, a gépeket nem lehet kihasználni, a vegyszerezést elvégezni, mert egyik keskeny csíkban egyféle növény van, amelynek vegyszerezése árthat a másiknak, s ilyen helyzetben nem lehet korszerűen gazdálkodni. Az eredmény a megműveletlenül maradt területek, amit előbb-utóbb elkótyavetyélnek, s újra kialakul a nagybirtok. A válasz az volt, hogy hagyjam a kommunista prédikációkat, holott, ha nem volna az EU-s támogatás, ma még elkeserítőbb lenne a helyzet. 
– Közismert, hogy a későbbiekben egy új szakma, az oktatás vette át a főszerepet Jakab Sámuel életében. 
– A Gyümölcstermesztő és Kísérleti Állomáson töltött tíz év után, ahol talajjavító főmunkatársként dolgoztam, 1993-as nyugdíjazásomat követően kezdtem el óraadó tanári tevékenységem. Tíz évig a Dimitrie Cantemir Egyetem földrajz-történelem karán tanítottam, 1994-től a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz, geológia és ökológia szakos hallgatóinak oktattam magyar nyelven a talajföldrajzot, talajtérképezést, talajjavítást.
– Erre az időszakra esik az újabb kihívás, amely a korszerű mezőgazdálkodás egy másik fontos feltételére, a magyar nyelvű szakemberképzésre vonatkozott. 
– Az 1989-es változások után a magyar nyelven végzett agrárszakemberek közül alig maradtak néhányan. A magyar középiskolában érettségizett székelyföldi fiatalok közül kevesen mertek román tannyelvű egyetemre felvételizni. Mivel korszerű mezőgazdaságot elit szakemberek nélkül nem lehet végezni, szükség volt egy olyan csapatra, amely az irányító szerepet vállalja. Hamar világossá vált, hogy az állami oktatás keretében a magyar nyelvű képzés bevezetésére hiába várunk, és az sem ígért biztos jövőt, hogy magyarországi egyetemekre küldjük tanulni a fiatalokat. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) nagyenyedi tanácskozásán vetődött fel, hogy oktatókat hívjunk meg Magyarországról. Ahogy az is, hogy olyan szakembereket kellene képezni, akik kis területen, nem túl költséges befektetéssel hamar megtérülő vállalkozásba foghatnak, és gyors látszata van a munkájuknak. A kertészet ígérkezett a legelérhetőbbnek, ezen belül a zöldség- és dísznövénytermesztés. Székhelyül olyan települést kerestünk, ahol hagyománya volt a gazdasági oktatásnak, így esett a választás Nyárádszeredára.
– A sikertelen próbálkozások után a szavahihető partnert is megtalálták. A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem vállalta a kihelyezett tagozat létrehozását.
– Dr. Bálint János dékán Halász Péterné Zelnik Katalint, a KÉE Gyógynövény Tanszékének adjunktusát bízta meg a nyárádszeredai központú erdélyi távoktatás szervezésével, a tanrend kidolgozásával, az oktatás irányításával és a működéséhez szükséges anyagi háttér előteremtésével. Hároméves időtartamú kertészeti üzemmérnök- (főiskolai) képzésnek indult a KÉE (majd jogutódjai, a Szent István Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem) határon túli kihelyezett levelező tagozata Nyárádszeredában. Az indítványozó RMGE Maros megyei szervezetének oktatási felelőseként rám bízták a szervezéssel és a képzés vezetésével járó feladatokat, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy nem volt könnyű itthon szakembereket találni, de végül is sikerült. 
Összesen 23 évfolyam végzett, és az oktatás keretében megfordult 1200 hallgatóból 461-en kaptak oklevelet. A cél az volt, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, s ez 437 esetben sikerült is. Mivel az oktatásban való részvétel nem volt korhatárhoz kötve, és péntek déltől vasárnap délig tartott, járhattak olyanok is, akik dolgoztak, családosok voltak. 
– A végzettek közül körülbelül hányan gyakorolják a mesterséget?
– A 2016. február 10-i adatok szerint az ismereteit hasznosítani tudó szakmában 385-en, a végzettek 83,5 százaléka dolgozik. Tanulmányait folytatja 35 (mesterizik, doktorál, a Sapientián oktat). A képzés fenntartásához a támogatást mindvégig magyarországi alapítványoktól, később az oktatási, majd új nevén az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptuk. 
– Milyen volt a színvonal?
– Nagyon vegyes, ezt bizonyítja a nagy lemorzsolódás. 23 évnyi tapasztalat szerint az idősebb hallgatók lényegesen jobban teljesítettek. Ennek két oka volt, egyrészt céltudatosan jöttek, hogy tökéletesítsék magukat a szakmában, új, korszerű módszereket tanuljanak. Határozottan érződött, hogy jobb volt a középiskolai felkészültségük, mint a frissen érettségizetteké, akik úgy gondolták, hogy Szeredában könnyebben oklevélhez juthatnak. Amikor szembesültek a valósággal, abbahagyták, vagy az első téli vizsga idején kiestek. Az utóbbi két-három évben megcsappant az idősebbek száma, akik a javát képezték a hallgatóknak. Ezért, ha nem kényszerítenek, akkor is abba kellett volna hagyni a képzést. 2016 januárjában államvizsgázott az utolsó évfolyam, február 9-én 15-en vették át a diplomájukat Budapesten – mondja nosztalgiával a hangjában Jakab Sámuel, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara vezetőségének a felkérésére megszervezte és 2002-ben beindította az okleveles kertészmérnöki szakot az egyetemen is. 
Az alaposan megszerkesztett könyvből és szavaiból is kiderül: örömmel tölti el oktatásszervezői és oktatói munkájának eredménye, amikor a virág- és zöldségpiacon, a gombatenyésztők, borászok között volt tanítványaik munkáját, eredményeit veszi számba, amiről az elmúlt évek nyárádszeredai kiállításain is bárki meggyőződhetett. 
Tudományos munkásságának eredményét hat talajtani szakkönyv jelzi. Nagyon értékes a Füleky Györggyel közösen szerkesztett Környezetvédelem, talaj címet viselő fogalomtár, amely hat nyelven tartalmazza a talajjal kapcsolatos fogalmakat. Társszerzőként is több könyvet jegyzett, öt egyetemi jegyzetet készített, közel száz szakdolgozatot, 250 tudománynépszerűsítő írást közölt.
Dr. Jakab Sámuel 2002-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Munkásságát 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével értékelte a köztársasági elnök. Megkapta a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának legmagasabb elismerését, a Pro Facultate Horticulturae kitüntetést, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának emléklapját és a címzetes egyetemi docens címet, a Gróf Mikó Imre-emlékérmet az EME megalakulásának 150. évfordulója alkalmából, a Nyárádmentéért érdemelismerést, 2000-ben Szásznádas község díszpolgárává avatták. 
– Hobbikertje volt-e Jakab Sámuelnek, ahol az elméletet a gyakorlatban is kipróbálhatta volna? – kérdezem befejezésképpen. 
– Nem, soha. Éva, a feleségem vágyott rá – mondja, amire érkezik is a biológia-földrajz szakos tanárnő válasza: amikor kertet szeretett volna, anyagilag nem volt rá lehetőségük, amikor már megengedhették volna, akkor a férje nem ért rá a sok munka mellett a kerttel is foglalkozni. Kérdésemre hozzáteszi, hogykét fiuk közül az egyik informatikusként környezetvédelemmel foglalkozik, a másik építőmérnök. 
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)

Visszatekintő egy hosszú, értékes életműre
Teljesítménye Kárpát-medencei és talán szélesebb körben is egyedülálló vagy nagyon ritka. Dr. Dienes Sándor Lajos, a MOGYE gyémántokleveles nyugalmazott tanszékvezető munkaorvostan-professzora 2017-ben tölti be 92. életévét. Előrehaladott kora ellenére a leghűségesebb tanárként 25 éve óta folyamatosan oktat és diplomadolgozatot vezet a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Főiskolán, amelynek sorsát kezdettől fogva a szívén viseli.
Díjak, elismerések
Fél évszázados egyetemi oktatói, klinikaalapítói és gyógyítói, valamint a munkaorvostan területén nemzetközileg is elismert tudományos munkásságáért, továbbá a marosvásárhelyi vívósport fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért az elmúlt év során három nagyon jelentős elismerésben részesült. Márciusban Dienes professzor életművét Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el, amit a csíkszeredai főkonzulátuson dr. Zsigmond Barna-Pál főkonzul adott át. 
Májusban a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-éremmel tüntette ki, amellyel – az MTA köztestületének külső tagjaként – a magyar tudományosságért kifejtett eredményes tevékenységét ismerték el. Az Arany János-érmet prof. dr. Lovász László, az MTA elnökének a jelenlétében vette át.
„…A romániai magyar egészségügyi szakképzés doyenje tudományos életművével jelentős mértékben járult és járul hozzá még ma is a foglalkozási betegségek megelőzéséhez és gyógyításához, valamint ahhoz, hogy Erdélyben az ápolók a magyar nyelvű betegekkel saját anyanyelvükön tudjanak beszélni” – olvasható a díjazottakról szóló füzetben.
A harmadik különleges elismerés a munkásságáról és életéről szóló könyv, amelynek szerzője prof. dr. Vincze János biofizikus, magyarországi és külföldi egyetemek vendégprofesszora, aki kiválóan ismeri az erdélyi orvoslás és a MOGYE történetét. 
„Dienes Sándort, a tudóst óhajtom jellemezni a maga különleges, egyedülálló egyéniségével, akinek szelleme folyton nyughatatlanul lobog…, akinek szakmai felkészültségét pár szó beszélgetés után magában elismerni mindenki kénytelen, aki otthon van nemcsak a maga szűkebb szaktudományában, hanem a régi polihisztorok mintájára minden egyéb területen” – jellemzi a könyv szerzője. Amikor a kettőjük közötti ismeretségről érdeklődöm, kiderül, hogy gyökerei prof. dr. Koch Ferenchez, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem atomfizika professzorához vezethetők vissza, aki a szerzőnek tanára, Dienes Sándornak pedig osztálytársa, padtársa volt a kolozsvári piarista gimnáziumban, amely 1944-ben Zágoni Mikes Kelemen nevét viselte.
EgertőlKolozsvárig
Lakásában, amely életének eseményei és tudományos munkásságának eredményei mellett a képzőművészet, a zene, az utazások iránti szeretetéről, átfogó műveltségéről, a sportban elért sikerekről tanúskodik, újra visszatekintettünk a kilencven év meghatározó történéseire, amelyekről a Hány ember Ön, professzor úr? című interjúkötet megírásakor vallott. A decemberi beszélgetésünk során elhangzott adatok mellett ebből is válogattam néhány kérdést és feleletet.
Családjának története is érdekes. A felvidéki származású nagyapának, aki Eger tiszteletbeli tűzoltóparancsnoka volt, és az egri érsek építészeti tanácsadójaként járta be Erdély templomait, úgy megtetszett Kolozsvár, hogy frissen nősült fiának azt tanácsolta: ott telepedjen le. Aki szót fogadott, és a Bécsben tanult mesterség birtokában jól menő autókarosszéria-műhelyt működtetett a kincses városban. 1925-ben kései második gyermekként született meg fia, Dienes Sándor, aki édesapjáról 2012-ben így vallott:
– Általános műveltségben, emberségben sokat köszönhetek neki, s a német nyelv galíciai tájszólására is ő tanított meg. 
Kiváló memória és rendkívüli sportszeretet
A beszélgetés során felidéztük, hogy rendkívüli memóriája miatt csodagyermeknek tartották, lexikonnak nevezték el az iskolában. A második gimnazista, 12 éves Sándorról a Keleti Újság 1938. április 9-i számában dr. Horosz Béla írt elismerő cikket. Az alacsony termetű, vézna kisfiú, aki ezer labdarúgó nevét ismerte, és a nagyobb válogatott mérkőzéseket részletesen fel tudta idézni, gátfutó rekorder, magas- és távolugró, szenvedélyes vívó, teniszező, a labdarúgásban középcsatár és kapus volt, olvashatjuk a hajdani újságcikkben, amelynek szerzője a világ legkisebb sportújságírójának és rádióriporterének nevezte a sportban a nála nagyobbakkal is elbánó kisfiút. 
– Ma is emlékszem, ahogy Nyírő József biztatásképpen (hogy írót, újságírót nevelnek belőlem) megsimogatta a fejem, s nagy élmény volt számomra, amikor gyermekként példaképemnek, a Kolozsvárra érkezett kiváló sportriporternek, Pluhár Istvánnak bemutattak. 
A kolozsvári piarista gimnáziumban nagyszerű tanárok oktattak. A német mellett beszélek franciául, és kényszerűségből az angol nyelvet is megtanultam. 
Dienes Sándor a vívással 12 éves korában jegyezte el magát, amikor vívómester testnevelő tanára (Ozorai Schencker Lajos) azzal a feladattal bízta meg, hogy a bemelegítő tornát vezesse a vívóknak, amiért fizetség nélkül járhatott az edzésekre. 
Bár írónak készült, az érettségi vizsga után a kolozsvári Bolyai Egyetem földrajz-földtan főszakának és természetrajz-kémia mellékszakának előadásait hallgatta, amíg a Marosvásárhelyre költöztetett orvosi egyetem legelső évfolyamán megkezdődött a tanítás, majd párhuzamosan látogatta mind a kettőt. Amikor kiderült, hogy a két város és egyetem között ingázik, csupán a vívásban elért eredményei védték meg a kizárástól, de végül a tandíját is elengedték.
A vívást marosvásárhelyi egyetemi hallgató korában az általa alapított szakosztályban is folytatta, amelynek sportolói a fogságból hazatérő kiváló edző, Kakuts Endre vezetésével országos, sőt nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket értek el. Hasonlóképpen Dienes Sándor is, aki sportmesterként 52 éves korában hagyta abba a vívást.
A munkaorvostant választotta 
Az orvosi egyetemen a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áttelepített intézményt hűségesen követő kiváló tanárok oktatták. Államvizsga után a közegészségtan-tanszékhez tartozó orvosi-földrajz szakcsoport tanársegédjeként kezdte meg az oktatói munkát, majd annak megszűnte után a munkaegészségtan szakon folytatta tovább, előbb a világhírű Putnoky Gyula professzor, majd távozása után Horváth Miklós professzor mellett. A munkaegészségtan és foglalkozási betegségek szakon (amelynek nevét az Egészségügyi Világszervezet egyszerűsítette munkaorvostanra), az 1957–58-as tanévtől 1997-ig, majd nyugdíjazása után konzultáns professzorként tanított tovább. Ez idő alatt több mint 250 államvizsga-dolgozatot és a tudományos orvosi cím megszerzésén dolgozó orvosok munkáját irányította. 
A kérdésre, hogy mikor és hogyan nyílt lehetősége arra, hogy az elmélet mellett a gyakorlati tevékenységet is folytassa, Dienes professzor elmondta:
– A Dóczy Pál professzor vezetése alatt álló I. Számú Belgyógyászati Klinikán hoztuk létre a foglalkozási betegségek kórtermét, ahol klinikusként dolgoztam. Időközben a bukaresti egyetemen (Cadariu Gheorghe professzornál) szereztem doktori címet (a korondi ólommérgezés témájában írt dolgozattal), és 1968-ban meghívást kaptam Rómába (a világkongresszusra). Óriási élmény volt számomra, hogy több ezer résztvevő közül a szervezők kiválasztottak, hogy részt vegyek a pápai kihallgatáson. A római kongresszuson tartott előadásom alapján hívtak meg a nyugat-berlini Munkaorvostani Akadémiára. 
Tegyük hozzá, hogy viszontagságos úton jutott el Berlinbe, ahol Schürman professzor, az akadémia elnöke értékelte szakmai felkészültségét és némettudását, és ezek alapján három hónapra szóló akadémiai ösztöndíjat kapott. A tanulmányi út végén professzori címet és állást ajánlottak fel számára, ez utóbbit visszautasította és hazatért. Mivel nem vállalta, hogy megfigyelőként térjen vissza Nyugat-Berlinbe, 12 évig nem utazhatott külföldre. A professzori címet tíz évvel később kapta meg itthon. A rendszerváltás után sikerült kapcsolatot teremteni a nyugat-berlini munkaorvostani klinika és a marosvásárhelyi szakklinika között, amit kölcsönös látogatások követtek. 
A klinika sorsa
A kérdésre, hogy az első kórterem hogyan fejlődött klinikává, amelyről a külföldi szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak, elmondta:
– 1970 körül sikerült létrehoznom egy 27 ágyas klinikai egységet a volt Simó Géza bútorgyár mellett, majd 1968-ban épült fel a Meggyesfalvi negyedben a foglalkozási betegségek klinikája 50 ággyal. 1986-ban bevezettem a biológiai monitorozást, ami világviszonylatban is a legmodernebb módszer az ipari dolgozók egészségi állapotának a követésére. Elértem, hogy a megelőző orvoslás munkaorvostani része, a járóbeteg-rendelés, valamint a klinika is együtt legyen, ami lehetővé tette a tevékenység összehangolását. Dr. Szász Loránd személyében sikerült olyan utódot kinevelnem, aki az egység vezetése mellett a diákoknak is előadja a munkaorvostant – nyilatkozta 2012-ben. Azóta a kiválasztott utód sajnos eltávozott az élők sorából, és miközben nemzetközi szinten ma is számontartják, kongresszusokra hívják, marosvásárhelyi rendezvényen meg sem említik Dienes professzor nevét. Az ipari vállalatok segítségével létrehozott klinika épületének rendeltetését időközben megváltoztatták, s új helyén egy tízágyas egységre szűkült, ahol nincs már toxikológai laboratórium, ami elengedhetetlenül fontos lenne a foglalkozási betegségek pontos diagnózisának a megállapításához, a betegek kezeléséhez – mondja rezignáltan. 
Bár a nagy iparvállalatok rendszerváltás utáni fokozatos bezárásával úgy tűnt, hogy csökken a korábbi foglalkozási betegségek, mint például a króm-, szén-monoxid-, az ólommérgezés, továbbá a szilikózis vagy kőporbetegség, a foglalkozási ártalmak ma is fennállnak: az idült hörghurutot okozó por és vegyi anyagok a marosvásárhelyi vegyi kombinátnál, a por és kényszerpozíció a bútorgyártó cégeknél, és sorolhatnánk tovább.
Minden munka hat az egészségre
– Gyakorlatilag nincsen olyan munka, amely valamilyen értelemben ne hatna az egészségre. Manapság a vegyi anyagok mellett a munka ritmusa, a kényszertesthelyzet, a szellemi igénybevétel, az állandó jelleggel fenntartott stresszállapot következményeivel is számolni kell. A különböző vegyi ártalmak miatt nem ritkák a heveny mérgezések, a beteget ilyenkor a sürgősségi osztályra utalják be, s csak a krónikus esetek kerülnek a foglalkozási betegségek klinikájára.
Dienes Sándor professzor számos szakdolgozattal vett részt a világ legkülönbözőbb országaiban tartott kongresszusokon. A 240 dolgozat mellett hat munkaorvostani szakkönyv szerzője, hétnek a társszerzője magyar és román nyelven. Szakterületén több konferenciát és két nemzetközi kongresszust szervezett, s mai napig a Romániai Munkaorvostani Társaság tiszteletbeli elnöke. 
– Amit el lehetett érni becsületesen, azt elértem. A genetikai örökség mellett a vívás és a jóga, az egészséges életmód segített abban, hogy ezt a kort egészségben megérjem, és a fejállás ma sem okoz gondot. Életem során volt részem keserűségben is bőven, hiszen két feleséget veszítettem el. Két lányom van, az egyik pszichológus, a másik fogorvos, ez utóbbi rendszeresen főz nekem. A lakást én rendezem – teszi hozzá, és lányai mellett büszkén említi unokáit is, akik közül az egyik orvos, a másik földrajz szakot végzett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi magyar sebészet története (2.)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebészprofesszor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmány első részében a szerző végigköveti azt a viszontagságos utat, amelyet a II. József által líceummá (lyceum) visszaminősített kolozsvári egyetem utódintézete tett meg, ahol két évig tartó oktatás keretében képeztek sebész- és szülészmestereket. A nehézségeknek a kolozsváriMagyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítása vetett végett. A századfordulón bekövetkezett fellendülés során 63 egyetemi épület készült el, amelyekre a magyar állam sok millió koronát költött, és amelyeket 1919. május 12-én Scheller István rektor át kellett adjon a román egyetemnek – számoltunk be a legfontosabb adatokról a tanulmány ismertetésének első részében. 
A folytatásban azt olvashatjuk, hogy az elkövetkező években az egyetemi klinikákat jobbára csak a román lakosok vették igénybe, ezért Kolozsvár és környéke magyar lakosságának kórházi ellátására magánkórházak alakultak. 1920-ban Mátyás Mátyás sebészorvos a Monostori úton nyitotta meg a Park szanatóriumot, ahol széles körű orvosi ellátást nyújtottak több területen is. 1933-ban nyílt meg a Református Diakonissza Kórházdr. Filep Gyula belgyógyász igazgató orvos vezetésével, 24 diakonisszával és Kolozsváron diplomázott fiatal orvosokkal, mint például Kelemen László, Péterffy Pál és mások. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázásban találat érte a kórházat, aminek következtében három nővér és egy orvos meghalt. Bár a háború befejeződése után a kórházat újraindította az egyház, 1948-ban államosították, és azóta sem adta vissza a román állam – jegyzi meg a szerző. 
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetében 1940-ben a II. bécsi döntés hozott újabb fordulatot. Észak-Erdély visszacsatolása nyomán a román egyetem a teljes felszereléssel Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. Ahhoz, hogy a lecsupaszított épületekbe visszatérhessenek a tanárok és hallgatók, a magyar állam 5 millió amerikai dollárnak megfelelő 26 millió aranypengőt költött. 1940 októberében Bartók György rektor vette át az egyetem vezetését. Az orvosi kar 18 tanszékkel indult újra. A tanári kart úgy választották ki, hogy előnyt élveztek az erdélyi professzorok, de egyharmaduk anyaországi volt, köztük Ludányi György,Krompecher István, Miskolczy Dezső, Haynal Imre, Klimkó Dezső, a sebészet professzora, akinek tehetséges tanítványai az erdélyi magyar sebészeti iskola elismert képviselőivé váltak. 
Az 1940-ben tartott felvételi vizsga nyomán 180 hallgató kezdhette meg az első évet a kolozsvári magyar egyetemen. 
A zsidó lakosság deportálása és az 1944. június 2-i amerikai terrorbombázás súlyos veszteségeket okozott. A már említett református kórház mellett ugyanis még kettőt ért bombatámadás, az ország legkorszerűbben felszerelt ortopédiai klinikáján 16 beteg halt meg. A bombatámadásban 362 civil, 32 honvéd és 65 német katona vesztette életét. A két sebészeti klinikán a támadást követően kezdetben napi 150 műtétet végeztek, hogy a 400 sebesültet ellássák. Klimkó Dezső érdeme, hogy egy bombabiztos sebészeti műtő létrehozását javasolta, amit az új klinika alagsorában alakítottak ki.
1944 augusztusában a kormány elrendelte a kolozsvári egyetem kiürítését. Az egyetem vezetői maradtak, de a két sebészeti klinika professzora, ahogy a tanárok többsége is, elmenekült. A hadikórháznak átvett „új klinika” katonai parancsnoka dr. Péterffy Pál főorvosra bízta a szakmai irányítást. A szeptemberi tordai csata idején csak az orvostanhallgatók bevonásával tudták ellátni a súlyos sebesülteket, köztük a szovjet hadifoglyokat is. Tisztességes hozzáállását azzal ismerték el, hogy a szovjet hadikórházban folytathatta tevékenységét. 
A szovjet csapatok október 11-én foglalták el Kolozsvárt. Pár nappal később a Nagyszebenben működő román egyetem vezetői a csendőrség támogatásával Miskolczy Dezső kolozsvári rektortól az egyetem azonnali átadását követelték, amit a rektor visszautasított. A kérést a szovjetek sem támogatták, a kolozsvári klinikákon ugyanis száz szovjet katonát ápoltak. A szovjet katonai közigazgatás bevezetése tette lehetővé, hogy 1944. december elején újrainduljon a magyar egyetem – számol be az eseményekről Péterffy Árpád. 
A továbbiakban azt írja, hogy az 1945-ben megalakuló Groza-kormány „trükkös” megoldáshoz folyamodott. A közelmúltban oly sokat emlegetett 1945. május végi 406-os és 407-es számú királyi törvényrendeletekkel az I. Ferdinánd Tudományegyetem visszatérhetett 1940 előtt használt kolozsvári helyiségeibe. A Ferenc József tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől az említett román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely még abban az évben felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Ez a rendelet megszüntette a jogfolytonosságot a régi és az új kolozsvári magyar egyetemek között, bár az új a réginek a tanári karára épült. Mindezek ellenére a magyarok örültek, hogy továbbra is van magyar egyetem, a román félnek jól fogott a gesztus a párizsi béketárgyalások során – olvashatjuk a tanulmányban. 
A kolozsvári magyar egyetem orvosi kara 1945-ben kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni, mert a királyi rendeletben megfogalmazott előírások ellenére a román fél Kolozsváron nem biztosított számára helyet. Az alapítás 70. évfordulója kapcsán az egyetem történetét meghamisító táblát helyeztek el a marosvásárhelyi épület előcsarnokában. A tiltakozások következtében a valós tényeket ismertető kétnyelvű tábla is a királyt ábrázoló dombormű alá került, de a téves adatokat hirdető feliratot az egyetem vezetősége nem távolította el – kapcsolja össze a múltat a mával a tanulmány szerzője.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A szerződés 15 hónapja lejárt
A bérleti díjból az épület homlokzatát szeretnék felújítani
Téves hír jelent meg az egyik román nyelvű napilapban csütörtökön arról, hogy közeledik a Keresztelő Szent János római katolikus plébánia és a polgármesteri hivatal között a Művészeti Szaklíceum által használt épület bérbeadására megkötött szerződés érvényességének a lejárta. Ez nem felel meg a valóságnak, mivel a szerződés már 2015. szeptemberben lejárt. Mivel nincs szerződés, a polgármesteri hivatal 10 hónapja nem fizeti a bérleti díjat, holott a plébánia elkészíttette az épület külső felújítására vonatkozó tervet, aminek kivitelezéséhez tavasszal szerettek volna hozzáfogni – nyilatkozta Bálint Géza, a plébánia adminisztrátora. Ezért van nagy szükség az elmaradt bérleti díjra, a korábbi években ugyanis a kötelező módon megszabott összeghez képest sokkal többet költöttek az épületen elvégzendő különböző munkálatokra, pontosabban a bérleti díj 476 százalékát. 
Hogy nem köttetett meg időben az új bérleti szerződés, ez semmiképpen sem a bérbeadó számlájára írandó. A plébánia ugyanis már a korábbi szerződés lejárta előtt két héttel figyelmeztető levelet küldött a polgármesteri hivatalnak, a 48750/2015. 09. 09. szám alatt iktatva, amelyben figyelmeztette, hogy 2015. szeptember 21-én lejár a szerződés, és felkérte, hogy nevezze meg azt a személyt, akivel meg lehet fogalmazni az új szerződést, valamint benyújtotta az újat. Ezt a polgármesteri hivatal nem fogadta el, és kezdettől olyan javaslattal állt elő, ami elfogadhatatlan volt az egyház számára. Az elmúlt hónapok során több változat készült, amíg kompromisszum született, és a plébánia egyetértett a hivatal által összeállított szerződéssel. Azonban ezt sem írták alá, ezért a plébánia visszakérte. 
A helyi tanács január 13-i rendkívüli ülésén bizottságot jelöltek ki, amely állítólag a bérleti díj összegéről fog tárgyalni a plébánia képviselőivel. Hogy miért kell a hivatalosan megszabott bérleti díj összegéről tárgyalni? Nos, állítólag azért, mert időközben a Forradalom (volt Szentgyörgy) utcát, tehát a Művészeti Szaklíceum alatti telket is belvárosi helyett külvárosi övezetbe tartozónak minősítették át. 
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi magyar sebészet története (3.)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebész professzor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmányban a szerző bemutatja az erdélyi magyar orvosképzés és ezen belül a sebészet viszontagságos történetét. Az ismertető első két részében ebből idézve követtük az eseményeket 1945. június elsejéig, amikor a Ferenc József Tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel a királyi rendeletben foglalt előírásnak, miszerint a Szebenből visszatérő I. Ferenc Ferdinánd román tannyelvű és az újonnan létesített magyar egyetem fele-fele arányban osztozik a javakon, a román fél nem akart eleget tenni és lemondani a magyar állam által épített 63 épület egyikéről sem, a kolozsvári magyar egyetem orvosi kara kénytelen volt a Marosvásárhelyre költözés lehetőségét elfogadni. Az átköltözés 1945 októberében kezdődött meg, egyrészt az üresen maradt hadapródiskola épületébe és a 30-35 ezer lakosú mezőváros három kórházába a felszerelés 25 százalékával. A Bolyai Tudományegyetemet, majd a különváló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet Groza Péter miniszterelnök támogatását élvezve prof. dr. Csőgör Lajos vezette, aki kiváló tanári kart nyert meg, köztük kilenc, majd újabb hat orvosprofesszort. Az OGYI-n az oktatás 1946. február 9-én kezdődött el és folyt magyar nyelven 1960-ig. Az ’50-es évektől az erdélyi szakemberekből álló tanári kar fokozatosan átvette a stafétabotot a szerződéssel dolgozó magyarországi professzoroktól, akik közül utolsónak Miskolczy Dezső akadémikus tért vissza Magyarországra. 
A „nagysebészet” terén a két világháború között elkezdődött tagolódás (önálló fül-orr-gégészeti, urológiai és ortopédiai klinikára) a Marosvásárhelyre költözés után épület hiányában nem volt lehetséges. Végül is a fül-orr-gégészeti klinika a mai helyén álló félbehagyott épületbe annak befejezése nyomán költözhetett be. A 100 ágyas, kétműtős sebészeti klinika rendbetétele után a város polgármestere 1945 márciusában dr. Péterffy Pált hívta meg osztályvezető főorvosnak Kolozsvárról, mivel a városban akkor nem volt képzett sebész. Őszire már jól működő sebészet fogadta a szerződéses tanárként érkező Klimkó Dezső sebészprofesszort és munkatársait: Pápai Zoltán, Kótay Pál, Gózner Elek, Szombathelyi László, Szerémy Lajos, Darkó Zsigmond, Böszörményi Lajos és Vass György sebészoktatókat és a segédszemélyzetet, akik Kolozsvárról telepedtek át. Klimkó professzor két év elteltével kénytelen volt visszatérni Budapestre, utódja, Csete Emil nagyváradi sebészfőorvos ugyancsak két év után távozott. Ezt követően a Kolozsváron magánszanatóriumot vezető dr. Mátyás Mátyás sebészprofesszor vette át a tanszék vezetését egészen haláláig. Hadd egészítsük ki a szerző szavait tanítványai méltatásával, akik „az igaz és szép orvosi legendák szerény hőseként” őrzik emlékezetükben Mátyás professzort. Az ő irányítása alatt vált ki az önálló urológiai tanszék dr. Kótay Pál, majd az ortopédiai és traumatológiai tanszék dr. Száva János és a gyermeksebészet dr. Kelemen Attila vezetésével, akik a későbbiekben elnyerték a professzori címet. E két utóbbi klinika 1960-tól a felújított katonakórházban kapott helyet. A sebészeti klinikán belül 1955-ben sebészeti és érsebészeti osztály létesült, amit az a szív-tüdő motor tett lehetővé, ami az erdélyi szülőktől származó Köteles Vilmos clevelandi üzemvezető és a clevelandi reformátusok adománya volt. 
Mátyás Mátyás professzornak dr. Pápai Zoltán adjunktus, később professzor volt az utóda, aki a tanulmány szerzője szerint „példamutató pontossággal és fegyelemmel irányította a klinikát”, „14 sikeres disszertációt vezényelt le”, 1974-ben, 65 éves korában mégis nyugdíjazták. Ő volt az utolsó magyar tanszékvezető egyetemi tanár az általános sebészeten, 1962-ben ugyanis elkezdődött a kétnyelvű oktatás bevezetése, és a gyakorlati órák nyelve kötelező módon a román lett. Ezáltal nagyon gyorsan sikerült megváltoztatni az egyetem jellegét, ami az általános sebészetre hatott ki a leginkább. „Szájhagyományok szerint volt olyan kolléga, aki Kolozsváron mint adjunktus ült be a gépkocsiba, és Marosvásárhelyen docensként szállt ki, majd rövid időn belül kinevezték professzornak a tartományi párttitkár hozzáértő döntése alapján” – olvashatjuk a tanulmányban.
1966-ban hozták létre a II-es számú sebészeti klinikát, amelyet a „néhai marosvásárhelyi magyar egyetem első román sebészprofesszora, P. D. Popa irányított”, ahova egyre több román oktató érkezett más városokból. Ekkor még előadótanárként (dr. Csizér Zoltán, dr. Naftali Zoltán) és tanársegédként is volt, aki tartsa a magyar előadásokat, de számuk a Ceauşescu-korszakban egyre jobban fogyott, miközben a magyar hallgatók száma is rohamosan lecsökkent. Bár 1983-ban az új Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház megépítésével a sebészeti klinikák számát ötre emelték, amelyből három az új, kettő a régi épületben működött, ezek élére kizárólag román oktatókat neveztek ki, és a magyar sebészek előmenetele elakadt. Négy sebészeti klinikán a közelmúltig nem volt magyar oktató. Az I-es számú sebészet vezetője több mint 20 éven át kereste „a megfelelő magyar oktatót, és azt is egyes számban” – idézi A marosvárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című kötetből a tanulmány szerzője. 
Péterffy professzor örvendetesnek nevezi, hogy a II. számú sebészeti klinikán, amely Bancu Şerban előadótanár – később professzor – vezetésével 1996-ban vált ki az I-es sebészetből, ötven év után újra van általános sebész egyetemi tanár Marosvásárhelyen prof. dr. Bara Tivadar sebészfőorvos személyében, akit nemrég neveztek ki társprofesszornak.
A továbbiakban a szerző a klinikavezető sebészprofesszorok tudományos tevékenységét és a MOGYE nem túl kedvező rangsorolását veszi számba, és megemlékezik Marosvásárhely két meghatározó kórházigazgató sebészfőorvosáról. Az 1900-as évek elején Marosvásárhelynek modern központi kórházat álmodó Hints Elek (1861–1919) sebészfőorvosról, akinek tervét az első világháború hiúsította meg, továbbá Czakó József sebészprofesszorról (1895–1975), aki az e célból alakított részvénytársaság segítségével a két világháború között megvalósította az elképzelt 70 ágyas, korszerű kórházat. Ennek lett igazgató főorvosa, és 1935-ben ott végezte el az első szívműtétet Romániában, varrótűt távolítva el egy 22 éves fiatalember szívéből. 
Az írás végén a szerző megemlékezik az Erdély kisebb és nagyobb városaiban működő sebészorvosokról, és kilenc jelentős sebészprofesszor, főorvos bővebb életrajzát is közzéteszi tanulságos írásában. 
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)