Kelemen Atilla, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottsága elnöke a vele készített interjúban rámutatott, hogy a mezőgazdaság kérdését az RMDSZ mindig is felvállalta. Az állami támogatások, a „vemhes üsző- és borjúpénzek” rendszerét az RMDSZ dolgozta ki. Ma van a tejre szubvenció, ez szintén az RMDSZ-nek köszönhető. Olyan vádak érték az RMDSZ-t, hogy nem helyez kellő súlyt a mezőgazdasági kérdésekre, vetette fel az újságíró. Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke állította ezt. Kelemen Atilla ezt azzal cáfolta, hogy felsorolta, csak Maros megyében a mezőgazdasági igazgatóság vezérigazgatója, Náznán Jenő, az RMDSZ-támogatással került erre a posztra, hasonlóan a tenyésztési és nemesítő állomás igazgatója, Suba Kálmán és a mezőgazdasági szaktanácsadó testület igazgatója Szabó Árpád. Nem felhőtlen Kelemen Atilla és Sebestyén Csaba viszonya. Kelemen szerint fontos az, amit az RMGE végez, megpróbál nagyon sok konferenciát és tájékoztatót tartani az embereknek, de ennél több kellene. Nem hamis, fél-, vagy részigazságokkal kell traktálni az embereket, magyarázta Kelemen. /Bakó Zoltán: „Tisztes megélhetésben gondolkodunk” = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

A Szászrégen és Vidéke csaknem teljes szerkesztőgárdája látogatott el bemutatkozni Marosvásárhelyre, a Súrlott Grádics irodalmi körre. A Teleki-palotában a Kis lap áll a nagy Duma mentében címmel tartott találkozón Fábián András főszerkesztő elmondta, a többi vidéki laphoz hasonlóan a Szászrégen és Vidéke is folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Ennek ellenére 1999 óta sikerül havonta kiadni a húszoldalas lapot, s ez jobbára az „önkéntes lapkészítők” kitartásának köszönhető. Tanárok, gazdasági szakemberek, művészek, lelkészek írják-szerkesztik a Szászrégent. Szászrégennek ugyanis már a XIX. század utolsó évtizedeiben volt saját lapja Havasalja címmel – mutatott rá a főszerkesztő. /Bakó Zoltán: Kis lap áll a nagy Duma mentében. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

A néptánc, népdal, népzene és népviselet hagyományőrző találkozójára, a Gyöngykoszorú fesztiválra a marosmenti Erdőcsinádra idén magyarországi és burgenlandi csoportok jöttek el. Az alig félezres lélekszámú Erdőcsinád lakosai – akárcsak az elmúlt tizenkét év alatt – idén is kitettek magukért. Az érkező tánccsoportokat kürtőskaláccsal, üdítőkkel fogadták, aztán amikor a falu lakossága számbelileg kétszeresére emelkedett a vendégekkel, elkezdődött a csoportok felvonulása. Lovas bandérium huszárai nyitották a menetet, majd helységnévtáblákkal jöttek csoportok, s köztük meneteltek a Burgenlandból, Marcaliból, Sopronból érkezettek is. „Az ilyenszerű rendezvények teszik lehetővé, hogy a Kárpát-medencében szétdarabolt magyarság egymásra találjon a zene, a tánc, a dal nyelvén, erősödjön a kapocs, mely a nemzetet összetartja” – fogalmazott a falu központi terén tartott ökumenikus istentisztelet után Lukácsy Szilamér református lelkész. /Bakó Zoltán: Gyöngykoszorú vendégei. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./

Több mint félszáz csángóföldi gyerek és szórványban élő iskolás nyaralt a július 1-jén zárult erdőcsinádi táborban. A táborlakók az Erdőcsinádi Ifjúsági Központ udvarán bemutatták, hogy mit tanultak a táborozás ideje alatt. A csángó gyerek Frumószáról érkeztek. Utánuk a Mezőmadarasról és a mezőségi szórványtelepülésekről, érkezettek szerepeltek. Eljött és fellépett az Öves együttes, moldvai és gyimesi csángó muzsikával-dalokkal. A Lukácsy lelkész házaspár, Szilamér és Anna immár 13. éve szervezi a csángó, szórvány és anyanyelvi táborokat Erdőcsinádon. A lelkész csak azt sajnálja, hogy mára már mindössze ők és a szászrégeni plébános, Pakó Benedek karolja fel a csángómagyarok és szórványban élő gyerekek ügyét Maros megyében. /Bakó Zoltán: Az összetartozás öröme. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./

Ötvenedik születésnapjára rendezett itthon, valamint európai és keleti országokban készült 55 fényképéből kiállítást Tamás András marosvásárhelyi fotóművész a helyi Várgalériában. A Mi, falusiak és városiak címet viselő tárlatanyagban a keleti emberek és világuk egészíti ki az erdélyi táj és lakói világát. Tamás András 38 éve foglalkozik megszállottan a fényírással. A villamosmérnök negyedszázada tagja a marosvásárhelyi Fotóklubnak. /Bakó Zoltán: Mi, falusiak és városiak. Tamás András-kiállítás nyílt a Várgalériában. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Az ÚMSZ riporterei alig félóra alatt megtalálták a Szászrégen Abafája nevű lakótelepén történt rendőr-roma konfliktus kirobbantóit, akiket a rendőrség „nagy erőkkel keresett”. A rendőri és különleges alakulatok (DIAS) tagjaiból álló karhatalmiak és a romák közötti, szeptember 7-én történt véres összecsapásban az első hivatalos bejelentés szerint 15 polgári személy sebesült meg, két rendőr ápolásra szorult. Este a Maros megyei rendőr-felügyelőség szóvivője közleményt adott ki az eseményekről. Ebben többek között ez áll: szeptember 7-én délután három óra körül egy szászrégeni bár teraszán ült a megyei rendőr-felügyelőség egyik pihenőszabadságát töltő tisztje családjával, amikor két személy szidalmazni és fenyegetni kezdte az asztaltársaságot. „ A rendőrök több figyelmeztető lövést adtak le fegyvereikből gumisöréttel. Ez az első, hivatalos verzió. Másnap sajtótájékoztatót tartott Gheorghe Popa országos rendőrfőkapitány-helyettes. Abafáji romák bántalmazták Radu Ioan szintén roma nemzetiségű rendőrt, elszakították a ruháját. A rendőrfőkapitány most elismerte, hogy a kivonult erők éles lövedékeket is használtak, de csak a levegőbe adtak le riasztólövéseket. A két állítólagos kirobbantót pedig még mindig keresi a rendőrség. Az ÚMSZ munkatársainak a cigányok hol 29, hol 32 sebesültről beszéltek. Bármelyik szám igaz, mindenképpen több, mint a rendőrség által közölt. „Két kocsi jött, elöl a Milícia, hátul a DIAS, és semmi szó nélkül, asszonyt, gyermekeket, akit értek, lőttek minket, mint a kutyát” – idézte a történtek részleteit Biga József roma városi tanácsos. A konfliktus állítólagos két kirobbantójával is elbeszélgettek az újságírók. /Bakó Zoltán, Bögözi Attila: Lövöldöző kommandósok támadtak a régeni romákra. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

Magyarsáros alig ezer lakosú, jobbára unitáriusok lakta falu a Kis-Küküllő mellékén. Itt élt a hírneves fafaragó képzőművész Bandi Dezső, Sároson ma is sokan faragnak. A magyarsárosiak elhatározták: falumúzeumot hoznak létre. Tóth Gyula tanító kifaragta a múzeum tábláját, Szikszai Csaba kovácsmester elkészítette a kovácsoltvas keretet, s néhány nappal ezelőtt megtörtént a múzeumavatás is. Van Sárosnak egy szabadtéri múzeuma is, amit templomkertnek hívnak. Faragott, vasalt kapuját Bandi Dezső készítette, mint ahogyan szinte mindent, ami itt van; a kertben állnak a Magyarsároson évszázadok alatt szolgált unitárius lelkészek emlékeztető kopjafái, egy székelykapu alatt álló honvéd fából faragott szobra vigyázza a templomot, millenniumi emlékmű, s az 1699-ben épült harangláb, amelyre szintén Bandi Dezső faragott emléktáblát. /Bakó Zoltán: Már nem is annyira Sáros. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./

Ciprian Minodor Dobre, Maros megye prefektusa cáfolta a Mohácsi Viktória európai parlamenti (EP) képviselő romániai sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Mohácsi Viktória és Lévai Katalin EP-képviselők Szászrégen Abafája lakónegyedében tájékozódtak az itt történt rendőrségi túlkapásokról. Ezt követően zárt ajtók mögött tárgyaltak a megye prefektusával, az Országos Rendőr-főfelügyelőség főbiztosával és a megyei rendőrfőkapitánnyal, majd Mohácsi Viktória az esti órákban sajtótájékoztatót tartott. Mint elmondta, nem áll módjában a zárt ajtós megbeszélések tárgyában nyilatkozni. Annyit azonban közölt: a rendőrfőkapitány nyilatkozata szerint kétfajta vizsgálat folyik, egy belső rendőrségi és egy ügyészségi. Mindent megtesznek azért, hogy ha bármilyen szabálytalanság történt, annak meglegyenek a következményei. Dobre szerint a találkozó nem csupán protokolláris jellegű megbeszélés volt, hanem konkrét adatokat és információkat cseréltek arról, ami szeptember 7-én Abafáján történt. Mohácsi Viktória a prefektus szerint közölte, hogy a jelentés, amit Olli Rehn bővítési biztos és az Európai Parlament elé terjesztenek csak az abafáji romák álláspontját fogja tükrözni, ha a rendőrség addig nem bocsátja rendelkezésükre a vizsgálat végső eredményeit. A sajtótájékoztatón a roma nemzetiségű Radu Ioan Olimpiu rendőrfelügyelő, aki a lövöldözést megelőzően egy szászrégeni bár teraszán került konfliktusba két abafáji roma fiatalemberrel, áldozatként tüntette fel magát, s nehezményezte, hogy az EP-képviselők vele nem vették fel a kapcsolatot. Megjegyezte még, hogy az események óta állandó zaklatásnak van kitéve jómaga és a családja az abafáji roma közösség részéről. Azért jött ide, mert kivonult egy egység Abafájára és ott elkezdtek lövöldözni, reagált erre Mohácsi. /Bakó Zoltán: Mi hangzott el a zárt ajtók mögött? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

Azután, hogy három héttel ezelőtt többen is megsebesültek a Szászrégen Abafája nevű roma negyedében történt fegyveres rendőrségi akció következtében, e hét elején ismét lövések voltak. Szeptember 25-én a közbiztonsági rendőrjárőr egy lovas szekérrel találkozott, melyben öt személy ült. A rendőrök észrevették, hogy a szekéren három nagyméretű, ipari csaptelep van, ami feltételezhetően lopásból származott. Amikor a szekér utasai észrevették a rendőrségi autót, felgyorsították a fogatot, letértek egy mellékútra, s megpróbálták az őket üldözőbe vevő rendőrkocsit megakasztani a haladásban. Végül a rendőrök gyalog folytatták az üldözést, megállásra szólítva fel a szekér utasait. Miután azok a felszólításra nem álltak meg, az egyik rendőr két figyelmeztető lövést adott le a szolgálati fegyveréből függőleges irányban. Az üldözöttek tovább menekültek, emiatt a rendőr két újabb lövést adott le a szekér hátsó kerekeinek irányába. A rendőrök erőfeszítései ellenére a szekér utasai áthajtottak a vasúti síneken, majd eltűntek a kukoricásban. /Bakó Zoltán, Bögözi Attila: Ismét romákra lőttek Szászrégenben. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./

Lesz-e Sütő András halála után Pusztakamaráson, az író szülőfalujában Tamási Áron Farkaslakájához fogható nemzeti zarándokhely? Pusztakamaráson harminc évvel ezelőtt még háromszázhatvan magyar ember élt, most pedig annak csak a fele, a helyi román iskolába mindössze nyolc magyar gyerek jár, se magyar óvoda, se magyar iskola nem jár nekik. Kemény Zsigmond hajdani kastélya omladozik. Egy pár éve rendszeresen megtartják a nagy családi találkozót, Sütő András tártkarú találkozónak nevezte a nagy rokoni összejövetelt. Legutóbb is nyolcvanan voltak. Salakkal felszórt, meredek szekérút vezet a pusztakamarási református temetőbe, autóval kimenni bajos. A tetején egy kövekből rakott toronyszerű építmény, a hajdani templom megmaradt köveiből emelték a tornyot. A falubeli magyar fiúk román lányokat vesznek feleségül, s a gyerekek már nem is tudnak magyarul. /Bakó Zoltán, Lokodi Imre: Legyen nemzeti zarándokhely Sütő András szülőfaluja, a mezőségi Pusztakamarás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./

Sütő Andrást írótól búcsúztak október 7-én Marosvásárhelyen családtagjai, pályatársai, tisztelői. A ravatal mellett székely ruhás ifjak álltak díszőrséget. Az író ravatalánál a Vártemplom zsúfolásig megtelt, rengetegen álltak az udvaron. Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az írót Isten gyertyájának nevezte, amelyet „elfújt a betegség kavargó szele”. Rámutatott: „ő világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is”. Markó Béla, a RMDSZ elnöke hangoztatta: „Nagyon fáj a magyar kultúra hatalmas átka és áldása, hogy nem elég nagyot alkotni, zseniálisan kezelni a nyelvet, mert ráadásul tettekben is nagynak kell lenni, nem csak szóban”. Sütő András nemcsak a „könyvtárszobák csendjében” élte életét jó könyveket írva, hanem cselekvéseiben is sokat tett a magyarságért. „Sorsa erdélyi sors. Könnyű is, nehéz is, kanyargós is néha, szerették is sokan, bántották is méltatlanul néhányan, de végül útjáról nem lehetett letéríteni”. Megszenvedett, vagyis hiteles életút volt az övé – mondta a szónok, úgy fogalmazva, hogy az elhunyt író mindvégig hitt abban: lehetséges a nemzeti egység. „Sütő András nem áldozat volt elsősorban, hanem közösségének egyik kiemelkedő szellemi vezetője, aki nehéz helyzetben is a helyén maradt, és erőt tudott adni nekünk”, mondta. Az 1990-es marosvásárhelyi konfliktusra Markó így fogalmazott: „melyik nemzet fogadná el költőjétől rajtunk kívül, hogy maga is kimenjen a harctérre, hogy páratlan szép szavú írója gyertyás-könyves tüntetés élén menetel, majd a bajban is legelöl már-már életével fizet rövid szabadságáért?”. Ilyen naiv, lelkes, szenvedélyes, önmagához kegyetlen nemzet a magyar, és ennek a nemzetnek a lelkét fejezte ki drámában, prózában, esszében Sütő András. Csoóri Sándor úgy fogalmazott: Sütő András Illyés Gyulához méltó rangon magát a magyar nyelvet tette alkalmassá arra, hogy a földből az égig érő tilalmak ellenére fájdalmainkat, haragunkat, apokaliptikus sérelmeinket elmondhassuk. Sütőt fiatal korában megérintette a szocialista romantika, előtte is kinyílt a politikai tér, de minél előbbre jutott, élményei annál riasztóbbakká váltak. „Félárbócra leengedett tekintete hozzásegítette őt ahhoz, hogy ne vitesse magát tovább újabb és újabb szelekkel, és megtörtént a felébredés. A kisebbségi magyar író önkéntes feltámadása megélénkítette az egész Kárpát-medencei magyar irodalmat” – mondta Csoóri. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke beszédében hangsúlyozta: elvesztettünk ugyan egy csodálatos embert, egy nagyon nagy alkotót, de az ad erőt, hogy nem ment el közülünk; itt maradt örökül életműve, emberi és írói magatartása. Mircea Dinescu költő azt fejtegette: Sütő András életművére nemcsak a magyar, de a román irodalom is joggal büszke lehet. Görömbei András debreceni irodalomtörténész „a magyarság égtartó emberének” nevezte az elhunyt írót. Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-klub elnöke is azt a gondolatot bontotta ki, miszerint Sütő András nemcsak irodalmi műveivel, szép szavaival, de személyes áldozatvállalásával is példát mutatott. A temetésen részt vett a Szili Katalin vezette magyar parlamenti küldöttség, jelen volt ugyanakkor a magyar művészeti és tudományos közélet számos neves képviselője, így Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. /Gyertya volt a diktatúra ködös éjszakáiban. Több ezren kísérték utolsó útjára Sütő Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ Csoóri Sándor így búcsúztatta: „A történelem a Te kérdéseidre válaszol majd, András. Ahogy a vértanúkéra szokott mindig. Tizenhat év óta még sosem írtam le, hogy Te nemcsak sebesültje voltál egy gyalázatos eseménynek, hanem a vértanúja is. Egy lassított, késleltetett sorsú vértanúja. A szemüregben megrekedt szemcsonkban fejlődött ki a gyilkos melanoma, amely sokáig hóhérkodott Veled, mint Hunyadi Lászlóval a fekete ruhás bakó.” /Lokodi Imre, Bakó Zoltán: Végső búcsú Sütő Andrástól. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

A marosvásárhelyi Postaréten is megemlékeztek a 157 évvel ezelőtt mártírhalált halt aradi tábornokokról, bár az emlékezők száma jóval alacsonyabb volt az elmúlt években megszokottnál. Többen panaszkodtak, hogy a város legnagyobb lakótelepéről, a Tudorból több mint egy órán keresztül nem volt autóbusz-összeköttetés a város e részével. Sepsiszentgyörgyön az 1848-1849-es szabadságharc utolsó mozzanatait Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa elevenítette fel. /Bakó Zoltán, Domokos Péter: Vásárhelyen és Szentgyörgyön is emlékeztek a vértanúkra. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

Már több mint száz marosvásárhelyi idős, beteg vagy egyedülálló személy házi gondozását végzik a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ Református Asszisztensképző Iskola első- és másodéves hallgatói. Az iskola vezetői szerint a házi beteggondozás nemsokára elterjedt önálló szakmává válhat. Ábrám Zoltán, a központ igazgatója elmondta, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének támogatásával beindított otthoni gondozói szolgálat Marosvásárhelyen eddig jó eredményeket hozott. /Bakó Zoltán: Új szakma: otthoni beteggondozás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./

Kacsó Tibor (1931-2003) az Erdélyi 56-osok Bajtársi Társaságának előbb elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. A forradalom után 25 év kényszermunkára ítélte a hatalom. A rendszerváltozás után ő képviselte az erdélyi ötvenhatosokat a Magyarok Világszövetségében. Három éve, október 3-án kísérték ki a mezőfelei családi sírkertbe. Több helyen dolgozott, Csíksomlyón, a volt katolikus iskolában volt nevelő. Nem sokkal azelőtt vitték el a ferenceseket, a barátokat. Volt egy kereszt az iskola dísztermében, jöttek, hogy azt el kell tüntetni. Nem lesz az jó, mert műemlék, nem szabad hozzányúlni – mondta erre Kacsó Tibor. Kitalálta, hogy készítenek egy ládát, azzal leborítják, a ládát meg vörös papírral vonják be s ráírnak egy-két Sztálin idézetet. Így is tettek. Később ezt a láda-ügyet is a nyakába varrták. Azután volt egy összetűzése a tanfelügyelőkkel egy Luca-kép miatt: leesett a falról a rendezkedés közben, s nem tették vissza azonnal a többi pártvezér közé. Ezért kitették állásásból. Hányódott munkanélküliként. Végül szolgának alkalmazták a György-Pál villába. Kosztért, lakásért nevelősködött is másodállásban. Később a csíkszeredai gazdasági iskolában lett tanár. Sztálin halálakor szabadult az édesapja, akit kulákként elvittek, de akkor már nem volt hova hazamenni. Elvették mindenüket. Négy évig törvénytelenül élt Csíkban, nem tudott bejelentkezni. És jött 1956. október 23-a. „Az erdélyi ötvenhatosok tulajdonképpen november negyedike után lettek ötvenhatosok. Ezt nem szabad elsimlizni! Akkor voltunk magyarok, amikor már semmilyen előnyt nem várhattunk a forradalomtól” – mondta Kacsó Tibor. 1959. június 6-án letartóztatták. Egy Kiss Lajos nevű tiszt és Bartus Károly ezredes vallatták. Először fegyveres szervezkedést akartak rábizonyítani. Hiába tagadta a vádat, addig verték, amíg aláírta a jegyzőkönyvet. Fenyegették, nehogy visszavonja a tárgyaláson a jegyzőkönyvben leírtakat. Ő azonban visszavonta a »vallomást«. Ennek ellenére az ügyész halálbüntetést kért. A hivatalból kinevezett védőügyvédje vele, mint elsőrendű vádlottal, nem is beszélt. Végül 25 év kényszermunkára ítélték. Elvitték Peripravára, azután Grindre. Csatornát ástak, gátat építettek, de a legborzasztóbb a nádirtás volt. Az őrök kapanyéllel, derékszíjjal verték őket. Az 1960-as volt a legborzalmasabb év. Volt egy részeges, vad parancsnoka a lágernek. Ez mindent elkövetett, hogy megtörje a rabokat, még ha belehalnak is. 1964-ben jött a közkegyelmi dekrétum. Nem amnesztia, közkegyelem. Kacsó Tibor leült a huszonötből több mint öt évet. 1964. július 31-én érkezett haza. Peripraván olyan emberekkel volt együtt mint Veress Sándor, Lay György, Varró János, Mózes Árpád, Páll László, Jamandi Emil, Fülöp Dénes, Erdős János, Fodor Pál... Aztán a Veress Sándorral való barátságából jött létre az 56-os Társaság. Sokan vannak, akik kinevezik magukat ilyen-olyan forradalmároknak, ötvenhatosoknak, közben meg... „Az idő rostál, meg a történelem, nem az ember” – mondta Kacsó Tibor. /Bakó Zoltán: Erdélyi ötvenhatosok. A történelem rostál, nem az ember. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

Tizenhetedik századi nyomtatványokkal büszkélkedhet Mezőmadaras mezőségi falu református egyházközsége. Több mint százhatvan címet tartalmaz a könyvtár értékes gyűjteménye. Mezőmadaras szigetnek számít a Mezőségben. A több mint ezerhétszáz lelket számláló falu 95 százaléka magyar. Mezőmadaras nemrégiben levált Mezőbándról, és önálló községet hozott létre, mint amilyen korábban is volt, az 1967-es közigazgatási átszervezés előtt. A Mezőmadarasi Fejlesztési Egyesület a társadalmi és közművelődési feladatok jó részét felvállalja. /Bakó Zoltán: Mezőmadaras kincsei. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

A Havadhoz tartozó Nyárádszentsimonban tájházat avattak az elmúlt hét végén. Szentsimont a tatárpincékről ismerték eddig. A tájház épületét felújító marosvásárhelyi Milvus csoport szem előtt tartotta, hogy mindent az eredeti állapotba állítson vissza. /Bakó Zoltán, Lokodi Imre: Vendégváró Nyárádszentsimon. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

December 13-án megérkezett a Boeing óriásgép, mely Magyarországról hozta el a Magyar Baptista Szeretetszolgálat által összegyűjtött több ezer csomag egy részét az erdélyi gyerekeknek. A Boeinggel érkezett Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is, mert a csomagok nagy része annak az immár több mint másfélezer gyereknek volt címezve, akiket az alapítvány gondoz. „A Szent Ferenc Alapítvány körülbelül ezerötszáz gyereket gondoz negyven helységben. Ők írtak egy-egy nagyon szép karácsonyi levelet, aztán az angyalok elhordták ezeket a leveleket, s most egy-egy cipősdobozban ajándékot kap minden levélíró” – mondta Böjte atya. A csomagok ideszállítását a Malév ingyenesen vállalta, a légitársaság dolgozói maguk is ötszáz csomagot gyűjtöttek össze az erdélyi gyerekek megajándékozására. /Bakó Zoltán: Cipősdoboznyi szeretet – Boeingen. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

Az elméleti vizsgát magyar nyelven letenni szándékozók ezentúl könnyebben szerezhetik meg a jogosítványt, februárban várhatóan megjelenik a magyar nyelvű új Közlekedési Rendszabályzat (KRESZ). A jelenlegi kormányrendeletből egy európaibb jogszabályt készítenek. Az RMDSZ-nek két tagja Erdei D. István és Antal István bekerült a bizottságba, Antal Istvánt pedig a bizottság elnökéül választották. Csíkszeredán már most is taníthatnának magyarul, de nincs magyar nyelvű könyv, ezért várják a megjelenését. A háromszéki magyaroknak még nincs lehetőségük anyanyelvükön elsajátítaniuk a járművezetéshez szükséges közlekedési szabályokat. A nyár folyamán várható a vizsgázásnál használatos kérdőívek magyar nyelvű változatának megjelenése. Hasonló a helyzet Kézdivásárhelyen is. /Bakó Zoltán: Már készül a magyar KRESZ-tankönyv. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

Nyilvános vitára bocsátották a közoktatási törvénytervezetet. A tervezet egyik lényeges eleme, hogy lehetővé teszi a kiváló tanulmányi eredményeket bizonyító diákoknak, hogy egyetlen tanév alatt két osztályt is elvégezhessenek. A tervezet szerint a képességvizsgák megszűnnek, kötelezővé válna a vallás oktatása. Az anyanyelven működő szakiskolákban, szakközépiskolákban és posztliceális iskolákban a szakkifejezéseket román nyelven is el kell sajátítaniuk a tanulóknak. /Bakó Zoltán: Kötelezővé válik a vallásoktatás? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

Európai parlamenti képviselők meghívására látogatott Brüsszelbe Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki jelenleg több mint száz népes családot segít az általa vezetett Szent Ferenc Alapítványon keresztül, 40 iskolaházat működtetnek és több mint hétszáz gyereket gondoznak a 14, dévai és más erdélyi településeken levő gyermekotthonukban. Böjte atya uniós képviselőkkel találkozott, majd részt vett a Szent Ferenc Alapítvány részére szervezett jótékonysági koncerten. Gál Kinga és Olajos Péter EP-képviselők, a szerzetes brüsszeli meghívói szerint Csaba testvér karizmatikus egyénisége meghódította a brüsszeli parlamenti képviselőket, s egyúttal megnyerte őket az árva gyerekek segítése-gondozása ügyének. Böjte Csaba elmondta: „A gyerekek felmenői között egész Európa vértérképe megvan. Mi próbálunk minden gyereket, aki hozzánk bekerül megtanítani románul is, magyarul is, és azt szeretnénk, hogy hát ennek az új Európának állampolgárai legyenek. ” Az elmúlt évi személyi jövedelemadók egy százalékának átutalásakor a Szent Ferenc Alapítvány ötödik lett a legnagyobb támogatottságnak örvendő civil szervezetek listáján. Összesen 11 ezer magyarországi adófizető rendelkezett úgy, hogy adója 1 százalékát a dévai Szent Ferenc Alapítvány számára utalják át. Az így befolyt összegből április 21-én kezdik el építeni az alapítvány első anyaországi otthonát Csobánkán. „Magyarország prímásával, dr. Erdő Péter bíboros úrral egyeztetve és a kedves Szociális Missziótársulat főnöknője, Simon Anna Gabriella jóságából, akik átengedték 100 évre a csobánkai hajdani hadi árvaházat, melyet nemrég kaptak vissza kiüresítve az államtól, szeretnénk létrehozni szentéletű Prohászka Ottokárról elnevezett élet házát” – tájékoztatott Csaba testvér. /Bakó Zoltán: Brüsszelt is „megnyerte” Böjte Csaba. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./

Az érettségin a legtöbben a román írásbeli miatt kényszerülnek majd újravizsgázni, az idén is leginkább a magyar diákok kerültek hátrányba. „A tanterv egyenlőséget von a román és más anyanyelvű gyerekek között, ez pedig helytelen” – szögezte le az Balázs Lajos, a Sapientia Egyetem román tanszékének vezetője. Hátrányos helyzetbe kerül a magyar gyerek úgy a vizsgán, mint később, az elhelyezkedésnél. Országosan 5000 óvást jelentettek be, s ezeknek a nagy része is a román írásbelit érintette. /Bakó Zoltán: Diákgyilkos” volt a román érettségi vizsga. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./

Háromnapos rendezvény keretében ünnepelte Sepsiillyefalva az Illés-napokat. Az idei rendezvény súlypontját a LAM Alapítvány fennállásának tizenöt éves jubileuma alkalmából szervezett események jelentették. Július 20-án a római katolikus templomban a rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara adott hangversenyt, Kelemen Antal vezetésével. Ezután az egybegyűltek átvonultak a központi parkba, ahol a baróti Dugó és a Haverock rockbanda koncertezett Másnap felnőtt- és gyerek-minifocibajnokság zajlott a sportpályán. Délután a községháza előtt életfát avattak. Ezt hagyományteremtő szándékkal állították, minden évben Illés-napokon a két faluünnep között született gyerekek nevét tartalmazó érmét felszegezik a fára – mondotta Benedek Huszár János polgármester. A községháza felújított előterében állandó fotókiállítás nyílt: Illyefalva nevezetes épületeit archív felvételeken s összehasonlításként Bakó Zoltán mai fotóin mutatják be. Ismertették Illyefalva első falufüzetét, majd Zorkóczy Zenóbia színművésznő bemutatta A székelyek című verses-zenés összeállítását. Este a Szászcsávási Cigányzenekar hangversenyezett, majd a Session Jazz Band koncertezett. A LAM Alapítvány régiófejlesztési stratégiája tizenöt év távlatából címmel konferenciát tartottak a KIDA-központban. Már 1990-ben működött, de hivatalosan csak 1992-ben alakult meg a LAM (Landwirschaft-Agricultura-Mezőgazdaság) Alapítvány, innen a tizenöt év. Kató Béla helybeli református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese, a LAM Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, fontosnak tartották visszatekinteni az eltelt időszakra, mivel Romániának az Európai Unióba való belépésével a svájci támogatók visszavonulnak a programból. A svájci HEKS (az evangéliumi református egyházak segélyszervezete) támogatásával beindult tevékenységek az elmúlt évek folyamán egyre bővültek. Két fő tevékenységi kört fejtett ki az alapítvány: a felnőttképzést és vállalkozások beindításához nyújtott hitelezést. Mintegy 3000 hitelt folyósítottak 18 millió dollár értékben, ezek nyomán 12 000 munkahely létesült. 1999-ben önálló pénzintézetet hoztak létre, két hitelszövetkezetet alakítottak, melyek tevékenységét a román kormány ellehetetlenítette. Így 2005 decemberében részvénytársaságot alapítottak, mely a hitelezési tevékenységet folytathatja. Irodát nyitottak Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is. Képzés terén három szakon államilag elismert oklevelet biztosítanak. Fellépett a Háromszék Táncegyüttes Erdélyország az én hazám című műsorával. Este az Echinox együttes koncertje zárta az Illés-napokat. /Szekeres Attila: Illyefalvi Napok a LAM Alapítvány jubileumának jegyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./

Március óta, amikor az oktatásügyi tárca neve megváltozott, képtelen elkészíteni az új névvel ellátott pecséteket az iskolák számára az Állami Pénzverde, ez pedig bonyodalmat okoz a felvételizőknek. Cristian Adomnitei oktatásügyi miniszter nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a belföldi egyetemeknek el kell fogadniuk az ideiglenesen kibocsátott igazolásokat, amíg az új pecsétek elkészülnek. /Bakó Zoltán: Pecséthiány oklevél-bonyodalommal. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./

Különös vállalkozásba fogott Sepsiszentgyörgyön tizenegy fotó-, képző- és építőművész: Albert Levente, Bakó Zoltán, Balázs István, Damokos Csaba, Henning János, Kalamár György, Kolumbán Hanna, ifj. Kovács László (fotónk), Petrovits István, Toró Attila és Vargyasi Levente. A folyamat egy éven át tartott, 2002-ben és 2003-ban.,,…célja egy olyan, a művészek által kialakított városkép létrehozása, amely szubjektív módon tükrözi a városnak és lakóinak egy évét”. (A teljes anyag megtekinthető a kiállítás katalógusához csatolt CD-n.) Feltehetőleg éppen a romok miatt a négy-öt éve készült fotográfiák egy része már ma is kordokumentum, hiszen a város épül és változik. /Bogdán László: A város ismeretlen arcai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./

Marosszentgyörgy mindig is jó gazdája volt a művelődésnek. November 12-én a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kört látta vendégül a Baricz Lajos plébános vezette Kolping család művészetkedvelő társasága. Az irodalmi kör nem először jár Marosszentgyörgyön. A jó kedély jegyében zajlott a felolvasóest. Bakó Zoltán és Bögözi Attila szatirikus jelenetet adott elő. Kuti Márta az ünnepelt szerzőből számkivetetté vált író, Sütő András emlékét idézte. Verseikből olvastak fel Székely-Benczédi Endre, Komán János és Fülöp Kálmán. Az aktuális politikához kapcsolódó limerickekkel rukkolt elő Nagy Miklós Kund. A nyárádtői római katolikus templomra hívta fel a figyelmet Gáspár Sándor értékfeltáró esszéje. A magyar humorról filozofált Sebestyén Péter. Bölöni Domokos az „ótomija” elfogyásáról szóló humoreszkjével nevettetett, Baricz Lajos pedig politikai pamflettel lepte meg hallgatóságát. /Büki S. Mihály: „A tapsot neki hagyom át”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

Radnóti kastélytűz: kizárt a szándékosság
Teljes valószínűséggel kizárható a szándékos gyújtogatás a radnóti Kornis–Rákóczi-kastélyt ért vasárnapi tűzvész esetében – mondta tegnap a Krónikának Liviu Danciu, a Maros megyei tűzoltó-parancsnokság sajtószóvivője. A szakember szerint a tüzet a szeles időben felügyelet nélküli tarlóégetés okozta.
Tetemes kár. A radnóti Kornis–Rákóczi-kastély két sarokbástyájának a tetőzete égett le a vasárnapi tűzvészben
Danciu szerint a lángokkal mintegy másfél órán keresztül küzdő tűzoltók mindent megtettek annak érdekében, hogy a tűz ne terjedjen át az amúgy is rendkívül rossz állapotban lévő kastély többi részére. Mint elmondta, a hat – Marosvásárhelyről, Dicsőszentmártonból és Radnótról – érkező tartálykocsi közül az első kevesebb mint tíz percen belül már a helyszínen volt. „Emberi áldozat nem esett, a két sarokbástya mintegy ezer négyzetméteres felülete és kétszáz négyzetméteres padlózata égett le” – vonta meg a mérleget Danciu, aki szerint vasárnap 16 óra 50 perckor sikerült teljesen eloltani a tüzet.
Tegnap reggel azonban újból lángra kapott a tetőszerkezet egy még parázsló gerendája, mesélte a helyszínen a biztonsági őr, aki ismét riasztotta a tűzoltókat, így ezek a helyszínre sietve eltávolították a füstölgő épületelemet. A kastély körül tegnap a felperzselt fű látványa fogadott, a falak mellett ott hevertek a részben elszenesedett gerendák, amelyeket a tűzoltók bontottak le a födémrészről, meg a csatornázat egy része is. A két leégett bástya felső emeletéről az eget látni, ugyanis a födémrész teljesen beszakadt. Az őr szerint olyan gyorsan lángra kapott a száraz fa, hogy percek alatt elégett a két bástyatető, a tűzoltóknak már csak a födémszerkezet oltása maradt. A kár eszmei és anyagi értékét még nem becsülték fel, és a tűz okozásáért felelős személyt sem sikerült megtalálni.
Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogtanácsosi irodájának ügyvédje elmondta, 1887-ben az erdélyi katolikus státus vásárolta meg a kastélyt, ezért a katolikus egyháznak kellene visszaszolgáltatni. Bár az érsekség már rég benyújtotta a visszaigénylési dossziét, a visszaszolgáltatás nem történt meg.
„Két per van folyamatban, ugyanis a kastély kertjének hátsó felében lévő melléképületeket a korábbi használó eladta, azok miatt folynak a perek” – mesélte az ügyvéd, aki szerint ez is akadályozhatta a restitúciót. Hozzátette, annak érdekében, hogy az épület állaga ne romoljon tovább, az egyház szerződést kötött egy őrző-védő céggel a kastély őrzésére, ez felügyeli az épületet.
Bakó Zoltán, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Megtartotta éves közgyűlését a MÚRE – médiastratégia készül
Kialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is. Ugyanakkor folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése – derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a hétvégén tartott rendezvényén.
A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát – amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója jelen lévő vezetői moderálták.
A MÚRE a hétvégén tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban. Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-es tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE igazgatótanácsa és becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke. A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotóarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket.
Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, BarlayTamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben.
Szombaton este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlapszerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok.
Krónika (Kolozsvár)

A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Premier: történészek írtak könyvet Marosvásárhely fekete márciusáról
Zsúfolt terem előtt mutatták be szerdán este a marosvásárhelyi Bernády Házban A szabadság terhe – Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötetet, László Márton és Novák Csaba Zoltán munkáját. A csaknem háromszáz oldalt felölelő munka az első, amelyet történészek írtak a marosvásárhelyi 1990-es fekete márciusának eseményeiről.
Amint a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László képviselő elmondta, az akkori véresen tragikus események jól kigondolt forgatókönyv szerint zajlottak.
Spielmann Mihály író, történész, levéltáros kiemelte – a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv az első, amelyet történészek írtak az akkori eseményekről, s a szakma kritériumainak megfelelően kezelték a témát.
Visszaemlékezések, vallomások jelentek már meg, de a szakma eddig „nem szólalt meg” ebben a kérdésben. És nem is sok az a 22 év, ami eltelt az események óta, ha tudjuk, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeinek, történetének első, történészek általi elemzése a szabadságharc bukása után 40 évvel jelent meg.
„A kortársak, az eseményekben részt vevők, a vásárhelyi magyarok szemszögéből nézve igencsak fontos ez a munka. Ezek a történések belénk vannak kódolva 22 év óta” – vélekedett.
Novák Csaba Zoltán szerint, mint minden munka, ez sem tökéletes. Nem is lehet az, hiszen egy egész sor dokumentumot zároltak, nem lehet hozzájuk férni. Egy későbbi kutatócsoport feladata lesz majd – ha az összes dokumentum hozzáférhetővé válik – kiegészíteni, újraírni a fekete március történetét. Ők most a fellelhető dokumentumok, a szemtanúk elbeszéléseinek, fénykép- és filmdokumentumok felhasználásával próbálták megközelíthetővé, érthetővé tenni az akkori történéseket.
László Márton a felhasznált forrásanyagról, a parlamenti vizsgálóbizottsági jelentésről, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány birtokában levő dokumentumokról, a peranyagról beszélt. Olyan, eddig nem ismert dokumentumok kerültek elő, amelyek méltán válthatnak ki csodálkozással vegyes ellenérzést a mai szemlélőből.
Egy katonasági jelentésben az áll, hogy tiszteket küldtek ki a Görgény völgyébe, hogy csillapítsák le az embereket. „A furcsa az, hogy a ma is ott élő, általunk megkérdezett falusiakból erre senki nem emlékszik” – mondta el. Ha valaki azt várta el tőlük a könyv kapcsán, hogy „most megmondják a tutit”, akkor csalódni fog. A történésznek nem szabad perdöntő bizonyítékok nélkül értékítéleteket, verdiktumokat kimondania. Márpedig ezek a perdöntő bizonyítékok még mindig zár alatt vannak. A könyv sok fotóanyaggal dokumentálja a leírtakat, részletes név-, tárgy- és helységmutatót is tartalmaz.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseink
Az erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György.
Bágy leghíresebb szülötte
Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe.
A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János.
Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig.
Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki.
Világos nem ölte meg a szabadságvágyat
A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket.
1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük".
Visszacseng a múlt
Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak.
Mi lett volna, ha sikerül?
A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet.
Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból.
Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos?
Hol zsarnokság van...
Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra?
Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha."
Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Várady József és társai…
A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére.
Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik.
Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél.
Akik nélkül nem teljes a kép
Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek.
Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk.
Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után.
Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit.
Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla.
Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott?
Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá.
Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe.
A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe.
Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak.
Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet.
Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt.
Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték.
24 évesen akasztották föl.
Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete
A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes.
Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta.
Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források.
Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket.
Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi.
Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna.
De maradtak.
Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát.
Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult.
Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha.
Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön.
És mennyi mindent nem tudunk meg
Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték.
Emlékük legyen áldott!
Népújság (Marosvásárhely),