Pál János
TÖRTÉNELEM A dél-erdélyi Unitárius Egyház 1940 és 1944 között
A második bécsi döntéssel olyan méretű áttelepedés vette kezdetét az egyház tisztviselőinek körében, amely azonnal éreztette hatását az egyházi élet hanyatlásában és intézményrendszerének elsorvadásában is.
1940. október 2-án Árkosi Tamás aranyostordai esperes Fekete Lajos ürmösi lelkészhez intézett levelében a következőképpen értékelte a második bécsi döntést: „Nem leszünk mi Fiam életképesek, mert az új Trianon – félek – vérünket vette. Ott mind számolhatunk 50 eklézsiánál is többet, mert a valóság az, hogy azokból 20-30% ha életrevaló. A végek mind letöredeznek. Bukarest, Brassó, a Zsil völgye, a havas és az alföld mind egy szálig fuccs. Tanítók nélkül nincs iskola, s iskola nélkül nincs igazi gyermeknevelés. […] Szerencse, hogy van gutaütés is, amit szintén be lehet venni a költségvetésbe.”
Minden bizonnyal a két évtizedes kisebbségi lét tapasztalata is közrejátszott abban, hogy 1940 őszén Árkosi mondhatni „hajszálpontosan” előrelátta azokat a folyamatokat, amelyek a második bécsi döntést követően a Dél-Erdélyben/Romániában maradt egyházrész életében bekövetkeztek. Árkosi borúlátását két tényezővel indokolta: egyházközségek elnéptelenedése és a felekezeti oktatásrendszer leépülése. Ha megvizsgáljuk az ezeken a területeken beindult tendenciákat, a helyes diagnózis mellett, ugyanakkor azon kijelentésével is egyetérthetünk, hogy a második bécsi döntés a trianonihoz hasonló léptékű és tartalmú sorsfordulót eredményezett a dél erdélyi magyarság életében. Egyház életében érvényesülő folyamatok. Felekezeti oktatás
1940 őszén a dél-erdélyi egyházrész 12 felekezeti iskolában (Alsófelsőszentmihály, Bethlenszentmiklós, Dicsőszentmárton, Harangláb, Küküllődombó, Lupény, Magyarsáros, Magyarszovát, Magyarzsákod, Mészkő, Petrozsény, Szind) kezdhette meg oktatói tevékenységét. A következő 1941/1942. tanévre ez a szám azonban már 10-re csökkent azt követően, hogy Lupényban gyermek, Szinden pedig tanítóhiány miatt kellett beszüntetni az oktatói tevékenységét. A következő évben az unitárius oktatásügy tovább zsugorodott. Az 1942/1943. tanévben induló 10 iskola közül Petrozsény már nem rendelkezett nyilvánossági joggal: a gyakorlatban tehát a 10-ből csak 9 iskola működött törvényes keretek között. A nyilvánossági jogot vesztett iskolák tábora 1943 nyarán további kettővel gyarapodott (Magyarzsákod, Küküllődombó), azt követően, hogy egyikben sem sikerült az állami hatóságok által elismert tanerőt alkalmazni. Az 1943/1944. iskolai évben újabb leépítésekre került sor: Magyarzsákodon tanító, Petrozsényben pedig tanulóhiány miatt kellet beszüntetni az oktatást. 1944 nyarára a 12 iskola közül már csak 8-ban folyt oktatási tevékenység, ha azonban figyelembe vesszük, hogy ezek közül Küküllődombó már az 1942/1943. tanévben elveszítette a nyilvánossági jogát, akkor azt mondhatjuk, hogy 1944 nyarán mindössze 7 iskola működött teljesen törvényszerűen – vagyis a dél-erdélyi egyházrész iskoláinak 41,67%-át veszítette el rövid négy év alatt.
a felekezeti oktatás két legnagyobb gondját a repatriálás által gerjesztett nagymértékű gyermek- és tanítóhiány jelentette. A pedagógushiány pótlása különben már 1941 nyarán komoly gondot okozott a dél-erdélyi egyházvezetésnek. Az ebben az időszakban befutott jelentések szerint az új tanév előtt csupán két iskolában volt rendezett a tanerők kérdése és mindössze háromban mutatkozott valós lehetőség a megüresedett állások betöltésére. A krónikus hiányt jól jelzi például, hogy az 1943 nyarán a Déli Hírlapban, a Szövetkezésben és az Erdélyi Gazdában meghirdetett tanítói állásokra egyetlen pályázat sem érkezett be Tordára. A szakemberhiányt az állam – többnyire indokolatlan – intézkedései is fokozták: a tartományi tanfelügyelőségek és Vallásügyi Minisztérium több felekezeti tanítótól megvonta a működési engedélyt, másokat pedig munkaszolgálatra hívott be ezzel akadályozva az oktatói munka folytonosságát.
Népesedési folyamatok
A kolozsvári egyházvezetés a szakadás pillanatában 30598-ra becsülte a Dél-Erdélyben maradt hívei számát. Ez a szám 1944 őszéig rohamosan csökkent. Bár pontos kimutatásaink nincsenek, a repatriálás méreteinek érzékeltetéséhez mégis némi támpontot nyújtanak a rendelkezésre álló töredékes utalások. 1945. április 12-én a nagyenyedi lelkész a következőket jelentette: „Az elmúlt négy esztendő alatt, egyházközségeim lélekszámban igen nagy változás állott be. Lefogytunk, helyenként egészen. Leányegyházközségeink lélekszáma fogyóban, szórványaink elenyésztek az idők nagy sodrában. Míg 1939. évben az összlélekszám 919 lélek, az 1944. év végén összes szórványokkal együtt a lélekszám az 500 lélekszám alá zuhant le.” A lélekszámapadás tehát 45,60%-os még akkor is, ha 500-as számlálóval számolunk.
Abból kiindulva, hogy 1942-ben már mintegy 20%-os áttelepedési aránnyal számoltak Tordán, figyelembe véve továbbá az egyes egyházközségek ilyen jellegű veszteségeit, azt mondhatjuk, hogy 1944 őszéig a dél-erdélyi unitáriusoknak mintegy 35%-a telepedhetett át Magyarországra.
Lelkészek helyzete
Forrásaink szerint a dél-erdélyi lelkészek sorsa a magyar és román nemzetépítési célkitűzések által megszabott kényszerpályán mozgott, életpályájukat ezeknek keretei alakították és eszközként szolgáltak az Erdély birtoklásáért folytatott harcban. A lelkészek politikai eszközzé történő átminősítésének egyik legartikuláltabb területe az a kölcsönösségen alapuló revanspolitika volt, amelyet a kolozsvári egyházvezetőség maga is támogatott – lelkészei szabadon bocsátását a román lelkészek letartóztatásával látta a legkönnyebben elérhetőnek.
A kolozsvári egyházpolitikának a magyar külpolitikai irányelvekhez való igazodására számtalan példát találhatunk. Az egyik ilyen jellegzetes eset a tíz év hivatalvesztéssel is sújtott Gombási János aranyosrákosi lelkészé, akinek egy román politikai fogollyal való kicserélését folyamatosan követelte az egyház. Egyéves börtönbüntetése lejártakor azonban a magyar külügyminisztérium azzal a megkereséssel fordult Józan Miklós püspökhöz, fontolják meg kérésüket, „[...] mert minden egyes lelkész kicserélése a délerdélyi magyarság további gyengülését jelenti.”
Ha lehetséges – írták – kíséreljék meg újból visszahelyezni lelkészi állásába, ha pedig nem, próbáljanak valami más közhasznú foglakozást találni számára.
Román részről ugyanakkor a megfélemlítés és a lelki összeroppantás szándékának súlya nehezedett a lelkészekre. Az állandó hatósági zaklatások és hadbírósági eljárások Józan Miklós püspök és Gelei József főgondnok Kállay Miklóshoz intézett beadványa szerint a román kormány „magyartalanító” politikáját szolgálták, mivel a „rendszeresen gyakorolt s megszervezetten minden lelkész számára kijáró egyszeri meghurcoltatás következménye, hogy nyugtalanított, szidalmazott, nyilvánosan csendőr által kísért és bántalmazott lelkészeink, a kétségtelen kimenetelű hadbírósági tárgyalások elől nagyobb számban menekültek át a határon.” A katolikus és református információkra hivatkozó beadvány szerint az unitárius közösség és lelkész „[...] megkülönböztetett módon van kiszemelve a legkülönbözőbb román atrocitásoknak.” Információink szerint 1940–1944 között mintegy 17 lelkésszel szemben alkalmaztak diszkriminatív bánásmódot. Természetesen voltak, akik indokolatlanul hagyták el állomáshelyeiket; csoportjukba elsősorban a második bécsi döntés pillanatában áttelepedők tartoztak. A megüresedett lelkészi állások növekvő számát a hadbíróságok hivatalvesztést kimondó ítéletei is fokozták.
Az egyházi élet megszervezése és működtetése
1940 augusztusát követően a tordai egyházvezetés jövőképének két stratégiai célkitűzése volt: közigazgatás megszervezése és működtetése, valamint az utánpótlás kérdésének orvoslása. Mozgásterét, önszerveződési törekvéseinek eredményességét alapvetően két tényező befolyásolta és determinálta: állam és egyház viszonya; hívek körében zajló népesedési folyamatok.
Hatalom tényezője, állam és egyház közötti viszony
1940–1944 között az állam és egyház viszonyrendszerét az autoriter államberendezkedés természete és az egyház biztonságpolitikai tényezővé való átminősítése határozta meg. Az egyház társadalmi súlyának minimalizálására az állam több olyan rendelkezést léptetett életbe, amelyek egyfelől az egyházi tisztviselők gazdasági, politikai és társadalmi életből való kiszorítását írták elő, másfelől pedig az egyháztársadalmi szervezkedést korlátozták az államellenesség tágan értelmezhető fogalmával. Az általános korlátozások mellett természetesen léteztek kizárólag etnikai indíttatású elszigetelő lépések is: egyházi kiadványok megjelentetésének akadályozása, egyháztársadalmi szervezetek működésének tilalma, lelkészek elleni hadbírósági eljárások, cenzúra, az egyház életét és tevékenységét szigorúan monitorizáló tevékenység.
A szigorú felügyelet mellett az önkényes beavatkozás és alárendelés nyomaival is gyakran találkozhatunk forrásainkban. Ilyenek voltak a hadigazdálkodásba való részvételre felszólító utasítások: vashulladék-gyűjtési akciók támogatása, visszacsatolási kölcsön jegyzése a lelkészi fizetések terhére, adományozás a hadsereg részére. Az állami önkényesség radikálisabb formáját ezen a területen a rekvirálások, ingatlanfoglalások képezték. A beavatkozástól nem maradt érintetlenül természetesen az egyház liturgikus élete sem. Egyszerű végrehajtó szervvé való átminősítést és nem partneri viszonyt tükröznek azok az átiratok, melyekben az állam különböző programjainak megvalósítására igényeltek támogatást.
Demográfiai tényező
Számtalan adatot találunk arra, hogy a határrevízióval fellángoló hisztérikus és diszkriminatív nacionalizmus állandósult és szinte elviselhetetlen lelki és egzisztenciális terheket rót a romániai magyar közösség vállaira. Forrásaink szerint a legsúlyosabb problémákat a gazdasági ellehetetlenítés, a magyar nyelvhasználat tiltása, üldözése, valamint a hadbírósági eljárások és hatósági zaklatások (munkaszolgálat, közmunka, munkaeszközök rekvirálása, stb.) képezték. A helyzet súlyosságát sok esetben az észak-erdélyi menekültek és hatóságok által feltüzelt román lakosság atrocitásai is fokozták.
A diszkriminatív bánásmód természetesen óriási felhajtóerőt szolgáltatott az áttelepedéshez, mind az egyházi tisztviselők, mind a hívek körében. Előbbiek elvándorlása az intézmények működtetésében és munkavégzésében idézett elő pótolhatatlan hiányosságokat, utóbbié pedig az egyházi élet minden szegmensében. A hívek Magyarországra telepedésének következményeként ugyanis nemcsak iskolák, önálló egyházközségek (Aranyosgyéres, Bukarest) szűntek meg, vagy kényszerültek összevonásra, hanem az egyházközségek gazdasági létalapja is veszélybe került. Már 1941-ben, a viszonylag újonnan alakult és vagyonnal nem rendelkező városi gyülekezetek (Brassó, Lupény, Segesvár, Medgyes, Petrozsény), nyugdíjjárulékuk csökkentésének kérésével fordultak a tordai egyházvezetéshez. Az elvándorlás és nehéz gazdasági helyzet a lelkészi fizetését is negatívan érintette. A hívek gazdasági erejének csökkenését vetítette elő Árkosi 1942 novemberében: mint mondta, a szükséges építkezési, karbantartási munkálatokat sikerült elvégezni az egyházközségeknek, de „újabb kezdeményezések már nem igen fordulnak elő.”
Az egyházi élet megszervezése
A határmódosítással kialakult helyzetet a kolozsvári egyházvezetés 1940. szeptember 2-án tárgyalta és két megoldási lehetőséget vázolt. Az optimista forgatókönyv szerint Kolozsvár továbbra is fenntartotta volna kormányzati jogát a Romániában maradt egyházrész felett. Számolva azonban az egységes kormányzás megszűntével, felhatalmazta Gál Miklós főgondnokot a dél-erdélyi egyházkormányzat felállítására, Torda központtal. Egyházi részről az ügyvezetést Árkosi Tamás aranyos-tordai esperesre bízta. Az adminisztráció megszervezésén túl Kolozsvár másik igyekezete a folytonosság biztosítására, az egyházi élet zavartalan működésére irányult. Ennek érdekében szeptember 3-án körlevélben szólította fel alkalmazottait, hogy maradjanak állomáshelyeiken és intsék nyugalomra, önfegyelemre híveiket. November 7-én pedig fegyelmi eljárás beindítását helyezte kilátásba alkalmazottai áttelepedésének meggátolása végett, azt követően, hogy a visszatérésre felszólító felhívásai teljesen hatástalannak bizonyultak.A dél-erdélyi önálló egyházkormányzat felállítására szeptember 26-án került sor Tordán, a legszükségesebb közigazgatási tisztségek betöltésével. A legfőbb döntéshozó és végrehajtó szervet a kolozsvári Egyházi Képviselő Tanács Romániában maradt tagjaiból hozták létre Egyházi Képviselő Tanács Torda néven, Gál és Árkosi elnöklete alatt. Az adminisztráció alsóbb szintjei – bár nem érintette a határkorrekció – ugyancsak átszervezésre kényszerült a hatósági akadályoztatások miatt. Egyházközségi szinten ennek elhárítására hozták létre a Vezérlő Bizottságot, melyben az ügyintézését ellátó testületek vezetőségére ruházták át a végrehajtói hatalmat. Egyházköri szinten az Egyházköri Közgyűlés Elnöksége irányította és végezte a közigazgatási tevékenységet. Legfelsőbb szinten a hetenként két alkalommal ülésező Elnöki Értekezlet látta el a feladatokat, miután az EKT ülésezése teljesen kiszámíthatatlanná vált a gyülekezési tilalom és az utazások szigorú korlátozása miatt. Az átszervezés egyetlen szinten, a legitim kormányzati szervek felállításának területén szenvedett csupán kudarcot. Ennek hátterében – miként Árkosi megjegyezte – a fennálló zavaros közállapotok és az állami gáncsoskodás állt. A szervezkedés jövőjét illetően pedig így nyilatkozott: „[...] arról ma még általánosságban sem beszélhetünk.” A teljeskörű és törvényes intézményrendszer kialakítása tehát egyértelműen külső körülmények függvénye volt. Ezt támasztja alá az 1941 decemberében kibocsátott javaslatokat kérő, valamint az 1942. június 2-i főtanácsi tagok megválasztására utasító körirat is. Mindkét intézkedés az önszerveződési szándékát mutatja, mely külső, állami tényezők következtében feneklett meg. Ez a kényszer és felismerés késztette az 1942. november 17-én ülésező EKTT-t arra, hogy ideiglenes jelleggel felállítsa a legszükségesebb bírósági és közigazgatási szerveket, bizottságokat. Az átszervezések ellenére a közigazgatás egyetlen szintjén sem sikerült azonban a zavartalan működését biztosítani a szigorú gyülekezési tilalomnak köszönhetően. Sok esetben a minimális ügyvitelben is fennakadások léptek fel az egyházi szervek kommunikációjának gátlásával. A tilalom szigora bizonyos estben a hatóságok jóindulatának, megértésének függvénye is volt. Így például 1942-ben a felsőfehéri körben szinte mindenhol megtarthatták az évi esperesi vizsgálószékeket, a küküllői és torda-aranyosiban ellenben el sem kezdhették. Az ebből adódó fennakadásokat az Elnökség kétféleképpen törekedett kivédeni: a szükséges iratok lelkészek általi beterjesztése összesítés végett az esperesi hivatalba, vagy az „egyszemélyes” esperesi látogatások. A komunikációs zavar mellett további nehézséget jelentett az egyházi ügyvitel számára az állandó személyzethiány, amit az áttelepedéstől kezdve a kötelező munkaszolgálaton keresztül a hadbírósági eljárások okoztak. A központi közigazgatásban a személyzethiányt az anyagi alapok hiánya is súlyosbította, Bukarest nem volt hajlandó ugyanis számukra államsegélyt biztosítani. Az ezekből fakadó súlyos hiányosságok következtében a központi adminisztráció a minimális feladatvégzésre volt kénytelen berendezkedni, ami természetesen a munkavégzés minőségének rovására ment.
A tordai központ eredményes működését három tényező segítette: Kolozsvár, mely az impériumváltáskor jelentkező adminisztrációs nehézségek áthidalása mellett – a hiányos kommunikáció ellenére – mindvégig szemmel követte és útmutatásokkal látta el Tordát. A huszonkét éves kisebbségi lét szintén segített a túlélésben azáltal, hogy az évtizedek során erős és jól működő kapcsolatrendszert hozott létre a különböző magyar intézmények között. Több forrásunk jelzi, hogy kezdetektől fogva a dél-erdélyi magyar felekezetek állandó együttműködési, partneri kapcsolatban állottak adminisztrációs, oktatási, szociális és társadalmoszervezési kérdésekben. Hasonló, együttműködési viszony állt fenn az Erdélyi Gazdasági Egylettel, „Hangya” Szövetkezeti Központtal és Romániai Magyar Népközösséggel. Az egyházak túlélési esélyeit nagymértékben növelte az a magyar állam, amely az érdekvédelmi feladatok ellátása mellett, pénzügyileg is támogatta az egyházat.
Utánpótlásnevelésre tett kísérletek
A határrevízió rendkívül előnytelen helyzetet teremtett a Romániában maradt egyházrész számára. A nehézségek elsősorban abból adódtak, hogy mindkét középiskola (Kolozsvár, Székelykeresztúr) a lelkészképző Teológiai Akadémiával egyetemben a Magyarországhoz visszacsatolt egyházrészhez került, és ezzel az utánpótlás bázisai éppen azokon a területeken szűntek meg, amelyek az egyház önreprodukciójának alappilléreit képezték. A kérdés azonnali orvoslása ezért igen kiemelt figyelmet kapott, annál az oknál fogva is, hogy a második bécsi döntéssel olyan méretű áttelepedés vette kezdetét tisztviselőinek körében, mely nemcsak távlatilag jelentett problémát és vetített elő szomorú jövőképet, hanem azonnal éreztette hatását nemcsak az egyházi élet és munka minőségének hanyatlásában, hanem intézményrendszerének elsorvadásában is.
A folyamatos áttelepedések miatt krónikussá váló lelkészhiányt a tordai vezetőség két módon próbálta orvosolni. Egyik stratégia azonnali és ideiglenes a másik távlati megoldást keresett. Előbbi a lévita intézmény bevezetésével, azaz a megüresedett lelkészi állások kántor-tanítókkal való feltöltése által kívánta megoldani a felmerülő problémát. A szakemberhiány azonban a gyakorlati kivitelezés esélyeit minimálisra csökkentette. Mindössze Magyarzsákodon sikerült alkalmazni ezt a módszert, a korabeli állapotokat jelzi azonban, hogy az 1943. szeptember 5-én lelkészi munkakörrel is megbízott Csongvay Árpád kántor-tanító még ugyanazon esztendő végén áttelepedett Magyarországra. A távlati megoldást az intézményes keretek között folyó rendszeres teológiai képzés jelentette. Torda megkeresésére a Nagyenyeden létrehozott Református Teológiai Intézet vezetősége vállalta is az unitárius lelkészképzést, 1940–1944 közt azonban mindössze egyetlen személy jelentkezett felvételre, annak ellenére, hogy Fekete Lajos brassói és Barabás Miklós nagyenyedi lelkészek legációra való felkészítéssel és küldéssel igyekeztek a középiskolás diákokat a papi pálya felé irányítani.
Hasonló gondok jelentkeztek az oktatás területén is. Szathmáry János egyházi jogtanácsos már 1941. július 29-én így referált a dél-erdélyi helyzetről Kolozsvárnak: az iskolaügyek gyengén állnak, tanítóik nincsenek, a lelkészeknek valószínű az 1941/1942. iskolai évben sem fogják engedélyezni az iskolai oktatást, tanítóképezdei növendékeik pedig nincsenek. A tanítóhiányt az egyház többféleképpen próbálta pótolni. Az egyik legkézenfekvőbb megoldást a lelkészekkel történő helyettesítés szolgálta, de tökéletes megoldást ez sem szavatolhatott, mivel az állam ezek oktatói tevékenységét nem volt hajlandó elismerni. Folyamatos áttelepedésük pedig kezdetben a manőverezési lehetőségek beszűküléséhez, később pedig megszűnéséhez vezetett. Egy másik korlátolt megoldási lehetőséget az átcsoportosítás biztosított, de később ez a stratégia is elesett a tanítói kar áttelepedése által, amit párhuzamosan az állami hatóságok részéről történő engedélyek megvonása és kötelező munkaszolgálatra történő behívása is fokozott. A nyugdíjazott pedagógusok alkalmazásának lehetősége is kútba esett, mivel ezeknek az állam csak a hadbavonult tanszemélyzet helyettesítését engedélyezte.
A perspektivikus és szilárd alapú utánpótlást érdekében 1942-ben ösztöndíj alapot hoztak létre (Taníttatási Segély Alap/Belsőemberi Pályára Készülő Ifjak Segélyalapja), mely továbbtanulni óhajtó és egyházi szolgálatra készülő középiskolás diákokat részesített pénzbeli támogatásban. Az ösztöndíj pénzalapját több forrás biztosította: egyéni adományok, önálló források, lelkészek fizetése. A program, indításakor sikeres kezdeményezést vetített előre, kiértékelését azonban az 1944-ben bekövetkezett változások lehetetlenné teszik. Mindamellett számolnunk kell azzal a realitással, melyről Lőrinczy Dénes tordai lelkész – az egyházszervezés kudarcait ecsetelő beszámolójában – az utánpótlással kapcsolatosan nyilatkozott: „Pedig a mai körülmények között igazán minden lehetőt megtettünk, ami csak a rendelkezésünkre állott közügyeink szolgálása terén. És amit nem oldott meg annakidején 22 esztendő a maga «végleges elrendezésével», mit tehetnénk e tekintetben, mikor alig néhány középiskolás növendékkel rendelkezünk. És ezek is, ha szerét tehetik, mennek át, mint ahogy átmegy mindenki, akit a mai fiatalok közül katonai szolgálatra hívnak be.” Az utánpótlás, képzés eredményességét tehát – akárcsak az adminisztrációét – felülírta és döntően befolyásolta Bukarest politikája.
Összegzés A három egyházkörbe (Aranyos-tordai, Küküllői, Felsőfehéri) szerveződő, 53 egyházközséget magába foglaló dél-erdélyi egyházrész életét, amint azt a fentiekben vázolt folyamatok mutatják, fokozatos társadalmi térvesztés, intézményi, demográfiai és tevékenységi sorvadás, leépülés jellemezte. A működéshez szükséges közigazgatást ugyan sikerült Tordának ellátnia, de egy sor olyan jellegű problémával szembesült, melyek távlatilag az Árkosi által megfogalmazott jövőképet vetítették előre. A román állam magyarságpolitikája ugyanis olyan folyamatokat indított el, melyek teljesen felülmúlták Torda mozgásterét. A problémák legfőbb gyökerét a humánerőforrás-hiány képezte. Torda tehát folyamatos kényszerpályán mozgott, a mozgás iránya pedig az árkosi-féle diagnózis felé gravitált. 1943-ban a kolozsvári egyházvezetés a Gál Miklóssal folytatott megbeszélések után szintén arra a következtetésre jutott, hogy az „[...] otthoni egyházunk helyzete nehéz, és a jövőt illetőleg szomorú kilátásokkal küzd, főleg a minduntalan növekvő papi és tanítói hiány miatt.”
Transindex.ro

Nyílt levél a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyében
Tisztelt, a magyar közösség által megválasztott városi tanácsosok!
Csoportunk a közelmúltban adta át a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő ügyet támogató aláírásokat a petíció címzettjeinek: Borbély László úrnak, az RMDSZ politikai alelnökének, és Peti András úrnak, Marosvásárhely alpolgármesterének. Az ügy szakmai tanácsadója a Civil Elkötelezettség Mozgalom.
A nyilvános átadásra, a petíció címzettjei mellett Önöket is meghívtuk, lévén, hogy a városi tanács tagjai Marosvásárhely létfontosságú ügyeinek megoldásában döntési joggal rendelkeznek. A kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem oldódhat meg a városi tanácsosok hatékony és a közösség iránti elkötelezett munkája nélkül, ezért is tartottuk fontosnak, hogy Önök is jelen legyenek az átadáson.
A petíció aláírásainak nyilvános átadását egy fontos mérföldkőnek tekintjük, ahol alkalom nyílt volna arra, hogy csoportunk tagjai Önökkel közösen – akik a magyar közösség érdekeit hivatottak képviselni –, áttekintsük az ügy eddig lépéseit, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséhez szükséges további feladatokat, kötelezettségeket.
Szilárd meggyőződésünk, hogy a valós kétnyelvűséget tükröző utcanévtáblák nem kerülhetnek helyükre az Önök hatékony és jól összehangolt munkája nélkül. Az ügy elindításánál az általunk megfogalmazott petícióban Peti Andrást, az RMDSZ frakcióvezetőjét szólítottuk meg, az ügy támogatása és képviselete azonban nem az alpolgármester egyszemélyes és kizárólagos kötelezettsége. A kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem érhet révbe az RMDSZ-es tanácsosok összefogása, és az ügy aktív felvállalása nélkül.
Önök a közösség szavazatai által felhatalmazott városi tanácsosok. Az elmúlt évek során Önök közül alpolgármesteri illetve városi tanácsosi minőségben gyakran nyilatkoztak a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatban, viszont a sajtónyilatkozatokat mindeddig nem követte érdemi megoldás. A csoportunk által szervezett nyilvános átadáson Önök közül senki sem jelent meg, elektronikusan elküldött meghívóinkra egyetlen válaszlevél sem érkezett, senki nem jelzett vissza. Telefonos érdeklődésünk során Önök közül egyesek arra hivatkoztak, hogy az átadás napján külföldön lesznek, mások azt mondták, eljönnek és mégsem tették, volt aki azt mondta, mindent megtesz, hogy eljöjjön, de végül senki sem jelent meg. Összegzésképpen kijelenhetjük, hogy Önök részéről az ügy iránti közömbösséget tapasztaltuk.
A petíció aláírásainak átadásán a csoportunk által javasolt jövőbeni lépések az Önök munkáját is érintik, hiszen a jövő évi városi költségvetés elfogadásához, amelynek tartalmaznia kell a táblák kihelyezésének anyagi fedezetét, minden egyes RMDSZ-es városi tanácsos szavazatára szükség van. A költségvetés megszavazása mellett csoportunk javaslatot tett a 2007-ben tanácsi határozattal elfogadott kétnyelvű utcanévjegyzékben szereplő utcanevek javítására is, ugyanis a jelenlegi jegyzék számos fordítási hibát tartalmaz.
Reméljük, hogy minden általunk javasolt lépést, melyek szavatolják az utcanévtáblák ügyének megvalósítását, kellő megfontoltsággal kezelnek és a közeljövőben hatékony érdekvédelmi lépéseket tesznek majd az ügy sikeres megoldása érdekében, hiszen Önök nélkül ez az ügy bukásra van ítélve.
Nyílt levelünkben felszólítjuk Önöket, hogy fogjanak össze, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a város magyar közössége végre anyanyelvén olvashassa a város utcaneveit. Jelenleg az RMDSZ-frakció a városi tanács legnagyobb frakciója. Kérjük, hogy ezt a helyzeti előnyt fordítsák a közösség javára és a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét valós tettek formájában tűzzék mielőbb zászlajukra.
Számítunk tehát az Önök munkájára és hatékony érdekképviseletére!
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport tagjainak és a CEMO munkatársainak nevében: Barabás Miklós, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport szóvivője
Marosvásárhely, 2014. október 1.
Erdély.ma

Nyílt levél a marosvásárhelyi RMDSZ-tanácsosoknak
Hatékony érdekképviselőetet követelnek a civilek a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport és a CEMO október 1-jén nyílt levelet intézett Marosvásárhely városi tanácsának RMDSZ-es képviselőihez. A címzettek Karácsony Erdei Etel, Józsa Tibor, Soós Zoltán, Gombos Csaba, dr. Bakos Levente-Attila, dr. Benedek István, Törzsök Sándor László, dr. Kikeli Pál István és Haller Béla. Az érdekérvényesítő csoport nehezményezi, hogy azon a találkozón, amelyen a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztéséért gyűjtött támogató aláírásokat átadták Borbély Lászlónak, az RMDSZ politikai alelnökének és Peti Andrásnak, Marosvásárhely alpolgármesterének, a városi közgyűlés egyetlen tagja sem vett részt, s úgy véli, a tanácsosok "közömbösek az ügy iránt".
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport a közelmúltban adta át a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét (az ügy szakmai tanácsadója a Civil Elkötelezettség Mozgalom) támogató aláírásokat Borbély Lászlónak, az RMDSZ politikai alelnökének és Peti Andrásnak, Marosvásárhely alpolgármesterének. A nyilvános átadásra a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es képviselőit is meghívták, akik "Marosvásárhely létfontosságú ügyeinek megoldásában döntési joggal rendelkeznek". "A kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem oldódhat meg a városi tanácsosok hatékony és a közösség iránti elkötelezett munkája nélkül, ezért is tartottuk fontosnak, hogy Önök is jelen legyenek az átadáson" – áll a nyílt levélben, amelynek szerkesztői a petíció aláírásainak nyilvános átadását fontos mérföldkőnek tekintik, jó alkalomnak arra, hogy a magyar közösség érdekeit képviselőni hivatott tanácsosokkal közösen áttekintsék az ügy eddig lépéseit, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséhez szükséges további feladatokat, kötelezettségeket.
"Szilárd meggyőződésünk, hogy a valós kétnyelvűséget tükröző utcanévtáblák nem kerülhetnek helyükre az Önök hatékony és jól összehangolt munkája nélkül. Az ügy elindításánál az általunk megfogalmazott petícióban Peti Andrást, az RMDSZ frakcióvezetőjét szólítottuk meg, az ügy támogatása és képviselőete azonban nem az alpolgármester egyszemélyes és kizárólagos kötelezettsége" – jelenti ki levelében a Kétnyelvű utca-névtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport, nehezményezve, hogy "az elmúlt évek során Önök közül alpolgármesteri illetve városi tanácsosi minőségben gyakran nyilatkoztak a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatban, viszont a sajtónyilatkozatokat mindeddig nem követte érdemi megoldás". Továbbá hangsúlyozzák, hogy a csoport által szervezett nyilvános átadáson a tanácsosok közül senki sem jelent meg, elektronikusan elküldött meghívóikra egyetlen válaszlevél sem érkezett. "Telefonos érdeklődésünk során Önök közül egyesek arra hivatkoztak, hogy az átadás napján külföldön lesznek, mások azt mondták, eljönnek, és mégsem tették, volt, aki azt mondta, mindent megtesz, hogy eljöjjön, de végül senki sem jelent meg. Összegzésképpen kijelenhetjük, hogy Önök részéről az ügy iránt közömbösséget tapasztaltunk". A levél szerkesztői felhívják a figyelmet, hogy a jövő évi városi költségvetésbe bele kell foglalni a táblák kihelyezésének anyagi fedezetét, és a költségvetés elfogadásához minden egyes RMDSZ-es városi tanácsos szavazatára szükség van.
"A költségvetés megszavazása mellett csoportunk javaslatot tett a 2007-ben tanácsi határozattal elfogadott kétnyelvű utcanévjegyzékben szereplő utcanevek kijavítására is, ugyanis a jelenlegi jegyzék számos fordítási hibát tartalmaz. Reméljük, hogy minden általunk javasolt lépést, melyek szavatolják az utcanévtáblák ügyének megvalósítását, kellő megfontoltsággal kezelnek, és a közeljövőben hatékony érdekvédelmi lépéseket tesznek majd az ügy sikeres megoldása érdekében, hiszen Önök nélkül ez az ügy bukásra van ítélve". A nyílt levélben felszólítják a tanácsosokat, hogy fogjanak össze, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a város magyar közössége végre anyanyelvén olvashassa a város utcaneveit. "Jelenleg az RMDSZ-frakció a városi tanács legnagyobb frakciója. Kérjük, hogy ezt a helyzeti előnyt fordítsák a közösség javára, és a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét valós tettek formájában tűzzék mielőbb zászlajukra" – írja a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport tagjainak és a CEMO munkatársainak nevében Barabás Miklós, a csoport szóvivője.
A nyílt levélben felvetettek kapcsán megkérdeztük Peti Andrást, a városi tanács RMDSZ-frakcióvezetőjét, aki elmondta, örvendetesnek tartja, hogy a politikai szereplőkhöz hasonlóan a civilek is következetesen és kitartóan küzdenek a kétnyelvűség és az anyanyelvhasználat érdekében. "Én így értelmezem a nyílt levelüket. Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, csapatmunkára van szükség mind a politikusok, mind a civilek részéről. Bízom tanácsoskollégáimban, abban, hogy mindenkinek szíve ügye e kérdés megoldása" – jelentette ki. Törzsök Sándor László sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem tudott részt venni a nyilvános átadáson. "A munkaidőben szervezett események idején nehezen tudok elszakadni munkahelyemtől" – mondta. Hangsúlyozta, értékeli, amit a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport és a CEMO civil mozgalomként tesz, erre mindenkor szükség van egy társadalomban. "Tanácsosként, és ebből kifolyólag a lehetőségeink korlátait figyelembe véve, már tettünk és ezután is megtesszük azokat a lépéseket, melyek tőlünk függnek az önök által felvetett ügy megoldása érdekében" – tette hozzá.
Soós Zoltán kérdésünkre elmondta, a frakción belül le vannak osztva a feladatok, a kétnyelvűségi ügyekkel Peti András alpolgármester foglalkozik, aki frakcióvezető és a városi RMDSZ elnöke is egyben. "Mi ezeket az ügyeket a tanácsban támogatjuk, a tanácsüléseken is igyekszünk két nyelven felszólalni, szorgalmazzuk a tolmácskészülék mihamarabbi beszerzését. Azt viszont tudni kell, hogy a polgármester kénye-kedvén múlik, hogy mikor milyen táblát tesznek ki. A marosvásárhelyiek előtt jól ismert, hogy a hivatal alkalmazottai, igazgatói a polgármester utasítása nélkül semmit nem vállalnak fel. Sajnos nem sikerült eljutnom az aláírások átadására, bár előzőleg valóban egyeztettünk ez ügyben. A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését feltételként kell szabni a polgármesternek ahhoz, hogy támogassuk a városi kérdéseket. Jelenleg úgy érzem, a kétnyelvű utcanévtáblák ügye megakadt, és amíg nincs egy tiszta, egyértelmű stratégia, nem is oldódik meg. Határozottabb fellépésre van szükség. Személyesen, tanácsosként amit tudok, megteszek, a múzeumigazgatói hatáskörömben a kétnyelvűség biztosított. Értékelem, amit a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport és a CEMO csinál, ők a társadalom belső hangja, amire oda kell figyelni, elsősorban a magyar közösséget képviselő RMDSZ-tanácsosoknak" – tette hozzá Soós Zoltán.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Kétnyelvű utcanévtáblák rendelhetők
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoporttól eddig csaknem harminc marosvásárhelyi rendelt kétnyelvű utcanévtáblát, amelyet kihelyezett háza oldalára, így is jelezve, hogy fontos neki az anyanyelvhasználat és a kétnyelvűség.
A csoport tagjai továbbra is díjmentesen elkészítik a táblákat az érdeklődőknek. Amennyiben rendelni szeretnének, megtehetik ezt a csoport Faceboook-oldalán, ahova üzenetben kell elküldeni a kétnyelvű táblát igénylő személy telefonszámát és az utca nevét, és a civil aktivisták felveszik az érintettel a kapcsolatot.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport sajtószóvivője, Barabás Miklós érdeklődésünkre elmondta, hogy akinek nincs internet-hozzáférése, az a ő telefonszámán jelezheti, hogy szeretne háza oldalára kétnyelvű utcanévtáblát rendelni. Barabás Miklós telefonszáma: 0743-929.249.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Erdélyi művészeti kalauz
A székelyudvarhelyi Litera-Veres Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott, negyedévenként megjelenő művészeti folyóirat /Erdélyi Művészet/ idei 2. számának arcélét a Bánffy-év határozta meg.
Gy. Dávid Gyula Adalékok a Bánffy arcképcsarnok kutatásának 70 éves történetéhez – Bánffy-családi portré festmények adattára című összeállítása a lap súlypontos anyaga. A szakszerű számbavétel többek között olyan neves festők munkáit tartalmazza, mint Barabás Miklós, Bánffy Miklós, Biasini Mária, Glatter Gyula, Kőváry Endre, Márk Lajos, Simó Ferenc, Vastagh György, Wieland Károly.
(n)
Szabadság (Kolozsvár)

A romániai magyar kortárs képzőművészet jövőjéről tanácskoznak
Szakmai tanácskozást hívott össze Kolozsváron a romániai magyar kortárs képzőművészet jövőjéről az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT). 
A beszélgetés vitaindítóját Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészeti Szövetség háromszéki fiókjának elnöke készítette elő a KAT felkérésére. Damokos Csaba összegezte a kortárs képzőművészet előtt álló nehézségeket, majd elmondta: fontos egy olyan feltételrendszer kialakítása, amelyben a művész hivatásának tud élni, és mindez egyidejűleg a megélhetését is biztosítja.
„A kultúra terén talán az új, járatlan utakat kereső, kísérletező kortárs kultúra támogatása a legfontosabb, valamint egy olyan befogadó közeg kialakítása, amely értékként kezeli a 21. század kulturális törekvéseit”– hangsúlyozta a tanácskozáson Székely István, a KAT elnöke.
A marosvásárhelyi B5 Stúdió vezetője, Bartha József szerint nagyon fontos lenne a művészetszervezők, valamint a kurátorok pályázati úton való támogatási feltételeinek megteremtése, ugyanakkor szakítani kellene azzal a gyakorlattal, amely nem számol a képzőművészek honoráriumával.
Kispál Attila, a sepsiszentgyörgyi MAGMA kiállítótér munkatársa a vizuális nevelés fontosságát emelte ki. „Ha a kortárs művészeteket értő, azt befogadó közönséget szeretnénk, ennak alapját a középiskolában kell megteremteni, a teljes középiskolai hálózatot értve ez alatt” – fogalmazott a háromszéki képzőművész.
Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke egy olyan, kortárs művészetekre összpontosító gyűjtőportál létrehozását szorgalmazta, amely megkönnyítené a művészetek iránt érdeklődő közönség tájékozódását. „Különböző művészeti ágakban tevékenykedünk, gyakran térben is távol egymástól, ezért szükség van egy olyan portálra, amely kapocs lehet a művészek között, és nyitott célközönségük számára is” – mutatott rá.
Krónika (Kolozsvár)

Kákonyi Csilla Szervátiusz Jenő-díjas
Rangos anyaországi elismerésben részesült Kákonyi Csilla festőművész, a Barabás Miklós Céh alapító tagja és marosvásárhelyi csoportjának vezetője. Több évtizedes, kimagasló művészi tevékenységéért a Szervátiusz Alapítvány Szervátiusz Jenő-díjra érdemesítette. A díjátadó ünnepségre 2014. november 19-én Budapesten, a Szentháromság-tér 6. szám alatti Magyarság Házának Corvin-termében került sor. És ugyanott, az emeleti kerengőben nyílt meg Kákonyi Csilla festészeti tárlata is, ami december 10-ig látogatható. Az alábbiakban a művésznek a díj átvételekor mondott beszédét adjuk közre.
Vallomások, gondolatok
Tudattal és lélekkel megáldott emberi sorsunk ég és föld közé feszül. A bennünket körülvevő csodálatos kinti világnál is csodálatosabb, különösebb élet tenyészik bennünk legbelül, mindnyájunkban. Ez a világ teljesen személyes, lelki világ. Szinte természetes hát, hogy különbözőségéből adódóan gyakran konfrontálódik, fájdalmasan ütközik a „külső”, az objektív, a közömbös valódi világgal. Ilyenkor a festő -- mert a művészet is az emberi önvédelem eszköze – nekiáll és képet fest, hogy valahogyan „kihúzza magát a csávából”. Ideiglenesen legalábbis. Feltárva érzelmeit, személyisége és szemlélete szerint értelmezi a világot és azon fáradozik, hogy gondolatait átadhatóvá tegye művében embertársainak.
Szabadság (Kolozsvár)

Tizenöt új kétnyelvű utcanévtábla Marosvásárhelyen
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport november közepén sajtókampánynak is nevezhető akcióba fogott, amelynek keretében tudatták a marosvásárhelyi lakossággal: az igénylőknek ingyen csináltatnak kétnyelvű utcanévtáblákat. Az elkészült táblákat az elmúlt napokban fel is szerelték.
Barabás Miklóstól, a csoport sajtószóvivőjétől megtudtuk, az elmúlt hónapban kapcsolatot próbáltak teremteni a sajtóorgánumokkal, hogy ezeken keresztül felhívják a lakosság figyelmét: díjmentesen igényelhetők kétnyelvű utcanévtáblák. A napilapokban, rádióban közölt hirdetést olvasva, hallva, többen is éltek a lehetőséggel.
A civilek az elmúlt napokban összesen tizenöt utcanévtáblát szereltek fel, többek között a Harcsa, Kalapács, Szamos, Gyöngyvirág, Szabadság utcában, de érkezett igénylés az 1848-as úton, illetve a Vársétányon lakóktól is.
Barabás Miklós elmondta: úgy tűnik, Dorin Florea polgármester és a bizalmi köre semmi áron nem szeretné kihelyeztetni a kétnyelvű utcanévtáblákat. „Ezzel a kezdeményezésünkkel is nyomást próbálunk gyakorolni a hatóságokra. Mivel a táblák kihelyezése eddig elmaradt, a marosvásárhelyi, főként idős emberek vették kézbe a dolgot, akik nagyon örvendtek ennek a lehetőségnek” – fogalmazott Barabás.
Azok, akik felszereltették a táblákat, azért tehették meg, mert nem létezik semmilyen arra vonatkozó tiltás, hogy ezeket az ingatlantulajdonosok nem szerelhetik fel. „A tavasszal maga Peti András alpolgármester is felvetette azt a lehetőséget, hogy mindenki a saját háza falára szereltesse fel a táblákat. Ezt a gondolatmenetet visszük tovább, pontosan ezt a lehetőséget kínálva fel” – mondta Barabás. Hozzátette, a tömbházak esetében már nem ilyen egyszerű a dolog, ugyanis a tömbház összes lakóját meg kellene győzni a kétnyelvű felirat létjogosultságáról, erre pedig eddig még nem született kezdeményezés.
Sípos József a rádióból értesült erről a lehetőségről. „Miért ne lehetne a mi utcánknak is két nyelven feltüntetni a nevét?” – tette fel a nagyon egyszerű kérdést a Kalapács utcai lakos. Kérdésünkre, hogy érkeztek-e visszajelzések a szomszédoktól, ismerősöktől, Sípos József elmondta: „Nem. Nem nagyon. Fel van téve a tábla, és mindenki végzi a maga dolgát, az élet megy tovább. Semmi különös, semmi feltűnés. Ez szerintünk így természetes, ugyanolyan, mint a szemét kirakása vagy a házunk előtti tér takarítása”.
A Szabadság utcai református egyházközség Vihar utcai ikerházára két helyen is felkerült a kétnyelvű utcanévtábla: a lelkészi lakásra és a Buborék Tanodára. Dénes Előd lelkipásztor szerint a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése a polgármesteri hivatal feladata lett volna. Mindezek ellenére, azért döntöttek a táblák igénylése mellett, „mert jó az, ha magyarul is fel vannak tüntetve az utcanevek”. A visszajelzésekről kérdezve, a lelkipásztor elmondta: mivel az új táblákon nem szerepel házszám, csupán név, az utcanév mellé valaki házszámot is készített. „Csak pozitívan tudok nyilatkozni erről a kezdeményezésről, támogatom, hogy minél több magyar ember éljen ezzel a szép gesztussal” -– mondta a Vihar utcai lelkész.
A civil csoport tagjai továbbra is díjmentesen elkészítik a táblákat az érdeklődőknek. Amennyiben rendelni szeretnének, megtehetik ezt a csoport Faceboook-oldalán, ahova üzenetben kell elküldeni a kétnyelvű táblát igénylő személy telefonszámát és az utca nevét, és a civil aktivisták felveszik az érintettel a kapcsolatot. Akinek nincs internet-hozzáférése, az a 0743-929.249-es telefonszámon Barabás Miklósnak  jelezheti, hogy szeretne háza falára kétnyelvű utcanévtáblát rendelni.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

BMC-tárlat péntektől a Minervában
A Magyar Kultúra Napjának záróakkordjaként, immár hagyományosan, a Minerva-ház emeleti, Cs. Gyimesi Éva-termében (Jókai/Napoca utca 16. szám) nyílik meg a Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári csoportjának éves, értékfelmérő, ünnepi tárlata január 23-án, pénteken délután 5 órakor.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár)

Művészeti seregszemle a Minerva-házban
Negyvenöt művész – festők, grafikusok, szobrászok, keramikusok, üveg-, textil- és fotóművészek – hetven munkája tekinthető meg a Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári csoportjának éves, értékfelmérő tárlatán, amely tegnap délután nyílt meg a Minerva-ház emeleti, Cs. Gyimesi Éva termében. A házigazda, Tibori Szabó Zoltán köszöntője után Németh Júlia műkritikus, BMC-alelnök az esemény ünnepélyességére utalt: a tény, hogy minden művész legutóbbi termésének javát igyekszik felmutatni, már önmagában is ünnepélyes alkalomnak számít; azáltal pedig csak fokozódik, hogy többé-kevésbé egybeesik a Magyar Kultúra Napjával, Himnuszunk születésnapjával.
A megnyitó zenei pillanatairól a Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus gondoskodott, Bedő Ágnes karnagy vezetésével. A kiállítás február 5-ig, munkanapokon 11 és 15 óra között tekinthető meg a Jókai/Napoca utca 16. szám alatt, ahol az érdeklődők az alkotókkal is találkozhatnak.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár)

Művészi elképzelések, érzelmek, gondolatok sokfélesége a BMC tárlatán
– A szervezet 1929-es indulásakor különböző műfajokban alkotó, más-más művészi beállítottságú, de egyértelműen a legtehetségesebb művészeknek teremtett intézményes keretet.
S ezt az átfogó jellegét, demokratizmusát mind a mai napig megőrizte. Hiszen tagjai nem egyféle ideológiai vagy műfaji meghatározottság, hanem a minőségi munka szerint verbuválódtak – hangsúlyozta Németh Júlia műkritikus, a szervezet alelnöke a Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári csoportjának éves, értékfelmérő tárlatának megnyitóján, pénteken délután a Minerva-házban.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Kalapács alatt a sáromberki Teleki-kastély
Aukción kínálja eladásra szerdán este a Maros megyei sáromberki Teleki-kastélyt egy műemlék épületek értékesítésére szakosodott bukaresti cég. Az Artmark Historical Estate több történelmi ingatlannak próbál vevőt találni a bukaresti Cesianu–Racoviţă-palotában tartandó árverésen.
A magát „az autentikus román értékek megmentésére vállalkozó cégnek” nevező Artmark a Telekiek 18. századi kastélyán kívül ugyanaznap a Hunyad megyei poklisai Pogány-kastélyt is eladásra kínálja.
A két kastélyon kívül olyan ingatlanok szerepelnek a fővárosi cég portfóliójában, mint a Greceanu család măldăreşti-i kisbojári lakja, a mamaiai Ştirbei-villa, Ion Mihalache parasztpárti vezér dobreşti-i emlékháza vagy Nicolae Ceauşescu egykori államfő predeali nyaralója.
Karácsony előtt a volt diktátor Paykan Hillman-Hunter márkájú limuzinját adták el nyilvános árverésen. Az autó kikiáltási ára négyezer euró volt, vevője, túllicitálva a többi tíz műgyűjtőt, végül 37 ezer euróért szerezte meg.
Kényszerhelyzetben a tulajdonos
A sáromberki kastély Torontóban élő tulajdonosa, Teleki Samu azt állítja, hogy a helyzet kényszeríti az ingatlan eladására. Néhány évvel ezelőtt még hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, és Sándor fiában látta azt az embert, aki szinte nulláról kezdve mindent, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt. Ma azonban már úgy véli, hogy ez csak egy tőkeerős befektetőnek sikerülhet.
„Millió-egy szentimentális okom volna a kastély megtartására, de kényszerhelyzetben vagyok. A mai napig is pereskedünk a földjeinkért, erdeinkért, amelyekből az elmúlt huszonöt év alatt vajmi keveset kaptunk vissza. Pedig valamikor kétszáz hektár földünk is volt. A román állam és a bíróságok hozzáállása teljesen elkedvteleníti az embert, ráadásul el is gáncsolja abban a szándékában, hogy pénzzé tegye bennvalóit a kastély majdani fenntartása érdekében. Megvallom őszintén: nekem nincs annyi pénzem, hogy rendbe tegyem a sáromberki épületegyüttest” – mondta el lapunknak a Kanadában tartózkodó Teleki Samu.
Pogány-kastély a Retyezát lábánál
A bukaresti aukción eladásra kínált másik erdélyi műemlék, a 19. században épült, később többször átalakított Pogány-kastély a Hunyad megyei Poklisa nevezetességének számít: a falu közepén, egy közel húszhektáros parkban található. A Hátszeg vidéki román falu kastélyában államosítás után szellemi fogyatékkal élő gyermekek kaptak helyet. A második világháború idején, 1941-ben a környékről összeszedett 371 zsidót internáltak ide.
Ezelőtt három évvel még úgy tűnt, a Maros megyei önkormányzat is érdekelt a kastély megmentésében. A testület akkori elnöke, Lokodi Edit Emőke felvetette, hogy amennyiben a tanács is beleegyezne, illetve sikerülne előteremteni a megfelelő anyagi hátteret, konferencia-központot, művelődési központot, kastélymúzeumot, tájházat, esetleg gólyafalut hoznának létre Sáromberkén, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket alakítanának ki.
Azelőtt egy olasz vállalkozó jelentkezett, aki bérbe venné az ingatlant, melyben cégszékhelyet és információs központot alakított volna ki, később azonban elállt szándékától. Ma már annak is kicsi a valószínűsége, hogy az épületegyüttes egyik szárnyában vagy legalább szobájában Teleki-múzeumot lehessen létrehozni. „Ebbe nem ment volna bele az árveréssel foglalkozó aukciós ház, és talán nem is várható el, hogy ilyesmivel bilincselje le magát” – vélekedett a gróf.
A Teleki család 2005-ben kapta vissza az ingatlant, amelyhez 15 228 négyzetméternyi telek tartozik, a beépített felület 5050 négyzetméter, és az egész épület közművesítve van. A nagyernyei önkormányzat, ahova közigazgatásilag Sáromberke tartózik, csak hosszas huzavona után, jó pár éves késéssel kezdett el bért fizetni a kastély használatáért. Az esetleges tulajdonosváltás kényszerpályára állítja az épületben működő mezőgazdasági szakközépiskolát.
Szakiskola, a szükséges rossz
Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester úgy érzi, jelenleg is patthelyzetben van a kastély. A tulajdonosnak nincs pénze a szakszerű restaurálásra, az önkormányzatnak meg nehéz fenntartania. A községházának viszont nincs arra elképzelése, hogy amennyiben az épületet eladják, hova lehetne költöztetni a mezőgazdasági középiskolát. Egyébként a gyenge színvonalú sáromberki tanintézet kolonc az önkormányzat számára, hisz azontúl, hogy közpénzt emészt fel, még csak sikeresen érettségiző diákokat sem termel.
„Persze, meg is lehetne fordítani a kérdést: ha nem lenne az iskola, mi lenne azokkal a fiatalokkal, akiknek ugyan nem sikerül az érettségi vizsgájuk, de mégiscsak van hova járjanak iskolába, és van hol elvégezzék a tizenkét osztályt. Szerintem egyesek bemennének Vásárhelyre, de a többség elvesztődne” – vélekedett az elöljáró.
A szerény körülmények között élő sáromberki és környékbeli fiatalok elkallódásának veszélyétől tart Incze Jenő iskolaigazgató is. Néhány évvel ezelőtt a szomszéd község elöljárója, Kolcsár Gyula gernyeszegi polgármester azzal az ötlettel állt elő, hogy a szakközépiskolát mentsék át az alig három kilométerre fekvő településre. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, amely jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – javasolta annak idején Gernyeszeg polgármestere.
A sáromberki műemlék története
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét. A nyugat-európai peregrinációjából hazatérő fiatal Teleki Sámuel, a híres marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója az 1760-as évek végén, iktári Bethlen Zsuzsannával kötendő házasságára készülődve látott hozzá a sáromberki kastély megépítéséhez. A munkálatok befejezéséig több mint fél évszázad telt el.
Az északi szárny mögötti, bástyaszerű tömbben végződő komplexum 1781–1782-ben, a lovarda 1825-ben épült. A kastély mögött kert létesült, melyet a 19. század folyamán alakítottak át angolkertté. A két, 18. századi épületet összekötő neobarokk központi szárny jóval később, 1912–13-ban épült.
A korszerű technikai eszközökkel felszerelt épület stílusában tudatosan igazodott a korábbi barokk szárnyak formavilágához. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből alig maradt meg valami.
A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták, egy-egy tárgy – amit nem vásároltak fel a régiségkupecek – ma is a falubeliek otthonát ékesíti. A műkincsek zömének, beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit, nyoma veszett. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani.
A Torontóban élő, nyolcvan éven felüli Teleki gróf a második világháború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és az ősi kastélyt. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – elevenítette fel a kastélyhoz fűződő emlékeit Teleki Samu.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

„Feltámad” a madéfalvi Siculicidium turulmadara
Az osztrák uralom alatti madéfalvi vérengzés 251. évfordulóján, idén január 7-én megrendezett emlékezésen Potápi Árpád János, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai államtitkára kijelentette: ahogyan azokban az időkben is az önrendelkezés volt a székelyek legfontosabb politikai célja, az autonómia ma is megmaradásuk kerete és garanciája.
Ezért támogatja Magyarország kormánya a székelyek elidegeníthetetlen jogát az autonómiához, és biztosítja a madéfalvi turulmadár restaurálásához szükséges 250 ezer lejt. A madéfalvi emlékmű jellegzetessége a kitárt szárnyú turulmadár, amelynek restaurálását Kolozsváron Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke végzi. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a munkát anyagi okokból nem lehetett elkezdeni. Most viszont minden akadály elhárult, és március 15-ére helyére fog kerülni a felújított „madár” – nyilatkozta a Szabadságnak a művész.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Színhangok, fényrímek, formaritmusok
A Barabás Miklós Céh kiállítása a Minerva-házban
A Barabás Miklós Céh kolozsvári csoportja, immár hagyományosan, januárban, a Magyar Kultúra Napjának jegyében rendezi meg éves, összegző tárlatát a Minerva-ház emeleti, Cs. Gyimesi Éva termében.
A múlt év eredményeinek felmutatása, idősebb művészek esetében pedig csöppnyi ízelítő az életműből olyan nagyszabású kiállítások lehetőségét teremti meg, amellyel az alkotók java része szívesen él, s amely egyfajta sajátos komplexitást is eredményez. A különböző műfajok és stílusok találkozása és a rendezői koncepció szerinti egymásmellettiségük sajátos hangulatot kölcsönöz valamennyi BMC-tárlatnak. Amit lehet kedvelni vagy nem kedvelni, de figyelmen kívül hagyni nem érdemes. Hiszen egyfajta sajátos trendnek a megnyilvánulásaként, vagy ha tetszik, továbbéléseként értelmezhető. Olyan, a kósi hagyományokból táplálkozó, de a mindenkori új felé nyitott művészi attitűd térbe és síkba konkretizálódásának, színekbe, fényekbe és formákba lényegülésének példáival szembesülünk, amely mintegy félszáz kolozsvári és Kolozsvár környéki festő, szobrász, grafikus, keramikus, textil- és fotóművész érzelem- és gondolatvilágába, művészi elképzeléseibe nyújt csöppnyi betekintést. Csöppnyit, hiszen egy-két munka láttán messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le. A művész életművének ismeretében viszont megállapíthatjuk, hogy sikeres vagy kevésbé sikeres évet tudhat maga mögött. Ugyanis a legjobb alkotónak is lehetnek kevésbé termékeny időszakai. Így aztán a változatosság nem csupán műfaji és stiláris szempontból érvényes, hanem bizonyos mértékig a minőségre is vonatkoztatható. Mert mint minden csoportos jelentkezésnek, úgy az ideinek is vannak csúcsai és kevésbé kiemelkedő összetevői.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Állítsunk szobrot Szatmárnémetiben a legnagyobb magyarnak!
A Széchenyi Kör és a Szatmár Megyei RMDSZ kezdeményezésére hamarosan gróf Széchenyi Istvánnak emléket állító szoborral bővülhet városunk szoborparkja. Ehhez azonban, mint történelmünk során oly sokszor, össze kell fognunk, hisz az emlékmű felállításához közadakozásra is szükség van.
Gróf Széchenyi István emlékét valamikor utcanév, szobor és könyvtár őrizte Szatmárnémetiben. Mindebből mára sajnos már semmi sem maradt. Ezt a hiányt szeretné pótolni a Széchenyi Kör és az RMDSZ: a két szervezet közösen állítana szobrot annak a történelmi személyiségnek, akit kora legnagyobb politikai ellenfele, Kossuth Lajos nevezett a „legnagyobb magyarnak". Erről a szándékról pénteki sajtótájékoztatón számolt be az ötletgazda, Sike Lajos újságíró, a Széchenyi Kör elnöke, Szodoray Parádi Hajnalka képzőművész, Pataki Csaba szenátor, a megyei RMDSZ elnöke, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
A szobor az egykoron az ő nevét viselő utcában, a római katolikus püspökség épülete előtt kap majd helyet. Nm.ft. Schönberger Jenő püspök erre már áldását is adta. Szodaray Parádi Hajnalka, akinek a Kossuth-kertben álló Kiss Gedeon szobrát is köszönhetjük, egy 2,7 méteres alkotást álmodott meg. Ebből 70 centiméter lesz maga a mellszobor, amely viaszöntéses technikával készül majd el. A művésznő Barabás Miklós híres festménye alapján készítette el tervrajzait.
A minden gondolatát a haza gazdasági felemelésének szentelő Széchenyi Szatmárhoz is több szállal kötődik: ő építtette meg az Aradot Szatmárnémetivel összekötő vasútvonalat és az ő nevéhez fűződik a Tisza folyásának szabályozása. A népek egyenrangúságának hirdetőjeként számtalanszor követelt a magyarokéval egyenlő jogot Erdély románságának is, nem véletlen tehát, hogy személye a románság körében is nagy megbecsülésnek örvend. Andrei Saguna püspök arra kérte, legyen Erdély királyi biztosa, George Baritiu pedig a „Kárpátok Géniuszának nevezte". Sajnos utóbbi titulust egy évszázaddal később egy olyan személyiségre aggatták, aki jóval kevésbé érdemelte ki – Nicolae Ceaușescura.
Pataki Csaba szerint Széchenyit nemzetiségtől függetlenül tisztelték, hisz megértették: a gróf célja a térség életszínvonalának emelése. „Éppen ezért akár a régió szimbóluma is lehetne Széchenyi. Nekünk pedig meg kell mutatnunk, ha közösségi akarat van, akkor bármit véghez tudunk vinni, így a szobor felállítását is el tudjuk érni".
Kereskényi szerint Széchenyi az a történelmi személyiség, akinek tevékenysége leginkább párhuzamba állítható az RMDSZ elmúlt 25 éves tevékenységével: a megfontolt, lépésről lépésre haladó, kompromisszumokra is kész politikus volt, aki a társadalom valamennyi terén letette névjegyét.
„Most talán meglepem Önöket, ám tudomásom szerint ez lenne az első szabadtéri Széchenyi szobor Erdélyben, amely Trianon óta emléket állít a grófnak, mondta Sike Lajos újságíró. A kőszegremetei obeliszk pedig a harmadik vagy a negyedik emlékmű volt világszerte, amely Széchenyi emlékét hivatott őrizni – 1861-ben készült, egy évvel a gróf halála után. Ez egyben a megye legrégebbi, még álló emlékműve", tette hozzá a szatmári Széchenyi-kultusz legfőbb ápolója.
Ahhoz azonban, hogy Szatmárnémetiben ismét szobor őrizze a „legnagyobb magyar" emlékét, ismét össze kell fognunk. Szatmárnémetiben tanácsi határozat tiltja, hogy szoborállításra közpénzt költsenek. Éppen ezért pályázatok mellett közadakozásra van szükség a szükséges összeg előteremtésére. Aki hozzá szeretne járulni gróf Széchenyi István szobrának felállításához, az adományait az Identitas Alapítvány a Román Kereskedelmi Banknál elhelyezett számlájára utalhatja át.
Amennyiben az adomány lejben van, akkor a RO98RNCB0221043052190001-es számlaszámra, forint alapú átutalás esetén pedig a RO49RNCB022104352190010-es számlaszámra. Külföldről történő utalás esetén a szükséges Swift kód a következő RNCBROBU. Sike Lajos főszervező minden adományozót arra kér, nevét és az átutalt összeget jelezze az oregafirkasz@gmail.com emailcímen is.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma

Nem mondtak le Marosvásárhely „visszaszerzéséről"
Zárta sorait a marosvásárhelyi RMDSZ, és úgy tűnik, hogy sikerült megoldani a szervezetben régóta húzódó belső konfliktust. Ez megteremtheti a lehetőséget arra, hogy jövőre megpróbálják ismét „visszaszerezni” a várost – hangzott el a Kelemen Hunor résztvételével tartott lakossági fórumon.
Nemkívánatos kéthónapos folyamatnak tettünk pontot a végére, bebizonyítottuk, hogy a közösség érdekében félre tudunk tenni mindent – válaszolta a sajtó érdeklődésére Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke a csütörtök délutáni Területi Képviselők Tanácsának (TKT) ülése után. A Vass Levente nevével fémjelzett „belső ellenzék” három alelnöki tisztséget kap a városi szervezetben, illetve négy kongresszusi küldöttjük lesz. A hírt Vass Levente is megerősítette.
A marosvásárhelyi szervezeten belüli konfliktus a legutóbbi önkormányzati választásokig nyúlik vissza. Ismeretes, hogy az RMDSZ-nek 2012-ben sem sikerült elnyernie a polgármesteri tisztséget. A városi szervezetet időközben feloszlatták, majd újjáalakult, ekkor került az élére Peti András alpolgármester is. Csakhogy egy RMDSZ-es csoportosulás nem ismerte el az új szervezet legitimitását, és egy fajta belső ellenzékeként tevékenykedett tovább. A Vass Levente által vezetett csoportosulás legutóbb tisztségeket és kongresszusi helyeket kért a szervezettől, ám ezt Peti Andrásék egy darabig elutasították.
Évet értékelt Peti András
A TKT-ülést követően a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot tartottak, amelyre meghívták Kelemen Hunor szövetségi elnököt is. Az eseményen jelen voltak és szót kaptak a történelmi egyházak képviselői, a magyar iskolák vezetői, majd a civil szervezetek és a politika iránt érdeklődő civilek szóltak hozzá az elhangzottakhoz.
A média is hozzájárult ahhoz, hogy az egymással szemben álló felek kiegyezzenek – mondta a fórumon Peti András a helyi RMDSZ egy éves tevékenységét kiértékelő beszédében. A szervezet megújulása után két évvel az elnök úgy látja, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tenniük. Az eredmények között az utcanévtáblák és tanintézmények kétnyelvűsítését említette, az új magyar iskolát, illetve azt, hogy segítették a vállalkozókat a hiteltanácsadásban.
„A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását” – fogalmazott Peti. A kudarcok között a városi szervezet elnöke azt emelte ki, hogy nem sikerül megszólítani a marosvásárhelyieket. Két évvel ezelőtt 18 ezer ember maradt melegvíz nélkül, a tiltakozó akción 37 személy vett részt, ahogy a nemrégiben meghirdetett fakivágásokkal kapcsolatos nyilvános vitán csupán egy személy jelent meg.
„A bizalom visszaszerzése a legfontosabb”
Ami a 90-es években volt, nem fog visszatérni – kezdte beszédét Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke azt hangsúlyozta, hogy az embereknek a politikába, a politikusokba vetett bizalmát vissza kell szerezni. Az nem baj, ha vannak viták, ha vannak nézeteltérések – hangsúlyozta, de a közösség bizalmának a visszaszerzése a legfontosabb. Nagy kihívásnak nevezte, hogy képes-e az RMDSZ úgy politizálni, hogy a közösség érezze, érte dolgozik a szövetség.
„2015-ben azt kell megérteni, hogy mi magunknak kell megváltoznunk, az alázatot kell visszahozni, a reális problémákra, közösségi kérdésekre kell hosszú távon jó megoldásokat találni” – mondta Kelemen, hozzátéve, hogy a jövőben esedékes parlamneti választásokon szükség van azokra, akik elfordultak, azokra is, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. A szövetségi elnök szerint nagy tartalékai az RMDSZ-nek a városokban vannak, őket kell megszólítani, hogy eredményesek legyenek az önkormányzati választások.
Kelemen Marosvásárhelyen azt tekintené eredménynek, hogy a helyi magyarok közös erőfeszítéssel „visszaszerezzék a várost” és az RMDSZ erős frakciót létesítsen. Ehhez szerinte megfelelő jelölt kell, olyan személy, akiben a marosvásárhelyi magyarok, illetve a románok egy része is megbízik. A megyét is vissza kell szerezni – hangsúlyozta Kelemen.
A belső ellenzéki csoport akkor jött létre, amikor a két évvel ezelőtt az új városi szervezet alakuló ülésén csak azok vehettek részt, akik regisztráltak, illetve újból beiratkoztak az RMDSZ-be. Az a több mint hatszáz személy, akik nem értettek egyet ezzel, illetve újból iratkoztak volna, de már nem volt rá lehetőségük, az alakuló gyűléssel egy időben egy másik helyszínen gyűltek össze. Azoknak az embereknek jórésze nem iratkozott vissza az RMDSZ-be, de más pártba sem – hangzott el a csütörtök esti fórumon.
Bőven hangzottak el bírálatok
A hozzászólások sorát Papp Mária kezdte, aki 23 évig volt az RMDSZ helyi szervezetének egyik alapembere. Ő a megyei szervezet elnökét bírálta. Ezután Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője, Nagy Géza, az RMDSZ egykori aktivistája, Barabás Miklós, a Kétnyelvű Marosvásárhely szervezet szóvivője kért szót. Barabás azzal minősítette az RMDSZ tevékenységét, hogy összesen négy darab kétnyelvű utcanévtáblát sikerült kihelyeznie, majd feltette a kérdést, mire van szükség ahhoz, hogy a városban a kétnyelvű utcanévtáblák ügye megoldódjon.
Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba, Koreck Mária követték egymást a hozzászólók sorában. Gál Éva azt hangsúlyozta, hogy „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, utalva arra a két évvel ezelőtti esetre, amikor az SZKT-ülésen őt és a csapatát tették felelőssé a marosvásárhelyi helyhatósági választási kudarcért. A fórum végén Brassai Zsombor válaszolt a kérdésekre, leginkább az őt ért vádakra. „Őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez” – fogalmazott. Peti András nem óhajott hozzászólni, majd Kelemen Hunor értékelte a hallottakat és válaszolt az elhangzott kérdésekre, gondolatokra. „Mindenkire szükség van. Andrásra is és Leventére is, a hátországra és a hálózatokra is, amelyekről Gál Éva beszélt, és amelyek két évvel ezelőtt megszűntek” – jelentette ki.
Antal Erika
maszol.ro

Visszaszereznék a vásárhelyi polgármesteri széket
Ülésezett Marosvásárhelyen az RMDSZ Területi Képviselők Tanácsa, ahol döntés született arról is többek közt, hogy a Vass Levente-vezette belső ellenzék három alelnöki funkcióhoz jut a városi szervezetben és négy kongresszusi mandátumhoz.
A Kultúrpalota kistermében lakossági fórum követte csütörtök este a TKT-ülést, ahol Nagy István műsorvezető szólította sorra színpadra a hozzászólókat. Elsőként Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, a városi szervezet elnöke ismertette azt a tevékenységet, annak eredményeit és kudarcait, amit a szervezet elért az utóbbi egy esztendőben. Arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy az a füzetecske, amit mindenki kézhez kapott, mikor belépett a terembe, csapatának lelkes munkáját, hétköznapjainak eredményét tartalmazza, azt, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tennie. Ahogy a nyomtatványban olvasható: „A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását”. Az eredménytelenségek témakörben Peti azt fájlalta a leginkább, hogy a város lakóit egyre nehezebb megszólítani, a közös ügy érdekében mozgósítani. Példaként azt a két évvel ezelőtti esetet hozta fel, amikor Marosvásárhelyen 18 ezer ember maradt meleg víz nélkül, de a tiltakozó akcióra alig jött el 37 személy. Mint ahogy a nemrég meghirdetett, a zöldövezeteket érintő nyilvános vitán is mindössze egyetlen egy személy jelent meg a civil társadalom részéről.
Visszaszerezni a bizalmat
A bizalom visszaszerzésének jelentőségét hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki a TKT utáni lakossági fórumon valamennyi hozzászólást meghallgatta, a végén pedig igyekezett minden kérdésre, felvetett problémára választ is adni. A szövetségi elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy vissza kell szerezni az emberek bizalmát, azokét, akik csalódtak a politikában és a politikusokban, akik elfordultak és azokét, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. Kelemen szerint a városokban, például Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és másutt vannak a nagy tartalékai az RMDSZ-nek, őket kell mozgósítani, bizalmat gerjeszteni bennük a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások sikereinek érdekében. Vissza kell szerezni Marosvásárhely polgármesteri funkcióját, a többségi frakciót az önkormányzatban, valamint a megyét – mondta.
A hozzászólók közül elsőként a történelmi egyházak képviselői osztották meg észrevételeiket: Papp Béni református lelkész, a cserealji egyházközségből, Tekse Árpád a remeteszegi római katolikus egyházközség képviselője, Lőrincz István Ludas utcai református lelkipásztor. Majd Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Tamási Zsolt, a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója és Csíki Zsolt, a Szász Adalbert Sportiskola igazgatója beszélt az iskola, a magyar nyelvű oktatás jelentőségéről, a tanárok, szülők és diákok alkotta közösségről, az utóbbi időkben elért eredményekről.
„Amilyen a jelölt, olyan a választás”
Az RMDSZ vásárhelyi szervezetének 23 éven át volt az alapembere Papp Mária, aki a lakossági fórum első „civil” hozzászólója volt és aki kemény bírálatot fogalmazott meg a jelenlegi városi és megyei vezetőséggel szemben. Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője a műemléképületek érdekében tevékenykedik és azokkal kapcsolatos lépésekre hívta fel az alpolgármester figyelmét. Nagy Géza az RMDSZ egykori körzeti elnöke volt, aki szerint a régi, lelkes, aktív tagoktól ma is sokat lehetne tanulni, példát venni egykori hozzáállásukból. Barabás Miklós, a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil kezdeményezés szószólója arra kérdezett rá, hogy vajon mire van szükség, hogy valóban kétnyelvű utcanévtáblák legyenek a városban, ugyanis az RMDSZ-frakciónak eddig sikerült elérnie, hogy összesen négyet helyezzenek el. Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba és Koreck Mária mondta még el észrevételeit. Gál Éva, akit annak idején a két évvel ezelőtt újjáalajult szervezetbe „nem fogadtak be”, akit azzal vádoltak még az újjáalakulás előtt, hogy ő és az ő csapata tehet a 2012-es helyhatósági választási kudarcról, így fogalmazott: „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, szerinte ugyanis, a jelöltnek a személye a legmeghatározóbb, a legdöntőbb tényező egy választásban, a mogósítás az csak csupán ráadás. A magát most is RMDSZ-tagnak tartó Gál Éva a körzetek felszámolásáról is beszélt, arról, hogy azok jól működtek, képesek voltak a közösséget összetartani, mozgósítani.
Véleménynyilvánítás az előválasztásokon
A személyét érintő vádakra, a felmerült kérdésekre Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke válaszolt. Így kezdte: „őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez”, majd hozzátette, hogy valamennyi, a teremben elhangzott érvre és ellenérvre tudna válaszolni, de az nem segítene Marosvásárhely helyzetén. Márpedig, ami nem segít, azzal kevésbé kell foglalkozni, arra kell összpontosítani, ami előremozdítja a várost, annak magyar közösségét. A beolvasás ideje eljött, de a többség azért van itt, mert nem adta fel – fogalmazott Brassai, aki az állóurnás előválasztásokra hívta fel a figyelmet, arra, hogy mindenki mehet és kifejtheti véleményét, jelölhet.
A hozzászólás lehetőségével Peti András nem akart élni, így már csak Kelemen Hunor értékelése maradt, mint a fórum zárómozzanata. A szövetségi elnök szerint jó döntések születtek a TKT-n, a belső ellenzékkel sikerült megegyezésre jutni, hiszen mindenkire szükség van, Peti Andrásra is és Vass Leventére is. Nagyon fontos a hátország, és jó volna, ha a hálózatokat, amelyekről Gál Éva beszélt, vissza lehetne hozni, újra lehetne szervezni – mondta. „Tényleg van helyzet, és kérdés, hogy e helyzettel tud-e élni a marosvásárhelyi és a Maros megyei szervezet? Brassai Zsombor a hibáit beismeri, még akkor is, ha nem egyedül hibázott. Mindannyian tévedünk, a kérdés az, hogy el tudunk-e indulni a jó úton” – elemezte a hallottakat Kelemen.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Elkészült a Barabás Miklós Céh honlapja
Elkészült és immár bárki által megtekinthető a Barabás Miklós Céh honlapja. A közel száz évvel ezelőtt alapított, igencsak rangos képzőművészeti céhnek az elmúlt évtizedek folyamán olyan alkotóegyéniségek voltak a tagjai, illetve vezetői, mint Bánffy Miklós, Bordi András, Kós Károly, Molnár Dénes, Plugor Sándor, Szervátiusz Jenő, avagy Kusztos Endre, jelenlegi tagjai között pedig olyan képző- és fotóművészeket találhatunk, mint Kákonyi Csilla, Márton Árpád, Orth István, Bandi Kati, Barabás Éva, Bálint Zsigmond, Bocskai Vince, Csíky Szabó Ágnes, Fekete Zsolt, Gyarmathy János, Haller József, Hunyadi Mária, Hunyadi László, Kiss Levente, Kuti Botond, Kuti Dénes, Major Gizella, Makkai István, Pokorny Attila vagy Simon Endre.
A céh jelenlegi elnöke Kolozsi Tibor, alelnöke Németh Júlia. A honlapon olvasható céhtörténetet utóbbi jegyzi, A Barabás Miklós Céh a történelem forgatagában című írásában több fejezetre bontva szól a testület múltjáról, jelenéről egyaránt. Mint írja, "A trianoni döntés nyomán kialakult új geopolitikai helyzetben az erdélyi magyar kultúra, s ezen belül a képzőművészeti is kiszakadt eredeti, természetes közegéből, s szembe kellett néznie a számára kedvezőtlen, új helyzettel. A kor kiemelkedő közéleti személyisége, az építész, képzőművész, író Kós Károly a kolozsvári Napkelet főmunkatársaként közvetlenül az impériumváltozás után, már 1920-ban megfogalmazta mozgósító jellegű, új otthonteremtő gondolatait: »...akarunk élni, akarunk dolgozni, akarunk kultúrát. Akarunk művészetet; élőt, szervest, nélkülözhetetlent, olyant, ami a miénk. Amiben a mi lelkünk fürdik meg, hogy megújuljon, hogy erőssé, erősebbé legyen. Lehetséges-e ez? Lehetséges, mert muszáj, mert szükségünk van reá, tehát lesz erőnk is hozzá.« És lett. Irodalmi, művészeti folyóiratok születtek (Napkelet, Pásztortűz, Periszkóp, Erdélyi Helikon), és az írók helikoni közösségének mintájára s annak égisze alatt alakult meg 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor vezetésével s Bánffy Miklós támogatásával az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezete, a Barabás Miklós Céh is. A névválasztás indokolt volt, hiszen a biedermeier festészet kiemelkedő képviselője, a magyar történelmi múlt kimagasló személyiségeinek megörökítője, a több országban megfordult, több kultúrában is járatos művész, erdélyisége mellett, az európai kultúra felé is nyitottnak bizonyult. Ilyenformán neve méltán fémjelezhette a kor művészeinek törekvéseit, méltán válhatott példaképpé."
A művészcéh honlapja ízléses, nívós és könnyen áttekinthető, számos fotóval gazdagított alkotás, ismerteti a céh történetét, alapszabályzatát, bemutatja az elődöket, az aktív tagokat, a vezetőséget és a tiszteletbeli tagokat, illetve mindannyiuk tárlatait, felsorakoztatja a közös és egyéni kiállításokat, közöl híreket, Médiavisszhang rovatában közzéteszi a céh rendezvényeiről, alkotóiról írott cikkeket, felsorolja a támogatókat és közöl elérhetőséget is. Az oldal a www.bmceh.ro címen látogatható.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

A klasszikus szépség megmutatkozásai
A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kiállítása
Mulandóság és végtelenség, a lét széthullásának lehetősége és bekövetkezése, utak keresése, az anyaság nyugodt szépsége, a női test harmóniája és még számos gondolat, érzés, művészi érzékenységgel megélt pillanat fogalmazódik meg a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kedd délután nyílt tárlatán. A Bernády Ház földszinti termét betöltő alkotásokról Nagy Miklós Kund művészeti író, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke szólt a jelenlevőknek.
– Egy kiváló társaság indítja az idei rendezvénysorozatot. A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi, pontosabban Maros megyei csoportjának kiállítását a tavaly nyitottuk meg először. Mindenki úgy gondolta, hogy jó lenne újra megrendezni ezt a tárlatot. Azt gondolom, hogy akár hagyománnyá is tehetnénk, hogy minden év márciusában helyet adjunk a rendezvénynek, ez ugyanis egy olyan kezdeményezés, amelyet meg kell gyökereztetni. Egy kitűnő művészcsapat munkáit láthatjuk itt, és azok az értékek, amelyeket ezek a munkák képviselnek, együttesen felerősödnek, még több színt mutatnak – mondta a méltató. Nagy Miklós Kund az alkotói közösség történetének rövid körvonalazása során Berde Máriát idézte, aki 1929-ben, a Barabás Miklós Céh születésekor úgy gondolta, hogy "nem vagyunk képváros." Meglátását igazolja, hogy bár az irodalmi és zenei élet abban az időben is fontos szerepet töltött be Marosvásárhelyen, kiállításokról beszámoló írások alig születtek. Az első számottevő tudósítás a Barabás Miklós Céh első nagy kihelyezett kiállításának megnyitásakor, 1943 telén íródott. Az alkotócsoportot a 40-es évek közepén beszüntették, a rendszerváltás utáni években indult újra.
– A letűnt kor veszteségei ellenére ma már elmondhatjuk magunkról, hogy képváros vagyunk – hangsúlyozta a méltató. – Marosvásárhely a művészetet exportálni is képes (…) Van miből válogatni.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund a kiállított munkák – festmények, szobrok, iparművészeti alkotások – üzeneteit tolmácsolta.
– A hagyomány és az újítás olvad egybe ezeken a műveken. A kiállítás legjellemzőbb vonása a klasszikus szépség, annak a hagyományos értelemben vett szépségnek a felkínálása, amely mindannyiunk számára sokat mond.
A méltató arra is emlékeztette a nagyérdeműt, hogy az újítás, fiatalítás gondolata már akkor felmerült, amikor a Barabás Miklós Céh az Erdélyi Helikon védnökségével megalakult. Az utánpótlás biztosítása, a frissítés ma is időszerű – tette hozzá Nagy Miklós Kund, majd a kiállítás műfaji sokszínűségére hívta fel a művészetkedvelők figyelmét, és ki is emelt jó párat az alkotások közül. Kolumbán Kántor Zitának a régi falusi világ kártyavárszerű széthullását érzékeltető textil- installációjáról, Kákonyi Csilla új, hasonló üzenetű festményéről, Major Gizella gyönyörű pasztelljeiről, Bálint Zsigmond élettel teli fotóiról, Bálint Károly és Gyarmathy János szobrairól, Hunyadi László népi hatású alkotásairól és Hunyadi Mária textilművésznek a meglepetés erejével ható festményéről, Sajgó Ilona képeiről, Csíki Ágnes nagy szőnyegkompozíciójáról, illetve Kolumbán Kántor Árpád különleges kisplasztikájáról is szólt.
– Lesz még lehetőség az alkotókkal találkozni, beszélgetni, hiszen idén legalább nyolc kerek évfordulós művészünk van – tette hozzá a tárlatnyitó végén a méltató, majd azt is kihirdette, hogy a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának tárlatát április 9-én az alkotócsoport egyik hajtómotorjának számító, 110 éve született Bordi András festőművész emlékére szervezett kiállítás követi.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Sorakozó a Barabás Miklós Céh zászlaja alatt
Tudósítás már volt a megnyitóról, most közelítsünk lazábban a BMC marosvásárhelyi tárlatához. Az sem baj, ha hátrább vonul a szakszerűség. Mert előtolakodott a 21-es. Véletlen, hogy ennyien jelentkeztek a Maros megyei csoport második közös kiállításán, de miért ne hinnénk magunk is a bűvös szám erejében, és ruháznánk át a neki tulajdonított sajátosságokból valamennyit a tárlatra is? Nem vagyok jártas a számmisztikában, de azt tudom, hogy úgy tartják, a 21 sikert, szerencsét, felívelő karriert, győzelmet sugall. Mindez persze felmerülhet a kiállítás nézőiben anélkül, hogy megszámolnák, hány festő, szobrász, grafikus, textil- vagy keramikusművész, fotós állította ki munkáit. Mert némi babonával tetézve, vagy annak teljes hiányával is nyilvánvaló, hogy a Barabás Miklós Céh rangjához, legjobb hagyományaihoz illő munkáikkal az alkotók alaposan rászolgáltak a sikerre, a jelek szerint a rendezvény szerencsés csillagzat alatt lépett az évi rendszeresség felfelé ívelő útjára, amit látványként, üzenetként felkínál a közönségnek, az mindenképpen megérdemli a figyelmet, elismerést. A jelenlegi kiállításon az érett művészet, a biztos érték s az ezt nagy igényességgel megteremtő idősebb nemzedék dominál, de a BMC bizonyára megtalálja a módját, hogy a következőkben minden generáció, az egészen fiatalok legjobbjai is bekapcsolódhassanak ezekbe a csoportos megmérettetésekbe. Nyilván így is mindazoknak ajánlható, hogy felkeressék a Bernády Ház kiállítótermeit, akik vonzódnak a széphez, a tárlat ugyanis egyértelműen a klasszikusan értelmezett szépség jegyében fogant. Színesen, sokféleképp, műfaji és stiláris változatossággal, érzelemre, értelemre egyaránt hatva, széles hangulati palettán képviseli mindazt, ami emberi.
Mindenki hű önmagához, a bemutatkozókat nem kötötték ilyen-olyan szempontok, műveikből erőltetés nélkül kirajzolódik ars poeticájuk. Névsorukat alfabetikus sorrendben rögzítette a résztvevői lista, közöljük így e kis rendhagyó tárlatkrónikában is. Bálint Károly plasztikái ezúttal is a női szépség és érzésvilág kishimnuszai. Bálint Zsigmond fotói a hagyományos székely faluvilágot hozzák elénk. Bandi Kati pasztellkrétával és pasztellszínekben rögzítette gyergyói emlékeit. Barabás Éva ragyogó olajkompozíciói idő és tér végtelenjébe ragadnak magukkal. Baróthi Ádám képben, domborműben is elénk tárja élményeit. Bocskay Vince a nagy háborúra, az I. világégés tragikumára emlékeztet Pax Trianonae című ötletes térplasztikájával. Csíky Szabó S. Ágnes Profán metamorfózisa ismét különleges erővel, inventivitással nyűgözi le a szemlélőt. Fekete Zsolt táj és népművészet vonzásában festette meg képeit. Gyarmathy János míves, groteszk kisplasztikái a nagy elődök előtti tisztelgését is kifejezésre juttatják. Haller József újra elámít, mennyire kiapadhatatlanok az ihlet- és energiaforrásai. Hunyadi László Menyecskéje ismételten eszébe juttatja a nézőnek, hogy a szobrász a portrézás utolérhetetlen mestere. Hunyadi Mária szokatlan módon, festménnyel lepi meg híveit. Kákonyi Csilla folytatja festői nagyvállalkozását: emberi színjátékában mindegyre gyarló önmagunkkal szembesít. Legújabb festménye, a Humán törmelék is döbbenetes alkotás. Kolumbán Kántor Árpád Mesebeli lénye ötvösművészetünk egyik valóban kiváló, reprezentatív darabja. Kolumbán Kántor Zita textilinstallációja felbomló, eltűnő múltunkat, bizonytalan jelenünket ötvöző különös Kártyavár. Major Gizella lírai finomságú pasztellálmai mintha éteri zenét sugároznának. Moldován Mária Király-királynője most újra festményen és nem kerámiában kelti életre a mesék birodalmát. Nagy Dalma egyre magabiztosabban győz meg arról, hogy a textilművészek sikerrel képesek versenyre kelni festő kollégáikkal. Pokorny Attila hatalmas printen mutatja be, hogy a land-art is ugyanolyan alkotó szenvedélyre képes hevíteni az alkotóművészt, mint a monumentális szobrászat. Sajgó Ilona pedig azt bizonyítja, hogy a természet éppúgy festmény, mint faliszőnyeg alkotására ösztönözheti a művészt. Sánta Csaba Hét ördöge ötletességről, bronzöntő tudásról egyaránt tanúskodik. Minderről jobb, ha személyesen is meggyőződik, kedves olvasó.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Ötvenedik kétnyelvű utcanévtábla Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Varga Katalin utcába is felkerült egy valódi kétnyelvű utcanévtábla, amelyet hétvégén szereltek fel a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil csoport tagjai.
Ez idén immár az ötvenedik volt, és a csoport tagjai azt ígérik, ezután még aktívabbak lesznek, nagyobb nyomást gyakorolnak a „semmittevésbe burkolózó városvezetésre.”
Demeter Zoltán, a csoport tagja rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, január végétől délutánonként, szabadidejükben járják a város utcáit, és a magánházak postaládáiba kétnyelvű szórólapokat tesznek, amelyekben felajánlják a kétnyelvű utcanévtáblákat. „Több mint kétezer szórólapot helyeztünk el, és büszkén mondhatom, 30-35 utcába kerültek így valóban kétnyelvű utcanévtáblák. Eredményes volt a szórólapozás, hiszen míg a városháza tavaly mindössze négy utcába szereltetett kétnyelvű táblát, addig a csoport önkéntesei, mint már említettem, ennél sokkal többe. A táblák közadakozásból készültek, vannak magánszemélyek, akik támogatják munkánkat, de olyan is volt, aki a tábla felszerelésekor adományozott egy bizonyos összeget” – mondta az önkéntes.
Hozzátette, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil csoportnak nem célja átvenni a városháza feladatait, csak rá szeretne mutatni arra, hogy a marosvásárhelyiek igénylik ezeket a táblákat, és a város magyar önkormányzati képviselői és alpolgármestere semmibe veszi ezt. „A háttértárgyalásokon kiderült: az RMDSZ-es önkormányzati képviselőknek púp a hátán a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének ügye, ezért nagyobb nyomásgyakorlással szeretnénk elérni, hogy felhasználják a költségvetésben megszavazott összeget, és minden utcába helyezzenek ki valódi kétnyelvű utcanévtáblát” – fogalmazott Demeter Zoltán
A csoport sajtószóvivője, Barabás Miklós elmondta, a városháza közterületekért felelős igazgatójával, Florian Moldovannal is tárgyaltak, akitől megtudták, hogy elkészítette a feladatfüzetet a táblák megrendelésére, de azt elő kellene terjeszteni határozattervezetként, a tanácsosoknak pedig meg kellene szavazni. „Csakhogy Peti András alpolgármester Floreára hivatkozva halogatja ezt, a városvezető pedig állandóan azt hangoztatja, hogy nincs törvényes alapja a táblák kihelyezésének. Azt tapasztaljuk, hogy a táblák kihelyezését bonyolult politikai ügyként kezelik. Az elkövetkező időszakban szeretnénk látványosabbá tenni tevékenységünket, aktívabban hallatni hangunkat, így is nyomást gyakorolva a magyar alpolgármesterre, önkormányzati képviselőkre, s az egész városvezetésre. A tavaly nagy port kavart Bürök-díjat ismét kiosztjuk, kinek másnak, mint Dorin Floreának, aki hazudozásai miatt megérdemli ezt” – mondta Barabás Miklós.
A Szentgyörgyi András tulajdonában levő sarokházra felszerelt táblánál tartott sajtótájékoztató zajára megjelent a háztulajdonos román szomszédja is, aki szerint a kétnyelvű táblákat mindenképp a városháza kellene felszerelje, hogy egységes legyen és „mert ez az ő dolga”.
Aki igényelni szeretne ingyenes kétnyelvű utcanévtáblát, az a 0743-929 249-es telefonszámot hívhatja.
Simon Virág |
Székelyhon.ro

Etnikai vita a vásárhelyi kétnyelvű táblák miatt
A kétnyelvű táblák kihelyezése nem etnikai ügy, hanem törvényes kötelessége a marosvásárhelyi városházának – jelentette ki Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, aki arról számolt be, hogy a bíróság alapfokon kimondta: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem diszkriminál akkor, amikor nem helyezi ki a román és magyar nyelven feliratozott utcanévtáblákat.
„Ezt a döntést a legfelsőbb bíróságon meg fogjuk támadni, hiszen azt gondoljuk, hogy a közigazgatási törvény világosan előírja, hol és milyen esetben kell kihelyezni a kétnyelvű táblákat, s ezt a marosvásárhelyi városháza nem tartja be” – szögezte le Szigeti Enikő, aki szerint a városvezetés ezt az ügyet állandóan megpróbálja etnikai síkra terelni, konfliktust gerjesztő magyar ügyként kezelni.
Eközben kétnyelvű utcanévtáblát helyezett ki a marosvásárhelyi Varga Katalin utcába a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen elnevezésű civil csoport.
Ez idén immár az ötvenedik volt, és a csoport tagjai azt ígérik, ezután még aktívabbak lesznek, nagyobb nyomást gyakorolnak a „semmittevésbe burkolózó városvezetésre”. Demeter Zoltán, a civilek képviselője elmondta, január vége óta délutánonként, szabadidejükben járják a város utcáit, és a magánházak postaládáiba kétnyelvű szórólapokat tesznek, amelyekben felajánlják a kétnyelvű utcanévtáblákat.
„Több mint kétezer szórólapot helyeztünk el, és büszkén mondhatom, 30-35 utcába kerültek így valóban kétnyelvű utcanévtáblák. Eredményes volt a szórólapozás, hiszen míg a városháza tavaly mindössze négy utcába szereltetett kétnyelvű táblát, addig a csoport önkéntesei, mint már említettem, ennél sokkal többe. A táblák közadakozásból készültek, vannak magánszemélyek, akik támogatják munkánkat, de olyan is volt, aki a tábla felszerelésekor adományozott egy bizonyos összeget” – mondta az önkéntes.
A csoport sajtószóvivője, Barabás Miklós elmondta, tárgyaltak a városháza közterületekért felelős igazgatójával, Florian Moldovannal, akitől megtudták, hogy elkészítette a feladatfüzetet a táblák megrendelésére, de azt elő kellene terjeszteni határozattervezetként, a tanácsosoknak pedig meg kellene szavazni.
„Csakhogy Peti András alpolgármester Floreára hivatkozva halogatja ezt, a városvezető pedig állandóan azt hangoztatja, hogy nincs törvényes alapja a táblák kihelyezésének. Azt tapasztaljuk, hogy a táblák kihelyezését bonyolult politikai ügyként kezelik” – fogalmazott Barabás.
„Román iskolában nem kell kétnyelvű tábla”
Nem hajlandó kitenni az önkormányzat által készíttetett, az intézmény nevével ellátott kétnyelvű táblát a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakiskola vezetősége. Rodica Pârvan tanácsos, a tanintézet igazgatója a legutóbbi tanácsülésen azt mondta, román iskolában nem indokolt a kétnyelvű felirat kihelyezése, és hibának tartja, hogy a Mihai Viteazul Gimnáziumban kihelyezték az új táblát. Mint mondta, az önkormányzat által készített névtáblán nem szerepel sem a román trikolór, sem az ország címere, így újat készíttetne annak ellenére, hogy a vonatkozó kormányhatározat szerint nem kötelező az említett szimbólumok használata. Sztakics Éva alpolgármester a téma kapcsán megjegyezte, az új névtábla kihelyezésére a tanintézetnek építkezési engedélyt kell kérnie a városházától.
Bíró Blanka, Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)

Kétnyelvű utcanévtáblák miatt bírságoltak Bretfeleanék
Nem hagyják magukat megfélemlíteni a helyi rendőrség által öt-ötezer lejes bírsággal sújtott, kétnyelvű utcanévtáblákat szerelő marosvásárhelyi civil aktivisták. Ügyvédjük bíróságon támadta meg a rendőrségi jegyzőkönyvet, és bűnügyi feljelentést tett Valentin Bretfelean igazgató és két kollégája ellen.
Hivatali visszaélés miatt bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult az a két marosvásárhelyi fiatalember, akit március 20-án a helyi rendőrség azért bírságolt meg, mert – az ingatlantulajdonos kérésére – kétnyelvű utcanévtáblát szereltek a szülészeti park egyik magánházára. Barabás Miklóst és Benedek Lehelt, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevet viselő mozgalom tagjait a 2013/185-ös, reklámanyagok szabálytalan kifüggesztésére vonatkozó törvény alapján büntette a helyi rendőrség. A jogszabály szerint reklámfeliratokat csak a városháza hirdetési tábláin szabad kifüggeszteni.
„Erősen szűk a marosvásárhelyi rendőrök fantáziája, hisz a székely zászló esetében is azt írták a büntetési jegyzőkönyvbe, hogy a néppárt törvénytelenül tűzte ki a reklámzászlót. Úgy látszik, hogy a magyar ügyekre egyebet nem képesek kitalálni. Amúgy még soha nem hallottam olyasmiről, hogy az utcanévtáblákat a hirdetési pannóra kellene kifüggeszteni” – élcelődött a megbírságolt fiatalemberek jogi képviseletét felvállaló Kincses Előd.
Egyikük, Barabás Miklós fel is tette a kérdést: miért csak a kétnyelvű utcanévtáblák számítanak reklámanyagnak, mindaddig, amíg a városban számos, saját készítésű egynyelvű utcanévtábla is ékesíti az épületek homlokzatait vagy a kerítéseket? A civil mozgalom aktivistái azt sem értik, a helyi rendőrség miért a maximális, ötezer lejes büntetésben részesítette őket. Barabás szerint rendkívül meglepő és megalázó az, amit pontosan huszonöt évvel Marosvásárhely fekete márciusa után tettek velük elvileg a helyi közösség védelméért alkalmazott fekete ruhások.
„Furcsa, hogy 2015-ben a magát a kisebbségvédelem mintaországának tartó Romániában ilyesmi előfordulhat. Mint ahogy az is furcsa, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét az RMDSZ-nek huszonöt év leforgása után sem sikerült megoldania” – háborgott a történtek miatt Barabás Miklós, aki Benedek Lehel kollégájával együtt reméli, hogy jogtipró visszaélése miatt a két szolgálatos rendőr – Radu Boaru és Ciprian Cizmaş – valamint felettesük, Valentin Bretfelean elnyeri a büntetését, ők meg megússzák a tetemes nagyságú büntetést. Erre precedens is van, hisz az elmúlt években az összes etnikai színezetű pénzbírságot, amit a helyi rendőrség szabott ki magyar nemzetiségű személyekre, a bíróság eltörölte.
A helyi rendőrség igazgatója sem ül tétlenül. Szerkesztőségünknek elmondta, hogy a közeljövőben minden egyes háztulajdonost, aki ki merészelte tenni a törvénytelennek tartott utcanévtáblát, felszólít annak eltávolítására. „Aki nem veszi le, azt 30 ezer lejjel büntetjük. Ezek a táblák törvénytelenek, hisz maga az utcanevek lefordítása is törvénybe ütköző cselekedett” – szögezte le a kétnyelvűség ádáz ellenségeként közismert rendőrfőnök. Bretfelean ugyanakkor hozzátette, hogy az építkezési rendszabályok sem teszik lehetővé a táblák engedély nélküli kifüggesztését. „Ha ezt nem fékezzük meg, Marosvásárhely olyan lesz mint egy kínai falu!” – érvelt az Európa más, multikulturális településein bevett gyakorlat ellen Valentin Bretfelean.
Kérdésünkre, hogy a történtek után a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport miként folytatja a tevékenységét, Barabás Miklós elmondta, hogy hamarosan erről is döntenek, addig is át kell gondolniuk a tervüket. Az utcanévtábla osztogatók és szerelők a tavaly május óta mintegy nyolcvan kétnyelvű felirattal gazdagították a várost. A rendőrségi ellenséges hozzáállás dacára sem a tábláknak, sem a háztulajdonosoknak nem esett semmiféle bántódása.
Szucher Ervin 
Székelyhon.ro

Bíróságon támadták meg a CEMO önkéntesei a helyi rendőrség kihágási jegyzőkönyvét
Március 20-án a helyi rendőrség fejenként ötezer lejes büntetést rótt ki a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kétönkéntesére, Barabás Miklósra és Benedek Lehelre, a Piata Unirii – Egyesülés tér kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztésemiatt. Ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a két érintett mellett jelen volt Kincses Előd ügyvéd is.
Benedek Lehel elmondta, hogy a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport tavaly májusban alakult. A csoport, amelyet a CEMO a kezdetektől támogatott, aláírásokat gyűjtött, amelyet tavaly ősszel a sajtónyilvánosság előtt személyesen adtak át Peti András alpolgármesternek, tagjai flash-mobot szerveztek, háttértárgyalásokat folytattak az alpolgármesterrel, a hivatal gazdasági igazgatójával. Tavaly ősszel nyilvános gyűlést szerveztek, amelyre meghívták az RMDSZ-es tanácsosokat, hogy tisztázzák, mi az akadálya a kétnyelvű utcanévtáblák kifüg- gesztésének Marosvásárhelyen, és hogy mit szándékoznak tenni ebben az ügyben.
Az idén felvállalták, hogy az ott lakók beleegyezésével kétnyelvű utcanévtáblákat szerelnek fel magánházakra.
Barabás Miklós szerint ezek a dolgok történtek március 20-ig, amikor épp az Egyesülés téren szerelték fel a kétnyelvű táblát két ház falára, amikor megérkezett a helyi rendőrség két rendőre, igazoltatta őket, és bár nem tudtak büntetést meghatározni az akcióra, március 23-ra behívatták őket a rendőrségre. A rendőrségen "felkészülten" fogadták, jelen volt egy jogtanácsos. A találkozón jelen volt Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója is, akinek többórás vita után sikerült elérnie, hogy a büntetést ne az önkéntesekre róják ki, hanem a szervezetre. Megígérték, sőt haladékot is adtak a helyzet tisztázására. Ennek ellenére március 30-i keltezéssel postán kézbesítették az öt-öt ezer lejes büntetést. – Számomra hihetetlenül meglepő, és megalázónak tartom azt, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Romániában – amelyet nemzetközi szinten a kisebbségek mintaállamának tartanak – anyanyelvhasználatért a rendőrség embereket büntet. Mint mondta, az RMDSZ, amely mind helyi, mind központi szinten erős pozíciókkal rendelkezik, nem tudja hatékonyan érvényesíteni az anyanyelvhasználat jogát, bár azt hazai és Románia által is aláírt nemzetközi egyezmények szabályozzák. Felrótta, hogy az egynyelvű táblák senkit sem zavarnak, de abban a pillanatban, amikor kétnyelvűvé válik, reklámnak minősül és büntetik.
Kincses Előd bejelentette, hogy Barabás Miklós és Benedek Lehel, illetve a CEMO megbízásából bíróságon támadta meg a két kihágási jegyzőkönyvet, és szankciót kért a helyi rendőrség igazgatója és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen.
– Egyértelmű, hogy semmilyen jogalapja nincs a kihágási jegyzőkönyvnek, hiszen az utcanévjelölő tábla nem reklámpannóra kifüggeszthető reklámanyag, ahogyan a marosvásárhelyi helyi rendőrség minősíti, ahogyan a székely zászló esetében is tette. Azonkívül, hogy panasszal éltünk a kihágási jegyzőkönyv ellen a Marosvásárhelyi Bíróságon, a Marosvásárhelyi Bíróság melletti Ügyészséghez is feljelentést nyújtottunk be a Btk. 297. szakaszának 2. bekezdése alapján a helyi rendőrség vezetője és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt – jelentette ki Kincses Előd, hozzátéve, hogy ugyanakkor panaszt tettek le a Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is, mert a büntetés a magyar nyelv használata elleni diszkriminációnak minősül.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Pánikot keltett a kétnyelvű utcanévtáblák miatt beígért bírság
Talán az elindítója által sem remélt felháborodást okozott Valentin Bretfelean sajtónyilatkozata, miszerint tetemes pénzbírság vár azokra a marosvásárhelyi lakókra, akik az írásbeli felszólítás után nem távolítják el házukról a civilek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. 
A helyi rendőrség vezetője csütörtökön még 30 ezer lejes büntetésről beszélt, de a Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű híradójának nyilatkozva már akár 50 ezer lejig terjedő pénzbírságra srófolta az összeget.
Mint arról beszámoltunk, az általa vezetett intézmény néhány héttel ezelőtt öt-ötezer lejjel bírságolta meg a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű civil akciócsoport tagjait, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt, akiket március 20-án a szülészeti parkban, a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú tábla felszerelése közben „értek tetten”.
A helyi rendőrségnek ez a sokadik akciója, melynek keretében megbírságolja a kétnyelvűséget, illetve a jelképhasználatot szorgalmazó személyeket vagy szervezeteket „törvénytelen reklámanyagok osztogatása vagy kifüggesztése” cím alatt. A marosvásárhelyi bíróság román nemzetiségű bírái eddig az összes esetben eltörölték a pénzbüntetést.
Román támogatásra is lehet számítani
Az egyik érintett, akinek el kellene távolítania háza faláról a kétnyelvű feliratot, épp Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos. Kérdésünkre, hogy megteszi-e, nemmel válaszolt. Emlékeztetni kívánt, hogy alpolgármesterként ő is dolgozott azon a tanácsi határozattervezeten, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztését írja elő.
„Sem a prefektúra, sem más nem támadta meg, a határozat jogilag ma is érvényes, a gond az, hogy jóformán nem történt semmiféle előrelépés. Jó volna, ha román oldalról is érkeznének támogató jelzések, határozott lépések” – mondta Dorin Florea városvezető tanácsosa.
Az emberjogvédő civil szervezetek román vezetői részéről maximális a nyitottság. Cătălin Hegheş, az Asociaţia pentru Minţi Pertinente (AMPER) ügyvezetője portálunk megkeresésére kijelentette: a rendőrség hozzáállása egyértelműen túlkapásnak minősül, és a vásárhelyi magyarság megfélemlítésére irányul.
„Ha az illetékesek ragaszkodnának a törvény szigorú betartásához, már számos táblát leszereltettek volna, beleértve azokat is, amelyek az udvarban lévő harapós kutyára figyelmeztetnek. Ráadásul azok, akik magánúton szerelték fel, nem hinném, hogy törvénytelenül jártak volna el, elvégre a városháza mulasztását pótolták” – vélekedett Hegheş.
A civil aktivista szerint a táblaszerelők mellett szól az is, hogy az általuk rendelt feliratok sem színben, sem formában nem különböznek a hivatalosaktól. Amennyiben a dolgok odáig fajulnak, hogy valakinek pereskednie kell majd a házára felszerelt kétnyelvű utcanévtábla miatt, az AMPER jogi támogatást nyújt, biztosította az érintetteket a 2011-ben négy román személy által létrehozott szervezet vezetője.
A PEL Bretfelean lemondását kéri
Szót emelt a jogtiprás ellen a Pro Europa Liga társelnöke, Smaranda Enache is, aki emlékeztetni kívánta a városvezetőket és a fennhatóságuk alá tartozó rendőrfőnököt, hogy Románia elfogadta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek értelmében a kétnyelvűség alkalmazása már nem csupán fakultatív feladat.
Szerkesztőségünknek nyilatkozva az emberjogvédelmi aktivista azt javasolta Valentin Bretfeleannak, hogy olvassa el a chartát, és ne tegye ki magát és ez által az önkormányzatot is annak a veszélynek, hogy elveszíti az ügyben indítandó strasbourgi pereket.
„Persze a táblák kifüggesztése a polgármesteri hivatal kötelessége lenne, de úgy látszik, hogy a városháza és saját rendőrsége inkább annak meggátolásán fáradozik. A Pro Europa Liga ezennel Bretfelean lemondását kéri, mivel kijelentéseivel, kisebbségellenes gesztusaival már sokadjára mond ellent az európai uniós normáknak és törvényeknek, tettei pedig egyáltalán nem használnak Marosvásárhely megítélésének” – szögezte le Smaranda Enache.
A román alpolgármestert is meglepték?
Megrökönyödéssel fogadta a kilátásba helyezett 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírságról szóló rendőrfőnöki nyilatkozatot Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is. A diplomata telefonon kért tájékoztatást Claudiu Maior alpolgármestertől, aki pénteken délelőtt fogadkozott, hogy nem tud az ügyről.
„Megdöbbentő és nagyon rosszul esik, hogy miközben a vásárhelyi önkormányzat a Harmónia Kupára hívja focizni a főkonzulátus csapatát, a rendőrfőnök a magyarságot megalázó és megfélemlítő akciókba kezd. Az uniós joggyakorlat a többnyelvűségről, egymás tiszteletéről szól, semmiként a multikulturalitás büntetéséről” – nyilatkozta Zsigmond Barna. A diplomata hozzátette, a párbeszéd híve, ezért reméli, mielőbb sikerül tisztáznia a vásárhelyi városvezetőkkel a rendkívül kellemetlen helyzetet.
Claudiu Maior alpolgármester megismételte azt, amit a főkonzulnak mondott: pénteken délelőtt még nem tudott a helyi rendőrség buzgólkodásáról, de a későbbiekben magyarázatot kért Bretfeleantól. A parancsnok akcióját értelmetlen túlkapásnak nevezte.
„Utasítottam Valentin Bretfeleant, hogy többé ne avatkozzon bele, és főleg ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről. Tudtára adtam, szó se lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házfalán megjelent a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. E mellett a civileknek sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat” – fejtette ki Maior.
Az alpolgármester arról is említést tett: megbeszélte a rendőrség igazgatójával, hogy az intézmény ne képviseltesse magát a két táblaszerelő aktivista perén. Amint arról beszámoltunk, Barabás és Benedek Kincses Előd ügyvéd révén a bíróságon támadták meg az állítólagos reklámtábla felszereléséről szóló jegyzőkönyvet, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) pedig bűnügyi feljelentést tett Bretfelean ellen a magyarság megfélemlítése miatt.
A civilek nem bíznak Maiorban
Sem a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport tagjai, sem a mögötte álló Cemo vezetője, Szigeti Enikő nem bízik a Claudiu Maior által vázolt forgatókönyvben, annál is inkább, mivel Valentin Bretfelean fenyegetése már az első huszonnégy órában megtette a hatását.
Barabás Miklós, a csoport vezetője elmondta, a hétvégén számos idős személy, aki korábban táblát rendelt tőlük, most azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy szereljék le azokat. A pánikkeltés eredményével mi is találkoztunk, a szerkesztőségünkbe a Szebeni-havasok utcából betelefonáló Szlovácsek Félix azt kérdezte, mitévő legyen ebben a helyzetben: vegye, vagy ne vegye le a feliratot? „Nekem nincs annyi pénzem, hogy kifizessem a beharangozott büntetést” – adott hangot aggodalmának a nyugdíjas férfi.
„A megrendelők többsége kisnyugdíjas, idős személy, aki érthető módon megijedt a rendőrfőnök fenyegető szavaitól. Kérésre pedig kénytelenek vagyunk eltávolítani a táblákat” – mondta el Barabás. Úgy vélte, az alpolgármester nyugtatónak szánt szavainak akkor lenne súlya, ha azt írásba foglalná.
„Nem emlékszem, hogy az alpolgármester úr valaha is nyilvánosan felkarolta volna a kétnyelvű utcanévtáblák kérdését, sőt amikor minket fogadott, kimondottan ellenségesen viszonyult az ügyhöz. Ahogy arra sem emlékszem, hogy nekünk megígérte volna, szemet huny a táblázási akciónk fölött. Ellenben azt látom, a helyi rendőrparancsnok fenyegetése megtette a hatását, az emberek rettegnek a tetemes összegű büntetéstől, de a pereskedést sem vállalják. Claudiu Maior nyár óta mindössze négy utcát kétnyelvűsített, mi meg itt állunk továbbra is a fejenkénti öt-ötezer lejes bírsággal” – sorolta aggályait a civil mozgalom vezetője.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Beindult a „táblaleszerelési akció” Vásárhelyen
Claudiu Maior alpolgármester ígérete ellenére tovább folytatódik azon marosvásárhelyi személyek hatósági üldözése, akik ki merészelték tenni saját házuk falára a kétnyelvű utcanévtáblát. A múlt heti szóbeli fenyegetés után a helyi rendőrség bekeményített: írásbeli figyelmeztetést kézbesített ki azoknak, akik eddig nem vették le a táblát. Valentin Bretfelean rendőrfőnök 48 órás haladékot adott, ha el szeretnék kerülni a 30 és 50 ezer lej közötti, horribilis összegű bírságot.
Helyi rendőrök járták hétfő délelőtt Marosvásárhely utcáit, és szóban, majd írásban figyelmeztették azokat a lakókat, akik az elmúlt időszakban kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki házaikra, kerítéseikre.
Az április elsejei dátummal ellátott felszólításban 48 órás haladékot adtak a törvénytelennek ítélt „reklámtábla” eltávolítására. Noha Marosvásárhelyen számos, házilag készült egynyelvű utcanévtábla is kikerült az épületek homlokzatára, lapértesüléseink szerint a rend őrei kizárólag a kétnyelvű utcanévtáblás házakat keresték fel.
A tetemes, 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírság számos idős személyben pánikot keltett. A Szabadság, illetve a Szebeni-havasok utcában akadt olyan is, aki maga szerelte le a táblát, más segítséget hívott. A legtöbben viszont remélik, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, vagy ha nem, per esetén a bíróság nekik ad majd igazat.
Ennyit ért Claudiu Maior szava?
Amint beszámoltunk róla, Claudiu Maior alpolgármester a hétvégén még értelmetlen túlkapásnak minősítette Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök akcióját.
„Utasítottam, hogy többé ne avatkozzon bele, és főleg ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről. Tudtára adtam, szó se lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házfalán megjelent a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. Emellett a civileknek sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat” – mondta el Maior.
Az alpolgármester arról is említést tett, megbeszélte a helyi rendőrség igazgatójával, hogy az intézménye ne képviseltesse magát a megbírságolt két táblaszerelő önkéntes aktivista perén.
Barabás Miklós, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű civil akciócsoport – táblaszerelés miatt ötezer lejre büntetett – tagja, illetve Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) elnöke már hétvégén kifejtették, hogy nem hisznek Claudiu Maior ígéretében.
A megbírságolt civileket képviselő Kincses Előd is szkeptikusnak mutatkozott. „Olvasva Maiornak a nyilatkozatát, és látva, mi a helyzet, az a magyar közmondás jutott eszembe, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Vagy netán Valentin Bretfelean az, aki megengedi magának, hogy semmibe vegye felettese utasítását, az alkotmányt, a helyi tanácsi határozatot, a közigazgatási törvényt és a Románia által aláírt nemzetközi egyezményeket?!” – tette fel a költői kérdést Kincses.
Az ügyvéd fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a felszólításokat átadó személyek azt mondták, a polgármesteri hivatal képviseletében járnak el.
A Krónika által megkeresett Valentin Bretfelean tagadta, hogy bármiféle „visszavonulási parancsot” kapott volna Maiortól vagy mástól. „Egyetlen felettesemtől sem kaptam efféle utasítást – nyomatékosította az önkormányzathoz tartozó helyi rendőrség igazgatója. – Alkalmazottaink senkit nem bírságoltak, pedig megtehették volna. Úgy láttuk helyesnek, hogy felszólítjuk az érintetteket: a büntetés elkerülése véget 48 órán belül távolítsák el a törvénytelenül kihelyezett táblákat”.
Kérdésünkre, hogy miért tartja a kétnyelvű utcanévtáblákat törvénytelen reklámtábláknak, Bretfelean megismételte azt, amit korábban is elmondott. „Ezek a táblák törvénytelenek, hisz maga az utcanevek lefordítása is törvénybe ütköző cselekedet. Az építkezési szabályok sehol a világon nem teszik lehetővé a táblák engedély nélküli kifüggesztését” – jelentette ki.
A rendőrfőnök a múlt héten még arról is beszélt, hogy amennyiben nem fékezik meg a táblázási akciót, „Marosvásárhely olyan lesz, mint egy kínai falu”.
Nem mindenki „rezelt be”
Egy rendőr a Cukorgyár utca 6. szám alatt lakó Simén Évához is bekopogott, de miután a 84 éves asszony tudtára adta, hogy esze ágában sincs leszereltetni a táblát, távozott. „Tavaly óta ott van a felirat, eddig nem zavart senkit. Már csak a kilenc évvel ezelőtt elhunyt férjemre való tekintettel sem távolítom el. Talán most is élne, ha a mentőautó ebbe az utcába érkezik, és nem a másik Cukorgyár utcába” – mondta el lapunknak az idős hölgy.
Marosvásárhelyen elméletileg ugyan nincs két Cukorgyár utca, gyakorlatilag viszont igen: hat vasúti sínpár, és egy-egy kőkerítés választja el az azonos nevet viselő, teljesen különálló városrészt. Egyik zsákutcából a másikba csak több mint kétkilométeres kerülővel lehet eljutni. „Nem ijedek meg a helyi rendőrség fenyegetőzésétől, hisz megéltem már ennél különbet is. Apámat a kommunisták kuláknak nyilvánították, négy évig börtönbe vetették, mi pedig viseltük a következményeket” – mondta Simén Éva.
Nem áll szándékában meghátrálni Hajdu Emmának sem, akinél a Bőség utca 27. szám alatt hiába csengetett hétfő délelőtt egy rendőr és két civil, az asszony nem nyitott ajtót. „A táblát két hónappal ezelőtt a fiam rendelte, én meg örömmel szereltettem fel. Nagyon szomorú, ha a helyi rendőrségnek az a legfontosabb dolga, hogy leszereltesse a kétnyelvű feliratokat” – háborgott a nagypiac mögött lakó hölgy. Egyébként a megfélemlítési akció dacára, az „ellenállók” mellé újabb táblarendelők csatlakoztak.
Ingyenes jogi támasz
A hétfői akció nyomán mind Kincses Előd ügyvéd, mind az RMDSZ megyei szervezete ingyenes jogi segítséget ajánlott mindazok számára, akik nem hátráltak meg a helyi rendőrség megfélemlítési akciója miatt, és vállalják a pereskedést.
Kincses mindenkinek azt tanácsolta, ne szereltesse le a kétnyelvű tábláját. „Ahogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szintén harmincezer lejes zászlóperét megnyertük, a táblapereket is meg tudjuk nyerni” – biztatta az érintetteket a jogász. Hozzáfűzte, reméli, hogy az ügyészség is végzi majd a dolgát, és a magyarság megfélemlítése miatt vád alá helyezi a rendőrfőnököt.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke is arra buzdítja a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni. „Ha a városháza és rendőrsége elkezdi a boszorkányüldözést, az RMDSZ felvállalja a jogi képviseletet” – mondta lapunknak.
A szövetség megyei elnöke úgy véli, a kétnyelvű utcanévtáblák ügye annyira akut probléma Marosvásárhelyen, hogy a kérdés orvoslására többé nem szabad várni. Hozzátette: a helyi tanács másodjára foglalta bele a táblák elkészítését a költségvetésbe, így éppen ideje lenne érvényt szerezni a döntésnek.
Szucher Ervin 
Krónika (Kolozsvár)

Éleződik a kétnyelvű utcanévtáblák miatti konfliktus
Valentin Bretfelean nem tágít!
Miután március 20-án a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) két önkéntesét, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt az Egyesülés téren kétnyelvű utcanévtábla kihelyezéséért a helyi rendőrség fejenként ötezer lejre bírságolta meg, több olyan ház tulajdonosát is felszólították, ahova korábban kitették a táblákat, hogy távolítsák el azokat.
A felszólításban arra figyelmeztetik a háztulajdonosokat, hogy kihágást követnek el, ha hozzájárulnak ahhoz, hogy engedély nélkül reklámokat helyezzenek el az ingatlanaikon, és 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő bírsággal büntethetők. A felszólítás 48 órai haladékot ad az utcanévtáblák eltávolítására. Tegnap több ilyen házba is becsengettek a helyi rendőrök, ahol az érintetteknek átadták a felszólítást. Amint korábban említettük, Kincses Előd ügyvéd felvállalta a civil szervezet képviselőinek a védelmét, megóvták a kiállított kihágási jegyzőkönyveket és feljelentették a helyi rendőrség vezetőjét hivatali hatalommal való visszaélés miatt, ugyanakkor panaszt nyújtottak be a Diszkriminációellenes Tanácsnál is, mivel a magyar nyelv használata elleni intézkedés történt.
A magyar utcanévtáblák kihelyezése érdekében több civil szervezet is szót emelt, Claudiu Maior alpolgármester is azt nyilatkozta a Krónikának, hogy arra utasította a rendőrparancsnokot, többé ne avatkozzon bele és ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről. "Tudtára adtam, szó sem lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házán ott a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. Emellett a »civileknek« sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat" – mondta Claudiu Maior, aki hétfőn lapunknak is megerősítette, hogy kitart álláspontja mellett.
Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője megkereste lapunkat, és kifejtette, senkit nem bírságoltak meg, csupán felszólításokat kézbesítettek, amelyekben arra kérik a háztulajdonosokat, hogy a törvénynek nem megfelelő táblákat távolítsák el. Bretfelean szerint a 185/2012-es, utcai hirdetésekre, reklámozásra vonatkozó törvény alapján az utcanévtáblákat kizárólag a polgármesteri hivatal helyezheti ki, nem "civil szervezet, vagy magánszemélyek". Valentin Bretfelean szerint nem a kétnyelvűség a jogsértő, hanem az, hogy a civil szervezet által kihelyezett táblák nem felelnek meg a szabványnak. A helyi rendőrség vezetője hangsúlyozta, hogy "a pert megnyerték és ennek alapján intézkednek". (Sz.m.: Kincses Előd korábban kijelentette, hogy "semmilyen jogalapja nincs a kihágási jegyzőkönyvnek, hiszen az utcanévjelölő tábla nem reklám-pannóra kifüggeszthető reklámanyag, ahogyan a marosvásárhelyi helyi rendőrség minősíti, ahogyan a székely zászló esetében is tette".) Akinek nincs lehetősége arra, hogy "saját kezűleg" eltávolítsa, a polgármesteri hivatal fizetség ellenében megteszi. Kincses Előd hétfőn kijelentette, hogy ha a helyi rendőrség kiállítja a büntető jegyzőkönyveket, ezeket feltétlenül meg kell támadni a marosvásárhelyi bíróságon, az érintetteknek pedig ingyen elvállalja a jogi képviseletét.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Bordi András-emléktárlat Marosvásárhelyen
Mint arról korábban hírt adtunk, Bordi András festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte emlékkiállítás megnyitójára április 9-én került sor, a közeli és távoli vidékeken egyaránt nagy hírnévnek örvendő néhai festőművész alkotásait e hónap végéig, április 29-ig tekintheti meg a közönség.
Mint azt a kiállításra hívó leporellón olvashatjuk, Bordi András 1905-ben született Héderfáján. 1917-ig szülőfaluja iskolájában tanult, majd azon év őszén szülei – Ozsvát Anna és id. Bordi András – a marosvásárhelyi Református Kollégium első gimnáziumi osztályába íratták. Itt figyelt fel rá Gulyás Károly, a kollégium kitűnő rajztanára, és ezt követően második apjaként gondoskodott képzéséről. 1925-ben, a nyolc gimnáziumi osztály végzésekor került sor első egyéni kiállítására a kollégium egy külön termében. A kiállított 60 rajz, akvarell- és olajfestmény legtöbbjét a látogatók megvásárolták. E látogatók között volt dr. Bernády György polgármester is, akinek támogatását az ifjú művész a továbbiakban is élvezhette. Ugyanezen esztendő őszén kezdi meg festészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Réti István osztályában. 1927-ben Marosvásárhely város ösztöndíjával egyéves párizsi tanulmányútra indul, 1928-ban kiállítják önarcképét a Société des Artistes Francais Grand Palais-beli tárlatán. 1931-ben befejezi egyetemi tanulmányait, és több dicsérő oklevél, illetve díj birtokosaként hazatér a szülői házba, ahol műtermet épít magának. 1935 nyarán egybekel Bíró Ilonával, a következő esztendők során három gyermekük született. 1939-ben költözött Marosvásárhelyre, ahol 1940-ben nevezték ki a Kultúrpalota gondnokává és a Városi Képtár őrévé, majd igazgatójává. Vezetése alatt a képtár állománya 135 műtárgyról 1100-ra gyarapodott. 1944-ben a képeket és szobrokat, valamint a Tükörterem üvegablakait a palota pincéiben elfalaztatta, és a visszavonuló hadsereg kiürítési parancsát kijátszva megmentette azokat a biztos pusztulástól. 1949-ig a Kultúrpalotában működő Városi Festőiskola vezetője, tanára és adminisztrátora. 1941-ben választották a Barabás Miklós Céh alelnökévé, e pillanattól kezdve ő szervezte a céh erdélyi kiállításainak nagy részét, köztük a két kiváló marosvásárhelyi festőművész, a fiatalon elhunyt Dósa Géza és Vida Árpád emlékkiállítását. 1945 és 1971 között Marosvásárhely művészeti életének egyik vezetője volt. A Művészeti Múzeum igazgatójaként 1971-ben bekövetkező nyugdíjba vonulásáig közel 150 kiállítást szervezett, ugyanakkor alapító tagja a Képzőművészek Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának és tanít a vásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskolában.
Ami életművét illeti, 1951-ben a sepsiszentgyörgyi színház emeleti előcsarnokába, 1961-ben a marosvásárhelyi Transilvania Szálló ebédlőtermébe festett nagyméretű seccót (utóbbi a szálloda átalakításával megsemmisült). 1944-ig művészi érdeklődésének homlokterében az emberi arc és alak állt. Portréfestészetének legszebb darabjai családi vonatkozásúak. A hatvanas évek közepétől alakította ki jellegzetes akvarellstílusát, amelyet a formai leegyszerűsítés és a felfokozott színek harmóniája jellemez. E periódus többsége tájkép és portré. Nyugdíjba vonulását követően kizárólag festészettel foglalkozott. 1989. augusztus 11-én hunyt el Marosvásárhelyen. Szülőfaluja, Héderfája általános iskolája 2002-ben a művész iránti tisztelet jeléül felvette a Bordi András nevet.
Számos egyéni és csoportos bel- és külföldi kiállításon (köztük a budapesti Magyar Nemzeti Galériában 1981-ben berendezett egyéni tárlaton) vitte műveit közönség elé, amely mindmáig tisztelettel és kegyelettel emlékszik rá. Ennek jele a legutóbbi, Bernády Ház-beli emlékkiállítás is. Alkotásait tizenkét ország – Anglia, Ausztria, Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Izrael, Horvátország, Kanada, Magyarország, Németország, Olaszország, Svájc és Románia – magángyűjteményeiben, múzeumaiban őrzik
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Cemo: indulhat a gerillaakció!
Gerilla aktivista csoportként folytatja működését a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) keretében működő Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű akciócsoport – jelentette be Barabás Miklós, a csapat szóvivője.
Nem tántorítják el a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtábla-szerelőket Valentin Bretfelean rendőrfőnök fenyegetőzései; a csoport tagjai úgy döntöttek, hogy új formában, gerillaakciókkal folytatják tevékenységüket. Barabás Miklós szerint az anonim mód lehetővé teszi majd a keményebb, konfrontatívabb, a hatóságok visszaéléseit leleplező, érdekérvényesítő eszközök használatát.
„Eszközeink jellege nem zárja ki majd akcióink etikusságát, hiszen a célunk nemes és jogos: kétnyelvű utcanévtáblákat szeretnénk Marosvásárhelyen, abban a városban, ahol a legnagyobb romániai magyar közösség él” – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben. Kérdésünkre, hogy ezek mennyire fognak hasonlítani a felvidéki akciókra, ahol bátor civilek dacolnak a kisebbségi jogokat semmibe vevő nacionalista szlovák hatóságokkal, Barabás nem óhajtott részleteket elárulni. Mint mondta, ahogy nem árulják el a csapat tagjainak a nevét, úgy arról sem tájékoztathatnak, miként tevékenykednek. „Egy biztos: nem hátrálunk meg. Akcióink törvényes eszközökre épülnek majd. Az anonimitásra, a hatósági megtorlások miatt, az erőteljesebb nyomásgyakorlás elérése végett van szükség. Nem szeretnénk, ha csoportunk kapacitását, a folyamatos rendőrségi zaklatás és a tetemes büntetések bírósági úton való megfellebbezése emésztené fel” – nyilatkozta Barabás Miklós.
Szerinte az ügy megoldásában a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű akciócsoport sem a városvezetésre, sem az RMDSZ-re nem számíthat. „A polgármestertől ötször kértünk kihallgatást, egyszer sem volt hajlandó szóba állni velünk. Helyettese, Claudiu Maior elmondta, hogy örüljünk annak a négy táblának, ami a tavaly ősszel kikerült a városba. Amúgy tudtunkra adta, nem támogatja a feliratok kétnyelvűsítését. Amikor meg az egyik RMDSZ-es tanácsost arról kérdeztük, miért nem dolgozik az ügyön, azt válaszolta, hogy ez nem az ő feladata” – jelentette ki a Cemo-aktivista.
Barabás Miklós ugyanakkor elhárította Valentin Bretfelean egy nappal korábban elhangzott vádjait, miszerint a kétnyelvű táblák szerelésével a civilek etnikai konfliktust próbálnak gerjeszteni. Hangsúlyozta: ezt éppen Bretfelean szeretné kirobbantani a vásárhelyi magyarság folyamatos sértegetésével és megalázásával.
Szucher Ervin 
Székelyhon.ro

„Csalódott” Maior Barabás kijelentései miatt
Megalapozatlannak és valótlannak nevezi Claudiu Maior, Marosvásárhely alpolgármestere Barabás Miklósnak, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport szóvivőjének a Vásárhelyi Hírlap csütörtöki számában és a Székelyhonon megjelent állításait.
Az elöljáró a replika jogán szerkesztőségünkbe küldött állásfoglalásában kifejti: „meglepetéssel” szerzett tudomást Barabás állításairól, „s mélységesen csalódott” amiatt, hogy a szóvivő „ ilyen tisztességtelen módon számolt be a párbeszédünkről, amelyet én építő jellegűként értékeltem”.
Maior beszámolója szerint Barabás Miklóssal való beszélgetés során ő alpolgármesterként és önkormányzati képviselőként garantálta, hogy a helyi költségvetésben lesz pénz elkülönítve a kétnyelvű utcanévtáblákra. „S ez így is történt” – teszi hozzá állásfoglalásában az alpolgármester. „Barabás Miklóssal együtt dolgoztuk ki azt a helyi határozattervezetet, amelyik a kétnyelvű utcanévtáblák beszerzéséről szólt. Beszélgetéseink során Barabás Miklós soha nem rótta fel, hogy a beszélgetés témája iránt tanúsított hozzáállásom nem tisztességes. Szeretném emlékeztetni a marosvásárhelyieket, hogy én voltam a kettő közül az egyik román önkormányzati képviselő, aki évekkel ezelőtt megszavaztam, hogy a Călărașilor utcát újra Kossuth Lajos utcának hívják, mert ezt természetesnek tartottam. A város lakói jól tudják, hogy amikor a lakónegyedekben terepszemlét tartok, akkor mindenkihez igyekszem a saját anyanyelvén szólni. Nem tudom, hogy miért állítja, hogy ilyen provokáló mondatokat mondtam volna. A város lakóira bízom, hogy eldöntsék, hogy mindaz, amit Barabás úr állított rólam, igaz vagy sem” – fogalmazott Maior.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport szóvivője szerdán jelentette be, hogygerillaakciókkal folytatják az utcanévtáblák kétnyelvűsítési folyamatát. A sajtótájékoztatón Barabás a Maiorral való találkozóról úgy fogalmazott, hogy az alpolgármester „elmondta, hogy örüljünk annak a négy táblának, ami a tavaly ősszel kikerült a városba. Amúgy tudtunkra adta, nem támogatja a feliratok kétnyelvűsítését.”
Simon Virág 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)