Új Szórvány-kiadványok, az értékmentés jegyében
A Temesvári Szórvány Alapítvány székházában hétfőn délután mutatták be a civilszervezet legújabb kiadványait,Az alvó kastélyok mesevilága című négynyelvű kötetet és Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle X. évfolyamának 2. számát, Bánsági ipartörténet címmel.
Az alvó kastélyok mesevilága című kötet a BANATUR – Vidéki turizmusfejlesztés a Bánságban című kötet a Románia–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program forrásaiból megvalósult projekt keretében jelent meg, a Temesvári Szórvány Alapítvány, Igazfalva Polgármesteri Hivatala és Kanizsa Polgármesteri Hivatala együttműködésének köszönhetően. Kovács Katalin projektmenedzser a sajtónak elmondta: a határon átnyúló projekt célja a turizmus fejlesztése, az albumba a Bánság szerbiai területéről 17, a romániai területről 25 kastély, kúria története, a hozzájuk fűződő legendák, színes fotók kerültek be. „A céljaink között volt az is, hogy a kastélyok eredeti magyar elnevezését újból bevigyük a köztudatba” – mondta Kovács Katalin, aki szerint román oldalon 38 kastélyt, kúriát, vármaradványt azonosítottak, de egyeseknek a tulajdonosai nem járultak hozzá az albumban való megjelentetéshez, még fényképezni sem engedték a tulajdonukba került műemlék épületet. Az alvó kastélyok mesevilága című kötet magyar, román, szerb és angol nyelven jelent meg, megszületéséhez hozzájárult Miklósik Ilona muzeológus és Keresztes Péter televíziós szerkesztő, fotós.
A Régi(j)óvilág legújabb, csak elektronikus formában megjelentetett számát Illés Mihály főszerkesztő mutatta be. A kiadvány témája – Bánsági ipartörténet – nehéz feladat elé állította a szerkesztőket, mert a Bánság az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb ipari teljesítménnyel rendelkező régiója volt. A kiadvány külön írást szentel a 225 esztendeje született Maderspach Károly kohómérnöknek, a függő vonórudas vashíd feltalálójának, 1848-as hősnek és a 125 esztendővel ezelőtt megtartott nagy temesvári kiállításnak. A Régi(j)óvilágban irodalom is van, Majtényi Erik: Hajóharang a Hold utcában című írása, Anavi Ádám verse, valamint Schiff Júlia: A hegy vonzáskörében című történelmi riportja.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Temesvár monarchia-korabeli ipara mára szinte teljesen megsemmisült, az egyetlen „túlélő” a Románia legrégebbi sörfőzdéjeként reklámozott Sörgyár. A legtöbb 1918 előtti ipari létesítmény a lebontás sorsára jutott, vagy csak töredék maradt meg belőle, mint a Harisnyagyárból vagy a Városi Vágóhídból. Dr. Bodó Barna arra kéri lapunk olvasóit, aki régi ipari emlékkel (temesvári termékkel vagy régi fotóval) rendelkezik, az értesítse temesvári szerkesztőségünket (elérhetőségek az újság impresszumában) vagy a Szórvány Alapítványt, mert gyűjtés indul az ipartörténeti emlékek megmentése érdekében. Természetesen mindenki megőrizheti saját emlékeit, a Szórvány Alapítvány fotósa lefényképezné a régi tárgyakat, illetve másolatokat készítene a régi fotókról egy leendő album számára.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Háromszéki romák Budapesten (Uniós alapokra pályáznak)
A romák társadalmi felzárkóztatását segítő, foglalkoztatási, diszkriminációt csökkentő, emberi jogi, oktatási, kulturális, művészeti, környezetvédelmi, nyelvi, képzési, gazdaság- és turizmusfejlesztő, szociális és nemzetiségi programokra kiírt uniós pályázatokban társul két sepsiszentgyörgyi egyesület a budapesti Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Középiskolát fenntartó civil szervezettel. Az erről szóló megállapodást a felek a múlt héten írták alá abból az alkalomból, hogy egy tizenhat főnyi háromszéki roma küldöttség a magyar fővárosba látogatott.
A sepsiszentgyörgyi Lármafa Egyesület és az Amenkha Roma Egyesület a sárospataki származású Simó-Lakatos Barna Sepsiszentgyörgyön élő roma fiatalember kezdeményezésére vette fel a kapcsolatot a budapesti Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Középiskolával abból a célból: a közel huszonöt éves tanintézmény támogassa az őrkői roma telepen működő Néri Szent Fülöp Általános Iskolát abban, hogy a diákok megismerjék saját nemzetiségi kultúrájukat, anyanyelvüket, történelmüket. A sepsiszentgyörgyi csapat március 13-án utazott Budapestre, a két említett civil szervezet képviselői – Csernátoni Loránd és Eötvös Gyula – mellett az Amenkha Őrkői Néptánccsoport is részt vett a tapasztalatcserén, és felléptek az iskola március 15-i műsorában, amelyet egy nappal a központi megemlékezések előtt tartottak. Simó-Lakatos Barna lapunknak elmondta, Varga Gusztáv iskolaalapítóval, a tanintézményt fenntartó Kalyi Jag Roma Művészeti Inter-Európai Integrációs Foglalkoztatási és Oktatásfejlesztési Közhasznú Egyesület elnökével megállapodtak abban, hogy közelebbről a Kalyi Jag (Fekete Tűz) iskola képviselői Sepsiszentgyörgyre látogatnak, és felvetik annak a lehetőségét is, hogy ősztől őrkői diákok tanulhassanak a budapesti iskolában. A tanoda jelenleg felzárkóztató alapfokú tagozattal is rendelkező, szakközépiskolai és szakiskolai, valamint felnőttképzést nyújtó tanintézmény, a jövő tanévtől VI. osztály indítását is tervezik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több RMDSZ-es kezdeményezést is elfogadtak
Korodi Attila, valamint Tánczos Barna RMDSZ-es politikusok sajtótájékoztatón számoltak be az elmúlt hetek fontosabb eredményeiről.
Mint csütörtökön Csíkszeredában ismertették, sikerült elérniük, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelő Intézet ismét részesülhessen állami támogatásban. Továbbá a napszámosságot érintő jogszabály módosítását is kezdeményezték, amelyet végül a szakbizottság elfogadott, így nincs akadálya annak, hogy megszavazzák a parlamentben is. Utóbbi lényege, hogy az elkövetkezőkben törvényesen lehet majd alkalmazni 180 napra például a pásztorokat az esztenákon, amely időszak lefedi a legeltetési időszakot. Elérték azt is, hogy azoknak a gazdáknak, akiknek korábban járt életjáradék, és a rendes nyugdíjkorhatár elérése után megszüntették annak folyósítását, ismét megkaphassák azt életük végig. A sajtótájékoztatón továbbá arról is beszéltek, hogy jelentős változásokat hozhat az, hogy nemrég az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy bejegyezzék a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést, amelyet az RMDSZ indított el 2013-ban, többek között a Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) partnerségben. Ennek az eredménynek folytatásaként az elkövetkező egy évben egymillió támogató aláírást kell gyűjtsenek az Európai Unió országaiban annak érdekében, hogy az Európai Bizottság a kisebbség védelmére jogalkotásba kezdjen. Sikeres kisebbségi kezdeményezés Az eredetileg javasolt tizenegy pontból kilenc megtartásával jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy bejegyezzék a Minority SafePack című kisebbségvédelmi kezdeményezést. A kezdeményezést az RMDSZ és partnerei javaslatára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kisebbségi vezetőkből álló bizottság égisze alatt 2013-ban indította el. A kezdeményezés arra irányul, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítására, valamint az Európai Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére. A luxemburgi törvényszék idén február 3-án helyezte hatályon kívül az EB korábbi, elutasító döntését, és egy új, részletesen megindokolt döntést kért a bizottságtól. A két, visszautasított pont közül az egyik arra vonatkozik, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek legitim aggodalmait az Európai Parlament tagjainak megválasztásakor is figyelembe veszik, a másik pedig arra, hogy a bizottság jelenlegi direktíváinak módosítása révén előzzék meg a diszkriminációt, és biztosítsanak egyenlő bánásmódot a kisebbségek számára is.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

A parlamenti munka legújabb eredményeiről számolt be Tánczos és Korodi
A Minority SafePack bejegyzésének fontosságáról, valamint egyes törvénymódosítások körülményeiről, valamint pozitív hozadékairól számolt be csütörtök délelőtt a csíkszeredai sajtónak Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.
A két RMDSZ-es politikus azon megrökönyödésének adott hangot, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyomására március 31-i hatállyal eltávolították tisztségéből Szakál Andrást, a Kovászna megyei Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség igazgatóját. Tánczos Barna szerint aggasztó az, ahogyan a PSD-s kormány bizonyos dolgokat kezel, ugyanis ez a ’89 előtti módszerekre emlékeztet. Szakál Andrásnak ugyanis Horia Grama volt Kovászna megyei képviselő nyomásgyakorlására, Petre Daea mezőgazdasági miniszter döntése értelmében kell pénteken távoznia tisztségéből.
„Mindez azért igazán elszomorító, mert Kovászna megye az elmúlt egy évben olyan eredményeket ért el a mezőgazdasági kifizetések terén, amelyre nincs példa ebben a régióban. Ha lakosságarányosan visszaosztjuk a mezőgazdasági területen lehívott pénzeket, akkor országosan vezető helyen szerepelhetne Kovászna megye. Annak ellenére, hogy hétfőn hivatalos kihallgatást kértem a minisztertől, arra kérve őt, hogy ne váltsa le Szakál Andrást, tegnap mégis megszületett a kedvezőtlen döntés” – fejezte ki rosszallását Tánczos Barna.
Megkönnyebbülhetnek a papneveldében
A vallásügyi államtitkárság 2016 elején megvonta a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet finanszírozását a különböző módokon értelmezhető törvényszövegekre hivatkozva.
„Ezt a szövegbeli többértelműséget tisztáztuk az utóbbi időszakban, az erre vonatkozó benyújtott törvénytervezetünket a képviselőház döntőházként elfogadta, és a papnevelő intézet ismét megkaphatja a jogos állami támogatását” – ismertette a pozitív fejleményt a szenátor. Tánczos itt pontosított, hogy csupán a katolikus egyház papnevelő tevékenysége maradt korábban állami anyagi támogatás nélkül, a főiskolai oktatást tehát nem érintette a korlátozás.
Egyszerűsített eljárás
Megoldódott az esztenákon napszámosokat alkalmazni akarók ügye is: mostantól törvényes lehetőség van arra, hogy évente legtöbb 180 napig napszámosokat foglalkoztassanak az állattartó gazdák esztenáikon. Nagy gondot jelentett korábban, hogy a munkaügyi felügyelőség 10 ezer lejnél is nagyobb büntetéseket rótt ki a hivatalosan nem alkalmazott juhászok után. Az 180 nap nagyjából lefedi a legeltetési időszakot, ugyanakkor a juhászok hivatalos alkalmazása könnyített procedúrával lesz lehetséges, és az elvégzett munkáról nem napi, hanem csak heti nyilvántartást kell majd vezetni.
Egy másik újonnan elfogadott törvény értelmében azon idős személyek, akik kihasználták a több mint 10 évvel ezelőtti életjáradék-törvény adta lehetőségeket, és haszonbérbe adták mezőgazdasági területeiket, továbbra is megkapják járadékukat. Sőt mostantól ez azokra is érvényes, akik betegnyugdíjasként igényelték, de öregségi nyugdíjuk kezdetekor elvették azt tőlük.
Sok előnnyel jár majd a Minority SafePack elfogadása
Ahogy korábban a Maszol is beszámolt róla, az Európai Bizottság elfogadta és kihirdette azt a polgári kezdeményezést, amelyet 2013-ban indított az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt, a FUEN és az Európai Nemzetiségi Ifjúsági Föderáció.
Korodi Attila ennek a megvalósításnak a lehetséges előnyeiről is beszámolt. A Minority SafePack célja, hogy különböző uniós vagy akár a tagállamok szintjén kisebbségpolitikával foglalkozó kérdéskört vezessen be a köztudatba és a jogalkotási folyamatokba, ilyen kérdéskörök többek között a regionális politika, az oktatás, a kultúra, az ifjúság és a sajtószabadság.
A legfontosabb előrelépés abban várható, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűséget határozottabban támogathatják uniós projektek révén is. Újdonság, hogy ezek kimondottan a kisebbségi közösségeknek szólnak majd. Az Európai Unióban kisebbségvédelmi kérdésekben első alkalommal polgári kezdeményezésen keresztül tudnak nyomást gyakorolni az Unióra, hogy jogharmonizációt hozzanak létre az európa tanácsi irányelvekkel.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Negyvenöt éves a Tanulók Klubja
Zene, tánc, kiállítás
A kézdivásárhelyi Tanulók Klubja szombaton a sportcsarnokban ünnepli fennállásának 45. évfordulóját.
Az 1972-ben pionírházként alakult, jelenleg négy katedrával működő intézmény tevékenységét koordináló tanár, a tánccsoportok művészeti vezetője, Kis Katalin lapunknak elmondta, szombaton 15 órától az érdeklődők a sportcsarnok előterében megtekinthetik a modellező- és elektronika-körök kiállítását, majd 17 órától a klub fúvószenekarának és kilenc mazsorett-csoportjának előadását. A hagyományokhoz híven idén is díjazzák a legszorgalmasabb, legeredményesebb gyerekeket, továbbá minden, a klubnál legalább öt évet eltöltött tagot emléklappal ajándékoznak meg.
– Ez igazából a szokásos tavaszköszöntő előadásunk, csak most úgy alakult, hogy egyben a szülinapunkat is megünnepeljük – mondta a próbára igyekvő Kis Katalin, hozzátéve, mindenkit szeretettel várnak. Az ötlejes jegyek 10–19 óra között megvásárolhatók a Tanulók Klubja titkárságán, a belépő gyerekek és a klub által szétosztott meghívóval rendelkezők számára díjtalan.
Daczó Hodor Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ember és Föld
Az album, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány tavaly év végén megjelent tetszetős kiadványa a címbe emelt két fogalmat elsősorban a székelyvarsági tanyavilág szépségeivel és lakóinak mindennapjaival konkretizálja. 2016 augusztusában tizenhárom nemzetközileg is ismert fotóművész vett részt a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond és a torontói Kralovánszky Balázs vezette fotótáborban, amelyet a Zsindelyes-tanya látott vendégül Székelyvarságon. Tevékeny jelenlétüket számos felvétel tanúsítja, ezek közül válogattak be jó néhányat a kötetbe, amelynek látványvilágát, szellemi töltetét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai gazdagítják. Az Ember és Föld című könyvet tegnap este a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében mutatták be ünnepélyes keretek között. Az alkotótáborozók fotóiból kiállítást is nyitottak. Az est, amelynek Böjte Csaba, Kászoni József unitárius püspöki helynök, dr. Zsigmond Barna Pál volt csíkszeredai főkonzul, dr. Bitay Márton államtitkár és a fotósok részéről Bálint Zsigmond volt a vendége, jótékonysági rendezvényként szólította meg a közönséget. Az összegyűlő támogatásokat arra fordítják, hogy Székelyvarságon felújítsanak egy régi csűrt, és közösségi élettérré alakítva, alkotótáborok fogadására, alkotások bemutatására, táncházak, hagyományőrző foglalkozások vendégül látására tegyék alkalmassá. Népújság (Marosvásárhely)

Országos vándortábor Háromszéken (Jubilál a heke)
Megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóján ünnepelt az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya – manapság használt betűnevén HEKE – Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A hétfő esti rendezvényen a múltról, jelenről, a közeli és távolabbi jövőről is beszéltek, különös tekintettel arra, hogy idén először Háromszéken, Réty határában szervezik meg az EKE országos vándortáborát, amelyre 1200 résztvevőt várnak Erdélyből és külföldről, főként Magyarországról. A kezdeményezést a megyei tanács is támogatja, részben ezért nyilvánította 2017-et a turizmus évének.
A természetjárás mellett az ember által teremtett értékek népszerűsítését is céljának tekintő civil szervezetet előbb az innenső végéről, újjáalakulásától mutatta be Dukrét Lajos, a HEKE elnöke a jelen levő, alig ötvenfős közönségnek, amelynek zöme aktív EKE-tag. Elmondta: 1990-ben volt egy kísérlet hasonló szervezet megalakítására, de nemigen talált követőkre, ezért 1992-ben – kereken 100 évvel az alapítás után – majdnem ugyanaz a csapat újabb kísérletet tett, és ezúttal sikerrel járt, 19 taggal létrehozta a háromszéki EKE-osztályt. Az egyesületnek sokáig székhelye sem volt, évekig ide-oda hányódtak, jelenleg az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság irodájában húzzák meg magukat – ennek ellenére évi 40–50 túrát szerveztek, ezen kívül ismeretterjesztő előadásokat, vetítéseket, túravezetői tanfolyamokat és hasonlókat, itt találták ki a már másutt is népszerű babatúrákat, és kétezer kilométernyi ösvényen festették újra a turistajelzéseket. Most pedig arra készülnek, hogy házigazdái legyenek az országos vándortábornak. A túratervek már elkészültek, és mivel itt nincsenek magas hegyek, viszont tömbmagyar vidék, nagyobb hangsúlyt kap a kultúra, honismeret, néprajz. Legutóbb 11 évvel ezelőtt tartottam itt előadást, akkor dobtak ki a kolozsvári Babeş–Bolyai-egyetemről a többnyelvű táblák miatt – így kezdte beszédét Kovács Lehel István országos EKE-elnök, és azzal folytatta: 13 megyei tanácsnak írtak – a hegyimentőkkel együtt – levelet a többnyelvű turistajelzésekért, de csak kettő válaszolt: a Kolozs megyei tanácselnök ki akarja kérni a minisztérium véleményét is, aradi kollégája pedig azt felelte, hogy épp most újítják fel a jelzéseket, de nincs pénz arra, hogy magyarul is tájékoztassák a kirándulókat. Brassó fölött, a Keresztényhavason még látható régi, háromnyelvű irányítótábla, de egyébként már csak Hargita és Kovászna megyében divat a többnyelvűség: Maros megyében az Istenszéke felé folyton bemázolják a magyar szöveget, csak az Erdélyi Szigethegységben sikerült újra háromnyelvű táblákat kitenni. Ezért is fontos, hogy Háromszéken a megyei tanács odaáll a szervezet mellé – vélekedett. Az EKE érték: annak idején vármegyei főispánok, polgármesterek, miniszterek, tanácsosok, grófok, bárók hívták életre és működtették az 1949-es államosításig – ma pedig alulról szerveződik, és bár pillanatnyilag nem áll a legjobban –, az egykori 35 osztályból (volt köztük bécsi, pozsonyi és budapesti is) 18 maradt, de az idén még lehet pesti tagszervezete az egyesületnek –, olyan közösségről van szó, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak, egymás rendezvényeit is segítik. Azt is elmondta: az államosításkor 29 menedékháza volt az EKÉ-nek, ma csak egy van, amit a Nagykőhavason építettek újjá 1990 után. Kovács Lehel ajándékot is hozott: az országos EKE tavalyi, 125 éves születésnapjára készült bort és néhány kiadványt Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek adta át.
A háromszéki megyevezető viszonzásul partnerséget ígért: az évforduló emlékezetessé tételére, a vándortábor szervezésére és a turizmus népszerűsítésére is. Azt szeretnénk, hogy aki idejön, az jó hírét vigye a térségnek, és visszajöjjön – indokolta meg a támogatást, amelyet konkrétumokban is megnevezett: önálló székhely biztosítása a HEKÉ-nek, segítség a turistajelzések felújításához és a vándortábor megszervezéséhez, új térkép kiadása és egy „kilátó, menedékház vagy beálló” építése a Bodoki-tetőre. Tamás Sándor bemutatta a vándortábor logóját, és megígérte, hogy az egyik túrán maga is részt vesz. Végül arra buzdított: próbáljunk nagy ügyekben gondolkodni, úgy induljunk neki, hogy a tábor végére ismét forrjon össze egy erős csapat, amely nekivág a következő 125 évnek. A beszédek után Tóth Szabolcs Barnabás a háromszéki EKE-osztály megalakulásának évéről, 1892-ről készített filmjét mutatta be: ismertette a kezdeti nehézségeket, a kiadványokat, a korabeli „túraöltözetet” – az urak frakkban-cilinderben, a hölgyek földig érő, csipkés ruhakölteményekben kirándultak –, azt a törekvést, hogy a természet mellett a gazdaságra is figyeltek (üzemeket, fürdőtelepeket látogattak meg), és megtudhattuk, hogy az Oltszem–Málnásfürdő–Sepsibükszád–Tusnádfürdő–Szent Anna-tó túrának 500 (!) résztvevője volt, ami ma is elképesztő szám, az akkori közlekedési viszonyok között pedig komoly szervezési kapacitásról tanúskodik (szekerekről, lovakról, uzsonnáról kellett gondoskodni). A múltfeltárás folytatódik, tehát akinek régi fényképei, térképei, eszközei vannak a háromszéki turistaságról, azt szívesen fogadják. Az utóbbi időben egyébként több nosztalgiarendezvényt szerveztek az EKÉ-sek, mindegyik jó hangulatú volt.
Az ülés végén a közönség kapott szót, páran fel is álltak néhány buzdító szóra vagy önkéntes munka felajánlására, a legnagyobb tapsot azonban Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a HEKE egyik újraalapítója kapta, aki csak üdvözölni kívánta az idősebb és fiatalabb túratársakat, ám derűjével mindenkit megmosolyogtatott.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tölgyfák egyenes derékkal
Születésnapi beszélgetés a 80 éves Márton Béla tanárral, néprajzkutatóval, fafaragó művésszel
– Se szeri, se száma néprajzi írásaidnak, faragsz, tanulmányozod a madarak viselkedését, helytörténeti kutatásokat végzel, verset írsz a piroslábú cankóról – végül is minek tartod magad?
– Kutatónak. Egyik tanártársamról hallottam, hogy ő pedagógus, tehát tipikus tanár. A másik azt mondta: ő igazgató. Én pedig úgy érzem, hogy kutatónak vagyok jó…
– Milyen kutatásra gondolsz?
– Már az egyetemen rendszeresen jártam a nyelvjáráskörre, ott váltam kutatóvá, ott rögzítettem azokat a szempontokat, amelyek szükségesek a kutatáshoz. Ahogy befejeztem az egyetemet Kolozsváron, el is kezdtem az anyaggyűjtést, a nyelvjáráskutatást.
– Kik voltak azok a tanárok, akik felkészítettek erre?
– Elsősorban Márton Gyula professzor úrra gondolok, vele jártunk gyűjteni Kalotaszeg falvaiba. De minden héten, bent a tanszéken is végeztünk rendszerező munkát. Amikor megtudta, hogy a Felső-Maros mentéről származom, ahol nagyon erős az a-zás, azt mondta: írjon az a-zásról! Ezt választottam államvizsga-dolgozatnak is, címe: Az a-zás Magyarón és környékén. Az ottani hat magyar településnek a hangtanát vizsgáltam, hol, milyen esetekben ejtenek „a”-t o helyett. Pl. malom helyett malam és így tovább…
– Folytattad a Sóvidéken is, miután befejezted az egyetemet?
– Első munkahelyem a szakadáti iskola volt, ahová 1963-ban kerültem. Készítettem kérdőívet, s azzal jártam a Sóvidék tíz faluját (két tanyát hagytam ki). Főleg a kismesterségek témaköre érdekelt, amelyben mindent kutattam. Később e témakörben született a legtöbb írásom, amit Ambrus Lajos, a Hazanéző főszerkesztője is megerősített. Azt mondta: a legtöbb néprajzi írást tőlem kapta. Közben fokozatosan elkezdtem vizsgálni a népi faragásokat. Már gyerekkoromban kapcsolatban voltam a fával, mert édesapám készített néhány épületet, értett a famunkához. Közel állt a fa lelke hozzám, és érdekelt a díszítőművészet is. Mert az élő fának lelke van. Ezt több ízben éreztem, tapasztaltam. Például, amikor családommal, barátaimmal a Tivoli körüli vegyes erdőben jártunk, láttam a fejedelmi szépségű tölgyfákat sugár, egyenes derékkal, a koronájuk, mindenik águk, levelük egészséges, viruló. Ép a lelke ezeknek a fáknak. Nekem mint tapasztalt faragónak azt is jelenti, hogy remek alkotás születne belőle. A nyersanyag fának is gyakran érzékeltem a lelkét, amikor szép szálú, „hibátlan húsú” körtelapot, diófa deszkát, világos színű juharfát szárítottam, majd rárajzoltam a kompozíció fő vonalait. Valósággal kínálták/kínálják magukat, hogy mester vagy tehetséges faragó a tudásával, szerszámaival leheljen beléjük új életet. Sokszor gyönyörködtem az ilyen nyersanyagban. Érzem a juharfa lelkét, amikor már ritka szépségű bútor vagy jelkép lett belőle.
– Kissé elkalandoztunk, de folytassuk a kezdeti évekkel…
– Első perctől Szovátán laktam, innen jártam ki a szakadáti iskolába, mindig gyalog, 20 percnyi járásra van. Tíz évig voltam igazgató.
– Mi érdekelt még különösképpen?
– A művészet és a művelődéstörténet. Minden héten olvastam két-három tanulmányt, megismertem Kelemen Lajos művészetelemző könyveit, járattam a Művelődés című folyóiratot, s hozattam Magyarországról is könyveket. Életem egyik vonulata a művészettörténet. Ebben a témakörben előbb a Vörös Zászlóban, később a Népújságban és a Művelődésben jelentek meg írásaim.
– Szinte hetente találkozunk a Népújság Színes világ c. rovatában azzal a madársorozattal, amit te írsz, s amit tudtommal szívesen olvasnak a lapforgatók. Kinek volt az ötlete a rovat?
– A ’80-as években Kolozsvárra jártam tanártovábbképzőre, s egy alkalommal elkészítettem a Hangok és színek Áprily költészetében című dolgozatomat. Megmutattam P. Dombi Erzsébetnek, aki a továbbképzésnek volt a vezetője. Kedvezően értékelte, és később is figyelemmel kísérte ez irányú írásaimat. Következett egy nagy szünet, végül 1990-ben, amikor újraindult a Cimbora folyóirat, megjelent hat írásom a lapban. Kimondottan madárjellemzések voltak. Akkorjában került Szovátára Németh János biológiatanár, akivel együtt madarásztunk, fényképeztük a madarakat. Nos, ezelőtt három évvel kerültem kapcsolatba Ferenczi Ilona rovatszerkesztővel, akivel megegyeztünk, hogy több írást küldök, folyamatosan ellátom a Népújságot. Végül 50 közlemény lett, 100 madarat ismertettem. Most is folyamatosan postázom madaras cikkeimet, amiket – a visszajelzések szerint – szeretnek és érdekesnek tartanak az olvasók.
– Egyik nagy szerelmed a néprajzi értékek gyűjtése és közlése.
– Vidéki tanárként folyton kapcsolatban álltam a néppel, találkoztam a népi mesterségek gyakorlóival. Egy szovátai találkozó alkalmával Pál-Antal Sándor akadémikus kérte, hogy cím szerint írjam össze, mi jelent meg és mi van kéziratban. Elküldtem neki, s azt írta: ez magyarországi viszonylatban is jelentős…
– Valóban sokat írtál, egy része meg is jelent, de nem könyv formátumban, csak újságokban, folyóiratokban. Nem gondolkodtál kötetben?
– Ezt már többen is szóvá tették! Ha kapnék anyagi forrást, két-három év alatt öt kötetem jönne ki. Eddig csak a Fából faragott díszítmények a Sóvidéken c. kötet jelent meg 2002-ben, Szováta önkormányzata támogatásával.
– Mióta foglalkozol faragással?
– Több mint 42 éve faragok tanári munkám mellett, egyik jelentős vonala az életemnek. A kiindulási pont a népi faragászat és a jelképek faragása volt, ami a legközelebb áll hozzám. Több mint 2300-at készítettem. Egy faragványhoz 12-13 óra kell, de voltak olyan munkáim is, amelyek 20-24 nap alatt készültek el. Faragtam bútort, lakásdíszt, jelképeket, honfoglalás kori díszeket, ezeknek több mint 60%-a külföldre került. Szívesen dolgozom juharból, kerti és vadkörtéből, tölgyből és szilvából. Utóbbinak szép az alapszíne, nem kell pácolni. Kis munkák esetében szívesen használom a bodzafát és a somfát. Foglalkozom egzotikus fákkal is, amelyek távoli országokból, más kontinensekből származnak. Ilyen pl. a fekete színű ébenfa. A régeni hangszergyárnál jutottam hozzá – az ára vetekedik az ezüstével. Ők a hegedűkulcsot és a hegedű nyakára készült lapot készítik belőle. Dolgozom még mahagóniból, ami közepes keménységű és közepes értékű, de szép melegbarna, nem kell színezni. Nyáron a szabadban faragok, a kertemben, Szováta végében. A kisebb munkákat hideg időszakban a lakásomon végzem. Egész életem során kutattam, vizsgáltam és gyűjtöttem a nemes vagy egzotikus fából készült tárgyakat és ékszereket. Én magam is készítettem efféléket. Egyszer rábukkantam a japán necuké iparművészeti tárgyak leírására. Lányom segítségével kaptam egy olyan könyvet, amely 540 alkotást mutat be a japán necukékből.
– Mi a necuké?
– Ébenfából, csontfélékből, agancsból vagy puszpángból (csontszínű keményfa) készült miniatűr munkák, amiről a szakirodalom azt tartja, hogy egy diónagyságú munka elkészítése akár egy hónapot is felvesz. Magam is készítettem ékszert puszpángból és somfából. A puszpáng nagyon kemény, vajszínű, nemes fa. Lelke van a puszpángfából faragott kasztanyettának. Tömör rostjával, sárga tónusával, öblös formájával ritmust csattog, ver a táncosok mozdulataihoz. Nálunk a tiszafa és a somfa a legkeményebb. A tiszafát tartom Európa talán legértékesebb fájának. Megtalálható Erdélyben is: a második világháborúig nagyobb mennyiség termett hazánkban is. A marosvécsi Kemény-kastély egyik szobájának a plafonja például tiszafából készült kazettás mennyezet. Nyaranta járok oda, megnézem és gyönyörködöm benne.
– Beszéljünk helytörténészi munkásságodról is...
– A legfontosabb helytörténeti írásaim a Sóvidék c. folyóiratban jelentek meg. Itt jelent meg írásom a szovátai kaszinóról, a kihalt kopactanyai szállásokról, a szovátai sóhegyekről és őrzésükről, a szovátai református tiszteletes faragott kapuiról stb. A Hazanézőben jelentek meg a malmokról, molnárokról, a havasi fenyőről és hangszerkészítésről, a szovátai Lengyel Dénes újítóról, a posztóványolókról készült írások. Van még egy érdekes téma, amit megírtam, s várom, hogy lehozza a Sóvidék: a szovátai jégvermekről készült írás. A hűtőszekrények elterjedése előtt Szovátán 5-6 jégverem működött, mert nyáron el kellett látni a vendéglőket jéggel, a húsféléket tárolni kellett. Ezért a vendéglősöknek, cukrászoknak, mészárosoknak volt jégvermük. Felkutattam ezeket, és gazdag anyag került elő.
– Mesélj a gyermekkori évekről.
– 1937. március 25-én születtem Holtmaroson. Édesapám gazdálkodó volt, de dolgozott a szinajai villák építésénél, s a Maros mentén is készített rokonoknak néhány istállót és kaput. Választott bírója volt Holtmarosnak ’40-től ’44-ig. Emberségesen tudott bánni a lakosokkal, ha magyar volt, ha román. Édesanyám szerény, gazdálkodó asszony volt, főleg a négy gyerek nevelése foglalta le. 1936-tól ’48-ig, az államosításig, tejcsarnokunk volt, a falunak a fele oda hozta a tejet, a sajtot és a vajat főleg Szászrégenben értékesítettük.
– Hol jártál iskolába?
– I–IV. osztályba Holtmaroson, V–VII.-be Magyarón. Következett a faipari szakiskola Régenben, ahol nem kellett fizetni, ez fontos volt anyagi szempontból. Ott ismerkedtem meg Osváth Sárika kitűnő magyar szakos tanárnővel, aki, látva az irodalom iránti vonzalmamat, külön foglalkozott velem magyarból. Ő mesélt Jékely Zoltánról, Áprilyról és másokról. Ezután bekerültem Marosvásárhelyre, a Faipari Műszaki Középiskolába, ami négyéves volt, ám amikor kijártam a harmadévet, megszűnt. Kellett még egy év, hogy érettségizzem. Elmentem a barátommal a Bolyai iskola titkárságára, ahol azzal biztattak: ha letesszük a különbözeti vizsgákat, felvesznek a 10. osztályba. Végül 1957-ben bejutottam a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar szakára.
– Az egyetem elvégzése után milyen lehetőséged volt a kihelyezésnél?
– Mehettem volna Borszékre, Beresztelkére és Szakadátra. Utóbbit választottam, mert Borszéket hidegnek találtam. Később mondta is Gub Jenő kollégám, hogy Szovátának rendkívül kedvező a mikroklímája, hegykoszorú védi a hideg szelektől és kellemes az időjárása.
– Mint helytörténeti kutatótól kérdem: milyen kapcsolata volt Petelei István írónak Szovátával?
– Petelei örmény volt, a Régen melletti Peteléről származott. Ezt Budapesten hallottam egy örmény konferencián. Ő egyébként Kolozsváron élt, kiváló novellista volt. Csakhogy betegeskedni kezdett, s valószínű, hogy orvosa ajánlotta neki Szovátát mint gyógykezelési helyet. Vett vagy bérelt egy kis házat, és sokáig itt is alkotott. Ez ott volt, ahol jelenleg Bocskay Vince lakik. Híressé vált a Petelei székely kapuja, amely a háza előtt állt; ő faragtatta, ezzel is kifejezve a népi hagyományok iránti tiszteletét. Az ő irodalmi tevékenységéből kiemelkednek Szovátán írt novellái, például a Két fehérnép, Őszi éjszaka, A tiszta ház. Még azt hadd mondjam el, hogy jelentős a kolozsvári Mátyás-szobor felállításáról szóló írása is, ti. egész harc alakult ki az ügyben, hogy hová kerüljön a szobor. Döntő szerepe volt abban, hogy a szobor oda került, ahol jelenleg van.
– Van még egy neves épülete Szovátának, mégpedig a Bernády-villa. Mit kell tudnunk róla, miért van kitéve az enyészetnek, s nem engedik restaurálni, esetleg újraépíteni?
– A Bernády-villát Marosvásárhely híres polgármestere 1934-ben készíttette szovátai mesterekkel. Az özvegy 1946-ban eladta Roza Solomonnak, akinek az örökösei Düsseldorfban élnek. Műemléknek nyilvánított épület, restaurálásakor nem szabad változtatni rajta. Az épület jogi kérdései tisztázatlanok. Az állaga nagyon leromlott, már csak a homlokzata van meg.
– Mondj néhány szót családodról is.
– Feleségem szintén magyartanár, Árvay Márton Katalin, Kinga lányunk angol–magyar szakos tanár, Levente fiunk technikus. Feleségem édesapja Árvay Árpád volt, aki már fiatalon küzdött a jogainkért, a II. világháború után meg is hurcolták.
– Min dolgozol jelenleg?
– Folytatom a trópusi madarak sorozatát a Népújságnak, ez májusig tart. Aztán művelődéstörténeti írásokat küldök a Népújságnak olyan neves tudósokról, mint Eötvös Loránd, továbbá olyan erdélyi arisztokratákról, akik kiemelkedően támogatták anyagilag azt a közösséget, ahol éltek.
SZÉKELY FERENC / Népújság (Marosvásárhely)

Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok)
Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is.
A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve.
Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte.
A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marossárpataki könyvbemutató Tamás Gáborral
Múlt hétfőn Marossárpatakon is bemutatásra került a Csak a szívünkben nem száll az idő című, Tamás Gábor életútjáról szóló könyv. Az információs és dokumentációs központban megtartott kulturális rendezvényen jelen volt Szucher Ervin újságíró, az életrajzi kötet szerzője, valamint a könyv főszereplője, Tamás Gábor.
Az érdekes stílusban megírt könyv – amely Tamás Gábor élményekben és eseményekben igencsak gazdag életútját örökíti meg – bemutatóján több mint hetvenen vettek részt. Elsősorban helyiek jöttek el találkozni Erdély minden idők legnépszerűbb énekesével, de a szomszédos Sáromberkéről és Marosvásárhelyről is érkeztek érdeklődők. Tamás Gábor másodszor járt Marossárpatakon, 2011-ben már közönség elé lépett az évente megszervezésre kerülő tánc- és huszárfesztiválon, s megcsodálta a település büszkeségét, a marossárpataki történelmi szoborparkot.
A rövid bevezetőt követően a helyi iskola negyedikes tanulói léptek közönség elé, hogy elénekeljék a művész egyik legismertebb slágerét, az Ó, Erdély szép hazám kezdetű dalt, kellemes meglepetést szerezve a vendégeknek és az összesereglett helyieknek egyaránt.
Ezt követően Szucher Ervin új-ságíró, a könyv szerzője vette át a szót. Elmondta, hogy egy tévéinterjú során találkozott először Tamás Gáborral, akivel rövid idő alatt szoros baráti kapcsolatot alakított ki. „Ez kiváltságot jelent számomra, örülök, hogy közel kerülhettem a művészhez, de azt is tudom, hogy Gábornak nagyon sok barátja s emellett rengeteg rajongója van. Barátságos, türelmes, közvetlen ember, aki szívesen beszél a múltról is, annak ellenére, hogy élete nem mindig volt fényes. Nehéz volt a gyermekkora, aztán a ‘70-es években a román titkosrendőrség nagyon sokat zaklatta, emiatt külföldre kellett távoznia. Erdély azonban, amelyet több slágerében megénekel, örökre a szíve csücske maradt, ahová mindig szívesen jön haza” – fejtette ki beszédében Szucher Ervin. Az újságíró elmondta, hogy először csak a nagyobb erdélyi városokban akarták bemutatni a kötetet, de aztán a kezdeti sikereken felbuzdulva több vidéki körutat is megterveztek, tudva azt, hogy falun is nagy szeretet övezi Tamás Gábor személyét.
Tamás Gábor őszinte és kedves szavakkal köszöntötte a megjelenteket, többször hangsúlyozva azt, hogy milyen fontosak számára a közönséggel való találkozások. „1994-ben indultam először erdélyi turnéra, ahová Csép Sándor, az erdélyi magyar újságírás, kultúra és közélet kiemelkedő személyisége kísért el. Szeretettel fogadtak mindenütt, én pedig csodálatosan éreztem magam az évek során, koncerteket adva az erdélyi városokban, falvakban, hiszen én itt vagyok itthon! Sándor a későbbiek során azt javasolta, hogy mivel különös és a nagyközönség számára mindenképpen érdekes életem volt, vegyem fel a kapcsolatot Szucher Ervin újságíróval, s készítsük el együtt életutam könyvét” – fogalmazott a művész. Elmondta, hogy a könyv egy őszinte vallomás, amely nemcsak a kedves emlékeket eleveníti fel, hanem szomorú fejezetek is vannak benne. Amikor a kötet árát meghatározták, olyan összeg mellett döntöttek, hogy a könyv mindenki számára hozzáférhető legyen. „Fellépéseim során is mindig arra törekedtem, hogy a koncertjegyeket minél többen meg tudják vásárolni, hiszen a kispénzű emberekre is gondolni kell. Továbbá büszke vagyok arra, hogy koncertkörútjaim során gyakran megfordultam kisebb településeken is, mert számomra nem az anyagiak a legfontosabbak, hanem az, hogy örömet szerezzek rajongóimnak” – tette hozzá a kiváló énekes.
A résztvevők közül többen is kérdéssel fordultak a művészhez, aki gyermekkori emlékeket osztott meg a hallgatósággal, mesélt külföldre távozásának részleteiről, énekesi sikerének titkairól. Igazi otthonának Erdélyt nevezte, ahová szoros szálak kötik, de elmondta, hogy nem szeretne különbséget tenni az erdélyi, felvidéki, vajdasági vagy anyaországi magyarok között.
A könyvbemutató része volt egy hét-nyolc zeneszámból álló dalcsokor is, amelyet Tamás Gábor ezúttal is élőben énekelt, a közönséggel együtt. Előadását hosszas tapssal hálálta meg a sárpataki közönség, majd sor került a kötet dedikálására. Kozma Barna polgármester marossárpataki kisüsti pálinkával köszönte meg a vendégek látogatását, a sárpataki asszonyok finom tepertős pogácsával és fánkkal kínálták meg a könyvbemutató minden résztvevőjét.
BEREKMÉRI EDMOND / Népújság (Marosvásárhely)

I. Rügy szakmai napot rendeztek pedagógusoknak
Új módszerekkel ismerkedtek
Április 1-jén Kézdivásárhelyen az Értékpont Pedagógiai Műhely és a Bóbita Egyesület szervezésében rendezték meg a Rügy szakmai napot céhes városbeli, sepsiszentgyörgyi, erdővidéki és Hargita megyei pedagógusok, továbbá más szakterületekről érkezett meghívottak részvételével.
Orbán Imola szervező lapunknak elmondta, a szakmai nap célja az volt, hogy a résztvevők a tapasztalati és élmény-tanulás módszereibe betekintést nyerjenek, emellett műhelygyakorlatok révén megismerjék a legújabb módszereket. „A visszajelzések egyértelműen pozitívak, a résztvevők jelezték, végre azt kapták, amire szükségük volt: erős élmény, cselekvésre ösztönző erő, azonnal alkalmazható módszerek sokasága”.
A szervezők ablakot kívántak nyitni azon módszerekre, amelyek a pedagógiai munkát, a nevelő–fejlesztő, segítő tevékenységeket gazdagítják, kiegészítik. „Évek óta dolgozom pedagógusokkal, gyermekcsoportokkal és egy jó csapattal. Képzéseinken több száz oktató vett már részt, folyamatosan vannak felkéréseink és mégis, néha az az érzésem, hogy elakadnak az információk, nem elég erős a kapcsolatunk az iskolákkal. Szeretnénk egy párbeszédet kezdeményezni minél több intézménnyel, hogy képzéseinkbe, valamint az osztályközösségek számára szervezett tréningjeinkbe betekintést nyerjenek, kedvet kapjanak hozzá.”
A szakmai nap szervezésére rövid idő állt a rendelkezésre, a meghirdetett helyek hamar beteltek, és az 55 résztvevő az egésznapos tevékenység alatt négy egymást követő műhelyen vehetett részt. „Azok a pedagógusok, akik munkájuk során szívesen dolgoznak a művészet adta lehetőségekkel, vagy már rég vágynak egy önfeltáró, művészetterápiás képzésre, belekóstolhattak a módszereinkbe jómagam és László Ágnes vezetésével. A művészetterápiás műhelyünk az első képzés beharangozója is, amelyet június végén rendezünk”. A tapasztalati tanulás és a megváltozott pedagógus szerep a legnagyobb gombóc, ezért a résztevők a facilitálás módszereit is megismerhették gyakorlat közelben.
A továbbiakban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva A népi játék és drámajáték című könyv bemutatása után drámapedagógiai foglalkozást tartottak, László Ágnes klinikai szakpszichológus terápiás prevenciós program-bemutatót, Horváth Kovács Ádám és Rácz Renáta az Outward Bound Románia részééről kalandpedagógiai foglalkozást, de volt meseterápia-foglalkozás Csavar Mátis Katalinnal és múzeumpedagógia is Dimény Erikával.
„Emellett Deszke Enikő, Demeter Csilla és Szekeres Márta kézdivásárhelyi pedagógus barátaim tartottak három műhelyt érdekes témákban, de volt nyereményjáték is, majd Bartalis Beáta, a Bod Péter tanítóképző diákja, a Bóbita Egyesület animátora tábori táncunkkal mozgatta meg a nagy csapatot. A rügyezést követheti a kibontakozás, színes élményekben tapasztalatokban gazdag tanórák és foglalkozások, majd újabb képzések és események sorozata. Köszönet a támogatóinknak, partnereinknek!”, summázott Orbán Imola.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tegyük működő, modern régióvá Székelyföldet! – III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus
2017. április 20–22. között Székelyföld három városában, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön megszervezik a III. Székelyföldi Tudományos Kongresszust azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá. Nyomban elkezdődött a szervezési munka. Döntés született, hogy a konferencia szervezői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyről, a Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhelyről, a Csíki Székely Múzeum Csíkszeredából, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely
Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke
Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója
Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda
Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke
Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely
Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A konferencia programjában a három helyszínen számos téma és ezen belül különböző szekciók alakultak. A témakörök:
Marosvásárhelyen: Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota.
Csíkszeredában: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. Sepsiszentgyörgyön: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia nyitott minden érdeklődő számára, munkálatainak végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni annak a közéletben való hasznosításán, értékesítésén. Erdély.ma

Kortárs zenefesztivál Kolozsváron
A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia április 22-e és 28-a között tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Cluj Modern (Kortárs Kolozsvár) kortárszenei fesztiválját, amelynek során igyekeznek összhangba hozni a helyi, az országos és a nemzetközi kortárs zenét.
A fesztivál szólistái között van a francia Daniel Kientzy (szaxofon), a bécsi Green Thing Ensemble, az angliai Julia Sitkovetsky (szoprán), a magyaroszági Tóth Kristóf (hegedű) és Mircea Ardelean (ütőhangszerek). Több kolozsvári ismert kamaraegyüttes is koncertezik, úgy mint: a Transilvan Vonósnégyes, a Cappella Transylvanica kamarakórus, az Arcadia Vonósnégyes és a Matei Pop által dirigált AdHOC kortárszene-előadásra szakosodott együttes. A kolozsvári Transilvania Filharmónia ének- és zenekara a záró koncerten lép fel Tiberiu Soare vezényletével. A már hagyományszámba menő tudományos értekezlet moderátora William Kinderman, az University of Illinois (USA) professzora lesz.
A fesztivál során olyan kortárs szerzők művei is elhangzanak, amelyek már klasszikusnak számítanak, például Arnold Schönberg 2. Vonósnégyese és Krzysztof Penderecki A hirosimai áldozatoknak – elégia című műve. Az ősbemutatásra szánt művek szerzői, többek közt: Csemiczky Miklós (Magyarország), a helyiek közül pedig Cornel Țăranu, Ciprian Pop, Cristian Bence-Muk.
A zeneakadémia által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderült: a fesztivál több tematikus blokk köré szerveződik. Az első, azaz a „DIASPORA – Between Energy and Nostalgy” tematikus tömb keretében a nagy európai zenei központokban elhangzott romániai szerzők műveit mutatják be, míg a másodikban, amely az „Ethnochorologhion” címet viseli, a kortárs művek népzenei ihletettségét bizonyító alkotásokat hallgathatunk meg. Szabadság (Kolozsvár)

Szerteágazó témakörök a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszuson
Részleteket hoztak nyilvánosságra a szervezők a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszusról, amelyet április 20–22. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek „azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá".
Amint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben emlékeztetnek, tavaly augusztusban közös sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Bakk Miklós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy idén áprilisban a Székelyföld három városa ad otthont a kongresszusnak. Úgy döntöttek, hogy a Sapientia mellett a szervezésből kiveszi részét Sepsiszentgyörgyről a Székely Nemzeti Múzeum, Székelyudvarhelyről a Haáz Rezső Múzeum, Csíkszeredából pedig Csíki Székely Múzeum, illetve a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is.
A konferencia programjában a három helyszínen számos témát dolgoznak fel, és ezeken belül különböző szekciók alakultak. Marosvásárhelyen Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota témakörben tartanak előadásokat. Csíkszeredábana következő témakörökkel foglalkoznak: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. A Sepsiszentgyörgyön feldolgozandó témák: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár, Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda, Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely, Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A szervezők közleménye szerint a konferencia nyitott minden érdeklődő számára. A munkálatok végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni a gondolatok közéletben való hasznosításán, értékesítésén. A részletes program a www.szekely-kongresszus.rohonlapon tanulmányozható. Krónika (Kolozsvár)

Tudományosan megalapozott válaszokat találni az erdélyi magyar sorskérdésekre
A Székely Kongresszus a jövőben intézményként is meg kell alakuljon, olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként, amely a térség fejlődését tartja szem előtt – fogalmazta meg a székelyföldi konferencia sepsiszentgyörgyi megnyitóján Bodó Barna egyetemi docens, a kongresszus tudományos bizottságnak tagja.
A III. Székely Kongresszus háromszéki nyitórendezvényén Bodó Barna kihangsúlyozta, fel kell oldani a tradíció és a modernitás k
özti konfliktust. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke rámutatott, a kongresszus „Székelyföld kitalálásának” fontos fóruma, hiszen az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a hálózatban való gondolkodást vinné haza Magyarországra, mert amint mondta, a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, sokszor egymás segítése helyett az egymás legyőzése kerül előtérbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kell kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén Székelyföld versenyképes régió legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta, a szakmai fórumok kell hozzásegítsék az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, az itthon maradás pedig legyen logikus döntés. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, hogy a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket értékesíteni is tudják.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Esélyt teremteni Székelyföldnek (III. Székely Kongresszus)
Székelyföld kitalálásának lehet nagyon fontos fóruma a III. Székely Kongresszus – hangzott el tegnap a rendezvény sepsiszentgyörgyi előadásait megelőző megnyitón. Két napig, három városban több mint tíz témakörben összegzik a szakemberek Székelyfölddel kapcsolatos kutatásaik eredményeit, a 115 éve első alkalommal megszervezett kongresszus újraélesztőinek célja egyedi esemény helyett intézménnyé alakítani a kongresszust, amely szakmai alapot nyújthat a közpolitikai tervezésnek.
Székelyföldnek jelmondatra volna szüksége, egy olyan mottóra, amely meghatározza, olyan üzenetre, amelyet bárki megért – kezdte felvezetőjében a szervezést felvállaló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében szóló Bodó Barna egyetemi docens. Kétségekkel ugyan, de egy javaslatot is megfogalmazott: „Legyen Székelyföld újra, ami volt” – mondotta, majd pontosított: olyan Székelyföldre van szükségünk, amelynek identitástudata egyezik a valamikorival, de beilleszthető korunk meghatározó trendjeibe. A kisebbségi sorsba kényszerített közösségek esetében élessé válik a tradíció és modernitás közötti konfliktus, túlértékelődik a hagyomány, és lezárhatja a modernitás útjait, pedig az önnön holnapjával nem törődő, azt nem kutató, a kihívásokra választ nem kereső közösség gyenge – fogalmazott Bodó Barna. Kifejtette, Székelyföld a székely ember számára eszmeiség, kötődés és szolgálat, az erdélyi magyarságnak pedig a közösségi megmaradás sarokköve. Kitért arra, hogy a székelyföldi kongresszusok hagyománya összefügg a térség modernitásának kérdésével. Az 1902-es tusnádi kongresszus célja volt megakadályozni a térség teljes elszegényedését, lakosságának kivándorlását. A századik évfordulón megszervezett második konferencia a Székelyföld helyzetéről való közös gondolkodás megújításának első állomása volt, az idei pedig tétként fogalmazza meg a jövőbeni intézménnyé alakulást. „A III. Székely Kongresszus célja a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint a régió szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása.” A tervekben tehát egy folyamatosan működő szakmai fórum kialakítása szerepel, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen, a jelenlegi kongresszus pedig ennek kíván első lépése lenni. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Székelyföld kitalálásának lehetőségeként értékelte a kongresszust, mint mondotta, nemzeti sorskérdésekre keresik a következő napokban a választ: például arra, hogy meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, az autonómia jelent-e gazdasági önállóságot is, milyen típusú gazdasági fejlesztés lendíthetné föl Székelyföldet, és hogyan segíthető a regionális identitás kibontakozása. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak immár van mozgástere, hogy anyagi forrásokkal is segítse a határon túli magyarságot, és Székelyföldnek sem szabad kimaradnia a támogatottak sorából. „A kongresszus jóvoltából Székelyföld mint önálló, autonóm régió kerülhet fel a tudományosság térképére, és ha ezen az úton haladunk, akkor idővel azt is elérjük, hogy a közigazgatási térképen is autonóm régióként legyen feltüntetve” – fogalmazott. Köszöntötte a kongresszus munkálatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, majd Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt arról: a szakértők és a politikum közös feladata megtalálni annak a módját, hogy Székelyföld versenyképes régióvá váljék. 115 éve, az első kongresszus idején is útkeresés folyt, ma is ez zajlik, de bízik benne, lesz utóélete a mostani konferenciának, közpolitikát, akcióterveket tud megfogalmazni. A társszervezői szerepet vállaló Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály arról beszélt: az ilyen jellegű kongresszusnak azt kell elérnie, hogy ne csak az elitek párbeszéde legyen, de értékei lecsapódjanak az egyszerű emberek életében, hogy hozzásegítsék az önkormányzatokat a jó döntések meghozatalához, az életminőség javításához, hogy „ne szent őrültnek tekintsék azokat, akik Székelyföldön maradnak, hanem ez legyen teljesen természetes, logikus dolog”. A III. Székely Kongresszus megszervezését kezdeményező Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Ferencz Csaba rámutatott, hogy ezt a kongresszust már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna szervezni. Az SZNT megalakításakor abban bíztak, az erdélyi, a székelyföldi elit saját magától felismeri az utat, amelyet be kell járnia, ám ez csak évtizedes késéssel következett be, csak mostanra tudatosult, hogy „akkor lesz jövője Székelyföldnek, ha mindenki hozzátesz egy kis téglát ehhez az építkezéshez”. Kifejtette, reméli, új intézményes kerete jön létre a székely jövő építésének, a mindennapi élettől a közpolitikáig hasznosítható gondolatok, elképzelések születnek. A megnyitó után Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa mutatta be a jelenkori székelyföldi közigazgatási címerekből összeállított kiállítása anyagát.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenegy képzőművészeti arculat a Minerva-házban
Csíki képzőművészek alkotásaiból álló tárlat nyílt csütörtökön a Minerva-ház emeleti termében. Székely Géza, a kiállítás méltatója szerint a tárlat különlegessége, egyedisége abban rejlik, hogy különböző képzőművészeti arculatokkal szembesíti az érdeklődőket.
Tibori Szabó Zoltán köszöntötte a Minerva Művelődési Egyesület részéről a jelenlévőket, kiemelve: ez a második tárlat, amelyet a Studio9 csoportosulás a Minervával közösen hozott létre. A rövid bevezetőt követően a tizenegy csíki képzőművész műveiből álló tárlatot Székely Géza képzőművész nyitotta meg. A kiállítók (Bara Barnabás, Botár László, Gergely Miklós Csaba, Gergely Zoltán, Kristó Róbert, Nagy Ödön, Ráduly Mária Piroska, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza) mindannyian a Studio9 csoportosulás tagjai.
– Több mint tizenegy éve immár, hogy felvetődőtt a közös kiállítások, csoportosulássá való szerveződés lehetősége. A több mint egy évtizedes egyhelyre való tartozás elsősorban a következetes, kitartó munkának tudható be, amelynek eredményeképpen születhettek meg azok a sokszínű és árnyalatokban gazdag, évente megismétlődő, közös tárlatok, képzőművészeti megnyilvánulások, amelyek visszaigazolták a csoportosulás életképességét, meglétének szükségességét – mondta a méltató.
Székely Géza szerint a csoportosuláson érezhetők az avantgárd, neoavantgárd, és a posztmodern irányzatok hatásai, valamint azok egyéni módon történő beépítése, emellett minden alkotó kapcsolódik, személyes látásmódja mentén a couleur localehoz, genius locihoz, ezt próbálják beépíteni az európai kortárs képzőművészeti törekvésekbe.
Székely Géza külön-külön is elemezte a kiállított munkákat, amelyek között találhatunk neoklasszicista hangvételű vagy pop art műveket, a realizmus jegyében fogant festményeket, de szembesülhetünk a fotó és fényrajz párbeszédével is.
A Studio9 részéről Xantus Géza, a csoportosulás szervezői tevékenységeit is magára vállaló festőművész köszöntötte a résztvevőket. A tárlat április 27-ig, munkanapokon 10–16 óra között látogatható a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca út, 16. szám).
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföld jövőjéről egyeztettek
A migrációról, a tradíció és a modernitás közötti konfliktusról, valamint a vállalkozások és a közbirtokosságok szerepéről is szó esett a hétvégén három helyszínen zajlott 3. Székely Kongresszus előadásain.
„Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel” – ezt az üzenetet fogalmazta meg levélben az immár harmadik alkalommal sorra került Székely Kongresszus résztvevői számára Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, a három helyszínen zajlott rendezvénysorozat fővédnöke.
A kongresszus hivatalos megnyitóját csütörtök este a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karán tartották: az ünnepségen Egyed Ákos történész az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte fel. Rámutatott: az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Akkor egyébként az vezetett a helyiek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában, az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni.
Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott 2. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – idézte az MTI Kolumbán Gábort.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia EMTE vállalta a szervezést, szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora általában az egyetemeknek a gazdaság vonatkozásában fontos szerepvállalását hangsúlyozta. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai, ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét is kiemelte.
„Nem új keletű jelenség a migráció”
A marosvásárhelyi szekciókban egyebek mellett a demográfiai változásokról, az elvándorlásról, a székelyföldi társadalom helyzetéről esett szó. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője a Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetése során rámutatott: az 1902-es első Székely Kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem új keletű, régóta érinti a három székely megyét.
A szociológus beszélt az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásairól a faluról városra történő, majd a megyék közötti helyváltoztatásról, az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákról, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásról és a 2005-től számított városról falura történő költözésről.
„Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek” – fogalmazott a kutató.
A hálózatban való gondolkodást exportálná Németh Zsolt
A 3. Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi megnyitóján eközben Bodó Barna egyetemi docens, a konferencia tudományos bizottságnak tagja arról beszélt, hogy a rendezvénysorozatnak a jövőben intézményként is meg kell alakulnia. Szerinte a kongresszusnak olyan Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként kell léteznie, amely a térség fejlődését tartja szem előtt. Hangsúlyozta: fel kell oldani a tradíció és a modernitás közötti konfliktust, bár a hagyomány jelentősége kisebbségi létben túlértékelődhet.
A sepsiszentgyörgyi megnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki kifejtette: a konferencia a Székelyföld kitalálásának fontos fóruma, szerinte pedig az erdélyi magyar sorskérdésekre tudományosan megalapozott válaszokat kell találni. Németh Zsolt a „hálózatban való gondolkodást” vinné haza Magyarországra, elmondása szerint ugyanis a magyar tudományos élet egyik hiányossága a csoportmunka, egymás segítése helyett sokszor a másik legyőzése kerül előtérbe.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a szakma és a politikum közös feladata „Székelyföldet kitalálni”, eredményes közpolitikai gondolkodást, akciótervet kidolgozni, hogy ezek érvényesítése révén a térség versenyképes legyen. Vargha Mihály, a társszervező Székely Nemzeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta: a szakmai fórumoknak kell hozzásegíteniük az önkormányzatokat, hogy jó döntéseket hozzanak, javuljon az emberek életminősége, és ne „szent őrült” legyen, aki Székelyföldön marad, hanem logikus döntés legyen a röghöz kötöttség.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke abban bízik, a kongresszussal megvalósul az együttgondolkodás, az eredményeket pedig értékesíteni is tudják. A Székely Kongresszus sepsiszentgyörgyi rendezvényein többek között az oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzetéről, valamint a vidéki kultúrházak helyzetéről és funkcióváltásáról tartottak előadásokat.
„A periférikus helyzet az egyik fő probléma”
Csíkszeredában az önkormányzatok és intézmények, valamint a vidék és agrárium szerepéről, illetve a vállalkozásokról volt szó. A javaslatokat és a közösen megfogalmazott fejlesztési irányokat szombaton, a konferenciát záró plenáris ülésen vitatták meg, az összegzés azonban nem a programban feltüntetett időpontban zajlott, a résztvevők alacsony száma miatt ugyanis munkatársunk érkezésekor a kongresszus már több mint egy órája véget ért.
Végül Kassay János egyetemi adjunktus, a csíkszeredai konferencia főszervezője foglalta össze lapcsaládunknak a záróülés főbb gondolatait. Mint rámutatott: a találkozón nagyrészt a problémákról és a megoldási javaslatokról volt szó. „A periférikus helyzet az egyik olyan fő probléma, amely mindhárom szekcióban elhangzott. Ez utal egyrészt Székelyföld földrajzi helyzetére, másrészt a gazdasági fejlettség elmaradottságára és arra a rossz gazdasági szerkezetre, amelyben az agráriparban foglalkoztatottak aránya túl magas, míg a kreatív ágazatokban dolgozóké meglehetősen alacsony” – magyarázta a szakember.
Szóba került, hogy a szolgáltatási szektor is fejletlen, ez egyrészt a szakképzetlenségnek, ugyanakkor az elvándorlásnak is betudható. Egy másik problémaként a kisebbségi létből adódó nehézségek fogalmazódtak meg. „Azt látjuk, hogy a székelyföldi térség periférikus vidékeiből folyamatosan lecsipegetnek, és itt nem csak a csíki magánjavakról és a vissza nem szolgáltatott erdőkről beszélek, hanem az etnikai arányok megváltoztatásáról” – fejtette ki Kassay. Hozzátette: ez utóbbi probléma kapcsán Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arról értekezett, hogy a periférikusabb székelyföldi településeket is – annak ellenére, hogy nem Hargita megyéhez tartoznak – be kell kapcsolni a térség életébe.
Kassay János arról is beszámolt: a közbirtokosságok a konferencia egyik központi témáját képezték, hiszen jelentős, pénzben kifejezhető erőforrás rejlik bennük. Éppen ezért a vállalkozásokról szóló szekció egyik fő gondolata a közbirtokosságoknak a gazdasági élet fejlesztésébe való bevonása volt. „A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szekcióban is felmerült a közbirtokosság témája, itt azonban feszültség fogalmazódott meg a for-profit és a non-profit jelleg között: dönteni kellene, hogy egy közösségi vagy egy gazdálkodó, profitorientált szempont fog érvényesülni. A mezőgazdaság versenyképessége attól függ, tudunk-e kooperálni, szövetkezetekbe tömörülni” – értékelt az egyetemi adjunktus.
Megtudtuk azt is, hogy az önkormányzati szekciónál számos probléma vetődött fel, de a legmarkánsabb gondolat az volt, hogy a Székelyföldet két síkon kell fejleszteni. Létezik ugyanis az erősen rurális térség, ugyanakkor az innovatív vagy innovatívvá válni akaró régió, amely otthont tudja tartani a fiatalokat. „Az biztos, hogy mindhárom szekcióban elsődlegesen az emberi erőforrásra alapozták a fejlesztési javaslatokat. Az egyik központi kérdés az, hogy tudjuk-e szakmai tudás és mentalitás szempontjából az emberi erőforrást olyan mértékben fejleszteni, hogy a jövő kihívásainak meg tudjunk felelni, és ha nem is versenyképesek, de legalább életképesek legyünk” – hangsúlyozta Kassay János.
Bíró Blanka, Gáspár Botond, Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)

A jövő építésének intézményes kerete
Válaszok sorskérdésekre
Az elmúlt hétvégén három helyszínen, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi épületeiben zajlottak a 3. Székely Kongresszus és Konferencia munkálatai. A kettős elnevezés egyaránt utal a fórum történelmi folytonosságára és tudományos jellegére. Összehívását Székelyföld jelenlegi helyzetének és állapotának a feltérképezése tette szükségessé a jövőt megalapozó elképzelések megszületése, döntések meghozatala és folyamatok elindítása érdekében.
Sepsiszentgyörgyön a szervezők nevében dr. Bodó Barna docens, a Sapientia tanára köszöntötte az egybegyűlteket. Érzelmektől sem mentes megnyitóbeszédében kijelentette, egy olyan Székelyföld megteremtésén kell fáradozni, mely megfelelő válaszokat tud adni korunk nagy kihívásaira. Csak így érhető el ugyanis, hogy Székelyföldet ne csak múlt és jelen időben emlegessük, hanem a jövőben is legyen, attól függetlenül, hogy a hivatalosságok miként vélekednek feliratainkról, jelképeinkről, önazonosságunkról.
Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke „Székelyföld kitalálásának” fontos fórumaként értékelte a kongresszust, melyen olyan nemzeti sorskérdésekre keresik a választ, mint például: meg tud-e élni saját erőforrásaiból, jelent-e az autonómia gazdasági önállóságot, miként lendíthetnénk fel ezt a területet? Vagy mit kell tenni Székelyföld önazonosságának a kibontakozása, illetve a világba szétszóródott székelyek hazatérése érdekében? Az oktatásról és a tudományos életről szólva megjegyezte, a jólét megteremtésében és a megmaradásban játszott fontos szerepüket már Erdély fejedelmei is felismerték, ezért iskolákat hoztak létre. Végül pedig arra is figyelmeztetett, hogy Székelyföldnek nem szabad kimaradnia az anyaország által a külhoni magyaroknak egyre nagyobb mértékben nyújtott anyagi támogatásokból. Magyarország bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond kijelentette: annak ellenére, hogy az első Székely Kongresszus óta eltelt 115 év alatt Székelyföld gondjai a csökkenés helyett gyarapodtak, ő bízik ezek megoldásában, mert érzékeli, valamint látja az ehhez szükséges szándékot, készséget és eltökéltséget.
A társszervező Székely Nemzeti Múzeum nevében felszólaló Vargha Mihály igazgató a székelyföldi múzeumoknak a megmaradásban játszott fontos szerepét emelte ki felszólalásában. Ezeknek nem elefántcsonttornyoknak, hanem mindenki számára vonzó és elérhető kulturális és tudományos központoknak kell lenniük, mondta. A kongresszus pedig az elitek párbeszéde helyett egy olyan műhely, melynek szellemi termékei segítik a jó politikai és gazdasági döntések meghozatalát, ezzel hozzájárulván az életminőség javításához.
Végül a kongresszus összehívását kezdeményező Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Ferencz Csaba köszöntötte a jelenlévőket, egyúttal hangot adván abbéli reményének is, hogy ez a rendezvény a székely jövő építésének intézményes keretévé válik. A megnyitó beszédek elhangzása után dr. Szekeres Attila István ismertette az általa megalkotott és ez alkalomból közszemlére helyezett székelyföldi közigazgatási címereket. (Lásd még az erről szóló írásunkat a 7. oldalon. A két nap alatt Sepsiszentgyörgyön lezajlott szakmai tanácskozásokra még visszatérünk.)
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyar nyelvű oktatás hiányosságai és lehetőségei (Székely Kongresszus)
A hazai magyar közoktatás és felsőoktatás finanszírozása diszkriminatív, a rendszer ideológiája a kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés, az eredmények gyengék, a jó átlag csak az elitiskoláknak köszönhető, a felsőoktatásban a magyar hallgatók jelenléte alulreprezentált – fogalmaztak a III. Székely Kongresszus Sepsiszentgyörgyön tartott konferencia oktatási tagozatának előadói. A helyzetjelentésben elhangzott: az RMDSZ oktatáspolitikájának nincs szakmai háttere, az oktatásszervezést a gyenge finanszírozáshoz igazították, a műhelymunkák csak civil alapon működnek, a bolognai rendszert felkészületlenül vezették be, a pedagógusfelvételnél hiányzik a képességvizsgálat, a romániai magyar oktatásnak nincs szakmai háttérintézménye.
Iskolahálózat Székelyföldön – stratégiák, fenntarthatóság, intézményi együttműködés című előadásában Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke ismertette, hogy Székelyföldön 1111 oktatási intézményben (ez országosan 70 százaléka azoknak a tanintézményeknek, amelyek magyar tannyelvűek, illetve ahol működik magyar oktatás is – szerk. megj.) 96 810 óvodás és iskolás tanul magyarul, legtöbben, 43 892-en Hargita megyében, ezt követi Maros megye 28 950 gyermekkel és Kovászna megye 23 968 óvodással, iskolással. A három megye középiskolás tanulóinak 55 százaléka elméleti és vokacionális (művészeti, teológiai, pedagógiai, sport) osztályokban tanul, 45 százalék a szakképzésben résztvevők aránya. Az 1111 székelyföldi magyar és vegyes tanintézményből 309 önálló jogi személyiséggel rendelkezik, 802 pedig alárendelt egység, amelyek többsége saját vezető nélkül működik, olykor 10–15 struktúrával, ami az előadó szerint hosszú távon fenntarthatatlan, de inkább elfogadható, mint az iskolabezárás.
Burus szerint jelenleg az oktatás világszintű válságáról beszélhetünk, amire mindenütt keresik a megoldásokat, de ezek régió- és helyspecifikusak. Úgy véli, újragondolásra van szükség, ami többek között abban állna, hogy meg kellene szüntetni a tradicionális környezeteket, és helyettük progresszív oktatási helyszíneket kialakítani, amelyek motiváló tényezőként hatnak a diákokra. Erre a pedagógusokat is fel kellene készíteni, amit a felsőfokú alapképzésnél kell kezdeni, de az önképzés, a folyamatos önfejlesztés is szükséges. Hangsúlyozta: hiányzik egy koordináló központ, egy magyar önálló továbbképző- és oktatásfejlesztési intézet, mindkettőre törvényes lehetőség van, de soha nem jött létre. Szerinte a politikusok felelőssége, hogy érvényesítsék a törvény előírásait. Példaként említette a hazai német kisebbséget, amely már 1998 óta működteti a kormányhatározattal létrehozott medgyesi továbbképző központot, amit a német állam is segít, magyar vonatkozásban ellenben nem történt érdembeli előrelépés ebben a tekintetben.
A hazai közoktatás finanszírozásának helyzetét Ferencz-Salamon Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az országos oktatásfinanszírozási tanács tagja ismertette. Míg a fejlett európai országokban a nemzeti össztermék 7–8 százalékát költik oktatásra, Románia és Bulgária a sor végén kullog 3–4 százalékkal, ugyanakkor országunk az egy tanulóra fordított összeg tekintetében is utolsó. Az előadó hangsúlyozta: a 2009-ben bevezetett fejkvóta alapú finanszírozás ott a legkedvezőtlenebb, ahol alacsony az osztályonkénti gyermeklétszám – ez a székelyföldi megyékben országos átlag alatti –, és ott, ahol arányaiban nagyobb a kisebbségi oktatás. Bár léteznek szorzók, amelyek a költségesebb kisebbségi oktatás finanszírozását hivatottak kiegyenlíteni, ezek elavultak, ami a székelyföldi kisebbségi román oktatás alulfinanszírozásában is megjelenik – szögezte le Ferencz-Salamon Alpár. Ez a rendszer nem veszi figyelembe a pedagógusok képzettségét, a fokozatokkal járó fizetést meg kell adni, de pénzt nem rendelnek mellé, és a teljesítmény sem jelenik meg az anyagi értékelésben, ami pedig ösztönző lehetne. A helyi adminisztratív és pénzügyi önállóság sokat javíthatna ezen a helyzeten – vonta le a következtetést.
Felzárkóztatás, tehetséggondozás
Pletl Rita, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem marosvásárhelyi tanára az elmúlt tíz évben végzett tudásfelmérések eredményeit ismertette. A tapasztalatok szerint a tömbmagyarságban és a szórványban is nagy a lemaradás a szövegértés tekintetében, az írás- és olvasásbeliség, valamint értelmezés vonatkozásában túl nagy a gyengén teljesítők tábora, ha rejtetten vannak jelen az információk egy anyagban, a diákok csupán fele ismeri fel azokat – részletezte. Nem érti, mi történik IV. osztály után, hol vész el az addig szerzett tudás, ugyanis a mérésekből kitűnt, hogy ötödiktől a diákok teljesítménye, a szövegalkotás és a szövegértés gyengül. Bizonyos szinteken megjelenik a szórvány, az átmeneti régiók és a tömbmagyarság tanulóinak teljesítménye közötti különbség, túl népes a gyenge eredményű diákok csoportja, a szakközépiskolások kétszer olyan gyengén teljesítenek, mint az elméleti osztályban tanulók, a jó átlag az elitiskoláknak köszönhető.
Kovászna megye főtanfelügyelője a szakoktatás helyzetéről beszélt. Kiss Imre elmondta: meg kell változtatni a közvélemény negatív megítélését a szakképzés tekintetében, erős szakoktatási központokat kell létrehozni, és megoldani a szakemberek bevonzását az oktatásba, mert jelenleg óriási hiány van szakoktatókból. A magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság kezdeményezésére 2015 a határon túli magyar szakoktatás éve volt, ami nagyot lendített a szakoktatásról való gondolkodás kerekén, de meg kell nyerni a szülőket is a szakképzés számára – hangsúlyozta az előadó. Kiss Imre kitért a legfontosabb fejlesztési irányokra: erős szakoktatási centrumok kialakítása, beruházási programok, duális képzés, pályaorientáció, humánerőforrás-fejlesztés, a hálózati működés menedzselése. A román nyelv tanítása székelyföldi iskolákban címmel tartott előadásában Tódor Erika, a Sapientia EMTE Csíkszeredában tanító docense hangsúlyozta: az anyanyelv elsajátítása a világ megismerésével együtt, valós élethelyzetekben mintakövetéssel történik, és mivel a magyar gyermekek esetében a román nem anyanyelv, ennek elsajátítása a nyelvi kompetenciák kialakításával érhető el. Az előadó ismertette a magyar tannyelvű V–VIII. osztályok számára írt speciális román tanterv alapelveit: a funkcionális nyelv szemléletén alapszik, nem ír elő kötelező szerzőket és szövegeket, a nyelvtani fogalmak nem merev szabálykészletek, hanem olyan stratégiák összessége, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, a használt nyelvtani ismeretanyag elsajátításánál a felfedeztetés módszerét használják.
Péntek János, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora szerint a hazai oktatás legnagyobb botránya az esélyegyenlőség hiánya. Lehet egy társadalom pazarló a tehetségek tekintetében, de mi, erdélyi magyarok ezt nem engedhetjük meg magunknak. Beszélt a Nyilas Misi-ösztöndíjról, amelyet idéntől már VI. osztálytól is meg lehet pályázni a korábbi hetedikkel szemben, a tavaly Oplatka András Prima Primissima díjas felajánlásával egyetemisták számára létrehozott Bánffy Miklós-ösztöndíjról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett felsőoktatású Campus Mundi-ösztöndíjról, a különböző tehetségsegítő civil szervezetekről. Ugyanakkor kiemelte, sajnos, öt tehetségből alig egy-kettő tudja magát megmutatni, hogy támogatható legyen, és a jelenlegi tehetséggondozás 90 százaléka csak ezt az igen szűk réteget éri el. Az előadó úgy véli, a román oktatási rendszer hátrányosan megkülönböztető és kirekesztő, hiányzik a társadalmi szolidaritás, az elit szociális érzékenysége igen alacsony. Az, hogy a legjobb nyolcvan hazai iskola között nincs magyar, a diszkriminatív tesztelés eredménye, az pedig, hogy egyre csökken a IX. osztályos felvételin az V–VIII. osztályos tanulmányi eredmény aránya, és növekszik a nyolcadikos záróvizsga súlya, szegregáló, mivel a jó teljesítmény érdekében sok tanuló magánórákon készül a vizsgára, ezt viszont nem minden szülő engedheti meg magának. Péntek professzor leszögezte: óriási a szakadás a városközponti és városszéli, a városi és falusi, elméleti és szakoktatás között, sok pedagógus szellemi fogyatékost lát a faluról érkező diákban és a szakiskolásban – ez a rendszer ideológiája. A pedagógus nem lehet érzéketlen tanítványai iránt, kötelessége észrevenni a tehetséget és támogatni kibontakozásában – mondotta.
Egyetem és jövőkép
Hallgatói létszám tekintetében a hazai magyarság alulreprezentált a lakossági arányokhoz viszonyítva, s bár a magyar egyetemisták 60 százaléka Székelyföldről származik, az egyetemi kínálat ugyanitt csupán 40 százalék – mondta Bodó Barna, a Sapientia EMTE tanára. Míg Magyarországon a száz főre eső egyetemisták száma 0,8, a romániai magyarság körében ez az arány csupán 0,2, és az alapképzés után igen nagy a lemorzsolódás, a mesteri fokozaton továbbtanulók 90 százaléka pedig már dolgozik, közülük is többen időközben kilépnek. Bodó Barna számokkal illusztrálta, hogy az elmúlt hét-nyolc évben miként alakult a magyar hallgatói létszám. Csökkenésről és lényeges átrendeződésről számolt be: míg a 2009/2010-es tanévben a magyarul tanuló 11 701 egyetemistából 7071-en voltak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és 1874-en a Sapientia EMTE-n, a 2015/2016-os tanévre 4843-ra csökkent a BBTE magyar hallgatóinak száma, és 2225-re emelkedett a Sapientia hallgatói tábora. Szóban forgó tanévben összesen 10 473-an tanultak magyarul a hazai felsőoktatásban, ez 1228-cal kevesebb, mint a 2009/2010-es létszám. 2015/2016-ban az említett két egyetemen kívül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) 1753 magyar hallgatóval számoltak, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen 879 diákot jegyeztek, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 238-an tanultak, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 145-en. Ebben a tanévben 817 magyar főállású tanára volt a hat egyetemnek. Bodó Barna elmondta: a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem rendszerét a román államnak kiemelt státusú, közfeladatokat ellátóként kellene támogatnia, egyetemi szövetség, konzorcium típusú együttműködés létrehozására van szükség, meg kell teremteni a magyar tagozatok szervezési és döntéshozó önállóságát. A teljes spektrumú magyar nyelvű képzés finanszírozásához politikai akarat kell ugyanúgy, mint a Bolyai Egyetem létrehozására, ami jelenleg semmilyen napirenden nem szerepel.
A Sapientia marosvásárhelyi kara műszaki és informatikai szakain tanul a négy városban harmincegy alapképzésű és tizenegy mesteri képzésű szakkal működő egyetem 2239 hallgatójának több mint fele, ezért műegyetemként lehet elkönyvelni, ugyanakkor az évi több mint négyszáz hazai és nemzetközi szakpublikáció, valamint a kutatásban elért eredmények okán kutatóközpontként is jelen van a felsőfokú intézmények palettáján – ismertette Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a magyar mérnökképzésről szóló előadásában. Tágabb kitekintésben hangsúlyozta, az egyetemek munkájának összehangolására, egységes Kárpát-medencei oktatási rendszer kiépítésére van szükség. A felsőfokú agrárképzést Nyárádi Imre István, a Sapientia sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának vezetője mutatta be. Tanszékükön kertészmérnöki, tájépítészmérnöki és agrármérnöki szak működik, mesteri fokozaton 2013-ban növényorvosi szak indult. Az agrárszakmában óriási a szakemberhiány, egyetemük ezért tartja fontosnak, hogy az oktatás 60 százaléka gyakorlati és szinte azonnal hasznosítható legyen.
Az elhangzottak alapján javaslatcsomag összeállításával zárták a III. Székely Kongresszus oktatási tagozatának munkálatait. A Péntek János irányította műhelytanácskozáson meghatározták a területeket, amelyeken a kijelölt felelősök megfogalmazzák a közös javaslatokat. Ezek a területek: magyar oktatási intézmény és szakmai grémium, finanszírozás, felsőoktatás, a tankönyvek helyzete, a román nyelv sajátos tanítása, szakoktatás, felzárkóztatás, pedagógusképzés.
Bízunk abban, hogy a III. Székely Kongresszus egész napos oktatási konferenciája hasznos volt a hibák és hiányosságok feltárása, a javaslatok megfogalmazása tekintetében, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai magyar közoktatás és felsőoktatás kérdéseiben minél jobb döntések szülessenek.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres rendezvényt tudnak maguk mögött
Rettenthetetlen zöldek
Április 21–23. között a télies időjárás dacára is megtartották Kézdivásárhelyen, immár nyolcadik alkalommal a Tavaszi Zöld Napokat. Az érdeklődők könyvbemutatón és előadásokon vehettek részt, fürkészhették a tavaszi égboltot, és az új EVS-önkénteseket is megismerhették.
A péntek délben tartott sajtótájékoztatón Ráduly Attila, az eseményt szervező Zöld Nap Egyesület elnöke hangsúlyozta, a Föld napjára (április 22.) időzített esemény célja a természetközeli gondolkodás népszerűsítése, majd bemutatta a Don`t trash our future: RRR (Ne dobd kukába a jövőnket – szerk.) nevű projektet. Örömmel nyugtázta, hogy a projekt részét képező Zöld Nap Iskola tevékenysége már négy helyszínen zajlik, az egyesület önkéntesei hetente egyszer Kőváron és Lemhényben, míg kéthetente Albisban és Martonfalván rendeznek ingyenes kézműves, kulturális, illetve sporttevékenységeket a gyerekek számára.
A sajtótájékoztatón mutatkoztak be az új EVS-önkéntesek, akik a projektnek köszönhetően egy évig az egyesületben tevékenykednek. A törökországi Ayse Büșra Yilmaz Isztambulból származik, s miután kommunikáció-szakon végzett, szerkesztőként dolgozott egy török napilapnál. Az örményországi Jerevánban élő Haykuhi Harutyunyan az örmény-orosz egyetem pszichológia szakán végzett, majd öt évig óvónőként fogyatékos gyermekekkel foglalkozott. Isabel Maria Fernandez Roman tavaly nyáron egy London melletti kisvárosban dolgozott önkéntesként.
A kedvezőtlen időjárás miatt a délutánra tervezett kerékpárlassúsági versenyt egy későbbi időpontra halasztották, így a résztvevők a Vigadó Galériába vonultak, Salamon Ferenc háromszéki szólásokat bemutató és értelmező, El van bütülve című könyvének bemutatójára. Ráduly Attila rövid felvezetője után a szerző mesélt a több ezer állandó szókapcsolatot tartalmazó gyűjteményről, amely annak bizonyítéka, hogy a székely ember nemcsak hagyományőrző, hanem hagyományteremtő is, nyelvi leleménye derűs, ízes és zamatos.
Szombaton a tervek szerint az érdeklődők Nagy István csillagász útmutatásai alapján a tavaszi égboltot fürkészték volna, ám az időjárás ismét közbeszólt, azonban a csillagvizsgálás nem maradt el: vasárnap a hideg ellenére többen kitartóan kémlelték távcsővel az esti égboltot. Vasárnap a Vigadó Galériában előadások egész sorát hallgathatták végig az érdekeltek: Sólyom Zoltán Régi pénzek, régi érmek címmel a numizmatikáról, Nagy István, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület alelnöke a villámcsapás elleni védekezésről, Kis Emese és tanítványai a háromszéki emlékfákról, Szőcs Csongor a gombatermesztésről, míg Marosi Károly a méhek világáról tartott előadást. Az előadássorozatot a Bod Péter Tanítóképző diákjai által előadott dalok színesítették. Ráduly Attila lapunknak elmondta, a kedvezőtlen időjárás és a meghiúsult bicikliverseny ellenére sikerként könyvelik el a rendezvényt.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Testellenes a kereszténység?
A nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében mutatták be hétfő délután a kolozsvári Verbum Kiadó jóvoltából megjelent Testben élünk című könyvet a szerkesztő jelenlétében.
A témát teológiai, egyháztörténeti, orvosi és pszichológiai szempontból körüljáró kötetben megszólal a színész, a táncpedagógus, a szerzetes, a tanár, a filozófus, a gazdálkodó, a pasztorálasszisztens, a kórházi lelki gondozó. A 376 oldalas könyvben harmincnyolc ember szakmai és emberi vallomása, véleménye sorakozik fel a test témájáról, egyebek mellett arról például, hogy valóban csak egészséges testben van egészséges lélek, vagy mi van akkor, ha a lélek szárnyalni szeretne, de a test folyton lehúzza?
Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója kifejtette: elsősorban Erdély, a Partium és a Bánság magyar nyelvű katolikusainak- de nem csupán nekik- igyekeznek igényes, a lelket megmozgató olvasnivalót kínálni, illetve a hitoktatókat segédanyagokkal látják el. Az április 24-én Váradon is ismertetett Testben élünk című könyv a Keresztény Szó újraindult sorozatának harmadik darabja, a korábbi kettő egy-egy évfordulóhoz és dátumhoz kötődött. Úgy fogalmazott: érdekes, hogy a kiadó nevének (Verbum) magyar jelentése ige, Szent János evangélista azt írta, hogy az Ige testté lett, a könyv témája pedig a test, mely mindannyiunkat érdekel, hiszen a testben való lét problémája életünk különböző szakaszában valamennyiünket érint.
Bodó Márta szerkesztő azt mondta: a Keresztény Szó 2014 augusztusában adott teret a témának, ami sokak számára tűnt a tájainkon újszerűnek. Folytatva a kérdés körüljárását, 2015 márciusában a testi-lelki szenvedésnek szenteltek egy lapszámot, majd mindezeket az anyagokat egybegyűjtve, továbbgondolva, újabb szempontokkal kiegészítve készült el ez a kiadvány, melynek borítólapján látható élénk piros vonal egyes vélemények szerint olyan, mint egy szívgörbe. Különben négy nagyobb fejezetre van osztva: Testek, Test és lélek, A szenvedő test, Testben élve a világban. Az első amolyan felvezetése, egyháziasabb, biblikus és kultúrtörténeti megközelítése a témának, közérthetően, a második egészségügyi jellegű, a harmadik pszichológus, illetve gyakorló kórház pasztorációban dolgozók írásait tartalmazza, a negyedik pedig hatalmas palettát jelenit meg: a romantikus szerelem mítosza, a születés titkai, tudatos mozgáskultúra, tánc, a színpadon megjelenő test stb.
A könyvbemutatón arra a talán kissé provokatív kérdésre, hogy testellenes-e a kereszténység, Böcskei László megyés püspök adott egyértelmű választ. Leszögezte: nem, hiszen a feltámadott Krisztus a test „kihasználásával” vezette a kétkedőket hitre, ennek megtapasztalásával mutatta meg az igazsághoz vezető utat. Ha tehát a keresztény egyház testellenes lenne, akkor Jézus más megnyilvánulási formát választott volna, arról nem is beszélve, hogy liturgikus testtartás is létezik. A testet és a lelket, a kettőt egymásban és egymással, egymás mellé állítva kell helyesen kezelni, örülve annak, ami vagyunk- tette hozzá.
Hozzászólt még a témához Ozsváth Judit újságíró, Fodor József vikárius, Kiss Márton bélfenyéri plébános, Husztig Róbert érmihályfalvi segédlelkész és Holló Barna képzőművész is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Bakk Miklós: Intézményesítenénk a Székelyföld-kutatásokat (INTERJÚ)
Közpolitikai célokat is megfogalmazott a nemrég zárult harmadik Székely Kongresszus. A többhelyszínes tudományos konferencia főszervezőjével, Bakk Miklóssal beszélgettünk arról, hogy miben volt sikeres és miben vallott kudarcot a rendezvény.
Okozott némi értelmezési nehézséget korábban, hogy társadalmi-politikai célokat is megfogalmazó kongresszusról vagy tudományos konferenciáról van-e szó. Végül melyik jelleg bizonyult erősebbnek?
- Is-is. Minden modernizációs törekvésnek a kiindulópontja egy kérdés: van egy hagyományunk, mit teszünk vele. És van két válasz. Az egyik az, hogy eldobjuk a hagyományt, a másik, hogy maradunk a medrében. A Székely Kongresszus esetében a hagyomány az, hogy Székelyföldnek van egy történelmileg kialakult peremhelyzete − így volt a dualizmuskori Magyarországon, de Romániában is egyfajta belső peremhelyzete van −, ami tartósítja az elmaradottságát, és erre keresik a megoldást az 1902-es tusnádfürdői kongresszus óta, konkrét gazdasági-társadalmi intézkedések sorozatával.
A mostani helyzetben is a különböző tudományterületeken azt kerestük, hogy túl a Székelyföld-kutatások áttekintésén, próbáljunk ott, ahol lehetséges, közpolitikai javaslatokat is megfogalmazni ilyen intézkedésekre, amelyeket már a jelenlegi önkormányzatok politikai eszközeivel is hasznosítani lehet. Tehát ezzel a közpolitikai indíttatással, mely nagyon hasonlít az 1902-es Székely Kongresszus motivációjára, maradtunk a hagyomány medrében.
Ugyanakkor ez egy tisztán tudományos igényű Székelyföld-konferencia is volt, többféle céllal. Az egyik az volt, hogy az egyes tudományterületek tekintsék át a Székelyfölddel kapcsolatos kutatások eredményeit, a másik viszont már tudománypolitikai jellegű. Mivel a konferencia intézményi összefogással valósult meg, azaz a Sapientia EMTE mellett társszervezője volt három székelyföldi múzeum és egy szakmai civil szervezet, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is, szinte adódott, hogy ezzel a jövőben kialakulhat valamiféle együttműködés a tudománnyal is foglalkozó székelyföldi szervezetek között – és ez már egy tudománypolitikai cél.
- Azt nyilatkoztad korábban a Főtérnek, hogy a rendezvény célja bemutatni, hol is állnak a különböző tudományterületeken a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és azok szintézisei. Mennyiben sikerült ennek a célnak megfelelni?
- Ezt nem tudom most pontosan megválaszolni, mert három helyszínen rendeztük a konferenciát, és át kell tekintenünk az egyes szekciószervezők beszámolóit, majd csak azok alapján kapunk világos képet arról, hogy ez mennyire sikerült.
Mindenesetre a székelyföldi társadalommal, annak problémáival, rétegződésével foglalkozó szekciókban sikerült néhány olyan dolgot megfogalmazni, ami a kutatások mai állása alapján releváns, másrészt a sepsiszentgyörgyi történelmi szekcióban is merültek fel olyan kérdések, amelyek a háromkötetes Székelyföld története-munkát tovább lendítik, azaz kiegészítik, illetve egyes megállapításait újraproblematizálják. Ezek olyan területek, amelyeken a kutatás jelenlegi állásának a felmutatása lehet jelentős.
Más területeken inkább a közpolitikai javaslattétel került előtérbe, a Kolumbán Gábor által vezetett szekciók – tehát az épített örökséggel vagy a közösségi gazdálkodással foglalkozó témakörök –, úgy tűnik, inkább ebbe a kategóriába tartoznak.
A nyelvi jogokkal kapcsolatos szekcióban, amelynek a munkálatai Marosvásárhelyen zajlottak, szintén született közpolitikai javaslat. Azt mondhatnám, hogy mindkét cél szempontjából sikerült valamit elérni, de pontos választ azután tudok majd erre adni, miután a konferencia anyagait begyűjtöttük, illetve azokat a közpolitikai javaslatokat is, amelyeket egy külön kis dokumentumban vagy kiadványban szeretnénk összefoglalni.
- Sikerült-e bevonni a munkába a nem magyar nyelvű tudományosságot is?
- Eredeti célkitűzéseink között szerepelt, hogy a konferenciát három nyelvűvé tegyük, tehát hogy a magyar mellett román és angol nyelven is megszólaltassunk román, illetve külföldi kutatókat. Ezt a célkitűzést sajnos nem sikerült megvalósítanunk.
- Mielőtt rátérnénk a közpolitikai javaslatokra, mit kell tudni a rendezvényről: milyen helyszíneken zajlott, hány előadó vett részt és milyen témakörökben zajlottak munkálatok?
- A konferenciának – amint azt a honlapunkon is feltüntettük – nagyjából 100 meghívottja volt, mintegy 90 százalékuk pedig el is tudott jönni. Mint említettem, három helyszínen folyt a munka. Marosvásárhelyen a társadalomtudományi szekció – melyet Gagyi József és Kiss Tamás szervezett − tulajdonképpen több szekciót is magában foglalt, hiszen három, illetve négy tématömb szerepelt benne.
Az egyik Székelyföld demográfiai helyzetéről szólt, ennek volt az egyik fő megállapítása az, hogy a jelenlegi romániai és kelet-európai rossz demográfiai helyzetben a trendek előre vetítése azt sugallja, Székelyföld megőrizheti népességmegtartó erejét. Külön kérdés volt a székelyföldi romák helyzete, a társadalmi rétegződés, a migráció és a székelyföldi fiatalság helyzete.
A marosvásárhelyi helyszín másik nagy szekciója a székelyföldi értéktár és általában az örökségesítés kérdése volt, amelyet Jakab Albert-Zsolt és Vajda András szervezett. És végül volt egy kis nyelvi jogos szekció, négy előadással, amelyben jómagam is előadó voltam.
Csíkszeredában három szekció volt, a területfejlesztés és gazdaság témakörében. Az egyik szekcióban az önkormányzatok szerepét vizsgálták a régióépítés kontextusában; a másik a székelyföldi vállalkozókkal és vállalkozásokkal foglalkozott; a harmadik pedig az agrárium kérdéseivel.
Végül pedig Sepsiszentgyörgy két nagy szekciónak adott helyet: az egyik az oktatás kérdésével foglalkozott, a másik pedig a már említett történelmi szekció; az oktatásit Bodó Barna szervezte, a történelmit Bárdi Nándor és Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
Emellett volt még három kisebb, inkább közpolitikai irányú szekció: Kolumbán Gábor említett két szekciója a közösségi gazdálkodás és az épített örökség témájában, illetve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály által szervezett szekció, amely a falusi kultúrházak funkcióváltásával, megváltozott szerepkörével foglalkozott, azzal a céllal, hogy ezen a téren is próbáljunk meg közpolitikai javaslatokat megfogalmazni.
- Milyen konkrét közpolitikai javaslatok fogalmazódtak meg, és hogyan ültethetők ezek gyakorlatba? - Az egyik javaslatot épp magam mutattam be: a nyelvi jogok szekciójában hangzott el. Ez tulajdonképpen egy korábbi javaslat továbbfejlesztése, és a Hargita és Kovászna megye társulásával létrehozható fordítói szakszolgálatnak a megszervezésére vonatkozik, amelyet még kiegészítettünk egy ötlettel, egy online terminológiai adatbázisnak a létrehozásával. Ez a szakfordítói közszolgálat mellett működne, és a romániai magyar közigazgatási szaknyelvi korpusz folyamatos karbantartását végezné. A jelek szerint több fontos javaslat érkezik a csíkszeredai szekciók vitaanyagából is, ezek előkészítésében Kassay Jánosnak és Geréb Lászlónak volt nagy munkája.
A rendezvény átfogó voltát, az előadások sokféleségét tekintve egyébként inkább sikeresnek tekintem a konferenciát. Amiben nem volt sikeres a rendezvény, az egyrészt a már említett román nyelvű és nemzetközi dimenzió elmaradása, a másrészt pedig a helyi érdeklődés alacsony szintje a három helyszínen. A helyi elit, illetve a művelt közönség nemigen volt jelen. A rendezvény ugyan nyitott volt, azonban – és valószínű, hogy ez is szervezési hibánk volt – nem sikerült a programot kellően jelenvalóvá és vonzóvá tenni a helyi médiában.
- Lesz-e folytatása a rendezvénynek?
- Törekszünk erre, pontosabban, szeretnénk valamilyen módon intézményesíteni a Székely Kongresszust. Nem feltétlenül úgy, hogy meghatározott periodicitással rendeznénk ilyen konferenciákat, inkább arról lenne szó, hogy egyfajta intézményes keretet hoznánk létre a Székelyföld-kutatások számára. Ez lehet egy online adatbázis, de a koncepcióját még ki kell munkálni, és ezt csak különböző partnerségekkel lehet megvalósítani.
Azon leszek, hogy ezt az elképzelést megvalósítsuk, de nem csak rajtam múlik, hiszen ez már komolyabb intézményi erőfeszítést igényel. A kihívás az, hogy intézményesítve folytassuk a kezdeményezést – mert mi, sajnos, az újrakezdésekben vagyunk jók, a folytatásokban már nem…
Papp Attila Zsolt / foter.ro/cikk

Félvállról vett képviselet (Barót)
Barót tanácsa a hónap elején tűzte napirendre a város költségvetésének elfogadását: az év talán legfontosabb ülésén viszont a tizenöt tanácstagból alig kilencen vettek részt. A hiányzók egytől egyig a tavaly tartott helyhatósági választásokon magát „túlnyerő”, tizenkét mandátumot szerző RMDSZ soraiból kerültek ki. Nem egyszeri „botlásról” van szó: néhányan sorozatosan nem vesznek részt a tanács munkájában.
A polgármesteri hivatal által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint az új testület megalakulása óta – 2016. július 30. – az ominózus ülésig tizenegy soros és négy rendkívüli ülést tartottak, a legkevesebben éppen az április 3-ai gyűlésen vettek részt. Szabó Péter, Weithaller Walter, Molnár Orsolya, Fehér Zoltán József, Incze István és Lázár Zoltán hiánya akár sokba is kerülhetett volna az RMDSZ-nek.
Amennyiben a néppártos Pál Levente és Dimény László, illetve a független Nagy István megmakacsolja magát, megvétózhatták volna a költségvetés elfogadását. Persze ez nem jelentett volna túlságosan nagy gondot, hiszen néhány nap késéssel egy rendkívüli tanácsülésen is megszavazhatták volna a Lázár-Kiss Barna András polgármester által előterjesztett javaslatot, ám mindenképp presztízsveszteség lett volna a szövetség számára. Dimény László úgy fogalmazott, bár politikailag megmagyarázható lett volna, hogy gáncsoskodnak, és nem szavaznak igennel, ám emberileg nem lett volna helyes, hiszen a hivatalnak alárendelt intézményeknek és az ott dolgozóknak is kellemetlenséget okozhattak volna, annak pedig nem látták értelmét.
Az október 31-ei és a december 30-án tartott ülésen mindenki jelen volt. Az előbbin többek között partnerségi szerződést kötöttek a Diakóniával, iskolai ösztöndíjakat határoztak meg, de szó esett a miklósvári ravatalozóról és aszfaltozásról is. A december végi ülésen a szociális segélyben részesülőket, a polgármesteri hivatal testületi felépítését érintő kérdések voltak napirenden, s megszavazták az idei adókat és illetékeket is. Ez utóbbi gyűlésnek volt még egy vonzereje: szokás szerint pezsgővel köszöntek el az óévtől... A tizenöt ülésről legtöbbet Molnár Orsolya hiányzott. Az RMDSZ nőszövetsége által javasolt tanácsos mindössze nyolc alkalommal volt jelen, s emellett szakbizottsága munkáiban sem vett részt, emlékezetünk szerint egyetlen ülésen sem szólalt fel. Hasonlóképpen sokat hiányzott Incze István (öt alkalommal), Fehér Zoltán József és Szabó Péter (4–4) is. A képet némileg árnyalja, hogy a polgármesteri hivatal adatai nem feltétlenül tükrözik a teljes valóságot: a jelenléti ívet az ülés elején írják alá, így megtörténhet, hogy gyűlés közben is távozik még egy-egy tanácstag. A kimutatás szerint az RMDSZ frakcióvezetője, Pál-Szilágyi Zoltán csak kétszer nem vett részt a tanács munkájában, ám a valóságban legalább kétszer – legutóbb éppen a költségvetés vitáját követően – megtörtént, hogy ülés közben elment. A testületi munkát legkomolyabban Nagy István független tanácstag, az RMDSZ-es Bíró Béla, Gáspár Jenő és Ráduly László vette, akik mindannyiszor jelen voltak, ahányszor a tanácskozást meghirdették.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszavazták a Beregszásznak szánt támogatást
Szatmárnémeti ukrajnai testvérvárosa támogatást kért, amit meg is szavaztak a tanácsosok.
Az ukrajnai Beregszász ugyan nincs a Kelet-Ukrajnai háború frontvonalában, de Szatmárnémeti testvértelepülésén is érződik a háború hatása. A településnek gondjai vannak a közvilágítási rendszer működtetésével, a csatornahálózattal és az ivóvíz-hálózattal is. Mivel nem volt hová - kihez forduljanak, a testvértelepülésektől kértek segítséget.
Szatmárnémeti helyi tanácsa csütörtökön megszavazta a 10 ezer euró összegű segítségnyújtást, a városi tanácsosok pedig Ciprian Craciun tartózkodása mellett megszavazták a tervezetet. szatmar.ro

11. Adj, király, katonát! vetélkedő – MindentEldöntő Kolozsváron
Szombaton, április 29-én tizenegyedik alkalommal került megrendezésre az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő döntője Kolozsváron. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett eseményen összesen 50 diák mérkőzött meg a dobogós helyekért. A döntőre érkező diákok a korábban megszervezett regionális elődöntőkről jutottak tovább a végső szakaszra. A vetélkedőbe idén becsatlakozott Délvidék is, ahonnan 6 óbecsei diák érkezett a döntőre.
A regisztrációt követően a diákok csapatokba, családokba szerveződtek és hét próbán keresztül kellett összemérjék tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat. A vetélkedőre érkező több, mint száz résztvevőt Fancsali Barna a MIT elnöke köszöntötte, majd Bertóti Johanna énekes és dramaturg adott elő megzenésített verseket. A versenyt egy három tagból álló zsűri pontozta: Bertóti Johanna (szerző, Napsugár Kiadó), Rácz Mária (unitárius lelkész, Kolozsvári Belvárosi Unitárius Egyházközség) és Kondor Ádám (református teológiai hallgató, Protestáns Teológiai Intézet).
Az előzetesen kiosztott mesefüzet anyagára épülő vetélkedő idei döntőjének a szegény ember volt a témája. A feladatokat Fülöp Júlia az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke állította össze, illetve a műsort is vezette. A feladatok megoldása során egyaránt volt szükség a tárgyi tudásra, leleményességre, ügyességre és csapatmunkára.
A 11. kiadás mesefüzetében meghirdetett mesepályázat nyerteseinek nevét ugyancsak a döntőn tették közzé. Ezek a mesék a 12. kiadás mesefüzetében fognak megjelenni.
A szervezőket a döntőn az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapata és a János Zsigmond Unitárius Kollégium vezetősége segítette. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székelyföldi Legendárium támogatták. Erd.ma

Új kollégiumot avattak (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Volt hadifoglyok visszaemlékezései
A tizenhatodik kötet
Csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban mutatták be Iochom István újságíró, a Háromszék napilap felsőháromszéki munkatársa Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című új könyvét.
A szép számban megjelent érdeklődőket házigazdaként Hegedűs Ferenc köszöntötte, majd dr. Ambrus Ágnes magyartanár, ny. egyetemi adjunktus, a szerző beszélgetőtársa mutatta be a könyvet. Iochom István tizenhatodik kötete tíz évvel az első, negyven kézdiszéki volt hadifogoly visszaemlékezéseit tartalmazó, Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről című könyv megjelenése után látott napvilágot. A jelenlegi kiadványban eredetileg kizárólag a Nyugaton hadifogságba esett volt magyar honvédkatonák emlékeit tette volna közzé a szerző, azonban, mivel ezekből már nem gyűlt össze egy kötetre való, fele-fele arányban olvashatók Nyugaton, illetve a Szovjetunióban raboskodott egykori hadifoglyok visszaemlékezései.
„A legtöbb egykori hadifogoly átlagéletkora kilencven esztendő. Fő célom az volt, hogy összefogó képet adjak arról, hogy a fogságba került kisemberek hogyan vészelték át a rabság hónapjait, éveit. Ennyi év távlatából nem minden adatközlő emlékezett vissza pontosan a hadifogságban történtekre, van, aki jobban, mások kevésbé tudták elmesélni a velük történteket, de ettől függetlenül azok a visszaemlékezések is helyet kaptak a kötetben.” A legidősebb a 99. életévébe lépő ozsdolai Felcser Miklós, míg a legfiatalabb a 92. esztendős kézdiszentléleki Bara András. Iochom István kifejtette, pár év múlva már nem lehetett volna összehozni ezeket a köteteket, hiszen a tíz éve megjelent első kötet szereplőiből mindössze öten élnek.
Az eseményen jelenlévő Bara András háborús élményeiről mesélt a hallgatóságnak. „Nem vádolom az oroszokat, jók és rosszak egyaránt voltak közöttük is”, summázott az egykori hadifogoly. A szerző magánkiadásában megjelent kötet a kézdivásárhelyi Bandi újságárudában és könyvesboltban, Iochom Ildikónál, továbbá Ozsdolán, a közbirtokosság székhelyén vásárolható meg 25 lejért, ahol a féléve megjelent Az ozsdolai szabó, aki megélt két világháborút – Borbáth József visszaemlékezései című kötet is beszerezhető 23 lejért. Közben előkészületben van Iochom István újabb kiadványa, a Bartos Lóránttal közösen szerkesztett Dálnok képes albuma, melynek megjelenése a dálnoki falunapokra esedékes. „Megvan már a következő könyv témája is, kuláksors Kézdiszéken”, osztotta meg a jelenlévőkkel a szerző.
Daczó Hodor Barna
Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről /Magánkiadás, Kézdivásárhely, 2007/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csapatépítés egy hivatalban (Barót)
Dombi Réka Hilda, a baróti polgármesteri hivatal jegyzője 2014–2016 között a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakirányú továbbképzésén vett részt. A sepsiillyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Konferencia Központban tartott képzés lezárásaként készített szakdolgozat az önkormányzat önként jelentkező dolgozóival végzett munka eredményeit foglalja össze. Kiderült, a hétköznapok munkájába belefáradt alkalmazottak igényelték a találkozókat, és lépésről lépésre nyíltak meg és váltak mind együttműködőbbé, majd maguk ismerték fel a hetente együtt töltött idő hasznosságát. Pedig az egész úgy indult: elmegyek, hogy segítsek Rékának...
– Miért a polgármesteri hivatal munkatársaival végezte ezt a munkát? – kérdeztük Dombi Réka Hildától – A tervezésnél figyelembe vettem a mentálhigiénés projektmunka kritériumait: a lelki egészség megőrzésére vagy fejlesztésére irányuljon, legyen a mindennapi szakmai tevékenységem része, legyen kellően elmélyült, újszerű és kihívást jelentő, ugyanakkor teljesíthető. A tanuláson, tapasztalatszerzésen legyen a hangsúly, és együttműködésben valósuljon meg, a résztvevők valós helyzetére, illetve szükségletére épüljön. Akárhogy tervezgettem, mindig a munkahelyemhez tértem vissza, éreztem, hogy ezen a téren van megoldandó feladatom. Szerettem volna valamit nekik is átadni az Illyefalván tapasztaltakból. – Miként sikerült meggyőzni őket, hogy részt vegyenek a munkában? – Igaz, a munkahelyi hierarchiában néhányuk felett álltam, de azért olyan a viszonyunk, hogy nem utasítanak el valamit csak azért, mert én kérem, kezdeményezem. Sőt, a visszajelzések azt mutatják, néhányan nem is azért tartották fontosnak a részvételt, mert maguk számára reméltek bármiféle hozadékot, hanem nekem akartak segíteni a dolgozatomnál. – Milyen szempontokat vett figyelembe a csoporttevékenység programjának összeállításában? – Kérdőívet készítettem, amit harminc irodai munkatársnak, vezetőnek és beosztottnak adtam oda, közülük tizenöten válaszoltak is rá. Jelezték, a hivatalon belüli emberi kapcsolatokat és az együttműködést lehetne fejleszteni, széthúzást és klikkesedést éreznek, zavarja őket az őszinteség és a szakmaiság hiánya, némileg frusztráltak amiatt, hogy a javadalmazásuk alapján nem érzik, hogy az állam megbecsülné a teljesítményüket. Ezeket figyelembe véve kértem fel Roth Levente bodoki református lelkészt és volt tanáromat, Sánta Edit pszichológust, mindketten mentálhigiénés szakemberek, hogy együtt állítsuk össze a foglalkozások rendjét. Fontosnak tartottuk, hogy hozzájáruljunk a feszültségek feldolgozásához, a résztvevők gyakorolhassák a hatékony kommunikációt, személyközi kapcsolataik erősödjenek, empátiás készségük fejlődjön, megtapasztalhassák a közös munka hatékonyságát, s nem utolsósorban: konfliktusmegoldási mintákat kapjanak.
– Mennyire sikerült minden úgy, ahogy előzetesen remélték? – Az első, február közepén tartott találkozásunk alkalmával főleg a sérelmek kibeszélése történt, már attól tartottam, az a hír jut ki a csoportból, hogy itt a panaszokat beszéljük meg. Néhányan már az első pillanatban arról beszéltek, mennyire zavarja őket, hogy széthúzás van, hogy jobb, méltányosabb fizetést tartanának elfogadhatónak. Akadt, aki a volt és jelenlegi vezetőséget okolta, és fájlalta, hogy nem tartják fontosnak az együttműködést, volt, akinek szavaiból keserűség áradt, miközben arról beszélt, szereti a munkáját, s csak azért bírja ki, mert fontos számára az ember és a közösség, amelyet szolgál. De olyan is akadt, főleg a frissebb munkatársak köréből, aki szereti a munkáját és a munkaközösséget, amelyben dolgozik. Innen indultunk el.
– És meddig sikerült eljutni? – Az egymásra figyelést segítő, egyirányú és kétirányú kommunikációs- és interaktív gyakorlatokkal, egyénileg és közösen levont hivatali munkára és magánéletünkre vonatkozó tanulságokkal sikerült elérnünk, hogy ráérezzenek a csoportos feladatmegoldás ízére, annak hasznára, és lassan problémamegoldó csapattá alakuljanak. Rádöbbentek, a csapatmunkában mennyire fontos a kommunikáció, a tervezés, a vélemények kinyilvánítása és meghallgatása, az egymásra figyelés, a dolgok külső szemmel történő vizsgálata, a nézőpontok figyelembe vétele, képességeink ismerete és a keretek betartása. Kemény munka volt, néha a játékok érzelmi hatást fejtettek ki, többször alakult ki vita és vádaskodás is. Arra is volt példa, hogy valaki azért sírta el magát, mert úgy érzékelte, társai azt jelzik feléje, túlságosan át akarta venni a vezetést, de akadt, akit a kudarc megélése gerjesztett sírásra. Nagy megelégedésünkre szolgált, hogy a negyedik-ötödik találkozáskor már azt javasolták, ne tartsunk szünetet, mert akkor kiesnek a varázsból. – Ennek a találkozósorozatnak lesz folytatása is?
– Meggyőződésem, hogy lesz folytatás. Erre kértek a munkában részt vevők, Roth Levente és Sánta Edit is bátorított, ne hagyjuk abba, hiszen az egy hivatalban dolgozók számára szinte létkérdésnek számítanak az ilyen lehetőségek. A csoportvezetők többször is hangsúlyozták, mennyire jó, mennyire fontos, hogy a szakmai kiégésnek sokszorosan kitett polgármesteri hivatali alkalmazottak igent mondtak a felkínált lehetőségre. Köszönet illeti volt tanáraimat, a konzulensemet, Papp Ágotát, akinek az irányításával végeztem munkámat, Lázár-Kiss Barna András polgármestert is, aki támogatott a projekt munkaidőben történő megvalósításában. Ez azért volt fontos, mert így mindenki érezte, nem csak ők, de a város vezetője is szeretné, ha kedvező irányú változás menne végbe a hivatal életében. Mivel a résztvevőket jóérzés töltötte el az elvégzett munka okán, biztos vagyok abban, néhány éven belül újra sort kerítünk hasonló csapatépítőre. Amúgy hírünk átlépte Erdővidék határát: egy megyei intézmény vezetője már érdeklődött is, tudnánk-e vállalni hasonló munkát. Mi azon leszünk, hogy az is megvalósuljon. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népdal, népmese és zenés színdarab
Élő csángó hagyomány
Pénteken a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület szervezésében kosteleki estet tartottak Kézdivásárhelyen.
18 órától a Vigadó nagyszínpadán a Szellőcske Néptánccsoport tagjai zenés színdarabot adtak elő, Vaszi Levente és tanítványa, Vrencsán Anita, a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny korábbi díjazottjai népdalokat énekeltek, míg Tankó Szilárd mesével szórakoztatta a szép számban megjelent érdeklődőket. Ezt követően a Borudvarban éjszakába nyúló csángó táncház kerekedett, a talpalávalót a Kosteleki Zenészek húzták.
Bakó-Fazakas Zsuzsa, a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület alapítója lapunknak elmondta, régi céljuk közelebbről megismerni más régiók hagyományait. „Jó ismerősünk, a Kézdivásárhelyről Kostelekre telepedett Bardócz Noémi tanítónő közbenjárásával a Táncoló Udvartér tagjai Vaszi Levente falujában igazi csángó farsangi bálon vehettek részt, és akkor merült fel az ötlet, hogy visszahívjuk a kostelekieket” – idézte fel a kezdeményezés csíráját. Hozzátette, várható folytatás, terveik között szerepel egyebek mellett mezőségi és moldvai bálokon való részvétel is.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)