Marosvásárhely fekete márciusa sajtós szemmel
Felgyújtott autóbusz, a templom lépcsőjének ütköző teherautó, az Avram Iancu szobornál gyülekező románok, kővel és üvegtörmelékkel megtelt főtér, felborogatott és barikádnak használt kertvendéglői asztalok, jogaikat követelő magyarok – a fekete március eseményeit idézték fel hétfőn este a MÚRE sajtóklubjában marosvásárhelyi újságírók.
A sajótklub meghívottai a Bulgakov kavézóban Novák Csaba Zoltán és Spielmann Mihály történészek voltak, akik a szakember szemével próbálták láttatni az események következményeit és a jelenlevőkkel közösen idézték fel azt, amit személyesen tapasztaltak, illetve ami a kor dokumentumaiban, jegyzőkönyveiben, az írott sajtóban fennmaradt.
Miközben korabeli fotókat vetítettek, Bögözi Attila azzal kezdte a múlt megidézését, hogy a Romániai Magyar Szó helyi tudósítójaként írt beszámolóját este tizenegykor az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió is átvette és beolvasta. Nagy Miklós Kund rádiószerkesztőként dolgozott abban az időszakban, és azt mesélte el, amikor a felbőszült tömeg egy része megrohamozta a rádiót, amit végül nem sikerült elfoglalnia, a román kollegáknak sikerült lebeszélniük az embereket erről. Mózes Edit a teherautókon, vasvillával felfegyverkezett hodákiakat látta megérkezni Marosvásárhelyre, Karácsonyi Zsigmond pedig a bekötözött fejű emberekkel való megyeházi találkozásáról beszélt, amely március 20-án „a magyaroké volt”.
Felgyújtott autóbusz, a templom lépcsőjének ütközött teherautó, az Avram Iancu szobornál gyülekező románok csoportja, kővel és üvegtörmelékkel megtelt főtér, felborogatott és barikádnak használt kertvendéglői asztalok, jogaikat követelő magyarok, Romániát a románoknak követelő, Svájcot, a többnyelvűséget, a regionalizmust elutasító románok egy csoportja volt látható a kivetítőn.
Bakó Zoltán, a Népújság akkori munkatársa éppen a Tudor negyedi gyógyszertár közelében lakott, és hagymáért indult a közeli boltba, amikor a magyar felirattól megvadult tömeg meghallotta, hogy valaki Zolinak szólítja, illetve felismerték benne a magyar újságírót. „Háromszázan ütöttek, vertek, majd a halálomat követelték. Akkor megtudtam, hogy mi a halálfélelem” – idézte fel drámai élményeit az újságíró, akit feleségével együtt vert agyba-főbe a tömeg, és akiknek az életét végül egy román katonatiszt mentette meg.
Az eseményeket kiváltó okok
A történések előzményeit boncolgatva felidézték, hogy megalakult a Vatra Românească, amelynek vezéralakjai a Cuvîntul Liber című napilapban folyamatosan közölték uszító cikkeiket. Spielmann Mihály elmondta, a szervezetnek még a hivatalos megalakulását követő napokban összegyűltek a létrehozói a megyei könyvtár igazgatói szobájában, ahol stratégiai megbeszélést tartottak. „A két napilapot, a Népújságot és a Cuvîntul Liber valótlanság egymással szembeállítani, mert az egyik folyamatosan uszított, míg a másik nyugalomra intett” – hívta fel a figyelmet Nagy Miklós Kund.
Novák Zoltán történész, A szabadság terhe – Marosvásárhely 1990. március 26-21. című tanulmánykötet társszerzője korabeli jegyzőkönyvek, dokumentumok, a magyar és a román nyelvű sajtó átolvasásával arra jött rá, hogy a marosvásárhelyi magyarság a 89-es forradalom és a 90-es márciusi véres események között három olyan történést élt át, amely részben közösséget összekovácsoló hatással bírt, részben a félelmet és a bizalmatlanságot, a román közösségektől a még nagyobb eltávolodást eredményezett.
Az 1989. december 20-21-i események, amikor zömében magyar nemzetiségű munkások vonultak utcára a Ceaușescu-rezsim ellen tüntetni, az 1990. februári gyertyás-könyves tüntetés, amikor százezer magyar vonult végig a városon jogait némán követelni és a márciusi összecsapás, amikor ugyancsak megmutatta „erejét, azt, hogy képes kohéziót létrehozni”. Katarzisnak is lehet nevezni ezt a három eseményt – összegeztek a jelenlevők.
Az egyik negatív következmény a gazdasági fejlődés megtorpanása, a másik a magyar és a román közösség eltávolodása volt. Novák elmondta, az anyakönyvi statisztikákból világosan látszik, hogy a következő években visszaesett a vegyes házasságok száma. „A kultúra alkotói között létezik átjárás, kollaboráció, fordítások, közös akciók, akár politikaiak is, az egyének szintjén kevésbé, az emberek bezárkóznak saját kulturális világukba” – fogalmazta meg következtetéseit a történész.
Maszol.ro,

Március 19–20 – egykor és ma
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei szervezete által rendezett hétfő esti sajtóklubban az 1990. március 19- 20-i eseményekről volt szó. A felvezető Miholcsa Gyula riportfilmjének a konfliktus kirobbanását és a manipulációt kidomborító része volt, majd az újságírók Novák Zoltán történész és Spielmann Mihály történész-főkönyvtáros beszélgetésvezetők kérdéseire válaszolva saját élményeiket osztották meg egymással.
Olyan, eddig még nem hallott, bevallott részleteket is felfedtek az események szemtanúi, amelyeket eddig nem jegyzett le senki. Jelen volt többek között Bakó Zoltán, akit annak idején a Népújság munkatársaként március 16-án a Tudor negyedbeli gyógyszertári incidens idején bántalmaztak. Fény derült arra is, hogy a Szabad Európa Rádió, amely akkor még közvetített, mennyire manipulálta az információkat, de azt is elmondták az újságírók, hogy milyen összehangolt diverzió forgatókönyve szerint zajlottak az események 1989. december 22-étől a márciusi eseményekig, s ebben része volt a ma is nacionalista hangnemű Cuvântul liber napilapnak, de hozzájárultak a rendőrség, a hadsereg és a Vatra Româneasca szervezetbe menekült volt szekuritátésok is.
Az újságírók azt is elmondták, hogy az események nyomán a mai napig áthidalhatatlan űr tátong a román és a magyar emberek között. Nemcsak az volt a következménye, hogy évekig távol maradtak Marosvásárhelytől a beruházók, hanem ürügyül szolgált nagyon sok vásárhelyi magyarnak, hogy elhagyja az országot. Akik meg maradtak, és mindennap kapcsolatban voltak román szomszédaikkal, bizalmatlanul közelítettek ismét egymáshoz, hiszen – bár az előző események feszült hangulatot keltettek a városban – senki nem hitte volna, hogy a manipulációnak köszönhetően ilyen konfliktusra is sor kerülhet.
Sajnos, 22 évvel az események után még mindig vannak olyan politikai erők és médiaintézmények, amelyek a románok és magyarok közötti ellentétet szítják. Még mindig van mit tanulni a több mint két évtizeddel ezelőtt történtekből, s továbbra is vannak megválaszolatlan kérdések, amelyekkel érdemes a történészeknek, kutatóknak foglalkozni – vonták le a következtetést a beszélgetésen résztvevők.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely),

,,Minden jót” a sapientiásoknak!
Legyetek bátrak, törekedjetek értékmentésre és merjetek cselekedni! Ne azt keressétek, hogy hol lehetne meghúzódni a rendszerben – ezekhez hasonló jó tanácsokkal látták el a Sapientia egyetem végzőseit Csíkszeredában.
Elballagtak szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai végzősei: a Műszaki és Társadalomtudományok Kar négy szakáról 92-en, a Gazdaság- és Humántudományok Kar hat szakáról pedig 99-en dobták magasba ballagó kalapjukat.
Közösséget képviselő intézmény
„Azt tudtuk, hogy amennyiben itt képzeljük el jövőnket, nagy szükségünk lesz erre az egyetemre, arra viszont nem számítottunk, hogy az intézmény ennyire sikeres lesz” – így köszöntötte a ballagókat Dávid László rektor, aki hozzátette: ennek az egyetemnek a legfőbb érdeme – azon kívül, hogy kinyitja a tudás kapuját, alkot és értéket teremt – nem más, mint a közösségi képviselet. „Azt kívánom, hogy a Sapientia legyen a katalizátora annak az összefogásnak, amelyre oly nagy szüksége van a nemzetnek.”
A Hargita megyei önkormányzat részéről Petres Sándor alelnök volt jelen, aki szerint a Sapientia megcáfolta azt a téves kolozsvári tézist, miszerint Székelyföld periféria. „Azoknak a professzoroknak volt igazuk, akik idejöttek vidéki egyetemet teremteni, és azoknak a diákoknak, akik állják a versenyt” – húzta alá Petres.
Egy újabb győztes esztendő
Zsigmond Barna Pálnak, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának köszöntőjét kollégája, Szarka Gábor konzul olvasta fel. „Ezt az esztendőt egy újabb győzelemnek tekintjük, hiszen a tavalyi oktatási év végén elmondhattuk, hogy az akkreditációval lezárult a hőskorszak, idén pedig a mesterképzések indításának jogával már teljes értékű egyetemé vált a Sapientia. Adott tehát a lehetőség arra, hogy az erdélyi fiatalok szülőföldjükön, saját anyanyelvükön sajátítsák el a legmagasabb szintű ismereteket. Világlátásunkat bővíteni, tudásunkat szélesíteni ugyanis csak anyanyelvünkkel lehet. (…) A magyar állam kiemelten fontosnak tartja az anyanyelven való tanulás biztosítását a szülőföldön.”
Ráduly „követelései”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a székely hadosztály őrnagyának, Gyurócsik Jászai Mihálynak 1926-ban, saját kiadásban megjelent, Tanulságok és igazságok a közelmúltból című visszaemlékezéséből idézett, beszédét pedig erre az idézetre építette. „Szeretném hinni, hogy akkor is fogjuk védeni Székelyföld portáit, amikor a mi portánk már elesett, mint amikor tették valamikor a székely hadosztály katonái. Azt is hinni szeretném, hogy ti majd nemcsak a portátokon belül fogtok helytállni, hanem a közösségben is.” Hozzátette, a végzős hallgatóknak is tudniuk kell, hogy a családjuk és az egyetem székelynek nevelte őket.
„Ezért arra kérlek, vagy ha úgy tetszik, azt követelem tőletek, hogy mindig maradjatok a székely hadosztály elkötelezett tagjai, most már nemcsak sorkatonaként, hanem tizedesként, szakaszvezetőként egyaránt” – így Ráduly.
Oktatói biztatások
„Székelyföldön nehezen tudom meggyőzni hallgatóimat arról, hogy a mai világban románul és angolul is jól kell tudni. Ugyanakkor itt még nem igazán tudják az élethosszig tanulás fogalmát sem, de sokan azt várják, hogy a hároméves egyetemi képzés után egy életre szóló munkahelyük legyen” – ezt már Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja mondta, aki egyúttal arra biztatta a ballagókat, hogy csatlakozzanak rá „az élethosszig tanulás trendjére”, utazzanak, ismerjenek kultúrákat, és tanuljanak nyelveket.
Az egyetem másik karáról, a Gazdaság- és Humántudományok Karról Lázár Ede dékánhelyettes szólt a hallgatókhoz. „Talán egyelőre csak korlátokat és elutasításokat láttok, pedig ennek a Székelyföldnek nagy szüksége van rátok. Azt kívánom, hogy értékteremtésre törekedjetek, ne azt keressétek, hol lehetne meghúzódni a rendszerben, egy kis nyugdíjas állást és hatáskört létrehozni, a potyautas-stratégia ugyanis vesztes stratégia. Legyetek bátrak, merjetek vállalkozni, hogy értéket teremtsetek saját magatok és Székelyföld számára” – buzdított a dékánhelyettes.
Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő két végzős diáknak egy-egy brüsszeli utazást ajánlott fel. Az idei ballagás üde színfoltjának számított a tavaly ősszel létrejött, jelenleg tíztagú Sapientia Fúvószenekar szereplése.
Bakó Zoltán
székelyhon.ro

86. születésnapján emlékeztek Sütő Andrásra
Napra pontosan a Kossuth- és Herder-díjas író születésének napján, június 17-én emlékeztek Sütő Andrásra a marosvásárhelyi reformástus temetőben.
A Sütő András Baráti Egyesület tagjai felhívást tettek közzé, amelyben jelezték, hogy hétfőn 18 órakor koszorút helyeznek el a költő sírjánál a kopjafa előtt. Amint az várható volt, közel száz ember tette tiszteletét az író sírjánál a meghirdetett időpontban. Ott voltak írótársak, lelkészek, tanárok, közéleti személyiségek, az író tisztelői, marosvásárhelyi és környékbeli olvasói. A megemlékezésen nemes egyszerűséggel mellőzték a méltató beszédeket, a jelenlévő lelkész imát mondott az íróért, majd közösen elénekelték a Te benned bíztunk, eleitől fogva... kezdetű zsoltárt. Ezután a kopjafa tövében Gálfalvi Zsolt író elhelyezte az egyesület koszorúját, a jelenlévők közül többen virágcsokrokat tettek a sírra.
Ezt követően az egyesület bejelentette, hogy a hét végi székelyudarhelyi Sütő-szobor avatására autóbuszt indítanak a Teleki Téka elől, akik tehát részt kívánnak venni az ünnepélyes szoboravatáson, jelentkezhetnek az egyesületnél.
Méltatások helyett
Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson, 1954-től élt Marosvásárhelyen, 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. A marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. Kitüntetései: Román Népköztársaság Állami Díja (1951; 1953, harmadik fokozat), Füst Milán-díj (1978), Herder-díj (1979), Alföld-díj (1986, 1987), SZOT-díj (1989), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Erzsébet-díj (1993), Kisebbségekért díj (1995), Magyar Örökség díj (1996), A Magyarság Hírnevéért díj (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997), Hazám díj (2002), A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) (2005), Magyar Kultúra Lovagja(2006).
Több mint húsz jelentős kötete (regények, drámák, cikkgyűjtemények, naplójegyzetek), megszámlálhatatlan novella, közéleti írások százai fémjelzik pályáját.
Bakó Zoltán
szekelyhon.ro

Száznegyven éves a dicsőszentmártoni magyar oktatás
Emléktábla-avatással kezdődik Dicsőszentmártonban szombaton az az ünnepségsorozat, amelyet a városban 140 évvel ezelőtt elindított magyar oktatás évfordulójának szentelnek Emléktábla-avatással kezdődik Dicsőszentmártonban szombaton az az ünnepségsorozat, amelyet a városban 140 évvel ezelőtt elindított magyar oktatás évfordulójának szentelnek.
Délelőtt 10 órakor emléktáblát avatnak az egykori unitárius iskola udvarán. „Az iskola 1873-as alapításakor az unitárius egyház adományozott telket a tanintézet részére, azon épült fel az iskola, amelynek épületét a történelem folyamán lebontották, s helyébe építették a mai Traian iskolát. Ezért is kerül sor a megemlékezésre és a táblaavatásra az unitárius templom udvarán levő régi unitárius iskolában” – mondta el Fodor Sándor József a jelenlegi Traian iskola aligazgatója.
Az emléktábla-avatáson a Dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatója, Fodor S. József tart ünnepi beszédet, majd Gagyi Zoltán történelemtanár mondja el, hogy miként alakult a történelem folyamán az oktatás helyzete a Kis-Küküllő partján fekvő Árpád-kori településen, amelynek első említéséről már az 1278-as évből oklevél tudósított.
Az emléktábla leleplezését követően a meghívott vendégek – Winkler Gyula EP-képviselő, Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadója, Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök és Erdei Gyula, a Hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatója – tartanak köszöntő beszédeket.
Az ünnepség az egykori unitárius iskola nagytermében szimpóziummal folytatódik, amelynek témája a magyar tannyelvű oktatás jelenlegi helyzete a szórványban.
Délután 5 órakor a Dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban ünnepi műsor lesz, amelynek során köszöntő beszédek, megemlékezések hangzanak el a 140 évvel ezelőtt alapított magyar tannyelvű iskolával kapcsolatban. Az ünnepi hangulat fokozásához hozzájárul a Dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Középiskola tanulóinak, a városi óvodák kisgyerekeinek, valamint a helyi Kökényes Néptáncegyüttes által bemutatott műsor. ú
A megemlékezés szervezői: az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetsége, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség dicsőszentmártoni kerülete, a támogatásról a három dicsőszentmártoni magyar történelmi egyház és a Communitas Alapítvány gondoskodik.
A nap magyar bállal zárul a Három Fenyő étteremben este 7 órától
Délelőtt 10 órakor emléktáblát avatnak az egykori unitárius iskola udvarán. „Az iskola 1873-as alapításakor az unitárius egyház adományozott telket a tanintézet részére, azon épült fel az iskola, amelynek épületét a történelem folyamán lebontották, s helyébe építették a mai Traian iskolát. Ezért is kerül sor a megemlékezésre és a táblaavatásra az unitárius templom udvarán levő régi unitárius iskolában” – mondta el Fodor Sándor József a jelenlegi Traian iskola aligazgatója.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Az egyetlen magyar drogterápiás központ húsz éve
Egész Erdélyben ez az egyetlen magyar nyelven működtetett ilyen jellegű, intézményes keretek között dolgozó segélyszolgálat, amellyel több ezer szenvedélybeteg és azok hozzátartozója került kapcsolatba. A rövid terápiás – 12 napos – programokon másfél ezernél több szenvedélybeteg és azok hozzátartozója fordult meg a két évtized alatt. A Magyarózdi Drogterápiás Otthonban a megnyitása óta, 2005-től közel kétszázötven személy vett részt hosszú terápiás – 6 illetve 9 hónapos – programon.
A Bonus Pastor Alapítvány (BPA) és a Református Mentő Misszió (RMM) 1993 óta az Erdélyi Református Egyházkerület védnöksége alatt végzi a szenvedélybetegek közötti munkáját. A hosszabb ideig, vagy véglegesen absztinenssé válók részaránya meghaladja a 75 százalékot. Míg kezdetben az alkoholfüggők tették ki a segélykérők zömét, mára már más függőségek miatt is felkeresik a missziót és az alapítványt. Kábítószer-, szerencsejáték-, internet-, dohányzásfüggők egyre nagyobb számban érzik úgy, hogy számukra a magyarózdi terápiás otthon nyújthat csak segítséget. A húszéves múltról, sikerekről, beteljesületlen vágyakról s a továbblépés lehetőségeiről tartott tájékoztatót a BPA/RMM a marosvásárhelyi Ama Deus kávézóban csütörtökön délután. Ennek keretében Lőrincz János és Jakab István, a Marosi és a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyék esperesei osztották meg a mentő misszióval kapcsolatos gondolataikat a résztvevőkkel.
A RMM vezetője, a BPA alapítója, Horváth Levente lelkészelnök elmondta: a két évtized alatt rengeteg szaktudás, tapasztalat és gyakorlat halmozódott fel a misszió munkatársaiban. Jelenleg az erdélyi magyar társadalom mintegy tizenöt százaléka szenved valamilyen függőségben, amitől szabadulni óhajtana. Az igények és elvárások növekedésével a munkatársi kör bővült számbelileg, de összetétel tekintetében is, hisz már pszichológusok, orvosok, terapeuták tartoznak a csapathoz a lelkészek mellett. Adorján Éva, a magyarózdi Drogterápiás Otthon vezetője arról számolt be, hogy ma már felvállalják a szenvedélybetegek állapotukat, és szeretnének is szabadulni függőségeiktől. A múlttal ellentétben ez már nem jelent tabutémát, ennélfogva pedig könnyebb segíteni. Jelenleg a korábban beutaltak közül 122 személy absztinens most is, ami cáfolja azt a korábbi hiedelmet, hogy az alkoholfüggőségtől nem lehet szabadulni. Erdő Endre a BPA ügyvezető igazgatója az otthonukként szolgáló, XVI. században épült magyarózdi Radák-Pekry kastély történetéről beszélt. A beszélgetések végén kikristályosodott – azért van még mindig egyedül a BPA/RMM, mert a kormányzat és a politikum még mindig szűklátókörűen kezeli a függőségek, szenvedélybetegségek kérdését, lerekednek a drogfogyasztás, vagy az alkoholizmus jogi vonatkozásainál, a rehabilitáció kérdése teljesen elsikkad. Ezért is van az, hogy állami alapokból a legminimálisabb támogatást kapják Magyarózdon. A 20 éves évforduló alkalmából a marosvásárhely-Alsóvárosi Református templomban (Ludasi utca 3. szám) hálaadó ünnepélyt tartanak vasárnap, ahol Kató Béla püspök szolgál. Meghívott: Szabó Péter operaénekes és a KRIKK együttes.
A program: 9 órától fórumot tartanak a kábítószerekről, függőségről (Bartha Éva pszichológus), 10-12.30 óra között istentisztelet, bizonyságtételek, ünnepi együttlét, míg 12.30 és 13 óra között szeretetvendégséget tartanak.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Kezdenek hazatérni a fiatalok
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros megyei szervezete ebben a hónapban két méhészeti tanfolyamot is szervezett. Csomós Attila mérnököt, a szervezet elnökét kérdeztük a gazdatársadalomnak nyújtott segítő akciókról, a vidéki emberek felkészültségéről.
Arra a kérdésre, hogy: miért jó az, ha a méhészettel foglalkozni kívánók elvégzik a tanfolyamot, elvégre sokan vannak, akik minden elméleti felkészülés nélkül méhészkednek, kizárólag a tapasztalataikra és az ismerőseiktől kapott információikra alapozva, az elnök kifejtette a kezdeményezés lényegét. „Arról van szó, hogy a napokban megjelent a méhészeti törvény, amely farmerré lépteti elő – vagyis jogaikba helyezi – a méhészkedőket, ezt a lehetőséget pedig ki kell használni. Annál is inkább, mert farmerként jogosultak a támogatások megpályázására” – magyarázta. Ilyen körülmények között pedig csak úgy érdemes ezzel foglalkozni, ha kellő ismeretekkel is rendelkezik a méhész. Ez így már nem hobbi-tevékenység, hanem szakma. Az emberek pedig igénylik a felkészítést. Ez abból is látszik, hogy egy hónap alatt két tanfolyamot is kellett indítani. Az elsőre ugyanis beteltek a helyek, igénylő pedig jócskán volt – magyarázta.
Húsz gazdakör hívta
De nem csak méhészetről szól a felkészítés, sőt, alapvetően nem arról. A tejtermeléssel, a földeladással kapcsolatos újdonságok, a legeltetési törvény, a polgári törvénykönyv haszonbérleti szerződésről szóló újdonságai nagyon érdeklik a falu emberét. Végülis ők ebből élnek, érdekük, hogy ismerjék az újdonságokat. De legalább ugyanennyire érdekli őket a támogatási rendszer, a családi gazdaságok és a farmok által lehívható pályázatok skálája. Az érdekérvényesítés és érdekképviselet vonatkozásai is fontosak számukra. Az elnök elmondta: „Csak az idén több mint húsz településről hívtak meg a gazdakörök felkészítőket, előadásokat tartani az említett témákban. Szervezetünk a gazdakörökkel áll szoros kapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy olyan helyre nem megyünk, ahol nincsenek gazdakörök, vagy olyan gazdakörök működnek, amelyek nem a mi szervezetünkhöz csatlakoztak. Mindenhova megyünk, ahova hívnak. Legutóbb például Nyárádszeredában, Csejden, Dózsagyörgy községben voltunk.” Csomós Attila szervezeti elnök, Bocz István állatorvos, Szász Zoltán szakmai előadó képezik a falujáró csoport kemény magját. Hozzájuk csatlakoznak alkalmanként APIA-vezetők, vidékfejlesztési igazgatósági szakemberek, mezőgazdász-mérnökök, állattenyésztők, egy olyan lelkes csapat, akiknek szívügye a magyar gazdáknak segítséget nyújtani.
Jönnek a fiatalok
A szervezet elnöke szerint az utóbbi időben kezdenek komolyabban érdeklődni a falusi emberek a szakmai kérdések iránt, akarat tehát van. A baj az, hogy gyenge a felkészültségük, hiányoznak az alapok. Az uniós csatlakozás előtt és közvetlenül utána elintézték egy kézlegyintéssel azt, aki figyelmeztette őket a későbbi buktatókra. Most már rájöttek, hogy hiba volt, hogy „a tudás hatalom” elv érvényesült. Csakhogy, most azt is be kell pótolni amit akkor elmulasztottak, ami dupla munkával jár.
Az elnököt bizakodással tölti el a fiatalok viszonyulása. „Egyre több fiatal, faluról elszármazott ember tér haza, hogy megpróbáljon a mezőgazdaságból megélni. Olyannal is találkoztam – többel is – aki külföldön kereste a boldogulást, nem jött össze neki, s most itthon, falusi környezetben próbál talpon maradni. Ők a legérdeklődőbbek. Azért is, mert egyszer már befuccsoltak, most megpróbálják elkerülni a csődhelyzetet. Látszik rajtuk az őszinte érdeklődés, a tenni akarás vágya. Mi pedig, amennyiben tőlünk telik, segítünk nekik” – zárta az elnök.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,

Emlékekkel a hazugság fala ledöntésében
A Castellum Alapítvány hétfőn este megemlékezést szervezett az 1949-es kitelepítések 65. évfordulóján. A marosvásárhelyi református templom gótikus termében jelen voltak az egykori kitelepítettek és leszármazottaik.
Haller Béla alapítványi elnök elmondta – az egy évvel korábban történt városi birtokosság vagyonfosztása és az 1949. március 3-i földbirtokos réteg gazdasági megsemmisítése és kényszerlakhelyre toloncolása óriási értékvesztést jelentett a XX. század közepi erdélyi magyarságnak. Szerencsére már akadnak fiatal történészek, akik megpróbálják feldolgozni ezt a traumatikus történetsorozatot.
Összehangolt akció volt
László Márton történész, aki pontosan ezt a korszakot kutatja, elmondta – a hatóságnak hivatalos magyarázatokra volt szükségük, hát gyártottak. 1948. február 25-én, pénteken a kommunista párt központi bizottsága Vásárhelyre küldte Varga Bénit, aki felkészítőt tartott a helyi pártaktivistáknak az akció előkészítéséről. Ő már névjegyzékkel érkezett Bukarestből a kitelepítendő személyekről. Ezt kellett időszerűsíteni, bővíteni. Február 28-án, hétfőn Ioan Stoica milicista hadnagy jelentkezett Traian Suciu megyei párttitkárhelyettesnél, lezárt borítékos végrehajtási utasítással. Ebben az is benne volt, hogy hová nem szabad telepíteni a földbirtokosokat (nagy ipari központokba, a jugoszláv határ menti övezetbe). Szász János milíciaparancsnok intézkedett, hogy minden olyan helységbe, ahol kitelepítésre kerül sor, 2-2 milicista menjen ki, hogy biztosítsák a helyszínt. Március elsején teljes titoktartás mellett megalakultak a kisajátítási bizottságok. A később felszínre került iratokból kiderült, hogy a kitelepítésekben részt vett 120 munkás és ezer „paraszt” is.
És jött húshagyó kedd
Az utasítások szerint március másodikán este teherautókkal indultak minden faluba, ahol tervezett kisajátítás volt, hogy éjjel 2-3 között egyszerre csapjanak le a birtokosságra mindenhol. És így is történt. Kisebb gikszerek adódtak. Mezőbándon például nem találták a listán levő Szabó nevű birtokost, ezért teherautóra raktak egy ugyanolyan családnevű kulákot. Másik három esetben sem találták meg a jegyzéken szereplőt.
Összesen 85-89 birtokost fosztottak meg földjétől (különböző iratok különböző adatai), őket és családjukat teherautóra rakták, s vagy Szászrégenbe vagy Marosvásárhelyre szállították. Az iratok szerint itt kényszerlakhelyet és munkahelyet biztosítottak számukra. Ugyancsak a korabeli iratok szerint 2600 hektár körüli szántóföldet, 973 hektár kerthelyiséget, 4000 hektárnál több erdőt vettek el. A teljes kisajátított terület megközelítette a 10 ezer hektárt.
Hazugságok sorozata
A teremben levő érintettek a történész előadása után elmondták – az iratok nagy része hazugságot tartalmaz. Beczássy Tánja elmondta – az elűzetésük szerdára virradóra történt, ezt édesapja, István is megírta a Bekerített élet című munkájában. Orbók Ferenc szerint a szülei egyáltalán semmilyen lakást nem kaptak. Munkahelyet még úgy sem. „És senki nem kapott, legtöbb esetben jóakaratú városiak fogadták be a kitelepítetteket. Vagy rákényszerítették az amúgy is szegény sorsú városlakókat, hogy osszák meg hajlékukat velük” – mondta. Példa volt erre gr. Teleki Gemma esete is, aki Vásárhelyen egy lyuknyi odúban húzta meg magát. De az író, irodalomszervező Kemény János gróf esete is példázza ezt.
Az elkobozott javak, aranyékszerek, értéktárgyak eltűntek, a „leltározást” az elvtársak rendszerint a borospincében kezdték, aztán napok múlva folytatták kitalált adatokkal. Mert addigra már minden mozdítható eltűnt a házból.
Koszorúzás és ígéret
Az emlékező est végén megkoszorúzták a kitelepítettek emlékére állított kopjafát a Vártemplom udvarán. Jelképesen a legidősebb és a legfiatalabb résztvevő helyezte el a koszorút: a jelenleg tordai lakos, Bogdánffy Botond (a Szolnok-Doboka vármegyei Esztényben volt birtoka) és a Torda melletti Harasztos falu Horváth családjának leszármazottja, Darabont Horváth István.
A résztvevők megegyeztek abban, hogy mindenki leírja családja történetét, azt eljuttatja a Castellum Alapítványhoz, hogy az emlékeket összeállítva rést törhessenek a még meglévő kommunista hazugságok falán, s a következő nemzedékek már teljes valóságában ismerhessék meg az 1949-ben történt kitelepítések történetét.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,

Elsikkasztanák az emlékeinket
Valahogy úgy alakult, hogy kisebb-nagyobb porveréssel, intenzitással, de örökké baj volt a Postaréttel, s ennek már 160 esztendeje. Ennyi ideje, hogy a székely vértanúk halálukkal megszentelték ezt a helyet. Utóbb már a március 10. időpont is zavart kelt a vásárhelyi (álló)vizekben. Nemrégiben egy magyar politikus azt mondta, túl sok márciusban az emlékezés, nehézséget okoz, hogy öt nap alatt kétszer is össze kell gyűlni a vásárhelyi Postaréten. Maradjunk csak a 15-ével – fejtette ki egyéni véleményét. És ezt egy vásárhelyi születésű, itt élő ember mondta.
A március 15-i ünnepségeket immár 139 éve itt tartják. Ennek azért volt – és van – hagyománya, mert más, a forradalomhoz, szabadságharchoz kötődő emlékhely nem volt a városban. Most van. Petőfi-szobor, Teleki-ház, Görög-ház. Utóbbi kettő megjelölve. A 139 év ellenére egy kicsit nincs a helyén a március idusi emlékezés. A vásárhelyiek akkor, egyébként objektív okokból, 1848-ban a kirobbanása után csak egy héttel később szereztek tudomást a forradalomról.
Minden hátsó gondolat nélkül kérdem – a vásárhelyieknek mi fontosabb az emlékművel kapcsolatban? A Vásárhelyhez kötődő székely vértanúk emléke, vagy a forradalom kitörésének évfordulója? Félreértés ne essék – mindkettő fontos. De. Azt tudjuk, hogy Nagyváradon a Rulikowski-sírnál augusztus 28-án emlékeznek. A Szacsvay-szobornál október 24-én. Fehéregyháza mellett, az Ispánkútnál július 31-én. Eresztevényben július 2-án tartanak megemlékezést. Egyik helyen sem március 15-én. Március idusának is megvannak a maga helyei, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy ezen a napon a magyar szabadságharcban részt vevő mártírrá vált lengyel tisztről, a vértanúhalált halt jegyzőről, akinek csak egy tollvonás volt bűne, a lánglelkű Petőfiről, az ágyúöntő Gábor Áronról is megemlékezzenek.
És mégis. Mindennek ellenére „helyén van” a március 15-i postaréti megemlékezés, ha másért nem is, hát azért, mert eleink is ezt tették, itt tették. De ne feledkezzünk meg közben arról, hogy a postaréti vesztőhely, a mártírok sírja elválaszthatatlanul, letagadhatatlanul és elvitathatatlanul hozzátartozik a város képéhez, eszmeiségéhez, a város történetéhez és történelméhez. Ha mást nem is számítunk, csak azt, hogy azon szomorú 1854-es március 10-én délelőtt sírtak a vásárhelyiek, amikor a Vargák bástyájától a Postarétig kísérték a három elítéltet, hogy a kivégzés után az egész városban nem talált maréknyi oltatlan meszet sem az áruló főbíró, hogy az áldozatok holttestét elemésztesse, hogy éveken keresztül virágok kerültek a sírjukra, annak ellenére, hogy az osztrákok titkos ügynökei árgus szemmel, de hiába lesték a virághozókat, s legfőbbképpen pedig azért, mert a város lakóinak közadakozásából emelték ezt a hat méter magas emlékművet. A vásárhelyiek összeadott fillérjeiből.
És mennyi a sok? Március 10. és 15. között van öt nap. Miért ne lehetne öt nap alatt kétszer emlékezni? Tisztelettel jelentem – december 25-én van karácsony, 31-én, hat nap múlva szilveszter. Néhány száz éve mind a kettőt megünnepeljük. És még sohasem hallottam olyat, hogy valaki sokallta volna.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,

Nyomatékosítottuk: itthon vagyunk
Verőfényes délutánnal indult a postaréti Székely Szabadság Napja, ám sajnálatos módon az estére beharangozott polgári séta a forgatókönyvtől eltérően alakult. Míg a kék-aranyba öltözött délutánt az autonómiatörekvések közös, békés és törvénykövető céljai kovácsolták össze, addig az estét a petárdák hangja verte fel.
A találkozásokról és új ismeretségek kötéséről szólt a hétfő délutáni, öt óráig tartó postaréti várakozás. A kórusok előadása és a szavalatok mellett bőven volt ideje mindenkinek a kedélyes beszélgetésekre, egymás üdvözlésére. „Hiszünk abban, hogy lemegyünk a főtérre” – mosolyog ránk egy erdőszentgyörgyi személy, majd felkiált, hogy jé, a mellette lévő emberrel a Székelyek Nagy Menetelésén is találkozott, aki akkor épp egy óriási katalán zászlót lengetett.
„Azért jöttem ki, mert székely szabadságot és autonómiát szeretnék. Én már átéltem egy autonómiát a kommunizmusban” – utalt az egykori magyar autonóm tartományra az elektromos kerekesszékében ülő Papp Melinda. „Nem tartok attól, hogy bármi bántódásom esne azért, mert mozgásomban korlátozott vagyok” – fogalmazott, majd hozzátette: „mi nem akarunk senkit bántani”. A székelykakasdi csoport egyik tagjával is beszédbe elegyedtünk, aki elmondta, hogy közösségük régóta áll az autonómiatörekvésekben a Székely Nemzeti Tanács mellett, és narancssárga pólóikban idén is ők vigyáznak a színpad körüli rendre.
Beszédek
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs köszöntötte, majd Nagy László unitárius főjegyző Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy nagy alázattal és tisztelettel áll az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok”. A beszéd Tamási Áron híres idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe.
„Mi azért gyűltünk össze, mert nyomatékosítani szeretnénk, itthon vagyunk, és belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárult az egyházi méltóság gondolatsora, és a közös imádság alatt még a kifeszített székely zászlóval játszó gyerekek is összefogták kezüket.
A következő felszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt, aki beszédében kifejtette, a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. A bejelentésre, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki, ám rögtön ezután kifütyülte azt a gondolatot, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani.
„A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet” – hangsúlyozta Izsák, aki ezt a gondolatát kétszer is kénytelen volt elismételni. A baszk párt üzenetét Iker Merodio közvetítette, aki a székelyek jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg, majd azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy őseik földjén magasra emelt zászlóval folytassák a békés küzdelmüket, és ki fogják vívni Székelyföld autonómiáját és az ezzel járó prosperitást is.
A rendezvényen nem lehetett jelen Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek üzenetében ez állt: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk”. Beszéde a Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözléssel zárult.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én is a Postaréten lesz, a magyar szabadság napján.
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is, hogy nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és szerinte az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában kitért arra, hogy „tudjuk, mit akarunk, nem igaz, hogy nem tudjuk. Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálkoznak lebeszélni róla: néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva”.
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, hanem világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott a tavaly is szónokoló politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy magunkat kisebbségnek nevezzük, mert „önök és mi, katalánok is, nemzeti közösség vagyunk”.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg igen felkiáltásokkal fogadott.
Zűrös polgári séta
A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára hívta a résztvevőket, amelynek kapcsán szigorúan hangsúlyozta, hogy a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy – ahogy Kökös és Bereck között – itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
A tömegből azonban nem mindenki gondolta így, többen is szándékosan az úttestre mentek, provokálva ezzel a rendezvény szervezőit, illetve a csendőrséget. Ebben főként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai voltak az „úttörők”, akik eltakart arccal, de jellegzetes viseletükkel provokálták a rendőröket, többször is konfliktusba keveredve velük. A Szent György tér közelében rendőrautóval terelték vissza a fiatalokat a járdára, a szemközti buszmegállóban is egy busznyi csendőr tartózkodott, bevetésre készen, de beavatkozásukra végül nem került sor.
A tüntetők a város főterére érve megint levonultak az útra, ezzel ismét akadályozva a forgalmat. A szervezők hangosbemondó segítségével folyamatosan arra kérték a tömeget, hogy maradjanak a járdán, a rendőrök és csendőrök pedig visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt rögtönzött tüntetést alakult ki, amelyet a csendőrök próbáltak feloszlatni, végül Izsák Balázs hangosbemondón kérte a tömeget, hogy menjen mindenki haza, majd ő maga állt a tömeg élére, hogy hazavezesse őket.
A HVIM-esek azonban maradtak, hosszú perceken keresztül farkasszemet néztek a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat. Mindeközben Vesszen Trianon, és Autonómiát, Autonómiát jelszavakat skandálták.
A néhány tucat rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. A polgári séta alatt több vélemény is elhangzott az út másik oldalán levő járdáról. Voltak olyan magyarok, akik arról beszéltek, hogy az ilyen megmozdulások egy újabb fekete márciust szülhetnek. Egy-egy román nemzetiségű is átkiabált, olyan mondatok hangzottak el, hogy Romániában vagyunk, mások pedig az „Itthon vagyunk!” jelmondatot próbálták románra fordítani. Az autonómiát követelő kiáltások még egy ideig visszhangzottak a központban, végül elcsendesedett a tömeg.
Daniel l. Manea alezredes, a csendőrség szóvivője azt nyilatkozta, jelentős incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció. „Kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták. Egy résztvevő egy petárdát is felrobbantott a tömegben, de ez elszigetelt eset volt” – tette hozzá a szóvivő. Az alezredes azt is elmondta, senkit nem állítottak elő a rendezvény kapcsán.
A Gábor Áron-díj kitüntetettje
A szervezők este nyolc órára hirdették meg a Gábor Áron-díj átadásának ünnepi rendezvényét, amelyre meghívtak minden marosszéki küldöttet, küldött-helyettest. Az időpont az események miatt huszonöt percet késett. A díj átadására a Kultúrpalota kistermében került sor.
Idén a Gábor Áron-díjat a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, az itt dolgozók kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelységben élő népek kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez.
Szekeres Attila István laudációját Gazda Zoltán színművész olvasta fel. A díjat Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Bakó Zoltán, Becze Dalma, Vass Gyopár
Székelyhon.ro,

„Hatósági túlkapás” a Wass Albert szobor elkobzása
Egy hetet sem maradt a helyén a szovátai Wass Albert-szobor: csütörtök reggel a hatóságok leemelték és elvitték. Tulajdonosát nem lepte meg a lépés, ahogy az sem, hogy irredentának tartják.
Csütörtök reggel rendőrségi és ügyészségi razzia keretében szálltak ki Szovátán a Sómező utcába Tóth Ferenc lakásához a román hatóságok, engedély felmutatásával házkutatást tartottak, majd elvitték a napokban felállított szobrot – így foglalható össze egy mondatban az a tény, amelyről nem tudni, hogy milyen végkimenetelű játszma vagy nyomozás első lépését jelenti.
Megtagadta a szobor átadását
Amint arról beszámoltunk, pünkösd vasárnapján délután a szovátai Tóth Ferenc magánterületén Wass Albert-szobrot avattak. Azonban nem maradhatott sokáig a helyén: csütörtökön a reggeli órákban a megyei bűnüldözési szervek leemelték a helyéről.
Tóth Ferenc portálunknak felelevenítette a történteket: a segesvári törvényszék, ügyészség, a Maros megyei és szovátai rendőrségek képviselői érkeztek hozzá szabályos házkutatási paranccsal, az irrendentizmus vádját kimerítő propagandaanyagot, szórólapokat, plakátokat keresve, de mivel ilyesmit nem találtak, más, terhelő bizonyíték után is néztek lakásában, mindent lefényképeztek, filmeztek, és közölték vele, hogy gyanúsítottként vallomást kell tennie a rendőrségen. Ugyanakkor kérték Tóth Ferencet, hogy a tulajdonában levő és felállított műkő szobrot adja át nekik. Mivel ezt megtagadta, két személy leemelte helyéről a mellszobrot, és magukkal vitték.
Koncepciós az eljárás?
Tóth Ferenc úgy véli, a hatóságok lépése politikai koncepciós pernek minősíthető. A demokráciában senkit nem lehet meghurcolni politikai nézetei miatt, de ebben az esetben határozottan ez történik – fejtette ki véleményét a szoborállító férfi.
Wass Albertet 1946-ban nyilvánította háborús bűnösnek a kommunista rendszer a párt megrendezésére, és ami most vele történik, azt ugyanannak a kommunista ideológiának az emberei teszik – véli Tóth.
A hatóságok azt is közölték vele, hogy gyanúsítottként ki kell hallgatniuk, ezért beidézték a megyei rendőr-főkapitányságra. Tóth Ferenc nem volt hajlandó ügyvéd nélkül vallomást tenni, ezért keddig kapott haladékot. Ez idő alatt megpróbál keresni olyan ügyvédet, aki őt képviselje. Amennyiben nem talál ilyent, akkor hivatalból fog ügyvédet igényelni, vagy egyszerűen megtagadja a vallomást. Arra a kérdésünkre, hogy mivel gyanúsítják, Tóth Ferenc elmondta: felolvastak egy törvénycikkelyt, amelynek alapján a háborús bűnösök kultuszának ápolásával vádolhatják meg. Ő ezt tudomásul vette, viszont megkérdőjelezi Wass Albert háborús bűnösségének voltát és az azt kimondó ítéletet.
Hogy mire számít a következőkben? Sejti a következményeket, de erről nem szeretne egyelőre beszélni, és főleg nem a sajtóban. Pénzbírság viszont biztosan várható lesz – nyilatkozta a szobrot megrendelő és magánterületén felállító férfi. Várja a kihallgatást és a fejleményeket, amelyről ígérete szerint beszámol majd portálunk olvasóinak.
Nem volt meglepetés
Tóth Ferencet nem lepte meg a hatóságok ezen lépése, szinte számított is rá, mivel ismeri a rendszert, és mint mondta, a törvény kiszámítható. Annál inkább várta a fejleményeket, hogy már közvetlenül a szoborállítás után közölték vele, hogy a rendőrség hivatalból feljelentést tesz ellene. Ezt azok a rendőrök mondták neki, akik vasárnap, a szoboravatási ünnepség alatt a közelből figyelték az eseményeket, majd az ünneplők távozása után rögtön megkeresték őt otthonában.
Kincses: hatósági túlkapásról van szó
Egy szobor hatósági elkobzásához vagy egyszerű felemeléséhez bírósági határozatra van szükség – állapította meg Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, aki szerint Tóth esetében sérült a védelemhez való jog is. „Tény, hogy Szovátán hatósági túlkapás történt. Mint olyan, aki ismeri a Wass-ügy teljes peranyagát, azt is elmondhatom, egyáltalán nem bizonyított, hogy Wass Albertnek valamiféle szerepe is lett volna a második bécsi döntés után történt vasasszentgothárdi gyilkosságokhoz” – fejtette ki Kincses. Miután Vekov Károly történész segítségével a jogásznak sikerült újabb dokumentumokat beszerezni, melyek az író ártatlanságát bizonyítanák, Kincses Előd perújítást kért, azonban a kolozsvári táblabíróság nem találta elegendőnek a korábbi ítélet megmásításához a Wass ügyvédje által bemutatott okiratokat. Kincses szerint a német és olasz levéltárakban kellene még kutakodni, ugyanis a bécsi döntés utáni atrocitásokat német-olasz vegyes bizottság jegyzőkönyvezte.
Rendőrség: közterületről is látszott a szobor
Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre közölte: valóban vizsgálódnak a kollégái a szoborállítás ügyében, ugyanis a szobor olyan helyen áll, hogy az a magántulajdonon kívüli területről is látható. Mint elmondta, az ügyben eddig semmilyen hivatalos lépés vagy döntés nem született, csupán vizsgálódnak, és ennek részét képezheti az is, hogy meghallgatják az ügyben érintett magánszemélyt is.
A rendőrség csütörtökön délután fél ötkor hivatalos közleményt is kiadott az üggyel kapcsolatban. „A Maros megyei Rendőr-főkapitányság a segesvári bíróság melletti ügyészség irányításával vizsgálatot folytat egy bűnügyi dosszié ügyében, amely fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szimbólumok nyilvános használata, béke vagy emberiségellenes személy kultuszának támogatása, fasiszta, rasszista vagy xenofób propaganda bármilyen eszközzel, nyilvánosan való terjesztésének tárgykörébe tartozik” – hangzik a bevezetőben. Ezután felsorolják a már ismert tényeket, többek között azt is, hogy június 8-án a rendőrök azt észlelték, hogy a mellszobrot az épület homlokzatának utcára néző fülkéjében helyezték el, valamint azt, hogy a 2002. évi 31-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében bűnügyi kivizsgálást indítottak. „Június 12-én a segesvári bíróság által kibocsátott engedély alapján a megyei rendőrség a segesvári ügyészség irányításával házkutatást tartott a férfi lakásán, ahol lefoglalták a mellszobrot. Jelenleg a férfi ellen szabadlábon folytatnak vizsgálatot” – írják a közleményben.
A dokumentum végén ez áll: Wass Albertet az 1964. évi március 13-i 1-es számú bűnügyi ítéletével a kolozsvári népbíróság bűnösnek mondta ki háborús bűnök elkövetésében, majd a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság bűnügyi osztálya a 2008. évi 58/33 számú, az örökösök által indított bűnügyi perben a 2008. évi március 10-i 35-ös számú ítéletében az örökösök általi perújítási kérelmet elutasította.
Bakó Zoltán, Gligor Róbert László, Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Emlék- és toronyvesztés Bözödújfaluban
Június 29-én, vasárnap délután fél három táján ledőlt a bözödújfalusi víztározó tóban álló, pontosan 230 évvel ezelőtt épített katolikus templom tornya. Ez volt az utolsó, még viszonylag épen megmaradt emlék a faluról, amely katolikus, unitárius, görög-katolikus és székely szombatos híveivel példázta az erdélyi vallásbéke évszázadokon át ható nyugalmát.
A torony nem nagy robajjal, döndüléssel omlott le, csendben, szinte szerényen hullt önmagába, mint ahogyan szerényen, meghitt közösségben állt 1784 óta néhány lépésnyire az unitárius istenháza ma már romos falainak közelében. Volt-idők utolsó tanújaként tűnt el, olyanként, aki még látta az itt oltalomra lelt székely szombatosok, pápisták és az egyetlen erdélyi alapítású egyház híveinek háborítatlan együttélését.
Egyesület a vízválasztón
Csibi Attila, Erdőszentgyörgy város – ide tartozott az egykori falu – fiatal polgármestere bosszús szomorúsággal mondja: „Egyesületet hoztunk létre egy évvel ezelőtt az egykori falu emlékének megmentésén fáradozókkal közösen, hogy a még álló, megmenthető emlékeket konzerváljuk, felújítsuk, s úgy tűnt, az utolsó száz méteren vagyunk ezzel.”
A torony esetében úgy számoltak, hogy alapmegerősítéssel kezdik, aztán egy támfalat vonnak a torony köré – ezen lehetett volna szárazföldön megközelíteni. Az unitárius templom még meglévő falait egészítették volna ki rekonstrukcióval. Felajánlások érkeztek Erdélyből, az anyaországból, magánemberektől és egykori bözödújfalusiaktól, meglettek volna az erőforrások. „Három héttel ezelőtt statikai felmérést készítettek a szakemberek a toronyról, akkor derült ki, hogy valóban a finisben vagyunk: a toronyépület állaga annyira tönkrement a vízben, hogy napok, órák kérdése a léte” – folytatja az elöljáró. És a vélelem félelme beigazolódott – a torony vasárnap összeomlott.
Augusztusban kondulnak a harangok
Csibi Attila még nem vesztette el a bizalmát. Azt mondja, van remény arra, hogy a tornyot újjáépíthessék, az unitárius templomot is felújítsák, s folytassák a tervek megvalósítását a siratófal körül is. A falu emlékét idéző, egykori lakóház falából kialakított emlékfalat – ezt nevezik siratófalnak – és a hősi halottak kimentett emlékművét be szeretnék keríteni, felállítanak egy haranglábat egy régi fénykép alapján, ezen elhelyezik a katolikus és unitárius templom egykori harangjait. (A katolikusokét tizen-egynéhány éve ellopták, de szerencsére megkerült.) Már az augusztus első szombatján hagyományosan megrendezendő bözödújfalusi emléknapon állni fog a harangláb, emlékezésére kondulnak majd a harangok.
A megmentésre indított, egy éve elkezdődött folyamat nem áll meg. Ám az is biztos, hogy legalább húsz évvel ezelőtt kellett volna elkezdődnie, ahhoz, hogy könnyebb legyen megvalósítani. A nehézségek ellenére az egykori bözödújfalusiak s az erdőszentgyörgyiek remélik, így is meg lehet csinálni.
A vég kezdete
Legelőször 1975-ben legyintette meg az elmúlás szele a falu lakosságát. Akkor építették az első völgyzáró gátat. Két év múlva elvitte az árvíz, a munkálatokkal leálltak. Akkor a bözödújfalusiak úgy hitték, megmenekülnek a kitelepítéstől, elárasztástól. Nem így lett. 1984-től újrakezdték a munkálatokat, 1989-ben pedig megkezdték a lakosság kitelepítését. Aztán, hogy 1993-ban fenyegetett a földtörvény, gyorsan ráeresztették a kipusztított falura a vizet. Ma is ott vannak a Rábák, buldózerek a vízben, amiket akkor, a nagy sietségben nem vontattak partra.
Lett egy nagy víztározó tó a falu helyén, amely – állítólag – megmenti a völgybéli települések lakóit az árvizek pusztító hatásától. De milyen áron?
Kék tó, tiszta tó...?
Az elárasztás előtt 179 porta volt Újfaluban, abban a faluban, melyet 1567-ben említ először a regestrum. Ma már csak pár cigány család tengődik a parton, jobbára hevenyészett házakban. Összesen 240 hektár területet foglal el a tó, amiből 160 a tulajdonképpeni vízfelület. Amikor esős az időjárás, 34 millió köbméter víz van benne. Most is megnőtt a víz szintje, sokak szerint pontosan ez okozta a torony omlását. Az amúgy is átázott építmény most jobban felázott, ráadásul a megnövekedett víztömeg hullámzása rongálta, ingatta a falakat, így aztán gondolt egy utolsó nagyot, s ledőlt. Ezt állítják az emberek. De ki tudja, mi az igazság?
Derékba tört sorsok
Az egykori bözödújfalusiaknak jobbára már csak az utódaik élnek. De tizenhárom évvel ezelőtt még beszélhettünk néhány idős kitelepítettel. Idézzük őket.
Rozenczi Endre bácsi: „Nyolcvanban költöztem Erdőszentgyörgyre, miután a feleségem meghalt. Aztán nyolcvankilencben jöttek a többiek, húsz-harminc család. Kártérítést fizettek a házakért. Harminc-harmincötezret kaptak az emberek, nem számított, hogy kinek mekkora háza volt. A székelykeresztúri unitárius esperes, Szombatfalvi József, aki maga is újfalusi volt, szokta tartani az istentiszteletet. Az ő nagyapja házát vette meg Sükösd Árpád, abból lett az emlékmű.”
Farkas Miklós: „A templom fölött volt a házam, gyümölcsössel, volt nyolcszáz tő szőlőm is. Most a kertek víz alatt vannak. Ha kimennék a kertbe, csónakkal kellene mennem. Ha meg halászni akarok a kertemben, érti, a saját, volt-kertemben, akkor ötvenezer lejt (ma ötven lej, szerk. megj.) kellene fizessek.”
A nyolcvanéves Papp Józsi bácsi egy kukoricakast mutatott a szentgyörgyi garzonlakás mellett: „Én hoztam el otthonról. Legalább ennyi emlék maradjon a faluból. A föld, amin gazdálkodtunk megtermette a nyolc-tíz szekér törökbúzát, most víz alatt van. Hát itt van helyette ez a kas, üresen, mint a mi lelkünk. De megvan!” A felsége, Zsófi néni csak ennyit mondott: „Sohasem fogom elfelejteni azt a napot. Nyolcvankilenc november 29-én, szerdai nap volt, akkor költöztettek be Szentgyörgyre. Esett az eső, még arra is emlékszem, olyan sár volt, hogy a traktor egyszerre csak egy terűt tudott hozni.”
Epilógus
A torony már három napja nincs. Három nap – általában ennyi a halálesettől a temetésig eltelő időszak. Elárvultan mered a világba az embereket vesztett Pirító, Tilalmas, Akasztóhegy, s ma már tájba szelídül az emlékezés. Évente egyszer, augusztus első szombatján elindulnak az emberek, a hajdani újfalusiak, a kitelepítettek, az elüldözöttek, az emlékezők és emlékezetet vesztettek, az otthont vesztettek, hogy a tóparton újra emlékezzenek. Falura, emberekre, korokra, századokra, templomtornyokra, s a lélekben újrakonduló harangzúgásra.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Szobor a fejedelem foglyának
A szentpáli csata 439. évfordulója előtt három nappal, július 5-én leplezték le a kerelőszentpáli római katolikus templom udvarán a csatában részt vevő Balassi Bálint szobrát a kerelőszentpáli falunapok keretében.
Immár harmadszorra szervezik meg a kerelőszentpáli magyarok napját, s minden alkalommal történelemidéző jelt is állítottak, abból a kézenfekvő felismerésből kiindulva, hogy ápolni kell a múltat, hogy jövőnk legyen.
A magyar napok programja délelőtt szentmisével kezdődött, majd szoboravatással folytatódott, délután gyermektevékenységekre került sor, este pedig zenés műsorokat tartottak mindenki kedvére.
A szentmise utáni szoboravatáson a katolikus templomkertben hagyományőrző huszárok, megyei érdekvédelmi szövetségi képviselők, helyi tisztségviselők és nagyszámú szentpáli lakos vett részt. A 14. századi építésű templom kertjében felállított – Miholcsa József által készített – nagyméretű Balassi-mellszobor előtt id. Ilyés József, majd a község polgármestere, Simon István tartott beszédet. Utóbbi kiemelte – a jelenkori szentpáli magyarság igyekszik nyomot hagyni maga után, évente állít kopjafákat, s a mostani szoborállítás is nyomjelzés az utánunk következők számára az elődök tisztelet jegyében.
Jel az utódoknak
A leleplezést követően az RMDSZ megyei elnöke, Kelemen Márton, ügyvezető alelnöke, Kovács Levente mondott köszöntőt, majd a helybéli római katolikus lelkész, Bertalan László szólt az egybegyűltekhez, mielőtt megáldotta volna a szobrot. Beszédében hangsúlyozta: a 16. században élt első igazi magyar költőnket, végvári vitézt a szentpáli csatát követően az Alárdiak várkastélyában ápolták, tehát valós módon kötődik a településhez. A plébános figyelmeztetett azonban: „A zászlólengetéstől és szoborállítástól még nem fog felemelkedni a nemzet. Ennél sokkal többre van szükség.” Mégpedig arra, derült ki, hogy Balassihoz hasonlóan az élet minden területén és minden magyar tegyen azért, hogy a megmaradásunk, s felemelkedésünk valós alapokon nyugodjék. És idézte a csíksomlyói búcsú egyik mély értelmű megállapítását: a legszebb nemzeti lobogók a száradni kitett pelenkák – utalva ezzel a magyarság fogyásának riasztó jelenségére.
A szoboravatás végén kulturális műsort mutattak be a helybeli és a községhez tartozó iskolák tanulói. Miért Balassi és miért itt?
Joggal és okkal tevődhet fel a kérdés bárkiben: miért épp itt, és miért épp Balassi? Nos, a szentpáli csata a fiatal, alig 21 éves Balassinak talán az első igazi tűzkeresztsége volt, és nem a végváraknál, nem a török ellen, mint ahogyan az irodalom- – és esetleg történelem – órákon tanulhattuk. A csata az erdélyi fejedelmi szék elfoglalásáért, illetve megtartásáért folyt az 1571-ben Gyulafehérváron fejedelemmé választott Báthory István és az őt osztrák császári támogatással megbuktatni kívánó Békés (más források szerint: Bekes) Gáspár – egyenként három-négyezres létszámú – csapatai között. Balassa János, Bálint apja, hogy császárhűségét bizonyítsa, a törvényesen – később lengyel királlyá is – megválasztott Báthory ellen küldte a fiát. A fiatalember pedig engedelmeskedett – mást nem tehetett – az atyai parancsnak. Így került Békés csapataival a szentpáli csatába.
A csata 1575. július 8-án 10 órától késő estig tartott, és Békés seregének teljes szétverésével végződött. Egy részük az akkor még Alárdi tulajdonban lévő várkastélyba menekült, őket elfogták. Közöttük volt Balassi is. Békés Mezőség felé menekült seregét kolozsvári lakosok koncolták föl. A várkastélyt a csatát követően bosszúból leromboltatta a fejedelem. 1610-ben a Haller grófok építették újjá.
Báthory még a csatatéren megkezdette a büntetést. „Az elfogott urak közül ötöt tüstént lefejeztetett a szentpáli kastély udvarán. A lázadók felett ez országgyűlés hozott ítéletet. Harminczhárom elmenekült főurat, felségsértésben elmarasztalván, fő- és jószágvesztésre ítéltek. Az elfogottak közül augusztus 8-án 9 főurat lefejeztek, 34 főurat Kolozsvárt felakasztottak s 34-nek Szamosfalván orrát, fülét vágták le” – írja Szédeczki Lajos.
A szentpáli ütközet korszakot alkot Erdély történetében. Innen kezdődik Báthory Istvánnak a császártól független fejedelemsége s a Báthory-ház hatalmi emelkedése.
A vég
A Báthory fogságába került Balassit a fejedelem magával vitte Gyulafehérvárra. Aztán, hogy 1576 tavaszán lengyel királlyá választották, magával vitte Krakkóba. Ez a krakkói „kiruccanás”, az egy évig tartó udvari életben való részvétel meghatározó jellegű volt az alig 22 éves költő, végvári vitéz életében. Hosszú vándorlási, pereskedései, szerelmi bonyodalmai és kicsapongó élet, végvári csatározásai után 1594-ben részt vett Esztergom török elleni ostromában, ahol Balassa Zsigmond tudósítása szerint „Anno 1594 die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek az vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján átalment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem.” A Kriván havasa alatti Hibbe kegyúri templomában temették el.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Komlófesztivál lesz Keménynagyszőlősön
Augusztus két utolsó napján immár másodszorra rendeznek komlófesztivált a Dánoshoz tartozó Keménynagyszőlős faluban, a komlófarmon. Nem csak a komlóról, sörről szól a fesztivál – bár ez lesz a sláger –, lesz népművészeti vásár, biotermék és kézműves bemutató is.
A fesztivált szombaton este 6 órakor nyitják meg, s a szervezők azt ígérik, hogy a megnyitón jelen lesznek az ország legnagyobb komlóterjesztőinek képviselői, de eljönnek a legismertebb sörgyárak képviselői is, akik az Erdélyben ötszáz éve termesztett komló végtermékét, a sört fogják bemutatni és kóstolásra elhozni a fesztiválra.
A fesztivál színpadát egy komlóültetvény melletti harmincezer négyzetméteres platón állítják fel, körülötte a jellegzetes őszi betakarítási idény tartozékai szolgáltatják a díszletet (komlótövek cserépben, söröshordók, sütő- és disznótökök, kóréból készült pavilonok) továbbá őszi virágok, muskátlis kosarak. Az egész teret betöltik majd a kiállító standok, sörárusító teraszok, lacikonyhák.
A komlófal elé felállított színpadon közkedvelt együttesek (Taxi, Sarmalele Reci, Fără Zahăr, Paula Seling, Emeric Imre, Viu Grai, Genţiana, Liana Şuteu) lépnek fel, de marosludasi, radnóti, fehéregyházai, búni népi zenekarok is. A fő attrakció minden bizonnyal a sörpatak lesz. Ez egy 15 méter hosszú mederben csörgedező, a „partján” cserépbe ültetett komlótövekkel szegélyezett patakocska lesz, amelyben ezúttal nem víz, hanem sör folyik, s a meder végén vízesésszerűen ömlik alá egy nagy söröshordóba a folyékony kenyér. A hordóra csapot szerelnek, amelyből folyamatosan ömlik a korsókba a habzó nedű. A hordót kiszolgáló személyzet szász nemzeti viseletben (a férfiak bőrkötényben, a nők színes németes öltözékben) öltözik, tekintettel arra, hogy a falu a Segesvár környéki szász települések egyike.
Gyakorlati bemutatók is lesznek, amelyek során a közönség megismerkedhet a sörkészítés rejtélyeivel, erről szakemberek mesélnek majd az érdeklődőknek, de korabeli metszeteken, képeken, fényképeken is szemlélhetik a környékbeli sörkészítés 19–20. századi módját. Emellett a sörfőzésnél használatos korabeli eszközökből is kiállítanak jó néhányat.
A kicsiknek játszóteret rendeznek be a fesztivál keretében, a nagyobbak sportrendezvényeken vehetnek részt. Mindezek mellett nép- és iparművészeti tárgyakat árulók, játékkészítők, kézművesek is várják sátraikkal a nagyérdeműt, de lesznek helyben alkotó képzőművészek is. Emellett zöldség- és gyümölcsárus standok is várják a látogatókat.
A Maros megyei fejedelem halálának helyén
Érdemes ellátogatni a Keménynagyszőlős és Szásznádas közötti szekérút mellett, a falutól nem túl nagy távolságra álló sokszög-alapú, sátortetős emlékműhöz, amelyet az 1662-es csata helyszínén állítottak fel. Itt ütköztek meg 1662. január 23-án Kemény János volt-fejedelem valamint Apafi Mihály regnáló fejedelem és az őt támogató jenői bég, Kucsuk Mehemed hadai. Keményt Montecucolli császári seregei cserben hagyták. A harcban Kemény János csapata maradtak alul, maga a fejedelem is itt halt meg: állítólag lovak taposták halálra. Kemény János volt az egyetlen erdélyi fejedelem, aki a mai Maros megye területén született (Magyarbükkös, 1607. december 14.) és ugyancsak a megyében halt meg (Keménynagyszőlős, 1662. január 23.).
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Októberben veszi át az örökös a marosvécsi kastélyt
Október elsejétől kerül vissza a marosvécsi kastély a Kemény családhoz. Nagy Kemény Géza, a család képviselője lapunknak megerősítette, hogy ezen a napon veszi át a kastély kulcsát Pokorny Lászlótól, a kórházotthon igazgatójától.
Mint ismeretes, a Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság által itt működtetett neuropszichiátriai kórházotthon számára új épületeket emeltek a kastély melletti területen, és az új helyszínen már annyira előrehaladtak a munkálatok, hogy át lehet költözni. Ezt követően a család kulturális célokra használná az ingatlant.
„Az a tervünk, hogy egy összmagyar kulturális központot hozzunk létre itt, hisz ennek igen jó előzményei vannak, elég, ha nagyapám, Kemény János író mecénás tevékenységére meg a Helikon-találkozókra gondolunk. Sikerült meggyőznöm a család valamennyi tagját, hogy ez a méltó felhasználási mód elődeink emlékéhez. Tudom, nem könnyű egy ilyen intézményt fenntartani, de úgy véljük, minden erőfeszítést megér a kísérlet, hogy nagyapán dicső nyomdokain haladjunk tovább” – mondta lapunknak Nagy Kemény Géza.
Hozzátette, bár egészen pontosan még nem körvonalazódott a majdan itt zajló tevékenység, de a Lezsák Sándor által működtetett lakiteleki népfőiskolát tekintenék modellként. „Egy kicsit hasonlítana arra is, amit Teleki Kálmán művel Gernyeszegen” – tette hozzá. Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a marosvécsi intézmény lényegében egyiknek sem lesz az utánzata, ők önfenntartó létesítményben gondolkodnak, hiszen egy ekkora épület és program fenntartása anyagi erőforrások megszerzését is feltételezi.
Helikon-ünnepség Marosvécsen
Augusztus 29-én és 30-án tartják Marosvécsen a Helikon-találkozót. Pénteken 16 órától kerül sor a művelődési házban a Bánffy-kollokvium első részére. Héttől előadóestre kerül sor a pécsi Pódium művészeinek előadásában. Szombaton 10 órától megemlékezést tartanak a kastélyparkban a Bánffy Miklós-év keretében. Fél tizenkettőtől irodalmi műsorra kerül sor, majd a művelődési házban folytatódik a kollokvium a politikus Bánffyról. Egy órától a művésztábor bemutatójára kerül sor, majd fél négytől Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját mutatják be.
Konferenciákat, táborokat is szerveznének itt, szoborparkot alakítanának ki, és különböző kulturális rendezvényeknek adnának helyet.
Az sincs kizárva, hogy román nyelvű kulturális rendezvényeknek is helyet kapnak, hisz ezáltal hozzásegítenék a román anyanyelvű művészetkedvelőket, hogy jobban megismerjék és megértsék a magyar kultúrát, vélte az örökös.
„Nem lesz itt szálloda, korcsma, mert ez nem méltó elődeink emlékéhez. Annak ellenére, hogy sokan mondták, működtessük szállodaként, vendéglőként a kastélyt, erre a család érthető okokból nemet mondott” – magyarázta.
Schmidt Loránd, a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője elmondta, hogy megkötötték a kastély átadására vonatkozó protokollumot, de még meg kell építeni az új kórházotthonhoz a 170 méteres felvezető utat. Igyekeznek betartani az október elsejei határidőt, tette hozzá.
Bakó Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Bekeményít a Maros megyei prefektus
A Maros megyei prefektúra megtámadta a makfalvi önkormányzati képviselő-testület által elfogadott, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómia-határozattervezetet.
Vasile Liviu Oprea szerint törvénytelen tanácshatározatba foglalni, hogy az adott település különleges státusú régióhoz, a Székelyföldhöz akar tartozni, mint ahogy azt is, hogy a dokumentumban azt követeljék, hogy a magyar nyelvet hivatalos nyelvként ismerjék el a régióban. A prefektus úgy nyilatkozott, hogy hasonló jogi eljárás keretében meg fogja támadni a nyárádszeredai és csíkfalvi önkormányzatok hasonló határozatait is.
Oprea kifejtette, a kérdéses határozatot a Székely Nemzeti Tanács, „egy jogilag be nem jegyzett alakulat” dolgozta ki, s abban többek között adminisztratív régió létrehozását kérik, amit Székelyföldnek neveznek.
A kormánymegbízott ugyanakkor elmondta, több Maros megyei polgármesteri hivatal ellen is jogi eljárást kezdeményeztek azért, hogy vegyék le hivatali épületeikről a székely zászlót. Emlékeztetett, a prefektúra több alkalommal is felszólította a polgármesteri hivatalokat a zászló levételére, de azok nem vették figyelembe a felszólítást, ezért eljárást indít Gyulakuta, Erdőszentgyörgy, Makfalva, Csíkfalva és Szováta polgármesteri hivatala ellen.
Makfalva polgármestere, Marton Zoltán munkatársunk érdeklődésére elmondta: tud Oprea lépéséről, nemcsak fenyegetőzött a prefektus. „Megkaptuk a jogi eljárás elindításáról szóló értesítést. Természetesen élni fogunk a törvény adta lehetőséggel, és óvást nyújtunk be ellene, szükség esetén pedig fellebbezni is fogunk. Egyelőre ennyi a mondanivalónk az üggyel kapcsolatban” – fogalmazott a községvezető.
Bakó Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Érdekképviselet és közművelődés
A marosvásárhelyi székhelyű gazdaszervezet, az RMGE-Maros nemcsak a gazdálkodók érdekképviseletét, érdekvédelmét vállalja fel, de a közművelődés, oktatás terén is hozzá kíván járulni az erdélyi vidéki társadalom felemeléséhez.
Amint Csomós Attila, a szervezet elnöke portálunknak elmondta, a folyamatos oktatási, továbbképzési tevékenység, valamint a szaktanácsadás, a gazdák tanácsokkal való támogatása mellett a közművelődés terén is tenni akarnak. „Ha csak a mikházi, csűrszínházi gazdanapokat említem máris bizonyítást nyernek a fentiek. A szakmai előadások, bemutatók mellett a népművészet, a művészi szinten űzött kézműves tevékenység is helyet kapott a programban, de a népdal, népi tánc is jelentős hányadát töltötte ki a programnak. Utána egy pécsi és horvátországi út következett, amelyen részt vettünk, s amelyet a pécsi XXIII. Határon Túli Magyarok Fesztiváljának keretében ejtettünk meg” – mondta el az elnök.
Az RMGE Maros Regionális Oktatási és Információs Központ a hármasfalui Barátosi házban működő gazdakörrel együtt tagszervezetként szerepel a kolozsvári EMKE magyar házainak láncolatában, s így esett meg, hogy a pécsi fesztiválra meghívták a marosvásárhelyieket is. Szeptember 12-én pedig a pécsiek látogatást szerveztek a horvátországi Drávaszögbe, ahol magyar házakat, és magyar szervezeteket látogattak meg.
„Érdekes volt megtapasztalni, hogy a Drávaszögben élő alig tizenötezres lélekszámú magyarságot mennyire támogatja a horvát kormányzat. Pénzt adnak arra, hogy ingatlanokat vásároljanak, azokat felújítsák, funkcionálissá tegyék, fenntartsák, s bennük magyar kulturális tevékenységet szervezzenek. Ottjártunkkor tapasztalhattuk meg, hogy a kis lélekszámú magyarság mennyire aktív közösségi életet tud élni itt. Amellett, hogy fesztiválokat, kulturális rendezvényeket szerveznek, a gazdálkodókat is összefogják. Nekem eddig nem volt ismeretem az itteni gazdaköri tevékenységről, de most élőben láthattam, hogy ezekben a házakban a magyarok gazdasági tevékenységeit, a gazdálkodókat is összegyűjtik, programokat szerveznek számukra, elméleti és gyakorlati síkon támogatják őket” – mondta Csomós Attila.
Emellett egy rövid horvátországi körúton is részt vettek. A két évtizeddel ezelőtt háború sújtotta Vukovárra is eljutottak. Először a Vukovári Magyar Otthonba látogattak el, majd a vukovári emléktemetőbe, és ott koszorút helyeztek el a ’91-es honvédő háborúban elhunytak tiszteletére állított emlékműnél. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) ügyvezető elnöke, Jankovics Róbert a horvátországi magyarok hetilapjában, az Új Magyar Képes Újságban erről így beszélt: „Nagyon hasznos volt a találkozó az erdélyi magyar szervezetekkel, amely a kapcsolatépítésen túl tapasztalatcserére is alkalmat adott. Bízom benne hogy ez a találkozó egy hosszú együttműködésünk első lépése volt. Bokor Bélának, a Határon Túli Magyarságért Alapítvány elnökének pedig köszönjük a közreműködést.”
Az RMGE-Maros elnöke rendkívül hasznosnak ítélte meg ezt a látogatást, hiszen ezzel a szervezet kapcsolatrendszere bővült, esély adódott arra, hogy az Európa e részében élő magyar gazdálkodók jobban megismerhessék egymást, kapcsolatokat alakíthassanak ki a gazdakörök egymással mindannyiuk hasznára, épülésére.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Bemutatják a vadadi emlékművet
A Csíkfalva községhez tartozó Vadad faluban a vasárnapi búcsúnapon Kiss Istvánra, a kuláknak bélyegzett és 1950. július 21-én, 48 éves korában meggyilkolt földművesre emlékeznek a helybéliek.
A vadadi „búcsú”, amit immár hagyományosan évente Szent Mihály napján, vagy az azt megelőző, vagy követő vasárnapon tartanak, összegyűjti a falu népét. Ilyenkor hazatérnek a faluból elszármazottak, s rendszerint a szüreti mulatságot és bált is a búcsú napjára időzítik.
Amint a helybéli Szakács Endrétől, a Kiss István emlékére létrehozott – a megye egyetlen ilyen jellegű – emlékmű állítójától megtudtuk, vasárnap az istentisztelet után, 12 órától mutatják be a kopjafát a falu lakóinak. „Pontosan abból a meggondolásból kiindulva választottuk ezt a napot, hogy ilyenkor az elszármazottak is itthon vannak, illő, hogy ők is lássák ezt a megyében egyedülálló alkotást, amit falustársunk emlékének szenteltünk. Nem avatás lesz, hanem bemutatás, ugyanis a Csíkfalvi Kulturális Napok rendezvényre október 25-én kerül sor, a községi elöljáróság akkorra időzítette a hivatalos avatást” – mondotta el Szakács Endre, akinek oroszlánrésze van abban, hogy végre Maros megyében lesz egy olyan emlékmű, amely a kommunizmus által kivégzett falusi embereknek állít emléket.
A fellelhető dokumentumok alapján László Márton történész megpróbálta egymás mellé rakni a töredékeket, s rekonstruálta Kiss István megölésének történetét. 1950. július 21-én késő este, valamivel éjfél előtt hárman érkeztek Kiss István lakásához: Lőte László, Tóth Zoltán és Turcu Adrian. Felszólították, hogy öltözzön és jöjjön velük, mert viszik Nyárádszentmártonba kihallgatásra. A kivégzés a faluba vezető, Nyárádszentmárton felőli főút és a vadadi bekötőút kereszteződése környékén történt, ott, ahol ma egy vaskorlátú híd áll. A szekusok által a lelövésről készített jegyzőkönyv szerint: éjjel fél egy és kettő között Kiss István fellökte az őt kísérőket s elkezdett szaladni a nádas felé. Ekkor megállásra szólították fel. Majd többször utána lőttek. Körülbelül 20 métert tett meg, amíg lelőtték. Az eset a főúttól mintegy 200 méterre történt. Így szól a jegyzőkönyv, amit nyilván hamisítottak. Ugyanis a megkínzott ember akkor már képtelen lehetett szaladni. Holttestét soha nem sikerült megtalálni, valahol a megyei út közelében nyugszik.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Aláírták a marosvécsi vár átadásáról szóló jegyzőkönyvet
Kissé feszült hangulatban, nem minden fennakadás nélkül vették birtokba kedden Kemény János örökösei a marosvécsi kastély épületét és udvarát. A kórházotthonnak a kitűzött időpontig ugyanis nem sikerült teljes egészében kiköltözni a létesítményből.
A marosvécsi kastély átadásának időpontját kedd délelőtt 11-re tűzték ki. Ekkor kellett volna az örökösök képviselőinek és a kastélyban eddig működő kórházotthon igazgatójának aláírnia az átadásról, átvételről szóló jegyzőkönyvet.
A kitűzött időpontban jelen voltak a felek, Pokorny László, a kórházotthon igazgatója, Vécsi Nagy Zoltán és Nagy Kemény Géza, a Kemény János unokák, valamint a család más tagjai. Bár nem volt kifejezetten ellenséges a hangulat, némi feszültség azonban jól kiérezhető volt.
Nem sikerült még mindent kiköltöztetni
Pokorny László, aki 23 éve az intézmény igazgatója, elmondta: a kastélyépületet még 2006-ban visszaszolgáltatták a Kemény-örökösöknek, most már csak a tényleges átadásnak kellene megtörténnie. Elkészültek a gondozottak számára előirányzott új pavilonok, amelyekről az igazgató úgy nyilatkozott, hogy jobb körülményeket biztosítanak az ápoltak gondozására, mint a kastélybeli szobák. „Az utóbbi két hét folyamán az utolsó százhúsz beteget költöztettük át az új épületekbe, s aki csak egy öttagú család költözködését is látta már, tudja, mivel jár ez...” – mondta el Pokorny. Azt is elmondta, hogy nem sikerült még mindent átköltöztetni, „a hatvan év alatt felhalmozott javakat teljesen kiüríteni még néhány hétbe beletelik”, s ugyancsak költöztetésre vár a kórházotthon levéltára. Ebből ami használható és szükséges átkerül az új épületbe, ami nem, arról jegyzőkönyvet kell készíteni, s utána megsemmisíteni, s ugyancsak jegyzőkönyvezni kell azt a részt is, ami nem használható már, de a jogszabályok szerint meg kell őrizni.
„Az én irodám is készen áll a költözésre, én bármelyik pillanatban veszem a kalapomat, és megyek át az új irodába, rajtam nem múlik az átadás. Ha aláírjuk a jegyzőkönyvet, az örökösök átvehetik a kulcsokat” – mondta az igazgató.
A vécsi várkastély
Marosvécs első írásos említése nyolc évszázadra tekint vissza. II. Endre magyar király 1228-ban elvette Kacsics Simontól annak birtokait, s Dénes tárnokmesternek adta Vécs várát. Tőlük örökölték a Losonczi Bánffyak ősei. 1467-ben Mátyás király a várat egyik Hunyad megyei rokonának, Ongor János udvari vitéznek adta. Tőle került a dúsgazdag Szobi Mihály tulajdonába. 1527-ben Szapolyai János az összes Szobi-birtokot Werbőczynek adományozta, aki állítólag itt írta meg a híres Tripartitumot. II. Rákóczi György 1648 nov. 28-án a vécsi várat öt faluval Kemény Jánosnak (a későbbi fejedelemnek) és utódainak adományozta. Ettől fogva Marosvécs háromszáz évig a Kemény család tulajdona, amíg nem államosították.
Ünnepi pillanatra számítottak az örökösök
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a Kemény-unokák egyike így nyilatkozott: „Mi ünnepi pillanatra számítottunk, ezért gyűltünk össze. Kaptunk egy levelet, hogy ma délelőtt 11 órakor átvesszük az épület kulcsait. A kastélyt még nem sikerült kiüríteni, ami számunkra gondot jelent. Mégis, megpróbálunk egy olyan jegyzőkönyvet összeállítani, amely mindkét félnek megfelel. Szeretnénk végre az udvart és az épületet is használni, eddig ugyanis nem tehettük, mert megtiltották nekünk azzal, hogy zavarjuk az ápoltakat.” Kifejezte reményét, hogy előbb-utóbb már csak megoldódik a birtokba vétel, hogy nagyapjuk, báró Kemény János irodalmár és mecénás szelleméhez méltó módon hasznosíthassák a kastélyt. Azt is közölte, hogy már vannak támogatóik egy kulturális központ kialakításához, s több olyan ígéret is van ilyen tekintetben, amelyekre mindenképpen számítani lehet.
Ezt követően a két örökös, valamint más családtagok a kastély földszinti részét, pincéit szemrevételezték. Utána rövid ideig konzultáltak jogi képviselőjükkel, majd újból elindultak, hogy az emeleti részeket is megnézzék.
A pezsgőzés végül nem maradt el
Délután kettőig már annyira közeledtek az álláspontok, hogy elkészült a jegyzőkönyv is az átvételről, amelyet a felek aláírtak, s az örökösök átvették a kulcsokat. A szerződés záradékában feltüntették, hogy az örökösök november 1-ig adnak haladékot a kórházotthonnak a teljes kiköltözésre, egyben vállalják, hogy a család egy tagja állandóan jelen lesz a kastélyban, s figyelemmel kíséri a költözködést.
Ezután pezsgőt bontottak, Vécsi Nagy Zoltán, mint rangidős örökös köszönő szavakat mondott, s biztosította a jelenlévőket, hogy a visszakapott kastélyt a köz szolgálatába állítják, híven nagyapjuk szelleméhez. Ezen a kis házi ünnepségen jelen volt a kórházotthon vezetőinek egy része, a jegyzőkönyvet elkészítő megyei önkormányzati tisztviselők is.
A kastély homlokzatára, a bejárat fölé kitűzték a Kemény család címerével díszített zászlót.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Emléktábla a hajdani papilakon
Egy nép azt mondta: elég. E Márai versből vett sor jeligéje alatt szervezte meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete október 23. első rendezvényét a megyeközpontban. Emléktáblát avattak csütörtök délután az egykori Lenin (ma Forradalom) utca 8. szám alatti épület falán.
Lassan közismertté válik: Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot Erdélyben az ötvenhatos forradalom után. Illő tehát, hogy legalább egy emléktáblával megörökítsük a forradalom áldozatainak, a zsarnokság által meghurcolt szenvedőinek emlékét. Ez a gondolat késztette a megemlékezés idei szervezőit arra, hogy egy emléktáblát leplezzenek le az egykori Lenin, ma Forradalom utca 8-as számú házának falán – mondta el Peti András alpolgármester.
Ebben az épületben volt a mindenkori vártemplomi lelkészek szolgálati lakása, itt lakott a 2005-ben elhunyt Fülöp G. Dénes is, akit a magyarországi forradalommal kapcsolatba hozva 1959-ben ítéltek 11 év börtönre papsága első évében. A külföldi diplomáciai beavatkozásra az akkori román hatalom kénytelen volt amnesztiát hirdetni a politikai elítélteknek, így aztán 1963-ban, négy év börtön és kényszermunka után szabadult.
De ne feledkezzünk meg a megtorló rendszer más marosvásárhelyi lelkész-áldozatairól sem: Varga László 1956 őszén, Budapesten tartózkodva részt vett a magyar forradalom eseményeiben, s hazatérése után sem hallgatta el együttérzését az akkor már levert forradalommal. 1957 márciusában letartóztatták, és a Dobai-per másodrendű vádlottjaként hazaárulás vádjával életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szamosújváron, Piteşti-en, Désen raboskodott, 1964-ben a közkegyelmi rendelet alapján szabadult. Ugyancsak Marosvásárhelyen élt Csiha Kálmán, Erdély egykori református püspöke is. 1957-ben koncepciós per áldozata lett, 10 évi börtönbüntetésre ítélték, ebből hat és fél évig tartották fogva Románia különböző börtöneiben, munkatáboraiban. Szabadulásáig megjárta Románia legrettegettebb börtöneit és internáló táborait – több helyen fordult meg rabként, mint diákkorában iskolásként. Nem sokkal letartóztatása után született meg kislánya, akit csak szabadulása után, hatévesen láthatott először. 1964-ben ő is amnesztiával szabadult. 2007-től a marosvásárhelyi református temetőben nyugszik.
A ház falára helyezett emléktábla rájuk, de a többi elhurcoltra, Csorvásy Szabó Gyulára, Dénes Dávidra, Fülpösi Jenre, Gráma Jánosra, Horváth Ferencre, Joó Sándorra, Kacsó Tiborra, Kelemen Kálmánra, Kun Zsigmondra, Miklós Istvánra, Molnár Mihályra, Nagy Gézára, Péter Lórántra, Tatárné Péterfi Irénre, Lukács Gergelyre, Séra Istvánra, Sipos Jánosra, Szántó Jánosra, Veress Sándorra, Veress Zoltánra, Bereczki Gyulára, Schuller Jenőre, Szatmári Zoltánra, Molnár Jánosra, Sárpataki Jánosra, a többi megkínzottra, a meggyilkoltakra, Dudás Józsefre, Preisz Zoltánra, Kónya Istvánra, Huszár Józsefre, Orbán Károlyra is emlékeztet mostantól fogva.
Az emléktábla leleplezése után a megemlékezők a Vártemplom mellett, a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban felállított kopjafánál koszorúztak. A kopjafát az a Veress Sándor kezdte el faragni, aki maga is szenvedő alanya volt a forradalom miatti erdélyi megtorlásoknak. Hét mélyedés van a fán, mintegy emlékeztetve a faragó hét börtönévére (1957–64). A faragást Miholcsa József szobrászművész fejezte be.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Tábla, hogy legyen
Történt idén október 23-án, hogy a vásárhelyi Szentgyörgyi (ma Forradalomnak nevezett) utca 8. szám alatt emléktáblát avattak az erdélyi 56-osok tiszteletére. Eddig minden a legnagyobb rendben is volna, ideje volt abban a városban, amely a magyar forradalom kapcsán a legnagyobb véráldozatot hozta, emléktáblát állítani. Az is igencsak rendben van, hogy a táblát annak a háznak a falára helyezzék el, amely papilakul szolgált, hiszen Fülöp G. Dénes református lelkész, Csiha Kálmán egykori püspökünk és annyi meg annyi különböző felekezetű pap szenvedett az ötvenhatos szimpátiája vagy cselekvései miatt.
Ami viszont már kevésbé van rendjén, az az, hogy a táblaavatásra kivezényeltek némi középiskolai  osztályokat, tömegként. Ha már kellett a statisztéria, válogatni kellett volna. Olyan osztályokat, amelyeknek tanulói tudják, hogy mit miért, s nem bájcseverészéssel, telefonjátékokkal ütik agyon azt a néhány avatásra szánt percet. Mert azt hiszem, minden ellenkező híresztelés ellenére, vannak ilyen osztályok Vásárhelyen. Úgy hiszem, ha kellő hírverés lett volna a táblaavatás körül, összegyűlt volna egy avatásra-való kisebb tömeg.
De még ez is lenyelhető lett volna. Ennyire futja szervezésből, ezt nyújtjuk. Innen arrébb vannak a nagyobb bajok. Mert: ha már a papilak falán táblát avatunk, akkor miért nem a homlokzaton? Miért a kapubejárat alatt? Szégyelljük az ötvenhatosainkat? Annyira igen, hogy eldugjuk őket a vásárhelyiek szeme elől? Avagy a táblaállítók nem kaptak homlokzati engedélyt attól a városházától, amelyben táblaavató alpolgármesterük van, amelynek közgyűlésében magyar képviselők vannak? Akkor már inkább vártak volna ki az avatással egy jobb konstellációt. Elvégre az ötvenhatosok 58 éve várnak, az a néhány év már potomság.
És van azon az eldugott táblán egy felirat. Imigyen szól: „Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé, és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta! Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban. Ez az emléktábla örök mementó hatalmas áldozatukért.” És még olvasható valami. Legalul, a tábla alján, kisebb betűkkel: Állította az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete 2013. október 23.
Na, hát itt a baj! A 2013-ban állított táblát 2014-ben leplezik le? Eddig nem volt rá idő? Egy kis rosszindulattal: eddig nem volt rá kampány? Ennyi fáradsággal idén, november 16-ig még felavathatnák a Maros hidat, a Kultúrpalotát, a tornyos Városházát, a már nem létező Ritz-fürdőt, a Május 1. strandot, a somostetői vendéglőt és lövöldét meg a Rákóczi-lépcsőt. Merthogy a vásárhelyi közönség annyira balga, hogy észre sem veszi, hogy azokat egyszer már felavatták, s ott is vannak időtlen idők óta. Vagy mégis észrevennék?
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Egyeztet fórumot javasolt küldöttgyűlésén az SZNT
Az Erdélyi Magyar Egyeztet Fórum összehívását kezdeményezi a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely szombaton a marosvásárhelyi Ifjúsági Házban tartotta küldöttgyűlését.
A teremben az ülés elején jelen volt Tőkés László, Biró Zsolt és Szilágyi Zsolt is, akik egy-egy rövid beszédben üdvözölték a jelenlévőket, kifejtették álláspontjukat az autonómiatörekvés és megvalósíthatóság ügyében. Úgyszintén jelen volt Andreas Gross svájci parlamenti képviselő, akinek jelentése alapján fogadták el az 1334-es határozatot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén.
Tőkés László beszédében elmondta: integrálni kell minden jó ügyet, így az autonómiáét is. Hiába megy Kelemen Hunor, Izsák Balázs és Tőkés László külön-külön Brüsszelbe és ott hárman háromféleképpen magyarázzák az autonómia kérdésének általuk elképzelt megvalósíthatóságát, azt vagy nem fogják, vagy nem akarják majd megérteni. Ezért van szükség a törekvések integrálására – mondotta az EP-képviselő.
Az ülésen elfogadtak néhány fontos határozatot. A székelyföldi autonómiastatútumra vonatkozóban leszögezték: tudomásul véve, hogy nem érkezett válasz az Állandó Bizottságnak a romániai magyarság parlamenti képviselőihez címzett azon felkérésére, hogy legyenek partnerek az autonómiastatútum ismételt parlamenti beterjesztésében, az SZNT még egy esélyt kíván adni a közös fellépésnek. Ezért azzal a kéréssel fordul hozzájuk, hogy 2015. február végéig tegyék meg azokat a módosító indítványokat, amelyek számukra elfogadhatóvá tennék Székelyföld autonómiastatútumát.
Elvi nyilatkozatot adtak ki az Európa Tanács 1334-es (2003) és 1985-ös (2014) számú határozataira vonatkozóan. Nyílt levelet intéztek Thorbjorn Jaglandhoz, az ET főtitkárához, utalván arra, hogy immár 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el autonómiapárti határozatot, a nyílt levélben arra kérik a főtitkárt, hogy az ET kövesse figyelemmel a romániai közigazgatási átalakítás folyamatát, és emlékeztesse Romániát, hogy a vállalt kötelezettségeit tiszteletben kell tartania.
Az SZNT egy másik határozatban azt kezdeményezte, hogy 2015 januárjában üljön össze az Erdélyi Magyar Egyeztet Fórum. Azt javasolta, hogy a fórum keretében az RMDSZ, a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az SZNT képviselői dolgozzanak ki közösen egy olyan elváráscsomagot, amelyet aztán valamennyi erdélyi magyar politika szervezet egységesen képviselőhet. Ezt a pozitív európai példák, valamint az ET releváns dokumentumai alapján javasolják kidolgozni.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Rohamosztag a nyárádtői balesetnél
Maszkos csendőrök akadályozták meg a nyárádtői útkereszteződésnél, hogy egy baleset sérültjének rokonai és barátai bántalmazzák a gázoló kocsi vezetőjét. A rendőrség jelenleg helyszínel.
Vasárnap este 6 óra körül az E 60-as országúton Nyárádtő területén, a hármas útkereszteződésnél, ahol Kolozsvár, Cserged és Ákosfalva irányába válnak szét az útvonalak, egy Opel Astra elütött egy harminc év körüli helybeli férfit. A baleset sérültjét a rohammentősök vették gondozásba, ám a mostanában egyre többször előforduló szokás szerint a sérült rokonai kiözönlöttek az útra, s megpróbálták a gázoló sofőrt bántalmazni.
A helyzet megoldására a csendőrség rohamosztaga érkezett a baleset helyszínére, amely jelenleg is távol tartja a mentőautótól a tömeget. A baleset okairól egyelőre nincsenek információk. Egyesek tudni vélik, hogy a sérült gyalogos a gyalogátjárón volt, ez azonban egyáltalán nem biztos, a rendőrség még a helyszínelést végzi. A mentősöktől sikerült annyit megtudnunk, hogy a gyalogos férfit nyílt lábtöréssel és vállsérüléssel találták a helyszínen, jelenleg folyik az elsősegélyben való részesítése ezt követően szállítják majd kórházba.
Ebben az útkereszteződésben körforgalmat készülnek kialakítani a közeljövőben
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Bemutatták az Időtár negyedik kötetét
A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron mutatták be Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című művének negyedik, utolsó kötetét. A Marosvásárhely történetét ilyen formában bemutató munka eddig a legnagyobb, ami a városról valaha is megjelent.
Történészeknek, várostörténet iránt érdeklődőknek, tudományos kutatóknak hasznos fogódzó, könnyen elérhető dokumentum, egyszerű „mezei olvasónak” különleges élményt jelent az Időtárat lapozgatni. A 2007-ben elkezdett munka első kötetének megjelenésekor, 2009-ben a szerző azt mondta – nem olyan könyv ez, amit az ember együltében, folyamatosan el tud olvasni. Nos, azóta bebizonyosodott – tévedett. Alulírott, de több ismerőse is elmondta, szinte egy szuszra olvasta el az eddig megjelent három kötetet, s bizonyára így lesz a negyedikkel is.
A szombat délutáni bemutató is igazolta az érdeklődést: az állandóan szállított pótszékek sem tudták kielégíteni az ülőhely-igényt a Nemzeti Radnóti-termében. Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója és Mihály Emőke, a könyv szerkesztője elmondták – nem unalmas, olyan könyv ez, amelynek lapjait nyugodtan forgathatják a történelmi témákban járatlanok is. Pál-Antal Sándor akadémikus már sokkal igényesebben, a történész szemével láttatja a könyvet – hiánypótló, nagy munka, ami minden bizonnyal a szerző főműve lesz. Maga a cím, a tár szó nyitást, felhalmozást, megőrzést feltételez, s a munka minden szempontból megfelel ezeknek. Ez a negyedik kötet olyan adatokat tartalmaz, amelyeknek az olvasók egy – idősebb – része közvetlen szemtanúja volt, vagy szülei, nagyszülei elbeszéléseiből ismeri a korszakot. Ez pedig még izgalmasabbá teszi a művet. Még azok számára is, akik nem át- vagy túlélői, szenvedő alanyai voltak az 1945–1989 közötti marosvásárhelyi történeseknek, csak karnyújtásnyi messzeségből „érték el” azokat.
A szerző elismeri – a téma kutatásához korabeli sajtóanyagokat, újságcikkeket, hivatalos párt- és állami dokumentumokat használt fel, amelyek szavahihetősége alaposan megkérdőjelezhető, hiszen az köztudott, hogy mind a szocialista sajtó, mind az akkori dokumentumok hazugságok tömkelegére épültek, hiszen ez volt a kommunista pártpolitika alapja. A sajtónak hazudnia kellett, leggyakrabban önkéntelenül, mert csak hamis, manipulált adatokhoz férhetett hozzá. Mindezek ellenére a szerző megpróbálta úgy tálalni az események szócikkeit, hogy az olvasó kihámozhassa belőlük a valóságot. Amint Pál-Antal Sándor mondotta, a szerző cinkosan összekacsint az olvasóval a hitelesség érdekében.
A negyedik kötettel már összesen 1332 oldalt tesz ki csupán a szócikkek terjedelme, a függelékek, mutatók nélkül, azokkal együtt a négy kötet összesen 1944 oldal terjedelmű. Úgy tűnhetne, lezárult a nagy mű. Ám nem így van – árulta el maga a szerző. Egy történelmi munka jellegénél fogva állandó javításra, kiegészítésre szorul, ugyanis folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb dokumentumok. A 19. század második felének története vonatkozásában fokozottan igaz az előbbi megállapítás. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni időszakot most kezdik behatóbban feltárni, egyre több dokumentum válik hozzáférhetővé, ezért a második kötet anyaga nagyobb kiegészítésre szorul. Így aztán már készül is az ötödik, kiegészítő kötet – mondta el Sebestyén Spielmann Mihály, aki a negyediket így ajánlotta a népes közönsége figyelmébe: „Tessék ezt a kötetet végigolvasni és legalább optimistán viszonyulni hozzá, ha már a történelmi kor olyan volt, amilyen”.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Elfogadták az államtitkár felmondását
Amint arról már hírt adtunk, a marosvásárhelyi származású Nagy Péter Tamás, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára december 18-án benyújtotta felmondását a miniszterelnöknek.
Mint akkor közölte, pár napon belül megjelenik a Hivatalos Közlönyben is, hogy véget ért az államtitkári mandátuma. „Az államfőválasztás során az erdélyi magyarok azt üzenték, hogy nem prioritás a kormányzás, inkább a közösségépítésre kell koncentrálni. A szövetség ezt megértette, úgy döntött, hogy kilépünk a kormányból. A csekély tíz hónapos államtitkári mandátumom alatt arra törekedtem, hogy olyan intézkedéseket foganatosítsunk, melyek a gazdák, a vidéki emberek javát szolgálják” – közölte a leköszönő államtitkár.
A most megjelent Hivatalos Közlöny tartalmazza, hogy december 22-ei határozatával Victor Ponta miniszterelnök saját kérésére felmentette tisztségéből az államtitkárt.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Petőfivel Marosvásárhelyen
A tizennégy évvel ezelőtt felállított szobor előtt emlékeztek a marosvásárhelyi Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban Petőfi Sándor születésére január elsején.
Pontosan 191 évvel ezelőtt, 1823. január elsején a Petrovics Sándor néven világra jött gyermekből lett a magyar irodalom legnagyobb költője. Amióta a szobor 2000-ben elkészült a kis parkban, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei szervezete minden év első napján megszervezi a születésnapi megemlékezést. Alkalmanként politikai pártok, szervezetek, alapítványok szerveztek ugyanit – más-más időpontban – hasonló, a költő születésének jegyében fogant emlékműsort, ami olyakor összezavarta a vásárhelyieket az időpontot illetően, idén azonban ilyenre nem került sor. Csak az EMKE tartott ki következetesen a hagyomány mellett.
Az igen alacsony hőmérséklet ellenére (mínusz 17 fokot mutatott a hőmérő) közel száz személy gyűlt össze a szobor előtt, jobbára már ismerős arcok – és túlnyomó többségükben idősebbek – akiket évről évre itt látunk. Kilyén Ilka színművész, az EMKE megyei elnökének felvezetője után Lőrincz István, Ludasi utcai református lelkipásztor beszélt a költőről, osztotta meg gyermekkori élményeit vele kapcsolatban, majd elmondta A rab című versét. A lelkész felidézte azokat az emlékeit, amikor édesapja Petőfitől vett sorokkal dorgálta a rakoncátlankodó, olykor szót nem fogadó gyermekeket, de azt is, hogy az ugyancsak édesapjától örökölt Petőfi-kötet mennyire megrongyolódott a hosszú évek alatt a sok forgatástól, lapozástól.
A vásárhelyieknek ilyenkor óhatatlanul eszükbe jut, hogy Petőfi röpke fél év alatt négyszer is a városban tartózkodott, megszerette azt, s hogy innen indult a fehéregyházi csatába, ahol nyoma veszett. Ez az év, a forradalom és szabadságharc második – egyben utolsó – éve, s ha sorsa nem teljesedik be oly tragikus végzetességgel, még az sem lehetetlen, hogy Vásárhelyen telepedett volna meg a harcok után.
Először 1849. január 21-én érkezett a városba, amikor Szebenbe igyekezett Bem táborába. Rövid pihenőt tartott Vásárhelyen, majd elsietett, hogy utolérje a generálist, ami Szelindeknél sikerült is neki. Másodszor március 7-én jött ide, gróf Teleki Sándor barátjával együtt. Akkor már pár napot időzött is nálunk. Nagy a valószínűsége annak, hogy itt és ekkor írta a Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét. Harmadik alkalommal, július 22-én ismét a városban tartózkodott, ekkor írta innen utolsó előtti levelét feleségének, majd 25-én itt találkozott Bemmel. Utoljára július 29-én találjuk Marosvásárhelyen. Akkor írja utolsó levelét Júliának, amelyben megpendíti – a vész elmúlta után Erdélyben szeretne letelepedni, Vásárhelyre hozná családját. Szó szeint ezt írja Júliának: „Szintén ma az útban mondta (Bem tábornok, szerk. megj.), hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányába, addig ezt tenni nem merem. (...) De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meglehetsz felőle győződve.” Ma már nem tudhatjuk – ha ott, a fehéregyházi kukoricásban, az Ispánkút fölött a kozák lándzsája nem tesz pontot egy rövid, de tartalmas életre, lett volna-e a város polgára a költő.
A lelkész beszéde után elhelyezték a szobor talapzatán az emlékezés koszorúit az EMKE, a Lórántffi Zsuzsanna Egyesület, valamint a Székely Színház részéről, majd a résztvevők hosszú perceken keresztül megzenésített Petőfi-verseket énekeltek.
Petőfi emlékhelyek Vásárhelyen
1884. szeptember 28-án a Görög-ház első emeleti szobája falán, ahol a költő reggelizett 1849. július 30-án, emléktáblát helyeztek el. A szöveg egy része: „Itt még embert volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emelte a kegyelet 1884.” 1912. novemberében a Görög-ház előtti útkereszteződésben Petőfi emlékoszlopot állítottak fel. (1919. márciusában döntötték le.) 1999. július 29-én Petőfi-domborművét lepleztek le a Teleki-ház falán. 2000-ben került sor a szobor leleplezésére a Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A betű és könyv igézetében két éjjel-nappal
Sajtótájékoztatót tartottak a Zanza kávézóban a Studium-Prospero Alapítvány szervezésében azokkal az intézményekkel, alapítványokkal, személyekkel, amelyek/akik részt vesznek az Olvass fel Marosvásárhelyért! program kivitelezésében.
Vass Levente, a Studium alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a maratoni felolvasás két napján és két éjszakáján szem előtt tartják, hogy olyan marosvásárhelyi, megyei írók, alkotók műveiből olvassanak fel, akik kötődnek a városhoz, vagy valamilyen – életükkel, tevékenységükkel – kapcsolatos évforduló teszi igencsak aktuálissá jelenlétüket. Mindjárt fel is sorolta a három legfontosabbat – Reményik 125., Kölcsey 225. és Mikes Kelemen 325. születési évfordulója teszi igencsak időszerűvé, hogy „jelen legyenek” a felolvasó maratonban. „A dolog lényege, hogy ezekkel a rendezvényekkel élhetőbb, élvezhetőbb, olvashatóbb Vásárhelyt teremtsünk önmagunk és a körülöttünk élők számára” – mondotta a Studium alapítvány alelnöke.
A beszámolón elhangzott, hogy valamennyi szervező – a Studium-Prospero Alapítvány, a Rotaract Club Téka, a marosvásárhelyi román Rotaract klubok, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Vatra és a Látó szépirodalmi folyóiratok, a megyei és Teleki Téka könyvtár, valamint a Romániai Írók Szövetségének Maros megyei szervezete – elsődleges feladatának tekinti az inter- és multikulturalitás megteremtéséhez való hozzájárulást. A Rotaract Club Téka képviseletében megjelent Ferenczy Anna elmondta, rendkívül hálásak, amiért már tavaly is felkérték őket a bekapcsolódásra, s ez a felkérés az idén megismétlődött.
A Studium-Prospero Alapítvány közkapcsolati felelőse, Kovács Réka megerősítette, az idén is két alkalommal lesz lehetőségük felolvasni: január 15-én, a román kultúra napján, Mihai Eminescu születésének évfordulóján marosvásárhelyi román szerzők, évfordulós román szerzők, valamint a teljes magyar irodalom szerzőinek románra fordított műveiből válogathatnak kedvükre az olvasni vágyók. Majd január 22-én, a magyar kultúra napján marosvásárhelyi magyar szerzők, évfordulós magyar szerzők művei lesznek a terítéken, valamint a teljes román irodalom magyarra fordított alkotásai.
A Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila felhívta a figyelmet arra, hogy ez a felolvasómaraton nem az elitnek szól. Ő maga például 15-én hajnali 6 órakor fog moderálni, mert sok esetben elhangzott a vád, hogy „bezzeg a kombináti munkások hajnali hatra mennek dolgozni, miközben a színészek valamikor tízkor indulnak el”. Nos, meg akarja mutatni, hogy a színész, sőt, a színigazgató is tud hatkor kezdeni. Mi több, 22-én, a sportról szóló hajnali beszélgetés-moderálást hajnali ötkor kezdi.
A találkozó leglényegesebb eleme mindenképpen az volt, hogy egy sor újdonságot tudhatott meg a felolvasásra készülő közönség. Óráról órára váltják majd egymást a meghívottak, akikkel a felolvasással párhuzamosan lehet majd beszélgetni. És minden meghívottnak kötelező módon válaszolnia kell majd hat kérdésre. Elkészítették a rendezvény mobiltelefonos alkalmazásait, amelyeket a rendezvény plakátján és szórólapjain feltüntetett QR kód segítségével lehet majd letölteni az okostelefonokra. De a felolvasás élőben is követhető. Otthonról a www.facebook.com/olvassfelmarosvasarhelyert, illetve https://www.facebook.com/citestele?fref=ts oldalon a rendezvény napján lehet követni, itt megtalálható az élő közvetítés linkje.
A rendezvények helyszíne mindkét dátumon a Zanza Cafe&Lounge (Rózsák tere 52. szám). Felolvasási szándékukat az érdeklődők jelezhetik az olvassfel@gmail.com e-mail címen, vagy hívhatják a szervezőket a 0730-627.439-es telefonszámon. De előzetes egyeztetés nélkül is bejöhetnek a kávézóba felolvasni a rendezvény napján, például 15-én 0.00 órától 24.00 óráig.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Újságírókat köszöntött a MÚRE Maros megyei szervezete
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei fiókszervezete három „veterán” munkatársát ünnepelte a csütörtök esti sajtóklubban.
Nagy Pál irodalomtöténész és -kritikus 91 évet töltött, az őt méltató szöveget, amelyet Bölöni Domokos írt, Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa olvasta fel. Nagy Pál 1924. január 30-án Mezőkölpényben született, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott. Pályáját az egyetemen tanársegédként kezdte, majd középiskolai tanár Kolozsváron (1949-55); Marosvásárhelyen az Igaz Szó (1955-70), A Hét (1970-73), az Új Élet (1974-84) szerkesztője, több kötet szerzője. Az ünnepelt 91 évesen arról beszélt, hogy már ritkán mozdul ki otthonából, ahol magányosan él, két unokája van.
Csifó János rádiós újságíró a 80-ik születésnapját ünnepelte. Nagy Miklós Kund, a Népújság volt főszerkesztője, nyugalmazott újságíró vidám rigmusokba szedett írásával köszöntötte az ünnepeltet. Csifó a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-riportere volt évtizedeken keresztül, számos műsor fűződik a nevéhez. A legemlékezetesebbek közt a Megy a magnó című rovat, amelyben 421 erdélyi magyar értelmiségit kerestek fel a rádió munkatársai. Portréinterjú készült 1976-1985 között Domokos Gézával, Harag Györggyel, Kós Károllyal, Olosz Lajossal, Ruha Istvánnal, Spielmann Józseffel, Szabó T. Attilával, Székely Jánossal, Szilágyi Domokossal, Tompa Miklóssal.
Bögözi Attila, aki jelenleg a vasarhely.ro munkatársa, 60 évet töltött. Az ünnepeltnek Bakó Zoltán, a Vásárhelyi Hírlap újságírója kedveskedett egy közös élményeket felelevenítő humoros írással. Bögözi Attila az egykori Előre című napilapnál kezdte újságírói pályafutását, a rendszerváltást követően a lap utódjánál, a Romániai Magyar Szónál, majd az Új Magyar Szónál folytatta, ahonnan a Vásárhelyi Hírlaphoz igazolt. Jelenleg a vasarhely.ro munkatársa. Rendszeresen közöl irodalmi lapokban.
Antal Erika
maszol.ro

Nyolc plusz egy irodalmár a korondi huszonötből
Szombaton este bensőséges hangulatú irodalmi estre került sor a marosvásárhelyi unitárius egyház Dersi János-termében. A korondi Hazanéző folyóirat antológiája huszonöt szerzőjéből 8+1-en jöttek el, hogy a vásárhelyi művészetkedvelő közönséggel találkozzanak.
A házigazda Nagy László unitárius lelkész köszöntötte A föld szerelme című antológia (kiadta a korondi Firtos Művelődési Egylet 25 éves Hazanéző folyóirata) Vásárhelyre látogató szerzőit, de mint később kiderült, jó néhányan közülük itthonról jöttek haza. Jelen volt Kedei Zoltán képzőművész, aki – már mondani sem kell – szintén marosvásárhelyiként rajzolta meg a huszonöt szerző portréját. Így legalább valamennyien „helyben” lehettek a találkozón.
Ambrus Lajos főszerkesztő a kötetcímről mondta el, hogy mit is takar. Itt egy éjszaka többet ér, mint más helyt sok jó év – idézett egy Korondról elszármazottat, s ha még így sem hinné valaki, hát megtoldotta egy korondi-amerikás magyar vélelmével, aki miután hosszú évek múlva hazajött, imigyen fakadt ki: ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig tart, már Parajdon leszálltam volna a vonatról. Ha valakinek ezek után még magyarázni kell, hogy mit jelent a szülőföld szeretete, az kérdezze orvosát, gyógyszerészét – tette hozzá.
Mindjárt utána az amúgy Kibéden élő, de korondi születésű Ráduly János olvasott fel hatot a legutóbbi félperceseiből. Előtte azonban elmondta: a nyáron lesz a bolyais hatvan éves érettségi találkozójuk, ami újfent bizonyítja: minden út innen vezet valahova, vagy Korondra, vagy a világba, de mindenképpen haza.
Az ugyancsak Korond szülötte Tófalvi Zoltán sajnálatos módon nem lehetett jelen a találkozón, de Nagy László lelkésszel üzent, aki felolvasta az antológiában szereplő, özvegységére városi szolgálatba szegődő hatgyerekes asszonyról szóló elbeszélésének egy részletét.
Józsa Jánost fazekasként mutatta be a főszerkesztő, minthogy az is a mestersége a keramikusnak. De hogy nem ragadt le az agyag bűvöleténél bizonyította az is, hogy helyretette a fogalmakat – a Hazanéző a Mórickővel (itteni menedékül szolgáló oltáros-pados barlang) és a Szállással szembeni földrajzi hely, ahonnan haza néztek a Korondról vészek elől elmenekült, s épp hazatérőben lévő székelyek. S csak úgy mellékesen megtudtuk róla azt is, hogy olyan képtárat adományozott Korondnak, amire nem egy város lenne büszke.
A ravai születésű Kedei Zoltán képzőművész főszerkesztői nógatásra rajzolta meg a kötet számára a huszonöt szerző portréját, aztán további különösebb nógatásra már nem is volt szükség ahhoz, hogy újrarajzolja az egészet a korondi képtár számára. A szerző-kiállítás portréi még két hétig láthatók a Bolyai téri unitárius templom termében.
A korondi unitárius lelkész, Demeter Erika amolyan „noviciája” az antológiának, de minden esélye megvan, hogy nagyobb formátumú képpel bevonuljon a korondi művész-képtárába (itt még csak egy kisebb formátumú, a kötet számára készült portréja látható), ugyanis az általa felolvasott novella predesztinálja erre. Molnos Ferenc is Korond szülötte, de most épp Szovátán él. A felolvasott rodostói történetével arra szándékozott fényt deríteni, hogy egy rodostói török kecskecsiszár szemében hány kecskét ér egy enyhén gömbölyödő székely asszony.
A Korondon csak iskola-igazgatóskodott, amúgy dányáni születésű, Vásárhelyen élő Bölöni Domokos szokásához híven elkápráztatott sajátságos humorával. Ezúttal azt hallgatta el előlünk, hogy miként rontotta Bindász a tempert. Azóta sem tudja senki, de ettől függetlenül harsányan nevettek a groteszk történeten.
A felolvasások után szeretetvendégségen beszélgettek tovább a szerzők a hallgatókkal. Bebizonyosodott: minden út Korondról vezet Vásárhelyen keresztül Korondra, esetleg kisebb kibédi, ravai, dányáni, szovátai kitérőkkel. Nos, ez a szép és jó ebben a kis erdélyországi Tündérkertben – mi mindenhol otthon vagyunk benne – hangzott el az eseményen.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Pár százan a gyertyás-könyves tüntetés megemlékezésén
A negyed évszázaddal ezelőtti gyertyás-könyves tüntetés évfordulója alkalmából szerveztek kedd este megemlékezést Marosvásárhelyen. Az akkori hangulatot azonban csak az időjárás és a harangok kongása idézte: az emlékezők néhány százas csoportja ugyanis szellősen elfért a virágóra szobor felőli részénél.
Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a megemlékezést eredetileg a Színház térre tervezte, de Dorin Florea polgármester azzal az indokkal, hogy a Színház teret csak kulturális rendezvények megszervezéséhez bocsátják rendelkezésre, helyszíncserét javasolt: a főtéri virágóra és az Avram Iancu-szobor közötti részre „száműzte” a rendezvényt.
„Akkor szinte százezren voltunk, most pár százan” – summázta egy régi ismerős a vásárhelyi valóságot. A virágóránál megszólítottuk Ábrám Zoltánt, aki 25 évvel ezelőtt MADISZ-elnökként vett részt a felvonuláson. Elmondta, a szervezésben akkor nagy szerepe volt a fiataloknak. Ezzel szemben, ha végigtekintettünk a kedd esti jelenlévőkön, bizonyosra vehető, hogy az emlékezők nagy többsége a negyed évszázaddal ezelőtti tüntetésen is ott volt. „A jelenlegi helyzet azt bizonyítja, hogy a tüntetéseket folytatni kell, mert a 25 évvel ezelőtti álmok nem valósultak meg, sőt romlott a helyzet” – mondja Ádám Valérián, az orvosi egyetem magyar tanszékeinek megalakulásáért küzdő Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerészképzésért Egyesület titkára.
Cseh Gábor a szervezők részéről elmondta: „Az 1990. február 10-ei példátlan összefogásnak, tüntetésnek az évfordulójára gyűltünk ma itt össze. Ez a nap a marosvásárhelyi magyar összetartozásnak a napja. Sajnos elég kevesen jöttek el, nem lehet azt a hangulatot összehasonlítani, amikor szinte százezren voltunk, most pedig pár százan. Ennek a napnak az üzenete a marosvásárhelyi magyar összefogás, ezért szerveztük. Kezdeményezni is fogjuk, hogy február 10-ét a marosvásárhelyi magyar összefogás napjának nevezzék, ezzel kapcsolatban meg fogjuk keresni mind a politikai pártokat, mind a civil szervezeteket” – fogalmazott az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke.
A hármas-négyes csoportokban gyertyáikkal, könyveikkel álló vásárhelyiek csendes megemlékezését csak egy kisebb incidens zavarta meg: egy férfi, amikor a sok csendőr közül az egyik megkérte, hogy álljon beljebb és ne zárja el a zebrán átkelő gyalogosok útját, kiabálni kezdett, dühét a román csendőrökre zúdította, de hamarosan megnyugodott.
Huszonöt évvel ezelőtt Sütő András felhívására körülbelül százezer magyar némán, kezében gyertyával és könyvvel demonstrált Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után másfél hónappal forradalmi változások történtek Romániában, de magyar vonatkozásban, a kisebbségi ügyek rendezése terén szinte semmi. A vásárhelyi magyarság azért vonult utcára, mert nem sikerült visszaállítani a Bolyaiban az anyanyelvű oktatást, nem sikerült megfelelő kereteket teremteni a magyar nyelvű oktatásnak az orvosi egyetemen. A gyertyás-könyves tüntetés előtti napok közvetlen előzménye az volt, február 7-én megalakult a Vatra Românească kulturálisnak álcázott magyarellenes szervezet, és 9-én már román nemzetiségű diákok tüntettek Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatás ellen.
„A Bolyai térről elinduló tömeg lassan, vontatottan és mindenek fölött nagy csendben hömpölygött alá a városba. A tüntetés mibenlétéről csak a magasba emelt táblák tájékoztattak – magyar iskolákért tüntetünk; magyar sulit, magyar szót; suntem maghiari din România; demokráciát kérünk, de nem fejadagra; egyenlő esélyeket mindenkinek. Valahol a cifra palota környékén kapcsolódtam a tömeghez, amikor néhányan azt suttogták – a tömeg a Bolyai téren még áll, annyian vannak, hogy nem tudnak elindulni. Amikor pedig a Sportcsarnok elé értünk, jött a hír – a sor vége még valahol a főtéren van. A felvonulók a templomok harangjainak zúgása közepette érkeztek, szervezetten és fegyelmezetten. Mindenkinek a kezében könyv és égő gyertya volt, a felvonulók a Sportcsarnok előtt imádkoztak, elmondták a Miatyánkot. Ott voltak a magyarság jeles képviselői, élükön Sütő Andrással, aki a néma tüntetés végén rövid beszédben köszönte meg a résztvevők fegyelmezett magatartását és a magyarság jogos ügyében kifejtett fáradozásait. Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is” – olvasható kollégánk, Bakó Zoltán visszaemlékezésében.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro