Románia Csillaga: Dâmboviţa, süsse Heimat
Klaus Iohannis Nagyszebenből hozott szász óvatossága Bukarestben politikai gyávasággá konvertálódott.
Hogy a Casa Poporului gondolaterjesztő hatására a román politika legtöbb választottja az Alkotmányt (nagy „A”-val, ahogy írni szereti) a politikai cenzúra eszközének gondolja – közhely. Hogy az alkotmány amolyan „bunkócska, te drága”, és nem a szabadságnak az a fennkölt biztosítéka, ahogyan például az Egyesült Államok alapító atyái az amerikai alkotmányt 1787-ben elgondolták – román hagyományként is magyarázható.
Ami nem érthető: miért kellett Klaus Iohannisnak ehhez az értelmezéshez hasonulnia? Tőkés László érdemrendjének visszavonásakor mondott érveivel – „aki kitüntetést adományoz, el akarja ismerni a kitüntetett érdemeit, és meg akarja jutalmazni őt; aki viszont elfogadja a kitüntetést, annak el kell ismernie Romániát, a román alkotmányt, és tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek az alkotmány alapját képezik” – egyértelművé tette: az ő szemében a kitüntetések osztása is puszta hűségviszony teremtése, és nem feltétlen elismerése egy cselekedetnek, amely már végképp a történelem része. A kitüntetések logikája ugyanis épp abban rejlik, hogy feltétlen aktusok. Értéküket épp feltétlenségük emeli, hiszen végérvényességük épp annak a tettnek, annak az érdemnek vagy alkotásnak a végérvényességét, történelmi súlyát kívánja aláhúzni, amelyért adományozták.
Külön pikantériája ennek a Dâmboviţa-parton termő alkotmányosság-értésnek, hogy a bizonyítottan köztörvényes elítéltek nem sértik azokat az értékeket, amelyek „az alkotmány alapját képezik”. Még csak fel sem merült, hogy Adrian Năstasétól is meg lehetne vonni ugyanezt a Románia Csillaga (Steaua României) érdemrendet. Mintha a törvényeknek – alapjaiknak, szellemüknek – semmi köze nem lenne az alkotmányhoz. Mintha a törvény és az alkotmány két különböző eszköze lenne a bukaresti politikai kupola építésének, amelyben immár Iohannis is aktív barkácsmester. Itt előbbit a napi törlesztések, a vadritkítás eszközének tekintik, az utóbbit pedig ideológiai határmegvonásra használják.
Az Antena3-nak, a Voiculescu-birodalomnak nyújtott segítséggel Iohannis immár egyértelműen jelezte: be akar lépni a kupola építői közé. Tőkés érdemrendjének a megvonásához – miközben arra napi politikai számítások és az érdemrendek adományozásának egyszerű törvényi szabályozatlansága alapján került sor – „magasztos” alkotmányossági indoklást adott.
Az elmúlt negyedszázad román államfői a rosszul kialakított alkotmányos szerep foglyai voltak. Mégis, jelentősek azok a különbségek, ahogy – többnyire sikertelenül – e helyzetben cselekedni próbáltak. Traian Băsescu 2009-ben a díj odaadományozásával politikai bátorságról tett tanúbizonyságot: Tőkés László és Temesvár elismerésével tulajdonképpen szembement az 1989-es forradalom értelmezésének bukaresti kánonjával. Bátorságából viszont hiányzott az állhatatosság és az elvek primátusa. Iohannis viszont egyre inkább politikai gyávaságának állhatatosságával tűnik ki. Ezzé konvertálta Bukarest a Szebenből hozott szász óvatosságát és kimértségét.
Bakk Miklós
[Főtér.ro] http://itthon.ma/szerintunk

Játsszuk újra a 70-es, 80-as éveket!
A XXI. Bánsági Magyar Napok egyik legizgalmasabb rendezvényére került sor május 10-én, kedden a temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban: az 1970-es, 80-as években működött temesvári magyar egyetemista csoportosulások tevékenységéről tartottak emlékező beszélgetést az egykori temesvári magyar diákok, Lehőcz László rádióriporter moderálásával. A rendezvény vendége volt a Csutak István és a hajdani GARABONCIÁS diák rockegyüttes, temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar, Boros Zoltán, a bukaresti televízió magyar adásának volt zenei szerkesztője és Bakk Miklós politológus.
Az 1970-es, 80-as években pezsgő magyar diákélet zajlott Temesváron, mintegy 1800 partiumi, dél-erdélyi, székelyföldi és bánsági magyar egyetemista kapcsolódott be (többé-kevésbé) a Látóhatár önképzőkör, a Thália diákszínjátszó-kör, az M-Stúdió egyetemista rádióadás, a Rezeda néptáncegyüttes, a Gyere te is mozgalom, táncház stb. tevékenységeibe. Innen nőtt ki a Garabonciás diák rockegyüttes, amelyet a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően az egész romániai magyarság megismert, és megszeretett. Az 1974–1984 között működött Látóhatár önképzőkör történetét Bakk Miklós politológus és Bálintffy Ottó ny. egyetemi tanár idézték fel. Bakk Miklós szerint „generációs élményteremtő fórum” volt a Látóhatár, ahol olyan előadók tartottak előadásokat mint id. Toró Tibor atomfizikus, Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költők, Mandics György sci-fi író és sokan mások. Bálintffy Ottó a szervek által megfigyelt Látóhatár kulisszatitkairól is beszámolt. A Thália diákszínjátszó csoport történetét Szekernyés János helytörténész és néhány régi tháliás idézték fel, kiemelve hogy ebből a pezsgő diákéletből jó házasságok születtek! Az M-stúdiósok közül Lehőcz László és Csulak Ferenc voltak jelen, akik felidézték a diákrádió hőskorának izgalmas eseményeit. Szász Enikő TMNSZ-elnök a mai bánsági néptáncmozgalom előfutárának, a Rezeda néptáncegyüttesnek a történetét elevenítette fel.
Kik tették lehetővé ezt a pezsgő diákéletet a diktatúra legsötétebb éveiben? Albert Ferenc professzor volt a temesvári magyar közösség egyik „erős embere”, aki több alkalommal kihúzta a bajból a „lázadó ifjúságot”, de szó esett az „emberarcú” magyar kultúraktivistákról is, mint Csizmarik László, a 89-es forradalom egyik hősi halottja, akik szemet húnytak a kétértelmű, lázadó szövegek színpadi előadása, eléneklése felett. A kulissszatitkokról Boros Zoltán televíziós szerkesztő és Csutak István, a Garabonciás rockegyüttes frontembere számoltak be. Csutak István arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1970-es, 80-as években Temesváron főiskolát végzett diákok sokat köszönhetnek ennek a kozmopolita városnak, a tudományegyetemen és a műszaki egyetemeken tanító tanároknak, az itteni pezsgő diákéletnek és a rendszerváltás után nagyon sokan vállaltak közülük közéleti vagy akár politikusi szerepet. Az emlékező estet kommunista retró fotóösszeállítás és régi televíziós zenei felvételek levetítésével illuszrálták a szervezők, a fiatalabbak számára is felvillantva az 1970-es, 80-as évek hangulatát.
A rendezvény befejező részében a 40 esztendő elmúltával újraalakult és Játsszu(n)k újra címmel az országban turnéző Garabonciás – Wandering magicians együttes és temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar koncertjét tapsolhatták meg a jelenlevők. A kemény szövegeiről és kiváló zenéjéről híres, Csutak István vezette Garabonciás együtt kitett magáért, akárcsak az egy következő generációhoz tartozó, Aszalos Géza színművész nevével fémjelzett Még 5 perc zenekar, akik néhány közös számot is előadtak, nagy tapsot aratva.
Pataki Zoltán
(egy régi tháliás)
Nyugati Jelen (Arad)

„A nemzetállamok Európája a határon túli magyarság halála”
Több erős kijelentés is elhangzott, de talán ez volt a legerősebb azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen európai válságmagyarázatok és jövőképek csaptak össze Kolozsváron.
Európa-talán(y) – ezzel a talányos címmel rendeztek beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Szenkovics Dezső, a Sapientia- EMTE adjunktusa moderálásával három politológus, egyetemi tanár, Bakk Miklós, Kiszelly Zoltán és Varga Norbert cserélt eszmét arról, hogy mi is lehet ma Európa világpolitikai helye, illetve hogyan tudja kezelni az Európai Unió azt a bokros – strukturális, identitásbeli, elit-, illetve értékbeli – válságcsomagot, amely az öreg kontinenst sújtja – vagy nem is sújtja annyira, megítélés kérdése.
Mondjuk abban, hogy válságban az EU, nem volt vita – abban viszont igen, hogy mekkora is ez a válság. Bakk Miklós úgy véli, kódolt, mélyebb válságról van szó, amelyet a migránshullám csak „előhívott”: ez pedig abban áll, hogy
az EU nem tudta eldönteni, milyen típusú unió akar lenni.
Forgatókönyvek ugyan a kezdetektől voltak, de egyik mellett sem sikerült konszenzust teremteni. Nézzük meg ezt a három szcenáriót:
• Régiók Európája: Európa mint kulturális, földrajzi alkotóelemekből álló egység, az Európa civilizációs karakteréből fakadó vízió;
• Nemzetállamok Európája: a „realitások víziója”, amely a fennálló állapotból indul ki;
• Föderális Európa: az elmélyített integráció egy szorosabb államszövetséget eredményezne, amelynek elsődleges mintája az Amerikai Egyesült Államok.
Kiszelly Zoltán – ahogy fogalmaz – a „globalizáció 2.0” szemszögéből közelíti meg a problémát. A kommunizmus bukásával Európán belül megszűnt a rendszerkonkurencia, napjainkban pedig a negyedik ipari forradalomnak lehetünk tanúi:
20 éven belül 5 millió robot fog munkába állni, és ez radikálisan változtatja meg a munkaerőpiaci viszonyokat. Amelyek már eddig is átalakultak, annak következtében, hogy a globális piacon például a kínai munkaerő jóval olcsóbb, mint a nyugati.
Nyugaton a jóléti modellről áttértek a neoliberális modellre, ami azt eredményezte, hogy „rosszabbul élnek, mint négy éve”, ami persze relatív, mert még mindig jobban, mint az erőteljesebb gazdasági növekedést produkáló kelet-közép-európai államok (most épp Románia a „sztár”, a maga 6 százalékos növekedésével).
A felsorolt válságtípusokat Kiszelly kiegészíti a vezetési válsággal: a politikai vezetők az elitcsoportok érdekében munkálkodnak, míg a költségeket a lakosság vállára terhelik. A megváltozott körülmények között Európa vezetőinek nincs új életstratégiája, a migránsválság rossz kezelése pedig pont ezt a stratégiahiányt teszi láthatóvá.
Varga Norbert nem ért egyet azzal a korábban elhangzott gondolattal, miszerint ez lenne az Európai Unió eddigi történetének legnagyobb válsága. Az európai integráció gondolata eleve egy, a mainál összehasonlíthatatlanul nagyobb válságból született: a második világháború tapasztalatából.
Az 50-60-as években pedig Európa átélt már egy migrációs hullámot: az elveszített gyarmatokról tömegével menekült vissza az öreg kontinensre a fehér, európai népesség. Aztán ott volt '56, az elveszített forradalommal, a több százezres kivándorlással, a szuezi válsággal. A 60-as években generációs válságot élhettünk meg (diáklázadások, forrongások időszaka), a 70-es években pedig totális gazdasági összeomlást, amit az okozott, hogy az amerikaiak feloldották az európai gazdaságokat addig stabilizáló kötődést az arany és a dollár árfolyama között – ami, a spekulációk miatt, tovább növelte a szakadékot a szupergazdagok és a népesség kevésbé tehetős rétegei között.
Hogyan vezetett Angela Merkel útja az elhíresült 2010-es „a multikulti halott” kijelentéstől a Willkommenskulturig? – teszi fel a kérdést Szenkovics.
Bakk Miklós szerint a multikulturalitás fogalmával alaposan visszaéltünk. Európa eleve multikulturális, de általában nem ebben a szűk értelmében használjuk a kifejezést, hanem Európa és a kívülről jövő – jelenleg muszlim – kulturális hatások közti viszonyrendszert, a nyugati és keleti értékek konfliktusát értjük alatta.
Merkel „pálfordulására” a német kereskedelmi kamara azon jelentését idézi, miszerint a németországi munkaerőhiányt a migránsok befogadásával kell orvosolni.
Ehhez a gondolathoz kapcsolódik Kiszelly is: 2030-ig Németországban évente félmillió szakmunkás megy nyugdíjba, és a hiányt nem tudják pótolni, mert ugyan rengeteg fiatal van munka nélkül, de nem fizetik meg őket rendesen, ezért bizonyos munkakörök betöltetlenek mAradnak. Ráadásul egyre kevesebb gyerek születik. Az elvándorló szír középosztály pedig pont alkalmasnak tűnik a munkaerő-piaci és demográfiai „lyukak” befoldozására – olcsóbban, mint az őshonos munkaerő.
Merkel politikája kegyetlen
– oszlatja el a keresztényi humanizmusból jótékonykodó kancellár képzetét Varga Norbert. Kifejezetten a jól képzett szír és iraki munkaerő befogadásában érdekelt, az észak-afrikai vagy afganisztáni migránsokat nem látja szívesen. Az elképzelés az, hogy behoznak kétmillió migránst, abból kiválasztanak egymilliót, akiknek az integrációjába megéri befektetni, egymilliót pedig visszaküldenek – csak a probléma, hogy nem a származási országukba, mert oda nem lehet, hanem – a dublini megállopodás értelmében – oda, ahol a menedékkérelmüket először benyújtották.
A mostani válság, bár nem unikális, abban különbözik a többitől, hogy Európának, a korábbi esetektől eltérően, nincsenek világos válaszai a problémákra – összegez.
És ha már válsághelyzet, a Brexit sem mAradhat ki a „repertoárból”. A meghívottak egyetértenek abban, hogy az angolok soha nem érezték magukat igazán a kontinentális Európa részének, az egykori gyarmatbirodalom romjain létrejött Commonwealth vagy az Egyesült Államokkal kialakult speciális kapcsolat relativizálta számukra az EU-tagság értékét, és hallani sem akartak a föderális Európáról.
A briteknek ráadásul tényleg elege lett a bevándorlásból, nemcsak az Európán kívülről érkezőkből, hanem az uniós munkavállalókból, akik leverték a fizetéseket, viszont az egekbe verték a lakbéreket és konkurenciát jelentettek a szociális juttatásokhoz való hozzáférés terén.
Ennek ellenére ez egy „nem szándékolt” kilépés, egy tragikomikus véletlen, mert mindenki az ellenkező eredményre számított, ők maguk is.
Nem lesz Huxit
– szögezi le Kiszelly, aki úgy véli, minél szegényebb egy ország, annál inkább kötődik az Unióhoz. A gazdag országok, mint Hollandia, Dánia vagy Finnország, már inkább kilépésesélyesek.
A Quo vadis, Európa? kérdésre Bakk Miklós válasza az, hogy a megoldás az lenne, ha az Unió elmozdulna egy föderális irányba, de ez az egységes szövetség elsősorban kifelé, világpolitikai vonatkozásban valósulna meg, befelé viszont nem erőltetnék az integrációt – végső soron tehát egyfajta európai konföderáció jönne létre,
amely a tágabban értelmezett kereszténység valamiféle képviseletében lelné meg a globális szerepét (ha már a demokráciaexportot Amerika lenyúlta).
Kiszelly szerint is föderális irányba fog elmozdulni Európa, a fokozottabb integráció hívei többen vannak, mint a szuverenisták (akik közül leginkább a magyarokat és lengyeleket kell kiemelni). Az uniós válság kulcsát az euró megmentésében, a közös fizetőeszköz válságára adott válaszban látja – ez fogja kialakítani Európa jövendő „térképét”.
„Imádkozzanak, hogy ne a magyar-lengyel irány győzzön, mert a nemzetállamok Európája a határon túli magyarság halálát jelentené, egy ilyen Európában nem lesz kisebbségi játéktér” – jelenti ki Varga Norbert.
A demokrácia ugyanakkor nem jelentheti az elit, a kevesek uralmát, az EU-nak több energiát kell fektetnie abba, hogy megértesse saját működését, mert ennek elmulasztása tragikus következményekkel járhat.
A migránsválságra utalva Varga kijelenti: az iszlám nem egységes, több törésvonal mentén a muszlimok egymást is gyilkolják, ezért teljesen elhibázottak azok az elképzelések, melyek szerint a muszlim áradatot valakik mesterségesen gerjesztenék.
Nem az iszlámot kell hibáztatnunk, hanem a saját erőtlenségünket: a nagycsaládos, sokgyermekes modellt követő muszlimok az „élet kultúráját” képviselik, szemben a vitalitását elvesztő nyugati ember „halálkultúrájával” – idézi Böjte atyát a katolikus teológiát is végzett történész-politológus.
pazs
foter.ro/cikk

Székelyföld: előbb a leszakadás fenyegetettségét kell megszüntetni
Nemzetközi konferenciát szervezne jövő év tavaszán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székely Tudományos Kongresszus néven.
Dávid László, a Sapientia rektora csütörtöki Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján leszögezte: a tudományegyetemnek az oktatáson kívül más feladata is van, a régió és a közösség szolgálatába kell állni, ezért vállalták a partnerséget az SZNT-vel. A professzor szerint a tudomány az egyetlen járható út, amely révén a többség és a kisebbség választ kaphat közös gondjaira.
Izsák Balázs társszervező, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy az autonómiáért folytatott harc eszköztárában a szellemi erőforrásokat is számon tartják. Szerinte a térség rendelkezik azokkal a szellemi erőforrásokkal, amelyekkel a gondok közép vagy hosszú távon megoldhatók. A kezdeményező csapat harmadik tagja, Bakk Miklós politológus úgy véli, a székely kongresszus megszervezésével elindíthatnak egy olyan folyamatot, amelynek keretében idővel a Székelyföld tudományos stratégiáját is kidolgozhatják.
Az ötletgazdák rámutattak, Székelyföldet nem a felzárkózás jellemzi, hanem ellenkezőleg, a leszakadás fenyegeti, amit mielőbb meg kell gátolni. Ez a törekvés szerintük a tudomány és a kultúra képviselői számára is feladatokat fogalmaz meg. Egy életképes, autonóm Székelyföldért olyan kérdésekre kell választ találni, mint például az, hogy a régió meg tudna-e élni saját erőforrásaiból, jelenti-e az önkormányzatiság, az autonómia a gazdasági önállóságot, mit kell tenni a székely közösségi identitás reneszánszáért, vagy mire épülhetnek Székelyföld szakpolitikái.
A tervek szerint 2017. április 19. és 21. között sorra kerülő kongresszus előkészítése érdekében külön szervezőbizottság alakul, addig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karán jelentkezhetnek mindazok, akik részt kívánnak venni a konferencia munkálataiban.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro

Székely kongresszust tartanak a Marosvásárhelyi Sapientián
Intézményköziség a tudományosság vonatkozásában
Dávid László, a Sapientia Tudományegyetem rektora korszakalkotónak nevezte, hogy a Sapientia ad otthont és társszervezője a székely tudományos kongresszusnak, amelyre 2017. április 19-21. között kerül sor. A bejelentés tegnap Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével és Bakk Miklóssal, a Sapientia EMTE docensével közösen tartott sajtótájékoztatón hangzott el.
Az universitasnak az oktatáson kívül a régió szolgálata is feladata
Dávid László kifejtette: az oktatásban a Sapientia már jeleskedik. Ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. "Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálunk választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet".
Elmondta, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen szervezik meg a kongresszust, és a Sapientia ad helyet a rendezvénynek. A részleteket az elkövetkezendőkben fogják meghatározni.
Fontosnak nevezte, hogy amint a tudományokban szokás, nemzetközi konferencia lesz, amely három hivatalos nyelven, magyarul, románul és angolul zajlik majd. "Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást találhatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi-e magát, van-e megfelelő jövőképe, a többségnek is gondot jelent" – jelentette ki Dávid László.
"Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja"
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke újra hangsúlyozta, hogy az SZNT Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célul. "Eszközeink a jog és a demokrácia eszközei, és ezek között a szellemi erőforrásokat is számon tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy Székelyföld rendelkezik elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy a saját gondjait megoldja, hogy vázoljon egy olyan jövőképet, amely Székelyföld minden lakója számára elfogadható. Rendelkezik elegendő szellemi erőforrással, hogy válaszokat adjon azokra kérdésekre, amelyeket az elmúlt tíz esztendőben nem egy esetben az SZNT vezetőinek tettek fel, mi pedig úgy gondoljuk, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre a szakmai eliteknek kell választ keresni és találni. Abban bízunk, hogy a Sapientia egyetem – amely az elmúlt évek során bebizonyította, hogy a Kárpát- medencei magyarság egyik legtekintélyesebb intézménye –, az eljövendő időkben lehet az a szellemi műhely, amely ezeket a szellemi erőforrásokat összefogja. És a székely tudományos kongresszus, amely lényegében az 1902-es székely kongresszus hagyományához nyúl vissza, a Székelyföldi tudományos életnek egy intézményesített formája lesz a jövőben, amelyet időszakonként össze fogunk hívni, és amely a helyi kihívásokra keres megfelelő válaszokat a szellem, a tudás eszközével."
Elindulhat egy folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja
Bakk Miklós, a Sapientia EMTE docense, a székely kongresszus főszervezője a Sapientia részéről elmondta, hogy a székely kongresszus reményeik szerint azt fogja példázni, hogy hogyan mAradnak fenn a hagyományok. Véleménye szerint a hagyományok úgy mAradnak fenn, ha meg tudnak újulni, korszerű tartalmakat tudnak magukba olvasztani. "Az 1902-es székely kongresszus olyan körülmények között került megszervezésre, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiában a Székelyföld Világosan leszakadó perifériaként volt megjelölhető". Véleménye szerint Székelyföld mint hagyományos történelmi régió a történelmi régiókon belül inkább leszakad, mint fölzárkózik. "Ha ezt a folyamatot meg akarjuk állítani, szükség van arra, hogy a modern regionális fejlesztési elképzeléseket minden színtéren stratégiailag is megalapozzuk" – mondta.
Kijelentette: "Bár székely kongresszusnak nevezik, tulajdonképpen egy korszerű nemzetközi konferenciát kívánunk szervezni, amely átfogja mindazokat a diszciplínákat és tudományágakat, amelyek a térségi kutatásaik révén kapcsolódnak Székelyföldhöz. Ugyanakkor az interdiszciplinaritás révén esetleg példát mutathat. Vagyis azt próbáljuk fölmutatni ezzel a konferenciával, hogy Székelyföld mint régió létezik tudományos kutatási témákban is, és létezik immár olyan humánerőforrás- potenciálként, amely a térség jövőjére nézve talán biztató képet nyújt számunkra".
A kongresszussal – jelentette ki – elindítható egy olyan folyamat, amely Székelyföld regionális tudományos stratégiáját is kimunkálhatja. Ugyanakkor úgy gondolják, ezzel a kongresszussal megvalósíthatják az első intézményköziséget a tudományosság vonatkozásában. A nemzetközi konferencia konkrét részleteiről az elkövetkezendőkben folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldi tudományosság
Az 1902-es kezdet – bizony, rég volt –, majd a 2002-ben tartott centenáriumi emlékezés – száz év magány? – után jövő tavasszal újra Székely tudományos kongresszust szerveznek. A 2017. áprilisában tartandó rendezvénynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) ad otthont, a fórum szervezését pedig a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezte.
Bakk Miklós politológus, az EMTE Kolozsvári docense, a székely kongresszus főszervezője elmondta: klasszikus értelemben vett nemzetközi tudományos konferenciát szerveznek; az 1902-es székely kongresszust is azért hívták össze, mert az Osztrák–Magyar Monarchiában Székelyföld leszakadó periféria volt, a lemAradás és a kivándorlás határozták meg kilátásait. „Székelyföld napjainkban is az erdélyi történelmi régiók között inkább leszakad, mint felzárkózik” – hangoztatta. Elképzeléseik szerint a konferencia átfogja a Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágakat, és minden olyan kutató részt vehet, aki a régióról valamilyen releváns kutatást végzett. Rámutatott: a konferencia megszervezésével elindítható Székelyföld regionális tudományos stratégiájának a kidolgozása is. Ennek kapcsán a Főtérnek adott interjúban Bakk Miklós megjegyezte: „Persze, kissé hangzatos szómágiának tűnik egy ilyen »regionális tudományos stratégia« emlegetése. A sikeres nyugat-európai régiók gondolkodnak regionális tudományos stratégiákban, amellyel tulajdonképpen humán erőforrásaik hosszú távú tervezését is segítik. Én azonban itthon arra gondolok, hogy amennyiben a Székelyföldi tudományos kutatóhelyek között létrejön egy konzorciális, laza, de állandó együttműködés, az már stratégiának tekinthető”.
Hogy a 2002-ben, a Kolumbán Gáborék által szervezett Tusnádfürdői centenáriumi konferencia után újra leltárt próbálnak készíteni a Székelyföldi, tudománnyal foglalkozók, fontos és szükséges, persze kérdés: mit tekintenek Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágnak, illetve hogy ez kizárólagos szempont-e? De jó lenne rögzíteni azt is, mely intézményeket, milyen szakterületeket említhetünk „Székelyföldi tudományos kutatóhelyekként”.
Hogy e kongresszusra csak most kerül sor – ugyanis, ha valamiféle kiindulópontnak tekintjük a 2002-ben tartott alapozó és emlékező rendezvényt, akkor is tizenöt év telt el azóta –, jobb későn, mint soha. Hiszen oly sok, a Székelyföldet érintő társadalmi és szakmai probléma mellett a térség tudományos kutatással foglalkozó intézményeinek helyzete sem rózsás, a tudományos kutatói pálya pedig – miként az egész országban, illetve Közép-Kelet-Európában – csak keveseknek, a nagyon eltökélteknek és az igazán jól teljesítőknek jelent kihívást. Ráadásul eredményes és nemzetközi szinten is elismert kutatónak lenni lényegesen többet jelent egy egyetemi oktatói állásnál. A probléma egyik oka, hogy a kutatók nagy részét alig fizetik, immár évtizedek óta. S ha mindez önmagában nem lenne elég, gondként megemlíthető az intézmények közötti versengés. Bakk Miklós ennek kapcsán megjegyzi: „Sok akadály van, az együttműködésre való képesség nem túlságosan jellemzi a mi intézményi kultúránkat. Rejtett rivalizációk is léteznek, elég, ha csak a Sapientia és a BBTE ( Babeş–Bolyai Tudományegyetem, szerk. megj.) közötti viszonyra utalok”.
Nagy fába vágják tehát fejszéjüket a kongresszus szervezői. De mindez szükséges, mert őszinte leltárt kellene készíteni, s megfogalmazni végre, holt tartunk, mik az esélyeink, mit tudunk, mit lehet s mit nem. Míg társadalom- és humántudományok tekintetében viszonylag könnyebb, illetve megoldhatóbb helyzetben vannak a kutatók, ez kevésbé mondható el a természettudományok művelőiről. Ma már ugyanis nyilvánvaló, világszinten elismert matematikus – amennyiben úgy vélik, hogy ez érinti Székelyföldet – úgy lehet valaki, ha évente több hónapot tölt kutatással külföldi egyetemeken, ezt ma hányan teszik, tehetik meg térségünkben? De jól állunk, mert egy ilyen matematikusunk bizonyosan van, ám ugyanakkor az is aggályokat keltő kérdés – és nem csak e tudományág tekintetében –, hogy a mai középiskolai oktatás mennyire tereli a mindenkori tudományos kutatás irányába a Székelyföldi diákokat? De más lényeges műszaki hátteret igénylő tudományágak területén dolgozók is jól tudják, akkor léphetnek előre, ha tekintélyes nyugati, amerikai egyetemekkel tudnak együttműködni, s bizony nagy dolog, hogy erdélyi, Székelyföldi kutatók – fizikusok például – dolgoznak ilyen helyeken. Ugyanakkor itt mihez kezd, hogyan él például egy Amerikából hazatelepedett, földtannal foglalkozó szakember? Természetesen, amennyiben a geológiai kutatás vonatkoztatható Székelyföldre. Vagy miben bízhatnak azok a Székelyföldet választó fiatal orvosok, akik esetleg érdekeltek lennének a kutatásban is, miként láthatnak távolabb egy megyei kórház mókuskerekénél? A kérdések folytathatóak. Szerencsére van jó néhány, nemzetközi téren elismert fiatal szaktekintély, akik jó példának számítanak, akikkel szövetkezni érdemes és szükséges.
Mivel Erdélyben, Székelyföldön korszerűen tudományos kutatást végezni kemény dió volt és mArad, lesz, miről beszélni a székely kongresszuson. A rendezvény akkor lehet igazán sikeres, ha a résztvevők nem csupán a maguk kutatási adatait ismertetik, hanem víziókat is próbálnak körvonalazni, jövőbe tekintő, őszinte válaszokat adnak Székelyföld tudományosságát érintő kérdésekre. Ez egyfajta kiindulópont lehet, a szakemberek nyilvánosan állást foglalhatnak: mAradnak kizárólagosan a Székelyföld korlátain belül, avagy úgy vélekednek, a határátlépés elkerülhetetlen, mert nincsenek csak Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágak, csupán – és jó esetben – Székelyföldön élő kutatók, akik illeszked(het)nek egy nemzetközileg is elismert tudományos közösséghez.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „SZÉKELY TERRORIZMUS” ÉS A ROMÁN „DEEP STATE”
„Tavaly december 1-jén majd’ minden román tévécsatorna a nap híreként futtatta, hogy Kézdivásárhelyen letartóztattak egy „terroristát”, és lelepleztek egy szélsőséges magyar szervezetet, amely a román nemzeti ünnepre tervezett elkövetni terrorista jellegű támadást. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kézdivásárhelyi képviselőjéről, Beke Istvánról van szó, aki ellen a román titkosszolgálat, a SRI közreműködésével fogalmazódott meg a „terrorizmus” vádja, lényegében egyetlen kiindulópont, néhány lehallgatott telefonbeszélgetés alapján. Ezekben a mozgalom tagjai arról ötleteltek – olykor csúfondáros felhangokkal, mert sejtették, hogy lehallgatják őket –, milyen hatása lehetne a december elsejei, odavezényelt felvonulókra, ha petárdával felrobbantanának egy szemeteskukát. Újra kirajzolódott a román közvélemény két pólusa, ami a már megszokott – kialakult értelmezői pozícióknak megfelelő – módon nyilvánult meg. Egyrészt megjelent az a többség, amelyet ismét „felháborított” az „úgynevezett” székelyek „arroganciája” és „örökös békétlensége”, „románellenessége”; másrészt megszólalt az a „semleges” és „szkeptikus” véleményformáló csoport, amely a történtekben csupán a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság) és a SRI ( Román Hírszerző Szolgálat) machinációit látja. Utóbbiak óvatosan azt javasolták, várjuk meg a nyomozás eredményét: ha majd az arra jogosultak, azaz a hatóságok megállapítják a „tényeket” a maguk semleges tisztaságában, az majd alkalmas lesz rá, hogy eloszlasson minden gyanút. Csakhogy a későbbi Székelyföldi tüntetések – amelyeket a központi hatóságok egyszerűen negligáltak (a SRI kivételével) – súlyos dologra mutattak rá: a helyi közvélemény (a „HarKov” világa, ahogy a román médiumok Hargita és Kovászna megyét külön, egzotikus társadalomként megnevezik) nem bízik a hatóságok semleges működésében. Az azóta tartó és folytatódó tüntetések, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen ezt az endemikus bizalmatlanságot tükrözik, miközben a román közvélemény mindezt a „terrorizmus támogatásaként” értelmezi …”
Bakk Miklós
Élet és Irodalom

Élő erdélyi közkincsünket köszöntöttük
Zsúfolásig megtelt péntek délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvényterme, ahol a közgazdász, szakíró, köztiszteletben álló közösségszervező Somai Józsefet köszöntötték 85. születésnapja alkalmából.
A házigazda Barabás János vezető konzul bevezetője után a szót Laczkó Vass Róbert színművész „ceremóniamesteri” minőségében vette át, és Szép András zongorista, zeneszerző társaságában Király László, Orbán János Dénes és Szőcs Géza költeményeinek feldolgozásából összeállított műsort adott elő. Ezután következtek a meglepetések. Bodó Barna politológus, író, a Szórvány Alapítványnak és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke köszöntötte az ünnepeltet, akit erdélyi közkincsnek nevezett példamutató közösségi életműve elismeréseként. Szerinte Somai József a klasszikus erdélyiséget képviselő közéleti, etikus, konzervatív, aktív, megfontolt személyiség, akinek tiszteletére négy barátja (Bodó Barna, Csatlós Pál, Bakk Miklós, Szenkovics Dezső) kezdeményezésére egy kötetet jelentettek meg. A születésnapi meglepetés címe: Civil jóság – civil hatékonyság. Somai József 85 éves; benne az ünnepeltnek az RMDSZ-ben és az RMKT-ban betöltött szervezői tisztsége idejéből származó írásai mellett huszonkét közismert oktató- és kutatómunkája található, amelyek szintén az erdélyi magyar közélethez kapcsolódnak.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Három helyszínen, három nyelven tartják meg a harmadik székely kongresszust
Várhatóan három helyszínen, három nyelven tartják meg jövő áprilisban a harmadik székely kongresszust, amely a régió modernizációját elősegítő tudományos konferencia lesz – jelentette be Bakk Miklós politológus, a kongresszus főszervezője egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Arról az eseményről van szó, amelynek megrendezését Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke már 2015 decemberében bejelentette, jelezve akkor: e tanácskozásnak többek között arra kellene választ keresnie, hogy például meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, és mit kellene tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés ne változtassa meg Székelyföld arculatát. Bakk Miklós sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján most több konkrétummal is szolgált. Az MTI-nek egyebek között elmondta: a konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi és csíkszeredai kara, valamint sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata, illetve a térség három múzeuma – a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum -, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság szervezi. A tudományos tanácskozás egy időben zajlik majd 2017. április 20. és 23. között a Sapientia marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi épületeiben, az előadások nyelve pedig a tervek szerint magyar, román vagy angol lesz.
Bakk Miklós szerint a konferencia keretében helye lesz a székelyföldi identitáshoz kapcsolódó tudományoknak, így a történelemnek, a művészettörténetnek, a néprajznak, de azokra a szakmai területekre is hangsúlyt kell fektetni, amelyek a térség modernizációját tűzik napirendre. „Területfejlesztés, régiófejlesztés, az önkormányzatok közötti hálózatoknak a kialakítása" – sorolta a lehetséges területeket a politológus.
A főszervező szerint a harmadik székely kongresszus – az 1902-es első székely kongresszushoz hasonlóan – szakpolitikai és közpolitikai javaslatokat szeretne megfogalmazni a korszerűsítésben lemaradt régió fejlesztésére. Annak a felmutatását is a konferencia céljaként jelölte meg, hogy létezik székelyföldi tudományosság, és a régió rendelkezik tudománytermelő potenciállal – jelentette ki Bakk Miklós. MTI
Erdély.ma

Tőkés: A román-magyar viszonyt párbeszéd útján kell rendezni, nem paktumok által
Tőkés László szerint a román-magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által.
Az európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román-magyar konferencián mondott köszöntőbeszédet.
Tőkés László felidézte: az 1990-es évek eleje óta szorgalmazta – eleinte az RMDSZ-en belül – hogy paritásos alapon üljenek tárgyalóasztalhoz a románok és a magyarok reprezentatív képviselői, és konszenzusos alapon rendezzék a két nép közös dolgait, kezdeményezései azonban rendre elhaltak. Hozzátette, mára már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott.
A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mândruța televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben.
Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának az erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, szász és magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus egyetemi tanár azt tartotta fájdalmasnak, hogy a Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román-magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. (Arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – HVIM – kézdivásárhelyi tagjait, akik állítólag a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet. A vádirat „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el).
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.
MTI
Székelyhon.ro

Tőkés: paktumok helyett párbeszédet!
Pártokon túlmutató, reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde mentén kell rendezni a román–magyar viszonyt, és nem titkos paktumok, politikai alkuk révén – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román–magyar konferencián – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az EMNT és a Reconstructio Egyesület által szervezett rendezvényen Tőkés emlékeztetett: még az RMDSZ tagjaként több alkalommal is sürgette a román–magyar kerekasztal összehívását – ezt a javaslatot 1993-ban a szövetség kongresszusán meg is szavazták –, a biztató kezdetek után azonban ezek a kezdeményezések rendre elhaltak.
„Azt látjuk, hogy ma már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott, de soha nem szabad feladnunk az erre irányuló törekvéseket” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő. Tőkés László ugyanakkor a magyar–magyar párbeszéd kapcsán megjegyezte: úgy látszik, hogy az RMDSZ előbb ül le tárgyalni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) vagy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), mint „saját testvéreivel”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőivel.
„Lassan azon fogunk vitázni, ki volt az utolsó…”
Lucian Mândruţă televíziós műsorvezető, egyetemi tanár Bukarestből, az interneten keresztül kapcsolódott be a kincses városi konferenciába. Arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben. Mândruţă szerint a közösségi médiában jól érzékelhető, hogy „bizonyos külső erők szítják a gyűlöletet, mert érdekük, hogy akadályozzák a román–magyar párbeszédet”.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román–magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. Az egyetemi tanár arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjait, akik az ügyészek szerint a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet. Gabriel Andreescu megjegyezte: maga a tény, hogy a kézdivásárhelyi ügyet terrorizmusnak nevezik, azt mutatja, hogy a hatóságok egyáltalán nincsenek felkészülve egy valós terrorveszélyre. Andreescu szerint az is sokatmondó, hogy a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztályának (DIICOT) vádirata „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el.
Bakk Miklós politológus, egyetemi docens az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, a szász és a magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
„Újra kell gondolni az államközi párbeszédet!”
Lucian Constantin, az Erdélyi Demokratikus Liga elnöke előadásában arról beszélt, hogy brassói székhelyű szervezete az autonomista csoportok összefogását, s egy transzszilvanista politikai párt létrehozását tűzte ki célul. Constantin hangsúlyozta, a már létező transzszilvanista csoportok szorosabb együttműködésére van szükség, és az Erdélyi Demokratikus Liga arra törekszik, hogy kialakítsa ezen csoportok szervezett hálózatát. „Vannak értékes, jó irányba mutató kezdeményezések, a folyamat azonban rendkívül lassú. Fontos négy év előtt állunk, és remélem, hogy 2020-ra a transzszilvanista mozgalom is meg tud méretkezni, hiszen Romániának új politikai kínálatra van szüksége” – fogalmazott Lucian Constantin.
Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke arra mutatott rá, hogy a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a romániai törvényhozás felfrissüljön, illetve a parlamentbe helyet kapjanak a civil szervezetek és a kisebb, de progresszíven gondolkodó, modern alakulatok. Példaként említette, a közel 18 millió lakosú Hollandiában 17 szervezet képviselteti magát a parlamentben. A marosvásárhelyi üzletember is az elvándorlást nevezte a régió és az ország legnagyobb problémájának. „Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai fiataloknak már van lehetőségük arra, hogy kiválasszák, milyen közösségben szeretnének élni. Senki nem akarja, hogy gyereke egy olyan közösségben, olyan rendszerben nőjön fel, amelyik széteső, nem működik. Nekünk az a dolgunk, hogy ezen változtassunk, hogy legyen, amiért hazatérjenek azok, akik elvándoroltak” – fogalmazott Dan Maşca.
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke példaértékűnek nevezte azt a szolidaritást, ami létrejött a románok és a magyarok közt az 1989-es rendszerváltáskor, ugyanakkor megjegyezte: ma ott tartunk, hogy a román államfő megfosztja Tőkés Lászlót, a forradalom kulcsfiguráját a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatától. „Szomorú, hogy 27 év után is azt látjuk, hogy a Ceauşescu-rezsim szellemisége még mindig jelen van a politikumban, a titkosszolgálatok munkájában, de a vállalkozói vagy az egyetemi szférában is” – fogalmazott Smaranda Enache.
Ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellen tud állni. Beszédében a Pro Európa Liga társelnöke is a román–magyar párbeszéd újragondolását sürgette, és megjegyezte, a transzszilvanista mozgalom ebben fontos szerepet játszhat az elkövetkező időszakban – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

„Paktumok helyett párbeszédet!”
Pártokon túlmutató, reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde mentén kell rendezni a román–magyar viszonyt, és nem titkos paktumok, politikai alkuk révén – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román–magyar konferencián.
Az EMNT és a Reconstructio Egyesület által szervezett rendezvényen Tőkés emlékeztetett: még az RMDSZ tagjaként több alkalommal is sürgette a román–magyar kerekasztal összehívását – ezt a javaslatot 1993-ban a szövetség kongresszusán meg is szavazták –, a biztató kezdetek után azonban ezek a kezdeményezések rendre elhaltak.
„Azt látjuk, hogy ma már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott, de soha nem szabad feladnunk az erre irányuló törekvéseket” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő. Tőkés László ugyanakkor a magyar–magyar párbeszéd kapcsán megjegyezte: úgy látszik, hogy az RMDSZ előbb ül le tárgyalni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) vagy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), mint „saját testvéreivel”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőivel.
„Lassan azon fogunk vitázni, ki volt az utolsó…”
Lucian Mândruţă televíziós műsorvezető, egyetemi tanár Bukarestből, az interneten keresztül kapcsolódott be a kincses városi konferenciába. Arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben. Mândruţă szerint a közösségi médiában jól érzékelhető, hogy „bizonyos külső erők szítják a gyűlöletet, mert érdekük, hogy akadályozzák a román–magyar párbeszédet”.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román–magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. Az egyetemi tanár arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjait, akik az ügyészek szerint a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet.
Gabriel Andreescu megjegyezte: maga a tény, hogy a kézdivásárhelyi ügyet terrorizmusnak nevezik, azt mutatja, hogy a hatóságok egyáltalán nincsenek felkészülve egy valós terrorveszélyre. Andreescu szerint az is sokatmondó, hogy a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztályának (DIICOT) vádirata „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el.
Bakk Miklós politológus, egyetemi docens az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, a szász és a magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Túlélő klisék, politikai manipuláció (Konferencia a román–magyar együttélésről)
Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely és Brassó után a hétvégén Kolozsváron is megszervezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület az immár hagyományosnak számító román–magyar szakmai konferenciát. A Nemzeti jelképek vs. nemzetbiztonság? Perek, jelentések és civil mozgalmak a román–magyar kapcsolatok tükrében című eseményen neves meghívottak (újságírók, egyetemi tanárok, jogászok és politikusok) beszéltek a román–magyar együttélés lehetőségeiről.
Tőkés László, az EMNT elnöke, fideszes európai parlamenti képviselő köszöntőbeszédében elmondta: a román–magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által. Kijelentette: számos kényes kérdés vár tisztázásra, ilyen például a marosvásárhelyi fekete március is, melynek kapcsán szorgalmazta a titkosított dokumentumok mihamarabbi közzétételét. Köszöntője végén Tőkés elmondta: olyan román–magyar párbeszédre van szükség, mely túlmutat a pártdialóguson.
A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mîndruţă televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben. Mîndruţă hangsúlyozta: mesterségesen keltett gyűlölet van a romániai magyarság és románság között, s a két közösség politikai manipuláció áldozatává vált. Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Iohannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Iohannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának erdélyi örökségét tegye Románia értékévé.
Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke Erdélyért mozgalmak a virtuális térben címmel tartott előadást. A politikus kijelentette: a transzilvanista mozgalmak nem egy elveszett aranykor rehabilitációjáért dolgoznak, hanem az Erdélyben élő különböző nemzetek együttműködéséért, mely a mai helyzetben megmaradásuk záloga lehet. Fancsali szerint egy erős transzilvanista párt létrejöttéhez hosszan tartó, alulról induló építkezésre van szükség, nem megengedve, hogy ismert korrupt politikusok csatlakozzanak.
Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának elnöke rámutatott: Romániában általános érdektelenség tapasztalható számos fontos közéleti kérdéssel szemben. „Erdélyt számos különböző közösség összessége alkotja. Ha ezeket a közösségeket sikerül összefognunk, Erdély gazdag, fejlődő régió lehet” – mondta a pártelnök. Maşca hangsúlyozta: ideje lenne az akadémiai diskurzus részévé tenni az Erdélyről és transzilvanizmusról folytatott párbeszédet, valamint konkrét cselekvési tervekre lenne szükség. Szikszai László, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) jogásza folyamatban levő kisebbségvédelmi pereket ismertetett. Az előadó röviden ismertette a mozgalom tevékenységét és célkitűzéseit, majd elmondta: három stratégiai pert is kezdeményeztek (Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben), melyeknek célja a magyar nyelvhasználatra vonatkozó létező jogszabályok betartatása. Szikszai beszámolójából kiderült: a CEMO 2016-ban hét peres eljárást is indított, valamint közel negyven panaszt nyújtottak be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz. Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár kijelentette: Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román–magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálat egykori és mai tagjainak köszönhetően, „és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek”.
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.
A hozzászólások rendjén Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elmondta: a transzilvanizmus az erdélyi identitás összetettségén alapszik, Erdély jövője pedig az ott élő románokon és magyarokon múlik. „Számunkra a transzilvanizmus a kultúrák együttéléséről szól. Ha ezek a kultúrák eltűnnek, Erdély tűnik el. Közösségeinket intézményeink tartják fenn, ha viszont ezek biztonsága kerül veszélybe, teljes közösségünk kerül veszélybe. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőiként ezért támogatjuk az autonómiát” – jelentette ki Szilágyi.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Második kisebbségvédelemi árnyékjelentését is elküldte az EMNT és az SZNT Strasbourgba
December 1-jén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elküldte közösen elkészített árnyékjelentését a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről című nemzetközi jogi egyezmény romániai alkalmazásáról, melyre vonatkozóan a román kormány az év elején küldte el negyedik jelentését. A 61 oldalas angol nyelvű dokumentum a bevezető jellegű fejezeteket követően a Keretegyezmény több cikkelyére vonatkozóan nyújt részletes, kutatáson alapuló elemzést a kisebbségvédelmi dokumentum romániai alkalmazásáról. Az árnyékjelentés többek között behatóan ismerteti a székely zászló használata ellen elkövetett hatalmi és civil visszaéléseket, valamint felhívja a Keretegyezmény Szakértői Bizottságának a figyelmét a Székely Szabadság Napja alkalmával elkövetett állami jogsértésekre. Továbbá a dokumentum kitér a kisebbségi nyelvhasználati jogok jelenlegi helyzetére, részletes esettanulmányokban számol be a kisebbségi oktatás és ezen belül kiemelten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanszékeinek a helyzetéről, valamint megjegyzéseket fűz a decentralizációval kapcsolatos vita kisebbségi vonatkozásaihoz is. Az árnyékjelentést Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, valamint Bakk Miklós, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója készítették. 2016. március 2-án Románia – három év halasztás után – leadta az Európa Tanácsnak a nyelvi karta végrehajtásáról szóló második jelentését. Ennek következtében 2016. május 9-13. között az országba látogattak a karta végrehajtását felügyelő Szakértői Bizottság tagjai. Mindezeket megelőzően több szervezet – köztük az EMNT is – jelezte az Karta Titkárság felé (a hivatalos tájékoztatási ügymenetet követve), hogy árnyékjelentést készít, melyet június végén el is juttattak az illetékesekhez.
(közlemény)  Transindex.ro

Bakk Miklós szerint az RMDSZ túlnyerte magát és kormányra kerülhet
Bakk Miklós politológust kérdezte a Főtér.ro a körvonalazódó választási eredményekről. Bakk szerint a helyzet a következő:
Az exit-pollokból ítélve, két párt nyerte túl magát saját és mások korábbi várakozásaihoz képest: a PSD és az RMDSZ. A PSD győzelmének egyik kovácsa – milyen iróniája a sorsnak ! – némiképp maga Iohannis, aki a Cioloș vezette technokrata kormány megbízásának kikényszerítésével elérte, hogy az ezer sebből és perből vérző PSD egy kvázi-ellenzéki pozícióban rendezhesse a sorait, és megerősödhessen a várakozásokban.
Az RMDSZ várakozásai két-három héttel ezelőtt még az 5% teljesítéséhez kapcsolódtak, most pedig a 6% körüli eredmény hitelesítésére vár. E sikernek, amennyiben a számok beigazolódnak, megítélésem szerint két magyarázata van: 
1) egyrészt a román kormány magyarellenes kurzusa sikeresen instrumentalizálható volt az RMDSZ-kampányban,
2) sikeres volt az Orbán-kormány népszerűségtranszfere, illetve az a mód, ahogy Magyarország bekapcsolódott az RMDSZ kampányába Orbán és Kövér erdélyi szereplései révén, illetve a hivatalos Magyarország által biztosított médiaháttérrel.
Sokak számára visszatetsző volt, hogy az RMDSZ kampánya félelemkeltésre alapozott, a képviselet elvesztésének a veszélyére. De tudomásul kell vennünk, hogy a kampányok, és a modern kampányok különösképpen nem racionális érvelésmódokra, hanem erős emóciók keltésére alapoznak, erős emóciókat pedig két módon lehet kelteni a politikában, ellenségképzéssel és félelemkeltéssel. Az ellenségképzés lehetősége nagymértékben redukálódott azzal, hogy az RMDSZ-nek nem volt kihívója az etnikai szavazóbázison, így a félelemkeltés került az előtérbe.
Hogyan tovább? A vártnál erősebbnek tűnő RMDSZ-frakciók önmagukban még nem tényezők a kormányalakításhoz. De ne feledjük, nem kizárt, hogy a PSD+ALDE-kormány immár számol azzal, amivel eddig nem kellett számolnia. Ahogy nemrégiben Horațiu Pepine is megírta, a román-magyar viszony mérsékelt egyensúlyban való tartásában fontos szerepe van az Egyesült Államoknak. Ezért az új Trump-adminisztrációnak szerepe lehet abban, hogy korrekciókat sugalmazzon Románia és Magyarország viszonyának a változásában.
És ez növelheti az RMDSZ esélyeit a koalícióra lépésben.
[Forrás: Főtér] itthon.ma//erdelyorszag

RMDSZ-es sikerrecept
A legutóbbi választásokon elért erdélyi magyar eredmény még hosszú ideig az elemzések középpontjában lesz. Kétségtelen tény, hogy sikerült megállítani az egyenletesen csökkenő tendenciát, az RMDSZ nemcsak, hogy nem kapott ismét kevesebb szavazatot, hanem növelte választóinak számát, nem is kis mértékben.
Bakk Miklós politológus találóan mutatott rá, hogy ez nagymértékben az erős érzelmeket kiváltani igyekvő kampánynak köszönhető, melyben ügyesen operacionalizálták a félelemkeltést (elektorális szempontból jól jöttek a román kormány menetrendszerű magyarellenes támadásai), illetve az ellenségkép felmutatásával is jól bántak. Bukarest ellen nem nehéz mobilizálni az erdélyi magyarokat, amikor onnan irányítják majd száz éve a Trianonban megszerzett országrészek szabályos gyarmatosítását.
Vélhető, hogy voltak, akiket megmozgatott az „összefogás” képzete is, az átlagszavazótól nem várható el, hogy ennek mögötteseit ismerje, és tisztában legyen azzal, hogy ez egy látszatösszefogás volt, olyan egyezség, melyben az egyik fél, az MPP eredeti céljait adta fel (”a választás szabadságát”, illetve az autonómia-harcot), s az RMDSZ szabályosan megvette az MPP-vel folytatott meccsét, illetve magát a pártot. Az MPP szembefordult korábbi taktikai síkú megnyilatkozásaival is, miszerint csak egy koalíciós egyezség elfogadható számára, képviselőjelöltjei nem indulnak más párt listáján.(Emlékezzünk: ezért bírálták Tőkés Lászlót is, aki elfogadta 2009-ben Markó Béla ajánlatát arra nézve, hogy az EMNT–RMDSZ összefogás keretében, hivatalosan a magát Szövetségnek nevező párt listáját vezesse!)
Az erdélyi magyarság közel száz éve „ostromlott vár” pszichózisban él, ami nem csoda, hiszen ez a valóság. (Lásd még: „attól, hogy paranoiás vagy, még nem kizárt, hogy üldöznek.” Ez esetben tény.) Teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszer működik éppen Romániában, és milyen politikai garnitúra uralkodik, a román politikai elit közös célja mindig is a magyarság eltüntetése, semlegesítése, hatástalanítása volt. Ilyen létkörülmények között a látszatképviselet könnyen el tudja adni magát tényleges képviseletnek, és a látszatösszefogást könnyű tényleges összefogásnak feltüntetni.
Különösen akkor – és itt értünk el a kétség kívüli siker negyedik eleméhez –, ha a nemzeti értékeket és programot hirdető magyar kormány is odaáll a látszatösszefogás mellé, teljes fegyverzetben, teljes propagandaapparátusával, felvonultatva a kampányban olyan, a legtöbb nemzetben gondolkodó erdélyi magyar számára hiteles embereket, mint Orbán Viktor és Kövér László.
Nem először írom le: véleményem szerint a magyar kormány Bukarest felől kívánja bebiztosítani a hátát egy globális játszmában, a migráns-ügyben, ami egyébként méltányolható cél. Más kérdés, hogy kissé „túltolták a dolgot”, ahogy manapság mondani szokás. Fontos kérdés, hogy Románia a V4-ekhez minél közelebb kerüljön Brüsszel ellenében, de nem biztos, hogy ehhez az a legcélravezetőbb eszköz, ha a megújulásra képtelen RMDSZ-t hitelesítik. Mert egy dolog a támogatás, és más a hitelesítés. Az elmúlt húsz évvel a hátunk mögött aligha hihetjük komolyan, hogy az RMDSZ tényleg Erdély-központú politikát fog folytatni, hogy visszatér az autonómiaprogramhoz, a társadalmi önépítkezéshez, hogy határozott arcélű külpolitikája lesz, attól, hogy felengedett a listáira két MPP-st (akiknek azért fontos Bukarestben lenni, ahogy egyikük, történetesen a pártelnök, Bíró Zsolt elmondta, hogy tudják, kinek kell adni a „spágát”), visszavont az első vonalból néhány elhasználódott politikust és valamivel keményebb hangot ütött meg a kampányban.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy kormányon belülről vagy kívülről, de a szervezet megköti a maga paktumát a választások győzteseivel, s folytatódik a neptuni politika, a román nemzetstratégiai törekvések támogatása, az országimázs ápolása, és a választók legközelebb majd négy év múlva hallanak ismét arról, hogy Bukarest ellenében akarja az RMDSZ az erdélyi magyar közösséget megvédeni.
Borbély Zsolt Attila itthon.ma/szerintunk

A Koinónia Kiadó könyvajánlója Van-e élet az autonómia után?
A Székelyföldi autonómiáról már sokszor olvashattunk, de talán mindig csak egy-két megvilágításból. A Van-e élet az autonómia után? című interjúkötet kulcskérdése: milyen változásokat hozhat Székelyföld területi, valamint kulturális autonómiája a mindennapokra nézve. A szerző, Borbély Tamás tizenegy szakembert – közgazdászt, szociológust, antropológust, történészt, politológust, színházi rendezőt – kérdez a romániai magyarság autonómiájáról. A megkérdezettek román és magyar, pártfüggetlen közéleti személyiségek: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Biró A. Zoltán. A közéletben, de főként a választási kampányok idején gyakran felbukkanó – már-már varázsszóként működő – fogalom az autonómia, a társadalmi önszerveződés folyamata. A kötetben felszólalók – akik valamilyen formában érintettek a témában – saját szakterületük szemszögéből tárgyalják e politikai cél gazdasági életképességét, hatásait, veszélyeit. Az izgalmas beszélgetésekből összeálló kötet célja tisztázni, alaposan körbejárni az autonómia fogalmát olyan szakvélemények által, melyek nem tartoznak semmilyen politikai retorikához. A megkérdezettek olyan kérdésekre keresik a választ, mint például a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervek megalapozottsága, a régió önfenntartása jövedelemadókból, hatalommegosztás a román közösséggel, az autonómia esélyei a gazdasági válságban, vagy Székelyföld területi autonómiájának következménye a kultúrára nézve. A rendszerváltás után az előző mintegy huszonhárom esztendőben romániai magyar értelmiségiek kezdeményezésére több autonómiatervezet is született Romániában, ezek közül nem egy feledésbe merült. Bár a politikusok gyakran hivatkoznak egy-egy külföldi autonómiamodellre, egyelőre még elég homályos, hogy az autonómia fogalma mögött milyen tartalom áll. Az interjúkban történelmi példákkal, autonómiatervek forrásaival is találkozunk. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Van-e élet az autonómia után? című könyv könyv megtalálható Marosvásárhelyen a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban, vagy kedvezményesen megrendelhető a konyvter.ro honlapon.
Sajó Enikő
Népújság (Marosvásárhely)

Ezüst Akadémia Kézdivásárhelyen
A nagy sikerű, ötven év fölöttiek számára meghirdetett Ezüst Akadémia Oktatási Program hamarosan Kézdivásárhelyen is elérhetővé válik, február 16-áig lehet jelentkezni az ingyenes előadássorozatra – hangzott el tegnap a sajtótájékoztatón, amelyen dr. Makó Zoltán dékán, Bakk-Vitális Mária Kinga, a Pro Sanitate Alapítvány elnöke, Bokor Tibor polgármester, Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke, dr. Kósa István dékánhelyettes és Tamás Zsuzsa főtitkár volt jelen.
Bokor Tibor elöljáróban elmondta, hogy a közelmúltban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karával együttműködési szerződést írt alá. A céhes város polgármesteri hivatala, látva a csíkszeredai program sikerességét, felkérte az egyetemet, hogy lehetőségeihez mérten valósítsa meg a programot Kézdivásárhelyen is.  Makó Zoltán dékán arról számolt be, hogy Csíkszeredában a 2015/2016-os tanévben indították el magyarországi mintára az Ezüst Akadémia Oktatási Programot. A nyugat-európai, illetve magyarországi partneregyetem példáját követve, 2015-től új előadás-sorozatot indítottak, amelynek célközönsége Csíkszereda és a környékbeli települések 50 év fölötti korosztálya volt. A 2015/2016-os tanévben több mint 250 jelentkezővel indult a program, majd hatalmas meglepetésükre a 2016/2017-es tanévben a jelentkezők száma elérte a 600-at, ami nagy kihívás elé állította az intézményt. Így jelenleg Csíkszeredában két csoportban, közel 600 résztvevővel zajlik az Ezüst Akadémia. Sikertörténet – hangsúlyozta a dékán  –, mivel segítségével az ötven év fölötti korosztályt kimozdították otthonról, új barátságok születtek, osztálytalálkozókat szerveztek. A program számos közérthető előadást foglal magába. Nagy tudományterületet fognak át, ugyanakkor hasznos tanácsokkal látják el a résztvevőket. Az előadók között szerepelnek mind hazai, mind külföldi nevek, hogy minél színvonalasabb programot kínálhassanak az érdeklődőknek. Az előadásokat hatvanpercesre tervezik, a végén van lehetőség a kérdések feltevésére és megvitatására. 
Tamás Zsuzsa főtitkár, a projekt szervezője elmondta: a 2016/2017-es tanév második félévében, február 23-tól minden második hét csütörtökén 16.30-tól tervezik az előadásokat, összesen hetet, a Vigadó színháztermében. Az előadások hetven százalékán részt vevő Ezüst Akadémia-hallgatók év végén tanúsítványt kapnak. Az ünnepélyes megnyitót az első előadással kötik össze. A február 23-i előadó dr. Kádár Annamária, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, aki Én, mint a saját mesém hőse címmel tart előadást. A további előadók: Mara Gyöngyvér, Gundel János, Szántó Zoltán, Bakk Miklós és Tapodi Zsuzsa. Az Ezüst Akadémia program keretében szervezett előadás-sorozat térítésmentes, a jelentkezők ingyenesen és önkéntesen vehetnek részt rajta. Részvételi szándékukat  a jelentkezési lap kitöltésével jelezhetik 2017. február 16-ig. A jelentkezési űrlap megtalálható az egyetem honlapján (csik.sapientia.ro) is, valamint a Vigadó Művelődési Ház portáján és a partnerintézményeknél. A kitöltött jelentkezési lapokat a Vigadó portájára kérik letenni, az erre kijelölt gyűjtődobozban. 
Bakk-Vitális Mária Kinga, az oktatási program főtámogatója arról beszélt, hogy az Ezüst Akadémia már első hallásra nagyon megtetszett neki. Bakk Miklós politológustól értesült a programról, a részletekről Kósa István dékánhelyettessel levélben egyeztetett, és örömét fejezte ki, hogy ilyen nagyszerű kezdeményezést támogathatnak. „Az Ezüst Akadémia több mint egy jó cél, hallgatói végzettségüktől függetlenül tanulhatnak az előadásokból, aktuális témákban informálódhatnak, sokkal személyesebb formában, mint a világháló. A Pro Sanitate Alapítvány besegít a kezdeményezés kivitelezésébe és szervezésébe, valamint anyagiakban is támogatja. Örvendek, hogy itt van Ráduly Attila is, hisz egységben az erő, és ahányszor mi összefogtunk a Zöld Nap Egyesülettel, mindig  hasznos és jó dolgok születtek. Mindazok nevében, akik majd beiratkoznak az Ezüst Akadémiára  – magamat is  beleértve –, köszönöm a dékán úrnak, hogy választásuk Kézdivásárhelyre esett, és nagy érdeklődéssel várom az első előadást” – mondotta többek között a Pro Sanitate Alapítvány vezetője. A projekt harmadik partnere, a Zöld Nap Egyesület szakmai tapasztalattal járul hozzá a megvalósuláshoz.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldről kisugárzó minták (Beszélgetés BAKK MIKLÓS előadótanárral, a Székely Kongresszus egyik szervezőjével)
Száztizenöt évvel az első, Tusnádfürdőn tartott kongresszus után, 2017. április 20–21-én három helyszínen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön újabb Székely Kongresszust rendeznek. Bakk Miklóssal, a tanácskozás szakmai előkészítő bizottságának vezetőjével tervekről és elvekről egyaránt beszélgettünk.
- Mire készülnek, mi kerüljön a kongresszus munkálatainak előterébe: a tiszta tudományosság vagy az 1902-es hagyományokra visszautaló közpolitikai-szakpolitikai kérdések, újítások? – Sokat vacillált ebben a kérdésben a kongresszus szakmai előkészítő bizottsága. Úgy próbáltunk feloldást találni, hogy az idei Székely Kongresszus ne csak visszautaljon az 1902-es, majd 2002-es felújítás kínálta előzményekre és hagyományokra, hanem tétként is megfogalmazza, hogy a jövőben intézménnyé alakuljon. A metaforikus, hagyományokra visszautaló elnevezéssel gyakorlatilag azt az állandóan működő szakmai és politikai kerekasztalt jelentse, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen. Ehhez állandó tevékenységi keretet, szakmai konzorciumot kell kialakítani, az idei kongresszus ennek első lépcsőfoka kíván lenni.
– Honnan, kitől származik a Székely Kongresszus életre lehelésének alapötlete?
– Az ötletnek több forrásvidéke is van. Az 1902-es előzményeken túl közvetlen impulzus is érkezett Darvas-Kozma József csíkszeredai plébánostól, akinek javaslatát a Székely Nemzeti Tanács is felkarolta, ebből is szűrtünk át az első programvázlatba. Ne feledjük ugyanakkor, hogy 2002-ben, jóval az SZNT neve által fémjelzett mozgalom előtt Kolumbán Gábor már szervezett egy szakpolitikainak szánt, megújító jellegű konferenciát. Az eredeti, 1902-es kongresszussal a magyar állam valamiképpen reagálni kívánt az akkori Magyarország egyik legszegényebb, nagyfokú kivándorlás által is sújtott perifériájának égető kérdéseire. Székelyföld perifériajellege azóta sem változott alapvetően, csakhogy a térség immár a román nemzetállamon belüli belső periféria. Elsősorban saját, az önkormányzatokban megtestesülő politikai erőforrásaira építhet, ezen az alapon kell újragondolni a régióépítést. Miközben két állami centrum is hatással van Székelyföld fejlődésére: a román nemzetállam, azaz Bukarest és a magyar kormány, vagyis Budapest.
– Milyen ideákkal, elképzelésekkel láttak neki a szervezésnek?
– Amikor 2016 augusztusában elvállaltam a szakmai előkészítést, nagy léptékű tudományos konferenciára gondoltam, amely nagyjából tükrözi a térségre mint régióra vonatkozó releváns tudományos kutatások eredményeit, másrészt megjeleníti, hogy hol is tart Székelyföldön a „tudománytermelés”, milyen lehetőségei vannak a tudományos javak helyi előállításának, illetve milyen a székely jelenlét a világ tudományosságában. Most úgy látom, ezt nem sikerül elérni. De talán elkezdhetjük a folyamatosan működő intézménnyé való alakítást, ami idővel összefogja azt a szakmai, részben tudományos gondolkodást, és szolgálja a következő időszak közpolitikai döntéseinek előkészítését és megalapozását.
– Elvárásainak megfelelően alakult a tervezet társadalmi, illetve politikai és civil szervezetek általi fogadtatása? Az 1902-es kongresszus előkészületeinek történetéhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy szervezőinek megosztottsága miatt két jelentős erdélyi gazdaszervezet végül kimaradt a dologból.
– Azt érzékelem, hogy a Székelyföldben való gondolkodás a távolabbi centrumokban nem igazán tűnik fontosnak. Részben még mindig tartja magát az a 19. századból, a dualizmus korából származó gondolkodásmód, amely szerint Székelyföldnek a fejlődő erdélyi nagyvárosok, Kolozsvár, Brassó, Temesvár etnikai hátországának kell lennie, népességtartalékait modernizációs szükségleteiknek megfelelően felszippanthatják ezek a városok. Ma stratégiaváltást tartok fontosnak, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott régiókra is. Belátom, nehéz ügy, amolyan fából vaskarika, hiszen a modernizáció ma is alapvetően a nagy urbánus központok kisugárzása. De már nem kizárólag.
– Milyen érvekkel igyekszik meggyőzni az ellenállókat?
– Egyre inkább érzékelhető, hogy az erdélyi magyar városi társadalom kisvárosivá kezd átalakulni. A nagyvárosokban visszaszorult a magyarság, kiszorult a modernizációs folyamatok befolyásolásából, ezért ma már a kisvárosokban való építkezést kell felfognunk modernizációs építkezés gyanánt. Itt kell a közösségek életének területi-települési és kulturális fejlődését valamiképpen összekapcsolni, és mi más lenne ez, mint modernizáció? Olyan modernizációban – és ebben vagyunk érdekeltek –, amely elsősorban az etnikai térszerkezetből indul ki, és olyan modelleket eredményez, amelyek elsősorban a közép- és kisvárosokban hozhatnak létre kisugárzó mintákat. Ebből a szempontból pedig Székelyföld elsődlegessége vitathatatlan.
– Azt tartják, hogy azok a minták életképesek, amelyek más közegbe is átültethetők. Biztosan alkalmazhatók a székelyföldi minták gyökeresen más etnikai, demográfiai, önkormányzati környezetben? – Az első benyomás talán az lehet, hogy nem, de sok probléma oldható meg Székelyföldön úgy, hogy az intézményesítés révén a megoldás máshol is alkalmazható legyen. – Például?
– Székelyföldön például könnyen megvalósítható lenne egy nyelvi-szakfordítói közszolgáltatás, amely magas szakmai színvonalon támogathatná az önkormányzatokban, hivatalokban a hivatalos kétnyelvűséget. Egyelőre ugyanis a törvény által engedélyezett kétnyelvűséggel sem élünk, az objektív okok között pedig ott van az is, hogy egyelőre nem létezik koncentrált, magas szakmai színvonalú fordítói kompetencia, amely létrehozná és életben tartaná a szükséges magyar közigazgatási szaknyelvet. A kisebb településeken ugyanis nem tudnak fordítókat alkalmazni, akik helyi szinten képesek lennének előállítani a kétnyelvű dokumentumokat. A két székely megye társulásában létrehozandó szakszolgálat biztosítani tudná a professzionális fordításokat, a szinkrontolmácsolást, magyar nyelvű önkormányzati honlapok előállítását. Beépíthető ebbe egy baszk minta is, az online terminológiai adatbázis, egy bárki által lekérdezhető jogi-közigazgatási szótár, amelyet épp a napi fordítói gyakorlat kihívásai tartanának naprakészen. Hozzá lehetne kapcsolni a tudományos szférát is, nyelvészeinket, nyelvtudományi műhelyeinket, ez lenne a romániai magyar hivatalos nyelv tervezési kerete. És ennek alapja már most megteremthető székelyföldi önkormányzati összefogással.
– Tekinthetjük mindezt egyfajta általánosan beépíthető tudásnak?
– Úgy hiszem, igen. Az erdélyi magyarság egésze számára távlatilag hasznos megoldások többnyire nem a bukaresti törvényhozásban születnek, ahol az erdélyi magyarság képviselői azt valamilyen szerencsés konjunktúra folytán elérik. A román–magyar együttélés mintáit elsősorban helyi szinteken kell kidolgozni, elérni, és itt fontosak lehetnek azok a minták, amelyek elsősorban Székelyföldön valósulhatnak meg a helyi demokrácia követelményei között. A törvényhozás feladata pedig, hogy felismerje azokat, és törvényszövegek révén segítse elterjesztésüket.
– Szűk két hónappal a rendezvény előtt milyen célkitűzések tűnnek megvalósíthatóknak a kongresszuson? – Néhány kérdéskörben mindenképpen képesek leszünk közös gondolkodást gerjeszteni. Az egyik a térségi identitáshoz, egy másik a fejlődéshez kapcsolódik. Külön szekció foglalkozik a székelyföldi értéktárral, a történelmi szekcióban pedig olyan problémafelvetésekre számítok, amelyek a Székelyföld története című háromkötetes munkával is összefüggenek. De tárgyaljuk a székelyföldi épített örökség témáját, a demográfiai és a romakérdést is. A fejlesztéssel foglalkozó szekció napirendjét még nem zártuk le, a sok ötlet közül fontosnak tartom a területfejlesztési irányokra koncentrálót, illetve az önkormányzatok hálózatszerű együttműködését taglaló témákat, ehhez nemzetközi előadókat is igyekszünk találni. A fontosabb városok közötti hálózati együttműködés kialakítása azért is fontos, mivel Székelyföldnek nincs igazi nagyvárosi centruma, amely mozdonyként húzhatná maga után az egész térséget. Ezért lenne szükségünk a városhálózati együttműködés sikeres európai mintáira.  – A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem szervezői státusa azt üzeni, hogy az oktatás is a központi témák között szerepel...
– Valóban, a szervező tudományos társintézmények, a három székelyföldi múzeum, a Székelyföldi Regionális Tudományos Társaság és a Sapientia között a helyszíneket adó egyetem a primus inter pares. Már csak azért is, hogy ily módon is erősödjék a Sapientia regionális hivatása, megtalálja azt az utat, amelyen az oktatási kínálatát képes közelíteni a régió igényeihez. Az oktatási témakörön belül külön szeretnénk reflektálni a közoktatás és a felsőoktatás témakörére is.
– Az önkormányzatiság kérdéskörében legilletékesebb politikai-közösségi vezetők reakciói mit ígérnek? – Segítőkészséget tapasztalok, témaérzékenységet is, persze változó színvonalon, a vezetők nem egyformán szembesülnek azzal, hogy a székelyföldi önkormányzatiság a gyakorlati politika színterén is megújulásra szorul. Az áprilisi Székely Kongresszus csak kezdet lehet ebben a megújításban, amelyet intézményesíteni kell, keretet kell létrehozni a további minél rendszeresebb, szakpolitikai alternatívákat felmutató kisebb szakmai rendezvények megvalósításához. Nagyon fontos, hogy egyfajta folytonosságot valósítsunk meg, hogy ne mindig újrakezdeni kelljen, hanem folytatni lehessen már megkezdett dolgokat. Bakk Miklós
Politológus, a Bihar megyei Székelyhídon született 1952. június 14-én. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban érettségizett, 1976-ban diplomázott a Temesvári Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, filozófiai doktori címét 2006-ban szerezte a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1991-ig mérnökként és rendszerelemzőként dolgozott. 1991–1999 között A Hét című hetilap szerkesztője, 2001-ig a Krónika című napilap politikai elemzője, publicistája, majd 2003-ig a lap főszerkesztője. 2004–2012 között a BBTE Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatának vezetője volt, 2016-tól a Sapientia – EMTE kolozsvári karának docense. Kutatási területei: regionalizmus, etnoregionalizmus, kisebbségpolitika, kisebbségi pártok, politikaelmélet.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elég lesz csak kiabálni?
A pohár félig tele és félig üres részének méricskélésére egyaránt alkalmas a székely szabadság napján rendezett idei marosvásárhelyi megmozdulás. Először jöhet az optimista verzió. Eszerint elmondhatjuk, hogy a Székely Nemzeti Tanács által negyedik alkalommal megszervezett, a Habsburg-ellenes szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra való megemlékezésen túlmenően autonómiapárti demonstrációvá terebélyesedett rendezvény markáns lenyomata a székelyföldi, erdélyi önrendelkezési törekvéseknek. Hiszen a kora márciusi esős, hűvös időjárás ellenére több ezren gyűltek össze a vásárhelyi Postaréten, hangot adva a magyar közösség jogköveteléseinek. Ha viszont inkább a borúlátás a természetünk, akkor azt emelhetjük ki, hogy – noha tízezreket vártak – idén csupán pár ezren tartották fontosnak kinyilvánítani az autonómiaakaratot a székely szabadság napján. Sőt az igazán pesszimisták akár azt a következtetést is levonhatják, hogy – horribile dictu – kifulladóban az önrendelkezést zászlajára tűző mozgalom Erdélyben.
A romániai magyar közösség számára több mint két és fél évtizede kérdés, mennyit haladtunk előre az autonómia irányába vezető úton. Kiindulópontként és iránytűként egyaránt az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szolgál, amely kimondja: „igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Sokak szerint már az is a romániai magyarság bizonyos fajta autonómiájának a fokmérője, hogy például önálló oktatási intézményekben tanulhatnak anyanyelvükön a magyar diákok azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a húsz százalékot, törvény teszi lehetővé az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, és kétnyelvű helységnévtáblákat is ki lehet függeszteni. Mások viszont úgy vélik, hogy a mintegy három évtized alatt is kevés eredménnyel kecsegtetett az autonómiaharc, hiszen az erdélyi magyarság még mindig nem használhatja szabadon nemzeti szimbólumait, nem rendelkezhet szabadon saját sorsa fölött. „Stratégiaváltásra van szükség, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott erdélyi régiókra is” – vallja Bakk Miklós kolozsvári politológus, a 115 évvel az első Székely Kongresszus után idén áprilisban megrendezendő hasonló elnevezésű konferencia főszervezője. Az SZNT nemzetközi, többek között flamand és baszk partnerei idén is képviseltették magukat a marosvásárhelyi megmozduláson, és hasznos tanácsokkal látták el a székelyeket autonómiavonalon.
Minták, elképzelések, akarat tehát létezik, a kérdés csak az, hogy van-e egyáltalán stratégia az erdélyi, székelyföldi (magyar) önrendelkezés kivívására. Mint tudjuk, ahány magyar szervezet, annyi autonómiastatútum látott napvilágot az elmúlt években, amely kivétel nélkül levezette, hogy a területi autonómia nem sérti Románia alkotmányos rendjét, illetve annak egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét, és arra is magyarázattal szolgált, hogy az önrendelkezés miért jelent intézményes megoldást a kisebbségi kérdésre. A kézzelfogható eredmények azonban továbbra is váratnak magukra, ami nagy vonalakban betudható annak, hogy az autonómia kérdését nem tematizálják eléggé ott, ahol annak a leginkább helye volna: Románia parlamentjében. Bár az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közösen dolgozott ki törvénytervezetet a területi önrendelkezésről, annak beterjesztését évek óta halogatják, olyannyira, hogy az autonómiafronton korábban oly harcias MPP-elnök manapság már csak Pató Pál-i válasszal él, ha valaki a statútum beterjesztésének időszerűségét firtatja.
Hát nagyvonalakban így állunk az erdélyi magyar autonómiaküzdelemmel a helyzetteremtő radikálisok sürgetése és a fontolva haladó mérsékeltek halogatása közepette. „Még egy kicsit kiabáljunk, aztán menjünk haza” – biztatta a marosvásárhelyi megemlékezés-felvonulás egyik SZNT-s szervezője a prefektúra elé vonult résztvevőket. Az önrendelkezéshez ennyi tán kevés lesz.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székelyföldi városok polgármesterei találkoztak
A székelyudvarhelyi kezdeményezésre indított székelyföldi magyar polgármesterek harmadik találkozójára került sor tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán, a tizennégy városvezető közül tizenhárom részvételével. A megbeszélésen az elöljárók sajátos gondjaikról egyeztettek.
Az elhangzottakról Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester adott szűkszavú tájékoztatást, elmondva: felmerült többek között a romakérdés, azt vitatták meg, hogyan lehet a székelyföldi magyar anyanyelvű romákat politikailag integrálni Székelyföldön, a témával kapcsolatban Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa tartott előadást. Egyeztettek a székely kongresszus előkészületeiről, e témában Bakk Miklóssal és Kassay Jánossal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előadóival konzultáltak. Előadást tartott még a székelyföldi városok címereiről és zászlóiról Szekeres Attila István heraldikus – ezzel kapcsolatban Antal Árpád elmondta, Sepsiszentgyörgy zászlójának ügyében hétfőn történt meg a legújabb lépés, amikor iktatta a kérést a fejlesztési minisztériumnál. „Várom, hogy ne a kommentek jöjjenek, hanem a kormányhatározat jelenjen meg, mert a törvény által előírt minden lépést betartott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat” – nyilatkozta a polgármester. A tanácskozás második felében „az olyan egyszerű mindennapi kérdésekről” egyeztettek, mint a számvevőszék működése vagy a Székelyföld-vízió. A Háromszék kérdésére, hogy az autonómia is szóba kerül-e, Antal Árpád azt válaszolta: „Nagyon sok minden szóba kerül még, van, amiről később fogunk nyilatkozatot adni.” A polgármester a törvénykezés összevisszaságát nevezte a legsúlyosabb problémának, amivel minden önkormányzati vezető szembesül. „Van egy csomó dolog, ami ugyanúgy foglalkoztatja a székelyföldi polgármestereket, mint a regátiakat, de nyilván nem véletlen, hogy itt most Székelyföldön a magyar polgármesterek gyűlnek össze, s azokról az ügyekről beszélünk, amelyek minket nagyobb mértékben érintenek” – összegzett Antal Árpád.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyílt levelet küldött Balog Zoltánnak az erdélyi értelmiségiek egy csoportja
Száz erdélyi magyar egyetemi oktató, kutató és véleményformáló kéri egy hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levélben Balog Zoltán minisztert, hogy vonja vissza a Közép-európai Egyetem (CEU) működését veszélyeztető törvénymódosítási javaslatot.
Az aláírók emlékeztetik az emberi erőforrások miniszterét, hogy több évszázados hagyománya van annak, hogy erdélyi diákok hazaviszik szülőföldjükre a nyugati egyetemeken szerzett tudásukat. A külföldi tanulmányok után hazatérő fiatalok jelentős mértékben hozzájárultak a magyar tudományosság fellendüléséhez, de „az erdélyiség és a magyarság megőrzéséhez, megmaradásához" is.
„Az 1990-es rendszerváltást követő időkben a Közép-európai Egyetemről hazatérő fiataljaink hasonló értéket képviselnek az erdélyi magyar társadalomban. (...) A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk, ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is" – áll az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben.
Az aláírók aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítási javaslata olyan helyzetet teremt, amelyben a Közép-európai Egyetem budapesti működése ellehetetlenül.
„Arra kérjük, vizsgálja felül és vonja vissza törvénymódosítási javaslatát! Meggyőződésünk, hogy ezzel jó ügyet támogat, hiszen nekünk létfontosságú érdekünk, hogy benne maradjunk a nemzetközi tudományos vérkeringésben, amelynek fontos központja a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem" – áll az erdélyi magyar egyetemi oktatók, kutatók és véleményformálók Balog Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében.
A levelet többek között Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE tanára, a csíkszeredai születésű Barabási Albert-László hálózatkutató, Egyed Emese, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyetemi tanára, Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, Salat Levente politológus, a BBTE tanára, Szilágyi N. Sándor nyelvész, a BBTE nyugalmazott tanára írta alá.
MTI; Erdély.ma

Száz erdélyi magyar értelmiségi kéri a „lex CEU" visszavonását
Száz erdélyi magyar oktató, kutató, véleményformáló írta alá azt a levelet, amelyben a magyarországi felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonására szólítják a budapesti kormányt. Szerintük ellehetetlenedhet a Közép-Európai Egyetem (CEU) budapesti működése.
A nemzetközileg elismert tudás érték Erdélyben című levél címzettje Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az aláírók emlékeztetnek, hogy az előző évszázadokban számos fiatal diák megfordult nyugati egyetemeken, és tért haza Erdélybe tudásban, lélekben gazdagodva, jelentős mértékben hozzájárulva a magyar tudományosság fellendüléséhez; de erdélyiségünk, illetve magyarságunk megőrzéséhez, megmaradásához is.
Megemlítik, hogy az 1990-es rendszerváltást követő időkben a budapesti Közép-Európai Egyetemről (CEU) hazatérő fiatalok hasonló értéket képviselnek az erdélyi magyar társadalomban. A száz értelmiségi szerint különösen a társadalomtudományi szakok képviselői profitálhattak sokat ennek az intézménynek a létéből; elsősorban azok, akik diákjai voltak, vagy doktori címet szereztek ott.
„De sokan mások is: akik konferenciákon, nyári egyetemeken, tanterv-fejlesztési vagy más posztgraduális képzéseken vettek részt. A páratlan könyvtárának olvasóiként is elmondhatjuk, hogy a Közép-Európai Egyetem szakmai fejlődésük igen fontos állomását jelentette. A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is" – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben.
Az erdélyi értelmiségiek szerint a magyar kormánynak a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításáról szóló javaslata olyan helyzetet teremt, amelyben ellehetetlenedik a Közép-Európai Egyetem budapesti működése. Éppen ezért arra kérik Balog Zoltán minisztert, vizsgálja felül és vonja vissza törvénymódosítási javaslatát. „Meggyőződésünk, hogy ezzel jó ügyet támogat, hiszen nekünk létfontosságú érdekünk, hogy benne maradjunk a nemzetközi tudományos vérkeringésben, amelynek fontos központja a budapesti székhelyű Közép-Európai Egyetem" – állapítja meg a felhívás.
Az aláírók között szerepel a Sapientia EMTE, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem számos oktatója, ugyanakkor többek között Bakk Miklós politológus, docens, Barabási Albert László hálózatkutató, Csata Zsombor szociológus, Csoma Botond jogász, parlamenti képviselő, Demény Péter író, a Látó szerkesztője, Eckstein-Kovács Péter ügyvéd, Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Horváth István szociológus, Lupescu Radu történész, Magyari Tivadar egyetemi tanár, volt CEU-hallgató (az RMDSZ ügyvezető alelnöke), Szilágyi N. Sándor nyelvész, Sándor D. Attila biológus, Szabó Á. Töhötöm néprajzkutató, Szabó Levente irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár)

Tegyük működő, modern régióvá Székelyföldet! – III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus
2017. április 20–22. között Székelyföld három városában, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön megszervezik a III. Székelyföldi Tudományos Kongresszust azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá. Nyomban elkezdődött a szervezési munka. Döntés született, hogy a konferencia szervezői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyről, a Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhelyről, a Csíki Székely Múzeum Csíkszeredából, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely
Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke
Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója
Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda
Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke
Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely
Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A konferencia programjában a három helyszínen számos téma és ezen belül különböző szekciók alakultak. A témakörök:
Marosvásárhelyen: Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota.
Csíkszeredában: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. Sepsiszentgyörgyön: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia nyitott minden érdeklődő számára, munkálatainak végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni annak a közéletben való hasznosításán, értékesítésén. Erdély.ma

Szerteágazó témakörök a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszuson
Részleteket hoztak nyilvánosságra a szervezők a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszusról, amelyet április 20–22. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek „azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá".
Amint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben emlékeztetnek, tavaly augusztusban közös sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Bakk Miklós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy idén áprilisban a Székelyföld három városa ad otthont a kongresszusnak. Úgy döntöttek, hogy a Sapientia mellett a szervezésből kiveszi részét Sepsiszentgyörgyről a Székely Nemzeti Múzeum, Székelyudvarhelyről a Haáz Rezső Múzeum, Csíkszeredából pedig Csíki Székely Múzeum, illetve a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is.
A konferencia programjában a három helyszínen számos témát dolgoznak fel, és ezeken belül különböző szekciók alakultak. Marosvásárhelyen Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota témakörben tartanak előadásokat. Csíkszeredábana következő témakörökkel foglalkoznak: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. A Sepsiszentgyörgyön feldolgozandó témák: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár, Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda, Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely, Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A szervezők közleménye szerint a konferencia nyitott minden érdeklődő számára. A munkálatok végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni a gondolatok közéletben való hasznosításán, értékesítésén. A részletes program a www.szekely-kongresszus.rohonlapon tanulmányozható. Krónika (Kolozsvár)

A régió mint felépíthető haza – III. székely kongresszus
Közpolitikai javaslatgyűjtemény összeállítása, a régióépítés területfejlesztési, kulturális, gazdasági mintáinak áttekintése, a kor kihívásainak megfelelő identitás megfogalmazása a célja a ma kezdődő III. Székely Kongresszusnak, amelyet négy nap alatt három székelyföldi városban tartanak meg. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székelyföld Regionális Tudományi Társaság és a rendezvénynek otthont adó Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy múzeumai által szervezett konferenciasorozat várható eredményeiről Bakk Miklóst, a kongresszus szakmai bizottságának elnökét kérdeztük.
1 » – A szervezés során megfogalmazott célok között szerepel a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és szintézisek bemutatása, a székelyföldi önkormányzatiság erősítése a közpolitikai döntések szakmai és tudományos megalapozásának erősítésével, a székelyföldi területi identitás átalakulásának vizsgálata a modernizáció feltételei mellett a közigazgatási reformok nézőpontjából, a székelyföldi tudományos intézmények közötti együttműködés erősítése, a Székely Kongresszus intézményesítése. Sikerült-e megtalálni azokat az előadókat és felsorakoztatni azokat az előadásokat, akik/amelyek a kitűzött célokat szolgálják? Bakk Miklós: – Pontos és kimerítő választ a konferencia után lehet adni, egyelőre a program alapján beszélgethetünk erről a kérdésről. Úgy hiszem, nagyjából sikerült, kellően átfogó lehet az a kép, amely a konferencia előadásai nyomán kibontakozik, de bizonyos értelemben mégsem voltunk most sikeresek, ugyanis nemzetközi konferenciaként képzeltük el, azaz a Székelyföld-kutatások számára nyitni kívántunk a román és a nemzetközi dimenzió irányába is – ez most nem jött össze. Úgy gondolom, amennyiben a Székely Kongresszus folyamatos régióépítő tudományos szellemi erőtérként, intézményként tud működni a jövőben, akkor ez a cél is megvalósulhat. A pontos mérleget természetesen csak a konferencia után tudjuk megvonni, akkor, amikor a másik célunk tekintetében is begyűjtjük az anyagot: ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatóak lesznek az önkormányzati helyi politikai eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára.
– Az előadások segítik-e a székelyföldi önrendelkezési törekvések tágabb körű megismertetését, Székelyföld és a többi erdélyi, romániai régió párbeszédét?
– Ebbe az irányba az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag megjelenjenek egy külön honlapon, itt betekintést nyújthatnánk bárki számára, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Egyetlen lépésben nem sikerülhet, de cél, hogy valamiféleképpen a székelyföldi mozgalmat beemeljük egy olyan tágabb közegbe, amely Románia összes régióját érinti. Eredetileg terveztünk egy olyan román nyelvű kerekasztalt, amelynek éppen ez lett volna a témája, sajnos, ezt nem sikerült a kongresszus időpontjára összehozni, de továbbra is törekszünk erre, és amennyiben a Székely Kongresszust sikerül intézményesíteni, biztos, hogy előbb-utóbb ezeket a dialóguskereteket is ki tudjuk alakítani.
– Kiolvasható a programból és a célkitűzésekből, hogy identitáserősítő szándéka is van a kongresszusnak. Ez azt jelenti, hogy még mindig nem él elég erősen a közösségben, hogy tulajdonképpen kik vagyunk és milyen jogaink lehetnének?
– Az általunk tárgyalt kontextusban az identitást nagyon átfogóan kell értelmezni. Az identitás egy dinamikus azonosulás a térséggel, és ennek a dinamizmusnak akarunk új fogódzókat adni azzal, hogy megjelöljük, milyen cselekvési területek lesznek a jövőben. Itt az identitást nem a klasszi¬kus formájában kell elképzelni, nem történelmi, etnikai identitásról van ez esetben szó, hanem abban az értelemben tárgyaljuk, hogy ez a régió egy felépíthető haza, és ennek vannak modern gazdasági és közpolitikai eszközei, ebbe az irányba szeretnénk az identitás kérdéskört bővíteni. A történelmi szekcióban lesz egy ilyen tömb, amely a székelyföldi önképkereséssel kapcsolatos, történeti dimenzióban vizsgálja, miként változott ez az identitás, és ennek az üzenete is az, hogy az identitást mindig az adott kor kihívásainak megfelelően kell építeni.
A III. Székely Kongresszus – amelynek előzménye az 1902-ben megtartott első, majd a 2002-ben megszervezett centenáriumi esemény – ma kezdődik Marosvásárhelyen, holnaptól bekapcsolódnak a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi Székelyföld-konferencia előadások is. A háromszéki megyeközpontban pénteken és szombaton az oktatás, a falusi kultúrházak változó funkciói, az épített örökség, hadtörténet, a közösségi javak társadalmi vonatkozásai Székelyföldön, modernizáció és fejlesztéspolitikák, székelyföldi önképépítés témakörökben hangzanak el előadások a Sapientia Egyetemen. A részletes program a szekely-kongresszus.ro honlapon olvasható.
Középpontban a térség fejlesztése
Üdvözli a Székely Nemzeti Tanács a ma kezdődő Székely Kongresszus munkálatait, Izsák Balázs elnök tegnapi közleményében kívánt sok sikert a rendezvényhez. „A szervezést magukra vállaló intézmények (...) felismerték annak szükségességét, hogy Székelyföld jövője a valós Székelyföld-kép megerősítésében, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztések szakpolitikai elveinek megalapozásában rejlik, ehhez pedig Székelyföld szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása elengedhetetlen feladat az akadémiai szféra számára” – írja az SZNT elnöke. Úgy véli, a mostani kongresszus is megkíséreli felvázolni a térségi fejlődés legfontosabb koordinátáit, hogy aztán már most, az autonómia intézményes kereteinek hiányában, ám az önkormányzatok szintjén hasznosítható közpolitikákként láthassuk viszont. Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma

Székelyföld jövőjének a szellemi alapját próbálja megfogalmazni a Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus
Székelyföld jövőjének a szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 16 szekcióban mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A konferenciát levélben köszöntötte a fővédnöki szerepet vállalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: "Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel.
Egyed Ákos történész előadásában az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte. Megjegyezte, az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni.
Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott II. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása.
"Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát" - fogalmazta meg a székely kongresszusok célját Kolumbán Gábor.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést. Szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt.
Dávid László, a Sapientia rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták itt a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias oktatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem.
Bakk Miklós politológus, a konferencia fő szervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta azonban, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Megjegyezte: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, hogy zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok megfogalmazásával. A politológus a székelyföldi regionális identitás megerősítését is a konferencia céljának tartotta.
A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és a Székelyföld társadalmi állapota szekciókban hangzanak el előadások. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlanak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, népegészségügy, épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzanak el tudományos előadások. Gazda Árpád / MTI

III. Székelyföld-kongresszus
Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés
Csütörtök délután kezdődött Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a III. Székelyföld- kongresszus, amelynek fő célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele. A déli órákban dr. Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának dékánja, dr. Bakk Miklós egyetemi docens és dr. Gagyi József egyetemi tanár ismertette a háromnapos rendezvény céljait.
Intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk
Kelemen András az intézmény szerepéről beszélt a kongresszus megszervezésében, amelyet, mint mondta, tulajdonképpen tudományos rendezvényként kezelnek. A Sapientiának mint felsőoktatási intézménynek az üzenetét úgy fogalmazta meg, hogy a székelyföldi értelmiség-utánpótlás képzését, illetve a székely nemzeti közösség Erdélyben való megmaradásának a támogatását tűzték ki célul.
„Túl a tudományos szerepkörön, az intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk, és itt adjunk a kezükbe olyan megélhetést, amely a továbbiakban is biztosítja Székelyföldnek a létét, illetve a magas szintű szerepvállalását az erdélyi, székelyföldi tudományos, kulturális életben” – fogalmazott a dékán.
Serkenteni Székelyföldön az intézményközi együttműködést
Bakk Miklós kifejtette: „Az, hogy a tudományos konferenciát III. székely kongresszusnak nevezzük, tulajdonképpen a hagyományokhoz és valamiféle kontinuitáshoz való ragaszkodás, de mi tudjuk, hogy a modernizáció és a hagyományok viszonyában a fő probléma a változtatva való megőrzés. Tehát a III. székely kongresszust úgy kell érteni, hogy olyanszerű a motivációja, mint 1902-ben volt az első tusnádi székely kongresszusnak, azonban jellegében tulajdonképpen a mához, a tudomány mai működéséhez igazodik”.
Célját elsősorban tudományon belülinek fogalmazta meg, mert megpróbálja fölleltározni az egyes tudományterületeken belül azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek Székelyfölddel kapcsolatosak, és megpróbál valamiféleképpen problémákat kijelölni, amelyek orientálni fogják a kutatást. Túl ezen a tisztán tudományos célon, van egy tudománypolitikai célja is: az, hogy megpróbálja serkenteni Székelyföldön azt az intézményközi együttműködést, amely a tudomány fejlődését szolgálja – mondta a továbbiakban Bakk Miklós –, aki szerint ez azért fontos, mert a Sapientia megjelenésével a székelyföldi tudomány-termelő intézmények egy új szakaszba jutottak, és lehetővé váltak olyan típusú együtt- működések, amelyek közös pályázatokban, átfogó kutatási tervekben is testet ölthetnek. Harmadiknak a közpolitikai célt nevezte meg, ami azt jelenti, hogy a tudománynak és a különféle szakmák eredményeinek hasznosítására – amelyeket a politika eddig nem hasznosított kellőképpen – olyan együttműködési formákat próbálnak találni az önkormányzati, a regionális fejlesztési politika és a szakmai hátterek között, amely segíteni fog a közpolitikai tervezésben.
Alapkérdések: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, merre mozgunk?
Gagyi József szerint a három Székelyföld-kongresszust összeköti egy alapprobléma. Az első kongresszusnak (1902) az volt az alapproblémája, hogy a világ nagyon gyorsan változott, és ebben a változásban Székelyföld kereste a helyét. Ez a huszadik században folytatódott és a II. Székelyföld-kongresszuson is, amelyet 2002-ben tartottak, a modernizáció fejlesztési részei kerültek előtérbe: kistérségek megalakulása, az EU-csatlakozási előkészületek. Ez a folyamat 2007 óta tart, és ezt szeretnék most áttekinteni. „Az egész társadalomkutatás néhány alapkérdésre keresi a választ a jelenben: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, és merre mozgunk”. Ez utóbbi alatt elsősorban az elvándorlást, illetve a mozgásnak a tudástermelés és a tudásalkalmazás szempontjából létező változatait értette.
Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a háromkötetes Székelyföld története című munkát.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálják megfogalmazni
MTI - Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 16 szekcióban mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A konferenciát levélben köszöntötte a fővédnöki szerepet vállalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel. Egyed Ákos történész előadásában az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte. Megjegyezte, az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni. Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott II. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát – fogalmazta meg a székely kongresszusok célját Kolumbán Gábor. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést. Szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták itt a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias oktatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta azonban, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Megjegyezte: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, hogy zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok megfogalmazásával. A politológus a székelyföldi regionális identitás megerősítését is a konferencia céljának tartotta. A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és a Székelyföld társadalmi állapota szekciókban hangzanak el előadások. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlanak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, népegészségügy, épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzanak el tudományos előadások. Székelyhon.ro

Migrációról és Székelyföld társadalmi szerkezetéről a Székely Kongresszuson
A Marosvásárhelyen is tartott III. Székely Kongresszuson bemutatták a székelyföldi társadalom állapotát a térség demográfiai folyamataira, a migrációra, a társadalom szerkezetére és az itt élő romákra vonatkozó előadások formájában.
A Sapientia EMTE koronkai kampusza adott otthont a hétvégén a Székelyföld-konferencia marosvásárhelyi szekcióüléseinek: az érdeklődők Az örökségesítés új kontextusai. Értéktárolás és értékvédelem a Székelyföldön, Székelyföld társadalmi állapota, illetve nyelvi jogok Székelyföldön témakörökben hallgathattak meg tudományos előadásokat. Ezek célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele, amely a szakemberek szerint kiemelt fontosságú, hiszen a politikai, a gazdasági, a kulturális folyamatok megértését megelőzik azok az értelmezések, amelyek a statisztikailag megragadható adatsorokból épülnek fel, a lélekszámra, eloszlásra-megoszlásra, rétegződésre, a hányan vagyunk?, merre mozgunk?, miképpen tagolódunk? kérdésekre adott válaszokból indulnak ki. A demográfia, mobilitás, migráció témakörében szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról. A társadalomszerkezeti áttekintésben elsősorban a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről voltak előadások, valamint a folyamatosan a figyelem előterében álló, időnként égetően aktuális témaként megjelenő székelyföldi romák helyzetéről: velük kapcsolatban a kistáji jellemzők, konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, területi szegregáció témái kerültek terítékre. Belső- és külső elvándorlás, munkamigráció Horváth István a Kiss Tamással együtt kutatott Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetésében rámutatott, az 1902-es első Székely kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem újkeletű, gyakran előfordult a három székely megyében. Konkrét számadatokkal alátámasztva rámutatott az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásaira, a faluról városra, majd a megyék közötti vonatkozásaira, majd az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákra, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásra és a 2005-től számított városról falura (szuburbanizáció) költözésre. Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek – fogalmazott a kutató. Bodó Julianna elmondta, a székelyföldi munkamigrációt a rendszerváltás óta kutatják (Migráció és család, Migráció és térátlépések, Kultúrák találkozása – közelítés és eltávolítás, Migráció – ellenségépítés, Migráció és idegenség), az elmúlt 26 évben Székelyföld kibocsátó közegként jelent meg, a külföldi munkavállalás folyamatos és intenzív, a magatartások és mentalitások, társadalmi, kulturális gyakorlat szintjén pedig három korszakot különített el: az 1990-es évek, a 2000-es évek eleje és a transznacionális, illetve az elsősorban a fiatalok esetében körvonalazódott új trendek korszaka. Összefoglalásként kijelenthető, hogy a téma aktualitása nem csökken, a munkamigráció folyamatosan dinamikus és fokozott társadalomtudományi érdeklődés övezi, különös tekintettel a napjainkban megmutatkozó trendszerű változásokat, annak érdekében, hogy reális helyzetképet lehessen felrajzolni a fejlődés és a migráció kapcsolatának árnyaltabb megközelítése mentén.
Következtetések, tervek
A konferencia szervezői egy szakmai látlelet elkészítését tekintik elsődleges feladatnak – nem a történeti távlatokra, hanem a jelenkorra, az 1989 utáni időszakra összpontosítva. Elsősorban a székelyföldi kisrégiók, megragadható társadalmi entitások vizsgálata, helyzetük bemutatása, az erre vonatkozó kutatások áttekintése a szempont, és csak ezt követheti a különbségek és az egységes jellemzők megragadása. A III. Székely Kongresszus szervezője, Bakk Miklós a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, szeretnék, ha a rendezvény egyedi eseményből folyamattá nőné ki magát, azaz a térség fejlődését célzó Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként intézményesítenék a konferenciát, de a részletekről még korai beszélni, ugyanis a hétvégi rendezvény kiértékelése még folyamatban van. „Az biztos, hogy hamarosan megújul a rendezvény honlapja, ahova feltöltjük az előadásokat és a különböző szekcióülésekről összegyűjtött közpolitikai javaslatokat, a kiértékelésről pedig sajtótájékoztatót tartunk” – mondta megkeresésünkre Bakk Miklós.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro