Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. augusztus 29.
Szükség van példaképekre
Az evangéliumot a kor nyelvén kell hirdetni, annak üzenete azonban örök érvényű, változatlan – mondta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentbeszédében az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepi szentmisén, hétfőn Budapesten.
A budapesti Szent István-bazilika előtt zsúfolásig megtelt téren tartott szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt, vele koncelebrált Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Jakubinyi György, valamint Augustine Ukwuoma nigériai püspök, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. Az eseményen részt vett III. Theophilos jeruzsálemi pátriárka, Hilarion ortodox püspök és Arsenios Kardamakis, Ausztria görög ortodox metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája.
Szentbeszédben a gyulafehérvári érsek hangsúlyozta: hitünket akkor is meg kell vallanunk, ha ez a korszellemmel ellenkezik. Hozzátette: a szentté avatásnak mindig lelkipásztori célzata van, mert „szükségünk van példaképekre”, akiknek az életpályája követhető. Jakubinyi György rámutatott: a magyarságnak a honfoglalás és a megkeresztelkedés után saját eszményképekre volt szüksége, Géza nagyfejedelem pedig fiából, a későbbi I. István királyból „szentekkel szentet neveltetett”. Emlékeztetett arra, hogy a pápa koronát küldött Istvánnak, és megbízta az egyházszervezéssel. Az akkor alapított tíz egyházmegye azóta is létezik, tette hozzá. Utalt arra, hogy István Boldog Gizellát vette feleségül, akivel „megmutatta, milyen a szent család”; fiúkat, Imre herceget is szentté avatták. Ez a család „azóta is mutatja az utat”, a nemzet jövőjét ugyanis csakis a krisztusi keresztény házasság biztosítja, az első magyar szentcsalád példájára, fogalmazott az érsek. Szólt arról, hogy I. Szent István király a halála előtt felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának, így lett Jézus édesanyjából a magyarok nagyasszonya. I. Szent István király „Krisztussal sziklára alapozta országát”, ezért, „ha darabokra szakítva is, (...) de megvan az összetartozás tudata” a magyarok között, jegyezte meg.
A Szent István-napi szentmise elején kenyeret áldott meg Erdő Péter. A bíboros szavai szerint Isten bátorító üzenete: „jövőt és reményt adok nektek”, érvényes ma is. „Életünk, az emberiség sorsa, a népek történelme nem a véletlen játéka csupán. Isten gondviselő szeretete kíséri népünket is az évszázadok útjain” – fogalmazott. Mint mondta, Szent István király „sziklára építette életét és országát. Ez a szikla pedig maga Krisztus, az élő vizek forrása”. „Nem vagyunk rabszolgái az anyagnak. A szellem, a lélek mozgatja az anyagi világot. A mi lelkünk megújulása lehet áldás és virágzás egész környezetünk számára is” – mutatott rá. Megjegyezte, „az ember vet, az ember fáradozik, de a növekedést az Isten adja. Ezért mondunk hálát és köszönetet a Mindenhatónak az új termésért, különösen az új kenyérért, azért, hogy megadja nekünk a mindennapra valót”. A szertartás Szent Jobb-körmenettel zárult.
Krónika (Kolozsvár)
Az evangéliumot a kor nyelvén kell hirdetni, annak üzenete azonban örök érvényű, változatlan – mondta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentbeszédében az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepi szentmisén, hétfőn Budapesten.
A budapesti Szent István-bazilika előtt zsúfolásig megtelt téren tartott szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt, vele koncelebrált Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Jakubinyi György, valamint Augustine Ukwuoma nigériai püspök, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. Az eseményen részt vett III. Theophilos jeruzsálemi pátriárka, Hilarion ortodox püspök és Arsenios Kardamakis, Ausztria görög ortodox metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája.
Szentbeszédben a gyulafehérvári érsek hangsúlyozta: hitünket akkor is meg kell vallanunk, ha ez a korszellemmel ellenkezik. Hozzátette: a szentté avatásnak mindig lelkipásztori célzata van, mert „szükségünk van példaképekre”, akiknek az életpályája követhető. Jakubinyi György rámutatott: a magyarságnak a honfoglalás és a megkeresztelkedés után saját eszményképekre volt szüksége, Géza nagyfejedelem pedig fiából, a későbbi I. István királyból „szentekkel szentet neveltetett”. Emlékeztetett arra, hogy a pápa koronát küldött Istvánnak, és megbízta az egyházszervezéssel. Az akkor alapított tíz egyházmegye azóta is létezik, tette hozzá. Utalt arra, hogy István Boldog Gizellát vette feleségül, akivel „megmutatta, milyen a szent család”; fiúkat, Imre herceget is szentté avatták. Ez a család „azóta is mutatja az utat”, a nemzet jövőjét ugyanis csakis a krisztusi keresztény házasság biztosítja, az első magyar szentcsalád példájára, fogalmazott az érsek. Szólt arról, hogy I. Szent István király a halála előtt felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának, így lett Jézus édesanyjából a magyarok nagyasszonya. I. Szent István király „Krisztussal sziklára alapozta országát”, ezért, „ha darabokra szakítva is, (...) de megvan az összetartozás tudata” a magyarok között, jegyezte meg.
A Szent István-napi szentmise elején kenyeret áldott meg Erdő Péter. A bíboros szavai szerint Isten bátorító üzenete: „jövőt és reményt adok nektek”, érvényes ma is. „Életünk, az emberiség sorsa, a népek történelme nem a véletlen játéka csupán. Isten gondviselő szeretete kíséri népünket is az évszázadok útjain” – fogalmazott. Mint mondta, Szent István király „sziklára építette életét és országát. Ez a szikla pedig maga Krisztus, az élő vizek forrása”. „Nem vagyunk rabszolgái az anyagnak. A szellem, a lélek mozgatja az anyagi világot. A mi lelkünk megújulása lehet áldás és virágzás egész környezetünk számára is” – mutatott rá. Megjegyezte, „az ember vet, az ember fáradozik, de a növekedést az Isten adja. Ezért mondunk hálát és köszönetet a Mindenhatónak az új termésért, különösen az új kenyérért, azért, hogy megadja nekünk a mindennapra valót”. A szertartás Szent Jobb-körmenettel zárult.
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 7.
Elnökké választotta Ungureanut a Polgári Erő
Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnököt választotta elnökévé pénteken a Polgári Erő (FC) elnevezésű, 2008-ban bejegyzett párt, amely az egységesülő román jobboldal részeként kíván jelen lenni a decemberi parlamenti választásokon.
A román jobboldal az Igaz Románia Szövetség (Alianta Romania Dreapta – ARD) létrehozásával szándékszik egységes politikai alternatívát teremteni a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szemben. Ebben a 2008-as választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL) is részt vesz. Ungureanu először egy civil mozgalmat indított Jobbközép Polgári Kezdeményezés néven, de a választásokon való részvételhez – mint mondta – „járműre" volt szüksége. A jobboldal lehetséges államfőjelöltjének tartott politikus azonban nem a – kormánypártként népszerűtlen intézkedéseket hozó – PDL színeiben, hanem egy tiszta lappal induló, fiatal párt nevében kíván politikai szerepet vállalni, és a hamarosan megalakuló ARD jobboldali pártszövetséghez csatlakozni.
A volt kormányfő egyedüli jelöltként pályázta meg az FC elnökségét, és 944 kongresszusi küldött szavazatával, hét ellenében választották meg a párt élére.
A Polgári Erőt Adrian Iurascu mérnök, vállalkozó, több jobboldali sajtókiadvány tulajdonosa alapította 2008-ban. A magát keresztény-demokrata irányultságúként meghatározó párt célkitűzései között szerepel az 1989-es népfelkelés és az 1990-91-es bányászjárás áldozataiért felelős személyek bíróság elé állítása, a nagyprivatizációs szerződések titkosításának feloldása, a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate ügynök-listáinak közzététele. A párt jelöltjei 19 ezer szavazatot szereztek a 2009-es európai parlamenti választásokon és 12 ezret az idei önkormányzati választásokon. Romániában egy új párt bejegyzéséhez 25 ezer támogató szükséges.
Iurascut a párt pénteki kongresszusa elnökhelyettessé választotta.
Ungureanut a román politikai élet több ismert figurája – köztük Ion Bazac volt egészségügyi, illetve Marian Saniuta volt belügyminiszter – követte az FC-be. A kongresszusi küldöttek pénteken új alapszabályt is elfogadtak. A pártnak három új testülete is alakult: ezek a nemzeti kisebbségek, a vállalkozók, illetve a fogyatékkal élők érdekeit képviselik majd.
Ungureanu jelenleg a jobboldal legnépszerűbb politikusának számít, és a PDL-ben sokan tőle remélik a jobboldal hitelének visszaszerzését. Ungureanu élvezi Traian Basescu államfő támogatatását is, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő elnökválasztáson a jobboldal jelöltje legyen.
Az államfő felfüggesztése körüli politikai csatározások idején Ungureanu népszerűsége (a Money Channel Institute felmérése szerint) 23-ról 27 százalékra emelkedett, míg az USL államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a népszerűsége 39-ről 32 százalékra csökkent.
MTI;Erdély.ma
Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnököt választotta elnökévé pénteken a Polgári Erő (FC) elnevezésű, 2008-ban bejegyzett párt, amely az egységesülő román jobboldal részeként kíván jelen lenni a decemberi parlamenti választásokon.
A román jobboldal az Igaz Románia Szövetség (Alianta Romania Dreapta – ARD) létrehozásával szándékszik egységes politikai alternatívát teremteni a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szemben. Ebben a 2008-as választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL) is részt vesz. Ungureanu először egy civil mozgalmat indított Jobbközép Polgári Kezdeményezés néven, de a választásokon való részvételhez – mint mondta – „járműre" volt szüksége. A jobboldal lehetséges államfőjelöltjének tartott politikus azonban nem a – kormánypártként népszerűtlen intézkedéseket hozó – PDL színeiben, hanem egy tiszta lappal induló, fiatal párt nevében kíván politikai szerepet vállalni, és a hamarosan megalakuló ARD jobboldali pártszövetséghez csatlakozni.
A volt kormányfő egyedüli jelöltként pályázta meg az FC elnökségét, és 944 kongresszusi küldött szavazatával, hét ellenében választották meg a párt élére.
A Polgári Erőt Adrian Iurascu mérnök, vállalkozó, több jobboldali sajtókiadvány tulajdonosa alapította 2008-ban. A magát keresztény-demokrata irányultságúként meghatározó párt célkitűzései között szerepel az 1989-es népfelkelés és az 1990-91-es bányászjárás áldozataiért felelős személyek bíróság elé állítása, a nagyprivatizációs szerződések titkosításának feloldása, a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate ügynök-listáinak közzététele. A párt jelöltjei 19 ezer szavazatot szereztek a 2009-es európai parlamenti választásokon és 12 ezret az idei önkormányzati választásokon. Romániában egy új párt bejegyzéséhez 25 ezer támogató szükséges.
Iurascut a párt pénteki kongresszusa elnökhelyettessé választotta.
Ungureanut a román politikai élet több ismert figurája – köztük Ion Bazac volt egészségügyi, illetve Marian Saniuta volt belügyminiszter – követte az FC-be. A kongresszusi küldöttek pénteken új alapszabályt is elfogadtak. A pártnak három új testülete is alakult: ezek a nemzeti kisebbségek, a vállalkozók, illetve a fogyatékkal élők érdekeit képviselik majd.
Ungureanu jelenleg a jobboldal legnépszerűbb politikusának számít, és a PDL-ben sokan tőle remélik a jobboldal hitelének visszaszerzését. Ungureanu élvezi Traian Basescu államfő támogatatását is, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő elnökválasztáson a jobboldal jelöltje legyen.
Az államfő felfüggesztése körüli politikai csatározások idején Ungureanu népszerűsége (a Money Channel Institute felmérése szerint) 23-ról 27 százalékra emelkedett, míg az USL államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a népszerűsége 39-ről 32 százalékra csökkent.
MTI;Erdély.ma
2012. szeptember 13.
Belföldi hírek
Hazazsuppolnák a cigányokat
A Franciaországból hazatérő romániai romák társadalmi beilleszkedésének támogatásáról írtak alá kétéves keretegyezményt tegnap Bukarestben a francia és román szakminisztériumok vezetői. A keretegyezmény részeként a francia bevándorlási hivatal kísérleti jelleggel magára vállalja 80, Franciaországban élő roma család hazaköltözésének költségeit, és saját vállalkozás elindításában is segíti őket.
A dokumentumot Manuel Valls belügyi és Bernard Cazeneuve európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, román részről pedig Mircea Duşa belügyminiszter és Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter írta alá Victor Ponta kormányfő jelenlétében. Valls leszögezte: Franciaország folytatja az illegális roma táborok felszámolását, lakóikat pedig „kényszerítve vagy segítve” származási országukba irányítja. A hatóságok becslése szerint mintegy 15 ezer roma érkezett Franciaországba Közép- és Kelet-Európából.
Nincsenek titkos börtönök
Traian Băsescu államfő és a hivatalos látogatásra érkezett Dalia Grybauskaite litván elnök tegnap úgy nyilatkozott, nincs tudomásuk arról, hogy országaik területén titkos CIA-börtönök működtek volna. A két államfő az Európai Parlamentben kedden elfogadott határozatra reagált, amelyben az európai képviselők felszólítják az EU tagállamait – köztük elsősorban Litvániát, Lengyelországot és Romániát –, hogy folytassák a nyomozást a feltételezett CIA-börtönök ügyének tisztázására. Az emberi jogokat védő civil szervezetek azzal gyanúsítanak több uniós tagállamot, hogy a 2000-es évek elején az Egyesült Államok hírszerzése titkos európai börtönökben tartott fogva hosszabb-rövidebb ideig terrorizmussal gyanúsított személyeket.
Sokba került a belviszály
A politikai nyugtalanság és a fél éven belül történt három kormányfőváltás kihatott az uniós alapok lehívására – jelentette ki Dalia Grybauskaite litván elnök tegnap Bukarestben, és felhívást intézett a román politikusokhoz, hogy viselkedjenek felnőtt módra és felelősségteljesen. Románia az utolsó helyen áll az uniós tagországok közül, ami az európai alapok lehívását illeti, „ez pedig egy nagyon negatív üzenet. A politikai nyugtalanság miatt az ország megbénult, és nem tudja megoldani gondjait. Az önök országa elveszíti azt a lehetőségét, hogy felhasználja mindazokat a lehetőségeket és anyagi erőforrásokat, amelyekben a tagság révén részesülhetnének” – mondotta. A vendég szerint Románia a schengeni övezethez való csatlakozást is elszalaszthatja, ha a nép érdekei helyett továbbra is az ideológiai csatározásokra összpontosítanak a pártok. Végül kijelentette: nem a választások megnyerése, avagy elvesztése bír fontossággal, hanem az, hogy mit tesznek a megnyert hatalommal.
Plagizált, de doktor maradhat
A Bukaresti Tudományegyetem szenátusa tudomásul vette az egyetem etikai bizottságának jelentését, amely szerint Victor Ponta miniszterelnök doktori disszertációja plágiumnak minősül, de nem vonhatja vissza a doktori címét, mert magas rangú közhivatalnok esetében ezt csak az oktatási minisztérium teheti meg – közölte tegnap Mircea Dumitru rektor. Az egyetem vezetősége két jelentést is megtárgyalt, az etikai bizottság mellett egy háromtagú, a bukaresti, a strasbourgi és a sorbonne-i egyetem professzoraiból álló jogi bizottság is igazolta a plágiumot. Erről hivatalos átiratban értesítik a szaktárcát, és várják a döntést.
Egy medvét kilőhetnek
Kilövési engedélyt adott a Homoród menti falvak lakóit rettegésben tartó medvék egyikére a szaktárca. Homoródszentmárton és Homoródalmás községben idén 49 háziállatot – tehenet, juhot, kecskét, sertést – pusztítottak el, és három méhkaptárt dúltak fel a településekre bejáró medvék. A juhok karámjait kutyák védik, de már ezek is kezdtek félni. A falu szélén már nem is szántanak az emberek, mert mindent megesznek a vadállatok, és mivel nincs a falu szélén ennivaló, hát bejönnek a faluba – mondotta Rigó Mihály almási polgármester. Tavaly emberre is támadt a medve, mégsem adott a minisztérium kilövési engedélyt, idén az érintett községek polgármesterei közös levélben kérték, és abban reménykednek, hogy azt az állatot lövik ki, amelyik bejár a falvakba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hazazsuppolnák a cigányokat
A Franciaországból hazatérő romániai romák társadalmi beilleszkedésének támogatásáról írtak alá kétéves keretegyezményt tegnap Bukarestben a francia és román szakminisztériumok vezetői. A keretegyezmény részeként a francia bevándorlási hivatal kísérleti jelleggel magára vállalja 80, Franciaországban élő roma család hazaköltözésének költségeit, és saját vállalkozás elindításában is segíti őket.
A dokumentumot Manuel Valls belügyi és Bernard Cazeneuve európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, román részről pedig Mircea Duşa belügyminiszter és Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter írta alá Victor Ponta kormányfő jelenlétében. Valls leszögezte: Franciaország folytatja az illegális roma táborok felszámolását, lakóikat pedig „kényszerítve vagy segítve” származási országukba irányítja. A hatóságok becslése szerint mintegy 15 ezer roma érkezett Franciaországba Közép- és Kelet-Európából.
Nincsenek titkos börtönök
Traian Băsescu államfő és a hivatalos látogatásra érkezett Dalia Grybauskaite litván elnök tegnap úgy nyilatkozott, nincs tudomásuk arról, hogy országaik területén titkos CIA-börtönök működtek volna. A két államfő az Európai Parlamentben kedden elfogadott határozatra reagált, amelyben az európai képviselők felszólítják az EU tagállamait – köztük elsősorban Litvániát, Lengyelországot és Romániát –, hogy folytassák a nyomozást a feltételezett CIA-börtönök ügyének tisztázására. Az emberi jogokat védő civil szervezetek azzal gyanúsítanak több uniós tagállamot, hogy a 2000-es évek elején az Egyesült Államok hírszerzése titkos európai börtönökben tartott fogva hosszabb-rövidebb ideig terrorizmussal gyanúsított személyeket.
Sokba került a belviszály
A politikai nyugtalanság és a fél éven belül történt három kormányfőváltás kihatott az uniós alapok lehívására – jelentette ki Dalia Grybauskaite litván elnök tegnap Bukarestben, és felhívást intézett a román politikusokhoz, hogy viselkedjenek felnőtt módra és felelősségteljesen. Románia az utolsó helyen áll az uniós tagországok közül, ami az európai alapok lehívását illeti, „ez pedig egy nagyon negatív üzenet. A politikai nyugtalanság miatt az ország megbénult, és nem tudja megoldani gondjait. Az önök országa elveszíti azt a lehetőségét, hogy felhasználja mindazokat a lehetőségeket és anyagi erőforrásokat, amelyekben a tagság révén részesülhetnének” – mondotta. A vendég szerint Románia a schengeni övezethez való csatlakozást is elszalaszthatja, ha a nép érdekei helyett továbbra is az ideológiai csatározásokra összpontosítanak a pártok. Végül kijelentette: nem a választások megnyerése, avagy elvesztése bír fontossággal, hanem az, hogy mit tesznek a megnyert hatalommal.
Plagizált, de doktor maradhat
A Bukaresti Tudományegyetem szenátusa tudomásul vette az egyetem etikai bizottságának jelentését, amely szerint Victor Ponta miniszterelnök doktori disszertációja plágiumnak minősül, de nem vonhatja vissza a doktori címét, mert magas rangú közhivatalnok esetében ezt csak az oktatási minisztérium teheti meg – közölte tegnap Mircea Dumitru rektor. Az egyetem vezetősége két jelentést is megtárgyalt, az etikai bizottság mellett egy háromtagú, a bukaresti, a strasbourgi és a sorbonne-i egyetem professzoraiból álló jogi bizottság is igazolta a plágiumot. Erről hivatalos átiratban értesítik a szaktárcát, és várják a döntést.
Egy medvét kilőhetnek
Kilövési engedélyt adott a Homoród menti falvak lakóit rettegésben tartó medvék egyikére a szaktárca. Homoródszentmárton és Homoródalmás községben idén 49 háziállatot – tehenet, juhot, kecskét, sertést – pusztítottak el, és három méhkaptárt dúltak fel a településekre bejáró medvék. A juhok karámjait kutyák védik, de már ezek is kezdtek félni. A falu szélén már nem is szántanak az emberek, mert mindent megesznek a vadállatok, és mivel nincs a falu szélén ennivaló, hát bejönnek a faluba – mondotta Rigó Mihály almási polgármester. Tavaly emberre is támadt a medve, mégsem adott a minisztérium kilövési engedélyt, idén az érintett községek polgármesterei közös levélben kérték, és abban reménykednek, hogy azt az állatot lövik ki, amelyik bejár a falvakba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 8.
Energiafüggetlen lehet Románia
Az OMV-Petrom szerint az ország hosszú időre függetlenítheti magát az orosz importgáztól a Fekete-tengerben nemrég feltárt földgázkészletnek köszönhetően. Egyelőre nem tudni, miként befolyásolhatja a jelentős tartalék a földgáz lakossági fogyasztói árát.
„A Fekete-tenger mélyén végzett kutatófúrás az OMV Petrom és az Exxon Mobil Exploration and Production Románia közös projektje, amely a kormánnyal kötött koncessziós szerződés nyomán valósult meg. A kitermeléssel kapcsolatban az lesz az elsődleges kérdés, hogy a két vállalat milyen megállapodást köt az állami illetékesekkel” – mutatott rá lapunknak Borbély.
Mariana Gheorghe ugyanakkor a Pro TV műsorában úgy nyilatkozott, a földgázkészletnek köszönhetően mindenképpen csökken majd a lakossági gáz ára. Az OMV Petrom vezérigazgatója hozzátette, további elemzésekre és fúrásokra lesz szükség, hogy pontosabb adatokat szerezhessenek a kontinentális talapzaton fellelt energiatartalékról, így az amerikai Exxon Mobil romániai kirendeltsége a következő két évre 1,23 milliárd dolláros beruházást tervez. Az illetékesek 3-4 éven belül dönthetnek arról, hogy érdemes-e megkezdeni a tulajdonképpeni kitermelést a térségben.
Mariana Gheorghe azt is elmondta, ha a beruházás kifizetődőnek bizonyul, és megkezdik a tartalék feltárását, Románia néhány éven belül energiafüggetlenné válhat, a hazai földgázmennyiség ugyanis teljes mértékben helyettesítheti a jelenleg Oroszországból importált energiaforrást. „Jelenleg a szükséges földgázmennyiség 70 százaléka belföldről származik, és mindössze 30 százaléka import. Ne felejtsük el, hogy a következő években más szempontból is változásokra számíthatunk: az elsődleges energiaforrások több mint 50 százaléka hazai előállítású lesz” – emlékeztetett a vezérigazgató.
Hangsúlyozta, a kitermelés megkezdéséhez több milliárd eurós beruházásra lesz szükség, a projekt azonban nemcsak az államkassza bővítéséhez, hanem új munkahelyek teremtéséhez is hozzájárul. Jelenleg Románia legfontosabb földgáztermelő vállalatai az állami tulajdonban lévő medgyesi Romgaz és az osztrák OMV-csoporthoz tartozó OMV Petrom, amelyek összesen mintegy 11 milliárd köbméternyi energiaforrást állítanak elő évente; a két cég a hazai földgázszükséglet kétharmadát fedezi, a többit Oroszországból importálják.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hatására szeptember közepétől a lakosság számára 5 százalékkal, az ipari fogyasztók számára pedig 10 százalékkal emelkedett a földgáz ára, holott az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) júniusban közzétett tervezetében még nem szerepelt áremelés, mindössze jövőre, amikor 2014-hez hasonlóan tíz, míg 2015–2018 között évente 12 százalékkal növekszik a fogyasztói gázár. Noha Traian Băsescu államfő az év elején azt mondta, Bukarest – a hazai vásárlóerő és a gazdaság állapota miatt – megpróbálja elhalasztani energiapiaca liberalizálását, az immár gyakorlatilag meghiúsult, az EU ugyanis 2017-re egységesítené az árakat a tagállamokban.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
Az OMV-Petrom szerint az ország hosszú időre függetlenítheti magát az orosz importgáztól a Fekete-tengerben nemrég feltárt földgázkészletnek köszönhetően. Egyelőre nem tudni, miként befolyásolhatja a jelentős tartalék a földgáz lakossági fogyasztói árát.
„A Fekete-tenger mélyén végzett kutatófúrás az OMV Petrom és az Exxon Mobil Exploration and Production Románia közös projektje, amely a kormánnyal kötött koncessziós szerződés nyomán valósult meg. A kitermeléssel kapcsolatban az lesz az elsődleges kérdés, hogy a két vállalat milyen megállapodást köt az állami illetékesekkel” – mutatott rá lapunknak Borbély.
Mariana Gheorghe ugyanakkor a Pro TV műsorában úgy nyilatkozott, a földgázkészletnek köszönhetően mindenképpen csökken majd a lakossági gáz ára. Az OMV Petrom vezérigazgatója hozzátette, további elemzésekre és fúrásokra lesz szükség, hogy pontosabb adatokat szerezhessenek a kontinentális talapzaton fellelt energiatartalékról, így az amerikai Exxon Mobil romániai kirendeltsége a következő két évre 1,23 milliárd dolláros beruházást tervez. Az illetékesek 3-4 éven belül dönthetnek arról, hogy érdemes-e megkezdeni a tulajdonképpeni kitermelést a térségben.
Mariana Gheorghe azt is elmondta, ha a beruházás kifizetődőnek bizonyul, és megkezdik a tartalék feltárását, Románia néhány éven belül energiafüggetlenné válhat, a hazai földgázmennyiség ugyanis teljes mértékben helyettesítheti a jelenleg Oroszországból importált energiaforrást. „Jelenleg a szükséges földgázmennyiség 70 százaléka belföldről származik, és mindössze 30 százaléka import. Ne felejtsük el, hogy a következő években más szempontból is változásokra számíthatunk: az elsődleges energiaforrások több mint 50 százaléka hazai előállítású lesz” – emlékeztetett a vezérigazgató.
Hangsúlyozta, a kitermelés megkezdéséhez több milliárd eurós beruházásra lesz szükség, a projekt azonban nemcsak az államkassza bővítéséhez, hanem új munkahelyek teremtéséhez is hozzájárul. Jelenleg Románia legfontosabb földgáztermelő vállalatai az állami tulajdonban lévő medgyesi Romgaz és az osztrák OMV-csoporthoz tartozó OMV Petrom, amelyek összesen mintegy 11 milliárd köbméternyi energiaforrást állítanak elő évente; a két cég a hazai földgázszükséglet kétharmadát fedezi, a többit Oroszországból importálják.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hatására szeptember közepétől a lakosság számára 5 százalékkal, az ipari fogyasztók számára pedig 10 százalékkal emelkedett a földgáz ára, holott az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) júniusban közzétett tervezetében még nem szerepelt áremelés, mindössze jövőre, amikor 2014-hez hasonlóan tíz, míg 2015–2018 között évente 12 százalékkal növekszik a fogyasztói gázár. Noha Traian Băsescu államfő az év elején azt mondta, Bukarest – a hazai vásárlóerő és a gazdaság állapota miatt – megpróbálja elhalasztani energiapiaca liberalizálását, az immár gyakorlatilag meghiúsult, az EU ugyanis 2017-re egységesítené az árakat a tagállamokban.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 17–18.
XXI. Kongresszusát megelőzően és azzal párhuzamosan, az ENP európai parlamenti frakciója is tanulmányi napokat rendezett Bukarestben, a román parlamentben. Európai parlamenti képviselőként, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnökének minőségében Tőkés László mindkét rendezvényen részt vett. A kongresszusra meghívást nyertek továbbá Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Szilágyi Zsolt alelnök.
Az első tanulmányi napon Marian-Jean Marinescu, az EP néppárti politikai csoportjának alelnöke moderálta a Regionális fejlődés és szociális kohézió tárgyában tartott kerekasztalt, melynek előadói voltak – többek között – Johannes Hahn, a regionális politika európai biztosa és Dacian Cioloş mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos.
Felszólalásában Tőkés László angolul, románul és magyarul köszöntötte a vendégeket: „Welcome! Bine aţi venit! Isten hozott!” Szimbolikus jelentésűnek nevezte, hogy „az európai kohézió barátai”, valamint az európai regionalizmus támogatói a Nép Házának (Casa Poporului) nevezett, azon épületben találkozhatnak és tanácskozhatnak a demokratikus Európa jövőjéről, melyet egykori – időközben megbukott – építtetője, Nicolae Ceauşescu saját dicsőségére, a nacionál-kommunista diktatúra „bástyájaként” emelt.
A túlcentralizált, régi önkényuralmi rezsimmel szöges ellentétben erdélyi képviselőnk az európai régiók, a regionalizmus fontosságára hívta fel a figyelmet – különös tekintettel a gazdaságilag elmaradott (1), valamint az őshonos nemzeti kisebbségek által lakott (2) térségek kohéziójának és társadalmi felemelésének szükségességére. Henrik Lax finn anyanyelvű, svédországi politikust, volt EP-képviselőt idézte, aki szerint: „Európa nem lehet képes gazdaságilag hatékony lenni, amennyiben – egyebek mellett – nem oldja meg a hagyományos kisebbségek problémáit. Ennek az ügynek a helyes kezelése nélkül, a társadalmi kohézió aligha valósítható meg.” Hasonlóképpen a hátrányos helyzetű régiók bevonására – ezenképpen a társadalmilag leszakadt cigányság felkarolására – is ki kell terjednie az európai kohéziós politikának, mondotta képviselőnk, majd így folytatta: A regionalizmus egy olyan egyetemleges európai ügy, mely ugyanakkor egész Kelet- és Közép-Európának, ezen belül pedig Romániának is egy sajátlagosan fontos kérdése. Ez különösképpen élesen vetődik fel országunk küszöbön álló területi-adminisztratív átszervezése, illetve Székelyföld és más erdélyi térségek természetes területi egységének, továbbá az új európai fejlesztési régiók kialakításának viszonylatában. Európai képviselőnk a jól működő német föderalista modellt ajánlotta a néppárti fórum figyelmébe, mely Románia számára is politikai „inspirációs forrásként” szolgálhat – a szubszidiaritás, a regionális fejlődés, a helyi autonómia és az önrendelkezés Európában honos formái összefüggésében.
A délelőtti szemináriumot követően, illetve a néppárti kongresszus elkezdését megelőzően Tőkés László az EMNP elnökének és alelnökének társaságában tartott rögtönzött sajtóértekezletet a parlament előcsarnokában. Az Európai Unió Béke Nobel-Díjjal való kitüntetését méltatva, az ENP, valamint az európai nemzeti kisebbségek ebben szerzett érdemeit is kiemelte, azt javasolva, hogy a magas kitüntetéssel járó – inkább jelképesnek mondható – pénzösszeget az Unió az európai kisebbségek támogatására fordítsa.
A kongresszus megszervezése, valamint az annak napirendjén szereplő programmódosítás vonatkozásában erdélyi képviselőnk gratulált az RMDSZ-nek, elégtétellel üdvözölve, hogy európai parlamenti együttműködésüknek köszönhetően néhány kisebbségvédelmi cikkely is bekerült a módosító javaslatok közé. Idehaza, Erdélyben is a brüsszelihez hasonló magyar együttműködés volna kívánatos és szükséges – hangsúlyozta Tőkés László a közelgő parlamenti választásokra való tekintettel.
Délután Vasile Blaga, a Demokrata-Liberális Párt elnökének, Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, valamint Wilfried Martens, az ENP elnökének megnyitó beszédeivel vette kezdetét kontinensünk legnagyobb politikai pártcsaládjának programalkotó és tisztújító kongresszusa.
Bukarest, 2012. október 17.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y
Az Európai Néppárt (ENP)
Az első tanulmányi napon Marian-Jean Marinescu, az EP néppárti politikai csoportjának alelnöke moderálta a Regionális fejlődés és szociális kohézió tárgyában tartott kerekasztalt, melynek előadói voltak – többek között – Johannes Hahn, a regionális politika európai biztosa és Dacian Cioloş mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos.
Felszólalásában Tőkés László angolul, románul és magyarul köszöntötte a vendégeket: „Welcome! Bine aţi venit! Isten hozott!” Szimbolikus jelentésűnek nevezte, hogy „az európai kohézió barátai”, valamint az európai regionalizmus támogatói a Nép Házának (Casa Poporului) nevezett, azon épületben találkozhatnak és tanácskozhatnak a demokratikus Európa jövőjéről, melyet egykori – időközben megbukott – építtetője, Nicolae Ceauşescu saját dicsőségére, a nacionál-kommunista diktatúra „bástyájaként” emelt.
A túlcentralizált, régi önkényuralmi rezsimmel szöges ellentétben erdélyi képviselőnk az európai régiók, a regionalizmus fontosságára hívta fel a figyelmet – különös tekintettel a gazdaságilag elmaradott (1), valamint az őshonos nemzeti kisebbségek által lakott (2) térségek kohéziójának és társadalmi felemelésének szükségességére. Henrik Lax finn anyanyelvű, svédországi politikust, volt EP-képviselőt idézte, aki szerint: „Európa nem lehet képes gazdaságilag hatékony lenni, amennyiben – egyebek mellett – nem oldja meg a hagyományos kisebbségek problémáit. Ennek az ügynek a helyes kezelése nélkül, a társadalmi kohézió aligha valósítható meg.” Hasonlóképpen a hátrányos helyzetű régiók bevonására – ezenképpen a társadalmilag leszakadt cigányság felkarolására – is ki kell terjednie az európai kohéziós politikának, mondotta képviselőnk, majd így folytatta: A regionalizmus egy olyan egyetemleges európai ügy, mely ugyanakkor egész Kelet- és Közép-Európának, ezen belül pedig Romániának is egy sajátlagosan fontos kérdése. Ez különösképpen élesen vetődik fel országunk küszöbön álló területi-adminisztratív átszervezése, illetve Székelyföld és más erdélyi térségek természetes területi egységének, továbbá az új európai fejlesztési régiók kialakításának viszonylatában. Európai képviselőnk a jól működő német föderalista modellt ajánlotta a néppárti fórum figyelmébe, mely Románia számára is politikai „inspirációs forrásként” szolgálhat – a szubszidiaritás, a regionális fejlődés, a helyi autonómia és az önrendelkezés Európában honos formái összefüggésében.
A délelőtti szemináriumot követően, illetve a néppárti kongresszus elkezdését megelőzően Tőkés László az EMNP elnökének és alelnökének társaságában tartott rögtönzött sajtóértekezletet a parlament előcsarnokában. Az Európai Unió Béke Nobel-Díjjal való kitüntetését méltatva, az ENP, valamint az európai nemzeti kisebbségek ebben szerzett érdemeit is kiemelte, azt javasolva, hogy a magas kitüntetéssel járó – inkább jelképesnek mondható – pénzösszeget az Unió az európai kisebbségek támogatására fordítsa.
A kongresszus megszervezése, valamint az annak napirendjén szereplő programmódosítás vonatkozásában erdélyi képviselőnk gratulált az RMDSZ-nek, elégtétellel üdvözölve, hogy európai parlamenti együttműködésüknek köszönhetően néhány kisebbségvédelmi cikkely is bekerült a módosító javaslatok közé. Idehaza, Erdélyben is a brüsszelihez hasonló magyar együttműködés volna kívánatos és szükséges – hangsúlyozta Tőkés László a közelgő parlamenti választásokra való tekintettel.
Délután Vasile Blaga, a Demokrata-Liberális Párt elnökének, Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, valamint Wilfried Martens, az ENP elnökének megnyitó beszédeivel vette kezdetét kontinensünk legnagyobb politikai pártcsaládjának programalkotó és tisztújító kongresszusa.
Bukarest, 2012. október 17.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y
Az Európai Néppárt (ENP)
2012. október 20.
Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt
„…Mit tehet egy cseppnyi tiszta víz
A vörös pokol nagy tűzvésze ellen?
Ezrével hulltak – s ezrek szárnyszegetten
Futottak túlélni Moszkva tankjait.”
(Sziámi eredetiből fordította Makkai Ádám.
A jánossomorjai 1956-os emlékmű felirata.)
Bármely tanulmány szerzőjének ritkán adatik meg, hogy a leírt szöveg akkor lásson napvilágot, amikor az írásműben megidézett történés bekövetkezik. Ma kivételes, merjük kimondani az egyetemes magyarság egésze szempontjából kiemelkedő megemlékezésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön: 1956 erdélyi kivégzettjei, elítéltjei, hónapokon vagy éveken át vizsgálati fogságban tartott meghurcoltjai tiszteletére a Plugor Sándor nevét viselő képzőművészeti gimnázium tőszomszédságában, előterében felavatják azt az egyedülálló, készülő emlékművet, amelynek „kőlapjain” 774 nevet olvashatunk majd, mindazokét, akik nemcsak együtt éreztek a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel, hanem tevőlegesen is hozzájárultak azok megvalósításához. Az emlékművel átellenben készül az erdélyi 1956-os emlékház, Terror Háza, amely páratlan értékű dokumentumaival bizonyítja, hogy – az Illyés Gyulának tulajdonított metaforával szólva – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyi magyarok hallották meg. E sorok írója – aki történészként huszonkét éve kutatja a romániai, erdélyi ’56 szervezkedéseinek periratait – úgy értékeli: a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József ezzel a kezdeményezésével élete főművét alkotta meg. A következő években ebben az emlékházban fogunk összegyűlni, hogy erőt merítsünk az egykori kivégzettek, halálra szántak áldozatvállalásából, helytállásából. Ezért is ajánlottam fel az emlékháznak közel negyedszázados, több tízezer oldalt kitevő levéltári kutatásaim eredményeit. Minden megtalált dokumentum a legszemléletesebben bizonyítja: 1956-ban – reméljük nem utoljára! – világraszóló példaadással valósult meg a magyar nemzet egysége! 1956-ban a magyar nemzet és a magyar nép valóban világtörténelmi szerephez jutott!
A Gondviselés különös kegyeként ebben az esztendőben egyetlen napra eljutottam Capri szigetére. Meghatódtam, fényképen is megörökítettem: a kis sziget fővárosának, Caprinak tenyérnyi főterét 1956 magyar mártírjairól nevezték el! Ha egy kis sziget megtiszteltetésnek tartja, hogy legszebb terét, ahol a világ minden részéből turisták tíz- és százezrei fordulnak meg, az 1956-os magyar forradalom magyar mártírjairól nevezzék el, akkor méltó, hogy Sepsiszentgyörgy – ahol diákok, munkások, értelmiségiek olyan szervezeteket hoztak létre, mint a Kossuth Kör, a Székely Ifjak Társasága, a legendás SZIT, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége tagjainak jelentős része is a megyeszékhelyről, illetve a környékéről származott – a forradalom 56. évfordulója tiszteletére egyedülálló emlékművet állítson, emlékházat avasson.
Ez a tanulmány egyfajta összegzése mindannak, ami 1956 őszén és az azt követő években Erdélyben, Romániában történt. Az Olvasó számszerű adatokat vár. Még csak a becsléseknél tartunk, mert a „sajátos” romániai jogalkotás eredményeként a politikai perek levéltári dokumentumai csak 2001-től váltak kutathatóvá. A Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban a Polis Könyvkiadó–Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 címet viselő kötetben 1200 egykori elítélt adatai szerepelnek. Azóta e sorok írója is több tucatnyi elítélt, meghurcolt ’56-os adatait azonosította. Teljes adatsort csak akkor állíthatunk össze, amikor valamennyi, 1956 történéseihez kapcsolódó politikai per levéltári dokumentumait sikerül áttanulmányozni. A félig olasz, félig magyar Stefano Bottoni történész főszerkesztésében 2006-ban a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál megjelent Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című kötet 1962. decemberéig 24 249 román állampolgár elítéléséről tesz említést. Köztudomású, hogy 1956-ért 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat, köztük éppen a Török József nevével fémjelzett csoportot. Horváth Ágoston kiváló marosvásárhelyi tanárt pedig 1965-ben a hírhedt „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítélték két év börtönbüntetésre. Az erdélyi magyarság számarányánál jóval nagyobb mértékben hozott véráldozatot azért, mert azonosult az 1956-os magyar forradalom eszméivel. A magyar anyanyelvű meghurcoltak, vizsgálati fogságban tartott, illetve börtönbüntetésre ítélt személyek száma több ezerre tehető.
Az is már-már törvényszerű, hogy a retorzió első romániai áldozatai is erdélyi magyarok voltak. Amikor a világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron már sor került az első letartóztatásokra: 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola három hallgatóját, Balázs Imre, Tirnován Vid és Walter Frigyes VI. éves hallgatót, mert előző este Mátyás király szülőházának lovagtermében tartott diákszövetségi gyűlésen az egyetemi autonómiával, a legfelsőbb pártvezetés által nyugati nyomásra szorgalmazott diákszövetségek létrehozásával kapcsolatosan valóban forradalmi követeléseket fogalmaztak meg. Azért is különös ez a letartóztatás, mert a Kolozsváron megjelenő napilap, az Igazság terjedelmes cikkben számolt be a Képzőművészeti Főiskolán lezajlott „törvény- és szocializmusellenes” rendezvényről. Walter Frigyest hamarosan szabadon engedték, Balázs Imrét – a szabadulása után nemzetközi hírnevet szerző festőművészt – és a bolgár származású Tirnován Vid szobrászművészt 1956. december 13-án a Kolozsvári Katonai Törvényszék hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítélte. A diákszövetségi alakuló gyűlésen való részvétel volt az egyik vádpont Fülöp G. Dénes református teológus hallgató – a későbbi szászrégeni, marosvásárhelyi vártemplomi lelkész – és Páll Lajos, akkor I. éves képzőművészeti hallgató ellen, akiket 1959-ben ítéltek el tizenegy, illetve hat év börtönbüntetésre. Az ő perük önálló fejezetként szerepel a 2013-ra tervezett, és A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetben.
A magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a fürdőjéről világhírű Szovátán fegyveres felkelési kísérletre is sor került: Kelemen Imrét és csoportját „a népi demokratikus rendszer elleni szervezkedéssel és tiltott fegyvertartással” vádolták. A Btk. 227. és 315. szakasza, valamint az 1950/163-as törvényerejű rendelet 12–13. szakaszának előírásai alapján 1956. december 16-án Kelemen Imrét és Dósa Imrét első fokon tíz-tíz év szigorított fegyházbüntetésre, Magyari Ferencet és Tofán Mihályt nyolc-nyolc év, Fülöp Sándort és Páll Istvánt öt-öt év, Kelemen Lászlót és Tofán Sándort négy-négy év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon az ítéleteket valamelyest enyhítették: Kelemen Imre és Dósa Imre ítéletét hét-hét, Magyari Ferenc és Tofán Mihály büntetését hat-hat, Kelemen László és Tofán Sándor börtönbüntetését öt-öt évre csökkentették, míg Fülöp Sándor és Páll István büntetése változatlanul öt-öt év maradt. A periratukat nemrég találtam meg, a székelyföldi munkás fiatalok szervezkedéseit összesítő külön kötetben mutatom be. A Securitate félretájékoztatása még ma is hat: a szovátaiak egy részének kollektív emlékezete szerint Kelemen Imrét azért ítélték el, mert nem fizetett gyerektartást.
A kutató számára teljesen érthetetlen: a magyar–román kapcsolattörténetben kivételes egymásra találásként értékelhető 1956-ot miért nem használta és használja ki sem a diplomácia, sem a művelődési minisztérium, sem a kormányközi kapcsolatokért felelős tárcák bármelyike. A román köztudatban ma is úgy él: a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el. Gimnazisták, egyetemi hallgatók, értelmiségiek tucatjait ítélték el azért, mert együtt éreztek, rokonszenveztek a magyar forradalommal. Az teljesen más kérdés, hogy a legfelsőbb román párt- és államvezetésnek háromhetes propaganda, félretájékoztatás révén – amelyben nagy szerepe volt Walter Romannak, Petre Roman egykori miniszterelnök apjának s Mihai Beniuc költőnek! – sikerült elhitetnie, hogy a magyarok valójában Erdélyt akarták. A karhatalommal való egyetlen nyílt összecsapásra Temesváron, a zömmel román anyanyelvű műegyetemi hallgatók programja révén került sor. A magyar forradalommal való teljes azonosulásukat a jelképes tizenkét pontos követelésük is bizonyítja. 1956. október 30-án a műegyetemi hallgatók diákgyűlést szerveztek, ahol a kötelező beszolgáltatás eltörlése mellett a diákság életkörülményeinek javítását sürgető követelések is elhangzottak. Legfontosabb követeléseik egyike – akárcsak a magyarországi egyetemeken és főiskolákon – a szovjet csapatok azonnali kivonása volt. Felszólalásaikban nyíltan kiálltak a magyar forradalom és szabadságharc mellett. A diákgyűlés szervezőit ott, helyben letartóztatták. Kiszabadításukért Romániában addig soha nem tapasztalt tüntetés kezdődött 1956. október 31-én Temesvár főterén. A diákok összecsaptak a Bánság fővárosába vezényelt karhatalmiakkal és belügyi alakulatokkal. A kollégiumokban valóságos ostromállapot alakult ki: a diáklányok befőttesüvegekkel dobálták meg a campust körbevevő és megostromló katonai egységeket. Némely visszaemlékezések szerint 2500, mások szerint 3000 egyetemi hallgatót tartóztattak le.
A katonai törvényszék gyorsított eljárásban 1956. november 15–16-án tárgyalta a főszervezők ügyét. Aurel Baghiu, Teodor Stanca és Caius Mutiu egyetemi hallgatót nyolc-nyolc, Valentin Rusu egyetemistát és Ilie Haiduc előadótanárt hét-hét, Friedrich Barth és Heinrich Drobny hallgatót hat-hat, Nagy László, Gheorghe Pop, Nicolae Balaci, Aurelian Pauna, Octavian Vulpe és Iulian Stanciu egyetemi hallgatót három-három, Gheorghe Pacuraru és Victor Daiciuc diákot két-két, Ioan Petca, Axente Treba, Ion Ilca, Alexandru Daraban, Mircea Moraru, Matei Cristian, Desideriu Lazar és Romulus Tasca egyetemistát egy-egy év, Cornel Cormos és Valentin Radu diákot hat-hat hónap, Nicolae Boldea és Gheorghe Tamas diákot három-három hónap börtönbüntetéssel sújtották. A temesvári diákgyűlés és tüntetés nyomán lemondatták az oktatásügyi miniszter helyettesét, mivel a diákok szóhoz sem engedték jutni, nem tudta kezelni az eseményeket. A bukaresti diákok közül V. Teodor Lupast, Stefan Negreát, valamint Adrian Ionescut három-három évre, Alexandru Ivasiuc költőt és Marian Petrisort öt-öt, Paul Goma írót – hogy csak a legismertebbeket említsem – két év börtönbüntetésre ítélték. Számításaim szerint a magyar forradalommal való azonosulásért 81 román anyanyelvű diákot, tanárt ítéltek hosszabb vagy rövidebb börtönbüntetésre. Meglepő az a sietség, amellyel a nacionál-kommunizmus útjára lépett román párt- és államvezetés leszámolt a belső ellenzékével. Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem négy diákját tartóztatták le 1956. november 17-én, 18-án és 24-én. Sorrendben: Várhegyi Istvánt, Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Nagy Benedeket. Perükben 1957. február 27-én hirdették ki az elsőfokú ítéletet, amelyet a másodfokú katonai bíróság 1957. április 22-én megerősített. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, Kelemen Kálmánt és Koczka Györgyöt három-három év javító fegyházbüntetésre ítélték. Az utóbbi kettőnél a börtönbüntetést „megtoldották” két-két évi kényszerlakhellyel is.
A magyar forradalommal való azonosulás egyik legnagyobb hatósugarú tettére Háromszéken, egészen pontosan a néhány évvel korábban alakult baróti gimnáziumban került sor. Moyszesz Márton vezetésével négy, 15–16 éves baróti diák 1956. november 11-én elindult a román–magyar határ felé, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Közülük Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült is átszöknie a szigorúan őrzött román–magyar határon. Egészen Debrecenig jutottak el. A Kádári hatóságok 1957. március 15-én – hogy soha ne felejtsék el a napot! – adták át a két diákot a Securitaténak. Gyorsított eljárással 3,5–3 év börtönbüntetéssel sújtották őket. Mojszesz Márton és Kovács János Érmihályfalváról – a sikertelen kísérlet után – visszafordult. Őket kizárták a baróti gimnáziumból. De akkor még működött a tanári szolidaritás: Mojszesz Mártont mint kiváló diákot átmentették a marosvásárhelyi Református Kollégiumba, a Bolyai Farkas nevét viselő gimnáziumba. Mojszesz Márton a börtönben a rabruhájából kitépett szálakkal levágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Négy zárkajelentés bizonyítja a kivételes hőstettet. A börtönből való szabadulása után 1970. február 13-án Brassó főterén, az akkori pártbizottság, a mai megyeháza épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Egyedi hőstettét méltán említjük Jan Palach és Bauer Sándor tűzhalálával egyenlő rangú áldozatvállalásként. Mojszesz Márton perirata mellett megtaláltam Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Szokoly Elek teljes periratát is, ezeket szintén külön kötetben ismertetem. A köztudatban úgy élt, hogy Bíró Benjámin is elhunyt a börtönből való szabadulása után. Nemrég találtam rá Orosházán. Olyan, eddig ismeretlen dokumentumokat találtam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság bukaresti levéltárában, amelyek teljesen más megvilágításban bizonyítják a diákok kezdeményezésének emberi nagyságát. A magyar szervezkedések szinte mindenike az erdélyi kérdés megoldására kereste a választ. A trianoni békeszerződés után számtalan terv, javaslat született – magyar, román, német részről egyaránt –, amely a magyar–román, több évszázados „differendum”-ra próbált mindenki által elfogadható megoldást sugalmazni. Ma is különleges élmény olvasni a brassói, zömmel Háromszékről származó szakközépiskolások dolgozatait a szülőföldjükről, a magyar forradalom hatására írt verseiket. A létszámában legnagyobb politikai per, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének – az EMISZ-nek – vezéralakja, Orbán László úgy tudott szólni a magyar helyesírás szabályaival hadilábon álló szakmunkás tanulókhoz, hogy felkeltette bennük a magyar kultúrához, néphagyományokhoz, népviselethez, szellemi örökséghez való ragaszkodásukat. A maga nemében is páratlan az a dokumentum, amely szerint Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, a huszadik század legnagyobb magyarja – aki politikusokat, egyházi és világi vezetőket megszégyenítően pontosan tudta: a kompromisszumok megkötésében meddig lehet elmenni! – két napon át fogadta a brassói Orbán Lászlót, és egyetértett az EMISZ programjával. A történelem keserű fintora: 1956-ban még volt értelme az erdélyi kérdés felvetésének, elméletileg legalább. Azóta az erdélyi magyarság vészes népességfogyása, a román kommunista és posztkommunista hatalom által tudatosan végrehajtott, megszervezett betelepítés, a magyarok kivándorlása már nem tesz lehetővé az 1956-os évhez hasonló méretű kérdésfelvetést. Éppen ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak, hogy az Olvasó és a történész szakma számára átnyújtsam – közel negyedszázados kutatás után – az erdélyi kérdés kialakulását, kritikussá válását és megoldását sürgető tervek, kísérletek, javaslatok ezeroldalas korpuszát.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„…Mit tehet egy cseppnyi tiszta víz
A vörös pokol nagy tűzvésze ellen?
Ezrével hulltak – s ezrek szárnyszegetten
Futottak túlélni Moszkva tankjait.”
(Sziámi eredetiből fordította Makkai Ádám.
A jánossomorjai 1956-os emlékmű felirata.)
Bármely tanulmány szerzőjének ritkán adatik meg, hogy a leírt szöveg akkor lásson napvilágot, amikor az írásműben megidézett történés bekövetkezik. Ma kivételes, merjük kimondani az egyetemes magyarság egésze szempontjából kiemelkedő megemlékezésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön: 1956 erdélyi kivégzettjei, elítéltjei, hónapokon vagy éveken át vizsgálati fogságban tartott meghurcoltjai tiszteletére a Plugor Sándor nevét viselő képzőművészeti gimnázium tőszomszédságában, előterében felavatják azt az egyedülálló, készülő emlékművet, amelynek „kőlapjain” 774 nevet olvashatunk majd, mindazokét, akik nemcsak együtt éreztek a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel, hanem tevőlegesen is hozzájárultak azok megvalósításához. Az emlékművel átellenben készül az erdélyi 1956-os emlékház, Terror Háza, amely páratlan értékű dokumentumaival bizonyítja, hogy – az Illyés Gyulának tulajdonított metaforával szólva – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyi magyarok hallották meg. E sorok írója – aki történészként huszonkét éve kutatja a romániai, erdélyi ’56 szervezkedéseinek periratait – úgy értékeli: a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József ezzel a kezdeményezésével élete főművét alkotta meg. A következő években ebben az emlékházban fogunk összegyűlni, hogy erőt merítsünk az egykori kivégzettek, halálra szántak áldozatvállalásából, helytállásából. Ezért is ajánlottam fel az emlékháznak közel negyedszázados, több tízezer oldalt kitevő levéltári kutatásaim eredményeit. Minden megtalált dokumentum a legszemléletesebben bizonyítja: 1956-ban – reméljük nem utoljára! – világraszóló példaadással valósult meg a magyar nemzet egysége! 1956-ban a magyar nemzet és a magyar nép valóban világtörténelmi szerephez jutott!
A Gondviselés különös kegyeként ebben az esztendőben egyetlen napra eljutottam Capri szigetére. Meghatódtam, fényképen is megörökítettem: a kis sziget fővárosának, Caprinak tenyérnyi főterét 1956 magyar mártírjairól nevezték el! Ha egy kis sziget megtiszteltetésnek tartja, hogy legszebb terét, ahol a világ minden részéből turisták tíz- és százezrei fordulnak meg, az 1956-os magyar forradalom magyar mártírjairól nevezzék el, akkor méltó, hogy Sepsiszentgyörgy – ahol diákok, munkások, értelmiségiek olyan szervezeteket hoztak létre, mint a Kossuth Kör, a Székely Ifjak Társasága, a legendás SZIT, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége tagjainak jelentős része is a megyeszékhelyről, illetve a környékéről származott – a forradalom 56. évfordulója tiszteletére egyedülálló emlékművet állítson, emlékházat avasson.
Ez a tanulmány egyfajta összegzése mindannak, ami 1956 őszén és az azt követő években Erdélyben, Romániában történt. Az Olvasó számszerű adatokat vár. Még csak a becsléseknél tartunk, mert a „sajátos” romániai jogalkotás eredményeként a politikai perek levéltári dokumentumai csak 2001-től váltak kutathatóvá. A Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban a Polis Könyvkiadó–Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 címet viselő kötetben 1200 egykori elítélt adatai szerepelnek. Azóta e sorok írója is több tucatnyi elítélt, meghurcolt ’56-os adatait azonosította. Teljes adatsort csak akkor állíthatunk össze, amikor valamennyi, 1956 történéseihez kapcsolódó politikai per levéltári dokumentumait sikerül áttanulmányozni. A félig olasz, félig magyar Stefano Bottoni történész főszerkesztésében 2006-ban a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál megjelent Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című kötet 1962. decemberéig 24 249 román állampolgár elítéléséről tesz említést. Köztudomású, hogy 1956-ért 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat, köztük éppen a Török József nevével fémjelzett csoportot. Horváth Ágoston kiváló marosvásárhelyi tanárt pedig 1965-ben a hírhedt „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítélték két év börtönbüntetésre. Az erdélyi magyarság számarányánál jóval nagyobb mértékben hozott véráldozatot azért, mert azonosult az 1956-os magyar forradalom eszméivel. A magyar anyanyelvű meghurcoltak, vizsgálati fogságban tartott, illetve börtönbüntetésre ítélt személyek száma több ezerre tehető.
Az is már-már törvényszerű, hogy a retorzió első romániai áldozatai is erdélyi magyarok voltak. Amikor a világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron már sor került az első letartóztatásokra: 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola három hallgatóját, Balázs Imre, Tirnován Vid és Walter Frigyes VI. éves hallgatót, mert előző este Mátyás király szülőházának lovagtermében tartott diákszövetségi gyűlésen az egyetemi autonómiával, a legfelsőbb pártvezetés által nyugati nyomásra szorgalmazott diákszövetségek létrehozásával kapcsolatosan valóban forradalmi követeléseket fogalmaztak meg. Azért is különös ez a letartóztatás, mert a Kolozsváron megjelenő napilap, az Igazság terjedelmes cikkben számolt be a Képzőművészeti Főiskolán lezajlott „törvény- és szocializmusellenes” rendezvényről. Walter Frigyest hamarosan szabadon engedték, Balázs Imrét – a szabadulása után nemzetközi hírnevet szerző festőművészt – és a bolgár származású Tirnován Vid szobrászművészt 1956. december 13-án a Kolozsvári Katonai Törvényszék hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítélte. A diákszövetségi alakuló gyűlésen való részvétel volt az egyik vádpont Fülöp G. Dénes református teológus hallgató – a későbbi szászrégeni, marosvásárhelyi vártemplomi lelkész – és Páll Lajos, akkor I. éves képzőművészeti hallgató ellen, akiket 1959-ben ítéltek el tizenegy, illetve hat év börtönbüntetésre. Az ő perük önálló fejezetként szerepel a 2013-ra tervezett, és A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetben.
A magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a fürdőjéről világhírű Szovátán fegyveres felkelési kísérletre is sor került: Kelemen Imrét és csoportját „a népi demokratikus rendszer elleni szervezkedéssel és tiltott fegyvertartással” vádolták. A Btk. 227. és 315. szakasza, valamint az 1950/163-as törvényerejű rendelet 12–13. szakaszának előírásai alapján 1956. december 16-án Kelemen Imrét és Dósa Imrét első fokon tíz-tíz év szigorított fegyházbüntetésre, Magyari Ferencet és Tofán Mihályt nyolc-nyolc év, Fülöp Sándort és Páll Istvánt öt-öt év, Kelemen Lászlót és Tofán Sándort négy-négy év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon az ítéleteket valamelyest enyhítették: Kelemen Imre és Dósa Imre ítéletét hét-hét, Magyari Ferenc és Tofán Mihály büntetését hat-hat, Kelemen László és Tofán Sándor börtönbüntetését öt-öt évre csökkentették, míg Fülöp Sándor és Páll István büntetése változatlanul öt-öt év maradt. A periratukat nemrég találtam meg, a székelyföldi munkás fiatalok szervezkedéseit összesítő külön kötetben mutatom be. A Securitate félretájékoztatása még ma is hat: a szovátaiak egy részének kollektív emlékezete szerint Kelemen Imrét azért ítélték el, mert nem fizetett gyerektartást.
A kutató számára teljesen érthetetlen: a magyar–román kapcsolattörténetben kivételes egymásra találásként értékelhető 1956-ot miért nem használta és használja ki sem a diplomácia, sem a művelődési minisztérium, sem a kormányközi kapcsolatokért felelős tárcák bármelyike. A román köztudatban ma is úgy él: a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el. Gimnazisták, egyetemi hallgatók, értelmiségiek tucatjait ítélték el azért, mert együtt éreztek, rokonszenveztek a magyar forradalommal. Az teljesen más kérdés, hogy a legfelsőbb román párt- és államvezetésnek háromhetes propaganda, félretájékoztatás révén – amelyben nagy szerepe volt Walter Romannak, Petre Roman egykori miniszterelnök apjának s Mihai Beniuc költőnek! – sikerült elhitetnie, hogy a magyarok valójában Erdélyt akarták. A karhatalommal való egyetlen nyílt összecsapásra Temesváron, a zömmel román anyanyelvű műegyetemi hallgatók programja révén került sor. A magyar forradalommal való teljes azonosulásukat a jelképes tizenkét pontos követelésük is bizonyítja. 1956. október 30-án a műegyetemi hallgatók diákgyűlést szerveztek, ahol a kötelező beszolgáltatás eltörlése mellett a diákság életkörülményeinek javítását sürgető követelések is elhangzottak. Legfontosabb követeléseik egyike – akárcsak a magyarországi egyetemeken és főiskolákon – a szovjet csapatok azonnali kivonása volt. Felszólalásaikban nyíltan kiálltak a magyar forradalom és szabadságharc mellett. A diákgyűlés szervezőit ott, helyben letartóztatták. Kiszabadításukért Romániában addig soha nem tapasztalt tüntetés kezdődött 1956. október 31-én Temesvár főterén. A diákok összecsaptak a Bánság fővárosába vezényelt karhatalmiakkal és belügyi alakulatokkal. A kollégiumokban valóságos ostromállapot alakult ki: a diáklányok befőttesüvegekkel dobálták meg a campust körbevevő és megostromló katonai egységeket. Némely visszaemlékezések szerint 2500, mások szerint 3000 egyetemi hallgatót tartóztattak le.
A katonai törvényszék gyorsított eljárásban 1956. november 15–16-án tárgyalta a főszervezők ügyét. Aurel Baghiu, Teodor Stanca és Caius Mutiu egyetemi hallgatót nyolc-nyolc, Valentin Rusu egyetemistát és Ilie Haiduc előadótanárt hét-hét, Friedrich Barth és Heinrich Drobny hallgatót hat-hat, Nagy László, Gheorghe Pop, Nicolae Balaci, Aurelian Pauna, Octavian Vulpe és Iulian Stanciu egyetemi hallgatót három-három, Gheorghe Pacuraru és Victor Daiciuc diákot két-két, Ioan Petca, Axente Treba, Ion Ilca, Alexandru Daraban, Mircea Moraru, Matei Cristian, Desideriu Lazar és Romulus Tasca egyetemistát egy-egy év, Cornel Cormos és Valentin Radu diákot hat-hat hónap, Nicolae Boldea és Gheorghe Tamas diákot három-három hónap börtönbüntetéssel sújtották. A temesvári diákgyűlés és tüntetés nyomán lemondatták az oktatásügyi miniszter helyettesét, mivel a diákok szóhoz sem engedték jutni, nem tudta kezelni az eseményeket. A bukaresti diákok közül V. Teodor Lupast, Stefan Negreát, valamint Adrian Ionescut három-három évre, Alexandru Ivasiuc költőt és Marian Petrisort öt-öt, Paul Goma írót – hogy csak a legismertebbeket említsem – két év börtönbüntetésre ítélték. Számításaim szerint a magyar forradalommal való azonosulásért 81 román anyanyelvű diákot, tanárt ítéltek hosszabb vagy rövidebb börtönbüntetésre. Meglepő az a sietség, amellyel a nacionál-kommunizmus útjára lépett román párt- és államvezetés leszámolt a belső ellenzékével. Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem négy diákját tartóztatták le 1956. november 17-én, 18-án és 24-én. Sorrendben: Várhegyi Istvánt, Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Nagy Benedeket. Perükben 1957. február 27-én hirdették ki az elsőfokú ítéletet, amelyet a másodfokú katonai bíróság 1957. április 22-én megerősített. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, Kelemen Kálmánt és Koczka Györgyöt három-három év javító fegyházbüntetésre ítélték. Az utóbbi kettőnél a börtönbüntetést „megtoldották” két-két évi kényszerlakhellyel is.
A magyar forradalommal való azonosulás egyik legnagyobb hatósugarú tettére Háromszéken, egészen pontosan a néhány évvel korábban alakult baróti gimnáziumban került sor. Moyszesz Márton vezetésével négy, 15–16 éves baróti diák 1956. november 11-én elindult a román–magyar határ felé, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Közülük Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült is átszöknie a szigorúan őrzött román–magyar határon. Egészen Debrecenig jutottak el. A Kádári hatóságok 1957. március 15-én – hogy soha ne felejtsék el a napot! – adták át a két diákot a Securitaténak. Gyorsított eljárással 3,5–3 év börtönbüntetéssel sújtották őket. Mojszesz Márton és Kovács János Érmihályfalváról – a sikertelen kísérlet után – visszafordult. Őket kizárták a baróti gimnáziumból. De akkor még működött a tanári szolidaritás: Mojszesz Mártont mint kiváló diákot átmentették a marosvásárhelyi Református Kollégiumba, a Bolyai Farkas nevét viselő gimnáziumba. Mojszesz Márton a börtönben a rabruhájából kitépett szálakkal levágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Négy zárkajelentés bizonyítja a kivételes hőstettet. A börtönből való szabadulása után 1970. február 13-án Brassó főterén, az akkori pártbizottság, a mai megyeháza épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Egyedi hőstettét méltán említjük Jan Palach és Bauer Sándor tűzhalálával egyenlő rangú áldozatvállalásként. Mojszesz Márton perirata mellett megtaláltam Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Szokoly Elek teljes periratát is, ezeket szintén külön kötetben ismertetem. A köztudatban úgy élt, hogy Bíró Benjámin is elhunyt a börtönből való szabadulása után. Nemrég találtam rá Orosházán. Olyan, eddig ismeretlen dokumentumokat találtam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság bukaresti levéltárában, amelyek teljesen más megvilágításban bizonyítják a diákok kezdeményezésének emberi nagyságát. A magyar szervezkedések szinte mindenike az erdélyi kérdés megoldására kereste a választ. A trianoni békeszerződés után számtalan terv, javaslat született – magyar, román, német részről egyaránt –, amely a magyar–román, több évszázados „differendum”-ra próbált mindenki által elfogadható megoldást sugalmazni. Ma is különleges élmény olvasni a brassói, zömmel Háromszékről származó szakközépiskolások dolgozatait a szülőföldjükről, a magyar forradalom hatására írt verseiket. A létszámában legnagyobb politikai per, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének – az EMISZ-nek – vezéralakja, Orbán László úgy tudott szólni a magyar helyesírás szabályaival hadilábon álló szakmunkás tanulókhoz, hogy felkeltette bennük a magyar kultúrához, néphagyományokhoz, népviselethez, szellemi örökséghez való ragaszkodásukat. A maga nemében is páratlan az a dokumentum, amely szerint Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, a huszadik század legnagyobb magyarja – aki politikusokat, egyházi és világi vezetőket megszégyenítően pontosan tudta: a kompromisszumok megkötésében meddig lehet elmenni! – két napon át fogadta a brassói Orbán Lászlót, és egyetértett az EMISZ programjával. A történelem keserű fintora: 1956-ban még volt értelme az erdélyi kérdés felvetésének, elméletileg legalább. Azóta az erdélyi magyarság vészes népességfogyása, a román kommunista és posztkommunista hatalom által tudatosan végrehajtott, megszervezett betelepítés, a magyarok kivándorlása már nem tesz lehetővé az 1956-os évhez hasonló méretű kérdésfelvetést. Éppen ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak, hogy az Olvasó és a történész szakma számára átnyújtsam – közel negyedszázados kutatás után – az erdélyi kérdés kialakulását, kritikussá válását és megoldását sürgető tervek, kísérletek, javaslatok ezeroldalas korpuszát.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. november 3.
Játéktér – új erdélyi színházi periodika a láthatáron
A Játéktér színházi periodika azért jött létre, hogy aktív részese legyen a romániai magyar színházi életnek. Egyrészt krónikája, másrészt közreműködője kíván lenni ennek a művészi nyelvében és struktúrájában is rendkívül sokszínű világnak a román és a magyar kultúra metszéspontján. A lap bemutatójára november 13-án, 10 órától kerül sor, az Interetnikai Színházi Fesztivál keretében Nagyváradon.
A Játéktér alapelve a nyitottság és a kíváncsiság, amellyel a fókuszban lévő közeghez közelít, és amellyel a világ főbb színházi eseményeit is igyekszik elhozni olvasója számára. Magyar és román színházi alkotók, szakemberek, kritikusok, írók a szereplői és a létrehozói ennek a lapnak, amely nagyrészt a közönség számára is érthető, elérhető nyelven beszél közegünk sokrétű és változó színházművészetéről.
Színházi értelemben és strukturálisan is soknyelvű kulturális tér a romániai magyar színházi világ: van itt nemzetközi művészeti elismeréseket besöprő társulat, van olyan, amelyik inkább populáris nyelvet beszél, van bábszínház és független csapat is, és két felsőoktatási intézmény. Az állandóan változó művészeti térképen még megszámolni is lehetetlen, de mindenképpen 20 fölött van a többé vagy kevésbé stabil intézmények és társulatok száma. Úgy véljük, ebben a közegben a specifikum és a sokféleség egyaránt természetes. Ideális esetben elfogadónak és kommunikatívnak kell itt lenni ahhoz, hogy saját – esztétikai – jogon fennmaradhasson egy társulat. Figyelnie kell önmagára és mindarra, ami körülötte zajlik a színházi és művészeti életben.
Ha innen közelítünk, ez a leginkább inspiratív művészi alaphelyzet.
Az első lapszám tartalmából: mélyinterjút olvashatnak Bíró Józseffel többek között a szabadúszó létről és a színészoktatásról. Három nagy fesztivál igazgatója mesél az esztétikai és logisztikai-anyagi kihívásokról: Alice Georgescu, Bocsárdi László és Tompa Gábor. A lehető legtöbb színház előadásairól írunk a rövidebb, ám fókuszáltabb tárcákban, és elméleti, összegző szempontokat is figyelembe veszünk az előadás-elemzések hosszabb írásaiban. Könyvrecenziókat közlünk. Marian Popescu és Iulia Popovici arról beszélgetnek Tompa Andreával, hogy miképpen látják a romániai magyar színházak művészi, etikai, anyagi helyzetét. Erika Fischer-Lichte könyvének egy részletét adta a lapnak. Székely Csaba drámája is olvasható.
A dialógus nyitva áll, és igény szerint sokszögűsíthető.
A Játéktér szerkesztősége
Szabadság (Kolozsvár)
A Játéktér színházi periodika azért jött létre, hogy aktív részese legyen a romániai magyar színházi életnek. Egyrészt krónikája, másrészt közreműködője kíván lenni ennek a művészi nyelvében és struktúrájában is rendkívül sokszínű világnak a román és a magyar kultúra metszéspontján. A lap bemutatójára november 13-án, 10 órától kerül sor, az Interetnikai Színházi Fesztivál keretében Nagyváradon.
A Játéktér alapelve a nyitottság és a kíváncsiság, amellyel a fókuszban lévő közeghez közelít, és amellyel a világ főbb színházi eseményeit is igyekszik elhozni olvasója számára. Magyar és román színházi alkotók, szakemberek, kritikusok, írók a szereplői és a létrehozói ennek a lapnak, amely nagyrészt a közönség számára is érthető, elérhető nyelven beszél közegünk sokrétű és változó színházművészetéről.
Színházi értelemben és strukturálisan is soknyelvű kulturális tér a romániai magyar színházi világ: van itt nemzetközi művészeti elismeréseket besöprő társulat, van olyan, amelyik inkább populáris nyelvet beszél, van bábszínház és független csapat is, és két felsőoktatási intézmény. Az állandóan változó művészeti térképen még megszámolni is lehetetlen, de mindenképpen 20 fölött van a többé vagy kevésbé stabil intézmények és társulatok száma. Úgy véljük, ebben a közegben a specifikum és a sokféleség egyaránt természetes. Ideális esetben elfogadónak és kommunikatívnak kell itt lenni ahhoz, hogy saját – esztétikai – jogon fennmaradhasson egy társulat. Figyelnie kell önmagára és mindarra, ami körülötte zajlik a színházi és művészeti életben.
Ha innen közelítünk, ez a leginkább inspiratív művészi alaphelyzet.
Az első lapszám tartalmából: mélyinterjút olvashatnak Bíró Józseffel többek között a szabadúszó létről és a színészoktatásról. Három nagy fesztivál igazgatója mesél az esztétikai és logisztikai-anyagi kihívásokról: Alice Georgescu, Bocsárdi László és Tompa Gábor. A lehető legtöbb színház előadásairól írunk a rövidebb, ám fókuszáltabb tárcákban, és elméleti, összegző szempontokat is figyelembe veszünk az előadás-elemzések hosszabb írásaiban. Könyvrecenziókat közlünk. Marian Popescu és Iulia Popovici arról beszélgetnek Tompa Andreával, hogy miképpen látják a romániai magyar színházak művészi, etikai, anyagi helyzetét. Erika Fischer-Lichte könyvének egy részletét adta a lapnak. Székely Csaba drámája is olvasható.
A dialógus nyitva áll, és igény szerint sokszögűsíthető.
A Játéktér szerkesztősége
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 9.
Egy kis visszatekintés
Örömmel olvastam az egyik úriember véleményét lapjukban arról, hogy mennyire passzív az ifjúság érdeklődése a magyar történelem és úgy általában a magyarság sorsa iránt, egészen addig, ameddig a fejtegetés feléig nem értem. Itt egy 180 fokos fordulattal találtam szembe magam. Valahogy úgy éreztem magam, mint régen, amikor jött a fekete autó és a pribékek egészen megnyugtattak, hogy elvtárs, mi érted jöttünk, nem ellened. Az történt ugyanis a szerzővel, hogy a fiatalok kezdeti történelmi hiányosságai miatt már-már kitör és a magyarok legádázabb ellenségeitől vett idézettel kezdi szapulni a magyarságot. Úgy éreztem, mintha a megboldogult SZDSZ, vagy annak hosszú nyelvű csatlósai szólaltak volna meg - jönnek a szarból a mélymagyarok, vagy zsidó kultúra nélkül a magyaroknak csak a fütyülős barackjuk lenne stb. - és céljuk az egész nemzet lejáratása itthon és külföldön egyaránt. Ilyen véleményt akár a románoktól is vehetett volna, ők sem írtak valami hízelgően rólunk (a lovaglástól teljesen karikalábú, makogó, törpe, vad kinézetű hordák stb.). Véleményem szerint azért nem ideális pont egy Habsburgot idézni, mert tudjuk, kik voltak az említett urak. Ezt még fokozza az a tény is, hogy az említett II. Habsburg József (1741-1790), akit Kalapos Királynak is hívtak – ugyanis nem volt megkoronázva - és 1781 után cseh és magyar király – nem az intelligenciájáról volt híres. Autodidakta módszerrel képezte magát, aztán Álmodozások (franciául Réveries) címmel veti papírra elképzeléseit, a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölve meg. A nemzetiségi mozgalmakat Bécs hallgatólagosan támogatta, külön épületrész volt számukra biztosítva, és ide az ún. Controlor folyosón lehetett bejutni. Itt fogadta a Horia, Cloșca és Crișan triót is, és biztatta az 1784-es kegyetlenségekre. Az említett trió mindent támadott, ami nem volt ortodox, és ezen belül is főleg a magyar nemességet. A király a rendfenntartó szerveket nem engedte közbelépni, csak miután már több ezer áldozatot követelt a véres randalírozásuk. A felkelés leverése után csak a 3 főkolompos ellen indult eljárás a király parancsára. Ez röviden a kalapos király, akire hivatkozik a szerző - és ő hihetetlenül igazat ad neki (érdekes kifejezés) - vádol és verbőczyzik. Azt is tudni kell, hogy Werbőczy István (1458-1541) kora egyik legműveltebb egyénisége volt . A magyar és német nyelv mellett tökéletesen elsajátította a latin és görög nyelvet is. Az állami apparátusban különböző magas funkciókat foglalt el és az ő nevéhez fűződik a Hármas Könyv - Tripartitum - című törvénygyűjtemény kiadása 1517-ben, amely a nemesség és a parasztság közti viszonyt igyekszik tisztázni. A bécsi udvarral nem volt különösebben rossz viszonyban, ezért a szultán 1541-ben megmérgeztette. Most, ha kicsit is beletekintünk a magyarok történetébe, akkor egyből látjuk, hogy már több mint ezer éve (most nem veszem figyelembe László Gyula kettős honfoglalás-elméletét) népünk talán a világ egyik legnagyobb ütköző zónájában telepedett meg. Itt találkozik ugyanis két ellentétes civilizáció, az ortodoxia és a kereszténység, és itt kellett helytállni több mint ezer éven keresztül mindenféle idegen segítség nélkül. Persze, ígéretek mindig voltak, de hány Habsburg vagy román király esett el az ellenséggel vívott csatában úgy mint II. Lajos magyar király (1506-1526)? Persze, azt elismerem (erdő száraz fa nélkül), hogy a nemesség körében voltak széthúzások és kisebb-nagyobb kilengések, de nem ez volt a történelem során az általános jellemvonása a magyarságnak, de mivel állandó hadakozásban volt, férfinépségből mindig hiány volt. Bezzeg a betelepedő népeknek nem volt kötelező hadviselés, ami az addigi életkörülményekhez képest Kánaán volt. Így is pl. Lórántffy Zsuzsanna, Rákóczi György (ma terrorista lenne) fejedelem felesége a fogarasi oláhoknak iskolát építtetett „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre”. Ma melyik moldvai településen nyitnak magyar iskolát megtollasodott román testvéreink? Máskülönben Bécsnek a „legnagyobb magyar” Széchenyi Istvánról sem volt valami jó véleménye, hiszen ő a döblingi börtönben végezte 1860-ban, talán azért, mert azt merte mondani, hogy „vár állott, most kőhalom”. Pedig volt idő, mikor „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. Tehát az a nemzet, mely 22 fő szentet, 22 fő boldogot, 18 fő tiszteletreméltót avatott, ugyanakkor 1222-ben kiadta az Aranybullát, lényegében az ország alkotmányát - a világon talán csak az angolok előzik meg ebben - az én olvasatomban nem lehet egy söpredék nemzet, sőt büszkeség tölt el, hogy ide tartozom. A szerző gondolatmenetét folytatva, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének az ősbemutatója 1915-ben volt , és zeneileg legtermékenyebb periódusa 1920 után kezdődött, tehát az ő zenéjére már nem nagyon mulathatták el az országot. Sajnos, a legkritikusabb időben Magyarországnak nem volt egy Kemal Atatürkje, de volt egy Károlyi Mihálya, aki a liberálisok teljes befolyása alatt állt, majd Kún (alias Kohn) Béláék politikai prostituáltja lett, ami a hatalmas országvesztés egyik okozója. Abban az időben talán Liszt Ferenc zenéje volt a topon, de az nem feltétlen volt alkalmas nagy mulatozásokra. Kölcsey Ferenc a Himnuszban nem mástól vár segítséget, ő Istenhez esedezik áldásért, ami nem meglepő, hiszen Szent István királyunk Máriának ajánlotta országát. Tehát nem kell ellenségeink alá lovat adni, mert tudok egy nemzetet, amely 2500 éve már hordozza a civilizációt és kultúrát e tájon, minden csatában győzedelmeskedett, az első világháborúban is csak győzelemre emlékeznek (pe aici nu se trece), de arra már nem, hogy August von Machensen a magyar hadsereggel egyetemben úgy megriasztotta, hogy ijedtségükben még a fővárost is Iași-ba költöztették. Erre mondják: Falsa tempore ac spatio vanescunt. Da pace Domine! (A hamisságok idővel semmivé foszlanak. Adj nekik békét, Uram!) Azt is tudjuk, hogy a történelemben, bármennyire is akarják egyesek, nincsen status quo. Románia mai határvonalait az 1947. 02.10-én kötött párizsi békeszerződés szentesíti. Az MNSZ (Magyar Népi Szövetség) élén tevékenykedő Kurkó Gyárfás hathatós hozzájárulásával akkor Észak-Erdélyt Romániához csatolták. Akkor még Kolozsvár (ezért Vadim elvágja a torkomat), Nagyvárad stb. még magyar többségű városok voltak. Azóta egy magyar nemes sem telepített be senkit, de az etnikai összetételt ma meg lehet nézni. Ez a tendencia sajnos, ma is gőzerővel folytatódik, csak Csíkszeredában is nyitott szemmel kell járni. Végül a szerző mondanivalójának befejező részével újra tökéletesen egyetértek, ha egyáltalán ennek van valami jelentősége. Tisztelettel,
Bilibók Károly
Székelyhon.ro
Örömmel olvastam az egyik úriember véleményét lapjukban arról, hogy mennyire passzív az ifjúság érdeklődése a magyar történelem és úgy általában a magyarság sorsa iránt, egészen addig, ameddig a fejtegetés feléig nem értem. Itt egy 180 fokos fordulattal találtam szembe magam. Valahogy úgy éreztem magam, mint régen, amikor jött a fekete autó és a pribékek egészen megnyugtattak, hogy elvtárs, mi érted jöttünk, nem ellened. Az történt ugyanis a szerzővel, hogy a fiatalok kezdeti történelmi hiányosságai miatt már-már kitör és a magyarok legádázabb ellenségeitől vett idézettel kezdi szapulni a magyarságot. Úgy éreztem, mintha a megboldogult SZDSZ, vagy annak hosszú nyelvű csatlósai szólaltak volna meg - jönnek a szarból a mélymagyarok, vagy zsidó kultúra nélkül a magyaroknak csak a fütyülős barackjuk lenne stb. - és céljuk az egész nemzet lejáratása itthon és külföldön egyaránt. Ilyen véleményt akár a románoktól is vehetett volna, ők sem írtak valami hízelgően rólunk (a lovaglástól teljesen karikalábú, makogó, törpe, vad kinézetű hordák stb.). Véleményem szerint azért nem ideális pont egy Habsburgot idézni, mert tudjuk, kik voltak az említett urak. Ezt még fokozza az a tény is, hogy az említett II. Habsburg József (1741-1790), akit Kalapos Királynak is hívtak – ugyanis nem volt megkoronázva - és 1781 után cseh és magyar király – nem az intelligenciájáról volt híres. Autodidakta módszerrel képezte magát, aztán Álmodozások (franciául Réveries) címmel veti papírra elképzeléseit, a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölve meg. A nemzetiségi mozgalmakat Bécs hallgatólagosan támogatta, külön épületrész volt számukra biztosítva, és ide az ún. Controlor folyosón lehetett bejutni. Itt fogadta a Horia, Cloșca és Crișan triót is, és biztatta az 1784-es kegyetlenségekre. Az említett trió mindent támadott, ami nem volt ortodox, és ezen belül is főleg a magyar nemességet. A király a rendfenntartó szerveket nem engedte közbelépni, csak miután már több ezer áldozatot követelt a véres randalírozásuk. A felkelés leverése után csak a 3 főkolompos ellen indult eljárás a király parancsára. Ez röviden a kalapos király, akire hivatkozik a szerző - és ő hihetetlenül igazat ad neki (érdekes kifejezés) - vádol és verbőczyzik. Azt is tudni kell, hogy Werbőczy István (1458-1541) kora egyik legműveltebb egyénisége volt . A magyar és német nyelv mellett tökéletesen elsajátította a latin és görög nyelvet is. Az állami apparátusban különböző magas funkciókat foglalt el és az ő nevéhez fűződik a Hármas Könyv - Tripartitum - című törvénygyűjtemény kiadása 1517-ben, amely a nemesség és a parasztság közti viszonyt igyekszik tisztázni. A bécsi udvarral nem volt különösebben rossz viszonyban, ezért a szultán 1541-ben megmérgeztette. Most, ha kicsit is beletekintünk a magyarok történetébe, akkor egyből látjuk, hogy már több mint ezer éve (most nem veszem figyelembe László Gyula kettős honfoglalás-elméletét) népünk talán a világ egyik legnagyobb ütköző zónájában telepedett meg. Itt találkozik ugyanis két ellentétes civilizáció, az ortodoxia és a kereszténység, és itt kellett helytállni több mint ezer éven keresztül mindenféle idegen segítség nélkül. Persze, ígéretek mindig voltak, de hány Habsburg vagy román király esett el az ellenséggel vívott csatában úgy mint II. Lajos magyar király (1506-1526)? Persze, azt elismerem (erdő száraz fa nélkül), hogy a nemesség körében voltak széthúzások és kisebb-nagyobb kilengések, de nem ez volt a történelem során az általános jellemvonása a magyarságnak, de mivel állandó hadakozásban volt, férfinépségből mindig hiány volt. Bezzeg a betelepedő népeknek nem volt kötelező hadviselés, ami az addigi életkörülményekhez képest Kánaán volt. Így is pl. Lórántffy Zsuzsanna, Rákóczi György (ma terrorista lenne) fejedelem felesége a fogarasi oláhoknak iskolát építtetett „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre”. Ma melyik moldvai településen nyitnak magyar iskolát megtollasodott román testvéreink? Máskülönben Bécsnek a „legnagyobb magyar” Széchenyi Istvánról sem volt valami jó véleménye, hiszen ő a döblingi börtönben végezte 1860-ban, talán azért, mert azt merte mondani, hogy „vár állott, most kőhalom”. Pedig volt idő, mikor „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. Tehát az a nemzet, mely 22 fő szentet, 22 fő boldogot, 18 fő tiszteletreméltót avatott, ugyanakkor 1222-ben kiadta az Aranybullát, lényegében az ország alkotmányát - a világon talán csak az angolok előzik meg ebben - az én olvasatomban nem lehet egy söpredék nemzet, sőt büszkeség tölt el, hogy ide tartozom. A szerző gondolatmenetét folytatva, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének az ősbemutatója 1915-ben volt , és zeneileg legtermékenyebb periódusa 1920 után kezdődött, tehát az ő zenéjére már nem nagyon mulathatták el az országot. Sajnos, a legkritikusabb időben Magyarországnak nem volt egy Kemal Atatürkje, de volt egy Károlyi Mihálya, aki a liberálisok teljes befolyása alatt állt, majd Kún (alias Kohn) Béláék politikai prostituáltja lett, ami a hatalmas országvesztés egyik okozója. Abban az időben talán Liszt Ferenc zenéje volt a topon, de az nem feltétlen volt alkalmas nagy mulatozásokra. Kölcsey Ferenc a Himnuszban nem mástól vár segítséget, ő Istenhez esedezik áldásért, ami nem meglepő, hiszen Szent István királyunk Máriának ajánlotta országát. Tehát nem kell ellenségeink alá lovat adni, mert tudok egy nemzetet, amely 2500 éve már hordozza a civilizációt és kultúrát e tájon, minden csatában győzedelmeskedett, az első világháborúban is csak győzelemre emlékeznek (pe aici nu se trece), de arra már nem, hogy August von Machensen a magyar hadsereggel egyetemben úgy megriasztotta, hogy ijedtségükben még a fővárost is Iași-ba költöztették. Erre mondják: Falsa tempore ac spatio vanescunt. Da pace Domine! (A hamisságok idővel semmivé foszlanak. Adj nekik békét, Uram!) Azt is tudjuk, hogy a történelemben, bármennyire is akarják egyesek, nincsen status quo. Románia mai határvonalait az 1947. 02.10-én kötött párizsi békeszerződés szentesíti. Az MNSZ (Magyar Népi Szövetség) élén tevékenykedő Kurkó Gyárfás hathatós hozzájárulásával akkor Észak-Erdélyt Romániához csatolták. Akkor még Kolozsvár (ezért Vadim elvágja a torkomat), Nagyvárad stb. még magyar többségű városok voltak. Azóta egy magyar nemes sem telepített be senkit, de az etnikai összetételt ma meg lehet nézni. Ez a tendencia sajnos, ma is gőzerővel folytatódik, csak Csíkszeredában is nyitott szemmel kell járni. Végül a szerző mondanivalójának befejező részével újra tökéletesen egyetértek, ha egyáltalán ennek van valami jelentősége. Tisztelettel,
Bilibók Károly
Székelyhon.ro
2012. november 12.
A könyv megmarad
– Bálint Tibor-nap a Marianumban
Derűs nosztalgiával emlékeztek az író barátai és tisztelői szombat délután a Bölcsészettudományi Kar Horea út 31. szám alatti épületében (Marianum) megtartott prózagálán.
Prózaíró gálaestet szervezett a Bálint Tibor Baráti Társaság (BTBT): a rendezvényen az erdélyi irodalom egyik legizgalmasabb személyiségére emlékeztek, aki idén 80. életévét töltötte volna. Egyed Emese, a BTBT elnökének megnyitóbeszédét követően mintegy húsz szerző – André Ferenc, Balázs Imre József, Barcsay Andrea, Bréda François, Egyed Péter, Gondos Mária-Magdolna, Jancsó Miklós, Kántor Lajos, Láng Orsolya, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Sántha Attila, Selyem Zsuzsa, Serestély Zalán, Székely Örs, Vida Gábor, Vizi Tünde, valamint levélbeli üzenetben (távollétében más olvasta fel szövegét) Borcsa János – idézte meg a lumpenek szószólóját. Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal tehetségek is bemutatkoztak, nagy meglepetést okozva az irodalombarát közönségnek. Azt, hogy Bálint Tibor munkássága csaknem mindegyik generációra hatással bír, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felolvasók jelentős részét „irodalommal kacérkodó suhancok’’ alkották. Amint az világosan meglátszott, a nagy öregeknek semmi okuk nem lehet aggodalomra, az utánpótlás kétségkívül biztosított. Mindenki a saját stílusán – ki esszében, ki novellában, vagy éppen készülő regényének részletében – fújta le a port az életműről, újra és újra felfedezve azt. Ebből a sok egyéni világ- és Bálint Tibor-élményből állt össze a színvonalas, az író emlékéhez méltó prózamozaik.
A meghitt hangulatú est folyamán szebbnél szebb történetek, anekdoták elevenedtek fel illatos nőkről, gőzölgő húslevesekről és pöttyös nyakkendőkről, arról, ami Bálint Tibor műveiből, de személyiségéből is árad, hogy tudniillik élni lehet is, nem csak muszáj. Az említett nyakkendőket egyébként a szünetben árverésre bocsátotta az író özvegye.
Akinek a Zokogó Majom még mindig egy kolozsvári kocsma, annak éppen itt az ideje, hogy kezébe vegye Bálint Tibor regényeit és novelláit, és kiderítse, miért zokog a majom, miért sántítanak az angyalok, vagy, hogy mitől őrült meg az a bizonyos kakadu. Mert, ahogyan azt Vida Gábor esszéjében hangsúlyozta: „A könyv megmarad”.
RUSU PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)
– Bálint Tibor-nap a Marianumban
Derűs nosztalgiával emlékeztek az író barátai és tisztelői szombat délután a Bölcsészettudományi Kar Horea út 31. szám alatti épületében (Marianum) megtartott prózagálán.
Prózaíró gálaestet szervezett a Bálint Tibor Baráti Társaság (BTBT): a rendezvényen az erdélyi irodalom egyik legizgalmasabb személyiségére emlékeztek, aki idén 80. életévét töltötte volna. Egyed Emese, a BTBT elnökének megnyitóbeszédét követően mintegy húsz szerző – André Ferenc, Balázs Imre József, Barcsay Andrea, Bréda François, Egyed Péter, Gondos Mária-Magdolna, Jancsó Miklós, Kántor Lajos, Láng Orsolya, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Sántha Attila, Selyem Zsuzsa, Serestély Zalán, Székely Örs, Vida Gábor, Vizi Tünde, valamint levélbeli üzenetben (távollétében más olvasta fel szövegét) Borcsa János – idézte meg a lumpenek szószólóját. Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal tehetségek is bemutatkoztak, nagy meglepetést okozva az irodalombarát közönségnek. Azt, hogy Bálint Tibor munkássága csaknem mindegyik generációra hatással bír, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felolvasók jelentős részét „irodalommal kacérkodó suhancok’’ alkották. Amint az világosan meglátszott, a nagy öregeknek semmi okuk nem lehet aggodalomra, az utánpótlás kétségkívül biztosított. Mindenki a saját stílusán – ki esszében, ki novellában, vagy éppen készülő regényének részletében – fújta le a port az életműről, újra és újra felfedezve azt. Ebből a sok egyéni világ- és Bálint Tibor-élményből állt össze a színvonalas, az író emlékéhez méltó prózamozaik.
A meghitt hangulatú est folyamán szebbnél szebb történetek, anekdoták elevenedtek fel illatos nőkről, gőzölgő húslevesekről és pöttyös nyakkendőkről, arról, ami Bálint Tibor műveiből, de személyiségéből is árad, hogy tudniillik élni lehet is, nem csak muszáj. Az említett nyakkendőket egyébként a szünetben árverésre bocsátotta az író özvegye.
Akinek a Zokogó Majom még mindig egy kolozsvári kocsma, annak éppen itt az ideje, hogy kezébe vegye Bálint Tibor regényeit és novelláit, és kiderítse, miért zokog a majom, miért sántítanak az angyalok, vagy, hogy mitől őrült meg az a bizonyos kakadu. Mert, ahogyan azt Vida Gábor esszéjében hangsúlyozta: „A könyv megmarad”.
RUSU PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 13.
Nem tárgyalják újra Borbélyék ügyét
Miközben tegnap reggel szabadlábra helyezték a vasárnapra virradóra, korrupció miatt 24 órára őrizetbe vett, Vrancea megyei demokrata-liberális párti (PDL) képviselőt, Alin Trăşculescut, a képviselőház tegnap összeült plénuma nem tűzte napirendre a honatya mentelmi jogának megvonását, és elutasították Traian Băsescu államfő kérését is, hogy tárgyalják újra a Borbély László és Victor Paul Dobre volt miniszterek elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását. Trăşculescu mentelmi jogáról azért nem tárgyaltak, mert a legfőbb ügyészség nem juttatott el ilyen tartalmú kérést az alsóháznak.
Így az ülésen csupán tudomásul vették az igazságügyi tárca tájékoztatását, miszerint a képviselőt 24 órás őrizetbe vették, majd szabadon engedték, és amelynek végén a minisztérium felkéri az alsóházat, hogy járjon el az ilyenkor szokásos gyakorlat szerint. Ez azért lényeges, mert a hatályos törvények értelmében egy képviselő vagy szenátor csak akkor helyezhető vizsgálati fogságba, ha ehhez a parlament illetékes kamarája is hozzájárul.
Trăşculescu – aki a PDL Vrancea megyei elnöke – ugyan szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen, az országot azonban nem hagyhatja el. A PDL tegnap megvonta a politikai bizalmat a képviselőtől, akinek tettestársát, Marian Calotă üzletembert 29 napos vizsgálati fogságba helyezték. Calotă volt az, aki fenyegetéssel rávette a végül a feljelentést tevő áldozatot arra, hogy az ő cégén keresztül, hamisított dokumentumok segítségével átutalja a pénzt a képviselőnek. A szombat esti rajtaütésen őt érték tetten, miután átvett 50 ezer lej csúszópénzt, miután a képviselő kicsivel korábban elhagyta a helyszínt.
Mint arról beszámoltunk, Trăşculescu ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei annak nyomán indítottak bűnvádi eljárást, hogy – a hivatalos közlemény szerint – tetten érték, amikor szombaton este 50 ezer lejt készült átvenni egy üzletembertől Focşani-ban. Az igazságügyi tárca kérte a honatya mentelmi jogának megvonását, a DNA pedig befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást. A politikus a gyanú szerint eddig összesen több részletben 464 ezer lejt kapott, és további 1 100 000 lejt kért azért, hogy rávegye a Vrancea megyei hatóságokat: a megvesztegető – aki egyben a feljelentést is megtette – cégét szerződtessék bizonyos infrastruktúra-fejlesztési munkálatok elvégzésére.
Trăşculescu ügye kapcsán megszólalt Elena Udrea is, aki a PDL színeiben akkor irányította a fejlesztési tárcát, amikor a képviselő azon az alapon kért kenőpénzt, hogy befolyással rendelkezik a minisztériumban. Udrea elmondta, még 2010-ben jelezte, hogy amennyiben valaki arról értesül, hogy az ő vagy a minisztérium valamely más alkalmazottjának a nevében ígéretet tesz arra, hogy valamilyen ügyben közbenjár, azonnal értesítsék a DNA-t. „Sajnálatos, ami történt, de mindig voltak és lesznek olyan személyek, akik felhasználják valamely intézmény vagy akár miniszter nevét a személyes haszonszerzés érdekében” – fogalmazott a volt tárcavezető.
Az Igaz Románia Szövetség (ARD) – ennek tagjaként indul a PDL a választásokon – etikai testületének vezetője, Monica Macovei PDL-s európai parlamenti képviselő közölte: ő maga ellenezte Trăşculescu jelölését a mostani választáson, ám a testület többségi voksolással leszavazta. B. L.
(A „piszkos huszonkettő”
Nem Trăşculescu az egyetlen olyan román honatya, aki az elmúlt években bűncselekménybe keveredett: rajta kívül még 22 képviselőnek vagy szenátornak kellet bíróság elé állnia. Közülük kettő esetében született letöltendő börtönbüntetésről szóló jogerős ítélet: Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnököt két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték törvénytelen kampányfinanszírozás miatt, míg Virgil Pop korábbi nemzeti liberális párti (PNL) képviselő ellen befolyással való üzérkedés miatt született ötéves szabadságvesztésről szóló ítélet.
Három másik honatya jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott: Eugen Bădălan PDL-s képviselőt közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélés miatt négy, Dan Ilie Morega PNL-s képviselőt befolyással üzérkedés miatt három, Mihai Popescu PDL-s képviselőt pedig bűnpártolás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Több honatya esetében született első fokon nem jogerős ítélet: Şerban Mihăilescu szenátort alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték jogosulatlan haszonszerzés miatt. Cătălin Voicu szenátort szintén nem jogerősen öt évre ítélték folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedésért. Dan Voiculescu PC-szenátor ellen korrupció és pénzmosás vádjával zajlik eljárás. Mellettük Dan Păsat PDL-képviselő, Miron Mitrea PSD-szenátor, Tudor Chiuariu volt PNL-s igazságügyi miniszter, illetve Monica Iacob Ridzi, Mihail Boldea, Petru Movilă, Relu Fenechiu, Nicolae Dobra, Ion Dumitru, Marian Ghiveciu, Dragoş Iftimie, Sorin Pandele, Mugurel Surupăceanu és Florin Ţurcanu ellen zajlik bírósági eljárás.)
Krónika (Kolozsvár)
Miközben tegnap reggel szabadlábra helyezték a vasárnapra virradóra, korrupció miatt 24 órára őrizetbe vett, Vrancea megyei demokrata-liberális párti (PDL) képviselőt, Alin Trăşculescut, a képviselőház tegnap összeült plénuma nem tűzte napirendre a honatya mentelmi jogának megvonását, és elutasították Traian Băsescu államfő kérését is, hogy tárgyalják újra a Borbély László és Victor Paul Dobre volt miniszterek elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását. Trăşculescu mentelmi jogáról azért nem tárgyaltak, mert a legfőbb ügyészség nem juttatott el ilyen tartalmú kérést az alsóháznak.
Így az ülésen csupán tudomásul vették az igazságügyi tárca tájékoztatását, miszerint a képviselőt 24 órás őrizetbe vették, majd szabadon engedték, és amelynek végén a minisztérium felkéri az alsóházat, hogy járjon el az ilyenkor szokásos gyakorlat szerint. Ez azért lényeges, mert a hatályos törvények értelmében egy képviselő vagy szenátor csak akkor helyezhető vizsgálati fogságba, ha ehhez a parlament illetékes kamarája is hozzájárul.
Trăşculescu – aki a PDL Vrancea megyei elnöke – ugyan szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen, az országot azonban nem hagyhatja el. A PDL tegnap megvonta a politikai bizalmat a képviselőtől, akinek tettestársát, Marian Calotă üzletembert 29 napos vizsgálati fogságba helyezték. Calotă volt az, aki fenyegetéssel rávette a végül a feljelentést tevő áldozatot arra, hogy az ő cégén keresztül, hamisított dokumentumok segítségével átutalja a pénzt a képviselőnek. A szombat esti rajtaütésen őt érték tetten, miután átvett 50 ezer lej csúszópénzt, miután a képviselő kicsivel korábban elhagyta a helyszínt.
Mint arról beszámoltunk, Trăşculescu ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei annak nyomán indítottak bűnvádi eljárást, hogy – a hivatalos közlemény szerint – tetten érték, amikor szombaton este 50 ezer lejt készült átvenni egy üzletembertől Focşani-ban. Az igazságügyi tárca kérte a honatya mentelmi jogának megvonását, a DNA pedig befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást. A politikus a gyanú szerint eddig összesen több részletben 464 ezer lejt kapott, és további 1 100 000 lejt kért azért, hogy rávegye a Vrancea megyei hatóságokat: a megvesztegető – aki egyben a feljelentést is megtette – cégét szerződtessék bizonyos infrastruktúra-fejlesztési munkálatok elvégzésére.
Trăşculescu ügye kapcsán megszólalt Elena Udrea is, aki a PDL színeiben akkor irányította a fejlesztési tárcát, amikor a képviselő azon az alapon kért kenőpénzt, hogy befolyással rendelkezik a minisztériumban. Udrea elmondta, még 2010-ben jelezte, hogy amennyiben valaki arról értesül, hogy az ő vagy a minisztérium valamely más alkalmazottjának a nevében ígéretet tesz arra, hogy valamilyen ügyben közbenjár, azonnal értesítsék a DNA-t. „Sajnálatos, ami történt, de mindig voltak és lesznek olyan személyek, akik felhasználják valamely intézmény vagy akár miniszter nevét a személyes haszonszerzés érdekében” – fogalmazott a volt tárcavezető.
Az Igaz Románia Szövetség (ARD) – ennek tagjaként indul a PDL a választásokon – etikai testületének vezetője, Monica Macovei PDL-s európai parlamenti képviselő közölte: ő maga ellenezte Trăşculescu jelölését a mostani választáson, ám a testület többségi voksolással leszavazta. B. L.
(A „piszkos huszonkettő”
Nem Trăşculescu az egyetlen olyan román honatya, aki az elmúlt években bűncselekménybe keveredett: rajta kívül még 22 képviselőnek vagy szenátornak kellet bíróság elé állnia. Közülük kettő esetében született letöltendő börtönbüntetésről szóló jogerős ítélet: Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnököt két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték törvénytelen kampányfinanszírozás miatt, míg Virgil Pop korábbi nemzeti liberális párti (PNL) képviselő ellen befolyással való üzérkedés miatt született ötéves szabadságvesztésről szóló ítélet.
Három másik honatya jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott: Eugen Bădălan PDL-s képviselőt közérdek sérelmére elkövetett hivatali visszaélés miatt négy, Dan Ilie Morega PNL-s képviselőt befolyással üzérkedés miatt három, Mihai Popescu PDL-s képviselőt pedig bűnpártolás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Több honatya esetében született első fokon nem jogerős ítélet: Şerban Mihăilescu szenátort alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték jogosulatlan haszonszerzés miatt. Cătălin Voicu szenátort szintén nem jogerősen öt évre ítélték folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedésért. Dan Voiculescu PC-szenátor ellen korrupció és pénzmosás vádjával zajlik eljárás. Mellettük Dan Păsat PDL-képviselő, Miron Mitrea PSD-szenátor, Tudor Chiuariu volt PNL-s igazságügyi miniszter, illetve Monica Iacob Ridzi, Mihail Boldea, Petru Movilă, Relu Fenechiu, Nicolae Dobra, Ion Dumitru, Marian Ghiveciu, Dragoş Iftimie, Sorin Pandele, Mugurel Surupăceanu és Florin Ţurcanu ellen zajlik bírósági eljárás.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. november 18.
25 évvel a brassói munkások lázadása után
Az 1987. november 18-i, brassói lázadásra visszatekintve kétfajta hősről lehetne beszélni. Először is a fellázadt, elítélt és csendben deportált munkások.
A rezsim bukása számukra a hazatérés és a brassói Vörös Lobogó Gyárban való újraalkalmazásuk örömét jelentette. Mivel olyan sok ítélet és szenvedés volt, a történészek és az újságírók éppenséggel kerülik, hogy hősöknek nevezzék őket.
A második kategóriába Silviu Brucan és más külföldi kapcsolatokkal rendelkező értelmiségiek tartoznának, akik „gorbacsovi” módon kommentálták az eseményt és disszidensekként gyűjtöttek be pontokat.
És szintén visszatekintve, egyetlen vesztesi kategória lenne: az 1987-ben kivizsgált, elítélt és deportált brassóiak. A változások és az antikommunista kampányok ellenére, a múlt század azon őszén lezajlott megtorló akciók egyetlen kezdeményezőjének, vagy tettestársának sem kellett elszámolnia. Elégették Ceauşescu arcképét
1987. november 15-e vasárnap volt. És munkanap, mint szinte minden akkori vasárnap, amikor Ceauşescu a küladósság visszafizetése érdekében a „nadrágszíj meghúzására” kötelezte a polgárokat. Ezen kívül „új alkalom volt az ünneplésre”, mert 1987. november 15-én szavaztak a helyi néptanácsok képviselőiről.
Egész Brassót Ceauşescu arcképével és vörös zászlók sokaságával „díszítették fel”. Bárhova néztél, olyan jelmondatokat lehetett látni, melyek arra mozgósítottak, hogy „mindent meg kell tenni” a nép boldogságáért és jólétéért. Minél több ilyen jel volt, a románok annál intenzívebben érezték a helyzetet idegen megszállásként. Hiszen mi másnak nevezhetted? Egy olyan rezsim foglya voltál, mely sorba állásokra és élelmiszerjegyekre, a külföldre termelés frontján történő mozgósításokra és áramszünetekre kényszerített. És főleg, hazugságra.
E kollektív idegességek és frusztrációk közepette az a hír, hogy újabb bérmegvonásokat fognak kiszabni az exportra történő gyártásban tapasztalt selejtek és a terv nem teljesítése miatt, több száz munkást mozgatott meg a Vörös Lobogóban. Az emberek kispricceltek a gyár kapuján a város Polgármesteri Hivatala felé. Felgyújtották a párt vörös zászlóit, de felemelték a trikolórt. A csoport hosszasan gördülő hógolyóként egyre nőtt, tömegeket vonzva. Addig soha nem hallott jelmondatokat kiabáltak a vezetők ellen. És mindenki a „Deşteaptă-t române!”-t (a jelenlegi román himnusz – RS) énekelte.
A tüntetőket még jobban feldühítette, hogy a párt megyei szervezetének székházában az egyszerű polgárok számára tiltott élelmiszereket találtak: szalámit, déligyümölcsöket, csokoládét. A lázadók irodákat és ablakokat törtek fel és be, „elagyabugyálták” az útjukba állókat, aktákat dobáltak ki az utcára és felgyújtották a „szeretett vezér” arcképét. Mindezeket a túl sokáig elfojtott dühvel tették.
Négyszáz letartóztatás
A párt mozgásba hozott gépezete azonban sürgős „lépéseket” tett. Gyorsan végrehajtottak négyszáz letartóztatást. Brassó forrongani kezdett. A letartóztatottak negyedét Bukarestre vitték kivizsgálásra. Tanúvallomásaikat verésekkel és rendkívüli pszichikai nyomásgyakorlásokkal tákolták össze.
Nicolae Ceauşescunak 1987. november 26-án jelentették, miként zajlott le egy nappal korábban a „Brassói Vörös Lobogó Teherautógyár” pártaktívájának plenáris ülése.
„Kiemelték, arról tájékoztatták, hogy minden dolgozó fel van háborodva a huligánok csoportja által elkövetett tettek miatt és azt kérik, hogy kapjanak példás büntetést és engedjék meg a gyárban való elítélésüket a dolgozó emberek kollektívája előtt azon vandál tettek miatt, melyek foltot ejtettek a gyár becsületén és kárt okoztak a pártnak és az országnak”. A vállalat egész vezetését – 15 személyt – leváltották és szétszórták az országban. A műszaki igazgatót, Ion Anghelt és a tervezési-fejlesztési iroda vezetőjét, Vasile Lucat feltételesen felfüggesztett börtönre büntették a munkások javadalmazására kirótt „indokolatlan büntetések” miatt. Akárcsak 1977-ben, amikor Ceauşescu a zsil-völgyi bányászok sarokba szorították, azokat találtak bűnösnek, akik „nem megfelelő módon” hajtották végre a törvényeit.
Azt is jelentették Ceauşescunak, hogy azokat a munkásokat, „akik rendetlenséget okoztak és megsértették a törvényt” el fogják „költöztetni más helyekre”, „a közvetlen felelősöket pedig bíróság elé állítják”.
A per nyomán 61 brassói munkást ítéltek munkahelyen letöltendő, vagy feltételesen felfüggesztett börtönbüntetésre (6 hónap és 3 év között). A 61 elítéltből 17-et más megyékbe küldtek dolgozni. Ők a Milícia engedélye nélkül nem hagyhatták el az új lakóhelyüket. Ezek a száraz számok azonban a megbélyegzettek szüleinek, feleségeinek, barátainak és rokonainak drámáit pecsételik meg.
Sohasem tettek igazságot
A brassói Vörös Lobogó gyárban 1987-ben 22.000 munkás volt. Most ott, a ROMAN SA-nál kb. 500. A Marius Oprea és Stejărel Olaru által koordinált nyomozásban („Ziua care nu se uită. 15 noiembrie 1987, Braşov”, Polirom, Iaşi, 2002) („Az elfelejthetetlen nap. 1987. november 15., Brassó”, Polirom, Jászvásár, 2002 – RS) Florin Postolachi volt munkás így foglalta össze a következményeket: „Robu ügyész 1990 után rendet akart tenni. És eljött Brassóba, mindnyájunkat összegyűjtött a Polgármesteri Hivatalban, az asztal körül és azt mondta: «Fiúk, megtaláltam mindazokat, akik benneteket 1987 novemberében kivizsgáltak. A Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI), a hadseregnél és a belügyminisztériumban vannak. Egy-egy aktát Ursu úr, Stănculescu úr és Măgureanu úr elé terjesztettem. Tegyenek rendet a minisztériumaikban és én is rendet fogok tenni a minisztériumomban». Röviddel később megtudtam, hogy Robu úr meghalt. A halálával és azzal, amire mi emlékezünk véget ért minden, amit tudni lehet a megkínzóinkról”.
Az igazságot keresve
A volt kivizsgáltak, elítéltek és deportáltak létrehozták a Brassó 1987. november 15-e Egyesületet. Ennek elnöke, Florin Postolachi azzal a pontos céllal indult 2008-ban a parlamenti választáson, hogy elősegítse a lusztrációs törvényt. Megválasztották, de nem sikerült keresztülvinnie azok akaratát, akiket képvisel.
Az 1987-es lázadást felidéző esemény szervezői nem tudják, mi a jobb megnevezés a mai összejövetelre: megemlékezés, vagy évforduló? De a történelem kivédhetetlen folyamában ők kétszeresen is hősök. Először is azért, mert volt bátorságuk és vállalták a kockázatot, hogy szembeszegüljenek egy magát elpusztíthatatlannak tartó hatalomnak. Másodszor azért, mert a remények be nem teljesülése által egyre megterheltebb kollektív emlékezet hordozói.
Izrael nagykövete: Moszkva keze van benne
Izrael akkori bukaresti nagykövete, dr. Yosef Govrin visszaemlékezései („Relaţiile israelo-române la sfârşitul epocii Ceauşescu”, Editura Efes, 2007) („Az izraeli-román kapcsolatok a Ceauşescu-korszak végén”, Efes Kiadó, 2007 – RS) jobb betekintést nyújt az akkori tájékozódási lehetőségekbe. Az első hír, írja Govrin, egy brit újságban jelent meg Silviu Brucan egy külföldi diplomatának tett kijelentése alapján. Ez volt Brucan első színrelépése Ceauşescu ellenzőjeként. Erőteljes külföldi visszhanggal, hiszen Brucan „a párton belüli többség nevében” azt mondta, hogy a munkások elutasítják a rabszolga státuszt. Mihai Botez disszidens is elküldött a Szabad Európa Rádión keresztül egy közleményt a brassóiak lázadásáról. Az eseménynek nem kellett volna senkit sem meglepnie, vélte ő, aki abban bízott, hogy újabb tüntetések remélhetők a jövőben.
A titokzatos film
Govrin nagykövet forrásai Alexandru Vianu professzor és egy pártvezetőséghez közeli, meg nem nevezett személy voltak.
Íme, Vianu professzor tájékoztatója, Yosef Govrin diplomata beszámolója alapján: „Vianu úgy beszélt a brassói lázadásról, hogy azt olyan szervezett eseményként írta le, melynek során a tüntetők azt kiabálták a rendőröknek: «Inkább golyóktól halunk meg, mint hidegtől és éhségtől». Voltak hősies megnyilvánulások a részükről. A helyszínen, «véletlenül», ott parkolt egy szovjet turistákkal teli busz és egyikük lefényképezte a tüntetést. A film, «véletlenül», kijutott nyugatra (azt az olasz televízió 1987. november 23-án sugározta és elsőrangú történelmi dokumentummá vált)”.
Szó sincs szovjet buszról és filmről, mondja ma Florin Postolachi. Egy finn turista lefilmezett néhány másodpercet szállodája tetejéről. Azokat a képeket sugározták Rómából. De bármennyi lépést is tettek a brassóiak a megszerzésükért, eddig nem sikerült.
Gorbacsov látogatása
De az emberek gyakran nem azt látják, ami van, hanem amit szeretnének, vagy érdekük látni. Yosef Govrin izraeli nagykövet is így írja le visszaemlékezéseiben a brassóiak lázadását. Ő jól szervezett akcióként írta le, a Tel-Avivba küldött jelentéseiben azon csodálkozva, hogy azt nem látták előre a hatóságok. Az akciót állítólag Mihail Gorbacsov szovjet vezető 1987. májusi látogatása bátorította fel és az a beszéde, amiben a munkások élet- és munkakörülményeinek javítását javasolta.
„Ezen kirobbanás fő jellemzője egyrészről azon félelem megszűnése volt, hogy a szovjetek esetleg beavatkoznának az elfojtása érdekében, másrészről a hatóságok fellázadtak elleni drasztikus akciójától”, szögezte le a diplomata. Nyilvánvalóan szintén a szovjet védelem alapján.
Ceauşescu a részegségnek tudta be a lázadást
A párt vezetősége által 1987 végén tartott ülések jegyzőkönyvei nem a szervezett akciókkal kapcsolatos gyanúkról, vagy félelmekről tanúskodnak, hanem a hatalom polgárokkal szembeni elképzelhetetlen felelőtlenségéről és közömbösségéről.
A lejegyzett nyilatkozatokból úgy tűnik, Ceauşescut jobban zavarta, hogy későn tájékoztatták, mint maga az esemény. E „huligánok” akciójáért – véleménye szerint – a pártszervezet hibás. „Miféle pártszellem, miféle kommunisták vannak ott?”, szidja le azokat a központi és megyei tisztségviselőket, akik 1987. november 20-án egy gyűlésre ültek össze.
Csakhogy az attól az üléstől stresszelt Dolj megyei kiskirályok, amint hazaértek, elmentek vadászni. A legfelsőbb vezetés tájékoztatása és engedélye nélkül, ahogy az kellett volna. Egy ostoba baleset során halálos sérült szenvedett el a szervezési titkár, Ceauşescu pedig nagyobb hangsúlyt adott a pártaktivisták ezen „fegyelmezetlenségé”-nek, mint a brassói sztrájknak.
Végül Ceauşescu az egészet a részegségnek tudta be, egész Románia területén megtiltva alkohol bevitelét a vállalatok és az intézmények területére. „És aki részegen megy be, azt rúgják ki a vállalatból, mert rontja a termelést, rendetlenséget okoz!”, parancsolta 1987. december 11-én a beosztottjainak. „Sok minden történt az italok miatt, sokan jöttek részegen és vittek be italt a vállalatokba”. Ez a változat sokkal jobban megfelelt annak, aki haláláig „a nép legszeretettebb fiá”-nak képzelte magát. „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”
Három brassói hallgató nyilvánosan fejezte ki szolidaritását a letartóztatott munkásokkal. Pontosan egy héttel később, november 22-e estéjén Cătălin Bia hallgató leült a menza felé haladó kollégák elé. Egy tábla volt rajta, amin az állt: „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”. Azonnal és némán két barátja – Lucian Silaghi és Horia Şerban – csatlakozott hozzá.
A három erdészeti hallgatót alig húsz percnyi „várakozás” után a milícia kisbuszával elvitték. De elég sokan látták őket ahhoz, hogy az egész város és ország tudomást szerezzen róluk. Miután kivizsgálták és „meghatározatlan időre kizárták” őket, hármójukat milicisták kísérték szülőhelyükre. Nem találkozhattak többé a kollégáikkal, mert – ahogy azt később Lucian Silaghi elmondta – a hatóságok attól féltek, hogy a munkások konfliktus a hallgatókra is átterjed.
A Gépészkar három másik hallgatóját azért büntették meg, mert „nem megfelelő tartalmú írást” szerkesztettek. Mihai Torjot, Marin Brâncoveanut és Marian Lupoit kizárták az egyetemről és arra kényszerítették őket, hogy munkásként helyezkedjenek el a szülővárosaikban.
Lavinia Betea
eurocom.wordpress.com/Adevărul
Erdély.ma
Az 1987. november 18-i, brassói lázadásra visszatekintve kétfajta hősről lehetne beszélni. Először is a fellázadt, elítélt és csendben deportált munkások.
A rezsim bukása számukra a hazatérés és a brassói Vörös Lobogó Gyárban való újraalkalmazásuk örömét jelentette. Mivel olyan sok ítélet és szenvedés volt, a történészek és az újságírók éppenséggel kerülik, hogy hősöknek nevezzék őket.
A második kategóriába Silviu Brucan és más külföldi kapcsolatokkal rendelkező értelmiségiek tartoznának, akik „gorbacsovi” módon kommentálták az eseményt és disszidensekként gyűjtöttek be pontokat.
És szintén visszatekintve, egyetlen vesztesi kategória lenne: az 1987-ben kivizsgált, elítélt és deportált brassóiak. A változások és az antikommunista kampányok ellenére, a múlt század azon őszén lezajlott megtorló akciók egyetlen kezdeményezőjének, vagy tettestársának sem kellett elszámolnia. Elégették Ceauşescu arcképét
1987. november 15-e vasárnap volt. És munkanap, mint szinte minden akkori vasárnap, amikor Ceauşescu a küladósság visszafizetése érdekében a „nadrágszíj meghúzására” kötelezte a polgárokat. Ezen kívül „új alkalom volt az ünneplésre”, mert 1987. november 15-én szavaztak a helyi néptanácsok képviselőiről.
Egész Brassót Ceauşescu arcképével és vörös zászlók sokaságával „díszítették fel”. Bárhova néztél, olyan jelmondatokat lehetett látni, melyek arra mozgósítottak, hogy „mindent meg kell tenni” a nép boldogságáért és jólétéért. Minél több ilyen jel volt, a románok annál intenzívebben érezték a helyzetet idegen megszállásként. Hiszen mi másnak nevezhetted? Egy olyan rezsim foglya voltál, mely sorba állásokra és élelmiszerjegyekre, a külföldre termelés frontján történő mozgósításokra és áramszünetekre kényszerített. És főleg, hazugságra.
E kollektív idegességek és frusztrációk közepette az a hír, hogy újabb bérmegvonásokat fognak kiszabni az exportra történő gyártásban tapasztalt selejtek és a terv nem teljesítése miatt, több száz munkást mozgatott meg a Vörös Lobogóban. Az emberek kispricceltek a gyár kapuján a város Polgármesteri Hivatala felé. Felgyújtották a párt vörös zászlóit, de felemelték a trikolórt. A csoport hosszasan gördülő hógolyóként egyre nőtt, tömegeket vonzva. Addig soha nem hallott jelmondatokat kiabáltak a vezetők ellen. És mindenki a „Deşteaptă-t române!”-t (a jelenlegi román himnusz – RS) énekelte.
A tüntetőket még jobban feldühítette, hogy a párt megyei szervezetének székházában az egyszerű polgárok számára tiltott élelmiszereket találtak: szalámit, déligyümölcsöket, csokoládét. A lázadók irodákat és ablakokat törtek fel és be, „elagyabugyálták” az útjukba állókat, aktákat dobáltak ki az utcára és felgyújtották a „szeretett vezér” arcképét. Mindezeket a túl sokáig elfojtott dühvel tették.
Négyszáz letartóztatás
A párt mozgásba hozott gépezete azonban sürgős „lépéseket” tett. Gyorsan végrehajtottak négyszáz letartóztatást. Brassó forrongani kezdett. A letartóztatottak negyedét Bukarestre vitték kivizsgálásra. Tanúvallomásaikat verésekkel és rendkívüli pszichikai nyomásgyakorlásokkal tákolták össze.
Nicolae Ceauşescunak 1987. november 26-án jelentették, miként zajlott le egy nappal korábban a „Brassói Vörös Lobogó Teherautógyár” pártaktívájának plenáris ülése.
„Kiemelték, arról tájékoztatták, hogy minden dolgozó fel van háborodva a huligánok csoportja által elkövetett tettek miatt és azt kérik, hogy kapjanak példás büntetést és engedjék meg a gyárban való elítélésüket a dolgozó emberek kollektívája előtt azon vandál tettek miatt, melyek foltot ejtettek a gyár becsületén és kárt okoztak a pártnak és az országnak”. A vállalat egész vezetését – 15 személyt – leváltották és szétszórták az országban. A műszaki igazgatót, Ion Anghelt és a tervezési-fejlesztési iroda vezetőjét, Vasile Lucat feltételesen felfüggesztett börtönre büntették a munkások javadalmazására kirótt „indokolatlan büntetések” miatt. Akárcsak 1977-ben, amikor Ceauşescu a zsil-völgyi bányászok sarokba szorították, azokat találtak bűnösnek, akik „nem megfelelő módon” hajtották végre a törvényeit.
Azt is jelentették Ceauşescunak, hogy azokat a munkásokat, „akik rendetlenséget okoztak és megsértették a törvényt” el fogják „költöztetni más helyekre”, „a közvetlen felelősöket pedig bíróság elé állítják”.
A per nyomán 61 brassói munkást ítéltek munkahelyen letöltendő, vagy feltételesen felfüggesztett börtönbüntetésre (6 hónap és 3 év között). A 61 elítéltből 17-et más megyékbe küldtek dolgozni. Ők a Milícia engedélye nélkül nem hagyhatták el az új lakóhelyüket. Ezek a száraz számok azonban a megbélyegzettek szüleinek, feleségeinek, barátainak és rokonainak drámáit pecsételik meg.
Sohasem tettek igazságot
A brassói Vörös Lobogó gyárban 1987-ben 22.000 munkás volt. Most ott, a ROMAN SA-nál kb. 500. A Marius Oprea és Stejărel Olaru által koordinált nyomozásban („Ziua care nu se uită. 15 noiembrie 1987, Braşov”, Polirom, Iaşi, 2002) („Az elfelejthetetlen nap. 1987. november 15., Brassó”, Polirom, Jászvásár, 2002 – RS) Florin Postolachi volt munkás így foglalta össze a következményeket: „Robu ügyész 1990 után rendet akart tenni. És eljött Brassóba, mindnyájunkat összegyűjtött a Polgármesteri Hivatalban, az asztal körül és azt mondta: «Fiúk, megtaláltam mindazokat, akik benneteket 1987 novemberében kivizsgáltak. A Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI), a hadseregnél és a belügyminisztériumban vannak. Egy-egy aktát Ursu úr, Stănculescu úr és Măgureanu úr elé terjesztettem. Tegyenek rendet a minisztériumaikban és én is rendet fogok tenni a minisztériumomban». Röviddel később megtudtam, hogy Robu úr meghalt. A halálával és azzal, amire mi emlékezünk véget ért minden, amit tudni lehet a megkínzóinkról”.
Az igazságot keresve
A volt kivizsgáltak, elítéltek és deportáltak létrehozták a Brassó 1987. november 15-e Egyesületet. Ennek elnöke, Florin Postolachi azzal a pontos céllal indult 2008-ban a parlamenti választáson, hogy elősegítse a lusztrációs törvényt. Megválasztották, de nem sikerült keresztülvinnie azok akaratát, akiket képvisel.
Az 1987-es lázadást felidéző esemény szervezői nem tudják, mi a jobb megnevezés a mai összejövetelre: megemlékezés, vagy évforduló? De a történelem kivédhetetlen folyamában ők kétszeresen is hősök. Először is azért, mert volt bátorságuk és vállalták a kockázatot, hogy szembeszegüljenek egy magát elpusztíthatatlannak tartó hatalomnak. Másodszor azért, mert a remények be nem teljesülése által egyre megterheltebb kollektív emlékezet hordozói.
Izrael nagykövete: Moszkva keze van benne
Izrael akkori bukaresti nagykövete, dr. Yosef Govrin visszaemlékezései („Relaţiile israelo-române la sfârşitul epocii Ceauşescu”, Editura Efes, 2007) („Az izraeli-román kapcsolatok a Ceauşescu-korszak végén”, Efes Kiadó, 2007 – RS) jobb betekintést nyújt az akkori tájékozódási lehetőségekbe. Az első hír, írja Govrin, egy brit újságban jelent meg Silviu Brucan egy külföldi diplomatának tett kijelentése alapján. Ez volt Brucan első színrelépése Ceauşescu ellenzőjeként. Erőteljes külföldi visszhanggal, hiszen Brucan „a párton belüli többség nevében” azt mondta, hogy a munkások elutasítják a rabszolga státuszt. Mihai Botez disszidens is elküldött a Szabad Európa Rádión keresztül egy közleményt a brassóiak lázadásáról. Az eseménynek nem kellett volna senkit sem meglepnie, vélte ő, aki abban bízott, hogy újabb tüntetések remélhetők a jövőben.
A titokzatos film
Govrin nagykövet forrásai Alexandru Vianu professzor és egy pártvezetőséghez közeli, meg nem nevezett személy voltak.
Íme, Vianu professzor tájékoztatója, Yosef Govrin diplomata beszámolója alapján: „Vianu úgy beszélt a brassói lázadásról, hogy azt olyan szervezett eseményként írta le, melynek során a tüntetők azt kiabálták a rendőröknek: «Inkább golyóktól halunk meg, mint hidegtől és éhségtől». Voltak hősies megnyilvánulások a részükről. A helyszínen, «véletlenül», ott parkolt egy szovjet turistákkal teli busz és egyikük lefényképezte a tüntetést. A film, «véletlenül», kijutott nyugatra (azt az olasz televízió 1987. november 23-án sugározta és elsőrangú történelmi dokumentummá vált)”.
Szó sincs szovjet buszról és filmről, mondja ma Florin Postolachi. Egy finn turista lefilmezett néhány másodpercet szállodája tetejéről. Azokat a képeket sugározták Rómából. De bármennyi lépést is tettek a brassóiak a megszerzésükért, eddig nem sikerült.
Gorbacsov látogatása
De az emberek gyakran nem azt látják, ami van, hanem amit szeretnének, vagy érdekük látni. Yosef Govrin izraeli nagykövet is így írja le visszaemlékezéseiben a brassóiak lázadását. Ő jól szervezett akcióként írta le, a Tel-Avivba küldött jelentéseiben azon csodálkozva, hogy azt nem látták előre a hatóságok. Az akciót állítólag Mihail Gorbacsov szovjet vezető 1987. májusi látogatása bátorította fel és az a beszéde, amiben a munkások élet- és munkakörülményeinek javítását javasolta.
„Ezen kirobbanás fő jellemzője egyrészről azon félelem megszűnése volt, hogy a szovjetek esetleg beavatkoznának az elfojtása érdekében, másrészről a hatóságok fellázadtak elleni drasztikus akciójától”, szögezte le a diplomata. Nyilvánvalóan szintén a szovjet védelem alapján.
Ceauşescu a részegségnek tudta be a lázadást
A párt vezetősége által 1987 végén tartott ülések jegyzőkönyvei nem a szervezett akciókkal kapcsolatos gyanúkról, vagy félelmekről tanúskodnak, hanem a hatalom polgárokkal szembeni elképzelhetetlen felelőtlenségéről és közömbösségéről.
A lejegyzett nyilatkozatokból úgy tűnik, Ceauşescut jobban zavarta, hogy későn tájékoztatták, mint maga az esemény. E „huligánok” akciójáért – véleménye szerint – a pártszervezet hibás. „Miféle pártszellem, miféle kommunisták vannak ott?”, szidja le azokat a központi és megyei tisztségviselőket, akik 1987. november 20-án egy gyűlésre ültek össze.
Csakhogy az attól az üléstől stresszelt Dolj megyei kiskirályok, amint hazaértek, elmentek vadászni. A legfelsőbb vezetés tájékoztatása és engedélye nélkül, ahogy az kellett volna. Egy ostoba baleset során halálos sérült szenvedett el a szervezési titkár, Ceauşescu pedig nagyobb hangsúlyt adott a pártaktivisták ezen „fegyelmezetlenségé”-nek, mint a brassói sztrájknak.
Végül Ceauşescu az egészet a részegségnek tudta be, egész Románia területén megtiltva alkohol bevitelét a vállalatok és az intézmények területére. „És aki részegen megy be, azt rúgják ki a vállalatból, mert rontja a termelést, rendetlenséget okoz!”, parancsolta 1987. december 11-én a beosztottjainak. „Sok minden történt az italok miatt, sokan jöttek részegen és vittek be italt a vállalatokba”. Ez a változat sokkal jobban megfelelt annak, aki haláláig „a nép legszeretettebb fiá”-nak képzelte magát. „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”
Három brassói hallgató nyilvánosan fejezte ki szolidaritását a letartóztatott munkásokkal. Pontosan egy héttel később, november 22-e estéjén Cătălin Bia hallgató leült a menza felé haladó kollégák elé. Egy tábla volt rajta, amin az állt: „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”. Azonnal és némán két barátja – Lucian Silaghi és Horia Şerban – csatlakozott hozzá.
A három erdészeti hallgatót alig húsz percnyi „várakozás” után a milícia kisbuszával elvitték. De elég sokan látták őket ahhoz, hogy az egész város és ország tudomást szerezzen róluk. Miután kivizsgálták és „meghatározatlan időre kizárták” őket, hármójukat milicisták kísérték szülőhelyükre. Nem találkozhattak többé a kollégáikkal, mert – ahogy azt később Lucian Silaghi elmondta – a hatóságok attól féltek, hogy a munkások konfliktus a hallgatókra is átterjed.
A Gépészkar három másik hallgatóját azért büntették meg, mert „nem megfelelő tartalmú írást” szerkesztettek. Mihai Torjot, Marin Brâncoveanut és Marian Lupoit kizárták az egyetemről és arra kényszerítették őket, hogy munkásként helyezkedjenek el a szülővárosaikban.
Lavinia Betea
eurocom.wordpress.com/Adevărul
Erdély.ma
2012. november 20.
Nacionalista, xenofób támadás Szatmárnémeti volt magyar polgármestere ellen
Nacionalista, xenofób támadás érte kedd délelőtt Ilyés Gyulát, Szatmárnémeti egykori polgármesterét és a Caritas jótékonysági szervezetet. A korábbi polgármester válaszra sem méltatta a támadót, Löchli Tünde pedig nevetségesnek és sajnálatosnak nevezte a támadást.
Az eset kedd délelőtt történt, amikor a Szatmár megyei prefektúra és a megyei tanács vezetői a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel tárgyaltak. Az idősek képviselői arra kérték a kormánybiztost és a tanácselnököt, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az Ifjúsági Tábor és az Unio gyár egykori kantinja a megyei tanács adminisztrációja alá kerüljön.
A nyugdíjasok úgy érveltek, hogy mindkét épületre szükségük lenne, mert azokat hasznosítani tudnák. Mircea Marian önjelölt nyugdíjasvezér kijelentette, hogy a korábbi kantinban nappali központot létesítene az időseknek, mivel „Szatmárnémeti az egyedüli olyan megyeközpont az országban, ahol nem működik hasonló". Amikor az egyik újságíró emlékeztette arra, hogy ez a kijelentése nem állja meg a helyét, kifakadt: „Persze, mert csinált Ilyés egy központot a magyarjainak!". Ilyés Gyula nem volt hajlandó foglalkozni a nacionalista, xenofób kijelentéssel. Megkeresésünkre csak annyit mondott, hogy nem hajlandó foglalkozni „egy beteg ember nyilatkozataival". „Egyszer menjen el és nézze meg, milyen jó ott az idősek hangulata, milyen jó a légkör", tette hozzá.
„Nem először fordul elő, hogy az az ember támadja a Caritast", reagált Löchli Tünde, a szatmárnémeti Caritas igazgatója. „Nekünk nem kell védekeznünk, mindig is átláthatóan működtünk. Látogatóinkat soha kategorizáltuk etnikai vagy vallási hovatartozása szerint. Arányuk nyilván megegyezik a lakosság etnikai arányaival. A mi feladatunk az, hogy enyhítsük az idős kor okozta gondokat, bajokat", folytatta Löchli.
Az igazgatónő emlékeztette ugyanakkor Mariant, (akinek világnézetét a fenti kijelentése, politikai nézetét pedig az tény jellemzi, hogy a rendszerváltás előtt vezetői funkciót töltött be az Unio gyárban, szerk.) hogy a nyugdíjasokat támogató tevékenység 1990-ben vette kezdetét Szatmárnémetiben, a mostani székhelyüket pedig pályázat útján újították fel. „A Caritasnak közel tízezer ellátottja van! Ha ennek az embernek nincs más dolga, mint minket folyamatosan támadni, akkor csak sajnálatomat tudom kifejezni iránta", mondta határozottan Löchli Tünde.
Ami a felvetés érdemi részét képezi (amely sajnálatos módon háttérben szorult), az Országos Ifjúsági és Sporthatóság egy olyan tervezeten dolgozik, mely szerint az ifjúsági táborok országos viszonylatban is átkerüljenek a megyei tanácsok adminisztrációja alá.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma
Nacionalista, xenofób támadás érte kedd délelőtt Ilyés Gyulát, Szatmárnémeti egykori polgármesterét és a Caritas jótékonysági szervezetet. A korábbi polgármester válaszra sem méltatta a támadót, Löchli Tünde pedig nevetségesnek és sajnálatosnak nevezte a támadást.
Az eset kedd délelőtt történt, amikor a Szatmár megyei prefektúra és a megyei tanács vezetői a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel tárgyaltak. Az idősek képviselői arra kérték a kormánybiztost és a tanácselnököt, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az Ifjúsági Tábor és az Unio gyár egykori kantinja a megyei tanács adminisztrációja alá kerüljön.
A nyugdíjasok úgy érveltek, hogy mindkét épületre szükségük lenne, mert azokat hasznosítani tudnák. Mircea Marian önjelölt nyugdíjasvezér kijelentette, hogy a korábbi kantinban nappali központot létesítene az időseknek, mivel „Szatmárnémeti az egyedüli olyan megyeközpont az országban, ahol nem működik hasonló". Amikor az egyik újságíró emlékeztette arra, hogy ez a kijelentése nem állja meg a helyét, kifakadt: „Persze, mert csinált Ilyés egy központot a magyarjainak!". Ilyés Gyula nem volt hajlandó foglalkozni a nacionalista, xenofób kijelentéssel. Megkeresésünkre csak annyit mondott, hogy nem hajlandó foglalkozni „egy beteg ember nyilatkozataival". „Egyszer menjen el és nézze meg, milyen jó ott az idősek hangulata, milyen jó a légkör", tette hozzá.
„Nem először fordul elő, hogy az az ember támadja a Caritast", reagált Löchli Tünde, a szatmárnémeti Caritas igazgatója. „Nekünk nem kell védekeznünk, mindig is átláthatóan működtünk. Látogatóinkat soha kategorizáltuk etnikai vagy vallási hovatartozása szerint. Arányuk nyilván megegyezik a lakosság etnikai arányaival. A mi feladatunk az, hogy enyhítsük az idős kor okozta gondokat, bajokat", folytatta Löchli.
Az igazgatónő emlékeztette ugyanakkor Mariant, (akinek világnézetét a fenti kijelentése, politikai nézetét pedig az tény jellemzi, hogy a rendszerváltás előtt vezetői funkciót töltött be az Unio gyárban, szerk.) hogy a nyugdíjasokat támogató tevékenység 1990-ben vette kezdetét Szatmárnémetiben, a mostani székhelyüket pedig pályázat útján újították fel. „A Caritasnak közel tízezer ellátottja van! Ha ennek az embernek nincs más dolga, mint minket folyamatosan támadni, akkor csak sajnálatomat tudom kifejezni iránta", mondta határozottan Löchli Tünde.
Ami a felvetés érdemi részét képezi (amely sajnálatos módon háttérben szorult), az Országos Ifjúsági és Sporthatóság egy olyan tervezeten dolgozik, mely szerint az ifjúsági táborok országos viszonylatban is átkerüljenek a megyei tanácsok adminisztrációja alá.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma
2012. december 7.
Megjelent a romániai újságírás enciklopédiája
A romániai sajtótörténeti munkák közt egyedülálló kötetet mutattak be pénteken a kolozsvári egyetemi könyvtárban. Istoria jurnalismului din Romanie in date. Enciklopedia cronogica.
A romániai újságírás történetének adatai. Kronologikus enciklopédia erényei közé tartozik, hogy számba veszi az ország valamennyi településének sajtótermékeit 280 évet átfogva.
A szerző, a Bukarestben oktató egyetemi tanár Marian Petcu több mint száz önkéntessel dolgozott együtt, tanárokkal, kutatókkal, könyvtárosokkal, levéltárosokkal, újságírókkal, és nem utolsósorban egyetemistákkal – Kolozsvárról 13 diák kapcsolódott be, a román nyelvű újságírói szak tanulói. Mintegy a magyar vonalat képviselve Györffy Gábor egyetemi tanár is részt vett a négy éven át tartó munkában.
A bukaresti után a következő könyvbemutatót azért szervezték Kolozsvárra, mert itt született meg a könyv ötlete is – mondta megnyitó beszédében Ilie Rad egyetemi tanár. Marian Petcu egy 2005-ös szimpóziumon tett javaslatára megalakult 2007-ben a Román Sajtótörténészek Társasága, ennek első kongresszusán pedig felvetődött egy összegző kötet szükségessége.
Az A4-es formátumú könyv 1414 oldalával, 18 ezer sajtókiadvány adatait elénk tárva, nem csak a nyomtatott, de az audiovizuális médiára is kiterjesztve a kutatást, ugyanakkor az országban élő többi nemzet, így a magyar, német, bolgár, szerb, orosz sajtóorgánumokat is számba véve 1731-től 2011-ig, monumentális alkotásnak mondható.
Magyar vonatkozású adatok
A sajtótörténetet is oktató Cseke Péter egyetemi tanár a kötet méltatása során elmondta, szerepelnek benne az alapvető magyar vonatkozású adatok. Monoki István nevét említette, aki hasonló bibliográfusi munkát végzett el a két világháború között: az 1919 és 1940 közt Romániában megjelent magyar könyveket listázta. „2007 óta több mint 30 dolgozat született a tanszékünkön sajtótörténeti témában, jelenleg is van előkészületben ilyen” – jelentette be Cseke Péter, tehát a magyar újságíró szakos diákok sem tétlenkednek, ami a sajtótörténeti kutatásokat illeti.
A könyv mindenesetre hiánypótló, nevezhető az újságírók bibliájának is, hiszen mindazok számára, akik újságírással akarnak foglalkozni az országban, nélkülözhetetlen mű ez, a román újságírásról információkat akarnak szerezni – értettek egyet a Gyulafehérvárról érkezett Mircea Popa és Constantin Cubleşan professzorok.
Egy kalendárium volt az első újság?
Utóbbi elmondta, ő maga úgy gondolja, enyhén túlzás az 1731-es kalendáriumot, amelyet egy szerb szerzetes írt, csupán a stílusában felismerhető újságírói jegyek alapján a román sajtótörténet kezdőpontjává tenni, szerinte 1830-tól lehet román sajtóról beszélni Ion Heliade Rădulescu munkássága kapcsán.
A 2000-es években ezzel szemben az a probléma vetődött fel, hogy rengeteg folyóiratszerű kiadványt jelentetnek meg különböző társaságok, például osztályközösségek is, amely lapokat újságokként tartanak számon, be is jegyeznek.
„Az utolsó kommunista projekt”
A szerző beszámolt a munka nehézségeiről és szépségeiről is. „Mondhatni ez az utolsó kommunista projekt” – tréfálkozott Marian Petcu: „rengetegen dolgoztak rajta, anélkül hogy kifizették volna őket” – magyarázta. Főleg önkénteseknek köszönhető ugyanis a könyv létrejötte, bár végül a kultúrminisztérium is támogatta az ügyet 9 ezer euróval.
„Kezdetben naivan azt gondoltam, hogy minden könyvtáros feltérképezte már a településén található kiadványokat, de csalódnom kellett. A megyei könyvtárak alkalmazottainak fele egyenesen visszautasította, hogy részt vegyen ebben a projektben, a kolozsvári egyetemi könyvtár is csak az utolsó száz méterben kapcsolódott be” – emlékezett a szerző a viszontagságos időkre.
Volt olyan periódus, amikor teljesen magára maradt az üggyel, és mindössze néhány buzgó könyvtáros és diák munkája adott erőt a folytatáshoz – vallott Marian Petcu, aki ígéretét betartva, elkészítette a kötetet.
Maszol.ro
A romániai sajtótörténeti munkák közt egyedülálló kötetet mutattak be pénteken a kolozsvári egyetemi könyvtárban. Istoria jurnalismului din Romanie in date. Enciklopedia cronogica.
A romániai újságírás történetének adatai. Kronologikus enciklopédia erényei közé tartozik, hogy számba veszi az ország valamennyi településének sajtótermékeit 280 évet átfogva.
A szerző, a Bukarestben oktató egyetemi tanár Marian Petcu több mint száz önkéntessel dolgozott együtt, tanárokkal, kutatókkal, könyvtárosokkal, levéltárosokkal, újságírókkal, és nem utolsósorban egyetemistákkal – Kolozsvárról 13 diák kapcsolódott be, a román nyelvű újságírói szak tanulói. Mintegy a magyar vonalat képviselve Györffy Gábor egyetemi tanár is részt vett a négy éven át tartó munkában.
A bukaresti után a következő könyvbemutatót azért szervezték Kolozsvárra, mert itt született meg a könyv ötlete is – mondta megnyitó beszédében Ilie Rad egyetemi tanár. Marian Petcu egy 2005-ös szimpóziumon tett javaslatára megalakult 2007-ben a Román Sajtótörténészek Társasága, ennek első kongresszusán pedig felvetődött egy összegző kötet szükségessége.
Az A4-es formátumú könyv 1414 oldalával, 18 ezer sajtókiadvány adatait elénk tárva, nem csak a nyomtatott, de az audiovizuális médiára is kiterjesztve a kutatást, ugyanakkor az országban élő többi nemzet, így a magyar, német, bolgár, szerb, orosz sajtóorgánumokat is számba véve 1731-től 2011-ig, monumentális alkotásnak mondható.
Magyar vonatkozású adatok
A sajtótörténetet is oktató Cseke Péter egyetemi tanár a kötet méltatása során elmondta, szerepelnek benne az alapvető magyar vonatkozású adatok. Monoki István nevét említette, aki hasonló bibliográfusi munkát végzett el a két világháború között: az 1919 és 1940 közt Romániában megjelent magyar könyveket listázta. „2007 óta több mint 30 dolgozat született a tanszékünkön sajtótörténeti témában, jelenleg is van előkészületben ilyen” – jelentette be Cseke Péter, tehát a magyar újságíró szakos diákok sem tétlenkednek, ami a sajtótörténeti kutatásokat illeti.
A könyv mindenesetre hiánypótló, nevezhető az újságírók bibliájának is, hiszen mindazok számára, akik újságírással akarnak foglalkozni az országban, nélkülözhetetlen mű ez, a román újságírásról információkat akarnak szerezni – értettek egyet a Gyulafehérvárról érkezett Mircea Popa és Constantin Cubleşan professzorok.
Egy kalendárium volt az első újság?
Utóbbi elmondta, ő maga úgy gondolja, enyhén túlzás az 1731-es kalendáriumot, amelyet egy szerb szerzetes írt, csupán a stílusában felismerhető újságírói jegyek alapján a román sajtótörténet kezdőpontjává tenni, szerinte 1830-tól lehet román sajtóról beszélni Ion Heliade Rădulescu munkássága kapcsán.
A 2000-es években ezzel szemben az a probléma vetődött fel, hogy rengeteg folyóiratszerű kiadványt jelentetnek meg különböző társaságok, például osztályközösségek is, amely lapokat újságokként tartanak számon, be is jegyeznek.
„Az utolsó kommunista projekt”
A szerző beszámolt a munka nehézségeiről és szépségeiről is. „Mondhatni ez az utolsó kommunista projekt” – tréfálkozott Marian Petcu: „rengetegen dolgoztak rajta, anélkül hogy kifizették volna őket” – magyarázta. Főleg önkénteseknek köszönhető ugyanis a könyv létrejötte, bár végül a kultúrminisztérium is támogatta az ügyet 9 ezer euróval.
„Kezdetben naivan azt gondoltam, hogy minden könyvtáros feltérképezte már a településén található kiadványokat, de csalódnom kellett. A megyei könyvtárak alkalmazottainak fele egyenesen visszautasította, hogy részt vegyen ebben a projektben, a kolozsvári egyetemi könyvtár is csak az utolsó száz méterben kapcsolódott be” – emlékezett a szerző a viszontagságos időkre.
Volt olyan periódus, amikor teljesen magára maradt az üggyel, és mindössze néhány buzgó könyvtáros és diák munkája adott erőt a folytatáshoz – vallott Marian Petcu, aki ígéretét betartva, elkészítette a kötetet.
Maszol.ro
2012. december 8.
Hitélet – BIRÓ VENCEL EMLÉKNAP
a KOLOZS-DOBOKAI RÓMAI KATOLIKUS FŐESPERESI KERÜLET és a PIARISTÁK ROMÁNIAI RENDTARTOMÁNYA szervezésében
2012. december 11-én (kedden),
a kiváló piarista pap, tanár, történész, író halálának 50. évfordulóján
• Reggel 9 órakor megemlékező szentmise az Egyetem (Universităţii) utcai Szentháromság (Piarista) templomban. Bemutatja Ft. Ruppert József piarista atya, a Romániai Rendtartomány felelőse.
• 10.00 óra – Találkozó a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Köre székhelyén
• 11.00 óra – Biró Vencel nyughelyének megkoszorúzása a Házsongárdi temető piarista sírkertjében (amennyiben az időjárás megengedi).
• 12.00 óra – Timár Ágnes igazgató köszöntőjét és Ft. Ruppert József piarista bevezetőjét követően A Piarista rend tevékenysége Kolozsváron és Erdélyben címen Váradi Éva tanárnő előadása a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében.
DÉLUTÁN 5 ÓRAI KEZDETTEL ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSRE, VALAMINT – VÁSÁRLÁSSAL ÉS DEDIKÁLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT – KÖNYVBEMUTATÓRA HÍVJUK MEG ERDÉLY ÉS A KEGYES TANÍTÓREND TÖRTÉNELME IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ KÖNYVBARÁTOKAT.
HELYSZÍN: a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség
díszterme (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 2. szám, első emelet)
• Köszöntőt mond Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános
• Ft. Ruppert József piarista atya, a Piaristák Romániai Rendtartománya felelősének előadása: A kivágott fa kizöldült–piarista újjászületés Erdélyben
• Biró Vencel Katolikus kincsek- Egyháztörténeti tanulmányok című kötetét szerkesztője, dr. Sas Péter budapesti művelődéstörténész ismerteti
• Közreműködik Fodor György piarista konfráter, közíró, a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Köre, a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet
• Énekel a Báthory István Elméleti Líceum gyermekkara, vezényel Kocsis Imola tanárnő
Szabadság (Kolozsvár)
a KOLOZS-DOBOKAI RÓMAI KATOLIKUS FŐESPERESI KERÜLET és a PIARISTÁK ROMÁNIAI RENDTARTOMÁNYA szervezésében
2012. december 11-én (kedden),
a kiváló piarista pap, tanár, történész, író halálának 50. évfordulóján
• Reggel 9 órakor megemlékező szentmise az Egyetem (Universităţii) utcai Szentháromság (Piarista) templomban. Bemutatja Ft. Ruppert József piarista atya, a Romániai Rendtartomány felelőse.
• 10.00 óra – Találkozó a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Köre székhelyén
• 11.00 óra – Biró Vencel nyughelyének megkoszorúzása a Házsongárdi temető piarista sírkertjében (amennyiben az időjárás megengedi).
• 12.00 óra – Timár Ágnes igazgató köszöntőjét és Ft. Ruppert József piarista bevezetőjét követően A Piarista rend tevékenysége Kolozsváron és Erdélyben címen Váradi Éva tanárnő előadása a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében.
DÉLUTÁN 5 ÓRAI KEZDETTEL ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSRE, VALAMINT – VÁSÁRLÁSSAL ÉS DEDIKÁLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT – KÖNYVBEMUTATÓRA HÍVJUK MEG ERDÉLY ÉS A KEGYES TANÍTÓREND TÖRTÉNELME IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ KÖNYVBARÁTOKAT.
HELYSZÍN: a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség
díszterme (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 2. szám, első emelet)
• Köszöntőt mond Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános
• Ft. Ruppert József piarista atya, a Piaristák Romániai Rendtartománya felelősének előadása: A kivágott fa kizöldült–piarista újjászületés Erdélyben
• Biró Vencel Katolikus kincsek- Egyháztörténeti tanulmányok című kötetét szerkesztője, dr. Sas Péter budapesti művelődéstörténész ismerteti
• Közreműködik Fodor György piarista konfráter, közíró, a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Köre, a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet
• Énekel a Báthory István Elméleti Líceum gyermekkara, vezényel Kocsis Imola tanárnő
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 14.
Biró Vencel-emléknap könyvbemutatóval, piarista himnusszal
Halálának 50. évfordulóján rangos rendezvénysorozattal emlékeztek a kimagasló piarista szerzetespapra, tanárra, történészre és íróra, Biró Vencelre.
A Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület és a Piaristák Romániai Rendtartománya szervezésében december 11-én megtartott emléknap szentmisével kezdődött a Piarista templomban, ahol a jelenlevők tisztelettel adózhattak Kalazanci Szent József, a kegyes tanítórend alapítójának vérereklyéje előtt. A főcelebráns Ruppert József atya, a romániai rendtartomány felelőse hangsúlyozta, hogy Biró Vencel személyében a pap, a lélekhalász után természetesen a tanárt, a piarista élethivatás kiváló hordozóját kell tisztelnünk, aki nem érte be az oltár és a katedra odaadó szolgálatával, hanem a tudomány művelésére is elkötelezte magát.
A szentmisét követő rövid, de meghitt találkozó és szeretetvendégség után (a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Körének székhelyén) az emléknap koszorúzással folytatódott Biró Vencel házsongárdi nyughelyénél, ahol Magdó János kolozsvári magyar főkonzul – Vizi Gabriella konzul kíséretében – is elhelyezte a kegyelet koszorúját.
Délben a piarista főgimnázium utódiskolájában, a Báthory-líceumban folytatódott a megemlékezés. Timár Ágnes igazgató köszöntőjében nyomatékosította, hogy azért is jelentős az itteni rendezvény, mert ebben a könyvtárban a piarista múltat idézi a hajdani iskolából, a XVIII. századból származó gyönyörű festőállvány, a régi didaktikai eszközök, bútorok. „A piarista szellemet, a hagyományokat, melyek ma is élnek, minden erőnkkel szeretnénk megőrizni tanintézetünkben” – mondotta az igazgató, majd Ruppert atya beszélt a diákoknak Biró Vencelről, az ifjúság szeretett tanáráról és lelki vezetőjéről. Atya volt, mindenek fölött szerető, jóságos atya – fűzte hozzá. Váradi Éva, az iskola történelemtanára A Piarista rend tevékenysége Kolozsváron és Erdélyben címmel értekezett, kiemelve: Biró Vencel nevelői munkássága több nemzedék életét befolyásolta. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a kolozsvári piarista iskolában létesítettek először Erdélyben csillagvizsgálót, a kommunista államosításkor pedig 65 ezer kötetes könyvtárat koboztak el.
Délután könyvbemutatón vehettek részt a Kegyes Tanítórend történelme iránt érdeklődők a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. – Kettős okunk van ünnepelni, egyrészt Biró Vencelre emlékezünk, másrészt könyvet „bocsátunk útjára”, s minden újabb kiadvány megjelenése ünnep – szólt az egybegyűltekhez Fábian Mária nőszövetségi elnök. Kovács Sándor főesperes plébános köszöntőjében kifejtette: nem ismer magasztosabb világi és egyházi feladatot az oktatásnál és nevelésnél, hiszen ez egyben a jövőalapítást is jelenti. A főesperes meggyőződése szerint az emléknap ajándékaként kerülhetett bemutatásra Biró Vencel Katolikus kincsek – Egyháztörténeti tanulmányok című kötete.
A könyvbemutató előtt az előszót író Ruppert József A kivágott fa kizöldült alapgondolattal értekezett a piarista újjászületésről Erdélyben, majd részletesen ismertette Biró Vencel életútját, amit a keresztény eszmények mellett a színtiszta humánum vezérelt.
A könyv szerkesztője, Sas Péter művelődéstörténész felhívta a figyelmet arra, hogy Biró halála után ötven esztendővel is tud újat mondani. A kötet egyébként Biró életművének egyháztörténeti vonatkozásait tartalmazza: rendtörténeti és általánosabb egyháztörténeti tanulmányokat, az erdélyi katolikus személyiségek életpályáját. A kötetet a remények szerint még kettő fogja követni – hangzott el.
A rendezvényen a piarista főgimnázium hajdani dalárdájának hagyományait követve fellépett a Báthory-líceum negyven tagú gyermekkara, Kocsis Imola zenetanárnő vezényletével, végezetül pedig a jelenlevők közösen elénekelték a piarista himnuszt.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
Halálának 50. évfordulóján rangos rendezvénysorozattal emlékeztek a kimagasló piarista szerzetespapra, tanárra, történészre és íróra, Biró Vencelre.
A Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület és a Piaristák Romániai Rendtartománya szervezésében december 11-én megtartott emléknap szentmisével kezdődött a Piarista templomban, ahol a jelenlevők tisztelettel adózhattak Kalazanci Szent József, a kegyes tanítórend alapítójának vérereklyéje előtt. A főcelebráns Ruppert József atya, a romániai rendtartomány felelőse hangsúlyozta, hogy Biró Vencel személyében a pap, a lélekhalász után természetesen a tanárt, a piarista élethivatás kiváló hordozóját kell tisztelnünk, aki nem érte be az oltár és a katedra odaadó szolgálatával, hanem a tudomány művelésére is elkötelezte magát.
A szentmisét követő rövid, de meghitt találkozó és szeretetvendégség után (a Piarista és Marianumista Öregdiákok Baráti Körének székhelyén) az emléknap koszorúzással folytatódott Biró Vencel házsongárdi nyughelyénél, ahol Magdó János kolozsvári magyar főkonzul – Vizi Gabriella konzul kíséretében – is elhelyezte a kegyelet koszorúját.
Délben a piarista főgimnázium utódiskolájában, a Báthory-líceumban folytatódott a megemlékezés. Timár Ágnes igazgató köszöntőjében nyomatékosította, hogy azért is jelentős az itteni rendezvény, mert ebben a könyvtárban a piarista múltat idézi a hajdani iskolából, a XVIII. századból származó gyönyörű festőállvány, a régi didaktikai eszközök, bútorok. „A piarista szellemet, a hagyományokat, melyek ma is élnek, minden erőnkkel szeretnénk megőrizni tanintézetünkben” – mondotta az igazgató, majd Ruppert atya beszélt a diákoknak Biró Vencelről, az ifjúság szeretett tanáráról és lelki vezetőjéről. Atya volt, mindenek fölött szerető, jóságos atya – fűzte hozzá. Váradi Éva, az iskola történelemtanára A Piarista rend tevékenysége Kolozsváron és Erdélyben címmel értekezett, kiemelve: Biró Vencel nevelői munkássága több nemzedék életét befolyásolta. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a kolozsvári piarista iskolában létesítettek először Erdélyben csillagvizsgálót, a kommunista államosításkor pedig 65 ezer kötetes könyvtárat koboztak el.
Délután könyvbemutatón vehettek részt a Kegyes Tanítórend történelme iránt érdeklődők a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. – Kettős okunk van ünnepelni, egyrészt Biró Vencelre emlékezünk, másrészt könyvet „bocsátunk útjára”, s minden újabb kiadvány megjelenése ünnep – szólt az egybegyűltekhez Fábian Mária nőszövetségi elnök. Kovács Sándor főesperes plébános köszöntőjében kifejtette: nem ismer magasztosabb világi és egyházi feladatot az oktatásnál és nevelésnél, hiszen ez egyben a jövőalapítást is jelenti. A főesperes meggyőződése szerint az emléknap ajándékaként kerülhetett bemutatásra Biró Vencel Katolikus kincsek – Egyháztörténeti tanulmányok című kötete.
A könyvbemutató előtt az előszót író Ruppert József A kivágott fa kizöldült alapgondolattal értekezett a piarista újjászületésről Erdélyben, majd részletesen ismertette Biró Vencel életútját, amit a keresztény eszmények mellett a színtiszta humánum vezérelt.
A könyv szerkesztője, Sas Péter művelődéstörténész felhívta a figyelmet arra, hogy Biró halála után ötven esztendővel is tud újat mondani. A kötet egyébként Biró életművének egyháztörténeti vonatkozásait tartalmazza: rendtörténeti és általánosabb egyháztörténeti tanulmányokat, az erdélyi katolikus személyiségek életpályáját. A kötetet a remények szerint még kettő fogja követni – hangzott el.
A rendezvényen a piarista főgimnázium hajdani dalárdájának hagyományait követve fellépett a Báthory-líceum negyven tagú gyermekkara, Kocsis Imola zenetanárnő vezényletével, végezetül pedig a jelenlevők közösen elénekelték a piarista himnuszt.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 17.
Victor Pontát bízta meg kormányalakítással az államfő
Victor Ponta tisztségben lévő kormányfőt, a parlamenti választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Băsescu államfő, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel.
Az elnöki hivatal közlése szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Băsescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől. Ezúttal nem okozott meglepetést Traian Băsescu államfő: a múlt vasárnapi választások nyomán parlamentbe jutott alakulatokkal lefolytatott hétfő délelőtti egyeztetést követően a választásokon kétharmados győzelmet arató kormánykoalíció, a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjét, Victor Ponta eddigi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. A jelölés bejelentése előtt, reggel tíz órára összehívott egyeztetés, amelyre a pártok nem külön-külön, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően egyszerre kaptak meghívást, alig fél óráig tartott: mint kiderült, csak az USL nevezte meg kormányfőjelöltjét, akit a nem magyar nemzeti kisebbségek 18 fős képviselőházi frakciója is támogatott, ennek nyomán kérte fel délben az elnök kormányalakításra Pontát. Az egyeztetéseken egyébként az USL tagpártjait az elnökök képviselték a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) kivéve, amelyet Eduard Hellvig főtitkár képviselt, Crin Antonescu pártelnök ugyanis közölte: mivel az államfő egy időben hívta meg az összes parlamenti pártot, nem pedig külön-külön, nem vesz részt a megbeszélésen. Victor Pontának az alkotmány értelmében tíz nap áll rendelkezésére, hogy megnevezze kormánya tagjait, és bizalmat kérjen számukra a parlamentben. Az új törvényhozás egyébként ma ül össze először. Ponta kormányalakítással való megbízása annak ellenére sem volt egyértelmű, hogy az USL elsöprő győzelmet aratott, mivel Băsescu államfő még a választások előtt többször is sejteni engedte, hogy nem kívánja a plágiummal gyanúsított szociáldemokrata pártelnököt ismét kormányfővé kinevezni. A hét végén kiszivárgott hírek szerint azonban az USL vezetői a múlt hét közepén zárt ajtók mögött zajlott megbeszélést folytattak Traian Băsescu államfővel. Bukaresti sajtóértesülések szerint a titkos találkozón a felek paktumot kötöttek arról, hogy a kormányzó USL szavatolja az állami intézmények függetlenségét, a jogállamiságot, és nem tesz újabb kísérletet az elnök menesztésére, „cserében” Băsescu Pontát bízza meg a kormányalakítással. A kormányfő megnevezése után még mindig kérdéses, részt vesz-e az RMDSZ a kormánykoalícióban az USL mellett, vagy nem, és ha igen, milyen formában. Erről várhatóan ma folytatódnak a tárgyalások. Az USL-en belül továbbra is feszültséget gerjeszt, hogy Victor Ponta az RMDSZ kormányszereplését szorgalmazza: meg nem erősített információk szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége vasárnap este úgy döntött, semmilyen formában nem hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, és az USL-ből való kilépést is kilátásba helyezték arra az esetre, ha a PSD továbbra is ragaszkodik a magyar szervezet beemeléséhez a kormányba. Mint arról beszámoltunk, a PNL korábban elvileg hajlott volna a koalíciókötésre, azzal a feltétellel, ha az RMDSZ nem akarja módosítani az alkotmány első cikkelyét, amely nemzetállamként határozza meg Romániát. Mint ismeretes, Ponta már a múlt vasárnapi urnazárást követően jelezte, hogy az USL elsöprő győzelme ellenére is hajlandó koalícióra lépni az RMDSZ-szel, a PNL részéről viszont már akkor közölték, hogy nem nézik jó szemmel az ajánlatot. Ponta viszont még a hétvégén is azt mondta: akár miniszteri tisztséget is hajlandó biztosítani az RMDSZ-nek. Ugyanakkor Ponta saját pártjában sem örül mindenki az RMDSZ-szel való koalícióra lépés eshetőségének. Radu Mazăre, Konstanca excentrikus megnyilvánulásairól hírhedt polgármestere úgy nyilatkozott: csak akkor látja indokoltnak, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a kormányba, ha Amerika és Európa ehhez a feltételhez köti az országnak járó pénzösszegek folyósítását. Nicuşor Constantinescu, a Kosntanca megyei közgyűlés elnöke szerint nagy hiba lenne az RMDSZ-t bevenni a koalícióba, az csak akkor lenne indokolt, ha az USL nem érte volna el az 50 százalékot a választáson, ráadásul a pártvezetés nem is hatalmazta fel Pontát, hogy ajánlatot tegyen a magyar alakulatnak. Constantinescu úgy vélte, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság néppárti elnöke szabta feltételül Ponta számára, hogy a brüsszeli támogatás fejében vegye be a kormányba a szintén néppárti RMDSZ-t. Egyben azt állította, az RMDSZ az év elején becsapta az USL-t, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanis akkor azt ígérte, hogy a szövetség kilép a Boc-kormányból, azonban végül nem így tett. Marian Oprişan, a Vrancea megyei közgyúlés PSD-s elnöke is közölte, ellenzi az RMDSZ-szel való koalícióra lépést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Victor Ponta tisztségben lévő kormányfőt, a parlamenti választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Băsescu államfő, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel.
Az elnöki hivatal közlése szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Băsescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől. Ezúttal nem okozott meglepetést Traian Băsescu államfő: a múlt vasárnapi választások nyomán parlamentbe jutott alakulatokkal lefolytatott hétfő délelőtti egyeztetést követően a választásokon kétharmados győzelmet arató kormánykoalíció, a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjét, Victor Ponta eddigi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. A jelölés bejelentése előtt, reggel tíz órára összehívott egyeztetés, amelyre a pártok nem külön-külön, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően egyszerre kaptak meghívást, alig fél óráig tartott: mint kiderült, csak az USL nevezte meg kormányfőjelöltjét, akit a nem magyar nemzeti kisebbségek 18 fős képviselőházi frakciója is támogatott, ennek nyomán kérte fel délben az elnök kormányalakításra Pontát. Az egyeztetéseken egyébként az USL tagpártjait az elnökök képviselték a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) kivéve, amelyet Eduard Hellvig főtitkár képviselt, Crin Antonescu pártelnök ugyanis közölte: mivel az államfő egy időben hívta meg az összes parlamenti pártot, nem pedig külön-külön, nem vesz részt a megbeszélésen. Victor Pontának az alkotmány értelmében tíz nap áll rendelkezésére, hogy megnevezze kormánya tagjait, és bizalmat kérjen számukra a parlamentben. Az új törvényhozás egyébként ma ül össze először. Ponta kormányalakítással való megbízása annak ellenére sem volt egyértelmű, hogy az USL elsöprő győzelmet aratott, mivel Băsescu államfő még a választások előtt többször is sejteni engedte, hogy nem kívánja a plágiummal gyanúsított szociáldemokrata pártelnököt ismét kormányfővé kinevezni. A hét végén kiszivárgott hírek szerint azonban az USL vezetői a múlt hét közepén zárt ajtók mögött zajlott megbeszélést folytattak Traian Băsescu államfővel. Bukaresti sajtóértesülések szerint a titkos találkozón a felek paktumot kötöttek arról, hogy a kormányzó USL szavatolja az állami intézmények függetlenségét, a jogállamiságot, és nem tesz újabb kísérletet az elnök menesztésére, „cserében” Băsescu Pontát bízza meg a kormányalakítással. A kormányfő megnevezése után még mindig kérdéses, részt vesz-e az RMDSZ a kormánykoalícióban az USL mellett, vagy nem, és ha igen, milyen formában. Erről várhatóan ma folytatódnak a tárgyalások. Az USL-en belül továbbra is feszültséget gerjeszt, hogy Victor Ponta az RMDSZ kormányszereplését szorgalmazza: meg nem erősített információk szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége vasárnap este úgy döntött, semmilyen formában nem hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, és az USL-ből való kilépést is kilátásba helyezték arra az esetre, ha a PSD továbbra is ragaszkodik a magyar szervezet beemeléséhez a kormányba. Mint arról beszámoltunk, a PNL korábban elvileg hajlott volna a koalíciókötésre, azzal a feltétellel, ha az RMDSZ nem akarja módosítani az alkotmány első cikkelyét, amely nemzetállamként határozza meg Romániát. Mint ismeretes, Ponta már a múlt vasárnapi urnazárást követően jelezte, hogy az USL elsöprő győzelme ellenére is hajlandó koalícióra lépni az RMDSZ-szel, a PNL részéről viszont már akkor közölték, hogy nem nézik jó szemmel az ajánlatot. Ponta viszont még a hétvégén is azt mondta: akár miniszteri tisztséget is hajlandó biztosítani az RMDSZ-nek. Ugyanakkor Ponta saját pártjában sem örül mindenki az RMDSZ-szel való koalícióra lépés eshetőségének. Radu Mazăre, Konstanca excentrikus megnyilvánulásairól hírhedt polgármestere úgy nyilatkozott: csak akkor látja indokoltnak, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a kormányba, ha Amerika és Európa ehhez a feltételhez köti az országnak járó pénzösszegek folyósítását. Nicuşor Constantinescu, a Kosntanca megyei közgyűlés elnöke szerint nagy hiba lenne az RMDSZ-t bevenni a koalícióba, az csak akkor lenne indokolt, ha az USL nem érte volna el az 50 százalékot a választáson, ráadásul a pártvezetés nem is hatalmazta fel Pontát, hogy ajánlatot tegyen a magyar alakulatnak. Constantinescu úgy vélte, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság néppárti elnöke szabta feltételül Ponta számára, hogy a brüsszeli támogatás fejében vegye be a kormányba a szintén néppárti RMDSZ-t. Egyben azt állította, az RMDSZ az év elején becsapta az USL-t, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanis akkor azt ígérte, hogy a szövetség kilép a Boc-kormányból, azonban végül nem így tett. Marian Oprişan, a Vrancea megyei közgyúlés PSD-s elnöke is közölte, ellenzi az RMDSZ-szel való koalícióra lépést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. december 18.
Testvériesen kiosztott tárcák – A miniszterek teljes listája
Az új kabinetben mind a szociáldemokratáknak mind a liberálisoknak 11-11 miniszterük lesz. A 22 tárca mellett 3 tárca nélküli miniszter is lesz a második Ponta kormányban – írja a Mediafax hírügynökség politikai forrásokra hivatkozva.
Eszerint a szociáldemokratáknak jutna többek között a költségvetés, a honvédelem, a külügy, az energetika, a közigazgatás, a fejlesztés, az ipar és az oktatás. Liberális miniszter vezetné egyebek mellett a pénzügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági, az igazságügyi és a munkaügyi tárcát.
A miniszterek listája: Miniszterelnök: Victor Ponta – PSD Alelnökök: Liviu Dragnea – PSD, Gabriel Oprea – UNPR és Daniel Chiţoiu – PNL Belügyminiszter: Radu Stroe – PNL Közigazgatási és regionális fejlesztési miniszter: Liviu Dragnea – PSD Honvédelmi miniszter: Mircea Duşa – PSD Kereskedelmi és ipari miniszter: Varujan Vosganian – PNL Energiaipari miniszter: Constantin Niţă – PSD Pénjzügyi miniszter: Daniel Chiţoiu – PNL Európai alapok minisztere: Eugen Teodorovici Mezőgazdasági miniszter: Daniel Constantin – PC Költségvetési miniszter: Liviu Voinea Munkaügyi miniszter: Mariana Câmpean – PNL Közlekedési miniszter: Relu Fenechiu – PNL Külügyminiszter: Titus Corlățean – PSD Nagy állami beruházások minisztere: Dan Şova – PSD Sportminiszter: Alin Petrache – PSD Kkv-k (kis és közepes vállalkozások) Turizmus és üzleti környezet miniszter: Maria Grapini – PC Kulturális miniszter: Puiu Haşotti – PNL Oktatási miniszter: Ecaterina Andronescu – PSD Igazságügyi: Mona Pivniceru Kommunikációs miniszter: Dan Nica – PSD Környezetvédelmi miniszter: – Rovana Plumb – PSD Egészségügyi miniszter: Eugen Nicolăescu – PNL Diaszpóra minisztere: Cristian David – PNL, tárca nélküli miniszter Társadalmi kommunikációs miniszter: Liviu Pop – PSD, tárca nélküli miniszter Parlamenti kapcsolatok minisztere: Mihai Voicu – PNL, tárca nélküli miniszter kolozsvariradio.ro / realitatea.net
Erdély.ma
Az új kabinetben mind a szociáldemokratáknak mind a liberálisoknak 11-11 miniszterük lesz. A 22 tárca mellett 3 tárca nélküli miniszter is lesz a második Ponta kormányban – írja a Mediafax hírügynökség politikai forrásokra hivatkozva.
Eszerint a szociáldemokratáknak jutna többek között a költségvetés, a honvédelem, a külügy, az energetika, a közigazgatás, a fejlesztés, az ipar és az oktatás. Liberális miniszter vezetné egyebek mellett a pénzügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági, az igazságügyi és a munkaügyi tárcát.
A miniszterek listája: Miniszterelnök: Victor Ponta – PSD Alelnökök: Liviu Dragnea – PSD, Gabriel Oprea – UNPR és Daniel Chiţoiu – PNL Belügyminiszter: Radu Stroe – PNL Közigazgatási és regionális fejlesztési miniszter: Liviu Dragnea – PSD Honvédelmi miniszter: Mircea Duşa – PSD Kereskedelmi és ipari miniszter: Varujan Vosganian – PNL Energiaipari miniszter: Constantin Niţă – PSD Pénjzügyi miniszter: Daniel Chiţoiu – PNL Európai alapok minisztere: Eugen Teodorovici Mezőgazdasági miniszter: Daniel Constantin – PC Költségvetési miniszter: Liviu Voinea Munkaügyi miniszter: Mariana Câmpean – PNL Közlekedési miniszter: Relu Fenechiu – PNL Külügyminiszter: Titus Corlățean – PSD Nagy állami beruházások minisztere: Dan Şova – PSD Sportminiszter: Alin Petrache – PSD Kkv-k (kis és közepes vállalkozások) Turizmus és üzleti környezet miniszter: Maria Grapini – PC Kulturális miniszter: Puiu Haşotti – PNL Oktatási miniszter: Ecaterina Andronescu – PSD Igazságügyi: Mona Pivniceru Kommunikációs miniszter: Dan Nica – PSD Környezetvédelmi miniszter: – Rovana Plumb – PSD Egészségügyi miniszter: Eugen Nicolăescu – PNL Diaszpóra minisztere: Cristian David – PNL, tárca nélküli miniszter Társadalmi kommunikációs miniszter: Liviu Pop – PSD, tárca nélküli miniszter Parlamenti kapcsolatok minisztere: Mihai Voicu – PNL, tárca nélküli miniszter kolozsvariradio.ro / realitatea.net
Erdély.ma
2012. december 19.
Ponta: 24 miniszter lesz. Közülük többen tárca nélküliek
Három miniszterelnök-helyettese és három tárca nélküli minisztere is lesz az új Ponta-kabinetnek, amely összesen 27 tagot számlál majd. A névsor még nem hivatalos, de már több hírcsatorna közölte a legvalószínűbb jelöltlistát.
A kormányfő az SZDP-s Victor Ponta lesz, de a tárcák egyenlően oszlanak meg az SZDP és az NLP között. Egyetlen pártfüggetlen minisztert is jelölnek: az igazságügy vezetője Mona Pivniceru lesz. A három kormányfő-helyettesi tisztség várományosa Gabriel Oprea tárca nélküli miniszter, aki a védelmi és a belügyi tárcákat is koordinálja, Liviu Dragnea (SZDP-s) közigazgatási és régiófejlesztési miniszter, valamint Daniel Chiţoiu (NLP-s) pénzügyminiszter.
A pénzügyi mellett két rokon jellegű minisztériumot is létrehoznak, a költségvetésit az SZDP-s Liviu Voinea, a gazdaságit az NLP-s Varujan Vosganian fogja irányítani. Az SZDP (amely nemsokára magába olvasztja a független honatyákból alakult frakciót) a már felsoroltakon kívül a védelmi tárcát mondhatja magáénak (Mircea Duşa vezetésével), a külügyit (Titus Corlățean), az energetikait (Iulian Iancu), a távközlésit (Dan Nica), a tanügyit (Ecaterina Andronescu), a környezetvédelmit (Rovana Plumb), az ipari és kereskedelmi minisztériumot (ennek élére még nem nevesítettek senkit), valamint két beruházási tárcát: az uniós pénzalapokkal Eugen Teodorovici, az állami befektetésekkel Dan Şova foglalkozik majd. Az NLP és a KP felel az egészségügyért (Eugen Nicolăescu), a mezőgazdaságért (Daniel Constantin), a szállításügyért (Relu Fenechiu), a munkaügyért (Mariana Câmpeanu), és lesz egy külön belügyi tárca is Radu Stroe irányításával. Három minisztérium, a művelődési, az erdészeti, valamint a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó tárca vezetőjelöltje tegnap este még ismeretlen volt. A tárca nélküli miniszterjelöltek: Liviu Pop (társadalmi párbeszéd), Mihai Voicu (parlamenti kapcsolatok), Cristian David (határon túli románok). A tárgyalások lapzártakor még folytak, mára várható a teljes névsor. Victor Ponta szerint a miniszterjelöltek csütörtökön már előterjeszthetik elképzeléseiket a parlamenti szakbizottságokban, pénteken be lehetne iktatni az új kormányt, és ez szombaton már meg is tarthatná első ülését.
Háromszék * * * Pontát megkérdezték, hogy lezárta-e a miniszterjelöltek listáját, vagy vannak még kérdéses tárcák.
„Lezárult a PSD és az ACD közötti tárgyalás” – mondta Ponta, rámutatva, hogy megvan a jövendőbeli PSD-s kormánytagok listája, és szerdán bemutatja azt az Ügyvezető Bizottságnak. Arra a kérdésre, hogy hány minisztérium lesz a 2. Ponta-kabinetben, a kormányfő azt válaszolta: „24 miniszter lesz. Közülük sokan tárca nélküli miniszterek lesznek, és lesz még a miniszterelnök-helyettes”. Victor Pontát arról is kérdezték, hogy voltak-e a PSD-ben olyanok, akik ellenezték Gabriel Oprea kinevezését a kormányba, amire a kormányfő a következőt válaszolta: „csak a televízióban voltak, önök ott találkozhattak ilyenekkel”.
nyugatijelen.com
Erdély.ma
Három miniszterelnök-helyettese és három tárca nélküli minisztere is lesz az új Ponta-kabinetnek, amely összesen 27 tagot számlál majd. A névsor még nem hivatalos, de már több hírcsatorna közölte a legvalószínűbb jelöltlistát.
A kormányfő az SZDP-s Victor Ponta lesz, de a tárcák egyenlően oszlanak meg az SZDP és az NLP között. Egyetlen pártfüggetlen minisztert is jelölnek: az igazságügy vezetője Mona Pivniceru lesz. A három kormányfő-helyettesi tisztség várományosa Gabriel Oprea tárca nélküli miniszter, aki a védelmi és a belügyi tárcákat is koordinálja, Liviu Dragnea (SZDP-s) közigazgatási és régiófejlesztési miniszter, valamint Daniel Chiţoiu (NLP-s) pénzügyminiszter.
A pénzügyi mellett két rokon jellegű minisztériumot is létrehoznak, a költségvetésit az SZDP-s Liviu Voinea, a gazdaságit az NLP-s Varujan Vosganian fogja irányítani. Az SZDP (amely nemsokára magába olvasztja a független honatyákból alakult frakciót) a már felsoroltakon kívül a védelmi tárcát mondhatja magáénak (Mircea Duşa vezetésével), a külügyit (Titus Corlățean), az energetikait (Iulian Iancu), a távközlésit (Dan Nica), a tanügyit (Ecaterina Andronescu), a környezetvédelmit (Rovana Plumb), az ipari és kereskedelmi minisztériumot (ennek élére még nem nevesítettek senkit), valamint két beruházási tárcát: az uniós pénzalapokkal Eugen Teodorovici, az állami befektetésekkel Dan Şova foglalkozik majd. Az NLP és a KP felel az egészségügyért (Eugen Nicolăescu), a mezőgazdaságért (Daniel Constantin), a szállításügyért (Relu Fenechiu), a munkaügyért (Mariana Câmpeanu), és lesz egy külön belügyi tárca is Radu Stroe irányításával. Három minisztérium, a művelődési, az erdészeti, valamint a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó tárca vezetőjelöltje tegnap este még ismeretlen volt. A tárca nélküli miniszterjelöltek: Liviu Pop (társadalmi párbeszéd), Mihai Voicu (parlamenti kapcsolatok), Cristian David (határon túli románok). A tárgyalások lapzártakor még folytak, mára várható a teljes névsor. Victor Ponta szerint a miniszterjelöltek csütörtökön már előterjeszthetik elképzeléseiket a parlamenti szakbizottságokban, pénteken be lehetne iktatni az új kormányt, és ez szombaton már meg is tarthatná első ülését.
Háromszék * * * Pontát megkérdezték, hogy lezárta-e a miniszterjelöltek listáját, vagy vannak még kérdéses tárcák.
„Lezárult a PSD és az ACD közötti tárgyalás” – mondta Ponta, rámutatva, hogy megvan a jövendőbeli PSD-s kormánytagok listája, és szerdán bemutatja azt az Ügyvezető Bizottságnak. Arra a kérdésre, hogy hány minisztérium lesz a 2. Ponta-kabinetben, a kormányfő azt válaszolta: „24 miniszter lesz. Közülük sokan tárca nélküli miniszterek lesznek, és lesz még a miniszterelnök-helyettes”. Victor Pontát arról is kérdezték, hogy voltak-e a PSD-ben olyanok, akik ellenezték Gabriel Oprea kinevezését a kormányba, amire a kormányfő a következőt válaszolta: „csak a televízióban voltak, önök ott találkozhattak ilyenekkel”.
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2012. december 22.
140 esztendeje alakult meg a Délmagyarországi Régészek és Történészek Egyesülete
December 21-én pénteken a temesvári Szépművészeti Múzeum Barokk Termében a 140. esztendővel ezelőtt létrehozott Délmagyarországi Régészek és Történészek Egyesületének megalakulásáról emlékeztek meg a temesvári történészek, amely fő feladatául annak idején a Bánság múltjának feltárását, fellelhető művelődési javainak összegyűjtését, megőrzését szánták. Az évfordulós megemlékezés résztvevőit Marian Constantin Vasile, a Temes megyei önkormányzat alelnöke, valamint Dan Leopold Ciubotaru, a Bánság Múzeum, Marcel Tolcea a Szépművészeti Múzeum és Claudiu Ilaş a Falumúzeum igazgatója köszöntötték. A Délmagyarországi Régészek és Történészek Egyesületének 1872 szeptemberében történet megalakulásáról, a későbbi Bánság Múzeum gyűjteményének megalapozásáról Vasile Dudaş történész tartott jól dokumentált előadást. A megemlékezés szép számú résztvevőjére vigyázó szemeivel elégedetten tekintett a Barokk Teremben díszhelyen kiállított portréjáról a Szent István Rend díszöltönyét viselő Ormós Zsigmond, akinek magángyűjteménye a temesvári múzeum alapkollekcióját képezi. A tartásos rendezvény ünnepélyességét Andrea Olaru zongorajátéka fokozta.
„Temes Vármegye főispánja, Ormós Zsigmond kezdeményezésére alakult meg 140 esztendővel ezelőtt Temesváron a Délmagyarországi Régészek és Történészek Egyesülete – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Szekernyés János helytörténész. – Ezen a tájegységen meglepően sokan foglalkoztak abban az időben történetírással, helytörténettel, nem csak Temesváron, hanem Nagybecskereken, Orsován, Lugoson is. A történelemtudomány iránt vonzódó embereket úgy gondolták, hogy tanácsos lenne egy szakmai szervezetben egyesíteni. Az egyesület rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, összejöveteleket, megjelentették az egyesület évkönyveit, majd a folyóiratát, értesítőit. A tudományos ülésszakokon felolvasott tanulmányokat, de más írásokat is rendszeresen közzétették. Erre a folyóiratra napjainkban is a Bánság történetével foglalkozó történészek rendszeresen hivatkoznak, alapvető tanulmányokat közöltek az egyesület folyóiratában. Pár esztendővel később külön létrejött a Délmagyarországi Múzeum Egyesület, amelynek elsődleges célja a temesvári múzeum létrehozása volt. Végül a két egyesület fuzionált, és közös ügynek tekintették, hogy megteremtsék Délmagyarország Múzeumát. Ez sikerült is, először a Püspöki Palota termeiben helyezték el a gyűjteményt, majd a Főreáliskolában, a Vármegyeházában, amíg az akkori Lonovics utcában megépítették a Múzeum első épületét (ma a Tudományos Akadémia temesvári székháza), amit 1894-ben avattak fel. A Múzeumnak elsősorban történelmi részlege volt, de nagyon gazdag volt a művészeti osztálya is, hiszen Ormós Zsigmond elsősorban műalkotásokat, szobrokat, festményeket, érmeket gyűjtött. Ugyanakkor létrejött a néprajzi osztály is, ezzel a három osztállyal működött a múzeum. A múzeum osztályai később sorra leváltak, létrejött az önálló Szépművészeti, Néprajzi és a Falumúzeum, csak a Történeti és az 1973-ban létrehozott Természettudományos részleg maradt a Hunyadi-kastélyban, ahová 1954-ben költözött a Múzeum. Ez a 140 esztendő valóságos sikertörténet, mert az a csíra, amit 1872-ben a régi történészek és régészek elültettek, kilombosodott, kifejlődött és egy egész intézményrendszert teremtett meg. Nem csak a muzeológia fejlődött ki Temesváron, hanem a történelemtudomány, a művészettörténet is. A Nyugati Egyetem keretében történelmi tanszék működik, a Képzőművészeti Karon pedig művészettörténészi képzés folyik az elméleti része is a történelemtudománynak és a művészettörténetnek jó kezekben van.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
December 21-én pénteken a temesvári Szépművészeti Múzeum Barokk Termében a 140. esztendővel ezelőtt létrehozott Délmagyarországi Régészek és Történészek Egyesületének megalakulásáról emlékeztek meg a temesvári történészek, amely fő feladatául annak idején a Bánság múltjának feltárását, fellelhető művelődési javainak összegyűjtését, megőrzését szánták. Az évfordulós megemlékezés résztvevőit Marian Constantin Vasile, a Temes megyei önkormányzat alelnöke, valamint Dan Leopold Ciubotaru, a Bánság Múzeum, Marcel Tolcea a Szépművészeti Múzeum és Claudiu Ilaş a Falumúzeum igazgatója köszöntötték. A Délmagyarországi Régészek és Történészek Egyesületének 1872 szeptemberében történet megalakulásáról, a későbbi Bánság Múzeum gyűjteményének megalapozásáról Vasile Dudaş történész tartott jól dokumentált előadást. A megemlékezés szép számú résztvevőjére vigyázó szemeivel elégedetten tekintett a Barokk Teremben díszhelyen kiállított portréjáról a Szent István Rend díszöltönyét viselő Ormós Zsigmond, akinek magángyűjteménye a temesvári múzeum alapkollekcióját képezi. A tartásos rendezvény ünnepélyességét Andrea Olaru zongorajátéka fokozta.
„Temes Vármegye főispánja, Ormós Zsigmond kezdeményezésére alakult meg 140 esztendővel ezelőtt Temesváron a Délmagyarországi Régészek és Történészek Egyesülete – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Szekernyés János helytörténész. – Ezen a tájegységen meglepően sokan foglalkoztak abban az időben történetírással, helytörténettel, nem csak Temesváron, hanem Nagybecskereken, Orsován, Lugoson is. A történelemtudomány iránt vonzódó embereket úgy gondolták, hogy tanácsos lenne egy szakmai szervezetben egyesíteni. Az egyesület rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, összejöveteleket, megjelentették az egyesület évkönyveit, majd a folyóiratát, értesítőit. A tudományos ülésszakokon felolvasott tanulmányokat, de más írásokat is rendszeresen közzétették. Erre a folyóiratra napjainkban is a Bánság történetével foglalkozó történészek rendszeresen hivatkoznak, alapvető tanulmányokat közöltek az egyesület folyóiratában. Pár esztendővel később külön létrejött a Délmagyarországi Múzeum Egyesület, amelynek elsődleges célja a temesvári múzeum létrehozása volt. Végül a két egyesület fuzionált, és közös ügynek tekintették, hogy megteremtsék Délmagyarország Múzeumát. Ez sikerült is, először a Püspöki Palota termeiben helyezték el a gyűjteményt, majd a Főreáliskolában, a Vármegyeházában, amíg az akkori Lonovics utcában megépítették a Múzeum első épületét (ma a Tudományos Akadémia temesvári székháza), amit 1894-ben avattak fel. A Múzeumnak elsősorban történelmi részlege volt, de nagyon gazdag volt a művészeti osztálya is, hiszen Ormós Zsigmond elsősorban műalkotásokat, szobrokat, festményeket, érmeket gyűjtött. Ugyanakkor létrejött a néprajzi osztály is, ezzel a három osztállyal működött a múzeum. A múzeum osztályai később sorra leváltak, létrejött az önálló Szépművészeti, Néprajzi és a Falumúzeum, csak a Történeti és az 1973-ban létrehozott Természettudományos részleg maradt a Hunyadi-kastélyban, ahová 1954-ben költözött a Múzeum. Ez a 140 esztendő valóságos sikertörténet, mert az a csíra, amit 1872-ben a régi történészek és régészek elültettek, kilombosodott, kifejlődött és egy egész intézményrendszert teremtett meg. Nem csak a muzeológia fejlődött ki Temesváron, hanem a történelemtudomány, a művészettörténet is. A Nyugati Egyetem keretében történelmi tanszék működik, a Képzőművészeti Karon pedig művészettörténészi képzés folyik az elméleti része is a történelemtudománynak és a művészettörténetnek jó kezekben van.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. január 7.
A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,
2013. január 8.
Vaskos tudástár a romániai sajtóról
Első alkalommal jelenik meg Romániában olyan kötet, amely a romániai újságírás történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az Istoria jurnalismului din România în date. Enciclopedie cronologicǎ című könyv 1400 oldalon gyűjti egybe a román és kisebbségi lapokat, periodikákat, rádió- és tévéadásokat, újságírók, publicisták, szerkesztők rövid életrajzát. A könyv kolozsvári bemutatóján Kustán Magyari Attila járt.
Aki szereti a számokat, annak érdemes tudnia, hogy az 1400 oldalt számláló enciklopédián több tucat önkéntes dolgozott, nemcsak tapasztalt szakemberek, hanem egyetemi hallgatók is; mintegy 18 ezer kiadványt és közel 34 ezer sajtómunkást ismertetnek a könyvben. Az eredetileg háromezer oldalas munkát kurtítani kellett, és hosszas keresgélés után a Polirom kiadó vállalta a megjelentetését, a művelődési minisztérium anyagi támogatásával. Az enciklopédiát a román fővárosban már bemutatták, december első péntekén pedig a kolozsvári egyetemi könyvtárban, szakmabeliek és érdeklődők körében ismertették.
Kis sajtótörténelem Hét évvel ezelőtt, 2005 novemberében egy kolozsvári konferencián a romániai sajtó múltját, jelenét és jövőjét vitatták meg, s dr. Marian Petcu sajtótörténeti egyesület megalapítását javasolta. Ilie Rad professzor ismertetője szerint a magyar tagokat is számláló csoport a különféle feladatok mellett 2008-ban a jelen könyv kiadását is magára vállalta, így az elmúlt években összegyűlt az a csapat, amely a többé-kevésbé nyitott könyvtárakkal és levéltárakkal együttműködve időrendbe foglalta össze a romániai sajtó történetét az 1830-as évektől napjainkig. Constantin Cubleşan író, irodalomtörténész beszédében röviden ismertette a román újságírás kezdeteit. Ma már beszélhetünk ugyan professzionalitásról, a tizennyolcadik században azonban a román kultúra az európaihoz viszonyítva meglehetősen lassan fejlődött, az analfabéták aránya jelentős volt, így sajtótermékek megjelenéséről még nem lehetett szó. Igaz, hogy Ştefan cel Mare krónikásai is egyfajta előfutárai a mai médiának, de az első romániai lap – francia nyelven – 1790-ben jelent meg, a kultúrát igénylő és külföldön tanuló burzsoá fiatalok elvárásait kielégítendő. Román nyelven csak 1829-ben indult útjára a román újságírás, a Ion Heliade Rădulescu által vezetett, három évtizeden át működő Curierul Românescnek köszönhetően; az összefoglaló enciklopédia tehát ettől az évtől kezdve írta meg a történetét.
Monoki István hagyatéka
A bemutatón felszólaló Cseke Péter professzor Monoki István bibliográfust ismertette: a hatvanas évek elején elhunyt szakember negyven éven át a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője volt, a sajtótörténetet kutató munkássága a mai napig alapul szolgál, a jelen kiadványban szereplő adatokhoz is. Monoki az 1935-ben megjelent román–magyar és magyar időszaki sajtótermékek címjegyzékét összegezte, az 1919–1940 közötti romániai magyar időszaki sajtóról írt, de az 1944-ben félig kiszedett állapotban, a megjelenés előtt abbamaradt A magyar könyvtermelés Romániában : 1919–1940 című munkája két évtized önálló műveit csoportosította, és írói álnév-lexikont tartalmazott. Cseke Péter az enciklopédia hasznát hangsúlyozandó elmesélte, hogy diákjai számára minden alkalommal feltette a kérdést: a szülőhelyükön hány újság jelent meg, és előfordult, hogy Monoki könyve vezette rá őket arra, hogy kutassanak az adott területen. Fontos tehát, szögezte le, a romániai sajtótermékek és személyiségek ismertetése, hiszen a média mindig változásban van, a jövő sajtómunkásainak pedig szükségük lesz a történelmi áttekintésre.
Erős ellenszélben nehéz dolgozni Dr. Elena Abrudan és dr. Mircea Popa egyetemi professzorok rövid felszólalása után az enciklopédia szerkesztését koordináló Marian Petcu következett: kifejtette, hogy ilyen mű megvalósítására valóban szükség volt már, de hogyha még egyszer esélyt kapna rá, akkor nem vágna bele. Humorosan megjegyezte, ez egyébként az utolsó kommunista projekt Romániában, mert a munkához csatlakozó kétszáznegyven szakember és diák rengeteget dolgozott, teljesen ingyen.
Petcu azt is elmondta, hogy a munka során egy olyan Romániát fedezett fel, amiről korábban nem is tudott. Sajnálatos módon rossz tapasztalatokról is be kellett számolnia, azokról a könyvtárakról, amelyekről úgy gondolta, az elmúlt évtizedek alatt bőven volt alkalmuk a helyi sajtómegjelenések osztályozására, de nem éltek vele. A megkeresett intézmények fele nem kívánt részt venni a munkában, például a kolozsvári egyetemi könyvtár sem, amely otthont adott a jelen bemutatónak. Érdekes történetük van a visszautasításoknak, előfordult, hogy egy igazgatóváltással cserélődött az elutasítás beleegyezésre, de megtörtént az is, hogy az első igazgató igent mondott az ötletre, a csere utáni új funkcionárius nemet, az őt követő pedig ismét igent. Találkozott alkoholista igazgatókkal, vagy olyanokkal, akik más megközelítésben voltak teljesen alkalmatlanok a szerepre. Gyakran feladta volna a küzdelmet, mondta, de úgy gondolta, hogy ezt már nem teheti meg azokkal szemben sem, akikkel együtt dolgozik. Ami az átfogó munka megjelentetését illeti, nehézségeik adódtak, de végül a művelődési minisztérium támogatásával sikerült olyan kiadót találniuk, amely vállalja a monumentális mű publikálását, és előreláthatóan második kiadásra is lesz lehetőség.
Kevesen, lelkesen A könyv, mint arra már utaltunk, a romániai magyar újságírás ismertetésének is teret ad, többek között a német, zsidó, bolgár, orosz kisebbségek mellett. A kötetről két megye önkéntesét kérdeztem, Györffy Gábor egyetemi professzort, aki a Kolozs megyei sajtótörténetet állította össze, és Szonda Szabolcsot, a Kovászna megyei könyvtár igazgatóját. Ezelőtt másfél évvel dolgoztak a hatalmas ismeretanyag háromszéki részével, akkor nem is hitték volna, hogy végül sikerül kiadni a könyvet. Szonda Szabolcs elmondása szerint Demeter Lajos helytörténésszel közösen 1849-től 2009-ig gyűjtöttek össze adatokat, de a kiadványhoz csak a húszas évektől igényeltek információkat, így mintegy huszonöt sajtóterméket és természetesen számos újságírót, szerkesztőt ismertettek. Önmagában a háromszéki anyag is jelentős terjedelmű, a százoldalas gyűjteményben hosszabb-rövidebb életrajzok, a helyi újságírás történetének kronologikus leírása olvasható.
Györffy Gábor egyszemélyes lelkes csapatként dolgozott, a szerkesztők kérésére pedig csak az 1918 utáni időszaktól fogva gyűjtötte össze az információkat, így a helyi magyar sajtótörténelem tetemes része kimaradt, és az internetes portálokkal sem foglalkozott. Ennek ellenére természetesen gazdag újságírói aktivitásról lehet beszámolni, Györffy meglátása szerint érdemes volna egybegyűjteni a teljes megyei sajtótörténetet.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),
Első alkalommal jelenik meg Romániában olyan kötet, amely a romániai újságírás történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az Istoria jurnalismului din România în date. Enciclopedie cronologicǎ című könyv 1400 oldalon gyűjti egybe a román és kisebbségi lapokat, periodikákat, rádió- és tévéadásokat, újságírók, publicisták, szerkesztők rövid életrajzát. A könyv kolozsvári bemutatóján Kustán Magyari Attila járt.
Aki szereti a számokat, annak érdemes tudnia, hogy az 1400 oldalt számláló enciklopédián több tucat önkéntes dolgozott, nemcsak tapasztalt szakemberek, hanem egyetemi hallgatók is; mintegy 18 ezer kiadványt és közel 34 ezer sajtómunkást ismertetnek a könyvben. Az eredetileg háromezer oldalas munkát kurtítani kellett, és hosszas keresgélés után a Polirom kiadó vállalta a megjelentetését, a művelődési minisztérium anyagi támogatásával. Az enciklopédiát a román fővárosban már bemutatták, december első péntekén pedig a kolozsvári egyetemi könyvtárban, szakmabeliek és érdeklődők körében ismertették.
Kis sajtótörténelem Hét évvel ezelőtt, 2005 novemberében egy kolozsvári konferencián a romániai sajtó múltját, jelenét és jövőjét vitatták meg, s dr. Marian Petcu sajtótörténeti egyesület megalapítását javasolta. Ilie Rad professzor ismertetője szerint a magyar tagokat is számláló csoport a különféle feladatok mellett 2008-ban a jelen könyv kiadását is magára vállalta, így az elmúlt években összegyűlt az a csapat, amely a többé-kevésbé nyitott könyvtárakkal és levéltárakkal együttműködve időrendbe foglalta össze a romániai sajtó történetét az 1830-as évektől napjainkig. Constantin Cubleşan író, irodalomtörténész beszédében röviden ismertette a román újságírás kezdeteit. Ma már beszélhetünk ugyan professzionalitásról, a tizennyolcadik században azonban a román kultúra az európaihoz viszonyítva meglehetősen lassan fejlődött, az analfabéták aránya jelentős volt, így sajtótermékek megjelenéséről még nem lehetett szó. Igaz, hogy Ştefan cel Mare krónikásai is egyfajta előfutárai a mai médiának, de az első romániai lap – francia nyelven – 1790-ben jelent meg, a kultúrát igénylő és külföldön tanuló burzsoá fiatalok elvárásait kielégítendő. Román nyelven csak 1829-ben indult útjára a román újságírás, a Ion Heliade Rădulescu által vezetett, három évtizeden át működő Curierul Românescnek köszönhetően; az összefoglaló enciklopédia tehát ettől az évtől kezdve írta meg a történetét.
Monoki István hagyatéka
A bemutatón felszólaló Cseke Péter professzor Monoki István bibliográfust ismertette: a hatvanas évek elején elhunyt szakember negyven éven át a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője volt, a sajtótörténetet kutató munkássága a mai napig alapul szolgál, a jelen kiadványban szereplő adatokhoz is. Monoki az 1935-ben megjelent román–magyar és magyar időszaki sajtótermékek címjegyzékét összegezte, az 1919–1940 közötti romániai magyar időszaki sajtóról írt, de az 1944-ben félig kiszedett állapotban, a megjelenés előtt abbamaradt A magyar könyvtermelés Romániában : 1919–1940 című munkája két évtized önálló műveit csoportosította, és írói álnév-lexikont tartalmazott. Cseke Péter az enciklopédia hasznát hangsúlyozandó elmesélte, hogy diákjai számára minden alkalommal feltette a kérdést: a szülőhelyükön hány újság jelent meg, és előfordult, hogy Monoki könyve vezette rá őket arra, hogy kutassanak az adott területen. Fontos tehát, szögezte le, a romániai sajtótermékek és személyiségek ismertetése, hiszen a média mindig változásban van, a jövő sajtómunkásainak pedig szükségük lesz a történelmi áttekintésre.
Erős ellenszélben nehéz dolgozni Dr. Elena Abrudan és dr. Mircea Popa egyetemi professzorok rövid felszólalása után az enciklopédia szerkesztését koordináló Marian Petcu következett: kifejtette, hogy ilyen mű megvalósítására valóban szükség volt már, de hogyha még egyszer esélyt kapna rá, akkor nem vágna bele. Humorosan megjegyezte, ez egyébként az utolsó kommunista projekt Romániában, mert a munkához csatlakozó kétszáznegyven szakember és diák rengeteget dolgozott, teljesen ingyen.
Petcu azt is elmondta, hogy a munka során egy olyan Romániát fedezett fel, amiről korábban nem is tudott. Sajnálatos módon rossz tapasztalatokról is be kellett számolnia, azokról a könyvtárakról, amelyekről úgy gondolta, az elmúlt évtizedek alatt bőven volt alkalmuk a helyi sajtómegjelenések osztályozására, de nem éltek vele. A megkeresett intézmények fele nem kívánt részt venni a munkában, például a kolozsvári egyetemi könyvtár sem, amely otthont adott a jelen bemutatónak. Érdekes történetük van a visszautasításoknak, előfordult, hogy egy igazgatóváltással cserélődött az elutasítás beleegyezésre, de megtörtént az is, hogy az első igazgató igent mondott az ötletre, a csere utáni új funkcionárius nemet, az őt követő pedig ismét igent. Találkozott alkoholista igazgatókkal, vagy olyanokkal, akik más megközelítésben voltak teljesen alkalmatlanok a szerepre. Gyakran feladta volna a küzdelmet, mondta, de úgy gondolta, hogy ezt már nem teheti meg azokkal szemben sem, akikkel együtt dolgozik. Ami az átfogó munka megjelentetését illeti, nehézségeik adódtak, de végül a művelődési minisztérium támogatásával sikerült olyan kiadót találniuk, amely vállalja a monumentális mű publikálását, és előreláthatóan második kiadásra is lesz lehetőség.
Kevesen, lelkesen A könyv, mint arra már utaltunk, a romániai magyar újságírás ismertetésének is teret ad, többek között a német, zsidó, bolgár, orosz kisebbségek mellett. A kötetről két megye önkéntesét kérdeztem, Györffy Gábor egyetemi professzort, aki a Kolozs megyei sajtótörténetet állította össze, és Szonda Szabolcsot, a Kovászna megyei könyvtár igazgatóját. Ezelőtt másfél évvel dolgoztak a hatalmas ismeretanyag háromszéki részével, akkor nem is hitték volna, hogy végül sikerül kiadni a könyvet. Szonda Szabolcs elmondása szerint Demeter Lajos helytörténésszel közösen 1849-től 2009-ig gyűjtöttek össze adatokat, de a kiadványhoz csak a húszas évektől igényeltek információkat, így mintegy huszonöt sajtóterméket és természetesen számos újságírót, szerkesztőt ismertettek. Önmagában a háromszéki anyag is jelentős terjedelmű, a százoldalas gyűjteményben hosszabb-rövidebb életrajzok, a helyi újságírás történetének kronologikus leírása olvasható.
Györffy Gábor egyszemélyes lelkes csapatként dolgozott, a szerkesztők kérésére pedig csak az 1918 utáni időszaktól fogva gyűjtötte össze az információkat, így a helyi magyar sajtótörténelem tetemes része kimaradt, és az internetes portálokkal sem foglalkozott. Ennek ellenére természetesen gazdag újságírói aktivitásról lehet beszámolni, Györffy meglátása szerint érdemes volna egybegyűjteni a teljes megyei sajtótörténetet.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),
2013. január 18.
Visszatérhet a Székelyföldre a pálos szerzetesrend
Visszahívná Székelyföldre a pálos rendet Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt- plébánia esperese, a szerzetesrend magyarországi tartományának két vezetője a közeljövőben Székelyföldre érkezik.
Céljuk azon körülmények felmérése, amelyek lehetővé teszik, hogy a pálosok több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak. „Úgy érzem, szükségünk van erre a rendre. Nemcsak azért, mert az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, hanem mert mély székelyföldi gyökerekkel is rendelkeznek” – jelentette ki Darvas Kozma József.
Az esperes úgy fogalmazott, a pálosok által képviselt életszemlélet és az ebből fakadó üzenet sokatmondó a 21. század válságba jutott társadalmának, hiszen ők az Isten- és emberszeretetnek, a munka megbecsülésének, az emberek hitben való megtartásának fontosságát közvetítik felénk. „Éppen az ő jelenlétük serkenthet minket arra, hogy értékeinket megbecsüljük, és odaadóan próbáljuk Istent és embertársainkat szolgálni. Úgy vélem, a székelyföldi társadalomnak éppen erre a kovászra volna szüksége. Jelenlétükkel egyszerűen felcsillanthatják az emberekben a reményt” – véli az esperes. Hozzátette, a pálosok a 13. század végétől voltak jelen Erdélyben, jelenlétük a 15. századig teljesedett ki. Nyomaik egész Székelyföldön felfedezhetők.
Darvas Kozma József hangsúlyozta, január 31-én a magyarországi pálos tartomány két elöljárója érkezik a térségbe: Bátor Botond, a magyar pálos rend tartományfőnöke, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnok. Látogatásuk során fel akarják mérni a lehetőségeket, hogy mikor és milyen formában tudnának visszatelepedni Erdélybe. Az elképzelések szerint április elsejéig tartózkodnának itt, szálláshelyük Hargitafürdőn lenne.
„Fontos, hogy legyen egy olyan környezet és hely, ahol őket szívesen fogadják, és nem zavarnak senkit. Természetesen egy bizonyos infrastruktúrára is szükségük van. Ehhez a hozzánk tartozó hargitafürdői, újonnan épített plébánia a legmegfelelőbb” – nyomatékosított a pálosok esetleges letelepedésével kapcsolatban az esperes. Kiemelte, nem szabad azt megengedni, hogy egy ilyen értékes rend, mely egykoron Székelyföldön is tevékenykedett, és amelyet erőszakkal felszámoltak, eltűnjön az emberek tudatából.
„A nemrég megjelent, A pálos rend története című kiadványommal is próbáltam egyengetni, előkészíteni jövetelüket, hogy majd a mag termékeny földre hulljon” – jegyezte meg az esperes. Ebből kiderül, hogy a pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. Központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyarországon Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megyei község) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye) vannak pálos közösségek.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),
Visszahívná Székelyföldre a pálos rendet Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt- plébánia esperese, a szerzetesrend magyarországi tartományának két vezetője a közeljövőben Székelyföldre érkezik.
Céljuk azon körülmények felmérése, amelyek lehetővé teszik, hogy a pálosok több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak. „Úgy érzem, szükségünk van erre a rendre. Nemcsak azért, mert az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, hanem mert mély székelyföldi gyökerekkel is rendelkeznek” – jelentette ki Darvas Kozma József.
Az esperes úgy fogalmazott, a pálosok által képviselt életszemlélet és az ebből fakadó üzenet sokatmondó a 21. század válságba jutott társadalmának, hiszen ők az Isten- és emberszeretetnek, a munka megbecsülésének, az emberek hitben való megtartásának fontosságát közvetítik felénk. „Éppen az ő jelenlétük serkenthet minket arra, hogy értékeinket megbecsüljük, és odaadóan próbáljuk Istent és embertársainkat szolgálni. Úgy vélem, a székelyföldi társadalomnak éppen erre a kovászra volna szüksége. Jelenlétükkel egyszerűen felcsillanthatják az emberekben a reményt” – véli az esperes. Hozzátette, a pálosok a 13. század végétől voltak jelen Erdélyben, jelenlétük a 15. századig teljesedett ki. Nyomaik egész Székelyföldön felfedezhetők.
Darvas Kozma József hangsúlyozta, január 31-én a magyarországi pálos tartomány két elöljárója érkezik a térségbe: Bátor Botond, a magyar pálos rend tartományfőnöke, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnok. Látogatásuk során fel akarják mérni a lehetőségeket, hogy mikor és milyen formában tudnának visszatelepedni Erdélybe. Az elképzelések szerint április elsejéig tartózkodnának itt, szálláshelyük Hargitafürdőn lenne.
„Fontos, hogy legyen egy olyan környezet és hely, ahol őket szívesen fogadják, és nem zavarnak senkit. Természetesen egy bizonyos infrastruktúrára is szükségük van. Ehhez a hozzánk tartozó hargitafürdői, újonnan épített plébánia a legmegfelelőbb” – nyomatékosított a pálosok esetleges letelepedésével kapcsolatban az esperes. Kiemelte, nem szabad azt megengedni, hogy egy ilyen értékes rend, mely egykoron Székelyföldön is tevékenykedett, és amelyet erőszakkal felszámoltak, eltűnjön az emberek tudatából.
„A nemrég megjelent, A pálos rend története című kiadványommal is próbáltam egyengetni, előkészíteni jövetelüket, hogy majd a mag termékeny földre hulljon” – jegyezte meg az esperes. Ebből kiderül, hogy a pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. Központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyarországon Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megyei község) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye) vannak pálos közösségek.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),
2013. január 21.
Az USL szerint aki nem magyar, az csak román lehet
Egyre inkább elmérgesedik az a nyilatkozatháború, melyet Kereskényi Gábor parlamenti képviselő pénteki kijelentése robbantott ki. Miközben az RMDSZ Szatmár megye jelentős számú magyar lakosságának érdekvédelmét próbálja érvényre juttatni, az USL hétfőn kiadott közleményében hazugsággal vádolja a politikust, sovinizmus vádjával vagdalkozik, miközben ő maga tesz sovén kijelentéseket. Kereskényi pénteken tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az RMDSZ tárgyalásokat folytat az USL-vel annak érdekében, hogy Szatmárnémeti egyik alpolgármesteri székét és a megye alprefektusi tisztségét a magyarságot képviselő személy tölthesse be. Erre reagálva az USL hétfőn egy heves hangvételű közleményben „hazugnak és megtévesztőnek" nevezte a képviselőt, kijelentvén: az USL helyi szervezete nem tárgyal az RMDSZ-szel. Csakhogy Kereskényi egy szóval sem említette, hogy a helyi szervezettel tárgyalna az RMDSZ...
A folytatásban a közlemény felszólítja az RMDSZ politikusait, „ ismerjék fel végre a realitásokat, melyek szerint az a réteg, akiket ők képviselnek, már alig éri el a megye lakosságának 35%-át... ezzel szemben a románság aránya meghaladja a 65%-ot." Egyszerű matematika: ha a magyarság aránya 35%, miként lehet a románság aránya több, mint 65%?
Ennél azonban lényegesen súlyosabb, hogy – noha a legutóbbi népszámlálás adataira hivatkozik a közlemény szerzője -, pontosan a népszámlálás eredményeit hagyja figyelme kívül, vagy magyarázza félre. A 2011 őszi felmérések hivatalos adatai szerint ugyanis a románság számaránya Szatmár megyében 57,7%, a magyarságé pedig 34,5%. A fennmaradó 7,8%, azaz közel 25.600 lakos pedig ugyanúgy nem román, mint ahogy nem is magyar! A népszámlálás során volt ugyanis, aki cigánynak, németnek, ukránnak, szerbnek, töröknek, olasznak, szlováknak, zsidónak, orosz-lipovánnak, ruszinnak vagy egyébnek vallotta magát. (Mi több, a megyei tanács egyik akciója során megtudhattuk, hogy kínaiak is élnek szép számmal a megyében.)
Bármennyire is szeretné a közlemény szerzője és aláírója, Valer Marian, a cigányok, németek, ukránok, szerbek, törökök, olaszok, szlovákok, zsidók, orosz-lipovánok, (na meg ugye a kínaiak) nem románok. Mint ahogy a magyarok sem azok.
A közlemény említést tesz az Apaservről is, amely a megye történelmének legnagyobb, közel 108 millió eurós beruházását bonyolítja éppen le. A szerző szerint a magyarság számaránya nem jogosítja fel arra a vállalat vezetőjét (Leitner János, szerk.) hogy folytassa tevékenységét. Hogy befejezze a projektet, amit ő nyert.
Nem azért, mert esetleg alkalmatlan rá. Csakis azért, mert nem román... Vagy nem USL-és. Lehet, a szerző szerint a kettő már ugyanaz?
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma,
Egyre inkább elmérgesedik az a nyilatkozatháború, melyet Kereskényi Gábor parlamenti képviselő pénteki kijelentése robbantott ki. Miközben az RMDSZ Szatmár megye jelentős számú magyar lakosságának érdekvédelmét próbálja érvényre juttatni, az USL hétfőn kiadott közleményében hazugsággal vádolja a politikust, sovinizmus vádjával vagdalkozik, miközben ő maga tesz sovén kijelentéseket. Kereskényi pénteken tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az RMDSZ tárgyalásokat folytat az USL-vel annak érdekében, hogy Szatmárnémeti egyik alpolgármesteri székét és a megye alprefektusi tisztségét a magyarságot képviselő személy tölthesse be. Erre reagálva az USL hétfőn egy heves hangvételű közleményben „hazugnak és megtévesztőnek" nevezte a képviselőt, kijelentvén: az USL helyi szervezete nem tárgyal az RMDSZ-szel. Csakhogy Kereskényi egy szóval sem említette, hogy a helyi szervezettel tárgyalna az RMDSZ...
A folytatásban a közlemény felszólítja az RMDSZ politikusait, „ ismerjék fel végre a realitásokat, melyek szerint az a réteg, akiket ők képviselnek, már alig éri el a megye lakosságának 35%-át... ezzel szemben a románság aránya meghaladja a 65%-ot." Egyszerű matematika: ha a magyarság aránya 35%, miként lehet a románság aránya több, mint 65%?
Ennél azonban lényegesen súlyosabb, hogy – noha a legutóbbi népszámlálás adataira hivatkozik a közlemény szerzője -, pontosan a népszámlálás eredményeit hagyja figyelme kívül, vagy magyarázza félre. A 2011 őszi felmérések hivatalos adatai szerint ugyanis a románság számaránya Szatmár megyében 57,7%, a magyarságé pedig 34,5%. A fennmaradó 7,8%, azaz közel 25.600 lakos pedig ugyanúgy nem román, mint ahogy nem is magyar! A népszámlálás során volt ugyanis, aki cigánynak, németnek, ukránnak, szerbnek, töröknek, olasznak, szlováknak, zsidónak, orosz-lipovánnak, ruszinnak vagy egyébnek vallotta magát. (Mi több, a megyei tanács egyik akciója során megtudhattuk, hogy kínaiak is élnek szép számmal a megyében.)
Bármennyire is szeretné a közlemény szerzője és aláírója, Valer Marian, a cigányok, németek, ukránok, szerbek, törökök, olaszok, szlovákok, zsidók, orosz-lipovánok, (na meg ugye a kínaiak) nem románok. Mint ahogy a magyarok sem azok.
A közlemény említést tesz az Apaservről is, amely a megye történelmének legnagyobb, közel 108 millió eurós beruházását bonyolítja éppen le. A szerző szerint a magyarság számaránya nem jogosítja fel arra a vállalat vezetőjét (Leitner János, szerk.) hogy folytassa tevékenységét. Hogy befejezze a projektet, amit ő nyert.
Nem azért, mert esetleg alkalmatlan rá. Csakis azért, mert nem román... Vagy nem USL-és. Lehet, a szerző szerint a kettő már ugyanaz?
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma,
2013. január 29.
Magyarellenes vádak Szatmár megyében
Üresen maradt a hétfői ülést követően a Szatmár megyei tanács alelnöki széke, miután Csehi Árpád lemondott elnökhelyettesi tisztségéről és önkormányzati képviselői mandátumáról, az utódja megválasztásáról azonban nem született döntés.
Amint arról már írtunk, Csehi szeptemberben jelentette be, hogy vissza kíván vonulni mind a politikából, mind a közéletből, azt az indokot hozva fel, hogy igen kedvező ajánlatot kapott a magánszférában.A szervezet azonban arra kérte, hogy a parlamenti választásokat várja meg.
Nem ő volt egyébként az egyetlen RMDSZ-es képviselő, akinek tegnap megszűnt a mandátuma, lemondott ugyanis Löchli Tünde, a szatmári Caritas igazgatója is, aki kifejtette: a szervezet egy olyan projektet nyert, ami miatt összeférhetetlenség alakult ki igazgatói és tanácsosi pozíciója között. A képviselőtestület RMDSZ-frakciójába két új képviselő került be Veres István és Riedl Rudolf személyében. Utóbbi egyúttal a szövetség kiszemeltjének számít a megüresedett alelnöki székre a Szatmár megyei RMDSZ megyei küldöttgyűlése által hozott döntés értelmében. Bár arra lehetett számítani, hogy tegnap megtörténik az alelnökválasztás, ez a döntés nem szerepelt a napirenden.
Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének alelnöke érdeklődésünkre elmondta: az USL-lel történt egyeztetések nyomán úgy döntöttek, a következő gyűlésre halasztják a döntést, részleteket azonban nem árult el, mondván, hogy a szociálliberálisokkal abban állapodtak meg, hogy nem üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül. Pintér József, az USL-ben szereplő liberális párt megyei képviselője – akivel kapcsolatban szintén felmerült, hogy Csehi utódja lehet – kérdésünkre elmondta: a két alakulat közötti egyeztetés központi szinten folyik, és nem az képezi vita tárgyát, hogy az RMDSZ megőrizheti-e az alelnöki tisztséget, hanem a jelölt személyével kapcsolatosan merültek fel kifogások. Korábban Valer Marian Szatmár megyei USL-es szenátor közleményben reagált az RMDSZ döntésére, kifogásolva Riedl Rudolf jelölését. Úgy vélekedett, azért alkalmatlan a tisztségre, mert „soviniszta”, és mert átköltözött Magyarországra. Megkeresésünkre Riedl Rudolf – aki korábban Szatmár megyei prefektusként is tevékenykedett – elmondta: a helyiek ismerik őt és korábbi tevékenységét, így nem Marian közleménye nyomán kell megítélniük alkalmasságát. Leszögezte, állandó lakhelye Szatmárnémetiben van, és az, hogy gyakran látogatja Magyarországon élő unokáit, nem jelenti, hogy elköltözött.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),
Üresen maradt a hétfői ülést követően a Szatmár megyei tanács alelnöki széke, miután Csehi Árpád lemondott elnökhelyettesi tisztségéről és önkormányzati képviselői mandátumáról, az utódja megválasztásáról azonban nem született döntés.
Amint arról már írtunk, Csehi szeptemberben jelentette be, hogy vissza kíván vonulni mind a politikából, mind a közéletből, azt az indokot hozva fel, hogy igen kedvező ajánlatot kapott a magánszférában.A szervezet azonban arra kérte, hogy a parlamenti választásokat várja meg.
Nem ő volt egyébként az egyetlen RMDSZ-es képviselő, akinek tegnap megszűnt a mandátuma, lemondott ugyanis Löchli Tünde, a szatmári Caritas igazgatója is, aki kifejtette: a szervezet egy olyan projektet nyert, ami miatt összeférhetetlenség alakult ki igazgatói és tanácsosi pozíciója között. A képviselőtestület RMDSZ-frakciójába két új képviselő került be Veres István és Riedl Rudolf személyében. Utóbbi egyúttal a szövetség kiszemeltjének számít a megüresedett alelnöki székre a Szatmár megyei RMDSZ megyei küldöttgyűlése által hozott döntés értelmében. Bár arra lehetett számítani, hogy tegnap megtörténik az alelnökválasztás, ez a döntés nem szerepelt a napirenden.
Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének alelnöke érdeklődésünkre elmondta: az USL-lel történt egyeztetések nyomán úgy döntöttek, a következő gyűlésre halasztják a döntést, részleteket azonban nem árult el, mondván, hogy a szociálliberálisokkal abban állapodtak meg, hogy nem üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül. Pintér József, az USL-ben szereplő liberális párt megyei képviselője – akivel kapcsolatban szintén felmerült, hogy Csehi utódja lehet – kérdésünkre elmondta: a két alakulat közötti egyeztetés központi szinten folyik, és nem az képezi vita tárgyát, hogy az RMDSZ megőrizheti-e az alelnöki tisztséget, hanem a jelölt személyével kapcsolatosan merültek fel kifogások. Korábban Valer Marian Szatmár megyei USL-es szenátor közleményben reagált az RMDSZ döntésére, kifogásolva Riedl Rudolf jelölését. Úgy vélekedett, azért alkalmatlan a tisztségre, mert „soviniszta”, és mert átköltözött Magyarországra. Megkeresésünkre Riedl Rudolf – aki korábban Szatmár megyei prefektusként is tevékenykedett – elmondta: a helyiek ismerik őt és korábbi tevékenységét, így nem Marian közleménye nyomán kell megítélniük alkalmasságát. Leszögezte, állandó lakhelye Szatmárnémetiben van, és az, hogy gyakran látogatja Magyarországon élő unokáit, nem jelenti, hogy elköltözött.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),
2013. január 31.
Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratról
A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István).
Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor.
– Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes.
Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató.
Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta.
A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),
A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István).
Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor.
– Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes.
Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató.
Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta.
A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 6.
Törvénytelenül tanítják a román nyelvet a kisebbségi iskolákban
Hogyan érjük el azt, hogy a magyar diákok 12 év alatt se tanulják meg az ország hivatalos nyelvét? Mintha csak ez lenne célja a tanügyi rendszernek. A gyerekeknek a négy elemi után beszélniük kellene a többség nyelvét, hiszen ötödik osztálytól a román gyerekekkel azonos módon, azonos tankönyvből tanulnak. A tanároknak nincs idejük nyelvet tanítani, vizsgákra kell felkészíteniük a diákokat. Az oktatási törvény módosításával, két évvel ezelőtt sikerült elérni, hogy a magyar gyerekek sajátos tanterv szerint tanulhassák a románt. A lehetőség tehát adott, az iskolákban viszont minden a régi.
Mariana Calangiu évtizedek óta Székelyudvarhelyen tanít, neki markáns véleménye van a hivatását meghatározó tantervről. A diákok sok olyan ismeretet szereznek, amelyet az életben sosem használnak, de szükségesek a vizsgákhoz, mondja a közkedvelt tanárnő.
Jakab Hanga, a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium román szakos tanára munkáját is a tanterv határozza meg, szerinte, az egész egy szélmalomharc, nekik a 8. osztály végén van egy vizsgájuk, így céljuk az, hogy az sikerüljön. Mivel a vizsgákat a román anyanyelvű diákok tudásszintjére szabták, a székely gyermekek számára a román vizsgák, vagy a román érettségi a legnagyobb kihívás.
Fancsali Adél tanítónő pedig azt állítja, hogy megfigyeléseik szerint az elemiben a román gyerekek tankönyve könnyebb, mint a magyar gyerekek román tankönyve.
Egy országos román nyelvű napilap nemrég szemlézte egy Csíkszeredában élő brit nyelvtanár blogját, aki azt állítja, hogy hatástalan oktatási módszerével Románia az etnikai konfliktusokat erősíti. Mindez pedig törvénytelenül történik, mert a 2011-es tanügyi törvény szerint már most idegen nyelvkényt kellene tanítani a románt a kisebbségi iskolákban. Király András György, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára azt állítja, hogy a két éves csúszás a bürokrácia, és a sorozatos miniszterváltások miatt következett be.
Duna Tv
Erdély.ma,
Hogyan érjük el azt, hogy a magyar diákok 12 év alatt se tanulják meg az ország hivatalos nyelvét? Mintha csak ez lenne célja a tanügyi rendszernek. A gyerekeknek a négy elemi után beszélniük kellene a többség nyelvét, hiszen ötödik osztálytól a román gyerekekkel azonos módon, azonos tankönyvből tanulnak. A tanároknak nincs idejük nyelvet tanítani, vizsgákra kell felkészíteniük a diákokat. Az oktatási törvény módosításával, két évvel ezelőtt sikerült elérni, hogy a magyar gyerekek sajátos tanterv szerint tanulhassák a románt. A lehetőség tehát adott, az iskolákban viszont minden a régi.
Mariana Calangiu évtizedek óta Székelyudvarhelyen tanít, neki markáns véleménye van a hivatását meghatározó tantervről. A diákok sok olyan ismeretet szereznek, amelyet az életben sosem használnak, de szükségesek a vizsgákhoz, mondja a közkedvelt tanárnő.
Jakab Hanga, a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium román szakos tanára munkáját is a tanterv határozza meg, szerinte, az egész egy szélmalomharc, nekik a 8. osztály végén van egy vizsgájuk, így céljuk az, hogy az sikerüljön. Mivel a vizsgákat a román anyanyelvű diákok tudásszintjére szabták, a székely gyermekek számára a román vizsgák, vagy a román érettségi a legnagyobb kihívás.
Fancsali Adél tanítónő pedig azt állítja, hogy megfigyeléseik szerint az elemiben a román gyerekek tankönyve könnyebb, mint a magyar gyerekek román tankönyve.
Egy országos román nyelvű napilap nemrég szemlézte egy Csíkszeredában élő brit nyelvtanár blogját, aki azt állítja, hogy hatástalan oktatási módszerével Románia az etnikai konfliktusokat erősíti. Mindez pedig törvénytelenül történik, mert a 2011-es tanügyi törvény szerint már most idegen nyelvkényt kellene tanítani a románt a kisebbségi iskolákban. Király András György, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára azt állítja, hogy a két éves csúszás a bürokrácia, és a sorozatos miniszterváltások miatt következett be.
Duna Tv
Erdély.ma,
2013. február 8.
Székelyzászló-ügy – Tucatnyi tüntető a bukaresti magyar nagykövetségnél
Tucatnyi tüntető gyűlt össze a bukaresti magyar nagykövetség előtt péntek délután, és román nemzeti lobogókat tűzött ki a külképviselettel szemben lévő kerítésre.
A demonstrálók a székely és általában minden idegen zászló Románia területén való kitűzése ellen tiltakoztak, ugyanakkor elítélték Magyarország beavatkozását a székelyföldi zászlóvitába. Többen hevenyészett feliratokat emeltek a magasba, „Ha nem tudtok románul, húzzatok el innen", „Románia az én hazám, a tiétek Mongólia", „Ha Vlad Tepes élne, egy hazátlan sem beszélne" felirattal. Az ellenségeit karóba húzató Vlad Tepes az a középkori uralkodó, akiről Drakula alakját ihlette, a bozgor (hazátlan) pedig a magyarokra használt leggorombább román szitokszó.
A tüntetők az MTI-nek elmondták: spontán megmozdulásról van szó, amelynek résztvevői a bukaresti Egyetem téren találkozva döntötték el, hogy a nagykövetség elé vonulnak. Az Egyetem téren több mint egy éve folyamatosan jelen van néhány tüntető, aki Traian Basescu államfő lemondását követeli.
A helyszínt biztosító rendőrök szerint a demonstrációt nem jelentették be. A megmozdulásról kora délutánig csak a kormánypártokhoz közel álló hírtelevíziók számoltak be, hangsúlyozva, hogy jövő héten bejelentett, nagyobb létszámú demonstráció várható a bukaresti magyar nagykövetség előtt.
Füzes Oszkár nagykövet nem volt az épületben a megmozdulás idején, mert – mint minden évfordulón – a Veszprémben négy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett temetői megemlékezésen vett részt, ahol megkoszorúzta a válogatott kézilabdázó sírját.
A demonstráció kapcsán a nagykövet a MTI-nek telefonon annyit mondott: örül, hogy Romániában demokrácia van, mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét, ugyanakkor reméli, hogy ez a jelképek szabad használatára is kiterjed.
A tüntetés résztvevői helyi idő szerint 16 óra után rendőri intézkedés nélkül szétszéledtek.
MTI
Erdély.ma,
Tucatnyi tüntető gyűlt össze a bukaresti magyar nagykövetség előtt péntek délután, és román nemzeti lobogókat tűzött ki a külképviselettel szemben lévő kerítésre.
A demonstrálók a székely és általában minden idegen zászló Románia területén való kitűzése ellen tiltakoztak, ugyanakkor elítélték Magyarország beavatkozását a székelyföldi zászlóvitába. Többen hevenyészett feliratokat emeltek a magasba, „Ha nem tudtok románul, húzzatok el innen", „Románia az én hazám, a tiétek Mongólia", „Ha Vlad Tepes élne, egy hazátlan sem beszélne" felirattal. Az ellenségeit karóba húzató Vlad Tepes az a középkori uralkodó, akiről Drakula alakját ihlette, a bozgor (hazátlan) pedig a magyarokra használt leggorombább román szitokszó.
A tüntetők az MTI-nek elmondták: spontán megmozdulásról van szó, amelynek résztvevői a bukaresti Egyetem téren találkozva döntötték el, hogy a nagykövetség elé vonulnak. Az Egyetem téren több mint egy éve folyamatosan jelen van néhány tüntető, aki Traian Basescu államfő lemondását követeli.
A helyszínt biztosító rendőrök szerint a demonstrációt nem jelentették be. A megmozdulásról kora délutánig csak a kormánypártokhoz közel álló hírtelevíziók számoltak be, hangsúlyozva, hogy jövő héten bejelentett, nagyobb létszámú demonstráció várható a bukaresti magyar nagykövetség előtt.
Füzes Oszkár nagykövet nem volt az épületben a megmozdulás idején, mert – mint minden évfordulón – a Veszprémben négy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett temetői megemlékezésen vett részt, ahol megkoszorúzta a válogatott kézilabdázó sírját.
A demonstráció kapcsán a nagykövet a MTI-nek telefonon annyit mondott: örül, hogy Romániában demokrácia van, mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét, ugyanakkor reméli, hogy ez a jelképek szabad használatára is kiterjed.
A tüntetés résztvevői helyi idő szerint 16 óra után rendőri intézkedés nélkül szétszéledtek.
MTI
Erdély.ma,
2013. február 9.
Budapest lerohanásával viccelődött a gálaesten Valer Marian
Elképesztő, az Antonescu vasgárdistáinak idejét idéző kijelentések árnyékolták be pénteken a Szatmár megyei díjátadó gálát Szatmárnémetiben, amelyen Valer Marian USL-és szenátor több száz ember füle hallatára azon poénkodott, miként kellene lerohanja a román hadsereg Budapestet!
Azt követően, hogy a Szatmár Megyei Tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának vezetői péntek este 56, a szatmári közösségért kiemelkedő teljesítményt nyújtott személyeknek átadta a 46 elismerő és a 10 kiválósági oklevelet, valamint Iustian Sigheteanu, Máramaros és Szatmár megye ortodox püspöke megkapta az Év Embere elismerést, döbbenetes kijelentések hangzottak el az Északi Színház színpadján.
Dorel Coica polgármester bejelentette, hogy Valer Marian szenátorral közösen egy meglepetéssel készültek a szatmári közönségnek. Ezt követően Marian lépett a színpadra, aki előbb kiemelte a szatmáriakat jellemző etnikai és vallási toleranciát és az itt tapasztalt békés együttélést.
Az USL-és politikus azonban ezúttal sem hazudtolta meg önmagát és diskurzusa nyíltan soviniszta, nacionalista, mi több, militáns hangnemet váltott. Előbb kijelentette nemtetszését a székely zászlók ügyében kirobban vita kapcsán, majd felháborítónak nevezte, hogy a Szamoskrassói Általános Iskolát Bem Józsefről nevezték el. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősét népirtónak nevezte, akinek a nevéhez szerinte „negyvenezer román halála köthető"! Ami nyilvánvaló hazugság és történelemhamisítás, mivel 1849. decemberében a kártérítést követelő erdélyi románok összesen 35-40.000 román áldozatról beszélnek.
Mindezzel azonban még nem ért véget a magyarság gyalázkodása, Marian ugyanis egy román katonai nótát kezdett el énekelni, melynek parafrazált refrénjében az állt, hogy a román katonák kivont dárdával keljenek át a Tiszán és háromszor rombolják le Budapestet!
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma,
Elképesztő, az Antonescu vasgárdistáinak idejét idéző kijelentések árnyékolták be pénteken a Szatmár megyei díjátadó gálát Szatmárnémetiben, amelyen Valer Marian USL-és szenátor több száz ember füle hallatára azon poénkodott, miként kellene lerohanja a román hadsereg Budapestet!
Azt követően, hogy a Szatmár Megyei Tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának vezetői péntek este 56, a szatmári közösségért kiemelkedő teljesítményt nyújtott személyeknek átadta a 46 elismerő és a 10 kiválósági oklevelet, valamint Iustian Sigheteanu, Máramaros és Szatmár megye ortodox püspöke megkapta az Év Embere elismerést, döbbenetes kijelentések hangzottak el az Északi Színház színpadján.
Dorel Coica polgármester bejelentette, hogy Valer Marian szenátorral közösen egy meglepetéssel készültek a szatmári közönségnek. Ezt követően Marian lépett a színpadra, aki előbb kiemelte a szatmáriakat jellemző etnikai és vallási toleranciát és az itt tapasztalt békés együttélést.
Az USL-és politikus azonban ezúttal sem hazudtolta meg önmagát és diskurzusa nyíltan soviniszta, nacionalista, mi több, militáns hangnemet váltott. Előbb kijelentette nemtetszését a székely zászlók ügyében kirobban vita kapcsán, majd felháborítónak nevezte, hogy a Szamoskrassói Általános Iskolát Bem Józsefről nevezték el. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősét népirtónak nevezte, akinek a nevéhez szerinte „negyvenezer román halála köthető"! Ami nyilvánvaló hazugság és történelemhamisítás, mivel 1849. decemberében a kártérítést követelő erdélyi románok összesen 35-40.000 román áldozatról beszélnek.
Mindezzel azonban még nem ért véget a magyarság gyalázkodása, Marian ugyanis egy román katonai nótát kezdett el énekelni, melynek parafrazált refrénjében az állt, hogy a román katonák kivont dárdával keljenek át a Tiszán és háromszor rombolják le Budapestet!
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma,
2013. február 9.
Gyújtópontban – A megnyugvás ösvényein
Beszélgetés Kötő Józseffel bukaresti évekről, kolozsvári tervekről – egy kis jarash-i kitérővel
–Milyen érzésekkel válik meg Bukaresttől négy év képviselői megbízatás után?
–Könnyű szívvel hagytam ott Bukarestet, nosztalgia nélkül tekintek vissza az elmúlt négy évre. Úgy vélem, hogy a ’89 utáni román parlamenti élet egyik legválságosabb időszakát éltem meg. A vég nélküli politikai válságok, az állandó „dezertálások”, a szinte naponta változó parlamenti többség miatt az utolsó időszakban egyszerűen lehetetlenné vált a munka a törvényhozásban.
Hazajövetelemet nem úgy fogom fel, mint menekvést a feladatok, a politika elől. Nem leszek parkban sakkozó nyugdíjas. Végre úgy érzem, hogy átadhatom magamat az általam választott szakma kutatásának, művelésének. Egész életem erről a tudathasadásos állapotról szólt: valami gyors közéleti feladat mindig elszólított a munkám mellől. Karácsony Benő életműve mindig is közel állt hozzám, ő adta az egyik regényének A megnyugvás ösvényei címet. Úgy érzem, ez az új korszak a „megnyugvás ösvényeit” jelenti számomra.
Több terv is foglalkoztat. Az egyik, ami már szárba is szökkent, az első erdélyi magyar nyelvű színházi folyóirat létrehozása. Nagy szükség van egy olyan fórumra, ahol „kibeszélhetjük” gondjainkat, meghatározhatjuk azt az értékrendet, felállíthatjuk azokat a mércéket, amelyek versenyképes, európai szintű kultúrává emelik a színi kultúrát is. A színháztörténetben mindig is kétközpontúságról beszélünk: Budapest mellett Kolozsvár mindig is stílus- és értékteremtőnek számított. Olyan sajátos interkulturális térségben élünk, ami kölcsönösen ösztönzi a színházi formanyelv megújítását, gazdagítását. Az első szám már napvilágot látott, sikerült kialakítani egy olyan munkatársi gárdát, amelyik a világra nyitottan, a helyi értékek megbecsülésével tud egyetemes mércét állítani.
2009-ben megjelentettem a két világháború közötti színjátszás lexikonát, kutatásaimmal párhuzamosan ezzel az időszakkal is szeretnék tovább foglalkozni, a hiányzó adatokat megtalálni. Bízom abban, hogy eljön az idő, amikor a lexikon bővített második kiadása is megjelenhet.
Összeállt ugyanakkor az anyag, amely lehetővé teszi, hogy megírjuk az erdélyi magyar színjátszás monográfiáját – ez a harmadik csapás, amin a nyugodalmas években el szeretnék indulni.
Sok elégtétellel járt a diaszpóra képviselőjének lenni
– Egzotikus választási körzetet bíztak önre. Mekkora kihívást, felelősséget – kalandot! – jelentett erdélyi magyarnak a Közel-Kelet és Afrika területén élő román állampolgárok ügyének képviselete?
–A gyakran kilátástalannak tűnő napi politikai csatározások mellett ez a munka sok elégtétellel járt. A diaszpórában élő román állampolgárok egyik legfőbb gondja az identitás-megőrzés, erre a választási kerületemhez tartozó országokban kevés lehetőség van. Sikerült megszerveznem, hogy ott, ahol nagyszámú román közösség él, – közöttük sok magyar is – könyvtár jöjjön létre. Kidolgoztunk egy iskolai tantervet, amely az anyanyelv elsajátítására szolgált, ezt a honlapunkon lehetett elérni. Többek közt sikerült kijárni azt is, hogy Rámalláhban román konzulátus nyíljon. Ez nagy segítség volt a Palesztinában élő románok számára, akiknek különben a tel-aviv-i román nagykövetségre kellett volna menniük állampolgársági és egyéb hivatalos ügyeket intézni – mint tudjuk, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Javaslatomra létrehoztuk a parlament diaszpóra díját is. Kezdeményezésemre testvérvárosi kapcsolatot hoztunk létre Bánffyhunyad és Jarash városa között. Tavaly márciusban már küldöttség érkezett a bánffyhunyadi városnapokra.
Mindvégig nagy segítségemre volt a nemrég elhunyt Mariana Stoica, aki több évig izraeli nagykövet volt. Stoica asszonyt még kolozsvári tanfelügyelőként ismertem meg a ’90-es évek elején, a liberális politikusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar iskolák visszakapták önállóságukat. Különleges személyiség volt, az a nyitottság, az a tolerancia, amit tanúsított irántunk, ma is ritka a román politikában.
– A parlament oktatási szakbizottságának alelnöki tisztségét töltötte be az elmúlt négy évben, a testület egyik fő feladata az új – a nemzeti kisebbségek szempontjából meglehetősen pozitív – tanügyi törvény kidolgozása volt. Bár a jogszabály fogadtatása kedvező volt, a tanügyben zűrzavar uralkodik. Ön átlátja valamennyire ezt a káoszt?
– Valóban, ez a törvény kisebbségi szempontból rendkívül előnyös. Ha a jogszabály érvényben marad, akkor ez hosszú távon biztosíthatja a magyar iskolahálózat megmaradását.
Az új oktatási törvény megteremti a keretet arra, hogy minőségi oktatás jöjjön létre nem csak erdélyi magyar vonalon, hanem országosan is. A minisztérium viszont hatalmasat tévedett, amikor késve dolgozta ki a törvény gyakorlati alkalmazását lehetővé tevő metodológiákat.
Például vita tárgyát képezte az előkészítő osztályok bevezetése. Ha idejében megjelent volna az erre vonatkozó alkalmazási szabályzat, az meghatározta volna az új tantervet, a tankönyveket, pontosan behatárolta volna, hogy hol is a helye a „nulladik évnek”, az óvodában vagy iskolában, nem volt világos az oktatókra vonatkozó szabályozás sem. Júniusban még semmit sem lehetett tudni a metodológiáról, az ellenzők ki is használták zűrzavarkeltésre ezt az áldatlan helyzetet. Emiatt egy nagyon jó, előremutató kezdeményezés politikai játékok áldozatává vált. Egész Európában ez a törekvés, Angliában például már 4 éves kortól kezdik a gyerekek a rendszerbe való beilleszkedést.
Azt sem lehet még tudni, milyen struktúrája lesz az általános iskolának. Uniós viszonylatban Romániában a legnagyobb az iskolaelhagyás. Az európai stratégia legfennebb 6-8 százalékos iskolaelhagyást „tűr meg”, mi már 15 százalék fölött vagyunk. Nem mindegy tehát, hogy kötelező marad-e a kilencedik, vagy sem.
Az igazi reformot a curriculáris reform jelentette volna. Mifelénk még mindig a régi „magolásos” módszer van érvényben, ahelyett, hogy a gyerekek képességeit, kreativitását, az alkalmazni tudást fejlesztenék. Ez a reform késik, mert a minisztérium nem intézkedett. A magyar kisebbségi oktatás is óhatatlanul benne van ebben a forgatagban. Nincs stabilitás, a pedagógus nem tudja megtervezni a gyermekek életpályáját, pedig az iskola erről kellene hogy szóljon. Szorosan idetartozik a javadalmazás kérdése is: nem motivált tanári karral nem lehet reformot csinálni. Sok pénz kellene infrastruktúrára is, amely lehetővé teszi ezt a nyitást az oktatáson belül.
Életidegen az iskolakínálat. Éltetjük az elméleti líceumok mítoszát, miközben futószalagon gyártjuk a munkanélkülieket középiskoláinkban, s az egyetemeken egyaránt. Nem elég rugalmas az oktatási rendszerünk, nincs összhangban a munkaerő-kínálattal.
Új iskolahálózati térképet kell készítenünk
És akkor még nem szóltam a decentralizáció hiányáról, a tanárképzés gondjairól. A magyar oktatásban még súlyosabb a helyzet. Szembe kell néznünk a népességfogyás kérdésével. El kell készítenünk egy új iskolahálózati térképet – sajnos, nem érzek erre elég hajlandóságot. A magyar kisebbség számaránya 6 százalék az össznépességen belül, iskoláink, tagozataink aránya 12 százalék. Ez azt jelenti, hogy nagyon kis létszámú osztályokkal dolgozunk, amelyeknek a globális finanszírozás keretében nagyon nehéz fennmaradnia. Megpróbáltuk ellensúlyozni ezt azzal, hogy kértük, kiemelt módon számolják ki az alapfinanszírozást, mivel az anyanyelvükön tanulóknak több óraszámuk van, veszélyeztetet kulturális környezetben élnek, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez mindeddig nem igazán indult be.
Az óvodai és elemi képzést természetesen meg kell őrizni minden magyarok lakta településen, mert ahol kiürül a magyar szó az iskolában, ott kiürült a magyar szó a településen is. Létre kell hozni azokat az iskolaközpontokat, ahol a szórványvidéken élő gimnazisták és középiskolások bentlakásokban, ösztöndíjjal, minőségi oktatás keretében tovább tudnak tanulni anyanyelvükön. Erre jó példa Szamosújvár és Válaszút is, de sok más hasonló iskolaközpont működik még Erdély-szerte, az ilyen kísérleteknek meg kell adnunk minden támogatást.
El kell tehát kezdeni iskolahálózatunk újragondolását. Ne csak évente egyszer, amikor készül az új beiskolázási terv, fussunk a minisztériumba engedélyért a létszám alatti osztályokra, hiszen ez vagy sikerül, vagy nem. Ezt a kérdést az önálló entitással rendelkező erdélyi magyar közösségnek magának kell eldönteni. Az egyedüli megoldás az önszerveződés.
Ez a kulcskérdés. Világos, hogy Budapest összekapcsolja támogatását politikai érdekekkel és Bukarest is haszonelvűen gondolkodik. Csakis saját magunkra támaszkodhatunk, nekünk kell megteremteni a magunk intézményrendszerét.
Számoljunk le a tévhitekkel
Persze, le kell számolnunk néhány tévhittel közösségünkön belül is. Sőt, számunkra a talpon maradás egyik feltétele, hogy leszámoljunk azzal a tévhittel, miszerint okos magyar embert csak az elméleti líceum tud termelni. Egy jól fejlett társadalomban egyformán helye van az értelmiségi és a műszaki elitnek. Nyugaton a líceumok 70 százaléka szaklíceum, mert ott odafigyelnek arra, hogy a munkapiacon eladható okleveleket adjanak ki, olyan szakmákra képezzenek fiatalokat, amelyekre van társadalmi igény.
Mi még ott tartunk, hogy aki nem elméleti osztályban végez, abból másodrendű állampolgár válik. Kolozsváron jelen pillanatban óriási vita van arról, hogy csökkentsük-e az elméleti osztályok számát a szakosztályok javára, vagy sem. A regionális gazdaságfejlődés kutatására szakosodó intézetek felmérései szerint a fejlődést csak úgy tudjuk biztosítani, ha a középiskolai osztályok 45-50 százaléka szakosztállyá válik. A tanfelügyelőség ezt alkalmazni is akarta, de mivel nem volt előkészítve, ez számunkra kész tragédiát jelentett volna. A jövő viszont ez, meg kell néznünk, hogyan lehet úgy alkalmazkodni ehhez az elvhez, hogy ne érje veszteség a magyar közösséget, lehetőleg minél kevesebb magyar gyermek morzsolódjon le. De ez alól kibújni nem lehet, ugyanakkor érdekünk is! Bánnfyhunyadon, Tordán, de még Kolozsváron is működnek már szakosztályok. A Báthory-líceumban például a három elméleti osztályból kettő marad, egyikük nyomdaipari profilú lesz. Jól döntöttek, előremenekülnek. A válaszúti Kallós-alapítvány felismerte, hogy a falusi gyermekek nem nagyon tanulnak kilencedik osztály után, ebben a környezetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a magyar fiatalok elhagyják az iskolát ennek minden negatív következményével együtt. Ezekre a gyermekekre számítanak jövőre, amikor majd beindul Válaszúton a magyar mezőgazdasági szakoktatás.
Ahhoz, hogy iskolahálózatunkat meg tudjuk tartani, vissza kell hozni a román tagozatokra iratkozott magyar gyermekeket is. Az adatok szerint az óvoda és az elemi iskola szintjén a magyar gyermekek számaránya megfelel a magyarok országos 6 százalékának. Gimnáziumban már csökken, líceumban már csak 3,5-4 százaléknál vagyunk. Hova tűnnek el? A vegyes házasságokból származó gyermekek rendszerint az elemi osztály után váltanak román oktatási intézményre. Ezzel a fajta „természetes asszimilációval” nehéz szembemenni. Sok magyar gyermek viszont azért iratkozik román szaklíceumokba – többnyire itt keresendők fiataljaink – mert nincs magyar kínálat. Fel kell tehát adnunk az elméleti osztályok mítoszát, és tudomásul kell vennünk, hogy igenis reális igény van a magyar szakoktatásra. Ha nem megy végbe ez a fajta mentalitásváltás, végzetes lemaradás következhet be. Nagyon fontos lenne ezt belátni, a magyar szakoktatást megszervezni, hiszen jól tudjuk, milyen nagy az érettségi utáni munkanélküliség. Erre pedig nem az Ecaterina Andronescu-féle szakérettségi a megoldás, a munkaerőpiac ugyanis azt nézi, ki mit tud, a szakérettségivel rendelkező diák pedig egyáltalán nem tett volna szert alkalmazható tudásra az érettségi által.
Helyenként ez a felsőoktatásra is érvényes, amely afféle diplomagyárrá változott. Meg kell néznünk, hogy létezik-e minden húzóágazatban szakmai kínálat anyanyelven. Az európai stratégia szerint 2020-ig a népességnek 35-40 százaléka felsőfokú végzettséggel kellene hogy rendelkezzék. (Nálunk ez jelenleg 6-8 százalék.) Ehhez viszont megfelelő, életképes szakmai kínálat kell, csakis így leszünk versenyképesek.
Ami az egyetemi oktatást illeti, tapasztalok egyféle rugalmasságot a tanári kar részéről, valamiféle elmozdulást ebbe az irányba, különösen most, hogy a BBTE-n teljes autonómiával működik a magyar szak. De sajnos még odébb van, hogy mindezt a közgondolkodás szintjére emeljük.
– Mennyire segít be a szakma, a pedagógusok ebben a munkában?
–Nagyon sok rendkívüli képességekkel rendelkező pedagógusunk van, de érdekes módon nincs meg az a csapatszellem, az az igény az összefogásra, amely egy közös oktatásstratégia érdekében munkálkodna. Úgy tűnik, itt is meghonosodott a szekértáborszellem: ha az egyik társaság ezt mondja, akkor a másiknak óhatatlanul az ellenkezőjét kell képviselnie. Nincs egységes, kiforrott elképzelés. Ehhez kellene az a fajta közösség-összefogás, amelyet sürgetünk.
– A civil szféra megosztottsága ön szerint „leképezi” az erdélyi magyar politika megosztottságát. Ezen a téren milyen esélyt lát az összefogásra?
–Létkérdés az összefogás. Az én „radikális” elképzelésem szerint – amelyet sokan egyáltalán nem osztanak – újra kell modellezni az RMDSZ-t. Ha mi szeretjük magunkat miniparlamentnek nevezni, akkor rendezzünk ehhez „illő” belső választásokat. A népakarat eldönti majd, hogyan alakul a többség. Mint meggyőződéses híve az RMDSZ-nek, mondom, hogy ezt fel kell vállalnunk. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi arány, az RMDSZ 80-90 százalékos többsége így is megmarad, mert a józan magyar ember azt mérlegeli, ki mit tett le az asztalra. Egyébként örökké fog tartani a vita, hogy ki az erdélyi magyarok hiteles képviselője, hogy ki mond igazat. Az viszont más kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a többséggel…
Székely Kriszta
Beszélgetés Kötő Józseffel bukaresti évekről, kolozsvári tervekről – egy kis jarash-i kitérővel
–Milyen érzésekkel válik meg Bukaresttől négy év képviselői megbízatás után?
–Könnyű szívvel hagytam ott Bukarestet, nosztalgia nélkül tekintek vissza az elmúlt négy évre. Úgy vélem, hogy a ’89 utáni román parlamenti élet egyik legválságosabb időszakát éltem meg. A vég nélküli politikai válságok, az állandó „dezertálások”, a szinte naponta változó parlamenti többség miatt az utolsó időszakban egyszerűen lehetetlenné vált a munka a törvényhozásban.
Hazajövetelemet nem úgy fogom fel, mint menekvést a feladatok, a politika elől. Nem leszek parkban sakkozó nyugdíjas. Végre úgy érzem, hogy átadhatom magamat az általam választott szakma kutatásának, művelésének. Egész életem erről a tudathasadásos állapotról szólt: valami gyors közéleti feladat mindig elszólított a munkám mellől. Karácsony Benő életműve mindig is közel állt hozzám, ő adta az egyik regényének A megnyugvás ösvényei címet. Úgy érzem, ez az új korszak a „megnyugvás ösvényeit” jelenti számomra.
Több terv is foglalkoztat. Az egyik, ami már szárba is szökkent, az első erdélyi magyar nyelvű színházi folyóirat létrehozása. Nagy szükség van egy olyan fórumra, ahol „kibeszélhetjük” gondjainkat, meghatározhatjuk azt az értékrendet, felállíthatjuk azokat a mércéket, amelyek versenyképes, európai szintű kultúrává emelik a színi kultúrát is. A színháztörténetben mindig is kétközpontúságról beszélünk: Budapest mellett Kolozsvár mindig is stílus- és értékteremtőnek számított. Olyan sajátos interkulturális térségben élünk, ami kölcsönösen ösztönzi a színházi formanyelv megújítását, gazdagítását. Az első szám már napvilágot látott, sikerült kialakítani egy olyan munkatársi gárdát, amelyik a világra nyitottan, a helyi értékek megbecsülésével tud egyetemes mércét állítani.
2009-ben megjelentettem a két világháború közötti színjátszás lexikonát, kutatásaimmal párhuzamosan ezzel az időszakkal is szeretnék tovább foglalkozni, a hiányzó adatokat megtalálni. Bízom abban, hogy eljön az idő, amikor a lexikon bővített második kiadása is megjelenhet.
Összeállt ugyanakkor az anyag, amely lehetővé teszi, hogy megírjuk az erdélyi magyar színjátszás monográfiáját – ez a harmadik csapás, amin a nyugodalmas években el szeretnék indulni.
Sok elégtétellel járt a diaszpóra képviselőjének lenni
– Egzotikus választási körzetet bíztak önre. Mekkora kihívást, felelősséget – kalandot! – jelentett erdélyi magyarnak a Közel-Kelet és Afrika területén élő román állampolgárok ügyének képviselete?
–A gyakran kilátástalannak tűnő napi politikai csatározások mellett ez a munka sok elégtétellel járt. A diaszpórában élő román állampolgárok egyik legfőbb gondja az identitás-megőrzés, erre a választási kerületemhez tartozó országokban kevés lehetőség van. Sikerült megszerveznem, hogy ott, ahol nagyszámú román közösség él, – közöttük sok magyar is – könyvtár jöjjön létre. Kidolgoztunk egy iskolai tantervet, amely az anyanyelv elsajátítására szolgált, ezt a honlapunkon lehetett elérni. Többek közt sikerült kijárni azt is, hogy Rámalláhban román konzulátus nyíljon. Ez nagy segítség volt a Palesztinában élő románok számára, akiknek különben a tel-aviv-i román nagykövetségre kellett volna menniük állampolgársági és egyéb hivatalos ügyeket intézni – mint tudjuk, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Javaslatomra létrehoztuk a parlament diaszpóra díját is. Kezdeményezésemre testvérvárosi kapcsolatot hoztunk létre Bánffyhunyad és Jarash városa között. Tavaly márciusban már küldöttség érkezett a bánffyhunyadi városnapokra.
Mindvégig nagy segítségemre volt a nemrég elhunyt Mariana Stoica, aki több évig izraeli nagykövet volt. Stoica asszonyt még kolozsvári tanfelügyelőként ismertem meg a ’90-es évek elején, a liberális politikusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar iskolák visszakapták önállóságukat. Különleges személyiség volt, az a nyitottság, az a tolerancia, amit tanúsított irántunk, ma is ritka a román politikában.
– A parlament oktatási szakbizottságának alelnöki tisztségét töltötte be az elmúlt négy évben, a testület egyik fő feladata az új – a nemzeti kisebbségek szempontjából meglehetősen pozitív – tanügyi törvény kidolgozása volt. Bár a jogszabály fogadtatása kedvező volt, a tanügyben zűrzavar uralkodik. Ön átlátja valamennyire ezt a káoszt?
– Valóban, ez a törvény kisebbségi szempontból rendkívül előnyös. Ha a jogszabály érvényben marad, akkor ez hosszú távon biztosíthatja a magyar iskolahálózat megmaradását.
Az új oktatási törvény megteremti a keretet arra, hogy minőségi oktatás jöjjön létre nem csak erdélyi magyar vonalon, hanem országosan is. A minisztérium viszont hatalmasat tévedett, amikor késve dolgozta ki a törvény gyakorlati alkalmazását lehetővé tevő metodológiákat.
Például vita tárgyát képezte az előkészítő osztályok bevezetése. Ha idejében megjelent volna az erre vonatkozó alkalmazási szabályzat, az meghatározta volna az új tantervet, a tankönyveket, pontosan behatárolta volna, hogy hol is a helye a „nulladik évnek”, az óvodában vagy iskolában, nem volt világos az oktatókra vonatkozó szabályozás sem. Júniusban még semmit sem lehetett tudni a metodológiáról, az ellenzők ki is használták zűrzavarkeltésre ezt az áldatlan helyzetet. Emiatt egy nagyon jó, előremutató kezdeményezés politikai játékok áldozatává vált. Egész Európában ez a törekvés, Angliában például már 4 éves kortól kezdik a gyerekek a rendszerbe való beilleszkedést.
Azt sem lehet még tudni, milyen struktúrája lesz az általános iskolának. Uniós viszonylatban Romániában a legnagyobb az iskolaelhagyás. Az európai stratégia legfennebb 6-8 százalékos iskolaelhagyást „tűr meg”, mi már 15 százalék fölött vagyunk. Nem mindegy tehát, hogy kötelező marad-e a kilencedik, vagy sem.
Az igazi reformot a curriculáris reform jelentette volna. Mifelénk még mindig a régi „magolásos” módszer van érvényben, ahelyett, hogy a gyerekek képességeit, kreativitását, az alkalmazni tudást fejlesztenék. Ez a reform késik, mert a minisztérium nem intézkedett. A magyar kisebbségi oktatás is óhatatlanul benne van ebben a forgatagban. Nincs stabilitás, a pedagógus nem tudja megtervezni a gyermekek életpályáját, pedig az iskola erről kellene hogy szóljon. Szorosan idetartozik a javadalmazás kérdése is: nem motivált tanári karral nem lehet reformot csinálni. Sok pénz kellene infrastruktúrára is, amely lehetővé teszi ezt a nyitást az oktatáson belül.
Életidegen az iskolakínálat. Éltetjük az elméleti líceumok mítoszát, miközben futószalagon gyártjuk a munkanélkülieket középiskoláinkban, s az egyetemeken egyaránt. Nem elég rugalmas az oktatási rendszerünk, nincs összhangban a munkaerő-kínálattal.
Új iskolahálózati térképet kell készítenünk
És akkor még nem szóltam a decentralizáció hiányáról, a tanárképzés gondjairól. A magyar oktatásban még súlyosabb a helyzet. Szembe kell néznünk a népességfogyás kérdésével. El kell készítenünk egy új iskolahálózati térképet – sajnos, nem érzek erre elég hajlandóságot. A magyar kisebbség számaránya 6 százalék az össznépességen belül, iskoláink, tagozataink aránya 12 százalék. Ez azt jelenti, hogy nagyon kis létszámú osztályokkal dolgozunk, amelyeknek a globális finanszírozás keretében nagyon nehéz fennmaradnia. Megpróbáltuk ellensúlyozni ezt azzal, hogy kértük, kiemelt módon számolják ki az alapfinanszírozást, mivel az anyanyelvükön tanulóknak több óraszámuk van, veszélyeztetet kulturális környezetben élnek, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez mindeddig nem igazán indult be.
Az óvodai és elemi képzést természetesen meg kell őrizni minden magyarok lakta településen, mert ahol kiürül a magyar szó az iskolában, ott kiürült a magyar szó a településen is. Létre kell hozni azokat az iskolaközpontokat, ahol a szórványvidéken élő gimnazisták és középiskolások bentlakásokban, ösztöndíjjal, minőségi oktatás keretében tovább tudnak tanulni anyanyelvükön. Erre jó példa Szamosújvár és Válaszút is, de sok más hasonló iskolaközpont működik még Erdély-szerte, az ilyen kísérleteknek meg kell adnunk minden támogatást.
El kell tehát kezdeni iskolahálózatunk újragondolását. Ne csak évente egyszer, amikor készül az új beiskolázási terv, fussunk a minisztériumba engedélyért a létszám alatti osztályokra, hiszen ez vagy sikerül, vagy nem. Ezt a kérdést az önálló entitással rendelkező erdélyi magyar közösségnek magának kell eldönteni. Az egyedüli megoldás az önszerveződés.
Ez a kulcskérdés. Világos, hogy Budapest összekapcsolja támogatását politikai érdekekkel és Bukarest is haszonelvűen gondolkodik. Csakis saját magunkra támaszkodhatunk, nekünk kell megteremteni a magunk intézményrendszerét.
Számoljunk le a tévhitekkel
Persze, le kell számolnunk néhány tévhittel közösségünkön belül is. Sőt, számunkra a talpon maradás egyik feltétele, hogy leszámoljunk azzal a tévhittel, miszerint okos magyar embert csak az elméleti líceum tud termelni. Egy jól fejlett társadalomban egyformán helye van az értelmiségi és a műszaki elitnek. Nyugaton a líceumok 70 százaléka szaklíceum, mert ott odafigyelnek arra, hogy a munkapiacon eladható okleveleket adjanak ki, olyan szakmákra képezzenek fiatalokat, amelyekre van társadalmi igény.
Mi még ott tartunk, hogy aki nem elméleti osztályban végez, abból másodrendű állampolgár válik. Kolozsváron jelen pillanatban óriási vita van arról, hogy csökkentsük-e az elméleti osztályok számát a szakosztályok javára, vagy sem. A regionális gazdaságfejlődés kutatására szakosodó intézetek felmérései szerint a fejlődést csak úgy tudjuk biztosítani, ha a középiskolai osztályok 45-50 százaléka szakosztállyá válik. A tanfelügyelőség ezt alkalmazni is akarta, de mivel nem volt előkészítve, ez számunkra kész tragédiát jelentett volna. A jövő viszont ez, meg kell néznünk, hogyan lehet úgy alkalmazkodni ehhez az elvhez, hogy ne érje veszteség a magyar közösséget, lehetőleg minél kevesebb magyar gyermek morzsolódjon le. De ez alól kibújni nem lehet, ugyanakkor érdekünk is! Bánnfyhunyadon, Tordán, de még Kolozsváron is működnek már szakosztályok. A Báthory-líceumban például a három elméleti osztályból kettő marad, egyikük nyomdaipari profilú lesz. Jól döntöttek, előremenekülnek. A válaszúti Kallós-alapítvány felismerte, hogy a falusi gyermekek nem nagyon tanulnak kilencedik osztály után, ebben a környezetben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a magyar fiatalok elhagyják az iskolát ennek minden negatív következményével együtt. Ezekre a gyermekekre számítanak jövőre, amikor majd beindul Válaszúton a magyar mezőgazdasági szakoktatás.
Ahhoz, hogy iskolahálózatunkat meg tudjuk tartani, vissza kell hozni a román tagozatokra iratkozott magyar gyermekeket is. Az adatok szerint az óvoda és az elemi iskola szintjén a magyar gyermekek számaránya megfelel a magyarok országos 6 százalékának. Gimnáziumban már csökken, líceumban már csak 3,5-4 százaléknál vagyunk. Hova tűnnek el? A vegyes házasságokból származó gyermekek rendszerint az elemi osztály után váltanak román oktatási intézményre. Ezzel a fajta „természetes asszimilációval” nehéz szembemenni. Sok magyar gyermek viszont azért iratkozik román szaklíceumokba – többnyire itt keresendők fiataljaink – mert nincs magyar kínálat. Fel kell tehát adnunk az elméleti osztályok mítoszát, és tudomásul kell vennünk, hogy igenis reális igény van a magyar szakoktatásra. Ha nem megy végbe ez a fajta mentalitásváltás, végzetes lemaradás következhet be. Nagyon fontos lenne ezt belátni, a magyar szakoktatást megszervezni, hiszen jól tudjuk, milyen nagy az érettségi utáni munkanélküliség. Erre pedig nem az Ecaterina Andronescu-féle szakérettségi a megoldás, a munkaerőpiac ugyanis azt nézi, ki mit tud, a szakérettségivel rendelkező diák pedig egyáltalán nem tett volna szert alkalmazható tudásra az érettségi által.
Helyenként ez a felsőoktatásra is érvényes, amely afféle diplomagyárrá változott. Meg kell néznünk, hogy létezik-e minden húzóágazatban szakmai kínálat anyanyelven. Az európai stratégia szerint 2020-ig a népességnek 35-40 százaléka felsőfokú végzettséggel kellene hogy rendelkezzék. (Nálunk ez jelenleg 6-8 százalék.) Ehhez viszont megfelelő, életképes szakmai kínálat kell, csakis így leszünk versenyképesek.
Ami az egyetemi oktatást illeti, tapasztalok egyféle rugalmasságot a tanári kar részéről, valamiféle elmozdulást ebbe az irányba, különösen most, hogy a BBTE-n teljes autonómiával működik a magyar szak. De sajnos még odébb van, hogy mindezt a közgondolkodás szintjére emeljük.
– Mennyire segít be a szakma, a pedagógusok ebben a munkában?
–Nagyon sok rendkívüli képességekkel rendelkező pedagógusunk van, de érdekes módon nincs meg az a csapatszellem, az az igény az összefogásra, amely egy közös oktatásstratégia érdekében munkálkodna. Úgy tűnik, itt is meghonosodott a szekértáborszellem: ha az egyik társaság ezt mondja, akkor a másiknak óhatatlanul az ellenkezőjét kell képviselnie. Nincs egységes, kiforrott elképzelés. Ehhez kellene az a fajta közösség-összefogás, amelyet sürgetünk.
– A civil szféra megosztottsága ön szerint „leképezi” az erdélyi magyar politika megosztottságát. Ezen a téren milyen esélyt lát az összefogásra?
–Létkérdés az összefogás. Az én „radikális” elképzelésem szerint – amelyet sokan egyáltalán nem osztanak – újra kell modellezni az RMDSZ-t. Ha mi szeretjük magunkat miniparlamentnek nevezni, akkor rendezzünk ehhez „illő” belső választásokat. A népakarat eldönti majd, hogyan alakul a többség. Mint meggyőződéses híve az RMDSZ-nek, mondom, hogy ezt fel kell vállalnunk. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi arány, az RMDSZ 80-90 százalékos többsége így is megmarad, mert a józan magyar ember azt mérlegeli, ki mit tett le az asztalra. Egyébként örökké fog tartani a vita, hogy ki az erdélyi magyarok hiteles képviselője, hogy ki mond igazat. Az viszont más kérdés, hogy mit kezdünk ezzel a többséggel…
Székely Kriszta
2013. február 11.
A román nyelv iránti lojalitás törvényét akarják elfogadtatni
A román nyelv iránti lojalitás törvényét szeretné elfogadtatni a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) két Szatmár megyei képviselője – közölte hétfőn internetes oldalán a Szatmári Friss Újság.
A napilap közlése szerint Valer Marian szenátor és Octavian Petric képviselő egy vasárnap tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy törvénytervezetet kíván benyújtani a román nyelv iránti lojalitásról. Valer Marian – aki a Szociáldemokrata Párt szatmárnémeti szervezetének az elnöki tisztségét is betölti – elmondta, a törvény többek között arról rendelkezne, hogy vonják meg a román állampolgárságot azoktól, akik könnyített honosítással magyar állampolgárságot is szereztek.
A tervezett törvény pénzbírsággal sújtaná azokat, akik intézményekben, iskolákban, gyógyszertárakban, üzletekben nem beszélnek románul, és büntetőeljárást írna elő azokkal a munkáltatókkal szemben, akik úgymond etnikai kritériumok alapján alkalmaznak munkavállalókat.
Valer Marian elmondta, tiszteli a magyar kisebbséget, de elvárja, hogy a magyarság képviselői is tanúsítsanak kellő tiszteletet a román többség irányában. A szenátor hozzátette, a hasonló szlovák törvényt az Európai Bizottság jóváhagyta.
A törvénytervezet ellen elsőként a Magyar Polgári Párt (MPP) tiltakozott. A párt hétfői közleményében határozottan visszautasította a kezdeményezést. Emlékeztetett arra, hogy a Szatmár megyei honatyák törvénytervezete ellentétes egy sor Románia által is aláírt nemzetközi egyezménnyel.
MTI
Erdély.ma,
A román nyelv iránti lojalitás törvényét szeretné elfogadtatni a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) két Szatmár megyei képviselője – közölte hétfőn internetes oldalán a Szatmári Friss Újság.
A napilap közlése szerint Valer Marian szenátor és Octavian Petric képviselő egy vasárnap tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy törvénytervezetet kíván benyújtani a román nyelv iránti lojalitásról. Valer Marian – aki a Szociáldemokrata Párt szatmárnémeti szervezetének az elnöki tisztségét is betölti – elmondta, a törvény többek között arról rendelkezne, hogy vonják meg a román állampolgárságot azoktól, akik könnyített honosítással magyar állampolgárságot is szereztek.
A tervezett törvény pénzbírsággal sújtaná azokat, akik intézményekben, iskolákban, gyógyszertárakban, üzletekben nem beszélnek románul, és büntetőeljárást írna elő azokkal a munkáltatókkal szemben, akik úgymond etnikai kritériumok alapján alkalmaznak munkavállalókat.
Valer Marian elmondta, tiszteli a magyar kisebbséget, de elvárja, hogy a magyarság képviselői is tanúsítsanak kellő tiszteletet a román többség irányában. A szenátor hozzátette, a hasonló szlovák törvényt az Európai Bizottság jóváhagyta.
A törvénytervezet ellen elsőként a Magyar Polgári Párt (MPP) tiltakozott. A párt hétfői közleményében határozottan visszautasította a kezdeményezést. Emlékeztetett arra, hogy a Szatmár megyei honatyák törvénytervezete ellentétes egy sor Románia által is aláírt nemzetközi egyezménnyel.
MTI
Erdély.ma,