"Ez a kar volt, van és lesz"
Gyógyszerészek emlékeznek
Az idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Kara. A kerek évforduló emlékére dr. Gyéresi Árpád gyógyszerészprofesszor több hónapos gyűjtőmunkával egy közel 500 oldalas könyvet szerkesztett Azok a szép diákévek címmel, amelynek bemutatóját csütörtökön este tartották a Dr. Bernády György Művelődési Házban. A kötetet, amelyben 58 gyógyszerésznemzedék képviselője emlékezik az egyetemen töltött évekre, a városra, és számol be pályájáról, életéről, dr. Jung János egyetemi tanárkolléga ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvény befejezéseként Gyéresi Júlia színművésznő, a Művészeti Egyetem tanára, a szerkesztő lánya a salermói orvosi iskola egészségmegőrző tanácsaival oldotta humorosra a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség nosztalgiázó hangulatát.
A könyv szerkesztője ballagási-kártya- gyűjteményének a kiadására készülve – gyógyszerész felesége tanácsára – fogott abba a szerteágazó levelezésbe, amelynek során minden évfolyamról talált egy lelkes gyógyszerészt, aki a megadott szempontok szerint megírta emlékeit. Az Albert Attila vezette marosvásárhelyi Bioeel gyógyszercég vállalta a támogatást, s a kötetet a FarmaMedia Könyvkiadó jelentette meg szép kivitelezésben. Gyógyszerész munkatársai mellett mindnyájuknak köszönetet mondott a szerző. A László Réka Imola tervezte címlapon jelképesen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemhez vezető égig érő sárga kockaköveket láthatjuk, a hátlapon a gyógyszerészek címerét.
Jung János professzor, aki a szerzővel együtt járta végig az egyetemi pályát, s "volt tanúja a sztálini, majd a Ceausescu-féle diktatúra oktatáspolitikájának, az 1989-es eseményeknek és az azt követő, sokszor érthetetlen, ún. demokratikus intézkedéseknek", a vallomások mellett a gazdag képanyagot is értékelte, amely a volt hallgatókról, tanárokról, találkozókról, tudományos és szórakoztató összejövetelekről, kirándulásokról, az egyetemen folyó művelődési és sportéletről szól. A ballagási kártyák, diplomák, leckekönyv mellett láthatjuk Mihály király 1945. évi 407-es rendeletét, valamint Stefan Voitecnek a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem megalapítására vonatkozó, 1945 decemberében kiadott alapító levelét is.
A kötet az anyanyelvű erdélyi gyógyszerészképzés tükre, gazdag, változatos összkép-elismeréssel és később bírálattal is. Tartalmazza az alapító tanárok és a dékánok képét, beszélgetést olvashatunk a 95 éves dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémia-professzorral, aki az 1953–56 közötti években állt a kar élén. Pályájáról vall dr. Tőkés Béla egyetemi tanár, volt dékán, aki Négymenetes spirális erőtér című művében részletesen megírta emlékeit, s mivel tantárgya, a fizikai kémia a hallgatók számára nehéznek tűnt, neve gyakran olvasható a megemlékezésekben.
Az 58 évfolyamról szóló beszámolókat Jung professzor három csoportba sorolta. Az ötvenes-hatvanas években végzett idős nemzedék napokig felvételizett, a szaktantárgyak mellett román, magyar és orosz nyelvből is, szalmazsákon aludva járta ki a felkészítőt, dialektikus materializmus és tudományos szocializmus előadásokat hallgatott, pártfeladatként vasárnaponként részt kellett vennie a szocialista-ateista nevelésben. A nehézségek és kellemetlenségek ellenére a diákéveket megszépítette az egyetemen folyó színvonalas oktatás, a művelődési élet, a színházi előadások és hangversenyek, s az egykori Vásárhely hangulata, amelyet maga a szerző idéz fel lírai visszaemlékezésében.
A középnemzedék már csak a szaktantárgyakból felvételizett, de marxizmust továbbra is tanult, s a kötelezővé vált mezőgazdasági munkán, menzaszolgálaton vett rész, katonáskodni kellett a lányoknak is, tiltották a templomba járást, s e "szűkített felfogású társadalomban" kevésbé volt mozgalmas a diákélet, de a mozi, színház, hangverseny, a gólyabálok emléke gyakran visszatér. Ennek a nemzedéknek kellett megélni a kar felszámolását 1986-tól kezdődően, amiről a jelenlegi dékánhelyettes, Dr. Sipos Emese előadótanár számol be, az 1990-es újraindítást dr. Balázsi József vallomásában olvashatjuk.
A harmadik nemzedék már tesztek alapján felvételizett, a tanrendből elmaradt az ideológiai nevelés, megalakult a diákszövetség, amely megszervezte a tudományos diákköri konferenciákat neves külföldi professzorok részvételével, kihasználták a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket, s rész vettek az újraalakult Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának évi közgyűlésein. Gyakoribbá váltak a diákbulik, megváltozott a tanár–diák kapcsolat, s megjelentek az oktatás színvonalát, korszerűségét bíráló kritikai megjegyzések, az álláskeresés gondjai, a külföldi munkalehetőség, a magánosítás, a gyógyszerészszakma átalakulása.
Ebben a színes összképben gyakran hangzik el a hála az iskolateremtők áldozatáért, a nagy tanáregyéniségek nyújtotta szakmai színvonalnak, emberi tartásnak, műveltségnek az elismeréseként. Az 58 évfolyam során 2270 gyógyszerészt indított útnak az egyetem. Ballagáskor, találkozókon elhangzott beszédek is bekerültek a könyvbe, illetve beszámolók az egyetem életében jelentős tudományos eseményekről, a külföldi kapcsolatokról, a hajdani művelődési és sportéletről. Elismerés, nosztalgia, az idők sodrásában megszépült emlékek, a vissza nem térő fiatalság varázsa érezhető a végzettek mondataiban, arról a Gyógyszerészeti Karról, amelyet az erdélyi magyar fiatalok számára alapítottak, s ahol a mai elburjánzott demokráciában mindenért sokszorosan újra meg kell küzdeni.
Gyéresi Árpád professzor olyan könyvet szerkesztett, amelynek ott van a helye minden Marosvásárhelyen végzett gyógyszerész könyvtárában, hogy ebben a digitális világban is emlékeztessen arra, ami a miénk volt, és az is kellene maradjon, ahogy Péter László Hajnalka a címben idézett mondatában fogalmazott.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A Studium Alapítvány sikeres nyitóünnepsége
Béres András professzor az idei kitüntetett A Budapest Bár fergetes koncertet adott
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott Studium jótékonysági és díjátadó esttel vette kezdetét a VIII. Egészségügyi Menedzserképző Konferencia, amely három napon át különbő szakosztályokban (fogorvosi, gyógyszerészeti, egészségügyi szolgáltatások és egészségügyi infrastruktúra, rezidens orvosok) járja körül a helyi, magyarországi és külföldi példák bemutatásával a romániai egészségügy időszerű problémáit, s keresi ezekre a megoldási lehetőségeket.
A nyitórendezvényen dr. Béres Andrásnak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzor emeritusának dr. Vass Levente, a szervező Studium Alapítvány alelnöke adta át a Miskolczy Dezső- emlékérmet és díjat.
Az alapítvány immár évek óta a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás fejlesztésében jelentős szerepet vállaló személyeknek adományozza ezt a díjat. Az idei kitüntetett tevékenységét dr. Balási András, a Művészeti Egyetem rektorhelyettese, az Alapítvány kurátora méltatta.
Béres professzor a romániai magyar felsőoktatás és az előadóművészet terén kifejtett tevékenységéért; a gyakornokságtól a doktorátusvezető professzorságig vezető töretlen egyetemi karrieréért, oktatáspolitikai, sikeres színházigazgatói, alapítványi és intézményépítő tevékenységéért; az önálló magyar tagozat, majd az önálló magyar művészeti kar létrehozása és megtartása érdekében végzett több évtizedes munkájával érdemelte ki az elismerést – hangzott el a rektorhelyettes laudációjában. Rektorként egy öregedő, betegeskedő intézményből a szó legszebb értelmében virágzó egyetemet varázsolt. Köszönjük, hogy a mai napig sem engedte el kicsi intézményünk törékeny kezét – tette hozzá Balási professzor.
– Én alapvetően a művészeti oktatás terén dolgoztam, és ezen a téren értem el olyan eredményeket, amelyek láthatók. Az a tény, hogy egy híres orvosprofesszor nevét viselő emléklappal tüntettek ki, számomra azt jelenti, hogy mindaz, amit a művészeti oktatás építésének a terén teszünk, annak hatása van az egyetemi élet, az erdélyi magyar kulturális élet más területeire is. Különleges élmény, hogy egy ilyen teremben, ilyen közönség előtt vehettem át a díjat – mondott köszönetet dr. Béres András az elismerésért.
A díjátadást megelőzően a Kultúrpalotát megtöltő közönség egy összefoglalót hallgathatott meg az állami magyar felsőoktatás támogatását, az európai szintű szakmai képzést felvállaló Studium Alapítvány igen gazdag, a felsőoktatás szinte minden területét átfogó tevékenységéről, aminek nyomán elnyerték a Nemzeti Jelentőségű Intézmény címet, s a Magyar termék nagydíjat is.
Amint azt Szabadi Nóra, az est házigazdája bejelentette, a jótékonysági esten 30.500 lej gyűlt össze a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Marosvásárhelyi Református Kollégium didaktikai eszközeinek felújítására.
Az est fénypontja az egyre népszerűbbé váló Budapest Bár zenekar fellépése volt, akik valódi örömzenét játszottak minden korosztály számára. Műsorukban cigányzenei kísérettel ismert slágerek, táncdalok, kuplék, szimfonikus zeneművek hangzottak el, s a Farkas Róbert vezette zenekar (Farkas Mihály és Richárd, Ökrös Károly, Kisvári Ferenc) négy kiváló énekese, Németh Juci, Frenk, Keleti András és Szűcs Krisztián is fellépett. A koncertet a közönség a megérdemelt vastapssal jutalmazta.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Díjátadások a Studium gálaestjén
A Studium Alapítvány létrehozásának 15. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat pénteki gálaestéjén rövid kulturális műsort követően díjátadásra került sor: a Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díját, az alapítvány Kiemelt Támogató Díját és a Studium Rezidensdíjat vehették át a kitüntetettek. Az ünnepi rendezvényen különdíjjal tüntették ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alapkőletételénél jelen levő, 95 éves dr. Kovács Endre professzort.
A Marosvásárhelyi Filharmónia vonósnégyesének rövid előadását követően idén is átadták a Studium Alapítvány díjait. A Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díjának elnyerésére idén nemcsak az írott sajtó, hanem rádiós kategóriában is meghirdették a pályázatot. A beérkezett pályámunkákat zsűri értékelte, az írott sajtó kategóriában Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője (sajtó), a rádiós kategóriában a Kolozsvári Rádió munkatársai: Papp-Zakor András, Nagy Pál és Székely Balázs osztoztak a díjon. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) leköszönt elnöke, a sajtós pályamunkákat értékelő zsűri tagja kiemelte a Studium Alapítvány és a MÚRE közötti, több évre visszatekintő jó együttműködést, majd hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a MOGYE háttérintézményeként működő alapítvány partnernek hívta maga mellé a sajtót, az egészségügyre szakosodott újságírókat, hiszen ők a kapocs a gyógyítók és a társadalom között. "Mindkét fél érdeke, hogy egészségesebb társadalomban éljünk. Az egészségügy valós problémáit, szociális vetületeit felvető pályamunkákat értékelve az alapítvány által létrehozott Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díj jó kezekbe került, a díjakon kívül pedig dicséret kiosztását is kérjük, hiszen számos kitűnő, kiváló szakmaisággal megírt pályamunka érkezett be" – jelentette ki Karácsonyi Zsigmond. A sajtó kategóriában a zsűri Nagy Székely Ildikót a szociális érzékenységéért, míg Forró- Erős Gyöngyit elmélyült, tudatos munkássága miatt részesítette dicséretben. A Kolozsvári Rádió szerkesztői a díjat Agyagási Leventétől, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársától vették át, érdemoklevelet Lengyel Noémi, az Erdély FM szerkesztője kapott. A Studium Alapítvány alelnöke, dr. Vass Levente köszönetet mondott a pályázóknak, a zsűrinek valamint a MÚRE képviselőjének, ismertette az alapítvány Reziko elnevezésű programját, majd ezt követően dr. Száva Hunor, az alapítvány ügyvezető igazgatója a rezidensvizsgán legjobb eredményt elért hallgatónak átadta a Studium Rezidensdíjat: idén a rezidensvizsgán 897 pontot elért Koncz Szabolcs kardiológiarezidens kapta a kitüntetést. A rendezvény keretében dr. Brassai Attila professzor méltatta a MOGYE alapkőletételénél jelen levő, immár 95 éves Kovács Endre professzor rendkívüli személyiségét, életútját, akinek Répás Zsuzsanna államtitkár-helyettes asszony adta át az alapítvány különdíját. A Studium Kiemelt Támogató Díját az alapítvány 15. évfordulóján Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára vette át dr. Vass Leventétől.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

Soha nem adtak helyet
Ilyen mértékű cinikus törvénytelenségre, mint ami a volt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épülete körül történik, amelyben jelenleg az Egyesülés Nemzeti Kollégium működik, tágabb kitekintésben ritkán találni példát. Ezért tartjuk időszerűnek, hogy a katolikus egyházat képviselő Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány végre nyilvánosságra hozta a háttérben zajló eseményeket. 2005-ben a kormány melletti restitúciós bizottság visszaszolgáltatta ugyan a volt tulajdonosnak az épületet, de azóta sem tudták még részlegesen sem birtokukba venni. A Klastrom utcai szecessziós épületet a múlt század elején (1903–05) építtette a Római Katolikus Egyház. A főgimnáziumot, ahol egy időben tanítókat is képeztek, 1948-ban államosították. Utódját a jól bevált romániai forgatókönyv szerint 1962-ben egyesítették a román tannyelvű lánylíceummal, majd a román oktatás térnyerésével fokozatosan a minimálisra csökkentették a magyar osztályok számát. Az öregdiákokból alakult Sanctus Emericus Egyesület (Bányász Sándor, Péter Mihály akadémikus, Ávéd Ervin és társaik Kiss Dénes jogtanácsos vezetésével) sokéves küzdelmet folytatott a visszaszolgáltatás és a katolikus oktatás újraindítása érdekében, s rendszeresen támogatták a 2005/06-os tanévben beindult katolikus középiskolai osztályokat. Ezeknek azonban az egyház tulajdonába visszakerült, 1.200 négyzetméter összfelületű és 5.000 négyzetméter beépített hasznos felületű iskolaépületben soha nem adtak helyet, s a zsúfolt Bolyai középiskolába szorították be őket. Eközben az iskolaépületet, amelyet a katolikus egyház 15 évre bérbe adott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, egy szebeni egyetemnek is bérbe adták. A restitúcióról szóló kormányhatározatot Marosvásárhely polgármestere a Táblabíróságon támadta meg, ahol nyert ügye volt, de mivel a perindításra nem kapott felhatalmazást a helyi tanácstól, jogi minőség hiányában a Legfelsőbb Bíróságon elveszítette a pert.
A bérbe adott épületre, amelyből az albérlet révén jövedelme is származott a főbérlőnek, a helyhatóság folyamatosan elmulasztotta kifizetni a kormány által megállapított bérleti díjat az egyháznak, annak ellenére, hogy a szerződés szerint ez pénzbüntetéssel és a bérlő azonnali kilakoltatásával járt. Az udvaron levő kisebb épületre a szerződés már a múlt évben lejárt, a főépületre szólót pedig a bérleti díj törlesztésének elmaradása miatt a katolikus egyház augusztusban jogerősen hatálytalanította. A Római Katolikus Státus Alapítvány által kidolgozott tervezetet, amelynek értelmében az önálló katolikus iskola újraindulhatna, s ezzel párhuzamosan az Egyesülés Nemzeti Kollégium román tannyelvű osztályai is az épületben maradhatnának, a sokszorosan eladósodott polgármesteri hivatal visszautasította. Erre hivatkozva a megyei tanfelügyelőség is. A döntéshozókat, az ellenőrző szerveket láthatólag továbbra sem zavarja, hogy szerződés hiányában az Egyesülés kollégium jelenleg teljesen törvénytelenül működik, és bármelyik percben kilakoltatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Szembeötlő egynyelvűség
A szájsebészeti klinikán beteget látogatva vettem észre, hogy az egészségügyi intézmény első emeletén levő orvosi szobáról, kezelőről, műtőről és más helyiségekről eltűntek a magyar feliratok. Mivel biztos akartam lenni, hogy nem káprázik a szemem, megnéztem a 2011-es avatóünnepségen készült fényképeket, amelyeken a szóban forgó kétnyelvű feliratok még jól látszanak. A Lokodi Edit elnök vezette megyei tanács és a szakminisztérium támogatásával felújított klinika avatóján láttam őszintén örülni dr. Kovács Dezső szájsebészprofesszort amiatt, hogy a gödörben levő régi épületből hosszú vajúdás után végre sikerült egy korszerűen berendezett, feliratozott klinikába átköltözni. Most, ha megkérdezném, valószínűleg nem örülne annak, ami nyugdíjazása után elkezdődött. A jelek szerint a megváltozott körülmények között a főasszisztensi iroda ajtaján is zavaróan hatott a magyar felirat, ezért eltávolították.
Miközben a szájsebészeti klinikán látottakon morfondírozom, eszembe jut, hogy a megyei sürgősségi kórházban, amelyhez a szóban forgó klinika tartozik, nemhogy leszedik, de fel sem tették a kétnyelvű feliratokat. A szabályt erősítő kivételt a dr. Benedek Imre professzor vezette Kardiológiai Klinika jelenti csupán. Azonkívül sem a főbejáraton, sem a járóbeteg-rendelőben, sem a klinikák bejáratánál, de a betegeknek szóló utasításokban sem vesznek tudomást arról, hogy a páciensek közel fele magyar nemzetiségű, s könnyebb lenne, legalábbis az idősebb korosztálynak, ha magyarul is látnák az elnevezéseket és az utasításokat. Annál is inkább, mivel erre a prefektus intézményének előírása szerint joguk lenne. A kormányhivatal vezetőjének ugyanis biztosítania kell az anyanyelv használatát a kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézmények és az állampolgárok közötti kapcsolatban. Mindez egy kórház esetében joggal elvárható, de a hivatalban levő prefektusok nem vettek tudomást erről, az évek során egymást váltogató kórházigazgatók sem. Egy magát demokratikusnak nevező államban azt is figyelembe kellene venni, hogy egy magyarul is oktató egyetem klinikáiról van szó. Ha viszont arra gondolunk, hogy a Diszkriminációellenes Tanács is természetesnek tartja, hogy a kórházi gyakorlat során a magyar beteggel nem beszélhet anyanyelvén az orvos és az egyetemi hallgató, akkor nem kell meglepődnünk a sokat magasztalt megyei sürgősségi kórház szembeötlő egynyelvűségén sem.
Bezzeg a dr. Raed Arafat államtitkár irányításával felújított rohammentő-szolgálat bejáratánál négy nyelven, bent pedig magyar nyelven is olvasható minden felirat, amitől nem dől össze, csak sokkal emberibbnek, civilizáltabbnak hat a kórház épületében kialakított ügyeleti központ. Egyébként Brüsszelben azt tartják, hogy nem elsősorban a törvények, hanem a kultúra diktálta jóérzés kérdése a többnyelvűség. Ezért fordulhat elő, hogy olyan országokban, amelyek nem írták alá a regionális vagy kisebbségi nyelvek chartáját, kiteszik a kétnyelvű feliratokat. Romániában pedig, ahol 2008-tól életbe is lépett az egyezmény, nem teljesítik (minden területen) a vállalásokat.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Műemlékvédelmi detektívmunka kezdődött
Bodolai Gyöngyi
Megyeközpontunk műemlékeinek helyzete kétségbeejtően silány. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ a helyzet orvoslása érdekében indította el az idén nyáron a Marosvásárhely műemléki topográfiája című projektet több szakmai partnerintézménnyel (Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfiáért, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Babes–Bolyai Tudományegyetem, Pro Professione Alapítvány) közreműködve. Az átfogó Kárpát-medencei műemlékleltárba illeszkedő projektet, amely az első Erdélyben, tegnap délelőtt a Bolyai Klubban mutatta be Entz Géza művészettörténész, a Kárpát-medencét behálózó projekt irányítója és Orbán János művészettörténész, a marosvásárhelyi projekt vezetője, amelyet a Bethlen Gábor Alap támogat. A vállalkozás előzménye a 2012-ben tartott Gyorsuló metamorfózis, városunk műemlékeinek helyzete témájú tanácskozás volt.
– A leltár elkészítése azért is nagyon fontos, mivel a Marosvásárhely műemléklistáján szereplő, tehát jogilag műemléknek nyilvánított objektumok száma nem éri el a másfél százat. Holott a becslések szerint félezer építészeti vagy művészettörténeti, városképi értékkel rendelkező épületet, szobrot, utcatartozékot kell ebben a projektben felleltározni – hangzott el az indoklás Orbán János bevezetőjében.
Egy olyan tudományos tevékenységről van szó, amely a legszélesebb társadalmi közérdeket szolgálja, és mindazoknak szól, akik egy adott terület, város, település, régió, ország épített örökségének az ügyében bármiféle kompetenciával bírnak. Akár úgy, hogy a kormány, a törvényhozás, az önkormányzatok oldaláról ezeket a tevékenységeket szabályozni, irányítani, ellenőrizni, hatósági szempontból megítélni hivatottak, akár úgy, hogy közületként vagy magánszemélyként az adott érték- együttesek valamely részének a tulajdonosai. És szól azoknak is, akik ebben a közegben (beleértve az ember által a maga képére alakított természeti viszonyokat is) élnek – tette hozzá Entz Géza. Az épített örökség és a kultúrtáj is beletartozik abba a körbe, amelynek műemléki topográfiája egy adott felület teljes egészének a minden idetartozó szempontból történő értékleltárát jelenti. Ez a leltár egy részletes művészettörténeti leírást kell tartalmazzon minden műemlék jelenlegi helyzetéről, besorolásáról, stílusáról, továbbá az épületek történetéről, régi és mai fényképeket, rajzokat. Mindez egy értelmezett leltár, úgynevezett kataszter kell hogy legyen, ami megmutatja azokat az összefüggéseket, amelyekben a mai valóság létrejött, s azokat a történeti rétegeket is, amelyeket még képvisel, s amelyeknek az ismeretében a műemlék értéke megállapítható. Ami azért fontos, mert abban az esetben, ha hozzányúlnak az épülethez, az értékek ismeretében történjen az átalakítás, kibontakoztatva vagy felhasználva azokat.
Nyugat-Európában az ilyen típusú leltár két évszázados múltra tekint vissza, és mindenki számára hozzáférhető. A németországi településekről például 900 kötet készült, Ausztriában 60, s Magyarországon is megjelentek már az első kötetek, akárcsak a Székesfehérvárról bemutatott kötet, amelynek a mintáját követni fogják.
A cél az, hogy a műemlékállományról készült leltár mindenki számára követhető, érthető legyen. Nemcsak az épületek fontosak, hanem a település egésze, szerkezete, a szerkezetében megnyilvánuló funkcióváltozások nyomon követése és értelmezése, a közterek, parkok, temetők, ipari létesítmények változásai a kezdetektől az utóbbi időkig. Nem azt kell nézni, hogy mi a szép, és mi nem, hanem hogy mit akarunk megőrizni, és továbbadni a következő nemzedékeknek. Amit nem ismerünk, azt nem fogjuk se szeretni, se fontosnak tartani, ezért mennek tönkre a műemlékek.
A leltár román nyelvű változatát is el kell készíteni, ami nagyon nehéz feladat lesz. Amíg nem vagyunk egy pontos leltár birtokában, addig nem tudjuk, hogy mit kell védeni, mire kell vigyázni – magyarázta Entz Géza. A topográfia elkészítése összetett folyamat, amelyben több szakma képviselői vesznek részt. A választás azért esett Marosvásárhelyre, mivel itt össze lehetett állítani egy olyan fiatal szakemberekből álló csapatot, akik képesek a munka elvégzésére. Ebben elismert művészettörténeti egyetemi tanárok nyújtanak segítséget a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemről és a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemről. A 12 tagú csapatban részt vesznek a megyei múzeum szakemberei is, akiknek tapasztalata van ezen a területen.
Első lépésként a főtér, azaz a Rózsák terének a felmérése kezdődött el, ahol 79–80 olyan objektum van, amelynek a leltározása folyik, függetlenül attól, hogy korábbi vagy későbbi korokban épült. Minden értékes elemről (homlokzati díszek, kapuk, zárak, kályhák, kovácsoltvas szerkezetek stb.) fotó és leírás készül, hogy később számon lehessen kérni a nem szakszerű beavatkozásokat. Kiemelten próbálnak odafigyelni, hogy minél több archív fotót gyűjtsenek össze egy-egy objektumról.
A munka végeredménye egy könyv lesz, de addig is internetes adatbázis formájában teszik nyilvánossá az eredményeket, ami a jövő évtől mindenki számára hozzáférhető lesz – tette hozzá Orbán János. A Rózsák terét felmérő leltárt a Bolyai utca épületeinek számbavétele követi. Az épületek mellett a város minden művészettörténeti értékkel rendelkező elemét, köztük a szobrokét is nyomon követik.
A Népújság kérdésére válaszolva elhangzott, hogy a Színház térről eltávolított kagyló (halacska), számára, ami nem került vissza a helyére, állítólag már találtak új helyet, de az ellopott Puskás Sándor-szobor esetében ez már kevésbé valószínű.
A vár felújításának tervezésekor, nem került-e szóba, hogy a régi, monumentális lépcsőt visszaállítsák? – kérdeztük, amire Orbán János nemmel válaszolt, mivel már a hatvanas években történt felújítás során az volt a cél, hogy visszaadják a vár kora újkori, 17. századi jellegét. Ha a lépcső megéri az ezredfordulót, valószínűleg nem nyúltak volna hozzá – tette hozzá.
Olyan műemlékvédelemre, felügyeletre lenne szükség, ami rendszeresen teszi a dolgát, de ettől Maros megye – az e célra alkalmazott megfelelő szakember hiányában – távol van – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Népújság (Marosvásárhely)

Eltávolított vécéfelirat
Letépték a mellékhelyiségre magyarul is kihelyezett feliratot Marosvásárhely országos szempontból is reprezentatívnak ítélt középiskolájában, az Unirea Nemzeti Kollégiumban – értesített a szülők egy csoportja. Hogy kit zavart a kérvénypapír méretű fehér lapra felírt Tanári WC felirat? Nos, az iskola volt igazgatónőjét, aki meg is fenyegette a szeptembertől kinevezett magyar aligazgatónőt, s az állítólag olyan rosszul lett, hogy a mentők kellett elszállítsák. A hír második fele szerencsére nem igaz, az iskolára viszont rossz fényt vet, hogy a reprezentatívnak mutatkozó volt igazgatónő budifeliratok tépdesésével foglalkozik, az új igazgatók ellen hangolja a tanári kart, s tettével "példát mutat" a diákoknak is. A történtek még inkább elítélendők, hisz az ő vezetése idejében, amikor a fő cél a magyar tagozat kiszorítása volt, a kétnyelvű középiskolában nem léteztek magyar feliratok. Emiatt marasztalta el az Országos Diszkriminációellenes Tanács az iskolát. Ezt próbálta helyrehozni az új vezetőség a magyar aligazgatónővel az élen, aki arra törekedik, hogy az iskola belső képe is tükrözze a kétféle tanítási nyelvet.
A történet pikantériája, hogy az iskola hírnevét lejárató incidens után elvárnák, hogy a szerdára összehívott szülői értekezleten a magyar tagozatra járó gyermekek szülei írják alá, hogy nem akarnak önálló magyar iskolát, s azt szeretnék, hogy a magyar tannyelvű osztályok továbbra is az Unirea keretében működjenek. Amivel a történtek alapján a további kiszorítósdit s a magyar szó kiirtását erősítenék meg. Nagy arcátlanság kell ugyanis ahhoz, hogy abban az iskolában, amelyet a magyar katolikus diákoknak építettek 1907-ben, s ahol sok éven át a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium képezte az erdélyi értelmiség színe-javát, még a vécének se lehessen magyar felirata. Arról nem is beszélve, hogy az épületben (melynek már a bérleti jogát is elveszítette a polgármesteri hivatal, mivel elmulasztotta a bérleti szerződésben foglalt feltételek teljesítését), a tulajdonosnak a mai napig sem engedélyezik, hogy önálló jogi személyként újraindítsa a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumot, a Bolyai középiskolába száműzött katolikus osztályokat az Unireában levő magyar osztályokkal egyesítve. Kezdetben úgy, hogy mindenki ott végezzen, ahol elkezdte a tanulmányait, s párhuzamosan az Unirea Nemzeti Kollégium is a kilakoltatás helyett a katolikus egyház tulajdonát képező épületben marad, ahol minden jogi alapot nélkülözve működik a tavaly nyártól. Ennek ellenére az egyház természetes igényének a megoldását a tanfelügyelőség a polgármesteri hivatalra, ez utóbbi pedig a tanfelügyelőségre keni. Az önálló jogi személyként működő II. Rákóczi Ferenc Katolikus Főgimnázium engedélyezése helyett, a polgármesteri hivatal, amely korábban pert indított a jóvátétel miatt, s egy éven át "elfelejtette" a bérleti díjat törleszteni, állítólag a pápánál is bepanaszolta a Katolikus Státust, hogy ki akarják tenni az Unirea középiskolát. Ha ez valóban így van, talán Rómában is tájékozódnak a valós helyzetről, miszerint a katolikus egyház nem működtetheti a saját osztályait az iskola többi magyar osztályával kiegészítve abban az épületben, amely minden szempontból a tulajdonát képezi. S remélhetőleg az iskolában levő hangulatról értesülő magyar szülőket sem fogják lépre csalni, még akkor sem, ha egyenruhás tisztségviselők szájába adnak valótlan állításokat.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Ablakok a múltra
Tizennégy történész, egyháztörténész, történelemmel foglalkozó kutató nyitogatta a város, a megye régmúlt, középkori és újkori történelmére nyíló ablakokat szombaton a Kultúrpalota kistermében tartott tudományos ülésszakon. Ezzel köszöntötték a magyar tudomány napját Erdélyben, amelynek a 12. fórumát a százéves Kultúrpalota kisterme látta vendégül. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete által szervezett ülésszakon 14 előadás hangzott el, amelyből 12 Marosvásárhelyről szólt, kettő pedig a megyére való kitekintés volt – hangzott el Pál-Antal Sándor akadémikus, megyei főlevéltáros összegzőjében. Elégedetten nyilatkozott a szakhallgatóság elvárásainak megfelelő előadásokról, s ígéretet tett, hogy – a korábbi szokásnak megfelelően – az elhangzottakat könyv formájában is kiadják, természetesen, ha találnak hozzá támogatókat. Ezt hangsúlyozta bevezetőjében Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegységének titkára is, aki köszönetet mondott a történészeknek az összefogásért és a támogatóknak (megyei tanács, megyei múzeum, dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Evoline) a segítségért.
Az ólmozott üvegablakokon besütő napfényben mintha Bethlen Gábor tudósai is megelevenedtek volna a teremben történtekre figyelve, ahol egy akadémikus, kolozsvári egyetemi professzorok s az idősebbek mellett a szárnyaikat bontogató tehetséges fiatal történésznemzedék tagjai avattak be egy-egy jól meghatározott témába.
Az ókori történelem emlékeinek mai célokra való felhasználásáról beszélt Pánczél Szilamér Péter, a megyei múzeum régésze, aki bemutatta, hogy milyen mértékben sikerült feltárni a római birodalom megyénk néhány településén húzódó határait, a római limeseket az őrtornyokkal, parancsnoksági épületekkel, fürdőkkel stb., s ezt milyen rendezvények keretében népszerűsítik a közönség körében.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a marosvásárhelyi vár kutatása során elért eredményekről számolt be, a ferenceseknek a várdombon épített kolostoráról, amely 1400- ban kapott búcsújáró engedélyt, a bronzfeldolgozó műhely feltárásáról, amely egyedi a maga nemében. Beszélt az ostromokról, s arról is, hogy a bástyák változatos formája és stílusa annak tulajdonítható, hogy a városnak nem volt pénze hadmérnököt fogadni.
Simon Zsolt, a megyei múzeum történésze az egyik legelterjedtebb kézműves iparág, a kovácscéh legényeinek 1565-től 1781-ig érvényes szabályzatát ismertette, ami a legények vallásos és világi élete mellett a vásárhelyi kézművesség és írásbeliség fejlettségét is tükrözi.
Weisz Szidónia, a Teleki-téka könyvtárosa egy erdélyi főúr, Somkereki Erdélyi István 1638-ban kelt végrendeletét mutatta be. A szamosújvári kapitányi, Torda megyei főispáni, fejedelmi tanácsosi, országgyűlési elnöki tisztséget betöltő főúr tulajdonában volt a somkereki és a zsuki udvarházak mellett a gernyeszegi kastély is, amelyeket harmadik feleségére hagyott.
Érdekes színfoltot jelentett az egyháztörténeti részleg, amelyben Buzogány Dezső protestáns teológiai professzort hallgattuk az 1559. november 1-jén szerkesztett marosvásárhelyi hitvallásról, amely az úrvacsoráról szólva, a református és az evangélikus egyház megegyező dogmái közül az egyetlen kivételt jelentve, előkészítette a két egyház szétválását. Kolumbán Vilmos, szintén a kolozsvári protestáns teológia tanára Christian Wolff hallei filozófus, tanár eszméinek a marosvásárhelyi Református Kollégiumban való elterjedéséről szólt. Tamási Zsolt egyháztörténész, iskolaigazgató Msgr. Léstyán Ferenc római katolikus plébános-főesperes titkos szerepét mutatta be, aki Márton Áron püspök bizalmasaként vállalt fontos, de veszélyes feladatot abban, hogy késleltesse az állami szervek által kiválasztott személynek a püspök székébe való kinevezését.
Érdekes története Marosvásárhelynek, hogy miképpen létesült az 1700-as évek kezdetén a szegények és betegek számára épített, sövényből font, tapasztott falú ispotály körül templom, lelkész és gyülekezet a Szent Miklós utca lakóiból. Az ispotály helyére pedig a mai Gecse utcai Kistemplom épült – hangzott el Berekméri Róbert egyházi levéltáros előadásában.
Három előadó beszélt dr. Bernády Györgyről. László Lóránt, a Teleki könyvtár történésze, Marosvásárhely legnevesebb polgármesterének életét és politikai pályafutásának kezdeteit mutatta be. Bernády 1894-ben adta bérbe Hints Elemérnek a gyógyszertárát, amikor a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselőjévé választották. 1890- től törvényhatósági tag, majd 1900. december 24- től 1902. április 10-ig a város rendőrfőkapitánya. A 19.000 lakosú Marosvásárhelyen 28-30 rendőr dolgozott irányítása alatt, s megreformálta a rendőrség és a bíróságát működését is. A rend fenntartása mellett gondoskodott a város tisztaságáról és a rendőrök ruhájáról. Tevékenysége alapján a rendőrség udvarán ő is szobrot érdemelne.
Jól ismerte tehát a város helyzetét és a tennivalókat, amikor 1902-ben – hosszú torzsalkodások után – meglepő módon egyöntetűen, ellenszavazat nélkül választották meg polgármesternek a városi törvényhozási bizottság közgyűlésén – kezdte előadását Pál-Antal Sándor. Bernády legfőbb célja a modern Vásárhely megteremtése, s erről szóló elképzeléseit székfoglaló beszédében hozta nyilvánosságra. Ígéretet tett a városi közigazgatás rendbetételére, a törvényes formáknak az anyagi ügyekben való szigorú betartására, a nagy megterhelés alatt álló polgárok megkímélésére, a közegészségügyi viszonyok javítására (egészséges ivóvíz biztosítására), a városi iskolaügy fejlesztésére, a város jövedelemforrásainak gyarapítására stb. Mivel tudta, hogy a reformok legnagyobb akadálya a pénztelenség, a fővárosi körökkel kiépített kapcsolatait, a szabadkőművesekhez tartozását használta fel az anyagiak megteremtésére – hangzott el többek között az előadásban. Pál-Antal Sándor szóvá tette, hogy írott programot nem találtak, csak a székfoglaló beszéde jelent meg a korabeli sajtóban, s azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények eredménye volt, hogy 1902-ben ellenszavazat nélkül választották polgármesterré. Az előadó azt is szóvá tette, hogy továbbra sem készült egy átfogó monográfia a tevékenységéről, s még mindig az első lépes előtti topogásnál tartanak.
Fodor János történész doktorandus mutatta be a Bernády-kultusz egy jelentős eseményét, a 70 éves Bernády megünneplését a marosvásárhelyi Transilvania étteremben, amely a polgármester kedvenc helye volt. Az ünnepséget 1934. április 23-án tartották 400 személy részvételével. Előzetesen a Református Kollégiumban ünnepelték, amelynek főgondnoki tisztségét betöltötte, s a vidéki főúri nemesek a marosszentgyörgyi kastélyban köszöntötték. A városi ünnepségen 70 szál szegfűt 70 szépasszony, széplány adott át Bernádynak, akit minden idők legnagyobb koponyájának neveztek.
1786-ban, viszonylag későn létesült az első nyomda Marosvásárhelyen, amely Kapronczai Nyerges Ádám nyomdász és betűmetsző korai halála után több kézen át került a Református Kollégium tulajdonába. A tulajdonosokról, a Marosvásárhelyen megfordult nyomdászokról Spielmann Mihály történész számolt be.
Marosvásárhely fényképészetének történetébe kalauzolt el Oniga Erika, a megyei múzeum művészettörténésze, aki Csonka Géza fotográfus életét és lakóházának történetét ismertette. A megyei múzeum 40 fotóját őrzi a Marosvásárhelyen több műtermet működtető, kitűnően képzett fényképésznek, aki a város jeles személyiségeit, és magát a várost is megörökítette fényképein. Rendkívül aktív volt társadalmi téren, tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, megalapította és vezette a kerékpározók egyesületét. 1904-ben anyagi gyarapodása lehetővé tette, hogy a Sándor János utcában villát építsen, ami nagyon hasonló egy budapesti városligeti villához, s nem lehet biztosan tudni, hogy ki kitől ihletődött. A szecessziós stílusban épült villában a szocializmus éveiben pionírház működött, s mai tulajdonosai korhűen restaurálták és szállodát építettek mögéje.
A tanácskozás záró előadásaként Tófalvi Zoltán ismertette Dudás József, a kádári hatóságok első kivégzettje ellentmondásokkal teli életének sok érdekes részletét.
A reggeltől estig tartó ülésszak előadásai, ahogy a címben is jeleztem, sok érdekes ablakot nyitottak elsősorban Marosvásárhely történetére, s valóban hasznos volna a kötet, amely lehetővé tenné, hogy alaposan is el lehessen mélyedni a részletekben. Ahogy a vásárhelyi történészeket ismerem, a következő tanácskozásig a könyvbemutatón is tapsolhatunk nekik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Mögöttes szándék?
Úgy tűnik, hogy nem csupán Dorin Florea polgármester aggódik, hogy az anyanyelvükön tanuló magyar diákok hátrányos helyzetbe kerülnek amiatt, hogy nem beszélik hibátlanul az ország nyelvét. Teszi ezt a megyei tanfelügyelőség is, amely átfogó szakellenőrzést indított az elmúlt héten. Ennek során elsősorban azt vizsgálták, hogy a magyar tagozatos kisiskolásoknak és gimnazistáknak hogyan oktatják a román nyelvet. S hogy ne legyen túl szembetűnő, a románon kívül a választott tantárgyakról, s az iskola dokumentumairól is vizsgálódtak. Bár a megkérdezett igazgatók szinte sablonszerűen azt nyilatkozták, hogy az ellenőrzés nagyon udvarias légkörben zajlott, értesüléseink szerint helyenként nagyon is érződött a mögöttes szándék, s voltak olyan rosszindulatról és hozzá nem értésről tanúskodó megjegyzések is a "módszertani szakértők" részéről, amelyeknek nincs helye az oktatásügyben. A tanítók ellenőrzését végző román szakos tanárokról nem egy helyen kiderült, hogy nem ismerik az I–IV. osztályok számára előírt módszertani követelményeket. Míg egyesek a beszélt román nyelv hangsúlyosabb oktatását kérték számon, mások irodalmi szövegek tanítását szorgalmazták a kisiskolások körében.
Hogy mi lesz a városi és vidéki iskolákat is érintő szakellenőrzés eredménye? A polgármester kijelentése alapján akár arra is következtethetnénk, hogy ő már előre tudta, hogy a magyar tagozaton működő tanítók és tanárok képtelenek úgy oktatni az ország nyelvét, hogy a kisebb és nagyobb diákok ne induljanak "hendikeppel" a nagy román hazában fontos és pénzes mesterségek elsajátításának rögös útján. Az egész akció azért tűnik tragikomikusnak, mivel hosszú évek óta képtelenség volt elérni, hogy a magyar gyermekek sajátos gondolkodásmódjának megfelelően előkészített tanterveket és tankönyveket elfogadják. Így továbbra is olyan "curriculum" szerint tanítanak, ami nem a második nyelvnek tekinti a románt, s amihez a kezdő osztályokban még tankönyv sincsen, ötödiktől pedig a beszélt nyelv használatának a gyakorlása helyett tájnyelvi szavak garmadát magoltatják be a gyermekekkel.
Ahelyett, hogy a valós helyzetről gyűjtenének hasznos információkat, mintha az 1980-as évek derekának szelleme köszönne vissza, amikor a volt diktátor talpnyalói megállapították, hogy a magyar gyermekek azért nem tudnak folyékonyan románul, mert a magyar nemzetiségű tanárok képtelenek megtanítani őket. Ezért aztán a többségüket szétdobálták, s a Regátból hoztak színromán pedagógusokat. Közülük egyesek hamar megfutamodtak, mások évekig kínlódtak, de olyan is volt, aki megtanult magyarul és köztiszteletnek örvendve oktatta a román nyelvet. Egészében véve azonban az akció megbukott. A romántudás nem lendült fel, de ébren maradt a többségiek miattunk érzett aggodalma. Ezért most egy újabb hasonló lépést készítenek elő? Vagy azt akarják bizonyítani, hogy nincsen szükség a magyar tagozatra? Vagy netalán az anyagiak miatt indult volna a kampány? Néhány éve ugyanis kiderült, hogy a magyar tanítók heti négy órával többet dolgoznak, mint román kollégáik. A szakszervezeten keresztül sikerült elérni, hogy ezért a pluszmunkáért végre megfizessék őket, ami valóságos irigységhullámot váltott ki. Egyes vélemények szerint most az a cél, hogy bebizonyítsák róluk: nem tanítják elég hatékonyan az országnyelvet, s a románórákat a román kolléganőkre bízzák, hogy a pluszfizetés az ő zsebükbe vándoroljon? Amíg a stratégia kiderül, fogadjuk el, hogy sokkal jobb, ha egy magyar gyermek az anyanyelvén tanul, ami könnyebb és hasznosabb, s ha szüksége van rá, az ország nyelvét is elsajátítja, s nincs kizárva, hogy egy-két hibás egyeztetéstől eltekintve árnyaltabban beszéli, mint sok román ember, akinek a nyelvi szegénységével nap mint nap szembesülünk.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Egy könyvritkaság a helyére került
Viszontagságosan érdekes lehet a könyvek sorsa is. Hosszú éveken lapulnak személyes könyvgyűjteményekben, hogy aztán egy nap a különös véletlenek folytán visszakerüljenek a társuk mellé, a könyvtárba, ahol mindig is a helyük lett volna. Két évszázad után adták át tegnap Köteles Sámuel 1817-ben megjelent Az erköltsi filo’sofiának eleji című művének első kötetét a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárnak. A könyvet az teszi értékessé, hogy a 15 éves Bolyai János tulajdonában volt, amiről kézírása és aláírása tanúskodik. A könyvet matematikusokból, újságírókból és RMDSZ- politikusokból álló csoport juttatta vissza példás összefogással a Tékába, a világhírű matematikus egykori személyes könyvtárában levő csonka második kötet mellé.
Bolyai János az erdélyi magyar tudományosság kimagasló személyisége, talán a legnagyobb magyar matematikus. Emlékezete kollektív identitásunk fontos eleme, ápolása kötelességünk… Ennek jegyében került sor az értékes kötet megvásárlására és adományozására a Teleki Téka Alapítvány számára – hangsúlyozta nyilatkozatában Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki tegnap Peti András alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke és Lázok Klára, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője jelenlétében ünnepélyes keretek között adta át a kötetet az alapítványnak.
Az elmúlt idő nyomában
Kérdés, hogy valaha kiderül-e, hogy a kötet hol lapult, merre vándorolt olyan hosszú időn át, de felfedezése, az írás azonosítása, a könyv értékének megállapítása és megvásárlása is felér egy detektívregénnyel. A történet a november 8-i kolozsvári Bolyai-vacsora napján kezdődött. A Bolyaiak emlékét ápoló rendezvényen a magyar tudomány napját ünnepelve arra emlékeztek, hogy az idén 190 éve kelt Bolyai Jánosnak apjához címzett híres levele: "…a semmiből egy új, más világot teremtettem". A vacsorán tartott előadást a Népújság olvasói számára jól ismert Oláh-Gál Róbert, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának oktatója, akinek a Bolyaiak életéről szóló kötetét a Fehér Holló újságírósorozatban adta ki Szabó Csaba, a sorozat szerkesztője.
A Bolyai-vacsorára volt hivatalos a marosvásárhelyi származású Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem Matematikai Intézetének docense, aki a Bolyai Farkas középiskola után a kolozsvári BBTE matematika- informatika szakán végzett. Ismert Bolyai-kutató, a Bolyai- kultusz határon túli népszerűsítője, akit az idén másodszor tüntettek ki az egyetemek közötti közép-európai felsőoktatási tanulmányi csereprogramok (CEEPUS) működtetésében játszott szerepéért.
Mivel korábban érkezett meg egyetemi tanulmányai színhelyére, a Farkas és a Király utcában sétált, ahol a kovácsoltvas ablakrácsokkal s az oszlopos erkéllyel díszített szép, öreg Toldalagi–Korda-palotában működött a matematika tanszék és a könyvtár.
– Ahogy kolozsvári diákságunk helyszínén keresgéltem az emlékeim közt ("Á la recherche du temps perdu"), akkor vettem észre egy kapualjban a kis antikváriumot, ahova betértem, miközben kedves barátom, Müller Ádám emléke dolgozott bennem. A zsúfolt helyiségben magyar könyveket kerestem. Kiderült, hogy nincsenek, ezért matematikakönyvekről érdeklődtem, de az is kevés volt. Már kifele indultam, amikor az elárusító kislány odaszólt, hogy van valami érdekes, egy olyan könyv, ami Bolyai ex librisét tartalmazza. A páratlan kis könyvben valójában nem ex libris, hanem Bolyai János saját kezű beírását láttam. Ha nem foglalkoztam volna Bolyai János munkásságával, akkor is feltűnt volna, hogy mennyire hitelesnek látszik a beírás, és az eltelt idő alatt be is bizonyosodott, hogy nem tévedtem. A könyvben az 1817. november 12-i dátum szerepelt, Bolyai János 15 éves volt akkor. Az Appendixen és az Üdvtan címlapján is hasonlóan jellegzetes kalligrafikus írás látható. Feltételezésem megerősítette, hogy a kis könyv utolsó lapjára is be volt írva, hogy a Bolyai Jánosé. Első oldalain az íráson kívül 3x4 centiméteres pecsét vagy régebbi érme benyomódása látszott. Bár 80 százalékban meg voltam győződve, hogy a beírás eredeti, gyanús volt számomra, hogy mind az első, mind a második oldalon egy 4x5, illetve egy 6x8 centiméteres rész éles késsel vagy ollóval ki van vágva. A könyvet, amely 1817-ben jelent meg, a marosvásárhelyi Református Kollégium nyomdájában nyomtatták. A kivágások láttán arra gondoltam, hogy esetleg a Tékából ellopott könyvek közül való, s ha nagyon érdeklődöm, talán nyoma vész. Az ára 700 euró, mondták, s nem engedték, hogy lefényképezzem, ezért az adatokat lejegyeztem, majd láttam, hogy egy kis üvegszekrényben a ritkaságok közé teszik vissza. Végiggondoltam, hogy meg kellene vásárolni, de ha kiderül, hogy lopott, igazolnom kell, hogy miképpen került hozzám – morfondíroztam, majd sajnálkozva otthagytam az antikváriumban.
A nyomozómunka
Este a Bolyai-vacsorán egyetemi vezetők, matematikusok társaságában mondtam el, hogy szívesen felajánlom, valaki járjon utána, tisztázza, hogy lopott könyv-e vagy sem, majd meg kellene vásárolni, s a Tékában elhelyezni. A társaságból Szabó Csaba újságíró, Oláh- Gál Róbert könyvének a kiadója mozdult rá, átvette a nyomozást, s a későbbiekben minden lépéséről tájékoztatott – mondta el Körtesi Péter.
A történtekről Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója és vezetője a Kolozsvári Televízió magyar adásában részletesen is beszámolt. A helyszínen sikerült megnyernie az antikvárius bizalmát, aki számlát ígért, s hagyta lefényképezni a kötet első lapját. Ezután kezdődött az igazi nyomozómunka, amelyben fontos szerepe volt Wanek Ferencnek, aki az írásszakértői véleményt készítette, s "az alacsony t betűk", "a visszaforduló kerek betűzárások", "a kezdőbetűk kiemelt kezelése" és más jellegzetességek alapján – Bolyai János 1814-es és 1817-es kézírásával összehasonlítva – arra a következtetésre jutott, hogy a viszonylag érett, kiírt jellegű írás minden valószínűség szerint a jövendő tudósé.
A Teleki–Bolyai Könyvtár osztályvezetőjével felvett kapcsolat során kiderült, hogy a könyv második kötetét a Tékában őrzik, de az első kötet sorsáról nem tudtak. Amint Lázok Klára, a Téka vezetője elmondta, Deé Anikó tudományos kutató a két Bolyai személyes könyvtárának 152 kötetét azonosította be a Teleki–Bolyai Könyvtár állományában, s tudomásuk volt arról, hogy a két tudós gyűjteményéből szétszórtan még fellelhetők könyvek.
A második kötetet 1880. április 8-án Koncz József, a Református Kollégium könyvtárosa a helyi katolikus gimnázium könyvtárának adta cserébe egy másik könyvért, s úgy került be az 1960-as években a Teleki Tékába. A kötetben Bolyai János aláírása mellett Koncz József sorai olvashatók.
A Téka felértékelése és a budapesti Széchényi Könyvtár szakvéleménye alapján megállapították, hogy az ár reális, érdemes a könyvet megvásárolni.
Mivel a pénzt nem sikerült adakozással összegyűjteni, és a "nyo-mázás" szerepelői úgy gondolták, hogy a Tékában van a könyv helye, Szabó Csaba az RMDSZ-hez fordult, ahol első perctől kedvezően fogadták a lehetőséget, s a Communitas Alapítvánnyal közösen megvásárolták a könyvet.
Magángyűjteményből közgyűjteménybe
Az átadáson Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, hogy a legjobb értelemben vett postás szerepét vállalta egy szellemi értelemben jelentős örökség átadásával, amelyet a szakemberek régóta keresnek. A könyv azt mutatja, hogy Bolyai János a kor legfontosabb értékeit tudhatta magáénak, hisz az, hogy ki milyen értéket tart a könyvtárában, ki milyen könyveket olvas, a szellemi habitusát is megmutatja. A nyomtatvány igazi jelentőségét a kutatók fogják meghatározni, most viszont az a fontos, hogy egy magángyűjteményből közgyűjteménybe került, viszonylag jó állapotban. – Nekünk nem a semmiből kellett új világot teremtenünk, de sokszor azt érezzük, hogy amikor a mi világunkat újra kell teremteni, akkor az nemcsak a jövőről, hanem a múlt értékeinek a felfedezéséről, megőrzéséről és beépítéséről szól. Azért adományozzuk a Teleki Téka Alapítványnak, hogy jó kezekben legyen a következő évtizedekben. Ha olyan írott értékekre bukkanunk, amelyek az erdélyi magyar, sőt az egyetemes magyar kultúra számára fontosak, a jövőben is arra törekszünk, hogy azokat visszaszerezzük – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Hű őrzői leszünk
Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke vette át, majd át is adta Lázok Klárának, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetőjének a könyvet, amit a Bolyai-múzeum tárlójában helyeztek el, s tegnaptól már meg is lehet tekinteni a Bolyai-relikviák között.
Mindenki elmerenghet a Horatius-idézeten, amelyet Bolyai János, a majdani zseniális tudós 15 évesen beleírt azon az őszön, amikor a református kollégiumban tett sikeres záróvizsga után tanulmányai folytatására várt – mondta Haller Béla, aki Szabó Lőrinc fordításában olvasta fel a Horatius sorait: "Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és / légy szilárd; viszont okosan, magad vond/ össze, hogyha kedvez a szél, túlontúl/ büszke vitorlád."/ (Ódák)
Az eltelt kétszáz év alatt odalett a latin és az a mértéktartó bizakodás is, amellyel János 15 évesen kilépni készült az életbe, de temperamentumát ismerve lehet, hogy csak az illendőség parancsának megfelelve választotta ezt az idézetet. A magunk részéről megígérjük, hogy a könyv hű őrzői leszünk – tette hozzá Haller Béla.
A megtalált könyv tudománytörténeti jelentőségű, mivel keltezése pontosan tájékoztat arról, hogy mikor került Bolyai János könyvtárába a kötet, s ugyanakkor segítséget jelent a fiatal Bolyai szellemi fejlődésének megismerésében. A bejegyzésben szereplő latin nyelven írt mottószerű Horatius-idézet szerepének, jelentésének tisztázása további kutatást igényel – mondta Lázok Klára. A történet érzelmi oldala, hogy Bolyai János egykori könyvtárának két kötete egymás mellé került, s így kiteljesedett egy történet, lezárult két könyv vándorlása egymás felé
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Krisztusok és angyalok
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem napjai zajlottak az elmúlt héten helybeli és külföldi vendégtanárok jelenlétében. A hagyományossá váló rendezvény programjában emlékelőadások, tudományos szessziók, művelődési rendezvények szerepeltek. A csütörtök esti díszünnepségen díjazták a rezidensvizsgán legjobb eredményt elért végzetteket, az évfolyamelsőket, a legszámottevőbb tudományos munkásságot végzett egyetemi oktatót, az idén nyugdíjba vonult tanárokat és a kerek évfordulót ünneplő nyugalmazott professzorokat. Szokás szerint ekkor hangzottak el az egyetemen folyó tevékenységet értékelő beszédek. Leonard Azamfirei rektor európai szintű oktatásról beszélt a 6.000 hallgatóval működő intézményben, amely nemzetközi minőségtanúsítvánnyal is rendelkezik, s a kilenc oktatási programjukból hat már bizalmi minősítést kapott. Az elméletre összpontosító elavult tantervek helyett a gyakorlati oktatásra kell helyezni a hangsúlyt, s ezt biztosítja többek között a múlt évben beszerzett szimulációs központ. A jövő héten pedig elkezdődik a gyógyszerészeti kar új épületének a kivitelezése. A rektor bírálta a várost és a megyét, hogy nem támogatják eléggé az egyetemet, bár a MOGYE a szellemi haladás központjaként olyan intézmény, amely nem fogyaszt, hanem termel. Szemrehányóan említette, hogy Oxfordból azért nem kapták meg a Legjobb Regionális Egyetem minősítést, mert egy diaszpórában élő professzor, akit az elmúlt évben vendégül látott a MOGYE, megakadályozta ezt. Nos, nem kell ahhoz külföldi egyetemi tanárnak lenni, hogy felmerüljön a kétség: lehet-e egy olyan felsőoktatási intézményt a legjobb regionális egyetemnek minősíteni, ahol minden eszközzel megakadályozzák az alapító tagozat önállóságának a visszanyerését.
A szenátus elnöke az ülésen Jézus Krisztushoz hasonlította az orvosokat, majd később elhangzott, hogy "a gyógyszerészek az orvosok vállán ülő angyalok". Ami disszonánsan hangzik, ha arra gondolunk, hogy Szilágyi Tibor rektorhelyettes szavai hallatán, aki magyarul szólt a hallgatósághoz, a "Jézus Krisztushoz hasonlók" és az "angyalok" egy része felháborodottan hagyta el az Ifjúsági Ház nagytermét. Pedig a rektorhelyettes arról beszélt, hogy a tudományos élet akkor lendült fel Európában, amikor minden nép az anyanyelvén kezdte művelni a tudományokat. Emlékeztette a hallgatóságot a több mint négyszáz éves erdélyi felsőoktatás és azon belül az egyetem történetére, az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzést szavatoló rendeletekre. Nagyon fontosnak tartják a román nyelv ismeretét, de a szakmát anyanyelven lehet a legalaposabban elsajátítani, ezért a multikulturálisnak nevezett marosvásárhelyi egyetemen a román és magyar nyelvű oktatás egyenrangú partner kellene legyen – hangsúlyozta. Szavaihoz hadd tegyük hozzá: ha ezek a törvény biztosította jogok megvalósulnának, akkor senki sem akadályozhatná meg a külföldi elismerést. De addig, amíg egyetemi oktatók ilyen módon viszonyulnak a magyar szóhoz, a két-, illetve már háromnyelvű egyetem az összefogás helyett továbbra is az eldurvuló ideológiai harcok helyszíne marad.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Akkreditálták a MOGYE magyar tagozatát
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) honlapján megjelent, hogy megkapta a működési en- gedélyt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata, azzal a feltétellel, hogy még sor kerül egy ellenőrző látogatásra. A tagozat működésének eredményességét bizonyítja, hogy a végzősök jól szerepeltek, sőt első helye- ket is értek el a rezidensvizsgán, és sokan tanulmányaikat is jó általánossal fejezték be.
A 2012. szeptember 24-én több miniszter jelenlétében megkötött egyezség hetedik pontja értelmében – amelyet a MOGYE vezetői, a magyar tagozat képviselői és személyesen Ecaterina Andronescu, az akkor hivatalban levő tanügyminiszter látott el kézjegyével – az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
Kérdésünkre Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője elmondta, hogy az akkreditáció alapján a következő félévtől kérni fogják az önálló magyar főtanszékek létrehozását.
Hogy betartják-e az adott szót, hogy lehet-e hinni az akkori miniszterek jelenlétében aláírt egyezségnek, vagy szemfényvesztés volt az egész? – ez hamarosan elválik, tehetjük hozzá a tagozatvezető szavaihoz.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Hátrányos helyzetbe akarják hozni a magyar diákokat?
Meglepő szóbeli utasítást kaptak decemberben a tanfelügyelőség vezetősége által összehívott igazgatók, akik magyar vagy kétnyelvű középiskolák élén állnak. A nem barátságos hangnemben elhangzó parancs szerint a középiskolák magyar tagozatán ki kell venni a tantervből a második idegen nyelvet, mivel a magasabb óraszám megterhelő a diákokra nézve. Ahol ragaszkodnak hozzá, legfennebb a választott tantárgyakra kijelölt időben lehet januártól oktatni, a kötelezőek között nincsen helye. Így a második idegen nyelvből le sem szabad zárni a félév végén a tanulókat, mert akkor már végig kellene vinni az évet.
A történtek után akár el is csodálkozhatnánk, hogy mennyire aggódik a tanfelügyelőség vezetősége a magyar tagozaton tanuló diákok sorsáért. Csakhogy a jóindulatúnak látszó utasítás mögött másféle szándék áll. Valószínűleg ilyen módon akarnak takarékoskodni, hisz iskolánként egy-két, sőt három katedra is felszabadulna, ami a béralap csökkenését eredményezné. Kit érdekel, hogy a szülők jó pénzért tankönyvet vásároltak, hogy a diákok esetleg kedvelik a második idegen nyelvet, és a tanárt is, aki oktatja, s akit év közben szélnek lehet ereszteni? Ilyen parancsot az összevissza szabott-varrt oktatásügy legsötétebb éveiben sem adtak, ahol tanévkezdéstől tanévzárásig mérték az időt, s szentségtörésnek számított annak megszegése.
De pontosítsunk, hisz az utasítás szerint meg lehet tartani a második idegen nyelvet, ha nem a kötelező, hanem a választott tantárgyak között oktatják azt. De miért kellene oda áttenni, amikor középiskolában általában az érettségire szükséges ismeretek begyakorlására összpontosítva jelölték ki az „opcionális” tantárgyakat? És miért kellene a magyar tagozatnak jóváhagyott állásokat megszüntetni, amikor az anyanyelvi oktatásban részesülő diákok után nagyobb fejpénz jár, pontosan azért, mert magasabb az óraszámuk?
Most, amikor európai integrációról beszélünk, s a fiatalok egy része, ha tetszik, ha nem, esetleg külföldön kaphat állást, anakronizmusnak tűnik a tanfelügyelőség által választott megoldás, ahelyett, hogy a tananyag mennyiségét csökkentenék, s a fölösleges részletektől mentesítve a tankönyveket, a begyakorlásra, a gyakorlati alkalmazásra összpontosítanának. Vagy például nem tanítanák meg kétszer nyolcadik és tizenkettedik osztályban is Románia földrajzát és történelmét. Miért pont az idegen nyelven akarnak spórolni olyan körülmények között, amikor már romániai viszonylatban is nem egy alkalmazásnál két idegen nyelv ismeretét kérik?
De mindezeken túl, az utasításban az a legdurvább, hogy akkor akarják bevezetni, amikor már a tanügyi törvény által előírt 2016-os érettségire kellene felkészíteni a diákokat. Ezt Remus Pricopie oktatásügyi miniszter több alkalommal is kiemelte. A törvény 77/4-es cikkelye szerint az interdiszciplináris tantárgyak mellett 2016-ban kötelező módon két idegen nyelvből tartanak szóbeli vizsgát. Hogyan fog két év múlva érettségire állni az a magyar tagozaton végzett középiskolás diák, aki januártól csak egy idegen nyelvet tanul?
Az utasítás arra enged következtetni, hogy az érettségin való részvétel lehetőségétől akarják megfosztani a magyar diákokat, ami már rossz szándékot, diszkriminációt feltételez. Ha az iskolaigazgatók végrehajtják az utasítást, akkor ők is cinkosak lesznek az ügyben, s a szülők akár be is perelhetik őket. Vagy csupán annyi áll az utasítás hátterében, hogy a nagy takarékossági lázban elfeledkeznek az érvényben levő 2011. évi 1-es nemzeti oktatásügyi törvényről, amely alapján dolgozniuk kellene?
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Újdonságok a MOGYE által meghirdetett felvételi vizsgán
Amerikai tankönyv biológiából
Biológiából megváltozik a könyvjegyzék a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi és fogorvosi karára felvételiző diákok számára. A szenátus január 15-i ülésén megszavazták, hogy a 2014-es felvételi vizsgára az Egyesült Államokban használt könyv anyagát kérik biológiából. A MOGYE megvásárolta a Barron’s Kiadónál megjelent Anatómia és Élettan az orvosi szakokra való felvételi vizsgához című könyv szerzői jogát, s ebből fogják összeállítani a tesztvizsga kérdéseit. A szóban forgó könyvet az Editura University Press kiadásában februártól az egyetem könyvesboltjában vagy online lehet megvásárolni. A vizsgán 100 kérdésre kell választ adniuk a felvételizőknek, amelyekből 90-et az egyes fejezetek végén levő ellenőrző kérdésekből választanak ki (csak egy megoldásos és igaz/hamis típusú kérdések). A többi tíz kérdést a bizottság közvetlenül a vizsgát megelőzően állítja össze a könyv tíz fejezetéből. Azon diákok számára, akik fizikából vagy kémiából készülnek, változatlan marad a felvételi anyag. Kémiából 100 kérdés lesz a már meglévő tesztfüzetből, 25-öt helyben állítanak össze. Fizikából 57 kérdésre kell válaszolni, amelyekből 25-öt szintén helyben fogalmaznak meg. A többi három- illetve négyéves szakokra a könyvészet és a felvételi megszervezésének módja változatlan marad.
Új szakok indulnak
A szenátus szavazott arról is, hogy ha megkapják az engedélyt, a fogorvosi karon hároméves megelőző fogászat és szájhigiénia-képzés indul 30 hallgatóval, évi 3.000 lejes tandíjjal, a gyógyszerészeti karon a gyógyszerészasszisztens szak helyett egészségügyi kozmetikára hirdettek meg 40 fizetéses helyet, évi 3.000 lejes tandíjjal.
Az általános orvosi karon az idén is 135-135 államilag támogatott helyre hirdetnek meg felvételit, s a fizetéses helyek száma 80. A tandíj évi 8.000 lej. A katonaorvosi szakra 10 hallgatót vesznek fel. Megduplázódott az angol szakon meghirdetett helyek száma, ahova ősszel 100 hallgatót vesznek fel 5.000 eurós tandíj ellenében.
Az egészségügyi asszisztensi szakra 15-15 államilag támogatott helyre lehet felvételizni, a fizetéses helyek száma 70, a tandíj 4.000 lej. Ötven tandíjas helyet hirdettek meg fizioterápia és rehabilitáció, s ugyanannyit a táplálkozás, diéta szakra, a sporttanárira pedig 40 hely lesz. A tandíj mindhárom szak esetében 4.000 lej.
A fogorvosi karon 35-35 tandíjmentes fogorvosi hely lesz, ami a 30 tandíjköteles hellyel egészül ki, a tandíj 8.000 lej. Az angol nyelvű képzésre 40 hallgatót vesznek fel 5.000 eurós tandíjjal. A gyógyszerészeti karon 35-35 tandíjmentes és 80 tandíjas helyre hirdetnek felvételit, a tandíj 8.000 lej. Az egyetemen több szakon indítanak mesterképzést és 36 tandíjmentes és 30 tandíjköteles helyre vesznek fel doktoranduszokat – olvasható az egyetem honlapján.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Életre szóló vonzódás
„Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –”
– írta 1936-ban József Attila A Dunánál című verses vallomásában, vállalva a szűkebb és a tágabb családhoz, azaz a nemzethez tartozó ősöket is.
A költő vállalásával ellentétben manapság összezsugorodott a család, hiszen gyakran a nagyszülők is távol élnek, s esetleg a dédszülőkig tartják számon az elődöket. Azon túl – a nemesi famíliák kivételével – elfelejtődik, ködbe vész az ősök emléke. Gyengül az oldalági rokonokkal, unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal való kapcsolattartás is, különösen városi környezetben. Erejét veszítette a hajdani nagy család szerepe, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődtek a családi hagyományok, az értékrend, a tudás, a tapasztalat. Pedig mindezekre fogyatkozó erdélyi közösségünkben egyre nagyobb szükség lenne, hisz évtizedek óta igyekeznek kiradírozni, átfesteni a múltunkat. Ezt mi magunk is megkönnyítjük azzal, hogy sok erdélyi család nem ismeri a saját történetét, azokat a vidám és tragikus eseményeket, amelyek a család tagjaival megestek, s feledésbe merül a felhalmozódott tapasztalat, életbölcsesség is. Ezért kellene minden kis közösségnek megörökítenie a saját történetét, amíg még van akit faggatni a régmúlt időkről. Mert csak akkor tudunk szembenézni a jövőbeli kihívásokkal és lehetőségekkel, ha képesek vagyunk megmenteni, megőrizni a múltat – idéztem Veress László marosszentkirályi református lelkész prédikációjából a Veress család őszi rigmányi találkozójáról írt beszámolóban. Családok nyomában
Akkor volt alkalmam megismerni Buksa Ferenc helybeli református lelkészt (képünkön), aki sokat tett a 235 tagot számláló gyülekezet összekovácsolásáért. A szentgericei születésű lelkész valamennyi rigmányi család történetét felkutatta, s a holland segítséggel épült gyülekezeti teremben a családfákból, ősfákból, képes albumokból látványos családtörténeti múzeumot rendezett be. Hasonlóképpen, a nyárádszentsimoni gyülekezeti teremben is létrehozott egy családtörténeti múzeumot. A történelem során az ókori görögök egy istenségig vezették vissza származásukat, majd a későbbi korokban az uralkodók, uralkodó osztályok történetét, leszármazási rendjét kutatták elsősorban. A történelem segédtudományaként számon tartott genealógia (származástan) iránti érdeklődés, amely „a nemzetségek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozza”, a középkorban terjedt el. Magyarországon a második világháború után betiltották, s a rendszerváltás után éledt fel újra – olvashatjuk az e témáról szóló szócikkelyekben.
Mint egy film, tele érdekes történetekkel
– Hogyan szerette meg ezt a tudományágat, amelyhez kíváncsiság, kiváló memória, a történelem iránti érdeklődés és óriási türelem szükséges? – kérdeztem Buksa Ferenc lelkésztől, aki immár nemcsak egy érdekes hobbinak, egy értékes második mesterségnek is a birtokában van. – 2005-ben kezdődött – emlékezik vissza a kívül-belül szépen berendezett emeletes papilakban. – Először a saját és a feleségem, Kirizsán Júlia Izabella ősfáját készítettem el, s ezáltal kutatásaim szülőfalunk, Szentgerice mellett már kiterjedtek más falvak családjaira is. A szentgericeiek után az apai ágon közelebbről kapcsolódó nyárádszentbenedeki, harasztkeréki, backamadarasi családok történetét kutattam fel, majd kutatásaim lassan átterjedtek több nyárádmenti, illetve marosszéki család történetére is. Mindkettőnk ősfája jelenleg 16-16 méter hosszúságú. Amikor Rigmányba kerültem, akkor kezdtem el felgöngyölíteni a tíz helybeli, és a szintén hozzám tartozó Nyárádszentsimon nyolc, ma még élő családjának a történetét, emellett rokonok, ismerősök családfáit is örömmel kutattam, s így ma már több mint 50 családfánál és ősfánál tartok. Olyan tudományág ez, amely iránt, ha hozzáfog az ember, egy életre szóló vonzódás alakul ki. A kutatás annyira izgalmas, akár egy film, tele érdekes történetekkel, nagyon meg lehet szeretni. Én mindezt ma már lelkipásztori hivatásom részeként fogom fel. Erdélyben mindenki atyafi egymással
– Azt is mondhatjuk, hogy a kettő jól kiegészíti egymást, s olyan közösségformáló ereje van, ami arra ösztönzi a gyülekezetet, hogy legyenek büszkék családjukra, gondoljanak hűséggel, szeretettel elődeikre. Ezt erősítette meg Veress László, a Küküllői Református Egyházmegye főgondnoka, aki „erőn felüli gyönyörű munkának” nevezte azt, amit Buksa Ferenc a múlt, gyökereink felkutatásáért tesz. Milyen tanulságokra, következtetésekre jutott?
– Egy régi genealógus említi valahol, hogy „Erdélyben mindenki atyafi egymással”. Amint mondtam, saját ősfám Marosszék szinte minden faluján átvezet, sok település családjainak története elkezdett érdekelni. Ezek múltjába is betekintettem, és közben segítettem olyan személyeknek, akiket érdekelt a saját családjuk története, így újabb és újabb családok történetével ismerkedtem meg. Tavaly elkészítettem Baczkamadarasi Kis Gergely családfáját is, nemrég pedig alaposabban elmélyülhettem a történelmi Marosszék egyes Kis-Küküllő völgyi falvainak, illetve a mezőségi székely falvak genealógiájában, s kutatásaim során rájöttem, hogy ez valóban így van. – Mielőtt továbbmennénk, megkérem, pontosítsa a családfa és az ősfa közötti különbséget. – Az ősfa elkészítésekor az egyéntől, önmagamtól elindulva, időben visszafelé haladva keresem az egyenes ágú felmenőimet. A családfánál fordítva, egy régen élt személytől kezdve érünk el az utódokig, egyetlen ős több leszármazottját térképezzük fel az ágrajzban. – Itt, Erdélyben mikor kezdődnek az írott dokumentumok?
– Az állami anyakönyveket csak 1895-től vezetik, az egyházi anyakönyvek a XVIII. századtól kezdődően maradtak fenn. Marosszéken nagyrészt az 1700-as évek második felétől, Rigmányban például 1766-tól. Az anyakönyvekből kikeresni az adatokat nem annyira bonyolult dolog. A korábbi időkről a történelmi Marosszék több tízezer oldalt kitevő törvénykezési jegyzőkönyveiből, birtokperekből, a nemességet igazoló anyagokból, végrendeletekből, a katonai jegyzékekből stb. lehet dokumentálódni, ami már körülményesebb.
Ágrajzok, ősfák, fényképes albumok
– Ha minden dokumentumot figyelembe veszünk, egy köznépi család esetében meddig lehet visszamenni az időben?
– Körülbelül 300-400 évre lehet visszatekinteni a székely származású családok esetében, ami általában 10-12 nemzedéket jelent. Az elődök száma nemzedékről nemzedékre duplázódik, hisz két szülővel, négy nagyszülővel, nyolc dédszülővel, 16 ükszülővel, 32 szépszülővel számolunk, és az utolsó számot mindig megkettőzve, folytathatjuk visszafelé a sort. Egy falun belül azonban már négy-öt nemzedék után sokszor ugyanazt az őst találjuk, ilyenkor ősvesztésről beszélünk. Rigmányban például 300 évvel ezelőtt mintegy 12-15 család élt, az ő leszármazottaik a falu mai lakói, de mivel a férfiak más falvakból is vettek feleségül lányokat, így a települések között is keveredtek a családok. A tíz, ma is élő rigmányi családból öt már az 1600-as évek elejétől a faluban élt, a másik öt később telepedett be. A periratokból sok minden kiderül ezeknek a falvaknak a múltjáról, a családok történetéről, az egymás közötti konfliktusokról. Mindez nem látszik a falakat betöltő rendkívül bonyolult táblázatokon, ágrajzokon, amelyeket a tiszteletes asszony, aki a rigmányi óvodában a kicsikkel foglalkozik, szép magyaros motívumokkal díszített. Példás rendben sorakoznak egymás mellett az ősfák, a régi fényképeket tartalmazó albumok is a gyülekezeti teremben, ez utóbbiak a holland testvérgyülekezetek (Mastenbroek, s’Heerenbroek) támogatásával készültek el. A holland gyülekezetek tagjai szívesen látogatnak el Rigmányba, őszi ottjártunkkor is éppen erdei túrára készültek. Amikor a terveiről érdeklődöm, Buksa Ferenc lelkész elmondja, hogy kutatásainak eredményeit könyv alakban is szeretné megjelentetni, ami az erdélyi családfakutatás számára fontos forrásanyag lenne, s bízunk benne, hogy sikerül. Ezenkívül sok érdekes történetre, eseményre, folyamatra derülne fény, amit az utókor már elfelejtett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Hárítani a felelősséget
A mellébeszélés iskolapéldája Dorin Florea beszéde, amelyet az Egyesülés Nemzeti Kollégium szülői bizottsága előtt január 23-án, az egyesülés napjának előestéjén mondott. A polgármester ígéretet tett, hogy egy gyermek sem fog elmenni az Egyesülés Nemzeti Kollégiumból, nem fognak osztályokat átrendezni, s az iskolát sem költöztetik el. Tette ezt, miközben a Római Katolikus Egyház és képviselője a Római Katolikus Státus Alapítvány arra vár, hogy aláírja azt a – minden szempontból jogos – kérésüket, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumot önálló jogi személyiségként újraindíthassák. Természetesen nem szanaszét, hanem abban az épületben, amelyet nem kis erőfeszítések árán 1903–1905 között az egyház építtetett, majd 1948-ban államosítottak, 2006-ban visszaszolgáltattak, s amelyre a polgármesteri hivatallal megkötött bérleti szerződést – a vállalt feltételek be nem tartása miatt – 2012. augusztus elsejétől jogerősen hatálytalanították.
Dorin Florea nyilatkozatából az derült ki, hogy a státus hiába reménykedik abban, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban működő katolikus osztályokat, az Egyesülés kollégiumban működő magyar tannyelvű osztályokkal összevonva a saját tulajdonát képező épületben volt iskoláját újraindíthassa, még akkor sem, ha leszögezték: szándékuk nem ártana az Egyesülés Nemzeti Kollégiumnak, és nem irányul annak felbontására. Az erre vonatkozó nyilatkozatukat azonban, amelyet minden érintett félnek és a sajtónak is elküldtek, csak a magyar média közölte. A román nyelvű sajtó nem tartotta érdemesnek a teljes igazság bemutatását, vagy valaki megakadályozta őket ebben.
A valós helyzet vállalása helyett, miszerint nem akarja jóváhagyni a katolikus gimnázium újraindítását, Dorin Florea felelőtlen híreszteléseket emleget, és arra tesz ígéretet, hogy továbbra sem fog beavatkozni az oktatásügy kérdéseibe. Ilyen és hasonló választási ízű szlogenekkel akarja elhárítani a felelősséget, miközben a hivatal térfelén van a labda. A megyei tanfelügyelőség ugyanis a státus kérésének figyelembevételét a polgármesteri jóváhagyáshoz köti. További aggodalmai, miszerint az épület tulajdonosa, a Római Katolikus Státus a polgármesteri hivatal által fizetett bérleti díjakból nem fogja tudni fenntartani az épületet, nem felelnek meg a valóságnak. A legutóbbi nagy befektetéseket, a tetőszerkezet, a díszterem, a mellékhelyiségek, a kisebbik épület felújítását a katolikus egyház végezte el. A továbbiakban azonban egy nem létező szerződésre nem lehet bérleti díjat várni. Szerződés hiányában pedig az Egyesülés Kollégium teljesen törvénytelenül van az épületben, s szeptembertől már nem is kaphatott volna működési engedélyt, ami fölött a hatóságok sűrűn szemet hunynak. S végül igencsak elcsodálkozhatunk Dorin Florea azon kijelentésén, hogy szemben a katolikus egyház tulajdonával, a város birtokában levő iskolaépületek a legjobb körülményeket biztosítják a diákoknak. Sajnos, Marosvásárhelyen egyetlen minden szempontból korszerű iskolaépület sincsen, amilyeneket egy-két határral odébb Európában látni lehet. Itt nálunk a várost elborító díszkövekre kell a pénz. Mert a gyermek felnő, s kirepül az iskolából, de a "kő marad". Amíg a szakszerűtlen munka miatt ki nem billen a helyéből.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Újságírói díjak leltek gazdára Kolozsváron
Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó által szervezett szombat délutáni újságírói kerekasztalon az egyházi és közéleti média kapcsolatairól, közös ablakairól, átjárhatóságáról, az újságírói felelősségről, a fiatalok és lelkes kezdeményezők felkereséséről és az öröm által átitatott közösségépítő munkáról cseréltek eszmét Kolozs, Maros és Hargita megyei publicisták – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Fehér Holló Médiaklub sajtóirodája.
Keresztény Hírnév címet viselő nagycsaládias jellegű értekezleten két díjat is átadtak. A Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilona, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa kapta a folyóiratban 2013-ban megjelent meselélektani sorozatáért.
Simon Ilona munkásságát a lap főszerkesztője, Bodó Márta méltatta. A Fehér Holló Médiaklub 600 lejes Szórványhűség-díját Főcze János, a Transindex munkatársa kapta Hajnali ingázók – „Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért.
A 600 lejes díjat a Fehér Holló Médiaklub tagsága (Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó; Sarány István - Hargita Népe; Ambrus Attila - Brassói Lapok; Bodolai Gyöngyi - Népújság; Ötvös József - Üzenet; Szilágyi Szabolcs - Kolozsvári Rádió; Bodó Márta - Keresztény Szó; Lőwy Dániel - Amerikai Magyar Népszava; Oláh-Gál Róbert - a Természet Világa külső munkatársa; Benkő Levente - Művelődés; Szabó Csaba - RTV Kolozsvár) maga finanszírozta.
„Reméljük, hogy Főcze János továbbra is a terepriportok bűvkörében marad, és lesznek még szép számmal olyan témái, amelyek emberi sorsokat befolyásolnak majd jobb irányba” - mondta a díj átadásakor Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója.
maszol.ro,

Iskola és jövő
Évek óta diszkréten kikerüljük, elhallgatjuk, s közben látványosan romlik a helyzet. A rendszerváltás óta elkezdődött folyamat, sajnos, nem állt meg, városi és vidéki településeinken egyre kevesebb a gyermek. Ha nem lennének a roma családok, akik közül sokan a magyar állami támogatás reményében íratják magyar tannyelvű osztályba a gyermeküket, jó néhány hangzatos nevű, hajdanán népes magyar faluban már évek óta be kellett volna zárni az iskolát. Bár a főút melletti településeket – néhány kivételtől eltekintve – kevésbé érinti, a félreeső falvakban számolni kell a lakosság arányának a megváltozásával. Kicsi helyen, telepekbe tömörülve, gyakran személyazonossági iratokkal sem rendelkezve, a betelepülő vagy már ott világra jövő romák sora helyenként meghaladja a falu elöregedő lakóinak számát. Az a kevés fiatal pedig, aki változtathatna a helyzeten, egyéb munkalehetőség híján a földművelés elől menekülve külföldön képzeli el a jövőjét. Jövőt, ami nem mindig hozza az elvárt reményeket, de szégyen bevallani, s az itthoni körülményekbe visszaszokni szinte lehetetlen.
A közös vagyon, épületek, eszközök elherdálásával a munkahelyteremtés lehetősége már régen odalett. Igaz, erre nem is létezett egy átfogó, szívós, folyamatos stratégia, s ma sem képezi – néhány próbálkozást leszámítva – az országos vagy helyi tisztségviselők elsődleges célját, holott eljön az idő, amikor nem lesz, akit vezessenek és az sem, aki megválassza őket. Sok faluban, ahol egy évtizeddel ezelőtt még legalább tíz-tizenként magyar gyermek volt egy-egy évfolyamon, terepjárásaink során ma csak egyet-kettőt látunk az összevont osztályokban vagy a szaporodó roma gyermekek sorában. Akik egyre fontosabbak a vidéken letelepedett, s gyakran minden fokozatot elért pedagógusaink számára azért, hogy megtarthassák a munkahelyüket. A tehetősebb értelmiségi szülők pedig menekülnek a helyzetből, s vállalva az ingázás nehézségeit, városi iskolába íratják a gyermeküket, néhol maga az iskolaigazgató is. Bár voltak olyan községközpontok megyénkben, ahol a rendszerváltás után párhuzamos osztályok működtek, manapság annak is örülni lehet, ha évfolyamonként egy-egy foghíjas osztály megmarad. Miközben már városon is ádáz harc folyik a diákokért, vidéken ragaszkodnak az osztatlan osztály lehetőségéhez is. Mert abban a faluban, ahol megszűnik az iskola, megszűnik a jövő is. Román többségű falvakban pedig a magyar tagozat felszámolása után nagyon nehéz meggyőzni a szülőt az utólag létrejövő szórványközpontok biztosította lehetőségekről. Hogy ezek a nagy erőfeszítéssel kialakított központok ne fogyjanak ki az utánpótlásból, mind a meglévők, mind az épülők sokkal nagyobb figyelmet és támogatást érdemelnének. Különösen annak a felhívásnak a fényében, amely szerint "minden magyar gyermek számít". Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy mennyit!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Barátkozós történelemkönyv románoknak
Kolozsváron mutatták be azt a kötetet, amely a kompromisszumkészség erős jeleit mutatva igyekszik a román és magyar társadalmat, a román és magyar történelmi nézeteket közelíteni egymáshoz. Az O istorie a maghiarilor kiadvány mögött álló Fehér Holló Médiaklubról, a kötet elkészültéről, s a fogadtatásáról SZABÓ CSABA ötletgazdát, újságírót Kustán Magyari Attila kérdezte.
Miért érezték szükségét egy ilyen kiadvány megírásának?
Amikor a magyarok történelméről beszélünk egy sajátos magyar-román egyenlet keretében, mindig azt szeretjük mondani, összekacsintva, hogy a román és a magyar történelem üti egymást. A jószándékú román társadalom is legfennebb addig jut el, hogy mi itt bejöttünk, őket megvertük, elvettünk, leromboltunk mindent, amit felépítettek, a többi pedig hazugság. Amikor meglátnak néhány királyt, gyanakodnak ugyan, de fogalmuk sincs, milyen sajátos kultúrával töltötte fel ezt a régiót a magyarság, mennyire aktuális Koppány és István története – stilizálva persze –, amikor kérdés, hogy visszafelé vagy előre tekintünk.
Konkrétan hogyan született az ötlet?
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten láttuk vendégül a Fehér Holló Médiaklub rendezvényén dr. Aurelian Lavricot, a Kisinyovi Egyetem tanárát, aki a romániai magyarok moldáviai megítéléséről beszélt. Kiküldött húsz lejjel, hogy vásároljunk egy román nyelvű könyvet a magyarok történetéről, akkor derült ki, hogy egy Mátyás királyról szóló angol nyelvű kiadványon kívül nem találni egyebet. Akkor kezdtünk el tárgyalni fiatal történészekkel, hogy kezdjük el a munkát.
Kiket és milyen elvárások alapján válogattak be a csapatba?
Páll-Szabó Ferenc szakmai irányítót, Dr. Váradi Éva tanárnőt, dr. Ciprian Rad román Erdély-szakértőt, Pócsai Sándor középiskolai tanárt és dr. Wellmann László jelenkor-kutatót kértük fel, illetve még egy román történészt, aki végül nem folytatta velünk a munkát. Egy évtizede harcolok a történelmi népszerűsítő műsorokért, de sokaknak derogál, hogy a kamera elé álljanak. Páll-Szabó Ferencet úgy ismertem meg, hogy egy román líceumból kerestem fiatal történészt, aki Mátyás király árnyoldaláról beszélgetne. Rögtön vállalkozott a feladatra, és nem tántorították vissza a kritikák, folytatni szerette volna.
A munkából egy román történész is kivette a részét, bár többet meghívtak. Mások miért nem vállalták a feladatot?
Két történésszel kezdtük meg a munkát, de egyikük végül elhagyta a társaságot. Egy nagyon jó régészről van szó, aki sok honfoglalás kori sírt ásott ki, de a könyvbe írt anyagában minden szerepelt, csak az erdélyi területek nem. Aztán kiderült, hogy a román történetírás szerint ezek a sírok bolgárok, ezért aztán elváltak útjaink. Az viszont igaz, hogy a fene tudja megmondani, ezek magyar vagy bolgár sírok. Ciprian Rad-dal is tisztáznunk kellett számos kérdést. Mondok egy példát: a könyv egyik részében leírtuk, hogy Magyarország három darabra szakadt, egy másik részében már mint román földet említette a keleti területeket. Azt mondtam, semmi gond, leírjuk, hogy a román történelem szerint ekkor és ekkor lett román az adott terület, de nem találtunk egy konkrét évszámot, amit leírhatunk. Kérdeztem tőle, hogy a román történetírás szerint mióta beszélünk román területről? Azt válaszolta, aszerint mindig is az volt. Akkor jöttem rá, hogy még didaktikai szempontból sem tudnak kiegyezni a román történészek, ezért van egy állandó összekacsintó átmenetiség, miszerint ha román, akkor hazudik, ha magyar, akkor hazudik. Megjegyzem, Ioan Aurel Pop, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nagyon kedves és döbbenetesen vagány volt ebben a kérdésben, az utolsó percig azt mondta, hogy előszót ír a könyvhöz. Végül meggondolta magát, egy szép levélben kifejtette, nem arról van szó, hogy egyetért-e a tartalommal, vagy sem, de azt mondanák, az ő emberei vagyunk, nem szeretné, ha ez ellehetetlenítene minket.
Nem törnek pálcát, hanem informálnak
A hat hónapos vajúdás után megszülető O istorie a maghiarilor című kiadványt január 30-án, Kolozsváron mutatták be. A találkozón Szabó Csaba úgy fogalmazott: mivel a történészek mindig összevesznek időnap előtt, a románság nem hallhatott II. Endréről, az Anjouk-ról stb. Szerinte a kötet újszerűsége abban is áll, hogy az érzékenyebb jelenségek kapcsán, amelyek a román olvasót elbizonytalanítanák, a román történésztársadalom álláspontját is feltüntették. „A szerzők nem vitatkoznak, nem törnek pálcát, hanem informálnak, majd mennek tovább, egész a visegrádi Anjou-tervek uniós változata kikristályosodásának pillanatáig, azaz a kötet végállomásáig” – fogalmazott.
Milyen további történelmi pillanatok okoztak kellemetlen perceket az írás során?
Mihály vajda személye például, mert a román történelem szerint serege nagy havasalföldi győzelmeket tudhat magáénak, a valóság azonban az, hogy a Bocskai István vezérelte erdélyi csapatok szintén csatlakoztak hozzájuk. A másik a honfoglalásé, amit Páll-Szabó Ferenc ügyesen megoldott: azt írta, nem lehet erről beszélni anélkül, hogy feltennénk a kérdést, ki volt itt hamarabb? Éppen ezért mindkét fél elméletét ismertette, a magyarnál leírva, hogy Anonymus írásai és a sírok alapján áll az elmélet, de megvannak a gyenge pontjai, a románnál megemlítve, hogy a dák-római kontinuitás hipotéziséhez nincsenek meg a régészeti leletek. Trianon is nehéz esetnek számított, a fogalmazással kellett óvatosan bánnunk.
Voltak-e nézeteltérések magyar és magyar történész között?
Amikor más elméletekről volt szó, mint a finnugor, kihagytuk azokat. Egyetlen kivételt tettünk, ez Szőcs István sumér-magyar elmélete, amiről három sorban tettünk említést. Azt gondoltuk, amikor az megjelent a múlt rendszerben, olyan horderejű dolog volt, hogy érdemes beszélni róla. Ráadásul az írása Kolozsváron jelent meg, mi pedig kolozsvári szemmel néztük a történéseket – ezért sem Bukarestben vagy Budapesten jelent meg a könyv.
Ön szerint miért nem született hasonló kiadvány mostanáig?
Nem hiszem, hogy hasonló könyvet nem akartak már írni, azt sem, hogy ne lett volna rá jelentkező, vagy érdeklődés. De egy ilyen projektet csak együttműködve lehet elvégezni. Ezen a könyvön öt ember dolgozott, egy hatodik irányította őket, mindezt pénz nélkül: azt mondhatom, ez egy csoda.
A könyv bemutatóján elhangzott, hogy fel kell készülni a minden oldalról érkező támadásokra. Eddig milyen reakciók születtek?
Két visszajelzés érkezett román részről: az egyik azt a kérdést tette fel, hogy ennyi királyunk volt és mégis mit tettünk az országgal, a másik, hogy meglehetősen civilizáltak lettünk a „mongol” hordákhoz képest. Magyar részről sok kritika fog érni minket, és sok jogos lesz. Ha beírunk egy információt, az lesz a probléma, hogy sok fölösleges adattal tömjük az olvasó fejét. Ha nem írunk be, akkor az lesz a gond, hogy kihagytuk. Azzal már meg is vádoltak egyébként, hogy a rektor hatása alatt vagyunk, ez azonban csak annyiban igaz, hogy a társaság fele vagy nála doktorált, vagy nála doktorandusz.
A könyv egyik fő célkitűzése közelebb hozni egymáshoz a két felet. Ez a feladat már nem olyan nehéz Kolozsváron, mint Funar ideje alatt. Mi történt az elmúlt években, hogy javultak a kapcsolatok?
Rendkívüli javulás állt be, ez pedig főleg akkor érzékelhető, ha közben Marosvásárhelyre is elmegyünk – ott egymás mellett laknak románok és magyarok, itt együtt. Funar korában, amikor egy magyar kemencére leltek, a helyi sajtó nem írta meg, csak a Népszabadaság egyik munkatársa jött el. A Főtér római leleteinek ásásakor szinte verekedés tört ki, holott újságíróként nagyon jól tudtam, hogy azok valóban a föld alatt voltak, ugyanis a román régészek egy héttel korábban már ki tudták mutatni a maradványokat. Az emberek megváltoztak, mert emelkedett az életszínvonal, és már nem az ellenségkép kialakítása a legfontosabb dolguk. Ha van ellenség, akkor azt inkább Bukarestben keresik.
Egy nemzetközi médiaklub története
A Fehér Hollók Médiaklub Kisinyovtól New Yorkig ismert, tagjai is ilyen szórásban lelhetők fel. Megálmodója, Szabó Csaba szerint ez egy szabad társaság, független, és még annak is tud örülni, ha a száz eurósra szabott díj – amelyet azoknak a családoknak szánnak, akik megszenvedtek, hogy gyerekük magyar tagozatra járhasson – mindössze nyolcvanra sikeredik.
A klub tíz éve nőtt ki a szórványtengely mozgalomból, amely szintén kapcsolódik Szabó nevéhez. Miután észrevette, hogy a szórványban élő közösségek, iskolák nem tudnak egymásról, többedmagával összehozott olyan találkozókat, amelyen a felek – a dévai, a tordai, a medgyesi, a gyulafehérvári kollégiumok, a hajdani szebeni magyar tagozat – megismerhették a többieket. „Az együttműködés, az összetartozás öröme szinte szétfeszíti ezt a társaságot” – magyarázza, hozzátéve: az említett díjból azért hiányzott a húsz euró, mert kellett benzinre, de a következőre már több mint százat gyűjtöttek össze.
A médiaklub tagjai között tudhatja Szilágyi Szabolcsot (Kolozsvári Rádió), Bodó Mártát (Keresztény Szó), Benkő Leventét (Krónika), Ambrus Attilát (Brassói Lapok), Bodolai Gyöngyit, Kuti Mártát (Népújság), Lőwy Dánielt (Amerikai Népszava) stb., ahogy Szabó Csaba viccesen megjegyzi, ilyen csapattal bármikor népszerűsíthetnék magukat, hiszen mindannyian újságírók, de még azt is élvezik, hogy csendben dolgoznak.
A klub tagjai számos kiadványt jelentettek már meg, a szerénységről tanúskodó Világhírnév Könyvkiadó zászlaja alatt. A Fehér Hollók újságíró-sorozatban számos értékes kiadvány jelent meg, azok az írások, amelyekkel az egyes újságírók beléptek a média porondjára. Szabó Csaba regényes nyomozásokkal indította a pályáját, arról írt, mi történt az Egri csillagok hőseivel, kinyomozta, hogy Dobó István Erdélybe jött, Bornemissza Jánost Gyaluban temették el stb. Mihály István, a Kolozsvári Rádió munkatársa a két tévéhőst, Derricket és Columbót hasonlította össze, Ambrus Attila Brassó és a székelyek közti szakadék témáját boncolgatta, ebből született a Gótvárosi levelek, Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó munkatársa tudományos-fantasztikus kisregényeket írt. A csapat öndefinícióját Szabó Csaba így fogalmazta meg: „Ezek vagyunk hát mi, a Fehér Hollók. Újságíró-sorozat főszereplői. Mi vagyunk a sorozat. Függetlenek vagyunk, nem pályázunk, egymást segítjük-futtatjuk, hollókat avatunk. Önerőből. Újságírók vagyunk. Médiaprózát írunk. Várunk rátok. New Yorktól Kisinyovig.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Bethlen Gábor és a magyar korona
Bethlen Gábor, Erdély fejedelme és a magyar Szent Korona – ezzel a témával hirdetett meg előadást a Magyar Állampolgárok Klubja a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban. Az előadó Szántai Lajos művelődéstörténész, magyarságkutató volt Budapestről, aki több órán keresztül a hivatalos történetírástól eltérő szemszögből mutatta be a magyar történelem fontos eseményeit. Ha egy nép tudni akarja, hogy mit kell tennie, a veszélyes, nehéz helyzetekben hallgatni kell a kerek évfordulók üzenetére. A jeles történelmi évfordulók a múltból érkező üzenetek a jelen felé. Ilyen volt az elmúlt évben Bethlen Gábor fejedelemmé választásának a 400., idén március végén pedig Mátyás király megkoronázásának az 550. évfordulója – hangsúlyozta az előadó, aki szerint nem tulajdonítanak kellő jelentőséget ezeknek az üzeneteknek. A média sem a lényeg, hanem az érdekességek bemutatására helyezi a hangsúlyt, holott ahhoz, hogy visszanyerjük nemzettudatunkat, hangsúlyosabban kellene a magyarságtudattal foglalkozni.
Pap Gábor művészettörténész könyve alapján – Angyali korona, szent csillag –, amit alapműnek tekint a koronáról szóló tanokat illetően, az előadó megcáfolta a hivatalos véleményeket a korona eredetét, szerkezetét, eredeti zománcképeit és más részleteket illetően.
Beszélt a magyar őstörténetről, a székelyek eredetéről, akiket a Csaba királyfi vezetésével a Kárpát-medencében maradt hunoknak tekint. Részletesen taglalta Mátyás király trónra kerülésének, uralkodásának jelentőségét, majd a magyarokat ért nagy veszteségeket: Mátyás király halála, a mohácsi tragédia, Buda elveszte, amelyek az ország szétdarabolásához vezettek.
A történelmi események magyarázatában gazdag előadást átszőtte a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem uralkodását elemző vonal. Bethlen Gábor fejedelemmé választása előtt is krízishelyzetben volt a magyarság. A három részre szakadt országnak két császár között kellett élethalálharcot vívnia. Szétszakított volt a vallási élet is, s a magyar királyság mindössze egy keskeny sávot jelent az ország északi részén. Ebben a korban kellett Bethlen Gábornak megtartania a nemzetet, s kiváló vezetői képességeivel megőriznie Erdélyt. Már a neve is jelképes, hisz Betlehemre és az üzenethozó Gábor arkangyalra utal. Bethlen Gábor nagyszerű érzékkel szervezte meg Erdélyt, felajánlották számára a magyar királyságot, s csapataival egészen Bécsig jutott el. Bár keze ügyében volt a magyar korona, mégsem fogadja el.
Hogy miért? Nos, a kérdésre az előadás végén hangzott el a lehetséges választ: a török megengedte volna, hogy Magyarország királya legyen, de azt soha, hogy Erdély Magyarországhoz tartozzék. A protestáns fejedelem Erdélyt választotta, s annak szakrális központjában gyulafehérvári palotája a világ egyik csodájának számított – hangzott el többek között az előadásban, amelynek minden részletét egy tudósításban lehetetlen felidézni. Zárómondatként újra az előadót idézzük, aki szerint a nagy történelmi példák üzenetére figyelve a Kárpát-medence lakosaiból néppé kell válnunk, hogy azt követően nemzetté lehessünk.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

A megoldást keresve
Keresztény Hírnév címmel tartott közös kerekasztal-megbeszélést Kolozsváron a Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó. A baráti beszélgetésen az egyházi sajtó műveléséről és szerepéről, illetve az egyházi jellegű témáknak a közéleti újságírásban való tükrözéséről esett szó Kolozs, Maros és Hargita megyei újságírók részvételével. A találkozón a Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilonának, az RTV Kolozsvári Stúdiója munkatársának a katolikus lapban közölt meselélektani sorozatáért adta át dr. Bodó Márta főszerkesztő.
Ez alkalommal osztották ki a Fehér Holló Médiaklub Szórványhűség díját Főcze Jánosnak, a Transindex fiatal munkatársának. A díjat a médiaklub tagsága (Tamási Attila – Bányavidéki Új Szó, Ambrus Attila – Brassói Lapok, Ötvös József – Üzenet, Szilágyi Szabolcs – Kolozsvári Rádió, Bodó Márta – Keresztény Szó, Lőwy Dániel – Amerikai Magyar Népszava, Benkő Levente – Művelődés, Szabó Csaba – RTV Kolozsvár, Bodolai Gyöngyi – Népújság) finanszírozta.
A történelem szakot végzett fiatal gyimesi (hidegségi) újságíró Hajnali ingázók – "Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért kapta az elismerést. A riportban a csíkszeredai szakközépiskolákba járó gyimesi gyermekek nehéz ingázási körülményeiről számolt be úgy, hogy egy nap végigkövette a diákok útvonalát. A tanyatelepeken, patakutcákban élő fiatalok hajnali négy óra körül kelnek, s indulnak el otthonról, a legtöbben gyalog, egyesek kerékpárral, s a gyimesközéploki állomáson gyülekeznek, ahol 5.07-kor indul a vonat. A negyven kilométeres távolságot egy óra tíz perc alatt teszi meg a szerelvény, s az ingázó gyermekek 6.17-kor már megérkeznek a csíkszeredai vonatállomásra, majd a legtöbbjük egy kávézóban tölti iskolakezdésig az időt. Az első tanórákon sokan majdnem elalszanak a fáradtságtól. A délutáni programokon nem vehetnek részt, mert 15 órakor kell induljanak az iskolából, hogy elérjék a 15.34-es vonatot. Öt órakor érnek haza, azt követően segítenek a szülőknek a ház körüli munkákban, tanulnak, majd le kell lefeküdjenek, hogy hajnalban fel tudjanak kelni. Akik lekésik a vonatot, alkalmi járművel próbálnak eljutni az iskolába.
Berszán Lajos esperes-plébános erőfeszítéseinek köszönhetően közel félezer gyimesi diák az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban folytathatja tanulmányait, de akik nem érik el az elméleti középiskolába való bejutáshoz szükséges átlagot, esetleg szakmát akarnak tanulni, azok kénytelenek Csíkszerdába ingázni. Bár a megyeközpontban tudnának bentlakást biztosítani számukra, ahogy Főcze János írja, a havi közel 400 lejes költséget (bentlakás, étkezés), a szülők nagy része nem tudja megengedni, ezenkívül szükség van – főleg a fiúgyermekek esetében – a segítségére. A következmény az ingázással töltött hosszú, nehéz napok, amelyekbe nagyon belefárad az, aki szeretne eljutni a szak- és az érettségi vizsgáig.
Az ingázó diákok népes táborát figyelembe véve, azt gondolná az ember, hogy a legtermészetesebb dolog iskolabuszt működtetni, amellyel a felére rövidülne az utazással, várakozással töltött idő. Csakhogy a romániai törvények pontosan szabályozzák, hogy az iskolabuszok egy településen belül járhatnak, a község egyik iskolájából a másikba szállítva a tanulókat.
– A legújabb ígéretek szerint júniustól továbbra is csak a vidéki iskoláknak jár iskolabusz – válaszolja kérdésünkre Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Ilyen körülmények között egyelőre nem tudjuk, hogyan segíthetünk a gyimesi ingázóknak. Hivatalosan az ötven kilométeren belüli távolságra a bérlet árát tudjuk elszámolni – tette hozzá.
Szavait azzal egészíthetjük ki, hogy az elszámolás a korábbi években nagyon rapszodikusan, megszakításokkal működött, majd kormányhatározattal szabályozták a bérletre kifizethető összeget, ami legtöbb 26 lej lehet három kilométeres távolságra, s kilométerenként két lejjel emelkedhet 50 kilométerig. Ami sajnos nem fedezi a bérlet költségeit olyan diákok esetében, akik nagyobb távolságokról ingáznak. A gyimesieken az sem segít, hogy az idén márciusra a szaktárca 76.000.000 lejt különített el iskolabuszokra, amit a helyhatóságok kapnak, hogy az elszigetelt településekről iskolába szállítsák a tanulókat.
A megoldás reményében telefonon kérdeztük meg Berszán Lajos esperes-plébánost, aki elmondta, hogy azoknak a diákoknak, akik vállalják a fegyelmet, az ellenőrzést, támogatást tudnak nyújtani a bentlakási költségek fedezésében. Ezt egy komoly beszélgetés kell megelőzze, de ilyen kéréssel még nem fordultak hozzá. Jó hírként közölte viszont, hogy a jövő tanévtől az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban egy agroturisztikai szakosztály beindítását tervezik, ami részben segítene azokon a diákokon, akik a nyolcadik elvégzése után szakmát szeretnének tanulni.
Megkerestük Deáky András nyugalmazott magyar–német szakos tanárt, volt iskolaigazgatót, aki a Deáky panziót működteti Gyimes-bükkön. Arról érdeklődtünk, hogy valóban nincs egy olyan élelmes vállalkozó, aki buszjáratot indítana Csíkszeredába, amivel az ingázó diákok a megfelelő időpontban utazhatnának ide-oda? Mint elmondta, ritkán járt autóbusz a Gyimesekben, s az is csak olyan időpontban, ami nem felel meg a fiataloknak.
Bár nem szeretnénk belenyugodni, hogy nincsen megoldás, egyelőre csak a remény marad, hogy valamilyen segítséggel mégiscsak elindulhat a rendszeres buszjárat a Gyimesekből Csíkszeredába, s talán az oktatás korifeusai is megértik, hogy az elnéptelenedő szakiskolák, szakközépiskolák csak úgy tarthatók fenn, ha a vidéki tanulók oda-vissza utazását lehetővé teszik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Mindentudó könyv az erdélyi gyógyszerészet történetéről
Egyedülálló, rendkívüli munka az erdélyi magyar gyógyszerészettel foglalkozó művek sorában – méltatta dr. Péter H. Mária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott adjunktusának kétkötetes alkotását dr. Sipos Emese egyetemi előadótanár, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese. Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai című könyv bemutatóján volt kollégák, tanítványok, érdeklődők töltötték meg a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termét. A 810 oldalas kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában jelent meg, az előszót prof. dr. Kapronczay Károly, a Magyar Tudományos Akadémia doktora írta.
Sipos Emese tanárnő ismertette a szerző életrajzát, munkásságát, az elismeréseket, amelyekkel tevékenységét értékelték, majd részletesen szólt a kétkötetes műről, amely több mint egy évtized munkájának az eredménye. A kötet első kiadása 2003-ban jelent meg, s most a második, javított és bővített kiadást veheti kezébe az olvasó.
A 391 oldalas első kötet első fejezete az erdélyi gyógyszertári hálózat kialakulását veszi számba a kezdetektől 1949-ig, a patikák államosításáig. A szerző három város (Nagyvárad, Marosvásárhely, Temesvár) és Szilágy megye 722 gyógyszertárát és gyógyszerészeit mutatja be. A gyógyszerészképzés című fejezetben is egészen a kezdetekig tekint vissza, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen (1872–1919), Trianon után pedig a román és párhuzamosan a magyarországi egyetemeken oklevelet szerzett erdélyi gyógyszerészeket (888) és a Marosvásárhelyen folytatódó gyógyszerészképzés adatait foglalja össze. A jeles tanárok portréja mellett 1500 gyógyszerész és 198 gyógyszerész doktor nevét sorolja fel, akik 2000-ig végezték el az egyetemet, szerezték meg a tudományos fokozatot. Az első kötetben olvashatunk a gyógyszerészek egyesületi tevékenységéről, szak- és szépirodalmi alkotásairól. A szerző külön alfejezetet szentelt a gyógyszerésznőknek és az 1848-as szabadságharcban részt vett patikusoknak.
Nagyon érdekes és tanulságos a közel ötszáz oldalas második kötet, amelyben Péter H. Mária tanárnő 61 erdélyi származású vagy Erdélyben dolgozó magyar gyógyszerész életét és tevékenységét ismerteti, köztük a dr. Bernády György és több hírneves marosvásárhelyi szakmabeli életrajzát.
A kötetben számos fénykép és gyógyszertári reklám is látható, s a szerző 71 táblázattal teszi áttekinthetőbbé az anyagot.
Amint Péter H. Mária elmondta, egyetemi évei alatt három neves egyetemi tanár, köztük dr. Spielmann József, az orvostörténet professzora volt hatással a tevékenységére. Ez utóbbi kérte fel, hogy segítsen a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészettel, gyógyszerészekkel kapcsolatos szócikkelyeinek a megírásában. A Balogh Edgár szerkesztővel kezdett munkát a rendszerváltás után Dávid Gyula irányításával folytatták, s ez a megbízatás indította a botanika szakos egyetemi adjunktust a gyógyszerésztörténet kutatására, amelynek legkiválóbb ismerője lett Erdélyben. Mivel sokkal több adat gyűlt össze, mint amennyit a szócikkek igényeltek, ezt az anyagot újabb meg újabb fejezetekkel bővítette ki az eltelt évek során. Kutatásainak színhelyei a tárgykörben megjelent könyvek, kiadványok mellett a levéltárak, a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár valamint a leszármazottak által megőrzött irattárak voltak, s munkájában 91 adatközlőtől kapott segítséget.
Mivel a MOGYE Gyógyszerészeti Karán már nem tanítanak gyógyszerésztörténetet, a kötet azért értékes dokumentum, mert lapjairól a fiatal gyógyszerészhallgatók is megismerkedhetnek az egyetem és bővebb kitekintésben az erdélyi gyógyszerészet múltjával, eredményeivel, eseményeivel – hangsúlyozta Sipos Emese tanárnő és maga a szerző is. Hatalmas munka, ami olyan elmélyült kutatásokat követelt a szerzőtől, "ami nem mindennapi feladat, és a gyógyszerésztörténet és művelődéstörténet művelőinek csodálatát és köszönetét váltja ki". "...Valódi kutatási segédlet, amelynek ismerete és használata nélkül ezután senki ne fogjon Erdély gyógyszerészi múltjának megismeréséhez" – írta az előszóban Kapronczay professzor.
A két kötetben külön névjegyzék található 2458 személy nevével, s a második kötetben a szerző gyógyszerésztörténeti dolgozatainak jegyzéke is szerepel. A kötet végén román, angol és német nyelvű összefoglaló olvasható.
Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai című kétkötetes gyógyszerésztörténeti mű megjelenését magyarországi szakmai társaságok, intézmények és magántulajdonú gyógyszertárak, erdélyi származású gyógyszerészek leszármazottai, erdélyi gyógyszergyárak és magángyógyszertárak tulajdonosai támogatták. Megrendelni az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári kiadójánál lehet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Példák a díszdoktorságról
Lehet legyinteni, elítélően nyilatkozni a hírneves szívsebész professzor gesztusáról, aki április elsején visszaadta díszdoktori címét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem emeritus professzora, aki gyermekkorától személyes tanúja volt a vásárhelyi egyetem történetének, ahol édesapja is kiváló sebészként, tanárként oktatott, szükségesnek érezte, hogy kifejezze tiltakozását a MOGYE diszkriminatív oktatáspolitikája ellen. Cselekedete nem hirtelen és meggondolatlan fellángolásból született, gesztusát hosszú vívódás előzte meg. 2005-ben ugyanis őszinte örömmel és reményekkel vette át a kitüntető díszdoktori címet, amellyel munkásságát elismerték, s lelkesen követte mindazt, ami az egyetemen történik. Az utóbbi évek botrányos eseményei, amelyek során a román törvényeket figyelmen kívül hagyva hátrányosan megkülönböztetik a magyar tannyelvű oktatást, a világjárt professzor szemszögéből ellentmondanak annak a légkörnek, amit egyetemi tanári köröktől joggal várna el az egykori diák, s a mai nyugalmazott professzor, akinek alkalma volt külföldön és Magyarországon is megismerni ezt a közeget. A csapást pedig érzésem szerint nem a régi "orvosdoktorok kihűlt arcára mérte", hanem a mai többségi egyetemi vezetésre, amely minden úton- módon igyekszik kitörölni az intézmény keletkezésének és múltjának számára lényegtelen és kellemetlen eseményeit, s megakadályozni a magyar oktatás folytonosságát. A szenátusi teremben szétnézve erről hamar meggyőződhet az, aki ismerte a múltat és látja a jelent.
Lehet Péterffy professzor gesztusát udvariatlanságnak nevezni, s hivatalban levő rektorként lekicsinylő undorral szólni a "mutikulturális" egyetemre magyarul benyújtott lemondó levélről (a lasat ceva documente în limba maghiara), amit törvényellenes módon nem iktattak be. A rektor nem először vall színt ilyen hangnemben a magyar nyelvről. Lehet fenyegetőzni is, hogy majd meghozzák a szükséges intézkedést a Debreceni Egyetemmel szemben, ahol Péterffy professzor oktatott, ha az egyetem is egyetért emeritus professzorának a gesztusával. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy dr. Péterffy Árpád immár a második egyetemi tanár, aki ily módon fejezi ki tiltakozását. 2012-ben ugyanehhez a gesztushoz folyamodott dr. Tulassay Tivadar professzor is. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt rektorát törekvéseik és gyümölcsöző együttműködési kísérleteik kudarca győzte meg arról, hogy orvosprofesszorként nem viselheti a vásárhelyi egyetemtől kapott díszdoktori címet, amit angol nyelvű levélben származtatott vissza.
Szóval lehet anyázni, gyűlölettel teli szavakkal fröcskölődni a különböző közösségi oldalakon, de azért el kellene gondolkozni azon, hogy a szomszédos ország egyetemei által felajánlott segítség, a lehetséges jó kapcsolatok helyett, érdemes-e a magyar tagozat elleni gyűlölet diktálta úton továbbhaladni. Mert egyelőre csak magyar egyetemi tanárok, de nem kizárt, hogy a jövőben más nációk professzorai sem tartják majd szalonképesnek a vásárhelyi egyetem által felkínált címet. Ahogy a minap Angela Merkel német kancellár sem kért a bukaresti Műszaki Egyetem díszdoktori kitüntetéséből.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Kell még a törvényen javítani
Maros megyei iskolák igazgatóival, aligazgatóival, pedagógusaival találkozott április 3-án Markó Béla szenátor és Király András, az oktatási minisztérium államtitkára. A többórás ülésen a megyei oktatásügy legfontosabb kérdéseit vitatták meg, s ennek kapcsán kérdeztem Markó Béla szenátort, a felsőház oktatási bizottságának tagját.
– Bár a Pedagógusok Szövetsége szervezésében nemrégen lebonyolított találkozón szembesülhettünk az iskolaigazgatók gondjaival, ezúttal a sajtó nem lehetett jelen a rendezvényen, s az RMDSZ által kiadott közleményből csak felsorolásszerűen értesülhettünk a vitatott kérdésekről. Megkérem, tájékoztasson bővebben néhány fontosabb problémáról.
– Király Andrásnak, az oktatási minisztérium államtitkárának és kollégáinak az volt a célja, hogy a magyar iskolaigazgatók, aligazgatók elmondják az oktatással, az iskolák működésével kapcsolatos gondjaikat. Én is részt vettem, s bár kevésbé tartoznak rám a mindennapi intézményvezetési problémák, ezek sok esetben nem választhatók el az oktatási törvénytől. A szenátus oktatási bizottságában dolgozom, s ezt a mandátumot elsősorban azért vállaltam, mert azt reméltem, hogy ebben az időszakban számos kérdés tisztázódik az oktatási törvény alkalmazásával kapcsolatosan. A mostani kormánytöbbség módosítani akarja az oktatási törvényt, és nem mindegy, hogy bele tudunk-e szólni vagy sem.
A találkozón számos problémát vetettek föl nagyon célratörően, a tankönyvektől kezdve egészen az iskolai vezetőtanácsok működéséig. A színvonalas beszélgetésből kiderült, hogy az oktatási törvény jó néhány rendelkezését nem mindenütt alkalmazzák. Az iskolai vezetőtanácsok összetételét újra kellene gondolni. Hasonlóképpen a finanszírozási kérdést is, mivel sok az elégedetlenség a fejpénzzel kapcsolatosan. A diáklétszám szerint kapott összegből kell a pedagógusok fizetését fedezni. Az egyik képtelenség, ami ennek következtében előáll: az iskola abban válik érdekeltté, hogy kisebb fizetésű, alacsonyabb képesítésű pedagógusok tanítsanak, mert akkor a rendelkezésre álló fejpénzből könnyebben ki tudja fizetni a béreket. Ha túl magas képesítésű tanárai vannak, akkor előfordul, hogy nem elég az iskola működtetésére kapott összeg. Ezt mindenképpen újra kell gondolni az eddigi tapasztalatok alapján. Sok olyan problémát is följegyeztem, ami esetleg törvénymódosítást is igényelne. Állandóan küszködünk az osztályok számának a problémájával is. Ha nem vagyunk képesek összefogottan tervezni, akkor előállhatnak olyan helyzetek, mint például Szászrégenben, ahol négy iskolának van magyar tagozata, s az ősztől valószínűleg csak kettőben indul előkészítő osztály, holott legalább háromban kellene, bár szerintem egyről sem szabad egykönnyen lemondani. Jelenlegi helyzetünkben megengedhetetlen, hogy mindenki a maga iskolája számára próbáljon gyermekeket verbuválni, ahelyett hogy összeülnének, s a pillanatnyi érdekeket félretéve, világosan eldöntenék, hogy melyik legyen az a három iskola, ahol meg kell tartani a magyar tagozatot. Ha nem így járunk el, ha nem vesszük figyelembe a távolságokat, a kisgyermekek közül néhányan lemorzsolódnak. Erről kellene a szülőket is meggyőzni.
– Említette a törvénymódosítás szükségességét. Ez az iskolaalapítást illetően is fontos lenne, hogy a megye két városában, Dicsőszentmártonban és Segesváron is megvalósulhasson pedagógusok, szülők és diákok régi vágya.
– Rég tudjuk, hogy ebben a tekintetben ellentmondás van a helyi autonómia és a kisebbségi jogok érvényesítése között. Az iskolalétesítés kérdésében – látszólag nagyon helyesen – az önkormányzatra van bízva a döntés. De amikor egy magyar iskolát akarunk létrehozni, nem biztos, hogy egy román többségű önkormányzat megszavazza azt. A kisebbségi jogok érvényesítését nem mindig lehet a helyi akaratra bízni. Ezért számba kell venni, hogy a törvényen mit lehet változtatni, de ettől függően az érvényben levő törvény alapján is meg kell próbálni megtalálni a megoldást. Tapasztalataim szerint is, az önálló magyar iskolák – különösen a szórványvidéken – nagyon sokat segítenek az identitás megőrzésében, hisz nemcsak oktatási intézményként, hanem értelmiségi központként is működnek. Ezt megtapasztaltam Dévától Máramarosszigetig, s indokolt Dicsőszentmártonban és Segesváron is.
– Beindulhat-e a minden évfolyamot átfogó marosvásárhelyi katolikus oktatás?
– Ez is szóba került, s a jogi lehetősége adott, nincsen akadálya. Nem tudom megmondani, hogy őszire sikerül-e, de van esély rá. A vásárhelyi magyar oktatás szempontjából hasznos lenne egy magyar állami iskola, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mellett egy kisebb, de jól működő református kollégium, amely már létezik, és egy katolikus gimnázium is, amelyet ezután kellene létrehozni.
– Említette, hogy a román nyelv és irodalom tankönyvek is szóba kerültek.
– Ezen a téren egy nagyon fontos eredményt tudunk felmutatni, a Románia történelmének és földrajzának magyar nyelven történő oktatását, illetve, hogy ebben az esetben már megvannak a magyarra fordított tankönyvek. Ez sem ment könnyen és gyorsan. Ami a román nyelv tanítását illeti, ebből a szempontból mi ugyan előreszaladtunk, de a minisztérium lekésett. Amikor a kormányban voltunk, Murvai László vezetésével létrehoztunk egy bizottságot, kidolgoztuk a tanterveket és a tankönyveket, miközben az általános román tanterv még nem készült el. Annak egy részét kell bevárni, miközben az előkészítő és az első osztályban már az új tanterv szerint folyik az oktatás.
– Az oktatás kapcsán nem hagyhatjuk szó nélkül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét sem, ahol a felsőoktatásért felelős miniszter látogatására várnak, hogy érvénybe léphessen a hétpontos egyezség utolsó pontja is.
– Köztudott, hogy három egyetemet nyilvánított multikulturálisnak, tehát többnyelvűnek az oktatási törvény: a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemet, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet valamint a MOGYE-t. Ebből kettőben, az oktatási törvénynek megfelelően, sikerült létrehozni a főtanszékeket, intézeteket. Kolozsváron ugyanazon a karon belül van román és magyar döntéshozatal, a Művészeti Egyetemen, amely kisebb, de számunkra fontos intézmény, ennél is radikálisabb megoldás működik ebben a pillanatban, mert van egy magyar és egy román nyelvű kar. Amennyire én ismerem, a Babes–Bolyain belül is nagyon sokat jelentett a magyar intézetek létrejötte, számos kérdésben önállóan dönthetnek a magyar oktatók, programokról, tantervekről például. Hogy a költségvetés szempontjából mennyire lehetnek önállóak, erről érdemes beszélni, mert ahogy én látom, igazság szerint maguk a karok sem élveznek túlságosan nagy önállóságot. Az lenne a természetes, ha gyakorlatilag a karok is egészen szabadon bánhatnának a számukra évről évre biztosított pénzalapokkal, attól függetlenül, hogy román vagy magyar nyelven folyik az oktatás.
A MOGYE-n az igazán jó megoldás az lett volna, amelyet az RMDSZ még az előző kormányban elért, hogy jöjjön létre egy külön magyar kar, és azon belül működjenek az intézetek. Ez a radikális, de véleményem szerint jó megoldás, ami sajnos hozzájárult ahhoz, hogy megbukott az Ungureanu-kormány. Attól kezdve nem volt eszközünk arra, hogy egy ilyen megoldást alkalmazzunk. Amire lehetőség kínálkozott, hogy lassan megpróbáljunk előre haladni, és a legalább az önálló főtanszékek, intézetek megalakításáig eljutni. A magyar oktatók valóban haladtak ezen az úton, mert elkezdődött a magyar oktatás külön akkreditálása, ami kulcskérdés, és úgy néz ki, hogy ez a folyamat már az ősszel befejeződhet.
– De hát a magyar tagozat megkapta az akkreditációt!
– Csakhogy van egy végső ellenőrzési időpont, amelyet őszre tűztek ki. A Babes–Bolyai egyetemen is óriási konfliktusok voltak, de ott külön- külön akkreditáltatták a magyar oktatást, s a kedvező pillanatban ezért lehetett létrehozni a külön intézeteket.
– A vásárhelyi egyetem esetében úgy tűnik, hogy időhúzásról van szó. A magyar tagozat oktatóinak a közössége eldöntötte, hogy kivonul az egyetem minden vezető testületéből, ha nem oldódik meg az önálló intézetek létrehozása, amit a törvény biztosít. Eljön-e a miniszter, és számíthatunk- e kedvező lépésre ezen a téren?
– Tudtommal el fog jönni a miniszter, és megpróbál egyeztetni a magyar és román oktatók között. Én mindenképpen a végleges akkreditációban látom az első jelentős változást, ennek mielőbb be kell fejeződnie. Megmondom azt is őszintén, hogy a testületekből való kivonulást nem tartom jó megoldásnak, értem az elkeseredést, de ez nem vezet sehova szerintem, a magyar oktatók még információt sem fognak kapni arról, hogy mi történik. Félig tréfásan, félig komolyan azt szoktam mondani, hogy én nem kivonulás-, hanem bevonuláspárti vagyok. Ez most keserves türelemjáték, végig kellene vinni.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Látszat vagy megoldás?
– A felsőoktatásért felelős miniszter valóban megoldást akar-e találni az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet rendezésére, vagy csak egy látszatlátogatásra számíthatunk? – kérdeztem Király András államtitkárt az RMPSZ szovátai küldöttgyűlésén.
– A MOGYE ügyét mindenképpen meg kell oldani, s a több éve tartó huzavona után meg kell találni azokat a lépéseket, amelyekkel a törvénynek érvényt szerzünk. Ahol magyar vonalról beszélünk, a magyar főintézeteket is létre kell hozni. Ehhez úgy látszik, a törvény előírása Marosvásárhelyen nem elégséges, de véleményem szerint a megfelelő érvekkel a magyar közösség által kívánt eredményt el lehet érni. Sajnos, van néhány olyan kérdés, amely az akaratunktól független. Az egyik az, hogy a tárgyalócsapat és az egyetemen működő oktatói gárda ténylegesen beleütközik egy elég merev nacionalista ellenállásba, amit egyelőre nehéz kezelni. A másik ok, amiért a magyar vonal kialakítása egy kicsit hátrányos helyzetben van, az elmúlt húsz év káderpolitikájának az eredménye, illetve azoknak a feltételeknek a megszabása, hogy 25 százalékban professzorok, illetve docensek kell hogy alkossák a címzetes egyetemi oktatók közösségét. Ezen a téren még van tennivaló. A kérdés második része, hogy a minisztérium mennyire partner ebben. Azt kell mondanom, hogy a múlt év augusztusa óta van egy pozitív hozzáállás és egy kis előrehaladás ebben az ügyben, és ez tovább fog folytatódni. Fölszabadítottak állásokat az úgynevezett magyar vonal számára, föl lehet venni egyetemi oktatókat, és lehet építkezni, de van egy húszéves lemaradás, amit nehéz lesz bepótolni.
A másik probléma a csoportok kérdése. A magyar csoportokon belül a kétnyelvűségre mindenképpen szükség van. Ne adjunk lovat azok alá, akik azt állítják, hogy a magyar végzősök csak a magyar betegekre specializálódnak. Húsz év lemaradását kell behozni a MOGYE-n. Ez az építkezés hasonló nehézségekkel kezdődött a Babes–Bolyai egyetemen is, és nem egyik napról a másikra, de jó irányban alakult a helyzet. Ezt élik most át, ebbe ütköznek bele Marosvásárhelyen.
Nagyon sajnálom, hogy a román fél jelen pillanatban könnyen bújik ki a törvény előírásainak a teljesítése alól, amellett, hogy van egy nagyon rosszindulatú szenátus, amely azt mondja, hogy nem tudtok felállítani egy intézményt, mert nincs, aki oktasson. Meggyőződésem, hogy meg fog oldódni a csoportok kérdése is, s a MOGYE-n a magyar oktatás el fog indulni a törvényes előírás szerinti magyar vonalon. Most egy kis türelemre és nagyobb tárgyalókészségre van szükség. Nem az a megoldás, hogy fölállunk és otthagyjuk a tisztségünket, az illető oktatóknak ugyanis bizalmat szavazott a közösség egy része. Ha meglesz a végleges akkreditáció, meglesz a magyar vonal is. Ezen a ponton próbál a minisztérium segíteni, de egy rossz anyagból felépített falat nehéz lebontani.
– Végül csak visszatérek a fő kérdéshez. Hogyan engedheti meg Romániában egy hivatalos, akadémiainak nevezett testület azt, hogy kivonja magát a törvény alól?
– Mindig el fognak bújni valami mögé. A törvényben benne van, hogy az egyetemi autonómia szent és sérthetetlen, de az is, hogy a törvény előírásai szerint kell működnie az autonómiának. Egy rosszindulatú hozzáállást látok, amin a minisztérium segíteni próbál. Van egy lemaradás a magyar vonal építkezésében, egy időszak, ami kimaradt. Az egyetem megkapta az akkreditációt, s a hiányosságok kiküszöbölésére adott idő alatt lehet még javítani a helyzeten. Remélem, hogy minisztériumi támogatással sikerül megvalósítani az önálló magyar csoportokat, hogy tovább tudjuk építeni, amit kell. Mindannyiunk számára fontos, hogy legyen egy olyan MOGYE, amelyik kitermeli az erdélyi betegek ellátására szükséges orvostársadalmat – nyilatkozta derűlátóan Király András, az oktatási minisztérium államtitkára. Kíváncsian várjuk, hogy derűlátása jogos volt-e vagy sem.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Hátrányos helyzetben a magyar tankönyvek kiadása
Április 15-én kellett volna az új elemi osztályos tankönyvekre szóló közbeszerzési eljárást meghirdessék, ami az ígért napon elmaradt. Talán nem véletlenül, hisz a tankönyv- és oktatási segédanyagok kiadására vonatkozó miniszteri rendelet a kisebbségi tankönyvek megjelentetésében érdekelt intézmények, kiadók mellett a többségi kiadókat is hátrányosan érinti – szögezik le egyértelműen a szakmabeliek.
Bár az oktatási tárca honlapján közvitára bocsátott módszertannak az esélyegyenlőséget mellőző rendelkezéseivel kapcsolatos módosító javaslatait a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviselője személyesen adta át a miniszternek, az alkalmazási útmutatót életbe léptették, anélkül hogy a javaslatokból valamit is figyelembe vettek volna – hangzott el az RMPSZ országos küldöttgyűlésén Siklódi Burus Botond elnök beszámolójában.
A vészharangot a magyar nyelvű tankönyvkiadás jövőjét illetően dr. Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója is meghúzta, aki szerint a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár ígérgetései, amelyek a tervezet megjelenése kapcsán kialakult múlt őszi vitát lezárták, nem jártak eredménnyel. Véleménye szerint, amit sikerült 23 év alatt az Erdélyi Tankönyvtanácson, az Ábel Kiadón és Pedagógusok Szövetségén keresztül elérni, azt el kell felejteni. Magyar nyelven ugyanis csak az anyanyelvet, a kisebbségi történelmet és hagyományokat, valamint a zenét oktató tankönyvekkel lehet pályázni, de ezeket is le kell fordítani románra. A rendeletből nem derül ki világosan, hogy a többi tantárgyból – matematika, természetismeret, román nyelv a kisebbségek számára – hogyan lehet pályázni. A román nyelven megírt tankönyvek magyarra fordítása a kiadóra hárul, a magyar nyelven írt könyvek románra való átültetése hasonlóképpen. Az új alkalmazási útmutató szerint a fordítás mellett a tankönyv elektronikus változatát is el kell készíteni, ami nagy költséget jelent a kiadóknak, miközben az idő nagyon rövid. A pályázatokat június 2-ig kellene benyújtani, miközben a miniszteri rendelet március 14-én jelent meg novemberre visszadátumozva, s az ígéretekhez képest a közbeszerzés kiírásával is késtek.
Király András (felvételünkön), a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős államtitkára szerint az elemi osztályos tankönyvek kiadására vonatkozó módszertannal nincsen semmi probléma, ugyanis addig nem írták alá, amíg bele nem foglalták, hogy a kisebbségi oktatásban három típusú tankönyvet lehet használni, az anyanyelven megírtat, az importból származót és a románból fordítottat. Erre azért volt szükség, hogy ne maradjanak tankönyv nélkül a nemzetiségi diákok. Abból, hogy a magyarul megírt tankönyvet le kell fordítani románra is, "nem kell olyan történetet kikerekíteni, hogy anyanyelven nem lehet tankönyvet írni. Igenis lehet, s a fordításról a kiadónak kell gondoskodnia".
– Az más kérdés, hogy a miniszterelnöktől kezdve mindenütt elmondtuk, hogy ez badarság. Egy első osztályosoknak írt ukrán vagy magyar abécéskönyvet lehetetlenség románra fordítani. Ezt nem gondolta át a miniszter, aki úgy nyilatkozott, hogy a tárca vezetőjeként nem veheti magára az ódiumát annak, hogy valami olyan szerepeljen a tankönyvekben, ami nem felel meg a hivatalos álláspontnak. Tankönyvet azonban csak a tanterv alapján lehet írni, ezért érthetetlen a bizalmatlanság. Kérdésemre a miniszter megjegyezte, hogy a kiadó legfeljebb beleszámítja a könyv árába a fordítást, aminek a költségeit a minisztérium fedezi. Jelen pillanatban itt tartunk, de a meccs még nincs lejátszva. A kiadóknak elküldött rendelet ugyanis, amelyet nem írtunk alá, ütközik a módszertannal és a törvénnyel.
Szikszai Ildikó, az Ábel Kiadó igazgatója szerint a jól megszerkesztett törvény alkalmazási útmutatója hátrányos a magyar nyelvű oktatás szempontjából. A módszertan harmadik változatába, amit az illetékeseken kívül senki sem látott, olyan előírások kerültek be, amelyek a román kiadókat is hátrányos helyzetbe hozzák. Az Ábel, amely tagja a Romániai Könyvkiadók Egyesületének, kérésükre külön jelezte a problémákat a minisztérium honlapján, a kisebbségi osztály igazgatóságán és az államtitkárságon is, amit nem vettek figyelembe. Ilyen az 1993-as tankönyvreform óta nem volt, hogy románra kelljen fordítani az ábécéskönyvet!
A magyar nyelven megírt matematika nem jelenik meg külön tételként, s az Ábel Kiadó, amely 2001 óta pályázik tankönyvek kiadására, tisztában van azzal, hogy csak akkor lehet magyar nyelven megírt könyvvel pályázni, ha az tételesen is szerepel a kiírásban.
– 2004-ben kidobtak a tankönyvlicitről, mert a tenderfüzetben csak a "Matematica" cím szerepelt, s a magyarul megírt könyveink nem kerültek sem elbírálásra, sem közbeszerzésre.
Hozzátette, hogy nagy anyagi kockázatot jelent a tankönyv digitális változatának az elkészítése, amire szintén kötelezik a szerzőket és kiadókat.
– 2006 óta nem írtak ki tankönyvpályázatot, s a minisztérium csak utánnyomásokat rendelt. Ebből nem lehetett a kiadót a munkatársakkal együtt fenntartani. Az idő is nagyon rövid, hat hét alatt "össze lehet ugyan lapátolni" valamit, de részünkről ez szakmai felelőtlenség lenne.
– Mi nagyon vigyáztunk arra, hogy a könyvek szakmai és nyelvhelyességi szempontból is megfeleljenek a követelményeknek, s ami nem ütötte meg a mércét, azt visszaadtuk, mert nem mindegy számunkra, hogy mit adunk gyermekeink kezébe. A tisztességes munkához legalább hat hónap szükséges. Ráadásul a fordítást is mellékelni kell, és ahogy említettem, a digitális interaktív változatot úgyszintén, ami olyan költség, hogy abban az esetben, ha nem fogadják el a tankönyvet, bele is bukhat egy kiadó. Emiatt nem tudunk részt venni a liciten.
A késedelmes kiírás mellett Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója is azt kifogásolja, hogy a digitális változat már a kész terméket jelenti, amelynél az első példány előállítása a legköltségesebb, míg a sokszorosítás sokkal egyszerűbb. Véleménye szerint csak egy fejezetet kellett volna az elektronikus változatból kérni, s aki megnyeri a licitet, annak a feladata lett volna, hogy digitális formában is elkészítse az egész könyvet.
Hátrányos megkülönböztetésnek tartja, hogy be kell nyújtani a magyar nyelvű tankönyvnek a román változatát is, ami kétszeres munkát jelent. Ráadásul a költségeket illetően sem mindegy, ha a magyarul írt könyvet a románnal együtt versenyeztetik, ebben a helyzetben a magyar könyvek esélytelenek, mert az alacsony példányszám miatt nem adhatják a román tankönyvekhez hasonló áron, az elbírálásnál pedig a legalacsonyabb árat veszik figyelembe.
– Mi történik, ha ilyen feltételek mellett nem lesznek könyvek? Már a jelenlegi első osztályosoknak is az új tankönyvekből kellett volna tanulniuk, s ehelyett az új tanterv szerint tanulva a régieket használják, de erről nem beszél senki. Aki adminisztrációval foglalkozik, és soha nem próbált egy tankönyvet jóváhagyásra előkészíteni, az nem tudja, hogy milyen munkát jelent. Ezért kellett volna konzultálni a kiadókkal – hangsúlyozta az Ábel igazgatója.
Király András kisebbségi államtitkár szerint nem kell aggódni amiatt, hogy a magyar nyelven írt és románra lefordított matematikakönyvvel nem lehet pályázni. Ezt a módszertan második pontja leszögezi, ahogy azt is, hogy a kisebbségek a számukra készült román tankönyvből fognak tanulni – tette hozzá.
Az érveket és ellenérveket egymás mellé sorakoztatva próbáltuk áttekinteni az első és második osztályos tankönyvek megírására és pályáztatására vonatkozó előírásokat, amelyek, bármilyen szempontból is nézzük, hátrányosak a kisebbségek számára, arról nem is beszélve, hogy az idő is nagyon rövid ahhoz, hogy kifogástalan minőségű papíralapú és digitális tankönyvek szülessenek.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Ötezer lejes büntetés a kétnyelvű feliratokért
Dicsőszentmártonban tegnap tovább folytatódott a helyi kórházra és járóbeteg-rendelőre kifüggesztett kétnyelvű feliratok körüli konfliktus. A másfél hónapja kitett táblák, amelyek a prefektus utasítása és a megyei tanács átirata nyomán kerültek fel a kórház kapusszobájának falára és a rendelőintézet bejárata fölé, a helyi tanács egyes tagjait és a város kormánypárti polgármesterét a napokban kezdték el zavarni. A legutóbbi tanácsülés nyomán a polgármester, Matei Alexandru büntetéssel fenyegető átiratot küldött a kórházigazgatónak. Tegnap három rendőr jelent meg a helyszínen, akiket azért küldtek ki, hogy eltávolítsák a feliratokat, de mégsem tették, bár időközben a polgármester is a helyszínre érkezett. Délután 2 óra körül a városrendezési bizottság elnöke átadta a kórházvezetőségnek az 5000-30.000 lejes büntetésről szóló határozatot. A kórházigazgató a megyei önkormányzathoz fordult tanácsért, ahonnan azt a választ kapta, hogy a büntetés magas besorolása nem felel meg az előírásoknak, ezért a megyei tanács jogászai megtámadják azt. A kórházigazgatónak pedig azt tanácsolták, hogy vetesse le a feliratokat és kérjen engedélyt a helyi önkormányzattól a táblák újbóli kifüggesztésére. A történtek után nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a válasz.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

EMKE- köszönetünnep
Asztalos Enikő néprajzkutatót, illetve Boros Zoltán televíziós szerkesztőt és Tófalvi Zoltán újságírót köszöntötte szombat délelőtt a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület. A városnapi rendezvénysorozat részeként szervezett ünnep házigazdája az EMKE elnöke, Kilyén Ilka volt.
– A minőségi munkát teremtő emberek köszönetünnepe ez az alkalom – hangsúlyozta a színművésznő, majd Csegzi Sándor üdvözlő szavai után el is kezdődött a laudációk sora.
A lehetetlen ostroma
Az idén 70 éves Asztalos Enikő munkásságát Bodolai Gyöngyi újságíró méltatta.
…"Nem hangsúlyozom, hogy Asztalos Enikő magyar szakos tanár és néprajzkutató hány évet tölt 2014-ben, mert néha úgy érzem, hogy nincsen kora. Amikor tanít, bizonyosan így van, és akkor is, amikor hozzáértéssel és konok kitartással idős emberek emlékezetéből csalja elő azt, ami az esetek többségében elveszettnek látszik. (…) Pályája során győztesen került ki olyan helyzetekből is, ahol mások lemondással vetették alá magukat a felsőbb utasításnak. A múlt rendszer legnehezebb éveiben is megtalálta a módját annak, hogy tanítványait nemcsak az anyanyelv és irodalom, hanem a tárgyi és szellemi népművészet ismeretére és szeretetére oktassa. Vidéki szülőktől, nagyszülőktől származó tanítványainak néprajzi szakkört szervezett, és néprajzi múzeumot rendezett be. (…) Munkásságának eredményét 11 kötet jelzi… (…) Könyvei mellett 1993–2002 között néprajz témájú önálló rovatot vezetett a Marosvásárhelyi Rádióban" – emelte ki egyebek mellett a gazdag életpályát körvonalazó újságíró, aki 2009-től a Harmónia rovata legkitartóbb, lehetetlent ostromló munkatársának tekinti Asztalos Enikőt.
– Váratlanul ért ez a jelölés, sőt, először megijedtem tőle – árulta el az ünnepelt, aki szebbnél szebb kézimunkáiból hozott el jó párat, de a válaszúti iskolából maradt palatábláját és a negyedik osztály végén varrt kötényét is megmutatta az egybegyűlteknek.
A valóság parancsa
Az idén 75 éves televíziós szerkesztő, filmrendező, zeneszerző pályájára Ábrám Noémi tekintett vissza. A papi családból származó, Gyantán született Boros Zoltán számára meghatározó volt az 1944-es év, amikor a román hadsereg átvonult a falun, és felégette a papi lakot – emelte ki a méltató, majd a tanulmányok ismertetése után a kommunista diktatúra idején és azt követően az országos televízió magyar adásainak szerkesztésében betöltött munkáról, illetve a karmesteri és zeneszerzői feladatokról szólt. Boros Zoltán a forradalomi eufóriában elsőként szólalt meg magyarul a szabad Román Televízióban, majd 1990 januárjában pár kollégájával újraindította az 1985-ben beszüntetett magyar adást. "Szókimondásáért gyakran érték támadások a hatalom részéről. Követendő értékrendnek, életmodellnek a keresztény erkölcsi normákat tartotta. Célközönségnek nemcsak a magyarokat tekintette, hanem általában a magyarul beszélőket és a románul értőket" – mondta a laudáló, majd Boros Zoltán számos dokumentumfilmjének és tévéműsorának felsorolásával teremtett sokak számára nosztalgikus hangulatot. Természetesen az életpályát végigkísérő díjak – A legjobb szerzemény, Aranypillangó, A Magyar Televízió Nívódíja, EMKE-díj, Varadinum, A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje stb. – sem maradtak említés nélkül.
Boros Zoltán így foglalta össze a média mai képviselőinek szóló üzenetét:
– A valóságot próbálják megérteni és elmondani, függetlenül attól, hogy az tetszik-e másoknak. Ne anyagi érdek vezesse a kezünket, amikor a billentyűzetet ütögetjük.
"Most mi rehabilitálunk…"
A szintén 75. esztendejében járó Tófalvi Zoltánról dr. Ábrám Zoltán szólt a hallgatósághoz.
A laudáló azt a négy évvel ezelőtti rendezvényt idézte fel, amelyen Tófalvi Zoltán EMKE- díjat kapott, majd lépésről lépésre tárta fel a korondi származású újságíró, riporter munkásságát, amely szorosan összefonódik szülőföldjével – melyről több mint félezer tudományos dolgozatot írt –, illetve az erdélyi forradalmak áldozatainak sorsával, amelynek megszállott kutatója.
– Miközben erdélyi koncepciós perek iratait tanulmányozta, ő maga is áldozattá vált. Éreztették vele, hogy nem szívesen látott vendég, így áttelepedett Magyarországra. Zoltán, sokak rehabilitációján fáradoztál, vedd úgy, hogy most mi rehabilitálunk téged – zárta köszöntőjét Ábrám Zoltán.
– Ritkán találkozni ilyen értő, hálás közönséggel – jegyezte meg Tófalvi, majd az áttelepedésről elhangzottak kapcsán pontosított, hangsúlyozva, hogy most is folyamatosan jelen van az itteni térben, őt nem lehetett úgy megsérteni, hogy elmenjen.
– Nagyon foglalkoztat az, hogy hol rontottuk el mi, erdélyi magyarok – tette hozzá, aztán terveiről, jövendő munkáiról beszélt, és arról, hogy vannak feladatok, amelyekről időnként le kell mondani.
Az együttlétet Ritziu Ilka Krisztina, Trózner Szabolcs, illetve Samu Etel Imola, a tavalyi Széllyes Sándor- népdalvetélkedő egyik győztese tette igazi köszönetünneppé.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Egy „szabad” verseny margójára
19. IKV
Érdekes és figyelemre méltó, hogy minden évben feltűnik néhány tehetséges diák, aki könnyedén ír (akár egy szonettet is), gondolkodva, szellemesen fogalmaz, kreatív szövegben jelenít meg egy képet, slágerszöveget „komponál”, érdekes, sajátos gondolatvezetéssel fogalmaz esszét. És sorolhatnánk tovább a feladatokat, amelyekkel a 19. (április 11-i) Irodalmi Kreativitás Verseny országos szakaszán részt vevő diákok sikerrel megbirkóztak.
Ahogy tették a korábbi években is azok a fiatalok, akik kötetekkel bizonyították, hogy van, lesz utánpótlása az erdélyi magyar irodalomnak.
Ezért is érthetetlen, hogy a versenyt az eltelt közel 22 év alatt nem sikerült besorolni a hivatalos iskolai vetélkedők közé, amiért pontok, kedvezmény járna a diáknak a felvételi vizsgán. Iskolapolitikusaink, politikusaink, akik között nem egy irodalmár van, segíthetnének, hogy a támogatás idejében megérkezzen.
Az idei IKV megszervezésére két diákszövetség, a bolyais diákoké valamint a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Nebulónia diákszövetsége pályázott. Mivel a pénz későn érkezett, a versenyt április 11-e, a költészet napja helyett a tanév vége felé, június 7-én tartották a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi és Diakóniai Központban. A vetélkedőre 24 középiskolás diák jött el Erdély négy iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mellett a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumból, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból és a nagyváradi Ady Endre Líceumból. A korábbi versenyeken sokkal változatosabb volt a kép, most nem minden középiskola küldött résztvevőt. Mivel nem szerepel a hivatalos versenyek között, az utazási költségeket az iskolának kell fedeznie. Ahhoz, hogy az országos szakaszra eljussanak minden helységből, ahol magyar középiskola, osztály működik, meg kellett volna szervezni a vetélkedő megyei szakaszát.
– Ez volt az első verseny, hogy magamból tudtam adni, s nem azt kellett leírni, aminek a bemagolására rákényszerítenek. A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyekre is a kreatív feladatok reményében jelentkezem. Az IKV-n írt dolgozatomban nyugodtan kimondhatom a véleményem, amiért máskor általában elítélnek. Erre a versenyre olyan diákok jönnek, akik nem tudnak beilleszkedni a tantárgyverseny szigorú keretei közé – mondta Markó Orsolya, az Áprily középiskola diákja, aki a szervezésben való részvételt is vállalta, mert szívéhez nőtt ez a vetélkedő, annak ellenére, hogy az orvosi egyetemre készül.
– A tételek jobban tetszettek, mint a korábbi években, a feladatok változatosak voltak, mindenki talált kedvére valót – nyilatkozta Gáll Anna a bolyais szervezők nevében, aki a zsűri diáktagja volt.
– A múlt évben többen jöttek el, több megyéből – tette hozzá, s azt is, hogy csupán azt sajnálja, hogy mindig a szervezők, tételírók között szerepelt, s nem próbálta ki a versenyen való részvételt.
Végül Simon György magyartanárral beszélgettem, aki hosszú évek óta önzetlenül vállalja a szervezést, amelyben Haller Béla tanár a biztos segítsége, és évről évre mindazok, akiket megkér erre a feladatra.
– Jogilag törvényes kereteket kellene biztosítani a szervezés megkönnyítésére, ehhez keresünk támogatókat, hogy pályázhassunk, mert nem lévén jogi személyiség, ezt a feladatot a diákszövetségek kellett felvállalják. Sajnos, vannak olyan középiskolák, ahol hiányzik a jól működő diákszövetség, s ennek a következményét érezzük mi is.
Hamarosan száz kötetet tesz ki az IKV-n részt vett hajdani diákok irodalmi próbálkozásának eredménye. Ezért érdemes folytatni, annak ellenére, hogy a pénzhiány egyre nagyobb akadályokat gördít a szervezők elé.
Az idén is jó dolgozatok születtek, novellát írtak a legtöbben, és sikeres szonettet is díjaztunk, amely a megadott Fiókok címre íródott. Hiányzott viszont a riport, az interjú, a mese, a versfordítás, amit meg is jegyeztek a résztvevők. Szeretnénk emelni a verseny színvonalát, mert ez egy olyan vetélkedő, amely a kifejezés szabadságát biztosítja a versenyzőknek, és látható, mérhető eredményei vannak – mondta Simon György.
Az idei IKV országos szakaszának fődíját, a Mikó András-díjat Kajántó Beátának, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjának ítélte a zsűri.
A további helyezések a XI.-XII. osztályosok csoportjában: 1. díj Horváth Beatrix (Bolyai Farkas. E. L.), 2. Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), 3. Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó).
A IX.-X. osztályosok csoportjában: 1. díj Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), 2. Ambrus Mózes (Áprily Lajos Főgimnázium), 3. Osváth Egon (Bolyai Farkas E. L.)
Különdíjak: Népújság-díj: Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), a Múzsa melléklet különdíja: Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium), a Látó különdíja: Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), a Dr. Bernády György Alapítvány különdíja: Böjthe Róbert (Bolyai Farkas E. L.), a brassói Nebulónia Diákszövetség díja: Tamási Eszter (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), a Bolyai Diákszövetség különdíja: Gere Nóra (Márton Áron Főgimnázium).
BODOLAI GYÖNGYI. Népújság (Marosvásárhely)

Ötezer lejes büntetés a kétnyelvű feliratokért
Dicsőszentmártonban tegnap tovább folytatódott a helyi kórházra és járóbeteg-rendelőre kifüggesztett kétnyelvű feliratok körüli konfliktus. A másfél hónapja kitett táblák, amelyek a prefektus utasítása és a megyei tanács átirata nyomán kerültek fel a kórház kapusszobájának falára és a rendelőintézet bejárata fölé, a helyi tanács egyes tagjait és a város kormánypárti polgármesterét a napokban kezdték el zavarni. A legutóbbi tanácsülés nyomán a polgármester, Matei Alexandru büntetéssel fenyegető átiratot küldött a kórházigazgatónak. Tegnap három rendőr jelent meg a helyszínen, akiket azért küldtek ki, hogy eltávolítsák a feliratokat, de mégsem tették, bár időközben a polgármester is a helyszínre érkezett. Délután 2 óra körül a városrendezési bizottság elnöke átadta a kórházvezetőségnek az 5000-30.000 lejes büntetésről szóló határozatot. A kórházigazgató a megyei önkormányzathoz fordult tanácsért, ahonnan azt a választ kapta, hogy a büntetés magas besorolása nem felel meg az előírásoknak, ezért a megyei tanács jogászai megtámadják azt. A kórházigazgatónak pedig azt tanácsolták, hogy vetesse le a feliratokat és kérjen engedélyt a helyi önkormányzattól a táblák újbóli kifüggesztésére. A történtek után nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a válasz.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)