Miért kell nekünk szórvány-magyaroknak mások segítségére folyamodni, miért nem nyújtunk segítő-jobbot egymásnak. Hiszen nincs „felmentő sereg”: Magyarország egyre távolodik, az erdélyi tömbmagyarság pedig a szórvány sajnálatig jut el, mondta Szabó Csaba, aki kolozsvári létére évek óta a szórvány-kérdéssel foglalkozik. Szombatfalvi-Török Ferenccel, a nagyszebeni magyar polgári művelődési kör elnökével indította el a szórványtengely mozgalmat. A szórvány-közösségek kölcsönös megismerését felvállaló szórványtengely-műhely november 22-én a dévai Téglás Gábor Iskolában zajlott. A Szeben megyei Medgyesen a Báthory István Iskola számára a csökkenő diáklétszám jelent gondot: 10 év alatt a magyarul tanulók száma felére csökkent. Sőt, a környékbeli települések gyerekeit sem tudják meghódítani, mivel nincs iskolabusz. Nagyszebenben is gond a magyar diáklétszám. Nagyszebenben nem az elrománosodás, hanem az elnémetesedés jelenti a kihívást. Szeben megyében óvodától érettségiig összesen 362 diák tanul magyarul, míg német tagozaton 7500-an, s közülük minden negyedik magyar gyermek. Szombatfalvi-Török Ferenc kezdeményezésére aláírásokat gyűjtöttek, hogy vegyék rá a magát multikulturálisnak tituláló Szeben megyei Erzsébetváros (Dumbraveni) vezetőit, hogy nevezzenek el egy-egy utcát vagy teret a város kiemelkedő örmény, magyar, illetve német nemzetiségű személyiségeiről is. /Chirmiciu András: Szórványtengely Déván. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24/

Szilágysomlyón a XVI. Báthory Napok /szeptember 26–28./ alkalmából köszöntőjében Széman Péter, a Báthory István Alapítvány elnöke elmondhatta, hogy a tizenhat év alatt az alapítvány végig tevékenyen működött. Az idei Báthory Napok az egynaposra bővült orvos továbbképzővel kezdődtek. Zilahon dokumentációs kiállítás nyílt A szilágysomlyói vár és Báthory István – 475 év Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésétől címmel. Az egyik rendezvényre, a hatodik néptánctalálkozóra több környékbeli településről érkeztek csoportok. Az EMKE Magyar Házban megnyílt Hajdu Attila képzőművészeti tárlata. Tízedszer adták át a szervezők a Szilágysági Magyarok díszokleveleket szilágysági vagy onnan elszármazott személyeknek. Az idei díjazottak: B. Simon György költő és publicista (post mortem), valamint Birtalan József karnagy, zeneszerző, Csillag István atomfizikus, Kása Zoltán matematikus, Nagy-Tóth Ferenc biológus, Szoboszlai Attila kémiatanár, Kémer község polgármestere. A zilahi Hepehupa című szilágysági irodalmi-kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be. Az est fénypontja a Sebő-együttes műsora volt, szilágysomlyói műsorukon főként megzenésített versekkel léptek fel. Vasárnap reggel, az utolós napon a testvérvárosok küldöttei és a meghívott vendégek fogadáson vettek részt a szilágysomlyói Polgármesteri Hivatalban, majd a római katolikus plébániatemplomban tartott ökumenikus istentisztelet szentelte meg a rendezvénysorozat utolsó napját. Ezt követően megkoszorúzták Báthory István mellszobrát. A Báthory Napok programsorozatát a Nyírbátori Ifjúsági Koncert Fúvószenekar műsora zárta, akik szintén kerek évfordulót ünnepeltek, tizenötödik alkalommal voltak Szilágysomlyón. Az orvostovábbképzőt Báthory István Alapítvány tizenöt éve a Magyar Egészségügyi Társasággal (MET) közösen szervezi. Az előadásokon a hallgatóság megismerkedhetett a szemészeti szakág újításaival. A pedagógus-továbbképzőt Egészséges életmód: népegészségügy – iskola-egészségügy, egészségügyi szervezés címmel tartották meg. /Széman Emese Rózsa: A XVI. Báthory Napok 2008. szeptember 26–28. = Művelődés (Kolozsvár), december/

Lőrincz Lehel képzőművész 75. születésnapja alkalmából nyitották meg gyűjteményes kiállítását Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban, a Bánffy-palotában, amely a művész több mint negyven éves alkotói tevékenységéről nyújt átfogó képet. Lőrincz Lehel a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett. Az utóbbi húsz év alatt leginkább a köztéri szobrokra koncentrált. Munkássága révén született meg az erdélyi civilizáció és kultúra egyfajta panteonja, elég megemlíteni Bethlen Gábor, Báthory István, vagy Pápai Páriz Ferenc nevét, de ide sorolhatók Petőfi Sándort, Arany Jánost és Ady Endrét ábrázoló művei is. /Köllő Katalin: Lőrincz Lehel gyűjteményes kiállítása a Bánffy-palotában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./

Az Irodalmi és Kreativitás Vetélkedő helyi szakaszát szervezte meg a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum február 16-án. Az IKV-t a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége és a Maros Megyei Középiskolások Diákszervezete szervezi már évek óta. Rés Konrád, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum Diáktanácsának elnöke közölte, hogy az idei IKV tételeket Maros megyében állították össze, az iskolák diáktanácsai csupán a verseny lebonyolításáért felelnek. Az IKV megyei szakaszát jövő héten szervezi meg a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT). /Irodalmi és Kreativitás Vetélkedőt szervezett a DT. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./

A mamutra vadászó ősember, a hun vitéz, a kuruc és a labanc harcos, a fekete sereg katonája mellett jól elfér II. Rákóczi Ferenc, gróf Bercsényi Miklós főgenerális, Mária Terézia, Báthori István, Kinizsi Pál, Árpád fejedelem és Mátyás, az igazságos is Homoki Gyula Miniatűr történelem című kiállításán Baróton, az Erdővidék Múzeumában. A történelmi hitelességgel kifestett apró ólomfigurák a maketten elevennek hatnak. /(hecser): Miniatűr történelem Erdővidék Múzeumában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./

Hatodik éve szólal meg naponta Kolozsvár közösségi rádiója, az Agnus Rádió, a 88,3-as frekvencián. A hatodik születésnapot a rádió munkatársai hallgatóikkal együtt ünnepelték meg március 21-én a Báthory István Líceum dísztermében. Bemutatták az Agnus Rádió új honlapját. A rádiót online is lehet hallgatni, a www.agnusradio.ro címen. /Hatodik születésnapját ünnepelte az Agnus Rádió. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./

Március 21-én tartották az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által évente megrendezett, Öveges József – Vermes Miklós Fizikaversenyek II. fordulóját (erdélyi döntőjét), amelyet idén a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceummal közösen szerveztek, a helyi fizikatanárok közreműködésével. /Öveges József – Vermes Miklós fizikaversenyek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

Figyelemfelkeltő akcióval folytatta országos szintű tiltakozó akcióját a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a MAKOSZ. Március 30-án több száz líceumi tanuló vett részt Kolozsváron azon a felvonuláson, amely a Báthory István Elméleti Líceum előtti térről indult, végigvonult a Farkas utcán, majd a prefektúra előtti téren megállt. Kolozs megye mellett Hunyad, Szilágy és Bihar megye is képviseltette magát megyénként hozzávetőlegesen húsz-húsz tanulóval. Ezt megelőzően a Pro Iuventute székházban a MAKOSZ vezetősége, azaz Vetési Imola elnök és Borzási Sarolta oktatásügyi alelnök tájékoztatta a sajtót: párbeszédet kívánnak kezdeményezni az oktatási minisztériummal, hiszen a diákok túlterheltségét csakis az oktatási intézmények oldhatják meg. „Múlt hét végére tizenhárom megyéből hetven tanintézmény csatlakozott a MAKOSZ akciójához, azaz hozzávetőlegesen 25 000 középiskolás. Ugyanakkor egyetértésükről biztosított a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége.” Az óraszámok csökkentése elengedhetetlen, de nem a testnevelés, az osztályfőnöki és az idegennyelvórák rovására. Akciójuk után szóbeli ígéretet kaptak, hogy Florin Stamatian prefektusnak előterjeszthetik javaslataikat, a magyar középiskolások pedig a prefektus közbenjárását kérik majd gondjaik megoldásához. /Nagy-Hintós Diana, Dombi Ibolya: Több száz magyar középiskolás vonult fel Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

Tizenhárom éve, 1996 óta működik speciális tagozat Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceumban. Ez az egyetlen olyan magyar iskola Romániában, amely speciális tagozatnak ad otthont, és felkarolja a viselkedészavaros, diszlexiás gyerekek oktatását, nevelését. /Dézsi Ildikó: Oktatás – Speciális iskola tan- és viselkedészavaros gyerekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./

Április 22-én a kolozsvári Piarista templomban a szentmise a Báthory-napok nyitó mozzanata volt. Jakubinyi György érsek prédikációjában a kötelességteljesítésre hívta fel a diákok figyelmét. A szentmisét követően a résztvevők átvonultak a Báthory István Líceumba, ahol Jakubinyi érsek megáldotta és Szent József tiszteletére felszentelte az iskola új kápolnáját. A kápolnaszentelés után az iskola dísztermében folytatódott az ünnepség. Tőkés Elek igazgató emlékeztetett az alma mater 430 éves fennállására. Az ünnepélyes megnyitó a diákok néptáncbemutatójával zárult. /Dénes Gabriella: Iskolai kápolna szentelése Kolozsváron. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 3./

A kolozsvári a Báthory István Líceum kórusa 30 éves lett. Az iskola fennállásának 430. évfordulóján újból együtt énekeltek az egykori kórustagok a jelenlegi vegyeskarral. /Harminc éve egy kórusban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Május 23-án ünnepli a Lyceum Alapítvány működésének tízedik évfordulóját és a megálmodott Ifjúsági Ház elkészülését Torockón. Vizi Imre tanár, a Lyceum Alapítvány alelnök–ügyvezetője elmondta, az alapítvány küldetése: segíteni a magyar tannyelvű oktatást a kolozsvári Báthory István Líceumban, valamint a vidékről érkező, Kolozsvár bármely magyar tannyelvű iskolájában tanuló fiatalok szállás- és étkezési gondjait megoldó Teodidaktos Humanitárius Alapítványt két bentlakásának működtetésében. Az alapító tagok mindannyian az iskola valamikori diákjai voltak, gyermekeik úgyszintén. Soós Ilona jelenleg is aktív tanára a líceumnak. Székely Tibor (elnök) nyolc évig az iskola szülői bizottságának elnöke volt. Vizi Imre (alelnök-ügyvezető) 20 évet tanított a líceumban, s mint igazgatóhelyettes tíz éven keresztül részt vett az intézmény közvetlen irányításában. Az iskola diákjainak támogatása jelenleg is folytatódik az ösztöndíjak szerzése, pályáztatás lebonyolítása, ösztöndíjak kifizetése, valamint a tesvériskolai kapcsolatok ápolása, diáktáborok, körutak szervezése révén. A (szórvány)vidéki diákok támogatására a „Torockó” programot dolgozta ki az alapítvány ügyvezetése. A „Torockó” program célja Kolozsvár bármely gimnáziumában magyar tannyelven tanuló, szórványvidékről származó, a Teodidaktos Humanitárius Alapítvány két ökumenikus bentlakásában lakó 58 diák támogatása. Vizi Imre az alapítvány ügyvezetését ingyenesen végzi, a kuratórium tagjai sem kapnak térítést tevékenységükért. /Fodor György: Évforduló – Tíz éves a Lyceum Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Május 15-én Kolozsváron a Báthory István Líceumban Simon Brezinski lengyel történész beszélt Báthory István erdélyi fejedelemről mint a lengyel nép egyik legkiemelkedőbb királyáról. A fiatal történész öt éve tanul magyarul, különösképpen azért, mert mikor elkezdett kutatni országának Báthory vezette időszakáról, felfedezte, mekkora hiány van a szakirodalomban. Amikor a Jagelló-dinasztia kihalt, a nemesek új alapra akarták szervezni az államot, így Báthory választott uralkodóként került trónra egy nehéz korszak után. Kiváló politikai tehetségének köszönhetően példaképe lett utódainak. Az ő idejében szervezték újra a hadsereget, háborúi pedig sikerrel jártak. Több döntést hozott az ország javára, felállította a bíróságot. A mai napig nagy népszerűségnek örvend, a mindenkori nemzetszervezők az ő példájából kiindulva lelkesítették kitartásra a népet. Simon Brezinski elbeszélését követően a jelenlevők felszólaltak a magyar–lengyel barátság ápolása érdekében. /Rajka Mária: Lengyel–magyar barátság. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 24./

„Kétszáz esztendeje annak, hogy Kazinczy Ferenc elindította azt a mozgalmat, amelynek köszönhetően ma egységes magyar nyelvet beszélünk, s amelynek köszönhetően ma itt magyar nyelvű könyvtárban lehetünk” – így köszöntötte Szilágysomlyón a Báthory István Alapítvány könyvtára fennállásának tizenegyedik évfordulóján rendezett ünnepségen a hallgatóságot Szabó Zsolt egyetemi tanár. A Művelődés folyóirat főszerkesztője a magyar nyelvújítóról tartott előadást. Szilágysomlyón 1998. május 16-án felavatták az önálló magyar könyvtárat. „Négyezer kötettel indultunk, ma már tízezer címnél tartunk, ebből természetesen a magyar tannyelvű Báthory István Általános Iskolának is bőven jutott olvasnivaló” –mondta Nagy Andrea könyvtáros. Széman Péter, a Báthory-alapítvány elnöke szerint a tizenhatezres szilágysági városban a magyarok aránya közel huszonhárom százalék, valamennyien büszkék lehetnek a közös erővel létrehozott tékára. Széman Péter átnyújtotta a helyi kisközösség önszervező tevékenységében kifejtett eredményes munkája elismeréseként kijáró EMKE-oklevelet Szőke Annának, a zilahi népi alkotások háza szakirányítójának, valamint Gáspár Attilának, a zilahi művészeti líceum zenetanárának. A szilágysomlyói ünnepnapot a kolozsvári Alterego irodalmi csoport Szilágyi Domokos-esttel koronázta meg. /Benkő Levente: Könyvtári jubileum Szilágysomlyón. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

A Báthory István Díjat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Szakbizottsága adományozza. A díjazottakra javaslatot tesz a Bolyai Kezdeményező Bizottság. A Pro Kárpátia Alapítvány a Kárpát-medencében élő népek kulturális életének támogatására létrejött magyarországi közhasznú alapítvány, amely a díjátadás szervezésében vesz rész. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2003 óta működik, politikai pártok fölött álló, közképviseleti elvű szervezetként. Az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiájának megvalósulását, a nemzeti önazonosság megőrzését szeretné elősegíteni. Ezen belül egyik feladata az erdélyi magyar felsőoktatás ügye. Oktatási szakbizottsága vezetői Kovács Lehel és Hantz Péter. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) egy 2005-ben alapított informális társaság, melyben magyar egyetemi oktatók, értelmiségiek és diákok tömörülnek az erdélyi magyar állami egyetem újraindítása, illetve az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat kiteljesítése érdekében. A BKB elnöke a temesvári Bodó Barna egyetemi tanár. A BKB eredményei közül talán a legfontosabb, hogy a térségi és nemzetközi közvéleményt, valamint az európai döntéshozó szervezeteket több alkalommal is tájékoztatta a Romániában kialakult helyzetéről. Ugyancsak fontosak a BKB-nek a többi európai kisebbséggel összefogva szervezett Európai Kisebbségi Felsőoktatási Konferenciái is. A Pro Kárpátia Alapítvány közhasznú alapítvány, a kuratórium elnöke Bács-Várkuti Emőke. Az alapítvány célja a Kárpát-medence népeinek közös kulturális és tudományos életének előmozdítása, az itt élők identitástudatának fejlesztése, a régióban élő vállalkozók határokon átnyúló tevékenységeinek segítése. Az alapítvány az erdélyi magyar felsőoktatás újbóli beindítására létrejött csoport támogatásában nyújt segítséget, kiadványok megjelenését támogatja. Báthory-díjat 2005-ben 6, 2006-ban 12, 2007-ben 14 fő kapott. A díjazottak között van Gál Kinga, Tom Lantos, Katona Szabó István, Szent-Iványi István, Tabajdi Csaba, Almássy Kornél, Balázs Sándor, Csányi Sándor, Komlóssy József, Kónya-Hamar Sándor, Németh Zsolt, Széles Gábor és Vizi E. Szilveszter. A 2008-as díjátadáson, melyre 2009. június 10-én kerül sor, a díjazottak: Szili Katalin, Demény Lajos, Lázár Vilmos, MIDAS, Szatmáry Kristóf, Vermes György és dr. Zsigmond Barna Pál /Báthory-díjak. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

Életének 54. esztendejében váratlanul elhunyt Tőkés Elek /Bánffyhunyad, 1955. szept. 28. – Kolozsvár, 2009. jún. 6./, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója. 1988-tól volt magyar szakos tanára a Farkas utcai középiskolának, 2000-től pedig igazgatója. Tanfelügyelőként, majd a Vallásügyi Államtitkárság igazgatójaként jelentős szerepet játszott a Kolozs megyei magyar oktatás fejlesztésében. /Elhunyt Tőkés Elek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

Tőkés Elek 1955. szeptember 28-án született Bánffyhunyadon református lelkészi családban. Édesapját az 1950-es évek elején kényszermunkára a Duna-csatornához hurcolták, a család támasz nélkül maradt. Tízéves korában Kolozsvárra került a nagyszülőkhöz. 1988-tól a 3-as számú Matematika-Fizika Líceum (mai Báthory) magyartanára. A rendszerváltást követően kollégái felkérték a magyar szakos tanárok tanfelügyelői tisztségének a betöltésére (1990–1995). Lemondását követően az Erdélyi Református Püspökség tanügyi tanácsosa volt, s ugyancsak a református egyház megbízásából a Vallásügyi Államtitkárságon képviselte a magyarság ügyét. 2000 novemberétől a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója. Karizmatikus és perspektívában gondolkodó, meghatározó személyiség volt. Az iskola tanári közössége fájdalmasan búcsúzik váratlanul elhunyt igazgatójától. /A Báthory István Elméleti Líceum tanári közössége: In memoriam Tőkés Elek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

Négy szívből jövő írás búcsúztatta a váratlanul elhunyt Tőkés Eleket, a Báthory István Elméleti Líceum népszerű igazgatóját. – Sárkány Jenő tanártársa közel 30 esztendőn át volt barátja, tanúja Tőkés Elek életútjának, aki a nyelv és közösség szolgálatát végezte. – Péter Tünde, főtanfelügyelő-helyettes emlékeztetett: az idei tanév tragikusan kezdődött és tragikusan ért véget. 2008. szeptember 11-én itt, a Házsongárdban búcsúztak dr. Wolf Rudolftól, az Apáczai-líceum igazgatójától. Most ismét kevesebbek lettek, gyászol a Báthory-líceum, kiváló pedagógusát és nagy igazgatóját veszítette el egy személyben. Közössége és nemzete iránti elkötelezettsége példaértékű volt. – Vekov Imre a diákok nevében búcsúzott az eltávozott igazgatótól. – Káptalan Erna, a Báthory István Elméleti Líceum aligazgatója hangsúlyozta, a líceum nem egy igazgatót veszített el, hanem a Nagy Igazgatót. / In memoriam. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

Timár Ágnest nevezték ki a Báthory István Elméleti Líceum ideiglenes igazgatójává. A magyartanárnő 1993 őszétől tanít az iskolában. /N. -H. D. : Timár Ágnes a Báthory ideiglenes igazgatója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

A szilágysomlyói Báthory István Alapítvány ifjúsági csoportja által létrehozott Szederinda citeracsapat harmadik alkalommal vesz részt zenei táborozáson. Az eddigi szilágyperecseni és somosdi tábor után idén Tiszaföldváron nyílt lehetőség erre. A Szederinda tíz tagján kívül tizenegy perecseni kezdő citerás is velük tartott a táborozáson. A házigazdák, Szentgáli Angéla és dr. Szőllősi Gusztáv erdélyi gyermekek táboroztatási lehetőségeit teremtették meg. Alig öt percnyi járásra volt a termál strandfürdő. A református nőszövetség tagjai, valamint a Nagy Sándor református lelkész vezette alapítvány napi ellátásukhoz járult hozzá. A Városi Galéria szép előadást szervezett, amelynek során a helybéli citerások is felléptek, és a Szederinda is bemutatkozhatott. /Széman Rózsa, a Szederinda Hagyományőrző csoport vezetője: Szilágysági gyerekek Tiszaföldváron. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

Tizenhetedik alkalommal adott otthont Szilágysomlyó városa szeptember 25–27-én a Báthory Napoknak. Az idei rendezvénysorozatra több mint kétszáz résztvevő érkezett Kanadától Németországon keresztül Kárpátaljáig, hogy együtt emlékezzenek Báthory Istvánra és ünnepeljék a szilágysomlyói „magyarok napját”. Az ez évi program a XVI. Orvos- és Pedagógus-továbbképzővel kezdődött. A szervező intézmények, a Báthory István Alapítvány (BIA), a Magyar Egészségügyi Társaság (MET), a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya, valamint az EME szilágysomlyói csoportja „A gyógyítás és a nevelés etikája” címmel hirdették meg az idei tudományos konferenciát. Dr. Széman Péter, a BIA elnöke üdvözölte a megjelenteket. Az egyik előadó, dr. Matekovits György temesvári orvosprofesszor, a kisebbségi létből adódó problémákat tekintette át a gyógyítás és nyelvi kommunikáció szempontjából. Megtartották a VII. néptánctalálkozót, amelyet a BIA Játékkuckó csoportja a Báthory István Magyar Tannyelvű Iskolával együtt szervezett. A találkozót a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes nyitotta meg. Az EMKE Magyar Házban az immár hagyományosnak tekinthető tárlaton idén az Exposia Alkotócsoport Természet(l)esen című kiállítása nyílt meg. A Hepehupa szilágysági kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be, majd átadták a Szilágysági Magyarok díszokleveleket. Az idei díjazottak: Bálint István történész, tudományos kutató, Hary Béla karmester, zeneszerző, Szilágyi Ferenc nótafa, Sziszik László református lelkipásztor. Ez évben egy post mortem díjat, dr. Orsós Zoltán pedagógus, közművelőnek ítéltek oda. Kobzos Kiss Tamás és Deák Endre zenetörténetinek is mondható előadásán koboz, lant és ének segítségével megszólaltatott dalaikat a két nagy magyar reneszánsz művész, Balassi Bálint és Bakfark Bálint műveiből állították össze. /Széman E. Rózsa: Együtt a nevelés, a tanítás és a szórakozás jegyében. XVII. Báthory Napok Szilágysomlyón. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 1996 óta részesíti életműdíjban azokat a tanárokat, tanítókat, akik több évtizeden át szolgálták lelkiismeretesen a romániai magyar közoktatást, tájékoztatott Virág Erzsébet, az RMPSZ Kolozs megyei elnöke. Az életműdíjat az ezredforduló táján nevezték el Ezüst Gyopár-díjnak. A kétévente megrendezett díjátadásra Szovátán kerül sor. Halmos Katalin, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum zenetanára felidézte, a líceum vegyeskara idén áprilisban ünnepelte fennállásának 30 éves évfordulóját. Nagyon örült az Ezüst Gyopár-díjnak. „Méltán érdemli meg az elismerés szavait Jánossy Sándor, a dési Andrei Muresanu Kollégium nyugalmazott oktatója, a természettudományok tanára” – hangzott el a méltatásban. „Számomra az RMPSZ által adományozott Ezüst Gyopár-díj legalább annyit jelent, mint a Kossuth-díj vagy a Corvin-lánc. Nívós díjnak érzem, és köszönöm azoknak, akik rám gondoltak, mert ez azt jelenti, hogy egyféleképpen gondolkozunk”, mondta Kallós Zoltán néprajztudós, a mezőségi szórvány nagy apostola. Magánvagyonából közvagyon lett: iskolát alapított szülőfalujában, saját házát alakította át bentlakássá, hogy a vidék falvaiban anyagi és lelki szórványban élő magyar gyerekek tanulni tudjanak, fejtette ki Balázs Bécsi Gyöngyvér laudációjában. Kerekiné Magyarósy Ildikó, tordai nyugdíjas tanító megkönnyeztette a laudáció. Szöllősi Ferenc, a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum nyugalmazott igazgatója arra most is büszke, hogy ötéves küzdelem után 1970-ben, azaz igazgatása alatt kapta vissza az iskola Brassai nevét. Erdély-szerte először a Brassai rendezett Brassai Hetet, kiosztották a Brassai Nagydíjat és a Brassai Kupát. Váratlanul /Nagy-Hintós Diana: Oktatás – Öt Kolozs megyei pedagógust tüntetett ki idén az RMPSZ Ezüst Gyopár-díjjal. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

December 5-én énekkari találkozó volt a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban. A város magyar iskoláinak énekkarai mellett fellépett székely ruhában a Marosszéki Kodály Zoltán Énekkar. Az énekkart az Erdélyi Tündérkert Alapítvány Hátrányos Helyzetű Gyermekekért tartja fenn, amely a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek alapítványa. A tagok öt helységből valók, szombatonként közös próbát tartanak. /Guttman Mihály: Adventet köszöntő énekkari találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

A szilágysomlyói Báthory István Alapítvány Magyar Háza ad otthont egy hónapra Balázs László bőrplasztikai kiállításának. A bőrplasztika új műfaj, amely mindössze néhány évtizede épült be a köztudatba. Erdélyi viszonylatban Balázs László az egyetlen, aki ezt a sajátos műfajt műveli. /Takács Gábor: Balázs László bőrplasztikái a szilágysomlyói Magyar Házban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.

Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ
1990
Április 21–22.
– Az RMDSZ I. Kongresszusa az Egységben az erő jelszó jegyében Nagyváradon. Felhívással fordul az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácshoz és Románia kormányához, tegye haladéktalanul vizsgálat tárgyává az országban a kisebbségi kérdés kezelésében kialakult állapotokat, és haladéktalanul foglaljon állást a kisebbségek kérdésének valóban demokratikus rendezése érdekében. Megválasztják az országos elnökség tagjait: Domokos Géza elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyímesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli Király István tagok. Tiszteletbeli elnök: Tőkés László.
Május 10.
–Az RMDSZ közleményében kijelenti, nem kívánja elkötelezni tagságát egyik államelnökjelölt személye mellett sem. Arra kéri választóit, menjenek el szavazni, és szavazzanak a visszarendezés ellen.
Május 15.
– Szőcs Géza RMDSZ-főtitkár nyilatkozatban teszi közzé a választási adatok feldolgozásával kapcsolatos aggályait.
Május 20.
– Parlamenti és elnökválasztások. Ion Iliescu a szavazatok 85,07 százalékával elnök lesz. A képviselőházban az RMDSZ 991 601 szavazatot (7,23%, 29 mandátum), a szenátusban 1 004 353 szavazatot (7,20%, 9 mandátum) kap.
Május 27.
– Az RMDSZ országos elnöksége a közvélemény tudomására hozza: a kormánynak az 1990/1991-es tanév megszervezésére vonatkozó 521/1990.05.12 Határozata ellentétes az érvényben lévő tanügyi törvénnyel. Beadvánnyal fordul az állam vezetőihez. Rámutat: ez a határozat visszalépés a diktatúra időszakához képest. A rendelet a kisebbségi jogokat korlátozó intézkedéseket vezet be az oktatásban (leszögezi, hogy az oktatás minden szinten román nyelven történik; „a nemzeti kisebbségek számára feltételeket teremtenek az anyanyelv elsajátítására és esetenként anyanyelvű képzésre”; az egyetemi oktatás fejezetében szó sincs a magyar nyelvű egyetemi oktatásról stb.).
Június 7.
– Demény Lajos tanügyminiszter-helyettest, marosvásárhelyi útja során, a helyi Nemzeti Megmentési Front és a Vatra Românească képviselői megakadályozzák abban, hogy a tanfelügyelőségen eleget tegyen hivatali feladatának.
Június 13–14.
– Bukarestben a rendőrség eltávolítja az Egyetem térről a demokratikus reformok gyorsítását több hete követelő tüntetőket, többszáz személyt őrizetbe vesznek. Miron Cozma vezetésével, Zsil-völgyi bányászok érkeznek Bukarestbe, a rend helyreállításának ürügyével behatolnak és törnek-zúznak, ártatlan járókelőket és tüntető diákokat kegyetlenül bántalmaznak.
Június 16.
– Az RMDSZ vezetősége a június 13–15-i bukaresti eseményekkel kapcsolatban tiltakozik Szilágyi Zsolt és Zsigmond László RMDSZ-képviselők indokolatlan bántalmazása ellen.
Június 20.
– Beiktatják a Petre Roman által vezetett új kormányt.
Június 27.
– Adrian Moţiu államtitkár semmisnek nyilvánítja a Demény Lajos tanügyminiszter-helyettes által kiadott rendeleteket. Deményt július elején fölmentették tisztségéből, de szenátorként alelnöke lett a szenátus oktatásügyi bizottságának.
Július 5.
– A helyi közigazgatási törvénytervezet vitája során a képviselőházban heves ellenállásba ütközik az a szakasz, amely lehetővé tenné a határozatok kisebbségi nyelven történő megjelentetését.
Július 9.
– Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron és Bukarestben a Vatra Românească szervezésében összejöveteleket tartanak a kisebbségek anyanyelvű oktatása ellen, a román tanulók „hátrányos helyzetbe” kerülése miatt.
Július 20–21.
– Az RMDSZ országos választmánya nyilatkozatban foglalkozik a marosvásárhelyi márciusi események résztvevőivel szemben indított egyoldalú büntetőjogi eljárás visszásságaival. Míg Sütő András támadói közül senkit sem azonosítanak, a büntetőeljárási szervek több magyar és cigány nemzetiségű személyt tartóztattak le és ítéltek szabadságvesztére.
Július 30.
– Domokos Géza nyílt levelet intéz Iliescu elnökhöz, amelyben ismételten kéri, hogy a prefektúrák felállításakor vegyék figyelembe a helyi magyar lakosság által beterjesztett javaslatokat
Augusztus 13.
– Marosvásárhelyen újabb magyarellenes tüntetést szervez a Vatra Românească, amelyen jelszavakat skandálnak késő éjjelig, megfélemlítve a lakosságot.
Szeptember 11.
– Az RMDSZ parlamenti csoportja interpellációban tiltakozik az oktatási miniszter azon telefonutasítása ellen, amely az érvényben lévő törvényben biztosítottak ellenére megfosztja a tanulókat az anyanyelven történő felvételizés jogától.
Szeptember 15.
– Az oktatási minisztérium magyar líceum megnyitását engedélyezte Aradon. Szept. 10-én Gheorghe Gîrbovan megyei prefektus kijelenti, hogy nem engedélyezi a líceum megnyitását. Tokay György képviselő tiltakozásul ülősztrájkba kezd. Sikerül elérnie, hogy szeptember 17-én mégis meginduljon a tanítás.
Október 4.
– A szenátus határozata értelmében a székelyföldi vonatokon rendőrségi és katonai járőrök tartanak ellenőrzést, azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy megvédjék a román utasokat a helybeli lakosok atrocitásaival szemben.
Október 6.
– Engedélyezik az aradi megemlékezést az 1848-1849-es magyar szabadságharc vértanú tábornokaira. Utólag a román kormány a Magyar Külügyminisztérium egy jegyzékére válaszolva úgy értékeli, hogy a rendezvény nemzeti uszításhoz, a román nép érzéseit sértő megnyilatkozásokhoz vezetett.
Október 9.
– Az RMDSZ képviselői tiltakozásul kivonulnak a parlamenti ülésről, mert a gazdasági társaságok törvénytervezete szerint ezek vezetője csak román lehet. Végül az RMDSZ által javasolt változatot fogadják el, amelyben a románt román állampolgárságúra cserélik.
November 2.
– Radu Ceontea és Adrian Moţiu (PUNR) szenátor javaslatára a szenátus napirendre tűzi egy bizottság felállítását, amely kihallgatná azokat a románokat, akik 1989. december 22. után távozásra kényszerültek Hargita és Kovászna megyéből.
December 1.
– A román nemzeti nap alkalmából Gyulafehérváron kerül sor a parlament szabadtéri, ünnepi ülésszakára. Szőcs Géza főtitkár közbekiabálással, fütyüléssel keltett hangzavarban próbálja elmondani a toleranciáról szóló beszédét. A román ellenzék sem jut szóhoz. A hangulatkeltésben részt vesz – a televíziós felvételen is láthatóan – Petre Roman miniszterelnök is.
December 2.
– Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a december 1-jei incidens ellen. Követeli, kormányfői minőségével összeegyeztethetetlen magatartásáért Petre Roman megbízatásának visszavonását.
December 5.
– A Nemzeti Megmentési Front (FSN ) frakcióvezetője, Vasile Văcaru szenátor államellenes tevékenység vádjával bűnvádi eljárást követel Sütő András és Tőkés László ellen.
1991.
Február 4.
– A közszolgálati televízió nemzetiségi nyelvű adásidejének csökkentése ellen nyilatkozatban tiltakozik az RMDSZ.
Február 22.
– Domokos Géza RMDSZ-elnök a parlamentben ismerteti a szövetség álláspontját az alkotmánytervezet első cikkelyével kapcsolatban. Kifogásolja azt a meghatározást, hogy Románia „egységes nemzeti állam”. Az RMDSZ és a többi nemzetiség parlamenti csoportja javaslatai az alkotmány tervezetéhez: a hatalom köteles biztosítani a nemzeti kisebbségek védelmét, a román állam alapja nem a román nép egysége, hanem a román nép és a nemzeti kisebbségek egysége. Több paragrafus átdolgozását kérik (pl. azt, hogy ne legyen büntetendő a nemzeti és etnikai szeparatizmusra való felhívás), és azt, hogy a kisebbségek használhassák anyanyelvüket a közigazgatási szervek előtt.
Május 24–26.
– Marosvásárhelyen megtartják az RMDSZ II. Kongresszusát. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök.
Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T.Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A kongresszus felhívást tesz közzé, melyben a kommunista nómenklatúra és a Securitate érdekösszefonódására és a hatalmi struktúrák továbbélésére mutat rá. Egy másik felhívást a magyarországi pártokhoz intéznek, kérve a magyar kisebbségpolitika pártérdekeken felülemelkedő stratégiájának kidolgozását.
Június 1.
– A Maros megyei prefektus, egy 1968-as törvényre hivatkozva, elrendeli, hogy a megyében szereljék le a kétnyelvű helységnévtáblákat, és cseréljék ki azokat románra.
Június 12.
– A képviselőház tanügyi bizottságában ismertetik az 1991/521. sz. kormányhatározat 1991/92-es tanévre aktualizált szövegét. Eszerint vegyes lakosságú térségekben akkor is kötelező román osztályokat indítani, ha a tanulók létszáma kevesebb tíznél. Románia földrajzát, történelmét és a műszaki tárgyakat románul kell tanítani a kisebbségi iskolákban is.
Június 25.
– A Kolozs megyei tanfelügyelőség néhány nappal a középiskolai felvételi vizsgák előtt közzéteszi a következő évi beiskolázási tervet. Ezek szerint a Báthory István, Brassai Sámuel és Apáczai Csere János líceumokban, ahol 1990-ben visszaállították a magyar nyelvű oktatást, most újból román osztályok indítását tervezik. A kolozsvárihoz hasonló gondjaik vannak a nagyváradi magyaroknak is.
Június 26.
– Iliescu elnök fogadja az RMDSZ küldöttségét. Szóvá teszik az iskolaügyben kilátásba helyezett újabb korlátozásokat, a földrajz, illetve a történelem kötelezően román nyelven való oktatásának kérdését szélsőséges nacionalista erők aggasztó térnyerését, az állambiztonsági törvény tervezetében a szeparatizmus önkényes értelmezésének veszélyét, és azt, hogy a szükségesnél kevesebb magyar nyelvű osztályt terveznek indítani. Felvetik, hogy a nagyarányú tanárhiányt csak a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával lehetne pótolni.
Július 6.
–Kolozsváron alakuló ülését tartja az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa (KOT). Felhívást intéz az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet genfi Kisebbségi Konferenciájához, a kisebbségi kérdés egész Európára való érvényességét hangsúlyozva. Ugyancsak felhívással fordulnak a román kormányhoz és pártokhoz, egy interetnikus problémákat tárgyaló kerekasztal létrehozását szorgalmazva.
(Részletek az RMDSZ, eseménynaptárából) Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Messze ható üzenet
Gazdára találtak a Báthory István-díjak
Tizenkét személy illetve szervezet vehette át az idén a Báthory István-díjat, amellyel azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek a munkáját jutalmazzák, akik a legtöbbet tettek, tesznek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében. Az elismerést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, szombaton délután a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban nyújtották át ünnepélyes keretek között az idei kitüntetetteknek.
Mikor lesz a sok jó szándékból egy akarat a romániai magyar felsőoktatás ügyének egységes rendezésére – tette fel a kérdést nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke, EU-képviselő, aki szerint le kell szokni a provinciális kisebbségi gondolkodás szűk korlátairól és egyetemes összefüggésbe kell helyezni a romániai magyar felsőoktatás ügyét, amelynek jogosságát ily módon meg sem lehet kérdőjelezni. Az EMNT bővített elnökségének tanácskozásán napirendi pontként szerepel a stratégia kidolgozása, amelynek megvalósítására teljes körű összefogásra van szükség – tette hozzá.
Manapság akkora a csend mintha e téren minden rendben volna, holott "növesztik titkon szőrüket már a hatalmas meszelők" – idézte Kányádi Sándor sorait Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke, akit határozott kiállásáért távolítottak el a Babes–Bolyai Egyetemről. Azok az egyetemi tanárok, akik az idei díjakat kapják, sikeres emberek, annak ellenére, hogy nem váltak a hatalom zsoldosaivá – hangzott el beszédében.
Az öt éve kiosztásra kerülő díj történetét Kovács Lehel, a díjazottak gazdag munkásságát Ördög Miklós Levente műsorvezető olvasta fel.
Az idei díjazottak: Bács-Várkuti Emőke, a Pro Kárpátia Alapítvány ügyvivője, aki a nemzetközi kapcsolattartás terén támogatta a Bolyai Kezdeményező Bizottság tevékenységét; a dél-tiroli Dolomiten című napilap, amely számos fényképekkel illusztrált cikket közölt a Babes- Bolyai Tudományegyetemen a magyar feliratok kapcsán történtekről; Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), amely szervezet tüntetéseket, imaest-láncokat szervezett a Bolyai Kezdeményező Bizottság támogatása érdekében; Cornelius Hell, irodalomtörténész, újságíró, aki a Die Furche cmű osztrák napilap szerkesztőjeként rendszeresen beszámolt a romániai magyarság valós helyzetéről, a Babes–Bolyai Tudományegyetem "hamis multikulturalizmusáról"; a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely rendszeresen kiállt a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Kiss Olivér újságíró, a Szabadság című napilap volt főszerkesztője, aki a lap hasábjain közölte azoknak az egyetemi oktatóknak a listáját, akik a magyar karok ellen foglaltak állást; Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes, aki a rendszerváltáskor elősegítette, hogy anyanyelvén tanulhasson az a sok ezer diák, akiket a diktatúra kényszerített román osztályokba, s aki részletes tervet készített a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Páskándiné Sebők Anna kultúr- történész, aki filmet készített a Bolyai Egyetem erőszakos felszámolásáról; Somai József, aki létrehozta a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületét, és újabb vállalásként az egyetem ügyét nemzetközi joghatóságok elé terjeszti.
Marosvásárhelyről három egyetemi tanárt tüntettek ki Bárthory-díjjal, Béres András professzort, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem volt rektorát, akinek "oroszlánrésze volt annak kiharcolásában", hogy 1990 januárjában az intézményben magyar kar létesüljön, amelynek jogait egy autonómia-nyilatkozat szentesítette; Brassai Zoltán orvosprofesszort, akadémikust, aki orvosként, kutatóként, orvos szakíróként impozáns életművet alkotott úgy, hogy nem hódolt be a hatalomnak és nem lépett be a Román Kommunista Pártba, és pályafutása során következetesen harcolt az önálló erdélyi magyar egyetem ügyéért; Péter Mihály orvosprofesszor, aki tudós egyetemi tanárként a rendszerváltáskor többször kiállt a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításáért, s az 1990 márciusában elszenvedett súlyos fizikai bántalmazás ellenére tovább folytatta oktatói és orvostörténeti szakírói tevékenységét.
Béres András professzortól azt kérdeztük: 1989-ben remélte-e, hogy sikerül ilyen mértékben kibővíteni a színművészeti egyetemen folyó tevékenységet?
– 1989-ben még nem, de 1990-ben, amikor elvállaltam a rektorságot, már gondoltam, hogy idáig eljut a "színi", s reménykedem, hogy tovább fog fejlődni.
– Az élet egy befejezetlen kísérlet, ahogy Salvador Luria Nobel-díjas tudós mondta. Ilyen a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése is, soha nincs teljesen befejezve, mindig valamire törekszünk, de véleményem szerint a dolgok jó irányba haladnak, …csak ki kell várni – jegyeztük Brassai Zoltán orvosprofesszor szavait.
A harmadik vásárhelyi kitüntetett, Péter Mihály egyetemi tanár a következőket válaszolta:
– Elvégeztem az egyetemet, tanítottam is román nyelven, de, ha el kellene az orvosnak árnyaltan mondanom, hogy hol mi fáj, ma is zavarba jönnék. A papjával, a tanítójával és az orvosával minden embernek anyanyelvén kell beszélnie, s erre mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget. A magyar felsőoktatás ezért volt a szívügyem, az ma is, s az lesz, amíg élek.
– Erdélyben adott a kellő potenciál, erő, de húsz év alatt szinte semmire nem jutottunk, ami egy tarthatatlan állapot, ezért kísérletet kell tennünk az ügyben érintett és érdekelt felek összehozására, s egy közös stratégia melletti felsorakoztatásra. Jelentse ez az esztendő ennek a tervnek a megvalósítását – mondotta Tőkés László, aki szerint Báthory István, az első erdélyi magyar egyetem alapítójának a neve komoly súlyt, messze ható üzenetet kölcsönöz a díjnak.
Európa nem zárkózhat el egy sikeres közigazgatási modelltől, az autonómiától, amelynek alapját a föderalizáció és a decentralizáció jelenti, mivel az egyes régiók lakói jobban tudják, hogy mire van szükségük – hangzott el a dél-tiroli Dolomit című lapot képviselő Hatto Schmidt beszédében, aki azzal fejezte be szavait, hogy lapja az erdélyi magyarság küzdelmei után a sikeréről szeretne tudósítani.
A szellemi tőke, a tudás fontosságát hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjas volt elnökének üzenete, amelyet Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár olvasott fel.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tizenegy pedagógus vehetett át életmű-díjat a szaktestülettől – A kétévente átnyújtott elismerési lehetőség az Ezüstgyopár-díj odaítéléséhez
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete szombaton, a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében, adta át a 2009-es évi érdemes oktató-nevelő díjat tizenegy Kolozs megyei pedagógusnak, több évtizedes pedagógusi tevékenységük méltánylása céljából. Az 1996-ban létrehozott díjat eleinte évente, majd 2000-től kezdődően kétévente adják át nyugdíjas vagy nyugdíjhoz közel álló pedagógusoknak. Az esemény Tárkányi Erika Tímea, Kolozs megyei RMPSZ-elnök beszédével kezdődött, majd a laudációk felolvasása következett. Az idei díjazottak a következők: Almássy Mária tanár, Halmágyi Endre és Halmágyi Gizella tanító, Jakab-Medvéssy Erzsébet tanár, Jancsik Edit óvónő, Kassai István és Karsay József tanár, Kovács Valéria tanító, Lendek Erzsébet és Szabó Bertalan tanár, valamint Szekerán István tanító. A rövid műsorban közreműködött a Báthory-líceum és a S. Toduţă Zenelíceum néhány diákja.
„Nagy öröm számunkra, hogy ezen a napon a figyelem és az érdeklődés középpontjába kerülnek azok a pedagógusok, akiket méltónak talált erre a díjra a pedagógusszövetség megyei választmánya – a volt tanítványok és pedagógus kollégák javaslatai alapján. Az érdemes oktató-nevelő díj egy küzdelmes, a pedagógusi szakmát hivatásnak tekintő életpálya elismerése. Ezt az életutat nemcsak a magas szintű szakmaiság jellemzi, hanem túlmutat az oktatás keretein, fontosnak tartva a közösségépítő szerepkört is, ahol a megtartó erő a hűség: egy nemzethez, egy közösséghez, a vállalt hivatáshoz” – hangzott el Tárkányi Erika – Tímea RMPSZ-elnök beszédében.
„Almássy Máriának, a dési Andrei Mureşanu Líceum kémiatanárának szívügye volt a minőségi oktatás. Pontosan felmérte minden diák képességét, de azt is tudta, hogyan kell értékké tenni azt, ami minden diák szívében ott van. Ő volt számomra az ideális tanár és a példakép”, tudtuk meg Bentia Annamária laudációjából.
A tanítóházaspár Halmágyi Endréről és Gizelláról elfogultság nélkül vélekedett a laudációban lányuk, Jakab Gizella: „Édesapám dinamikus és jó szervezőként rengeteg tevékenységben vett részt, a tanulók tudásának gyarapítása érdekében állandóan vetélkedőket szervezett az osztályok, illetve a szomszéd falvak tanulói között is. Író-olvasó találkozók lebonyolításában is részt vállalt: neki köszönhetően maradt meg bennem gyerekkori emlékként Kányádi Sándor és Banner Zoltán előadása. Édesanyám tanítóképzőt végzett, ám volt, amikor óvónőként dolgozott. Varrottasai több országba eljutottak. Nőtársait varrásra és hímzésre tanította”.
„Az iskolában sikernek számít, ha a tanulónak nem rándul görcsbe a gyomra, amikor elkezdődik az óra, és otthon arról mesél: milyen érdekes dolgokat tanult aznap. Valahogy így voltam én Jakab-Medvéssy Erzsébet matematika óráival. A tanárnőt szaktanárként és osztályfőnökként egyaránt szerették. Tanárkollégáival is megtalálta a közös hangot” – így vélekedett laudációjában Kaupert Melinda.
„Az emlékek tárában megkeresni harmincnyolc dolgos év értékeit úgy, hogy az aktív kolleganők számára tanulságos legyen, nehéz feladat. Jancsik Edit óvónő elsősorban a gyermekek szépérzékét fejlesztette. Ugyanakkor növendékeinek kifejezőkészségét verstanítással és meséléssel fejlesztette olyan szintre, hogy később a tanítónők elismeréssel adóztak munkájának”, hangsúlyozta a laudációban Pálffi Éva.
„Engem Kassai István tanár biztatott arra, hogy a pedagóguspályát válasszam. Amikor növendéke voltam, csodálattal figyeltük, ahogy a tanár úr mindenki arcára mosolyt varázsolt. Köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettem és tanulhattam tőle” – mondta Németh Margit tanító, majd arra buzdította Kassai Istvánt, hogy a tordai magyarság körében még sokáig tevékenykedjen.
„Karsay József földrajztanár hozzájárult a Györgyfalvi-negyed 1-es számú Általános Iskola arculatának kialakításához. Huszonhat éven át látta el az említett tanintézet aligazgatói tisztségét. Volt diákjai nem felejtették el, és ma is megkérdezik tőlem: hogy van, mit csinál Karsay tanár úr, volt aligazgatónk? Erre én csak annyit válaszolok, hogy jól van, és ma is az iskoláról álmodik”– vélekedett Lőrincz Ernő. Ezt követően Karsay József kifejtette a kolozsvári lakónegyedi iskolák elnéptelenedése miatti aggodalmát.
„Kovács Valéria tanító harminc éven át dolgozott a Báthory-líeumban úgy, hogy igazgatói mindig meg voltak elégedve a munkájával. Lehettek is, hiszen munkáját az igényesség, pontosság és ötletesség jellemezte. Nagy odaadással, teljes erőbedobással dolgozott, mindig a tökéletességre törekedve. Szeretett bennünket és bízott bennünk, akár egy édesanya. A mai napig az én szeretett tancim volt és marad” – közölte Káptalan Erna.
„Lendek Erzsébet matematikatanár tevékenységét a hivatástudat, az odaadás és a következetes munka jellemezte. Osztályfőnökként igazságos volt, és nagy hangsúlyt fektetett diákjai magyarságtudatának fejlesztésére, a hit, a tisztelet és szeretet megszilárdítására” – tudtuk meg Kerekes Andrea laudációjából. Válaszképpen a díjazott kifejtette: a pedagógusi pálya volt a hivatása és a feladata, de nagyon örül tanítványai sikereinek. „Meglepetés számomra ez a díj, és talán nem is érdemlem meg”, mondta szerényen Lendek Erzsébet.
„Szabó Bertalan matematikatanár óráin mindig csendben, fegyelmezetten dolgoztak a gyerekek. Nyugdíjasként is számíthatnak rá a Brassai-líceumban: ha szükséges, szívesen segít. Nem csak tudást, hanem erkölcsi értékeket is kaptunk tőle, és számomra Berci bácsi ma is példakép” – mondta Farkas Mónika, aki visszaemlékezett a Szabó Bertalan által szervezett kirándulásokra is.
Virág Erzsébet az utolsó díjazottról, Szekerán István tanítóról mondott laudációt, aki családi okok miatt nem vehetett részt az ünnepségen. „Gyermekkori emlékem: harmadikos vagyok, és a szilágyfőkeresztúri kultúrotthon színpadán állok varázslónak öltözve. A hátam mögött csodálatos palota, amelyet a tanító bácsi készített, és ő állította színpadra a tanév végi mesejátékot is”, emlékezett vissza Virág Erzsébet, majd miután felsorolta a tanító életútjának fontosabb állomásait, kitért arra is, hogy Szekerán István volt az, aki 2006-ban – 45 évi kihagyás után – újraindította a Beszterce-Naszód megyei Óradnán a magyar nyelvű oktatást Bauer-Madarász Ilonával közösen.
A tizenegy díjazott mellett most adták át Halmos Katalin zenetanárnak az októberben Szovátán neki ítélt Ezüstgyopár díjat is, mivel a tanárnő objektív okok miatt nem vehetett részt azon az ünnepségen.
Az ünnepi eseményen Udvary Tímea és Szabó Brigitta, a Báthory-líceum diákjai szavaltak, valamint hangszeren közreműködött Túrós Klára, Gombás Brigitta, Müller Márta és Fodor Ilka Borbála, a S. Toduţă Zenelíceum diákjai.
A díjazottak emléklapot és könyvjutalmat kaptak. A laudációk felolvasása után Tárkányi Erika Tímea Kolozs megyei RMPSZ-elnöktől megtudtuk: a most átadott érdemes oktató-nevelői díj birtokosait Ezüstgyopár díjra jelölhetik. Ezt az országos szintű kitüntetést kétévenként adják át Szovátán, a pedagógusszövetség ottani székhelyén.
NAGY-HINTÓS DIANA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Közadakozásból készül Bem–szobor Szamoskrassón
Szatmárnémeti – A szatmárnémeti Szent István Kör tagjai közadakozásból valósítanák meg a lengyel tábornok mellszobrát, amelyet 2010 szeptemberében avatnának fel. A szobor elkészítéséhez várják az adományokat.
Az alkotás arra emlékeztetne, hogy Bem József az 1848–1849–es forradalom és szabadságharc során egy éjszakát a megyeközponttól 18 kilométerre található Darvay–kúriában töltött — közölte Sipos Miklós református esperes, a frissen alakult szoborállító bizottság társelnöke.
„A kezdeményezés érdekében magánszemélyek eddig 200 eurót ajánlottak fel. Előzetes becslések szerint a szobor agyagprofilja 450–500 euróba kerülne. A szobor kőből készülne, mivel az ellenállóbb és olcsóbb a bronznál, és a színesfémtolvajok sem érdeklődnek iránta — tette hozzá Domokos Sándor, Kolcs község polgármestere, a bizottság másik társelnöke. A Szamoshát Kistérségi Társulás nyert egy EU–s pályázatot, melyben szerepel a szamoskrassói Darvay–kúria felújítása is. Ha ez megtörténik, valóban lehetővé válhat a a szobor felállítása.
Miért fontos?
„Összeurópai érdek, egy demokratikus Európa létrehozása — állítja Kónya László, a szervezőbizottság tagja. — Mi kelet–európaiak nem engedhetjük meg, hogy mindent a nyugat diktáljon. A magyar–lengyel együttműködés már Nagy Lajos idejében elkezdődött. Ez a kapcsolat tovább fejlődött Mátyás király és Báthory István idején, majd az 1848–as forradalom és szabadságharc idején új tartalmat kapott. Ebben játszott fontos szerepet Bem József. Ezért állítjuk mi őt Kossuth és Petőfi mellé. Mindenképpen méltó arra, hogySzamoskrassón szobra legyen.”
A szervező–bizottság továbbra is várja mindazon magánszemélyek és cégek adományait, akik támogatni kívánják ezt az ügyet. Az adományokat a Szatmár–Németi Református Egyházközség parókiáján lehet átadni. Forrás: erdon.ro

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)