Mi lesz a magyar nyelvű oktatással Marosvásárhelyen?
A marosvásárhelyi előválasztás jelöltjeivel készített interjúsorozatunk második részében a magyar nyelvű oktatás helyzetéről kérdeztük Barabás Miklóst, Portik Vilmost és Soós Zoltánt.
A három jelöltnek a következő kérdéseket tettük fel:
1. Mi a legnagyobb gond Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatással?
2. Hogyan lehet javítani a magyar nyelvű oktatás helyzetén?
3. Elképzelhetőnek tartja-e a magyar és a román tannyelvű oktatás teljes szétválasztását?
Barabás Miklós (CEMO)
1. Sajnos 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs kisebbségi alaptanterv, miközben az oktatásban kiemelt pozíciók garantálták a magyar közösség érdekvédelmét, mint például oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, oktatási államtitkárok. Jelenleg Romániában egy nemzeti kerettanterv van, ebbe erőltették bele a magyar és a magyar közösséghez kapcsolódó tanórákat. Négy év alatt nem sikerült az új oktatási törvénynek a kisebbségek románnyelv-oktatására vonatkozó cikkelyeit életbe léptetni. Ennek következtében a magyar tanulóknak gyakran gyengébbek a vizsgaeredményei, több időt töltenek iskolában
A marosvásárhelyi magyar gyerekek 80 százaléka vegyes tannyelvű iskolába jár, ahol a belső nyelvi tájkép szigorúan egynyelvű, az ügyintézés, a kommunikáció kizárólag románul zajlik. Az általános iskolák, egy kivételével, román személyiségek nevét viselik, ezekben az intézményekben nem ünneplik meg iskolaszinten sem március 15-ét, sem más, a magyar közösség történelméhez kapcsolódó ünnepeket. Nincs magyar nyelv napja, viszont van román nyelv napja, nincs esélyegyenlőség, és nincs valódi multikulturalizmus. Évekig kellett küzdeni a kétnyelvű homlokzati táblákért, és most nemrég a polgármesteri hivatalról kiderült, hogy tűzzel-vassal üldözi a magyar nyelvhasználatot, az iskolai kétnyelvűséget. Ezekben az iskolákban a magyar gyerekek nagyon korán azt tanulják meg, hogy anyanyelvük, kultúrájuk másodrangú, el kell fogadniuk a diszkriminációt. Ráadásul az is megfigyelhető, hogy a gyengébb osztályokat kapják a magyar gyerekek ezekben az iskolákban.
2., 3. Mivel az oktatást stratégiai fontosságúnak tartom, hosszú távú terv kidolgozása és gyakorlatba ültetése mentén gondolkodom. Örvendetes, hogy nemrég Marosvásárhelyen a központ környékén magyar iskola jött létre, de a negyedekben is fontos a magyar tanintézmények létrehozása. A Tudorban, Kövesdombon van annyi gyermek, tanár, kihasználatlan iskolaépület, hogy magyar tannyelvű iskolákat lehessen ott létrehozni. Ezáltal elkerülhetők lennének azok a gondok, hogy az igazgatóság kerek-perec megtagadja a magyar feliratok kihelyezését, a magyar osztályok a harmadik emeletre kerülnek, vagy távoli, nehezen megközelíthető melléképületben kapnak nekik helyet. Az elsős gyermek is anyanyelvén mondhatja el gondját az iskolaorvosnak, és nem utasítják el azzal, hogy nem értik, mit akar, mert nem beszél románul.
Portik Vilmos (EMNP)
1. Megszoktuk, hogy egyetlen önálló magyar középiskolánk van. A Református Kollégium ugyan jogilag önálló, de a marosvásárhelyiek tudatában szinte elválaszthatatlanul kötődik a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz. Idén ugyan örömünkre elindult az önálló Római Katolikus Gimnázium, de az még sajnos soká lesz, amíg újra be tud épülni a magyar közösség tudatába és öntudatába.
Ugyanakkor a pedagógusi pálya sem örvend már annak a megbecsülésnek, amit még egy-két évtizede elmondhattunk róla, mint ahogy a diákok tanuláshoz való hozzáállása is változott. Azokhoz az igényekhez pedig, amelyeket manapság a diákok vagy tudatosan, vagy öntudatlanul megfogalmaznak, sajnos a hazai oktatási rendszer nem tudott felzárkózni. Az oktatási rendszer felzárkóztatásába pedig az önkormányzatoknak szinte semmilyen beleszólásuk nincs, hiszen ez is a centralizált Románia egyik rákfenéje.
Az sem segíti a fejlődést, hogy sem a magyar tanári kar, sem pedig a szülői közösség irányából nem tapasztalhatunk olyan markáns és öntudatos rendszerre való ráhatást, ami folyamatosan erős nyomás alatt tartaná az illetékes hivatalosságokat a magyar gyerekek érdekeinek megkerülhetetlen érvényesítésében. Sok esetben ugyanis pl. tanárhiányra hivatkozva kényszerülnek a diákok és szüleik olyan kényszerhelyzetek elfogadására, amelyek egy öntudatosabb társadalmi viszonyulás esetén áthidalhatóak lennének.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló minősíthetetlen helyzet az iskolapéldája annak, hogyan kell a törvény betűjét kijátszani, és a magyar képzési vonalat gyengíteni, ellehetetleníteni.
2. Alapvetően a tanügyi rendszer átalakítása teremthet kedvezőbb körülményeket. Itt nem csak a huszonegyedik század igényeihez igazított oktatáspolitikára gondolok, hanem a tanügyi rendszer olyan átalakítására, amiben a gyermekeink megkapják a szükséges infrastrukturális felszerelést, képességeik és tehetségük szerinti gyakorlati képzést, egyéni odafigyelést, de a pedagógusaink is mind anyagi, mind szakmai szempontból megbecsülésnek örvendhetnek.
Az önálló magyar iskolák számának gyarapítása elsősorban helyi politikai akarat vagy konszenzus kérdése. Ma jogi értelemben három kizárólag magyar középiskola létezik Marosvásárhelyen, de ezt is a rendszerváltás után huszonöt évvel sikerült kipipálni. Egyre inkább erősödik az az álláspont a marosvásárhelyi pedagógusi berkekben, hogy szükség lenne magyar nyelvű szakközépiskolára is a városunkban. Ez ügyben ugyan még nincs teljes konszenzus a marosvásárhelyi magyar tanárok körében, de ha el tudnánk oda jutni, hogy a magyar szakképzésben oktató tanárok is ugyanolyan kitartással és jó értelemben vett konoksággal küzdjenek az önálló magyar szakközépiskoláért, mint ahogy a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola létrejöttét szorgalmazó céltudatos civil és egyházi közösség tette, akkor a politikum itt is munkára fogható lesz.
Az Orvosi Egyetem esetében egyre többen osztják azt a véleményt, hogy a magyar orvosi tagozatot valamilyen módon integrálni kell a Sapientia EMTE rendszerébe. Én személyesen ezt az elképzelést alkalmazhatónak tartom, de elismerem, hogy egy roppant kényes kérdés, amire nagyon nehéz helyes választ adni. Végtére is a MOGYE magyar orvosi egyetem, a múltja és hírneve mind a magyar orvosoknak, tanároknak és professzoroknak köszönhető, nem lehet beletörődni, hogy ilyen helyzetbe juttatták. De a Sapientia egyetem létrehozása is egy hosszú küzdelem után meghozott döntés eredménye, és az idő igazolta, hogy érdemes a saját kezünkbe venni az intézményeink megszervezését.
3. Ezt tartom az egyedüli jó megoldásnak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy aki magyarul szeretné taníttatni a gyermekét, az csak ezeket az iskolákat választhatja. E kijelentésemnek vélhetőleg magyar oldalon is sok ellenzője van, de a már iskoláskorban kialakuló kisebbrendűségi érzettel, a későbbi asszimilációs hajlammal csak ilyenformán tudjuk felvenni a harcot. Ez nem valamiféle szeparatizmus, hanem olyan jog, ami megillet bennünket. Mi szeretnénk megszervezni, alakítani a saját gyermekeink képzését. Az sem érv, hogy azért kellene vegyes iskolákba járatni a gyermekeinket, mert csak így sajátíthatják el az ország nyelvét. A román nyelv megtanulásához azt kell elérni, hogy az ország nyelvét idegen nyelvek tanítása során alkalmazott módszerekkel tanítsák az iskolásainknak. Hogy ezt huszonöt év alatt nem sikerült elérni, az csak azt mutatja, hogy a román állam nem akarja, hogy a magyar fiatalok rendesen megtanulják az ország hivatalos nyelvét. Pedig még egy marosvásárhelyi magyar családban felcseperedő 6-7 éves gyerek is pont annyiszor találkozott a román nyelvvel, mint pl. az angollal. A számában csaknem ugyanakkora kolozsvári magyarság öt önálló iskolával rendelkezik. Nem normális dolog, hogy az ország legnagyobb magyar lakossággal bíró városában nem rendelkezünk ugyanezekkel a lehetőségekkel.
Soós Zoltán (RMDSZ)
1. Fejlett oktatási rendszer nélkül egy városnak nincs jövője. A fiatalok elköltöznek, a képzett munkaerő pedig hiányzik. A mai vezetés egyik legnagyobb bűne, hogy hagyja elsorvadni az oktatást, hiszen ezzel a jövőt éli fel. Mondok egy példát: 2012-ben még két líceumunk is az ország 50 legjobbja közé tartozott. Ma már csak az első 100-ba férnek be a hivatalos statisztikák szerint. Összehasonlításképpen Pitesti-nek és Brăilának két-két, de még Bákónak is van egy líceuma az első ötvenben. Marosvásárhely hét legjobb iskolája közül ötnek romlott a besorolása az elmúlt 3 évben. Elmentek volna a legjobb tanárok? Kevesebbet tanulnak a diákok? Nem hiszem. Egyszerűen kevés a figyelem, amit a városvezetés az oktatásnak szentel.
A marosvásárhelyi magyar oktatás legnagyobb gondja, hogy sok iskolában kisebbségben vannak a magyar osztályok, konkrétan 40 százalék alatt. Talán még nagyobb a gond a szakoktatás terén. Rossz hírnevű szakiskolák felé kényszerülnek a magyar diákok, mivel más lehetőségük nincsen. A felmérések szerint óriási igény lenne a faipari, építészeti, konfekciós, automatizálási jártasságra. Helyettük olyan szakoktatás folyik, amelyikre nincs különösebb piaci igény. Alig van lehetőség magyarul tanulni. Az elméleti líceumok a törvény értelmében, nem indíthatnak szakosztályt. Új oktatási intézményeket építeni pedig értelmetlen, mivel épület van elegendő.
Rendezetlen az ösztöndíjak kérdése is. Az önkormányzat a költségvetésbe még nem különített el erre összeget. Ráadásul jelenleg 2-3 éves elmaradás van a kifizetésekkel. Márpedig ösztöndíjakkal motiválni lehet a tanulást, segíteni azokat, akiknek ez megterhelő. Jelenleg ez sem működik.
2. Ahhoz, hogy a magyar oktatás jól működjön, olyan nyelvi környezet kell létrehozni, ahol a magyar diákok többségben vannak. Ez nagyon könnyen megoldható az osztályok átcsoportosításával. A lakónegyedekben több, egymáshoz közel épített általános iskola van. Az osztályokat ezért könnyen át lehetne vinni egyikből a másikba. Magyar iskolaszéket lehet létrehozni, magyar igazgatót kinevezni, sőt ezeket az intézményeket magyar személyiségekről lehet elnevezni. Az átcsoportosítás lehetséges, csak politikai akarat kérdése. Az iskolahálózat kialakítása a városi tanácstól függ. A döntések végrehajtása pedig a polgármestertől. A jelenlegi vezetés nem kedvez a magyarságnak, ezért is kell Marosvásárhelynek a változás.
Ami a szakmai oktatást illeti, nyugtázom, hogy a Református Kollégium jövő ősztől magyar nyelvű szakiskolát indít. Ezt feltétlenül fel kell karolni, mind a szakpolitikai hatóság, mind az önkormányzat szintjén. A többi szakiskola esetében is a fentiekhez hasonló megoldást javaslok. A meglévő román szakoktatási intézmények nagy kampuszokkal rendelkeznek, melyek szinte üresen állnak. A magyar osztályokat át lehetne vinni egy jelenleg üres kampuszba, a román osztályokat pedig egy másikba. Magyar szakoktatás indítása, csak akkor lehetséges, ha magyar vezetősége van az adott szakiskolának, ugyanis új osztály indításakor mindig az iskolaszék hozza meg a beiskolázási tervet. Városvezetőkén prioritásként kezelném ezt. Az átcsoportosítással kis lépésekben, nagy eredményeket lehetne elérni a marosvásárhelyi magyar oktatás terén. Mindez persze önmagában nem oldja meg a piacképes tudás kérdését. A jelenleginél jobban kell építeni a munkaerőpiac (vállalatok, üzemek) és a szakmai oktatást biztosító iskolák között partneri kapcsolatra, amilyen például a református egyház és a Bosch kapcsolata Kolozsváron.
Továbbá arra is figyelni kellene, hogy a középiskolai oktatás szakirányai összhangban legyenek a városban működő egyetemekkel (Sapientia, Petru Maior, MOGYE). Nem normális, hogy miközben működik a városban egy jó hírű, automatizálásra és informatikára hangolt műszaki egyetem (a Sapientia), a magyar nyelvű oktatási intézményekben egyetlen iskolában indítanak egyetlen informatika szakot, de egy iskolában indítanak két könyvelői osztályt. Az sem normális, hogy Marosvásárhelyen nincs középiskolai szinten magyar nyelvű egészségügyi, illetve mezőgazdasági tanulási lehetőség.
3. Természetesen ez elképzelhető, sőt ez lenne a normális. Az átcsoportosítással nem fogjuk kisajátítani az iskolákat, nem vennénk el senkitől semmit, csak esélyt adnánk a magyar oktatásnak. Még egyszer hangsúlyozom, ha olyan iskolákat tudunk létrehozni, ahol az iskolaszék, a vezetőség magyar, az a javunkra válna. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a szabályozások miatt teljesen egyértelmű, hogy elsőbbséget kell adni a magyar tannyelvű iskolák létrehozásának. Ez is egy ok, ami miatt változás kell Marosvásárhelyen.
Antal Erika
maszol.ro

Elmérgesedett az előválasztási kampány Marosvásárhelyen
Forrósodik a hangulat Marosvásárhelyen a vasárnapi előválasztás előtt. Az RMDSZ és Barabás Miklós független jelölt ment egymásnak a szavazás előtti nyílt vita megszervezése kapcsán.
A konfliktust az okozza, hogy az RMDSZ és a civil aktivista eltérő időpontban képzeli a három jelölt közönség előtti vitájának megtartását. Barabás szerdán szeretne pódiumra ülni Soós Zoltánnal és Portik Vilmossal, míg az RMDSZ a csütörtöki időpontot javasolta. Erre a javaslatra reagálva a független jelölt kijelentette, nem hajlandó „az RMDSZ-ukáznak” eleget tenni.
A Maros megyei RMDSZ az igazság elferdítésével vádolja Barabás Miklóst. Szerkesztőségünkbe juttatott közleményükben emlékeztetnek arra, hogy már egy hete egyeztetik szóban és írásban egyaránt a nyilvános vita technikai feltételeit Barabás Miklóssal, valamint Portik Vilmos kampányfőnökével. „Barabás Miklós pontosan ismeri ezt a folyamatot, hiszen maga is részese. Ha mindezek után azt közli, hogy nem hajlandó az RMDSZ jelöltjével vitatkozni, akkor ezt csakis a meghátrálás jeleként tudjuk értelmezni” – olvasható a közleményben.
A Barabás Miklóst támogató csoport egy tragikomikusnak szánt kisvideót terjeszt az interneten. A Többnyelvű Marosvásárhely oldalon közzétett Hitler-mémmel nem is annyira Soós Zoltánt, mint az RMDSZ-t veszi célba – számol be a Székelyhon. A portál kérdésére, hogy tényleg viccesnek tartja Hitler bőrébe bújtatni a megyei múzeum igazgatóját, Barabás Miklós kifejtette: a videót mémként kell kezelni, szó se róla, hogy valamiféle hasonlóság lenne Soós Zoltán és a náci diktátor között. „A párbeszéd magyar szövegén van a lényeg” – szögezte le Barabás.
Az RMDSZ emlékeztet: dokumentumokkal is igazolhatóan még a Barabás Miklós időpontjavaslatának bejelentése előtt indítványozták a vita időpontjának a csütörtököt, helyszínként pedig a Kultúrpalotát. „A vitát nem az RMDSZ szervezi, és három jelölt képviselői egyeztették, ám úgy tűnik, Barabás lavírozni próbál, hogy kibújjon a nyilvános megmérettetés alól” – szögezik le.
Barabás a közleményre szintén közleményben reagált vasárnap. Mint írja, rangján alulinak tartja, hogy az őt ért vádakra válaszoljon. Közölte, hogy előválasztás utolsó hetében nem kíván semmilyen politikai jelegű iszapbirkózásban részt venni.
maszol.ro

Három igazság
Barabás Miklósnak igaza van, amikor az RMDSZ-t ostorozza. A szövetségnek igaza van, amikor nem hagyja annyiban. Portik Vilmosnak igaza van, amikor arra figyelmeztet, hogy ez így nem igazságos. Ez az igazság: néhány nappal a marosvásárhelyi előválasztás előtt óhatatlanul széthúzó tehetetlenségi erő feszegeti az összefogást.
A centrifugális kényszerpályának leginkább a civil jelölt, Barabás Miklós nem tud ellenállni. A történelemtanár egy olyan mozgalom képviselője, amelyre óriási szüksége volt a városnak: a kétnyelvűségért vívott harcukban példát mutattak mind a tökéletlen politikumnak, mind a közösség karba tett kézzel nyavajgó tagjainak. Barabáséknak elegük lett a tétlenségből, így hát megszerveződtek és léptek – ezért le a kalappal előttük.
Bizony az sem tűnt ördögtől valónak, hogy civil érdekérvényesítési lehetőségként a hárompárti magyar összefogással meghirdetett polgármesterjelölt-választásra is bejelentkezzenek, ám most már úgy néz ki, ez rosszul sült el. Mert a csalódások és sérelmek végeláthatatlan sorozata szülte, amúgy teljesen jogos dühnek nem lenne szabad ott is megnyilatkoznia, ahol példamutató próbálkozás körvonalazódik a régóta várt összefogásra.
Barabás Miklós eleve úgy szállt versenybe, hogy semmibe vette a szövetség és a néppárt által kötött, amúgy is több sebből vérző paktumot. A Soós Zoltánt, de inkább az RMDSZ-t célzó szurkálásaival pedig beindította az apparátus „védekező mechanizmusát”, aminek az lett a vége, hogy a civil jelölt megtörve, kiábrándulva közölte a minap: az előválasztási projekt „egy korrupt és mocskos játszmává degradálódott”.
Félreértés ne essék: ha csak a tizede igaz azoknak a vádaknak, amelyeket Barabás Miklós leírt már most elkészített, borús „számvetésében”, akkor is mélyen elítélendő, ahogyan az RMDSZ járt el vele szemben. De mégis mire számított?! „Igazad van, Miklós, nem a magyarság érdekeit képviseljük, bocsáss meg az elmúlt 25 évért!” – talán ezt a reakciót várta?!
A marosvásárhelyi előválasztás egy rendkívül törékeny politikai egyezség eredménye. A kezdeményezők hűbelebalázsként vágtak neki, nem tisztázták, melyek a konkrét játékszabályok, és hogy mi lesz utána, meddig és mire terjed ki az összefogás – a kvázi tisztességes verseny egyetlen garanciája a két fiatal politikus, Soós és Portik barátsága.
Az azonban vitathatatlan, hogy a vasárnapi megmérettetés a jó célt szolgálja: az azt megelőző kampány, a versenyhelyzet, a marosvásárhelyi magyarok soron kívüli megkeresése, megszólítása igenis mozgósít, többet hozhat jövőre a remélhetőleg közös konyhára. Sajnos Barabás Miklós és csapata már nem hisz ebben. Talán igazuk van, de talán mégsem.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Több mint 11 ezren regisztráltak a marosvásárhelyi előválasztásra
Több mint 11 ezren regisztráltak a marosvásárhelyi előválasztásra, ami a magyar választópolgárok több mint 20 százalékát jelenti - tudósít az Erdély FM. A regisztráció éjfélkor zárult.
Az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, és az MPP elnöke, Bíró Zsolt korábban azt közölték, hogy javasolták a pótlistás szavazás lehetőségét azok számára, akik nem regisztráltak, ám ebbe Portik Vilmos, az EMNP jelöltje nem egyezett ebbe bele. Portik közleményében úgy reagált, az előválasztás regisztrációhoz való kötése volt az egyik legszilárdabb szabály, amit lefektettek, és nem akar a választók bizalmával játszani.
Az előválasztás jelöltjei Soós Zoltán, Portik Vilmos és Barabás Miklós.(hírszerk.)
Transindex.ro

Soós Zoltán a marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje
Az RMDSZ színeiben megmérkőző Soós Zoltán nyerte a marosvásárhelyi előválasztást. A vetélytársak között mind a 14 választókörben azonos sorrend alakult ki, és nagyjából az arányok sem különböztek. A hárompárti összefogás nyomán – ha a felek valamelyike fel nem rúgja az egyezséget – Soós lesz az, aki 2016-ban megmérkőzhet a polgármesteri tisztségért – adja hírül összeállításában Szucher Ervin és Páva Adorján a kronika.ro-n.
A 38 éves régész és történész, a szövetség önkormányzati képviselője 2702 szavazatot, azaz a voksok 62,3 százalékát gyűjtötte be, a néppárt megyei elnöke, Portik Vilmos 1259 szavazatot szerzett (29,02 százalék), míg a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistája, Barabás Miklós kénytelen volt beérni 384 szavazattal (8,85 százalék).
A vasárnapi előválasztás keveseket mozgatott meg. A regisztrált személyek alig 39 százaléka, azaz 4337 személy járult az urnák elé. A voksolás 14 körzetben apróbb kis gikszerekkel, de civilizáltan, békésen zajlott. Az urnák elé kizárólag csak azok járulhattak, akik, az eredeti egyezségnek megfelelően, csütörtök éjfélig regisztráltak.
Kijövet a szavazófülkéből a versenybe szálló felek a magyar–magyar összefogás fontosságát hangsúlyozták. „A mai napnak nem csak az a tétje, hogy ki lesz a jelölt. Hanem az is, hogy legyőzzük-e az apátiát" – nyilatkozta az RMDSZ színeiben induló Soós Zoltán. Néppártos kollégája és egyben barátja, Portik Vilmos pedig úgy vélte, függetlenül a győztes nevétől, az előválasztás nyertese a marosvásárhelyi magyarság lesz.
Soós Zoltán vasárnap este a Facebook közösségi portálon mondott köszönetet szavazóinak: „Máig az RMDSZ jelöltje voltam, holnaptól minden vásárhelyi magyar jelöltje vagyok. Nemcsak azoké, akik ma rám szavaztak, hanem minden változást akaró magyar emberé. Célom, hogy Marosvásárhely egy élhető, egészséges város legyen, ahol nincsenek etnikai konfliktusok, ahol a magyarság újra otthon érzi magát. Az előválasztáson részt vevő marosvásárhelyiek szavazatának 62 százalékát tudhatom magaménak. Köszönöm a bizalmukat!”
Az előválasztás győztese később szintén a Facebookon jelezte, hogy elsőként Portik Vilmos gratulált sikeréhez: „Megtisztelő és köszönöm neki. Barátsága továbbra is fontos számomra és megkönnyebbülés, hogy a versenyhelyzet megszűnt köztünk.”
Amint arról beszámoltunk, az előválasztást megelőző napok nem a barátságról szóltak: pénteken A Néppárt megijedt a szavazóktól címmel adott ki közös közleményt Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ vezetője, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke. Portik Vilmos határozottan elutasította a közleményben megjelenő vádakat, és az előválasztások leszögezett szabályainak betartását kérte versenytársaitól, ez pedig végül meg is történt.
Portik Vilmos vasárnap késő este Facebook-oldalán megköszönte a marosvásárhelyieknek, hogy részt vettek az előválasztáson. „Köszönjük a 30 százalékos eredményt. Soha eddig senki nem ért el ilyen eredményt az RMDSZ-szel szemben! A független jelölt eredményeivel együtt, negyven százaléka a marosvásárhelyieknek nemet mondott az RMDSZ-es pártpolitikára” – emelte ki az EMNP Maros megyei elnöke, aki az általa mindvégig szorgalmazott választási koalícióra is utalt üzenetében: „Gratulálok Soós Zoltánnak, ő lett az előválasztások győztese, ezzel azonban együtt jár a pártok közötti választási koalíció felelőssége. Marosvásárhely csak ezáltal válhat az előválasztások nyertesévé, a várost csak így tudjuk visszavenni. Bízzunk magunkban!” – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Előválasztás – alacsony részvétellel
A tegnapi marosvásárhelyi polgármesterjelölt- előválasztás 14 körzetben 84 szavazóbiztos jelenlétében zajlott, a lapzárta előtti utolsó, 17 órai adatösszesítés szerint 3316 szavazó adta le a voksát a három jelölt – Barabás Miklós, Portik Vilmos és Soós Zoltán – egyikére, ami a leadható szavazatok 29,86 %-át jelenti.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

Soós Zoltán válthatja le Dorin Florea polgármestert
Az RMDSZ jelöltje, Soós Zoltán nyerte meg a marosvásárhelyi magyarok vasárnapi előválasztását, és ő lehet a magyarság polgármesterjelöltje a 2016-os önkormányzati választásokon. Soós Zoltán a szavazatok 62,04 százalékát szerezte meg.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje, Portik Vilmos 28,9 százalékos támogatottságot ért el. A harmadik jelöltre, a független Barabás Miklósra a választók 8,83 százaléka szavazott. Az RMDSZ, az EMNP és az MPP márciusban kötött megállapodása szerint valamennyi párt az előválasztást megnyerő jelölt mögé sorakozik fel az önkormányzati választáson. A pártok egybecsengő álláspontja szerint ugyanis csak a magyarság közös jelöltje válthatja le tisztségéből a várost 2000 óta vezető Dorin Florea polgármestert. Az előválasztások választói névjegyzékére a marosvásárhelyi magyar szavazópolgárok mintegy negyedrésze vétette fel magát. A regisztráltaknak azonban csak mintegy 40 százaléka élt a szavazati jogával.
Szabadság (Kolozsvár)

Marosvásárhely: előválasztás és nemzeti felelősség
Előválasztás zajlott a legjelentősebb erdélyi román–magyar frontvárosban, Marosvásárhelyen, amire 2000 óta nem volt példa. Maga az előválasztás megtartása is óriási eredmény, ha azt nézzük, hogy az RMDSZ döntnökei eddig sorra indítottak olyan jelölteket, akikről előre tudni lehetett, hogy veszteni fognak, s akikre egymás között szólva nemzetben gondolkodó magyar ember nem adhatta jó szívvel a voksát.
Egy olyan városban, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatt van, csak olyan magyar jelöltnek van esélye győzni, aki képes integrálni a választóközönséget, és aki nem riasztja el az urnától az embereket. 2004-ben Kelemen Atilla – aki kevesebb, mint két évvel korábban Erdély elszakítására koccintott a Kempinsky szállóban – garantáltan alkalmatlan jelölt volt. Négy évre rá a Neptunt megjárt Borbély László bukása is előre borítékolható volt, hiszen nem kevesen vannak, akik inkább távol maradtak az urnáktól, minthogy a komprádor-politika egyik fő támogatójára adják voksukat. Fokozottan érvényes ez a legutóbbi választásokon induló Frunda Györgyre, aki azon túl, hogy maga is részt vett a neptuni tárgyalásokon, még inkább kitűnt a belső harcokban, és túlzás nélkül állítható, hogy mindenkoron az autonómiapolitika első számú kerékkötője maradt. Az ő esetében az elrettentő példák ismertetése és elemzése nem külön írást, de külön kötetet igényelne.
Nőtt az autonomista tábor
Mielőtt szemügyre vennénk a vasárnap lezajlott előválasztás eredményét, érdemes két szót szólni a politikai versenyről, melynek tárgya elvben az, hogy egy adott közösség milyen jövőképet, milyen politikai programot, milyen kollektív stratégiát tart kívánatosnak. A politikai verseny eme ideális modelljének vannak általános problémái: a pártrendszer oligarchikus jellege, a politikai program alibiként való használata, a választók politikában való járatlansága és messzemenő befolyásolhatósága, a reklámpszichológia törvényszerűségeinek érvényesülése. Magyarán: a választópolgár sok esetben nem azt a politikai pártot támogatja, melynek a programja a legközelebb áll hozzá, hanem azt, amelynek legjobb a „csomagolása” és a sajtója.
Erdélyben az eredményt más torzító tényezők is befolyásolják. Az elektronikus és a nyomtatott média pártelkötelezettsége miatt Marosvásárhelyen az RMDSZ-es tudatmosás a legerősebb. Történelmi okokból ugyanakkor itt a leghangsúlyosabb a magyar egységreflex: az állandósult többségi nyomás miatt Marosvásárhelyen az országosnál sokkal erősebb az RMDSZ társadalmi beágyazottsága. Mindezek ellenére az előválasztáson megjelent szavazók mintegy 40 százaléka egy tisztának, korrektnek nevezhető versenyben nem az RMDSZ jelöltjét támogatta. Soós Zoltán az RMDSZ színeiben 62,04, Portik Vilmos az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje 28,9, Barabás Miklós független jelölt pedig 8,83 százalék voksot kapott. Ez az eredmény sokkal hívebben ábrázolja a nemzeti autonomista oldal támogatottságát, mint az országos választások.
Pártérdekek mentén
Érdemes szólni a nemzeti felelősség paradoxonáról is. Erdélyben a nemzet iránti felelősség sokszor szembefut a pártérdekkel. Az RMDSZ vagy az MPP ilyen esetben hezitálás nélkül a pártérdeket választja – az MPP esetében erről szólt többek között 2012-ben a saját esélytelen jelölt indítása Marosvásárhelyen akkor, amikor még lett volna elvi lehetőség közös magyar jelölt indítására Vass Levente személyében. Az RMDSZ esetében a példák vég nélkül sorolhatók, de a legdurvább talán az volt, amikor a Magyar Összefogás írott és íratlan szabályait, saját ígéreteit félreseperve 2010-ben ismét kormányzati szerepet vállalt ahelyett, hogy a 2009-es Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát aláíratta volna polgármestereivel és tanácsosaival, illetve folytatta volna a nemzeti autonomista mozgalom távlati eredménnyel kecsegtető nagyszabású tervét.
Az Erdélyi Magyar Néppárt cselekvését és hatékonyságát viszont korlátozza, hogy vezetőit a nemzeti felelősség mozgatja. Ezért nem indítottak 2012-ben saját jelöltet Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön a dolgukat jól végző, s az autonómia ügye ellen soha fel nem lépő polgármesterek ellen. Hasonló meggondolás alapján olyan helyeken is tartózkodtak önálló jelöltek indításától, ahol a magyar–magyar verseny nélkül is kétséges a magyarság bejutása. Ezt az RMDSZ retorikai szinten kihasználja és az autonomista tábor erőtlenségeként értelmezi. Marosvásárhely megmutatta, hogy a választói bázisban megvan az igény egy karakteresebb, határozottabb hangvételű, a bukaresti paktumozgatáson túlmutató távlatos politikára.
Becsületbeli ügy Soós támogatása
Sokaknak meglepetést okozhatott – különösen a világhálós körinterjúkhoz fűzött kedvező olvasói kommentárok ismeretében –, hogy Barabás Miklós eredménye elég szerényre sikeredett. Ebben is van paradoxon: azok, akiknek voksaira a jelölt számíthatott volna, épp arról ismerhetők fel, hogy inaktívakká váltak, elfordultak a politikától.
Portik Vilmos első nyilatkozataiban úgy fogalmazott: a győztesnek meg kellene győznie párttársait arról, hogy Marosvásárhely akkor profitál igazán a nem kevés energiával megszervezett előválasztásból, ha létrejön a mindenkit befogadó, jogilag is jegyzett választási koalíció, ami az EMNP számára érthető okokból az egyetlen elfogadható megoldás a közös indulásra. Az RMDSZ viszont ebben a kérdésben mindig is kőkemény ellenállást tanúsított, így kicsi az esélye annak, hogy az országos szinten ma is hatalmas befolyással bíró Neptun-egységfront áldását adná a választási koalícióra. Mindenesetre akár lesz magyar koalíció, akár nem, az Erdélyi Magyar Néppárt számára becsületbeli ügy, erkölcsi és politikai kötelesség Soós Zoltán támogatása. Nem mellesleg ezt diktálja a nemzeti felelősség is.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Román rácsodálkozás Háromszékre
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken.
Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját.
A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat.
Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt.
Megszabadultak az előítéletektől
Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja.
Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”.
A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől.
„Természetes, hogy elfelejtették”
Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat.
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat.
Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé.
Megismétlik a kirándulást
Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók.
Újságírók népszerűsítik Dálnokot
Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművész
Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy Dudás Gyula nincs többé. Bár tudtuk, hogy a festőművész egészségi állapota az utóbbi hónapokban sokat romlott, nehezünkre esett elfogadni a könyörtelen valóságot: a selymesen lágy pasztell színeket felvonultató vásznat durva, fekete ecsetvonással rondította el a halál.
Ezentúl hiába várjuk Gyula bácsit a szerkesztőségbe, hogy kellemes lényével, szellemes mondataival és anekdotába illő történeteivel felüdülést csempésszen szürke hétköznapjainkba. Soha többé nem kérdezheti meg tőlem csillogó szemekkel, hogy: Attila, mi újság Szinérváralján? Mint ahogy már jó pár éve azt sem kérdezhette meg tőlem, hogy mit csinál, hogy van a poklot és a mennyországot megjárt Pákey-házaspár - akikhez annak idején sokszor kijárt a Szinér-parti kisvárosba -, mivel már ők is örök álmukat alusszák a református temetőben.
Amolyan házi festőművészünk volt Ő, ha szabad - persze, minden perojatív tartalmától, értelmétől megfosztva - ezt a kifejezést használni. Mindig szívesen láttuk, s szerintem Ő is mindig szívesen látogatott meg minket, ha tehette. Amikor kellett, a maga nemes módján segített: képet ajánlott fel a szerkesztőség megsegítésére. De nem csak az Új Szót árasztotta el nagylelkűségével. Nagyszerűen együttműködött a Teleki Magyar Házzal, a nagybányai és környékbeli oktatási intézményekkel, egyházakkal, mindenkivel, akinek szüksége volt Gyula bácsira, illetve az Ő szaktudására. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a váraljai diákok egy vetélkedő kapcsán keresték fel a művész urat, aki készségesen állt az ifjak rendelkezésére, s ennek a találkozásnak az élménye örök nyomot hagyott bennük.
Csodáltuk Gyula bácsi korát meghazudtoló munkabíró képességét. Táborból táborba járt, mindenhol szívesen látták a szervezők, s nem csupán azért, mert mesterien bánt az ecsettel, hanem azért is, mert rendkívül kellemes, szerény ember volt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a festőtáborok is sokkal szürkébbek lesznek nélküle, s pályatársai lelkére is rátelepszik a hiányérzet.
Dudás Gyula keramikus és festőművész 1929. május 24-én született Maroshévízen (Topliþa). 1943 és 1945 között végezte el a nagyenyedi tanítóképzőt, majd 1953-58-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Kádár Tibor és Mohi Sándor volt a mestere.
1958-tól Nagybányán telepedett le, ahol egyik alapítója volt az abban az esztendőben alakult Zene- és Képzőművészeti Líceumnak. 1990-ig volt e tanintézmény rajztanára. Olajfestményei csendéletek, tájképek (főként nagybányai városi tájak), enteriőrök. Készített használati és díszítőkerámiát is.
Egyéni kiállításai: 1966, 1969, 1986 - Művészeti Galéria, Nagybánya; 1969 - Szatmárnémeti, Nagyvárad; 1976 - Gyergyószentmiklós (Gyerkó Máriával); 1980 - Új Élet Galéria, Marosvásárhely; 1991 - Szatmárnémeti; 1992 - Nagybánya; 1995 - Nagybánya; 1999 - Erdélyi Ház, Nagybánya; 2000 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; 2002 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; Kinizsi Galéria, Debrecen; 2003 - (Bitay Zoltánnal), Magyarok Háza, Budapest; Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; 2004 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2005 - Maroshévíz; Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós; Testvérmúzsák Galéria, Pomáz; 2009 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya.
Válogatott csoportos kiállítások: 1996 - Barabás Miklós Céh kiállítása, Bethlen Kata Diakóniai Központ, Kolozsvár; 1999 - 20 éves a Hortobágyi Alkotótábor, Hatvan; 2001 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; 2002 - „Felezőidő” - Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2003 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; A nagybányai régi iskola és kortárs művészek kiállítása, Művészetmalom, Szentendre; 2004 - Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának kiállítása, Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; Kriterion Galéria, Csíkszereda; 2005 - Nagybányai Tavaszi Tárlat, Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2006 - Lakiteleki Őszi Alkotótábor kiállítása, Lakitelek; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2007 - Magyar művészek - magyar művészet Erdélyben, Vármegye Galéria, Budapest; 2008 - III. Nagybányai-Kecskeméti festőiskola alkotótábor kiállítása, Lakitelek; 2009 - A Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi tárlata, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy; 2010 - Kapcsolat 2010, Nagybánya; Bugaci Alkotótábor kiállítása, Bugac, 2011 - Nagybányai művészek kiállítása, Hódmezővásárhely.
Dudás Gyula szinte élete utolsó pillanatáig alkotott, aktívan kapcsolódva be a művészeti élet eseményeinek az alakításába. Alig két hete például Bugacon volt alkotótáborban.
Nyugodj békében, Gyula bácsi!
(Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó)
nagybanya.ro/hirek

Marosvásárhelyi utcanévtáblák – A helyi rendőrség újabb bírságát érvénytelenítette a bíróság
A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet is, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Barabás Miklósnak, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség.
A szerdán hozott ítéletet a honlapján tette közzé a bíróság. Kincses Előd, a megbírságolt Barabás Miklós ügyvédje az MTI-nek elmondta, ugyanaz az ítélet született, mint egy hónappal ezelőtt, a másik megbírságolt önkéntes, Benedek Lehel Csaba ügyében. Hozzátette, a korábbi ítéletnek immár az indoklását is megkapták, és abban a bíróság egyértelműen kimondta, hogy nem tekinthető reklámtáblának a kétnyelvű utcanévtábla, ezért nem vonatkoztatható rá a reklámtörvény. Barabás Miklós az MTI-nek elmondta, számított a kedvező ítéletre. Hozzátette, megítélése szerint az efféle bírságokkal csupán fárasztani próbálják a román hatóságok azokat, akik jogokat kérnek számon vagy jogkövetelésekkel lépnek fel.
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését.
A bírság eltörlésére indított bírósági eljárásban az önkéntesek ügyvédje a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helyneveken nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar “utca” szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul. Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
erdon.ro

Barabás büntetését is törölték
Október 28-án a Marosvásárhelyi Bíróság alapfokon érvénytelenítette a Barabás Miklósra, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) önkéntesére a marosvásárhelyi helyi rendőrség által kirótt, 5000 lejről szóló bírságolási jegyzőkönyvet is, miután szeptember 16-án ugyanezen igazságszolgáltatási szerv alapfokon törölte a Barabás "tettestársára", Benedek Lehel Csabára kirótt büntetést.
Kincses Előd, a civilek jogi képviselője közleményben hozta nyilvánosságra a bírósági döntést. Az ügyvéd szerint a bíróság már a Benedek Lehel ügyében hozott döntés indoklásában kimondta, a kétnyelvű utcanévtábla nem tekinthető reklámtáblának (ahogyan a helyi rendőrség vezetője állította), ezért nem is vonatkoztatható rá a reklámtörvény.
Mint arról már többször tájékoztattuk olvasóinkat, a CEMO két aktivistáját március 20-án a kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztése közben "érték tetten", és szabtak ki rájuk fejenként ötezer lejes bírságot. A helyi rendőrség vezetője szerint a kétnyelvű táblák reklámanyagnak minősülnek, és kihelyezésük előzetes engedélyeztetést igényel. Mivel a civileknek nem volt előzetes engedélyük, a büntetést jogszerűnek nevezte a rendőrparancsnok.
A civilek jogi képviselője, Kincses Előd a bíróságra benyújtott panasz indoklásában rámutatott: Románia ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ennek alapján ki lehet helyezni a kétnyelvű utcanév-táblákat. Az Európa Tanács szakértői által készített jelentésben bírálják Romániát, amiért a helynevek használatát nem teszi lehetővé anyanyelven is.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Egy „géppuskás” fél évszázada (Születésnapi beszélgetés Márton Árpád festőművésszel)
Szülőfalujában, Gyergyóalfaluban ő volt a „géppuskás”, mégis szinte lemaradt élete álmáról, hiszen apjával épp „erdőlt”, amikor arra jártak a tehetségkutatók. A hetvenöt éves Márton Árpád festőművész csak a monumentális festészetet hiányolja sok korszakot felölelő művészi pályájából.
– Mondja meg őszintén, hogyan viszonyult annak idején szülőfaluja a festészeti „bolondériájához”?
– Mi tagadás, nem nézték jó szemmel arrafelé, ha valaki képzőművésznek vagy festőnek tanult.
Cóválták erősen a fejüket, mondogatták is édesapámnak: hogyan adhattad a fiadat ilyen bolond pályára, mi lesz így belőle? Már Marosvásárhelyre jártam a művészetibe, amikor egyszer elpanaszoltam kedves tanáromnak, Nagy Pálnak, hogyan vélekednek a falumban erről a dologról. „Amikor legközelebb megint faggatnak, mi akarsz lenni, mondd azt, hogy lovas tengerész!” – tanácsolta ő. Így is lett, amikor megint megkérdezték, mi leszek, ha felnövök, gondolkodás nélkül rávágtam: lovas tengerész. Édesapám bökdösött is az ostor nyelével, hogy hallgassak, de a falubeliek egyetértően bólogattak: „Na, az egy jó mesterség!”
– Akkor mégis kinek akadt meg a szeme a tehetséges gyermeken?
– Elsősorban édesapámnak, aki műbútorasztalosként maga is művészetszerető és -pártoló ember volt. Nekem soha nem kellett megküzdenem az atyai szigorral, ha rajzolni vagy festeni akartam. Ez nem feltétlenül a mezőgazdasági munka alóli felmentést jelentette, azt viszont igen, hogy mindig a nyakamban volt a festőállvány, valahányszor a mezőre indultunk. Úgy is hívtak a faluban, hogy a „géppuskás”. A klasszikus tehetségkutatásról amúgy lekéstem, éppen fáért voltunk az erdőn édesapámmal, amikor a vásárhelyi iskola képviselői Alfalván jártak. Nagyon elszomorodtam, de aztán mégis összegyűjtöttük a munkáimat, s odaadtuk a helyi iskolaigazgatónak, hogy juttassa el Marosvásárhelyre. Végül a pótfelvételin jutottam be, s végeztem egy kilencfős osztályban többek között Plugor Sándor, Gergely István és Gyenge Júlia társaságában. Nem voltam még egészen tizennégy éves, amikor végérvényesen elszakadtam szülőfalum paraszti közegétől. – Az ötvenes évekről beszélünk, a kőkemény kommunizmus korszakáról. Mennyire szivároghattak be az iskolába a kor nagy művészeti áramlatai?
– Hiánytalanul! Ott volt nekünk a szomszédban, a kultúrpalotában a Bernády-gyűjtemény, oda szabad bejárásunk volt. Számunkra egy kis Louvre-ot jelentett. Korabeli képeimen egyértelműen felismerhető a Paál László-, a Munkácsy-hatás, mert hát valahonnan mindig elindul az ember. A diplomamunkámhoz készített előtanulmányok viszont már egyértelműen a plein air, a nagybányai iskola stílusjegyeit viselik.
– Az egyetem után mégis Csíkszeredát választotta. Mivel magyarázza azt a döntést?
– A választásban közvetve egyik kolozsvári mesteremnek, Miklóssy Gábornak volt nagy szerepe. Ő ugyanis már a negyedik év végén figyelmeztetett bennünket: „Úgy készüljenek, hogy maguk nem nagyon maradnak Kolozsváron. De ha majd valahová megérkeznek, ott mihamarabb kiállítást kell rendezniük, hogy bebizonyítsák: képzőművészek, nem csupán holmi olcsó rajztanárok!” Nekem ugyan akár lehetőségem is lett volna Kolozsváron ragadni, tanársegédként marasztaltak, én mégis Csíkszeredát és a mai Márton Áron Gimnáziumot választottam rajztanárként. Remek befogadó közegre találtam, egy hónapon belül be is mutatkoztam egy kiállítás keretében, hetven munkával jelentkeztem, s attól kezdve valóban festőként tekintettek rám. Azzal az alkalommal ismertem meg Nagy Imrét is, aki mindjárt vásárolt tőlem két portrét a múzeum számára. Imre bácsi minden évben meglátogatott bennünket, fiatal művészeket, számon kérte megvalósításainkat, tiszteletét tette a családban is.
– Milyen mértékben látszott az út, amelyen művészként haladni kívánt?
– Újra csak Miklóssy Gábort kell felidéznem, aki kemény, roppant szigorú ember volt, és akinek mi, növendékei rengeteg hálával tartozunk. Olyan mesterségbeli tudással és általános műveltséggel látott el bennünket, amit a későbbiekben bármikor elő lehetett venni. Egyetlen dologra intett igazán: hallgassuk meg tanácsait, de saját ösvényünket magunk tapossuk ki, döntéseinket pedig magunk hozzuk meg. Ötöd-hatodévesen a lázadók közé tartoztam, akik elszakadtak az ő stílusától. Többször is megkérdezte tőlem egy-egy munkám láttán: és hiszi, amit csinál? Ha az ember igazán magának készítette ezeket a munkákat, mi mást válaszolhatott volna, mint hogy igen, hiszem… Tanárként is igyekeztem hasonló szellemben viszonyulni a növendékeimhez. Azt tartottam, hogy a legcsekélyebb mértékben, akár távoli utalással sem szabad eltántorítani őket saját, kirajzolódó útjuktól, csak az egyéniséget nevelhetjük. A festészetnek is megvannak a sajátos, de elsajátítható „nyelvtani” szabályai. Amíg ezt a diákok megtanulják, addig szükség van ránk, tanárokra, mesterekre. A mesterségbeli tudást mindenképp el kell raktározni, aztán hogy ki-ki hogyan játszik vele, már egyéniség kérdése. A szabályok ismerete nélkül azonban nincs játék.
– De mit kezdhetett egy művész a kommunizmus sajátos szabályaival?
– Annak idején a tartományi, majd a megyei kiállításokra beküldött munkáinkat nagyon kemény szakmai szempontok szerint bírálták el, a zsűri tagjait általában Bukarestből és a Hargita környéki megyékből válogatták. Egy idő után már nem kizárólag szakemberek tartoztak ezekbe a testületekbe, hanem a pártbizottság kultúrpropagandáért felelős emberei is. Hamar rájöttünk, hogy ezt valamiképpen ki kell és lehet játszani. Miután a hatalom akkoriban a szocreál stílus művelésére, a szocreál eszmény tematikus ábrázolására kötelezett, úgy próbáltunk eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, hogy beraktuk egy kalapba a képzőművész szövetség tagjainak névsorát, aztán kihúztunk három-négy nevet, nekik kellett a következő esztendőben megtölteni a „szocialista szent falat”. Ez a vetésforgó majdnem a rendszerváltásig működött, így ’89 végén nem tudtunk egymásra mutogatni, hogy te kiszolgáltad a rendszert. Az én képeim közül többet is visszadobott a zsűri, de ki bánta. Jót mulattam magamban az egyik, a szűrőn átment képem, a Zászlótartó modellválasztásán is. Az egyik üknagyapám zászlós volt Gál Sándor ’48-as seregében, négy év múlva derekára csavarva hozta haza a szabadságharc zászlóját. Azzal a zászlóval avatták fel hajdanán Nyergestetőn az emlékoszlopot, s talán ma is meglenne, ha valaki nem árulja be a családot, és 1938-ban a román csendőrök nem égetik el. Ez a kép emlékezés az ükapámra.
– Műveinek színvilága, az alkalmazott technikák változása, a figuratív ábrázolás helyett a szimbólumok előtérbe kerülése egy fél évszázados alkotói pálya kanyarjai. Elégedetten vagy némi hiányérzettel szemléli ma az alkotásait?
– Többnyire elégedetten, de a monumentális festészet fájdalmas módon kimaradt az életemből, pedig mindig vágytam rá. A csíkszeredai millenniumi templom altemplomában festhettem néhány éve egy oltárképet, no meg a csíkszeredai kultúrház fríze jelenti a kevés kivételt. Pedig nagy felületeket, falakat szerettem volna betölteni, egész sor olyan alkotásom van, amely a monumentális festészetre utaló jeleket visel. Ez a hajó azonban a koromnál fogva is elment, immár fizikai korlátokról is beszélhetünk. De egy más jellegű hiányérzetem is van. Láttam Román Viktor bukaresti műtermét, mielőtt 1968-ban végleg elment Párizsba, a Cantata Profana félkörben ülő szarvasainak gipszbe kiöntött modelljét, amelyet Viktor távozása után összetörtek. Semmiért nem adnám, ha azt a szobrot valamelyik városunk főterén bronzba öntve láthatnám.
– Kétségtelenül hűséges típus, hiszen a hatvanas évek derekán megérkezett Csíkszeredába, s azóta sem mozdult onnan. Soha nem kellett ellenállnia szirénhangoknak?
– Mindig úgy éreztem, hogy Szeredában a képzőművészet mennyországában élek. Igazából egyetlen alkalommal ért olyan csábítás, amin egy kicsit elgondolkodtam: 1968-ban Király Károly személyesen hívott Sepsiszentgyörgyre. Nem csábultam el, de soha nem tagadtam: úgy tartom, hogy Háromszéken, Szentgyörgyön a szellemnek fundamentuma van. Mindig sokkal nyitottabb volt a kultúra, a tudományok iránt, mint a szorosan vett Székelyföld bármely másik városa. A Székely Nemzeti Múzeum léte és régisége, minden, amit összegyűjtött Székelyföldről, Gyárfás Jenő, Barabás Miklós szelleme mind-mind erre utalnak, ezt erősítik. A tömeg pedig mindig próbálta utánozni, amit a kastélyok és kúriák rendszere üzent. Olyan az a talaj, hogy bármikor lehet ültetni bele. Az újra, a 21. századra való nyitás, odafigyelés
tekintetében pedig a holnapot is Szentgyörgyön látom.
Csinta Samu
Márton Árpád
A Csíkszeredában élő festőművész Gyergyóalfaluban született 1940. október 6-án. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte 1958-ban, majd 1964-ben Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Rajztanárként kezdett a Matematika-Fizika Líceumban, a mai Márton Áron Gimnáziumban. Legismertebb, kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Gaál Andrással együtt a csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos hazai egyéni kiállítás mellett részt vett külföldi csoportkiállításokon többek között New Yorkban (1974), Barcelonában (1976), Krakkóban (1977), Nürnbergben (1980), Washingtonban (1988), Párizsban (2000) és Budapesten (2015). A 75. születésnapja alkalmával összeállított életműtárlata december 5-ig tekinthető meg a Csíki Székely Múzeumban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dudás Gyula emlékezete
Az ősz szerelmesét az ősz ölelte immár végleg kegyeibe. 2015 októberében 86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművész, a „nagybányaiság” talán legkövetkezetesebb követője, az újraalakított Barabás Miklós Céh alapítótagja, az 1958-ban megalakult nagybányai Zene- és Képzőművészeti Líceum alapítója és 1990-es nyugdíjazásáig tanára, a nagybányai művészeti élet fáradhatatlan irányítója, szervezője, helybéli és anyaországi alkotótáborok állandó látogatója és művészeti irányítója, fiatalabb pályatársainak szeretett és tisztelt mentora.
Azt is mondhatnám: a sors kegyes volt hozzá, hiszen mindjárt a kezdet kezdetén, 1958-ban, a képzőművészeti főiskola elvégzése után az egykori „festőfővárosba” Nagybányára röpítette. Ahol a Mohi- és Kádár Tibor-tanítvány megismerkedhetett Ziffer Sándorral és szoros baráti kapcsolatba került Nagy Oszkárral, akinek bátorító szavai festői, de talán későbbi emberi magatartására is hatással voltak. Derűs, nyíltszívű, barátságos, mindig segítőkész lényével belopta magát pályatársai szívébe, olyannyira, hogy idősebb korára már valóságos nimbusz övezte. A fiatalabbak Gyula bácsiját nem lehetett nem tisztelni, nem szeretni.
De persze eddig a pontig el kellett jutni. Nem tudom hogyan alakult volna Dudás Gyula pályája, ha nem abba az erőteljes kisugárzású környezetbe kerül, amit Nagybánya jelentett. Az évtizedek alatt felhalmozott szellemi koncentrátum és természetesen a táj, a természeti és az épített környezet meghatározó tényezőnek bizonyult pályája alakulásában. Ízig-vérig nagybányai festővé vált. Munkáiról zömében a hajdani festőfővárosnak és környékének egyik-másik, a hőskorból visszapillantó részlete tekint ránk, hangulata kerít hatalmába. Ez mintegy kötelez valamiféle párhuzamra: annak a megállapítására, hogy tájképein a megszüntetve megtartás jegyeit ismerjük fel. Korszerű átlényegítését az egykori, századfordulós nagy festői forradalomnak, amely kisugárzásával átfogalmazta régiónk művészeti világát.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Nagy mesterének állít emléket a Barabás Miklós Céh jubileumi tárlata
Fennállásának tízedik évfordulóját ünnepelte kedd este a kolozsvári Barabás Miklós Galéria. Az egyik legismertebb, XIX. századi erdélyi festő nevét viselő kis képtár akkor alakult, amikor még nagyon kevés kiállítási lehetőség volt Kolozsváron. A helyszín Andrásy Zoltán festő- és grafikusművésznek köszönhető, így az ő munkáiból összeállított tárlattal ünnepelte a kerek évfordulót a Barabás Miklós Céh.
A Farkas utca 27 szám alatti udvarban álló kis ház ad otthont immár tíz éve a Barabás Miklós Galériának: egészen pontosan 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit Abodi Nagy Bélának, Kós Andrásnak és Andrásy Zoltánnak köszönhetően. Ez utóbbi volt az ugyanis, aki az egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak – tudtuk meg az est házigazdájától, Németh Júlia művészettörténész-műkritikustól.
„Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós céhelnök túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből és külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, és arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit” – idézte fel a kezdeteket Német Júlia.
Ioan Horváth Bugnariu az 1960-as évek kolozsvári képzőművészeti iskoláját idézte fel, amely akkor Romániában a legjobb iskolának számított, és amelynek Andrásy Zoltán volt az egyik legmarkánsabb mestere. Mindenki szerette, mindenki csak jót mondott róla, emlékezett az egykori tanítvány. A Barabás Miklós Galériát tíz évvel ezelőtt az ő kiállításával nyitották meg, de a nagybeteg mester már nem tudott elmenni az eseményre. Andrásy Zoltán másfél hónappal később, 2006. január elsején „megbékélten és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett” – tette hozzá Németh Júlia.
Az eltelt tíz év alatt a Barabás Miklós Céh kiérdemelte a Magyar Örökség-díjat, és Erdély számos magyar képzőművészének kiállítási lehetőséget biztosított, közülük sokan mára eltávoztak az élők sorából. A Munkácsy-díjas Jakobovits Miklós, Soó Zöld Margit, Kolozsi Tibor, a Szervátiusz-díjas Kákonyi Csilla, Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin, Lőrincz Lehel, Horváth Gyöngyvér, Bordy Margit, Gally A. Katalin, Orbán István, Gedeon Zoltán, Forró Ágnes, Nagy Annamária, Lukács Solymossy Éva, Kovács Géza, Siska Szabó Hajnalka, Muhi Sándor is kiállított itt, a fiatalok közül pedig többen, köztük Berze Imre, Dobribán Lini Enikő és Marincas Mira már a budapesti Műcsarnokban is képviselték alkotásaikkal a Céhet.
A galériának otthont adó ingatlant éppen tatarozzák, „házra, Céhre, mindannyiunkra ráfér egy kis fiatalítás” – jegyezte meg az est háziasszonya.
A kerek évfordulót ismét Andrásy-tárlattal ünneplik meg a Barabás Miklós Céh tagjai. A kiállításon, egy-két kivételtől eltekintve, jobbára az Andrásy-gyűjtemény eddig még ki nem állított darabjai csodálhatók meg.
T. Koós Imola
maszol.ro

Tízéves a Barabás Miklós Galéria
Tíz évvel ezelőtt, 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Galéria.
Jó tíz évnyi hosszas vajúdás után. Hiszen az ötlet mindjárt a Barabás Miklós Céh 1994-es újjáalakulását követően megszületett. S amint a Céh maga, úgy a székházalapítás is elsősorban nagy öregjeinknek, Abodi Nagy Bélának és Kós Andrásnak köszönhető. A konkrét megvalósulás pedig Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész nagylelkű gesztusának, aki az itt lévő, egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak. A rendbetétel sziszifuszi munkát s persze anyagi támogatást igényelt, amit pályázatokból és adományokból sikerült beszerezni. S amiben oroszlánrészt vállalt a szervezet akkori, felejthetetlen emlékű elnöke, Jakobovits Miklós, ügyvezető titkára, Károly Zöld Gyöngyi és a munkálatok szakmai irányítója, Murádin-Beyer Katalin, később pedig Novák Ildikó, s az ugyancsak felejthetetlen emlékű Szabó Bokor Márta és Takács Gyula. Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből, sőt külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, s arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit.
Természetesen Andrásy Zoltán kiállításával nyitottuk meg a galériát. Az idős és akkor már nagy beteg mester nem vehetett ugyan részt a megnyitón, de örömmel töltötte el a tudat, hogy álma valóra vált. Másfél hónap elteltével 2006. január elsején megbékélten, és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Kós András-emlékkiállítás nyílt Kolozsváron
Cseppek egy hatalmas életműből
Családtagjai számára faragott, többségében kisebb méretű szobrok és domborművek szerepelnek az „Ahonnan csak adni lehet…” Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai című emlékkiállításon, ugyanakkor a művész néhány grafikáját, vázlatát és személyes tárgyát is közelebbről szemügyre vehetik az érdeklődők szombat óta a Farkas utcai református templom kerengőjében.
Az erdélyi, az összmagyar és az európai szobrászat emblematikus alakja előtt tiszteleg a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei együttműködésében létrejött tárlat, egyfajta előzeteseként annak az állandó kiállításnak, amelyet Kolozsi Tibor szobrászművész, a BMC elnöke rendez majd be, a mester eredeti elképzeléseinek megfelelően.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Programdömping a kolozsvári Téli fesztiválon
Változatos kulturális programok várták a nagyérdeműt a hétvégén a Kolozsvári Magyar Napok keretében: többek közt irodalmi estek, különleges tárlatnyitók gazdagították a pénteken kezdődött és december 20-áig tartó Téli fesztivál programját.
Tárlat nyílt Kós András szobrász alkotásaiból
Nem klasszikus értelemben vett tárlat a Kós András-emlékkiállítás, amelyet meghittség, bensőséges hangulat jellemez. A megtekinthető tárgyak nem a nagyközönségnek készültek, és az alkotó személyiségének rejtettebb rétegeibe engednek bepillantást – méltatta Mile Lajos kincses városbeli főkonzul a Farkas utcai református templom kerengőjében a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton megnyílt tárlatot.
Mint kifejtette, a 100 éve született Kós András szobrász emblematikus figura volt, a kolozsvári szellemi élet alakítója, és mindenik kiállított tárgy önálló esztétikai értékkel bír, ugyanakkor a művészeti érték teljes megértésében segíthet a művész személyiségének megismerése.
Németh Júlia művészettörténész, műkritikus ugyanakkor Jakobovits Miklós Munkácsi-díjas festőművészt idézte, aki már 1979-ben úgy nyilatkozott Kós Andrásról, mint aki „a mai európai szobrászat egyik legnagyobb alakja”. Elmondta, a képzőművész életében fontos szerepet játszott a Farkas utca, hiszen a Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait.
Kolozsi Tibor szobrászművész elmondta, Kós életművének nagy része olyan korszakban született, amikor a politika diktált, de a szocialista realizmus nem tudta megtörni művészetét. A Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei által szervezett tárlat december 20-áig tekinthető meg.
Több életre elegendő életmű, az irodalom „ízei”
Egyed Péter író, filozófus vette át szombat este az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által odaítélt Méhes György Nagydíjat, a debütdíjat pedig Láng Orsolya kapta Tejszobor című bemutatkozó prózakötetéért.
Balázs Imre József Egyed Péter változatos, több életre is elegendő életművét vette számba laudációjában, kiemelve, a díjazott költőként, íróként, értő kritikusként és az erdélyi magyar filozófiaoktatás meghatározó pedagógusegyéniségeként is megkerülhetetlen szereplője kulturális életünknek. Kiemelte, hogy az Echinox magyar oldalainak egykori szerkesztőjeként Szőcs Gézával számos „rebellis szellemű” fiatal tehetségnek biztosított közlési lehetőséget, a Kriterion egykori szerkesztőjeként is jelentős munkát végzett, de Bretter György életművének gondozójaként is ismerheti a közönség.
László Noémi a debütdíjast rejtőzködő alkotóként mutatta be, akinek első kötetétért az E-MIL választmánya egyhangúlag ítélte oda az elismerést. A díjakat adományozó Nagy Elek, Méhes György fia egészségi okok miatt nem lehetett jelen a gálán. A díjátadást a Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei fiatal írók találkozója című rendezvénysorozat előzte meg, amelyen 21 fiatal alkotó olvasott fel műveiből, köztük erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és felvidéki szerzők.
A meghívottakkal Karácsonyi Zsolt főszervező, az E-MIL elnöke, illetve Balázs Imre József beszélgetett többek között az irodalom „helyi ízeiről”, a pályakezdés nehézségeiről és egyéb „művészbetegségekről”. A rendezvénysorozat a téli Kolozsvári Magyar Napok és a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt keretében valósult meg.
A magyar napok keretében egyébként hétfőn és kedden is gazdag kulturális kínálat: irodalmi est, könyvbemutató, kiállításmegnyitó várja a közönséget. A részletes program a Téli.magyarnapok.rohonlapon olvasható.
Kiss Előd-Gergely, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Soós Zoltán a magyar pártok koalíciójának lehet a marosvásárhelyi polgármesterjelöltje
A magyar pártok koalíciójának a jelöltjeként mérkőzhet meg a marosvásárhelyi polgármesteri székért a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Soós Zoltán, az októberben tartott magyar előválasztás győztese – állapodott meg hétfőn Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Az RMDSZ ugyanakkor feltételekhez kötötte annak az EMNP által tett javaslatnak az elfogadását, hogy a marosvásárhelyi pártok összefogását terjesszék ki a marosvásárhelyi, és a Maros megyei képviselőtestületre is.
Az RMDSZ a városi és megyei jelöltlisták esetében „a magyar politikai szervezetek versenyét ajánlja, különös tekintettel az EMNP azon elvére, amelyet megalakulása óta képvisel: a versenyhelyzet mozgósítja az erdélyi magyar szavazókat" – áll a szövetség közleményében. A közlemény szerint Kelemen Hunor szövetségi elnök megismételte: az RMDSZ akkor tud közös marosvásárhelyi képviselőjelölt-lista állításán gondolkodni, ha az EMNP nem indul az országos parlamenti választásokon. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke az MTI-nek úgy vélekedett, éppen a magyar pártok – közös marosvásárhelyi és Maros megyei jelöltlistájában is megnyilvánuló – összefogása maximalizálhatná az RMDSZ-es Soós Zoltán nyerési esélyeit. Hozzátette, a 2009-es európai parlamenti választásokon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ összefogása csaknem négy képviselőt juttatott a brüsszeli testületbe, míg 2014-ben az RMDSZ-nek egyedül csak két képviselője szerzett mandátumot. „A választók jelentős részét sem az egyik sem a másik párt nem tudja megszólítani, ők csak akkor mennek el szavazni, ha van magyar összefogás" – jelentette ki Szilágyi Zsolt.
Szilágyi Zsolt aránytalannak tartotta az RMDSZ feltételét, hogy az EMNP ne induljon a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon. „Bármilyen együttműködés az arányok betartásával lehetséges" – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette: ha a parlamenti választásokon az egész Erdélyre vonatkozó megállapodást szeretne az RMDSZ, akkor az önkormányzati választásokon is az egész Erdélyre vonatkozó megállapodást kell kötni.
A hétfői tanácskozás végén a felek megállapodtak abban, hogy január második felében ismét egyeztetnek. Az októberi marosvásárhelyi előválasztáson Soós Zoltán a szavazatok 62,04 százalékát szerezte meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje, Portik Vilmos 28,9 százalékos támogatottságot ért el. A harmadik jelöltre, a független Barabás Miklósra a választók 8,83 százaléka szavazott. Marosvásárhelyen él az erdélyi városok között a legnagyobb, mintegy 58 ezer fős magyar közösség, amely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. A korábban magyar többségű városban a magyarság az 1990-es etnikai konfliktus által gerjesztett kivándorlási hullám nyomán került kisebbségbe. A város élére 2000-ben került először szabadon választott román polgármester az azóta háromszor újraválasztott Dorin Florea személyében.
MTI
Erdély.ma

Soós koalíciós jelölt lehet (RMDSZ–EMNP-megállapodás)
A magyar pártok koalíciójának jelöltjeként indulhat a marosvásárhelyi polgármesteri székért az RMDSZ-t képviselő Soós Zoltán, az októberben tartott magyar előválasztás győztese – erről állapodott meg tegnap Kolozsváron Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök.
Az RMDSZ ugyanakkor feltételekhez kötötte annak a néppárti javaslatnak az elfogadását, hogy a magyar pártok összefogását terjesszék ki a marosvásárhelyi és a Maros megyei tanácsra is: Kelemen Hunor csak akkor hajlandó ezt fontolóra venni, ha az EMNP nem indul az országos parlamenti választásokon. A szövetség közleménye szerint az RMDSZ a városi és megyei jelöltlisták esetében „a magyar politikai szervezetek versenyét ajánlja, különös tekintettel az EMNP azon elvére, amelyet megalakulása óta képvisel: a versenyhelyzet mozgósítja az erdélyi magyar szavazókat”. Szilágyi Zsolt ezt a feltételt abszurdnak és aránytalannak tartja. Kijelentette: „bármilyen együttműködés az arányok betartásával lehetséges”, ha a parlamenti választásokon az egész Erdélyre vonatkozó megállapodást szeretne az RMDSZ, akkor az önkormányzati választásokon is az egész Erdélyre vonatkozó megállapodást kell kötni. Az EMNP elnöke szerint éppen a magyar pártok – közös marosvásárhelyi és Maros megyei jelöltlistájában is megnyilvánuló – összefogása maximalizálhatná az RMDSZ-es Soós Zoltán nyerési esélyeit. Hozzátette: a 2009-es európai parlamenti választásokon az EMNT és az RMDSZ összefogása csaknem négy képviselőt juttatott a brüsszeli testületbe, míg 2014-ben az RMDSZ-nek egyedül csak két képviselője szerzett mandátumot. „A választók jelentős részét sem az egyik, sem a másik párt nem tudja megszólítani, ők csak akkor mennek el szavazni, ha van magyar összefogás” – jelentette ki.
A hétfői tanácskozás végén a felek megállapodtak abban, hogy január második felében ismét egyeztetnek. Az októberi marosvásárhelyi előválasztáson Soós Zoltán a szavazatok 62,04 százalékát szerezte meg, az EMNP jelöltje, Portik Vilmos 28,9 százalékos támogatottságot ért el. A harmadik jelöltre, a független Barabás Miklósra a választók 8,83 százaléka szavazott. Marosvásárhelyen él az erdélyi városok között a legnagyobb, mintegy 58 ezer fős magyar közösség, amely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. A korábban magyar többségű városban a magyarság az 1990-es etnikai konfliktus által gerjesztett kivándorlási hullám nyomán került kisebbségbe. A város élére 2000-ben került először szabadon választott román polgármester az azóta háromszor újraválasztott Dorin Florea személyében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elégedettek, de többet akarnak a Bernády Házban
Több mint kilencezer látogató fordult meg tavaly a marosvásárhelyi a Bernády Házban. Idén még ezt is túlszárnyalnák. Készül a program, kevés a „lyukas” nap.
2016-ban a tavalyi programot szeretnék folytatni, képzőművészeti kiállítások, fotótárlatok, kisebbségi kollokviumok, vetélkedők, könyvbemutatók szervezését, növelve a látogatók számát és az események színvonalát – tudatta a Bernády Ház idei tervei kapcsán Nagy Miklós Kund. A múlt évben egy tucat képző- és ugyanannyi fotóművészeti tárlatnak adtak helyet, három nagy, országos elismertségű kisebbségi kollokviumot szerveztek, két saját könyvet adtak ki és mutattak be. „Ezt szeretnénk fokozni 2016-ban” – mondta a Bernády Házat működtető alapítvány alelnöke.
A képzőművészek számára a Bernády Házban kiállítással bemutatkozni fontos eseményt jelent. Mivel a jelentkezők száma egyre nő, a kuratóriumnak nehéz a dolga, hogy kiválassza a legjobb és legszínvonalasabb alkotókat. „Arra is törekszünk, hogy minél több kiállítást szervezzünk, de az is fontos, hogy a közönségnek legyen ideje megtekinteni ezeket a tárlatokat” – mondta a kuratórium alelnöke. Egy-egy tárlatot általában két-három hétig lehet látogatni, kivételes esetben egy hónapig. Az egyéni kiállítások mellett rendszeresen bemutatják a képzőművészeti alkotótáborokban készült alkotásokat, így kapcsolatot ápolnak a gyergyóalfalvi Vadárvácska táborral, a gyergyószárhegyi vagy a borospataki művészteleppel. Minden év tavaszán a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportja is bemutatkozik legújabb alkotásaival, illetve az idén első alkalommal a kolozsvári székhelyű festő- és rajztanárok egyesülete is kiállít a Bernádyban.
Ami a könyvbemutatókat, szerzői esteket, előadásokat illeti, szintén előre be kell jelentkezni, sok az állandó, visszatérő vendég. A Bernády Ház is szervez saját rendezvényt, úgynevezett „lyukas” napot nehéz találni.
A változásokról szólva Nagy Miklós Kund elmondta, a közönség talán észre sem veszi azokat: nemrég felújították a padlózatot, kicserélték a hangosítást egy korszerű berendezésre.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Minőség, érték és hagyomány a BMC tárlatán
– Kétségtelen, hogy minden kiállításmegnyitó ünnep: a résztvevőknek, az alkotóknak, s ünnep a közönségnek is.
A mostani alkalom viszont ennél is több, hiszen ötödszörre jelentkezünk a Minervában, amely időközben második otthonunkká vált – hangsúlyozta Németh Júlia műkritikus, a Barabás Miklós Céh (BMC) alelnöke csütörtökön délután a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. Köszönetet mondott Tibori Szabó Zoltánnak, az egyesület elnökének, amiért ezúttal is befogadták a céh kolozsvári csoportjának hagyományos értékfelmérő tárlatát, majd emlékeztetett: tavaly ünnepelték Farkas utcai székházuk megnyitásának tizedik évfordulóját. A patinás műemlék épületben sok egyéni és kamarakiállítást szerveztek az évek során, ám a társaság közben számbelileg megszaporodott, jól jött, hogy a Jókai utcai kiállítótérben helyet kínáltak nekik. A házigazda, Tibori Szabó Zoltán reményét fejezte ki, hogy lesz folytatása a hagyománynak, és a magyar kultúra napja környékén még sokszor vendégül láthatjuk a művészeket.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

A transzilvanizmus jelentőségéről Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság idei első rendezvényének meghívottja Banner Zoltán művészettörténész, előadóművész, műkritikus volt, aki szombaton a transzilvanizmus jelenéről tartott előadást, illetve bemutatta Kákonyi Csilla három új festményét.
A Bernády Ház zsúfolásig telt, sok embert érdekelt Marosvásárhelyen Banner Zoltán előadása. A meghívottat Csíky Boldizsár, a művelődési társaság elnöke köszöntötte, mielőtt feltette volna számára az első kérdést: mi a mai helyzet, ha transzilvanizmusról beszélünk? Hogyan alakult ahhoz képest, ahogy azt annak idején Kós Károly megfogalmazta?
Dsida Jenő Nagycsütörtök című versével indított Banner Zoltán, majd Reményik Sándor Az Ige című versét is elszavalta. Majd arról beszélt, hogy Erdély szelleme, sorsa, jövéje és jelene érdekli, ezért ír, mond verset, figyelemmel követi a képzőművészetet, az irodalmat, a zenét. Ha hívják, megy, de már nem vállal másfél órás műsorokat, mert lelkileg túlságosan megterhelőek – vallotta az előadóművész, műkritikus, többször is kifejtve azt, hogy a transzilvanizmus nem egy stílus, mint például az impresszionizmus, vagy szimbolizmus, hanem egy életérzés, egy gondolkodásmód, amely a trianoni békeszerződést követően jött létre, amikor Erdélyt elszakították Magyarországtól, és amely a második világháború után sem szűnt meg.
A történelmi hagyományokat nemhogy nem lehetett eltörölni egy békeszerződéssel, de éppenhogy akkor erősödtek fel, törtek még erősebben felszínre – magyarázta. Az alaptétel az, hogy egyetlen magyar művészet van, bárhol is jön az létre. Az erdélyi művészet nem hozott új stílusirányzatot, hanem az értékek őrzését erősítette, a magyarság identitástudatának táplálását öntötte formába.
Banner Zoltán bemutatta egy korábbi vetített előadásának vázlatát, amelyet a bécsi Bornemisza Társaság felkérésére állított össze és amelyben azokat a magyar értékeket ismertette, amelyek erdélyi vonatkozásúak. Megjelent a képernyőn többek közt Gyulafehérvár, mint Szent István alapította püspökség, Kolozsvár, mint Mátyás király szülővárosa, Nagyvárad, Szent László városa, Tancs kazettás templombelseje, kitért Barabás Miklósra, „az alig 164 centiméter kis székely emberre”, aki a nemzet jelentős eseményeinek tanúja és krónikása, a szecessziós palotákra, Kós Károly művészetére.
Kákonyi Csilla három új festménye: a Golgota, az Atlantisz harangoz és a Humán törmelék bemutatásával és értékelésével zárult az est. 
Antal Erika. maszol.ro

BMC-tárlat az emlékezés és a továbblépés jegyében
Nem kell a számmisztika híveinek lennünk ahhoz, hogy elismerjük: a számok befolyásolják életünket. Mintegy rendet teremtenek benne, szakaszokra bontják, mennyiségi mutatókhoz kötik létünket. A kerek számok, a kerek évfordulók pedig alkalmat teremtenek az emlékezésre, a visszatekintésre és jövőbe nézésre. A megalakulásának nyolcvanhetedik és újraalakulásának huszonkettedik évébe lépett Barabás Miklós Céh legnépesebb, kolozsvári csoportja Farkas utcai galériája hivatalos megnyitásának tízéves jubileuma után most újabb, ünnepi évfordulóhoz érkezett. Ötödik alkalommal jelentkezik a Minerva Kulturális Egyesület emeleti kiállítótermeiben hagyományos, értékfelmérő kiállítással. A magyar kultúra napjának jegyében rendezett, ötvenkét művész hatvankét alkotását bemutató tárlat sajátos stílusparádét ígér. A minden évben megismétlődő csoportos kiállítás mindenkori állandója ugyanis a változatosság. És mi sem izgalmasabb, mint nyomon követni ennek a sokszínűségnek az alakulását mind céhes, mind egyéni alkotókra lebontott vonatkozásban.
Az összképet illetően, a Kántor Lajos kezdeményezte szigorúbb válogatás eredményeként, az idei tárlat minőségben mintha némiképp felülmúlná a tavalyit, bár annak is megvoltak az erényei. Mintegy emlékeztetőül érdemes fellapozni a Tosa Szilágyi Katalin szerkesztésében megjelent hatvannyolc oldalas, nagy formátumú, színes katalógust, amely dokumentumanyagával a konkrét összevetés lehetőségét is megteremti.
Ami újdonságnak számít, s amit az elkövetkezendőkben állandósítani szeretnénk, az az elődeinkre való emlékezés. Az örökösök jóvoltából idén két kimagasló alkotás, Egri László Deltai halászok című, 1960-ban készült festői  remeklése és Károly Sándor geometrikus alakzatokba fogalmazott, nemes eleganciájú plasztikája emeli a tárlat színvonalát.
NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár)

Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaiból
Gyarmathy János szobrászművesz 60 éves elmúlt, 40 éve van a pályán, és ebből az alkalomból mintegy 100 alkotásával lépett a marosvásárhelyi közönség elé. A tárlat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható.
Vándorok, Csodálatos halászat, Fény, Fürdetés, Ajánlás, Bohóc galambokkal, Diogenész, Reggel, Az élet megy tovább, Hírvivő, Mennybemenetel, Dante és Beatrice – többek közt ezeket az alkotásait állította ki Gyarmathy János szobrászművész, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára, aki saját alkotói tevékenysége mellett a fiatal tehetségek elindításán is sokat ténykedik. Szobrai, kisplasztikái, domborművei többségében az embert ábrázolják, az esendőt, a távolról sem hibátlant, de mégis szerethetőt.
Az utca emberét mintázza meg – idézte Gyarmathy vallomását Nagy Miklós Kund a megnyitón –, a szobrokon ott a megváltás üzenete, nem hiányoznak a lírikus sajátosságok sem, a derű, a humor, a groteszk vagy a filozofikus gondolatok. Beszédes alkotások, amelyeknek plasztikus címet ad a művész, olyan világnyelvet használva, amelyet bárhol megértenek. Témáit gyakran meríti a Bibliából vagy a római és a görög mitológiából, demisztifikál, kíméletlen, ám humánus. A figuratív művészet elkötelezettje, az örök és egyetemes emberi kérdések izgatják, akinek alkotásait a szakma is elismeri, és a művészetkedvelő laikusok is csodálják. Az egykori marosvásárhelyi avantgárd csoportosulás, a MAMÜ is magához tartozónak érzi, ahogy a hagyományos művészethez ragaszkodó Barabás Miklós Céh is díjazottként értékeli – méltatta Nagy Miklós Kund.
Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez.
Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez.
Gyarmathy János 1955-ben született Nyárádszeredában, gyermekkorát Nyárádszentlászlón töltötte. Szászrégenben érettségizett 1974-ben, 1976–1980 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászhallgatója volt. A diplomavizsga után még abban az évben a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium szobrásztanára lett. Egyetemista korától rendszeres részvevője a csoportos kiállításoknak, első egyéni tárlatát 1990-ben rendezte Marosvásárhelyen.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Gyűjteményes kiállítás Gyarmathy János alkotásaiból
Gyarmathy János szobrászművesz 60 éves elmúlt, 40 éve van a pályán, és ebből az alkalomból mintegy 100 alkotásával lépett a marosvásárhelyi közönség elé. A tárlat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható.
Vándorok, Csodálatos halászat, Fény, Fürdetés, Ajánlás, Bohóc galambokkal, Diogenész, Reggel, Az élet megy tovább, Hírvivő, Mennybemenetel, Dante és Beatrice – többek közt ezeket az alkotásait állította ki Gyarmathy János szobrászművész, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára, aki saját alkotói tevékenysége mellett a fiatal tehetségek elindításán is sokat ténykedik. Szobrai, kisplasztikái, domborművei többségében az embert ábrázolják, az esendőt, a távolról sem hibátlant, de mégis szerethetőt.
Az utca emberét mintázza meg – idézte Gyarmathy vallomását Nagy Miklós Kund a megnyitón –, a szobrokon ott a megváltás üzenete, nem hiányoznak a lírikus sajátosságok sem, a derű, a humor, a groteszk vagy a filozofikus gondolatok. Beszédes alkotások, amelyeknek plasztikus címet ad a művész, olyan világnyelvet használva, amelyet bárhol megértenek. Témáit gyakran meríti a Bibliából vagy a római és a görög mitológiából, demisztifikál, kíméletlen, ám humánus. A figuratív művészet elkötelezettje, az örök és egyetemes emberi kérdések izgatják, akinek alkotásait a szakma is elismeri, és a művészetkedvelő laikusok is csodálják. Az egykori marosvásárhelyi avantgárd csoportosulás, a MAMÜ is magához tartozónak érzi, ahogy a hagyományos művészethez ragaszkodó Barabás Miklós Céh is díjazottként értékeli – méltatta Nagy Miklós Kund.
Több mint két évtizeden keresztül járt németországi alkotótáborba, ahol lehetősége volt minden munkáját bronzba önteni, ezért nem ritka a németországi köztereken álló szobra sem. Egészen megváltozna Marosvásárhely arculata, ha ilyen szobrok díszítenék a történelmi alkotások mellett – fogalmazott a méltató, hiszen ezek nem egy történelmi eseményhez vagy korszakhoz kapcsolódnak, hanem az élethez, a mindennapi emberhez.
Gyarmathy János 1955-ben született Nyárádszeredában, gyermekkorát Nyárádszentlászlón töltötte. Szászrégenben érettségizett 1974-ben, 1976–1980 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászhallgatója volt. A diplomavizsga után még abban az évben a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium szobrásztanára lett. Egyetemista korától rendszeres részvevője a csoportos kiállításoknak, első egyéni tárlatát 1990-ben rendezte Marosvásárhelyen.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Rákóczi szövetségek tanácskozása Dálnokon
Február 12–14. között Dálnokon, a Barabás Miklós Központban került sor a különböző megyék Rákóczi szövetségei képviselőinek találkozójára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára elmondta, hogy a tanácskozás célja a szövetség erdélyi tevékenységeinek – különös tekintettel a beiratkozási programokra – hatékonyabbá, eredményesebbé tétele, ugyanakkor az erdélyi partnerek emberi és szakmai együttműködésének erősítése.
Bevezetőként Takaró Mihály irodalomtörténész Magyar kultúra tegnap, ma és holnap című előadásában megfogalmazta, hogy ünnepelni már tudunk, ám a hétköznapokkal még baj van, hiszen a legújabb generáció számára nem hívó szó a dicső múlt, mert a kitárult, globalizálódott világot szeretné élni, nem a nagyapái életét. Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyerekeket szívesen írassák a szülők magyar iskolákba, ahol magyarul mernek gondolkodni és álmodni, akkor a magyar kultúra többé nem csupán gúnyát jelent, hanem életük részévé, a bőrükké válik. Rajtunk múlik, hogy a krízisből katasztrófa vagy katarzis lesz. Figyelmeztetett, hogy pedagógusként ne váljunk teljesen mozaiklátásúvá, mert a nemzet ereje gyengül, ha a mozaikrészek nem alkotnak egységet.
Kémenes Lóránt türi plébános beszámolt arról, hogy délutáni iskolát nyitottak, ahol magyar származású román gyermekekkel foglalkoznak, játékos magyarnyelv-tanulással ébresztgetik a mélyen alvó anyanyelvet. Hangsúlyozta, hogy a szórványban élő tudja igazán támogatni a szórványban élőt, és ehhez háttér lehet a tömbmagyarság.
Jelen volt az erdélyi Rákóczi szövetségek elnöke, Csorba Árpád István, aki feladatának érzi az olyan szövetségek támogatását, feltérképezését, amelyek lelkesedése lankadni kezdett. A marosvásárhelyi Rákóczi Szövetséget képviselte Szilágyi Nándor és Hargitay Tamás közgazdászként. Korodi Éva, szintén Marosvásárhelyről, angol szakosként vett részt a találkozón. Hargitay Tamás felajánlotta a segítségét az információ hatékony áramoltatásában.
Dr. Vass Levente szülőként és politikusként szólalt meg, kérdésfelvetése: országos projekteket hogyan lehet létrehozni, és meddig lehet fenntartani? Megfogalmazta, hogy alulról építkezve lehet minőséget elérni, olyan hálózatot kiépíteni, amely biztonságérzetet ad a társadalomban.
Erdei Ildikó a magyarság szempontjából 5% alatti szórvány-nagyvárost, Temesvárt és környékét képviselte. Játszóházas hétvégi programmal várják a magyar óvodáskorúakat, kismamaklubot vezetnek. Fodor Judit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tevékenységéről számolt be.
Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese elmondta, hogy a beiskolázási program sokféle ellenállásba ütközött, főleg a két tannyelvű óvodákban, de előrelendült az ügy, személyes jelenlétével is buzdítja a pedagógusokat, szülőket, hogy a magyar tagozaton való továbbtanulás mellett döntsenek. A beiratkozási program hozzájárult ahhoz, hogy 100-150 gyerekkel többen iratkoztak magyar osztályokba.
Balázs Gyöngyi, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke beszámolt, hogy négy gyerekkel indultak 1999-ben, majd 98 gyerekkel újraindították a magyar oktatást. Igazi sikert jelent Válaszúton a gazdaképzés is.
Gyergyószentmiklósról Selyem Antónia, Aranyosgyéresről Szabó Hajnalka volt jelen. Dést Tárkány Margit és Varga Loránd képviselte. Varga Loránd megjegyezte: nagyon oda kell figyelni, hogy ne az egyéni érdek irányítson.
Pálinkás Barnabás, a Rákóczi Szövetség főmunkatársa utalt arra, hogy idén is működtetik a diákutaztatási programot, regionális vezetőképzőket szerveznek, nyári táborokat, tanártovábbképzőket.
Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!
Fábián Anna Olga. Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Zolcsák Sándor, szatmári születésű festőművész
Élete 82. évében, hosszas betegség után elhunyt Zolcsák Sándor erdélyi festőművész, iparművész - tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.
Zolcsák Sándort egy ceglédi kórházban február 18-án, csütörtökön érte a halál.
1934. június 14-én született a Szatmár megyei Sándorhomokon (Nisipeni). A szatmárnémeti római katolikus főgimnáziumban, majd a szatmárnémeti tanítóképzőben végezte középiskolai tanulmányait. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett 1958-ban diplomát Kádár Tibor és Abodi Nagy Béla tanítványaként.
Marosvásárhelyre költözött, ahol feleségével, Porzsolt Borbálával szabadfoglalkozású festőművészként, valamint üveg- és iparművészként alkotott. Számos romániai és külföldi egyéni és csoportos tárlaton állították ki műveit.  Az erdélyi magyar képzőművészek Barabás Miklós Céhének és a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségnek is a vezetőségi tagjai közé választották. Méltatói Erdély egyik legkiválóbb arcképfestőjeként tartják számon. Portréi az ábrázolt személynek valamilyen sajátos megközelítését mutatják meg. Művészetének erőteljes expresszív jellege van.
1990-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi intéző bizottsága elnökévé választották, és ebben a tisztségben élte át Marosvásárhely fekete márciusát, a magyar közösség elleni pogromkísérletet. 1991-ben lemondott a politikai szerepvállalásról.
Zolcsák Sándor holttestét hamvasztás után szállítják Marosvásárhelyre. Temetéséről a család később intézkedik. szatmar.ro

Kulturális intézmény születik?
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész az EMÜK-ről 
Kis híján két éve, pontosabban 2014 májusától működik Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának égisze alatt egy olyan képzőművészeti iroda, mely a tervek szerint idővel Erdélyi Művészeti Központtá kellene hogy kinője magát. Az indulásról, időközben felmerült gondjaikról, megvalósításaikról és terveikről ennek vezetőjével, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésszel beszélgettünk.
Társalgásunk során a saját pályafutása is szóba került, ugyanis a magát szerényen, de annál nagyobb felelősséggel programvezetőnek mondó képzőművészeti szakember január végén, Nagyváradon Jakobovits Miklós-díjban részesült.    
– Arra kérem, fogalmazza meg, mit takar az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) elnevezés, kik, milyen meggondolásból és miért éppen itt szeretnék létrehozni?
– Az EMŰK létrehozását tulajdonképpen egy régi, még a két világháború közötti időszakban született és az önálló erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozását célzó szándék megvalósítása felé tett első nagy gyakorlati lépésnek szánták mindazok, akik mernek nagyot álmodni és cselekszenek annak beteljesülése érdekében. Ennek megtételére viszont a Barabás Miklós Céh elnöki tisztségét is ellátó, és a nemes ötletet mindvégig dédelgető Jakobovits Miklós festőművész folyamatos unszolására, valamint a kivitelezés vállalására egyaránt szükség volt.
A gyakorlati lépések megtételére valós politikai akarat pedig csak Sepsiszentgyörgyön mutatkozott, ahol a polgármester és a megyei tanács elnöke is egyöntetűen támogatta az elképzelést, amely a szakmai kuratórium döntése alapján végül nem múzeum, hanem annál összetettebb tevékenységű erdélyi képzőművészeti központ létesítésére módosult. Ebben az előkészítő folyamatban oroszlánrésze volt Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának. Az alakulás első fázisában, az EMŰK egy országos merítésű szakértői testület tanácsadói által biztosította garanciával, a múzeum egy részlegeként működött. Később viszont a törvényi adottságok figyelembevételével váltás következett be az alapok lerakásának stratégiájában a már említett képzőművészeti iroda létrehozásával.
Ez ugyanis az Erdélyi Művészeti Központ elnevezésű képzőművészeti program megvalósításának helyt adva készíti elő a későbbi intézménnyé alakulást. E célkitűzés elérését hivatott szolgálni jelenlegi szerteágazó tevékenysége is, melynek elvégzését Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye tanácsa, valamint a Bethlen Gábor Alapítvány támogatja és segíti. Szerepvállalásuk komolyságát pedig a modern kiállítótereket, a művek tárolására alkalmas helyiségeket, valamint a tárlatrendezésre szintén alkalmas tanácskozótermet is magába foglaló székház biztosítása is bizonyítja. 
– Ez hol található?
– A városközpontban álló egykori postahivatal épületében. 
– Milyen szerepet, illetve feladatot szántak az Erdélyi Művészeti Központnak?
– A szerepe mindenképpen az erdélyi magyar képzőművészet valós, kultúrák közti viszonylatban is értékelhető önképének a kialakítása kell hogy legyen, mind a maga, mind tágabb kulturális környezete számára.
Ez viszont az 1920 utáni tárgyi emlékek összegyűjtését, feldolgozását és bemutatását is feltételezi. Kiemelt feladatának tekinti ugyanakkor az erdélyi képzőművészek életművének figyelemmel kísérését és annak jelentős, jellemző darabjainak átmentését a jövő nemzedékei számára, valamint a művészetbarát közönség kiszolgálását és utánpótlásának kinevelését is. Segíteni szeretné továbbá az erdélyi (romániai magyar) művészettörténeti kutatómunkát az eddig lappangó értékek felszínre hozatalával, valamint azzal, hogy megpróbálunk hozzájárulni egyes felmerülő kérdések és stílusbeli összefüggések tisztázásához.
– Meddig terjed a gyűjtési terület, és kik tartoznak közéjük?
– A történelmi Erdély és a Partium, valamint Bukarest vagy bármelyik romániai helység magyar képzőművészete benne foglaltatik és természetesen az erdélyi születésű, de külföldre távozott erdélyi magyar művészek alkotótevékenysége is. Részben pedig a magyar képzőművészekkel közeli baráti és művészi kapcsolatban lévő román, szász vagy más nemzetiségű, esetenként külhoni alkotók jellemzően erdélyi vonatkozású munkássága is.
– A műalkotásokon kívül még gyűjtenek valamit?
– Igen. Vázlatokat, vázlatfüzeteket, munkanaplókat, naplókat, levelezéseket, fotódokumentumokat, filmeket, videókat, hanganyagokat, kéziratokat, cikkeket, valamint az idevágó művészeti vonatkozású könyveket, folyóiratokat, filmeket, riportokat.
– Rendelkeznek-e a gyűjtemény létrehozásához és bővítéséhez szükséges anyagi alappal?
– Sajnos nem, ezért elsősorban a művészek és leszármazottaik adományaira számítunk. Ellentételezésképpen azonban intézményünk vállalja, hogy a gyűjteménybe felajánlott és beválogatott műtárgyakat megfelelően őrzi, gondozza, rendszerezi, lehetőségeihez mérten restaurálja, segíti a szakmai feldolgozásukat, valamint azokat kiállításokon és katalógusokban is bemutatja. 
– Melyek voltak a mögöttünk hagyott esztendő fontosabb megvalósításai?
– Beszereztünk néhány, a gyűjtemény állagának színvonalas raktározását, leltározását, feldolgozását, archiválását és bemutatását megoldó technikai felszerelést. Ugyanakkor folytattuk Az erdélyi magyar képzőművészet a kommunizmus alatt című kiállítás következő, 1975 és 1989 közé eső időszakának a bemutatásához szükséges kutatómunkát. Folyamatosan szerveztük ugyanakkor az erdélyi képzőművészek életművének számbavételét és bemutatását célzó kiállítássorozatot, az így megnyíló tárlatok anyagát pedig katalógusokban is közzétettük.
Kiállítási programjaink összeállításakor azokat az életműveket részesítjük előnyben, amelyek révén az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményét építeni és gyarapítani tudjuk, ahol maga a művész, vagy elhunyta esetén a hagyatékát őrző örökösei alkotásokat ajánlanak fel a központ számára. Mindezt számszerűsítve elmondhatjuk, hogy a 2015-ös évben összesen 12 tárlatot sikerült megnyitnunk, 9 katalógust kiadnunk és a gyűjteményünket 45 műalkotással gyarapítanunk. Fontosnak tartom továbbá a felsorolt eseményeken a nagyszámú közönség részvételének megemlítését, hiszen ezen örvendetes tény a sepsiszentgyörgyiek képzőművészet iránti igényének az erőteljes tükrözésén túl, a helyszínválasztás jogosságát is megerősíti. 
– Idei terveik?
– Továbbhaladni az intézményépítés, számbavétel és gyűjtőmunka terén, valamint 12 kiállítás megszervezése és ugyanennyi katalógus kiadása is a célkitűzéseink közé tartozik.
– Mit jelent az ön számára a Jakobovits Miklós-díj, melyben a Magyar Kultúra Napja alkalmából részesült? 
– Nagyon örültem neki, hiszen ez életem első hivatalos elismerése, ráadásul egy olyan egyéniségről van elnevezve, aki művészként az európai színvonalú igényesség megtestesítője volt, miközben a Barabás Miklós Céh alapítója, alelnöke, majd elnökeként fontos közszolgálatot is vállalt úgy, hogy közben végig kellő távolságot tudott tartani a napi politikától. Művészeti írásai is jelentősek. A képzőművészet erdélyi jellegének kérdését – saját elméleti munkásságom egyik sarokpontját is jelentő problémáját – elsőként ő vetette fel a kommunista diktatúra idején. És nemcsak felvetette, hanem tanulmányokban elemezvén annak sajátosságait, jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar képzőművészeti anyanyelvről szóló párbeszéd kialakulásához. Végül pedig, de nem utolsósorban, amint arra már utaltam, az Erdélyi Művészeti Központ megálmodójaként, létrehozásának szorgalmazójaként, és a megvalósítása érdekében alakult kuratórium tagjaként is megőriztem az emlékezetemben. És egy olyan kiváló festőművészként, akivel szoros emberi, valamint ügyszeretetben teljes szakmai kapcsolatban álltam, akire mindig nagy tisztelettel tekintettem, és akinek a szelleme a leendő intézmény már álló falai között lebeg. Éppen ezért a nevét viselő díj nekem való odaítélését nagy megtiszteltetésként éltem meg.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pillanatképek megnyitókról, Horváth Lászlótól
Első fényképezőgépét Horváth László 22 éves korában kapta, azóta elméleti és gyakorlati vonatkozásban is igyekezett fejleszteni a fotózással kapcsolatos tudását, ismereteit. Szerepelt már a nagyenyedi Inter-Art és a nagyváradi Varadinum csoportos kiállításain, Kolozsváron a Szabók bástyájában, a Kolozsvár Társaságnál és a magyar főkonzulátuson láthatták munkáit az érdeklődők. A Művészeti Múzeum emeleti termeiben az utóbbi években készített alkotásai közül mutat be ezúttal néhányat, amelyek kolozsvári tárlatmegnyitók különböző mozzanatait örökítik meg, a köszöntésektől és méltatásoktól kezdve a vidám, baráti beszélgetésekig.
Florin Gherasim muzeográfus, a kiállítás kurátora a szerda délutáni megnyitón felidézte, hogy ők is éppen egy tárlatmegnyitón ismerkedtek meg, majd azután többször találkoztak hasonló eseményeken. Többezer fotó közül választottak ki több mint hatvanat a mostani alkalomra, az első két teremben a Művészeti Múzeumban, a másik kettőben pedig a város más helyszínein (Minerva-ház, Quadro Galéria, Barabás Miklós Galéria, Apáczai Galéria stb.) készült fényképeket tárnak a nagyközönség elé – igazgatókról, művészekről, műkritikusokról, a kultúra iránt érdeklődőkről, a várakozás boldog izgalmát, az örömteli találkozások hangulatát is megmutatva.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)