Balesetben elhunyt Kusztos Endre
Február 14-én, szombaton este 6 óra 12 perckor a marosvásárhelyi Segesvári úton közlekedési baleset történt, amit egy ittas vezető okozott, s amelynek egy halálos áldozata is volt. Vasárnap reggelre kiderült – a baleset áldozata az erdélyi festőművész, Kusztos Endre.
Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop nem sokkal a baleset bekövetkezte s a vizsgálatok első eredményei után tájékoztatott, a balesetet egy mezőszentmargitai (Kerelőszentpál község) 35 éves férfi okozta, aki ittasan vezetve áttért az út menetirány szerinti bal oldalára a benzinkút közelében, ahol frontálisan ütközött egy Opel márkájú, szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset utáni vizsgálat során a mezőszentmargitai sofőrt alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá, ekkor a műszer 0,82 ezrelékes alkoholkoncentrációt mutatott ki az általa kilélegzett levegőben.
A balesetben a vétlen gépkocsivezető súlyos sérüléseket szenvedett, egy 90 éves utas életét vesztette, másik két utas, egy férfi és egy nő szintén súlyos sérülésekkel került ki a balesetből. Egy ötödik személy könnyebb sérüléseket szenvedett.
A rendőrség folytatja a vizsgálatot a baleset pontos körülményeinek kiderítésére, ugyanakkor bűnügyi vizsgálatot indítottak a balesetet okozó vezető ellen gondatlanságból elkövetett súlyos és halált okozó testi sértések és ittas vezetés gyanújával.
Vasárnap reggelre kiderült – a baleset áldozata a 90. évében járó erdélyi festőművész, grafikus, Kusztos Endre.
Kusztos Endre erdélyi magyar festő és grafikus, a Román Képzőművészek Szövetsége és a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Makfalván született 1925. szeptemberében református kereskedő családjában. Szaktanulmányait a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben kezdte (1949), ugyanitt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet (1955). Mestere Miklóssy Gábor volt. Az Erdőszentgyörgyi Múzeumban dolgozott (1962-65), 1966 óta szovátai, majd kolozsvári szabadfoglalkozású művész.
Bakó Zoltán |
Kusztos Endre (Makfalva, 1925. szept. 27. – Marosvásárhely, 2015. febr. 14.)
Székelyhon.ro

Kétnyelvűség: újabb felszólítást küldenek a prefektúráknak
A legfelsőbb bíróság törvényértelmezéséhez igazítja a 20 százaléknál nagyobb arányú magyar lakossággal rendelkező megyék prefektúráinak címzett újabb felszólítását az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) – szögezte le a Krónikának Asztalos Csaba elnök azt követően, hogy a bíróság a kormányhivatalok javára döntött a honlapjuk tartalmával kapcsolatosan megfogalmazott ajánlások ügyében.
A CNCD korábban felszólította a Maros, Szatmár, Bihar és a Szilágy megyei prefektúrákat, valamint a Szatmár, Bihar és a Szilágy megyei önkormányzatot és több mint 50 erdélyi település polgármesteri hivatalát, hogy szüntessék meg a magyar kisebbség tagjait érintő hátrányos megkülönböztetést, és magyar nyelven is tüntessék fel a közérdekű információkat honlapjukon.
Ezekben a közigazgatási egységekben ugyanis a magyar lakosság számaránya meghaladja a 20 százalékot, és ezért joguk van az anyanyelvhasználatra a közigazgatásban. A kormányhivatalok azonban perre vitték a dolgot, a legfelsőbb bíróság pedig nekik adott igazat, és érvényteleníttette a diszkriminációellenes tanács határozatát.
Asztalos Csaba érdeklődésünkre elmondta, egyelőre annyit tudnak, hogy a legfelsőbb bíróság arra hivatkozott, hogy a prefektúrák honlapján közzétett információknak csak egy része minősül közérdekűnek, mégpedig azok, amelyeket a közérdekű információkról szóló törvény is annak minősít.
Asztalos a Krónika érdeklődésére kifejtette: a román igazságszolgáltatás korlátozóan értelmezi az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényeket, és úgy véli, ha a kormányhivatalok úgy gondolják, egyéb, a törvény által nem közérdekűnek minősített információkat is közölnek, akkor logikus lenne, hogy ezeket is tüntessék fel a nemzeti kisebbségek nyelvén.
Amint Asztalos Csabától megtudtuk, nem változott az álláspontjuk ez ügyben, újabb felszólításokat küldenek majd, melyeket igyekszenek oly módon összeállítani, hogy ne találhassanak a prefektúrák jogalapot a döntésük megfellebbezésére. Az elnök szerint ennek érdekében megvárják, amíg a legfelsőbb bíróság közli az ügyekkel kapcsolatos részletes indoklást, és ezeket figyelembe véve fogalmazzák meg ajánlásaikat.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Fokozott hatósági készültségben békés megemlékezés
Békés megemlékezésnek lehetett tanúja Marosvásárhely kedden délután, amikor mintegy ezer ember gyűlt össze a postaréti emlékmű körül, hogy méltóképp emlékezzen a 161 évvel ezelőtt itt kivégzett öt vértanúra, Gálffy Mihályra, Horváth Károlyra, Török Jánosra, Bertalan Lászlóra és Benedek Dánielre. Miközben városszerte a hatósági készültség súrolta az irracionalitás határát, semmilyen rendbontás nem történt.
Az egész város tele volt a nap folyamán csendőrkatonákkal, rendőrökkel, kivitték az utcákra a helyi rendőröket is. A város Marosszentgyörgy felőli bejáratánál is látni lehetett a készenléti állapotban várakozó, bevetési öltözetben posztoló csendőröket, mi több, az emlékmű melletti Constantin Romanu Vivu utcában még tűzoltókat is láttunk. A November 7. lakótelep minden utcájában fölös számmal állomásoztattak csendőralakulatokat. Teljességgel fölösleges volt a nagy készültség, ugyanis a megemlékező tömeg példás békességgel viselkedett, s ugyanígy hagyta el a megemlékezés színhelyét is. Semmilyen információt nem kaptunk lapzártáig arról, hogy a városban bárhol is rendbontásra került volna sor.
Kincses: távoznia kellene Bretfeleannak
Az emlékmű körül már a kora délutáni óráktól gyülekezett a tömeg, amely 17 órára elérte az ezer feletti létszámot. Az obeliszket körülvevő kőkerítésen gyertyákat gyújtottak, a vasrácsozatba virágszálakat tűztek a megemlékezésre érkezettek. Öt óráig csendesen álldogáltak, beszélgettek az emberek, várták, hogy valaki valamilyen formában elkezdje az emlékező áhitatot. Az időközben megérkezett Kincses Előd ügyvédet a sajtó lerohanta, részletekről faggatva. Kincses elmondta: egyszerű megemlékezésről van szó. Emlékezni jöttek az emberek arra, hogy 161 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon az osztrák önkényuralom ezen a helyen végeztetett ki három hazafit, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy szerették a hazájukat, és szabadnak akarták volna látni. Ilyen megemlékezésre nem szükséges engedélyt kérni, ezért is érthetetlenek számára a helyi rendőrség vezetőjének, Valentin Bretfeleannak a feszültségkeltő kijelentései, fogalmazott Kincses. „Jogot végzett ember lévén – bár lehet, hogy a jogászi tanulmányait látogatás nélkülin végezte – érthetetlen, hogy miért fenyegette meg a potenciális emlékezőket” – fejtegette az ügyvéd. Hozzátette: a város polgármestere megengedte, illetve egyetértett az emlékműnél való emlékezéssel, ezért is furcsa a beosztottjának számító helyi rendőrségi igazgató fenyegető jellegű viszonyulása. Kincses kifejezte abbéli meggyőződését, hogy az ilyen közalkalmazottakat le kell váltani tisztségükből.
Ima, igehirdetés
Egy kisebb csoport Petőfi-dal éneklésébe kezdett, majd Kossuth-nótát énekeltek, végül a Marosmenti fenyves erdők... zárta a rögtönzött előadást, amely nem kimondottan talált egy kivégzés évfordulójának megemlékezésére.
Ezek után Kecskés Csaba unitárius lelkész lépett a vértanúk emlékműve elé, és az egész tömeg vele együtt mondta el a Miatyánkot. Ezt követően a lelkész János apostol első levele második részéből olvasott fel a lélek világosságára utaló passzust. „Aki pedig gyűlöli testvérét, az a sötétségben van” – hangzott el az ige hirdetésében. A vértanúkra vonatkoztatva elmondta: világosság volt őbennük, s ezt a fényt, ragyogást reánk is ragyogtatják, mintegy figyelmeztetve arra a jelenlévőket, hogy a vértanúk cselekedete örök példát szolgáltat arra, hogy aki a nemzetéért, népéért cselekszik, megdicsőül, az utódok nem feledkeznek el róla, emlékét örökké ápolják. Ezért van az, hogy több mint másfél évszázaddal a gyászos emlékű nap után is itt lehet a város népe, amely örökre befogadta lelkébe a három vértanút, mint ahogyan annak a másik két ugyanitt kivégzett honvédnak az emlékét is, akiket 77 nappal később vezettek bitófa alá ugyanezen a Postaréten.
A két himnusz eléneklése után Kincses Előd megköszönte a jelenlévőknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel a vértanúk emlékét, s néhai Lestyán Ferenc katolikus lelkész emlékét és szavait idézve kérte fel a kegyelettevőket, hogy méltósággal távozzanak, a járdán haladva hagyják el a megemlékezés színhelyét hazafele útjukban.
Hatósági provokációtól tartottak
A megemlékezést megelőzően a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs elmondta: tudomásul vette a polgármesteri letiltást, és jogkövető magatartást tanúsítva lemondott a székely szabadság napjára tervezett felvonulás és a tiltakozó nagygyűlés megszervezéséről. A prefektusnak azt a kijelentését, miszerint, ha bármi történik Marosvásárhelyen március 10-én, azért csakis ő tehető felelőssé, visszautasította. Beszámolt arról is, hogy ő délelőtt 11 órakor helyezett el virágot a székely vértanúk emlékoszlopánál, s a csendőröknek megköszönte, hogy lefilmezték ebből az alkalomból.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy értékelte, hogy emberi jogok sérültek, a szabad gyülekezés és a szabad véleménynyilvánításé. Szilágyi is, akárcsak Izsák, attól tartott, hogy a hatóságok provokálni fogják a méltósággal ünneplő tömegeket. Erre a város utcáira kivezényelt több száz csendőr, rendőr és helyi rendőr jelenléte engedett következtetni.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Hatósági provokációtól tart Izsák és Szilágyi
Hatósági provokációtól tart Izsák Balázs a székely szabadság napja marosvásárhelyi megemlékezésén. A Székely Nemzeti Tanács elnöke visszautasítja a Maros megyei prefektus azon állítását, miszerint ha rendbontás történik, azért őt terhelné a felelősség.
Kedden délben a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmány Házban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs sajtótájékoztatót tartott, amelyre meghívta a magyar pártok vezetőit, de csak Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke válaszolt a meghívásra.
Izsák elmondta: tudomásul vette a polgármesteri letiltást, és jogkövető magatartást tanúsítva lemondott a felvonulás és a tiltakozó nagygyűlés megszervezéséről, mert nem szerette volna, ha a méltó megemlékezést, a jogaikat követelő tiltakozást holmi rendbontásra alacsonyították volna a hatóságok. A prefektusnak azt a kijelentését, miszerint ha bármi történik Marosvásárhelyen március 10-én, azért csakis ő tehető felelőssé, visszautasítja. Ugyanis a törvény betartását nem kell bejelenteni. „Mi lenne ha valamennyi román polgártársam naponta bejelentené hivatalosan, hogy tiszteletben tartja a törvényeket?” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Izsák Balázs beszámolt arról is, hogy ő délelőtt 11 órakor helyezett el virágot a Székely Vértanúk emlékoszlopánál, s a csendőröknek megköszönte, hogy lefilmezték ebből az alkalmomból.
Szilágyi Zsolt úgy értékelte, hogy emberi jogok sérültek, a szabad gyülekezés és a szabad véleménynyilvánításé. A pártvezér megerősítette azt, amit néhány napja közösen megfogalmaztak: mindenki tegyen gyertyát és székely zászlót ma este az ablakába, ennek nincsen semmilyen akadálya. Szilágyi is, akárcsak Izsák szervezett provokációtól tart, attól, hogy a hatóságok provokálják a méltósággal emlékező tömegeket.
Egyelőre annyit tudunk, hogy délután három órakor a város Marosszentgyörgy felőli bejáratánál, a Székely Vértanúk útja mentén, de a November 7. (1989. december 22.) úton végig csendőrkatonák és rendőrök álltak az út mentén. A Postarét felé négy óra környékén már nagyobb csoportokban érkeztek a megemlékezni akaró vásárhelyiek.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Egy jogtiprás bizarr eleganciátlansága
Vannak néhányan – amúgy meglehetősen kevesen – kies megyeközpontunkban, akik régóta szorgalmazzák, vagy legalábbis szorgalmaznák, hogy a város történelmét ne hagyjuk szőnyeg alá söpörni, kellő alázattal viseltessünk olyan értékek iránt, amelyek két-három-négy emberöltővel ezelőtt valóban értékeknek számítottak, amelyekre büszkék lehettek és voltak is a derék cívisek, féltő gonddal őrizték hagyományként. Ilyen volt a zenélő kút emléke, a szecessziós városháza, a czifra palotára való össznépi gyűjtőmozgalom, de ilyen volt az is, hogy megtisztelték a hajdani városszélen, a Postaréten mártírrá avatott székelyek emlékét. Valamilyen furcsa oknál fogva ez utóbbi elsikkadt, s bár a szabadságért való küzdelemnek, az önkénnyel való dacolásnak kézzelfogható, ujjbeggyel kitapintható valósága a mártírsírok fölé emelt gránitobeliszk biztos és valós fogódzó, tárgyiasult valóság, mégis kisebb jelentőséget tulajdonítunk neki, mint hasonló előjelű, de sok száz kilométerrel odébb és hat évvel korábban történt eseménynek.
Olyannyira, hogy a mártírok neve nem szerepel vásárhelyi utcanévtáblákon, s hosszú ideig szervezetten nem is emlékeztünk rájuk haláluk napján. Pár éve megtörni látszott a jég. Kimentünk a vértanúsírhoz gyászunkra emlékezni, aztán öt nappal később ismét és ugyanoda mentünk egy hasonló, de töltetében más eseményre emlékezve ünnepelni. És így volt ez jól. Idén hatalmi szóval született tiltás, s az ebből eredő kuszaság olyannyira zavarttá tette az embereket, hogy bizonytalanná vált az emlékezés. És mégis, akadt a városban több száz ember – hadd ne vitassuk most és itt, hogy ötszáz, hétszáz vagy ezer volt-e, hisz a lényeg, hogy voltak – akik elmentek emlékezni. A bizonytalanság, a fenyegetések, a riogatások ellenére. És emlékeztek, méltóképpen és méltósággal, egyszerűen, úgy, ahogyan egy hagyományápoló közösséghez illik. És nem riadtak meg az útszélekre kivezényelt marcona egyenruhásoktól, a városban nyüzsgő karhatalomtól, amely számbelileg annyira sűrű volt, hogy minden emlékezőre jutott egy-egy mundérba öltöztetett hadfi. Innen is látszott, hogy ez az emlékezés fontos és rangos, hisz a hatalom ekkora erőket állított készenlétbe.
És nem volt torzsalkodás az emlékműnél, nem voltak felhangok, hurrogások, épp ezért is tűnhetett visszásnak, hogy nem volt ott az emlékezésen a nemrégiben egymásnak látványosan baráti jobbot nyújtó, eladdig közösségi oldalakon egymásra kígyót-békát szóró, közösségünk képviseletét és vezetését óhajtó két fiatal férfiú. Akik közül egyik – a rá ruházott tisztségnél fogva – elöljárónknak kell, vagy kellene hogy számítson. Keserű az emlékező szájíze emiatt, óhatatlanul és akaratlanul is a 161 évvel ezelőtti főbíróra gondol, aki oltatlan mészért kilincselt a város polgárainál, hogy a vértanúk testét elemésztesse, de sehol, senkinél csipetnyi meszet nem talált.
És egy nappal a békés, méltó megemlékezés után állást foglalt a „nagy testvér”, aki egy nappal korábban nagy hiányzó volt. Egy nappal később tehát, amikor már nem volt tétje és rizikója az állásfoglalásnak. És ilyeténképpen nyilatkozott meg: „Nem tartjuk jogszerűnek, sem elegánsnak, és tisztességesnek sem a gyülekezési jog akadályozását, a vélemény nyilvánítás feltartóztatását, és a karhatalmi túlkapás gyanúját ébresztő fokozott rendőri készültséget...” Milyen vélemény nyilvánításról is van szó? Avagy nekik nem szóltak, hogy ott nem véleményt nyilvánítottak, hanem emlékeztek? Na persze, ha ott lettek volna, észrevették volna. És mi lett volna az elegáns eljárás? Ha a helyi rendőrség főnöke alul tüllruhában, felül frakkban hattyútáncot lejt a szerpentin kockakövein az összegyűlt tömeg ámulatára?
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Bakó Zoltán: „ütöttek, rúgtak, köptek, ordítottak”
A marosvásárhelyi magyarok és románok 25 évvel ezelőtti március 20-i véres összecsapásának előzményeként, március 16-án kis híján megölték a helyi magyar napilap egyik munkatársát. Bakó Zoltán ütlegelőit máig nem vonták felelősségre. Interjú. Huszonöt évvel ezelőtt először ünnepelhette nyíltan, hivatalosan március 15-ét az erdélyi magyarság. Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékoszlopánál többezres tömeg gyűlt össze. Azt hitte mindenki, a magyar közösség ezentúl végre szabadon ünnepelhet, koszorúzhat, hangot adhat magyarságának, történelmére, hőseire, veszteségeire nem kell többet titokban, magába zárkózottan emlékeznie.
Azok márciusi 19-20-án vérontásig fajuló marosvásárhelyi események alig egy nappal a március 15-i megemlékezések után kezdődtek. A Tudor Vladimirescu lakónegyedben az egyik patika bejáratához/kirakatába megpróbálták magyarul is kiírni a román Farmacie mellé, hogy Gyógyszertár. A közelben kocsmák, bárok működtek, a környék tele volt tébláboló emberekkel, akik mintha vártak volna valamire, egy jelre, egy szikrára. A magyar felirat volt a szikra, amely elindította a véres sorozatot, és amelynek sok társa mellett Bakó Zoltán újságíró, akkor a megyei napilap, a Népújság munkatársa is áldozata lett. Kicsin múlott, hogy „csupán” fizikai bántalmazás érte, és nem kellett életével fizetnie azért, mert éppen akkor fogyott el a hagyma a kamrában, és lépett le a közeli zöldségeshez. Mi is történt azon a napon? Március 16. után ez a tiltakozás jelent meg a helyi lapban: „Marosvásárhely közvéleménye már tudomást szerezhetett arról, hogy a március 16-i, pénteki, hivatalosan be nem jegyzett tüntetésen számos törvénysértő megnyilvánulásra került sor a Tudor lakótelepen. Ennek egyik sajnálatos epizódja, hogy az indulatoktól felkorbácsolt tömeg rátámadt lapunk két munkatársára. Egy eddig nem azonosított személy rájuk mutatott, hogy „a Népújságtól vannak!” (Ăştia-s de la Népújság!), ami felhívásként hangzott a brutális, erőszakos cselekvésre, személyük és egyben lapunk mint intézmény ellen. Ütlegelni kezdték őket, súlyos testi sérüléseket okozva mindkettőjüknek. A hadsereg egy őrnagya mentette ki munkatársainkat a tömegből, amely még azt is megakadályozta, hogy gépkocsival elszállíthassák őket. Nyilvánosan is a leghatározottabban tiltakozunk minden erőszakos cselekmény ellen, amely a munkájukat végző szabad sajtó munkatársait akadályozza feladataik ellátásában. Egyöntetűen szolidaritást vállalunk azokkal a rádiós és televíziós kollégáinkkal, akik hasonló inzultusnak voltak kitéve az említett napon és más korábbi megnyilvánulások alkalmával is. […]” Miért utalsz erre az újságcikkre? Talán nem az történt, amit itt megírtak a kollegáid? Nos, ez a közlemény több sebből is vérzik. Nem volt ott semmiféle tüntetés. Egyszerűen egy részeg csürhe megtámadta a 28-as számú gyógyszertárat, amelynek ablakaira épp festették a magyar feliratot. Is. Nem azt kiáltotta az ismeretlen „szerző”, hogy a Népújságtól vannak, hanem azt, hogy „ez magyar újságíró!”. A hadsereg őrnagya (egyébként Vaneteának hívják) mellett egy százados is segített a menekülésben. Hogy miért a pontatlanságok? Nos, az akkori zavart, vagy zavarodott helyzetben nem volt lehetőség köztem és a szerkesztőség közötti kommunikációra, ezért aztán írták, ami jobban hangzott. S hogy a Népújság neve jobban hangzott, mint az, hogy magyar újságíró... hát engedtessék meg nekik ennyi önreklám. Mi is történt akkor? Hogyan kerültél te az események középpontjába? Március 16-án ünneplőben (abban a ruhában, amelyben egy nappal korábban a fehéregyházi koszorúzáson vettem részt – később ennek még lesz jelentősége) ballagtam hazafele a szerkesztőségből a tudorbeli Pandúrok útján levő lakásomra. Azt már tudtam, hogy a városban puskaporos a hangulat, de a 28-as gyógyszertárról nem hallottam. Hazaérve azzal fogadott az akkori – ugyancsak a lapnál dolgozó – feleségem, hogy nincs hagyma az ebédhez. Nos, ha nincs, akkor venni kell, ez ilyen egyszerű – válaszoltam, s kinéztem a folyosó ablakán a zöldségüzlet felé. Ez a zöldségüzlet a 28-as gyógyszertár tőszomszédságában volt. Akkor láttam meg az úttesten szétfolyt, hullámzó tömeget. A feleségem azonnal visszakozott, mert hallott valamit hazafelé menet arról, hogy zavargás van a gyógyszertár körül. Ha zavargás van, akkor oda megyek, hogy lássam, mi zavarog – döntöttem. És lementünk. Az úttestet akkorra már ellepte a csoportokba verődött tömeg. Nem volt nehéz megállapítani, hogy kilencven százalékuk merevrészeg. A módszertan a következő volt: a tömeg egy része ivott a Pufoaica ruptă néven elhíresült Favorit nevű önkiszolgáló becsületsüllyesztőben. A másik része kinn hőbörgött az utcán. Amikor mindkét fél belefáradt a maga foglalatosságába, cseréltek. Akik benn ittak, kijöttek hőbörögni, és fordítva. Így sikerült elérni, hogy délutánra már egységesen részeg volt az egész horda. Ekkor kerültünk mi oda. Én akkor még nem tudtam, hogy az egyik toronyház hatodik emeleti teraszáról magyar szót, magyar iskolát követelő feliratú lepedőt lógattak ki iskolás lányok. Miért nem fordultatok vissza és mentetek haza? Miután láttuk, hogy merevrészeg az egész hőbörgő tömeg, döntöttem: megvásároljuk a hagymát, s megyünk haza. Ekkor lépett hozzánk az egyik szomszédasszonyunk azzal, hogy mennék fel a gyógyszertárral szembeni toronyház hatodik emeletére, s szóljak a férjének, Dannak, hogy jöjjön haza, mert várja a család. Mit sem sejtve felmentem, de ott a hatodikon már láttam, hogy valami nincs rendben. Tucatnyian lófráltak a folyosón, köztük a szomszédom, Dan is, akivel mindig magyarul beszélgettünk. Ő román, a felesége székely. Látva a helyzetet, románul szóltam hozzá: vino Dane, că te aşteaptă nevasta (gyere Dan, vár a feleséged). Mire ő önkéntelenül – vin Zoli (jövök Zoli). Nos, ez a zolizás szakította el a gátat. Meg az, hogy a fenti csoportból még egy személy felismert, tudta, hogy újságíró vagyok. Ő kiáltotta el magát: ăsta-i ziarist ungur! (ez magyar újságíró!) S akkor elszabadult a pokol. Később tudtam meg, hogy nem sokkal előtte magyarországi tévéseket már vertek a környéken. Ránk rontottak – időközben felért az emeletre a feleségem is – ütöttek, rúgtak, köptek, ordítottak. Ekkor került elő – ma sem tudom honnan – az őrnagy és a kapitány. Betuszkoltak a liftbe, lementünk a földszintig, ahol már legalább kétszázan tolongtak a lépcsőházban, arra várva, hogy mindenki üthessen-rúghasson rajtunk legalább egyet. A két katonatisztnek köszönhető, hogy élve kijutottunk a tömbházból. Ők velünk maradtak, kétfelől belénk karoltak s vittek a Koronkai úton a városközpont irányába. Közben körülöttünk egy körülbelül háromszáz fős tömeg azon fáradozott, hogy üssön, rúgjon, köpjön. Megjegyzem, a két tiszt legalább annyi ütést, rúgást kapott, mint mi. Egy adott pillanatban már azt kiabálták többen is: ne üssétek, öljétek meg őket (nu mai bateţi, omorâţi-îi)! A részeg tömeg nem tágított körülülünk, azt követelték, hogy térdeljünk le s énekeljük a román himnuszt. Részegségükben azt követelték, hogy a régi himnuszt énekeljük, megfeledkeztek arról, hogy pár napja már új himnusza volt az országnak. Több próbálkozás is volt, hogy kimentsenek a tisztek, de valahányszor próbálkoztak, őket fenyegették gyilkossággal, lakásfelgyújtással. Az őrnagy ugyanis egy közeli tömbházban lakott.
Már a Poklos-híd környékén lehettünk, körülöttünk a vérszomjas tömeggel, amikor a város felől gyalogosan érkezett egy katonai járőr. Az őrnagy megragadta az alkalmat, odaparancsolta a kiskatonákat, fegyverbe szólította őket (csak fegyverbe, mert töltényük nem volt, de kitartóan csattogtatták a závárzatot). Erre a tömeg néhány pillanatra visszahőkölt. Ezt használta ki az őrnagy, megállított egy Daciát, s felvitetett minket a Rigó utcai, akkor már katonaságivá vált szeku-épületbe. S jött ő is velünk. A százados közben valahol lemorzsolódott. Egész úton követett bennünket egy sárga Dacia, amelyben négy civil ült. A minket verő tömegből szakadtak ki azon részegen, s máig érthetetlen okból követtek. A kapuban őrt álló kiskatona meg akarta állítani őket, ám az őrnagy ráparancsolt, hogy engedje be. Amikor már benn voltak a zárt kapu mögött, elvette a személyazonossági igazolványaikat, felírta mindeniknek a nevét, címét, majd kikergette őket az udvarról. Egy sem volt közülük vásárhelyi, különböző falvakból jöttek – vagy hozták őket –, az egyik például a mezőségi Balából érkezett. Az őrnagy feltörette az egyik iroda ajtaját a katonákkal – érdekes módon nem került elő a kulcs – s oda vitt be bennünket. Majd mentőt hívott, s elvitetett a sürgősségi szolgálatra. Ránk fért, ugyanis tetőtől talpig véresek voltunk, s mint utóbb kiderült, a feleségemnek agyrázkódása is volt. Az ünneplő ruhámat apósoméknál vettem alaposabban szemügyre – amellett, hogy lucsogott a vértől, cafatokra volt szaggatva a zakó háta. Máig csodálom, miként maradtam benne viszonylag épen. Tíz napig apósoméknál húztuk meg magunkat teljes titokban a gyerekekkel együtt – akiket a szomszédok menekítettek apósomékhoz, amikor elterjedt a hír a városban, hogy minket meggyilkoltak, miközben mi a szeku épületében voltunk – a főszerkesztő-helyettesen kívül egész idő alatt senki nem tudott hollétünkről. Ez jellemző az akkori állapotokra – még a közvetlen kollégáink sem tudták, hol tartózkodunk. Igaz, még 16-án késő este dorongokkal, vasrudakkal felfegyverkezett részeg csoport jelent meg a tömbházunkban, s bennünket keresett. Szerencsére addig a szomszédok eltávolították a nevünket a postaládáról és a bejárati ajtóról, így a lakás megmenekült a feldúlástól. Feljelentetted a bántalmazóidat? Próbáltál valamilyen jogorvoslást kérni? Amikor annyira talpra álltunk, feljelentést tettem gyilkossági kísérlet miatt a rendőrségen mindkettőnk nevében, mellékeltem az igazságügyi orvosszakértői bizonyítványt a látleletekkel (ezek másolata és eredetije máig megvan). Egy év múlva hívattak, hogy megtaláltam-e a tetteseket? S mert nem, javasolták, hogy zárjuk le a vizsgálati dossziét azzal, hogy az ismeretlen tetteseket nem sikerült megtalálni, azaz úgynevezett AN (autor necunoscut – ismeretlen elkövető) a megoldás.
Antal Erika
maszol.ro

Kényszerszünet után jelentkezett Molnár H. Lajos
Szülővárosában, Marosvásárhelyen és Erdély-szerte valamikor rendkívüli népszerűségnek örvendő szerző, Molnár H. Lajos legújabb kötetét mutatták be kedden este a Bernády Házban.
Az Álmaim babái című regényével a több mint negyed évszázada Magyarországon élő szerző csaknem tíz év hallgatást tört meg. Ezúttal is kényszerhallgatásról van szó, akárcsak a nyolcvanas évek Romániájában, csakhogy ezúttal nem a cenzúra, hanem egy kegyetlen szívbetegség tartotta távol a billentyűktől. A nagysikerű Donki Ákos (1981, 1987), Falra hányt esztendő (1983, 1990), Volt egyszer egy udvar (2000, 2001) és más regények és riportkötetek szerzője ismét egy szín-marosvásárhelyi történettel rukkolt elő, amelyben a tősgyökeres városlakók könnyen felismerhetik a helyszíneket, de akár a könyv egy-egy valós szereplőjét is. Merthogy nem mindenik az, és ezt az író már rögtön a regénye címe alá kanyarított két mondatban siet is tisztázni.
„A valóságban is létező személyek csak a keretet adták a történet elmeséléséhez, mondataik és cselekedeteik a képzelet szüleményei” – szögezi le Molnár. Hogy a valamikor díjazott, ünnepelt, majd indexre helyezett szerzőnek, óvodás korától mindmáig, valóban tizenegy szerelme volt vagy sem, teljesen mellékes, hisz mindenikről azt állítja, hogy szívesen leélte volna vele az életét, „ha másképp alakul…”. Molnár H. Lajos bizonyos Katának dedikálja a könyvét. Ő valós személy; a szerző harmadik felesége.
Az Álmaim babáit három pályatárs mutatta be: Bakó Zoltán és Bögözi Attila, akik a szerző kollégái és cimborái voltak, valamint Szucher Ervin. „A könyvbe felületesen belelapozó olvasó akár azt is hiheti, hogy önéletrajzi indíttatású regény Molnár H. Lajos műve. Hiszen főhőse – bármennyire más irányba csábítana is a címe – nem más, mint a szerző maga. Az életét végigkísérő lányok-asszonyok, múló és múlhatatlan vagy visszatérő szerelmek, szeretők meg házaspárok pedig pusztán ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az író világgá kiabálja boldogságát, boldogtalanságát, meg hogy kíméletlen ítéletet mondjon maga felett” – avatta be a hallgatóságot Molnár „álmaiba” Bögözi Attila. Bakó Zoltán arról beszélt, hogy Molnár H. Lajos munkájában a nyolcvanas évek eleje elevenedett meg, egészen pontosan az 1983-as esztendő, amikor megjelent az a másik esztendő, a falrahányt, amiért aztán az írót a kommunista hatalom letiltotta.
„Lajos akkor már a negyedik köteténél tartott, s egy kis szakmai irigységgel szemléltük a sikerét. Könnyű neki, mondogattuk, merthogy egy hetilapnál az ember egy-két nap alatt lezavarja a heti penzumot, aztán napszámban hányhatja falra az esztendőket” – nosztalgiázott a pályatárs. Bakó szerint tulajdonképpen egy városelvonási szindróma látleletei, diagnózisa bukkan ki a sorok közül. A szerző régen otthagyta szülővárosát, minden velejárójával, épületeivel, utcáival, embereivel együtt, s ez okozza a mostani akut hiányérzetet benne. „Mert ilyen a vásárhelyi ember, s ilyen Molnár H. Lajos is: nem tud, mert nem akar elszakadni a helyektől, emberektől, történetektől, egy életérzéstől, amit nemes egyszerűséggel Vásárhelynek nevezünk” – jellemezte az írót újságíró barátja.
Szucher Ervin azzal ajánlotta az olvasónak a csaknem ötszáz oldalas önéletrajzi ihletettségű történetet, hogy az időnként fel-fel bukkanó bánatot, elkeseredést, haragot mindig lekörözi az iróniába és főként öniróniába átcsapó humor. A fiatal kolléga azt kérdezte a – sajnos csak a technika segítségével, a falra kivetítve jelen lévő – szerzőtől, hogy miért ábrázolja a főszereplőt, azaz magát hol félénk, hol túlzottan pofátlan fiatalembernek, hol esetlennek, hol szerencsétlennek, olyannak, aki egyfolytában vedeli az alkoholt és nincs szerencséje a nőkhöz? „Mert nagyjából ilyen volt az életem” – érkezett a Skype-on megadott válasz.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szentgyörgy-napok a Székelykő alatt
Kilencedik alkalommal szerveztek falunapokat a hétvégén Torockószentgyörgyön, és az évek múlásával már nem mindenben követik az első, 2007-ben megtartott, igen emlékezetes esemény gazdag programját.
Egyes programpontokat megőriztek, másokat elhagytak idővel. Akkor összefogott a falu apraja-nagyja, díszkapukat készítettek, amelyek között az ünnepnapon díszes felvonulást tartottak, tisztították a falut, bevezették a vizet a művelődési házba, összegyűltek a világ több pontjáról az elszármazott szentgyörgyiek, tájház készült, díszokleveleket osztottak. Az idei kétnapos program is jól szolgálta a falu népének szórakozását, kikapcsolódását most, a nehéz tavaszi munkák kezdetén. A moderátori szerepet Deák Tímea, a Nagyenyedi Bethlen Kollégium IX. C osztályos tanulója vállalta, aki már az elején változatos, színes és hangulatos műsort ígért. Külön köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, akik mindig sokat segítenek a falunapok színessé varázsolásában: Bócsa, Tápiógyörgye, Üllés, Budapest V. kerülete.
Bakó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Kovács Albert
Életének 88. évében hétfőn elhunyt Kovács Albert (sz. 1928) kritikus, esztéta, irodalomtörténész, műfordító.
Mezőcsáváson született 1928. február 29-én, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett 1948-ban; egy esztendeig a Bolyai Tudományegyetem irodalom szakos hallgatója volt, majd a szverdlovszki egyetemen oroszul folytatta és fejezte be tanulmányait (1949–54). A bukaresti Makszim Gorkij Intézetben tanársegédként működött (1954–56), előadótanár, tanszékvezető (1959–63), a bukaresti egyetem előadótanára (1963-tól), docens doktor 1970-től. A fővárosi egyetemen 1961–63 között, majd 1990–91-ben az orosz irodalom tanszék vezetője volt.
Különösképpen a Dosztojevszkijről írt munkái tették ismertté a világirodalom, ezen belül a klasszikus orosz irodalom kedvelőinek körében. De esztétikai, nyelvészeti és a magyar irodalom történetének tárgykörében írt tanulmányai, esszéi, kötetei is elismerést hoztak neki.
A kommunizmus alatt leánya férjével, Mircea Dinescu költővel együtt az állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt, számos esetben zaklatásoknak voltak kitéve rendszerellenes magatartásuk és gondolkodásuk miatt.
Kovács Albertet a marosvásárhelyi református temető ravatalozójából búcsúztatják szerdán 11 órától, majd – végakarata szerint – a mezőcsávási családi sírba helyezik örök nyugalomra ugyanaznap 13 órakor.
Bakó Zoltán 
Székelyhon.ro

Flekkenbe oltott gulyás
A Maros-parti sörpatikával szembeni gyepes területen május elsején délelőtt tizenhárom üstöt számoltunk meg, amelyekben versenygulyás rotyogott a marosvásárhelyi RMDSZ-majálison. S hogy ne legyen szerencsétlen a szám, még féltucatnyi olyan bogrács is „üzemelt”, amelyeknek termékei nem vettek részt a versenyben.
Bár a reggeli órákban még komor felhők takarták az eget, délelőttre jobb belátásra tért az időjárás, délre pedig már igazi majálishangulatban sütött hétágra a nap. Ennek megfelelően ha a korai órákban alig pár tucatnyi ember merészkedett ki a Sörpatikával szembeni füves partszakaszra, délutánra már csaknem a békebeli majálisokat idéző tömeg hullámzott a parton.
A terület egyik végében felállított színpadon délutánig gépzene üvöltött az érkezőkre, délutánra már kezdetét vette az igazi műsor, amelynek a hírneves Új Bojtorján együttes is része volt. A marosszentgyörgyi önkormányzat – a községhez tartozik a Maros-partnak ez a része, magántulajdonként – és a marosvásárhelyi RMDSZ által közösen szervezett majálison nem feledkeztek meg a gyerekekről sem. Miközben a felnőttek szórakoztak, mulattak – azaz: ettek-ittak – a gyerekek elfoglaltságáról a Lurkó kuckó, az Ügyes Kezek Alapítvány (gyertyakészítő manufaktúrát működtetve), a HIFA-Románia Egyesület mézeskalács készítésben ügyködő csoportja, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület fafaragó tanodája, a Máltai Szeretetszolgálat karkötőkészítő-műhelye gondoskodott. A hegyimentő szolgálat mászófalat állított fel, ahol nem csak a kicsinyek, de a bátrabb fiatalemberek, -lányok is megpróbálkoztak a csúcsra jutással.
A gulyásfőző verseny csapatai között ott volt a csupa nőkből álló – természetesen – nőszervezeti csapat, akik méltán szerezték meg a III. helyezést. A két első helyezettről ezúttal hadd ne ejtsünk szót, hiszen a nemes versengés lényege és célja a majálisozók jóllakatása, nem pedig a babérlevelek szerzése volt. Utóbbiakat is inkább az üstbe szórták az alkalmi szakácsok.
A versenyben főtt gulyásadagokat szimbolikus 2 lejes áron szolgálták ki, s ezt is csak azért, hogy a befolyt pénzt a Márton Áron-film támogatására adhassák át. Emellett aki a film további támogatását kívánta, filmkockákat is vásárolhatott a jegyes sátorban.
A Flekkenfalvának is becézett Vásárhelyen egy kissé fura az inkább alföldön meggyökerezett gulyásolás – provokáltuk a város alpolgármesterét, Peti Andrást, aki maga is surcot kötve ügyködött egy kondér körül. „Természetesen tisztában vagyunk mi is azzal, hogy a város a flekkenéről, s nem a gulyásáról híresült el a világban, de a divattrendekkel nem lehet szembeszállni. Próbálkoztunk a flekkensütéssel korábban, de nem volt sikere. Gondolom ez a bográcsolás is egy amolyan múló divatirányzat” – magyarázta az alpolgármester, aki azt is elmondta, hogy azért szerencsés itt a Maros-parton majálisozniuk a magyaroknak, mert itt nem köthetnek beléjük – magán- és más település területéről lévén szó – a helyi rendőrségiek a harmadik éve érvényben lévő pikniktörvény miatt. Köztudott ugyanis, hogy nem-magánterületen tilos a kijelöletlen helyen tüzet gyújtani. Megtörténhetett volna, ha nem magánterületen szervezik, hogy a helyi rendőrök megféltették volna a Maros vizét a kigyulladástól.
Elmúlt a pacalleves, a pacalpörkölt, a körömpörkölt divatja, s lehet, hogy a bográcsgulyás helyét is visszaveszi majd az az igazi vásárhelyi fatányéros kovászos vagy savanyú uborkával, ami híressé tette Novum Forum Siculorumot világszerte – egyeztünk ki egy majdani retroflekkenezés ígéretében az alpolgármesterrel.
Majálisoztak még Vásárhelyen a Csereerdő aljában, valamint a Somostetőn. Az előbbi a családi majálisozóknak kínált lehetőséget a grillezésre (korábban ezt is rostonsütésnek hívták) a kis téglából épített tűzhelyeivel, utóbbi ugyancsak a rostonsült finomságok kedvelőinek a nagy, csaknem ipari méretű „kemencéken”. Itt egyébként kereskedelmi társaságok is árusítottak flekkent, roston sült csórékolbászt, betyárkolbászt, de még a görög nemzeti konyhától kölcsönözött készítményeket is.
S mintha csupáncsak a majálisozók kedvét akarta volna törni, május másodikán újból zordra fordult az időjárás, egyáltalán nem kedvezett a Víkend-nyitásnak.
A Maros-parton és a Somostetőn megrögzött Marosvásárhely-szerelmesek készítettek fényképeket (Körtesi Sándor, Orbán Pál, Plugor Árpád), amelyeket aztán közösségi oldalakon tettek közkinccsé. Ezek közül válogattunk illusztrációként.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A Kárpát-haza jövője érdekében
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) május 8-án Kecskeméten, a hirös város főiskolájának nagyelőadójában szervezte meg A Kárpát-haza jövője című konferenciát, amelyen a Kárpát-haza fejlesztési hálózatában regisztrált 376 szakértőből kétszázan vettek részt. Az egész nap zajló rendezvényen 21 értekezés hangzott el, amelyek a gazdasági, társadalmi, művelődési élet legkülönbözőbb területeit érintettek. Az esemény fővédnöke Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt.
Az NSKI egyik bethlengábori jelmondata: Nem lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.
Még mielőtt az elhangzott előterjesztések lényegére térnénk, hadd mondjuk el, hogy a külhoni szakértők közül az erdélyiek és partiumiak vannak legtöbben – érthető módon, hisz itt található a külhoni magyarság legnagyobb arányban – összesen 91-en regisztráltak. Ehhez képest a felvidékiek 50, a kárpátaljaiak 34, a délvidékiek 42, a drávaszögiek 12, a muravidékiek 8 személlyel vannak jelen a magyarországi 139 szakértő mellett, akik mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási, gazdaság- és vidékfejlesztési, energetikai és vízgazdálkodási, ipar- és vállalkozásfejlesztési, turizmus- és szolgáltatásfejlesztési, munkaerőpiaci, közszolgáltatási, egészségügyi, oktatási, ifjúsági együttműködési, sportfejlesztési, kulturális örökségvédelmi, egyházi és civil szervezeti ágazatokban működnek.
Kétéves tevékenysége alatt az NSKI általános megítélése jelentősen pozitív irányba tolódott el, a Kárpát-haza program támogatottsága jól láthatóan növekedett – állapítottuk meg az érdeklődés nagyságából ítélve, ám Szász Jenő elnök, egy konferencián kívüli beszélgetésben pontosított. Valóban sokat nőtt a programjaik elfogadottsága, elismertsége, azt azonban nem mondhatjuk el, hogy ez egyöntetű. Sajnálatos módon vannak még – szerencsére egyre kevesebb számban – olyan politikai alakulatok, vagy személyek amelyek, illetve akik a 2004. december 5-ére emlékeztető módon viszonyulnak a nemzetegyesítés kérdésköréhez – mondotta. Az a tény viszont, hogy a mostani konferencián tíz államtitkár tartott előadást, mutatja a kormányzat pozitív hozzáállását, viszonyulását a nemzetegyesítési törekvésekhez.
Konferencianyitó köszöntőjében Szász Jenő elmondta, a jelenlegi kormányzat nem csak vállalja, de viseli is a felelősséget a külhoni magyarokért, s erre utal az is, hogy az elmúlt négy esztendő első (2010-es) törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló (XLV.) volt. Szembesülnünk kell azzal, hogy jelenleg – 25 évvel a rendszerváltozások után – a Kárpát-medencében nem 15, hanem 12,5 millió magyar él, s Kárpát-medencei viszonylatban el kell gondolkodnunk azon, hogy lehet-e az a tizenkét és félmillió ember a legnagyobb nemzeti közösség mozdonya. De meg kell értenünk azt is, hogy a Kárpát-medencén túl nincs magyar jövő, sem Angliában, sem Amerikában.
Lesz pénz...
... az itt felmutatott tervek megvalósítására, kezdte beszédét a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád, aki a nemzetegyesítési irányelvek költségvetési vonzatairól beszélt. Annál is inkább biztos ez, mondotta, mert a teljes költségvetésnek mintegy 1 százalékát teszik ki ezek a programok, 45 milliárd forintot, ami százalékos arányban ugyan kevésnek tűnhet, de az eddigi gyakorlatot ismerve jelentős összeg. A Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, Hidvégi Balázs a Kárpát-medence egységes gazdasági térként való értelmezésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi fogalomhasználat is alátámasztja, mennyire egységben gondolkodik a kormányzat ebben a kérdésben. „Most már nem azt mondjuk, hogy határon túli magyarok, hanem, hogy külhoni magyarok – ezzel is érzékeltetni akarván, hogy bennünket nem választanak el semmiféle határok” – mutatott rá, s megtoldotta még annyival, hogy 104 év után végre minden magyar állampolgár egyszerre szavazhatott.
Hibákból tanulni
Tudástranszfer és információs akciók, szakmai továbbképzések, bemutató üzemek tapasztalataihoz való hozzáférés, tájékoztatási szolgáltatások sokrétűbbé tétele, szakmai látogatások és cserekapcsolatok, szaktanácsadás és tanácsadók képzése folytán tud és akar a külhoni magyarság segítségére lenni a magyar kormányzat – emelte ki beszédében Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ezt egészítette ki Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a magyar gazdakörök és gazdaszövetkezetek szövetségének (MAGOSZ) elnöke azzal, hogy legfontosabb erőforrás a szervezettség. „Legfontosabb kötelességünk, hogy a tudásban, szakmaiságban, szervezettségben szerzett tapasztalatainkat megosszuk azokkal, akikkel egy nyelvet beszélünk. Ha nemzettársainkat a miáltalunk elkövetett hibákra is figyelmeztetjük, már az is nagy megtakarítást jelent számukra” – mondotta Jakab István. Az ágazat közös érdeke, hogy minden magyar ember számára elérhető legyen a 700 fős tanácsadói hálózattal és 8 milliárdos költségvetéssel működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tudásbázisa – folytatta.
„Két napja indítottuk el a Határtalanul gazda című honlapot, amely interaktív felületével jelentős támogatást nyújt az anyaországi és a külhoni magyarok közötti párbeszédre, információcserére” – mondotta el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Hungarikumokból – elégtelen
A Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, Szakáli István Loránd elmondta, hogy jövő héten a kormány elé kerül a módosított hungarikum-törvény tervezete, amelynek célja számba venni azokat az értékeket, amelyek az illető közösségnek fontosak. Jelenleg Magyarországon 48 darab a hungarikumok száma, ebből 16 az agrár jellegű. A külhoni értékek elemei között 106-ot tartanak számon, ebből Erdélyben van a legkevesebb – csupán öt. A Vajdaságban 64-gyel, Horvátországban 19-cel, a Muravidéken, Kárpátalján és Felvidéken 6-6-tal számolnak. A hungarikum pedig nem országimázs, hanem nemzetmárka kell hogy legyen, jelentette ki az államtitkár-helyettes. Tény, hogy néhol nem könnyű a hungarikummá nyilvánítás rögös útjait eljárni, azonban érdemes erőfeszítéseket tenni érte, hiszen a helyi közösségek szélesebb körű ismertségét, közvetve pedig gazdasági előrehaladását szolgálhatják ezek a termékek. Ezt a folyamatot kívánja segíteni a szaktárca a jövőben.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár fontosnak nevezte a határon túli iskolák ellátását taneszközzel, tankönyvvel, valamint a pedagógusok továbbképzését.
Az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor kiemelte: a határon túlról érkező magyar nemzetiségű betegek jelenleg is kapnak ellátást, „különböző technikákkal a magyar orvosok ezt többé-kevésbé megoldják”. Ezt az ellátást valamilyen módon legalizálni kellene, ehhez azonban kormányközi megállapodásokat kell kötni – tette hozzá. Mint mondta, a Kárpát-medencei egészségügyi hálózat a magyar kormány számára nyitott kapu.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a képzési szintek előrehaladásával csökken a magyarok reprezentáltsága a felsőoktatásban az elszakított nemzetrészek oktatási hálózatában. Jól látható, hogy minél magasabb az oktatás szintje – egyetem, doktori, mesterképzés –, annál alacsonyabb az azokon részt vevő magyar nemzetiségiek száma. Ez részint az akkreditációk hiányának is betudható (lásd: marosvásárhelyi gyógyszerészképzés, szerk. megj.)
„A Kárpát-haza szélesebb tere a magyar életnek. A közös célok megvalósítását egységesen meg kell tudni szervezni. Készen állunk arra, hogy a nagy és közös fejlesztési célok érdekében tudásunkat és erőforrásainkat Kárpát-medencei szintű nemzetegyesítés szolgálatába állítsuk” – hangsúlyozta Molnár György, az NSKI igazgatója záróelőadásában.
Előadásokat tartottak még: Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft pénzügyi és controlling vezetője, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, Balogh Csaba Sándor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Matematikusokat és közírót tüntetett ki az EMKE a városnapokon
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Írók az őrület forgatagában
A Helikon – Kemény János Alapítvány a marosvásárhelyi városnapok alkalmával szervezett megemlékezést a marosvásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel.
Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindkettőjük Marosvásárhelyen adta ki első munkáit, s végül: mindkettejükkel a fasizmus végzett.
Életútjuk végső szakaszát jellemezte a vasárnapi rendezvényen Spielmann Mihály, kivetítve arra a korra, avagy kórra, amely a magyar irodalom legjelesebbjeit vitte a nemlétbe. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson – pünkösd vasárnapja volt – sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ész- és emberveszejtő időszakról, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak tartotta – és tekinthette – magát a magyarsággal, s bár 1924-től az erdélyi zsidóságot jogfosztások érték, akárcsak a magyarokat, az ő helyzetük még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újólagos és pótlólagos tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként. A Goga-Cuza és a Iorga kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével a fővárosba költözött, a budapesti Pozsonyi úti védett házból rángatták ki a nyilasok családjával, majd az Andrássy út 60-ban kínozták, s a Liszt Ferenc téren végezték ki a családjával együtt. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.
Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatja be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követi a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein stb.)
Talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárba oltott városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. Álljon itt tanúságul a Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora: „Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba. A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”
Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti és Karácsony művekből való felolvasása, Lokodi Károly és Zágoni Előd alkalomhoz illő, szívhez szóló hegedű és gordonka játéka tette még hangulatosabbá, ünnepibbé Spielmann Mihály előadását.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Jelentősen csökken hétfőtől az áfa
Hétfőtől, június elsejétől a mostani 24-ről 9 százalékra csökken az élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa/TVA), amitől a kormány és a fogyasztók is a termékek árának mérséklődését remélik.
Felmérések szerint a lakosság izgatottan várja az intézkedés életbelépését, nagy reményeket fűzve a következményekhez, a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint pedig a döntésnek akkor lesznek jótékony hatásai, ha a kereskedők „megértik az áfacsökkentés lényegét”.
Édler: a vállalkozóknak tisztességesen kell eljárniuk
Közép- és hosszú távon is sikeres lesz az intézkedés, amennyiben a vállalkozói réteg valóban korrekt módon él ezzel a lehetőséggel – nyilatkozta lapunknak Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A szakember rámutatott: beindulhat egy láncreakció, ha ugyanis a kereskedők tényleg csökkentik az árakat, akkor növekszik a fogyasztás, forog a pénz, és fejlődik a gazdaság, tehát ebben az esetben megvalósul a gazdaságélénkítő következmény. Ha azonban a kereskedők saját nyereségük növelésére fektetik a hangsúlyt, az áfamérséklésből adódó különbséget pedig a zsebükben tartják, minden marad a régiben, és sem közép-, sem hosszú távon nem lesz semmi eredménye a módosításnak.
Édler hangsúlyozta: az állam gyakorlatilag saját bevételének jelentős részéről mondott le, hogy vonzóbbá tegye a termékeket, miközben abban bízik, hogy a fogyasztás növekedésével fokozatosan csökken majd a hiány mértéke.
„Nem lehet előre megjósolni, hogy milyen hatása lesz az áfamérséklésnek, ez a továbbiakban már a vállalkozókon, a gyakorlatba ültetés módján múlik” – fogalmazott az iparkamara elnöke. Édler személy szerint nem tapasztalta, hogy a nagy áruházláncok az elmúlt időszakban drágították termékeiket annak érdekében, hogy ne jelentsen kiesést számukra a június elsejei mérséklés, sőt a szupermarketek már közölték, hogy hétfőtől melyik élelmiszer mennyivel lesz olcsóbb.
Kisebb nyomás nehezedik a termelőre
Hosszú távon a forgalom fellendülésében bízik Bakó Zoltán, az illyefalvi Meotis tejfeldolgozó üzem tulajdonosa is, aki lapunknak leszögezte: az áfacsökkentéssel arányos mértékben mindenképpen mérséklik termékeik árát. A vállalkozó kifejtette: a nyersanyag, vagyis a tej árát ugyan nem befolyásolja az intézkedés, ezt ugyanis általában magánszemélyektől vásárolják, akik nem adófizetők, de a termelőre mindenképpen kisebb nyomás fog nehezedni annak köszönhetően, hogy ezentúl csak 9 százalékos illetéket kell befizetnie.
Bakó azt is elmondta: a következő hónapokban még nem számítanak az eladás megugrására, mert tapasztalatok szerint a tejiparban a nyári-tavaszi időszakban visszaesik a kereslet. Ez többek között azzal magyarázható, hogy megjelennek a piacon a friss tejtermékeket árusító juhászok, ugyanakkor a háztájon megtermelt zöldségek miatt az élelmiszerek eladása is visszaesik ilyenkor. A vállalkozó hangsúlyozta: az elmúlt időszakban nem drágítottak.
A közműkiadások is csökkenhetnek
Gabriel Biriş adótanácsadó az áfacsökkentésről az Országos Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett keddi konferencián arról beszélt, hogy a magas illetékek nyomán egyre nagyobb méreteket öltő adócsalás nemcsak az államkasszát károsítja, hanem a piaci versenyhelyzetnek is árt. „Az alkalmazottakat feketén fizető vállalkozásokkal nem lehet felvenni a versenyt. Ha az áfacsökkentés azonnal nem is fogja éreztetni hatását az üzletek polcain, bízok benne, hogy lassan-lassan a piac is alkalmazkodni fog az új körülményekhez” – fogalmazott Biriş.
Az adótanácsadó emlékeztetett: amikor 2010-ben az általános forgalmi adót 19-ről 24 százalékra emelték, a növekedés akkor sem „helyezdődött át” automatikusan a polcokra, de teljes mértékben érződött a közműszámlákon. „Az adómérséklés első szakaszban a gyártóknak fog kedvezni, főként a húsiparban tevékenykedő vállalkozóknak, ahol az adócsalás mindig is nagy volt” – mutatott rá a szakember.
Biriş elmondása szerint az áfacsalás Európában mintegy 200 milliárd eurós, Romániában pedig 10 milliárd eurós hiányt eredményezett, ez meghaladja az uniós átlagot. Európában ugyanakkor az általános forgalmi adó beszedésének aránya átlagosan 80 százalékos, míg Romániában alig 50–55 százalékos.
A csíkszeredai üzletek többsége felkészült a hétfői változásra, van azonban olyan bolt is, ahol még semmilyen felszólítást nem kaptak az eladók a várható intézkedésekre vonatkozóan. Gönczi Dezső, a Merkúr üzletlánc marketingmenedzsere elmondta: az átállás miatt üzleteik vasárnap a szokottnál hamarabb zárnak be, hogy hétfő reggelre új árucímkét tehessenek mindegyik élelmiszerre és alkoholt nem tartalmazó italra.
„Termékenként változik az árcsökkentés mértéke, 12 százalék és 15 százalék közötti lesz a várható visszaesés” – magyarázta lapunknak Gönczi. Például egy eddig, 24 százalékos áfával 3,99 lejbe kerülő termék általános forgalmi adó nélküli ára 3,2 lej, ez 9 százalékos adóval számolva 3,5 lejbe kerülne, de az ilyen esetekben 3,49 lej fog szerepelni a címkén.
Az egyik csíkszeredai zöldség- és gyümölcsforgalmazó cég vezetője is 15 százalékos árcsökkentést ígér, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a lerakatok nem mérséklik eladási áraikat, a kereskedő sem tudja olcsóbban adni az élelmiszert. „Most a gyümölcsöket, zöldségeket tekintve szezonváltás van, amelynek előnye, hogy nem a külföldi termékeket, hanem nagyrészt a belföldi termelők élelmiszereit tudjuk kínálni, amely értelemszerűen olcsóbb. Például egy kiló eper a piacon nemrég 14 lejbe került, most csak 5–6 lej” – magyarázta a vállalkozó.
Az új áfaszámítással kapcsolatban megjegyezte, probléma adódhat a pénztárgépek átállításával, hiszen május 31-én este zárásig még 24 százalékos áfával kell számoljanak, a június elsejei nyitáskor pedig már csak 9 százalékossal. Egy Szentlélek utcai kis üzlet tulajdonosa is hasonlóan vélekedett, szerinte is nehéz lesz a pénztárgépet átállítani, ami kiadással jár. Ugyanakkor attól is tart, hogy veszteséggel kell számolnia, ha a készleten lévő, 24 százalékos áruforgalmi adóval kiszámlázott termékek árát mérsékelnie kell.
A lakosság örül a változásnak
A június elsejétől életbe lépő intézkedésnek nemcsak az állam és a kereskedők, hanem a lakosság is örül: a CSCI felmérése szerint a polgárok 87 százaléka gondolja úgy, hogy olcsóbbak lesznek az élelmiszerek. A megkérdezettek 52 százaléka válaszolt úgy, hogy pozitív hatásokban reménykedik június elseje után, és csak 17 százalékuk számít negatív hatásokra.
A lakosság 84 százaléka támogatja ugyanakkor, hogy január elsejétől egységesen minden termék áfáját 20 százalékra mérsékeljék. Hatvan százalékuk úgy véli, az áfacsökkentés mellett különadót kellene kivetni a nagyvagyonosokra, míg 17 százalékuk szerint az adómérséklés jobboldali intézkedés, amit nem egy baloldali kormánynak kellett volna meghoznia. Mint ismeretes, a kenyérre és más péktermékekre kivetett általános forgalmi adót már 2013 szeptember elsejétől 24-ről 9 százalékra csökkentették.
Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea |
Krónika (Kolozsvár)

Jöhet a nyugdíjkorhatár-csökkentés
Elfogadta a múlt héten a képviselőház azt a törvénymódosító javaslatot, amit Kerekes Károly vásárhelyi RMDSZ-es képviselő a parlament munkaügyi és társadalomvédelmi szakbizottságának tagja terjesztett be az egyes munkacsoportban dolgozók jogainak visszaszerzéséért.
A volt 1-es munkacsoportban legkevesebb két évet dolgozó személyek is részesülnek nyugdíjkorhatár-csökkentésben a múlt szerdán elfogadott törvénymódosítás értelmében. Kerekes Károly képviselő (fotó) már hosszú ideje harcol azért, hogy az alkotmány- és jogellenesen módosított törvényt kijavítsák.
A 2010-es nyugdíjtörvény-módosítás keveset oldott meg ebben a kérdésben. Sokan kimaradtak a korhatárcsökkentésből. Aki például tíz évet dolgozott az egyes munkacsoportban, öt évvel hamarabb mehetett volna nyugdíjba a régi törvény szerint, ám a módosítás ezt nem tartalmazta. A 2013-ban újból, de megint csak részben módosított jogszabály szerint csak abban az esetben volt alkalmazható a korhatár-kedvezmény, ha legkevesebb hat évet dolgozott az egyén az első munkacsoportban.
„Nem tartottam becsületesnek ezt a hat évet. Ezért kezdeményeztünk újból törvénymódosítást. Azt fogalmaztuk meg a javaslatban, hogy legkevesebb két évet vegyenek figyelembe, ne hatot” – mondta a képviselő. A szenátusi tárgyaláson megváltoztatták a Kerekes Károly által megfogalmazott módosító javaslat szövegét. Mi több, a szociáldemokraták (PSD) hasonló módosító javaslatot nyújtottak be, majd az alsóházi vitán – érthetetlen módon – saját javaslatuk ellen szavaztak. „Én is a szenátus által megváltoztatott szövegem ellen szavaztam” – mondotta akkor a képviselő, mert nem tartotta becsületesnek a nyakatekert módosításra szavazni. Ekkor került vissza a módosító javaslat a szakbizottsághoz újratárgyalásra, a PSD javaslatával együtt.
A szerdai képviselőházi ülésen a két visszaküldött javaslatból a Kerekes Károly által kidolgozottat fogadta el az alsóház plénuma, nem a szociáldemokraták által előterjesztettet. A Kerekes-féle javaslat értelmében ha valaki legkevesebb két évet dolgozott le a volt 1-es munkacsoportban, nyugdíjkorhatár-csökkentésben részesül. A nyugdíjkorhatár csökkentése érdekében a legkevesebb 2 éves, az 1-es munkacsoportban ledolgozott időszakot, illetve a 2001. április 1-ig a 2-es munkacsoportban dolgozott időszakot veszik figyelembe, mint különleges körülmények között teljesített szolgálati időt.
„Egy méltánytalan helyzetet orvosoltunk szerdán, hiszen ezáltal azok a személyek is, akik legalább két évet tevékenykedtek a volt 1-es munkacsoportban, csökkentett nyugdíjkorhatárban részesülnek” – mondta el Kerekes.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Szociális központok a Kis-Küküllő mentén
Négy, a Kis-Küküllő mentére a Gyulafehérvári Caritas által tervezett szociális központ közül a hét elején nyitották meg az elsőt, Erdőszentgyörgyön – Balavásár, Gyulakuta és Makfalva következik, még ebben a hónapban.
Azt a tényt felismerve, hogy Romániában még mindig igen sok kisgyereket fenyeget a szegénység, s az ebből fakadó kirekesztettség, a Caritas igyekszik valósággal megmenteni ezeket a gyerekeket. A központok nemcsak a gyerekeket, de családjaikat is támogatják, ugyanis a szegénység az egész családot sújtja.
Az erdőszentgyörgyi megnyitón a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója, Ludescher László elmondta, az elemi és felső tagozatos oktatás korcsoportjában lévő, azaz 6 és 14 év közötti gyerekeket akarnak felkarolni. A négy településen mintegy 125 haszonélvezője lesz a programnak.
Erdőszentgyörgyön mintegy 75 gyerek maradt ki az iskolából, ezért is alakult meg az első központ itt, no meg azért is, mert a négy községet felölelő programnak a helyi Szent György Iskolaközpontban lesz a központi székhelye, ahol lelki támogatás nyújtó szakemberek, pszichológusok, gyógypedagógusok, de a konkrét munkával megbízott szociális munkások is dolgoznak majd azon, hogy az érintett családokat tanácsokkal lássák el, s konkrét segítséget is nyújtsanak nekik.
Elsődleges céljuk, hogy segítsenek az alapellátásban való hozzáférésben, és szociális szolgáltatásokban részesítsék a nehéz helyzetben lévő gyerekeket. Szerencsés helyzet, hogy a balavásári, gyulakutai, erdőszentgyörgyi és makfalvi önkormányzat és a pedagógusok felkarolták a kezdeményezést.
Pápay Kamilla, a Caritas szóvivője elmondta, az Európai Gazdasági Térség által biztosított pénzből sikerül ezeket a létesítményeket elkészíteni, az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt keretében, amelynek futamideje 14 hónap. A tevékenységek helyszíneit a helyi önkormányzatok biztosítják, a központ felszerelésére a projekt támogatási alapja ad lehetőséget. A helyi önkormányzatok a projekt lejárta, jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezeknek a központoknak a fenntartásához.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

A gyámolítottak és a gyámolítók hasznára válik a program
A dicsőszentmártoni Nemzedékek – a közösség központjában elnevezésű, a hátrányos helyzetben levő kisgyerekek és idősek támogatására létrehozott program, amelyet a Buckner Alapítvány indított el és a Margit hercegnő alapítványa, valamint a Raiffeisen Bank is támogat már sikereket könyvelhet el.
Harminc gimnazista korú, mélyszegénységben élő családokból származó olyan gyerek a haszonélvezője a programnak, akik különböző dicsőszentmártoni iskolákba járnak. Dragoş Moldovan, a Buckner Alapítvány elnöke elmondta, hogy a dicsőszentmártoni After-school nappali központba járó gyerekeknek segítenek az iskolai feladataik elkészítésénél, oktatási, fejlesztési programban vesznek részt, amelynek az az elsődleges célja, hogy bizalmat kapjanak saját erejük felhasználására, javítsák az iskolai eredményeiket, végső soron saját munkájuk, erőfeszítéseik révén növeljék a társadalmi beilleszkedésük esélyeit. Mindebben a közösségük 12 felnőtt önkéntes aktivistája segíti őket.
Az idén elindult projekt első jól érzékelhető eredményei között tartja számon az alapítvány azt, hogy a gyerekek elsajátították az egyéni higiéniai szabályait. Az is a programban zajló tevékenységnek köszönhető, hogy sikeresen tanultak meg kézimunkázni, kialakították a logikus gondolkodásmódot, elkezdtek olvasni az iskolai programon kívül is, javították a számítógép-kezelői ismereteiket, s nem utolsó sorban elsajátították az angol nyelv alapjait. A napi tevékenység során szorosabbra fonódott a kapcsolat az asszisztáltak és segítőik, az önkéntes aktivisták között, a gyerekek elfogadták a felnőttek rokonszenvét. A különböző korosztályok közötti érték- és ismeretmegosztás külön haszna ennek a projektnek, amelynek során a gyerekek olyan modellekhez jutnak, amelyeket a saját családjaikban nem találnak meg, másrészt pedig az önkéntesek a gyerekekkel töltött időt saját hasznosságuk tudataként élik meg.
A gyerekeknek a nappali központban tapasztalható mindennapi jelenléte igazolja, hogy ez a program válasz a szocializálódási igényeikre, fejlődésük lehetőségét látják benne.
Nyolcéves jelenlét
A dicsőszentmártoni Buckner Nappali Központot 2007-ben nyitották meg. A központ 108 gyerek számára nyújt segítséget, többségük roma nemzetiségű. A gyerekek közül 60 óvódáskorú, 48 pedig az After-school program haszonélvezője. Valamennyien mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű családokból származnak, gázfűtés, villanyvilágítás, vezetékes víz nélküli lakásokban élnek s gyakran nincs mit enniük.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A Só útján a korrupcióellenes ügyészek
A szovátai polgármesteri hivatalban vizsgálódtak pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi ügyészei a Só útja projekt ügyében.
Az Agerpres hírügynökség szerint a korrupcióellenes ügyészek a Medve-tónak és környékének infrastrukturális bővítését és rehabilitációját célzó projektről gyűjtöttek anyagot.
A Só útja országos viszonylatban a legnagyobb turisztikai fejlesztési és bővítési projekt, amelyet a természeti kincsek értékesítése, a turisztikai szolgáltatások minőségi javítása érdekében bonyolítottak le a Maros megyei fürdővárosban a Regionális Operációs Program (POR) alapjaiból.
A projekt eddig 90 százalékban valósult meg, azonban a munkálatokat nemrégiben leállították, miután a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség egy hozzájuk érkezett bejelentés miatt egy sor szakértői vizsgálatot rendelt el a felhasznált anyagokra vonatkozóan.
A rendezési és fejlesztési terv a szovátai Medve-tó nyúlványának területét és a sótalajon kifejlődött növényzet élőhelyét – egy sóhegyet – foglalja magában, mindkettő világszintű ritkaságnak számít. A Só útja 80 hektáros terület, magában foglalja a rendezett Medve- és Mogyorósi-tavakat, valamint másik négy rendezetlen tavat (Vörös, Zöld, Piroska, Rigó).
Ezt a területet fapadozatú sétányokkal, megfigyelőkilátókkal, pontonhidakkal látták el, hogy a turisták zavartalanul gyönyörködhessenek az élővilágban, a vad környezetben lévő tavakban anélkül, hogy a legkisebb mértékben is rongálnák vagy zavarnák a környezetet.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Házkutatások után őrizetbevételek
Adatokkal is szolgált pénteken a Maros megyei rendőr-főkapitányság azzal a 17 házkutatással kapcsolatban, amit csütörtökön folytattak le Maros, Teleorman és Arad megyékben olyan személyek lakásán és telephelyein, akiket állatok adásvételével kapcsolatos adócsalással gyanúsítottak.
Amint a Maros megyei rendőrség szóvivője, Andreea Pop tájékoztatott, a 17 házkutatásból 14-et Maros megyében, kettőt Teleormanban, egyet pedig Arad megyében folytattak le a csendőrkatonák által is támogatott gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló rendőrségi szervek az ügyészség irányításával, valamint a hírszerző szolgálat támogatásával. A házkutatások során lefoglaltak 3 tonna Lengyelországból származó takarmányt 100.000 lej értékben, amire nem voltak eredetigazoló papírok. Jelentős készpénzmennyiséget is elkoboztak a további vizsgálatokhoz bűnjelként: 60.777 lejt, 7.645 eurót, 1700 forintot, 420 svéd koronát és 240 zlotyit. Lefoglaltak továbbá 1230 fülszámot, s azonosítottak 918 fő olyan sertést és szarvasmarhát, amelyeknek egy része nem szerepelt a körzeti állatorvosi rendelők nyilvántartásában. Egy állatgyógyszertár székhelyén 20.320 lejes különbség mutatkozott a bejegyzett és a valóságban létező gyógyszerkészlet között, a kassza ellenőrzésénél pedig 7447 lejes hiány mutatkozott a készpénzben.
A rendőrök 24 órára őrizetbe vettek hat személyt, ötöt adócsalás, egyet pedig megvesztegetés alapos gyanújával.
A házkutatások indoklásában az áll, hogy a 2015 februárjától júniusáig terjedő időszakban tíz személy az Európai Unió övezetéből állatokat és takarmányt vásárolt fel, amit aztán Románia területén értékesítettek. Fennáll a gyanú, hogy ugyanebben az időszakban ugyanezek a személyek állatokat vásároltak fel Romániában, amelyeket aztán az uniós övezetben adtak el. Ezek az állatok nem szerepeltek a körzeti állatorvosok nyilvántartásában. Az ezeket a tranzakciókat lebonyolító személyek magánemberekként szerepeltek az adásvételeknél, az állatszállítmányok esetében nem létezett kísérő dokumentum, eredetigazoló papír vagy szállítólevél, a befolyt összegeket nem könyvelték el, nem jelentették le a pénzügyi hatóságoknál. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak körülbelül 1.350.000 lej értékben jutottak bevételekhez, a be nem jelentett adásvételi tranzakciókkal pedig 216.000 lej kárt okoztak az államháztartásnak.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Magyar gazdák fóruma
A Kárpát-medencében tevékenykedő magyar gazdák együttműködésének és összefogásának megfelelő szervezeti keretet biztosítana az a gazdafórum, amely a múlt hétvégén a szlovéniai Lendván ülésezett.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013 májusában alakult – jelenleg több mint 20 gazdaszervezetet tömörít – azzal a céllal, hogy az anyaország és a határon túli magyarlakta területek agráriuma több szálon kötődjön egymáshoz, és a gazdaság- és vidékfejlesztési feladatokra közös megoldások szülessenek.
A lendvai rendezvényen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) részéről Mátis Jenő országos alelnök, Hupka Félix Máramaros megyei alelnök volt jelen, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületét (EMGE) a kézdivásárhelyi Johann Taierling képviselte. Az erdélyi küldöttség együttműködési lehetőségekről tárgyalt Balaskó Józseffel, a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnökével és Kepe Lilivel, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatójával.
Skapinyecz Péter, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. igazgatója a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről beszélt. Mint mondta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alapszabálya lehetővé teszi, hogy a határon túli magyar gazdák szervezetei is elérjék a NAK nyújtotta információs szolgáltatásokat.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Nevek, ha hamisan visszhangzanak
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én ugyancsak fanyalgok, ha elkezdik magyarázni nekem szűkebb pátriám, Erdélyország helységneveit. Mert igaz, hogy nem voltam ott az alapításuknál – mármint a településekéinél – de néminemű ismereteket átörökítettek nekem egykor szüleim, valamivel későbbecske tanáraim, s még később, sakál-koromban újdondász kollégáim. Ezért aztán fölöttébb furcsállom, amikor szembesülök azzal, hogy a történelmi hangzásokat is hordozó keresztnevemről elnevezett, Szászkézdhez tartozó Zoltán falucskának manapság úgy mondják, hogy Mihai Viteazu. Még ha Vitéz Zoltánnak mondanák, csak-csak lenyelném valahogy, de hogy lemihályozzák... Érdekes. A Kovászna megyei Étfalvazoltán (1900 előtt még csak Zoltán volt, oszt’ egyesült Étfalvával, amúgy Gidófalva része, ott Sepsiszentgyörgytől hét kilométernyire) államnyelven is Zoltan (így, ékezet nélkül, de mégiscsak Zoltán), s érdekes módon senkit nem zavar. A mi Zoltánunkat elmihályosították. Vagy ott van a 683 esztendős Mezőbodon. Annak a hivatalos neve Papiu Ilarian. Egyszerűen azért, mert Papiu apja ott volt ortodox lelkész, anyja ott van eltemetve az iskola kerítése mellett. Aztán Marosvécs is Erdély idegen nevet kapott. 1974-ig jól elvolt a Vécsre hajazó Ieciu névvel, akkor aztán eldöntetett, hogy egy 17–18. században élt havaselvi fejedelmi család nevét kapja. Mezősámsond sem volt jó Sámsondként, Şincai lett belőle. Ugyanúgy, mint Bodonból Papiu. Csatófalvából, az egykori Domáldból (lásd: Bolyaiak), vagy Hundorfból is a jellegtelen Viişoara lett. Csak sejteni tudom, hogy mi köze lehet a falunak a szőlőhöz (a pónyik almával már jobban elboldogulnék). No, de ne is próbáljunk ott rációt találni, ahol nincsen.
Jó ha tudjuk, hogy mi volt ezeknek a településeknek az eredeti neve, jó, ha használjuk ezeket a neveket, amíg még vagyunk, amíg még vannak utódaink, s jó, ha megtanítjuk rá őket is. Mert ha nem, máshonnan tanulják. Például abból az internetes kiadványból, amelyik a minap elkezdte magyarázni az erdélyi helységneveket. Nem rosszindulatból magyarázott félre, egyszerűen csak tudatlanságból. Legalábbis merem remélni, hogy így történt. Merthogy aszongya az inkriminált internetes portál nagyot dobbantani óhajtó szerkesztője, hogy az erdélyi megyék nevei mögött minden alkalommal egy-egy történet áll. Ez még akár igaz is lehetne, ha nem volna hamis. Fehér megyét például a várfalak fehér kövei, az erdélyi gyula tisztség (itt jön be Gyulafehérvár) teremtette fehérré. Eddig még hagyján. De Aradnál már meglódul a képzelete. Mert nem talál egy történetet rá, behoz trák, dák meg távolabbi (svájci, francia, krétai) botcsinálta analógiákat, s amikor belefárad, egyszerűen feladja. Bihar megye attól bihar – szerinte – mert a szerb vihorból származik, de az is lehet – siet megfelelni az elvárásoknak –, hogy a trák-dák vár, a Biharea nevéből származik (bi = kettő, harati = vinni). Még szerencse, hogy az indusokkal nem akar mindenáron rokonítani. Brassó is dák eredetű, oktat: a bîrsa dák szó metatéziséből (hangátvetéséből) lett brassó – állítja. Kolozs a latin clusium (fallal körülvett város) németbe való ültetéséből Klausenburggá vált, és íme, itt is van a város, amiből kilett neki a Kolozs. Ezek után már szinte természetes, hogy Kovászna az indoeurópai kavoSNa szó származéka. Hargita pedig a sémi har – domb, és a török Ağrı összeolvadásából lett az, ami. A Szeben – Cibin (szláv sviba) eredetnek ad egy alternatívát – lehet ugyanis, hogy a szeben szó a dák cebonie/cedonie szebenné való alakulása, vélekedik.
Nos, ezért kell újra megtanulnunk, észben tartanunk és továbbadnunk a neveket, amelyekre megtanítottak bennünket szüleink, tanáraink, hogy az ilyen tévelygő etiomókusoknak ne dőlhessenek be ártatlan utódaink.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Éltükben látta nagyjainkat, hozzájuk igyekszik
Elment Pali bácsi, Pali bátyánk – s ez nem amolyan urambátyámos cifrálkodás, valóban bátyánknak tudhattuk, ha literatúráról volt szó, tudása, tapasztalatai okán –, Nagy Pál irodalomkritikus, -történész és szerkesztő, közel kilencvenkét esztendő dolgos-munkás hétköznapjai után, egy olyan élet után, amelyben azt végezhette, amit tanult és szeretett – az írott szó szolgálatát.
A Mezőségről, Kölpényből indult, akárcsak szeretve tisztelt elődei, Wass Albert és Sütő András – utóbbinál három évvel korábban – innen jutott el a vásárhelyi Kollégiumba, hogy kolozsvári egyetemi kitérő után szenvedélyének, az írott szó művészetének szolgálhasson itt, Vásárhelyütt, s így lett, ha nem is született mégis tősgyökeres vásárhelyivé. Szerencsésnek mondotta magát, mert Móriczot, Tamásit, Moltert személyesen ismerhette, mert személyes ismerőse volt az erdélyi irodalom jelentős személyiségeinek, s mert soha nem volt ideje unatkozni.
Tollát mindig a becsület, a szerénység és a megértés vezette ha műbírálatot írt, soha a személyeskedő indulat, az alkotó ember iránti tisztelet jellemezte, akár az irodalom elismert nagyjairól, akár szárnyait bontogató ifjoncról volt szó. Fél évvel ezelőtt, amikor a 91. okán kis házi ünnepségen köszöntöttük a Bach-pincében, elsőnek érkezett. Mert nem illik – mondotta akkor nekem – a barátokat megvárakoztatni. Elhittem neki és megtanultam – nem illik a barátokat megvárakoztatni. Mert ő már csak tudta, annyi év és annyi barát után.
Nem volt sértődő, haragvó természet, nyugodt megértéssel tekintett el az emberi gyarlóságok fölött. Temetői viráglopásokról írtunk egyszer, s mert illusztrálni kellett a cikket, elment hát a fotósunk a református sírkertbe képet készíteni. Pali bácsi volt akkor, pillanatnyilag az egyetlen temetőlátogató, a kolléga nem ismerte, bekerült hát a képbe – hogy legyen ember is rajta –, anélkül, hogy észrevettük volna. A megjelenés másnapján kaptunk tőle egy (mű)felháborodott levelet, amelyben elmagyarázta, hogy ő nem temetői virágtolvaj, hanem tisztességben megőszült irodalmár, következésképpen tegyünk közzé helyesbítést. Tettünk. Aztán azon a kilencvenegyediken rákérdeztem, elégedett volt-e a helyesbítéssel, mire nevetve kérdezte – ugyan már, hát nem ismered a viccet? Akkor világosodtam meg, mint Buddha, hogy tulajdonképpen nem is kellett volna leközölni azt a helyesbítést.
A pinceborozóban tartott ünnepségen adták át neki utolsó könyvének, az Emlékek otthona: tegnapi színház címűnek – akkor még reméltük, hogy nem utolsó – egy nyomdai példányát, annyira örült neki, hogy azonnal beletemetkezett, s hiába emeltük a poharat egészségére, ő a magáét érintetlenül hagyta legalább egy órán keresztül – kritikushoz méltó nagy élvezettel olvasta a saját munkáját, mindenről és mindenkiről megfeledkezve.
Megadatott neki az isteni kegy, hogy azt tegye, amit szeretett, amit tanult, s azt úgy, hogy neki is, de mindenkinek öröme teljék benne. A jól végzett munka megnyugtató tudatáéval szenderült át a nemlétbe, olyan csendesen, halkan, szerényen, mint ahogyan élt. Végső búcsúztatása csütörtökön lesz, a virágokkal teli református sírkertben, délután három órakor.
Bakó Zoltán |
Nagy Pál /Mezőkölpény, 1924. jan. 24. – Marosvásárhely, 2015. szept. 4.
Székelyhon.ro

Harmincéves a Hahota
Ezelőtt harminc évvel és két hónappal lépett először „színpadra” a marosvásárhelyi Hahota társulat a Kárpátok sétányának 35-ös háztömbje és az árvízvédelmi töltés között. A társulat most egy jubileumi előadással készül megünnepelni a kerek évfordulót, az október 10-ei bemutatón eljátsszák a hajdani első előadás egyik jelentét is.
Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti.
Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet.
De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben.
A kényszerszünet vége
A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.)
Újra a régi...
A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést.
A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik.
Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere.
Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én).
Hahotások három évtizede
Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

’56-ra emlékeznek Marosvásárhelyen
Három helyszínen is emlékeznek pénteken Marosvásárhelyen az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulójára.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban pénteken 13 órától tart megemlékezést. Az emlékműsorban fellép a Tiberius vonósnégyes, a Bolyai Farkas Gimnázium furulya- és zeneköre. ’56 erdélyi vonatkozásait Kálmán Attila történész ismerteti.
Az 1956-os Bajtársi Társaság 18 órai kezdettel ünnepi megemlékezést tart a Vártemplomban, ezt követően megkoszorúzzák a templom udvarán levő 1956-os emlékművet (kopjafát). Az ünnepségre minden emlékezni akarót várnak, aki virágot, koszorút is elhelyezhet a kopjafánál.
A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal ugyancsak 18 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban emlékrendezvényt szervez az 1956-os magyar forradalomról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tart rövid történelmi visszatekintést, majd fellép Buta Árpád és a Bolyai Farkas Gimnézium diákjai: Vizeli Ibolya, Köllő Magor Örs. Műsorvezető: Böjthe Róbert Zoltán.
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt. Dudás József marosvásárhelyi volt, Szabó János Krassó-Szörény vármegyei származású, a legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári. Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Huszárok a gernyeszegi őrtűznél
Közel száz személy jelenlétében gyúlt ki a lármafa Gernyeszeg határában szombaton este, a Körtvélyfája felé vezető országút mellett. A helyszín a Maros árterületén van, ahonnan jól belátni a jobb parton levő településeket, este pedig azoknak a fényeit.
Amint az máshol is történt, a közös ima után felolvasásra került az SZNT kiáltványa, majd meggyújtották a hatalmas máglyát, amelyet körbeálltak a nagyközség központjából, falvaiból, valamint Marosvásárhelyről érkezettek. Jelen volt a község polgármestere, Kolcsár Gyula, valamint a Gernyeszegi 15-ös Mátyás Huszárezred egy csapata is.
A kiáltványban mindenki számára világosan fogalmazódik meg az a történelmi igény, hogy az önrendelkezés, akárcsak a múltban, ma is eltörölhetetlen joga székelységnek, és ezzel a joggal élni is akar. Megfogalmazódik az is, hogy egy és oszthatatlan az a történelmi határok közé zárt egység, amelyben a székelyek élnek, s minden beolvasztási kísérlet kudarcra van ítélve.
A máglya lobogása mellett a megjelentek elénekelték a himnuszainkat, majd magyar nóták, katonadalok, huszárnóták dallamai szálltak a Maros fölötti ég felé. Igaz ugyan, hogy a gernyeszegi helyszínt nem egy dombtetőn jelölték ki, ám a sík terep kitűnő lehetőséget nyújtott arra, hogy a Maros jobb partján gyújtott tüzeket is jól láthassák az itt megjelentek. A sárpataki Enyed legelő sarkán és a vajdaszentiványiak és beresztelkiek juhlegelőn gyújtott őrtüzei jól kivehetőek voltak innen nézve, s bizonyára az ottani tűzgyújtók is láthatták a gernyeszegi lármafát.
A tüzet körülállók között, a huszárok mellett örömmel ismertük fel a 88 éves marosvásárhelyi vitéz Kiss Józsefet, aki – lévén, hogy Marosvásárhelyen nem gyújtottak tüzet – ide zarándokolt el a megyeközpontból harmadmagával. Autóbusszal érkeztek, s remélték, hogy hazafele majd csak akad három hely a kiskocsikban számukra is. A kitűnő egészségnek örvendő, rendkívül aktív életet élő egykori Zsil-völgyi bányász mindenütt ott van, ahol a magyarság megemlékezései, ünnepei, vagy jogait visszaállítani hivatott rendezvények vannak.
Egy nappal korábban az ’56-os megemlékezések helyszínein találkoztunk vele. A kérdésre, hogy miért jött ide, nemes egyszerűséggel felelt: „Azért, mert székely vagyok, mert itt születtem, s mert ez a szülőföld szent nekem. Nagyon jó itt lenni, együtt a székely testvérekkel. Így szeretnénk élni, békességben, egyetértésben, de úgy is, hogy ne szóljon bele senki a mi életünkbe. Voltunk, vagyunk és leszünk, mert van egy dicső múltunk, s ez feljogosít arra, hogy higgyük – van vagy lesz egy hasonló jövőnk is.”
A történelmi Marosszék 15 pontján gyulladtak ki szombaton este a lármafák, annak reményében, hogy érvényt szerezhetünk a kiáltványban összefoglalt elvárásainknak.
Bakó Zoltán
Erdély.ma

Az előttünk járókra emlékezünk
Már benépesülnek a temetők, a kegyelettevők virágokat visznek a sírokra. Idén is megemlékezünk eltávozott szeretteinkről, rokonainkról, gyertyát gyújtunk a városi és falusi temetőkben a feldíszített sírokon.
Marosvásárhelyen az új kórház mögötti és a Jeddi úti köztemetőben, a Kálvária utcai katolikus temetőben két-három bejárat is könnyíti a gyertyát gyújtani akarók áramlását. Nem így a református temetőben. Itt egyetlen bejárati kapu van, ezen kell ki- és beáramolnia a tömegnek a város legrégebbi, négyszáz éves sírkertjébe. Már nagyon sokan tették szóvá a korábbi években is ezt a helyzetet. A református temető gondnokát, Bende Sándort kérdeztük erről.
„A temetőnek régen volt egy felső kapuja is. Ám a hatvanas években ide építették a kereskedelmi szakközépiskolát, a bentlakásokat, s akkor megszűnt a kapu. Igaz, hogy később is be és ki lehetett járni – pontosabban mászni – a szomszédos tömbházak közötti kerítésrész nyílásán, de a kerítés újjáépítésével ez megszűnt” – mondta el a gondnok.
Bende Sándor szerint az egykori rés helyére már nem lehet kaput nyitni, mert a kerítés mellett újabban sírok vannak. Ezért az időseknek – különösen a Tudor lakótelepről érkezőknek – igen nehéz a helyzetük. Leereszkednek a Kálvária utcán, hogy aztán az egyetlen kapun bemenve újból fel kelljen mászniuk a hegyen, ha a sír a temető felső részében van. A gondnok együttérez ezekkel az emberekkel, de megoldást a jobbulásra nemigen lát. Szerinte a kereskedelmi iskola vezetőségének és a polgármesteri hivatalnak kellene beleegyeznie abba, hogy a régi, felső kaput újra nyissák. Ha ez megtörténne, akkor még az egyházi kuratóriumnak is rá kellene bólintania – bár szerinte ez volna a legkönnyebb.
A szombat-vasárnapi programot illetően Bende úr elmondta: a temetőiroda 13 óráig áll nyitva, de a sírokat illető információkkal este 6 óráig szolgálnak. Hivatalosan mindkét napon este tízig lehet bemenni a temetőbe, de a sok évi tapasztalat azt mutatja, hogy még tíz után is sokan tartózkodnak a sírkertben.irá
Virágkavalkád Marosvásárhelyen
Marosvásárhely főterén csütörtökön megnyitották az őszi virágvásárt, s a piacokon is igen nagy felhozatallal várják a vásárlókat.
A helyi virágtermesztők mellett szép számban voltak udvarfalviak, szentannaiak, mezőcsávásiak is. A legnagyobb felhozatal krizantémból volt, a legkisebb cserépért 3, a nagyon nagy átmérőjűekért 20–30 lejt kellett fizetni. Idén visszaszorult az árvácska, sem a főtéri vásáron, sem a piacokon nem túl nagy a felhozatal. Aki szeretné, hogy egész télen dísz legyen szerettei emlékhelyén, szép száraz virágcsokrok és koszorúk közül válogathat, a csokrokat 3–5 lejért, a koszorút 15–20 lejért kínálják. Az óriási sárga krizantém szálja két lej. Cserepes erika is kapható, amely kitünően bírja a telet, s a hidegben is képes lila, fehér virágával elkápráztatni mindenkit.
Bakó Zoltán, Simon Virág
Székelyhon.ro

Az egyedüli, de talán nem az utolsó kádármester
A Maros megyei kézműipari kiállításokon már egyáltalán nem látni helyi készítésű hordókat, pedig korábban a bortermelők itt készült tárolóeszközben tartották a nemes nedűt. Valószínű azért nincsenek, mert már csak egyetlen kádármester van a megyében.
A falatnyi faluban, Nyárádszentimrén ma már alig kétszáznyi magyar él – a múlt század elején háromennyien voltak. Itt lakik a máig utolsó marosszéki kádármester, Szabó Ferenc is.
Cserefa, akác- vagy eperfa jó hordónak – mondja Szabó mester mindjárt a megismerkedésünk után a miheztartás végett. Tudni kell, hogy cserefának mifelénk nem csak a cseretölgyet, de mindenféle tölgyfát neveznek. Aztán, hogy nézegetni kezdjük a tornácasztalon álló hordókat, pontosít – tulajdonképpen még az eperfa sem az igazi, egy kicsit olyan, mint a cseresznyefa, gyér a szála, ezért aztán elereszti a levet. Pálinkáshordónak is az akác a jobb, az is ugyanúgy megfesti a nedűt.
A kádárságot tanulni nem muszáj, de ellopni, ellesni a fortélyát elengedhetetlen, szűrjük le a tanulságot, miután Szabó Ferenc elmondja a kádárrá válása történetét. „Nem jártam én sem asztalos, sem kádár szakiskolába. Már kisgyermekkoromban ott tébláboltam a nagyok között, három nagybátyám készített hordókat, egyikük egy hegedűt is kifaragott, s még játszott is rajta, ellestem tőlük a mesterség minden csínját. Tizenkilenc éves koromban, a katonaság alatt készítettem egy tisztnek egy háromliteres hordót. Remekbe sikerült. Aztán ’967-ben, szeptember 4-én jelentkeztem asztalosnak a szeredai Nyárád szövetkezetnél. Felvettek” – emlékezik a kezdetekre. Innen jött nyugdíjba 1994-ben. Dolgozott asztalosként, épületmunkáknál készített ajtókat, ablakokat, aztán, hogy kényszerből nyugállományba vonult, gondolt egy merészet, s újból elkezdte a hordókészítést.
„Mostanság már inkább csak ismerősöknek, barátoknak készítek hordókat, úgy is mondhatnám, hogy unalmamban. Annak viszont örülök, hogy itt vannak az unokák körülöttem, s ők is lesik – már a fiúk, mert a négyből kettő fiú – a mesterség fortélyait. Egyébként a két fiunk is fás lett, egyik faragászkodik, a másik asztalos” – mondja nem kis büszkeséggel.
Ferenc mester hozzálát, hogy felvilágosítson – miként is lesz a cserefából, na jó, mondjuk az akácfából hordó. A legfontosabb, hogy az anyag megfelelőképen kiszáradjon. Amilyen vastag a deszka, annyi év kell a kiszáradáshoz. Háromcentisnek három év. Aztán a hordóanyaghoz kitűnő fa kell. Tőfából kell a deszkát vágni, nem hegyfából, mert az gyengébb. A fehérjét nem szabad beletenni a hordóba, csak a fa belét. Mostanában szárítókba teszik a fát, de ha túl gyorsan szárad az sem jó – bereped. Ha száraz, jöhet a ledolgozás. Aztán ki kell nagyolni, hogy dongaformájú legyen. Régebben ezeket a munkálatokat szekercével végezték, manapság már segítenek a gépek – mondja Ferenc mester, s mutatja is a faillatú műhelyben a gépeket. Abrichter, szalagfűrész, eszterga meg egy sor másfajta gép is segíti a munkában.
Ki kell hornyolni a szárnydongát, egyformán hosszú méretre vágni, a donga pedig, amikor próbából hozzámérik a fejabroncshoz – ez az első abroncs az orom mellett – tíz centivel kell hosszabb legyen, mint annak az átmérője, s ezt mutatja a gyakorlatban is. Így már nem is kell méricskélni az űrtartalmat, annyi lesz az, amennyire szánták – már a fejabroncsméretnek megfelelően.
Cirkalommal (körzővel) méri le a fenékdongákat, kirajzolja a feneket – itt a felesége is be szokott segíteni, mert a látása már némelyest romlott –, aztán következik az ontora kivágása. Ez is kézzel történt régebben, ma már géppel ontorázik, vagyis marógéppel maratja ki azt a vájatot, amibe belepattan a hordó két feneke. Annak úgy kell illeszkednie mint a dongáknak – tizedmilliméternyi rés sem lehet köztük, különben elfolyik a bor. De hogyan hajlanak a helyükre a dongák? – kérdezzük. Égetéssel – jön a válasz. Az egyik abroncsba beállított, felül széttartó dongák között tüzet gyújtanak, majd a dongák felső részét átkötik egy drótkötéllel, a kötelet egy különleges szerkezetű orsóval húzzák össze. „Miközben belülről melegszik, húzom a sodronyt, a dongák behorgadnak, közben locsolom is őket, s amikor elérte a kellő alakot, állítóabroncsot teszek rá” – magyarázza a mester, majd kivisz a műhely mögötti színbe, hogy megnézzük az orsót is. Ezután már csak a nyak- és hasabroncsok felhelyezése, az orom körbegyalulása, az utómunkálatok következnek. Ha a tulajdonos úgy akarja, a hordó első fenekére faragásokat is tehetnek, ezt a mester fia végzi. Az akonanyílás (itt töltik fel a hordót) és a csapdugó elkészítése már csak részletkérdés.
A Kárpátokon túlról átjönnek néha hordókészítők árulni – kockáztatom meg. „Tudom” – legyint a mester. Egy ilyentől vásárolt egy ismerőse nagy hordókat, olyanokat, amelyekbe sok tucatnyi veder bor fér. Beléjük is töltött néhány hektó vörösbort, aztán a hordókból kifolyt a nedű kilenctizede. Idehozta javítani őket. „Nemigen szoktam javítást vállalni, mert az nehezebb, mint új hordót készíteni, de mert ismerős volt... Na, én olyat nem láttam. Amikor szétszedtük, kiderült, hogy belül a dongákon még a fa héja is ott volt, s a héj alatt a féreg (Szabóné kiokosít – a féreg, az a szú). Máskor meg egy ilyen pancsermester arra oktatott, hogy belülről a hordót parafinnal kell bekenni, akkor nem ereszt. Na most képzelje el, mi lenne, ha a borosgazda kiforrázza a hordót. Leolvadna a parafin, aztán a drága bor mind elfolyna” – mondja a mester nevetve.
A négyéves unoka ott téblábol körülöttünk. Szabó Ferenc titkon azt reméli, hogy majd csak ellesi a hordókészítés titkát. Mert már erősen ügyködik a cirkula körül. Akkor meg lenne utánpótlás...
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását szorgalmazza az EMNT
A bevándorlási kvóták ellen megfogalmazott tiltakozási ívek aláírási folyamatáról, a honosítás eredményeiről és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásának kezdeményezéséről számoltak be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői Marosvásárhelyen, az EMNT Klastrom utcai székházában.
Az ügyvezető elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a tanács valamennyi irodájában alá lehet írni a kötelező bevándorlási kvóták elleni tiltakozó íveket. Sándor Krisztina elmondta – az eltelt három hét alatt már ötezer aláírást sikerült gyűjteniük. Az irodákon kívül a következő napokban utcákra, terekre is kimennek az EMNT önkéntesei, hogy aláírásokat gyűjtsenek. Az országos ügyvezető elnök a november 27. – december 7. közötti időszakban megnövekedett magyarellenes antidemokratikus és alkotmányt, valamint kisebbségi jogokat sértő akciókra is felhívta a figyelmet (a csíkkozmási községháza eltávolított felirata, a csíkmadarasi zászlóügy, a Bihar megyei törvényszék zászlóügyben hozott döntése, a Csibi Barna és a Kárpátia zenekar énekesével kapcsolatos vádaskodások, és a kézdivásárhelyi Beke István-ügy). Ezek ellen határozott és közös, az egész erdélyi magyarság képviseletét felvállaló szervezeteknek, pártoknak össze kell fogniuk – hangsúlyozta.
Tiboldi László alelnök a honosítási eljárás eddigi eredményeiről számolt be. A 2011 óta tartó, 31 irodában zajló eljárás során több mint 231 ezer személynek segítettek a honosítási eljárásban, az utóbbi egy év alatt több mint 28 ezer személynek az anyakönyvi iratok beszerzésében, a Nemzeti Választási Iroda által kiküldött kérdőívek kitöltésében – az esetleg változott személyi adatok kiigazításában – is segédkeznek. Nagy könnyebbséget jelent, hogy a nagyobb irodákban konzuli napot tartanak, így már nem kell az igénylőknek Csíkszeredába vagy Kolozsvárra utazniuk.
Sándor Krisztina szerint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását szorgalmazza a tanács, december 10-i dátummal levelet küldött Kelemen Hunornak és Bíró Zsoltnak, azt remélve, hogy még az idén sikerül egy asztal mellé ültetni a magyar pártok vezetőit a soron kívüli kérdések megbeszélésére.
Cseh Gábor elmondta – nyílt levelet szándékoznak küldeni Kelemen Hunornak a marosvásárhelyieket sértő kijelentése ügyében. Elmondta: Marosvásárhely nem a bársonyszékek alkujának tárgya kell hogy legyen. És ne Bukarestből vagy Kolozsvárról mondják meg, hogy mi a jó nekünk. „Ebben a levélben felkérjük Kelemen Hunor országos RMDSZ elnököt, hogy kérjen bocsánatot a marosvásárhelyiektől, s amennyiben ezt nem teszi meg, nemkívánatos személynek nyilvánítja az EMNT Marosvásárhelyen” – jelentette ki Cseh Gábor. „Mi szeretjük a lecsót, még akkor is, ha Kelemen Hunor nem kedveli” – zárta a tárgyban tett felszólalását az EMNT alelnöke.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

DNA-razzia a marosvásárhelyi városházán
Házkutatást tartottak a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai csütörtök délelőtt, korrupciós ügyek bizonyítékai után keresve.
Városházi forrásokból kiderült, a reggeli órákban jelentek meg a DNA marosvásárhelyi ügyészei, és a városi főépítész, illetve a műszaki igazgatóság beruházási szolgálatának irodáitól kértek el ügyiratcsomókat, olyanokat, amelyek a Contrascom Benţa, a Romgaz és a Gascop kereskedelmi társaságokat érintő tevékenységet jóváhagyó iratokat tartalmaztak.
Az Agerpres hírügynökség arról számolt be, hogy házkutatásokat tartottak más kereskedelmi társaságoknál és magánszemélyek lakásain is. Ugyancsak hírügynökségi értesülés, miszerint a kutatást végzőket az érdekelte, hogy a Romgaz milyen alapon végzett munkálatot a Belvedere lakótelepen vezetékek átirányítása, nyomvonalának megváltoztatása érdekében. Az Agerpres szerint fennáll a gyanú, hogy a Romgaz Országos Földgáztársaság beruházási tervében nem szerepeltek ezek a munkálatok.
A polgármesteri hivatal csütörtökön délelőtt kibocsátott közleményében igazolja, hogy a már említett irodáktól kérték ki azokat az iratokat, amelyek a fenti társaságok tevékenységével kapcsolatosak.
Bakó Zoltán. Krónika (Kolozsvár)

Házkutatások a fél országban – Leszámolnának a famaffiával
Huszonnégy megyében és Bukarestben tartottak házkutatást szerdán, a faanyaggal való visszaélések ügyében a szálak Maros megyébe vezetnek.
A Maros megyei ügyészség irányítása alatt több mint 150 helyszínen tartottak házkutatást. A gyanúsítottak bűnbandába szerveződve adócsalást, okirat-hamisítást, sikkasztást követhettek el.
Az előzetes vizsgálatok szerint 2015 áprilisától 2016 januárjáig Maros, Beszterce-Naszód, Kolozs és Szilágy megyei kereskedelmi társaságok ügyvezetői és más, hozzájuk kötődő személyek egy másik, Maros megyei székhelyű kereskedelmi társaságot felhasználva árusítottak faanyagot különleges elbírálás alá eső, másodlagos fuvarlevelek felhasználásával faipari tevékenységű cégeknek az ország 24 megyéjében.
A gyanú szerint ezzel egymillió euró értékű kárt okoztak az államnak. Az Országos Csendőrfelügyelőség tájékoztatása szerint január folyamán 1700 csendőr vett részt abban a 356 akcióban, amelyeket az erdészeti bűncselekmények megfékezésére szerveztek. Ugyanebben az időszakban több mint 1200 csendőrkatonát vontak be abba a közel félszáz ellenőrző akcióba, amelyeket az erdészeti igazgatóságok, erdőkerületek személyzetével közösen végeztek.
A két akciósorozat nyomán 64 bűncselekményre derítettek fényt, és mintegy 500 köbméter faanyagot foglaltak le. A bűncselekmények mellett szabálysértéseket, kihágásokat is felfedeztek a csendőrök és erdészek, ezekért 426 esetben róttak ki pénzbírságot összesen 264 400 lej értékben. Mint ismertes, tavaly júliusban lépett érvénybe a módosított és kibővített erdészeti törvény, amely illetékességgel ruházza fel a csendőrség tisztjeit és altisztjeit, hogy az erdészeti tárgyú bűncselekményeket megállapítsák, és ellenőrizzék a faanyagok szállítását.
Bakó Zoltán. Krónika (Kolozsvár)