Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 21.
Székelyföldi RMDSZ-es politikusok: nem prioritás a kormányzás
Nem tekintik prioritásnak a Szociáldemokrata Párttal (PSD), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) való közös kormányzást a munkatársaink által megkérdezett székelyföldi RMDSZ-es elöljárók.
Korodi Attila csíki parlamenti képviselő szerint a kormányban való részvétel lenne az ideális helyzet, de „a mostani nem egy ilyen, hiszen szociálliberális többségről van szó”. „Figyelembe véve a romániai magyar közösség fontossági ügyeit, és látva, hogy a parlamentben a mérleg nyelve vagyunk, én a parlamenti többségkeresésben látom a fantáziát, továbbá abban, hogy ne a kormányzattól függjünk” – fogalmazott kérdésünkre az RMDSZ képviselői frakciójának a vezetője.
Tánczos Barna szenátor szerint a szövetségnek az elsődleges célja az, hogy a román politikai pártokkal folytatott tárgyalások eredményeként meg tudja valósítani mindazt, amivel a választók elé állt a kampány során. „Olyan parlamenti megállapodás a prioritás, amivel elérhetjük a legfontosabb célkitűzéseinket: például a szimbólumhasználat és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának rendezése, illetve néhány fontosabb pont a gazdasági terveinkből” – összegezte a Hargita megyei szenátor.
Verestóy Attila, az RMDSZ újraválasztott szenátora szerint a szövetségnek mindent meg kell tennie a parlamenti együttműködés szintjén annak érdekében, hogy a magyarság szerzett jogait meg tudja védeni. Szerinte rendezni kell a „törvénysértést meghaladó atrocitásokat, amelyek a szimbólumainkat érik”, valamint figyelni kell arra, hogy az oktatásban előre- és ne visszalépések történjenek.
„Be kell tartatni a törvényt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) önálló magyar tagozat működhessen. Fontosnak tartom, hogy olyan infrastrukturális fejlesztéseket eszközöljön a kormány, amelyekben nem mostohagyermekként kezeli Erdélyt, hanem támogatja az ottani beruházásokat, és segíti az Európához méltó környezet megteremtését” – fogalmazott Verestóy. Az udvarhelyi politikus szerint mindezt egy jó parlamenti együttműködéssel lehet elérni, amit rögzíteni kell egy megfelelő protokollum szintjén. „Ebben nekünk van már gyakorlatunk. Egy ilyen megállapodást nem lehet mással megkötni, csak azokkal, akik a többségi oldalon vannak” – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere szerint az erdélyi magyar közösség és a román állam közötti bizalom helyreállítása a legfontosabb feladata most az érdekvédelmi szervezetnek. „A magyar–román társadalmi szerződésnek kell alárendelni az RMDSZ lépéseit, azt, hogy kormányra lép, ellenzékben marad, a parlamentből támogatja a kormányt, és ezen belül is mit támogat, és mit nem” – szögezte le megkeresésünkre Antal Árpád. A városi RMDSZ-szervezet elnöke kifejtette, az elmúlt években megromlott az erdélyi magyar közösség és a román állam viszonya.
„Nem a magyarok és a románok, hanem a magyar közösség és a román állam kapcsolata, ennek pedig az a következménye, hogy romlott Románia és Magyarország viszonya is. Ez természetes, hiszen nem is esne jól nekünk, erdélyi magyaroknak, ha Magyarország válasz nélkül hagyná, hogy a román állam néhány éve hergeli az erdélyi magyarságot, provokálnak, azt éreztetik velünk, hogy másodrangú állampolgárnak tartanak” – részletezte a sepsiszentgyörgyi politikus.
Meglátása szerint ez a helyzet senkinek sem jó, és a közös érdek az, hogy valamilyen szinten az erdélyi magyarság és a román állam között álljon helyre a bizalom. Hozzátette, önmagában az, hogy az RMDSZ kormányra lép, még nem jelenti azt, hogy a bizalom helyreállt, viszont ha sikerül helyreállítani a bizalmat, abból fakadhatnak pozitív fejlemények, akár a kormányra lépés is. „Fel kell ismerni, hogy ez egy közös érdek” – szögezte le az elöljáró.
Bíró Blanka, Fülöp-Székely Botond, Kozán István Krónika (Kolozsvár)
Nem tekintik prioritásnak a Szociáldemokrata Párttal (PSD), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) való közös kormányzást a munkatársaink által megkérdezett székelyföldi RMDSZ-es elöljárók.
Korodi Attila csíki parlamenti képviselő szerint a kormányban való részvétel lenne az ideális helyzet, de „a mostani nem egy ilyen, hiszen szociálliberális többségről van szó”. „Figyelembe véve a romániai magyar közösség fontossági ügyeit, és látva, hogy a parlamentben a mérleg nyelve vagyunk, én a parlamenti többségkeresésben látom a fantáziát, továbbá abban, hogy ne a kormányzattól függjünk” – fogalmazott kérdésünkre az RMDSZ képviselői frakciójának a vezetője.
Tánczos Barna szenátor szerint a szövetségnek az elsődleges célja az, hogy a román politikai pártokkal folytatott tárgyalások eredményeként meg tudja valósítani mindazt, amivel a választók elé állt a kampány során. „Olyan parlamenti megállapodás a prioritás, amivel elérhetjük a legfontosabb célkitűzéseinket: például a szimbólumhasználat és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának rendezése, illetve néhány fontosabb pont a gazdasági terveinkből” – összegezte a Hargita megyei szenátor.
Verestóy Attila, az RMDSZ újraválasztott szenátora szerint a szövetségnek mindent meg kell tennie a parlamenti együttműködés szintjén annak érdekében, hogy a magyarság szerzett jogait meg tudja védeni. Szerinte rendezni kell a „törvénysértést meghaladó atrocitásokat, amelyek a szimbólumainkat érik”, valamint figyelni kell arra, hogy az oktatásban előre- és ne visszalépések történjenek.
„Be kell tartatni a törvényt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) önálló magyar tagozat működhessen. Fontosnak tartom, hogy olyan infrastrukturális fejlesztéseket eszközöljön a kormány, amelyekben nem mostohagyermekként kezeli Erdélyt, hanem támogatja az ottani beruházásokat, és segíti az Európához méltó környezet megteremtését” – fogalmazott Verestóy. Az udvarhelyi politikus szerint mindezt egy jó parlamenti együttműködéssel lehet elérni, amit rögzíteni kell egy megfelelő protokollum szintjén. „Ebben nekünk van már gyakorlatunk. Egy ilyen megállapodást nem lehet mással megkötni, csak azokkal, akik a többségi oldalon vannak” – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere szerint az erdélyi magyar közösség és a román állam közötti bizalom helyreállítása a legfontosabb feladata most az érdekvédelmi szervezetnek. „A magyar–román társadalmi szerződésnek kell alárendelni az RMDSZ lépéseit, azt, hogy kormányra lép, ellenzékben marad, a parlamentből támogatja a kormányt, és ezen belül is mit támogat, és mit nem” – szögezte le megkeresésünkre Antal Árpád. A városi RMDSZ-szervezet elnöke kifejtette, az elmúlt években megromlott az erdélyi magyar közösség és a román állam viszonya.
„Nem a magyarok és a románok, hanem a magyar közösség és a román állam kapcsolata, ennek pedig az a következménye, hogy romlott Románia és Magyarország viszonya is. Ez természetes, hiszen nem is esne jól nekünk, erdélyi magyaroknak, ha Magyarország válasz nélkül hagyná, hogy a román állam néhány éve hergeli az erdélyi magyarságot, provokálnak, azt éreztetik velünk, hogy másodrangú állampolgárnak tartanak” – részletezte a sepsiszentgyörgyi politikus.
Meglátása szerint ez a helyzet senkinek sem jó, és a közös érdek az, hogy valamilyen szinten az erdélyi magyarság és a román állam között álljon helyre a bizalom. Hozzátette, önmagában az, hogy az RMDSZ kormányra lép, még nem jelenti azt, hogy a bizalom helyreállt, viszont ha sikerül helyreállítani a bizalmat, abból fakadhatnak pozitív fejlemények, akár a kormányra lépés is. „Fel kell ismerni, hogy ez egy közös érdek” – szögezte le az elöljáró.
Bíró Blanka, Fülöp-Székely Botond, Kozán István Krónika (Kolozsvár)
2016. december 22.
Megalakultak a parlamenti szakbizottságok
Csütörtökön délután szavazott a Képviselőház és Szenátus plénuma a szakbizottságok megalakulásáról és ezek összetételéről. Az RMDSZ az elmúlt parlamenti ciklushoz viszonyítva számos kulcsfontosságú szakbizottságban lát el elnöki, alelnöki és titkári tisztségeket.
A Szociáldemokrata párt (PSD) 11 szakbizottságot vezet a következő négy évben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt szakbizottság élére nevezett ki elnököt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) két-két szakbizottság vezetését kapta meg a szavazás után. A Népi Mozgalom Párt (PMP) egy bizottság élére nevesíthetett vezetőt.
A 22 állandó bizottság a szenátus mandátumának végéig fejti ki tevékenységét. A pártokat megillető bizottsági helyek számát tárgyalások során döntik el a frakciók, figyelembe véve a szenátus politikai összetételét. A felsőház szabályzata szerint, a szenátus elnökének kivételével, minden szenátor legkevesebb egy szakbizottság tagja kell hogy legyen, és legfeljebb két bizottságban kaphat feladatot - ismertette a plenáris ülés kezdetén Călin Popescu-Tăriceanu házelnök.
Az RMDSZ honatyái az alábbi szakbizottságokban fognak tevékenykedni Képviselőház 1. Biró Rozália Bihar megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, elnök 2. Szabó Ödön Bihar megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, alelnök 3. Benkő Erika Kovászna megyei képviselő – Európai ügyek bizottság- alelnök, Emberjogi bizottság, tag 4. Bende Sándor Hargita megyei képviselő – Ipar- és szolgáltatás ügyi bizottság, alelnök 5. Csoma Botond Kolozs megyei képviselő – Közigazgatási bizottság, alelnök 6. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő – Munkaügyi és szociálisvédelmi bizottság-titkár, Esélyegyenlőségi bizottság, tag. 7. Vass Levente Maros megyei képviselő – Egészségügyi bizottság, titkár 8. Faragó Péter Arad megyei képviselő – Környezetvédelmi bizottság, titkár 9. Kelemen Hunor Hargita megyei képviselő – Kulturális bizottság, tag 10. Korodi Attila Hargita megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, tag. 11. Márton Árpád Hargita megyei képviselő – Jogi bizottság, tag. 12. Seres Dénes Szilágy megyei képviselő - Közigazgatási bizottság, tag. 13. Erdei-Dolóczki István Szatmár megyei képviselő – Költségvetési- és pénzügyi bizottság, tag. 14. Antal István János Konstanca megyei képviselő – Gazdasági bizottság, tag. 15. Benedek Zakariás Szeben megyei képviselő – Szállításügyi bizottság, tag. 16. Sebestyén Csaba Hargita megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 17. Kulcsár Terza-József Kovászna megyei képviselő – Emberjogi bizottság, tag. 18. Magyar Loránd Bálint Szatmár megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 19. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselő – Távközlési bizottság- tag, Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 20. Biró Zsolt Maros megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, tag. 21. Ambrus Izabella Brassó megye képviselő – Jogi bizottság tag. Szenátus 1. László Attila Kolozs megyei szenátor – Egészségügyi bizottság, elnök 2. Tánczos Barna Hargita megyei szenátor – Mezőgazdasági bizottság-alelnök, Pénzügyi bizottság-tag. 3. Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor – Oktatásügyi bizottság- alelnök, Külpolitikai bizottság-tag. 4. Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor – Kulturális bizottság- alelnök, Ember- és kisebbségügyi bizottság- tag. 5.Verestóy Attila Hargita megyei szenátor – Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 6. Cseke Attila Bihar megyei szenátor – Közigazgatási bizottság, tag. 7. Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor- Szállításügyi bizottság, tag. 8. Derzsi Ákos Bihar megye szenátor – Munkaügyi és szociális bizottság-tag, Ipari bizottság-tag. 9. Császár Károly Maros megyei szenátor – Jogi bizottság, tag. maszol.ro
Csütörtökön délután szavazott a Képviselőház és Szenátus plénuma a szakbizottságok megalakulásáról és ezek összetételéről. Az RMDSZ az elmúlt parlamenti ciklushoz viszonyítva számos kulcsfontosságú szakbizottságban lát el elnöki, alelnöki és titkári tisztségeket.
A Szociáldemokrata párt (PSD) 11 szakbizottságot vezet a következő négy évben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt szakbizottság élére nevezett ki elnököt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) két-két szakbizottság vezetését kapta meg a szavazás után. A Népi Mozgalom Párt (PMP) egy bizottság élére nevesíthetett vezetőt.
A 22 állandó bizottság a szenátus mandátumának végéig fejti ki tevékenységét. A pártokat megillető bizottsági helyek számát tárgyalások során döntik el a frakciók, figyelembe véve a szenátus politikai összetételét. A felsőház szabályzata szerint, a szenátus elnökének kivételével, minden szenátor legkevesebb egy szakbizottság tagja kell hogy legyen, és legfeljebb két bizottságban kaphat feladatot - ismertette a plenáris ülés kezdetén Călin Popescu-Tăriceanu házelnök.
Az RMDSZ honatyái az alábbi szakbizottságokban fognak tevékenykedni Képviselőház 1. Biró Rozália Bihar megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, elnök 2. Szabó Ödön Bihar megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, alelnök 3. Benkő Erika Kovászna megyei képviselő – Európai ügyek bizottság- alelnök, Emberjogi bizottság, tag 4. Bende Sándor Hargita megyei képviselő – Ipar- és szolgáltatás ügyi bizottság, alelnök 5. Csoma Botond Kolozs megyei képviselő – Közigazgatási bizottság, alelnök 6. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő – Munkaügyi és szociálisvédelmi bizottság-titkár, Esélyegyenlőségi bizottság, tag. 7. Vass Levente Maros megyei képviselő – Egészségügyi bizottság, titkár 8. Faragó Péter Arad megyei képviselő – Környezetvédelmi bizottság, titkár 9. Kelemen Hunor Hargita megyei képviselő – Kulturális bizottság, tag 10. Korodi Attila Hargita megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, tag. 11. Márton Árpád Hargita megyei képviselő – Jogi bizottság, tag. 12. Seres Dénes Szilágy megyei képviselő - Közigazgatási bizottság, tag. 13. Erdei-Dolóczki István Szatmár megyei képviselő – Költségvetési- és pénzügyi bizottság, tag. 14. Antal István János Konstanca megyei képviselő – Gazdasági bizottság, tag. 15. Benedek Zakariás Szeben megyei képviselő – Szállításügyi bizottság, tag. 16. Sebestyén Csaba Hargita megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 17. Kulcsár Terza-József Kovászna megyei képviselő – Emberjogi bizottság, tag. 18. Magyar Loránd Bálint Szatmár megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 19. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselő – Távközlési bizottság- tag, Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 20. Biró Zsolt Maros megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, tag. 21. Ambrus Izabella Brassó megye képviselő – Jogi bizottság tag. Szenátus 1. László Attila Kolozs megyei szenátor – Egészségügyi bizottság, elnök 2. Tánczos Barna Hargita megyei szenátor – Mezőgazdasági bizottság-alelnök, Pénzügyi bizottság-tag. 3. Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor – Oktatásügyi bizottság- alelnök, Külpolitikai bizottság-tag. 4. Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor – Kulturális bizottság- alelnök, Ember- és kisebbségügyi bizottság- tag. 5.Verestóy Attila Hargita megyei szenátor – Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 6. Cseke Attila Bihar megyei szenátor – Közigazgatási bizottság, tag. 7. Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor- Szállításügyi bizottság, tag. 8. Derzsi Ákos Bihar megye szenátor – Munkaügyi és szociális bizottság-tag, Ipari bizottság-tag. 9. Császár Károly Maros megyei szenátor – Jogi bizottság, tag. maszol.ro
2016. december 24.
Élet tizenegy gyermekkel
A nagycsaládos Bodor Istvánék háza Sepsiszentgyörgyön a Szent Gellért-templom melletti Új utcában húzódik meg, az utolsó ház a zsákutcában. Az udvaron kutya jelzi a látogatót. A szürkületben két gyermek hasogatja a fát, az egyik közülük lány. Mint később kiderül, majdnem mindegyik gyermek szakértő már a favágásban, hisz a szükség sok mindenre megtanítja őket.
Szívesen hívnak be a házba, az anyukájuk is mindjárt érkezik, csak éppen elment a két unokája után az Árvácska napközibe. A szobában ég a tűz, egy vasdoronggal támasztották meg a csempekályha ajtaját, hogy biztonságosabb legyen. Sorra bújnak elő a gyermekek a szobákból. A 18 éves nagylány, Kincső Katalin sorolja a testvérei nevét és életkorát: Szilamér Edmund 6 éves, Vanda Tamara 8 éves, Roland 10, Henrietta Szilvia 11, István 12, Barbara 13, Mónika 15, Réka 16, Brigitta 19 és a legnagyobb nővére, Baricz Hilda 22 éves. Neki már van két kisfia: a kétéves Krisztián és a négyéves Hunor. Brigittának is nemrég született kisbabája: két hónapos a kis Vanessza. Ő is velük lakik a barátjával, mert tapasztalatlan a kisbaba rendezésében. Hamarosan előkerül Bartók Barnika is, aki messzi, a város másik szélén lakik, így az iskolából egyenesen Bodorékhoz jön, és eljátszik estig a gyermekekkel, amíg a szülei utána jönnek.
Nemsokára hazaér az édesanya is, a szőke hajú, mosolygós Éva, ölében a kisebbikkel, a másik kezében a nagyobbik unokája kezét szorongatja. Másfél éve a csokoládégyárban dolgozik, meséli, reggel fél hatkor indul ki a kapun, húsz-huszonöt perc a munkahelyéig, ahol fél hétkor kezdődik a munka. Tizenkét órát dolgoznak, lábon állnak, de már megszokta, örvend, hogy van munkahelye. Azelőtt az erdőre járt az urával, fenyőt nyesni, gallyat vágni. Mindent megpróbált, amit lehetett. Tyúkokat, nyulakat is tartanak, hogy legyen a családnak, amit enni. Amikor hazaér a munkából, azt sem tudja, hogy mihez kezdjen, melyik gyermekre figyeljen. Főzzön-e, mosson-e, takarítson-e... A nagyobbik leánya nem találta el a párválasztást, ezért visszajött a két gyermekkel a szülői házhoz. A három szobában elférnek valahogy, van konyha és kiskonyha is. Vizet a kútból merítenek, abból főznek és mosnak. Ivóvizet az üzletből vesznek a gyermekeknek. Hogy mennyi kenyér fogy el naponta? Hát négy simán. Olyan is volt, hogy tizenkilencen ültek asztalhoz! Kérdezem, kaptak-e segítséget valakitől. Igen, sorolja is Éva asszony: tavaly Bács Emese látogatta meg, aki a kupakokból gyűjtött adományokat. A Magyar Erdélyért Egyesület tavaly és idén is segített, meglátogatták őket Majláth Szabó Attilával. Vittek tartós élelmiszert és játékokat. Bizony jól jön a segítség, mert a huszonkettes lábbelitől a negyvenesig majdnem minden elkel a nagy családban. Ülnek az ágyon cinerendjében a szőke és barna hajú gyermekek, meg sem moccannak. Aztán a fiúk megunják a szépenülést, és átmennek játszani a másik szobába. A nyitva hagyott ajtón macska oson be. Aztán még egy. Mónika, Réka és Kincső kimaradt az iskolából. Nyolcadik osztály után nem akartak tovább tanulni. Kincső még bizakodik, hogy jövőre megpróbálja. A kisebb gyermekek mind a Gödri Ferenc-iskolába járnak. Mivel nyűgölni kezd a legkisebbik, indulásra készülődöm. Kérdem, mire lenne szükségük leginkább. Hát minden jól jön, hajtja le a fejét Éva asszony. Majd hirtelen felderül az arca: megjött István, hallja az udvaron a kutyák jelzését. Két mokány lóval érkezik a gazda haza a munkából, este fél hét körül. Favágóként dolgozik a sugási erdőkben. Másfél óra út oda, másfél vissza. Három órát tölt az úton, hogy munkája legyen. De jó, mert reggel iskolába tudja indítani a gyermekeket.
Amikor kezet fogunk, elmosolyodik, látom a zúzmarát a bajuszán. Majd elköszön, hogy a két lovat, Szépséget és Bandit elvigye bekötni az istállóba...
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A nagycsaládos Bodor Istvánék háza Sepsiszentgyörgyön a Szent Gellért-templom melletti Új utcában húzódik meg, az utolsó ház a zsákutcában. Az udvaron kutya jelzi a látogatót. A szürkületben két gyermek hasogatja a fát, az egyik közülük lány. Mint később kiderül, majdnem mindegyik gyermek szakértő már a favágásban, hisz a szükség sok mindenre megtanítja őket.
Szívesen hívnak be a házba, az anyukájuk is mindjárt érkezik, csak éppen elment a két unokája után az Árvácska napközibe. A szobában ég a tűz, egy vasdoronggal támasztották meg a csempekályha ajtaját, hogy biztonságosabb legyen. Sorra bújnak elő a gyermekek a szobákból. A 18 éves nagylány, Kincső Katalin sorolja a testvérei nevét és életkorát: Szilamér Edmund 6 éves, Vanda Tamara 8 éves, Roland 10, Henrietta Szilvia 11, István 12, Barbara 13, Mónika 15, Réka 16, Brigitta 19 és a legnagyobb nővére, Baricz Hilda 22 éves. Neki már van két kisfia: a kétéves Krisztián és a négyéves Hunor. Brigittának is nemrég született kisbabája: két hónapos a kis Vanessza. Ő is velük lakik a barátjával, mert tapasztalatlan a kisbaba rendezésében. Hamarosan előkerül Bartók Barnika is, aki messzi, a város másik szélén lakik, így az iskolából egyenesen Bodorékhoz jön, és eljátszik estig a gyermekekkel, amíg a szülei utána jönnek.
Nemsokára hazaér az édesanya is, a szőke hajú, mosolygós Éva, ölében a kisebbikkel, a másik kezében a nagyobbik unokája kezét szorongatja. Másfél éve a csokoládégyárban dolgozik, meséli, reggel fél hatkor indul ki a kapun, húsz-huszonöt perc a munkahelyéig, ahol fél hétkor kezdődik a munka. Tizenkét órát dolgoznak, lábon állnak, de már megszokta, örvend, hogy van munkahelye. Azelőtt az erdőre járt az urával, fenyőt nyesni, gallyat vágni. Mindent megpróbált, amit lehetett. Tyúkokat, nyulakat is tartanak, hogy legyen a családnak, amit enni. Amikor hazaér a munkából, azt sem tudja, hogy mihez kezdjen, melyik gyermekre figyeljen. Főzzön-e, mosson-e, takarítson-e... A nagyobbik leánya nem találta el a párválasztást, ezért visszajött a két gyermekkel a szülői házhoz. A három szobában elférnek valahogy, van konyha és kiskonyha is. Vizet a kútból merítenek, abból főznek és mosnak. Ivóvizet az üzletből vesznek a gyermekeknek. Hogy mennyi kenyér fogy el naponta? Hát négy simán. Olyan is volt, hogy tizenkilencen ültek asztalhoz! Kérdezem, kaptak-e segítséget valakitől. Igen, sorolja is Éva asszony: tavaly Bács Emese látogatta meg, aki a kupakokból gyűjtött adományokat. A Magyar Erdélyért Egyesület tavaly és idén is segített, meglátogatták őket Majláth Szabó Attilával. Vittek tartós élelmiszert és játékokat. Bizony jól jön a segítség, mert a huszonkettes lábbelitől a negyvenesig majdnem minden elkel a nagy családban. Ülnek az ágyon cinerendjében a szőke és barna hajú gyermekek, meg sem moccannak. Aztán a fiúk megunják a szépenülést, és átmennek játszani a másik szobába. A nyitva hagyott ajtón macska oson be. Aztán még egy. Mónika, Réka és Kincső kimaradt az iskolából. Nyolcadik osztály után nem akartak tovább tanulni. Kincső még bizakodik, hogy jövőre megpróbálja. A kisebb gyermekek mind a Gödri Ferenc-iskolába járnak. Mivel nyűgölni kezd a legkisebbik, indulásra készülődöm. Kérdem, mire lenne szükségük leginkább. Hát minden jól jön, hajtja le a fejét Éva asszony. Majd hirtelen felderül az arca: megjött István, hallja az udvaron a kutyák jelzését. Két mokány lóval érkezik a gazda haza a munkából, este fél hét körül. Favágóként dolgozik a sugási erdőkben. Másfél óra út oda, másfél vissza. Három órát tölt az úton, hogy munkája legyen. De jó, mert reggel iskolába tudja indítani a gyermekeket.
Amikor kezet fogunk, elmosolyodik, látom a zúzmarát a bajuszán. Majd elköszön, hogy a két lovat, Szépséget és Bandit elvigye bekötni az istállóba...
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 25.
Töretlen a magyar állampolgárság igénylése Székelyföldön
Hat év után is sokan igénylik Székelyföldön a magyar állampolgárságot, az egyszerűsített honosításra és visszahonosításra idén is a csíkszeredai külképviseleten adták le a legtöbb kérést – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni hírfolyamában.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a csatorna tudósítójának elmondta: a romániai magyarok számára ez egy nemzeti kérdés. Ők identitásukban, kultúrájukban, érzéseikben eddig is kötődtek Magyarországhoz, az állampolgárság viszont „közjogi” értelemben is köteléket is ad.
A főkonzul kitért arra is, hogy nagyobb székelyföldi településeken rendszeresen tartanak kihelyezett konzuli napokat, amelyek keretében az állampolgárok helyben benyújthatják kérelmeiket, illetve átvehetik irataikat.
Zsigmond Barna Pál azt mondta: az idei nagyon munkás év volt, nemcsak a sok kérelem miatt, hanem mert Csíkszeredában is megtartották az október 2-i referendumot. A főkonzul úgy vélekedett: sikeres évet zártak, a főkonzulátus munkájával, a székelyföldi magyar közigazgatás működésével is elégedettek az emberek.
MTI Székelyhon.ro
Hat év után is sokan igénylik Székelyföldön a magyar állampolgárságot, az egyszerűsített honosításra és visszahonosításra idén is a csíkszeredai külképviseleten adták le a legtöbb kérést – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni hírfolyamában.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a csatorna tudósítójának elmondta: a romániai magyarok számára ez egy nemzeti kérdés. Ők identitásukban, kultúrájukban, érzéseikben eddig is kötődtek Magyarországhoz, az állampolgárság viszont „közjogi” értelemben is köteléket is ad.
A főkonzul kitért arra is, hogy nagyobb székelyföldi településeken rendszeresen tartanak kihelyezett konzuli napokat, amelyek keretében az állampolgárok helyben benyújthatják kérelmeiket, illetve átvehetik irataikat.
Zsigmond Barna Pál azt mondta: az idei nagyon munkás év volt, nemcsak a sok kérelem miatt, hanem mert Csíkszeredában is megtartották az október 2-i referendumot. A főkonzul úgy vélekedett: sikeres évet zártak, a főkonzulátus munkájával, a székelyföldi magyar közigazgatás működésével is elégedettek az emberek.
MTI Székelyhon.ro
2016. december 27.
Magyar Házként működtetnék az RMGE–Maros székházát
Egy gazdaszervezet életében a tél a számadások és a tervkészítés időszaka. Így van ez a marosvásárhelyi Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros szervezeténél is, ahol elégedettek az idei eredményekkel, s jövőre még többet vállalnának.
Az egyesület elnöke, Csomós Attila csak úgy kapásból sorolja a látványosabb rendezvényeiket, eseményeiket – részt vettek a magyarországi Nagyegyházi Sajtmustrán erdélyi gazdákkal, akik díjakkal tértek haza. Sikerült beindítani a falugazdász programot, amelynek „gazdája” is van Sikó László személyében. Program indult a tanyavilág gazdaságainak megsegítésére. E tekintetben az elsődleges tejfeldolgozásban segítenének, gépek beszerzésében. Január 8-án kolozsvári székhellyel megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGESZ), melyet 16 erdélyi, kistérségi gazdaegyesület és szervezet hozott létre. Az alakuló ülésen részt vett az RMGE–Maros szervezet is Csomós Attila elnök vezetésével. Az EMGESZ vezetői a további 5 egyesület csatlakozási kérelmét fogadták el január 19-én, így a Szövetség 21 tagúra bővült. Jelentős lépés ebben, hogy itt van a marosvásárhelyi szervezet székhelyén az EMGESZ falugazdásza, Putnoky Csicsó Barna, ezáltal az RMGE–Maros mint tagszervezet szorosabb kapcsolatban lehet az ernyőszervezettel.
Számos kiállítást szerveztek az év folyamán, közöttük voltak képzőművészeti és iparművészeti jellegűek is, hiszen a gazdálkodók igénylik az ilyen rendezvényeket. De volt több kimondottan szakmai jellegű, ezek közül kiemelkedik a Mikházi Gazdanap, amely immár regionális fontosságúvá és nemzetközi részvétellel büszkélkedővé nőtte ki magát. Emellett a székhelyen szervezték meg a Gyümölcsízek sokadalma nevű vásárt első ízben, amely nagy sikernek számított, s lesz folytatása.
Az elnök igen fontosnak tartja azt a folyamatot, amely a magyarországi kiállításokon való részvétel tekintetében megmutatkozott. A nagyegyházi sajtmustrán, a szatymazi fűszerpaprika és borversenyen egyre több erdélyi gazda vesz részt. Mi több, az előbbin három kis- és közepes feldolgozó üzem is képviselte Erdélyt az RMGE–Maros szervezésének köszönhetően. Emellett a felnőttoktatás területén elért eredmények is jelentősek. A szervezet által futtatott tanfolyamok lehetőséget nyújtanak a gazdálkodók számára, hogy a szakminisztériumok által elismert oklevelet megszerezve komolyabb vállalkozásokba kezdjenek.
Ami a jövő évet illeti, Csomós Attila úgy véli, hogy az új gazdakörök szervezése, a már meglévők jogi személyiségű státusának megszerzése (nem minden gazdakör rendelkezik ezzel) a legfontosabb feladatok közé tartozik. Folytatni kívánják az eddigi kiállításokat, mustrákat, s újabbakat kívánnak elindítani a 2017-es év folyamán. Hasonlóképpen folytatni fogják a farmerképző tanfolyamokat, bővítik azok skáláját, és előadókat szeretnének kiképezni a tanfolyamok számára.
Az egyesület székházát Magyar Házként szeretnék működtetni, aktívabban kívánnak részt venni a KÖSZ, a LAPAR, EMGESZ és a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) munkálataiban – ez utóbbiban ha a szervezet megszerzi az aktív tagsági státust.
Továbbá szeretnének legalább egy hektár szántóterületet megvásárolni kísérleti parcellák beállítása érdekében. Emellett kaszagépet vagy gépeket vásárolnának a hegyvidéki gazdaságok, gyümölcstermesztő farmok segítése érdekében. Egy gazdakört úgy segítenének, hogy pasztőröző gépet szereznének be számára, hogy a tejfelvásárlási és értékesítő engedéllyel rendelkező kör bővíthesse tevékenységét.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro
Egy gazdaszervezet életében a tél a számadások és a tervkészítés időszaka. Így van ez a marosvásárhelyi Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros szervezeténél is, ahol elégedettek az idei eredményekkel, s jövőre még többet vállalnának.
Az egyesület elnöke, Csomós Attila csak úgy kapásból sorolja a látványosabb rendezvényeiket, eseményeiket – részt vettek a magyarországi Nagyegyházi Sajtmustrán erdélyi gazdákkal, akik díjakkal tértek haza. Sikerült beindítani a falugazdász programot, amelynek „gazdája” is van Sikó László személyében. Program indult a tanyavilág gazdaságainak megsegítésére. E tekintetben az elsődleges tejfeldolgozásban segítenének, gépek beszerzésében. Január 8-án kolozsvári székhellyel megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGESZ), melyet 16 erdélyi, kistérségi gazdaegyesület és szervezet hozott létre. Az alakuló ülésen részt vett az RMGE–Maros szervezet is Csomós Attila elnök vezetésével. Az EMGESZ vezetői a további 5 egyesület csatlakozási kérelmét fogadták el január 19-én, így a Szövetség 21 tagúra bővült. Jelentős lépés ebben, hogy itt van a marosvásárhelyi szervezet székhelyén az EMGESZ falugazdásza, Putnoky Csicsó Barna, ezáltal az RMGE–Maros mint tagszervezet szorosabb kapcsolatban lehet az ernyőszervezettel.
Számos kiállítást szerveztek az év folyamán, közöttük voltak képzőművészeti és iparművészeti jellegűek is, hiszen a gazdálkodók igénylik az ilyen rendezvényeket. De volt több kimondottan szakmai jellegű, ezek közül kiemelkedik a Mikházi Gazdanap, amely immár regionális fontosságúvá és nemzetközi részvétellel büszkélkedővé nőtte ki magát. Emellett a székhelyen szervezték meg a Gyümölcsízek sokadalma nevű vásárt első ízben, amely nagy sikernek számított, s lesz folytatása.
Az elnök igen fontosnak tartja azt a folyamatot, amely a magyarországi kiállításokon való részvétel tekintetében megmutatkozott. A nagyegyházi sajtmustrán, a szatymazi fűszerpaprika és borversenyen egyre több erdélyi gazda vesz részt. Mi több, az előbbin három kis- és közepes feldolgozó üzem is képviselte Erdélyt az RMGE–Maros szervezésének köszönhetően. Emellett a felnőttoktatás területén elért eredmények is jelentősek. A szervezet által futtatott tanfolyamok lehetőséget nyújtanak a gazdálkodók számára, hogy a szakminisztériumok által elismert oklevelet megszerezve komolyabb vállalkozásokba kezdjenek.
Ami a jövő évet illeti, Csomós Attila úgy véli, hogy az új gazdakörök szervezése, a már meglévők jogi személyiségű státusának megszerzése (nem minden gazdakör rendelkezik ezzel) a legfontosabb feladatok közé tartozik. Folytatni kívánják az eddigi kiállításokat, mustrákat, s újabbakat kívánnak elindítani a 2017-es év folyamán. Hasonlóképpen folytatni fogják a farmerképző tanfolyamokat, bővítik azok skáláját, és előadókat szeretnének kiképezni a tanfolyamok számára.
Az egyesület székházát Magyar Házként szeretnék működtetni, aktívabban kívánnak részt venni a KÖSZ, a LAPAR, EMGESZ és a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) munkálataiban – ez utóbbiban ha a szervezet megszerzi az aktív tagsági státust.
Továbbá szeretnének legalább egy hektár szántóterületet megvásárolni kísérleti parcellák beállítása érdekében. Emellett kaszagépet vagy gépeket vásárolnának a hegyvidéki gazdaságok, gyümölcstermesztő farmok segítése érdekében. Egy gazdakört úgy segítenének, hogy pasztőröző gépet szereznének be számára, hogy a tejfelvásárlási és értékesítő engedéllyel rendelkező kör bővíthesse tevékenységét.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro
2016. december 27.
Hivatásos táncegyüttes lett a Bekecs
Hétfőn este tartotta évzáró gáláját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes.
A gálaesten a három éve folyó hangszeres népzeneoktatáson résztvevők, az ugyanannyi ideje folyó gyermektáncházra járók nyitották meg az előadások sorát, majd az alig három hónapja táncoló Morzsa csapat és a három éve alakult Aprók következtek. A Kis-Bekecs 2011-ben alakult a helyi általános és középiskolásokból, illetve a környező települések diákjaiból. Ők képezték a gerincét a Bekecs első generációs utánpótláscsapatának.
Az együttes öt éve Nyárádszeredán kívül nyolc községben működtet kihelyezett néptáncoktatást, összesen tizenkilenc tánccsoport működik irányításukkal. Ennek a mozgalomnak „legidősebbjei” a lukafalvi Búzavirág és a karácsonyfalvi Somvirág, így a hétfői gálaestre őket is meghívták, hogy közösen lépjenek fel és ünnepeljenek.
A Nagy-Bekecs 2007-ben alakult, az elmúlt kilenc év alatt tucatnál több saját műsort mutattak be közel ötszáz előadáson Erdélyben, az anyaországban, de Svájcig is eljutottak. Papírforma szerint az együttes három hete hivatásos társulattá vált, megkapták a szakminisztérium jóváhagyását. Szakmai berkekben eddig is sokat vitáztak a Bekecsről, mert nem tudták őket sem az amatőrök, sem a profik közé sorolni.
2017-től Bekecs Néptáncszínház néven már hivatásosként fognak dolgozni tizenöt alkalmazottal és számos bedolgozóval, és megpróbálnak felsorakozni az öt erdélyi hivatásos együttes: a Maros Művészegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a Nagyvárad Táncegyüttes mellé.
Benő Barna Zsolt, az együttes vezetője pillanatnyilag inkább szakmai elismerésként fogja fel azt, hogy sikerült hivatásossá válniuk, de tudja azt, hogy ez a státus már jóval nagyobb szakmai felelősséget, nagyobb „hajtást” igényel, az elért szintnél nem adhatják alább. Szeretné, hogy emberileg semmit ne változzanak a táncosok, ugyanolyan örömmel, lelkesedéssel dolgozzanak tovább, de ezt most már szerződéses táncosokként kell tenniük. Az anyagi háttér biztosítása, az infrastruktúra fejlesztése és a kisegítő személyzet bővítése a következő feladat, s neki, együttesvezetőnek pedig az is nagy kihívás lesz, hogy havonta elő tudja teremteni az alkalmazottak mindennapi kenyerét.
Az elmúlt kilenc évet úgy jellemezte: szép, nehéz és érdekes út volt, amíg elértek eddig. Nagyon sokat dolgoztak, sokszor léptek színpadra, de volt egy táncos mag, amely kitartott mellette, és amely új tagokkal tudott gyarapodni.
Az együttes legújabb produkcióját májusban mutatja be, a Székelyföldi Legendárium készítőivel együttműködve szeretnének egy igazi székely népi táncjátékot színpadra vinni a tavasz folyamán – árulta el lapunknak Benő Barna.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro
Hétfőn este tartotta évzáró gáláját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes.
A gálaesten a három éve folyó hangszeres népzeneoktatáson résztvevők, az ugyanannyi ideje folyó gyermektáncházra járók nyitották meg az előadások sorát, majd az alig három hónapja táncoló Morzsa csapat és a három éve alakult Aprók következtek. A Kis-Bekecs 2011-ben alakult a helyi általános és középiskolásokból, illetve a környező települések diákjaiból. Ők képezték a gerincét a Bekecs első generációs utánpótláscsapatának.
Az együttes öt éve Nyárádszeredán kívül nyolc községben működtet kihelyezett néptáncoktatást, összesen tizenkilenc tánccsoport működik irányításukkal. Ennek a mozgalomnak „legidősebbjei” a lukafalvi Búzavirág és a karácsonyfalvi Somvirág, így a hétfői gálaestre őket is meghívták, hogy közösen lépjenek fel és ünnepeljenek.
A Nagy-Bekecs 2007-ben alakult, az elmúlt kilenc év alatt tucatnál több saját műsort mutattak be közel ötszáz előadáson Erdélyben, az anyaországban, de Svájcig is eljutottak. Papírforma szerint az együttes három hete hivatásos társulattá vált, megkapták a szakminisztérium jóváhagyását. Szakmai berkekben eddig is sokat vitáztak a Bekecsről, mert nem tudták őket sem az amatőrök, sem a profik közé sorolni.
2017-től Bekecs Néptáncszínház néven már hivatásosként fognak dolgozni tizenöt alkalmazottal és számos bedolgozóval, és megpróbálnak felsorakozni az öt erdélyi hivatásos együttes: a Maros Művészegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a Nagyvárad Táncegyüttes mellé.
Benő Barna Zsolt, az együttes vezetője pillanatnyilag inkább szakmai elismerésként fogja fel azt, hogy sikerült hivatásossá válniuk, de tudja azt, hogy ez a státus már jóval nagyobb szakmai felelősséget, nagyobb „hajtást” igényel, az elért szintnél nem adhatják alább. Szeretné, hogy emberileg semmit ne változzanak a táncosok, ugyanolyan örömmel, lelkesedéssel dolgozzanak tovább, de ezt most már szerződéses táncosokként kell tenniük. Az anyagi háttér biztosítása, az infrastruktúra fejlesztése és a kisegítő személyzet bővítése a következő feladat, s neki, együttesvezetőnek pedig az is nagy kihívás lesz, hogy havonta elő tudja teremteni az alkalmazottak mindennapi kenyerét.
Az elmúlt kilenc évet úgy jellemezte: szép, nehéz és érdekes út volt, amíg elértek eddig. Nagyon sokat dolgoztak, sokszor léptek színpadra, de volt egy táncos mag, amely kitartott mellette, és amely új tagokkal tudott gyarapodni.
Az együttes legújabb produkcióját májusban mutatja be, a Székelyföldi Legendárium készítőivel együttműködve szeretnének egy igazi székely népi táncjátékot színpadra vinni a tavasz folyamán – árulta el lapunknak Benő Barna.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro
2016. december 31.
Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Lelkünk átölelte a Kárpátokat...
Külhoni magyar újságírók találkozója Szegeden
Első ízben szervezett a szegedi székhelyű Ötágú Síp Kulturális Egyesület rangos összejövetelt a határon túli magyar média képviselői számára. A Tisza-parti városban a Bibliotéka Könyvtár adott otthont a találkozónak, ahol a romániai Bánság, a Felvidék, a Délvidék és Kárpátalja is képviseltette magát – újságírók, szerkesztők, főszerkesztők, fotóriporterek, karikatúristák fogadták el az egyesület meghívását. Így azután a többi között jelen volt: Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, Zunkó Barnabás, a lap fotóriportere, Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó szerkesztője, Farkas-Ráduly Melánia, a temesvári Szövegkovács szerkesztője, Neszméri Tünde, a pozsonyi Felvidék.ma szerkesztője és Léphaft Pál, a Magyar Szó újságíró-karikaturistája. A találkozó kezdetén dr. Horváth István Károlyné, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődő közönséget, s rámutatott az összejövetel fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az újságírók, a véleményformálók szerepe társadalmunkban rendkívül fontos, ez a kissebségi létkörülmények közepette csak hatványozódik. Megköszönte a megjelent tollforgatóknak, hogy eljöttek Szegedre, vállalták az út fáradalmait azért, hogy együtt legyünk és így megoszthatjuk egymással gondolatainkat, problémáinkat, örömeinket, sikereink éltető pillanatait is. Az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnevezésével kapcsolatban is szolgált információval, jelesül, hogy annak idején Illyés Gyula mondotta: Bár Magyarországot a trianoni békediktátummal ötfelé darabolták, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen megszólalni, mint egy ötágú síp, amelynek sípjai különböznek, de a hangszer egy! Ennek jegyében működik a szegedi egyesület, ezt tartja a feladatá- nak és ezért szervezte meg e rangos találkozót is. Ezt követően Kisimre Ferenc, délvidéki származású újság- író, a rendezvény moderátora kérte fel a vendégeket, hogy egy-egy rövid beszámoló, felszólalás erejéig tájékoztassák kollégáikat és az érdeklődő közönséget a magyar tájékoztatás időszerű kérdéseiről saját környezetükben. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője a többi között elmondta, hogy több mint három évtizede dolgozik a sajtóban, s beszélt arról is, hogy milyen hektikus történelme van az írott sajtónak Kárpátalján. Ezt saját lapjával is alátámasztotta: 1920-ban jelent meg először az újság, nemsokára az akkori csehszlovák hatóságok betiltották, 1945-ban a Zakarpatszka Pravda ukrán pártlap tükörfordításaként jelent meg, egészen 1965-ig, amikor önálló magyar napilappá vált. Az 1990-es években, amikor betiltották a kommunista pártot, új lapot regisztráltak, 2005-től – belső szakadás folytán – újra önálló sajtóorgánumként jelent meg, s ma nem napilap, hanem egy héten 3 alkalommal megjelenő újság. A főszerkesztő említette a nagyfokú elvándorlást Kárpátaljáról, ami a példányszám csökkenéséhez is vezetett, továbbá a káderhiányt (az újságírók is elhagyják a szerkesztőséget, mert külföldön nagyobb fizetést kapnak), de azt is hozzáfűzte, hogy kis csapatuk töretlenül hisz annak a munkának a hasznában, amelyet a magyar népesség tájékoztatása érdekében végez. Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Újságíró Egyesület elnöke, a délvidéki újságírás helyzetéről beszélt annak a felmérésnek a tükrében, amelyet a közelmúltban végeztek. Bár, mint megjegyezte, az elkészült médiatár már egyes részleteiben elavultnak tűnik, tudniillik az utóbbi időben helyi rádiók, lapok szűntek meg. Napjainkban egyébként nagyon nehéz olyan újságot, lapot készíteni, amely minden szempontból megfelel az olvasók igényeinek, magas szakmai színvonalon készül, eleget tesz a modern kor kihívásainak, tanít, anyanyelvet ápol, ismereteket terjeszt. Mindez komoly és összetett feladat a kisebbségi nyelven íródott újságban, a rádióban és a televízióban egyaránt. Ez egyébként nemcsak a vajdasági újságírásra jellemző követelmény, hanem az egész külhoni sajtóra vonatkozik. Összetett feladat ez, kiváltképpen akkor, ha egy 70 éves lapot (esetünkben a Hét Napot vagy a Magyar Szót) kell tovább vinnünk, fiatal újságírókkal, meg néhány idősebb, tapasztalt munkatárssal. Figyelembe kell venni, hogy sok olyan nagytekintélyű kolléga dolgozott a szerkesztőségeinkben, akire fel kell néznünk, s az ő általuk megalapozott minőséget, a hagyományt ápolnunk és fejlesztenünk kell. Tóth Lívia ezután megemlítette, hogy a Vajdaságban az egyetlen napilapon kívül két magyar nyelvű hetilap van, továbbá megjelenik az Üzenet, a Híd, a Bácsország, az Aracs című kulturális folyóiratok, valamint az egyik legolvasottabb hírportál, a Vajdaság.ma is. Farkas-Ráduly Melánia a temesvári Szövegkovács című blog szerkesztője. Ő nem csak erről az internetes műfajról beszélt, hanem az 1990-ben, Csíkszeredában megalakított Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tevékenységéről és a Nőileg című újság megjelentetésének körülményeiről is. A fiatal székelyföldi születésű, de immáron a Bánságban élő újságírónő, aki a Hargita Népében megjelent írása után határozta el, hogy újságíró lesz, hatalmas lendülettel vetette magát a magyar nyelvű tájékoztatás és a korábban már Tóth Lívia által is említett anyanyelv ápolásának összetett feladataiba, szinte naponta jelennek meg ilyen jellegű blogjai, írásai a Szövegkovácsban. Látszik, hogy szereti a munkáját, igyekszik tovább képezni magát, s ezt sugallja fiatal kollégáinak – otthon és a határon túl is. Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó mellékleteinek, kiadványainak szerkesztője, az évente megjelenő hagyományos Naptár (voltaképpen kincses kalendárium) istápolója. Felszólalásában beszélt a jó hírű és egyetlen (volt) jugoszláv magyar napilap múltjáról, fejlődésének és a válságos időkben való hanyatlásának történetéről, az olvasótábor vesztéséről és mostani tevékenységéről. Az egyik legnagyobb problémaként a káderhiányt és ennek kapcsán az újságíró-képzést jelölte meg. Az újságírókra így azután óriási teher hárul, s ezt a terhet egyre kisebb létszámmal kénytelenek viselni. Egyik alapvető feladatuk napjaink újságírásában: megszólítani a fiatalokat, olvasóvá nevelni őket. Ugyanakkor a jelenlegi olvasókörük a hatvanas éveiket élő délvidéki magyarok, akinek egészen mások az olvasási szokásaik és igényeik, mint az ifjú generációnak. Mindenesetre törekszenek arra, hogy a Magyar Szót olvasókat bátorítsák, buzdítsák a szülőföldön való maradásra, a magyar nyelv használatára, ápolására, gyermekeiknek való átadására. Nagy Magdolna arról is beszámolt, hogy a korábban hét, ma hat napon át megjelenő kiadvány minden nap valamilyen mellékletet tartalmaz: keresztrejtvénytől, a Tarka Világ magazinon át a mezőgazdasági mellékletig. A lapnak vannak fiókszerkesztőségei Szabadkán, Zentán, Topolyán és tudósítói is nagyobb vajdasági városokban. Neszméri Tünde, a Felvidék. ma szerkesztője a szlovákiai újságírók szervezetének működéséről illetve passzivitásáról szólt. Elmondta, hogy megalakult ugyan a felvidéki magyar újságírók egyesülete, de gyakorlatilag csak papíron létezik, holott ugyanakkora szükség lenne rá, mint a vajdasági és az erdélyi kollégáknál. Érdekérvényesítő szerep nélkül ugyanis egy-egy szervezet nem járulhat hozzá a tollforgatók jogainak, szakmai előrehaladásának megvalósításához. Beszélt arról is, hogy alig néhány héttel ezelőtt szűnt meg a Szabad Újság című lap, amelynél korábban dolgozott. Jellemzően anyagi okok miatt került erre sor, de ez – mint ahogyan mondotta – nem egyedi eset, sem a Felvidéken, sem másutt az anyaország határain kívül. Neszméri Tünde beszámolt a magyar nyelvű kiadványokról, közöttük az egyházi lapokról, az irodalmi, a pedagógiai, mezőgazdasági, s a helyi kisebb újságokról is, amelyek az ott élő magyar kisebbség tájékoztatását segítik elő. Léphaft Pál, a Magyar Szó, valamint több anyaországi napi – és hetilap karikatúristája nem jött üres kézzel: két karikatúrát mutatott a közönségnek, az egyiken egy jeles délvidéki politikus, a másikon egy írónő látható. A rajzok kapcsán igen érdekes eszmefuttatást hallottunk tőle a sajtó társadalmi szerepéről, de a társadalomnak a médiára való hatásáról is. A politika és a sajtó kapcsolatának szükségessége elvitathatatlan, ugyanakkor rendkívül érzékeny a két terület egymáshoz való viszonyulása. Beszélt arról is, hogy az utódállamokban mennyire nehéz a médiában dolgozók helyzete, ami egyértelműen kiderült a szegedi tanácskozás résztvevőinek megnyilatkozásaiból is. Az viszont rendkívül fontos, hogy találkozhatnak, véleményt cserélhetnek és erkölcsi támogatást is kapnak egymástól. A kétségkívül hasznos és építő jellegű gondolatokban gazdag összejövetel szellemi-lelki élményt nyújtott nemcsak a résztvevőknek, hanem azoknak a szegedi érdeklődőknek is, akik megjelentek a Bibliotéka Könyvtárban. A búcsú pillanataiban kivétel nélkül azt mondták a határon túli magyar kollégák: reméljük, hamarosan újra találkozunk itt a Tisza partján. Mert jó együtt lenni. Visszavárjuk őket.
Kisimre Ferenc Átalvető /Szekszárd/
Lelkünk átölelte a Kárpátokat...
Külhoni magyar újságírók találkozója Szegeden
Első ízben szervezett a szegedi székhelyű Ötágú Síp Kulturális Egyesület rangos összejövetelt a határon túli magyar média képviselői számára. A Tisza-parti városban a Bibliotéka Könyvtár adott otthont a találkozónak, ahol a romániai Bánság, a Felvidék, a Délvidék és Kárpátalja is képviseltette magát – újságírók, szerkesztők, főszerkesztők, fotóriporterek, karikatúristák fogadták el az egyesület meghívását. Így azután a többi között jelen volt: Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, Zunkó Barnabás, a lap fotóriportere, Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó szerkesztője, Farkas-Ráduly Melánia, a temesvári Szövegkovács szerkesztője, Neszméri Tünde, a pozsonyi Felvidék.ma szerkesztője és Léphaft Pál, a Magyar Szó újságíró-karikaturistája. A találkozó kezdetén dr. Horváth István Károlyné, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődő közönséget, s rámutatott az összejövetel fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az újságírók, a véleményformálók szerepe társadalmunkban rendkívül fontos, ez a kissebségi létkörülmények közepette csak hatványozódik. Megköszönte a megjelent tollforgatóknak, hogy eljöttek Szegedre, vállalták az út fáradalmait azért, hogy együtt legyünk és így megoszthatjuk egymással gondolatainkat, problémáinkat, örömeinket, sikereink éltető pillanatait is. Az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnevezésével kapcsolatban is szolgált információval, jelesül, hogy annak idején Illyés Gyula mondotta: Bár Magyarországot a trianoni békediktátummal ötfelé darabolták, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen megszólalni, mint egy ötágú síp, amelynek sípjai különböznek, de a hangszer egy! Ennek jegyében működik a szegedi egyesület, ezt tartja a feladatá- nak és ezért szervezte meg e rangos találkozót is. Ezt követően Kisimre Ferenc, délvidéki származású újság- író, a rendezvény moderátora kérte fel a vendégeket, hogy egy-egy rövid beszámoló, felszólalás erejéig tájékoztassák kollégáikat és az érdeklődő közönséget a magyar tájékoztatás időszerű kérdéseiről saját környezetükben. Kőszeghy Elemér, az ungvári Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője a többi között elmondta, hogy több mint három évtizede dolgozik a sajtóban, s beszélt arról is, hogy milyen hektikus történelme van az írott sajtónak Kárpátalján. Ezt saját lapjával is alátámasztotta: 1920-ban jelent meg először az újság, nemsokára az akkori csehszlovák hatóságok betiltották, 1945-ban a Zakarpatszka Pravda ukrán pártlap tükörfordításaként jelent meg, egészen 1965-ig, amikor önálló magyar napilappá vált. Az 1990-es években, amikor betiltották a kommunista pártot, új lapot regisztráltak, 2005-től – belső szakadás folytán – újra önálló sajtóorgánumként jelent meg, s ma nem napilap, hanem egy héten 3 alkalommal megjelenő újság. A főszerkesztő említette a nagyfokú elvándorlást Kárpátaljáról, ami a példányszám csökkenéséhez is vezetett, továbbá a káderhiányt (az újságírók is elhagyják a szerkesztőséget, mert külföldön nagyobb fizetést kapnak), de azt is hozzáfűzte, hogy kis csapatuk töretlenül hisz annak a munkának a hasznában, amelyet a magyar népesség tájékoztatása érdekében végez. Tóth Lívia, a szabadkai Hét Nap főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Újságíró Egyesület elnöke, a délvidéki újságírás helyzetéről beszélt annak a felmérésnek a tükrében, amelyet a közelmúltban végeztek. Bár, mint megjegyezte, az elkészült médiatár már egyes részleteiben elavultnak tűnik, tudniillik az utóbbi időben helyi rádiók, lapok szűntek meg. Napjainkban egyébként nagyon nehéz olyan újságot, lapot készíteni, amely minden szempontból megfelel az olvasók igényeinek, magas szakmai színvonalon készül, eleget tesz a modern kor kihívásainak, tanít, anyanyelvet ápol, ismereteket terjeszt. Mindez komoly és összetett feladat a kisebbségi nyelven íródott újságban, a rádióban és a televízióban egyaránt. Ez egyébként nemcsak a vajdasági újságírásra jellemző követelmény, hanem az egész külhoni sajtóra vonatkozik. Összetett feladat ez, kiváltképpen akkor, ha egy 70 éves lapot (esetünkben a Hét Napot vagy a Magyar Szót) kell tovább vinnünk, fiatal újságírókkal, meg néhány idősebb, tapasztalt munkatárssal. Figyelembe kell venni, hogy sok olyan nagytekintélyű kolléga dolgozott a szerkesztőségeinkben, akire fel kell néznünk, s az ő általuk megalapozott minőséget, a hagyományt ápolnunk és fejlesztenünk kell. Tóth Lívia ezután megemlítette, hogy a Vajdaságban az egyetlen napilapon kívül két magyar nyelvű hetilap van, továbbá megjelenik az Üzenet, a Híd, a Bácsország, az Aracs című kulturális folyóiratok, valamint az egyik legolvasottabb hírportál, a Vajdaság.ma is. Farkas-Ráduly Melánia a temesvári Szövegkovács című blog szerkesztője. Ő nem csak erről az internetes műfajról beszélt, hanem az 1990-ben, Csíkszeredában megalakított Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tevékenységéről és a Nőileg című újság megjelentetésének körülményeiről is. A fiatal székelyföldi születésű, de immáron a Bánságban élő újságírónő, aki a Hargita Népében megjelent írása után határozta el, hogy újságíró lesz, hatalmas lendülettel vetette magát a magyar nyelvű tájékoztatás és a korábban már Tóth Lívia által is említett anyanyelv ápolásának összetett feladataiba, szinte naponta jelennek meg ilyen jellegű blogjai, írásai a Szövegkovácsban. Látszik, hogy szereti a munkáját, igyekszik tovább képezni magát, s ezt sugallja fiatal kollégáinak – otthon és a határon túl is. Nagy Magdolna, az újvidéki Magyar Szó mellékleteinek, kiadványainak szerkesztője, az évente megjelenő hagyományos Naptár (voltaképpen kincses kalendárium) istápolója. Felszólalásában beszélt a jó hírű és egyetlen (volt) jugoszláv magyar napilap múltjáról, fejlődésének és a válságos időkben való hanyatlásának történetéről, az olvasótábor vesztéséről és mostani tevékenységéről. Az egyik legnagyobb problémaként a káderhiányt és ennek kapcsán az újságíró-képzést jelölte meg. Az újságírókra így azután óriási teher hárul, s ezt a terhet egyre kisebb létszámmal kénytelenek viselni. Egyik alapvető feladatuk napjaink újságírásában: megszólítani a fiatalokat, olvasóvá nevelni őket. Ugyanakkor a jelenlegi olvasókörük a hatvanas éveiket élő délvidéki magyarok, akinek egészen mások az olvasási szokásaik és igényeik, mint az ifjú generációnak. Mindenesetre törekszenek arra, hogy a Magyar Szót olvasókat bátorítsák, buzdítsák a szülőföldön való maradásra, a magyar nyelv használatára, ápolására, gyermekeiknek való átadására. Nagy Magdolna arról is beszámolt, hogy a korábban hét, ma hat napon át megjelenő kiadvány minden nap valamilyen mellékletet tartalmaz: keresztrejtvénytől, a Tarka Világ magazinon át a mezőgazdasági mellékletig. A lapnak vannak fiókszerkesztőségei Szabadkán, Zentán, Topolyán és tudósítói is nagyobb vajdasági városokban. Neszméri Tünde, a Felvidék. ma szerkesztője a szlovákiai újságírók szervezetének működéséről illetve passzivitásáról szólt. Elmondta, hogy megalakult ugyan a felvidéki magyar újságírók egyesülete, de gyakorlatilag csak papíron létezik, holott ugyanakkora szükség lenne rá, mint a vajdasági és az erdélyi kollégáknál. Érdekérvényesítő szerep nélkül ugyanis egy-egy szervezet nem járulhat hozzá a tollforgatók jogainak, szakmai előrehaladásának megvalósításához. Beszélt arról is, hogy alig néhány héttel ezelőtt szűnt meg a Szabad Újság című lap, amelynél korábban dolgozott. Jellemzően anyagi okok miatt került erre sor, de ez – mint ahogyan mondotta – nem egyedi eset, sem a Felvidéken, sem másutt az anyaország határain kívül. Neszméri Tünde beszámolt a magyar nyelvű kiadványokról, közöttük az egyházi lapokról, az irodalmi, a pedagógiai, mezőgazdasági, s a helyi kisebb újságokról is, amelyek az ott élő magyar kisebbség tájékoztatását segítik elő. Léphaft Pál, a Magyar Szó, valamint több anyaországi napi – és hetilap karikatúristája nem jött üres kézzel: két karikatúrát mutatott a közönségnek, az egyiken egy jeles délvidéki politikus, a másikon egy írónő látható. A rajzok kapcsán igen érdekes eszmefuttatást hallottunk tőle a sajtó társadalmi szerepéről, de a társadalomnak a médiára való hatásáról is. A politika és a sajtó kapcsolatának szükségessége elvitathatatlan, ugyanakkor rendkívül érzékeny a két terület egymáshoz való viszonyulása. Beszélt arról is, hogy az utódállamokban mennyire nehéz a médiában dolgozók helyzete, ami egyértelműen kiderült a szegedi tanácskozás résztvevőinek megnyilatkozásaiból is. Az viszont rendkívül fontos, hogy találkozhatnak, véleményt cserélhetnek és erkölcsi támogatást is kapnak egymástól. A kétségkívül hasznos és építő jellegű gondolatokban gazdag összejövetel szellemi-lelki élményt nyújtott nemcsak a résztvevőknek, hanem azoknak a szegedi érdeklődőknek is, akik megjelentek a Bibliotéka Könyvtárban. A búcsú pillanataiban kivétel nélkül azt mondták a határon túli magyar kollégák: reméljük, hamarosan újra találkozunk itt a Tisza partján. Mert jó együtt lenni. Visszavárjuk őket.
Kisimre Ferenc Átalvető /Szekszárd/
2017. január 6.
Életképek
2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve.
A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke.
A könyvről
A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja.
Kuncz Aladár-kép
Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.” Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.”
Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve.
A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke.
A könyvről
A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja.
Kuncz Aladár-kép
Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.” Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.”
Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2017. január 7.
Recenzió - Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog
2017. január 11.
Évértékelő Kocsik József AMMGE-elnökkel
Folyamatos fejlődés a gazda érdekképviseletben
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével a gazdaszervezet elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveit vesszük számba.
–Elnök úr, ha egyetlen mondatba kellene sűrítenie az elmúlt évi tevékenység értékelését, milyen jelzőt használna?
– Sokkal jobb volt a 2015-ös évnél, miközben az sikeresebb volt a 2014-es esztendőnél. Vagyis, amióta megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, folyamatos fejlődésről beszélhetünk. Ebben az a legörvendetesebb, hogy a folyamatos evolúció nem véletlenszerű, hanem a Magyar Földművelésügyi Minisztérium támogatásának a jóvoltából, tudományos alapokra helyezett, törvényszerű folyamat 2012. óta.
– Megemlítene néhányat a tavalyi programjaik közül?
– Hogyne, hiszen tavaly, január 23-án az Újaradi gazdaszervezet, az RMDSZ ottani szervezetével közösen, az AMMGE más szervezeteinek a részvételével évnyitó farsangi gazdabált szervezett. Nem sokkal később, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózataradi Regionális Irodája 2016. február 17-én, a Jelen Házban, az AMMGE részvételével. Lehetőségek az építőiparban címmel nagyszabású fórumot szervezett, ahol támogatási programokat is bemutattak. Ugyancsak az elmúlt évben június 18-án Majláthfalván az AMMGE anyagi támogatásával ismét megszervezték a hagyományos gazdatalálkozót és -bált. Azzal a céllal történt, hogy a határon túli, illetve a megyebeli települések gazdaszervezeteinek a tagjai, szakemberek társaságában megvitathassák a mezőgazdaságban felmerülő gondokat, amelyekre közösen keressenek megoldásokat. Június 24-én, a Pécskai Gazdakör közreműködésévelvAz ipari kender termesztési és értékesítési lehetőségei témakörben nagyszabású nemzetközi szakmai fórumot szerveztünk Pécskán, ahol neves hazai és anyaországi szakemberek tartottak előadást e fontos ipari növény termesztési, értékesítési lehetőségeiről. Augusztusban az AMMGE kisiratosi fiókszervezete XV. alkalommal szervezte meg a hagyományos Kisiratosi Gazdanapot. 2016. szeptember 8–11. között az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásár alkalmával az Egyesületünk is megszervezte a XVII. Magyar–magyar Gazdanapot és Találkozót, ahol anyaországi, Arad megyei, de a környékbeli megyékből is számos gazdálkodó, illetve szakember jelent meg, tartott figyelemre méltó előadást. Közülük csupán Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és Tánczos Barna szenátort említeném, akik a hazai mezőgazdaság számos kérdésében tudtak hasznos tanácsokkal szolgálni. Ugyancsak 2016 novemberében, az AMMGE újra megszervezte a Fűszerpaprika-fórumot, ahol anyaországi szakemberek részvételével a megyebeli fűszerpaprika-termelők is bemutatták az őrleményeiket, felvetették a termesztés, a feldolgozás, illetve az értékesítés területén tapasztalt gondjaikat, amelyekre hazai és anyaországi szakemberek próbáltak megoldásokat találni.
Jövőbeli tervek
– Valóban tartalmas tavalyi program áll az Egyesület mögött. Az idei terveiket vázolná-e?
– Az Egyesületünk munkáját magas fokú szakmai színvonal jellemzi, az hivatalosan is belekerült abba az országos hálózatba, amely véleményt mondhat a mezőgazdasági magánvállalkozók és termelők munkájáról, vagyis a jóváhagyásával lehetőség nyílik számukra a szabadpiacokon való megjelenésre, értékesítésre. E lehetőség nagyban hozzájárult tagságunk számának a növeléséhez, az érdekképviseletünk hatékonyságának a fokozásához. Az általunk kibocsátott bizonylatok, miszerint az igénylők egy EU szinten is elismert szakmai szervezetnek a tagjai, biztosítják a tagságunk számára a piaci lehetőségek kiaknázását. Az országos gazdaszervezetben megnőtt súlyunk nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a régióban elsőként, mi alkalmazhattunk falugazdászt. Ezenkívül 5 alkalmazottal is rendelkezünk, akik tevékenyen közreműködnek a gazdálkodók számára kiírt pályázati lehetőségeknek a lehívásában. E lehetőség megnyílik mindazon régióbeli gazdaszervezetek számára is, amelyek elérik a mi fejlettségi színvonalunkat.
Fontos szempont, hogy a jogi személyiségű mezőgazdasági társulások vagy magángazdák is a mi szakmai segítségünkkel, illetve logisztikánkkal érvényesülhetnek. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy Arad megyében mi vagyunk az egyetlen olyan, a legmagasabb színvonalon elismert szakmai szervezet, amely csupán szimbolikus tagsági díj ellenében biztosítja a szolgáltatásait. Az sem elhanyagolandó, hogy jelenleg az AMMGE mellett működő Fiatal Gazdák Szervezetének az elnöke, ifj. Zágoni Szabó András az RMGE-országos ügyvezető elnöke. A jelzett eredmények elérésének nagyon fontos előfeltétele volt az Aradon rendszeresen megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók és különféle nemzetközi gazdafórumok. A nemzetközi kapcsolatainkat az a 85 együttműködési szerződés bizonyítja leginkább, amelyek határon átnyúló kapcsolatok révén kutatóközpontokkal, egyetemekkel, gazdakörökkel, mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetekkel működnek. Mert tagja vagyunk ugyan a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének, de jogi személyiségű szakmai fórumként, igen szerteágazó nemzetközi kapcsolatokat ápolunk, olyannyira, hogy Brüsszelben is számon tartanak bennünket.
– Mit jelent a gazdaszervezet tevékenységének a hatékonyságában a tény, hogy az RMGE elnöke, Sebestyén Csaba parlamenti képviselő lett?
– Óriási előny, hiszen a továbbiakban a magyar gazdálkodók jellegzetes gondjait, közvetlenül az országos elnök közvetítésével jutnak a törvényhozás elé. Éppen ezért, annak is örvendünk, sőt kitüntetésnek tartjuk, hogy ifj. Zágoni Szabó András ügyvezető elnöki tisztséget kapott. Mert mi már nagyban gondolkodunk annak érdekében, hogy az Arad megyei, illetve az erdélyi magyar gazdatársadalmat minél magasabb fórumon, minél nagyobb hatékonysággal képviseljük. Mindehhez hozzájárulnak mindazok a már működő együttműködési kapcsolatok, amelyeket az anyaországi kutatóintézetekkel, egyetemekkel kiépítettünk. A lehetőségeink ugyanis annyira megnőttek, hogy intézményesítenünk kell a mezőgazdaság területén megnyilvánuló érdekszféráinkat. Örvendetes, hogy olyan fiatal szakemberek jelentkeznek munkára, akikre számíthatunk. Nagyon remélem, hogy az elkezdett adatbázis-építést idén sikerül véglegesítenünk, ami nagyban emelheti munkánknak a hatékonyságát. Hatalmas munka van mögöttünk, de szinte még ugyanannyi áll előttünk az EU-követelményekhez való teljes felzárkózásig. Ehhez komoly előrelépést jelenthet a
Magyar Árualapnak az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési, Aradi Regionális Iroda közreműködésével tervezett létrehozása. Mindez az Egyesület tagjai által termelt, illetve feldolgozott árualapra vonatkozik, ami új lendületet adhat a tevékenységünknek.
– Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok a munkájukhoz!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Folyamatos fejlődés a gazda érdekképviseletben
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével a gazdaszervezet elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveit vesszük számba.
–Elnök úr, ha egyetlen mondatba kellene sűrítenie az elmúlt évi tevékenység értékelését, milyen jelzőt használna?
– Sokkal jobb volt a 2015-ös évnél, miközben az sikeresebb volt a 2014-es esztendőnél. Vagyis, amióta megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, folyamatos fejlődésről beszélhetünk. Ebben az a legörvendetesebb, hogy a folyamatos evolúció nem véletlenszerű, hanem a Magyar Földművelésügyi Minisztérium támogatásának a jóvoltából, tudományos alapokra helyezett, törvényszerű folyamat 2012. óta.
– Megemlítene néhányat a tavalyi programjaik közül?
– Hogyne, hiszen tavaly, január 23-án az Újaradi gazdaszervezet, az RMDSZ ottani szervezetével közösen, az AMMGE más szervezeteinek a részvételével évnyitó farsangi gazdabált szervezett. Nem sokkal később, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózataradi Regionális Irodája 2016. február 17-én, a Jelen Házban, az AMMGE részvételével. Lehetőségek az építőiparban címmel nagyszabású fórumot szervezett, ahol támogatási programokat is bemutattak. Ugyancsak az elmúlt évben június 18-án Majláthfalván az AMMGE anyagi támogatásával ismét megszervezték a hagyományos gazdatalálkozót és -bált. Azzal a céllal történt, hogy a határon túli, illetve a megyebeli települések gazdaszervezeteinek a tagjai, szakemberek társaságában megvitathassák a mezőgazdaságban felmerülő gondokat, amelyekre közösen keressenek megoldásokat. Június 24-én, a Pécskai Gazdakör közreműködésévelvAz ipari kender termesztési és értékesítési lehetőségei témakörben nagyszabású nemzetközi szakmai fórumot szerveztünk Pécskán, ahol neves hazai és anyaországi szakemberek tartottak előadást e fontos ipari növény termesztési, értékesítési lehetőségeiről. Augusztusban az AMMGE kisiratosi fiókszervezete XV. alkalommal szervezte meg a hagyományos Kisiratosi Gazdanapot. 2016. szeptember 8–11. között az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásár alkalmával az Egyesületünk is megszervezte a XVII. Magyar–magyar Gazdanapot és Találkozót, ahol anyaországi, Arad megyei, de a környékbeli megyékből is számos gazdálkodó, illetve szakember jelent meg, tartott figyelemre méltó előadást. Közülük csupán Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és Tánczos Barna szenátort említeném, akik a hazai mezőgazdaság számos kérdésében tudtak hasznos tanácsokkal szolgálni. Ugyancsak 2016 novemberében, az AMMGE újra megszervezte a Fűszerpaprika-fórumot, ahol anyaországi szakemberek részvételével a megyebeli fűszerpaprika-termelők is bemutatták az őrleményeiket, felvetették a termesztés, a feldolgozás, illetve az értékesítés területén tapasztalt gondjaikat, amelyekre hazai és anyaországi szakemberek próbáltak megoldásokat találni.
Jövőbeli tervek
– Valóban tartalmas tavalyi program áll az Egyesület mögött. Az idei terveiket vázolná-e?
– Az Egyesületünk munkáját magas fokú szakmai színvonal jellemzi, az hivatalosan is belekerült abba az országos hálózatba, amely véleményt mondhat a mezőgazdasági magánvállalkozók és termelők munkájáról, vagyis a jóváhagyásával lehetőség nyílik számukra a szabadpiacokon való megjelenésre, értékesítésre. E lehetőség nagyban hozzájárult tagságunk számának a növeléséhez, az érdekképviseletünk hatékonyságának a fokozásához. Az általunk kibocsátott bizonylatok, miszerint az igénylők egy EU szinten is elismert szakmai szervezetnek a tagjai, biztosítják a tagságunk számára a piaci lehetőségek kiaknázását. Az országos gazdaszervezetben megnőtt súlyunk nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a régióban elsőként, mi alkalmazhattunk falugazdászt. Ezenkívül 5 alkalmazottal is rendelkezünk, akik tevékenyen közreműködnek a gazdálkodók számára kiírt pályázati lehetőségeknek a lehívásában. E lehetőség megnyílik mindazon régióbeli gazdaszervezetek számára is, amelyek elérik a mi fejlettségi színvonalunkat.
Fontos szempont, hogy a jogi személyiségű mezőgazdasági társulások vagy magángazdák is a mi szakmai segítségünkkel, illetve logisztikánkkal érvényesülhetnek. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy Arad megyében mi vagyunk az egyetlen olyan, a legmagasabb színvonalon elismert szakmai szervezet, amely csupán szimbolikus tagsági díj ellenében biztosítja a szolgáltatásait. Az sem elhanyagolandó, hogy jelenleg az AMMGE mellett működő Fiatal Gazdák Szervezetének az elnöke, ifj. Zágoni Szabó András az RMGE-országos ügyvezető elnöke. A jelzett eredmények elérésének nagyon fontos előfeltétele volt az Aradon rendszeresen megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók és különféle nemzetközi gazdafórumok. A nemzetközi kapcsolatainkat az a 85 együttműködési szerződés bizonyítja leginkább, amelyek határon átnyúló kapcsolatok révén kutatóközpontokkal, egyetemekkel, gazdakörökkel, mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetekkel működnek. Mert tagja vagyunk ugyan a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének, de jogi személyiségű szakmai fórumként, igen szerteágazó nemzetközi kapcsolatokat ápolunk, olyannyira, hogy Brüsszelben is számon tartanak bennünket.
– Mit jelent a gazdaszervezet tevékenységének a hatékonyságában a tény, hogy az RMGE elnöke, Sebestyén Csaba parlamenti képviselő lett?
– Óriási előny, hiszen a továbbiakban a magyar gazdálkodók jellegzetes gondjait, közvetlenül az országos elnök közvetítésével jutnak a törvényhozás elé. Éppen ezért, annak is örvendünk, sőt kitüntetésnek tartjuk, hogy ifj. Zágoni Szabó András ügyvezető elnöki tisztséget kapott. Mert mi már nagyban gondolkodunk annak érdekében, hogy az Arad megyei, illetve az erdélyi magyar gazdatársadalmat minél magasabb fórumon, minél nagyobb hatékonysággal képviseljük. Mindehhez hozzájárulnak mindazok a már működő együttműködési kapcsolatok, amelyeket az anyaországi kutatóintézetekkel, egyetemekkel kiépítettünk. A lehetőségeink ugyanis annyira megnőttek, hogy intézményesítenünk kell a mezőgazdaság területén megnyilvánuló érdekszféráinkat. Örvendetes, hogy olyan fiatal szakemberek jelentkeznek munkára, akikre számíthatunk. Nagyon remélem, hogy az elkezdett adatbázis-építést idén sikerül véglegesítenünk, ami nagyban emelheti munkánknak a hatékonyságát. Hatalmas munka van mögöttünk, de szinte még ugyanannyi áll előttünk az EU-követelményekhez való teljes felzárkózásig. Ehhez komoly előrelépést jelenthet a
Magyar Árualapnak az MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési, Aradi Regionális Iroda közreműködésével tervezett létrehozása. Mindez az Egyesület tagjai által termelt, illetve feldolgozott árualapra vonatkozik, ami új lendületet adhat a tevékenységünknek.
– Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok a munkájukhoz!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 12.
Visszatekintő egy hosszú, értékes életműre
Teljesítménye Kárpát-medencei és talán szélesebb körben is egyedülálló vagy nagyon ritka. Dr. Dienes Sándor Lajos, a MOGYE gyémántokleveles nyugalmazott tanszékvezető munkaorvostan-professzora 2017-ben tölti be 92. életévét. Előrehaladott kora ellenére a leghűségesebb tanárként 25 éve óta folyamatosan oktat és diplomadolgozatot vezet a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Főiskolán, amelynek sorsát kezdettől fogva a szívén viseli.
Díjak, elismerések
Fél évszázados egyetemi oktatói, klinikaalapítói és gyógyítói, valamint a munkaorvostan területén nemzetközileg is elismert tudományos munkásságáért, továbbá a marosvásárhelyi vívósport fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért az elmúlt év során három nagyon jelentős elismerésben részesült. Márciusban Dienes professzor életművét Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el, amit a csíkszeredai főkonzulátuson dr. Zsigmond Barna-Pál főkonzul adott át.
Májusban a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-éremmel tüntette ki, amellyel – az MTA köztestületének külső tagjaként – a magyar tudományosságért kifejtett eredményes tevékenységét ismerték el. Az Arany János-érmet prof. dr. Lovász László, az MTA elnökének a jelenlétében vette át.
„…A romániai magyar egészségügyi szakképzés doyenje tudományos életművével jelentős mértékben járult és járul hozzá még ma is a foglalkozási betegségek megelőzéséhez és gyógyításához, valamint ahhoz, hogy Erdélyben az ápolók a magyar nyelvű betegekkel saját anyanyelvükön tudjanak beszélni” – olvasható a díjazottakról szóló füzetben.
A harmadik különleges elismerés a munkásságáról és életéről szóló könyv, amelynek szerzője prof. dr. Vincze János biofizikus, magyarországi és külföldi egyetemek vendégprofesszora, aki kiválóan ismeri az erdélyi orvoslás és a MOGYE történetét.
„Dienes Sándort, a tudóst óhajtom jellemezni a maga különleges, egyedülálló egyéniségével, akinek szelleme folyton nyughatatlanul lobog…, akinek szakmai felkészültségét pár szó beszélgetés után magában elismerni mindenki kénytelen, aki otthon van nemcsak a maga szűkebb szaktudományában, hanem a régi polihisztorok mintájára minden egyéb területen” – jellemzi a könyv szerzője. Amikor a kettőjük közötti ismeretségről érdeklődöm, kiderül, hogy gyökerei prof. dr. Koch Ferenchez, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem atomfizika professzorához vezethetők vissza, aki a szerzőnek tanára, Dienes Sándornak pedig osztálytársa, padtársa volt a kolozsvári piarista gimnáziumban, amely 1944-ben Zágoni Mikes Kelemen nevét viselte.
EgertőlKolozsvárig
Lakásában, amely életének eseményei és tudományos munkásságának eredményei mellett a képzőművészet, a zene, az utazások iránti szeretetéről, átfogó műveltségéről, a sportban elért sikerekről tanúskodik, újra visszatekintettünk a kilencven év meghatározó történéseire, amelyekről a Hány ember Ön, professzor úr? című interjúkötet megírásakor vallott. A decemberi beszélgetésünk során elhangzott adatok mellett ebből is válogattam néhány kérdést és feleletet.
Családjának története is érdekes. A felvidéki származású nagyapának, aki Eger tiszteletbeli tűzoltóparancsnoka volt, és az egri érsek építészeti tanácsadójaként járta be Erdély templomait, úgy megtetszett Kolozsvár, hogy frissen nősült fiának azt tanácsolta: ott telepedjen le. Aki szót fogadott, és a Bécsben tanult mesterség birtokában jól menő autókarosszéria-műhelyt működtetett a kincses városban. 1925-ben kései második gyermekként született meg fia, Dienes Sándor, aki édesapjáról 2012-ben így vallott:
– Általános műveltségben, emberségben sokat köszönhetek neki, s a német nyelv galíciai tájszólására is ő tanított meg.
Kiváló memória és rendkívüli sportszeretet
A beszélgetés során felidéztük, hogy rendkívüli memóriája miatt csodagyermeknek tartották, lexikonnak nevezték el az iskolában. A második gimnazista, 12 éves Sándorról a Keleti Újság 1938. április 9-i számában dr. Horosz Béla írt elismerő cikket. Az alacsony termetű, vézna kisfiú, aki ezer labdarúgó nevét ismerte, és a nagyobb válogatott mérkőzéseket részletesen fel tudta idézni, gátfutó rekorder, magas- és távolugró, szenvedélyes vívó, teniszező, a labdarúgásban középcsatár és kapus volt, olvashatjuk a hajdani újságcikkben, amelynek szerzője a világ legkisebb sportújságírójának és rádióriporterének nevezte a sportban a nála nagyobbakkal is elbánó kisfiút.
– Ma is emlékszem, ahogy Nyírő József biztatásképpen (hogy írót, újságírót nevelnek belőlem) megsimogatta a fejem, s nagy élmény volt számomra, amikor gyermekként példaképemnek, a Kolozsvárra érkezett kiváló sportriporternek, Pluhár Istvánnak bemutattak.
A kolozsvári piarista gimnáziumban nagyszerű tanárok oktattak. A német mellett beszélek franciául, és kényszerűségből az angol nyelvet is megtanultam.
Dienes Sándor a vívással 12 éves korában jegyezte el magát, amikor vívómester testnevelő tanára (Ozorai Schencker Lajos) azzal a feladattal bízta meg, hogy a bemelegítő tornát vezesse a vívóknak, amiért fizetség nélkül járhatott az edzésekre.
Bár írónak készült, az érettségi vizsga után a kolozsvári Bolyai Egyetem földrajz-földtan főszakának és természetrajz-kémia mellékszakának előadásait hallgatta, amíg a Marosvásárhelyre költöztetett orvosi egyetem legelső évfolyamán megkezdődött a tanítás, majd párhuzamosan látogatta mind a kettőt. Amikor kiderült, hogy a két város és egyetem között ingázik, csupán a vívásban elért eredményei védték meg a kizárástól, de végül a tandíját is elengedték.
A vívást marosvásárhelyi egyetemi hallgató korában az általa alapított szakosztályban is folytatta, amelynek sportolói a fogságból hazatérő kiváló edző, Kakuts Endre vezetésével országos, sőt nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket értek el. Hasonlóképpen Dienes Sándor is, aki sportmesterként 52 éves korában hagyta abba a vívást.
A munkaorvostant választotta
Az orvosi egyetemen a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áttelepített intézményt hűségesen követő kiváló tanárok oktatták. Államvizsga után a közegészségtan-tanszékhez tartozó orvosi-földrajz szakcsoport tanársegédjeként kezdte meg az oktatói munkát, majd annak megszűnte után a munkaegészségtan szakon folytatta tovább, előbb a világhírű Putnoky Gyula professzor, majd távozása után Horváth Miklós professzor mellett. A munkaegészségtan és foglalkozási betegségek szakon (amelynek nevét az Egészségügyi Világszervezet egyszerűsítette munkaorvostanra), az 1957–58-as tanévtől 1997-ig, majd nyugdíjazása után konzultáns professzorként tanított tovább. Ez idő alatt több mint 250 államvizsga-dolgozatot és a tudományos orvosi cím megszerzésén dolgozó orvosok munkáját irányította.
A kérdésre, hogy mikor és hogyan nyílt lehetősége arra, hogy az elmélet mellett a gyakorlati tevékenységet is folytassa, Dienes professzor elmondta:
– A Dóczy Pál professzor vezetése alatt álló I. Számú Belgyógyászati Klinikán hoztuk létre a foglalkozási betegségek kórtermét, ahol klinikusként dolgoztam. Időközben a bukaresti egyetemen (Cadariu Gheorghe professzornál) szereztem doktori címet (a korondi ólommérgezés témájában írt dolgozattal), és 1968-ban meghívást kaptam Rómába (a világkongresszusra). Óriási élmény volt számomra, hogy több ezer résztvevő közül a szervezők kiválasztottak, hogy részt vegyek a pápai kihallgatáson. A római kongresszuson tartott előadásom alapján hívtak meg a nyugat-berlini Munkaorvostani Akadémiára.
Tegyük hozzá, hogy viszontagságos úton jutott el Berlinbe, ahol Schürman professzor, az akadémia elnöke értékelte szakmai felkészültségét és némettudását, és ezek alapján három hónapra szóló akadémiai ösztöndíjat kapott. A tanulmányi út végén professzori címet és állást ajánlottak fel számára, ez utóbbit visszautasította és hazatért. Mivel nem vállalta, hogy megfigyelőként térjen vissza Nyugat-Berlinbe, 12 évig nem utazhatott külföldre. A professzori címet tíz évvel később kapta meg itthon. A rendszerváltás után sikerült kapcsolatot teremteni a nyugat-berlini munkaorvostani klinika és a marosvásárhelyi szakklinika között, amit kölcsönös látogatások követtek.
A klinika sorsa
A kérdésre, hogy az első kórterem hogyan fejlődött klinikává, amelyről a külföldi szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak, elmondta:
– 1970 körül sikerült létrehoznom egy 27 ágyas klinikai egységet a volt Simó Géza bútorgyár mellett, majd 1968-ban épült fel a Meggyesfalvi negyedben a foglalkozási betegségek klinikája 50 ággyal. 1986-ban bevezettem a biológiai monitorozást, ami világviszonylatban is a legmodernebb módszer az ipari dolgozók egészségi állapotának a követésére. Elértem, hogy a megelőző orvoslás munkaorvostani része, a járóbeteg-rendelés, valamint a klinika is együtt legyen, ami lehetővé tette a tevékenység összehangolását. Dr. Szász Loránd személyében sikerült olyan utódot kinevelnem, aki az egység vezetése mellett a diákoknak is előadja a munkaorvostant – nyilatkozta 2012-ben. Azóta a kiválasztott utód sajnos eltávozott az élők sorából, és miközben nemzetközi szinten ma is számontartják, kongresszusokra hívják, marosvásárhelyi rendezvényen meg sem említik Dienes professzor nevét. Az ipari vállalatok segítségével létrehozott klinika épületének rendeltetését időközben megváltoztatták, s új helyén egy tízágyas egységre szűkült, ahol nincs már toxikológai laboratórium, ami elengedhetetlenül fontos lenne a foglalkozási betegségek pontos diagnózisának a megállapításához, a betegek kezeléséhez – mondja rezignáltan.
Bár a nagy iparvállalatok rendszerváltás utáni fokozatos bezárásával úgy tűnt, hogy csökken a korábbi foglalkozási betegségek, mint például a króm-, szén-monoxid-, az ólommérgezés, továbbá a szilikózis vagy kőporbetegség, a foglalkozási ártalmak ma is fennállnak: az idült hörghurutot okozó por és vegyi anyagok a marosvásárhelyi vegyi kombinátnál, a por és kényszerpozíció a bútorgyártó cégeknél, és sorolhatnánk tovább.
Minden munka hat az egészségre
– Gyakorlatilag nincsen olyan munka, amely valamilyen értelemben ne hatna az egészségre. Manapság a vegyi anyagok mellett a munka ritmusa, a kényszertesthelyzet, a szellemi igénybevétel, az állandó jelleggel fenntartott stresszállapot következményeivel is számolni kell. A különböző vegyi ártalmak miatt nem ritkák a heveny mérgezések, a beteget ilyenkor a sürgősségi osztályra utalják be, s csak a krónikus esetek kerülnek a foglalkozási betegségek klinikájára.
Dienes Sándor professzor számos szakdolgozattal vett részt a világ legkülönbözőbb országaiban tartott kongresszusokon. A 240 dolgozat mellett hat munkaorvostani szakkönyv szerzője, hétnek a társszerzője magyar és román nyelven. Szakterületén több konferenciát és két nemzetközi kongresszust szervezett, s mai napig a Romániai Munkaorvostani Társaság tiszteletbeli elnöke.
– Amit el lehetett érni becsületesen, azt elértem. A genetikai örökség mellett a vívás és a jóga, az egészséges életmód segített abban, hogy ezt a kort egészségben megérjem, és a fejállás ma sem okoz gondot. Életem során volt részem keserűségben is bőven, hiszen két feleséget veszítettem el. Két lányom van, az egyik pszichológus, a másik fogorvos, ez utóbbi rendszeresen főz nekem. A lakást én rendezem – teszi hozzá, és lányai mellett büszkén említi unokáit is, akik közül az egyik orvos, a másik földrajz szakot végzett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Teljesítménye Kárpát-medencei és talán szélesebb körben is egyedülálló vagy nagyon ritka. Dr. Dienes Sándor Lajos, a MOGYE gyémántokleveles nyugalmazott tanszékvezető munkaorvostan-professzora 2017-ben tölti be 92. életévét. Előrehaladott kora ellenére a leghűségesebb tanárként 25 éve óta folyamatosan oktat és diplomadolgozatot vezet a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Főiskolán, amelynek sorsát kezdettől fogva a szívén viseli.
Díjak, elismerések
Fél évszázados egyetemi oktatói, klinikaalapítói és gyógyítói, valamint a munkaorvostan területén nemzetközileg is elismert tudományos munkásságáért, továbbá a marosvásárhelyi vívósport fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért az elmúlt év során három nagyon jelentős elismerésben részesült. Márciusban Dienes professzor életművét Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el, amit a csíkszeredai főkonzulátuson dr. Zsigmond Barna-Pál főkonzul adott át.
Májusban a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-éremmel tüntette ki, amellyel – az MTA köztestületének külső tagjaként – a magyar tudományosságért kifejtett eredményes tevékenységét ismerték el. Az Arany János-érmet prof. dr. Lovász László, az MTA elnökének a jelenlétében vette át.
„…A romániai magyar egészségügyi szakképzés doyenje tudományos életművével jelentős mértékben járult és járul hozzá még ma is a foglalkozási betegségek megelőzéséhez és gyógyításához, valamint ahhoz, hogy Erdélyben az ápolók a magyar nyelvű betegekkel saját anyanyelvükön tudjanak beszélni” – olvasható a díjazottakról szóló füzetben.
A harmadik különleges elismerés a munkásságáról és életéről szóló könyv, amelynek szerzője prof. dr. Vincze János biofizikus, magyarországi és külföldi egyetemek vendégprofesszora, aki kiválóan ismeri az erdélyi orvoslás és a MOGYE történetét.
„Dienes Sándort, a tudóst óhajtom jellemezni a maga különleges, egyedülálló egyéniségével, akinek szelleme folyton nyughatatlanul lobog…, akinek szakmai felkészültségét pár szó beszélgetés után magában elismerni mindenki kénytelen, aki otthon van nemcsak a maga szűkebb szaktudományában, hanem a régi polihisztorok mintájára minden egyéb területen” – jellemzi a könyv szerzője. Amikor a kettőjük közötti ismeretségről érdeklődöm, kiderül, hogy gyökerei prof. dr. Koch Ferenchez, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem atomfizika professzorához vezethetők vissza, aki a szerzőnek tanára, Dienes Sándornak pedig osztálytársa, padtársa volt a kolozsvári piarista gimnáziumban, amely 1944-ben Zágoni Mikes Kelemen nevét viselte.
EgertőlKolozsvárig
Lakásában, amely életének eseményei és tudományos munkásságának eredményei mellett a képzőművészet, a zene, az utazások iránti szeretetéről, átfogó műveltségéről, a sportban elért sikerekről tanúskodik, újra visszatekintettünk a kilencven év meghatározó történéseire, amelyekről a Hány ember Ön, professzor úr? című interjúkötet megírásakor vallott. A decemberi beszélgetésünk során elhangzott adatok mellett ebből is válogattam néhány kérdést és feleletet.
Családjának története is érdekes. A felvidéki származású nagyapának, aki Eger tiszteletbeli tűzoltóparancsnoka volt, és az egri érsek építészeti tanácsadójaként járta be Erdély templomait, úgy megtetszett Kolozsvár, hogy frissen nősült fiának azt tanácsolta: ott telepedjen le. Aki szót fogadott, és a Bécsben tanult mesterség birtokában jól menő autókarosszéria-műhelyt működtetett a kincses városban. 1925-ben kései második gyermekként született meg fia, Dienes Sándor, aki édesapjáról 2012-ben így vallott:
– Általános műveltségben, emberségben sokat köszönhetek neki, s a német nyelv galíciai tájszólására is ő tanított meg.
Kiváló memória és rendkívüli sportszeretet
A beszélgetés során felidéztük, hogy rendkívüli memóriája miatt csodagyermeknek tartották, lexikonnak nevezték el az iskolában. A második gimnazista, 12 éves Sándorról a Keleti Újság 1938. április 9-i számában dr. Horosz Béla írt elismerő cikket. Az alacsony termetű, vézna kisfiú, aki ezer labdarúgó nevét ismerte, és a nagyobb válogatott mérkőzéseket részletesen fel tudta idézni, gátfutó rekorder, magas- és távolugró, szenvedélyes vívó, teniszező, a labdarúgásban középcsatár és kapus volt, olvashatjuk a hajdani újságcikkben, amelynek szerzője a világ legkisebb sportújságírójának és rádióriporterének nevezte a sportban a nála nagyobbakkal is elbánó kisfiút.
– Ma is emlékszem, ahogy Nyírő József biztatásképpen (hogy írót, újságírót nevelnek belőlem) megsimogatta a fejem, s nagy élmény volt számomra, amikor gyermekként példaképemnek, a Kolozsvárra érkezett kiváló sportriporternek, Pluhár Istvánnak bemutattak.
A kolozsvári piarista gimnáziumban nagyszerű tanárok oktattak. A német mellett beszélek franciául, és kényszerűségből az angol nyelvet is megtanultam.
Dienes Sándor a vívással 12 éves korában jegyezte el magát, amikor vívómester testnevelő tanára (Ozorai Schencker Lajos) azzal a feladattal bízta meg, hogy a bemelegítő tornát vezesse a vívóknak, amiért fizetség nélkül járhatott az edzésekre.
Bár írónak készült, az érettségi vizsga után a kolozsvári Bolyai Egyetem földrajz-földtan főszakának és természetrajz-kémia mellékszakának előadásait hallgatta, amíg a Marosvásárhelyre költöztetett orvosi egyetem legelső évfolyamán megkezdődött a tanítás, majd párhuzamosan látogatta mind a kettőt. Amikor kiderült, hogy a két város és egyetem között ingázik, csupán a vívásban elért eredményei védték meg a kizárástól, de végül a tandíját is elengedték.
A vívást marosvásárhelyi egyetemi hallgató korában az általa alapított szakosztályban is folytatta, amelynek sportolói a fogságból hazatérő kiváló edző, Kakuts Endre vezetésével országos, sőt nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket értek el. Hasonlóképpen Dienes Sándor is, aki sportmesterként 52 éves korában hagyta abba a vívást.
A munkaorvostant választotta
Az orvosi egyetemen a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áttelepített intézményt hűségesen követő kiváló tanárok oktatták. Államvizsga után a közegészségtan-tanszékhez tartozó orvosi-földrajz szakcsoport tanársegédjeként kezdte meg az oktatói munkát, majd annak megszűnte után a munkaegészségtan szakon folytatta tovább, előbb a világhírű Putnoky Gyula professzor, majd távozása után Horváth Miklós professzor mellett. A munkaegészségtan és foglalkozási betegségek szakon (amelynek nevét az Egészségügyi Világszervezet egyszerűsítette munkaorvostanra), az 1957–58-as tanévtől 1997-ig, majd nyugdíjazása után konzultáns professzorként tanított tovább. Ez idő alatt több mint 250 államvizsga-dolgozatot és a tudományos orvosi cím megszerzésén dolgozó orvosok munkáját irányította.
A kérdésre, hogy mikor és hogyan nyílt lehetősége arra, hogy az elmélet mellett a gyakorlati tevékenységet is folytassa, Dienes professzor elmondta:
– A Dóczy Pál professzor vezetése alatt álló I. Számú Belgyógyászati Klinikán hoztuk létre a foglalkozási betegségek kórtermét, ahol klinikusként dolgoztam. Időközben a bukaresti egyetemen (Cadariu Gheorghe professzornál) szereztem doktori címet (a korondi ólommérgezés témájában írt dolgozattal), és 1968-ban meghívást kaptam Rómába (a világkongresszusra). Óriási élmény volt számomra, hogy több ezer résztvevő közül a szervezők kiválasztottak, hogy részt vegyek a pápai kihallgatáson. A római kongresszuson tartott előadásom alapján hívtak meg a nyugat-berlini Munkaorvostani Akadémiára.
Tegyük hozzá, hogy viszontagságos úton jutott el Berlinbe, ahol Schürman professzor, az akadémia elnöke értékelte szakmai felkészültségét és némettudását, és ezek alapján három hónapra szóló akadémiai ösztöndíjat kapott. A tanulmányi út végén professzori címet és állást ajánlottak fel számára, ez utóbbit visszautasította és hazatért. Mivel nem vállalta, hogy megfigyelőként térjen vissza Nyugat-Berlinbe, 12 évig nem utazhatott külföldre. A professzori címet tíz évvel később kapta meg itthon. A rendszerváltás után sikerült kapcsolatot teremteni a nyugat-berlini munkaorvostani klinika és a marosvásárhelyi szakklinika között, amit kölcsönös látogatások követtek.
A klinika sorsa
A kérdésre, hogy az első kórterem hogyan fejlődött klinikává, amelyről a külföldi szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak, elmondta:
– 1970 körül sikerült létrehoznom egy 27 ágyas klinikai egységet a volt Simó Géza bútorgyár mellett, majd 1968-ban épült fel a Meggyesfalvi negyedben a foglalkozási betegségek klinikája 50 ággyal. 1986-ban bevezettem a biológiai monitorozást, ami világviszonylatban is a legmodernebb módszer az ipari dolgozók egészségi állapotának a követésére. Elértem, hogy a megelőző orvoslás munkaorvostani része, a járóbeteg-rendelés, valamint a klinika is együtt legyen, ami lehetővé tette a tevékenység összehangolását. Dr. Szász Loránd személyében sikerült olyan utódot kinevelnem, aki az egység vezetése mellett a diákoknak is előadja a munkaorvostant – nyilatkozta 2012-ben. Azóta a kiválasztott utód sajnos eltávozott az élők sorából, és miközben nemzetközi szinten ma is számontartják, kongresszusokra hívják, marosvásárhelyi rendezvényen meg sem említik Dienes professzor nevét. Az ipari vállalatok segítségével létrehozott klinika épületének rendeltetését időközben megváltoztatták, s új helyén egy tízágyas egységre szűkült, ahol nincs már toxikológai laboratórium, ami elengedhetetlenül fontos lenne a foglalkozási betegségek pontos diagnózisának a megállapításához, a betegek kezeléséhez – mondja rezignáltan.
Bár a nagy iparvállalatok rendszerváltás utáni fokozatos bezárásával úgy tűnt, hogy csökken a korábbi foglalkozási betegségek, mint például a króm-, szén-monoxid-, az ólommérgezés, továbbá a szilikózis vagy kőporbetegség, a foglalkozási ártalmak ma is fennállnak: az idült hörghurutot okozó por és vegyi anyagok a marosvásárhelyi vegyi kombinátnál, a por és kényszerpozíció a bútorgyártó cégeknél, és sorolhatnánk tovább.
Minden munka hat az egészségre
– Gyakorlatilag nincsen olyan munka, amely valamilyen értelemben ne hatna az egészségre. Manapság a vegyi anyagok mellett a munka ritmusa, a kényszertesthelyzet, a szellemi igénybevétel, az állandó jelleggel fenntartott stresszállapot következményeivel is számolni kell. A különböző vegyi ártalmak miatt nem ritkák a heveny mérgezések, a beteget ilyenkor a sürgősségi osztályra utalják be, s csak a krónikus esetek kerülnek a foglalkozási betegségek klinikájára.
Dienes Sándor professzor számos szakdolgozattal vett részt a világ legkülönbözőbb országaiban tartott kongresszusokon. A 240 dolgozat mellett hat munkaorvostani szakkönyv szerzője, hétnek a társszerzője magyar és román nyelven. Szakterületén több konferenciát és két nemzetközi kongresszust szervezett, s mai napig a Romániai Munkaorvostani Társaság tiszteletbeli elnöke.
– Amit el lehetett érni becsületesen, azt elértem. A genetikai örökség mellett a vívás és a jóga, az egészséges életmód segített abban, hogy ezt a kort egészségben megérjem, és a fejállás ma sem okoz gondot. Életem során volt részem keserűségben is bőven, hiszen két feleséget veszítettem el. Két lányom van, az egyik pszichológus, a másik fogorvos, ez utóbbi rendszeresen főz nekem. A lakást én rendezem – teszi hozzá, és lányai mellett büszkén említi unokáit is, akik közül az egyik orvos, a másik földrajz szakot végzett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 19.
Fizetésemelés, de miből? (Gondban az önkormányzatok)
A január első napjaiban tisztségébe lépett új kormány első intézkedéseinek egyike a helyi közigazgatásban, valamint az intézményekben dolgozók bérének emelésére vonatkozott, január 6-ai ülésén a kabinet sürgősségi rendelet formájában február elsejétől húsz százalékkal növelte a közalkalmazottak bérét, és ugyanakkor döntöttek arról, hogy a következő hónaptól ötven százalékkal nagyobb fizetést kapnak az „előadás-szervező közintézményekben dolgozó művészek és műszaki személyzet”. Háromszéken mindkét intézkedés az önkormányzatok költségvetését terheli, a megyei tanácsnál, a négy magyar város és néhány község vezetőjénél érdeklődtünk arról: mekkora terhet ró rájuk az SZDP-s választási ígéret gyors valóra váltása, lesz-e fedezetük a megemelt fizetésekre.
Több mint tízmillió lejes többletkiadás
Kovászna Megye Tanácsa és a fenntartásában levő intézmények tavalyi költségvetésében a személyi kiadások összesen 30,6 millió lejt tettek ki. A mostani fizetésemelésekkel ez a tétel ebben az évben 40,97 millió lejre növekszik – közölte érdeklődésünkre Henning László, a megyei tanács alelnöke. Ez nem tartalmazza a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház bérköltségeit, ugyanis azt az egészségbiztosító pénztártól kapja.Az alelnök néhány példával is szolgált. A Háromszék Táncegyüttes esetében, ahol ötvenszázalékos a fizetésemelés, a tavalyi 1,3 millióról idén 1,98 millió lejre emelkedik a béralap. A hidvégi idősek otthonánál, ahol a kórházakra érvényes emelést alkalmazzák, 0,94 millióról 1,6 millióra nő.
A kiszámolt többletkiadás jelentős összeg, közel 10,4 millió lejt tesz ki. De ez nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert közvetett költségek is lesznek. Így például a kórház esetében az egészségbiztosítótól kapott összegnek egyre nagyobb hányadát teszi ki a bérköltség, ez mostanra 87–88 százalékra emelkedett, ezért a megyeházának kell biztosítania bizonyos dologi kiadásokat, beruházási költségeket. Ezért a kórházi béremelés is, közvetve bár, de befolyásolja a megyei költségvetést.
Sepsiszentgyörgyön még számolnak
Közel egy hete, múlt pénteken kérte Sepsiszentgyörgy polgármestere azon számítások elvégzését, amelyekből kiderülne, hogy a kormány által megemelt bérek összesen mennyivel terhelik meg a város költségvetését, de egyelőre még nincs eredmény. Talán azért, mert túl sok az ismeretlen tényező – véli Antal Árpád, és sorol is néhányat: a különböző intézkedések hiányosságai, ellentmondásai, a szövegek többféle értelmezhetősége miatt azt sem tudni pontosan, hogy a hivatalnokoknak járó húsz- és a színházi alkalmazottaknak járó ötvenszázalékos béremelést a jelenlegi vagy a megemelt minimálbérre érti a kormány, és ez a végeredmény szempontjából egyáltalán nem mindegy. Pedig fontos lenne tudni, mert ettől is függ, hogy milyen, mekkora beruházásokat terveznek az idén. Az elöljáró azt is elmondta: noha a megyeszékhelyen sokkal több béremelést kell kiszámolni, mint egy kisebb településen, erre sincs több emberük, egy személyre hárul az egész feladat.
Száztíz barótit érint
A baróti polgármesteri hivatal a húszszázalékos fizetésemeléssel járó kiadásokat februárban biztosítani tudja. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt reméli, az új költségvetés már márciusban elkészül, s abban akkora többlet szerepel majd, hogy a fizetésalap biztosítása érdekében nem kell máshonnan elvenniük.
Elvileg a kórház, az általános és középiskola is a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmény, de az ott dolgozók fizetését eddig is az egészségügyi pénztárral való szerződésből, illetve az oktatási minisztériumtól kapták, azaz az ő esetükben a törvénymódosítás nem ró pluszfeladatot az önkormányzatra. Az intézkedés a hivatalnál, a bölcsődénél dolgozókat, a város által fizetett beteggondozókat, s még néhány hónapig – míg a város új vállalata, az Er-Aqua Rt. veszi át a feladat ellátását – a vízszolgáltató alkalmazottjait, azaz bő száztíz embert érint. „A törvény egyértelmű, februártól mindenki megkapja a húsz százalékkal magasabb fizetést. Személy szerint abban reménykedem, hogy az új költségvetés mielőbb elkészült, és lesz elég mozgásterünk, hogy ezt a többletet ne máshonnan – legfőképp a beruházásoktól – kelljen elvennünk” – nyilatkozta a városvezető.
Orbaiszéken nem lesz gond
Nem okoz gondot az orbaiszéki polgármesteri hivataloknak a kormány által megszabott fizetésemelések folyósítása. Sem Kovásznán, sem Zágonban nem tartják tehernek a fizetésemelést, annak ellenére, hogy még semmit nem tudni az állami költségvetés tételeiről.A kovásznai városháza gazdasági igazgatója, Bagoly Zsolt érdeklődésünkre elmondta: a hivatal alkalmazottjainak fizetését saját bevételeikből biztosítják. Szó sem lehet arról, hogy gondok merüljenek fel. A törvény is azt írja elő, hogy a fizetések juttatásának prioritást kell élvezniük, bármilyen beruházás csak a fizetésalap elkülönítése után valósítható meg – szögezte le az igazgató. A tanügyi és egészségügyi alkalmazottak fizetését az állami költségvetésből leosztott pénzekből fizetik. Erről még korai beszélni, hiszen egyelőre semmit nem lehet tudni az idei büdzséről – mondta Bagoly Zsolt.
Ha a kormány fizetésemelést rendelt el, ahhoz a szükséges pénzt is nyújtaniuk kell. A tanács által fizetett bérek egy részét állami költségvetésből biztosítják, tehát több pénzt kell kiutalniuk, ez a kormány kötelessége. Költségvetés azonban egyelőre nincs, pedig számos beruházást, javítást tervbe vettek a községben, azonban még nem tudják, milyen pénzekből gazdálkodhatnak – értékelte Kis József zágoni polgármester. Hozzátette: ha a választási ígéreteket betartják, nem lesz baj.
Kézdivásárhelyen is nőnek a fizetések
Február elsejétől a kézdivásárhelyi városháza alkalmazottjainak a fizetése húsz százalékkal nő – tudtuk meg Bokor Tibor polgármestertől –, ami azt jelenti, hogy a növekedést márciusban érzik majd meg, és kivételt képez a polgármester, alpolgármester és az összes önkormányzati képviselő, akiknek a fizetése nem módosul. A Kézdivásárhelyi Színházat a Vigadó Kulturális Alapítvány működteti, rájuk nem vonatkozik az ötvenszázalékos fizetésemelés, de amúgy sincsenek főállásban színművészek – hangsúlyozta az elöljáró. Arra a kérdésünkre, hogy a városházán a polgármesteré-e a legnagyobb fizetés, Bokor Tibor válasza nemleges volt, Zátyi András jegyző fizetése nagyobb, és véleménye szerint a helyi rendőrség főnöke is többet fog kapni, mint ő.
Szekeres Attila, Demeter J. Ildikó, Hecser László, Bokor Gábor, Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A január első napjaiban tisztségébe lépett új kormány első intézkedéseinek egyike a helyi közigazgatásban, valamint az intézményekben dolgozók bérének emelésére vonatkozott, január 6-ai ülésén a kabinet sürgősségi rendelet formájában február elsejétől húsz százalékkal növelte a közalkalmazottak bérét, és ugyanakkor döntöttek arról, hogy a következő hónaptól ötven százalékkal nagyobb fizetést kapnak az „előadás-szervező közintézményekben dolgozó művészek és műszaki személyzet”. Háromszéken mindkét intézkedés az önkormányzatok költségvetését terheli, a megyei tanácsnál, a négy magyar város és néhány község vezetőjénél érdeklődtünk arról: mekkora terhet ró rájuk az SZDP-s választási ígéret gyors valóra váltása, lesz-e fedezetük a megemelt fizetésekre.
Több mint tízmillió lejes többletkiadás
Kovászna Megye Tanácsa és a fenntartásában levő intézmények tavalyi költségvetésében a személyi kiadások összesen 30,6 millió lejt tettek ki. A mostani fizetésemelésekkel ez a tétel ebben az évben 40,97 millió lejre növekszik – közölte érdeklődésünkre Henning László, a megyei tanács alelnöke. Ez nem tartalmazza a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház bérköltségeit, ugyanis azt az egészségbiztosító pénztártól kapja.Az alelnök néhány példával is szolgált. A Háromszék Táncegyüttes esetében, ahol ötvenszázalékos a fizetésemelés, a tavalyi 1,3 millióról idén 1,98 millió lejre emelkedik a béralap. A hidvégi idősek otthonánál, ahol a kórházakra érvényes emelést alkalmazzák, 0,94 millióról 1,6 millióra nő.
A kiszámolt többletkiadás jelentős összeg, közel 10,4 millió lejt tesz ki. De ez nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert közvetett költségek is lesznek. Így például a kórház esetében az egészségbiztosítótól kapott összegnek egyre nagyobb hányadát teszi ki a bérköltség, ez mostanra 87–88 százalékra emelkedett, ezért a megyeházának kell biztosítania bizonyos dologi kiadásokat, beruházási költségeket. Ezért a kórházi béremelés is, közvetve bár, de befolyásolja a megyei költségvetést.
Sepsiszentgyörgyön még számolnak
Közel egy hete, múlt pénteken kérte Sepsiszentgyörgy polgármestere azon számítások elvégzését, amelyekből kiderülne, hogy a kormány által megemelt bérek összesen mennyivel terhelik meg a város költségvetését, de egyelőre még nincs eredmény. Talán azért, mert túl sok az ismeretlen tényező – véli Antal Árpád, és sorol is néhányat: a különböző intézkedések hiányosságai, ellentmondásai, a szövegek többféle értelmezhetősége miatt azt sem tudni pontosan, hogy a hivatalnokoknak járó húsz- és a színházi alkalmazottaknak járó ötvenszázalékos béremelést a jelenlegi vagy a megemelt minimálbérre érti a kormány, és ez a végeredmény szempontjából egyáltalán nem mindegy. Pedig fontos lenne tudni, mert ettől is függ, hogy milyen, mekkora beruházásokat terveznek az idén. Az elöljáró azt is elmondta: noha a megyeszékhelyen sokkal több béremelést kell kiszámolni, mint egy kisebb településen, erre sincs több emberük, egy személyre hárul az egész feladat.
Száztíz barótit érint
A baróti polgármesteri hivatal a húszszázalékos fizetésemeléssel járó kiadásokat februárban biztosítani tudja. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt reméli, az új költségvetés már márciusban elkészül, s abban akkora többlet szerepel majd, hogy a fizetésalap biztosítása érdekében nem kell máshonnan elvenniük.
Elvileg a kórház, az általános és középiskola is a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmény, de az ott dolgozók fizetését eddig is az egészségügyi pénztárral való szerződésből, illetve az oktatási minisztériumtól kapták, azaz az ő esetükben a törvénymódosítás nem ró pluszfeladatot az önkormányzatra. Az intézkedés a hivatalnál, a bölcsődénél dolgozókat, a város által fizetett beteggondozókat, s még néhány hónapig – míg a város új vállalata, az Er-Aqua Rt. veszi át a feladat ellátását – a vízszolgáltató alkalmazottjait, azaz bő száztíz embert érint. „A törvény egyértelmű, februártól mindenki megkapja a húsz százalékkal magasabb fizetést. Személy szerint abban reménykedem, hogy az új költségvetés mielőbb elkészült, és lesz elég mozgásterünk, hogy ezt a többletet ne máshonnan – legfőképp a beruházásoktól – kelljen elvennünk” – nyilatkozta a városvezető.
Orbaiszéken nem lesz gond
Nem okoz gondot az orbaiszéki polgármesteri hivataloknak a kormány által megszabott fizetésemelések folyósítása. Sem Kovásznán, sem Zágonban nem tartják tehernek a fizetésemelést, annak ellenére, hogy még semmit nem tudni az állami költségvetés tételeiről.A kovásznai városháza gazdasági igazgatója, Bagoly Zsolt érdeklődésünkre elmondta: a hivatal alkalmazottjainak fizetését saját bevételeikből biztosítják. Szó sem lehet arról, hogy gondok merüljenek fel. A törvény is azt írja elő, hogy a fizetések juttatásának prioritást kell élvezniük, bármilyen beruházás csak a fizetésalap elkülönítése után valósítható meg – szögezte le az igazgató. A tanügyi és egészségügyi alkalmazottak fizetését az állami költségvetésből leosztott pénzekből fizetik. Erről még korai beszélni, hiszen egyelőre semmit nem lehet tudni az idei büdzséről – mondta Bagoly Zsolt.
Ha a kormány fizetésemelést rendelt el, ahhoz a szükséges pénzt is nyújtaniuk kell. A tanács által fizetett bérek egy részét állami költségvetésből biztosítják, tehát több pénzt kell kiutalniuk, ez a kormány kötelessége. Költségvetés azonban egyelőre nincs, pedig számos beruházást, javítást tervbe vettek a községben, azonban még nem tudják, milyen pénzekből gazdálkodhatnak – értékelte Kis József zágoni polgármester. Hozzátette: ha a választási ígéreteket betartják, nem lesz baj.
Kézdivásárhelyen is nőnek a fizetések
Február elsejétől a kézdivásárhelyi városháza alkalmazottjainak a fizetése húsz százalékkal nő – tudtuk meg Bokor Tibor polgármestertől –, ami azt jelenti, hogy a növekedést márciusban érzik majd meg, és kivételt képez a polgármester, alpolgármester és az összes önkormányzati képviselő, akiknek a fizetése nem módosul. A Kézdivásárhelyi Színházat a Vigadó Kulturális Alapítvány működteti, rájuk nem vonatkozik az ötvenszázalékos fizetésemelés, de amúgy sincsenek főállásban színművészek – hangsúlyozta az elöljáró. Arra a kérdésünkre, hogy a városházán a polgármesteré-e a legnagyobb fizetés, Bokor Tibor válasza nemleges volt, Zátyi András jegyző fizetése nagyobb, és véleménye szerint a helyi rendőrség főnöke is többet fog kapni, mint ő.
Szekeres Attila, Demeter J. Ildikó, Hecser László, Bokor Gábor, Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 19.
Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellett
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat.
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:.
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök
maszol.ro
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat.
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:.
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök
maszol.ro
2017. január 19.
Konferenciával egybekötött könyvbemutatót szervezett a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium
Elős alkalommal szervezett közös konferenciát a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium, melynek fő célkitűzése olyan jogi és gazdasági ismeretek átadása volt, amivel sikeresen lehet elindítani, illetve gazdaságosan üzemeltetni egy vállalkozást.
A résztvevők elkönyvelhették, hogy nem elég egy jó ötlet, ha nem csinálja az ember okosan és nem lehet csinálni okosan, ha nem csinálja az ember jogosan - áll a szervezők beszámolójában.
Mi a közös a pókerzsetonokban, az egyedi panzióbútorokban, a tejautomatában és a borkereskedésben? Az egyszerűnek tűnő választ Bitai László a Banca Transilvania pénzügyi elemzője adta meg, a két szervezet elnökének rövid köszöntője után. Az előadó saját bőrén tanulta meg, hogyan nem szabad vállalkozni. Rámutatott, hogy a felsorolt vállalkozások esetében sehol sem nem voltak figyelembe véve olyan fontos gazdasági tényezők, mint például a piackutatás és a versenytársak elemzése, ezek hiányában pedig mindegyik biztos kudarcra volt ítélve. De a hibáiból az ember csak tanulni tud és azt a következtetést fogja levonni egy hosszú nap után, hogy jobb lesz olyannal foglalkozni, amihez ténylegesen is ért.
A konferenciát Takács Kató Kata folytatta, aki mint szerző, bemutatta a Jogaink Egyesület legújabb kiadványát, a Fiatal vállalkozók kézikönyvét és egy elképzelt vállalkozás történetén keresztül ismertette, hogyan lehet elindítani és működtetni egy vállalkozást. A történet a cégjegyzékbe való beiktatástól, a felelősségi kérdéseken, az ideális társasági forma megválasztásán az egyszeres és kettős könyvelési problémákon át, egészen a tevékenység bezárásáig követte végig a vállalkozó fontosabb dilemmáit. A konferencia résztvevői, a Fiatal vállalkozók kézikönyvéből és az egyesület korábbi Jogi kisokosából ingyenes példányokat kaptak.
Kis Júlia a Jogaink Egyesület elnöke a vállalkozások jó hírnevéről tartott előadást. A jó hírnév, egy személy társadalmi értékelésére szolgáló tényállások összessége, rendkívüli fontossággal bír egy vállalkozás életében. Leginkább, mert gazdasági vetületei is vannak és a megsértése végleges károkat okozhat. Mivel a jó hírnévhez való jog olyan személyi jog, amivel jogi személyek is élhetnek, Kis Júlia előadásában ismertette a törvényes útjait ennek megvédéséhez. A résztvevők megtudhatták, mikor valósul meg a jogsértés, hogyan egyeztethető össze a szabad véleménynyilvánítás jogával, illetve hogy a polgári peres eljárás mellett az országos versenyhivatalnál történő feljelentés, adott esetben akár büntetőjogi felelősség keretében lehet kérni a jogellenes cselekedet megszüntetését és kártérítést.
Silye Attila, a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamara tagja Kintlevőségek kezelése címmel tartott előadást. A B2B szektorban (business to business) ritka a termékek azonnali kifizetése, így a követelésbehajtás mára már velejárója a vállalkozások tevékenységének. Silye Attila előadásából kiderült, milyen jogszerű illetve jogszerűtlen módszerek állnak az ügyfelek rendelkezésére. Jogszerű út a követelés, mely történhet akár követelésbehajtó cégek által (melyek általában sikerdíjjal dolgoznak), végső esetben pedig ügyvédhez való fordulás. Silye elmondta, amennyiben nem vitatott a követelés, érdemes és hatékony módszer lehet FMH-t (fizetései meghagyásos eljárás) használni, amely módszer alkalmazandó abban az esetben is, ha az adós külföldi. Az előadás végén a peres folyamatok lépéseiről, költségeiről, valamint megtörtént esetekről is beszélt az előadó.
Az első közös együttműködés alkalmával, az előadók között Székely Barnabást, a Mikó Imre Szakkollégium egyik szenior tagját is hallhatták az érdeklődők, aki jelenleg az L Tender-Consulting romániai területi képviselője, valamint adatvédelmi tanácsadója. Előadása során a személyes adatok kiszivárgására hívta fel a figyelmet, legfőképpen a felhasználási feltételek fontosságát járta körül. A téma megismertetéséhez, az alapokig nyúlt vissza, egészen az emberi jogok egyetemes nyilatkozatáig, de a jövőbeli változásokról is szó esett, amely értelmében 2018-ban egy olyan európai uniós direktíva lép majd érvénybe, amely uniós tagságtól függetlenül, az európai állampolgárok adatkezelésének garantálását hivatott biztosítani. Az előadó beszélt a honlapokon található adatvédelmi tájékoztató fontosságáról, hogy milyen adatokat, mennyi ideig és milyen célra tárolja az a bizonyos honlap, amin éppen böngészünk.
A résztvevők megtudhatták, hogy hozzáférési joguk van ahhoz, hogy a vállalat milyen adatokat tárol róluk és azt is, hogy mily módon tudják, mint felhasználók, módosítani azokat. Az előadás végén, pár hasznos tippet is kaptak az érdeklődők az adataik megvédése érdekében.
Az ebédszünet után Dr. Fekete P. P. Szilveszter, a Közgazdaság és Gazdálkodástudományi kar egyetemi adjunktusa, az RMKT Könyvelőklub tagja illetve a PBS Tanácsadó Iroda vezetője az adószabályozásról tartott előadást. Először ismertette a vállalkozási készség fejlesztésének öt tényezőjét, majd rátért az adószabályozás fogalmaira. Továbbá ismertette az új pénzügyi és számviteli adózási szabályokat, illetve az adóeljárási folyamatokat.
Ezután, a budapesti Példakép Alapítvány erdélyi díjazottjai közül három vállalkozónak tehették fel kérdéseiket a jelenlévők. Az Alapítvány célja megismertetni és elismertetni a nyilvánossággal a sikeres magyar vállalkozókat. Ezen beszélgetés keretében Kilyén Barna mutatta be lepkeházas kezdeményezését és válaszolt meg olyan kérdéseket, mint egy lepke ára euróban kifejezve, hogyan lehet Erdélyben trópusi lepkéket tartani és végső soron hogyan lehet jövedelmező egy ilyen nem hétköznapi ötlet.
Wéber Tibor, a Weberbau építkezési cég tulajdonosa, miután elmagyarázta mit jelent az építőmérnök és típusház, megválaszolta miért érdemes egy ilyenre befizetni, hogyan érdemes munkaerőt alkalmazni és hogyan lehetséges az, hogy egy építkezés kivitelezési cég kulturális rendezvényeket támogat.
Harmadikként Iedlicska Róbert, Kolozsvár egyik legnépszerűbb vendéglőjének, a Livada tulajdonosa, többek között beavatott minket a névválasztás rejtelmeibe, elmesélte, hogy sikerült újraindítani a nem is olyan rég még leégett éttermet, illetve megtette a szükséges különbséget a "bohém" és a "standard" séf között.
A konferenciát Madaras Lőrincz, több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező könyvelő zárta, aki többek között saját könyvelő irodát is működtet. Előadásában a könyvelő és a könyvelés cégen belüli fontosságát taglalta, kiemelve, hogy egy jó vállalkozó a könyvelőt már az alapítás előtt megkeresi, hiszen egy jó vállalkozás elengedhetetlen része egy jó könyvelő és persze egy ügyvéd. Elmondta, milyen fontos az időpontok pontos betartása, a társasági és magánvagyon szigorú különválasztása, amihez több nagyreményű vállalkozás szomorú bukását is példaként állította. (közlemény)
Transindex.ro
Elős alkalommal szervezett közös konferenciát a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium, melynek fő célkitűzése olyan jogi és gazdasági ismeretek átadása volt, amivel sikeresen lehet elindítani, illetve gazdaságosan üzemeltetni egy vállalkozást.
A résztvevők elkönyvelhették, hogy nem elég egy jó ötlet, ha nem csinálja az ember okosan és nem lehet csinálni okosan, ha nem csinálja az ember jogosan - áll a szervezők beszámolójában.
Mi a közös a pókerzsetonokban, az egyedi panzióbútorokban, a tejautomatában és a borkereskedésben? Az egyszerűnek tűnő választ Bitai László a Banca Transilvania pénzügyi elemzője adta meg, a két szervezet elnökének rövid köszöntője után. Az előadó saját bőrén tanulta meg, hogyan nem szabad vállalkozni. Rámutatott, hogy a felsorolt vállalkozások esetében sehol sem nem voltak figyelembe véve olyan fontos gazdasági tényezők, mint például a piackutatás és a versenytársak elemzése, ezek hiányában pedig mindegyik biztos kudarcra volt ítélve. De a hibáiból az ember csak tanulni tud és azt a következtetést fogja levonni egy hosszú nap után, hogy jobb lesz olyannal foglalkozni, amihez ténylegesen is ért.
A konferenciát Takács Kató Kata folytatta, aki mint szerző, bemutatta a Jogaink Egyesület legújabb kiadványát, a Fiatal vállalkozók kézikönyvét és egy elképzelt vállalkozás történetén keresztül ismertette, hogyan lehet elindítani és működtetni egy vállalkozást. A történet a cégjegyzékbe való beiktatástól, a felelősségi kérdéseken, az ideális társasági forma megválasztásán az egyszeres és kettős könyvelési problémákon át, egészen a tevékenység bezárásáig követte végig a vállalkozó fontosabb dilemmáit. A konferencia résztvevői, a Fiatal vállalkozók kézikönyvéből és az egyesület korábbi Jogi kisokosából ingyenes példányokat kaptak.
Kis Júlia a Jogaink Egyesület elnöke a vállalkozások jó hírnevéről tartott előadást. A jó hírnév, egy személy társadalmi értékelésére szolgáló tényállások összessége, rendkívüli fontossággal bír egy vállalkozás életében. Leginkább, mert gazdasági vetületei is vannak és a megsértése végleges károkat okozhat. Mivel a jó hírnévhez való jog olyan személyi jog, amivel jogi személyek is élhetnek, Kis Júlia előadásában ismertette a törvényes útjait ennek megvédéséhez. A résztvevők megtudhatták, mikor valósul meg a jogsértés, hogyan egyeztethető össze a szabad véleménynyilvánítás jogával, illetve hogy a polgári peres eljárás mellett az országos versenyhivatalnál történő feljelentés, adott esetben akár büntetőjogi felelősség keretében lehet kérni a jogellenes cselekedet megszüntetését és kártérítést.
Silye Attila, a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamara tagja Kintlevőségek kezelése címmel tartott előadást. A B2B szektorban (business to business) ritka a termékek azonnali kifizetése, így a követelésbehajtás mára már velejárója a vállalkozások tevékenységének. Silye Attila előadásából kiderült, milyen jogszerű illetve jogszerűtlen módszerek állnak az ügyfelek rendelkezésére. Jogszerű út a követelés, mely történhet akár követelésbehajtó cégek által (melyek általában sikerdíjjal dolgoznak), végső esetben pedig ügyvédhez való fordulás. Silye elmondta, amennyiben nem vitatott a követelés, érdemes és hatékony módszer lehet FMH-t (fizetései meghagyásos eljárás) használni, amely módszer alkalmazandó abban az esetben is, ha az adós külföldi. Az előadás végén a peres folyamatok lépéseiről, költségeiről, valamint megtörtént esetekről is beszélt az előadó.
Az első közös együttműködés alkalmával, az előadók között Székely Barnabást, a Mikó Imre Szakkollégium egyik szenior tagját is hallhatták az érdeklődők, aki jelenleg az L Tender-Consulting romániai területi képviselője, valamint adatvédelmi tanácsadója. Előadása során a személyes adatok kiszivárgására hívta fel a figyelmet, legfőképpen a felhasználási feltételek fontosságát járta körül. A téma megismertetéséhez, az alapokig nyúlt vissza, egészen az emberi jogok egyetemes nyilatkozatáig, de a jövőbeli változásokról is szó esett, amely értelmében 2018-ban egy olyan európai uniós direktíva lép majd érvénybe, amely uniós tagságtól függetlenül, az európai állampolgárok adatkezelésének garantálását hivatott biztosítani. Az előadó beszélt a honlapokon található adatvédelmi tájékoztató fontosságáról, hogy milyen adatokat, mennyi ideig és milyen célra tárolja az a bizonyos honlap, amin éppen böngészünk.
A résztvevők megtudhatták, hogy hozzáférési joguk van ahhoz, hogy a vállalat milyen adatokat tárol róluk és azt is, hogy mily módon tudják, mint felhasználók, módosítani azokat. Az előadás végén, pár hasznos tippet is kaptak az érdeklődők az adataik megvédése érdekében.
Az ebédszünet után Dr. Fekete P. P. Szilveszter, a Közgazdaság és Gazdálkodástudományi kar egyetemi adjunktusa, az RMKT Könyvelőklub tagja illetve a PBS Tanácsadó Iroda vezetője az adószabályozásról tartott előadást. Először ismertette a vállalkozási készség fejlesztésének öt tényezőjét, majd rátért az adószabályozás fogalmaira. Továbbá ismertette az új pénzügyi és számviteli adózási szabályokat, illetve az adóeljárási folyamatokat.
Ezután, a budapesti Példakép Alapítvány erdélyi díjazottjai közül három vállalkozónak tehették fel kérdéseiket a jelenlévők. Az Alapítvány célja megismertetni és elismertetni a nyilvánossággal a sikeres magyar vállalkozókat. Ezen beszélgetés keretében Kilyén Barna mutatta be lepkeházas kezdeményezését és válaszolt meg olyan kérdéseket, mint egy lepke ára euróban kifejezve, hogyan lehet Erdélyben trópusi lepkéket tartani és végső soron hogyan lehet jövedelmező egy ilyen nem hétköznapi ötlet.
Wéber Tibor, a Weberbau építkezési cég tulajdonosa, miután elmagyarázta mit jelent az építőmérnök és típusház, megválaszolta miért érdemes egy ilyenre befizetni, hogyan érdemes munkaerőt alkalmazni és hogyan lehetséges az, hogy egy építkezés kivitelezési cég kulturális rendezvényeket támogat.
Harmadikként Iedlicska Róbert, Kolozsvár egyik legnépszerűbb vendéglőjének, a Livada tulajdonosa, többek között beavatott minket a névválasztás rejtelmeibe, elmesélte, hogy sikerült újraindítani a nem is olyan rég még leégett éttermet, illetve megtette a szükséges különbséget a "bohém" és a "standard" séf között.
A konferenciát Madaras Lőrincz, több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező könyvelő zárta, aki többek között saját könyvelő irodát is működtet. Előadásában a könyvelő és a könyvelés cégen belüli fontosságát taglalta, kiemelve, hogy egy jó vállalkozó a könyvelőt már az alapítás előtt megkeresi, hiszen egy jó vállalkozás elengedhetetlen része egy jó könyvelő és persze egy ügyvéd. Elmondta, milyen fontos az időpontok pontos betartása, a társasági és magánvagyon szigorú különválasztása, amihez több nagyreményű vállalkozás szomorú bukását is példaként állította. (közlemény)
Transindex.ro
2017. január 19.
Konferenciával egybekötött könyvbemutatót szervezett a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium
Első alkalommal szervezett közös konferenciát a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium, melynek fő célkitűzése olyan jogi és gazdasági ismeretek átadása volt, amivel sikeresen lehet elindítani, illetve gazdaságosan üzemeltetni egy vállalkozást.
A résztvevők elkönyvelhették, hogy nem elég egy jó ötlet, ha nem csinálja az ember okosan és nem lehet csinálni okosan, ha nem csinálja az ember jogosan - áll a szervezők beszámolójában.
Mi a közös a pókerzsetonokban, az egyedi panzióbútorokban, a tejautomatában és a borkereskedésben? Az egyszerűnek tűnő választ Bitai László a Banca Transilvania pénzügyi elemzője adta meg, a két szervezet elnökének rövid köszöntője után. Az előadó saját bőrén tanulta meg, hogyan nem szabad vállalkozni. Rámutatott, hogy a felsorolt vállalkozások esetében sehol sem nem voltak figyelembe véve olyan fontos gazdasági tényezők, mint például a piackutatás és a versenytársak elemzése, ezek hiányában pedig mindegyik biztos kudarcra volt ítélve. De a hibáiból az ember csak tanulni tud és azt a következtetést fogja levonni egy hosszú nap után, hogy jobb lesz olyannal foglalkozni, amihez ténylegesen is ért.
A konferenciát Takács Kató Kata folytatta, aki mint szerző, bemutatta a Jogaink Egyesület legújabb kiadványát, a Fiatal vállalkozók kézikönyvét és egy elképzelt vállalkozás történetén keresztül ismertette, hogyan lehet elindítani és működtetni egy vállalkozást. A történet a cégjegyzékbe való beiktatástól, a felelősségi kérdéseken, az ideális társasági forma megválasztásán az egyszeres és kettős könyvelési problémákon át, egészen a tevékenység bezárásáig követte végig a vállalkozó fontosabb dilemmáit. A konferencia résztvevői, a Fiatal vállalkozók kézikönyvéből és az egyesület korábbi Jogi kisokosából ingyenes példányokat kaptak.
A résztvevők megtudhatták, hogy hozzáférési joguk van ahhoz, hogy a vállalat milyen adatokat tárol róluk és azt is, hogy mily módon tudják, mint felhasználók, módosítani azokat. Az előadás végén, pár hasznos tippet is kaptak az érdeklődők az adataik megvédése érdekében.
Az ebédszünet után Dr. Fekete P. P. Szilveszter, a Közgazdaság és Gazdálkodástudományi kar egyetemi adjunktusa, az RMKT Könyvelőklub tagja illetve a PBS Tanácsadó Iroda vezetője az adószabályozásról tartott előadást. Először ismertette a vállalkozási készség fejlesztésének öt tényezőjét, majd rátért az adószabályozás fogalmaira. Továbbá ismertette az új pénzügyi és számviteli adózási szabályokat, illetve az adóeljárási folyamatokat.
Ezután, a budapesti Példakép Alapítvány erdélyi díjazottjai közül három vállalkozónak tehették fel kérdéseiket a jelenlévők. Az Alapítvány célja megismertetni és elismertetni a nyilvánossággal a sikeres magyar vállalkozókat. Ezen beszélgetés keretében Kilyén Barna mutatta be lepkeházas kezdeményezését és válaszolt meg olyan kérdéseket, mint egy lepke ára euróban kifejezve, hogyan lehet Erdélyben trópusi lepkéket tartani és végső soron hogyan lehet jövedelmező egy ilyen nem hétköznapi ötlet.
Wéber Tibor, a Weberbau építkezési cég tulajdonosa, miután elmagyarázta mit jelent az építőmérnök és tipusház, megválaszolta miért érdemes egy ilyenre befizetni, hogyan érdemes munkaerőt alkalmazni és hogyan lehetséges az, hogy egy építkezés kivitelezési cég kulturális rendezvényeket támogat.
Harmadikként Iedlicska Róbert, Kolozsvár egyik legnépszerűbb vendéglőjének, a Livada tulajdonosa, többek között beavatott minket a névválasztás rejtelmeibe, elmesélte, hogy sikerült újraindítani a nem is olyan rég még leégett éttermet, illetve megtette a szükséges különbséget a "bohém" és a "standard" séf között.
A konferenciát Madaras Lőrincz, több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező könyvelő zárta, aki többek között saját könyvelő irodát is működtet. Előadásában a könyvelő és a könyvelés cégen belüli fontosságát taglalta, kiemelve, hogy egy jó vállalkozó a könyvelőt már az alapítás előtt megkeresi, hiszen egy jó vállalkozás elengedhetetlen része egy jó könyvelő és persze egy ügyvéd. Elmondta, milyen fontos az időpontok pontos betartása, a társasági és magánvagyon szigorú különválasztása, amihez több nagyreményű vállalkozás szomorú bukását is példaként állította. (közlemény)
Transindex.ro
Első alkalommal szervezett közös konferenciát a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium, melynek fő célkitűzése olyan jogi és gazdasági ismeretek átadása volt, amivel sikeresen lehet elindítani, illetve gazdaságosan üzemeltetni egy vállalkozást.
A résztvevők elkönyvelhették, hogy nem elég egy jó ötlet, ha nem csinálja az ember okosan és nem lehet csinálni okosan, ha nem csinálja az ember jogosan - áll a szervezők beszámolójában.
Mi a közös a pókerzsetonokban, az egyedi panzióbútorokban, a tejautomatában és a borkereskedésben? Az egyszerűnek tűnő választ Bitai László a Banca Transilvania pénzügyi elemzője adta meg, a két szervezet elnökének rövid köszöntője után. Az előadó saját bőrén tanulta meg, hogyan nem szabad vállalkozni. Rámutatott, hogy a felsorolt vállalkozások esetében sehol sem nem voltak figyelembe véve olyan fontos gazdasági tényezők, mint például a piackutatás és a versenytársak elemzése, ezek hiányában pedig mindegyik biztos kudarcra volt ítélve. De a hibáiból az ember csak tanulni tud és azt a következtetést fogja levonni egy hosszú nap után, hogy jobb lesz olyannal foglalkozni, amihez ténylegesen is ért.
A konferenciát Takács Kató Kata folytatta, aki mint szerző, bemutatta a Jogaink Egyesület legújabb kiadványát, a Fiatal vállalkozók kézikönyvét és egy elképzelt vállalkozás történetén keresztül ismertette, hogyan lehet elindítani és működtetni egy vállalkozást. A történet a cégjegyzékbe való beiktatástól, a felelősségi kérdéseken, az ideális társasági forma megválasztásán az egyszeres és kettős könyvelési problémákon át, egészen a tevékenység bezárásáig követte végig a vállalkozó fontosabb dilemmáit. A konferencia résztvevői, a Fiatal vállalkozók kézikönyvéből és az egyesület korábbi Jogi kisokosából ingyenes példányokat kaptak.
A résztvevők megtudhatták, hogy hozzáférési joguk van ahhoz, hogy a vállalat milyen adatokat tárol róluk és azt is, hogy mily módon tudják, mint felhasználók, módosítani azokat. Az előadás végén, pár hasznos tippet is kaptak az érdeklődők az adataik megvédése érdekében.
Az ebédszünet után Dr. Fekete P. P. Szilveszter, a Közgazdaság és Gazdálkodástudományi kar egyetemi adjunktusa, az RMKT Könyvelőklub tagja illetve a PBS Tanácsadó Iroda vezetője az adószabályozásról tartott előadást. Először ismertette a vállalkozási készség fejlesztésének öt tényezőjét, majd rátért az adószabályozás fogalmaira. Továbbá ismertette az új pénzügyi és számviteli adózási szabályokat, illetve az adóeljárási folyamatokat.
Ezután, a budapesti Példakép Alapítvány erdélyi díjazottjai közül három vállalkozónak tehették fel kérdéseiket a jelenlévők. Az Alapítvány célja megismertetni és elismertetni a nyilvánossággal a sikeres magyar vállalkozókat. Ezen beszélgetés keretében Kilyén Barna mutatta be lepkeházas kezdeményezését és válaszolt meg olyan kérdéseket, mint egy lepke ára euróban kifejezve, hogyan lehet Erdélyben trópusi lepkéket tartani és végső soron hogyan lehet jövedelmező egy ilyen nem hétköznapi ötlet.
Wéber Tibor, a Weberbau építkezési cég tulajdonosa, miután elmagyarázta mit jelent az építőmérnök és tipusház, megválaszolta miért érdemes egy ilyenre befizetni, hogyan érdemes munkaerőt alkalmazni és hogyan lehetséges az, hogy egy építkezés kivitelezési cég kulturális rendezvényeket támogat.
Harmadikként Iedlicska Róbert, Kolozsvár egyik legnépszerűbb vendéglőjének, a Livada tulajdonosa, többek között beavatott minket a névválasztás rejtelmeibe, elmesélte, hogy sikerült újraindítani a nem is olyan rég még leégett éttermet, illetve megtette a szükséges különbséget a "bohém" és a "standard" séf között.
A konferenciát Madaras Lőrincz, több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező könyvelő zárta, aki többek között saját könyvelő irodát is működtet. Előadásában a könyvelő és a könyvelés cégen belüli fontosságát taglalta, kiemelve, hogy egy jó vállalkozó a könyvelőt már az alapítás előtt megkeresi, hiszen egy jó vállalkozás elengedhetetlen része egy jó könyvelő és persze egy ügyvéd. Elmondta, milyen fontos az időpontok pontos betartása, a társasági és magánvagyon szigorú különválasztása, amihez több nagyreményű vállalkozás szomorú bukását is példaként állította. (közlemény)
Transindex.ro
2017. január 21.
Bőség az Erdélyi Művészeti Központban
Huszonhárom képzőművészeti kiállítást tervez idén Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) – közölte lapunkkal Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kulturális intézmény vezetője. 2017-től a központi épület mellett a Lábas Házban is az EMÜK szervezi a tárlatokat, oda kortárs erdélyi alkotók művei kerülnek. Folyamatosan növekszik a látogatók száma, szomszédos városokból is egyre többen kíváncsiak kiállításaikra, emellett bővíteni szeretnék gyűjteményüket, erősítik az iskolákkal, diákokkal való kapcsolatot, s tartalmasabbá teszik új honlapjukat is.
Hogy idén a tavalyi tizenötnél több, szám szerint huszonhárom tárlatot szervezhetnek, annak is tulajdonítható, hogy ettől az évtől a Lábas Házat is az EMÜK kezeli, használja kiállítóterét – magyarázta Vécsi Nagy Zoltán. Kortárs művészeket hívna meg oda, emellett megőrzik a központi kiállítóterek eddigi, markáns vonalát, idős, illetve már elhunyt erdélyi képzőművészek alkotásait, életművét mutatják be. A Lábas Házban elsőként Gerendi Anikó nagyváradi származású, Amerikában élő művészt mutatják be, tárlata január 27-én nyílik. A központban néhai Albert László kiállításával kezdenék február 17-én, a marosvásárhelyi alkotót a 20. század második fele egyik legeredetibb művészének tekintik. Mások mellett a háromszékiek közül bemutatják Deák Barna és Deák M. Ria művész házaspár visszatekintő kiállítását, Vargha Mihály legújabb szobrait, Ütő Gusztáv új festményeit, illetve az erdélyi meghívottak között a székelykeresztúri Kis László festő, a székelyudvarhelyi Berze Imre szobrász is szerepel, de bemutatják a 2015-ben elhunyt Szabó Zoltán Judóka, a „transzavantgárd marosvásárhelyi hűséges művészének” alkotásait is.
Örvendetesnek tartják, hogy egyre több a látogató, nem csak Sepsiszentgyörgyről és környékéről, hanem egész Erdélyből érkeznek érdeklődők, főként a szomszédos városokból, így Csíkszeredából és Brassóból is rendszeresen jönnek. Vécsi Nagy Zoltán azért is jónak tartja, hogy több helyen állíthatnak ki, mert így felértékelődik Sepsiszentgyörgy, nagyobb vonzerőt jelent a művészet iránt érdeklődőknek, ha több színvonalas kiállítást tekinthetnek meg. Ugyanakkor mind több a szervezett csoportokban érkező diák, óvodás, egyre jobb a kapcsolatuk az iskolákkal, őket „lelkes tanárok, tanítók, óvónők” hozzák el, s mivel idéntől gyarapodott a munkatársak száma, erre „még rádolgoznak”, „jöjjenek, szívesen látják őket”, tárlatvezetést biztosítanak, alkalmanként műhelymunkára is lehetőség nyílik. Vécsi Nagy Zoltán azt is megjegyezte, még mindig nincs elegendő művészettörténész, aki az erdélyi képzőművészettel foglalkozna. Új és elegáns mobilbarát honlappal (www.emuk.ro) rendelkeznek, azt Ferencz Hunor és Karácsony Zsolt készítette, támogatásként. Internetes megjelenítésüket tovább bővítik, az aktuális kiállítások mellett feltöltik saját gyűjteményüket (félszáznál több műtárgynál tartanak), s tervezik, hogy katalógusaik is felkerüljenek a világhálóra. A tavaly tizenegy új katalógust adtak ki, húsznál több az igényes kiadványaik száma. Miként tavalyi beszámolójukban is emlékeztetnek, az EMÜK célja „az 1920 utáni erdélyi képzőművészet tárgyi emlékeinek összegyűjtése, feldolgozása és bemutatása. Kiemelt feladatának tekinti az erdélyi képzőművészek életművének szakmai ápolását, művészetük átmentését a jövő generációi számára”.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Huszonhárom képzőművészeti kiállítást tervez idén Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) – közölte lapunkkal Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kulturális intézmény vezetője. 2017-től a központi épület mellett a Lábas Házban is az EMÜK szervezi a tárlatokat, oda kortárs erdélyi alkotók művei kerülnek. Folyamatosan növekszik a látogatók száma, szomszédos városokból is egyre többen kíváncsiak kiállításaikra, emellett bővíteni szeretnék gyűjteményüket, erősítik az iskolákkal, diákokkal való kapcsolatot, s tartalmasabbá teszik új honlapjukat is.
Hogy idén a tavalyi tizenötnél több, szám szerint huszonhárom tárlatot szervezhetnek, annak is tulajdonítható, hogy ettől az évtől a Lábas Házat is az EMÜK kezeli, használja kiállítóterét – magyarázta Vécsi Nagy Zoltán. Kortárs művészeket hívna meg oda, emellett megőrzik a központi kiállítóterek eddigi, markáns vonalát, idős, illetve már elhunyt erdélyi képzőművészek alkotásait, életművét mutatják be. A Lábas Házban elsőként Gerendi Anikó nagyváradi származású, Amerikában élő művészt mutatják be, tárlata január 27-én nyílik. A központban néhai Albert László kiállításával kezdenék február 17-én, a marosvásárhelyi alkotót a 20. század második fele egyik legeredetibb művészének tekintik. Mások mellett a háromszékiek közül bemutatják Deák Barna és Deák M. Ria művész házaspár visszatekintő kiállítását, Vargha Mihály legújabb szobrait, Ütő Gusztáv új festményeit, illetve az erdélyi meghívottak között a székelykeresztúri Kis László festő, a székelyudvarhelyi Berze Imre szobrász is szerepel, de bemutatják a 2015-ben elhunyt Szabó Zoltán Judóka, a „transzavantgárd marosvásárhelyi hűséges művészének” alkotásait is.
Örvendetesnek tartják, hogy egyre több a látogató, nem csak Sepsiszentgyörgyről és környékéről, hanem egész Erdélyből érkeznek érdeklődők, főként a szomszédos városokból, így Csíkszeredából és Brassóból is rendszeresen jönnek. Vécsi Nagy Zoltán azért is jónak tartja, hogy több helyen állíthatnak ki, mert így felértékelődik Sepsiszentgyörgy, nagyobb vonzerőt jelent a művészet iránt érdeklődőknek, ha több színvonalas kiállítást tekinthetnek meg. Ugyanakkor mind több a szervezett csoportokban érkező diák, óvodás, egyre jobb a kapcsolatuk az iskolákkal, őket „lelkes tanárok, tanítók, óvónők” hozzák el, s mivel idéntől gyarapodott a munkatársak száma, erre „még rádolgoznak”, „jöjjenek, szívesen látják őket”, tárlatvezetést biztosítanak, alkalmanként műhelymunkára is lehetőség nyílik. Vécsi Nagy Zoltán azt is megjegyezte, még mindig nincs elegendő művészettörténész, aki az erdélyi képzőművészettel foglalkozna. Új és elegáns mobilbarát honlappal (www.emuk.ro) rendelkeznek, azt Ferencz Hunor és Karácsony Zsolt készítette, támogatásként. Internetes megjelenítésüket tovább bővítik, az aktuális kiállítások mellett feltöltik saját gyűjteményüket (félszáznál több műtárgynál tartanak), s tervezik, hogy katalógusaik is felkerüljenek a világhálóra. A tavaly tizenegy új katalógust adtak ki, húsznál több az igényes kiadványaik száma. Miként tavalyi beszámolójukban is emlékeztetnek, az EMÜK célja „az 1920 utáni erdélyi képzőművészet tárgyi emlékeinek összegyűjtése, feldolgozása és bemutatása. Kiemelt feladatának tekinti az erdélyi képzőművészek életművének szakmai ápolását, művészetük átmentését a jövő generációi számára”.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 22.
Csíkszékért-díjban részesült Zsigmond Barna Pál főkonzul
Évindító küldöttgyűlést tartott pénteken az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, amelynek keretében leköszönése alkalmából kitüntették Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját – közölte szerkesztőségünkkel a szervezet közleménye.
A laudációban elhangzott, hogy Dr. Zsigmond Barna Pál kovászember. Státusából és habitusából fakadóan jó kapcsolatokat épített ki politikai életünk, közéletünk valamennyi szereplőjével, hozzájárulva ahhoz, hogy újból normális mederbe terelődjenek az itteni magyar közképviselet és a magyar kormányzat közötti kapcsolatok, illetve ahhoz, hogy létrejöjjön a hazai magyar–magyar összefogás. Ugyanakkor teljes mellszélességgel kiállt a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző kampányban a magyar összefogás jelöltjei mellett. Magatartásával megmutatta, hogy milyen egy igazi diplomata: úgy képviselte Magyarországot a Székelyföldön, ezen belül Csíkszéken, hogy közben Csíkszék az egész Székelyföld érdekeinek megjelenítője lett.
A küldöttgyűlésen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borboly Csaba, a csíkszéki RMDSZ-szervezet elnöke, Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila parlamenti képviselő és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
Erdély.ma
Évindító küldöttgyűlést tartott pénteken az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, amelynek keretében leköszönése alkalmából kitüntették Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját – közölte szerkesztőségünkkel a szervezet közleménye.
A laudációban elhangzott, hogy Dr. Zsigmond Barna Pál kovászember. Státusából és habitusából fakadóan jó kapcsolatokat épített ki politikai életünk, közéletünk valamennyi szereplőjével, hozzájárulva ahhoz, hogy újból normális mederbe terelődjenek az itteni magyar közképviselet és a magyar kormányzat közötti kapcsolatok, illetve ahhoz, hogy létrejöjjön a hazai magyar–magyar összefogás. Ugyanakkor teljes mellszélességgel kiállt a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző kampányban a magyar összefogás jelöltjei mellett. Magatartásával megmutatta, hogy milyen egy igazi diplomata: úgy képviselte Magyarországot a Székelyföldön, ezen belül Csíkszéken, hogy közben Csíkszék az egész Székelyföld érdekeinek megjelenítője lett.
A küldöttgyűlésen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borboly Csaba, a csíkszéki RMDSZ-szervezet elnöke, Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila parlamenti képviselő és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
Erdély.ma
2017. január 22.
Gyertyát gyújtottak a busztragédia áldozatainak emlékére Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely is csatlakozott a nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben és külföldön is szervezett megemlékezéshez, amelyen a Verona közelében történt baleset következtében elhunyt diákokra emlékeztek.
Több mint százan vettek részt a vasárnap esti fél órás megemlékezésen, melyet a Magyar Polgári Párt helyi szervezete hirdetett meg, Székelyudvarhely központjában, a Vasszékely szobornál.
A közös imádságot Tamás Barna, a Kis Szent Teréz plébániatemplom plébánosa vezette, de jelen voltak még egyházi- és a helyi önkormányzat egyes képviselői is. A városlakók közül számos család, szülő, nagyszülő fejezte ki együttérzését a balesetet szenvedők hozzátartozói felé, egy-egy szál virággal, gyertyával. A jelenlevők az elhunytak lelki üdvéért, a sérültek gyógyulásáért és a balesetben szenvedők családjaiért imádkoztak, gyújtották meg gyertyáikat.
A megemlékezésen jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki megköszönte, hogy ilyen szép számban kifejezték együttérzésüket a városlakók, hiszen ezzel a gesztussal is a nemzeti összetartozást erősítették. Gálfi Árpád polgármester megköszönte, hogy a felhívásra reagálva ilyen sokan eljöttek az eseményre, mindenkit további imádságra biztatott.
Mint ismert nemzeti gyásznappá nyilvánította hétfőt a magyar kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. A tragédiában tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek, a buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium 14 és 18 év közötti tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A baleset körülményei továbbra is tisztázatlanok, a körülményeket még vizsgálják.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
Székelyudvarhely is csatlakozott a nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben és külföldön is szervezett megemlékezéshez, amelyen a Verona közelében történt baleset következtében elhunyt diákokra emlékeztek.
Több mint százan vettek részt a vasárnap esti fél órás megemlékezésen, melyet a Magyar Polgári Párt helyi szervezete hirdetett meg, Székelyudvarhely központjában, a Vasszékely szobornál.
A közös imádságot Tamás Barna, a Kis Szent Teréz plébániatemplom plébánosa vezette, de jelen voltak még egyházi- és a helyi önkormányzat egyes képviselői is. A városlakók közül számos család, szülő, nagyszülő fejezte ki együttérzését a balesetet szenvedők hozzátartozói felé, egy-egy szál virággal, gyertyával. A jelenlevők az elhunytak lelki üdvéért, a sérültek gyógyulásáért és a balesetben szenvedők családjaiért imádkoztak, gyújtották meg gyertyáikat.
A megemlékezésen jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki megköszönte, hogy ilyen szép számban kifejezték együttérzésüket a városlakók, hiszen ezzel a gesztussal is a nemzeti összetartozást erősítették. Gálfi Árpád polgármester megköszönte, hogy a felhívásra reagálva ilyen sokan eljöttek az eseményre, mindenkit további imádságra biztatott.
Mint ismert nemzeti gyásznappá nyilvánította hétfőt a magyar kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. A tragédiában tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek, a buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium 14 és 18 év közötti tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A baleset körülményei továbbra is tisztázatlanok, a körülményeket még vizsgálják.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2017. január 23.
Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása
– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón)
Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét.
Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor.
A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom.
Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta.
Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg.
Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia.
A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont.
Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát.
Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta.
Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át).
A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat.
A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)
– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón)
Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét.
Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor.
A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom.
Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta.
Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg.
Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia.
A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont.
Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát.
Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta.
Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át).
A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat.
A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 27.
Lépnek, hogy magyarul is felírható legyen az üvegre, hogy pálinka
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2017. január 27.
Csíkszereda Pro Urbe díjával tüntették ki Zsigmond Barna Pált
A Csíkszeredában kifejtett kitartó közösségépítő munkája, valamint a Székelyföld kulturális, gazdasági, oktatási és sportéletében való aktív részvétele elismeréseként, továbbá a székely és magyar jégkorong-kapcsolatok eredményessé tételében tanúsított elévülhetetlen érdemeiért, és a honosítási tevékenység lebonyolítása elismeréseként Pro Urbe-kitüntetést adományozott dr. Zsigmond Barna Pál leköszönő csíkszeredai főkonzulnak Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere a főkonzul ünnepélyes búcsúfogadásán nemcsak Csíkszereda, hanem egész Székelyföld nevében lepte meg a díjjal a diplomatát.
A csíkszeredai főkonzul, akinek január 31-én jár le hat éves megbízatása, búcsúbeszédében elsősorban a családjának mondott köszönetet a sok türelemért, majd a helyieknek a szeretetért, amit nap mint nap megtapasztalhatott, a kollegáinak pedig a közös erőfeszítésért és a nagyszerű hozzáállásért.Mint mondta, minden nap tanult valami helyit, sok megható pillanatot élhetett meg főként a honosítási eljárásnak köszönhetően, és ezek mind olyan élmények voltak, amelyek folyamatosan formálták őt. Arra is rámutatott, hogy sok minden hiányozni fog Csíkszeredából, de kiemelte, csak főkonzuli tisztségéből távozik, és biztosított mindenkit, hogy továbbra is számíthatnak rá.
Ráduly Róbert Kálmán igazi székely embernek nevezte Zsigmond Barna Pált: nemcsak azért, mert öt gyermekes családapa, hanem mert az élet különböző területeit képviselő, és különböző érdekek körül mozgó embereket ültetett egy asztalhoz és bírt párbeszédre, és főként azért, mert megmutatta, hogy milyen szerepet kellene betöltenie a székelyföldi elöljáróknak, értelmiségieknek.„Zsigmond Barna Pál eddig Magyarország székelyföldi főkonzulja volt, február elsejétől Székelyföld magyarországi főkonzulja lesz. Ez a megbízatás pedig nem hat évre, hanem örök életre szól” – fogalmazta meg a polgármester a leköszönő diplomata új küldetését, aki bár nagy felelősségnek érzi, annál nagyobb szeretettel vállalja azt.
szereda.ro
Erdély.ma
A Csíkszeredában kifejtett kitartó közösségépítő munkája, valamint a Székelyföld kulturális, gazdasági, oktatási és sportéletében való aktív részvétele elismeréseként, továbbá a székely és magyar jégkorong-kapcsolatok eredményessé tételében tanúsított elévülhetetlen érdemeiért, és a honosítási tevékenység lebonyolítása elismeréseként Pro Urbe-kitüntetést adományozott dr. Zsigmond Barna Pál leköszönő csíkszeredai főkonzulnak Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere a főkonzul ünnepélyes búcsúfogadásán nemcsak Csíkszereda, hanem egész Székelyföld nevében lepte meg a díjjal a diplomatát.
A csíkszeredai főkonzul, akinek január 31-én jár le hat éves megbízatása, búcsúbeszédében elsősorban a családjának mondott köszönetet a sok türelemért, majd a helyieknek a szeretetért, amit nap mint nap megtapasztalhatott, a kollegáinak pedig a közös erőfeszítésért és a nagyszerű hozzáállásért.Mint mondta, minden nap tanult valami helyit, sok megható pillanatot élhetett meg főként a honosítási eljárásnak köszönhetően, és ezek mind olyan élmények voltak, amelyek folyamatosan formálták őt. Arra is rámutatott, hogy sok minden hiányozni fog Csíkszeredából, de kiemelte, csak főkonzuli tisztségéből távozik, és biztosított mindenkit, hogy továbbra is számíthatnak rá.
Ráduly Róbert Kálmán igazi székely embernek nevezte Zsigmond Barna Pált: nemcsak azért, mert öt gyermekes családapa, hanem mert az élet különböző területeit képviselő, és különböző érdekek körül mozgó embereket ültetett egy asztalhoz és bírt párbeszédre, és főként azért, mert megmutatta, hogy milyen szerepet kellene betöltenie a székelyföldi elöljáróknak, értelmiségieknek.„Zsigmond Barna Pál eddig Magyarország székelyföldi főkonzulja volt, február elsejétől Székelyföld magyarországi főkonzulja lesz. Ez a megbízatás pedig nem hat évre, hanem örök életre szól” – fogalmazta meg a polgármester a leköszönő diplomata új küldetését, aki bár nagy felelősségnek érzi, annál nagyobb szeretettel vállalja azt.
szereda.ro
Erdély.ma
2017. január 28.
Honosítás és meghonosodás Csíkszeredában (Mérlegkészítő beszélgetés Zsigmond Barna Pál főkonzullal)
Hatévi szolgálat után február elsejétől visszatér Budapestre Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál. Az állampolgári honosítás dandárját levezénylő diplomatával hokiról, könnyes bejegyzésekről és örök erdélyiségről is beszélgettünk.
– Milyen Csíkszereda fogadta, amikor odaérkezett?– Nagyon hideg, mínusz 26 Celsius-fokot mértek aznap, amikor 2011. február elsején feleségemmel, négy gyerekkel és egy belga juhász kölyökkutyával megérkeztünk. Ennek következtében aztán az első látogatást az állatorvosnál tettük, mivel a kutyus megfázott. Amúgy nagyon barátságos Csíkszereda fogadott, hamar befogadott bennünket, mi meg egykettőre belaktuk a várost, megszoktuk az iskolát. Én lelkes voltam, Isten hatalmas adományaként, életem lehetőségeként kezeltem a megbízatást, nagyon hittem benne.
– Miért éppen önre esett a választás, hogy Székelyföldön képviselje Magyarországot? Foglalkoztatta ez a kérdés?
– Természetesen, de igazából soha nem találtam meg rá a választ. Miután korábban is voltak kapcsolataim a közélettel – bár akkor éppen az üzleti szférában dolgoztam –, megkerestek a külügyminisztériumtól ezzel a lehetőséggel, és én igent mondtam. Bizonyára közigazgatási és menedzseri tapasztalatom, erdélyi származásom és helyismeretem is közrejátszott a felkérésben, hiszen teljesen új rendszert kellett létrehozni. Háromfős képviseletből jóval nagyobb létszámmal dolgozó konzulátusi struktúrát kellett felépíteni.
– Mi volt az első főkonzuli megnyilvánulása?
– Egy bemutatkozó sajtótájékoztató. Mivel akkor még a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke voltam, és három fiam is hokizott, a kérdések egy része természetesen ezt a témát is firtatta. Elsősorban azonban a honosítás, az állampolgárság témaköre érdekelte az újságírókat, hiszen az volt akkor a nagy újdonság, illetve tevékenységünk mindenekelőtt ezt a célt szolgálta. Már akkor nagy volt az érdeklődés a honosítás iránt, az emberek egyfajta történelmi elégtételként kezelték az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett kormány biztosította lehetőséget. Az elsődleges feladat pedig, amivel megbíztak, a hivatal felállítása, a honosítási folyamat megszervezése volt.
– Gondolom, nem érte meglepetésként, hogy épp a csíkszeredai főkonzulátuson volt legnagyobb az ostrom…
– Természetesen számítottunk rá, hogy a csíkszeredai képviseletre vár a legnagyobb léptékű honosítási feladat. Részben arra is, hogy folyamatos tájékoztatásra, az eljárás ismertetésére lesz szükség, hiszen mindenki akkoriban ismerkedett a folyamatokkal. Kezdetben alig tudtunk eleget tenni a hatalmas nyomásnak, az első évben két műszakban fogadtuk az igényeket, és nagy örömmel tölt el, hogy ma is folyamatos és élénk az érdeklődés. Százezres nagyságrenden vagyunk túl, a trendek alapján pedig a 2018-as magyarországi parlamenti választásig a honosítottak összesített száma minden bizonnyal eléri az egymilliót.
– Az alaptevékenységen túl milyen további feladatokat szánt a konzulátusnak?
– Igyekeztünk részt venni Székelyföld közéleti tevékenységében, szerepet vállaltunk több oktatási, kulturális, sportrendezvény kezdeményezésében, szervezésében. Fontosnak tartottam, hogy a konzulátus polgárjogot nyerjen a székelyföldi intézmények között, mint olyan intézmény, amely folyamatosan jelen van, és amelyre mindig lehet számítani. A honosítási tevékenység sikerén túl – ami elsősorban a teljes magyar közigazgatás nagy sikere – több olyan kezdeményezésünk volt, ami hosszabb távon is megállta a helyét. A Lázár-házban tartott könyvbemutatók, kiállítások ma már Csíkszereda legnagyobb érdeklődéssel övezett rendezvényei közé tartoznak, a magyar bornak a régióban való megismertetését, népszerűsítését célzó Magyar Borkerekasztal esetében pedig akár konkrét gazdasági haszonról is beszélhetünk. Fontosnak tartom a Konzul-kupa sportesemény-sorozatát, az immár hagyománnyá izmosodó, a Sapientia egyetemmel és az OTP-vel közösen szervezett Pénzidomár elnevezésű gazdasági vetélkedőt. Az évfordulós rendezvények, ünnepek is kiemelt szerepet kaptak, és mindig örömteli eseményként tartottuk számon a magyar közélet és kormányzat szereplőinek székelyföldi látogatásait, amelyek a régió iránti kiemelt figyelmet jelezték.
– Megbízatása során külügyminiszter-váltásra is sor került, ami a külgazdasági hangsúlyok növelését célzó szemléletváltást is hozott. Mindez hogyan volt érvényesíthető Székelyföldön?
– Valóban, 2014-től hangsúlyosabban jelent meg tevékenységünkben a gazdasági szempont, gazdasági ügyekkel foglalkozó kollégával is gyarapodtunk. Megújult a marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi gazdasági irodák tevékenysége, ami az irány fontosságát jelzi. Székelyföldön ugyanakkor egy sajátos nemzetpolitikai szempontú gazdasági irány is jelentkezik: a helyi magyar vállalkozások támogatása. Ennek jegyében hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot is, az erdélyi magyarságnak ugyanis akkor van jövője, ha a gyermekvállalás, a biztonság, a kiszámíthatóság tényezőin túl a megélhetés sem jelent gondot, ha elegendő, jó minőségű munkahely is rendelkezésre áll.
– Megbízatása évei alatt milyen irányvonalakat követett a magyar vállalatok székelyföldi terjeszkedése?– Egyre hangsúlyosabb a régió iránti érdeklődés és jelenlét, dolgozunk is a folyamat erősítésén. A turizmust tekintjük kivételesen fontosnak – ez ugyanis a régió egyik fő jövedelmi forrása –, de azt is, hogy az itt előállított termékek fokozott mértékben találjanak piacra Magyarországon. Ennek ösztönzése és magyarországi képviselete is a konzulátus célkitűzései közé tartozik, még akkor is, ha nem ágyazható be a klasszikus külgazdasági tevékenységbe, hiszen oda-vissza típusú tevékenységgel van dolgunk.
– Milyen viszonyt sikerült kialakítani a román államhatalom régióbeli képviseleteivel?
– Ez a kapcsolattartás elsősorban a prefektúra székelyföldi intézményeire szorítkozott. Voltak prefektusok, akiknél a bemutatkozó látogatásban ki is merült a dolog, másokkal jobb kapcsolatot sikerült kialakítani. Elsősorban a szimbólumhasználattal összefüggésben lévő kényesebb kérdésekben igyekeztem ismertetni és megértetni a magyar kormányzat álláspontját, miszerint a kétnyelvűség, az anyanyelv használata nem sérti a román állam szuverenitását, megítélésünk szerint egyenesen gazdagítja Romániát. A fogadtatás vegyes volt, jellemzően kitérő válaszokat kaptam.
– Kárpótolhatta a magyar állampolgársághoz jutó emberek esetenként a harcedzett diplomata érzéseit is próbára tevő hálája...
– Valóban, sok emlékezetes pillanatban, élményben volt részünk a honosítási folyamat, illetve az eskütételek során. Akadt olyan idős ember, aki harmadszor lett magyar állampolgár. Az emlékkönyvben egymást érik a megható bejegyzések, megemlékezések szülőkről, nagyszülőkről, akiknek már nem adatott meg, hogy felvegyék vagy újra felvegyék a magyar állampolgárságot. És akiknek nevében a gyermekeik is hatalmas elégtételként nyugtázzák a honosítás aktusát.
– Milyen hat évet hagy maga után a Zsigmond család?
– Öt fiam van, közülük négyen Csíkszeredában jártak iskolába, életükben öt és fél esztendő nagy idő. Csak köszönettel tartozunk a Petőfi Sándor-iskola és a Márton Áron Gimnázium pedagógusainak. A három nagyobbik hokizik, játszottak a Sportklub színeiben a magyar bajnokságban is, de a bőrükön tapasztalhatták meg egy-egy Sportklub–Steaua meccs hangulatát is. Fontosnak tartottuk – és nemcsak én apaként – a román nyelv megtanulását is, több-kevesebb eredménnyel ugyan, de a nagyobbik fiam például román nyelvvizsgára készül. Meggyőződésem, hogy mindannyian és visszavonhatatlanul kicsit erdélyiek is lettek. Ma is emlegetjük, hogy megérkezésünk után alig egy hónappal a fiam úgy érkezett haza edzésről, hogy apa, nem jó a kaszkám… Szóval, esetükben például a kaszka/sisak vagy a borkán/befőttesüveg értelmezése soha nem ütközik már nehézségekbe.
– Miért megy el Csíkszeredából, milyen feladat várja? És mit tanácsol az utódjának?
– Csakis azért, mert hat év igen hosszú idő a diplomáciában, és már két ízben hosszabbították meg a megbízatásomat. Az utódomnak talán azt adnám tovább, amit én is kaptam útkezdéskor Misovicz Tibor államtitkár barátomtól: úgy dolgozzatok, hogy az állomáshelyeteken szeressék Magyarországot. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy minden erejével képviselje Magyarország és az erdélyi magyarság érdekeit. Jómagam a továbbiakban is a közéletben készülök tevékenykedni. És változatlanul őrzöm a korábban is élő kapcsolataimat Erdéllyel, amelyeket most már a közös családi emlékek is erősítenek.
Dr. Zsigmond Barna Pál
Marosvásárhelyen született 1972-ben. Érettségi után 1990-ben Magyarországra ment, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán diplomázott. Ezt követően Svédországban tanult nemzetközi jogot a Svéd Intézet ösztöndíjával. Több publikációja is megjelent kisebbségi jogi témában. Miután a versenyszférában dolgozott ingatlanbefektetési és vagyonkezelési területen, több éven át tevékenykedett a közigazgatásban is. Nős, öt fiúgyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hatévi szolgálat után február elsejétől visszatér Budapestre Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál. Az állampolgári honosítás dandárját levezénylő diplomatával hokiról, könnyes bejegyzésekről és örök erdélyiségről is beszélgettünk.
– Milyen Csíkszereda fogadta, amikor odaérkezett?– Nagyon hideg, mínusz 26 Celsius-fokot mértek aznap, amikor 2011. február elsején feleségemmel, négy gyerekkel és egy belga juhász kölyökkutyával megérkeztünk. Ennek következtében aztán az első látogatást az állatorvosnál tettük, mivel a kutyus megfázott. Amúgy nagyon barátságos Csíkszereda fogadott, hamar befogadott bennünket, mi meg egykettőre belaktuk a várost, megszoktuk az iskolát. Én lelkes voltam, Isten hatalmas adományaként, életem lehetőségeként kezeltem a megbízatást, nagyon hittem benne.
– Miért éppen önre esett a választás, hogy Székelyföldön képviselje Magyarországot? Foglalkoztatta ez a kérdés?
– Természetesen, de igazából soha nem találtam meg rá a választ. Miután korábban is voltak kapcsolataim a közélettel – bár akkor éppen az üzleti szférában dolgoztam –, megkerestek a külügyminisztériumtól ezzel a lehetőséggel, és én igent mondtam. Bizonyára közigazgatási és menedzseri tapasztalatom, erdélyi származásom és helyismeretem is közrejátszott a felkérésben, hiszen teljesen új rendszert kellett létrehozni. Háromfős képviseletből jóval nagyobb létszámmal dolgozó konzulátusi struktúrát kellett felépíteni.
– Mi volt az első főkonzuli megnyilvánulása?
– Egy bemutatkozó sajtótájékoztató. Mivel akkor még a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke voltam, és három fiam is hokizott, a kérdések egy része természetesen ezt a témát is firtatta. Elsősorban azonban a honosítás, az állampolgárság témaköre érdekelte az újságírókat, hiszen az volt akkor a nagy újdonság, illetve tevékenységünk mindenekelőtt ezt a célt szolgálta. Már akkor nagy volt az érdeklődés a honosítás iránt, az emberek egyfajta történelmi elégtételként kezelték az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett kormány biztosította lehetőséget. Az elsődleges feladat pedig, amivel megbíztak, a hivatal felállítása, a honosítási folyamat megszervezése volt.
– Gondolom, nem érte meglepetésként, hogy épp a csíkszeredai főkonzulátuson volt legnagyobb az ostrom…
– Természetesen számítottunk rá, hogy a csíkszeredai képviseletre vár a legnagyobb léptékű honosítási feladat. Részben arra is, hogy folyamatos tájékoztatásra, az eljárás ismertetésére lesz szükség, hiszen mindenki akkoriban ismerkedett a folyamatokkal. Kezdetben alig tudtunk eleget tenni a hatalmas nyomásnak, az első évben két műszakban fogadtuk az igényeket, és nagy örömmel tölt el, hogy ma is folyamatos és élénk az érdeklődés. Százezres nagyságrenden vagyunk túl, a trendek alapján pedig a 2018-as magyarországi parlamenti választásig a honosítottak összesített száma minden bizonnyal eléri az egymilliót.
– Az alaptevékenységen túl milyen további feladatokat szánt a konzulátusnak?
– Igyekeztünk részt venni Székelyföld közéleti tevékenységében, szerepet vállaltunk több oktatási, kulturális, sportrendezvény kezdeményezésében, szervezésében. Fontosnak tartottam, hogy a konzulátus polgárjogot nyerjen a székelyföldi intézmények között, mint olyan intézmény, amely folyamatosan jelen van, és amelyre mindig lehet számítani. A honosítási tevékenység sikerén túl – ami elsősorban a teljes magyar közigazgatás nagy sikere – több olyan kezdeményezésünk volt, ami hosszabb távon is megállta a helyét. A Lázár-házban tartott könyvbemutatók, kiállítások ma már Csíkszereda legnagyobb érdeklődéssel övezett rendezvényei közé tartoznak, a magyar bornak a régióban való megismertetését, népszerűsítését célzó Magyar Borkerekasztal esetében pedig akár konkrét gazdasági haszonról is beszélhetünk. Fontosnak tartom a Konzul-kupa sportesemény-sorozatát, az immár hagyománnyá izmosodó, a Sapientia egyetemmel és az OTP-vel közösen szervezett Pénzidomár elnevezésű gazdasági vetélkedőt. Az évfordulós rendezvények, ünnepek is kiemelt szerepet kaptak, és mindig örömteli eseményként tartottuk számon a magyar közélet és kormányzat szereplőinek székelyföldi látogatásait, amelyek a régió iránti kiemelt figyelmet jelezték.
– Megbízatása során külügyminiszter-váltásra is sor került, ami a külgazdasági hangsúlyok növelését célzó szemléletváltást is hozott. Mindez hogyan volt érvényesíthető Székelyföldön?
– Valóban, 2014-től hangsúlyosabban jelent meg tevékenységünkben a gazdasági szempont, gazdasági ügyekkel foglalkozó kollégával is gyarapodtunk. Megújult a marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi gazdasági irodák tevékenysége, ami az irány fontosságát jelzi. Székelyföldön ugyanakkor egy sajátos nemzetpolitikai szempontú gazdasági irány is jelentkezik: a helyi magyar vállalkozások támogatása. Ennek jegyében hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot is, az erdélyi magyarságnak ugyanis akkor van jövője, ha a gyermekvállalás, a biztonság, a kiszámíthatóság tényezőin túl a megélhetés sem jelent gondot, ha elegendő, jó minőségű munkahely is rendelkezésre áll.
– Megbízatása évei alatt milyen irányvonalakat követett a magyar vállalatok székelyföldi terjeszkedése?– Egyre hangsúlyosabb a régió iránti érdeklődés és jelenlét, dolgozunk is a folyamat erősítésén. A turizmust tekintjük kivételesen fontosnak – ez ugyanis a régió egyik fő jövedelmi forrása –, de azt is, hogy az itt előállított termékek fokozott mértékben találjanak piacra Magyarországon. Ennek ösztönzése és magyarországi képviselete is a konzulátus célkitűzései közé tartozik, még akkor is, ha nem ágyazható be a klasszikus külgazdasági tevékenységbe, hiszen oda-vissza típusú tevékenységgel van dolgunk.
– Milyen viszonyt sikerült kialakítani a román államhatalom régióbeli képviseleteivel?
– Ez a kapcsolattartás elsősorban a prefektúra székelyföldi intézményeire szorítkozott. Voltak prefektusok, akiknél a bemutatkozó látogatásban ki is merült a dolog, másokkal jobb kapcsolatot sikerült kialakítani. Elsősorban a szimbólumhasználattal összefüggésben lévő kényesebb kérdésekben igyekeztem ismertetni és megértetni a magyar kormányzat álláspontját, miszerint a kétnyelvűség, az anyanyelv használata nem sérti a román állam szuverenitását, megítélésünk szerint egyenesen gazdagítja Romániát. A fogadtatás vegyes volt, jellemzően kitérő válaszokat kaptam.
– Kárpótolhatta a magyar állampolgársághoz jutó emberek esetenként a harcedzett diplomata érzéseit is próbára tevő hálája...
– Valóban, sok emlékezetes pillanatban, élményben volt részünk a honosítási folyamat, illetve az eskütételek során. Akadt olyan idős ember, aki harmadszor lett magyar állampolgár. Az emlékkönyvben egymást érik a megható bejegyzések, megemlékezések szülőkről, nagyszülőkről, akiknek már nem adatott meg, hogy felvegyék vagy újra felvegyék a magyar állampolgárságot. És akiknek nevében a gyermekeik is hatalmas elégtételként nyugtázzák a honosítás aktusát.
– Milyen hat évet hagy maga után a Zsigmond család?
– Öt fiam van, közülük négyen Csíkszeredában jártak iskolába, életükben öt és fél esztendő nagy idő. Csak köszönettel tartozunk a Petőfi Sándor-iskola és a Márton Áron Gimnázium pedagógusainak. A három nagyobbik hokizik, játszottak a Sportklub színeiben a magyar bajnokságban is, de a bőrükön tapasztalhatták meg egy-egy Sportklub–Steaua meccs hangulatát is. Fontosnak tartottuk – és nemcsak én apaként – a román nyelv megtanulását is, több-kevesebb eredménnyel ugyan, de a nagyobbik fiam például román nyelvvizsgára készül. Meggyőződésem, hogy mindannyian és visszavonhatatlanul kicsit erdélyiek is lettek. Ma is emlegetjük, hogy megérkezésünk után alig egy hónappal a fiam úgy érkezett haza edzésről, hogy apa, nem jó a kaszkám… Szóval, esetükben például a kaszka/sisak vagy a borkán/befőttesüveg értelmezése soha nem ütközik már nehézségekbe.
– Miért megy el Csíkszeredából, milyen feladat várja? És mit tanácsol az utódjának?
– Csakis azért, mert hat év igen hosszú idő a diplomáciában, és már két ízben hosszabbították meg a megbízatásomat. Az utódomnak talán azt adnám tovább, amit én is kaptam útkezdéskor Misovicz Tibor államtitkár barátomtól: úgy dolgozzatok, hogy az állomáshelyeteken szeressék Magyarországot. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy minden erejével képviselje Magyarország és az erdélyi magyarság érdekeit. Jómagam a továbbiakban is a közéletben készülök tevékenykedni. És változatlanul őrzöm a korábban is élő kapcsolataimat Erdéllyel, amelyeket most már a közös családi emlékek is erősítenek.
Dr. Zsigmond Barna Pál
Marosvásárhelyen született 1972-ben. Érettségi után 1990-ben Magyarországra ment, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán diplomázott. Ezt követően Svédországban tanult nemzetközi jogot a Svéd Intézet ösztöndíjával. Több publikációja is megjelent kisebbségi jogi témában. Miután a versenyszférában dolgozott ingatlanbefektetési és vagyonkezelési területen, több éven át tevékenykedett a közigazgatásban is. Nős, öt fiúgyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 31.
Temesvári beszélgetés Böszörményi Zoltánnal
„Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért”
A temesvári Szórvány Alapítvány Baráti esték sorozatának idei első vendége Böszörményi Zoltán költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője volt. Az Új Ezredév Református Központban péntek este megtartott, nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke moderálta.
A bensőséges hangulatú, egy pohár bor mellett lefolytatott beszélgetés során megpróbáltatásokkal teli gyerek- és ifjúkoráról, a Kolozsvári Balettintézetben eltöltött éveiről, a kommunista börtönből való szökéséről és lágerélményeiről, torontói egyetemi tanulmányairól és rádiós tapasztalatairól vallott Böszörményi Zoltán. A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy Böszörményi Zoltán a szerencsés véletleneknek és a külföldről Romániába importált lámpatesteknek köszönheti, hogy sikeres üzletember, majd gyártulajdonos lett belőle, mielőtt végleg az irodalomnak szentelte volna az életét.
Az aradi magyar napilap megvásárlásáról, a Nyugati Jelen regionális napilap születéséről Böszörményi Zoltán elmondta: „Akkoriban rendelkezésemre állt az a pénzösszeg, hogy egy csődbe ment lapot megvásárolhassak, és továbbvihessem a magyar sajtót a szórványban. Ez nagy kihívás volt, másrészt úgy érzem, hogy szükség is volt erre, mert napilap nem lett volna ebben a régióban, kivéve talán Temesvárt, mert itt azért volt napilap, de nem volt, aki azt a lapot megmentette volna. Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért, mert a Nyugati Jelennel, ezzel a regionális napilappal nagy ellenállásba ütköztünk, tulajdonképpen nem tudtunk betörni Temesvárra, pedig az első években olyan jól dolgozott a csapat, hogy ezer előfizetőnk is volt! Aztán lemorzsolódott minden, én elvesztettem a gyáraimat, megszűnt a háttér, ez is hozzájárult ahhoz, hogy már nem azzal az energiával, nem azzal a meggyőződéssel, nem azzal a lelkesedéssel és nem azzal a pénzmennyiséggel támogattam a magyar sajtót.”
Töretlen sikertörténet azonban a 2001-ben útjára indított Irodalmi Jelen független irodalmi újságé, amely a Nyugati Jelen havi mellékleteként indult és ma online újságként, nyomtatott folyóiratként és nyolcoldalas havi újságmelléklet formájában is megjelenik. „Másfél évtized alatt több mint 2700 szerző közölt az Irodalmi Jelenben, köztük Esterházy Péter és sokan mások, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés – mondta Böszörményi Zoltán, az irodalmi újság főszerkesztője. – Úgy érzem, hogy abban, hogy egy Aradon alapított irodalmi lap mindezt véghezvihesse, abban semmiféle szenzáció nincs. Mi ugyanazt éltük meg, mint Nagy Dániel, aki a Periszkopot szerkesztette Aradon a két világháború között, vagy Franyó Zoltán, aki a Geniust és az Új Geniust adta ki. Az volt a szerencsénk, hogy az én pénzem nem fogyott el, és tovább tudtuk vinni az Irodalmi Jelent, ez a 15 év bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk.”
Dr. Bodó Barna felkérésére Böszörményi Zoltán novellákat, verseket olvasott fel a beszélgetésre magával hozott saját köteteiből, majd Eszteró István temesvári költő „provokálására” felolvasta „Soha véget nem érő szeretkezés” című versét is, amely nem kis meglepetésre valójában a mindent átható korrupcióról szól. A Baráti esték jeles vendége azt is bevallotta: bár az utóbbi két évtized alatt nyolc verseskötetet, három regényt és két novelláskötetet írt, mindezt kevesli és úgy érzi, hogy irodalmi pályáját megtörte az 1981 és 1999 között eltelt sok év, amikor üzleti és más tevékenységei annyira lekötötték, hogy nem volt ideje alkotni. „Egész másként indult költői pályám 1979-ben és 1981-ben megjelent első versesköteteimmel, és másként folytattam a 2000-re évek elején” mondta Böszörményi Zoltán, aki szerint az elveszített 20-30 év bepótolhatatlan.
A sikeres temesvári rendezvény végén Böszörményi Zoltán megajándékozta a temesvári olvasókat néhány kötetével, amelyeket dedikált is az érdeklődőknek. Az esemény sikeréhez és a jó hangulathoz ezúttal is hozzájárultak a Tamás Péter tiszteletbeli konzul által biztosított kiváló magyar borok.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért”
A temesvári Szórvány Alapítvány Baráti esték sorozatának idei első vendége Böszörményi Zoltán költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője volt. Az Új Ezredév Református Központban péntek este megtartott, nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke moderálta.
A bensőséges hangulatú, egy pohár bor mellett lefolytatott beszélgetés során megpróbáltatásokkal teli gyerek- és ifjúkoráról, a Kolozsvári Balettintézetben eltöltött éveiről, a kommunista börtönből való szökéséről és lágerélményeiről, torontói egyetemi tanulmányairól és rádiós tapasztalatairól vallott Böszörményi Zoltán. A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy Böszörményi Zoltán a szerencsés véletleneknek és a külföldről Romániába importált lámpatesteknek köszönheti, hogy sikeres üzletember, majd gyártulajdonos lett belőle, mielőtt végleg az irodalomnak szentelte volna az életét.
Az aradi magyar napilap megvásárlásáról, a Nyugati Jelen regionális napilap születéséről Böszörményi Zoltán elmondta: „Akkoriban rendelkezésemre állt az a pénzösszeg, hogy egy csődbe ment lapot megvásárolhassak, és továbbvihessem a magyar sajtót a szórványban. Ez nagy kihívás volt, másrészt úgy érzem, hogy szükség is volt erre, mert napilap nem lett volna ebben a régióban, kivéve talán Temesvárt, mert itt azért volt napilap, de nem volt, aki azt a lapot megmentette volna. Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért, mert a Nyugati Jelennel, ezzel a regionális napilappal nagy ellenállásba ütköztünk, tulajdonképpen nem tudtunk betörni Temesvárra, pedig az első években olyan jól dolgozott a csapat, hogy ezer előfizetőnk is volt! Aztán lemorzsolódott minden, én elvesztettem a gyáraimat, megszűnt a háttér, ez is hozzájárult ahhoz, hogy már nem azzal az energiával, nem azzal a meggyőződéssel, nem azzal a lelkesedéssel és nem azzal a pénzmennyiséggel támogattam a magyar sajtót.”
Töretlen sikertörténet azonban a 2001-ben útjára indított Irodalmi Jelen független irodalmi újságé, amely a Nyugati Jelen havi mellékleteként indult és ma online újságként, nyomtatott folyóiratként és nyolcoldalas havi újságmelléklet formájában is megjelenik. „Másfél évtized alatt több mint 2700 szerző közölt az Irodalmi Jelenben, köztük Esterházy Péter és sokan mások, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés – mondta Böszörményi Zoltán, az irodalmi újság főszerkesztője. – Úgy érzem, hogy abban, hogy egy Aradon alapított irodalmi lap mindezt véghezvihesse, abban semmiféle szenzáció nincs. Mi ugyanazt éltük meg, mint Nagy Dániel, aki a Periszkopot szerkesztette Aradon a két világháború között, vagy Franyó Zoltán, aki a Geniust és az Új Geniust adta ki. Az volt a szerencsénk, hogy az én pénzem nem fogyott el, és tovább tudtuk vinni az Irodalmi Jelent, ez a 15 év bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk.”
Dr. Bodó Barna felkérésére Böszörményi Zoltán novellákat, verseket olvasott fel a beszélgetésre magával hozott saját köteteiből, majd Eszteró István temesvári költő „provokálására” felolvasta „Soha véget nem érő szeretkezés” című versét is, amely nem kis meglepetésre valójában a mindent átható korrupcióról szól. A Baráti esték jeles vendége azt is bevallotta: bár az utóbbi két évtized alatt nyolc verseskötetet, három regényt és két novelláskötetet írt, mindezt kevesli és úgy érzi, hogy irodalmi pályáját megtörte az 1981 és 1999 között eltelt sok év, amikor üzleti és más tevékenységei annyira lekötötték, hogy nem volt ideje alkotni. „Egész másként indult költői pályám 1979-ben és 1981-ben megjelent első versesköteteimmel, és másként folytattam a 2000-re évek elején” mondta Böszörményi Zoltán, aki szerint az elveszített 20-30 év bepótolhatatlan.
A sikeres temesvári rendezvény végén Böszörményi Zoltán megajándékozta a temesvári olvasókat néhány kötetével, amelyeket dedikált is az érdeklődőknek. Az esemény sikeréhez és a jó hangulathoz ezúttal is hozzájárultak a Tamás Péter tiszteletbeli konzul által biztosított kiváló magyar borok.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 1.
Tüntettek az összevonás ellen (Az iskolákat, a tanulókat nem lehet számokban mérni)
Az érintett tanárok többsége már beletörődött a költözésbe, csak állásuk megmaradjon, a diákok egy része fenyegetőzik, ha menniük kell, abbahagyják a tanulást, másoknak fontos a szakma elsajátítása, minden áron folytatják a képzést, az iskolavezetés tovább küzd önállósága megmaradásáért. Vegyes a hangulat a városban is a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola felszámolása, a Puskás Tivadar Szakközépiskolába történő beolvasztása tekintetében: akik magyar tanoda bezárását ellenzik, azok közül néhányan részt vettek a tegnapi tüntetésen, akik egyetértenek az átszervezéssel, de az indokokat nem értik pontosan, azok is megálltak néhány percre a polgármesteri hivatal előtt tegnap összegyűlt közel kétszáz főnyi tömegben.
A Kós Károly Szakközépiskola időben bejegyeztette a tegnapi utcai tiltakozást, rendőri felügyelet mellett, rendbontás nélkül tartották meg akciójukat. A felvonultatott táblák egyikén Antal Árpád polgármestert idézték: „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban.” (A városvezető ezt tavaly november 12-én mondta azon a sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozduláson, amit a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum megmaradása mellett tartottak.) Elsőként Komán László iskolaigazgató ismertette a lapunkban két ízben is közölt érveket az iskola önállóságának megmaradása mellett: megállt a diáklétszám-csökkenés, az ősztől induló új húsipari szak tanulókat vonz, a speciális osztályokat nem lehet máshová integrálni, az összevonás leépítésekkel jár, az általuk oktatott szakokra szükség van. Tordai Ernő, az iskolai szülőbizottság elnöke elmondta, megdöbbenve értesültek a helyi sajtóból arról a döntésről, amely gyermekeik iskoláját a Puskás Tivadar Szakközépiskolával olvasztja egybe. „A minden magyar számít szlogen ellenére még arra sem méltattak bennünket, hogy egy hosszú ideje meghozott döntést közös találkozó, egy fórum alkalmával hozzák tudomásunkra. Oly sokszor panaszkodunk, hogy odabent, Bukarestben a bennünket érintő dolgokról a fejünk fölött döntenek, a mi megkérdezésünk, esetleges véleménynyilvánításunk nélkül. És akkor hadd kérdezzem meg: Mit teszünk mi itt, helyben? Ugyanezt.” Nem tudja, mire lesz elegendő ez a tiltakozás, de neki kötelessége itt állni, az pedig szerinte biztos, hogy az iskola névadójának, Kós Károlynak a szavai örök érvényűek: „Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.” Az iskola volt tanára, Péter Sándor kérdéssel indította felszólalását: „Vajon az iskolát, a tanulókat csak számokban lehet kifejezni? Tudjuk, hogy a városi tanácsban leginkább könyvelők, közgazdászok, mérnökök ülnek, akiknek a számok adják az utasításokat. Viszont, ha iskoláról van szó, tanulókról van szó, akkor a számokat egy kicsit félre kell tenni. Talán még a veszteséget is vállalni, mert hiszen a diák, ahogy mondani szokás, a jövő.” Emlékeztetett: a rendszerváltozás után megszüntették Erdély egyik legjobb szakképző iskoláját, a sepsiszentgyörgyi építészetit, a megmaradt osztályait betagolták az akkor alakult Mikes Kelemen Líceumba, de még tanterem sem jutott nekik. „A kényszer vitte rá az akkori vezetőket, hogy létrehozzák a Perspektíva Szakközépiskolát, amely lassan feltápászkodott a szülők segítségével, diákok szorgalmával, a pedagógustársaim segítségével, kiváló szakképző tanodává vált. Aztán következett az egyesítés a textilipari szakközépiskolával, amely akkor leépülőfélben volt. És egy darabig úgy éreztük, hogy a csúcson vagyunk. Diákjaink jól teljesítettek, a pedagógusok és az iskola munkatársai közösen vállalták azt, hogy ezt az iskolát naggyá teszik. A tanulólétszám csökkenni kezdett, de ennek nem csupán az volt az oka, hogy kevesebb gyermek volt. Más iskolák bővültek, és ennek az iskolának a csökkenését eredményezte. (…) Hiszem azt, hogy a városi tanács jót akart, mert az ő érdekük is, hogy az iskolarendszer működjék. Talán nyugodtabban, tanácskozásokat, megbeszéléseket tartva, tapasztalt pedagógusok véleményét kikérve, lehet, hogy erre a tüntetésre nem került volna sor. Csodálkozom, hogy a tanácsban helyet foglaló pedagógusok nem szóltak az iskola érdekeiről. Ők csak egyet láttak: hogy ebből az épületből a Kós Károly-iskolának ki kell költöznie, és hogy milyen sorsa lesz, azt talán még ők sem tudják.” Tóth-Gáspár Barnabás, az egykori Perspektíva Szakközépiskola igazgatója arra emlékeztetett, hogy amikor meg akarták menteni az iskolájukat, és kérték, hogy maradhassanak abban az épületben, ahol jelenleg a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum elemi osztályai működnek, nem engedték, hiába tanítottak keresett szakmákat, bocsátottak ki jól felkészült szakembereket, összeolvasztották a textilipari iskolával, most pedig ezt is megszüntetik. Szégyen, hogy a harmadik szakképző tanintézményt számolják fel Sepsiszentgyörgyön – mondotta.
A tüntetők közül kevesen válaszoltak kérdésünkre. A tanárok nem látják értelmét, hogy nevükkel mondják el véleményüket, ők már a kinevezésüket kapják a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, tovább kell lépniük a helyzeten, mert nem maradhatnak állás nélkül. „Betyárbecsületből jöttünk tüntetni, de valahol tanítanunk kell tovább” – mondták. Incze Csaba fizika szakos tanár a 2001-es összevonással került az iskolába a Perspektívából: „Elég szomorú vagyok, hogy ez megtörténhet. Megtörtént úgy, hogy nem kérdezett meg minket senki, az újságból értesültünk az összevonásról. Már régebben lehetett hallani, hogy felszámolják, de az időpontot nem tudtuk. Nagyon gyorsan jött a döntés, nem tudom, miért. Kötődöm az iskolámhoz, és ha elkerülünk, ott is tanítani kell, a tanítványainkat éppen úgy oktatnunk kell.” Szász Zsolt, IX. osztályos, kőműves szakos diák azt mondta: neki tetszik ez az iskola, jól is érzi magát itt, nem szívesen megy máshova, még nem tudja, hol fogja folytatni. Tordai Melinda szülő: „Ezt az iskolát nem szabad egybeolvasztani, minden magyar iskolára szükségünk van.” Újságírói kérdésre Komán László igazgató elmondta: két ajánlatot tettek az önkormányzatnak, de egyiket sem fogadták el. Kérték, hogy önállóságuk megtartásával költözhessenek abba az épületbe, ahol jelenleg a két nagy elméleti középiskola elemi osztályai működnek, vagy egy kis bővítéssel elférnének a Gyár utcai műhelyépületben, ahol a gyakorlati képzés felületei mellett jelenleg tíz tanterem van, még kettő kellene. Bízik abban, hogy az oktatási törvény adta lehetőségek fényében a prefektus elutasítja a tanács határozatát, hisz az iskola teljesíti az önállóságra vonatkozó minimális diáklétszámot. „Hogy közigazgatási bíróságra adjuk az ügyet, ez egy alternatíva, s vannak itt okok, egy iskolaigazgató, Kondor Ágota személyében megszavazza, hogy a másik iskolát beolvasszák. Érzek érdekellentétet ebből a szempontból. A tanári kar és a vezetőtanács határozatát fogom végrehajtani, ez a feladatom.” A másfél órás akción közreműködött az étfalvi Szász Band zenekar, amelynek vezetője és több tagja az egykori textilipari iskolában érettségizett, a diákok közül verset mondott Balázs Dániel és Bakcsi Boglárka, énekelt Ruzsa Amanada. A megmozdulás közös imával és Petőfi Sándor Távolból című dalával zárult.
A prefektus mossa kezeit
A prefektus csak akkor léphet közbe a Kós Károly és a Puskás Tivadar Szakközépiskola összeolvasztásának ügyében, ha valamilyen törvénytelenséget talál az elfogadott két tanácsi határozatban – jelentette ki Sebastian Cucu, a bukaresti kormány helyi megbízottja. Elmondta, a Kós Károly-iskola vezetője petícióval fordult hozzá és tárgyalt Kiss Imre főtanfelügyelővel is. Egyelőre más lépést nem tehet, kiegészítést kért a helyi tanácstól határozatuk indoklásához, és Kiss Imrétől is írásbeli beszámolót vár arról, hogy mindenben megfelelt-e az előírásoknak az eljárás. (-kas)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az érintett tanárok többsége már beletörődött a költözésbe, csak állásuk megmaradjon, a diákok egy része fenyegetőzik, ha menniük kell, abbahagyják a tanulást, másoknak fontos a szakma elsajátítása, minden áron folytatják a képzést, az iskolavezetés tovább küzd önállósága megmaradásáért. Vegyes a hangulat a városban is a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola felszámolása, a Puskás Tivadar Szakközépiskolába történő beolvasztása tekintetében: akik magyar tanoda bezárását ellenzik, azok közül néhányan részt vettek a tegnapi tüntetésen, akik egyetértenek az átszervezéssel, de az indokokat nem értik pontosan, azok is megálltak néhány percre a polgármesteri hivatal előtt tegnap összegyűlt közel kétszáz főnyi tömegben.
A Kós Károly Szakközépiskola időben bejegyeztette a tegnapi utcai tiltakozást, rendőri felügyelet mellett, rendbontás nélkül tartották meg akciójukat. A felvonultatott táblák egyikén Antal Árpád polgármestert idézték: „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban.” (A városvezető ezt tavaly november 12-én mondta azon a sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozduláson, amit a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum megmaradása mellett tartottak.) Elsőként Komán László iskolaigazgató ismertette a lapunkban két ízben is közölt érveket az iskola önállóságának megmaradása mellett: megállt a diáklétszám-csökkenés, az ősztől induló új húsipari szak tanulókat vonz, a speciális osztályokat nem lehet máshová integrálni, az összevonás leépítésekkel jár, az általuk oktatott szakokra szükség van. Tordai Ernő, az iskolai szülőbizottság elnöke elmondta, megdöbbenve értesültek a helyi sajtóból arról a döntésről, amely gyermekeik iskoláját a Puskás Tivadar Szakközépiskolával olvasztja egybe. „A minden magyar számít szlogen ellenére még arra sem méltattak bennünket, hogy egy hosszú ideje meghozott döntést közös találkozó, egy fórum alkalmával hozzák tudomásunkra. Oly sokszor panaszkodunk, hogy odabent, Bukarestben a bennünket érintő dolgokról a fejünk fölött döntenek, a mi megkérdezésünk, esetleges véleménynyilvánításunk nélkül. És akkor hadd kérdezzem meg: Mit teszünk mi itt, helyben? Ugyanezt.” Nem tudja, mire lesz elegendő ez a tiltakozás, de neki kötelessége itt állni, az pedig szerinte biztos, hogy az iskola névadójának, Kós Károlynak a szavai örök érvényűek: „Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.” Az iskola volt tanára, Péter Sándor kérdéssel indította felszólalását: „Vajon az iskolát, a tanulókat csak számokban lehet kifejezni? Tudjuk, hogy a városi tanácsban leginkább könyvelők, közgazdászok, mérnökök ülnek, akiknek a számok adják az utasításokat. Viszont, ha iskoláról van szó, tanulókról van szó, akkor a számokat egy kicsit félre kell tenni. Talán még a veszteséget is vállalni, mert hiszen a diák, ahogy mondani szokás, a jövő.” Emlékeztetett: a rendszerváltozás után megszüntették Erdély egyik legjobb szakképző iskoláját, a sepsiszentgyörgyi építészetit, a megmaradt osztályait betagolták az akkor alakult Mikes Kelemen Líceumba, de még tanterem sem jutott nekik. „A kényszer vitte rá az akkori vezetőket, hogy létrehozzák a Perspektíva Szakközépiskolát, amely lassan feltápászkodott a szülők segítségével, diákok szorgalmával, a pedagógustársaim segítségével, kiváló szakképző tanodává vált. Aztán következett az egyesítés a textilipari szakközépiskolával, amely akkor leépülőfélben volt. És egy darabig úgy éreztük, hogy a csúcson vagyunk. Diákjaink jól teljesítettek, a pedagógusok és az iskola munkatársai közösen vállalták azt, hogy ezt az iskolát naggyá teszik. A tanulólétszám csökkenni kezdett, de ennek nem csupán az volt az oka, hogy kevesebb gyermek volt. Más iskolák bővültek, és ennek az iskolának a csökkenését eredményezte. (…) Hiszem azt, hogy a városi tanács jót akart, mert az ő érdekük is, hogy az iskolarendszer működjék. Talán nyugodtabban, tanácskozásokat, megbeszéléseket tartva, tapasztalt pedagógusok véleményét kikérve, lehet, hogy erre a tüntetésre nem került volna sor. Csodálkozom, hogy a tanácsban helyet foglaló pedagógusok nem szóltak az iskola érdekeiről. Ők csak egyet láttak: hogy ebből az épületből a Kós Károly-iskolának ki kell költöznie, és hogy milyen sorsa lesz, azt talán még ők sem tudják.” Tóth-Gáspár Barnabás, az egykori Perspektíva Szakközépiskola igazgatója arra emlékeztetett, hogy amikor meg akarták menteni az iskolájukat, és kérték, hogy maradhassanak abban az épületben, ahol jelenleg a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum elemi osztályai működnek, nem engedték, hiába tanítottak keresett szakmákat, bocsátottak ki jól felkészült szakembereket, összeolvasztották a textilipari iskolával, most pedig ezt is megszüntetik. Szégyen, hogy a harmadik szakképző tanintézményt számolják fel Sepsiszentgyörgyön – mondotta.
A tüntetők közül kevesen válaszoltak kérdésünkre. A tanárok nem látják értelmét, hogy nevükkel mondják el véleményüket, ők már a kinevezésüket kapják a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, tovább kell lépniük a helyzeten, mert nem maradhatnak állás nélkül. „Betyárbecsületből jöttünk tüntetni, de valahol tanítanunk kell tovább” – mondták. Incze Csaba fizika szakos tanár a 2001-es összevonással került az iskolába a Perspektívából: „Elég szomorú vagyok, hogy ez megtörténhet. Megtörtént úgy, hogy nem kérdezett meg minket senki, az újságból értesültünk az összevonásról. Már régebben lehetett hallani, hogy felszámolják, de az időpontot nem tudtuk. Nagyon gyorsan jött a döntés, nem tudom, miért. Kötődöm az iskolámhoz, és ha elkerülünk, ott is tanítani kell, a tanítványainkat éppen úgy oktatnunk kell.” Szász Zsolt, IX. osztályos, kőműves szakos diák azt mondta: neki tetszik ez az iskola, jól is érzi magát itt, nem szívesen megy máshova, még nem tudja, hol fogja folytatni. Tordai Melinda szülő: „Ezt az iskolát nem szabad egybeolvasztani, minden magyar iskolára szükségünk van.” Újságírói kérdésre Komán László igazgató elmondta: két ajánlatot tettek az önkormányzatnak, de egyiket sem fogadták el. Kérték, hogy önállóságuk megtartásával költözhessenek abba az épületbe, ahol jelenleg a két nagy elméleti középiskola elemi osztályai működnek, vagy egy kis bővítéssel elférnének a Gyár utcai műhelyépületben, ahol a gyakorlati képzés felületei mellett jelenleg tíz tanterem van, még kettő kellene. Bízik abban, hogy az oktatási törvény adta lehetőségek fényében a prefektus elutasítja a tanács határozatát, hisz az iskola teljesíti az önállóságra vonatkozó minimális diáklétszámot. „Hogy közigazgatási bíróságra adjuk az ügyet, ez egy alternatíva, s vannak itt okok, egy iskolaigazgató, Kondor Ágota személyében megszavazza, hogy a másik iskolát beolvasszák. Érzek érdekellentétet ebből a szempontból. A tanári kar és a vezetőtanács határozatát fogom végrehajtani, ez a feladatom.” A másfél órás akción közreműködött az étfalvi Szász Band zenekar, amelynek vezetője és több tagja az egykori textilipari iskolában érettségizett, a diákok közül verset mondott Balázs Dániel és Bakcsi Boglárka, énekelt Ruzsa Amanada. A megmozdulás közös imával és Petőfi Sándor Távolból című dalával zárult.
A prefektus mossa kezeit
A prefektus csak akkor léphet közbe a Kós Károly és a Puskás Tivadar Szakközépiskola összeolvasztásának ügyében, ha valamilyen törvénytelenséget talál az elfogadott két tanácsi határozatban – jelentette ki Sebastian Cucu, a bukaresti kormány helyi megbízottja. Elmondta, a Kós Károly-iskola vezetője petícióval fordult hozzá és tárgyalt Kiss Imre főtanfelügyelővel is. Egyelőre más lépést nem tehet, kiegészítést kért a helyi tanácstól határozatuk indoklásához, és Kiss Imrétől is írásbeli beszámolót vár arról, hogy mindenben megfelelt-e az előírásoknak az eljárás. (-kas)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 9.
Évértékelő a Kölcsey Egyesület leköszönő elnökével
Jankó András mindig szívesen tette a dolgát, de…
Amint azt a Nyugati Jelenben is közöltük, február 15-én, szerdán 18 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja beszámoló és tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A hír hallatán megkerestük Jankó Andrást, az Egyesület elnökét, akivel az elmúlt évi közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.
– Elnök úr, hogyan értékeli az elmúlt évet?
– Értékelés helyett inkább röviden felsorolom a tavalyi év eseményeit, hiszen, gondolom, az aradi magyar kultúra iránt érdeklődők ismerik a tevékenységünket. Mármint azok, akik többnyire jelen voltak minden rendezvényünkön.
Január 22-én szerveztük a Kölcsey-díjak átadását, március 1-jén tartottuk az előző évre vonatkozó beszámoló közgyűlést. Március 21-én bemutattuk Csanádi János Eleinkről szól a fáma című kötetét, amit később, a szerző jelenlétében Gyulán és Nagyváradon is bemutattunk. Április 11-én Szép Mária Terézia könyvét mutattuk be, és a férje festményeiből kiállítást rendeztünk. Május 22-én Feszty-konferenciát szerveztünk, május 25-én megtartottuk az első Iskolakórus Találkozót, júliusban volt a KITÁSZ közgyűlése. Szeptember 28-án rendeztük meg Steinhübel Zoltán kiállítását, október 4-én Olosz Lajos-megemlékezést tartottunk, ugyanakkor egy kötetét mutattuk be. December 3-án volt az általunk szervezett kórusfesztivál, 15-én Bodó Barna bemutatta a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet.
– Tehát színes program áll az Egyesület mögött. Az elnök milyennek értékeli a tavalyi rendezvényeiknek a színvonalát?
– A Feszty-konferencia és a KITÁSZ-találkozó, a kiállítások, kórustalálkozók, könyvek kiadása és bemutatása szerintem kimagaslóan jól sikerült rendezvények voltak, amelyeket csak egy jól összeszokott csapat tudott végrehajtani. De az is igaz, hogy nem volt zökkenőmentes a munka, voltak nézetkülönbségek is. A magam részéről azt gondolom, ennél többet már nem tudok levezényelni, ezért átadom a helyem másnak, aki tovább tud lépni, és még magasabb színvonalra emelheti az Egyesület munkáját. Éppen ezért nem jelöltetem magam a meghirdetett tisztújításon.
– Számomra a bejelentése meglepő, hiszen az aradi kultúraigénylő magyarság körében Önöket az év csapataként emlegetik…
– Az, hogy nem jelöltetem magam, nem újdonság, legalábbis azoknak nem, akik olvasták a Nyugati Jelenben tavaly januárban megjelent éves beszámoló interjút. Akkor már jeleztem visszalépési szándékomat. Ehhez még azt is hozzáfűzhetem, hogy amikor elvállaltam az Egyesület vezetését, azért tettem, hogy bebizonyítsam: nincs halálra ítélve ez az Egyesület! Vállalásomat, gondolom, teljesítettem, ezért nyugodt lélekkel állhatok fel, helyet adva egy arra rátermettebb személynek, akinek már most sok sikert kívánok! Ugyanakkor felajánlom a segítségemet is, ha arra szükség lesz.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, ugyanakkor az aradi és a megyei magyarság nevében is megköszönöm az anyanyelvű kultúránkért, eddig kifejtetett, önzetlen munkáját.
– Én köszönöm a lehetőséget, mindig szívesen tettem a dolgomat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Jankó András mindig szívesen tette a dolgát, de…
Amint azt a Nyugati Jelenben is közöltük, február 15-én, szerdán 18 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja beszámoló és tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A hír hallatán megkerestük Jankó Andrást, az Egyesület elnökét, akivel az elmúlt évi közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.
– Elnök úr, hogyan értékeli az elmúlt évet?
– Értékelés helyett inkább röviden felsorolom a tavalyi év eseményeit, hiszen, gondolom, az aradi magyar kultúra iránt érdeklődők ismerik a tevékenységünket. Mármint azok, akik többnyire jelen voltak minden rendezvényünkön.
Január 22-én szerveztük a Kölcsey-díjak átadását, március 1-jén tartottuk az előző évre vonatkozó beszámoló közgyűlést. Március 21-én bemutattuk Csanádi János Eleinkről szól a fáma című kötetét, amit később, a szerző jelenlétében Gyulán és Nagyváradon is bemutattunk. Április 11-én Szép Mária Terézia könyvét mutattuk be, és a férje festményeiből kiállítást rendeztünk. Május 22-én Feszty-konferenciát szerveztünk, május 25-én megtartottuk az első Iskolakórus Találkozót, júliusban volt a KITÁSZ közgyűlése. Szeptember 28-án rendeztük meg Steinhübel Zoltán kiállítását, október 4-én Olosz Lajos-megemlékezést tartottunk, ugyanakkor egy kötetét mutattuk be. December 3-án volt az általunk szervezett kórusfesztivál, 15-én Bodó Barna bemutatta a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet.
– Tehát színes program áll az Egyesület mögött. Az elnök milyennek értékeli a tavalyi rendezvényeiknek a színvonalát?
– A Feszty-konferencia és a KITÁSZ-találkozó, a kiállítások, kórustalálkozók, könyvek kiadása és bemutatása szerintem kimagaslóan jól sikerült rendezvények voltak, amelyeket csak egy jól összeszokott csapat tudott végrehajtani. De az is igaz, hogy nem volt zökkenőmentes a munka, voltak nézetkülönbségek is. A magam részéről azt gondolom, ennél többet már nem tudok levezényelni, ezért átadom a helyem másnak, aki tovább tud lépni, és még magasabb színvonalra emelheti az Egyesület munkáját. Éppen ezért nem jelöltetem magam a meghirdetett tisztújításon.
– Számomra a bejelentése meglepő, hiszen az aradi kultúraigénylő magyarság körében Önöket az év csapataként emlegetik…
– Az, hogy nem jelöltetem magam, nem újdonság, legalábbis azoknak nem, akik olvasták a Nyugati Jelenben tavaly januárban megjelent éves beszámoló interjút. Akkor már jeleztem visszalépési szándékomat. Ehhez még azt is hozzáfűzhetem, hogy amikor elvállaltam az Egyesület vezetését, azért tettem, hogy bebizonyítsam: nincs halálra ítélve ez az Egyesület! Vállalásomat, gondolom, teljesítettem, ezért nyugodt lélekkel állhatok fel, helyet adva egy arra rátermettebb személynek, akinek már most sok sikert kívánok! Ugyanakkor felajánlom a segítségemet is, ha arra szükség lesz.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, ugyanakkor az aradi és a megyei magyarság nevében is megköszönöm az anyanyelvű kultúránkért, eddig kifejtetett, önzetlen munkáját.
– Én köszönöm a lehetőséget, mindig szívesen tettem a dolgomat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 13.
A vargyasi Sütő család élő művészete
A préselt és műanyag bútorok korszakában, amikor minden az egyszerűségről, a könnyen kezelhetőségről és a funkcionalitásról szól, örvendetes módon egy másik irányzat is feltörekvőben van. Az újonnan festett népi bútorok lassan teret hódítanak, bekerülnek a modern lakásokba. A régebbieket restaurálják, s régi pompájukban kerülnek vissza a parasztházakba, eredeti környezetükbe, követhető útját mutatva annak, hogy milyen pompás is a hagyományos festett bútor. Vargyason a híres bútorfestő Sütő család portáját, élő múzeumát látogattuk meg a Kovászna megyei turisztikai napok alkalmával. A portát sok népművészetet kedvelő és turista is felkeresi. Sőt, Károly walesi herceg is megfordult itt, és elismeréssel illette a hagyományőrző székely családot, amelyet több díjjal, köztük Magyar Örökség Díjjal is kitüntettek.
A tizenhatodik bútorfestő nemzedék
– A Sütő család története 1568-ig nyúlik vissza. Sütő János és József, két mesterlegény, az egyik asztalos, a másik ács, ekkor került Vargyasra a Székelykeresztúr mellőli Fiatfalváról. A helyi Daniel-kastélynál végeztek ács- és asztalosmunkát. Munkájuk végeztével megtelepedtek a faluban, és utána tizenöt nemzedéken keresztül apáról fiúra örökítették át a mesterséget. A fiaim és az unokatestvéreik a tizenhatodik nemzedékhez tartoznak már – mondta Sütő István, aki elárulta, hogy pár éves fiai már kézbe veszik a szerszámokat, amikor a műhelybe mehetnek.
– Családunk történetének dr. Kós Károly nézett utána, és kiadta A vargyasi festett bútor című könyvét. A családfánkat is Kós Károly készítette el, én csak az újabb „fertályt” toldottam hozzá, akik 1971 után születtünk. 2011-ben megjelent egy könyvecském a család történetéről, ez egy negyven évet átfogó kiegészítés. A korai történethez is sok érdekes dolgot sikerült hozzátenni. Pár éve újabb frissítésre érett meg az a könyv.
Festéktörő kő, mondószékek, kamarásasztal
– A legrégebbi eszközünk a festéktörő kő, ezen őrölték, porították elődeink a színes ásványokat. A festéktörő kőhöz van két kicsi őrlőkő, ezek segítségével nyerték a festéket. Mai napig a hagyományos családi receptet használjuk a festékeink elkészítésére. A kő különlegessége, hogy az 1680-as évszám szerepel rajta, Sütő Józsefre utaló felirattal. Innen biztosan tudjuk, hogy festéssel is foglalkozott a család. A festés maga szabadkézi, az alapszínre jön a mintázás, a betéteknek először a kereteit rajzolom meg, de a mintázás, virágozás mindig teljesen szabadkézi. Mi a legfontosabb? Valamennyi darabot hagyományos mintákkal festünk, mindenik egyedi. Ha tükörből tizenötöt készítek egyszerre, úgyis mindegyik egyedi, s mindenik hagyományos. Na, ez a különlegessége a mi népművészetünknek! Hiába kötött a forma, nagy teret enged a kreativitásnak. A bútorok közül a székely háztartás elemeit készítjük, elsősorban ládát, kisebbet, közepest, nagyot. A legnagyobb a kelengyés- vagy hozományosláda. Nekünk is van belőle három is. A lány ládában vitte az összes holmiját az új házhoz. A hozományához tartozott a vetett ágy, ami aztán a tisztaszoba díszévé vált. Érdekes, mert alvásra sohasem használták, a család anyagi helyzetét, státusát mutatta. Minél magasabb volt, annál gazdagabb volt a család. Aztán itt van a vendégváró pad, a falon a saroktékák. Vargyas, unitárius falu lévén, a tékát elsősorban italtárolásra használták, katolikus falvakban Bibliát tartottak benne. A fali téka őse a falban egy mélyedést takart, amolyan hűtőszekrényként működött az északi falon, és polcokkal volt ellátva. Viccesen szoktuk mondani, hogy a kőház jó, mert nyáron hideg s télen hideg. Az élelmiszerek jól elálltak a fal mélyedésében. Aztán itt az állótálas, vagy a legérdekesebb hagyományos darabjaink: a kontyos vagy mondószékek. A székelyek nem zárták a kaput, éjjel is nyitva volt, hogy ha bármi történik, tudjanak egymáson segíteni. Régen is összeveszett a férj és a feleség. Erről a székek állása beszélt. A székeket vagy a háttámlájukat úgy cserélték meg, illetve kirakták a székeket a tornácba, hogy az érkező értesüljön: nem a legjobb pillanatban érkezett. A vendég megfordult, s ment tovább. Ez volt a mondószékek „mondanivalója”. A jellegzetes székely asztal, a kamarásasztal mély kenyeresfiókkal volt ellátva. Alul pedig az úgynevezett titoktartó, egy csúszólappal ellátott titkos rekesz volt. Általában egy ajtócska van ezen az asztaltípuson. Hogy titkos, kérdezik, ha mindenik így készült? Hát nem mindegyik egyformán készült. Nemcsak a mi családunk volt ilyen leleményes, a régi mesterek mindig építettek a bútorokba titkos rekeszeket. Az iratokat és a pénzt itt tartották.
A Sütő-bútorok egyediek, minden mástól megkülönböztethetőek
A Sütő család háza autentikus néprajzi múzeum. Bútoraik az 1800-as évekből valók. Mindeniken szerepel a készítés évszáma. Vannak újabb darabok is, a bölcsőt például István nagyapja készítette az unokáinak, de van hintaló is. Az eredeti bútordarabokat mai napig készítik. Van kereslet irántuk. A családban öten is dolgoznak, az István nagybátyja, az édesapja és a két öccse.
– A vargyasi Sütők bútorai minden más festett bútortól megkülönböztethetőek. De nem csak a Sütő-munkákat lehet megkülönböztetni, hanem még a családtagokéit is. Mindenkinek megvan a stílusa, az én tulipánjaim nem olyanok, mint az édesapáméi például. Szép, kötött, szimmetrikus, szabályos vonalvezetésű mintákat festünk, a virágok arányosak a levelekhez. Egyedi a szegfű, a rózsa, de a legtöbb a tulipán. Nem a kék a legjellemzőbb a mi bútorainkra, hanem a bordó, a meggypiros, a barnás. Ez azért van, mert ennek az alapanyaga nagy mennyiségben fellelhető a környéken. Persze, használjuk a jobbágykéket is. Ha bemennek a vargyasi templomba, láthatják a templomkéket, ami egészen világos. Ritkán használunk zöld színt. Érdekes, ezt leginkább a szászok használták alapszínnek, bár azt gondolnánk, hogy ez a magyar ízlésnek felel meg. Viszont ránk a barna és a kék jellemző.
– Mivel kezdi a munkát? Mit fest meg először? – tettük fel a kérdést a mesternek.
– Először elkészítem például a ládát, amit fecskefarok sarokillesztéssel fogok össze. Ez egy erős szerkezet, ez a titka, hogy rengeteg láda fennmaradt az évszázadok során. Ma is kézifűrésszel vágom be, és kézzel vésegetem össze. A szerkezet, a vasalatok, a zárak is hagyományosak. Vargyason van egy fiatal kovácsunk, addig nézegette, tanulmányozta a 200 éves zárszerkezetet, amíg elkészítette. De kanyarodjunk a festésre: a szegélyek színeit húzom meg, utána jön az alapozás. Ha betétek kerülnek rá, a körvonalakat megrajzolom. Ennyi csalás-ámítás van rajta. Utána megfestem a betét alapszínét, ugyanezt teszem a külső részekkel is. Meghúzom a szegővonalat, s akkor következik a kiindulóminta. Kancsó, csokor, szív vagy margaréta. Ebből indul az úgynevezett erezés, a szárak és a levelek, ezután jön a virágozás, majd a virágoknak az árnyékolása, két színnel emeljük ki. Aztán következik a levelek és a szárak árnyékolása, majd a legvégén a viaszozás az egész felületen. Ha a bútort jó körülmények között tartják, míg a világ s két nap tart. A fát két ellenségétől kell megvédeni: a nedvességtől és a rovaroktól.
A bútoroknak Károly herceg is csodájára járt
A walesi herceg, akit gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna szoktak vendégül látni, köztudottan nagy tisztelője az erdélyi hagyományoknak, a kézművességnek és a hamisítatlan házi készítményeknek. Nem csoda hát, ha a Sütő család portáját is meglátogatta. Az udvaron ott áll egy kopjafa, amit nagyapám készített a család 400 éves múltjának emlékére, A Sütő dinasztia felirattal, a tizennégy nemzedékkel. Amikor megakadt rajta a herceg szeme, megjegyeztem, hogy „Felség, a mienk is dinasztia, igaz, nem királyi, csak kézműves”. Erre Károly herceg őfelsége egyet legyintett, s azt mondta: much better! Azaz: sokkal jobb!
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)
A préselt és műanyag bútorok korszakában, amikor minden az egyszerűségről, a könnyen kezelhetőségről és a funkcionalitásról szól, örvendetes módon egy másik irányzat is feltörekvőben van. Az újonnan festett népi bútorok lassan teret hódítanak, bekerülnek a modern lakásokba. A régebbieket restaurálják, s régi pompájukban kerülnek vissza a parasztházakba, eredeti környezetükbe, követhető útját mutatva annak, hogy milyen pompás is a hagyományos festett bútor. Vargyason a híres bútorfestő Sütő család portáját, élő múzeumát látogattuk meg a Kovászna megyei turisztikai napok alkalmával. A portát sok népművészetet kedvelő és turista is felkeresi. Sőt, Károly walesi herceg is megfordult itt, és elismeréssel illette a hagyományőrző székely családot, amelyet több díjjal, köztük Magyar Örökség Díjjal is kitüntettek.
A tizenhatodik bútorfestő nemzedék
– A Sütő család története 1568-ig nyúlik vissza. Sütő János és József, két mesterlegény, az egyik asztalos, a másik ács, ekkor került Vargyasra a Székelykeresztúr mellőli Fiatfalváról. A helyi Daniel-kastélynál végeztek ács- és asztalosmunkát. Munkájuk végeztével megtelepedtek a faluban, és utána tizenöt nemzedéken keresztül apáról fiúra örökítették át a mesterséget. A fiaim és az unokatestvéreik a tizenhatodik nemzedékhez tartoznak már – mondta Sütő István, aki elárulta, hogy pár éves fiai már kézbe veszik a szerszámokat, amikor a műhelybe mehetnek.
– Családunk történetének dr. Kós Károly nézett utána, és kiadta A vargyasi festett bútor című könyvét. A családfánkat is Kós Károly készítette el, én csak az újabb „fertályt” toldottam hozzá, akik 1971 után születtünk. 2011-ben megjelent egy könyvecském a család történetéről, ez egy negyven évet átfogó kiegészítés. A korai történethez is sok érdekes dolgot sikerült hozzátenni. Pár éve újabb frissítésre érett meg az a könyv.
Festéktörő kő, mondószékek, kamarásasztal
– A legrégebbi eszközünk a festéktörő kő, ezen őrölték, porították elődeink a színes ásványokat. A festéktörő kőhöz van két kicsi őrlőkő, ezek segítségével nyerték a festéket. Mai napig a hagyományos családi receptet használjuk a festékeink elkészítésére. A kő különlegessége, hogy az 1680-as évszám szerepel rajta, Sütő Józsefre utaló felirattal. Innen biztosan tudjuk, hogy festéssel is foglalkozott a család. A festés maga szabadkézi, az alapszínre jön a mintázás, a betéteknek először a kereteit rajzolom meg, de a mintázás, virágozás mindig teljesen szabadkézi. Mi a legfontosabb? Valamennyi darabot hagyományos mintákkal festünk, mindenik egyedi. Ha tükörből tizenötöt készítek egyszerre, úgyis mindegyik egyedi, s mindenik hagyományos. Na, ez a különlegessége a mi népművészetünknek! Hiába kötött a forma, nagy teret enged a kreativitásnak. A bútorok közül a székely háztartás elemeit készítjük, elsősorban ládát, kisebbet, közepest, nagyot. A legnagyobb a kelengyés- vagy hozományosláda. Nekünk is van belőle három is. A lány ládában vitte az összes holmiját az új házhoz. A hozományához tartozott a vetett ágy, ami aztán a tisztaszoba díszévé vált. Érdekes, mert alvásra sohasem használták, a család anyagi helyzetét, státusát mutatta. Minél magasabb volt, annál gazdagabb volt a család. Aztán itt van a vendégváró pad, a falon a saroktékák. Vargyas, unitárius falu lévén, a tékát elsősorban italtárolásra használták, katolikus falvakban Bibliát tartottak benne. A fali téka őse a falban egy mélyedést takart, amolyan hűtőszekrényként működött az északi falon, és polcokkal volt ellátva. Viccesen szoktuk mondani, hogy a kőház jó, mert nyáron hideg s télen hideg. Az élelmiszerek jól elálltak a fal mélyedésében. Aztán itt az állótálas, vagy a legérdekesebb hagyományos darabjaink: a kontyos vagy mondószékek. A székelyek nem zárták a kaput, éjjel is nyitva volt, hogy ha bármi történik, tudjanak egymáson segíteni. Régen is összeveszett a férj és a feleség. Erről a székek állása beszélt. A székeket vagy a háttámlájukat úgy cserélték meg, illetve kirakták a székeket a tornácba, hogy az érkező értesüljön: nem a legjobb pillanatban érkezett. A vendég megfordult, s ment tovább. Ez volt a mondószékek „mondanivalója”. A jellegzetes székely asztal, a kamarásasztal mély kenyeresfiókkal volt ellátva. Alul pedig az úgynevezett titoktartó, egy csúszólappal ellátott titkos rekesz volt. Általában egy ajtócska van ezen az asztaltípuson. Hogy titkos, kérdezik, ha mindenik így készült? Hát nem mindegyik egyformán készült. Nemcsak a mi családunk volt ilyen leleményes, a régi mesterek mindig építettek a bútorokba titkos rekeszeket. Az iratokat és a pénzt itt tartották.
A Sütő-bútorok egyediek, minden mástól megkülönböztethetőek
A Sütő család háza autentikus néprajzi múzeum. Bútoraik az 1800-as évekből valók. Mindeniken szerepel a készítés évszáma. Vannak újabb darabok is, a bölcsőt például István nagyapja készítette az unokáinak, de van hintaló is. Az eredeti bútordarabokat mai napig készítik. Van kereslet irántuk. A családban öten is dolgoznak, az István nagybátyja, az édesapja és a két öccse.
– A vargyasi Sütők bútorai minden más festett bútortól megkülönböztethetőek. De nem csak a Sütő-munkákat lehet megkülönböztetni, hanem még a családtagokéit is. Mindenkinek megvan a stílusa, az én tulipánjaim nem olyanok, mint az édesapáméi például. Szép, kötött, szimmetrikus, szabályos vonalvezetésű mintákat festünk, a virágok arányosak a levelekhez. Egyedi a szegfű, a rózsa, de a legtöbb a tulipán. Nem a kék a legjellemzőbb a mi bútorainkra, hanem a bordó, a meggypiros, a barnás. Ez azért van, mert ennek az alapanyaga nagy mennyiségben fellelhető a környéken. Persze, használjuk a jobbágykéket is. Ha bemennek a vargyasi templomba, láthatják a templomkéket, ami egészen világos. Ritkán használunk zöld színt. Érdekes, ezt leginkább a szászok használták alapszínnek, bár azt gondolnánk, hogy ez a magyar ízlésnek felel meg. Viszont ránk a barna és a kék jellemző.
– Mivel kezdi a munkát? Mit fest meg először? – tettük fel a kérdést a mesternek.
– Először elkészítem például a ládát, amit fecskefarok sarokillesztéssel fogok össze. Ez egy erős szerkezet, ez a titka, hogy rengeteg láda fennmaradt az évszázadok során. Ma is kézifűrésszel vágom be, és kézzel vésegetem össze. A szerkezet, a vasalatok, a zárak is hagyományosak. Vargyason van egy fiatal kovácsunk, addig nézegette, tanulmányozta a 200 éves zárszerkezetet, amíg elkészítette. De kanyarodjunk a festésre: a szegélyek színeit húzom meg, utána jön az alapozás. Ha betétek kerülnek rá, a körvonalakat megrajzolom. Ennyi csalás-ámítás van rajta. Utána megfestem a betét alapszínét, ugyanezt teszem a külső részekkel is. Meghúzom a szegővonalat, s akkor következik a kiindulóminta. Kancsó, csokor, szív vagy margaréta. Ebből indul az úgynevezett erezés, a szárak és a levelek, ezután jön a virágozás, majd a virágoknak az árnyékolása, két színnel emeljük ki. Aztán következik a levelek és a szárak árnyékolása, majd a legvégén a viaszozás az egész felületen. Ha a bútort jó körülmények között tartják, míg a világ s két nap tart. A fát két ellenségétől kell megvédeni: a nedvességtől és a rovaroktól.
A bútoroknak Károly herceg is csodájára járt
A walesi herceg, akit gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna szoktak vendégül látni, köztudottan nagy tisztelője az erdélyi hagyományoknak, a kézművességnek és a hamisítatlan házi készítményeknek. Nem csoda hát, ha a Sütő család portáját is meglátogatta. Az udvaron ott áll egy kopjafa, amit nagyapám készített a család 400 éves múltjának emlékére, A Sütő dinasztia felirattal, a tizennégy nemzedékkel. Amikor megakadt rajta a herceg szeme, megjegyeztem, hogy „Felség, a mienk is dinasztia, igaz, nem királyi, csak kézműves”. Erre Károly herceg őfelsége egyet legyintett, s azt mondta: much better! Azaz: sokkal jobb!
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 14.
A gondolatnak is helye volt
Kihelyezett huszárbálon mulattak
A gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület immár nyolcadik alkalommal szervezte meg hagyományos huszárbálját a sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglőben.
Az egyesület mintegy 14 tagján kívül ugyanannyian az árkosi Székely Virtus Huszáregyesülettől is megjelentek, további szimpatizánsok, határon túlról is kitartóan visszajáró barátok, akiket Fazakas Péter huszárfőhadnagyi és elnöki minőségében köszöntött.
Összesen mintegy százhetvenen mulattak a kászonújfalusi hagyományőrző népi zenekar által szolgáltatott muzsikára, de előtte még megtekinthették a Kék Hold táncklub társastánc-bemutatóját (keringőt, tangót), amelyet nagy tetszéssel fogadtak a jelenlévők, nemkülönben a Tanulók Házának Batyus gyermekcsoportját.
S mert a közönségből sokan ismételten jelezték igényüket a szép gondolatokra, Fazakas Etele elmondta Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét, hiszen hagyományt s benne a magyarság szellemét megőrizni csak akkor lehet, ha van, ki azt továbbvigye – itthon.
Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor mondott rövid igét és adta áldását a gyülekezetre, amely ezután átadta magát a felszabadult mulatságnak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kihelyezett huszárbálon mulattak
A gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület immár nyolcadik alkalommal szervezte meg hagyományos huszárbálját a sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglőben.
Az egyesület mintegy 14 tagján kívül ugyanannyian az árkosi Székely Virtus Huszáregyesülettől is megjelentek, további szimpatizánsok, határon túlról is kitartóan visszajáró barátok, akiket Fazakas Péter huszárfőhadnagyi és elnöki minőségében köszöntött.
Összesen mintegy százhetvenen mulattak a kászonújfalusi hagyományőrző népi zenekar által szolgáltatott muzsikára, de előtte még megtekinthették a Kék Hold táncklub társastánc-bemutatóját (keringőt, tangót), amelyet nagy tetszéssel fogadtak a jelenlévők, nemkülönben a Tanulók Házának Batyus gyermekcsoportját.
S mert a közönségből sokan ismételten jelezték igényüket a szép gondolatokra, Fazakas Etele elmondta Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét, hiszen hagyományt s benne a magyarság szellemét megőrizni csak akkor lehet, ha van, ki azt továbbvigye – itthon.
Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor mondott rövid igét és adta áldását a gyülekezetre, amely ezután átadta magát a felszabadult mulatságnak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 16.
Élő egyház: Békesség Nagyajtán, közösségépítés Köpecen (Nagy Károly Kázmér református lelkipásztor szolgálatáról)
Nagy Károly Kázmér 1975. július 28-án született Kézdivásárhelyen, apja – Nagy Károly – akkor Bodosban volt református lelkipásztor, 1980-ban került Köpecre, és 36 esztendőn át szolgált ott. Nagy Károly Kázmér Baróton érettségizett 1993-ban, majd 1998-ban elvégezte a teológiát Kolozsváron. A frissen végzett lelkész a leányegyházból anyaegyházközséggé vált Nagyajtára került. Olyan közösségbe, ahol dupla kisebbségben éltek a reformátusok – meséli –, ezt mindig szóvá tették: nem elég az erdélyi nyomorúság, ott van a felekezeti kisebbség is. Ez nagyon érződött, éles helyzetek is kialakultak a múltban, meséli a lelkész, aki közel 17 évi nagyajtai szolgálat után a nyugdíjba vonult apja helyén, Köpecen szolgál már egy éve. Nagyajtáról nősült, felesége tanítónő, született Fazakas Adél, három gyerekük van, Károly hetedikes, Adél Réka ötödikes, Magor harmadik osztályos. A tiszteletest nagyajtai szolgálati éveiről, a köpeci kezdetről kérdeztük.
Nagyajtán Nagy Károly Kázmér: Elsődleges célomnak tekintettem, hogy a felekezeteket közelebb vigyük egymáshoz, ami az unitárius kollégával – Fekete Leventével – együtt sikerült. A családok java része vegyes házasságban él, és a felekezeti különbözőség kihatott a családi életre is. Kemény küzdelmet folytattunk, mivel az unitárius többség rányomta bélyegét mindenre, tagjai átnéztek a reformátusokon. Sikerült az évek alatti régi sebeket, fájdalmakat annyira tisztába tenni, hogy most már társként tekintenek egymásra. Gondolok a temető ügyére: valamikor pereskedtek, ásós-kaszás összecsapások is voltak. Egyértelmű, hogy a templom az unitáriusoké, de a vár közös, a vártól balra eső keleti rész az református temető, amit telekkönyv is igazol. Korábban szembekacagtak, amikor ezt erősítettem. Aztán a jóisten kegyelméből jött egy pályázat, és a pályáztató kiegészítést kért: a társtulajdonos beleegyezését is. Így kérték a segítségemet, amit örömmel megadott a presbitérium, hiszen a falu és történelmünk közös értékéről volt szó. Ilyen harcok, küzdelmek voltak. Az önkormányzatnál is érződött, hogy a reformátusok súlytalanok. Megjegyzem, 270 lélekkel vettem át Nagyajtát, közben fogyott is a gyülekezet, 220 lélekkel adtam át majdnem tizenhét év szolgálat után. Erre a mellőzésre úgy kerülhetett sor, hogy korábban csak beszolgáló lelkészek foglalkoztak a faluval. Nem csoda, hogy elhanyagolt volt a református közösség.
Gyermekekkel, fiatalokkal sikerült pezsgőbbé tenni a református életet. Ez közmunkákban is meglátszott. Másik nagy teher az anyagi nyomorúság, de pályázatokkal sikerült haladnunk, a templomot, majd a lelkészi lakást is javítanunk. Adományból indulva fogtunk neki az egykori kántori lak melléképülete átalakításának, abból kemény közmunkával gyülekezeti házat létesítettünk. Pályázati pénzből anyagot vásároltunk, a többit magunk végeztük, gyülekezeti tagok, presbiterek s a lelkész. Ez az épület ad otthont most a Mesekunyhónak, amelyet Nagyajta megnyert. Hangulatossá tettük a berendezést is, olyan környezetet teremtettünk, ahol istentiszteletet is lehet tartani, de kézműves-foglalkozásokat is. Ez indította a sort. Egyik vállalkozó presbiter kerítést és gyalog székely kaput adományozott a gyülekezeti ház mellé. Utána újabb kihívás következett, mivel a parókia kapuja vasból volt. Nagyajta írásos említésének 800. évfordulójára az unitárius egyházzal közösen székely kaput állítottunk a temető bejáratához. A megmaradt anyagot felajánlották a református egyháznak. Megköszöntük, de nem volt pénzünk kifaragtatni. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának közbenjárására az anyaországi Szerencsejáték Zrt. támogatott, a kaput Péterffy Dénes készítette. Hasonlóképpen, ha sikerült pályázattal a faluba behozni a pénzt, igyekeztünk azt itt tartani, helybeliekkel dolgoztattunk.
Amikor ide kerültem, egyfajta bizalmatlansággal találkoztam: mondták is, itt maradok egy, legfennebb két évet, majd továbbdobbantok. Amíg együtt tudunk dolgozni, nem rohanok el – jeleztem. Onnan is nősültem. Az ott töltött esztendők alatt megértették, van, ahova fordulni, ahova tartozni, hisz lelkiekben is igyekeztünk megtartani a közösséget. Egyre több a betelepült, ezért volt egyfajta széthúzás, végül sikerült a közös hangot megtalálni. Hasonlóképpen a nőszövetségnél az idősek nem akartak a fiatalokkal, a fiatalok az idősekkel közösködni. Végül úgy jöttem el Nagyajtáról, hogy bár anyagiakban szűkölködő, de lelkiekben életképes gyülekezetet hagytam magam mögött. Akik ott voltak, tudták, mit hogyan kell tenni, és tovább küzdenek. Feleségem elindította a Magocska furulyacsoportot, az bővült, most már népiskolai keretek között működik. Ebből a szikrából pattant ki a hangszeroktatás. Volt olyan nemzedék, amelynek tagjai, mire érettségiztek, három-négy, akár öt hangszeren is játszottak. Megpezsdült az élet, volt, akivel és volt, akinek.
Köpecen 2015. június végén édesapám 36 év szolgálat után nyugdíjba vonult. A köpeciek már korábban rebesgették, hogy haza szeretnének hozni. Meghívtak. Aztán a procedúra két hónap helyett hat hónaposra dagadt. A meghívásból aknamunkával pályázat lett. Újból megkerestek, és arra kértek, hogy pályázzam, mert engem szeretnének. Óriási fölénnyel megválasztottak. A jóistennek is ez volt a szándéka, és a gyülekezet akaratával szemben senki nem tudott mit tenni. A közgyűlés 2015. november 22-én megválasztott, 2016. január 1-jei hatállyal megkaptam a jóváhagyást. Nagyon szép ünnepség során léptem be január 10-én, köszöntött elődöm, édesapám és a gyülekezet, a presbitérium, a nőszövetség. A hangulatos beköszönő istentiszteletet sajnos más szolgálattal, temetéssel kellett folytatnom, ami egyre gyakoribb. Úgy érkeztem Köpecre, hogy mindenkinek a lelkésze kívánok lenni faji, felekezeti különbségre való tekintet nélkül. Feleségemmel együtt igyekszünk visszaadni Köpec régi fényét, ezért is dolgozunk. Lejárt a régi bányászkorszak, amikor ragyogott a település, innen került ki a bánya tisztikara, minden második családban volt egyetemet végzett fiatal, tele volt élettel, dalárda működött. Ezeket igyekszünk fokozatosan mind beindítani. Februárban jó hangulatú farsangtemetést tartottunk. Össze kell rázni az egy településen belül élő gyerekeket. Áldatlan állapot alakult ki, a gyerekek fele Köpecen, másik fele Baróton jár iskolába. Vallásórán szembesültem azzal, hogy itt szakadás van, a gyerekek nem ismerik egymást. Lassan egy év alatt úgy összerázódott a társaság, hogy örömmel jönnek vallásórára, vakációs bibliahétre és istentiszteletre is. Elindult a néptánc, a kézműves-foglalkozások oktatása, újraindult a református dalárda, alkalomról alkalomra, ünnepről ünnepre igyekszünk minden nemzedéket megmozgatni. A vallásórás korú reformárus gyermekek száma 40–50 közötti, közösségi rendezvényeken 60–70–80 gyerek jelenik meg. Az adventi gyertyagyújtáson a zuhogó eső ellenére mintegy 120-an voltunk. A 620 református lelket számláló Köpec mellett ide tartozik a 42 lelkes Miklósvár. Ott kéthetente tartunk istentiszteletet. Köpecbánya kicsiny közössége ünnepekkor lejár templomba Köpecre, de igényelték, hogy ott is legyen istentisztelet. Azt is bevezettük, így havonta egyszer az iskola épületében szolgálok. 20–25 ember jön el. Úgy látom, megtermeli a maga gyümölcsét, felekezettől függetlenül lelkesen jönnek, gyermekek is, nem csak felnőttek. A gyülekezet azzal fogadott, hogy a lelkészi lakást belül felújította és újrafödte. A külső tatarozást már ittlétem alatt végeztük. Hátravan még a tereprendezés, amit tavasszal számítunk megoldani. Feladatunk még megfelelő rendeltetést találni a volt külső iskolánknak, ahol öregotthon is működött. A belső iskolánkat használjuk: táncpróbákat tartunk, kiállítást szervezünk, szeretetvendégségek helyszíne, a másik terem a fiatalok klubja. Májustól feleségem átvette a kántori szolgálatot, kézműves-foglalkozásokat tart, a népiskola hivatalos oktatója, énekvezetőként a dalárda karnagya. Az ő biztatására a bibarcfalvi Fehérváry Egyesület szervezésében bútorfestő tanfolyam volt a nyáron, résztvevői többek között elkészítették a köpeci festett utcanévtáblákat.
Igyekszünk úgy élni a gyülekezetben, hogy az látszodjék a településen is. Nem csak a reformátusoknak dolgozunk, azt szeretnénk, hogy a faluban mindenki érezze jól magát. Vallásórára, bibliaórára más felekezetű gyerekeket is várok, s jönnek is. A dalárdapróbák, bibliaórák jó hangulatban zajlanak. Akármilyen rendezvény volt, az emberek részt vettek, odaálltak, segítettek. Nemrég a földvári fogolytábor áldozatai emléktábla-avatásának előkészületeiben kérés nélkül segítettek. A lelkiek mellett a közösségépítésre és a hagyományőrzésre is hangsúlyt fektetünk. A falu nemcsak szereti a pörgést, hanem oda is áll. Köpec élni akar.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagy Károly Kázmér 1975. július 28-án született Kézdivásárhelyen, apja – Nagy Károly – akkor Bodosban volt református lelkipásztor, 1980-ban került Köpecre, és 36 esztendőn át szolgált ott. Nagy Károly Kázmér Baróton érettségizett 1993-ban, majd 1998-ban elvégezte a teológiát Kolozsváron. A frissen végzett lelkész a leányegyházból anyaegyházközséggé vált Nagyajtára került. Olyan közösségbe, ahol dupla kisebbségben éltek a reformátusok – meséli –, ezt mindig szóvá tették: nem elég az erdélyi nyomorúság, ott van a felekezeti kisebbség is. Ez nagyon érződött, éles helyzetek is kialakultak a múltban, meséli a lelkész, aki közel 17 évi nagyajtai szolgálat után a nyugdíjba vonult apja helyén, Köpecen szolgál már egy éve. Nagyajtáról nősült, felesége tanítónő, született Fazakas Adél, három gyerekük van, Károly hetedikes, Adél Réka ötödikes, Magor harmadik osztályos. A tiszteletest nagyajtai szolgálati éveiről, a köpeci kezdetről kérdeztük.
Nagyajtán Nagy Károly Kázmér: Elsődleges célomnak tekintettem, hogy a felekezeteket közelebb vigyük egymáshoz, ami az unitárius kollégával – Fekete Leventével – együtt sikerült. A családok java része vegyes házasságban él, és a felekezeti különbözőség kihatott a családi életre is. Kemény küzdelmet folytattunk, mivel az unitárius többség rányomta bélyegét mindenre, tagjai átnéztek a reformátusokon. Sikerült az évek alatti régi sebeket, fájdalmakat annyira tisztába tenni, hogy most már társként tekintenek egymásra. Gondolok a temető ügyére: valamikor pereskedtek, ásós-kaszás összecsapások is voltak. Egyértelmű, hogy a templom az unitáriusoké, de a vár közös, a vártól balra eső keleti rész az református temető, amit telekkönyv is igazol. Korábban szembekacagtak, amikor ezt erősítettem. Aztán a jóisten kegyelméből jött egy pályázat, és a pályáztató kiegészítést kért: a társtulajdonos beleegyezését is. Így kérték a segítségemet, amit örömmel megadott a presbitérium, hiszen a falu és történelmünk közös értékéről volt szó. Ilyen harcok, küzdelmek voltak. Az önkormányzatnál is érződött, hogy a reformátusok súlytalanok. Megjegyzem, 270 lélekkel vettem át Nagyajtát, közben fogyott is a gyülekezet, 220 lélekkel adtam át majdnem tizenhét év szolgálat után. Erre a mellőzésre úgy kerülhetett sor, hogy korábban csak beszolgáló lelkészek foglalkoztak a faluval. Nem csoda, hogy elhanyagolt volt a református közösség.
Gyermekekkel, fiatalokkal sikerült pezsgőbbé tenni a református életet. Ez közmunkákban is meglátszott. Másik nagy teher az anyagi nyomorúság, de pályázatokkal sikerült haladnunk, a templomot, majd a lelkészi lakást is javítanunk. Adományból indulva fogtunk neki az egykori kántori lak melléképülete átalakításának, abból kemény közmunkával gyülekezeti házat létesítettünk. Pályázati pénzből anyagot vásároltunk, a többit magunk végeztük, gyülekezeti tagok, presbiterek s a lelkész. Ez az épület ad otthont most a Mesekunyhónak, amelyet Nagyajta megnyert. Hangulatossá tettük a berendezést is, olyan környezetet teremtettünk, ahol istentiszteletet is lehet tartani, de kézműves-foglalkozásokat is. Ez indította a sort. Egyik vállalkozó presbiter kerítést és gyalog székely kaput adományozott a gyülekezeti ház mellé. Utána újabb kihívás következett, mivel a parókia kapuja vasból volt. Nagyajta írásos említésének 800. évfordulójára az unitárius egyházzal közösen székely kaput állítottunk a temető bejáratához. A megmaradt anyagot felajánlották a református egyháznak. Megköszöntük, de nem volt pénzünk kifaragtatni. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának közbenjárására az anyaországi Szerencsejáték Zrt. támogatott, a kaput Péterffy Dénes készítette. Hasonlóképpen, ha sikerült pályázattal a faluba behozni a pénzt, igyekeztünk azt itt tartani, helybeliekkel dolgoztattunk.
Amikor ide kerültem, egyfajta bizalmatlansággal találkoztam: mondták is, itt maradok egy, legfennebb két évet, majd továbbdobbantok. Amíg együtt tudunk dolgozni, nem rohanok el – jeleztem. Onnan is nősültem. Az ott töltött esztendők alatt megértették, van, ahova fordulni, ahova tartozni, hisz lelkiekben is igyekeztünk megtartani a közösséget. Egyre több a betelepült, ezért volt egyfajta széthúzás, végül sikerült a közös hangot megtalálni. Hasonlóképpen a nőszövetségnél az idősek nem akartak a fiatalokkal, a fiatalok az idősekkel közösködni. Végül úgy jöttem el Nagyajtáról, hogy bár anyagiakban szűkölködő, de lelkiekben életképes gyülekezetet hagytam magam mögött. Akik ott voltak, tudták, mit hogyan kell tenni, és tovább küzdenek. Feleségem elindította a Magocska furulyacsoportot, az bővült, most már népiskolai keretek között működik. Ebből a szikrából pattant ki a hangszeroktatás. Volt olyan nemzedék, amelynek tagjai, mire érettségiztek, három-négy, akár öt hangszeren is játszottak. Megpezsdült az élet, volt, akivel és volt, akinek.
Köpecen 2015. június végén édesapám 36 év szolgálat után nyugdíjba vonult. A köpeciek már korábban rebesgették, hogy haza szeretnének hozni. Meghívtak. Aztán a procedúra két hónap helyett hat hónaposra dagadt. A meghívásból aknamunkával pályázat lett. Újból megkerestek, és arra kértek, hogy pályázzam, mert engem szeretnének. Óriási fölénnyel megválasztottak. A jóistennek is ez volt a szándéka, és a gyülekezet akaratával szemben senki nem tudott mit tenni. A közgyűlés 2015. november 22-én megválasztott, 2016. január 1-jei hatállyal megkaptam a jóváhagyást. Nagyon szép ünnepség során léptem be január 10-én, köszöntött elődöm, édesapám és a gyülekezet, a presbitérium, a nőszövetség. A hangulatos beköszönő istentiszteletet sajnos más szolgálattal, temetéssel kellett folytatnom, ami egyre gyakoribb. Úgy érkeztem Köpecre, hogy mindenkinek a lelkésze kívánok lenni faji, felekezeti különbségre való tekintet nélkül. Feleségemmel együtt igyekszünk visszaadni Köpec régi fényét, ezért is dolgozunk. Lejárt a régi bányászkorszak, amikor ragyogott a település, innen került ki a bánya tisztikara, minden második családban volt egyetemet végzett fiatal, tele volt élettel, dalárda működött. Ezeket igyekszünk fokozatosan mind beindítani. Februárban jó hangulatú farsangtemetést tartottunk. Össze kell rázni az egy településen belül élő gyerekeket. Áldatlan állapot alakult ki, a gyerekek fele Köpecen, másik fele Baróton jár iskolába. Vallásórán szembesültem azzal, hogy itt szakadás van, a gyerekek nem ismerik egymást. Lassan egy év alatt úgy összerázódott a társaság, hogy örömmel jönnek vallásórára, vakációs bibliahétre és istentiszteletre is. Elindult a néptánc, a kézműves-foglalkozások oktatása, újraindult a református dalárda, alkalomról alkalomra, ünnepről ünnepre igyekszünk minden nemzedéket megmozgatni. A vallásórás korú reformárus gyermekek száma 40–50 közötti, közösségi rendezvényeken 60–70–80 gyerek jelenik meg. Az adventi gyertyagyújtáson a zuhogó eső ellenére mintegy 120-an voltunk. A 620 református lelket számláló Köpec mellett ide tartozik a 42 lelkes Miklósvár. Ott kéthetente tartunk istentiszteletet. Köpecbánya kicsiny közössége ünnepekkor lejár templomba Köpecre, de igényelték, hogy ott is legyen istentisztelet. Azt is bevezettük, így havonta egyszer az iskola épületében szolgálok. 20–25 ember jön el. Úgy látom, megtermeli a maga gyümölcsét, felekezettől függetlenül lelkesen jönnek, gyermekek is, nem csak felnőttek. A gyülekezet azzal fogadott, hogy a lelkészi lakást belül felújította és újrafödte. A külső tatarozást már ittlétem alatt végeztük. Hátravan még a tereprendezés, amit tavasszal számítunk megoldani. Feladatunk még megfelelő rendeltetést találni a volt külső iskolánknak, ahol öregotthon is működött. A belső iskolánkat használjuk: táncpróbákat tartunk, kiállítást szervezünk, szeretetvendégségek helyszíne, a másik terem a fiatalok klubja. Májustól feleségem átvette a kántori szolgálatot, kézműves-foglalkozásokat tart, a népiskola hivatalos oktatója, énekvezetőként a dalárda karnagya. Az ő biztatására a bibarcfalvi Fehérváry Egyesület szervezésében bútorfestő tanfolyam volt a nyáron, résztvevői többek között elkészítették a köpeci festett utcanévtáblákat.
Igyekszünk úgy élni a gyülekezetben, hogy az látszodjék a településen is. Nem csak a reformátusoknak dolgozunk, azt szeretnénk, hogy a faluban mindenki érezze jól magát. Vallásórára, bibliaórára más felekezetű gyerekeket is várok, s jönnek is. A dalárdapróbák, bibliaórák jó hangulatban zajlanak. Akármilyen rendezvény volt, az emberek részt vettek, odaálltak, segítettek. Nemrég a földvári fogolytábor áldozatai emléktábla-avatásának előkészületeiben kérés nélkül segítettek. A lelkiek mellett a közösségépítésre és a hagyományőrzésre is hangsúlyt fektetünk. A falu nemcsak szereti a pörgést, hanem oda is áll. Köpec élni akar.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 20.
Beszélgetés Matekovits Mihály matematikatanárral
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (2.)
–A magyar líceum ügyébe mennyire tudtál beleszólni?
– Az iskolaügy megoldása mindig fő célunk volt. Az együtt élő két iskolában, a Csikyben meg a Henri Coandában többször kellett diplomáciai bölcsességgel megegyezést létre hozni. Közben ügyvéd barátunk, Nagy Sándor megtalálta a bentlakás telekkönyvi kivonatát. Kiderült, hogy azt elfelejtették államosítani, és megmaradt az egyház tulajdonában. Elmentünk a püspökségre, és megkaptuk az épület használati jogát 99 évre úgy, hogy 66 évig nem kell bérleti díjat fizetnünk. Másnap visszamentem a püspökségre, és biztonsági meggondolásból megkértem, hogy pontosítsanak: a használati jog a mindenkori magyar iskolát illesse meg!
–Hogy valósult meg a Csiky önállósulása?
– Egy éjszaka alatt dolgoztam ki az akciótervet. Öt iskola mozgatásával jött létre a dolog. Sârbu főtanfelügyelő tartotta a hátát. Mert jöttek a támadások, üvöltött a román sajtó, a nacionalisták, a Vatra Românească. Eleinte volt egy kis elszomorodás a Zárda hívei részéről, de a Csikyből is jöttek olyan hangok, amelyek nem örültek annak, hogy odaköltöznek a kicsik. Nagyon nagy összefogással folyt le a költözés. Felhívásunkra rengetegen jöttek segíteni.
–Milyen nagy dobásod volt még helyettes főtanfelügyelőként?
– A Szabadság-szobor kiszabadítása.
–Mesélnél erről?
– 1999-ben, amikor kihoztuk a várból az első részt, kint Molotov-koktélokkal vártak a „nagy-romániások”. De a rendőrség is felkészült. Megjelent vagy száz rohamrendőr, és a tüntetőket hátra szorították. Az autómentő kocsiban, amelyre daruval feltették a szobor első részét, elöl, a sofőr mellett ültem Csergő Ervin minorita plébánossal. Mi ketten voltunk Bukarestben is a Honvédelmi Minisztériumban a minorita rend részéről, hogy aláírjuk a dokumentumot a szobor átvételéről. Rendkívüli jóindulatot tapasztaltam a minisztérium részéről; örültek, hogy megszabadulnak egy gondtól.
–Mennyi ideig feküdt a szobor a minoriták udvarán?
– Négy és fél évig. A rács lakatjának kulcsa nálam volt. Minden nap megnéztem, hogy rendben van-e minden.
–Történt valami rendellenesség a szobor körül?
– Nem. Semmi… És 2004-ben felállították.
–Tudsz-e valami sztorit a felállítással kapcsolatban?
– Előző este 11-kor érkezett meg Răzvan Teodorescu, a román kormány képviseletében. Két kérése volt: először is az, hogy a köszöntéskor ne szólítsák miniszter úrnak, hanem akadémikus úrnak, másodszor pedig az, hogy az ünnepi beszéd első szava románul hangozzék el. Mindkettőt teljesítettük.
–Melyik volt az első elhangzott román szó?
– Arad… Ezt én agyaltam ki.
***
–Hogy kerültél a minisztériumba?
– Kötő József, tanügyi államtitkár győzött meg, miután egyeztetett Markó Bélával is, hogy menjek el versenyvizsgázni a tanügyminisztérium kisebbségi osztályának vezérigazgatói posztjára. Olyan ember kellett oda, aki jól tud románul és dolgozott már románokkal.
–Jól érezted magad Bukarestben?
– A munkát szerettem, a bukaresti hangulatot, életvitelt kevésbé.
–Hétvégeken hazajártál?
– Elég gyakran. Összeszámoltam: öt év alatt 150-szer tettem meg az Arad–Bukarest utat, oda-vissza. Ellátogattam az összes megyébe, ahol kisebbségi oktatás folyik. Sokat jártam a törököknél, az ukránoknál, a lengyeleknél, a horvátoknál. A Medgidiai Kemal Atatürk török líceum tiszteletbeli tanárának választott.
–A minisztériumból mentél nyugállományba?
– Igen. 2010 januárjában. Akkor volt kormányváltás is. Ecaterina Andronescu lett az új tanügyminiszter. Vele is megértettem magam, de a minisztériumban nagyon megváltozott a hangulat. Az államtitkárok hozzáállásán érződött, hogy az RMDSZ nincs kormányon.
–Mit csinálsz, amióta nyugdíjas vagy?
– Mindig van dolgom. Helyettesítettem a zimándújfalui általános iskolában, besegítettem Temesváron a Gerhardinum Líceumban. Három unokám van: egy ikerpár Kolozsváron és egy leányka itt, Aradon. Kolozsvári vejem nagyon sokat jár külföldre, leányom dolgozik, sokszor oda kell mennem, hogy vigyázzak az unokákra. Aradi unokám matek házi feladatát naponta leellenőrzöm, ha itthon vagyok.
–Elégedett vagy?
– Kijelenthetem, hogy globálisan összefoglalva – családilag, szakmailag és társadalmilag – elégedett ember vagyok.
–Jól érzed magad a bőrödben?
– Úgy érzem, hogy a 70 év megelégedettséggel tölt el. Ezért most fokozatosan kivonulok a közéletből. Ennyi idő után ne legyen az ember döntéshozói pozícióban. Segítek, ha hívnak. Az RMPSZ megyei vezetését is átadtam.
***
–Mondjál, kérlek, néhány szót családodról!
– Feleségem, Marika nyugalmazott pedagógus, aki fiatalon, ismert európai asztaliteniszezőként került Aradra. Szerencsésnek tartom párosunkat. Sokat dolgoztunk együtt iskolaügyekben, kulturális téren is. Most ő is helyettesít Zimándon. Leányom, Hajnalka Kolozsváron egy osztrák cégnél dolgozik vezetői beosztásban. Jó cég, jó fizetés. Vejem egyetemi tanár. Sokat jár külföldre előadásokat tartani. Iker unokáim, Ákos és Barnabás Waldorf iskolába járnak. Német stílusú magyar iskola, nevelésük alapja a családközpontúság.
–Alpár itt Aradon sikeres üzletember. Jól tudom?
– Közgazdász feleségével, Lilivel együtt rendezvényszervező cégük van. Alpár a gyakorlati kivitelező. Leányunokám, Viktória ötödikes.
–Szakmai elégedettségedet mivel indokolod?
– Összesen 10 példatárnak társszerzője vagyok. Ezenkívül több könyvnek vagyok a szerkesztője vagy társszerzője.
–A Tóth Árpád Irodalmi Körben is szoktál felolvasni.
– Minden évben egyszer tartok egy közérdekű előadást. Jövő tavasszal, például, „Arad megyei magyar iskolák névadói” a téma.
–Milyen tervek vannak még a tarsolyodban?
– Tervezem, hogy írok egy nagyobb tanulmányt 50 év Arad megyei magyar iskoláiban lejegyzett tanügyi inspekciók felhasználásával. Az anyagot már összegyűjtöttem. Szeretnék egy emlékező könyvet készíteni egykori matematikatanáromról, Kovács Miska bácsiról. Foglalkozom az aradi minoriták történetével is.
–Azt állítod, hogy társadalmilag is elégedett vagy.
– Miniszter nem akartam lenni, de büszke vagyok, hogy a minisztériumban vezérigazgató voltam.
–Különlegesebb kitüntetéseid, elismeréseid vannak-e?
– Amikor nyugdíjba mentem, Sólyom Lászlótól, a Magyar Köztársaság elnökétől megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, 2000-ben Csergő Ervinnel és Dávid Ibolyával közösen a csíkszeredai Julianus Alapítvány díját kaptuk, a szoborért. Az EMKE adja ki minden évben a Kún Kocsárd Díjat olyan személynek, aki a helyi kulturális életben nyüzsög-mozog. Avval is megjutalmaztak. Ezenkívül több kisebb díjjal is kitüntettek.
***
–Csevegésünk vége felé megkérlek, szólj pár szót a Magyar Bálokról, amelyeket köztudottan, hosszú évekig a Matekovits házaspár szervezte.
– Az elsőt 1973-ban a TEBA gyár kantinjában. Rendkívül sikeres volt. Következő évben meg kellett számoznunk az ülőhelyeket. Iskolákból hoztunk 500 széket, főleg hokedliket traktorral. Forradalom után átmentünk a Central Hotel éttermébe. Kicsit elegánsabb lett a bál, de csak 200 hely volt. Egy adott pillanatban belefáradtunk Marikával.
–A Majláti Hétvége megszervezését is a neved fémjelezte.
– Majdnem 40 évig. De most már csak annyit vállaltam, hogy én állítom össze a műsort, én hívom meg a táncosokat. Vittem két leánykát műsorvezetőnek. Én már nem akarok színpadra lépni.
–Rengetegen ismernek. Milyen a viszonyod az emberekkel?
– Soha senkiről nem írtam le semmi rosszat. Optimista alkatom van, mindenkinek a pozitív oldalát néztem.
–Közéleti személyiségként, szükséged van Istenre, a hitre?
– Gyermekkorom óta aktív katolikus, hívő ember vagyok. Nagyon sokat erősödött a hitem, amikor Csergő Ervinnel barátkoztam.
–Mivel szórakozol szabadidődben?
– Szeretek szimfonikus zenét hallgatni. A könnyűzenével megálltam Koncz Zsuzsánál… Nagyon szeretek keresztrejtvényt fejteni. Közben hallgatom a zenét.
–Utaztál sokat külföldre?
– Tíz EU-s ország iskoláiban jártam, órákon is.
–A képzőművészet, az irodalom vonz-e?
– Elsősorban az irodalom. Szeretek színházba járni, verseket hallgatni, esetleg mondani.
–Milyen a politikai beállítottságod?
– Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos. Nagyot csalódtam a politikában és a szavazásra jogosult állampolgárokban, mind Magyarországon, mind Romániában. Azt látom, hogy az embereknek manapság nem az ország, a nép érdeke számít. Személyek iránti rokonszenv vagy épp ellenszenv alakítja hozzáállásukat. Ezen a területen nem vagyok optimista.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (2.)
–A magyar líceum ügyébe mennyire tudtál beleszólni?
– Az iskolaügy megoldása mindig fő célunk volt. Az együtt élő két iskolában, a Csikyben meg a Henri Coandában többször kellett diplomáciai bölcsességgel megegyezést létre hozni. Közben ügyvéd barátunk, Nagy Sándor megtalálta a bentlakás telekkönyvi kivonatát. Kiderült, hogy azt elfelejtették államosítani, és megmaradt az egyház tulajdonában. Elmentünk a püspökségre, és megkaptuk az épület használati jogát 99 évre úgy, hogy 66 évig nem kell bérleti díjat fizetnünk. Másnap visszamentem a püspökségre, és biztonsági meggondolásból megkértem, hogy pontosítsanak: a használati jog a mindenkori magyar iskolát illesse meg!
–Hogy valósult meg a Csiky önállósulása?
– Egy éjszaka alatt dolgoztam ki az akciótervet. Öt iskola mozgatásával jött létre a dolog. Sârbu főtanfelügyelő tartotta a hátát. Mert jöttek a támadások, üvöltött a román sajtó, a nacionalisták, a Vatra Românească. Eleinte volt egy kis elszomorodás a Zárda hívei részéről, de a Csikyből is jöttek olyan hangok, amelyek nem örültek annak, hogy odaköltöznek a kicsik. Nagyon nagy összefogással folyt le a költözés. Felhívásunkra rengetegen jöttek segíteni.
–Milyen nagy dobásod volt még helyettes főtanfelügyelőként?
– A Szabadság-szobor kiszabadítása.
–Mesélnél erről?
– 1999-ben, amikor kihoztuk a várból az első részt, kint Molotov-koktélokkal vártak a „nagy-romániások”. De a rendőrség is felkészült. Megjelent vagy száz rohamrendőr, és a tüntetőket hátra szorították. Az autómentő kocsiban, amelyre daruval feltették a szobor első részét, elöl, a sofőr mellett ültem Csergő Ervin minorita plébánossal. Mi ketten voltunk Bukarestben is a Honvédelmi Minisztériumban a minorita rend részéről, hogy aláírjuk a dokumentumot a szobor átvételéről. Rendkívüli jóindulatot tapasztaltam a minisztérium részéről; örültek, hogy megszabadulnak egy gondtól.
–Mennyi ideig feküdt a szobor a minoriták udvarán?
– Négy és fél évig. A rács lakatjának kulcsa nálam volt. Minden nap megnéztem, hogy rendben van-e minden.
–Történt valami rendellenesség a szobor körül?
– Nem. Semmi… És 2004-ben felállították.
–Tudsz-e valami sztorit a felállítással kapcsolatban?
– Előző este 11-kor érkezett meg Răzvan Teodorescu, a román kormány képviseletében. Két kérése volt: először is az, hogy a köszöntéskor ne szólítsák miniszter úrnak, hanem akadémikus úrnak, másodszor pedig az, hogy az ünnepi beszéd első szava románul hangozzék el. Mindkettőt teljesítettük.
–Melyik volt az első elhangzott román szó?
– Arad… Ezt én agyaltam ki.
***
–Hogy kerültél a minisztériumba?
– Kötő József, tanügyi államtitkár győzött meg, miután egyeztetett Markó Bélával is, hogy menjek el versenyvizsgázni a tanügyminisztérium kisebbségi osztályának vezérigazgatói posztjára. Olyan ember kellett oda, aki jól tud románul és dolgozott már románokkal.
–Jól érezted magad Bukarestben?
– A munkát szerettem, a bukaresti hangulatot, életvitelt kevésbé.
–Hétvégeken hazajártál?
– Elég gyakran. Összeszámoltam: öt év alatt 150-szer tettem meg az Arad–Bukarest utat, oda-vissza. Ellátogattam az összes megyébe, ahol kisebbségi oktatás folyik. Sokat jártam a törököknél, az ukránoknál, a lengyeleknél, a horvátoknál. A Medgidiai Kemal Atatürk török líceum tiszteletbeli tanárának választott.
–A minisztériumból mentél nyugállományba?
– Igen. 2010 januárjában. Akkor volt kormányváltás is. Ecaterina Andronescu lett az új tanügyminiszter. Vele is megértettem magam, de a minisztériumban nagyon megváltozott a hangulat. Az államtitkárok hozzáállásán érződött, hogy az RMDSZ nincs kormányon.
–Mit csinálsz, amióta nyugdíjas vagy?
– Mindig van dolgom. Helyettesítettem a zimándújfalui általános iskolában, besegítettem Temesváron a Gerhardinum Líceumban. Három unokám van: egy ikerpár Kolozsváron és egy leányka itt, Aradon. Kolozsvári vejem nagyon sokat jár külföldre, leányom dolgozik, sokszor oda kell mennem, hogy vigyázzak az unokákra. Aradi unokám matek házi feladatát naponta leellenőrzöm, ha itthon vagyok.
–Elégedett vagy?
– Kijelenthetem, hogy globálisan összefoglalva – családilag, szakmailag és társadalmilag – elégedett ember vagyok.
–Jól érzed magad a bőrödben?
– Úgy érzem, hogy a 70 év megelégedettséggel tölt el. Ezért most fokozatosan kivonulok a közéletből. Ennyi idő után ne legyen az ember döntéshozói pozícióban. Segítek, ha hívnak. Az RMPSZ megyei vezetését is átadtam.
***
–Mondjál, kérlek, néhány szót családodról!
– Feleségem, Marika nyugalmazott pedagógus, aki fiatalon, ismert európai asztaliteniszezőként került Aradra. Szerencsésnek tartom párosunkat. Sokat dolgoztunk együtt iskolaügyekben, kulturális téren is. Most ő is helyettesít Zimándon. Leányom, Hajnalka Kolozsváron egy osztrák cégnél dolgozik vezetői beosztásban. Jó cég, jó fizetés. Vejem egyetemi tanár. Sokat jár külföldre előadásokat tartani. Iker unokáim, Ákos és Barnabás Waldorf iskolába járnak. Német stílusú magyar iskola, nevelésük alapja a családközpontúság.
–Alpár itt Aradon sikeres üzletember. Jól tudom?
– Közgazdász feleségével, Lilivel együtt rendezvényszervező cégük van. Alpár a gyakorlati kivitelező. Leányunokám, Viktória ötödikes.
–Szakmai elégedettségedet mivel indokolod?
– Összesen 10 példatárnak társszerzője vagyok. Ezenkívül több könyvnek vagyok a szerkesztője vagy társszerzője.
–A Tóth Árpád Irodalmi Körben is szoktál felolvasni.
– Minden évben egyszer tartok egy közérdekű előadást. Jövő tavasszal, például, „Arad megyei magyar iskolák névadói” a téma.
–Milyen tervek vannak még a tarsolyodban?
– Tervezem, hogy írok egy nagyobb tanulmányt 50 év Arad megyei magyar iskoláiban lejegyzett tanügyi inspekciók felhasználásával. Az anyagot már összegyűjtöttem. Szeretnék egy emlékező könyvet készíteni egykori matematikatanáromról, Kovács Miska bácsiról. Foglalkozom az aradi minoriták történetével is.
–Azt állítod, hogy társadalmilag is elégedett vagy.
– Miniszter nem akartam lenni, de büszke vagyok, hogy a minisztériumban vezérigazgató voltam.
–Különlegesebb kitüntetéseid, elismeréseid vannak-e?
– Amikor nyugdíjba mentem, Sólyom Lászlótól, a Magyar Köztársaság elnökétől megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, 2000-ben Csergő Ervinnel és Dávid Ibolyával közösen a csíkszeredai Julianus Alapítvány díját kaptuk, a szoborért. Az EMKE adja ki minden évben a Kún Kocsárd Díjat olyan személynek, aki a helyi kulturális életben nyüzsög-mozog. Avval is megjutalmaztak. Ezenkívül több kisebb díjjal is kitüntettek.
***
–Csevegésünk vége felé megkérlek, szólj pár szót a Magyar Bálokról, amelyeket köztudottan, hosszú évekig a Matekovits házaspár szervezte.
– Az elsőt 1973-ban a TEBA gyár kantinjában. Rendkívül sikeres volt. Következő évben meg kellett számoznunk az ülőhelyeket. Iskolákból hoztunk 500 széket, főleg hokedliket traktorral. Forradalom után átmentünk a Central Hotel éttermébe. Kicsit elegánsabb lett a bál, de csak 200 hely volt. Egy adott pillanatban belefáradtunk Marikával.
–A Majláti Hétvége megszervezését is a neved fémjelezte.
– Majdnem 40 évig. De most már csak annyit vállaltam, hogy én állítom össze a műsort, én hívom meg a táncosokat. Vittem két leánykát műsorvezetőnek. Én már nem akarok színpadra lépni.
–Rengetegen ismernek. Milyen a viszonyod az emberekkel?
– Soha senkiről nem írtam le semmi rosszat. Optimista alkatom van, mindenkinek a pozitív oldalát néztem.
–Közéleti személyiségként, szükséged van Istenre, a hitre?
– Gyermekkorom óta aktív katolikus, hívő ember vagyok. Nagyon sokat erősödött a hitem, amikor Csergő Ervinnel barátkoztam.
–Mivel szórakozol szabadidődben?
– Szeretek szimfonikus zenét hallgatni. A könnyűzenével megálltam Koncz Zsuzsánál… Nagyon szeretek keresztrejtvényt fejteni. Közben hallgatom a zenét.
–Utaztál sokat külföldre?
– Tíz EU-s ország iskoláiban jártam, órákon is.
–A képzőművészet, az irodalom vonz-e?
– Elsősorban az irodalom. Szeretek színházba járni, verseket hallgatni, esetleg mondani.
–Milyen a politikai beállítottságod?
– Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos. Nagyot csalódtam a politikában és a szavazásra jogosult állampolgárokban, mind Magyarországon, mind Romániában. Azt látom, hogy az embereknek manapság nem az ország, a nép érdeke számít. Személyek iránti rokonszenv vagy épp ellenszenv alakítja hozzáállásukat. Ezen a területen nem vagyok optimista.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 21.
Patakok medrében és erdőkön keresztül menekültünk (A 96 éves haralyi Paizs Gyula háborús veterán visszaemlékezései)
A közigazgatásilag Gelencéhez tartozó Haraly falu legidősebb polgára, Paizs Gyula bácsi nemrég ünnepelte 96. életévét, amikor a község vezetői és Bereczi István római katolikus plébános is felköszöntötték a háborús veteránt. Gyula bácsit Szőke Barna önkormányzati képviselő kíséretében a minap mi is meglátogattuk otthonában, és második világháborús emlékeiről faggattuk.
– 1922. január 20-án születtem Haralyban. A kézdivásárhelyi 24-es székely határvadász tüzérütegnél voltam katona. Több helyen is szolgáltam a magyar hazát. Harminc napig Sósmezőnél kísértem az orosz foglyokat és menekülteket. Csíkból oda vezényeltek. A németek gyúrták ki Ukrajnából az orosz származásúakat. Hosszú életem során sok mindent láttam, megéltem, de ott olyan nap nem volt, hogy ne sírtam volna. Hogy néztek ki szegények, főleg a kicsi gyermekek, rossz volt rájuk nézni! Édes jó Istenem! A menekültek kóboros szekerekkel érkeztek, a hadifoglyokat gyalog kísérték fegyveres őrök. A német katonák elkísérték őket Sósmezőig a sorompóig, ott átadták nekünk, mi pedig onnan Lemhényig kísértük őket. Nagyon sokan voltak, és a tetű ette meg őket. Lemhényben vagonírozták be a németek által elfogott szovjet hadifoglyokat, akiket Németországba vittek. Onnan nem lehetett megszökni, parancsba adták a németek, hogy aki szökik, azt lelövik. Mindez 1943 őszén történt. 1944. augusztus 25-én Serfőző János alezredes hadiszállására német tisztek érkeztek. Később derült ki, hogy románok vagy oroszok voltak az illetők, akik német ruhába öltöztek, hogy felderítsék a terepet. Az alezredes a német tisztek kérésére bemutatta a határvonalon kiépített aknazáras erődítmények tervét. Este együtt ettek-ittak, másnap reggel a német tisztek elmentek, délelőtt pedig a Vörös Hadsereg katonái precíz pontossággal lőtték ki a német-magyar állásokat. (Erre a látogatásra a túlélők és naplóírók más és más változatban emlékeznek, de Kovács Sándor, Csíkszentmárton csendőrparancsnoka szerint mindez csak legenda, nem voltak német ruhába bújt orosz felderítők, de a kudarcot könnyebb volt ily módon feldolgozni, „minket nem legyőztek, hanem elárultak” szempont szerint – a szerző megj.)
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján az Úz völgyében csaptunk össze a szovjetekkel, azt a napot sosem felejtem el. Szeptember 11-én hajnalban parancsot kaptunk a visszavonulásra. Szeptember elején Ozsdolán is kemény harcok zajlottak a német és az orosz között, a falu egy része elpusztult, 360 épület semmisült meg. A patakok medrében és erdőkön keresztül menekültünk Csík felé. Ahogy mi vonultunk, az oroszok jöttek utánunk. Csíkból Marosvásárhely felé vonultunk vissza, majd a Dés–Kolozsvár útvonalat követtük. Kolozsváron bekerítettek az oroszok, de nekem nagy szerencsém volt, hogy nem estem hadifogságba. Bekerültem egy családhoz, ahol civil ruhát adtak, és ott is maradtam. Nekem puskám sem volt, ágyúnál teljesítettem szolgálatot.
1945 elején kerültem haza Haralyba. Páván élt egy ember, Pila Mihálynak hívták, aki egész Háromszéken megszervezte a népőrséget, ahogy akkor nevezték a rendfenntartókat. Én Bereckbe kerültem szolgálatba, onnan Sepsiszentgyörgyre helyeztek, ahol öt-hat hónapig lehettem, majd leszereltek, mert nem akartam tovább maradni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A közigazgatásilag Gelencéhez tartozó Haraly falu legidősebb polgára, Paizs Gyula bácsi nemrég ünnepelte 96. életévét, amikor a község vezetői és Bereczi István római katolikus plébános is felköszöntötték a háborús veteránt. Gyula bácsit Szőke Barna önkormányzati képviselő kíséretében a minap mi is meglátogattuk otthonában, és második világháborús emlékeiről faggattuk.
– 1922. január 20-án születtem Haralyban. A kézdivásárhelyi 24-es székely határvadász tüzérütegnél voltam katona. Több helyen is szolgáltam a magyar hazát. Harminc napig Sósmezőnél kísértem az orosz foglyokat és menekülteket. Csíkból oda vezényeltek. A németek gyúrták ki Ukrajnából az orosz származásúakat. Hosszú életem során sok mindent láttam, megéltem, de ott olyan nap nem volt, hogy ne sírtam volna. Hogy néztek ki szegények, főleg a kicsi gyermekek, rossz volt rájuk nézni! Édes jó Istenem! A menekültek kóboros szekerekkel érkeztek, a hadifoglyokat gyalog kísérték fegyveres őrök. A német katonák elkísérték őket Sósmezőig a sorompóig, ott átadták nekünk, mi pedig onnan Lemhényig kísértük őket. Nagyon sokan voltak, és a tetű ette meg őket. Lemhényben vagonírozták be a németek által elfogott szovjet hadifoglyokat, akiket Németországba vittek. Onnan nem lehetett megszökni, parancsba adták a németek, hogy aki szökik, azt lelövik. Mindez 1943 őszén történt. 1944. augusztus 25-én Serfőző János alezredes hadiszállására német tisztek érkeztek. Később derült ki, hogy románok vagy oroszok voltak az illetők, akik német ruhába öltöztek, hogy felderítsék a terepet. Az alezredes a német tisztek kérésére bemutatta a határvonalon kiépített aknazáras erődítmények tervét. Este együtt ettek-ittak, másnap reggel a német tisztek elmentek, délelőtt pedig a Vörös Hadsereg katonái precíz pontossággal lőtték ki a német-magyar állásokat. (Erre a látogatásra a túlélők és naplóírók más és más változatban emlékeznek, de Kovács Sándor, Csíkszentmárton csendőrparancsnoka szerint mindez csak legenda, nem voltak német ruhába bújt orosz felderítők, de a kudarcot könnyebb volt ily módon feldolgozni, „minket nem legyőztek, hanem elárultak” szempont szerint – a szerző megj.)
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján az Úz völgyében csaptunk össze a szovjetekkel, azt a napot sosem felejtem el. Szeptember 11-én hajnalban parancsot kaptunk a visszavonulásra. Szeptember elején Ozsdolán is kemény harcok zajlottak a német és az orosz között, a falu egy része elpusztult, 360 épület semmisült meg. A patakok medrében és erdőkön keresztül menekültünk Csík felé. Ahogy mi vonultunk, az oroszok jöttek utánunk. Csíkból Marosvásárhely felé vonultunk vissza, majd a Dés–Kolozsvár útvonalat követtük. Kolozsváron bekerítettek az oroszok, de nekem nagy szerencsém volt, hogy nem estem hadifogságba. Bekerültem egy családhoz, ahol civil ruhát adtak, és ott is maradtam. Nekem puskám sem volt, ágyúnál teljesítettem szolgálatot.
1945 elején kerültem haza Haralyba. Páván élt egy ember, Pila Mihálynak hívták, aki egész Háromszéken megszervezte a népőrséget, ahogy akkor nevezték a rendfenntartókat. Én Bereckbe kerültem szolgálatba, onnan Sepsiszentgyörgyre helyeztek, ahol öt-hat hónapig lehettem, majd leszereltek, mert nem akartam tovább maradni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)